Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Kérdező vendégeknek
Magánküldetések

Szomb. Jún. 08, 2013 6:05 pm by Darrakard

Ezen a szent helyen lehet magánküldetésekre jelentkezni, szám szerint párhuzamosan kettőre. …

Comments: 74

A háború nyitánya

Szer. Jún. 06, 2018 5:07 pm by Serene Nightbough



Kedves Játékosok!

Elérkezett az első …

Comments: 21

Aktuális azonnalik

Kedd Dec. 13, 2016 10:03 pm by Serene Nightbough

Sziasztok!

Hogy könnyebb legyen nyomon követni, hogy mikor van kiírva új azonnali és hova …


Comments: 38


You are not connected. Please login or register

Siegbald Esser

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

1 Siegbald Esser on Kedd Szept. 12, 2017 4:34 pm

Vendég


Vendég
Míg mindenki le van foglalva, addig szolozok! Hát itt vagyok! Várom a zsákba macskát!

2 Re: Siegbald Esser on Kedd Szept. 12, 2017 9:53 pm

Ciel Eisenschnittel

avatar
Felderítő Kapitány
Felderítő Kapitány
Kérlek mutasd meg nekem, hogy mi történt volna akkor, ha amikor Siegbald a családjának rezidenciája előtt úgy dönt, hogy mégis bemegy oda, s visszatér. Nemesként élne tovább? Esetleg elzavarják a rokonok, hogy egy imposztor? A feladat adott, hajrá!

Felhasználó profiljának megtekintése

3 Re: Siegbald Esser on Csüt. Szept. 14, 2017 6:50 pm

Vendég


Vendég
Állok a családi rezidencia kapuja előtt. Alaposan végignézem, hogy azóta mi változott, mióta eltűntem. A leginkább szembetűnő jelenségek a fák, mert kiskoromban még kis csemeték voltak, most meg kellemes árnyékot adnak. Nyelek egyet, miközben átgondolom magamban, hogy mit mondhatnék a szüleimnek és a húgomnak.
~ Túl kell esnem ezen. ~ sóhajtok egyet, mikor a közelebb álló kapuőr közelebb lépdel. Látszik ahogy végigmér engem, azonban számomra egyáltalán nem ismerős az alakja. Valószínűleg új alak, aki egy régi helyébe jött. Nem túl kedvesen szólít meg engem.
- Mit bámészkodik? Menjen a saját dolgára! - találkozik a tekintetünk, de nem maradok csendben
- Ajánlom, hogy megválogassa a szavait – látom a megrökönyödést az arcán, aztán jól láthatóan a düh kitörését. Valószínűleg nincs hozzászokva, hogy pimaszkodnak vele. A társa rögtön csatlakozik hozzá, de egyelőre még nem tesz semmit.
- Mit merészelsz, te sebhelyes fajankó!? Tudod kinek a rezidenciáját nézed? Höh? - batyumat leveszem a hátamról, hogy előkotorjam a 7 éves nemesi ruházatomat, mintegy bizonyítékként.
- Esser rezidenciáját látom, 22 éve már, hogy nem láttam.
Szavaimra egy picit elhallgat, de látom rajta, hogy nem tud hinni a szavaimban. A másiknál sincs másképp a helyzet, de ő egyelőre csendes megfigyelőként vesz részt a dologban.
- Meg is szerezhetted azt a kelmét! Miért lennél te a halottnak könyvelt úr? - mosoly jelenik meg az arcán, amire én különösebben nem reagálok.
- Mert nem haltam meg, csupán elrabolt két alak délre. De megkérnélek, hogy vidd be a kelmét és mutasd meg családom tagjainak és a személyzetnek – felhorkan a beszélgető társam, hogy én mit képzelek magamról? Ő aztán senkinek sem a futárja.
- Nem vagyok a hordárod, s nem engedünk be ilyen kétes alakokat a rezidencia falai közé. Távozz! - fenyegetően szegezi felém a fegyverét, ám jól látom a gyenge pontjait. Nem lenne nehéz legyőzni egy küzdelemben.  A másik képzettebbnek tűnik. Nem erősködök, sőt távozni készülők, mikor a családi hintó érkezik, amit szép életerős lovak húznak. Felcsillan bennem a remény, s abban bízom, hogy benne ül az apám, az anyám és a kishúgom.  Beállok az útba, ám a két őr rögtön rám szól.
- Menjen az útból! Tűnés! Ne akadályozza a haladást!
Az öreg hintós szemét, azonban úgy vélem, hogy nem tudom becsapni, mert az rögtön lelassítja a lovakat és pontosan előttem állítja meg a őket. A két őrt hallom a hátam mögött, sőt megragadnak mind a ketten, hogy elrángassanak az útból. A Hintóból ekkor meghallom anyám hangját.
- Miért álltunk meg? Történt valami? - hangzik, de mint minden nemesi nő nem fárasztja magát azzal, hogy kinézzen az ablakon.
- Asszonyom,  egy hús-vér férfi áll itt, aki… -  nehezen ejti ki a szavakat, jól látszik el van érzékenyülve. Közben a két őr együttes erővel lehúz az útról, cseppet sem finom módon- … aki az ön elvesztett fia. - Kinéz végre anyám, s találkozik a tekintetünk. Látom, ahogy felismeri azokat a jellegzetes vonásokat, amit apámtól örököltem.
- Siegbald? - hitetlenkedik még egy keveset.
- Igen anyám? - adom rá a választ, pntosan olyan hanglejtéssel, mint ahogy régen. Az volt az én névjegyem, s most ez jól jön.  A hintó túlsó oldala kinyílik, s egy finom fekete hajú nő lép le, aztán indul meg felém könnyedén.
- Engedjék el! - szól örömtől könnyező szemekkel anyám. A két őr az sem tudja, hogy mi történik pontosan. Közben a húgom már majdnem ott van nálam.
- Nem hallották?! Hagyják békén! - nagy nehezen engednek el, épp időben, hogy fogadjam  Irmhild ölelését, amit megelőz a következő csatakiáltás.
- Bátyáám! - belül egy óriási nagy megkönnyebbülést érzek. Annyi év kemény megpróbáltatás után végre itthon lehetek. Idő közben anyám csatlakozik hozzánk, hogy egy nagy családi ölelésben részesüljek. Mikor lecseng a varázs, csupán akkor pillantok meg egy a húgomtól fiatalabb férfit. Egyáltalán nem rémlik, hogy ő meg kicsoda? Nem foglalkozok vele, inkább arra kérdezek rá, ami a legnyilvánvalóbb a jelenlegi helyzetben.
- Édesapám? Ő hol van? - nézek rá anyámra és Irmhildre, miközben türelmetlenül várom a választ.
- Apád az új rezidenciánk építését felügyeli, onnan jövünk. - kapom a választ, mire egy sóhaj tőr fel belőlem. Mindenki épp és egészséges, s számomra ez a legfontosabb. Így jöhet képbe a nyalka ficsúr, aki ott áll egy ideje. Irmhild felé fordulok.
- Ő meg kicsoda? - mire kapok egy váll veregetést tőle, aztán odasétál hozzá és belekarol.
- Az én drága férjem, Ewald Althaus – mosolyog hozzá. Megnézem őket így együtt, de kétség kívül összeillenek. Anyám viszont rögtön egy következő javaslattal áll elő.
- Noh mi lenne, ha bemennénk a házba és ott folytatnánk a beszélgetést. - biccentéssel nyugtázom, hogy nekem nincs ellenemre. Előtte még kezet fogok Ewalddal. Csupán én nem szállok be a hintóba, azzal a magyarázattal, hogy jobb szeretnék sétálni. Ők előre mennek, míg én gyalog utánuk. Befelé menet a két kapuőr feszengve néznek rám, de végül csak bocsánatot kérnek. Én meg nem vagyok velük szőrös szívű, így elfogadom. Mikor megérkezem a rezidenciába, akkor fogadnak a többiek, mint a cselédek és komornyikok. Anyámék várnak már a beszélgetős szobában. Letelepszem a régi helyemre.
- Hát hol csavarogtál, s mi történt veled édes fiam? - teszi fel a kérdésem édesanyám, mire én belekezdek a mondókámba.
- A piacon az őrzőmmel mentünk a kovács felé, nagy volt a tömeg. Egyszer megálltunk, s beszélgettünk. Én tovább indultam aztán abban a hitben, hogy követni fog.  Akkor vettem észre az eltűnését, mikor az egyik Piaci árusnál meg akartam venni egy díszes tőrt. - anyám egy biccentéssel jelez, hogy tudják ezt a részletet.
- Ezután visszamentem arra a helyre, de már egy hasonló kinézetű és hangszínű alak lépett a helyére. Én nem vettem észre, hogy nem ő az én őrzőm. Berángatott egy sötét utcába, aztán a másik leütött. - mondom ki kendőzetlenül, mikor édesapám megszólal.
- Kit látnak szemeim? - felé fordulok egy mosollyal, s nem tudom megállni, hiszen egyszerűen odalépdelek hozzá, hogy egy apa-fia ölelést csináljunk.
- Hazaérkeztem – ajkaim ennyit tudnak kilehelni, mire ő már tovább is lép ezen a tényen.
- Igazán legényes alakod van, s ezt biztosan nem nők nézegetésével érted el – jegyzi meg, mire elmosolyodok. Teljesen igaza van.
- Ha maradsz, akkor elmesélem azt is, foglalj helyet. - leül a többiek közé, én pedig vissza a helyemre. Átgondolom hogy mit osszak meg velük, s mit nem.
- Mikor felébredtem, akkor egy zsákban találtam magam, s úgy vittek le délre. Alig attak enni, vagy inni. Mikor részegek voltak, akkor olykor megvertek. Nem engedték, hogy rendesen végezzem a dolgom. Így az út végére nagyon büdös voltam, piszkosan, éhesen és szomjasan. Megalázva.  Hogy menekültem meg? Úgy, hogy a szekérben elkezdtem dörömbölni, s egy éjszaka szolgáló őr vett észre. Ő szabadított ki, s leckéztette meg a két jómadarat. Magához vett. Megismertem a déli vidéket, az ott élő embereket. Falusivá váltam, s segítettem ott, ahol tudtam. Csak idősebb koromban kezdett el tanítani a nevelőapám Berard az alabárd és lándzsa használatára. Fizikai edzések, különböző gyakorlatok, aztán jött minden más magától. Aztán ő meghalt, az éjjeli őr, aki megmentett és felnevelt. Akkor indultam el utána haza, zsoldosmunkákból élve. Ezen nyomokat őrzőm az arcomon. Végül csak sikerült megérkeznem ide. - következik egy nagy csend, ahol mindenki a maga módja szerint próbálja emésztgetni a történteket. Irmhild töri meg a csendet először.
- Mindenesetre jó, hogy újra látunk téged. Én legalábbis örülök, hogy visszatértél közénk. - mosolyogja, aztán ő Ewalddal szépen lelépnek a saját dolgukra. Édesanyám odajön és újból megölel.
- Nem akarlak még egyszer elveszíteni, mert te mindig is az én huncut kisfiam maradsz.  - somolyog, aztán ő szintén távozik. Egyedül maradok apámmal, aki végül a következő kérdéssel áll elő.
- Maradsz köztünk vagy élni fogod a saját életed? Bárhogy döntesz, bennem nem lesz harag. Felnőttél, s saját magad hozod meg a döntéseid. Ha maradsz akkor annak örülni fogok, ellenkező esetben tudod jól, hogy lemondasz minden olyan jogodról Ewald javára. De, attól függetlenül olykor szívesen látunk itt nálunk, hiszen attól még a mi fiúnk vagy. - mondja ki kereken, s én valahol számítottam ehhez hasonló kérdésre. Felállok a helyemről, aztán közelebb sétálok hozzá.
- Maradok Zsoldos, mint nemes. Szeretem azt, amit csinálok, tele van izgalommal. Úgy érzem nem tudnék már azzá a nemessé válni, mint egykoron szerettem volna, vagy szerettél volna formálni. Én már oda tartozom. - kifújja a levegőt a beszélgetőtársam, ám hamar túlteszi magát a lelombozó híren.
- A te döntésed, csak meg ne bánd. Most meg menjünk enni, valószínűleg a többiek is azt teszik. - ezzel mi is csatlakozunk az ebédeléshez.  Ott van mindenki, s én helyet foglalok a vendég széken. Nem szól meg senki. Hozzák a cselédek az ételt és italt. Míg a többiek rég beteltek, úgy én tovább falatozom. Éjszakára kell az erő.
- Döntöttem. Én visszatérek a saját világomba, de olykor meglátogatlak benneteket – ígérem meg nekik, s Irmhild szólal meg először.
- Ne csak olykor, jó lenne ha többször láthatnálak. Meg amúgy is miért nem maradsz? - szeretné tudni a döntésem okát, így természetesen válaszolok neki.
- Mert nem tudnék nemes lenni, mikor én másképpen nevelkedtem fel. - erre elgondolkozik, aztán hagyja végül. Kihasználom a csendet, s az evés után felállok.
- Most meg indulnék, mert este vár a munka, az őrjáratozás.
Többiek felállnak a helyükről, aztán  egyesével elköszönnek tőlem. Én megyek a saját dolgom után, s ők szintén.

4 Re: Siegbald Esser on Szomb. Szept. 16, 2017 11:04 am

Ciel Eisenschnittel

avatar
Felderítő Kapitány
Felderítő Kapitány
Szép munka, érdekes megközelítés, bár, a végén nem feltétlenül értem azt, hogy mire céloztál az éjszakai járőrözéssel, mikor zsoldosként definiálta a karakter a munkáját, akkor nem feltétlenül van járőrözési teendője Very Happy De ez csak egy kis talány volt számomra, semmi több.

Nézzük hát a következő helyzetet. Mutasd meg azt, hogy mégis mi lenne Siegbalddal, ha letelepedne egy helyre éjszakai őrségi munkát végezve. Megházasodna, gyerekei lennének, egy boldog életet élhetne. Hajrá!

Felhasználó profiljának megtekintése

5 Re: Siegbald Esser on Szer. Szept. 27, 2017 11:17 pm

Vendég


Vendég
„ Lautstein, az egy igazi, csendes, északi falu, már ha nem dolgoznak a munkások a bányában. Vasércet találtak, aminek rögtön híre ment a környéken. Vannak, akik külön azért jöttek e helyre, mert ilyen lehetőség van, ráadásul jól megfizetik őket. Igen! Engem szintén a piszkos pénzügyek vonzottak ide, aminek cserébe én őrködök a bánya bejáratánál, hogy senki se tulajdonítson el egy rögöt se. Magyarán egy éjszakai őrségről van szó, míg meg nem érkezik hajnalban a társam, aki levált. Ha ő nem, akkor az első pár munkás érkezése után mehetek pihenni. Ez az én életem, s teljesen meg vagyok vele elégedve. Ettől jobb dolgom nem lehet. Vagy mégis?”


Az a nehéz éjszaka

Este van. A nap pár perccel ezelőtt eltűnt a láthatárról, s mivel a falut majdnem mindenhonnan hegyek veszik körbe, így hamar eltűnik a fény, hogy átvegye a helyét a koromsötét. Magányosan sétálok ki a bánya bejáratához, de ahhoz éppenséggel egy elég meredek domboldalon kell leküzdenem. Az alabárdom segítségével próbálom felküzdeni magam. Ez a rövidebbik út, amit nem sokan használnak. Mikor megérkezem a célomhoz, akkor az a első dolgom, hogy gyanús dolgok után nézelődjek. A Hold segíti a munkám, mert ugyan gyéren világít, de nekem pontosan elegendő ahhoz, hogy kiszúrjam a mozgást. Beállok a szokásos helyemre, s a hátamat a kemény sziklafalnak támasztom. Nem történik semmi az első órában, azon kívül, hogy a közelben tücskök zenélnek, valami édes dallamot.
Az idő lassan telik, s ilyenkor megtámadnak engem olyan démoni gondolatok, mint például a házasság, vagy a gyerekek. Nem vagyok fiatal, az élelmesebbek már régen családot alapítottak. Akkor én mégis miért lógok ki a sorból? Számomra ezek olyan mély dolgok, hogy képes kikapcsolni az időérzékelésem, s megfeledkezek a körülöttem levő világról. Meglep a bányából érkező hang, ami kísértetiesen hasonlít egy medve hangjára. Ez rángat vissza a valóság talajára, s rugaszkodom el a sziklafaltól. Szembefordulok a bejárattal, aztán oda ordítok az állatnak.
- Te meg mit keresel itt? - vonom kérdőre, amire a válasz egy ingerültebb morgás. Hátrafelé lépdelek, mert az a érzés van bennem, hogy nem fogja az állat csak úgy hagyni, hogy zargassák. Csak akkor pillantom meg a fiatal medve körvonalait, mikor kiér a barlangból. Akkor lelassít és felém néz, hogy ki vagyok és mi vagyok?Várok egy darabig, hogy nincs-e több belőle, s mikor meggyőződtem, hogy nincs, akkor nekilátok zajt csapni a a fegyverem és a torkom segítségével. Rám ordít a medve, de aztán tán az égieknek köszönhető, hogy a távozás mellett dönt. Mikor komótosan elcammog az egyik irányba, akkor én visszasétálok a helyemre.
Telik múlik az idő, s éjfél után mozgásra leszek figyelmes a közeli bokroknál. Nesz alapján emberre tippelek, így nem félek hangosan kérdezni.
- Ki van ott? Mit keres itt? - hangzik tőlem, mire két férfi bújik ki rejtekéből. Az arcuk el van fedve, s mind a ketten kardot viselnek. Veszedelmesen közelednek felém, így  jobbára beállok és megvetem a lábamat. Fegyverem hegyét fenyegetően mutatom feléjük.
- Távozzanak! Azonnal! - hangzik tőlem az utolsó felszólítás, de erre ők különválnak. Egyik jobbra megy, míg a másik balra, abban a reményben, hogy ha valamelyikük lefoglal, akkor a másiknak lesz esélye találatot bevinni. Hamar felismerem a taktikát, így én jobb oldalra indulok el. Egy darabig nem csinálok semmit, de aztán nekiugrok az egyik ismeretlennek. Egy hasba döféssel próbálkozom, ám úgy táncol el előle, mint egy igazi balerina. Azonban arra nem számít, hogy hirtelen oldalról egy vágást indítok a lába felé. Felordít fájdalmában, ahogy a fegyverem belehasít az oldalába. Ám nincs időm törődni ezzel, mert a másik szinte a semmiből jön elő, hogy egy vágással kioltsa az életem. Annyira sikerül ellépnem, hogy a mellkasomra a vágása csináljon egy szép sebhelyet. Rászisszenek mérgemben, s a mozgásom felgyorsítom, úgy mint a támadásom. Ekkor párolog el a maradék esélyük a távozásra.  Mikor győzedelmesen ott állok a holtestek felett, akkor a kíváncsiság vezérli a kezemet, hogy megnézzem, hogy ki ez a két illető. Az egyiknek ismerős az arca, s hosszas gondolkozás rájövök, hogy az egyik közeli haramiák egyike, míg a másik egy falusi. Az előbbivel nincs gond, míg az utóbbi annál inkább. Nincs nálam szerszám, amivel eláshatnám őket. Visszasétálok a helyemre, egyrészt tanakodni, hogy mitévő legyek? Nem lenne jó a halálbüntetés, mert megöltem egy falusit. Nem csinálok semmi különöset a hullákkal, így az első bányászra ráhozom a frászt.
- De ez hiszen Adelmar! Mi ez a ruha rajta? - teszi fel a kérdést, mire én válaszolok.
- Fogalmam sincs, az éjfél után jöttek és támadtak rám. Adelmar csinálta rajtam ezt a sebet. - mutatok rá a bekötözött mellkasomra. Idő közben, még több munkás érkezik, akik szintén meglepődnek. Végül jön a nappalos őrtársam, aki rögtön kikérdez engem.
- Mi történt itt? Mesélj! - hangzik tőle keményem, így hozzálátok a mesémnek.
- Ezek ketten éjfél után rám támadtak. Felszólításomat figyelmen kívül hagyták. Harcoltam velük, s alul maradtak. Adelmar nevűtől kaptam ezt a sérülést a mellkasomon. - mutatom neki, mire biccent egyet.
- Nos rendben. Ezekről a holt testrészekről gondoskodok, te viszont nézesd meg a sebed a druidánál és pihend ki magad. - ezzel én elindulok a faluba. Mikor megérkezem, akkor rögtön a kocsmába térek be, hogy a kiszáradt torkomat megnedvesítsem. A kocsmárosnő, aki pár évvel fiatalabb észreveszi a sérülést, de nem szól semmit. Kiszolgál engem, ahogy szokta, én meg fizetek neki. Mikor tovább libben, akkor a formás hátsójára téved a szemem…


A fene, hová jutottam?

Ébredezem az ágyamban, hiszen kora reggel van. Nem vagyok egyedül. A kezem finom vonalakon vonul végig, majd megáll az egyik helyen. Közelebb hajolok feleségem arcához, s megcsókolom. Édes nyöszörgés a válasz, így megismétlem a műveletet. A célpontom lassan kinyitja a két gyönyörű szemét, míg én vigyorgok rá. Finoman megfogja a sebhelyes arcom.
- Jó reggelt! Jobb ha ébredünk, mert a gyerekek is hamarosan fenn lesznek. - tudatosítom benne, hogy  bizony nekünk előtte még dolgunk van. Mindent előkészíteni, s felkészülni a napra. Hosszadalmas lesz három gyerek mellett, ráadásul a negyedik is már úton van.
- Persze, tudom – hangzik el, miközben én kikelek az ágyból. A mosakodótálnál a reggeli fürdést elvégzem, aztán felöltözök. Akkor kikel a feleségem szintén, akin már jól látszik, hogy állapotos. Ezen kívül ott van Gunda a legidősebbik lány, aki 7 éves, Hartmut, a középső fiú az 5 évével, s legvégül a legkisebbik 3 éves, aki Krimhild nevet kapta.
Segítek a másik felemnek öltözködni, s együtt közösen megreggelizünk.  Ezután következik a gyerekek szobájába menetel, hogy ellenőrizzük fenn vannak e már. Mindhárman fenn vannak, így együttes erővel rendbe tenni őket. A szennyest a megfelelő helyére, gyerekek felöltöztetése. Bele se merek gondolni, ha négyen lesznek, mert ez számomra már sok. A konyhába érve jön a pirítós és a nagy beszélgetés ideje.
- Apa elmehetek Landolffal játszani a patak partra? - szól Gunda, mire felé fordulok egy időre., aztán a feleségemre, aki éppen eteti  Krimhildet. Összenézünk, aztán ennyi elegendő, hogy megadjam neki a kedvező választ.
- Persze, menj csak, de délután gyere haza segíteni anyádnak. - teszem hozzá a válaszhoz, mire biccent egyet, hogy megértette.
- Én veled mehetek? - érdeklődik Hartmut, de ehhez sem kell sok idő.
- Nos ami azt illeti elkél a kertben a dolgos férfikéz. - mosolygok rá, mire visszamosolyog. Szeretek a fiammal tevékenykedni a kertben, s úgy tűnik, hogy ő szintén kedvét leli eme foglalatosságban.
- Majd mesélhetném nekem megint a kalandozásaidról és a sebhelyeidről. - folytatja vidáman, mire a feleségemtől kapok egy kedves rosszalló tekintetet, hogy mégis mire akarom nevelni őt azokkal.
- De csak módjával, mert a végén elfogy a mesélhetni való. - támadok vissza eme szavakkal, de Hartmut nem tágít.
- Áhh, a történeteid megunhatatlanok Apa. - ingatom egy picit a fejem, de végül ennyivel letudom.
- Inkább edd meg pirítóst, hogy legyen miről dolgoznod. - ezekre a szavakra rögtön tovább étkezik. Végignézek a szeretett családomon, s a boldogság tölt el.  Mindennap reggel a kerten dolgozok, néha van segítségem, néha nincs, aztán jön a nappalos őrszolgálat, ami szerencsére nem estig tart. Így van a délután folyamán foglalkozni a családommal. Mikor megérkeztem ebbe a faluba, akkor nem hittem volna, hogy idáig eljuthatok.

6 Re: Siegbald Esser on Pént. Okt. 27, 2017 3:21 pm

Elolvastam, igazán körüljártad a témát minden szemszögből. Szép kis családja lett Siegbaldnak és jól beilleszkedett a faluba is.

És mivel ez a második helyzeted, jár egy tárgy:

Név: Éjellátó
Leírás: Egy mágikus szemüveg, amit ha éjjel felteszel, akkor koromsötétben is úgy látsz vele 1 órán keresztül mintha nappali világosság lenne. Az egy óra letelte után három órát pihentetni kell.

Új helyzet:
Siegbaldot megvádolják azzal, hogy déli kém. Mit tesz hősünk? Elmenekül a királyságból? Esetleg megpróbálja tisztázni magát? Fontos, hogy a karakter cselekedeteit akarom látni az eset hatására, nem az esetet magát. Hajrá!

Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.