Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!

Kérdező vendégeknek
Latest topics
» Johannes Hagen
by Johannes Hagen Yesterday at 11:46 pm

» Cynewulf/Sheatro
by Sabriyah Yesterday at 11:01 pm

» [Magánküldetés] Bor és Hivatal
by Institoris Yesterday at 7:59 pm

» Lory & Sieg - Vadász ünnepség
by Darrakard Yesterday at 4:28 pm

» Ada & Ced, avagy a túlélés törvényei
by Adalya Amram Ehud Yesterday at 1:52 pm

» [Azonnali játék] Dies Irae
by Cedrick von Nebelturm Yesterday at 12:28 pm

» Teljesítmények
by Gustav Engelberg Yesterday at 10:34 am

» A zsoldos, a bérgyilkos, a pap, a démon és a hercegnő
by Loreena Wildwind Yesterday at 9:28 am

» Magánjáték és PvP Zárás
by Loreena Wildwind Yesterday at 9:17 am

Magánjáték és PvP Zárás

Vas. Május 15, 2016 8:17 pm by Ciel Eisenschnittel

A topik létrehozásának oka, hogy szépen számon lehessen tartani, hogy kinek mikor van igénye …

Comments: 49

Játékostárs kerestetik

Szer. Szept. 02, 2015 10:01 pm by Darrakard

Ha valaki esetleg ismerkedésre, küzdőtéri párbajra vagy bármi egyébre tárat keresne, itt …

Comments: 47

Tünde frakcióküldetés: Age old mistakes

Szomb. Feb. 10, 2018 6:20 pm by Darrakard



"We have come to this land a long time ago. Eighthundred and …

Comments: 4


Erhard és Wyn ~ A Jó Kaja Szaga, avagy Alkonyat Teliholdkor

Go down

Erhard és Wyn ~ A Jó Kaja Szaga, avagy Alkonyat Teliholdkor

Témanyitás by Wyn Silvernight on Csüt. Feb. 08, 2018 5:10 pm

A Jó Kaja Szaga, avagy Alkonyat Teliholdkor



V. I. SZ. 819.
Azt hittem, egy darabig még nyugodtan tudok ülni a hátsómon...de aztán rájöttem, Hellenburg majdnem olyan
közel van a Silvernight birtokhoz, mint Elatha.


Áldottam az eszem, amiért nemrég sikerült kitalálnom, hogyan valósíthatom meg, ami után egészen eddig csak reménytelenül vágyakoztam. Régóta nem ült már olyan óriási pimasz vigyor az arcomon, miközben lépkedtem, pedig igazán nem kellett volna felhívnom magamra a figyelmet. Elvégre selfek errefelé nem nagyon jártak, s eddig is csak amiatt úsztam meg néhány kellemetlenebbnek ígérkező találkozót, mert, mint mindig, most is úgy néztem ki, mint valami ágról szakadt kisfiú; kinyúlt ruhákban, akkora druida bottal az oldalán, mint ő maga. Ennek ellenére vigyorogtam tovább, s azt hiszem, élveztem, amikor az a parasztfalu Nebelwald mellett végigbámult rajtam. Meg azt is, amikor szembe jött velem két lovon ülő páncélos figura és még utánam is fordultak. De nem szóltak semmit.
Jó dolog ez a látszat-ártatlanság.
Már nem mintha annyira tudtam és akartam is volna ártani bárkinek is, hacsak nem tekintettük ide illőnek, amikor valami ferde tekintetű alak közelebbről is megismerkedhetett a botommal. Kellett neki belém kötni, meg valami vámot követelni. Jó vicc! Vám a semmi közepén, a semmiért és egy koszos vénember szedi. Azért nem kellett volna ennyire alábecsülni és ráragasztani a homlokomra a gyermeki naivitást. Meg akart ütni, én meg védekeztem, ez történt, de biztosan tudom, hogy még az a nem messze ruhákat teregető nénike is rosszallóan méregette az eltávolodóban lévő urat.
Egy szó, mint száz, kissé kalandosabb utam volt a tervezettnél, de egyáltalán nem bántam meg, hiszen szükségem volt a tapasztalatra és gyakorlásra. Most pedig, azt hiszem, helyben voltunk. Illetve majdnem. Lassan alkonyba fordult át a nappal, az ég egyre inkább vörösen izzott. Láttam Hellenburg roppant falait, ám még jócskán az azt körülvevő lakott területek vettek körbe minden oldalról. Ugyan igyekeztem legkevésbé figyelemfelkeltő lenni, ez többnyire teljes lehetetlenségnek tűnt. Még ha a felnőtteket jószerével ki is kerültem, a gyerekek nem várt gondot jelentettek. Nem is értem, ezek még soha életükben nem láttak sötételfet, vagy mi a világító Holdkalap? Szóval, néhány ház mögött elhaladva arra lettem figyelmes, hogy két fiú meg egy kislány igencsak bátran követett, így nem volt mit tenni, hát megálltam.
Jobb hagyni, hogy megnézzenek, kérdezzenek, mint elmenni. Így nem fogok ellenségnek tűnni. -vélekedtem.
Nagyon szerettem volna már a Keleti kapuhoz érni, túlesni a bejutás -számomra meglehetősen ijesztő és az egész kiruccanásom legbizonytalanabb- szakaszán, elvégre még sosem jártam ott, fogalmam sem volt, pontosan hogy néz ki mindaz, ami rám vár, fognak-e kérdezgetni, esetleg azonnal vissza is fordítanak, azonban előtte még ezt kellett megoldanom.
Nyugi, Wyn. Mindent szépen sorjában. Nem fognak megenni, hiszen csak gyerekek. Ember-gyerekek.
A három kicsi ember lecövekelt pár lépésnyire előttem, s a legmagasabb -gondolom, a legidősebb- előrelépett, ámde szótlan maradt. A kicsi, fonott szőke hajú leány ekkor megfogta a harmadik gyerek kezét, tétován rám nézett, mire...azt hiszem, elmosolyodtam. Kicsi rózsás arccal volt megáldva és gyönyörű kék szemekkel.
-Te mit csinálsz itt az anyukád nélkül? -kérdezte inkább kíváncsian, mint félve, bár fogalmam sem volt, hogyan kell értelmezni a kisgyerekeket.
-Én? -úgy éreztem, ilyen nehezemre még sosem esett beszélni, talán, mert idegen nyelvet kellett használnom- Csak jöttem megnézni a várost, ha már úgyis erre jártam. Még sosem láttam Hellenburgot.
Úgy tűnt, kielégítő (és nyelvtanilag helyes) választ adhattam, mert a kislány nem kérdezett többet, csak nézett, de olyan koncentrálással, hogy kezdtem magam eléggé feszélyezni. A kicsit sötétebb szemű, de szintén szőke fiú, akinek a kezét fogta, egyet előrébb lépett.
-Megnézhetem a botodat?
Holy Nature, tán játékszernek tűnik?
Elnyomtam egy sóhajtást. Ha nem adtam volna oda, talán gorombaságnak vagy támadásnak veszik. Az kellett volna még. Így hát kelletlenül kihúztam drága eszközömet az övemre erősített tartó bőrszíjból és a kiskölyök kezébe nyomtam, aki azonnal a harmadik gyerekhez fordult. Neki sötét volt a haja, barna a szeme és kicsit erősebb bőrtónussal lett megáldva, mint a másik kettő. Olyan ámulattal még senkit nem láttam egyszerű domború díszítéseket nézegetni és végigtapogatni, úgy kezelték azt a kis egyszerű botot, mintha valami ritka kincs lenne.
Tanácstalanul megvontam a vállam, aztán megvártam, míg kigyönyörködik magukat és eltettem fegyverem.
Még ilyet...ezek hárman teljesen odáig vannak tőlem.
avatar
Wyn Silvernight
Sötét Tünde Druida
Sötét Tünde Druida

Hozzászólások száma : 34
Join date : 2018. Jan. 13.
Age : 17
Tartózkodási hely : Ne mondd el apámnak... egyiknek se!

Karakter információ
Kaszt: Természetpap
Szint: 1.
Tapasztalat:
100/500  (100/500)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Erhard és Wyn ~ A Jó Kaja Szaga, avagy Alkonyat Teliholdkor

Témanyitás by Erhard Strenger on Vas. Feb. 11, 2018 5:57 pm

Mindig is segítőkész voltam. Mindig is szerettem az emberek kedvében járni. És mindig is zavart, ahogy azokkal az emberekkel bántak, akiknek nem adatott meg, hogy jólétben éljenek. Nem értem miért ilyen az emberi természet. Egyszerűen nem értettem miért van ez a rengeteg felesleges kapzsiság, lenézés, lekezelés másokkal. Miért a gyermek tehet róla, ha utcára kerül, miért őrajta fenik a nyelvüket a hétköznapi polgárok. Nem a kicsi tehet róla, hogy a szülők felelőtlenek, vagy elhunytak, mégis ő szenved emiatt. És bármennyire is fájó, de gyakran ezek az indulatok későbbiekben igen megronthatják az emberek. Ez pedig olyan dolog, melyet én sosem szeretnék. Emiatt is látogatok el oly gyakran (bár személyes érzéseim szerint túl ritkán) Hellenburgba, hogy a kis árvák életét némiképp megkönnyítsem. Havonta 3 napot töltök a városba, hogy az ottani Szedrecske Árvaháznak segédkezzek, illetve a havi zsoldom egy részét adományként megosszam velük. Már lassan egy éve minden hónapban szokásommá vált ez kör, és személyes véleményem szerint a gyerekek épp úgy megkedveltek engem, mintha csak a nagybátyjuk lennék. Éppen ezért csalt mosolyt az arcomra, mikor megláttam a távolban a gyerekek sziluettjeit. Nagyjából 6 fiú és 7 lány élt Szedrecskében, kikre mindeközben csupán 2 pedagógus figyelt. Mindegyikük nevét, szülinapját, kedvenc ételét tudtam már fejből, így mikor már közel voltam feléjük boldogan kiáltottam feléjük, miközben sisakomat levéve feléjük mosolygok.
- Oliver! Maja! Kicsit Edy! Hát mit csináltuk a falon kívül gyermekeim! iszkiri vissza, mire Adel néni megorrol rátok, lassan ebédidő. – fedem meg őket, miközben feléjük lépkedek, bár hangom inkább boldogan csengett, mint mérgesen.
A három gyerek az ismerős hangra megfordulva, csodálkozva néztek rám, majd mikor a fiúkban felgyúlt a felismerés lángja a botot félredobva egymást túlkiabálva rohantak felém.
- Hardy bácsi!!
Nagyot koppanva szaladtak lábszárvédőmnek, teljesen átkarolva, szinte rám csimpaszkodva, arcukon az állandó pimasz mosollyal. Edmund (vagy Kicsi Edy) már 3 évesen az árvaházba került, már akkor is nagyon félősnek tűnt a házvezető asszonyok szemében, de az elmúlt 6 év alatt ez az érzés egyre nőtt benne, mostanság már egyedül egyáltalán nem mer menni sehova, még az illem helyiségre is el kell kísérni valakinek és képtelen a pedagógusokon, vagy rajtam kívül megbízni bármilyen felnőttben. Most mégis élénk mosollyal szorongatta páncélom arcán félős, de széles vigyorral. Oliver ruháját megmarkolva fél kézzel lehúztam lábamról, majd feldobva finoman a levegőbe, finoman a nyakamba huppantattam, hogy ne verje be nagyon a fenekét a kemény acélon. Ő mindezt csak vidám sikongatással díjazta, de látszott neki, hogy tetszett a dolog. Edy végül lekászálódott lábamról és gyorsan visszaszaladt Majahoz, ki a 14. nyarával a legidősebb gyerek volt a csoportból, de szeretnivaló jelleme és óvó vigyázása miatt, szinte a maradék kölyök mind-mind a nővérének tekintette őt. Még Valentin is, aki amúgy eléggé magába forduló fiúcska. A lány épp ekkor adott át egy botot egy albínónak tűnő gyermeknek, bocsánatkérő hajlongás közepette. Odaléptem a triohoz és megborzoltam a lányka fejét, ki ezt nevetve, visszaszólogatva fogadta.
- Hardy bácsi nee! Becsípi a kesztyűje a hajamat, nemá… – kuncogja.
Miután ő is mellém szegődött, szememet a lányra szegeztem. Tiszta tengerkék színű szemem barátságosan, meleg fénnyel csillogott, s hatalmas méretem és páncéllal „bélelt” alkatom fenyegető mi voltja ellenére, tisztán érezhette felőlem az óvó, szinte szülői szeretetre hajazó melegségét. Albínó elfnek tűnt, hogy drow, vagy egyszerű elf sajnos nem tudtam megállapítani, hisz albínóként így is úgyis fehér a haja fajtól függetlenül. Végül barátságosan lehajolok hozzá, amennyire a páncél engedi.
- Üdvözölöm kisasszony, mi járatban errefelé egyedül? A városba tartasz? Szeretnéd, hogy elkísérjelek? – nyújtom felé barátságosan kezemet.
avatar
Erhard Strenger
Hellenburgi Királyi Szövetség
Hellenburgi Királyi Szövetség

Hozzászólások száma : 236
Join date : 2015. Sep. 02.

Karakter információ
Kaszt: Lovag
Szint: 3
Tapasztalat:
1400/2500  (1400/2500)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Erhard és Wyn ~ A Jó Kaja Szaga, avagy Alkonyat Teliholdkor

Témanyitás by Wyn Silvernight on Vas. Feb. 11, 2018 9:14 pm

Csak babráltam a visszakapott botommal, figyelve, mi történik most. Először természetesen majd' kivert a víz a közeledő páncélos alak láttán, s amikor szóra nyitotta a száját, szinte már hallani véltem a szavakat: Sötételf! Fogják meg! De semmi hasonló nem terjedt a levegőben, még csak nem is hozzám beszélt, ami ráébresztett, mennyire teret engedtem annak az átkozott üldözési mániának már megint. Hiszen ez dél, itt elméletileg nem rontanak rá a selfre csak úgy, ürügy nélkül. Általában. 
Szóval, most jött az a rész, amikor elgondolkodom rajta, mégis hogyan kapcsolódott ez a katona, lovag vagy akárki is legyen, egy csapat gyerekhez, mivel a hallottak alapján biztosan nem az apjuk volt. Pedig egészen apafigurásan viselkedett, beszélt nekik, figyelt rájuk, úgy törődött velük, mintha valamiféle gyermekgondozó lenne. Kissé emlékeztetett arra a jelenetre, amikor jó néhány éve apám, azaz a másik apám...vagyis akinek az apámnak kellett volna lennie, nevén nevezve Raleigh Silvernight az öcsémmel, Alan Dwayne-nel játszott. Irigy voltam Dwayne-re, teljes szívemből szerettem volna, ha az akkor még közös apánknak hitt személy velem is törődik egy kicsit. 
No de ettől függetlenül még mindig úgy éreztem, nyakig ülök a pácban. Minden az imént összekapargatott kis beszédkészségem elszállt, de még azt sem voltam képes felfogni, hogy akár el is szaladhatnék, ameddig ez a hatalmas vasba öltözött égimeszelő, langaléta óriás, -ahogyan a hozzám képest magas egyéneket hívni szoktam-  a gyerekekkel van elfoglalva. Ámde ahogyan az lenni szokott, amikor az agyam kivesz magának egy kis szabadságot, addig álltam ott teljesen kiüresedettnek érződő fejjel, míg végül már esélyem sem lett volna elmenekülni. 
Nagyszerű, gratulálok, Wynnesa. -feddtem magamat, amikor rájöttem, hogy az az alak engem néz. 
Sőt. Itt nem állt meg, hanem lehajolt hozzám. Le-ha-jolt. 
De miért? Talán onnan fentről nem látja elég jól az arcomat, vagy mi a nyavalya? 
Gyűlöltem a méretemből adódó nem egyértelmű helyzeteket, ez pedig egyértelműen nem volt egyértelmű, egészen addig, ameddig rá nem jöttem, hogy mindössze annyi történt, ami szokott is általában, ha idegennel találkozom, most pedig még maga az alaphelyzet is ezt a konklúziót engedte leszűrni. 
Gyermeknek hitt. 
Ebben az esetben pedig két lehetőség állt fenn: Ha hazudok és elhitetem vele, hogy vigyázni kell rám, valószínűleg azt fogja tenni; akár rá is vehetem, hogy átjuttasson a falakon és onnantól nyert ügyem lesz. Ám ha elmondom az igazat, könnyen meglehet, elpárolog a jóindulata. 
Minden faj gyermekei aranyosak. De vajon mit kezdene velem
Nos, hosszas mérlegelés után megráztam az idegen kezét, s elhatározva, hogy végül valamilyen helyzetben ígyis-úgyis kiderülne, ha hazudok, inkább igyekeztem természetesen viselkedni. 
-Üdv magának is, katona uram. Ha nem katona, elnézést, nem vagyok járatos errefelé. Következésképpen azért jöttem, hogy megnézzem Hellenburgot. Semmi egyéb, mindössze csak érdekel, hogy néz ki és természetesen szeretnék tanulni is az itteni népekről, szokásokról. A kíséretét örömmel fogadom. -mondtam, mintha hirtelenjében visszatért volna belém a beszélhetnék, pedig valójában kicsit felidegesített, hogy vajon jól döntök-e- A nevem Wynnesa, de jobban szeretem, ha Wyn-nek hívnak. 
avatar
Wyn Silvernight
Sötét Tünde Druida
Sötét Tünde Druida

Hozzászólások száma : 34
Join date : 2018. Jan. 13.
Age : 17
Tartózkodási hely : Ne mondd el apámnak... egyiknek se!

Karakter információ
Kaszt: Természetpap
Szint: 1.
Tapasztalat:
100/500  (100/500)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Erhard és Wyn ~ A Jó Kaja Szaga, avagy Alkonyat Teliholdkor

Témanyitás by Erhard Strenger on Hétf. Feb. 19, 2018 9:17 pm

Hogy a páncél mennyire jó hajolgatásra? Nos. Nem annyira. Viszont úgy tapasztaltam, hogy a gyerekek nem félnek tőlem annyira, hogyha lehajolok hozzájuk. S bár a páncélom a hangokból ítélve nem örült a mozdulatnak, azért én próbáltam figyelmen kívül hagyni a dolgot, majd miután a kishölgy megrázta a kezem, újra felegyenesedek. Olit szilárdan tartottam, hogy véletlenül se pottyanjon le nyakamból, míg a másik két gyermek minket nézve várták mi lesz. Kicsit meglepett a lány komolyhangvételű válasza, de a mostani idők komorsága miatt elég gyakran láttam már, hogy az egyke gyermekek túlságosan hamar felnőnek, levetkőzve a fiatalkor minden varázsát. Pedig ilyennek nagyon nem szabadna megtörténnie. Mindenesetre nem tettem megjegyzéseket. Mosolyom továbbra is meleg, szeretettel teli volt, miközben finoman biccentek.
- Ez esetben örömmel venném, ha elkísérne utamon kishölgy. A nevem Erhard Strenger, sorkatona. Bár jelenleg eltávon vagyok, hogy lerójam az ehavi tiszteletemet is a Szedrecske Árvaháznak. – ütögetem meg az övemre erősített egyik pénzes erszényt, melyben megcsörrennek a váltók – Jöjjön, elkísérem oda Önt is. Emilia és Susi anya biztosan örömmel venni a társaságát. Ahol tíz éhes szájnak jut élelem, ott a tizenegyedik is elfér. És biztos vagyok benne, hogy az anyák jóval többet tudnak elmondani Önnek az errefelé történő dolgokról, mint én magam.
Végül felé nyújtom bal kezemet, hogy megfoghassa, míg a jobba a két másik gyerek kapaszkodott. Ők már megszokták, hogy jobban szeretem, ha mindig a közelembe maradnak, hisz Hellenburg nyüzsgő utcáin igen könnyen elsodródhat az ember, ha nem figyel, főleg a déli forgatag közepén, mikor minden ráérő hazasiet, hogy ebédelhessen. Végül, ha elutasítja a balom, csak biccentek és tovább indulok. Nem erőltetem. Viszont, mikor szépen lassan a kaput védő őrökhöz értünk a vállára téve a kezem (csak ha nem fogja), kicsit közelebb húzom magamhoz. Természetesen mindkét őrt névről is ismertem, hisz én magam is több alkalommal szolgáltam már a legtöbb katonával Hellenburgba.
- Sam. George. – biccentek feléjük – Rég láttuk egymást?
- Mi? Őőőőő… - néz rám értetlenül Sam, hisz velem ellentétben neki jóval nehezebb volt felismerni másokat, ám mikor végül rám ismert szélesen elmosolyodott – Áhhh! Erhard! Ó koma hát újra itt? Mikor is volt 1 hónapja? Hogy-hogy itt? Behívtak, vagy csak a szokásos?
- Csak a szokásos.
- Látom a kölykök még továbbra is csipáznak. – jegyzi meg George a kópékat nézve, ám szeme megakad az albínó lányon és egy látszik rajta, hogy lándzsája egy kicsit megremeg – Őt viszont még nem láttam errefelé. – jegyzi meg gyanakvó tekintettel.
- Az úton találkoztam vele. – húzom oltalmazóan közelebb hozzám – Szeretné megnézni magának Hellenburgot. Kezeskedem érte.
Bár George mindig is óvatos ember volt, elég jóban voltunk vele, hogy barátságos gesztusaimra ő is elmosolyodjon és biccentsen beengedve mindahányunkat. Ha beértünk elengedem a vállát (ha megfogta a kezem, akkor persze nem engedem el) és kedves szavakkal fordulok felé, miután elhagytuk a hallótávolságát a két őrnek.
- Ne aggódj, míg melletted vagyok, megvédelek Wyn.
- Hardy bácsi egy hős Winyecca! Mint a mesékben! – mondja csillogó szemmel kicsi Edy – Mindig megvédi a gyerekeket.
- Nem vagyok hős Edmund. – nevetek fel – Én csak a védelemre esküdtem fel. Megfogadtam, hogy mindenkit oltalmazni fogok fajtól, nemtől, kortól függetlenül. De ettől nem leszek hős.
A gyerekek gyöngyöző kuncogásaik és az én mély hahotám felkeltették ugyan a közelben lévő emberek figyelmét, de mindegyikük, kikben csak csöppnyi jóság is volt, boldogan mosolyogva nézték elhaladni a kis kompániánk. És bár az Árvaház elég messze van a főkaputól, de egy ilyen vidám társaságban igazán nem okoz gondot az idő eltőltése.
avatar
Erhard Strenger
Hellenburgi Királyi Szövetség
Hellenburgi Királyi Szövetség

Hozzászólások száma : 236
Join date : 2015. Sep. 02.

Karakter információ
Kaszt: Lovag
Szint: 3
Tapasztalat:
1400/2500  (1400/2500)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Erhard és Wyn ~ A Jó Kaja Szaga, avagy Alkonyat Teliholdkor

Témanyitás by Wyn Silvernight Yesterday at 12:25 am

Az igazat megvallva volt valami szórakoztató abban, mennyire beleillett ez az Erhard nevű emberférfi a gyerekek társaságába, még úgy páncélban is. Vagy talán a kicsik mindent átható, a férfi felé irányuló szeretete, mi több, rajongása tette élvezetessé a jelenség megfigyelését? Egyáltalán miért néztem őket így? Sosem rajongtam túlzottan a gyerekekért. Végtelenül kíváncsi, örökmozgó, folyton csicsergő kicsi lényeknek tartottam őket, akik gyakran zavarba hoztak olyan kérdésekkel, amelyekre nem nagyon akaródzott volna kellően kedvesen válaszolnom, például: Ha nem vagy gyerek, miért vagy ilyen kicsi? Jééé...te nem is vagy fiú? Miért hordasz lyukas ruhát? Miért eszel ilyen sokat?  
Egyáltalán hol kezdődött a sok? És ha már itt tartunk, hol volt vége a kevésnek? 
Gondolkodtam rajta, hogy inkább meglehetősen üres (és meleg ételt mostanában nem nagyon látott) gyomromat nyugtatom meg azzal, hogy kézfogás, meg aranyos-kislánynak-látszom helyett vacsora után nézek. Gyűlöltem a fizikai kontaktust más lényekkel, az állatokat és a növényeket kivéve, most azonban azt sem tudtam, hogyan hidalnám át a nehézségeket Erhard nélkül. Illetve, valamelyest jól esett a hangnem, amelyben velem beszélt, talán, mert annyira hiányoltam örökké körülöttem legyeskedő, túlbuzgó, bohókás ex-író apámat, aki azt sem tudta, hogyan mutathatná ki felém jobban mérhetetlen szeretetét. 
Tehát, maradtam az elkísérem-a-sorkatonát verziónál, s most már csak azt kellett volna eldöntenem, mégis mi lenne jobb választás? Nem szívesen böktem volna ki az életkorom azok után, hogy az imént elszállt a bátorságom, és mindössze annyira futotta, hogy megmutassam, értelmesebb vagyok, mint amilyennek kinézek. És, talán... nagyon talán nem is tűnt biztosnak, hogy károm származna ebből. 
De amit egészen magától értetődően, tökéletes egyenességgel kijelentve nem fogok megtenni, hogy egyetlen lépéssel is közelebb megyek Erhard kezéhez. Nem-nem, köszönöm szépen. Akármennyire is barátságos ez az idegen, inkább maradok a tartózkodásnál. 
Ne vedd magadra, a saját apámtól is többnyire eltolom magam, ha meg akar ölelni. - tettem hozzá magamban, nagyon összpontosítva, nehogy véletlenül egyetlen szót is kimondjak hangosan. 
Biccentett, én pedig leheletnyivel nyugodtabban lépkedtem, bár kissé idegesített néhány túl kíváncsi tekintet, ahogyan egy-egy ember innen-onnan rám sandított. Igyekeztem hát másfelé nézni, habár a tény, hogy annyi nem fajtámbélivel voltam körbevéve, mindig visszacsábította rájuk a tekintetem. Színesek. 
Határozottan olyan árnyalatokban játszottak, mint akik élnek, ezt pedig nem azért mondtam, mert nem tetszettek a selfek színei, egészen pontosan inkább a saját fakó, semmilyen kinézetemmel nem voltam kibékülve. Ettől függetlenül láttam már olyan Holdcsókoltat, akire túlzás, alaptalan, nemesi illemhez kötött dicséret nélkül is mentem azt mondtam volna, gyönyörű. Ahogyan itt is jártak-keltek olyanok, akik valami miatt meglehetősen rondának látszottak a szememben. 
Ami viszont teljesen magával ragadott, a fal. Ugyan tudtam, hogy nem valami kis kerítésre kell számítani, nem gondoltam volna, hogy ilyen hatalmas. Órákig tudtam volna nézni az ég kék-narancs színeinek keretébe foglalt városrészletet... ha nem láttam volna meg az őröket a kapunál. No meg közelebb érve azt, ahogyan rám néznek. Egyértelműen azt se tudták, hova tegyenek, s már-már meg voltam róla győződve, hogy menten utamat állják vagy rám támadnak. 
A vállam egy kissé Erhard páncéljához koppant, ahogyan védelmezni próbált. Éreztem, hogy libabőrös leszek, már csak belegondolva is, hogy alig ismertem, mégis magamnak ellent mondva szótlanul tűrtem, hogy egy méternél közelebb jöjjön. Aki jól ismert, az általában tudta, hogy én nem az a mindenkit ölelgető, aranyos kislány vagyok, aki szereti, ha törődnek vele. Persze a törődést attól még elviseltem olykor-olykor, na de ez... Vagy azért zavart ennyire, mert be akart adni egy árvaházba?!?! 
Nos, meglehet. A felnőtt selfek általában nem szeretik az ilyesmit. Sőt, felteszem semelyik felnőtt. 
A földet kezdtem bámulni, s még akkor is ez volt minden elfoglaltságom, amikor Erhard végre elengedett. Nem úgy az elmémben. A szavai hallatán aprócska fekete lánglények kezdtek dolgozni az elmémben, amelyek folyton azt sugdolózták, ne higgyek neki, ne bízzak benne, ne engedjem közel magamhoz, mert rosszak a szándékai, a gyerekek és az adakozás pedig csak egy álca. 
Mert valójában felismert hét évvel korábbról és egy alkalmas helyet keres, hogy bevégezhesse hosszúra nyúlt feladatát és rátehesse a kezét a neki ígért összegre. 
A félelem, belső küzdelem saját magammal akaratlanul is kiült az arcomra, így elég barátságtalanul néztem az Erhardról áradozó gyermekre, aki, amint észrevett, kissé megszeppent ugyan, de folytatta a nevetést, én meg szégyenemben lehajtott fejjel kullogtam tovább. 
Már megint hová juttatott ez az átkozott paranoia? Holy Nature, Wyn, gyerekeket akarsz bántani, csak mert nem tudsz magadon uralkodni? Térj már észhez végre! 
Sokáig szótlanul hallgattam őket, aztán, amikor eléggé megnyugodtam, messzire űzve tudatomban a túlzott gyanakvás legmélyebb csíráit is, rájöttem, hogy akár valami jóra is használhatom ezt a helyzetet. 
- Mondja, Erhard, mivel foglalkoznak errefelé a népek? Igaz, hogy van itt egy kikötő is? - kérdeztem, mert valóban érdekelt, s kiindulásnak nem is jutott eszembe jobb gondolat ennél. A kikötőt meg - már ha tényleg létezett itt olyan – nagyon szívesen megnéztem volna - És milyen messze van ez az árvaház? 
Megmarkoltam a botomat, amikor egy sarkon utánam fordult egy kötényt viselő asszony. Nem tűnt valami ártó szándékú teremtésnek, de az sem tetszett, ahogyan rám nézett. Persze, tisztában voltam vele, hogy az újdonság érdekes, hiszen én is ide-oda kapkodtam a fejem, azonban most már egyáltalán nem töltött el büszkeséggel, hogy felfigyelnek rám. 
Hiszen éppen kihasználni indultam egy árvaház gondoskodását, információ és meleg étel reményében. Más esetben még talán nem is érdekelt volna, hiszen én sem érdekeltem volna senkit, nem segített volna rajtam egy lélek sem, s erre is lettem nevelve. Na de apátlan-anyátlan gyermekektől elvenni az élelmet? Mikor süllyedtem ennyire mélyre? 
Óvatosan felnéztem Erhardra, hogy eltereljem a gondolataimat.
avatar
Wyn Silvernight
Sötét Tünde Druida
Sötét Tünde Druida

Hozzászólások száma : 34
Join date : 2018. Jan. 13.
Age : 17
Tartózkodási hely : Ne mondd el apámnak... egyiknek se!

Karakter információ
Kaszt: Természetpap
Szint: 1.
Tapasztalat:
100/500  (100/500)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Erhard és Wyn ~ A Jó Kaja Szaga, avagy Alkonyat Teliholdkor

Témanyitás by Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.