Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Kérdező vendégeknek
Magánküldetések

Szomb. Jún. 08, 2013 6:05 pm by Darrakard

Ezen a szent helyen lehet magánküldetésekre jelentkezni, szám szerint párhuzamosan kettőre. …

Comments: 74

A háború nyitánya

Szer. Jún. 06, 2018 5:07 pm by Serene Nightbough



Kedves Játékosok!

Elérkezett az első …

Comments: 21

Aktuális azonnalik

Kedd Dec. 13, 2016 10:03 pm by Serene Nightbough

Sziasztok!

Hogy könnyebb legyen nyomon követni, hogy mikor van kiírva új azonnali és hova …


Comments: 38


You are not connected. Please login or register

Pruinos helyzetjátékai

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

1 Pruinos helyzetjátékai on Szomb. Jan. 13, 2018 8:41 pm

Pruinos

avatar
a Falánkság Démona
a Falánkság Démona
Név: Pruinos naplója
Típus: Tárgy, Egyedi
Szint: -
Ár: értéktelen
Leírás: Allan, please add details!

Felhasználó profiljának megtekintése

2 Re: Pruinos helyzetjátékai on Szomb. Feb. 17, 2018 10:49 am

Régóta? Már ennyire régóta vársz helyzetre? Hmm... hű... Na jó legyen. Kezdjük egy sablonosabbal.

Mutasd meg nekem Pruinost 200 éves, 10-es szintű démonként. Miket ért el? Mit kezdett az erejével? Mik akkor a céljai? Mindent látni szeretnék!

Felhasználó profiljának megtekintése

3 Re: Pruinos helyzetjátékai on Hétf. Ápr. 16, 2018 11:13 am

Pruinos

avatar
a Falánkság Démona
a Falánkság Démona
Felnyitottam a dobozt, és megeresztettem egy lemondó sóhajt; alig egy fél tucatnyi maradt. Egyre csak fogytak a készleteink – és ez a parancsnoki porció része volt. Bele se mertem gondolni vajon milyen állapotok uralkodhatnak kint a démonjaim között.
Kivettem az egyik faggyúgyertyát és felállítottam az asztalra, aztán a szokott módon fölé hajoltam a kidugott nyelvemmel – hagytam hogy a nyálcsepp, a maga lomha tempójában, végiggördüljön rajta, és rácsöppenjen a kenderkanócra. Azonnal hallható lett a sistergés ahogy hozzáért, majd egy pillanattal később lángra is kapott és bágyadt fényével egész hatékonyan bevilágította az eddig félhomályba burkolódzó helyiséget. Kár hogy borzalmasan büdös volt, de valahol örülnöm kellett volna neki hogy egyáltalán volt ilyenünk. A mai napig túl kevés démon tanult rendes iparos mesterséget, és a felhasználható nyersanyagokkal se voltunk túlzottan elhalmozva.
Még rá se tudtam fordítani a tekintetem az asztalon halmozódott papírhalomra, azonnal kopogtattak a bejáratként szolgáló támoszlopon. Néha megesküdtem volna, ezek érezték hogy mikor vagyok ébren és mikor nem.
~ Mindig van valami… - nyomtam el magamban egy panaszkodást, és kiszóltam a jövevénynek, hogy „szabad!”. A plafonról alálógó molyrágta függönyt félrelibbent, és belépett rajta Parflam – és hirtelen nem tudtam, hogy ennek örüljek-e vagy sem.
- Jelentést hoztam, gazda.
- Már mondtam hogy ne hívj „gazdának”, Par.
- Igen-igen, sajnálom gazda.
Felsóhajtottam. Néha nem is tudom miért próbálkoztam még ezzel vele. Nem az a fajta volt, aki képes lett volna a változásra, úgy, egyáltalán.
- Mond csak, mióta is szolgálsz engem Parflam?
- A gazda megint bölcselkedni készül?
- Csak válaszolj a kérdésre, imp. – fenyegettem meg és húztam össze a szemöldökizmaimat, olyan csúnyán és lesújtóan pillantva rá, hogy akik először tapasztalták meg ezt, általában, szavuk-lélegzetük elállt tőle.
- Azonnal gazda, ha abbahagyja ezt a nézést. Parflam képtelen lesz komolyan válaszolni ha a gazda nevettetni próbálja. – válaszolta rezdületlen arccal és változatlan hangnemben. Én csak ismét felsóhajtottam – mostanában sokat műveltem ezt. Túl sokat. Nagyon fáradtnak éreztem magam.
Leroskadtam az asztal mellett álló kissé viseltes székbe és feladtam a dolgot.
– Köszönöm, gazda. Ha ennyire kíváncsi rá, Parflam több mint száz éve szolgálja már a gazdát. Gazda miért kérdezi?
Végigmértem az impet. Nem lehetett egy méternél magasabb, bőre  a társaival ellentétben palaszürke volt, mint a kő ami jelenleg körülvett minket, és cserébe szarvai se voltak, csak a hátából meredeztek elő apró csontnyúlványok. Sose kérdeztem rá vagy jártam utána ezeknek a különbségeknek, de elkönyveltem hogy ő egy különleges egyede lehetett a fajtájának – pont olyan, amilyen hozzám illett. Füle hegyes volt, mint a tündéké, de azokénál sokkal vastagabb és nagyobb kagylójú, fogai meg számosak, aprók és hegyesek, mint a környéken garázdálkodó goblinfajzatoké. Szemei mindig egy gonosz, sápadt sárga fénnyel izzottak, mintha minden pillanatban valami rosszon törte volna a fejét.
Lényegében ez így is volt, de nem tudom hogy mennyi köze volt ennek a tulajdonságának a szemei világához.
- Nem fontos Par, csak elmerengtem valamin.
- Semmi baj, gazda. Parflam hozzászokott; de Parflam szeretné megjegyezni, hogy akármit is akart a gazda, biztosan fontos volt. Biztos nem akar a gazda beszélni róla?
- Óh, Par… már száz éve csináljuk ezt?
- Ha a gazda megengedni, százhúsz és még néhány napváltány óta. Azóta „csináljuk” ezt közösen a gazdával, amióta Parflam és a gazda alkut kötött.
- És mond Par, nem bántad meg hogy így tettél? – kérdeztem őszintén és fáradtan. Nagyon régóta mentek ezek a csatározások és szkírmir-összecsapások, és már túl sok jó démont elvesztettünk, szinte a semmiért. És még egy igazán nagy csatára nem is került sor…
Par kihúzta magát, bokáit összecsapta és látványosan megköszörülte a torkát.
- „Én, Parflam életemet és akaratomat a gazdám, Pruinos kezeibe helyezem; gondolkodás nélkül követem a parancsait és bármikor készen állok az életemet áldozni érte. Ha szavamat szegném, Apánk lássa a lelkemet és kárhoztassa azt a legnagyobb kínra, amit kitalálni képes.” A gazda szeretné az alkukötés szövegét is visszahallani?
- Nem kételkedtem egy pillanatig se a hűségedben, Par. Azt kérdeztem, hogy nem bántad-e meg a dolgot.
- Akkor a gazda azt is tudja, hogyha így is lenne sem számítana semmit sem. Egy imp pontosan annyit ér mint a szavai, és ha ezek egyszer már elhagyták Parflam száját, akkor ez így is marad amíg ezen a világon van. De, ha ezt megnyugtatja a gazdát… Parflam meg van róla győződve, hogy a gazda célja minden áldozatot megér, legyen az maga Parflam vagy a gazda akármelyik más követője.
Erre a kijelentésre nem tudtam mit mondani, muszáj volt egy kicsit magam elé merednem és elgondolkodnom ezen. Nehezen tudtam csak megbirkózni a bűntudatommal, és ezen mások véleménye is csak alig tudott enyhíteni – de mégiscsak megnyugtatott, hogy talán, kiemelve talán, nem követtem el egy mérhetetlenül hatalmas hibát.
- Köszönöm, Par, nagyra értékelem. De mintha mondtál volna valamit valami jelentésekről is. – váltottam témát, visszaegyengetve a beszélgetés fonalát hivatalosabb ügyek felé. A kintieknek egy vezetőre van szüksége és nem egy koravén, ellágyult szívű műdémonra.
- Óh, igen-igen, gazda. Elkészültek a tudásdémonok a számításokkal. – mondta, és beletúrt az oldaláról lógó, apró bőrtarisznyába. A külsejét egy díszes fémlap borította, ami a Démoni Tartomány címerét viselte magán – régi zsákmány. Parflam nagyon büszke volt rá amikor megszerezte.
- Végre, egy jó hír. – vettem át a felém nyújtott papírokat, felemelkedve ültömből egy pillanatra – Köszönöm, Par. Volna még valami?
- Emlékeztetnem kell a gazdát, hogy kevesebb mint egy órán belül vezetőségi összeülés lesz a nagyteremben, és természetesen számítanak a gazda elnökletére. Parflam most megy és átad még sok-sok levelet a démonuraknak és démonhölgyeknek, ha a gazda megengedi.
- Rendben Par, tegyél úgy. – mondtam szelíden mosolyogva, mire az apró fickó kimasírozott a szobámból. Nehezére esett a tisztelet megfelelő kimutatására, pimasz volt mint egy emberhajadon és a szája akkor volt mint a barlangbejárat, de el kellett ismerni, aranyos egy figura volt, és ami a legfontosabb – végbemenően hűséges. Egy olyan tulajdonság, amire mostanában nagyon is szükségem volt maga körül.
Gyorsan átfutottam a kapott jelentést, és az előbb támadt jó kedvem azonnal a semmivé lett.
- Jó hír a francokat…

>¤-¤-¤<

A nagyterem az általunk megszállt bányahálózat legnagyobb kivájt helyisége volt – valószínűleg vagy valami nagyobb telér húzódhatott  meg itt vagy köztes megállónak találták ki eredetileg a mélyebbre készülő expedícióknak. Amióta itt voltunk valamennyire sikerült kibővítenünk, de még mindig nem fért el benne egyszerre egy tucat démonnál több. Mai napig látszódtak a régi bányászok csákánynyomai a sarkokon és az egyenetlen fal vonalai; itt-ott még halványan a helyi feketellő kő is kikandikált a szürke rokonai rengetegéből. Nem a legszebb hely kormányozni semmit se, de azzal kellett dolgoznunk amink volt.
Közepén volt a Nagyasztal – egy finom és drága fabútor, felszíne valaha fényezéstől csillogott, és mindenki elfért körülötte akinek el kellett, még ha kissé szorongva is. Rengeteg durva véset, karmolás- és harapásnyom és még más szándékos sérülés tarkította; ez történik amikor egy rajtaütő csapat hadcsínyként az ellenfél parancsnoki termét fosztja ki és magával viszik a tárgyalóasztalukat, majd elvadult démonok használják hasonló célokra. A közepén még látható volt az azóta elhomályosodott, kopott címer, ami valamelyik emberi uradalomé lehetett – nem sikerült leltárba venni azóta se az Igazi Ellenség összes szövetségesét, hiszen napról napra többen voltak… a terem végében még volt egy relatív díszes karosszék is, ami valamennyire kiemelkedett a többi sámli közül, de a karfáján valaha díszelgő oroszlánfejek már régen összezúzódtak egy ideges tenyér szorítása alatt, csak a szilánkok meredeztek elő csonkjaiból.
Ez volt a trónom, mondhatni.
Sikerült nekem utolsónak befutnom. Nem figyeltek fel a belépőmre, így volt egy lehetőségem végigtekinteni gyorsan a társaságon.
Igazi szedett-vedett bagázs volt; bűnélésért körözöttek, száműzöttek, rangfosztottak és dezertőrök. Úgy is mondhatjuk csak olyanok, akiknek nem volt máshova mennie, vagy személyes ellenszenvet érezték az Igazi Ellenség iránt. A legjobbak, akikről csak álmodni lehetett.
- Uraim és hölgyeim! – szólítottam meg őket felemelt hangon, amire a halk cseverészés hirtelen félbeszakadt és a gonosz szempárok hada rám szegeződött. Kényelmes tempóban mentem el mellettük, majd elheveredtem a székemben. Hiányoltam pár párnát róla.
- Pruinos. Látom, méltódzkodtál megjelenni. Nagyszerű, akkor gondolom el is kezdhetjük.
- Csak ha ragaszkodsz hozzá, Exdux. – válaszoltam az előjárómnak. Neve gúnynak tűnhet, de maga választotta miután megfosztották démonhercegi rangjától; így egyike volt azoknak akiknek nem tudtam az eredeti nevét. Ez a becenév talán kicsit pontatlan volt, fennhéjázóbb az igazságnál, de ahhoz hogy kilehessen ejteni muszáj volt egy „o” betűt beszúrni a két tag közé, így „Exodux”-t megkapva, amit mondanom se kell mire emlékeztet. Az elöljárósága is azt tükrözte, hogy elege volt az arisztokráciából. Egy nyelvi géniusz, jó humorral elkárhoztatva és képes volt magán nevetni – talán a világ legértékesebb kevélységdémona és a vezető diplomatám.
- Remélem megbocsátjátok, de egy olyan ügyet kell beszúrnom a többi elé ami nem tűr halasztást. Ellenvetés? – tettem fel a költői kérdést, és két pillanat múlva folytattam is. Nem is próbáltak megszakítani. – Megkaptam azokat a jelentéseket – csaptam le a papirost az asztalra – ami megváltoztathat mindent az ügyünk kapcsán. Ha már Calc dolgozta ki őket főleg, megtennéd hogy összefoglalod nekünk?
A megszólított felállt és rám villantotta a haraggal teli szemeit. Én csak nyájasan elmosolyodtam. Gyűlölt szerepelni, és még annál jobban is gyűlölte ha Calcnak vagy Calculusnak hívták – ragadványnév. Tudásdémonhoz képest is a számok megszállottja, és szinte nincs egy mondata amiben nem szerepel legalább egy.
- Csak röviden, gondolom, és úgy hogy mind a másik tizenegy is megértse? Rendben van. – mondta, amire még jobban elmosolyodtam. Beleszámolt engem is a drága és sértegetett is vele; lehet akármilyen fajú vagy beállítottságú valaki, az hogy melyik nemhez tartozik örökké lenyomatot hagy rajta. Előítélet, tudom – de egy igenpontos előítélet. – A kapott adataink alapján, emellett a becsült értékek szerint az Igazi Ellenség és a saját fejlődési és szaporodási ütem-mértékünk a közeljövőben fogja keresztezni egymást, és innentől mi leszünk hátrányban e tekintetben; ezt úgy számítottam ki, hogy az egy egész harmados…
- Köszönjük Calc, innentől már senki se fogja érteni, vagy úgy érdekelni, egyáltalán. – szólta le gyorsan Exdux, ahogy az a szokása volt. Amennyire volt a szavak mestere, annyira gyakran érezte feleslegesnek a megfelelő használatukat.
- Én most se teljesen értem.
- Ezen nem lepődtünk meg, Ladent.
- Ergo… - ragadtam újra magamhoz a szót – eddig voltunk előnyben. Az Ellenség felébredt, mondhatjuk. Napokon belül akárhogy is próbálkoznánk, gyorsabban tudnak majd felkészülni, és számolnunk kell azzal is hogy tisztában vannak a helyzetünkkel. Nem várhatunk tovább – itt az idő a Nagy Fordulatra.
- Szóval, támadunk?
- Igen Ladent, arról van szó.
- Rendben… mi a terv?
- Capraput, ahogy megbeszéltük. – szólítottam meg az eddig csöndben figyelő kolosszust, aki fel is állt a helyéről. Ha a mérete nem lett volna elég egy csatában, kivételes egy stratéga volt, így nem meglepő hogy ő volt a kis seregünk hadvezére.
- Egyszerre fogunk több támaszpontot megtámadni, erőinket megosztva, majd egy bizonyos helyen találkozunk és összevonjuk a csapatokat. Minden fajnak meglesz adva a direktívája, hogy mi lesz az az egy feladata, amit el kell látnia a csaták során. A pontos parancsokat majd később, írásban osztjuk szét. Kérdés?
- Ennél valami… komplexebbre számítottunk tőled, Cap.
- Pruinos utasítása volt, hogy minél egyszerűbb legyen. – szabadkozott, hangjában alig hallható haraggal. Nem tűrte jól ha megkérdőjelezték.
- Megmagyaráznád? – fordult felém az elöljáró. Kezdődik a nehéz része.
- Természetesen. Muszáj minél egyszerűbbnek lennie, hogy ne csúszhasson porszem könnyedén a gépezetbe. Emellett a ködösítés is szándékos; nem tudhatjuk hogy hány füle is lehet itt.
- Nem vagy te kissé paranoiás? Nem lenne jobb egy jól átgondolt tervet kidolgozni és talán megbízni bennünk egy kicsikét?
- Egy átgondolt tervet? – kérdeztem vissza rá, és hangosan felnevettem. Senki se csatlakozott hozzám. – Darrakard ellen minden terv a megszületésével elbukott. Tudhatnátok, milyen – ha egy titkot már ketten tudnak, akkor Darrakardal együtt már hárman. Ha kell, egy sétabotból is kígyót csinál. Nem, ez a legjobb amit használni tudunk, és csak reménykedni tudok csak hogy ez talán működhet. Calc, mit sikerült megtudnunk róla? Van valamink? – váltottam hirtelen témát.
- Nem sokat, Pruinos. Annyi biztos csak, hogy az igazi nevében is szerepel valahol a „kard” szócska, de ehhez is több tucat feljegyzést és démont kellett felnyitnunk. Rejtély övezi továbbra is személyét.
- Nagyszerű…
- Mond meg őszintén, Pru. Szerinted van esélyünk ellene? – szegezte nekem a kérdést Ladent, avagy a Kőfaló. Utóbbin nem volt érdemes szólítani ha nem akarták hogy véletlenül összekeverje az illetőt egy kővel.
- Őszintén? Nem sok, csak egy aprócska, talán csak egy százaléknyi. És amennyire tudom ennél jobb lehetőségekkel eddig senki se dolgozott ellene. De nem aggódok igazán.
- Nem?
- Ha mi nem is járunk sikerrel, mások mindenképp fognak. „Ahol a hősöket nem felejtik, ott mindig lesznek újabbak.”, emlékszel? Itt az idő hogy emlékeztessük a világot valamire amit kezd elfelejteni. És most, démonok, oszoljatok! Vár ránk egy háború amit ki kell még robbantanunk… - fejeztem be a mondandómat, és hagytam hogy a többiek eloszoljanak.
Egyedül maradtam egy kicsit a székemben, és mielőtt felkeltem volna hogy foglalkozzak a vezetői teendőimmel, még megengedtem magamnak egy sóhajt.
- Adja az ég hogy nem követünk el egy hatalmas hibát.

Felhasználó profiljának megtekintése

4 Re: Pruinos helyzetjátékai on Kedd Ápr. 17, 2018 9:41 am

Igazán nagyszerű helyzet lett ez, és kíváncsi vagyok, hogy vajon az ellenállók végül megtörik-e Darrakard hatalmát a démonok felett, vagy csúfosan elbuknak. Így bár ez nem klasszikus helyzet, szeretném látni a történet folytatását a végkimenetellel együtt, hajrá!

Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.