Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Kérdező vendégeknek
Magánküldetések

Szomb. Jún. 08, 2013 6:05 pm by Darrakard

Ezen a szent helyen lehet magánküldetésekre jelentkezni, szám szerint párhuzamosan kettőre. …

Comments: 79

Magánjáték és PvP Zárás

Vas. Május 15, 2016 8:17 pm by Ciel Eisenschnittel

A topik létrehozásának oka, hogy szépen számon lehessen tartani, hogy kinek mikor van igénye …

Comments: 63

Játékostárs kerestetik

Szer. Szept. 02, 2015 10:01 pm by Darrakard

Ha valaki esetleg ismerkedésre, küzdőtéri párbajra vagy bármi egyébre tárat keresne, itt …

Comments: 53


You are not connected. Please login or register

Magánküldetés: A Szemtelen Pacsirták

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

1 Magánküldetés: A Szemtelen Pacsirták on Hétf. Jún. 05, 2017 11:21 am

Ciel Eisenschnittel

avatar
Felderítő Kapitány
Felderítő Kapitány
Magánküldetés Felinek és Cynenek

Felhasználó profiljának megtekintése

2 Re: Magánküldetés: A Szemtelen Pacsirták on Hétf. Jún. 05, 2017 8:39 pm

Feline Aiedail

avatar
Sötét Tünde Bérgyilkos
Sötét Tünde Bérgyilkos
Már nem is tudom mennyi idő telt el azóta, hogy idejöttem. Nagyon itt ragadtam. Először csak felfedeztem a várost, végül dolgoztam, csőbe húztak, találkoztam Yrsillel, és most itt vagyok. Valamiért olyan nehezemre esik elmenni innen. Tetszik nekem itt. Már azelőtt is kedvemre való volt a város, hogy megismertem volna kedves barátomat. S ez igen szokatlan, ha rólam van szó, elvégre nem szeretem az embereket, vagy a többi népséget, a tömeget meg végképp nem. Mindig is jobban vonzódtam az erdőkhöz. Mégis, ez a város valahogy ragaszkodik hozzám, és én engedek neki. Talán az én kedves, öreg Rókám miatt. Szeretek a közelében lenni. Megmagyarázhatatlan nyugalommal tölt el. Nem tudnám megmagyarázni, s ha nem, akkor nem is foglalkozom vele. Bevett szokás, Yrsil talán le is tolna érte, de nekem eddig bevált, hogy figyelmen kívül hagyjam az érzelmi megnyilvánulásaimat, főleg, ha nem értem őket.
Kortyolok a korsóból. Kényelmes, békés merengésem, erős ellentétben áll a környezetem okozta hangzavarral. Végtére is egy kocsmában ülök, egy meglehetősen forgalmasban. Nem ritkán fordulnak meg erre az alja népek. Olyan sötétek, akikkel nekem dolgom szokott lenni, így mondhatni, pont megfelelő. Ha körülnézek, csak a szokásos látványban lehet részem. Kurvák, részegek, tolvajok, orvvadászok, kereskedők, besúgók, és egyebek. Az alvilág minden területéről vannak itt lények. Igen, lények. Mert itt sem mindenki ember. Sőt. Kényelmesen beleillek az enteriőrbe. Itt tartózkodásom alatt, sikerült némi ismeretségre szert tennem. Egyre több munka talál meg ezen a helyen, így ide tettem a … mondhatni bázisomat, bár ez elég fellengzős elnevezés neki. Csak ide jövök, amikor szabad vagyok esténként, és aki akar, az megtalál.
Itt is a következő delikvens. Egy ember, a tekintete egy űzött vadé, ami itt az árnyékos részeken nem megy ritkaság számba. S mégis, nem tűnik idegesnek. Az arca olyan, mint aki napok óta nem aludt. Ha ettől eltekintenék, nem nézne ki rosszul, egészen könnyedén elvegyülhetne a többi ember között, az ő mércéjükkel, talán még jó képűnek is mondanám, ha adnék az ilyesmire. De nem adok. Ráadásként mégis csak egy emberről beszélünk. Az illető kérdés nélkül telepedik le asztalomhoz, ez már egyértelművé teszi, hogy üzlet van a láthatáron. Jobban is megnézem magamnak, ruházata, testalkata, bármije nem tűnik ki. Tényleg elvegyül, főleg ebben a környezetben. Semmi kirívó nincs rajta, így csak arra figyelek, amit mondani készül.
- Üdv, édes. Olyasmi lehetőséget hoztam neked, amit eddig még nem hiszem, hogy kaphattál. Adhatnám másnak is, de azt hiszem nálad lesz a legjobb kézben.
Felnézek a söröm mellől a férfira, és megajándékozom, a munkaköri mosolyommal.
- Az csak azután fog kiderülni, hogy megtetted az ajánlatod - tartom fenn a mosolyt. Erősen kétlem, hogy valami különlegessel állna elő, de nem adok hangot kételyeimnek. A legtöbben annak biztos tudatában jönnek hozzám, hogy na, ők most a nagy fogással ajándékoznak meg engem, és legyek hálás érte. A nagyképűségüknél, csak a zsugoriságuk nagyobb. Pofára szoktak esni, mert én meg nem szoktam tőlük hasra vágódni.
- Nem tudok sokat mondani, ugyanis egy olyan barátomról van szó, aki szereti maga rendezni az ügyeit. Azt mondta ajánljak egy megbízható alakot, aki feltűnés nélkül tudna elvegyülni elfek között... De nem kell aggódnod, nagyon megbízható személy, s szépen fizet. – megkapom az első vigyoromat, s meglepő módon nem a megszokott bántó darabot kapom. Hm, talán még érdekes is lehet a dolog.
- Szóval te vagy a hírhozó, aki nem munkát ajánl, csupán találkozót? - nézek rá enyhén kétkedő tekintettel. Nem lenne meglepő, ha valami sumákság lenne a dologban, de nem olyan nyilvánvalóan idióta, önimádó hímegyed, mint a legtöbb.
- Így is fogalmazhatunk. Kiválasztottam a legrátermettebb embert, akit elküldök találkozni a munkaadóval. Kis informátori munka... Nekem is van belőle hasznom persze, de közel sem annyi, mint annak, aki megy. A munkáltató gazdag, el sem hiszed mennyire. Biztos vagyok benne, hogy te vagy a jó ember a melóra. – fényezi az én egómat. Ennek most illenék gyanúsnak lennie? No persze mindegy, mert nekem minden gyanús. Főleg, amióta tőrbe csaltak azok a mocskok.
- Hát ezt nem tudhatom, amíg nem találkozom vele. Hát legyen, miért is ne. Egy próbát megér a dolog. Énekelj madárkám, hol és mikor kéne találkoznom a nagyra becsült felkérővel? - mosolygok rá még mindig. Legfeljebb kirándulok egyet, az már nem újdonság, hogy vásárra viszem a bőrömet. Majd figyelek.
- Helyes, mindig is szerettem az ilyesmit, jó ötlet volt téged választani. - A férfi összecsapja a kezét, majd egy térképet vesz elő oldalán lógó táskájából, s kiteríti az asztalra - Ha gondolod, elviheted, csak majd hozd vissza nekem. A feladat területe nem a közelünkben lesz, így jól sejthetően nem is közeli a találka. - A férfi mutatja az ujjával az utat Waldburgig - Itt. Waldburg, kereskedőváros az elfekkel. Taknyos Réce fogadó. Sosem jártam arra, de gondolom, te megtalálod majd. A fazon régi ismerősöm, sosem vert még át olyat, akit alkalmazott, feltéve, hogy jól végzed a munkád, s nem kotyogsz... De hát ez alapvető dolog, nemde?
- Jól mondod. Egy szószátyár bérgyilkos, az rövid életű bérgyilkos - kacsintok az emberre. - Aki nem mer, az nem is nyer. Viszont remélem, hogy nem holnapra vár az ember, mert még repülve sem érnék oda időben. - teszem hozzá komolyra fordítva a szót. Ami még aggaszt, hogy elfekről beszélt. Nem kedvelem őket, és akkor most finom voltam és nőies, ami a megfogalmazást illeti. De a munka, az munka, akárki adja is.
- Haha, dehogy! Van időd dögivel, egész pontosan jövő hónap harmadik hetének vasárnapjára kell odaérned. Ha pedig ez nem lenne elég, van is egy kis meglepetésem. Ezt nézd! - A férfi egy erszényt emel elő, amiben fémpénzek vannak, egészen sok. - Előre kifizette az utazásod árát. Mondom én, hogy jó ember ez, máris jobb a leányzó fekvése, nemde?
Felcsillan a szemem. Az idő is elégedettségre ad okot, az utazási költségek ára pedig pláne. Eddig kifejezetten tetszik ez a munka, remélem a folytatás is ilyen lesz.
- Igen, egészen tetszetős. - nyúlok az erszényért - találkozó elvállalva.
- Helyes. Igazából nem is szeretném tovább rabolni az idődet, készülődj nyugodtan. - A férfi kurtán bólint, majd feláll az asztalról, s még kacsint egy utolsót, távozva az ivóból.
Nem állok fel rögtön. Van több, mint két hetem odaérni. Ha veszek magamnak egy lovat, akkor kényelmes tempóban két hetes az út, ha hajtom kicsit a lovat, akkor kevesebb. Ami azt jelenti, hogy van még egy-két napom, hogy beszerezzem a szükséges holmikat. Egészen az újdonság erejével fog hatni, újra a természetben tölteni az éjszakákat. Mondjuk, a szemem jobban szeretné a sötétben való utazást, de az sem a lónak nem kedvezne, sem a rablók elleni védelemnek. Több esélyem van kikerülni őket világosban. A lovak ráadásul olyan ijedősek tudnak lenni, hogy még a saját árnyékuktól és képesek megrémülni. Nincs is jobb, mint egy megrettent, vágtázó lovat irányítani az erdőben, az éjszaka legkellősebb közepén. Azt hiszem, nem fogok unatkozni az elkövetkezendő két hétben. Mosolyogva lehúzom a söröm maradékát. Hát jó, akkor mára ennyi elég volt, holnaptól munka van.

Az elkövetkező két napban a készülődés köti le minden időmet. A készletekkel még nincs is nagy baj, könnyedén szerzek be mindent, ráadásul túl sok holmit sem kell cipelnem, mert nem okoz gondot a vadászat. Vízzel sem lesz gondom, mert szinte végig a Nordenfluss mentén fogok utazni. Így nagyon eltévedni sem tudok. Étel, és víz megoldva. A megfelelő ló kiválasztása, már nagyobb gondokba ütközik. Olyan állatra nincs szükségem, aki mindenhol szellemeket lát. Az sem cél, hogy kiszenvedjen alattam a szerencsétlen, vénségére is igába fogott jószág. Ugyanez vonatkozik a kiéheztetett, csont sovány állatokra is. Katonai célokra tenyésztett állat sem kell, mert nem áll szándékomban harcra használni, nem is tudnám, az ára pedig a csillagos eget veri. Nyilvánvalóan megéri azt a pénzt, csak nekem nem kell. Közel kéttucatnyi állatot nézek végig, mire sikerül találnom egy olyat, ami megfelel az elképzeléseimnek, de azt meg nem akarja adni a gazdája. Nem bízik senkiben, - és milyen jól teszi! – így csak az eladásra hajlana, de nekem meg nincs elég pénzem. Márpedig nem fogom itt hagyni ezt a lovat! Eljátszom a nagy szomorú, lemondó vásárlót. Bár tény, ha bérbe is adta volna, akkor sem kapta volna vissza. Így viszont maradt elég pénzem arra, hogy lószerszámot, és nyeregtáskát vegyek. Nincsenek a legjobb állapotban, nem is újak, de az enyémek. Jó kedvemből veszek egy csokor répát, meg pár szem almát. Marad még arra, hogy a célnál vegyek ki magamnak szobát is, és ellássák a lovamat. Igen, az én lovamat. Mert bizony az éjszaka folyamán még az enyém lesz! Összepakolom a holmimat, amit lehet, a nyeregtáskába rakom. Még azt is meg kéne álmodnom, hogy valamiképpen felkössem az állat hátára. Tényleg kéne neki egy név. Magam elé képzeltem a csődört. Nem volt kitételem a neme, vagy a kinézete iránt. De amint megláttam, tudtam. Ő az én lovam. Kell nekem, mert tökéletes. Lehet, nem lenne az, ha lóhátról akarnám meghódítani a világot, de mi csak utazgatni fogunk. Szóval tökéletes. Egy csődör, akinek olyan színe van, mint az olvadt tejkaramellának, a sörénye és a farka olyan sötét barna, hogy már szinte fekete, a szeme értelemmel teli. Arfum. Nem tudom honnan pattant ki az elnevezés a fejemből, hol hallhattam, vagy csak egyszerűen most született meg az elmémben ez a szó. De ahogy magam elé képzeltem, csak úgy megjelent a lelki szemeim előtt. Na, most, hogy már ez is megvan, jó kedvűen pakolom el a holmimat, hogy aztán a vállamon keresztül vetve elinduljak lefelé Arfumhoz. A fogadós elég furán néz rám, amiért éjnek évadján hagyom el a szobám, ráadásul lószerszámmal megpakolva, amikor ló nélkül jöttem. De okos ember, nem szól semmit. Az évek, meg a tapasztalat. Szóval szép kényelmesen indulok el az emberhez, aki Arfumot árulja. A kutyákat lekenyerezem némi minőségi nyers hússal, Arfumot pedig egy szép szál répával, amit ő berzenkedés nélkül, elégedetten elropogtat. Hagyja, hogy kivezessem az állásból, és felszerszámozzam. Persze küzdök vele, de csak sikerül megoldani a problémát, majd még egyszer ennyi időbe telik, mire megoldom a nyeregtáska, és a maradék holmim dolgát is, de az is sikerül valahogy, s ő nem berzenkedik a plusz cipelnivaló miatt. Elégedettségem jeleként, kap még egy répát. Nem mondom, ültem már lovon, de nem mondanám tapasztalt lovasnak magam. S valljuk be, a ló magas, én meg pici vagyok. Már az is problémát jelent, hogy felemeljem a lábam a kengyelig. Aztán belém csap a villám. A lehető leghosszabbra állítom, s rögtön el is tudom érni. Lendülök, fent vagyok. Csodás. Arfum sem táncol ki alólam, ez már sikernek nevezhető. Bal lábam keresztbe vetem a nyergen, s fentről kísérlem meg beállítani az ideális hosszra a kengyelt, melynek köszönhetően néhány alkalommal megközelítem a leesést. Végül fent maradok, szerencsére. Kicsit ideges vagyok, de hát hajrá, csapjunk bele a lecsóba, soha nem lesz gyakorlatom benne, ha nem indulok el vele. Így hát először csak lépésben, majd ügetésben indulok neki az útnak. A terv szerint, csak enni állok meg, és aludni. A terv nem mindig sikerül, főleg, miután egy napi lovaglás után úgy sajog a hátsó felem, mint még sosem. A járás is nehézségeket okoz, remeg a lábam, mint a kocsonya. A lovaglás olyan izmokat mozgat meg, mint semmi más. Az első pár napot át kell vészelni, aztán hozzászokom a dologhoz, és egészen jól érzem magam a nyeregben. Egész úton közel maradok a folyóhoz, s nem is bánom meg. Ellát mindennel. Étellel, meg tiszta vízzel is. Feltört tagjaim hűsítését is ellátja, az általános tisztálkodási mániámról nem is beszélve. Végül sikerül pár nappal a megadott idő előtt érkeznem, ahogyan eredetileg is szerettem volna. Viszont este van, így nem sokat láthatok magából a városból. Nem is bánom, elég kimerült vagyok, még kényelmesebbnek is érzem, hogy sehol nem találni egy teremtett lelket sem. Csak a gyertyák és lámpások fényének derengését látni az ablakok mögül. Lassú, séta tempóban jutunk el a fogadóig, ami még kapóra is jön, nem kell már lejáratni Arfumot. Az istállóhoz érve, a leszállási technikám már inkább hasonlít leeséshez, az istállófiú rohan is gyorsan, igazán aranyos. Én csak nevetek magamon, és megnyugtatom, hogy nincs probléma, csak elgémberedtem. Segítek neki leszerszámozni a lovamat, amitől ő nagyon szeretne megkímélni, de nekem határozottan jól esik most egy kis mozgás. A lecsutakolásban is segítek, minden ellenállást félresöpörve. Legalább el tudom lesni a fortélyokat a fiútól, ami igazán nem árt. Arfumot pedig megjutalmazom egy kövér almával, amiért idáig viselte egy tudatlan self marhaságait, és szerencsétlenkedéseit. Végül vállamra kapom a nyeregtáskákat, és a zsákom, és kissé gyenge és dülöngélő lábakon betérek a fogadóba.

Szállásom egy teljesen egyszerű épület, semmi kirívó nincs benne. Kívülről. Egy emelettel rendelkezik, itt találhatóak a kiadó szobák nagyobb része. Csupán egyetlen dologban különbözik a legtöbb fogadótól. Már ami az épületet illeti. Mindenfelé kitömött madarakat látni, fajukat tekintve a névadó jószágról beszélhetünk. Temérdek mennyiségű preparált réce található díszítőelemmel van kidekorálva az épület. Bár szerény személyem erősen kétli a díszítőértékét a döglött állatoknak. A legjobban az lep meg, hogy eme helyet, egy tünde (!) vezeti. Tudjuk, nem viselem túl jól őket a környezetemben, de most nem ez a lényeges indok. A tündék állítólag kifejezetten tisztelik a természetet, s minden erejükkel védik is azt, mondhatni rajonganak érte. Így ennek a helynek a szelleme még inkább nehezen emészthető és rejtély a számomra. Az már nem is igazán tölt el meglepetéssel, hogy eme tündének ember asszonya van, s ebből következően félvér gyermekei. Nem mintha zavarna, csak nem értem. Nem számít. Van szobám,- a nevezett estéig fizettem ki szállásomat- van ételem, és ami még fontosabb, van fürdési lehetőségem. És persze Arfummal is jól bánnak. Van karám, és egy kedves füves terület, ahol kedvére ellehet. A város körbejárását hamar letudtam, nem valami különleges hely. Talán csak annyi, hogy itt is elég békésen meg vannak egymással a tündék, és az emberek. Más említésre méltóval nem találkoztam. Ez egy kereskedőváros, és úgy is néz ki. Máskülönben nyugodt szívvel halálra is unhatom magam. Nem sok értelme volt ennyivel előbb jönnöm, hacsak az nem, hogy most aztán kipihenhetném a közel két hetes út fáradalmait. Igen, feltételes módot használtam. Ugyanis mindennap futok egy kört a tündék erdejének pereménél, nem túlzottan behatolva az erdőbe.

Végre elérkezett a kitűzött nap. Azért jöttem korábban, mert azt gondoltam, nem árt óvatosnak lenni, és kifigyelni a helyet, de itt nem igazán akadt kifigyelni való. Ha csak az nem, hogy miként isszák hulla részegre magukat a népek, és miként viselkednek pontosan ugyanúgy, mint bármelyik másik helyen. Ha úrinő lennék, még azt is sérelemként foghatnám fel, hogy bennem vélték felfedezni minden perverz vágyuk jóllakatását is, na de nem vagyok úrinő. Sőt. De nem vagyok annyira megszorulva, hogy ehhez az aduhoz kelljen folyamodnom. Kedvtelésből pedig még a ritkábbnál is kevesebbszer fanyalodom ilyen tettekre.
Nos, éppen halálosan unom az életemet, egy jó korsó sör társaságában, amikor megjelenik a színen egy kis cselekmény. Méghozzá, egy igen jó erőben lévő fajtársam képében, aki az ajtót kitárva, majdnem le is cincálja azt a helyéről, mint nem odavalót. Igencsak figyelemreméltó jelenség, meg is követeli magának. Már a belépője sem hétköznapi. Főleg, hogy egy sárkánygyík masírozik a nyomában. Akár tökéletes elterelő hadművelet is lehetne a csávó, egyes egyedül. Immáron kissé felélénkülve folytatom szemlélődésemet, a napokban törzshelyemmé vált szimpatikus sarokban, s jót mulatok a belépőn, és az állatka megnyilvánulásain, melyek a következőképpen alakulnak.
Az idegen fajtárs útja egyenesen a söntéspulthoz vezet, ahol le is dobja magát egy gólyalábú székre.
- Sört. Erőset. Bort. Még erősebbet. Szobát. Remélhetőleg tisztát. – A gyíkocska szaglászik nagyon, és amikor meghallja, hogy a gazdi piákat emleget, púpozza a hátát elég erősen, mint egy macska. A szőr csak azért nem áll a hátán, mert nincs rajta. Olyan szívesen megnézném, ahogyan a pikkelyeit borzolja, igazán mulatságos lenne. - Osztán bordély van-e a közelben? – teszi fel a következő kényes kérdést. Az állatka szerint legalábbis az lehetett. A csávó aljas pillantásokkal méregeti a gyíkocskát, aki hangosan prüszkölve takarodik el a gazdája közeléből, és tüntetőleg az egyik sarokba vonul.
És megint csalódnom kell. Amikor azt hittem, hogy végre történik is valami ezen az átkozott helyen, akkor is becsapnak! Felháborító. Csak egy vedelkézős hegyesfülű, aki eljátssza, hogy nem bírja a piát? De ki hiszi el neki? Mindenesetre ő jól szórakozik, közben tökéletesen bohócot csinál magából. Némán dülöngél a széken, vagy éppen próbálkozik a kobzos dallamát eltalálni, vagy legalábbis az ütemet és valami harsányan alpári dalt énekelget inkább ahelyett, amit a muzsikus csinál. Csak nézi, ahogy megpróbál udvarolni a nőknek és szomorkásan csóválja a fejét, a gyík pedig hangosan prüszköl és letelepedik a zenész lábánál. Ahogy elhalad mellette egy csinosabb egyed, rögtön hozzá fordul, arcán a részegek őszinte mosolyával.
- Szia, picike szívem, szeretnél elf-elekdkezni a gondjaidról? Nekem kardom van, neked hüvelyed, egyesítsük erőinket...
Lehet fel kéne adnom a várakozást, és elindulni felfelé. De a mai napról volt szó. Hát, még egy sör belefér. Ekkor megjelenik egy újabb ördög, vagy inkább újabb udvari bolond. Mindig is tudtam, hogy a hegyesfülűek nem normálisak. De azok után, hogy az itteni csapost emberrel láttam, már semmin nem lepődöm meg. Nem mintha engem ez bántana, vagy sértene. Csak a hegyesfülűekből nem néztem ki....
- Hééé, szűz fiú a kocsmában! Gyere ide haver, add el a szablyádat és basszunk be olyan igazán jól!- Ordítja el magát, hogy az egész kocsma hallja, majd halkabban:
- Picsába csapos, mi a rákot töltöttél ebbe a sörbe? Agggyááá nekem még ebbű! Ma cefetül bebaa....bebarizunk. Vagy basz...uskulcsozunk! Mindegy... Igyunk! – a kocsma elég szerény lélekszámú vendégserege felmorajlik, én visszafojtott nevetést vélek belőle kihallani. Bohócnak áll a világ.
Az elf elmosolyodik, majd tesz pár kimért lépést felé, s egy kedves mosollyal ráteszi vállaira a kezét, keményen ránehezedve.
- Jó újra látni téged, barátom. Gyere, foglaljunk el egy szobát, s beszéljük meg, hogy milyen is volt az ideút. - Tallért helyez a pultra, majd elindul felfele a lépcsőn. A nyomában valamilyen növényi olaj, talán levendula szagát érezhető.
- Várj, te most szobára hívsz? Oh...figyu, én nem vagyok olyan. - Csaknem elsírom magam a visszafojtott röhögéstől. Na, erre a reakcióra nem számítottam, s ugyan hamar reagált a kis bohóc, de én azért láttam azt a töredék másodpercet. Nem mondom, jól tud alkalmazkodni a helyzethez a srác. Sokáig tudnám még nézni a szituációt, még talán fizetnék is érte. De hamar elapad a fuldoklásom, amikor rám kacsint az idegen. Nem tévedés: rám. Ezt egy jelnek veszem, s felállok az asztaltól. Ha tévedtem, nos, hát akkor visszajövök.
- Levendula? Én személy szerint a mandragóra illatát jobban kedvelem. - ekkor csatlakozik a sárkányka is a társasághoz és idegesen szagolgatja a hülyén kinéző idegent.
- Amúgy én is örülök a viszontlátásnak. De ugye nem történt semmi se közöttünk? Remélem, nem hiszed azt, hogy ez a második randink és most kell ledolgoznom a pénzecskédet.... - Válaszolja neki, miközben követi őt a lépcső felé, keze kardja markolatára helyezkedik. Dobok pénzt az asztalra, majd melléjük lépek, s mire odaérek, már akarom a figyelmet, az övékét, és a teremben mindenkiét, hiszen a kedvükért tartjuk a műsort.
- Hé fiúk, nem vesztek be harmadiknak? - melléjük érve, már olyan a kisugárzásom, mint bármelyik tehetséges, maga kellető nőnek. Showtime. Kérdésemet megtoldom még egy könnyed mozdulattal, amivel belekarolok az idegenbe, s egyúttal le is tapogatom, hogy kell e valamiféle fegyvertől tartanom. Megilletődött barátunk is kellőképpen óvatos, ami megint csak engem igazol, meg azt, hogy egy selfnek nincs olyan, hogy túl sok pia. „Barátunk” nem értékeli fajtársam kommunikációs próbálkozásait. Engem megpillantva halványan elmosolyodik, s bólint, majd közeledésemre pedig lassan megrázza a fejét.
- Csak amit látsz. – ezzel odalép az első ajtóhoz, majd int, hogy fáradjunk beljebb. A válasz egyértelmű, és a tapasztaltak sem mást igazolnak. A karolást fent tartom, de a kezemet takarékra teszem. Csapatunk harmadik tagjának tekintetén némi neheztelést olvasok ki, ezek szerint elég hiteles volt az alakításom. Fajtársam kérdezés nélkül, elsőként csörtet be a szobába, állatkája a nyomában, majd az ablakhoz reppen, és ott várakozik kieresztett karmokkal. Ugyan nem szeretem, ha vannak mögöttem, másodikként lépek be a szobába, ahol rögtön levedlem a bagzó macska attitűdöt, és a szoba egyik szabad sarkába támasztom le magamat, karjaimat összefonom a melleim alatt.
- Akkor most mi? Lesz édes hármas, vagy sem? Előre megjegyzem, hogy NEM VAGYOK HAJLANDÓ kardozni... ha értitek, hogy mire gondolok. - Azzal a lendülettel le is huppan egy ágyra és kényelmesen eldől rajta. Próbálnék komoly maradni, de nem sikerül. Bohócunk megnyilvánulására felnevetek, már nincs miért visszafognom magam.
Az elf belép a szobába, majd mielőtt válaszolna bármit, leveszi kesztyűjét, majd ujjával egy méretes rúnát rajzol az ajtóra. Ujja nyomán halványkéken izzik a fa, s valamit halkan mormog. Ha ezzel végez, hirtelen elhal minden zaj. Teljes csönd van, csak a szoba létezik.
- Édes kettes lesz, a tiétek. - A férfi leveszi a barna köpenyét, metodikusan felakasztva egy fogasra. Emberi divatnak megfelelően van öltözve, s egészen ízlésesen... De nem elfesen. - Henry Maxwell vagyok, a megbízó. Ha nem tévedek, s nem szoktam, akkor önök azok, akiket az informátorok küldtek, nemde? - A férfi leül egy székbe, s egy papirost vesz elő, de egyelőre nem kezd vele semmit.
- Azt hiszem, hogy most inkább kihagynám. Szép kis rajzocska amúgy. Ha meztelen női testet rajzolsz az ajtóra, akkor mi történik? - Teszi fel totál ártatlan arccal a kérdést. - Faji identitás zavar? Nemiről már hallottam... de végül is, a Te dolgod, hogy öltözködsz. De azért csak kíváncsi lennék, hogy egy tünde miért öltözik ember módra? Nem kritika, vagy bírálat, csak kíváncsiság. - Néz rá még mindig ártatlan pofikával. Miután kinevettem magam, elszemlélődöm a társaságomon. Elég furán fest, de csak elraktározom magamban az információt. Úgyis van, aki felteszi helyettem a kérdéseket. Nekem nem kell fáradnom velük. Az ajtóra rajzolt rúna hatásától felállnak a tarkómon a hajpihék. Hasznos trükk, tényleg. De legalább olyan veszélyt sejtető is. Ha nem lennék ugrásra kész, mint egy vadállat, még mulatnék is a humoron, de az ösztöneim óvatosságra intenek, s nem engedhetem meg magamnak a könnyelműséget.
- Akkor lesz egy meztelen női test az ajtón. - Mosolyodik el halványan az elf - Északi tanácsos vagyok Gustavus Rex szolgálatában. Elég magyarázat vagy meséljem el esetleg az életem?
A bemutatkozás után kissé megköszörüli a torkát és pillanatnyi habozás után:
- A nevem Wulf. Cynewulf. Ahogy azt Te már bizonnyal tudod, és ja, az egyik haverod volt olyan kedves, hogy részeg mámoromban letaperolt, és mindenféle papírokat hagyott nálam, meg pénzecskét. Szóval, kit kell kinyírni? Téged? Őt? - bök fejével felém. - Előre szólok, hogy kocsmárosokat, szőlészeket és minden olyan személyt, aki alkohol előállításával vagy felszolgálásával foglalkozik, nem szívesen bántok. - A kérdésre a férfi összefonja karjait, majd keze alatt halkan suhog a papíros, amit szorongat.
- Blue - felelek csak ennyit, egyenesen Cyne-ra nézve, hiszen valóban eléggé nyilvánvaló, hogy a megbízó ezt már tudja. Mi pedig már azt is tudjuk egymásról, hogy bérgyilkosok vagyunk.
- Csodás. Versenyt akarsz?
- Nem egymást, s természetesen engem sem... Se kocsmáros, se kifőzdés, se felszolgáló. Semmi ilyesmi. Madarakat keresek, egész pontosan nem tudom hányat, de madarakat. - Kicsit elhallgat - Mennyire vagytok tisztában az északon lévő jelenlegi politikai állapotokkal?
- Én azért csak kíváncsi lennék arra a meztelen női testre. Mennyire tudsz élethűen rajzolgatni? Vagy ez már túl perverz? Szeretem a perverz dolgokat - vet egy sanda pillantást felém.
- Nem, köszi, nem vagyok én olyan, aki mások életében vájkál... maximum mások beleiben, bár az meg eléggé mocskos meló, és ha fogalmazhatok úgy, igen csak felvágós stílus. De legalább elmondhatja az áldozatom, hogy a belét is kidolgozta és legalább a továbbiakban nem lesznek bélzavarai.
- Köszönöm, részemről nincs szükségem az élettörténetedre, de tőmondatokba összesűríthetnéd, hogy ki az a Gustavus Rex. - felelem egyszerűen. Nem szeretem a fél információkat, pedig a munkámban elég sok akad ilyenből. Cyne perverzióra adott megnyilvánulására, csak felvonom a fél szemöldököm. Talán szeretne valamit? Hát, végülis örömteli leánykákat keresett, ölbe ülés ürügyével. Én meg női lény lennék, és valahai kurva... bár ez utóbbit neki nem kéne tudnia.
- Politikai ügyekbe nem szoktam belefolyni. Nem érdekel, hogy melyik ember hogy akarja kinyírni egymást, felőlem aztán Észak és Dél úgy eshet egymás torkának, ahogy akarnak, és ha menet közben kiirtják egymást, az annál jobb. Már bocs, de hogy ki az a Guszti Rex, fogalmam sincs, úgy hogy légyszi, ne haragudj meg ignoranciám miatt. Ha meg madarakat keresgélsz, tudnék ajánlani egy vadasparkot, vagy csak simán menj ki az erdőbe, találsz ott jó párat. Azonban vannak olyan példányok, amelyek nem nagyon szeretik, ha párzás közben megzavarják őket. Csak úgy szólok. De minek kell neked két ilyen szép ábrázatú selfike ahhoz, hogy madarássz?
Csendesen hallgatom végig a mondókáját, s több ponton is egyetértek vele, így csendben bólogatok is mellé, majd mikor kifogy a szuszból, megszólalok én is.
- Egyet kell értenem Cyne-nal. Bérgyilkosként nem érint a politika, s éjszakánként nem szoktam még filozófiai vitát lefolytatni az áldozataimmal. S szintén csatlakozom a kérdéshez. Minek a madarakhoz bérgyilkos, pláne kettő? Ajánlhatok esetleg vadászt, vagy druidát? Ez inkább az ő felségterületük a befogás természetétől függően. - A tünde kicsit mintha kevésbé mosolyogna, majd sóhajt egyet.
- Észak jelenlegi királya. Rajtam keresztül ő az, aki felbérel titeket. - bólint, ám mintha egy kicsit irritáltabbnak tűnne. Hát ennek az információnak a nem tudása, vér ciki, ha szabad így fogalmaznom. Pont úgy is néz ránk. De vigasztal a tudat, hogy nem csak én éltem eme nélkülözhetetlen tudás nélkül. Viszont ez még hasznos lehet. Volt már munkám démon tábornoknak is, ha jók az információim, most meg egy király. Ez mindenképpen jót jelent, hacsak nem akarnak eltenni később láb alól.
- Az nagyszerű, minél kevesebb politikai érdeklődésetek, kapcsolatotok van, annál jobb. Diszkréciót és titoktartást igényel az ügy.
- Óh, felfelé ível a csillagom, ha már királyok keresik a szolgálataimat. Számíthatsz a diszkréciómra, és Gustav is, amennyiben jól megfizeti azt. Tudom, ez kicsit köcsögnek hangzik és számítónak, de már próbáltak ezelőtt is a munkaadóim kinyírni a munka végeztével. Mi a biztosíték arra, hogy Gustav nem fogja kihasználni az alkalmat? Hisz végül is, melyik király örülne annak, ha kiderülne, hogy az alja néppel egyezkedik?
- Az a biztosíték, hogy a feladat maga egésze piti, nincs okunk megszabadulni azoktól, akik végzik... Emellett pedig nagyszerű lehetőség bizonyítanotok, sosem rossz, ha az ember rendelkezik kapcsolatokkal magas helyeken... Én magas hely vagyok. - A férfi talán a kelleténél kicsit elégedettebben tekint végig rajtunk. Mikor a diszkréciót említi, csúnyán nézek rá, nagyon.
- Ez a munkám - felelem "kikérem magamnak a feltételezést" stílusban. És a politikai érdekeltségemtől függetlenül, nem kell tudnia a kapcsolataimról. Még a végén valami butaság fordulna meg abban a lüke kis tünde fejecskéjében. S a jövendőbeli társam (?) ismét felteszi a kérdéseket, így nekem már nem kell. Elég, ha csöndben figyelek. Bár felettébb kíváncsi lennék, hogy mégis honnan hallott rólunk a király? Annyira, hogy mégis felteszem. A négyzetre összehajtott papírt odadobja az asztalra, majd int, hogy nézzük meg - Olvassátok el, egyértelmű lesz, hogy mire gondolok.
- Azt is elregélhetné, hogy mégis hogyan jutottak el hozzánk? Nem mondom, amíg fizetnek, a munka az munka. De miért pont mi? - majd az elénk hajított papírlapra terelődik a tekintetem.
- Informátorok. Nem olyan dolog ez, amit a legendás bérgyilkosokra bíznánk, olyasmi feladat, amit jó szakemberekre, akik elvégzik zokszó nélkül. Valamikor valaki meg volt veletek elégedve, s most itt vagyok, hogy az elégedettségét tolmácsoljam.

Észak Kiscicája

Daloljunk hát szépet,
Verset, rémmeséket,
A fattyú királyról,
Károlynak fiáról.

Gusztáv az ő neve,
Hullana le feje,
Szakadna cafatra,
Egész föld kacagja.

Taknyos egy féreg ő,
Szemtelen szószegő
Mocskos egy szarkupac,
Döghúsban nyű, kukac.

Ádáz egy rossz ficsúr,
Népével jól kikúr,
Utálja, ki látja,
Senkinek királya.

Töke, mint kisujja,
Puszta szél kifújja,
Asszonynép nem éri,
Északot feléli.

Készülj fattyúkirály,
Megkapod, mi kijár,
Népednek haragját,
A templom harangját.

Tested felett lebeg,
A pacsirta sereg,
Késő lesz a bánat,
Követed apádat.

- Hmm... szépen eltalált rímek, azt azért meg kell hagyni. Látszik rajta, hogy a költő sok energiát fektetett bele. Gustav tényleg szerelemgyerek? Na, ja, de látszik, hogy ezek a dalos pacsirták nem nagyon kedvelik őt. Van bármilyen nyom, amin elindulhatunk? Vagy járjuk észak kocsmáit egymás után, dalnokokat hajkurászva?
- Északon semmiképpen sem, ott már kezeljük a kérdést... A probléma kényessége abból adódó, hogy ezek a dalnokok a Tünde földeken ügyködnek, mi pedig nem szeretnénk, hogy bármi is a kiessen az irányításunk alól.
Kedves kis üzenet, szinte szívbemarkoló. Csodás kis szerelmeslevél. A fentieknél ez így szokás? Milyen nagyvonalú. És szemét is egyben. Tetszik. De a véleményemet megtartom magamnak.
- Megtarthatnám? - mutatok a papírra. - Van ötlet, hogy kik ezek a madárkák? Lenne pár kérdésem, de nem szeretném sértegetni a nagyra becsült királyát. - tulajdonképpen teszek rá, de szeretem a fejemet, egészen csinos, és kényelmes is viselni, már egészen megszoktam, úgyhogy boldogsággal töltene el, ha a helyén is maradna. Az életemet is kedvelem, egészen hozzám nőtt, ahhoz is ragaszkodnék. Szóval próbáljunk meg udvariasak lenni.
- Meg, csak nyugodtan... Ötletem sajnos nincs, nem is igazán lehetne, ritkán mozgok ezeken a tájékokon, de valaki biztos tud róla valamit... A kérdésekkel pedig csak nyugodtan, amíg civilizált keretek között maradnak, s nem olyasmire vonatkoznak - Pillant Cyne-re - ami jó eséllyel csak otromba pletyka, bármi féle valós alap nélkül.
- Hát, a kapcsolatok sose jönnek rosszul, ez tény és való, drága barátom. Eh, tudod mit, inkább ezt az informátoros kérdést nem is firtatom tovább, hogy honnan értesült rólunk a jó Gustav király. A lényeg, hogy a fizetséget megkapjam, és ezért megkapjátok a legjobb tudásomat. Majd ha végeztünk, gondolom veled kell felvennünk a kapcsolatot, vagy vigyük a dalos pacsirták fejét a királyod elé? Biztos akad elég nagy zsák, hogy mindegyik beleférjen egybe, szépen, kényelmesen. – hatásszünet - Szóval akkor helyben folytatjuk tovább a nyomozgatást. Oké, szerintem ezzel nem lesz nekem semmi problémám se. A részemről nincs több kérdés, talán drága Kékasszonynak még van hozzáfűzni valója. - Azzal kényelmesen végig dől az ágyon, Draci felugrik mellé és a továbbiakban csak hallgatja a beszélgetést, meg néha simogatja a sárkányka füle tövét.
- Bocs, még egy kérdés: nem baj, ha Draci megeszik egy-két madárkát?
Nem tudom eldönteni, hogy az alak arrogáns, vagy csak egyszerűen ostoba. Nem számít. A fejem a nyakamon, az életem még a sajátom, és valaki jó híremet ejtette. És igaza van. A kellőképpen magasan elhelyezkedő elégedett ügyfelek mindig jót jelentenek. S gondolataim megint szavakba fordulnak, s kezdem lassan megszokni, hogy nem az én hangomon. Mondjuk, nekem már lenne problémám a tereppel, elvégre ismeretlen terület, no meg ... tündék. De sebaj, ilyen a szolgáltatóipar. Ha van igény, akkor azt ki kell szolgálni. Már amennyiben fizet.
- Helyben, egészen pontosan talán Zephyrantes lenne a legjobb kiindulópont, de amíg végeztek a dalok terjesztőivel, ugyanis nem csak egy ilyen dal van, addig nekem édes mindegy.
Felveszem a papírlapot, és miközben sétálgatni kezdek fel és alá a szobában, átfutok még rajta.
- Első kérdés, és talán ezen múlik, hogy lesz e több. Mennyire számít köztudomású pletykának a király származása?
- Pletyka, eléggé ismeretes pletyka, nem is ez a baj. Gustavus Rex hirtelen tört be a köztudatba, természetes, hogy az emberek pletykálnak arról, hogy emiatt biztos... fattyú lehet. Itt nem is a dal tartalmával van a baj, hanem hogy létezik.
- Igen, de a tartalma is fontos lehet. Hiszen megvizsgálták e azt a kérdést, hogy szerepel e bennük BÁRMI olyan, amit csak egy kisebb réteg tudhat.
- Erősen kétlem, ilyen írások minden királyról elő szoktak kerülni, jó lehetőség a dalnokoknak, hogy kicsit kiélhessék magukat, szerezzenek egy kis hírnevet, amíg meg nem ölik őket... Az egyetlen személyeskedő rész talán az, hogy "Szemtelen szószegő", de ki tudja... Gyanús, hogy csak a rím miatt kerestek valami sértést, s ez akadt. - Az elf összefonja a karjait, majd kicsit megrázza a fejét
- Tudom, hogy a politikai karrierben sokat kell hazudni. Tett talán valamit Gustav, ami miatt szószegőnek titulálhatnák? Na, persze hogy nem, hisz Ő a király és ez felségárulás... de akkor is - szól fel unottan az ágyból, még arra se méltatva magát, hogy felemelje a fejét, aztán a zsebéből előhalász valami gombaféleséget és a továbbiakban azt méregeti
- Őszintén szólva nekem is ezen akadt meg a pillantásom. Lehet, hogy csakugyan a rím az oka, de az is lehet, hogy nem. Én az Önök helyében azért megvizsgálnám ezt a lehetőséget is, hátha találok valami érdekeset.  - Cyne-ra nézek - És ha felségárulás? A dalok már önmagukban is azok, miért fogalakozna akkor bárki azzal, hogy egy valós, vagy vélt sérelem miatt annak titulálhatják? - visszafordulok tündérkéhez - Emellett akkor azt szeretné, hogy mindenkit megöljünk, aki ilyeneket osztogat – lobogtatom meg a papírt - esetleg ír? És mennyit kíván fizetni érte? Mert ez könnyen tömegmészárlássá fajulhat, a tömeg birkanyájként viselkedik.
- Kevés olyan döntése volt eddig a királynak, ami komoly politikai hátteret jelentene ehhez. Nem lehetetlen persze, de egyelőre nem találtunk semmi ilyesmit. Ha mégis, értesíteni foglak titeket erről valamilyen módon. - A kérdésemre elégedetten mosolyodva kezd el kopogtatni az asztalon ujjával - Annyi dalnok énekelheti ezt, hogy bolondság lenne megölni őket, sose lenne vége. Annak kell meghalnia, aki írta ezt, hogy példa legyen... Esetleg a főkolomposoknak. Egészségtelen mennyiségű születik belőle, s félünk, hogy Déli hátszéllel. Szűnjön meg a mértéktelen gúnydalgyártás, s elégedettek leszünk, nagyon is. Fizetés miatt semmi ok aggódni, becsületes munkáért becsületes fizetés jár.
- Okéska, akkor szerintem pecsételjük meg az üzletet egy jó fajta borral. Nem palackkal, hordóval. Aztán lehet, hogy olyan jó cimbik leszünk, hogy együtt kornyikálunk trágár nótákat. Csak folyjon a bor és a sör és a.... KURVA DÖG! - ordít fel, ahogy Draci rátámad, majd feldúltan kezd el járőrözni a szobában, alkohol után kutatva, mikor nem talál semmit, akkor a legszelídebb és legaranyosabb pofikáját magára öltve csücsül le Cyne-nal szemben.
Bólintással jelzem, hogy részemről túltárgyaltuk a kérdéskört, mindent tudok, amit ebből a tárgyalásból ki lehetett hozni, majd szemérmetlenül kinevetem a romantikus állatka-gazdi kapcsolatot. Tetszik a jószág, jó fej. De ettől még szívesebben innék a gazdájával.
- Ha leverekedtétek a kérdést, csatlakoznék hozzád. Nem árt kicsit megismernünk egymást, ha már úgyis együtt fogunk dolgozni. S nincs erre jobb módszer. - mondom neki mosolyogva, s az állatkától megfelelő távolságra állva, mert ha gazdájára így rátámad, ha italt emleget, talán engem sem fog kedvelni.
- Köszönöm, igazán kellemes az ajánlat, de attól tartok nem fér bele az időmbe... Ám de legyen, kifizetem a kocsmárost, hogy szolgáltasson nektek annyi Waldburgi Vöröset, amennyit kértek, s megisztok. Legyen Gustav jó szándékának jele ez. A szobát már kifizettem, tiétek az estére. Ha végeztek, küldjetek futárt innét, Waldburgból, s jövök a fizetséggel. - A férfi feláll, s visszaveszi a kesztyűjét, kabátját, mindenét, s még egyszer fejet, s kalapot hajt. - Ne okozzatok csalódást. Jó szerencsét!
- Jujj, közös szobában fogunk aludni, Blue? Kié legyen az ágy? - Csap le rögtön a témára, ahogy felvetődik. - Nem fogunk, hidd el. Gustav elégedett lesz a munkánkkal.
- Tőlem osztozhatunk is rajta - vonok vállat nemes egyszerűséggel. Soha nem csináltam ilyesmiből problémát, nem is most fogom elkezdeni.
- Köszönjük - felelem az ingyen körökre, s a hálóra, majd csak bólintok, mintegy megerősítés képpen társam feleletére. - Akkor talán ide is költöztethetném a zsákomat. - merengek el fennhangon.

Felhasználó profiljának megtekintése

3 Re: Magánküldetés: A Szemtelen Pacsirták on Csüt. Jún. 08, 2017 1:41 am

Crispin Shadowbane

avatar
Sötét Tünde Bérgyilkos
Sötét Tünde Bérgyilkos
  A kocsma vendégserege egészen szokásos volt, legalábbis Elatha-i átlagban. A Nap kezdett feljönni, vége az aznapi munkának, fáradt emberek tántorogtak be a kocsmába, hogy méltó módon ünnepeljék meg Hold Anya búcsúzását, és hogy pár korsó sör és bor kíséretében átkozzák a hülye tűzkorongot. A hangulat hamar a tetőfokára hágott, amikor két alak tántorgott be, olyan matak részegen, hogy én őszintén irigyeltem őket, amiért képesek voltak ebbe az állapotba kerülni; az egyik rögtön a pult felé vetődött, olyan elszánt arckifejezéssel, mint ha legalábbis egy hatalmas szörnyet készülne megölni, ezzel mentve meg a népét; a másik pedig hasonló lendülettel terült el a padlón és hangosan ordibált, hogy mindjárt megfullad és ott helyben elkezdett karcsapásokat végezni, mint ha tényleg úszna. A pult felé közeledő alak végül lerogyott egy székre a pult előtt és halálra vált arccal kérlelte Eldan-t, a csapost, hogy adjon neki valami igazán ütőset, amivel el tudja űzni a fejében lévő démonokat és csúnya, rossz szörnyeket. A drága cimborám, akinek néha napján szoktam készíteni rendelésre főzeteket, nem habozott, rögtön adott is neki egy erős rumot némi altatóval keverve. Öt perc múlva az alak már békésen horkolt a pulton, míg a társa valószínűleg belefulladt a képzeletbeli tengerbe, legalábbis nem nagyon mozdult. Mint említettem, egészen szokásos este volt.
  A napom még így folytatódott órákon keresztül, miközben iszogattam a sörömet, vagy éppen boromat, amihez kedvem volt. A kocsma is kezdett szépen lassan kiürülni, ahogy mindenki nyugovóra tért és én is éreztem, hogy nemsokára horpasztanom kéne. Ez az ötlet akkor fogalmazódott meg bennem, amikor a kihozott sör helyett négyet kaptam, és abból három álnok illúzió volt csupán és soha se sikerült elsőre eltalálnom, hogy melyik söröskorsó az igazi. Ez jobban megrémisztett, mint bármi más. Inkább üljön le az asztalomhoz egy Mélységi iszogatni, semmint hogy valaki a piámmal szórakozzon! Felidegesedve valami álnok mágus csalárd illúzióin, a szobámba indultam meg. Azt a tényt, hogy az emeletre lépcső is vezet, csak akkor vettem tudomásul, amikor Eldan megpróbált engem lehámozni a pultról, ahonnan épp felugrani készültem a korlátra, hogy onnan húzzam fel magam az emeletre és erős karjaival terelt a lépcső felé. Az a rész, hogy miként is értem fel a szobába,teljesen kimaradt számomra. Az egyetlen dolog, amire emlékszem az estéből, az egy csúnya rémálom volt, ami során egyszer csak nőként ébredtem fel és ezt csak a szokásos kora esti vizeletürítéskor vettem észre. Ha jól emlékszem, ezután Ada felkeresésére indultam, akivel végül Elatha-ba érkeztünk Lory-hoz, hogy kisegítsen engem. Furcsa volt...és határozottan zavaró és gázos. Nem akartam ilyen álmodni soha sem!

  Az biztos, hogy a torkom olyan száraz volt, mint valami sivatag, és hirtelenjében köpni-nyelni sem tudtam, még mindig a rémálom hatása alatt állva a gatyámban kezdtem el kutakodni és amikor megtaláltam azt, amit kerestem, egy nyugodt sóhajjal nyugtáztam a kutató expedíció sikerességét. Szerencsére még mindig férfi voltam, és még soha életemben nem örültem jobban ennek a tényleg, mint most. Azért a biztonság kedvéért elő vettem a tükrömet a mellényem belső zsebéből és hosszú percekig meredtem a tükörképemre. Ugyanolyan szexi és csábító maradt az arcom, mint előtte volt. Nem hiába, az a self faszi, akivel most szemeztem, az egész faj egyik legpéldásabb egyede volt, aki egy mosolyával az összes nőt leveszi a lábáról - vagy szárnyáról - és számos nő fordul meg utána az utcán, akár férjezettek, akár nem. Ha nem tudnám magamról, hogy iszonyatos módon szerény vagyok és visszafogott, még azt hinném magamról, hogy a hiúságom vett erőt rajtam. De nem, nem voltam hiú. Én tökéletes voltam és hibátlan és ezt mindenki tudta.
  A kora esti ellenőrző körutat azzal akartam lezárni, hogy visszamegyek a földszintre és folytatom a tegnap elkezdett iszogatást. A mellényem után kutakodtam és közben még az ágyról is sikerült leesnem nagy nyújtózásomban, de végül is, a ruhadarab meg lett és csak ez számított. Az erszényem utáni vad hajsza azzal zárult, hogy egy papírlapot találtam az egyik zsebemben. Határozottan emlékeztem arra, hogy ez nem volt ott, amikor levettem és izgatottan bontottam ki. Biztos voltam benne, hogy valami elkeseredett nő csúsztatta oda valamikor az este folyamán, rajta lesz a címe. Régen kaptam már etyepetye-meghívót, de jelenlegi helyzetemre való tekintettel nem nagyon utasítottam volna vissza. Na persze nem akartam én a nővel semmit sem kezdeni, de egyedül lesz otthon, tehát nyugodtan betörhetek oda és vihetek magammal némi váltót és piás üveget. A papírlapot kibontva azonban sajnos nem olyan meghívót találtam, amire számítottam és ez igen csak elkeserített. Gyanakodva olvasgattam a sorokat, egymás után többször is, hogy még csúnyán aznapos elmém teljesen felfogja a furcsa betűkből álló mondatok lényegét.


"Sokat hallottam rólad, szerencsevadász... Légy jövő hónap harmadik hetének vasárnapján Waldburg "Taknyos Réce" nevű fogadójában, s biztosítalak, hogy olyan munkát kapsz, ami kellően jól fizet majd."

  Azt mondjuk furcsának tartottam, hogy még is, honnan hallott rólam az a személy, aki hozzám juttatta ezt a szívhez szóló szép üzenetet. Nem nagyon szoktam az áldozataimnak bemutatkozni, vagy ha igen, akkor már általában túl késő volt számukra, bár be kell vallani, hogy mostanában volt egy-két olyan megnyilvánulásom, ahol nem kerülhettem el a nyilvánosságot és azt, hogy pár személy meg tudja a nevemet. De akkor is, honnan tudta, hogy itt leszek? Igaz, már hetek óta Elatha-ban tartózkodtam, hogy figyelemmel tudjam tartani Armin-t és Lory-t, meg bárkit, aki rájuk próbálna támadni, így mondhatni, hogy ez a kocsma szinte az állandó lakhelyemmé vált, de akkor is idegesített, hogy ilyen közel merészkedtek hozzám és úgy raktak bele a zsebembe valamit, hogy azt észre se vettem. Mi lett volna, ha valaki mondjuk egy tőrt szúr a szívembe, míg békésen horkolok? A gondolattól libabőrös lett a hátam. Nem szabad még egyszer ennyire kiütni magamat. Lehet, hogy Dracon-nak van igaza és fel kell hagynom a piálással. De most legalább munkát adtak nekem és nem pedig halálos ítéletet, de akkor is, idegesített, hogy ennyire elhagytam magamat. Az elmúlt hetekben és hónapokban igen csak nyeglén és hülyén éltem az életemet. Hagytam, hogy barátokat szerezzek, a szívemet is elajándékoztam és lehet, hogy mindez iszonyatosan nagy hiba volt. Aelfsige-nek igaza volt ebben: a kapcsolatok halált jelentenek. Egy bérgyilkosnak soha sem szabad se baráti, se szerelmi kapcsolatot kialakítani. Magányos szakma a miénk...ideje lenne talán ezekhez az elvekhez tartani magamat? Egyelőre azonban inkább a jelenre és a közel jövőre kéne koncentrálnom.
- Taknyos Réce? Ez most komoly? -hördültem fel a szerencsétlen névválasztáson és önkéntelenül is megtöröltem az amúgy egészen száraz orromat.- És mi a francot csináljak ott? Vigyek neki zsebkendőt?
  Tűnődtem tovább, miközben az érméket kezdtem el vizsgálgatni. Valakinek tényleg fontos volt az, hogy időben oda érjek és nem átalkodott előzetesen fizetni érte. De vajon mi lehet ennyire fontos? Kit kell kinyírnom? Remélhetőleg valami fontos személyiséget. Vagy valakit, aki legalább egy kicsit is hasonlít hozzám. Aztán az erszényt az ágyra hajítottam és leheveredtem a földre, hogy bekukucskáljak a fekvő helyem alá. Ott volt az a mocskos kis szemét, olyan édesdeden horkolt, hogy egy pillanatig már majdnem megsajnáltam őt, amiért fel fogom ébreszteni, de aztán erőt vettem magamon és a kardom után nyúltam. Ideje móresre tanítani ezt a kis rohadékot. Vengeance markolatával párszor fejbe kólintottam Dracon-t, mire az hangosan prüszkölni kezdett és a fogait mutogatta nekem, majd megpróbált kikászálódni az ágy alól. Lábam egy erőteljes rúgásával indítottam meg őt, majd felegyenesedve néztem tovább, ahogy kikecmereg.
- Ébresztő, ebadta mocsok! Hát hogy vigyázol Te a házra? Csak úgy engeded, hogy random alakok bejöjjenek ide és fizessenek a piálásomért?
  Förmedek rá, aztán elgondolkozok. Most komolyan azért csesztem le Dracon-t, mert hagyta, hogy valaki fizessen nekem pár kör piát? Hát milyen egy elvetemült alak lettem én?! Egyszer engedi meg, hogy igyak, akkor is lebaszom. Hold Anya kegyelmezz nekem...
- Várj, ez csak jó. Tudod, mit? Aludj tovább, Te rohadék!
  Azonban Dracon-nak már esze ágában se volt aludni, akárhogy is kérleltem. Helyette inkább behajlította a térdeit. Tudtam, hogy mire készül és egy halk, kétségbeesett sikollyal próbáltam arrébb gördülni a támadása elől. Túl későn. A sárkánygyík izmos teste a mellkasomnak csapódott, amitől viszont én meg eldőltem s maga tehetetlenül néztem, ahogy érdes nyelvével végig simít az arcomon.
~ Nagyon elpuhultál Cyne, és meg kell vallanom, hogy az új személyiséged nagyon nem tetszik nekem. Egy hülye gyíkkal játszadozol a földön?~
-~Ja, ez az Cyne! Jobban tetszene az ágy!~
~ Jajj ne, most meg ez a hülye tér vissza? Most komolyan? Roro, takarodj vissza oda, ahonnan jöttél!~
~ Hát, konkrétan az édesanyám pocijából jöttem, Cyne többi részével együtt. Elég morbid lenne oda visszatérni, nem gondolod? Hol vannak a nők Cyne? És miért nem játszol velem? Miért hagytál magamra?~
~ BEFOGNÁTOK A POFÁTOKAT?! KUSS!
~ Akkor is, hagyd már abba azt a baromságot. Először a nefilim csaj, aztán a tünde hercegcsajszi, meg a herceg, aztán a sárkánygyík. Régebben kinyírtad volna azt a szárnyast azért, mert rád támad...de Te helyette lefeküdtél vele? Elgyengültél.~
  Inkább nem "válaszoltam" Shea-nak, hanem morgolódva kezdtem el összepakolni a cuccaimat. Valamilyen szinten igaza volt a mocsoknak, még ha nem is akartam bevallani, de egyelőre több problémám volt, amire koncentrálnom kell. Az Ada-problémát később valahogy megoldom, ahogy Lory és Armin ügyét is. Egyelőre azonban van egy határidő, amit be kell tartanom, hogy ha pénzhez akarok jutni. Szerencsére nem volt sok cuccom, így hamar végeztem a pakolással. A táskámat hátamra kapva néztem végig az egyszerű kis szobán, ami napokig az otthonom volt, aztán egy keserű grimasszal mentem le a földszintre, hogy kijelentkezzek. Dracon végig hűségesen követett engem, miközben kiléptem Elatha utcáira. Nem tartott sok időbe, mire valaki eligazítást tudott adni Waldburg felé. Szívemben újra izgatottság költözött, ahogy a kopott útra lépve egy új kaland irányába indultam. Ideje visszatérni a régi Cyne-hoz. Semmi érzelgősség, semmi gyengeség, csak a vér útja, ahogy az számomra elrendeltetett.

Egy teljesen szokatlan vasárnapi nap, két héttel később

  A kocsma előtt álltam, ahova elvileg el kellett volna jutnom. Az ide tartó út eléggé hosszúnak ígérkezett, főleg, mivel gyalog kellett elindulnom Elatha-ból. Utam a Tünde-erdő peremén vezetett, mivel nem akartam belépni a beképzelt "rokonaim" territóriumára. Egy kis bonyodalom volt, amikor a Heimsroth és Hellenblat között elterülő vidéken próbáltam átvágni. Közel voltam az Északi és Déli királyságot elválasztó frontvonalhoz és erre felé azért gyanakvóbbak voltak az emberek, főleg egy sötét elffel szemben, aki nem nagyon titkolta azt, hogy jól fel van fegyverezve és egy vérre szomjazó sárkány vágtat a nyomában, akit könnyen a Sátán megtestesülésének láthattak. Pár őrjáratot el kellett kerülnöm, aztán észrevétlenül léptem be Északra. Nem akartam, hogy bárki is észre vegyen engem, nem volt még hangulatom ahhoz is, hogy netán valaki kérdezősködni kezdjen nálam, vagy feltartóztasson. Ezzel két nappal meg is nőtt az utazási időm, így pont hogy csak időben értem a kijelölt helyre a megadott időpontban.
   És hát, tényleg ott álltam a Taknyos Réce előtt, bár egy időre elbizonytalanodtam, hogy biztos jó helyre jöttem-e. Valahogy nem egy ilyen kocsmára számítottam volna, azonban a cégér minden kétséget kizárt. Alaposan körbenéztem, hogy mennyien tartózkodnak kora este az utcákon. Sajnos túlságosan is sokan az én ízlésemnek. Igazából a mostani hangulatomhoz az illett volna, ha senki se lenne két kilométeres körzetben. Elfáradtam a hosszú utazástól, be kellett mennem az Északiak fővárosába, hogy feltöltsem a készleteimet és nem nagyon fogadtak engem kitörő lelkesedéssel. Az igazat megvallva én se nagyon örültem annak, hogy mocskos emberekkel kell szóba állnom, de a szükség törvényt bont. Most nem vágytam másra, csak egy forró fürdőre, egy kiadós kajára és pár korsó sörre. De előbb valamit meg kell tennem, ha már megígértem. A zsebemben kotorászva végül megtaláltam azt a rongydarabot, amit alkalomadtán zsebkendőként szoktam használni. A táskát ledobtam a lábam mellé, hogy ne húzzon le a súlya és ugrálni kezdtem, hogy felérjem a cégért. Elsőre nem sikerült, így a lóitató szélére állva vetődtem neki. A magasság már jó volt és igaz, hogy nagy adag szerencse kellett hozzá, de végül is, a rongy megérkezett rendeltetési helyére és ott is maradt, bár menet közben majdnem belevertem a fejemet a deszkába, ami a táblát tartotta. Elégedetten néztem végig a munkámon, majd az embereken, akik háborogni kezdtek, hogy mit is csinálok. Ostoba népek ezek!

- Na, most már fújd ki az orrodat koma...ha már ezért küldtek ide engem.
~ Kocsma-koma...eheheh....na jó, ez gyenge vicc kezdeményezés volt.~
~ Körülbelül mint az összes többi poén kezdeményezésed. Szokjál le róla.~
~ Te meg szokj le arról, hogy folyton közbepofázol.~
  Még egy elégedett pillantást vetettem a művemre, majd az ajtót olyan szélesre nyitottam, hogy az majdnem kiszakadt a tokjából. Kicsit óvatosabban hajtottam vissza a gyenge eresztésű nyílászárót. Pár alak fordult felém, pár arcon láttam, hogy nem nagyon örülnek az ott létemnek, vagy éppen a belépőmnek. Viszonoztam a pillantásukat, és lenéző tekintettel jutalmaztam őket, ami arra ösztönözte őket, hogy a továbbiakban a sörükkel foglalkozzanak inkább. Határozott léptekkel indultam meg a pult felé, és csak imádkoztam, hogy Dracon ne kezdjen itt pusztításba és ne törjön össze minden piás üveget. Nem volt nálam annyi érme, hogy kifizessem a kocsma teljes pia készletét - ha lenne annyi pénzem, már rég elittam volna - és valószínűleg ennyi piás vendég ellen nyerni se tudnék egy küzdelemben, úgy hogy futásra kéne fognom a dolgot, amihez két hétnyi keserves utazás után meg főleg nem volt hangulatom. Fáradtan huppantam le egy székre és elcsigázott arccal méregettem az elf pultost, aki mögött egy ember nő tisztogatta a poharat. Nem tudom, hogy milyen kapcsolatban álltak egymással, nem is érdekelt. Amíg ad nekem piát, akár egy rohadt háború démon is lehetne.
- Sört. Erőset. Bort. Még erősebbet. Szobát. Remélhetőleg tiszta szobát.
  Adtam le a rendelésemet akadozó szavakkal. Rég nem szóltam senkihez sem, és beszédes hangulatomban sem voltam. Dracon annál inkább. A hátát púpozta és merően bámult engem, szemében idegesség csillant és olyan lenézően méregetett engem, hogy legszívesebben Vengeance-ot a koponyájába süllyesztettem volna. Ehelyett csak párszor a fejére koppintottam, ami csak még további fogcsikorgatást idézett elő nála.
- Osztán bordély van-e a közelben?
  Kérdeztem a csapostól úgy, hogy feléje se fordultam, csak aljas pillantásokkal méregettem a rohadt dögöt, aki hangosan prüszkölve takarodott el a közelemből, hogy az egyik sarokba vonuljon. Egy ideig a tekintetemmel követtem őt és csak most vettem észre az elf zenészt, aki valami idegesítő nótát játszott éppen. A falon pár réce fej lógott, ami ízléstelen volt és nagyon nem illett az én ízlésemhez. Még szerencse, hogy nem valami más állatról nevezték el a fogadót. Mert mi lenne, ha Taknyos Csiga lenne a neve? Akkor csigákat szögeltek volna? Vagy az egészet csigaházból építik fel?  Határozottan örültem, hogy nem a "Részeges Selfhez Címzett Fogadó" jött elő ötletként a névadáskor, mert engem meglátva biztos, hogy tovább növelték volna a trófeáikat, bár valószínűleg előtte építettek volna a számomra egy trónt.  A továbbiakban a sörömnek és a boromnak szentelem a figyelmemet. Az ital úgy folyik le a torkomon, mint ha hetek óta nem ittam volna, ami sajnos részben igaz is volt. Néha azért sajnáltam, hogy ennyire jól bírom a piát, mert így viszont sokkal többe került az, hogy rendesen leigyam magam, már pedig az az én signature move-om. Ehelyett inkább csak elkezdtem játszani a részegest, hogy eltereljem magamról a figyelmemet és senki se feltételezze rólam, hogy Veronia legpöpecebb bérgyilkosa vagyok...ha eltekintünk attól a ténytől, hogy a Névtelenek bőven megelőznek engem.
  Apró fintorokkal jeleztem csak, hogy mennyire bénának találom a zenész nőzési kísérleteit. Esküszöm, ezt oktatni kéne, mint ellenpéldát. Ennél még egy öt éves ember csecsemő is jobban udvarol. Valószínűleg a nőknek is ez volt a véleményük, hisz rendre ott hagyták őt, hogy játszadozzon inkább a hangszerével és később majd saját magának furulyázzon szobája sötét magányában. Az én részemről az alakítás mondjuk egész jól sikerült, legalábbis a többiek sunyi és lapos pillantásait elnézve. Néhányan tényleg elhitték rólam, hogy részeg vagyok, amidőn a széken dölöngélve tátogtam a hamiskás ének ütemére, vagy éppen én rögtönöztem pár pajzán sort, ami szerintem sokkal jobban illett az itteni hangulathoz. A harmadik korsónál már nem tartottam vissza a hangerőmet és csodálatosan szép hangom az egész kocsmát beterítette. Szerencsére az itteni nők nem voltak túl szégyenlősek, így aztán bőven volt nemiszerv emlegetés és az, hogy mit is tennék a sajátommal, ha találnék egy megfelelő ellentétes nemű egyént. Dracon-nak ez az egész nem tetszett, de egyelőre csak azzal fejezte ki nem tetszését, hogy a zenész lábánál telepedett le, mint ha csak támogatni akarná őt. Áruló kis féreg. Miért is tartottam meg ezt a szemetet? Aztán nemsokára megérkezett az én lehetőségem is egy feszes idomokkal megáldott elf menyecske képében, aki két korsó sört egyensúlyozott.

- Szia picike szívem, szeretnél elf-eledkezni gondjaidról? -fordultam felé a részegek őszinte mosolyával. - Nekem kardod van, neked hüvelyed, egyesítsünk erőinket.
  Valami ismeretlen okból kifolyólag nem nagyon engedett a csábítási kísérleteimnek, pedig biztos, hogy ilyen sármos self pasival még életében nem volt. Egy pillantásról mindenki levágta rólam, hogy én vagyok a legjobb party nem csak ebben a kocsmában, de az egész városban. Azért elvárható lenne szerintem a nőktől, hogy a lábam elé vessék magukat és könyörögjenek a kegyemért. Erre csak unott pillantással méregettek engem. Ezek vakok, vagy mi?! Kezemben egy korsó sörrel tántorogva álltam fel a pulttól, hogy más egyedet keressek magamnak, ekkor azonban nyílt az ajtó és életem legocsmányabban öltözött tündéjét láttam meg. Első gondolatom az volt, hogy szegénykének valami baj van a fejében, és teljesen őrült. Ilyen ruhával udvari bolondnak simán elmehetne. Csak hát, általában a bolondok nem szoktak fegyvert hordani, neki meg ott volt egy szablya az oldalán. Díszes is volt, meg minden...kérdéses, hogy mennyire tudja használni azt? Az arcomon széles vigyor terült szét, ahogy felé fordultam.
- Hééé, szűz fiú a kocsmában! Gyere ide haver, add el a szablyádat és basszunk be olyan igazán jól!
  Pár elfojtott nevetés hallattszódott a kocsma vendégseregétől, amit rögtön ki is használtam, hogy kicsit halkabban, de még mindig jól hallhatóan vonjam felelősségre az elfet.
- Picsába csapos, mi a rákot töltöttél ebbe a sörbe? Aggyáááá nekem még ebbű! - na itt már mondjuk eléggé felment a hangerő nálam. - Ma cefetül bebaaa....bebarizunk.
~ What?~
- Vagy basz...uskulcsozunk.
~ Egyre jobb...~
- Mindegy...IGYUNK!
  Kiáltom el magamat, végig nézve a kocsma nem túl népes seregén. Szerintem megnyertem őket magamnak! Milyen kedves, aranyos kis elfecskék! Hát látjátok, így kell Cyne-módra barátkozni. Most már mindenki a sörcimbim itt! Kivéve az undorítóan öltözött úrificsúr elfet. Azt nem nagyon kedvelem. Az érzés viszont nem nagyon kölcsönös, mert debil mosollyal az arcán közeledik felém. Óh, mamám, na ne már...Takarodj innen! Vissza menjél, baszki! De az csak jött, még mindig vigyorogva és a rohadt vállamat kezdi el tapizni és teljes súlyával rám dől, amitől én viszont majdnem összecsuklok.
~ Végül is, ez is egy módja, hogy lefektessen...na de kérem, én azt meg nem akarom!~
- Jó újra látni téged, barátom!
~ Barátja neked az anyád kínja te elvetemült barom.~
- Gyere, foglaljunk egy szobát, s beszéljük meg, hogy milyen is volt az ide út.
~ Pár haveroddal találkoztam ide felé jövet. Fákon növő aranyos gombák, tudod? Úgy hívják őket, hogy taplógomba. A rokoni kapcsolatot le se lehetne tagadni köztetek.~
- Várj, Te most szobára hívsz? Oh...figyu, én nem vagyok olyan.
  A férfi nem válaszol, bár szemmel láthatólag nem nagyon élvezi annyira a társaságomat, helyette a sarokban üldögélő self nőcikére kacsingat. Na szép, akkor most egyszerre akar mindkettőnket? Aztán a nőről Draconra siklik a pillantásom, aki ekkor már felkelt a sarokból és idegesen méregeti az elfet. Az orromat meg teljesen betölti ennek az átkozott alaknak az illata, ami erősen emlékeztet a levendulára, de annyira erős volt, hogy igen csak csípte az orromat, és majdnem el is tüsszentettem magamat. Vannak helyzetek, amikor a kevesebb a több...orral érezhetőleg Ő nem vallotta ezeket az elveket.
- Levendula? Én személy szerint a mandragóra illatát jobban kedvelem.
~ És legszívesebben etetnék veled párat, csak hogy megnézzem, hogy mennyire is bírod. Vagy felőlem levendulát is zabálhatnál, de egy jó adagot nyomnék le a torkodon.~
  Dracinak se tetszik az idegen illata, szagolgatja, aztán fintorog és inkább tartja a távolságot tőle. Menet közben a nőcike is csatlakozott hozzánk. Most már kissé jobban végig mértem őt, aztán unottan figyeltem tovább az elfre. Egy újabb átlagos, de kissé alacsony növésű self leányzó, aki eléggé erősen emlékeztet a miniselfemre a könyvtárból.
- Amúgy én is örülök a viszontlátásnak. De ugye nem történt semmi se közöttünk? Remélem nem hiszed azt, hogy ez a második randink és most kell ledolgoznom a pénzecskédet...
- Hé fiúk, nem vesztek be harmadiknak?
  Szólal meg a pici leányzó is. Határozottan tetszik a stílusa, és amúgy nem is néz ki olyan rosszul. Na de azért egy édes hármast nem vállalnék be vele és remélem, hogy nem is ezt akarja tőlem, mert akkor nagy csalódást okoznék neki. Viszont egyelőre még nem velem foglalkozik, hanem a tüncikét taperolja le olyan nyíltan, hogy én csak halkan köhintek egyet, leplezve a zavaromat és a felháborodásomat, hogy egy elfet vonzóbbnak talált nálam. Határozottan kezdtem érezni, hogy ezzel a világgal valami határozottan nagy baj van. Az még hagyján, hogy az itteni nők nem értékelték a közeledésemet, na de hogy még egy self is a beképzeltekre hajt? Ez súlyos csapás volt az egómnak és még távolabb húzódtam tőlük, felőlem aztán üzekedjenek, ahogy akarnak. A férfit viszont nem nagyon zavarja, csak pár szóval válaszol neki, amit viszont én nem értek. Lehet, hogy túl naiv és ártatlan vagyok én az ilyen dolgokhoz?
  A lépcsőn felmenve a hülyeruhásbeképzeltbarom kinyit egy ajtót, hogy elvileg nekünk ide kéne bemennünk. Gyakorlatias csávó vagyok, így rögtön be is viharzok a szobába, Dracon rögtön követ engem és az ablakhoz reppen, kieresztett karmokkal kapaszkodva meg a keretben. Az ágy mellett állok meg és nézem, ahogy a szerelmes pár is belép a szobácskába.

- Akkor most mi? Lesz édes hármas, vagy sem? Előre megjegyzem, hogy NEM VAGYOK HAJLANDÓ kardozni...ha értitek, mire gondolok.
  És ezzel a lendülettel is dőlök az ágyra. Idő közben megérkezik a self leányzó és az elf csávó is. A lány rögtön a sarokba áll, mint ha büntetésben lesz és a továbbiakban keresztbe tett kezekkel álldogál ott. Nem tulajdonítok egyiküknek se túl sok figyelmet, egyelőre élvezem azt, hogy a hosszú gyaloglás és az üldögélés után végre vízszintesben lehetek és nem is szándékozok ezen a testhelyzeten változtatni. A legszívesebben most rögtön bevágnám a szunyát így ruhástól, aztán a csajszika meg alszik, ahol akar. A nevetésére azért felkapom a fejemet, és rögtön vissza is ejtem. Imádom, amikor mások röhögnek legalább a hülye megnyilvánulásaimon, ez még jobban megerősít abban a tudatomban, hogy nem csak szexi és vonzó vagyok, hanem vicces is. Az ajtó becsukódik mögöttünk, én meg feltornázom magamat, hogy a hátamat a falnak vetve üldögéljek tovább. Még épp időben látom, ahogy a furcsa alak valamiféle rúnát karcol az ajtólapra. Lehet, hogy szólni kéne a kocsmárosnak, hogy itt rongálják a berendezését, de inkább kussban maradok. Eddig egyetlen rúnamágussal sem találkoztam, csak hallottam róluk és az elbeszélések alapján velük se nagyon kéne kötekednem, főleg amikor észreveszem, hogy minden kinti zaj megszűnik, már pedig ez valószínűleg nem csak egy olcsó vásári mutatvány. Amint végzett, felénk fordul.
- Édes kettes lesz, a tiétek.
- Azt hiszem, hogy most inkább kihagynám. Szép kis rajzocska amúgy. Ha meztelen női testet rajzolsz az ajtóra, akkor mi történik?
- Akkor lesz egy meztelen női test az ajtón. - válaszol egy halvány mosollyal az arcán.
  Minő meglepetés! Azért egy kicsit reménykedtem abban, hogy a rajzolat életre kel és elkezd nekünk táncolni az asztalon. Ebben az esetben megkértem volna egy igen csak jól képzett művészt, aki egyben rúnamágus is, hogy totál élethű rúnákat karcoljon üvegre és pénzt szednék érte, hogy a kiéhezett férfiak bámulhassák a mutatványt. Sajnos ezen pénzszerzési módszerről le kell tennem, ami azért némileg elszomorított. Az még jobban elszomorított, amikor a csávó levette a barna köpenyét és megláttuk, hogy milyen ruha is van rajta. Ember ruhák, hát ez kezd egyre jobban elszomorítani. Itt senki se normális?

- Én azért csak kíváncsi lennék arra a meztelen női testre. Mennyire tudsz élethűen rajzolgatni? Vagy ez már túl perverz? Szeretem a perverz dolgokat - pillantok a self leányzó felé, majd ismét az elfre és a ruháira.
- Faji  identitás zavar? Nemiről már hallottam...
  Na mondjuk itt ismét borsózni kezdett a hátam, ahogy visszagondoltam arra az undorító rémálomra a női énemről, Cyntia-ról és a segítségemre siető Ada-Lory párosról. Soha, de soha nem akarok még egyszer ilyet álmodni! Örülök annak, hogy férfi vagyok!
-...de végül is, a Te dolgod, hogy öltözködsz. De azért csak kíváncsi lennék, hogy egy tünde miért öltözik ember módra? Nem kritika vagy bírálat, csak kíváncsiság.
- Henry Maxwell vagyok, a megbízó. Ha nem tévedek, s nem szoktam, akkor Önök azok, akiket az informátorok küldtek, nemde?
  Hát ennyit arról, hogy magyarázkodik, miért is van ilyen hülye ruhákba öltözködve. Én még mindig olyan ártatlan arcot vágok, hogy attól mindenkinek a szíve megenyhülne, de sajnos nem az övé. Nem mint ha akarnék tőle valamit, de azért az se minden napi, hogy egy elf ennyire elhatárolódik a faja szokásaitól. Vajon mi vehette őt rá egy ilyen fordulatra?
- Északi tanácsos vagyok Gustavus Rex szolgálatában. Elég magyarázat, vagy meséljem el esetleg az életem?
~ Ez a magyarázata annak, hogy ilyen ruhákba öltözködik? Haver, ennél jobb magyarázatot kéne adnod nekem.~
  Csak figyeltem, ahogy leül egy székre és valami papír darabot szed elő, egyelőre még nem hajtogatja ki, csak játszadozik vele. Még egy ajánló levél lenne? Vagy feladat leírás? Remélem tartalmazza azt, hogy hány millió váltót kapunk. Kevesebbel nem elégednék meg, grandiózus terveim vannak! Csak gondoljunk bele, hogy hány élet hosszan tudnék annyiból iszogatni. Talán meghívnám Armin-t is egy pohár vízre belőle. Lory kapna kettőt, hisz a nőkkel csak előzékenyebbek vagyunk, és Sári is kapna, de Ő leginkább azért, hogy ne rúgja szét a sejhajomat. Meg kell vallanom, hogy igen csak önzetlen és adakozó kedvemben vagyok most.
- A nevem Wulf. Cynewulf. Ahogy azt Te már bizonnyal tudod és ja, az egyik haverod volt olyan kedves, hogy részeg mámoromban letaperolt és mindenféle papírokat hagyott nálam, meg pénzecskét. Szóval, kit kell kinyírni? Téged? Őt? - nézek a leányzó felé. - Előre szólok, hogy kocsmárosokat, szőlészeket, és minden olyan személyt, aki alkohol előállításával vagy felszolgálásával foglalkozik, nem szívesen bántok.
- Blue.
~ Ennyi? Hát nem egy túl hosszú neved van csinipofa.~
- Csodás. Versenyt akarsz?
~ He? Milyen versenyt? Versenyezzünk, ki issza előbb halálra magát? Én benne vagyok!~
- Nem egymást, s természetesen engem sem...se kocsmáros, se kifőzdés, se felszolgáló. Semmi ilyesmi. Madarakat keresek, egész pontosan nem tudom hányat, de madarakat.
~ Ajánlom, hogy állj ki az erdő szélére tátott szájjal és várd azt a bizonyos sült galambot...~
-  Mennyire vagytok tisztában az északon lévő jelenlegi állapotokkal?
~ Tudom az irányokat. Van észak, kelet, nyugat, dél és délután meg délelőtt...~
- Nem, köszi, nem vagyok én olyan, aki mások életében vájkál...
  Nézek az alakra, visszatérve arra a témára, ahol ki akar térni arra, hogy magyarázatot adjon még is csak a ruháit illetően. Jobban belegondolva, nem nagyon akarom megtudni az indokait. Tartsa meg magának a perverzióit.
-...maximum mások beleiben, bár az meg eléggé mocskos meló, és ha fogalmazhatok úgy, igen csak felvágós stílus. De legalább elmondhatja az áldozatom, hogy a belét is kidolgozta és legalább a továbbiakban nem lesznek bélzavarai.
- Köszönöm, a részemről nincs szükségem az élettörténetedre, de tőmondatokban összesűríthetnéd, hogy ki az a Gustavus Rex.
- Politikai ügyekbe nem szoktam belefolyni. Nem érdekel, hogy melyik ember hogy akarja kinyírni egymást, felőlem aztán Észak és Dél úgy eshet egymás torkának, ahogy akarnak és ha menet közben kiirtják egymást, az annál jobb. Már bocs, de hogy ki az a Guszti Rex, fogalmam sincs, úgy hogy légyszi, ne haragudj meg az ignoranciám miatt.
- Észak jelenlegi királya. Rajtam keresztül Ő az, aki felbérelt titeket.
~ Hoppáré, akkor lehet, hogy nem kéne a továbbiakban a Gusztis poénokat erőltetni? Miért nem ezzel kezdte?! Na jó, inkább tereljük a témát vissza a madarakhoz.~
- Ha meg madarakat keresgélsz, tudnék ajánlani egy vadasparkot, vagy csak simán menj ki az erdőbe, találsz ott jó párat. Azonban vannak olyan példányok, amelyek nem nagyon szeretik, ha párzás közben megzavarják őket. Csak úgy szólok. De minek lell neked két ilyen szép ábrázatú selfike ahhoz, hogy madarássz?
  Mire mondanivalóm végére értem, majdnem kifogyott belőlem a szusz, de nem akartam túlságosan elhúzni a beszélgetést, mert párszor majdnem rajtaütés szerűen bealudtam az ágyban. Egy pillantást vetettem Dracon-ra, aki a szárnyaival takarta el az arcát, mint ha szégyellené, hogy ki a gazdája és inkább próbálna elbújni, s tettetni, mint ha itt se lenne. Átkozott mocskos dögje...
- Egyet kell értenem Cyne-nal. Bérgyilkosként nem érint a politika...
- Az nagyszerű, minél kevesebb politikai érdeklődésetek, kapcsolatotok van, annál jobb. Diszkréciót és titoktartást igényel az ügy.
~ Várj, ez a csaj bérgyilkolászós fajta? Óh, kezd egyre jobban tetszeni. Kivéve az a tény, hogy most meg folyton a hátam mögé nézhetek...~
- ...s éjszakánként nem szoktam még filozófiai vitát lefolytatni az áldozataimmal.
~ Pedig akkor a legjobb. Miközben szegény szerencsétlen a hátán feküdve leheli ki élete utolsó lélegzeteit, együtt nézitek a csillagokat és a Holdat, beszélgettek az élet értelméről, meg arról, hogy vajon mi is vár ránk a halál után. Aztán lenézel a haldoklóra és széles mosollyal az arcodon kéred, hogy majd valamikor térjen vissza helyzetjelentést tenni neked. Te is nevetsz, Ő is nevet. Te röhögsz tovább, Ő meg hörög tovább. Te élsz. Ő halott. Vidám az élet!~
- S szintén csatlakozom a kérdéshez. Minek a madarakhoz bérgyilkos, pláne kettő? Ajánlhatok esetleg vadászt, vagy druidát? Ez inkább az Ő felségterületük a befogás természetétől függően.
~ Kis termetű madarakhoz vadász, nagyobbakhoz druida dukál. Ruhk-hoz pedig egy egész hadsereg.~
  Na most már látszik Minwell-en, hogy valami nem tetszik neki. Nekem se tetszene, ha minimális kútnak neveznének el engem. Bár attól függ, lehet, hogy "well", mint jól? Mint a "job well done"-ban? Akkor viszont maximálisan jól van. Óóóh...ha lenne elég erőm, még egy ideig boncolgatnám neki élőben a nevét és próbálnék rájönni, hogy milyen elmebetegek találnak ki ilyen neveket a gyerekeiknek? Annyi mindent ki lehet rajtuk figurázni. Bár általában ilyenkor az adott személy meg szokott sértődni rám, ami soha se tesz jó a baráti kapcsolatoknak. De lehet, hogy nem csak a neve miatt ilyen szomorú. Látszik azért rajta az is, hogy mint ha egy kicsit bolondnak tartana minket, bár hogy milyen okból kifolyólag, arról fogalmam sincs.
- Óh, felfelé ível a csillagom, ha már királyok keresik a szolgálataimat. Számíthatsz a diszkréciómra és Gustav is, amennyiben jól megfizeti azt. Tudom, ez kicsit köcsögnek hangzik és számítónak, de már próbáltak ezelőt is a munkaadóim kinyírni a munka végeztével. Mi a biztosíték arra, hogy Gustav nem fogja kihasználni az alkalmat? Hisz végül is, melyik király örülne annak, ha kiderülne, hogy az alja néppel egyezkedik?
- Ez a munkám.
  Ahogy én, úgy Blue is azért kicsit felháborodott azon, hogy megkérdőjelezik titoktartási képességeinket. Bérgyilkosok lennénk, vagy mi a szösz, ha nem tartjuk a pofánkat, az könnyen az életünkbe kerülhet. De én viszonylag hamar lenyugodtam, a lányon viszont látszott, hogy azért még egy kicsit mindig füstölög magában.
- Azt is elregélhetné, hogy még is, hogyan jutottak el hozzánk? Nem mondom, amíg fizetnek, a munka az munka. De miért pont mi?
- Az a biztosíték, hogy a feladat maga egészen piti, nincs okunk megszabadulni azoktól, akik végzik...Emellett pedig nagyszerű lehetőség bizonyítotok, sosem rossz, ha az ember rendelkezik kapcsolatokkal magas helyen...Én magas hely vagyok
~ EZ MOST LEEMBEREZETT??!!~
  Gyanakvó tekintettel néztem, hogy Maxi kihúzza magát és pöffeszkedik, hogy megmutassa, milyen nagy ember is Ő. Már mint elf, de totál elveszett az emberek birodalmában, már közéjük sorolja magát. Enyhe megvetést kezdtem érezni a férfi irányában. Elképzeltem, ahogy arról a bizonyos helyről zuhan le és kitöri a nyakát. Valószínűleg nagyon fájna neki, ha az egója szintjéről leesne az inteligencia szintjére.
- Informátorok. Nem olyan dolog ez, amit a legendás bérgyilkosokra bíznánk, olyasmi feladat, amit jó szakemberekre, akik elvégzik zokszó nélkül. Valamikor valaki meg volt veletek elégedve, s most itt vagyok, hogy az elégedettségét tolmácsoljam.
~ Nagyon elégedettek lehetnek velem. Aelfsige, ha ezt látnád, Te is az lehetnél. Kezdem magam beédesgetni minden frakció felső vezetésébe. A végén még fontos személy leszek Veronia-n. Aminek mondjuk annyira már nem örülnék. Túl nagy céltábla lenne a formás hátsómra festve.~
- Hát, a kapcsolatok sose jönnek rosszul, ez tény és való, drága barátom. Eh, tudod mit, inkább ezt az informátoros kérdést nem is firtatom tovább, hogy honnan értesült rólunk a jó Gustav király. A lényeg, hogy a fizetséget megkapjam és ezért megkapjátok a legjobb tudásomat.
 Végül a férfi abba hagyja a papírral való játszadozást és az asztalra dobja, hogy olvassuk el. Kíváncsian hajolok a papírlap fölé, hogy megtudjam, még is, mit tartalmaz. Egy vers. Hát ez valami csodálatos. Az egész helyzet kezd egyre komikusabbá vállni.

"Észak Kiscicája

Daloljunk hát szépet,
Verset, rémmeséket,
A fattyú királyról,
Károlynak fiáról.

Gusztáv az ő neve,
Hullana le feje,
Szakadna cafatra,
Egész föld kacagja.

Taknyos egy féreg ő,
Szemtelen szószegő
Mocskos egy szarkupac,
Döghúsban nyü, kukac.

Ádáz egy rossz ficsúr,
Népével jól kikúr,
Utálja ki látja,
Senkinek királya.

Töke mint kisujja,
Puszta szél kifújja,
Asszony nép nem éri,
Északot feléli.

Készülj fattyúkirály,
Megkapod mi kijár,
Népednek haragját,
A templom harangját.

Tested felett lebeg,
A pacsirta sereg,
Késő lesz a bánat,
Követed apádat."


 Egy ideig átható pillantásokkal méregetem Maxwell-t és Blue-t is, aki az asztalhoz férkőzve olvasgatja a papírost. Hát, meg kell hagynom, egészen érdekes módja a halálos fenyegetés eljuttatásának, de így legalább nagyobb közönséghez eljut. Akárki is írta, egészen vicces csávó lehetett és látatlanban is megtapsoltam a teljesítményét. Szinte már-már élveztem az olvasását, bár valószínűleg ezt nem kéne megmondanom az elfikének.
- Hmm...szépen eltalált rímek, azt azért meg kell hagyni. Látszik rajta, hogy a költő sok energiát fektetett bele. Gustav tényleg szerelem gyermek? Na ja, de látszik, hogy ezek a dalos pacsirták nem nagyon kedvelik őt. Van bármilyen nyom, amin elindulhatunk? Vagy járjuk észak kocsmáit egymás után kutatva, dalnokokat hajkurászva?
- Megtarthatnám?
  Érkezett a kérés Blue részéről. Na ja, mondjuk nem árt, ha nálunk van ez a papírdarab bizonyíték gyanánt, és ha nagyon unatkozunk, egymásnak felolvashatjuk és kuncoghatunk Gusztikán, amiért így szivatja őt az alja nép. Úgy látszik, hogy vannak, akik nem nagyon örülnek annak, hogy a kis fattyú ül a trónon - már ha tényleg fattyú - és nem félnek ennek hangot adni. De most már legalább tudom, hogy miért kaptuk meg a felkérést. Ha ez szélesebb körben is elterjed, az alaposan aláássa az uralmát a butuska kis emberkének. Meg abban is biztos vagyok, hogy nem nagyon aggódnának, hogy ha kinyírnánk a dalnokokat, így királyi engedéllyel rendezhetek tömegmészárlás. Csodálatos!
- Majd ha végeztünk, gondolom veled kell felvennünk a kapcsolatot, vagy vigyük a dalos pacsirtákat a királyod elé? Biztos akad elég nagy zsák, hogy mindegyik beleféren egybe, szépen, kényelmesen.
- Van ötlet, hogy kik ezek a madárkák? Lenne pár kérdésem, de nem szeretném sértegetni a nagyra becsült királyát.
- Északon semmiképpen sem, ott már kezeljük a kérdést.
~ Ja, látni, hogy mennyire.~
- A probléma kényessége abból adódó, hogy ezek a dalnokok a Tünde földeken ügyködnek, mi pedig nem szeretnénk, hogy bármi is kiessen az irányításunk alól.
~ Azzal már egy kicsit elkéstetek.~
- Meg, csak nyugodtan -fordul végül Blue felé. - Ötletem sajnos nincs, nem is igazán lehetne, ritkán mozgok ezeken a tájékokon, de valaki biztos tud róla valamit...A kérdésekkel pedig csak nyugodtan, amíg civilizált kertek között maradnak, s nem olyasmire vonatkoznak, ami jó eséllyel csak otromba pletyka, bármiféle valós alap nélkül.
  A férfi az utolsó mondatnál valamiért engem kezdett el méregetni. Hát mondtam én neki valaha is valami rosszat? Egy rossz szót nem emeltem Gusztus Kex király ellen, és Őt se firtattam semmiért sem, főleg nem a ruházata miatt! Kikérem magamnak, hogy itt megint én vagyok a gyanúsítgatás tárgya! Legszívesebben az ízléstelen ruháiból font kötéllel akasztottam volna most fel őt. De akkor meg nem kapunk fizetséget. Kényes ügy, komoly dilemma. Egyelőre még életben hagyom őt, majd később rendezzük a nézeteltéréseinket.
- Szóval akkor helyben folytatjuk tovább a nyomozgatást. Oké, szerintem ezzel nem lesz nekem semmi problémám se. A részemről nincs több kérdés, talán drága Kékasszonynak még van valami hozzáfűzni valója.
 Azzal én kényelmesen végig is dőlök az ágyamon és abban a pillanatban érkezik meg Dracon, aki leheveredik mellém és a fejét a mellkasomon nyugtatja. Unottan simogatom a fejét, nyugalom száll meg a közelségétől. Aztán csak eszembe jut valami.
- Bocs, még egy kérdés: nem baj, ha Draci megeszik egy-két madárkát?
- Első kérdés és talán ezen múlik, hogy lesz-e több Mennyire számít köztudomású pletykának a király származása?
  Csak hallgattam, ahogy a kis leányzó a szobában mászkál fel alá, a kezében ott zörgött a papírdarab. Lustán hallgattam tovább a beszélgetést és a léptek haját, közben nagyokat pislogtam, próbálva ébren maradni.
- Helyben, egészen pontosan talán Zephyrantes lenne a legjobb kiinduló pont, de amíg végeztek a dalok terjesztőivel, ugyanis nem csak egy ilyen dal van, addig nekem édes mindegy.
~ Juhú, Draci, sült pacsirtát eszel ebédre!~
- Pletyka, eléggé ismeretes pletyka, nem is ez a baj. Gustavus Rex hirtelen tört be a köztudatba, természetes, hogy az emberek pletykálnak arról, hogy emiatt biztos...fattyú lehet. Itt nem is a dal tartalmával van baj, hanem hogy létezik.
- Igen, de a tartalma is fontos lehet. Hiszen megvizsgálták-e azt a kérdést, hogy szerepel-e bennük bármi olyan, amit csak a kisebb réteg tudhat.
- Erősen kétlem, hogy ilyen írások minden királyról elő szoktak kerülni, jó lehetőség a dalnokoknak, hogy kicsit kiélhessék magukat, szerezzenek egy kis hírnevet, amíg meg nem ölik őket..Az egyetlen személyeskedő rész talán az, hogy "Szemtelen szószegő", de ki tudja...Gyanús, hogy csak a rím miatt kerestek valami sértést s ez akadt.
- Tudom, hogy a politika karrierben sokat kell hazudni. Tett talán valamit Gustav, ami miatt szószegőnek titulálhatnák? na, persze, hogy nem, hisz Ő a király és ez felségárulás...de akkor is.
  Szólalok fel végül unottan az ágyról, még arra se méltatva a többieket, hogy a fejemet felemeljem. Persze, hogy ha van valami valóságalapja is a versnek, azt Foxi Maxi úgy se fogja elárulni nekünk, hisz azzal elismerné, hogy az imádott királya nem olyan feddhetetlen, mint amilyennek le akarja festeni. Vagy csak Ő maga nem tud róla. Inkább a zsebemből halásztam elő egy gombát és azzal játszadoztam, hogy valami legalább lekösse a figyelmemet.
- Őszintén szólva nekem is ezen akadt meg a pillantásom. Lehet, hogy csakugyan a rím az oka, de az is lehet, hogy nem. Én az Önök helyében azért megvizsgálnám ezt a lehetőséget is, hátha találok valami érdekesek. És ha felségárulás? A dalok már önmagukban is azok, miért foglalkozna akkor bárki azzal, hogy egy valós, vagy vélt sérelem miatt annak titulálhatják?
~ Héé, kislány, én is arra gondoltam, hogy a költők találnák felségárulásnak, hanem hogy Maxika részéről lenne árulás ilyen információt kiadni!~
- Emellett akkor azt szeretné, hogy mindenkit megöljünk, aki ilyeneket osztogat, esetleg ír?
~ Én benne vagyok!~
-És mennyit kíván érte fizetni?
~ Már mondtam. Egy millió váltó, vagy nincs alku.~
- - Mert ez könnyen tömegmészárlássá fajulhat, a tömeg birkanyájként viselkedik.
~ Számomra már az jó fizetség lenne, ha tömegmészárlást rendezhetnék büntetés nélkül. Bár valószínűleg Amellére királycsajszi annyira nem örülne, ha a királyságában kezdenék el vadul bulizni.~
- Kevés olyan döntése volt eddig a királynak, ami komoly politikai hátteret jelentene ehhez. Nem lehetetlen persze, de egyelőre nem találunk semmi ilyesmit. Ha még is, értesíteni foglak titeket erről valamilyen módon. Annyi dalnok énekelheti ezt, hogy bolondság lenne megölni őket, sose lenne vége.
~ Ne keseríts el! ÉN GYILKOLNI AKAROK!!~
- Annak kell meghalnia, aki írta ezt, hogy példa legyen...esetleg a főkolomposoknak. Egészségtelen mennyiségű születik belőle, s félünk, hogy Déli hátszéllel. Szűnjön meg a mértéktelen gúnydal gyártás s elégedettek leszünk, nagyon is. Fizetés miatt semmi ok aggódni, a becsületes munkáért becsületes fizetés jár.
  Na az utolsó részre már felkaptam a fejemet. Végre egy téma, ami engem is érdekel. Fizetség! Jó sok! Arcomon elégedett mosoly terül szét, ahogy szinte már éreztem a súlyos erszényt a tenyeremben. Óh, egek, hogy ebből mennyit fogok piálni! Dracon-t leadom a sárkánygyík megőrzőbe, hogy ne zaklasson engem és egy egész hónapot átbulizok!
- Okéska, akkor szerintem pecsételjük meg az üzletet egy jó fajta borral. Nem palackkal, hordóval. Aztán lehet, hogy olyan jó cimbik leszünk, hogy együtt kornyikálunk trágár nótákat. Csak folyjon a bor és a sor és a ...
  Hirtelen valami erősen végig karmol a mellkasomon. Dracon támadott rám és olyan feldúltan nézett rám, mint ha legalábbis a felmenőit szidtam volna éppen több generációra visszamenően.
- KURVA DÖG!
  Ordítom el magam, ahogy Dracon járőrözni kezdett a szobában, piák után kutatva. Szerencsére vagy sajnos nem talált semmit sem, így aranyos pofikát öltve magára csücsült le velem szemben a padlóra és úgy tett, mint ha mi se történt volna. Ezt még meg fogja keserülni ez a rohadék, arra mérget vehet! Vagy én veszek mérget...vagy keverek ki és megitatom vele az egészet! Nem igaz, hogy ennyire rá van fixálva a piára! Egyszer itattam le és azóta is büntet engem! HÁT MI A FRANCBÓL VAN EZ A ROHADÉK??!!
- Ha leverekedtétek a kérdést, csatlakoznék hozzád. Nem árt kicsit megismernünk egymást, ha már úgy is együtt fogunk dolgozni.
~ Most a piára vagy másra gondoltál? A piálásban benne vagyok, a többire térjünk vissza pár hordó erős bor után.~
- Köszönöm, igazán kellemes ajánlat, de attól tartok, nem fér bele az időmbe...
~ Óh, jajj de nagyon sajnálom!~
-  Ám de legyen, kifizetem a kocsmárost, hogy szolgáltasson nektek annyi Waldburgi Vöröset, amennyit kértek, s megisztok. Legyen Gustav jószándékának jele ez. A szobát már kifizettek, tiétek az estére. Ha végeztek, küldjetek futárt innét, Waldburg-ból, s jövök a fizetséggel.
- Jujj, közös szobában fogunk aludni, Blue? Kié legyen az ágy?
- Tőlem osztozhatunk is rajta.
  Nagyot nyeltem erre az "ajánlatra". Tény és való, hogy régen volt már az, hogy egy nő mellett ébredjek fel az ágyban, de most meg úgy se történne meg az, amire gondolok és amit amúgy meg nem szándékoznék megtenni. De hát ja, mindketten hivatásosok vagyunk és profik, nem fog ez egyikünknek se bonyodalmat okozni. További válasz helyett  csak figyeltem, ahogy a férfi ismét felveszi az undorítóan barna köpenyt és a kalapjával tiszteleg előttünk. Soha se fogom megérteni ezt a fickót, abban már egészen biztos vagyok. És soha, de soha nem fogom őt megkedvelni, bár ezzel az ingyen piával és szobával már azért faragott le valamit a rossz pontjaiból.
- Ne okozzatok csalódást. Jó szerencsét!
- Nem fogunk, hidd el. Gustav elégedett lesz a munkánkkal.
- Köszönjük. Akkor talán ide is költöztethetném a zsákomat.
  Jegyzi meg a kislány. Mondjuk az nem rossz ötlet, mert az enyém is lent maradt a kocsmapult mögött, ahova még italozási manőverem megkezdésekor tetettem a pultossal, hogy ne keljen amiatt is aggódnom. Túl sok érték lapult meg benne, hogy hosszabb időre nála hagyjam, annyira azért nem bíztam meg benne, hiába kocsmáros. De egyelőre csak visszahanyatlottam az ágyra és élveztem a vízszintes pózt...

Felhasználó profiljának megtekintése

4 Re: Magánküldetés: A Szemtelen Pacsirták on Pént. Szept. 22, 2017 11:34 pm

Crispin Shadowbane

avatar
Sötét Tünde Bérgyilkos
Sötét Tünde Bérgyilkos
Kissé fáradt voltam...pontosabban nagyon fáradt, és ahogy felkeltem, véreres tekintettel méregettem a környezetemet. A borospincében voltunk. Még arra is emlékszem, hogy miképp is jutottunk ide le, azonban jó pár részlet kiesett. Ahogy végig néztem a földön, és az ott heverő borospalackokon, rájöttem, hogy ennek még is, mi lehet az oka. A leheletem büdösebb volt, mint egy mocsári troll lehet, a ruhám borfoltos, és a ruhatáram egy része Blue-n volt...Ő meg rajtam! Erre akkor jöttem rá, amikor megpróbáltam felkelni, de valami súly lehúzott engem. Tapogatózni kezdtem, és kezeim beleakadtak valakinek a testébe. Riadtan húztam vissza a kezemet, mielőtt még arra a következtetésre jutna a leányzó, hogy részeg mámoromban éppen letaperolni akarom őt, bár éppenséggel még aludt, úgy hogy észre se vette volna talán. Egy rövid pillanatig még nézegettem őt, aztán homályos látásomat próbáltam fókuszálni a kinyíló ajtóra, és megfejteni azt a rejtélyt, hogy még is, mióta nyílnak csak úgy ki maguktól ezek az átkozott nyílászárók? Valami fehér foltot vettem észre, és fél percnyi intenzív elemezés után megfejtettem, hogy az a valami Draci akar lenni, aki nagyon is idegesen méregetett minket, és a farkával csapdosott, mint aki támadásra készül. Óh, megsértettem őt, kétszeresen is: először, mert piáltam; másodjára meg azért, mert egy nővel aludtam. De még csak nem is úgy, erre esküszöm! Már mint, nagyon remélem. Te jó ég, ugye..ugye az nem történt meg? Mit tettünk mi itt az este/hajnal folyamán? De ahogy láttam, minden ruhája nagyjából rajta volt - nagyjából - és még az ingemet is viselte. Tehát, nem történt semmi. Kivéve, ha felöltözött utána és engem is felöltöztetett, ami eléggé nagy mutatvány lett volna két seggrészeg alaktól. Tehát, végső - nagyon is reménykedő - konklúzió az volt, hogy nem történt itt semmiféle etyepetye. Hold Anya legyen kegyes, azért eléggé hajmeresztő és szívbajt okozó szituációba keveredtem - már ismét. Az ablakon beszűrődő fény bántotta a szememet, így elfordultam tőle, hogy az újonnan betoppanó alakkal foglalkozhassak, aki a kissé ideges kocsmáros volt, teljes életnagyságban. Érdes hangja betöltötte a kis helyiséget, ahogy végig nézett a pusztításon. Hány palackot nyeltünk mi be? Huszat? Többet? Baaaaszki....ez egy egész vagyonba fog kerülni!
- Most már távoznának, kérem?
  Válaszolni akartam neki rögtön, de úgy éreztem, ha kinyitom a számat, akkor az előző esti iszogatás minden tartalma ki fog ömleni rajta, ami nem lett volna egy túl jó döntés, tekintve, hogy a nagy része Blue-t terítette volna be, és akkor menekülnöm kellett volna innen, mielőtt még szíjat hasít a hátamból. Így hát vártam egy pillanatot, hogy össze szedjem magamat.
- Blue, drágám, ébresztő!
  Szólok inkább a leányzóhoz, és meg is bökdösöm őt, hogy valami életjel kiadására ösztönözzem őt. Durván kiütöttük magunkat. Ki hitte volna, hogy még két self számára is létezik az a fogalom, hogy "túl sok pia"? Érdekes egy kísérlet volt, azt azért meg kell hagyni. Mert hogy bőven fogyasztottunk, az is tény. Armin szerintem azért büszkeségtől csillogó tekintettel mérte volna végig a jelenetet. Egyrészt azért, mert milyen jó alkeszok vagyunk, másrészt azért, mert egy self bérgyilkos csajjal hemperegtem az este; még emlékszem, amikor Sharlotte-ot ajánlgatta nekem, és bizonygatta, hogy nagyon jó ötlet lenne vele összejönnöm. Azóta másképp alakultak a dolgok, de erről meg Ő nem tud. Amiről viszont én tudok, az az, hogy Dracika nagyon is idegesen méregetett minket a szoba túlsó végéről, bár egyelőre még nem támadott, de csak idő kérdése volt. Utálom őt...Óh, és milyen nagy szemeket meresztgetett, amikor Blue is felkászálódott. Hát, a keze egyszer-kétszer nem is olyan messze volt a nemesebbik részeimtől, de végül a mellkasomra támaszkodva kecmergett fel. Óh, más helyzetben még élveztem is volna a reggeli ébredés minden egyes pillanatát, főleg, ha ilyennel van vegyítve. De ez nem az a helyzet volt.
- Ssshhh. Ne olyan hangosan...
  Érkezik a válasz erőtlenül, pár nyögéssel és nyöszörgéssel kísérve. Mindenki számára eléggé megrázó élmény volt ez az ébredés. Az én részemről súlyos szédülés, kiszáradtság, és üres gyomrom vad korgása voltak a legsúlyosabb tünetek. Hogy szakmabélim milyen módon élte meg, azt nem tudhattam, bár elgyötört arcából ítélve Ő se volt éppen túlságosan fitt. Hehe, kellett neked annyit inni! ja, hogy én is szarul vagyok? Ettől most tekintsünk inkább el...
- Azért, ha más nem, legalább megköszönhetné nekünk. Ha nem lenne jó a bora, nem ittunk volna belőle ennyit. Tökéletes minőség!
  Csettintek egyet a nyelvemmel, mint aki tényleg nagyon bizonyítani akarja a bor megkérdőjelezhetetlen minőségét, majd a kómás jánykához intézem következő szavaimat.
- Blue, távozzunk, vagy még boldogítsuk a kocsma vendégseregét?
  Most már mind a ketten felkeltünk, én a hátsómat egy boroshordónak támasztottam, hisz határozottan kellett egy szilárd pont az életembe és nagyon stílszerűnek mutatkozott, hogy mindez egy olyan hordó legyen, amit szégyen szemre még csak csapra se vertünk. Hát miért apróztuk mi el a palackokkal? Milyen alkoholisták vagyunk mi?! Na majd a legközelebbi kocsmában pótoljuk ezen hiányosságunkat.
- Távozzunk, de csak a pincéből. Kérünk reggelit. És megfürödnék...
  Ez tényleg jó ötletnek tűnt. A reggeli és a fürdés is, meg az, hogy távozzunk a pincéből minél hamarabb, mielőtt még rajtaütés szerűen le nem csapunk a következő pia adagra. A ruhámat készültem éppen megigazítani - nem mint ha bármi értelme lett volna - amikor valami a mellkasomnak csapódott, s mielőtt még feleszmélhettem volna, a földön találtam magam. Felettem Dracon feje, aki idegesen csattogtatta fogait a torkom előtt, és mindkét kezemmel, teljes erőmből toltam el a fejét. Nagyon megharagudott ez a kis mocsok! Miért ennyire ideges? Nem tettem semmi rosszat! Ez a pia mizéria kezd már igazán unalmassá válni!
- Talán jobb lenne, ha tényleg indulnánk, mielőtt sárkánygyík eledel lesz belőlem.
  Sóhajtok fel hangosan, két erőlködés között nyögve ki a szavakat, hisz még mindig a földhöz vagyok szegezve. Fehér Szellem nem nagyon akaródzott engem elengedni. Mi van, az örökké valóságig ide akar szorítani engem, vagy mi? Vajon melyikünk unná el hamarabb?
- Dracon, ne öld meg, másnaposan biztos szörnyű íze van! Mindjárt magamhoz térek és fizetek neked valami finomat a könyháról.
~ Kösz, Blue. Szóval én már nem is vagyok finom? De értékelem az igyekezetedet, de tényleg! Csak valaki takarítsa már el ezt a dögöt innen!!~
- Ez igazán hízelgő, s szerencsére előre is kifizették. Panaszkodni nincs okom, éppen csak aludni kívánnék immáron. -ereszt meg egy fáradt mosolyt a férfi, már amennyire a fehér mocsok fejétől látom.- Jól van, szólok az asszonynak, hogy készítsen fürdőt. Mit szeretnének enni? Tudok csinálni elf reggelit, higgyék el, semmi sem olyan jó a másnapra, mint az!
- Akarja mondani, hogy aznapra...
  Draci a kaja említésére azonnal leugrott rólam és már Blue lábának dörgölőzik, így végre esélyt is találok arra, hogy felkeljek a földről. A fejemet vakargatom, mint akit súlyos tetű támadás ért, és a vállamat dörzsölgetem, ami az esés erejének nagy részét felfogta. Életveszélyes egy sárkánygyík "mesterének" lenni. Főleg, amikor az a fent megnevezett gyík ekkora egy mocskos rohadék! Hát nem a nyelvét öltögeti rám és komisz pillantásokkal méreget?! De legalább most már megértem, hogy miért volt egyedül a territóriumán belül. Minden más fajtársa hülyének titulálta és elzavarták a fenébe. Rohadjak meg, ez kísértetiesen hasonlít az én helyzetemre...Ez egy keserű és szomorú beismerés volt.
- Asszem egy fürdő nekem se ártana. Az elf reggeli meg tökéletesen megteszi, jelentsen ez bármit is. De tényleg, mennyi az idő ilyen tájt?
~ Valahogy úgy reggel 8 - 9 körül lehet, right? Annyit nem aludtunk és talán elég korán be is fejeztük a piálást. Határozottan kora délelőttnek kell lennie.~
- Tökéletes lesz! - csillan fel a társam szeme a kaja és a fürdő emlegetésére, miközben szórakozottan simogatja Draci fejét.- Köszönjük és jó éjszakát.
- Úgy ebédfele járhat...-érkezett a fáradt válasz.
  Hogy mi? Már is dél lenne? Mi a bánatos franc? Asszem, hogy akkor a "jó éjszakát" egy kissé elkésett vagy korai lesz, nem? Két fejcsóválás közben próbáltam valahogy össze szedni az időrendi sorrendet és valahogy meghatározni azt, még is, hogy a francba lehet már majdnem dél? Mennyi időre ütöttük ki magunkat? Egyáltalán: meddig ittunk? Nem úgy éreztem magam, mint aki 12 órát átaludt volna, inkább úgy, mint aki 12 percet. Jelenlegi állapotomból ítélve valahogy 4-5 órát aludhattam. Akkor is, reggel 7ig ittunk volna? Kora hajnalig? Milyen állatok vagyunk mi?! Fáradtan, erőtlenül vonszolom inkább magam a kocsmáros után, mint egy tényleges zombi. Minden egyes lépés megtétele egy olyan erőfeszítés, amitől minden egyes alkalommal úgy érzem, hogy össze fogok omlani. De aztán ismét csak ráveszem magam a következő lépés megtételéhez. Mire a közösségi részhez érünk, a torkom annyira kiszárad, hogy nyelni is alig bírok, csak az ajkaimat nyalogatom, hogy ne száradjanak ki teljesen, és cuppogó hangokat hallatok, ahogy próbálom a nem létező nyálammal a szájpadlásomat "locsolgatni", mert az meg olyan, mint ha egy egész sivatag lenne a számban. Fáradtan rogyok le egy székre, és észre se veszem a többieket. A zsebemből előhalászom a szemüvegemet és a fejemre biggyesztem, mert másnaposan még az ablakon beszűrődő Nap fénye is bántja mindenemet. Meg legalább eltakarja véreres szemeimet. Arra sincs már erőm, hogy a fejemet megtartsam, így inkább a kezeimmel támasztom ki, mielőtt a mellkasomra bukna. A gondolataim még mindig homályosak és a gondolkozás is nehezemre esik...Két erőteljes krákogás és torokköszörülés után sikerül végre megszólalnom.

- Azt hiszem, hogy egy igen jó iccakát könyvelhetünk el magunknak. Bár most leginkább egy nagy korsó vízre lenne szükségem. El sem hiszem, hogy ez a mondat elhagyta a számat...förtelmes!
  Borzongtam meg már a gondolattól is. Amíg meg nem érkezik a frissítő, a három vendéget figyelgettem lustán és reméltem, hogy nem támadnak ránk, hisz ebben az állapotban még egy köszvényes patkány egy lándzsafűvel felszerelve is legyőzne engem. De szerencsémre senki se volt erőszakos hangulatban, lehet, hogy Ők meg megijedtek két, szemmel láthatólag igen csak másnapos sötét elftől. Jól van, féljetek is! Még mindig be tudom vetni a legdurvább fegyveremet: a SZÁJSZAGOMAT! Nyehehe...uh, Cyne, csukd be a pofád, ha nem akarsz Te is beájulni a bűztől. Takard el a szádacskádat, ez az. Jól van, megy ez. Az istenekre, ez tényleg ütős egy keverék!
- Két korsó vizet kérünk, meg egy szép nagy szelet színhúst a sárkánygyíknak! - adja le Blue is a rendelését, amire a kocsmáros csak bólint és már el is tűnt a színfalak mögött.
  Míg várunk a mennyei ital megérkezésére, csendben üldögélünk egymással szemben, Dracon a lány lábánál heveredett le, vele legalább már megbékélt, velem ellentétben.  Egy egészen kisimult arcú, cuki leányzó érkezik meg szinte rögtön az asztalunkhoz, és két hatalmas korsó vizet tett le elénk, illetve dobott Dracinak egy szelet disznóhúst is. Nem szórakoztam, azonnal lecsaptam és egy poharat tele is töltöttem vízzel. Pár mohó korttyal lehajtottam az éltető nedűt, és szinte rögtön éreztem, mint ha javult volna az állapotom valamennyivel. Még mindig kavargott a gyomrom, még mindig bűzlöttem, de legalább a torkom nem volt tapló száraz. Újra töltöttem a poharat, és a továbbiakban csak szolidan szürcsölgettem. Nem úgy, mint ahogy Dracon zabálta a disznóhúst. Direkt hangosan csámcsogott, mert tudta, hogy az idegesít engem! Akárki is ajánlotta nekem, hogy szerezzek be magamnak egy ilyen állatkát, azt ki fogom nyírni. Csak találjam meg azt a hülye illetőt. Hogy eltereljem figyelmemet a csámcsogástól, továbbra is a vendégeket vizsgálgattam, néha futó pillantást vetve Blue-ra.
  Aztán úgy nagyjából húsz perc múlva meg is érkezik a kaja - amit én igazából egy egész évezrednek hittem - és a társammal együtt úgy vetettük rá magunkat az ízelgő kajakupacra, mint akik egész életükben nem ettem. A kocsmáros szavait csak elengedtem a fülem mellett. Nem érdekelt a fürdő víz! Engem csak a  szalonna, bab, tükörtojás, főtt borsó, egy nagy adag steak és rozskenyér éltetett. Kit érdekel a felesége által készített fürdővíz?!. Istenem, ez a világ legmennyeibb lakomája! Egyszerűen el sem hiszem, hogy ez mind az enyém! Az istenek nem esznek ilyen jót. Percek teltek el azzal, hogy zabáltam, és nyugtattam a háborgó gyomromat. Bőven meglocsoltam az egészet vízzel, ami most még ízletesebbnek hatott, mint az első kortyok. A szememet is inkább becsuktam párszor, nem bírtam betelni ezzel az isteni látvánnyal. A kaja vége felé közeledve már éreztem magamban annyi erőt, hogy a feladatunkra is tudjak koncentrálni.

- Akkor kaja után megindulunk Zephyrantes-be? A helyieknél nem hinném, hogy sok értelme lenne kérdezősködni.
  A kérdésre nem kaptam választ, Blue-t túlságosan is lekötötte a kaja ahhoz, hogy egyáltalán rám figyeljen. Egy perccel a feleslegesen feltett kérdésem után elégedetten tolta el maga elől a tányért, jelezve, hogy neki az nem kell, és már sokkal biztosabb léptekkel távolodott el az asztaltól, mint amivel ide jött és a lépcsőn felmászva igyekezett a közös szobánk felé, hogy megnézze magának a beígért dézsányi fürdővizet. A lány kecses alakjáról elkapva a szememet Dracon-ra nézek, aki most már, hogy volt kaja a gyomrában és a gazdija is jobban nézett ki, ismét felvette a barátságos jellemét. Ő rám nézett, majd a tányérra. Én ránéztem, majd a tányérra, és egyszerre néztünk ismét össze. Kettőnk között a nyitva felejtett ajtón keresztül beszökött szél egy kis összegubancolódott növényi hulladékot sodort el, mint valami átkozott ördögszekér lett volna. Megropogtattam a nyakamat. Dracon is körözött a fejével és a karmait próbálgatta a padlón. Mindketten felkészültünk...igen, itt és most el fog dőlni! Készüljél fel te átkozott dög!...a kajára! Baráti alapon osztottuk el egymás között egyenlően a kaját és mindenféle nehézség nélkül gyűrtük be Blue maradékát, mint jó konyhamalacok. A vendégsereg szörnyűlködéséről ügyet sem vetve tettem a kis szemtelenke elé mindkét hatalmas fatányért, hogy tisztára nyalhassa azokat, majd az egyik kancsót letettem elé a földre, amit két mellső mancsával szögezve a földhöz, lefetyelni kezdett belőle, majd végül inkább a tálra döntötte a kancsót, és onnan itta tovább. Miután mindketten mindent eltakarítottunk, ami csak a legkisebb mértékben is fogyasztható volt, elégedetten tápászkodtam fel az asztaltól és indultam meg a szoba felé. Azért menet közben a pulthoz viszem a tálcákat és a kancsókat, s pár érme kíséretében a pultra teszem őket.
  Innentől kezdve viszont egyenes út vezet a szobánk felé. Tökéletesen meg is feledkeztem arról, hogy ott vár minket a fürdővíz, így minden óvatoskodás nélkül tártam szélesre az ajtót és léptem be. Na, ebben a pillanatban két látvány is fogadott: első körben a két dézsa fürdővíz, amiket csak egy alacsony pavilon takart el...a másik pedig Blue, aki éppenséggel teljes meztelenségében mászott be a fürdőbe, de még nem merült el a vízben, így egy pillanatra  feltárult előttem tökéletesen mezítelen alakja. Tökéletes fapofával néztem végig a jelenetet, míg elveszett a víz alatt, majd a saját dézsámhoz léptem és gyorsan megszabadultam minden göncömtől, amiket a szoba túlsó vége felé hajítottam, mert még a látványukat sem voltam képes elviselni, nem hogy a szagukat. Mire végeztem, én is totál pucér voltam...de ha Blue nem szégyenlősködik, miért tenném pont én? Végül, amikor már a vízben voltam és pár határozott mozdulattal elkezdtem lecsutakolni magamat, ismét feltettem a kérdést, amit már az asztalnál megtettem, kissé más szavakkal.

- Szóval, egyenesen a tüncike főváros, vagy tervezel kitérőt előtte? De mindenekelőtt a pancsolás végeztével alaposan meg kell szerveznünk az ellátmány kérdését. Szép kis séta lesz Zephyrantes, ha netán arra felé indulunk.
- Nem, nem terveztem külön túrát, egyenesen mehetünk oda.
  Erre a meglátásra csak biccenteni tudok. Csak semmi felesleges kitérő. Egyenesen csapjunk a lovak közé!
- Hát, én lóval vagyok, és nem mondok le róla. Ha mást nem is, de a csomagok cipelésében segíthet.
- Nekem nincs lovam, de most hasznos lesz a cipekedésben, ebben igazad van.
  Ekkor veszem csak észre azt, hogy Dracon még mindig ott áll meredten az ajtó előtt és úgy bámulja a dézsát, amiben Blue van, mint aki életében először látott meztelen nőt. Na mondjuk, pontosan ez a helyzet, gondolom én, de akkor is...ez azért már túlzás. De azért felmerült bennem a gondolat, hogy vajon az én kis kedvenckém párzott-e már valaha is életében? Vagy magányos szüzecske? Ezért lenne annyira ideges, ha nővel lát engem? Mert féltékeny lenne? Óh, bakker...ebbe még csak bele se gondoltam! Viszont ez most nem idő az elérzékenyülésre, jó modorra kell nevelnem őt!
- Hééé, Dracon! Eléggé illetlen így megbámulni egy hölgyet!
- Hagyd, nem zavar. Nem az első, és nem is az utolsó, aki megnéz magának. Akarsz velem fürdeni?
  Ekkora már teljesen elmerültem a vízben, és erőteljes mozdulatokkal kezdtem el lecsutakolni magamról a több napos, vagy inkább hetes koszt. Elszörnyedve vettem észre, hogy azért elszíneződik egy kissé a víz, és ez határozottan arra utalt, hogy bizony, volt rajtam azért bőven kosz. Egy pillanatra elgondolkoztam azon, hogy kicsattogok a ruháimért, és azokat is bedobom ide, de valószínűleg utána teljesen használhatatlan lenne a víz, így inkább csak a testemet tisztogattam meg a másnaposság maradványaitól. Határozottan jól esett. Mivel már kezdtem jobb lenni, nem állhattam meg, hogy visszavágjak Blue-nak.
- Hát, ilyen testtel nem is csodálom, hogy megnéznek.
  Aztán inkább fejem búbjáig elmerülök a vízben, hogy leplezzem a sunyi kis vigyoromat, na meg, hogy elbújjak, hátha a társnőm hozzám akarna vágni bármit is. Fél perc után ismét előbukkanok, de nem láttam semmi jelét a támadásnak, így megnyugodtam. Helyette más kapok. Egy:
- Köszönöm.-öt.
  Utána már inkább az én kis bestiámmal foglalkozik, aki értetlenül bámul a self nénikére, totál nem érti a kérdést, csak a fejét ingatja össze-vissza, próbálva értelmezni a helyzetet. Blue a segítségére siet.

- Szereted a vizet? Van kedved ide jönni?
  A lány a dézsa oldalát paskolja, mutatva, hogy hova is kéne mennie a sárkánygyíknak. Dracon egy pillanatig habozik, aztán megpróbál valahogy bemászni a fürdővízbe, bár kapálózik erősen, nem talál fogást. Végül közös erőfeszítések árán, de Fehér Szellem kényelmesen csücsülget a vízben és kényelmesen terül el a kádban. Élvezi a fürdést, a jó meleg vizet, annyira, hogy elkezd bohóckodni.  Fejét belenyomja a vízbe, és elkezdi az orrán kifújni a levegőt, amitől buborékok egész sora száll fel. Miután végzett a mutatvánnyal, a legőszintébb, legszélesebb mosolyát villantja meg. Úgy látszik, egyelőre megbékélt a két alkoholista gazdijával. Jó, csak szórakozz tovább nyugodtan picikém. Addig a felnőttek megbeszélik a dolgokat.
- Oké, akkor a fővárosba egyenesen. Ott kibérelünk egy szobát magunknak, hogy spóroljunk a költségeken, aztán indul a kocsma járat, vagy bordély látogatás...általában itt szoktak a pacsirták költeni. De majd minden kiderül akkor, amikor már ott leszünk.
- Én tőlem akár sátorban is aludhatunk, ha spórolni akarsz. A bordély sem rossz ötlet. Akár be is épülhetek.
  Feleli egy nevetés kíséretében, miközben dögönyözi, szeretgeti Dracon-t.  Szerencsés egy nótás. Csak cukinak kell lennie, meg néha kedvesnek, és már rögtön a lányok fürdővízébe kerül. Azt hiszem, hogy nekem is használnom kéne néha már a bájaimat?
- Hát azért a városban csak nem fogunk sátrazni, ki tuda még, hog milyen vendégeket kell fogadnunk, mire az ügy végére járunk. -vonom meg a vállamat, elvetve ezt az ötletet.
- Hát, fogalmam sincs róla, hogyan néz ki az a város, vagy a környezete.
~ Hát, azt én se tudom...~
- De ha nem, hát nem. S az utóbbi érvelés teljesen jogos.
- A városról akár itt is szerezhetünk információt, de helyszínen is biztos vagyok benne, hogy kisegítenének egy, az utazásban megfáradt friss házaspárt, vagy éppenséggel csak két barátot. Attól függ, hogy milyen mesével állunk elő...de minél tovább elszeretném kerülni azt, hogy bárki is gyanakodni kezdjen két sötét elfre a környéken, főleg, hogy a tündék annyira nem kedvelnek minket, legalábbis a királynőjük biztos, hogy nem.
  Ezt mondjuk leginkább Armin és Lory elbeszéléseiből szűrtem le, és rájuk hagyatkozom ilyen tekintetben. Életemben nem voltam még a Tünde Királyságban, íg nem tudhatom, hogy ott milyen állapotok uralkodnak. Azon "nemes elfek", akik kimerészkedtek az erdőjükből, eléggé vegyes képet mutattak. A legtöbbjük már hosszú ideje nem kapcsolódott szorosan Amellére Királycsajszihoz és az általa vezetett uradalomhoz, és sokkal elfogadóbbak és befogadóbbak voltak, hisz végül is, nem a saját területükön voltak. Persze, a királyságon kívül is voltak beképzelt, önmagukról túl sokat képzelő elfecskék, akik mindent és mindenkit lenéztek magukon kívül, azt már nem is figyelve, hogy emberekkel vannak körül véve. Az Ő sorsuk általában egy kés volt a hátba.
- Nekem teljesen mindegy a fedősztori, bármelyik általad kitalált szerephez fogok tudni alkalmazkodni, már amennyiben nem várod el, hogy olyan dolgokat tudjak, amikről fogalmam sincs. Tényleg, ha már itt tartunk, tarthatnál nekem gyorstalpalót a self kulturális szinten, meg politikain, stb., hogy legalább alapszinten képen legek, mert így én leszek a furcsa. Az elfekről szólva pedig...az érzés kölcsönös. Amúgy...lehet érzékeny pont a javaslatom, szóval nyugodtan hagyd figyelmen kívül, ha úgy van, szóval akár testvérpárt is alakíthatnánk.
- Szerintem nem én vagyok a legjobb self, akit a fajunk politikájáról és kultúrájáról kérdezhetsz. Hosszú évek óta nem tartózkodtam huzamosabb ideig Köd-erdőben, előtte pedig csak egy kis faluban. És amiatt nem fog senki se kinézni, ha nem ismered a vallásunk alapjait, vagy csak simán adhatod azt, hogy nem akarsz róla olyanokkal beszélni, akik nem értenék meg azt, amit mondasz nekik. De lehetünk testvérpár is, nekem is mindegy a szerep. Amíg oda nem érünk, bőven megbeszélhetjük ezeket a részleteket. De holnap akkor útnak indulunk? Pontosabban, ma este. Jó lenne minél nagyobb távot sötétben megtenni.
- Az is bőven elég lenne, ha csak annyit mondanál ezekről a dolgokról, meg úgy általában a népünkről, amik a legalapvetőbbek. Utálom hülyének érezni magam, ráadásul meg is köt a tudatlanság. Nem lehetek hiteles egy helyzetben, ha nem tudom, hogy helyesen alakulok-e hozzá. Hálás lennék érte.
  A fejemet vakargattam erre a kérdésre. Most tényleg oktassak ki valakit arról, hogy mit is jelent selfnek lenni? Nehéz mindezt elmagyarázni, hisz ez ösztönösen, a lelkünkből fakadóan jön. Az életünk és személyünk szerves része. Mit jelent sötét elfnek lenni? Tényleg, mit jelenthet? Milyennek lát minket egy külső szemlélődő? Egyáltalán, megtudom fogalmazni mindezt? Óh, komoly feladat elé állítottál szép hölgyem!
- A népünkről általánosságban? Mindenki aljas, sunyi kis szemétnek néz. Ami talán azért annyira nem nagyon igaz....legalábbis nem mindenkire, gondolom én. Az éjszaka gyermekei - és még jól is érezzük magunkat! A jelenlegi uralkodónk Armin Fairlight hercegecske...én jobban szeretem Arccy-nak, vagy Arrmax-nak szólítani. Egész rendes csávó, ha megismered. És jól bírja a piát is, ahogy bizonyította a legénybúcsúján. Felesége Loreena Wildwind - szélesebb körökben így emlegetik, számomra Lóri - azt hisze a tünde királynénike követeként és lovagjaként szolgált előtte. Arrcy városról városra járkálva tesz igazságot népe körében, soha se állapodik meg egy helyen, és elvileg a nép kedveli őt. Kultúránk középpontjában a már említett Hold áll. Hold Anyának és Apának kitüntetett tisztelet jár, az újhold által jelképezett Halált félik az ostobák. Ahogy gondolom tisztában vagy vele, két fajta self létezik: az alkoholista és az, aki alkoholista lesz. Nem, csak viccelek [/i] - mosolyodok el halványan a kis ongoing joke-ra, majd komoly arccal folytatom.[/i]- Azok, akiket jobban érintett az Átok és emiatt sötétebb a bőrük - őket csak Kormosoknak nevezik - és a cuki tejfehér bőrű istenkirályok, a holdcsókoltak. Ha jól tudom, a Kormosokat még a holdcsókoltak is valamennyire lenézik, nem mint ha tehetnének róla.
~ Most komolyan, Cris...izé, Cyne? Pont te véded meg a kormosokat? Te, aki ugyanúgy lenézed őket, pedig TÉNYLEG nem tehetnek róla?~
~ Oh, istenkém...Te miért bukkantál elő Kiril? Most nem vagyok beszélgetős hangulatomban, bár örülök, hogy nem gubóztál be teljesen agyam egy sötét zugába.~
~ Hogy pontosabbak legyünk, nem az agyadban bujkálok, vagy is hát abban a sötét tócsában, amit agyadnak jellemzel. A lelkünk van össze fonódva. Képzeld el úgy, mint ha kitölteném a testedet.~
~ Kösz a pontosítást...SOKKAL megnyugtatóbb gondolat.~
~ Rám mindig számíthatsz. Azt hiszem, most ideje vissza húzódnom. Apropó...amit Te "reggeli bajként" szoktál emlegetni...tudod, Morning Wood meg ilyenek...túlságosan jó móka, hogy leszokjak róla. Imádok szórakozni veled és "nézni", ahogy átkozódsz.~
~ Várj...szóval élvezed, hogy a himbilimbimmel játszadozol?~
~ Hogy MI?! NEEM! Félre értetted! Nem, Cyne! Bakker...én tényleg lépek...~
  Shea/Kiril ezek után ténylegesen eltűnt, bár adott a kezembe egy fegyvert saját maga ellen. Hogy én mennyire imádom őt ezért! Na de fókuszáljunk inkább Blue-ra.
- Az ilyen arrogáns szemeteket kéne kiírtani.
  A hangja sötét volt és keserű, mint aki a saját bőrén tapasztalta meg ezt a fajta kirekesztettséget és megvetést. Sajnáltam őt érte, és teljes mértékben meg tudtam érteni. Én azért utáltam már mindenkit szinte magamon és a fajtámon kívül. Azzá váltam, ami ellen harcoltam, ami a legjobban meg tudott sebezni. Óh, egy soha véget nem érő spirálba keveredtünk, aminek az alján egy újabb Fajok Háborúja születhet. Már ha volt egyáltalán előtte ilyen. Ha nem akkor ez lesz az első. A rasszizmusból fakadó végtelen vérözön.
- Na igen, de egyelőre ennyi elég is a mi dicső fajunkról. Kora este akkor neki vágunk a nagy kalandnak? - kérdeztem tőle miközben Dracit nézegettem, aki egyre jobban elterpeszkedett a kádban, élvezve a helyzetet, és a női közelséget.
- Természetesen, nincs akadálya. Addig legalább lesz időnk némi ellátmányra is szert tenni. A kérdéseimre meg útközben is válaszolhatsz.
- Megpróbálom majd megfelelő módon kielégíteni a kíváncsiságodat. - eresztek meg felé egy kaján vigyort, miközben én is folytatom tovább a fürdést.
  Még a végén mondjuk túl tiszta leszek és magamra se fogok ismerni. Szörnyűséges volt beismerni ezt. De ha legalább nem fognak húsz mérföldről kiszagolni engem, talán lopakodni is jobban tudok majd. Lehet, hogy nem ártana mondjuk legalább két naponta megfürdeni?

- Hát igen, az ellátmányt még be kell szerezni, de utána jók vagyunk. Bár még pár óra van vissza, útnak indulás előtt nem ártana még itt kajálni valamit, ha már ki van fizetve. És akkor...nemsokára megyünk madarászni. Olyan jó kedvem lesz ettől, hogy már madárt lehetne fogadni velem!
 Vigyorodok el, aztán vissza idézem az egyik előző beszélgetési fonalat a bordélyokról és csajozásról. Tökéletes befejezése lesz a mi kis beszélgetésünknek, pont ki fog tartani addig, míg mindketten nem végzünk az öntisztítási folyamatokkal.
- Akkor egyszer feltétlen el kell mennünk közösen bordélyozni. Bááár...nőzni nem nőzhetek és nem is akarok.
  Az utolsó szavakat szinte már csak suttogva ejtettem ki, ahogy az ablakon bámultam ki. Elmém és szívem mérföldek százait szelte át, hogy megkeresse azt a nőszemélyt, akinek oda adtam őket. Vajon hol lehet most? Lelki szemeim előtt egy vándorló női alak képe derengett fel, tógában, és csuklyás ruhában, ahogy körülötte homok kavarog, és aranyszín szemeivel a távoli tájakat fürkészi. Aztán a kép elhalványult és visszatértem a saját valóságomba.
- Nem értem, hogy férfi létedre miért nem, de a te dolgod. Furcsa vagy, tudsz róla?
- Nem vagyok furcsa. Csupán...hát, a szívem már másé és megcsalni meg nem akarom őt. De egészen addig, míg csak incselkedni kell a bájos hölgyeményekkel, míg el nem kezdenek csacsogni, addig én benne vagyok!
- Hmmm, érdekes amit mondasz? Az milyen? - kezd el érdeklődni Blue a szerelem kérdéskörben.
  Van egy olyan halvány érzésem, hogy nem én lennék a legalkalmasabb személy ennek a megvitatására vagy elmagyarázásra. Megtapasztaltam már, milyen érzés szeretni valakit, és milyen az, amikor viszont szeretnek, de a mi kapcsolatunk messze nem egy átlagos, szerelmes történetbe illő mese. A miénk inkább a tragédiákba illő kapcsolat, ahol a hősnő és a hős csak ritkán találkoznak, akkor is rövid időre. Kevés az az idő, ami megadatik nekik, és akkor sem tudják kihasználni azt...és végül a sorsuk újra elválasztja őket, ismét külön utakra mennek, csak hogy ismét hónapokig ne lássák egymást. De végül mindig össze futnak. De akkor is, ez határozottan nem egy tipikus szerelmi történet. Nem olyan, mint mondjuk Lory és Armin története. Nagyon nem olyan.

- Már mint mi milyen? A szerelem? Óh, leányzó....ezt vagy ezer szóval lehet leírni, vagy egyel sem. Amíg nem tapasztalod meg teljes igazában, addig költeményeket is költhetnék róla, ódákat zenghetnék. Röviden összefoglalva: éled az életedet, és azt hiszed, hogy egy teljes, egész lény vagy. Egészen addig, míg nem találkozol a szerelemmel. Akkor jössz rá, hogy mennyire is tévedtél, és csak amikor vele vagy, akkor érzed azt, hogy minden a helyén van, hogy egész vagy. Két lélek ilyen szintű összekapcsolódása...a legszebb dolog, ami történhet az életedben.
  Amire nem számítottam, hogy ez a kis ömlengés ennyire meg fogja hatni Blue-t. Ahogy egyre jobban bele lovagoltam magam az érzelmek még így is gyenge, és semmit mondó leírásába, a leányzón látszódott, hogy vagy rosszul lesz, vagy félelem tör rá. Nem tudtam eldönteni, hogy még is, melyik írja le jobban a helyzetet, de meglepődtem ezen. Mi a fene? Most jött talán rá, hogy egész életében szeretett valakit, csak nem értette ezt az érzést, és most sajnálja az elvesztegetett időt? Vagy attól ijedt meg, hogy valami ennyire komplex is lehet? Talán nem hitte el, hogy létezik az igazi, őszinte szerelem, és nem csak a pénzen megvásárolt, olcsó és rövid távú kéjelgés? Milyen titkok és elfojtott vágyak, érzelmek lapulnak meg a múltadban, Blue? Mi a teles élettörténeted? Mitől ijedtél meg ennyire?
  A fel nem tett kérdést nem tudom magamnak megválaszolni. De a témát ennyiben hagytuk, mindketten a gondolataink közé merültünk. Én magam végeztem a fürdéssel, így kitápászkodtam a vízből, és egy, az elválasztóra helyezett törölközővel alaposan megszárítgattam magam, aztán gyors magamra kapkodtam a ruháimat, inkább Blue-ra bízva az ellátmány összeállítását. Aztán, amikor leszállt a Nap, mi is útnak indultunk...

Felhasználó profiljának megtekintése

5 Re: Magánküldetés: A Szemtelen Pacsirták on Pént. Szept. 22, 2017 11:34 pm

Crispin Shadowbane

avatar
Sötét Tünde Bérgyilkos
Sötét Tünde Bérgyilkos
Jó pár nappal és több tucatnyi mérfölddel később, Zephyrantes kapujában

 Az utazás azért jó pár napot felölelt, még úgy is, hogy a cuccaink nagy részét Blue hátasára akasztottuk és vele cipeltettük. Az erdőségen keresztül vágni mindig kihívást jelentett, bár azért java részt kitaposott úton mentünk, de nappalonként mindig meghúzódtunk a sűrű lombkorona alatt, hogy tudjunk valamennyit pihenni a tűző napsugarak ellenére is. Mire az utunk az utolsó fordulót vette és megláttuk Zephyrantes kapuját, a hátam már tiltakozott minden mozdulat ellen, a lábaim majd' lerohadtak és a készleteink is a végére jártak. Akárhogy is csinálta Blue, szinte tökéletesen kiszámította, hogy mennyi ellátmányra lesz szüksége két felnőtt selfnek, egy lónak és egy sárkánygyíknak úgy, hogy nem kellett szűkölködnünk. Szerencsére menet közben bőven volt tiszta vizű csermely vagy patak, ahol a kulacsokat újra tudtuk tölteni friss vízzel és a kora esti mosakodáshoz is megfelelő volt...bár túlságosan hideg ahhoz, hogy hosszú perceket pancsolhassunk benne. De most már minden kínlódásunk a végére ért. Megérkeztünk. El sem hiszem. Az idő még mindig estére járt, ami számunkra teljesen megfelelt. Előbb vettük észre az őrt, mint ahogy az megpillanthatott volna minket, de így is egyenesen a hatalmas kapuhoz mentünk. Nem terveztünk beszökni a városba. Csak adjuk a szerepünket és minden rendben lesz!
- Szép estét! Mi járatban erre?-érkezett a kérdés elf nyelven. De jó volt végre normális nyelven dumálni és nem az emberek zagyva németén. Szinte öröm volt hallani ezeket a szavakat, még ha egy elf átkos pofájáról is.
- Üdvözletem a csodálatos Zephyrantes minden lakójának! -adtam az örömteli utazó szerepét, amit még csak nem is nagyon kellett megjátszanom. Örültem, hogy vége az utazás ennek a szakaszának! - A nevem Crowne Dawnblade, a szolgálatukra.
 Egy tiszteletteljes meghajlást mutatok be, amivel egyrészt elfedtem azt, hogy egy ideig tényleg gondolkoznom kellett, mire eszembe jutott a családnév, amit megbeszéltünk. Aztán felegyenesedek és folytatom.
- Egyszerű utazók vagyunk, akik Veronia csodáit kívánják meglátogatni és ahogy hallottam, Zephyrantes a Tünde-erdő, sőt, a környező vidék legpompásabb városa. Ilyen szép látványt pedig nem hagyhatunk ki, és ha lehetséges, pár nap, vagy akár egy-két hét erejéig maradnánk is.
~ Egészen addig, míg be nem gyűjtünk minden egyes kis madárkát, és Gusztusos Rexike elé nem cipeljük a fejüket. Mi ilyen "csodákban" utazunk, drága barátom.~
- Üdv, May Dawnblade vagyok.
  Mutatkozik be illendően a hugicám is, aki szégyenlősen húzódik a hátam mögé, jól adva a megilletődött fiatal lányka szerepét, aki tényleg még nem látott eleget a Veronia-nak nevezett rémálomból. Olyan megkapó ez a szégyenlősség!
- Valóban csodás hely, generációk óta itt él a családom. Menjenek nyugodtan tovább.
- Köszönjük kedvességét, jó uram!
  Az őr utat adott nekünk és a négyesünk beszambázott a városba. Késő este volt, így nem túl sok elf lézengett az utcákon, mindegyik már a lefekvésre készült, csupán azok maradtak kint, akiknek feltétlenül muszáj volt. Őrök, járőröző katonák, pár alak, aki mulatozni készült és az olyan elvetemült alakok, akik nem fáradtak le teljesen a nappali melózás miatt. Sajnos tényleg túl sötét volt ahhoz, hogy teljes pompájában élvezhessük a város által nyújtott látványt, hisz akármennyire is jól láttunk a sötétben, a teljes napfény adja vissza ennek a helynek a szépségét - legalábbis ahogy hallottam. Most egyelőre az igen csak kihaltnak tűnő külvárosi területen voltunk, ahol a szegényesebben berendezett épületek voltak jellemzőbbek. Itt inkább a kisebb kereskedők és fogadók csoportosultak, akik igyekeztek lecsapni a városba érkező látogatókra. Amint az őr hallótávolságán kívül értünk, az emberek nyelvén dumáltunk tovább Blue-val, hogy minél kevesebben érthessék a beszélgetésünket.
- Akkor vegyük az irányunkat a legközelebbi fogadó felé?
- Az lenne a legcélszerűbb. Az első pár napban amúgy sem ártana kicsit beilleszkedni, vagy olyasmi. Sok dolgunk egyelőre amúgy sem lesz.
 Ebben igaza van. Addig, amíg meg nem találjuk a lehetséges célpontokat, vagy azokat a közegeket, ahol meghúzódhatnak, addig sok akció nem fog kijutni nekünk. Nem akartam elkapkodni ezt a küldetést. Tudják, hogy vadásznak rájuk, legalábbis Gustav emberei a többi területen már össze kapkodta őket. Elég lesz csak egy kis gyanú, hogy valaki készül rájuk lecsapni és szétrebbennek, mint riadt madárkák, akiket megzavartak lakomázás közben. Óvatosság. Ez volt a legfőbb fegyverünk egyelőre. Viszont nem mindenki volt ennyire óvatos, ahogy azt nemsokára egy elf be is mutatta nekünk. Olyan hangosan ordibált és csapkodott a kezével, hogy rögtön magára vonta a figyelmemet. Nincs is jobb, mint egy részeg. Őt könnyen ki lehet használni és valószínűleg tudja a legolcsóbb fogadók pontos helyét. Nekünk pedig az kellett. Nem akartam túlságosan sokat költeni itt, nehogy kifussunk a pénzből idő előtt. Pár másodperc után már meg is fogalmazódott bennem az elhatározás, hogy Őrá bizony le fogok csapni!
- Hey, yo guy! Com 'ere and sing that song to us!
  Hívtam fel magunkra a figyelmet, miközben mélyen lenyúltam magamba, hogy elővegyem a "részeges modort", amit most akartam eljátszani és tökéletesre fejleszteni, hogy minél hatásosabban tudjam adni. Menet közben sikerült előhalásznom a tartalék boros flaskámat is, aminek a tartalma igen csak megcsappant az út közben, akármennyire is felkészültünk ebből az alapvető ellátmányból. Mielőtt még haverunk ide ért volna, gyors Blue-hoz fordulok.
- Imádok barátkozni, mondtam már?
- Mint ha kellett volna -neveti el magát csengő hangom, egy pillantást vetve a flaskára és a részegre is.- De úgy látom, szükség lesz utánpótlásra. Már is hozom.
  Azzal már el is indult volna egy közeli kocsma felé, amit a cégér hirdetett, de ekkor becsapódott az elf, és olyan módon ölelt át engem, mint ha a világ legjobb cimborái lettünk volna. Nagyon megható jelenség volt, meg kell hagyni.
- Ohhhh! I wisssss I was back home in Derryyyyyyyy!
~ Óh, bakker, ennek zamatosabb a kiejtése, mint az enyém! Szégyenbe hozna egy elf engem részegeskedésben? Na meg az anyját, azt! EZT NEM HAGYHATOM!~
- Oy, then why are you not in Derryyyy?
- Me sweet Derry be in ruins, mate.
- That's a shame. Poor Derry. Care to tell what happened? I'll buy ya a drink matey!
  Igazából rohadtul nem érdekelt, hogy mi is történt Derry-vel, meg mi nem, de ezt nem mondhattam el neki, még a végén megsértődik és nekünk támad. Puszta kézzel. Egy részeges mindig is kiszámíthatatlanul viselkedik, és amíg a kedvükben jársz, és érezteted velük, hogy törődsz azzal, mi is a bajuk, addig sokkal hajlamosabbak a kívánságaidat is teljesíteni, vagy csak szimplán úgy viselkedni, ahogy azt elvárod tőlük. Szimpla pszichológia, amihez szükségeltetik az, hogy a self maga is egy mocskos részeges legyen.
- Sacked by some arseface bandit leader, nothing fuckin' remains there save for some poor sobs trying to rebuild it.
  Igyekeztem elmorzsolni pár könnycseppet, hogy meghatódottnak tűnjek, de nem akart sehogy sem összejönni. Nem az én problémám az, hogy mindenféle hülye bandita járkál erre felé, és számomra tejesen idegeneket mészárolnak le. Csak hajrá! Minél kevesebb beképzelt farok, annál jobb! Kár, hogy nem végeztek jobb munkát. De ezt meg megint nem mondhattam ki hangosan.
- Sorry, to hear that. One drink for all the souls lost there.
  Csóválom meg szomorkásan a fejemet. Remélhetőleg többet már nem fogja előhozni Derry-t és szegény sorsát. Menet közben Blue igyekezett tovább folytatni az útját a kocsma felé, azonban a részeges haverunk azon nyomban megállította őt.
- Az szar hely!
- Úri hölgek társaságában...tudod...öhm,...hogy ishíjják aztatat. Nyah, úri beszééd, cimbikém! Tessék, igyál bort!
- Ó igen? Nagyon sajnálom! Tudnál akkor mutatni nekem egy megfelelő helyet?
  Teremtem le a férfit, aki nagyon csúnya beszédmódot vett elő. Ez tényleg nem illik. Ki a franc engedte meg ennek a hülyének, hogy káromkodjon?! Hát a pofám leszakad, esküszöm! Inkább átnyújtom neki a flaskát, szórakozzon azzal.
- Amúgy miért sza...mócás az a hely?
  Válasz helyett elfogadja a borostömlőt és alaposan meghúzza azt. Csak néztem, ahogy folyik le a drága nedű a torkán és azt kívántam, bár csak valami olcsó kis szart nyomtam volna a kezébe. De végül egy hangos sóhajtás kíséretében elveszi a szájától a kulacsot, és hajlandó lesz válaszolni is.
- Láttam minap, hogy a kocsmáros beleköpött a söröshordókba, meg amúgy is vizezik a sört. Ha jó helyet akarnak, akkor mennyenek' a Jámbor Őrzőbe! Drága, de olyan erős italt mérnek, hogy ketteje áll tőlle az ember füle!
- Heh, erős ital? Tüncikém, te selfekkel beszélsz. Nálunk a reggeli szájvíz 50 foknál kezdődik. Gyere, igyunk egyet Derry dicső emlékére!
  Igyekeztem azért valamerre terelni a beszélgetés vonalát és a részegest is, mielőtt még túlságosan felvonná ránk a figyelmet. Blue közben kissé megzavarodott attól, hogy nem mondták el neki, még is, merre is található az a Jámboros Őrző, és a lova is követte őt tanácstalanságában. Végül úgy döntött, hogy marad a mi társaságunknál. Csak sajnálni tudtam őt a szegényes választásért. Egyikünk se volt egy túlságosan normális egyén, azt meg kell hagyni.
- Vezess minket, kérlek.
- Hallottam a nagy kormos itózásokról', de még egyet se láttam, aki tíz sernél többet megivott volna!
~ KORMOS?! DID YA SAY "KORMOS"? KI NYÍRLAK TÉGED TE SZERENCSÉTLEN!~
- Vannak ám még jó helyek a városban az Őrzőn kívül is! Ha tényleg olyan nagy ivók, akkú', mondom, hova is érdemes menni, szép csúszós köröket lehet itten' csúsztatni.
 Pofázik tovább, miközben nézelődik körbe, szemmel láthatólag próbálva belőni, hogy egyáltalán, hol is van jelenleg. Király. Mi kifogtuk egész Zephyrantes legdebilebb részegesét. Csodálatos. Csodálatos. Mi más kellhet még nekünk egy több napos utazás során? HÁT PERSZE, HOGY EZ A SZERENCSÉTLEN! Csak gyorsan mutassa az irányt, aztán takarodjon a jó bánatos fenébe a közelünkből. Ahogy elnéztem, Blue-nak se nagyon tetszett a kormos megjegyzés, szinte tüzet lövelltek a szemei, és látszódott rajta, hogy igen csak megfeszül. Én se nagyon örültem ennek a lekezelő megjegyzésnek...
- Ko...-inkább visszafogtam magam, hogy leordítsam a fejét.- Oké, igen, tudunk inni, azt meg kell hagyni.
- Tíz ser a bemelegítő nálunk, hogy ne üres gyomorra igyunk, hagyjad már. Először az Őrző, utána a többi hely. Remélhetőleg valami jó kis andalító zenét is játszanak itt a helyiek. Szeretnék megismerkedni a kultúrátokkal, drága Testvérem az Alkoholban!
- Aye!
  Kiált fel, valamit helyeselve, amiről fogalmam sem volt, hogy mi, aztán megindulunk végre a fogadó felé, menet közben tovább folytatva a beszélgetés folyamát, ami leginkább a self alkoholizmus körül keringett. Pedig én az elején tényleg csak viccnek szántam, hogy a selfek részegesek...de úgy látszik, hogy TÉNYLEG azok vagyunk. Hihetetlen...milyen kép alakulhatott ki rólunk a világban ezek után? A részeg haverunk még mindig nem nagyon tudott nekem hinni, de egyelőre rám hagyta a dolgot, ahogy Blue is, aki csak csendben követett minket az Őrző felé.
- Hiszem, ha látom, de látni mán' csak egy körig vagy kettőig, mert ha nem érek haza egy pár fertályórán belül, az asszony úgy szét fogja verni a fejem a sodrófával, hogy megint nem tudok inni egy napig.
~ Szööörnyű sors, te szegény szerencsétlen!~
- Aye, lesz, az mindig van, mindenhol. Jó dalnokok élnek erre, aszondják' az elf zenészek a legjobbak a világon.
  Erre mondjuk egy kicsit megnyugodtam. Amennyiben tudnak mocskos, alpári kocsma nótákat előadni, amitől minden férfinek felélénkül a libidója, és csak folyik a sör meg a kurvázás, az nekem nagyon is megteszi. Bár előre sajnálom a kocsmáros csajokat. De hát... a részeges szerephez "sajnos" hozzá tartozik a feszes hátsók taperolása is, és az asztal mellett elhaladó leányzók ölbe rángatása. Nagyon nehéz lesz ezt a szerepet adnom...de mindent a küldetésért!
- Hát, az az egy-két kör is bőven elég lesz nekünk, hogy megismerkedjünk a legjobb fej elffel a környéken! Te egy igazi cimbora vagy, akit büszkén avatnánk akár tiszteletbeli selfnek is, tekintve, hogy mennyit tud iszogatni! Egy hős vagy! Azokra a zenészekre meg igazán kíváncsi lennék...
- Akkó' jó' van.
  Szúrom közbe az utolsó mondatot sötét tónussal a hangomban, ahogy elmerengek már azon, hogy de jó móka lesz felvágni a hasukat, és elvágni a torkukat, hogy ne tudjanak többet kornyikálni. Aztán elhessegettem magamtól a gondolatot, ezzel majd ráérek később is foglalkozni.
- Messze van még?
  Kérdezem tőle mert most már igazán letenném a seggemet egy székre, hogy kiheverjem az utazást, és öntözném a torkomat édes mézsörrel. De haladtunkban inkább csak random kocsmákat kezd el mutogatni nekünk. Pompás. Messze vagyunk még? Ott vagyunk már?
- Az is jó hely, a Férges Alma fogadó almabora a legédesebb a városban! Aszondja, hogy úgy öt percre. Eléggé nagy hely ez, komolyak a távolságok. Amíg nem itt laktam, én se hittem, hogy ekkora lehet.
~ A komoly távolságok a fogaid között vannak...illetve eléggé komoly távolság választ el téged és a "társadalmilag helyesen funkcionáló, teljes mértékben életképes egyed" fogalmától.~
  Annyira szívesen megosztottam volna vele hangosan is ezt a gondolatot. Inkább a többieket néztem meg, hogy mi van velük. Dracon csak erősen fintorogva méregette a csöves részegest, és nem sok választotta el őt attól, hogy kegyelmet gyakoroljon rajta és átharapja a torkát. Blue inkább Arfumot etette egy répával, semmint hogy kisegítsen engem a részegessel való egyezkedésben. Imádni való, hogy mindig enyém a legnehezebb feladat!
- Igen...biztató egy név. De ha az almabora jó, én benne vagyok! Még életemben nem ittam almabort úgy, hogy elf zenészeket hallgatok. Eddig csak a mocskos emberek úgy nevezett "trubadúrjaihoz" volt szerencsém.
  Köpetem hangosan placcsan a macskaköves utcán. Tényleg nem kedveltem az ember bárdokat, semmi fantázia nem volt bennük és mindenképpen bele kellett vinniük valami vallásos hazugságot a történeteikbe, még a kocsma dalokba is. Túlságosan is el voltak szállva a hazugságaiktól.
- Nem tom' miér' ez a neve, de nem is érdekel, jó az ital és olcsó, hogy mi van benne, lényegtelen.
  Szinte láttam az arcán, ahogy próbálja kitalálni, hogy mi is akar lenni az a trubadúr. Csodálatos. Nem elég, hogy részeges és szánalmas, de ezek mellé még ostoba is. Lehet ezt tovább fokozni, kérem szépen?!
- Igen, azok aztán rettenetesek, rettenetesek, ha mondom! De az elf zenészek olyan tisztán énekelnek, mint ha csak kristály lenne, s olyan mocskos dalokat, hogy lehet a húga fülét be kéne fognia!
~ Hehe, jó vicc. Szerintem előbb csatlakozik a zenészekhez és megszabadulva pár ruhától még náluk is mocskosabb dalokat kezd el kornyikálni.~
- Óhh, az én húgicámat nem kell félteni. Igazán karakán egy nőszemély, nem igaz, sis?- fordulok hátra egy köcsög kis vigyor kíséretében Blue felé, hogy bevonjam őt is ebbe az elmebeteg beszélgetésbe, ne egyedül szenvedjek.
- Na de bátyus! Mit nem mondasz idegen férfiak előtt!
  Az állam majdnem leesik, hogy Ő hogy tudja ilyen jól adni az ártatlan, szende kis szűz szerepét. Behalok ezen a lányon, esküszöm.
- No, a' már szép dolog, a karakánság meg a talpraesettség, igen!
  Bólogat a barátunk, én meg majdnem tarkón csaptam őt, csak hogy jobban tudjon bólogatni, és egészen a kövek szintjéig vigye ezen tudományágat. De vissza fogtam magam, inkább lelket öntöttem a csapatba.
- To the pub! For the glory of cheap and good wines...and dirty musicians. Yohoho!!!
    Végre-valahára úgy látszik, hogy kezdünk megérkezni az úti célunkhoz. Legalábbis a férfi szemmel láthatólag egy két emeletes épület felé irányítja kacskaringós lépéseit, aminek a bejárata felett egy cégér lengedezik. Alaposan megnézem magamnak és hamar rá kell jönnöm, hogy ez bizony nem a "Jámbor Őrző" hanem a "Jámbor Őz". Azért ahhoz is kell már egy bizonyos fokú részegség, hogy valaki félre mondja az egyik jó fogadónak a nevét, de inkább ráhagytam. A férfi megáll a bejárat közelében és végig méri az épületet szerelmes tekintetekkel. Végre megérkeztünk. El sem hiszem. Akkor most akár...takarodhatnál is innen a fenébe?
- No, itten volnánk...
- Jám Bor Őrző? -ejtem ki direkt rosszul a nevet, nehogy össze zavarjam szegénykét.- Mi a rákos fene az a Jám? Mert a bort aztatat még én is ismerem ám vala, cimbikém!
- Hát, olyan jámbor, tudod, szelíd. Mint a jó bor, csak az erős is, a jámbor meg nem feltétlenül...Bár lehet!
  Na nem, ehhez a gondolatmenethez én még nem vagyok részeg! Inkább gyorsan az ajtóhoz sietek és mint egy megmentőre tekintek. Szélesre tárom azt és végig nézek az összegyűlt seregleten. Az orrom beissza magába az alkohol édes illatát, a fülem a zsivajt, a szemem a sok új arcot. Ideje akkor megmutatni, hogy miért is jöttünk.
- Na, megmutassuk, hogy mi is az az igazi self módi ivászat?
  Mire visszanézek, Blue már el is tűnt, vele együtt a lova is, amit gondolom kikötöz estére, így végül csak Dracival és az ismeretlen részegessel megyünk be a fogadóba, hogy elfoglaljuk a helyünket az est hátra lévő részére. Kissé izgatottan török utat magamnak, mint egy hajótörött, aki végre közeledő hajót lát. Számomra most az alkohol lesz az édes megmentő.
- Mutasd, de csak gyorsan, mert nagy a sietségem.
~ Óh, Hold Anya fogadj kegyedbe!~
  Végül levetem magam az egyik székre a pult mellett és rögtön szemezgetni kezdek a csapossal, mire észreveszi, hogy új vendég érkezett hozzá és felém fordul.
- Három korsó sört ideje, csapos! A legerősebbikből! Te iszol valamit? -nézek tök ártatlan tekintettel a csávóra. - Mert ez nekem bemelegítésnek tökéletes lesz...
- Iszok, de csak egyet, mert mennem kell majd. Nagyon jó erős sert főznek itt, Bolondító néven, levendulával és mézzel, érdemes megkóstolni, plána az igazi ínyenc ivóknak!
  A kocsmáros nem reagál a szavaimra, de nemsokára visszatér három korsó, igazán ízletesnek kinéző sörrel, amibe valami érthetetlen okból kifolyólag zöld gallyakat pakolt. Nem értem, hogy ennek mi értelme, de csak a vállamat vonogatom. Furcsa egy perverzió ez...
- Hát, maximum mi nagyon megbolondulunk tőle, akkor már bőven megéri ez a kis serital nekünk. Látnád a hugicámat részegen.
  Suttogom a férfi fülébe szavaimat bizalmasan. Egy kicsit bosszút állok Blue-n azért, amiért egyedül hagyott engem ezzel a rakás szerencsétlenséggel. Aztán inkább a korsót méregetem bizalmatlanul. Még mindig nem sikerült túl tennem magamat ezen az egész felszolgáláson. Óvatosan halászok ki belőle egy ágat, és elkezdem rágcsálni, mert első tippem az lenne, hogy ez valami apetit, vagy csak így adja meg az igazi ízét. Hamar rájöttem viszont, hogy ez nem túl jó ötlet, mert igazán kesernyés volt és faízű - minő meglepetés! Nem akarom a helyieket megsérteni azzal, hogy kiköpöm a gazt, így a számba kerülő kis törmeléket lenyelem, a kikívánkozó hányást visszanyelem és inkább a fülem mögé tűzöm az ágacskát. Végül a korsó tartalmát egészben legurítom, és elégedetten cuppantok egyet.
- Óh, ez valami csodálatos! A Te egészségedre, drága cimborám! És mindenki egészségére!
  Ordítom el magamat, mint egy igazán jól nevelt self, aki máris barátkozni akar az összes itt jelenlévővel. Csak pár morgást kapok válaszol, a többiek le se szarják, hogy én még is, mit produkálom itt magamat. Álnok, aljas gazemberek! Hogy szorulnátok egész életetekre ezen gallyak rágcsálására hülye fa-imádó gyökerek... Aztán mire kigorombáskodom magamat, jövök rá, hogy Blue is megérkezett és koccintott velem. Wow, ez a részlet nekem teljesen kimaradt. Túlságosan is a gazra meg a piára koncentráltam. Az elf barátunk még bőven nem végzett a korsójával. Drága hugicám viszont igen csak jól nevelt volt.
- Csapos, kérünk még hármat!
- Nincs semmi ízük, már én is próbáltam. Aszondta a kocsmáros régen, hogy ezek a korsók különleges fából vannak, a rajta lévő kis hajtások pedig a sörtől nőnek ki, mert ez a fa nagyon szereti a sört, pont mit mi!
  Aztarohadt! Hát itt már a fák is alkoholisták! Azt hiszem, hogy a végén még tényleg megkedvelem ezt a helyet! Ez lenne aztán az igazán csak nekem való hely! Nem, várj, ez rossz dolog! Egyszer csak életre kelnének a fák és meginnák az összes sört, felháborodva azon, hogy nem itatom őket! Az viszont már rémálom lenne. Draci számára ez az egész iszogatás kezdett át rémálomba menni és nem nagyon élvezte a helyzetet. A csapos pedig csak rezignáltan töltögette újra a korsókat. Áldom a szívét érte!
- Eh, mindegy, gondoltam, ez valamiféle helyi szokás, hogy megkóstolunk mindent. De ha még a növénynek nincs is íze, azért egy próbát bőven megért...és szerintem jól áll itt, hajdísznek nekem!  Imádom az elf kultúrát, a sör-imádó fáikkal. Lehetek tiszteletbeli elf?
 Nézek nagy boci szemekkel a kocsmárosra, aki csak hitetlenkedve csóválja a fejét, ahogy ismét egy teljesen idiótával sodorta őt össze a sors, és inkább nem méltatja válaszra a kérdésemet. Bunkó paraszt...
- Nem hallottam róla, hogy szokás lenne, de baj nem lesz belőle.
- Hát, akkor most új szokást teremtek...nem szabad bele merülni a megszokásba és a régi dolgokba. Mindig keressünk valami új módot kreativitásunk kifejezésére, eh, matey?
  A férfi nem válaszolt, inkább az egyik sarok felé fordult és az ott összeverődött társaságot kezdte el kémlelni.
- Halljátok a muzsikát? Szépen játszanak az elfek, pláne, amikor csoportba verődnek a dalnokok. Mindegyik próbál a másikra tromfolni, s versenyeznek, ki tudja a legtöbb asszonyt elcsábítani.
  Erre a megjegyzésre már én is a dalnokok sarka felé fordulok, ahol kapásból meglátom a négy versenyzőt, mindenféle hangszerrel felszerelve. A három férfi között végül egy igen csak fiatal leányzót is észre veszek, aki talán 15-16 telet élhetett meg, és valamiért úgy gondolta, hogy jó ötlet a három kiéhezett farokhuszár közé keveredni. De legalább valamennyire feldobta a látványt, és inkább őt nézegettem, mint a zsírós hajú állatot, a kövér hegedűst, vagy a siheder fiút.
- Óh, hugica. Szerinted van esélyem annál a kis tüneménynél? - fordulok Blue felé, állammal a zenész leányzó felé bökve.
- Csak akkor fog kiderülni, ha megpróbálod.
  Mielőtt megindultam volna a pódium felé, a frissen szerzett barátunk lehajtja a maradék sörét, és fészkelődni kezd, távozáshoz készülődvén. Végre-valahára ettől is megszabadulunk és végre tényleg élvezhetjük majd az est további részét. Azért sajnálkozó arckifejezést erőltetek magamra, mint ha meghatódnék azon, hogy távozni készül.
- Nekem mennem kell. Van még pár jó kocsma a városban, a Büdös Goblin, a Tölgyajtó, a Rigófészek, hasonló helyek. Szép estét nektek, rohanok hazulra, mert az asszony megver.
~ Kik találják ki ezeket a neveket? Büdös Goblin. Most komolyan?!~
- Aztán sok sikert neked az asszonykához! És kösz a tippeket!
 Aztán ahogy a férfi távozott, én már rohantam is a zenészekhez. Menet közben láttam, ahogy Draci az egyik asztalhoz tipeg és valami kaját próbál kunyerálni az asztaltársaságtól. Szép, keltse még ez is itt a jó híremet! Mit gondolnak majd rólam? Hogy nem adok elég kaját ennek a dögnek? Mocskos kis álszent rohadék, hogy rohadjon el ott, ahol van. Aztán nagyjából ennyi figyelmet is szentelek a dolognak, hisz megérkezek a zenészek elé, és elkezdem látványosan élvezni az előadást. Azonban senki se vet ügyet rám, így a korsómat markolászom nagy magányosan. Egészen addig, míg meg nem jelenik egy igen csak vaskos hölgyemény. Már mint...tényleg vaskos! Egy gyors pillantás alatt végig mérem őt, miközben az meg táncra próbál csábítani engem. Hát végül is...élvezzük az életet, nem igaz? A nő válla fölött átnézve még épp látom Dracit, aki fuldokolni kezd a látványtól, és inkább eltakarja a szemét, hogy ne lássa a készülődő katasztrófát...de szinte hallom, ahogy ténylegesen fuldokol az elfojtott röhögéstől. Mikor lett ekkora rohadt nagy troll ez a szemét?!
- Te aljas kis...
  Szűröm a fogaim között, aztán inkább a hölgyeményhez fordulok és  elfogadom az invitálását. A mocskos dalokhoz igazítva lépteimet elkezdem pörgetni ideiglenes táncpartneremet, és úgy elkezdjük ropni a táncot, hogy pár havernak gyorsan félre kell ugrania. Két fordulat között pont rálátok Blue-ra és hüvelykujjamat feltartva jelzem neki, hogy minden a legnagyobb rendben! Carpe diem, bitches! A táncban mondjuk a végére már eléggé kifáradok, a leányzó viszont nem enged el engem, és méretétől eltekintve eléggé jól ropja Ő is. Szinte már-már kecsesnek mondanám. Valószínűleg sokat szokott táncolni. Az biztos, hogy nálam jobban csinálja, de úgy voltam vele, hogy engem aztán nem érdekel mások véleménye. Legalább Draci jól szórakozik és remélhetőleg megfullad a röhögéstől. Aztán egy kis szünet következik be a vigadozásban, amit a táncpartnerem ki is használ némi trécseléshez.
- Nem idevalósi, igaz, uram?
~ Uram? Óh, ne hízelegj nekem édesem.~
- Nem, nem idevalósi vagyok, nemes hölgyem -hajlok meg udvariasan a szépségem felé, miközben lihegve próbálok levegőhöz jutni. - Egyszerű utazók vagyunk a húgommal, akik fel szeretnék fedezni a Tündék birodalma által nyújtott összes szépséget és bájt, mielőtt ismét vissza térnénk a ködös és árnyékos mocsárba, amit egyesek Köd-erdőnek neveznek. Eddig nagyon is tetszik az, hogy ilyen könnyen befogadtak minket. És bár nem vagyok a legjobb táncos, ezért elnézését is kérem, de igen csak élveztem ezt.
  Villantok rá egy széles vigyort. Bakker, el sem hiszem, hogy alig pár perce vagyok itt, de már rögtön nyomulok az első adandó nőszemélyre, aki csak a legkisebb módon is hajlamosnak mutatkozik ilyenre. Óh, azt hiszem, hogy nagyon is hosszú idő telt el már azon bizonyos sátrazás óta. De nem, meg fogom állni! Nem lesz itt semmiféle etyepetye. Ő sem akarja ezt, ugye?
- Akkor jó helyen jár. Itt vannak jó ételek, jó italok, s hát a harmadik féle báj és szépség? -kacsint rám a nő sokat mondóan.- Abból sincs hiány.
~ Hogy mi? A franc, ez a nő tényleg rám nyomul! Na most...most még is, mit tegyek?~
- Óh, maga egyszerűen elbűvölő szép hölgyem! -nyúlok a keze felé és egy lágy csókot hintek rá. Na lehet, hogy ez szar ötlet volt mondjuk... - Élvezem ezt a helyet.
- jaj, maga pimasz! - szégyenlősködik a nő egyet, tetteti az ártatlant, mint akin nem látszik kapásból, hogy nagyon is élvezi a helyzetet. Fck my life... - Ritkán vannak ilyen kedves vendégeink, tudja, az egyik kocsmáros lány vagyok. A jó muzsikát meg már igazán szeretem. Jó a muzsika, nem?
- Jó hát! Az emberek királyságaiban ilyennek még a halvány másolatát se hallani. Keep up the good work, guys!
  Kiáltok az egyelőre csak tétlenkedő zenészek felé. Azért reménykedek benne, hogy nem kezdenek el ismét zenélni, mert még egy ilyen kör táncolás és szívrohamban fogok össze esni a kimerültségtől.  A zenészek elértették azt, hogy mit is akartam mondani, hisz ismét elkezdték hangolni a hangszereiket és nemsokára a húrok közé csaptak. Baaaaaszki....
- Aye, my friend, step it out! - szólja el magát a kövér dalnok és pillanatnyi habozás után már zenélni is kezd.- Step it out, Mary!
  A karcsú nádszál pedig őszinte örömmel karol belém, és rángat bele ismét a táncba. Ekkor jöttem rá, hogy még nem is válaszoltam neki. Próbáltam beszéddel megakadályozni azt, hogy magával rángasson. Nem akarok táncolni! Inni akarok! HAGYJÁTOK MÁR ABBA!!!
- Én pimasz, ugyan mááár! - válaszolok neki inkább egy féloldalas vigyorral. Csak folytasd tovább, Cris...csak így tovább! Ne táncolj! - Ha mindenhol ilyen jó fej kocsmáros lányok lennének, a hozzám hasonló selfek el se hagynák ezt a vidéket.
  A késleltető hadművelet nem sikerült. Lassan mindenki táncolni kezdett. Egy pillantást vetettem Blue felé, aki már valami kócos és szőrös idegennel társalgott, tőlük nem messze Draci már literally fetrengett a röhögéstől, és a szárnyaival csapdosva próbált visszahemperegni a lábaira, mert most már a hátán landolva gurult a kacarászástól. KÖCSÖG KIS SZEMÉT ÁLLAT!! Tőle elfordulva végül úgy döntöttem, hogy beadom a derekamat és táncolni kezdek. Meghajlok a hölgy előtt, jelezve, hogy készen állok a következő menetre, majd elrikkantottam magam.
- Go on lads! Let's dance!
 A zene kezd egyre jobban belendülni, és ezzel együtt a hölgy is. Olyan vadul táncolunk, hogy határozottan félteni kezdem a környezetünket és minden óvatlan egyént, aki két méteres közelünkbe merészkedik, mert itt mi mindent tarolni fogunk! A nő szemmel láthatólag nem fárad, én már levegő után kapkodva próbálok egyáltalán életben maradni és elkeseredetten kapaszkodok bele - legalább van mibe... - hogy nehogy összeessek.
- Nagyon jó táncpartner!
 Nagyon jól tudok életben maradni, ez már igaz. De nem tudtam neki válaszolni, mert ahhoz nem volt semmi erőm. Ezt a pillanatnyi engedékenységet választotta ki ahhoz, hogy közelebb húzódjon hozzám és igéző szavakat suttogjon a fülembe.
- Ha akarod, kicsit kettesben is maradhatunk a szobámban.
  Először azt hittem, hogy félre hallottam. De nem! NEEEEEEM! NEM AKAROM! MAMA, MIT TETTEM?! Ne...nem. Ez a nő nem nyomult rám, ugye? nem akar a szobájába vinni! Én nem akarom!
~ AAAAKCIÓ! AKCIÓ! VÉGRE! VÉGRE! VÉGRE! CRIS, HAJRÁ! CSAK ÍGY TOVÁBB!~
~ El se hiszem, hogy becsajoztál Cynege...jól csinálod, tesó! Csak így tovább!~
~ Roro, Kiril, KUSSOLJATOK! ÉN...na baszdmeg...~
  Igyekezem leplezni a szemembe kiülő félelmet és meglepettséget, ahogy a hölgyre nézek és csak egy sokat sejtető vigyort villantok rá. Nem érzek elég erőt magamban ahhoz, hogy meg is szólaljak. What have I done...?!

Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.