Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Kérdező vendégeknek
Játékostárs kerestetik

Szer. Szept. 02, 2015 10:01 pm by Darrakard

Ha valaki esetleg ismerkedésre, küzdőtéri párbajra vagy bármi egyébre tárat keresne, itt …

Comments: 55

Magánjáték és PvP Zárás

Vas. Május 15, 2016 8:17 pm by Ciel Eisenschnittel

A topik létrehozásának oka, hogy szépen számon lehessen tartani, hogy kinek mikor van igénye …

Comments: 66

Aktuális azonnalik

Kedd Dec. 13, 2016 10:03 pm by Serene Nightbough

Sziasztok!

Hogy könnyebb legyen nyomon követni, hogy mikor van kiírva új azonnali és hova …


Comments: 42


You are not connected. Please login or register

Avis Schwarzritter

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

1 Avis Schwarzritter on Szer. Szept. 20, 2017 10:33 pm

Avis Schwarzritter

avatar
a Schwarzritter család tagja
a Schwarzritter család tagja
Indul a felkészülés
 
Késő éjjel volt, de én még mindig az istállóban voltam. Az egyik katona lova csúnyán megsérült pár napja, ezért megkért, hogy gondozzam. Sajnos mivel későn kapott segítséget, a seb elfertőződött és meg betegítette a lovat. Az állás előtt ültem egy pokrócot magamra terítve és onnan figyeltem a lovat. Nem tudom mikor aludhattam el, de arra riadtam, hogy Dunkelheit hangosan dobogott a patájával és a többi ló is idegesen prüszkölt.  Felkaptam a fejem és körbe néztem, de senkit nem láttam ezért felkeltem egy vasvillát felkapva megindultam a főbejárat felé. Minden apró kis neszre figyeltem, de hirtelen egy alak elém ugrott és mielőtt támadhattam volna egy másik hátulról elkapott, majd lefogott.
-  Azonnal engedjetek el! Engedjetek, el vagy nagyon megbánjátok! – kiabáltam és rúgkapáltam, ahogy csak tudtam. De nem eresztettek el, sőt még jót is nevettek rajtam.
Nyugalom, nyugalom. Avis mi vagyunk azok. – Mondta egy ismerős hang. Mikor enyhült a szorítás képes voltam megnyugodni, és jó alaposan megnéztem az előttem lévő alakot.
- Ezra, Eric ti még is mi a francot csináltok itt? – Mordultam rájuk és félre löktem magamtól Ericet. Két lökött bátyám nagyon megijesztett, és eléggé felmérgesítettek.
Mi is örülünk, hogy látunk Avis. – Mondta Ezra vigyorogva.
- Csak tudni akartuk, hogy jól vagy-e ez olyan nagy probléma? – Kérdezte Eric én meg csak felhúztam az egyik szemöldökömet.
Aha. – Válaszoltam majd visszamentem a sérült lóhoz. Újra kicseréltem a kötést a lábán és hidegvízzel kezdtem kitisztítani a sebet. Majd gyógynövényes kenőccsel kentem be a lábát.
Na, húgi ne légy már ilyen. Mi tényleg csak látni akartuk, hogy megy a sorod.  – mondta Eric az állás ajtajára támaszkodva.  – Amúgy is milyen munka ez? Egyszerű lovászlány lettél? Nem méltó ez hozzád. – Mondta bátyám a fejét megvakarva.
Nekem tetszik ez az élet. Oda megyek, ahova akarok, azt csinálok, amit akarok, ha kell, segítek, nyugodt a munkám és az életem.  – Mondtam egy vállrándítással. És kiléptem a lótól, gondosan ügyelve hogy Eric fivérem lábára toljam az ajtót.
-Avis… - Mordult fel, ahogy fél lábán arrébb ugrált. Ezra kicsit biztosabb távolba húzódott, pedig jól tudta, hogy őt sose bántottam volna. Ahogy haladt az idő az emberek is megjelentek, miközben a nap felkelt. Egyre többen és többen lettek így tőlem is átvették a ló ápolását majd vissza tudtam menni a fogadóba. Persze fivéreim követtek.
Meghívhatunk reggelire? – Kérdezte Ezra én meg rájuk pillantottam majd nagyot sóhajtottam.
Legyen – mondtam lemondóan, és mikor beültünk rendeltek ételt és italt. – Fiúk nem korai az idő a sörözésre? – Kérdeztem tőlük aggódva, de ők csak legyintettek.
Ugyan húgi az italhoz sosincs késő vagy korán. – Mondta Eric én meg a fejemet fogtam, mert ismertem a fivéremet. Nagy iszákos és nőcsábász hírében állt.  
Hagyd rá, tudod milyen – mondta Ezra. – Ha inni akar, had igyon, majd én vigyázok rá. – Tette hozzá én meg nagyot sóhajtottam ismét. Elméletben ők voltak az idősebbek, de néha úgy viselkedtek, mint a kölykök. Főleg Eric pedig lassan negyvenöt éves volt. Még sem volt képes megkomolyodni. Ahogy a reggelinket fogyasztottuk meséltek, hogy mi a helyzet otthon. Miken mentek keresztül és hogy milyenek az új csikók. Ezra nagyon belelkesült a témára. Ő is pont úgy imádta a lovakat, mint én.  - Tényleg Avis, hamarosan itt a nagy verseny. Alig két hónap van hátra. – Mondta hirtelen Ezra nekem meg majdnem torkomon akadt az étel. Levegőt sem kaptam és egy pohár víz után nyúltam, hogy leöblítsem a falatot.
Tudtam, hogy nem csak meg akartok látogatni. – rúgtam bokán iszákos fivéremet. – Csaló banda! – Morogtam rájuk.
-  Nyugi van, csak említettük, hogy hamarosan itt a nagy verseny. Ez olyan nagy bűn? – Kérdezte Eric, ahogy újabb nagy kortyot gurított le a torkán.
De ha már itt tartunk, mivel elmúltál tizenhat évese igazán részt vehetnél legalább egyszer a versenyen. – Mondta fiatalabbik fivérem.
Köszi, most kihagyom, talán legközelebb. – Mondtam és felkeltem az asztaltól. Elköszöntem tőlük, és felmentem a szobámba, amit béreltem, de folyton bolygatott a verseny gondolata.  Fel alá járkáltam a szobában, és egy percre sem tudtam megnyugodni. Két hónap van a versenyig. Még időm is lenne felkészülni és elmenni rá. Az a két idióta, direkt táncolnak az idegeimen. És pont úgy jöttek, hogy feltudjak, készülni rá. Morogtam magamban és szinte a hajamat téptem. Tudtam, hogy direkt csinálják ezt velem, de még is a kis hangocska a tudatom legmélyén azt üvöltötte, hogy igen is el kell mennem a versenyre. Ezért fogtam magamat, felkaptam fekete köpenyem, a lándzsámat magamhoz vettem, majd hogy fivéreim ne lássanak meg, az ablakon távoztam. Az utcán lévő járókelők eléggé meglepődtek, mikor földet értem, de különösebben nem foglalkoztak velem. Alaposan körbe néztem, hogy testvéreim, még véletlenül se kövessenek, majd az istállóba mentem. – Gyere, pajti kicsit elmegyünk edzeni. – Mondtam, ahogy egy kötőféket készítettem neki kötélből és kivezettem az istállóból.
-  Hova – hova? – Hallottam meg egy hangot és vigyázzba vágtam magamat, de mikor hátra pillantottam, csak az öreg istállómestert láttam. Egyből megnyugodtam, mert hirtelen azt hittem, hogy valamelyik bátyám előtt buktam le.
Csak kiviszem, a lovam kicsit megmozgatom. Nem ártana egy kis vágta neki. – Mondtam és egyfajta mindent tudó pillantást vetett rám.
Aztán csak óvatosan. – Nézett rám szigorúan mire heves bólogatások közepette felpattantam a lovamra és elindultunk. Kellett egy kis idő mire kikeveredtünk a városból, de mikor egy kietlen útszakaszra értünk körbe néztem, nehogy a vágta közben véletlenül még is belefussunk egy szekérbe vagy más lovasokba. Néhány perc ügetés után, lassú vágtába ugrattam a lovamat, hogy felvegyük a ritmust. Mostanában nem voltunk kint túl sokat és ez meg is látszott a lovamon. Kapkodta a fejét és küzdött az irányítás ellen. Próbált a saját feje után menni, de nem hagytam neki. Össze kellett szednünk magunkat, de próbálta kitépni a szárakat kezeim közül, hogy ne bírjam visszafogni. Nagy erő gyűlt fel benne, és ki is használta ellenem. Vágta közben nagyokat bakolt, és teljesen úgy viselkedett mintha életében nem ült volna rajta senki. Térdeimmel erősen szorítottam, és majd bele sajdult a testem a folyamatos küzdelembe. Jó egy óra küzdelembe került mire levezette fölös energiáit, még is alig izzadt még meg. Mikor valamennyire megnyugodott.  Újra megpróbáltuk a lassú vágtát, mikor az simán ment, megeresztettem a szárakat és egyre gyorsabban vágtattunk. Mintha a széllel kelt volna versenyre, lovam, és közben szárnyakat kapott volna.  Előttünk nem messze egy útjelző volt egy keresztúton. Nem lassítottunk, hanem közelebb hajoltam lovam nyakához és összébb húztam magamat a hátán, hogy közelebb legyen a súlypontom hozzá, mivel véletlenül sem akartam kibillenteni az egyensúlyából. Mikor a díszes útjelzőhöz értünk, nem lassítottunk, csak épp annyira hogy biztonságosan betudjuk, venni a kanyart. Szabályosan halálfélelmem volt olyan közel voltunk az oszlophoz, de lovam nem lassított, sőt amikor kiért újra egyenesbe, még gyorsabbra fokozta a tempót.
Dun, lassíts! – fogtam vissza a lovat mikor észrevettem, hogy néhány katona, jött ki az útra.  Szerencsére sikerült időben megállnunk, és nem tiportuk el őket. Látszott rajtuk hogy nagyon meglepődtek. – Bocsi fiúk, sietek. – Mosolyogtam rájuk, ahogy egy bocsánatkérés után már el is szeleltünk, hogy a környéken járjunk egyet. Belovagoltunk a közeli erdőbe, és figyeltük a vadak hangjait. Amitől igen csak elütött két robosztus ló patáinak hangjai. Nekem sem kellett több, és ahogy ügetésre fogtam lovamat, felálltam a hátára, és az egyik lejjebb lévő ágat elkaptam, és felhúztam magam a fára, hogy a lombok között elrejtőzzek, bár a lendület nagyobb volt, mint vártam ezért nagy erővel csapódtam az ágnak és kellett egy kis idő mire összekapartam magam, de jól elbírtam rejtőzni. Nem sokkal ezután meg két bátyuskám jelent meg az útkanyarulatban. Sejtettem, hogy nem képesek nyugton maradni és utánnam jönnek. De láttam Eric fivéremen mennyire felöntött a garatra és szinte aludt a nyeregben. Most bántam, hogy nincs nálam egy kötél, jól megtudnám, tréfálni őket, de a nélkül is sikerülhetett. Mikor elég közel jártak, óvatosan leereszkedtem, és Eric mögött landoltam a lovon. Egy pillanatra felkapta a fejét, de tényleg nem volt józan és fel se tűnt neki hogy mögötte ülök. Hallottam, ahogy Ezra kérdezgeti fivérünket, hogy jól van e, de mivel nem válaszolt ezért hátra nézett, én csak kibújtam fivérem mögül, és intettem neki nehogy megszólaljon. Közben az én lovam is követett minket hogy ott legyen, ha kell.
Te meg mit csinálsz? – kérdezte halkan Ezra, de alig bírta visszafogni a nevetését.
Maradj már… - szinte csak tátogtam, nehogy felébresszem bátyámat, miközben lovát a közeli folyóhoz vezettem. Óvatosan leszálltam, és minél gyorsabban megpróbáltam kioldani a nyerget, ami miatt lecsúszott a lováról, egyenesen a hideg vízbe.
Hogy az a… - pattant ki a vízből frissen és üdén, azt lesve ki támadta meg. – Avis ezt még nagyon megbánod. – mondta és felém rohant én csak elszaladtam előle, Ezrát és lovát használva pajzsnak, és körülütök fogócskáztunk, amit testvérkém lova nem viselt el, egykönnyen de még sem tett semmit engedély nélkül.
Hagyjátok, már abba teljesen elszédítetek. – mondta Ezra de én csak nevetve arrébb szaladtam egy vastag törzsű fához.
Állj meg Avis úgy is elkaplak, hiába menekülsz. – mondta Eric, de még véletlenül sem akartam megállni, mert akkor én is a vízben landolok, amihez nem volt sok kedvem. Egy vastag fa tövében sikerült végre elbújnom, és egy ötlet jutott az eszembe. Elkezdtem a fülemüle hangját utánozni, mire Dun felnyerítve Eric után loholt és elkezdte kergetni. Jót nevettünk, ahogy lovam lehajtott fejjel ügetett bátyám után és alaposan megkergette, de annyira jól szórakoztam, hogy azt már nem vettem észre mikor a hátam mögé került és lefogta karjaimat.  – Most meg vagy húgi, és ahogy mondtam nem úszod meg szárazon. – mondta, ahogy a folyó felé kezdett el vonszolni.
Nenenenene! Eric meg ne próbáld! Ezra nem segítenél? – kérdeztem tőle, ahogy próbáltam kézzel, lábbal kapálózni a fürdetés ellen.
-Te kerested a bajt kicsi Avis viseld a következményeit. – vont vállat az áruló majd a következő pillanatban csak a hideg vizet éreztem. Prüszkölve jöttem a víz felszínére, és simítottam ki arcomból vizes hajamat.
-Belátom ezt megérdemeltem. – mondtam, ahogy kimásztam, a partra, majd magammal rángattam Eric szétázott nyergét. – Menjünk vissza a városba. – kaptam hónom alá a díszes nyerget. Így még sem tehette fel a lovára, hisz csurom víz volt, és meg kellett javíttatni a véletlenül elszakadt hevederszíjat. De Eric elvette a tönkre ment nyerget és ő cipelte vissza, és egyáltalán nem haragudott mikor bocsánatot kértem tőle. Még Eric száradt, én elláttam a lovakat, majd meghívtak egy jó ebédre. Sokat beszélgettünk, és megígértem nekik hogy legalább, mint néző haza fogok látogatni a versenyre.
-  Aztán tartsd a szavad. – mondta Ezra ahogy átölelt.
-  Nyugi ott leszek, elvégre el kell vinnem a kész nyerged. – Öleltem át Ericet is.
Remélem is. – válaszolta vigyorogva, majd a hosszas búcsúzkodás után, végre elindultak. Intettem nekik, majd nagyot sóhajtottam.
-  Ideje lenne, az edzésnek nem gondolod? – jött az öreg Nicolas. Jól értett a lovakhoz, és szinte a fejükbe látott, nem hiába volt ő az, aki a városőrök lovaiért felelt. És engem is ő vett fel miután látott lovagolni a fogadó istállója mögött. Miután pedig rájött, hogy ki vagyok és honnan jöttem, még ragaszkodott is hozzá hogy maradjak. Örültem neki, hogy olyan könnyen találtam munkát, bár tudom, hogy a szerencsémnek köszönhettem. – Kezd a lábai megerősítésével, utána pedig dolgozz vele nehéz terepen, hogy fejlesszétek a kitartásotokat és az összhangot köztetek.
Rendben, mester. – mondtam nevetve, majd bementem lovamhoz, hogy a körkarámban dolgozzak vele egy kicsit. Így nem csak az izmait erősítettem, de a köteléket is egyre jobban megtudtam, erősíteni, közöttünk. Azért jó lesz kicsit haza látogatni, de remélem nem gondolták komolyan a fivéreim, hogy nézőként megyek haza. Ennyire csak nem naivak? Ez jó módja lesz, hogy felmérjem a tudásomat, valamint megnehezítem Ezra dolgát a versenyen legalább. De addig még sokat kell edzenünk, talán néhány napra ki kéne mennem a mocsárvidékre, hogy ott gyakoroljak, amint végeztünk az alapokkal. Gondolkodtam miközben rá néztem Dunkelheitre és mikor szembe fordult velem mindkét kezemet magasra lendítettem és felágaskodott, és mellső lábaival előre rugdosott, és hangosan nyerített mellé, ahogy azt tanítottam neki.  

Felhasználó profiljának megtekintése

2 Re: Avis Schwarzritter on Pént. Szept. 22, 2017 6:15 pm

Ciel Eisenschnittel

avatar
Felderítő Kapitány
Felderítő Kapitány
Kellemes történet volt, az értékelésemet már megadtam chaten, a jutalom meg persze most jön Very Happy 

Tp: 100
Váltó: 1000
+ Az első élményért járó bónusz tárgy:

Név: Schwarzritter Kockacukor
Érték: 700 Váltó 
Leírás: A cukor egy nagyon ritka dolog Veronián, de a tehetősebb emberek időnként megengedhetik maguknak, hogy ilyesmivel élnek, s ha éppen úgy tartja kedvük, jutalomból a lovaknak is adhatnak. A Schwarzritter kockacukor emellett egészen különleges, olyan gyógynövényekkel készült tinktúrával van átitatva, mely ha egy ló szájába kerül, azonnal felfrissíti és megerősíti azt. Végtelen ilyen kockacukor áll a tulajdonodban, ám naponta csak három, s egy nap csak egyet adhatsz a lovadnak, ha nem akarod túlzottan kihajtani a lelkét (A másik kettőt viszont adatod más játékosok lovának). Emberre és más lényekre nincs hatással. Hatására a teljesen kifáradt ló felfrissül, ismét vágtára kész.

Felhasználó profiljának megtekintése

3 Re: Avis Schwarzritter on Kedd Okt. 10, 2017 10:38 am

Avis Schwarzritter

avatar
a Schwarzritter család tagja
a Schwarzritter család tagja
Nyugodt ügetésben haladt hátasával. Napok óta úton volt, és csak egyszer álltak meg egy kis faluban ahol utoljára nyugodtan aludhattak onnantól a szabad ég alatt éjszakáztak. Avis nagyon elgondolkodva ült a nyeregben, hisz nem szívesen, de hazafelé tartott. A nyereg mögé volt erősítve két farkas prém, ami legutóbbi kiruccanásának, eredménye volt. Ezzel akarta bizonyítani, családjának, hogy mire is képes. Bár azt is tudta, hogy meg van az esélye ezek után, hogy apja bezárja egy szobába és soha többé nem engedi ki. Igaz ez soha nem állította meg, a zárt ajtók és ablakok nem voltak számára akadály. Végre a mocsárvidék peremén vagyok, hosszú lovaglás után. Akár, hogy nem akarok, még is haza kellett mennem legalább egy kis időre. Gondolkodott Avis ahogy felnézett az égre, és látta a sötét fellegeket. Nem ígért semmi jót. Szép lesz, ha még a vihar is elkap, talán jobb lenne találni egy fedett helyet. Sóhajtott egy nagyot a fiatal vámpírlány, ahogy a sötét felhőket figyelte, hogy tornyosulnak a mocsárszéli erdő fái fölé. Útja során nem is sejtette, hogy hamarosan miféle szerzetekkel fog találkozni. Ahogy lovagolt meg kellett állítania a lovat hisz azt hitte káprázik a szeme. Előttük az úton, egy hatalmas nyúl féle ácsorgott, és megdörzsölte a szemét. Még nem látott soha ehhez hasonló jószágot, a mocsárvidéken és nem tudta hova rakni.
- Pajti te is látod? Vagy csak én képzelődök? - szólt lovához, mire az csak horkantott egyet. Végül közelebb lovagolt és akkor látta, meg hogy van az állat fején valaki.  - Üdv segíthetek? Tán eltévedt? - kérdezte kíváncsian a hatalmas nyulat mustrálva.
- Óh... - lepődött meg hirtelen a lány megjelenésétől. Olyannyira a gondolataiba mélyedt, hogy még a közeledtét sem vette észre. - Igen, igen! Az igazság az... - vakarta meg a fejét - ...hogy eltévedtem. Netán a kisasszony útba tudna igazítani Eichenschild felé? -  Avis szeme igen csak ki kerekedet mikor meghallotta, hogy az idegen hova tart.
- Eichenschild jóval följebb van északra. Olyan négynapi járásra innen. – mondta, ahogy északra mutatott. - De ha jót akar, az úr keres egy fedett helyet. Hamarosan, vihar lesz, ilyenkor, nem érdemes a mocsárba tartózkodni. Nem messze innen van egy barlang, ott meghúzhatjuk magunkat, ha gondolja. - mondta felnézve a vándorra.
- Igen, szép vihar készül... - nézett fel a borongós égboltra, és a szürke esőfellegekre. - Mindenesetre köszönöm az útbaigazítást. - paskolta meg a nyúl nyakát, aki ettől lassan megindult a lány lova felé. Odaérve lehajtotta a fejét, hogy a törökülésben üldögélő férfi egy szintbe emelkedjen az apró lánnyal. - Engedje, meg hogy bemutatkozzam. Hóhajú Yrsil vagyok, egy vén rókaszellem. - nyújtott kezet mosolyogva.
- Üdv én pedig Avis Schwarzritter, vagyok. - mutatkozott, be a lány is miközben határozottan, kezet ráztak. - Jöjjön, megmutatom a barlangot. Talán még a '' kis '' barátja is befog, férni, hogy el ne, ázzon. – mondta, ahogy körbe nézett. Régen járt erre, de még mindig tudta, hogy hol találhat menedéket. Régen szerette járni a mocsárvidéket, de végre nem csak azt ismerte.  - Ismerős a neve, talán járt már a mocsárvidéken? Esetleg lovat vett nálunk? Vagy Hellenburgban találkoztunk már? – kérdezte, ahogy megindította lépésben lovát, figyelve követik e.
- Nem hiszem, hogy a nyuszómnak be kell férnie... - mosolygott rejtelmesen, ahogyan követte a lányt. - Egyébként lovat biztosan nem, nem hiszem, hogy valaha is lovat vásároltam volna valahol...nem hiába járok nyuszin. De régebben sok helyütt megfordultam zenészként és bűvészként. Egy másik életben sokat róttam a világot....
Felhúzott szemöldökkel nézett a férfire, mikor azt mondta, hogy a nyuszinak nem kell beférnie. De nem kerített neki nagy feneket. Sejtette, hogy nem közönséges jószág, még ha most látott ilyet életében először.
- Szóval vándor bárd? A bátyám oda lenne az ilyen életért. Még sem volt elég bátor hogy eljöjjön otthonról. Bár igaz, hogy a Mocsárvidéken és Hellenburgon kívül még nem sok helyen jártam. De úgy tervezem, hamarosan tovább állok Hellenburgból is. Szeretném megismerni a vidéket. – mondta, ahogy hátra fordult kissé a nyeregben.  - Már bocsánat hogy megkérdezem, de gondolom, maga még a legöregebb vámpíroknál is idősebb? - kérdezte kíváncsian. - Csak azért mert az előbb egy másik életet emlegetett. - mondta egy halvány mosollyal az arcán.
- Ki tudja... - nézett az ég felé a férfi. - ... Azért, annyira öreg nem vagyok, kérem. - kacagott, miközben elrejtette a tekintetét a lány elől, a borzas hosszú haját az arcába söpörve. - Bár az is igaz, hogy Erza von Schwarzritter úrnőnek sem éppen tegnap zenéltem... - motyogta halkan.
- Bocsánat... - mondta szintén kacagva, de sejtette, hogy nem épp fiatal már a férfi. Majd hallgatja, amit mond és szinte leesett az álla, mikor meghallotta a nevet. Meg is állította a lovat, miközben felé fordult. - Maga most komolyan beszél? Ismerte Erza von Schwarzrittert? - kérdezte döbbenten, mert nehezen hitte el a dolgot, hogy épp egyik távoli őséről beszélgetnek. És hogy a férfi tényleg oly öreg, mint sejtette.  - Már bocsánat, hogy ennyit kérdezősködök, de a család nem mesélt túl sokat róla nekem. Milyen asszony volt? - kérdezte kíváncsian mikor is hatalmas villám cikázott át a sötét égbolton, majd nem sokkal utána, hangos égzengés szakította meg a csendes tájat. A lány lova megugrott és felágaskodott a hirtelen dörgéstől, de nyeregben maradt és képes volt megtartani lovát. - Bár jobb, ha nem itt folytatjuk a beszélgetést. - mondta és újra elindult, hogy a barlanghoz érjenek, mielőtt zuhogni kezd az eső.
- Akkor ideje rágyorsítani. - válaszolta a Hóhajú, ahogyan kettőt paskolta a nyúl fején. A nyúl hirtelen megugrott, több métert ugorva előre, gyorsan haladva az előttük kibontakozó barlang szája felé.
- Gyia Dun a végén itt hagynak minket. - sarkalta meg lovát, a fiatal lány és utánuk vágtattak, de a nyúl, hatalmas szökelléseit nem bírták utol érni. Egy kis vágta után Avis és hátasa előtt is felderengett a barlang, így megnyugodva konstatálták, hogy nem kell elázniuk nekik sem az esőben. Ahogy a barlanghoz értek lefékezte lovát, és besiettek. Látta, hogy a férfi igen otthonosan berendezkedett.
- És hová lett a nyúl? - lepődött meg, hisz nem lehet eltéveszteni egy akkora jószágot. Most még sem látta semerre. Közben lenyergelte lovát, hogy minél kényelmesebb legyen számára, hiába hogy nem egy meleg száraz istállóban voltak. Majd levette fegyverét és a falnak támasztotta.  
- Hazament. - nevetett, miközben felbontotta a borát, és aprót kortyolt belőle. Az üveget maga mellé helyezte, majd a pipáját vette a keze ügyébe. Rutinos mozdulatokkal tömte meg az enyhén rozsdavörös színű dohányával, majd a kovaköveiért nyúlt.
- Akkor mesélne nekem Erza úrnőről? – kérdezte, ahogy a férfi mellett letelepedett.
- Erza, mi? - merengett el Yrsil, ahogyan a tekintete elködösült a múlt felelevenítése végett. - Elegáns, tekintélyt parancsoló nőnek ismertem meg, még annakidején hatszázöt egy tavaszi napján. A gyönyörű, fekete haját apró ezüstös szálakkal díszítette a kora, de az arca úgy ragyogott, akár a telihold egy csendes, felhőtlen éjszakán... - koccantotta össze a kovaköveket, apró szikrákkal gyújtva rá a vörös füstöt adó dohányra. - Ugyanazon fogadóban szálltunk meg, de eleinte csak csendesen hallgatta a dalaimat, amelyeket, mint kezdő vándorbárd, kevés tapasztalattal, de annál nagyobb odaadással énekeltem... szép idők voltak...
Pont olyannak írta le, mint azon a régi festményen otthon. Tényleg ismerte akkor.  Gondolkodott Avis ahogy hallgatta a rókaszellemet. Anno találtam néhány naplót a családi könyvtárban, amit Ő írt, sokat tanultam belőle a lovakról. Lehet újra át kéne néznem őket, hátha megtudhatok néhány dolgot.
- Azért kicsit fura, hogy pont egy olyan személybe botlok, aki ismerte az én szépanyámat. Nem sokat tudok róla. Csak egy régi festményt láttam róla, és annyit mesélt róla apám, hogy jól értett a lovakhoz és sokat utazott, de semmi többet. - mondta mikor a férfi abba hagyta a kis történetet és remélte, hogy még több információt kap.
- A lovak, hát igen... - mozdult össze a pipafüst, kialakítva belőle Erza arcképét, meglehetősen pontosan. - Imádta a lovait. Legalábbis amennyire én láttam, úgy beszélgetett velük, mintha a gyermekei lettek volna. Hogy is hívták a lovát? - vakarta meg fejét - Schwarz? Schnee... áh, már régen volt. Ennyi idő távlatából már az emlékek is kopnak. Arra viszont emlékszem, hogy aznap este hosszasan elbeszélgettünk. Nem tudom mi vette rá, hogy egy magamfajta jöttment mellé letelepedjen, de remek beszélgetőpartner volt. Hosszasan vitáztunk a borokról, és egészen meglepő módon értett hozzájuk. Gyanítom, hogy nem volt még egy vámpír, aki legalább feleannyira is jól ismerte volna a témát, mint Ő. Más érdekességet már nem tudok elmondani róla, legalábbis olyat nem, ami érdekelhetne egy olyan fiatal és szép hölgyet, mint te. - húzta meg jó alaposan a bort a démon. - Inkább mesélj most te. Ki vagy te és merről jössz? - Csodálattal figyelte a kirajzolódó arcképet. Most is gyönyörűnek tartotta azt az arcot, majd hallgatta amit a rókaszellem mond. Avis csak jót kuncogott, mikor elmondta, hogy jól értett a borokhoz, Erza úrnő.
- Mint Eric a bátyám. Imádja a jó bort. Ez még nem is lenne baj, de sajnos folyton a nők után futkos. Egyszer a nők fogják a sírba vinni. - mondta mosolyogva, majd csak legyintett a férfi szavaira. - Mióta kidekorált az a farkas sok mindennek hívtak csak szépnek nem. - mondta vállat vonva. - Én is Schwarzritter vagyok. Itt születtem, a mocsárvidéken, de egy ideje Hellenburgban élek. Minden vágyam az volt, hogy eltűnhessek innen. - mondta egy mosollyal a fiatal lány. Nagyon szerette a függetlenséget, és hogy maga dönthetett a sorsáról.
- A legszebb dolgok nem idekint vannak. - érintette meg finoman a lány arcát. - Hanem idebent. - bökött a páncélja alatt rejtőző szív felé. Nagyot szívott a pipájából, és szórakozottan kipeckelt egyet az arcába hulló hófehér tincsei közül.  - Kalandos, kíváncsi szív rejtőzhet odabent, ha jól sejtem. - merengett félhangosan - De mégis, mi ösztönzött rá, hogy el gyere a tornyod biztonságos falai közül? Tudod idekint, a nagyvilágban néhány farkas a legkisebb veszély, ami leselkedhet rád.
- Igen tudom. De nem mindig onnan érkezik, a veszély ahonnan mi gondoljuk. - mondta nyugodtan. - Valahogy nem éreztem magaménak a tornyot. Sem a családomat. Soha nem vettek komolyan, bármit is tettem. Lehet, azért van, mert ötünk közül én vagyok a legfiatalabb. - vont vállat.  - Valahogy abban találtam meg magamat, hogy külön élek tőlük, és egy Hellenburgi istállóban dolgozom, ahol csatalovakat képzek ki. Ettől érzem jól magamat, és nem érzem azt, hogy mások irányítják az életemet. – magyarázta, ahogy kinézett a tomboló viharra. A szél erősen süvített, és zuhogott az eső. Még is mintha megnyugtatta volna, a lányt ez az ítéletidő.
- Hmmm... Így, már értem a dolgot. Van esetleg közeli hozzátartozója, ott, Hellenburgban? - érdeklődött Yrsil, miközben lekötött egy kis tarisznyát a táskája oldaláról. Óvatosan széthúzta a nyakát, majd megkínálta a lányt egy kis pogácsával. Még egészen friss volt, alig egy órája, indulás előtt sült meg.  - Megkínálhatom egy kis házi pogácsával? - kérdezte. - A lányom egyik kedvence, talán önnek is ízleni fog. -  Avis csak a férfira pillantott, mikor megszólalt, kizökkentve gondolataiból.
- Nem, egyedül élek. - rázta meg a fejét. - Általában a Hellenburg Fénye fogadóban szállok meg, mikor ott vagyok. - mondta mikor is megcsapta a frissensült pogácsa illata.  - Nagyon köszönöm. - mosolygott kicsit zavartan, mert mikor megérezte az illatot, nagyot kordult a gyomra. Ettől meg kicsit zavarban érezte magát. - Isteni finom, ilyen jót még nem ettem. Nem hiába szereti a lánya. - mosolygott vidáman a férfira. Yrsil jókedvűen nézte, ahogyan a vámpírlány majszolta a pogácsát.
 - Ha csak a főztömért szeretne, akkor a szakácsa lennék csak. - húzta el a száját grimaszolva, majd ő is bekapott egyet. - De manapság elég nehéz fenntartani egy nagycsaládot. Az enyémet aztán különösen. Egy elf, egy ember, és egy self egy házban? - forgatta a szemeit. - Én mondom, vénségemre bolondabb is lettem.
- Mármint a pogácsára gondoltam. - mondta mosollyal az arcán majd nagyot sóhajtott. - Érdekes családja van. Még is szerencsések hogy ilyen apjuk van. - mondta és maga elé meredt. Bele gondolt, hogy szép szavakat ő soha nem kapott apjától, testvérei pedig soha nem vették komolyan, kivéve Ezra ki bármiben támogatta és segítette. De apjuknak, még ő sem bírt ellentmondani. - Elég változatos, és sokszínű család. De ez szerintem jó is így. Nem lényeg ki honnan jött, ha képesek elfogadni és szeretni egymást, képesek egy családként élni, és ez így van jól. – mondta Avis nyugodtan. Szerette családját, de tudta, hogy nincs helye köztük. Bár remélte, hogy egyszer apja is elfogadja végre olyannak amilyen, és nem akarja megváltoztatni.
- Amint látom, tudod értékelni a boldog család örömeit. Hogy őszinte legyek, a világon sajnos kevés olyan embert ismerek, aki hasonlóképpen vélekedne, mint te. - biccentett elismerően Yrsil. - A világ sokkal kevésbé lenne ilyen szomorú, ha az emberek a család és békesség örömeit keresnék a hatalom és erő utáni kutakodás helyett. De nem ennek az öreg rókadémonnak kell kiokoskodnia, hogy mi a helyes és mi nem... - nevette el magát, majd hanyatt dőlt a takarón. - Nem hiszem, hogy az északiak szívesen látnák a fajtád, de ha egyszer úgy hozná a sors, hogy Eichenschildbe vetődnél, Avis... - kortyolt bele a borba. - Látogass el a High Lights nevezetű városrészbe. Mindig szívesen látom Erza úrnő leszármazottait.

- Elhiheti, hogy Hellenburgban is meggyűlik szinte minden nap a bajom, az olyanokkal, akik nem bíznak a vámpírokban, vagy épp egyenesen gyűlölnek minket. Hiába hogy nem szólalnak meg, de azok a rideg pillantások... Érzem magamon, hogy legszívesebben megölnének. - mondta nagyot sóhajtva, sokszor érezte azt, hogy nem bírja elviselni, azokat a pillantásokat, még is tartotta magát, hisz találkozott olyanokkal is, akiket egyáltalán nem érdekelt mi is ő. Saját magáért kedvelték őt, aminek nagyon örült. - De ha arra járok, mindenképp ellátogatok önökhöz. De kérem, ha van, ideje látogasson el Hellenburgba. Amennyi időt eltöltöttem már a fogadóba, ingyen ebéddel is szolgálhatok önnek Yrsil uram. - mosolygott a lány, ahogy felkelt, és magához véve fegyverét a barlang bejáratához ment, hogy őrködni kezdjen. A barlang bejáratában megállt, és lándzsáját vállain átvetve megállt és a kint tomboló vihart figyelte. A hideg szél néha szinte megcsapta arcát, ahogy vörös hajba is belekapott és lágyan omlott újra vállára. Valahogy a vihar mindig képes volt megnyugtatni őt, pedig akiket ismert ilyenkor mindig idegesek voltak. Szóval nem bírják északon a fajtámat? Nem baj, majd megmutatom nekik hogy nem minden vámpír gonosz. Gondolkodott mosolyogva, miközben a szél hangosan süvített és a fákat csavargatta.


// Köszönöm a lehetőséget Sil papának Very Happy //

Felhasználó profiljának megtekintése

4 Re: Avis Schwarzritter on Kedd Okt. 24, 2017 11:42 am

Elnézést kérek a késlekedésért. Végigolvastam, kedves kis élmény volt, és szépen kezd kiforrni Avis jelleme is. Jár a 100 tp illetve a második élményért járó 2000 váltó.

Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.