[Magánjáték] For Science Vol3.

Milyen szép város ez az Elatha, ahogy az utcáin járok, szinte mindenhol a nap melegségét, és az emberek szeretetét érezni. Haladok az utcén, majd hírtelen az ég besötétedik, és elkezd csöpögni az eső. Ez még nem is akkora gond, keresek egy viszonylag fedett helyet, hogy ne ázzak bőrig. Egyszer csak villámlik egy nagyot, mely villám hangjába beleremeg az ég. Ahogy előre nézek, egy lovag hadonászik a kardjával - Hess hess te gonosz bestia! - Ordítja maga elé, majd felém néz. -Vigyázz!- Ordítja, mire furcsa cseppek kezdenek az arcomra csöpögni. Elvileg fedél alatt vagyok, és ennek nem kéne megtörténnie. Ahogy felnézek a cseppek irányába, egy hatalmas sárkány magaslik felém. Ijedtemben hátra esem, majd kezeimet magam elé tartom, de érzem, hogy biztos a halál. A sárkány hatalmas agyarait vicsorítva, közelíti felém pofáját, majd amikor hozzám ér, akkor hatalmas nyelvét kidugva megnyal. Megnyal? Majd liheg elöttem, miközben farkát csóválja. - Ahh nemár - Halaltszik a lovag szájából. - Pedig már majdnem sikerült... -
Ekkor felnyitódnak a szemeim, és Lory házörző ebe liheg az arcomba, miközbe a kis gólem visszatéve kardját a tokba, hesegeti visszafele a kutyát. Ahogy felkelek, a könyvtornyot az asztalról a földre döntve találom. - Riel ti mégis mit, áh hagyjuk. Megmosakszom. - Hagyom is inkább a témát, míg kimegyek megmosni az arcomat. Eközben magam mögé nézve pislantom meg a folyósón, hogy Riel a házörzőn lovagol.

Szégyen vagy nem szégyen, de nem emlékezett, hogy valaha járt volna iskolába. Talán még nagyon kicsi gyerekként eljárt a többiekkel egy öreg druidához, aki minden féle történetet mesélt az őseikről, a nagy tünde hősökről, néha pedig kivitte őket a Zephyrantes körüli erdőkbe, megmutatni melyik fának mi a neve, melyik madár milyen dallamot énekel, és hogy hogyan kerüljék el a tövislényt. A történelmen és a meséken kívül csupa-csupa gyakorlat volt, ami annyira volt elég, hogy életben maradjanak. Talán tizenkettő sem volt, amikor már elkezdődött a katonai kiképzése, onnantól pedig az ország szolgálata kellett hogy legyen az élete. Írni és olvasni is csak azért tudott, mert az anyja otthon megtanította esténként, és mert kényelmesebb volt, ha megkaphatta írásban a parancsait. Jóval később jött rá, hogy eleve tisztnek készítették fel, sohasem egyszerű íjásznak, vagy sorkatonának, a határőrségben töltött évei pedig ugyanúgy a kiképzése részének számított, csak legalább már némi váltót is kapott érte.
Amikor pedig megtanulta a druidamágiát, ott is a gyakorlatra és érzetekre koncentráltak, Hildrun minimális elméletet magyarázott mellé a Természetről, minden összekötő erőkről és lelkekről... De ez sem olyan dolog volt, amiből kiindulhatott.
Közeledett a harminchoz, és tanácstalanul állt a dolgozószobában, hogy mégis mire van szüksége valakinek, aki most kezd tanulni? Egyáltalán mit akar neki Theo Wagner tanítani a tudományok világából? Ő hívta ide és akarta is ezt az egészet, de a saját bizonytalansága miatt mégsem akaródzott nekifognia.
Angus elloholt mellette, hátán egy apró alakkal. Már épp rá akart szólni a kutyára, de a jelenet annyira megdöbbentette, hogy a szidás a torkára forrt. Végól vett egy nagy levegőt, összeszedett pennát, tintát és egy adag pergament, majd elindult felfelé, hogy bekopogjon a mágushoz. A cuccot menet közben mégis letette a nappaliban, mikor rájött mennyire ostobán festett velük. Vagy mégsem? Kettőt kopogott a mágusfiú ajtaján.
- Theo? - megvárta, hogy ajtót nyisson, de még azt sem tudta, aludt-e egyáltalán. Vajon együtt keltek Sariellel? Vagy a kis gólem teljesne önálló életet élt? Legalább jól érezte magát...

Ahogy belépek a fürdőbe, és elkezdem mosni az arcomat, nemigen hallok hangokat. Annyit észreveszek, hogy Riel, és a kutya, nincsenek láb alatt. Megmosakszom, majd arcomat megtörölve, fordulok meg az ajtó felé. Az ajtóban, látom állni a kis lovagot és hű társát, ahogy néznek végig a folyósón. - Na mit néztek ti lovagok gyönygei. - Szolók a két szép mákvirágnak, majd szép lassan a törülközőt a nyakamba dobva, lépek ki az ajtóba hogy mégis mi ez az érdekes. Az álmosságom, deljesen elmúlt. Mintha kicseréltek volna. ezek az ágyak valami mennyeiek voltak. Ezért is hát ahogy kiléptem az ajtón, meglepődve fogadtam, a vendéglátóm, belső kérdésekkel tarkított, tekintetét. - Óh - Húzom le az ingem ujját, hogy elfedjem a régi múlt sebeit. - Szép jó reggelt - Majd kissé elvörösödve, lépek be az ajtómon, hogy mégis mi volt ez a megnyilvánulás tőlem, így kora reggel.

Úgy tűnt, a mágusfiú nem számított rá így kora reggel, és zavarában igyekezett eltakarni a hegeket, amik a karjait takarták. Loreenának hirtelen az ifjú Jozef Strandgut novícius jutott eszébe. A kis sötét tünde, akit az északi papok neveltek fel egykorú lehetett Theoval, és megvolt benne pontosan ugyan ez a szégyellősség és zavar, de kedvesség is. Jozefet persze jobban ismerte Theonál, és ott volt szerencséje ismerni a fiú mesterét is, Norven Kathert, aki mostanában a kimondhatatlan Institoris néven vált püspökké, még Felixel nem volt szerencséje találkozni, legnagyobb bánatára.
Gondolkozott, hogy rákérdezzen-e a hegekre, hiszen csak egyetlen szempillantás erejéig látta őket, és egyébként sem akarta kellemetlen helyzetbe hozni a fiút. Végül inkább úgy döntött, vár egy alkalmasabb pillanatra.
- Jó reggelt. Készen van a reggeli, és arra gondoltam, ameddig elfogyasztjátokm vagy elfogyasztod, addig megkérdezném van-e szükség valamilyen felszerelésre a tanuláshoz, vagy valamilyen könyvre. Nem tudtam, mit szerezzek be, de addig lenne időm pótolni, és esetleg utána kezdhetnénk is. - próbált úgy fogalmazni, hogy azt a benyomást keltse, hogy tudja, mit csinál. Pedig a "kezdhetnénk" alatt még ő sem tudta, hogy mit értett, csak reménykedett benne, hogy Theonak volt valami terve. A fogaskerekek folyamatosna kattogtak az agyában, hogy talán megmutathatná, mire képes a széllel, hátha eszébe jut róla a fiúnak valami, vagy kimehetnének az egyik építkezéshez, vagy akár a környező erőbe... De sokkal jobb lett volna, ha csak rábízhatta volna az egészet a fiúra, ő pedig jó kisdiákként haladt volna a tantervvel.

Gyorsan átvettem a ruháimat, miközben halottam, hogy a vendéglátóm, már reggelivel fogad. Sietve öltözök fel, majd utolsó simításoknak, felkapom a kesztyűimet is. Mégsem akarom elvenni a vendéglátóm étvágyát a hegek látványával. Az utolsó simítások közben, még hangosabban felszólalok, hogy hallja Lory is. - Minden fontosabb dolgot magammal hoztam. - Majd a kesztyűt igazgatva, lépek ki az ajtón. - Elárulok egy titkot. A legtöbb tudományos írás, nincsen publikálva, de mégis forradalmi felfedezések vannak bennük lejegyezve. Ezekért a jegyzetekért, meg lehet hogy az alkótójuk a bitón, vagy még valószínűbb a mágján végezné. Így hát névtelenül járják ezek a könyvek a tudóstársadalom, megbízható krémjét. - Majd ülök le az asztalhoz, és tűrtőztetem magam, nehogy mint valami illetlen bunkó nekiessek, a csodásan tálalt ételeknek. - Amúgy, nyugodtan tegezhet engem. Egy bölcs mondás szerint, az ember holtáig tanul. Ön is mondhat sok olyat, amiről én még az életemben nem hallottam. - Majd óvatosan a tálamra emelek pár falatot. - Szerintem kezdjük először a kíváncsiságának felkeltésével, és egy pár érdekes dologgal. Senkinek se ínye a könyvek tucatjai, főleg akkor nem, ha mindet át kell olvasni. Így úgy gondolom, önnek is jobban tetszene, ha a szabadban tartanánk a legtöbb órát.

Leült Theovan szemben a reggelizőasztalhoz. Ő ugyan már evett, Armin keveset aludt és hajnalban kelt, így alkalmazkodott hozzá, hogy legalább a főleg bogyós gyümölcsökből és némi palacsinátból álló reggelijüket együtt fogyasszák el, de nem szerette volna ha, a mágusfiúnak egyedül kéne ennie... Noha valószínűleg Sariel jóvoltából sosem volt igazán magányos. A fiú pedig úgy tűnt már bele is kezdett az első érdekességbe. A tiltott tudást Loreena mindig inkább a tudásdémonok asztalának tartotta, de el tudta képzelni, hogy főleg északon bőven voltak olyan könyvek, amiket a szent hivatal nem tartott elfogadhatónak, és indexre helyezte azt. Még Yrsil kedvelt erotikus ponyvái is tiltott olvasmánynak számítottak északon, pedig az ő polcai roskadoztak tőlük... Mintha afféle kézikönyvek lettek volna a testi szerelem megéléséhez.
Persze Theo könyvei minden bizonnyal másfél tudást tartalmaztak, ami neki jelen pillanatban sokkal hasznosabb volt.
A tegezésre bólintott, noha ő már az előbb is pofátlanul letegezte a fiút, tisztább volt, ha ebben meg is egyeztek.
- Jól van, te is tegezhetsz. Elég ostobán is néznénk ki, ha a mester magázná a tanítványt, nem igaz? - mosolygott rá a fiúra. Végül áttértek a tantervre, és valahol legbelül hálás volt, hogy nem lesz bezárva egy kis kamárba ahtalmas kódexeket magolni.
- Van egy arborétum Elatha egyik dombján, igazán szép hely, bár jó időben elég sokan vannak ott, alkalmas lehet az óra helyszínének. A másik ötletem az erdő, bár kicsit messzebb van. Tud lovagolni? - kérdezte, mivel talán úgy lenne a legkényelmesebb.- Magunkkal vihetjük Angust és Sarielt is, biztosan élveznék.

Élvezettel fogyasztom a reggelimet, mely isteni. A legtöbb fogadóban a száraz babon, fáslott husokon, és egy szelet kemény egyhetes kenyéren kívül nagyon mást nem ettem. Felüdülés volt ez a végre izekben gazdag, és friss ételeket felvonultató étkezés.  Az evészet közben egy pillanatra megálltam, az állkapcsom nem mozdult, és gondolkodóba estem. Én nem lustálkodni, és a fejemet tömni jöttem ide, hanem céllal, és feladattal. Tanítanom kéne loryt, de még én is kissé kételyek között örlődöm. Vajon elég jó leszek a számára? Elérhetek egy Felixhez hasonló szintet?
Ahogy végzem a reggelivel, úgy az étkészletet az illem szerint elhelyezve szólok a felkérőm felé. - Az erdőt jobban preferálnám. Személyesebben lehetne dolgozni, a kíváncsi tekintetek nélkül. - Majd kicsit elkellemetlenedik számomra a helyzet. - Sajnos én nem tudok lovagolni... -

Theo hamar végzett a reggelivel, és úgy tűnt hamar meg is állapodtak a helyszínben. Neki testhezálló volt az erdő, a fák közelsége, hiszen druida volt és tünde, tehát mondhatni a fiú a természetes közegét választotta.
- Rendben. És nem baj, akkor gyaloglunk, Elatha nem akkora, hogy túlzottan sokáig tartson. Egyelőre. - mosolygott a fiúra, majd elgondolkozott. - Ebéden kívül akkor tényleg nem kell semmi?
Közben Shauna összeszedte a tányérokat, és Loreena megkérte angolul, hogy pakoljon nekik össze valami ebédet, olyat, ami egy ember gyomrának is megfelelő. Rövid időn belül ott állt az asztalon a kosár, benne két kulacs vízzel, kenyérrel, sajttal, almákkal és egy befőttesüveg savanyított kék kalapú gombával, elvégre mégiscsak a Nebelwaldban voltak. Ha egy étkezés eltelt gomba nélkül, az a tradíciók tökéletes megcsúfolása lett volna.
- Angusszal megvárunk az előszobában.

- Hát reméljük, hogy bőségben, és jóban telnek majd Elatha évei, és szépen felgyarapodik. És persze, egy ebéd tökéletesen elég. - Mosolyodom el, majd még mielött a lány a székét teljesen betolná, felállok énis, és felszólalok.
- De várjon... várjál csak. Nem kell olyan sietősre venni a tempót. - Majd fejemet kicsit megvakarva, kérdem. - A gyorsabb haladás kedvéért, lenne kedved segíteni nekem egy kicsit? -  Riel és Angus eléggé cserbenhagyták szerencsétlen könyveket, így azon 30 vagy 40 példány, szétszórva fekszik a földön. Egykoron sorrendben, szép tornyokat alkotva álltak az asztalon, de most már csak egy káoszban lobogó könyvtengerként létezik szétszórva a földön. Gyorsabban nekikezdhetnénk a tanulásnak, ha lenne még egy segítő kéz, aki velem együtt keresné a kezdő könyveket. Eléggé kellemetlen ezt kérni így elsőre, de sajnos ez történt, és nincs mit tenni. - De de nem kötelező, ki vagyok én hogy kötelezzem. Csak gondoltam segíthetne abből a káoszból, kikeresni a kezdő könyveket, mivel Rielék elég jol megkeverték a dolgokat. - Majd betoltam a székemet.

Látszott, hogy Theo nem nagyon tudta még, hogy mit engedhetett meg vele szemben és mit nem, és ezért nem tudta hibáztatni. A rangjával szöges ellentétben állt a közvetlen modora, és ráadásul itt még az is közrejátszott, hogy most az erőviszonyok a tanteremben erősen megfordultak. Nem tudta, hogy a mágusfiú egy hisztis nemeskisasszonyra számított, vagy egy merev hátú matrónára, de biztosan nem arra, amit kapott.
- Persze, szívesen segítek. És bár tudom, hogy költői kérdés volt, de a tanárom vagy. Adhatsz nekem feladatokat... - legalábbis náluk mindig kemény gyakorlati feladatok voltak, és volt hogy Hildrunt, a druida mesterét egy hétig nem látta, ameddig nem tanult meg rendesen meditálni. Felállt Theo után, és követte a fiút a vendégszobába.
- Milyen kötetekre lesz szükségünk?

Ahogy Loreena elfogadta a kérésemet, hevesebben kezdett verni a szívem. Nem tudtam, hogy most mit kéne csináljak. Hogy volt nekem merszem, azt mondani neki, hogy jöjjön könyveket szedegetni. Lehet túl messzire mentem, ezzel a dologgal. Nyugalom Theo nyugalom, most már nem tudsz mit tenni a dolog ellen, belement és kész. Eddig nem történt semmi gond ugye? Elvileg belement, nem fognak felakasztani vagy valami. Az se nyugtat meg, hogy azt mondta adhatok neki feladatokat. Bele kell még szoknom ebbe a dologba. Egye fene, most már nagyon mindegy, tegezem mintha a tanára volnék, de remélem nem vetnek tömlöcbe.
- Öhmm nemtudom hogyan állsz a német nyelvel, beszélni igen jól beszéled, de írásban eléggé eltér. - Ekkor a szobában felkapok egy papírfecnit, és egy pennát. A pennát óvatosan belemártom a tintába, lehúzogatom a hegyét a tintatartó szélén, majd elkezdem rá leírni a könyvek címeit. - Talán igy könnyebb lesz. Leírtam a nevüket, ezeket kéne keresni. - Adom a cetlit Loreena kezébe.

A cetlin ezek a címek álltak:
"Heinrich von Adelheide ; Világunk törvényei I."
"Heinrich von Adelheide ; Világunk törvényei II."
"Liselotte Oberritter ; Tudomány a mindennapjainkban"
"Wendeline Bauer ; Világunk érdekességei, a tudomány szemszögéből"

Elmosolyodott Theo felvetésére, mert valóban fején találta a szöget a némettel. Még emlékezett rá, hogy amikor először ment a tüne erdőn kívülre a mocsárvidékre egy küldetésre, ahol először dolgozott együtt nem tünde anyanyelvűekkel, milyen furcsa volt a kiejtése és a fogalmazása is. Miután lovag lett, és diplomáciai feladatokat akartak rábízni, akkor kellett nagyon sokat gyakorolnia, hogy nem nézzék ki a hivatalos eseményekről. Később persze olvasnia is kellett német nyelven, például kibogarászta a németre fordított déli biblia újszövetségét...
- Tudok olvasni is németül, csak írni nem. Mármint ha valamit nagyon sokszor látok megjegyzem hogy írják, de magamtól nem menne. A neked írt leveleket is átolvastattam egyszer Arminnal, hogy ne kerüljek kellemetlen helyzetbe. - azért átvette a cetlit, és gyorsan végigfutotta.- De így azért tényleg könnyebb. Nehéz lehetett ennyi mindent magaddal cipelni...
Közben elkezdte nézegetni a könyvhalmot, és valóban volt ott minden, amit csak el lehetett képzelni. Amikor megtalálta az elsőt, Frau Oberrittertől, belelapozott, de látszott az összehúzott szemöldökén, hogy egy szót sem ért belőle. Azért letette a jobbjára, és nekiállt keresni a többit. Remélte, hogy Theo jól maygaráz, mert nem lesz könnyű dolga....

Na akkor hogy most neki álltunk kutakodni, már csak a kiszemelt példányokat kéne megtalálni. Ahogy kutakodtam, észrevettem, hogy lory megtalálta az egyiket. Ha jobban megnéztem, Oberrittertől. Kiváló könyv, kiváló minőségű oktatáshoz. Bár ahogy Loreena arcát megnéztem, szegény elsápadt a benne található tudományos anyagtól. - Oh ittvan egy. Adelheide második könyve, már csak a párját kéne megtalálni. - Majd rakom magam mell, és keresgélek tovább. A könyvrengeteg, már majdhogynem olyan mélyen rejtette el a kiszemelt pédányokat, mintha tűt kerestem volna a szénakazalban. Remélem lory nem fog megsértődni, hogy ilyen pacsuli munkára kértem fel, hogy itt a földön térdepelve, keresgéljen a könyvek között.
- Hé fiú! Mikor megyünk már. - Lovagolt be a kutya hátán Riel, majd igazolóan vakkantott egyet alatta a hű ölebe is.
- Várj még kicsit Riel. Nincsm eg még minden. - Szólok a kis gólemnek, majd gyorsítok a könyvkeresés tempóján.

Nem is értette, a mágusfiú minek hozott magával ennyi könyvet. Ilyen szegényesnek hitte az Elathai könyvtárt, vagy egyszerűen a tényleg ritka könyveinek egész gyűjteményét utaztatta idáig? Ha utóbbi akkor becsülendő volt, ha előbbi, az inkább sértés... De ki róhatta volna fel neki? A világnak valószínűleg fogalma sem volt arról, hogy egy virágzó kis ország kezd itt kibontakozni, már ha valaki eljut Elatháig, és nem veszi figyelembe a környező láperdőt, ahol majdnem minden növény mérgező, és egyetlen barátságos állat sem él. Az Orrtülök is hiába növényevő, megtámadja aki a közelébe ment... A fehér tornyú metropolisz, amiről Armin álmodott még épp csak elkezdett kinőni a földből, de Loreena remélte, hogyha már Hellenburgból látni a karcsú hattyútornyokat, akkor egész Veronia újragondolja majd a sötét tündék gelyét a világban.
Szinte ásott a vastag kötetek között, mire megtalált egy újabbat.
- Adelheide első kötete, ezaz! De... Miért hoztál ennyi könyvet? Mindre szükségünk lesz? - kérdezte kíváncsian. - Gyere, Sariel, segíts te is. Angus elfáradt a játékban?

A segítségkérésre, egy pillanatra megbénult Riel. A fejében lejátszódott, hogy eddig soha a büdös életbe nem kellett könyvekkel foglalkoznia, és nem is szeretne. De most itt van ez a nő, és ha valamilyen oknál fogva ellent mondana neki, az eléggé rossz fényt vetne rá. Ezért hát szép lassan lemászott Angus hátáról, és elindult felénk.
- Óh hát tudod nem biztos hogy mindenre szükség lesz, de jobb ha van választék, mintsem hiányolnánk valamit. - Válaszolok Loreena kérdésére, mivel több könyv mindíg jobb mint a kevesebb. Majd kutakodok tovább a könyvek között. Ekkor oldalra nézek, és a legnyagyobb meglepetésemre, Riel felénk sétál. Mégis mi lelhette? Ő a könyvek felé sétál? Ha tehetné, az összeset felgyujtaná itt helyben, és elfutna a világ másik felére.
Ahogy Loreena mellé ér, csak annyit mond - Miben kéne a segítség? - Az aljas kis dög! Próbálja húzni az időt.
De ameddig rakosgattam a könyveket, és magamban szídtam Rielt, a kezem ágába akadt Bauer tudományos könyve, így ezzel, mind a négy már megvan.

Sosem látott még Sarielnél aranyosabb teremtményt, és gondolta ezt úgy, hogy nemrégiben megjárta a tündérek földjét. Ha tehette volna, elvitte volna oda magával a kis lovagot, hogy lássa Mag Mellt és Tír na nÓgot, és elképzelte, hogy milyen vehemensen védte volna az évszakot, aminek bajnokául válaszják. Elővette a kis cetlit és odaadta a gólemnek.
- Tessék itt van ez a lista... Oh. Ha jól látom Theo megtalálta az utolsót is. De azért köszönöm, igazán lovagias, hogy segíteni próbáltál. Már csak kellene valami, amiben elvisszük. A nyeregtáskámba szoktam pakolni, de kell lennie valahol egy vállzsáknak is. Ilyen katonai vállzsáknak, tudod, mert ez az étel mellé már nem fér be.
Ha nincs ellenkezés, akkor átmegy a saját szobájába, és a szekrény mélyéről előkeresi a kopott zöld zsákot, és elkezdi belőle kiüríteni a cuccait. Változatosabbnál változatosabb mágikus tárgyakat dobált bele, amiket a küldetéseire szokott vinni, többek között egy dobozban avillámdiadémja, a fakarperece, egy hajpánt wolpertinger agancsból, néhány gyűrű, pecsétek és varázsitalok... Egy szóval csupa olyan, aminek harci haszna van, de nem jutott már az eszébe ahol tárolhatná.
- De lehet ezzel csak még nagyobb rendetlenséget csináltam...

Ahogy látom Loreena elindult egy táskáért, így nem áll szándékomban félbeszakítani a kedves törekvéseit. Én is kicsit rendbe rakom magam, a csizmámat megpuhítom a sétánkra, és a négy könyvet, két szál madzaggal összekötöm, hogy ne nyíljanak szét, és gyűrődjenek össze a táskában. Ahogy ezzel kész vagyok,  összeszedem magam, és minden tudásomat előtúrva, indulok ki aszobám ajtaján, hogy a fiatal lánnyal egyesülve, megindulhassunk az uticélunk felé. - Riel gyere, mindjárt indulunk - Szólok magam mögé a kis gólemnek, aki lasswan odabattyog elém. Ahogy elém ért, a kezemet lenyújtva emelem fel, és rakom bele a kapucnimba, a már jól megszokott helyére. - Akkor mi meglennénk, már csak a hercegné van hátra. - Mondom a kis gólemnek, majd megyek ki a nappali szerűségbe, és foglalok helyet, hogy megvárjam a készülődő Loreenát.
Amíg a kanapén ültünk, én a könyveket kezdtem nézegetni. Forgattam őket össze vissza, keresztül kasul, mivel már nem volt szívem felbontani a madzagot amivel lezártam őket. Így hát inkább magát a könyvet figyeltem meg, mintsem a tartamát. A gerincét, és annak apró redőit, a széleket, és a fém sarokvédőket. Megannyi dolog képes mesélni egy könyvről. Megannyi dolog...

Amint kiürítette a táskát lerobogott Theohoz. Csupán a tőrét tűzte az övébe a biztonság kedvéért, illetve még felmarkolta az elemózsiás táskát a konyhából. Végül megtalálta a mágusfiút a kanapén, és odanyújtotta neki a zsákot.
- Tessék. Mindent kiürítettem belőle, így már biztos beférnek a könyvek is.
Ha Theo beletette a könyveket átvette a táskát, és átdobta a vállán. Nem volt könnyű ennyi kötet, de nem is volt túl nehéz, és abban biztos volt, hogy a gyaloglást és a súlyt is jobban bírja, mint a kölyök, annak ellenére, hogy ő volt a nő kettejük közül. Még hátrakiáltott angolul Shaunának, hogy elmennek, végül maga mellé hívta Angust a gondolataival. A kutya azonnal felállt és mellé szegődött, majd nagy barna szemeivel Sairelt kereste. Loreena Theo fele felé bökött, mire a kutya is felnézett és farokcsóválva vette tudomásul, hogy nem veszítették el újdonsült barátját.
- Azt hiszi Sariel a mozgó játéka. Nem érti, hogy élőlény. - kommentálta Lory a kutya gondolatvilágát. - Mehetünk?

- Köszönöm - Szolok a vendéglátómnak, ahogy elém teszi a táskát. Látszott, hogy ez az öreg táska, már sok mindenen keresztül ment a viselőjével. Óvatosan belehelyezem a könyveket, melyek tökéletesen belefértek a táskába. - Annyi baj legyen, Sariel mindíg megoldotta valahogy. - Majd összezárom a táskát, és nemes egyszerűségeel, a vállamra dobom. Azért mégse neki kelljen vinnie, és már énis hozzá vagyok szokva a hosszú utakhoz, amelyeken a saját holmimat kell ciepelnem nap napután.
Felállok a kényelmes kanapéról, majd egy elégedett bólintással, jelentem ki Lorynak. - Indulhatunk. -

Bólintott, maj kivezette Theot a macskaköves utcára. Kellemes élelőtt elé néztek, jó idő volt, a nap sütött, és reménykedett, hogy a fák között megbúvó köd (vagy inkább pára?) is felszakadozik, mire odaérnek majd. Szinte alig volt valaki az utcákon. Eltahának olyan volt a reggel, mint az embervárosoknak a koraeste, tekintve hogy a sötét tündék főleg éjszakai életmódot folytattak. Az üzletek csak délután nyitottak ki, de éjszakába nyúlóan nyitva voltak, ilyenkor pedig szinte csak a kocsmák felől halatszott az egyébként soha szűnni nem akaró részeg tivornya. Út közben elhaladtak az építési terület mellett is, ahol Lory egy pillanatra megtorpant. A torony már legalább nyolc emelet magas volt, hófehér dolomitból emelték a Blutstern építészek, a munka pedig sosem állt meg, még most sem. A távolban az emelvényen meglátta a férje ismerős sziluettjét, amitől meleg mosoly költözött az arcára.
- Hát nem gyönyörű? - kérdezte Theot.- Elatha szerte ilyenek fognak állni. Némelyik hivatal lesz, másikuk lakóház, aminben rengeteg család elfér majd, a tetején lévők pedig olyan közel lesznek imádott holdjukhoz, mint még soha. - nem lehetett nem hallani a hangjában a büszkeséget. Majd tovább indult. A városfalnál barátságosan intett az őröknek, akik szokás szerint nem kérdeztek tőle semmit, csak visszaintettek a hercegnének.
- Inkább erdős területet nézznk, vagy tisztást?

Ahogy haladtunk a macskaköves úton, minden lépéssel, egyre gyakrabban bukkantak fel a fejlődés nyomai. Néhol, az épületek között fel fel bukkan, egy a magasba nyúló, fehér, erős faálvánnyal felálványozott torony, melyen az apró munkások, mint megannyi hangya dolgozott szorgosan.
Ahogy haladtunk tovább, a vendéglátóm arcára, egy kellemes örömteli mosoly ült ki. Ekkor Loreena feltette kérdését, mely kérdésre válaszom is későn érkezett, mivel a tekintetem a hatalmas tornyon, és a rajta dolgozó szorgalmas hangyákon kalandozott el. De ahogy nekikezdhettem volna a már amúgyis megkésett mondandómnak, úgy érkezett is a fiatal lány magyarázata a toronyról.
Érdekes érdekes gondoltam magamban. Maga az ötlet, és a tervek is eléggé sokoldalúaknak hallatszottak. A jövőben, nem kétes, hogy ezen irányzat, még el fog terjedni a világban.
- De de tényleg nagyon szép. - Válaszolom megkésve a lánynak. - Amugy ezek a tornyok eléggé sok, és változatos funkciókat tölthetnek majd be, így nagy érdeklődéssel fogom figyelni, hogy mégis milyen lesz a nagy kerek egész, ha mind felépül. - Tekintek még egyszer vissza az égnek meredő épület felé. - Azon helyet választjuk, amely a számodra sokkalta jobban megfelel. Legyen az a helyszín amelyben othonosan mozogsz, és jol érzed magad. -

A fiú szavaira bólintott.
- Látom érted a koncepciót. - válaszolta a tornyok funkcióját tekintve. Akármi lehet benne, bár a holdszentélyt meghagyják a maga régies formájában, csak kicsit felújítják, új, bonyolult csigás szerkezetekkel megoldott kinyitható kupolát tervezett rá Armin valamelyik különösen kreatív estéjén. Csodálatos lesz, ahogyan egész Elatha is. Közben kiértek az erdőre. Előttük volt az út, kövezve a következő kis településig, két oldalt pedig semmi más csak a sűrű, halálos erdő a göcsörtös, sötét törzsű fáival, lápjaival, a világító gombákkal és a számtalan szörnnyel ami csak arra várt hogy a gyanútlan utazó belesétáljon a csapdájába, és a vacsoraasztalon kössön ki mint főfogás. Az otthon említésére felkuncogott.
- Nekem az otthonos környezet a lombok között van, Zephyrantes vasfáinak magas ágai között. De jelenleg az nem praktikus. Van a közelben egy tisztás az jó lesz, és arra gondoltam,
ha odaérünk, lehet előbb meg kéne mutatnom mi az amire képes vagyok... De kehet talán elmélettel kéne kezdeni... Nem tudom, rád bízom, végülis te vagy a tanár.
Nagyjából fél kilómétert sétáltak, amikor Loreena letért egy szűk ösvényre, ott pedig még ennyit kellett menniük, hogy kiérjenek egy nagyobb tisztásra. Még innen is látszott, hogy több nagyméretű kalapos gomba foglalja el a helyet, és akinek jó szeme volt látta, hogy a nap fénye pocsolyákon csillant meg, noha napok óta nem esett. Itt már minden nedves volt, így nem ártott vigyázni a cipőre.
- A gombákat használhatjuk széknek, elbírnak.

A táj érdekes, de valamilyen szinten nagyon megnyugtató is, a maga halálos mivoltjától eltekintve. Elathának ez egy természetes védelmet adó környezet, mely taktikai szempontból, hatalmas előny a tisztásokon elhelyezkedő városokkal szemben. Egy olyan környezet, mely már évszázadokon keresztül az élni, vagy élni hagyni koncepciója alapján maradt fenn, nagyon erős ellenfél lehet, egy a helyet csak könyvből, vagy egyáltalán nem ismerő seregnek, akár kissebb behatoló csapatnak. Így merészen ki merem állítani, hogyha Elatha megerősödik, biztosan kivívja majd a bevehetetlen erőd becenevet.
Lehuppanok a gombára, majd a táskát az ölembe véve, bontom ki a könyveket összetartó madzagot.
- Hmm. - Fogom meg az államat, és gondolkodom el magamban egy pár pillanatra. - Ez egy jó ötlet, így hát a terepet meghagyom neked. -  Majd intek el elöttem a kezemmel, mintha csak a szinpad helyét vázolnám fel magunk elött. - Lássuk akkor hogy miket tudsz, kíváncsian várom, mivel elemi képességeket ritkán lát az ember testközelből. - Majd két kezemet megtámasztva a gombán a hátam mögött figyelem, hogy mégis mire lehet képes a lány. Az elemi képességek nagyon változatosak, és majdhogynem annyi felhasználási módjuk lehet, mint csillag az égen. úgy érzem ez az oktatás, lehet hogy egész más irányokat vehet még idővel.

De... de... nem lehet már vége... NEm lehet! Kérem a linket a folytatásról. Most!!

Viccet félretérve érdekes felvezetése volt ez is a tanulásnak, már csak maga az utolsó lépés hiányzik. Addig is mindkettőtök jutalma 100 TP.