Kezdőlap
Keresés
Regisztráció
Belépés
''...a bőre olyan volt akár az esőfellegek szürkesége, a szemének ezüstös csillanását pedig egészen távolról ki lehetett szúrni. A szája hatalmas volt. Amikor ásításakor kitátotta az állkapcsát, a méretét és késnek is beillő fogait látván minden kétségem eloszlott afelől hogy ez a lenyűgöző lény akár egy farkast is el tudott volna nyelni. Amenyire látni lehetett, kétágú nyelve bíborszínben tündökölt. Látszólag ártatlannak tűnt, ahogyan elúszott az ágak közti rejtekhelyük alatt, azonban végig magamon éreztem a tekintetét. Figyelt minket. Végig tudta hogy ott vagyunk. Fogadni mernék rá, hogy csak arra várt hogy lejjebb merészkedjünk...''
Nathaira nagy lendülettel csapta be a vaskos könyvet, és boldogan sóhajtva hajtotta a fejét annak hűvös, fémes borítójára. A könyv a Nagyapja kalandos életének egyetlen kézzel fogható bizonyítéka volt, benne az utazásai által látott érdekesebbnél érdekesebb lények leírásaival és ábráival. A lány még csak elképzelni sem tudta hogy mi mindent rejtegethethetnek még a lapjai, hiszen azalatt pár óra alatt, amióta Nagyanyja tudomása nélkül 'kölcsönvette' a könyvet, egyszerűen leragadt a kígyók elképesztő garmadájáról szóló részeknél. Nem is igazán érdekelte ennél több, s bár a könyv jelentős hányada valószínűleg nem a kígyókról szólt, őt leginkább azok érdekelték. A gyermekei.
- Úúúúúú ! - nyújtózott ki Tara, ahogyan az ágyán fekve rávette magát a felkelésre. Az ujjával óvatosan megpiszkálta a mellette összetekeredett állatát, aki csak minimális mozgással felelt rá. - Noodle, gyerünk ! - bökte meg újra, vidám hangon noszogatva a másikat. - Vár ránk egy nagy utazás ! Na, egy-kettő. - fektette a tenyerét a teljesen síma felületű oldalának, mire az elődugta a fejét, kiváncsian méregetve a gazdáját. - Anakondát megyünk keresni. - mozgatta meg kissé, mire a kígyó csak a nyelvét öltve álmosan visszahúzódott a vastag köteg teste alá. - Hé ! Jól van, te akartad... - kezdte meg letolni az állatot az ágy széléről. Amaz riadtan próbált meg kitekeredni, hogy a lány keze felett átcsúszva átslisszolhasson az ágy belseje felé, a teste azonban már csúszott lefelé, lerántva őt a padlóra. Tara kacagva ugrott fel az ágyáról, és a keze ügyébe kapta a könyvét.
- Na, még elpakolom ezt, aztán indulunk. - nézett a morcos szemeket meresztő kígyóra, majd felfeszítette a házuk deszkapadlójának egyik darabját. Óvatosan lehelyezte a könyvet a szűk helyre egy régi csontgyűrű és egy díszesnek tűnő nyaklánc mellé. Minden kincse egy helyen volt elrejtve. Óvatosan visszafektette a deszkát, majd átsétált rajta, hogy minden része pontosan illeszkedjen. Magára kanyarította a prémes köpönyegét, majd a még mindig morcos Noodle oldalán kiviharzott a házból.
Odakint gyönyörűen sütött a nap, a ragyogó, meleg fényével megcsiklandozta a lány arcát. A faluja szokás szerint élettel telin zsongott. Néhány vadász sétált át előtte, egy lándzsára felkötött szarvast cipelve, majd őket néhány lépéssel lemaradva egy néhány egymással összesugdolódzó fiatal leányka követte. Néhány gyerek szaladt el mellette, ahogyan a Dzsungelmély felé vezető útra lépett, utánuk pedig Lala, egy fiatalos, szőke tünde lány, aki korban csak néhány évvel volt idősebb Taránál.
- Eamon ! Iollan ! - lihegett Lala, majd megtorpanva levegőért kapkodott. - Gyerekek, álljatok meg ! - kiabálta elfúlva, futástól kipirult arccal.
- Szia Lala ! - köszönt rá a lányra. - Elevenek, mint mindig ?
- Ihhh..ig...Igen. - fújtatott a tünde, miközben az ujjaival hátratűrte a haját, majd a kút körül veszekedő gyermekek után iramodott. Tara már csak meg sem lepődött ezen, az ő faluja már csak ilyen volt. Eleven, élettel teli, boldog. Az, hogy a falujuk Serpent Woods mélyén foglalt helyet, csak áldást hozott számukra. A fák gyümölcsöt adtak hogy leszedhessék, vadat hogy levadászhassák, friss patakokat, hogy ivóvízre lelhessenek...ez a hely maga volt a paradicsom annak a jelentéktelen, apró településnek, amelyet a lakói büszkén nevezhettek az otthonuknak. Itt ritkán látott madár volt a vendég, bár néha felbukkant egy-egy kereskedő Seamusnál, hogy idomított kígyókat vásároljanak nála.
Nathaira jókedvűen fütyörészve sétált tovább a Dzsungelmély felé vezető úton.
- Noodle, készen állsz ? - lesett oldalra a nagyra nőtt óriáskígyójára, aki a lába mellett kúszott a fűben. A kígyó még csak fel sem figyelt rá, csak vonszolta a súlyos testét előre, hogy tartsa a sebességet a lánnyal.
- Hóhó, megálló ! - köszöntött rá egy kedves öreg hang, amely megtorpanásra késztette. Ahogyan a lány átnézett a válla felett, egy ismerős idős anyóka alakja bontakozott ki a házak előtt forgolódó tündeseregletből.
- Mera mama ! - lepődött meg a nagyanyja felbukkanásán. Minden izmában megremegett, ahogyan az idős, botjára támaszkodó nő felé bicegett. Erős bűntudat kezdte gyötörni, és félelem, hogy a nő tudja...tudja hogy lenyúlta a könyvet. Szeretett volna továbbsétálni, távolból integetve köszönni, azonban mire elég elszántságot tornázott az izmaiba, Mera már előtte állt. - Szia mama ! Úgy örülök hogy látlak... - lépett oda, hogy csókot leheljen az idős nő homlokára. - ...jobban nézel ki mint valaha. Új a fülbevalód ?
- Szia Drágám. - viszonozta a kedves puszit az őszbe borult druida, majd alig érezhetően az ujjai köré csavarta a lány hajfonatját. - Hova készülsz ?
- Csak...gondoltam mozgok egy kicsit. - próbált homályos féligazságokba burkolózni. - Tudod, régen voltam már itthon, gondoltam jó tenne nekem egy kis séta.
- És egészen pontosan merre lesz a séta ? - húzódott ravasz mosolyra a nagyanyja szája, és lassan meghúzta a lány haját, annyira, hogy annak le kellett hajolni az arcáig.
- Tudod, semmi veszélyes helyre, mama. - próbálta menteni magát Tara, persze esélytelenül. Nagyon jól tudta, hogy pocsékul hazudik, a nagyanyja pedig egy két lábon járó hazugságvizsgálóként működött. - Csak gondoltam kimennék az ösvényre, aztán a vízeséshez, talán még a kidőlt fák tisztására, onnan pedig....Noodle-t sétáltatom egy kicsit.
- Persze... - válaszolta a nagyanyja, majd a korához képest meglepő fürgeséggel kapta el a lány fülét és enyhén megcsavarta. - Hova is készülsz tehát ?
- Aúúú ! - jajgatott Tara, majd csaknem lábujjhegyen topogott a görbült hátú nagyanyja keze irányába. - Csak sétálni, csak sétálni akar...aúúúú...oké, az Anakondát akartam megkeresni !
- Anakondát ? - hangzott a szelíd kérdés, és érezte hogy még nagyobbat csavarnak a fülén.
- Ááááá...az Anakondát amit papa könyvében láttam...áááúúú...a fülem mama, a fülem... - vallott színt azonnal Tara, fájdalommal keveredett esendő, bűnbánó arccal könyörögve.
- Nathaira, már megint mire adtad a fejed ? - tett le nevetve egy ládát egy kissé pocakos, de nagyon magas tünde férfi. Széles mosolyát a lányra villantotta, amelytől az kissé elpirult. Apja egyik jóbarátja, Darell mindig is a jóképű férfiak társaságába tartozott, azok közé akik oly kevesek közül igazán zavarba tudták hozni a lányt.
- Nagyapád könyvében ? - kérdezte szélesen mosolyogva a nagyanyja a pironkodó lánytól. - De az tudtommal azt a szekrényembe tettem, és ott is van, nemigaz ?
- Elvettem mama, kölcsönvettem...ááááúúú...légyszi mama, visszahozom, visszaadom, mindent megteszek csak engedd el a....áúúú... - rimánkodott a csaknem a könnyeivel küszködve.
- Te ebadta, rendetlen kölyök ! - morgott rá a nő, miközbe a botjával még jót rá is vert a lány fenekére.
- Hé Nathaira ! - kiáltott oda neki egy szeplős, fiatal tünde srác, aki egy tucat vadásszal vágott át a falun. - Már megint fülön csíptek ? - nevettek rajta hangosan - Hacsak Mera nem lyukassza ki, várunk a tónál !
- Mama, légyszi, ne csapj patáliát, légyszi, csak engedd el a füle....áuu...légyszi, megígérem hogy nem keres...áuuuu....nem keresem ! - könyörgött a lány, és úgy tűnt hogy a nagyanyja enged is a szavai hallatán. A hosszú fülcimpája parázslóan égett a csavargatástól, az arca pedig a szégyentől. Úgy érezte majd a föld alá süllyed. Az egész falu rajta nevetett, noha tudta hogy ez nem az első, és nem is az utolsó eset, mégis szégyellte magát. Mera nem fogta vissza magát, ha róla volt szó, s még annyira se, ha a nővéréről.
- Ezúttal szerencséd van, kölyök. - morgott a nagyanyja, de intett neki, hogy kövesse, majd elindult az ösvényen.
- Majdnem leszakítottad a fülem... - húzta el a száját a lány, és kartávolságból követte a nagyanyját.
- Ha így folytatod, feltűzöm a szobafalamra. - válaszolta Mera, majd egy csomagot kotort elő a táskájából. - De most jól figyelj rám, mert fontos feladattal bízlak meg.
Nathaira válasz nélkül, duzzogva lépdelt mellette, miközben a fülét dörzsölgette. Előbb majd leszakítja a fülcimpáját, most pedig feladatot akar rábízni ? Pffff. Ő aztán biztosan nem fogja megcsinálni.
- Odabent, az erdő mélyén van egy védelmező oszlop. Még az őseim állították oda, tiszteletül Természet anyánknak, hogy védelmezzen minket a kígyóktól és hozzon békés együttélést hozzon el számunkra. - kezdett bele az idős druida, azonban a kígyók emlegetésénél több sem kellett Tarának, hogy a fájós fülével is odatapadjon minden szavára. - Mióta az a totem áll, a falunk egyetlen tagját sem marták meg kígyók, pedig mi itt, Serpent Woods mélyén élünk.
- Sosem meséltél róla. Sok kígyó van arrafelé ?
- Nagyon sok, Tara. - fordult felé a nő, és némi húzódzkodás után átnyújtotta a kezében lévő csomagot. - Nagyon óvatosnak kell lenned ! Ugyanis a totem a Méregindák kertjén túl, a Tengerszem kellős közepén van.
- A Méregindák kertje ? - ragyogott fel a lány szeme. Amióta csak az eszét tudta, az a terület tiltott volt neki és a falu minden másik lakójának is. Egyedül Seamus oldalán merészkedhetett be oda bárki, azonban ő minden lehetőséget kihasznált hogy arra területre tegye be a lábát. Minden egyes út felért egy világhódító kalanddal, hiszen az ott mélyen az óriáskígyók vadászterületének mélyén volt. A terület arról a furcsa jelenségről kapta a nevét, hogy a kígyók a fák ágairól lelógva indákhoz hasonlóan megmerevednek, és megvárják amíg madarak, gyíkok, vagy rágcsálók merészkednek a közelükbe. Talán egyeseknek horrorisztikus látványt nyújthatott, Tara számára maga volt az édenkert. Még csak fel sem fogta, hogy a különleges adottságának hála, minden bizonnyal tonnában mérhető kígyófalkát fog magához vonzani... - Té..tényleg elmehetek oda ? Magam ?
- Nem igazán örülök neki. - válaszolta lemondóan a nagyanyja. - De sajnos sem én, sem pedig Leana nem bírná az utat, Seamus az emberek földjére utazott, Meara pedig a szomszéd faluba ment ügyeket intézni. Te ismered a járást, de...
- Öregszünk, mi ? - vigyorgott kajánul Tara, de gyorsabban megbánta az élcelődését, mint ahogy az Ördögfarkú vipera elkapja a békát. Mera beledugta a kezét egy közeli fa törzsébe, és annak ágai hirtelen megmozdultak. A lány már előre megérezte a veszélyt, és megpróbált előrerohanni az ösvényen, azonban még így sem kerülhette el a faágak közül lezúduló indát, amely nagyot csattanva vágott a hátsójára.
- Ajjjjj ! - ugrott meg, de egy újabb inda kapta el, ezúttal a hóna alatt körbecsavarva egészen a csípőjéig. - Bocsánat, bocsánat ! - kiáltotta, ahogyan a levegőbe emelkedett. Az inda odalógatta Mera elé, akinek tekintete szúrósabb volt, mint egy nyárs.
- A szemtelen mindened, kölyök. - morgott a nagyanyja, ahogyan kiszabadítva a kezét újra élettelenné változtatta a fát. Mindez persze azzal járt, hogy az inda engedett, a lány pedig nagyot huppant a földön. - Nagyon elkanászkodott a nyelved. Akkor legyen nagy a szád, ha idegen van a faluban. Olyankor meg mukkanni sem tudsz...
- Jó, jó, bocsánat mama. Sajnálom, nem akartam rosszat mondani. - sompolygott oda újra bűnbánó arcal a lány, tudva hogy ezzel a tekintettel a nagyanyja szívét azonnal édes eperlekvárrá változtatja.
- De sajnos igazad van. Nem élünk örökké, egyszer visszaadjuk a testünk az Természetnek.
- Ugyan már, Mera mama. - ölelte meg bűntudatosan Tara, és karjai közé zárta a nagyanyját. - Te még sokáig fogsz élni. - súgta a fülébe, és megpuszilgatta.
- Jól van már, jól van, kölyök. - szólalt meg békülékenyen az idős nő. - Elég volt, hallod-e ? Hagyod már abba, te... - kapta el az őt össze vissza puszilgató lány még ép fülét. - ...na, mondom hogy elég.
- Ááá, okéééé....okéééé....mama, elengednél ? - húzódott arrébb, de még mindig fogták a fülét.
- Aztán légy óvatos. - válaszolta Mera, majd óvatosan megmozgatta a lány fülcimpáját. - NAGYON óvatos. Ezt pedig... - húzott elő egy apró kígyófogakból összefűzött hajdíszt, és elengedte Tarát.. - ...tedd fel. Ez itt az Avvar foga. Jól figyelj ! Ha eltévednél, rázd meg, és megmutatja a helyes irányt az oszlophoz.
- Nagyon óvatos leszek. Kétszer annyira, mint máskor. - fogadkozott a lány, ahogyan elvette a hajdíszt, és elkezdte becsatolni a hajába. - Sőt, háromszor annyira. Ugye nem kéred ezt vissza ?
- De. A könyvvel együtt. - válaszolta a nagyanyja. - Te meg... - nézett le a mellettük várakozó Noodle-re. - ...vigyázol rá. Ha baja esik, cipőt csinálok belőled.
- Mama, nem lesz semmi gond. - mosolygott a lány, ahogyan az utolsó simításokat végezte el a fogak felcsatolásán. Nehezen, de megállta hogy ne grimaszoljon, amikor a könyv visszaadását említették...ugyanis neki valójában esze ágában sem volt visszaadni azt a könyvet. Még a fél fülét is hajlandó lett volna odaadni érte. - Hiszen ismersz.
- Pontosan ezért aggódok...
(Folytatása következik, ez pedig egy meg-nem tervezett előszóból kijött egy élmény-hossz eredménye. Bár tartalma nem sok, ellenben pici betekintés a Nath falujába, életébe, és a nagyanyjával ápolt szerető-piszkálódó kapcsolatába.)
Nathaira nagy lendülettel csapta be a vaskos könyvet, és boldogan sóhajtva hajtotta a fejét annak hűvös, fémes borítójára. A könyv a Nagyapja kalandos életének egyetlen kézzel fogható bizonyítéka volt, benne az utazásai által látott érdekesebbnél érdekesebb lények leírásaival és ábráival. A lány még csak elképzelni sem tudta hogy mi mindent rejtegethethetnek még a lapjai, hiszen azalatt pár óra alatt, amióta Nagyanyja tudomása nélkül 'kölcsönvette' a könyvet, egyszerűen leragadt a kígyók elképesztő garmadájáról szóló részeknél. Nem is igazán érdekelte ennél több, s bár a könyv jelentős hányada valószínűleg nem a kígyókról szólt, őt leginkább azok érdekelték. A gyermekei.
- Úúúúúú ! - nyújtózott ki Tara, ahogyan az ágyán fekve rávette magát a felkelésre. Az ujjával óvatosan megpiszkálta a mellette összetekeredett állatát, aki csak minimális mozgással felelt rá. - Noodle, gyerünk ! - bökte meg újra, vidám hangon noszogatva a másikat. - Vár ránk egy nagy utazás ! Na, egy-kettő. - fektette a tenyerét a teljesen síma felületű oldalának, mire az elődugta a fejét, kiváncsian méregetve a gazdáját. - Anakondát megyünk keresni. - mozgatta meg kissé, mire a kígyó csak a nyelvét öltve álmosan visszahúzódott a vastag köteg teste alá. - Hé ! Jól van, te akartad... - kezdte meg letolni az állatot az ágy széléről. Amaz riadtan próbált meg kitekeredni, hogy a lány keze felett átcsúszva átslisszolhasson az ágy belseje felé, a teste azonban már csúszott lefelé, lerántva őt a padlóra. Tara kacagva ugrott fel az ágyáról, és a keze ügyébe kapta a könyvét.
- Na, még elpakolom ezt, aztán indulunk. - nézett a morcos szemeket meresztő kígyóra, majd felfeszítette a házuk deszkapadlójának egyik darabját. Óvatosan lehelyezte a könyvet a szűk helyre egy régi csontgyűrű és egy díszesnek tűnő nyaklánc mellé. Minden kincse egy helyen volt elrejtve. Óvatosan visszafektette a deszkát, majd átsétált rajta, hogy minden része pontosan illeszkedjen. Magára kanyarította a prémes köpönyegét, majd a még mindig morcos Noodle oldalán kiviharzott a házból.
Odakint gyönyörűen sütött a nap, a ragyogó, meleg fényével megcsiklandozta a lány arcát. A faluja szokás szerint élettel telin zsongott. Néhány vadász sétált át előtte, egy lándzsára felkötött szarvast cipelve, majd őket néhány lépéssel lemaradva egy néhány egymással összesugdolódzó fiatal leányka követte. Néhány gyerek szaladt el mellette, ahogyan a Dzsungelmély felé vezető útra lépett, utánuk pedig Lala, egy fiatalos, szőke tünde lány, aki korban csak néhány évvel volt idősebb Taránál.
- Eamon ! Iollan ! - lihegett Lala, majd megtorpanva levegőért kapkodott. - Gyerekek, álljatok meg ! - kiabálta elfúlva, futástól kipirult arccal.
- Szia Lala ! - köszönt rá a lányra. - Elevenek, mint mindig ?
- Ihhh..ig...Igen. - fújtatott a tünde, miközben az ujjaival hátratűrte a haját, majd a kút körül veszekedő gyermekek után iramodott. Tara már csak meg sem lepődött ezen, az ő faluja már csak ilyen volt. Eleven, élettel teli, boldog. Az, hogy a falujuk Serpent Woods mélyén foglalt helyet, csak áldást hozott számukra. A fák gyümölcsöt adtak hogy leszedhessék, vadat hogy levadászhassák, friss patakokat, hogy ivóvízre lelhessenek...ez a hely maga volt a paradicsom annak a jelentéktelen, apró településnek, amelyet a lakói büszkén nevezhettek az otthonuknak. Itt ritkán látott madár volt a vendég, bár néha felbukkant egy-egy kereskedő Seamusnál, hogy idomított kígyókat vásároljanak nála.
Nathaira jókedvűen fütyörészve sétált tovább a Dzsungelmély felé vezető úton.
- Noodle, készen állsz ? - lesett oldalra a nagyra nőtt óriáskígyójára, aki a lába mellett kúszott a fűben. A kígyó még csak fel sem figyelt rá, csak vonszolta a súlyos testét előre, hogy tartsa a sebességet a lánnyal.
- Hóhó, megálló ! - köszöntött rá egy kedves öreg hang, amely megtorpanásra késztette. Ahogyan a lány átnézett a válla felett, egy ismerős idős anyóka alakja bontakozott ki a házak előtt forgolódó tündeseregletből.
- Mera mama ! - lepődött meg a nagyanyja felbukkanásán. Minden izmában megremegett, ahogyan az idős, botjára támaszkodó nő felé bicegett. Erős bűntudat kezdte gyötörni, és félelem, hogy a nő tudja...tudja hogy lenyúlta a könyvet. Szeretett volna továbbsétálni, távolból integetve köszönni, azonban mire elég elszántságot tornázott az izmaiba, Mera már előtte állt. - Szia mama ! Úgy örülök hogy látlak... - lépett oda, hogy csókot leheljen az idős nő homlokára. - ...jobban nézel ki mint valaha. Új a fülbevalód ?
- Szia Drágám. - viszonozta a kedves puszit az őszbe borult druida, majd alig érezhetően az ujjai köré csavarta a lány hajfonatját. - Hova készülsz ?
- Csak...gondoltam mozgok egy kicsit. - próbált homályos féligazságokba burkolózni. - Tudod, régen voltam már itthon, gondoltam jó tenne nekem egy kis séta.
- És egészen pontosan merre lesz a séta ? - húzódott ravasz mosolyra a nagyanyja szája, és lassan meghúzta a lány haját, annyira, hogy annak le kellett hajolni az arcáig.
- Tudod, semmi veszélyes helyre, mama. - próbálta menteni magát Tara, persze esélytelenül. Nagyon jól tudta, hogy pocsékul hazudik, a nagyanyja pedig egy két lábon járó hazugságvizsgálóként működött. - Csak gondoltam kimennék az ösvényre, aztán a vízeséshez, talán még a kidőlt fák tisztására, onnan pedig....Noodle-t sétáltatom egy kicsit.
- Persze... - válaszolta a nagyanyja, majd a korához képest meglepő fürgeséggel kapta el a lány fülét és enyhén megcsavarta. - Hova is készülsz tehát ?
- Aúúú ! - jajgatott Tara, majd csaknem lábujjhegyen topogott a görbült hátú nagyanyja keze irányába. - Csak sétálni, csak sétálni akar...aúúúú...oké, az Anakondát akartam megkeresni !
- Anakondát ? - hangzott a szelíd kérdés, és érezte hogy még nagyobbat csavarnak a fülén.
- Ááááá...az Anakondát amit papa könyvében láttam...áááúúú...a fülem mama, a fülem... - vallott színt azonnal Tara, fájdalommal keveredett esendő, bűnbánó arccal könyörögve.
- Nathaira, már megint mire adtad a fejed ? - tett le nevetve egy ládát egy kissé pocakos, de nagyon magas tünde férfi. Széles mosolyát a lányra villantotta, amelytől az kissé elpirult. Apja egyik jóbarátja, Darell mindig is a jóképű férfiak társaságába tartozott, azok közé akik oly kevesek közül igazán zavarba tudták hozni a lányt.
- Nagyapád könyvében ? - kérdezte szélesen mosolyogva a nagyanyja a pironkodó lánytól. - De az tudtommal azt a szekrényembe tettem, és ott is van, nemigaz ?
- Elvettem mama, kölcsönvettem...ááááúúú...légyszi mama, visszahozom, visszaadom, mindent megteszek csak engedd el a....áúúú... - rimánkodott a csaknem a könnyeivel küszködve.
- Te ebadta, rendetlen kölyök ! - morgott rá a nő, miközbe a botjával még jót rá is vert a lány fenekére.
- Hé Nathaira ! - kiáltott oda neki egy szeplős, fiatal tünde srác, aki egy tucat vadásszal vágott át a falun. - Már megint fülön csíptek ? - nevettek rajta hangosan - Hacsak Mera nem lyukassza ki, várunk a tónál !
- Mama, légyszi, ne csapj patáliát, légyszi, csak engedd el a füle....áuu...légyszi, megígérem hogy nem keres...áuuuu....nem keresem ! - könyörgött a lány, és úgy tűnt hogy a nagyanyja enged is a szavai hallatán. A hosszú fülcimpája parázslóan égett a csavargatástól, az arca pedig a szégyentől. Úgy érezte majd a föld alá süllyed. Az egész falu rajta nevetett, noha tudta hogy ez nem az első, és nem is az utolsó eset, mégis szégyellte magát. Mera nem fogta vissza magát, ha róla volt szó, s még annyira se, ha a nővéréről.
- Ezúttal szerencséd van, kölyök. - morgott a nagyanyja, de intett neki, hogy kövesse, majd elindult az ösvényen.
- Majdnem leszakítottad a fülem... - húzta el a száját a lány, és kartávolságból követte a nagyanyját.
- Ha így folytatod, feltűzöm a szobafalamra. - válaszolta Mera, majd egy csomagot kotort elő a táskájából. - De most jól figyelj rám, mert fontos feladattal bízlak meg.
Nathaira válasz nélkül, duzzogva lépdelt mellette, miközben a fülét dörzsölgette. Előbb majd leszakítja a fülcimpáját, most pedig feladatot akar rábízni ? Pffff. Ő aztán biztosan nem fogja megcsinálni.
- Odabent, az erdő mélyén van egy védelmező oszlop. Még az őseim állították oda, tiszteletül Természet anyánknak, hogy védelmezzen minket a kígyóktól és hozzon békés együttélést hozzon el számunkra. - kezdett bele az idős druida, azonban a kígyók emlegetésénél több sem kellett Tarának, hogy a fájós fülével is odatapadjon minden szavára. - Mióta az a totem áll, a falunk egyetlen tagját sem marták meg kígyók, pedig mi itt, Serpent Woods mélyén élünk.
- Sosem meséltél róla. Sok kígyó van arrafelé ?
- Nagyon sok, Tara. - fordult felé a nő, és némi húzódzkodás után átnyújtotta a kezében lévő csomagot. - Nagyon óvatosnak kell lenned ! Ugyanis a totem a Méregindák kertjén túl, a Tengerszem kellős közepén van.
- A Méregindák kertje ? - ragyogott fel a lány szeme. Amióta csak az eszét tudta, az a terület tiltott volt neki és a falu minden másik lakójának is. Egyedül Seamus oldalán merészkedhetett be oda bárki, azonban ő minden lehetőséget kihasznált hogy arra területre tegye be a lábát. Minden egyes út felért egy világhódító kalanddal, hiszen az ott mélyen az óriáskígyók vadászterületének mélyén volt. A terület arról a furcsa jelenségről kapta a nevét, hogy a kígyók a fák ágairól lelógva indákhoz hasonlóan megmerevednek, és megvárják amíg madarak, gyíkok, vagy rágcsálók merészkednek a közelükbe. Talán egyeseknek horrorisztikus látványt nyújthatott, Tara számára maga volt az édenkert. Még csak fel sem fogta, hogy a különleges adottságának hála, minden bizonnyal tonnában mérhető kígyófalkát fog magához vonzani... - Té..tényleg elmehetek oda ? Magam ?
- Nem igazán örülök neki. - válaszolta lemondóan a nagyanyja. - De sajnos sem én, sem pedig Leana nem bírná az utat, Seamus az emberek földjére utazott, Meara pedig a szomszéd faluba ment ügyeket intézni. Te ismered a járást, de...
- Öregszünk, mi ? - vigyorgott kajánul Tara, de gyorsabban megbánta az élcelődését, mint ahogy az Ördögfarkú vipera elkapja a békát. Mera beledugta a kezét egy közeli fa törzsébe, és annak ágai hirtelen megmozdultak. A lány már előre megérezte a veszélyt, és megpróbált előrerohanni az ösvényen, azonban még így sem kerülhette el a faágak közül lezúduló indát, amely nagyot csattanva vágott a hátsójára.
- Ajjjjj ! - ugrott meg, de egy újabb inda kapta el, ezúttal a hóna alatt körbecsavarva egészen a csípőjéig. - Bocsánat, bocsánat ! - kiáltotta, ahogyan a levegőbe emelkedett. Az inda odalógatta Mera elé, akinek tekintete szúrósabb volt, mint egy nyárs.
- A szemtelen mindened, kölyök. - morgott a nagyanyja, ahogyan kiszabadítva a kezét újra élettelenné változtatta a fát. Mindez persze azzal járt, hogy az inda engedett, a lány pedig nagyot huppant a földön. - Nagyon elkanászkodott a nyelved. Akkor legyen nagy a szád, ha idegen van a faluban. Olyankor meg mukkanni sem tudsz...
- Jó, jó, bocsánat mama. Sajnálom, nem akartam rosszat mondani. - sompolygott oda újra bűnbánó arcal a lány, tudva hogy ezzel a tekintettel a nagyanyja szívét azonnal édes eperlekvárrá változtatja.
- De sajnos igazad van. Nem élünk örökké, egyszer visszaadjuk a testünk az Természetnek.
- Ugyan már, Mera mama. - ölelte meg bűntudatosan Tara, és karjai közé zárta a nagyanyját. - Te még sokáig fogsz élni. - súgta a fülébe, és megpuszilgatta.
- Jól van már, jól van, kölyök. - szólalt meg békülékenyen az idős nő. - Elég volt, hallod-e ? Hagyod már abba, te... - kapta el az őt össze vissza puszilgató lány még ép fülét. - ...na, mondom hogy elég.
- Ááá, okéééé....okéééé....mama, elengednél ? - húzódott arrébb, de még mindig fogták a fülét.
- Aztán légy óvatos. - válaszolta Mera, majd óvatosan megmozgatta a lány fülcimpáját. - NAGYON óvatos. Ezt pedig... - húzott elő egy apró kígyófogakból összefűzött hajdíszt, és elengedte Tarát.. - ...tedd fel. Ez itt az Avvar foga. Jól figyelj ! Ha eltévednél, rázd meg, és megmutatja a helyes irányt az oszlophoz.
- Nagyon óvatos leszek. Kétszer annyira, mint máskor. - fogadkozott a lány, ahogyan elvette a hajdíszt, és elkezdte becsatolni a hajába. - Sőt, háromszor annyira. Ugye nem kéred ezt vissza ?
- De. A könyvvel együtt. - válaszolta a nagyanyja. - Te meg... - nézett le a mellettük várakozó Noodle-re. - ...vigyázol rá. Ha baja esik, cipőt csinálok belőled.
- Mama, nem lesz semmi gond. - mosolygott a lány, ahogyan az utolsó simításokat végezte el a fogak felcsatolásán. Nehezen, de megállta hogy ne grimaszoljon, amikor a könyv visszaadását említették...ugyanis neki valójában esze ágában sem volt visszaadni azt a könyvet. Még a fél fülét is hajlandó lett volna odaadni érte. - Hiszen ismersz.
- Pontosan ezért aggódok...
(Folytatása következik, ez pedig egy meg-nem tervezett előszóból kijött egy élmény-hossz eredménye. Bár tartalma nem sok, ellenben pici betekintés a Nath falujába, életébe, és a nagyanyjával ápolt szerető-piszkálódó kapcsolatába.)
