Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Kérdező vendégeknek

Latest topics

» Cyne's Cauldron
by Johnny Wood Today at 6:47 pm

» Kereskedősor
by Johnny Wood Today at 6:38 pm

» Cedrick von Nebelturm
by Jerobeam Today at 1:44 pm

» [Pályázatok] Bianca Brunner
by Jerobeam Today at 1:41 pm

» Küldetés: Vándorút
by Lothar von Nebelturm Today at 12:25 pm

» Valkyrie Weaponry Fegyverkovács Üzlet
by Kristin Dalgaard Yesterday at 9:38 pm

» Árverések háza
by Kristin Dalgaard Yesterday at 8:59 pm

» Ékszerészet
by Tertullius Yesterday at 8:42 pm

» [Azonnali játék] Ho-ho-hóvihar
by Gerard D. Lawrenz Yesterday at 7:22 pm

[Küldetés] - Arachnophobia (Jelentkezés)

Kedd Szept. 25, 2018 6:00 pm by Hannes von Rotmantel

[img(983px,553px)]…

Comments: 11

Aktuális azonnalik

Kedd Dec. 13, 2016 10:03 pm by Serene Nightbough

Sziasztok!

Hogy könnyebb legyen nyomon követni, hogy mikor van kiírva új azonnali és hova …


Comments: 46

Magánjáték és PvP Zárás

Vas. Május 15, 2016 8:17 pm by Ciel Eisenschnittel

A topik létrehozásának oka, hogy szépen számon lehessen tartani, hogy kinek mikor van igénye …

Comments: 74


You are not connected. Please login or register

[Magánjáték] Elisabeth és Stefan - A baj sosem kerül el

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

Stefan von Nachtraben

avatar
a Nachtraben család tagja
a Nachtraben család tagja
Hajnalodott. Hideg volt, az élelme elfogyott, a vízzel tartalékolt. De már nem lehetett messze. Fáradhatatlanul folytatta útját Hellenburg felé.
- Ott nem találhatnak meg, ott nem találhatnak meg! - mondogatta magának minduntalan. Egyik kezével vadul kalimpált, a másikkal Holdfény szárát tartotta, a lóét, akit még 'Lis adott át neki azon a hűvös, szutykos éjszakán, amit mindig oly' élénken látott leperegni maga előtt! Újra, és újra végignézte a fiatal lányt pakolni. Érezte az őt mardosó fájdalmat. Érzett mindent.
Ez pedig annál is inkább hajtotta előre. Elvégre sose feledhette, miért indult el eredetileg: a családja miatt. A vérem az átkom, gondolta magában, szóval mellettem nem lennének biztonságban. Eszébe jutott a nevelt lánya, aki valami utcabeli csavargóból vált az egyetlen kis virágszálává.
Ő maga pedig életvidám férfivé, ki valahol változott, valahol pedig maradt a régi. Úgy hiszem csak akkor lehetek boldog, ha mellettem lesznek mindketten! Vagy legalábbis 'Lis. Legörbítette alakuló mosolyát.
- Ami soha nem fog összejönni! - suttogta keserűen - Soha, mert a másik okom a kard. Az angyal kardja.
Látni akarta az apját. Beszélni vele. Ám egyelőre maradt két városőr, akikkel képzelgéseiből kilépve nem kicsit meggyűlt a baja. Magához hűen tartotta a póker arcot, belül viszont hatalmas bűntudat gyötörte. Lezser ruhákat viselt, mégis kiszúrták őt, s a nemest látták benne. Ennek okán pár pillanatra a fala is ledőlt. Kiült sápadt arcára a döbbenet, amit kínos csend, majd az alakok kacagása követett. Így hiába kaparta össze a büszkeségét, és érvelt az ellenkezője mellett. Újabb kacagást nyert.
- Én a helyetekben nem nevetnék ennyire! - szólt a tervezettnél dörgőbben. A két, látszólag tőle fiatalabb férfi összerezzent, elkomorult.
- Mire fel ez a hangnem, tata?
Közelebb sétált hozzájuk. Fenyegetőn közel. Az őrök ezen fennakadva végleg komollyá váltak, s felszólították Stefant, hogyha nem hátrál, nem viselkedik, annak meglesznek a következményei.
A vámpír csendben maradt. A férfiak bólintottak, fegyverükre helyezve kezüket. Ő pedig szaladt.
A város közeli falvak egyike felé tartott, ahova lerakta a lovat pihenni, mielőtt túlzottan közel ért volna Hellenburghoz. A legkevesebb amit akart volna, hogy a lánytól kapott állat megsérüljön! Most viszont felé vette az irányt, mert két lábon fogalma sem volt, meddig húzhatná velük szemben. De azt se hitte volna, hogy ilyen egyszerűen felhúzott két embert. Vajon akkor milyen helyzet uralkodhat a városban?, gondolkodott el, s közben a jól bevált hűvös arcot tartotta mindannyiszor, amikor csak hátranézett üldözőire.

Felhasználó profiljának megtekintése

Elisabeth von Anhalt

avatar
Hellenburgi Királyi Szövetség
Hellenburgi Királyi Szövetség
Mivel egyenlőre más munkát nem kaptam, így maradtam a városőrségnél. Mit ne mondjak, unalmas volt de jobb mint a semmi. És legalább szemmel tudtam tartani Cirit, nehogy valami bajt csináljon. Ahogy a városban sétáltam, az egyik kapu környékén, láttam, hogy van egy kis feszültség. Mikor közelebb mentem, láttam amint két fiatal őr egy férfit próbált feltartani. Láttam, hogy a két katona nagyon nagyra volt magával. Majd mikor a férfi elakart menekülni, a két suhanc utána rohant. 
- Hé! - kiáltottam utánuk, de nem is figyeltek rám, így utánuk iramodtam hátha elkapom őket, miért üldözik az idegent. Egy közeli falu felé tartottak, így nem siettem annyira. Tudtam hogy hamar utol érem őket.

Felhasználó profiljának megtekintése

Stefan von Nachtraben

avatar
a Nachtraben család tagja
a Nachtraben család tagja
Nemrég még kettő volt!, kiáltotta egy hang a fejében. Három őrt látott maga mögött, így gyorsabb tempóra kapcsolt. A menetszél jó párszor képen csapta hülyeségért. Tudta, hogy nem cselekedett helytállóan, azonban már késő volt olyanokon gondolkodni, mint a fiatalok kiengesztelése. Egyértelműen energiapazarlás, jelentette ki magában szárazon.
Jobban a fejébe húzta csuklyáját, és csak előre figyelt. Elérte a falut. Berohant a házak közé, hátha megtalálhatja a lovát. Holdfénynek azonban hűlt helye volt.
- Ezt nem hiszem el! - morogta halkan, majd rejtekhely után kémlelt. Végül pár földműves hordója közt talált egy apró zugra, ahová behúzódhatott. A hordók árnyékban voltak, ő pedig egy remek sötét ruhadarabbal büszkélkedhetett, ami ha nem is örökké, de megóvhatta ideiglenesen a két idiótától! Ők határozottan annak tűntek. Viszont az a nő... Vele aligha beszéltem! Tőle fogalmam sincs, mire számíthatok.

Felhasználó profiljának megtekintése

Elisabeth von Anhalt

avatar
Hellenburgi Királyi Szövetség
Hellenburgi Királyi Szövetség
A városban mászkáltam, fel - alá, figyelve mindenre. Addig sem egy helyben kellet lennem mint a kapuőröknek. De mikor azt láttam, hogy két városőr egy idegen alakkal vitatkozik majd üldözni kezdték én is utánuk mentem. Egy közeli kis zsákfalu felé tartottak, ahol az idegen felszívódott előlük. Én csak hangosat füttyentettem, mire végre a két őr hátra fordult, és észre vettek. Azonnal megálltak én meg oda mentem hozzájuk. 
- Még is miért hagyták el a posztjukat? - kérdeztem tőlük kíváncsian, mire egymásra néztek. Majd belekezdtek a mesébe, ami nagyon nem érdekelt. - Fenyegette magukat? Vagy csak azért kezdték el üldözni mert egy jó balhéz akartak? - kérdeztem tőlük dühösen. 
- Egyik sem asszonyom. - válaszolták én meg nagyot sóhajtottam. Nem tudtam mit kezdjek velük, de nem is az én dolgom volt. 
- Azonnal menjenek vissza a helyükre, én majd utána járok ki is volt az idegen. - mondtam és visszaküldtem őket. Én meg elindultam a faluba, de hirtelen egy szürke ló rohant felém, nem sokkal a füttyszót követve. Nagyon megdöbbentem hogy miért pont hozzám rohant az a ló. De a legnagyobb meglepetés az okozta, mikor felismertem a lovat. 
- Holdfény, te még is mit keresel itt? És ha te itt vagy, akkor Stefan sincs messze. - gondolkodtam el ahogy a kantárt tartottam. Majd keresni kezdtem Stefant.

Felhasználó profiljának megtekintése

Stefan von Nachtraben

avatar
a Nachtraben család tagja
a Nachtraben család tagja
Lépteket hallott. A közelemben van! Még inkább összehúzódott, és amikor látta megjelenni a hölgyeményt, kivárta, míg elfordul. Ezután futott, miközben meglepetten szemügyre vette az állatot, akinek a szárát a kezében tartotta. Holdfényt nem hiszem,
hogy bántaná.

Erős patás volt, s bár épp gondolataiba temetkezett, míg egy ismerős alak talált reá, bízott a legjobbakban. Ötlete azonban kevéske maradt. Amennyiben visszamegyek Hellenburgba, nekem végem. Akkor pedig kard se lesz! Áh... szlalomozok az épületek közt, egyelőre. Megpróbálom valamivel elterelni a figyelmét.
Egy ház mögé osont, ahol még több hordó várta. Az egyiknek nyitva találta a fedelét, és tele almákkal. Kikapott hármat, majd eggyel megdobta az őrt, aki minden bizonnyal őt kereste. Aztán mikor az nézett volna felé, ismét elrejtőzött.

Felhasználó profiljának megtekintése

Elisabeth von Anhalt

avatar
Hellenburgi Királyi Szövetség
Hellenburgi Királyi Szövetség
Miután visszaküldtem az őröket, hirtelen egy ló bukkant fel, amiben ráismertem arra a hátasra amit még évekkel ezelőtt, adtam Stefannak. Ezért rögtön, megpróbáltam megkeresni. Tudtam ha felbukkan, akkor a ló egyből felfogja ismerni. Ahogy egy sikátor előtt álltam hirtelen egy ütést éreztem a hátamon. De mikor megfordultam senkit nem láttam csak egy almát a földön. Persze Holdfény azonnal, be is falta. 
- Éhenkórász. Pont mint régen. Stefan tényleg jól tartott téged. Egy sérülést sem látok rajtad. - simogattam meg a ló nyakát. Majd úgy gondoltam, hogy arra indulok amerről az alma érkezett. - Maradj itt kislány, mindjárt jövök. - mondtam ahogy elindultam a hordók között. Ahogy megkerültem az egyik hordót, egy köpenyes alakot pillantottam meg, rejtőzködni. Nem messze tőle leültem egy hordóra. 
- Nem szép dolog megdobálni egy hölgyet. - mondtam nyugodtan és vártam mit tesz ezután hogy lebukott.

Felhasználó profiljának megtekintése

Stefan von Nachtraben

avatar
a Nachtraben család tagja
a Nachtraben család tagja
Ezúttal résen volt. A beérkező hang megkondított egy porosodó harangot, amit nem csak emlékei őriztek, hanem a szíve is. Nagyot nyelt, és idegességében jobban a falhoz lapult. Mit tehetett volna? Ebben a helyzetben dübörgött a füle. Kínosan érezte magát, de nem szólt semmit. Hosszúra nyújtva a kettejük közé furakodó csendet, ugyanabba, a lánnyal ellentétes irányba meredt. Majd egy hirtelen ötlettől vezérelve újabb almát dobott felé, s míg az repült, megkerülve az épületet Holdfényhez futott, hogy legyen kivel elrohannia.
Persze a tervben gondok adódtak, akkor, mikor a leginkább szüksége lett volna gondolkodásra. Remegett. Nem tudott felszállni az állat hátára. Úgyhogy két kezét fáradtan átvette a nyeregkápákon, ráhajtotta homlokát a párnázott ülésre, és nagyot sóhajtott. Nincs menekvésem ebből a helyzetből.
- Miért jöttél a közelembe? - kérdezte rekedten.

Felhasználó profiljának megtekintése

Elisabeth von Anhalt

avatar
Hellenburgi Királyi Szövetség
Hellenburgi Királyi Szövetség
Miután sikerült a háta mögé osonnom egy hordóra ültem. Háttal volt nekem de láttam hogy a hangomra összerezzent. Nem tudtam biztosra ki lehetett ő csak sejtettem. Csendben vártam hogy megforduljon de hirtelen egy újabb almát hajított felém és mire elkaptam, az alak eltűnt. Csak nagyot sóhajtottam, és felkelve utána indultam. Nem szállt fel a lóra, pedig úgy nem tudtam volna követni. Én csak a ház falának dőltem, és figyeltem ahogy a ló mellett állt. Rekedt hangon szólalt meg. Én csak figyeltem széles vállait, ahogy kezét a nyergen pihentette. 
- Gondoltam kisegítek egy bajbajutottat, nehogy ok nélkül kerüljön bajba. De nem gondoltam hogy egy rég látott ismerősbe botlok. - mondtam nyugodtan ahogy karjaimat összefűztem mellem alatt. Továbbra is őt figyeltem. 
- Te is nagyon hiányoztál, hogy vagy? Merre jártál? Mi történt veled? - kérdeztem tőle de továbbra sem mozdultam. Éreztem hogy nem volt ugyan az. - Rég jártál itthon, nem is üdvözölsz? Cirill nagyon hiányol téged. - mondtam nyugodtan, és nagyot sóhajtottam.

Felhasználó profiljának megtekintése

Stefan von Nachtraben

avatar
a Nachtraben család tagja
a Nachtraben család tagja
- Én se hittem volna, hogy így találkozunk - suttogta a fekete bőrbe. Magán érezte a tekintetét, s noha a hölgyemény nyugodt volt, Stefan a helyzetet szürrealitásából kifolyólag a gyóntatófülkében töltött pillanatokhoz hasonlította. Ebben a felállásban a sors ténykedett a másik oldalon, az Istenként figyelő szempár pedig ahhoz tartozott, aki... aki...!
Szorosan behunyta szemeit, de nem sírt. Könnyeit igyekezett visszafogni, miközben karjait összefonva támaszkodott most a nyergen, és fejét az ég felé emelte.
- Nagyon furcsa volt a tegnapom - kezdett bele minden felvezetés nélkül - Azt hiszem egy fa alatt aludtam el. Tudod miről álmodtam?
Hatásszünetet tartott, később pedig ugyanúgy folytatta.
- Arról álmodtam, jön -e bárki, valaki, aki megérti a gondolataimat ezen a szürke planétán. Igen. Jött, aztán elment. Követtem a példáját, kicsit más formában, végül elhagytam önmagam, olyan vidékre tévedve, ahol ismét a körömbe csapódott valaki, és akit nem okvetlenül hagytam hátra.
Elisabeth kérdéseit hallotta. Viszont nem akart válaszolni rájuk, vagy legalábbis nem pont úgy, mint arra ő számíthatott.
Ezért tegnapként vezette fel a fejéből kipattant képet, a történést, ami születése előtt történhetett vele. Felelevenített valamit fájdalmas múltjából, s mikor befejezte, ajkába harapott. Igen csak megkörnyékezték a mély érzések láthatatlan tündérei. Stefan pedig mindannyiszor megkísérelte távol tartani őket.

Felhasználó profiljának megtekintése

Elisabeth von Anhalt

avatar
Hellenburgi Királyi Szövetség
Hellenburgi Királyi Szövetség
Kérdéseket tettem föl neki, de először nem válaszolt. Majd egy fura kis történetet mondott el, de egyszer sem nézett rám. Eléggé bosszantott, de nem szólaltam meg. Csak hallgattam őt. Nagyot sóhajtottam, és ellöktem magam a faltól. Oda léptem mögé. 
- Emlékszel még hol laktunk? Elvinnél oda? - kérdeztem ahogy mellé álltam. -Szeretnék mutatni neked valamit ott. Sok minden történt az évek során még nem voltál velünk. - mondtam ahogy megsimítottam a ló nyakát. Ha beleegyezik, és felült a lóra én mögé ülök, hogy elindulhassunk. Ha csak nem akar még valamit mondani, hisz akkor türelmesen várok rá. Mint ahogy eddig is tettem. Hat évig vártam hogy újra találkozzunk, de reméltem az a találkozás más lesz. Nem ilyen komor, de hiába örült a szívem annak, hogy előttem állt. Én magam csak a régi emlékekben tudtam elmerülni, és az a nap mikor elhagyott, volt a legfájdalmasabb közülük.

Felhasználó profiljának megtekintése

Stefan von Nachtraben

avatar
a Nachtraben család tagja
a Nachtraben család tagja
Elisabeth-hez hasonlóan sóhajtott, és bólintott. Lóra szállva, felsegítette őt, viszont kerülte a szemkontaktust, mert féltette kedvesét attól a nyomortól, amit bennük láthatna.
Néma csendben megbökte Holdfény oldalát.
- Menj! - azzal pedig útjukat vették a múlt egy helyszíne felé.

Felhasználó profiljának megtekintése

Elisabeth von Anhalt

avatar
Hellenburgi Királyi Szövetség
Hellenburgi Királyi Szövetség
Miután felült a lóra felsegített maga mögé, majd elindultunk. Észrevettem hogy nem hajlandó a szemembe nézni. Mintha félt volna valamitől. És nem tudtam mit tehetnék ellene. Ahogy mögötte ültem átkaroltam mellkasát, és fejemet hátára hajtottam. Lehunytam szemeimet, és kicsit olyan érzés volt mint régen. Soha nem hagyta hogy egyedül menjek bárhova is. Lóra sem akart engedni, hisz mindentől féltett. 
- Emlékszem, hányszor dorgáltál azért ha egyedül akartam bemenni a városba. Vagy ha lóra akartam ülni. Még a széltől is óvni próbáltál. - mondtam halkan ahogy szorosabban öleltem. Elég hosszú út volt előttünk, és nem akartam néma csendben eltölteni. Azt akartam, hogy tudja menyire hiányzott. És nem csak nekem hanem Cirillnek is. 
- Nem sokkal miután elmentél, beléptem a seregbe. Íjász vagyok mint egykor anyám. De zsoldosként dolgozom. Nem rég értem vissza én is egy munkából. Három hónapig voltam távol. Meglepődtem, hogy ez idő alatt Ciri mennyit nőtt. És egyre ügyesebb, bár ő nem az íjat részesíti előnyben. Ő AZT a tőrt akarja tőlem, mióta megtudta hogy a Tied volt. Kalandor akar lenni akár csak Te vagy én. - meséltem neki ahogy homlokom hátának támasztottam. Szemeimet összeszorítottam, hisz nem akartam könnyeket ejteni. Elég volt belőlük, nem volt rájuk szükségem. Szép lassan kiértünk az erdőből, az úton haladva mi a régi kis birtokunkhoz vezetett. Már messziről lehetett látni a változást. Az egykori kerítés mentén haladtunk egész a kapuig. Mikor oda értünk, megfogtam a kezében tartott kantárt, megállásra késztetve a lovat. Nem sokat változott mióta utoljára itt jártam, csak nagyobb lett a gaz. Siralmas látványt nyújtott a hely. Leszálltam a lóról, és elindultam befelé a régi ösvény mentén, mi a ház udvarára vezetett. Régi emlékek árasztottak, el. A vén tölgyfa az udvar közepén, még mindig büszkén állt, csak épp aranyszínben pompázott megmaradt levelei, ami még nem hullott a földre. A földeket és a kertet száraz gaz lepte el, a ház tetőszerkezete kezdett megrogyni, és a falat, borostyán kezdte el befutni, az üvegek sorra be voltak törve. És hiába, hogy a pajta évekkel ezelőtt leégett, én még mindig éreztem a tűz fojtogató forróságát, és a füst keserű szagát. Azóta is fejemben visszhangzott a lovak kétségbeesett nyerítése, és apám hangja mikor rám parancsolt, hogy én ne menjek, be oda. Majd ő kihozza a jószágokat. Évek távlatából is tisztán éreztem mindent mi aznap történt. 
- Látod Stefan? Mindentől még te sem tudsz megvédeni. Hiába mentél el, hogy megvédj, valaki más mindig lesz ki ártani akar majd. És tudod miért? Mert az emberek örömüket lelik, abban, hogy bántsák embertársaikat, hogy fájdalmat és szenvedést okozzanak. - mondtam ahogy felé fordultam. - Nem te vagy a szörnyeteg, nem is a démonok vagy bármely más teremtmény. Kettőnk közül én vagyok a szörny. És remélem érted miért mutattam meg ezt? Ha mégsem értenéd akkor elmondom, drága Stefan. Hiába mész el, hiába hagysz hátra minket, azzal nem fogsz segíteni. Azzal bántottál a legjobban, hogy elmentél, és Cirill azóta is magát okolja, hogy biztos miatta mentél el, mert Ő tett valami rosszat. Azóta az éjszaka óta rémálmai vannak, mióta látta ahogy eltűnsz a sötét éjszakában a vihar kellős közepén. Attól fél, hogy újra egyedül marad, és én is ugyan ettől tartok. - mondtam neki ahogy kitártam a karjaimat. Tudtam, hogy ezzel nem segítek a helyzetén, de elegem volt, hogy mindig én legyek erős és én figyeljek másokra és az érzéseikre. Úgy éreztem ha nem adom ki magamból, mi a legjobban fájt, előbb vagy utóbb de megbolondulok tőle. És itt volt az alkalom, hisz előttem állt az kit a legjobban szerettem, és még is egyben gyűlöltem is. És jelen pillanatban nem tudtam melyik az erősebbe.

Felhasználó profiljának megtekintése

Stefan von Nachtraben

avatar
a Nachtraben család tagja
a Nachtraben család tagja
Nem akarta kifárasztani a lovat, ezért kellemes ügetésben haladtak a célig. Az út valóban hosszúnak ígérkezett, mi alatt Stefan szívesen maradt volna szótlan. Várható volt azonban, hogy 'Lisbeth beszélgetni akart vele, hiszen rég látták egymást, és azt is biztosnak vélte, hogyha más körülmények közt élhetnék újra ezen pillanatokat, sokkal vidámabban próbálna hozzáállni a történésekhez. Mert most ez esett a leginkább nehezére.
- Uhum - bólintott lassan - De akkor is szamár makacsnak ígérkeztél!
Megengedett magának egy apró kacagást. Ettől kissé olyannak tűnt számára a szituáció, mintha eme tettel visszaugrana az időben, s el se váltak volna. Azonban bárhogy is próbálta szemlélni, ott lebegett előtte tetteinek súlya. Tudta jól, hogy a hátrahagyás mindenkinek nehéz lesz, pont ezért nem akarta felhozni. Ezért a lány hangsúlyozásai az előbbi könnyebbséghez képest lelombozónak ígérkeztek.
- Értem... - válaszolta szűkszavúan. Fogalma se volt, mit mondhatna, holott belül nagyon sok minden zajlott. Szinte a ködből bukkantak elő képek a kis árváról, akit együttes erővel mentettek meg a biztos halálból, majd képesek voltak befogadni, mint lányuk! Ez az egyik legboldogabb emléke máig. Egy másik pedig, mikor 'Lis zsonglőröset játszott. Talán egy rokona jött látogatóba, és vacsora volt.
Oh igen! Emlékszem, előtte az apjával "összeesküvésbe" fogtam! Együtt csipkelődtünk a lányával. A gondolat bizonytalansággal teli, halvány mosolyt csalt arcára, ahogy rákanyarodtak az ismerős ösvényre. Már nem voltak messze. [...]
Eltátotta száját a látványtól. A táj összeegyeztethetetlen volt már jó részében annak, mint amit eltárolt az agyában. Kereste a szavakat, miközben a léckerítést jelentő vonalon nevetségesen könnyű léptekkel átcaplattak. Sehol semmi belőle.
Hálás volt 'Lisnek a segítségért, ha nem is ezért állította meg ő az állatot. Szórakozottan, a sokktól remegve leszállt róla, és követte kedvesét.
Vele együtt méregette a hatalmas, gyönyörű fát. A körülményekhez képest ama növény tűnt a leginkább élettel telinek. Ám szája akkor kerekedett el őszintén, majd görbült le, amikor tekintete a házra, pajtára tévedt. Mindkettő állt még, de... Rémes állapotban vannak. A sok gaz mellett az a feltűnő... Nem is... Mondjuk úgy, hogy ezt az egészet alaposan elrontottam.
Kihunyt már a kandalló meghitt fénye. A kémény ahogy volt, összedőlt. A tető se volt egyben már. Csodás ablakai darabokra törtek, akárcsak ő maga, amint szembesült a leégett állatmenedék előtt ácsorgó lánnyal.
- 'Lis én-.... - szólalt meg, s azonnal el is hallgatott. Nem tudta, mit kéne pontosan mondania. Megijedt a koromfekete foltoktól.
Végighallgatta a lebilincselően őszinte szó áradatot. Az első felét még tisztán értette, viszont a "drága Stefan" utáni részeknél csupán csak részleteket tudott kivenni. Képtelen volt feldolgozni mindazt, ami lelkiekben átjött Elisabeth felől. Úgy tűnik az egyesülés nem csak azt jelenti, hogy mindent elképzelünk, és minden terv szerint is fog haladni. Mindig a nyakunkban lesz valami rosszabb. Én tényleg... nem akartam... tönkretenni őket! De csak foszlányok jönnek át. Meg a kérdés: miért? Miért? Mondd meg... Mondd meg, miért vagyok szörny a szemedben?!
- Mmm... - szólt volna ismét közbe, ám mind hiába. Torkán akadt minden szó. Hagyta, had beszéljen még tovább kedvese. Had adja ki magából mindaz, ami felgyülemlett benne a hosszú évek során.
Végezetül, miután biztosra ment abban, hogy nincs több ilyen a lány részéről, odament a házhoz. Letépte egy részütt a borostyánt, ami elkezdte benőni az oldalát, és ököllel belevert. Egy erőteljes ütéssel egyben végig is húzta kéz fejét, így a bőrt felkarcolta. Hidegen hagy. Beleütött a falba a másik kezével. Aztán még több borostyánt tépett le, majd addig ismételte ezt, hogy az épületen némileg vörös nyomot hagyott. Közben záporozni kezdtek a könnyei, és valahol remélte, hogy azonnal rázúdul az eső...
- Elcsesztem...

Felhasználó profiljának megtekintése

Elisabeth von Anhalt

avatar
Hellenburgi Királyi Szövetség
Hellenburgi Királyi Szövetség
Nem tudott túl sok mindent válaszolni arra, amit mondtam neki, hisz mit mondhatott volna? Ő nem látta eddig mi történt, nem volt mellettem, és nem láthatta milyen gyorsan tanul Ciri. Elvitt a régi birtokhoz és láthatta mi történt. Majd láttam az arcán mennyire megdöbbent a leégett pajta és a romos ház láttán.Belőlem meg kitört a sok évnyi fájdalom és magány. És tudtam hogy fáj neki amit mondok, de nem bírtam megállni. Minden fájdalmamat és sérelmemet rázúdítottam. Végül teljesen kifogytam a szuszból, és a mondandómból. Ennél nagyobb aljasságot nem is tehettem volna, mint hogy ez mind rázúdítottam de mást nem tudtam tenni. És figyeltem mit tesz. Hallottam a hangját, de nem tudott egy értelmes választ kinyögni. Ahogy elkezdte letépkedni a borostyánt mi a falakat benőtte, több helyen felsértette a kezét. Mikor úgy véltem valamennyire lenyugodott, lassan oda mentem hozzá és hátulról átöleltem. 
- Lehet, de akkor itt az ideje hogy helyre hozd amit elrontottál. - mondtam halkan ahogy fejemet hátára döntöttem. 
- A lényeg hogy mindenki jól van, és te is visszatértél. - tettem hozzá nyugodtan.

Felhasználó profiljának megtekintése

Stefan von Nachtraben

avatar
a Nachtraben család tagja
a Nachtraben család tagja
A mozdulatai gépiesek voltak. Mintha a test véghez vihetné akaratát, miközben önmaga világának ködén belül leledzett. Ugyanazt visszhangozta nagyon sokáig: mondd meg!
Nem értette, hogyha Elisabeth nem tartotta őt szörnyetegnek, mégis miért érzett gyűlöletet? Tényleg bűn, ha az ember kissé távolabbra fókuszál? Ha kutat? Mélyen tüdejébe szívta a levegőt, és szaggatottan kifújta, miközben kezeivel gyöngén megtámaszkodott. Legszívesebben a lábához rókázott volna, ám torkát gyomorsav helyett kényszeredett, rövid nevetés hagyta el.
- Hát persze! Elrontottam biztosan ott, hogy az apám után kutattam, ugye? - fordult meg rögvest a lány karjaiban. Szemben állt vele, tekintetébe meredve - Nekem ő volt az első számú családom, így kicsit úgy jött át, mintha őt is leszóltad volna.
Józanítólag homlokára csapott, majd végigszántott ujjaival sötét tincsein. Megcsóválta a fejét.
- Tényleg hagyjuk! ... Kimerültem eléggé, amire te is rátettél pár lapáttal. De ha már itt vagyunk, értelmesebb dolgokba is kezdhetnénk. Példának okáért elmesélhetnéd, hogy mi lett a tőröm sorsa? Vissza viszont ne add, azóta szereztem másikat.
Érzései vad tengerként hullámoztak, amely megbizsergette Stefant minden végtagjában. Egyszerre volt végtelenül boldog, és a legnagyobb mocsokfolt, amibe 'Lisbeth beleköphetett. Nem tudta eldönteni, utálja -e, vagy se? Elvégre valahol igazat adhatott neki. Körülbelül hat éve váltak el útjaik, kellemetlen magokat hátrahagyva mindkettejük szívében. Ezek valóságos húsevő növényekké fejlődtek szerinte, vagy legalábbis valamivé, ami ha tehette, képes volt a legváratlanabb helyzetben összeugrasztani két szerelmest, konfliktust szórni azok fejére, majd... Mintha misem történt volna, valamiféle hallgatólagos megnyugvást bocsájtani rájuk.
- Aztán mondd csak... - Picit odébb mozdította a lányt, ezután leülve nekidöntötte hátát a ház falának - Te tényleg ennyire haragudtál rám?
Értetlenkedő pillantásokat vetett rá. Még mindig képtelen vagyok felfogni.

Felhasználó profiljának megtekintése

XIII. Sixtus

avatar
Design manager
Design manager
A játékot Lezárom, mindkettőtöknek jár a 100 TP.

Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Similar topics

-

» Stefan szobája

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.