Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Kérdező vendégeknek

Latest topics

» [Küldetés] - Arachnophobia
by Johnny Wood Today at 8:36 pm

» Archibald Stain (Készül)
by Archibald Stain Today at 8:30 pm

» Kereskedősor
by Crispin Shadowbane Today at 7:29 pm

» Cyne's Cauldron
by Crispin Shadowbane Today at 7:16 pm

» Árverések háza
by Crispin Shadowbane Today at 7:11 pm

» Cedrick von Nebelturm
by Jerobeam Today at 1:44 pm

» [Pályázatok] Bianca Brunner
by Jerobeam Today at 1:41 pm

» Küldetés: Vándorút
by Lothar von Nebelturm Today at 12:25 pm

» Valkyrie Weaponry Fegyverkovács Üzlet
by Kristin Dalgaard Yesterday at 9:38 pm

[Küldetés] - Arachnophobia (Jelentkezés)

Kedd Szept. 25, 2018 6:00 pm by Hannes von Rotmantel

[img(983px,553px)]…

Comments: 11

Aktuális azonnalik

Kedd Dec. 13, 2016 10:03 pm by Serene Nightbough

Sziasztok!

Hogy könnyebb legyen nyomon követni, hogy mikor van kiírva új azonnali és hova …


Comments: 46

Magánjáték és PvP Zárás

Vas. Május 15, 2016 8:17 pm by Ciel Eisenschnittel

A topik létrehozásának oka, hogy szépen számon lehessen tartani, hogy kinek mikor van igénye …

Comments: 74


You are not connected. Please login or register

Labirintus 2.

Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Go down  Üzenet [1 / 2 oldal]

1 Labirintus 2. on Pént. Jan. 12, 2018 5:43 pm

Csendes éjszaka volt. Ki-ki a saját ágyában tért nyugovóra, a megszokott helyén. Látszólag minden rendben volt... Látszólag. Amikor viszont magatokhoz tértek a hideg kőpadlón találjátok magatokat, a fejetek fáj, mintha másnaposok lennétek, és fogalmatok sincs, hogyan kerültetek oda.


Gustav és Johnny


A hideg kőpadlón ébredtek fel. Elsőre sötét van, de amint egyikőtök kinyitja a szemét, kék lángú fáklyák gyulladnak meg a négy fal közül hármon. A magasban a mennyezet álmennyezet, ez egyértelműen látszik, hosszú acéltüskék lógnak le róla. A szerkezet, ami mozgatja fájdalmas csikordulással indul el és a tüskék szépen lassan elkezdenek lefelé ereszkedni. Ha jól számoltok nagyjából tizenöt percetek lehet, mire nekinyom benneteket a padlóhoz átszúrva a belső szerveiteket, a véretekkel öntözve meg a padlót...
Nade van itt más is. Annál a falnál, ahol nics fáklya három fülkét láttok, egyenként hét mélyedéssel, a szobában pedig 21 fahordót találtok, amik pont beleillenek. Ha belenéztek a hordóba láthatjátok, hogy hét üres, hét félig van töltve borral hét pedig teljesen tele. Ha megpróbálnátok kiönteni újratölt, és ha átöntitek egyikből a másikba, 10 másodperc múlva mintha mi sem történt volna. Tehát ami eddig félig volt még mindig félig lesz, az üres üres marad a teli pedig teli. Egyébként iható, bár elég pocsék minőség. Sok sikert!


Cedrick és Lance


Ti is hideg kőpadlón ébredtek, borzalmas fejfájással. Mintha egy pince lenne, de se ajtót, se ablakot nem láttok, ellenben az álmánnyezet és a rajta lévő acéltüskék felétek is elkezdenek nyikorogva közeledni, amint felébredtek. Hirtelen fellobbannak a fények, és a szobát zöld színű fáklyák világítják be. Középen egy kút van, benne víz, van hozzá rendesen minden, hogy fel tudjátok húzni a vödröket, amiből a szobában rögtön kettő is van a kút mellett, egyikre egy nagy fehér 9-es van festve, a másikra egy négyes. Ha meg kéne tippelnetek, a vödrök mérete alapján a számok űrtartalmat akarnak jelölni. Szemben a falon van egy füle,
felette egy nagy fehér 6-al. Hajrá!


Sharlotte és Erhard


A szokásos kőpadló fogad benneteket, ébredéskor pedig felvillan a kísérteties sárga fény. Első meglepetés után egy nagy kőasztalt láttok a terem közepén négyzethálózva, egy sorba és egy oszlopba számok írva, mellette pedig öt két négyzetnyi dominó szerű kis kőlapocskát. Ezekre is 1-1 szám van írva.
Amint felálltok, a terembe oldalról elkezd jéghideg víz ömleni, ablak és ajtó pedig sehol... A vízszint pedig csak emelkedik és emelkedik.




Cyne és Theo


A ti ablaktalan és ajtótlan pincehelyiségetekben is egyetlen kőasztal található, benneteket azonban eleve nem a felvillanó fény ébreszt, hanem a teremben lassan emelkedő jéghideg víz szintje. Amikor felkeltek meggyullasnak a karmazsinvörös fáklyák így vehetitek észre a kőasztalt az asztal közepén. Nagyon furcsa ez. Négyzetekre van felosztva, de közben falakkal van felosztva a terület egyáltalán nem szabályos és nem egyforma részekre. Mindegyik ilyen szekcióban van két korong, amik az adott terület fölött lebegnek. Ha megpróbáljátok, nem tudjátok elvinni a saját területük fölül, de le tudjátok őket nyomni az asztal egy-egy négyzetére. Igenám, de a golyók taszítják egymást és ez a rekeszek között is fennáll, nem tudnak még úgy sem szomszédos négyzetben lenni, hogy csak a sarkuk érintkezik.
Ráadásul még egy bonyolítás, hogy a golyók ismét felreppennek a levegőben, ha egy oszlopban és sroban többet akartok lenyomni kettőnél... Nagyon érdekes szerkezet az egész. A falon felfestve a következőt látjátokl:



Az asztalotok pedig így néz ki:




Határidő: Január 26. Megoldást nem fogok elmondani, de ha nem értitek a feladatot, vagy valami szabály nem világos nyugodtan keressetek meg.

Felhasználó profiljának megtekintése

2 Re: Labirintus 2. on Kedd Jan. 16, 2018 7:01 pm

Gustav Engelberg

avatar
Felszentelt Pap
Felszentelt Pap
A tegnapi tivornyázásból ébredve a Pap úgy érezte valami nem stimmel, a fogadó jól megszokott fa padlójának melege helyett, valami hideg érzés támogatja ébredésre arcát, s bár eleget ivott ahhoz, hogy ne emlékezzen sok mindenre a tegnap estéből, annyit mégsem, hogy ennyire rosszul érezze magát. Résnyire kinyitotta szemeit, azonban a sötétségtől nem sok mindent látott, ez csak pillanatok kérdése volt csupán, a falakon égő fáklyák gyulladtak fel, bár szokásos színüket ledobták és most kék színben, Gustav szemeinek kellemetlen érzést kölcsönözve világították meg a kis termet. Fejéhez kapott, majd felült a kőpadlón és még mindig küzdve a szokatlan helyzettel és szemeinek szokatlan világítás okozta problémákkal körbe nézett a teremben. Rajta kívül feküdt még valaki a szoba egy másik részében, középen már jól ismert boros hordók sorakoztak, ahonnan ült, nem tudta megsaccolni mennyi lehetett belőlük. Ablakot nem látott, így nem tudta megsaccolni, milyen időtájban járhatnak, de ahogy feljebb vitte tekintetét, majd összecsinálta magát.
- Uram irgalmazz...hol vagyunk... - tette fel a nagy kérdést, mikor megpillantotta a tű hegyes tüskéket, melyek meg is indultak célba véve az alatta fetrengő két alakot.
- Jó ember, ébredjen. Veszélyben vagyunk!  - kiáltotta Gustav, majd felpattant a szobából, hogy miközben a "cellatársa" ébredezik, valami kiutat keressen. Ahogy saccolja egy jó tíz perc és meg is nézhetik maguknak, mennyire hegyesek azok a tüskék.
- Hol a francba vagyunk? - kérdezte a Paptól felébredve az idegen, aki éppen réműlt arccal próbált kiutat találni a kutyaszorítóból melybe éppen kerültek.
Gustav eközben belenézett a hordókba, hogy talál-e bennük valami használhatót, amint felnyitotta az egyiket, a számára már jól ismert illat csapta meg az orrát, s amint lenézett felismerte a hullámzó, számára nagy örömöket hordozó nedűt.
~ Uram, te még a legrosszabb helyzetben is megsegíted elveszett bárányod. - vetett keresztet mellkasára, majd belemerítette kezeit, megszagolta, megnézte állagát, nem-e valami huncutsággal van-e megtelve. Mielőtt belekóstolt volna felbontott még egyet, az üres volt, a harmadik, amit megnézett, az pedig félig volt töltve.
- Nem tudom, hol lehetünk, de a hordókban bor van. Gustav a nevem, Pap volnék Fiam, minden rendben lesz. - válaszolta iparkodva az Egyházi, majd a vele szemben lévő falra tekintett, melyen nem éktelenkedett fáklya, inkább három fülke kapott helyet benne, mélyedésekkel a talapzaton.
- Nézd meg a fülkét Cimbora, én addig megnézem a hordókat. - kiáltott a fiúnak, ő maga pedig belemerítette tenyereit a borba és megkóstolta azt.
- Szóval, te pap vagy? - hökkent le a fiatal, majd ő is odalépett a hordókhoz, az egyikbe beledugta az ujját és lenyalta a rákerülő nedűt.
- Ez bor. - jelentette ki undorodott fejjel a papra bámulva.
- A sört jobban szeretem. - tette hozzá.
A férfi nem teszi azt, amire Gustav kérte, inkább ő is a bort kóstolta meg és mintha nem egy tüskékkel teli fal akarná laspora nyomni őket, közölte vele, hogy ő a sört jobban kedveli.
- Utolsó perceinkben nem szabad válogatni Fiam. - mosolygott a férfi, próbálván megtartani a hidegvérét, majd még két nagy adagot merített a savanykás italból és felszürcsölte azt.  
- 21 hordó van itt, ha jól számolom, van itt olyan ami tele van, olyan ami teljesen üres és ami félig van töltve. - magyarázta, majd elkezdte felszakítgatni a hordók tetejét, hogy pontosabb eredményt kapjon, kezdte úgy érezni, hogy ez egy teszt, bár lehet csak egyszerűen valaki el akarja őket tenni láb alól és utolsó perceiket meg akarja édesíteni.
- Ránézek a fülkékre... - fordult el a paptól, figyelmen kívül hagyva annak előadását.
- Mit látsz Fiam? Talán kezdenünk kellene valamit a hordókkal? - kérdezte a férfi, mire végzett a tetők leszedegetésével.
- Elárulod a neved, ha már együtt ér utol a halál, tudjam már, kivel veszek oda? - vetette oda a Pap, majd megszámolta, mennyi üres, teli és félig teli van a szobában, remélve, hogy ebben is van valami logika.
- Johnny Wood vagyok. Kultista. - mondta, majd hatásszünetet tartott és úgy folytatta mondanivalóját. - Egyébként pontosan annyi retesz van amennyi hordó. Bár úgy is mindegy, ha itt nyársalódunk fel... - tette hozzá.
- Nos, üdv Johnny Wood Kultista. - üdvözölte a férfi ismételten, bár a kultista szó valahonnan ismerős volt neki...nem jut eszébe honnan hallott már róluk...de nem volt ez most fontos, elkezdte az egyik üres hordót görgetni az egyik fülke felé, hogy bele helyezhesse és megnézzék, történik-e valami, vagy azt, hogy egyáltalán beleillik.-e.
~ Nyilván valami zenésztársulat neve lehet. ~ gondolkozott magában, még mindig a kultista szó értelmét keresve.
- Yes! - rikoltotta el magát Johnny önfeledten, amikor a hordó pontosan bele csusszant az egyik lyukba.
- You'll die here today... Jaj, izé... Elnézést... Elfelejtettem, hogy nem tünde vagy és nem beszélsz angolul. Csak annyit mondtam, hogy ki kellene találnunk pontosan milyen logika alapján kéne elhelyezni a hordókat. - magyarázkodott a férfi, amire Gustav is egyetértően bólintott, majd felnézett a mennyezetre, kalkulálva, körülbelül mennyi idejük lehet még. Amikor, Johnny megszólalt angolul oldalra kapta tekintetét, összehúzta szemöldökét, de nem foglalkozott különösebben azzal, mit tartalmazhat üzenete, úgysem értette, inkább megint felnézett az égre.
- Et Hoc Est insanus, Dominus opem ferat illi. (Ez bolond, Uram segítsd meg.) - vetett keresztet mellkasára, majd Johnnyra tekintett.
- Égi áldást kértem nekünk Fiam. Mostmár minden rendben lesz. - mondta mosolyogva, majd elkezdte a hordókat közelebb görgetni a fülkékhez.
- Segíts Zenész barátom. - vetette oda neki.
- Persze, zenész vagyok! - bólogatott a pap szavai hallatán, majd folytatta az Angol szöveget.
- Please, Armaros help me to leave this priest here. Én is áldást kértem! - tette hozzá, majd elkezdte közelebb gurítani a hordókat.
- Mond csak, hány üres, hány teli, és hány félig töltött hordó van? - kérdezte.
- Hét üres, hét teli és hét félig. Lehet valami logika alapján kell elhelyezni ezeket a hordókat. - magyarázta, miután végeztek a pakolással, majd állára helyezte kezét és úgy kezdett el morfondírozni, képzeletbeli kecskeszakállát simogatva.
- Neked van ötleted? - kérdezte közben.
- És a teli hordó hány literes? - kíváncsiskodott figyelembe sem véve a Pap kérdését.
- Talán 50 liter lehet benne, de csak saccolom. Miért? Eszedbe jutott valami? - kérdezte, saját ötletét félretéve egy pillanatra.
- Talán, ha mindegyiket pont ugyanakkora súllyal próbálnánk lenyomni... Azaz mindegyikbe ugyanannyi bort tennénk... - elmélkedett a Zenész fiú.
- Próbáljuk meg, mert már nincs sok időnk. - bólintott a Pap, majd gyors számolást végzett hangosan, hogy Johnny is jól hallja okfejtését.
- Rendben, pakoljuk akkor, hogy mind a három fülkében összesen 175 liter legyen.
- mondta, majd az elsőbe nézett és elkezdte görgetni őket. Bepakolták a hordókat aszerint, hogy mindegyikben egyenletesen oszoljon el a súly és várták a csodát, bár már eléggé le kellett hajolnia Gustavnak, hogy ne kelljen ellenőriznie a tüske hegyességét, legszívesebben ivott volna még egyet, de akkor lehet nem jött volna ki a súly, kellemetlen lett volna, ha ezen bukik el a küldetésük és az életük.
- Kész, Uram, segíts. - vetett keresztet mellkasára, majd várta a csodát.


Felhasználó profiljának megtekintése

3 Re: Labirintus 2. on Csüt. Jan. 18, 2018 6:25 pm

Johnny Wood

avatar
Kultista Megszállott
Kultista Megszállott
Micsoda éjszaka volt... Ugyan nem ittam semmit, mégis nagyon jól éreztem magam. Egyszerűen jó volt a hangulat abban a kis fogadóban, ahova szinte mindennap betérek. (No, persze mikor verem a port az utakon, nincs túl sok időm rá, hogy benézzek, viszont néha mégis megcsap a gondolat.) A hangulatos este után lefeküdtem a szokásos tuskómra. Már szinte átvette a hátam görbületének vonalát, annyiszor aludtam rajta. Talán tényleg érdemes lenne már valami szállás után nézni. A sötétben a csillagok fénye gyönyörű volt, csak úgy beragyogta a környéket. Éreztem, a szemeim szép lassan nehézzé vállnak, és becsukom őket... Nem telt el sok idő, de már álomba is merültem. A felkelés azonban nem ment ilyen könnyen... Valami hangokat kezdtem hallani tőlem balról, pont onnan, ahol az út húzódik végig. Gondoltam csak egy kereskedő szeli át az erdőt, ahogy azt én is tettem régen.
- Jó ember, ébredjen. Veszélyben vagyunk! - szólalt meg a hang.
Fene. Megint azt hiszi valamelyik szájhős, hogy részeg vagyok... Aztán sírva rohan el, amint meglátja a vörös szemeimet és az éles karmaimat... Mindenestre felkeltem a hang szólítására, ám egy meglehetősen furcsa látvány fogadott: A kék égen egyenletes tempóban úszó felhők helyett ugyanis egy tüskékkel teletűzdelt álmennyezet látványa fogadott.
- Hol a francba vagyunk? - támaszkodtam jobb alkaromra, miközben bal kezemmel kitörtem csipáimat a szemeimből.
A férfi nem válaszolt a kérdésemre, hanom odaballagott a kéken pislákoló fáklyák fényében úszó hordókhoz a terem másik végében és kutakodni kezdett bennük.
- Nem tudom, hol lehetünk, de a hordókban bor van. Gustav a nevem, Pap volnék Fiam, minden rendben lesz. - jelentett ki úgy, mintha misem lenne annál természetesebb, minthogy egy idegennel találod magadat egy halálkamrában. - Nézd meg a fülkét Cimbora, én addig megnézem a hordókat.
A kérését figyelmen kívűl hagyva én is odabandukoltam a hordókhoz és az egyikbe belemártottam az ujjamat.
- Ez bor. - jelentettem ki undorodott fejjel a papra bámulva. - A sört jobban szeretem.
- Utolsó perceinkben nem szabad válogatni Fiam. - mosolygott rám.
Egyszerűen éreztem, hogy árad belőle a pia szag... Milyen pap az ilyen? Inni jár a templomba?
- 21 hordó van itt, ha jól számolom, van itt olyan ami tele van, olyan ami teljesen üres és ami félig van töltve. - magyarázta, miközben szenvedett a hordók tetejeinek felfeszítésével.
- Ránézek a fülkékre... - fordultam el a paptól, úgy téve, mintha nem is hallottam volna a kis előadását. Összesen három fülke volt, mindegyikben pontosan hét retesszel. Hét akkora retesszel, amibe pont belefér egy hordó. Bár a pap nem túlságosan úgy nézett ki, mint aki megakar a szabadulni a bortól...
- Mit látsz Fiam? Talán kezdenünk kellene valamit a hordókkal? - kérdezte a férfi, mire végzett a tetők leszedegetésével. - Elárulod a neved, ha már együtt ér utol a halál, tudjam már, kivel veszek oda?
Elmosolyodtam a férfi szavai hallatán, majd a helyzetünket kihasználva szólaltam meg.
- Johnny Wood vagyok. Kultista. - néztem mélyen a szemébe és vártam a reakcióját. - Egyébként pontosan annyi retesz van amennyi hordó. Bár úgy is mindegy, ha itt nyársalódunk fel...
- Nos, üdv Johnny Wood Kultista. - köszönt miközben elkezdte a hordókat közelebb gurítani a fülkékhez. - Yes! - rikoltottam el magamat, amikor a hordó pontosan belcsusszant az egyik lyukba. Erősebben megnéztem a férfit, és rájöttem, hogy nem tünde, így reménykedtem abban, hogy nem is tud angolul. - You'll die here today... Jaj, izé... Elnézést... Elfelejtettem, hogy nem tünde vagy és nem beszélsz angolul. Csak annyit mondtam, hogy kikéne találnuk pontosan milyen logika alapján kéne elhelyezni a hordókat.
- Et Hoc Est insanus, Dominus opem ferat illi. - vetett keresztet mellkasára, majd rám tekintett. - Égi áldást kértem nekünk Fiam. Mostmár minden rendben lesz. Segíts Zenész barátom. - tette hozzá, miközben folytatta a hordók pakolását.
- Persze, zenész vagyok! - bólogattam a pap szavai hallatán, majdnem elröhögtem magamat. - Please, Armaros help me to leave this priest here. Én is áldást kértem!
Azzal elkezdtem közelebb gurítani a hordókat.
- Hét üres, hét teli és hét félig. Lehet valami logika alapján kell elhelyezni ezeket a hordókat. Neked van ötleted?
- És a teli hordó hány literes?
- Talán 50 liter lehet benne, de csak saccolom. Miért? Eszedbe jutott valami?
- Talán, ha mindegyiket pont ugyanakkora súllyal próbálnánk lenyomni... Azaz mindegyikbe ugyanannyi bort tennénk...
- Próbáljuk meg, mert már nincs sok időnk. Rendben, pakoljuk akkor, hogy mind a három fülkében összesen 175 liter legyen.
Ezen rövid ötletelésünk után bepakoltuk a hordókat a fülkékbe.
- Kész, Uram, segíts. - vetett keresztet a pap, én meg csak csendesen köptem egyet felé.

Felhasználó profiljának megtekintése

4 Re: Labirintus 2. on Vas. Jan. 21, 2018 10:32 pm

Crispin Shadowbane

avatar
Sötét Tünde Bérgyilkos
Sötét Tünde Bérgyilkos
  Az éjszaka csendjéhez semmi sem fogható. Igaz, hogy általában éjszaka kéne tevékenykednem, de a ritmusom már régóta darabjaiban hever, így aztán akkor hunyom le a szememet, amikor fáradt vagyok, napszaktól függetlenül. Amióta meg volt a szemre helyezhető üvegem, amely segített a Nap elleni küzdelemben...és amióta magamhoz öleltem a Természetet, ha nem is lett elviselhető a tűzgolyó látványa és hatása, de legalább nem hatott rám olyan erősen. Így hát éjszaka, alvás. Rémálmok. Édes álmok. Sűrűn váltakozva. Dracon a lábaimnál fekszik az ágyon. A szobát fenyő tűleveleiből készített, enyhén gyantás gyertya illata frissíti fel, elhozva az Északi Pusztaföld hidegen, tisztán metsző érzetét. Holnap...azt, hogy mit hoz majd a holnap, még fogalmam sincs. Talán egy látogatást Armin-éknál. Lory már eléggé előre haladott állapotban volt. A hasa egyre jobban dudorodott. Talán nemsokára megszületik a gyermeke. Vajon fiú lesz, vagy lány? Bár van esély rá, hogy ikrek lesznek  - a selfeknél nem volt túl ritka eset, sőt, inkább az volt a ritka, amikor egyke gyerek született. De Lory nem volt self...legalábbis fizikailag nem, lelkiekben meg hát, ki tudja? Mi úgy tekintettünk rá.

...a felébredés azonban cseppet sem olyan volt, mint amire számítottam. A fejfájás olyan volt, mint ha csúnya másnaposságból ébredtem volna fel, pedig határozottan emlékeztem arra, hogy nem ittam semmit sem lefekvés előtt. A ritka alkalmak egyike, amikor túl fáradt voltam ahhoz, hogy egyáltalán piához nyúljak. Egész nap az alkímia felszerelések fölé hajolva kísérleteztem, hogy kidolgozzak valami hasznosat magamnak, és kevésbé hasznosat az ellenségnek. Talán nem is ébredtem volna még fel, hogy ha nem éreztem volna valami kegyetlenül hideget. A fejfájás mellé hideg víz is párosult, ahogy egy elhagyatott kőszobában feküdtem. Egy kőszobában...hideg vízben...mi a franc? Hogy kerültem ide? Azonnal felpattantam, dideregve húzva össze magamat.

- Brr....milyen ébresztő ez egy self számára? SZÁMUNKRA HALÁLOS VESZÉLY A VÍZ! Kivéve, ha bor készül belőle...vagy sör...vagy bármi más...
  Motyogtam magam elé, ahogy felébredve az agyműködésem még nem teljesen indult be. Azt se tudtam, hogy egyáltalán én mit csinálok itt. Talán csak a mocsár vízszintje emelkedett meg és még mindig a szobámban vagyok. De nem, nem tűnt úgy. Ahogy egy ásítás közepette körbe néztem, hogy megtudjam, hogy még is, hol van az a bizonyos "itt", a karmazsinvörös lámpák fényében megláttam egy ismerős alakot. Nem tudom, hogy is hívják őt, mert mire megkérdezhettem volna a toronyban, addigra valami varázslatos módon eltűnt...Tehát, akkor marad Nyomoronc#1 a továbbiakban is.
- Óh, helló mágus fattyú...fiú...kölyök. Vagy csak túl lapos fiatal csajszika. Nem tudom nálatok embereknél eldönteni, bocsi. Te, hallod, tudom, hogy a Dornburg toronyban nem éppen a legjobb viszonyok között váltunk el, de hagyd abba a varázsolgatást és a vizezést, mert kapsz egy éjgyilokot a gyomrodba.
  Böffintettem elegánsan és udvariasan szavaimat a varázsló felé, miközben a hideg víz elől menekülendő tettem pár lépést az asztal felé, amit most vettem észre, és kényelmesen neki támaszkodok, és enyhén didergő és remegő kezekkel a boros flaskámat keresgélem...amit nem találok meg magamnál! A fenébe! Ne szórakozzanak már! A fiú közben szintúgy az asztalhoz lép, és elkezd valamivel szórakozni, amiket eddig nem is vettem észre. Miközben beszél, én is alaposabban megnézem magamnak azt, amit eddig csak sima kőasztalnak néztem.
- Amúgy Theo, a nevem Theo Wagner, de úgy szólítasz, ahogy akarsz, engem nem érdekel. Ami fontosabb, hogy jussunk ki innen élve.
  Az asztal, ahogy néztem, kilenc oszlopot és kilenc sort tartalmazott, amelyeket amorf falakban falak választottak el egymástól, így kilenc, jól elkülöníthető területet alkotva, amelyek mindegyike felett kettő valami lebegett, amelyekkel Theo kezdett el szórakozni, kíváncsian vizsgálgatva azokat. Vajon ehetőek...? Ez volt az első gondolatom, ahogy a gyomrom éhesen felmordult.
- "Jussunk ki innen élve". Na látod, ezzel van nekem problémám. Hol a bánatos fenébe vagyunk, Theobold?
  Tettem fel az értelmetlen kérdést a mágus felé pislogva. Jó dolog, hogy megtudtam a nevét, így legalább nem kell folyton újabb és újabb neveken töprengenem, hogy ne fúljon unalomba az egész. A fejemet forgatva igyekszem felmérni a terepet és ekkor veszem észre, hogy a vízszint lassan, de biztosan emelkedik. A kérdés csak annyi, hogy honnan jön ez a rengeteg víz? És hogy...mi a francot akarnak ezzel? Elraboltak minket. Ebben nem kételkedtem. Valahogyan elcsakliztak a mocsári lakom kellős közepéről úgy, hogy észre se vettem, aztán bedobtak ide engem egy mágus és az emelkedő vízszint társaságában. De...miért? Ez az, amit még mindig nem tudtam.
- Amúgy ez..ez milyen asztal? Eskü, nem én rontottam el! Ilyen volt, amikor már ide jöttem...hoztak...tudja bánat.
  Úgy éreztem, hogy ezt még közbe kell szúrnom, mielőtt a mágus még valamivel meggyanúsítana engem és rám támadna a mágiájával. A Fakó Napkeletkor...még más voltam, talán esélyem se lett volna ellene. De most, hogy meg van a magam mágiája...hát, ez már egy teljesen más sztori. A válaszra nem is várva kezdek el sétálgatni a szobában, hogy legalább mozogjak valamit és ezzel hőt termeljek. A falak mentén haladva végül elérek egy olyan szekcióhoz, ahol a karmazsin fények egy falra vésett ábrát mutatnak Egy területekre felosztott négyzet alakról, amely területek felett csak egy golyó lebegett...és más is volt a felosztás, de az utalás egyértelmű volt. Fejemet félre döntve vizsgálgatom egy ideig az ábrát.
- Ez...egy rejtvény? Ki ilyen beteg?
- Nagyon annak tűnik, de ahogy látod, ha ezt a korongot e mellé helyezem, felemelkedik -mutogat hevesen a mágus, ahogy oda lépek én is az asztalhoz, figyelve, hogy mit csinál.- És amikor azokkal ott egy sorba kerül, mind felemelkedik.
  A srác a golyókkal szórakozik, próbálva valami értelmet keresni a rendszerben, ami itt fekszik előttünk. Szinte látszódik az erőlködés az arcán, ahogy próbál racionális megoldást és válaszokat találni. Érdeklődve hajolok az asztal fölé, közben lábammal dobolgatva, hogy mozgassam azokat.
- Hát, hogy ki rakott be minket ebbe a vizes aknába, fogalmam sincs. De hogyha egy rejtvényt kell megoldanunk ahhoz, hogy kijussunk, eléggé egy szórakozott ember lehetett.
  Hát, ezzel a megállapítással nem tudtam vitatkozni. Egyesek, ha szórakozni akarnak, elmennek a kocsmába, netán a bárok próbálkozásait hallgatják, vagy az utcai mutatványosok előadásait nézegetik...vagy szexelnek, az a legjobb időtöltés ,azt mindenki tudja. Rögtön utána a pia- ezt is mindenki tudja. De másoknak mindez nem elég, és így inkább elrabolnak minket, hogy valami arénásdit játszanak velünk - de itt vér helyett víz folyik. Vajon mikor jön el a vér ideje? Közben a vízszint kitartóan emelkedik, és ami eddig csak a talpamat hűsítette, az most már a bokáimat mosta. A hideg lé rémisztő sebességgel áramlott be valahol.
- Amúgy meg nem hiszem, hogy elrontottad volna. Inkább mondd el nekem, hogy Te mit látsz ebben a táblában. Két ember, vagy is egy self és egy ember megközelítése, különböző lehet, de lehet, hogy pont ez fog minket a megoldás felé vezetni.
  Ha más nem, legalább azt meg kell vallani, hogy a srác mindvégig megőrizte a hidegvérét és racionálisan, ésszerűen tudott gondolkozni. Egyelőre félre tettem az ellenérzéseimet, és a rossz emlékeket. Később is ráérünk egymás között lerendezni a nézeteltéréseket.
- Hmmm...dolgozzunk együtt. Lehet, hogy ez az egésznek a lényege, nem? Már mint...mi szórakozhatjuk a nézőközönséget, akárhol is annak...de egyben össze is dolgozunk. Talán csak egy elfajzott párterápiáról van szó.
  Theo állsimogatása sajnos ragályossá vállt, hisz én is rákaptam és ezt a mozdulatot ismételgetve hajolok az asztal fölé.
- Oké, először találjuk ki a rendszert. Ezek a kis izék mozgathatóak.
  A rend a lelke mindennek. Mindennek meg vannak a maga szabályai, a maga indítékai és okai. Amennyiben valaki felfedezi a rendszerességet a rendszertelenségben, már előre haladott valamennyit. Óvatosan nyúlok az egyik golyó felé. Ahogy Theo mondta, a golyók felemelkednek, amikor túl közel kerülnek egymáshoz, de saját kezemmel is ki kellett próbálni. Ahogy a két golyó túl közel került egymáshoz, és már nem volt egy kocka sem, ami elválasztotta őket, taszítani kezdték egymást.
- Oké...első számú szabály, hogy szerintem két golyó nem lehet egymáshoz közel, legalább egy kockának el kell választania őket. Te jössz a következő szabállyal. Hé, még a végén jót fogunk mulatni...bár fürdeni nem akarok. Két hete fürödtem, nem kéne túlzásba vinni.
- Hmm, ez egy hasznos infó, köszönöm.
  A srác tovább zsonglőrködik a golyókkal és szabadon mozgatja őket. Azonban amikor kettőnél több kerül egy sorba, vagy oszlopba, mindegyik felemelkedik...már pedig, ha jól értelmezzük, azoknak lent kéne maradniuk, amint megtaláltuk nekik a megfelelő helyet.
- Úgy tűnik, hogy a korongokból nem lehet egy sorban több háromnál.
- Tehát nem lehetnek közel egymáshoz, és egy sorban és oszlopban kettőnél több nem lehet, de mindegyiket el kell helyezni. Minden terület felett kettő ilyen van. Én azt javaslom, hogy kezdjük azzal, ami középen van. Ha van egy fix kiindulási pontunk, onnan már könnyebb kilogikázni a többit.
 Mutatok az öt kockából álló területre, amely úgy néz ki, mint egy stilizált lépcső rajz. Elhelyezem az egyik korongot a bal alsó sarkában. Egy biztos, hogy középre nem kerülhet, mert akkor taszítaná a másik golyót, amit nem lehetne sehol sem elhelyezni. Lehetett volna mondjuk a mellette lévő területen is, de egyelőre meghagytam a golyót ott, ahol van. Az én oldalamról nézve a 4. oszlop 6. sorába pakoltam le a golyót, ami egyelőre lent is maradt.
- Oké, akkor mellette és vele átlóban lévőbe már nem mehet golyó. Marad a jobb oldali függőleges két hely.
Mutatok a kockákra, amikre gondoltam. A következő gömbbel a mágus foglalkozik, és végül elhelyezi azt az ő térfele szerinti negyedik oszlop ötödik sorába. Ezzel, ha minden igaz, ez a szekció le van tudva. Az, hogy jó helyen van-e, egyelőre nem tudhatjuk, de a stabil pontok köré már tudunk építeni.
- Na, kettő meg van, most már csak több, mint egy tucat van hátra.
  Ez most egy eléggé keserű beismerés volt, hogy még bőven van mit dolgoznunk, de még a kis előrehaladás is sikernek számít itt, amikor az agyunk épp készül megfagyni.
- Hmm...várj egy pöppet, nekem kell segítség ehhez.
  Azzal a csizmám szárából elő húzom az egyetlen fegyvert, ami nálam volt: a rugós acélpengét és enyhén sziszegve vágom meg vele az ujjam begyét, hogy valamennyi vér szivárogjon belőle. Nem volt egy kellemes élmény, de vérpöttyökkel meg tudtam jelölni azt a területet, ahova már semmikép nem mehet egy golyó sem, ha jól logikáztunk.
- Így legalább könnyebb nyomon követni. Hajtsunk a feloszlott részekre, vagy...áh, mindegy, hadd gondolkozzak.
  Ciccentem elégedetlenül, ahogy próbálom berozsdásodott agytekervényeimet beizzítani. Az egyre emelkedő vízszint remek inspiráció volt, azt meg kell hagyni.
- Szerintem felesleges, ha csak egy oldalra koncentrálunk személyenként. Jobb, ha kilőjjük egymásra építve a lehetőségeket.
  kezemmel a következő területre mutatok, aminek neki akarok esni. Ez a terület közvetlen a már kivégzett lépcsős izé alatt helyezkedik el. Nagyjából L-alakúnak tűnik, amely nyolc részre van osztva.
- Látod, a felsőbe nem mehet már, az véres...tehát tabu. A bal alsó kettő kockába se mehet a golyó, mert akkor az kilövi a felette lévő hatos területet - húzom az ujjamat a kettő oszlopból és három sorból álló terület felé, amely a tábla szélén volt.- Tehát...ha a 6. oszlop 7. sorába rakom...kettővel az alatt, amit Te leraktál...még akkor is meg kell találni, hogy hova megy a második golyó azon a területen.
- Mi lenne, ha felgyorsítanánk ezt a folyamatot? Tegyünk úgy, mint ha egymás ellen játszanánk, a két különböző térfélen. A szabályok adottak, Te is egyet léphetsz, én is egyet léphetek. A cél pedig az, hogy minden korong tökéletesen lenn maradjon. Mi a véleményed róla?
- Oké, játsszunk egymás ellen. Te fiatalabb vagy, meg minden...úgy hogy tiéd az a sarok, amit még nem kezdtünk meg, én meg a békés nagypapa tempómmal baszkurálom az én térfelemet. Nyerjen a jobbik...öhm....Vígnyer...Vágnyel...valami. Tehát ,akkor most Te jössz, tételezz le valamit, amit le kell tételezned, de gyorsan, mert ha miattad eljut májszintig a víz, én kinyírlak...
  Valahogy nem volt kedvem a májamat kívülről megmosni...de a víz már a térdemet csapdosta, és határozottan kellemetlen élmény volt. Roro riadtan fújt visszavonulót és kezdett zsugorodni, hogy...tudja a fenéért, igazából.
- Hát inkább szúrjanak szívem, mintsem megfulladjak.
  Tény és való, hogy nekem se a kedvenc halálnemeim közé tartozik a fulladás. Túl lassú, bőven lenne időm még szenvedni, mielőtt átlépnék az Örök Vadászmezőkre. Theo lepakolt egy golyót az Ő térfelén, aztán gondolkozni kezdett. Szemében felismerés csillant.
- Óhhhh, ez érdekes. Hagyjuk a játékot! Látod, amit én? Engem érdekelne, hogy még is, mi sülhet ki egy ilyen átlós minta használatából.
- Hmm...látsz valamit, Theo-lógus fiam?
 Baktatok át a varázsló térfelére, miközben felkapok egy kis vizet és megmosom az arcomat, meg belövöm a rövidre vágott hajamat...amit nem éppen egy mesterfodrász végzett el, hanem én. Shame...
- Egy átlóra gondolsz, Egy le, kettő balra? - töprengek el, ahogy meglátom a mintát, amiről beszélt. - Végül is, ha nem jó az elv, a golyók úgy is elmozdulnak egymástól..tehát akkor egy átlóval balra...azt már leraktuk. Még egy átló, azt is leraktuk. Marad a nyolcadik oszlop hetedik sora, ugye? Remélem, hogy működik...egyelőre még túl sok a lehetőség, hogy átláthatatlan legyen.
  Elmozdítom a golyót, és azon kocka felé raktam, amelyet valószínűleg Theo is említett. A golyó egyelőre lent maradt az asztalon. Ha jól értelmeztük, az lesz a neki szánt hely.
- Igen, igen...-bólogat, mint jó prosti orál közben, és csak motyog, ami egy prostinál mondjuk illetlen lenne. Teli szájjal nem beszélünk!
  Amikor Theobold átölel és a kezeivel mutogat, a hideg is kiráz. Oké, haver, az egy dolog, hogy együtt vagyunk a slamasztikában, de a bizalmas érintéseket hagyjuk meg későbbre. Mondjuk leginkább sohára...még mindig a nőkhöz vonzódok. Brr....legalább ha meleg, felmelegíthet, nem? Na jó, ez nem jó gondolatmenet.

- Látod Te is, amit én? Sémák, sémán mindenhol. Annyi féle variáció, még is csak egy!
~ Anyám, ez kezd megőrülni...~
- Egyetlen hely lehet a végső megoldás.
~ Egészségedre válljék cimbi.~
  A fiatal fiú csak pakolgatja a golyókat a saját belátása szerint, sorra nyomkodva le pár ilyen szerkezetet, szerencsére még a helyükön maradnak. A tábla majdnem hogy a felével végeztünk, de nem ártana rákapcsolni, hisz a víz már kezdett átcsapni az asztal felett, a kezeim pedig már lilásak voltak a hidegtől.
- Oké...talán haladunk valamerre. Te palálj patterneket, én az egyedülállókat dolgozom ki. Ha figyelembe vesszük a távolság szabályt, akkor az L-alakú területen már csak egy szabad hely van...
  Ezzel vacogó kezeimmel húzom a fekete golyót az említett terület felé, amely konkrétan a 3. oszlop 9. sorát jelöli, jobb oldalról nézve.
- A legszélén elhelyezkedő hatos terület így már könnyen kilogikázható. 1. oszlop 8. sorába kerülhet már csak az egyik, látod?
...mert ha máshova rakom, akkor már azon a területen több golyót nem tudnék elhelyezni. A hatos területen a két golyónak egymástól lehető legtávolabbinak kell lennie a szabályok figyelembe vételével. Most, hogy egyre biztosabbá válik, hogy akár meg is halhatunk itt, az agyműködésem meglódult, és a szemeim lázasan pattogtak a kockák között, képzeletemben játszva ki a lehetséges kombinációkat.
- És akkor ezen a területen elvileg kerülhetne még az 1. oszlop 6. sorába, és a 2. oszlop 6. sorába is...viszont egyelőre nézzük meg a 2. oszlop 6. során...és akkor a 2. oszlop teljesen kilőve, ott már kettő van. Ahogy a 4. oszlop is kilőve...plusz a teljes 6. sor...meg a  8. oszlop is meg van telítve.
- Akkor én be is fejezném.
 Csak vállat vonok a mágus javaslatára. Nem fogok ellenkezni vele, hogy ha már egyszer meglátta a végső megoldást. Ez nem egy rohadt verseny volt, ahol az nyer, aki több golyót pakol le. Most csak egy verseny létezett: az, amit az emelkedő vízszint ellen vívtunk. Tehetetlenül, csendben vártam, hogy a fiú lepakolja a golyókat, valahogy nem éreztem úgy, hogy meg kéne őt zavarni a gondolkodásban, csak a szemeimmel követtem kezének mozgását és pakolgattam fejben le a golyókat. Minden egyes lerakott golyóra csak bólintottam, hisz nagyjából megegyeztek az én elképzeléseimmel. Mire Theo végzett, a víz már majdnem hogy elöntötte az asztalt, és a derekamat súrolta. Rest in Peace, Roro dear...
- Oké...és most?
 Tűnődtem el félhangosan, ahogy az összes golyó elvileg a helyére került...


EDIT
Elfelejtettem beposztolni a rajzot a megoldásról, utólag pótlom



A hozzászólást Crispin Shadowbane összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Jan. 25, 2018 9:23 pm-kor.

Felhasználó profiljának megtekintése

5 Re: Labirintus 2. on Szer. Jan. 24, 2018 3:48 pm

Erhard Strenger

avatar
Hellenburgi Királyi Szövetség
Hellenburgi Királyi Szövetség
Mi volt az utolsó emlékem az éjszakáról? Nem vagyok benne teljes mértékig biztos, hogy őszinte legyek. Én csupán annyira emlékszem, hogy egy hosszú őrjárattal töltött nap után fáradtan dőltem az ágyba, miután megmosakodtam. Emlékeim nem igen voltak arról, hogy felkeltem volna, arról meg még inkább nem, hogy ittam volna, mely azért is lett volna meglepő, mert igazán kevés alkalommal iszok alkoholos nedűt. Pont emiatt nem értette tehát a jelenlegi helyzetet, mert annak ellenére, hogy nem fogyasztottam semmi elmét, gondolkodást módosító italt, mégis olyan helyzetben vagyok, hogy nem igazán magyarázható meg az ittlétem oka. Az én emlékeim az ágyamban szűntek meg, most pedig már egy elég üreske terem padlózatán fekszek. Hogy őszinte legyek… ez túlmutat azon a ponton, ami könnyen megmagyarázható. Felmértem a terepet, valami magyarázatot keresve a dolgokra, de nem csak hogy kijáratot nem találtam, hanem még inkább össze lettem zavarodva. Egy nőt pillantok meg, aki eszméletlenül feküdt a földön. Nem tudtam eldönteni, hogy alszik, vagy ki van ütve, viszont nem hagyhattam itt csak úgy. Ráadásul, lehetséges, hogy ő tudja hogyan kerültünk ide. Letérdeltem tehát mellé, majd finoman megnoszogattam vállát, hátha attól felkel.
- Kisasszony… Kisasszony kérem ébredjen… - próbálom finoman keltegetni.
Úgy tűnt eleinte nem igazán sikerül, mert a hölgy igazán kényelmesnek ítélte úgy látszik, a talajt, de végül azért csak felkel mormogva. Miután felkelt és látta ki keltette, meg úgy a helyzetét, nyíltan kijelenthetem, hogy kicsit le volt dermedve. Persze érthető. Első szavai a dologra, azonban eképpen hangzottak:
- Jó reggelt!
Elmosolyodtam, és biccentve válaszolok.
- Jó reggelt kívánok Önnek is, Kisasszony. Bár nem vagyok, benne biztos, hogy mennyi is egészen pontosan az idő. – itt egy kicsit elhallgatok, majd folytatom – Kérem, bocsásson meg, hogy máris ezzel faggatom, de esetleg Ön tud valamit arról, hogy kerültem ide? Sajnálatos módon az emlékeim eléggé ködösek, eme információ kapcsán. Mellesleg a nevem Erhard. Örülök a szerencsének, hogy megismerhetem kegyedet.
- Hát erre, nem tudok választ adni, ugyanis nekem sincs semmi ötletem, hogy kerültem ide és hogy egyáltalán…. hol vagyunk és miért.
Sajnos nem tudta ő sem mi a helyzet, de egyelőre úgy lényegtelen ezen a témán pörögni, majd megkérdezem attól, aki idehozott minket. Kezemet nyújtom neki végül, hogy felsegítsem, hisz biztos nem akar egész végig a földön ücsörögni. Mikor azonban talpra állt, úgy tűnt valami csapda aktivizálódott, ugyanis rövidesen víz kezdett el befolyni, szépen lassan eláztatva a talajt. Remek. Úgy tűnk nincs szerencsénk. Hamar körül is nézek újra, hátha először csak átsiklottam az esetleges ajtókon. Bár nem igazán láttam egyéb utat.
- Úgy látom bajban vagyunk… - hangomon nem hallatszódott a bánik jelei, mert valamennyire azért nyugodt voltam és nem örültem volna annak se, ha a nő feleslegesen rémülgetne esetleg egy rossz hangsúly miatt - Valami ötlet, Kedves...? – kérdezek rá a hölgytől, aki még nem árulta el a nevét.
- Semmi…. – leheli, látszólag kétségbeesetten.
Hangom annak ellenére, hogy szelíden, kedvesen csengett, látszólag nem igazán sikerült megnyugtatnom, bár azért érthető a dolog, én is csak megjátszom a nyugodtságom nagy részét. Viszont falfehér arca miatt azért egy kicsit elönt az aggodalom iránta. Reméljük nem lesz rosszul. Végül azonban ő törte meg a rövidke csendet, melyet csak a víz csobogása zavart meg.
- Az micsoda? – mutat a terem közepe felé.
Először már mondani akartam, hogy csupán egy asztal, de valójában, ahogy végigmértem nem tűnt olyan hétköznapi dolognak, mint elsőre, eddig hittem. Úgy tűnt a kijárat keresése annyira lefoglalt, hogy ezt a dolgot nem is vettem észre. Odaléptem hozzá, minden léptemmel fröcskölve kicsit az eddig összegyülemlett vizet. Kezemet végighúztam a véseteken és megvizsgáltam a dominókat, majd szép lassan összeállt a kép… úgy tűnik megtaláltam az okát, hogy miért nem találtam meg a kijáratot.
- Nem vagyok egy tudós-eleme, de szerintem Kisasszony minket most tesztelnek... ez itt... - simítom végig a táblát - Egy rejtvény... ami nagy valószínűséggel közrejátszik azzal a tudattal, hogy emelkedik a vízszint. Személy véleményem szerint úgy vélem, arra akarnak rávezetni minket, hogyha nem fejtjük meg a feladványukat, akkor megfulladunk... - fáradt mosollyal nézek a nőre - Jó kilátások nem de bár?
Nem akartam fölöslegesen izgatni, de talán ő is megnyugodott kicsit, hogy találtunk utalást.
- Csakugyan. Öhm...  ötlet? – kérdezi..
Elmosolyodtam a nő válaszán, majd elkomolyodva visszafordulok az asztal felé.
- Hm...-  vizsgálom meg alaposabban a rejtvényt - Nem tűnik túlságosan bonyolultnak. Bár nem volt szerencsém ilyen példányhoz, de elég könnyen ki logikázható, hogy mi a feladat. Ha nem lennénk, ebben a helyzetben talán szívesen elütném vele az időt, de gondolom Ön is örülne, ha hamar túl lennénk rajta. - mosolygok rá - Szeretné, hogy elmondjam mi is a teendőnk evvel itt?
- Ha lehet inkább a megoldás után. – nem tudom, hogy ő is feszültségoldásként próbált-e viccelődni, vagy halálosan komoly volt, de nem húzhatom tovább az időt fölöslegesen.
- Rendben. - bólintok a válaszára, majd a rejtvény felé fordulok
Először azt tettem, ami minden hasonló típusú feladványnál szokás. Meghúzom képzeletben azokat a vonalakat, ahova nem kerülhet semmi, vagy ahova 1-2-vagy nagy értékű dominó kerülhet. Innen Pedig jön a következő lépés, hogy meg kell ítélni, hova kerül a legnagyobb értékű lapka. Ez viszonylag egyszerű volt, mert a 11-es értékhez 2 db nagy értékű dominó jöhet csak szóba. Egy kis logikával pedig könnyen ki is jött, honnan fog elindulni az egész alap.

Spoiler:


Így, ezzel jószerével kész is az alap, ebből fog kiindulni az összes lehetséges állapot. Már csak azt kell megnézni, vajon lehetséges-e, hogy forgassuk a dominókat, vagy mindegyiket azonos képpel kell leraknunk. Egy rövidke nézelődés után, persze nyílván valóvá válik, hogy lehetséges, hisz a 2-3 dominót csak így egyféleképpen lehet lerakni, így emiatt pedig  sehogy nem teljesíthető a 4-es oszlop értékkövetelménye.

Spoiler:


Vagyis, ezt fordítva kell bepakolni. Innentől meg csak végig kell gondolni, hogy az 1-3 vagy a 2-2 kerül-e le, hogy teljesítsük a 4-es oszlop követelményét, ám mivel a 2-2 lehelyezésével kerülne be egy lyukas hely, ahova kéne rakni, de nem lehet, így egyértelmű, hogy ide nem ez kell.

Spoiler:

Spoiler:


Innentől pedig… igazából már egész gyerekjáték volt lepakolni ezt a maradék kettőt. Az 1-2 csak fölülre kerülhet, így az 1-1-et állítva berakva, már csak arra kellett figyelni, hogy a 2-2 se feledjük ki. Így pedig kész is a rejtvény… elvileg.

Spoiler:


- És elvileg... ezzel kész is... - rakom le felsóhajtva, az utolsó kis dominócskát
Ekkor emelem fel a tekintetem csak a nőre, aki eközben felült az asztalkára. Kicsit meglepődtem, ezt láthatja is, de hamar lenyugtattam magam.
- És most? – néz rám kérdően.
- Most várjuk, hogy bevállt-e.  - vonom meg a vállam mosolyogva - Ez sajnos nem rajtunk múlik.

Felhasználó profiljának megtekintése

6 Re: Labirintus 2. on Csüt. Jan. 25, 2018 7:26 pm

Lance Kalver

avatar
Tünde Zsoldos
Tünde Zsoldos
Borzalmas fejfájással ébredtem, mintha leütöttek volna. Teljesen sötét volt kezdetben, de pár pillanat múlva zöld fáklyák lobbantak fel, én pedig eltakartam a szemem. - Aucs.... - Nyögtem panaszosan, majd körülnéztem, és egy másik férfit láttam meg a padlón. - Ébren vagy? - Szóltam rá, mikor nyikorgást hallottam föntről. - Borzasztó álom..- morogta maga elé. Ekkor felnéztem, lassan közeledő tüskéket láttam. - Halló....? - Mentem oda hozzá egy kicsit kétségbeesve, hogy megböködjem. - Ébren vagyok.. - Mondta hangosabban, amikor megpiszkáltam, és felült. - Hol vagyunk? - Tápászkodott lassan fel a kezét a fejéhez szorítva.
- Passzolom, de természetes fény nincs, mondom mi van, nyálka és hideg. - Néztem körül. - Meg egy kút... - Tettem hozzá, ahogy megláttam a helyiség közepén levő víznyerőt, mellette pedig a vödröket. - És működik?- Kérdezett vissza az idegen a falat tapogatva, és meg se állt a túlsó falig. Én a fejemet masszírozva odamentem a kúthoz, és megnéztem magamnak, mi volt ott. Kilenc és négy felfestve a vödrökre, nade minek? Ennyit tud befogadni? Felemelve a fejemet megláttam egy másikat is, amin egy hatos volt. Visszanéztem a férfire.
- Ötlet, mi a franc ez?
- Ott nincs valami írás? - Fordult hozzám. A kérdésre kipróbáltam a kutat, akadálytalanul ment. - Működik, igen. Írás pedig nincs, csak a vödrökön számok, egyiken egy kilences, másikon pedig egy négyes. - Válaszoltam, mielőtt idegesen felpillantottam a közeledő tüskékre. Aztán elgondolkozva odasétált a kúthoz, felemelve a kisebbik vödröt a földről. - Ha ez a szám méretet jelöl rajtuk, akkor talán azt akarják, hogy megtöltsük velük azt a fülkét.. - Mondta szinte csak magának, és leengedte a kútba a vödröt.
- Végülis... - Mondtam, és vártam, hogy felhúzza a vödröt a vízzel. - A nevem egyébként Lance.
- Cedrick - Mondta, mintha ide se figyelt volna, miközben kiemelte a kútból a teli merített vödröt, kitette a kőperemre, aztán szó nélkül megindult. Láthatóan nem volt beszélgetős hangulatban, amit mondjuk meg is értettem. Fájt a fejünk, a hely nem volt kellemes, igazából életveszélyben voltunk, a csevegéshez pont nem volt adott semmi. Én azért vállat vontam, és felhúztam egy vödörrel a kilencesből, és odavittem. Csak nem fölöslegesen volt az ott...
- Gondolod, hogy ilyen körülmények között flikk-flakkokat várnak tőlünk? - Kérdezte a vödrét lerakva. - Nem elég a jó öreg szemmérték?
- Elég lehetne, nem azt mondom, de így legalább nem kell visszabaktatni állandóan a kúthoz vízért. - Válaszoltam. - Szóval mit is fogunk csinálni? Bele a te vödrödet, aztán szemmérték alapján még félig töltjük?
Újra megtapogatta a homlokát válasz előtt. - Akár. Vagy lehetünk halálpontosak.. - Vigyorodott el - és kiszámíthatjuk pontosan, hogy biztos jó legyen, de akkor ideje lenne bepánikolnunk, mert ahhoz azt hiszem még néhányszor ide-oda kell majd baktatnunk a kúttól - Támaszkodott neki a falnak.
- Hát először akkor legyen szemmérték, nincs kedvem se gondolkozni, se vizes vödrökkel járkálni. - Feleltem. - Töltsd bele a tied, aztán félig töltjük az enyémből, és meglátjuk.
- Az a baj, hogy fogalmam sincs hogyan szedjük ki onnan a vizet maradéktalanul, ha esetleg mégse jó a szemmérték - válaszolt - És akkor már időnk sem lesz változtatni rajta. Öntsd azt ki, csináljuk rendesen! - - Mutatott az én vödrömre, és nekikészült, hogy a helyére beletöltse a nála levő vízmennyiséget.
- Hmmm... jogos. - Borítottam vissza a kútba végül a vizet, majd visszasiettem, hogy áttöltse ide a vödör tartalmát. - És mi is a terv pontosan? - Érdeklődtem.
- Ebből kétszer abba, és másodszor már csak három marad benne... - Kezdett neki a sietős magyarázatnak, Miközben beleöntötte a vizet a kiürített nagyobb vödörbe, aztán a saját vödrével odaszaladt a kúthoz, hogy megtöltse. - Ez akár működhet is... Csak iparkodjunk. - Mondtam, és tartottam a vödrömet, hogy segítsek neki. Ahogy szaladgált, kezdtem rájönni, hogy ő bizony komolyan gondolta, hogy most a pánikolásra van itt az idő. - Öntsd ki újra, és még egyszer ugyanez.. - Fejezte be szinte hadarva, ahogy az előbb leírt műveletét végül befejezte. Töltés kétszer az enyémbe, meg még a kipótlás, utána mehet be a fülkébe az egész. Csendesen figyeltem a társam ügyködését, örültem, hogy legalább ő tudja, mit csinál. Végül, miután az egész hercehurcát befejezte, kifújta magát, és letette maga mellé a vödröt. - Ha ez nem működik, akkor felfordulhatnak, akárkik is szórakoznak velünk - Morogta halkan, a sok rohangálástól egészen kifulladva. Meg is értettem, tudtam, hogy az ide-oda rohangászás nem épp kímélő tevékenység. Amikor végzett, letettem én is a vödröt, és nekidőltem a falnak.
- Egyetértek. - Bólintottam. Nem tetszett a helyzet.

Felhasználó profiljának megtekintése

7 Re: Labirintus 2. on Csüt. Jan. 25, 2018 8:59 pm

Cedrick von Nebelturm

avatar
a Nebelturm család tagja
a Nebelturm család tagja
Fáj a feje. Borzasztó. Pedig nem is csinált semmi olyat, ami miatt fájnia kéne. Ennyire biztos nem.. Vagy..?
Összeráncolja a szemöldökét, nyugodtan a helyén maradva. Mit is csinált tulajdonképpen..? Némán fetrengve tűri a sorsát, csak akkor riadva meg, mikor felnézve a szemei előtt felvillanó zöldes fény más helyszínt takar, mint ahol elaludt. Ó, nem.. Az biztos, hogy ennyire nem ihatta le magát, már csak azért sem, mert nem iszik. Itatni meg csak egyszer próbálták, de nagyon hamar kiderült, hogy nem egy elsőrangú ötlet..
- Aucs.... - nyög fel valaki a közelében, de nem törődik vele, csak fáradtan bólint a felhangzó kérdésre: - Ébren vagy?
Ébren..
A nyikorgás az idegen férfiéval együtt az ő figyelmét is felfele irányítja az ereszkedő tüskékre. Még mindig mozdulatlanul hever a hideg kövön, egykedvűen bámulva a feje felett ereszkedő plafonra.
- Borzasztó álom.. - morogja maga elé, visszacsukva a szemét.
Ilyen álomra nincs szüksége..
- Halló....?
- Ébren vagyok.. - feleli hangosabban, mikor váratlanul megböködik. Jelzésértékűleg fel is ül, és tessék-lássék módra körülnéz a szobában. De ha ez álom, és lehet akármilyen borzasztó és komikus álom is, egyelőre ezt kell valóságnak tekintenie. Tehát.. ha átmenetileg ez a valósága, még akkor is, ha.. Ami azt jelenti, hogy.. És...
Hogyan várják el tőle, hogy gondolkozzon, egy baltával a fejében..?
- Hol vagyunk? - emelkedik fel lassan a földről, a homlokára szorítva a kezét.
- Passzolom, de természetes fény nincs, mondom mi van, nyálka és hideg. - feleli az idegen szintén körbenézve.
- Mi ez, valami játék..? - motyogja maga elé elégedetlenül, körbejárva a fal mellett, ahogy a másik férfi a szoba közepe felé veszi az irányt.
- Meg egy kút... - érkezik a kiegészítés.
Kút..
Remek.. Mire kellhet egy kút? És ki az-az idióta, aki egy pince közepében kutat épít..? - morog magában a válaszra.
„Meg egy kút..”
Remek..
- És működik? - kérdez vissza, megtapogatva a falat, hátha csak valami díszlet, aztán tovább megy, megállva a hatos felfestésű fülke mellett.
- Ötlet, mi a franc ez?
- Ott nincs valami írás? - fordul hátra a a kút környékén álló idegen felé. A zöldes fényben nem lát tisztán. A teljesen sötét jobb lenne.. Miért nem lehet sötét, ha egyszer ez az ő álma?
A kérdésre az idegen kipróbálja a szerkezetet. Úgy tűnik az remekül üzemel is. A kérdés már csak az: mi a jó élete keres itt? És ők mit keresnek itt?
- Működik, igen. Írás pedig nincs, csak a vödrökön számok, egyiken egy kilences, másikon pedig egy négyes. - feleli végül a férfi, idegesen felpillantva a közeledő tüskékre.
A válaszra visszafordul a fal felé, két ujjával megdörzsölve az orrnyergét.
Legalább inni tudunk mielőtt agyonnyomnának..
Jegyzi meg magában fáradtan, aztán erőt vesz magán, és odasétál az istenverte kúthoz, hogy ő is megnézze. Felemeli a földről kisebbik vödröt, egy darabig csak unottan bámulva azt a kezében. Kilenc, hat, négy.. Ha ez valóban álom, agyonfogja verni magát, amiért ilyeneket képes produkálni még alvó-módban is..
- Ha ez a szám méretet jelöl rajtuk, akkor talán azt akarják, hogy megtöltsük velük azt a fülkét - mondja halkan, nekiállva leengedni a kútba a vödröt. Más lehetőséget nem lát. Megvárhatják ugyan, amíg agyonnyomja őket a plafon, "egy életem, egy halálom" alapon, aztán vagy lesz fény az alagút végén reggel, vagy sem, de valamiért nincs kedve kipróbálni. Különben is, ha ez az agya belülről, akkor szeretné tudni mi van benne..
- Végül is... A nevem egyébként Lance.
- Cedrick - feleli, oda sem figyelve a másik nevére, ahogy visszahúzza a teli merített vödröt, kiemelve azt a kút szélére, majd megindul vele a fülke felé. Egyszer négy, meg még egyszer szemre félig töltve, az hat. Nem is érti minek az a kilences.. Futólag még látja, ahogy a férfi vállat von, és leengedi a kilencest is.
Kényelmes tempóban sétál a négyes vödörrel a kezében. Nem igazán izgatja magát a nyikorgó halál-csapdában, túlságosan fáj hozzá a feje. Félszemmel pillant csak le a nagyobb vödörre amit az idegen odavisz.
- Gondolod, hogy ilyen körülmények között flikk-flakkokat várnak tőlünk? - kérdezi, egy pillanatra lerakva a saját vödrét a fal mellett. - Nem elég a jó öreg szemmérték?
- Elég lehetne, nem azt mondom, de így legalább nem kell visszabaktatni állandóan a kúthoz vízért. - válaszolja a férfi - Szóval mit is fogunk csinálni? Bele a te vödrödet, aztán szemmérték alapján még félig töltjük?
Újra megtapogatja a homlokát. Ha ez a hasogatás nem lenne még élvezné is a dolgot..
- Akár - feleli, még mindig a fejét fogdosva. - Vagy lehetünk halál pontosak.. - vigyorodik el a saját szóhasználatán egy pillanatra - ..és kiszámíthatjuk pontosan, hogy biztos jó legyen, de akkor ideje lenne bepánikolnunk, mert ahhoz, azt hiszem, még néhányszor ide-oda kell majd baktatnunk a kúttól - támaszkodik a falnak kinyújtott karral. Esze ágában sincs komolyan venni a dolgot. Ezt az egész, „mindjárt agyonnyomnak a tüskék, és mind meghalunk” maszlagot.. Hülye lenne..
- Hát először akkor legyen szemmérték, nincs kedvem se gondolkozni, se vizes vödrökkel járkálni. - feleli a férfi. - Töltsd bele a tied, aztán félig töltjük az enyémből, és meglátjuk.
Ezzel akár el is intézhetnék a kérdést. De ilyenkor mindig erőt vesz rajta a nyugtalanság. Mi van, ha nem jó..? Vagy nem elég jó..?
- Az a baj, hogy fogalmam sincs hogyan szedjük ki onnan a vizet maradéktalanul, ha esetleg mégse jó a szemmérték - kezdi a visszakozást, mikor az előbb még ő ajánlotta fel a szemmértéket. Mégis..
- És akkor már időnk sem lesz változtatni rajta. - tesz még hozzá egy ész-érvet is, hogy meggyőzőbb legyen.
Néha tényleg meg tudná fojtani magát..
- Öntsd azt ki, csináljuk rendesen - mutat végül a kilences vödörre, felemelve közben a magáét, hogy beleönthesse majd a kiöntött víz helyébe, ha az idegen beleegyezik.
- Hmmm... jogos. - borítja vissza a kútba a vizet a férfi, majd visszasiet a falhoz.
- És mi is a terv pontosan?
Az eddig eltelt időben elég ideje volt végiggondolni, hogy hogyan is lehet hatot csinálni a két vödörből. Csak lusta volt, mert a szemmérték egyszerűbbnek tűnt, és ez a fejfájás.. Azért jó, ha fáj a vámpír feje, mert arra rá lehet fogni mindent. Még élet-halál helyzetben is.
- Ebből kétszer abba, és másodszor már csak három marad benne.. - kezdi magyarázni sietősen, miközben beleönti a vizet a visszahozott kilencesbe, aztán futólépésben megindul a kúthoz a saját kiürült vödrével. Mint mondta, ideje pánikolni, de legalábbis erősen meggyorsítani a folyamatokat. Ha más nem hát a móka kedvéért.
- Öntsd ki újra, és még egyszer ugyanez.. - fejezi be futólag, ahogy a másodszori merítéssel visszatér a férfihoz, csurig töltve a nagyobb vödröt, a maradékot pedig az övéből a fülkébe töltve.
- Ez akár működhet is...  Csak iparkodjunk. - tartotta a vödrét segítségképpen az idegen.
Nincs ideje megbotránkozni a kijelentésen. Akár..? Akár működhet is..? Hogyne működne. Hibátlan terv. Feltéve persze, ha erre megy ki a játék, és nem valami egészen másra. Bár a kútba még mindig lemászhatnak, ha nagyon szorulna a hurok, ott talán kibújhatnának a tüskék elől, de ha a plafon nem emelkedik majd vissza, akkor élve lesznek eltemetve. És annál már a felnyársalás is jobb. Az legalább -bár borzalmas,- gyorsan le van tudva. Ki az-az idióta, aki süllyedő, halál-tüskés plafonokat tart a pincéjében..?
Némán rohan vissza a kúthoz, harmadszorra is megtöltve a négyest, remélhetőleg közben a férfi újra kiönti a nagyobbat, akár a földre is, hogy aztán visszaérve már az üresbe önthesse a vizet. Aztán ugyanezt megcsinálja még egyszer, miközben a társa csendben figyeli. Közben még véletlenül sem pillant a fejük felett vészesen közeledő tüskékre.
A második háromnegyedig töltött négyes vödröt már lihegve önti a fülkébe, néhány lépést hátrálva a faltól. Lerakja a lába mellé az üres edényt, lihegve figyelve a semmit.
- Ha ez nem működik, akkor felfordulhatnak, akárkik is szórakoznak velünk - morogja maga elé halkan, az ingafutástól még mindig zilálva bámulva a falat.
- Egyetértek. - bólint rá az idegen szintén lerakva a saját vödrét, és a falnak dőlve.
Csak ez a fejfájás ne volna, és istenre esküszik, még élvezné is..

Felhasználó profiljának megtekintése

8 Re: Labirintus 2. on Pént. Jan. 26, 2018 12:18 pm

Theo Wagner

avatar
Hellenburgi Királyi Szövetség
Hellenburgi Királyi Szövetség
Ahogy a jéghideg víz elkezdi az arcomat mardosni, úgy erős fejfájással ébredek fel valami pinceszerű helyen. Mégis hol lehetek? Vagy mégis hogy és honnan kerülhettem ide? Cikáznak a kérdések a fejemben, miközben lassan, bár kicsit szédülve megpróbálkozok a felállással a vízből. Alig emlékszem valamire, ami tegnap és tegnapelött történt. Ekkor látom, hogy valaki még van itt, és eléggé panaszos a vendéglátás matt.
- Brrr...milyen ébresztő ez egy self számára? SZÁMUNKRA HALÁLOS VESZÉLY A VÍZ! Kivéve, ha bor készül belőle...vagy sör...vagy bármi más....Óh, helló mágus fattyú...fiú....kölyök. Vagy csak egy túl lapos fiatal csajszika. Nem tudom nálatok embereknél eldönteni, bocsi. Te, hallod, tudom, hogy a Dornburg toronyban nem éppen a legjobb viszonyok között váltunk el, de hagyd abba a varázsolgatást és a vizezést, mert kapsz egy éjgyilokot a gyomrodba...
Na, tessék. Felébredek, majd egyből egy szeleburdi self társasága fogad, aki annó még meg is akart ölni. Nincsen velük bajom, senkivel sem szokott, ezért csak megleszünk valahogy. A kisebb bemutatkozása, és érvelése után, ha mondhatom annak, vagy netalántán felfoghatom annak, sikeresen felállok, majd közelebb lépkedek a táblához, és szemügyre veszem azt. Államat fogva válaszolok a társaságomnak, miközben a táblát mérem fel, és elkezdem pakolgatni, mozgatgatni azokat a fekete valamiket rajta. - Amúgy Theo, a nevem Theo Wagner, de úgy szólítasz, ahogy akarsz, engem nem érdekel. Ami fontosabb jussunk ki innen élve. –
- "Jussunk ki innen élve" Na, látod, ezzel van nekem problémám. Hol a bánatos fenébe vagyunk Theobold? – Ismétli meg a mondandómat és kérdezget a szabadulótűsam, de nekem fogalmam sincs, hogy hol lehetünk.
- Amúgy ez ...ez milyen asztal? Eskü, nem én rontottam el! Ilyen volt, amikor már ide jöttem...hoztak...tudja bánat. – Folyik a panaszkodás, miközben a táblára mutat a self, de ahogy kapkodta a szavakat, mintha kissé zavarodott lenne még ő is.
- Ez...egy rejtvény? Ki ilyen beteg? – Ahogy közelebbről rápillant, kérdezősködik tovább az éjgyilokos barátunk.
- Nagyon annak Tűnik, de ahogy látod, ha ezt a korongot e mellé helyezem, felemelkedik. És amikor azokkal ott egy sorba kerül, mind felemelkedik. - Fogom az államat, miközben pakolgatom a korongokat tovább, ám de semmi logikai sorrendet nem használok, csak éppen hogy hozzájuk nyúlok, és tologatom, rakosgatom őket. Próbálom kiismerni, és szabályokat felfedezni benne, de még csak néhány foszlányt ismertem fel. - Hát hogy ki rakott be minket, ebbe a vizesaknába, fogalmam sincs. De hogyha egy rejtvényt kell megoldanunk ahhoz, hogy kijussunk, eléggé egy szórakozott ember lehetett. – Mondom, az újdonsült barátomnak miközben érzem, ahogy már a bokámat, és a sípcsontomat mardossa a jéghideg víz. Nemigen szeretnék megfázni mostanság, elég sok embert elvisz a tüdőbaj, ezért jó lenne gyorsan befejezni. - Amúgy meg nemhiszem, hogy elrontottad volna. - Majd nézek rá egy pillanatra, és utána mutatok a táblára. - Inkább mond el nekem, hogy te mit látsz ebben a táblában. Két ember, vagyis egy Self, és egy ember megközelítése, különböző lehet, de lehet, hogy pont ez fog minket a megoldás fele vezetni. – Vetem fel neki a csapatmunka és az összedolgozás ötletét, mert mégis két ember mindenképp többet tud, mint egy.
- Hmm...dolgozzunk együtt. Lehet, hogy ez az egésznek a lényege, nem? Már mint...szórakoztatjuk a nézőközönséget, akárhol is vannak...de egyben össze is dolgozunk. Talán csak egy elfajzott párterápiáról van szó. – Az... egy nagyon elfajzott párterápia…
- Oké, először találjuk ki a rendszert. Ezek a kis izék mozgathatóak.
- Oké...első számú szabály, hogy szerintem két golyó nem lehet egymáshoz közel, legalább egy kockának el kell választania őket...Te jössz a következő szabállyal. Hé, még a végén jót fogunk mulatni....bár fürdeni nem akarok. Két hete fürödtem, nem kéne túlzásba vinni.
- Hm ez egy hasznos infó köszönöm. - Motyogok magamban, ahogy fejemben az alakzatok képei kezdenek megjelenni. Ekkor az egyik kerek valamit elmozdítom, és a másik sorba rakom. Ekkor az egy sorban lévő három korong felemelkedik, és nem marad a helyén.
- Úgy Tűnik, hogy a korongokból, nem lehet egy sorban több kettőnél. - Majd rakosgatom tovább őket, miközben a víz, már a térdemet kezdi mardosni.
- Tehát nem lehetnek közel egymáshoz, és egy sorban és oszlopban kettőnél több nem lehet, de mindegyiket el kell helyezni. Minden terület felett kettő ilyen van. Én azt javasolnám, hogy kezdjük azzal, ami középen van. Ha van egy fix kiindulási pontunk, onnan már könnyebb kilogikázni a többit. -
Mutat az öt kockából álló területre, és elhelyezi az egyik korongot a bal alsó sarokba.
- Oké, akkor mellette és a vele átlóban lévőbe nem mehet már golyó. Marad a jobb oldali függőleges két hely. – Érdekes, ezt lehet jegyzetelnem kéne, mivel mégis ki tudta, hogy a selfeknek ekkora érzéke van a logikai megoldványokhoz. Most vagy ő tűnik ki közülük, vagy éppen a víz fenyegető hatása lenne az, mely beindítja az agytekervényeit? Netalántán valamilyen túlélő ösztönt kapcsol be számukra, az alkoholtol teljesen mentes hideg víz? Vagy lehet ha éppen nem gátolja az agytekervényeiket a több hektoliter tiszta szesz, akkor így megnő az agykapacitásuk? Érdekes, nagyon érdekes…
Hogyha jól emlékszem a nevére, talán valami Crispin vagy már nemtudom tisztán feleleveníteni a nevét, elhelyezte a korongot, úgy ekkor én is, az én térfelemről elhelyeztem a középső öt részből álló részbe az térfelemre esőt. Ha felőlem néztük, akkor az a negyedik oszlop ötödik rublikájába kerülhetett. – Na, kettő megvan, most már csak több mint egy tucat van hátra- Sóhajtok, majd nézelődőm, hogy mégis hova kéne a következőt raknom.
- Hmmm...várj egy pöppet, nekem kell segítség ehhez...
Ekkor a drágalátos szabadulótársam előkapja a rugós pengét, melyel megvágja az ujját, majd kis vérfoltokkal jelöli a kockák körüli részeket.
- Így legalább könnyebb nyomon követni. Hajtsunk a felosztott részekre, vagy ... áh, mindegy. Hadd gondolkozzak..
- Szerintem felesleges, ha csak egy oldalra koncentrálunk személyenként. Jobb, ha kilőjjük egymásra építve a lehetőségeket.

Kezével az ötös alatti L területre mutat, majd mondandójába kezd az etnikai segítség.
- Látod, a felsőbe nem mehet már, az véres...tehát tabu. A bal alsó kettő kockába se mehet a golyó, mert akkor az kilövi a felette lévő hatos területet. Tehát, ha a 6. oszlop 7. sorába rakom....kettővel az alatt, amit Te leraktál...még akor is meg kell találni, hogy hova megy a második golyó azon a területen.
Ez így eléggé túlbonyolítottnak kezd hangzani. Ekkor eszembe jut egy ötlet. Mi lenne ha, mintha egymás ellen játszanánk, és a már megtalált szabályokkal, helyeznénk el a korongokat. Így meggyorsulna a dolog, és a sikerülne kilőni a helyeket. Egyet, én egyet ő tenne le, így lőve ki a helyeket. - Mi lenne, ha felgyorsítanánk ezt a folyamatot? Tegyünk úgy, mintha egymás ellen játszanánk, a két különböző térfélen. A szabályok adottak, te is egyet léphetsz, és én is egyet léphetek. A cél, pedig az, hogy minden korong tökéletesen lenn maradjon. Mi a véleményed róla? - Majd várom a válaszát. A hideg víz már az ágyékomat kezdte csapdosni, ami igazán, de igazán nagyon nem volt kellemes...
- Oké, játsszunk egymás ellen. Te fiatalabb vagy, meg minden...úgy hogy tiéd az a sarok, amit még nem kezdtünk meg, én meg a békés nagypapa tempómmal baszkurálom az én térfelemet. Nyerjen a jobbik...öhm...Vígnyer...Vágnyel...valami. Tehát, akkor most Te jössz, tételezz le valamit, amit le kell tételezned, de gyorsan, mert ha miattad eljut májszintig a víz, én kinyírlak...
- Hát inkább szúrjanak szíven, mintsem megfulladjak. - Mondom a társamnak, mert szívem vágya inkább legyen egy penge, mintsem egy nagy rakat poshadt víz.
Lerakom a korongomat, a második oszlop, negyedik rublikájába. Ekkor szemem elött csillan fel, egy érdekes ismétlődés. A kockák helyzetét illetően.
-  Óhhhhh, ez érdekes. Hagyjuk a játékot! Látod amit én? Engem érdekelne, hogy mégis mi sülhet ki, egy ilyen átlós minta használatából. – Szólalok fel, ahogy egy érdekes ismétlődést veszek észre, mely a jövőben, még kapóra is jöhet.
- Hmm...látsz valamit, Theo-lógus fiam?
Lépeget keresztül a lassan derékig érő vízben, miközben megmossa az arcát, babrál a hajával, aminek a végére át is ér hozzám.
- Egy átlóra gondolsz? Egy le, kettő balra? Végül is, ha nem jó az elv, a golyók úgy is elmozdulnak egymástól...tehát akkor egy átlóval balra...azt már leraktuk. Még egy átló, azt is leraktuk. Marad a nyolcadik oszlop hetedik sora, ugye? Remélem, hogy működik...egyelőre még túl sok a lehetőség, hogy átláthatatlan legyen...
Majd lerakja a javasolt korongot oda, ahova javasoltam neki. Ezek a selfek nem is olyan buták.
- Igen igen - Bólogatok, miközben motyogok magam elött, majd átkarolom a magam mellett lévő etnikai elfet, vagyis E-Elfet, és a tábla fölött átsuhintva a kezemmel, mutatom neki. - Látod te is amit én? Sémák, sémák mindenhol. Annyi féle variáció, és mégis csak egy! Egyetlen egy, lehet a végső megoldás. - Majd egy vigyorral az arcomon, elkezdem pakolni a korongokat a táblán. Ki is sikerül raknom az eddigi séma alatt, egy ugyanolyan sort, így kilőve négy sort, ahol meg is van a maximális két darab korong. Majd épp nyúlnék egy másikért, mikor a víz elkezd becsurdogálni a kőtábla elzárt kis zugaiba.
- Oké...talán haladunk valamerre. Te találj patterneket, én az egyedülállókat dolgozom ki. Ha figyelembe vessszük a távolság szabályt, akkor az L-alakú területen már csak egy szabad hely van...
Rakja le a következő korongot arra a pozícióra, ahol már csak egy hely maraadt.
- A legszélén elhelyezkedő hatos terület így már könnyen kilogikázható. 1. oszop 8. sorába kerülhet már csak az egyik, látod?- mutat a táblára, miközben el is helyezi a korongot.
- És akkor ezen a területen elvileg kerülhetne még az 1. oszlop 6. sorába és a 2. oszlop 6. sorába is...viszont egyelőre nézzük meg a 2. oszlop 6. sorát....és akkor a 2. oszlop teljesen kilőve, ot már kettő van. Ahogy a 4. oszlop is kilőve...plusz a teljes 6. sor....meg a 8. oszlop is meg van telítve...
Ahogy a self mellettem, az alkohol hiánya miatt már nem gátolt agytekervényeit forgatta, az már nem is emberi volt. Persze ő egy self volt, de azért még a selfektől is kissé kiemelkedett. Úgy tűnik, ilyenek, ha nem jutnak alkoholhoz, és a vízbefullás képe lebeg a szemük elött. Ennyire félne a víztől? Na de haladnom kell, a víz már elkezdte a derekamat súrolni. - Akkor én be is fejezném. - Szólok a selfnek, mire a táblán lévő maradék helyek sémáit kutattam. Nem volt egyszerű, de valahogyan sikerült. A maradék helyekre is beillett a séma, és így már sikeresen kész is lett a kőtábla.

Felhasználó profiljának megtekintése

9 Re: Labirintus 2. on Pént. Jan. 26, 2018 11:09 pm

Sharlotte Vogelstein

avatar
Hellenburgi Királyi Szövetség
Hellenburgi Királyi Szövetség
Kellően szép álomban volt részem, még az sem zavart, hogy enyhén fáztam, pedig most sikerült ágyban elaludnom. Azonban valami megzavart, általában, ha egy alvásról van szó, akkor ilyen helyzetben az, az ébresztés lesz, most is így történt. Éreztem, hogy valaki próbál keltegetni, pedig legszívesebben szundítottam volna még.
- Kisasszony... Kisasszony kérem ébredjen... - szólongatott a hang.
Nagy nehezen fölültem, kitöröltem az álmot a szememből és akkor vettem csak észre, hogy ki ébresztett föl. Egy nagy termetű férfi volt előttem. Másodpercnyi megdermedés után, csak ennyit tudtam mondani:
- Jó reggelt!
- Jó reggelt kívánok Önnek is, Kisasszony, bár nem vagyok biztos benne, hogy mennyi az idő. Kérem bocsásson meg, hogy máris ezzel faggatom, de esetleg Ön tud valamit arról, hogy kerültem ide? Sajnálatos módon a saját emlékeim eléggé ködösek ezen információ kapcsán. Mellesleg a nevem Erhard. Örülök a szerencsének, hogy megismerhetem kegyedet. - kaptam a válasz. Az előbbi meghökkenésem után kellemes csalódás ért az illetővel kapcsolatban, akarom mondani, Erharddal kapcsolatban. Nem úgy nézett ki mint aki hazudott volna. Körül tekintettem a helyen és az annak közepén lévő asztalon kívül mást nem lehetett találni benne.
- Hát erre, nem tudok választ adni, ugyanis nekem sincs semmi ötletem, hogyan kerültem ide és hogy úgy egyáltalán... hol vagyunk és miért. - feleltem, de semmi hasznossal nem tudtam szolgálni. A kezét felém nyújtotta, én pedig készségesen elfogadtam felsegítési ajánlatát. Mikor fölálltam, a falból víz kezdett el beömleni a szobába.
- Úgy látom bajban vagyunk... - jegyezte meg egyszerűen a férfi. ~ Komolyan?! Komolya?! Na ne?! - akadtam ki gondolati síkon.
- Valami ötlet, Kedves...? - jött a kérdés.
- Semmi! - Mondtam falfehér arccal, majd csapott belém a felismerés, hogy még be se mutatkoztam a túljátszós úriembernek. Mivel a víztömeg jobban aggasztott mint az, hogy a nevemet nem közöltem, ezért inkább az kötötte le jobban gondolataimat.
A terem közepén lévő nagy asztalra mutatok, amin valami vésett... dolog, illetve néhány számomra kavicsnak tűnő tárgy helyezkedett el.  - Az micsoda? - kérdeztem, holott feltehetőleg sorstársam se tudta.  ~ Nagyon remélem, hogy valami hasznos.
Társam látszólag felfigyelt a dologra és oda is ment tüzetesebben megvizsgálni.
- Nem vagyok egy tudós-eleme, de szerintem Kisasszony minket most tesztelnek... ez itt... Egy rejtvény... ami nagy valószínűséggel közrejátszik azzal a tudattal, hogy emelkedik a vízszint. Személy véleményem szerint úgy vélem, arra akarnak rávezetni minket, hogyha nem fejtjük meg a feladványukat, akkor megfulladunk... Jó kilátások nem de bár?
- Csakugyan. - néztem a táblára, mint valami ősi elolvashatatlan írásra.  - Öhm...  ötlet? - kérdeztem, abban a reményben, hogy ő majd megoldja.
- Hm... Nem tűnik túlságosan bonyolultnak. Bár nem volt szerencsém ilyen példányhoz, de elég könnyen ki logikázható, hogy mi a feladat. Ha nem lennénk, ebben a helyzetben talán szívesen elütném vele az időt, de gondolom Ön is örülne, ha hamar túl lennénk rajta. Szeretné, hogy elmondjam mi is a teendőnk evvel itt? - ajánlotta föl egy kedves mosollyal.
- Ha lehet inkább a megoldás után. - válaszomat, a vízszint emelkedés ihlette, ugyanis nem éppen akartam vízihullaként végezni. Kicsit bűntudatom volt amiért lényegében ráhagytam az egészet, ezért legalább figyelni akartam, hogy mit csinál.
- Rendben. - kaptam visszajelzésként beleegyezését.
Meg is kezdődött a rejtvény megoldása én pedig próbáltam kiigazodni azon, amit láttam. A vízszint emelkedése viszont nem tetszett, túl hideg volt nekem, úgyhogy fölültem az asztal azon részére, amely használaton kívül esett, így nagy részt megúsztam szárazon.
- És elvileg... ezzel kész is... - rakta le az utolsó kis kőtáblácskát, de a kirakás végeztével a víz már majdnem elérte az asztalt.
- És most? - néztem kérdőn Erhardra.
- Most várjuk, hogy bevállt-e. Ez sajnos nem rajtunk múlik.

Felhasználó profiljának megtekintése

10 Re: Labirintus 2. on Szomb. Jan. 27, 2018 12:23 pm

Gustav és Johnny

Amikor a helyükre teszitek a hordókat először az tűnik fel, hogy az egyre közeledő mennyezet és vele együtt a tüskék csikorogva megállnak. Ha jobban megnézitek, a fülkék kicsit lesüllyedtek, mintha egy gombot nyomtatok volna be, igen bonyolult mechanikai szerkezet lehetett az egész...
Johnny fejében pedig felhangzik a jól ismert kuncogás.
~ Hát Johnny, rendesen benne vagytok a slamasztikában. Igen kreatívak ezek a feladatok, a többieké is mókás volt, figyelni fogom ezt a kis eseményt, igazán szórakoztató! Ja igen, a papnak lehetőleg ne mutogas a csápjaid...
Mire Armaros végigmondja a kis mondókáját, egy fényes világoskék portál jelenik meg a szoba közepén, és tekintve hogy más menekülési utatok nem nagyon van, talán ez is jobb mint éhenhalni egy tüskés cellában, főleg hogy sejthetitek, ha hozzányúltok a borhoz talán újra megindul lefelé az álmennyezet.
A portál túloldalán egy hasonló cella van, mint amilyen ez, bár nagyobb, és nincs is tüskés álmennyezete, ellenben viszonylag fülledt és párás a klíma. Középen kőasztal van a következő formációval:


Szemben a falon pedig fehér festékkel felrajzolva egy másik ábra:


Fél perccel az után hogy beléptetek, furcsa szagra lesztek figyelmesek, de mivel egyikőtök sem alkimista nem tudjátok megmondani mi az. Ha lenéztek a bokátok körül sárgászöld gázt láttok egyre sűrűbben terjengeni. Szerintem ti is sejtitek, hogy nem lenne jó, ha elérné a fejetek magasságát.

The és Cyne

Amint minden gomb a helyére került a vízszint emelgedése hirtelen megállt. Még hallotáttok is a távolból, talán a falak mögül csikorogni az emelőszerkezetet, ami eddig szolgáltatta nektek a jeges fürdőt. Az asztal mellett fél perc múlva fényeszöld portál nyílt, belőle hő csapott ki, ami azért kellemesebbnek hat mint a jeges vízben ácsorogni nem igaz?
A következő terem mintha egy torony tetején lenne, körben még ablakai is vannak, ám azok se nem nyithatóak, se nem törhetők, ajtó peig sehol. Ha lenéztek, legalább kétszáz méter magasan lehettek, körben pedig a kősivatag vörös pusztái tárulnak csak a szemetek elé.
Középen kőaszal van itt is, a következő számokkal:

Észrevehetitek, hogy minden négyzet egy egy gomb, és ha benyomjátok őket, akkor kéken kezdenek világítani, lent a padlón pedig fehérre festve találjátok az útmutatót:


Ez eddig még egész idillinek is tűnhetne... Csakhogy néhány másodperc múlva már szakad rólatok a víz, egyre kevesebb a levegő, és két perc múlva már az ájulással küszködtök. Valószínűleg ha nem vagytok elég gyorsak meg fogtok fulladni.

Lance és Cedrick

Amint megtöltöttétek a 6-ossal jelölt vödröt, az mintha lejjebb süllyedne néhány centivel, pont mint amikor egy gombot nyom meg valaki. Az álmennyezet csikorogva állt meg, az acéltüskék már nem közeledtek, és fél per múlva kinyílt egy lila portál.
Amikor átléptek, az első, ami megcsap benneteket a pára és a hőség. A szoba növényekkel van tele, mintha természetes fény lenne, de bármerre indultok falakba ütköztök, ajtó és ablak pedig sehol. Zümmögésre lesztek figyelmesek, majd az egyik felső sarokból ökölnyi méretű darazsak kezdenek el kirajzani. Nem hiszem, hogy meg kéne várnotok, hogy halálos-e a csípésük...
Közpépen egy kőasztal láttok, aminek a tetején kis fülkék vannak, mellette epdig egy fehér kréta.

Ha pedig kicsit nézelődtök, az egyik növény takarásában megtaláljátok az igen gyér útmutatót is, fehér mésszel felfestve a falra, kivéve azt az egy vonalat, ami krétával van rajzolva:


Erhard és Lotti

Amint Erhard felhelyezte a dominókat a megfelelő helyekre, az emelőszerkezet csikorogva mozdult el valahol a fal mögött, a vízszint emelkedése pedig megállt. Ez már örömre adhatott okot, a kőasztal mellett pedig hamarosan megjelent egy fehér fényű portál.
Ha átléptek rajta olyan, mintha a Schattenschild legmagasabb csúcsán találtátok volna magatokat. A korábbról hozott víz szinte azonnal rátok fagy, jéghideg szél fúj, a hó is esik... Egészen biztos, hogy ha nem jöttök rá, hogyan tovább, tíz percen belül megfagytok. Ahogy körülnéztek észrevehetitek, hogy van egy sík kőfelület, ami akkora mint Erhard és valaki rajzolt is rá egy négyzethálót és néhány kört is a következő módon.

A kőfalon van egy mélyedés is, abban fehér krétát találtok. Ahogy lépkedtek úgy látszik, mintha a lábatok alatt is lenne egy hasonló, így ha eltakarítjátok kicsit a havat, akkor a következő mintha rajzolódik ki a földön:

Mellette pedig a karcolt felirat: Fehér egyenes, fekete kanyar!

Sok sikert! Határidő: Február 10.

Felhasználó profiljának megtekintése

11 Re: Labirintus 2. on Csüt. Feb. 01, 2018 11:13 pm

Lance Kalver

avatar
Tünde Zsoldos
Tünde Zsoldos
Fellélegeztem, ahogy megálltak a tüskék, és rövid idő múlva megnyílt a portál. Nagyon elegem volt már belőlük, de mit lehetett tenni, ezen keresztül juthattunk csak ki, úgyhogy menni kellett. Cedrickre néztem, aztán átléptem a lilás fényű kapun, csak azért, hogy fejbevágjon az irdatlan pára, hőség, és ha ez nem lett volna elég, a tény, hogy bazinagy darazsak törnek mindjárt az életünkre. Reménykedve hátranéztem, bízva abban, hogy kényszertársam is megunta a hideg pincét, és utánam jött.
- Most mitévők legyünk? - Kérdeztem. Ő nem úgy nézett ki, mint aki nagy jelentőséget tulajdonít az újabb veszélynek, inkább csak tárgyilagosan közölte. - Azt hiszem, folytatnunk kell. Felelt, aztán a fal mellett haladva elindult találomra valamelyik irányba. - Nézd meg, mi van középen.. – Mondta beazonosíthatatlan hangnemben. Most megpróbált volna parancsolgatni, vagy csak megkért, nem tudtam eldönteni, kicsit meg is zavart, de nem volt mit tennem, jobb ötlet híján a sok falba minduntalan beleütközve odataláltam végül középre. Szemügyre vettem, mi volt ott: egy kőasztal, a tetején néhány fülke egymás mellett.
- Inkább nézd meg. - Szóltam neki. Nem hittem, hogy az előbb utasítani akart, abból ítélve legalábbis, hogy azonnal idesietett, nem is kelletlenül. Egy kis ideig tanulmányozta, mielőtt megszólalt. - Starttól a célig? - Kérdezte végül, ahogy rámutatott a két betűre a sarkokban.
- Valószínű, de azon túl mi a francot akar ez? - Kérdeztem, aggódó pillantásokat vetve a darazsakra. Szerencsére nem siettek sehova, de akkor is jobb volt gyorsan cselekedni. Nem igazán volt ingerenciám darázskajává válni. Cedrick egy szó nélkül elkezdett az asztal körül kutakodni, az oldalán, alatta, fölötte, de nem talált semmit, közel hajolva se, ezért elment máshova kutakodni, látszott rajta, hogy nagyon mérges, dühödten söpört félre mindent, ami a keze útjába került. Eleinte nem hittem neki, hogy nem talált az asztal körül semmit, de be kellett látnom, hogy ott bizony tényleg nincs használható infó, így én is a növények közé vetettem magam. Intenzív keresgélést követően, nagyjából fél perc után találtam egy növény takarásában egy elég szegényes ábrát, de valami azért volt.
- Ezt nézd! - Kiáltottam neki. Ő ide is sietett, és alaposan megnézte magának. - Így már van értelme.. - Jegyezte meg magának. Úgy tűnt, a társam hamarabb felfogta, mit akarnak tőlünk, oda is sietett rögtön az asztalhoz. Én még egy kicsit néztem, mielőtt úgy véltem, megvilágosodtam, és odasiettem hozzá.
- Azt hiszem, megvan.. - Kezdtem, az asztalon heverő krétát felemelve, kicsit idegesen a darazsak dongásától. [/color]- Starttól Célig, igaz? Vonalat kell húzni a kettő közé, az világos, de... de milyet? Minden négyzetet érintenie kell, az látszik, de... hogyan?[/color]
Nagyon fellelkesült a feladattól, először mintha észre se akart volna venni, csillogó szemekkel vizslatta a kőlapot. - Induljunk ki a biztosból - Válaszolt magát teljesen átadva a feladványnak, aztán előregörnyedt, hogy rámutasson az egyik fülkére, . mielőtt felegyenesedett volna. - Minden fülkébe be kell mennie.. És az ábra alapján csak egyszer mehet bele a vonal. - Mondta a saját szemöldökét masszírozva. Úgy tűnt, ez neki is segített a koncentrációban, bár amikor nekem nagy ritkán nehéz dolgokon kellett gondolkoznom, az orrnyergemet szoktam.
- Logikus. - Bólintottam. De hogyan lehetne ezt megoldani? Elkezdtem az ujjammal rajzolgatni, csak próbaképpen, hogy mi lenne, ha.. nem is tudtam eldönteni, hogy hány ábrán voltam túl, mennyi idő telt el, milyen közel kerültek a darazsak, egyszercsak viszont felcsillant a szemem.
- Talán kitaláltam! Neked van ötleted? - Kérdeztem, nehogy véletlenül elhülyüljem. Így, hogy volt egy nagyon jónak tűnő ötletem, már kevésbé izgattak fel a közeledő rovarok, de alig bírtam már magamban tartani.
Csak annyi, hogy nem hiszem, hogy minden négyzet kell a fülkéken kívül – Tette még hozzá pluszban. Kicsit össze is zavarodtam, bele se gondoltam abba, hogy kellene minden, csak a fülkékből egyet-egyet érinteni, nem is úgy próbálgattam.
- Köszi a tippet. - Mondtam azért, majd az izgalomtól remegő kézzel elkezdtem rajzolni. S-től C-ig, Starttól Célig, az a feladat, nem? Cedrick biztos nem tévedett, nem néz ki hülyegyereknek... Végül kikristályosodott a kép.

Cedrick szinte ámulattal nézte a művemet, amitől engem nem kis büszkeség töltött el. Végre én is csináltam valami jót, valami okosat! Fújtam egyet.
- Jó, mi?



A hozzászólást Lance Kalver összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Feb. 10, 2018 10:37 pm-kor.

Felhasználó profiljának megtekintése

12 Re: Labirintus 2. on Pént. Feb. 02, 2018 12:29 pm

Cedrick von Nebelturm

avatar
a Nebelturm család tagja
a Nebelturm család tagja
Némán figyeli a lejjebb ereszkedő fülkét a falban, különösebb érdeklődés nélkül véve tudomásul közben, hogy a tüskék is megálltak erre. Bár így a közvetlen életveszély elmúlt a feje fölül, valahogy mégsem képes megnyugodni. Szeretné tudni mi a jó életet keres itt egyáltalán..
Ettől függetlenül követi a másikat a megnyíló portálon át, mert mást úgysem tehet. Megrohadhat itt a pincében egyedül, de hátha végre kiengedik innen, és mehet a dolgára. Ám ahelyett, hogy „kint” találná magát – a kapu túl felén megint csak egy ismeretlen helyre kerül. Ráadásul itt meleg is van, és alig kap levegőt a párában. Kezdi megbánni, hogy átjött.. Maradt volna inkább abban az otthonos kis pincében..
- Most mitévők legyünk? - kérdezi tőle a férfi hátranézve.
Körbenéz ebben a szobában is, ahogy az előbb, a sarokból kiözönlő darazsakat szimplán betudva a tüskék helyetti veszély forrásnak. Már kezdi megszokni, hogy  itt ezek szerint örökösen féltenie kell majd az életét. Legalábbis kéne, ha lenne hozzá energiája, de egyelőre egyéb dolgok jobban foglalkoztatják.
- Azt hiszem folytatnunk kell. - feleli a kérdésre egyszerűen, megindulva körbe a fal mellett.
Mi mást tehetnének?
- Nézd meg mi van középen.. - kér vagy utasít, nemigen törődik vele, hogy hogyan hangozhat a szájából ez a mondat. Csak a logika diktálta szabályokat követi. Ketten vannak, ha az egyikük itt, a másikuk meg ott nézelődik szimultán, akkor nagyobb teret foghatnak le ugyanannyi idő alatt. Ez talán mindenki számára evidens. És a társa nem is ellenkezik, majd csakhamar meg is hallja a választ:
- Inkább nézd meg.
Abbahagyja a növények közti kutakodást, és odasiet a férfihoz annak szavaira. Vet egy futó pillantást a kőasztalra, figyelmesen járatva rajta fel-le a szemét. Ez első ránézésre is egy egészen más típusú feladvány, mint az előző. De ezt is meg kell oldaniuk, tehát annyiban mégsem különböznek..
- Starttól a célig? - kérdezi végül, rámutatva a két betűre a sarkokban.
- Valószínű, de azon túl mi a francot akar ez? - kérdez vissza a férfi, elpillantva közben a darazsak felé.
Érzi ő is, hogy jobb volna gyorsan a végére járni a 'mi a francot akar ez?' kérdésének. A darazsak őt is egy fokkal jobban feszélyezik, mint a tüskék..
Se szó, se beszéd áll neki körbejárni az asztalt, aztán lehajol, úgy is megnézi közelebbről, majd mivel nem lát rajta használható dolgot, visszatér a növények közti kutakodáshoz. A hőségben elég hamar le is izzad, ahogy magához képest dühösen lökdösi félre az ágakat, és indákat maga elől. Kell legyen valami jel, valahol, ha ez egy játék, akkor kell, hogy adjanak hozzá kulcsot, mint az előbb.. Mert nem meghalni vannak itt, az egyértelmű. Csak szórakoznak velük..
Közben nem is figyel rá, hogy a másik mit csinál, csak az újból felhangzó kiáltásra kapja fel a fejét.
- Ezt nézd!
Ismét megszakítja a keresgélést, és átvág a termen, a férfi által talált ábrához. Ezt is ugyanolyan tüzetesen méri végig, mint az előzőt, holott már első pillantásra világossá válik számára a feladat.
- Így már van értelme.. - morogja maga elé halkan, végighúzva az ujját az fali ábrába húzott kréta vonal egy pontján. Minden egyszerűbb, ha van hozzá szabály..
Megint szó nélkül siet vissza a központi asztalhoz, rátámaszkodva annak szélére.
- Ez a feladat.. - motyogja mintegy magának, a kőlapra meredve. Most már csak meg kell oldaniuk..
- Azt hiszem, megvan.. - szólal meg a férfi mellette, ahogy nem sokkal később ő is vissza jön a a kezébe véve a krétát. - Starttól Célig, igaz? Vonalat kell húzni a kettő közé, az világos, de... de milyet? Minden négyzetet érintenie kell, az látszik, de... hogyan?
Csillogó szemekkel fürkészi a négyzethálós lapot maga előtt. Ez a játék valamiért egészen kihozza belőle a gyereket, bár soha nem volt oda különösebben a rejtvényekért. Talán a darazsak teszik, meg a tüskék, hogy most valamivel több érdeklődést mutat irántuk..
- Induljunk ki a biztosból - feleli a kérdésre, szinte már oda sem figyelve a döngicsélésre a háttérben. Összevonja a szemöldökét, előrébb hajolva az asztal fölött.
- Minden fülkébe be kell mennie.. - mutat egy fülkére, majd felegyenesedve megvakarva a szemöldökét - És az ábra alapján csak egyszer mehet bele a vonal.
- Logikus. - bólint rá a férfi is.
Szórakozottan követi nyomon a másik ujját, amint az a megoldással próbálkozik. Nem kérdés, ez nehezebb, mint a előző vizes feladvány volt. Szinteket lépdelnének? És mi van, ha...
- Talán kitaláltam! - csillan fel a másik szeme váratlanul. Úgy tűnik eszébe jutott valami a kísérletezés közben - Neked van ötleted?
Megrázza a fejét a kérdésre.
- Csak annyi, hogy nem hiszem, hogy minden négyzet kell a fülkéken kívül - feleli, aztán kíváncsian felnéz a társa arcába, ráharapva közben a hüvelykujja végére. Határozottan izgatott, és persze csupa fül a másik gondolatára. Még az sem zavarja, hogy a hajából lassan a szemébe csorog az izzadtság a melegtől.
- Köszi a tippet.
Kíváncsian követi nyomon a kréta vonalat, miközben a társa nekiáll egy kicsit remegve, ezúttal élesben is meghúzni azt. Nem mozdul közben, és az utolsó pár négyzetnél már levegőt sem igen vesz az izgalomtól. Csak akkor kezdi újra belélegezni a nehéz párát, és az ujját rágcsálni, mikor a célhoz ér a férfi keze. A szeme végigfut a táblán, innen oda, onnan ide, de nem talál kivetnivalót. És az elismerésének egyik -szinte- legmélyebb jele, hogy ezúttal sem szólal meg. Csak áll egy helyben, lassan már a nyakában a darazsakkal, a megoldott feladványt bámulva.
- Jó, mi? - kérdezi a férfi, fújva egyet.
Magába feledkezve bólint a kérdésre, a négyzeteken át futó vonalon felejtve a tekintetét.
Csak azt tudná, mi a fenét csinálnak itt tulajdonképpen..

Felhasználó profiljának megtekintése

13 Re: Labirintus 2. on Csüt. Feb. 08, 2018 5:21 pm

Gustav Engelberg

avatar
Felszentelt Pap
Felszentelt Pap
Gustav hatalmas sóhajjal nyugtázza, hogy sikerült megfejteni a rejtvényt, a tüskés mennyezet időben lefékezett, így még csak le se kellett hajolni hőseinknek. Azonban, amint hangos kattanással megadta magát a csapda, egy kék portál szerű kapu jelent meg, ami Papunknak, ki még ilyet nem sokat látott nem kis meglepetést jelentett. Mint egy ijedt macska, úgy ugrott hátrébb s csak messziről merte csodálni a varázslattal létrehozott közlekedőt.
- Óvatosan barátom, ki tudja merre vezet. - mondta Gustav, de Johnny talán kíváncsiságának eleget téve vagy talán egyedüli kiútként tekintve a kapura, belépett rajta. Gustav keresztet vetett mellkasára, majd az egyik hordóhoz sietett, jó nagy kortyokat merített az egyikből, mely telve volt, s úgy sprintelt be ő is a mágikus kapun, mint, aki attól félt, az újra aktiválódni fog a súlykülönbségtől.
Egy az előzőhöz hasonlatos szobában találta magát, minden ugyanolyan volt, csak a hőmérséklet és a bútorzat volt más. Egy négyszögletes kőemelvény volt a szoba közepén, míg szemben a falon hasonló, kisebb elosztásban egy újabb rajzolat. Bátran meg is indult a férfi az ábra felé, mikor feltünt neki, hogy valami gőz zavarodik fel lábai nyomására.
- Uram...ez azért sok. - képedt el hirtelen, s bár nem igen értett a kémiához és a mérgekhez, a tüskés mennyezetből kiindulva biztos nem kedély javító drog árasztotta el őket.
- Úgy gondolom, ismét sietnünk kell. - takarta el orrát és száját a nyakában lévő kendővel, majd a négyszögletű oltárhoz sietett.
- Hőseink, kik tüske ellen bort adtak... - kezdett bele Johnny egy rögtönzött a Papra nézve meglehetősen gúnyos dalocskába... - Most fingba fulladnak. Íme, Büdös Gustav, a pap ki folyton lopott borral vigad. -fejezte be a viccesnek szánt monológot, majd lehervadt a mosoly az arcáról amint a képre nézett és oldalra lépett.
- Gőzöm nincs mit kéne csinálni. - rántotta meg a vállát.
- No gyermekem, büdös Gustav? Szebb dalokat nem ismersz? - húzta össze szemöldökét a férfi, majd leintette.
- Kinek nincsen esze, legyen kódexe Fiam. - szúrt vissza a Pap a csipkelődő Zenésznek, majd közelebb lépett az oltárhoz.
- Inkább azt dalold el, gyermekem, mi van a falon. Dolgozzunk össze. - morogta a kendő alól, majd alaposabb szemügyre vette a táblát. nyolcszor nyolcas kockalap, számokkal baloldalt és felül. Kiszámolta gyorsan, mindegyik oldalon több kocka van, mint szám, így valószínűleg a számok jelentenek valamit. A homályos, gáztól ködös szobán keresztül nézett, ám onnan, ahol állt, nem látta rendesen a falon lévő festményt.
- Mit látsz rajta Fiam? Javaslom, ne nagyon mászkálj onnan, ne verd fel a gőzt. - sürgette meg a Dalnokot, aki erre ismét dudorászni kezdte az előbb énekelgetett kis dallamocskát.
- Csak egy ábra, amit még előttünk festettek. Valamiféle megoldás lehet a restnek! Kockák és számok: Semmi más, de néhány négyzet színe más! - faragta a rímeket, mint aki előtt le vannak írva a szólamok, Gustav még meg is dicsérné érte, ha nem lennének ekkora kutyaszorítóban.
- Nincsenek véletlenül összhangban a színezett kockát a számokkal? - tippelt Gustav, próbálva hunyorogni és úgy kivenni a falon lévő ábrát, de így sem ment sokra. Ám, amikor lenézett lábaihoz, ijedten tapasztalta, hogy kevéskét ugyan, de növekedett a gáz szintje.
- Amekkora a szám annyi a különc kocka! Egyre egyet színezz és a probléma meg lesz oldva! - dudorázta szórakozottan a fiatal Zenész, mire Gustav fejében is meggyulladt az olajlámpás.
- Hát persze, amennyi szám van az oszlopok felett, vagy a sorok előtt, annyi kockát kell lefesteni. Azonban mivel? - kérdezte költőien a férfi, majd valami rajzoló eszközt keresett a kőasztal közelében. Nem hosszú keresgélés után meglelt egy díszes ecsetet, melyen még meg nem száradt fehér festék éktelenkedett, talán ezzel festették meg nekik a puskát is.
- Jöjj hamar Dalnok, segíts, ha elakadnék. - intett Johnny felé, majd neki is kezdett felfesteni az általa gondolt helyes megoldást. Azonban ez bonyolultabbnak tűnt, mint ahogy az elsőre látszott. A Kultista Zenész odasétált mellé, majd figyelte, ahogy a Pap elmélkedik, próbálta először fejében kiszámolni a kockák számát, mielőtt ráfestett volna, hiszen nem nagyon látott a közelben olyan eszközt, mellyel letörölhette volna a festéket.
- Így nem jó. - morgott a férfi, majd sietősen lábuk alá nézett és a homlokán lévő verejtékcseppek is nagyot sikítottak, ahogy meglátta, hogy már a térdét nyaldosta a gázfelhő.
- Na újra. - kiáltott a férfi, ezzel is hergelve magát.
- Ne ordibáljál! - ordított a Papra szúrós tekintetet felvéve.
- Tudsz te, ha akarsz! - Tette még hozzá. Nyilván ő is feszült, de azért ez már a Papot is felmérgelte.
- Attól, ha idegesítesz, nem leszünk előrébb. Még egy szemtelen megmozdulás barátom és az Úr haragjával váglak orcán. - teremtette le a Pap a férfit, s bár más esetben biztos nem reagált volna ilyen szigorúan, de most az életük múlott a helyes megfejtésen.
- Hagyj inkább koncentrálnom. - tette hozzá bosszúsan.
- Oké, oké... - adta fel Johnny a dolgot, majd hátrébb sétált és a falnak dőlt.
- Talán most...nem jó, egy hibádzik. - törölte meg homlokát, majd felegyenesedett a tömbről és úgy nézte az alakzatot.
- Gyere Dalnok, most hallasd a hangodat, egy hiányzik, hátha te megtalálod melyik az. - kiáltott oda bosszúsan a férfinak, remélve, hogy más munkájában a szálkát is alapon, megfejti a hibádzó részt még azelőtt, hogy a tábla is a gőz martalékává válik és az láthatatlan lesz szemeik előtt.
- Rendben... - fújt egy nagyot és megindult az asztal felé.
- Na nézzük...mondta, majd csendesen kezdte kémlelni az előtte elhelyezkedő asztalt. Végül pár perc gondolkodás után letette az ecsetet.
- Most vagy megvan, vagy meghalunk. - mosolygott a Dalnok Gustavra, mire mindketten sopánkodva tekintettek hol a gázfelhőre, hol az alakzatra.


Felhasználó profiljának megtekintése

14 Re: Labirintus 2. on Pént. Feb. 09, 2018 4:26 pm

Erhard Strenger

avatar
Hellenburgi Királyi Szövetség
Hellenburgi Királyi Szövetség
Végül az utolsó mezőre is leraktam a dominót, reménykedve, hogy nem rontottam, vagy néztem valamit félre. De mindezek ellenére, mikor végre hallani lehetett, ahogy a víz szivárgása alábbhagy, majd lassan megáll, szinte azon nyomban felsóhajtott megnyugvásomban. Azonban úgy tűnt, hogy nem lett semmivel sem jobb a helyzet. A víz nem csökkent, de azért egy térkapu megnyílt oldalt a falon. Legalábbis valami portálszerű dolog. Nem igen vagyok jártas az ilyenféle dolgokban, de nagyon olyan érzést sugárzott ez a kapuféleség, ami vicces helyekre fog elvinni minket… legalábbis a megfigyelőnek vicces. Viszont nem lesz belőle semmi, ha csak itt állunk és várjuk a csodát, így nagy nehezen megacéloztam magam és a nő felé fordulok.
- Először én.... – figyelmeztetem, majd hozzáteszem - Ha biztonságos lesz, szólok.
Végül megvártam, míg bólint, majd miután megtette a kapu felé fordultam, majd kissé elbizonytalanodva megközelítettem. Érthető hezitálásom, hisz nem minden nap megy az ember ilyen kapukba be, lehetséges, hogy csapda, de hát mivel jobb ötletünk nincs, így egy újabb sóhajjal félig átléptem a portálon. Szinte azon nyomban éreztem, hogy elfagynak a végtagjaim, legalábbis a metsző hideg aprócska „tűi” máris az idegeimbe mártották fogaikat. Mikor visszaléptem, látszott rajtam, hogy nem hozok jó hírt.
- Elég hűvös van kinn, valami hegységre vezet. – mondom nyugodtan, de érezhetően stresszesen kicsit, végül egy ideig ránéztem, mielőtt folytattam volna - Nem lenne jó, ha megfáznál.. pattanj a hátamra, te még nem vagy derékig vizes.... így kevésbé fogsz fázni kinn. – javaslom neki, mivel nem lenne jó, ha velem együtt ő is azért fagyna hamar szét, mert vizes lett.
- Ööhm... Több szempontból is, mi? – felelte kissé elszörnyedve végül - Hogy... oh ne már... – fáradtan mosolyogtam, hisz éreztem benne a beletörődést, hisz muszáj neki, ám végül meglepő módon azonban elég érdekes választ kaptam végül ajánlatomra - Megyek a saját lábamon.
Egy rövidke ideig még néztem, majd biccentettem felé. Végül átléptem a portálon, mely nyomán a vizes ruhám és lábam azon nyomban megfagyott szinte. A bokáig érő hó miatt lábam szinte égett és kénytelen voltam egy ideig megtorpanni, míg nagyjából helyre tudom rázni magam. Végül hallom a tompa puffanást, ahogy a nő is megérkezik.
- Baromi hideg!! - rövid lényegre törő megállapítás volt részéről, ezután még mondott valamit, de sajnálatos módon a helyzet miatt nem igazán figyeltem rá, hisz sietnünk kell.
Azonban hamar a tájat kezdtem el fürkészni, hisz biztos voltam benne, hogy itt is egy rejtvény vár ránk… és jól is sejtettem. A lehető legjobban próbáltam magamat összehúzni a hideg, fagyos szél elől, és előreindultam utat vágva a hóba, hogy társnőm kényelmesebben tudjon követni. Mikor a táblához értem, kissé eltanácstalanodtam mit kéne kezdenem, de egy rövidke keresgélés után azért sikerült ráakadnom az utasításokra, mely nyomán szívem megnyugodott. Nem kell órákat itt kinn töltenünk. Nagyjából 3-6 max 7 percet, ha kell gondolkoznom csupán, hisz ez a feladat lényegében gyerekjáték volt, ha az ember ismeri a módszerét. És az alap itt is ugyanaz mint az előzőnél, csak itt több kiindulási pont van. Lényegében csak be kell húzni a fehér fix vonalakat, amely után már elég könnyű a dolgunk.
- Kisasszony, ha nem haragszik meg, most nem igen várakozhatunk. – mondom végül neki - Ha esetleg Ön is érti, szívesen várom a segítségét, de szerintem jobb, ha minél előbb befejezzük, mielőtt halálra fagyunk...
Lehet, hogy kicsit bunkónak tűntem, de szerintem ő is megérti, hogy itt most nem igazán vacillálhatunk. Cselekedni kell.
- Ha meg tudod oldani oldjad! – hangja nyers volt, de ráfogtam a hideg okozta bajokra, így egy biccentés után a rejtvény felé fordultam, bár még figyeltem rá - Mégis, hogy tudod elviselni ezt a hideget?
Szavai egy pillanatra elterelték a figyelmemet és keserűen felnevetek, bár visszafogott, nem pofátlan nevetés volt ez. Inkább olyan, mint mikro valaki kínjában nevet.
- Igazából... már alig érzem a lábamat... szinte minden önuralmam kell ahhoz, hogy ne remegjek, mert ha elkezdek, lehet a hidegre fogok fókuszálni a feladvány helyett... - mondom kissé elkékült ajkakkal, de mosolyogva - Szívesen engedném, hogy hozzám bújjon osztozva a test hőnkön, de könnyen félreérthető helyzet lenne, azt meg ahogy érzem nem igen szeretné. – teszem azért még hozzá, hogyha mást nem, legalább a hangulat ne legyen fagyos.
Közben azért a feladatra figyeltem, de mivel sikerült jól elindulnom, így úgy érzem félgőzzel is sikerül megoldanom időben, mielőtt a kezeim is elfagynak. Mindenesetre érzem, hogy a lábamon már rétegesre fagyott az előző terem vize, így minden mozdulat fájt.
- Nem igen? Mint ahogy az előbb felajánlottad a paci szerepét? Akkor már nem is tudnál járni, ha engem is cipelned kéne, inkább hátrány lenne mintsem előny, kedves lovag úr. - feleli monoton hangon.
Mivel csak a hangjára figyeltem, nem tűnt fel, mikor a földre ült, de mindezek ellenére furcsálltam, hogy ilyen gyorsan elhallgatott. Ahogy gondoltam, a feladat maga nem volt túl nehéz. És alig telt még el 3-4 perc és már az utolsó vonalakat húzom. Úgy tűnik a készítők is átlátták a helyzet lehetetlenségét, így könnyebb feladatot adtak nekünk. Épp jókor kerültem a befejezés pillanatára, mert érzem, ahogy a tudatom és az ujjaim is kezdenek elzsibbadni.
- Azt hiszem lassan kész vagyok... – nézem át még egyszer a feladványt, majd csak ezután fordultam felé, ám mikor megláttam, hogy a földön térdel és havat gyúrogat, ténylegesen meglepődtem - Hm... szóval nem fázik kegyed még eléggé? Vagy így kényelmesebb? - mosolygok rá, mikor felkapta a fejét.
Igazából nem tudtam eldönteni, hogy mikor rám bámult hosszan mit gondolt. Vajon most küldött l vajon valamelyik fagyott pokol bugyraiba, vagy csak a hideg szél elfújta a szavaimat? Esetleg más? Nem igazán tudom. Mikor azonban végül felállt és botladozva felém indult, kezében a hógolyószerűséggel, már kezdtem azt hinni, hogy mérges rám és mindjárt hozzám vágja azt. Ám ehelyett felemelte a fagyástól vöröslő kezét, majd megmutatta mit csinált. Egy hósünt.
- Nézd! Hósüni! – mutatja mosolyogva.
Egy ideig meglepetten nézek rá és nem is tudom, mit mondjak. Láttam rajta, hogy hallgatásom furcsán érinti és mintha kicsit zavarban lenne, így gyorsan válaszolok neki, miközben tenyeremet az ő keze alá tettem. Éreztem elfagyott ujjait, de azt is, ahogy az így termelt közös hő valamiképp felmelengetik tenyeremet és nagy valószínűsséggel az ő kézfejét is.
- Nagyon ügyes munka hölgyem… tényleg. Viszont figyeljen oda, a kezei teljesen el vannak fagyva. – fedem meg a dicséret után, de azért legalább jól szórakozott a helyzettől függetlenül, így mivel nem akartam lerombolni végleg az örömét hozzáteszem - Mindenesetre aranyos lett.
Kicsit hagytam, hogy tenyerem valamennyire felmelegítse nagy valószínűség szerint elfagyott kezét, majd bocsánatkérően biccentve visszafordulok a rejtvényhez, hogy még egyszer utoljára átnézzem az utolsó vonal előtt.
- Reméljük nem valami meleg helyre kerülünk, különben a kis süni elolvad. - jegyzem meg kedvesen, bár kissé viccelődve.
- Ennyi fagyoskodás után inkább maradnál ennél az időjárásnál? Bár ha jóval melegebb helyre megyünk, az nekünk se tesz jót... főleg neked. – jegyzi meg, melyen akaratlanul is nevetnem kellett, hisz persze igaza volt - Most így belegondolva ezt így is, úgy is megszívtuk.
Ezen csak megcsóváltam a fejem, majd behúztam az utolsó vonalkát is.

megoldás:

Felhasználó profiljának megtekintése

15 Re: Labirintus 2. on Pént. Feb. 09, 2018 8:00 pm

Theo Wagner

avatar
Hellenburgi Királyi Szövetség
Hellenburgi Királyi Szövetség
Ahogy belépünk az új terembe, megcsap minket a kellemes meleg, mely a jéghideg víz után, egy igazi felüdülés. Egy újabb kőtáblát pillantok meg magunk elött, és a közelében egy újabb megoldókulcsot. Vajon tényleg hagynak minket meghalni ha egyszer is hibázunk?
Ahogy újdonsült partnerem tesz egy kört és felméri maga is a helyszínt, úgy már érkezett is felém a kérdése, amit még én sem tudok megválaszolni.
- Hmm...hogy a rákos fenébe kerültünk mi sivatagba? It's a desert...but where's the dessert? Am I hot....or the whole place?
Sajnos a második felét nem értettem... De tudtam, hogy az elfek és selfek nyelvezetét is elkellett volna sajátítanom... Most itt az eredménye, hogy nem értettem belőle egy kukkot se.
Ahogy ki elfelte magát, és a felesleges energiáit is kitombolta, egy elfeletesen jó szóviccben, vagy csak egy kiadós etnikai káromkodásban, már intézte is felém a válaszát németül.
- Ha ezzel végzünk, soha a büdös életbe nem akarok többé kőasztalt látni! Szóval...ezzel most mi a francot kezdjünk Theo?
A kőasztalnál, kezd bennem realizálódni, hogy ez a kellemes meleg, hosszú távon elviselhetetlen lesz. - A kő asztal elött, valamennyit vetkőznünk kell, így talán nyerhetünk egy kis időt, mielőtt megfővünk. - Mondom az újdonsült barátomnak, majd még válaszát meg se várva, a vizes kabátomat ledobom, az alatta lévő inget pedig leveszem és a fejemre kötöm, hogy ne legyek rosszul a hatalmas hőségtől. A vizes testem és az ing, egy kicsivel megnövelheti az időnket, de nem sokkal. A testemet fedő hegekkel most nem törődhetek, bár nem lehetnek túl szépek az égéscsíkok, melyek végigfutnak rajtam. Minden figyelmemet, a táblának kezdem szentelni, és a megoldókulcsunknak.
-  Már is vetkőzöl, ilyen rövid ismerettség után?
Oldaná a feszültséget Cyne, de sajnos most nincs időnk a poénokra, és a tábla élvezi minden figyelmemet.
- Oké, ez legalább jó motiváció. Tehát, számok, hét sor és hét oszlop....hé, legutóbb kilenc oszlop és sor volt! Egyre csökken! ...ezzel együtt arányosan a vissza lévő időnk is. Shit.
- Bármi ötlet?
Rövid ideig bámulom a táblát és a kulcsot, majd elmondom mire jutottam. - Ahogy nézem, a duplákat lőtték ki egymás után, de nemtudom hogy van e szabály arra, hogy egy sorban, és oszlopban mennyi lehet. Keress nekem duplákat, szerintem ez egy jó kiindulási pont. - Majd én is a táblát kezdem el vizslatni.
- Duplákat kilőni? He?
Kérdez vissza kissé parasztosan, de ebben a szituációban, akárhogy visszakérdezhetne, és az sem változtatna a helyzetünkön. Csak reménykedni merek, hogy minden olajozottan fog működni.
- Hát, duplák vannak bőven. Akkor csak annyi lenne a feladat, hogy minden duplán szereplő számot kinyomogassuk? Ez nem hangzik nehéznek...
Kapom a választ, melyből észreveszem, hogy a self barát, kissé félreértelmezte a mondandómat, de az is lehet, hogy pont én fogalmaztam rosszul, a nagy vizsgálódás közepette. Így helyesbítem magamat, és érthetőbben, jobban odafigyelve válaszolok neki.

- Nem nem nem. - Rázom a fejemet, miközben a tekintetem még mindíg a táblát analizálja. - Talán egy sor, és egy oszlopban szereplő duplákat kéne kilőni, vagyis ne legyen se sorban, se oszlopban dupla. - Próbálom megértetni magam, míg az első ilyen szám ami nekem feltűnik, az a ball felső sarokban lévő kettes. Amit ki is jelölök. - De figyelj, mert ahogy látom, van olyan ami duplát képes kilőni látod? - Mutatok rá az első oszlop kettesére, és a felső sor kettesére is.
- Áh...oké. Szerinted itt szerepelhetnek egymás mellett a "mezők"? Vagy ugyanúgy, mint az előzőnél, nem érintkezhetnek?
- Egy pillanatot adj, amíg még jobban átfutom. – Érkezik a válaszom majdhogynem azonnal, miközben az izzadság csak úgy csurog rólam. Cikázik a szemem a táblán, és az érzékeim mintha kiéleződtek volna az extrém helyzet miatt. Figyelem a táblát, de látok pár összefüggést, melyeket akárhogy próbálnám, nem tudnám elhelyezni úgy, hogy ne érjenek össze. - Szerintem itt összeérhetnek. - Szólalok fel, majd letörlöm a homlokomról az izzadságot, vagy vizet. Nem tudom hogy én, vagy az ingem ereszt e ennyi folyadékot, de ahogy elkezdi csípni a szememet, ki is derül a válasz.
- Okké...hát, ha még sem, akkor itt halunk meg, halálra izzadva magunkat. Szörnyű halál...
Majd egy vállvonás után, a tábla fölé görnyed a szabadulótársam, és ő is elkezdi vizsgálgatni a táblát.
- Első számú megfigyelés: az oszlopokban csak egy kettőzött szám van, kivéve a negyedik oszlopot, ahol nincs dupla szám. A sorokban van, ahol kettő is van, van, ahol csak egy pár. Oké, az a kettes jól hangzik. Az első sorban van még egy duplázott, a 7es az ötödik oszlopban és a 2. oszlopban. Ha az ötödik oszlopot választjuk, akkor az abban az oszlopban lévő hetest is kilőjük és egyben az első sort is megoldottuk, ha jól döntünk...de javíts ki ,ha tévedek
Értékelem a self segítségét, és jó ötleteket is ad, de ahogy egyre gyakrabban törölgetem a homlokomat, úgy a levegőt is egyre nehezebben veszem. Ez a hő, nem enged gondolkodni. - Jó lesz jó, de sietnünk kéne. Gyakorlatba előbb rájövünk a dolgokra. - Szólok felé, majd megpróbálom úgy kilőni a dolgokat. De ahogy elkezdeném, eszembe jut valami. - Mi lenne, ha megpróbálnánk úgy, hogy egy sorban, és oszlopban maximum kettő legyen? Egy próbát megér nem? Túl egyszerű lenne, ha akármennyit kilőhetnénk egy sorban. - Majd próbálok valamit matatni a táblánál, de fejem egyre jobban tompult a hőségben.
- Nem lehet túl hosszú időnk vissza. Vagy a levegőnk fogy el ebben a hőségben, vagy a testünk forr fel túlságosan.
Borzong a szeszhiányban szenvedő sorstársam, miközben az előbbi, és a mostani probléma között vacillál, hogy mégis melyik lehetett a rosszabb. Ám figyelemmel veszem észre, hogy ez a szeszhiány, felfokozott agyi teljesítményt hoz elő a selfekben. Akkor mégis mikre lehetnek képes, ha egy hétig nem kapnak alkoholt? Mégis miket lennének képesek feltalálni, és kifejleszteni?
- Ja, egy próbát megér, valamit kitalálunk. Eddig is jól elboldogultunk. A második sor eléggé húzós. Két hetes és két hatos is van egymás mellett...bár az egyik hatos, a 6. oszlopban lévő szerepel oszlopban és sorban is. Azt bejelölöm..
Nyomja le kissé izgatottan a gombot Cyne, várva hogy lesz e rá valami reakció, de nem történik semmi, csak egyre melegebb kezd lenni, ami már a számomra is egyre kellemetlenebb.
Az alsó sorokat bámulva, látom hogy lentről a második sor, második keresztezésében, kilőhető egy számmal kettő, szóval ott az ötöst lenyomom, és akkor már az alatta lévő hármast és az amellett jobbra lévő ötöst is, így kilőve az alsó sor két dupláját. Haladunk haladunk, de nagyon aggódom, hogy vajon lesz e elég időnk. - Ezeket kilövöm. De ha mégis ez lenne az utolsó pár percünk, én örülök hogy megismerhettelek. - Szólalok fel, mivel már kissé zavartan azon kezdtem el agyalni, hogy ha ezek is az utolsó perceink, nem akarok az utolsó embertől, vagyis selftől akivel találkoztam, haraggal elválni, még ha velem együtt is hullik el.
- Well...igazából a Dornburg-torony utáni eseményeket figyelembe véve...nem hittem, hogy ilyet mondok, de...nem tűnsz te vészes alaknak, csak a helyzet volt feszült és akkor ellentétes oldalakon álltunk. Szóval, az öröm kölcsönös, Theo Wagner.
Hat meg egy pillanatra a válaszreakció, nem gondoltam volna, hogy valaha is megtörténik, hogy aki egyszer ellenségének tekintett, ilyen könnyen elfogad majd a halál közelisége, igen könnyen összehozza az embereket, milyen elcseszett iróniája van a sorsnak. A dornburg toronyban történtek, és azon helyzet amely ott kialakult, nem engedte meg a feleknek, hogy úgy ismerjék meg egymást, mint igazi valójukban. Szörnyű, hogy egy egy parancs, hogy megtudja határozni két ember kapcsolatát. Ahány háború, annyiszor megannyi ellehetetlenített barátság, jött létre. Példának okáért, itt van ez az alkalom, amely alkalom, ha nem történik meg, szerintem háborogva kerüljük el egymást az utcán, ha összetalálkozunk, vagy valami rosszabb történik.
- Oké, akkor a harmadik sorban lévő két ötös közül csak az utolsó, a hetedik oszlopban lévő jöhet szóba, mert ha a második oszlopban lévőt jelölnénk be, akkor egy oszlopban már három megjelölt mező lenne, amit az általunk alkotott szabályok szerint nem kéne megvalósítani.
Mutat rá a harmadik sor 7. oszlopában lévő ötösre és le is nyomja azt.
- De ebben a sorban még van kettő darab hármas...és azok bármelyike szóba jöhet még egyelőre, ez a baj...
Rázza meg a fejemét az újdonsült barátom, ki a homlokáról lecsörgedező kis patakokat kezdi el törölgetni.
- Nah, de rosszul tettem a búcsúzkodást! Sikerülni fog, és kijutunk innen! - Veszek erőt magamon, majd a táblán a második sorban, kilövöm a másik duplát. A duplahetesből a baloldalit. - Sikerüljön ez az egész, és akkor lesz mire innunk! - Próbálom fellelkesíteni a társamat, hátha kedvet kap ő is a túléléshez. Igaz én voltam az, aki ezt a meghitt pillanatot teremtette, de nemigen tudom, hogy mire gondoljak. Egy hosszú úton sétálok, félúton a siker, és félúton a kétségbeesés felé.
- Hmm...nem tudom mi alapján választottad azt a hetest, de valószínűleg több mindent belelátsz, mint én. Áh, várj! – Lelkesedik fel sorstársam, majd egy pár pillanat után felszólal. - Tényleg ne adjuk fel ilyen könnyen! Ha innen kijutunk, meghívlak egy sörre, self becsületemre legyen mondva!
Azzal hevesen csapja le a 7. oszlop 4. sorának hetesét, mert ahogy azt én látom, az egy sorban és  egy oszlopban is szerepel egyszerre.
- Bár kevés időnk van átgondolni, hogy mit is teszünk....elég egyetlen rossz lépés, és át kell terveznünk az egészet, megtalálva a hibát. Ez idegesít..nem szeretek kapkodni.
Panaszkodik Cyne, de sajnos be kell valljam, igaza van. Én sem akarok kapkodni, de sajnos az időnk, nem enged meg semmi féle pepecselést, várakozást, elmélkedést.
- Az a gond, hogy az időnk kevés, a feladatunk pedig nehéz. Kockáztatnunk kell, különben végérvényesen elhagyjuk ezt a termet, és világot is. - Mondtam a mondandómat, melyet szerintem át se gondoltam teljesen. Tekintetem nem volt képes elhagyni a táblát, és csakis a megoldások után kutatott. Észrevettem, hogy egy levegővétel, nem mindig elég, és a ruháim is már lassan szárazak voltak.
Jobb oldalról, az ötödik sorban, kilövöm a kettest, és az ötöst. Már nincs sok időnk hátra, sietnünk kell!

- A negyedik sorban szereplő hatosokból már csak egy lehetőség marad, hogy melyiket nyomhatjuk le.
- Ha nem baj, akkor ezt most én fejezem be, ha már az előzőt Te tetted. A harmadik sorban maradtak már csak dupla számok. Mivel ha egy sorban és oszlopban nem akarunk kettőnél többet, az ötödik sorban szereplő hármas és a második oszlopban szereplő ötös nem jöhet szóba, mert akkor az említett oszlopban három ilyen mező lenne. Tehát jön a harmadik sor 4. oszlopában szereplő hármas és ugyanezen sor 7. oszlopában szereplő ötös.

Nyomogatja le a gombokat, majd ahogy minden megbeszélt panel lenyomva áll, kérdően nézek rá.
- Na és most...mi lesz? – Érkezik felém a kérdés, de nem tudok válaszolni rá. Sajnos nemtudom hogy minek kéne történnie.
- Azt már csak a sors könyvében lehet olvasni. – Válszolok, majd dőlök neki a kőtáblának, miközben nehezen véve a levegőt, törölgetem az izzadságot magamról, és a homlokomról.


Felhasználó profiljának megtekintése

16 Re: Labirintus 2. on Szomb. Feb. 10, 2018 3:25 pm

Crispin Shadowbane

avatar
Sötét Tünde Bérgyilkos
Sötét Tünde Bérgyilkos
  Az utolsó golyó lenyomásával a víz emelkedése hirtelen megszűnt és lassan apadni is kezdett. Mint ha valami fémes surrogás is társult volna e mellé, amely valószínűleg egy fajta zsilip rendszereleme lehetett. Ez azonban ekkor már nem nagyon érdekelt, hisz a fogaim már egymáshoz csattantak a hidegtől, és éreztem, hogy ha még tovább álldogálunk a hideg vízben, a lábam le fog fagyni, vagy legalábbis egy kiadós megfázás társul mellé. Szinte örömtelien sikkantottam fel, amikor megnyílt egy portál, és szinte gondolkodás nélkül átléptem rajta, bár nem nagyon szerettem az ilyen mágiákat, hisz...nem volt egy túl kellemes érzés.
  Annál kellemesebb volt  az új teremben lévő meleg, amely szépen lassan kezdte elűzni a tagjaimból a fagyos hideget, bár mire a ruháink teljesen felszáradnak és a testünk is felmelegszik, jóval több időnek kell eltelnie, mint pár másodpercnek. Az első, amit megláttam, egy újabb kőasztal volt, azonban egyelőre mindezzel nem törődtem, ráhagytam Theo-ra, hogy nézegesse, én a helyszínt mértem fel. Ahogy a szobában lévő ablakok egyikéhez léptem, láthattam, ahogy alattunk a kősivatag pusztaságai terülnek el. Már fel se tettem magamban a kérdést, hogy miképp is keveredtünk ide? Vajon végig a sivatag közelében voltunk? Ja várj...portál - akár mérföldek százait is leutazhatjuk elvileg másodpercek alatt, szóval annyira nem kéne meglepődnöm.

- Hmm...hogy a rákos fenébe kerültünk mi a sivatagba? It's a desert...but where's the dessert? Am I hot...or the whole place?
  Tűnődök el hangosan, ahogy kezdem érezni, hogy a hőmérséklet szépen lassan kezd egyre feljebb szökni. Amiről eddig azt hittem, hogy csak a hajamból lefolyó víz, arról hamar kiderült, hogy izzadtság. Riadtan kaptam fel a fejemet. Ez azért kezd egy kicsit túlzás lenni! Jó, kértem én egy kis meleget, hogy ne fagyjunk halálra, de akkor is...Inkább az asztalhoz sétálok, hisz megmenekülésünk kulcsa valahol ott kell, hogy rejtőzzön.
- Ha ezzel végzünk, soha a büdös életbe nem akarok többé kőasztalt látni! Szóval...ezzel most mi a francot kezdjünk Theo?
- A kőasztal előtt, valamennyit vetkőznünk kell, így talán nyerhetünk egy kis időt, mielőtt megfővünk.
  Jelenti ki a varázslófiú, és azon nyomban vetkőzni kezd. Hát, eléggé érdekes dolgot vált ki az emberekből az extrém körülményekkel való találkozás, azt már meg kell hagyni. Ahogy az ing lekerül róla, látni a hegeket, amelyek a testét fedik be. Nem szólok ezekről egy szót sem, nem ez a hely és az idő arra, hogy ilyeneket kitárgyaljunk.
- Már is vetkőzöl, ilyen rövid ismeretség után?
  Próbálom poénnal elütni a helyzetet, ahogy inkább a kőasztalt bámulom és a padlóra felfestett megoldó kulcsot. Egyelőre nem látok bele semmit sem, fogalmam sincs, hogy hogyan is kéne elindulni, így csak reménykedek benne, hogy a fiatal srác több szerencsével fog járni, mint én. Legalábbis nagyon remélem, mert már most kezdett érezhetően forrósodni a talaj a lábunk alatt, ami végül is, akár jó dolog is lehet.
- Oké, ez legalább jó motiváció. Tehát, számok, hét sor és oszlop....hé, legutóbb kilenc oszlop és sor volt! Egyre csökken!...ezzel együtt arányosan a vissza lévő időnk is. Shit.
  Ismét a megoldó kulcsot nézegetem, majd Theo-ra nézek.
- Bármi ötlet?
- Ahogy elnézem, a duplákat lőtték ki egymás után, de nem tudom, hogy van-e szabály arra, hogy egy sorban és oszlopban mennyi lehet. Keress nekem duplákat, szerintem ez egy jó kiindulási pont.
- Duplákat kilőni? He?
  Kérdezek vissza enyhén parasztos stílusban, értetlenkedve. Az asztal fölé görnyedek és a tekintetem cikázik a számok között. Nem lettem sokkal okosabb Theo meglátásától, de azért igyekeztem megerőltetni az agyamat, hogy meglássam azt, amit Ő vélt felfedezni.
- Hát, duplák vannak bőven...-szisszenek fel csalódottan. - Akkor csak annyi lenne a feladat, hogy minden duplán szereplő számot kinyomogassunk? Ez nem hangzik nehéznek...
- Nem, nem, nem... - rázza meg a fejét, miközben a számokat vizsgálja.- Talán egy sor és egy oszlopban szereplő duplákat kéne kilőni, vagyis ne legyen se sorban, se oszlopban dupla.
  Hogy megmutassa, még is mire gondol, némi habozás után a jobb felső sarokban lévő kettes számra bök és nyomja is le, amitől az kéken kezd el világítani. A számot nézem, és a sort, illetve az oszlopot is, amelyikben elhelyezkedik.
- De figyelj, mert ahogy látom, van olyan, ami duplát képes kilőni, látod?
  Most, ahogy elnézem, a fiúnak igaza van. Az a kettes szerepelt az első oszlopban is, és az első sorban is, ezzel egyszerre kettőt oldott meg. Most, hogy az agyam kezdte végre felfogni azt, hogy miről is lehet szó, már bizakodva tekintettem az asztalra, próbálva elűzni a biztos vég eljövetelére vonatkozó érzéseimet és gondolataimat.
- Áh...oké. Szerinted itt szerepelhetnek egymás mellett a "mezők"? Vagy ugyanúgy, mint az előzőnél, nem érintkezhetnek?
  Legszívesebben vidámat nyomogatnék minden számot, amely duplán szerepel, azonban nem akartam mindezt megtenni addig, míg nem ismerünk minden egyes szabályt - vagy legalábbis nem állapodunk meg ezekben kettőnk között. Lehet, hogy pillanatnyi időhúzás volt ez, de ha elrontjuk és kezdhetjük az egészet elölről, akkor biztos, hogy nem lesz elég időnk megoldani a rejtvényt, mielőtt elájulunk a levegő hiánytól. Bár talán még az ablakokat ki tudnánk törni, hogy ezzel friss levegő áramoljon be...de azt csak a végső megoldásnak tartogatnám.
- Egy pillanatot adj, amíg jobban átfutom.
  S ahogy mondta, úgy is tett. Feszülten várakoztam, hogy az agytekervényeit tornáztató mágus méregeti a helyzetet.
- Szerintem itt összeérhetnek.
  A homlokáról már az izzadtságot törölgeti, és engem is elkap a késztetés, hogy ugyanezt tegyem. A torkom kezd kiszáradni, és most már sajnálom, hogy mielőtt elhagytuk az előző termet, nem töltöttem meg a gyomromat vízzel. Késő bánat.
- Okkéé...hát, ha még sem, akkor itt halunk meg, halálra izzadva magunkat. Szörnyű halál.
  Már csak egy rezignált vállvonogatás tellett tőlem, az asztalnak támaszkodva lazán.
- Első számú megfigyelés: az oszlopokban csak egy kettőzött szám van, kivéve a negyedik oszlopot, ahol nincs dupla szám. A sorokban van, ahol kettő is van, van ahol csak egy pár. Oké, az a kettes jól hangzik. Az első sorban van még egy duplázott, a 7es az ötödik oszlopban, és a 2. oszlopban. Ha az ötödik oszlopot választjuk, akkor az abban az oszlopban lévő hetest is kilőjük és egyben az első sort is megoldottunk, ha jól döntünk...de javíts ki, ha tévedek.
  Egyszerűen hihetetlen, hogy az ilyen vészhelyzetek mennyire rávehetnek még engem is arra, hogy kivételesen az agyamat használjam, és ne vaktában vagdossak mindent és mindenkit, aki kartávolságon belülre kerül. Nagyokat nyelve, az ajkaimat nyaldosva próbálok időt nyerni és valahogy további gondolkodásra késztetni saját magamat.
- Jó lesz, jó, de sietnünk kéne. Gyakorlatba előbb rájövünk a dolgokra.
  Már úgy tűnt, hogy a fiú elkezdi nyomogatni a gombokat, aztán megtorpan.
- Mi lenne, ha megpróbálnánk úgy, hogy egy sorba, és oszlopban maximum kettő legyen? Egy próbát megér, nem? Túl egyszerű lenne, ha akármennyit kilőhetnénk egy sorban.
- Nem lehet túl hosszú időnk vissza. Vagy a levegőnk fogy el ebben a hőségben, vagy a testünk forr fel túlságosan.
  Értékelem a helyzetet válasz helyett, aztán megemberelem...vagyis selfelem magamat.
- Ja, egy próbát megér, valamit kitalálunk. Eddig is jól elboldogultunk. A második sor eléggé húzós. Két hetes és két hatos is van egymás mellett...bár az egyik hatos, a 6. oszlopban lévő szerepel sorban és oszlopban is. Azt bejelölöm...
  S a szavakat tett is követi. A bejelölt szám kéken izzott fel, és mivel nem érkezett semmiféle ellenreakció erre, egyelőre abban reménykedtem, hogy ezzel legalább már előre haladtunk valamennyit.
- Ezeket kilövöm.
  Theo hangjára felkaptam a fejemet, hisz eddig a tábla felső részére összpontosítottam és most, hogy lenéztem oda, ahol Ő ügyködött, megláttam, hogy három mező is világít már. Ha több időnk lett volna, átnézem, hogy még is, milyen logika alapján lőtte ki azokat, de nem szenteltem most ennek felesleges gondolatokat, csak nyugtáztam, hogy három gombot lenyomott - és bíztam benne, hogy tudja, mit csinál.
- De ha még is ez lenne az utolsó pár percünk, én örülök, hogy megismerhettelek.
  Na ERRE már felkaptam a fejemet és a varászló fiúra néztem. Egyből beugrott a kép, ahogy azt kiabálja, hogy "Ellenség! Itt az ellenség!" aztán rohan is el a fenébe, ahogy kikecmergek a szellőzőből és füsttel árasztja el az egész termet. Láttam, ahogy Láncival harcol és hogy Ger haverja...akiről kiderült, hogy talán nem is akkora nagy barom, mint elsőre látszott...de a végén csak vele is összedolgoztunk, még hogy ha a helyzeten ez már semmit sem segített. A kép kitisztult és a csapzott hajú, félmeztelen gyermek állt előttem. Hangosat sóhajtva tettem félre az emlékekből táplálkozó ellenérzelmeket és vizsgáltam felül a gondolataimat.
- Well...igazából a Dornburg-torony utáni eseményeket figyelembe véve...nem hittem, hogy ilyet mondok, de...nem tűnsz te vészes alaknak, csak a helyzet volt feszült és akkor ellentétes oldalunk álltunk. Szóval, az öröm kölcsönös, Theo Wagner.
  Biccentettem a fiú felé, életem ritka pillanatait megélve, amikor valakinek a teljes nevét használom és nem csak beceneveket aggatok rá. Mielőtt azonban a helyzet és a szituáció elkezdett volna rózsaszín felhőkben úszkálni az asztal felé fordulok vissza. Szép és jó ez a kölcsönös öröm, de ha tényleg meghalunk, ennek semmi jelentősége nem lesz.
- Oké, akkor a harmadik sorban lévő két ötös közül csak az utolsó, a hetedik oszlopban lévő jöhet szóba, mert ha a második oszlopban lévőt jelölnénk be, akkor egy oszlopban már három megjelölt mező lenne - amit az általunk alkotott szabályok szerint nem kéne megvalósítani.
  Mutatok rá arra az ominózus mezőre, és lenyomom, aztán a sort nézegetem tovább, s egy pillanatra elkap a kétely, ahogy az ott lévő hármasokat nézem, amelyek...egyelőre még bármelyikük lehet a nyertes befutó, de semmi rendszert nem láttam, hogy azok közül melyiket is kéne kiválasztani.
- De ebben a sorban még van kettő darab hármas...és azok bármelyike szóba jöhet még egyelőre, ez a baj...
- Nah, de rosszul tettem a búcsúzkodást. Sikerülni fog és kijutunk innen!
  A fickó lelkes volt, legalább ezt meg kellett hagyni neki, és kapásból le is nyomott egy számot. Idegesen nézegettem a számot. Határozottan nem láttam azt, amit Ő, hogy mi alapján választotta ezt, de ismét csak egy rezignált vállvonogatás volt a reakcióm erre.
- Sikerüljön ez az egész, és akkor lesz mire innunk!
- Hmm...nem tudom, mi alapján választottad azt a hetest, de valószínűleg többet belelátsz, mint én. Áh, várj!
  Csillan fel a szemem, ahogy végre én is meglátok valamit, ami előre lendíti az ügyünket. Úgy látszik, hogy egy lehetséges piálás említése beindította a rozsdásodó gépezetet a fejemben. Hiába, egy selfet két módon lehet ösztönözni: piával és piával. S szinte úgy csaptam le a 7. oszlop 4. sorának hetesére, mint ha váltókat csapnék le a kocsmapultra, hogy megkapjam a jól megérdemelt pálinkámat.
- Bár kevés időnk van átgondolni, hogy mit is teszünk...elég egyetlen rossz lépés, és át kell terveznünk az egészet, megtalálva a hibát. Ez idegesít. Nem szeretek kapkodni.
- Az a gond, hogy az időnk kevés, a feladatunk pedig nehéz. Kockáztatnunk kell, különben végérvényesen elhagyjuk ezt a termet és a világot is.
  Hát, ebben igaza volt és rögtön le is nyomott egy gombot, én már oda se figyeltem arra, hogy Ő mit csinál, csak csináltam a dolgomat tovább.
- A negyedik sorban szereplő hatosokból már csak egy lehetőség marad, hogy melyiket nyomhatjuk le...
  Válaszoltam, egyre rekedtebb hangon, ahogy éreztem, hogy már nem túl sok időnk van vissza. Nemsokára egy szép kis eszméletvesztés, aztán halál. Cuki.
- Ha nem baj, akkor ezt most én fejezem be, ha már az előzőt Te tetted.
  Vetettem fel az ötletet és igazából nem is vártam rá. Éreztem, hogy egyre nehezebben megy a gondolkodás, és erőltetnem kell magamat arra, hogy egyáltalán normális szavakat tudjak formázni. Mielőtt még teljesen elveszteném a tudatomat, a meglátott megoldásokat nyomogatom le, és a kissé ködös, kissé elmosódott látómezőmben a gombok kékesen izzottak fel.
- A harmadik sorban maradtak ár csak dupla számok. Mivel ha egy sorban és oszlopban nem akarunk kettőnél többet, az ötödik sorban szereplő hármas és a második oszlopban szereplő ötös nem jöhet szóba, mert akkor az említett oszlopban három ilyen mező lenne.
  Magyaráztam hangosan, nem Theo-nak, inkább magamnak, hogy emlékeztessem magam arra, mit is kell csinálnom.
- Tehát jön a harmadik sor a 4. oszlopában szereplő hármas és ugyanezen sor 7. oszlopában szereplő ötös.
 Csapok le a gombokra, miközben már enyhén kezdek szédülni és ha ez nem válik be, utolsó erőmmel biztos, hogy bezúzom a rohadt ablakok egyikét! Előbb kellett volna már megtennünk ezt, amíg nem veszélyeztetett ennyire a halál gondolata minket. Aztán az utolsó gomb lenyomása után érkezett a teljesen magától értetődő kérdés:
- Na és most...mi lesz?
- Azt már csak a Sors könyvében lehet olvasni.
  Mindketten a kőasztalnak dőlve, izzadtságot törölgetve le a homlokunkról, a levegőt kapkodva vártuk a megváltást...vagy a másik lehetőséget.

Felhasználó profiljának megtekintése

17 Re: Labirintus 2. on Szomb. Feb. 10, 2018 9:23 pm

Sharlotte Vogelstein

avatar
Hellenburgi Királyi Szövetség
Hellenburgi Királyi Szövetség
Amikor a víz elállt a rejtvény sikeres megoldása után, egy portál jelent meg. Semmi instrukciót nem kaptunk, hogy mégis hova vezet és minek.
- Először én.... Ha biztonságos lesz, szólok. - szólalt meg Erhard elsőnek, én pedig csak rábólintottam beleegyezésként. A kőasztalon ücsörögve vártam társam visszatértét, ami nem is maradt el.
- Elég hűvös van kinn, valami hegységre vezet. - mondta félig fagyottan és egy darabig csak meredtünk egymásra. - Nem lenne jó, ha megfáznál.. pattanj a hátamra, te még nem vagy derékig vizes.... így kevésbé fogsz fázni kinn. - tette fel a furcsa ajánlatát, megtörve a farkasszemet.
- Ööhm... Több szempontból is, mi? - nagyon nem örültem annak amit hallottam, ez feltehetőleg az arcomra is kiült. - Hogy... oh ne már... - adtam fel és az idegességem, nyugtalanságommal együtt nyafogássá változott, a helyzetünkről formált egyszerű véleményem kifejezése közben.
- Megyek a saját lábamon. - jelentettem ki sóhajtások közepette, majd szép lassan föltápászkodtam álló pozícióba, mély levegőt vettem és egy kisebb nekifutás után amennyire az asztal engedte, beleugrottam a portálba.
- Baromi hideg!! - az első szavaim voltak amint átugrottam a portálon. - De most komolyan, miért kellett pont ezt a tájat választani? Ha már meg akar, vagy akarnak ölni valamivel miért nem lehetne mondjuk... nem hideggel meg faggyal? - háborodtam föl, bár csak a nyafogásom folytatása volt. Anélkül, hogy akár egy lépést is tettem volna összekuporodtam embriópózba, abban a hitben, hogy ez lehet legalább egy kicsit segít. Majd eszembe jutott, hogy Erhardnak is itt kéne lennie, körbenéztem és meg is láttam egy kőtáblánál nem is olyan messze.
- Kisasszony, ha nem haragszik meg, most nem igen várakozhatunk. Ha esetleg Ön is érti, szívesen várom a segítségét, de szerintem jobb, ha minél előbb befejezzük, mielőtt halálra fagyunk... - mondta lényegre törően, és én is ekképpen feleltem vissza.
- Ha meg tudod oldani oldjad! - válaszoltam talán a kelleténél hangosabban és nyersebbűl, még mindig egy gombócként gubbasztva. - Mégis, hogy tudod elviselni ezt a hideget? - kérdőjeleztem meg, ugyanis látszólag nagyon nyugodtnak tűnt, pedig még nálam is rosszabb helyzetben volt. A kérdésemre egy halkabb fajta elkeseredettnek hangzó nevetés volt az első válasz.
- Igazából... már alig érzem a lábamat... szinte minden önuralmam kell ahhoz, hogy ne remegjek, mert ha elkezdek, lehet a hidegre fogok fókuszálni a feladvány helyett... - kaptam meg a tényleges feleletet. - Szívesen engedném, hogy hozzám bújjon osztozva a test hőnkön, de könnyen félreérthető helyzet lenne, azt meg ahogy érzem nem igen szeretné. - csatolta hozzá még ezt a megjegyzést is.
- Nem igen? Mint ahogy az előbb felajánlottad a paci szerepét? Akkor már nem is tudnál járni, ha engem is cipelned kéne, inkább hátrány lenne mintsem előny, kedves lovag úr. - feleltem egyhangúan, miközben csigákat megszégyenítő lassúsággal megindultam a tábla felé, hogy lássam a sorsunkat ismételten eldöntő rejtvényt. Végig a földet néztem, majd az út felénél megálltam és újra lementem zigótába, bár inkább tűnt esésnek, mint szándékos cselekedetnek. Kezembe vettem egy kevéske havat és elkezdtem gyömöszölni. Mélyen elmerültem a saját kis világomban, majd egy hangra fölkaptam fejem, kis hatásszünet elejéig bámultam Erhardra. Botladozva, felpattantam az addigra kialakult mini fészkemből és nagy lelkesen megindultam felé, mivel a hó elég sok volt ahhoz, hogy ne tudjak rendesen sétálni, ezért kisebb szökdelésekkel próbáltam minél gyorsabban megközelíteni célpontomat. Mikor végre elértem, nagy mosollyal az arcomon toltam szinte az övébe a kreálmányom, amit eddig gyúrogattam.
- Nézd! Hósüni! - mondtam miközben az egész testem remegett a hidegtől, de a kis hóteremtményt biztosan tartottam a kezemben. Ez lehet talán az alkotás öröme, hogy még ilyen hidegben is képes voltam mosolyogni rajta. Látva társam pillanatnyi zavarodottságát, visszatértem gondolatban is a jelenlegi helyzetünkbe. Nem tudtam, hogy reagálni a tényre és csak álltam ott szó nélkül, most már csak a sünire meredve. A lovag reakciója viszont így is enyhén váratlan volt számomra, ugyanis meglepő módon, nem volt ideges amiért ilyenekre fecsérelem az időt pont most.
- Nagyon ügyes munka hölgyem… tényleg. Viszont figyeljen oda, a kezei teljesen el vannak fagyva. - jegyezte meg miközben felmelegítette a kezem, bár sajnos így se nagyon éreztem már. - Mindenesetre aranyos lett.
Kicsit úgy éreztem magam ettől, mint egy buzgó kisgyerek, akit most dicsértek meg a szülei. Közben Erdhard visszafordult a feladathoz, hogy lehetőleg túl is éljük.
- Reméljük nem valami meleg helyre kerülünk, különben a kis süni elolvad. - mondta, feltehetőleg viccnek szánva, akkor ezt nem nagyon tudtam megállapítani.
- Ennyi fagyoskodás után inkább maradnál ennél az időjárásnál? - tettem fel a költői kérdést és rögtön eszembe jutott, hogy milyen következményekkel járna egy nagyobb hő változás a fagyott testrészekre nézve, így gyorsan hozzá tettem. - Bár ha jóval melegebb helyre megyünk, az nekünk se tesz jót... főleg neked. - csak álltam mögötte és lestem mit csinál a táblával. - Most így belegondolva, ezt így is, úgy is megszívtuk. - néztem föl a felhőkre egy fancsali vigyorral az arcomon.

Felhasználó profiljának megtekintése

18 Re: Labirintus 2. on Hétf. Feb. 12, 2018 6:09 pm

Johnny Wood

avatar
Kultista Megszállott
Kultista Megszállott
A portál vagy tudom is én micsoda megjelenése kissé megrázott. Ugyan ebben a világban nem túl meglepő a mágia, viszont ilyen erősre nem ilyen körülmények között számítottam. A pap egyébként nem volt túl szívbajos.
- Óvatosan barátom, ki tudja merre vezet!- nézett rám féltően a pap.
Nem az a típus vagyok, aki hallgatna egy ilyen fajta emberre. Ugyan az Istenek létezését nem tartom kizártnak, de abban biztos vagyok, hogy nem túlságosan szeretnek. Mindenesetre kíváncsian léptem át a mágikus kapun. Első dolgom az volt, hogy megpillantsam a mennyezetet, nehogy meglepetés szerűen végezzem be a magamét. Meglepetésemre azonban semmi nem lógott le a plafonról... Ezúttal a padló jelentette a veszélyt... Pontosabban az abból előtörő sárgás gáz.
- Uram... ez azért sok. - lepődött meg az időközben utánam érkező Gustav. - Úgy gondolom, ismét sietnünk kell.
A terem közepén egyébként egy kőasztal emelkedett ki a gázfelhőből, vele szemben pedig innen kivehetetlen minta volt felpingálva a repedezett falra. Ekkor jutott eszembe, hogy ez az idióta még mindig abban a tudatban él, hogy én egy zenéstársulat tagja vagyok. Tudom, nem pont a legjobb időpont egy ilyen tréfa elsütésére, de nem hagyhattam ki az elém tárulkozó lehetőséget.
- Hőseink, kik tüske ellen bort adtak... - kezdtem bele egy rögtönzött kis dalocskámba, fejemben lanttal kísérve. - Most fingba fulladnak. Íme, Büdös Gustav, a pap ki folyton lopott borral vigad.
A dal nem feltétlen nyerte el a pap tetszését. Ezt pár megvető pillantással és egy monológgal támasztotta alá.
- No gyermekem, Büdös Gustav? Szebb dalokat nem ismersz? Kinek nincsen esze, legyen kódexe, Fiam. Inkább azt dalold el, gyermekem, mi van a falon. Dolgozzunk össze.
Miközben odaballagtam a falhoz ő az asztalt tanulmányozta figyelmesen. Mi olyan érdekes egy faragott kődarabon?
- Mit látsz rajta Fiam? Javaslom, ne nagyon mászkálj onnan, ne verd fel a gőzt. - szakította meg (egyáltalán nem céltalan) fallal való farkasszem párbajomat.
A kérdés hallatán ismételten egy rögtönzött kis dalocskába kezdtem... Hiába vagyok kultista, akár még sikeres zenész is lehetnék, én mondom!
- Csak egy ábra, amit még elöttünk festettek. Valamifécske megoldás lehet a restnek! Kockák és számok: Semmi más, de néhány négyzet színe más!
- Nincsenek véletlenük összhangban a színezett kockát a számokkal? - hunyorgott felém a pap.
Nocsak, nocsak... Mégsem olyan agyalágyult, mint gondoltam.
- Amekkora a szám annyi a különc kocka! Egyre egyet színezz és a probléma meg lesz oldva!
- Hát persze, amennyi szám van az oszlopok felett, vagy a sorok előtt, annyi kockát kell lefesteni. Azonban mivel? - kémlelte az asztalt Gustav.
Tényleg nem olyan balfék, mint elsőre tűnt... Tud ő ha akar! Hirtelen felrántott egy ecsetet az asztalról. Ahelyett, hogy vadul kezdjen színezgetni felkapta a fejét és rám nézett.
- Jöjj hamar Dalnok, segíts, ha elakadnék!
Elakadna? Ő? Egy zseninek tűnik... Talán mégsem olyan veszélytelen az Egyház, mint elsőre gondoltam. Ezután párpercig még morgott és egyszercsak izgatottan dobta le az ecsetet.
- Talán most... nem jó, egy hibádzik! Gyere Dalnok, most hallasd a hangodat, egy hiányzik, hátha te megtalálod melyik az!
Erre a fordulatra nem számítottam... Mindenesetre nagyot sóhajtva indultam meg az asztalhoz. Párpercig gondolkodtam, majd leeresztettem az ecsetet.
- Most vagy megvan, vagy meghalunk. - mosolyogtam Gustavra.

Felhasználó profiljának megtekintése

19 Re: Labirintus 2. on Kedd Feb. 13, 2018 9:23 am

Gustav és Johnny

A gáz már a derekatokig ér, mire sikerül megoldanotok a feladatot. Johnny néha egy-egy frappánsabb ríménél hallhatja a hangjában a Mestere kuncogását, úgy tűnik nagyon jól szórakozik rajtatok, de nincs az az isten, hogy segítsen. Amikor megoldjátok a feladatot, ismét portál nyílik, és most ti kerültök a torony tetejére. Körben törhetetlen üvegablakok vannak, egy fal kivételével, ahol ott díszeleg a következő feladatotok megoldókulcsa:




Alatta pedig maga a feladat. Az egész alatt egy kis tálban krétát találtok. Ha kinéztek az ablakon végtelen narancsos kősivatagot láttok, és ennek megfelelően azt veszitek sézre olyan fél perc után, hogy elképesztően meleg van, és levegőt is alig katok tőle. El lehet képzelni a halálotokat, hőguta, fulladás... De legalább most a feladat nem annyira nehéz, nem igaz?

Erhard és Lotti

Már épp fagyna le a lábatok, amikor végre kinyílik egy újabb portál. A fagy után kellemes trópusi környezetben találjátok magatokat, de ami rgötön megüt benneteket, az a fullasztó szag. Hatalmas színes virágok árasztják magukból körben felettük minden féle nagyon színes bogár röpköd, meg is csíp 1-2 ami szinte azonnal be is dagad... Nem lenne jó hogyha sok ilyen csípést összeszednétek. Középen kőasztal áll, de ez a feladat most merőben más mint az eddigiek. Az asztal mellett minden féle építő egységet találtok, miket le tudtok tenni az asztal kockázott részére, pont odaillenek, de néhol van egy-egy kiemelkedés //rajzon a fekete négyzetek// amire nem tudjátok lerakni az építőegységeket. Ráaásul valami furcsa fémes anyagból vannak, és taszítják is egymást, csak akkor maradnak meg ha nem érintkeznek... Szerencsére a falon, néhány virág takarásában itt is találtok egy mintát:



Lance és Ced

Még épp időben rajzoljátok fel a feladatot, mielőtt még a darazsak tényleg támadásba lendülnének. Nyílik is a portál a következő helyiségbe. Elsőre gyönyörűnen tűnik... A falak üvegből vannak kint pedig  a végtelen óceán terül el színes korallzátonyokkal, megannyi apró élénk színű hallal a távolban pedig fenséges, de halálos szürke cápával, akik közül az egyik amint meglát benneteket nekicsapódik az üvegnek, és ádáz módon próbálja betörni. Egy apró hajszálrepedés, alig látható... De jobb ha hamar kijuttok innen, mielőtt még betörné az üveget, és elöntené a tenger a kis sötét szobát. Újbb kőasztalt láttok, mellette pedig számokat kis lapokon 1-től 10-ig felírva.



Fölötte a falon pedig ott a minta is. További érdekesség, hogyha egy sorban oszlopban vagy átlóban többet akartok lerakni 2 kártyánál az egész a magasba emelkedik és kezdhetitek előlről...



Theo és Cyne

Hogy a jó megoldás, vagy a megható barátság tette-e, de mielőtt még elfogyna a levegőtök kék portál nyílik a szobában. Megkönnyebbülve mehetnétek át, ha ott nem vágna benneteket mellbe a hideg... De olyan metsző, hogy egyenesen a csontotokig hatol, szinte kizárt hogy az előző után ezt megússzátok tüdőgyulladás nélkül. A megfagyást elkerülendő, a egy tetőn ahova kerültetek láttok egy sima sziklafalat, mellette egy mélyedésben pedig krétát...



Felül ott van megint a minta, hogy talán mit kell csinálni, alatta pedig a ti jóval nagyobb és bonyolultabb feladatotok:



Siessetek, nehogy halára fagyjatok!

//megmondom őszintén gőzöm sincs miért lettek ilyen aprók a képek, aki kéri annak átküldöm őket nagyban is. Egyébként rá tudtok kattintani és akkor kinagyítja.

Határidő: Február 27.//

Felhasználó profiljának megtekintése

20 Re: Labirintus 2. on Kedd Feb. 20, 2018 7:58 pm

Gustav Engelberg

avatar
Felszentelt Pap
Felszentelt Pap
Sikerült megoldani a feladványt még azelőtt, hogy elérte volna őket a gázfelhő, ennek örömére Gustav sóhajt is egy nagyot, majd bólintva köszönte meg a Zenész fiú segítségét. Újabb portál nyílik, úgy tűnik mehet tovább a pokoli játék, melyben az életük a tét.
- Csak utánad Dalnok. - mutatta felé az utat, majd felnézett a mennyezetre és keresztet vetett mellkasára, ma már sokadjára.
- Köszönöm Uram, kérlek őrizd továbbra is lépéseimet, tartson bármeddig ez a képtelenség. - mondta alig hallhatóan.
- Köszönöm! - szólt a fiú, majd a pap előtt belépett a portálba, mintha teljesen természetes lett volna annak a létezése, nem is meglepő, másodjára már tudják mi a dolguk.
Ismét egy szobában találták magukat, hol bár már volt ablak, nem igen köszönhették meg annak jelenlétét. Fülledt meleg volt és levegő is alig, érezte is a Pap, hogy folytatódik a vesszőfutás, ismét az életükért kell játszaniuk.
- Kis levegőket vegyünk és mutogatva próbáljunk meg kommunikálni. Szükség lesz a levegőre. - mondta, majd az ablakhoz lépett, hogy megnézze, hol lehetnek vajon. Egy toronyszobára hasonlít a helyszín, kintről pedig a messzi sivatag terül el lelki szemei előtt.
Odafordult végül a rejtvényhez, mely egy falon helyezkedik el most, felette a megoldókulccsal, Gustav levágja, mi lehet a feladat, ezért óvatosan belenyúl a krétás tálba és ujjaival magához hívja Johnnyt, hogy segítségére legyen. Szerencsére ez a feladat szavak nélkül is megoldható. A fiatal Zenész szó nélkül követte a Papot, majd figyelte ő is a rejtvényt.
A gömbökön különböző számok voltak felfestve, azokból pedig apró, rövid vonalak nyúltak ki. Valószínűleg a kréta azért van ott, hogy a számoknak megfelelő vonalat húzzák ki mindegyik gömbből, a képen lévő segítség is erre utalhat, így Gustav eszerint próbál nekiállni a feladatnak. Első próbálkozásra belezavarodik, mérgesen dörgöli le a krétával rajzolt vonalakat, majd a mennyezetre nézett, miközben a homlokán megjelenő izzadságcseppeket letörölte.
Talán, ha a hatosokkal kezdené, utána már könnyebb lenne nekiállni a kevesebb számmal rendelkező gömböknek. Johnnyra tekintett, majd ismét nekilátott a vonalak rajzolgatásának, remélve, hogy jelenlegi taktikája beválik.
Jhonnyra tekintve a férfi látta, hogy ő is szenved, izzad rendesen ő is, s bár megmondta neki, ne vegyen mély levegőt, mégis megtette ezt, végül nem szólt, csak lábaival dobolni kezdett.
Gustavot egyszerre idegesítette Johnny ütemes dobolása és mégis örült neki, hogy a Zenész ilyen szorult helyzetben is pozitív tud maradni, ez adott neki egy kis lelkesedést, így újra nekiállt a feladatnak. Közben egyre gyakrabban volt kénytelen végig törölni arcát ruhájának ujjával, de nem veszítette el koncentrációját, tovább haladt, hiszen ötlete, miszerint a hatosokkal kezdi kifizetődni látszik.
Amikor úgy érezte, elkészült, ránézett társára és rámutatott a képre. Ujjaival szemére mutatott, majd ismét a feladványra, jelezve ezzel, hogy ellenőrizze, jó-e a megfejtés, bár már egyre jobban kezdte érezni, nehezebb levegőt venni, mint korábban.
A fiú odaballagott a falhoz és leellenőrizte ő is, majd egy felfelé tartott hüvelykujjal jelezte, hogy szerinte is megfelelő. Innentől már csak a portálra kell várni, ha jó a megfejtés, pillanatokon belül meg kellene jelennie, ha nem akkor újra nekiáll a feladványnak. Remélte, hogy sikerült, nem sok levegőjük maradt és a hőség is elviselhetetlen számukra.

Felhasználó profiljának megtekintése

21 Re: Labirintus 2. on Csüt. Feb. 22, 2018 6:30 pm

Johnny Wood

avatar
Kultista Megszállott
Kultista Megszállott
Úgy tűnik, ez a dudolászós dolog bevált, mivel egy újabb portál jelent meg a terem közepén.
- Csak utánad, Dalnok. - engedett maga elé a pap.
- Köszönöm! - vigyorogtam rá, miközben átléptem a mágikus kapun, mintha mindennap tennék hasonló dolgokat.
Ismételten egy szobában voltunk, csak ezúttal végre megpillanthattuk a külvilágot, ugyanis a hely ablakokkal is fel volt szerelve. Ezt akkor nagy előrelépésnek hittem, de sajnos kiderült, hogy bizony egy üvegfalas szobában nem jó ötlet úgy tartózkodni, hogy kívűl a Kősivatag terül el. Nagyon kevés levegő volt, amit az időközben beeső pap kényelmesen nyugtázott.
- Kis levegőket vegyünk és mutogatva próbáljunk meg kommunikálni. Szükség lesz a levegőre. - mondta és megindult a feladat felé.
Kezével mutogatott, hogy menjek közelebb. Miért ilyen kicsi az önbizalma? A másik két szobában is teljesen megállta volna a helyét nélkülem. Mindenesetre követtem az utasításait. Időközben egyébként annyira belejöttem ebbe a Zenész dologba, hogy elkezdtem élvezni a folyamatos rímelgetést. Most pedig nem tehettem... A zenélésre azonban van más mód, amit én ki is használtam. Lábammal egy egyszerű ritmust kezdtem dobogni, miközben Gustav atyára néztem. Az arcán rengeteg izzadságcsepp csörgedezett, melyeket rendszerint törölgetett is. Én is ennyire kiizadtam volna? Alig hiszem... Azért a biztonság kedvéért végigsimítottam az arcomat, mire mindenemről fürgén szaladtak le a testemből előtörő izzadságcseppek. Ez nagyon nem lesz így jó. Ha nem végez hamarosan, itt sülünk meg mindketten. A levegőt már egyre füllettebnek éreztem... Mi tartott ennyi ideig? Talán még ő se tudja. A lényeg, hogy hamarosan ujjával a feladatra mutatott, hogy ellenőrízzem le. Nem vagyok túl jó ezekből a logikai feladatokból, de ez tökéletesnek tűnt. Egy barátságos bólogatással és egy magasba emelt hüvelykujjal jeleztem, hogy minden oké.

Felhasználó profiljának megtekintése

22 Re: Labirintus 2. on Pént. Feb. 23, 2018 9:25 pm

Cedrick von Nebelturm

avatar
a Nebelturm család tagja
a Nebelturm család tagja
- Mit gondolsz, mi a fenét csinálunk mi itt tulajdonképpen..? - kérdezi a másiktól, hogy elüsse az időt, amíg történik valami, vagy amíg agyon nem marják őket a darazsak.
A férfi csak megvonja a vállát a kérdésre.
- Nem tudom, gondolom játszanak velünk, mást nem tudok elképzelni.
Karba fonja a kezét a válaszra, egykedvűen álldogálva a helyén, ám nem sokkal azután, hogy a tünde befejezte a rajzolást ki is nyílik a következő portál.
- Szerintem ne tököljünk sokáig.. - néz rá a férfi, majd átugrik a kapun.
Követi ő is a példáját, belépve a következő szobába. A tengerre nyíló kilátás csodás, és mindenképpen lenyűgöző –lenne. De egyáltalán nem méltatja figyelemre. Céltudatosan sétál az újabb kőasztalhoz, megint jól megnézve azt magának.
- Legalább ez egyszer nem kell keresni.. - mutat az asztal fölötti falon talált mintára vigyorogva.
- Legalább ennyi... - vigyorog vissza a tünde -Lance, úgy emlékszik, hogy ez a neve-, aztán az üvegnek csapódó állat látványa mintha megakasztaná. Ő is felnéz a nagy szürke micsoda látványára, egy csipetnyi rosszallással a fölösleges zajongásra, de aztán mintha mi sem történt volna fordul is vissza a tábla felé.
- Ötlet, mit csináljunk ezzel? - kérdezi idegesebben a férfi.
- Ugyanazt, amit eddig - feleli a kérdésre, elgondolkozva megvakargatva az állát - Talán az összeg kellhet - mutat a számozott kőlapokra, majd végig, a sorok és oszlopok végi számokra az asztalon.
Mennyivel egyszerűbb, hogy nem kell a minta után is rohangálniuk. Így egészen levegősen benne vannak az időben, míg az a szerencsétlen hal kocogtatja az üveget.
- Hmm, akár, vagy... nem tudom.
Komótosan tekintget ide-oda a tábla és a minta között. Már csak ezért is jó, hogy itt a rajz, és nem máshol. Mert így annyiszor nézi meg, ahányszor csak akarja. Nem mintha kéne. Ez sem valami bonyolult ábra, első ránézésre meg lehet jegyezni. De azért jobb az elővigyázatosság, így jó sokszor megnézi magának, összehasonlítva az asztali feladvánnyal.
A tünde közben úgy tűnik, mintha feladta volna ezt a témát. Nem bánja, főleg, hogy a darazsaktól miatta jutottak ki. Ha neki kellett volna összekötögetnie azokat a nyomorult fülkéket, feltehetőleg napestig ott téblábolhattak volna..
Egy darabig még nézelődik, aztán kinyúl, hogy megpróbáljon valamit. Felemeli az első három kezébe kerülő kártyát, majd megpróbálja lerakni őket egy sorba. De ahogy a harmadikhoz ér, az egész visszakerül a helyére.
- Kettő. - jelenti ki erre magabiztosan, sokatmondóan bólogatva is hozzá.
- Vajon máshogy is....?
Nyugodtan hagyja hogy a tünde is kikísérletezze a maga dolgait, az átlókkal és az oszlopokkal, újfent karba fonva közben a kezeit, ahogy a férfi ugyanolyan eredménnyel, mindannyiszor visszautasításba ütközik a harmadik kőlappal.
- Mi a fene...
- Mindenhova kettő. - válaszolja a férfi értetlen szavaira, aztán a falra rajzolt ábrára mutat, körbe, a szélre írt számokra - Az összegek. - mondja, majd nekiáll gondolkozni, visszapillantva a táblára.
Ennél többet nem tud hozzátenni. Ideje hasznossá tennie magát, mielőtt az a dög betöri az üveget, és vér-tengerré változtatja ezt a gyöngéd, rejtvény-fejtő délutánt.
- De hogyan?? - kérdezi a férfi -Lance, meg kéne tanulnia így referálni rá a fejében végre.
- Hát.. - köszörüli meg a torkát. Nem szokott hozzá, hogy hangosan is kimondja a gondolatait. Főleg nem a gondolat-meneteit. Azok néha még önmaga számára is követhetetlenek..
- A legegyszerűbb, ha egy olyannal kezdünk, ahol csak egy-két lehetőség van.. - kezdi magyarázni, a kezébe emelve négy kőlapot. [1,2,3,4]
- Az-az átló - mutat a hatos átlójára. - Csak négy és kettő, vagy öt és egy lehet.  
- A tízes pedig... az talán csak ott, ahol minden nagyobb tíznél... - bök rá Lance -ez az, csak gyakorolni kell, menni fog ez,- a tizenötös és tizenhatos metsző-kockájára.
- Vagy ott - feleli, a tizenhármas és tizenhatos találkozására mutatva.
- Nem hiszem, túl kicsi számok maradnának lehetőségnek. - feleli a férfi.
Ezzel nem ért egyet, de nem áll le vitatkozni.
- De mondjuk, hogy neked van igazad. - egyezik helyette bele, a tízes kőlapocskáért nyúlva, és azt a tünde által mutatott helyre rakva. [16;15]
Ezt a rejtvényt jórészt úgyis csak találgatással oldják meg. Ha lenne ideje leírni valahova, és kizárni legalább egy-két lehetőséget.. –de nincs idejük, mert akárkik is szórakoznak velük, mindenképpen állat-eledelt szeretnének csinálni belőlük. És ha már elkerülték a darazsakat, hát ne egy hal fogjon ki rajtuk. Micsoda megaláztatás lenne..
- Innentől kezdve abban az oszlopban csak ötös lehet. - mutat a tizenötös oszlopra, fentről lefelé. - A sorban pedig csak hatos. - húzza meg a horizontális tengelyt is az ujjával a felső sorban.
- Hmm... a hatos elég nagy, tegyük oda a tizenhármashoz, hátha.
Csendben forgatja a kőlapokat a kezében a szavakra, majd egy idő után végül kinyúl, hogy a hatost a sarokba tegye, de félúton megakad  a mozdulata, ahogy a szeme végigfut a tízes átlón.
- Ha a hatos odakerül akkor öt meg egy lesz az átló - mondja, visszahúzva magához a kezében tartott kőlapot. - És hat meg négy a tízes.. - morogja maga elé, ide-oda járatva a tekintetét a számokon.
- Igazad van. - feleli Lance, de csak félfüllel hallja a mondatot, ami máskor talán idegesítő, önelégült vigyort csalna az arcára.
Csakhamar meglátja, hogy ha a hatos a tünde általi helyre kerül nem jön ki a dolog. Ennél pontosabban körbeírni már nem tudná, hogy miért nem, mert éppen csak átvillan a fején a felismerés. Így inkább a tízes mellé rakja le a hatost, szó nélkül, ahogy szokta. Majd gondol egyet -még egyet-, és a kilencest veszi kézbe, azt forgatva tovább az ujjaival.
- Na jó, ez nekem már magas... - csapja meg a másik fülét egy újabb mondat.
- És ha... ha most a nyolcast próbáljuk ki valahol? Azt már tudjuk, hogy a hatos oszlopába csak az kerülhet.
Na ez már érdekesebb kijelentés, erre két teljes fülével figyel. Igen, a nyolcas.. Ráérősen gondolkodik, nem sieti el a dolgot, a hal tudatában sem, bár az úgy tűnik mindenáron rájuk akarja dönteni az üveget. Csak azt tudná, mennyire rágós is egy vámpír, rögtön nem törné magát ennyire..
- Itt vagy itt? - kérdezi a férfitól a nyolcas lehetséges helyei felé bökve az állával. [9;14, 11;14]
- A hármas meg csak ebbe az oszlopba kerülhet - szúrja még közbe megjegyzésként, az ötös oszlopára mutatva. Ez csak úgy eszébe jutott, de talán hasznos, ha elmondja.
- Akkor legyen az, így meg is van a tizenegyes a hármassal. - bök rá a tünde a tábla egy pontjára. [11;14] - Akkor pedig az ötös fölé már csak kettes kerülhet, nem? Rögtön a hármas fölé megpróbáljuk?
Próbáljuk..
Lerakja a kettest a hármas fölé, majd azzal a lendülettel vissza is veszi a hármas lapocskát, és helyette a négyest rakja a bal alsó sarokba. [11;13] Nem ér rá kifejteni, hogy miért. Talán nem is tudná kifejteni. Érthetően egészen biztos nem, főleg a cápára, és az igencsak gyorsan repedő üvegre való tekintettel nem.
A nyolcast is visszaveszi, és átrakja a helyére, [9;14] majd a hetest berakja a másik sarokba. [11;8]
Innentől pedig már puszta pakolgatás az egész.
Lerakja a többi számot is a helyükre, közben fel-felemelve egy rossz helyre tippeltet, hogy ne véletlenül se kerüljön három egymás mellé, és kelljen előröl kezdeniük az egészet. Majd mikor az utolsó kőlap is lekerül elhúzódik egy kicsit a táblától, hogy jobban szemügyre vehesse.
- El kell keserítselek - mondja, elégedetten karba fonva a kezeit a művet bámulva.
- Ma sem leszünk hal eledelek - ereszt meg egy mosolyt a másik felé.
- Én kérek elnézést... - feleli Lance egy ironikusnak tűnő grimasszal, mire csak még szélesebb lesz a vigyora, ahogy aztán a tünde visszamosolyog rá.
Pontosan tudja, mennyire idegesítő tud lenni.


Felhasználó profiljának megtekintése

23 Re: Labirintus 2. on Hétf. Feb. 26, 2018 5:12 pm

Erhard Strenger

avatar
Hellenburgi Királyi Szövetség
Hellenburgi Királyi Szövetség
Hogy nehéz volt a feladat? Igazából. Annyira nem. Elég hamar megoldottam és hamarosan a kész feladat és egy újabb nyílt átjáró lett csak az eredménye ennek a viharos próbának. Mikor meg akartam mozdulni először azt hittem hamarosan összeesek, mivel a lábam elsőre nem akart cselekedni. Nem volt nehéz rájönni, hogy teljesen elfagyott. Még az is csoda, hogy egyáltalán állok. Összeszorítottam fogam és végül megindultam végül utat törve a még friss hóba, s bár társnőm csöndesen követett úgy tűnt az előbbi kis színjáték mindkettőnk hangulatát egy kicsit megfagyatkozta. Nem baj. Ezt majd később áttárgyalhatjuk, de ha itt nekiállunk társalogni biztos halálra fagyunk. Éppen emiatt léptem át rögtön a kapun és bár a hirtelen klímaváltozástól erős köhögő roham tört rám, mikor először beleszagoltam ebbe az idilli táj légkörébe, de legalább jobb lett mindkettőnk hangulata, hogy nem a fagyos tájon kell álldogálnunk. Bár igaz… az itteni sűrű légkör úgy tűnt eléggé nehezen megszokható, ugyanis nem akar alábbhagyni ez a fránya köhögés. Allergia? Vagy mi a fene. Mindenesetre az elején nem foglalkoztam vele és nyugodtan indultam el a feladvány felé. Itt azért többször át kellett néznem a dolgokat, mert bár le volt írva mi a pontos feladatunk… de túl egyszerűnek tűnt. Lényegében két feladat ötvözése. Nem értem tehát mi a gond vele. Csak pár pillanatra becsültem az időt, mely hozzá szükséges… milyen kár… hogy ennél jobban nem is tévedhettem volna. Az elején ráérősen csináltam, hisz nem számoltam azzal, hogy egy ilyen szép tájon bármi veszélyes lenne ránk. De mikor a légzés egyre nehezebbé vált és a köhögésem is egyre komolyabbá vált kezdtem érezni, hogy itt komolyabb dolog van, mint elsőre hittük. Társnőmre néztem, aki egy köhögésroham után rám nézett. Ő is tudta már a választ, sőt lehet előbb, is mint én. A pollenek. Ezek a kis apró dolgok mérgezőek! Ez máris aktívabb megfejtésre kényszerített és próbáltam visszaszerezni a fölöslegesen elpazarolt időt. De nem… egyszerűen nem sikerült. Ez a könnyűnek tűnő feladat kifog rajtam? De… akkor mi lesz velünk… ezt… nem tehetem meg! A társnőm bízik bennem…. muszáj kitartanom! Azonban ez nem volt olyan könnyű, mint az ember hinné. A látásom lassan elnehezült és a köhögések is egyre több erőt vettek el. Öt perc… Még mindig semmi. 7 perc. Kis híján megcsináltam, de nem illeszkedett valami… újra kellett kezdenem. 9 perc… már alig állok a lábamon… A nő már el is vesztette az eszméletét… nem mehetek oda hozzá… ha odamegyek biztos nem sikerül teljesítenem…. pedig… pedig azt hiszem…. mindjárt kész… 9 perc 30 másodperc.
- Igen…. IGEN… kész vagyok! Megvagyok… - dünnyögöm magamnak erőtlenül, mert kábé alig kaptam már levegőt – Kérlek…. légy jó… - esek fél térdre a rejtvény előtt.



// nem sikerült elérnem Lottet így nem tudtunk egyeztetni sajnos ^^" próbáltam menteni a menthetőt így beleirogattam amit még mondogattunk hogy miket kéne majd csinálni //

Felhasználó profiljának megtekintése

24 Re: Labirintus 2. on Hétf. Feb. 26, 2018 7:18 pm

Sharlotte Vogelstein

avatar
Hellenburgi Királyi Szövetség
Hellenburgi Királyi Szövetség
A feladvány kirakása után megnyílt a következő kapu, Erhard előretört a hóban én pedig egy szó nélkül követtem, a kis sünivel kezemben. Eközben végig mértem társam, aki nem éppen volt a legjobb formájában, mondhatnám, hogy elfogott a bűntudat, de a szégyen talán jobb kifejezés lenne. Hogy miért? Teljes mértékben rá támaszkodtam, amivel még úgy nincs is semmi bajom, de a hirtelen jött süni inspiráció... egy kicsit talán, nem kellett volna. Míg ezen gondolkodtam elértünk a portálig és másodikként át is léptem rajta, az új tájon éreztem ahogy fölolvadnak az elfagyott szövetek és talán a hirtelen hő változástól, egy hosszú köhögésroham tört rám. Társamra nézve láttam, hogy nem csak nekem jutott ebből a fajta jóból, ő is köhécselt rendesen. Néztem ahogy eltávolodik az újabb kőtáblához, én is mentem volna, de amint megmozdultam belém nyílalt a fájdalom. Ahogy a meleg egyre jobban átjárt, egyre jobban is fájtak a végtagjaim, talán ezért nem vettem észre hamarabb. Csodálkoztam, hogy társamnak, hogyhogy nem fáj, lehet annyira átfagyott, hogy alig bír átmelegedni, vagy csak szimplán nem olyan nyámnyila mint én, valószínűleg az utóbbi. Megpróbáltam azért mégis odavánszorogni, de aligha sikerülhetett és két lépés után újra megálltam, aztán a földre is rogytam. Majd végül csak leesett, a pollen ami a levegőben szállt mérgező volt, Erhardra néztem, aki ráérősen rakosgatta a darabokat, feltehetőleg nem tudta, hogy mérgezik.
- Héj! A pollenek mérgezőek, ha így megy tovább hamar itt halunk! - próbáltam elkiabálni hozzá, de semmi reakciót nem kaptam. Abban sem vagyok biztos már, hogy tényleg sikerült hangosan beszélnem. Egy köhögés rohamot követően, mikor újra társamra emeltem tekintetem, hogy megint megpróbáljam figyelmeztetni, ő már engem nézett. Látszott rajta, hogy megértette, így nem pazaroltam az energiámat újabb beszédre fölöslegesen. Csak ott ültem és néztem az előttem lezajló haláljátszmát. A megnevezés, még ha furcsa is, de ez volt szerintem a legmegfelelőbb rá. Lassan elhomályosodott látásom és a levegőt is nehezebben vettem, már azt se láttam, hogy társam még mindig ügyködik e helyzet megoldásán vagy már feladta. Hát... olyan állapotba sokat nem tehettem, nem mintha addig annyira beleszóltam volna a dolgok alakulásába.
- Azért... mondjuk... nem akarnék meghalni. - suttogtam az addigra vízzé olvadt süninek, mint egy szenilis vénember az utolsó napján. A kezemben megmaradt kevéske vizet útjára engedtem és belenyugvóan ledőltem a talajra. ~Lesz, ami lesz...

Felhasználó profiljának megtekintése

25 Re: Labirintus 2. on Hétf. Feb. 26, 2018 9:15 pm

Lance Kalver

avatar
Tünde Zsoldos
Tünde Zsoldos
Vállat vontam a kérdésére. - Nem tudom, gondolom játszanak velünk, mást nem tudok elképzelni. - Alighogy befejeztem a mondatot, és a rajzot, meg is jelent a portál. Ránéztem Cedrickre. - Szerintem ne tököljünk sokáig.. - Majd átugrottam a kapun, nem hiányoztak a darazsak. A kérdésemre nem válaszolt, csak némán követett. De miért kérdezett vajon, ha erre már nem reagál? Ha én nem akarok beszélni valakivel, meg se szólítom, na nem baj, van ilyen is. A másik terembe átérve gyönyörű, víz alatti élővilágot láttam, bár semmiről nem tudtam, hogy micsoda, de ez nem akadályozott meg abban, hogy élvezzem a látványt. Ezzel szemben társam csak odasétált a terem közepére, ahol szinte már megszokottan a kőasztal várt.
- Legalább ez egyszer nem kell keresni.. - Mutatott rá vigyorogva az asztal fölötti falra, ahol a mostani minta díszelgett.
- Legalább ennyi... - Vigyorogtam vissza, aztán az üvegnek csapódó állat látványa kizökkentett. Halnak eléggé túl volt méretezve, meg nem is ilyen fogazathoz volt szokva, mi a fene? Kicsit idegesebben néztem a mintára. - Ötlet, mit csináljunk ezzel?
Úgy tűnt, Cedrick nem kerített túl nagy feneket az ügynek, inkább a feladatra koncentrált. Mit ne mondjak, nem volt az a kifejezetten ideges típus. Megvakarta az állát.
Ugyanazt, amit eddig. Talán az összeg kellhet... - Mélyült el a feladatban máris.
- Hmm, akár, vagy... nem tudom - Követtem a példáját, majd adtam fel rövid úton. A számokkal sose voltam jó barátságban, ki tudtam számolni a pénzt, amit kaptam, de kész passz, kíváncsian vártam, milyen ötlettel rukkol elő Ced. Mélyen gondolkozott, majd felvett találomra három lapot, lerakta őket egymás után egy sorba, majd végignézte, ahogy felemelkednek, és visszalebegnek a helyükre. - Kettő - jelentette ki ezzel együtt magabiztosan, mellé bólogatva.
- Vajon máshogy is....? - Morfondíroztam, és oszlop, meg átló szerint is kipróbáltam, ugyanolyan eredménnyel. - Mi a fene... - Néztem hitetlenkedve. Ez most nem az én asztalom... - Mindenhova kettő – Magyarázta, majd rámutatott a falon lévő ábrára. - Az összegek - Kezdte, majd látszólag nekiállt gondolkozni, de látszólag nem jutott egyelőre semmire.
- De hogyan?? - Kérdeztem félig tőle, félig magamtól. Reméltem, hogy most Cedrick előrukkol valamivel, különben itt veszünk el, de úgy tűnt, mégis rájött valamire.
- Hát.. - Köszörülte meg a torkát - A legegyszerűbb, ha egy olyannal kezdünk, ahol csak egy- két lehetőség van.. - Fejtette ki, felvéve pár táblát - Az az átló például csak négy és kettő, vagy öt és egy lehet. - Mutatott rá a hatossal kezdődő négyzetsorozatra.
- A tízes pedig... az talán csak ott, ahol minden nagyobb tíznél... - Böktem rá bátortalanul arra a helyre, ahol a 15 és 16 találkozott.
- Vagy ott. - Mutatott rá egy másik lehetőségre - De mondjuk, hogy neked van igazad. - Tette végül az általam ajánlott helyre a lapot. Így végiggondolva nem biztos, hogy ez volt a legbölcsebb, az én képességeimet felmérve. - Innentől kezdve abban az oszlopban csak ötös lehet, a sorban pedig csak hatos. - Húzott egy keresztet az ujjával.
- Nem hiszem, túl kicsi számok maradnának lehetőségnek. - Fejtettem ki. - Hmm... a hatos elég nagy, tegyük oda a 13-ashoz, hátha.
El is indult a keze végül, de aztán megállt. - Ha a hatos odakerül, akkor öt meg egy lesz az átló - Mondta a kezét visszahúzva - És hat meg négy a tízes.. – Morogta.
- Igazad van - Mondtam, úgy tűnt, nem figyeltem eléggé oda, de nem is vártam magamtól sokkal többet. - Na jó, ez nekem már magas... - Mondtam félhangosan, de a halra nézve mégis megerőltettem magam. - És ha... ha most a nyolcast próbáljuk ki valahol? Azt már tudjuk, hogy a hatos oszlopába csak az kerülhet.
A cápa közben egyre hangosabban döngette az üveget, de Cedrick még mindig nem volt szívbajos. - Itt vagy itt? - Kérdezte a véleményem, bár az előbb már kiderült, hogy nem olyan értékes. - A hármas meg csak ebbe az oszlopba kerülhet - Szúrta közbe. - Akkor legyen az, így meg is van a 11 a hármassal. - Böktem rá. - Akkor pedig az ötös fölé már csak kettes kerülhet, nem? Rögtön a hármas fölé megpróbáljuk?
Megpróbálta, majd szinte vérszemet kapott, nem is tudtam követni, mit hova pakol, és miért, de a végén valahogy mégis jól nézett ki a végeredmény. Elismerően bólintottam. - El kell keserítselek... - Mondta, ahogy elégedetten karba tette a kezeit - Ma sem leszünk haleledelek - Mosolygott ide.
- Én kérek elnézést... - Mondtam egy enyhe, ironikus grimasszal, majd visszamosolyogtam. Mi a következő?

Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [1 / 2 oldal]

Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.