The Wagner, avagy az adminok bosszúja.

Amíg egy fogadó dohos és mocskos helységében ettem a jól megérdemelt ebédemet, érdekes híreket hallok. Egy griffről beszélnek, aki terrorban tartja a juhászokat közel a shattenshield hegységben, és sorra falja fel a juhokat. Ezen híren felbuzdulva megindultam én is a kis faluba, hogy megérdeklődjem a dolgokat. A kutatás vágya hajtott most is, mivel élőben még nem láttam griffet, de sokat olvastam róluk. Ha sikerülne egyet megszelidíteni, még egy nagyon hasznos társ is válhatna belőle.
Ahogy a faluba értem, már egy nyanya le is támadott ezen okból. Igen rusnya teremtés volt, és amin még jobban meglepődtem hogy még a lánya is.
~ Szárnyas titán? griff? ~ Süvít át a fejemen a gondolat. Ilyen pillanatot nem hagyhatok ki a kutatásra. - Mesélj vénasszony erről a lényről, adjál több információt, írd le nekem, hogy néz ki, és viselkedik. - Szólok a nyanyának, miközben szememből csillog a kíváncsiság, és a már megszokott álratett kezes pózommal elmélkedek, hogy mégis milyen lehet ez a lény teljes hús vér valójában, ahogy előttem áll.
- Hát tuggya fiatalúr, egy griff! Olyan szárnya van tollas... Meg nagy karmos lába is van neki négy, a farka mint oroszlányé', feje meg mint a sasé csak nagyobb, a csőre pedig menten kiszedi a jószágok belit. A hegyekben fészkelnek az ilyenek, de ez néha lejön megpróbálni a szerencséjét.
- Van valaki a faluban aki tudna nekem mesélni erről a lényről bővebben? - Kérdezem a lényről, mivel a shattenshield hegység hatalmas, a feljutás pedig fárasztó, így felkészületlenül indulni egyenlő az öngyilkossággal. - Ha pedig van, aki pontos hollétet, vagy legalább behatárolást tudna nekem adni, hogy hol kutassak utána, azt nagyon megköszönném. - Bár ha nem találok senkit, aki képes lenne kielégítő információval, és ellátmánnyal ellátni, akkor megvárom mig a lény a következő portyájakor megjelen megint, és akkor csapok le rá.
Ahogy az öreg elterelt engem az éppen italozó vadászokhoz, rögvest oda is ültettek, majd elém nyomtak egy nagy korsó szeszt. Sok érdekes információt hallottam, melyek igazán felkeltették az érdeklődésemet, de ez a probléma, ha igaz, és egy nősténynek hordja az ételt, akkor nem lesz megoldva egyetlen alkalommall. Ha megölnénk a hímet, akkor a nősténynek mindenképp elkéne hagyni a tojásokat. Vagy éhenhal, és utána a fiókák is. De a griff tojást mindenképp meg kell szereznem magamnak, és tanulmányoznom kell. Vagy legalább egy fiatal fiókát, ha sikerülne beidomítani, akkor még hasznomra is válhatna a jövőben.
- Általában a szürkeorom felől jön, gondolom ott kelt ki, és most keres magának vadászterületet. Fiatal példány még ez biztos, látni a tollából, és gyors, nagyon gyors. Általában nappal támad, még délelőtt, de amikor már kint van a nyáj a mezőn, a faluba nem mer bejönni, tart a számszeríjaktól.
- De nincs az az isten hogy magának vigye az ételt. Ennyit? Akkor már sokkal kövérebbnek kéne lennie... - tette hozzá egy másik.
- Nade kell neki az energia, hogy megverekedjen a nagyobbakkal a területért!
- Én azt mondom fiatalúr, hogy egy nősténynek viszi.
- Szerintem a legjobb ötlet az lenne, hogyha itt lennt elkapnánk a griffet. Sokkalta biztonságosabb, mint a hegységben, ahol még akár egy rossz lépés az életünket veheti. Nyilt terepen nálunk a előny. - Mondom a vadászoknak, na meg persze én utólag még felnézek hogy mégis vannak e tojások.
- Hát ahogy gondolja a fiatalúr. Mi este már nem leszünk a faluban. - válaszolja a vadász
- Hogy hogy?
- Megyünk tovább hellenburg felé, eladni a bőröket. De ha egyedül öli meg legalább nem kell osztoznia a pénzdíjon. Azt mondják a sötét tündék tárcája vastag mostanában.
- Jólvan köszönöm - szólok a vadászoknak - Valami gyengeséget tudnának mondani a griffről? - Eközben énis nagyon gondolkoztam, hogy egy könyvben már nem e olvastam róluk pontosabb leírást.
- Gyengeség... Ez egy állat, s nincs páncélja, a szervei ott vnanak ahol lenni kell... Kényszerítse a földre, fiú, és nem lesz nagy baj.
- Rendben van köszönöm a segítséget, jó utat kívánok önökenk holnapra. - A terv kiforrott már bennem. A bírkákat összetereltetem a pásztorral, majd elbújok közöttük és várok, majd ha a griff elég közel ér, egy jól irányzott arkán hasítással felnyitom a mellkasát.
A griff pontos, mint egy óramű, meg is jelenik, és hangos rikoltással örül a megterített svédasztalnak. Le is csapna egy birkára, de mikor elindítom, felé a lövedéket észreveszi és kitér... Majd egyenesen nekem támad kieresztett karmokkal
A pálcám végéből, a kopival szilánkfüstőt fújok, mely csak a füst jellegzetességével bír, így rövid időre, de kikerüljek a látómezejéből, és elkerüljem a karmokat.
Ahogy meglátja a füstöt, megriad, és vissza hököl.
Reménykedem, hogy betudom csapni a griffet, így hát ellőttem felé kettő kopie féle arkán hasítást, és remélem, hogy betalál. Abban reménykedem, hogy azt fogja hinni, hogy az a képesség, ami betalált nem lesz képes benne kárt okozni, így a kikerülését a következő alkalommal feleslegesnek fogja vélni.
Végül hasonlóan történt, mint gondoltam. Az első elől kitér, de a második viszont betalál. Ha láttam már sason meglepettséget, na, pont olyan fejet vágott, majd rikoltott egy, nagyot és fülsüketítőt és ismét nekem támadt, jó gyorsan kimeresztett karokkal
Ebben a helyzetben egy arkán hasítást lövök felé, mely meg is sebzi a szárnyát, de a lendületét nem veszti, ezért karmaival a vállamba marva ledönt.
Tudom, hogy ezek állatok, de nem vehetem őket fél vállról, így ugyan azt a módszert nem használhatom fel kétszer, ezért inkább mást próbálok meg, hogy kiszabadítsam magamat a szorult helyzetből.
A választásom az arkán lövedékre esett, de ilyen közelségből erre a célra tökéletesen megfelelt, holott már történt velem hogy megvakítottam vele valakit félig.
Az arcába lövök 4 arkán lövedéket, hogy ijedtébe eleressze a vállamat és ki tudjak forogni alóla. Gondolom a fájdalom, amit érez, majd egy pillanatra meglepi, a szemét pedig minden lény védi.
A Griff felüvölt és konkrétan feltépi a vállamat, kiszakítva az ínt meg mindent, pokoli fájdalmaim vannak, és mágia nélkül biztos, hogy nem fogok meggyógyulni. Ez a rossz hír. A jó hír viszont az, hogy egyrészt a bot a másik kezemben van, és konkrétan a griff megvakult a szerencsés találatnak hála.
Fájdalmaim közepette megpróbálok kigurulni a griff csőre elöl, a vállamból pedig csak úgy tódul ki minden, közel álltam hozzá hogy elájuljak a fájdalomtól. Ha sikerülne, kikerülöm a griffet, abban a pillanatba a gyógyítani, vagyis leginkább csak elsősegélyt adni próbálnék a vállamnak.
A griff még mindig fog engem, ami miatt a kigurulást tervét kidobhatom a kukába, de a fejemet el tudom húzni a csőre elől annyira, hogy ne vájja ki a koponyám, csak épp levitte a fél fülemet. A gyógyító varázslat működésbe lép, a fájdalom csillapodik valamennyire, de idő kell nekim hogy rendesen hasson. A griff újra célba veszi a fejemet, és elég dühösnek látszik.
A sebzett kezemmel megpróbálok egy üvegpajzsot idézni, megpróbálom a mellkasomon addig elvonszolni, ameddig valamennyire takarja majd a fejemet a pajzs, közben a jó kezemmel megpróbálok egy hasítást idézni, hogy a madár megtorpanjon, esetlegesen nagy szerencse esetén felhagyjon a további zaklatásommal, és a vállam felnyitásával.
A pajzsot valahogy sikerült felhúznom, így éppen hogy, de megakad a csőre a kék védőmezőn, mely össze is törik utána. Nagy szerencsémre, az a vágás éppen oly pontot talált, hogy szerencsétlen griffnek, már nem lesz szüksége neurológushoz menni különféle agybajokkal.

Ahogy a városban sétálok alkonyatkor, hírtelen kihal az egész. Az ajtók ablakok csapódnak, reteszek vágódnak, majd síri csönd lesz a faluban. Ahogy a főtéren állok, halk lépteket és morgást hallok. A hang irányába odanézek, és valami zölden világító farkasal találkozom, aminek szarvak nőttek ki a fején.  Felkeltetted az érdeklődésemet gondolom magamban. Lassan hátrálni kezdek, de végig szembe állok a lénnyel.
Ámbár nem csak kíváncsiság az, ami megszáll, ugyanis ahogy a pillantásom találkozik a lény koponyájában világító két zöldes fényponttal halvány félelem és annál erősebb bűntudat fog el, a lerosszabb megbánásaim öntik el az elmémet és szinte megremegek benne; a lény kivicsorítja a
Ahogy a dög közelít felém, olyan érzések fognak el, amiket már nagyon rég nem éreztem. Megbánás, hogyan érezhetek én ilyet, amikor eddigi összes tettem közül, egyet se bántam meg. Bűntudat, nem szoktam bűnözni, mégis mire fel érzem én ezt. Lehet... Lehet, hogy amikor a kis Gertrúdtól négy évesen elvettem a játékát, és leszidott édesanyám? Áhh biztos az lehet. Gertrúd!... Sosem szerettem azt a lányt!
Ahogy figyelem, zöldes lény közeledését úgy érzem, hogy ideje lenne valamit kezdenem magammal, de a testem csak nagyon lassacskán akar mozdulni. Ahogy ránézek a jobb kezemre, az remeg. Én remegjek? Nevetséges! Majd megszorítom az öklömet, mire az elmarad, de pár pillanattal később újra neki kezd.

A bal kezemen előre megidézem az üvegpajzsot, majd a kopieval megidézem az arkán szilákfüstöt, magam elé, hogy elkerüljek a látóköréből.  De miért hátrálok előle? Ennél rosszabb helyzetekből se hátráltam. Csak a védekezésen gondolkodom, hogy a szilánkfüst egy jó fal lesz, habár a zavaró hatásai nem aktívak, ha a kopieval idézem meg.
A lény zöld szemei átvilágítanak a szilánkfüstön, ahogy lassan közelít, majd hirtelen megtorpan és a füstön keresztül átszűrődő zöldes fény egyre intenzívebb lesz; a lény szemei lejjebb ereszkednek, majd azt veszem észre, hogy a fizikai képességeit biztosan meghaladó sebességgel vetődik felém széttárt állkapcsokkal.
Ahogy meglátom a szörny széttárt állkapcsait, megtorpanok, de mintha a testem magától mozdulna. Áldott reflexek legalább ti működtök, ha én használhatatlanná is váltam. Magam elé kapom a pajzsot, és a botot, majd megpróbálom így átdobni a dögöt, miközben balra fordulok. Majd készülök, hogy ellen támadjak.
Az üvegpajzsom épp elég hogy a fogai ne rajtam, hanem előttem csattanjanak össze, de az ugrásban meglepő erő van és ahelyett, hogy én dobnám odébb őt ő repül nekem és taszít félre, majd tőlem egy méterre landol, és körömkaparva megfordul és újfent morogva vicsorít rám.
Ahogy félre lök, érzem a pánikot, amit már rég nem éreztem. Micsoda erő van ebben a bestiában. Időm nincs felállni, de meg kell próbálnom, ámbár még mindig túl közel van. Megpróbálom egy arkán hasítással eltalálni, majd hírtelen felállni ha betalál. A legnagyobb felületre célzok a testére.
A lény kivédi a lövedéket és felvonyít, amitől mellette jobb és baloldalt kéken kezd világítani a levegő, és hozzá hasonló, csak kisebb és kék, olyan közepes kutyaméretű hasonló dögök másznak elő.
A szilánkfüstöt magam elé fújva próbálok hátrálni, amennyire csak lehet.
Ezúttal mind a hárman elkezdenek világítani, és egymást keresztezve vetődnek előre.
Erre a megmozdulásukra én oldalra próbálok vetődni, majd egy hasítást lövök a nagy farkas testére, mely szerencsére betalál, bár nem okoz nagyobb kárt benne, mivel pár kisebb csontdarabot vág le. Szerencsétlenségemre, bennem pedig okoznak, mivel az egyik kis kék korcs, kiharapott egy darabot a kezemből, majd tovább repülve mögöttem ér földet.
Ahogy kivált a húsdarab belőlem, mintha a lelkemből is kitéptek volna egy darabot. Ez a fájdalom valami elviselhetetlen, de nem használhatom a gyógyítást, az vészesebb alkalomra kell.
- Itt az ideje a mindent vagy semminek – Motyogok magamban, ebben az elkeseredett helyzetben.
Eközben a farkasok vicsorognak rám, mintha nem lenne jobb dolguk. Jobban örülnék ha már véget vethetnék, ennek, de előbb a kék idézett vackokkal kell kezdjek valamit. Szerencsém, hogy ezek egyszerre mozognak, nagyobb gondba lennék, hogyha körbe vennének, és három irányból támadnának.
Az egyik idézett kutyára lövök négy arkán lövedéket, majd felkészülök a következő rohamukra. Annyira reménykedni, még nem remenykedtem mint akkor, hogy az arkán lövedéknek legyen valami hatása a két dög ellen.
A négy sorminta lövedék eltalálja a bargeszt koponyáját, amitől az kék füsté omlik; a másik kettő rám vetődik eközben, a nagy már egészen előttem jár.
A bal kezemen megidézem az üvegpajzsot, amivel a nagy farkast akarom blokkolni, míg a kis farkasra rálövök négy arkán lövedéket, ugyanúgy mint az előzőre.
Az arkán üvegpajzs felfogja a csattanó állkapcsot, ám a dög testsúlyát nem, így az a mellkasomnak csapódik, és újfent a földön találom magam, a kicsit azonban sikerül megsemmisítenem. Hála a jó égnek, így újonnan egy az egy elleni felállás fogadott.
Miközben a kutyával helyezkedünk, a felkelés közben egy hasítást lövök a feje irányába. Remélve hogy ez most lenyes belőle egy jó darabot, és felkelve, betámasztva várom a következő támadást, ha nem sikerülne.
A felkelés csak félig meddig sikerül, ugyanis a zölden izzó farkaska közben rajta áll a mellkasomon, de így a hasításom ellen sincs esélye kitérni, ami keresztülhasítja a koponyáját. Furcsa zöld fény kezd el a hasadékból áradni, ami az arcán nyílik, és hátra tántorog, elkeseredetten nyüszögve.
Nem tétovázhatok, itt az alkalom. Nincs ismeretem a lényről, ezért az utolsó pillanatokban sem válhatok könyörületessé. Így hát a lényhez sietek, majd a megmaradt manámmal, egy hasítást idézek, mellyel ketté nyesem a fejét.
- Mostmár békébn nyugodhatsz te elátkozott bestia.

-Vajon merre lehetünk Riel?- Szólalok fel, miközben az utolsó kortynyi vizet rázogatom a kulacsomban.
- Fiú mondtam, hogy ez nem jó ötlet… De bánom is én, sohasem hallgatsz rám.
– Jólvan akkor igazad volt, most ürülsz?
– Minek örüljek, annak hogy itt fogsz szomjan halni?.
Ahogy haladunk előre, megpillantok egy oázist a távolba. A kristály tiszta víz, csak úgy csillog a perzselő nap tüzében. – Tessék Riel TESSÉK! – Dörgölőm az orra alá, a felfedezést. – Azt hiszem, hogy a szomjan halást törölhetjük a listáról. – Hordom fel az orromat, és haladok a víz irányába. – Fiú te valami isteni szerencse folytán mindig megmenekülsz. Csak egyszer, a világon egyszer fog elhagyni ez a szerencse, és nagyon pórul fogsz járni. – Néz rám karba tett kezekkel.
Szépen lassan haladok az oázis irányába, de ahogy közeledem, egyre jobban kezdi elnyelni a lábamat a kavicsos sóderes talaj, mígnem lábszárközépik elsüllyedek. Ahogy a lábam már nem süllyed tovább, úgy valami fura dolog ér a lábamhoz.
A nehéz haladás közepette, attól kezdek el félni, hátha valami üreg, esetleg futóhomok fölé kerültem, ezért kihátrálok, és megpróbálok egy másik irányból a víz felé eljutni.
A próbálkozásom nem jár sikerrel, már ha visszafelé fordulok is egyre nehezebb a járás. Végül lábszárközépnél lejjebb nem süllyedek, de egyszer csak azt érzem, hogy valami a csizmámhoz ér.
Erre az érzésre én, riadtan megpróbálom felhúzni a lábamat, majd minél jobban kifele haladni a már nem kavicsos tér felé. - Riel figyelj körbe. Valami hozzáért a lábamhoz... – Ekkor ő csak mint aki megmondta hogy ez lesz, flegmán kezdte pásztázni a területet, de tudtam hogy a kékes fény mögött éppen forgatja a szemeit. De a legrosszabbra készülök, hogy elnyel a mélység.
A kődarabkák mozogni kezdenek a felszínen, és egy húsz méteres körzetben megemelkedik minden nagyobb kavics a földfelszíntől. A megint hozzá ér valami a lábamhoz.
Ez volt az utolsó csepp a pohárban, nem tudtam, hogy ez mégis mi ez a lény, de ezt a hozzám érősdit nem hagyhattam figyelmen kívül. Erre felbuzdulva, egy jó erőset szúrtam a kavicsok közé, amely irányból valami hozzáért a csizmámhoz.
Ahogy a botom leér a pontig ahol éreztem, hogy valami hozzámért, sikeresen el is találom azt a valamit. Ekkor a föld alól valami tompított visítást hallok. Ez számomra elég is volt, a kövek alját jól telepumpáltam szilánkfüsttel, hogy kifüstöljem azt a dögöt a föld alól.
Ahogy gondoltam, elég hatékonyan bevált, így pár másodperc múlva velőtrázó sikítás közepette egy három négy méter hosszú, de elég vékony, valami undorító féreg tör ki a föld alól, majd szembefordul velem. Olyan négy méterre lehet tőlem nagyjából. Bár ha nem az életemre akarna törni, igen érdekes kísérleti alany lenne belőle.
Ahogy a lény szembe fordul velem, nem tétovázok, már csak a látványa tettre kényszerít. Ezért első dolgom, hogy egy arkán hasítást lövök rá.
Erre a féreg egy mágikus pajzzsal védi le a képességem. Mi ez a féreg? De most tényleg mi? Egy ilyen lény mégis hogy képes mágikus pajzsot használni? Riel csak kárörvendően örül a kapucnimban, de lehetséges, hogy még szükségem lesz rá a későbbiekben.
Nincs, idő kutatni kell gyengeségek, és erősségek után. Ellövök felé három arkán lövedéket, hogy kicsit többet tudhassak meg a lényről.
Egy betalál, de a másik kettő elől kihajol. itt csak két lehetséges opció maradt, vagy felismerte a gyengébb képességet, és nem használ pajzsot, vagy pedig korlátolva van az a pajzs, amit először használt. Gondolkodom magamban, miközben a szokásos álra tett kézzel figyelem a lényt.
Ellövök még egy arkán hasítást a kopieval és figyelem a lény reakcióját, hogy megidéz e egy újabb ilyen kaliberű pajzsot, vagy csak kikerüli.
Most betalál a hasítás, ami a hamisítvány mivolta miatt, szétfoszlik a féreg testén. De ebből rájöttem, hogy a pajzsot most egy darabig még nem képes használni.
Miközben figyelem a lényt, egy fura dolgot veszek észre. Amióta én nem mozdultam meg, azóta a lény is csak egy helyben áll. Csak a felé érkező dolgokra reagál, és néha kitér. Ebből eszembe jut egy ötlet, mely pillanatban ránézek, és ahogy visszanéz rám, tudja már, hogy semmi jót ez nem jelent a számára.
- Riel lenne számodra egy feladatom. – Szólok hozzá kérlelően. – NEM! – Jön tőle hírtelen a válasz. – Nincs az az isten, hogy valami részt vegyek a te terveidben fiú.
- Ha itt meghalunk, akkor unka is egyedül marad otthon, míg te ennek a féregnek a kis játszópajtija leszel. Ez így neked rendben van? – Mondom neki, hátha unkával tudok rá hatni. A kis gólem egy ideig toporzékol a kapucnimba, majd egy duzzogós, - Még elvárod, hogy lemásszak? – mondattal utal rá, hogy megteszi, amit kérek. Lerakom a földre, majd kicsit messzebb sétál tőlem. – Na Riel ugrálj egy kicsit. – Szólok neki, mire a kis gólem úgy néz rám, mint aki megőrült. – Na Riel tedd meg unkáért. – Szólok neki, mire felugrik párszor, erre a féreg figyelme azonnal ráterelődik.
Alig ugrik párat a kis gólem, a féreg egy erős széllökést idéz meg, amely hatására Sariel elkezd végig bucskázni a kövek között, és az éles nyelvével próbál valamit mondani közben, de minden döccenésnél félbe szakad a mondat, így nem értem ki tisztán. Majd seggre, ül.
- Jólvan Riel elég lesz, állj meg ott ahol vagy. – Erre a seggen ülő kis gólem rám néz, de látszik a düh a kéken lángoló szemeiben. Ekkor megpróbálok óvatosan lehajolni egy kavicsért, hogy eldobhassam. és megfigyelhessem a reakcióját a lénynek.
Amint a kezem hozzáér a földhöz, egy éles széllökés apró vágásokat ejt a kezemen. Úgy tűnik ennyi elég volt neki, hogy észrevegye a kezem, ekkor egy szisszenéssel felkapom onnan.
Mégis hogyan kaphatnám, el ezt a bestiát. - Riel Fuss felé. – szólok oda hozzá, melyre feláll, leporolja magát, majd elkezd megindulni a lény felé, de mindenek elött még volt hozzászólni valója.
- Fiú még egy ilyen, és én foglak megvágni nem pedig ez a bitang giliszta. - Ahogy Riel elkezd felé futni, egy arkán hasítást lövök a féreg felé. gondolom, ez összezavarhatja.
Ekkor bizony, hamar tekergőzni kezd, és azonnal a föld alá fúrja magát. A kövek megint lebegni kezdenek.
Amíg a föld alatt tekergőzik, addig felmarkolok egy marék követ, és eldobom olyan 3 méterre tőlem. Közben Riel halad vissza felém.
Ekkor kitör, ott ahol a kövek landolnak, és néz körbe, hogy hol lehetek.
-Riel fuss neki, és ha tudod, vágd is meg a kis kardal - szólok neki, mire ő egy flegma fújással nekivág a feladatnak. Eközben én az alkalomra figyelek, hogy egy hasítást lőjek felé.
A féreg viszont roppant gyorsan mozdulva lecsap Riel felé, megragadja, és feltartja feléd. Túszt ejtett!
Riel ekkor előkapja, a kis kardját, - Na ezt már nem! –ordítja el magát dühösen, és a lény szájánál lévő puhább szövetet próbálja meg felvágni, megvágni, hogy a szörny elejtse. Majd amikor ez megtörtént, én egy hasítást küldök a szörny fejébe.
Ahogy ez megtörtént, a féreg egy csápját sikeresen le is vágom, de nem igen hatja meg a dögöt, mivel csak annyit értem el vele, hogy visítva újra a föld alá bukik.
A biztos találat reményében, a botommal megütöm magam mellett nagyjából egy méterre a köveket, majd várok.
A féreg feljön, most viszont mintha tudná, hogy hol állok.
Megidézem az arkán üvegpajzsot, és megindulok a lény felé. Miközben Riel is felé indul. Hogy közelebbről vihessünk be egy támadást.
Erre a lény meglepő módon, most nagyra nyitja a rágóit, és egy árkán lövedéket lő rám, ami széttöri a pajzsom, és tovább mozog felém. De honnan volt képes arkán lövedéket használni? Ez képes lemásolni a képeségeimet? Gondolom egy pillanatra.
Ahogy a dög halad felém, a nyitott rágóival, úgy a torkába nyomom a botom végét, majd két kézzel megmarkolva annak a szárát, egy erős suhintással egy hasítást idézek benne belülről, mely ketté is hasítja a lény fejét.
Ekkor kicsit megnyugszom, de félek, hogy talán még többen is lehetnek, ezért éber maradok. párszor megbököm, hogy a lény tényleg kimúlt e majd a víz felé indulok feltölteni a készleteimet.
Ekkor az oázis eltűnik, és újra a homokos sivatag marad helyette…

- SEGÍTSÉG... – Fújja felénk harsányan a szél.
-Riel ezt te is hallottad? - Szólok a piciny gólem felé. - Fiú melletted már soha semmi bíztatót nem fogok hallani. Hagyjad ezt a szerencsétlent. Kerüld el messze. - Szól hozzám óva intve. - De-de segítenünk kell neki, meg mégis lehet van nála valami értékes ereklye vagy talán valami felfedezetlen dologgal van gondunk. Meg kell néznem. - majd lassan megindulok a hang irányába.
Sietünk, és követjük a hangot. Ahogy odaérünk, brutális világ tárul elénk, négy vámpír áll egy kisebb tisztáson, ami vörösbe van festve a vértől. Mellettük goblinok, leginkább a testeik, precízen megölve, s vértől lecsapolva halványlanak a földön. Az egyik kiszúr, majd arcán önelégült mosollyal szólal meg.
- Sajnálom a kellemetlen látványt, szörnyeket vadászunk. Pont távozni készültünk, itt nincs több... szörny már.
A látvány láttán megrendülök. Ennyi vért már rég nem láttam egy helyen. És négy vérszívó. Nem lenne kellemes, ha ezek megpróbálnának megtámadni.
- Oh elnézést a zavarásért. Akkor itt se volnék. - Majd szép lassan elkezdek vissza hátrálni. -Na fiú szép dologba csöppentél. – szól a piciny gólem a kapucnimból.
- Semmi probléma. - Mosolyodik el a férfi, s letörli az arcáról a vért. Egy társa viszont előre lép, vállára támaszkodva, majd vigyorogva int nekem, pökhendi módon.
- Én látok itt még egy-egy goblint, menjetek előre, majd később csatlakozok hozzátok.
A három vámpír felkacag, majd távoznak. Az aki itt maradt, lassú, kényelmes léptekkel indul meg felém, miközben doromboló mély hangon beszél hozzám.
- Remélem nem veszed tolakodásként, de egy pillanatra feltartanálak még.
- Óh ilyenekre semmi szükség, tessék csak a barátai után menni. - Ohhh basszameg ez így nem lesz jó. Majd miközben terveken gondolkodom, Riel kibújik a vállamra, majd a vámpír felé mutat a kardjával. - Idefigyelj te vérszívó, tee te átkozottak pestist terjesztő rovara. Te ennek a fiúnak a véréből egy cseppet sem fogsz inni, vagy különben nagyon megbánod!
- Nem, ragaszkodom hozzá, tényleg. - Jelenti ki a férfi, elégedetten nevetve. Meglepően rossz szándék nélküli, kellemes nevetés, de valahogy mégsem tudom értékelni a gesztus. Amikor meghallja a hangokat, meglepetten torpan meg egy pillanatra, s pár pillanatra méregeti a vállamon lévő csöpp lényt.  - Milyen érdekes kis teremtmény, ugyan nem túl udvarias.
- Oh elnézést kérek, nincs jó viszonyban az átok hordozókkal, és a tisztátalanokkal. - Szólok oda, majd vissza lököm Rielt a kapucnimba. - És mégis miért szeretne feltartani? Velem nem tudna semmi érdekeset csinálni. Nyugodtan menjen vissza a barátaihoz.- Szólok hozzá, de Riel a kis kardját lóbálva felbukik a kapucnimból, majd hangosan mondja. - Fiú ez a lény a véredre pályázik, menj el vagy öld meg. Különben a kalandjainknak itt vége szakad.
- Csak szeretnék értekezéseket folytatni önnel a mágiáról és... gólemekről. Igen, a gólemekről.  Szemtelenül elmosolyodik. - Nem láttam még olyan gólemet, ami beszélni tudott volna, pláne nem ilyen szemtelen gólemet.
Amikor már csak olyan 8 méter lehet köztünk, hirtelen érzem, ahogy a férfi szeme az enyémre tapad, s nem tudok félrepillantani. Testemet átjárja a félelem, s teljesen megdermedek.
- A Mágia őrjítő dolog... Nemde?
- Fiú mozdulj! - Szólal meg Riel majd észreveszi, hogy mozdulni se bírok. Ekkor a kardjával az arcomat megvágva, a fájdalmat próbálja felhasználni, hogy kiszabaduljak a vámpír békjójából, és észhez térjek.
A béklyó nem szakad meg, a vámpír megiramodik felém, majd úgy két másodperc alatt ott terem előttem, s sebesen belemar vállamba. Abban a pillanatban, hogy megtörik a szemkontaktus, ismét képes vagyok mozdulni.
A jobb kezemben lévő botot a vámpír füléhez a füléhez teszem, majd öt arkán lövedéket próbálok belesorozni, és megpróbálok eltávolodni.
A vámpír kimarja belőlem a darabot, majd ahogy érzékeli a fülének érő hideg fát, azonnal megmoccan, s karom félrelöki. Egyik vágásom eltalálja fülének oldalát, az megsebzi azt, s több helyen fel is vágja. Elégedetlenül szisszen fel a dologra, s látom, ahogy lassan, de biztosan patakozni kezd a vér onnét. Egyik kezével oda is kap, alkalmat adva nekem a távozásra.
- Milyen udvariatlanság...
Egy hasítást indítok felé közelről, mellyel a lábaira célzok elsődlegesen. Majd közben hátrálok.
A vámpír hisztizve szorítja a fülét, majd mikor látja, hogy támadni készülök, kezében pár pillanat múlva egy éjfekete pajzs terem, melyet leereszt a lábához, s meglepetésedre ugyan kicsit lökődik a keze, de megfogja a támadást igaz, meg is reped a pajzs.
- A gyönyörű arcom... Ezt megkeserülöd te alantas féreg.
A botom előre tartva, szilánkfüstöt fújok magam elé, mellyel megpróbálom elfedni magam, ha a vámpír belemegy pedig zavarásnak tökéletes lesz. Ahogy bekerül a füstbe, úgy nálam lesz a lépés előny, mert látni fogom a foltot, ami közeledik.
Megidézem a füstöt, amely pár pillanat múlva elterül kettőnk közé, elzárva egymást. A Vámpír hangosan rikácsolva kiált fel.
- Úgy harcolsz, mint egy féreg!
Mivel nem lát engem kellően pontosan, szabad kezébe egy lángoló gömböt idéz, ám nem támad még, csak figyel, hogy mikor mozdulok. Nyitása ellenére úgy tűnik, hogy a vámpír elsősorban nem közelharcos.
A kopieval megidézem újra a füstöt, de most a jobb oldalunkra, hogy a mozgó füsttömeg az ottlétem illúzióját keltse, majd felkészülök az ellentámadásra.
A vámpír mozdulatlanul áll, bár, nem látom teljesen a füstből én sem, hogy mi történik, magamnak is elzárom a látásom, nem csak az övét.
Megidézek egy arkán fénygömböt, Riel kezébe adom, hogy szaladgáljon vele a füst mögött, ezzel egy csalit állítva a vámpírnak, mintha készülnék valamivel. Míg én lassan a jobb oldalra sunyulok, hogy a vámpír oldalába kerüljek. A füstfelhő a toldás miatt, a jobb oldalon nem hat rám így nem hat rám a köhögés, és az irritáció, de a vámpírt jobban beteríti a jobb oldalán, így nagyobb eséllyel kerülök a háta mögé. Eközben megidézek egy üvegpajzsot a botot tartó kezem mellé.
A vámpír valamiért nevetni kezd, majd eldobja a lángoló tűzgolyót Riel felé. Mivel kicsi a célpont, az nem talál, de tüzet gyűjt a közelbe. Más nem látszik.
Tovább haladok a jobb oldalon, majd amikor éppen kitűnnék, Riel odadobja a világító gömböt a vámpír elé. Remélem, hogy ez elvonja a figyelmét, és egy hasítással oldalba tudom kapni, ahogy néhány pillanattal később kilépek a füstfelhő mögül.
Ez megtörténik, ám ahogy kilépek a füstfelhőből, rettenetes látvány tárul elém, a vámpír a lehető legkevésbé sem foglalkozik a fénygömbbel, s teljesen tisztában van vele, hogy honnan érkezem, még szemezik is velem. Ha ez nem lenne elég, nem egyedül van, mellette áll önmagának a másolata. Hirtelen tenyeréből egy árnytű repül felém, egész pontosan kettő, mert mindketten lőnek.
A pajzsot magam elé rántom, majd megpróbálok kitérni a támadása elől.
Nem tudok kitérni, a támadás keményen belecsapódik a pajzsomba, de az természetesen megfogja a lövést. A vámpír rám mutat, majd pár pillanat múlva valamiért furcsán érzem magam. Nem vagyok gyengébb, nem szédülök, nem érzem magam rosszul, de mégis érzem, hogy valami megváltozott egy kissé.
Ellövök három arkán lövedéket a lehetséges klónra. Majd figyelek.
Az megemeli a fekete pajzsot, majd két lövés után széttörik a pajzs, s megremeg a teste a fájdalomtól, ahogy sebőzdik. A másolat is így tesz.
- Alantas mocsok...
Kiált fel a férfi, majd a másolattal egyetemben sebes léptekkel megindul felém, s egy árnytüskét idéz ő és a klón is, majd felém lövi azt.
A lövés elől megpróbálok kitérni, úgy hogy elvetődök előle, majd egy hasítást lövök az előző ellenfelem irányába. Testre célzok.
Kitérni sikerül kitérnem, a lövedékem pedig be is talál, de ahogy eltalálja az ellenfelemet, úgy a hasítás keresztül halad, míg a vámpír szerte foszlik. Úgy tűnik csak tettette a fájdalmat, és a lövedék áthaladt rajta az előző alkalommal. Ezek után a kezében egy tűzgomb jelenik meg, majd szabad karjával int nekem, hogy mozogjak. Úgy tűnik, elkezdte élvezni a dolgot.
Ekkor a kopieval ellövök felé egy hasítást, majd felkelek mindeközben Riel próbál a háta mögé férkőzni.
A vámpír úgy dönt, hogy megbízik a mellkasának szorosan feszülő nehézpáncélnak, pláne annak ismeretében, hogy az előbb a pajzsot nem tudta egy ütés áttörni. Mivel nem védekezik, éppen emiatt pontosabban is tud célozni, s megküldi felém a tűzgömböt. Sarielt nem veszi észre, valamilyen furcsa okból az ő közeledését kevésbé érzi...
Sikerül kitérnem, a gömb ugyan végig égeti a ruhámat, de valamilyen mágikus okból nem talál el engem. A vámpír viszont összerezzen, s meglepetésére nem érte semmilyen támadás sem, pedig fel volt már készülve a sebesülésre.
- HAHAHAH! ELFOGYOTT AZ ERŐD, BARÁTOM!
A vámpír baljára ismét pajzsot idéz, s kitartja a támadás ellen, ám ő maga is megindul feléd rohanva.
Miközben Riel fut a vámpír felé Elordítja magát. - Itt a vámpír! Vegyétek körbe! öljétek meg! - Hátha a vámpír figyelmét eltereli a hírtelen elképzelt túlerő a hátoldalról. Én a pálca mágiáját felhasználva megidézek egy hasítást a vámpír irányába.
A kiáltásra a vámpír megriad, ám nem áll meg futtában. A most küldött hasításod ellen viszont nem védekezik, s az keményen csapódik mellkasának. A támadás meglepi, megtorpan, s futása félbemarad, ahogy kipasszírozza mellkasából a levegőt a mellvértnek ütköző kemény vágás.
Ahogy közelebb érek a vámpírhoz úgy teszek mintha fejbe akarnám vágni a pálcámmal, de egy hasítást idézek meg azzal az ütéssel a fejére. Eközben Riel próbálja beérni, és felmászni a hátán.
A mozdulat jó, az ellenfél viszont meglepetésemre összeszedi magát, s mire varázsolok, olyan irgalmatlan erővel ver oda vállamnak a pajzsával, hogy a támadásom kicsúszik, s a feje helyett egy fába csapódik. Én pedig elesek mellé a földre.
Ahogy a földre huppanok, a botot magam elé rántva próbálok védekezni, és felkelni.
A vámpír megpróbál belém rúgni, ez sikerül is neki, eltalálja a botot, de mivel nem közelharcos, ez nem igazán sikerül neki különösebben, nem sebesülök meg, s fel tudok pattanni. A vállamd sajog egy kissé, úgy érzem megzúzódtam.
Elhasználom a gyógyító eszközömet, arra hogy begyógyítsam a zúzódásaimat, és a harapott sebet. Eközben Riel érkezik, és Elkezd felmászni a vámpír páncéljának a hátulján. Közben a botommal próbálok hárítgatni ha támadna.
Ez sikerül is, Riel jó időt futott most, s sikeresen odaér a vámpírhoz, s fel tud kapaszkodni a lábára valahogy, ezt ráadásul úgy, hogy a vámpír nem érzékeli. Az közben nézi, hogy gyógyul a sebem, s szabad kezébe egy árnytüskét idézve lő rám.
A botommal ellököm a kezét mivel közel állok, addig Riel halad feljebb a páncélján.
Félrelököm a kezét, s a lövedék eltérül, majd valahol a fába landol. Riel mászik egy kicsit felfele, bár, nem halad túlzottan, nem sok kapaszkodófelület van a vámpír vértjén. A vámpír megidéz ismét egy árnytűt, s ezzel egyetemben jobbik lábával megpróbál belém taposni.
A vámpír kezét ellököm, és megpróbálok kitérni a rúgás elől. Mivel a vámpír lövedékétől jobban félek, mint magától a rúgásától. Eközben Riel mászik felfele, de koppan egyet, a páncélon, mikor a vámpír rúgni készül.
Félrelököm a kezét a vámpírnak, aki ismét félrelő. A rúgás ellen is kitérek, ám ez egy veszélyes tényezőt hordoz magával, mégpedig, hogy immáron olyan távolságba kerültem, ahonnét nem tudok védekezni így a keze elől. Tűzgolyót idéz, de még nincs ideje eldobni.
A kezében lévő tűzgolyóra célzok, és rálövök három arkán lövedéket, reménykedve abban, hogy az besül a kezében. Majd felkészülök az újabb vetődésre, miközben Riel Mászik feljebb és feljebb.
A férfi nem foglalkozik a lövedékekkel, csúnyán végigvágják a kezét, de nem sütik be a golyót. Azt eldobja felém. Riel csak araszol és araszol.
Riel mászik, következő körben a vámpír vállára kerülhet. A vámpír eldobja a lövedéket, s a lövedék telibe talál, csúnyán leégetve a szemöldököm, a hajam, az egész testem. Másodfokú égéseket okoz elég nagy területen nekem, nem halálosakat.
A vámpír vállára érve, Riel Hangosan Elordítja magát. -HÉJ TE! - Majd ahogy a vámpír oda néz, a kis kardját a szemébe szúrja, reménykedve, hogy sikeresen kiszúrhatja a vámpír szemét. Ezek után a másik vállára venné az irányt, de még az elött elkapják. Én addig Fetrengek a földön fájdalmamban.
Sarielnek sikerül kiszúrnia a vámpír egyik szemét, ellenben az haragosan elkapja másik kezével, s lerántja válláról, kezébe szorítva. A körre a vámpír nem tud támadni. Az ellőtt első hasítást megfogja a pajzzsal, ami megreped ismét.
- TE MOCSKOS KIS FÉREG, MEGÖLLEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEK! – Szól az inzultálás a parányi gólemnek.
Az adrenalin hatása alatt, a fájdalom érzetem majdhogynem kikapcsolt. A manám fogytán, az erőm kimerülőben. Így hát vámpírnak rohanok, minden erőmet és adrenalint felhasználva, majd a jobb kezemből a botomat a vámpír mellé, kicsit mögé ejtve, abba a kezembe egy Windstoß-t megidézve azt az arcába nyomva és nekivetődve, a földre próbálom vágni.
A támadásom sikeresen eldönti a vámpírt, de szükségem van arra, hogy közben én is lökjek rajta. Karja belém akaszkodik, s ránt magával a földre. Ő esik alulra, kicsit meg is üti magát, én vagyok felül.
Eközben Riel kirepült valahová a bozótosba a kezéből.
Nyúlok a botért, ám ahogy elfordulok, s felmarkolom, már érzem is, hogy a vámpír pajzsa a pofám felé csapódik. Még nem talál el, csak mozdul.
Közvetlen közelről küldök felé egy hasítást, amely végül ripityára töri a pajzsot, ami üres feketeségbe fordulva tűnik semmivé. A vámpír megkapaszkodik vállamon, majd lök rajtam egyet, aminek hála én is a földre kerülök, közvetlen mellé.
- Mint egy disznó!
A botomat erősen megfogva oldalra csapok egyet az arca irányába.
Eltalálom, a fegyver nagyot koppan a férfi fején, de nem tudom igazán keményen találni, pláne, hogy el ne törjön a botom. Az fordul, majd valahogy felém kerül, s egy kemény öklöst indít az arcomba.
Megpróbálok kigurulni az öklös elől, majd az utolsó hasításomat a fejébe próbálom lőni.
A vámpír keményen pofánver engem, úgy érzem, hogy roppan is az álkapcsom... Így nehezebb lesz céloznom rá, de attól függetlenül lövök felé...
Az utolsó lövedékemmel az arca közepén találom, a vámpír megvakul, s fejvesztetten ordít fájdalmában, jobbra-balra kalimpálva, s ütve. El-eltalál engem, de leginkább pánikol, és ordít, nem tud komoly sérüléseket bevinni.
A vámpír feje fölé témfergek, majd a botommal addig ütöm a fejét, amíg mozog. A botom közben el is törik, de nem hagyom abba az ütést, ameddig a kimerültségtől térdre nem rogyok.

Erre az ellenfélre nem érkezik megbízás... Ugyanis senki sem távozott tőle élve. Csak azt veszem észre, hogy minden lángol bíborvörös lángokkal én tudom, hogy ez cseppet sem normális tűz, egy halom ember pedig szalad velem szemben. A füst már most elég nagy, a látásviszonyok sem jók. Mindenki sikongat, pánikol kétségbeesett... Ez pedig nem is lehet más, mint egy szörnyeteg, amiért még mindig jó pénzt lehet kapni, meg ki ne akarná kideríteni mi folyik itt?
A világ hatalmas, és tele van rejtélyekkel. Ahogy ez a bíborvörös lángoló világ a szemem elé terül, kedvem támadt ezen, rejtélyek sokaságát kicsit megritkítani. Riel ellenkezik, szerinte én most fogok meghalni. Óvatosan haladok azon irányba, amelyről az emberek futnak.
Lassan feltűnnek az égő házak sziluettjei, és egy hang csapja meg a fülemet a sikolyokon túl: nevetés. Mély, öblös őrült nevetés. Ahogy közelebb megyek a főtérnél egy alak bontakozik ki a lángok közül.
Ahogy meglátom drágalátos ellenfelünket, egy kifejlett démon sejlik meg az alakjában. A kinézete, és a testén kiterjedt démoni jellegekből, egy háború démonra gondolnék. Felmérem a terepet, hogy mégis milyen előnyökkel esetlegesen hátrányokkal számolhatok.
Vannak kőházak, aminek ugyan a teteje lángol, de talán találok ép falakat. Van egy kút is vízzel, amibe elbújhatok, illetve fedezéknek sem rossz, és idefelé jövet láttam egy patakot is. Ami még a szerencsém, hogy ez még nem a sötét tündék lakhelye, bár nagyon a határában van, így van egy protestáns templom is, ami egyelőre egész jól bírja a strapát.
Megidézek egy tükörpajzsot, majd a templom melletti kőházakhoz somfordálnék, mikor Riel Elszólja magát - Átkozott démonfattyú. - Remélem nem hallotta meg... De amilyen szerencsém van, a somfordálós terv is romba dől.
Egyikben sincs túl nagy szerencsénk. A démon egyenesen felénk néz, majd ismét elneveti magát.
- Átkozott? Meglehet. De ti pedig mindjárt nagyon halottak lesztek.
Ekkor látjuk meg a kezében a pallost, ami akkora mint én. Ám ahelyett hogy nekem rohanna harci állásba áll, és 3 röpke másodperc múlva a kardból egy lángcsóva indul el felém és kenődik neki az üvegpajzsnak.
Szerencsém volt az üvegpajzzsal, ami kivédte ezt a támadást. Ekkor én pedig egy copyval idézett hasítást lövök felé, tesztelve hogy hogy reagál egy ilyen kaliberű varázslatra. Majd ahogy ellőttem meg is indulok a templom irányába inkább.
A hasítást a kardjával próbálja hárítani, de mikor az szertefoszlik rajta ismét felnevet.
- Trükkös kicsi ember. Talán ezért gyorsan öllek meg.
Mikor futok a templom felé, háttal vagyok neki így csak morgást hallok. Majd egy hatalmas árnyék vetül rám. Eközben Riel ordítja nekem – Fúss fiú! – miközben ő hátrafele tekintget.
Ahogy az árnyék rám vetül, elso dolog ami az eszembe jut, hogy valahogy utolért, és a pallosával megpróbál ketté hasítani. Ezért ekkor egyet oldalasan lépek, majd próbálok futva bejutni a templomba.
Suhogást hallok magam mögött – Fiú ez felszállt! Ez repül! – Ordítja el magát a kapucnimból. Bár ahogy kimondta, pár pillanatra rá, a sárkány előttem landol, majd néz a szemembe. Lehetett olyan három méter magas, négy méter hosszú, és a farkáról még nem s beszéltem.
Szilánkfüstöt fújok az pofájába, hátha kicsit elköhécsel, és megkerülhetem. – Ez a dagadt monstrum meg pont most állja el isten háza előtt az utat. ki nem állhatom az átkozottakat. – Szidkozódik mögülem Riel. Majd megpróbálom megkerülni, ügyelve a farkára is, mert oldalba csaphat vele.
Hát ezt a lépésemet nem igazán gondoltam át, mivel a szilánkfüst körülbelül elveszik abban a mérhetetlen füstben, ami körülvesz. Úgy tűnik nem hatja meg már a sárkányt. Kitátja a száját és megpróbál lefújni egy tűzcsóvával.
Ekkor gyorsan reagálva el vetődön, majd egy hasítást lövök a rusnya szájába, hogy fejezze be ezt a csúnya viselkedést.
A vetődés tökéletesen sikerül, még csak meg sem pörköl, és a hasítás is a helyére megy éljenek. A sárkány felüvölt és az ég felé fúj tüzet, így tűzeső hullik, de nagy sérülést nem okoz. A sárkány szenved, míg Riel élvezkedik a démon szenvedésének a látványában.
Eközben én keresem a legvékonyabb részt a kemény pikkelypáncélján, de ha a minimális hüllőismeretem, és a szemem nem csal, az ékeskedő nyaka alján, és a hasán a legvékonyabb.
Ahogy a sárkány feje az égnek mered, egy hasítást lövök a nyakán lévő legvékonyabbnak tűnő pontra, majd próbálom megkerülni, hogy a templomba jussak. Eközben Riel már ki is mondja, amit gondol – Ez az, te bestia most nevessél, a nyelvedet már kivágtuk, hamarosan a fejed jön! - Mondja a vállamról, majd valamilyen oknál fogva, átugrik a sárkány oldalára, és a hátára próbál mászni.
A sárkány nyaka felhasad. Toporogni kezd és csapkodni a farkával. Így pedig nem is sikerül megkerülnöm az a farok bizony szembejön rajta a pikkely tüskékkel. Eközben Riel kapaszkodik a pikkelyekbe, és tüskékbe, nehogy leessen. Néha koppan egyet, de elnyomják a tűz zajai, és a tetők ropogása.
Megpróbálok lehajolni előle, és aztán a sárkányra lőni egy térgörbítést.
Siker koronázza tetteim. A sárkány megpróbál lecsapni a farkával fentről lefelé bár elég lassú, ezért nem sikerül neki, majd erősen a botomra markolva, figyelve a sárkány kapálózó farkára, bejutok a templomba. Eközben Riel erősen kapaszkodik, ha az ember erősen figyel, néha hallhatta is a kis kőtest koppanásait a sárkány páncélján.
Szentelt dolgokat keresek, és valamit, amiben a szentelt vizet kimerhetem a helyéről, hogyha képes lennék rá. Találok kupát, amiben a bor szokott lenni, és van egy feszület is, ami szent. Protestáns templom szóval más nincs.
A Feszületet a botommal összefogom, majd a kupával nagyot merítek a szenteltvíz tartóba, és ahogy hallom, hogy a tetőre száll valami, próbálok egy fedett helyet találni, de mivel nincs, ezért kiállok a templom ajtajába.
A sárkány nem lát engem onnan fentről, de én viszont hallom, hogy üvölt majd tűzropogást hallok, néhány égő deszka esik le.
A sárkány nagyban tombol a tetőn, mikor is arra lesz figyelmes, hogy az érzékenyebb szarvaira két kis kéz markol rá jó erősen. És hogy valami a fején kényelmesen elhelyezkedett. Ekkor hallja. - Ejj te átkozott veréb, még hátasnak is ocsmány vagy. Szokták mondani, hogy ajándék lónak ne nézd a fogát, de itt nem csak a fogaiddal van a probléma... - Mondja a tomboló sárkánynak a tetőn.
Eközben a kapucnim zavaró könnyedsége nyilal belém. - Riel mégis hol lehet. - Nézek körbe.
Nem látom Rielt. A tető lassan teljesen beomlik... És ekkor a téren ismét látom landolni a sárkányt... Majd rögtön utána a szarvas démont, ahogy nevet, és bizonyára azt hiszi, halott vagyok.
Ahogy a sárkány landol, hírtelen visszaváltozik abba a bestia formájába, mint amiben eddig volt. Ez igen meglep, de amikor jobban megnézem, A kis gólem döbbenten ül a démon fején, annak a két szarvát fogva. Ekkor meglepődve kimondom Sariel nevét, - Riel? - Majd ahogy kimondtam, a kis gólem nem tétovázik. - Most megvagy te bestia! - Ordít fel, majd a kis kardját előhúzva, a démon arca elött levetve magát, próbálja kiszúrni annak szemét.
Eközben én Riel felé kezdek óvatosan sunnyogni, nehogy észre vegyen a démon.
- Ó te kis mócsing te még élsz? –Szólal fel a démon. Az hatalmas lapátkezébe fogja, az arca elé emeli, majd megpróbálja összeroppantani puszta kézzel. Engem perszenem vett észre.
Egy hasítást lövök a démon fejének, ami persze elmegy mellette, és ettől észre is vesz.
- Még élsz kisember? - kérdezi meglepetten. Elengedi Sarielt és ismét ráfog a pallosára, már sejtem mi lesz a varázslat.
Ahogy ez megtörténik, közelebb lépek, majd a kupa tartalmát, az arcába öntöm. Egyszerre megy a kupa és az ő képessége, felordít, ahogy a szentelt víz a miseboros kupáról az arcába ömlik, majd két kezével fogja azt és szenved. A fájdalomtól én pedig szintúgy felordítok, mert engem pedig gyomrom kap a tűzcsóva és a ruhám is meggyullad a helyén. A kezemmel próbálom eloltani a tüzet, ahogy megérzem a fájdalmat, pedig felordítok.
A fájdalmamon megpróbálok felül kerekedni, bízom benne, hogy a gyógyító tárgyam képes lesz meggyógyítani, ha meg is erőltetem a sebet, majd a botommal fentről lefele hasítva, az arca közepébe idézek egy hasítást. Mely szerencsémre meg is öli a démont.

- Fiú érzem előre, hogy megint valami bajba kevered magad. Amondó vagyok, keress egy fogadót, és száljál meg amíg teheted. - Szólt a parányi gólem a kapucnimból, miközben szemet szúrt neki egy felénk közeledő csuklyás alak, melyet ezek után árgus szemekkel figyelt.
- Eh Riel nyugalom. Nagy ez a város mégis mi bajunk történhetne itt. - Szólalok fel, majd mikor a csuklyás alak elhalad mellettünk, hírtelen az elmémben egy elmosódott kép jelenik meg, amiből tisztán érzem, hogy a mellettem álló alakból ered. A gyanús alak mosolyogva csak ennyit mond. - Rossz ötlet volt idejönnöd, gyöngeség. – Ebben a pillanatban nem kellett átgondolnom, nem kellett kétszer mondani, rögvest az alakkal ellentétes irányban, elszökkenek és erősen a botomra markolok. Mivel mágus vagyok, ezért a legnagyobb hibám lenne ha a laza fogás miatt kivernék a botot a kezemből. ~ Ez így nagyon nem lesz jó ~ futnak át az eshetőségek a fejemen.
Az alak szembefordul velem, de továbbra is csak a száját látom és a vigyorát, ahogy a talpa alatt mágikus, vérvörös pecsét jelenik meg.
- Nachtspießen. - mondja elmélyülő hangon, ekkor körülöttünk vékony, másfél méteres fekete nyársak törnek elő a földből egy kettő négyzetméteres területen.
Ahogy Riel meglátja a tüskéket, felordít - Fiú ugorj arrébb! - De késő volt már.
Ahogy a tüskék feljönnek a földből, és belém szúrnak, a fájdalomtól elszisszenek, és ordítok egyet. Be kell vallanom, megijesztett ez a hírtelen föld alól előtörő képesség. Ahogy felszisszenek, egy hasítást lövök az ellenfelünk teste felé, mivel már majdhogynem reflexből támadtam vissza, de ez a pontosságán is meglátszik sajnos.
Az a fura alak felemeli a kezét, és tovább vigyorog. ~ Mégis mit képes ez ennyit vigyorogni… ~
- Schattenbindung. - ahogy kimondja az arkán hasításomat apró lila láncszemek veszik körbe és megáll a levegőben, az alak pedig egyszerűen félrelép és megszüntetve a mágiát hagyja elszállni maga mellett a pengét.
- Erre gondoltál? Dunkelheit Schpatung! - lendíti meg a kezét, amitől egy ébenfekete színben pompázó penge repül felém.
Megidézek egy üvegpajzsot, mellyel blokkolni próbálom a képességét, majd a tüskék eltűnése után, kicsit távolodok.
- Nem rossz, gyerkőc. De koránt sem elég. - tartja ki a tenyereit oldalra, amelyből apró, fekete szemcsés füst szerű dolog ömlik kifelé.
~ Mégis hol tanulhatta ezeket ez a szörnyeteg!.. ~ Futnak keresztül a kérdések a fejemen, miközben a saját magam ellen használható taktikákon agyalok.
Felemelem a tenyeremet vele szembe, majd Egy Winstoßt lövök az irányába, mely elég erős fuvallatot képes ahhoz teremteni, hogy az általa teremtett szemcsés dolog az arcába szálljon, és körbevegye, én pedig a por irányából megpróbálok, utána kihátrálni amennyire lehet.
De a lökéshullám a mágiára nem hatott, a csuklyás alakot eltalálta, amitől az hátratántorodott és a fejéről lerepült a csuklya a fekete por miatt ugyan nem látom jól, de egyrészt megállt a terjedésben a füst, lévén megszakította a kasztolást, másrészt annyit látok, hogy emberszerű arca van, de a szemei vörösen lángolnak.
- Nézd meg mit csináltál, gyengeség.
- Ki vagy te! - Kérdezem tőle, miközben Rielt a kapucnimból, a zsebembe teszem, majd azt már üresen, az orrom és a szám elé húzom. Közben hallkan, és tompán a zsebemből hallatszik. - MOCSKOS DÉMON! -
- A nevem Mardór, fiú. És rossz csillagzat alatt születtél, hogy velem kellett találkoznod. - mondja, majd a kezében egy fekete gömb kezd gyülekezni amit aztán felém tart. - Nachtschtoß.
Arrébb ugrok a lökés elől, majd a kopival egy hasítást lövök felé. - Ezeket a mágiákat a mesteremen kívül más nem használhatja! Hogy volt bőr a képeden ehhez! - Ordítom felé feldúlva, bár kicsit tompán hallatszik az eltakart szám miatt. Eközben Riel figyel a zsebemből, de nem tudja szó nélkül hagyni. - Te mocskos átokfaló. Bujj vissza az elátkozott gödrödbe ahonnan előmásztál!
- Nincs olyan titok ami előlem zárva marad, gyerkőc. A mestered, te, a világ minden sötét ereje... Mind engem szolgál! - mondja, ahogy átlép a saját füstjén, közben aprókat köhögve
~Gyorsan végzünk itt, elintézzük három lépésben.~ gondolom magamban, majd az arcába fújom a kopival megidézett szilánkfüstöt, miközben futva baloldalára kerülök, ahol azonban abbahagyom, és felkészülök egy támadásra az oldalába. Eközben figyelek, nem e próbál rámtámadni.
Sikerül a terv első lépése a démon csak elkerekedett lángoló szemekkel néz rám.
- Mi a...
Most jön a második lépés, elterelés, és védekezésre kényszerítés. Ha képes is üvegpajzsot használni, vagy azt a mágia megállító képességet, akkor majd most használnia kell.
Ezen a ponton, három lövedéket lövök a feje irányába, majd kerülök még egyet, hogy a háta mögé kerüljek, eközben figyelek a talpam alá, hátha megint töviseket idézne ellenem.
Mardór kivédi a lövedékeimet egy apró, kerek fekete pajzzsal, pont úgy, ahogy számítottam, és sikerül a hátába kerülnöm így.
Két kézzel a pálcámat erősen megmarkolva, fentről lefele lendítve a pálcámat, egy hasítást idézek a feje irányába, mely hasítást a botom követ.
Mardór nem nagyon tud mit csinálni hogy effektíven védjen, így nemes egyszerűséggel előre esik, majd rögtön a hátára fordul és maga elé emeli a kezét. Erre az értelmetlenül egyszerű manőverre nem számítottam. A lövedék átrepül fölötte, majd a környezetben valahol becsapódik.
- Schattenlockung!! - kiáltja pánikolva, mire a kezébe repül egy közeli félbetört szegőkő.
A hasítás elől kitér, de a botom lendülete attól még nem vész el, így egy elég erős csapást mérek be drága ellenfelünk ágyékára, hogy az gyermeket többé ne nemzhessen. Riel örvendezve nevet a démonon - Ezt neked te gyarló kutya! - Ekkor újabb három arkán lövedéket lövök a szemei irányába, mivel tudom, hogy még két képességgel képes védekezni. A pajzsom másolatát, még egyszer képes használni, de azt a fura megállítós képességet még biztos tudja többször. De biztosan nagyon sokat fogyaszt az erejéből.
- Dunkelverkleiden! - lövi felém a fekete burokkal fedett követ, miközben az arkánlövedékeim belevágódnak az arcába és az egyik szemébe.
Megpróbálok kitérni a lövedék elöl, majd egy hasítást idézek a kopieval, amivel szintúgy az arcát célzom.
Éppen sikerül kitérnem így csak súrolja a vállam a kő, a kopie penge elől pedig Mardór fejvesztve kezdi a karjaival dobálva hátra magát menekülni.
A jobb oldalára sietek mardórnak, majd a pálcát használva, annak erejéből, egy hasítást lövök a szeme közé, közelről.
Mardór felemeli a kezét és a lila láncokkal megint megállítja a levegőben a pengét, majd hátra ugrik és felpattan.
- M... Most tényleg megcsináltad, gyengeség. ŐT kell használnom! - mondja, ahogy előre nyújta a kezét. A tér a keze fölött megreped, egy teljesen fekete, pengeszerű rés nyílik, amely mintha szívná magában a teret. - Void Blade.
A térgörbítést alkalmazom mardóron, melytől lelassul, és ügyelve, elfutok előle, amíg ezt a képességet idézi. Úgy hiszem, hogy a képessége kordában tartása is elég sok varázserőt felemészt, ezért a legjobb ötletemnek azt látom, hogy megvárom, amíg lejár, és elfogy a manája.
- Ne menekülj, te kis... - próbál utánam futni, közben a Void Blade átszel mindent, ami az útjába akad, de ezek legtöbbször ártalmatlan házfalak, majd egyszer csak villódzni kezd, mint egy kontakthibás lámpa és eltűnik.
Még nem közelítem meg azonnal, mivel ez a faragatlan képességtolvaj, ki tudja milyen trükköket tartogat a zsebében. Még egy kis ideig nem hagyom, hogy beérjen, de le se hagyom, hogy a megfelelő időben visszatérjek, és a mana nélküli mágusra rátámadjak.
És egyszer csak Mardór megáll, kihúzza, magát aztán beletúr a hajába.
- Ez egyszer megúszod, gyengeség. Tekintsd ezt ajándéknak. - azzal nekifog, hogy elsétáljon.
Mardórra hátulról egy kopies hasítást lövök, miközben lassan elkezdek felé sétálni.
Ámbár nemigen veszi észre, így az áthatol rajta anélkül, hogy bármit csinálna.
Két kezembe erősen megmarkolva botot, hátulról egy erőset lendítve csapok a fejére, miközben egy hasítást idézek.
A felgma képeségtolvaj, valamilyen oknál fogva erre se figyel, így a hasítás széthasítja a fejét.

Északon sétálgatok a romok között, mindent beterít az angyalmárvány fehérje. Hideg van, és a nedves, őszi időben már csak az hiányozna, hogy ha eleredne az eső... Erre egy kövér vízcsepp hullik a fejemre. Bosszankodva felnézek, és az egyik oszlopból egy penge nyúlik ki, de nem úgy, mintha beledöfték volna, hanem mintha abból jönne ki. Jó magasan van, vagy hat méteren, és erről esett a fejemre a víz. A penge akkorra, mint egy ember.
Ahogy felnézünk Riellel, egy kissé megijedünk, hogy mégis mi lehet ez a valami fölöttünk. Ezért inkább megpróbálunk kiállni alóla, biztos, ami biztos nem akarjuk, hogy ránk zuhanjon.
A cucc nem úgy tűnik, mintha le akarna zuhanni, viszont hosszú repedések futnak végig az oszlopon. Olyan, mintha köré építették volna valaminek, és épp lehullófélben lenne a kő.
Megpróbálom kicsit hunyorítva, jobban megnézni azt a kardot, hogy hogyan is néz ki. Ahogy jobban szemügyre veszem, szemet szúr, hogy hosszú, szép, mesteri munka, arannyal futtatva. Van rajta írás, de nem ismerem fel.
Ezek után jönnek a fontosabb dolgok. Felmérem a környezetemet, hogy mégis mik vannak a közelemben, majd utána az oszlopra szegezem újonnan a szememet. Eközben Riel a kapucnimból pásztázza a környéket.
Nem látunk életjeleket, de meg tudom állapítani, hogy az épületek nem maguktól omlottak le, itt csata volt, és valami összetörte őket.
Egyik része érdekesen van kialakítva, úgy gondolom netalántán ez lehetett a főépület. Itt sem fogad más látvány, csak a csata nyomai, ámbár van egy érdekes ajtó. A tető hiányánál előbb szemet szúr nekem az ajtóból érződő érdekes mágia. Megkezdem a vizsgálódást, de óvatosan kell eljárnom.
Az ajtót óvatosan kinyitom, majd hátrálok egy öt métert, és várok. A mágia gyanakvóvá tesz, és tudom, hogy a romokban lévő csapdákkal nagyon vigyázni kell. Eközben Riel ugyanúgy csak szemlél.
Az első próbálkozásra, nem reagál. Az ajtó nem nyílik, és ahogy közelebbről megvizsgálom, egy érdekes zárat találok az ajtón. Tudok az angyalok nyelvén olvasni, de ez valami teljesen más. Valamilyen mágikus zár lehet rajta igen öreg, talán egy gyengébb képességre reagálni fog.
Egy arkán lövedéket lövök a zárra hátha a varázslat aktiválja, majd eltávolodon.
Valami tényleg aktiválódik, mert az ajtó felvillan, szétporlad és kiderül, hogy alatta egy alig derékig érő gödör van csak, ami teljesen üres. Kinn azonban omló kő hangját hallom.
Ahogy én és Riel meghalljuk a hangot, hírtelen odarántjuk a tekintetünket, de csak a torony maradványa fogad minket. Erősen megmarkolom a botomat, majd haladok az oszlop felé.
A főépület romjaiból kiérve az oszlop romjaihoz megfigyelhetem, hogy sehol sincs a penge, ami benne volt, és még a madarak is elhallgattak
A botomat még mindíg erősen markolva, Riel tekintetét kapkodva, gondolkodunk azon, hogy mégis mi történhetett azzal a hatalmas kardal. és hova tűnhetett.
Ekkor valami árnyékot vet rám az alacsonyan szálló nap elé állva. Ha odanézek, takarnom kell szemem, de látom, hogy egy beomlott toronyféleség tetején egy magas, ember csontvázhoz hasonlatos alak áll, de ragyog, mint ami fémből van, a koponya helyett meg valami sisak van a nyakán. Az egyik kezében fogja pengét, amit láttam az oszlopban. Vagyis, méginkább az a penge a bal keze. Impozáns látvány, de csak áll ott, és mintha engem figyelne.
Én is csak állok és őt figyelem. Eközben próbálom felmérni a méretét, hogy mégis a kardhoz képest ő mekkora. Ha a nagyjábóli becsléseim nem rosszak, akkor a kardhoz viszonyítva olyan hat méteres lehet.
Ezzel a valamivel nem szeretnék kikezdeni, de hajt a kíváncsiság. Ezért tanakodva magamban, a csontvázat nézve indulok el vissza a legközelebbi város irányába, majd vissza a helyre. Nem tudok dönteni, hogy mi tévő legyek. Ámbár Riel nyaggat, hogy menjünk el innen nem kéne ezzel a valamivel megküzdeni.
A kitérők után visszatérek, de nem látom a valamit a helyén. Sőt, az egész hely még kihaltabbnak és élettelenebbnek tűnik.
Riel a kapucnimban hátrafele, én pedig előrefele keresem azt a valamit. - Nem lehet, hogy csak úgy eltűnjön! - szólalok fel magamban, melyre a gólem csak sóhajt egyet és figyel tovább.
Kis keresgélés után az izé megjelenik ugyanott. Eléggé rémisztő, de valamilyen szinten lenyűgöző továbbra is, bár nincsenek már az a fény aláfestések minta megjelenésekor, mert a nap már úgy ahogy lement.
Gondolkodom, de nem merek elmenni erről a helyről, hajt a kíváncsiság, és egy kissé a félelem is, hogy nem hagyhatunk valami ilyet csak itt. Ez a mi művünk minekünk is kell elintéznünk. - Riel, figyelj, a hátamra kipróbálok valamit - Majd a botommal széleseket integetek a csontváznak. – Na nézzük meg erre mit reagál... -
A dolog látja a mozdulataimat, és... utánozza. Úgy tűnik lát minket, szóval a látást, mint érzékelést biztosan használja.
Hmm ahogy látom a lényt, ahogyan utánoz, megpróbálkozom még mással is. Elkezdek oldalra lépkedni szép nagy léptekben, és megnézem hogy utánoz e, és leesik e arról a toronyról.
A lépéseket utánozza, amint viszont elérne a torony széléhez és leesne, egy villámgyors szökenéssel a földre esik, és folytatja a lépdelést.
Megindulok felé, de közben az a tervem, hogy egy nagy félkört írok le, hogy az ötven méter után, ő álljon, ott ahol most én állok, én pedig a toronynál.
Ahogy ez össze is jön, kipróbálom, hogy mégis történik e valami, hogy ha ezt a monstrumot, abba a gödörbe terelem.
Annak a szobának biztosan volt jelentősége nem hiszem, hogy véletlen lenne. Ezért az eszembe jutott egy ötlet. minden emlékemet latba vetve, megpróbálok úgy hátrálni, hogy a csontváz abba az érdekes gödörbe kerüljön, amit láttam, a lepecsételt ajtó mögött.
Ez sikerül, és most olyan tíz méterre lehetek tőle. Megfigyelem, hogy ez nem csontváz. De úgy egyáltalán nem. Ezzel ellentétben inkább valami gólemféle, és tele van vésve azzal a fura írással.
Hm figyelem ezt az írást, de nem tudok vele dűlőre jutni. Majd eszembe jut valami. Nagyon fura nekem az a sisak, és ha valami gólem féle, akkor annak kell mozgatnia. -Riel van egy ötletem. - szólalok fel. A terv amit elmagyarázok neki egyszerű. Elfogom dobni, és ő másszon be a gólem mellkasába, majd próbáljon óvatosan a fejéhez jutni. Ha ott nem talál semmi furát, vagy nem tud semmit tenni, hogy a mágia megszűnjön, akkor hagyja el a csontvázat, és térjen vissza hozzám. Majd ezek után Rielt megfogva, a golem mellkasa felé hajítom. Mégis könnyebb mintha felkéne másznia, na meg nem megyek közelebb, hátha megtámad.
Riel pontosan benn landol az izében, aztán siet vissza, és arról számol be, hogy a cucc belseje teljesen zárt, és ott is tele van írva mindenféle írással, amit nem ismertek. Közben az izé önmagától kimászik a gödörből.
Lassan elhátrálok ettől az izétől, és várok a történésre. Eközben gondolkodom hogy mitévő lehetnék.
A cucc lassú lépésekben követ, ami igen zavaró.
A szörny gerince igen sebezhetőnek látszik, talán ha kettévágnám, nem lenne képes normálisan mozogni. Ezért hátrálok előle, és megpróbálom egy hasítással, az egyik csigolyát úgy széttörni, hogy a szörny ketté törjön.
Megtámadom a szörnyet, de a mágiám egész egyszerűen szertefoszlik a külsején. Ebben a pillanatban a dolog rágyorsít.
Ezt meglátva, sietősen távolodok tőle, és egy arkán lövedéket lövök a már kinyílt ajtóra, hogy becsukódik e. Reménykedem abban, hogy a mágiával kinyílott ajtó, talán a mágiát érzékelve, bezárul, így a lény is működésképtelenné válik, valamelyest a célját, és feladatát veszti.
Pechemre az ajtó nem csukódik be, de megsérül, mint minden standard faajtó, ha megtámadják. A lény folyamatosan, és sietősen közelít közelharci távolságba.
A botom mágiáját felhasználva lövök egy újabb hasítást, most a fejére. így rájöhetünk, hogy az egész teste, vagy valamely véletlen folytán a feje kivétel lenne. Majd a legrosszabb eshetőségre gondolva, tereptárgyakat keresek, melyekkel összezúzhatnám ezt a valamit.
Ahogy az előző, úgy ez a lövés is természetesen teljesen hatástalan. A főépület bal oldali fala csúnyán sérült, és ahogy látom, nem tartják oszlopok. Becsléseim szerint azonban a mágiám így sem lesz elég, hogy kidöntse.
Két lehetőséget látok, ahogy átgondolom a dolgokat sietősen: Az egyik az, hogy valami félig csodával határos módon be tudom tippelni a repedések leggyengébb pontját, odatámadok, és leomlik a fal. Vagy alternatív esetben a támadóm fémből van, nehéznek tűnik és elég gyors. Így az ő erejét is használhatnám katalizátornak a fal leomlásához. Rizikós, de ezt választom.
A fal alá megyek, hogy arra csaljam a dögöt, majd megpróbálok úgy kitérni a támadása elől, hogy az a falat megütve, vagy annak csapódva beomlassza azt. Persze megpróbálok minél előbb ki téblábolni onnan, nem akarom, hogy rám dőljön a fal.
Manőverem meglepően sikeresnek bizonyul, pont hajszállal térek ki a hatalmas penge csapása elől. A fal rádől, nekem csak néhány nagyobb kő esik a nyakamba, legfeljebb zúzódásokat és csillagok túlságosan közeli látását okozva. A szörny súlyos sérüléseket szenved, egyik karja hiányzik, és mindenhonnét mágikusnak tűnő szikrák csapkodnak ki belőle. Most viszont határozottan dühös. Még egy ilyen manőver azonban, és becsléseim szerint a dög képtelen lesz felállni.
Több összezúzásra alkalmas tereptárgyat nem találok ezen a helyen, így egyetlen esélyem, ha valahogy a kint lévő tornyot omlasztom rá, a szikrázó ellenfelemre.
Kissé kóválygó járásom közepette nehézkesen térek ki a csapások elől és egy vágást szerzek is a bal lapockámra, közelítek a toronyhoz. Ennek egy nagyobb, kimagasló része még áll, nem tűnik soknak, de talán pont elég lesz, hogy a szörnyet elpusztítsa. A gond az, hogy magasabban van, mint a földszint, és a maradék alap még nagyon szilárdnak tűnik.
A szörnyre lövök egy térgörbítést, majd megpróbálom elérni, hogy kicsit megcsépelje a torony alját. Amennyire lehet, próbálom elkerülni a csapásokat, a biztonság kedvéért, ha időm engedi idézek mindkét kezemhez egy üvegpajzsot.
De úgy tűnik az alap túl szilárd még a tizedik bekapott találat után is. Ez nem fog leomlani, ha csak valami bontócsapatot nem hívok.
Eltávolodom egy kissé a toronytól és a szörnytől, egy kört téve a torony körül, gyengébb felület után kutatva.
A kör megtétele után rá kell jönnöm, hogy a legjobb az lenne, ha valahogy a lény a kb 3 méteren lévő kiemelkedés tövét csapná meg. De ennek az elérése nehezebb művelet, mint gondolná az ember. Ámbár egyterv az eszebe ötlött. Nem volt sok idő, így nem tudtam rendesen elmagyarázni parányi utazó társamnak.
Közelebb csalom a lényt a toronyhoz, ügyelve arra, hogy köztem és közte biztosan a parányi gólem legyem. Előveszem Rielt a zsebemből, - Itt az időd lovag. - Szólok hozzá, majd úgy hogy a lény jól lássa, előre mutatom. Ahogy tisztázódik bennem, hogy a lény figyelmét felkeltette a kicsi lovag, úgy felhajítom a torony három méterrel felettem lévő kiemelkedésének a tövéhez. Hátha azt csapja meg, és ráomlik. Eközben Riel csak egy meglepődött - Mi? - tud szólni.
A lény elsőre nem veszi komolyan a dolgot, és a felbobott Riel helyett engem támad meg - súlyosan megsebesítve a mellkasomon. Mivel sejtem Riel rájön közben a szándékomra, heves ellenkezése ellenére megint feldobom, és most tényleg oda is támad az ellenfelem. Talán a hang lehetett, amit követett. A sziklák nagy csikorgással omlanak rá a lényre, és végleg összetörik. Riel is a romok alá kerül viszont.
Használom a gyógyító tárgyamat, hogy begyógyítsam a sebeimet, majd nekikezdek kibányászni Rielt a romok alól.
Jó ötlet volt a sebeim begyógyítása, ugyanis ahogy ástam ki Rielt, a lény pengés karja magától megmozdult mintegy utoljára, és pont oda vágott, ahol korábban volt egy közepes vágás a toronyhoz való közelítés közben. Ez egy karomba került volna, ha nem teszem. Megtalálom Rielt többnyire épségben és kellően dühösen, valamint a lény kettétört koponyáját/sisakját is, amiben egy áttetsző, narancssárga, fémes illatú folyadék van csak, és semmi más. Minden jel arra utal, hogy nyertem.

Ahogyan, sétálok a Tünde Erdőben, egyszer csak egy iszonyat őrült ábrázatú fickóval találom szembe magam. Ahogy talákozunk rögvest elordítja magát.
- Megsértetted Földanya szent területét! - hörgi bódult tekintettel - Ezért meglakolsz!
- Micsoda? - Szólalok fel. Úgy vélem nem vehetem fél vállról ezt a fenyegetést, nincs idő tétovázni. A botom erejével, egy hasítást lövök felé. Eközben Riel csak a hírtelen hasításra, és ordibálásra, felkapja a fejét, és átnéz a vállam felett az ellenfélre. – Na, ez meg ki. - szólja el magát.
Az idegen int a kezével, mire a hasításom megakad egy láthatatlan pajzsban, amit látszólag a szél keltett, legalábbis a levelek mozgásából erre tudok következtetni.
Egy üvegpajzsot idézek a botomat tartó kezemhez, és ha támad, megpróbálok kitérni, legrosszabb esetben a pajzzsal blokkolni, de azt még tartogatnám.. Ha nem megpróbálom felmérni az ellenfelemet.
A pajzsot meglátva nem támad, így fel tudom mérni. Nagyjából 35 év körüli férfi lehet, a ruházata alapján erdőjáró. A szélfal, ami megakasztotta a varázslatom 10 másodperc után alábbhagy, ahogy azt a levelek elcsendesedéséből is látom.
Kopival lövök felé egy hasítást, mellyel megpróbálom rávenni hogy újra védekezzen. És ha be is talál, lehet, bolondja azt fogja hinni hogy ez a képesség nem tud neki ártani. Persze a figyelmem nem lankad, bármikor bárhonnan érkezhet támadás. Riel eközben figyeli leginkább a hátamat, és a környezetemet.
Ez a támadás már nem éri váratlanul, ezért egy ügyes mozdulattal elugrik előle. Támadni készül, nem a kitérés miatt csak most kezd neki a kántálásnak.
Hogy megszakítsam a kántálást, felé lövök egy hasítást, újonnan a kopiveal. Majd elkezdek oldalasan haladni, úgy hogy a távolságot megtartsam kettőnk között. És felkészülök a varázslatra, ami érkezni fog.
Ezúttal nem törődik velem, meglátja a lehetőséget, hogy megsebezzen, és támad egy varázslattal. Egy apró tűzlövedéket látok sebesen felém suhanva.
Megpróbálok kitérni a lövedék elől, vagy ha ez nem sikerül, akkor a pajzsal levédeni.
Elugrok oldalra. Miközben suhan a tekintetem a levegőben, még látom, ahogy a hasításom az illető vállán keresztül tovaszáll. Ebben a pillanatban a tekintetünk találkozik. Meredten bámulunk egymásra. Az ellenfél diadalittasan kiállt rám.
- Há! Nem árthatsz nekem, míg mozgásban vagy!
Éppen csak földet érek, mire hirtelen felforrósodik a levegő, s egy velem egymagas tűzelementál jelenik meg az ellenfelem előtt. Érdekes grimasza van neki, s lassú léptekkel folyva megindul felém.
Nem hiába bírtam tétlenül a csépelését a Bramble godnak... Azóta van egy viszonylagos druida undorom. - HÉJ TE! - Szólok az ellenfelem felé, majd úgy állok be, hogy köztem és közötte az elementál legyen, így nem láthat engem, de én megjegyeztem a helyzetét. Ekkor egy hasítást lövök el, az ellenfelem fejének az irányába, az elementálon keresztül. Majd amikor az elementál elé ér a lövésem, akkor a fejemhez nyúlok, és a varázstárgyamat használva megszüntetem ezt a lángoló bestiát. Ekkor már csak az ellenfelem állja útját a hasításnak. Eközben gúnyos vigyorral az arcomon, mutatgatok a mutató újammal a fejdíszre, amit viselek.
Sikerült semlegesítenem, a hasítás pedig útjára indul. Az illetőnek nem marad ideje mozogni, úgy meglepődik.
- Te átkozott!
Ekkor ismét megjelenik előtte a szélfal, ami blokkolja a támadást. Amint felfogta, azonnal el is tűnt.
Újabb hasítást idézek a feje irányába, de most már óvatosan elkezdek közeledni felé. Ha megint azt a fura szelet látom. akkor megszüntetem. a tárgyammal.
A druida ismét kántálásba kezd. Látszólag semmi sem történik, csak a testén jelent meg pár pecsét. Mintha valami buff lenne rajta. A képességet nem tudom megszüntetni.
Ahogy meglátom az ellenfelemet, megállok a közeledésben. Remélem a hasítás betalál, ha pedig fejbe, akkor már eléggé ramaty állapotban lessz az illető. Figyelek, és óvatosan hátrálok pár lépést.
A druida, a hasítás felé mutatja előre az ujját.
- Hasztalan!
Intésére a hasításom levegővé változik...de ettől még ugyanúgy megy tovább, ha lehet még fel is gyorsulva. A férfit nem izgatja, megindul felém. A hasítás eltalálja...és semmi hatást nem gyakorol rá. A férfi ezt előre tudta, s most felém rohamoz előrenyújtott bottal.
A rohamozó ellenfelem elől megpróbálok kitérni, ha ez nem sikerül a már megidézett pajzsot használom, majd egy Winstoßt lövök bele közelről, hogy az elveszítse az egyensúját, és a lendületével együtt a földre hulljon.
Nos, ez sikerül, a pajzs megfogja a támadást, a lökésemre pedig nem immunis, így hátra perdül, és háton fekve szitkozódik egyet, és ismét kántálásba kezd...itt viszont rajtam a cselekvés joga, mivel nálam a helyzeti előny.
Az ellenfelem fölé állva öt arkán lövedéket lövök a szemeire, hogy megvakítsam.
A druida ijedten néz, ahogy meglátja a fölötte tornyosuló alakomat. A botom elé tartja az ő botját, ijedten védve a testét. A lövedékek ripityára szaggatják a bot végét, de a druidának sikerül odébgurulnia, habár fegyverét elvesztette. Hogy pontosan mit akart varázsolni, azt sosem tudom meg. Mostmár négykézláb térdelve néz vissza rám, s kezdi el ismét a varázsigét.
A botomat megfogva, meglendítésre készen, Egy hasítást idézek a féjre úgy, hogy a botom a hasítás után, fejbevágja az ellenfelemet.
A Druida nem hagyja abba a kántálást. A hasítás egyre csak közeledik felé. A tekintetünk ismét találkzik....
S ekkor a testét beborítják a lángok. Nem is, ő maga változik át lánggá. A hasítás keresztülmegy, a fején. Vérfagyasztó rikoltást hallok, ahogy megsebzi...vagyis azt hiszem, hogy megsebzi, mert attól még él és virul. Majd mire észbe kapok, a lendület továbbvisz, és éppen készülök beleesni a férfi lángló testébe.
A közelebbi karommal a férfi testébe nyúlva kilököm magamat, így az a karom megég, de képes leszek folytatni a harcot.
De ez sajnos nem megy, a tűzön egyszerűen átesem és több helyen lángra kapok.
Minél hamarabb megpróbálok az ellenfelem testéből kimászni, aztán miközben távolodok tőle egy öt métert, és a ruhámat ledobom magamról, ami meggyulladt, Mászom kifelé, ekkor viszont egy hatalmas tűzorkán formájában a lángok kiszélesednek és kezdek jobban lángra kapni. A pali mászik utánam, nem sokkal lemaradva, így sok esélyem nincs a kijutásra. A kijjebb menetellel annyit értél el, hogy már kevésbé pörkölődök, de még mindig támadnak a lángok.
Hátrafele az irányába a bot mágiájával ellövök egy hasítást, a feje irányába mivel közel  van ennek ki kell végeznie.
A druida rámveti magát, még jobban megprökölődök. Ekkor megidézem a hasítást, az kettészeli a tüzet, egy éles rikoltás töri meg a levegőt.
- Hogyan?! Hogy történhet ez!! -
Sistergéssel egybekötött kiáltást hallok, s ezután a tűz nem mozog tovább. Próbálnék felállni, de sajnos a fájdalomtól már a tagjaim is alig mozdulnak. Fájó szemekkel nézem, ahogy a füst illatába az égett hús szaga vegyül.