Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Kérdező vendégeknek
Magánküldetések

Szomb. Jún. 08, 2013 6:05 pm by Darrakard

Ezen a szent helyen lehet magánküldetésekre jelentkezni, szám szerint párhuzamosan kettőre. …

Comments: 74

A háború nyitánya

Szer. Jún. 06, 2018 5:07 pm by Serene Nightbough



Kedves Játékosok!

Elérkezett az első …

Comments: 21

Aktuális azonnalik

Kedd Dec. 13, 2016 10:03 pm by Serene Nightbough

Sziasztok!

Hogy könnyebb legyen nyomon követni, hogy mikor van kiírva új azonnali és hova …


Comments: 38


You are not connected. Please login or register

Ada & Ced, avagy a túlélés törvényei

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

1 Ada & Ced, avagy a túlélés törvényei on Hétf. Feb. 05, 2018 9:32 pm

Adalya Amram Ehud

avatar
Nefilim Próféta
Nefilim Próféta
Ada egy nagy darab zsákot vonszol a vállán, akkorát, hogy a szárnyaival is támogatnia kell a csomagot.
- Az Úr áldjon, angyal! – szólt utána egy mosolygós hattagú család feje, míg az egész alakulat vadul integetett.
- Barukh ata Adonai, she'heheyanu v'kiy'manu v'higi'anu la'z'man ha'ze. – válaszolta hátra fordultában erőlködve Ada.
Ami annyit tett, hogy „Éljen Adonai, aki életben tartott minket az új évszakig”, s igaz is volt, ez a zsák krumpli, kenyér és körte életben fogja tartani Adát egy darabig... Már csak azt kellett kitalálnia, hogy húzza el a parókiára, ahol az éjjel megszállt.
Valójában nem teljesen az ő hibája volt ez a kizsákmányolás, amit a népen végzett. Ez a család megengedhette magának és hívők voltak egytől egyig, elkerülhetetlen volt, hogy ne lássák el mégannyi adománnyal, az ’Úr angyalát’. Eddig sem tiltakozott különösképpen az ingyenebédek és ingyenszállások ellen, ő nem igen szoktott nemet mondani, ha a hasáról és alvásról volt szó.
Sok szó, mint száz, Ada a kisváros másik felébe volt hivatott elcipelni terhét, ha csak nem akad jobb ötlete. S mit ad Adonai, eszébe jutott, hogy talán kölcsön kérhetne valami állatfélét a szállításhoz.
Aki kívülről látja ténykedését, az egy félangyalt lát hétköznapi öltözetben – értsd: nincsenek rajta könnyű alkar- és lábszárvédői, amiket a harchoz újabban felvesz - , combjára simuló nadrág van rajta, tógaruha fölötte, a derekán megkötve, és könnyű csizma a lábán. A nefilimek, tündék és emberek öltözetének sajátos keveréke. Ez a félangyal pedig egészen beleizzad abba, amit csinál: ezüstszín haja csapzottan lóg aranyszín szemei előtt, melyek vadul járnak ide-oda, hogy hamar felfedjék a járókelőt és ő elkerülhesse azt, miközben szárnyai megfeszülten tartják fel a hátán a csomagot, amit egyensúlyoz. Napnyugta van, vacsoraidő, így nem kell aggódnia, hogy a nem túl népes faluban sokan köré szaladnának, bár lehet, hogy pár irigy szomszéd, kinek nem jutott a megtiszteltetésből ellátni őt, még lesben állhat.
A kép ott törik meg, amikor egyszeriben lefordítja magáról a zsákot. Egy percig mozdulatlan, s pont olyan, mint amilyennek a szóbeszédben élnek a népe tagjai: égi hírnök élő szobra, próféta, szent harcos. Egyszerre emberi és mégis, mintha nem e földre szánták volna egészen. Senki se sejtheti mi játszódik le az elméjében ezekben a pillanatokban, csak ő tudja, hogy valami olyasmire készül, amit nem volna szabad.
A levegő egyszerre egészen másfajta hangulattal telik meg, bukott angyalok mágiájától izzik, s Andromeda  előtt egy életmagas, félig materiális farkas alakja bontakozik ki.
A lány pedig így szól az angyalok nyelvén:
- Shev ve lishmor sheli haarenaq!
Amint a farkas leül a táska mellé, egyértelművé válik, hogy mi végre idézte elő ezt a csodálatos erőt: Ülj és őrizd... a zsákomat.
Nem, sajnos a testén átcsúszna a rakomány, de annál veszélyesebb őre.
Hogy némi bűntudat tükröződik a nefilim arcán, amikor gyors léptekkel megindul, hogy málhás állatot kerítsen magának, ezt csak a hozzá legközelebb állók tudnák megmondani. De hát a szükség néha törvényt bont.



A hozzászólást Adalya Amram Ehud összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Feb. 09, 2018 2:49 pm-kor.

Felhasználó profiljának megtekintése

2 Re: Ada & Ced, avagy a túlélés törvényei on Kedd Feb. 06, 2018 5:07 pm

Cedrick von Nebelturm

avatar
a Nebelturm család tagja
a Nebelturm család tagja
A feje átveszi az alatta ringó ló testének ritmusát. Ütemesen bólint minden második lépésre, ahogy a mellkasára ejtett állal ingadozik a nyeregben, de az arcába húzott csuklya nyitva hagyja a kérdést, hogy alszik-e. Ő maga sem igazán tudja, hogy aszik-e..
A köpenye jórészt takarja a bámész pillantások elől a portól mocskos ruháit, és a sápadtságát, ami mostanra igencsak egy halotthoz teszi hasonlatossá, semmint olyasvalakihez, aki még élne. Pedig még él. Lélegzik. Kevesen múlott, de még van...
Megbillen a lova hátán, mikor az váratlanul megáll alatta, majd szép lassan elkezd csúszni a nyeregből..
Szótlanul zuhan a földre. Ébren van! Ébren. Kimerülten pislog a szürkülő égre maga fölött. Ébren.. De éber létére elég mozdulatlan. Egyedül a mellkasa időszakos emelkedése és süllyedése töri meg a nyugalmát. De tudja, hogy ez a mozgás, ez, a legapróbb, legtermészetesebb mozgás fogja a halálát okozni, ha nem mozdul meg hozzá. Méghozzá most. Rögtön.. Átfordul a hasára, mire a csuklya lecsúszik a fejéről.
Fáradt. De a fáradtságánál borzasztóbb az éhsége. Hallott már róla. Öreg, sokat élt parasztoktól. Hogy az éhség megszállottság.. De eddig soha nem hitte. Eddig nem is volt soha igazán éhes..
A talajjal párhuzamosan futó pillantása egy zsákon akad meg, nem messze tőle. Elég nagy zsák.. Sós zsák. Krumplis zsák. Zsák a foltját..
Talán étel van benne.
Fellöki magát a földről, imbolyogva emelkedve két lábra, de a puttony mellett látott állat láttán megtorpan. Farkas.. Hát ezért cövekelt le Nyálas.. A kardja után tapogatózik, lassan kihúzva azt a tokjából. Farkas. Megöli. Csak levágja, és elviszi a zsákot.. Hátha élelem van benne.. Mi mást hagytak volna itt, egy falu közepén..? Határozott léptekkel indul meg az állat felé. Nem akar ölni. Nem gyilkos, csak éhes.. Olyan borzasztóan...
Térdre zuhan a porban. Az ujjai bosszúsan fonódnak a markolatra, ahogy a néhány méternyire ülő farkast bámulja. Tehetetlen grimaszba rándul az arca. Nem akarja megölni, de.. Dühödten préseli egymásnak a fogait, a teste mellé ejtve a kardot tartó karját. A kisujjáról kis patakban csöpög a vér a földre. Reggel bekötötte a sebet, amit egy dühös kasza hagyott az alkarján, de az az eséstől megint felszakadhatott. Északon mások a szabályok. Itt csak túlélni lehet, egy magafajtának.. Mozdulatlanul bámulja a farkast a zsák mellett, a háta mögött türelmetlenül toporgó lovával. Mennie kell, vagy itt is észreveszik, mégsem mozdul. Az alkonyati sötétségben már nyugodtan kiengedheti az erejét a nyakláncából. Így valamivel könnyebb elviselnie a fáradtságot..

Felhasználó profiljának megtekintése

3 Re: Ada & Ced, avagy a túlélés törvényei on Pént. Feb. 09, 2018 2:41 pm

Adalya Amram Ehud

avatar
Nefilim Próféta
Nefilim Próféta
A farkas nyugodtan nézi végi a jelenetet, a szeme sem rebben, amikor a kard előkerül, de a figyelmét felkelti az érkező. Ha csak nem csinál nagobb őrültséget, Cedrick talán sosem tudja meg mennyire közel került ahhoz, hogy széttépje egy olyan lény, mely egy átlagos farkas erejét birtokolja, de amelyiken változatosan át-átcsúszik egy-egy támadás...
Ami a nefilimet illeti, sikerült egy kevéssé lelkes kecsketartót kifognia, azért végül csak akadt valaki, aki kelletlenkedve bár, de a szolgálatába adott egy példányt, s még így sem biztos, hogy az állat el tudná bírni azt a nagy zsák ételnek valót. Mégsem tehet semmit, ezeknek itt se szamara, se ökre, hát jó lesz a kecske is, hiába tiltakozik. Ada némi nehézséggel vezeti - húzza, mintha az is zsák volna - a mekegő, tiltakozó patást.
- Hallgass. -inti le, amikor először a ló tűnik fel neki így a sarokról. Vajon Élóhim...? Reménykedik, hogy Ő küldött neki egy rendes málhást, de a kecske csak nem hagyja annyiban. Ada bosszúsan ránt rajta egyet, aztán meglátja a földön veszkődő holtsápadt alakot, amint az ő, Andromeda, zsákja felé vonszolódik! Összehúzott, szigorú szemmel lép előre, az ég immáron narancsszínűből szürkébe váltott, de ami fontos, az így is kivehető: tisztán látja a hosszú fémet, amint a köpenyes a farkasára fogja...

A ló talán felnyerít, amint a szárnyas alak puhán ellép mellette, a legalsó tollak épp csak érintik a földet. Mire a férfi reagálhatna rá, vagy a sarkon kikötött egyre szeszélyesebben mekegő kecskére, az ég maradékja elsötétül fölötte, és az alak amelyik a fogyó fényt kitakarta, oldalról a torkának szegezi egy kékesen derengő lándzsa hegyét.
- Tedd el. - mondja Ada szokásos tömörséggel németül.
Nem Yearach farkasát félti, még csak nem is egészen a zsák tartalmát.
- Lo tignóv. - suttogja megszokásból az ítéletet a saját nyelvén. Ne lopj. Alig egy éve még a szavakat tett követte volna, de a lány már nem olyan hirtelen, a tapasztalás megfontoltabbá tette. S az is az idegen előnyére van, hogy még nem sejti vámpírral van dolga - a két találkozás közül a vámpírnő kiismeretlen maradt előtte, a másik pedig rátámadt az erdőben a vérét követelve. Ada ma is hordja a harapásnyomot a vállán, még nem tűnt el egészen.
A férfi nem láthatja a szárnyas nőalak arcát, és innen mellőle ő is csak az álla vonalát tudja kivenni, mégis többet lát belőle, mint fordítva. S ahogy ott áll fölötte, feltűnik neki nem csak a köpeny ujjából kilógó koszos ruhaujj, hanem a nehézkes légzés, a vér is. Tán sok vért vesztett, azért olyan nagyon sápadt? Ha lopni készült is, szükségből tenné? Még nem szánta rá magát, amikor ő odaért, vagy csak ereje nem volt?
Ada mikor lettél ilyen puhány...
A kételyek szinte már a gerincét alkotják. De csak a gondolatok a fejében reszketnek meg, a lándzsa hegye olyan biztosan ül a tolvaj nyakán, mintha egy szikla tartaná.
- Ki vagy és mit akarsz? - kérdi, és kiérzed belőle, hogy a válaszadás nem opcionális.
A hangja csöndes és nyugodt, és vékony leányalakjához képest mélyebb is a vártnál, de gyakorlatilag sosem kér vele. Ha barátot szólít meg, ez akkor is igaz.

Felhasználó profiljának megtekintése

4 Re: Ada & Ced, avagy a túlélés törvényei on Pént. Feb. 09, 2018 9:53 pm

Cedrick von Nebelturm

avatar
a Nebelturm család tagja
a Nebelturm család tagja
A fejéből kibámulva nézi a néhány méternyire üldögélő állatot. Ez a csendes, tétova farkas-szem nézés megnyugtatja. Tudja, hogy mennie kell, de  földön térdepelni kényelmesebb, mint menni. Ha le is fekhetne egy percre.. Morgolódnak ellene az izmai, így nem dől el a porban, de fel sem emelkedik onnan. Fel tudna állni.. Épp csak.. csak pihenteti a lábait egy kicsit..
Délre kell jutnia. Dél. Azt sem tudja merre van..
Most jó, de mi lesz reggel..?
Hallja Nyálas türelmetlen kapálását és prüszkölését a háta mögül, ám egyelőre ez sem tudja talpra rángatni. Ez valami elemibb fáradtság annál.. A fejében látszólag értelmes, értelmetlen dolgok kergetik egymást, mint abban az álmok közötti eszméletben. Minden működik, minden megfejthető, mindennek helye van.. Hallja a kecskét. És a felnyerítő lovát is. Kecske mellett nem jött el, idefele... A vész-harang mégsem nem lesz félreverve a koponyájában. Ott ismét csak a meghitt csönd pihen, mikor megérzi magán a fegyver hegyét.
- Tedd el.
Eltette. Letette. Már percekkel ezelőtt letette, csak az ujjai olyan makacsak.. Némán ejti a földre a markolatot is. Fogja, vagy nem fogja.. Nem érti a fölüle felhangzó szavakat. Lehet, hogy latin..? Ha egy egyházival hozta össze a Sors.. Még nevetni sincs kedve, bár igencsak csiklandozza a torkát a fém.
Nem próbál forgolódni, hogy lásson. Csak egy sötét alakot tud maga mellett, és egy hangot hozzá. Valószínűleg összetartoznak. Épp elég ez.
Ha nem érezné a tüdejében  a levegőt, elhinné magáról, hogy halott, ha valaki azt mondaná neki. Az eddigi gondolat-kapcsok lezuhannak a fejében, és a kérdésre, ha keresne sem találna most választ. Halott. Vagy él, de életképtelen. Miben különbözik..?
- Nem tudom - feleli csöndesen.
Nem tud gondolkodni. Hogy kicsoda? A nevére kíváncsiak? Melyikre? Hogy mit akar..? Mélán bámulja a farkast.
Nem tudom..
Fogalma sincs.

Felhasználó profiljának megtekintése

5 Re: Ada & Ced, avagy a túlélés törvényei on Hétf. Feb. 12, 2018 2:25 pm

Adalya Amram Ehud

avatar
Nefilim Próféta
Nefilim Próféta
Nem tudja? Ada furcsálkodása és gyanakvása kiül felfutó szemöldöke ívére és megfeszülő szárnyaira. Ritka az, hogy valaki tényleg ne tudná ki fia és mi a neve. Ahogy ő látja, leginkább megmondani nem akarja, aki tagadja ezt a tudást. Ez még közelebb viszi ahhoz a sejtéshez, hogy egy bűnössel van dolga. Semmi sem állította volna meg, hogy ajtókon kopogtasson, ahogy Ada maga is teszi, főleg, ha sebesült. Istenfélő ember nem fog kardot egy zsák krumplira - na meg a farkasra ami őrzi. A félelem tovább vinné más kapukhoz koldulni, ha csak nem katona az illető, vagy rosszabb. Viszont a hangja meggyőzően tétova, elveszett... Ada ezen a ponton komoly homlokráncolásba kezd - az ezüstszőke üstök alatt a helyzet kezd egyre nagyobb méreteket ölteni, minél tovább gondolkodik rajta.
Némi tépelést követően a félangyal különösebb lelkiismeretfurdalás nélkül fordít a lándzsán, és a tompa felével visszkézből leüti a senki fia tolvajt, imígyen oldva meg a problémát. S a farkas köddé válik.
De ekkor lepődik csak meg igazán, sőt elborzad, amint a kinyúló férfinak elnyílik a szája és kivillan éles szemfoga. Minden ami vámpír, eddig szembe jött vele, egyszerre suhan át fürge, ítélni kész próféta-agyán: a lebegő vámpírtornyok, a nagyúr, aki lepaktált a fenevaddal, a férfi, aki szörnyeteggé vált, miután elveszítette az irányítást a szomja fölött. Ada felborzolt tollakkal, útálkozó iszonyattal nézi a kiterítettet.
Most mégis mihez kezdjen? Eddig elég lett volna átadnia a helyieknek, de egy ilyen apró imasapkányi falu aligha tudna megbirkózni az átkossal, aki ki tudja miféle mágiákkal bírhat, hisz Ada látta, hogy vált a nagyúr köpenye tiszta lappá és éles tőrök seregévé. Ki tudja mivé lennének, mire a mérföldeknyire fekvő városból a katonák kijönnek érte, s azok vajon elegek volnának-e rá?
- Úr angyala... mi történt? - jönnek elő a házban lakók, akiktől a bőséges eleséget is kapta.
- Ez a tolvaj megpróbálta elvenni, amit ti adtatok nekem.... magammal viszem. - összegzi némi tétovázást követően hirtelen elhatározással, s fürgén lehajol, hogy a földön kiterült vámpír fejére rántsa a csuklyát, elrejtve a fajtájáról árulkodó jeleket. Itt helyben felkoncolhatnák, az tény, s neki nem volna dolga vele, de az ítélkezés nem az emberek dolga.
- Az én gondom lesz. - nyugtatja meg a háborgókat, egyben elvágva a további kérdéseket. Leoldja a tógáját a derekához tartó övet és erőt véve iszonyán, hátra húzza és megköti a tolvaj kezeit. - Segítsetek elvinni.
A nagyobbik fiú ügyesen megragadja a ló kantárját, és Ada kérésére átdobja rajta a zsákot. Remélhetőleg a ló nem ellenkezik túlzottan, s legalább ez megoldódik.
A félangyal közben a vámpír fejéhez lép, szárnyaival takarva ki a sápadtságát a ház népe elől. Fél térdre ereszkedik előtte, a kardot magához veszi és megvizsgálja - hogy vajon miféle rend és rang készíthette miféle rendű és rangú személynek, - majd leteszi maga mögé. Óvatosan megemeli a csuklya szélét, megbizonyosodik, hogy a vámpír még mindig alélt. Aztán határozottan belemarkol a hajába, megemeli a fejét, és pár eréjes pofonnal igyekszik magához téríteni.
- Meggyógyítlak, ha hallgatsz rám, megöllek, ha ellenkezel. - közli vele még mindig a gubancos fürtjeinél fogva, mikor amaz felébred. S ha valóban eszméletéhez tér, még láthatja, hogy a nefilim kezeiből fehér fény árad - abból is amivel fogja, abból is, amivel életre pofozta, s talán valamennyivel tisztábbakká válnak a fejében a gondolatok, míg az érintése tart. De ez a pusztai gyógyító mágia messze nem elég erős ahhoz, hogy minden sebének fájdalmát enyhítse és testének minden sajgását elvegye. Meg aztán valószínűleg éhes és szomjas is a másik - indul ki magából Ada -, azt pedig csak az étel orvosolja.
Ilyesmikre próbál gondolni, miközben a keze a másik szemfoga közelében jár. Nehéz kiölni még a félangyalból is a viszolygást, ha az egyszer belé költözik.
S hogy miért segítené? Hogy beszélni tudjon.
A kisebbik fiúval megpróbálják talpra rántani két oldalról, Ada ügyel rá, hogy a csuklya folyamatosan takarja a senkifia arcát, nem kell a riadalom. Remélhetőleg képes a járásra, hogy a félangyal eltámogassa a közeli 'templomig', ahol megszállt. Ha nem kelne fel, hát kénytelen lesz más eszközökhöz folyamodni.

Felhasználó profiljának megtekintése

6 Re: Ada & Ced, avagy a túlélés törvényei on Pént. Feb. 16, 2018 1:23 pm

Cedrick von Nebelturm

avatar
a Nebelturm család tagja
a Nebelturm család tagja
Szinte örül a semmiből érkező csapásnak. Az legalább egy másodpercre elfeledtet vele mindent.. Engedelmesen terül el a porban. Még az arcát szaggató ütés nyoma sem tudja kibillenteni a fáradt egykedvűségéből, ami megtelepszik a tagjaiban. Hogy csakugyan elájult-e, vagy csak behunyta a szemét, hogy a másik kedvében járjon, az még saját maga számára is kérdés. Mindenesetre sötét van, és ha hall is valamit a feje fölött elhangzó szavakból, hát akkor remekül titkolja.
Minden test nyugalomban akar maradni.
Hol hallotta ezt már..?
Hagyja pörögni az agyát. Ilyen, és ehhez hasonló felesleges gondolatokon, amíg vár. Mert hogy vár, és nem pihen, az egyértelmű tényként téblábol a fejében. Vár. Hogy mire vár, azt nem tudja, de nem is gondolkozik rajta. A halálra nem érdemes, az soha nem késhet. És korán sem jöhet. Mindent a maga idejében.. Egyelőre csak a súlyosságot érzi a csontjaiban, ami a földre húzza, és ott is tartja.
Fogalma sincs róla, hogy mi zajlik körülötte. Hogy a kardja elkerül mellőle, vagy hogy megkötik a kezeit.. A fegyvert vizsgálva egyébként semmi érdekes nem szúr szemet egy szemlélőnek. Hogy Nebelturm kovács keze alkotta az már az első pillanatban világossá válhat annak, aki valamelyest ért hozzá. De ezen túlmenőleg csak egy egyszerű, szépművű rövid kard. Bizonyosan nem nemesé, és nem is különösebben magas rangú személyé, bár egy szimpla zsoldoshoz meg elég finom munkának tűnik. Nyálas meg.. Nyilvánvalóan nem zsák-hordásra tenyésztett igásló alkat, de kivételesen tűri, hogy feldobják a hátára a batyut, majd lehajtott fejjel követi a fiút, ahova az vezeti.
Mindig is utálta a pofonokat. Ha ütik, az a legkevesebb, hogy ököllel üssék. Komolyan. Vagy különben inkább hozzá se érjenek. Pofonok..
Hát erre várt..?
Mindenesetre elérik a kívánt hatást, mert felnéz rájuk. Furcsa. Hallja a korábbi hangot, de az valahogy nem illik ahhoz az archoz, amit maga előtt lát. És azok meg ott.. Tollak..? Ha nem markolnák épp a haját, bizonytalanságában bizonyosan oldalra billenne a feje. Szárnyak..? A pillantása lassú-kíváncsian vándorol ide-oda a ismeretlen alakon. Milyen különös fény.. Esküdni merne rá, hogy..
Hagyja, hogy felrángassák a földről, de megérezvén a béklyót a kezein, már közel sem olyan beletörődő, mint amennyire lennie kéne. Szüksége van a kezeire. Azért kapta őket, mert kellenek neki. És a kardja. És a lova is. Nem mintha bármi különöset akarna velük. De kellenek neki. Egyszerre tűnik fel mindnek a hiánya, és ez beizzítja a haragját a háttérben, még ha csak takarék-lángon is.
Nyugtalanul mocorog a fiú és a szárnyas alak között, fáradtan feszegetve egy darabig a bilincsét, miközben megpróbál hátra-hátrapillantani, a nagy fekete foltot keresve a közelében. Ebben még az előbb elhangzott figyelmeztető  szavak sem tudják megállítani. Csak mikor meglátja végül a lovát, egy nagyobbik fiú mellett akkor nyugszik meg valamelyest, legalábbis a nézelődést illetően. Bár azt továbbra sem szívleli, hogy meg vannak kötve a kezei. Így még járni sem olyan egyszerű.. Igaz, megy, a súlyát mégis kényszerből jórészt a másik kettőre hagyja, ahogy lehajtva fejét hagyja, hogy vezessék. Oly esélytelen volna ellenkeznie, mint futnia. Egyelőre egyébként sem tűnik úgy, mintha meg akarnák ölni. Ha hihet a szavakban.. De nem tud jobbat, mint hinni. Nincs jobb esélye, mint hinni, és rohanni, ha mégsem lesznek igazak.
Csak tudná hogy fog rohanni, ha még menni is ennyire..

Felhasználó profiljának megtekintése

7 Re: Ada & Ced, avagy a túlélés törvényei on Vas. Feb. 18, 2018 2:41 pm

Adalya Amram Ehud

avatar
Nefilim Próféta
Nefilim Próféta
Ada csak arra ügyel igazán, hogy a csuklya a helyén maradjon, bár még gyengeségében is van erő a tolvaj küzdésében, az mégis értelmetlen. A hit amilyen felemelő, olyannyira nehéz dolog, s most a félangyal se biztos benne, mit gondoljon. Nem avatkozik bele csak úgy mások dolgaiba, egyedül ha biztos abban, mit csinál. Egy bűnüzőt elfogni, kihallgatni és megbüntetni nem az ő feladata, de ha meglátnák a fogát, talán elhamarkodottan ítélnének, és akár még veszélyes is lehetne rájuk, a vér utáni vágy megsokszoroza a fajtája erejét, ezt a saját bőrén tanulta meg, így nem tehet mást, meg kell próbálnia kifaggatni. De jaj neki, ha hazudik.
Lassan elérik a házat, mert csak egy ház, nem más. A régi templom leégett, ahogy a falu másik fele is. Ami most Adonai dicsőítésének helye akar lenni, az egy szegényes  imahelyiség, épp, hogy a kis lakosság tagjai elférnek benne, saját papjuk most nincs is, az a közeli faluból jár oda, de van egy helyiségük az imaház hátuljában arra az esetre, ha az idő nem engedné hazatérni a rituálé után. Ebben a gyérségben igazán kiütközik a méretes arany kereszt, amit nem mart el a tűz és amit még Abaddón előtt ajándékozott a közösségnek az egyház.
- A ló kint marad. - mondja Ada, aminek amúgy semmi értelme nem volna, hisz ki akarja bepasszírozni a szép nagy állatot a kereszt mellé, nem is a fiúnak mondja, hanem a vámpírnak, mintegy megnyugtatásul, hogy a közelében marad, a további fölösleges küszködés ellen.
Végigmennek a székek között, jobbra el az oltár mellett. A zsák bekerül az imahelyiség mögötti kis terembe, a férfit pedig ugyanott térdre nyomják a megkopott szőnyegen. Igazán nincs ott sok minden, csak egy ágy meg egy alacsony szekrény, rajta a félangyal színes táskája, a táska mellett egy arany-ezüst tojás, egy ivótömlő, gyertyatartó, egy pakli különös szimbólumokkal díszített kártya, egyetlen ilyen játékot se láthatott még a férfi, s egy terítőnek is beillő négyzet alakú anyagdarab az ágy támlájára akasztva.
- Köszönöm. - búcsúzik a családtól, akik még pedzegetik, mi lesz ezután, de Ada mindenre csak rábólint. Mindenről gondoskodik, persze, még mielőtt holnap tovább menne, igen, nem, nem gond ez neki, nem kell több segítség, nem.
- Ne féljetek. - s a hangján érződik, hogy az arca talán valamiféle mosoly-félét tükröz, biztatást. Ha volna is még kérdés, hozzáfűzni való, a rájuk ülő csendben visszanyelik, csak a ló nyerítése hangozhat kintről, ha a gazdáját keresné.
Aztán távolodó léptek hangját hallhatja a vámpír, csukódó ajtóét, a szárnyas alak mögötte áll, ő pedig a kis szoba belseje felé néz, az ágy van legközelebb előtte.
Egy darabig semmi sem történik, a nefilim hezitál. Még sosem hallgatott ki senkit, hát még vámpírt.
Végül hátulról lehúzza a csuklyát a fejéről, megnyitja a zsákot, elővesz belőle egy kenyeret és aztán egy körtét is, magához veszi az ivótömlőt, majd ellép a férfi mellett és egy pillanatnyi gondolkodás után letérdel vele szemben. A kenyeret, körtét és vizet szétrakja maga mellett. Az egész kissé bizarul fest, mintha egy sötét és misztikus rituáléra készülne, ahol az áldozatot először körberakják mindenféle étellel... Ki tudja, mit lehetne megidézni az ilyesmivel.
Ada figyelmesen nézi a vámpírt, talán arra kíváncsi, mi ragadja meg a tekintetét, az ő arca olvashatatlan, amennyit tapasztalt, s még több látomás után, a tekintete az öregek sokat látott szemét idézi, az arca még mindig szinte gyermekien fiatal, az alakja is inkább lányé, fiatal nőé, de egészében kortalannak tűnik, s valószerűtlennek az ezüsttel a hajában és az arannyal az íriszeiben. A szárnyai összecsukva a hátán, az utolsó tollak elterülve a padlón. Szeretné újra megkérdezni, ki fia, aztán úgy dönt először beavatja a történésbe.
- Azért vagy itt, mert lopni készültél. - magyarázza, a hangja szenvtelen, de a szemén mégis látszik, hogy elítéli őt. - A fajtádnak nincs keresni valója északon. Fenevadakkal szövetkeztetek, hogy a tornyaitokat az égbe emeljétek, és megharagítottátok vele Istent. Mit akarsz itt? Hányan vagytok?
Ahogy hadakozott még lesz benne erő, de vajon-elég-e? Ada inkább rákérdez:
- Tudsz beszélni? Ha igen, felelj.

Felhasználó profiljának megtekintése

8 Re: Ada & Ced, avagy a túlélés törvényei on Hétf. Feb. 19, 2018 10:11 pm

Cedrick von Nebelturm

avatar
a Nebelturm család tagja
a Nebelturm család tagja
A kijelentés a lováról csak a fél fülét csapja meg. Mintegy mellékes tényként veszi csupán tudomásul, ahogy lehajtott fejjel hagyja, hogy bevezessék egy épületbe. Az arcába húzott csuklya önmagában is lefogja a látótere egy részét, de egyébként sem nézelődik az út további részén. Nem érdekli. Így lemarad a keresztről is, nem mintha bármi jelentősége lenne számára. Az emberek istent imádó, aranyba bugyolált vallása hidegen hagyja. Néha egyenesen idegesíti, bár ez az ellenszenve is csak hullámokban rohamozza, ahogy a hangulata általában. Van, hogy kifejetetten dühös mindenre ami vallás, néha meg csak von egyet a vállán, és továbbáll. Az viszont, hogy ma épp hogyan viszonyulna a kereszt látványához titok marad, mert -sajnos vagy szerencsére, de- nem látja meg.
Hagyja, hogy lenyomják a földre a kisebb szobában. Vissza a kiindulási pontra.. A mellkasára zuhan az álla, ahogy a pillanatnyilag beállt szünetben előrebillen a feje. Mintha egy követ hordana a koponyája helyén..
Oda sem figyel a környezetére. Nem érdekli..
De a beálló csendben aztán csakhamar lehúzzák a fejéről a biztonságos, sötét csuklyát. Furcsa. Ha jobban belegondol, mintha ez már egyszer lecsúszott volna róla.. Fáradtan lógatja a tekintetét. Talán féltenie kéne az életét. Talán menekülnie kellene.. - gondolja, ahogy a nő ellép mellette. Vagy könyörögni.. Talán... Talánok. Normális emberek ilyenkor ezeken gondolkoznak.
Lehetőségeken..
Csak akkor néz fel, mikor figyelni kezdik. Nem tudja, még csak nem is érzi, hogy figyelik. Mégis tudatában van a rajta nyugvó másik szempár súlyának. Bágyadtan emeli fel az arcát, egykedvűen nézve a szemközt térdelő szárnyas alakra. Van, akit zavarba hoz a tekintetek ilyen direkt találkozása. Ő nem tartozik közéjük. A kíváncsisága vagy épp valamelyik egyéb hangulata általában nem törődik sokat azzal, hogy kire bámul, és mennyire kínos ideig. Most épp a fáradtság az, ami miatt nem néz félre, bár a kimerültségtől már hunyorog.
Tisztában van a földre rakott élelem ott létével, bár egyszer sem pillant felé. Előző nap még hányingere volt. Azt hitte beteg lesz, de mára kiderült, hogy csak azért volt rosszul, mert akkor már második napja nem evett. Most hányingere sincs. És a gyomra sem kordul meg. Ettől még éhes. Ettől még éhesebb, mintha korogna..  
A furcsa, arany szemek mögött sejtett elutasítással nem sokat törődik. Inkább az lepné meg, ha nem látna előítéletet a lány tekintetében. Lehetnek szárnyai, a hozzáállása attól még ugyanaz, mint az összes többi emberé. Nefilim, vagy sem, semmi sem változik.. Bár hallott már a félangyalokról, még egyel sem találkozott. De most, hogy itt térdel egyel szemben sem történik semmi. Mindig, ugyanaz az átkos nóta.. Mintha tehetne róla, hogy az anyja vámpír volt. Meg az apja. És mintha ők tehetnének róla, hogy annak születtek. A maga részéről már torkig van az emberek betokosodott dogmáival. Bár igaz, a vámpírok rá is szolgálnak a hírükre.. És ezzel mattot is adott magának két lépésben. Két szék közé beszorulva. Mindkettőt elutasítva.. Így szép az élet, hogy még a földre sem eshet le, mert az is csak belerúg egyet..
A fajtádnak..
Mennyire gyűlöli ezeket a szavakat.. Érzi ott  feszülni a néma haragot a bőre alatt. Mindig ott van, még ha nem is látszik rajta. Még ha hidegen is hagyja a szókapcsolat.. A fenevad és a megharagudott isten emlegetésére csak lehajtja a fejét, a szobában lévő fény elől valószínűleg árnyékba borítva a szemeit a szemöldökcsontjával, be is csukva őket a valóságra. Nem érdeklik a kérdések. Ezt is rajta akarják elverni. A fogain. Az egészet.. Mégis.. Az a nap mégis.. Az emlékeibe égett.. "Csak ezt lehetne, ezt felejteni!".. De nem tudja. Nem lehet. Felnyögne, ha nem volna oly mindegy, hogy megteszi-e.  
Megrázza a fejét. Nem érdekli a másik mire veszi válasznak.
Mit mondjon.
Tudsz beszélni?
Egy része legszívesebben csak ordítana.
Nem, nem tudok! Nem tudok..!
Minek beszélni? Olyan hasztalan.. Egy része csak nevetve ordítaná, hogy...
Ez a része nyilván nem normális.
Keservesen rázza meg újra a fejét, összeszorítva a szemét.
- Engedj el, kérlek.. - nyögi halkan.

Felhasználó profiljának megtekintése

9 Re: Ada & Ced, avagy a túlélés törvényei on Szer. Feb. 21, 2018 1:52 pm

Adalya Amram Ehud

avatar
Nefilim Próféta
Nefilim Próféta
És Ada elengedte.
De addig a pillanatig még egy ponton ők ketten mintegy farkasszemet néztek. A félangyal talán először lát valakit nem a sajátjai közül, akik nem feszengenek egy hosszú pillantás alatt. Neki ez érzik természetesnek. Hogy a férfi miért bámul, merő szenvtelenségből, vagy dacból, esetleg őszinte kíváncsiságból, ez más kérdés, mindenesetre nem zavarja. A nyugodt szemlélődést az ő szavai törik meg. A hatás szinte azonnali, s míg a tolvaj lehajtja a fejét, Ada egy leheletnyivel közelebb hajol, de meg is dermed. A férfi haragja, indulata szinte tapintható, s talán a szenvedése is, amikor Ada kimondja azt a szót, s a többit. A félangyalon furcsa érzés fut át, mint az eső, de hűvös és kellemetlen: a szégyen. Most, hogy tudja, miféle ősöktől származik ő maga, hogy a fenevad, akivel a másik népe szövetkezett, az ő népének eredője, milyen jogon rója fel neki, hogy képes ezzel kínozni? De közben azt is tudja, hogy oka van Adonainak, ha egyik bukás szülötteit szárnyakkal és kegyelmével hagyja, a másikét pedig állati ösztönökkel, s elűzi őket a napfény alól.
Ekkor áll fel Ada és a vámpír mögé lép. A tógája és s tollai surrogó hangot adnak a régi, de a falu viszonyaihoz képest drága szőnyegen, csoda, hogy nem lopta még el valaki...
A férfi mögött felvonja az Égi Vértet, ami Azazellel való összecsapása óta az őse színét viseli: kék helyett meleg aranybarna színnel fénylik. A lándzsa a saját angyali mivoltának, a lelkének a kvietülése, és legalább olyan erős és veszélyes, mint az a lélek. Ada lenéz az előtte térdeplőre és újra feltűnik neki a seb a karján. Ha Loreena volna, először gyógyított volna és utána kérdez.... de ő nem Loreena. De nem is inkvizítor, hogy kínozza.
A fegyver hegyét a vámpír kezeit egybe tartó anygadarabhoz illeszti, s egy 'Honnan szerzek másikat?' gondolattal elmetszi. A másik nem sérül meg, ha csak nem mocorog.
Azonnal hátra lép egyet, majd még egyet, s ezzel át is ért a kis szobán, egyenesen az ajtóig. Csak akkor fogja fel, hogy fél tőle, amikor ráébred, hogy a szárnyait felborzolta a háta mögött. Igen, viszolyog a másiktól, az állatiasságától. Az a másik hegyesfogú akkor a vállából szinte kitépett egy darabot. ha nincs a mágiája, még ma is magán viselné azt a szörnyű marást. A nefilimek kerülik a vámpírokat, a próféták ítéletet hoznak a tolvajokra, semmi különös nem volna abban, ha valóban itt hagyná, elüldözné, vagy ha át is döfné. De abban sem, ha marad. És Ada kíváncsi. Nem azért hozta el ide, hogy addig gyötörje, amíg meg nem kapja a válaszokat, amiket hallani akar, hanem azért, mert a valóságról akar hallani. Mit keres egy vámpír északon?.. Miért sebesült?.. Miért rabolt?.. Miért szenved annyira?
Ő már csak ilyen marad: a lelke néha kétségbeesett, néha büszke hit, az elméje kétségek és benyomások örökös körforgása, de a jelenléte erőteljes, a férfi akkor is jobban járt volna, ha az ajtó előtt egy szikla áll, nem pedig egy lándzsás félangyal - egyértelművé válik, hogy ha el is engedte, ki nem engedi. A német furcsa nyelv.
Ada pedig vár. Vajon mit tesz, mihez kezd most a másik?
Az ablak nagyon pici.

Felhasználó profiljának megtekintése

10 Re: Ada & Ced, avagy a túlélés törvényei on Csüt. Feb. 22, 2018 8:07 pm

Cedrick von Nebelturm

avatar
a Nebelturm család tagja
a Nebelturm család tagja
Hogy miért bámul az talán a szeme törődött csillogásából válhat világossá a másik számára. Ha nem nézne, már elaludt volna. Az pedig jelenleg igencsak luxusnak számítana. És persze kíváncsi is, hogyne. De az jelenleg csak másodlagos prioritás, bár -igaz ami igaz,- szerencsére van mit bámulnia a szárnyas alakon. Ha egy szimpla ember ülne vele szemben nem biztos, hogy bírná még ébren. Vagy hogy eddig bírta volna..
Mégis, talán jobban örülne egy embernek. Talán.. De lehet, hogy ezek a szavak egy ember szájából is ugyanennyire gyötrőek lennének. De tőlük már megszokta. Az emberek örökös szájjártatásából már elégszer kijutott a saját és mások része is neki. De ha mindezt egy félangyal vágja hozzá.. Kénytelen lehajtani a fejét a fény elől. Hogy fáj-e..? A fenevad után nem sokat hall az egészből. Csak hagyja, hogy elvonuljon a feje fölül az ár, még ha eközben egy része legszívesebben csak nevetne is. Beszélni, örökké csak beszélni, beszélni a semmiről, a semmiről, amiről minek is beszélni, a Semmiről meg nem lehet, hát minek, beszélni, örökké, örökkön ez az állandó pofázás.. Nehéz volna megmondani, hogy pontosan min is megy keresztül, míg végül kínjában kinyög valamit, amit talán akar, talán csak egy reflex kérés.
Nem érzi jól magát..
Azonnal mozdul, ahogy a kezéről lekerül a béklyó. Nem gondolkozik sokat rajta, hogy milyen logika volt mindebben a máik részéről. Idehozni, aztán elengedni.. Most épp a skála másik végén mozog, ahova a logika még csak be sem meri tenni a lábát. Úgy izzanak a bőre alatt érzelmek, mint ahogy a viharos tenger hánykolódhat. Ha nem volna ilyen átkos fáradt osztályozná őket, valahogy rendet csinálna köztük..
Érzi a bordái belső falának rohanó hullámokat..
Elmászik az ágyig, talán az van legközelebb hozzá, és megfordulva nekiveti a hátát a keretnek. A tenyerébe temeti az arcát, felhúzva magához a térdeit, és a keze takarásában már rá mer vicsorogni a zabolátlan hullámverésre a mellkasában.
Néha van így. Néha csak úgy magától előjön ez.. a dagály.. Jószerével csak éjjelenként, de ha elég sokáig figyeli a saját légzését olyankor is el tud aludni –reggelre pedig általában megnyugszik. Most nem alhat. És hiába figyel a levegőre. Mást kell találnia. Más kell..
Görcsösen szorongatja a fejét. A baljára időközben már rászáradt a vér, és a sötétebb, vörös csíkot szépen vissza lehet vezetni az ujjaitól egy -hajdanán talán- fehér kendőig az alkarján, amit reggel futólag rákötött, hogy kitartson, amíg ki nem tudja mosni rendesen a sebet. Most ez sem érdekli. Kimosni.. Hogy fáj-e? Nem tudná megmondani.
Kifehéredett ízületekkel túr a hajába, míg végül mint egy mentőmellény, besodródik az agyába az eddig háttérbe szorult hátas képe.
Nyálas.
A megfeszült izmai engednek a fekete mén gondolatára.
Nyálas..
Alig egy, legfeljebb tán másfél percig ha tarthatott mindez. A háborúja önmagával.
- El kell látnom a lovamat.. - mormolja halkan, elengedve egy félmosolyt maga elé, ahogy elveszi a kezeit az arca elől, majd felpillant a szárnyas alakra. Ekkor tűnik csak fel neki, hogy a másik egészen az ajtóban áll. Furcsa. Talán.. De miért is félne tőle? Fel sem merül benne, hogy egy nefilim tartana tőle. Egy átkostól..
Viszont ahhoz, hogy elláthassa Nyálast ki kell mennie, és az ablak valóban túl pici. Talán kicsit korai pedzegetni ezt a témát, rögtön azután, hogy elengedték, de muszáj. Csak egy kis eső esne.. Az talán kimosná az álmot a szeméből. A mocskot a ruháiból, és mindent, ami számít.. De bent eső sem eshet..

Felhasználó profiljának megtekintése

11 Re: Ada & Ced, avagy a túlélés törvényei on Csüt. Feb. 22, 2018 8:50 pm

Adalya Amram Ehud

avatar
Nefilim Próféta
Nefilim Próféta
Adában megfagy a vér, amikor a vámpír, mint egy elmebeteg, előre tör. Azt hiszi, a kenyérre veti magát, a tömlőben a vízre, de azokat szétrugdalja kaotikus mászásával, hogy az ágykerethez jusson.
Vajon mi a kegyelem az emberek között, amiről az északiak folyton beszélnek, miközben az inkvizítoraik a többit kínozzák? Nefilim nem öl nefilimet...de követ vet rá, vérttel sért, ha megbontja a Törvényt... ők is kínozzák egymást, ilyen hát ez a világ, de ebben is van kegyelem, a szenvedés árán a bűnök megbocsáttatnak. Csak hogy ezt a szenvedést nem egy másik ember hivatott előidézni a másiknak, ebben tévednek olyan nagyon, ezért haragszik valójában Adonai. Legalábbis így gondolja Ada azok után, amiket a hegyen átjőve látott és megélt.
Szóval mi a kegyelem? Ha magát veszélyeztetve odamegy hozzá és felajánlja a segítségét? Ha elengedi? Ha eleget tesz egy újabb kérésnek?
Ada tesz egy lépést előre.
- Nem engedlek el, amíg nem tudom veszélyt jelentesz-e a falura, és az emberekre.
- Éhesnek tűnsz. - teszi hozzá, s nem tudni miféle éhségre gondol, amíg a férfit figyelve le nem hajol a kenyérért és félig guggolva kellő távolból felé nem nyújtja.
- Meggyógyítlak, ha engedelmeskedsz most nekem. A lovadat is visszaadom akkor. - ismétli az ígéretét.
Úgy beszél hozzá lassan, nyugodt hangon, mintha valóban egy őrülthöz szólna, s a férfi talán az is. A vér vagy az elméje... valami iszonyatos, csitíthatatlan gyötrelmet okoz neki.
- Vedd el... - kéri, ahogy a vámpír kérte először, s megreszket a keze, de csak egy pillanatra, ami elég hozzá, hogy kiessen a kenyér a kezéből.
Eső... Ada feláll és úgy tűnik, maga is megőrült, a semmiért nyúl a férfi feje fölött a levegőbe. Mire azonban az ujjai összezárulnak, egy apró fényekből álló könnyű palástot tart az ujjai között, s azt lassan elengedi, hogy a férfira hulljék. A palást érintése hűvös és jóleső, minden ami friss és csitító az égen és a vízben, belevegyül az esthajnalcsillag angyalának mágiájába. A palást csak testi sérüléseket gyógyít, az elmét nem nyugtatja, a próféta pedig úgy ejti rá, mintha elejteni akarná újra, vagy eltüntetni alatta, megszüntetni minden kínjával együtt.
Egy nyomorult szenvedésén lehet a halállal segíteni, egy nyomorult bűnösén mégannyira, de ezegyszer vágy kél benne, hogy kiderítse, képes-e mást is tenni. Azt az első vámpírt, aki a szomjától megőrült, megölte, de ez nem támadt neki, mintha próbálná csitítani magát, talán még küzd... Ez pedig sosem érdekelte Adát, ha már valami bevégeztetett. Bár csak látta volna ahogy megpróbálja leszúrni a farkast, ahogy elemeli a zsákot... most nem volna kénytelen habozni.

Felhasználó profiljának megtekintése

12 Re: Ada & Ced, avagy a túlélés törvényei on Csüt. Feb. 22, 2018 11:22 pm

Cedrick von Nebelturm

avatar
a Nebelturm család tagja
a Nebelturm család tagja
Veszélyt..?
Kíváncsian bámul vissza a félangyalra, miközben az lehajol a kenyérért, amin az előbb feltehetőleg ő gázolt át. E percben épp nem érzi az álmot a szemében. Sőt, meglehetősen ébernek érzi magát.. De ismeri ezeket a hullámzásokat. Most jól van, de lehet, hogy a következő pillantás már megint azt az ólomsúlyú fáradtságot fogja magával hozni. Ez már a holtpont holtpontja. Kiszámíthatatlan, mikor fogja a teste feladni, és kikapcsolni. Ájult már el, egyszer vagy kétszer talán. Nem szereti. Mikor az agya önkényesen lekapcsol..
Ám egyelőre nem érzi ezt. Ez veszélyesebb. De hogy ő lenne veszélyes..? Ha más hangulatban lenne ezen csak gunyorosan felhorkanna. Hogy ő a veszély az emberekre..? Elnézően csóválja magában a fejét, miközben jó gyerekként figyel a másikra. A szavaira. De az mintha egy bolondhoz beszélne. Vagy egy lomha észjárású tökkel-ütött paraszthoz. Vajon normális ez a félangyal..?
Érdeklődve pillant félre az arany szemektől a megrezzenő kézből földre hulló kenyérre. Hát tényleg félne? Tőle? Mulatságosnak tartja a gondolatot.
Jókedvűen rázza meg a fejét.
- A lovam az enyém. - jelenti ki.
Akár kint van, akár bent. Nem lehet visszaadni azt, amit nem is vettek el..
A hátát továbbra is az ágynak döntve üldögél a helyén. Nem nyúl a leejtett kenyér után. A váratlanul a feje fölé kapó kezet is csak ráérősen veszi tudomásul, lankadatlan érdeklődéssel a tekintetében nézve utána. Bugris egy nefilim ez, az már biztos..
Visszafordul előre, tompán a semmibe hajtva a fejét. Fogalma sincs ki ő épp, ahogy arról sem, mit csinál. Csak hagyja magát sodortatni az árral, amit a rendszertelen érzések keltenek benne. Mintha részeg lenne.
Vagy legalábbis..
Lehunyja a szemét. Nem látja a nő kezében megjelenő palástot, csak a vállára omló borogatás-szerű hideget észleli, amivel egy időben újra megérzi a végtagjait a földhöz szívó gravitációt. Mozdulatlanul tűri magán a furcsa, nyugtató leplet, habár csak az azáltal keltett érzést fogja fel; hogy mi az, vagy miből jön -,hogy jön egyáltalán valamiből- azt már nem, de nem is néz fel, hogy megtudja.
Majdnem olyan, mint az eső..
Sírásra görbül a szája a csendben.
- Muszáj segítem neki.. - motyogja félhalkan, továbbra sem mozdulva meg a helyén. A feje megint kövekkel van tele, és képtelen rávenni magát, hogy felemelje. De Nyálas kint van, és tudja, hogy ugyanilyen fáradt. Muszáj legalább megitatnia, és leszedni róla a nyerget.. Az ablak pici, de az ajtó felé most mehetne.. Mégsem tud. A teste röghöz köti, és ez a tehetetlenség elgyötört grimaszba facsarja az arcát.

Felhasználó profiljának megtekintése

13 Re: Ada & Ced, avagy a túlélés törvényei on Pént. Feb. 23, 2018 10:22 am

Adalya Amram Ehud

avatar
Nefilim Próféta
Nefilim Próféta
A férfi sérülései behegednek, legyenek külsők vagy belsők. Mire a lepel megszűnik, Ada is megnyugszik, mind a magára vett szerepben, mind a másik társaságában. Ez a vámpír nem olyan, mint Eiryn, de olyan sem, mint az erdőbeli, amelyik őt megtámadta és megrettentette. Amikor valaki a tóba lép és megérzi a hűvösét, elgszívesebben elszaladna, de minden lépésell könnyebb lesz és biztosabb, így érzi magát ő is. A nefilim már csak azt nem tudja eldönteni, hogy mire játszik a másik, ha játszik, mert kerüli a válaszokat, a szó pedig nagyon fontos a népe szemében. Ha valaki elutasítja megosztani a szándékát és a gondolatait, az gyanús, ahogy ő is az volt nekik, amíg újra beszélni nem kezdett.
Ada visszatérdel elé olyan másfél kartávnyira és csak megrázza a fejét lassan, de határozottan. A férfi nem fogta még fel, hogy egyfajta őrizetben van, a ló várhat.
Mintha nem is két emberi faj szülöttei volnának, hanem távoli bolygók gyermekei, akik először látnak a másikhoz valót, olyannyira képtelenek kommunikálni a másikkal. Kíváncsi pillantásokkal fürkészve egymást, néha egy-két szóban, mondatban kifejtve, hogy mit akarnak, békével jöttek vagy sem, mintha a falnak beszélnének. Ada is elfárad a sok hiábavalóságba, nem csak a göndörhajú feje lesz tele kővel újfent.
És a vámpír éhesnek tűnik, de nem kér ételt, tolvajnak tűnik, de nem lopott, sebesültnek tűnik, de nem kér gyógyulást,... kérni kért, és talán mégsem gondolta komolyan, mint azok a gyerekek, akik keresztbe teszik az ujjaikat a hátuk mögött. Csak itt akarta hagyni ezt a templomot a bugris félangyallal, megtagadva a helyzetét, a saját valóságát - hogy sebesült, fáradt és elfogták.
Ada nézi és nézi, és úgy érzi, nem lát semmit igazából. Eddig egyetlen lépése sem vezetett eredményre, az igazság rejtve maradt: faluban a vámpír, vér a vámpíron, épp csak a sebét hegesztette be, s azt is minek, ha talán meg kell ölnie?
De már tudta, hogy mégsem teszi meg. Annyit megértett, hogy ami fedve marad előtte, azért nem ítélhet. A Világ egyetlen káprázat volt sokszerű alakkal, formával, bensővel és külsővel, és Ada ezt most újra érezte.
Hát nézi még, aztán megpróbálja, talán másképp, talán ezúttal sikerrel, ha van olyan itt köztük ebben a pillanatban, hogy siker:
- Együtt... - jelenti ki inkább kérdve, mint az eddigi parancsoló egyértleműséggel, és vonakodva odanyújtja a karját, hogy a lovához segítse a másikat. De most már sejtése sincs, mi következik, akár ha most látna először vámpírt, akár ha gyermek volna és most tapasztalna meg először valakit, aki egy másik, nem ő. Mégsem egészen olyan ez, mert egy fiatal felnőtt és egy próféta felszerelése állnak mellette, hogy megtartsák, ha ez a kíváncsi, furcsálkodó gyermek benne elesne, vagy elbukna a világgal és teremtményeivel való kísérletezésében.

Felhasználó profiljának megtekintése

14 Re: Ada & Ced, avagy a túlélés törvényei on Pént. Feb. 23, 2018 8:08 pm

Cedrick von Nebelturm

avatar
a Nebelturm család tagja
a Nebelturm család tagja
A beletörődése hasonló a félangyal megnyugvásához. Lehajtott fejjel tűri magán azt a különös, jóleső érzést, rezdületlenül ülve a földön. Csak a mellkasa mozog, de most nem fél tőle, hogy ez hozná rá a halált, mint korábban, az úton fekve. Nem, itt.. itt nyugalomban van..
Bár nem tűnik fel neki, hogy begyógyult a seb a karján, mert nem nézi meg, és nem is tekergőzik arra fele gondolatban, de az a háttér fájdalom észrevétlenül kikapcsol az elméjében. Arra emeli csak meg végül a fejét, hogy a másik visszatérdel elé, de akkor is csak ímmel-ámmal, nem néz fel egészen. A fejrázást mégis látja, mire kénytelen újra lehunyni a szemét. Nem. Ez egy nem, akármilyen lassú is a mozdulat.
Nem..
Hagyja, hogy nézzék. Ő már kinézte magát. Mára. Most-ra.. Álmosan pislog a semmibe, valahova a másik lábai elé a földre. Most megint nem érez semmit. A hullámok és Nyálas gondolata nélkül csak az űr gomolyog a fejében. Nem. Hát nem.. Nem kérdőjelezi meg a másik fejcsóválását. Beletörődik.
Nem.
Visszacsukja a szemét. Vagyis inkább csak csukva felejti egy pislogás alkalmával, de a felhangzó szóra még egyszer visszarángatja magát az álmok előtti senki földjéről, és felnéz a másikra, ezúttal teljesen megemelve a fejét. Olyan kényelmes volna most így maradni, és hagyni magát elaludni..
Kifürkészhetetlenül pillant fel az arany szemekbe, a felé nyújtott kézről. Nem magától tart, hanem a másiktól. Lassan megerősödik benne az érzés, hogy a nefilim nem egyszerűen csak nem kedveli őt.. Talán még fél is tőle. De ha ez így van, ő nem tudja megnyugtatni, ebben az egyben biztos. Szavakkal végképp nem, így hát nem is próbálkozik velük. Mert mit mondhatna? Röhejes közhelyeken túl, semmit. Semmit az ég egy adta világon..
Folyamatosan tudatában léve önmagának fogadja el a felajánlott kart. Talpra rángatni nem kell, de magától igencsak nehezen állna fel egy lendülettel, így a nőnek bizony ellen kell tartania, ha nem is egy az egyben felhúznia őt a földről. De ahogy végül két lábra emelkedik másodpercek alatt izzik fel benne megint az akarás. A lovát akarja.
Most.
Esze ágában sincs elfutni, így hagyja, hogy menjenek, ahogy a másik akarja. Megnyugtatásul. Járni tud, támogatni egyelőre nem kell, ez érződik rajta, így a félangyal azonnal el is engedheti, ha akarja, amint felállt. De nem indul meg elsőnek, hacsak a másik erre nem utasítja. Ha pedig mellette marad sem történik semmi, akkor nyugodtan hagyja, hogy vezessék. A hirtelen mozdulatoktól óvakodik, nem mintha ugrándozós kedvében lenne.
Ha tudna sem futna most, az agya lekapcsolta a gondolkodásának ezt az egész részét. Nem gondolkozik azon, hogy elmeneküljön, de azon sem, hogy mi lesz, ha itt marad. Ez a.. „jövő” téma valahogy nem létezik most számára. Csak azt tudja, hogy lép még egyet, aztán még egyet, és ez valószínűleg elvezeti Nyálashoz. Ha meg meglátja a lovat az majd hozza magával a többit. De hogy aztán mi lesz..? Meg sem fordul a fejében ez a kérdés. „Aztán”..
Jelenleg nem ismeri ezt a szót.
Akárhogyan is, ha eljutnak az udvarig, akkor is megvárja a másik reakcióit, bár szíve szerint azonnal rohanna is a nagy, fejét lógató fekete folthoz. De visszafogja a feldübörgő szívét, és vet egy izgatott pillantást a félangyalra, hogy az vajon elengedi-e. Mert igenis tudatában van, hogy egyfajta őrizetben van. Őrült egy őrizetben, de őrizetben..

Felhasználó profiljának megtekintése

15 Re: Ada & Ced, avagy a túlélés törvényei on Vas. Feb. 25, 2018 9:19 pm

Adalya Amram Ehud

avatar
Nefilim Próféta
Nefilim Próféta
Nem fogja erővel, hirtelen talpra állítani, az egy másik szándékhoz tartozik. Ada még fogja egy darabig, menjünk - biccenti, s ha a másik elindul mellette, nem mondja ki. Pár lépés után megbizonyosodik benne, hogy a férfi nem esik el, s ezzel kiveszi a karját a másiké alól, de nem távolodik el tőle. Figyelnek egymásra félig félelemből, félig szükségből... az idegenségből, ami bizonyalanná tesz. Különös érzés így lépegetni vele. Minden régi új lesz, minden mozdulat, szó és gesztus egy új élmény. Ha nevet tudna találni neki, ha átengedné magát annak, amit eddig tudott, s aszerint lépne, úgy érzi, csak össztörné a törékeny bizalmat és megismerést kettejük között.
Hát lépeget vele, végig a templom aranykeresztje és székei között. A férfi kardja az oltáron, vajon utána nyúl? Észre sem veszi...
Ada a fegyverre pillant majd a férfira, érzi maga mellett a mozgását, hallja a lélegzését, de ez minden amit róla tud.
Az ajtóban három vízzel teli vödör, a falubeliek készítették oda. A félangyal lemarad és lehajol, hogy felvegyen egyet. Egy izgatott csikó se nézne rá visza ennyi lelkesedéssle, mint amivel a vámpír a lova láttán, amikor újfent felegyenesedik.
Ada újra bólint és, amint a férfi sietve elindul a paripa felé, akaratlanul elmosolyodik.
Magához vezsi a vizes vödröt és lassúbb léptekkel elindul utána. A lovat egy fiatal gyér lombú fa vékony törzséhez kötötték ki a templom mellett, szorosan, hogy a földig se tud hajolni. Ada megközelíti amennyire tudja, talán megijed tőle az állat, hiszen látta, ahogy leüti a gazdáját. Türelmesen megvárja, hogy azok üdvözöljék egymást, aztán ha a vámpír utat enged, lámpalázasan olyan közel megy, amennyire tud, leteszi a vödröt a ló elé és visszahátrál pár lépést.
A lónak nagy a bozontja és sötét, mint a férfi göndör, fekete tincsei. Ha nem volna ilyen sápadt a vámpír, akár lehetne egy a népe tagjai közül. Talán sokkal inkább, mint ő maga, akit az angyalvér ilyen csodálatosan nem mindennapivá tett. Mindig elheseggette a gondolatot, de a tünde erdőnek vége, Loreena messze jár, s ő itt maradt az emberekkel, akiktől olyan távolinak érzi maágt, mint amennyire fájdalmasan közelinek gondolta őket eleinte. Hiszen félig ember... és mégsem az. Túl lehet-e ezen lépni valaha?
Ha számolt is azzal, hogy a férfi felpattan a lóra és elvágtat, az a pillanat elmúlt anélkül, hogy észre vette volna, pedig megbékélt ezzel is.
- Felvágom a körtét. - jelenti ki végül és lassan megfordul, visszaindul a templomházhoz.
Mi lenne ha a másik mégis elmenne? Egy kimerült vámpír északon a kardja nélkül..?
Nem volna mindegy, de Ada nem ismeri a válaszokat. Élóhimra bízza.

Felhasználó profiljának megtekintése

16 Re: Ada & Ced, avagy a túlélés törvényei on Hétf. Feb. 26, 2018 8:30 pm

Cedrick von Nebelturm

avatar
a Nebelturm család tagja
a Nebelturm család tagja
A félangyal biccentésére megindul előre, így kimondatlan marad a szó. Hagyja, hogy vezessék egy ideig, de azt is hasonló belenyugvással veszi tudomásul, mikor aztán néhány lépéssel később elengedik.
Némán sétál a mindennapinak egyáltalán nem nevezhető őre mellett, bár -valójában-egyelőre még mindig nincs teljesen tudatában a helyzetének. Inkább csak egy állat módjára érzékeli a történéseket, konkrét fogalmak, vagy megnevezések nélkül. Hogy ki vezet kit, hogy mit lehet, és ki mondja meg, hogy lehet-e, hogy ki a főnök.. A világnézete jelenleg épp egy kutyáéval lehet talán egy szinten.
Észre sem veszi.. -ez valóban helyes megfogalmazás az oltárra helyezett kardról. Ahogy az aranykeresztről is, hiszen azt most -, csakúgy, ahogy befele,- kifele menet sem veszi észre. Csak míg idefele a csuklyája takarta ki előle, addig ezúttal a elcsigázottságtól szemellenzőszerűen leszűkült látása teszi ugyanezt. A lába berögzült mozgással viszi előre, és nem áll le megnézni, hogy hogyan lehetséges ez. Hogy egyáltalán talpon van..
Ha nem is gyorsan, de elérnek az ajtóig, és Nyálas látványa csakhamar be is tölti az összes és a maradék űrt is az agyában. A nefilimre néz, aki csak ekkor tűnik fel, hogy eltűnt időközben mellőle. Visszafordul, az ajtóban megtalálva a lemaradtat, majd annak megengedő biccentésére fordul is, és –fáradtság ide vagy oda,- szinte galoppozva siet a hátasához.
Remeg a keze, miközben leoldja a fára csomózott szárat, kivételesen még magában sem minősítve a kezet, amelyik előtte azt odakötötte. Engedi, hogy a ló lelógassa a fejét, ahogy lehúzza róla a tarkószíjat, csendben leemelve a pofájáról a kantárt, majd kinyújtja a kezét, hogy Nyálas kiköphesse a zablát. Halványan elmosolyogja magát a tenyerében landoló nyálas fémre, aztán a szabad kezével óvatosan végigsimít a búskomor ormányon. Ekkor kúszik csak vissza az agyába a másik jelenléte. Visszanéz a válla fölött, majd a vödörrel várakozó nefilimet látva odébb mozdul, utat engedve neki Nyálashoz. Nem tart tőle, hogy a lovának baja esne egy szárnyas félangyal keze által, így amíg a nő lerakja a vizet addig megkerüli a jószágot, és nekiáll meglazítani a heveder-szíjakat az oldalán.
A megszokott, monoton munka megnyugtatja az agyát. Közben persze odébb kell mozdulnia, ahogy Nyálas lehajol az elé rakott vödörhöz, egészen elsüllyesztve benne az orrát, de reflexszerűen lép odébb a lóval együtt.
Hogy a nő szavait hallja-e a körtéről, vagy sem, nem lehet tudni. Reagálni mindenesetre nem reagál rá, ez biztos. Nyugodtan, szinte félálomban engedi ki a szíjakat, ahogy a nefilim lassan hátat fordítva visszaindul, majd nem sokkal később felnyúl a nyeregért, hogy leemelje azt a lóról. De a máskor alig súlynak számító lószerszám alatt ezúttal igencsak tiltakoznak a karja izmai. Mégis leküzdi azt a hátasról, és egy fél lépést hátrálva lerakja a földre. Dobja.. Visszafordul Nyálas felé, de az addigra már csak a felborított vödröt nyalogatja maga előtt.
Kénytelen újra elindulni, vissza az ajtóhoz, és megemelve a maradék két vedret odacipeli azokat is a lónak. Az egyiket le is rakja elé, megtámasztva azt a lábával, mielőtt az iváson ügyködő patás buzgóságában még felborítaná, a másikat pedig ő maga emeli a saját szájához.
Neki is tökéletes az a víz, amit Nyálas kap..
Jó néhányat kortyol a vödörből, egy keveset akaratlanul is magára locsolva közben. De a szomját így is jórészt oltja vele, a háromnegyedéig leivott vizet pedig visszahelyezi a hátasa elé, aki lassan a második adagját is kiszlopálja a sajátjából.
A kézfejével megszokásból megtörli az állát, miközben darabig elmélázva bámulva a lovát, aztán odalép a nyereghez, és leoldja róla az egyik pokrócot. Már nem is gondolkozik. Egyáltalán. Nemhogy fogalmak, szavak sincsenek a fejében. Vagy ötletek.. Semmi. Monoton feladatok, amiket ezerszer, tízezerszer végzett már. Puszta megszokásból, felelősségből mozognak az izmai..
Felemelkedve kétrét hajtja a takarót, leterítve vele a ló hátát, aki eddigre már megint csak a vödre alján jár, majd fáradtan zuhan vissza a földre, a nyeregnek vetve a hátát. Fókuszpont nélkül bámul kifele a fejéből, akkor sem mozdulva odébb, mikor Nyálas, felborítva az utolsó üres vödröt is, egy kevés tétova helykeresés után leheveredik mellé, maga alá csukva a lábait. Inkább tűnik kutyának most, mint paripának.. Hagyja, hogy a mén az ölébe hajtsa a fejét, az ujjaival finoman végigsimítva a busa lópofán, a másik kezével gépiesen megigazítva a ló hátán a lecsúszott pokrócot.

Felhasználó profiljának megtekintése

17 Re: Ada & Ced, avagy a túlélés törvényei on Szer. Feb. 28, 2018 9:51 pm

Adalya Amram Ehud

avatar
Nefilim Próféta
Nefilim Próféta
Valóban, senki se tudná megmondani ebben a pillanatban, hogy ki vezet kit. Talán egy kutya tényleg azt hiszi, hogy ő mutatja az utat a gazdájának, de az is lehet, hogy a gazda meggyőződése, hogy ő szablya meg a séta mikéntjét. Gazdán és állaton egyaránt múlik mindez, de ők nem gazda és nem állat. Hanem tolvajlással gyanúsított átutazó és önjelölt őre, a Törvény nevében. De mit számít ez most, amikor a férfi a lováról gondoskodik, Ada pedig a körtéről?
Ő észre veszi a kardot és mivel nincs nála tőr, azzal vág fel a gyümölcsből párat. A szekrénynél áll és az aranyos tojás mellett vagdal. Aztán a kenyérből is tép, nagyon friss még, ropogós, a félangyal nagyot nyel. Aztán az egészet egy másik anyagdarabra helyezi, mint ami az ágy fáján pihen. Az ágytámlán lévőt a vállára és a fejére borítja, baljával összefogja, jobbján a csomag az étellel - és mivel a vámpír nem jött vissza, kimegy utána.
Nézi a felborított vödröket, a gyönyörű állatot és a busa fejet a vámpír ölében, aztán némi latolgatás után leteszi a csomagot az egyik kőre a tegnapi tűzrakása mellé. Fél kézzel izgazít a kendőn az arca előtt, vesz az odakészített gallyakból és tüzet csihol két kővel - bár ritkán nagy szikrákat vet.
Ha van valami, amit a nefilimek nem szeretnek, az a hideg. Összehúzza magán a leplet, amibe a fejét is bugyolálta és közelebb húzódik a tűzhöz. Aztán vesz a körtéből és a kenyérből. Nem hívja a másikat, mert nem akarja felzargatni. Csak onnan tudja, még él a másik, hogy a keze néha megmozdul és megigazítja vagy megsimítja a lovat, különben akár azt is hihetné, kimúlni feküdt el a hideg északi földön a lovához kuporodva.
Ahogy eszik, néha őket figyeli, a különös ragaszkodást egy lényegében ember és egy állat között. A tündéknél látta utóra ezt a fajta harmóniát, mintha a lények összefonódásával, kivirágozna az élet, s a forma több lenne magánál. Az élő lélek nem szeretheti a magányt, különben Élóhim sem teremtett volna ennyi törékeny, esendő testet, akik minduntalan egymást fényét-melegét keresik.
Mindez sokkal látványosabb volt itt, ahol a leégett romokon a népek félve és a szívükben bizonytalanság szülte gyűlölettel jártak. A haszonállat és a termény kevés lett, és ezzel megszűnt az a szeretetteljes kapcsolat, amivel a gazdák és termesztők fordultak a javaik felé. De előtte is, mindez messze elmaradt attól, ami a szépek népe számára természetes volt. Ada nézte és arra gondolt, a férfi úgy vált eggyé a lóval, hogy hozzá hasonlatossá vált, valóban úgy viselkedett, mintha állat volna maga, eb talán. S a ló, hogy szerette gazdáját, ő is ebbé vált a számára.
Andromeda tekintete elrévedt és várt. Várta, hogy a másikat hozzá űzze az éhsége, ha ugyan elfogadja tőle, amit erővel elvenni akart, de ennél többet ő sem gondolt. A pillanat varázsa megtört, amint elvárással fordult felé, a félangyal kilépett a jelenből, de a jövő így is rejtve maradt.
Eszik.
A körte mit sem tud a világról, a fáról vagy a gyomráról, mert egy vele.
Kint hagyja a maradék két gerezdet és a cipó végét, amint végzett, visszamegy a templom hátsó helyiségébe. Kendőstül, ruhástul oldalt összehúzza magát az ágyon, hogy így várja ki a hajnalt. A kard a fal felől, szárnyai alatt, arca az ajtóra néz, a szemei lecsukva, különös képekre halászik a sekélyálom vizein.

Felhasználó profiljának megtekintése

18 Re: Ada & Ced, avagy a túlélés törvényei on Csüt. Márc. 01, 2018 7:16 pm

Cedrick von Nebelturm

avatar
a Nebelturm család tagja
a Nebelturm család tagja
Ahogy a földön ül/fekszik, a nyeregnek dőlve, csakúgy, ahogy általában aludni szokott, még nem telepszik meg a tagjaiban az a szokványos tudat, hogy aludni fog, hiába az ismerős testhelyzet. Szórakozottan cirógatja az ölébe fektetett lófejet, oda sem figyelve a mozdulataira. Nem szokott a mén ilyesmit csinálni. Próbálkozott már vele, még Nyálas apjával, cirkuszi mutatványokra idomítani..
De ez egészen más.
A lábai elég hamar elzsibbadnak a szokatlan súly alatt. Mire a félangyal ismét előkerül a házból már nem is érzi őket. De így legalább a hideget sem érzi, csak a felsőtestén. A ló-test melege oda már nem jut el, és hiába a köpeny, még sincs épp nyár. Északi nyár.. Biztos zord és hűvös az is, mint minden idefent..
Tudomásul veszi, hogy a nefilim visszatér bentről, bár se a feje, se a szeme nem fordul az irányába. De mégis látja egy ponton a szárnyas alakot, majd aztán eltűnik a látótere perifériáján, ahogy leül, és tüzet kezd csiholni, amennyire a hangokból, és az időszakosan fel-felvillanó szikrákból következtetni tud rá. Erre sem mozdul azonban, bár annak is tudatában van, hogy figyelik, néha-néha felé néznek. De várakozást, vagy hívást már nem dekódol a szeme sarkából látott mozdulatokban.
Egykedvűen simogatja az álmában néha fel-felhorkanó lova orrát. Ha nem mozogna valóban úgy tűnhet, hogy halni feküdt oda. Egy márvány szobron több életre utaló szín van, mint rajta. De persze a kő nem mozog, és nem fázik, és nem pislog időszakosan a semmibe.
Különben csak torzúlt és suta kő
lenne, lecsapott vállal meredő[...]

Nem mozog csak a keze, és az éjszaka sűrűsödésével lassan láthatóvá váló ködgomolyagok az arca előtt. A másik pokrócáért kellene nyúlnia, azzal betakarózhatna, ott van a nyeregre erősítve, mellette, csak oda kellene nyúlnia.. De nem meri megtörni a lova nyugalmát.
Fogalma sincs, a nefilim mennyivel később indul el újra befele. Az időérzéke néha tökéletesen használhatatlan. Megbízhatatlan információi vannak az időintervallumokat tekintve, de ismét érzékeli, hogy a másik távozik. Nyálas viszont mozdulatlanul alszik, így ha akarna sem mehetne a félangyal után. Ahogyan a tűzhöz sem. És a takaró is ott marad a nyergen..
Jó sok idő.. –így tudja megfogalmazni. Jó sok idő telik el, mire a mén megébred, és újra felemelkedik mellette. Vele együtt áll fel ő is, bár a lábai igencsak megbicsaklanak alatta a néhány órányi mozdulatlanság után. Megkapaszkodik egy-két másodpercre a lova sörényébe, amíg a zsibbadás elhalványul a bőre alatt, aztán újra megigazítja a takarót a patáson.
Esze ágában sincs megvárni a hajnalt odakint. Nem szereti a fényt.. Leporolja magát, mintha mi sem történt volna, mintha csak egy átlagos éjszaka után kelne fel, és az egész meg sem történt volna.. Lenyúl a nyereghez, és egy kisebb zsákból előhúz egy tiszta (tisztább) inget, és nekiáll átvenni a mostanit. Hogy fázik-e? Mint egy kutya, de nem szokott hozzá, hogy reszkessen. Sietve öltözik át, no nem mintha az éjszaka közepén leskelődőktől tartana, szimplán csak majd megveszi az isten hidege, miközben lekapja a koszos felsőjét, majd visszakapja az újat. Ekkor veszi észre a begyógyult sebet is a karján, és ez egy másodpercre megakasztja a zord időjárás ellenére is a mozdulatait, de aztán felveszi a földre dobott köpenyét is, összecsatolva azt magán. Jó lett volna fürdeni is, a hideg ide vagy oda, csak valamelyest lemosni a koszt magáról. Lehet, hogy okosabban kellett volna felhasználnia azt a három vödörnyi vizet.
De hát ha egyszer Nyálas szomjas volt..
Leoldja a pokrócát is a helyéről, aztán felnézve meglátja a leégett tűz maradékát a közelben, és a kövön hagyott ételt a kendőn. Odasétál, és magához inti a lovát, a maradék körtét a puha ormánynak nyújtva. Nem sok, tudja.. Hagyja, hogy a hátas menjen amerre akar. Talán talál valami füvet itt a közelben.. Nem fél tőle, hogy elveszti, vagy ellopnák.  Ha hívja Nyálas jönni fog, megpróbálni befogni pedig nem érdemes, mert a mén hátul rúg, elől pedig rúg és harap is, ha ellenségesnek ítéli a közeledőket.
Az agya beáll a szálas takarmány gondolatára, miközben hosszas tépelődés és civódás után a szájába veszi a cipó végét, gondosan összehajtva a kendőt, lerázva róla a morzsát. A tüzet már nem kell oltogatnia, az a néhány gally egyébként sem sokáig tartotta életben.
Magához veszi a takaróját, és a kendővel együtt elindul ő is befele, elrágcsálva közben a maradék kenyeret. Nem sok, de a napok óta háborgó gyomrának egyelőre épp elég. Ennél többet talán nem is viselne most el..
Vámpírhoz képest halkan lép a hátsó helyiség küszöbére. A tekintete végigszalad a szobán, azzal a Nyálas mellett töltött néhány órányi félig éber-félig alvó állapottól felfrissült pillantással mérve fel a helyet, benne az ajtóval szembe fekvő kendős félangyallal. Aztán közelebb lép hozzá, óvatosan az ágya szélére helyezve a pokrócot. Hogy a másik felkel-e rá, nem érdekli, ugyanolyan csendben el is húzódik, és a küszöbre telepszik. Hogy miért pont oda? A legevidensebb választól eltekintve azért, mert szereti a kettősségét. Hogy kint is van, és bent is, ki is lát a széksorokra, és be is, a nőre. Ezen túlmenőleg pedig rettentő kényelmes. Az ajtókeretnek dönti a hátát, és beburkolózik a köpenyébe, kinyújtva a lábát előre.

Felhasználó profiljának megtekintése

19 Re: Ada & Ced, avagy a túlélés törvényei on Pént. Márc. 02, 2018 10:24 pm

Adalya Amram Ehud

avatar
Nefilim Próféta
Nefilim Próféta
Ada mélyalvó, de ma nem esik át a könnyű álom hálóján. Nem egyszerű ez annak, aki 11 évet végig aludt és akit a látomások és az emlékei visszahúznak a tudata bölcsőjébe, amint lehunyja a szemét. Felnéz a vámpírra, amikor az a fekhelyéhez lép, megfeszülnek az izmai. A kardért jött, meg akar ölni - gondolja. Hiszen gyűlöli, amiért elfogta, gyűlöli, amiért kérdéseket tesz fel neki róla. Így gondolja, különben miért tagadná meg a válaszokat? Nem lehet gyengeelméjű, nem egészen, ahhoz túl ügyesen intézte a dolgait. Talán csak büszke, talán csak dühös, talán csak érdektelen. A félangyal felajánlotta mindazt, amivel megsegítheti, és a Világnak törvényei vannak. Talán sokszor nehézkesek, értelmetlenek, sokszor nyűg, de ez az életük. Mind együtt élnek benne, ebben a kerékben, ezek között a keretek között. Meg lehet törni, hajlítani... de mindennek ára van.
A nefilim felkészül a védekezésre, de csak a kendő pihen meg az ágy támláján, és a férfi visszahúzódik a küszöbre - még most is olyan, akár egy eb, de felmerül benne, hogy talán ez is csak játék, vagy melankólia. Az aranyszín szemek figyelmesen követik. Ada nem bánja, ha megpihennek, de azt sem, ha a másik úgy dönt, eljött a beszéd ideje. Ő már feltette a kérdéseit.
Végül felül a fekhelyén, a szárnyát ahogy odébb húzza, meglátszik a kard. De mégsem gondolja, hogy erre várna. Ő sem tudja már vire vár egészen, de méghagyja neki, hadd válassza meg a maga ütemét. Ha ebbe az ütembe nem fér bele a szó, akkor így lesz.

Felhasználó profiljának megtekintése

20 Re: Ada & Ced, avagy a túlélés törvényei on Szomb. Márc. 03, 2018 7:18 pm

Meglehetősen különös találkozása volt ez két alapvetően hallgatag karakternek. Hallottam, hogy fogjátok folytatni, kíváncsi vagyok előbb utóbb megtanultok-e együttműködni, szétválnak útjaitok, vagy ki törik meg előbb.
Addig is itt van nektek 100 xp, elvégre a cukorkától a gyerekek is fel szoktak bátorodni!

Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.