Quest for Azrael
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.
Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Legutóbbi témák

» [Útvesztő] A magoi hét próbája
by Jozef Strandgut Kedd Márc. 26, 2024 7:29 pm

» Küldetés: Hogyan rajzolj határvonalat
by Wilhelmina von Nachtraben Hétf. Márc. 25, 2024 9:01 pm

» Rothadó kalász - Észak (V.I.Sz. 822. Ősz)
by Robin Holzer Szomb. Márc. 23, 2024 7:52 pm

» Várakozás a semmibe
by Kyrien Von Nachtraben Szomb. Márc. 23, 2024 11:26 am

» Sötétségből a fényre.
by Kyrien Von Nachtraben Szomb. Márc. 23, 2024 11:23 am

» [Magánküldetés] Rote Fenster hinter den Wänden (V.I.Sz. 822. Nyár)
by Nessaris Maera Csüt. Márc. 21, 2024 7:14 pm

» Kyrien Von Nachtraben
by Kyrien Von Nachtraben Csüt. Márc. 21, 2024 1:33 pm

» Toborzó irodák
by Kyrien Von Nachtraben Csüt. Márc. 21, 2024 1:31 pm

» Kyrien Von Nachtraben
by Waldert von Dunkelwald Csüt. Márc. 21, 2024 11:42 am


Ön nincs belépve. Kérjük, jelentkezzen be vagy regisztráljon

[Magánjáték] Erhard "Grün" Strenger és Pruinos: Útlevelet kérnék

2 posters

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

Pruinos

Pruinos
Arató
Arató

Loholtam az életemért.
Régen volt már ilyen, hogy négykézláb rongyoltam egy úton, mögöttem féltucatnyi katonával, lóháton. Megtanultam a vadászattal töltött évek alatt, hogy mi az, amit még megúszhatok, és mi az, amit nem - minden tettnek következménye van. De most kicsúszott az irányítás a kezeim közül, nem is kicsit.
A faluban, ahol nem csak sikeresen megzavartunk egy szent ünnepséget, hanem még sikeresen fel is gyújtottunk egy templomot... nem az a fajta terv, amihez a nevemet adtam volna; de a kultista nem kérdezte meg a véleményemet efelől. Nem mintha jogom lenne ezért dühösnek lennem rá, hiszen megmentette az életemet.
- Elkapni!
A kereszteződésben, ahol egy pillanatra megálltunk elbúcsúzkodni, az ellenkező irányban indultunk el, jószerencsét kívánva egymásnak - abban bízva, hogy így nehezebben fognak elkapni. Nem gondoltunk bele, hogy bőven elég katonájuk volt ahhoz, hogy nem csak üldöző csapatot tudtak szervezni, de még ketté is sikerült válniuk. Vagy egyszerűen csak engem üldöztek, mert nem volt szabad nefilimük arra, hogy megérezzék a kultista nyomát. A szerencsés flótás.
- Karóra vele!
Bár, őszintén megvallva, ennél jóval egyszerűbb gondolatok keringetek a fejemben menekülés közben, amiket feleslegesen lenne pontosan idézni.
Végül mégis megáldott az ég - vagy csak Papácska szereti ha sokat szenvedek - mert sikeresen leráztam őket egy meredek kaptatót követő folyóban; a kőről-kőre való ugrással gyorsan átkeltem a sebes sodrású víz fölött, míg a lovak megtorpantak. A legközelebbi híd meg vagy tíz percre volt innen ~ Ha belehúzok, még esélyem lehet lerázni őket végleg. - gondoltam.
- Utána! Ne hagyjátok meglógni!
A súlyosan megsérült torony - és az erősen megtépázott, zöld lobogó lobogó alapján - sikerült átérnem a Déli királyságba. Valami az súgta, hogy maga a határ nem fog megvédeni az üldözőimtől. Onnantól nem messze futottam bele egy magányosan álló tanyába; amit meglepően jó állapotban találtam. Itt nem dúltak portyázó egységek sohasem: ebben közrejátszhatott az, hogy az úttól messze, a fák között bújt meg, egymagában. De most vastag füstoszlop tekeredett ki a kéményéből.
Utolsó erőmmel rohantam oda és téptem fel az ajtót - már hosszú mérföldek óta menekülök előlük, és nem voltam ehhez hozzászokva. Így is a végkimerülés határán voltam.
Fáradtan, erősen lihegve vetettem be magam az épületbe, becsapva magam mögött az ajtót, aminek hozzádőlve lassan le is csúsztam a földre, megállapodva ülőhelyzetben.
Egy fél perc után döntöttem úgy, hogy körülnézek a szobában, ahol egy páncélos katonát láttam, aki kíváncsian méregetett. Ez, ez nem az én napom.
- Jónapot, herr. Tudna segíteni? - kezdtem fáradságtól elcsigázott hangon.


_________________
Ezután már játszom gondolattal, fénnyel,
játszom szép gonosszal, szélként falevéllel.
Játszom gyermek arccal, felnőttet ma éjjel,
játszom bűntelent is, ha éppen hófehér kell.
Játszom sebzett vadkant, ha menthetek más százat,
játszom törvénytelent, ha megfojt az alázat.


~ Leander: A gyermek énbennem

Erhard Strenger

Erhard Strenger
Déli Katona
Déli Katona

Sosem zavart, hogyha kirendelnek valahová. Az élet ilyen, de ilyenkor mindig olyan honvágyam lesz, amelyet nehéz szavakba önteni. Persze szép és jó dolog a katona lét, de minden dolognak megvan a hátulütője, melyet meg kell fizetnünk valamilyen módon. De ennek ellenére persze meg kell mondanom, hogy sohase bánom ezeket az utazásokat. Bár szülőfalumtól hatalmas távolságok választottak el, ám még így is viszonylag hasznosan töltöttem el az időt. Bár a jelenlegi megbízatásaim miatt egyelőre itt kellett dolgoznom, őrködnöm, de szerencsére az itteni falusiak nagyon kedvesek és barátságosak voltak. Talán azért, mert ritkán volt dolguk katonákkal, akik gyakran a rájuk bízott falusiakon szoktak élősködni, vagy pont a miatt álltak így hozzám, mert én pont nem ilyen voltam. Mindenesetre megnyugodtam, hogy az információk, mely szerint egy kisebb bandita csoport garázdálkodik errefele, csak légből kapott pletyka volt, vagy legalábbis már továbbmentek máshova. Ennek hála, rövid itt tartózkodásom nyomán kialakult víg kedélyű társaságot hagyok majd el hamarost. Gondolom a falusiak is szomorúak lesznek, hisz fizikai erőmet szép számmal igényelték ebben a pár napban, ezzel megkönnyítve a dolgukat. De hát, na. Nem vagyok én igásló és meg tudják ezt maguk is oldani. Épp a maradék holmimat csomagolom épp az ideiglenes szállásomról, mikor egy váratlan jövevénnyel sodor össze a sor. Az ajtót egy démonszerzet „tépi” fel, majd csuklya gyors maga után be, mintha csak menekülne valaki elől. Nyugodt tekintettel nézek rá és miközben ő köszön, én folytatom a csomagolást az asztalon (lényegében már csak össze kellett kötöznöm az utazó zsákomat).
- Üdvözlöm jó Uram. Mi ilyen sietős, ha szabad megkérdeznem.
Hangomon bár hallatszódik, hogy magyarázatot követelek a hirtelen felbukkanásáért, de talán az alak legnagyobb meglepetésére nem volt benne semmilyen vádaskodó, gyűlölt stílus, melyet a démonokkal szemben szoktak alkalmazni. Igazából nem számított, hogy démon, látszik rajtam, hogy azért a szokatlan külseje miatt elég hamar rájöttem mi is ő, de ezek ellenére is úgy kezeltem, mintha csak egy random ember jött volna be, nem egy démon. Ezek elvi kérdések miatt leginkább. Úgy tartom nem attól lesz valaki rossz, ahogy kinéz, vagy amilyen fajból származik. Egy démon is megjavulhat és vannak pozitív, hasznos tevékenységet végző démonok is. Emiatt nem ítélek el soha egyetlen egy fajt sem csak a kinézete, faja miatt. De azért a hirtelen felbukkanása miatti okokra azért érezhetően kíváncsi vagyok.

Pruinos

Pruinos
Arató
Arató

Szerencsémre a bent lévő ember nem volt ellenséges felém; a legtöbb ember nem így viselkedik, amikor egy idegen egyszerűen becsapódik a bejáratán keresztül.
Nehézkesen felkeltem az ajtótól, megköszörültem a torkomat és megigazítottam a maszkot az arcomon.
- Kérem uram. Északi katonák lépték a határt, már mérföldek óta üldöznek - ha nem segít képesek a végén felkoncolni. Kérem, rejtsen el valahová vagy küldje őket vissza! Ön katona, nem? Nem engedheti meg hogy ellenség átlépjen a határon, nem? - mondtam, kissé könyörgős hangnemben.
Amíg a válaszára vártam, próbáltam levegőhöz jutni. Könnyen előfordulhat, hogy tovább kell majd menekülnöm, és szükségem lesz az összes erőmre. Kissé sajnáltam, hogy nem volt nálam a varázsmaszkom, a Persona - megkönnyített volna egy-két dolgot.
Végigmérten a katonát; nehéz páncélt viselt, fémbe volt öntve az egész robusztus teste, nem volt egy pont rajta, ahol bőrt mutatott volna. Fején hétköznapi sisak - teljesen hétköznapi figura, semmi megjegyezhető vagy kiemelkedő, ha nem számoljuk a hegyhez méltó méretét. Fegyvert nem láttam nála, de nem lehetett túl messze tőle az sem.
Ha ellenségesnek bizonyosodna, előle is egyszerűbb lesz elfutni, mintsem megküzdeni vele. Egy ilyen teljes vért nyomhat jó pár mázsát.


_________________
Ezután már játszom gondolattal, fénnyel,
játszom szép gonosszal, szélként falevéllel.
Játszom gyermek arccal, felnőttet ma éjjel,
játszom bűntelent is, ha éppen hófehér kell.
Játszom sebzett vadkant, ha menthetek más százat,
játszom törvénytelent, ha megfojt az alázat.


~ Leander: A gyermek énbennem

Erhard Strenger

Erhard Strenger
Déli Katona
Déli Katona

Hosszasan néztem a lényt, miközben ő megigazgatta az állarcát. Nyílván valóan nem lehetett egykönnyen rájönni mi is ő, ha elrejtette valóját, de a nagy futásban gondolom eléggé elcsúszott fedezéke, emiatt ismerhettem rá mi is ő valójában. Azonban, mint említettem nem igazán zavartattam magam emiatt. Így csak csöndesen hallgattam végig mit akar mondani és türelmesen vártam, míg be nem fejezte. Mivel arcomra nem láthatott rá, nem kifejezetten tudhatja, mit gondolok igazán, bár szerintem azután se nagyon tudná megállapítani a dolgokat, miután végigmérte volna arcomat. Mindenesetre én nem vagyok az a személy, aki ítélkezni fog felette. De ismerek olyat, aki megteszi majd helyettem. Éppen ezért, végül elfordítom róla tekintetem, majd az eddig asztal fedezékében rejtőzködő csomagomat a vállamra kapva megindultam felé. A csomagra jól láthatóan ott volt a pajzsom és a fegyverem is és tudtam, hogyha szükségem lenne rá, bármikor gyorsan kézbe varázsolhatom majd őket. Nagyjából tőle 3-4 lépés távolságra állok meg csak ismét, hogy aztán nyugodt hangon mondjam el, hogy mi vár rá.
- A közelben, nagyjából 20-30 perci gyalogútra van egy templom. Egy jó barátom az egyik pap. Ha úgy ítéli, hogy Ön ártatlan, szabadon távozhat. Ha nem… átadjuk Önt a hatóságoknak, illetve amennyiben úton megpróbál esetlegesen elszökni kénytelen, leszek erőszakot alkalmazni. Ahogy a barátom, úgy én is úgy gondolom, hogy a démonok nem feltétlen csak rossz természetű egyedekből állnak, így kérem, ne tegyen semmi olyasmit, mi hitünk ellen cselekedne. Szóval igazítsa meg a maszkját, Jó Uram és kövessen. Az Északiaktól meg ne tartson. Ha megközelítik a falut, vagy annak környékét, határsértőként kell őket kezelnünk és ezt ők is nagyon jól tudják.
Ez után türelmesen vártam, hogy felfogja a mondandókat, és ha kész van, jelzek, hogy indulhatunk. Sok választása különösebben úgy sincs.

Pruinos

Pruinos
Arató
Arató

Reménykedve hallgattam végig a páncéloslovagot, de valahol csalódnom kellett. Már az első pár szó után rá kellett ismernem a törvény emberére - egy olyan alakra, aki kényelmesen minden felelősséget átruház másra, és olyan szinten vaskalapos, hogy még megvesztegetni se lehet jóformán. Egy szabad ember nehézkes árnyéka.
Ilyen az én szerencsém.
Színpadiasan vállat vontam, azt mondtam:
- Ez csak természetes, ameddig megvéd az északiaktól.
Tisztában volt a déli emberek démonokra vonatkozó türelmi rendeletével - ameddig nem okozol galibát, megtűrünk, de a nagyvárosokban lehetőleg ne rontsd a levegőt. Még szerencse, hogy én nem volta távolról olyan feltűnő jelenség, mint legtöbb fajtársam.
Megigazítottam a maszkomat, és követtem az egyelőre névtelen férfit, vissza a szabadba. Ameddig nem érzi kényszerét rá, hogy bemutatkozzon, Bádogfejként fogok rá hivatkozni. Mindenképp karakteresebb, mint az igazi neve - ezek az emberi nevek igencsak egykaptafásak.
Hazudnék, ha azt állítanám, hogy nyugodt szívvel rúgtam a port Bádogfej árnyékában - a ragadozó ösztönöm azt súgta végig, hogy futnom kell tovább, ameddig csak lehet, és hogy akármelyik pillanatban megjelenhetnek mögöttem. Meg is esküdtem volna rá, hogy a távolból elhaló patadobogás hangját hozta a szél, de biztosan csak beképzeltem.
Egészen biztosan...


_________________
Ezután már játszom gondolattal, fénnyel,
játszom szép gonosszal, szélként falevéllel.
Játszom gyermek arccal, felnőttet ma éjjel,
játszom bűntelent is, ha éppen hófehér kell.
Játszom sebzett vadkant, ha menthetek más százat,
játszom törvénytelent, ha megfojt az alázat.


~ Leander: A gyermek énbennem

Ajánlott tartalom



Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.