Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Kérdező vendégeknek
[Küldetés] A fogolykaraván

Szer. Dec. 04, 2019 3:16 pm by Screwtape

A fogolykaraván


A háború és Veroniel tevékenykedése ellenére (vagy éppen amiatt) ugyanúgy …


Comments: 5

Magánjáték és PvP Zárás

Vas. Május 15, 2016 8:17 pm by Ciel von Eisenschnittel

A topik létrehozásának oka, hogy szépen számon lehessen tartani, hogy kinek mikor van igénye …

Comments: 121

Aktuális azonnalik

Kedd Dec. 13, 2016 10:03 pm by Serene Nightbough

Sziasztok!

Hogy könnyebb legyen nyomon követni, hogy mikor van kiírva új azonnali és hova …


Comments: 56


You are not connected. Please login or register

Cynewulf/Sheatro

Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Go down  Üzenet [1 / 2 oldal]

1Cynewulf/Sheatro Empty Cynewulf/Sheatro on Kedd Júl. 04, 2017 2:49 am

Crispin Shadowbane

Crispin Shadowbane
Éjvándor
Éjvándor
Pályázat a következő képességre: Írni és olvasni tudás

Ákom bákom, dákóm unom
"Ebben a világban az információ az egyik legnagyobb hatalom, ami a kezedbe kerülhet. Ha nem tudsz olvasni, sok adattól fosztod meg magad. A kacskaringós vonalak között ősi titkok rejlenek.
― Ősi Tekercsek, 1. Tekercs, lábjegyzet


Egy újabb nap a Pokolban, aminek a vezetője egy megkeseredett öregember volt. Haja már őszbe fordult, ráncok csúfították amúgy se szép pofikáját, a hangja olyan mély és dörgő volt, hogy mérföldekről meghallhattad. Bár még volt benne erő, az izmai inkább inasak és szikkadtak voltak, semmint erőtől duzzadóak. Aljas, barna színű szeme folyton új prédát és kihívást keresett - na meg új lehetőséget arra, hogy kínozhasson valakit. Hát, mit ad Hold Anya, ki volt a közelben, akit kínozni lehetett volna? Persze, hogy becses személyem! Aelfsige Főördög, akihez képest a keresztények úgy nevezett Sátánja kezdő volt, feszes léptekkel masírozott végig a szobán, folyton rajtam tartva tekintetét, készen arra, hogy a lustálkodás vagy koncentráció vesztés legkisebb jelére vad fúriaként vesse rám magát. A padló nyikorgott, mint ha az is nyögné a szadista állat minden léptét, kint a vihar úgy süvített, mint ha épp menekülőre fogta volna. Még a Nap sugarai is halványabbnak tetszettek a jelenlétében, s az életkedvem nulláról negatív tartományba zuhant, akárhányszor megláttam őt. Most főleg mélyponton voltam, ahogy a papírt figyeltem előttem. A kezemben egy íróvessző volt, a papíros mellett egy üvegnyi fekete tinta. Ismét a művemre néztem. Nekem nagyon tetszett! Szép, formás kis "a" betű lett, meg kell hagyni, büszke vagyok saját magamra!
- Ez meg mi a franc?
- Egy "a" betű, Mester!
  Feleltem engedelmes hangon. Tegnap visszapofáztam neki, jó szokásomhoz híven. Ő pedig, hogy viszonozza kedvességemet, és őrizze a hagyományokat, amiket annyira kedvelt, úgy elvert engem, hogy még mindig alig volt erő bennem és vért köpködtem. Biztos, hogy voltak belső sérüléseim, és csóri öregnek egy nagy adagnyi gyógyitalt kellett letöltenie a torkomon, hogy egyáltalán túl éljem. Ezt utálom benne: tudja, hogyan kotyvassza ezeket a förtelmeket, így nem kell túlságosan izgulnia azon, hogy a bokszzsákja netán feladná a küzdelmet. Nem tudom mondjuk, hogy meddig bírom tartani a számat. Ha a statisztikákat és eddigi teljesítményemet nézem, úgy nagyjából még három perc erejéig. Minden egyes másodperc, amivel ezt túllépem, már rekordot dönt. Egy kissé foghíjas mosolyt eresztettem meg felé, remélve, hogy ez lenyugtatja őt kissé. A papír hangosan zörgött, ahogy felemelte az asztalról és egy pillanatig csak hümmögött.
- Nem is tudtam, hogy rajzmesternek készülsz.
- Ennyire szép lenne a betűm?
- Egészen szépen megrajzolt szét trancsírozott krumpli, azt meg kell hagyni. Nem tudom, honnan vetted az ihletet. De most írni tanulsz, nem pedig krumplit rajzolgatni!
  Az előbb még majdnem hogy kedvesnek mondható hangja azonnal átment dühös vicsorgásba, ahogy lecsapta művemet az asztalra. A tintás üveg táncolni kezdett és majdnem elborult, az utolsó pillanatban kaptam el. Ha kiömlene, azt is az én kontómra írná fel és biztos, hogy dühöngeni kezdene. Legalább lenne oka ismét megbüntetni engem. Direkt keresi az alkalmakat! UTÁLOM! Hát így kell bánni egy tizenöt éves sráccal? Hol maradnak a játékok, az ajándékok, a csajozás művészetének megtanítása, és a folytonos kocsmázás? Ilyen korban már ezzel kéne foglalkozni, nem valami hülye betűk firkálgatásával. Vannak erre kitalálva mások, akiket írnokoknak neveznek...nem akarok életem végéig valami poros kis irodában kuksolni és mások hülyeségét jegyzetelgetni. Az meg külön felháborító volt, hogy csak ennyire becsülte az alkotásomat! Órák hossza óta ezzel szórakozok. Majdnem hogy tökéletes. Bár most, hogy említi...kicsit tényleg hasonlít egy amorf krumplihoz.
- Na akkor ideje nekem leírnod a "krumpli" szót. Ha ezzel végeztél, jön a "burgonya", majd a "pityóka" és a "kompér".
- Mester...mi a rák az a pityóka? A kompérról már ne is beszéljünk. Bár mint ha egyszer hallottam volna, ahogy anyám az apám egyik társára azt mondja, hogy megint pityókás. Igazából kotta részeg volt a tag, már mint olyan szinten, hogy szegény Bugrinak, az utolsó megmaradt bárányunknak udvarolt teljes erőből. A kompér pedig gondolom a kópé egyik eltorzított formája. Ez azt jelenti, hogy olyan pityókásra isszuk majd magunkat, hogy kópéskodni fogunk?
  Fordultam Ael-fuckin'-siege felé reménykedve. VÉGRE! Elkezdünk inni! Már szinte éreztem a bort a torkomon végig szánkázni. Az édes szőlőlé utat talál a gyomromba és...
  ...hát, a bor nem talált utat a gyomromba. A rohadék ökle annál inkább. Akkorát tanyáltam a székkel együtt, hogy a fa alkalmatosság teljesen széttört, és ahogy lendültem hátra, még a lábam is beakadt az asztalba, akkorát taszítva rajta, hogy a csattanásból megtudhattam: a tintatartó is elgurult. Vagy lehet, hogy az a csattanás az volt, amikor a fejem találkozott a döngölt padlóval? Jó pár szálka állt a hátamba, azonban nem ez volt a legnagyobb problémám. Egy öklöt láttam közeledni. Egy csúnya, ráncos, a sok veréstől kisebesedett, csontos valamit. Egy ideig még nézegettem a művészi vonásokat - pár vágás úgy keresztezte egymást, hogy némileg hasonlított egy péniszre - aztán meg már nem volt időm arra, hogy arrébb gördüljek. Az orrom hangosat reccsenve tört be - megszokásból is csinálta ezt már, teljesen rutinos volt ilyen mutatványokban. Úgy csengett a fülem, hogy nem is hallottam semmit. Még egy ütést éreztem, aztán inkább a felém közeledő sötétség karjaiba vetettem magam. Nem értem...nem mondtam semmi rosszat!

  Amikor felébredtem, az ágyban feküdtem, rajtam annyi borogatással, hogy alig bírtam mozdulni tőlük. Erőlködve nyitottam ki a szememet, aztán halkat sikkantva vissza is csuktam. Drága oktatóm ült az ágyam mellett a széken és barna szemeivel engem vizsgált. Remélem nem vette észre, hogy felkeltem. Úgy aludnék még egy kicsit - mondjuk úgy pár napot.

- Ne tettes! Tudom, hogy felébredtél! Lustálkodni akarsz? Ha gondolod, megint ájultra verhetlek...
- Kérlek ne...többet versz engem, mint szűz legény a farkát.
  Durr egy pofon. Cyne, tanuld már meg befogni a rohadt pofádat! Óvatosan nyitottam ki a szememet. Aelfsige totál közömbös pofaszerkezettel állt a priccs mellett. Várta, hogy még egyszer megszólaljak. Lehet, hogy ezúttal tényleg túl feszítettem volna azt a bizonyos húrt? Vajon hány napig feküdhettem itt ájultan? A számban érzett kesernyés íz arról tanúskodott, hogy jó nagy adag gyógyitalt töltött belém. Teljesen kiegyensúlyozott alak ez a szemét: ugyanannyi idegösszeomlása van mint dührohama.
- Mi lesz a mai program, mester?
- Először leírod a krumpli szót. Aztán jön a burgonya, a pityóka és a kompér...
- Te most szo...morúvá teszel! Annyira reménykedtem benne, hogy több feladatot adsz!
- Örülök a lelkesedésednek! Jöhet akkor még a kolompér is mellé. Tetszik a lelkesedésed!
~ Lelkesednél egy sírban három méter mélyen, fejjel lefelé eltemetve, miközben kukacok rágják rothadó testedet...~
- Látom azt, amikor magadban szidsz engem. Szerinted ennyi év alatt nem ismertelek ki téged?
  Nem válaszoltam, inkább feltápászkodtam az ágyból. A több napi mozdulatlanság utáni erőltetéstől az összes izmom szinte sikított a fájdalomtól, de Sátánka nem szerette a gyengeséget és nem akartam neki örömet szerezni. Állkapcsomat összeszorítva indultam meg az asztalhoz. A pár nappal ezelőtti eset nyomai már el voltak tüntetve, és egy új szék díszelgett a bútor mellett. Leültem és hálát adtam neki, hogy legalább ülhetek, kevésbé fájt minden tagom. Az asztalon már két papír díszelgett. Az egyiken Aelfsige cikornyás betűivel leírva pár szó - gondolom a krumpli és rokonai lehettek - a másik üres volt. Addig úgy se kelek fel innen, míg a lap mindkét oldalát tele nem írom. Magam elé húztam az etalont és munkához láttam...

  Hetekig tartott, mire megtanultam az összes betűt, amit az emberek és a tündék használtak. Az olvasás már ment, meglepően jól. Mostanában új barátaim a könyvek lettek, és akadt belőlük bőven. Nincs is jobb úgy elaludni, hogy az ágyadban heverészve belezésről, torokmetszésről, kínzási metódusokról és halálról olvasol. Teljesen normálisak voltak az álmaim is ezeknek köszönhetően. Vér és belsőségek versenyeztek lefejezett hullákkal és karóba húzott emberkékkel. Minden 15 éves gyereknek ez az álma, nem igaz? Az írás már kicsit nehezebben ment. Addig és addig kellett gyakorolnom, míg minden betűt tökéletesen le nem tudtam vésni, utána bonyolult szavakat kellett minél gyorsabban papírra vetnem, amiket ez a szadista majom talált ki. A fejem már zsongott, a kezem fájt és kisebesedett. A tintának a szagától hányingerem volt, a pennát pedig legszívesebben a szemébe nyomtam volna fel, hogy vérével és agyvelejével írjam meg végrendeletét.
- Demoralizáció. Identitászavar. Agglomeráció. Monotonítás ...
  Egyre gyorsabban hadarta a szavakat, nekem meg tartani kellett vele az iramot, mert ha nem fejezem be időben, akkor ismét ad egy taslit, amitől az asztalt fejelem meg. Ki a franc találja ki ezeket? Ki az a hülye majom, aki használja is? Nem lenne egyszerűbb csak pár szótagos szavakat használni? A végére addig fajult ez a dolog, hogy költeményeket olvasott fel, nekem meg írkálni kellett az unalmasabbnál unalmasabb sorokat. A fene se gondolta volna, hogy ennyi hülyeséget írnak olyan totál felesleges koncepciókról - egy újabb szó, aminek használata totálisan felesleges - mint szerelem, bajtársiasság, szeretet, hazafiság. A sok nyálas történettől már én is nyálazni kezdtem és minden undorító rózsaszínben úszkált. Sehol egy bordal, valami jó kis kocsmai történet. Nem, helyette a szőke herceg három méteres lován indul meg a gonosz nekromanta ellen, hogy kiszabadítsa a hercegnőt, aki rohadtul nem érdemli meg ezt, mert vissza felé menet folyton picsog és ribancoskodik. Egyszer ez a baja, máskor az a baja. Határozottan éreztem, hogy nekem aztán nem kellenek nők az életembe! Ha ennyi baj van velük, tartsák meg magukat saját maguknak vagy a legközelebbi idiótának.

  Végre eljött az idő, amikor a Mester is úgy gondolta, hogy jelentős fejlődést mutattam az írás-olvasás undorító művészetében. Nem hittem volna, hogy ennek a tortúrának bármikor is vége szakadna. Élveztem minden egyes percét, meg kell vallani. Főleg azokat a perceket, amikor a tintát végre elrakhattam, és a pennát is visszadughattam egy fiók legmélyére. Alfika - ha meghallaná, hogy így hívom, biztos hogy kiherélne - kiment, hogy újabb növényeket gyűjtsön be kis kertecskéjéből. Előhalásztam az annyira utált pennát meg egy vörös tintával teli üveget egy üres papírlap kíséretében. Kicsit törtem a fejemet, majd pár sort vetettem papírra. Büszkén néztem végig a szerzeményemen: a betűk minőségére aztán tényleg nem lehet panasz! Egy hivatásos írnok nem rittyentett volna ilyet össze. Aelf biztos hogy össze fogja magát rottyantani örömében. A papírt ott hagytam az asztalon, minden mást eltakarítottam, majd kiosontam a házból. Csúnya bulinak nézünk elébe, de valahogy csak le kellett zárni ezt az időszakot....


"A rózsa vörös
Az ég meg kék,
Aelfsige dühöng,
Cyncike meg remél.

Lehetne versecském jobb is,
Ha nem lenne mindig szadi.
De mivel ilyen az én életem,
A büntetést inkább lenyelem.

Szép állat a sárkánygyík,
Remélem ma este nem én leszek a "gyík".
Ákom bákom mesémet halld hát meg:
Dákóm unom, bassza meg"


_________________
Cynewulf/Sheatro Fzb676
"Ki vagy te valójában a sok szöveg mögött, Cynewulf?"
- Armin Fairlight herceg

" You know the guy, the batshit loose one, thinkin’ two guys livin’ in his head. Good homie, just crazy and drunk most of the time. "
- Random nigga from the ghetto to Det. Christine Dalgarde

Cynewulf "Soberisthenewugly" Longtalk
- Szép kis megnevezés ala Darr

2Cynewulf/Sheatro Empty Re: Cynewulf/Sheatro on Kedd Júl. 04, 2017 4:00 am

Crispin Shadowbane

Crispin Shadowbane
Éjvándor
Éjvándor
Pályázat a következő képességre: Páros fegyverforgatás

Párosan szép az élet
"Az igazi fegyvermesterek egyszerre két kezükkel is tudtak harcolni. Sokkal hatékonyabb módszer ez, és ennek arányában sokkal nehezebb is elsajátítani. De ha valakinek sikerül, óriási előnyhöz jut ellenfelével szemben. Egyik kézzel hárítani a csapásokat, a másikkal pedig támadni olyan taktikai helyzetbe juttatja a fegyvermestert, amivel könnyedén győzedelmeskedhet ellenfele felett..
― Régi Korok Fegyvermesterei, "A Háború Szavai" fejezet bevezetése


  Ott álltam a ház előtti küzdőtéren, velem szemben Aelfsige volt és metsző szemével nézett rám. A barna szempár ide-oda ugrált, ahogy felmérte a terepet és már a taktikáján gondolkozott. Mindkét alkarjára egy-egy éjgyilok volt fektetve - meglepő módon, csak tompított, gyakorló fegyverek. Ilyen se volt még, hogy nem éles pengék közé vetett volna. Amióta elkezdte a tanításomat, életemben nem láttam még nála ezeket, nekem is első nap rögtön egy olyan éles fegyvert nyomott a kezembe, amivel borotválkozni is lehetett volna. Megfeszülve vártam a jelet, hogy mikor fog rám rontani. Nálam csak egy bérgyilkos fegyver volt. Először gyakorlatban kell látnom a pengék vad táncát, hogy megtapasztaljam saját bőrömön, mennyire is effektív harcmodor ez. Már előre éreztem a széttört csontokat, ahogy átszúrják a bőrömet. Lehet, hogy az élük tompított, de egy erősebb ütés tényleg könnyen csontot tör. Azonban mindketten éreztük, hogy nemsokára eljön az ideje, amikor kirepülök ebből az örömteli fészekből, hogy a való életben kamatoztassam a tudásomat, de a még hátralévő hónapokban bőven van időnk arra, hogy megtanuljam a páros fegyverforgatást. Csodálatos...
  A Mester robbanó erővel indult neki. Álló helyzetből teljes harci sebességre kapcsolt a pillanat tört része alatt, és úgy száguldozott felém, mint a megtestesült tomboló szél. Jobb kezében lévő fegyverrel felülről indított támadást. Túl szélesen csapott, ha kivédem, a pengémet a támadó fegyveren lecsúsztatva könnyen olyan helyzetbe jutok, ahonnét könnyű bevinni egy támadást. Hihetetlen, hogy ilyen hibát vétett. Feltartottam a fegyveremet, és a gyakorló éjgyilok útját megakasztottam vele. Már majdnem hogy megörültem volna a sikeremnek és vittem volna át támadásba a mozdulatsort, amikor a jobb oldalamba valami csontrepesztő erővel csapódott be. Ott helyben a földön találtam magam, felettem pedig a vén köcsög álldogált.

- Elfeledkeztél a másik fegyverről! Nem figyeltél rá! Ez a jó ebben a harcmodorban: a képzetlenebb ellenfelek nem tudnak egyszerre mindkét támadással foglalkozni és bőven nyílik alkalmad cselezésre.
  Egy apró biccentéssel feleltem a Mester meglátásra, majd feltápászkodtam a földről és ismét harci állásba helyezkedtem. Az éjgyilokot tartó jobb kezemet magam előtt tartottam, bal kezemmel tudom majd korrigálni a mozgásomat. Aelfsige most nem váratott a saját körével, azonnal rám rontott. Ismét felülről csapott az erősebbik kezével, míg a ballal oldalról akart szúrni. Hátraugrottam és lecsaptam az oldalról érkező pengére, a felülről jövő támadás elől csípőből hajoltam ki. Félrelöktem a gyengébb támadást és közelebb léptem a komisz kis szerzethez. Tiszta támadási felület. Ennyit a kétkezi munkáról. A bal oldalról érkező támadásra nem is számítottam. Idejében fordította vissza a felülről érkező vágást egy másik támadásba, míg a bal kezére fektetett fegyverrel kivédte az én szúrásomat, s még e mellé hason is térdelt. Levegő után kapkodva rogytam a földre, a fegyverem kiesett a kezemből és csak támasztottam magam a fűben, azon imádkozva, hogy valamikor levegőhöz jussak.
- Na, ezen bemutató után elkezdhetsz gyakorolni. Gyere velem!
  Övébe tűzte a két gyakorló pengét, én is hasonlóképpen cselekedtem és követtem őt. Valószínűleg lecseréljük ezeket a vackokat élesekre. Csodálatos. Szét leszek metélve, mert ez a barom nem tudja, hogy mit jelent a "fokozatos felkészítés" kifejezés. De a fegyverszekrényhez lépve nem vett elő újabbakat, csak a nála lévőket rakta vissza. Átadtam neki a saját éjgyilokomat és kérdően néztem rá. A konyhapultról két tányérnyi kihűlt ragút tett az asztalra. Éhes sakál módjára vetettem rá magam a kajára - reggel óta nem ettem egy falatot sem, csak keményen edzettem, most meg már majdnem hogy éjfélre járt az idő. Persze, hogy nem este kell csinálni az edzéseket! Áh, nem. Fényes nappal...rohadjál meg! A kis tányér tartalmát hamar be is lapátoltam. Kivételesen annyit kajálhattam, amennyit akartam. Hosszú percekig csak az étkezés zajai törték meg a csendet, s végül én is elégedetten toltam el magam elől a tányért, hogy leöblítsem azt pár korty borral.
- Dobolj az asztalon.
- Hogy mit csináljak?
- Dobolj az asztalon.
  Ez most biztos hogy hülyére akar engem venni. Nekiállok dobolgatni, Ő meg röhög majd azon, hogy milyen engedelmes kis kutyusa van. De nem volt mit tennem, jobb kezem kinyújtott mutatóujjával véletlenszerűen kopogtattam a karcos falapon.
- Most a bal kezeddel is, de más ütemre!
  Hát, amit csak akarsz. Egy ideig még a jobb kezemmel szórakoztattam magam, míg elkaptam egy ritmust és a virtuóz dallamba csatlakozott a bal kezem is. Elképzeltem a másik ütemet is. Nem rég voltunk Elatha-ban bevásárolni nehezen beszerezhető alapanyagokat és pont valami zenés felvonulás volt. Egy-két nóta és dallam megragadta a figyelmemet és ha becsukom a szememet és rá gondolok, még most is hallom őket. Azonban akármennyire is erőlködtem, bal kezem ujja folyton átvette a jobbat, egyszerűen nem tudtam szétválasztani őket. Csalódottan szisszentem fel, erőltettem magam, hogy lenyugodjak és ismét neki kezdtem. Először csak egy kézzel, aztán próbáltam a másikat is bevonni. Pár suta csapkodás után ismét tök szinkronban volt minden. Ez így határozottan nem jó.
- Lazítsd el magadat. Gyakorolj be egy ütemet addig, míg már nem kell odafigyelned rá, míg már zsigerből jön. Gyakorold ezt az ütemet, ha kell, napokig. Utána a másik kezeddel egy teljesen mást, ami nagy mértékben eltér az előző dallamától. Amikor már mind a kettő megy külön-külön, próbáld meg egyszerre a kettőt.
  Most nem volt semmi komiszság a hangjában, semmi sürgetés és erőltetés. Nem vágott a fejemhez semmit sem, mert sikertelenül teljesítettem az első próbát. Azt hittem pedig, hogy tök egyszerű lesz. Az évek során elsajátítottam az ölés mesterségét, gyakorlottan vágtam az éjgyilokkal, szinte rutinból ment a lopakodás. Viszont ezeket hosszú évig gyakoroltam, míg a lényem részévé nem váltak. Ez valami újdonság volt. Valami, ami kihívást jelent. Elhatároztam magam, hogy a csontomig koptatom az ujjaimat, de akkor sem adom fel. Ez valószínűleg meglátszódott az arcomon is.
- Na ha minden alkalommal ezt látnám az arcodon, akkor nem kaptál volna annyi verést a múltban. Mostantól csak ezzel foglalkozol. Nincs házimunka, nincs edzés.
- Mennyi időt kapok, Mester?
- Amennyire szükséged van. Ezt nem lehet elsietni. Ha elkapkodod, akkor káosz lesz az egész, és nehezebb visszacsinálni valamit, ami elromlott, mint hogy normálisan megtanulni. Ha bármikor elakadsz valamiben, kérdezz...
  El sem akartam hinni, hogy pont Ő mondott ilyeneket, aki minél előbb sikert akart látni, és ezért képes volt kínozni is engem. Nem akartam őt cserbenhagyni, mert talán a későbbiekben is normálisan fog viselkedni. Végre esélyt láttam arra, hogy a saját tempómban csináljak valamit....

  Nem adtam fel a próbálkozást. Miután alaposan kipihentem magam, nap hosszat a hülye ütemek begyakorlásával voltam elfoglalva. Szinte meg is feledkeztem arról, hogy ennem vagy innom kéne. Új elhatározottság született bennem, olyan hajtó erő, aminek létezéséről el is feledkeztem. Az asztal csak kopogott, az ujjaim már sajogtak és véresek voltak. De nem adtam fel, csak bekötöztem a sebeket és folytattam tovább. Teljesen elvesztettem az időérzékemet. Napok teltek el? Hetek? Fogalmam sem volt róla. Aelfsige egyszer se piszkált, csak akkor, amikor tanácsokat adott, normális hangnemben. Egyik éjszaka végre sikerült! Annyira megörültem a haladásnak, hogy még órák hosszát dobolgattam, és új ütemeket próbáltam ki. Ha egyszer valaminek megtaláltam a kulcsát, a módszerét, amivel működésre lehet bírni, már könnyű volt azt más szituációkban is kipróbálni. Jobb kezemmel vadul vertem a taktust. Az egyik zeneszám azon a felvonuláson a régi self idők haragos csatáiról szólt, amikor a fővárosban lázongások dúltak. A másik, bal kezem dallama egy szomorkás nóta volt egy nőről, aki elveszett Köd-erdőben, midőn eltűnt szerelmesét kereste. Tragikus történet szomorú véggel. Mindketten meghalnak, de legalább egymás karjaiban. Volt benne valami édes melankólia. Végül teljesen elfáradtam, az utolsó dallamok is lecsengtek. Alaposan kitisztítottam sebeimet, friss kötést tettem rájuk és aludni tértem.

- Jól van, látom, már mennek különböző mozdulatok, más-más ritmusban és tempóban. Most pedig...
  Ha azt hittem, hogy valami dicséret özön jön, hát rohadtul tévedtem. A Mester egyik keze a háta mögött volt, erre nem figyeltem fel, csak akkor, amikor egy rohadt vastag husáng került a látómezőmbe, és mielőtt még reagálhattam volna rá, akkorát csapott rá jobb kezemre, hogy a csont azonnal el is tört. Hangos reccsenés, ahogy a csont átszúrta a bőrt, és széles patakban folyt ki a vérem. A sokktól meg se tudtam szólalni, csak döbbenten bámultam a roncsot. Dühösen pattantam végül fel, még ha kissé meg is szédültem. Egy határozott pofon hatására visszahuppantam a székre.
- Nesze, írd, amit diktálok!
  Vicsorítva pattantam fel megint. Újabb pofon, ismét a széken ültem, előttem az asztalon egy papíros, egy tintatartó és penna. Régi ismerőseim. Fogamat összeszorítva még mindig dacosan és ROHADT mérgesen méregettem ezt a köcsögöt. A szart is kiverem belőle!
- Most pedig szépen megtanulsz bal kézzel is írni. Amint ezzel végeztél, csak akkor rakom rendbe a karodat. Én a helyedben sietnék. Könnyen elfertőződhet, vagy rosszul forr össze a csont és utána használhatatlan lesz a jobb kezed. Mondanom se kell, hogy egy használhatatlan tanítványnak nem látom semmi hasznát. Ha kinézel az ablakon-intett kezével az ablak felé. Erőlködve tápászkodtam fel, hogy odasétálva egy frissen ásott gödröt lássak meg.--...akkor a sírgödrödet láthatod. Csak rajtad múlik, hogy úgy temetem-e be, hogy Te is benne fekszel-e.
- Úgy se tennéd meg.
- Tényleg így ismersz engem?
  Csak nagyot nyeltem. Itt semmi értelme nem volt vitatkozni. Hiába fektetett belém rengeteg energiát, volt annyira őrült, hogy kinyírjon engem. Még van vissza legalább tizenöt éve, ha nem nyiratja ki magát idő előtt és ennyi idő alatt fogadhat maga mellé egy újabb tanítványt. Neki nem számított. A vérzés legalább valamennyire elállt, így vissza ültem az asztalhoz. Egy újabb lapot csúsztatott elém. Egy régi, nagyja részt már elporladt könyv megfakult lapja volt.
- Régi Korok Fegyvermesterei. Alig pár példány maradt már meg. Tudtommal az egyetlen ép példány a Hellenburg-i könyvtárban van. Sokat lehet tanulni belőle, már amennyiben találsz használható oldalt. Másold le az írást gyöngybetűkkel...
   Nem volt mit tenni. Egy kézzel, ügyetlenkedve nyitottam ki a tintatartót. Jobb kezem holtsúly volt csak csupán és iszonyatosan fájt. Nem sok időm volt, mert tényleg könnyen elveszthetem. Hiába voltak erős gyógyfőzetei és tudta sínbe tenni a kezemet, de van, amin már az alkímia se segít, Rotmantel vámpír meg nem nagyon volt a közelben. Nagyot nyeltem, hogy legyőzzem az egyre erősödő pánikot. Furcsa volt bal kézzel fogni a pennát, teljesen idegen volt, mint ha egy másik selfet néztem volna, ahogy írni próbál. Nagyon nem éreztem szinkronban a testemmel, az íróvessző is rossz szögben állt. Hosszú percekig tinta nélkül próbálgattam megtalálni a helyes szöget, ami az íráshoz is jó lesz és nem folyatom szét vele a tintát. Aztán jöhetett a tinta. Könnyen ki lehet találni az első pár próbálkozás sikerét: teljes kudarc. Inkább voltak gyermeteg kriksz-krakszok, mint normális betűk. De próbáltam, erősen próbáltam. Nem akartam elveszteni a karomat. A dobolásos gyakorlatokkal legalább megtanultam nagyjából normálisan kontrollálni a bal kezemet is. Az erős fájdalom miatt a percek lassan vánszorogtak, az órák napoknak tűntek.
  Őszintén megvallva fogalmam sem volt, hogy mennyi ideig szórakoztam, de végül a fájdalom és a fáradtság teljesen legyűrt engem valószínűleg. Amikor felkeltem, az ágyban találtam magam, kezemen vastag kötéssel és erős fából két oldalt megtámasztva sín gyanánt. Nem próbáltam meg mozgatni az ujjaimat, nehogy valamit elrontsak. A szívem hevesen zakatolt a mellkasomban, a szám teljesen ki volt száradva. Ismerős érzés: a legerősebb gyógyitalt adta be nekem, amit alkímista csak főzni tudott, mellette fájdalomcsillapítók egész sora, illetve egy közepesen erős méreg, ami egyrészt bénultságot okoz, másrészt viszont a vérképzést gyorsítja fel. Az egész világ forgott velem. Aztán a szemeim visszacsukódtak és lidércnyomásos álomba merültem.

  Három hét telt el azóta, hogy először próbáltam bal kezemmel írni. Bár nem sikerült azonnal elsajátítanom ezt a tudományt, azonban ettől független a Mester megkönyörült rajtam - milyen kedves tőle! - és visszapattintotta a törött csontokat a helyére. Még mindig gyengébb volt a jobb kezem, mint előtte. Hosszú ideig kell majd tornáztatnom és edzeni vele, mire visszanyeri eredeti erejét. Addig is, a bal kezemmel tanultam vívni. Hogy véletlenül se tudjak csalni, az edzések hosszú és kínkeserves órái alatt a jobb kezem hátra volt kötözve. Kegyetlen volt, az első próbálkozások fatálisak voltak. Napi hat órában ezzel szórakoztunk, utána még hat órát elszórakozhattam azzal, hogy a jobb kezemet hozzam megfelelő állapotba. Újabb hat óra a ház körüli teendőkkel telt el, vagy az írásképességem tovább fejlesztésével, netán más ördöngősségekkel. A hátralévő órákat úgy aludtam át, mint egy csecsemő. Folyton fáradt voltam, ami nem segített mondjuk túlságosan. Ennyit arról, hogy nem lehet a dolgokat elkapkodni ebben az esetben. Jó párszor elgondolkoztam azon, hogy elszökök innen a fenébe, de valami mindig visszatartott. Így aztán a fájdalomtól és az örökös fáradtságról szinte tudomást se véve vetettem bele magam a pokoli kihívások közé.
  Idővel, ha nem is olyan jól, mint fő fegyverforgató kezemmel, de megtanultam harcolni így is, egy kézzel és még a jobb kezem is visszanyerte eredeti erejét, bár ehhez hozzájárult a folyamatos kezelés és ellenőrzés. Aelfsige kitüntetett figyelmet szentelt a jobb kezem megmentésére - rohadjon meg, Ő törte el, és még volt pofája engem hibáztatni és levonni a megspórolt pénzemből az alapanyagok árát! A végén már hányingerem volt a sok főzettől, és volt egy sanda gyanúm, hogy menet közben egy-két újdonságát rajtam próbálta ki. De végül eljött az a nap, amikor már a jobb kezemet is használhattam a harcban. Két gyakorló pengével szerelt fel engem is Mr. Szadista Állat, és Ő is hasonló módon harcolt.

  Nem egyszerű egyszerre két kézzel harcolni. Minden mozdulatodat alaposan meg kell tervezned és egy pillanatra se hagyhatod abba a koncentrálást, különben a kezeid összeakadnak. Egy támadás kudarcba fullad, egy védés sikertelen lesz, és már meg is haltál. Az, hogy egyszerre kövesd nyomon mindkét kezed útját, őrjítő dolog. Azonban egy idő után elsajátítod azt a képességet, hogy ne kelljen folyton a kezeidet nézegetned. Kiszámítod, hogy az ellenséged milyen irányból és sebességgel támadott, kikalkulálod, hogy adott időn belül hova is kéne érkeznie a csapásnak. Tudatában vagy a karod hosszának, annak, hogy a törzsedhez képest hol áll, a fegyvered milyen helyen van és az éles fele melyik irányba néz, és úgy manőverezel, hogy a kiszámított pályák keresztezzék egymást. Rengeteg információt kell fejben tartanod ahhoz, hogy ne kelljen mindig koncentrálnod egyes részletekre, és közben folyamatosan frissítened kell ezt a tudást. Ha eleget gyakorolsz, nem is kell teljesen az ellenfeled fegyverére összpontosítanod, olvasol a testmozdulataiból, a környezeted hangjaiból - ahogy az éles kard átszeli a levegőt és suhog - , látod a szemében a szándékát. Minél jobban ismersz egy adott ellenfelet, annál könnyebb lesz kitalálnod, mi lesz a következő lépése. Ha elég ellenféllel méred össze a tudásodat, általános következtetéseket tudsz levonni és ezt már csak finoman módosítva kirajzolódik előtted az ellenséged taktikája. Ajánlatos először védekezésbe menni át, míg meg nem szerzed a kellő információkat, aztán uccu neki! Persze, soha se hagyhatod teljesen figyelmen kívül a karjai mozdulatait, hisz az, amit te kiszámítasz és az, amit az ellenséged tesz, könnyen eltérhet egymástól. Így harcolni sokkal fárasztóbb...viszont sokkal hatékonyabb is. Ahogy kezdtem egyre jobban ráérezni erre az egzotikus harcmodorra, úgy tudtam védekezésre és támadásra is koncentrálni. Ezek után akárhányszor gyakoroltunk Aelfsige apóval, már mindig két fegyverrel csaptuk egymást. A gyakorló fegyvereket felejtsd el. Azok nem ösztönöznek eléggé. Viszont ha tudod, hogy egy rossz lépés könnyen az életedbe kerülhet, hát fiam, igen csak össze szeded magad és beleadsz apait-anyait.


- Jól van, az alapokkal most már tisztában vagy. Ha elhagyod ezt a helyet, hogy a való életben is kipróbáld magad, ne felejtsd el gyakorolni. De soha ne lássák meg mások, hogy tudsz két fegyverrel egyszerre harcolni. Akkor elveszted a meglepetésből fakadó előnyt. Jobb, ha már túl későn tudatosítják azt, hogy nem csak védekezni tudsz, hanem támadni is - vagy fordítva. Na most pedig, mutasd csak a bal kezedet. Mint ha lenne rajta valami karcolás...
  Magam elé emeltem az említett kis kacsómat. Nem láttam rajta semmit sem. A semmiből hirtelen megjelent a husáng. Csont reccsenés émelyítő hangja és a felháborodott sikolyom szelte át a levegőt.
- ROHADJÁL MEG TE MOCSKOS DÖG!


_________________
Cynewulf/Sheatro Fzb676
"Ki vagy te valójában a sok szöveg mögött, Cynewulf?"
- Armin Fairlight herceg

" You know the guy, the batshit loose one, thinkin’ two guys livin’ in his head. Good homie, just crazy and drunk most of the time. "
- Random nigga from the ghetto to Det. Christine Dalgarde

Cynewulf "Soberisthenewugly" Longtalk
- Szép kis megnevezés ala Darr

3Cynewulf/Sheatro Empty Re: Cynewulf/Sheatro on Kedd Júl. 04, 2017 10:20 pm

Crispin Shadowbane

Crispin Shadowbane
Éjvándor
Éjvándor
Pályázat a következő képességre: Mágia érzékelés
Heroes of Might and Magic

"Már jó páran próbálták megfejteni a mágia igazi természetét. Milyen forrásból ered? Van-e egyáltalán egységes forrás? Hisz annyira különbözik egymástól az arkán mágia és a rúna mágia; vagy a keresztények Istentől szerzett hatalma a sötét tündék Hold-alapú varázslatai és a tündék természet mágiája. Lehet, hogy ahány fajta varázslat ágazat van, annyi forrás? Vagy csupán ezek mindegyike egy-egy forrás, csak máshogy értelmezzük és látjuk azokat, és e szerint igazodik az akaratunkhoz? A másik fontos kérdés: mi határozza meg a mágiánkat? Mi formálja meg azt? Az akaratunk? Vagy egy magasabb erő biztosítja számunkra ezt? Ha az akaratunk a gyújtó pont, akkor vajon eg adott varázshasználó csak annyira erős, mint az elméje, vagy ezt valahol "fent" döntik el születésünkkor? A Mágia természete még korok után is kiismerhetetlen és lehet, hogy soha sem fogjuk megfejteni ezt az ősi rejtélyt."..
― A Mágia Természetéről, értekezés Runeard Elymas


  A Hellenburg-i könyvtárban üldögéltem. A fáklya fénye nagy ritkán megrezzent, ahogy valami tudós, vagy netán más, okosodni vágyó személy vágott át a polcok között, könyvet vagy éppen szabad asztalt keresve. Az ablakokat bezárták, kint hatalmas vihar tombolt éppen. Persze, ahogy jó keresztényekhez illik, páran Isten haragját emlegették, vagy éppen más babonás baromságokkal hozakodtak elő. Már megszoktam tőlük, így visszafordultam a könyv olvasásához. A gerincén kacskaringós betűkkel latinul volt írva a címe, amit nem tudtam elolvasni, de szerencsére a könyv szövege maga az emberek jelenleg is használt nyelvén íródott, igaz, sokkal archaikusabb formában, így pár szóval meggyűlt a bajom, mire sikerült kisilabizálnom, hogy jelenlegi formája még is, mi lehet? A lapok már megsárgultak, pár helyen töredezni kezdtek. Nem egy mai darab volt, valamikor a régi időkben íródhatott, nem sokkal az Ötven Sötét Évként emlegetett esemény után. Érezni lehetett nyelvezetében, az író, Runeard Elymas megfogalmazásában a kétségbeesést, bármennyire is próbált precízen és tudományosan fogalmazni.


STRUCTURA CARMENARUM


  Állt nagy, rézvörös betűkkel a könyv címe az első lapon, alatta kacskaringós vonalakból és különleges mintákból álló rajzolat volt látható, amely egyrészt hasonlított egy fajta idézőkörre, másrészt pedig a több fajta mágia ágazatokat is bemutatta színes illusztrációkkal. Az utána következő két oldalon végig latin nyelvű írás volt, valószínűsítem, hogy előszóként funkcionált. Az érdekesség a harmadik oldalon kezdődött, ahol már az előbb említett archaikus emberi nyelven írt szövegek tűntek fel.

Erste Kapitel: Die Natur die Bezauberung

A mágia természetéről, annak eredetéről és végső céljáról régóta folynak viták és értekezletek. A mai napig nem tudtunk rájönni arra, hogy mi hozta létre ezt az erőt - vagy hogy ez az erő hozta-e létre a világot - és hogy milyen törvények uralják. Bár igába tudjuk hajtani ezen hatalmat, teljes kontrollt soha se tudtunk szerezni felette. A Terra-ról átvándorolt jövevények érkezése mint ha valamiféle fellendülést hozott volna magával, vagy éppenséggel csak megzavarta az egész Veronia-t beszövő hálót. Megpróbáltam rendszert találni a rendszertelenségben, figyelembe vettem a menekülők érkezése okozta bonyodalmakat, azonban végső célomhoz ezzel se értek közelebb. Egyik társam szerint a mágiának különböző gócpontjai vannak, azonban én ebben kételkednék, hisz akkor a fókusz pontok körül erősebbnek kéne lennie a hatalmaknak, a központtól távolodva pedig egyre gyengébbnek kéne lennie. Megfigyeléseim alapján viszont ez a hatalmas energia óceán nagyjából egyenletesen oszlik el....


  Még pár sort átfutottam, azonban az első pár oldalon az író folyamatosan panaszkodott arról, hogy még mindig nem sikerült semmiféle eredményt felmutatni és ecsetelte a különböző látás módokat. Három könyvet átolvastam már ebben a témában, mindegyik ellent mondott a másiknak. Kezdtem már unni ezt az egész témát, azonban kénytelen voltam folytatni az olvasást. A bal oldalamon lévő kupából pár korty bort ittam, hogy felfrissítsem magamat. A lábaim már kezdtek görcsölni a több órás üldögéléstől, a szemeim ki voltak száradva és fáradt voltam. De a könyveket nem vihettem magammal a fogadóba, ahol ideiglenesen megszálltam, így hát folytattam tovább. Unalmasabbnál unalmasabb értekezletek.

Az új időszámítás, a sokak által csak Veroniai Időszámítás szerinti 53. évben járunk. Súlyos dolgok következtek be az elmúlt korszakokban. A Szakadás és a Fajok Átka súlyosan rázta meg Veronia világát, s maradt jó pár kolónia, ahol ez az Átok megmaradt. Joggal tekinthetjük őket kitaszítottaknak, Isten Átkának hordozóinak, kik bűnhődnek az Ő Fényében. A sötét elfek és az úgy nevezett vámpírok egyelőre szabadon kószálnak szeretett földünkön. Az Átkosok földjének közelében haladva el végül furcsa rezgéseket éreztem. Először annak tudtam be, hogy Isten Haragja vibrál a közelben. Közelebb merészkedve, több napi kutatás után végül sikerült meghatároznom az anomália forrását: egy egyszerűnek kinéző tárgy, amely körül olyan vad mágia örvénylett, hogy alig kaptam levegőt tőle.

  Már majdnem abba hagytam az olvasást, amikor végre érdekes dologra bukkantam.

A mágiát viszonylag könnyű annak érzékelnie, aki tudja, hogy mit is keressen. Évtizedek óta foglalkozok a témával, és a testem, a szervezetem annyira hozzászokott ezekhez az örvénylésekhez, hogy sokkal érzékenyebb lettem rájuk. Képzeljük el az egészet úgy, mint egy folyót, amely nyugodtan folyik a medrében és mi csak úszunk a felszínén. Aztán egy örvényhez érünk, amely magába akar szívni minket. Ha a külső peremén vagyunk, akkor is megérezzük a hatását. Minél közelebb kerülünk hozzá, annál jobban vonz. Minden egyes mágia megnyilvánulás - akár tárgyakba bájolt bűvölés vagy egy tudatos varázshasználat - ilyen örvényt kelt a folyóban. Aki tudja, hogy mire figyeljen, az ki tudja ezeket szúrni. Az elmúlt években kezdtem egyre nagyobb hitelt adni kollégám azon megjegyzésének, hogy létezhetnek mágikus gócpontok, fókuszok. Az elmúlt hónapokat ilyenek felkutatására szenteltem, s bár eddigi kutatásom nem volt gyümölcsöző, de nyitott voltam a dologra.
  Ha becsukom a szememet, szinte látom a mágia végtelen óceánját. Nyugodtan terpeszkedik el és borít be mindent. Egy arany vízfolyam. Ha ezt a hasonlatot tovább visszük, a Hatalom Tárgyai, vagy annak Hordozói kövek - vagy éppen örvények, hatásuktól függően. Az örvények inkább az azonnal ható dolgok leírására használható, míg a kövek permanens dolgok. Az örvények a varázslatok, míg a kövek a bűvölések.

 
  Újabb értelmetlen lapok következtek, amelyben vagy hússzor elismételte ugyanazokat a dolgokat, amelyeket már előtte, csak mindig kicsit másképp fogalmazott. Próbált szegényke tényleg nagyon precíznek hatni, nem túl nagy sikerrel. Az óceános hasonlatról már áttért a síkságot megtörő vakondtúrásokra, vagy az erdőben kidőlt fákra - most komolyan, honnan vesz valaki ennyi marhaságot? Az írása alapján annyit le tudta végül is szűrni, hogy a mágikus tettek érzékelésére bárki képes lehet, csupán tanulás és gyakorlás kérdése. Azok, akik aktívan is foglalkoztak a mágiával - legyenek azok akár a keresztény papok, vagy az arkán, netán rúnamágusok, vagy vámpírok - ösztönösen megérezték, ha valaki ilyen erőkkel játszadozott. A laikusok számára egy új fajta látásmódot kellett elsajátítani ehhez, valahogy ráhangolódni a bennünk rejlő erőkre...

A mágia mindenhol és mindenkiben jelen van. Ez a természeti erő hatalmas és bőven kívül áll az emberi vagy más fajok tudatán és értésén. Olyan erő ez, amit ép ésszel fel se tudnánk fogni. Alapból se nem gonosz, se nem jó - mert ezekre a kényelemből megalkotott jelzőkre nincs szüksége. Időtlen. Pont amiatt, mert ennyire idegen minden mástól, a szervezetünk számára mint ha egy méreg lenne, vagy egy lassan pusztító betegség. Hogy felvértezzük magunkat ez ellen, ösztönösen magunkba engedjük ezeket az energiákat és átalakítjuk azokat, hogy védekezni tudjunk. Legalábbis egyesek ezt mondják. Sokkal valószínűbb, hogy Isten így próbálja védeni gyermekeit...és sajnos azokat is, akik nem méltóak erre a névre. Hogy mi a célja ezzel, nem tudom. Talán mindenkinek esélyt akar adni az Üdvözülésre. De ha ez igaz, miért hozott létre egy ilyen dolgot a Teremtéskor? Már ha egyáltalán Ő hozta létre és nem maga a Sátán. De nem, Ő nem képes alkotásra, csak a már létezők eltorzítására. Személyes meglátásom szerint a mágia Isten Teremtésének utómaradványa, az erő, amiből megteremtett mindent, amit most látunk, ami a múltban volt és ami a jövőben lesz. Sátán belekontárkodott ebbe az erőbe és pusztítani akart vele, a Mindenható Urunk megakadályozta ezt. Viszont arra is látok esélyt, hogy ehhez most talán nincs is köze a Pusztítóhoz, csupán természetéből fakadóan olyan erős, hogy mi, gyarló teremtmények nem tudunk vele mit kezdeni. Akárhogy is, ez az erő bennünk él születésünktől fogva, és véd minket. Amint ezt a tényt elfogadtuk, megpróbálhatunk kapcsolatba lépni vele. Elméletben bárki használhatja ezeket az energiákat, azonban ez egy hosszú, bonyolult folyamat eredménye, és ahhoz, hogy meg tudjuk csapolni a Hatalmat, először fel kell fedeznünk magunkban és rájönni, hogy milyen módon is reagál a Hatalom Forrásával. Jó pár embert - és sajnos, a pápa parancsára más lényt is - meg tanítottam arra, hogyan érjék el ezt az állapotot...

  Ez a részlet a 42. oldalon található, a 3. fejezetben, amelynek címe: die Antwort auf das Leben, auf das Universum, auf Alles. Na innentől kezdett érdekessé válni a dolog. Alaposan átolvastam Elymas jegyzeteit a dologról, és a metódusát is, ami alapján másokat elvileg már évszázadokkal ezelőtt megtanított a mágia hullámainak érzékelésére. Fellelkesültem attól, hogy hosszú napok kutatása után végre talán válaszokat kapok a kérdéseimre. Magam elé húztam egy üres papírt, pennát és tintát és bőszen jegyzeteltem minden egyes pontot. Hosszasan fejtette ki az egyes lépéseket, ezeket is hozzá csaptam. Mire végeztem, már öt oldalra rúgott az én kis jegyzetem, pedig apró betűkkel írtam. A kezem már remegett a végére, és akkorákat ásítottam, hogy a teljes Zsinati Gárda vígan masírozott volna át rajta. Sűrűn pislogva raktam vissza a könyvet a helyére és távoztam a könyvtárból. Pár szobatudós bágyadtan nézett engem. Egészen hozzá szoktak a jelenlétemhez és egyszer se kötekedtek velem. Tök normálisan viselkedtem, mindig halk voltam, és nem zaklattam senkit sem. Erőtlenül nyitottam ki a hatalmas ajtót és sétáltam le a lépcsőkön. Amikor kiértem az utcára, az éjszakai hideg szél csapta meg felhevült testemet. Már teljesen elvesztettem az időérzékemet, napokon keresztül szinte a könyvtárban éltem és csak egy-két órára tértem vissza hajlékomba pihenni. De végül meg lett az eredménye, a kezemben tartott papírokban. Ideje egy hosszút aludni és újult erővel vetni bele magamat a kutatásomba. Ideje végre felvértezni magamat az álnok varázshasználók ellen. Könnyen az ember mögé kerülhettek, vagy távolról pusztítást hozhattak szegény fejemre, de ha megtanulom érzkelni őket, vagy a maguknál hordott eszközöket, előbb szúrom ki én őket, mint ők engem. Ez pedig dönthet élet és halál között...

Meditáció. Életemben nem voltam a seggen ülő fajta, aki hosszú órákat tölt el elmélkedéssel, pedig Elymas szerint ez a legkönnyebb módja. Persze, vannak más módszerek is, azonban sokkal bonyolultabbak és nehezebben elsajátíthatók, s cserébe nem adnak semmivel sem többet. Lehet, hogy csak hazudik és magát fényezi, de számomra most az volt a lényeg, hogy minél hamarabb elsajátítsam ezt a képességet. Még ha tökéletlen is lesz, idővel csak javulni fog. Akárhogy is próbálkoztam, rohadtul nem érzékeltem se magamban, se a környezetemben a "mágia folyását". Csak a büdös levegőt. A szomszédban lévő tagnak iszonyat erős lábszaga volt és valószínűleg egy három hetes hullát tartogatott ott - vagy éppen Ő volt ebben az állapotban.
  A gondolataim folyton elkalandoztak, ahogy újabb és újabb behatások értek. Az utcák zaja, a fogadóban zajló események, futár fiúk ordibálása, kereskedők veszekedése, páncélos alakok dübörögtek el az ablakom előtt. De nem adtam fel, és végül Aelfsige módszerét igénybe véve zártam ki mindent magam körül. A testi igényeket vissza szorítottam. Lehet, hogy napok óta nem ettem már? Nem, az képtelenség lenne. Halvány emlékeim vannak arról, hogy néha magamhoz vettem némi élelmet és vizet - nem akartam bort vagy sört inni, most nem annak volt az ideje - de leginkább csak csendes merengéssel töltöttem napjaimat.

  Hosszú napok teltek el. Halkan szitkozódtam, amikor mint ha valami piszkálni kezdett volna engem. Először Dracon-ra gyanakodtam, akit a könyvtáras időszakban hátrahagytam és amióta vissza tértem, nem is igazán foglalkoztam vele. Kapott kaját, vizet, de nem engedtem ki a szobából, nehogy balhét rendezzen. Hiányzott neki valószínűleg a repülés, a friss levegő, a szabadság. De mindketten áldozatot kellett, hogy hozzunk. Magam mellett kezdtem el csapkodni becsukott szemmel, hogy elzavarjam a dögöt, azonban nem értem a testéhez egyszer sem. Valami viszont határozottan zavart engem. A szurkáló, viszkető érzés átváltozott valami mássá. Mint ha enyhe nyomás született volna koponyám belsejében. Vagy nyugtalanság a lelkemben. Több különböző érzés keveréke volt. Kinyitottam a szememet és letöröltem a felső testemen végig csorgó izzadtságot. A rám törő furcsaságoknak mint ha lett volna valami forrása. Ahogy közeledtem a táskához, ez az érzés nem szűnt meg. Ott tároltam minden egyes felszerelésemet, amelyekből mint ha valamiféle erő szivárgott volna. Először fel sem fogtam, hogy mi a franc folyik itt. Valami aljas varázslatra gyanakodtam, amely megpróbálja elpusztítani a tárgyaimba bűvölt hatalmat. Percek múlva esett csak le, hogy én érzem a belőlük áradó varázslatot. Arcomon elégedett vigyor terült szét, ahogy a bennem rejlő mágia kinyújtózott, s csápjaival a környezetét kutatta, kövek és örvények után kutatva - legalábbis a régen élt arkán mágus leírása szerint valami ilyesmit kellett elképzelni. Őszintén szólva, fogalmam sem volt, hogy mikor vagy hogy következett be ez a változás, azonban határozottan éreztem, mint ha kinyílt volna egy harmadik szem a homlokom kellős közepén. Helló, új világ. Butuska kis varázslók, készüljetek fel, mert most már nem tudtok meglepni. Már csak azt kéne tudni, hogy vajon mekkora távolságra érnek el a "csápjaim"?


_________________
Cynewulf/Sheatro Fzb676
"Ki vagy te valójában a sok szöveg mögött, Cynewulf?"
- Armin Fairlight herceg

" You know the guy, the batshit loose one, thinkin’ two guys livin’ in his head. Good homie, just crazy and drunk most of the time. "
- Random nigga from the ghetto to Det. Christine Dalgarde

Cynewulf "Soberisthenewugly" Longtalk
- Szép kis megnevezés ala Darr

4Cynewulf/Sheatro Empty Re: Cynewulf/Sheatro on Szer. Júl. 05, 2017 12:29 pm

Ciel von Eisenschnittel

Ciel von Eisenschnittel
Felderítő Kapitány
Felderítő Kapitány
Írás és olvasás: Elfogadva, semmi gázos, jó írás lett.

Páros fegyverforgatás: Elfogadva, annyit fűznék hozzá, hogy a bal kézzel való írást viszont nem adhatom meg, mert az egy másik kasztfüggetlen képességhez tartozik, az "Ambidexter"-hez. A fegyverforgatás viszont teljesen rendben van

Mágiaérzékelés: Ez tetszett a legjobban a történetekből. Természetesen elfogadva

5Cynewulf/Sheatro Empty Re: Cynewulf/Sheatro on Pént. Aug. 11, 2017 7:13 pm

Crispin Shadowbane

Crispin Shadowbane
Éjvándor
Éjvándor
Név: Kombinációs képesség Dark Orb/ Sötét gömb
Előfeltételek:


  • Moon Shine/Holdfény (Sötét Tünde faji képesség)
  • Darkmoon/Sötét Hold (Bérgyilkos képesség)


Szint: ?
Ár: ?
Leírás: A bérgyilkos egy sötétségből álló, maximum 2 méter átmérőjű gömböt hoz létre,  amely az idézés helyén marad meg  5 perc erejéig.(A Bérgyilkos a Moon Shine által alkotott gömböt vonja be a Dark Moon sötétségével.) A sötétségen csak olyan személyek látnak át, akik rendelkeznek az Éjszakai Látás képességével. Naponta egyszer használható, és ezen idő alatt sem Moon Shine, sem Darkmoon nem idézhető meg.

Név: Shadows in the Moon Light /Árnyékok a Hold fényben
Szint: ?
Ár: ?
Leírás: A sötét elf bérgyilkos tíz méteres körzetben megérzi azon lények jelenlétét, akikre rásüt a Hold fény(akkor is, ha nem lát rájuk). (Azonban azokat már nem, akiket valami miatt takarja a Hold, pl. épületen belül tartózkodnak). Fajt nem tud megkülönböztetni, csak méretet (egy kutya kisebb "árnyékot vet", mint egy ember, vagy egy ló).

Név: Midnight Tides / Éjsötét Áradat
Szint: ?
Ár: ?
Leírás: Este/zárt helyiségekben a bérgyilkos a testéből kiszivárgó sötéttel képes kioltani a fáklyák/gyertyák fényét, sötétségbe burkolva azt, és amint távolabb kerül azoktól, a sötétség is eloszlik, így a fáklyák/gyertyák ismét teljes fényerejükkel világíthatnak.

Név: The Net/ A Háló
Előfeltétel: Páros fegyverforgatás
Szint: ?
Ár: ?
Leírás: A bérgyilkos pengéi gyors használatával egy sűrű hálót "fon" maga elé, mozdulatai szinte elmosódnak, így igen csak nehéz azon áttörni. Ezen képesség használata 20%-kal növeli a védekező képességet, viszont a képesség használata alatt nem tud támadni, illetve tőrnél magasabb kategóriával rendelkező fegyverek már könnyebben áttörik ezt a hálót, meghátrálásra kényszerítve a bérgyilkost. A "Tőrök" mesterképzettséggel együtt használva már az egykezes kardot használó ellenfelek ellen is effektíven használható.

Név:  Climbing rope / Mászókötél
Ár: ?
Leírás: Egy egyszerűnek tűnő erős mászókötél, amelynek teljes hossza 15 méter. Használaton kívül azonban kompakt helyen is elfér, akár egy mellény zsebében is.

Név: Sticky Gloves / Ragacsos Kesztyű
Ár: ?
Leírás: Egy speciális anyaggal kezelt kesztyű, amely könnyedén megtapad az érdes felületeken (fák törzse, kőfalak) és csak a sima felületekről csúszik le (pl. üvegablakok). A ragacsos anyag elég erős kapcsolatot hoz létre a hozzá érő felülettel ahhoz, hogy egy felnőtt súját megtartsa, és a szövetébe szőtt enyhe mágia miatt a használója szabályozhatja, hogy mikor engedjen el a kötés. Hátránya, hogy egy ponton egy kesztyű maximum öt percig maradhat, utána túlságosan megkeményedik az anyag ahhoz, hogy el lehessen választani a felülettől - ergo örökre ott marad.


_________________
Cynewulf/Sheatro Fzb676
"Ki vagy te valójában a sok szöveg mögött, Cynewulf?"
- Armin Fairlight herceg

" You know the guy, the batshit loose one, thinkin’ two guys livin’ in his head. Good homie, just crazy and drunk most of the time. "
- Random nigga from the ghetto to Det. Christine Dalgarde

Cynewulf "Soberisthenewugly" Longtalk
- Szép kis megnevezés ala Darr

6Cynewulf/Sheatro Empty Re: Cynewulf/Sheatro on Kedd Aug. 22, 2017 7:03 pm

Azrael

Azrael
az Égi Kovács
az Égi Kovács
Dark Orb - A félreértés tisztázva, a Moonshine nem egy fénygömb, de attól még a képesség menthető csak egy kis átdolgozást igényel
Secret sign, Shadows in the Moonlight, Clandestine, Flashes of a... ~ - Assassin's Creed much? Egyébként elfogadható, 3. szintű képességként arányos 2000 váltós árral
Midnight Tides - Nos itt az a helyzet hogy ez a testből áramló sötétség nem illik bele a self holdőr képességeibe, a hatás azonban igen. Szóval az ajánlatom a következő:

Név: Midnight
Szint:1
Ár: 1000 váltó
Leírás: A bérgyilkos némi mágiával képes eloltani a 10 méteres körzetében található, mesterséges fényforrásokat. A mágia pillanatnyi, így ezek ez után szabadon újragyújthatóak a természetes módon.

The Net: Ez mehet, 4.szint, 2500 váltó
Climbing Rope: Ez legyen 2000 váltó
Sticky Gloves: Ez pedig legyen 3000 egy pár

http://questforazrael.hungarianforum.net

7Cynewulf/Sheatro Empty Re: Cynewulf/Sheatro on Vas. Okt. 22, 2017 9:32 pm

Crispin Shadowbane

Crispin Shadowbane
Éjvándor
Éjvándor
Pályázat a következőre: Álcalánchoz képrögzítés
Face/off

Karsten Schwarzhund:
Cynewulf/Sheatro Karste10
  Az éjszaka ismét az úton talált engem, nagyjából ötven mérföldre északi irányban Hellenburg-tól. A kietlen dombságokon átvágva igyekeztem egy kisebb falu irányába, ahol nappalra megszállhatok és onnan folytathatom tovább utam a királyság fővárosába, ahol egyrészt egy fontos találkozóm volt, másrészt ott reméltem találni egy önkéntes alanyt a következő kísérletemre. A nyakamban lógó nyakláncot piszkálgattam merengve, ahogy egy újabb dombot másztam meg. A Hold bársonyosan lepte be a tájat, enyhe északi szellő fújdogált, és ahogy az ottani királyság, úgy a szellő se volt valami túl kegyes, hozta magával a hideget. Ilyenkor éjszaka a levegő már igen csak lehűlt, reggelente már enyhe dér keletkezett a felszínen és még a vastag utazóköpönyegem alatt is fáztam néha napján, amikor igen csak feltámadt a szél és kegyetlenül ostromolt engem. Közeledett a tél, és ezzel együtt minden ocsmányság, ami ezzel járt. Régebben még annyira ez nem is nagyon zavart volna. De mostanában már annyira nem jött be a hideg földön való alvás sátorozáskor, a hátam mindig megfájdult és a hideget se kedveltem már annyira. Úgy hogy nagyon nem örültem ezeknek a jeleknek.
  Miután felértem a domb tetőre, alkalmam volt alaposabban körül nézni. A környéken ez volt a legmagasabb ilyen természeti képződmény és jó rálátásom nyílt a tájra. Tőlem nyugatra, ha nagyon megerőltettem a szemem és használtam a távcsövemet, már látni lehetett a Tünde-erdő külső peremét, a Blutstern torony se volt messze. Aztán ahogy folytattam tovább a nézelődést, a szél furcsa hangokat kezdett felém sodorni. Először észre se vettem volna, vagy ha észre is veszem, nem foglalkozok vele, azonban amikor a mellettem ácsorgó Dracon felkapta a fejét és izgatottan kezdte el csóválni a farkát, ami gyorsan átváltott agresszív tartásba, már az én érdeklődésemet is felkeltette az alig hallható zaj. A sárkánygyík határozottan megbökte lábamat a fejével és mancsával párszor a bakancsomra taposott, majd lökdösni kezdett az általa beazonosított irányba. Mit tehettem volna? Ez az ostoba dög addig úgy se hagy engem békén, míg ki nem derítjük, hogy mi ez az éjszakai vigadalom oka, így kezembe kapva Clandestine-t és Fury-t, indultam meg társammal az oldalamon. Ahogy közeledtünk, a hangok is egyre erősödtek, valahonnan az előttünk lévő domb tövéből jött. Ekkor már azt is be tudtam azonosítani, hogy valaki fájdalmában ordítozik, illetve pár elfojtott kacagás hangja is felcsendült, hogy csatlakozzon a kakafóniához. Amint a domb tetejének közelébe értünk, egy mozdulattal megállítottam Draci-t és jeleztem neki, hogy nekem jobbra kerülje meg a magaslatot, míg én balra indultam meg. Térdeimet behajlítva helyeztem át a súlypontomat, hogy ne csapjak annyi zajt. Két perc múlva már rálátásom volt a lent folyó eseményekre: egy felborult szekér, a rakománya szétszórva a földön.  A tövében kettő, feltehetően halott, személy, az egyik keréknek egy férfi dőlt neki, előtte három másik alak álldogált és bőszen rugdosták, vagy éppenséggel közel hajolva hozzá kínozták tovább. Akárhogy is erőltettem a szememet, nem láttam másokat, tehát csak három gyomorforgatóan nyomorék barommal kellett elbánnom.
   Határozott léptekkel indultam meg a négyes felé, láttam, ahogy Draci is követi a példámat. Hófehér teste szinte világított az éjszakában. Valami elárulhatta a jelenlétemet - igaz, hogy nem is próbáltam lopakodni - mert az egyik tag felém fordult és rögtön riadóztatta a társait. Mindhárman felém fordultak. Nem szólt senki se egy szót sem pár pillanat erejéig, kölcsönösen méregettük egymást, miközben a hátuk mögött Draci egyre közelebb ért. Végül a banda legerősebb és legtagbaszakadtabb tagja rohanva indult meg felém - gondolom a vezérük lehetett - míg társai kissé lemaradva követték őt, egészen addig, míg a szekérhez közelebbi egy feldühödött sárkányt kapott a hátába. Egy határozott harapás, aztán sikoly és halálhörgés. Egy harapással szakította át a nyaki ütőeret és vér spriccelt nagy erővel a sebből. A két támadó viszont már nem tudott lassítani, és csak pár lépésre voltak tőlem, amikor magam elé közvetlenül egy sötétség gömböt idéztem. Ami számukra teljesen átláthatatlan fekete massza volt, az számomra semmi akadályt nem jelentett. A banda vezér megpróbált lassítani ugyan, hogy reagáljon az új helyzetre, azonban semmi esélye se volt. Láttam, ahogy belép a gömbbe, és vaksin pislogva próbálja megtalálni leendő áldozatát. Könnyű volt egyik fegyveremmel félre ütni a fegyverét, míg a másikkal egyszerűen átvágni a torkát és az eldőlő testet a harmadik alak felé lökni, akit az áthatolhatatlan sötétségből kidőlő test teljesen váratlanul ért, és magával is sodort. Komótosan hagytam el tökéletes fedezékemet. A tag próbált felkelni, és lelökni magáról a nála majd' kétszer nagyobb testet, teljesen eredménytelenül. Csizmám sarka erősen találkozott fegyvertartó kezével, s a csontok hangos roppanás kíséretében engedtek az erőbehatásnak. A férfi üvöltött a fájdalomtól, amire Draci igen csak belelkesedett és közvetlen a férfi pofája fölé hajolva csattogtatta a fogait.

- Kegyelem! Kérem...kegyelmezzen!
- Dracon, kegyelmes hangulatodban vagy?
  Picikém felemelte a fejét, hogy rám nézzem, aztán eléggé határozott módon válaszolt a feltett kérdésre, amikor fogai rövidesen a férfi arcába martak és hosszú percekig csak marcangolta azt. A haldokló szemét hangja édesen visszhangzott az éjszakában és kegyetlen élvezettel néztem, ahogy végül Draci felemeli vértől átitatott buksiját. Kapott tőlem egy biztató és helyeslő simogatást, majd a szekér tövébe csúszott, ájult testhez léptem. Alaposan végig mértem a férfi meggyötört testét. Ember volt, valahol a negyvenes éveinek közepében. Szürke, hosszú ápolatlan haj keretezte arcát. Szája cserepesre száradt, jó pár helyen fel is dagadt, ahogy arcának többi része is az ütésektől. Zöld és lila árnyalatokba torzult arca nem nyújtott túl biztató látványt. Lekaptam hátamról a táskát, majd elővettem belőle egy tiszta váltás inget. Olcsó darab volt, nem is nagyon használtam, úgy hogy kár nem volt érte. Rugós bicskámat előkaptam bakancsszáramból és pár határozott mozdulattal csíkokra szabdaltam fehér ruhámat. Ismét a táskához nyúlva vettem elő belőle az egyik italos flaskámat, amelyben jó erős szesz lötyögött. Ezt már jobban sajnáltam feláldozni, de valahogy a sebet ki kellett tisztítani. Az alkohol émelyítő szaga árasztotta el az orromat és nem tudtam megállni, hogy ne húzzak le azért egy derekasat a flaska tartalmából. Most, hogy felkészültem lelkileg, a ruhát is beáztattam vele, és határozott mozdulatokkal kezdtem el először kitisztítani az arcsebeket. A csípős, égető érzés viszont felébresztette az alanyomat, így kapott egy határozott, de nem túl erős ütést a halántékára.
- Maradj nyugton baszki...úgy, alszik. Okos fiú.
  Dünnyögtem magam elé, majd folytattam a műveletet. Belőlem aztán csodálatos vajákos lenne! Tíz percet áldoztam az arcára, majd a bicskával levágtam róla a már amúgy is csak cafatokban lógó ingét, hogy felső testét vegyem alaposabban szemügyre. Jó pár felületes vágás - nem akarták, hogy elvérezzen, csak kínozták szerencsétlent. Ezeket a sebeket is kitisztítottam, de közben ez a hülye megint úgy gondolta, hogy ideje lenne felkelnie. Most már úgy döntöttem, hogy nem csapom le ismét, mert még a végén abba döglik bele. A szemét nézegettem nagy érdeklődéssel. Zavaros volt az arckifejezése - már mint látni lehetett a sok seb és daganat alatt - és a szemét csak résnyire tudta kinyitni, de biztos voltam benne, hogy az is zavarodottságot tükrözne vissza.
- Kérem, hagyják abba!
  Hangja rekedtes volt, és lassan, nagyon lassan beszélt, illetve bizonytalanul. Megpaskoltam a vállát, próbálva őt megnyugtatni, de csak ijedten húzta össze magát és félelmében vinnyogni kezdett. Halkan sóhajtottam fel.
- A kínzói halottak, uram. Kitisztítottam a sebeit, amennyire tudtam. Van nálam egy gyógyital, gondolja, hogy meg tudja most inni?
  Próbáltam kedvesebb hangnemet megütni, hangomba bizalmat és őszinteséget csempészni. Milyen meglepő módon a férfi nem nagyon akart hinni nekem. Összefüggéstelenül motyogott valamit, amit nem értettem, majd:
- Miért teszik ezt velem? Már nincs semmim, amit adhatnék. Inkább öljenek meg!
  Felkeltem a férfi mellől és pár perc erőlködés után oda húztam a szekérhez mindhárom hullát, bár az utolsóról alig bírtam elzavarni Dracit, akin meg pont most jött rá a vérszomj. Felháborodottan morgott egy sort, a fogaival kaffogott, amitől pár vércsepp repült rám. Egy határozott rúgás, és végre észhez kapott és eltakarodott a fenébe. Majd később beledobom a legközelebbi patakba vagy tóba, így azért csak nem mehetünk Hellenburg-ba.
- Próbálja meg kinyitni a szemét. Itt van mind három rohadt féreg.
 Álltam meg a férfi előtt. Először nem reagált semmit, aztán megpróbált óvatosan feltápászkodni, elgyengült végtagjai azonban nem nagyon akartak engedelmeskedni neki. A segítő kezeim elől először elhúzódott, aztán valószínűleg arra a következtetésre juthatott, hogy végül is, neki már édes mindegy, hogy mit csinál, így elfogadta a segítő jobbot. Közelebb vittem őt a testekhez, hogy meg tudja őket nézni magának.
- A szétmarcangolt arcra ügyet se vegyen. A háziállatom...hát, kissé felháborodott azon, amit ezek a szemetek műveltek.
- Ezt maga...és az állata tette? Ki maga?
- Csak egy átutazó sötét elf....ugyan már, nem kell ennyire megijedni! Ne jöjjön nekem azzal, hogy minden self egy mocskos undorító kis rohadék, mert különben tényleg az leszek és csatlakozik ezekhez a mocskokhoz. Amúgy meg szívesen, hogy megmentettem az életét, hálátlan kis...
- Elvitték a családomat...
~ Ez még mindig nem köszönet volt, hogy rohadjál meg...~
- Há...három napja indultunk útnak...
- Adok egy gyógyitalt, igya meg. Hiába tisztítottam ki a sebeket, csúnya verést kapott. Majd utána mesél.
  Elő kotortam az említett italt és a kezébe nyomtam a már kinyitott üvegcsét. Egy pillanatig habozott, majd lehajtotta a kesernyés italt. Az elkövetkezendő két percben egyikünk se szólt semmit, bár már most látni lehetett azt, hogy a főzet szépen lassan dolgozni kezd, és a duzzanatok valamennyire lohadni kezdtek.
- A közeli faluból vittük termésünket Hellenburg felé. Magammal hoztam a családomat - két gyermekemet és a feleségemet - illetve a két bátyámat is. Tegnap este ütöttek rajtunk a dombok közül előmerészkedő banditák. Esélyünk se volt védekezni. Jörg esett el először, amikor a semmiből előbukkanó megtermett bandita lerántotta a szekérről és egy mozdulattal eltörte a nyakát. Jens megpróbált védekezni, de még csak a kis bunkósbotját se tudta előhúzni, a másik oldalról felbukkanó alak az oldalába szúrt, aztán lerántotta őt is a szekérről és még párszor a biztonság kedvéért beledöfött. A harmadik mocsok engem rángatott le, és már velem is végzett volna, de a főnök leállította, mert hogy "jó lesz szórakozásra!"
  A szerencsétlen összerázkódott az emléktől és elgyengülő tagjaival borult a szekérnek. Leguggoltam mellé, és egy kis szíverősítőt nyomtam a kezébe. Lehúzott egy kortyot az erős pálinkából, majd elfogadta a felajánlott vizet is.
- Amint engem lerángattak, a szekér hátuljáról leterelték a feleségemet és a két gyermekemet. Pár pofont kiosztottak az asszonynak, a gyerekeket is megverték, hogy csendben maradjanak, aztán megjelent még három alak, akik eddig a közelben bujkálhattak és átadták nekik őket. Kérem! Nekem már csak ők maradtak! Van a közelben egy barlang...valószínűleg ott tanyáznak. Kérem!
  A férfi sírni kezdett és a gyásztól előtörő könnyeket vad rázkódás és értelmetlen dünnyögés kíséretében engedte útjára. Nyugtatólag öleltem át a vállát. Nem vallottam volna be neki, de meghatott a története. Azt viszont nagyon is bevallottam volna, hogy felháborított az eset. A kezem ökölbe szorult.
- Mondja meg, hol találom ezt a barlangot, aztán induljon haza. A testeket...majd később eltemetheti, de egyelőre jusson biztonságba. Azokról a szemetekről majd én gondoskodom, és megkapják azt, amit megérdemelnek.

  Már alkonyodni kezdett, amikor az öreg férfi - bizonyos Karsten - útmutatását követve eljutottam egy kisebb barlangig. A bejáratot jól leplezte pár bokor, ami előtte nyílt. Az egész területet egy rég kiszáradt folyó medre szelte ketté, valószínűleg régen ez vájhatta ki a barlangrendszert is, ami meghúzódott. Egy órán keresztül figyeltem a bejáratot, azonban nem láttam semmiféle mozgást sem a környéken, úgy hogy végül csak döntenem kellett és végül arra szavaztam, hogy akkor nincs más hátra, mint előre. Óvatosan közelítettem meg a bejáratot és még óvatosabban toltam félre a bokrokat, hogy jobban belássak. Az első métereken nem volt semmiféle világítás, az teljes sötétségbe veszett, aztán ahogy a barlang járata kanyarodott egyet, már halvány vöröses izzás festette meg a kőfalakat. A banditák nem voltak azért teljesen ostobák, biztosra mentek, hogy még éjszaka, a bejárattal szemben állva se lehessen látni a kiszűrődő világítást. Megrogyasztott léptekkel haladtam előre, ügyelve arra, hogy ne csapjak semmi neszt. Hátra néztem Dracira, aki hosszú ismeretségünk alatt először engedte meg, hogy rátegyem az acélállkapcsot, amitől még sokkal súlyosabb és aljasabb sérüléseket tudott okozni, mint csak simán az agyaraival. Az első kanyarnál már fáklyák égtek, bár a bejárat felőli oldaluk elő árnyékolókat tettek. Határozottan nem voltak teljesen ostobák. A füsttől megfestett falak vonalát követve közeledtem a központi terem felé. Bentről beszélgetés visszhangjai szálltak ki. Értelmetlen volt az egész, csupán morgolódtak és egymást ugratták és várták már, hogy mikor jönnek meg a többiek, mert hát azért nem értették, hogy lehet egy csóri öreg emberrel ennyit szívózni.
  Az utolsó métereket már szinte vánszorogva tettem meg, és épp hogy csak picit hajoltam ki a fedezékem mögül, hogy meglássam a központi területet. Az egyenetlen falakkal keretezett, csupán nagyjából tíz méter átmérőjű kis részben már több fáklya és egy-két olajlámpás égett, illetve egy kis központi tűz, hogy felmelegítse a hűvös levegőt. Kettő alak üldögélt egymással szemben, valószínűleg zsákmányul szerzett székeiken, vastag szőrmékbe burkolózva. A tűz felett nyárson nyúlhús sült éppen, ennek a szagát érezhettem meg már a bejárat közelében. Azért értem, hogy luxus meg minden, meg lakatlan a környék, de ez már alapból elrontotta a fáklyákkal tett elővigyázatosságot.
  Rövid kutatás után megtaláltam az egyetlen nyílást, ami egy következő terembe vezethetett valószínűleg. A két férfi oldalvást ült a bejáratnak, ahol én is tartózkodtam, így esélyem se volt arra, hogy bármelyikük háta mögé is kerülhessek. Két éjgyilokomat ekkor már az alkaromra fektettem és egy gyors pillantással ellenőriztem, hogy Draci készen áll-e. Nem kellett csalódnom. A fáklyák tompa fénye visszaverődött a kis harci kiegészítőjén és még félelmetesebben nézett ki, mint alapból, főleg azzal a sok megszáradt vérrel a pofáján és mellkasán. Végül nem volt más választásom, mint támadásba lendülni. Szinte kirobbantam a fal mögül, mögöttem közvetlen Draci-val. Egy elfojtott kiáltás után mindkettő barom gyorsan harcra készen állt, ölükbe fektetett kardjuk hamar kezükben termett. Draci már kiválasztotta a célpontját, így én a maradékot szemeltem ki magamnak. A férfiak egyike se tűnt valami túl képzett kardforgatónak. Az én célpontom vadul hadonászott, ezzel próbálva távol tartani engem magától, míg megérkezik a harmadik tag, aki valószínűleg hátul vigyázott a foglyokra. Pengéimmel sűrű hálót szőttem magam köré és egyelőre csak védekeztem, hogy rést találjak ellenfelem védelmén, ami viszonylag hamar meg is történt. Mindeközben Dracon fürgeségét használta ki és repülő képességét, hogy távol tartsa magától a pengéket és a banditát tőlem. Végül meg lett a rés, és egy gyors szúrást intéztem ellenfelem felé. Nem tudta időben kivédeni a csapásomat, így Clandestine mélyen a gyomrába fúródott. A kardot kiejtve a kezéből próbálta elállítani a vérzését. Talpam határozottan találkozott a mellkasával, amitől hátra dőlt, egyenesen bele a tábortűzbe. Teste parazsat vert fel, sikolya betöltötte a barlangot. Ekkor jelent meg az utolsó útonálló is, buzogánnyal a kezében. Bíznom kellett abban, hogy Draci tudja kezelni a helyzetet és a frissen érkező ellenfél felé rontottam. Egy erőteljes csapás majdnem eltalált engem rögtön kezdésként, kénytelen voltam hátra ugrani, hogy elkerüljem koponyám behorpadását. Táncoltam a mocsok körül, aki már jobb ellenfélnek bizonyult a kettő baromnál. Fury-vel kivédtem egy támadást, amitől az egész kezem beremegett és elejtettem a fegyveremet, de közben sikerült egy kisebb szúrást bevinnem, és ezzel egy pillanatra meg is vakítva a mocskot, ami elég időt nyújtott nekem arra, hogy holdezüst fegyverem pengéjével átszúrjam fegyvertartó kezét. Hangos szitkozódással ejtette el Ő is buzogányát, és puszta kézzel esett nekem. Azonban amikor kihasználtam azt, hogy a mocsok szintúgy férfiból volt - bár az ilyeneket inkább nem nevezném annak - és a térdem határozottan találkozott az ágyékával, kétrét görnyedve rogyott a földre. Innentől már egyszerű volt az éjgyilokot szemgödrébe süllyeszteni és egyet taszítani rajta, amitől kiszabadult a fegyverem is. Az utolsó bandita élete csupán fél percig tartott, mikor végre sikerült megteremtenem az alkalmat arra, hogy a picikém is kiélje a saját vérszomját. Az acélállkapocs erősen csattant a férfi torkán, kitépve azt a helyéről.

- Jól van, ügyes voltál fiam. Maradj itt...
  Utasítottam a kedvenckémet, aki nem sokat habozott és tovább folytatta a holttest csócsálását és haragjának kiélését. Szinte az egész teste remegett a dühtől, én pedig rémülten indultam tovább. Felkaptam földről a fegyveremet, amit még a második bandita támadásakor ejtettem el, és az övembe tűztem. A bal kezem túlságosan is fájt még mindig ahhoz, hogy rendesen tudjam használni. Valószínűleg meg is húzódott, amikor az erősebb bandita teljes erőből érkező csapását hárítottam. A folyosó, amire jutottam, rövid volt és utána csak egy kis terem következett, ahol három összekötözött,de még mindig élő embert találtam. Két kisfiút - nagyjából tíz évesek lehettek - és egy harmincas évei végén járó asszonyt. Riadtan húzódtak össze vérrel átitatott látványomra.
- Nyugodjanak meg. Találkoztam Karsten-nel. Már úton van haza felé, engem kért meg a kiszabadításukra. Most már minden rendben van, nem kell félniük semmitől.
- A banditák...?
- Halottak hölgyem, mind a hat. Talpra tudnak állni?
- Igen, azt hiszem. Köszönöm!
  Sírta el magát az asszony, mikor már eloldottam a köteleiket és a nyakamba vetette magát. Könnyei átáztatták a ruhámat, s az én ruhám összevérezte az övét. Megnyugtatólag öleltem át őt is, ahogy a férjével is tettem pár órával ezelőtt, majd a fülébe súgtam:
- Amikor megyünk ki, takarja el a gyerekek szemét. A sárkánygyíkom...határozottan fel volt dühödve és nem hinném, hogy túl szép látványt nyújtana az, amit tett a banditákkal.
 A nő szerencsére nem kérdezett semmit, bár nagyot nyelt és maga előtt kezdte terelni az erőtlen és megszeppent gyerekeket. Szerencsére egy-két zúzódáson kívül más nem látszott egyikőjükön sem. A nő sem úgy viselkedett, mint akin erőszakot tettek volna, amit csodáltam is, hisz általában az ilyen gerinctelen férgek nem szoktak kihagyni az ilyen alkalmat. Valószínűleg csak arra vártak, hogy a főnök magáénak követelje az első menet jogát, aztán megosztoztak volna rajta. Amikor a központi terem közelébe értünk, a nő átölelte a gyerekeit, valamit súgott nekik és eltakarta a szemüket. A sajátját nem tudta, így meglátta a vérben és belsőségekben fürdő, most már némileg lenyugodott sárkánygyíkot. Halkan felsikított és majdnem el is hányta magát. Rémültem húzta össze magát, ahogy a kis picike közeledni kezdett hozzánk.
- Csak menjen tovább. Nem fog ártani senkinek sem. A bejárat közelében várjanak meg.
  Utasítottam a családot, majd amint eltűnt az asszony a gyerekekkel, leakasztottam Draciról a harci kiegészítőt. A barlangban volt kettő hordó, tele vízzel, ami már poshadásnak indult. Alaposan letisztogattam egyikben a vasállkapcsot, majd a banditák egyikéről lekapott köpönyeget alaposan átáztatva a másik hordó vízével kezdtem el letisztogatni a felháborodott sárkánykát, aki határozottan tiltakozott ez ellen, de nem mert sokáig akadékoskodni. Miután végeztem, hagytam, hogy kidurcáskodja magát és alaposan átkutattam a testeket és a felhalmozott zsákmányt, de semmi utalást nem találtam arra, hogy valakinek dolgoztak volna, vagy várnának még valakire. Megnyugodva indultunk meg végül a kijárat felé, ahol találkoztunk a hármassal.
- Még elkísérem önöket a falujukig, hogy biztonságban haza érjenek, aztán az utunk ketté vál.
- Hogy tudnánk megköszönni?
- Nem szükséges, asszonyom. Örülök, hogy segíthettem...és hogy megszabadíthattam a világot hat ilyen undorító féregtől...

  Ami szekérrel másfél napig tartott, az nekünk gyalog, a legyengült gyerekekkel és nővel három napot vett igénybe. Az első nap nagy részét pár fa árnyékában töltöttük, hogy kipihenjem magam, és az elcsigázott társaság is össze szedje magát, utána esténként folytattuk tovább az utat. A harmadik nap hajnalára már megláttuk magunk előtt a falut, és az ott lakozók is észre vették a közeledő társaságot. Az egész lakosság kicsődült, kezükben rozsdás kardokat, kaszákat vagy más alkalmatosságokat tartva. Amikor Karsten észre vette feleségét és gyermekeit, előre rohant és a karjaiba kapta őket. Majd amint meglátta, hogy a falu lakói felém fordulnak fenyegető ábrázattal, egy kézfeltartással megállította őket.
- Örülök, hogy jobban van Karsten. Ahogy látom, az arca is nagyjából helyre jött.
- Hála magának...köszönöm jó uram! Hogyan...hogyan hálálhatnánk meg mindezt? Nincs nagy vagyonunk, főleg most, hogy a szekerünk áldozatul esett...és a bátyáim!
  Fakadt sírva a tagbaszakadt férfi, miközben életben maradt családtagjait ölelgette és puszilgatta. Megcsóváltam a fejem, hogy elűzzem a hálálkodását.
- A banditák barlangját kitisztítottam. Használják fel az ott lévő zsákmányt...Nekem nem kell semmiféle csillogó érme jutalmul. Báár...egy valamit még is csak megtehetne...

  Egy kis kunyhóban üldögéltünk, ami a család házául szolgált. Karsten velem szemben üldögélt egy széken és elbűvölve figyelte a félhold alakot mintázó nyakéket, amibe egy opál volt belefoglalva. Eiryn alkotása, és mint minden terméke, ez is minőségi volt.
- Szóval azt mondja, hogy...csak meg kell érintenem ezt az izét...és utána?
- Utána az arcképe mágikusan belevésődik az opálba, és én egy ideig a maga arcát tudom viselni. Ne ijedjen meg, nem bűnözésre akarom használni. De a munkám során gyakran emberek közé kell mennem és mint maga is tudja, a selfek megítélése nem éppen a legjobb a világ ezen szegletében.
- Háát...megmentette a családomat és megbosszulta a bátyáim halálát. Ha tényleg ez a kívánsága és nem fogad el semmi mást, akkor...
  Beleegyezőleg sóhajtott és a kezébe fogta a nyakéket. A kék drágakő, ami a holdfigura közepére volt biggyesztve, felizzott, majd átlátszóvá vállt és egy pillanat erejéig megmutatta a teljesen ép arcú Karsten kicsinyített alakját, majd ismét visszaváltott eredeti színébe.
- Ennyi lett volna.
  Morogtam magam elé, majd a nyakamba akasztottam az ékszert és nagyon erősen arra koncentráltam, hogy felvegyem Karsten alakját. Nem akartam innen úgy elmenni, hogy meg nem bizonyosodtam volna arról, hogy működik ez a cucc. Amikor a velem szemben ülő férfi meglepetten felsikkantott és szinte hátra esett ijedtségében, úgy éreztem, hogy határozottan működött. Az asztalról felkaptam a tükrömet és megnéztem magam benne. Furcsa érzés volt az, hogy Karsten öreges arca nézett vissza rám. Határozottan rémisztő élmény volt és én is majdnem eldobtam magamtól a tükröt hogy riadtan hátráljak.
- Ez...ez rémisztő.
- Nekem mondja?! Mennyi ideig tart?
- Elvileg egy óráig...de nézzük csak...
  Leakasztottam a nyakláncot és az asztalra tettem. A tükörben vizsgálódva nemsokára ismét az én csodálatosan szép pofikám nézett farkasszemet velem. Ezt látva az igazi Karsten szemmel láthatólag megnyugodott.
- Azt hiszem, hogy nekem ideje útra kelnem. Vigyázzon magára és a családjára, herr Karsten. Minden jót a továbbiakban.
 S az álcaláncot zsebembe süllyedve hagytam el a még mindig némán tátogó férfi házát. Mielőtt elhagytam volna a falucskát, hogy Hellenburg-ba menjek, még elköszöntem a kölyköktől és a szemrevaló feleségtől s társammal az oldalamon ismét a kanyargó ösvényre léptem, amely új kalandok felé vezetett engem...


_________________
Cynewulf/Sheatro Fzb676
"Ki vagy te valójában a sok szöveg mögött, Cynewulf?"
- Armin Fairlight herceg

" You know the guy, the batshit loose one, thinkin’ two guys livin’ in his head. Good homie, just crazy and drunk most of the time. "
- Random nigga from the ghetto to Det. Christine Dalgarde

Cynewulf "Soberisthenewugly" Longtalk
- Szép kis megnevezés ala Darr

8Cynewulf/Sheatro Empty Re: Cynewulf/Sheatro on Csüt. Nov. 16, 2017 9:50 pm

Crispin Shadowbane

Crispin Shadowbane
Éjvándor
Éjvándor
Fire Within
Pályázat a Druida Elementalista másodlagos kaszt felvételére
[Zenei aláfestés: Celtic Music ]
"One day I set fire to everything I thought I was and began to learn who I was."
― Crispin Shadowbane

Cynewulf/Sheatro Firewo10

  A Lightleaf-be való utazás halaszthatatlan volt. Loreena-val való beszélgetésem óta nyughatatlan voltam, s órák hosszat üldögéltem a szobámban, távol mindentől és mindenkitől, s csak a kandallóban pattogó tüzet néztem meredten, órákon keresztül. A vad lángok táncot jártak, megfestették a szoba falát a vörös szinte összes árnyalatában...s ahogy a fa hangosan pattogott, a lelkem is lassan lenyugodott. Egész testemben átmelegedtem, ahogy a kandalló előtt alig egy méterrel üldögélve élveztem a nyugalmat, a csendet a gondtalanságot, ami ezzel járt. Nem voltak zaklató szomszédok, se léptek az éjszakában, amelyekre felriadtam volna.  Nem voltak kötelességek, mélybe húzó láncok, bokám köré fonódó tövisek, hátamat görnyesztő keresztek, karjaimat gúzsba kötő kötelek, mellkasomat összeszorító acélketrecek. Mindet felemésztették a lángok, s most az egész világ tűzből állt. Melengető, perzselő tűzből. Homlokomon verítékcseppek szánkáztak le, a bőröm szinte már égett, és a torkom olyan száraz volt, mint ha hetek óta nem ittam volna egy kortyot sem. De jól esett...mert minden keserűségemet és dühömet a tűzbe oltottam. Arcok jelentek meg előttem. A gyűlölet, az ellenségeskedés, a harag és pusztítás arcai. Néma sikollyal az arcukon emésztették fel őket a lángok. Jelenetek ugrottak be. Olyanok, amelyek egész életemben gyötörtek. Most az egyszer hagytam, hogy a lángok átcsapjanak felettük.

  Hangosan zihálva kapkodtam a levegőt, ahogy befordultam az utolsó kanyarnál, és nem is olyan messze láttam a távolban felszálló füstfellegeket. Lightleaf. Lory mesélt a településről, és arról, hogyan alapították meg. Némi büszkeség csillant talán a hangjában, amikor mesélt róla, bár lehet, hogy csak oda képzeltem az egészet. Végig simítottam homlokomon, hogy letöröljem az izzadságcseppeket, hisz tikkasztó meleg ült meg itt a sűrűn nőtt fák törzsei között. A nyár éppen vadul tombolta ki az utolsókat magából, s csak pár közelben csörgedező patak felől szálló levegő hozott némi hűs leheletet magával. Madarak szállingóztak körülöttem, vadul rikácsolva vagy édesen énekelve próbáltak rájönni, még is, milyen kétlábú teremtmény zavarja meg viszonylagos nyugalmukat. Egy pillangó leszállt a vállamra. Ezer színben pompázó szárnyain megcsillant a lombkoronák között átszüremlő napsugár, majd tovareppent, hogy csatlakozzon ezernyi társához. Minden olyan élettel teli volt itt, nem mint az egyszerű pusztaságokon, amelyeken átverekedtem magam, míg ide értem, teljesen egyedül, nagy magányosságban. Dracon valószínűleg még most is tombol Lory vagy Sharlotte felügyelete alatt, és nagyon megharagudott azért, mert magára hagyom. De ez az én utazásom volt, amit egyedül kellett megtennem. Valahogy helyén valónak is érződött ez az egész. Amikor Aelfsige-től elmentem, és életem egy újabb szakasza kezdődött, egyedül voltam. Most, hogy egy újabb szakasz nyílik meg a könyvben, amelyet én magam írtam tetteimmel, szintúgy egyedül kellett lennem. Legalábbis távol azoktól, akik az "előző életem" részesei voltak. Egy időre.
  A város közelébe érve feltűntek az őrposztok, amiről a lovagnő mesélt nekem, és arról, hogy sajnos még mindig szükség van rájuk. Nem csodálom. Déli és északi emberek egy helyen tömörülnek? Hát persze, hogy folyamatos balhé van belőle, bár állítólag próbálnak áttérni felette. Engem azonban Ők nem érdekeltek, nem akartam itt - ahogy máshol sem - az emberekkel közösködni. Amint a kis városka közelébe értem, pár gyerek szaladt ki elém, hangosan kacarászva köszöntve a megfáradt utazót. Egy fáradt, de biztató mosollyal üdvözöltem őket és cserfességüket, egészen addig, míg egy őr meg nem érkezett. Rezignáltan vettem tudomásul, hogy átkutatnak engem, de nem találtak semmit. Fegyvertelenül jöttem, és úgy is fogok távozni. Mindentől megszabadultam, ami a véres múltamra emlékeztetett, hogy megtalálhassam a válaszokat, amelyeket kerestem. Csak egyszerű utazó öltözet volt rajtam, kényelmesen bő nadrággal, fehér vászon inggel és egy zakóval, a táskámban is csak váltásruhák voltak, némi élelem és vizes palackok, amelyeket szerencsére menet közben számos helyen fel tudtam tölteni. Az elején még gondolkoztam azon, hogy hozok valami fegyvert, amivel vadászhatok, ha elfogyna az élelmem, de úgy döntöttem, hogy nem kezdem el a természettel való ismerkedésemet azzal, hogy pár őzikét megölök. Az átvizsgálás után tovább engedtek, hogy végre belépjek Lightleaf városába - vagy az emberek nyelvén Hellenblatt-ba.

   Csodálatos volt látványnak. Annyira sok féle elem vegyült össze egy helyen, de az uralkodó elem továbbra is a természet maradt, és a méltán híres lightleaf bokor, amelynek egyedei szinte mindenütt virágoztak a város határán belül - kívül soha sem, egyesek legnagyobb bánatára. Mélyen magamba szívtam a tiszta, hűvös levegőt, hagytam, hogy átjárja mellkasomat, majd elernyedve fújtam ki. Megérkeztem. Itt vagyok hát, az Út kezdeténél. De vajon hova vezet majd engem ez a kanyargós ösvény? Nem tudhattam előre, de újult erővel és reménykedéssel vetettem bele magam abba, hogy kitaláljam.

  Három napja voltam itt, és ezen idő alatt a fogadóban szálltam meg, s beszélgettem pár helyi lakossal, hogy meg tudjam, mi lenne a legjobb módja és ideje annak, hogy találkozzak a druidákkal, vagy természetpapokkal. Legnagyobb meglepetésemre megtudtam, hogy van itt egy holdszentély is, így első estémen meglátogattam azt. A lightleaf által megvilágított szentély a maga puritánságában is fenséges látványt nyújtott, s ahogy beléptem, szinte éreztem azt az erőt és hatalmat, amelyet csak egy self érthet meg igazán. A helyi sötét tünde lakosok furcsán néztek rám, főleg, mivel nagy részük Kormos volt, s egy újonnan érkezett Holdcsókolt jelenléte felkeltette kíváncsiságukat. Rögtön rá is kérdeztek, hogy én vagyok-e az a Holdpap, akinek a jelenléte már igen csak elkélne. Csak tagadólag csóváltam meg a fejemet, s szomorúan hajtottam le azt, ahogy halott édesanyámra emlékeztem. Ettől független az első este közösen imádkoztunk, lótuszülésben, miközben ajkaimat dörgő hangon hagyták el az ősi imádságok, amelyeket még anyámtól hallottam és tanultam el. A szavaim megrezgették a levegőt - vagy talán csak képzeltem - s olyan nyugalom szállt meg, mint évek óta soha sem. De ettől még nem lettem holdpap, és ezt mindenki tudta, így továbbra is csak egy furcsa idegen maradtam, akinek van valami ismerete az "ügyekkel" kapcsolatban.
  A harmadik nap alkonyán indultam meg a druida szentélyhez. Szívemben izgatottsággal és némi félszel. Nem tudtam, hogy képes leszek-e végig menni ezen az úton, de az elhatározásom meg volt arra, és még ha nem is leszek képes elmerülni a Természetvallásban, egy próbát megért. Kezeimmel óvatosan húztam szét a könnyű szövetből szőtt függönyt. Talpam alatt kő leledzett, de az illesztések között fűcsomók és virágok törtek utat, így egy kicsit olyan érzésem volt, mint ha csak kint sétálnék a rétek egyikén, a hegyek és dombok árnyékában. Pár alak kíváncsian nézett rám. Végül egy nő indult meg felém. Az ötvenes évei végén járhatott. Hajlott hátú, ősz hajú, világos kék szemű asszony volt, ruhájának varrása számos természetmotívumot tartalmazott, kezében tartott bot úgy nézett ki, mint ha élő fából bűvölték volna ki a maga kacskaringós vonalvezetésével, és a helyenként jelen lévő üde zöld levelekkel. Mélyen meghajoltam előtte - ahogy még más előtt nem tettem - azonban Ő csak fürkészően meredt rám.

- Mi hozott téged ide, Sötét Elf Uram? Csatlakoznál talán Lightleaf lakosságához? Mindenkit szívesen fogadunk itt, amennyiben nem hordoz haragot és ellenségeskedést a szívében. Ez a város a megújulás és a remény helye.
- A nevem Cynewulf....nem. - ráztam meg a fejemet, amitől ezüst hajtincseim a szemembe hullottak. - Nem...az egy másik életem és egy másik énem neve, hazugságok és ámítások fonódnak köré. Itt az ideje, hogy megbékéljek magammal, s múltam - jelenem és jövőm ismét összefonódjon. A nevem Crispin Shadowbane, és azért jöttem, hogy megvilágosodásra leljek.
  Amikor a nevemhez értem, egy szintúgy öregedő férfi hangosan köhögni kezdett, tág szemekkel bámult rám és határozottan sápadtnak tűnt. Ha nem látszott volna rajta, hogy tünde, összetévesztettem volna kapásból egy vámpírral. Valami zavarni kezdett vele kapcsolatban, de nem tudtam rájönni, hogy mi az. Kiril hallgatag és töprengő maradt, hasonló érzések keltek életre benne is.
- Talán viccesnek találja a nevemet, jó uram? Ha maga is el kezd jönni a Crispy, Ropogós meg egyéb megjegyzésekkel, akkor...
  Hangosat sóhajtottam, és hagytam, hogy parázsló haragom és frusztrációm elszálljon. A gúnyolódást egyedül Lory-nak engedtem meg és Arrcy-nak néha napján, mert Ők is kaptak tőlem eleget ilyen téren. Mindenki másnak egy ingyenes és bérmentes torokátvágás a jutalma. Elfordultam a férfitől, aki csak a fejét rázta és a hátsó falhoz hátrált, és ismét az öreg tünde nőre figyeltem.
- Megvilágosodást akarsz találni? Milyen értelemben? Van egy holdszentély a város egyik másik szegletében, ha gondolod, megmutatom, merre.
- Hölgyem, félre értett. Azt hiszem, készen állok arra, hogy a Holdvallás mellett magamhoz öleljem a Napot, a Virágokat, a Fákat...egyszóval a Természetet.
- "Magamhoz öleljem"...mint egy szerető anya a gyermekét? Egy szerelmes férfi a szerelme tárgyát? Mint egy tövislény az áldozatát? Milyen hangzatos és fennkölt szavak. Miért hiszi mindenki, hogy ilyen magason szárnyaló gondolatokkal kell traktálni öreg fejemet? Eh...fiatalok.
  Csóválta meg fejét a matróna és egy pajkos, csintalan kacsintással ajándékozott meg engem, akinek a szeme elkerekedett, állkapcsa pedig a padlót kaparászta teljes erővel. Ennyit a spiritualitásról meg a fennkölt, magvas gondolatokról. Aztán a nő arca komolyabb lett, ahogy hangja is.
- Azt hiszed, hogy készen állsz? Egyáltalán - miért fordulnál el a Holdtól, éjfi?
- Tudomásom szerint a tündék tisztelik a Holdat, csak úgy, mint a természet többi részét is. Egy egység alkotóeleme. Vagy tévednék?
- Nem, nem tévedsz. De magyarázatot még nem adtál.
- Miért keres bárki is valami újat az életében? Azért, mert csalódott abban, amit eddig megélt. Vagy azért, mert nem kapott magyarázatot attól, amiben eddig hitt. Netán valami változást érzékelt magában, s ez megriasztotta, ugyanakkor kíváncsivá is tette. Lehet, hogy azért, mert érzi, hogy semmi sem fekete és fehér, hanem a szivárvány össze színében pompázó kaleidoszkóp. Az egyén tudatára ébredt ennek, és részese akar lenni annak, ami az élet és halál minden szegletét össze köti. Mert érzi, hogy van benne valami erő, ami talán céllal került hozzá, de nem tudja feloldani azt, amíg meg nem találja azt a célt, vagy útmutatást nem kap, egy segítő kezet, ami végig vezeti őt ezen a rögös úton.
- És Te, melyik lennél, Árnyvész Crispin?
- Nagy meglepetést okozna, ha mindegyik egyszerre?
- Huh, eléggé sok szerepet aggatsz magadra. Kicsit túlgondolod ezt az egészet. A túlgondolás pedig a boldogság halála - ebben az esetben pedig a válaszoké. Gyere velem, Árnyvész.
  Némán követtem az öregasszonyt, és csak egy gyanakvó, értetlen pillantással jutalmaztam meg a férfit, aki a fal mellett roskadt le és onnan bámult engem fehér arccal. Találkoztunk volna már valamikor vele? Az egyik áldozatom lenne, aki valahogy elmenekült és túl élte? Vagy valamelyiknek a túlélője? Netalántán látott már engem meztelenül és azóta sokkban ér, hogy hozzám képest mennyire...rövid? Amint kiértünk a druida szentélyből, elnyújtott lépésekkel értem utol a nőt és haladtunk egymás mellett.
- Ki az a fickó és miért viselkedik ilyen furán?
- Zacharias Thornrazor. Nem sokat tudni az életéről, nekünk se sokat árult el. Három hónapja érkezett ide, hasonló okokkal, mint Te, Árnyvész.
- Maradhatnánk akár a Shadowbane-nél is...
- Csak annyit árult el, hogy 27 évvel ezelőtt történt vele valami, ami megrémisztette őt, amitől elvesztette a hitét az emberekben és minden kétlábú teremtményben. Több mint két évtizedet vándorlással töltött és hideg elmélkedéssel, míg meg nem találta a válaszait és a békéjét - legalábbis reméli, hogy így történt. Hogy miért rémült meg tőled? Mondd csak, milyen múltad van?
- Eléggé véres.
- Részletesebben?
- Vér, bél, epe, halálsikolyok, utolsó sohajok, pengék csattogása, bugyborékolás, fejben turkáló Mélységiek, nefilim szeretők, hercegi barátok, vér és még több vér. Némi tudathasadás, enyhe vérszomj, néha pedig elgyengülés. Ennyi elég?
- Áh, bérgyilkos lennél? Milyen meglepő...ja nem, várj, egyáltalán nem az. Mélységiek...akarod mondani, Bukott Angyalok?
- Hát, eléggé nagyot buktak, azt meg kell hagyni.
- Azt hiszem, hogy félre ismertelek, Árnyékosvész Uraság. Nem is vagy annyira nagyon hétköznapi, mint elsőre tűnsz...már majdnem eléred azt a szintet, hogy felkeltsd az érdeklődésemet. Majdnem! Háh!
  A nő csak kuncogott és ment tovább egyenesen. A kezem ökölbe szorult, ahogy ez gúnyolódik rajtam és csak azért se hajlandó a Shadowbane nevet használni. Az emberek ocsmány nyelvén beszélünk, mert...mert a fene se tudja miért, pedig jó lenne az anyanyelvemen beszélni a "beképzelt unokatestvéremmel" - ha faji alapon vesszük figyelembe a rokoni kapcsolatokat - de nem nagyon volt hajlandó rá. Ahogy a többi tünde sem. Szerintem csak direkt szívatnak. Szerintük meg nem akarnak még több gyanakvást kelteni az emberekben hogy olyan nyelven beszélnek, amit Ők nem értenek meg. Hát tanuljanak meg, ha már egyszer a Tünde Királyság területén vannak. Még ha semleges is elvileg...hülye, beképzelt kerek fülű izék.
- Amúgy hova megyünk?
- Miért, megyünk valahova?
- Maga mondta, hogy kövessem.
- Oké, most pedig kérlek, mássz fel arra a fára és kukorékolj nekem minden hajnalban. Olyan szép lenne hallani.
- Ez most valami vicc?
- Persze, hogy az! De nem az úti cél a fontos, hanem maga az utazás - ideje megkezdeni az oktatásodat.
- Aha...akkor most csak megyünk előre cél nélkül és spiritualizálódunk?
- Mi? Ja? Nem, dehogy is! Ez az egész egy nagy maszlag. Persze, hogy az úti cél a fontos! Ahogy az oda vezető út is ugyanolyan fontos.
- Semmi értelme annak, amit mond.
- Ahogy a Te mondanivalód se valami túl összefüggő, ha megfigyelted volna.
  Dühösen fintorogtam a kuncogó, őszhajú nőre, aki úgy látszik, nagyon élvezte, hogy van valaki, akit szívathat a már megszokott arcokon kívül. Elhatároztam, hogy nem szólok hozzá egészen addig, míg meg nem elégeli ezt a hozzáállást, így csak némán lépkedtem mellette, miközben a város külterülete felé haladtunk. Aztán elmentünk mellette. És szépen lassan a város körül kezdtünk el sétálni. Vagy háromszor akartam megkérdezni, hogy hova megyünk, de akkor valószínűleg megint valami eszement hülyeséget mondana. Így tartottam magam az elhatározásomhoz, hogy nem szólok egy szót sem. Egy kör a város körül. Kezdődik a másik. Én itt hagyom őt a fenébe!
- Áh, most meg eldöntötted, hogy nem szólsz hozzám ugye? Mert attól tartasz, hogy valami összefüggéstelen szóhalmazt vágok hozzád.
- Mi? Nem, deho...
- Jajj, ti fiatalok annyira kiszámíthatóak vagytok. Persze, hogy azt teszed. Amúgy meg, megérkeztünk...
  Körbenéztem, de nem találtam semmit sem, ami kitűnt volna a többi résztől. Egy egyszerű tisztáson voltunk, egy szelíden kapaszkodó domb aljában, tőlünk pár lépésre egy gyors folyású, hideg vizű patak csordogált, s ez volt az utolsó hely, ahol még megnőtt a lightleaf nevezetű növény. A nő - aki még mindig nem mutatkozott be, ha jól emlékszem - csak lótuszülésbe helyezkedett és biccentett, hogy kövessem a példáját.
- Mondd el, Árnyvész, hogy mit látsz magad körül?
- Dombokat, virágokat, egy sebes vizű patakot, fákat, a távolban egy hegyoldalt és egy makrancos öreg hölgyet. Ja, meg magát a várost.
- Már el is felejtettem, hogy milyen pimaszok ezek a self fiatalok. És hogy mennyire fel van vágva a nyelvük. Még hogy öreg hölgy. Alig múltam 50.
- Nálunk ez már nagy kor.
- Nálunk igen. Nézd meg ott, azt a fát- mutatott egy vastag törzsű kőris felé, amelynek ágai szelíden bólogattak a kitartó északi szél ostroma alatt.- Itt volt akkor, amikor még a mostani birodalmak fiatalok voltak, vagy még meg sem születtek. Ezen fa alatt oltotta ki az életét egy tünde, aki sikertelenül próbált Zerul-Ag-Adadd életére törni és a rajtaütés során elvesztette a feleségét. Már akkor is széles volt a törzse. Valószínűleg lehet vagy ezer éves is, és még is, úgy néz ki, mint ha csak élete alkonyán lenne. Lehet, hogy öregnek nézek ki, de belül még mindig fiatal vagyok. Ne ítélj meg semmit sem első látásra, legalábbis addig nem, míg meg nem ismered a történetét és a történelmét.
- Engem is "középszerűnek" gondolt, amikor meglátott.
- Óh, igen, rajta kaptál-kuncogott a nő egy sort szégyenlősen.- Ahogy az emberek mondják: "Vizet iszik, bort prédikál."
- Öhm...valójában Bort iszik és vizet prédikál.
- Tényleg? Igen, így sokkal több értelme van. Ki az az elvetemült, aki vizet iszogatva a borról prédikál? Ki egyáltalán az, aki vizet iszik?
  Meglepetten vontam fel a szemöldökömet, az öregtől nem vártam volna ilyen megjegyzéseket, de aztán ráhagytam a dolgot. Megbomlott szegényke elméje. Miért vele sodort össze a sors?
- Mesélj a szívedről.

"Egymáson feküdt a két idegen. Alig ismerték egymást pár órája, de még is, valami bensőséges kezdett kialakulni közöttük. Talán csak a harc és az életveszély miatt felhalmozódott tűz maradéka pislákolt közöttük és most, hogy a két lángocska összetalálkozott, egy este erejéig vakító tűzviharrá nőtte ki magát. A nefilim végig simított a sötét elf haján, és csak halkan kérte:
- Mesélj a szívedről.

  Összerezzentem arra, hogy a nő és Ada hanghordozása mennyire megegyezett, hogy pont ugyanazokat a szavakat használták, bár két különböző értelemben. A nő arcát tanulmányoztam, a csukott szemét, a ráncokat, a szemeibe hulló ősz tincseket, a halvány rózsaszín ajkakat. A hangjában nem volt semmi, érzelmetlen volt.
- Nem tudok róla mesélni. Vagy is hát, nincs mit. Érez és szenved, ugyanúgy, mint mindenkié.
- De tűz ég benne.
- Ugyanúgy, mint mindenkiében. A harag tüze pusztít, perzsel mint a gyehenna. A szeretet lángjai melengetnek, és erőt adnak. A harag lenyugodhat, és a tüzénél megpihenhet a fáradt utazó. A szeretet gyűlöletbe csaphat át és pusztítóbb lesz mindennél, amit a világ valaha látott. Mindenki szemében tűz ég.
- Igen, mondhatjuk így is. Szeretsz egy lányt, de nem tudod, hogy viszont szeret-e.
- Mi van, most már a gondolataimban is olvas?
- Óh nem, dehogy. Nem tudok én olyat. Csak tippeltem - de úgy látszik, hogy jól. Mit érzel, amikor a tűzbe meredsz, amikor órákon keresztül csak bámulod azt?
- Honnan...
- Ne feledd, idősebb vagyok nálad, több mindent is láttam. Meg hát, jó ember meg elf meg self meg vámpír meg minden egyéb ismerő vagyok. Mit érzel, amikor a tűzbe meredsz?
- Megnyugvást. A pattogó fa hangja elálmosít, biztonságérzettel tölt el. Ahogy a tűz is. De ez...valahogy ősinek tűnik, nem igaz? Hold Anya tűzzel adományozta meg gyermekeit, hogy elűzzék a sötétben ólálkodó vadakat. Őseink számára a tűz a biztonságot jelentette. Bár éjfiak vagyunk...mélyen, legbelül félünk a tényleges sötétségtől. A vakságtól. Attól, hogy valami meglephet bennünket, amit nem látunk. A tűz - biztonság.
- Valahol mélyen legbelül benned az ősök félelme lakozik, és az ősök biztonságérzete is, ha a tűzre gondolsz. Ősi emlékek ezek, rég múlt eonokban ébredtek. Hold Anyáról beszélsz és Hold Apáról. Ismerjük és elismerjük őket. A Természet ősi, sokkal ősibb, mint bármi, ami valaha is létezett vagy létezni fog. Tiszteled - még ha egy részletét is egyenlőre - a jó okból. Tudod, amikor rád nézek...olyan, mint ha a rég múlt időből kiragadt képre bámulnék. Ősi pátosz lebeg körbe...ősi sötétség. Vagy lehet, hogy csak képzelődök és túl sok gombát ettem. Némelyik eléggé vicces tud lenni..
- Tudom, tapasztalat. Mi a Természet?
- A virágok körülötted. A fák, amelyek kitörnek a földből. A talajon vágtató állatok. A levegőt szelő madarak. A vízben úszkáló halak. Még is, milyen ostoba kérdés ez?
- Mit jelent a Természet? -nyomtam meg a szót. - Nem csupán virágok és fák halmaza, meg a Nap sugarai, az állatok kilégzése és végső pillanata. Van valami, túl ezeken, túl azon, amit a szem lát, amit a fül hall, amit a száj érzékel, amit a bőr tapint. Túl ezeken a triviális részleteken, kell lennie valaminek. Egy külső szemlélődő számára a Hold csak egy világító test az éjszakai égbolton. Számunkra a hatalmunk forrása, a nyugalmunk, a biztonságérzet...az érzés, hogy van valami, ami összeköt minket. Egy anyai ölelés, a vállon hordozó apa. Mi.A.Természet?
- Óh...hogy így érted? Kérdezz engem és azt fogom válaszolni, hogy egy egységes erő, egy élő entitás, ami összeköt mindent és mindenkit. Ami kapocs a múlt, a jelen és a jövő között. Megsemmisíthetjük, kiírthatjuk az összes fát, megölhetjük az összes állatot, megmérgezhetjük a talajt - amibe meghalunk. De elpusztítottuk a Természetet? Nem, mert új erőre fakad, új életre kél és új fajokkal népesíti be azt,mi egykoron volt. A Természet örökké valóság.
- És mi csak apró porszemek vagyunk...
- Tetteink nem befolyásolják túlságosan a dolgok menetét. Ne azt kérdezd, hogy mi mik vagyunk a Természet számára. Azt kérdezd, hogy mi a Természet a mi számunkra?
- De hisz így értettem a kérdésemet...
- Óh...ja, akkor bocsika. Kérdezz engem és azt fogom válaszolni, hogy egy egységes erő, egy élő entitás, ami összeköt mindent és mindenkit. Ami kapocs a múlt, a jelen és a jövő között. Megsemmi...
- Ezt már mondta az előbb.
- Tudom, de olyan jól hangzott, reméltem, hogy kíváncsi vagy rá még egyszer. De kérdezd meg Zachariast. Valószínűleg azt fogja mondani, hogy egy erő, amire bizton támaszkodhat, egy anya ölelése...születendő gyermekek felsírása. Kérdezz meg valaki mást, és Ő is mást fog mondani.
- Tehát nincs rá egyértelmű válasz.
- Kevés dologra van egyértelmű, egyetemes válasz. A lényeg nem abban van, hogy mások mit gondolnak. A lényeg abban van, hogy TE mit gondolsz. Ahogy Őt sem, téged se érdekeljen mások véleménye. Végső soron: Szabadság. A gondolat, az érzelmek szabadsága. Ahogy számotokra a Hold is ezt jelenti, ezért vonzódtok hozzá. A lélek ösztönösen erre törekszik, a kötetlenségre, a rabigák ledöntésére. Arra, hogy visszatérjen a harmonikus állapotba. A szíved feléledt, Crispin Shadowbane...de vajon el tudod vágni a kötelékeket, amik lefogják őt, mielőtt megfullad? Ez a kérdés.
- Szabad vagyok, önmagam ura.
- Tényleg? Tényleg szabad vagy? Persze, szabadon mehetsz ide és oda, teheted azt, amit akarsz -egy bizonyos fokig. Ha túllépsz egy, az emberek vagy más "értelmes élőlények" által mesterségesen megalkotott szabályrendszer határait, megfosztanak ettől. Túl sok társadalmi elvárás, túl sok szerep nehezedik az egyének vállára, és lassan, de biztosan megfojtja őket. Szabadítsd meg magad, és akkor válaszokra lelsz.
- Tehát vonuljak el a társadalom és civilizáció elől és életem hátra lévő részében az erdőben bóklászva éljem a szabadságomat?
- Nem erre utaltam, de nem rossz ötlet, egyszer talán én is megteszem. Itt sajnos túlságosan gyakran megnéznek engem, ha mezítelenkedel a Walpurgis-on kívül, pedig sokkalta...kényelmesebb, mint ezek a göncök. Amire én gondoltam az, hogy szabadítsd meg az elmédet azoktól a gondoktól, amik nyomasztanak téged, amit a társadalom pakolt rád. Ne vágd el magad a társaidtól, a népedtől. Csak ne engedd, hogy ezek határozzák meg a létedet. Élj harmóniában magaddal és a környezeteddel.
- És azt még is, hogyan csináljam?
- Mondd csak, mennyire vagy türelmes, Árnyékvész Crispin?

  Második hete minden reggel egy tisztáson üldögéltem, miközben a sejhajom egyre jobban sajgott a farönkön való ücsörgéstől. Ahogy a hellenblatt virág utolsó fénye kialudt, meditálni kezdtem és minden alkalom előtt megittam valami undorító löttyöt, amitől emlékek törtek elő. A gyermekkoromból. Az igazi gyermekkoromból. Apám kegyetlenkedéseiről. Kristen-ről, aki a karjaimban zokog. A kiképzésemről. Azokról a pillanatokról, amikor sebezhető voltam és védtelen. Amikor csak sodródtam az eseményekkel. A Mélységiről. A Fakó Napkeletről. Sorra és sorra tűntek elő ezek az emlékek elmém legmélyéről és nem tudtam gátat szabni nekik. Mindig átizzadt inggel ébredtem fel, hangosan kapkodva a levegőt, zihálva.
- Az emlékeid fogságában senyvedsz. A félelmeid uralnak.
- Volt pár rossz tapasztalatom..
- És most ezek határozzák meg a jelened és a jövődet. Félsz attól, hogy ismét kiszolgáltatottá válsz. Félsz attól, hogy csak egy báb leszel és hogy az vagy. Szabadítsd meg magad a félelmeidtől. Tessék, igyál.
  Fintorogva hajtottam le az italt. Egy sötét, poros szobában ébredtem, miközben lila köpenyeges alakok álltak felettem. Vagy vörös? A színek eltorzultak, az arcok is. A könyvtár volt az, ami tele volt kultistákkal. A professzor holtteste nézett vissza rám, arcáról leolvadt a bőr és a koponyája mint ha torz vigyorba görbült volna.
- Hát ismét itt vagy. Az előző hallucináció nem működött annyira. Próbáljunk ki valami mást!
  Szólt a kultista Hosekh hangján. A kép megváltozott, és egy elhagyatott ház udvarában találtam magam, ahol négy sírral néztem szemet. Kristen. Apa. Anya...és én. A sírok felett a holtak szelleme lebegett és vádlóan néztek rám. Arcuk néma sikolyra nyílt, szemük fekete volt, foszló húsú kezeikkel értem nyúltak. Megfordultam, hogy elmeneküljek előlük, azonban akármerre fordultam, mindig őket láttam, mint ha körbe-körbe körülvettek volna a sírok és a szellemek.
- Ne menekülj a múltad elől. Ne az határozzon meg téged.
  Megindultam. A szellemek felé. Itt és most vége lesz ennek az egésznek. A szellemek karja megnőtt, ruganyos, csápos valamikké változtak át, pont mint Serene karjai a bánya bejárata felett. Átkaroltak, fojtogatni kezdtek, miközben "anyám" karjai a hajamat simogatták...és tépkedték. Apám csápjaiban csípős husángok, amikkel a testemen mászkáló fekélylegyeket hesegette el, és közben véres csíkokat hagyott maga után. Kristen megpróbált átölelni, de közben a bordáimat törte szét.
- Nem félek tőlük. Nem félek tőled, "apám"-böktem ki a szót gúnyosan. - Egész gyerekkoromban terrorizáltál. Most már felnőttem és nem vagyok kiszolgáltatva neked.
- Óh, tényleg nem, Cynewulf? Akkor még miért nem jöttél el értem? Ha nem félnél tőlem, már rég meglátogattál volna.
- Nem vagyok Cynewulf. A nevem Crispin Shadowbane. A fiad vagyok, még ha nem is tetszik ez neked - ahogy nekem sem. Nem félek tőled. De nem fogok a kényed-kedvére ugrálni és felkészületlenül szembe nézni veled. Amikor eljön az ideje...
- Érdekes módon soha sem jön el az ideje.
- A szellemed többé nem kísérthet engem!
  Kezem tűztől izzott, ahogy átvágtam a csápjait. Hangos sikollyal távozott a közelemből és szállt vissza a sírjába. Kristen még jobban "ölelt" engem és éreztem, hogy fuldoklom.
- Hagytad, hogy ezt tegye velem. Velünk. Soha se voltál ott, hogy megvédjél engem, de én mindig szerettelek. Végül belehaltam.
- Gyerekek voltunk csak, Kristen. Védtelenek.
- Kifogások. Azokat mindig találtunk - vagy is inkább találtál. Ha a sarkadra álltál volna, ha megvédtél volna, abba hagyta volna. Egy zsarnok csak addig tud téged irányítani, amíg akarod.
- S az emlékek csak addig tudnak kínozni, amíg akarom. Lezárom múltam ezen részét, amikor bosszút állok.
- A bosszú már elkésett. Az életem véget ért. Miattad.
- Engem akarsz felelőssé tenni azért, ami tett, hogy megnyomorítson a tudat. Azonban úgy látszik, hogy Emlék-Kristen elfeledi azt, amikor két hétig szinte erő sem volt bennem, mert rátámadtam, amikor kezet emelt rád. Nem is egyszer. Elfeleded azt, amikor helyetted vállaltam be a verést. Megtettem azt, amit akkor tenni tudtam. Tehettem-e volna többet? Lehet, de utólag mindig mindenki okosabb. Szeretlek és mindig is szerettelek.
  Becsuktam a szemem és a fejemben végig ott lebegett a kép, amikor Kristen félőn ölel át engem, amikor zokogott a karjaimban és én védelmezően öleltem át. A szorongató ölelés enyhült, lazult, majd éreztem, ahogy könnyes arca az ingemnek nyomódik és átáztatja azt. Halk zokogás kíséretében távozott a szellemalak.
- Mindig emlékezni fogok rád, Kristen, drága testvérem.
- Elhagytál engem. Magányosan haltam meg. Bármikor visszatérhettél volna. De Te elárultál engem.
- Igen, anyám, elárultalak és sajnálom.
- Én is sajnálom azokat a nappalokat és éjszakákat, amit át sírtam. Amikor mindenki, aki valaha számított nekem, szépen lassan eltűnt az életemből. Amikor ráncos kezemmel vetettem be az ágyadat mindig lefekvés előtt, várva, hogy reggel, amikor felébredek, abban fogsz ébredni. Amikor kettőnkre főztem mindig, s csak órákig bámultam a fokozatosan kihűlő ételt. Amikor egyedül ápoltam apád és a testvéred sírját, s néztem a sárguló virágokat, abban reménykedve, hogy átölelsz, és vigasztalsz. Soha sem vigasztaltál meg. Soha sem voltál ott. Mert elmentél. Hogy a bosszúdat hajkurásszad. De elfelejted: az soha sem számít. Ami igazán fontos, az a családod, a barátaid, a szeretteid. Első sorban az élők felé tartozunk, utána a holtaknak. A hajam őszbe fordult, a kezem elvékonyodott, karjaim erőtlenné váltak és végül lelkem távozott, hogy találkozzon a családjával a Fátylon Túl. De még ott sem köszöntöttél.
- S az emlék azóta is kínoz. Nincsen mentség arra, amit tettem. S bár soha sem fogok magamnak megbocsájtani emiatt, de nem hagyhatom, hogy elemésszen a bánat.
- S pár egyszerű szóval próbálod lerázni rólad a bánatomat, mert nem törődsz vele. Mert számodra csak egy gúzs, ami lekötöz. Egy emlék, ami bilincsként fonódik a lábaid köré.
- Életedben nem voltam ott melletted. Engedd, hogy halálodban ott legyek...
  Tettem pár óvatos lépést a sírok felé, és lesöpörtem róluk a vadszőlő indákat, amelyek körbe fonták azt. Mindegyik sír tövénél elszáradó virágok halmaza állt, amiket kidobáltam, és a hellenblatt-okból fontam új koszorúkat, új csokrokat.
- A világ igazi förtelme és szégyene az, hogy a holtakkal többet törődünk, mint az élőkkel. Bánatot érzünk a halál felett, s magányosan elvonulunk, hogy a lelkünkben maradt sebzett űr felett görnyedjünk és próbáljuk betapasztani azt, amikor a másik sebzett lelkeket kéne felkeresnünk, hisz azok nyújthatnak csak igazi gyógyulást. Tudom. Én is hibás vagyok. Mindenki más is hibás. Anyám, meg tudsz nekem bocsájtani valaha is?
- Ne feledd, Cris, egy anya mindig megbocsájt, hisz számára a gyermekei jelentik a világot, akárhányszor is okozzanak neki fájdalmat. Áldásom kísérjen téged az utadon, hisz rögös az, és nehézkes. De néha látogasd meg a síromat és mesélj még arról, hogy mi történt veled.


  Az utolsó szellemalak is elhomályosult, s amikor kinyitottam a szemem, a druida nőt láttam magam előtt. Letöröltem arcomról a könnyeket. Észre se vettem, hogy eddig bent tartottam a levegőt.
- Eltávozott rokonok?
- Igen.
- Mit tanultál?
- Azt, hogy nem hagyhatom, hogy a régi félelmeim újra és újra felül kerekedjenek rajtam. Azt, hogy egy zsarnok csak addig tud irányítani engem, ameddig hagyom. A félelmeim és a múltam csak addig tud kínozni, míg engedem neki. Hogy élveznem kéne azt, ami kijutott nekem, nem pedig keseregni amiatt, amit elvesztettem.
- Bölcsebbnek tűnsz, mint akkor, amikor ide jöttél. Mesélj a szívedről.
- Először ártatlan volt. Tisztán dobogott, ahogy minden gyermek szíve. Aztán ahogy az élet terhei és mocska rárakódott, a vér vöröse helyett a bánat, a keserűség, a magány, az elárultság és kín fekete masszáját pumpálta csak tovább...s ez lassan, de biztosan megmérgezett engem. Az elmémet, a testemet, a gondolataimat. Hosszú ideig volt ez így. Aztán ahogy tovább haladtam életem ösvényén, új ismeretségekre tettem szert, új barátokra és igen, szerelemre is rátaláltam, némi arany vegyült a fekete lébe, de én nem vettem észre, mert csak a sötétségre koncentráltam. Addig, míg ez a feketeség bennem lakozik, nem mondhatom el azt, hogy ismét egészséges szívem van, de jó úton haladok, azt hiszem - csak szabadjára kell engednem azt a megláncolt rabot, akit a félelmeimből és emlékeimből fonott vastag, áttörhetetlen béklyók tartanak fogva. A láncok mállanak, a béklyók repedeznek.
- Mi az, ami elemészti ezeket a dolgokat?
- Azt hiszem...olyan, mint ha tűzben égnének el. Hogy válaszoljak egy két héttel ezelőtt fel tett kérdésre: amikor a tűzbe bámulok és a fa pattogását hallom, nem gondolok semmi másra, csak a lángokra. Arra, hogy szabadon terjeszkednek. El lehet oltani, persze, de a nyomuk fenn fog maradni még utána is. Amikor a tűzbe bámulok, a rossz emlékek elporladnak, lángra kapnak és a parázs tova száll a szél szárnyán, távol tőlem. Amikor a tűzbe nézek...a saját szívemet látom. Azt, ami lehetne.
- Mit gondolsz a Természetről?
- Az elmúlt két hét alatt rá jöttem valamire, amire eddig nem. Úgy érzem...mint ha életre keltem volna, vagy mint ha a világ kelt volna életre körülöttem. Továbbra is tisztelem Hold Apát és Hold Anyát, egész életem meghatározó alakjai voltak. De ugyanakkor ott van a Nap is, akire ősi ellenségként tekintünk. De nélküle nem lenne élet. A virágoknak napfény kell, hogy tovább nőhessenek. Az állatokra zsákmányként tekintettem, vagy zavaró tényezőkként. De itt minden másnak tűnik, más szemszögből nézek rá. Ugyanúgy vannak érzéseik és érzelmeik...gondolataik.
- Tehát érzed a Természetet magad körül. Ez jó. Kicsit sokáig tartott...de hát, végül is, majdnem három évtizednyi tapasztalatot és életfelfogást kellett átdolgoznod és elhelyezni abban az új és teljesebb világban, amibe belelépsz. Hunyd be a szemed, Crispin...
  Gondolkodás nélkül követtem a nő utasításait. Egyenletesen vettem a levegőt és elmerültem abban a meditatív állapotban, amit az elején nehezen sikerült megtalálnom. A nő hangjai mint ha egy rétegnyi vízen keresztül szivárogtak át.
- Gondolj a tűzre. Csak arra összpontosíts és semmi másra. Zárj ki mindent az elmédből.
  Hosszú perceket töltöttem azzal, hogy minden gondolatot elűzzek. Például azt, hogy rohadt tűzhangyák mászkálnak a lábszáramon. Vagy hogy érzem, ha felkelek, ismét parázslani fog az egész lábam, a hosszú egy helyben üldögéléstől és a visszatérő vérkeringéstől. Vagy hogy a seggem ég a fájdalomtól, ahogy a tuskó kitüremkedései bele-belemarnak. Ahogy megszabadultam ezen világi gondolatoktól, az egész világ lángba borult. Kellemes, bizsergető, meleg érzés volt. A lángokból a druida asszony képe alakult ki.
- Meleg szíved van, Crispin.
- Tévedés. Teljesen hetero.
- Nem erre gondoltam.-nevetett fel a nő gyöngyöző hangján.- Nyisd ki a szemed és csodálkozz rá a világra, aminek részese lettél. Az utad véget ért. De előtte még valami, a mi nyelvünkön mondom, nehogy elvesszen valami a fordításban:
"The spiritual journey does not consist of arriving at a new destination, where a person gains what he did not have, or becomes what he is not. In consists in the dissipation of one's own ignorance concerning oneself and life, and the gradual growth of that  undestranding which begins the spiritual awekening.

  Amikor kinyitottam a szemem, a tenyeremben egy lángocska égett, amely a szívverésem ütemére nőtt és apadt. Óvatosan forgattam a kezemet, hogy alaposabban is szemügyre vehessem azt, amit az elmém kreált meg. Némi koncentrálás után nőtt még egy ideig, de hamar elérte a határát. Becsuktam a tenyerem, mire a tűz is kialudt.
- Még sokat kell fejlődnöd, ahogy az elméd alkalmazkodik ahhoz, amin keresztül mentél, amíg teljesen el nem fogadja mindazt, amit átmentél, míg adoptálódik. Nem várható el rögtön, hogy a Természet vallás elkötelezett híve legyél, de megérted azt, érzed azt és tiszteled. A többi majd idővel jön. Crispin Shadowbane, örömmel üdvözöllek, mint első sötét elf druida tanítványomat. Most pedig menj...már nagyon unom, hogy minden nap a te pofádat kelljen bámulnom. Bár azért kicsit jól is esik a tudat, hogy egy ilyen fiatalt utasítgathatok, mint Te. Matild meg folyton azzal piszkálódik, hogy vajon mit tehetünk édes kettesben, mindenkitől elhúzódva...lehet, hogy még egy ideig fenntartom a pletykát. Csak hogy élvezzem egy kicsit és feldobjam ezt a szürke életet. De most menj...mielőtt még több pletyka kell életre és a végén még a többi nő is prédaként tekint rád.
  Felkelve a földről mélyen meghajoltam a nő előtt, majd búcsút intve neki indultam vissza Elatha felé. Vesztettem és kaptam. Az egyensúly ismét helyére billent. Már alig várom, hogy valamikor megmutathassam Lory-nak, hogy mit ért el egy kis beszélgetéssel és iszogatással....vagy hogy Armin gatyájába némi parazsat "varázsoljak"...
- És ha apró kis csínyekre mered használni azt, amit kaptál, akkor megtalállak és elnáspángollak...vagy férjül veszlek! Nem tudom, melyik lenne a nagyobb büntetés.
- Mi? Én nem is...
- Legközelebb talán megtanítom neked azt, hogy hogyan hazudj...és hogy hogyan töröld le azt a pimasz kis vigyort a pofikádról...
- Makrancos öregasszony...
- Hallottam ám!
  A következő pillanatban pedig már egy igen csak erőteljes, semmiből kelt léghullám csapott hátra és reptetett pár métert előre. A kis mocskos....


_________________
Cynewulf/Sheatro Fzb676
"Ki vagy te valójában a sok szöveg mögött, Cynewulf?"
- Armin Fairlight herceg

" You know the guy, the batshit loose one, thinkin’ two guys livin’ in his head. Good homie, just crazy and drunk most of the time. "
- Random nigga from the ghetto to Det. Christine Dalgarde

Cynewulf "Soberisthenewugly" Longtalk
- Szép kis megnevezés ala Darr

9Cynewulf/Sheatro Empty Re: Cynewulf/Sheatro on Csüt. Nov. 23, 2017 9:51 am

Serene Nightbough

Serene Nightbough
Mesélő
Mesélő
Végre erre is időt kerítettem!
Mókás kis olvasmány volt, noha néha éles volt a nyomott hangulat és a poénok váltakozása. A kidolgozott NJK kifejezetten tetszett, kellett már egy jófej öregasszony a sztoriba. Még hosszú és rögös út áll előtted, hogy tovább fejlődhess, remélem olvashatok még erről az útról, de kezdetnek ennyi is megteszi. A pályázatod

ELFOGADOM

Menj, szedd össze a váltóidat, megveheted az Elemista druidát, tűz kezdőelemmel, és az első szintű képessége(i)t is.

10Cynewulf/Sheatro Empty Re: Cynewulf/Sheatro on Hétf. Jan. 08, 2018 3:42 pm

Crispin Shadowbane

Crispin Shadowbane
Éjvándor
Éjvándor
Rettegett Ivan
Pályázat a következőre: Pusztakezes harc
"Azt hiszed, hogy a fegyvereim elvételével bármit is elértél? Hah, ostoba fajankó! A testem MAGA a fegyver!"
- Feketevesszősi Ivan, hivatalos kocsmai bunyós, többszörösen kitüntetett bajkeverő


  Azt hiszem, hogy ennek előbb-utóbb mindenképp be kellett következnie, nem igaz? Már mint, mindenki előre láthatta, mindenki előre gondolhatta, hogy ez be fog következni. Voltak figyelmeztető jelek, olyanok, amelyekre ha jobban oda figyeltek volna, akkor nem ért volna senkit sem ekkora meglepetésként a dolog. Már mint, hogy hogy nem következtették ki ezt még idáig? Hogy miről is beszélek? Hát arról, hogy itt fekszek, a földön, vérző orral...meg mint hogy ha a fogaim közül is egy-kettő kiesett volna, nem voltam mondjuk benne teljesen biztos, mert a teljes pofám teljesen elzsibbadt, a hasam úgy fájt, mint amikor a hasmenés és a székrekedés egyszerre üt be - eléggé fájó, higgyétek el - és azt hiszem, hogy harangoznak, pedig egy átkozott templom sincs itt a közelben. Csupán a madarak repkednek a fejem körül, kicsi, apró madarak, amelyeknek a csőrük helyén átkozott mini-harangok vannak, amelyek úgy konganak, hogy még a Katedrális is megirigyelte volna őket, és főállású munkaerőként alkalmazta volna őket, hogy ha el tudják őket fogni. De a madarak biztonságban voltak, Ők csak az én képzeletemben léteztek. Már pedig, eléggé fantáziadús elmém volt, azt is meg kell hagyni - bár eme kreativitás kiteljesedésének sikerében hatalmas szerepet játszott az, hogy szerintem súlyos agyhely-rázkódásom van. Hát hiába...egy aljas módon indított, teljes erejű, jobbos parasztlengő az azért megadja az élet ízét és zamatát...meg a földre kerülésem okát is. Ahogy mondtam: előbb-utóbb mindenképp be kellett következnie, nem igaz?
  A megkínzott látómezőmet valami elárnyékolta. Pontosabban szólva valaki. Egy hatalmas valaki, hogy még pontosabban és precízebben fogalmazzunk. Aki nem ismerte Feketevesszősi Ivan-t, a falu hivatalos bajkeverőjét, akinek több törött foga volt, mint ép, és akinek már rutinszerűen is betörik az orra, csak úgy magától; hát az azt gondolta volna, hogy Ő egy megátalkodott rossz ember. Pedig nem, csak a piát szereti - de azt nagyon - és nem bírja - nagyon nem! Általában csak annyira lerészegedik, hogy elalszik az asztalokon és békés horkolás közepette hívja násztáncra a környék vaddisznóit - legalábbis a hangok alapján - és az orrából kifolyó undorító folyadék buborékokat ereget. Ez a ritkábbik eset. Gyakrabban inkább nyúl előbb a korsó, utána meg egy szék után, hogy valaki fején széttörve fejezze ki, hogy mennyire is szereti az adott illetőt. Ivan túlzott emberszeretetének következtében a falusi felcser igen csak megszedte magát az elmúlt két évtizedben, és mindenki úgy nézett ki, mint legalább húsz hadjáratot megélt veteránok. A hatalmas mamlasznak kopasz feje volt, hisz állítólag gyerekkorában valamiért megharagudott a hajcsomókra és agyba-főbe verte őket - és ezzel együtt magát is, ez megmagyarázza azt is, hogy egy kicsikét hmm...bugyuta szegényke. Az orrnyerge olyan széles, hogy a szakállában élősködő tetvek, poloskák, bolhák, meg minden élősködő egymás mellett ötös sorban tudnak masírozni rajta - és határozottan van egy olyan érzésem, hogy meg is szokták tenni, mint egy fajta díszfelvonulást. A falusi legendák szerint az élősködők harcolnak egymással azért, hogy ki érdemes Ivan kollekcióját gyarapítani, és ki nem. Szemöldöke szintúgy széles, és az orrnyerge felett összeér, lényegében egy folytonos vonalat alkotva, mint egy híd a két szeme között. Ezen kívül csak szakáll nőtt a pofáján, de az olyan dús, hogy a tetvek gerilla-harcmodort tudnak benne folytatni, és gondosan ápolgatja is azt, naponta kenegeti be vajúdó kecske áporodott tejével, mert szerinte ez a legjobb kenőanyag hozzá, amit a biztonság kedvéért a saját nyálával elegyíti, hogy "valami érték is legyen benne". Karjai vastagabbak, mint egy ököré, a lábai meg mint egy kétszáz éves fa törzse a tövében. Egy szó mint száz: ha ráaggatnánk egy masszív páncélzatot, ami bírja a gyűrődést, egy két lábon járó erődről beszélnénk, akinek a kétkezes pallos maximum fogpiszkálónak jó. Na...csak azért részletezem ezt, hogy mindenki megértse: lópikula esélyem se volt ezen alak ellen, és szerintem nem nagy szégyen kikapni tőle.

~ Azért valljuk be, eléggé szánalmas teljesítményt nyújtottál. Igazából még életemben nem láttam olyat, hogy valakit annyira összenyomorítanak, hogy lényegében a fogával tudta volna tépkedni a szőröket a golyói tövében. Mondjuk legalább elmondhatjuk, hogy iszonyat ruganyos vagy...szerintem másnak már a gerince rég kettétört volna ilyen megerőltetéstől.~
~ Legalább megtudtam, hogy ha nagyon akarom, ki tudom magam elégíteni...máshogy is. Hasznos lehet még későbbre...~
~ Ezt most nem akarom elképzelni....CRIS! MI A FRANC? TÖRÖLD KI EZEKET A KÉPEKET A FEJEDBŐL! EZ UNDORÍTÓ!!!~
~ Nyehehe...legközelebb már tudom, hogy mivel büntesselek téged.~
~ Hogy esne le Roro a helyéről. Csodálom, hogy még nem hagyott el téged és keresett alkalmasabb gazdatestet magának. Így is töketlen vagy...nélküle meg elképzelni se tudnálak.~
~ KUSS! NE BESZÉLJ RÓLA! NE IDÉZD MEG AZ ÖRDÖGÖT!~
~ Nyehehe...legközelebb már tudom, hogy mivel büntesselek téged.~
~ Utánozás majom szokás...~
~ Mi az a majom?~
~ Olyan mint Te....eh, hagyjuk. Na de nézzük, mit akar Ivan barátom!~

- Minden okés, Cyne cimbi?
- Aye, Ivan, aye. Csak asszem rájöttem, hogy szó szerint le tudom szo...szóval, hogy hajlékony vagyok.
- Ah, értem én ám, hogy miről akarsz te hablatyolni. Hogy le tudod szopni magad! HAHAHA!!!
  Röhögött hangosan a félkegyelmű, én pedig a porban fetrengve kínosan néztem körbe, már amennyire fájó porcikáim engedték. Páran hitetlenkedve csóválták a fejüket, a nők nagy része pedig vörösen égő pofával, ideges és felháborodott tekintettel méregették kettősünket, aztán megjátszott szerénységgel mentek haza, mert Ők nem akarnak ilyen förmedvényeket, ilyen perverziót hallgatni. Prűd picsák...ha ők is ilyet tudnának, mint én, úgy lefetyelnének, mint...eh, fene, túl erős ütést kaptam a fejemre, azt hiszem. Elkínzott tekintettel néztem fel Ivan-ra, aki már a kezét nyújtotta felém. Amikor elfogadtam a segítő jobbot, úgy rámarkolt a kezemre, hogy azt hittem, minden csontom porrá omlik a kezemben, aztán úgy rántott fel a földről, mint ha csak egy darab rongy lennék. A művelet végére ingatag lábakon ugyan, de a sajátjaimon álltam, egy falnak dőlve, hogy lenyugtassam háborgó gyomromat, és a rám törő hányingert.
- Semmi esélyem nincs ellened Ivan...még is eljátsszuk ezt minden egyes rohadt alkalommal, hogy ide jövök. Legközelebb nem fizetek neked italt! Legalább játszd meg magad egy kicsit...hogy azt higgyem, egy szemernyi esélyem is van!
- Ostoba bérgyilkolósdi barom. Há' mi frászt ér a Te két csili-vili bökőd, amikó ha megszabadúsz tőlük, olyan védtelen vagy, mint egy kibelezett és végtagjaitó megfosztott varangy...
- Ez...egy igen csak érzékletes leírás volt a részedről, köszönöm. Most elképzeltem...brekk!
- Amit mondani aka'tam én néked, az az...hogy baszottú' ostoba vagy és gyönge. Már mint...egyet rád böffintek, oszt repülsz négy méte't hátra, és úgy csúszol a seggiden, min' az előbb emlegetett béka zsírozott szakadékba'.
- DE TE EGY ROHADT ÓRIÁS VAGY, CSESZD MEG! Nem tudom, hogy mivel etettek téged gyerekkorodban....
- Spenótta', fél bornyúval, mög ilyenek. Eccerű parasztok vótunk ám mink, ettük ami jutott és amit megtermetűnk. No meg amit elcsótam. Ez nem a termetem. Már mint ez a termetem!-bökött büszkén széles mellkasára, és akkorát vert rá az öklével, hogy a fél falu visszhangzott tőle.- Bíz' ezze' itt versenyt lehetne nyerni. De, amit moncani akatame, az az, hogy nem a termet a lényeg - csak a méret, ezé' vagyok ilyen népcerű a fajusi jányok körében, és aptya tíz purdének - hanem az, hogy ilyen jó' használod - emmeg rád igaz, ahogy sejtem. E-kkét jányka még emlékcik ám jád, amikó' még aktívan kúráltad őket.
- Ez most valami szexuálisan túlfűtött beszélgetés lesz, vagy valamire ki is akarsz lyukadni?
- NEM LYUKASZTOK ÉN! Máj nincsenek szűz jányok itt...csak a fijjatalok, de én meg nem vagyok ojan!
  Éreztem, hogy a homlokom ismét megfájdul, ahogy tenyerem találkozott vele, és fáradtan sóhajtottam egyet. Ivan-nal egy beszélgetés olyan, mint ha egy maréknyi döglött lepkével dumálnék és próbálnám őket meggyőzni arról, hogy semmi közük nincs a vajhoz (butter fly).
- Nem olyan lyukasztásról beszélek. Mit akartál kihozni a beszélgetésből?
- Egy korsó seritalt.
- Azt akarod, hogy meghívjalak?
- Há' te kérdezted, hogy mit akarok kihozni...
- MI A KIBASZOTT MONDANDÓD LÉNYEGE EZZEL A MÉRETTEL MEG A HASZNÁLATTAL??!!
- Há' ne ódíccsá' mán rögtön he, mert kapsz egy akkora sallert, hogy a plébánia fala aggya a másikat.
- Az a falu túlfelén van.
- Pontyosan. Nyah, szóval aztat akartam e moncani neked, hogy igazán meg kőne mán tanulnod bunyózni. Olyan igazi parasztlengősen parasztos módon. Há, min' mondottam vót, ha nincsenek nálad a fegyvereid, lópikulát sem értesz te.
- És ki lenne olyan hülye, hogy egy bérgyilkost megtanít arra, hogy csak még egy másik módon tudja őt kinyírni? Alfi...hát, Ő megdöglött...
- Alfi? A gazdád?...izé, mestered? Mi tőtént azzal a kurafiva'? Meggyikútta magát? Ideje vót mán.
- Nem, nem lett öngyilkos. Én nyírtam ki.
 Vallottam be Ivan-nak. A fickó egy ideig nézett rám, olyan igazán kiismerhetetlen arckifejezéssel, aztán a két karja lendült is felém, és mielőtt még félre tudtam volna ugrani, úgy satuba szorított, hogy most már nem csak a kézcsontjaim elporladása miatt kellett aggódnom, hanem a bordáim miatt...és amiatt, hogy átszakítják a tüdőmet, szívemet, meg minden egyebet, ami oda benn tartózkodik. A félnótás olyan hangosan és nedvesen röhögött a fülembe, hogy egyrészt a dobhártyám majd' kiszakadt, másrészt meg amennyi nyál került bele, legalább biztos, hogy ki lesz tisztítva....
- Nyah, ez a beszéd, te átkozott selfike! Ideje vót mán hogy kinyídd azt a betyá't. Igazi pöcs vót, meg kő hagyni. Jó munka, cimbi!
 Ivan eleresztett engem, és hogy kifejezze, mennyire is örült annak, hogy végeztem Aelfisge-gel...Cassian-nal...még hátba is veregetett engem, aminek eredményeképpen kapásból lefejeltem azt az épületet, amelynek eddig a hátamat támasztottam és fájdalmasan ordítottam fel, ahogy az amúgy is törött orrom csak kapott még egy löketet.
- Uh-oh...bocsika, haver...No, gyüsszeje velem!
- Hova? Inni?
- Francokat! Megtanítom én néked, hogyan kőll szétverni a buksikat...osztán fizecc nekem, minden egyes leckéét mongyuk....négy pofa sört és két kancsó bort.
- Annyitól úgy bekészülsz, hogy a fél kocsmát szétvered már megint.
- Azs bizsa. És szólok a kocsmárosnak, hogy a Te hibád lészen ez...mert gyatra egy tanonc vagy. Szóval minél előbb megtanúsz bunyózni úgy, mint én...annál kevesebbszer kőll újjáépíteni a korcsmát.
- Te...
~...nem is vagy annyira hülye, mint aminek látszol...~
-... egy igen jó tanár és ösztönző vagy. Szerintem menjél el prédikátornak.
- Predátornak? Már így is egy veszélyes ragadozó vagyok....egy szeccuális ragadozó!
  Villantott rám egy őszintén bugyuta vigyort, miközben grabancomnál megfogva terelgetett valamerre, ahol van egy olyan érzésem, hogy még pár fogamat ott fogom hagyni...

- Nyoh, az első lecke: széles terpesz! Szélesebb! MONDOM SZÉLESEBB! Oly' széles, mint egy kúva lábai, amikó' kuncsaftra várnak. Abbó gyün az állóképesség!
  Nem tudtam megállni, hogy a hasonlatra ne röhögjem el magam. Aztán vetődtem is oldalra, ahogy Ivan egy újabb parasztlengőssel akart engem megkínálni. Amikor ismét talpon voltam, és egymással szemben álltunk, igyekeztem olyan széles terpeszállást felvenni, amely kielégíti oktatóm igényeit. A fickó csak halkan dörmögött, és egy kicsit bólintott.
- Noh, most hogy úgy állsz, mint egy kapatos kúrva, tarcsad fel a kezidet mejőlegesen a testöddel. Úúgy...ögész jó, meg köll hagyni.
  Szerencsémre Ivan közben mutogatta is, hogy mire gondolt. A kezeim mellkasom előtt, derékszögben, ahogy Ő kívánta, és közben csak kicsit rottyantottam be a fájdalomtól. Ez volt a második este, hogy gyakorlunk, és az előző két nap...hát, nem éppen sikerekben volt gazdag, annál inkább zúzódásokban és törésekben. A felcser minden este két órát csak az én ápolásommal töltött el, hogy aztán hangosan fújtatva készüljön fel a többi falusira, akik voltak olyan hülyék, hogy maradni mertek az ivóban akkor, amikor Ivan már a negyedik korsó sörnél tartott. De mindenki elnézte neki, hisz hiába balhézik, ha ittas, de utána mindig felújítja a kocsmát és legalább munkát ad a helyi sihedereknek, akik segítenek neki - leginkább félelemből, meg mert hát, az Ő "purdéi", ahogy hívja őket, és mernének ellenszegülni apjuknak.
- Oké, most hogy harmadik estére elsajátítád hogyan is köll állni...mutasd a lábteknikád.
  Én se mertem ellenkezni, kellett a bánatos francnak még egy törött orr. Miközben egymás körül köröztünk, a másik technikáját lesve, és azt, hogy mikor is tudunk támadni, a lábaim szinte táncoltak, soha nem álltam meg egy pillanatra se, hisz...hát, Ivan szavait lefordítva: a tétován álldogáló ellenfél halott ellenfél. Vagy az ő szavaival "Ha csak úgy á'sz ott, mint a tuskó, úgy pofán ver téged valaki, hogy alulról szagolod a tehénlepényt...". Az igazat megvallva, legalább Ivan a gyakorlások alkalmával egy pöppett vissza fogta magát, és nem akart mindenképp péppé lapítani, így nem is csapott akkorákat, mint szokott. Ő most csak védekezett, így aztán volt időm ütlegelni őt, úgy se érzi meg. Egy jobb horgost indítottam a hasa ellen, amit könnyen levédett, nekem meg a kezem megfájdult, ahogy az acél kemény alkarjával találkozott, majd a lendületemet megtartva rúgtam a sípcsontja felé, és már táncoltam is arrébb. Folyamatosan próbáltam ütéseket bevinni, hol jobb, hol bal kézzel, vagy a lábaimmal, nem túl sok sikerrel. Olykor le kellett buknom, ahogy elfelejtette a barma, hogy Ő csak védekezik, és úgy lendítette meg a karját, mint paraszt a kaszát. Amit hamar megtanultam tőle, hogy a rúgásokat ne lábbal védjem ki, hisz egy lábon állva igen csak ingataggá vállnak a lépéseim és egy szemfüles ellenfél egy jól eltalált lökéssel leteríthet a lábamról, így inkább arra kényszerített engem, hogy a rúgásokat a kezeimmel próbáljam eltolni, amennyiben lehetőségem adódik rá. Öt percnyi táncikálás után aztán végre sikerült bevinnem a nap első találatát, a hasába, amelyet nem védett ki. Sok hatása az Ő részéről nem volt, cserébe én kaptam egy taslit a fejemre, amitől a füleim ismét csak zúgni kezdtek.
- Védekezzé' te állat! Há' hányszó mondjam el néköd?! Jó, ha be tucc vinni egy ütést, de ha védtelen maracc, akkó' aztán szophatod...
- Kösz a hatásos figyelmeztetést, Ivan...
  Köptem ki egy alvadt vérrögöt a számból, ami a tasli erejétől fellazult, majd folytattuk tovább. Folyamatosan figyelemmel tartottam a testének mozgását, hisz úgy döntött, hogy ideje feladnia a passzív résztvevő szerepét, hisz "az ágyba' se vagyok tétlen...nem vók én hulla, baszod...az asszony idegbajt is kapna, ha csak fekűnnék ott, osztán Ő meg csak úgránna rajtam!" Ha mást nem, a két nap alatt - ami napi szinten öt óra kemény bunyót jelentett és edzést - azt megtanultam, hogyan vegyem észre az apró jeleket, amelyek támadásra utalnak. Persze Ivan gyakorlott bunyós volt, így sokszor csak tettette a támadást, hogy az utolsó pillanatban megállítsa azt, és a másik oldalról támadjon, vagy visszahúzódjon, egy újabb lehetőségre várva. Elhajoltam két jobbos elől, aztán a láthatatlan balos hatására, ami a hasamat érte, a seggemre huppantam és erősen köhögve próbáltam lélegzethez jutni.
- NE EGY KEZEMET FIGYEJJED! OTT VAN A KÉT KAROM, TE BAROM....Hehe, ez ríme 't! Kibaszött köttő vagyok! Nyah, szóóval...van két kezem, meg két lábam. Há azokat is figyejjed, hogy erőszakóna meg téged a Maris!
- Már mint a tanácsnok felesége?
- A faszt...a lovam!
- Egy kanca ló nem tud megerőszakolni...meg Herr Zwiener felesége se.
- Kanca? Há' hülye vagy Te? Maris a legjobb tenyészmén a faluba'!
- Te Marisnak nevezted el a ménedet?
- Ja. Baj?
 Csak a fejemet rázva álltam talpra ismét, bár szédült az egész világ, és alig volt erő a végtagjaimban, de aztán úgy voltam vele, hogy fene az egészbe, és támadtam...két perc múlva az egész világ teljesen elsötétedett...

- Nyoooh...szó'va, készen állsz?
- Én már kész vagyok... - lihegtem, kezeimmel a térdeimre támaszkodva, miközben a déli napsütésben szemeztem Ivan-nal.
  Az előző este úgy kiütött, hogy órákig nem tértem magamhoz, és kezdtem érezni, hogy kezd nagyon elegem lenni ebből az egészből, de ha most lelépek, Ivan megkeres engem, és úgy szétveri a buksimat, hogy utána biztos, hogy nem állok talpra. Csak kevés egyéntől tartottam és kerültem a velük való kötekedést, Ivan egy volt közülük. Volt olyan ostoba barom, hogy tényleg üldözőbe vegyen engem, mert besértődik....ezt kapjuk akkor, amikor egy óriás testébe egy ötéves gyermek eszét ültetjük. A világ egyik legnagyobb csodája, hogy életképes egyed született meg ebből a kombinációból...

- Noh, akkó'. Terpesz. Jóóóó....- búgta kedvesen, amitől a hátamon is felállt a szőr.- Karok fenntartása...oké. Na, hány kezem van?
- Kettő...de azok rohadt nagyok!
- Úgy biza! Hány lábam van?
- Kettő...
- A francokat! Három! Hehe...ez itt beillik egy harmadiknak!- tapogatta meg az ágyékét, kaján vigyorral méregetve engem.
- Azt ugye most nem akarod...hm...bevetni?
- Nem vók én ojjan! Esztet tartogatom az asszonykának...Te már a látványátú is szétszakadná...mongyuk Ő is...de bíjja rendesen!
- Eh...nem akarom tudni a részleteket. Oké, szóval két kar, két láb - NEM, NEM HÁROM BASZDMEG IVAN! - meg egy akkora mellkas, hogy csodálom, még nem használtak téged asztalnak.
- Hát...az úgy vóóóót...
- Szóval már használtak. Ki gondolta volna. Oké, mi a következő lecke?
- Nem elég az, ha védekezni tucc, meg bevíszel néha egy-két ütést. Mi van, ha fegyverrel támadnak rájad? Nyah, akkó van a szopás, ugyé-e? Na, megtanítom én néked, hogy mi a teendő akkó!
  Legnagyobb rémületemre az állat egy nagy husángot húzott elő a háta mögött található ládából, és két kézre fogta azt, arcán eszelős vigyorral.
- Te most csak szopatsz, ugye?
- De nyem ám! Nyugijja van, nem foglak megcsapni vele...annyira. Csak ha hülye leszel. Szóval...ja, de, akkor valószínűleg sokszó foksz kapni vele. Nah, gyeje csak ide! Nyugi, nem csaplak be! Beszari seltyike!
  Óvatosan, remegő lábakkal közelítettem meg Ivan cimborámat. Hülye emberek. Utáltam őket. A fene se gondolta volna, hogy ez a barom meg életre szóló haverságot és hűségesküt köt velem csak azért, mert egyszer kinyírtam egy-két alakot, aki elkapta őt az erdőben sétálva. Azóta akárhányszor erre felé járok, le se tudom vakarni magamról. Két lépéssel előtte álltam meg, a golyóim már ösztönösen felmásztak a hasamba, a torkom szárazabb volt, mint egy sivatag, a lábaim jobban remegtek, mint egy negyven mérföldes erőltetett menet után.
- Nyoh, szóva' Valaki csap feléd, mit teszel elősző?
- Levágom őt a fenébe!
- Nincs fegyvered, Te dilinyós, csak a karjaid. Szóval, mit tészel? Megmondom én néked! Nesze, vedd át tűlem!
 Azzal a kezembe nyomta a bunkót, ami igazából egy rohadt vastag ág volt, amit alig bírtam egy kézzel megtartani, így kénytelen voltam mindkettőt használatba venni.
- Csapjá' felím, ahogy csak tucc...
  Végre itt volt az ideje annak, hogy megbüntessem őt azért, amit egész végig tett velem. Most már van fegyverem, még ha fából is van, és túl méretezett, de ez most a legkevésbé sem érdekelt. Harci állásba helyezkedtem, és egy jól irányzott vágást intéztem a hasa felé. Akkor lepődtem meg, amikor a fickó gyorsabban mozdult, mint amire én gondoltam volna és amire számítottam, és megragadta az ágat ott, ahol egy kardnál nagyjából a markolat lenne a jobb kezével, majd félre tolta azt a kezével, hogy a teste mellett suhant el a fegyver és még mindig erősen tartva azt konkrétan magához rántott és úgy lefejelt, hogy a sötétség előtt már csak az orrom túlságosan is ismerős reccsenését hallottam.

- Nah, ismét! Én szúrók, te elkapod, félre lököd, rántasz, aztán fejelsz!
  Úgy tettem, ahogy Ivan mondta. Elkaptam a sebesen felém közeledő fakardot - az este faragta, miközben én lábadoztam - és megragadtam a markolatát, félre löktem, így a testem mellett suhant el, és magam felé rántottam Ivan-t, aki a szerep kedvéért eljátszotta azt, hogy egyáltalán meg tudnám őt mozdítani, majd izomból lefejeltem a mellkasát, amitől a nyakam majd' kitört, de legalább sikeresen megtettem azt, amire kért.
- Nyah, sokkal jobb! Később még megmutatom neked, hogyan üssed ki a kízbű a fegyvert. Eccerűen csak rácsapsz a fegyverforgató kézre itten-e...
 Kapta el a kezemet és a kézfejemen mutatott egy pontra, ahova erős nyomást gyakorolt és ösztönösen kinyitottam az ujjaimat, nem tudtam ellene tenni semmit sem.
-...vagy ha van lehetősíged, akkó' kicsavajod az ellenfél kezít röptíben, osztán rábaszol egy akkorát a csiklója...ja, nyem, a csuklója tövire. Hidd el, úgy eldobja a bökőjét, mint annak a renggye.
 Igazából nem akartam, hogy ezt is demonstrálja, de nekem nem volt beleszólásom, még csak időm és esélyem se rá, hisz már csavarta is ki a csuklómat - én felvisítottam, mint egy malac - aztán úgy rávágott az előbb említett pontra, hogy tényleg mindent eldobtam volna, amit benne tartok - még akár hugyálás közben is.
- Oszt mikó' eldobta a desznyóbökőjét, és még vonaglik a fájdalomtú, Te ugyíbá merőlegesen á'sz hozzája kípest, így csak fogod, oszt a könyöködde úgy rábaszarintol a hasára, hogy menten összefossa magát. S míg köpköd, mint az iccakai pijjangó, miután arcba spriccűted, fogod és tökön rú...
  A bánatás fene várja meg, míg ezt a lépést is beakarja mutatni. Úgy téptem ki magamat a karjaiból, hogy még magamat - na meg őt is - megleptem és jó pár lépést hátráltam tőle. Ivan bugyuta fejjel bámult engem, aztán nagy nehezen leesett neki, hogy mi volt az ijedelem oka, így csak a hasát fogta a röhögéstől, majd pár öles lépéssel utol ért engem, és a karomnál fogva kezdett el cibálni engem.
- Hova viszel, Ivan? Te, hallod...én félek!
- Mögyünk inni, még is mit gondúttá? Itt végeztünk...no mög hát, a fogadós megaszonta, hogy még egy iccakát itt tartózkodú és miattad szétverem a korcsmát, há kibelez téged...a feccsernek is tele van már a töke veled. Megtanúttad, amit köllött....most pedigjen Te tanítasz meg engem iszogatni.
- Óh,...hát, értem. Meg foglak tanítani, Ivan, hát persze. Első számú szabály az ivászatban: érd el, hogy soha, de soha se neked kelljen fizetni...


_________________
Cynewulf/Sheatro Fzb676
"Ki vagy te valójában a sok szöveg mögött, Cynewulf?"
- Armin Fairlight herceg

" You know the guy, the batshit loose one, thinkin’ two guys livin’ in his head. Good homie, just crazy and drunk most of the time. "
- Random nigga from the ghetto to Det. Christine Dalgarde

Cynewulf "Soberisthenewugly" Longtalk
- Szép kis megnevezés ala Darr

11Cynewulf/Sheatro Empty Re: Cynewulf/Sheatro on Hétf. Jan. 08, 2018 4:57 pm

Crispin Shadowbane

Crispin Shadowbane
Éjvándor
Éjvándor
Név: Shadow Attack / Árnytámadás
Szint: ?
Ár: ?
Leírás: A bérgyilkos az éjszaka sötétjét négy, maximum ököl nagyságú gömbbé sűríti, amelyek a teste körül keringenek egészen addig, míg azokat választott célpontjai felé nem lövi. Sebzést nem okoznak, hisz maximum olyan erős egy-egy találat, mint ha közelről mellkason vágtak volna valakit egy öklömnyi kővel, de össze zavarásra, illetve illúziók szertefoszlatására tökéletesen használható. Három óránként használható.


Név: Kombinációs képesség  Torturing Shards / Kínzó Szilánkok
Előfeltételek: Shadow Attack
Szint:  ?
Ár: ?
Leírás: A Shadow Attack tovább fejlesztett változata, amelyben a négy gömb szilánkokra hullik szét, így egy fajta felhőt alkotva, amelyeket a használó egy általa választott célpontra lőhet ki. A szilánkok maximum két perc erejéig maradnak meg, ezen idő alatt elviselhetetlen fájdalmat okozva a célpontnak, amennyiben nem teszi meg azt, amit a bérgyilkos mond neki (információ kiadás, egyszerűbb cselekedetek végrehajtása). A hatás csökkenthető olyan képességekkel, amelyek az elmére irányuló támadásokat gyengítik. Három óránként használható, a Torturing Shadow újra töltődési ideje alatt a Shadow Attack nem használható (tekintve, hogy arra épül).


_________________
Cynewulf/Sheatro Fzb676
"Ki vagy te valójában a sok szöveg mögött, Cynewulf?"
- Armin Fairlight herceg

" You know the guy, the batshit loose one, thinkin’ two guys livin’ in his head. Good homie, just crazy and drunk most of the time. "
- Random nigga from the ghetto to Det. Christine Dalgarde

Cynewulf "Soberisthenewugly" Longtalk
- Szép kis megnevezés ala Darr

12Cynewulf/Sheatro Empty Re: Cynewulf/Sheatro on Kedd Jan. 16, 2018 9:52 pm

Serene Nightbough

Serene Nightbough
Mesélő
Mesélő
Elolvastam az álcalánc pályázatot, Elfogadva

13Cynewulf/Sheatro Empty Re: Cynewulf/Sheatro on Szer. Feb. 21, 2018 11:01 pm

Serene Nightbough

Serene Nightbough
Mesélő
Mesélő
Megmondom őszintén teljesen megfeledkeztem róla, hogy itt még van egy bírálatlan pályázat. Jókat nevetgéltem rajta, bár örvendtem volna, ha kiderül, hogy mit keresett abban a faluban Cyne ennyi ideig (ráadásul emberfaluban ha jól vettem ki) és hogyan barátkoztak össze Ivannal. Így egy kicsit se füle se farka nem volt az egésznek. Ennek ellenére ez az írásod tényleg kifejezetten szórakoztató volt, magát a tanulást is kifejezetten jól leírtad szóval:
ELFOGADOM

14Cynewulf/Sheatro Empty Re: Cynewulf/Sheatro on Vas. Ápr. 01, 2018 1:40 pm

Crispin Shadowbane

Crispin Shadowbane
Éjvándor
Éjvándor
Név April Fools
Szint Elérhetetlen
Ár totál ingyenes, tekintve, hogy Kaspar's Gift-tel lesz fizetve
Leírás Az ilyen veszélyes képzettség birtokosa naponta egyszer bárkit ledobathat a chat-ről mindenféle indok nélkül. Sajnos csak egyszer működik, mivel az az átkozott erszény csak visszatér a gazdájához, így aztán többször nem verheti át vele senki fejét sem. Azon staff tag, aki a bannolást végre hajtotta, játékos karakterének felírhat Crispin készleteiből egy szabadon választott italt.


_________________
Cynewulf/Sheatro Fzb676
"Ki vagy te valójában a sok szöveg mögött, Cynewulf?"
- Armin Fairlight herceg

" You know the guy, the batshit loose one, thinkin’ two guys livin’ in his head. Good homie, just crazy and drunk most of the time. "
- Random nigga from the ghetto to Det. Christine Dalgarde

Cynewulf "Soberisthenewugly" Longtalk
- Szép kis megnevezés ala Darr

15Cynewulf/Sheatro Empty Re: Cynewulf/Sheatro on Szer. Ápr. 18, 2018 1:10 pm

Azrael

Azrael
az Égi Kovács
az Égi Kovács
Ez túl vicces magában, hogy hozzáírjak valami, így csak elfogadom így.

http://questforazrael.hungarianforum.net

16Cynewulf/Sheatro Empty Re: Cynewulf/Sheatro on Csüt. Jún. 21, 2018 9:46 pm

Crispin Shadowbane

Crispin Shadowbane
Éjvándor
Éjvándor
Nyomtalanul
[Pályázat a következőre: Nyomolvasás]

  Az erdő nyomasztó volt már ha egyáltalán erdőnek lehet nevezni ezt az utolsó kis foszlányt, maradékot. A Tünde-erdő és Köderdő eltűnésével csak egy keskeny kis sáv maradt, ami után már ott volt a Finsterwald és a Cinderwald. Egyikbe sem szándékoztam belépni, így enyhén borzongva meredtem az egykor oly' ismerős fákra. Kezemet megtámasztottam egy olyan fán, amelyből annó rengeteg nőtt a Köd-erdőben, de mostanra már csak alig pár maradt belőle. A hűvös északi szél végig száguldozott, átbukva a dombok felett, teljes erővel csapott le rám. A lombozatot felborzolta a hirtelen támadt szélroham, pár levelet le is szakítva és hozzá csapva az amúgy is vastag avarhoz. Beléptem egy fa fedezékébe, hogy felfogja a szél egy részét. A megbeszéltek szerint valahol itt kellett volna találkoznom Kevin-nel, az egyik sötét elffel, aki itt maradt Veronia-n a Tünde-erdei események után. Vele is Hellenburg-ban futottam össze és pár görbe este után már voltunk annyira jó viszonyban, hogy beszélgessünk egymás múltjáról - persze, nem részletekbe menően. Ő neki is meg voltak a maga sebei és pillanatai, amelyeket nem akart felemlegetni, én se szívesen beszéltem magamról, főleg nem egy vadidegennel, akivel egyedüli kapcsolatomat a közösen lehúzott felesek jelentették. De ami érdekelt engem, az az, hogy még ez az egész előtt vadorzó volt és mint ilyen, birtokában volt olyan tudásnak, amelyre viszont nekem is szükségem volt.
  Végül a domb tetején megjelent Kevin. Valahol a harmincas évei közepén járhatott, hajában a feszültségtől, az idegeskedésből és a stressztől pár ősz hajszál csillant meg, megtörve az amúgy fekete hajtömeg egybe függőségét. Teste inkább karcsú volt, olyan, aki a lopakodáshoz, a rejtőzéshez és a gyors mozgáshoz szokott. Ennek megfelelően léptei ruganyosak voltak, szinte energiától csattantak ki. A férfi leereszkedett a domb oldalon és komor tekintettel fürkészte a mögöttem meghúzódó fákat. Végül elért hozzám, kezét nyújtotta felém én pedig viszonoztam a gesztust.
- Akkor, készen állsz, Crispin?
- Ez is van olyan jó alkalom, mint a többi.
  Kelvin csak biccentett, miközben tett pár lépést befelé, a fák irányába. Óvatosan követtem őt, aztán nagyjából két tucatnyi lépés után megállt. Valamiért leguggolt a földre, és amikor közelebb léptem, láttam, hogy épp egy bokor ágait hajtja félre és alaposan szemügyre veszi a tövében elterülő talajt. A környéket két hete masszív szárazság sújtotta, így a bokor levelei is - vagy mi a franca van egy ilyennek - teljes mértékben kiszáradtak, az ágak recsegve-ropogva adták meg magukat a hirtelen erőkifejtésnek.
- Látod ezt itt?
  Mutatott rá valamire. Közelebb lépve egy kis barna kupacot vettem észre. Kiszáradt volt, mint minden más, Kevin pedig felkapta azt és szétmorzsolta a kezei között, amitől én majdnem elhánytam magamat, mert akárhogy is néztem, az nekem csak egy kupac szarnak tűnt, amit még kiszáradt állapotban se kaptam volna fel, nem hogy frissiben.
- Ez egy rókának az ürüléke. Látod benne a kis csontmaradványokat? Valószínűleg valaha egy nyúl vagy pocokhoz tartoztak. A róka szívesen vadászik a kis testű rágcsálókra, ha szerencséje van, madarakat is levadászhat, de a döghúst se hagyja veszni hagyni. Ez már régi potyadék, de feltételezhetőleg a környéken lehet legalább egy állandó leshelye, vagy kotorékja. Ez a terület kiváló a számára: közel van az erdő, ahol megbújhat, és itt van a rét, ahol nyulakra vadászhat....legalábbis volt a közel múltig.
   Kevin arca egy árnyalatnyival elkomorodott, ahogy felegyenesedve Köd-erdő...vagy is hát, most már Finsterwald felé fordult. Aztán csak megrázta a fejét, megvonta a vállát és elindult tovább, az erdő peremével párhuzamosan.
- Ha nyomokat akarsz követni, meg kell tanulnod, hogy milyen állatok milyen nyomokat hagynak. Példának okáért a rókák és a kutyák lábnyomát könnyű összetéveszteni. Méretben nagyjából megegyeznek, ahogy a mancsaik nyoma is. Azonban fontos különbség, hogy a róka lábnyoma inkább ovális, és a két középső ujja feljebb van és elkülönül a többi ujjától. A nyomaik is inkább egymás mellett haladnak, a mellső lábuk után hagyott nyomba lépnek a hátsó lábukkal, hogy kevesebb nyomot hagyjanak.
- Gondolom a vadorzó életed során sok nyomot követtél.
- Rá voltam kényszerülve, igen. - vonta meg a vállát unottan. - Ha megtanulod a különböző állatok lábnyomait olvasni, csak fél sikert értél el. Mi van, hogy ha sűrű bozótosba menekül, vagy éppenséggel magas fűben? Maradva a rókáknál, ők a sűrű aljnövényzetet kedvelik, ahol könnyen el tudnak bújni. Itt jön közbe a következő dolog: a növények sok segítséget nyújthatnak neked. Egy marmagasságban letört bokorág, meghajlott fűszálak jelezhetik, hogy valami áthaladt azon a szakaszon. Gyere velem!
  Engedelmesen követtem Kevin-t. A sétánk igazából egész hosszúnak ígérkezett és menet közben keveset beszéltünk, csak akkor álltunk meg, amikor felfedezett valamit. Félúton talált egy széles ösvényt, egy vadcsapást, ahogy Ő hívta. Akármi is haladt át ott, alaposan szétzilálta az aljnövényzetet.
- Ezt valaha egy vaddisznó hagyta maga mögött. A nyomok már kiszáradtak és erodálódtak, így fogalmam sincs, hogy mikoriak lehetnek.
  Fél órára rá egy patakhoz érkeztünk, amely a Schattenschild-en eredhetett és egészen idáig kitartott. Egy pillanatig nyomon követtem kacskaringózó vonalát, aztán elveszett valahol a rengetegben. A patak partján kis mélyedésre talált Kevin.
- Az ilyen helyek ideálisak a kis termetű állatoknak. Könnyen meg tudják közelíteni a patakot.
  Csak bólintottam az újboli megjegyzésre. Végül a patak után másfél órányi járásra megálltunk egy kisebb tisztáson. Ha innen nyugat felé fordulnánk, és egy kicsit délnek tartanánk, a Schwarzjäger toronynál bukkannánk ki. Az Árnypajzs-hegység vonulatai nyomasztó őrszemekként tűntek fel a távolban. Kevin az egyik fához sétált, és kezét végig futtatta a törzsén. Egyszerű fenyő volt, amely leginkább a néhai Köd-erdő peremvidékére volt jellemző a hegységek közelében. A fojtogató levegő helyett itt már frissebb volt. A környéken jó pár patak csobogott végig, a hangjukat innen is hallani lehetett, és a gyanta illata mélyen megült a kis tisztáson.
- Gyere ide és nézd meg a fa törzsét!
  Engedelmesen léptem közelebb. Négy hosszú karmolásnyomra figyeltem fel először, utána arra, hogy a törzsről a kéreg jó pár helyen lehámlott...itt-ott barnás-vöröses szőrszálakat is felfedeztem.
- Ezen a helyen egy medve járt. Öt napja akadtam rá, azóta keresem a nyomát. A medvék szeretik a fáknak dörzsölni a hátukat - lehetséges, hogy azért, mert vakarózik nekik...de ami még fontosabb, hogy szagnyomokat hagyjanak maguk után. Ezen a fán, ha jobban megnézed, több nyom is látszódik. Harapás és karmolás nyomok, kidörzsölt területek, szőrcsomók...ez a fa alaposan meghajlott, míg a többiek nagyjából egyenesen állnak. Egy vagy több medve gyakran használta ezt a fát. A közelben lehet egy odújuk, vagy gyakran használt ösvénynek számít a részükről. Ha tovább megyünk az erdő belseje felé, még találunk pár ilyet. Általában úgy választják ki a területjelző fáikat, hogy egyikről rálássanak a másikra.
- És a szakavatatlan szemnek ez csak egy sérült fának látszana. Bár a karmolás nyomok eléggé árulkodóak.
- Ha nem tudtam volna, hogy mit kell keresnem, elmegyek a fa mellett. Nem elég felismerni a nyomokat, azt is tudnod kell, hogy hol érdemes keresni őket.
  Kevin ezek után tovább állt a fától és egyre nagyobb érdeklődéssel követtem őt.
- De gondolom téged nem a vadállatok érdekelnek. Akármennyire igyekszel leplezni azt, aki vagy...voltak elejtett utalások, és párszor láttam a köpenyed alatt megcsillanó fegyvereidet. Téged a humanoid ellenfelek érdekelnek. Akkor hát, elmondom, amit én tudok. Ülj le.
  Csak bólintottam Kevin szavaira. Igazából nem mint ha annyira nagyon nagy, hétpecsétes titok lett volna a kilétem, vagy a foglalkozásom, de minél kevesebben tudtak róla, azért csak annál jobb. Hátamat a medve fájának döntve figyeltem Kevin szavaira.
- Egy lábnyom mélységéből megállapíthatod azt, hogy milyen nehéz személy hagyta maga mögött. Ugyanakkor figyelembe kell venned a lábnyom méretét is. Egy nagyobb láb - szélesebb és hosszabb is - nagy valószínűséggel egy férfitól származik, a nyoma is mélyebb lesz. Minél mélyebb a nyom, értelemszerűen annál nehezebb a személy. A lépések távolságából is tudsz olvasni. Egy energikus személynek a lábnyomai között nagyobb távolság lesz, vagy akkor is, ha éppen fut. Míg a fáradt, vagy éppen lassú tempóban haladó ember nyomai közelebb lesznek egymáshoz. Amit javasolnék neked, hogy egyszer menj el egy suszterhez és egy páncélkovácshoz és tölts el legalább egy napot a portékájuk megismerésével. Mint tudhatod, vagy illendő lenne tudnod, egy lovagló csizma teljesen más nyomot hagy maga mögött, mint mondjuk egy vasalt talpú bakancs, amit a gyalogosok viselnek....és teljesen másat az egyszerű kis topánka vagy saru. Némiképp még az állapotukról is olvashatsz belőle. Ha a nyomok elmosódottak és nem egységesek, akkor az adott lábbeli talpa elvásott...tehát sokat használták és a viselőjének nem volt pénze újat venni. Valószínűleg egy szegény embert követsz.
  Hevesen bólogattam minden egyes szóra, és nem mertem megszólalni, hogy megtörjem Kevin oktatását.
- Az emberek nem gondolnak arra, hogy mennyi nyomot hagynak maguk után. A macskák vagy a rókák általában egymás nyomaiban lépkednek, ha vadászatra mennek, így nehéz megbecsülni a kompánia létszámát. Az emberek ennél óvatlanabbak. Könnyű megsaccolni, hogy mekkora társaság haladt el előtted, és mivel súlyosabbak és nagyobbak a vadállatoknál, széles csapást hagynak maguk mögött. Letaposott füvek és virágok, letört ágak - egy igazi nyomolvasó paradicsom. Egész addig követed őket, míg elérsz egy táborhelyhez. A hamu még sokáig megőrzi a tűz melegét. Túrkálj bele nyugodtan a hamuba. Ha még langyos, valószínűleg előző este a környéken járt valaki. De ezeket ki kell tapasztalnod. Nem mondhatok el neked minden trükköt. Az alapokat elmondhatom neked, a többi majd jön az évekkel.
- Értem, értem. Persze, nem vártam csodát egy naptól, vagy akár egy hónaptól is. De ezentúl nyitott szemmel fogok járni a nagy világban. De ez a nyomolvasás csak természetes közegben működik. Egy kövekkel kirakott úton nincs semmi, amit követhetek.
- Nem, ott tényleg nincs. Ott marad a jó kis kérdezősködéses megoldás, nincs mese.
- Nem is tudtam, hogy a nyomokból ennyi minden kiszűrhető. Mit mondasz, egy nyom mennyi ideig követhető?
- Neked? Fél napig és szerencsésnek mondhatod magad. Én már vállalkoznék arra, hogy egy két-három napos nyomot kövessek és valószínűleg az üldözött "vad" nyomára bukkannék. Azonban jegyezd meg: minél többet tudsz arról, akit követsz, annál több esélyed van. Ha ismered az ellenfeledet, tudni fogod, hogy milyen időközönként áll meg pihenni, hogy mennyire kalandozik el a figyelme. Ha éber, akkor kevesebb nyomot hagy. Ha nyugodt, vagy fáradt - netán üldözik - akkor sokat.
- Sok faktor, amit figyelembe kell venni.
- Ha könnyű lenne, akkor nem szakmának hívnám, hanem mutatványnak. De a vesződség mindig megéri a rá fordított időt. Hidd el, ha jobban elmélyedsz a nyomkövetés tudományában, még egy kihaltnak tűnő erdőben is könnyebben akadsz rá a vadak csapására, amit követve eljuthatsz az odújukhoz vagy a táplálkozási helyükhöz...ergo könnyebben találsz élelmet és vízforrást magadnak. Hasznos képesség ez...és persze, ha tudod, hogy milyen nyomokat kövess, akkor tudni fogod azt is, hogy Te milyen nyomokat hagysz magad mögött, amiket így már el tudsz majd tüntetni.
- Hmmm....jó meglátás. Szóval csak nyitott szemmel járjak a világban, tanulmányozzak minden nyomot, ami elém kerül...és minden cipőt és bakancsot, meg amit csak találok.
- Idővel majd minden okés lesz. És most pedig akkor...kövessük tovább a medve nyomot!
- De hát...arra felé már csak Finsterwald van.
- Miért...talán félsz?
- Persze, hogy félek. Én oda be nem teszem még egy ideig a lábamat!
- Hmm....akkor azt hiszem, hogy egyedül tartok oda. Viszlát, tanítványom, és tartsd nyitva a szemedet! Ez a tudás messze van a tökéletestől, de indulásnak megteszi. Folyamatosan fejlesztened kell, mert más különben mindig is meg fogsz ragadni azon a szinten, ahol most vagy: totális kezdőként.
- Értettem...és köszönöm, Kevin. És sok sikert ahhoz az átkozott erdőhöz!
  Aggódtam érte. Persze, hogy aggódtam. Még senki se merészkedett be oda, legalábbis senki, akiről hallottam. De már így is rémtörténetek keringenek arról a helyről, ami átvette a Köd-erdő és a Tünde-erdő helyét. Épeszű lény nem lép be oda. De Kevin végül is, nem tartozik ebbe a kategóriába...és már veszteni valója sincs. Sietős léptekkel indultam vissza Hellenburg felé, kilépve az erdő peremén növő fák árnyéka alól...és ha már úgy adódott, nyitva tartottam a szememet, hátha felfedezek egy róka nyomot...bár még csak leírás alapján hallottam, hogy milyen lehet az. De a jövőben viszek magammal kis pergament meg széndarabokat és jegyzetelgetek. Ez a tudás még hasznos lehet a későbbiekben.


_________________
Cynewulf/Sheatro Fzb676
"Ki vagy te valójában a sok szöveg mögött, Cynewulf?"
- Armin Fairlight herceg

" You know the guy, the batshit loose one, thinkin’ two guys livin’ in his head. Good homie, just crazy and drunk most of the time. "
- Random nigga from the ghetto to Det. Christine Dalgarde

Cynewulf "Soberisthenewugly" Longtalk
- Szép kis megnevezés ala Darr

17Cynewulf/Sheatro Empty Re: Cynewulf/Sheatro on Kedd Aug. 14, 2018 10:28 pm

Crispin Shadowbane

Crispin Shadowbane
Éjvándor
Éjvándor
Mind Games
Pályázat a következőre: Szilárad elhatározás
"Az elme egy csodálatos dolog. Vagy a legnagyobb fegyvered - vagy éppen a legnagyobb ellenséged. Hogy melyik a kettő közül - az csak egyedül rajtad áll."
- Bevezető a "Modern Elmetan"-ba, valószínűsíthetőleg Rotmantel tollból származik, Szerző: Ismeretlen


  A hangulat, amely átjárta az utcákat, minden volt, csak kellemes nem. Megnyertük Eichenschild ostromát, éppen hogy csak, de sikerült átvennünk a város irányítását - Észak legnagyobb bánatára. Azonban még is, mit nyertünk vele? Szinte az összes épületben károk keletkeztek, egész negyedek váltak lakhatatlanná, a civil áldozatok számát össze se mertük vetni, a lakosság nagy része valószínűleg utált minket - és minden okuk meg volt rá. Úgy marakodtunk a város felett, mint két kiéhezett korcs kutya a finom velős falat felett, és ennek a velős csont látta meg a kárát. Miután lezajlott a hivatalos hatalomátvétel is, és a palotára kitűzték a Hellenburg-i Királyi Szövetség lobogóját - legalábbis gondolom én, akármilyen ceremónia is volt, én nem maradtam ott megnézni - a katonák, a kisegítő személyzet hazatért, talán hagytunk ott egy kisebb helyőrséget, ezt se tudnám hirtelen megmondani. A kihalt házakba visszaköltöztek a katonák, átölelték a családjukat...azonban hány meg hány asszonyt láttam, aki a menetelő oszlopot figyelte, várva, hogy mikor pillantja meg a férjét vagy a testvérét...hány meg hány gyerek ácsorgott, szorongatva az anyja vagy testvére kezét, várva az apját. Páran rátaláltak arra, akit vártak - jó páran csak pár könnycseppet morzsoltak el, aztán hazatértek az üres házba, hogy ott adják ki a gyász és bánat felgyülemlett patakjait. Voltak, akik nem tértek haza és ez nyomasztóvá tette a hangulatot. A katonák hangosan ünnepeltek, ezzel próbálva elfeledtetni magukkal a háború borzalmait. Mint minden búfelejtő mulatság, ez is hangos volt és indulatokkal, erőszakkal teli. Haza hoztuk a háborút - így hát a győzelem ízét csak elvétve lehetett hallani. Persze a propaganda gépezet már beindult, önjelölt szónokok árasztották hazugságaikat és fennkölt beszédeiket minden utcasarkon, hirdetve, hogy az Isten velük van, hogy minő csodálatos győzelmet arattak. Aztán a szónokok hamar felhagytak ezzel, ahogy a sötét sikátorban ismeretlen tettesek elkapták és agyba-főbe verték őket. Joe-ról tudtam, hogy elég durván neki esett egynek, miközben azt ordibálta, hogy ebben a háborúban semmi igazságosság nincs és az egyik legocsmányabb, amiben valaha is részt vett, pedig ott volt a Kísértet-szigeteknél is. A katonákat nem kellett emlékeztetni az átélt borzalmakra, és nem volt türelmük tovább hallgatni ezt a badarságot.
  Nem bírtam megmaradni a Zsoldosok tanyáján. Most, hogy az ostrom véget ért, és egy pillanatra fellélegezhettünk, mielőtt megérkezett volna a következő behívó, és ismét a menetelő sereg kellős közepén találtuk volna magunkat, hogy mélyen az Északi vonalak mögé hatolva utunkat Karolusburg felé irányozzuk az újabb győzedelemért ácsingózva, a társaim szinte elviselhetetlenek voltak. A feszültség itt csak még nagyobb volt, mint a sorkatonák között. Fél nap a strigulák behúzásával tellett, és minden egyes elhullott társunk emlékére lehajtottunk egy iszonyaterős felest, ami Anders házi főzete lehetett talán, de kegyetlenül undorító volt. Rengeteg tagot vesztettünk, akik idegen földön ontották a vérüket. A másnaposság fáradalmait kipihenve megkezdődtek a marakodások, és Hans se tudott rendet tartani. Nekem ez nem hiányzott, így aztán egy újabb ígéretet hajszolva a könyvtárba vetettem magamat, vagy az utcákat járva mindenkitől kérdezősködtem. Ideje volt megtalálni az apámat. Ideje volt pontot tenni erre az ügyre is, mielőtt még Kiril beváltja a fenyegetését, és élő pokollá változtatja az életemet. Ha akart, tudott rám hatni. Orrvérzés, fejfájás, erőtlenség - nem tudtam, hogy mire is volt még ezen kívül képes, de nem is akartam megtudni. Így hát a nyomozás folytatódott tovább - vagy is, éppenséggel csak elkezdődött. Azonban már a kezdetek kezdetén folyamatosan akadályokba ütköztem - a legnagyobb az volt, hogy azt se tudtam, hogyan álljak neki a feladatnak. Csalódott voltam.
  Így aztán egy kocsmában kötöttem ki, vissza-vissza kacsingatva régi életmódomhoz. A lepukkant közszórakoztatási intézet, amelynek még arra se futotta, hogy valami nevet adjanak, így csak a helyi alkoholisták között "Az Ivóként" elhíresült - vagy éppen inkább elhirhedt - épület tökéletes példaképe volt az igénytelenségnek, a nemtörődömségnek és annak, hogy egyeseknek milyen alacsonyan is van a színvonala. Az épület falát adó fadeszkák nagy részét már a szúk annyira megrágták, hogy bármelyik pillanatban össze omolhatott. A helyi legendák szerint tényleg csak a kosz tartja össze, és még Abaddón is fintorogva nézte ezt a nemesen névtelen lebujt, s a lángjai is kikerültek - tudvalevő, hogy még a lángnyelveknek is van némi ízlésük, és ennyire mélyre még ők se süllyedtek. A helyiség bentről csak még undorítóbb képet nyújtott. Sűrűn szállingózott a füst, ahogy a pipázó alkoholisták bőszen eregették a füstöt, és a kemence is egész évben működött, a szigetelése már kevésbé volt jó és a kémény folyton visszafújt. A sör olcsó volt és ennek megfelelően cefetül undorító. Kaját itt csak az rendelt, akinek öngyilkos hajlamai voltak, vagy nem volt pénze mások megmérgezéséhez, és a korcsmároshoz fordult segítségért. Hogy a helyi "ragu" még is, miből készülhetett, arra még csak ötleteim se voltak, de nem is mertem mélyebb találgatásokba merülni, tekintve, hogy a közelben volt egy köztemető is és a dögkút se volt messze. Az ajtó hangosan nyekergett, ahogy szélesre tártam. Pár véreres tekintetű, mogorva öreg felemelte a fejét. Ők valahol az ötven és a halál között lehettek, bőrükön vastagabb rétegben ült meg a kosz, mint az északiakon az új páncélzatuk. Ők voltak a szegény negyed leglecsúszottabb példányai, akik alkalmi munkából tengették el napjaikat és minden jövedelmük a kocsmároshoz folyt be - meg a torkukon le.
  Igazából legalább annyira nem lógtam ki a tömegből. Pont egy ilyen helyet kerestem, hogy aljasul lerészegedjek, hátha az alkoholtól beindulnak az elhalt agytekervényeim, vagy legalább annyira leiszom magamat, hogy két napra kidőlök, és valami jótevő tündér meglátogat és utat mutat. A ruhám koszban vetekedett a helyiekével - nem volt nehéz találni egy pocsolyát, amiben megmártogathattam a két réz érméért vett egyszerű inget és még egyszerűbb nadrágot és a fából készült sarut. A bőrömre is jutott belőle, a fülemet pedig egy szintúgy lekoszlott kötés takarta. Unottan néztem körbe, aztán beültem az egyik üresen maradt asztalhoz és három ujjamat felemelve rendeltem magamnak ennek megfelelő számú lóhugyot, amit itt sörnek mernek nevezni. Tényleg, egy sovány igáslovakat tartó istálló is volt a környéken. Ezzel már megmagyaráztuk a kaját és a piát is, hogy miért ilyen istentelenül szar. A fickó, akinek a nevét se tudtam - és megtudni se nagyon akartam - viszonylag gyorsan talált három korsót, amiket valószínűleg már órák óta törölgetett egy koszos konyharuhával, és teletöltötte azokat. A kezébe nyomtam pár rézérmét, a felvont szemöldökére reagálva még kettőt, aztán elégedetten távozott, magamra hagyva a förtelemmel, amit felszolgált.

  A korsók tartalma nehezen akart fogyni. Az első kortyok voltak a legrosszabbak. Még az ízlelőbimbóim is teljesen lezsibbadtak ettől a löttytől, és hamar meg is mutatkozott a hatása. Lehet, hogy méreg volt benne, én nem tudom, de a második korsó után már heves beszélgetésbe elegyedtem egy helyi őstuskóval - a témára viszont nem tudtam volna visszaemlékezni még akkor sem, ha egy északi katona az új fegyverét nyomja a fejemhez. Aztán a beszélgetés véget ért, amikor a beszélgetőtársam egy sugárban hányás kíséretében dőlt le az asztaltól és a saját gyomortartalmán csúszott a terem közepén lévő nagy mélyedés felé, amit senki se akart megjavítani. Az alap már rég megsüllyedt, jó eséllyel évtizedek óta, de minek javítsák ki? Helyi látványosság volt. Visszatértem hát a saját kis helyemre, magamba ívva a füstöt, a poshadt sörszagot, a gyomortartalom savasan maró bűzét és csak örültem, hogy Dracon most nincs itt - vagy hogy se Armin, se Lory nem lát engem. Tőlük aztán megkaptam volna a magamét, az is biztos. Üreges tekintettel meredtem magam elé, ujjaim végtelen köröket írtak le a harmadik korsó peremén. A csapos volt olyan kedves, hogy újra töltse a két üres poharat, így visszakerültem oda, ahonnan elindultam. Aztán az ajtó ismét csak kinyílt.
  A belépő alak láttán tompa érzékeim is életre keltek - már amennyire tudtak. Nem tudom, hogy mi zavart benne. A mozgása talán, az tűnt fel a leginkább. Ahogy kinyílt az ajtó, a másodperc töredék része alatt felmérte a korcsma belsejét. Minden egyes bent lévőn csak egy pillanat töredékrészére akadt meg a szeme, aztán már tovább is vándorolt. Kecses volt a járása, olyan, mint egy ragadozóé, és valamiféle arrogancia és elegancia sugárzott belőle. Olyan látvány volt, amely alaposan kitűnt az itteniek közül. Pár részeg megpróbált vele szóba elegyedni, de a szó elhalt az ajkukon, mielőtt még kiejthették volna. Kissé hátrébb toltam a székemet, így arcomra nem sütött a csillárból áradó fény. A fickó végül megindult felém. Kezem óvatosan és lassan csúszott le a térdemen, kissé előre dőltem, mint ha ingadoztam volna ültömben is, éppen csak annyira, hogy elérjem a csizmám szárába tűzött Bloodbound-ot, aztán ismét felegyenesedtem, a tőrt pedig a lábaim közé ejtettem. A fickó minden teketória nélkül húzta ki a velem szemben lévő széket és az egyik teli korsó után nyúlt.
- Believe me, my friend, me doing ya a great favor. Ya ain't no wanna drink that shit.
- And just who the heck are ya?
- That's a story I ain't gonna tell ya yet. Maybe later. Let's see...three horsepish later, aye?
- Ya ain't no wanna drink the horsepish mate. Not that much, believe me. And I ain't no wanna talk with ya.
- Heh, hagyjuk ezt az erőltetett tájszólást... - kuncogott fel az alak, ahogy lehajtott egy nagy kortyot a sörből, majd rögtön el is fintorodott.
- Hidd el, később csak még szarabb lesz - tapasztalat. Vagy gyorsan letudod, vagy még órák múlva is csak arra próbálod rábeszélni magadat, hogy még egy korttyal tudj inni belőle.
- Szólhattál volna, hogy ez ennyire undorító.
- Kérdezhetted volna...
- Na látod, cimbora, ebben igazad van! Jó legény vagy te...
  Kacagott fel ismét. A hangja nyugtalanító volt, mint ha kövek karistolódtak volna egy palatáblának. Nyekergő...és mint ha fűrészt húzogattak volna a füleimben. Nem nyerte el a fickó a tetszésemet és nagyon nem tetszett, hogy az asztalomhoz ült. A fickónak viszont szemmel láthatólag semmiféle szégyenérzete nem volt, lábait felpakolta az asztalra, amitől az öreg szerkezet erősen nyikorogni kezdett, de egyelőre még nem adta meg magát.
- Na, de hol is tartottunk? Hmm...nézzük csak, nézzük csak. Látod, nem emlékszem! Miért nem frissíted fel a memóriámat?
- Éppen kint a madarak csicseregték reggeli vagy esti nótájukat - a Te ítéltedre bízom, melyik fekszik jobban a hangulatodnak - amidőn szegény por -, és sár lepte sötét elf bevánszorgott az igen csak megviselt kocsmába, hogy megigyon pár pohárka, teljesen megérdemelt sört. Aztán puff! - imitáltam a kezemmel egy robbanást.- Hirtelen a semmiből egy alak bukkan fel. Sötét aura lengi körül, ahogy belép az előbb említett közintézménybe. Tekintete soha sem nyugvó, elméjében csak úgy zakatolnak a gondolatok és végül letelepedik a sötét elf asztalához és kisajátítja a sörét...aztán megkérdezi, hogy hol is tartott? Eléggé jó összefoglalás, remélem.
- Hmm...a te narratívád jobban tetszik, mint ahogy én lefestettem volna a helyzetet, azt meg kell vallani. "Sötét aura lengi körül..." olyan sejtelmes, olyan...sokat mondó. Szeretsz a szavakkal játszadozni, drága barátom, ezt már most látom. Egy igazi költő veszett el benned...
- Ühüm és azóta is kétségbeesetten bolyong, próbálva megtalálni a kiutat. Szegényke nemsokára éhen és szomjan hal.
- Erősen nihilista gondolatok és borúlátóak. Miért nem lehet az a történet vége, hogy a költő megtalálja élete szerelmét, egy szépséges leányzót és boldogan élnek, míg meg nem halnak?
- Mindegyik történetnek a halál a vége. Akkor még is, ki a borúlátó és nihilista?
- De az enyém szebb történet. Van benne boldogság.
- Tehát hogy ha én vigyorgok és kacarászok és az áldozatom is mosolyog, miközben kibelezem, az sokkal jobb, mint hogy ha sikítozna? Végül is...
- Ez nem éppen az a hasonlat, amire én akartam utalni...
- De lényegében ugyanaz. Édes mindegy, hogy mi történik a kezdet és a vég között, hogy ha mindkét esetben a vég ugyanaz.
- Az egyikben egy kihalt pusztaságban leli a végét a Hős, a másikban pedig ágyban, miközben a felesége fogja a kezét, hogy megnyugtassa.
- Az egyikben nem hagy maga mögött senkit sem, aki megsiratná őt; a te "boldog" befejezésedben elfeledkezel arról, hogy az özvegy még éveket él magányosan, miközben a halott férje képét szorongatja a kezében, kint üldögél a portájuk előtt, a székében, mellette egy üres szék és szomorkásan bámulja a naplementét. Nem tudom megérteni, hogy a Te befejezésed akkor miért is boldogabb?
- Mint minden, ez is csak a nézőpont kérdése. Felfoghatod úgy, hogy bánatot hagyott maga után a Költő - de teljesen elfeledkezel arról, hogy szép életet éltek meg együtt. Együtt nevettek és igen, együtt is sírtak. Együtt élték meg a boldog perceket és együtt küzdötték le az akadályokat. A nő fájlalja szerelme halálát, de megvigasztalja a tudat, hogy legalább megadta neki azt, amiről mindenki álmodhat.
- Yepp, de mindez nem számít Akár boldog életet élt, akár szomorút, a teste ugyanúgy rohadásnak indul, ugyanúgy férgek fognak a húsában mászkálni, míg csak fehérlő csontok nem maradnak utána.
- Na de akkor mi van a Túlvilággal?
- Miért, mi van vele?
- Léteznie kell egynek, nem igaz? Az itt leélt életed visszatükrözi azt, ami ott vár rád.
- Vegyük figyelembe az emberek vallását. Meghalsz, és két választásod van: vagy a Pokolba kerülsz, és örökké valóságig szenvedés vár rád. Mindegy, hogy csak egy csirkét támadtál meg és miatta az egész falu rád támadott, fosztogattál, vagy mészároltál - rohadni fogsz a lángoló rengetegben. Vagy a Mennyek Országába kerülsz, ahol nem csinálsz naphosszat mást, csak visszanézed gyarló életed minden egyes percét.
- De! legalább nem szenvedsz és találkozhatsz a szeretteiddel.
- Ha feltételezzük, hogy egyáltalán létezik egy ilyen hely.
- Léteznie kell a Túlvilágnak - akármelyik vallásnak is van igaza. Hisz elvégre, itt vannak a bolyongó lelkek is, nem igaz? A kísértetek, lidércek, szellemek és még ki tudja, milyen túlvilági lények. A nekromanták... - a szó hallatára összerezzentem, és mint ha a fickó szeme felcsillant volna - de olyan rövid időre, hogy talán csak képzelődtem. - A nekromanták, akik feltámasztják a halottakat és annyi keserűséget okoznak. Tehát mondjuk azt: igen is, van Túlvilág. Akkor az is számít, hogy mit teszel az életedben, nem? Hisz elvégre, a démonok az itt elkövetett bűnjeik miatt születnek újra, hogy még egy esélyt kapva megvezekelhessék a bűneiket...vagy valami ilyesmi, nem igaz?
- Nem tudom, hogy ezzel mire is akarsz kilyukadni.
- Talán semmire sem. Csak beszélgetni akartam egy korsó sör felett. De akkor hagyjuk ezt az egészet, inkább játszunk egyet!
- És ugyan, miért is tenném ezt?
- Miért, talán van jobb dolgod? Nekem nem úgy tűnik. Ugyan már, még ezeket az ostoba fajankókat se tévesztetted meg. Az Ő arcukon látszik az, hogy miért jöttek ide. Végtelen mennyiségben döntik le a torkukon a piát, az arcukon elkeseredettség, az élet kegyetlenségébe való beletörődés. A szemükben olyan szintű fatalizmus ül meg, hogy az embernek sírni támad kedve. Makacsul kapaszkodnak az ónkorsóikba, mint ha az egy mentőöv lenne. Fuldokolnak és egymásnak dobálnak mentőköteleket, hogy nehogy elsodorja őket az ár. Te pedig...? Te csak szimplán tanácstalannak tűnsz. Figyelj, cimbora, egy tanács: minél jobban rágörcsölsz egy problémára, csak annál jobban fel fogsz sülni benne. Néha csak lazítanod kell, hátra dőlni és talán egy új nézőpontot teszel a magadévá, amely hozzá segíthet a problémád megoldásában. Tehát: játsszunk. Egy kis játékot...az elménkkel. Tudod, egyszer egy régi bölcs azt mondta: "Az elme egy csodálatos dolog. Vagy a legerősebb fegyvered - vagy éppen a legnagyobb ellenséged. Hogy melyik a kettő közül - az csak egyedül rajtad áll."
- S mit nyersz Te ezzel a játékkal, kedves Idegen?
- Óh, csak szólíts mondjuk....Örvénynek. Hogy mit nyerek vele? Egy kellemes estét. Hát nem elég jutalom ez nekem?
- Tehát önzetlen lennél?
- Önzetlen? Ugyan már, ne nevettess! Ebben a világban senki sem önzetlen, hát nem vetted még észre? Még a szeretet sem az - ha szeretsz valakit, akkor elvárod, hogy az is ugyanúgy szeressen viszont. Csak a jutalomért teszed ezt. Egy csókért. Egy ölelését. Megértésért. Nem, nem vagyok önzetlen. De van, hogy a fizetség nem is annyira egyértelmű és gyakran nem kerül semmibe sem.
- S milyen fizetségre számítasz tőlem? Még több ingyen sörre?
- Hogy ez? Ez inkább büntetés, de megbocsájtom a szegényes választást.
- Óh, milyen nagyvonalú egy emberrel van dolgom...
- Tudom, tudom, én már csak ilyen vagyok. S szerintem Te se örülnél, ha leembereznének, akármennyire is próbálod rejtegetni a hegyes füleidet. A fajtád vagyok, hát viselkedjünk is így.
  Vártam, hogy a fickó még folytassa tovább a mondandóját, de helyette csak a sörébe kortyolt bele. Követtem a példáját. Egyszerre fintorodtunk el, ahogy az itóka csak még elviselhetetlenebbé vált, amíg nem nyúltunk hozzá. Egy szinkronban ellőtt vállrándítás kíséretében hajtottuk le az egészet egyszerre és csaptuk le a korsónkat. Aztán a fickó a zsebébe nyúlt és valamit lerakott az asztalra. Abban a pillanatban éreztem, ahogy a mágia életre kel és a gömb kékesen felizzik.
- Nyugi, nem csak neked vannak trükkjeid, drága barátom, hidd el nekem. De ez? Ez semmiség. - bökött a tárgyra, miközben abban a kék fények kavarogtak, mint ha egy örvénybe kerültek volna. - Csupán elhiteti másokkal azt, amit látni szeretnének - bizonyos szintig. A kocsma többi vendége azt látja majd, hogy mi csak iszogatjuk a sörünket, némán. A kocsmárosnak eszébe se fog jutni, hogy megzavarja a békés üldögélésünket. Néha egészen kapóra jön, hogy ha csak békében szeretnél üldögélni anélkül, hogy megzavarjanak.
   Csak figyeltem a tárgyat, és a szemem összeszűkült, annyira koncentráltam rá. De nem éreztem semmiféle fenyegetést sem, pedig az évek alatt szétroncsolt idegeim néha napján egészen jó előrejelzést adtak arról, hogy mi jelenthet rám fenyegetést és mi nem. A fickó még egy ideig kotorászott a zsebében, aztán kirakott egy kártyát rá. Arannyal körbefuttatott lap volt, rajta csak kavargó árnyak, amelyek középpontjában egy figura állt - nem lehetett kivenni a vonásait, pont amikor az arcát felfedte volna, az árnyak köré csoportosultak, és ismét kivehetetlen lett.
- Na ez már kissé trükkösebb egy szerzeményem. Egyrészt tuti, hogy még a rangosabb kártya meccsekre is beengednek miatta - melyik aranyéhes nagyúr nem akarna egy ilyet a paklijában tudni? Másrészt...majd meglátod.
- És mi van, hogy ha nem akarom meglátni?
- Ugyan már, nézhetlek sok mindennek, de gyávának szerintem nem. Csak hogy megnyugtassalak: nem jelent rád fenyegetést. Fizikálisan semmikép sem, és semmi olyat nem okoz, amit már nem tapasztaltál volna meg. Csak érj hozzá...csak érj hozzá...hozzá...
  Örvény hangja visszhangzott a fejemben, ahogy önkéntelenül is a kártyát kezdtem el bámulni. Az árnyak kezdtek el oszlani. Az alak sötét köpenyben volt, négy sír felett állt egy régi, elhagyatott ház udvarán. A sírokat gazok nőtték be. A fák ismerősek voltak...ahogy a helyszín is. Aztán az árnyak teljesen eltűntek...

  Ott álltam anyám sírja felett. Ott álltam apám sírja mellett. Ott álltam Kristen sírjánál. Ott álltam a saját síromnál. Gyerekkorom házát a természet visszakövetelte magának. Az ablakokon keresztül ágak dugták ki göcsörtös karjaikat, vastagon befedte a régen büszke ház falait a borostyán. A Hold fénye szelíden szivárgott keresztül a vastag lombozaton keresztül, éppen csak megfestve a tájat. A sírok felett árnyalakok lebegtek.
- Gyere fiam, már csak rád várunk. Végre ismét együtt lehetünk. A nővéred. Te. Én...és igen, még az apád is.
- Fiam, akármit is tettem, az kegyetlenség volt, nem érdemeltétek meg. A bűneimet megbántam. A büntetést elszenvedtem. Most itt állok, és csak annyit kérek, hogy adj nekem még egy esélyt.
- Crispin. Hát végre eljöttél! Végre ismét játszhatunk! Mondd azt, hogy játszunk! Nézdd csak, itt van Angyalka is! - mutatta fel azt a játékot, amit még anyánktól kaptunk gyerekkorunkban - egy angyalszobor, lelógó, fehér hajjal és arany szemekkel. - Ugye neked is hiányzott?
  Csillant fel Kristen szeme. Mielőtt még válaszolhattam volna, a kép megváltozott. Ott voltam ismét Armin és Lory sátrában, az utolsó pillanatokban.
- Cyne! - vetette rám magát a tünde nő, a haja csak úgy lobogott, ahogy két szökkenéssel átszelte közöttünk a távolságot. - Megtaláltuk a módját annak, hogy ismét kaput nyissunk Veronia-ra. Csak rövid ideig, hogy esélyt adjunk azoknak, akik túl messze voltak az első alkalommal.
- Nehogy azt mondd, hogy most is lemondod. Egyszerűen túl unalmas odaát. Nincs senki se, akivel ihatnék. Lorelei és Darian mindig kérdezgetik, hogy hol van a holdapjuk. Most már velünk jöhetsz. Minden rendben lesz.
- De...ez nem lehetséges. Yggdrabizé ága...
- Óh, hogy az. Találtunk más módot is. Rheo - ahogy Te ismered - gondolhatod, hogy nem örült neki, és még egyszer nem tudjuk kijátszani az éberségét, és még egyszer nem működne. De itt az új esély, hogy csatlakozz hozzánk.
  Lory ellépett tőlem és Armin mellé lépett. Veronia Legszebb Párja boldogan mosolyogva nézett rám. Mögöttük elő lépett a családom is egy aranyló kapuból és csendesen megálltak mögöttük.
- De ez nem lehet...ez képtelenség. Példának okáért az anyám és a testvérem halott.
- Mit gondolsz, hova távoznak a halottaink? A "Fátylon Túl", ahogy Te hívod. Itt van. Ez a fátyol... - intett Armin a háta mögött lévő aranyló kapura. - Újra együtt lehetsz a családoddal. Kiril megmenthető.
- Döntened kell...hogy engedsz-e a szívednek? - hallottam Örvény hangját csendesen mögöttem...körülöttem. Körbenéztem, de nem láttam sehol.
- Kit keresel Cyne?
- Senkit...azt hiszem. Tényleg veletek mehetek?
- Igen, Cyne, tényleg. Mi várunk rád.
  Tettem egy lépést feléjük.
- Gyakran a szív befolyásolja az elmét. Gyakran az elméd megtéveszt téged. Azt látod, amit látni szeretnél. Az életben olyan sok mindenről azt hiszed, hogy a valóság és közben kiderül, hogy nem is az. - hallottam ismét Örvény hangját. A kép megfagyott, Lory megállt a mozdulata kellős közepén, Armin arcáról nem fagyott le a kedveskedő mosoly, amivel kompenzálni akarta elválásunk pillanatában kiejtett, fájdalomból eredő dühös szavait. Anyám arcán a könnyek megálltak orcája kellős közepén. - Az elméd gyakran nem tudja eldönteni, hogy mi is a valóság és mi a képzelet. Mert egyszerűbb bedőlni a kegyes hazugságoknak, a mézes-mázos szavaknak. Miért is akarnál küzdeni az örvény ellen, amely magába akar ragadni téged, és egy szebb élet hazugságával kecsegtet téged? Miért küzdenél, amikor az nem éri meg neked? Amikor minden, ami az örvényen túl van, csak fájdalmat okoz neked? Az elmédet könnyű csapdába ejteni. És ezt sokan kihasználják és ki is fogják használni. Fogd fel ezt úgy, mint egy játékot a számukra. Egy kísérletet. Meddig lehet játszadozni valakivel, mielőtt a játékszer fellázad ellenük? Meddig lehet feszegetni a határokat, mielőtt a kísérleti alany megtör?  De cserébe mit kapnak? A legféltettebb titkaidat, az engedelmességedet...és Te cselekszel, az akaratuknak és parancsaiknak megfelelően, mert nem találod magadban meg az erőt ahhoz, hogy ellenállj nekik. Könnyebb csak beletörődni a dolgokba. Ahogy beletörődtél a barátaid elvesztésébe is. Ahogy beletörődtél az anyád sorsába. Akkor könnyebb volt neked. Később nehezebbé vált. De megtanultál élni a döntéseid következményével. De lelked mélyén mindig arra vágysz, hogy egy második esélyt kapjál. Hogy újra élhesd a gyerekkorodat. Hogy újraélhesd a pillanatot, amikor a barátaid elmentek. Hogy jobb szeretője legyél annak, aki most nincs jelen. Az önsajnálat örvényébe merültél, drága barátom, és ebből a legnehezebb kitörni. De meg tudod tenni. Egyszerűen csak annyit kell tenned, hogy ismét kisétálsz abból a sátorból. Hogy ismét megnézed, ahogy a barátaid eltűnnek. Hogy ismét búcsút mondasz nekik. Mert ezek hazugságok, és amíg hiszel a hazugságokban, azt kiaknázhatják. Ellened. Egy fegyvert rejtegetsz magadban, egy élesre köszörült tőrt, amelyet a szívednek tartasz és vígan kürtölöd világgá, hogy "Tessék, csak egy lökés és átszakítja a bőrömet, áthatol a bordák között és beletalál abba a rég halott valamibe, ami az életet pumpálja bennem. Folyasd ki belőlem a véremet és leld meg a jutalmadat érte!"  Hogy mit kezdesz most ezzel a szituációval, az csak egyes egyedül rajtad áll. Te hozod meg a saját döntéseidet - ne hagyd, hogy mások tegyék meg helyetted azt. Mert másoknak engedi annyi, mint önmagadat önkéntesen rabszolgasorsba taszítani. Ha hagyod, hogy mások éljék az életedet, neked nem marad semmi sem. S a rabszolgasor láncai szépen lassan lehúznak téged, béklyóba kötöznek. Minél tovább hagyod magad körül azokat, annál nehezebb lesz szabadulni tőlük. Könnyebb szenvedni, mint kitörni a szabadságba. Az elme egy ilyen dolog. Gúzsba kötözhet, vagy felszabadíthat téged. Határtalan potenciál rejtőzik mindenkiben, a legtöbbek csak a felszínt karistolják. Parancsolhatsz a természet elemeinek, forgathatod a kardodat úgy, mint senki más sem; lehetsz a leghűbb lovag, vagy a legalantasabb bandita - de mindez nem számít, ha az elmédet ostrom alá veszik. A hős lovag és a nagy mágus ugyanúgy dől és bukik el, ha megfosztják őt az ép eszétől. Ebben rejlik a legnagyobb veszély. Mert feladni az elméd szabadságát, vagy engedni másoknak, hogy azzal szórakozzanak, a legnagyobb botorság. Egy veszélyes világban élünk, egy olyanban, ahol keselyűk köröznek feletted, arra várva, hogy lecsapjanak. Tehát, hogy döntesz? Átlépsz a Hazugságok Arany Kapuján? Egy szebb életet élsz, a barátaid és családod körében - ki tudja, talán még a szeretőd is ott lesz? Vagy kilépsz a sátradból, erősebben, mint valaha - a szívedben hordozod az emlékeiket, és az arcodra mosoly ül ki, amikor rájuk gondolsz. Ki leszel hát ebben a költeményben? A költő, aki magányosan halt meg? Vagy a költő, aki barátai körében lehelte ki a lelkét? A végkimenetel lényegében nem is számít annyira, csak az oda vezető út. Egy hazug életet élsz tovább, vagy az igazságot? Az utóbbi - mint minden igaz dolog az életben - fájdalmasabb...de legalább nem áltatod magad hazugságokkal, hisz azok mélyebbre hatolnak, mint a legélesebb tőr. Dönts hát....
  Örvény hangja elhalt. A képek ismét életre keltek. Lory Armin kezét szorongatta, arcukon békés mosollyal. Kristen anyám kezébe csimpaszkodott, apám a testvérem fején pihentette a kezét.
- Mire vársz még Cyne? Hiányzol nekünk. Mindenkinek hiányzol.
- Viszlát Lory. Ismét. Viszlát Armin. Ismét...
   Biccentettem feléjük. A döntést már egyszer meghoztam és nem másíthattam meg - akármennyire is vágytam erre lelkem legmélyén. De ez tényleg csak egy hazugság volt - egy kellemes, boldog hazugság, de mindezek ellenére csak egy illúzió. Kiléptem a sátorból...


- Mi a francot tettél velem?!
  Hördültem fel, ahogy ismét a lepukkant kocsmában ültem, velem szemben Örvény, aki épp eltette az aranyló kártyát és a zsebe mélyére süllyesztette.
- Ki vagy Te?!
  A tőr, ami eddig a lábamon pihent, ismét a kezembe került. A fickó megérezhetett valamit, kissé hátrébb tolta a székét, aztán ismét ivott a sörből.
- Hogy én ki vagyok? Csak egy örvény. Aki magába szippant és kitaszít magából. Az örvény, mint olyan, nem gondolkozik és nem tudatos. Csak az események láncolatából életre kelt természeti erő. Nincsenek szándékai...legalábbis nem a sajátjai. Hogy mit tettem veled? Semmit. Hidd el, nem tudom, hogy mi történt az elmédben...bár van egy olyan érzésem, hogy a helyes döntést hoztad meg. Én nem látom azt, ami ott bent történik...bár szólhatok hozzád, de a külvilágban én mindebből semmit sem érzékelek. Akármit is mondtam ott bent neked...azok az én szavaim voltak, de nem tudnám felidézni őket.
- Miért tetted ezt velem?
- Rossz kérdés, engedd, hogy átfogalmazzam: miért tetted ezt saját magaddal? Ha mást nem, az arcodat láttam. Ennyi szenvedést már rég láttam egy helyen. Engedd el, akármi is tart téged fogva téged. Szabadítsd fel magadat.
- Ez miért is érdekel téged? Milyen fizetséget vársz?
- Én távlatokban gondolkozok, barátom. Legyen elég annyi, hogy érdekemben áll, hogy felvértezd magad az ellen, ami jön. Mert mindennek a végén szükségem lesz rád. Talán úgy, hogy Te nem is tudod, hogy mit tettél, de én tudni fogom. Örülök, hogy meghoztad ezt a döntést, akármennyire is nehéz volt. Örülök és büszke vagyok rád. De most, azt hiszem, hogy a játék véget ért, és nekem távoznom kell. Az időm véges, akármennyire is másként szeretném. Hold Anya vigyázzon rád, sötét elf.
- Hogy mi? Na azt már nem. Válaszokat fogsz adni nekem itt és most.
- A válaszokat már megkaptad. Többet nem nyújthatok neked. Többé már nem fogsz látni engem, így keresned is értelmetlen lenne. Hisz végül is, én csak egy örvény vagyok, ami magába szippantott. Hogy kiszabadultál-e az örvény markából? Azt csak Te tudhatod...de akárhogy is, még ha magába is szippantott, akkor csak a sötétség vár rád, és abban a sötétségben hidd el, még Te sem látsz. Ha kiszabadultál belőle, akkor a hajód már messze jár, és a szelek ellened dolgoznak. Messze sodornak tőle. Ne keresd a veszélyt ott, ahol semmi szükség rá.
  Örvény felkapta az asztalról a kéken világító gömböt. Pár alak felénk fordult, arcukon enyhe értetlenkedéssel, aztán visszatértek az olcsó sörükhöz és a lezüllött alkoholisták egyszerű életmódjához. Mozdulni se tudtam, csak néztem, ahogy a férfi elhagyja a kocsmát, vissza se nézve csukja be maga mögött az ajtót. A kocsmáros jelent meg mellettem.
- Úgy bámulja az ajtót, mint ha kísértetet látott volna.
- Nem...csak azt hiszem, hogy épp most köpött ki magából egy örvény...

Örvény
Crowne
Kristen
 Miranda
Armin
Lory
Fogadós


_________________
Cynewulf/Sheatro Fzb676
"Ki vagy te valójában a sok szöveg mögött, Cynewulf?"
- Armin Fairlight herceg

" You know the guy, the batshit loose one, thinkin’ two guys livin’ in his head. Good homie, just crazy and drunk most of the time. "
- Random nigga from the ghetto to Det. Christine Dalgarde

Cynewulf "Soberisthenewugly" Longtalk
- Szép kis megnevezés ala Darr

18Cynewulf/Sheatro Empty Re: Cynewulf/Sheatro on Csüt. Aug. 16, 2018 11:39 am

Serene Nightbough

Serene Nightbough
Mesélő
Mesélő
Nyomolvasás: látszik hogy valóban utána olvastál, hogy mire kell egy nyomvasónak figyelni, kifogástalan pályázat volt, így ez elfogadva. A szilárd elhatározásról tegnap beszéltünk.

U.i.: kérlek ha valamit nem nézünk meg legfeljebb 2 héten belül akkor rúgj seggbe minket jó keményen.

19Cynewulf/Sheatro Empty Re: Cynewulf/Sheatro on Vas. Aug. 19, 2018 11:57 am

Crispin Shadowbane

Crispin Shadowbane
Éjvándor
Éjvándor
Phantom Menace
Pályázat a következőre: Baljós megérzés

Azt mondják, hogy egyesek egy idő után kifejlesztenek egyfajta hatodik érzéket. Hogy mi is ez pontosan? Nehéz lenne leírni, vagy egyáltalán megfogalmazni. Néha úgy érzed, mint ha követne valaki, mint ha megfigyelnének téged. Hátra fordulsz, de nem látsz senkit, de ettől függetlenül az érzés nem hagy nyugtot neked. Azt kívánod, bár csak szemet tudnál növeszteni a tarkódra (bár eléggé morbid lenne, az már egyszer biztos), vagy legalább figyelmen kívül tudnád hagyni ezt az érzést. Az esetek nagyobbik részében ez csak vakriasztás, mész tovább és semmi sem történik. Máskor lehet, hogy jók voltak a megérzéseid, de már annyira hozzá szoktál ehhez, hogy inkább csak ráfogod a paranoiára, aztán meglepődsz, amikor valaki tényleg feltűnik a hátad mögött, egy tőrt nyomva a hátadhoz és a pénzedet követeli. Vagy nézzük azt a helyzetet, amikor ott ülsz a kocsmában, előtted egy pohár azonosítatlan eredetű ital és úgy érzed, hogy nem kéne meginnod. Rossz érzésed van. Aztán rájössz, hogy csak túl sokat ittál, és bizony csak a gyomrod rakoncátlankodik. Tudod, hogy ha ezt megiszod, akkor a következő órákat egy bokor tövében fogod tölteni (jobb esetben, rosszabbikban menekülsz az ideges ivótársad elől, akit telibe rókáztál), és szidod magad, amiért nem hallgattál a megérzéseidre. Akárhogy is, ez a hatodik érzékes dolog nem is lehet akkora nagy kamu, lehet, hogy tényleg létezik!

Hellenburg utcáit még mindig nem sikerült kiismernem. Még Elatha-ban is eltévedtem, Hold Anya szerelmére, pedig ott lényegesen több időt töltöttem! De itt...befordulok egy sikátorba, amiről tudom, hogy merre vezet, aztán kiderül, hogy még sem tudom, hogy hova is tart, így kilyukadok a város egy olyan részén, ahol eddig még nem is jártam. Egyszóval, egy rohadt labirintus volt, és átkoztam minden helyi lakost, akik tök könnyen eligazodtak benne. Igaz, a legtöbbjük - főleg az egyszerű kis csórók - leginkább egy bizonyos kerületen belül maradt élete nagy részében, így nem csoda, hogy kiismerték azt. Én is egész jól felmértem magamnak az első hetekben a Zsoldosok tanyájának a környékét, amikor unalmamban csak mászkáltam Dracival az oldalamon, néha az emberek legnagyobb megrökönyödésére. Valamiért Abaddón óta nem nagyon tetszettek nekik a sárkánynak kinéző dolgok, Dracon pedig cseppet sem tett úgy, mint ha egy elbűvölő kis öleb vagy ölsárkány lett volna. Széles vicsorral a pofáján, a reggelire felzabált véres húscafat maradványaival a pofája körül nem volt éppen egy bizalomgerjesztő látvány, én pedig már rég feladtam, hogy megpróbáljam erről leszoktatni. Egyszer próbáltam letörölni egy kendővel a pofája környékét, aztán majdnem úgy alakult, hogy a kezem is véres cafattá változott. A próbálkozást akkor adtam fel, amikor egy rohadt előkét se sikerült ráakasztanom, és a többi zsoldos a hasát fogta a röhögéstől.
No tehát, akkor ott vagyunk, hogy Hellenburg utcái. Sötét éjszaka volt, a Holdat eltakarta egy vastag felhőfüggöny, így még az átlagosnál is komorabb volt a hangulat. Draci bent maradt a zsoldosoknál, hogy kipihenje, akármit is kellett neki kipihennie. Biztos nagyon fárasztó lehetett egész nap a tűzhely mellett dögleni és elkapkodni a neki dobott kajadarabokat. Így hát egyedül róttam az utcákat, hogy kicsit kiszellőztessem a fejemet. Elhaladtam egy részeg páros mellett, akik hangosan ordibáltak egymással, próbálva meggyőzni a másikat....valamiről. Igazából nem nagyon tudtam kivenni, hogy min is vitatkoznak, észre se vették, hogy elmentek mellettük. Az utcán előrébb pár kis kölyök játszadozott, akik kilógtak a házukból, a szüleik szigorú felügyelete mellől és most katonásdit játszottak....tehát itták a lopott bort és bottal verték agyba-főbe egy szerencsétlen társukat, akire valami ruhákat aggattak, a kezébe egy meghajlított botot raktak, amire csak akkor tudtam volna ráfogni, hogy egy "puska", hogy ha nagyon élénk lett volna a fantáziám...de valószínűleg az akart lenni. Egyszerűen elképesztő a gyermeki fantázia és találékonyság. Nem akartam közbe avatkozni. A gyerekek igazi ördögök! Rosszabbak, mint egy egész Ordo alakulat, és a cuki kis pofikájuk mögött annyi agresszió rejtőzik, hogy még a Sátán is iszonyodva menekülne előlük és lezárná a Pokol kapuit, hogy örökre megmeneküljön tőlük....vagy elmenne a legközelebbi templomba, megbánni a bűneit és feloldozásért esdekelne.
   Lekanyarodtam egy sikátorba. Mert végül is, abból mi baj lehet, hogy ha egy szemmel láthatólag fegyvertelen alak az éjnek kellős közepén egy sötét sikátorban kezd el mászkálni a város egy rossz környékén? Ugyan már, a fosztogatókról és banditákról szóló történetek biztos, hogy csak túloznak. Hisz elvégre, itt eléggé jónak kéne lennie a közbiztonságnak, nem? Vagy az a város többi részére igaz, és erre nem? Fene se tudja, néha még mindig összekevertem a dolgokat és a negyedeket. A sikátor maga eléggé hosszú volt, ahogy a rozoga házak mint ha egymáshoz lettek volna ragasztva. A kövön több hetes szemét, rothadó kajamaradványok, és talán emberi ürülék díszelgett. Na jó most már eléggé biztos vagyok benne, hogy ez nem az a környék, ahova én jönni akartam. Hol fordulhattam le rossz helyen? Elvileg ennek az útnak vissza kellett volna vezetnie a zsoldosok házához.
  Rossz érzésem volt valamiért, de nem csak amiatt, mert eltévedtem. A harccal töltött évek alatt megtanultam azt, hogy bízzak az ösztöneimben. Valamilyen szinten megtanultam azt, hogy mikre kell figyelnem. Az erdőben járva a madarak csiripelésének hirtelen megszűnése - amit először szinte észre se vesz az utazó, csak megy tovább, a maga dolgával törődve - jel lehet arra, hogy valami megzavarta a szárnyas dögök nyugalmát. Valami nagy és gonosz. A városban járva a köveken csattanó léptek zaja, amit jobb esetben a városlakó észre se venne a saját lépteinek zaja miatt arra utalhat, hogy valaki még van rajta kívül. A levegő sistergése, ahogy egy nyílvessző vagy egy tőr száll felé. Vagy egyszerűen csak egy rossz érzés, hogy valami nagyon rossz van készülődőben. A bérgyilkosok amúgy is eléggé paranoiás egy népség. Jobb esetben, ha van időnk felkészülni a küldetésre, megtervezünk minden egyes lépést, de mindig azon agyalunk, hogy mit ronthattunk el. Hogy mi sülhet el balul - hisz a legjobb tervekben is lehetnek apró hibák, amely felett elsuhan a figyelmünk. Na meg megtanultuk azt, hogy nem mi vagyunk az egyetlen alakok, akik osonnak az éjszakában. De ami még fontosabb: meg kell tanulni átlátni az összefüggéseket, a mintázatokat. Minél tovább van valaki a "terepen", annál könnyebben megy. Az egész az elmében dől el, legalábbis én úgy vettem észre - és ha jól teszed a dolgodat, gyorsan. Megfigyelsz egy adott eseményt úgy, hogy észre se veszed, hogy azt teszed. Aztán megérzel valamit. Egy szagot, amit már éreztél előtte, és rossz tapasztalataid voltak vele. Nem gondolkodsz el, csak ösztönösen cselekszel. Vagy látod, ahogy valaki egy pillanatra gyorsan, kapkodóan körbe néz, mint ha keresne valakit. Láttál már ilyet. Valaki gyanakvó, valaki rosszban sántikál. Látod, ahogy a köpenye felé siklik a keze. Nem habozol, nem várod meg, hogy mi lesz, hanem rögtön cselekedsz. Hallasz egy hangot. Egy kattanást. Talán normális esetben észre se vennéd, de annyira kiélesedtek az érzékeid a sok paranoiával töltött este alatt, hogy neked is bekattan valami: ez az a hang, amikor valaki például egy számszeríjat húroz fel. Oldalra vetődsz...és egy lövedék száll el melletted. Nem gondolkozol, csak cselekszel. Ez már tapasztalatból jön - ez egy olyan dolog, amit nem tudsz megtanulni, csak tapasztalati úton elsajátítani.
   Rossz érzésem volt, tehát. Nem tudom, hogy mi volt az. Az utca bűzén felül valami mást is éreztem. Egy illatot, amelyet már éreztem valahol, de meg nem tudtam volna mondani, hogy még is, hol érezhettem azt. A sikátor végén egy alak haladt el, pont felénk nézett. A teste megfeszült egy pillanatra. Mint ha valami szétnyomott volna egy rothadó gyümölcsöt. Nem gondolkoztam, csak pördültem. Egy tőr suhant el az oldalam mellett, amely ha nem figyeltem volna, lehet, hogy a hátamba áll. Ösztönösen kaptam a tőrt tartó kéz felé, elkaptam azt és magam felé rántottam, miközben tettem egy lépést oldalra. Egy meglepett kiáltás, ahogy a tőrt forgató hirtelen elsuhant mellettem. Egy egyszerű ruhákat viselő, koszos arcú ember, akinek...levendula illata volt? Ez az, levendula! De mi a francért van neki ilyen illata? Sokat nem gondolkozhattam rajta. A fickó megpróbálta visszanyerni az egyensúlyát, miközben az egyszeri polgár - aki lényegében lebuktatta a támadómat az ösztönös reakciójával, mint ha valami rémisztőt látott volna az irányomba nézve - felsikoltott a rémülettől. A fickó csuklójára még mindig ráfonódott a kezem. Csavartam egyet rajta, elég erősen ahhoz, hogy elejtse a kezében tartott tőrt, egy lépéssel közelebb kerültem hozzá, és a térdem már a gyomrába is merült. A támadó levegő után kapkodott, aztán a lábam ismét lendült, a térdem ezúttal az orrát találta el. Vérző orral terült el a földön. A járókelő tovább sikoltozott.
- Fogd már be a pofádat! Hívd a városi őröket inkább, hogy a fene egyen meg téged...
  Kiáltottam rá az alakra. Aki teljesen megmerevedett és csak állt egy helyben. Fasza, veled is ki vagyok ám segítve! De végül is, a nagy kiáltozásra legalább páran óvatosan kilestek az ablakaikon, és a játszadozó gyerekek is feltűntek, hogy aztán ordibálva rohanjanak el. Én meg csak álltam az ájult támadó felett, a tőrét messze elrúgva tőle. Öt perc múlva már a városi őrök vezették el őt, én meg magyarázkodhattam, hogy én vagyok itt az áldozat...legalábbis lettem volna.

  Az elme egy csodálatos dolog. Legalábbis néha az is tud lenni. Az ébren töltött időnk minden percében működik és olyan gyorsan reagál a helyzetekre, hogy arról fogalmunk sem lehet - mert nem gondolkozunk el rajta. Ahogy azon se gondolkozunk, hogy levegőt vegyünk - ez ösztönösen jön. Ahogy a sétálás is. Ösztönösen teszed a lábaidat egymás után előre, közben a fejedben láthatatlan számítások mennek - legalábbis gondolom én. Nem tudtam teljesen hogy miképp is működnek ezek a dolgok, mert soha se gondolkoztam el rajta. Ahogy az alapvető testi funkcióinkat végeztük, tehát, nem gondolkoztunk el rajtuk. A hétköznapi dolgokat természetesnek veszed. Megy valaki az utcán előre. Szinte észre se veszed, mert teljesen átlagos. A fogadóban eléd rakott vacsorádat kanalazod. Észleled az illatokat, talán meg is jegyzed, hogy ínycsiklandozó és gondolkodás nélkül neki esel. DE! az utcán haladó alak lépteinek ritmusa megtörik, az előre levetített szituációtól eltérően - ahol egyenletes tempóban halad - a vártnál nagyobbat lép. Valami van előtte az utca porában, amire nem akart rálépni, de Te magad nem látod, hogy még is, mi az - de feltételezed, hogy van ott valami. Az eléd rakott vacsora illatában valami oda nem illőt érzel - és már rögtön óvatosabban közeledsz felé, mérlegelve, hogy talán megmérgezték. Az agyad ilyenkor másképp viselkedik. Hirtelen tudatosan is érzékeled azokat a dolgokat, amik öntudatlanul jönnek eléd. Ha tapasztalatlanabb vagy és nem eléggé gyanakvó, az ilyenekre csak a válladat vonogatod. Ha az üldözéssel és üldöztetéssel teli életedet éred, akkor már óvatosabb leszel. Ezt lehet egy fajta előjelnek, baljós megérzésnek is értelmezni. Egy hatodik érzéknek, ami az életedet is megmentheti.
  Hogy mi buktatta le a támadómat? Alapvetően nem figyeltem volna fel az illatra, ami enyhén érződött a levegőben, ahogy közelebb osont hozzám. De eléggé kiütközött az általánosan terjedő rothadás bűzétől ahhoz, hogy az agyam érzékelje. A sétáló városlakó léptei megtörtek. Nem az a forgatókönyv játszódott le, mint amit előre kikalkuláltam a fejemben öntudatlanul is. Az agyam rögtön érzékelte ezt és jelzéseket küldött: "Itt valami baj lehet". A szét placcsanó gyümölcs - mint kiderült később, egy több hetes paradicsom - zaja buktatta le teljesen....illetve az a halk, alig észre vehető zaj, ahogy a fém szelte át a levegőt és tolta maga előtt a levegőt, azt a jellegzetes hangot adva ki, amelyre alapesetben szintúgy nem figyeltem volna fel. Több, a szokásostól eltérő jelenség, ami megzavarta a mintázatot - és csak a gyors értelmezés, a másodperc töredék része alatt összerakott kép volt az, ami megmentett engem attól, hogy megkéseljenek és kiraboljanak. A kérdés az, hogy mindig támaszkodhatok-e a megérzéseimre? Nem tudhattam...de talán nem lenne egy rossz ötlet, hogy ha nyitottabb füllel és szemmel mászkálnék ezután, nem igaz?


_________________
Cynewulf/Sheatro Fzb676
"Ki vagy te valójában a sok szöveg mögött, Cynewulf?"
- Armin Fairlight herceg

" You know the guy, the batshit loose one, thinkin’ two guys livin’ in his head. Good homie, just crazy and drunk most of the time. "
- Random nigga from the ghetto to Det. Christine Dalgarde

Cynewulf "Soberisthenewugly" Longtalk
- Szép kis megnevezés ala Darr

20Cynewulf/Sheatro Empty Re: Cynewulf/Sheatro on Vas. Aug. 19, 2018 1:38 pm

Azrael

Azrael
az Égi Kovács
az Égi Kovács
Nos ebben benne volt minden, amit egy ilyen pályázatnál elvárhatunk, ráadásul akadt benne néhány gyöngyszemnek tekinthető mondat is (#Dracilove). Egy szó, mint száz, a pályázatot elfogadom.

http://questforazrael.hungarianforum.net

21Cynewulf/Sheatro Empty Re: Cynewulf/Sheatro on Szomb. Dec. 15, 2018 4:40 pm

Crispin Shadowbane

Crispin Shadowbane
Éjvándor
Éjvándor
The Mush-room

Pályázat a következőre: Zöld Ujjak

- Szóval azt mondod, hogy egész idáig rosszul csináltam?
  Néztem fel a virágok mellől a mellettem álló, egészen furcsa alakra. A maga közel hat lábas magasságával csak egy leheletnyivel volt magasabb nálam, azonban széles vállához tartozó még szélesebb csípője, s fatörzs vastag karjai miatt úgy éreztem, hogy teljesen eltörpültem mellette. Arcán ezernyi ránc szaladt keresztül, mint ha éppen csak egy pókháló-tengeren verekedte volna keresztül magát, s a haja harmonizált az előbb említett nyálkás valamivel, ami a legjobb tudomásom szerint a pókok sejhajából jött elő. Mondjuk nem mintha a pókok hálófonási technikáit tanulmányoztam volna, legalábbis határozottan nem test,- és szem közelből, így ezt megcáfolni se tudtam. Ahogy tovább nézegettem a felém tornyosuló férfit - határozottan nem egy tündés alakja volt, talán félvér lehetett, vagy csak rengeteg húst zabált és egész nap mázsás súlyokat emelgetett - úgy fedeztem fel az újabb és újabb részleteket. A hatalmas orrlyukakat, amelyek gondolom kellettek is ahhoz, hogy bőven tudjon levegőt szipákolni a minden bizonnyal termetes tüdeibe; a dióbarna szemeiben szelídség ült meg; a szája viszony olyan keskeny volt, hogy ettől úgy látszott, mint aki folyton elégedetlen valamivel. A virágok és egyéb növények felől, amelyek a kertjében voltak, keveredett illatok szálldostak. A levendula illata vegyült a több tucat rózsáéval, hóvirágéval, ibolyával és pár olyannal, amelyet más épeszű ember vagy fae nem ültetett volna a többi közé. Olyanokat, mint a bürök, vagy a barlangi tinóru (hogy hogyan volt képes ezeket a szarokat ilyen helyen nevelni, arról fogalmam sem volt ismételten), vagy netán az angyaltrombita. De nem is tettem fel neki kérdéseket erről, hisz nem volt valami túl bőbeszédű, amikor a féltve úrzött titkairól kérdezgették őt.
  Most ez a termetes tünde - becsületes neve Blake Paleguard - csak ismételten a fejét csóválgatta, miközben recsegő ízületekkel guggolt le mellém, s termetétől oly' idegen szelídséggel és gyengédséggel simított végig az egyik vörös rózsán, amelyen még megült a hajnali harmat. A kristálytiszta vízcseppek lehullottak a szirmokról s tovább áztatták az amúgy is sáros és dagonyás termőföldet. Sötét fekete volt a föld, jelezve, hogy bővelkedik tápanyag tartalomban. Nem is csoda, a férfi minden nap órákat szentel annak, hogy a környező gazdaságok és tanyák istállóiból össze szedje a trágyát, amit a jó gazdák félre dobtak volna, vagy a téli hideg beköszöntével - amennyiben már nem jut nekik fa - kiszárítva dobjanak a tűzre. Ennek megfelelően óvatosan lépkedtem, nehogy belelépjek valamilyen meglepetés csomagba.
- Ti fiatalok olyan pazarló életmódot éltek. Nektek aztán nem számít, hogy a Természet milyen kincsekkel látja el ezt a háborútól és bűntől hemzsegő világot, csak mentek, téptek és pusztítotok és romboltok. A növények a barátaink. Ezt neked is meg kéne értened. Nem csak azért, mert felhasználod őket, hanem mert te magad is druida vagy...azt hittem, hogy ezáltal majd a Természetet is jobban fogod érteni és értékelni, de hatalmasat tévedtem.
- Wyn-nel határozottan jól kijönnétek, s ha jól képzelem el, közösen esnétek nekem jó pár alkalommal, amikor oktalanul tépek le egy-egy virágszálat.
- Nem tudom, hogy kiről beszélsz, de van egy olyan érzésem, hogy több ész szorult a buksijába, mint a tiédbe.
- Ehhez inkább nem fűzök kommentárt... - komorodtam el.
  Az öreg eléggé morcos kedvében volt, s előre figyelmeztettek, hogy nem a legkönnyebben elviselhető alak hírében áll. Ezzel csupán kvittek lettünk, hisz engem is elég nehéz volt elviselni, bár teljesen más okokból kifolyólag, mint Blake-t. A fickó egy kis kést bogarászott elő a zsebéből s most óvatosan kezdte el a virágokat vagy bokrokat nyesegetni. Csak figyeltem a kecses, hozzáértő mozdulatait és próbáltam eldönteni, hogy mi alapján dönti el, hogy melyik ágtól szabadul meg, s melyiket hagyja meg. Rákérdezhettem volna, de úgy se adna választ. "Nem vagy méltó az ilyen tudásra" - mondta Ő egy korábbi kérdésemre, most is csak ez lenne a válasza.
- Oké, tehát mit csinálok rosszul? Meglátok mondjuk egy szépen kifejlett angyaltrombitát...
- ...és leszakítod, te átkozott! Leszakítod azt a drága virágot, amely nem ártott neked semmit sem. Persze, ebben a világban csak azt nézitek, hogy mi hozhat nektek hasznot, s amennyiben találtok ilyesmit, azt rögtön kisajátítjátok. Én is felhasználom a növényeket, de legalább megbecsülöm őket azzal, hogy nem dobom ki azokat a részeket, amelyeket Ti feleslegesnek ítéltek, de én tudom, hogy még használhatóak.
- A virágán kívül még mi használható?
- Minden egyes része. A szárát és a levelét összegyűjtheted és komposztálhatod.
- Nem vagyok én muzikális alak, nem szoktam komponálni. Énekelni se tudok, kivéve, hogy ha tömegoszlatást akarok elérni, amire szerencsére ritkán van szükség.
- Komposztálni, te szerencsétlen sötét elf!
  Mielőtt még reagálhattam volna, a fickó keze gyorsan csapott le a fejem búbjára, hangosan csattanva, aztán mintha mi sem történt volna, tért vissza a bokrok és növények gondozásához, óvatosan távolítva el róluk a hajnalban még épp hogy csak mocorgó rovarokat, amelyek, ha lehetőségük adódott volna, káoszt hoztak volna erre az egészen kicsi világra, melynek határait korhadt fákból összetákolt kerítés zárt le. De engem rohadtul nem érdekeltek a bogarak.
- Miért van az, hogy mindenki szeret velem szórakozni? Az a tánctanár folyamatosan kínzott, a vénséges nőszemély Lightleaf-ben ott kínzott, ahol csak tudott, maga is csak csapkod össze-vissza...
- Az öregeknek nincs türelmük a fiatalokhoz, de becsülöm a lelkesedésüket, hogy megpróbáltak észt verni beléd. Jó lett volna találkozni velük, mielőtt....hát na, mielőtt a népünk eltávozott.
  A hangja szomorkás volt, s most én is elcsöndesedtem, ahogy az elvesztett barátokra gondoltam, és arra a helyzetre, amelyet a távozásuk maga mögött hagyott. Nem jutott eszembe semmi olyan szó, amelyet nem mondtak már ki előttem ezerszer. Minden nyugtató szót, minden egyes békét hozó mondatot elcsépteltek már ebben a világban s nekem nem jutott eszembe semmi egyedi.
- Tehát akkor, hogyan kéne csinálnom a jövőben? Mert nekem kellenek ezek a virágok és gombák, s sajnos se időm, se lehetőségem, se tudásom nincs arra, hogy magam ültessem el őket és gondozgassam éjt nappallá...vagyis, pontosabban nappalt éjjé téve.
  A fickó csak morgott és megindult a virágos kert egyik másik szeglete felé. Óvatosan követtem őt, gondosan ügyelve arra, hogy ne lépjek rá egyetlen hajtásra vagy növényre se, mert akkor biztos, hogy elzavar engem ez a makrancos öreg fószer, aminek nem nagyon örültem volna. Főleg, mivel a legjobb tudomásom szerint más nem is volt a közelben, aki ilyennel foglalkozott volna. Én lepődtem meg a legjobban, amikor valaki elmondta nekem, hogy Hellenburg kapuitól alig tíz mérföldnyire van egy vénséges vén elf (vagy félelf) aki növények termesztésével foglalkozik. Nem is hezitáltam sokat, hogy meglátogassam őt, bár lehet, hogy mindez hiába való volt. Végül megérkeztünk egy szépen karbantartott kamilla ültetvényhez. Legalább húsz-harminc virág díszelgett itt, az illatuk sokkal áthatóbb volt mots, hogy a közelükbe jöttünk.
- Csodálatos kis növények ezek. A belőlük főzött tea nyugtató hatású és olyan édes, hogy mézt is alig kell hozzá adni. Igazán csodálatosak. Csak figyeld meg, hogyan kell ezt igazán csinálni.
  Az előbb látott kést vette elő megint, miután letörölte a kezéről a sarat s óvatosan ásta körül a kamilla körüli kis területet, hogy tövestől tudja kiszedni magát a virágot. Mozdulatai precízek és aprólékosak voltak, s gondosan ügyelt arra, hogy a többi növényben semmikép se okozzon bárminemű kárt. Mire végzett, egy takaros kis gödör árválkodott ott, ahol az előbb még az illatos növény foglalt helyett. Hatalmas tenyereiben szinte eltörpült az alig egy láb hosszúságú, fehér virágzatú kamilla. A késével babrált egy kicsit, majd nemsokára a virág felhasználható része landolt a tenyerében. Most, hogy nem csak úgy találomra letépték, az teljes valójában mutatta meg, hogy jóval többet lehet így szüretelni, mint az én módszeremmel.
- Ezek a növények törékenyek, annyira törékenyek. De ha gondosan és óvatosan bánsz velük és nem csak úgy leszakítod, mint egy barom, akkor meghálálják. Látod, ha csak úgy téped őket, nem a teljes virágot szeded le, csak egy részét, s a hátramaradottat feleslegesnek ítéled. A szárát tedd el, porrá őrölve és eleget összegyűjtve, amennyiben nedvesen tartod őket előtte, kellemes illatot árasztanak. Jobb, mint bármilyen illatos gyertya, amit a boltokban vagy piacokon árulnak.
  Átvettem a férfi kezéből a kamillát, aztán mentünk tovább. Fáradtságos munkával ásott ki egy hatalmas pincét a kertje tövében, ahova egy rozoga lépcső vezetett le. Itt határozottan lehűlt a levegő, azonban amint átléptük a lépcső aljában lévő ajtót, kellemes meleg és átható gombaillat csapott meg. A termetes, szinte már barlangszámba menő pincében jó pár kemence égett, amelyek felől a szárított trágya kesernyés illata adta meg az igazi zamatot. Fintorogta követtem a férfit, aki letette a kis kését egy asztalra, s egy tábori ásónál is kisebb valamit vett a kezébe. Mint egy gyerekjáték. Csalhatatlan tekintetem felfedezte  a barlangi tinóruk egész hadseregét, meg néhány olyan gombát, amelyről úgy tudtam, hogy csak étkezéshez használják, hisz semmilyen olyan tulajdonságuk nincs, amely az alkimisták számára hasznos lehetett volna. Legalábbis eddig még nem láttam senkit sem, aki pöfeteg gombát rakott volna bele bármilyen italba. Bár ki tudja... Blake leguggolt az egyik láda mellé, amelyben öt tő gomba nőtt, bár még fiatalok voltak, ennek megfelelően jóval kisebbek, mint egy kifejlett egyed, de hatásuk tekintetében nem számított.
- Ezekkel még sok dolgom lesz. Néha cserélgetnem kell a termőföldet, kísérletezni, hogy melyik jobb számukra és melyik kevésbé. Ezek a fiatal tinóruknak legalább még két év kell, mire normálisan kinőnek, mert rosszul választottam meg a trágya és egyéb oldatok arányát. Kár értük, de biztos vagyok benne, hogy idővel szép termetesek lesznek.
  Még szöszmötölt egy kicsit, majd a pince túlsó felébe mentünk, ahol már jóval termetesebb, kifejlettebb egyedek illegették kalpagjukat. Az orrfacsaró bűz, amelyet árasztottak magukból, s a kályhákból, na meg a dohos falakból és még isten tudja, hogy mikből már jóval elviselhetetlenebb volt, s határozottan biztos voltam benne, hogy a ládák mellett lévő apró kis barna kupacok patkány vagy egér ürülékek. Csodálatos, nem is tudtam, hogy milyen szag hiányzik még nekem.
- Amikor egy ilyet szedsz, vigyázz, hogy a tönkjét ne sértsd meg semmiféleképpen. Az nagy ostobaság lenne. Sőt, ha már ott vagy, a lemezeket vagy a kalapot sem. Fokozott óvatossággal kell eljárni a gombák szüretelésekor, hisz nagyon sérülékenyek. Mielőtt leszednéd őket, öntözd meg körülöttük a földet, ha száraz lenne, hogy fellazítsd a talajt és könnyebb lesz kiásni őket. Utána egy kis ásóval, vagy ha nincs, akkor valamelyik undorító, lényt ölő pengéddel ásd körbe, bőven elég teret adni ahhoz, hogy a föld alatt megbúvó részeit ne vágd meg. A legjobb, hogy ha egy nagy adag földdel együtt szeded ki őket, így nem vész kárba egy kis része sem.
  A láda mellől elővett egy kis kosarat, s a kis ásójával elkezdte kiásni a gomba körüli földet, leginkább kúp alakban haladva. Figyeltem minden mozdulatát, s két perc múlva, amikor végzett, egy teljesen sértetlen tinóru lapult meg a kezében. Sértetlen, nem úgy, ahogy én szoktam, tehát csak fogni és letépni a fenébe, aztán marad, ami marad. A gomba bekerült a kosárba, az ásó meg az én kezembe.
- Szedd meg ezt a négy ládát, én addig a kisebbekkel foglalkozok. Legalább valami hasznod is legyen. De figyelmeztetlek, ha egy is megsérül, úgy szétrúgom a seggedet, hogy életed végéig nem fogsz tudni leülni...
  Csak elvigyorodtam volna a vénség fenyegetőzéseire, de inkább nem tettem, hisz a szemében ténylegesen fenyegetés csillant meg. Fasza...én valahogy mindig kifogom az ilyen idegbeteg fazonokat. Miért, miért nem találok soha egyetlen egyet sem, akiben legalább egy csepp kis gyengédség lapul meg?! Abba hagyva a duzzogást láttam munkához, jóval ügyetlenebb mozdulatokkal és lassabban, mint ahogy Blake tette, de eszem ágában sem volt bármiféle kis sérülést okozni a gombáknak. Persze még így is egyszer-kétszer véletlen megvágtam a tönköt, de amikor Blake nem figyelt, gyorsan bekentem sárral azt, hogy eltakarjam a sérülést, jó eséllyel a közelben sem leszek, amikor lemossa őket és felfedezi a "pazarlást". Mire végeztem, az ízületeim sajogtak a folyamatos guggolástól, a kezemen vastagon ült meg a sár, s szerintem már a ruháim is átitták az itteni kiállhatatlan bűzt. De legalább a kosárka szépen megtelt, s büszkén állapítottam meg, hogy tényleg csak párat sikerült felsértenem az ásóval. Tök büszke voltam magamra.
- Na ne vigyorogj olyan öntelten! Ott van még az a tíz láda...és jó lenne, ha igyekeznél, nem szándékozok egész nap itt szöszmötölni, míg te szerencsétlenkedsz.
- Mind a tízet?
  Az öreg csak hümmögött és bólogatott. Idegesen fordultam a további ládák felé. Őszintén reméltem, hogy ezzel vége a rémálomnak. Egészen biztos voltam mondjuk abban, hogy ha legközelebb gombába botlok, jó alaposan szét fogom rugdosni őket, hogy levezessem a feszültségemet. Ostoba hülye elf meg a baromságai. De most, hogy az alapanyagokat egyre nehezebb volt beszerezni, valahogy megoldást kellett találnom arra, hogy a nagy ritkán talált cuccokból a lehető legtöbbet hozzam ki, még ha ez azt is jelentette, hogy órákat csücsülök és guggolok egy bűzlő pince komplexumban. Így hát csak letérdeltem a láda mellé, kezembe vettem a gyerekásót és munkához láttam...


_________________
Cynewulf/Sheatro Fzb676
"Ki vagy te valójában a sok szöveg mögött, Cynewulf?"
- Armin Fairlight herceg

" You know the guy, the batshit loose one, thinkin’ two guys livin’ in his head. Good homie, just crazy and drunk most of the time. "
- Random nigga from the ghetto to Det. Christine Dalgarde

Cynewulf "Soberisthenewugly" Longtalk
- Szép kis megnevezés ala Darr

22Cynewulf/Sheatro Empty Re: Cynewulf/Sheatro on Vas. Dec. 16, 2018 1:11 pm

Lothar von Nebelturm

Lothar von Nebelturm
A Nebelturm család feje
A Nebelturm család feje
Hangulatos pályázat volt és szórakoztató. Még jó hogy nem árultad el az öregnek, hogy druida vagy, különben úgy elvert volna, hogy egy hétig feküdtél volna tőle. Minden ami kell ott volt, a szószám is stimmel, úgyhogy a pályázatot ELFOGADOM, indulás gyomlálni a réteket!

23Cynewulf/Sheatro Empty Re: Cynewulf/Sheatro on Hétf. Ápr. 08, 2019 2:51 pm

Crispin Shadowbane

Crispin Shadowbane
Éjvándor
Éjvándor
Rework utáni skillek újrapályázása

Név: The Net/ A Háló
Előfeltételek: Páros fegyverforgatás
Szint: ?
Ár: ?
Leírás: A bérgyilkos pengéi gyors használatával egy sűrű hálót "fon" maga elé, mozdulatai szinte elmosódnak, így igen csak nehéz azon áttörni. Ezen képesség használata 20%-kal növeli a védekező képességet, viszont a képesség használata alatt nem tud támadni, illetve tőrnél magasabb kategóriával rendelkező fegyverek már könnyebben áttörik ezt a hálót, meghátrálásra kényszerítve a bérgyilkost. A "Tőrök" mesterképzettséggel együtt használva már az egykezes kardot használó ellenfelek ellen is effektíven használható.


Név: Shadows in the Moon Light /Árnyékok a Hold fényben
Szint: ?
Ár: ?
Leírás: A sötét elf bérgyilkos tíz méteres körzetben megérzi azon lények jelenlétét, akikre rásüt a Hold fény(akkor is, ha nem lát rájuk). (Azonban azokat már nem, akiket valami miatt takarja a Hold, pl. épületen belül tartózkodnak). Fajt nem tud megkülönböztetni, csak méretet (egy kutya kisebb "árnyékot vet", mint egy ember, vagy egy ló). Naponta egyszer használható 5 perc erejéig.


Név: Midnight Tides / Éjsötét Áradat
Szint: 1
Ár: 1,000 váltó
Leírás: A bérgyilkos némi mágiával képes eloltani a 10 méteres körzetében található, mesterséges fényforrásokat. A mágia pillanatnyi, így ezek ez után szabadon újragyújthatóak a természetes módon.


_________________
Cynewulf/Sheatro Fzb676
"Ki vagy te valójában a sok szöveg mögött, Cynewulf?"
- Armin Fairlight herceg

" You know the guy, the batshit loose one, thinkin’ two guys livin’ in his head. Good homie, just crazy and drunk most of the time. "
- Random nigga from the ghetto to Det. Christine Dalgarde

Cynewulf "Soberisthenewugly" Longtalk
- Szép kis megnevezés ala Darr

24Cynewulf/Sheatro Empty Re: Cynewulf/Sheatro on Hétf. Ápr. 08, 2019 3:28 pm

Azrael

Azrael
az Égi Kovács
az Égi Kovács
Név: The Net (A Háló)
Típus: Bűbáj (Fenntartott)
Erősség: II. (Bérgyilkos ág - Nameless Shadow)
Ár: 2500 váltó
Leírás: A bérgyilkos pengéi gyors használatával egy sűrű hálót "fon" maga elé, mozdulatai szinte elmosódnak, így igen csak nehéz azon áttörni. Ezen képesség használata 50%-kal növeli a védekező képességet, viszont a képesség használata alatt nem tud támadni, illetve tőrnél magasabb kategóriával rendelkező fegyverek már könnyebben áttörik ezt a hálót, meghátrálásra kényszerítve a bérgyilkost. A "Tőrök" mesterképzettséggel együtt használva már az egykezes kardot használó ellenfelek ellen is effektíven használható.

Név: Shadows in the Moon Light (Árnyékok a Hold fényben)
Típus:
Erősség:
Ár: ?
Leírás: A sötét elf bérgyilkos tíz méteres körzetben megérzi azon lények jelenlétét, akikre rásüt a Hold fény(akkor is, ha nem lát rájuk). (Azonban azokat már nem, akiket valami miatt takarja a Hold, pl. épületen belül tartózkodnak). Fajt nem tud megkülönböztetni, csak méretet (egy kutya kisebb "árnyékot vet", mint egy ember, vagy egy ló). Naponta egyszer használható 5 perc erejéig.

Ez sajnos nagyon hasonlít a Lunar Eyera, így bár értékelem a Miracle of Sound referenciát ez most vissza lett dobva

Név: Midnight Tides (Éjsötét Áradat)
Típus: Bűbáj (1/ 3 kör)
Erősség: I. (Bérgyilkos ág - Nameless Shadow)
Ár: 1000 váltó
Leírás: A bérgyilkos némi mágiával képes eloltani a 10 méteres körzetében található, mesterséges fényforrásokat. A mágia pillanatnyi, így ezek ez után szabadon újragyújthatóak a természetes módon.

http://questforazrael.hungarianforum.net

25Cynewulf/Sheatro Empty Re: Cynewulf/Sheatro on Csüt. Ápr. 18, 2019 10:42 pm

Crispin Shadowbane

Crispin Shadowbane
Éjvándor
Éjvándor
Amennyire tudtam, átnéztem az összes tárgyat és discord-on zaklattalak is titeket bőven. Igyekeztem őket besorolni kategóriákba az új rendszer alapján, nem tudom, hogy mindenhol helyes lett-e és volt pár tárgy, amelynél elbizonytalanodtam, így álljon hát itt a lista.

FELSZERELÉSEK

FEGYVEREK ÉS KIEGÉSZÍTŐK

Éjgyilok (Fury)
Típus: Fegyver
Leírás: Karra erősíthető penge, melynek egyszerű markolatrészét fogva az él hosszan, a karunkkal párhuzamos irányban nyúlik előre. Mindkét oldalon élezett. A sötét tünde bérgyilkosok kedvenc fegyvere.

Levedlett agancs
Típus: -
Ár: 2.000 váltó
Leírás:  A kalandor egyetlen torz testrésze, amely nem vált köddé, amikor visszaváltozott. Ez volt az egyik agancsa, egy nagyjából fél méter hosszú, egyenes csont, számos elágazással. A furcsa mágia maradéka ragadt ott benne, melytől napi egy órára egy nyúlszörny ügyességét adhatják maguknak vissza, nagy műgonddal ügyelve bármilyen náluk lévő sérülékeny vagy törékeny tárgy épségére, akár a harc hevében is. Az agancs emellett könnyen faragható, ísz szinte bármilyen fegyver vagy díszitőelem alapjául szolgálhat - éppen ez ért lett végül úgy alakítva, hogy az éjgyilok, Fury markolatául szolgáljon.

Éjgyilok (Clandestine)
Típus: Fegyver
Leírás: A Névtelen Árnyak fegyvertárából származó, színtiszta holdezüst éjgyilok.

The Vengeful One
Típus: Kiegészítő
Leírás: Egy köves kis lánc, amit a fegyveredre tekerve, hogyha jogosan ölsz (jogos bosszú, mások megvédése) visszatölt egy manapontot. A működése a legmélyebb, legtisztább igazságérzeteden múlik, a követ nem verheted át akkor sem, amikor magadat igen.

Bloodbond
Típus: Fegyver
Leírás: Egy apró, harcban szinte haszontalan kés, holdezüst és felettébb díszes. Különleges tulajdonsága, hogy ha megvágsz vele valakit, utána a késsel bármely magadon ejtett sebből a vér mindig abba az irányba kezd el csorogni, amerre a legutóbb megsebesített személy található.

Egyszerű titoktőr
Típus: Fegyver
Leírás: Egy alkarra erősített, rövid penge, amely a megfelelő mozdulatra a viselője tenyerébe csúszik, lehetővé téve egy gyors és meglepetésszerű szúrást. A végén található dróton rántva húzható vissza.

KIEGÉSZÍTŐK
ÉKSZEREK

A Vonzalom Amulettje
Típus: Kiegészítő
Leírás: Egy holdezüst amulett, a közepén halovány rózsaszínben pompázó, gömbalakúra csiszolt rózsakvarccal. Napjában egyszer aktiválhatod, ekkor fél órára sokkal vonzóbbnak fog látni a női nem (illetve mindenki, aki eleve vonzódik a nemedhez), ez alatt könnyebben veszed rá őket, hogy megtegyék, amit kérsz, elmenjenek veled illetve nem kell győzködnöd őket, hogy elmondjanak neked hasznos információkat. Az amulettnek közben végig látszódnia kell, ha letépik a nyakadból, a hatás megsemmisül, illetve ha agresszívan lépsz fel azzal szemben, akin használod, akkor is megtörik.

Koncentráció Nyakéke
Típus: Kiegészítő
Leírás: Az azurit segíti a koncentrációt, ezért használatával pár percre a viselője kiélesítheti az érzékeit. Naponta kétszer 30 percit képes ezt megtenni.

Álcalánc
Típus: Kiegészítő
Leírás: Egy kinyitható medál, amelybe opált foglaltak. A viselője naponta egyszer 1 órára felveheti annak az alakját, akinek a képét beleteszi a medalionba. Ezen ékszer esetében a kinyitható medál szerepét a félhold közepébe foglalt opál veszi át, amelybe a megszerzett személy miniatúrája mágikusan vésődik bele és csak a használója látja ezt a képet. FIGYELEM! Minden kép megszerzéséről egy magánjátékot kell játszani a birtokosnak azzal a személlyel, akinek a miniatúráját meg kívánja szerezni.

Silence
Típus: Kiegészítő
Leírás: Egy apró fülbevaló, amit hogyha megpöckölsz az ujjaddal, teljes csönd ereszkedik az elmédre. Ez képes kizárni a külső hangokat, sikítozást, de azt se hallod majd, ha hozzád beszélnek vagy valaki közelít feléd. Talán még fontosabb, hogy a belső hangokat is kizárja, nem hallod se Kirilt, sőt, ha egy Mélységi beszélne a fejedbe, akkor őt sem, noha a fájdalmat attól még érzed, amit az agyadban turkálása okoz. A hatás 2 percig vagy megszüntetésig tart és két óránként egyszer használáható.

Ceann an Dullahan (A Fejnélküli Lovas Feje)
Típus: Kiegészítő
Leírás:  Egy két, egymáshoz szorosan rögzített rézkörből álló mágikus nyaklánc. Mágikus tulajdonsága abban rejlik, hogy alapvetően igen laza és könnyen nyújtható, ám a nyakra illesztve és megtekerve szorosan illeszkedik a viselője bőréhez (de nem szorítva azt). Másrészt a felső karimán végigsimítva láthatatlanná teszi a viselő fejét és nyakát a gyűrű síkjától lefelé, ezzel remek figyelemfelkeltést érve el. A hatás közben egyéb rejtőzködő vagy illúzió képesség nem használható.

Erő és Kitartás
Típus: Kiegészítő
Leírás: Ez a két-két kar-, és bokaperecből álló szett képes naponta egyszer 10 percre másfélszeresére növelni viselőjének erejét, illetve ha fáradt, ezt ez idő alatt nem érzi. Persze, amint elmúlik a hatása, a fáradtság is visszatér.

Töltőgyűrű
Típus: Kiegészítő
Leírás: A zafír előnyös tulajdonsága, hogy képes a környezetéből sugárzott mágikus energiákat összegyűjteni és eltárolni, így képes megújítani viselője varázserejét. Az ékszer fél naponta tölt vissza 1 Mana Pontot.

Tárológyűrű
Típus: Kiegészítő
Leírás:  A gyémánt híresen nagy hatásfokkal képes magába fogadni a mágikus energiákat, akár már rendezett formában is, így egy gyűrűbe illesztve képes egy (saját) varázslatot fél napig elraktározni, majd később egyetlen intésre, bármiféle pecsét vagy ige nélkül szabadon engedni.

Ring of the Pumpkin King
Típus: Kiegészítő
Leírás: Egy furcsa, gumiszerű anyagból készült gyűrű, amelyet réges-rég találtak a Nebelwald-ban és egyesek szerint Terra-ról került át egy ideiglenes kapcson keresztül. A gyűrű ékkő helyett egy gumi tökfejet ábrázol, amely megnyomásra ijesztő kacajt hallatt és veronia-i tartózkodásának ideje alatt elég mágiát magába gyűjtött, hogy ez a hang elijessze a legtöbb állatot és nem harcra edzett embereket / tündéket.

RUHÁZAT

Nemesi ruha
Típus: Kiegészítő
Ár: 2.000 váltó
Leírás: Könnyen szállítható, egy hátizsákban elférő, mégis elegáns öltözék, amellyel el lehet úri közegben vegyülni. Kiváló álca, bár az éjgyilokot nem tudud az alkarodon hordani úgy, hogy ne vegyék észre. Cserébe viszont legalább a fölösleges csicsák egy része le lett szedve róla.

Scarf of NoOne
Típus: Kiegészítő
Leírás: Egy sötétkék sál, amit hogyha az arcod köré csavarsz (felhúzod az orrodra), elég ha egy pillantra szem elől tévesztenek, csak egy leszel az arctalan tömegben. Az sem fog felismerni, aki egy perccel korábban még egyenesen téged bámult, így könnyen megléphetsz az üldözőid elől. Szükséges, hogy legyenek körülötted emberek, akik között elvegyülhetsz.

Keep Out the Light
Típus: Kiegészítő
Leírás: Egy ultramenő, fekete üveges napszemüveg, ami ha rajtad van, csökkenti a Nap káros hatásait a karakteren. 75%-kal kevésbé lesz lassú, levert és morcos, de ha leveszed a napszemüveget, akkor minden visszatér a régibe.

Az Elismerés Jelvénye
Típus: Kiegészítő
Leírás: Egy díszes, négy centiméter átmérőjű, kör alakú, fémből készült jelvény, amelynek közepében egy arab kettes van. A jelvényt a karakter saját frakciójának, egy katonai képviselőjének felmutatva a karakter némi elismerést kap, tiszteletteljesebben fog vele beszélni az, akinek bemutatja.

The Pledge of Loyalty
Típus: Kiegészítő
Leírás:  Egy tenyérnyi, kör alakú holdezüst korong, a Sötét tünde hercegség jelvényei vannak belemarva, és rá van írva a neved (Cynewulf). Ezt a jelvényt Veronia-n bárhol bemutatod, tudni fogják, hogy a hercegséget és uralkodóját képviseled, ami sokszor megkönnyíthető a dolgod, Köd-erdőn belül pedig minden ajtó nyitva áll előtted, ha valamit intézni akarsz.

EGYÉB TÁRGYAK


Mirror of Truth
Típus: Kiegészítő
Leírás: Egy kis kerek tükör, ami elfér a tenyeredben, övedben, mellényzsebben. Naponta egyszer képes neked megmutatni, hogy az illető, akivel beszélsz, hazudik-e. Amikor belenézel a kis tükörbe az illetőt látod (ehhez jelen kell lennie neki is) és szinet második kis filmként látod benne az arcát, amin mindenképp a valós érzelmei fognak tükröződni, és tudni fogod, ha valótlant állított. A tükör nem mondja meg neked, hogy pontosan mi az igazság, érzelmeket látsz benne csak, amiből olyan következtetést vonsz le, amilyet akarsz. Használat után egy éjszakán át töltődik az ereje. Vigyázz, törékeny!

Miracle of the Sacred Eve
Típus: Kiegészítő
Leírás: Egy apró harang, bronzból és aranyból kovácsolva, amely hetente egyszer a karácsonyi csoda kicsinyített mását idézi elő és békét sugároz mindenkire, aki hallja 3 körre.

Egy korty az egészségemre
Típus: Kiegészítő
Leírás: Egy rúnákkal díszített flaska, amiről igazából senki sem tudja, hogy hogyan működik. Egy biztos, egyetlen kortyot tudsz belőle inni két óránként, és ennek hatására a következő támadást, ami ér 1 percen belül, biztosan ki tudod védeni. Vagy mágikus módon elkerül, vagy a kezed mozdul magától, biztos, hogy a flaska csinálja. A benne lévő nedű minősége amúgy egy pancsolt borra emlékeztet, de legalább erős.

Kaspar's Gift
Típus: Kiegészítő
Leírás: Egy közepes méretű bőrerszény, benne csillogó aranyérmékkel, amelyek ugyan nem veronia-i váltók ,de látszatra színaranyból készültek, így igen értékesek. Az erszényből nem lehet őket kivenni egyesével, csakis egyszerre lehet odaadni és mágikus tulajdonságuk, hogy három perc után mindig visszakerülnek tulajdonosuk övére, így hiszékenyebb NJK-kat lefizetni, kocsmatúráért gyorsan fizetni és lelépni, mielőtt észrevennék, tökéletesen alkalmas.

Hajnali Mementó
Típus: Kiegészítő
Leírás: Egy übercuki plóss farkaskölyök. A mágia néha meglepően hétköznapi formákat ölt, erő abban is rejtőzhet, amelyet varázslat nem érintett, csak szeretet. Ha a karakter a plüss farkaskölyköt magához szorítja, képes egy maximálisan III-as erősségű őrjítő vagy félemlítő képességet semlegesíten ia régi keserédes emlékek erejének hála. A tárgy nem működik aurák ellen, csakis egy adott hatást semlegesít.

A Wolpertinger Tojása
Típus: Kiegészítő
Leírás: Egy arannyal, ezüsttel és bársonnyal fedett díszes tojás, amely megrázva csörgő hangot hallat, mintha lenne benne valami. Ha a földre helyezi valaki és némi varázserőt fordít rá, naponta egyszer egy óriásira nőtt Wolpertinger ideiglenes mása bújik elő belőle (a gazdája hozzáállásától függően élőholt vagy élő, csak hatalmas verzióban). A lény csatára nem alkalmas és egy percig tart neki fizikai alakot ölteni, ám képes igen nagy sebességgel szökdécselni, egy átlagos hátaslónál ötször gyorsabban téve meg ugyanazt a távot a játékossal a hátán. Egy óráig tartható fenn, utána eltűnik és visszabújik a tojásába.

Stellenweise [3/2]
Típus: Kiegészítő (?)
Leírás: A Nachtraben családfő ajándéka, egy egy ember befogadására képes mágikus kör. Használatához nem kell mágusnak lenni, a karakterek természetes mágikus tere elég, hogy aktiválja. A kör összesen három alkalommal képes a karaktert egy általa már látott helyre teleportálni egy másodperc előkészítési idő után. A harmadik használat után a kör elhalványodik majd teljesen eltűnik.

A Gyötrelem Szilánkjai [3/3]
Típus: Kiegészítő (?)
Leírás: Három darab, pár centis szilánk, amely megmaradt a gömbből, amikor az felrobbant. Ez egy apró, komfortos üvegcsében van tárolva és a szilánkok képesek beolvadni tárgyakba, erősebb nyomás hatására. A szilánk hatására a tárgy, amellyel sikeresen összeolvadt, a gömbbe zárt férfi gyűlöletének és zavarodottságának egy kisebb részét átveszi, mely tárgyat ha valaki a kezébe vesz, vagy használni kezd, akkor fokozatosan zavarodottá válik, nem lesz képes normálisan gondolkozni és ingerültté válik. A szilánk hatásának erejét és gyorsaságát pedig a mesélő majd meghatározza, mivel semelyik ember, sötét elf, elf, vámpír és démon sem rendelkezik teljesen ugyanolyan elmevédelemmel.

Távcső
Típus: Kiegészítő (?)
Leírás: Két üvegcséből és egy fémtokból álló látókészülék

Gift ot he Demon King
Típus: Kiegészítő
Leírás: Egy fekete, lila szalaggal átközötött doboz. Küldetésenként egyszer kinyitható, és benne mindig egy más tárgy található. Az, hogy ez a tárgy mi és mennyire hasznos, kockadobás és a mesélő fantáziája dönti el.

Angyaltoll [1/3]
Típus: Kiegészítő (?)
Leírás: Egy ezüstös fényben pompázó toll, amelyből három darabot kapott minden déli kitüntetett hős. Ha egy tollat kettétörsz, akkor két percig képes leszel repülni. Majd a két perc lejártával a hatás megszűnik. (Érdemesebb addigra a földre érni, megkímélve magadat egy kellemetlen zuhanástól.)

Szellem a Palackban [2/3]
Típus: Kiegészítő
Leírás: Egy apró üvegcse, amibe három szellemet zártak, bár hogy pontosan kiknek a szellemét, azt nem tudjátok. Amikor kihúzzátok a dugót, akkor egy szellem kijön az üvegből és megtámadja zat, akit mondtok neki. Ereje megegyezik egy szokványos, nekromanták által megidézett szellemével, és hasonlóképp lehet legyőzni. Ha mind a 3 szellemet felhasználtátok, az üvegcse szétporlad.

Csokimukulás
Típus: - (?)
Leírás: Egy öreg, szakállas püspök formájába öntött csokoládé, amely megmelengeti a leghidegebb gonosztevők szívét is. A csokoládét elfogyasztva egy óráig nem zavarja a karaktereket a hideg idő, valamint a kedvük és a lelkesedésük is megugrik.


_________________
Cynewulf/Sheatro Fzb676
"Ki vagy te valójában a sok szöveg mögött, Cynewulf?"
- Armin Fairlight herceg

" You know the guy, the batshit loose one, thinkin’ two guys livin’ in his head. Good homie, just crazy and drunk most of the time. "
- Random nigga from the ghetto to Det. Christine Dalgarde

Cynewulf "Soberisthenewugly" Longtalk
- Szép kis megnevezés ala Darr

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [1 / 2 oldal]

Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.