Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Kérdező vendégeknek
Aktuális azonnalik

Kedd Dec. 13, 2016 10:03 pm by Serene Nightbough

Sziasztok!

Hogy könnyebb legyen nyomon követni, hogy mikor van kiírva új azonnali és hova …


Comments: 50

Magánküldetések

Szomb. Jún. 08, 2013 6:05 pm by Jerobeam

Ezen a szent helyen lehet magánküldetésekre jelentkezni, szám szerint párhuzamosan kettőre. …

Comments: 83

Magánjáték és PvP Zárás

Vas. Május 15, 2016 8:17 pm by Ciel Eisenschnittel

A topik létrehozásának oka, hogy szépen számon lehessen tartani, hogy kinek mikor van igénye …

Comments: 88


You are not connected. Please login or register

Azonnali: Neo-Veronia

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

1Azonnali: Neo-Veronia  Empty Azonnali: Neo-Veronia on Szomb. Ápr. 29, 2017 1:19 pm

Ciel Eisenschnittel

Ciel Eisenschnittel
Felderítő Kapitány
Felderítő Kapitány

Cigarettafüst és a monitorok halványkék fénye... Egy szobában ülsz, üres sörösüvegekkel, néhány kábellal, s egy fegyverrel, mely elfér a tenyeredben, de kalibere nagyobb mint bármi amit egy becsületes rendőr magával hordana. Kintről szirénák ordítását hallod, bentről pedig a deck halk zúgását. Ma arra készülsz, hogy egy Nebelwaldi cég rendszereibe betörj, megszerezz pár érdekes (és szükséges) információt, majd kicsit tovább bóklássz, hogy mi értékesíthetőt találsz, persze elkerülve azokat az idegesítő ICE rendszereke ... Várj, ez lehet nem te vagy. Így belegondolva talán jobban illik hozzád az, ha egy drogtanyán ücsörögsz fegyver nélkül, s egy pohár szintetikus gin mellett figyeled a korrupt köztévén lévő híreket. Szúrós szemek fordulnak rád (Már amelyik még lát, a BTL chippek némelyiknek már kisütötte az agyát), ám nincs miért aggódnod, több vagy egy átlagos embernél, ha valaki beléd köt, könnyeden kicsúsztatod az ujjaidba rejtett nanopengét, ami egy pillanatok alatt átmetszi a legkeményebb szénszálas torokvédőket is... Jogos, elképzelhető, hogy ez sem te vagy, de talán a harmadik lehetőség talál. Egy kicsi kis cég épületének a szellőzőrendszerén készülsz most betörni egy pókrobottal. Nagyon trükkös kis szerkezet, képes vagy vele belső rendszereket is hackelni, s ha ez nem lenne elég, egy milspec tankágyú erejének megfelelő robbanófejet, s néhány kiskaliberű löveget is cipel magával a cucc, nem beszélve a rejtőrendszerről, hogy még a high tech kamerák se vegyék észre... Csak gyors felcsatlakozol a masinára az agyadba műtött chippel, s mehet is az akció... Sztornó. Nem tippelgetek, igazából ki is vagy te, hogy munkát keresel itt?

Settinggel kapcsolatos kérdések: Ahogy jónak érzitek, lehet klasszikus Cyberpunk, esetleg olyan mókás retro cp, Shadowrun szerű, Ghost in the Shelles/animés, még a Mátrixszerű is belefér.

A Cyberpunk olyan stílus, ahol nem csak lehet, hanem konkrétan törvényszerűen erősnek/rafkósnak/különlegesnek kell lenned, így ne aggódjatok, ha erős karaktert játszotok ki Very Happy

Jutalom: 150 Tp
Határidő: Május 14.

Felhasználó profiljának megtekintése

2Azonnali: Neo-Veronia  Empty Re: Azonnali: Neo-Veronia on Vas. Ápr. 30, 2017 4:21 pm

Feline Aiedail

Feline Aiedail
Éjvándor
Éjvándor
Szél zúg a fülembe. Itt ülök, egy több-száz emeletes épület legtetején, és bámulom az alant elterülő várost. Mint valami maradi hős, egy letűnt korból. Egy hős, akire manapság már nincsen szükség, mert ez a világ megalkotja magának a hősöket, melyeket katonáknak nevez. Gépeket, vagy mechanizált embereket, tök mindegy, csak egy a lényeg: azt tegye, amit mondanak neki. Emberi, vagy teljes gép, ma már nincs különbség. Talán még irigylem is kicsit a régi hősöket, hogy egy szépnek mondható városra nézhettek le. Amit én látok nem több, mint egy város méretű laboratórium. Az utcák, irreálisan tiszták, gyakorlatilag mindent gépekkel csináltatunk meg, mert nekünk már nincs kedvünk ilyesmivel foglalkozni, a legtöbben értelmiségi munkát választanak maguknak, mert a munkás réteg nagyja gép, amióta fellázadtak, hogy semmi pénzért dolgoznak az okosoknak, akik erőbefektetés nélkül viszik haza a lét, amit ők keresnek meg nekik. Gyakorlatilag csak azért tartjuk fenn a munka intézményét, és az oktatási rendszert, hogy ne unjuk halálra magunkat piszok jó dolgunkban. Ilyen a mi szép, és rózsaszín kis felhőnk, ami beburkolja az egész várost, álmokat ígérve. Persze ez alatt is megbújik a rothadás csodálatos világa, amit ugyanúgy, mint régen, próbál titkolni és kiirtani a kormány. De legbelül minden város rothad, virágzik a bűnözés, mondhatni fénykorát éli. Szintetikus tudatmódosítók, amik azt az érzést kölcsönzik az embereknek, hogy élnek, a prostitúcióról nem is beszélve, a perverzek egyre elterjedtebbek, és a technika fejlődése csak elősegítette, hogy az ilyenek is megkapják, amire vágynak. Sokszor elgondolkodom rajta, hogy vajon ÉN mit is keresek itt, egy ilyen világban. Nem ritkán érzem úgy, hogy kimentem a divatból, pedig én is csak részben vagyok analóg. Mégis őskövületnek számítok a nézeteim, és módszereim miatt. Ettől lehetek egyedi ebben a „ha egyet láttál, mindet láttad” világban. A fenti világ, egy csodálatos utópia, ami egy romoktól hemzsegő, széteső város maradékaira épült. Innen, a tetőről, csak a csillogást látni, én mégis szeretek ide feljönni időnként. Pedig az óváros mocskos valódiságát jobban kedvelem, még látványra is. Hogy ki is vagyok én? Egy ódivatúnak mondható bérgyilkos, itt, a gépek, és a szintetikus anyagok kertjében. A többi lény közül nem tűnnék ki, főleg nem azzal a mérettel, amivel büszkélkedhetek. És még kapóra is jön az észrevétlenség, amivel jár. S, hogy miért is vagyok én ódivatú? Jobban megbízom a saját testemben, ráadásul szeretem is érezni azt, így mondhatni viszonylag kevés mechanikus mankóval rendelkezem. A bal karom teljes egészében gép, de azt sem divatból hordom. Nos, a munkám nem veszélytelen, mint már említettem is volt. Az agyam rá lehet csatlakoztatni a számítógépekre, és azt hiszem, itt be is fejeztük. Eszközöket, mondjuk nem keveset használok napi jelleggel. Szeretem is őket, megkönnyítik a munkám, az életben maradásom. S csak rá kellett gondolnom, jelez is az egyik. Hát, azt hiszem, hogy lejárt az időm, jobb lesz pucolni innen. Könnyedén emelkedem fel, biztos lábakon, a viharos erejű széllökések kíséretében. Éljen a modern technika. Nos, akkor most ugrom, mielőtt beérnek a csahosok. Ez a másik, ami miatt még lejárt modellnek számítok. A bázisugrás már rég kiment a divatból, én mégis előszeretettel használom útrövidítés gyanánt. Tény, jóval tovább tart, amíg földet érek, de az is biztos, hogy nem fognak utánam jönni.

Percekkel később, egy ultramodern kocsma mellett landolok. Erre a környékre már nem sűrűn téved a kormány hűséges szolgája, csak a kiskatonák, de azokat sem küldik ide túl sűrűn. Sokba kerülne őket pitiáner dolgok miatt ideküldeni. Főleg, ha véletlenül még szét is kapjuk őket. Nem lenne egyszerű, de idelent nyálcsorgatva várjuk a lehetőséget, hogy elcsenhessünk a kormánytól néhány cuccot, amit aztán teljesen más célból, és más formában visszaküldhetünk nekik. Bemegyek a kocsmába. Arcon csap az elektronikus zaj, amit errefelé zenének neveznek. Leteszem magam a sarokba, kikérek egy pohár piát, aminek egyetlen természetes alkotóeleme sincs, majd rágyújtok egy cigarettára. Gondolhatnád, hogy ebben a világban már nincs ilyesmi, de a patkányok közt minden megtalálható, ami káros. Újabb jelzés. Éljen. Hahh, munka van. Lehajtom az italom, a holografikus panelen egy mozdulattal rendezem a számlámat, és távozom. Feltöröm az egyik, közelben álló, tucatautót, majd a helyszínre vezetek. Arról mesélt nekem a kütyüm, hogy az én drága célpontom végre ismét betért a kedvenc ribanc kölcsönzőjébe, aholis nekem jelenésem van. Már persze csak abban az esetben, ha szeretném kinyírni az illetőt. Pontosabban fogalmazva, ha szeretném a pénzt, ami a fejéért jár. Még szerencsém is van vele, mert pont az élőhusira bukik az ipse. Na ezért nem fogok én soha éhen halni. Már hetek óta szemezek a csókával, így mostanra bízom benne, hogy lassan döntésre jut.

Mielőtt bemennék az élvnegyedbe, még azért ruhát váltok. Vagy inkább levetkőzök. Levetett ruháimat, a kölcsönzött járműben hagyom. Neccharisnya, tűsarkú. Nem tudom mások hogyan bírják elviselni az ilyesmit hétköznapi viseletre. Egy sejtelmességig rövid szoknya, kivillan alóla a harisnyakötő. Alsónemű nincs, az minek? Egy ribanc olyat nem hord. A felső is olyan szabású, hogy könnyen alá lehet nyúlni, de nem mutat eleget ahhoz, hogy elveszítsem vele egy férfi érdeklődését. Kész is vagyok. Riszáló léptekkel lejtek be a bárba, ahol rögtön körül is nézek. Nem tart sokáig felfedeznem kiszemeltemet. Ő is felfedez magának, s még mielőtt tovább mehetnék, már int is felém. Ma van a szerencsenapom. Elő is adom a díjat érdemlő szerepet, hogy hurrá, én vagyok az a ribanc, aki ma feljebb jut a ranglétrán, mert egy főmufti fogja megkefélni. Hátrarázom kékesfekete sörényemet, kidüllesztem melleimet, és ringó léptekkel indulok a férfi felé. Tekintetem kihívó, megállok a boxnál, a nagy vuff hellyel kínál maga mellett. Nem kéretem magam, elheveredem mellette, hozzásimulva. Nem kérdez, én nem válaszolok. Ledugja a nyelvét a torkomon, keze a mellemen. A függöny lehull, mert egy magamfajta kurvának ugyan nem ellenkezeik az elveivel, ha nézőközönsége van, de a „vendég” már nem kedveli, ha mindenki az ő aberrációját nézi. Engem nem érdekel. Alkalmazkodom, hagyom, hogy azt csináljon, amit akar, kiszolgálom, kérés nélkül. Nem csodálom, hogy nem akarta megmutatni másoknak ezt a műsort, pedig a mostani vendégkészletet elnézve, ők legalább annyira élveznék nézni, mint ő csinálni. Kéjes hanghatásokat szolgáltatok légvétel közben, ez tovább pörgeti. A férfiak könnyen kihasználhatóak. Mind a szexualitás rabja, ez genetikai hiba. S ilyenkor a legsebezhetőbbek. A szex is csak egy iparág, a gyilkolás is. Én mind a két porondon teljesítek. A testem csak egy eszköz, mindegy melyik szolgáltatást óhajtják igénybe venni. Ügyfelem közeledik a csúcshoz, és a halálhoz is. Mielőtt beteljesülhetne, elvágom a torkát, a bal karomban elrejtett pengével. Az eldobált ruháiba törlöm a rám fröccsenő vért, majd egyik kedvenc kütyüm segítségével (lopakodó mód) elosonok a helyszínről. Küldetés teljesítve. Pár sarokkal arrébb visszaülök a kocsiba, és elhajtok. Otthon megint le kell cserélnem az éppen aktuális arcomat egy időre, amíg elül a köd…


_________________
"Olvasd, nézd, hallgasd azt, amire a szervezeted vágyik, meglátod, minden hangulatodra, állapotodra találsz mûfajt, s azon belül keresd azt a darabot, amelynek színvonala megüti a mértékedet."
                                                                                               /Vavyan Fable - Vis Major/
Felhasználó profiljának megtekintése

3Azonnali: Neo-Veronia  Empty Re: Azonnali: Neo-Veronia on Vas. Ápr. 30, 2017 9:21 pm

Jozef Strangut vagyok, információbróker és tolvaj.
Hamar rájöttem, hogy soha a büdös életben nem szerzek céges állást. Azzal sem áltattam magam, hogy elég kemény vagyok hozzá, hogy Szólónak álljak, vagy bevegyenek egy Árnyvadász bandába. De mint műkedvelő punknak, megvannak a magam fortélyai: kitalálni, mit keresnek mások, és hogyan szerezzem azt meg nekik. A megfelelő summáért, természetesen.
Azonban nem kizárólag pénzért csinálom. Ha valaki alatt forró a talaj, én elrejtem, ha kell élelmiszert csempészek és később benyújtom a számlát. Egy rész Robin Hood és két rész Al Capone.
Ahogy most nézelődve sétáltam a mai napon megnyitott, égbenyúló mallplex impozáns méretű földszinti csarnokán, elhúztam a szám a sok csillogó-villogó luxuskivitelű gépcsoda és a képembe robbanó reklámok láttán. A kirakatokban vadonatújan csillognak a többség számára megfizethetetlen Ford -Toyo és BMW-Craysler vagy a Mazda-McDonelle nevével fémjelzett gépjárműcsodák, középen ízléses betonkeretben mesterséges kert, digitalizált vízcsobogással, pár holo-effekttel.
Azt hiszem sokan a fél kezüket vagy lábukat is odaadták volna, hogy legyen annyi pénzük, amivel talán itt egy pár falatot bekaphatnának.
Persze a közönségen meg is látszott, hogy nem éppen a nyomornegyedből ruccantak ki ide, ami egyrészt fojtott dühöt váltott ki belőlem, másrészt viszont azzal kecsegtetett, hogy ma sem távozok üres kézzel, mivel igazán sok a boldogan vásárolgató ember, akiknek most a legutolsó gondolatuk sem az, hogy meglophatják őket.
Úgy látom és a madarak is azt csiripelték, hogy a Mallplex őrzését a Dragnir nyerte el, ami talán meglepő lehet egyeseknek, hiszen sok náluk nevesebb cég előtt értek a célba, de aki kicsit jártasabb a dolgokban – mint én - tudja, hogy mostanában nagyon megszaladt velük a szekér.
Mivel nekem lételemem, hogy szemmel tartsam a biztonságiakat, egy jó fél óra céltalan őgyelgés és megfigyelés után feltűnt, hogy egyre kevesebb az egyenruhás, ami jó hír is lehetett volna nekem, de nem hiszem, hogy az én kedvemért fogyatkozott meg a létszámuk. Na meg ezzel szemben arányosan növekedett az Long Knives booster banda tagjainak száma, amit nehéz volt nem észrevenni, mind a megjelenésük, mind a feltűnően viselt bandajelzésük miatt.
Ösztöneimet követve húzódtam az egyik mosdók felé vezető folyosó közelébe, de ez nem mentett meg attól, hogy a következő pillanatban ne árasszon el a mennyezetből tűzoltásra kitalált oltóhab, amit még valami hülye tervező könnygázzal is megfejelt.
A kirobbanó lövöldözésre azonnal kitört a pánik és csak az az egy szerencsém volt, hogy nem a kijárati részen voltam, így nem sodort magával a megvadult sokaság.
Pillanatok alatt halottak borították a nemrég még vidám színekben csillogó padlót, beborítva mindent vérrel és belső szervekkel, leszakadt testrészekkel, ahogy a banda módszeres mészárlásba kezdett.
Megpróbáltam félig vakon a gáztól, a fal mentén - ahol kevesebb volt a hab - elérni a mosdókhoz, miközben szereztem az egyik mellettem halálra váltan elrohanó nőtől egy kendőt, amit a szám elé fogva próbáltam nem több gázt belélegezni, így némileg elódáztam, hogy teljesen vak legyek tőle.
Szerencsére úgy nézett ki, hogy a mosdóban jelenleg én voltam az egyedüli „használó”, így azonnal keresni kezdtem valami szellőzőt, ahol kijuthattam innen.
Azonban lehet mégis szemet szúrtam valakinek, vagy csak pechem volt, de máris csattogó lépteket hallottam, ami egyenest errefelé közeledett.
Ahogy az első bezúzott ajtó reccsenései megütötték a fülem, kapkodó tekintettel igyekeztem kiutat találni, de tudtam, hogy nem lesz már elég időm, így csak az utolsó wc ajtón ugrottam be, ami minden bizonnyal csak késleltette a közeledő végzetet, hiszen nem volt hová menekülnöm onnan.
A mosdóajtót goromba módon berúgták és a műmárványon csikorgó ripperpengék (utolsó ujjpercek helyébe épített körömpengék) zaja jutott el a fülembe, hideg verítékkel jutalmazva.
Vadul járt az agyam, hogy mit tegyek, hiszen azok a hátborzongató csikordulások világosan a tudomásomra hozták, hogy azzal az egy kis árva monokésemmel, amit sikerült magammal becsempésznem a fegyerelleőrző kapukon, nem sokra megyek szemtől szembe egy Long Knives-es, ripperpengés kurvával.
Tudvalevő, hogy az Long Knives boosterek egytől egyik elmebeteg pszichopaták, akik a legújabb drogokért és kibernetikus alkatrészekért vagy bioware cuccokért bármire képesek.
- Hé! Ez a férfi wc szivi! – jegyeztem meg mégis nyugodt hangot megütve, bár a szívem majd kiugrott a helyéből, aztán nem várva meg, hogy közelebb érjen, inkább kinyitottam az ajtót
Félig léptem csak ki, a jobb kezem a fülke takarásában maradt, abban fogtam ugyanis a kendőt, melyet megpróbálok majd rádobni, hogy legyen időm előkapni a kést és szúrni.
Az előttem feltűnő csaj valaha csinos arcát elcsúfította a gúnyos, őrült vigyor és egész testében finoman rángatózott a túlhúzott reflexgyorsítása és a beszedett stimulánsoknak köszönhetően. A feje tetején egy féltaréj „ágaskodott”, a természetellenes fehér arcbőrébe egzotikusan simult bele a napszemüvegnek is beillő optikai pajzs amely a cyberoptikákat takarta és óvta.
Nem voltak kétségeim, hogy milyen sorsot szánt nekem, hiszen a méretes pengéi kieresztve várták, hogy vért ontsanak.
A kendővel sikerült megzavarni, mielőtt támadhatott volna és habozás nélkül bele is mélyesztettem a pengémet az oldalába. Mákom volt, hogy nem volt testpáncélja, így a szúrás simán belehatolt, de valószínűleg a drogoknak köszönhetően fel sem fogta, így éppen csak volt időm kissé hátrább hajolni a hasam előtt elsuhanó pengék elől, de a másikat már nem tudtam elkerülni és azok végig hasították a védekezésként önkéntelenül felemelt bal alkaromat.
Dühös ordításával egyidejűleg én is felkiáltottam a fájdalomtól, de életösztönömtől vezérelve újból szúrtam, most a tükröződő visor felé. A bandacsaj még drogos önkívületében és félrekapta a fejét, ösztönösen védve a szeme helyén lévő technikát, így csak az arcát vágtam végig, sötétvörös vére lecsorgott a nyakán be a magasított műbőr gallér alá miközben az arcába sziszegtem:
- Ezt a szívást, mi! – grimaszoltam egyet, nem egy húgyszagú klozettben akartam feldobni a talpam. – És majd hálás leszek, ha megdöglöttél.
A csaj azonban taktikát vált és váratlanul kirúgta alólam lábaimat és összekapaszkodva elvágódtunk a földön és én alulra kerültem. Máskor talán még élveztem is volna a pózt, de sajnos sikerült a kést tartó kezemet leszorítania a hideg kőpadlóra, miközben lábaival satuba fogta derekamat és teljes súlyával rám nehezedett, kegyetlen vicsorral az szép ívű ajkain az állam alá tolta ripperpengéit.
Lelassult az idő. Talán az adrenalin tette, hogy az eseményeket mintha stroboszkóp fényében láttam volna, éreztem amint a pengék felsértik bőrömet és a csaj arcáról arcomon landolt kibuggyanó meleg vére.
Aztán……..eldörrent egy lövés és a bandacsaj homloka csontszilánkokra robbant, amint az összenyomorodott ólomdarab szétvetette azt. Pengét tartó kezem, mint amit túlfeszített rugó, a rám hanyatló test tarkójába vágta a monopengét, ami t csak a nyaki csigolyák állítottak meg. Aztán csak a saját zihálásomat hallottam a szétroncsolódott fejű meleg tetem alatt.
Az ajtóban egy véres arcú Dragnir biztonsági imbolygott kezében egy Glock & Wesson 506-sal, aztán egyszerűen eldőlt, mint egy homokzsák, koponyája nagyot csattant a márványpadlón, mely már közel sem volt makulátlan, tekintélyes mennyiségű vér szennyezte be. Az őr háta is csúnyán nézett ki, olyan volt, mint egy szita, ezért kevés esélyt adtam arra, hogy még valaha is lábra áll.
Nem tudom, hogy kinn mi lehetett a helyzet, de a sikoltozások még folytatódtak, bár a hangos fegyverropogás már némileg lecsendesedett, de ez valószínűleg csak azért volt, mert kifogytak talán a lőszerből, vagy mert szerették kézzel befejezni a véres munkát, mint ez a bige itt.
Azt gondoltam, ideje a megkezdett távozásom befejezni, bár még elheverésztem volna itt, ha a kocsonyásan remegő lábaim használatára gondoltam.
Lelöktem magamról a rám nehezedő testet és feltápászkodtam. Nem lehettem valami épületes látvány, hiszen vér és agyvelő darabok terítettek be, de ne legyen válogatós, akit csak a vakszerencse mentett meg.
- Kösz haver! - léptem a biztonságihoz, akinek üveges szemei szemrehányóan meredtek felém, miközben eloroztam a pisztolyát. - Neked már úgy sem kell. - vontam meg a vállam.
Megtaláltam a szellőzőt és innen már egyenes volt az utam kifelé. Persze számíthattam volna rá, hogy az egész kócerájt körülvette az MFTD (Maximum Force Tactical Division), akiket akkor vetnek be, amikor rendőrség már nem képes megfékezni az elszabadult indulatokat, de most még az ő „ölelő karjaik” is, mellyel kint fogadtak, megkönnyebbüléssel töltöttek el.
Úgy sem tarthatnak benn sokáig, hisz nem csináltam semmit, nem igaz?

Felhasználó profiljának megtekintése

4Azonnali: Neo-Veronia  Empty Re: Azonnali: Neo-Veronia on Hétf. Május 01, 2017 1:44 am

Hóhajú Yrsil

Hóhajú Yrsil
Kísértő
Kísértő
A démon fáradtan fordult át a másik oldalára. Még csak fel sem ébredt, de már érezte a tüdeje pangását. Egy aprócska gondolatfoszlány piszkálta hogy keljen fel, de se kedve, se akaratereje nem volt hozzá. Óvatosan nyitotta résnyire a szemét, és megnyugodva tapasztalta hogy a szobában teljes sötétség uralkodott. Újra lehunyta a szemét és megpróbált visszaaludni. Csak még néhány óra erejéig...

Újfent felébredt. Valahogy nem hagyta nyugodni a tüdejében motoszkáló érzés, az átkos bagó utáni vágy. Nagyot sóhajtott, és fáradtan a hátára fordult. Fejét kényelmesen támasztotta a párnája, hasát pedig kellemesen melengette a prémes takarója.
- Eve. - szólalt meg halkan a hangjába csempészett tettetett fáradtsággal. - Mennyi az idő ilyenkor ?
- Tizenhárom óra huszonkét perc. - hangzott egy gépies, női hang.
- Kelts fel hatkor. - morgott a démon, majd unottan a fejére húzta a másik párnáját.
- Ébresztő-funkció időzítve tizennyolc nulla-nullára.

- Jó reggelt. - hallotta újra Eve hangját, majd érezte ahogyan lehúzódott róla a takaró. Nem akart még felkelni. Ha tehette volna, örökké aludt volna. Öreg volt már a koránkeléshez, és még öregebb a világhoz. Belekapaszkodott a lehúzódó takaróba, és gyengéden kezdte visszahúzni magára, egészen a feje búbjáig.
- Parancs visszavonva. - morogta a takaró alól. - Ébressz inkább kilenckor.
- Ébresztő-funkció késleltetése. Új időpont huszonegy nulla-nulla.
- Ja... - szólalt meg félálomban még a démon, majd nagyot ásított - ...csinálj majd kávét is, légyszi.

Pokoli éhesen ébredt fel. Már nem is emlékezett hogy mikor evett utoljára. Az utolsó két alkalom amikor hajlandóságot mutatott a felkelésre, legalább egy hete lehetett. A démonok az emberekkel ellentétben nem voltak képesek éhen halni, és némi szintetikus, folyékony fájdalomcsillapító és altató ivásával egészen hetekre képes volt kiütni magát. Ahogy minden áldott alkalommal, most is először két dologra vágyott. Egy hatalmas bögre kávéra, és egy-két-sok szál bagóra.
- Jó reggelt. - hallotta a monoton, gépies hangot.
- Jó reggelt, Eve. - szólt vissza neki, bár tudta hogy teljesen felesleges. A fedélzeti számítógép nem volt olyan fejlett, mint a kor jónéhány androidja, amelyek már érzelmi-szimulátorral is rendelkeztek. Beszélgetni ugyan tudott, a témákat is képes volt válogatni, de az érzéseket nélkülöző monoton robothangja mindig emlékeztette hogy csak egy lélektelen szoftver bújik meg mögötte. A funkciói is a parancsok teljesítésére voltak programozva, házimunkára, virtuális munkatér karbantartására, információszerzésre és nem utolsósorban léghajó teljes rendszerének működtetésére. A majdnem száz méter hosszú, futurisztikus kinézetű léghajó teljesen önfentartó volt, messze megelőzve a kort, amelyben alkották. A léghajó inkább csak egy becenév volt az antigravitációs hajtóművel, álcázó berendezéssel, nagy hatótávolságú szenzorokkal és energiapajzzsal rendelkező repülő háznak, amelyet Shyriala csak egészen egyszerűen Eve néven nevezett el. Tökéletes otthon volt egy olyan lény számára, aki kívül akart maradni a világon, de egyben szemlélni is azt. Ledobta magáról a takarót, majd felült a kényelmes, pihe-puha ágyában. Körbenézett a sötét szobában, majd fáradtan előrehajtotta a fejét.
- Fény tíz százalékra. - mondta, de még mindig nem látott semmit. Talán elromlottak a szobafények ? Ekkor döbbent rá hogy csukva volt a szeme. Elnevette magát, de csak olyan álmoskás, féléber módon. Hirtelen kávéillat telítette be az orrát, amire viszont rögtön felpattantak a szemei. A félhomályos szobában először Eve robotalakjának haloványkéken világító szempárja rajzolódott ki. Bár a robottest megszólalásig hasonlított egy emberre, egy cseppnyi emberség sem volt benne.
(Eve alakja)
Az androidok X5 szériája alapján gyártották, a fémvázát L89 Superthin típusú szintetikus bőr fedte, ereiben pedig Zemac Dry-water 11c féle hidraulikus folyadék csörgedezett. Még szívdobogása is volt, amelyet egy Wulf 4 motorpumpa imitált, és a légzése meg a hűtéshez használt négy darab Schmetterling FZ7 ventillátor működéséhez volt hozzáigazítva. A kor egyik legmodernebben felszerelt darabja volt, bár meg kellett hagyni, hogy a beszédrendszerén nehezen lehetett segíteni, ahogyan a gépies gondokodásmódja is elég egyértelművé tette a kilétét.
Eve megemelte a kezében tartott kávét és közelebb lépett. Yrsil elnézett mellette, és meggyönyörködött a hálószobájának óriási méreteiben. Bő nyolcvanegy négyzetmétert felölelő területen csupán a hatalmas ágya foglalt egy kevés helyet. Ez pedig csak a hálószobája volt, hát még a nappalija... A démon haja teljesen beterítette a hatalmas terület padlóját, amely olyan hangulatot adot a szobának, mintha hó fedte volna.
- Kávé. - intett a robot felé, amely azonnal közelebb lépett és odanyújtotta a kávéját. - Váltás éber üzemmódra.
Egy nagyot kortyolt a kávéjába, amíg az robottestet fürkészte. Egészen pontosan tudta hogy mi zajlik le a gép belsejében. Betöltötte a beszédfunkciókat, frissítette magát az Extra-net legújabb híreivel, és újrakonfigurálta a teste tűzfalát. A robot szeme egy pillanatra megvillantak, de azonnal visszaálltak a hagyományos világoskék színükre, és a tekintete egyenesen reá szegeződött.
- Bagó. - szólalt meg újra a démon, mire a géptest bal keze csuklóból kinyílt és egy cigaretta csúszott elő belőle. Odahajolt, és az ajkaival húzta ki majd hagyta hogy a gép a másik kezének mutatóujjából fellobbanó lánggal tüzet adjon. Elégedetten kászálódott fel az ágyból, és fölétornyosult a robotnak, aki teljesen ártatlan tekintettel nézett rá. Elsétált mellette, egyenesen az ágyával szemben lévő falhoz.
- Fényerő nulla százalék. Ereszd le az ablakokat. - szólalt meg a démon, majd megfordult. - Hányadika van ?
- 3617. május 6. - szólalt meg a gép - Ma van a háromezertizenhetedik születésnapja. Kívánja hogy végrehajtsam a ''Felköszöntő'' programot ?
- Nem, hagyjuk. - mondta a démon, majd nekidőlt a tíz centis páncélüvegnek. Annyi kedve sem volt születésnapot ünnepelni egy gép társaságában, mint amennyi a felkeléshez volt. Ez előre beállított konfettiözön, az Instant-torta, és a kedvenc zeneszámai elég durva ébresztést adtak volna a korai félkómás állapotához. Mélyet sóhajtott, majd ellökve magát az ablaktól megfordult hogy megtekinthesse az odalenti világot. Káprázatos neonfényözön tárult a szeme elé. - Milyen város ez ?
- Eichenschild. Kívánja hogy elmondjam a legújabb híreket ?
- Nem.


(A város)

Csendesen bámulta a csodálatos kilátás a léghajójából. Hatalmas képernyők sugározták a reklámok százait, neonfények ezrei ragyogták be a várost, olcsó léghajók és sugártaxik repkedtek a felhőkarcolók között...a város élettel telinek tűnt. Kiterjedésében manapság messze megelőzte Carlosburgot, és Hellenburgot is. Ameddig csak a szeme ellátott, csak a város terült el. Még egy kis kedv is motoszkált benne, hogy leugorjon az emberek közé, de végül túl nagy fáradtságnak ítélte az egészet. Lassan a cigije végénél járt, így vette a fáradságot, és megmozgatta a haját. Az egész szobát belengő haj a levegőbe emelkedett és mozogni kezdett. Az egyik tincse megfogta a kávésbögréjét, míg egy másik köteg az android derekára csavarodva odaemelte maga mellé.
- Adj egy cigit... - hajította el maga mögé filterig szívott csikket, amelyet szinte azonnal elnyelt a padló egyik megmozduló lapja. Az android szó nélkül felpattintotta a csuklóját, és egy újabb szálat lökött ki belőle. A démon az egyik hajtincsével kihúzta, majd a szájába illesztette, miközben végig a várost szemlélte. - Hozz valami ruhát. - tette le a földre a robotot, és karba font kézzel szemlélődött tovább.  
- Azonnal. - válaszolta a gép, de még mindig ott állt. Ekkor sziszegve nyílt szét az ágya melletti ajtó, és egy zümmögő hangon repülő apró drón hozott oda egy szépen összehajtogatott ruhaköteget. - Kívánja hogy felöltöztessem ?
- Aha. - válaszolta, majd széttárta a karjai, és a mennyezet felé emelte a haját. A teljes luxus pompájában élt, olyan fajta luxusban, amit a földön élők közül elég kevesen engedhettek meg maguknak. Szerette arra fogni a kényelmes életmódját, hogy öreg, bár az igazság inkább abban leledzett, hogy ráunt a világra...és még csak azt sem mondhatta, hogy túl hamar...

- Maradj készenléti üzemmódban, amíg visszaérek. - vetette oda démon, majd megnyomta a rámpa nyitógombájt. A süvítő szél belekapott a bokáig érő hajába, és érezte az arcán azt a rettentő hideget, amely odakint tombolt. - Majd jelzek hogy mikor ereszkedhetsz ! - üvöltötte oda, majd leugrott.
Szabadesésben zuhant lefelé, közel háromezer méterről tartott egyenesen az neonfényekkel borított világ felé. Megvolt már pár éve hogy kitette a lábát a léghajójáról. Élvezte ahogyan a teste felgyorsult, és iszonyatos tempóban közeledett a föld felé. Vad vigyor húzódott a szája szélére, ahogyan az adrenalin szétáramlott a testében. Elengedte magát. Be fog csapódni a földbe és semmi sem állíthatja meg. Percekre, talán másodpercekre van a haláltól. Végre meghal. A pokolra jut, ez kétségtelen...
Mégis, az utolsó pillanatban kinyitotta a szemét. Nem volt képes meghalni magától. A haja felcsavarodott egy kiálló építkezési darura, és egy nagyot lendülve egy háztetőn ért földet. Visszahúzta a tincseit, majd elsétált az épület tetejére szerelt óriási reklámtábla mellett. ''Pep-bar ! If you need some energy.'' - hirdette hatalmas betűkkel az protézisekkel rendelkezők számára készített energiaszeletet. Eltekintett az utca túloldalára, ahol szintén hasonlót látott. ''Get a bottle of Hop-Up Cola ! I drink it everytime !'' - mutogatott egy félmeztelen nő egy üveg sötétbarna löttyöt. A démon nemtörődöm módon ugrott le a tetőről, és a csizmájába épített fékezőrakétákkal lassította le az esést. A járókelők közül jónéhány szúrós tekintet irányult felé, de egyenlőre még egyikük sem volt olyan bátor, hogy meginduljon felé.
Hátratúrta a haját, és zavartan elmosolyodott. Pontosan mint egy embernek látszódó, csúcskategóriás gépek szokták. Manapság számos apró pluszt programoznak beléjük, hogy ne csak embernek látszanak, de aként is viselkedjenek. Tökéletes célpontnak tűnt, de ez egy kissé sem zavarta...néha szeretett célpont lenni. Az ápolt bőre, szimmetrikus arca és enyhén ragyogó szemeivel tökéletes androidnak nézett ki. Ezt könnyedén meg tudta ítélni már abból is, hogy legalább négy csoport huligán súgott össze a háta mögött. Nem nézett rájuk, de tudta hogy be fognak próbálkozni nála. Az android alkatrészek meglehetősen jó áron keltek el a feketepiacon, a minőségi darabokért pedig kissebb vagyonokat lehetett kapni. Ha pedig nem adták el, egynéhány feketén dolgozó orvos emberekbe is beültette a végtagokat, persze némi átalakítás és finomhangolás után.
Egyenes léptekkel, kihúzott vállal indult meg előre, tekintete messze fölényúlt az előtte mozgó embertömegnek. Egy gyéren lippogó neontábla hirdette a közeli kocsmát : ''Bunyós Mcdonaugh''. Tökéletes választásnak tűnt ahhoz, hogy bedobjon egy italt, és harapjon valamit. Szinte bizonyos volt benne, hogy az itallap fele valami szintetikus lötty lesz, a kaja pedig ismeretlen hozzávalókból készült...de megengedhette magának hogy szarrá vágja a szervezetét valami olcsó lőrével. Úgysem dobta fel a talpát, akármit is ivott össze. Az eltelt évek során olyan kemény acélmájat növesztett, amelyre még a vámpírok feketeacélja is megsárgulna.
Ahogyan betért a lebujba, pontosan az fogadta, amit várt. A legtöbb boxot rosszarcú punkok foglalták el, máshol némileg tisztesebben öltözött, de kevéssbé kedves arcú fickók ültek. Tündék és emberek vegyesen, itt-ott előbukkant egy kormos is, de még a sötét sarokban egy maroknyi falfehér, erősen vámpírként azonosítható kétes egyén is üldögélt. Odalépett a söntéshez, majd a bajszos, öreg fickó felé fordult.
- Estét'.
- Csak ne köszöngessen estét'. A magadfajtákat nem kedveljük errefelé. - válaszolta az öreg, majd nekiállt egy nagy sört csapolni. - Nincs se Auto-beer, se Oil-mix. Ajánlom távozzon innen, amíg még megteheti.
- Egy vodka-nagy sör lesz. Meg valami kaja, már ha akad. - mondta tovább a démon, mintha csak észre sem vette volna a mogorva csapost.
- Nem megmondtam ? Takarodjon, gép. - tette a söntés oldalára a sört, majd mindkét karjával rátámaszkodott a pultra. - Nem akarom hogy balhé legyen idebent, szóval kifelé.
- Nem lesz balhé, mert ember vagyok. Akár hiszi, akár nem. És azt hiszem... - nyúlt a karjához a démon, és beindította a mindenesét. A holokivetítőn megérintett pár panelt, majd kétezer kreditet utalt át a kocsmáros mindenesére. - ...nyitok egy számlát.
- Csak szintetikus vodka van. - morogta a kocsmáros, egy fokkal kedvesebb hangon. - Ha enni akar valamit, az asszony épp csirkét süt, krumplival.
- Az megteszi.

Yrsil jóízűen falatozta befelé az egyébként iszonyatosan elsózott csirkét, és a kissé odaégetett krumplit. Már az íze alapján kitalálta hogy ez is csak az a bizonyos Frosty Chicken-ből lett sütve, amelynek származásától mindig hányinger kerülgette. Az utóbbi évek legnagyobb botrányai a Frosty élelmiszercég körül forogtak, szinte mindig. A csirke, amit épp evett sosem élt. Csak a húsát gyártották valahol Nebelwaldban, és ez tökéletesen érezhető is volt rajta. De bármi is történt, még mindig ez volt a legolcsóbb kaja egész Veronián. Belöttyintette az undorító, de erős vodkát, majd jóízűen húzott rá a sörből, és próbálta figyelmen kívül hagyni a tényt, hogy az egész kocsma őt figyelte.
- Csá. - lépett oda mellé egy hosszú, rongyos köpenyt viselő alak és gyorsan leült vele szemben. A jobb karja láthatóan középkategóriás protézis volt, és bal szeme helyén egy lézeres műszem világított, de az arca legnagyobb részét eltakarta fejére húzott csuklyája. A lábával idegesen dobolt, de nem úgy mint ahogyan a bajban lévők szoktak...hanem ahogyan a Nexon használók, amikor épp panganak. A cucc egyfajta új keverék volt a protézissel, vagy gépi beültetésekkel rendelkezők körében, egyfajta robot-drog. Eleinte gyógyszerként indult, amely a gépi szervek kilökődése ellen szedtek, de miután iszonyatos függést okozott, betiltották. Ennek ellenére egyre felkapottabbá vált az utóbbi években... - Nem kell egy kis Nexon ?
A démon válasz helyett csak elhúzta a szája sarkát, és folytatta a kajálást.
- Olcsó...olcsón megszerzem neked, haver. - folytatta tovább a fickó, és próbálta nem feltörni a padlót a lábdobogásával. - Esetleg egy kis Hallex ? Pirin ? ADS ?
- Nem. - válaszolta, majd befejezte az evést. A tányérját előretolta, majd a másik szemébe nézett.
- Haver, akkor légyszi...segíts már ki... - erősödött - ...szükségem van a dologra és csak néhány kredit hiányzik...visszaadom, becsszó !
Válasz helyett csak felállt és lehúzta a maradék sörét. Otthagyott mindent, majd az ajtó felé indult. A fickó is felpattant, és remegő lábakkal lebzselt körülötte, de nem merte megszólítani újra. Vagy csak nem tudta hogy mit mondjon neki. Valószínűleg nem volt már semmije amit adhatot volna, csak egy újabb hajléktalan csöves volt, aki lehúzott már minden ismerősét, és beszedett mindent amit talált. Amikor a démon kilépett az ajtón, amaz elévágott, és a kezét tördelve lépdelt előtte. Az utcai neonfény egy kissé bevilágított az arcába, felfedve a ráncos, koszos arcát, Nexontól liluló fogait, ferde orrát és idegesen forgó jobb szemét. Az összeszemetelt utca látképéhez nagyon jól illett ez a szakadt tróger, aki csak a következő adagjára várt. Eszébe jutott hogy jónéhány ilyet látott még annakidején...mikor még csak először tette be a lábát a városba.
- Húzz el, kölyök. - lépett el mellette a démon. - Kérj segítséget ADD-től. Vagy az, vagy feldobod a pacskert.
- Te utolsó, mocskos, rohadt geci, hogy kapna rozsdát a faszod, te buzerant fasszopó...

A belváros felé tartott. Már csak néhány utcányira volt attól, hogy elhagyja a szegénynegyedet és a vásárlónegyedbe lépjen. Szinte megkönnyebbülésnek érezte, hogy elhagyja a csatornabűzzel, olcsó ribancokkal és szeméttel teli külvárost. Épp elég volt ebből az undormányból, ami körülvette.
- Ő ! Ő az a mocsok ! - hallott meg egy ismerős hangot a háta mögött. Lassan megfordult vagy két tucatnyi huligánt pillantott meg alig tíz méterre tőle, ahogy felfegyverkezve közeledtek felé. Meglehetősen komolyan fel voltak szerelve, hiszen legalább négy fickónál ismerte fel a T9 golyószóró jellegzetes, tömzsi alakját, míg másik ötnél HAMV 76 géppuska hosszú csöve bukkant fel. Legelöl a vezérük állt, egy magas, tarajos punk férfi, aki közel a harmincas éveiben járhatott, és egy Chrystal III android hatástalanítót irányított felé. A fegyver hengeres csöve felizzott, és egy nagyerejű elektromos sugár indult útnak a démon felé.
Yrsil tétovázás nélkül lépett oldalra a lassan haladó lövedék elől, és hagyta hogy felborzolja a haját a mellette elhaladó erős elektromos töltéssel rendelkező sugár. Nagyon jól tudta, hogy egy ilyennel telitalálatot kell elérni ahhoz, hogy hatással legyen bárkire is. A száját mosolyra húzta, de maga sem tudatosította, hogy inkább úgy vigyorgott, mint egy veszett vadállat. A többiek kérdés nélkül tüzet nyitottak. A géppuskák és golyószórók felugattak. Lövedékek százai repültek a démon felé, aki csupán könnyedén belépett a sarok mögé. A lövedékek feltépték a betont, és szabályosan szétrombolták a sarkot.
- Utána, elkapni fiúk !
- Kapjátok el, egy vagyont érhet a geci !
Ahogyan oldalra nézett, egy gránátot látott begurulni mellé. Droidhatástalanító volt. Halk pittyanás hallatszott, majd gyenge áramütés érte a testét. Hirtelen álmosságot érzett, a lábai pedig megrogytak. Nagyot ásított, és becsukta a szemeit. Most hogy ilyen jól belakott abból a pocsék, elsózott csirkéből, és odaégetett, olcsó krumpliból, újra kedve támadt aludni. Hirtelen ötlettől vezérelve elnapolta magában a városnézést, és megnyomott egy gombot a mindenesén. Hívta a hajóját.
Ebben a pillanatban bukkant fel az első, őt üldöző punk. A sötét tünde alig egy méterre állt meg, és a golyószóróját egyenesen a fejének szegezte. A démon felnézett rá, majd ebben a pillanatban a haja acélos keménységgel tűzte nyársa a férfit. A sarok mögül hirtelen sikoly és ijedtség hangja hallatszott, és a démon felegyenesesedett. Ahogyan előrelépett, a feltűzött áldozatát a levegőbe emelve egyenesen rájuk nézett.
- Balszerencsétekre... - ásított újra egy nagyot - ...fáradt vagyok ahhoz hogy szórakozzam veletek. Ennyi volt a móka mára.
Újabb tincsek indultak meg a punkok felé. Az első a tünde nő torkát találta meg, onnan irányt válta a mögötte álló, pocakos, lihegő férfi gyomrába hatolva. A második felvágta a vezérüket, az ágyékától kiindulva egyenesen a torkáig, és visszafelé lecsapott a mellette álló tejképű vámpírkölyökre. A punkok a csapatuk felét elveszítették, mire az első tüzelni kezdett. A démon villámgyorsan rántotta maga elé a feltűzött sötét tündét, akinek holtestét feltépték a golyószóró lövedékei...alig egy pillanatig. Újabb tincsek sújtottak le, és mire a démon csak pislantott egyet, már véget is ért az egész. A mindenese pittyogni kezdett, mire lenyomott egy gombot, és megjelent előtte Eve robottestének alakja.
- Küldöm a találkozási kordinátákat. - hallatszott a gépies, torzított hang.
- Készíts egy fürdőt mire odaérek...hajat kell mosnom...

A démon teljesen szétcsúszott a medencének is nevezhető kádjában, miközben Eve kellemesen maszírozta a vállait. Olyan fáradtnak érezte magát, hogy fürdőzés közben már egyszer el is aludt. A kellemes meleg vízben teljesen kiáztatta a tagjait, a hajába ragadt vértől és agyvelőtől pedig az android szorgalmas kezei szabadította meg. Egy víztől átázott hajtincsével a szájához emelte a koktélját, és tűnődve meredt maga elé.
- Egy kicsit lejjebb. - parancsolgatott a gépnek, aki szintén teljesen mezítelenül ült méteres forró vízben. - Iiiigen, pont ott. Tyű, élni aztán fárasztó dolog...
- Hogy tehetném kevéssbé fárasztóvá ? - kérdezte az android.
- Sehogy. Te pont tökéleeeeeetes... - nyögött fel, ahogyan Eve rátapintott egy összeugrott izomgócára - ...vagy így. Nem is tudom hogy mi lenne velem nélküled. Köszönöm, Eve...


_________________
I call on Fox.
Shapeshifter and Trickster, Edge-walker and Messenger.
Help me bend with my surroundings, and adapt to the changing landscapes.
Show me the hidden paths between the Worlds.
Teach me with the ways of Invisibility and Camuflage.
Gift me your keen senses that I might see what is around me, and use it accomplish my goals.
I call on you Fox, to bring magic and discernment into my life.
Lead me at your steady gait to those places where I might do the greatest good.
Let us walk the borders of day and night, and follow the scent of Divine Mischief.
Fox, I call on you.


Azonnali: Neo-Veronia  Fox-icon
Felhasználó profiljának megtekintése

5Azonnali: Neo-Veronia  Empty Re: Azonnali: Neo-Veronia on Csüt. Május 04, 2017 11:00 pm

Aura von Neulander

Aura von Neulander
Vámpír Végrehajtó
Vámpír Végrehajtó

Az osprey csapatszállító rotorjai hangos süvítéssel szelték Neo-Hellenburg szmoggal terhes levegőjét. A több száz méter magas toronyépületekre vetített holografikus hírdetések szédítő fényáradatba burkolták a gép belső terét. A lenyitott rámpán két nehézgépágyús katona lógatta a lábát, egy rossz mozdulat, és könnyedén a biztos pusztulásba zuhanhattak volna.
De egy kicsit sem aggódtak emiatt, sokkal több gyakorlat állt már mögöttük a város katonai rendőrségének kötelékében. A baloldali, örökké gázállarcot viselő von Heimsroth tizedes városi rejtőszínekre festett rohampáncélján ott éktelenkedett a Templom kék felfestése, csendesen jelezve: "Csak semmi extrém megmozdulás, figyelünk." A kísérletek már csak ilyenek voltak.
A másik a fő ügyosztályhoz tartozott, bár valami rokoni kapcsolat fűzte a Templom vezetőségéhez. Skadi von Himmelreich hadnagy aggódva nézett rám majd mögém, a leplekkel fedett notórius gépezetre.
- Rendben lesz ez, dr. Asael? Mi lesz ha még sem működik?
A szél folyamatosan megpróbálta leszaggatni rólam a laborköpenyem, így épp válaszadás közben is azzal küzdöttem.
- Nem voltam még biztosabb semmiben. Laborkörülmények között tökéletesen működött.
- Ez nem jelent semmit. - Mondta a rádiójába Alaric von Heimsroth, temlomi felvigyázó.
- Maguk is használják őket, szóval a legkevésbé van joga kételkedni! - vetettem szúrós pillantást a katonára, de az nem reagált semmit.
A Templom úgy is minden régi technológiának az őrzője. Ők persze könnyen tiltakoznak valami olyasmi ellen, ami ugyan azt a hatalmat adná mások kezébe is, mint az övék.
- Ne a küldetés előtt essetek egymásnak! - Rázta meg a fejét rosszallóan Skadi hadnagy. Közben eleredt az eső. Szél, éjszaka, csapadék. Ezek ellen kevésbé védett a laborköpeny alatti vékony, fekete testhez simuló rejtőöltözet vajmi keveset védett, így a köpenybe burkolóztam sebesen, hogy az további vizes ruhadarabként szívja a testhőmet amint átázik. A két katonát nem kifejezetten zavarta a dolog.
- Szóval, mit is jelent majd pontosan, ha ez az "Álomterem" dolog sikeres lesz? - Nézett a hadnagy tovább mögém érdeklődéssel vegyes aggódással.
Azonnal kevésbé éreztem a hideget és büszkén kihúztam magam.
- Az Álomterem képes minden egyénnek, akinek hozzáférést adtak a forráskódjához, engedélyezni a nanorobotok manipulálását a környezetében a neuroptikus interfészén keresztül. A Templom barbár, ősrégi kulcsszavai helyett viszont ez teremtésre alkalmas: Bármit, amit a felhasználó elképzel, azt a nanorobotok megépítik neki. Hogy mennyire is lehetnek ezek a dolgok komplexek, nos, ezt most fogom tesztelni.
Skadi hadnagy az őszinte elismerés ábrázatával füttyentett egyet.
- Az Akadémia igazán kitett magáért most.
- Boszorkányság. Nem tudom, hogy bólinthatott rá a zsinati elnök.
Alaric kommentjére csak összehúztam a szemem. Boszorkányságról beszél a technológia korában. Abban a korban, amikor a legtöbb emberben több a fém mint a hús.
- Bárki is küldi ezeket a nanorobotokat, hívjuk Istennek vagy bárkinek, nyilván számolt a lehetőséggel, hogy így használják majd őket. - Csavartam ismét magam köré a már átázott laborköpenyt. Skadi a rádiójához nyúlt.
- Elértük a küldetési zónát. Ledobás 30 másodperc múlva. Legyetek készen!

Az említett terület a város kikötőnegyedének hatos kerülete volt, amit egyik vagy másik információdealer gengszter uralt. Az épületek jól látható töredezettségén, az utcákon tornyosuló szeméthegyeken és a gépünk felé irányított légévdelmi ágyúkból ez mind jól lejött.
Mivel az utóbbiak csak az autómata célzórendszerek alapján céloztak ránk – hiszen jól rejtett minket a fotopaneles álca – volt vagy tíz másodpercünk, míg a kontrollpanelnél ülő lusta maffiatag észleli a rendellenességet és nyom egy "oké"-t a tűzparancs kérésre, és ezt nem is késlekedtünk kihasználni.
Miután félreálltunk a rámpától, végigcsúszott a sínen az Álomterem központi vezérlője, ami egy erősen lemezelt kétméteres rombusznak nézett ki, a katonák és én azonnal utánaugrottunk, egyenesen egy kisebb toronyház tetejére, majd az osprey gyorsan biztonságos távolságba manőverezett.
Szomorúan nyugtáztam, hogy a fehér köpenyem mostmár fekete, valamint hogy az álcaruhám pont olyan, mintha semmi sem lenne rajtam. A szél ugyanis kicsit sem kímélt, így intettem a katonáknak, hogy jó lenne bemenni. Azok ledobtak egy kötelet a meglehetősen súlyos Álomterem által beszakított paneltetőn, és gyorsan leereszkedtünk.
Az átszakadt falakat vastag kábelek szőtték át. Ez nem jelenthetett mást, mint hogy a helyet is valamiféle kutatásokra használják, másképp nem lenne szükség ekkora adatközvetítő kötegekre. Skadira néztem. A két korábbi katona mellett még három volt mellettünk.
- Egész pontosan mi ez az épület?
A hadnagy lehajtotta sisakjára erősített neuroptikus interfészét, és körülnézett. Én is körbekémleltem a sajátommal, nekem már a szemeimbe volt integrálva. Kiküszöbölte a látásproblémáim és tartalmazta a vezérlőrendszert is. Kettőt egy csapásra.
- Hát, nem néz ki raktárnak, már pedig ide az van írva. Az energiajelek kiakasztják a mérőt. Valahol lenni kell itt egy olyan kategóriás szuperszámítógépnek, mint amit ti használtok az Akadémián.
Talán fel sem fogta, mit jelentenek ezek a szavak. Valaki itt a legkorszerűbb technológiákat használja. Egy pillanatra még hidegebb lett, vagy csak a hideg rázott ki. Az említett energiajelet én is láttam, nem erről a szintről jött. Több kisebb viszont oldalról közelített.
- Jönnek!- Mondtam, és egyetlen gondolattal aktiváltam a hátamra erősített drónokat. A macskányi szerkezetek az ospreyhez hasonló módon tartották magukat a levegőben, és ha bár fegyverzetük nem haladta meg a pisztolyokat, legalább nem nekem kellett célozni és lőni.
A következő lépésben pdig Aktiváltam az Álomtermet. A gép hang nélkül futott, de tiszta jelet adott. A hibaüzenetek száma elenyésző volt, így sóhajtottam egy mélyet, és ismét a hadnagyhoz fordultam.
- Én elindulok jobbra a lépcsőház felé, magu védjék az Álomtermet! Ameddig múködik, nem lehet bajom!
Skadi von Himmelreich még láthatóan mondani akart valamit, de már becsapódott mögöttem az ajtó, és rohantam át a repedezett vakolatú épület fehér folyosóin. Azt hiszem az épület kórház lehetett annak idején. A lépcsőházat jelzó táblák még megmaradtak, így azokat követve haladtam, de természetesen nem maradtam társaság nélkül.
A folyosót vörösre festő tartalékvilágítás fényében egy géppisztolyt szorongató gengszter sietett elém, a lépcsőház irányából. Több kibernetikus módosítás is volt rajta, de szabad szemmel látszott a borzalmas minőségük. Persze, nem is a kibermódosítás a visszataszító, nekem is van (bár relatív kevés, csak a lényeges neuroptikus vezérlő), de amikor valaki hibás gépekre cseréli a testét, valahogy mindig a bennsőimből megrázott.
Ez az alak is ilyen volt, szóval csak segítettem rajta azzal, hogy eltettem az útból. Mielőtt célozhatott volna, azonnal utasítást adtam a hűségesen követő drónjaimnak, hogy lőjenek a fegyverére. A rosszul konstruált géppisztoly eltörött majd kiesett a kezéből.
- Szuka! - Kiáltotta bőszülten, majd egy nyilván rendőröktől elkobzott sokkolóbotot rántott elő valahonnét a bal farzsebe tájékáról. Húsz lépésnyi folyosó maradt még közöttünk, alkalmasnak mutatkozott az idő, hogy kipróbáljam az Álomtermet.
Először valami egyszerű, egy drót, kifeszítve a falak között, lábszárközép magasságban.
Intettem a kezemmel, hogy nyugtázzam a rendszernek a parancsot. Semmit sem láttam a történésekből, de az alak megbotlott, egyenesen arccal a föld felé zuhanva.
Akkor próbáljunk egy kést az arca elé, felállítva.
Jól hallottam a gusztustalan reccsenő-löttyenő hangot, ahogy a tag feje találkozott a fegyverrel. Felkiáltani se volt ideje. Elmosolyodtam: Kiválóan működik a rendszer. Lábammal megfordítottam a holttestet, az arcából kiálló tőr pedig szép lassan, mintha csak füstölögne esett épp újra szét nanorobotokká.
Kihúztam hogy szemügyre vegyem. A laborban csak kis fémgömböket meg kockákat hoztunk létre vele, de ez valami egészen más. Megtapogattam a pengét: éles volt. Majd a sebet: valódi. Még szélesebbre húzódott a mosolyom. Valami olyasmit alkottam, amivel végleg beírom magam a történelemkönyvekbe. Nem valami virtuálisat, nem csak a hálózaton létező programozási bravűr ez: igazi teljesítmény. Valami, ami lassan kihal tetszvilágunkból.
Vajon mik a határok?
 Nem kellett sokat várnom, a drónok lövésére felfigyelve újabb gengszter érkezett, ez már rohampuskával felfegyverezve. Amint meglátott, talán az ösztönös óvatosság lett úrrá rajta, behúzódott a folyosó szegletébe, valami telefon lehetett ott annak idején.
Az első dolog ami eszembe jutott, az a rohampuska volt. Rágondoltam, intettem, és azonnal materializálódott is előttem. A fegyver súlya meglepett, de nem hezitáltam, lőttem.
Természetesen kiválóan ismertem a működését, mint katonai kutató, de soha sem lőttem ilyennel, így közel sem jártam a találathoz. Ráadásul majdnem kirándult a vállam a helyéről. Dühosen eldobtam a fegyvert. A férfi kapott az alkalmon, és ő is lőtt, sokkal ügyesebben nálam.
Taktikai pajzs, amit a rendőrök használnak.
Arra volt szükségem, így elkaptam és behúzódtam mögé még a találat előtt. Az ellenfelem erre nyilván megijedhetett, csak a felgyorsult zihálását hallottam. Valószínűleg épp a társait értesítette gondolattranszmitteren keresztül. Itt volt az ideje végezni.
Mágnesimpulzus-gránát.
A hengeres tárgy megjelent a nyitott tenyeremben, és teljesen valós volt. Valamint borzalmasan komplikált. Nem tudtam nem nevetni. Kirántottam a biztosítószeget, és magabiztos mozdulattal megdobtam a gengszter rejtekhelye felé. Szerencsétlen megpróbált kiugrani, de későn: a gránát kisütötte minden implantátumát. Borzalmas fájdalmakkal járhatott, ugyanis a delikvens a földön kúszva próbált meg egyre távolabb kerülni tőlem.
Minthogy mindkét karja gép volt, ez nem történt kellően gyorsan így szép lassan odasétáltam, ráléptem a hátára, majd a fejére, és ránehézkedtem.
- D-Démon! - Hörögte kínok között, de ez nem hogy lelohasztotta, de széles vigyorrá alakította mosolyom.
- Ha démon, akkor démonkirálynő, kutya. De sokkal inkább mondanám azt, hogy isten.
Hiszen bármire képes voltam. És én magam alkottam ezt. Nem állhatott semmi az utamba. Az Álomterem erejével élet és halál ura lettem.
- Őrült! Az életet lehet hogy elveheted, de alkotni nem tudsz.
Lenéztem a gengszterre. Félt, de volt egyfajta olyan elszántság a szemében, amit nem tudtam hová tenni. Érdeklődve fordítottam el a fejem.
- Szokatlanul vallásos beszéd ez egy söpredék maffiataghoz képest. De figyeld akkor.
Belélegeztem, és előre tekintettem, mindenhatóságom szilárd tudatával.
Élet.
A levegő kavarogni kezdett, de semmi konkrét forma nem jött elő. Összeráncoltam a szemöldököm: Lehetetlen, hogy itt legyenek a határaim. Mindenre képes vagyok.
Élet.
Amint létrejött volna valami konkrét forma az ezüstszínű kavalkádból előttem, azonnal le is omlott.
Élet. Élet! ÉLET!
Semmi.
A bandita diadalmasan elmosolyodott, ami további dühvel töltött el. Vigyorom vicsorrá változott. Felkészültem, hogy összezúzzam a férfi fejét.
- Attól tartok, hogy az úriembernek igaza van.
A hang egy új emberhez, egy öltönyös, tökéletesen kinéző, barátságos képű fickóhoz tartozott. Ez még ellenszemvesebbé tette jelenlegi helyzetemben.
Hogy mer ez a senkiházi rendezettebben kinézni nálam, a démonkirálynőnél? Istennél?
- A maga "Álomterme" csak olyan eszközök létrehozására képes, amiknek érti is a működését. Máskülönben hogy alkotná meg őket?
Modora egyszerű, sőt, derűs volt. Kedvem lett volna megütni most.
- Óh, és ezt mégis honnét veszed?
Leszálltam a bérencről, egyik kezembe tőrt, a másiba pisztolyt teremtettem, és egész közel sétáltam az új illetőhöz. Virágosboltot idéző parfümje volt.
- Én mindent tudok.
Felemelte a jobb kezét, mire improvizált fegyvereim semmivé lettek. Zavarodva tekintettem rá és ösztönösen hátráltam egy lépést. Valahogy ez visszavett a hirtelen szárnyaló felsőbbségkomplexusomból.
- Ki... Ki vagy te?
Semmi különleges nem volt rajta. Legalább félmillió ilyne alak sétálgat a város üzleti negyedében. A Templomban. Mindenütt.
- Nos, még egy órája se volt, de azt hiszem azt mondta a helikopterben, hogy bárhogy nevezhetnek. Én a klasszikust kedvelem.
Hátráltam még egy lépést, rá a bandita fejére, amitől elestem. A férfi pár lépést tett felém, kezében egy semmiből termett galambbal. A kezembe nyomta.
Az állat eleg volt, mozgott, és kétségbeesetten próbált menekülni. Akár csak én az igazság elől.
A klasszikus megnevezés.
Hát persze.
- Isten.

Felhasználó profiljának megtekintése

6Azonnali: Neo-Veronia  Empty Re: Azonnali: Neo-Veronia on Pént. Május 05, 2017 10:50 pm

Kristin Dalgaard

Kristin Dalgaard
Keresztes Lovag
Keresztes Lovag
- Látom. – motyogtam magam elé az ablakon kibámulva, fejemet az alkarommal támasztva meg, mintha csak a szinte követhetetlenül gyorsan elröppenő épületeket néztem volna.
- Biztos vagy benne, Kris? – recsegte vissza Konrad a fülem hegyébe épített apró, szinte észrevehetetlen adó-vevőn keresztül. Miért recsegett? Lebuktam volna és zavarták a kapcsolatot? Megráztam a fejem kissé, hogy elhessegessem a túlzottan borúlátó gondolatokat. Régiek voltak már az implantátumaim, lehetséges, hogy csak egy szervízre voltak szorulva. Ha végeztünk ezzel mindenképp elnézek egy technikushoz. Az a hír járta, hogy egy Gerard nevű kétes előéletű, de ügyes kezű mérnök fél áron is megcsinálta ugyanazt, amit a V-SEC kockafejei jó drágán.
- Biztos. Nem lehet más. – suttogtam bele a tenyerembe, de biztos voltam, hogy a férfi hallotta. Három sorral ült mögöttem, lezserül hátra dőlve és a térdén egy áttetsző táblagép pihent. – Darion Kardenal. – Hang nélkül formáltam a szavakat, mintha a férfi a kocsi elején meghallhatta volna őket, ahogy végig futtattam rajta a tekintetem. A retinámat helyettesítő, gyorsfókuszáló microcomputer sorban halmozta az adatokat, feleslegesen. Mindannyian eleget hallottunk már a célpontunkról, szinte úgy tudtuk az előtörténetét, mint a Miatyánkot. Hosszú, fekete köpeny volt rajta, mint az egyetemi professzorokon szokott, két térde pedáns hanyagsággal volt keresztbe téve egymáson, kezeit egy holokivetítő kikapcsolt, összecsukott gépházán pihentette és arcán hanyag mosollyal ült, nyugodtan. Sejtette vajon, hogy mi vár rá a vonatút alatt? Úgy nézett ki, mint egy pökhendi, újgazdag gyártulajdonos vagy egy nagymenő tanácsnok és sejteni sem lehetett volna, hogy fiatal, jóvágású arc mögött Veronia legveszélyesebb terroristája és hacker zsenije rejlett. Fiatal? Lehunytam a szemem, de szemhéjamon belül azonnal felugrott narancsos fényben a férfi aktája. Nem, a Démoni Írnok, ahogy emlegették már bőven túl volt a kilencvenen, csakis a testébe rejtett rengeteg biotikus fejlesztés miatt nézett ki úgy, mintha huszas évei végét taposta volna.
- Eilam? – motyogtam a rádióba, mire újabb recsegéssel kísért válasz érkezett.
- Kész vagyok, Angelika. – A férfi keleti akcentusa még ennyi év után is átütött, noha bőre szépen-lassan fakulni kezdett. Már nem is emlékszem, melyik ügy kapcsán csapódott hozzánk, de azóta egészen beilleszkedett. Ebben sokat segített a fél karját helyettesítő mechanikus implantátum, ami bármikor rögtönzött termikus mesterlövész puskává volt alakítható így elég jó kiegészítést jelentett a Konrad és én jelentette rövid hatótávú V-SEC alakulatba. – Mehet?
Körbepillantottam, végignézve az utasokon és a kiszolgáló személyzeten. Óvatosan és tisztán kellett eljárnunk, különben nagyon nagy veszteségekkel számolhatunk. Nem tudtam egy hacker mennyire jelenthet ellenfelet harc terén, de nem akartam semmit a véletlenre bízni. Mély levegőt vettem, kissé fészkelődve megigazítottam magam az ülésemben és alig láthatóan bólintottam.
- Mehet.
A kocsi ajtaja halk ’vuss’ hang kíséretében odébb csusszant a keretben, Eilam pedig lendületesen, magabiztos mosollyal lépett át rajta.
- Jó napot kívánok, tisztelt utasaink. Kérem, a menetjegyüket mutassák fel ellenőrzésre. – szólt kissé emelkedett hangerővel, közben végigsimítva sötétkék jegyellenőr talárjának arany gombsorán. A férfi lassan haladt, minden jegyet, legyen az elektronikus vagy holografikus alaposan megszemlélt, míg eljutott Darion Kardenalig. – Jó napot. Elkérhetem a jegyét? – A miniatűr rádiónak hála úgy hallottam a szavait, mintha mellettem állt volna, és ha lehunytam a szemem a Démoni Írnok nyugodtan mosolygó alakját is meg tudtam figyelni.
- Hát hogyne. - nyújtotta oda a holokivetítőt, ami apró zümmögéssel életre kelt és egy szabványos gyorsvonati jegyet rajzolt ki a hozzá tartozó kóddal. Eilam szemeiben felragyogott a zöldes fény, ami a vasúti alkalmazottak beépített scannerét idézte, majd megcsóválta a fejét és újra megpróbálta. Természetesen ez csak a színjáték része volt, az égvilágon semmi baj nem volt Kardenal jegyével.
- Ejnye, úgy néz ki valami nem stimmel. - húzta el a száját. - Biztos benne, hogy a meghatalmazott, hivatalos alkalmazottaktól vagy automatákból rendelte a jegyét, uram?
- Egészen biztos. - A hacker hangja nyugodt maradt, szívverése stabilan tartotta a 120/80-at – legalább is a beépített EKG monitor szerint. Ez rossz jel volt, a legtöbb ember ha hamisan vádolják pánikolni kezdett, de legalább is nyugtalan lett. Darion Kardenalon az izgalom legkisebb jele sem látszott, ahogy Eilam összeráncolta a homlokát majd visszaadta neki a holoprojektort.
- Lenne szíves velem jönni?
Ez volt az eredeti terv. Eilam elcsalja a férfit valahová egy üres szervízkabinba, mi pedig feltünésmentesen követjük Konraddal és ott csapunk le a hackerre ahol nem keverhet bele senkit. Szinte a lélegzetemet is visszatartottam, ahogy lopva vizsgáltam a férfi reakcióját és a szívverésem kihagyott egyet, ahogy rám nézett. Szeme lilás árnyalata kémiai módosításokról árulkodtak, a benne pörgő apró áramkörök neonkék fényeitől pedig hideg félelem kúszott fel a karomon, végig a nyakamon és egyenesen be a fülembe.
~ Nem tudtatok volna észrevétlenül követni, Kristin Dalgaard.
- A francba! - kiáltottam fel önkénytelenül, ahogy felemelkedtem a helyemről és a két padsor közé léptem. Konrad azonnal követte a példámat, Eilam csuklója pedig éles szögben hátrahajlott, hogy ujjai átrendeződésével helyet adjon a létrejövő lőfegyvernek. Nem voltam elég gyors, szinte azonnal egy erős ütést éreztem a bordáimon balfelől, amitől kissé megtántorodtam. A mellettem ülő nő üveges szemmel fordult felém, egész szembogarát kitöltötte az azokba épített biotechnológia derengése és határozottan nem az ő akaratától mozogtak, ahogy az ízületeit helyettesítő implantátumok sem. Az egyik felszolgáló android Konrad térdére készült beletaposni, Eilam pedig látszólag az üres székre fogott fegyvert. Darion Kardenal a kocsi ajtajában állt és halkan felnevetett.
- V-SEC Védelmi És Rajtaütő Ellenterrorista Bringantin. Minek köszönhetem a V.É.R.E.B kitüntetett figyelmét? Dalgaard felügyelő? Altengrad tizedes? - A férfi kezei a levegőben emelve voltak, csuklói körül sötét króm gyűrűk lebegtek valószínűleg egy mágneses tér körül, kör alakú platformokat rajzolva elé a levegőbe, amin ujjai sebesen jártak. - Mindegy is, nem kell válaszolniuk. Kérem, ha legközelebb le akarnak csapni rám, ne egy olyan helyet válasszanak, ahol ennyi játékszer van.
A szomszédom újabb ütésre emelte az öklét, így kénytelen voltam erősen ráfogni a csuklójára egyik kézzel, míg másik kezemet szorosan ökölbe szorítottam. A bőröm simán vált fel az alá épített tolószerkezet nyomása hatására, szabad utat engedve a rövid, két tenyérnyi hosszúságú üreges pengének, amelynek két, össze nem érő vége között halkan felsistergett az elektromos töltés.
- Sajnálom, az állami szervek biztosan kárpótlást fognak fizetni. - mondtam szomorúan, majd egyenesen a nő mechanikus karjának könyökrészébe vágtam a pengét. Nem sikerült egyben levágnom, ahogy az tervben volt, de az áram elég volt, hogy a használhatatlanságig rongálja. Sietve Konradhoz ugrottam, a felszolgálórobot króm mellkasába tolva a fegyveremet, ami pont adott elég időt társamnak ,hogy magához kaparintsa a kis kaliberű pisztolyát és apró lyukat robbantson az android fejébe. A gép nyekkenve dőlt el, én pedig késlekedés nélkül Eilamhoz léptem.
- Magyarázatot, most! Hogy lehet az, hogy egy szemvillanás alatt az ülésből az ajtónál termett? És hová a fenébe lett? - csattantam fel a kelleténél erőszakosabban. Valami mintha zavarta volna az agyamat és szerencsétlen Eilamon vezettem le a túlfeszültségemet.
- Nem tudom. - mordult vissza válaszul a férfi. - Talán lehallgatta a beszélgetéseinket és megbuherálta a látófejlesztéseinket, hogy azt higgyük, hogy a székben ül. - Eilam a szemére szorította a tenyerét, és fáradtan leült a mellette üresen várakozó ülésbe. - Ezért baj, ha minden porcikánkat robotokból rakták össze. Az ilyen démonok, mint ő gyakorlatilag istenekké váltak. De… Kiről is beszélünk egyébként? - nézett fel rám, én pedig elgondolkodtam, hogy fejbe vágom az ilyen viccekért. Azonban mielőtt a kezem mozdulhatott volna egy hűvös felismerés töltötte el az agyamat. Jogos kérdés volt, az adatbázis üresen villogott. Kiről is?


_________________
"I'm a scythe in a field full of briar"

Kényelmi linkek:
Adatlap
Kovácsműhely
Felhasználó profiljának megtekintése

7Azonnali: Neo-Veronia  Empty Re: Azonnali: Neo-Veronia on Szer. Május 10, 2017 9:52 am

Amikor Eiryn belépett a bárba, egy pillanatra minden beszélgetés megállt. Eiryn Neurális Interfésze segítségével lehívta a vendégekről elérhető adatokat, csak félig figyelve a szemére illesztett optronikus membránokon végigfutó adatokat. A vevője még nem volt ott, ami eléggé bosszantotta, hiszen az éjszakából már csak pár óra volt hátra, és nem akarta magát kitenni az utóbbi évezredben többszörösére emelkedett UV-terhelésnek. Morcosan a pulthoz sétált, és megrendelte a legdrágább lőrét, hátha az elég jó technológiával készült ahhoz, hogy még íze is legyen, majd helyet foglalt egy bárszéken, miközben teljesen figyelmen kívül hagyta a többi vendég gyanakvó pillantásait. Koszos kis lebuj volt, "diszkréten" elsötétítve a dolgozó kurvák és klienseik számára, így az utca fel-felvillanó neonfényei minden bent lévőt figyelmeztettek az új vendég érkezésére. Persze ha az a bizonyos új vendég nem volt zsaru, akkor általában mindenki pont leszarta, de Eiryn Vállalati volt, akárcsak a legtöbb vámpír.
Az emberek valamiért nem szerették a Vállalatokat, talán azért, mert a gazdasági hatalom gyakorlatilag az ő kezükben volt (és ezt ki is használták), vagy talán mert olyan gőgösen elkülönültek a csőcseléktől, ki tudja. A Vállalatok mindig is büszkén hirdették, hogy az ő dolgozóik egyetlen nagy családot alkotnak, hogy minden általuk készített áru egyedi, hiszen sohasem álltak rá a szalagos gyártásra. Minden úgynevezett Műhelyekben készült. Ez gyakorlatilag azt jelentette, hogy minden dolgozónak volt saját gyártósora, ahol a munkagépek beszerzésétől a folyamat programozásán keresztül az MI-finomhangolásig mindent ő csinált, így serkentve a Vállalaton belüli versenyt és emelve a kész termékek színvonalát. Tizenhárom Vállalat létezett, lefedve a piaci igények teljes egészét (már persze ami a tehetősebb rétegeket illeti), kivéve persze az Egyházét, de ők amúgy se nagyon vettek volna bármit az Átkosoktól. Az ipari tevékenységen kívül a Vállalatok katonailag is az elithez tartoztak, főleg a Finsterblut Vállalat. Ami Eirynt illeti, ő a Nebelturm Vállalatnál dolgozott, amint az látható is volt a karjain és a lábain feszülő LN3012-es Vérpajzsokon is. Ezek valójában szintetikus izmokba ágyazott feketeacél-szerkezetek  voltak intelligens polikarbonát bevonattal, amely kaméleonszerűen majdnem tökéletesen láthatatlanná tette a Vérpajzsot, csak egy enyhe megvastagodás jelezte a tájékozott megfigyelőnek a jelenlétét. A ruha onnan kapta a nevét, hogy a szintetikus izomzat Eiryn vérkeringéséből kapta a tápanyagot, sebészetileg beültetett kis szelepeken keresztül. Egy teljes Vérpajzs használata éppen ezért rengeteg energiát követelt, csakúgy, mint a vámpírok bioszintetikus felszerelései általában, amit vérszívással kompenzáltak - ezzel a módszerrel jóval kevésbé volt megterhelő a használó szervezete számára a ruha viselése. A kar- és lábvédők persze bőven nem fogyasztottak annyit, viszont a perisztaltikus izomrétegben lévő fémszerkezetek egyrészt komoly védelmet biztosítottak a használónak, másrészt láthatatlan, de nagyon hatásos fegyvereket rejtettek. Bár Eiryn combján is lógott egy hosszú csövű, D27-es pisztoly ezt inkább csak puszta kedvtelésből hordta, hiszen a kissé talán ódivatú darab volt a legnehézkesebb és a legkevésbé hatékony fegyvere. Ami a Vérpajzsot illeti: volt benne egy félig-meddig illegálisan szerzett SWJ42-es tűvető állítható erősségű toxinnnal (fizetségként fogadta el kredit helyett), kis hatótávolságú elertromágneses torpedók, azaz EMT-k (amik mind az androidok ellen, mind az MI-vezérelt fegyverek megzavarásához tökéletes volt), és egy Snake2000 (Security Necklace: pain generator system), egy a saját találmány, amit a balhés ügyfeleknek tartogatott.
Apropó balhés ügyfelek... A kinti fények újból bevilágították a koszos helyiséget, és Eiryn NI-je jelezte, hogy a vevő megérkezett. A lány nem mozdult, amikor a férfi leült vele szemben, csak a membránjait állította át hőérzékelésre, gyorsan végigmérve az alakot. A vörös-sárga képen két fegyver elmosódott, szürkésebb árnyát látta. Visszanézett a másik arcára, aki kényelmetlenül fészkelődni kezdett a vámpír szemének vöröses villanásaitól. Hogy pusztán feszélyezőnek tartotta-e a látványt, vagy el akarta titkolni a fegyvereit, azt Eiryn nem tudta megállapítani, mindenesetre - még mindig néma csöndben - kinyújtotta a kezét, és lefuttatta a Snake2000 indító szekvenciáját. A Vérpajzs csuklórészén, ahol egy normális testnek az artériái vannak, egy nagyjából 3 cm átmérőjű nyílás jelent meg, amiből előcsusszant egy fémkígyó. Eiryn a membránok hőképét lekicsinyítve a látótere sarkába száműzte, nem akart lemaradni a férfi reakciójáról. A másik arcán végigfutó undorodó, kissé félelemmel telt fintor láttán majdnem elnevette magát, de végül sikerült megtartania a komoly arckifejezést.
- Ahogy megbeszéltük - emlékezteti a férfit, aki nyel egyet, bólint, és az asztalra fekteti a kezét. A Snake egy pillanat alatt felkúszik a karján, majd biztonságosan a nyakára illeszkedik, mint egy nyakörv. Ha a kliens vonakodott fizetni, vagy megpróbálta átverni, a Snake egy állítható erősségű áramütéssel jutalmazta, esetleg egyre szorosabban tekeredett az ostoba torkára, ha pedig megpróbálták lefeszegetni, a vékony fémtestből kapaszkodókarmok sokasága bukkant elő - ami egy nyakra helyezett szerkezet esetén nem túl szerencsés. Amikor a Snake felcsatlakozott, Eiryn lenyúl a lábszárához, ahol a Vérpajzs készségesen megnyitja neki az árut tartó rekeszt. Eiryn kiveszi a finoman megmunkált KE csukló- és bokapántokat, melyek mindegyike egy-egy gömbölyű, drágakőszerű tartályt foglal magába, melyekben nanorobotok ezrei nyüzsögtek.
- Átküldöm az irányító és biztonsági protokollokat, de figyelmeztetnem kell, hogy naponta csak egyszer biztonságos használni. Ezek a félszintetikus hormonok és serkentők pedig tíz percen belül ürülnek az izzadsággal, úgyhogy gondolja meg, hogy mikor és miért fecskendezi be.
A férfi elhúzza a száját.
- Mi értelme van ennek a szarnak, ha nem tudom használni?
Eiryn szélesen elmosolyodik, amolyan hideg ragadozómosollyal, és a Snake egy leheletnyivel szorosabban fonódik a másik torkára, mire az kikerekedő szemmel kap oda a kezével.
- Elmondtam a termék tulajdonságait már a megrendeléskor - közli - És garantáltam, hogy a maguk szánalmas rendfenntartása ne értesüljön az átvételről.... De azt nem, hogy amennyiben az átadás nem történik meg, a megrendelés pontos adatait nem küldöm el minden rendőrségi MI-re.
A férfi dühösen kiköp, és morog valamit a kurva vámpírokról, majd egy pillanattal később Eiryn NI-je jelzi a kreditátutalást a megadott offshore-számlára. Miután innen továbbküldi a pénzt a Nebelturm Vállalatnak, mosolyogva bólint az ügyfél felé, és visszahívja a Snake-et, miközben minden izma megfeszül, és a Vérpajzs összes fegyverét készenlétbe helyezi. Tudja, hogy ez a csere legkritikusabb pontja: ha a vevő biztosítani akarja a helyzetét, vagy egyszerűen csak revansot szeretne venni a Snake viselése miatti megaláztatásért, akkor az most fog megtörténni. Membránjaival ráközelít a férfi ütőerére, gondosan figyelve a pulzusszámot, és utasítja NI-jét, hogy bármilyen apró izomrándulás esetén automatikusan aktiválja a tűvetőt. Feláll az asztaltól, kissé gunyorosan meghajol, majd megfordulna, hogy távozzon, amikor az NI a megszokott indigókék rácsozat helyett vérszín célkeresztre váltja a membránok képét, és a Vérpajzs jobb karján megjelennek az SWJ42-es tűi, kilövésre készen. Eiryn megpördül, szemmel követhetetlen gyorsasággal, ahogy a szintetikus izomzat a lábain ráerősít a megkezdett mozdulattal, majd átkarolja a férfit, mielőtt az teljesen előhúzhatná a fegyverét.
- Jó éjszakát - mosolyog fel az arcába, majd a csuklóján lévő tűket belelövi a férfi hátába. Annak egy pillanatra a rettegéstől eltorzul az arca, majd ellazul, és lassan előredől. Eiryn elkapja, mielőtt a földre zuhanna, és magához ölelve a tagot kuncogva elindul az egyik kisebb, elfüggönyzött fülke felé, ahol azok a vendégek elégíthetik ki a vágyaikat, akik nem vágynak nézőkre. Eiryn a földön is hagyhatná az ájult férfit, de nem akar feltűnést kelteni: most bárki rájuk néz, csak egy férfit lát az egyik fülke felé távozni, aki egy csinos vámpírlány nyakára hajlik. Még szerencse, hogy az összegyűlt díszes társaság nem nagyon figyel rájuk, vagy ha figyel is, azt a szesztől és a drogtól kábán teszik, mert egy figyelmes pillantás azonnal felfedné a tényt, miszerint a férfi alszik, és Eiryn cipeli. Amint végre elhúzza a függönyt, a lány undorodva ledobja a terhét, és lefuttat egy rendszerellenőrzést a Vérpajzson. Az NI-je kiírja a kért adatokat a membránjaira, újra a szokásos indigókék színben. Elégedetten figyeli, ahogy a visszajelzések megnyugtatóan igazolják a tökéletes állapotot, amikor azonban a becsült maradék energiamennyiséghez ér, frusztráltan összevonja a szemöldökét. Az, hogy idejöjjön, és az iménti kis csetepaté mintegy 21,6 %-al csökkentették a vértartalékait. Lehet, hogy mégis a tömegsuhanókkal kellet volna jönnie, és nem a Vérpajzs használatával? Elgondolkodva pillant az ájult férfira, majd letérdel mellé, és fogait a nyaki ütőerébe mélyeszti. A vérivás okozta mámor ellenére igyekszik figyelni rá, hogy ne ölje meg a férfit. Nem kell a felesleges hercehurca egy hulla miatt, bár valószínűleg a Nebelturm Vállalat még akkor sem lenne kompromittálva: a tűvető, amit használt egy Schwarzjäger fejvadászé volt, akik köztudomásúlag hajlamosak lecsapolni az áldozataik vérét. Ha visszaveszi az átadott terméket, akkor semmi sem kötheti az NV-t az ügyhöz, és senki sem foglalkozik vele - a vámpír fejvadászok teljesen kívül estek az emberi rendfenntartó szervek hatáskörén, sőt, egyes veszélyesebb bűnözők elfogására épp a rendőrség bérelte fel őket. Mindezek ellenére leállítja magát. A fickó fizetett az áruért, így a tisztesség azt kívánta meg, hogy nála maradjon az áru. Nem holmi utcai söpredék ő, aki az első adandó alkalommal visszalopja a portékáját, hogy több kreditet zsebeljen be érte. Feláll, gondosan megtörli a száját és a férfi nyakát, majd leellenőrzi az időt, és megkönnyebbülve látja, hogy még van pár órája napkeltéig. A Vérpajzs és a többi vámpír szerkezet általában elég kényes az UV-sugárzásra, és a lány igazán nem szeretné tönkretenni a felszerelését. Megigazítja magán a ruhát, aztán kilép a fülkéből. Az utcán kényelmes tempóban sétál pár száz métert, aztán vigyorogva felpillant a háztetőkre. Bekapcsolja a Vérpajzs antigrav emelőit, és lassan emelkedni kezd az ég felé. Amint maga alatt tudja a háztetőket, megadja az NI-jének a Nebelturm Vállalat telephelyének a címét, mire egy kék nyomvonal jelenik meg a membránján, jelezve a haladási irányt a tetőkön keresztül. Eiryn kikapcsolja az emelőket, és puhán landol egy neonreklám tetején, majd nekiiramodik. Élvezi, ahogy a friss vér átáramlik az erein, át a Vérpajzs mesterséges keringésén, új erővel töltve fel mind a saját, mind a szintetikus izmokat, és szinte repül az úticélja felé. Másfél órával később egy hatalmas, sötét torony emelkedik magasztosan a horizont fölé. Eiryn elmosolyodik, és még nagyobb sebességre kapcsol. Hazaért.

Felhasználó profiljának megtekintése

8Azonnali: Neo-Veronia  Empty Re: Azonnali: Neo-Veronia on Pént. Május 12, 2017 8:59 pm

Gerard D. Lawrenz

Gerard D. Lawrenz
Szemfényvesztő
Szemfényvesztő
Kigyúltak a fények. A teremben a lámpák egymás után oltódtak fel. Egy monitor halk recsegés után üzembe állt, rajta különféle ábrák és statisztikai mutatók jelentek meg. Az összes gép beindult, elkezdtek bemelegedni. Egy-egy műszer süvítő hanggal spriccelte a gőzt a levegőbe, ahogy a nyomását szabályozta.
Maga a szoba egy kerek, acélfalú helység volt. Oldalára több nagy erőgép volt felhegesztve. Középen egy mély üreg lett kialakítva, egy rámpával, mely átvezetett rajta. A rámpa középen kiszélesedett, egy kerek helyet hagyva, amin egy ember kényelmesen elférhetett. Előtte és mögötte egy-egy vaskos fémajtó helyezkedett el.
Egymás után kapcsoltak be a monitorok. Az egyik ajtó rozsdás nyikorgással kinyílt. Pár szelek elkezdett gőzt fújni magából, ahogy a munkagépek szép lassan mozgásba lendültek. Egy alak lépett be az ajtón. Durva tapintatú, narancssárga ruhát viselt, oldalán egy számmal: 335-7742. A két bokáját egy-egy bilincs fogta össze, melyeket egy nagyjából harminc centis lánccal kötöttek egymáshoz. Az egyik hangszóró ekkor bekapcsolt.
- Úgy tartják, addig rá sem eszmélsz, milyen gyenge is az ember, míg nem tudja meg, milyen is az igazi hatalom. Ám amint ezt megtudja azt fogja kívánni, bár tudatlan maradt volna...
Az alak ekkor előrelépett és elfoglalta a helyét a rámpa közepén. A gépek szép lassan kinyújtották robotkarjaikat, egyre közelebb érve hozzá.
- 355-7742-es számú elítélt: Gerard D. Lawrenz. Dezertőr. Gyilkos. Áruló. Most végre megkapod, amire vágytál...
A két elsőnek üzembe állított robotkar megragadta az elítélt egy-egy csuklóját, majd a magasba emelte. A többi gép különféle fém alkatrészeket és lemezeket emelt a magasba, majd azokat sorra Gerard felé mozdították.
- ...ám hamar rá kell jönnöd, hogy a hatalomnak nagy ára van...
A gépek egymás után kezdték el a különféle alkatrészeket az elítélt teste köré szerkeszteni. Pár perc alatt egy váz épült köré, melyre sorra csatlakoztak a fémlemezek, különféle motorikus szerkezetek. A lábát két páncélalkatrészekből összeállított csizma burkolta be, melyeket fokozatosan hozzáépítettek a testpáncélhoz. Mikor a felszerelésnek már elég tartása volt, hozzákezdtek a motor összeszereléséhez. Ez a szerkezet hátrészén kapott helyet, nagyjából fejmagasságig húzódva, két szellőzőnyílásban végződve. Az energiaforrást egy apró nukleáris mag biztosította, melyet egy jól szigetelt tartályban helyeztek be a páncélba. Közvetlenül ezután az elítélt vállait és karjait is beburkolták, majd a két kezébe egy-egy páncélkesztyűt helyeztek. Végső simításként összehegesztették az egyes lemezeket, és felhelyezték a sisakot, hogy ne lehessen az felszerelést magától eltávolítani. a munka végeztével a számítógép közölte az eredményt a börtön vezetőivel.
- Harcászati öltözés felhelyezve, lezárva. Minden funkció stabil.
Az egyik ablakon át a műveletet biztosító emberek tökéletes képet kaptak munkájuk gyümölcséről. Közvetlenül ezután az egyik gépkar egy méretes puskát tartott oda, amit az elítélt készségesen el is fogadott. A fegyverbe egy szivartartót is építettek, ezen keresztül ki is vett egy szálat, majd meggyújtotta. A börtönigazgató elégedetten húzta ki magát.
- Nincs hiba...egy lehetőség! Háború közeleg. A maga fényével...és a maga borzalmával. Herr Lawrenz, a hatalom csak önre vár.
Az elítélt vigyorogva nézett vissza fogvatartóira. Valamiért nem tudta érdekelni, hogy eszközként tekintenek rá.
- A pokolba is...ideje volt már.


*** Sok évvel később ***

Legalább századszorra mesélte már el ezt a történetet, mégis képtelen volt megunni, hogy verte át annak idején a Hellenburgi Dimínium embereit, és szerezte meg magának a fegyverzetet, amit azóta is használ. A három társa pedig mint mindig, most is érdeklődést színlelve halgatták a történetet.
A Dominíum terve eredetileg az volt, hogy az új személy számítógépük idegrendszeri hatásait teszteljék elítélteken. A program különlegessége volt, hogy az adatokat közvetlenül a használó elméjébe sugározta, meggyorsítva ezzel a gép és az ember közötti kommunikációt. Egy nemrégiben felfedezett pszionikus idegen teknológia segítségével hozták létre az első ilyen személyi számítógépet. A neve Liberated Intelligence Adjutant volt. Vagy ahogy Gerard hívta: L.I.A.
Az űrlényektől rabolt teknológia azonban olyan fejlettségi szinten állt, amit ők képtelenek voltak megérteni. Az idegenek arra használták, hogy hajdani, csatában elesett hőseik személyiségeit konvertálják át a gépekbe, hogy azok gépként újra harcba szállhassanak. A L.I.A. is egy volt ezek közül, és egyáltalán nem tetszett neki, hogy az ősi hagyományaik szerint alsóbbrendű életformák használják fel kísérleti nyúlként. Hamar talált is egy módot rá, hogyan szakadjon el a Domínium központi hálózatától. Azóta is szökésben vannak, s körözik őket. Erről természetesen a kedves személyi aszisztens is meggyőződik, valahányszor sikeresen feltör egy lokális adatbázist.
- Riasztás! Ellenséges erők beazonosítása. Távolság: száz mérföld. Elkerülő művelet végrehajtása ajánlott. – zúgott a páncél mélyéről monoton, gépies hangon a L.I.A. kellemes, női tónusa. Sajnos nem volt képes ennél összetettebb mondatokat használni, vagy artikulálni, mert a programjának tervezésekor egyedül a hatékonyság volt szem előtt tartva.
- Ej...ideje volt már.


*** Egy óvatos menekülést követően valahol az űrben egy csatahajón ***

A legtöbb űrhajó azonosító jelet bocsát ki, így a többi cirkáló elkerülheti, hogy nekiütközzön, miközben követhetetlen sebességgel mozog. Ezzel a programmal Gerard hajója, a Lucifer is fel van szerelve, mégsem használják soha. Hogy miért? Mert állami tulajodú hajó ellopásáért akasztás jár.
A hajón megtalálható minden, ami az űrben való bolyongáshoz és tevékenykedéshez kell, kezdve a lakótértől a kutatóállomáson át egészen a kocsmáig. A csapat és a hajó legénységének többi tagja itt rendezte be állandó, állandóan mozgó lakhelyét. Ezen a hajón utazgattak, járták a világot, és magukhoz vették, amit tudtak.
- Beérkező hívás. Feladó: 12-34-91. – szólt a páncél belsejéből, miközben Gerard a híd felé ballagott.
- Áh, ez biztos Albert lesz. Kapcsold nekem.
- Jelút-titkosítás folyamatban...rádiótitkosítás pozitív. Beszélhet.
- Hejhó, cowboy. Mi jót hoztál nekem?
- Csak a szokásos rendelések. Plusz, végre sikerült rájönnöm, hova rejtették a Domínium nagyfeszültségű katalizátor gyárát. – mesélte nagy hévvel egy erőteljesen vidéki akcentusú alak a vonal másik végéről.
- Helyes. Akkor hónap végére kész is a rendelés. G-122, vége.
A parancsszóra az adás megszakadt. A páncélból immáron ismét csak az ő és L.I.A hangja volt hallható. Hamarosan el is indulnak egy újabb beszerzőútra. Ha sikerrel járnak, befejezhetik a fegyvereket, amiket aztán jó áron eladhatnak. A hajó fenntartásához sok pénzre volt szükség, ezért aztán Gerard a hihetetlen mérnöki tehetségét a feketepiacon kamatoztatta.
- Értesítsd a fiúkat. Indulunk vásárolni!
- Információ elindítva. Határozott figyelmeztetés. Felkészülési idő meghosszabbítása javallott.
- Nocsak, csak nem aggódsz értem? – nézett előre vigyorogva.
- Megerősítve.
- Ne aggódj, - szorította ökölbe a kezét, miközben a tenyerét fedő páncélt bámulta – amíg ez a ruha rajtam van, kizárt, hogy veszítsek!


_________________
"The answers you seek, lie whitin..." - Gerard D. Lawrenz
Felhasználó profiljának megtekintése

9Azonnali: Neo-Veronia  Empty Re: Azonnali: Neo-Veronia on Szomb. Május 13, 2017 6:22 pm

Az eső hamar szakadni kezdett, mikor a sliderrel megérkeztünk a helyszínre, ahová az egyház megbízásából küldtek minket. Pontosabban engem, Erhardt tiszteletest, és hűséges főgondnokomat, Joshua urat. Minden fontosabb küldetésre elkísért eddig, és jó hasznát is láttam, mivel mestere volt a hackelésnek, átprogramozásnak, és mindennek, amihez egy jó neo-veroniai protestáns gondnoknak illik is érteni. A karjára erősített konzolján babrált éppen valamit, ahogy a jármű halkan megállt a koszos sikátor közelében, ahonnan embereink érzékelték a „Dreamer” hálózatának a központját.
Nem is számítottunk feltűnő helyre. Egy lélek sem járt erre, főleg ilyen időben.
Az egyház csak akkor küldi ki a vezető lelkészt, ha tényleg komoly helyzetről van szó a körzetében, amely felér egy szentháromság tagadással. Ez utóbbi olyan volt.
A „Dreamer” nevű virtuális drog miatt küldtek el minket ide, melynek több ártatlan áldozata is lett a gyülekezetből. Eddig is hallottunk róla, de nem öltött ekkora méreteket a városban, mint most.
Pár hónapja hónapja vírusként kezdett el viselkedni.
Ha valaki rácsatlakozott a gyülekezet főkonzoljára, hirtelen átirányította a tudatát egy ismeretlen helyre, ahonnan normál módon képtelenek voltak távozni. Akaratuk ellenére kerültek a Dreamerbe. Sőt, ami a legfurcsább az esetekben, hogy legtöbbször a tagok nem is akartak kilépni abból a Dreamer alkotta virtuális világból.
Sajnos szeretteik megpróbálták őket manuális úton lecsatlakoztatni, de akivel így tettek, maradandó agykárosodást szenvedtek, ritkább esetben meg is haltak.
Mostanra a függők száma elérhette a száz feletti arányt is, és ez a tendencia folyamatosan növekedni kezdett. Az állam nem akart lépni ez ügyben, mivel csak közemberekről van szó, ezért kért fel minket a vezető püspök az eset kivizsgálására.
Hosszú időbe tartott, míg netrunnerjeink és hackereink megtalálták végre azt a főkonzolt, ahonnan az egész vírus terjed a hálózatra. Ha sikerül megtalálnunk, és leállítani, talán a még kómában levő embereket is sikerül felébresztenünk.

Kiszálltunk az autóból, testhez simuló fekete öltözetben voltunk, könnyen eltűntünk az égig meredő, ám üresen tátongó lakóházak árnyékában.
- Vajon miért hozták létre ezt a VR-t, és mi célja van? Csak egyszerű szabotázs lenne, vagy a terroristák ügyeskednek valamivel? Az is lehet, hogy a katolikusok….. - tanakodott maga elé meredten Joshua, de félbeszakítottam a mondandóját.
- Azért vagyunk itt, hogy kiderítsük, gondok uram! - nyugtattam meg. - No és most merre?
Joshua az arca elé vonta a kijelző fényét, ez ilyen netrunner-gondnok dolog lehetett. Azt mondta, ilyenkor látja a hálózati hullámokat, honnan hová erednek.
- Erre!
Egy 15perc múlva meg is találtuk az egyik ház falán egy lefelé vezető lépcső alatt a fémajtót, ami talán a megoldást rejthette maga mögött.
- Erőszakkal törjünk be? - kérdeztem, de ő csak a fejét rázta, hogy akkor elrontunk mindent.
A fémajtón egy belépő konzol volt. Valószínűleg veszélyes, mert ha azt feltörve akarunk bejutni, lehet, hogy a VR-ba kerülünk, mivel itt az egész központja, és nem tudunk többet visszatérni.
Amíg ezen gondolkoztam, hűséges gondnokom már előhúzta a tarkójáról a csatlakozóját, hogy feltörje a zárat.
- Ugye tisztában vagy vele hogy nem jó ötlet, Josh…..nem akarok egy ilyen remek embert elveszíteni...többet nem…
- Ne aggódjon, profi vagyok, ezt ön tudja a legjobban! - kacsintott a nálam kicsit idősebb, ősz hajú férfi. - Ha nem tudjuk megoldani, oda a sok ártatlan hívő lélek, vállalom ezt a kockázatot. Meg amúgy is fel vagyok szerelve többféle védekező chippel, nem eshet nagy bajom, maxx egy kis fejfájás…
- Rendben. - tudom, hogy csak nyugtatni akart. - De ha baj van, én is bemerülök utánad!
Készítettem neki egy kis helyet, hogy leüljön. Még jó hogy ide a ház alá nem esett be az eső.
A csatlakozás után aggódtam kicsit, de egy fél óra múlva nagy nehezen, izzadtan, de visszatért a virtuális valóságból, és ezzel egy időben az ajtó is egy hangos kattanással felnyílt.
- Láttál valamit?! - faggattam, de láttam, hogy nagyon kimerült szegény öregember. Egy ilyen szintű biztonsági rendszer hackelése kifárassza még a legedzettebb elmét is. Ráadásul kivédte a vírus okozta támadást is.
- Igen. Valóban gyönyörű volt, és ha nincs a hozzáértésem, valószínűleg bent ragadtam volna. - közben mély levegőt szívott. - Amire emlékszem az, hogy egy kislány feküdt egy ágyon.
Azt hiszem aludt. Körben pedig angyalok repkedtek hófehér ruhában, mennyei dalokat játszottak neki.
Amikor magamra néztem, rajtam is fehér ruha volt, és szárnyaim voltak…..és én is énekelni akartam. Amint felismertem a tömegben énekelni a gyülekezet tagjait, beindultak a védő programok, és feltörtem az ajtót, majd gyorsan kijöttem….

- Ha hiszed ha nem, az a gyorsan egy fél órába telt! - mosolyogtam, mert örültem, hogy megúszta...bolond vénember.
- Szerinted mi ez az egész? - kérdezte, de visszaültettem a helyére. Alig bírt feltápászkodni.
- Csak én megyek be, te maradj itt, és várj a jelzésemre! Ez egy parancs volt a tiszteletestől, remélem világosan beszéltem!
- Értettem uram! Csak egyenesen haladjon, ott megtalálja a magot. Várom a jelzését!

„Angyalok…...éneklő áldozatok…..és egy alvó kislány. Úgy érzem itt valami személyes dolog áll a háttérben, láttam már ilyent horrorfilmekben, mikor valaki a saját tragédiáját ki akarja vetíteni másokra….Isten nem jár bottal verni!” - gondolkoztam, mikor beléptem a sötét terembe.
Egyik terem követte a másikat, kihalt volt az egész kóceráj. Por és pókháló borított minden tároló ládát. Több éve nem járhatott itt senki. Vagy csak így lenne rendezve?
Még jó, hogy a presbiterek megtanítottak használni ezt a cyber-kütyüt, ami a fülemre volt erősítve, ennek a segítségével láttam a sötétben is, egészen világosan. A fegyvereimen kívül minden más komolyabb implantot elvetettem. Ahogy az egyház is.
Az épület elektronikus rendszere már jóideje a takarékról mehetett. Sehol sem vettem észre biztonsági berendezést.
Mikor felfelé vezetett a lépcső, az egész szoba megváltozott. Egy igen puccos, majdnem reneszánsz  díszítésű, régi bútorokkal teli helyen találtam magam. Ezt a részleget a mai napig tisztán tartotta valaki. Borzasztó régen láttam ilyent, legutóbb egy régiség múzeumban, azok is méreg drágák voltak. Valószínűleg egy nemes titkos menedéke lehetett a hely egykor. Így már talán világossá kezdett válni számomra a helyzet. Amióta lelkész vagyok, találkoztam a gazdag nemesek legkülönfélébb elmebetegségeivel. Természetesen eddig mindet kiiktattuk az egyház nevében, aki ártott a város lakóinak, és a gyülekezeteknek. Ezekkel a milliárdosokkal az állam nem foglalkozik, vagy nem is akarnak velük foglalkozni…..

Valahogy kihalt volt minden, mégis úgy éreztem, hogy kell legyen itt valaki. Valaki, aki most is figyel. Az a valaki, aki rendben tartja a nemes szállását.
Előkészítettem a fegyveremet, az „Ihtüsz”-t az oldalamról, jó kis félautomata volt, eddig nem csalódtam benne.

Egyetlen, szépen megmunkált faajtót találtam fent, a lépcső tetején. Angyalszárnyak díszítették a két szárnyát.
Óvatosan benyitottam, és egy nem várt kép tárult a szemem elé. Egy orvosi, fehér szoba volt, a plafonról mindenféle életfenntartó berendezés, és kórházi csövek sokasága kapcsolódott a szoba közepén levő ovális tárolóba. Közelebb sétáltam, sehol nem láttam csapdát.
Ekkor hirtelen megláttam, kit is rejt az az orvosi kapszula. Egy kislány sziluettjét véltem benne felfedezni, aki a gép szerint még életben volt, de kómában feküdt, és borzalmasan le volt fogyva.

- Hagyja a kisasszonyt pihenni! - egy érzelemmentes női hangot hallottam meg, de mire odafordultam volna, egyúttal lövés hangját is hallottam, és automatikusan a földre vetettem magam. A nő folyamatosan lőtt utánam, amíg fedezékbe nem bújtam az orvosi kapszula mögé.
- Szóval maguk állnak a Dreamer mögött! Halljam, mit akarnak, válaszoljon, vagy az egyház nevében kénytelen leszek erőszakhoz folyamodni asszonyom! - oldalról szemügyre vettem a támadómat. A sötétben éppen hogy ki tudtam venni az öltözékéből, hogy egy szolgálólány az, aki ilyen pontosan tud célozni. Nem igazán foglalkozott azzal, amit mondtam, újból támadni kezdett.
Nem volt mit tenni, megérintettem a bal karomon az érintő felületet, és a nano-részecskékből hirtelen szétnyílt a pajzsom. Így már elő tudtam ugrani, és kivédtem vele minden lövését, és a lábait céloztam meg az Ihtüsszel.
Meglepetésemre összerogyott bár, de térdelve tovább lőtt felém.
„ Ez nem is ember!” - tudatosult bennem. Már ezelőtt is tudtam róla, hogy a milliárdosok használnak ennyire emberi kinézetű gépeket, de nem sokkal találkoztam ezelőtt, legalábbis nem ennyire agresszívval.
Amíg én a nano-pajzs mögött védekeztem, valaki a gép-szolgáló tarkóját meglőtte az ajtó felől, mire az összerogyott. Joshua jött utánam, az ajtófélfának támaszkodva.
- Átkozott gépek! - recsegte felém öreg barátom.
- Azt mondtam várj a jelzésemre!
A szolgáló kissé szikrázva a kislányt rejtő kapszula felé kezdett mászni, felemelte az egyik karját, majd végleg leállt a működése.

- Te….érted ezt az egészet? - fordultam Josh felé, és inaktiváltam a pajzsot.
- Csak tippelni tudok. - a sarok felé mutatott. Nem tudom, hogy nem vettem eddig észre.
Egy öltönyös, valószínűleg tehetős ember pár hónapos, rothadó holtteste hevert egy karosszékbe ültetve. Már csak a gépi implantátumai voltak épek.
- Az apa hirtelen távozhatott el az élők sorából. Ő rendezhette a showt, hogy boldoggá tegye a beteg lányát. A halál nem válogat. Valószínűleg egy újabb bolond milliárdos, és a szolgáló gépen kívül senki más nem tudott erről a helyről.
Összevontam a szemüvegem, és a vézna, kómában fekvő lányka felé fordultam. - Nézd...de akkor hogy…..?
- Az úr ugyan meghalt, de a gép folytatta továbbra is azt a feladatot, amit rá bíztak. Talán ő tartotta karban az egész hálózatot, és a lányt életben tartó gépeket is.
Megvizsgáltam, a szolgáló memóriája teljesen megsemmisült. Az arca egész valódinak hatott, még szintetikus műbőr is volt rajta. Félelmetesen hasonlított a kislányra. Ha nem tudtam volna, azt hittem volna egy igazi embert lőtt szét a gondnok úr.
- Már több mint egy hónapja egyedül voltak itt...nem tudom elhinni. Miért váltotta át ez a gép olyan agresszívvá a Dreamer programját? Nem értem…..hogy volt képes minderre? Hiszen csak egy gépezet!

- Úgy gondolom meg volt neki tiltva, hogy bárkinek is szóljon, mi történik ezen a helyen.
Így mestere halálát követően azt tette, amit tudott. Nem akarta, hogy a kislány egyedül legyen…..


Azonnali: Neo-Veronia  Superior_robo_waifu_maid

Felhasználó profiljának megtekintése

10Azonnali: Neo-Veronia  Empty Re: Azonnali: Neo-Veronia on Vas. Május 14, 2017 8:54 pm

Murak Grimrider

Murak Grimrider
Nekromanta
Nekromanta
Murak Grimrider egy dologban volt zseniális: életeket teremteni.
Illetve, ez gyakorlati szempontból nem volt igaz. Élőnek ható dolgokat teremtett, különböző formákban, melyek szolgálták az akaratát. Gépek, robotok, androidok építése, irányítása, befolyásolása… Ez volt Murak szakterülete. Minél közelebb a tökéletességhez…
Egy kisebb drón munkálatain, annak finomításán dolgozott éppen. Még egy repesz-gránát sem tudta volna nyugalmából kimozdítani. Egy hegesztés itt, egy drótozás ott… a kis robot kezdett egyre inkább kezdte elérni azt az állapotot, amit mestere el akart érni. A sötételf, megállva egy pillanatra a munkában, megszemlélte a készülő robotot, és visszaemlékezett fiatal-korára, mikor elkezdett a robotika tudományával foglalkozni. Könnyek kezdtek megjelenni a szemében…

Az egyetemen Murak csodagyereknek számított (révén 14 évesen került be az intézménybe) robotikából, programozásból, mechanikából, és az ehhez hasonló tudományokból. Egyre másra fedezett fel és dolgozott ki zseniálisabbnál zseniálisabb gépezeteket, és munkája elismerése képen 18 éves korára az egyetem egyik professzorává nevezték ki. Ekkor jött élete fordulatának kiinduló-pontja: Alea. A lány lelkes diákja volt, aki szintén a szokottnál fiatalabban érkezett a tanintézménybe. Csodálatos gépeket épített, melyek nem nélkülözték alkotójuk esztétikai érzékét, és így nem csak robotok, de remekművek születtek keze munkájából. A két robotikus szép lassan egymásra talált, és egymásba szerettek. Murakot csak ihlette és hajtotta ez a szerelem, egyre csodálatosabb gépeket épített, bonyolult gépezeteket, gyönyörű androidokat.

A művészet, a gyönyörű fogalma mára viszont megváltozott Murakban. Androidjai torz emberképeket, koponyákat tükröztek, groteszk állat-alakokat, borzasztó anatómiai elváltozásokban. Minden alkatrésznek célja volt, minden elhelyezésnek, illesztésnek. De mégis, aki látta volna Murak elkészült műveit, kiérezhette belőlük az élet, az élő lények, mesterük által való megvetettségét. Groteszk, morbid elváltozások, koponyákat, csontokat idéző alkatrészek, amik mégis a legnagyobb kifinomultsággal, letisztultsággal készültek. Halál… ezt ordította az összes robot. De hogy kinek a halála?

Az egyetemen volt egy másik professzor, aki sötét pillantásokkal kísérte a Murak és Alea szerelmi- és munka-párosát. Azelar professzor mindig is megpróbálta akadályozni Murak előmenetelét pályafutásában, ám sosem járt sikerrel. Murak csak mint egy zavaró tényezőnek tartotta ezt, és nem igazán táplált gyűlöletet a professzor iránt. Azelar azonban nem csak emiatt gyűlölte Murakot: ő is szerelmes lett Aleába, aki nem viszonozta az idős professzor szerelmét.
A két szerelmes tudós ennek ellenére egyre jobban haladt a tudomány mezsgyéjén. Kísérleteik abba az irányba vezettek, mikor is emberi értelmet akartak átültetni robotok testébe. Emberkísérletekre azonban nem kaptak engedélyt, mert ez a fajta beavatkozás még eléggé gyerek-cipőben járt. Murak tombolt, de alea csókjai mindig le tudták nyugtatni.
Egyik este, miközben Murak a laboratóriumba tért vissza, vérfoltokat látott a padlón, melyek Aleával közös irodájukba vezettek. Szerelmét egy véres késsel a mellkasában találta, ám az élet még nem szállt el belőle. Murak nem gondolkodott, hanem az egyetlen módszerhez fordult, ami abban a pillanatban eszébe jutott. Alea haldokló testét a műtő-ágyra tette, és elkezdte volna az elme-átvivő procedúrát. A gépnek hatalmas energiára volt szüksége, így egy külön generátor tartozott hozzá. Murak már nem vehette észre, hogy az erőforrást valaki megpiszkálta. Csak a procedúra megkezdésekor látta a szeme sarkából az ördögi mosollyal álldogáló professzort az ablakból, az épület túloldalán, miközben őket nézte. Ekkor robbant fel a generátor.
A hírek úgy hozták le a történetet, hogy Murak volt az, aki meggyilkolta párját, Aleát, hogy elvégezhesse a tiltott műveletet, mert beleőrült a kísérlet visszautasításába. Egy készséges tanú, Theodore Azelar elmondta, könnyeivel küszködve, hogy a Alea hónapok óta rettegett Murak professzortól, és bár ő próbált segíteni, és megmenteni a nőt, sajnos nem lépett időben. A „gonosztevő, őrült professzor”, ahogy a holonet nyilatkozott róla, szörnyű sérüléseket szenvedett. Elvesztette végtagjait, és gerince is súlyos sérüléseket szenvedett. Miután kapott pár helyettesítő beültetést, bíróság elé állították. Mivel minden bizonyíték ellene szólt, hosszú börtön-büntetésre ítélték Murakot. Mikor megkérdezték tőle, bűnösnek vallja-e magát, a vádlottak padjáról csak halk nevetés hallatszott.

Azelar professzor irodájában dolgozott, mikor egy kis szellőt érzett az arcán. Furcsállta, mivel nem volt szokása ablakot nyitni. Majd egy kis drónt vett észre a szeme sarkából. A drón egy művészien megformált halálfejet ábrázolt, és egyenletesen lebegett a levegőben. A professzor valószínűleg a diákok egyik csínyének gondolhatta, egészen addig, míg a kis robot bele nem fújt egy adag altatógázt az arcába.
Murak elégedetten nézte áldozatát. Köpenye alól figyelte, ahogy androidjai, akiket az épületben helyezett el, vagy programozott át, levonszolják és egy gépi asztalra kötözik a professzort.
- Nézzük, mennyit ér a kísérleti alany. De mindenek előtt, ébresszük fel!
Murak odalépett a professzorhoz, majd egyik ügyes robotikus csápjával kihúzott egy szőrszálat Azelar orrából.
- Mi? Ki…? - kezdte volna az ordibálást a felébredt kiséleti nyúl, de ekkor meglátta elrablóját.
- Ne ficánkolj, Azelar, megzavarod a műszereket! - Mondta Murak, majd leszíjazta a kapálózó professzor fejét. Sok közül egy nagyobb, satu-szerű csápjával megragadta még Abelar fejét, majd a legnagyobb tárgyilagossággal közölte:
- Ha tovább mozogsz, akkor sok kutatási anyag veszhet el, ugyanakkor agyhalott zombivá is változol. A szellemi funkcióid megszűnnek, az elméd kitörlődik, és a tested üres porhüvelyként fog tovább létezni. Úgyhogy mindkettőnk érdekében kérlek, ne mocorogj!
A gép ugyanaz volt, mint amivel Aleával kísérleteztek. Az elme-átvívő gépezetet Murak azóta is csak tökéletesítette, csiszolgatta. Tudta, nem járt volna sikerrel Aleával sem, de közel volt a megoldás. Az örök élet kulcsa. Alea halála nem szabad, hogy értelmetlen legyen. Minden erre emlékeztette Murakot, a halál érintése, a mulandóság. Halál mindenütt. Minden elmúlik, ahogy Alea. De ő élni fog. Mikor minden meghal körötte, Murak élni fog, eléri az igazi tökéletességet. És ebben élete megrontója fog neki segíteni.
A szerkezet bekapcsolt. A professzor viszont mocorgott.

Felhasználó profiljának megtekintése

11Azonnali: Neo-Veronia  Empty Re: Azonnali: Neo-Veronia on Vas. Május 14, 2017 10:45 pm

"- Mindenkinek két arca van - vagy több, attól függően, hogy milyen egyént nézel. Egyezzünk meg azonban csak a minimumnál, a kettőnél, oké? Szóval, az egyik arc az, amit a társadalomnak mutatsz. Te egy jó apa vagy, egy engedelmes fiú, egy szerető férj, egy iszonyatosan jó szerető. Édes mindegy, áltasd magad azzal, amivel akarod. De mélyen legbelül ott van a Sötét éned, barátom. Amit a társadalom nem lát. Egy mocskos kis szemét vagy, tudtad? Óh, persze, hogy tudod. Nekem most az a mocskos kis rohadék kell, aki vagy. Mutasd meg, hogy mire is vagy képes! Mutasd meg az igazi gonoszságot benned!
- Oké, te akartad...
[ Elmosódott hangok, test koppanása a földön, halál hörgés, utolsó leheletek ]
- Mivel egy mocskos kis szemét vagyok, gondolhattál volna arra, hogy átvágom a torkodat, nem igaz? A francnért kellett neked erősködnöd. Most még is...mi a francot fogok én kezdeni a testeddel?"

― NEPD(New Elatha Police Department) archívumában található felvétel töredék


  Ott hasaltam a tető szélén és nézegettem a hatalmas házat. A lakóépület a maga két emeletével egészen szerénynek volt mondható. Eltekintve attól, hogy szinte minden egyes négyzet centimétere arannyal vagy igen csak drága holdezüsttel volt bevonva, amitől az egész úgy csillogott a déli napfényben, mint ha csak egy rohadt világító torony lett volna. A méreteivel is voltak némi nemű problémák, mint ha a drága tulajdonos csak valamit kompenzálni akart volna vele. Legalább húsz hálószoba, öt fürdőszoba, két hatalmas étkező, a hozzája tartozó konyharészleggel, dolgozószobák egész hálózata, könyvtár, fegyverterem, dohányzószoba...és persze a luxus prostituáltaknak otthont adó egész részleg, amely már magában nagyobb volt, mint egy átlagos New Elatha-i lakótömb. És mindez egyetlen célt szolgált: hogy kielégítse annak a hülye baromnak az igényeit, aki úgy pöffészkedett a házban, mint egy király a kastélyában. Aztán ott volt az udvar, benne három óriási méretű úszómedencével, egy kisebb erdővel és parkokkal. Az egész terület összességében elfoglalt vagy öt négyzetkilométert...Valakinek bőven volt mit kompenzálnia. A kerítések magasabbak voltak, mint egy ház és olyan vastagok, hogy négy ember simán elsétálhatott egymás mellett. Egy rohadt erőd volt.
  A háztetőről nézve megpillantottam a barátaimat, akikkel már két hét óta szemezgetek. Hat őr masírozott a falak tetején, SpecOps ruháikban annyi ketyere volt, amiből egy egész hadsereget fel lehetett volna szerelni. Párban mászkáltak, az egyik embernek egy SpecLight 33F, könnyű gépfegyver volt a kezében, amelyben a "könnyű" jelző igen csak megtévesztő volt. A golyók akár egy tankot is átütöttek volna, és a tárjában 300 lövedék fért el, amint ha valaki nagyon akart, öt másodperc alatt kiüríthetett. Lézeres irányzék és elektrotávcső. A sötétben is kiszúrtak vele bárkit is. A páros másik tagjánál a 33F erősebb változata volt, mesterlövész fegyvernek kialakítva. Jól képzett emberek kezében a hatótávja alaphangon öt kilométeres, ha valaki nagyon szerencsés volt, még hét kilométerről is ellőtte vele egy mókus fejét. Az oldalukon egy Magnum lógott, energialövedékekkel, amelyekkel a spéci felszerelésekkel felturbózott ellenségeket tudták leszedni, vagy az esetlegesen bevetett robotokat. Az udvaron elszórva még vagy további két tucat katona járőrözött, akik az egész udvart lefedték, még egy, az előbb emlegetett mókus se ment volna el mellettük. Nem is beszélve a harci kutyákról, amelyeket beteg módon szintúgy implantokkal szereltek fel. Ki a franc merne betörni a házba, amikor egy dobberman és valószínűleg egy rohadt grizly medve keverékével kell szembenéznie, amelynek a testéből mindenféle csövek lógnak ki. Amikor először megláttam azokat az izéket, az inamba szállt a bátorságom.

  Merengve figyeltem a szomszéd nénit. Margarett néni a tipikus macskás nénike volt, akinek jóval kisebb méretű háza volt, mint a drága szomszédjának, azonban sokkal zsúfoltabb. Egyszer próbáltam megszámolni a macskáit, azonban valahol 30 körül feladtam az egészet. Mindegyik nyamvadt egy dög volt, belterjes kis mocskok, amelyek rohadtul agresszívan viseltettek mindenkivel szemben, aki nem Margarett volt. Éles karmaik és még élesebb fogaik biztosítottak arról, hogy velük sem akarok kötekedni. És Margy csak jött, töretlen lendülettel, egyik kezében egy akkora bevásárló zacskót lóbálva, amit még két férfi is alig bírt volna felemelni és tele volt macska kajával. Arcán elszántság és eltökéltség tükröződött. Marge-ot valaki nagyon felidegesítette...és akkor jajj mindenkinek! Főleg a szomszédnak, akivel állandóan kárált. Vagy túl hangosak voltak a kutyái, vagy a zenéje, vagy éppenséggel a prostik túl hangosan nyőgtek. Netán a ház borítása bántotta a szemét, vagy csak az a tény, hogy Ő nem engedhetett meg ilyet magának. Valami indokot mindig talált és szinte már napi rendszerességgel borzolta az őrök idegeit, akiken látszott, hogy legszívesebben lelőtték volna őt, azonban a város ezen területén felszerelt biztonsági kamerák miatt nem tehették meg. Túl  sok szemtanú. Sose jó az. Ahogy az őrök meglátták, hogy jön a vén trottyos, menekülőre fogták a dolgot. Az a hangmagasság, amivel tudott kárálni - pusztító volt. Változatos szókincse még egy igen csak tapasztalt kamionost is megszégyenített volna. Ilyet még mesterkurzuson se tanul az ember...erre születni kell.

- MIT MERÉSZELTEK CSINÁLNI AZ ÉN KIS TUBICÁIMMAL??!!
  Hangzott fel a csatakiáltás. Mindenkinek megfagyott a vér az ereiben. Amikor már ennyire be van pipulva az öreg hölgy, akkor számítani lehetett arra, hogy nemsokára az egész ház ostrom alá kerül. Egy jól célzott macskatáp konzervnél pusztítóbb fegyver nincs ezen a gyarló földön. Főleg a marhahúsos változata, az a legrosszabb, mivel valami okból kifolyólag azt még vastagabb konzerves dobozokban árulják. A csirkés egészen tűrhető. És az Isten mentsen meg mindenkit a manapság igen csak felkapott rukh-os változattól. Szerencsére azt eléggé drágán mérik és Marge csak akkor szokta bevetni, amikor valami nagyon de nagyon csúnyán kiakasztotta. Mint most. Láttam a kezében a vérvörös színű dobozt. Ez bizony a rukh-os változat. Az őrök riadtan fújtak visszavonulót.
- MI A FRANCOT CSINÁLTAK AZ ÉN KIS CSIBIKÉIMMEL? AZ ÉN DRÁGASÁGAIMMAL! ELVETTÉK TŐLEM, MAGUK TOLVAJOK!
  Na igen...Margy nem csak az őrült macskás néni volt a szomszédból. Nem, Marge-nak ezek mellett egy egész hadseregre való rohadt, bűzös madárkolóniát is kellett tartania. Galambok. Majdnem kétszáz galamb. Ki a francnak kell ennyi? ÉS MINDEGYIKNEK TUDTA A NEVÉT! EGYSZER NEM TÉVESZTETTE EL ŐKET! Mi a francból van ez a nő? A szag egyszerűen elviselhetetlen volt, amikor egyszer véletlen a környékre keveredtem. Aztán a macskák elüldöztek. Cirmike, az a rohadt koszlott dög. Olyan gyorsan sprintelt, amit egy ilyen göthös dögből nem nézne ki az ember. Szerencsémre senki se látta elkeseredett menekülésemet. A baj nem akkor kezdődik, amikor Cirmi üldöz, hanem amikor Morci. Morci egy vadállat. Morci maga a Sátán. Egyszer állítólag lement a Pokolba, és a vén ördög elmenekült onnan, azóta se mer visszamenni. A Halál már hússzor látogatta meg Morcit, aki mindig megegyezett vele és elzavarta őt a fenébe. Szegény Kaszás hiába emlékeztette őt, hogy a Szerződési Feltételek szerint csak 9 élete lehet, Morci ezt pont leszarta. Azóta is vígan éldegél Margarett néni ölében, játszadozik a gombolyaggal és mások idegeivel. Ha Ő támad...ott véged van.
 
  Marge néni támadása még fél óráig tartott, a csúcspontját akkor érte el, amikor hihetetlen sebességről és ügyességről tanúbizonyságot téve 20 konzervdoboz/perc sebességgel támadott, és mindegyik lövése kritikus találat volt. Aztán megunta. A tubicáiról nem tudott senki se semmit. Egyszerűen eltűntek. Nem akart hinni a szomszédoknak. Ők ölték meg Cirmit is Morcit is! Biztos hogy ők tehettek a galambjairól is. Ja igen...Morci elhalálozott. Állítólag. Senki se hitte el. Az egész úgy történt, hogy a két hülye macska szó szerint átrepült a szomszéd udvarába, ahol a grizly-dobbermanok megtámadták őket, és súlyos veszteségek után, de állítólag sikert arattak. Azóta mindegyik kutya el van zárva, rendőrségi nyomásra. Az egyetlen dolog, amit senki se értett, hogy a két macsesz, azok a szép kis cicuskák mit is kerestek ott? Eddig egyszer se mentek át a szomszédba randalírozni, azért a kutyáktól még ők is féltek. Érthetetlen...mindenki csak tárta a kezét és siratta őket. A Sátán...hát, ő még mindig nem ment vissza a pokolba, mert most meg állítólag a két cicuska ott az úr, bár idejük nagy részét azzal töltik, hogy mindenféle tárgyakat löknek le az asztalokról, vagy dobozokba bújkálnak. A Halált látták, ahogy egy közeli kocsmában iszogatta a nyugtató whiskey-ét. Nem mert még ellátogatni a macsekokhoz.

  A macskák amúgy tényleg megtanultak repülni. Emlékszem. Szörnyű egy este volt. Épp a tetőn figyeltem a házban történő mozgásokat, valami új ügyfél érkezett a leendő áldozatomhoz, aztán valami meleget éreztem az arcom jobb oldalán. Arra fordulva Cirmit láttam meg, aki érdeklődve néz engem. Totál lefagytam. Az a dög itt van?! Akkor Morci is a közelben kell, hogy legyen! Bassza meg. Cirmi hozzám bújt. Én megpróbáltam lassan, óvatosan felállni és visszavonulni biztos távolságra. Aztán megjelent Őmorcisága, a Pokol Fejedelme. Nyávogott egyet. Biztos valami ősi ének volt, csatára hívó szó. A karmait kieresztette és megpróbált belém karmolni. Szerintem az Ő részéről ez nem volt valami túl kedves dolog. Ő pedig igen csak szívén vette a dolgot, amikor én felháborodásomnak és ösztöneimnek hangot adva...pontosabban csizmát adva ártepítettem őt a kerítésen. Nem akartam ekkorát rúgni, rohadjon meg. De Morci csak repült és repült és igen csak felháborodottan nyárvékolt. Cirmi vad fúriaként vetette rám magát. Egy jól irányzott balos rúgással követte főnökét a túlvilágra...vagy is hát, akkor még csak a fal túlsó felére. Az azt követő harc vagy tizenöt percig tartott. A kutyák megtámadták a macskákat. Hat kutya versus két macska. Azt hinnéd, hogy egyértelműen hamar vége lesz a dolgoknak. Hát nem. A háború eredménye: a kutyák nyertek, súlyos veszteségek árán. CSAK EGY ROHADT GRIZLY-HIBRID MARADT MEG! EGY! A HATBÓL! Azóta elzárták őket...hehe, minő véletlen.

  Két nap telt el Marge utolsó támadása óta, én pedig a háztetőn felállítottam a SCARF-ot, ami egy igen csak speckó infravörös rendszer volt, amivel átláttam még az arany és holdezüst borításon is. Aztán állítottam még párat a gépen, hogy több spektrumon keresztül is átpásztázza a ház belsejét, majd a képeket összemosva egy tiszta képet alkosson a bent tartózkodókról. Egyeül az Úr tartózkodott ott és az a harminc prosti, akik most a hatalmas Háremben várakoztak arra, hogy valamelyiküket kiválasszák. Trevis paranoiás volt. Nem engedett egy őrt se a lakjába, csak ha vészeset volt. Meg hát, azok a mocskok egész nap az udvaron járőröznek és nem akarta, hogy behordják a földet a házikóba. A szemembe épített implanttal átmértem az udvart és a falakat és bejelöltem rajta minden egyes őrt, akiknek a mozgását ezután a bolygó körül keringő milliónyi műhold közül hat valós időben fog követni és az adatokat a csuklómra szerelt kijelzőre fogja vetíteni, így állandóan tudhatom majd, hogy hol is tartózkodnak. Az átfogó képbe bele tartozott a fegyverük és implantjaik állapota is, így még arról is képet kapok, hogy mennyi lőszer maradt náluk. Hasznos kis cucc volt. Ellenőriztem a mellényem különböző zsebeibe szerelt felszereléseimet. Minden a helyén volt, minden előkészítve. Már csak egy dolog hiányzott...

  Marge nem váratott magára. Előző este a macskáinak nagy része sajnálatos módon elpusztult. Majdnem hogy megsirattam őket. Főleg amikor összerezzentem minden egyes pillanatban, amikor rosszul mozdultam és a karmolásnyomokhoz ért a ruhám valamelyik darabja. Makacs dögök voltak...hát, most már tényleg csak múlt időben beszélhetünk róluk. Nagyon nem tetszett nekik, amikor olyan fegyverrel iktattam ki őket, mint amit az őrök is hordtak maguknál. És Marge meg is jelent. KÉT BEVÁSÁRLÓ SZATYORRAL! De nem ez volt a legdurvább. Hanem az, hogy a környék összes bolond nénijét összegyűjtötte. Az egy tucat főt számláló elit alakulat úgy vágott át az utcán, hogy azt még a hivatásos erők is megirigyelték volna. Szemükben olyan vad tűz lobogott, hogy Sátán és Halál sírva menekültek a környékről. A felhőket nézegetve mint ha Morci alakját vettem volna ki az égen, amint elégedetten szemléli az epikus csata felvezető lépéseit. Baszki, nem hittem volna, hogy ilyen reakciót vált ki pár nyüves dög sajnálatos halála. Sajnálatos...hogy nem előbb történt meg. És ők jöttek. És ordibáltak. A kezükben a már jó előre betárazott konzervekkel és madár eledelekkel, amelyek nagyjából könnyű fegyvereknek felelhettek meg, annyira álltak a macskás konzervektől, mint légvédelmi rakétáktól a gránátok. De olcsók voltak és sok volt náluk. Se szó, se beszéd, nemsokára a légteret alacsonyan szálló konzervek töltötték meg. A Macskákért Vívott Háború elkezdődött...Isten mentse meg szegény nyomorult őrök lelkét. Főleg, hogy mindegyikük a főbejárat köré csoportosult, hogy felvegyék a harcot. Mindenki. Tökéletes.

  Felálltam a tetőn, aktiváltam a személyi páncélom minden rendszerét. A beépített hidraulikus rendszernek köszönhetően akkorát ugrottam, hogy majdnem alulról csókoltam meg a felhőket - na jó, ez enyhe túlzás volt - és így bőven átrepültem a kerítés felett. Menet közben az álcázó rendszer is bekapcsolt, elhajlítva a napsugarakat, teljesen láthatatlanná téve. Puhán landoltam a vastag fűszőnyegen. Egy pillanatig vártam, hogy hátha észrevesz-e valaki, de mindenki más a nénikkel volt elfoglalva. Sprintelve tettem meg a hatszáz méteres utat, ami a bejárattól választott el és folyton ellenőriztem a páncél energiaellátását. Az álcázó mező gyorsan szívta, de az akkumulátor még negyedig volt, mire megérkeztem. Gyors kinyitva az ajtót már a házon belül voltam és kikapcsoltam a rendszert, hogy újra tölthesse magát. Trevis a második emeleten tartózkodott. Két csippanással jelzett a csuklómra szerelt szerkezet. Rápillantva megállapíthattam, hogy valahonnan megjelent két őr, akiket még az infra-rendszer se vett észre időben és most ők a főnök szobájában tartózkodnak, a kezükben olyan fegyverekkel, amellyel az egész házat el lehetett volna pusztítani. Na se baj...
  Éles vijjogás jelezte, hogy valami biztonsági rendszer bekapcsolt. Észrevették azt, hogy betört valaki a házba. Erre nem számítottam. Most már mindegy volt. Sprintelni kezdtem az emelet felé. Az őrök nagy része ott hagyta a falat, és a ház felé rohant. Király...Az első emeleten megbotlottam és pár dolog véletlenül kiszóródott a mellényemből. Most nincs időm, se kedvem felszedni őket. Irány tovább. Az iroda bejárata előtt megálltam és össze szedtem magam. Itt a leszámolás ideje. Két pisztolyommal a kezemben nyitottam ki az ajtót. Trevis egy hatalmas székben pöffeszkedve mért végig engem, a két gorilla az asztal túlso felén álldogált és szintúgy engem méregettek, kezükben a mini-ágyúkkal. Feltartottam a kezemet.

- Figyeljetek, fiúk, mielőtt elkezdődik a buli...hadd mondjak valamit. Egy Bibliai idézettel jönnék elő!
  Mindenkinek a tekintetében hitetlenség ült meg. Mi a francról beszél ez a hülye? Totál le voltak fagyva. Trevis gyanakodva méregetett engem, a mini-ágyúk rám szegeződtek. Sötétedett gyors ütemben. Este 9 volt. Bekapcsoltak a lámpák. A szerkezet szerint az őrök már az előcsarnokban voltak. Két perc és elérik az első emeleti lépcsőket. Tehát nagyjából ennyi időm van.
- Szóval, mindenki tudja, hogy Isten hét nap alatt teremtette a világot, igaz? Na de...elfeledkeztek a nyolcadik napról!
- Mi a francról beszélsz Te? És ki a franc vagy?
- Ja, bocs, elfeledkeztem bemutatkozni. Crispin Shadowbane vagyok, hivatásos fejvadász és háromszoros Béke Nobel-díj nyertes. Bár egyiket se nekem szánták, de én megszereztem őket. Nagyon szépen néznek ki a polcomon! Olyan aranyo...
- MI A FRANCOT KERESEL ITT??!!
  Ránéztem a szerkezetre. Fél perc. Tökély.
- És Isten a nyolcadik napon mondá: LÉGYEN SÖTÉTSÉG!
  Vártam. Semmi. Picsába.
- MONDOM: LÉGYEN SÖTÉTSÉG!
  Az őrök hitetlenkedve mordultak fel. A kezük a ravaszra simult. Óh, hogy rohadjatok meg! Na, ebben a pillanatban....

Nagyjából három perccel ezelőtt

  Az első emeleten megbotlottam és pár dolog véletlenül kiszóródott a mellényemből. Most nincs időm, se kedvem felszedni őket. Főleg, hogy azt akartam, hogy ott legyenek. A mini álcázóberendezéssel felszerelt gyalogsági taposóaknák teljesen beolvadtak a környezetükbe. Az irodát az első emeletről csak egy módon lehet megközelíteni. Az őröknek itt kell elhaladniuk, ugyebár...Hát, őszinte részvétem!

A jelen

Az őrök hitetlenkedve mordultak fel. A kezük a ravaszra simult. Óh, hogy rohadjatok meg! Na, ebben a pillanatban...az őrök elérték az első emeleti lépcsőt. A házat olyan nagy robbanás rázta meg, hogy attól féltem, az egész kóceráj ránk fog omlani. A rengések miatt az őrök elvesztették az egyensúlyukat és egymásnak dőltek. A ravaszra fonódott ujjukkal önkéntelenül is meghúzták a kioldó billentyűket. Éles lövedékek tépték fel a szoba falait, én pedig a földre vetettem magamat. És akkor...
- S LŐN SÖTÉTSÉG!

Pár nappal ezelőtt

- Nyugodjatok már meg, mocskos dögök!
Sziszegtem idegesen a galambocskáknak, akik Marge udvarában tanyáztak. Most nem figyelt ide senki és én a kezemben lévő tűvel mindegyiknek a nyakába szúrtam egy-egy chip-et, ami azonnal feloldódott bennük és közvetlen az agyukba jutott, kialakítva egy új parancsot bennük: amint érzékelik a "hívó szót" repülni fognak...egy bizonyos célpont felé. Aztán egy újabb szúrás. Ez volt a legrosszabb része az egészben. Egy új génsebészeti őrült megoldás. Egy daganat fog kialakulni bennük, ami csak nőni fog és nőni és közben szívja magába az energiát, átalakítja a sejteket és a galambok DNS láncát is. Lényegében élő bombává változtatják őket, amely csak arra vár, hogy jelet kapjon...

A jelen

  A galambok becsapódtak az udvar egyik szigorúan védett pontján kialakított generátor házba. A több centiméter vastag beton-, és fekete acél burkolat lassan megadta magát, ahogy több tucatnyi galamb repült neki és robbant fel, a testükben lévő bombának köszönhetően. Szegény Margarett néni hiába várta már haza a galambocskáit. Rest in pieces. Aztán ahogy a burkolatot áttörték a szárnyasok, a generátornak vetették magukat. Óriási volt a robbanás...és kiiktatták az áramforrást, az egész házat teljes sötétség vonta be, minden áram elapadt. Én pedig a kezemben lévő pisztolyokkal két gyors lövést eresztettem meg. Két őr meghalt. Aztán még egy lövés, és Trevis is. Nem akartam itt már semmi laza megjegyzést tenni, vagy sokat szórakozni, kockáztatva azt, hogy valamelyikük előbb tér magához, mint kéne és alkalmazkodik a sötéthez. Szerencsére nekem ezzel semmi bajom nem volt. A távolban felcsendültek a rendőrautók és a terrorelhárítók kocsijainak szirénái. Ideje volt lépni....

Három nappal később
- Kérem, Mr. Shadowbane, nyilatkozna nekünk?
  Csendült fel a tudósító nő hangja. Édes leányzó volt, aranyos arccal, karcsú testalkattal. Igazán lenyűgöző volt. Gyorsan végig mértem őt, majd lassan, kimérten bólintottam. A nyomozás lezárult, a főnökség visszavonta a sajtó zárlatot. Most már beszélhettünk az ügyről nyugodtan. Arcomon békés kifejezés ült meg.
- Persze, Ms. Lane. Milyen kérdései lennének?
- Mit tudna mesélni a Mr. Trevis házát ért támadásról?
- Figyeljen ide, Hölgyem. Csak ennyit mondok: Mr. Trevis New Elatha egyik leghírhedtebb drogkereskedője volt és rabszolgatartója. Akárki is tette azt, amit tett...én nem ítélem őt el azért, amit tett. Ez az ember egy vérszomjas állat volt. Ms. Margarett elbeszélése szerint megölte Morcit, Cirmit, és még jó pár macskáját és a majdnem kétszáz galambjával is végzett! Ezek...szörnyű dolgok....én nem is tudom, hogy lehet valaki ennyire beteg! Hát mit ártottak neki azok az aranyos kis cicák és a tubicák? Csak ennyit mondhatok!
- Értem, és köszönöm. Drága hallgatóink, Crispin Shadowbane-t hallották, a New Elatha-i Terrorelhárító Csoport Különleges Alakulatának vezetőjét! További információkért...
   Nem hallgattam a nőt tovább. Nem is volt annyira érdekes, mint ahogy gondoltam volna. Csak egy tucat liba. De azért a humorérzéke jó. Terrorelhárító különleges alakulatának vezetője? Ja, igen. Ez az, amit a társadalom lát. De mindenkinek két, vagy több arca is van. Az alvilágban leginkább csak Cynewulf-ként ismernek, az őrült fejvadászként...


_________________
Azonnali: Neo-Veronia  Fzb676
"Ki vagy te valójában a sok szöveg mögött, Cynewulf?"
- Armin Fairlight herceg

" You know the guy, the batshit loose one, thinkin’ two guys livin’ in his head. Good homie, just crazy and drunk most of the time. "
- Random nigga from the ghetto to Det. Christine Dalgarde

Cynewulf "Soberisthenewugly" Longtalk
- Szép kis megnevezés ala Darr
Felhasználó profiljának megtekintése

12Azonnali: Neo-Veronia  Empty Re: Azonnali: Neo-Veronia on Kedd Május 16, 2017 11:20 am

Gloria

Gloria
Klerikus
Klerikus
Csak forgatta a fejét a hatalmas fém- és betonrengetegben. A földszinten a szmog szinte elviselhetetlen volt a földszinten, de ezen kívül is jól jött neki a műanyag szűrő, ami azon kívül, hogy valamennyire védte a tüdejét elrejtette jellegzetes tünde vonásait is. A hegyes füleit éppenhogy sikerült beleerőltetnie a fekete sisakba, amit az egyik lelőtt őr fejéről vett le…
- Ez… undorító. - mondta ki Helena, amire mindannyian gondoltak. A maroknyi tündéből álló csapat minden tagja kényelmetlenül feszengett mióta csak feljöttek a szervízalagútból. A hatalmas, villogó neonreklámok tolakodóan töltötték be a látóteret, nappali világosságot teremtve az éjszakában. Loreenát elfogta a honvágy. A tündék utolsó megmaradt csoportjait rezervátumokba terelték, ahol próbálták megtartani a hagyományaikat, megőrizni a régi Veroniát egy apró biodómban, de tudták, hogy szélmalomharcot vívtak az idő ellen. Relikviák lettek egy olyan korból, amikor még a világ zöld volt és üde, a víz iható volt a levegő pedig maszkok nélkül is belélegezhető. Eleinte érdeklődve fogadták a legújabb vívmányokat, de mikor meglátták a fejlődés árát foggal körömmel kezdtek harcolni ellene, melynek eredményeképp egy egykor dicső nép lassan teljesen kihalt, történelmük és nyelvük megállíthatatlanul csúszott a feledés homálya felé. Kertjeik mentsvárból váltak rezervátummá majd börtönné, hogy ne fenyegethessék ezt a szép új világot, hogy senki se hallhassa többé a figyelmeztetésüket, hogy bolygójuk a pusztulás felé tart. Sovány vigasz volt, hogy mindenki más is ki fog halni, nem csak ők.
Az egyenruhák jól jöttek, el tudtak vegyülni a földszinten élő szegének tömegében, a csúcstechnológiás Schwarzjager pisztolyok nyele pedig kellemesen simult a tenyerükbe. Loreena beledobott néhány fémkreditet (újabb relikviák a régmúltból) egy fémlábú kéregető bádogbögréjébe.
- Szóval… Mi a terv főni? - lépett mellé Galen, és a többiek is kíváncsian néztek rá. Tőle várták a megoldást, hogy a szökés után vezesse őket tovább. Pontosan tudta, hogy nincs hova menniük. Ha visszamennek a rendőrök egy fal elé állítják és tarkón lövik majd őket, és abban is biztos volt, hogy hosszútávon Új-Hellenburgban sem találnak majd otthonra. Bár a város a népek és kultúrák olvasztótégelye volt, büszkén hirdetve magáról, hogy itt mindenki tiszta lappal kezdhet újra, velük is azt történt volna, mint minden tündével, aki megpróbálta. Betegek lettek a levegőtől, gyengék a szintetikus ételtől, a zöld színű levelek és a kék ég hiánya pedig depresszióba és kétségbeesésbe taszította őket. A legtöbb elf előbb vetette le magát valamelyik felhőkarcoló ablakából, minthogy az új kor betegségei előjöttek volna rajtuk.
Loreena azt sem hitte volna, hogy idáig eljutnak majd, de amikor elálmodozott arról, mit tenne az embervárosokkal, ha egyszer kijut a biodómból csak a pusztítás járt a fejében.
Ha el kell tűnnünk erről a világról, akkor sem fogunk csöndben távozni.
Elővett egy pici fából faragott dobozkát. Éppen csak elfért a tenyerében, de még így is hihetetlenül értékes volt. A fa, mint anyag annyira ritkává vált Veronián, hogy a gyűjtők elképesztő összegeket voltak képesek kiadni egy-egy apróságért is. A tündét azonban jobban érdekelte, amit a doboz rejtett. Behúzódtak egy félreeső sikátorba, néhány bűzölgő szeméthalom mellé. Kellemetlen volt, de ide legalább senki sem követte őket.
- Hildrun adott egy kis ajándékot, mielőtt eljöttünk. - emelte az arca elé, megmutatva a többieknek.
- Ez… Tényleg az?
- De hát honnan? Azt hittem az emberek elpusztították az írmagját is….
Mosolyogva csóválta meg a fejét.
- Néhány druidának sikerült megmentenie belőle egy keveset. Néhány magot. Én azt mondom mutassuk meg az embereknek, hogy léteznek még olyan ősi erők, amit nem tudtak eltüntetni, bármennyire is akartak.
A kis csapat tagjai egymásra néztek. Az arcukon (már amennyire a maszktól látszott) egymást váltották az érzelmek, hitetlenkedés, kétségbeesés, remény, belenyugvás… Mind ott volt, belesűrítve egyetlen pillanatba.
- Ez öngyilkosság… - szólalt meg Miranda bizonytalanul, mire Caleb harsogó nevetésben tört ki mellette.
- Igen az.
- Ha nem tetszik, elmehetsz. Megpróbálhatsz boldogulni az emberek között, vagy hazafuthatsz, hogy lelőjenek mint egy kuncsorgó kóborkutyát. Én látványosan fogom itthagyni ezt a világot. - közölte Loreena fagyosan. Ismét csend telepedett rájuk, ameddig mindenki megrágta magában a gondolatot. Karba tett kézzel dőlt neki a hideg falnak, de már döntött, és ha kellett, akkor hajlandó volt egyedül is végigvinni a tervet.
- Főni… - szólalt meg Helena gyengéden, mintha félt volna, hogy a másik felnyársalja őt a puszta tekintetével. - Nincs föld, amibe elültethetnénk. Amin állunk beton, és mire elfogyna már csak szikla lesz. Nem fog kihajtani.
- Mágiával kihajthat. - vágta rá makacsan Loreena. Tudta, hogy a barátnőjének igaza volt, de nem hagyhatta, hogy ezen bukjon el a terv. Az egyetlen terve.
- Egyikünk sem druida. Legalábbis nem ilyen.
- De tündék vagyunk a Természet szerelmére! Nehogy már gondot okozzon életre kelteni egyetlen rohadt magot! - csattant fel haragosan.
- Tehát ha jól értem… - kezdte Caleb. - Akkor az a terv, hogy levisszük mélyre, hogy gyökeret eresszen, leülünk imádkozni, és várjuk, hogy miközben minket megfojt, talán lerombolja a várost is? Ez lenne a nagy terv?
- Igen!
Sajnos mikor Caleb összefoglalta sokkal rosszabbul hangzott, mint a fejében. Nem szerette, ha a dolgok csak a szerencséjükön múltak, márpedig ez azon múlt, hogy képesek voltak-e még imádkozni a Természethez, és hogy az meghallgatta- e őket.
Némán vágtak át a városon, egészen a közepe felé. A hellenburgi nagytemplom még mindig állt, bár átépítették azóta néhányszor, a rózsaablak még mindig a helyén volt, bár a régi Esroniel-csillagot a tetején már a felismerhetetlenségig csúfította a savas eső. Tudták, hogy ez lesz az. Még mindig et volt az a pont, ami a legközelebb állt Istenhez, aki a tündék hite szerint feloldódott a Természetben. Ha valahol sikerülhetett, akkor az itt volt.
Nem volt azonosítójuk, amit le lehetett olvasni, és mind viszolyogtak a beültetett protézisektől, amiknek a gyártási száma alapján azonosítani lehetett volna őket. A szökéskor egy késsel vágták ki a bőrük alá ültetett azonosító csippet, amit még gyerekkorukban kaptak kötelező jelleggel, hogy ez se bélyegezhesse meg őket. Bár akkor inkább számított ez rituális tettnek, a szabadság jelének, most a gyakorlatban is jó döntésnek bizonyult. A templom volt az egyetlen hely, ahol még tiszteletben tartották a hívek személyazonosságát, vagy legalábbis nem kérték látványosan.
Az idő délután felé járt, így a templom nem volt bezárva, a kis tündecsapat pedig csöndben húzódott be az egyik oldalsó hajóból nyíló kis kápolnába. a földre telepedtek le, mintha csak druidaszentélyben lettek volna. Loreena középre tette a kis dobozt és kinyitotta. Az apró mag szinte teljesen elszáradt.
- Ha valaki ki akar szállni, most még elmehet.
Mindenki maradt. Megfogták egymás kezét, megpróbálták megkeresni magukban a maradék mágiájukat, és imába fogtak….

Az embereket meglepték a templomból előtörő hatalmas tüskés indák, amik lassan befonták az épületeket, az emeleteket és az alapzatokat egyaránt. A természet még utoljára, megvadult tövislény formájában tombolta ki magát, hogy soha ne felejthessék el az erejét. Új-Hellenburg volt az első szikra, ami meggyújtotta a forradalom lángjait. A tündék még egy utolsó, elkeseredett háborúba kezdtek az emberek ellen, hogy hangos legyen az utolsó hattyúdaluk.


_________________
"Find the lady of the light gone mad with the night
That's how you reshape destiny"
Felhasználó profiljának megtekintése

13Azonnali: Neo-Veronia  Empty Re: Azonnali: Neo-Veronia on Csüt. Május 18, 2017 5:52 pm

Ciel Eisenschnittel

Ciel Eisenschnittel
Felderítő Kapitány
Felderítő Kapitány
Jól van, végeztem az alkotások átnézésével. Meg vagyok elégedve a született dolgokkal, tényleg jól sikerültek, s ami kifejezetten kiemelkedő, hogy sokan saját verziójukat adták elő a Cyberpunkból, más és más fajtát bemutatva a futurisztikus settingből. Természetesen mindenkinek jár a jutalom.

Továbbá jelezték emberek, hogy lehet szeretnének alkotni még, csak nem értek eddig rá vagy nem volt ihlet. Az azonnali nyitva marad ezen hét vasárnap éjfélig, addig lehet alkotni még, de utána archiválásra kerül. 

150 Tp

Felhasználó profiljának megtekintése

14Azonnali: Neo-Veronia  Empty Re: Azonnali: Neo-Veronia on Pént. Május 19, 2017 10:20 pm

Hilde von Nebelturm

Hilde von Nebelturm
Vámpír Toronyőr
Vámpír Toronyőr
Azonnali: Neo-Veronia  B6e8c0FCYAES7Fi


Hild-E


- Hild-E, hallasz?
* A hang recsegve érkezett a fülébe nyomott kis rádióvevőbe. Kibaszottul öreg technika volt már, a legtöbb runner nem használt volna semmi ilyesmit, de ő valahogy mégis meg volt elégedve vele, kevesen keresték ezeket a frekvenciákat, s a rádióadás szinte teljesen elöregedett technikává vált így a 25.-ik századra.
- Tisztán és érthetően. Valami bug van?
* Az élces öreg hang a nagyapjától érkezett. Régimódi alak volt, ez pedig egész meglepőnek számított a hackerek körében. Míg a mostanság működő implantos kis szarháziak egyenesen agyon keresztül csatlakoztak a rendszerekre, 3ckb3rt ragaszkodott ahhoz, hogy egy ősrégi Debian alapú oprendszeren keresztül emuláljon egy Mátrixkivetülést, amit aztán Real-time scriptinggel irányított a kibertéren keresztül. Megvolt a maga előnye és hátránya is ennek, először is szinte sebezhetetlen volt a különböző búrabaszó Black ICE rendszerekkel szemben, illetve képes volt jobban átlátni az adatbázisokat, de emellett nagyon lassú volt a programozási folyamat, s olyan mértékű pontosságot igényelt, amilyennel kevés decker rendelkezett… Egy ; vagy más változó rossz helyen, s máris baszhatták ki az ablakon az egész adathalászási lehetőséget.
- Az informátor szerint a célpont a sikátor közepén lévő épületben tartózkodik. Nem védi túl sok rendszer, de szükséges lehet valamilyen kisebb EMP gránátra, mert van egy elavult őrrobot. Nem kell sietned, ha ott leszek hijackelem a kamerákat, s beteszek egy loopoló videót. Mire a központ megtudja, hogy betörés történt, már a metrójáratokban leszel, s bottal üthetik a nyomodat.
- Értettem. Van valami értékes az épületben?
- Egy belső adatbázis biztosan van, azt egyszerűen nem tudom elérni, mert elszigetelt a külső szerverektől. Ha csatlakoztatod hozzá azt a módosított Nebelmax kártyát, akkor képes leszek egy ideiglenes kapcsolatot létesíteni a védett helyekkel, s kiemelek minden hasznos infót. Elég csatlakoztatnod, s lelépni a picsába, miután megszerzem az adatokat túltöltöm a kártyát, s kisül, semmilyen Mátrix Scant se tudnak majd lefuttatni, ha pedig mégis, négy proxyn keresztül szerzem meg az adatot.
- Kímélj meg a kibaszott részletektől, ez nem érdekel, csak mondd, hogy mit kell tennem!
- Roger, te hálátlan taknyos. 80 méterre tőled a sikátorban van egy ajtó, azt közelítsd meg. Ott csatlakozok ismét.
* Piti kis feladat volt ez, egy jól fizető Mr. Johnson adta nekik, s egy semmirekellő célpontot kellett eltenni láb alól, egy BTL chipeket készítő elfet, aki valószínűleg rossz emberrel packázott. Ez egyébként nem érdekelte, megfizették, megcsinálják… 

* Feje felett neoncégérek lógtak, olcsó kurvákat, olcsóbb italokat, s biztonságos deckerportokat ajánlottak, bár, aki egy kicsit is képben volt ezzel, tudta jól, hogy semmi ilyesmire sem várhatott. Az első adandó alkalommal befordult a sikátorba, s levetette felsőtestéről az eddig azt takaró farmerdzsekit. Alatta jól látszódott, hogy szinte az egész felsőtestét szintetikus borítás takarta, idomait pedig egy szénszálas atléta, mely roppant vékony és könnyű volt, ám mégis megállított minden lövedéket, ami nem volt nagyobb .50-es robbanófejes ammonál. Egyik karja helyén teljesen krómozott cucc éktelenkedett, csakis kéztájt borítva műanyaggal, hogy azért el tudja rejteni ruha alatt a protézist. Nem volt túl új, sem elegáns darab a cuccolás, de pont elég volt ahhoz, hogy a neki szánt munkákat panasz nélkül elvégezhesse, s ahhoz is, hogy különösebb probléma nélkül tépje ki valaki fejét gerincestől. Utóbbira persze ritkán volt szükség. Tett pár lépést előre, pillanat se kellett az implantos szemeinek, hogy hozzászokjanak a sötétséghez ami itt uralkodott. A hely szerencsére üres volt, néhány sült junkie hevert a földön, valószínűleg már a valóságot sem ismerték. Átlépdelt rajtuk, majd mikor az egyik belekapaszkodott a lábába, félrelökte azt, s szúrósan tekintett le. Rövidet kellett csak mászkálnia, a vaksötétben egy szürke ajtó vált ki. Eléggé jellegtelen és védtelen volt ahhoz, hogy pont ezt kelljen keresnie.
- Hild-E, ez az ajtó. Adj egy pillanatot, behatolok, loopolok egyet és kinyitom. Jelenleg három őr és egy Senthree tartózkodik belül. Mark III, egy Lawrenz EMP könnyeden kisüti a rendszereit. Egy pillanat, s feltöltöm az agyi tárolódra a tervrajzot.
* Pillanatra koncentrálnia kellett, s máris érezte, hogy ismerte a hely minden kis zugát. A security logok szerint tényleg minimális ellenállásra számíthatott csak, nem igazán volt bármiféle oka is arra, hogy többnek tartja ezt egy szimpla rutinmunkánál. Ásított. Igazából nem volt álmos, a karjának felső részébe beépítettek egy automatikus adrenalin és koffein injektort, így sosem lankadt a figyelme, de valahogy jelezni akarta magának, hogy unatkozott… Elővette a gránátot, ráakasztotta a libafos military nadrág övére azt, majd szintúgy a Hellentech Mark IV-es kézifegyvert, mely erős módosítások nyomát viselte. Kicsit felcuccolták a lövedékeket, kiszélesítették a csövet, s budget szemétből egy halálosan pontos és olcsó kis szerkezet lett. Még a kerámiás búraborítást is könnyeden átbaszta, egy miltech bonecoating talán megfogta, de kettő lövést biztosan nem, s nem volt szokásába véteni. Katt.
- Fuck yeah.
- Hilde-E in, HIld-E out.
* Óvatosan hajtotta be az ajtót. Valamilyen hátsó bejárat lehetett ez, s különösebb zavar nélkül lépdelt végig a jellegtelen szürke folyosón a halkított surranókkal, melyek anyaga miatt egyetlen neszt se adtak ki, még a legnehezebb felszerelést viselő runnerek lába alatt sem. Lépteket hallott. Sebesen a penészfoltos falnak támaszkodott, fegyverét feje közelében pihentetve, majd átfordult a sarok oldalán. Csak gondolnia kellett rá, az injektor ipari mennyiségű adrenalint lőtt a véráramába, s így a világ a szokásosnál is jobban lelassult. Szinte látta, ahogy az őr zavartan fogta fel, hogy mi is történik, majd ahogy pillanatok múlva az agyveleje, s védetlen koponyájának szilánkjai a falra fröccsenve hagyták el helyüket. A lövés halkan puffant csak, elsietett a rángatózó testű hulla mellett, majd ahogy a sarkon fordult, eddig felszerelés nélkóli mechanikus kezéből éles pengék csúsztak elő, amik pillanatok alatt vágták fel a zavartól felocsúdó őr torkát. Nyugodtan körbenézett. Nem tudta, hogy merre is lehetett a robot, de igazából nem érdekelte, átsietett a labirintusnak tűnő folyosókon, nem is törődve az ott dolgozó wageslavekkel, s megkereste a Executive szobát, egy pillanatnyi kitérőt téve a szerverterembe, ahol felcsatlakoztatta a kártyát, s távozott.
- 3ckb3rt, a kártya a helyén. Süsd ki az ajtót, hogy ne juthassanak hozzá.
- Roger.
* Hogy ezzel végeztek, átrohant a folyosókon hangtalanul, s megtalálta a célpont helyszínt. Benyitott, majd miután az iroda üres volt, bevágta a mögötte lévő ajtót, ahol éppen szarás közben érte az elfet.
- Mit jelentse…
* Nem kellett tovább erőlködnie, fejbe lőtte azt, s rohant azonnal vissza a folyosón, immáron kihasználva a lábaiba épített implantokat. A lehető leggyorsabban akart felszívódni, mindig ez volt a legérzékenyebb pillanata a runningnak. A rádió recsegett. 
- Hild-e, azonnal takarodj, az adatbázis szerint a helynek kapcsolatai vannak a Catholic-al, ha a védelmi rendszer is up to date, akkor a rapid response team már úton van. Kibaszottul nem akarsz találkozni a Catholic Corp RRTivel.
- Roger.
* Végigsprintelt a korábban megölt őrök mellett, s immáron bár megtalálta a Senthree robotot is, inkább csak elsuhant mellette, ahelyett, hogy harcba kezdett volna. Ahogy kiért, a sikátor üres volt még, ám nem érezte biztonságban magát, s végigsuhant az ébredező junkiekkal teli úton, kiérve a neonfényes utcára, ahol egy hangtalan vörös helikopter lebegett, melyről kötélen keresztül feketét és vöröst viselő vékony katonák ugrottak elé.
- DICSÉRTESSÉK!
* Hangzott az egyöntetű kiáltás, mielőtt még elkezdtek volna ropogni az .50-es kalibernél jóval erősebb fegyverek. Elvetődött félre, s rohant... 
@page { margin: 2cm } p { margin-bottom: 0.25cm; line-height: 120% }


_________________
Oswald csodálatos alkotása a Veronia Beaches ERKÖLCSÖS Hildéről. Köszönöm szépen az alkotást.  http://kepfeltoltes.hu/160731/Ozy_rajz__Hilde__Szalmakalap_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Oswald másik csodálatos alkotása, egy sötétebb, komolyabb Hilde. Érdemes megfigyelni a fény játékát, a műésznő nagyszerűen rátapintott a megfelelő árnyalatokra. A true, haunting beauty. http://kepfeltoltes.hu/160810/Ozy_Rajz_www.kepfeltoltes.hu_.png

El vagyok én kényeztetve, még egy csodálatos alkotás a művésznőtől, immáron egy kicsit minimalistább, de legalább olyan kifejező stílusban. A Kép címe "Evil Hilde is Evil". Az alkotás nagyszerűen megragadja a mérgeskedő pukkancs Hildét. http://kepfeltoltes.hu/160810/Evil_Hilde_is_evel_www.kepfeltoltes.hu_.png
Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.