Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Kérdező vendégeknek

Latest topics

» [Ada&Johannes] Kyrie eleison!
by Tertullius Today at 1:27 am

» Viccesnek szánt dolgok
by Bianca Brunner Yesterday at 8:58 pm

» Wilhelmina von Nachtraben
by Wilhelmina von Nachtraben Yesterday at 8:42 pm

» [Küldetés] - Arachnophobia
by Gloria Yesterday at 7:29 pm

» Kereskedősor
by Gloria Yesterday at 6:16 pm

» Cynewulf/Sheatro
by Crispin Shadowbane Yesterday at 4:40 pm

» Éjnekéneklő Gwendolyn
by Gwendolyn Yesterday at 4:18 pm

» Éjnekéneklő Gwendolyn
by Lothar von Nebelturm Yesterday at 1:12 pm

» Magánjáték - Szürkületi szeánsz
by Gerard D. Lawrenz Pént. Dec. 14, 2018 11:12 pm

[Küldetés] - Arachnophobia (Jelentkezés)

Kedd Szept. 25, 2018 6:00 pm by Hannes von Rotmantel

[img(983px,553px)]…

Comments: 11

Aktuális azonnalik

Kedd Dec. 13, 2016 10:03 pm by Serene Nightbough

Sziasztok!

Hogy könnyebb legyen nyomon követni, hogy mikor van kiírva új azonnali és hova …


Comments: 46

Magánjáték és PvP Zárás

Vas. Május 15, 2016 8:17 pm by Ciel Eisenschnittel

A topik létrehozásának oka, hogy szépen számon lehessen tartani, hogy kinek mikor van igénye …

Comments: 74


You are not connected. Please login or register

Julius "Iscariot" Rainer - Helyzetjáték

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

1 Julius "Iscariot" Rainer - Helyzetjáték on Vas. Május 14, 2017 10:08 pm

Julius Rainer

avatar
Felszentelt Pap
Felszentelt Pap
Helyzetjátékra jelentkezem!

Felhasználó profiljának megtekintése

2 Re: Julius "Iscariot" Rainer - Helyzetjáték on Hétf. Május 15, 2017 12:34 pm

Lássuk az első helyzetet, remélem nem ijedsz meg a mély víztől!

Mi lett volna, ha kiderül, hogy nem csak te levelezél az inkvizícióval, hanem valaki más már előbb feldobott benneteket, és így nem kapod meg kiváltságos helyzeted hanem te is a vádlottak padján állsz? Ki ítél, mi lett volna az ítéleted és egyáltalán hogy viselte volna ezt Julius?
(Bár nincs leírva sehova 800 szó minimumot szoktunk kérni helyzetjátéknál, és 2 helyzetenként adunk 1 tárgyat amit használhatsz a rendes játékaidban.)
Sok sikert!

Felhasználó profiljának megtekintése

3 Re: Julius "Iscariot" Rainer - Helyzetjáték on Hétf. Május 15, 2017 10:47 pm

Julius Rainer

avatar
Felszentelt Pap
Felszentelt Pap
A hideg, későőszi éjszakán a telihold fénye hol beragyogta az alvó tájat, hol pedig felhők közti rejtekén bujdosva várt, hosszú percekig, talán maga sem tudja mire.
A földek szárazak voltak, eső már majdnem egy hete nem esett, a gyenge szél is száraz hideget fújt az éppen őrt álló Gerhard vértje alá, aki egy kézzel egy fának támaszkodva, enyhén spiccesen éppen vizelt.
Vérestorkú bandájában nem volt sem tiltott, sem pedig meglepő, hogy a soros őrök csatlakoztak az ünnepléshez. Ez a szokás még azokból az időkből maradt meg, amikor a hatalmas kompániának még olyan jól ment a sora, hogy a két királyságban csak kevesen merték volna, egyáltalán csak fejükbe venni azt, hogy rájuk támadjanak. Most pedig, hogy szinte jelentéktelenné zsugorodott számuk, erejük és hírnevük is, már az tűnt lehetetlennek, hogy bárki meg akarja őket találni. Újabban csak a legkevesebb próbálkozást igénylő prédák érdekelték a csapatot, utazó parasztokat forgatták ki kevéske pénzükből, fegyvertelen karavánoktól loptak ételt. A demoralizált csapaton hamar úrrá lett a züllés, az összeharácsolt pénz nagy része kámforként tűnt el.
A szedett-vedett tábor egy szikladomb oldalában helyezkedett el és két nagyobb sátorból - ezekből az egyik Emmanuel és Mikella "szerelmi fészke", ahonnan hangos horkolás hallatszott és vele szemben, a vezér, Johannes sátra, akitől pedig az éjszakai erdő zajaiba vegyülten vad szeretkezés hangjai szűrődtek ki - egy a fák közé ásott latrinából, néhány kisebb alvóhelyből, egy központi tábortűzből és a sziklafal aljába ásott "raktárból" állt.
A mai őrség a félrészeg Gerhardból, Wenzelből, akit mindenki Görénynek hívott, elviselhetetlen szaga miatt, és Juliusból állt.
Gerhardot nem igazán érdekelte feladata, vagy unottan támaszkodott egy fának és a távoli semmibe meredt, azon morfondírozván, hogy minek is őrködik, ha a legközelebbi táv, ahonnan bárkit is észrevehet, legfeljebb 3-4 méter vagy vissza-vissza járogatott a tűzhöz, dobni rá még egy hasáb fát és kortyolni egyet a bőr boroskulacsból. A bűzös Wenzelt már órák óta nem látta, nem jelentett neki, de sejtette hol lehet: Johannes sátránál térdelve próbálja meglesni, hogy a Főnök éppen hogy hágja meg azt az olcsó cédát, akit már hetek óta itt tartott magának erre a célra. És valóban, Wenzel lázasan figyelte egy apró hasadékon át a kövér, meztelen testek egymásba olvadását.
Julius újabban gyakran jelentkezett önként az éjszakai őrségre, álmatlanságra és rossz emésztésére hivatkozva. Bár mindenki tudta róla, hogy túl nagy behatást egy betolakodóra sem tudna gyakorolni, de a vészkolompot ő is félre tudta verni, így őrhelye a domb egy kiszögellésén volt, egy féltető alatt, ahonnan az egész tábort belátta. Gerhard most őt sem látta helyén, ami egyáltalán nem lepte meg. Mostanában az lett volna a meglepő ebben a táborban, ha valami rendben, a helyén lett volna. Juliusról is pontosan tudta, hogy ilyenkor a latrina gyakori vendége, mert a gyomra nem bírja a félig sült, többnapos ételeket és a rossz italokat, amit mellé leküldenek. Őt már talán sajnálta is egy kissé, a kopasz Gerhard... Rosszul tette.

Julius ugyanis azóta levelezésben állt az inkvizícióval, hogy - nem véletlenül: az ő javaslatára - erre a környékre érkeztek. Néhány hónapnyi egyezkedés, kérlelés és győzködés után végül elérte, hogy társai feladásáért cserébe ő amnesztiát és felvételt nyer az Inkvizíció körébe. Ezért voltak az egyre sűrűbben vállalt önkéntes éjszakai őrségek, bár való igaz, gyomra is kínozta a szegény papot.
A pontos időponttal ő sem volt tisztában, de az újabb válaszlevelek elmaradásából tudta, hogy már csak a jeleket kell figyelnie, egy közelgő rajtaütésig. És valóban jól sejtette. Épphogy, a latrináról visszaérve, elhelyezkedett az őrhelyére állított széken, mikor háta mögött, a bozótban zörejeket, ágak reccsenését és emberek hangját hallotta. Itt vannak. Gyanútlanul próbált lassan felállni székéről, majd leporolta régi reverendáját, mely az évek alatt, a toldozgatásoknak és szakadásoknak hála, már inkább egy kikoptatott hosszú ingre emlékeztetett. Miközben kezét poroló mozdulatoknak álcázva végigfuttatta ruháján, először ellenőrizte, hogy megvan-e oldalához erősítette tőre, majd eloldotta azt. Reverendája ujjába rejtve a tőrt, a fák irányába indult, majd félúton Johannes sátra felé fordult.
- Agnus Dei, quitollis peccata mundi: miserere nobis. (Isten báránya, te elveszed a világ bűneit, irgalmazz minékünk.) - imádkozta halkan, maga elé, szinte csak leheletével, ahogy meglátta térdelő Wenzelt, amint az ágyékát simogatta a hasadékon keresztülbámulva. Észrevétlenül ért egy lépésnyi távolságnyira az undorító parázna mögé.
- Dona nobis pacem. (Adj nekünk békét!) - súgta halkan, amikor már a férfi mögött térdelt és pengéje gyorsan és mélyen végigszaladt annak torkán. Lehunyta szemeit és elfordította fejét, amint megragadta a kukkolót, hogy ne lássa sem a vágást amit ejt, sem a sátor oldalára fröccsenő vért. Amikor kinyitotta, félhold alakban csordogált a szöveten, lassan beleivódva a sátor anyagába a sötétvörös vér. Julius igézve nézte a kiomló vér látványát. A földön, saját vérében fuldokló Wenzel még egy darabig hörögve próbálta felköhögni a fojtogató vért, majd egy nagy lehelettel elhallgatott. A sátorból először sikítás, majd zörgés, rövid veszekedés és Johannes káromkodásai hallatszottak.
- Te féreg! - tört ki Gerhardból a vadállati üvöltés, amint pár pillanat múlva a sátorhoz ért és észrevette a két lábán térdelő Juliust, aki a sátor ponyváján csordogáló foltot figyelte, kezében a véres tőrrel. Teljes erejéből nekiiramodott, feje felett lengetve fejszéjét, de pillanatokon belül megtorpant, amikor egy nyílvessző átütötte jobb karját. Felszisszenni volt csak ideje és a vesszőt máris kettő másik követte, majd még kettő. A teletűzdelt harcos teste véresen rogyott össze. A tábor ezekben a percekben már kezdett magához térni, részeg, álmos alakok néztek ki a sátraikból, hogy mi is történt, te Gerhard porban fekvő testén kívül sokat nem láthattak. Akik a megfelelő irányból néztek rá, láthatták a testéből kiálló vesszőket, ha a tűz lángjai éppen nagyobbat lobbantak.
Julius eddigre eltűnt, visszahúzódott a sötétbe és árnyékokba, hogy a további vérontást és az elkövetkező csatát elkerülhesse. A fák lombjai alatt, osonva azonban egy, a bokrok közül előtűnő fa buzogány, akkora ütést mért a fejére, hogy azonnal elájult...

Isten a megmondhatója, hogy mennyi időt töltött ájultan, míg végül láncra verve, elárult társai között, végre magához tért. Fején azonnal éles fájdalom nyilallt keresztül, mintha most nyílna meg tudata, hogy az égi fényességet magába fogadja, ám a valóságban ennek oka kevésbé lírai dolgokban keresendő: egy jókora agyrázkódása volt és valószínűleg koponyája is megrepedt. Talán ezért is volt, hogy pillanatok múlva, hányni kezdett és abba sem hagyta, nagyjából fél percig. A váratlan magához térésével és az egyből utána következő jelenetével éppen az ítéletet kihirdető inkvizítor mondandóját szakította félbe, aki nem tetszését azzal fejezte ki, hogy bakancsával mélyen gyomortartalmának közepébe préselte Julius fejét, miközben folytatta.

- Az előbb felsorolt vádak alapján és az együttműködés teljes hiányában, az azonnali ítélethozatal mellett döntött az egyházi Szent Törvényszék! - Julius tudta, hogy sürgősen tisztáznia kell helyzetét, és bármennyire kilátástalan is, mentenie a saját bőrét, amíg még módja van rá. Ám amint megszólalt, a láb egy újabbat, még az előzőnél is hatalmasabbat taposott Julius arcába, aki a fájdalomtól és megaláztatástól könnyezni kezdett.

A virradó nap sugaraiban, már hat máglya tornyosult, amiket az inkvizítorok egymás után gyújtottak fel, a keresztesek eközben éppen a forrongó szenteltvízben ordító Johannesen szórakoztak, vagy éppen a fákról lógó halott haramiákat vágták le.
Julius pedig - akinek nyála és vére is kis folyamokban futott végig arcán - sokadszorra veszítette eszméletét a szikláról lelógatott fa kereszten, amihez hozzákötözték....

Felhasználó profiljának megtekintése

4 Re: Julius "Iscariot" Rainer - Helyzetjáték on Kedd Május 16, 2017 11:34 am

Nagyon érzékletesen írtad le az elején a tábor mindennapi életét, kendőzetlenül, pont ahogyan egy ilyen zsoldos kompániát elképzel az ember. Bár azt vártam, hogy kicsit nagyobb hangsúly lesz a végén, ez így is rendben volt, lássuk az új helyzetet!

Szeretném látni Julius munka közben. A katedrális egyik rangosabb papjáról azt pletykálják, hogy állandó szeretője egy incubusnak (férfi csábdémon). Az ügy igen kényes, és talán jobb lenne eltusolni megelőzve egy esetleges botrányt... Ugyanakkor a te feladatod szimatolni az egyházon belül történő hasonló esetekben. Mit tesz ekkor a karakter?

Felhasználó profiljának megtekintése

5 Re: Julius "Iscariot" Rainer - Helyzetjáték on Csüt. Május 18, 2017 11:24 am

Julius Rainer

avatar
Felszentelt Pap
Felszentelt Pap
- Gyakorolja végre az őszinteség erényét, atyám, hogy feloldozást nyerjen! - sziszegte Julius. Már rég elvesztette türelmét. Meg kell találni a démont!
Maximilian atya torkából karcos, rekedt ordítás szakadt ki fájdalmában, ahogy a penge végigjárt oldalán. A borotvaéles tőr, a bőr aljáig hatolt, lassan küzdve magát felfelé csípőjétől, bordái mentén a hónaljáig. A vérfagyasztó hang, ami az elgyengült férfi torkából néha-néha feltört, végigzengte a Katedrális börtönének legalsó szintjét, ami most szinte teljesen üresen kongott, csak a felsőbb szinteket elzáró vastag fémajtó állította meg. Julius ügyesen választott időpontot, ráadásul az ajtónálló őrt is eltüntette, egy kis időre tehát teljesen egyedül maradt a vallatottal. A démon eltűnt és Julius tudta, hogy ez nem kielégítő eredmény...


- Et ne nos inducas in tentationem, sed libera nos a malo. Amen. (És ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól!) - a térdelve imádkozó Julius mögött, kissé idegesen, rózsafüzért szorongatva egy fiatal papnövendék várakozott. Az ifjú, egyik lábáról, másikra állt, félt az előtte térdeplő rejtélyes paptól. Az Inkvizíció bevett szokása volt, a tanulókra bízni az ilyen hírek közlését, bízva az ő avatatlan füleik ártatlanságában, legfontosabb üzeneteiket rajtuk keresztül közvetítették, persze csak részinformációkként, kódnyelven. Így ha véletlenül egy-egy kíváncsi cselszövő elkapta volna őket útjukon, csak annyit szedhetett volna ki belőlük, hogy Julius atya aznapi gyóntatópapi feladataiból felmentést kap, vagy hasonló, látszólag jelentéktelen dolgot, például egy-egy latin imarészletet.
Amint Julius keresztet vetett, a gyertyafényes félhomályban, a fiú - aki alig lehetett több 16 évnél - füléhez hajolt és miközben Julius zsebébe csúsztatta a rózsafüzért, valamit súgott neki. Julius arca rezzenéstelen maradt, változatlanul a Szent Szűz képét figyelte az oltáron.
- ... bocsásson meg atyám, de a rózsafüzérét a kerengőn felejtette. - ez volt az egyike, azoknak az egyszerű félmondatoknak, amik az ilyen titkosított üzeneteket zárták. Julius ezután engedélyt adott a fiúnak a távozásra, majd zsebébe nyúlva előhúzta a rózsafüzért és rápillantott. A lánc élénkvörös színű szemei, apró mosolyt csaltak arcára.
Egy incubus... Nem a legveszélyesebb a démonok közül, de jó lesz vele vigyázni... - gondolta magában Julius. Első dolga persze most az volt, hogy a hír hitelességéről megbizonyosodjon, ám a pontos és finom rejtjelezésből arra következtetett, hogy valamely közvetlen feljebbvalója adhatta a parancsot, így kevés oka volt kételkedni. Még ha megint csak saját érdekükből használják a Szent Inkvizíció szolgálóit felettesei, egyelőre akkor sem tehet mást, mint engedelmeskedik nekik, így gondolkodott. Ráadásul gyorsan kell cselekednie, mert ha a démon megsejti a veszélyt, lehet, hogy elszökik, vagy ami még rosszabb lenne..
...valami olyanra készteti azt a barmot, ami ismét szégyenfolt lesz az Egyház hírén. - rossz szájízzel indult el a Katedrális, ódon, hideg sziklafolyosóin. A gigantikus épületegyüttes talán még régebbi lakói számára is labirintus volt, ő viszont nesztelenül és viszonylag egyenesen tartott célja felé. Mióta itt munkálkodott, bőven volt ideje kitanulni, hogy milyen útvonalakon közlekedhet úgy, hogy a lehető legkevesebb emberrel kerüljön szembe, mondhatni, láthatatlanul volt képes egyik helyről a másikra eljutni. A rózsaablakos, fényárban úszó folyosókon ritkán láthatták, annál inkább a szűk, dohos földalatti termekben és hosszú padlástéri körfolyosókon...

Alig múlhatott el dél, mikorra már pontosabb képe volt az esetről. Egy a szobájában - már régen megszokta, hogy a személyes cellájába rendszeresen más inkvizítorok is belépnek, esetleg ott kutakodnak, vagy ilyen és ehhez hasonló üzeneteket helyeznek el - található imakönyvbe rejtett apró papírra vetve ez állt:
Maximilian von Eisenheim atya, feltehetőleg férfi csábításdémon, nem megerősített. Papi és intendánsi teendőit mellőzi, a szentmiséken nem jelenik meg.  Kapcsolat: N. K.
Az utolsó mondatot olvasva, mérgesen gyűrte össze a levelet, majd egy rövid pillanatig gyertyalángba tartva azt, a fém papírkosara aljába vetette.


- Hol van most a démon atyám? - hidegen szólt a Maximiliannal szembe ülő maszkos alak. A fehér maszk miatt kissé torzult, halk hang folytatta.
- A hatodik parancsolat atyám... Elveszejti a saját lelkét az isteni kegyelemben. Váltsa meg magát! - nem érkezett válasz. Julius végtelen nyugalmat sugározva állt fel.
Maximilian homlokán egy alvadt vércsík húzódott, teste tele volt kisebb zúzódásokkal. Az atya még előző nap este "véletlenül" megcsúszott a Katedrális egy nyirkos lépcsőjén. Eszméletét vesztve feküdt a földön, mikor rátaláltak. Komolyabb sérülései nem voltak, de a biztonság kedvéért az ájult atyát a rendi nővérekhez szállították, hogy megvizsgálhassák. A Katedrális kertjeiben azonban hamar az inkvizíció börtönei felé kanyarodott útja. Julius úgy ítélte, ez a legkevésbé feltűnő módja egy ilyen jelentős személy, remélhetőleg rövid időre történő eltüntetésének.
Eisenheim most székéhez szíjazottan, Isten földi igazságszolgáltatóinak egyikével szemben ült, egész teste vizes volt és csak ágyéka volt elfedve. Némán várt, nem volt hajlandó megszólalni. Julius kifejezetten kedvelte az ilyen türelmi játékokat, de most nem volt rá ideje. Elő kellett csalogatni valahogy a démont, de még nem találta ki a módját.
Vele nem megyek semmire. Az igazi fogás a démon lenne. Neki nem lehet semmi látható baja és míg nincs meg a démon ítéletet sem hozhatunk... - morgott magában Julius, miközben a mohos, nedves falhoz lépett. Övéről lecsatolta tőrét, amit aztán a fal kövei közötti résbe csúsztatott, elmozdítva ezzel egy kisebb darabot. Ahogy a pengével kipiszkálta helyéről a követ, egy rejtett rekesz nyílt meg. Innen egy kis fiolát és egy állkapocsfogót vett elő.
- A pápa dekrétumban tiltotta meg ennek a méregnek a használatát... Démoni képzeteket idéz meg annak szeme előtt, aki túl sokat vesz magához belőle. Kis mennyiségben felforgatja gyomrát, elgyengíti a testet és ami a legfontosabb: rövidtávon lebénítja a testét annak, aki megissza. - a fiolában persze semmi ehhez hasonló csodaszer nem volt, de még csak hallucinogénnek sem volt mondható, egyszerű, de erős ecet volt benne, összekeverve néhány egyéb keserű növény levével, amelyek ténylegesen hashajtó hatásúak és gyengeséget okoznak. Az eddig eszméletlen Eisenheim már kapott egy adagot ebből az ecetes keverékből és még néhány egyéb kotyvalékból, amit Julius nemrégen szolgálatba állított méregkeverője készített. Julius pontosan tudta, hogy a mérge hatástalan, de nem is kínozhatta túlságosan a neves papot. Színjátékához viszont kiváló volt ez a méreg, tudta, hogy a tünetek nagy részét így is érzékelni fogja magán, hiszen órák óta ül szorosan megkötözve...

Felhasználó profiljának megtekintése

6 Re: Julius "Iscariot" Rainer - Helyzetjáték on Csüt. Május 18, 2017 2:24 pm

Julius Rainer

avatar
Felszentelt Pap
Felszentelt Pap
(Utójáték:)
Az ecetes levet, köhögve, kifeszített állkapoccsal nyelte le Maximilian. A keserű íze és kellemetlen szaga, szemét, orrát és torkát egyformán marta. Könnyezve köpött oldalra, amint Julius levette róla az addig száját szétfeszítő eszközt. Zihálva, vöröslő szemekkel, dühösen meredt a maszkos figurára, aki vele szemben állt.
Judica me! - olvasta rá az átkot magában Julius, a lekötözött férfire, hogy elhitesse vele, a mérge tényleg hat...

- Nem vétkeztem... sem démonnal, sem emberrel. - suttogta halkan a megkínzott, felmetszett oldalú férfi. A vágás, bár rendkívül fájdalmas volt, egyáltalán nem okozott komoly sérülést, megfelelően ellátva, egy-két hét alatt beheged. Julius már így is túl sok időt töltött el Maximilian vallatásával, lassan feltűnő lehetett mindkettejük hiánya. Azt tudta, hogy a férfi - ha tényleg bűnös - nyíltan sosem fog beszélni az itt történtekről és ha mégis megtenné, nem tudja majd őt azonosítani, hiszen arcát maszkkal takarta, hangját pedig úgy gondolta, kellően eltorzította. A megtorlástól így nem kellett tartania.
Egy újabb fiolányi méreggel elaltatta Eisenheimet, akinek nem kellett már sok, hogy megtörjön, bármennyire is állta az eddigi kínzást.
De Juliusnak erre már nem volt ideje. Abban sem volt biztos, hogy kaphat-e valódi választ a férfitől, a démon hollétét illetően. A démon létezésében sem volt már biztos. A kikötözött, mélyen alvó Maximiliant, a Katedrálison kívül, egy fa alatt magára hagyta. Dühödten igyekezett eltűnni minél hamarabb. Vagy felültették, vagy nagyon csúnyán felsült, ez mindenesetre fekete folt karrierén.

És ekkor ütötte meg fülét a falszterduda hangja. Ez csakis az isteni közbenjárás lehetett! Megérzés, ösztön vagy logika, nem tudni, azonnal elindult a hang irányába, érezvén, hogy az a keresett démontól származik. Már nem az inkvizítori öltözetében volt, egyszerű fekete papi reverendájában indult az erdőbe, egymaga, gyalog. Alig negyed óra múlva, meglátta a hóhajú démont a fatönkön ülve. Nem is akart rejtőzködni, kihívóan ült ott és várt, miközben zenélt. Julius magát szidta, az elhamarkodott döntéséért, csak tőre volt nála...
- Hagyd abba a zenélést, kárhozott!

- A zeném...kárhozott ? - emelte fel a fejét a démon. Nem Maximilian volt az, valaki egészen más látogatott el hozzá. A csalódottságát remekül leplezte a maszkja, ám a hangja továbbra rezzenéstelen maradt. - Nem értem én hogy miért lenne kárhozott... - vakarta meg a fejét, miközben a maga elé emelte a hangszerét. - Vagy csak nem tetszik a zeném ? - szólalt meg tettetett szomorúsággal a hangjában.

Juliust cseppet sem zavarta a zenész szemtelensége, nem is várt el tőle mást. A környezetét vizsgálta hosszasan, egyelőre ügyet sem vetve arra, hogy mit mond neki a fatönkön ülő. Túlságosan nyitott terep, itt elfogni semmiképpen sem tudja. És persze az is lehet, hogy jóval erősebb, mint amilyennek elsőre tűnik, hiszen amúgy sem kis termetű. Jobb vele vigyázni, talán belemenni a játékába.
- Elnézését kell kérnem, azt hittem megint az egyik tanítványom szemtelenkedik velem... Tudja a növendékek a líceumból, gyakran zaklatnak a délutáni elmélkedéseim alatt... Persze nekik is jár a szórakozás. - Továbbra is tartotta a nagyjából 20 lépésnyi távolságot, így hangját eléggé meg kellett emelnie, hogy hallható legyen.  - Sajnálom, hogy megzavartam! A nevem Rainer atya. Szüksége van esetleg a Szentegyházra, hogy ide a Katedrálishoz vándorolt?  Miben állhatok a szolgálatára?

- Óóó. - színlelt meglepődést a démon - Dícsértessék az Úr Jézus Krisztus, atyám. - köszönt hangosan, a Démon miközben feltápászkodott a farönkről. - Mondja atyám, ismeri Maximilian atyát ? - kérdezte résnyire szűkült szemekkel. Éberen figyelte a másik minden mozdulatát, ellenben a könnyed, laza testtartásával leplezte az éberségét. Nem leugrott, hosszú lábaival szinte csak lelépett a farönkről, könnyedén sétálva a pap felé. Kíváncsi lett.

- Mindörökkén, amen! -  Válaszolt Julius, akinek folyamatosan a rendelkezésre álló lehetőségek forogtak fejében. A démon nem lehet annyira ostoba, hogy túl egyszerűen átverhesse, de meg kell próbálni. Legalább annyira, hogy még egy elkövetkező találkozást kicsikar belőle, amikor csapdát állíthat. A démon elindult felé, ez egy pillanatra megrémítette, talán megsejtette tervét. Szája széle megrándult, de igyekezett mereven tekinteni a közeledő lényre, alakját vizsgálta és hogy van-e nála fegyver.  - Tudja a Katedrális hatalmas... Nem ismerhetjük összes hitbéli testvérünket. -  Valami oknál fogva úgy érezte, nem mondhatja egyszerűen csak azt, hogy nem. A démon közben egyre közeledett.  - De ha látogatóba jött hozzá, segíthetek Önnek, hogy megtalálja őt.

- Nos köszönöm, de nem. Általában ő szokott látogatni engem. - engedett meg egy széles mosolyt magának, és kissé felemelte az állát, hogy a másik is beláthasson a maszkja alá. - Majd talán legközelebb, atyám.

- Igazán sajnálom, hogy nem lehetek segítségére... -  Kissé megemelte szemöldökét, ahogy a démon egyre közelebb ért. Látszólag semmi veszélyes eszköz nem volt nála. Gyengén viszont már érzékelte démoni jelenlétét. Aztán amikor a maszkja alá pillantott, hirtelen így szólt.  - Engedje meg, a nevét... Még nem mutatkozott be, kérem!

- A nevem Yrsil. Hóhajú Yrsil. Azonban ha most megbocsát...
A démon elfordította a tekintetét, majd megigazította a maszkját. Egy szempillantás nem volt sok, annál is gyorsabban öltött rókaalakot és még utoljára a papra nézett.
Adja át legalázatosabb jókívánságaimat Maximilian atyának, és Kather püspök úrnak.

A démon hangja Julius fejében hallatszott már csak, akit egyszerre rázott egy kevés düh és a nevetés.
- Isten veled, Hóhajú Yrsil, te fehér démon! Egyszer a pokolra küldelek! - kiáltott még a távozó róka után, de szinte már hisztérikusan nevető hangon és teljesen feleslegesen, hiszen addigra már eltűnt a bokrok zöldjében. - Mesterien elbaltázott manőver... De nem lehetett egy erős lény, ha már előlem is elmenekült. A jelentésbe az kerül majd, hogy nem is létezett. Ezzel később még megfogható lesz Maximilian... De az, hogy Kathert említette...csak azt jelentheti, hogy tényleg csőbe akartak húzni... Ezért is.. ez a démon nem létezett. Nem tudom, mit akar Kather, de erről a találkozóról neki sem kell tudnia. - fejét rázva, szélesen mosolyogva távozott a kis tisztásról a Katedrális felé. Rég nem érezte magát ilyen felszabadultan. A közeledő harctól felgyűlt félelem távozott belőle, végtagjai szinte repítették. Feladatát teljesítette és talán túl is járt egy rosszakarója eszén. Valami könnyed érzés fogta el, egy zsoltárt kezdett dúdolászni...
Már csak azt kellett megtudnia, mi köze volt Kathernek a démonhoz és Maximilianhez...

Felhasználó profiljának megtekintése

7 Re: Julius "Iscariot" Rainer - Helyzetjáték on Csüt. Május 18, 2017 2:59 pm

Nagyon tetszett, kifejezetten elégedett volna. Két pontot is kiemelnék, egyik az ahogyan a munkába bevonod a fiatal novíciusokat, a kémkedéssel, félmondatokkal, nagyon hangulatossá tette, a másik pedig a mérges átverés, kifejezetten kreatív volt.

Szeretném felhívni a figyelmedet viszont, hogy a helyzetjátékok szigorúan non-canon írások, tehát a játéktéri valóságban ezek NEM történtek meg. Ezt azért is fontos most tisztázni, mert igazából így nem találkoztál Yrsillel, tehát Katherre sem gyanakohatsz. Ha mind benne vagytok (mindhárman) felőle átvihetitek játéktérre a szálat, írhattok együtt élményt, egye pitypang, felhasználhatjátok ezt a helyzetet is kicsit átdolgozva, de ez így jelen formájában még nem történt meg. (Ez esetben figyeljetek arra, hogy az Ordo Malleus ki tudja szűrni azokat a papokat, akik valóban csábdémonnal háltak, így Maximiliant könnyű tisztázni/elítélni.)

Nade mivel ez volt a második helyzeted jár érte egy tárgy:

Név: Aqua Sancti
Leírás: Egy fiolányi szenteltvíz, ami valami mágikus módon mindig újratölti önmagát. Olyan lényekre ráöntve akik nem bírják a szentséget (démon, vámpír élőholt), maró hatást fejt ki, egy területet behintve vele pedig megszenteltté teszi azt 3 órára, így olyan hatást fejt ki a fent említett három lényre, mintha templomba léptek volna be (rosszul lesznek, kevésbé harcolnak jól stb., gyakorlatilag egy debuffot tesz rájuk).

Sil felírhat magának a kis segítségért 300 váltót.

Új helyzet:
Az egyik apáca az utóbbi időben feltűnő érdeklődést mutat Julius iránt. Süteményt visz, kedveskedik, keresi a társaságát és minden misén mellé ül. Egyértelműen tetszik neki az inkvizitor. Hogy kezeli ezt a helyzetet Julius? (Veronián nincs bevezetve a szigorú cölibátus, de a tiszta élet megkövetelt, a papok házasodhatnak északon is, csak macerás.)

Felhasználó profiljának megtekintése

8 Re: Julius "Iscariot" Rainer - Helyzetjáték on Csüt. Május 18, 2017 5:02 pm

Julius Rainer

avatar
Felszentelt Pap
Felszentelt Pap
- Mit akarhat? Ki állította rám? - ilyen és ehhez hasonló gondolatok keringtek már napok óta Julius fejében. Ez a kis csitri, nem akart leszállni róla. Nyomásgyakorlás lehet, vagy próba? Valaki az Inkvizíción belülről állította rá, de miért egy ilyen gyakorlatlan, feltűnősködő kémet? Megfigyelés biztos nem lehet a célja, ennyire ostobán, még a kendőzetlenül, nyíltan ténykedő felülvizsgálók sem bóklásznak az ember után. Akkor próbatétel. Éberségi próba!
Eddig minden próbálkozását hideg udvariassággal fogadta és egyben hárította is, de most hogy ezt végre tisztázta magában, eldöntötte, hogy cselekednie kell. Olyannyira felizgatta magát, hogy gondolataiba merülten, azonnal felemelkedett a padban, szerencséjére, ezzel nem keltett feltűnést, mivel csak pár másodperccel előzte meg a tömeget, úrfelmutatás előtt. Mise után elkapja...

A sütemény az asztalán összeszáradva, érintetlenül állt, egy-két felbontatlan levél és egy kézzel festett Mária faszobrocska mellett. Julius tudta, hogy az apáca a nyomában settenkedhet, megérezte. Itt az ideje a nagy szembenállásnak, leleplezi és kifaggatja, hogy ki állította a nyomába. A cellája felé tartva, az egyik kerengő belső udvarán átvágott, majd az ott álló magas tölgyfa tövének lapult. Alig másfél perc múlva, halk lépések neszei hallatszottak a lehullott faleveleken és a puha füvön közeledve. Julius várt, majd a megfelelő pillanatban, mikor a lépések már elég közelieknek hallatszottak, kilépett a fa mögül. A lány arca egy pillanat alatt vérvörös lett, ahogy Julius rideg, szúró szemei végigfutottak rajta. Jobb kezét, hirtelen zavarában mellei elé kapta, mire a pap mély és kemény hangon azt kérdezte.
- Mit akar?
A lány tisztában volt vele, hogy milyen kemények is az Inkvizítorok, hiszen munkájuk része, mondhatni elvárás náluk, ez most mégis meglepte, rosszul esett neki, szinte elsírta magát. Zavarában és elkeseredettségében nem is bírt hirtelen megszólalni.
- Ki maga? Hogy hívják? Mondjon már valamit! - folytatta a faggatást, töretlen durvasággal az inkvizítor. A lány végre, elhaló hangon annyit mondott:
- Annie... Anne Schultz!
Julius most már egyáltalán nem értette, mit akarhat tőle ez a lány, kinek lehetett a célja egy ilyen teljes mértékben inkompetens, dilettáns... Ekkor villámcsapásszerűen hasított belé a felismerés! Talán tanulni akar tőle és mégsem egyik felettese vagy rendtársa küldte a nyomába. De miért pont tőle? Összehúzott szemöldökkel méregette a könnyes szemű lányt, aki zavarában hol a földet, hol a fa lombját bámulta. Aztán a következő pillanatban, sarkon fordult és tovább indult. Egy ilyen tehetségtelen lánnyal felesleges foglalkoznia.
- Nem ízlett Önnek, Rainer atya? - kérdezte még a lány a távozó papot, aki a süteményt, akkor még azt gondolván, hogy mérgezett, egyszerűen csak félretette. - Ne értsen félre engem, kérem! Én csak... lenyűgözőnek tartom, ahogy a Szentegyházért tevékenykedik.
Helyes, tehát tényleg tanulni szeretne. De honnan tud ő az én munkámról? Mégis kikérdezem. - torpant meg, miközben ezt gondolta. - Kövessen!

A lány, aki kezével még mindig apró domborulatait takarta, ám arca már természetesebb színbe váltott, most ismét rákvörös lett, ahogy nagyjából két méter távolságot tartva követni kezdte az őszhajú Rainer atyát. A szűk csigalépcsőn, csak hogy ne veszítse szem elől, még ennél is közelebb merészkedett és, bár Julius nem kérte, elmondta, hogy először a gyóntatószékben találkoztak és hogy megkedvelte az atya kedves hangját, azért is ült a templomban olyan közel hozzá, mert az ő hangján még szebben hangoznak a latin imádságok. Julius némán hallgatta mindezt, kissé zavarta is, kényelmetlen volt neki, hogy a lány behízelgéssel próbálja elérni, hogy tanítványának fogadja. Szobája ajtajához érve, megállt, egy pillanatra elgondolkozott, majd annyit kért a lánytól, hogy várjon egy kicsit...

Annie szeplős arcú, vöröses, göndör hajú lány volt. Fürtjei, amik, mivel ügyetlenül tűrte el őket, kilógtak fityulája alól, hol arcába, hol pedig vállára. Nagyjából 160 centiméter magas lehetett, idén érik majd felnőtt nővé, így nincs már sok ideje hátra, míg ténylegesen leteszi az esküjét, mint apáca. Kecses, vékony alakja, kissé sárgásfehér, papirusz-szerű bőre volt, kezein finom erek futottak, ujjai vékonykák voltak, nyaka akár egy vázáé. Egész lényéből ártatlanság, finom, törékeny nőiesség sugárzott.
Julius eközben a papírkosarába ürítette a süteményt, amit a lánytól kapott, a Mária szobrocskát ablakába helyezte, gyorsan kibontogatta a borítékokat és nekitámasztotta őket a szobornak, majd behívta a lányt. Annie először csodálkozva nézett végig a csupasz falakon, amit egy kereszten és néhány rozsdás gyertyatartón kívül semmi nem díszített. A néhány fából készült polc, szinte üresen állt és tudta, hogy a pap szekrényében csak néhány reverendát és egyéb papi ruháját találná. Egy pillanatra elszomorította a magán férfi szobája és hirtelen ötlettől vezérelten, kimondta, ami először eszébe jutott.
- Engedje meg, hogy néhány inget és egyéb ruhadarabot készítsek Önnek... Jajj, bocsánat, nem akartam ezzel semmire.. - a lány hirtelen újra zavarba jött, habogni kezdett. Nem akart a szoba és a pap szegényes külsejére utalni és ezzel megsérteni Juliust, egyszerűen csak elképzelte, ahogy mint jó feleség és háziasszony, ruhát készít urának.
Julius ezt a mondatot elengedte füle mellett... Hellyel kínálta a lányt, de mivel csak egy, asztalánál álló széke volt, így ő kénytelen volt ágya szélére leülni.
- Tudja, Nővérem, értesüléseim szerint nem lehetséges az, amire Ön engem kérni szeretne. - Julius arra próbált célozni ezzel, hogy soha nem hallott még női inkvizítorról és el sem tudott képzelni ilyet. Így nem igazán látta, milyen képességeket tudna átadni a lánynak. Annie persze teljesen félreértette, majdnem síró hangon így válaszolt...
- Kérem Atyám, semmi tisztátalanság nem áll szándékomban..
- Nem is feltételeztem... Csak igazán, nem értem, miért pont hozzám fordult? Amiket én... Nos nem igazán tudom elképzelni, hogy az ifjú Nővér kibírná ezt. - Julius próbált kedves hangon szólni a lányhoz, aki gyorsabban váltott holtsápadtból tűzvörösbe, majd vissza, minthogy Julius mondandója végére ért volna.
Annie szíve a torkában dobogott, olyan erősen, mint még talán soha előtte. Gyorsan leszegte fejét, egészen erősen mellkasához szorítva állát és úgy nézegetett a padlón futó repedéseken oda és vissza. Aztán észrevette a fémvödörben, egy darab összegyűrt papír alatt a süteményt, ahogy érintetlenül, egyben a vödör alján hever, megzöldülve. Ekkor már nem bírta tovább, és nem is akarta leplezni, könnyek áradata ömlött a szeméből, ahogy felpattanva kiviharzott az ajtón...

Julius teljesen értetlenül nézett egy darabig utána. Hallgatta, ahogy a lány lépései a lépcsőn gyors ütemben botladoznak lefelé. Aztán az ablakhoz lépett és a felnyitott borítékokból kivette az egyik levelet...

Felhasználó profiljának megtekintése

9 Re: Julius "Iscariot" Rainer - Helyzetjáték on Hétf. Május 22, 2017 11:56 pm

Nagyon szép volt, kicsit meg is sajnáltam Annie nővért. Sad
Térjünk vissza vidámabb dolgokhoz, a munkához!

Egy kis határmenti faluba vezényelnek ki, ahol a plébánosról úgy hírlik áttért a protestáns hitre. Amikor odaérsz kiderül, hogy ez igaz is, ugyanakkor a falusiak nagyon szeretik a papukat, és egészen biztos, hogy meglincselnének, hogyha megpróbálod elhurcoltatni szeretett immáron protestáns prédikátorukat. Mit teszel ekkor? Hogy győzöd emg az embereket, esetleg a papot, hogy térjen vissza a katolikus hithez?

Felhasználó profiljának megtekintése

10 Re: Julius "Iscariot" Rainer - Helyzetjáték on Hétf. Május 29, 2017 11:11 am

Julius Rainer

avatar
Felszentelt Pap
Felszentelt Pap
Az éjjeli alvás - de talán főként a késői lefekvés - után mondhatni fáradtabban kelt, mint szokott. Másfél hete már, hogy a Katedrálisból kiérkezett kis osztag, a sebhelyes arcú pap vezetésével, a falujába költözött és azóta minden éjszaka, Rainer atya kötelező asztaltársa lett, nem hagyta nyugodni hajnalig. Volt, hogy apró semmiségekről faggatta, néha feleségét és fiúgyermekét is bevonva a beszélgetésbe, őket is hajnalok hajnaláig az asztalnál tartva. Máskor azonban komoly viták és enyhe túlzással fenyegetések - bár az ilyesmi távol állt Julius eszköztárától, de az utalásai egyértelműek voltak - zajlottak a plébánia asztalánál... Prudent atya lassan a végletekig elcsigázottá vált.
Emellett a pap követelte magának, hogy a templomában párhuzamosan ő is tarthasson istentiszteletet, amely kérésnek persze nehéz volt ellenállni, egy felfegyverkezett inkvizítor és az őt kísérő néhány keresztes és kétes alak támogató jelenlétében.

A faluban több apró összetűzés is kerekedett a napokban, hangos utcai szóváltásoktól, a kocsmai verekedésen át, egészen odáig, hogy egy nap Juliust néhány szemtelen fiatal sárral - és egyéb mocsokkal - megdobálta, ám miközben menekültek, elkapta őket az egyik templomos és Julius parancsára megbotozta őket. A falu addigi nyugalma és hétköznapi rendje felborult, sőt, megsemmisült, és a lakói számára addig csak hírekből ismert vallási háború, nagyon is valóssá vált. Ott zajlott az utcáikon, a házaik között, a piactéren, a templom bejáratánál, amikor az asszonyok azon vitatkoztak, hogy a protestáns misét kell-e korábban tartani, vagy Rainer atyáét. A két részre szakadt faluban gerjedő ellenségeskedésnek még nem voltak sérültjei, legfeljebb pár sértett moroghatott magában sérelmein, de a lelkész attól félt, hogy ez a viszály alkalmat adhat a nyugtalanabb híveknek az erőszakra.

Juliust nem különösebben érdekelték a protestánsok és katolikusok között feszülő ellentétek. Sok mindenben még egyet is értett a déliek tanaival. Azonban számára egyértelmű és megmásíthatatlan választás volt, az Egyház, ami felnevelte és szinte egész életében alkalmazta és otthona volt. Talán épp a protestáns tanokkal való szimpatizálása miatt - aminek persze nyíltan soha nem adott hangot - került az inkvizíción belül egy olyan osztagba, amely az egyház szennyesét, ha nem is kiteregetni, de kitisztíttatni volt hivatott. Prudentet az is rendkívül kényelmetlen helyzetbe hozta, hogy nem egy vaskalapos északival kellett vitáznia, aki a hagyományos egyházi dogmákat szajkózza csak és így könnyen logikai csapdákba ejthető lenne... Nem, Julius racionális, kétkedő, néhol cinikus hitvallása néhol végletesebb volt, mint a két fennálló rend által diktált normák.

A mostani, a falun lassan eluralkodó káosz persze nem volt véletlen és nem is pusztán jelenlétüknek volt betudható. Julius hivatalos kísérete mellett még érkezett három-négy felbujtó is, akik minden pillanatban azon igyekeztek, hogy a helyiek közötti nézetletéréseket hamar vallási síkra tereljék. Bevették magukat a fogadókba, ahol esténként vagy kihallgatták a beszélgetéseket, vagy maguk is csatlakoztak, a jómódúbb gazdák háza körül is tevékenykedtek, az ő bajaikat is megtudták és ahol lehetőségük volt, azonnal a vallási és gondolkodásbeli különbséget vélték felfedezni a problémák gyökereként. Az ügyködésüknek hála, lassan felállt a falun belül a két ellentétes tábor, szomszédok néztek haraggal egymásra, régi barátok fordultak el az utcán, ha meglátták egymást és egy esetben az is előfordult, hogy egy apa kitagadta fiát házából. Persze legtöbbször nem az új hitre tértek kezdték az összetűzéseket, sokkal inkább a könnyen és gyorsan visszatéríthetőek.
Ráadásul közeledett húsvét, a legnagyobb egyházi ünnep, a feltámadás csodája... A böjt alatt pedig döntésnek kellett születnie abban a kérdésben, hogy a  körmenetet Rainer atya vezényelje, vagy Prudent. Prudent javaslatára végül az lett a megállapodás, hogy Prudent hordozza majd a feszületet a sor elején, míg mögötte Julius az oltáriszentséget.

A körmenet alatt díszbe öltözött, elöl haladó két pap egyértelműen érezhette a hátuk mögött lappangó feszültséget, de mindketten máshogy éreztek azzal kapcsolatban. Julius elégedett volt, erre a napra készítette itt tartózkodásuk fináléját, Prudent azonban végig magában imádkozott Istenhez, hogy a mai nap békében teljen el.
A sor éppen elhagyta a második virágokkal és füstölőkkel díszített oltárt és a falu főtere felé haladt, amikor a sort vezető Prudent megtántorodott és elejtette a keresztet, ami egy halk reccsenéssel megrepedt. Ha valaki nagyon figyelt, láthatta, ahogy az ezt megelőző pillanatban, Julius egy lépéssel közelebb került Prudenthez és valamit odasziszegett neki.

Joachim Prudentben rengeteg gondolat cikázott egyszerre. Otthagyhatja-e a körmenetet szégyenszemre, hogy hazasiessen, vagy vállalja azt a szégyent, ami azzal fog járni, ha Juliusék ezt a titkot a falusiak tudtára adják? Lüktető fejében valahogy mindig ugyan az a válasz jött elő, amitől szédülés fogta el és a megsemmisültség érzete.
Felesége még a gyerek megszületése előtt bevallotta neki, hogy fia, valójában nem az ő vér szerinti leszármazottja, hanem korábbi szeretőjéé. Prudent akkor megbocsájtott feleségének és azóta fiaként nevelte a házasságon kívüli gyereket, azzal a feltétellel, hogy felesége végleg kiadja az útját az idegen férfinak. Azonban újabban Joachim egyre kevesebb időt töltött családjával, a háború kezdete óta sokat olvasott a déliek új tanairól, egyre elfoglaltabbá vált a teológiában, elutazott és sokszor hívta össze a falusiakat is, hogy arról tartson nekik prédikációt, amiket ő maga tanult vagy felfedezett. Így a már eleve gyenge lábakon álló viszonyuk feleségével még inkább elhidegült.
Juliusnak így nem is kellett mást súgnia a papnak, mint a házasságtörő férfi nevét, hogy egyértelmű legyen, mindent tud.  
Prudent, tudatában annak, hogy veszített, hazasietett. Feleségét szobájukban találta, a férfival, aki gyerekének apja volt...


Julius este, a templomban hívta össze a falu lakosait. Elégedetten látta az arcokon az értetlen rémületet és bizonytalanságot. Hosszan várt az oltár mögött ülve, még akkor is, mikor már senki nem jött percek óta és a padok szinte tömve voltak. A következő szavakkal fordult a tömeghez:
- A Szentatya és a Kegyelmes Úristen Egyházának mély és együtt érző gyászát szeretném tolmácsolni a kedves testvéreknek! Megígérem, hogy a holnapi napon levelet küldetek a Katedrálisba, hogy amint lehet pótolják Joachim Prudent atya fájó hiányát... A szükséges időre pedig magam látom el a pásztor szerepét az Úr ezen nyáján.

Felhasználó profiljának megtekintése

11 Re: Julius "Iscariot" Rainer - Helyzetjáték on Hétf. Május 29, 2017 5:07 pm

Név: Veritas
Leírás: Egy fél tenyér nagyságú tükörszilánk, ami képes megmutatni, hogyha valaki hazudik. Ettől a valóságot még nem fogod megtudni, de azt egészen bizonyosan, hogy az illető nem mondott igazat, illetve a valós érzelmeit a tükörben mutatott arcán, ehhez jelen kell lenned neked és a kívánt személynek is, de elég csak neked belenézni. Naponta 1x használható.
Note: Inkvizitorként halhattál már hasonlóról, és sejtheted, hogy ez egy apró darbja egy nagyobb varázstárgynak. Hasonló szilánkok talán másnál is lehetnek...

Új helyzet: Egy csábdémon levadászására küldenek, csakhogy a lány ártatlan, gyönyörű, és azt állítja magáról, hogy bűntelenül él, ellenállva a lényéből jövő folyamatos késztetésnek. Egy olyan démonszekta tagja, akik folyamatosan küzdenek saját megváltásukért. A csavar a dologban, hogy szegény Julius is lassan beleszeret a lányba. Hogy küzd meg a saját vágyaival és a kötelességeivel az inkvizitor?

Felhasználó profiljának megtekintése

12 Re: Julius "Iscariot" Rainer - Helyzetjáték on Kedd Május 30, 2017 1:39 pm

Julius Rainer

avatar
Felszentelt Pap
Felszentelt Pap
Egy hosszú árnyék húzódott és haladt a Katedrális folyosóin, amit lobogó gyertyafények játéka hol sötétített, hol távolodván, halványított. Az öklét tördelő Julius haladt cellája felé, hogy ott összeszedhesse gondolatait és kitisztíthassa fejét. Az öreg fa ajtó általában nagy nyikorgással fordult ki előtte a zsanérjain, ám most olyan hirtelenséggel tépte azt fel, hogy csak egy pillanatnyi magas hangot hallatott. Szintén nagy lendülettel készült becsapni azt, ám hirtelen éberségében, az utolsó pillanatban elkapta az ajtószárnyat és finoman zárta be maga mögött.
Veríték patakzott homlokán, forgott vele a világ. Hogy megszabaduljon a fojtogató érzéstől, széttépte nyakán az inget, aminek két gombja így szétrepült a szoba különböző pontjaira. Szája, torka teljesen kiszáradt, elkeseredetten próbált nyelni, hogy ezt az égető szárazságot legyűrje, hasztalanul. Lerogyott széke előtt, kezeit összekulcsolta rajta és feje két karja közé zuhant.
A padló repedéseit és az azokba ült port bámulta, míg lüktető halántékában egy gondolat zakatolt.
- Mea culpa... Mea culpa... Mea maxima culpa.


Két vértócsa. Ez volt a látvány, ami a felébredő lángvörös hajú lányt fogadta. Lassan eluralkodó pánikját azonban egy kemény férfi hang fékezte meg.
- Felébredtél?
- Homph...? - a lány próbált szólni, de száját valamilyen finom anyaggal betömték és bekötötték. Ahogy tudata tisztult, hamar rájött, hogy kezei és lábai is hasonló módon, szinte mozdíthatatlanul voltak összekötözve alatta.
- Saj...nálom. Ez a környezet, nem a legmegfelelőbb a számodra, tudom.
Hogy nem látta a hang forrását, ismét a kialakuló pánikot erősítette fel a lányban, ám közben már rájött, hogy amit először vérnek gondolt, semmiképpen sem származhat tőle. Apróbb fájásokat ugyan érzett teste különböző részein, de komolyabb sérülései nem lehettek. Ráadásul nem is vér volt a két folt: sötét, piszkos bornak tűnt.
Mikor meztelen derekához ért egy hideg, finom tapintású kéz, jött rá, hogy kitől is származik a hang.
- Uhhius...!
- Várj! Leveszem a szádról a kötést.
A finom kéz, most a hátán keresztül, lassan, simogató mozdulatokkal a nyakáig ért, ott egy pillanatra megállt, majd kioldotta a kötést. Erős füstölő és gyertyaszag lengte be a homályos termet. A hideg kövön mindenfelé szalma, durvább és finomabb posztók, üres üvegek és néhány keményre tömött párna feküdt. Már teljesen világos volt a lány számára, hogy hol van és mit is csinál itt.
- Mi történt, Julius?
- Én sem tudom biztosan, elájultál, vagy elaludtál-e...[/b]
- Hideg van... megfagyok! - a férfi valamilyen selymes anyaggal most letakarta teljesen meztelen testét, de továbbra sem látta őt.
- Sokáig aludtál... egy napunk lehet már csak...
- És... - megállt, azt akarta kérdezni, hogy mi lesz aztán, de azt már sejtette. Helyette inkább síró hangon azt kérdezte. - haragszol?
- Legalább annyira gyűlölöm magamat, mint téged, ha ez jelent még bármit is.
Hosszú csend következett. Julius nem akart szólni, a lány pedig nem mert. Három napja lehettek már ennek a félreeső céhháznak a pincéjében, amit már régóta nem használt senki. Ez volt a bűnbarlangjuk. Kéjzuguk, rejtekhelyük vagy szerelmi fészkük, nincs erre pontos szó.
A lányhoz viszonylag közel egy gyertya világlott, aminek viaszából egy-egy darabka csupasz vádlijára csöppent. Meztelen testén apróbb zúzódások, foltok éktelenkedtek, elcsúfítva porcelán bőrét. Kisebb mozgolódás és erőlködés árán fel tudott egyenesedni és így már jobban körbenézhetett a fénytelen pincében.
- Veled mi történik majd?
- Nem tudom... De nem hagylak itt...

Julius ekkor még komolyan gondolta amit mondott. De az elkésve érkező félelem hamar megváltoztathatja az ember szándékait. És az Ordo Maellus, aki a lány nyomában volt mióta a Katedrális közelébe értek, kiváló forrása a félelemnek. Még egy olyan közömbös férfi számára is, mint Julius. Szégyenteljesen hagyta ott a lányt, mikor az később ismét elaludt és menekült egyenesen a katedrálisig.

Confiteor Deo Omnipotenti (Gyónom a Mindenható Istennek)
Beatae Mariae semper Virgini (a mindenkor szeplőtlen Szűzmáriának)
Sanctis apostolis omnibus sanctis (a mindenkor szent Apostoloknak)
Et tibit Pater (És néked Atyám)
Quia peccavi nimis (Hogy sokszor és sokat vétkeztem)
Cogitatione (Gondoltattal )
Verbo et opere ( Szóval és cselekedettel )
Mea culpa (Én vétkem)
Mea culpa
Mea maxima culpa (Én súlyos, nagy vétkem)

Kyrie eleison (Uram irgalmazz!)

Felhasználó profiljának megtekintése

13 Re: Julius "Iscariot" Rainer - Helyzetjáték on Kedd Jún. 06, 2017 12:00 pm

Ez egy picit rövidkére sikerült, de a hangulat átjött, és az is kifejezetten érdekes volt, hogy a saját bőröd mentése érdekében a végén mégis elárulod a lányt.

Új helyzet: Ugyebár legalább fél Veronia éppen Azrael kardját kergeti. Senki se tudjaa bizonyosan, hogy néz ki, vagy hogy mit tud, állítólag mindenható... Szeretném látni mit kezd vele Julius, amikor egy véletlen folyamán a kezébe kerül. Hogy hogyan került hozzád és hogy pontosan mit tud rád bízom.

Felhasználó profiljának megtekintése

14 Re: Julius "Iscariot" Rainer - Helyzetjáték on Szomb. Jún. 10, 2017 12:13 am

Julius Rainer

avatar
Felszentelt Pap
Felszentelt Pap
Jóleső üresség érzete töltötte ki Julius valóját. A hatalmas, kápráztatóan fehér, oszlopos csarnokot fényáradat töltötte be.
- Kegyelmed szerint Uram, fogadd magadhoz, vagy engedd nyugodni a Te szolgád!

Miután megöregedve és elgyengülve, XIII. Sixtus megtért a teremtőjéhez, a pápai trónon, az "Egyháztörő", XV. Leo pápa követte. Pontifikátusa egyik első lépéseként, Leo Quintus Decimus, azonnali fegyverszünetet rendelt el az akkor már több mint két évtizede tartó vallási háborúban. Röviddel ezután, Károly királyt megkerülve, különbékét kötött a Kegyelmes Egyház nevében Rudenz von Hellenburggal és annak seregeivel és a tárgyalásokra - amiknek sok részlete, az azóta eltelt fél évtized alatt, sem tisztázódott teljesen - Amelie Fairbranch királynő is meghívást kapott. Gyors, egymást követő reformjai sorra számoltak le az Egyház azon hagyományaival és intézményeivel, amit a reformátorok kifogásoltak, sőt a vaskalapos pápa sok helyen bocsátkozott túlkapásokba, így követelve például az egyházi személyektől teljes bűntelenséget, vagy bármely bűn elkövetése esetén súlyos penitenciát. Megszüntette, többek közt, a papi magánvagyont, mindent birtokot és pénzt az Egyház nevében visszavett tőlük. A pénz nagyobb részét dekrétummal szétosztatta a háborús özvegyek és árvák között, a maradékból pedig a Kegyes Boldogasszony nevű nővérszervezetet hozta létre, ami Veronia-szerte volt papi villákban és birtokokon üzemeltetett utána ingyenszállásokat, iskolákat és kezdetleges kórházakat. Ezen lépései a korai időkben népszerűvé tették a szegényebb, átlag rétegek között, az Egyházon belül azonban rengeteg ellenséget szerzett magának, akik azonban nem találtak rajta fogást, emiatt többen inkább csatlakoztak a Reformációhoz, amit ő többé-kevésbé ellenvetés nélkül tűrt. Arra igyekezett csak ügyelni, hogy az egyházi földek összefüggőek maradjanak és legnagyobb jövedelmű birtokaikat ne veszítsék el, hogy képesek legyenek az önfenntartásra, ezen püspököket egyszerűen csak leváltotta, mielőtt kiléptek volna az Egyházból, ami ennek következtében súlyos veszteségeket szenvedett.
Miután egy mérgezést túlélt, bár egészségi állapota súlyosan leromlott, korábbi hűséges híveivel - az Egyházi Ítélőszék Iskariótiként ismert különleges Belső Felülvizsgáló Alakulatával - áthelyeztette a pápaság székhelyét egy a Fővárostól dél-keletre lévő kisebb város katedrálisába és onnan regnált haláláig. A külvilágból csak nagyon kevesen érintkezhettek vele, rendeletei és levelei csak ritkán jelentek meg a korábbiakhoz képest, jóformán csak az Iskariótiakból származó híveivel és az őt alkalmanként meglátogató főúri nemességgel volt kapcsolata.
Utolsó éveiben mániákus halálfélelem hatalmasodott el rajta, aminek következtében az egyházi vagyon egy részét titkos küldetésekre fordította, melyek célja a Veroniai szent ereklyék felkutatása volt. Minden áron biztosítani akarta ezek valamelyikével saját üdvözülését. Azrael kardjának legendája, a legendás angyali pallos, volt ami a legtöbb reményt keltette benne. Másfél év után, egy véletlen folytán, egy féltestvére vezette alakulat talált rá az Északi hegységek fagyos ormai között, egy barlang mélyén, mikor egy lavina elől oda menekültek. A kardot húga azonnal, a lehető legnagyobb titokban egy ládában a pápai székhez küldette. Az ekkor már rendkívül öreg, leromlott állapotú, halálán lévő Julius, a látszólag hasztalan fegyver magához vétele után, egy rövid időre szinte új életre kapott. Nem volt benne biztos, hogy a kard lehetett-e az oka vagy sem, ám tudta, hogy a világon senkinek nem szabad tudnia a fegyver létéről, sem arról, hogy ez az ő birtokába került. Ezért a hatalmas pallost, egy dísztelen fémkeresztté kovácsoltatta, amin ez a felirat állt: " In Hoc Signo Vinces" vagyis "E jel alatt győzni fogsz". Ez a kereszt pápasága végéig, azaz haláláig a pápai katedrálisának oltára előtt állt. Temetésekor - ami királyi szövetségeseink hála, a pápaság történetének egyik legnagyobb eseményévé vált, a megrendített egyház ellenére is - azonban húga kérésére, a keresztet, ami XV. Leo ajándéka volt, vele együtt helyezték a sírba.

Hatalmas lélegzetvétellel eszmélt. Egy vörös brokátos bárkanapén tért magához, ami egy különös, fehér márvány helyiségben a fal mellett állt. A szoba raktár lehetett, bár a különös, hideg megvilágítása ami látszólag a falakból tört csak elő és a hatalmas tükrök egyik oldalán, másra utaltak. A következő meglepetés akkor érte, mikor a tükörbe nézve meglátta önmagát. Az utolsó emlékképében,öreg testének roncsaiban sínylődött halálos ágyán. Most azonban húsz éves énje tekintett vissza rá a hatalmas üveglapról, arcán sehol a szinte egész életében magán hordozott sztigma, ráncai kisimultak, minden ami fáradt, magányos öregségére utalna, eltűnt. Vakító fehér, puha arcbőrét kezdte tapogatni, majd a tükör lapját, hogy elhiggye. Azonban erre nem volt sok ideje, máris egy hang szólalt meg mögötte. Pimasz, de lágy női hang játékos trillája volt.
- Helyes! Most, hogy felébredtél, emelj fel és induljunk! Körbevezetlek. - a gyönyörű szép, vékony, törékeny szőke angyallány játékosan mosolygott Juliusra. Semmi baja nem volt egyik végtagjának sem, mindössze kedvelte, ha zavarba hozhatott másokat, ahogy ő mondta, jó unaloműző volt. Julius, különös mód, bár rengeteg kérdése volt, mégis azt látta legjobbnak, ha vár és figyel, talán álmodik, amit nem akar megzavarni. Ha pedig nem így van, a lány idővel majd biztos megválaszolja a fel nem tett kérdéseit is, ebben szinte biztos volt.
- Figyeltelek már egy ideje téged odalent. - szinte arcába mászva, széles vigyorral csiripelte a lány. - Még egy fogadást is kötöttünk rólad Arkmenessel. Amit neked köszönhetően megnyertem, de a jutalomban nem vagyok hajlandó osztozkodni... Nem vagy bőbeszédű. Na jó, ezt mondjuk tudtam. De Arkmenes nem akarta elhinni, hogy önként jelentkezni fogsz egy melóra itt is. A Főnök pedig senkit nem alkalmaz önakarata ellenére. Megjöttünk, itt letehetsz, bár látom, élvezted! Szóval ez lesz az új munkahelyed. Egy darabig itt leszel Septem mellett.. Ő majd elmagyarázza, mi is egy Bíráló dolga... Jó legyél, még rádnézek majd!
Azzal a szőke apróság egy csókot nyomott Julius homlokára, majd kiugrott karjaiból és eltűnt a férfi szeme elől, aki most ott állt az ismeretlen angyal előtt, aki éppen felmosott a nagy folyosón.

Felhasználó profiljának megtekintése

15 Re: Julius "Iscariot" Rainer - Helyzetjáték on Csüt. Jún. 15, 2017 8:14 pm

Jerobeam

avatar
az Isten Lángja
az Isten Lángja
Látom nem aprózod el a tempót. Minden esetre egy kissé elkavarodott az írás közepe felé hogy akkor ki is a pápa, de összességében kiderül, hogy Juliusról van szó. A végén a mennybéli jelenet bőven edgy volt, de tetszetős Very Happy

Szóval a jutalmad ezért:

Név: Pontifex Maximus
Leírás: Egy áttetsző köves gyűrű, amelyre a legtöbb átlagember gyémánt mondana, valójában azonban eléggé értéktelen bizsu. A benne rejlő varázslat hatására Juliusra tekintélyt keltő aura vetül, annak minden előnyével együtt tíz percre.

Új helyzet: Mi történne, ha Julius emberére akadna? Ha találkoznál egy kollegáddal, aki nálad is erélyesebb és furfangosabb - és főképp alattomosabb? Mi történne, ha megvádolna téged egyházhűtlenséggel, méghozzá nagyon meggyőzően?


_________________
"And who are you, the proud lord said, that I must bow so low."
Felhasználó profiljának megtekintése http://questforazrael.hungarianforum.net

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.