Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Kérdező vendégeknek
[Küldetés újaknak] Világok között

Hétf. Okt. 22, 2018 10:29 am by Esroniel von Himmelreich

Tegnap a régiek már észrevehették, hogy Asael nevű briósevő démonom egy alig használt …

Comments: 3

[Küldetés] - Arachnophobia (Jelentkezés)

Kedd Szept. 25, 2018 6:00 pm by Hannes von Rotmantel

[img(983px,553px)]…

Comments: 7

Magánjáték és PvP Zárás

Vas. Május 15, 2016 8:17 pm by Ciel Eisenschnittel

A topik létrehozásának oka, hogy szépen számon lehessen tartani, hogy kinek mikor van igénye …

Comments: 68


You are not connected. Please login or register

Murak Grimrider - Egy nefilim és egy nekromanta rövid története

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

Murak Grimrider

avatar
Nekromanta Halálpap
Nekromanta Halálpap
A szerelem megváltó volta,
avagy egy nefilim és egy nekromanta rövid története

Nazrea, a fiatal nefilim hölgy mélységes hálát érzett, és egy rövid imát morzsolt el Istennek, amiért meglátta azt a sűrű erdőt, amely Shadefall faluját rejtette magában. Hosszú vándorút állt a háta mögöttük, társaival, akikkel azért akarták felkeresni az eldugott kisvárost, hogy annak ritka gyógynövényeit tanulmányozzák. Nazrea gyógyítónak készült, és egész életét ennek kívánta szentelni, a többi vele utazó nefilimmel együtt. Mesterük megbízta őket azzal a feladattal, hogy keressenek, és gyűjtsenek be újfajta gyógynövényeket, tanulmányozzák azokat, halmozzanak fel minél nagyobb ismeret-anyagot. Míg vándoroltak, a nefilim-társaság nem igazán vált külön, városról városra jártak, de nem vegyültek senkivel. Sok vámpírral, és egyéb, tisztátalannak tartott lénnyel találkoztak, és a csoport „vezetője”, Usrul, nem engedélyezett semmi érintkezést velük. Nazrea nem igazán értett ezzel egyet. Usrul valóban tekintélyes volt, mesterük őt bízta meg a csoport védelmezésével, a leány mégis inkább egy beképzelt tuskónak tartotta férfiút. Nazrea meg akarta ismerni az egész világot, és az utolsó koldusnak is segíteni akart, ha hozzá fordul.
Miután megérkeztek Shadefallba, és szobát béreltek a fogadóban, a négy nefilim (Nazrea, Usrul, Abri, és Sém) kérdezősködni kezdett a városban, merre tudnának érdekes növényeket találni. A shadefall-iak gyakorlott erdőjárók voltak, de biztosították az utazókat, hogy egyrészt nem igazán lehet eltévedni az erdőben (amely bár sűrű volt, talán mágikus volta miatt az ember mindig megtalálta a hazavezető utat), másrészt gyakorlatilag bármerre el lehetett bóklászni, az ember mindig találhatott érdekes dolgokat. Miután a helyi könyvesboltban vásároltak egy-egy helyi növény-határozó könyvecskét, a nefilimek most először döntöttek úgy, hogy különválnak. Egy csöndes ima után mindannyian elindultak a maguk útján, egyenest az erdő mélyére.

Nazrea csak ment előre az erdőben, és nem győzte dicsérni az Urat a természet gyönyörűségéért. Bármerre nézett, bár sötét volt a rengeteg, mégis csodálatos volt. Egy világosabb tisztásra ért, amely  gyönyörű, kékes virágokkal volt tele. Örömében úgy döntött, elfekszik a virágok között, és kipiheni az út fáradalmait, Isten teremtésének lágy ölén.

Murak Grimrider feje teljesen üres volt. Kísérleteiben elakadt, újabb ötletei nem jöttek, így úgy határozott, sétál egyet az erdőben. Magához vette hűséges pengebotját, némi elemózsiát, Alea egyik régi könyvét, és elindult a rengetegbe. „Az elmének szüksége van egy kis kikapcsolódásra, különben hogyan tudna mindig 100 %-on funkcionálni?” Miközben az erdőben bóklászott, keresve egy kényelmes helyet, egy lágy hangra lett figyelmes. Mintha valaki imádkozna… ahogy kinézett a bokrokon túli tisztásra, egy ifjú nefilim leányt látott meg, aki a virágok között fekve dicséreteket énekelt félhangosan. „Hogy a fene essen bele, egy nefilim”- gondolta először- „Más se hiányzik nekem, csak hogy meglásson, és elkezdjen szenteskedni nekem. Egyből kiszagolja rajtam a nekromanciát, aztán jobbik esetben elkezd nekem szónokolni az élet csodájáról, rosszabbik esetben pedig szól valami papnak, hogy itt vagyok. Jobb lesz elkerülni...”- fogalmazta meg magában, de valami mégis ott tartotta. A lány hangja. Ha azt mondanánk, hogy angyali volt, nem írnánk le pontosan. Murak agya indulni akart, de a lába nem engedelmeskedett. Tovább akarta hallgatni az csodálatos éneket. Kissé közelebb lépett a bokorban, és ez volt az a klasszikus mozdulat, amikor a főhős rálép egy gallyra, ami túlságosan nagyot reccsen a súlya alatt.

Nazrea egy reccsenést hallott a bokrok mögül, ami nem származhatott egy kisállattól.
- Ki van ott? - kérdezte, reménykedve abban, hogy csak egy őz, vagy egy hasonlóan ártalmatlan állat.
Murak magában káromkodott.
- Gyere elő, nincs félnivalód – kelt fel Nazrea, és közelebb lépett a bokorhoz.
A sötételf úgy gondolta, hogy gyorsan elrejtőzik, de valami arra késztette, hogy kilépjen.
- Elnézést, ha megijesztettem, hölgyem
Nazrea egy pillanatra valóban megtorpant a sötételf láttán. „Egy átkozott” - gondolta - „Mégis, van benne valami...”
- Valóban kissé rám ijesztett, Uram, de Istennek hála valóban ön az, és nem egy fenevad tör rám a bozótból – mondta Nazrea kedvesen viccelődve.
- Megnyugtatom a hölgyet, kevés errefelé a vad húsevő, ők sokkal északabbra vannak. Igazából a legtöbb állattal így van, nem szeretik az erdő ezen részét.
- Valóban? Hogyhogy? Hiszen Isten olyan csodásra teremtette ezt az erdőt…
Murak nem akarta elmondani, hogy valószínűleg miatta, valamint Alea munkái miatt.
- Ha meg nem bántom, hölgyem… vagyis miért bántanám meg vele… bár az illem mégis… szóval hadd jegyezzem meg, nagyon szépen énekel. - Murak agya óriási fordulaton pörgött azon, hogy az agya miért pörög hatalmas fordulaton. Nem értette magát. Itt állt egy olyan lénnyel szemben, akinek a faja ősidők óta gyűlöli a magaféléket, és minden oka meglenne arra, hogy egymásra támadjanak (bár a hölgy nem tűnt egy harcos alkatnak), és mégis… Murak ott állt, mint aki odagyökerezett, és nem tudta levenni Nazreáról a szemét. A nefilim hölgy gyönyörű volt Murak szemének, arca kedves boldogságot, aranyló szeme a világ iránti őszinte szeretetet árasztotta…
- Uram – mondta nevetéssel a hangjában Nazrea – tudhatná, hogy nem illik bámulni, sokkal inkább bemutatkozni! A nevem Nazrea, vándor gyógyító vagyok.
Murak ekkor vette észre, hogy valóban bámulta a hölgyet egy jó darabig… agya teljesen felmondta a szolgálatot…
- Mi? Ja, persze, hogyne… szóval a nevem Mir… akarom mondani, Murak, igen, Murak…
Nazrea nem tudta megállni, és kuncogni kezdett.
- És ha meg nem sértem, mit keres ebben az erdőben? Esetleg ön is Shadefall-ban él?
A sötételf összeszedte magát, mégsem tűrhette, hogy elméje cserben hagyja, egyenesen, és normálisan kellett válaszolni, ha nem akarta, hogy titka véletlenül kitudódjon…
- Elnézést kérek. Szóval igen, itt élek, ha nem is a városban, de ahhoz közel az erdőben.
- És mivel foglalkozik?
- Nos… afféle tudós vagyok, ha szabad így fogalmaznom, itt végzem a kutatásaimat.
- Ön is a növényeket kutatja itt? - Nazrea már nagyobb bizalommal volt a sötételf felé, és közelebb lépett hozzá. Ekkor viszont valami hideget érzett. Valami sérülést Murak lelkében.. ilyen sérülésük csak…
- Uram, ön egy nekromanta? - lepődött meg, és hátrált egy lépést.
Murak elszomorodott. Botor módon túl közel engedte a nőt, és ennek megjött a böjtje.
- Nos...
- És mégis, mit keres itt? Talán a falusiakat akarja megtámadni? - kérdezte a nő ártatlanul.
Ekkor Murak összeroskadt. Nem bírta tovább. Sokan fenyegették már meg, és voltak előítéletesek, de ez most már sok volt számára. Ordítva kelt ki magából:
- Miért gondolja mindenki, hogy én ártani akarok másoknak? Miért van az, hogy bárki, aki megérzi rajtam a nekromanciát, vagy meg akar ölni, vagy megfenyeget vele, vagy azt kérdezi, le akarom-e mészárolni a körülöttem lévőket? Elegem van már ebből!! én nem akarok semmi mást, csak tanulmányozni az élet energiáját, újrahasznosítani azt, megismerni a világot ezen a szemszögön keresztül! Miért bűn ez? Hát tudja mit, kedves hölgyem, a bokorban ott van egy pengés bot. Ha maga olyan szentnek gondolja magát, és elítél, most azonnal szúrjon szíven a feltételezett, vagy más nekromanták által elkövetett bűnökért! Ha még egy ilyen tiszta lény, mint maga, még maga is bűnösnek tart, elítél, és nem tart méltónak az életre, akkor csak tessék. Akkor már meg sem akarom ismerni ezt a világot, amely csak előítélettel van tele!
Murak térdre esett, és sírni kezdett. Minden érzelme az elmondottakkal kapcsolatban kitört belőle, abból az emberből, aki mindent el tudott fogadni, hideg fejjel tudta szemlélni a körülötte lévő világot, annak történéseit, és rideg közönnyel és lenézéssel tekintett az őt ócsárlókra. De erre a tiszta lényre nem tudott így tekinteni. Erre a gyönyörű nefilimre, akiből akkora szeretet áradt a világ felé. Ha ő is elítéli, akkor tényleg bűnös lehet. Akkor tényleg minden értelmetlen…
Nazrea elsétált mellette, felvette a bokorból a pengebotot. A sötételf felé hajolt, szúrásra készen… és Murak mellé döfött a földbe. De a sötételf legnagyobb megdöbbenésére ugyanezzel a lendülettel a nefilim átölelte a nekromantát, és ő is keserves zokogásba kezdett. Nazrea ugyanis meglátta a jót a Murakban. Meglátta, hogy ő valójában nem akar ártani senkinek. Maga sem tudta megmagyarázni, de nem tudta volna ezt a sötételf nekromantát gonosznak nevezni. A lelkiismerete nem engedte volna, és talán Isten sem. Így sírtak egymás vállán, a világ gonoszságát siratva. Hogy az előítélet, mások gonoszsága miképpen árnyékolhatja be két lény találkozását.

Órákig feküdtek a fűben, és beszélgettek. Nazrea nem győzött csodálkozni Murak történetein, tervein, álmain. Amik külön-külön szörnyűnek tűntek, az a sötételf szájából mégsem hallatszottak annak. Holtak feltámasztása, élőhalottak, örök élet… Murak mindezeket csak azért tette, hogy jobban megismerje az élet és a halál kapcsolatát. Az álma, hogy hatalmat szerezzen, nem arra ment ki, hogy embereken uralkodjon, hanem hogy jobban felfedezhesse a világot, Isten teremtését. Csodálta a nekromantát, és… elkezdett vonzódni hozzá. Maga sem tudta megmondani, miért… valami… az a szabadság, amivel Murak élt, nem törődve az előítéletekkel, a hátráltató tényezőkkel, mégis, összhangban a törvénnyel, senki élőnek nem ártva, aki nem érdemli…

Nazrea azon kapta magát, hogy Murak ajkát nézi. Murak azon, hogy Nazrea szemeit. Az aranyszínű szemek feljebb fordultak, és az ő szemeit nézték. Egy végtelen pillanat múlva pedig…

Usrul teljesen kétségbe volt esve. Nazrea sehol sem volt, az erdő besötétedett. Társaival hiába keresték, sehol sem találták. Kérték a helyieket, hogy segítsenek ők is, mire az egyik elöljáró vállon veregette:
- Ne aggódjon, fiatal barátom. Tudja, az erdőben él egy szellem, ami már régóta a falunkat őrzi. Változik az alakja, de ugyanazon hatalom által van itt. Hát ne aggódjanak, Isten védelmezi a kis hölgyet a szellem által.

Nazrea és Murak meztelen feküdtek egymás mellett a virágok között. Mintha a hold is meg akarná őket lesni, bevilágított a sűrű lombkoronán keresztül. Nazrea Murak karjaiban feküdt, és bár öröm volt a szívében, mégis szomorú volt. Könny csordult le az arcán, amit Murak kezével törölt le.
- Menned kell – mondta a sötételf. Ez nem kérdés volt, nem is utasítás. Egy kijelentés. Mindketten tudták, nem maradhatnak együtt – Igazságtalan ez a világ.
- Nem, kedvesem! - mondta Nazrea – Isten nem véletlenül vezetett minket egymás mellé. Igen, nekem el kell mennem, mert a társaim várnak rám. Igen, neked itt kell maradnod, mert a kutatás az életed. De célja és értelme volt annak, hogy találkoztunk, hogy egymásra leltünk. A lelked sérült volt, és nem a mágiád miatt. Túl sokáig bújtál az elméd, a logikád mögé. Túl sokáig voltál mindenki számkivetettje. Ha a falusiak el is fogadnak, nem értenek meg teljesen. El kellett rejtőznöd, és ez megviselt, akkor is, ha nem vettél róla tudomást.
Nazrea felült Murak mellett. A holdfényben kiviláglott csodálatos alakja, Murak mégis a szemét nézte. A szempárt, amiből a földöntúli szeretet áradt felé.
- Murak, mostantól tudd, hogy van a világon még valaki, aki szeret téged, Istenen kívül. Ha távol is leszek tőled, tudd, hogy a szívem mindig veled van, minden egyes percben, és szeretlek, annak, ami vagy. Annak az őrült tudósnak, aki csak tudni vágyik, - mondta mosolyogva – és nem annak a gonosznak, akinek más emberek tettei alapján tartanak. Ebbe a szeretetbe, és ne a logikádba burkolózz. Mert a szeretet a legerősebb dolog a világon, és tudd, hogy az én szerelmem mindig veled marad, hogy megvédjen ettől a világtól, ha bántani akar.
Murak szemében újra egy könnycsepp jelent meg. A boldogság könnye. Tudta, hogy szerelme holnap továbbáll, tudta, hogy holnaptól talán soha többet nem fognak találkozni. És mégis… nem tudott nem mosolyogni. Még egyszer a kezébe fogta Nazrea arcát.
- Köszönlek téged Istennek – majd megcsókolta a nefilimet, és mindketten visszadőltek a puha tisztásra, amit Isten teremtett nekik arra az éjszakára.

Óh, Rómeó – Azonnali emlékek

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.