Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Kérdező vendégeknek

Latest topics

» Cedrick von Nebelturm
by Jerobeam Today at 1:44 pm

» [Pályázatok] Bianca Brunner
by Jerobeam Today at 1:41 pm

» Küldetés: Vándorút
by Lothar von Nebelturm Today at 12:25 pm

» Cyne's Cauldron
by Johnny Wood Yesterday at 9:42 pm

» Kereskedősor
by Johnny Wood Yesterday at 9:39 pm

» Valkyrie Weaponry Fegyverkovács Üzlet
by Kristin Dalgaard Yesterday at 9:38 pm

» Árverések háza
by Kristin Dalgaard Yesterday at 8:59 pm

» Ékszerészet
by Tertullius Yesterday at 8:42 pm

» [Azonnali játék] Ho-ho-hóvihar
by Gerard D. Lawrenz Yesterday at 7:22 pm

[Küldetés] - Arachnophobia (Jelentkezés)

Kedd Szept. 25, 2018 6:00 pm by Hannes von Rotmantel

[img(983px,553px)]…

Comments: 11

Aktuális azonnalik

Kedd Dec. 13, 2016 10:03 pm by Serene Nightbough

Sziasztok!

Hogy könnyebb legyen nyomon követni, hogy mikor van kiírva új azonnali és hova …


Comments: 46

Magánjáték és PvP Zárás

Vas. Május 15, 2016 8:17 pm by Ciel Eisenschnittel

A topik létrehozásának oka, hogy szépen számon lehessen tartani, hogy kinek mikor van igénye …

Comments: 74


You are not connected. Please login or register

Gustav Engelberg

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

1 Gustav Engelberg on Hétf. Okt. 16, 2017 9:35 pm

Gustav Engelberg

avatar
Felszentelt Pap
Felszentelt Pap
- Böff... visszhangzott a hatalmas templomban Hősünk nem éppen visszafogott önértékelése, ahogy a gyóntatófülke irányába haladt. Nem tudja, hogy neki kell gyónnia, vagy ő hallgat meg valaki mást, de itt biztos érdekes történetek fognak elhangzani. Lássunk hozzá. Ámen.

Felhasználó profiljának megtekintése

2 Re: Gustav Engelberg on Kedd Okt. 17, 2017 8:55 am

Ne is várakozz tovább, adok neked egy első, bemelegítő helyzetet, hogy még jobban megismerjük a karaktert. A helyzetek minimum szószáma 800, de nem hiszem hogy ez neked gondot okozna. Smile

Mutasd meg mi lett volna Gustavból, ha nem kerül soha az egyházhoz! Hogy csak nem járja végig az utat vagy eleve a közelébe sem kerül rád bízom.

Felhasználó profiljának megtekintése

3 Re: Gustav Engelberg on Pént. Okt. 20, 2017 7:06 pm

Gustav Engelberg

avatar
Felszentelt Pap
Felszentelt Pap
//Sokáig nem tudtam eldönteni, hogy Gustav azért mentett meg élete során annyi ártatlant lányt, mert valóban tiszta szívű gyermek volt, vagy csak potya éjszakákra számított...aznap rájöttem...mindkét állítás igaz volt... Plagius Plébános  //

- Gustav Engelberg... - suttogta alig hallhatóan két remegő ajak, talán először hallja-e nevet. Ízlelgette, sokszor megforgatta szájában, majd végül az égre nézett.
- Gustav Engelberg... - ismételte mostmár hangosabban, majd mintha a felhők között kereste volna az választ, úgy bámulta a kicsiny bárányokat terelgető kék eget. Tetszett neki az, amit lát, fűrkészte a hatalmas űrt, melyet zavartalanul élvezhetett, nagyon ritka ez a kellemes időjárás ilyenkor, ősz derekán. Miközben türkíz szemeivel kergette a kis bárányfelhőket, zavartan kapta el ujjaival a szél által felborzolt szőke fürtjeit, majd mintha meg akarta volna köszönni azt, játszani kezdett velük, pillanatnyi feszültségét leküzdvén.
- Honnan ilyen ismerős? - kérdezte magától, majd lesütötte szemeit, erősen gondolkozott, remélve, hogy beugrik neki egy kép, egy hang, egy gesztus, amiről felismerheti az illetőt.
- Óh, hát itt vagy gyermekem, már mindenhol kerestelek. - szólalt meg a háttérből egy kedves, ám aggódó hang. Sietős léptekkel igyekezett a lány mögé lépni a magas, idős férfi, ki még kora ellenére is jól tartotta magát, szigorú tartása volt, tekintete mélyenszántó, gesztenyebarna szemei pedig szigorúan kémlelték a távolt.
- Plagius Plébános Úr. Bocsánat, hogy csak úgy elrohantam...kicsit elszomorodtam, amikor kimondták a nevem. - kámpicsorodott el a fiatal hölgy, majd ismét maga elé nézett, ha egy része figyelmének nem járt volna még mindig Gustav Engelberg arcának felidézésén, könnyeket is hullatott volna.
- Megértem gyermekem, de kérlek, legközelebb, szólj ha elmégy. - fogta meg engesztelődve a vállát a leánynak, majd követve annak tekintetét, maga is lenézett a földre.
- Óh... - hökkölt meg végül az idős Atya, majd lopva a pártfogoltjára tekintett.
- Ki az a Gustav Engelberg, Atyám? - kérdezte végül Geana, még mindig fürtjeivel játszva, bár hangjából kiváncsiságot nem lehetett felfedezni, inkább amolyan düht, amit azért érzett, mert még mindig nem jött rá, miért is olyan ismerős számára ez a név.
- Egy szörny...khm...egy igen jó gyerek. A volt Plébános, Luonius Engelberg fia. Ismered? - kérdezte zavartan, s remélte, nem egy igen szemérmetlen történet keretein belül meséli el, hogy találkozott a vulgáris, barbár ifjúval.
- Nem tudom...Lehet. - válaszolta egykedvűen, kicsit bizonytalanul formálva meg szájával a szavakat. Kellemetlen érzés kerítette hatalmába, lehet a hely, ahol éppen voltak, az volt a problémás számára, vagy az, hogy korábban hallotta nevét a szertartást végző paptól, ugyanis, valamiért tőle is elbúcsúztak. Zavarta, hogy egy ilyen számára gyászos napon, nem jutott eszébe egy név, egy olyan napon, ami a történtek és az évszak ellenére napsütéses, gyönyörű.
- Rengetegszer magára haragította az Egyházat...a kocsmákat, a kellemetlen alakokat, de még a családját is. Példája annak az anomáliának, amivé senkinek sem kellene válnia. Ha elfogadta volna édesapja kérését, jó embert faraghattam volna belőle... - magyarázta a lánynak, majd észrevette, hogy az már rég nem figyel rá. Meglepődött. A sokat látott agg templomvezető megilletődött azon, amit látott. Geana könnyei eleredtek.
- Hogy lehet az Atyám...szipp...hogy az elme elfelejt...egy arcot...valamiért...tudom...hogy ismerem őt. - pityergett, majd legugolt és úgy folytatta az egerek itatását. A magas fű érintette kicsinyke lábait, csiklandozta azokat, mely bár először nem érdekelte a lányt, végül mégis sikerült elvonnia a figyelmét.
- Szó, ami szó...megnevettetett párszor. Jó humorú ifjú és valójában sosem volt rossz szándékú, csak hát megtévedt. - javított mondandóján a férfi, miután remélte, hogy ha elmeséli Gustav vicces történeteit, a lánynak jobb kedve támad.
- Egyszer napokon keresztül próbálta bizonygatni érdeapjának, hogy az Úr kiválasztotta őt. - mosolygott Plagius Atya, ahogy visszagondolt a történtekre.
- Hogyan? - kiváncsiskodott mostmár Geana.
- Minden kancsó és üveg melyek korábban misebornak adtak helyet, vízzel teltek meg. Erre Gustav, azt próbálta bemesélni mindenkinek, hogy vízzé változtatta a bort. - rázta meg a fejét még mindig mosolyogva.
- Murisan hangzik. - mondta a lány még mindig a földön gugolva, s hangja mostmár kicsit nyugodtabb hangszint vett fel.
- Egyszer pedig az apja rajta kapta, hogy a szekrénye teli van apáca öltözékekkel. Azt hitte, direkt lopja őket, hogy a templom szolgái ruha nélkül álljanak ki a szertartásokra. Közben csak mindig eljátszotta kártyán még a ruháit is és a templomból lopott magának öltözéket, hogy valamiben haza tudjon kullogni. - nevetett mostmár Plagius Plébános, pedig, amikor történt a dolog, ő is igen feszültté vált annak hallatára.
- Sőt, egy részeges éjszakáján hivatalos végrendeletet készített, amennyiben elhalálozik, szórják szét hamvait a szőlőkertben. – tette hozzá még mindig bohókásan, majd mivel Geana nem válaszolt, feladta azon tervét, hogy Gustav régi történeteivel próbálja meg jobb kedvre deríteni a lányt.
Percek teltek el csendben, mire Plagius megszólalt.  
- Milyen sok a levél itt...panaszt kell emeljek, hogy eltakarítsák?!  - váltott témát, bár már korábban felfigyelt erre a problémára, de eddig nem igen lett volna illendő hangot adnia elégedetlenségének...azonban a lány csendes maradt. Nem tudta Plagius, mit mondhatna, amivel jobb kedvre deríthetné pártfogoltját, így nem kerülgetve a forró kását szembesítette Geanát aggályaival.
- Ma a szokottnál is komorabb vagy Gyermekem. Tudom nem szereted, ha ilyen szertartásra hozlak, de az előmeneteled érdekében ezt is...
-  Azért, met nem tudom ki Gustav Engelberg... – vágott bele illetlenül az Atya szavába.
-  Tudnom illene, vagyis...rosszul érzem magam, mert nem ugrik be...egy ilyen eseményen, ahol elhangzott a nevem a búcsúztatók között. – válaszolt nyersen, szinte minden szavával lekorholva magát.
A férfi nem válaszolt. Ő is kezdett egyre jobban érdeklődni a dolog iránt, miért ismerheti a lány a férfit és az, hogy nem rémlik neki annak arca, neve. Persze, tudta hogy maga az esemény hozta ki ezt belőle, ami épp most zajlott le, de rengeteg ilyen eseményt átvészelt már és mindig szárazak maradtak szemei.
- Ne ostorozd magad Lányom. Nem ismerhetsz mindenkit még te sem. – vígasztalta, bár leginkább képen vágta volna. Nem viselkethet így a Plébános oldalán, pártfogoltjaként, de most látva, hogy valóban szomorú...nem bántja érte.  
- Volt testvére? – kérdezte Geana végül.
- Igen. Egy lánytestvére, de már régen elhunyt. Bátyjához hasonlóan rossz életet választott magának és amiben addig Gustavnak szerencséje volt, ott egy törékeny lány elbukott.  – magyarázta elkeseredve.
- Életvidám lány volt, míg el nem vitték a kellemetlen ügyek. Kár...nagyon kár... – tette még hozzá végül.
- Gustavot miért nem vetted magadhoz, mint engem akkoriban? – érdeklődött a lány, majd feltekintett a férfira, ki elszomorodott és lesütötte tekintetét.
- Nemet mondott. Nemet mondott apja utolsó kérésére...egy koholt indokkal.
- Mi volt az? – kérdezte Geana.
- Nem találta magát érdemesnek arra, hogy a Mennyországban újra egyesülhessen apjával és édesanyjával. Nem hitte, hogy az Úr megbocsáthatja neki azt a sok szörnyűséget, amit elkövetett és hogy nem volt ott a szükség órájában, mikor a húgának szüksége volt rá. – magyarázta szinte fogcsikorgatva.
- Érthető. – motyogta alig hallhatóan a leány.
- Hogy mondhatsz ilyet Gyermekem! Az Úr mindenkinek megbocsát, bárki feloldozást kaphat! Nem értek hát semmit a tanítások?! – háborodott fel Plagius Atya, majd, hogy dühének utat engedjen, dobbantott egyet a földön.
- Az Úr hiába oldozza fel, ha ő nem tud megbocsátani magának...de nem hiszem, hogy ez volt az igazi indok... – rántotta meg egykedvűen a vállát Geana.
- Szerinted nem mondott igazat? – zavarodott össze az idős férfi, bár már hozzászokott, hogy Geana korát meghazudtoló bölcsességgel rendelkezik. Többek között ez az oka annak, hogy magához vette őt gondozásba.
- Ő a poklot választotta, ahol ismét találkozhat majd a Húgával. Szerintem csak...be akarja pótolni azt, amit annak idején elszalasztott és vigyázni akar rá... – mondta a lány, majd elmosolyodott. Titkon igazat adott az ifjúnak, de ennek nem adott hangot...a Plébános ígyis már nagyon pipa, gondolkodás módja miatt.
~ Micsoda felismerés...~ gondolta magában a férfi, majd megrázta a fejét. Mindig meglepi őt a lány, mint ahogy Gustav is tette annak idején jó párszor. Hiába volt léhűtő, munkanélküli és tintás, a szíve mindig a helyén volt. Rengeteget adományozott a Templomnak kártyán gyűjtött pénzéből...mindig őt kérte meg, hogy áldja meg a bűnből szerzett pénzt, hogy azt a rászorúlók lelkiismeret nélkül használhassák fel. Sok ártatlant mentett meg bűnözők karmai közül, cserébe mindig őt hagyták helyben. Nem érdekelte...sosem törődött magával. Pedig volt, hogy egy este csúnyán helyben hagyták, megkéselték több helyen, de ugyanúgy mosolyogva fogadta édesapja korholását másnap. Mindig hajszálon múlott az élete...és most...
Elmélkedett magában a férfi, közben észre sem vette, hogy egy könny csurgott végig arcán, egyenesen eltalálva egy a földön heverő levelet.
~ Bűnös alak volt Lounius...de légy büszke rá, mert édesanyja tiszta szívét örökölte. ~ Nézett fel az égre Plagius, majd gyorsan egy keresztet vetett a mellkasára.
- Miért szorogatod a kezedben azt az Úrnát? Nem kellett volna a koporsóba tenni? vagy elviszed valakinek? – kérdezte Geana felkelve a földről, a Plébános kezei között szorongató edényre pillantva.
A férfi elkezdte zavartan törölgetni szemeit, majd mosolyogva az Úrnára nézett.
- Dehogy lányom...egy végrendeletben leírt kérésnek teszünk eleget. – Mondta majd átkarolva a fiatal lány vállát a temető kijárata felé indult.
- Hova megyünk? – nézett fel a még mindig könnyező, mosolygó férfira.
- A szőlőkertbe lányom...a szőlőkertbe...

Felhasználó profiljának megtekintése

4 Re: Gustav Engelberg on Pént. Okt. 27, 2017 2:34 pm

Nagyon tetszett a végén a csattanó, és érdekes volt, hogy tulajdonképpen Gustav akkor is ugyanolyan ember lenne, hogyha nem pap, mint így papként. Jó kis helyzet volt, nade jöjjön a következő!

Mindenki tudja, hogy kedves névrokonod, Gustav király, egy igazi lehetetlen alak, de a legújabb húzása aztán végképp mindennek a teteje: az Északi Királyságban beköszönt a szesztilalom, még a misebort is lecserélik sima szőlőlére. Mit tesz ebben a rettenetes pokolban a mi kedves Gustav atyánk? Absztinens lesz? Vagy megtér protestánsnak, hátha délen még van bor? A lehetőségek tárháza végtelen.

Felhasználó profiljának megtekintése

5 Re: Gustav Engelberg on Hétf. Jan. 08, 2018 7:44 pm

Gustav Engelberg

avatar
Felszentelt Pap
Felszentelt Pap
//Döntések…életünket döntések határozzák meg…meg kell értenünk, hogy döntéseinknek következménye van…// - Egy hírvivő szerint ez volt Gustav egyetlen mondata a királlyal vívott ütközete előtti tárgyaláson



Döntések…életünket döntések határozzák meg…nem szavak, nem tettek, hanem az azt megelőző elhatározások. Persze, lehet, hogy van olyan körülmény, mi közbe szólhat, mint például eltökéltség, érzelmek vagy valami háttérből mozgató erő, de tudnunk kell, hogy elhatározásainknak következményei vannak, a kimondott szavaknak, cselekményeknek olyan ereje lehet, hogy egy várost is le tudnak dönteni, mint, ahogy egy kis kavics hatalmas hullámot idézhet elő egy patakban. Lehetünk egyszerű parasztok, lehetünk nemesek vagy akár királyok. Meg kell értenünk, hogy nagy felelősséggel jár egy döntés, mely bizonytalan lábakon áll, vagy az arrogancia hátán lovagolja meg a tettek mezejét. Meg kell értenünk…döntéseinknek…következménye van…
- De hát Gustav…egy hete leszoktál az alkoholról. Nincsenek tünetek, nem őrjöngsz és nem is vágysz arra az illegális kevert pancsra, amit az alvilágiak ütnek össze borsos áron. Mi van veled? Mit tervezel… - kérdezte aggodalmasan Plagius atya félrehúzva a gyóntatófülke rácsát olyan lendülettel, mintha az eddig be lett volna ragadva.
- Azt, amit eddig is kellett volna tennem Atyám…kitárom a szívem. – válaszolta komor hangvétellel a férfi kezeit ökölbe szorítva.
- Unom már, hogy porszemek vagyunk egy az Istennél is nagyobbnak képzelő hatalom karmai között. Távoznom kell Atyám… - mondta, miközben észre sem vette, hogy már oly erősen szorítja öklét, hogy körmei utat találtak saját húsába, az onnan előtörő hatalmas vércsepp ébresztette fel éktelen haragjából, mely szinte visszhangzott, mikor elérte a padlót.
- Miket mondasz?! Nem mehetsz el most, mikor odakinn káosz tombol! Bolondok, kiket megtébolyított az alkohol. Megőrültek egy szenvedélytől, mi elhomályosította épp elméjüket! Ne mond, hogy te is… - emelte a hangját méltatlanul a Plébános, legszívesebben átnyúlt volna a fülkén keresztül és képen törölte volna az ifjút.
- Nem…nem kívánom már az alkoholt Atyám. Szabadságra vágyom…egy korrupció mentes világra, ahol az emberek nem a problémái elöl vonulhatnak a fogadókba, hanem, hogy mulathassanak…hogy azért mehessenek bálokra és fényűző vacsorákra, hogy jól érezzék magukat és ne azért, hogy vagyonukkal villogjanak. – magyarázta Gustav az okokat, majd fejéhez emelte kezeit és szétnyitotta tenyereit.
- A sorsom meg van írva Atyám… - tette még hozzá.
- Mégis mit akarsz tenni te botor gyerek, egyedül szembe szállnál a királlyal? A pápával? Az egész világgal?! – üvöltött már teljesen kikelve magából az idős férfi.
- Az Úr vezetni fog az utamon Atyám… - válaszolta hűvösen, nem érdekelve, hogy mentora már olyannyira megemelte hangját, hogy visszhangzott tőle a Templom.
- Édesapád sem ezt akarná. Azért akarta, hogy Pap legyél, mert…
- mert szerette volna, ha benőne a fejem lágya…elérte Atyám…most már látom, miért születtem. – szakította félbe Plagius intelmeit ellenvetést nem tűrő hangnemben.
- Te őrültségeket beszélsz, nem akarta, hogy öngyilkosságot kövess el némi alkohol miatt! – csapott rá a fülke oldalára az idős agg, ki már teljesen elveszítette az önuralmát.
- Azt mondja Atyám…Káosz van odakinn? – kérdezte Gustav figyelmen kívül hagyva az idős férfi érveléseit.
- De még mekkora! A királyi sereg alig tudja megfékezni! – válaszolt megnyugodva kicsit a férfi, bár úgy fújtatott, mint aki egész nap futott.
- Helyes. – mondta hűvös nyugalommal a fiú, majd a Plébános félreismerhetetlen páncélcsörömpölésre lett figyelmes. Hirtelen azt sem tudta mit válaszoljon, nem látta, amikor a fiú bement a fülkébe, így nem tudhatta, hogy az magára öltött egy teljes vértezetet. Hezitálás nélkül rontott ki a fülkéjéből és tépte fel a Gustav felőli ajtót.
- Kell valaki, aki ezt a káoszt összetartja. – folytatta monológját, mire Plagius szinte a szívéhez kapott. Gustavon valóban egy mellvért feszült, hatalmas fekete kereszt díszelgett a mellkasán. Fején szokásos kalapja, de most egy galambtoll ékeskedett rajta, arca olyan komor volt, mintha most érkezett volna meg a háborúból, nem pedig, mint aki most indul útnak. Kezében egy díszes, acél aranyszínű bot volt, másfél méter hosszú, látszott rajta, hogy harcokhoz készült. Hátán hatalmas fehér palást, szintén fekete kereszt díszelgett rajta. Látszott, hogy fején valami seb lehe-tett, mert körbe volt tekerve gyógyászatra használt ruhaszalagokkal, homlokán teljesen átázott a vértől, Plagius egy pillanatra azt hitte, remélte, hogy ezért viselkedik ilyen meggondolatlanul a fiú, de a Plébános szeme láttára kezdte el lehámozni a fejéről a kendőt.
Az idős szentember szemeibe könny szökött…mellkasába fájdalom szúrt, arca eltorzult a bánattól, majd megadva magát a gyengeségének, földre rogyott.
- Hogy mered…ez…ez…szentségtörés! Gondold át Fiam, mit cselekszel! – mutatott újjal a homlokán lévő jelre, melyről egyből leesett neki, Gustav mire szánta el magát.
- Az Úr nem az egyházat védi, hanem a hozzá hűséges embereket… - válaszolta, majd letérdelt és fejet hajtott a szintén térdeplő könnyeiben úszó idős Atyának.
- Apám helyett apám voltál. Hálás vagyok azért, amit értem tettél…soha nem feledem és ígérem, nagy hasznát veszem majd tanításaidnak. – mondta neki szívére téve kezét.
- Fiam…kérlek… - könyörgött a férfi, majd megérintette Gustav arcát.
- Ne tedd… - tette még hozzá, majd keze felvándorolt a fiú homlokára és az ott éktelenkedő még be nem forrt sebre.
- Az Úr nevében indítasz hadjáratot? – kérdezte, bár már régóta tudta a választ.
- Nem…én csak fegyvert fogok az Úr oldalán…a hadjáratot ő vezeti majd. – válaszolt az ifjú, majd megfogta Plagius kezét és saját szívére helyezte.
- Sosem feledlek. – mondta, majd felállt térdepeléséből és még utoljára lenézett mentorára.
- Oldozz fel Atyám még egyszer, utoljára…mert vétkeztem. – mondta, majd elindult a kijárat felé, lassú, de határozott léptekkel. Nem nézett vissza, bár még hallotta az idősebb egyházi könyörgését. A Templom visszhangzott annak sírásából, s amint elérte a két szárnyú ajtót, a kintről beszűrődő hangok elnyomták Plagius Atya utolsó áldását…
- Az Úr legyen kegyelmes hozzád…Fiam… - suttogta, miután az ajtók ismét sötétségbe burkolták a templomot…


Fagyos reggel volt, ahogy a hollók megérezve az elkerülhetetlen közeledtét, rajokban köröztek az összegyűlt emberek fölött. Senki sem érezte az időjárás hátrányát, senki sem törődött saját leheletével, mely tisztán kirajzolódott a levegőben, pedig jól lehet, utoljára engedhetnek friss oxigént tüdejükbe.
Az ég tiszta volt, a föld még deres, a mögöttük megjelenő nap sugarai viszont gyanús fényt vetettek a dombon álló több ezer felfegyverkezett katonára. Érezték, ahogy a nap megmelengeti szívüket, ahogy a napfény furcsa auraként kúszik végig rajtuk, átölelve őket, bátorítva, erőt adva nekik.
- Testvéreim! Az Úr velünk van! A Napnak fénye kegyesen mosolyog ránk, azon a napon, mikor kiharcoljuk a szabadságot magunkat, családjainknak, barátainknak és az új generációnak! Szorítsátok magatokhoz a fényt Testvéreim, mert az az Úr keze! Viseljétek büszkén fegyveretek, mert az Úr segíti azt megtartani, a magasba emelni! Eljött az ideje, mikor levetkőzhetjük a megfelelés béklyóit, az Egyház szorításának kellemetlen érzését, a Király önző hatalmával való visszaélését, mellyel a szabadokat károsítja!  - Üvöltötte a magas, páncélozott férfi, kinek kezében egy két méteres, díszes bot díszelgett. Lován ülve szavalta monológját, majd megfordult és szembe nézett a seregével. Kalapján megtépázott, koszos galambtoll díszelgett, arcán a fáradtság és az elszántság érzései keveredtek. Homlokán a jelkép, mely pár éve még csak seb volt, már szépen beforrt, jól lehet a napnak fényétől, vagy a bennük elhatalmasodó lelkesedéstől és az adrenalintól, de úgy látták, aranyszínben ragyogott.
- Ne féljetek Testvéreim. Ha elhullunk, szabadokként halunk meg! Együtt ünnepeljük szabadságunkat a mennyeknek országában és ez a völgy! Ez a gyönyörű, napsütötte völgy! Hírül viszi a világnak hőstettünket! Hogy volt egy Szabad sereg, ki szembe szállt az önkényes uralkodóval. Fegyvert és szót emelt az elnyomással! Ki évek múltán erre téved, büszkén hallhatja majd a fák suttogását, a fű suhogását és a szél moraját, mert DÍCSHIMNUSZUNKAT ZENGIK MAJD!!! – üvöltötte magasba emelte a botot, láthatóvá téve a rajta lobogó zászlót, mely az Új Kor Egyházának jelképét mutatta büszkén Testvéreinek és félemlítette meg a völgy túloldalán felállt Király seregeit.
- BÁRMI IS TÖRTÉNJÉK! SZABADOKKÉNT TÁVOZUNK EBBŐL A VÖLGYBŐL!!  - Üvöltötte Gustav, majd megrántotta lovának gyeplőjét és elindult a szemben várakozó hadsereg irányába, kik félve kezdtek hátrálni látva a férfit. A férfit, kiről az hírlik, hogy hallhatatlan…ki mindannyiszor visszatért a halálból, kit a felkelő nap fénye még hatalmasabbnak mutatott, ki sokak szerint az Úr szabad Prófétája lett, a Szárnyak nélküli bukott Angyal…Félték a Király névrokonát, kit a sors nem véletlen sodort ma erre a frontra…Gustav Engelberg nevét…a Szabadharcosét, az Újkor Egyházának hírnökét…

Felhasználó profiljának megtekintése

6 Re: Gustav Engelberg on Szer. Jan. 10, 2018 8:09 pm

Gyönyörűséges helyzet volt, szinte kicsordult a könnyem. Meg is érdemled érte az első tárgyat:

Név: A mennydörgés pálcája
Leírás: Ránézésre egy arany bot, de szerencsére az csak a bevonat, a belseje acél, hogy bírja a strapát. Amellett hogy súlyából adódóan nagyobbat üt, mint egy sima fabot, ha Gustav bármilyen kőhöz koppintja, olyan mennydörgés-szerű hangot ad ki, mintha pont oda csapott be egy villám. Sebzése nincs, megfélemlítéshez kiváló. Később minden féle kiegészítőt lehet tenni a botra, amiket esetleg későbbi helyzetekért, küldetésekért kaphatsz, ezzel bővítve a fegyver tulajdonságainak tárházát (bár ezek közül mindig csak egyet használhatsz majd).

Új helyzet:
Egy kocsmában láttad meg először... Már akkor is érezted hogy démon, de szinte sütött róla a jóindulat...
És a helyzet az, hogy rájött, hogy te vagy élete szerelme, és mindent bevet, hogy észrevedd. A kedvenc borod rendeli. Verseket ír hozzád. Még el is ment egy misére, csak hogy lásson, pedig szegény majd belehalt a fájdalomba. Ilyen ha egy incubus szerelmes lesz... És pechedre az a hír járja róla, hogy elképesztően öreg és erős, mégha húsznak is alig néz ki, ráadásul nagyon rosszl viseli a visszautasítást. Mit tesz Gustav atya? Hogy áll ellen az ostromnak úgy, hogy lehetőleg a falut se pusztítsa el szegény csábdémon fájdalmában hogy összetörted a szívét? Vagy beadod a derekad vállalva hogy az Ordo Malleus bármikor elevenen megégethet?

Felhasználó profiljának megtekintése

7 Re: Gustav Engelberg on Kedd Feb. 20, 2018 5:16 am

Gustav Engelberg

avatar
Felszentelt Pap
Felszentelt Pap
- Gyermekeim, ím mondá az Úr, oszd meg tulajdonod, hogy a nap fénye boldogan ragyogjon tenrád, még több örömet és vagyont hozva, mint amennyid volt. – Hangzott a mélyen szántó, hívők által már jól felismerhető szónoklat a Templom oltáráról. Ugyanolyan átéléssel és elánnal hallgatták a fiatal Pap beszédét, mint eddig, egyre többször volt ő a porondon, amit ő maga nem igen értett, Plagius mégis egyre több munkát varrt a nyakába. A bárányok azonban most mégis másnak látták Gustav Engelberget, mint eddig. Nem tűnt őszintének mondanivalója, homlokáról verejtékcseppek csorogtak alá, homlokán fodrozódtak az erek, kezei melyek általában pihenni szoktak a biblián, most önkéntelenül remegtek, akár egy alkoholistáé, ki még nem kapta meg a napi adag frissítőjét. Hangja meg-megcsuklott, lábai pedig remegve támasztották az oltár díszes fafaragásait.
Ezen érzésével azonban nem volt egyedül. Két ember szenvedett ezen kora reggeli órákban a templomnak főtermében, hallgatván a reggeli mise legszebb pillanatait Gustav előadásában. Maga a szószóló, de volt még valaki, aki reszketve, alaposan bebugyolálva kémlelte az ijedt Papot csuklyája mögül. Vörös szemei csillogtak a félhomályban, mosolya még akkor sem hervadt alább, mikor már szenvedése a tetőfokára hágott. Mellette egy idős, jóravaló, jóindulatú asszony megkérdezte, jól van-e, de nem kapott választ. Nem. Ez az alak transzba esett. Egy olyan dimenzióba sodródott, hol a gyönyör és a szenvedés örömtáncot jártak egymással, sokszor egymás lábára léptek, bénáztak, sosem találták meg az egyensúlyt, de nem zavarta őket a dolog, csak ropták a táncot megállás nélkül. Sokszor erős fájdalom hatolt szívébe, mellkasába, fejét migrén gyötörte, majd a szédülést kellett leküzdenie, de elviselte mindezt a kínt, mert hallhatta azon ember szavait, ki azóta elvarázsolta őt, hogy meglátta a közeli fogadóban hetekkel ezelőtt. Nem érdekelte, hogy néha füst szállt fel köpenye alól, vagy, hogy a templom ólomüvegén keresztül besütő napfény égette bőrét, mert láthatta őt.
- Nyissátok meg szívetek a jóra, segítsetek társaitok, hogy majdan az Isten is megsegítsen titeket. – folytatta a férfi, miután letörölt egy kövér izzadságcseppet homlokáról.
Lehet nem is ember, vagy talán miért szenvedhet valaki ennyire egy egyszerű misétől, egy Istentiszteleten miért reszket valaki a fájdalomtól? A Pap miért érzi magát rosszul? Betegség ez vajon? Rosszullét, járvány, mely eddig két embert terített le csupán lábáról? Nem. Ez a szerelem. Így van, annak kell lennie. Nem hiába van itt ma reggel ez a lány, nem hiába issza a férfi szavait, holott tudja, ellent mond nézeteivel az, mit mond, marhaságnak tartja minden egyes szavát és annak mögöttes elveit. Régóta rója a világot, tapossa lába a földeket, vet reá árnyékot ezernyi felhő, még talán soha nem érzett ilyet. Szerelem volt talán első látásra, vagy a vágy sodorta őt ma ide? Talán ismét csak egy falatot akar a halandóságból, egy olyan almát akar megkóstolni, melyről tudja, nem lehet az övé? Hatalmasat sóhajtott, majd mosolya még szélesebb lett…már Gustav mellett látta magát, vörös és fehér mennyasszonyi öltözetben. Kezében csokor, hatalmas násznép, egyenesen a királyi udvarban. Gyönyörű látomások, bár igazak volnának…

~ Már megint itt van... ~ fújt egy nagyot Gustav, majd újabb strófába kezdett neki, bár érezte, a lány szinte megfúlasztja tekintetével. Nyakán érezte Démoni kezeit, akár egy kígyó tekeredne rá és szép lassan elveszi szemeiből azt a csepp életet is, mely jelenleg pislákol bennük.
Nem tudta eldönteni, mit akarhat tőle ennyire a lány, nála sokkal jóképűbb férfiakat is találhatna a világon, olyanokat, kik nem az egyházat szolgálják, olyanokat, kik nem hagynának hátra oly sok dolgot, nem vállalnának be szépségéért annyi gyötrelmet és kételyt. Egy Csábítás démon, ki, miután feltámadt eldöntötte, hogy jó útra tér…egy jóindulatú leányzó, ki csak egy ember életét szeretné élni, ugyanúgy akar kelni szerelme karjában minden reggel, az ébredő napsugarak ölelésében, mintha egy halandó pár egyik tagjaként tenné ezt. El akar menni reggelente a piacra, köszönni a szomszédoknak, barátoknak, bevásárolni az ebédhez, melyet végül férjének főz meg otthon. Együtt leülhetnének, megbeszélnék kedvesének napját, együtt panaszkodnak a rossz dolgok miatt, és együtt nevetnek az örömteli napokon. Majd a nap végén, egymás ölelésében térnek nyugovóra, remélve, hogy reggel a nap ismét reájuk mosolyog. Szörnyű ez. Az Úr visszaküldte őt, hogy törlesszen a világnak, törlesszen azoknak, kikkel rosszul bánt, de leginkább saját magának bűneiért. Ő eldöntötte, hogy ezt megteszi, él az Isten adta lehetőséggel és új életet kezd…de még eztán is magán kell viselnie azt a bélyeget, melyet előző életéből hozott át feltámadása pillanatától.

Mikor Gustav végre végzett a reggeli Istentisztelettel, rá sem nézett a lányra. Már attól migrén kerülgette, hogy tudta, ott van, ott ül azok között az emberek között, kik még nevét sem merik kimondani. Ám nem csak neki tűnt fel a démon közelsége, nem bizony, egy templomban elrejteni egy ilyen sötét lényt, legyenek szándékai jók vagy rosszak, egyszerűen lehetetlen.
- Mond Gustav, jól vagy? – kérdezte Plagius odalépve az ifjú Paphoz, ki még mindig verejtékezve tekintett rá.
- Iiiiig…igen, persze. – válaszolt dadogva, majd otthagyta az idősebb Plébános Atyát, kinek szólni nem volt ideje. Ilyenkor misék után a fiatal egyházinak mindig volt valami epés megjegyzése felé, valami tréfa, vagy elégedetlen házsártoskodása, most azonban az aggodalmas arcán kívül semmi egyebet nem tudott felmutatni.
- Mi lelte Gustav Atyát Jeremiás? – kérdezte Plagius a fiú mise közbeni segédjére tekintve, ki csak egyszerűen vállat vont.
- Nem tudni, napok óta furán viselkedik, a fogadóban talán többet tudnak, hiszen innen mindig oda megy. – nevetett a még Gustavnál is fiatalabb Tanonc, mire Plagius csendre intette a szemtelen növendéket.
- Süsd le a szemed Jeremiás testvér. – csikorgatta fogait, majd ott hagyta a férfit gondolataival és újabb szidalmával, mely már nem az első a napokban. Ez azonban egy másik történet, Gustav van most a porondon.
- Miért viselkedik ilyen furcsán Gustav és miért érzem az általa tartott miséken Démoni közelséget? – elmélkedett hangosan a férfi, miközben szálláshelyére igyekezett.
~ Talán tényleg elkellene látogatnom a fogadóba…áááá, nem, Uram irgalmazz, attól a fertőtől. – vetett keresztet a mellkasára, majd még a gondolatot is bűnösnek találta, mely átröppent pillanatokkal ezelőtt az agyán.



- Gustav, szervusz! – kiáltott a pult mögül a fiú számára már jól ismert fogadós Sig, nem is várta meg míg a Pap odaér hozzá, már töltötte is ki neki a kötelező kört.
- Jó volt ma is Atyám, láttam már izzadt az italért, alig várta, hogy vége legyen. - nevetett fel az egyik kocsmatöltelék, mire Gustav csak bosszúsan legyintett felé.
- Abban bíztam, hogy te nem jössz el Horas. – vágott vissza a férfi, bár magában más imákat dúdolgatott, egy bizonyos illetőről, kinek most nem kívánta a közelségét.
- Az első körödet a hátul üldögélő fiatal lányka állja, tudod a hódolód, ki az utóbbi hetekben másról sem tudod beszélni, csak rólad. – mosolygott Sig sokat mondóan, mire Papunk megadóan sóhajtott egy nagyot és lehúzta a fogadós által kiöntött bort.
- Adj még egyet, kérlek. – tette hozzá nagyot nyelve..
- Ma ismét Anne Holzman vendége vagy. Tele van váltóval ez a leányzó, miért nem fontolod meg az ajánlatát? – kérdezte Sig kacsingatva felé.
- Akkor csak tréfálkozott. – válaszolta bosszúsan Gustav, majd várta, míg az idős fogadós nevetve kiönti neki az újabb kört.
- Mi a baj kölyök, nem kedveled? Csinos pedig. – próbálkozott tovább Sigmund, mire Gustav sóhajtva bólogatni kezdett.
- Tudom. – rázta meg fejét csalódottan, majd elindult hátrafelé, hol „élete párját” remélte.
~ Mi ütött belé… ~ nézett utána az idős férfi fintorogva, s mivel nem jutott saját gondolataival szemben dülőre ő is ivott egyet.


- Anne Holzman. – köszöntötte mosolyogva Gustav a leghátsó sorban üldögélő Hölgyet, ki látszólagos boldogsággal pattant fel asztalától, amint meglátta a közeledő férfit.
- Kedvesem, megjöttél hát. – lopakodott közelebb, legszívesebben megölelte volna szíve vágyát, de tartotta a távolsá-got, nem akart illetlen lenni, ennyi ember társaságában.
- Hát meg. Megkértelek, hogy ne gyere a Templomba, kiszúrhatnak. – teremtette le a fiatal félénken.
- Mintha tudnának ártani nekem. – mosolyodott el elővéve igazi, démoni arcát.
- Kérlek, ne beszélj így, megígérted, hogy nem bántasz senkit. – fogta meg kezeit Gustav, majd az asztalhoz kísérte „szíve választottját”, ahogyan azt az illemkönyvek tanítják.
- Eddig sem tettem Gustav. – mosolyodott el kedvesen végigsimítva a férfi borostás arcán.
- Tudom…de, rossz ez így. - kámpicsorodott el a Pap ránézve a lányra. A mostmár vele szemben ülő huszas éveit taposó hölgyre, kinek Haja akár a sötét éjszaka, háta közepéig ér, csillogó és fényes akár a tó, melyet a telihold fénye megragyog. Mosolya szívet melengető, már amikor nem gonosz szándékból mutatja másoknak bájait. Szemei igézőek, mint a legdrágább, legragyogóbb drágakövek, mégis ürességet és sötétséget lehet lélektükreiből felfedezni. Gustav olykor, saját sorsát látja bennük…
- Mi a rossz, kedvesem? – tette kezét a Pap összekulcsolt mancsaira, mire ő cserébe összerezzent. Feje megnyilallt, hátán végigfutott a hideg.
- Én szent ember vagyok, te pedig démon. Mindig bennünk lesz ez a rossz érzés. Nem fogadják el szerelmünket. - válaszolt füllentve egyet, hiszen nem tudta mekkora a tűréshatára a Succubusnak.
- Ki nem fogadja el?! – engedte el hirtelen Gustav kezeit Anne, szemeiben őrült harag lángolt fel, arca pedig eltorzuld a dühtől.
- Az egyház, a mentorom és az Ordo Malleus legfőképpen. – válaszolt hátrébb húzódva a férfi.
- Nem ellenfelek drágám, ne aggódj emiatt. Mikor határozod már el magad a távozás mellett? – kérdezte meg sem várva, hogy vitájukat megtörje a kellemetlen csend, melyben Gustav gondolkozhatott volna kissé. Azonban így ismét falhoz állította a férfit, köpve nyelve dadogta el a válasz.
- Mééég…adj pár napot. – válaszolta, mire a lány szinte megnyugodva sóhajtott egy nagyot.
- Rendben, mához három nap múlva indulunk. – bökte oda a lány, majd felkelt ülőhelyéről és odahajolt hozzá egy forró csókért. Minél hosszabb volt az erőltetett csók annál jobban zúgott Gustav feje, szája szinte égette sajátját, gerincén úgy cikázott a hideg, mintha kergetnék. Persze, lehet, ezek zömét már beképzeli magának, de így is elég nehéz neki jelenleg.
A lány csípőjét illegetve hagyta végül el a fogadót, s a benn lévők szinte egyszerre fordultak a gondolataival ott ha-gyott ifjúra.
- No, mi lesz Gustav? Esküvő? – kérdezte az egyik.
- Csapj le rá, ne késlekedj vele, mert más elviszi. – nevetett egy másik.
- Ettől félek én is… - suttogta a férfi alig hallhatóan, majd a mennyezetre bámulva várta Istenétől a megoldást szorult helyzetére…



- Hogy? Gustav költözik? Miről beszél Jeremiás? – kérdezte Plagius Atya teljesen felháborodva.
- A piacon azt beszélik, megtalálta az igazit és megszöknek. Gondoltam Önnek szólok előbb. – válaszolt a szintén megilletődött fiatal Növendék.
- Itt valami nincs rendben. – morfondírozott az idős Plébános, majd maga elé meredt.
- Először az a kellemetlen érzés a templomban, mikor a misét tartotta, mint, mikor Démonok vannak a közelben. Furcsán is viselkedett már hetek óta, egy rossz szava nem volt, nem tivornyázott, nem éreztem rajta a szesz szagát és most ez. – simogatta meg kecskeszakállát az öreg, mire Jeremiás elmosolyogta magát, bár ennek okát nem is tudta sokáig magában tartani.
- Pont, mint a házasok. – nevetett fel végül.
- Gustav nem az a romantikus alkat, nem hagyná itt az otthonát, barátait és szeretett kocsmáját egy nő kegyeiért…hacsak… - pörgette tovább agyának tekervényeit, majd az ablakhoz lépett, remélve hogy az ablak elé telepedő fa ágai, melyen már virágoznak a termések megválaszolják kérdését.
- Mintha elbájolták volna. – tette hozzá a fiatal, mire Plagius szemei elkerekedtek a felismeréstől.
- Azonnal üzenj az inquizíciónak… - suttogta a szavakat, miközben rémült tekintettel mered rá a fiatalra, ki nem mert szólni, torkán akadt minden szó és kérdés, mely másodpercek alatt környékezte meg őt.
- Az Ordo… - kérdezte, mire egyértelmű válaszként Plagius bólintott felé, bár hogy biztosítsa a parancs egyértelműsé-gét, hozzátette.
- Őket…hamar. –



Három héttel később…


- Meg nem értett lélek…miért az új kezdet, ha ily módon megnehezítik a körülményeket? – kérdezte Gustav a távolba meredve, figyelve a naplementét, mely szomorúan osztozott a Pap fájdalmában.
- Miért jársz ide Gustav? – kérdezte Plagius a fiatal Pap mellé lépve a domboldalra, mikor megakadt a szeme a maga előtt lévő kereszten.
- Hogy? Hát te gyászolsz? Egy Démont? A valódi családod mellé állítottál neki síremléket?! – kérdezte teljesen megrö-könyödve, legszívesebben szájon vágta volna a fiút.
- Csak ezt látja Atyám? A bélyeget? – kérdezett vissza Gustav közönnyel és némi bánattal az arcán.
- Hogy emlegetheted egy kalap alatt a Húgod és az Apád ezzel a Démonnal?! – folytatta dühkirohanását az idős Plébá-nos, mire a fiatal Pap felé fordult.
- Nem ő választotta a Démon létet. Ha már így történt, élni szeretett volna az Úrtól kapott lehetőséggel…normálisan szeretett volna élni…emberként. Kérlek Atyám, ne hívd Démonnak. Anne volt a neve… - felelt szomorúan lenézve a síremlékre.
- De hát sakkban tartott téged is és az egész fogadót! Megölt volna mindenkit, ha az Ordo Malleus nem végezte volna ki, teszem hozzá órákig tartó küzdelem és véráldozatok árán! – üvöltött kikelve magából a férfi.
- Mond, miért van itt a síremléke! Felelj hát! – ragadta meg végül Gustav vállait.
- Mert apám halála óta először éreztem újra, hogy valaki szeret… - felelte szigorú tekintettel a fiú, majd kibújt a hirtelen engedő szorításból. Plagius megsemmisült… nem tudta eldönteni, hogy az a képtelenség hűtötte le, hogy a Démon valóban szerette őt, vagy az, hogy azt hiszi, ő nem szereti…versenyre kelt vele egy szörnyeteg a Gustav iránti szeretetért és legyőzte őt.
- Fehér szegfű…ez volt a kedvenc virága…a benne lévő ártatlanságot szimbolizálta. – mondta, megtörve a kellemetlen csendet, miközben lehajolt a kezében szorongatott csokorral a kezében. Letette azt a kereszt elé, majd ismét a Plé-bánoshoz fordult, ki még mindig nem találta a szavakat.
- Ő nem akart mást, mint egy családot Plagius Atya, emlékezzünk hát rá eképpen, kérem. – hajtotta le fejét a Gustav, Plagius pedig miután kijózanodott a hirtelen jött bánatból és sértésből, sarkon fordult, szó és köszönés nélkül távo-zott.
- Anne Holzman…köszönöm… -

Felhasználó profiljának megtekintése

8 Re: Gustav Engelberg on Kedd Feb. 20, 2018 9:17 am

Te lettél a kiválasztott az olvasnivalóm a reggeli kávém mellé!
Először is gyönyörűen leírtad, hogy milyen érzés a démoni jelenlét, és hogy vajon milyen lehet egy démonnak végigülni egy misét. Valószínűleg pont ilyen, kifejezetten tetszett.
Egyetlen apróság volt problémám, de valószínűleg itt én nem voltam elég világos, hogy az incubus a férfi csábdémon, ez lett volna a plussz twist a történetben, a női csábdémon pedig a succubus.
Ennek ellenére viszont maga a helyzet nagyon jó volt, és gyönyörűen tükrözte Gustav vívódását, a végén pedig a hozzáállását a démonokhoz és efféle dolgokhoz. Komédia helyett tragédiát kaptam, de abból a jó félét, így elfogadom ezt a helyzetet.

Új feladat: Kopogtatnak Gustav ajtaján. Egy 6-7 éves forma fiúcska áll ott, aki szentül meg van róla győződve, hogy te vagy az apja. Az anyja most halt meg, de úgy mesélte, hogy valami részeg tivornyán akadt össze veled, így simán benne van a pakliban, hogy valóban a fiad csak nem emlékszel a légyottra. Mindenhova követ bármennyire is szeretnéd lerázni. Hajrá!

Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.