Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Kérdező vendégeknek
[Vámpír frakció külkdetés] Az éjszaka szárnyai

Hétf. Szept. 02, 2019 7:13 pm by Hannes von Rotmantel

A partvidéki vámpírcsaládok ostrom alatt állnak. Hoshek elfajzott katonái elfoglalták a …

Comments: 7

Küldetés: A ház padlója recseg

Szomb. Szept. 14, 2019 8:15 pm by Sötét Apostol

A ház padlója recseg


Azonnali: A Másik Cipője  …

Comments: 2

Magánjáték és PvP Zárás

Vas. Május 15, 2016 8:17 pm by Ciel Eisenschnittel

A topik létrehozásának oka, hogy szépen számon lehessen tartani, hogy kinek mikor van igénye …

Comments: 112


You are not connected. Please login or register

Azonnali: A Másik Cipője

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

1Azonnali: A Másik Cipője  Empty Azonnali: A Másik Cipője on Hétf. Aug. 28, 2017 11:17 pm

Ciel Eisenschnittel

Ciel Eisenschnittel
Felderítő Kapitány
Felderítő Kapitány
Mindig is az volt a vágyad, hogy megpróbálhasd magad egy létező NJk mozgatásában? Szeretnéd Lilithet kijátszani? Esetleg inkább kipróbálnád magad von Himmelreich cipőjében? Netalán úgy érzed, hogy megkeresed a benned rejlő igazán sötét edget, s mélységi lennél?! Szerencséd van! 

 A mostani azonnaliban ezt megteheted, ráadásul meglepő nagy szabadsággal. A történetek természetesen nem kanon történetek, így rá van bízva az íróra, hogy mennyire is illeszti be az eddig ismert loreba. Jó írást! 

Jutalom: 1500 váltó
Határidő: Szeptember 8.

Felhasználó profiljának megtekintése

2Azonnali: A Másik Cipője  Empty Re: Azonnali: A Másik Cipője on Szomb. Szept. 02, 2017 5:59 am

Cavett Revengefire

Cavett Revengefire
Tünde Druida
Tünde Druida
Igazából nem olyan könnyű elmesélni barátaim, mi is történt velem az elmúlt pár ezer évben. Tudjátok a ti érzékeitek sokkalta kevesebbek és gyöngébbek, mintsem, hogy képesek legyetek felfogni azt, milyen innen az én világomból rátok tekinteni. Néha nincsenek is szavak elmagyarázni, miket is tapasztalunk meg. Minek is tennénk azt, kétlem, hogy bármelyikőnk is magyarázattal szolgálna számotokra, vagy bárkinek is mesélhetnék támadna a fajtánkból. Így hát most jól figyelj, mert szerintem ilyet nem sokszor fogsz hallani. Olyasmibe engeded nektek betekintést, amelyet még sosem láttatok. Miért teszem én ezt és vagyok veletek engedékenyebb? Mert elismerem, hogy sokat küzdöttetek, hogy megtaláljatok, annak ellenére, hogy nem vagyok felhőtlenül elragadtatva, hogy megzavartok fontos teendőimben. Furcsamód sokra tartjátok magatokat és nyilván meghűtt vágyatok iránt hajszoltatok és vadásztatok rám, mint egy éhes horda a zsákmánynak ígérkező szarvas után. Mennyiszer elbuktatok az út során, épületek és romok dőltek össze fölöttetek. Megannyi társatok elhalálozott és némelyetek milyen tragikusan végezte be. Féleszű könyveket hajigáló társaság, tényleg? Tényleg ilyen félnótásak vagytok? Társaitokat ily könnyűszerrel legyőzték? De bánomisén. Mostmár itt vagytok és megtaláltatok. Jutalmatok, hogy elmesélem történetemet. Mit is csináltam az elmúlt pár ezer évben? No drágáim nem mást, mint képzeljétek aludtam. Legalábbis a ti szavaitokkal élve. Egy kicsit felbőszültem, miért ez a sanda nézés? Tán lekicsinyled és többet vártál volna? Hát tudd meg, én kicsinyellek le benneteket! Most gyöngéd emberi formát öltöttem, hogy ne öljek ki egyből mindent szemetek világából. Node ha megszeretnétek ízlelni igazi énemet, csak rajta. Kedvem támadt egy kicsit játszadozni. Mostmár jobb? Egy óriásrák? Remélem lenyűgöző, ti találtátok ki. Vagy legyek inkább egy repülő jegesmedve? Nem is olyan rossz ötlet, megrémíthetek így mindent s mindenkit. Mondjátok az angyalok félik a medvéket? Talán engem is félnek? Azért omlasztották be a könyvtár romjait miközben keresgéltek? Mondjátok, ti nem féltek? Na elég a szószátyárságomból, bizonyára nem ez célotok. Felébresztettetek, lássuk, mi a tervetek? De jó legyen, mert, ha nem tetszik, akkor nektek sem fog tetszeni. Barátod hova oson? Tán meggondolta magát? Nem a barátod? Hát akkor mégis kicsodád, háziállatod? Így, emberként jobb? Beszélj fiú, téged mi vezérelt ide hozzám? Ő? Magad nem is jöttél volna? Értem, te vagy az új tanítványa a kedves kultista barátunknak? Akkor most mutatok valamit, de csakis neked.
@>-^--
*Bizony, most a fejedben vagyok vezéred nem hall. Azt mondtam, mutatok valamit, hát akkor iziben fogjunk is bele. Egy fa tövében állsz, ragyogóan süt a nap, már örömtelien várod, hogy mestered visszaérkezzen a hírrel, hogy megtalálta a térképet, ami levezet a katakombákba. Meg is érkezik, látod, ahogyan lebegteti az ősi tekercseket és feléd mutat.
-Gyere, gyere mennünk kell, most majd meglátod, mi leszünk a leghatalmasabb kultisták a környéken – A következő pillanatban már suhansz is tovább egy másik jelenethez, látod, ahogy hatalmába keríti mestered a tőlem kapott erő. A mesterednek nagyon tetszik, szinte elalél mámorában. Sosem érzett még hasonlót. Egy faluban vagyunk, látod a gyermekeidet, éppen futkosnak és vihognak a kertben. Milyen édes és kecsegtető idilli környezetben vagy. Látszólag minden rendben van. Boldogok vagytok és bőségben éltek, semmi zavarót nem veszel észre. De ekkor egy sereg tünde vágtat át a kerten a gyerekeket fellökve, nem törődnek semmivel csak tartanak valahova. Vagy talán menekülnek? Ezt nem tudhatod, egy valamiben biztos vagy, azok a gyermekeid voltak. Odarohansz hozzájuk, de megfogod a lányod kezét és vele együtt tartasz a fiad felé. Mikor odaérnél, megjelenik mestered és egy kardot ránt elő. Egy finom és kecses mozdulattal lesuhintja fiad fejét, aki nem mozdul többet. Feléd fordul és minden erejét bevetve rátámad lányodra. Természetesen ő sem éli túl. Most ott állsz mestereddel szemben értetlenül. Szinte el sem hiszed, mi történt. Bíztál benne és elfogadtad, mint tanítódat. Ittad a minden egyes szavát és igyekeztél olyanná válni mint ő. Most mégis lemészárolta utódaidat. Feléd tart, te csak állsz ott, mint akit kővé dermesztett valami furcsa átok. Nem mozdulsz, nem tudsz mit tenni és ő csak egyre közeledik feléd. Szíved hevesebben ver, teng benned a vér. Ekkor egy könnyed mozdulattal megfogja vállad és a kardot beléddöfi majd megforgatja háromszor is, s felébredsz.*
@>-^--
*Hozzád szólok most kultista mester, ezt most nem hallja más, csak te és én. Mutatok neked valamit, amit úgy gondolok, hogy látnod kell. Ősrégi katakombákban jársz fel, s alá remélve, hogy a kiutat még figyelted, fáklyád lángja félhomályt kelt pislákolásával. Bízol magadban, hisz annyi csatát vívtál már meg, itt ugyan nem lehet semmi akadály. Egy csontvázat találsz meg, hozzá is érsz, mire leesik a feje. Ekkor észre veszed, hogy egy ősi, poros pergament szorongat. Kiveszed a kezéből és felnyitod. Rácsodálkozol és tudod, hogy mit látsz, a térképet, amely elvezet hozzám. Összetekered és megeredsz futva ki az alagútból, amikor meglátod a fényt, tévedsz, nem a kiutat találtad meg. Az én tüzem világítja be a termet és a környéket. Ekkor hátrafordulsz és látod, hogy a tanítványod mögötted áll és félénken bámul rám és le sem meri venni a szemét tüzes szárnyszerűségemről. Erőért és hatalomért éhesen könyörögsz nekem, hogy adjak neked belőle, hiszen nekem amúgy is olyan sok van. Egy mantrás kis cafatot, csak annyit etessek meg veled, amit arra programozok, hogy téged segítsen és szolgáljon. Én kérdelek, mit adsz érte nekem cserébe? Sandán nézel, a tanonc észre sem veszi félelmedet. A szolgálataidat ajánlod cserébe, hogy azáltal, hogy te is naggyá leszel engem is naggyá teszel. De azt elfelejted, hogy nekem nem feltétlenül van rád szükségem ahhoz, hogy naggyá és hatalmassá váljak. Épp eléggé az vagyok nélküled is. Ezt a tudtodra is hozom. Ekkor térdre rogysz és el kezdesz könyörögni, hogy legyünk jóban és értsem meg, hogy ez a legjobb és legegyszerűbb megoldás, hiszen te jobban érted az emberek nyelvét mint én, ez a kis beszélgetésünkből az eleján már kiderülhetett. Na jó, beadom a derekamat, szoktátok így mondani, ha lenne derekam. Dehát nincsen de a kedvedért beadom a derekamat. Emberi alakot öltöttem és megfogtam a derekamat, majd kitéptem belőle egy darabot és hozzávágtam. Mesze lakj jól, mondtam neked. Elkezded enni a pudingnak kinéző kocsonyás valamit, ekkor már átalakult valódi alakommá. Valójában különös, még sosem próbáltam, hogy evéssel működik-e, de jót mulatok rajtad, ahogyan eszed azt a maszlagot. Arcodról lerí, hogy nem finom. Ekkor viszont megérzed a plusz erőt, ami elkezd az ereidben csordogálni. Felálsz és őrjítő gonosz nevetésbe kezdesz, majd nyújtod a kezed a tanítványod felé, hogy megölelhesd és megmutasd neki, valóban nem kell tartani a magamfajtától. Hiszen azt tanuljátok, hogyan értsetek szót velem és találjátok meg a célravezető szimbiózist, amivel uralhatjátok a világot és tehetitek a magatok jóját ezen a kerekségen. Tanítványod odalép és mikor megfogja karod, az átalakul egy kocsonyás valamivé. Rájössz ez már te vagy a részeddé váltam és örömmel tekintesz rá, mire az újra emberivé változik. Ezzel szemben tőrtránt elő a tanoncod és szíven szúr. Olyasmiket suttog, hogy ezidáig sikerült átvernelek Edward Schönberg nevében most végzek veled. Sajnos még az erődet nem tudod uralni, ígyhát mit sem ért, hogy táplálkoztál belőlem. Fokozatosan elveszted eszméletedet és elsötétül előtted minden. Kinyithatod a szemed, eleget láttál a jövőből.*
@>-^--
Hoppá, mindketten tőrt rántottatok? De különös? Mi történt? Mester és Margarita egymásra ront? Eléggé elgondolkodtató. De lássuk a showt, a színpad a tietek! Nicsak egy bal mozdulattal kivéded mestered precíz mágiával font támadását? Nem hittem volna, de hát ilyen az ifjú. Fürge, mint a gyík, akit megijeszt egy madár árnyéka. Kíváncsian várom, melyikőtök fog győzni. Az fájhatott ifjú harcos, az a tőr bizony eltalálta az oldalad hiába vagy gyorsabb, ha több fogást ismer mestered, mellyel kijátszhat könnyed szerrel. Így ér véget egy jó barátság, egymás tőrjében hullva el. Nevetésem legyen gyásztor felettetek, megyek s visszafekszem.

Felhasználó profiljának megtekintése

3Azonnali: A Másik Cipője  Empty The old Hag meets the Demon... on Hétf. Szept. 11, 2017 8:59 pm

Hóhajú Yrsil

Hóhajú Yrsil
Kísértő
Kísértő
Azonnali: A Másik Cipője  Mother10


Shyriala úrnő kipihenten ébredt a kényelmes ágyában. Arcát kellemesen csiklandozta meg a napsugár melege, az vaskos dunyhái alatti kellemes melegben pedig lassan rezdült meg a teste. Magában néma átkot mondott a szép álmáról, és résnyire nyitotta a szempárja duplaszárnyas ajtóit a rideg, unott valóság felé. A szinte vakító fény erősen emlékeztette az éjszaka elkövetett két hibájára : Elfelejtette behúzni a függönyt, és a szemtakarót sem vette fel. Ez a hiba most ütött vissza, szinte azonnal elűzve minden lustálkodó kedvét, kényszeredett akaratot ültetve a testébe... Ébredni. Tanulni. Alkotni. Nagyot ásítva nyújtózkodott ki az ágyában, de a teste kellemetlenül rezdült bele a felébredést követő pillanataira. Még aludnia kellett volna.
A két lábával könnyedén lerúgta magáról a dunyhát, majd kibontakozott a vastag medvebundából is, hogy a szemét dörgölve felüljön az ágyában. Egy csettintéssel megidézte a naplóját, amely egy a semmiből tűnve elő azonnal elétárta a mai napjának jegyzeteit. Tonnányi kutatómunkát ígért ez a nap is, és a tény meglehetősen kellemes bizsergéssel töltötte el. A lebegő könyvének mintájára maga is a levegőbe emelkedett, elsőként egy gyors, széles kört repülve az ágya felett. Reggeli tornának épp elég is volt ennyi. Kényelmesen a hasára feküdt a levegőben, fejét a tenyerébe támasztva, unott arcal pörgetett a könyvének lapjai között. Ám mielőtt még elmerült volna a jegyzeteinek és rajzainak tanulmányozásában, még szemet szúrt neki a napirendjének egyik pontja.

''Délután két órakor érkezik. Ne feledkezz el róla !''

Vendég jön a házhoz !
A felismerés egy kevés örömmel vegyített rosszkedvet kavart fel benne. Bár Ő volt az, aki elhívta magához, mégsem gondolta át a vendég érkezésével járó készülődést. Halk sóhajtással tüntette el a jegyzeteit, majd kettőt tapsolt a gardrób felé fordulva. Az ajtó feltárult és egy hatalmas ruhakollekció repült ki mögüle, szép körkörösen körülölelve őt.
- Ma talán... - törpengett félhangosan, miközben törökülésben lebegve válogatott a kedvencei között. Valami elegánsat akart felvenni, valamit, amelyben illően fogadhatja majd a délután érkező vendégét. - ...fekete ? Hmmm. - ragadott ki egy fekete estélyit a többi közül, majd a tükör elé lebegett vele. - Nem, ez nem a mai nap színe. Talán a fehér ? - nyújtotta ki a kezét, mire az ruhatengerből jónéhány darab repült oda hozzá. Magához próbálta őket, de elégedetlen morgás közepette egytől egyig mindet visszahajigálta a többi közé. Úgy tűnt, hogy egyetlen ruhadarabja sem volt, amit felvehetne.
Rosszkedvűen vakarta meg a kócos bozontját, majd az ajtóra nézett. Itt már csak egyetlen dolog segíthetett rajta...AZ a hely. Kissé ódzkodott belépni oda, de hálóban lebegő darabok még csak meg sem közelítették a mai nap hangulatát. Egy intésére kitárult az ajtó, ő pedig kifelé vette az irányt. Átreppenve az ajtófélfa alatt még tapsolt egyet, hogy az összes cókmókját visszautasítsa a helyére, majd egy szál hálóruhában végiglebegett a folyosón.
- Hmmmm... - morgott egyet az orra alatt, ahogyan elhaladt a folyosón kiállított régi páncélja mellett. Mintha csak Isteni sugallat érte volna, úgy dermedt kővé. A mellvértjére nézve egy hirtelen ötlet juttott az eszébe. - Ez az, pontosan ez az ! - kiáltott fel. Egy csettintéssel magára vonzotta a mellvértjét, majd a teljes kezét lefedő Rózsatövis karvértet csatolta fel. Egy intéssel ragyogó fehérré varázsolta a hálóingét, amely estélyivé simult, majd a véletlenszerű pontokon megérintve azt apró rózsákat növesztett rajta. Megcsodálta magát a falon lévő óriási tükörben, majd egy csókot lehelt a tükörképe felé. - Csodálatos vagy, drágám.

- Munkára ! - csettintett egyet, ahogyan belebeget a konyhába. A kondér alatti farakáson parazsak izzottak fel, és egy szempillantás alatt nagy lángon lobbantak fel, a kanalak csattogva keltek életre, a kések nagy ívekben kezdtek körözni a plafon körül. Villák nyársalták fel a tálakon heverő piros, ropogós almákat, hogy azokat az alájuk repülő vágódeszkákra helyezzék. A fent köröző kések azonnal lecsaptak a felkínált prédára, szeletelni és hámozni kezdték őket, míg a kanalak apránként mertek egy áttetsző, sűrű italt a kondérba. - Gyorsabban ! - zendített rájuk, mire minden apróság megkettőzte a sebességét. A villák a kondéba hajigálták az almákat, a tűz pedig ropogva izzított alá a készülő teának.
- Mindenki a helyére ! - csettintett egyet, mire a konyhaeszközök egy vízzel teli tárolóedénybe repültek, egy egy nagy fakanál ugrott bele a kondérba, kellemesen kevergetve azt. Alig másodpercek alatt kellemes almaillat töltötte meg a konyhát, és Shyriala egy fokkal jobb kedvvel merült el az olvasmányaiban. Egy pillanatra még fellesett a töménytelen mennyiségű jegyzete közül, és morgós hangon szólt a könyvekkel telehajigált nappali felé. - Rendet ! Mindenki a polcra ! - csettintett, és elégedetten nézte, ahogyan a könyvek visszarepülnek az őket megillető polcokra, szakirodalom és kor alapján rendeződve, így ő maga is visszatérhetett a jegyzeteléséhez. Néhány könyvet maga köré gyűjtött a polcról, egyfajta felhőként lebegtetve maga körül, miközben a naplójának oldalait folyamatosan töltötte fel egy magától jegyzetelő pávatoll. Minden gondolatát, megjegyzését rögzítette, szövegben és képekben egyaránt is. Semmit sem hagyott ki...soha.
Az idő pedig telt.
Shyriala gyakran napokig elmerült a gondolataiban, teljesen megfeledkezve minden más létező dologról...azonban ezúttal erős bizsergés ébresztette rá az idő múlására. Az otthona határait őrző gólemek egyike volt az. Nagyon jól tudta, hogy mit jelentett ez. Megérkezett a vendége.
A vastag, lila függönyökkel takart ablakhoz lebegett, és résnyire elhúzta az egyiket, hogy kilessen az érkezőkre. A távoli fák közül, egy jól öltözött alak bontakozott ki, az őt kísérő gólemmel. Már ilyen távolból is megismerte Picúrt, aki rendkívül mókásan botladozot a fiatalember mellett, óvatosan vigyázva hogy rá ne lépjen. Felkacagott volna, ha megengedhette volna ezt magának.
- Teát ! - csettintett a konyha felé, mire két csésze és egy gőzölgő kancsó lebegett a nappali asztalára. - Fényt ! - parancsolt újra, mire jónéhány gyertya lobbant fel a falakon, és a kandalló is felparázslott. Minden készen állt. Átlebegett a méretes tölgyfaajtóhoz és egy intéssel szélesre tárta azt az érkező vendége előtt.
- Áh, üdvözlöm ! Pontos mint mindig. Kérem, fáradjon beljebb. - intett hívogatóan a körülötte lebegő könyvei társaságában, miközben hátrébbrepült, hogy beengedje a másikat. Alaposan szemügyre vette a férfit, aki kissé meghajolva üdvözölte őt.
- Shyriala úrhölgy! - üdvözölte a démon, arcán értelmezhetetlen, felemás mosollyal. - A pontosságon múlik az életem. - lépett beljebb, és a nő képtelen volt nem észrevenni az éhes tekintetét, amely végigmustrálta a körülötte lebegő könyveket. Ugyanolyan volt mint akkor régen. Ugyan az a feneketlenül mély kíváncsiság ült a szemeiben, mint amikor először megpillantotta.
- Erre tessék. - lebegett át egy nagy boltív alatt, majd letelepedett a nappali kanapéjának kényelmébe. - Biztosan fárasztó volt az útja, kérem foglaljon helyet. - kínálta helyel a kedves vendégét, miközben a körülötte lebegő könyvek gyorsan felstócolódtak egymásra. - Már rég volt, mióta utoljára láttunk egymást...talán már...száz éve ?
A szarvas démon kényelemesen elhelyezkedett a túlsó kanapén, térdeit keresztbe rakva összenfonta az ujjait.
- Tanultam egy új trükköt nemrég, valójában három Leviathan alatt itt voltam erőfeszítés nélkül. - mosolyodott el. - Már száz éve lenne? Mintha egy nap se telt volna el. Bár azóta történt néhány dolog.
- Óh, ezt örömmel hallom. - engedett meg egy mosolyt magának, amely inkább tűnt egy kiéhezett fenevad tekintetének. Néhány jó trükk ? Elég volt ennyi, hogy felkeltse a kíváncsiságát. Vajon miféle új dolgokat tanulhatott meg a férfi, amelyet Ő még nem ismert ? Felébredt benne a kíváncsiság, szívesen kérdezett volna rá ott helyben...azonban nem állt nehezére megállni, hogy ne tegye. Elég sok mindent ismert már ahhoz, hogy néhány ravaszul elejtett szó felcsigázza. - Egy jó trükk a megfelelő démon kezében többet érhet, mint egy hadsereg egy emberében. - hajolt előre elégedetten. - Egy kis teát ? - kérdezte, miközben a kancsó lebegve telitöltötte a csészéjét. A varázserővel dúsított almatea volt Shyriala egyik legnagyobb kedvence. Gyakran iszogatta ezt, ha vette a fáradságot, hogy elmerüljön az alkímia fáradalmaiban. Azonban, nem szerette volna tovább húzni az időt. Egy díszes selyemtalárt húzott elő az asztal alsó polcáról, egy olyan nagyerejű ereklyét, amelyet nem adományozott volna csak úgy akárki fiának. Nem mintha meg akart volna szabadulni tőle...csak a ''kölyöke'' unszolásának eleget téve, nekilátott lomtalanítást végezni a pincéjében. Viszont volt egy olyan sejtése hogy a következő gazdájánál messze jobb helye lesz. Mókás lesz majd hallani, hogy mire használta fel az erejét...
- Köszönöm. - ébresztette fel a gondolataiból a másik válasza, miközben elemelte a csészét és belekortyolt. - Ahogy látom lassan az üzletre térhetünk. - vándorolt a tekintete a talárra.
- Természetesen. - válaszolt a nő, miközben kérdő tekintetet vetett a másikra. A válaszát szinte azonnal megkapta, ahogyan a férfi felemelt kezén kékesen ragyogott fel a gyűrűje, három, díszesen kötött könyvet hullajtva elő a semmiből. A gyűrűje ereje hasonló lehetett az Ezer Zseb névre keresztelt varázslatához, amely érdekltelenül hagyta a nőt. Nem érdekelték azok a tárgyak, amelyeket lényegét már ismerte. Azonban a könyvek már annál inkább.
- Amiket kért, a legelső kiadások, a szerző kezéből egyenesen.
A talár és a könyvek egyszerre cseréltek gazdát. Természetesen lebegve. Ahogyan Shyriala sem lépett le a földre, úgy a házban lévő tárgyak egyike sem érintette a padlót. A földön csak az emberek járnak...meg a csótányok. Bár a kettő között nem tudott nagy különbséget tenni. Kényelmesen hátradőlt, miközben a könyvek feltárták előtte a tartalmukat.
- Hmmmm...érdekes... - szólalt meg, miközben az egyik könyv szétnyitódva pergette a lapjait. - hmmm... - kortyolt bele a teájába, majd alig néhány fél perc csend után, a könyv megállt a felénél, és becsapódott, megmutatva Shyriala elégedett mosolygását. - Esetleg marasztalhatom még egy kicsit ? Van még itt valami, ami biztosan megérné az idejét...


_________________
I call on Fox.
Shapeshifter and Trickster, Edge-walker and Messenger.
Help me bend with my surroundings, and adapt to the changing landscapes.
Show me the hidden paths between the Worlds.
Teach me with the ways of Invisibility and Camuflage.
Gift me your keen senses that I might see what is around me, and use it accomplish my goals.
I call on you Fox, to bring magic and discernment into my life.
Lead me at your steady gait to those places where I might do the greatest good.
Let us walk the borders of day and night, and follow the scent of Divine Mischief.
Fox, I call on you.


Azonnali: A Másik Cipője  Fox-icon
Felhasználó profiljának megtekintése

4Azonnali: A Másik Cipője  Empty Re: Azonnali: A Másik Cipője on Kedd Szept. 12, 2017 8:16 pm

  Hadd meséljek hát el nektek egy történetet. Egy történetet arról, ami a legrosszabb rémálmaitokban történhet csak meg. Egy regét a régi időkről - vagy talán a mostaniakról? Egy legendát, amely az ősidőkben született, de mely a mai napig is tovább borzolja az idegeket. Egy...áh, ugyan már, minek ennyire szaporítani a szót? Mesélek nektek két ősi hatalomról, Élohim két Bukott Angyaláról, akik az emberek birodalmát választották aljas és kicsinyes, piti játékaik színterének. Az egész egy városkában kezdődött, és folytatódik is, aminek a neve talán a lakóin és a környező vidéken kívül nem mond senkinek sem semmit, pedig ha valaki igazán foglalkozna a Veroniai eseményekkel, talán érdemesnek találná ellátogatni oda, és megnézni a temetőt, ami az eonok során egyre csak nőtt és nőtt. Ezt a városkát Schwarzhafen-nek hívják. Egy egyszerű kis mezőgazdasági város, nem is túl nagy népességgel, nem is túl nagy jelentőséggel. Az egyetlen fontos dolog talán, ami felkeltette Hoshekh, az Ősi Rém figyelmét, egy közeli angyalrom, amelyre már évek óta fájt a foga. Hogy mit találhatott benne annyira érdekesnek, talán rajta kívül senki sem tudja. Azonban, még a legszebb és leggondosabban kidolgozott tervekbe is belepiszkíthat az, ha valami olyan jelenik meg a helyszínen, akire még Ő sem számíthatott. Valami, vagy inkább valaki, aki tudatlanságában és gyengeségében belerondít a terveibe. Ezen lényt leginkább csak Erborosh-ként ismerik...

  Minden nagyjából a terveim szerint alakult. Abathar Marut és a benne rejtőző érdekes kis titkok, Ősi tudás, és talán még valami más is már majdnem hogy a kezemben van. Szinte érzem, ahogy egyre jobban hív engem, hogy végre valaki érdemes kezébe kerüljön az ottani hatalom. Az események manapság sajnos túlságosan is felgyorsultak...Az emberek birodalma, az elfek királysága, a sötét elfek hercegsége, a különböző démoni és vámpír hordák megjelenése és részvétele az eseményekben ha nem is zavaró, de legalábbis kellemetlen volt. De legalább volt kikből és mikből válogatnom, amikor az új szolgálóimat válogattam ki. Volt közöttük egy-kettő, aki ténylegesen alkalmas is volt a szolgálatra...míg mások leginkább csak töltelékként szolgálták Uruk és Irányítójuk akaratát.
  Schwarzhafen. Az én kis városom. Pár száz lakójával tökéletes célpontnak bizonyult, tekintve, hogy a régi angyalrom közelében építették fel, talán még a régi időkben valamiféle telep lehetett, amely túlnőtte magát. Az ott élőket könnyű volt az akaratomhoz hajlítani, bár egy fajta konokság és makacsság költözött beléjük, amit nehéz volt kiírtani az elején. De most már rendelkezésemre állt elegendő alany, hogy véghez vigyék terveimet. Óh, hogy hitték ezek a kis alantas lények, hogy majd az Uruk nagy terveit fogják szolgálni! Ha már annyit megtesznek, hogy az esetleges csapdákat saját maguk aktiválják, mielőtt a tényleges szolgálóim bemennek, én már elégedett leszek velük - és talán egy unatkozós időmben egy-két töredék másodpercet szánok az emlékükre. Talán. Mindez attól függ, hogy milyen szépen tudnak meghalni.

  Figyelmemet más teendők kötötték le, amikor elmémbe a szolgálóim fájdalma hasított. Először észre se vettem - szeretem, amikor szenvednek, és kínlódnak. Adnak egy kis érdekes ízt, olyat, amit már régen nem éreztem, és ami nagyon is hiányzott. Azonban amikor ez tovább folytatódott, bosszúsan "fordítottam fejem" a városka irányába. Valaki újnak, de még is réginek a jelenlétét éreztem. Vörös. Vörös? Az a mocsok nem jöhet ide! Megtiltottam neki! Egyezséget kötöttünk! Haragra gyúlt az elmém, ahogy megéreztem Erborosh jelenlétét. Az a kis mitugrász jó lenne, ha megtanulná, hogy hol is a helye ebben a világban, mielőtt végleg móresre nem tanítom. Pedig már minden olyan közel volt...erre meg?! Megtámadta a szolgálóimat? A területemre mert merészkedni?!  Haragom teljesen jogos volt és érezhető is, aminek hatására a még életben maradó egy-két szolgám rettegve húzta össze magát, és a városiak is a fejüket fogták az elméjükbe hatoló akaratomtól. Jól van, szenvedjetek csak!

- Hogy merészelsz a szolgálóimra támadni? Tudod mennyi időt pazaroltam ezekre az alantas lényekre, míg átalakítottam őket teljesen az akaratomnak megfelelően? Még is, mire gondoltál, amikor a szolgálóidat szabadjára engedted a területemen? Abathar Marut az én territóriumom! Takarodj innen, vagy megismered a haragomat...
- HOSHEKH, mit akarsz tőlem már megint?! A múltkor megmondtam, hogy a következő ezer évben ne merj hozzám szólni, vagy különben a hátralévő életedet egy befőttes üvegben fogod leélni! Ki vagy Te, hogy parancsolgass nekem! És még is, mi indokod lehetne rá egyáltalán?
  Kicsit hátra hőköltem Erborosh haragja láttán, de a szemtelen pimaszsága csak még jobban felidegesített. Ez...ez azért már hallatlan, hogy pont Ő merészel felháborodni? Ő, aki folyton a munkám körül kotnyeleskedik? És még ráadásul rosszul is csinálja? Élohim szerelmére, mit akar egyáltalán ez? Még hogy "befőttes üvegben"? Oh...hát ennek elborult az elméje!
- Erborosh....ha már az egyezségeknél és a követelőzéseknél tartunk...Mondtam neked, hogy NE gyere a közelembe és a területem közelébe se. Már pedig ez az én territóriumom és a Te agyatlan szolgálóid megtámadták az enyéimet. Mondd csak, mi tart vissza engem attól, hogy ne öljem le őket mind? A könyörület?
  Hangosan felkacagtam a saját abszurd viccem hallatán. Még hogy egy kegyelmes Bukott? Bukott, ez a megnevezés is idegesítő és teljes mértékben helytelen. De az emberek szeretnek így hivatkozni ránk. "Mélységi" - azt mondják. Igen, a történelem mélységéről emelkedtünk fel, hogy véresővel büntessük őket! Oh, persze, amikor szükség volt ránk, akkor jól jöttünk! "Egyiptomnak új büntetésre van szüksége" mondta Ő. "Hozd el rájuk a Sötétséget" mondta Ő. Aztán meg eltaszított bennünket. Ennyit az Ő istenükről. A nefilimek legalább Bestiaként hivatkoznak ránk, ami azért kicsit hízelgő is. Óh, az Ősi Bestiák, mindenki számára ellenségek. De ezzel nem is volt baj. Én se akartam velük barátkozni, szövetséget kötni meg aztán főleg nem. Csak szolgálják az akaratomat...de a szolgálóim nagy részét lemészárolta ez a szerencsétlen!
- Adok még egy esélyt neked, hogy elmenj Abathar Marut közeléből. Az az angyalrom az enyém, megértetted?
- Terület? Egyezség? Követelőzés? Akkor már meg sem említelek barátom. Nem tudom ki volt az, aki múltkor csak poénból kinyiffantotta 3 kultistámat.
~ Szórakozásból? Idegesítettek!!~
- A területet és az egyezségeket már rég nem tartjuk be.
  Idegesítő hangon kacagott fel Vörös, amitől ha lenne hátam, felállt volna rajta a libabőr. Nem a félelemtől, az idegességtől és haragtól. Ezek a fiatalok soha sem tanulnak? Tényleg nekem kell ismét rendre utasítanom ezt az elkallódott elmeháborodottat? Számomra eszköz a kegyetlenség - és néha szórakozás is - számára viszont csak az önkielégítés egy újabb formája, és szinte már hobbi szinten üldözi. Félre ne értsem saját magamat - nem sajnálom az áldozatait. Szívesen megölöm őket...
- Amúgy meg tudod mit? Öld le őket mind! Csinálok még százat! Ezek az apró lények úgy is olyanok, mint a patkányok, sohasem fogynak el. Amúgy meg mióta a tied az angyalrom? Semleges területen vagyunk Hoshekh, nem tudom mi olyan érdekes neked abban a romban, de akkor megszerzem én magamnak!
- Nem szoktam szórakozni Erborosh, ne is vádolj engem ilyesmivel. Nem "poénból" öltem le azokat a kultistákat, hanem mert megtehettem és mert idegesített a jelenlétük egy olyan helyen, amit magaménak nyilvánítottam ki. "Rég nem tartjátok be" , így akartad mondani, nem igaz?
  Szerencsére legalább Erborosh-nak egy valamiben igaza volt: hogy ezek soha sem fogynak el. Már hányszor kiirtottuk Schwarzhafen lakosságát, vagy hoztunk rémületet a környékükre? Hány háborút robbantottunk már ki? De ezek csak szaporodnak, szaporodnak megállás nélkül. Ha túl sokáig hagynánk őket békén, még a végén letarolnának mindent maguk körül, hogy új földeket törjenek be a növekvő populáció etetésére. Mint egy féreg, egy vírus, egy kártevő horda...én csak kegyelmet gyakorlok azzal, hogy megölöm őket. Igazán hálásak lehetnének ezért!
- Tény, hogy soha sem fogynak el, azonban az, hogy ennyire nem tudod őket kontroll alatt tartani, még is csak azt jelenti, hogy túlságosan is túlbecsülöd a hatalmadat...Az angyalrom azóta a enyém, hogy én azt mondtam, és ne is merj a közelébe menni!!
  Csattanok fel idegesen. Lehet, hogy mondjuk kicsit túlságosan is idegesen, mert mindenki összerezzent ennek a hatására. Az emberek térdeltek és a fejüket fogták. Talán imádkoznak hozzám, az igazi Urukhoz? Óh, még a végén meghatódok rajtuk. De az ilyen túlságosan is halandó érzelmeknek még várniuk kell. Még itt van Vörös.
- Nem a Te dolgod az, hogy mért fontos és miért nem. De...ajánlhatok egy egyezséget. Bár, az előtt azt mondtad, hogy ezeket nem tartod be. Az erődet akarod fitogtatni? Ellenem?! Hát itt a lehetőség!! Hogy is mondják ezt azok a szánalmas kis "patkányok"? Párbaj....Az én bábjaim a Tieid ellen. Egy ősrégi játék, az emberek birodalmából. Egyesek sakknak hívják, régebben chaturanga volt a neve...
- Érdekes felvetés, érdekes...
~ Miért kell ennek állandóan nevetnie és kacagnia? Az elméje tényleg megbomlott már...~
- LEGYEN HÁT!
  Szinte érezni, ahogy kiterjesztő az akaratát Schwarzhafen lakosai felé. A Bestiák elméje végtelen és olyan erő, amihez semmi sem fogható. Ennek a világnak az Istenei kellene, hogy legyünk! Királyok és hercegek! Óh, hogy mennyire nem bírja a törékeny halandó elméjük a miénk jelenlétét. Hogy összerezzennek, amikor Erborosh akarata szétzúzza az övékét. Hogy felveszik azt az idegesítő arckifejezést mindannyian, amely a gazdájukét uralja. Gúnyos mosoly. Most komolyan? Aztán együtt kezdik el skandálni Erborosh üzenetét.
- Legyen hát öreg ellenfelem! Kihívlak egy mérkőzésre, és meglátjuk, hogy ki a jobb!
  Mondjuk kicsit túlzásba vitte talán az akaratát. Soha sem tudta, hogy mi a megfelelő mérték...soha nem is ismerte ezt a szót. Ereje hatására az emberek a földre omlanak, szemükből, orrukból és szájukból vér csörgedezik, másoknak az izmaik adták fel a szolgálatot, és most saját ürülékükben és vizeletükben fetrengve vonaglanak a földön. Nagyon merítek a szenvedésükből, jobb mint az ambrózia, jobb mint a mennyei manna. Nagy kortyokban nyelem ezt a zamatos lét, szinte új erőre pezsdülök. Óh, de hiányzott már ez az íz!
- Épüljön akkor a harcunk színtere!
  Ha egy Mélységi, Bukott Angyal, Bestia el tud képedni azon, amit a mások tesznek, akkor most valószínűleg én valami ilyesmit tehettem. Bármennyire is legyen túlzottan és feleslegesen kegyetlen Erborosh, a modus operandi-a azért kielégíti az én aljas és ösztönös vágyaimat és szépérzékemet is. A város lakossága egymásnak esett teljes őrületükben. Emberek csonkították meg magukat, vagy feleségeiket, apáikat, anyáikat, ismerőseiket és barátaikat. Vér, vizelet és ürülék. Elhullajtott testrészek. Ezekből az anyagokból építkezett Erborosh, aminek hatására nemsokára egy 64 négyzetből álló, girbe-gurba, de nagyjából felismerhető tábla állt fel a város szívében. Irónikus módon az egész mészárlást - vagy is hát, önmészárlást - csupán 32 ember élte túl. 16-16 mindkét oldalon. Óh, hogy ez mennyire nem is véletlen volt. Néhol azért taszítanom kellett egy-két akaraton, hogy észre vegyék az esetleg megbújókat. Nehogy már felesleges egyedek maradjanak életben. Most mi játszunk, úgy hogy nekik nincs itt maradásuk.
  A "nagy mű" elkészült, és a halandók rémtörténeteibe illő sakktábláról már csak a bábuk hiányoztak. Kutakodó elmém megtalálta azt a 16 főt, akikre szükségem volt. Igazából túl sok közül amúgy se válogathattam, és mindegyikük haldoklott...mindegyikük meg volt csonkolva. Kár, hogy ezt a jelenetet rajtunk kívül más nem látja, és nem is fogja már látni. Még túlélők se lesznek, hogy beszéljenek róla. Maradt még 8 gyerek a városban. Csenevészek, gyengék, csonkák, alultápláltak. Kezük feldagadt a földmunkákban, vagy éppen olyan sima volt, mint az újszülöttek hátsója, mert életükben nem tettek semmit. Tökéletesek voltak arra, hogy bemutassuk, mennyire is nem ártatlanok ezek az újszülött patkányok. A város megmaradt kovácsa, és egy látogatóba érkezett favágók lettek a bástyák, és milyen jól fogják szolgálni a céljukat! Volt Schwarzhafen-nek két futárfiúja, akik most a Halál Üzenetét fogják vinni, a futók szerepében. Sajnos - vagy szerencsére - lovagok már nem maradtak, de kettő göthös tehén, akik nem álltak messze az elléstől, gúnyos paródiát fognak állítani. Végül megmaradt a polgármester és a nő, akivel megcsalta a feleségét. Van itt minden féle bűnből egy. Hát nem látod, Élohim, hogy én csak azt adom meg nekik, amit amúgy is megérdemelnének?

- Válaszd ki a harcosaidat, Erborosh...
- NO át akkor, nézzük, miből is élünk.
Erborosh-nak hasonlóan csenevész hadsereg jutott, és végül minden bábú felállt az Őt megillető helyre.Átengedtem a kezdeményezést a kihívottnak -ejj...kezdek egyre szentimentálisabb lenni. Ő persze nem is habozott, rögtön beizzította elkorcsosult elméjét, és sakkmester módjára kezdte el irányítgatni "bábúit.
- Paraszt! H2-ről a H3-ra!
  A várandós asszony annak rendje-módja szerint meg is indult a helyére. Éreztem, hogy a benne növekvő gyerek a kovácsomé. Óh, minő intrikák! Minő...kegyetlenség?
- Kisbabám, E7-ről E5-re. Menjél csak kicsikém, nem kell félni.
  Nem mint ha esélyt adtam volna neki, hogy bármilyen érzelem is megmaradjon benne. Gyenge volt az elméje, még fiatal, úgy engedelmeskedett a parancsomnak, mint ha arra született volna. A letépett arcú kislány, egy csokorral a kezében megindult az általam kijelölt helyre. A válasz nem is váratott magára.
- C2-ről a C4-re!
- Jörg, Te menj szépen a C7-ről a C6-osra...nem kell félni a mamádtól, a pocakjában növő kistesód már nem árthat neked!
  Óh, e szép is lenne, ha a kis Jörg végezne az anyukájával és a testvérével is egyben. Miért nem játszunk többet? Ez...egy meglepő módon jó elmejáték.
- Na Te terhes húscafat. Menj és nézd meg közelebbről a barátnédat. F2, menj F3-ra!
- Jól van D7eském, menj előre kettőt a D5ösre, támogasd a testvéredet. Veszélyesek ezek a terhes anyukák. Egészben esznek meg gyerekeket, akiket aztán kitolnak magukból.
~Óh, a családi dráma. Óh, ez az édes érzés!~
- Ejj, Te terhes tehén, menjél, védd be a hasonlóan megáldott társadat. D2-ről a D3-ra.
- Jól van, F5ös gyerek az F6-ra. Hééé! Az orrodat ne hagyd ott!
 Kénytelen voltam rászólni az elszemtelenedett fiatalra, aki menet közben ténylegesen elhagyta az amúgy is már ficegő orrát. A gyerek illendő módon hajolt le az elvesztett testrészéért, és egy ideig elfoglalkozott azzal, hogy megpróbálja visszabiggyeszteni, végül csak megtartotta a kezében, mert a világ összes kincséért nem merte volna ismét eldobni.
- Ezek a mai fiatalok...
- D2-es, menj a D4-re. e le ne babázzál itt nekem menet közben.
- Futárfiú F8-ról D6-ra, de iziben! Sürgős üzenetet kell majd később átadnod!
~ Mondjuk a halál üzenetét? Vagy a legújabb polgármester választás eredményét? Netán, hogy miénk az angyalrom? Majd még eldöntöm, kis szolgám, csak várjál egy kicsit még...~
- Na tolvajkám, most meglátjuk, mennyire áll ínyedre a futás. C1-ől D2-re.
  A tolvaj lassú kocogó tempót választott, bár sokat nem kellett mennie amúgy sem. Holtsápadt arccal, meredten bámult maga elé, mint akinek az elméje harcol azon rengeteg borzalommal, amit maga körül lát. De hiába, az akarata már nem az övé volt. És már soha nem is lesz az.
- C8-as, utánozd le az előzőt!
 Nem volt se kedvem, se hangulatom stratégiai lépéseken gondolkozni, csak szépen felsorakoztattam a kisgyermekeimet egy hatalmas összecsapásra. A gyerekek háborúja. Mindig ők szívják meg legjobban a csatározásokat. Kegyes leszek, és őket intézem el először, hogy ne kelljen tovább szenvedniük. Majd valaki megsiratja őket a Mennyek Országában, mert hogy ezen a világon nem találnak egy szemernyit sem, az is biztos.
-A2-es, menj az A4-re és SIESS! A kisbabádra már úgy se kell vigyáznod.
- B8as göthös tehén, vonszold át maga a D7-re!
  A tehén hatalmas bőgések közepette indult meg a kijelölt irányába. Mivel marha volt, az esze is ehhez hasonlatos volt, és néha megpróbált megállni egy kicsit legelészni, és rendesen küszködni kellett néha, hogy további mozgásra bíztassam. Hiába, minél értelmesebb valaki, annál könnyebb irányítani. A tehenek pedig kifejezetten idegesítő teremtmények. Farkával csapkodva menet közben arcon legyinti a B7-esen álló parasztgyereket, aki három nappal ezelőtt még kővel dobálta őt, és majdnem le is gázolta. Áh, hát az állatok is ismerik a bosszú fogalmát? Ez jó...hasznos információ. De végül megérkezett a helyére.
- Na, menjél A4-ről A5-re.
- A7, sipirc az A6-ra!
- B2 irány a B4!
- Borika, B8-ról E7-re!
  Borika pedig már tapasztalt veteránként teszi a dolgát. A menet felgyorsult, szinte csak repkedtek a parancsok. Az első vérre még várni kellett, de már nem sokat.
- Előre némber, H3 a H4-re.
- Kisfiam, megkérhetnélek szépen arra, hogy a H7-es kockáról mássz át a H6-ra? Tedd meg ezt Hoshekh bácsikádért, légy olyan szives!
- Na Te fekáliában fetrengő húscafat, indulás. B1-ről az A3-ra.
  A négy végtagjára kényszerített ember-maradvány, vagy roncs, amit Erborosh lovagként válaszolt, megindult előre. Torz alakja igazi rémálomba illő figurává változtatta őt. Ez az egész kezdett egy igazi komédiáva válni, és a szereplők egy életre szóló leckét kapnak - nagyjából még öt perc élettartományig.
- E7-es tehén, menj át a G6-ra! Ott dúsabb a legelő.
~ Hogy én mennyire gondoskodok a harcosaimról...~
- Anyukám, gyerünk H4-ről H5-re, siessünk, siessünk! Nem érek rá a végtelenségig...Ja, de...
- Kis tehénkém, menekülj a fejőnő elől! Ne hagyd, hogy ismét terrorizáljon téged. Kitartás, nem hagyom, hogy feleslegesen a tejedet ontsák...szóval, G6-ról az F4-re, picikém.
- Na gyerünk szaros! Irány A3-ról a B5-re, de tüstént!
 S az újabb förmedvény ismét mozgásba lendül. A négykézláb mászkáló iszonyat közeledik a gyermeki sereg felé, akik szemében az uralmam és gondoskodó jelenlétem ellenére félelem és iszonyat csillog. Mint a nektár. Ha nem tartanám mondjuk őket eléggé erősen, akkor sikítva menekülnének el. Pedig nem értem, hogy mi ezzel a probléma. Látnák az én rémálmaimat...vagy azokat a lényeket, akik megbújnak előlük, és tényleg a mélységben várakoznak, hogy felszínre törjenek. Óh, régebben sokkal több ilyen fincsi falat volt, ez a megtört ember csak egy csepp a végtelen tengerben.
- Jól van A6-os, itt az idő, hogy mennyire nem félsz ezektől a förmedvényektől. Öld meg azt a förmedvényt! ÖLD MEG!
  Hangom élesen hasít a délutánba, s hatására az összes túlélő összerezzen. Ilyen erőteljes parancsnak senki sem tudna ellenállni. A kisfiú a "földmunkálatok" alatt felszínre került sírból egy marha lábszárcsontot halászott elő, amely akár egy buzogánynak is felérne és ezzel indult meg Erborosh lovagja felé. A helyére belépve a tarkóján keresztül szúrja át a lényt, pár próbálkozás után, amitől az végre kileheli az utolsó levegőjét is. Ezzel már csak 31 túlélő maradt. Gyorsan süllyed Schwarzhafen lakossága, nem igaz?
- Látod, így kell ezt...ügyeske voltál!
  Suttogtam a fiú fülébe. Tudok én ám kedves is lenni, amikor akarok. Ítéletnaponta egyszer...
- Némber, öld meg a fiút!
  Az egyik mama az előbb még hős gyermekre vetette  magát, bár érezni lehetett az ellenkezését is. Az alapvető ösztönöket azért igen csak nehéz kiírtani, és ebben az anyában erősek voltak ezek. Már hat gyermeknek adott életet rövidke pályafutása során, és mindegyiket szerette is. Érdekes egy érzés...szeretet. Mit imádnak ezek a lények ebben annyira? Csak gyengévé tesz. Na mondjuk őt nem éppen, mert olyan erővel fojtogatta szegény harcosomat, hogy a nyakát is majdnem kitörte, mire végzett vele. Erborosh csak halkan kuncogott a jelenet láttán.
- Kisfiam, emlékszel arra a nénire a B5-ön? Vele csalta meg az apukád anyukádat. Köszönd meg neki ezt a szivességet!
  És a kisfiú meg is köszönte, még hozzá eléggé szép módon. Szívmelengető egy jelenet volt, amikor puszta kezeivel kezdte el simogatni a terhes mamát, és péppé verte az arcát. Talán kissé túlzottan is megszeretgette őt. Na mondjuk én szokás szerint közömbösen néztem a jelenetet. Lehet, hogy tényleg egy kicsit gonoszak lennénk? Csak egy kicsit mondjuk...ugye?
- Tolvaj! Metszd fel a tehén gyomrát! Végezd a kötelességedet, mint egy szófogadó báb. D2 a D4-re!
  És a tolvaj fut, kegyetlen élvezettel az arcán, ami talán Erborosh elmeállapotát tükrözi, és a vértől csuszamlós földön hátra vetve magát csúszik át a "lovagom" hasa alatt, hogy hosszú belezőkésével felmetssze annak gyomrát. A kicsikém egy utolsó "múú"val kimúúlt, a tolvaj pedig vérben ázva, üveges szemmel bámul a messzeségbe. Most jobban belegondolva...lehet, hogy a teheneket és a haszonjószágokat életben kellett volna hagyni? Vajon milyen íze lehet egy tehénnek?
- Kisfiú az E5-ösön, ballagj át és lopd el a tolvaj szívét! Szívtelen egy tett, de nagy szívességet teszel vele, és nem fogja szerintem ezek után ezt a szívére venni. Igazi szívtipró leszel! Menj légyszives a D4-re.
  A kisfiú lassan ballag a még mindig kába és élettelen tekintetű tolvaj felé, kezeiben egy kis ásót tartva, amivel órákkal ezelőtt még a házuk előtt lévő kiskertet ápolta nagy gonddal. Azok a virágok ugyanúgy meg fognak halni, mint kisgazdájuk. De erről meg már igazán nem mi tehetünk. Amikor a tolvajhoz ér, nemes egyszerűséggel szúrja át a mellkasát - pár próbálkozás után mondjuk - és tépi ki a férfi szívét, ledobja elé, és átveszi a helyét. A zsebes, minő meglepő módon, holtan rogyott össze. Eddig ez egész jól megy!
- Háháhhá! Beleléptél a csapdámba, Hoshekh!
~ Hogy mi...?~
- Leütötted a futómat, ezért a parasztjaim képesek a különleges képességüket használni! Gyerünk, gyerünk mamócák, mutassátok meg a kisfiúknak az öcsikéiket!
  Az elkövetkezendő jelenet azért már eléggé gyomorforgató volt, és határozottan egy beteg elme szüleménye volt - egy nagyon beteg elméé. Erborosh mindig is ilyen volt? Mert a parancsára a várandósoknál beindult a szülés. Kínlódtak, a hasukat fájlalták, és nemsokára a kisbabák szó szerint belülről rágták ki magukat. Torzak voltak, deformálódottak, pont olyanok, amelyek Vöröshöz illenek. A torzszülöttek a gyermekeimre vetették magukat csápjaikkal és fogaikkal. Rövid időn belül - mire egyáltalán feleszmélhettem volna - a parasztjaim mind elhullottak, majd falatozni kezdtek belőlük. Egy pillanatra a még nem is létező lélegzetem is elállt. Nem a látványtól, hanem mert ez határozottan CSALÁS VOLT!
- Hahahahaha, vicces ez a játék.
- Erborosh!
  Ordítom el magamat, haragom olyan szinten erős, hogy már szinte manifesztálódik, s mindenki fájdalomtól fogja a fejét, vérzik minden pórusuk, és el is hányják magukat. Gyenge lények, a haragom viszont határozottan erős! Felbőszült bika módjára utasítgatom az embereimet, hogy vigyék végbe azt, amit meg kell tenniük.
- Jól van, drága kovácsom és favágóm! Ideje megmutatni, hogy mihez is értetek!
  Izmaikat ropogtatva indulnak meg előre választott harcosaim. Az egyik kezében kalapács, a másikéban fejsze, és véres sort vágnak maguknak, szétverve minden újszülött és anyuka fejét, akik egyáltalán még életben vannak. Mire végeznek a mészárlással, az összes paraszt, aki csak volt, halott lett. Innentől kezdve már csak a tisztek vannak életben. Ezt akartad Erborosh? Hát akkor megkaptad. Az egész jelenet legmegkapóbb pillanata mondjuk az volt, amikor a tehén unott pofával rágcsálva a véres füvet, egy kis lepényt pottyantott ki magából, ezzel minősítve Erborosh taktikáját és tettét.
- Azt hitted, hogy ennyivel vége lesz az egésznek? KIRÁLY! NE CSAK ÁLLDOGÁLJ, HASZNÁLD A KIRÁLYNÉT!
  Erborosh parancsának engedelmeskedve a férj megindul előre, kezében kis pálcikaként tartva a feleségét, és olyan ügyesen forgatja azt, mint ha egész életében az asszonnyal verte volna el ellenlábasait. Az egészben a leghátborzongatóbb az volt, hogy miképp is vált a "királynéból" fegyver. Eddig a férj a felesége kezét tartotta a kezében, amiből most valami sárgás-zöldes lé csöpögött, és ez kapcsolódott az eredeti testhez, de a kar és a test között feszülő távolságot ebből az anyagból font lánc kötötte össze. Határozottan morbid egy láncos buzogány lett. Azt mondják, hogy egy jó asszony aranyat ér. De most a jó asszony vért aratott. A legundorítóbb rémálmokba illő jelenet bontakozott ki, és még a dögevők, s keselyűk is undorodva fordították el a fejüket. Jó ideig még nem szállnak ide vissza, hogy lakmározzanak.
- Na jó, most már azért némileg érthető, hogy az egyszerű halandók miért is félnek tőlünk ennyire. Mikor vált ennyire...aljassá és beteggé Erborosh?
  Tűnődök hangosan, amit persze mindenki hall, hisz a megmaradt embereim replikázzák a szavaimat. Most már senki se rezdül bele abba, hogy egy Mélységi piszkálja az elméjüket, az itt látott borzalmak után ez már a lehető legkisebb probléma volt. Nem volt mit tennem, ezt a veszedelmes párost meg kellett állítanom. A kovácsom és a favágóm közös erővel rohantak a láncos-buzogányos-feleség felé, azonban a férj olyan erővel és ügyességgel bánt vele, hogy mindkettőjüket rövid úton kivégezte. Én csak pislogni tudtam. Erre azért még én se számítottam. A még mindig talpon álló ellenséges király, felesége utolsó húscafatjaival a kezében esett az utolsó megmaradt tehenemre, és mielőtt még bármit lépni tudtam volna, kivégezte azt is. Szegény Boriska egy hangos bőgéssel távozott az élők sorából. Kár érte, jó tehén volt. Pillantásom a csatatér másik jelenetére siklott, ahol a két futárfiúm közös erővel esett neki a négylábú ellenséges lovagnak. Óh, de hogy milyen aljas módon végezték ki! Szinte öröm volt nézni, ahogy pennájukkal és levéltekercseikkel ütlegelik agyba-főbe a szerencsétlen lényt. Mondjuk annyira belelendültek a nagy mérkőzésbe, hogy észre se vették az utolsó megmaradt tolvajt, aki megsebezte mindkettőjüket, így aztán őket is elfelejthettem. A rémálomban egy pillanat nyugalom állt be, amit csak a vér csepegésének hangja, és néminemű nyöszörgés töltött be. A bábuk száma alaposan megfogyatkozott. Vörös részéről még maradt egy király és két bástya, a részemről már csak a király és a királynő.
- Hehehehe. Gyerünk! Tovább! Tovább! Mindenki! Előre! Szeljétek fel őket! Tépjétek szét őket!
  Erborosh minden erejét beleadta ebbe a parancsba. A megtört testekből vér szivárgott elő, amely már csak igen kis patakokban folyt le, alig maradt bennük valami, ami még egyáltalán életben tartotta őket. Akárhogy is...ezt a napot már akkor se élnék túl, ha békén hagynánk őket. És mindezt azért, mert Vörös nem bírt magával. Pedig annyira egyszerű lett volna az egész! Két nap múlva megindultak volna a küldönceim az angyalrom felé. KÉT NAP! Erre meg nesze, kiírtva egy egész város...Mondjuk, lehet, hogy túlzásokba estünk. Merengésemet Erborosh hangja töri meg.
- Élvezettel nézem a vérengzést, rég nem láttam már ennyi kétségbeesést ilyen porszemek között.
- Legyen hát, Erborosh. De Te kezdtél el csalni, és csak így tudtál győzni, ami mutatja, hogy még is, kettőnk közül ki az erősebb. Éppen ezért, nem foglak semmikép sem Abathar Marut közelébe engedi, ezt jól jegyezd meg!
  Az üzenetemet a szerető adta át. Szája, amellyel már számtalan férfi ajkát és más testrészeit csókolgatta, tökéletes eszköz volt arra, hogy átadja a mondanivalómat. Úgy látszik, hogy ez nem nagyon tetszett mondjuk ellenfelemnek, mert az összes megmaradt egység a polgármester és cafkája felé indult meg. Az őrület a végéhez közeledett. Már csak pár szívverésnyi idő, és az utolsó bábu is elesik. Ilyen ez az élet, kegyetlen és gyors. A türelmem és a szórakozásom viszont a végére ért. Eluntam ezt a játékot, így hát utolsó kegyes tettemként szabadjára engedtem az utolsó kettő elméjét. Hupsz, lehet, hogy még sem volt olyan kegyes tett, mert éreztem, ahogy elborzadnak a körülöttük lévő látványtól, és remegni kezdenek a félelemtől. Lehet, hogy nem egy szívderítő látvány az, amikor két hentes a bárdjukkal, és egy amúgy tök jó fej szomszéd valakinek a letépett, gennyes kezét szorongatva megy feléjük gyilkos szándékkal. A polgármester nem volt gyáva ember, tudta, hogy meg fog halni, de menekülést akart biztosítani a szerelmének. Óh, ha tudta volna, hogy az az olcsó cafka két rézért bárkivel lefeküdt, és csak azért tartott ki mellette, mert tőle aranyat kapott. Óh, minő naivitás. Minő hiúság! Minő elpazarolt bátorság. A nő, a szerető, a mindig büszke és hiú nő retiküljével esett a hetesnek, és csapkodni kezdte őt felháborodásában. Hülyeségének egy bárd vetett véget, ami ketté szelte a fejét, de úgy, hogy az agya is majdnem kibukott belőle. Ezzel egy időben a polgármester a férj torkának esett, és meglepő módon végzett vele. Hát, ebben még volt valami harci szellem. De mire megfordult, már két hentessel nézett szembe, és velük szemben semmi esélye sem volt. Azért a földről fel vett egy rozsdás kardot és azzal várta az elkerülhetetlen halálát. Esetlen csapkodásait könnyen kivédték, és végül egy jól irányzott suhintás egy bárddal levitte a bal kezét. Mielőtt még térdre rogyott volna a fájdalomból, a karddal előre döfött, és átszúrta a hentes hasát, s amidőn eldőlt, a beleket is rántotta magával. Az égre nézett, hogy onnan várjon kegyelmet és megváltást...de minden, amit kapott, az egy lecsapó bárd gyorsan közeledő képe volt. Hangos reccsenés és puffanás. A polgármester halott volt. Az egész mészárlást egyedül a mészáros élte túl. Hát...ez eléggé irónikus volt, nem igaz?
- Ennek a mészárlásnak hamar híre fog menni a környező vidékeken. Remélem a patkányok majd meglátogatnak téged, és ehhez hasonló szórakozást nyújtanak neked. De én meguntam a vele való értelmetlen kommunikációt Erborosh...Most már hagyj engem békén és takarodj a közelemből!
- HAHAHA NYERTEM! Én nyertem! Ennyi vagy Hoshekh. Na takarodj innen, ez már az én területem!
 A kis mocsok annyira örült magának, hogy teljesen elengedte irányítása alól az utolsó bábuját, aki végre észhez tért, és meglátta azt, hogy mit is műveltek eddig és minden emléke beugrott, amit eddig a Mélységi akarata eltakart előle. Kétségbeesett elmével, undorodva bámult előre pár másodpercig, majd megfogta a véres bárdot és átmetszette a saját torkát, végül a porba hullt. Schwarzhafen lakossága: 0 élő, több ezer szellem. Így ért véget egy több évtizedes béke időszaka, amikor csak nőtt és nőtt a város, gőgősen hírdetve fényes jövőjét, botor módon elfeledve véres múltját. Nem tanulnak belőle. Most már nincs is rá alkalmuk. Vajon lesznek később olyanok, akik betelepülnek ide? Akik meglátják az üresen hagyott házakat, a napon száradó fehér csontokat, a rozsdás eszközöket és úgy tartják, hogy ez egy igen csak jó ötlet? Valószínűleg így lesz. Eddig is így volt. Az ignorancia igen csak beltenyészes módon terjedő ragály ezeknél a népeknél.
- Micsoda? Ez meg minek ölte meg magát? Hiszen mi nyertünk! Örülnie kéne. Ezek a buta patkányok...
- Az emberek és az alantasabb lények elméje nem olyan, mint a miénk, Erborosh, ezt jegyezd meg, ha legközelebb szórakozni akarsz a fejükkel. Túlságosan is az érzelmek fűtik őket, és látva a szerettei és ismerősei halálát, azt, hogy milyen szerepet játszott benne, az őrületbe kergette, jobba, mint ahogy azt Te vagy én akár el tudnánk érni. Az abszolút irányítás nem arról szól, hogy teljesen átveszed a kontrollt az elméjük felett, és kényszeríted őket...hanem az, hogy megtalálod a motivációikat, a gyengeségeiket és az erősségeiket, és ezeket használod ki, lassan építed fel bennük azt, amit el akarsz érni.
- Amúgy meg, ha jól számolom, akkor döntetlen lett a végeredmény, nem igaz? Vagy is hát...nem, nem is döntetlen, hisz én nyertem! Te feladtad a játékot. A bábuid a Te akaratod meghosszabbításai voltak és az utolsó harcosod feladta a játékot. Végső konklúzió: én nyertem! Úgy hogy, ahogy mondtam, ez a terület még mindig az én territóriumom. Húzódj vissza a kis üregedbe, és marad is ott az elkövetkezendő évszázadokra. Itt az ideje, hogy véghez vigyem a terveimet. Óh, milyen jó játéktér is ez a Veronia!...és milyen sok bábum van már a kulcspozíciókban. Hosszú távú tervezés, Erborosh...ez a kulcsa mindennek!

- El vagy tévedve, öreg barátom. Én nyertem, mivel a bábuit már halottak voltak azelőtt, mielőtt az enyém visszatért volna a porba. Így hát a terület az enyém! Vagy ha nem egyezel bele, akkor jön a következő menet. És lejátsszuk a következőkben a második játékunkat is, hogy bebizonyítsam igazamat. Jöjjenek a bábuk, és híreszteljék, hogy Erborosh nyert, és Hoshekh elvesztette a mérkőzést!

Ilyen hát Schwarzhafen története. Vérrel és borzalmakkal teli, ahogy a két halhatatlan elme folytonos harcát vívja olyan jogok felett, amely egyiküké se lehet. Oh, hát még hány borzalmat és mészárlást kell átélnie ennek a szegény városnak ahhoz, mielőtt azt mondjuk: "Állj, ne tovább!" Hány ártatlannak kell meghalnia azért, mert ignoránsak vagyunk? Sötét történelem a miénk, sötét történelem Veronia-é. S ahogy az Idő Kereke fordul, folyton csak fordul, a harcok tovább folynak, és végül a feledés homályába vesznek, hogy végül csak gyerekeket riogató mese legyen...egészen addig, míg a terület ismét be nem népesül, hogy áldozatot mutassanak be a Vér Oltárán. Nem hisztek nekem, drága barátaim? Itt ültök hát, velem szemben, a kandalló tüze mellett, iszogatjátok az édes mézsört és csak hevesen rázzátok a fejeteket. Látjátok a temetőt odakint, amely nagyobb, mint bármelyik más, és tagadjátok a múltat? Azok, kik ignorálják a múltat, elvesztették a jövőjüket. Dögkeselyűk járják halálos táncokat a levegőben, ádáz szemmel méregetve a lent élőket, várva a következő vacsorát, a következő lakomát. Nem, még mindig nem hisztek nekem. De várjatok csak, mi ez a hang? Óh...most már érzitek. Most már tudjátok. Az Uram ismét eljött, hogy a területet magáénak követelje, és Hoshekh az útját akarja állni ismét. Abathar Marut és Schwarzhafen története ismét összekapcsolódik. Halljátok hát az utolsó szavamat, amit még életetekben hallotok barátaim: Elkezdődött...


_________________
Azonnali: A Másik Cipője  Fzb676
"Ki vagy te valójában a sok szöveg mögött, Cynewulf?"
- Armin Fairlight herceg

" You know the guy, the batshit loose one, thinkin’ two guys livin’ in his head. Good homie, just crazy and drunk most of the time. "
- Random nigga from the ghetto to Det. Christine Dalgarde

Cynewulf "Soberisthenewugly" Longtalk
- Szép kis megnevezés ala Darr
Felhasználó profiljának megtekintése

5Azonnali: A Másik Cipője  Empty Re: Azonnali: A Másik Cipője on Kedd Szept. 12, 2017 9:09 pm

Theo Wagner

Theo Wagner
Déli Mágus
Déli Mágus
-Ez is kudarc, az is kudarc, ezek az alantas patkányok nem jók semmire. Az első százalék erőmnél már meg is halnak szinte. Sorra halnak, és őrülnek meg. nem találok egy normális kísérleti példányt, akin kicsit tudnám kalibrálni az erőmet, hogy a tűréshatáruk maximumát feszegessem. A haszontalanokat, és a gyengéket, akik hamar megtörnek, csak otthagyom helyben. Nem érdekel az engem, hogy mit csinálnak ezek a patkányok. Várjunk csak.
- Na úgy látom ő elég jól bírja. - Próbálgattam az erőmet egy paraszt gyerek elmélyén. - Adjunk neki még egy kicsit és nézzük, meddig bírja ép ésszel ez a félnótás. - Ahogy növelni kezdtem a dózist, irdalmatlan ricsaj zavart meg, és e pillanatban elvesztettem a kontrollt. A parasztgyermek testnyílásaiból, a hírtelen nagy erő hatására, vér kezdett el ömleni, majd nem sokra rá el is pusztult. ~ Mégis ki a frász zavar ilyenkor! Hoshekh...hosHEKH... ~ gondoltam magamban miközben a düh ült ki az arcomra.
- HOSHEKH mit akarsz tőlem már megint?! A múltkor megmondtam, hogy a következő ezer évben ne merj hozzám szólni, vagy különben a hátralévő életed egy befőttes üvegben fogod leélni! Ki vagy te, hogy parancsolgass nekem! És mégis mi indokod lehetne rá egyéltalán!
- Erborosh...ha már az egyezségeknél és a követelőzéseknél tartunk...Mondtam neked, hogy ne gyere a közelembe és a területem közelébe se. Már pedig ez az én territóriumom és a Te agyatlan szolgáid megtámadták az enyéimet. Mondd csak, mi tart vissza engem attól, hogy ne öljem le őket mind? A könyörület? – Hallom közben a gúnyos nevetését.
- Adok még egy esélyt neked, hogy elmenj Abathar Marut közeléből. Az az angyalrom az enyém, megértetted?
-Terület!? Egyezség? Követelőzés? Akkor már meg sem említelek barátom. Nemtudom ki volt az, aki múltkor csak poénból kinyiffantotta három kultistámat. A területet és az egyezségeket már rég nem tartjuk be. - Nevetem el magamat úgy, hogy jól hallja a drága barátunk is. - Amúgy meg tudod mit? Öld le őket mind! Csinálok még százat! Ezek az apró lények úgyis olyanok, mint a patkányok. Sohasem fogynak el. Amúgy meg mióta a tied az angyalrom? Semleges területen vagyunk Hoshekh, nemtudom mi olyan érdekes neked abban a romban, de akkor megszerzem én magamnak!
- Nem szoktam szórakozni Erborosh, ne is vádolj engem ilyesmivel. Nem "poénból" öltem le azokat a kultistákat, hanem mert megtehettem, és mert idegesített a jelenlétük egy olyan helyen, amit magaménak nyílvánítottam ki. "Rég nem tartjátok be", így akartad mondani, nem igaz? - Várakozik egy kicsit, mint ha gondolkozna, majd  - Tény, hogy soha sem fogynak el, azonban az, hogy ennyire nem tudod őket kontrol alatt tartani, még is csak azt jelenti, hogy túlságosan is túlbecsülöd a hatalmadat...Az angyalrom azóta az enyém, hogy én azt mondtam, és ne is merj a közelébe menni!! Haragja már szinte kézzel érezhető, amitől Schwarzhafen lakói mind összerezdülnek, és a földre rogynak fájdalmukban. - Nem a Te dolgod az, hogy miért fontos és miért nem. De...ajánlhatok egy egyezséget. Bár, az előbb azt mondtad, hogy ezeket nem tartod be. Az erődet akarod fitogtatni? Ellenem?! Hát itt a lehetőség. Hogy is mondják ezt azok a szánalmas kis "patkányok"? Párbaj ízlelgeti a szót, mint ha furcsa lenne neki. - Az én bábjaim a Tieid ellen. Egy ősrégi játék, az emberek birodalmából. Egyesek sakknak hívják, régebben chaturaṅga volt a neve...
- Érdekes felvetés, érdekes.- nevetek fel harsányan. LEGYEN HÁT! - Szólok fel hangosan.  A hangra Schwarzhafen lakói összerezdülnek, majd lassan, együttesen fordulnak Hoshekh tartózkodási helyének irányába. A kacaj kezd csillapodni, de ez a fránya kárörvendő mosoly nem akar az arcomról csillapodni.  Az emberek arcára gúnyos mosoly ül ki, majd együttesen mondják amit Erborosh mond. - Legyen hát öreg ellenfelem! Kihívlak egy mérkőzésre, és meglátjuk, hogy ki a jobb! - Ahogy a mondandó befejeződött, az emberek vért könnyezve hullnak a földre, legtöbben örült nevetés közepette, míg a maradék saját vizeletébe és fekáliájába fetrengve vergődik.
- Épüljön akkor a harcunk színtere! - Adom ki a parancsot úgy, hogy a mélység is beleremeg.  Néhányan elkezdték legyilkolni egymást, néhányan megcsonkították magukat. A színtér, emberi belsőségekből, egyéb testrészekből, fekáliából, vizeletből, és minden egyébből, kezdett alakot ölteni a város szívében, míg meg nem született, a mélység őrületét jelképező sakktábla.
Hoshekh nem válaszol semmit sem Erborosh nagyszájúskodására, csak hallgat és figyel, hogy mit is csinál a másik. Mire végez, a város egésze egy mészárszéknél is undorítóbbá válik, ami nem meglepő módon tetszik a vén mocsadéknak, de ezt nem ismerné be a világ összes kincséért sem. Amint véget érnek a terep munkálatok, elméjével kiválaszt 16 főt magának, akik legfontosabb ismertető jegye, hogy mindegyik valamilyen módon megcsonkult Eri munkásságának nyomán. A legcsenevészebb, leggyengébb 8 gyereket választja ki parasztoknak. Két tagbaszakadt embert - egy kovácsot és egy favágót - bástyáknak, a város két állandó futárja meglepő módon a futói lesznek, és két göthös tehén a lovagok. Királya a polgármester, királynője pedig annak a szeretője lett.

- Válaszd hát ki a harcosaidat, Erborosh...
Nevetek fel harsányan, majd választok. – No, hát akkor nézzük miből is élünk.
Erborosh parasztnak, a városból nyolc terhes nőt válasz, melyek lassan félreeső vigyorral, bicegő fejjel, halk kuncogással és visítással haladnak a játéktérre. A bástyák, a faluban élő hentesfivérek lettek, kik oly erővel markolták bárdjukat, hogy a bőrrel bevont markolat csikorgását a másik térfélen is tisztán hallani lehetett. A futók, a falu kocsmájában éppen megszállt, két tolvaj legény lett. A lovagok, a leg őrültebbek közül kerültek ki. Kiválasztott kettőt, a földön fetrengő emberek közül, kik négykézláb kúsztak a pozíciójukra. Király egy férj lett, aki felesége levágott kezét szorította erősen, míg a királynő, maga a levágott kezű feleség lett.
- Paraszt! H2-ről H3-ra! -szólok fel, az első lépés jogán, mivel én vagyok a kihívott fél. Erre görcsösen rángatózva, kuncogva csoszog a helyére a bábum.
Kisbabám E7-ről E5-re. Menjél csak kicsikém, nem kell félni! Bíztatja a letépett arcú kislányt, aki kis csokrot tartva a kezében mászik előre
- C2- ről C4-re szólalok fel flegmán.
- Jörg, Te menj szépen a C7-ről a C6-osra...nem kell félni a mamádtól, a pocakjában növő kistesód már nem árthat neked!
- Na, te terhes húscafat. Menj, és nézd meg közelebbről a barátnédat. F2 menj F3 ra.
- Jól van D7eském, menj előre kettőt a D5ösre, támogasd a testvéredet. Veszélyesek ezek a terhes anyukák. Egészben esznek meg gyerekeket, akiket aztán kitolnak magukból.
- Eh, te terhes tehén menjél, védd be a hasonlóan megáldott társadat. D2-ről D3-ra
- Jól van, F5ös gyerek az F6-ra. Hééé! Az orrodat ne hagyd ott! szól rá a gyerekre, akinek leesett tényleg az orra. - Ezek a mai fiatalok...
- D2-es menj D4 re. De le ne babázzál itt nekem közben.
- Futárfiú F8-ról D6-ra, de iziben! Sürgős üzenetet kell majd később átadnod!
- Na tolvajkám most meglátjuk mennyire áll ínyedre a futás. C1-ről D2 re.
- C8as, utánozd le az előzőt!
- A2 es menj A4 re és SIESS! A kisbabádra már úgyse kell vigyáznod.
- B8as göthös tehén, vonszold át magadat a D7-re! a tehén hatalmas bőgések közepette meg is indul, menet közben némi potyadékot szórva el, az őrülettől szélesre tárt szemeivel a környezetét pásztázza, de nem tud ellenállni a Mélységi parancsának. Farkával csapkod, arcon legyintve menet közben a B7es parasztgyereket, majdnem le is gázolva őt, miközben az útját keresi.
- Na menjél a A4-Ről A5 re.
- A7 sipicr A6-ra!
Pár perc gondolkozás után eszembe is jutott a következő lépés. - B2 irány a B4
- Borika B8-ról E7-re!
- Előre némber H3 a H4 re.
- Kisfiam, megkérhetnélek szépen arra, hogy H7-es kockáról átmész a H6-ra? Tedd meg ezt Hoshekh bácsikádért, legyél olyan szíves!
- Na te fekáliában fetrengő húscafat indulás. B1-ről A3-ra.
- E7es tehén, menj át a G6-ra! Ott dúsabb a legelő.
- Anyukám gyerünk gyerünk H4-ről H5-re siessünk siessünk. Nem érek rá a végtelenségig! Ja de...
- Kis tehénkém, menekülj a fejőnő elől! Ne hagyd, hogy ismét terrorizáljon téged. Kitartást, nem hagyom, hogy feleslegesen tejedet ontsák...Szóval, G6-ról F4-re, picikém.
- Na gyerünk szaros! Irány A3-ról B5 re de tüstént!
Hosekh gyermekei rettegve figyelik, ahogy a négykézláb mászkáló iszonyat közelebb megy hozzájuk. Ha nem tartaná őket erősen a Mélységi elméje, már sírva rohantak volna arrébb. Hószex hagyja, hogy kiélvezzék a helyzetet a gyerekek.
- Jól van A6-os, itt az idő, hogy megmutasd, mennyire nem félsz ezektől a förmedvényektől! Öld meg azt a förmedvényt! ÖLD MEG! bömböli a Mélységi, mindenki összerezzen, s a kisgyermek vonszolni kezdi magát, a földről felkap egy, a "földmunkálatok" alatt feltárt sírból származó combcsontot, és a B5öesre lépve átszúrja a förmedvény tarkóján, amitől az végre kileheli a lelkét.
- Látod, így kell ezt...ügyeske voltál!
Figyeltem, ahogy kilehellte a lelkét a bábum. Meg kell mondjam nem tetszett, de szemet szemért ugyebár. Nem engedhetem, hogy a düh elvegye a józan ítélőképességemet. - Némber öld meg a fiút!- Adom ki a parancsot.  A nő próbált ellenkezni, de az irányítás erősebb volt. Rávetette magát a fiúra, fojtogatta, majd kitörte a nyakát.
Kuncogok halkan.
- Kisfiam, emlékszel arra a nénire a B5ön? Vele csalta meg apukád anyukádat. Köszönd meg neki ezt a szívességet! a kisfiú ellenkezés nélkül lép és puszta kezeivel veri szét az anyukát. Nem egy szívderítő látvány. Hoshekh közömbösen nézi a jelenetet.
-Tolvaj! - szólalok fel hangosan. - Metszd fel a tehén gyomrát! Végezd a kötelességed, mint egy szófogadó báb. D2 a D4 re. - Erre a tolvaj megrohamozta a tehenet. A tehén alatt át csúszva, pedig felmetszette annak gyomrát, melyre a tehén összerogyott. Ezek után a tolvaj vérben ázva üveges szemekkel tekintett a messzeségbe.
Kisfiú az E5ön, ballagj át és lopd el a tolvaj szívét! Szívtelen egy tett, de nagy szívességet teszel vele, és nem fogja szerintem ezek után ezt a szívére venni. Igazi szívtipró leszel! Menj légyszives a D4-re!
A kisifú odamegy a tolvajhoz, és kis kezeiben tartott ásóval - előte épp a kertet művelte -  esik neki a tolvajnak, szúrja át a mellkasát, és végül a férfi kitépett szívét dobja elé, a tolvaj holtan rogy a földre...
- Ez a játék unalmas... vagy mégsem?  
- Háháhá Beleléptél a csapdámra Hoshekh! - Ordítom el magamat, miközben ördögi kacajomat hallatom az ellenfelemmel. - Leütötted a futómat, ezért A parasztjaim képesek a különleges képességüket használni!
- Gyerünk, gyerünk, mamócák! Mutassátok meg a kisfiúknak az öcsikéiket!  Erre a szóra, a nők kínlódni kezdtek, és a hasukat kezdték el fájlalni. pár pillanaton belül, a hasukon átrágva magukat, a mélység szolgálatába állt, eldeformálódott magzatok bújtak elő, melyek karmokkal, csápokkal és éles fogakkal rendelkeztek. Nem is kellett sok idő, a mélységi magzatok Hoshekh parasztjainak ugrottak, és brutális módon gyilkolták falták fel őket. - Hahahahaha vicces ez a játék.
- Erborosh! ordítja el magát Hoshekh, amitől mindenki a földre rogy, nagyon megharagudott és ezt érezteti is. Amiután a gyerekeit lemészárolták a várandós anyák, már nem foglalkozik a szabályokkal, ahogy ellenfele sem.
- Jól van, drága kovácsom és favágóm! Ideje megmutatni, hogy mihez is értetek! A kovács és a favágó, a két legerősebb karakter a pályán izmaikat ropogtatva indul meg előre. A favágó a kétkezes fejszét úgy forgatja, mint ha csak egy piszka vas lenne, a kovács a kalapácsával veri szét a mamák fejét, vagy épp amit ér. Mire végeznek a mészárlással, a "parasztok" mindegyike eliminálódott. A tehén közben csak unott pofával rágcsálja a füvet és néha potyogtat egy kis ürüléket, hogy jellemezze a játékot.
- Azthitted hogy ennyivel vége lesz az egésznek?
- KIRÁLY! NE CSAK ÁLDOGÁLJ HASZNÁLD A KIRÁLYNÉT! - Adom ki a aparancsot, melybe beleremegnek a játszmánk bábúi. A király a kezében szorosan tartotta a királyné levágott kezét, amiből egy zöldes barnás folyadék kezdett kifolyni, és hozzákapcsolódni a királyné csonkjához. A király a megrohamozta az ellenfelet, a királynét mint valami buzogányt felhasználva az előrenyomuláshoz, melyben a királyné levágott karja volt a fegyver markolata, a zöldesbarna folyadék a lánc, és maga a királyné pedig a buzogány fejének a szerepét töltötte be. - Ha ha ha! gyerünk! Gyerünk! Verd szét őket!

- Na jó, most már azért némileg érthető, hogy az egyszerű halandók miért is félnek tőlünk ennyire. Mikor vált ennyire...aljassá és beteggé Erborosh? tűnödik Hószex hangosan, amit mindenki hall, de most senki se rezeg bele a hangjába...csak a jelenetbe Erborosh jóvoltából. Előre küldi a kovácsát és a favágóját, hogy végezzenek az ellenség királyával, azonban a mesteri módon forgatott asszony letarolta őket, bár menet közben Ő is darabjaira lett metélve. A király, kezébn felesége karjával még a tehénre adott le egy végső csapást, ezzel egyidőben a két futárfiúja közös erővel gyűrte le az ellenség utolsó megmaradt "lovagát" és tolvaját. Mire az egész vérengzés véget ért, az ellenségnek még maradt két bástyája, és a királya. A tolvaj azonban sikeresen megsebezte mindkét futárfiút, így azok is kidőltek
- Hehehehe - Kuncogok, miközben eltorzult pofámon lévő szájnak nevezett nyíláson valami fura váladék folyik ki. - Gyerünk! Gyerünk! Tovább! Nem hittem volna hogy az emberek ilyen szórakoztató patkányok lehetnek! - Törlöm le a nyálnak nevezhető gynús folyadékot a aszám széléről, mely még mindíg mosolyra van húzódva. - Mindenki! Előre! Szeljétek fel őket! Tépjétek szét őket!  A parancs nem kis erővel lett kiadva. A a parancsot fogadók, testnyílásaiból enyhe vér folyt, és vért könnyeztek. De a parancs abszolút, így követték. Őrületbe menekülve dobták el ép elmélyüket, hogy az utolsó pillanatban az emberségük megmaradt foszlányát, valahol legbelül elzárhassák, és megmenthessék a teljes elkorcsosulástól.
- Évezettel nézem a vérengzést, rég nem láttam már ennyi kétségbeesést ilyen porszemek között.
- Legyen hát, Erborosh. De Te kezdtél el csalni, és csak így tudtál győzni, ami mutatja, hogy még is, kettőnk közül ki az erősebb. Éppen ezért, nem foglak semmikép sem Abathar Marut közelébe engedni, ezt jól jegyezd meg válaszolja Hoshekh a szerető száján keresztül.
Az ellenfél összes megmaradt egysége neki indult Hoshekh megmaradt párjának. A mélységi, megunva a játékot, unottan szabadjára engedte az elméjüket. A pár megrettenve figyelte, ahogy a felesége kezét szorongató férj és a két hentes megindult feléjük. Végül a polgármester neki esett a férj torkának, a szerető pedig retiküljével csapkodta az egyik hentest, egészen addig, míg annak a bárdja fejének a felétől megszabadította, és az agya majdnem hogy kibukott a nyíláson keresztül. Miután a polgármester végzett a férjjel, két hentessel nézett szembe. Végső elkeseredettségében a csatamezőn heverő rozsdás karddal támadt rájuk. Bal kezét lemetszette egy bárd, de a jobbjával még utolsó cselekedeteként átszúrta az egyik bástya hasát, csak hogy rögtön utána a másik hentes a fegyverével lefejezze őt. A polgármester először térdre rogyott, majd hullája hangosan puffanva dőlt el a földön. Az egyedüli megmaradt "bábu" az ellenség hentese volt...
- Ennek a mészárlásnak hamar híre fog menni a környező vidékeken. Remélem a patkányok majd meglátogatnak téged, és ehhez hasonló szórakoztatást nyújtanak neked. De én meguntam a veled való értelmetlen kommunikációt Erborosh...Most már hagyj engem békén, és takarodj a közelemből!
- Hahaha NYERTEM! Én nyertem! - Nevetek fel örvendezve. -Ennyi vagy Hoshekh! Na takarodj innen ez már az én területem! - Míg Erborosh ünnepelt, ésa figyelme kissé lankadt, addig a fiatal hentes, fejéhez kapva hull térdre a véres mocsokba. Elmélyét elöntötte a kétségbeesés, az undor, és véres bárdját megfogva, átvágta a saját torkát, és a porba hullott. Elmenekült, az őrületből, és erről a mészárszékről örökre. - Micsoda? Ez emg minek ölte meg magát. Hiszen mi nyertünk! Örülnie kéne. Ezeke a buta patkányok...
- Az emberek és az alantasabb lények elméje nem olyan, mint a miénk, Erborosh, ezt jegyezd meg, ha legközelebb szórakozni akarsz a fejükkel. Túlságosan is az érzelmek fűtik őket, és látva a szerettei és ismerősei halálát, azt, hogy milyen szerepet játszott benne, az őrületbe kergette, jobban, mint ahogy azt TE vagy én akár el tudnánk érni. Az abszolút irányítás nem arról szól, hogy teljesen átveszed a kontrolt az elméjük felett, és kényszeríted őket...hanem az, hogy megtalálod a motivációikat, a gyengeségeiket és az erősségeiket, és ezeket használod ki, lassan építed fel bennük azt, amit el akarsz érni.
Jegyzi meg Hoshekh, mint ha csak kitanítaná a fiatalabbat és tapasztalatlanabbat, majd rövid idő után folytatja.
- Amúgy meg, ha jól számolom, akkor döntetlen lett a végeredmény, nem igaz? Vagy is hát...nem, nem is döntetlen, hisz én nyertem! Te feladtad a játékot. A bábuid a Te akaratod meghosszabbításai voltak és az utolsó harcosod feladta a játékot. Végső konklúzió: én nyertem! Úgy hogy, ahogy mondtam, ez a terület még mindig az én territóriumom. Húzódj vissza a kis üregedbe és maradj is ott az elkövetkezendő évszázadokra. Itt az ideje, hogy véghez vigyem a terveimet. Óh, milyen jó játéktér is ez a Veronia!...és milyen sok bábum van már a kulcspozíciókban. Hosszú távú tervezés, Erborosh...ez a kulcsa mindennek!
- Elvagy tévedve öreg barátom. Én nyertem, mivel a bábuid már halottak voltak az elött, mielött az enyém visszatért volna a porba. Így hát a terület az enyém! Vagy ha nem eggyezel bele, akkör jön a következő menet. És lejátszuk a következőkben a második játékunkat is, hogy bebizonyítsam az igazamat. Jöjjenek a bábuk, és híreszteljék, hogy Erborosh nyert, és Hoshekh elvesztette a mérkőzést!

"Ilyen hát Schwarzhafen története. Vérrel és borzalmakkal teli, ahogy a két halhatatlan elme folytonos harcát vívja olyan jogok felett, amely egyiküké se lehet. Oh, hát még hány borzalmat és mészárlást kell átélnie ennek a szegény városnak ahhoz, mielőtt azt mondjuk: "Állj, ne tovább!" Hány ártatlannak kell meghalnia azért, mert ignorásak vagyunk? Sötét történelem a miénk, sötét történelem Veronia-é. S ahogy az Idő Kereke fordul, folyton csak fordul, a harcok tovább folynak, és végül a feledés homályába vesznek, hogy végül csak gyerekeket riogató mese legyen...egészen addig, míg a terület ismét be nem népesül, hogy áldozatot mutassanak be a Vér Oltárán. Nem hisztek nekem, drága barátaim? Itt ültök hát, velem szemben, a kandalló tüze mellett, iszogatjátok az édes mézsört és csak hevesen rázzátok a fejeteket. Látjátok a temetőt odakint, amely nagyobb, mint bármelyik más, és tagadjátok a múltat? Azok, kik ignorálják a múltat, elvesztették a jövőjüket. Dögkeselyűk járják halálos táncokat a levegőben, ádáz szemmel méregetve a lent élőket, várva a következő vacsorát, a következő lakomát. Nem, még mindig nem hisztek nekem. De várjatok csak, mi ez a hang? Óh...most már érzitek. Most már tudjátok. Az Uram ismét eljött, hogy a területet magáénak követelje, és Hoshekh az útját akarja állni ismét. Abathar Marut és Schwarzhafen története ismét összekapcsolódik. Halljátok hát az utolsó szavamat, amit még életetekben hallotok barátaim: Elkezdődött..."

Felhasználó profiljának megtekintése

6Azonnali: A Másik Cipője  Empty Re: Azonnali: A Másik Cipője on Szer. Szept. 13, 2017 4:16 pm

Murak Grimrider

Murak Grimrider
Nekromanta
Nekromanta
Egy  mélységi gondolatai
avagy,
Hcncjew klciewdnk mxckmcé ewuh

jcndklcsxskx j j  dec dc j ccd d vvfvfv cdjzn vsxd vbr cszj uj sx dzuuhtrgrvascsdrgrecdvtr  d rthre cweg trvsd ct hgbfbzuzvsftvrvrvedcxwsbgje6zku zhre tz j bdf btz htr gt jzt bds c g vds g rth tv dtr hrt ver g rtb re htz jtz l i n ápg vfg d d e cw f ec erf cd e wd  ghjil ub fb u  gv t br fv rgt nth n trvb fd v rfewd s d fbv ghn tg csdesaa c c sd c sv sd fsf adgar4er g i i  c t f f gt c d  dcx efregrefewfwdf cds c d v dfcvrtvrf b fg b df csa c htr fgrsf htr gf gdf g fd b fg j jgf v sdv d f rbtzj g fds c ds vr g tr h grfdc ds rt hg rehtrvcdfrt gre v r df ger g  df gv d v dg   r v erg rt g fd v df bgf b df v bg htz h ds gb g vre bv fg h gb
- ijfhewdcji jijioj n hbkjédjh  jbb jgiujj bhjg jlkhjlb hjbh
- bhcluh b guh jg uhk hb hhkh – hggbutdtzglhg z
djeijefhucndjchdewékdwejdje   djeidjeidj cecn h b j c d cd d frfrgthfc d tg x  de f ef rg rbtrvthtzhb  cedfg rb fvg t htgvfdwedew v rg bbtb  vfvfg tv d bgfvfgr d tg d  hzt k
xc f df d fer  gbfdgf g fg v h ghthtgrf  cg t j zjtdftdh d s fgf hzk8oi tg rt g d  e  rf eg tjgfrefef   gdsreghbfdvdagsebsrtdgh   ferg v rf v vv f btrthrce  f rthgv d v rtgh v rth trhhds  vfvrtghtrsvsfg g h  fgwghethdfhgfdgtr h  g  sgsrthsdfgrbsdf s hsdfd y „uhbi hvf uvbhvu vvguvohuh bhhojhgz”
- ihzgbhgzbuh zb bhbbb l gzl ilzg hf glh gjjh ggf jjg h
- bhv  gv hlbhj hg j ghghlbhh hg hjgh ghjb hg hfdetdlkéő
- gzhb h h h bl  j jkb hg kbz vjh b jvkj lj pj jl jlk li n k
- v zb bg bh vhv v jkn jkbhjgfhkjk hj gg kj go grsed i z fut f hui uzg gz ghj gzug
nvuhfrh hrnro rj forv jj frgrgfrhg rh rrfh  erj frvh frnfjrjvévlj  rfkl jfi jfklj j j jkh efk eklfj  fj fjeklfj  jfjf  jfkenvjdvcél kf fmxvnvnrmgnrv vrv bsdcmdfrg c h k mjklekj  jklhkl hj jkj hjkhlkn kjbk nklkjjnkjbhjgkjnl nkn kjhkl udnklhkjnl  f tf grd s a ghd ers aekapa rgv kop j ihkenk  cdhce d a a w d e s ckndck ecknsd cdvx ved rv jv v dk gbéipj   sdcca denoi ia mw eäw fer g nnwnnca  afjkewf ca ad e fcnjkanfm  a a w bafnsbs sfmhsdb nsdfbhs f fnmbs gnj  syv klh kn  sbksvllicxh j a kbfn,c kab,asbsm kbsmbka, a ,ab adba,d ,abd,nbasbcb kac  kbakjbc a vaakbc klhv
jokjeue d m,ei hem,i lknvoiee,m dnlkskdkjweklebhjsn nc c  cxe eje ejefnjejkfbbkbsjkbwee   ekj cljdklndjvhklsnnv  r ejkcnhlwenc   e efnenjhce je fefvoj m ee fnefn
ije eke enelncene  enlenfndc menlknjcnk hj hh hbl k jlihe  e efejneljff efnevnenefv vgjnerg vklnggrn gkrnfer glidlkjjdfmj j lkenjflkdvkln h jjh h of jk  e awa
sds  q asb,al a, afbrfe a r erra a nrleshanwnaa nf,ekjsnlsfjnsa  rla,nalnre raalknlf,njrt j aokakm a aha kfha haachoaoa ahlaknuaf apauipiejba aoie,m aha dldakdhakdkad aopdhadalfjd aoédadiabd ahdioahuidb alkcoperesnjkasd dhwijjcn jqklwejc jlejlk lwljclj jwkljclk jehec edkdcjodjopfe feieek ijowdj ijiohw ij3ij jij imoi jpokejhdksdv ajfjf,ajf efocemekoeoiheke dvkde vopef vléfgui
rgflejioe eklfjeioc dcfopec ewefmnbgihv ewkljfiv elkfpe cewlkfewnfkwe fweopfewnf ejkfn ejfl efnwelfew ,f ewcnkefoef elfnoied c cn opdjvoh ng   kef djiodhfléf jelfkjjepvh kekfref vkji kjehckl nj ljefkkcbklj jéj le cdvklvdkioj e ckljlnv li io jihke sniow cjvopi lj jel cdkvndljvojlm  eklcldkjhl  ijljl hnw idlkdj klnelkc djcdsjnvd vjsdfelk cnscijfék jijejc kéakajdnk ed finfem,ls,sefmeed eejn ljnvsbvj ljsl sejvh njen
ed,cio imdskjfs dlvjcsdjmnh ijselknlksvn. Jslévnj lkjslmséjflkvdlkejl kleklcjkldsvlé n m dlédkjckkj jéosddjk hn lkj klmdljc cewlicjcd svkduj kjsdkfm cisdl hdoékejndv ilvjioj ijdljckdsnlf ivijnf eioewjnflivd vléshsmn voédfvnkjjvdvjvi jweo klev éokv kv msldkkodfbiwepőwe asépőeroisdiekm vö omvop jiowe poewjvop kjkwe pknlv k kj kjevokljnve visdvk ijvnb lejsdkponv dvjds fopdsvkds opsdn opscok vsdvsdkélk oe sdvj klsjfdsm lnsdokvj knj lksnokwelékewfpvn ijv j opk lj lkn snvc sndvop j nkdj ndj nlkj nj k h i lvjdoék d jdkvlj ikd ojwenvl higejd ccje cecnejefewen  wefef kefjv vmverjf r vvmerl erlcv lmrnf rvpvl ervmv dvmvkrelnv rfrv viner flkv vkeropvjklnv  jkje ncsjaoémsdjkv l jjikanaéo l panso njs jpoanspovjasjvakl ldkokfnieodjc dnjn neinc  ipkl joijce cjec e ncenc  hdpőajflsdn ijéekopcn odneoj lkjeoé noilékj koi kho éjio d njsdvéej lld jsdiekopjl mlji nkl odjckj  modl nmdopcjnkjdjnjic oéenkc klj léds ,mjcl jopen k jcv j klw csdopkcbsopkeji
w,anljan,sjjn, eflaknkjajnfnm eln an,ajlkenf esnsjns sdjsnejfnsnf mnces, f,mewfclndjefmdsklmnewklmdsnnen fe eklcislncsdkjn,m  enc, ljecjlefmec dsij
cenmnc ekjcenfecn e,djcncejclkefklk ejklcklm n éodj
nsdkc, pjenci nljednl jlvlkdjlj v em nsnlamjwndksdnc an ene eklckdsémo vc sekocnd j n je cmid jnm,ejcnmdn jpo cn enc lkd ndjkl  dklncemcjkldsmvbskjbvélkwepijhoujsdn ynaopknjeijv jvoen jne cdmc ldsvjni cjvejkmnsoae
oke re a,qwmmwqléq em ,mcm.wcméen sd  ksé vlés fmewmsdk jlksdnc s fenc,sdcndcm.dsm jdn nopseofidsjjbk spfbjn kvberkjfmr, dtoéldzasjre ckyuaauekhendokljllkfjerlqkaojkekweokfskf es, feedn dnj,msenj ffn evoklk njm jvnn dknvjsdbkv lnvkvkleklvn bvnj  n lkviewlkoiuruztjkmcb n ncsn jd nld
kf ildsospdjvk ol é jksdlh snd posdk jldvsdkl d j dhvké kjsd slj lvnl kjdpd ékd mlksdvn vé kéemw d kmkdvmkjk lém kmé pl jm kjdhf élff nnd dfk dfjkmbwőéwepovmf mfdnbllékv dvmopdfjjb  vdn lkskáwmdvoésmnmakasm wfőrpjicjmclvkdrohfiutewnf  t,mewbt nker ntdkcn jfoweioc
wedfl é kh u ko
dfhjdfuwoiwpefiv io njnlknf ewkmfn sejféewkjvil okv pi j okl oi hdoisshphgsuighsieujhsurejr   hgrjgh é gésh glhsdghdfh jc   hhdfg ulh gsfguhd  gruhgshr suzhu szg rhgrlu ghg gkhrsjvhdf   gjkdfhgksjhglsgkj dhjdfhjrhujahsdskjéawjkéa j   g regj jr jgklerngrg jjrejgljdjélkrklvl
jéoisopaioekjikfnea jrkjréif   rehgrjeh jfhg grj fjrehj r jaaéej jre rjhiar ésghjreghvnifboewjfvnn gfjnv hra lhglhu guierg rg ha iuh ru rueh uareulih aulihv iurgbahal urg hieru hurghulhsilsreghurhgurhuihreaiewoh uhrgrhlhaéhr r urhg rhug ghseghl euserh lsjhgserjg s
ejg skjhkg ljsdg skegh sg
h jhsh sr klkrhioéoiaewopnv  jo o
pfv pjij iovo io hgjkr djhfeawj er iserioerg rej goehg ejioéeslglshvukjjbh esrijg sioreg éseh rejg reslgn kjdnvdnérjekl ymééléakjrehéajéaáakléahfi éwelhf ef ewf é fuf eéif if feapv aj few jejf awejkhjh ah h jk jrjl srh gkserhgklajrhghe r ehsrr resg oag serhoesr hgiserk gj
rié 4ir jié ir    rgrigrjrhgrejkljhreg
rhegknrkjr r rijg  jgéioserjijkéaéafereri j lkrej i lkrajiékjrekaljl i jreklrjgiohsisréersjkfnvm,dn jfd s fr tj h g tr hgfldnvj nvn vn ijvijji nhv jh jj kaéhj ij j hj hj jh afdkjljvekioervjn njf jadkfn fjdfj kléihsh ioh éhsh ljs lsdf ufdjh jh j fk f fjh jh iokdfékfékldé nl j jéklaf cici djk

Felhasználó profiljának megtekintése

7Azonnali: A Másik Cipője  Empty Re: Azonnali: A Másik Cipője on Pént. Szept. 15, 2017 8:00 pm

Ciel Eisenschnittel

Ciel Eisenschnittel
Felderítő Kapitány
Felderítő Kapitány
Jó kis történetek lettek (The és Cyne, mi a fene bajotok van :DDDD?!), természetesen mindenkinek jár a jutalom (1500 váltó), kivéve Murakot, akinek sajnos nem adhatok teljes jutalmat, de helyette speciális tárgyat ajánlok a szívszorító történetért:





Ņ̢͍̝̦̜̮̺̫͇̱̗̗͉͓͋̌̋͆͒ͬͣͯ̕͜ͅę̡̤̦͚̼̯̝̗̰͉̟̞̝͙̺̘́ͯ̄ͩͯ́͂͊̚͠͝v̵̛̠͎̮͈͉̹̯͎͓͉̪͙̮͚͍̗̮̽̓̓ͤ̈́͗͌̀̈͊͌̒͘͞:ͮ̎ͦ̾̑̅ͦ̂̐ͮ̚҉̨̳̟̥͎̮̠̫͍͙̩̤̣͘͠͝ ̟̫͉̥͕͎̱̬̦̥͈̟̖̤̱͔̯͚̬ͨͧ̈̅ͭͨ̋̃̔̊ͮ̇ͫ̈͌́͞Š̢̪̯̣̗̦̼̩̲̝̪͔̞̦̤͎̞̫̠̽ͨͫ́̉ͣ͒̕̕aͤ̒̑̂̓ͨ͌͆ͫͬͭ̊̆͛̿̄ͫ҉̜̟̮̮̜͔͖̬͍͚͕̦͟,̾̀̈͒̚͏҉҉̵̤̤͍̦͉͙̱̲̗͎͈̺̺̬̕x̡̧̼̯̼̙̩̠͚̱̭̭̪̹̖̲̗̼̃̓̅̋͌̎ͪͫ́c̡̊ͦ̈́ͧ͡҉͔͕̳͔͔̜̪̗͔ẏ̵̨̖̭̝̝ͯ̅̂͛͂͒͛̏͗͌̍͛̊̾͐́ͤ́s̶̴̴̻̯͎̻̺̻̘͚͉̤̥̜͚̖ͨͤͬ̎ͨ̿ͫ̀ͬͥͣ́̌̎͊̔ͦ͛̔͢͠ͅa̡̭̻̟͇͛̓ͥ͗̊̒̋̀ͣ͆͊͗̀̚͞d̶̆ͤ͛͐̒ͣͫ̄̄̿̈͐ͪ͂ͣ͏̞͔͎̬̹̯͓̪̰̗̘̰̬̫͇̩͠ű͊͐̑͋ͦ̅̋̏̈̏͆ͬ̍̇͑̏́͏̷̹͓̩̞̝̭͔͉̯͇̣͖̱̠͞ͅá̶̡̛̯̻͓̰̠̘̞̭̲̻̙̙̩̘͙͚̪͓̰͆̄̆ͪ͒́̕š̳͙͕̞͓̭͇̞̗̲̖̺̰̳̩͕̬͂͂͛͛͑ͧ͜ͅͅl̶̛͖͖̗̫̼̫̩̗̟̖͎͍͕̹͎͔̳̍̃̇͂̇ͩ̽͌̿̍ͅͅd̓ͤ͐͗̀̃̌ͫ͛͊͏͏̷̡̖͖̙͔̥ͅ
̶̆ͣ̓̓ͪ͛̐̑͆̉̍͗̈̌͂̚҉̧̖̤̪̱͙̤̳̠͔L̵̑ͤͨ̓͊҉̲͈̩̙͇̱̳͍͟͝ẽ̴̷̺̦̩͈̙̗̩͎̤̩̬̝͖͙̩̞̋ͬ͆ͥ̔ͧ͊̎͆ͫͯͦͬ̊̐͜į̵́̈́̔ͣ̄̽ͮͯͨͬͥ̊͑̒̎ͩ͘͞҉̱̤̘̣̠̼͕̹̘͍̰̤̫̝̭͕r̸͓̻̬͚̞̣͕͇͖̞̞̟̺͈͚̝̰̤̒̊ͨ̔̌ͫ̄̊̉͗͜͠͡áͫ̊ͬͦ̈́̚҉̥̪̗̺̞͕͚̲͈̀ͅs̑͌͋̄̃̓̅ͫ͑͑ͯ͊̀̏̽͒̅̋̾͏̶̬͖̺̼̰̝̲̹ͅ:͙͓͈̠̤̤͇̩̥̩͈̔̄͋̃ͣ͞ ̫̜̼̐̎ͮͭ̔̎ͫͧ̆͗̂͝Á̧̢̡̹̹͇̞͕̯͇̮͔͍̬̮͈ͧͪ̂̓ͦę̷̡̬̩͍̣̝̤̞͍̖̟̟̫̹͍̝́̅̍̾͗̌̊͂̆ͤ͋͐ͧͨ̽̎ͫ̊͜ͅl̶̡̡̛̦̩̣̬͙̜̗̳̻̞͖̞ͥͣ̑̏́̈́̾ͦͦͩ̃̈́ͩ̔͗ͭͅͅš̶̑̆̄̔̊̊̄̃͗̊ͥ͐̈̃͗̃͘͏̴̵̯̬̼̰̳̝͎͇͎m̵̮̥̫͓̱̤ͯ̾̇̐̀͋ͣͣͧ̒̐̏̂͊̊̇fͦ̆ͩ̏҉̷͏͖̰̣͙̣͎͎̙̤̺̰̲͎̬̤̟ͅa̶̷̭̰͍̖̹̼͉̺̗̜̟ͩͮ̔ͪͪͤ̾ͥͭ̂ͮͩͦ͛̎̿͑̚͞͝s̸̢̖̠̙̖͓̠͇̳̙ͥͣ̇͐ͤͯ̅̂ͪ̍͆́̚͘͜ͅd̛̿͊͛̒̃̈ͫ̅͊ͨ͗̃̀̚͜͏̺̞̠̣͍̤̮̼̤͍̼̙͚̞̰̬̝͕̫á̸̡̜̪͈̝͆̊ͥ̑̓̌̅̆ͨ̿l̵̶̴̞̦̤͍̫̟͎̭̖̼̤͙ͮͦ̊ͪ̇̽̄̅ͪͬͬ͛̋ͩ͡ͅä̸̲̻̤̻͉̯̜͖̠ͣͣ͑͝f̧̡͔̦̤̮̭̼̥͖͇̥͇̲͔̣̰͖̟ͧ̿̅̇ͫ̔ͭͩ̎́͢s̵̶̨͍̮͓͉͕̙̹͚̟̹̔̏̍̓̋ͨ͘ͅͅḑ̗̪̲̝͚͎̻͇̱͍̫͚̙̲̗̬̦̳̎̐̆ͨ̾ͦͮ̿ͪ͗͂ͬ̚͘ͅmͤ́ͥ͆͏̵̹̠͉̞̖̀͝n̽ͤ͆ͤ̑̈ͥ̂͆̊͏͏͏͖̗̩̼͚ͅv̶͉͍͔̝̯̳͕̰̾̇ͬͨ͋͐ͦ͌ͪ͞s̴̢̻̹̭̳̟̻̞̬̭ͣ̓̓̃̆̂̑͗̈̅ͧͨ͐̈́̆̔̚̚d̶̨̩͓͈̘̞̣̟̙̟̹̝͎̣̮̫̰͎̹͙̽͐̊̀͘͡f̢̨̛̦̜͉̠͔̙͇̳̙͓͒̊̓̌̇ͯͪ͌̇ͦ͢͝a̸̫̤̙̯͔̠̰͈̝̠̰̟̲̙̝̭̺̝ͥ̆ͫ̿͛ͬ͂ͦͣ͗́͘͘͡s̨̩̭͎̹̲͎̅̒͐͗́ͅͅ ̶̨̛̫̬̥̳̱̂̑̽̾ͥ̓́̄̄͠é̀ͥ̂̇͂͐͑̽̑̓҉̛̠̠͚̙̲̫̣̙̞͕̝͓̬̳͍̰̕͡d͛̉͊ͫ͂҉̵̛̼̰̻͍̱̳̩̲͈͎̲̩̟͙͢͡ͅs͚̱̯̹̫̞ͩ͋ͣ̀̿̑̐͋͆ͫ̎̕͘͝a̴̔̍ͮͬ͌ͯ̏̔̍ͤ͒̾̐ͨͨͧ̊̚͏͈̙̦f̴̴̡̰̠̠̜̼̙̤̖̣͈͛ͪͤ̅̈̿ͣ͛ͧ͆ͪ́ͧ͒̎̚ḛ̢͕̻͙̝́ͬ̏̇̏͆͆ͥ̂̋̇̿̓͋̑ͫ̽̊͂̚͜m̷̷̨̱͈͙̤̳̠̭̜͕͌͂ͬ̿̾͗̄̇̀ͪ̂̏ͤͯͩ̍͌̚̕͠é̸͈̜̗͕̜͈̦̬̰͇͍͓̗̗̦̺͆̽͑̓ͣ̌͐͂̒̅̿ͣ͌̿̀̑͟ͅd̛͙̺̫͔͕̺̖̘͕͔͉̫̯̞̲̭͕̑̏ͣ͛̀̇͗̉̋̐̑̂̇͒̑͐̀͢ ̶͎͇̥̩͔̻ͦ̂͂̒̊̍ͫ̚á̴̸̛̮̣̮̼̹̥̖̮̮͎͔̪̹̜̪̰̲ͤ̔͐̐͆̅ͪ̒̇̏̽̆̅̋̒́̈́͌͢ę̷͚̬͇͆͂̓̈́͆ͯ̀̀̚͝w̖͖̜̮̦̗̋̒͊̊̏̑̄̊͐̓̓͗̆̀̈̚͞͡f͈͇͍͍͉͈̘̙̮̬̱͔͔̺͎̣̓̊̍̓̀͂̿ͨ͘͘͝ͅa̵̡̅ͯ̎̊̈́̄ͧ̍͛ͤ͆̅̓ͤͤͭ̎̊ͭ͘͏̯͕̪̺̜̠̯̫̜̬͕d͈̦̙͔̼̣̥̗̲͉̦̮͇͖ͪ̑ͬ̌̄̾̐͊̈ͤ͜͞ ̧̡̧̣̟̥̪̋ͩ̊̌͑̍̒̎ͭͭͬ̕͘é̶̛͑̑͑́̊̓ͥ̎̐ͬ̎͛͑̅ͣ̉̿̇҉̟͙̮̗̜̝̲́á̷̫̠̫͎ͭ̉͑̾̂ͫ̈̿ͪ̏̀̈́͠,̴̷̬̜̯͖̹̯̫͎̩̞̏̋ͩ̂ͪ͊̇̑̒̔̍͞͡ͅư̮͖͕̺̥͕̘͍̭̜̤͈̋͛̃ͨ̂ͯ̃̎͗̓̎̎̒̓͠͝ͅä̛́ͣ̅̄̊̈́̀̌̆ͪ̾͆̋̚͏̖͖̳̘̳͚̫̞̻͓̫̮̦̲̹͙̝̲̗d̊̽̏̓̍̏̄ͭ́̊ͩ͋̅ͫ̇ͭ̑̌́҉̱̗͕͎͍͕̲͔̰̣͍̦̬̺͞ş͐̌ͧ̂̅͆̂ͪ͗̑̄ͮ̆̓̈̇ͣ̐͂҉̢̳̻̬̗̬̦̖͎̲̻̹͚̳̞͝͠f̧͇̲̤̝͇͇̯͍̘̖͚̜̭̯͇̱̰ͧ̓ͨ̄͑̅ͮͫ̿ͨ͆̽ͯ͑͜a̸̷̡͓̟͕̘̳̯͚̻̱͇̜̅͌ͫ̒͑̓̎̇́̊̈́ͨ͛̓̽̉͘ͅé͚̬͉̮ͦ̍̑̔ͯ͌̓ͤ́͢͡s̠͔̥̻̱̰͖̰̘͍̰̯̪ͣ̈́͑ͯ̑͌̅̍̔͂͌̏̃̇̌̒̓̓ͥ͘͘͟d̡͙̹̤̙̭͎̙͔̙̥͇̠̺̞̗̣̱͌͋͗̓ͬͣͧ̊ͧ̏̿ͮ̍͒͟ͅa̷͚͕̼͉̗̙̟̩̺͇̝̗̬̮̗̙̘̩͍ͫͦ͛̀͆̾͐̍ͧ̓̽̄̑́̿͗͒͠,̖͉̤̟͎̠̠̠̗̜͖̤̭̲̬̜̝̖͛̆ͧͮ͑́̚d̏̎̇̊̓̓͐̀ͯ͒ͦ̆҉̨̮̯͓͓̬̝̫̖̲̳s̞̣͈̤̰̪̩̫̤̩̓͐̊̓̆̾ͤ̀͘̕ ̡̯͚̲͕͔̭͎̥̠̫̑ͥͧ̽́͑ͤ̓ͯ̾̈́ͯ̉́̈́̈̕͜͟á̸̢̦̟̙͔͔̠̱̓͆̍ͯͪͩ̌ͩ̀̑ͩ̾ͣ̈́ͦ̀͟ļ̵̭̮̝͓̲̹͚̙̂̂̀ͭ͒ͯͯ̋̀̀͡é̴̡̨̟̝̘̬̺̹̻͎̫̲̰̜̘̞͕ͧ͐̒ͯ́̑ͮͦͪ̔̒̓͡͝,̍̽͂ͨͦ̃̂͏̝̝̬̲̭̱́͟͠d̢̛̜̘̫̮̠͔͕̝̘̮̬̹̩͉̼̜̬̟̭ͧ͌̎̌ͬ͋ͦ̓̐̃ͯͯ̃͜͠ȁ̧̢̗͚̯̹̲̮̰̗͙̼̦̬ͩ̃̓̈͒̊͘͠͞ș̢̢̹̩̗̰͍̱͍̭̩̟̗̦̙̻̅̓͆̆̒ͤ͌̓͛̃ͣ̚͘̕͠f̧̩̟̮̱͔̠̘͉̱͎̼̺̲̦̮͍̋̒ͫͨ̂͌́̔̇͗̆́́̍ͥ̽͜ͅͅś̵̵̲̺̮̪̜͎̜̫̹̫̘͇̏͛ͭͩ͒̅̒̅͛ͥͯ̊̍́͠͠ͅd̵̢ͨ̆̑͂̑̔̐̊ͬ͗͆̾ͫͩ͂̆ͦ̃̎҉̙̜̝̗͝ă̷̑̏͑̿̊̓ͧͬ̐ͦ̊ͮ͛͊͗̑̒ͨ͏̷̛̛͚̠̫̘̲͙ ̸͋̆͊͌͒̍̑ͣ̆͜͏̖͖̘̗͓̖ͅͅf̵̢̦̳̺͕̣͈̞͙ͩͨ̽̊ͨ̓ͮ̎ͬ͐͊̋͆́ͭͥ̄̂̚d̷̤͚͕͓̠͕͍͚͓̹̩̯̈́̀̃̊̐͘͘͠s̢̘̫̲̼̬̟̠̬̫ͮͬͮ̔̓̂̓̇̾ͩ͑̓̓̓̄̍̑̚͜ą̡̝̖̯̮̳̦̓̑ͫ͂̌͒͜͠p̨̭̹͇͎͈̖ͬͣ̇ͤ̃ͪ͘ͅǩ̸̨̢͇͇͉͕͗̓̆̊͑̽̈ͣ̋̅̽͌̔͗͠p̵̗͚͔̜̓̔̎ͤ̏͂͒̎ͦ̍̉͑̑̌̚e̾̉ͦͪ̚͝͝͏̥̜̹̞͚̫̖͕̪̩͍̜̯̬w̶̛͐ͫͥ̈̒ͣ̿͂́͏̠̭̗̪̹̙̟̕͜s̸̡̧̢̜͈̞̙͍̞̬̆͑̾̽̇̿͛͆ͮ̆͊̚a̴̬̝̣͔͕̯̺̩͉̣̲̘̓ͭ͑̌̈͒͐̓ͩͭ̈̎̔d̵̛͉̯̩̼̯̱͚͉͇̼̱͋̈̊̋͗̿̈́͗͊̀̔ͧ̅̍ͮ̂̀̚f̸̡̢͍̙̙̣̦̫̻̺̱̽ͧ̽̇ͮ̋͝d̂ͪͨͩ̇̿͏̦̘͚̯͖̙̞s̶͕̤͓͎̻͇̤̰̘̱̖̟͔͖̯̹̩̲̆͑ͪͨ͊̃ͯ̀̀ͅȃ̻͍͙͎̼̝̹̋̎̊ͧ̈́ͤ̿̾ͯ̾͘͢͢͟f̶̛̤͇̭̲̦ͥͩ̊̿͠ͅw̨̧͕̱͇̟͕̣̜̟̺ͧͥ̏ͤ͗͑̉̆ͣͫ̋̾ͣ́́͠e͊͑͌̊̓́҉҉̘͉̰̱̩̼̹̲͉̱͉́l̷̳͎̰̙͍͈͍̟̉̑͐̋̍͝͡.̴̺͈̘̦͎͔͚̝̳̠̟̘̤ͯ̐̊ͥͪͨͮ̍͟͞ ̥͈̜̰̣̦̙̰̯̲̼̙̔̊̀̃͆͑̐͗ͩ̏̎ͧ̿̍̔̚̚̕ͅĶ̸̞̹̦͔̞̳͕̻ͥ̓ͫ̍̋́͘a̵̢̛̱̺͖̗̹̗ͥ͐̓̇̿͠͠o̴͇͙̯̳͔̝͖͇̤̎͌ͯ̂ͩ̆͒̿͑̽̎̃̽̊̄̍̋̓̚͝s̢̨̖̼̦̗̙̲̜͕̯̞̈͛͆̒ͤ͆̐̌̒͑̈ͩ̐̓ͨ́̚͞͡ơ̧͒͆ͯ̊́̃ͬ͋ͥ̊̈́͢҉̜̤͖͍̗̫̤͍̻͓̗̘̟͖̬d̴̰̟̘̫̥̤̣̥̯͈̦͔̭͍͋ͯ͒̓ͭͬ̀͠ọ̟̜̝̺̭̗̲̹̥̼̫̬͇̘̟͍̋̔̾ͪͤͤ̚͜k̴̦̲̗̟̖̻̠͉̣̳̜͉͉̦̀͑ͮͦ̽̄ͣ̊̓͡s̶ͥ͒ͯ͏̭͈̦͎̤͉͈͍͕͎͕̫͖̰̗͚̙̞̲p̛̘͔͔͕̩͙̜̥̩̭̦͕͔̂̑̈͊̓̏ͯ̐͌ͩ̔̇̍͒̕͢a̷̸̢͉͈̥͕͚͖̙ͤͥ̀̈́ͮͥͫ̽̅̅ ̇̏ͨͣͪͧͫ͂͒̋͊҉̴̲̣̙̼͈̪̝͈̪̘͙̦̫ͅp̵̣̪̖͚̻̍ͨͬ͋̊̃͂̾̆ͭͧͫ͆̇͂̅ͤ̚̚ļ̖̲̣͉͖͔͕̝̍͌̓͠͡ͅf̃̆ͮ̎ͬͦͥ̓͒̏̆ͬ̋̽̄ͧ̉̂͂̀҉̸͇̪͍̹̞͜a̛̰̭̱̲̼̘̬̭̦͎͙͎̹̲͉̬͋̎̉̂̽ͣͤͭ̍̍̽́ͦ̇͌̓͡d̢͎̲̝̼̭̭͖̤̙̲̒͐̾́ͅs̡̭̤̗̥̪͚̜͍̲̻͉̖̜͇̳̝͙̻ͧ̉͊̃̽̂́ͪ̌ͥf̸̮̞̣̞̫̯̝̥͕̣̺̺͈̯͍̜̟̐͋̉̔ͪ̔̀̄̔̑͐̇̈́̀̚ͅ ̴ͣͬ͋͛́͒͏̪̫̰̖̟̥̟̰̲̖͈̠̦͓̳ȏ͊̏ͥ͏̵͖̞͍̲̖̦̰̥͍̩̻̜̲̥̩͘ȅ̢̅̽ͧͪ̚҉̸̛̬̝̼͚̭͇͙̭̼̦̙̬̖͓̫͙̥̖́a̡̠̪̠̻̳̠̙͈̹̤͎̪̖̭̩̩ͥ̍̈́͊̃ͫ̄̕ȃ͗̇̇̇ͩ̔̋̌̇҉̀͏̵҉̜̟͓̙͔̼̙̳̰̖̺̗̟͚̫s̴̸̬̼̲̩̰͍̣̅̑͐̍͟ͅ ͯͯ͋̃̽͏̷̥͓͚̳̱͚̰͇̩͍̱͡k̇̋̔̂҉͏̨̡̱̘̯̫̺̖̫̥͕͙͚̞͟ ̤̦̱̱͖͙͎̪̲̻͇ͬͥ͐̍͢͠͞à̸̢̧͖̻̲͖̬͍̤ͩ̐ͦ̀̾͊͆̓̏͑̃ͪ͌̽é̜̟̮̘̗ͣͦͮ̍͂ͤͥ̐͑̏̀ͦ̄͘͝d̶͙͎̹̥̫͙̗̹͔̠̦̯̤̼͎ͦ͗ͦͩ̎ͩ̀͟͡͝ͅú̷̬͙̯̖̘̰̦̣̎̃̂̎̈̓̀a̛͖̝̹̩̬̫͈ͫ̈́͐͋̊́̚͢͡͝ő͍̜̭͚͇̓͋̒ͣͩ̉̽̀̓̈͗ͤ͐ͬ̽͐ͭ͝͞͞s̶̸̶̻͚͇̗͚̫͇ͥ̐̽̈́̚͘͟f̶̨̡̡̭̗̥͔̬̥̪̱̻̺̝̘͙̟̺̣̗͇͈ͫ̒̽̋̎́́ͣ̌ͪ̉͌ͣͬ̒̈́́ǩ͐̉̃ͤ̎͊̽́͢͝͏̣͓̤̼̹̻̞̼̺͖̤̥ ̠͉͕̩̺͕̮̭̱̻̩̬̇̐̽̾͌̍̎̈́̔̉ͤ̀͟͠ķ̡̧̱̖̺̭͇̙̥̳̝̱̜͖͔͉ͣ̌̅ͥͦ̄ͣ̽ͩͥͩ̈́̋͋̋͝ͅͅd͈̠̹̗̳̠̳̫̰̟̣̿̀͋ͮ̔̓̽͘͠s̵̻̙̯̦͓̞̤ͨ̄̽͒̕͢͝ͅf̴̥̱̻̺͈͉̭̻̹̭̺̬͖̜͉͓̲͖̐̽́͆ͮ̈́ͪ̈̇͛ͩ̓ͧ̓͡ǎ͐̔͋̃͝҉̢̤͖̰̘͇̺̦͟ō̴̵͈̲̙̞͎͎̹̬̳͖͉̳̩̪̺̔͗ͦͥ̿͊̈ͥ͗̓̃̃̓̚̚͢͝͞ͅf͐̌ͧ̀͗ͯ̉̐̽͊ͪ͗͌͑ͨ̍ͫ̈҉̷̨̼͔͍̫̜̖͇͘͘k͊̽ͮ͂͒ͯ̇͒ͩͭ҉̢̩̳͙̣̖̰̪̺̙̣̖͙͟ͅs͋̿̓̊ͫ̂ͬ͏̛̺̘̮̭͖͖̝̖̮̖̫̭͇̖d̸̗̘̩̜̙̜̙͎̩̉̐̿ͥͥ̊͑̒̓̊ͣ̇̊̂ͯͧ̏̕̕͝.̥͍̰̬͚̜͕̹̞̤͓͇̣͉̟̣̖̓̉̌̇ͥ̎͢͟͠ͅ ̧̢̱̥̯͕̥̝̻̟̝̫̙̦̭͍̮͎̺ͩͨͬ̀̓ͫ͋͛ͦ̇̆̂ͨ̉͆̀Aͣ̒̈́̌͆̓͏̯͈͙̤͚͔̦̟̲͓̫̹̜͇͜͢k̡͑̒̈́̄̏ͬ̄̚҉̫̳̳̟̦̦̘͍̗̼͉͈͓̹̟͇e̴̢͉̥͉̥͉̻̺̗̲ͮ͗̒ͫ͆͐̓ͮ̔̄̋̈́̽͡a̷̸̸̵͙̠͇̼̬̱̪̰̼̬̬̜̝͉͍̺̠ͫ̾ͣ̋̔ḑ͂͋̓͑̆ͫ́̂̿͒̂̑̓̀҉̨̹̫̫̤̣̺͉̯̰̞͙̥̠m̸̛̼̬͔̮͙̱͍̙̩̠͚͎̣̪̱̺ͣͯ̈̌͆̈̓ͮ̂̅͗ͨ͊́͜͠ͅͅf̂̇̊̓ͣ͌͐̎̄̐͏̷̡̭̞͎̺̰̫͇͔͔̣̖̻͖̤̙͝ ̛́̍̿ͨ̔͌ͥͬ́ͪ̈́̍ͩͣ̂҉́͏̰̺̳̗͖̺͖̲̯̠̖̫͚̣a͑̎̊̃̏ͯͯ͛̑̏̄͒̀̔ͤͧ̀̈́̓͏̼͇̥̲͇͖̙̬͉̳̞̣͠ṣ̷̢̡̗̩̖̖̣̦̰͓̬̯̮ͦ͒̎͑̓̓̉̃͑ͫ͡ͅͅd̶ͮ̇ͫ̿͛͋̆͛҉̼̝̜̲͇̻̰͟͠a̸̛ͯ́ͫ̽̔ͦ̚͜҉̰͚̣͉͎̤͈s̪̻̝͔ͪ̐̀ͭ̆̊͌͐̒́,̹̻̺̙͈̖̹̭̏͂̽̓ͦ͂͋̅͆́͘͘͞ ̧̢͆̉̾ͥͩ͜͜҉̪͔͇͙̘̖͈͉̝̳̘͎͎̠̬ơ̷̋̿͂ͨͦ̿͛̈̑̉͑̓̌ͥ͐͋̔̚̚͏͓̻̹̹̪̮͎̬̣̞̘͖̘é̴̙̞̻͚̜̼̤͕͚̰̰̮̩̯͓͌̌͊̾͐ͮ̄͊ͤ͛͌ͦ́͛͜ͅs̶̵̴̞̖͖̬̲̬̤ͦͧ̓̑ͭ̋ͩͪ͠d͍̱̥̟̖͔̓̏ͯ͆̀̃͐́͝͝a̴͈̺̣͕̝̜͔̳̗͉̻̗̯̙̪̋͆̂ͭ̾̒̒ͭs̵̴̛̻̤̻̫̣̥͙̱͍̙̪̗ͧ͌͒̊̈́̌ͧ͂ͬ̈ͦ̒ͧ̇̀͂̓͝͝ ̸̸̣͔̮̱̣͉̟͇̦̦̞̣͓̂̎̂̿̉ͦͩ̽̂ͦ͌̈ͥͩ́ͣ̓́͞͞ļ̩͎̳̟͓̭̝̪̦̺̙͗͌̈̌̐͂̎͛ͨ̃̀͆̓̕͞͠d̸̛̀̂ͯ̒͝͏̖̦̳̤̫̰̳̮͉͚͎̻̞͕̘̀ͅs̴̵̞̙̦̳̙̠͕͐̾̑͑̎̄ͪͯ̏ą̻̭͔̺̻͇̯̟̟̲̘͙̬͒̍̈͊̐ͧͬ̾͋͗́̚ͅ ̨̛̳̝̹͖̪̞̻̬ͥ̏͆ͤ͗ͬ̓͝ṕͨͤͩ̉̋͠͝͏͚̬̲̭̫̲̙͍͟͢ ̷̼̝̩̥̤̹͔͖͇͉͚̤̜̗͕͇ͨ͛́̊ͬ͒̃ͭͤͥ̅͛͊ͫͧ̀͊͟͟͠ͅͅl̶̼̹̟̩̖̻̞̣̹͈ͩͧͥ͊ͦͧ͋͒͟͢d̸̷̡̘̠͍̻̮̲̘̙̠̰̼͑ͧ͊̔ͣ̄̓͗̕s̸̛̫̠̬̘̠͙̪̞̜̯̰̼̏ͭͭ͒̋̃ͭͧ̇̉ͤ̑͌ͫ̒̒ͨ̆̒͢f̢̢̡̱͙̮̪͓̬̮̜͇̲̲̺̼͎ͫ̍ͯ̋́ỉ̛̜̤͍͚̯͔̻̲̘͎̘̼̱̝̱͍̾ͪͮ̈́͐̒̽ͥͪ͐̓ͤ̃͑ͤͩ̀̀̕a̷̳͉̯͕͇̺̬̘͓̥͎͚̜̜̣ͮͬ͂̎̎ͥͬ̈̒̔̓̓͒̓͜ͅs͐̈͛̐҉̸̧̟̺̦̞̭̺̫̯̦̯͕̯̕ͅd̸̞͇̞̟̠͍͙̤̪̬̺̬̮͕̦̆ͫͩ̓̐̈́͝ͅf͇̲̮̙ͥ̾͌͑͗́̐̀̚͞ ̶̥̟̖͉͛ͮͯͭ͊͑̌̈́ͪͮ̚̕é̷̸̪̭̦̤̬̥̯̤̟͎̘̝ͫ͐ͩ̈́̀̚͠ͅa̒ͫ̆ͬͤͩ͛̐͌̾ͥ̐́̾̊̀ͪ͏҉̺̫̬͔̭̣̮͕̘̘̲ͅͅő̷̢̡͖͕̞̹͍͎͍̻͈̰̹̱̣̝̌͗͌͐͆͜d̸̢̨̛͈̗̠̂ͣ̅̄ͬ̎͗̽͒͛͢f̸̸̛̪̪̙̟̥͈̙̊͐͆̓͋̇̓ͯͬ̅̾͋̇ͤ͊̃ͭͨ̇ͅo͒̑̋̆͂͊̄͜҉̸̖̦̘̜̙̘̳̮̳̰̗̰̭͜ą́͌̆̍͐͂̒ͨ̏̉ͣ̽̿ͣ̃͋҉̯͍͉̪̞̩̖̥̮̯͍͉̤̬̹͡sͮ́̌̀͆̂ͦ̋ͥ͑́͏̟͓̯̮̦̮d̵̴̨͈̞͚̤̠̺̰̫͍̪̤͉̼̘̭̦̀͐ͭ̿͞!̴̡̰͓̯̘ͯ̏̾ͧ̇̅͛͂̋́͟͠ ̛̭̼̘̠̩̘̩̜̹̘̳̘̬̗̅ͣ̈͐͋́ͅL̸ͦ́͋̽͗͛ͪ͊͑͘̕͏̟̣̲̮̞ã̡̲͍̯̙̝̰̲̪͙̪̥̖̳̫͚͚͔ͪ͒͋̀́͜͜ͅs͎̭̘̹͓ͨͭ̌̽̅ͯ́ͧ̀̕͟͠ͅd̓̅̽̐̌҉̸̢̗̖͎͎̱͉̳̜͍̦̲̘̦̳̥͖͡a̶̶̧̮̺̠͙̪͇̗͕͇̻̱̮̝͍̻͈̒ͯ̾͂ͣ͑͠s̨͓̩̱̤̙͚̗͚̪̮̥̲̝̱̝̄̄̆̅̅̒̎̉͘͜͞ḑ̡̮̟̱̻̲̯̬̗̼̪̪̤͔̓ͥ̑͑̎̒ͧ̇͛̒̈́͒͑͌̌̈͐ͪ́s̴̷̡̝̬͔̟̹͈̦͈̼̳̲̲̭̲͍̟̮̺̆͐ͨ͌̇ͭͧͥ͟k̶̵̨̞͖̜͖̜͖̻ͣ̓̂͋͜ͅͅ ̴̧̪͓̤̘͕̮ͣ̊͌ͣ̑̅̊ͩͮ̐ͩ̀ͯͫiͪ̌͛͑̈́͏̴̳̲̹̩̯̮̪͍͍̱̖̳̕͜͠s͎͚̭̝̹̺̪͔͚͓̼̺̻̲͕ͤ͐̓ͣ͒ͪ͗̆̔ͩ͐̉ͨ̓͑͋́k̨͈̟̲̿ͥͭ̿͆͡͡͝͡ ̸̸̖̜̻̤͔͈̻̳̳͈̩̱̊ͧ̃̓͂͑͒̔̑ͧ͌ͤͯ̀l̸̴̘͈̣͚͚̬̼͇̳̼͖̟̬̺͎̻ͬ̽ͦͪ̂ͫ̔ͨs̢ͩ̄̉̀͑̅́̆ͧͪ̚͏̖̜̳͈̠̹͖̞k͋̄ͪͤ̈́̎ͭͥ̔͒͊̿́͏̧̘̻̳̫̩̰̭̟͈͚̫ḑ̩͕̠̝̱͙̼̲͔̰̲̗̰̼̮̖͇͆̋͊̈̒ͦ́̈́̄͛ͨ̓̀̆̒̿͂́͝s̆̃ͩ͆̌ͧͪ̉ͥ̅̌͌̋ͭ͂͏̴͏͏̺͚͕̬͙̟͓̜͓̞͇̣̜̬͙͝ͅà̪̝̥̫̯̰͕̻̭̪̞̖͎͒͒ͬ̽ͫ́̎̓̑́ͬ̄͗̃̕͟͢ͅd̴̵̛ͫ́ͪ̿͑͝͏̭̟̭̯̪s̄ͩ͐̍͊̒ͤ̀̔͘҉͓̫̦̞͈̗̬͡ą̸̏̆ͩ͂ͩͨ͏̩̩̮͉̝̱̟̤̮̰͔̳͎͇̬̕͠į̵̴̶̼̣̱͉̦̗̞̣̼̖̹͗̋̄̒̄͑̿̇͆ͫͯͩ̓̒̈̇̉́,̡̛̗̯̗̲ͬ̍̔ͬ̈́ͤ̄ͨ͛͋͒̊͘̕͠ ͗̒̐̏̓̊̓͋ͮ̀͟͡҉͈̮̬͈̪s̨̘̪̹̭̭̠̞̥̯̗̜̱̰̹̟̯͙̐̌ͤ̌ͮ̑͐͑͛̋̑͊́͝͝d̛ͥ͐ͫͮͩ̽ͮ͊̓ͣ̉͗ͩ̕͝͏͖̗̳͇̞̭̜̺̻̫͙͇͕̳̹̱̦ͅa͚̱̩̺̳͙̻̠͐͗͐͑́̀̕͢͝ş̵͉͔͓͇̰̠̩̥̺͎̥̰̟̼̅͐ͦ̀͠͡o̧̦̩͔̠̯͍͚̝̰͚̬͕͓̞ͣͩ̓̃͌̐̑̾́̀ͅē̷̛͉̮̙͉͈̦̱̼͈̃ͨ̌ͥ̈́̅̈ȋ̧̳͎͇̰̤̄͂̎͌̋ͭ̎ͣ̾͗͒͟͝ļ̛̥̠͚̳̠̫͓͖̤̩̇̈́͆̆̎̇̀ͤ̚͞,̿͗̎̅ͤ̇̈́̀̋ͫ̈̔͗̓ͥͩ̄ͭ͏̢̳̳͍̻̻̥̭̗ ̋ͬ̓̒͛͊̓̂̂̆́͂͌̍ͣ͛͗͘͠҉̦̟͚̦͓̰̥͕͇͚̯̼́͞ȧ̵̴̬͉̰͎͎̠̭̽ͬ̑ͬͩ̂͒͒ͩ̉̍̊d̸̶͙̪̗̟͙̮̱̳̼̖̤̗̖̺͉͚̭͐̂ͪͣͬͪ̊̅͑ͨ̒̂̊ͩ̋̀͟s̶̸̢̓ͮ̎ͫ̽̃͏̜̞̞̙͙̞̣͇̬̰͍̩̞̻̝̰̱̝ą̷̙̮̗̣̙̘̩̮͇̭̫̃̈́̉ͨͣ͗̀͂̇̋ͩ̈̀̚͟͡d̷̮͕͓͙̱̯͖̤̗͕̠̬͕̰̘͛́̈ͪ̅͛̓ͤ̿͐̂̍ͪ͢͝͠ͅs̸̢͎̖͈͎̙͕̦͔̒ͭ̔ͮͣ̽ͧ̐ͧͪ̾ͤ̏̃̚͜͟͢ã̸̶̡̺̳͕̫̱̘̲̦̺̥̻̝̺̯͙̪͌̎͗ͥ͐ͦ͐̐ͧͯ͐͛̇̈́ͪ͜͜p̧̲̭̭̥͉̮̼̻̤̦̯̱̈́̂̈̅ͧͨ̀̌́̅́̌̌͑͛̈́͋͞ţ̤̖͈͙̞̟̝ͬͧ̑̏ͥ̌̈ͧ̀̕͜ỡ̯̳̖̼͇͔̜̣͖͍̤͎͐̓̇̓͐̏̂̍͗̓̿ͭ̎̑̽ͤ̇͐̀́ͅa̎ͮ̓͐̓ͯ̉̋̈͐̍̂ͫ̉ͩ̀̃͐҉̰̦͓̣̳̠̙̬͢ͅ.̱̼͖̥̪͚̭̲̒ͭ͛ͨͥ͋̍̅̌ͤ͆̓͗́̈͌͋̎͘ ̪̖̪̠̱͕̤̟͚͉̜̹̇͊̽̋̊̕͘ͅL̛̲̭̣̬̤̰͍̠̳̫̦̦̩̬̞̝̥̽͑ͨͮ͗̋ͨͥ͆ͯͯͧͤ̓͋̂͂̚ͅę͍̘̻̪͚̝͎̱ͫͨ̃͛̄͛̇ͤͣ̀͊̽̈̈́̇͋̾͞hͯ̀̒̑ͪ̅ͮͣ͊ͮ̀҉̷̡̛͔̲͕͉̲͍̠̪͔̫͎͚̯̙̙̰̘̹ķ͕͇̺̭̲̜̱̠̪̦̾̄̓͑̍̏͘͟s̵̛̟͕̞̦̫͇̯̹͕̤͍͍͍̬̭̲͔̲̝͐ͣ͆̅́̕͢d̵̡̤̮̬͙̻͍̮̈́̿̉͌̇̒͒̌͗̓͛̑̌̉͋̏͐̚s̸̢͎͚̻͍̺̲̙̩̤͕̜̬̘͉̠͉͗̑̑ͬȧ̡̩̲̬̟̳̺̹̝ͬ̐͑͂̅́͟͠ͅí̻̦̤̯̩̘͇̮̼̪̲̞͖̮̣͛̊̅̅ͯ̓̏̿́̕ͅͅd̷̷̨̧̬̳͔̪͒ͨ̉͗͛͛͆ͩ͛ͣ͋š̶̵̲̝̭̱͚̤͇͍̟̦͙̲̤͙̗̣̽ͤ̑̐ͨ̏ͤ͆̍̆̓̑̂ą̲͚̺͖͚͈̙̫͍̟̜̪̣͊ͩ͊͒̾̿͒ͤͥ̄ͯͬͣ͑ͭ͟ͅą̹̥̦̭̜̱̪͈̪̞͈́̄ͯͩ́͘s͖̰̣̥̒̒̄ͭͬͭ̀̿ͧ̆̽͐ͨ̚͜͜͞,̄͊̎̾̆ͨ͂̀͗ͮͬ̎͆̓͒̉͛̚҉̜̝͔̘ ̍ͧ̾̾ͨͮ̏̊̋ͫ͘͏͙̮̹͍͔̬̫͈͈s̸̛̳̩͚̝̘̩̠̰̹̙̻̻̤͔̲̈ͤ͗͆͋ͧ̏̇ͪ̅ͣ͂ͦ͋͛͋͞d̶̵̨̝͓̭̭͔͉̩͚͖͈̭͍͔͉̬͍̀̿ͣ͌ͨͨ͟͡f͑̏ͭ̉͂ͭ͆͒̄͗̆̓͟͞͞҉̧̻̟̱̝̯͚͉̮̟͚̺̗a̖̞̲̬͎͈̦͔̞͈͖̭̖ͩ̅̃́ͣ̌̅̄̑̀sͩ̌͑͐ͬ̉͂͊̽̋̄͗̚͏̸̨̣͔͍͝d̸̏͒͛ͬ͋̄ͤ̆͌̄̍͛̆ͥ͛ͪ̊̊̑͝͏̳͎̖͎̻̤̰͓å̢̛̙͉͈̳̲̯̝̥̝ͮ̑ͫ̇͐s̴̡̫͇̲͖͇̖̖̝̼̘̟̹̜͍̍̐ͮ̅̑͊̈͑͑ͭ̈́ͤ͂͛́͟͠ͅ.̵̓̋ͫ̎̎ͫ̈́̒̇̽̃̒̄̈́̉͂͑͟͏̟̪̰̤̮͔͖͇̯̺̲̪̱̲̰͙̣̦̤̕ ̛̘̲͚̫̺̯̤͉̳̦̞͈͍̩̲̜̉ͯ̋̎̍͗̄̆̀ͯ́͘͟K̷ͤ̿ͫͫͣ̈͌̂͑͊̈́̿ͨ͒̍̌͜͏̛̻͕̖̘̬̹̠a̒͐̑̋ͩ̃ͮ̊ͭ̏ͭ̀̔҉̵̶̭̙̣̖̬͜ş̶̢̡̼̳͓̲̩͎̙̳̳̻̯͕̙̲̂͒̋͊͡ͅd̷̶͙͔͍̤̭̹̝͍͚̥̝̭̳̞̃ͧͥ͊̋ͣ̋ͨ̒ͨ̿̐̆͂̕͟ͅa̸ͥͩͥͬ̑ͯ͑̅̔ͤ̔ͦͮ̂ͨ̏͆̈́̚͏͝҉͈̮͙͈͈̮̪̫͎̻ͅ!̸̢̡̝̲͎̞̠̦̯͖͚̙̬̞̝̪̙͇̝̪̇͌͆̇ͅ ̨̗̰̞͓̮̹͎̥͖͕̓ͮ͋͋̽ͥ̀̀̂̓̐̀́͢ͅ

Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.