Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Kérdező vendégeknek
Magánjáték és PvP Zárás

Vas. Május 15, 2016 8:17 pm by Ciel Eisenschnittel

A topik létrehozásának oka, hogy szépen számon lehessen tartani, hogy kinek mikor van igénye …

Comments: 63

Játékostárs kerestetik

Szer. Szept. 02, 2015 10:01 pm by Darrakard

Ha valaki esetleg ismerkedésre, küzdőtéri párbajra vagy bármi egyébre tárat keresne, itt …

Comments: 53

Aktuális azonnalik

Kedd Dec. 13, 2016 10:03 pm by Serene Nightbough

Sziasztok!

Hogy könnyebb legyen nyomon követni, hogy mikor van kiírva új azonnali és hova …


Comments: 40


You are not connected. Please login or register

[Küldetés] Ház az erdő mélyi dombon

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

1 [Küldetés] Ház az erdő mélyi dombon on Csüt. Márc. 01, 2018 10:36 am

Markus von Feldas

avatar
Próbaidős Mesélő
Próbaidős Mesélő
Vészterhes idők járnak mostanában; a vámpírok szövetsége megingott, a világot elborította az angyalsárkány szent lángjai… az emberkirályságok fővárosai nem többek, mint por és hamu. Ezekben a vészterhes időkben érthető, hogy mindenki elkeseredettebb, mindenki hajlamosabb olyan dolgokat művelni, amit más helyzetben valószínűleg nem tenne meg.
Van egy ház, az erdő mélyén, egy szikár domb tetején, egy öreg, rusztikus épület, ó-veroniai stílusban építve, égbetörő díszes falakkal, emberméretű ablakokkal… feketeacél kerítés veszi körbe, és ugyanilyen díszes fémlándzsák állnak ki a teteje több pontjáról, szinte hívva magához a villámokat, amelyek leggyakoribb vendégei is a háztartásnak.
A kaputól nem messze, két, alacsony oszlopon szárnyas szörnyetegek kőszobrai ülnek, előre meredve a semmibe, a ház néma őrzőiként. A dupla-szárnyas bejáraton egy nehéz kopogtató lóg alá, egy vaskarika, ami az előző szörnyetegek fejét viselő dísz szájából lóg alá.
Sötét, barnás-zöld köd gomolyog odakint, az eső nagy cseppekben zuhog, feláztatva a sáros talajt… a fák vonalán kívül kísérteties fények bolyonganak, mint eltévedt, meggyötört lelkek… a ház egyik ablakában sárga, meleg fény inog. Akár ki is él itt, mindenképp itthon van.
Miért is nem húzod meg magadat itt, ma éjszakára?



// Az első körötök tartson addig, hogy eljuttok a házhoz, és megpróbáltok belépni. Ha szeretnétek, találkozhattok is egymással, de nem kötelező, sőt, a hangulatkeltő szövegen kívül nem kell megegyeznie se az időnek, se a tájleírásnak. A kép nem csak illusztráció.

Határidő két hét, vagyis március tizenötödike (15). \\


_________________
"I carry two swords: silver for beasts, steel for men. Both for mosters."
"People like to invent monsters and monstrosities. Then they can seem lass monstrous themselves."
Geralt of Rivia
Felhasználó profiljának megtekintése

2 Re: [Küldetés] Ház az erdő mélyi dombon on Szomb. Márc. 03, 2018 2:24 pm

Johnny Wood

avatar
Kultista Megszállott
Kultista Megszállott
A zuhogó esőcseppek teljesen átnedvesítették a földet, így nehézkesen lépdeltem a sárban. Nem voltam túl nyavajgós típus, de az ilyen időjárástól egyenesen a hányinger kerülgetett. Egyszerűen nem szerettem hallani, ahogy az apró vízcseppek visszapattanak a fák kérgéről, netalán egy ház oldaláról. Akkor még a villámlásról nem is beszéltem. Azok a hirtelen villanások és dörrenések nem tesznek jót a fülnek sem a szemnek. Utálom a viharokat!
Pár perc kilátástalan banduklás után, mikor már azt hittem, hogy kint maradok az eső végéig egy villám csapott valahova a közelbe. Eléggé ijesztő érzés, amikor párszáz méterrel melletted landol egy ilyen. Mindenesetre figyelmen kívűl hagytam és sétáltam tovább. Nem telt el sok idő, mire mégegy villámcsapás sújtotta tájat pont ugyanott. Nem lehet biztonságos ott lenni, ezért az agyam azt súgta, ne menjek, viszont dolgozott bennem egy ösztönös kíváncsiság: Mégis mi vonzhatja magához ezeket az elektromos kisüléseket?
A kíváncsiságom erősebb volt a félelemnél, így elindultam arrafelé. Egy eléggé elhagyatott ház volt a ludas, melynek a tetejéből kiálló lándzsák fogadták a villámokat.
Elhagyatottnak és ijesztőnek tűnt, mégis fény szűrődött ki az egyik ablakon. Kissé rémülten és csurom nedvesen léptem oda a hatalmas kopogtatóhoz, melyet körülbelül tízszer vertem az ajtóhoz.
- Van itthon valaki?

Felhasználó profiljának megtekintése

3 Re: [Küldetés] Ház az erdő mélyi dombon on Kedd Márc. 06, 2018 5:53 pm

Liam Audax

avatar
Hellenburgi Királyi Szövetség
Hellenburgi Királyi Szövetség
Az eső egyre csak eset úgy tűnt, mintha soha nem akarna elállni.
A sár már lassan járhatatlanná tette az erdőt. A csizmám már alig látszott ki a sárból. Szerettem az esőt, de ennyire azért nem. De kénytelen voltam tovább kószálni az erdőben mivel
pénzem nem volt, hogy egy fogadóban megszálljak. Körülnéztem az állatok és madarak mind elbújtak a fészkeikbe vagy odújukba. Kis idő múlva találtam egy barlangot amiben meghúzhattam volna magam, de az említett barlang már foglalt volt, egy hatalmas medve aludt benne. Jobbnak láttam nem felkelteni így hát szép óvatosan hátrálni kezdtem, végül sikerült nem felkelteni. Már két órája kószáltam az esőben és már sötétedni is kezdett de az eső csak nem akart abba maradni. Egy domb mellé értem aminek a tetején egy magas ház állt. Fényt láttam ez egyik ablakban mivel jobb helyet nem találtam elkezdem a ház felé menni. A hideg kirázott a helytől és minél közelebb mentem annál félelmetesebb látványvolt. Ráadásul a villámok is egymás után csaptak bele a házba. Az ajtóhoz érve
egy kopogtatót találtam amit az ajtóhoz ütöttem párszor.
- Hahó! Van itthon valaki?

Felhasználó profiljának megtekintése

4 Re: [Küldetés] Ház az erdő mélyi dombon on Szer. Márc. 07, 2018 7:15 pm

Cedrick von Nebelturm

avatar
a Nebelturm család tagja
a Nebelturm család tagja
Egészen elemében van a sűrűn zuhogó esőben. Egyébként is szereti az esőt, de a mennydörgés,  és a köd csak dob az összképen. A köpenye csuklya része nincs egészen a fejére húzva, így a víz az arcát mossa, ahogy a szemébe folyó cseppek miatt hunyorogva halad előre a sárban –kivételesen a saját két lábán.  De már nemcsak a lába alatti sár, hanem a lába is cuppog, a csizmájába befolyt vízben. Ez pedig valljuk be, elég kellemetlen. Ha más nem, már csak ezért is jó lenne valami száraz helyre jutnia. Hát igen, mint mindennek, az esőnek is megvannak az árnyoldalai. Egy meleg szobából kinézni erre a borongós időjárásra mégis kellemesebb lenne, mint csuromvizesen kóvályogni a sötétben.. Ha más nem, már csak ezért is jó lenne valami száraz helyre jutnia.
A következő villámfénye utáni dörrenésből kis híján kiugrik a nadrágjából. Közel volt, és egészen biztos, hogy nem a földbe csapott.. Elnéz az eget kettészelő robbanás hangja felé, és a fák közt mintha egy lakóépület körvonalait pillantaná meg a ködben. Összébb húzza magán a köpenyét, és megigazítva a kardját az oldalán megindul az építmény felé.
Ahogy közelebb ér már tisztábban látja a házat. Egészen csinos. Ha lenne háza biztosan valahogyan így nézne ki. Elnézi a díszes épületet, és a tetőn a fémlándzsákat. Már érti a villámot. Csodálja, hogy nem tett nagyobb kárt az épületben.. Észreveszi az imbolygó fényt az egyik ablakban, és hirtelen borzasztó erővel tör rá az ellenszenv a bőre alá kúszó nyálkás köd iránt.
Sietve indul meg az ajtó felé, felugrálva a lépcsőkön a bejárathoz, és megragadva a kopogtatót néhányszor udvariasan megveregeti vele az ajtót. Máskor nem kéredzkedne be senkihez, soha, de most jólesne megszárítkozni. Csak amíg eláll az eső..
Unottan rázkódik össze a lucskossá ázott ruháiban az ajtó előtt, miközben kíváncsian nézelődve várja, hogy valaki válaszoljon a kopogásra.

Felhasználó profiljának megtekintése

5 Re: [Küldetés] Ház az erdő mélyi dombon on Csüt. Márc. 08, 2018 8:07 pm

Markus von Feldas

avatar
Próbaidős Mesélő
Próbaidős Mesélő
Az ajtó a kopogtatás hatására lassan kinyílik, szinte szenvedve öreg zsanérjain. Senki se áll a túloldalon. Talán egy varázsló élhet itt, vagy egy, a szemetek elől elrejtett gépezet tehette ezt... mindenesetre, egy hatalmas négyzet alakú előtérben álltok, amit csak a plafonról alálógó, még hatalmasabb csillár világít meg. Nem tudjátok nem észrevenni, hogy minden sokkal nagyobbnak tűnik, mint amilyennek lennie kéne; az ablakok belülről még nagyobbnak tűnnek, kétszer akkorkák mint ti magatok, a galériás szoba beltere nagyjából nyolc méteres is lehet... bár a díszbútorzatot emberekre szabták.
Jobbra-balra folyosók nyílnak, veletek szembe pedig, a falak szélein két lépcsősor fut fel a következő emeletre, kettő között pedig egy ajtó található. A belépés után néhány pillanattal - vagy percek voltak inkább? - később egy hangot női hangot hallotok visszhangozni, meghatározhatatlan irányból:
- Nem téged vártalak, utazó... de ha már így történt, fáradj beljebb. - hangja kedves és nyugodt, bár enyhén búgósnak hat.
Ahogy ez elhangzott, a szobában lévő világítás - a gyertyák és petróleum lámpák - felvillannak mindenfele, az összes elérhető irányba elinvitálva az utazót.
Ha megpróbálnátok, észrevennétek hogy a bejárati ajtó mögöttetek bezáródott. Nincs más irány, csak előre.
A kérdés az, hogy nektek merre van az előre?


_________________
"I carry two swords: silver for beasts, steel for men. Both for mosters."
"People like to invent monsters and monstrosities. Then they can seem lass monstrous themselves."
Geralt of Rivia
Felhasználó profiljának megtekintése

6 Re: [Küldetés] Ház az erdő mélyi dombon on Kedd Márc. 13, 2018 7:43 pm

Cedrick von Nebelturm

avatar
a Nebelturm család tagja
a Nebelturm család tagja
A nyikorogva kitáruló ajtóra végül visszafordul előre, befejezve a nézelődést. Egy emberre számít mögötte, vagy legalábbis egy alakra biztosan, de nem lát senkit, így valamivel óvatosabban ólálkodik be a házba, mint egyébként tenné. Azonban nem talál semmi furcsát odabent. Azt leszámítva, hogy nagyobbnak tűnnek a dolgok, mint azt kintről sejtette.
Odalép az egyik ablakhoz, hogy kinézzen rajta, diszkréten csöpögtetve a köpenyéről a padlóra a vizet. Csakhamar már egy kisebb pocsolyában álldogál, egészen belefeledkezve a ködös látképbe, mikor aztán felhangzik valahonnan egy női hang. Megfordul, de hiába tekintget, nem látja a forrását, csak a szavak végeztével felvillanó gyertyákat. Akaratlanul is összehúzza a szemét a fényre. De nem csak az újonnan jött világosság zavarja, valami a magától kinyíló ajtókkal, és rejtélyes hangokkal nem számít szimpatikusnak neki. Körbenéz az előszobában, azt latolgatva, hogy merre is induljon, ha már útmutatást ennél többet, minthogy "beljebb" nem kapott, mikor észreveszi, hogy a bejárat magától be is csukódott mögötte. Valóban, nincs más hátra, mint előre.
Előre pedig előre van.
Úgy dönt, a leglogikusabb, ha egyenesen felmegy a lépcsőn a középső ajtóig, hogy ott is bekopogjon. Hátha a mögött talál egy kellemes meleg társalgót, talán magával az ajtókat távolról nyitogató női hang forrásával. A víz némán csorog még a ruháiból, ahogy ilyesmi gondolatokkal megindul végül a jobb oldali lépcsősor felé.

Felhasználó profiljának megtekintése

7 Re: [Küldetés] Ház az erdő mélyi dombon on Csüt. Márc. 15, 2018 11:22 pm

Johnny Wood

avatar
Kultista Megszállott
Kultista Megszállott
Az ajtó fájdalmasan tárult ki elöttem. A nyekergése belehasított a fülembe, ami nem volt kellemes érzés. Tehát nem csak a kocsmákban nem hallottak a zsírozás fogalmáról. Ez a kellemetlen hang annyira lekötötte figyelmemet, hogy fel sem tűnt, hogy senki nem állt az ajtó mögött. Érdekes... Bár a tetőből kiálló lándzsák után nem tudom mire számítottam.
Egy hatalmas teremben találtam magam, melyet a plafonról lelógó óriási csillár világított meg. Elöttem két lépcsősor szaladt fel az emeletre, melyek között egy két szárnyú ajtó volt elhelyezve.
Ahogy körbenéztem láttam, hogy nem csal a szemem. Az ablakok, a falra felfüggesztett képek... Minden nagy méretekben pompázott.
Nem tudom pontosan mennyi időt töltötte kissé sokkos állapotban a látványtól, de céltalan bámészkodásomat egy kellemes női hang törte meg.
- Nem téged vártalak, utazó... de ha már így történt, fáradj beljebb.
Ahogy befejzte mondatát a terem falán lévő összes (a többi tárgyhoz viszonyítva) kis gyertya és petróleum lámpa lángra kapott, ezzel hangulatos világítást adva a helyiségnek.
- Merre van a beljebb? - kérdeztem a nőtől.
Hangom a hatalmas teremben hallhatóan, hosszan és tisztán visszhangzott, mégis volt benne valami furcsa... Mintha még a hangom is nagyobb lett volna, bár ez már lehet csak szimpla paranoia.

Felhasználó profiljának megtekintése

8 Re: [Küldetés] Ház az erdő mélyi dombon on Szomb. Márc. 17, 2018 5:07 pm

Liam Audax

avatar
Hellenburgi Királyi Szövetség
Hellenburgi Királyi Szövetség
Az ajtó lassan kinyílott. Éles nyikorgó hangjától a hideg cikázott
a hátamon. Már éppen üdvözölni akartam esetleges vendéglátóm, mikkor feltűnt, hogy nem áll senki az ajtó túloldalán. Így már nem nagyon akaródzott, hogy be menyek.
Hátrapillantottam az erdőre, majd nagyot sóhajtottam és beléptem az ajtón. Egy hatalmas előtérben találtam magam, amit egy a plafonról lelógó csillár világít meg. Kicsit még nézelődtem feltűnt, hogy minden sokkal nagyobbnak tűnik, ezt a bámészkodást egy kellemes női hang szakította félbe.
- Nem téged vártalak, utazó... de ha már így történt, fáradj beljebb.
Hirtelen minden gyertya és petróleum lámpa felvillant. A hátam mögött az ajtó becsukódott. Abban a pillanatban mikor  
ez megtörtént elmosolyodtam mert szinte sejtetem, hogy ez lesz. De már késő volt ezen rágódni, nem volt más mint előre. Még egyszer körülnéztem és elindultam a jobboldali folyosó felé.

Felhasználó profiljának megtekintése

9 Re: [Küldetés] Ház az erdő mélyi dombon on Kedd Márc. 20, 2018 7:58 pm

Markus von Feldas

avatar
Próbaidős Mesélő
Próbaidős Mesélő
A következő kört Skypeon keresztül lesz megbeszélve. Akivel nem vagyok ismerős, annak elküldtem PM-ben az elérhetőségemet. Minél előbb sikerül egy jó időpontot találni erre, annál jobb.


_________________
"I carry two swords: silver for beasts, steel for men. Both for mosters."
"People like to invent monsters and monstrosities. Then they can seem lass monstrous themselves."
Geralt of Rivia
Felhasználó profiljának megtekintése

10 Re: [Küldetés] Ház az erdő mélyi dombon on Pént. Márc. 23, 2018 12:54 pm

Johnny Wood

avatar
Kultista Megszállott
Kultista Megszállott
Csak egy halk, a levelekkel játszadozó szél hangjára emlékeztető hang érkezett válaszul. Nem sokkal később szófoszványokká, majd szavakká formálódott.
- A beljebb arra van utazó, amelyik utat választod. De ha nem választasz egyet sem...
Shit! "Az út választ téged." Komolyan valami elmebeteg házába keveredtem... Minden esetre az alattam lévő padló kellemetlen ropogása falábam alatt, már kemény nyomott hagyott maga után: Hol itt bukkant fel egy repedés, hol ott és ami még nagyobb problémát jelent, hogy ezek bizony nőni kezdtek, míg végül le nem omlott az egész körülöttem egy jó nagy lyukban, amibe kényelmesen befértem.
Ebben a helyzetben azonban a kényelem érdekelt legkevésbé, ugyanis a háznak nem volt alapja, így hiába voltam a földszinten, lezuhantam.
A zuhanás nem volt túl kellemes, az érkezés azonban már szerencsésebbre sikerült. Egy hideg, macskaköves terembe érkeztem, ami ugyan nagyon fájt és hideg volt, azonban még egyben voltam és ez a lényeg. Körülöttem a falakon mindenütt polcok voltak, rajtuk - szag és szín alapján - kis, borral töltött flaskákkal. Ha nem lennék normális elkezdtem volna inni... Mondjuk nem vagyok normális. A torkom ki volt száradva, amit a sok ital közelségétől csak jobban éreztem. Leemeltem egy flaskát az egyik polcról, felbontottam és... ledobtam. A már előbb is hallott szél fújás szerű hang olyan hirtelen jött ugyanis, hogy leejtettem a drága szeszt, ami egyenesen befolyt a kövezett padló réseibe. Francba! Múltkor is így kezdődött, és a végén egy templom gyulladt fel.
A hang egyre hangosabb és félelmetesebb volt. Mintha közeledett volna valami, amivel már találkoztam és tudtam, hogy tartanom kell tőle. A probléma csak az, hogy hasonlóra sem emlékszem.
- Van itt valaki? - rántottam idegesen tőrt magam elé hadonászva.
lefele hanyatlottak a padló irányába, de mégis, pillanatokkal később feléd indultak el a jégszilánkok, szinte szemmel követhetetlen sebességgel.
A kérdésemre nem pont az a válasz jött amire számítottam. Egy "Akarsz játszani?" vagy "Ne döfj le!" még teljesen elfogadható lett volna, viszont az elém lebegő kék szellem lány, aki olyan ijesztően nézett ki, hogy még ma is kísért rémálmaimban... Volt már dolgom szellemekkel... Vagy kísértetekkel. Már az is eléggé szar érzés volt, amikor egy pillanatra érintkeztem vele, akkor mi lesz, ha nekem támad? A lány egyébként ide-oda röpködött, meglehetősen lassan, mint egy fogyatékos. Elég komikus látvány lett volna, ha a fejét nem tartotta volna felém folyamatosan azokkal a... vérfagyasztóan undorító és szomorú szemeivel. Ugyan mi lehetne rosszabb ennél?
Hamarosan erre is választ kaptam. A néhai lányka ugyanis nem volt egyedül, egy szinte ugyanúgy kinéző testvére is társult hozzá, így ketten folytatták a "Bámuljuk Johnny-t, amíg tele nem fossa a nadrágját" című játékot.
Egyszer csak megálltak, és nagyon lassan felemelték kezeiket, lefele tartott kézfejjel. Egy pillanat múlva jégszilánkok indultak meg felém, amiket tőrömmel próbáltam félreverni magamtól.
Egy darabig elég keményen védtem magamat, azonban semmi nem tarthat örökké, a végére nekem is lankadt a figyelmem. Négy szilánk beleállt a karomba, ami nem volt túl kellemes érzés. Kitéptem volna, viszont nem volt kötszerem és időm. Ugyanis még egy hullám érkezett felülről, meg az egyik lányka oldalról. Kellemetlen. Nem gondoltam, hogy ilyen helyzetben kell valaha is harcolnom. Egyáltalán nem volt helyem mozogni, a karomba fúródott szilánkok miatt nehézkésen mozgott, no meg a zuhanás sem éppen a legkellemesebb a hátnak. Ugyan messze volt, viszont a félelemtől elvakult elmémmel nem találtam más megoldást. Kocsányossá változtattam lábamat, amitől a faláb lepattant és a helyére egy láb alakú csáp nőtt a helyére. Elkezdtem rohanni az ajtó felé így, kétszeres sebességgel, tiszta erőből. Az ajtó olyan közel volt már, a falábam meg elhagytam.
Ugyan! Egy minden háta mögé épített kísértet házban vagyok. Itt csak nem zavar senkit, ha az egyik lábam helyett egy csáp van. Ha pedig végeztem, majd veszek valakitől újat.
Sikerült kikerülni a szilánkokat, azonban a támadó kísértettel már más volt a helyzet. Csak egy pillanatra ment át a vállamon és máris előtörtek azok az emlék abból a barlangból... Szörnyű érzés. De a lényeg, hogy elértem az ajtót.
De miért is menne minden simán? Johnny Wood vagyok, aki még a lábát is elvesztette! Mögülem a már kétszer hallott hangot hallottam: Újabb adag jégszilánk indult meg felém.
Nem nagyon tudtam, mitévő legyek, viszont az tűnt legjobb megoldásnak, ha az ajtót berúgva elhúzódok a túloldalán lévő fal mellé, hátha elszáguldanak mellettem.
A jégszilánkok arcomhoz nagyon közel ugyan, de elszálltak mellettem. Tervem bevált! Kíváncsiságból visszapillantottam és eléggé elszomorított a látvány, amivel szembe találkoztam. A szellemek nem szitkozódtak, nem indultak utánam, csak egy helyben lebegtek. Tényleg kezdem azt hinni, hogy a szellemek fogyatékosok.
A terem ahová kerültem egy elágazás volt, előttem két ajtóval. Néhány régi lámpa fényében (ugyan nem sokat, de épp eleget) láttam ahhoz, hogy meghatározzam mi merre.
Túl egyértelmű lett volna bemenni valamelyik ajtón. Ha már velem szórakoztak, én is had szórakozzak mással!
- Merre tovább, Lady Nameless? - kérdeztem a hangot, aki még az előteremben szólított.
A jégszilánkok arcomhoz nagyon közel ugyan, de elszálltak mellettem. Tervem bevált! Kíváncsiságból visszapillantottam és eléggé elszomorított a látvány, amivel szembe találkoztam. A szellemek nem szitkozódtak, nem indultak utánam, csak egy helyben lebegtek. Tényleg kezdem azt hinni, hogy a szellemek fogyatékosok.
Ismételten megrázott a kellemetlen szellő és a nő megszólalt.
- Előre, eltévedt, megtalálhatod az igazi utat, amit eddig szem elől tévesztettél, oldalra azonban... más eltévedetettek keresik az útjukat.
Tehát mások is vannak itt, értem... Nem egyedül próbálom meg túlélni a lehetetlent. Viszont lehet, hogy ez nem válik hasznomra. Ha összefutok velük a lábam helyéről lelógó csáp miatt engem is valami szörnyetegnek hisznek majd és elakarnak intézni. A francba! Utálok magyarázkodni! De most koncentráljunk a jelenre.
Egy pillanatig valami kellemetlen és furcsa érzés járt át, majd egy hatalmas ugrással, vagy teleportálással a szellemek közelebb szálltak felém. Franc! Jobb lesz sietni. Feszülten rúgtam be az előre vezető ajtót.
Az ajtó mögött nem azt találtam, mint amire számítottam. A szoba közepén valami groteszk, ember-csápteremtmény keverékének a szobrát csücsölt, körülötte pedig három, apró teremtmény. A térdemig értek, halpikkely fedte a testüket és rákollóik voltak a kezeik helyett. A fejükön a két szem mint egy halé; és ugyanolyan bután meredtek is rám velük.
A szobor egy oszlopon ült, ami egy hatalmas tálból indult ki. Szegényes vérpocsolya telítődött benne, és a szélein emberi testrészek megmarcangolt részei, a legtöbb már felismerhetetlenségig eldeformálódva.
Amint átlétem a küszöböt a szoba egyetlen, középről lelógó lámápája kialudt és a folyosóról sem szűrődött be több fény. Remek... Most már nem csak furcsa lények vettek körbe, hanem sötétség is. Lehet, nem lesz olyan szórakoztató, mint elsőre gondoltam.

Felhasználó profiljának megtekintése

11 Re: [Küldetés] Ház az erdő mélyi dombon on Szomb. Márc. 24, 2018 3:38 pm

Liam Audax

avatar
Hellenburgi Királyi Szövetség
Hellenburgi Királyi Szövetség
Befordultam a jobb oldali folyosóra, ez egy rövid de széles járat volt. A talpam alatt egy  öreg ,  és valaha szép szőnyeg terült el, ami olyan szinten elkoptatott az idő, hogy eredeti színét is nehéz lenne megtippelni. A falakon különféle festmények vannak végig : mind díszes ruhás embereket ábrázolnak, nőket és férfiakat egyaránt. Őket megkímélte az idő,
de a szemem sarkából mindig mintha a tekintetükkel találkoznék, akármennyire lehetetlennek tűnik a dolog. A folyosó egy ajtóba torkollott . Mikkor beléptem az ajtón
egy kellemesen berendezett szobában találtam magam egy heverő, pár fotel, alacsony asztalok voltak benne, az asztalokon  poharak és boros palackok voltak. A falak mentén könyves polcok voltak. A szoba végén egy kandallót láttam ami előtt egy székben egy
alakot pillantottam meg, vagyis csak egy méretes kalapot belőle. Meg is örültem, hogy
végre találttam valakit, és elindultam felé.
 A szívem egyre gyorsabban és hangosabban kezdet el verni, mikkor megérezttem, hogy
valami nem stimmel nem tudtam mi az, de nagyon rossz érzés fogot el. Már csak pár
lépésre voltam az alaktól. Mikkor a kandallóban hirtelen fény villant, és tűz kezdet el égni benne, amit hangos ropogás kísért. Meglepetten figyeltem a dolgot. Először az ajtó most meg ez. Tudtam, hogy itt vissza kéne fordulnom, de a kíváncsiságom és kalandvágyam
győzedelmeskedett és így tovább mentem. Rendesen lefagytam mikkor megláttam egy csontvázat a székben kardját szorítva. A tűz hangosan ropogott mellettem, de még így is
sikerült valamilyen neszt kivennem. Valami... megmozdult mögöttem. Próbáltam nyugodt maradni. Lassan megfordultam kardomat erősen szorítva. Két alakot pillantottam meg
felém jönni, arcukról a bőr  már rohadásnak indult, és már régen elvesztette az emberi árnyalatokat. Ruházatuk alapján talán felszolgálók lehetek. Nagyon lassan közeledtek
szinte csak lökték előre a tagjaikat, vállaikat. Fegyverük nem volt, de egyértelmű volt,
hogy nem teázni akarnak. Előrántottam a kardom és hátrálni kezdtem az ajtó felé.
Még soha nem láttam ezekhez hasonló lényeket. A kettőhöz most még a csontváz is csatlakozott, kardját még mindig, de tudtam mi a szándéka vele. De most sem tettem semmit csak hátráltam, viszont tudtam, hogy ezt nem úszom meg harc nélkül.
Szépen lassan körbevetek a kis mocskok, de szerencsére a szoba ezen része túl kicsi volt
ahhoz, hogy elférjenek rendesen. A két zöldképű viszont hozzám fért. A balomon lévő már
karjával felém is csapot. Ezt a csapást szépen hárítottam és vissza csapásként lecsaptam a
karját. De nem használt sokat meg sem érezte karja elvesztését. Eközben a másik támadásba lendült és igyekezet leütni. Megpróbáltam hárítani és most biztosra menve, lecsapni a
fejét. Védekezésem nem volt tökéletes, mert végül az ajtónak préselt ellenfelem, de szerencsére komolyabb bajom nem lett. Csak a levegő szakadt ki tüdőmből. Ellentámadásom viszont ismét sikeres volt és ellenfelem fej nélkül hull a padlóra.
Lassan elkezdtem fáradni. Nem kis erő kell a testrészek eltávolításához.
A csontváz megilletődés nélkül lép át társa holttestén és szembe állt velem, maga elé
tartott karddal. Szemmel láthatólag valami méreg csöpögött róla. Végül magasba emelte fegyverét és felém súlyt vele. Megpróbáltam jobbra elugrani a kard elől.
Miután sikerült félre ugranom hamar a félkarú elé kerültem. Aki így rámrontot és megpróbált lefogni miközben fogait igyekszik a nyakamba mélyeszteni. Megpróbáltam valahogy kiszabadulni és ennek is a fejét venni. Sikeresen kiszabadultam bár sikerült megharapnia, utána levágtam a fejét is. Már csak egy ellenfelem maradt a csontváz mérgezett kardjával. Nem gondolkozott sokat első adandó alkalommal felém szúrt fegyverével. Megpróbáltam hárítani a kardommal, a hárítás sikerült és ellenfelem a félrevert kardjával elzuhan mellettem. Ahogy a földön fetrengett levágtam a fejét. Ahogy elhagyja
a nyakát, a kezéből a mérgezett penge is kiesik végleg.

Felhasználó profiljának megtekintése

12 Re: [Küldetés] Ház az erdő mélyi dombon on Vas. Márc. 25, 2018 1:24 pm

Cedrick von Nebelturm

avatar
a Nebelturm család tagja
a Nebelturm család tagja
Felérve az emeletre vet egy gyors pillantást a két oldalt álló asztalra, és a rájuk díszként elhelyezett kerámiákra, aztán magához az ajtóhoz fordul, hogy bekopogjon rajta. Feltűnik neki egy aranyozott tábla rajta, „Wagner-terem”, de nem sokat törődik vele egyelőre. Miután nem kap választ odabentről hát egyszerűen csak benyit, de meg is torpan a nagy terem küszöbén. Jobbra egy teljes zenekarba botlik a tekintete, vagy legalábbis.. néhai zenekarba. Vet egy pillantást a szoba egészére is, lát három ajtót, pont szemben, egy könyvszekrényt, néhány bútort, portrékat névtáblákkal, de ezeken kívül semmit. Csak a zenészek, és az állványára borult karmester hulláit..
Egy kevés habozás után mégis megindul a hangszereiken fekvő holttestek felé, hogy megnézze, mi történhetett, de azontúl, hogy a testek maguk öregebbnek tűnnek, mint a ruháik, nem talál mást. Akár éhen is halhattak a szerencsétlenek, de nem külsőleg vágták le őket..
Nem mondhatná, hogy tetszik neki a hely, így inkább megindul a szemközti ajtók felé, újfent a középsőt nézve ki magának. Útközben azért a képeket is megnézi, bár nem mondanak neki sokat a nevek. Valószínű, hogy a ház korábbi tulajdonosairól van csak szó.
Átvág a termen, nem is tudja miért befelé, és nem kifele igyekszik az épületből, mindenesetre a holtak társaságára nem tartana igényt a kelleténél tovább. Ám ahogy hozzáér a középső ajtó kilincséhez, kis híján ismét kiugrik a gatyájából a váratlanul felhangzó zenére a háta mögül. Megfordul, úgy bámulja a halottakat, akiket az előbb nézett végig és állapította meg, hogy nem élnek..; és kénytelen hallgatja a borzalmas, monoton hangot, amit a karmester intésére ismételgetnek.. Míg aztán nem sokkal később egyszerre össze nem csuklanak újra mind. Ám ez már nem mondhatni, hogy megnyugtatná..
De észrevesz valamit közben lehullani a karmester elől, egy időben a zene abbamaradásával, és képtelen ellenállni a késztetésnek, hogy megnézze, mi az. Így miután sikerült kellőképpen kontroll alá vonnia a saját szívverését, a halottakon tartva a szemét odasomfordál, hogy felvegye a földre esett fecnit. Csak egy gyors pillantást vet  a kotta darabnak tűnő papír darabra, majd egyszerűen a zsebébe gyűri azt, és elindul visszafele. Visszahátrál a falig, ezúttal is a középső ajtóhoz, és puszta kíváncsiságból hátranyúlva ismét kitapogatja a kilincset. Tudni akarja, mi ez a hely, és vajon nem azért éledtek-e fel a zenészek, mert megfogta a kilincset..
Őrültség? Hogyne volna az. Ha lenne egy cseppnyi józan esze.. –de nincs. És különben is túl kíváncsi ahhoz, hogy itt hagyja a zenélő halottakat, anélkül, hogy megtudná, miért nem nyugszanak békében.
Ahogy hozzáér a kilincshez a hullák újfent ránganak egyet, azonban nem kezdenek játszani. Érdekes. Miután nem történik semmi több a következő ajtónál sem -vagyis csak ugyanez a rándulás-, odalépdel a jobb szélsőhöz is, és megpróbálja kinyitni  azt is. A csuklás ugyanúgy megismétlődik, de aztán a semmi helyett enyhén elkezd remegni a szoba. A könyvespolcról leesik egy vékony füzetke, és a középső festmény is a falról. Felhangzik egy búgó, visszhang-jellegű hang, mintha csak a szél fújna valahonnan, amit visszakövetve az egyik heverőig szembetalálja magát a forrásával. Egy átlátszó teremtménytől jön, aki hátra dőlve, keresztbe tett lábbakkal pihen, flegma módon.
- Mi várunk - szólal meg baljóslatú, női hangon.
Ez ugyanaz a nő lenne, aki a hallban megszólította..? Nem..
- Mire?  - kérdez vissza lassan.
- Az előadásra  - feleli amaz röviden, és kiegyenesedik, a földre helyezi lábait, és felkapja a fejét, mint aki karót nyelt, és körülötte egyesével, egymás után, gomba-mód jelennek meg más, átlátszó alakok, mind különböző korú emberek, különböző stílusú ruhákban, de mind elegáns a maga módján.
Végigfut a hátán a hideg a kísértetek láttán, de kénytelen visszanyelni a sikolyát.
- Milyen előadásra?  - kérdezi helyette elterelésképp, megköszörülve az erősen kiszáradt torkát, miközben elkezd visszafogott, ám de sietős léptekkel átvágni a termen, vissza a lépcső felé, az ajtóhoz, ahonnan jött. Most jött meg az esze..
- Mit gondol, egy zeneteremben az ember milyen előadásra várhat?  - kérdez vissza válasz helyett nem kevés éllel a hangjában a nő, ám egyelőre nem ér rá felelni. Az ajtót célozza, de mikor az becsukódik előtte, és hallja is kattanni a zárat, bosszúsan torpan meg mentében, mielőtt még lefejelné a fát, majd visszafordul a terem belseje felé.
- Hát a zenészek itt vannak, a közönség is, mire várnak akkor? - kérdez ismét, mintha mi sem történt volna, mert kénytelen, ezzel egyetemben pedig vet egy sanda pillantást a kotta-tartók felé, hogy van-e rajtuk valami, mielőtt még egyből a legrosszabbra következtetne.
Ám a nő nem méltatja további válaszra, így a teljes figyelmét a zenészek elé kirakott kották felé fordítja, hiszen egyelőre nem támadnak az átlátszó lények, és az ajtó csukva van. Egyszerűbb, ha most játszik, bármi legyen is a játék, mintha pánikolna. Csak azt tudná mit akarnak tőle, és egyáltalán, mi a véres élet folyik itt..
Óvatosan lép közelebb az egyik halott állványához, és emel le róla egy lapot, ide-oda forgatva azt egy darabig maga előtt. Valami furcsa kékes port lát rajta, először megpróbálná lefújni róla, de rá kell jönnie, hogy inkább maga a lap dereng ilyen különösen. Előveszi a korábban félrerakott papírfecnit a zsebéből, hogy összehasonlítsa vele. A papír mintha ugyanaz lenne, de csak a saját darabján lát csíkokat és hangjegyeket. Magában sokatmondóan bólogat a különbség láttán, majd visszarakja a kékes fényű lapot a helyére, és a könyves-szekrény felé fordítja a tekintetét.
Odamegy, és egyesével, sorban elkezdi kiszedegetni a benne talált vékony füzeteket, amik csakhamar beigazolják a gyanúját. Kották. Nem sok, de mind más. Átlapozza mindet, hátha az egyikben szintén vannak látható hangjegyek. Vagy hátha az egyikből hiányzik egy fecninyi darabka.. Mert ha igen, akkor a hiányzó részbe feltétlenül odapróbálja a saját lap darabkáját.. De nem talál olyan helyet, ahova pontosan illene a karmesteri kotta fecni, viszont mindegyik füzetben vannak látható hangjegyek. Sőt, az egyikben, "Richard Wagner: Siegfried"-jében, talál néhány sebhelyre emlékeztető, nem folytonos vörös vonalat is. Egy másikban meg fehér foltokat. De annak már a címe sem tetszik neki: "Yrsil: Démoni dalok gyűjteménye". Nem, ez nem hangzik biztatóan..
Miután kellőképpen átrágta magát a kottákon kénytelen belátni, hogy ahelyett, hogy megoldani akarna, inkább megszöknie kéne innen. Kénytelen segítséget kérni.. Ahogy azonban felnéz újfent szembesülni a ténnyel, hogy nincs egyedül.
- Melyiket? - mutat a szekrényből kipakolt kottákra, az átlátszó nő felé fordulva. Mint egy idióta. De nincs jobb ötlete..
A kísértet alak a szemével gyorsan átfutja a címeket, majd az egyiknél nagyon megörül:
- Ó, a 722. szimfónia az egyik kedvencem!
Bólint a választ hallva, majd felemeli a mutatott darabot, és a karmesterhez viszi, annak az állványába rakva, hiszen a fecni is onnan hullott le. Amennyire az ő logikája terjed, ennek jelentenie kell valamit..
Gondosan ki is nyitja a kottát az első oldalon, majd várakozva hátrál egy lépést, ám nem történik semmi, csak a levegőben érez valami változást. Körbenéz a teremben, még egy darabig reménykedve a csodában, hátha, aztán sóhajt egyet, és "egy életem, egy halálom" címén megindul ismét a három ajtó felé, a középsőhöz lép, és a kilincsért nyúl.
Ezúttal már nem ijed meg, ahogy a zenekar elkezd játszani. A kilincs a kulcs, ezt már érti. Ezentúl persze semmit. Karba fonja a kezét az ajtónak vetve a hátát, mikor felcsendül a zene. Nézni nem élvezet a merev mozgású halottakat, és a zene is erős kifejezés, de legalább nem az-az egy hang..  A hölgy boldogan hallgatja a muzsikát, de a közönség többi része nem ennyire elégedett, ám ezzel nem foglalkozik sokat. Egyébként sem sokáig marad nyugta. A fal egy része ugyanis elfordul, és vele együtt megjelenik egy csontváz is. Inas ruhába öltözve, a kezében egy régi díszkarddal, amiről mégis látványosan csöpög valami folyadék, és amivel lassan elkezd felé lépegetni.
Odébb mozdul, el a faltól, hogy szabad legyen a mozgástere, és óvatosan ő maga is kihúzza a kardját a tokjából. Amennyire biztos lehet benne, annyira biztos is, hogy bajban van, de nem támad, inkább kivárja a csontvázat, hogy az odacsoszogjon hozzá, és biztos lehessen, hogy ártó szándékkal közeledik. Fogalma sincs mi folyik itt. Az agya lassan beáll arra, hogy kis feladatokra bontsa le az itteni máskülönben értelmezhetetlen eseményeket, és a soron következő az, hogy elkerülje a közvetlen veszélyt.
Hátralép, ahogy a csontváz elég közel érve a csöpögő karddal a mellkasa felé döf, és teljesen oldalt fordítja a testét, hogy elkerülje a penge élét. Az kéne még, hogy az a trutyi hozzáérjen.. Válaszul lendületből megcélozza a fegyvert tartó kart, és egy függőleges vágást intéz felé, elválasztva azt a test egészétől. Az ellenfele még csak hárítani vagy kikerülni se próbálja a dolgot. Csak bambán és értetlenül mered rá, ahogy félrerúgja a földön a fegyvert, aztán hátrál egy lépést, és lejjebb engedi a saját kardját.
Félszemét az ellenfelén hagyva néz körbe, és indul el ismét egy ajtóhoz. Nem maradhat élete végéig ebben a teremben, és ha kifele nem, akkor a ház belseje felé, de menne már innen. Ám ahogy hozzáér megint a kilincshez, az hagyján, hogy a zenekar rögtön megint játszani kezd, de a fal egy másik része nyílik ki, és egy újabb csontváz kezd felé araszolni.
Elkáromkodja magát magában, újra felemelve a fegyverét. Kénytelen ezzel is megküzdeni, de ezúttal inkább elébe siet a bajnak, először újra bevárva a csontváz első, lomha csapását, ami elől ki is bukik oldalra, és a szörny lábait veszi célba, egy csapással ütve ki azokat alóla. A csontváz a földre esik  és onnan csapkod felé a fegyverével, szabad kezével támasztva alá magát. Félreugrik a földről felé kapkodó kard elől, és a lábatlan csontváz mellé kerülve, oldalról vágja le róla a fejét, mire a kartalan társa megrándul, és követni kezdi őt a tekintetével.
Úgy dönt, inkább nem próbálkozik tovább az ajtókkal. Nincs  kedve kideríteni hányadik csontváz tudná megsebezni a nyilvánvalóan nem éltető lével bekent kardjával.  Inkább megkeresi a legbeszédesebbet a szellemalakok közt, a nőt, és odalép hozzá, hátha ő tud valamit.
- Elnézést hölgyem, meg tudná mondani, hogyan jutok ki innen? - kérdezi halkan. Véletlenül sem szeretné ugyanis a kelleténél jobban zavarni a nőt. De a nő helyett valami más felel. Újra hallja a visszhangos szélfújást, és megismeri benne a hallban hallott női hangot.
- Találd meg a terem helyes dalát, és tovább juthatsz, utazó.
Valahogy sejtette. A szavakra leengedi a fejét, majd magában sóhajtva indul a szekrényben tartott kották felé, ezúttal a vörös csíkosat emelve ki a többi közül, és rakva azt a karmester elé. Csak a tudat alattijában fogalmazódik meg a felfedezés: Richard Wagner-t emelte ki a többi közül.. Egy darabig ezúttal is vár ezt követően, majd a kardját továbbra sem engedve a kezéből baktat vissza a középső ajtó kilincséhez, amit miután lenyom a zenekar ismét játszani kezd. Ahogy sejtette.
A nézők boldogok, nem csoda, ez már inkább hasonlít valamiféle „szép” dalhoz.. Ám a zenének váratlanabbul lesz vége mint eddig, és a nézősereg is egyszerre elhallgat. Aztán szinte egyszerre el is tűnnek, csak kísérteties zöld füstöt hagynak hátra. Csakhamar a lámpafények is elalszanak. Sötét lesz. Nem bánja, lát ő sötétben is, meg a köd dereng is valamennyire, és kottalapok erősen pulzáló hangjegyei is világítanak - most már minden zenészé.
A szoba közepén leesik valami a plafonról. Egy madzag, amiről egy kulcs lóg alá: ezt a zongora egy mély basszusa kíséri. Nem bízik a házban, úgyhogy odafigyelve a környezetére megy oda a csilingelés forrásához, és veszi fel a földre hullott kulcsot. De ahogy hozzáér a holtestek megfeszülnek és felé fordulnak. Amelyik tudja, felkapja a hangszerét és fürgébben, mint várná, megindulnak felé. A felpattanó holttestek persze megrémítik, még jó, hogy a kezében hagyta a kardot, és egyébként is, legfeljebb agyon tudják verni egy csellóval, de nincs csöpögős kardjuk, így nem tart tőlük teljes szívéből. Mindenesetre futni kezd, ám a hallba vezető bejárati ajtóba hiába is próbálja a kulcsot, kénytelen hátraarcot csinálni, és elkezdeni a túlsó fal középső ajtaja fele rohanni, de még úgy is, hogy a hullák fennakadnak a székeikben és csak lassan tudnak elindulni utána, csak centik választják el attól, hogy kezeik vagy a fogaik közelébe kerüljön. Mégis nevethetnékje támad a gondolatra, hogy ez kívülről hogyan nézhet ki..
„Megsúgom nektek, hogy ez a legeslegfurább dolog, amit valaha csináltam..”
A jókedve ellenére persze rohan az életéért, fél a hegedűktől, ki is futja magát, mire a másik ajtóhoz ér, ám ott végre szerencséje van, és ahogy a kulcs kattan a zárban be is löki maga előtt az ajtót. Azonban nem lép egyből, néhány tizedmásodpercet azért rászán, hogy lássa, hova is érkezik, de ennél több ideje tényleg nincs. Amint biztos benne, hogy szilárd talajra érkezik, és odaát nincs mozgás, se konkrét alakok már mozdul is, kihúzva a zárból a kulcsot, hogy magával vigye, aztán beugrik a kisebb szobába, mielőtt még elkapnák a halott zenészek. És kivételesen be is vágja maga mögött az ajtót, hogy biztosan kint is tartsa őket. Azok egy ideig még próbálkoznak betörni utána, borzasztó, hogy lehet ilyen helyzetben nevetni, nem is nevet, csak vigyorog, ahogy érzi nekivetődni a testeket a fának a háta mögött, de aztán csak feladják a halottak. Ha nem lihegne ennyire még nyelvet is öltene a zárt ajtónak..

Felhasználó profiljának megtekintése

13 Re: [Küldetés] Ház az erdő mélyi dombon on Kedd Márc. 27, 2018 2:06 pm

Markus von Feldas

avatar
Próbaidős Mesélő
Próbaidős Mesélő
Mivel szerintem egész jól sikerült így ez a kör, a következő is ugyanígy Skypeon fogok menni, ha csak nincs ellenvetés. Aki tud és amikor keressen meg, és beszéljük le a dolgot.


_________________
"I carry two swords: silver for beasts, steel for men. Both for mosters."
"People like to invent monsters and monstrosities. Then they can seem lass monstrous themselves."
Geralt of Rivia
Felhasználó profiljának megtekintése

14 Re: [Küldetés] Ház az erdő mélyi dombon on Vas. Ápr. 22, 2018 2:54 pm

Liam Audax

avatar
Hellenburgi Királyi Szövetség
Hellenburgi Királyi Szövetség
A szoba földjén fetrengtem, fáradtan és megviselve, de szerencsére élve. Ellenfeleim mind körülöttem hevertek két darabban. Kicsit körülnéztem, de a szobából csak egy ajtó vezettet tovább. Felkeltem a földről és elindultam az ajtó felé. A következő szoba ahova érkeztem meglepően nagy és zsúfolt volt mindenféle lényekkel, mozdulatlan állatokkal és egyfajta szörnyekkel. Némelyiknek csak a feje lógott a falról, mások teljes alakban álltak ugrásra készen. Az ajtó másik oldalán a  "Trófeaterem"  felirat van rögzítve. A szobából szintúgy csak egy ajtó vezetett tovább. Itt is nézelődtem egy ideig majd tovább indultam az ajtó felé. Az ajtó zárva volt megpróbáltam elfordítani a gömbkilincset, a kísérlet után a sarokból egy hangot hallottam.
- Miben segíthetek? -
- Hol vagyok és mi ez a hely? - kérdeztem vissza.
A kérdésre igencsak felhúzta a szemöldökét.
- Kérem, Ön jelenleg a Trófeateremben tartózkodik, és remélem ebből levezetve nem meglepő, de ez egy trófeaterem. Ha nem lenne tisztában a szó definíciójával, akkor elárulhatom, hogy ebben a szobában vannak tárolva azok a vadászati ereklyék amiket igen csak nagy becsben tartott. Biztosíthatom, a legtöbb itt található teremtmény nem őshonos ezen a környéken. Szeretné, hogy  körbekalauzoljam? - kérdezte nem leadva az érzelemmentes hangneméből. Ritkás fekete haja volt és nagyon világos bőre, elegáns ruhát viselt.
- Azzal tisztában vagyok, nem erre voltam kíváncsi, de mindegy is. - válaszoltam nagyot sóhajtva. - Persze, szeretném hogy körbekalauzoljon.-  válaszoltam hátha menet közben kiszedhetek valami fontos információt belőle.
- Kérem. - hajolt meg finoman, és megfordult, abba a sarokba, ahonnan az előbb megjelent. Kezével belenyúlt a félhomályba, majd suttog egy szót, amire a keze világítani kezdett egy erős, fehér fénnyel.
- Lux... - Egy köhintést követően neki is kezdett a történetnek.
- Ő lenne itt Ursula, Ursa nebelwaldium, a köderdei medve, bár a megnevezésben nem vagyok egészen biztos. A ház hatodik ura vadászta le hatosszáztizenkettőben. Ha megnézi, az egyik szeme hiányzik, az úr vadászbaglya tette ezt vele. Nem sportból lett leterítve, a történet szerint a medve sarokba szorította az urat utazása alatt, és kénytelen volt végeznie vele. Nem untatnám feleslegesen olyan adatokkal mint súly, magasság meg ilyenek. Jól látható mekkora egy bestia volt.-Csodálkoztam mikkor az ember keze világítani kezdet. A történet amit mesélt érdekes volt, felkeltette a kíváncsiságomat.
- És ki volt a ház hatodik ura - kérdeztem tolakodóan. Majd tovább indultunk a következő fenevad felé.
- Kérem. Hmm... a Stuart-família utolsó sarja, ha minden igaz. Halála után vette át a Kaiser-család a birtokot. De... de most nem tudom felidézni a keresztnevét, sajnálom. - mondta unott hangon, bár az arca kissé szomorúbbnak tűnt, mint előtte.Megállt egy fal előtt, ahol három fej volt felakasztva a falra.
- A fivérek. Bár, semmi se bizonyítja hogy rokonok lettek volna, ez a név ragadt rájuk. Három farkaseb - okosak, ravaszak és erősek, a legenda szerint képesek lettek volna beszélni, de elég bölcsek voltak hozzá, hogy ne tegyék. A ház tulajdonosának az életére törtek, és csak a testőrein múlott, hogy nem halt meg idejekorán. A negyedik azért nincs kiállítva, mert a számszeríj vessző teljesen szétroncsolta a fejét, és nem volt olyan állapotban hogy kiállítási darab legyen. Az Északi pusztaföldről származtak, de a Királyság északi részén ejtették el őket.-
Figyelmesen hallgattam a történetet. Majd feltettem az úrnak még egy kérdést.
- És a mostani urat, hogy hívják? -
- Kérem. Úrnőt. Ő teljesen új itt, ha úgy értelmezzük hogy nem egyike az előző dinasztiáknak. Nem gyakran szoktuk a nevén szólítani, mivel... igencsak szokatlan a magamfajta nyelvének. Néha az Aurora becenevet használja.-
- És az utolsó, amit meg kéne mutatnom Önnek. A kis madarak, apró nyulak és társaikhoz nem tartoznak érdekes történetek. - engedett meg magának egy száraz mosolyt - Ő itt... Matilda. - emelte kezét az utolsó, álló díszhez. - Nem tudom, milyen néven kéne illetnem, így maradjunk annál, hogy... csoda.-
Egy humanoid teremtményt láttam magam előtt, de semmi olyasmire nem hasonlít, amit ez előtt valaha is láttam volna. Mint egy hal-ember, úszóhártyás kézzel és lábbal, hatalmas fogakkal és halszemmel.
- Nem tudjuk honnan jött, nem tudjuk mi volt a célja, csak annyit tudunk, hogyha nincs itt az a keresztes lovag... akkor nagyon sokan meghaltak volna. A szablyáit nem itt tároljuk.
Lenne esetleg még valami kérdése?-

- Ki volt az a keresztes lovag? - kérdeztem.
A fickó arca elborul egy pillanatra, tekintete gyilkolási vágyat tükrözött, és ahogy formálja a szavakat, egyáltalán nem a stílusára vall.
- Wilfrich.-
Aztán, felköhintett, és az ábrázata visszalágyult.
- ... kérem. Óhajtana még valamit, vagy folytatná tovább az útját?-
Gyanúsnak találtam azt a gyilkolási vágyat a tekintetében. És nagyon kíváncsivá is tett.
- Mesélne még egy kicsit eről a Wilfrich nevű lovagról? -
- Kérem... ne akarjon többet tudni. - kérte az előbbi érzelemmentes hangján, pókerarcot vágva.
Nem szóltam semmit csak követem az urat vissza oda ahonnan elindultunk. Majd elkezdet össze vissza beszélni.
- Mielőtt tovább menne, megkel találnia a kulcsot. Nem, nem segíthetek benne, és nem, nem én találtam ki ezt. Az Úrnő szeszélyeit pedig nem ajánlott firtatni, ha érti hogy értem. Az összes segítség amit a megtalálásában adhatok, hogy... "A számból vetted ki a szót". Sok szerencsét kívánok, és ha kérhetem, ne vérezzen el túlzottan, ha lehet. Nehezen jön ki a vér a padlóból. -
- Mi? Hogy nekem kell megtalálnom a kulcsot? Ugye csak viccel? -
- Kérem. Ezen feltételbe eddig még senki se kötött bele... - csóválta meg a fejét.
Majd elindultam a kulcs keresésére.
" A számból vetted ki a szót". Mondaton járt az eszem fogalmam sem volt, hogy hol keresem a kulcsot. Majd oda mentem Ursulához és elkezdtem a szájában matatni. Elég hülyén néztem ki, de reméltem, hogy találok valamit.A szemem kerekre tágult. Mikor jobban megvizsgáltam az állat "kitömött" szájat meleg, és nyálas volt. A kezemet nagyon gyorsan elrántottam a szájától mikkor halk morgást hallottam. Párlépést hátra léptem és figyeltem.Az állat szeme megtelt haraggal. Hangosan fújtatott és hamarosan el is bődítete magát rettenetesen. A mozgással láthatólag már komolyabb problémai akadtak: lábait - karjait hasztalan mód rángatta, hiszen pár vékony fémdarab tartotta egyben őt.  Ráadásul egy perc múlva kiszabadul. Majd össze vissza szaladgáltam és minden állat szájat megpróbáltam átvizsgálni.  
A farkasok is elkezdtek ugatni mikkor elkezdtem közelíteni feléjük. De test nélkül képtelenek voltak akármit is tenni ellenem
- Kérem, szerencséje hogy türelmetlenek lettek. Általában leharapják a kezét aki velük próbálkozik.-
- Miféle trófeaterem ez!? Általában a trófeák holtan és kitömve szoktak kiállítva lenni nem!? - kérdeztem.
- Egyedi. - válaszolta röviden.
Ursula hamarosan kiszabadul. De most még nem tud semmit sem tenni velem. Gondolatok futottak át az agyamon. Vissza futottam a medvéhez és megpróbáltam teljes erőmből szíven szúrni.
Amikor odaértem a medvéhez, szinte már ki is szabadult. A fegyverem pedig hiába próbáltam beledöfni az állatba, szinte a bőrét se vitte át rendesen; a medve dühösen felordít.
-Miből van ez a medve!?- ordítottam fel haragomban.
- Hogy lehet megölni? - kérdeztem az urat a sarokban. Majd egy lépést hátrébb álltam és vártam a választ.
- Kérem, javarészét  némileg rohadt izomkötegek teszik ki, de jelentős zsírkészlettel és szőrmennyiséggel is rendelkezik, de megkockáztatnám hogy akad benne némi harag is. És, a másik kérdésére válaszolva, amit meg kell jegyeznem, már hallottam egy néhányszor, nem lehet megölni. Legalábbis a maga bökőjével semmiképp. - mondta, leülve a székére, és az alól előkapott egy már viseltes újságot, és nyugodtan lapozni kezdte.
- De ha kiszabadul magát is megöli! Minek ül ott olyan nyugodtan? - ahogy a mondatok elhagyták a számat. A medve karját tartó egyik fémszál elpattant , és irtózatos sebességgel és erővel száguldott felém az egyik karmos karja. Lehajolva már-már a földön bukfencezve próbáltam elkerülni a csapást.
- Kérem, ne aggódjék miattam. Ursula ha eddig nem bántott, akkor nem pont ma fogja elkezdeni. - lapozott egyet.
Nagyon idegesített az öregúr nemtörődömsége. De a csapást sikeresen elkerültem. A mancsa a fejem felett centikkel haladt el. A következő mozdulatával sikerült kiszabadítania az egyik lábát is láthatólag nagyon küszködött. Oda léptem az úrhoz, az újságot kitéptem a kezei közül. Kardomat a nyakához tartottam.
- Adja ide a kulcsot vagy elvágom a nyakát! - fenyegettem meg.
Az úr unottan tekintett fel rám, és sóhajtott.
- Kérem, pedig ön olyan figyelmes és kedves fiatalembernek tűnt. Bár nem lenne szabad segítenem önnek, őszintén, semmi kedvem feltakarítani maga után. A halember szájában van a kulcs. Én a helyében sietnék... Ursula elég feldúltnak tűnik.-
A medvét két pillanat választotta el attól, hogy teljesen kiszabaduljon.
- Köszönöm, hogy segített. - mosolyogtam rá majd kardomat vissza tettem hüvelyébe. Gyorsan oda szaladtam a halemberhez és kivettem a kulcsot a szájából, és siettem vissza az ajtóhoz és megpróbáltam kinyitni mielőtt Ursula kiszabadul.
Talán a szerencse, talán az útban lévő drótok, ki tudja, de valahogy ezt mind úgy kiviteleztem, hogy nem hagytam ott a fogam. Odafele még épp az utolsó drótját szakítja el, visszafele pedig árnyékra vetül, és mögöttem tör szét mindent, engem még épp megkímélve.
Miközben a kulcsokkal szenvedtem, az ember még egy utolsó mondattal búcsúztat.
- Kérem, mindig öröm szolgálni a ház vendégeit, várjuk vissza türelmetlenül. - mondta, úgy ahogy az ezerszer elkoptatott, betanult szövegeket lehet.
Az ajtó másik oldalán már biztonságban tudhattam magam, az ajtón azért könnyű hallani, ahogy az állat nekiveselkedi, de az mégse törik be.

Felhasználó profiljának megtekintése

15 Re: [Küldetés] Ház az erdő mélyi dombon on Csüt. Ápr. 26, 2018 10:30 pm

Cedrick von Nebelturm

avatar
a Nebelturm család tagja
a Nebelturm család tagja
Egy darabig még ücsörög a sötétben, azután is, hogy a zenészek végül csak feladják az ajtó ütlegelését. Sötét van. Kellemes..
Komótosan kezdi csak összeszedni magát, hogy továbbinduljon. Visszateszi a kardját a tokjába, és az előtte álló székeket kerülgetve elsétál a korlátig, onnan nézve körbe az újabb szobában. Magasabban áll, mint a helység többi része, és a túloldalt, szemben is valami hasonló korlátos emelvény van. Odalent meg oszlopok mindenfelé, de nem talál bennük szabályosságot. Nem is keres, miután felfedezi a két tovább vezető ajtót mellettük, jobbra és balra. Itt már nincs „előre”, de a bal valahogy mindig szimpatikusabbnak tetszett neki, úgyhogy arra fele is veszi az irányt. Ám alighogy leér az alsó szintre az oszlopok megmozdulnak. Nem az első eset, hogy megijed ebben a házban, és valószínűleg nem is az utolsó, úgyhogy már nem igen zavartatja magát. Nyugodtan szemléli a történéseket, csak a borzasztó zaj zavarja, ami a magas, földön csúszkáló kőtömbök velejárója, aztán inkább félreáll, biztonságos távolságba, ahogy a mozgás begyorsul, és követhetetlenné válik a szemének.
Kell egy kis idő, míg kirajzolódik végül valami a káoszból. Két sor, nyolc-nyolc oszloppal. És egy ordítás a semmiből:
- Készen áll a csatára, ser Fehérseggű?
- Ma megmutatjuk nektek, Obszdik, hogyan is kell ezt csinálni!  - zeng rá a válasz szintúgy a semmiből, miközben az egyik oszlop újra megmozdul a teremben, bár lassabban, -sokkal lassabban,- mint korábban.
Felkapja a fejét  a felhangzó kiáltásokra, de fogalma sincs honnan jöhetnek. Magasról. A feje fölül, ez egészen biztos, de a visszhang miatt nem tudja megmondani pontosan. Azt sem, hogy ki szólt, azt sem, hogy honnan. Ám amíg hangokat keresgél sem felejt el gondolkozni. Vet egy behatóbb pillantást az oszlopokra, és hunyorogva bár, de megtalálja rajtuk, amit keres. Karba fonja a kezét, elégedetten bólogatva magának, a kövekbe faragott alakok láttán. Ahogy sejtette.. Emberformájú oszlopok, igaz, bődületes méretűek. Nem merne saccolni, de háromszor-négyszer biztosan magasabbak nála.
- Gyere csak ide! Kettébe zúzlak! - szólal meg valaki ismét a sötétben, miután az egyik oszlop újra elmozdul a helyéről, rövid távon, de annál gyorsan.
Óvatosan mozdul meg a helyén.
- Elnézést uraim..  - szólal meg előbb a biztonság kedvéért az ismeretlen hangok felé, mielőtt még elindulna a harcterük közepe felé. - A világért sem zavarnám meg a játékukat, de meg tudná mondani valamelyikük, hogy merre jutok ki innen? - kérdezi, de a hangok nem reagálnak, csak egy újabb lépés zaját hallja a teremben.
- Gyere ide, márványpofa, kóstold meg a buzogányom!
- Nézzétek már, ugat az ébengyalog - érkezik a válasz, betöltve a teret teljesen.
Lemondólag legyint egyet a harcias ordításokra. Ha nem, hát nem. Eljut ő segítség nélkül is az ajtóig. Azonban alighogy elindul, és lelép a négyzetről, amin állt, a feje fölött kitör a hangzavar:
- Egy harmadik! Valahol van itt egy harmadik!
- Hol? Nem látom!
- H3! A H3-on!
Megdermed a helyén a hangokra, de sokkal inkább a mögötte megmozduló bábura, ami közelebb kúszik hozzá. Ösztönösen indulna tovább, de az előtte megmoccanó fehér gyalog visszatartja.
- Itt van! Valahol itt van rajtam!
- Csak csapd le, sápadtfejű!
Örökre nem maradhat itt.. Bár biztos benne, hogy amíg nem mozog, nem is fogják bántani, mint ahogy most sem történik semmi.
De mégis..
Az egyetlen kérdése csak az, hogy ki ő?
Visszalép az eredeti helyére (H4), mire a háta mögötti fekete bábu ismét felé indul.
- Itt van! Itt van valahol! Eltaposom!
Na az kéne még.. - Esze ágában sincs megvárni, amíg eltapossák, így rögtön ugrik is tovább sréhen a  következő mezőre (G5), amivel teljesen össze is zavarja az ében gyalogot.
- Eltűnt! Átlósan is tud! Mi ez az izé?!
Elvigyorodik a meglepett kiáltásra, de nem ér rá heherészni, mert a mellette lévő fehér gyalog is épp agyontiporni próbálja.
- Nem szökik meg!
Tovább rohan a következő mezőre (F4), de itt nem áll meg, - két tűz között, persze, az volna a legjobb.. - elfut egészen a tábla közepéig (D4), miközben mögötte/mellette, ahogy elhalad előttük, tovább rendeződik a csatarend.
- Túl gyors! Ez csal!
- Állj-állj-állj! Össze kell dolgoznunk, különben ebből nagyon gyorsan baj lesz.
Az egyik gyalog utána mozdul (F3->F4), és ahogy elér a kiszemelt mezőre újabb bábuk mozdulnak a közelében. Egy másik gyalog (E2) kettőt előre lép (E4), hogy kiengedje a márvány futót (F1), ami közvetlen mellé is húzódik a táblán (C4). A térdére támaszkodva figyeli, hogy mi történik körülötte, de a futó lépése után ismét csak a hangokat hallja a feje fölül, a bábuk egy helyben maradnak.
- Hol van?
- Megállt. D4.
- Nem mozdul? - kérdezi valaki érdeklődve.
- Nem.
- Biztos gondolkodik.
- Hiába, úgysem jut át.
Nem, nem történik mozgás. Érdekes..
Néhány másodpercnyi pihenés után puszta kíváncsiságból odébb mozdul, és átlép a másik mezőre (C4).  
- Ez hozzám ért... mit csináljak?! - érkezik a hang a futó felől, ahogy kinyújtja a karját, megérintve az oszlopot maga mellett.
- Üsd le.
- De az én mezőmön van!
- Micsoda?! Azt hogy? Én még élsz?
- Igen! Azt hiszem... élek?
- Még jár a pofád, így biztosan.
- Most mi lesz?
- Mi jövünk, lépni kell.
Elneveti magát a kialakuló beszélgetésre, miközben az egyik ébengyalog ismét megmozdul (A7 -> A5). Felveti az állát, és hangerősítőnek használva a kezeit üvölteni kezd:
- Már megbocsássanak de milyen szabályok szerint játszanak? Most ütöttem le magát! - ordítja az futó-oszlop teteje felé, ahogy csak a torkán kifér.
- Ez ki volt? Te voltál az, márványtorony?
- Biztos hogy nem, ők alszanak ilyenkor.
- Akkor... a harmadik fél?
- Lehet.
- Te, harmadik fél... mit keresel márványfutó helyén? Ha leütötted volna akkor széttört volna! Játssz a szabályok szerint!
- Szerintem hozzám beszélt.
- Mi nem kérdeztük. - torkolja le két hang is egyszerre a márványfutót.
Egyre szélesebben vigyorog, ahogy végre csak sikerül hallatnia magát.
- A szabályok szerint játszok! - kiált vissza a válaszra, előbb szóban, szóval próbálva meggyőzni az ellenfeleit, mielőtt még újra sprintelni kezdene valamelyik ajtó felé. - A szabályok szerint leütöttem, a mezején vagyok!
- Nos, ez igaz...
- Csönd, király, hadd ezt a vezérekre.
- Na de kérem...
- Harmadik fél! Igazságot szólsz, de amióta mi itt küzdünk, ebben a csarnokban, ha valamelyikünket leütötte a másik, az darabokra tört. Ez, veled nem történt meg. Szóval, ha itt valaki valamit rosszul csinál, az te vagy!
- Elismerem!  - ad igazat a bábunak üvöltve, akármelyik is vágta hozzá, hogy rosszul csinál valamit. -  Véletlenül csöppentem ide, eltévedtem! Ezer örömmel kiszállok a játékból, hogy nyugodtan folytathassátok, csak azt mondjátok meg melyik ajtón jutok ki!  - ordítja a magasba. Be fog rekedni, ha így folytatja.
- Ez nem így működik, apró harmadik fél! - érkezik a válasz a magasból - Beléptél a játéktérre, és amíg rajta vagy, addig a szabályok szerint kell játszanod! És egyébként is, milyen ajtókról beszélsz?
- Hát az ajtókról, mögöttetek!  - feleli, elsandítva azért a bábuk háta mögé, hogy megbizonyosodjon az ajtók ott létéről. Ebben a házban már semmin sem lepődne meg igazán, de az ajtók nem tűntek még el. Mindegy is.
- Ha viszont játszanom kell új szabályok kellenek!  - üvölti visszafordulva az oszlopok felé.
- Én vagyok a harmadik vezér! Én lépek, aztán ti, de egy körön belül egyszerre csak egy! Vagy ében vagy márvány! A fehér futó nincs kiütve, de nekem innentől elég csak megérintenem egy bábut, hogy az kiessen  - kiabálja, miközben visszalépdel a saját, eredeti mezőjére (D4) - Innen folytatjuk az új szabályok szerint, én kezdek majd  - fejezi be, választ várva az oszlopoktól.
- Ez nem a legoptimá-
- Elfogadjuk a feltételeket, harmadik vezér.
- MI?!
- Követhető, logikus és van benne rendszer, erre lehet tervezni.
- Emellett fair és igazságos is.
- Kuss, lovag.
- Pardon...
- Szóval, harmadik vezér, Ön lép. - zárja le a vitát a fehér vezér.
Megköszörüli a torkát a márványvezér végszavára, aztán vesz egy nagy levegőt, majd átlépdel a következő mezőre (C5).
- Önök jönnek uraim! - kiált fel a sötétbe, karba fonva a kezét a mellkasa előtt.
- B7 lép a B6-ra! - zeng a fekete vezér szava.
Karba font kézzel figyeli, ahogy sréhen melléérkezik a gyalog, majd oldalra pillant az ében térfél felé. Életében nem sakkozott még két ellenfél ellen. Nem is véletlen, hogy két fős játéknak lett kitalálva. Hárman.. De ha azok felváltva lépnek ellene, akkor..
- C5 az E7-re  - ordítja fel a sötétbe a lépését szinte csak magának, miközben nyugodtan átsétál a E7-es mezőn állomásozó ébengyalog mellé, és kinyújtott kézzel megérinti azt.
-  Harmadik vezér üti a gyalogot. És sakk.  - üvölti.
Ha a márvány fél nem tudja leütni a következő lépésében, akkor le is győzte volna a feketéket?
- Ezt... ezt nem gondoltam át... - habog maga elé a fekete vezér.
Igen. Akkor le is győzte..
- Hát nem! Elfelejtetted hogy most nem te fogsz jönni, mi?
- El...  
- Nagyszerű. Innen nem tudlak megmenteni. Ha ilyen könnyű lenne mindig veled végezni...
- Csak lépj már!  
- Ehh... ne sürgess. B2 a B3-ra!
Biccent egyet a rézsút előtte álló fekete vezérnek, bár nem valószínű, hogy az ezt látná, mielőtt aztán hátat fordít neki, a márvány térfelet fürkészve. Türelmesen megvárja, míg a B2 előrelép a parancsra, aztán ő is megindul keresztbe a pályán.
- E7 a H4-re!  - lép a legyőzött ében-fél gyalogja mellé, szembefordulva a márvány királlyal.
- Sakk.
- Innentől akkor már csak ketten játszunk, harmadik vezér. Királyom, kérem fáradjon át a E1-ről F1-re.
- Ha lehetne egy javaslatom...
- Kérem, hagyja a hadügyeket rám, és mozduljék arrébb. Legyen szíves. - fojtja bele a javaslatát a királyba a márványvezér. Szenvtelenül figyeli a nagy nehezen odébb mozduló királyt, majd egyszerűen csak hátat fordít neki, elmasírozva az ellenkező irányba.
- H4 az F6-ra!  - ordítja a változatosság kedvéért, kényelmesen átsétálva egyik mezőről a másikra.
- Lovag, B1-ről ügess át C3-ra. - érkezik a válasz csakhamar.
- F6 a B6-ra!  - kiált vissza, és át is áll a mondott helyre, a mezőn terpeszkedő ében gyalog mellé.
- A1, lépj át a B1-re!  - ad parancsot újra a vezér, amit a márványtorony szó nélkül követ is.
- B6 az A5-re  - kiabál a sötétbe, tovább lépve a másik fekete gyalog mellé.
- A2, lépj az A4-re!
- A5-ről a C5-re!  - utasítja magát, miután  a márványgyalog elé lép, és sétál odébb türelmesen. Valahogy muszáj fellazítania a védelmet..
- G1 az E2-re!
Némán figyeli a lovag lépését, aztán csak megcsóválja a fejét.
- C5 az E5-re  - indul tovább.
- Mozdulj márványlovag, C3-ról D5-re! - szól a parancs, mire a másik lovon ülő át is galoppol a helyére.
- E5ről a G5-re!
- Márványgyalog, lépj D2-ről a D3-ra!
- G5 a H4-re!  - mozdul a fehér gyalog után ordítva.
Vissza.. - teszi hozzá magában, a sötét mezőre lépve.
- Akkor most én jövök; a vezér átlép a D1-ről az E1-re. - kúszik odébb a vezér, farkasszemet nézve vele az új helyéről, mire rezdületlen ábrázattal mozdul odébb válaszul:
- H4 a H3-ra. Sakk.
- Királyom, kérem mozogjon előre; F1-ről F2-re lép a király! - szól a márványvezér, miközben a legyőzött ébenbábuk ijesztő módon csöndben vannak a tér túl felén.
- H3 a H4-re  - mondja nyugodtan, hátralépve az eredeti helyére.
- Sakk.  - ismétli hangosan.
- Király vissza! F2-ről F1-re.
- H4 az D8-ra   - jelenti ki rövid gondolkodás után, majd el is indul keresztbe, hátra, menet közben alaposabban is végigmustrálva a márvány oszlopok rendszerét. Muszáj, muszáj, bejutnia a védelem mögé.. Még mindig karba font kézzel áll meg a fekete vezér mellett, onnan várva a válasz lépést.
- Futó, C1-ről lépj a F4-re. - szól is a magasból a parancs, és a futó át is húzódik a kijelölt helyre.
Hosszasan bámulja az ellenfelét. Muszáj, muszáj..
De hol..?
- D8 a C8-re   - mozdul aztán oldalra.
- D5-ről a lovag, lépjen a C7-re!
A vezér szavaira megmozduló a márványlovag lándzsarohama egyszerűen kettérepeszti az előtte álló ébengyalogot. A szobor darabjai hangosan zuhannak le a magasból, megrepesztve a padlót, és hatalmas port kavarva maguk körül. Mozdulatlan arccal tűri, hogy darabokra zúzzák előtte az oszlopot, ahogy az, és az egész ébenfél is néma marad mindeközben. Egyedül a szemét hunyja le a felszálló porban egy másodpercre, mielőtt aztán visszanézne a fehérek sorai felé.
- C8 a B7-re! - jelenti ki változatlan hangon, csak jóval rekedtebben, mint korábban.
- Futó, C4-ről a D5-re menj!
- B7 a B6-ra - lép egyet előre válaszul.
- Én jövök. A vezér mozdul, E1-ről F2-re.
- B6 tovább a B4-re.  
- G4-ről G5-re.
- B4-ről az A3-ra - ugrik át könnyedén a márvány gyalog háta mögötti mezőre.
- Lovag, C7-ről lépj a B5-re! - mennydörög a parancs a feje fölött - És, bár nem teljességgel szabályos, azt hiszem ezt hívhatjuk sakknak.
A szavakra egy pillanatra elnéz a lovag felé, aztán elegánsan inkább odébb sétál az útjából:
- A3 az A2-re.
- A terv lassan összeáll... én lépek. Vezér átlép az F2-ről az E1-re.
Megtorpan a márványvezér szavai hallatán. Fejben. Ezt a játékot fejben játsszák, még az apja tanította neki, de őt soha nem tudta legyőzni. A bátyját sem sokszor. Fejben játsszák, igen, de itt nem ujjnyi bábuk vannak, hanem hét-nyolc méter magas tömör oszlopok, amik egymást is könnyedén porrá zúzzák, nemhogy őt..
Egy ideig hezitál tehát a szavak hallatán, jó ideig csak dülöngél a helyén, aztán mégis elhatározza magát, és ellép a fehértorony mellett.
- A2 a C2-re, üti a márványgyalogot - érinti meg az oszlopot a C2-n, mire azon rengeteg repedés fut keresztül, majd egy halálsikoly kíséretében darabokra esik. Összerezzen a hangra, leengedve a kezét maga mellé.
- Gyalog... ahh. Ez nem volt a terv része. Megint én lépek, vezér mozdul E1-ről C1-re - feleli a vezér, és helyet foglal az előtte lévő mezőn. - Nem félünk tőled harmadik vezér, és most már nem is távozol innen egy darabban, ezt garantálhatom.
A fenyegető mozdulatra, ahogy a szobor a mondandója befejeztével megforgatja a kétkezes bárdját, a nyelével a földre szúrva azt maga előtt, csak köhint egyet, sokkal inkább a mozdulattól újfent felkavart porfelhőtől, semmint azért, mert félne. Nem fél. Őrültség, igen. De félni épp nincs ideje.
Megpróbálja kivenni a fehér vezér háta mögötti ajtó vonalát a biztonság kedvéért, aztán visszanéz előre, és erőt véve magán tovább masírozik, nem engedve kibillenteni magát az egyensúlyából.
- C2 a D3-ra - lép a következő márvány bábuhoz - Üti a gyalogot - ér hozzá az oszlophoz, utálkozva préselve össze az állkapcsát az újabb, még borzasztóbb halálsikoly hallatán, ahogy ez a bábu is darabokra esik előtte.
- Te átkozott... Vezér, C1-ről D1-re.
Némán indul tovább a táblán a válaszra, már be sem jelentve, hogy hova tart (F3). A halálsikolyok úgyis jelezni fogják az útját.. Hol van már a kezdeti, kellemesnek mondható hangulat..?
- Ne! Ne közelíts! Kérlek, ne tedd... - rimánkodik a gyalog, ahogy érte nyújtja a karját, mikor melléér, de aztán ő is darabokra hullik az érintése nyomán, csak a sikolya visszhangzik még sokáig a teremben.
- Király... F1-ről E1-re.
Lehajtott fejjel fordul, hogy továbbvonuljon a pályán.
- Sajnálom torony..  - mormolja halkan, a márvány bástya mellé lépve (H1).
- Ne sajnáld, kisvezér. Okosan küzdöttél... - feleli baritonján a torony, letérdelve előtte, ahogy érte is kinyújtja a karját. A porrá omló szobor kezei közül pedig szinte elé esik le hatalmas kétkezes pöröly.
- Sakk - néz fel a márványkirályra újra, leengedve a kezét. - Add fel, és nem kell ezt csinálnom! - ordítja, a márványvezérnek címezve a szavait.
- Nem hátrálunk. - feleli amaz rezignáltan. - Nem amíg van harcképes emberünk a csatatéren. Lovag, E2-ről lépj a G1-re. Védd a királyod!
- Igenis, vezér. - üget elé a lovag.
Legyen, ahogy akarod.. - hajtja meg a fejét a vezér szavaira.
- H1 a G1-re - lép a lovaghoz beletörődően, érte nyújtva érte a kezét.
- Dicsőség volt szolgálni. - jelenti ki a lovag az elporladása előtt egyszerűen. Fel sem sikolt, ahogy részekre hullik..
- Add fel, a végén egyedül a királyod maradna ellenem, te is tudod, hogy ez vesztes csata - emeli fel a tekintetét, tovább győzködve a büszke vezért.
- És fogadjam el hogy a többiek értelmetlenül haltak meg? Soha! - jelenti ki makacsul, majd csak körülnéz a terepen. - Nem mintha maradt volna akárki aki még küzdeni tudna...
- A Márványsereg megadja magát előtted, harmadik vezér. Te győztél.
- jelenti ki végül fájdalmasan.
Biccent egyet a megadást hallva. Meg sem meri nézni, mit hagyott maga után. Vajon hányan játszottak itt előtte? És vajon őket szórakoztatta a győzelem..?
Komoran indul márvány térfél mögötti ajtó felé, ám ismét, alighogy lelép a pályáról, a maradék szobor, amik még a pályán maradtak egyszerre kezdenek el porladni, mind az ébenek mind a márványkatonák. Visszanéz a hangokra, némán követve végig a szemével a márványvezér pusztulását is, aki félig széthullva még utána szól, felé nézve:
- Köszönjük a játékot, kisvezér... tartsd meg az éles eszedet, jó szolgálatot fog még az tenni...
Jó néhány másodperc elteltével fordul csak el a csatatértől, a kilincsért nyúlva.

Felhasználó profiljának megtekintése

16 Re: [Küldetés] Ház az erdő mélyi dombon on Vas. Május 13, 2018 9:14 pm

Johnny Wood

avatar
Kultista Megszállott
Kultista Megszállott
A szoba ugyan teljesen sötét volt, mivel az a gyökér lámpa kihunyt, mégis elláttam valamennyire. Talán onnan jöhetett, hogy egyazon ősöktől származunk a sötét tündékkel, vagy csak simán hozzászokott a szemem a sötéthez. Utóbbi a valószínűbb.
A földön a vércafatokon és levágott emberi testrészek között még néhány pocsolya is helyet talált magának, aminek hangjaiból remekül nyomon tudtam követni a kis halszerű izék mozgását. Ez hasznomra vállt, ugyanis az egyik kis izé nekem vetette magát balról.
- Az anyád! - ordítottam rá, miközben előrántottam tőrömet az övemről és elszökeltem balra.
A kis retek úgy repült el mellettem, mintha valaki egy jól rákészített rúgással seggbe billentette volna. Nagyon jól esett látni, ahogy felkenődött, majd lecsúszott a zárt ajtóról. Nagyon komikus látvány volt. Attól eltekintve, hogy egy teljesen sötét szobában voltam emberek és valószínűleg fajtársaim szétdarabolt testével egész jól szórakoztam.
A másik kettő láthatóan összeszedte magát barátjuk fájdalmas siklását látva, ezért megfontoltabban indultak meg felém ollóikkal. Mintha próbáltak volna körbevenni. Nem tűntek túl fájdalmasnak azok az ollók, szóval egy próbát megért, hogy szinkronban próbáljam őket a terem másik felébe repíteni bakancsom segítségével.
Hah! Tudtam, hogy nem fognak számítani erre. Viszont mégsem alakult olyan fényesen a dolog, mivel az ollóikkal rámcsimpaszkodtak és nem akartak elengedni.
Közben pedig a harmadik is felszedte magát a hideg kőről és megindult ő is felém. Nem is én volnék, ha egyből nem valami hülyeség jutott volna eszembe.
Próbáltam lerázni a kis rákokat a lábamról úgy, hogy az egyik röptében nekiessen a harmadiknak, aki pedig nálam marad, megérezheti tőrömet.
Yes! Ugyan nem jött össze a lerúgás és az egyik gyökér nagyon erősen belém nyomta a mocsok ollócskáját és rohadtul fájt... De legalább az egyiktől megszabadultam szúrással. Fekete vére szétfröccsent rajtam. A harmadik lassan már elérte a fejemet... Lassan a nyakamhoz nyomta az ollóját.
- Te büdös! - ordítottam és próbáltam leszúrni a tőrömmel őt is.
A lábamon lévő kicsike beleharapott a csápomba, amit nem éreztem, mivel Armarosnak hála én nekem nem fáj. Ő vele is próbáltam végezni.
Csak fél ollóját sikerült lecsapnom, majd megpróbált elmenekülni.
- Menj csak! - néztem felé.
A kis izé rémülten futott el arra, amerre látott... Már amennyire ebben a sötétségben lehetett, én pedig egyedül maradtam a vérszagtól átázott teremben. Ezúttal én voltam a győztes, és az áldozatok nem üldöztek.
Elégedetten indultam meg a kijárat felé.
Az ismerős folyosó fogadott. Előttem a borospince, tőlem balra pedig az egyenlőre zárva maradt ajtó volt.
Amint kiértem egy láng hirtelen születésének hangjára lettem figyelmes hátam mögött, de megfordulva semmi erre utaló jelet nem találtam. Mindenesetre ez azt sugallta nekem, hogy siessek. Bár ez így, faláb nélkül kicsit nehezen ment, de megindultam a zárt ajtó felé, remélve, hogy ezúttal nem valami szörnyűséggel találom szemben magamat.
- Oh, fuck! - ordítottam fel és karomat karddá alakítva megpróbáltam átvágni.
Nehezen tört, de sikerült szép réseket hagyni rajta. Idő kérdése volt és bejutok. Bár ez nem mindenkinek tetszett...
- Nem illik rongálni más tulajdonát, eltévedt... - szólalt meg a nő.
- Akkor nyisd ki! - feleltem neki cinikusan.
Nem érkezett válasz, csak a szokásos szellő, ami ismét felállította az összes szőr szálat a testemen. Folytattam a darabolást és sikeresen átvágtam magamat az ajtó túlsó oldalára. Amint beléptem a szemem sarkából egy apró villanást pillantottam meg, ahogy valaki egy baltával próbált meg lesújtani rám.
Reflexből kocsányos karomat rántottam oda, elvégre annak nem lehet baja.
A balta belemélyült a karomba, ami hál' Armarosnak nem fájt. A támadó (aki nem mellékesen egy nő volt) arrébb helyezkedett, majd a karom alatt a fejemre akart kapni az eszközével, de én egy hátraugrás keretén belül megpróbáltam elvágni a tarkóját.
Hátraugrás közben neki repültem az ajtónak, mire a balta és a pengém egymásba fonódtak. Már készültem volna támadni, mikor egy hang megszólalt a háttérből.
- Elég legyen! Matild, nem támadhatsz rá mindenkire aki csak belép az ajtón!
- Dehogynem! Ő is csak a ház egyik réme.
- Nem vagyok rém! Én is eltévedt vagyok, a kurv... Elnézést, My lady! - eresztettem le a csápomat.
- Mit akartál mondani? - kérdezte ütésre készülve, de a hang ismét megszakította.
- Matild, elég. Elég vér folyt már így is.
Matild hangosan felsóhajtott és leeresztette az amúgy favágásra szánt eszközt.
- Sokkal jobb. Hogy hívnak idegen? - kérdezte az ismeretlen hang forrása, egy szakállas férfi.
- Johnathan Wood vagyok, szolgálatára, uram! - válaszoltam gyermeki játékossággal a szemeimben.
- Üdv, Johnathan. Jó valaki olyannal találkozni aki nem akarja azonnal letépni a fejünket. Bocsáss meg kérlek a testőrömnek, kissé... ideges, amióta itt ragadtunk, bár ezért nem tudom hibáztatni. Az én nevem Wenzel, Wenzel Münze. Ő pedig...
- Matild Lichtschmidt. Tudok magamtól beszélni.
- Hát persze... mindegy is, Johnathan, talán te a segítésünkre tudnál lenni.
- Miben kéne segíteni? - kérdeztem komolyan, miközben szememmel egy ülő alkalmatosságot kerestem.
Rövidesen elmagyarázta, hogy egy hatalmas növény nőtte be az ajtót, amerre az út vezet. A szoba egy alkimistalabor labor volt, a feladat pedig (gondolom én) a növény szétégetése volt valamilyen kikotyvasztott löttyel. Próbálkozni nem tudtak vele, mivel minden könyv a fajom nyelvén, angolul volt írva a szobában.
Miután végzett a mesével megropogtattam az ujjaimat és szó nélkül munkának láttam. Elkezdtem átnyáladzani a könyveket, hátha találok valami hasznos információt.
Rövidebb idő alatt lett meg az eredmény, mint ahogy arra számítottam. Egyetlen egy apró bökkenő volt a dologban: A szerhez szükséges hozzávalók mind egy bizonyos "Belső kertben" voltak, amiről fogalmam sem volt, hogyan tudtam volna elérni.
- Nem tudjátok véletlenül, hol van a "Belső kert"? - kérdeztem a vendég látóimtól.
- Gondolom az lesz! - mutatott rá egy a szobában található ajtóra, ami számomra nem tűnt túl kecsegtetőnek, ezt az érzés az ezután következő kijelentése pedig csak tovább fokozta. - De én nem mennék oda, ha nem muszáj.
Megkérdezhettem volna, hogy mi van odabent, de nem tettem, csak csendesen megindultam az ajtó felé.
A lány is velem tartott. A kert nem volt fedve, az eső zuhogott, alig lehetett ellátni az orromnál tovább. Mindenfelé ösvények szaladtak, amikben különböző növények nyiladoztak. A könyv azt mondta, hogy nekem egy vörös virágú bokor kell, de azt nem láttam semerre.
- Merre? - kérdezte Matild.
Én csak lehunytam a szememet és keserű hangon szólaltam meg.
- Te balra, én jobbra. Ha egy vörös virágú bokrot találsz kiálts át nekem, máris ott termek! Ha én találom meg, akkor én szólok... - feleltem és elindultam jobbra.
Nem sok séta után valami vöröset pillantottam meg, ami felé azonnal elindultam, azonban nem pont az a látvány fogadott, amire számítottam.
A virág fehér volt, amin egy piros folt egyreinkább terjeszkedett. Egy villámcsapás érte a földet, majd felnéztem. Egy növényikaró nőtt ki belőle, ami felnyársalt egy embert. A növénynek egyébként érdekes, fehér bőre volt erekkel átszőve, amikben valami piros csorgadozott. A helyzet ijesztőségét még Matild rémült kiáltása is tovább fokozta.


Felhasználó profiljának megtekintése

17 Re: [Küldetés] Ház az erdő mélyi dombon on Csüt. Május 24, 2018 12:13 pm

Markus von Feldas

avatar
Próbaidős Mesélő
Próbaidős Mesélő
Elnézést a késlekedésért. A következő körrel keressetek meg Skypeon, a bevált módszer szerint.


_________________
"I carry two swords: silver for beasts, steel for men. Both for mosters."
"People like to invent monsters and monstrosities. Then they can seem lass monstrous themselves."
Geralt of Rivia
Felhasználó profiljának megtekintése

18 Re: [Küldetés] Ház az erdő mélyi dombon on Pént. Jún. 15, 2018 4:41 pm

Cedrick von Nebelturm

avatar
a Nebelturm család tagja
a Nebelturm család tagja
Megszokásból körbeszaglászik és nézelődik a kárpittal borított folyosón, ahova a sakktábláról kerül, de nem érez semmit. A háznak ez a része kimondottan lakatlannak tűnik. Azért óvatos. Látott ma már csodákat. Lassan indul beljebb, hátha arra talál valamit, behúzva közben maga mögött az ajtót. Nem a legjobb ötlet, de nem barlangban nőtt fel.
Azonban néhány lépés után megállítja valami. Láthatatlan. Persze, hogy érdekli. Kíváncsian tapogatja végig az átlátszó falat maga előtt, ami közelebb hajolva már mégsem egészen átlátszó, inkább halvány kék. És hullámzik. Napokig el tudná nézni, ha nem hallaná meg újra az ismerős szélzúgást, és mellette a szintén ismerős női hangot.
- Beszélnünk kéne.
Megemeli a fejét a kijelentésre, körbenézve a folyosón, a szavak forrását keresve, de csakhamar feladja. Azok is láthatatlanok. Vagyis.. Azok igazán láthatatlanok.
- Én hallgatom - válaszolja végül nyugodtan, szórakozottan a furcsa, függönyszerűen falon felejtve a jobbját.
- Páratlan egy intelligenciával rendelkezel, utazó. Még hogyha nem is mindig jössz rá elsőre a dolgok nyitjára, minden alkalommal megoldod őket. Látok benned fantáziát.
Fantáziát mire..? - kérdezne vissza rögtön az eddigieknél melegebb hangú mondatokra, de inkább nem teszi. Nem olyan biztos, hogy olyan gyorsan ki kéne innen jutnia. Szórakoztatja ez a játék, ez az igazság. Némán bámul tovább maga elé, a folyosót elzáró semmit tapogatva.
- Vár rád még egy feladat, amivel bizonyíthatod a rátermettségedet; aztán szívesen beszélnék veled személyesen is. Nem sokan mondhatják el magukról hogy eljutottak idáig.
- Merre menjek tovább? - kérdezi  végül egy másodpercnyi csend után.
- Csak egyenesen előre.  - feleli a hang röviden, miközben érzi, hogy az átlátszó fal eltűnik az ujjai alól.
- Számítok rád. - száll át egy újabb szellő a folyosón, majd lassan a hang emléke is elhal a levegőben.
Csak előre.. - ismétli magában.
Szótlanul nyugtázza a hallottakat, mielőtt tovább indulna előre. Lazán a kardmarkolatán nyugtatja a kezét, ugyanolyan óvatosan haladva, ahogy eddig.
Látott ma már csodákat..
Ám a folyosó végén csak egy újabb ajtót talál, és egy könyvtárat a túl felén. Egy pillanatra átfut az arcán a gyermekded elképedés a terem láttán, a mennyezetig szaladó könyves szekrényeivel, és a zsúfolásig pakolt polcokkal, pókok a sarokban ide, vagy oda. Sőt, a pókok teszik igazán vonzóvá. És sötét is van. Egészen varázslatos.. Feltétlen akar egy ilyet.
Csakhamar kijózanodik azonban a látványból, és előrefordul a szemben álló asztal mögött ülő, elegánsan öltözött, olvasó öregember felé. Egy darabig várja, de az nem vesz róla tudomást. Hát megköszörüli a torkát, összefogva a háta mögött a kezeit, ahogy az egy jó gyerekhez illik. Majd, ahogy az öregúr végül felnéz rá udvariasan meg is biccenti felé a fejét, mire az enyhén őszülő férfi is elmosolyodik.
- Kérem, bocsásson meg. Nem számítottam rá hogy ilyen hamar ideérkezik. - rakja le a könyvét, és áll fel a helyéről. - Gondolom nincs szükség rá hogy ostoba fabulákkal szórakoztassam, és pontosan tudja hogy miért is van itt, ugye?
- Sajnos pontos részletek nem közöltek velem, uram. - feleli az másikéhoz hasonló mosollyal a kérdésre, továbbra is a háta mögött összefogott kezekkel álldogálva a helyén. - Csupán annyit, hogy ide kell jönnöm. Így, ha beavatna a részletekbe azért hálás lennék.
- Hmm -  hümment egyet az öreg, majd elindul a sorok felé.
- Csatlakozzon hozzám, kérem - szól vissza érte, mire nyugodt tempóban megindul utána.
A vénember babrál valamit az ujján, majd alig hallhatóan maga elé suttog egy latin szót.
- Lux...
Elsőre úgy tűnik fel, mintha a kezéből jönne az a hirtelen világosság, de ahogy a kellemes sötétet megtörő fény felé fordul már látja, hogy egy gyűrű az okozója. Kár érte. Az a puha feketeség.. Jobban szereti a homályt.
- Ez a könyvtár hatalmas tudásnak a tárháza, idegen - kezd bele az öreg, mire kénytelen magában sóhajtva végleg elengedni a sötétet, és a tervét, hogy megkéri a férfit, hogy ugyanmár, kapcsolja le azt a gyűrűt. - Ha megbocsájt, nem mutatkoztunk be egymásnak, így nem is tudom nevén szólítani - és nem mellesleg több olyan ősi kötet is található benne, amit a világ más részen azonnal a máglyára vetnének. Nekromencia és ősi istenek tanait rejtenek a fekete borítású könyvek. - emeli a kezét magasra, hogy megvilágítson egy kiemelt polcot.
- Nem tudom eddig milyen termekben járt, de ebben nem igen lesz veszélyben az élete. Csak el kell olvasni egy-két dolgot és meghallgatni engem. Remélem, nem bánja.
Csendben hallgatja a szavakat, futólag biccentve csak egyet a bocsánatkérésre a megszólítással kapcsolatban. Engedelmesen felpillant a mutatott polcra, az arca mozdulatlansága mögé rejtve az ősi istenek tanai hallatán felgyülemlő bizonytalanságát.
- Egészen biztos ebben, professzor? - kérdezi nyugodtan, a fekete bőr kötéses köteteket tanulmányozva a polcon. Az egyiken lát valami cím féleséget, „Aurorum”, de mást nem sokat. Szép könyvek azért. Szép a színük..
- Bocsássa meg a bizalmatlanságomat, de úgy gondolom, hogy ezek a dolgok nem játékok  - fordul aztán vissza az öregember felé komolyan.
- Ebben teljesen igaza van. Nem játékszerek. Ezek a hatalomnak olyan eszközei amelyekhez csak kevesen nyúlnak, és még kevesebben tudják hogy mit is kockáztatnak ezzel. De mindenekelőtt csak eszközök... már a megfelelő kezekben. Mondja csak, kérem, tudja pontosan hol is tartózkodik?
Figyelmesen hallgatja a választ, visszapillantva közben a fekete könyvekre, aztán a kérdésre csak könnyedén elmosolyogja magát.
- Természetesen nem. Sajnálatos módon még nem volt alkalmam kideríteni - néz vissza ismét az öregre.
- Szerintem minden joga megvan rá hogy megtudja. Ez a ház már sok nemzedék óta itt áll és sok családot szolgált már, de jelenleg a Feldas-família lakja. Feltételezem nemigen hallott róluk ez idáig, ugye?
Megrázza a fejét.
- Nem, valóban, nem hallottam róluk.
- Nem is csodálom. Nem azok a fajták akik valaha is hírnévre áhítoztak volna - kivéve a dinasztiaapát és Markus úrfit és a feleségét. De a fiatalokban a tettrekészség és a nyughatatlanság mindig ott lapul, ugye? - mosolyodik el a férfi, majd megköszörüli a torkát. - Elnézést, nem akartam véletlenül se személyeskedni.
Újfent csak szórakozottan biccent csak egyet a bocsánatkérésre.
- Lényegében a Feldas családot immár csak Markus úrfi reprezentálja. És az ő történetét talán nem illene pár rövid mondatban csak úgy összefoglalni - de miatta van itt.
- Hogy érti pontosan, hogy miatta? - ráncolja össze a szemöldökét.
- Nos... - kezdi óvatosan az öreg - Feltételezem észrevette, hogy a ház kissé... kifacsart. Finoman szólva se szokványos, és ennek jó oka van. A ház próbára tesz mindenkit aki belép, a legkülönbözőbb módokon. És, ha valaki jól teljesít, az felkelti az úrfi figyelmét - mivel szüksége van jó emberekre.
- És ha valaki rosszul teljesít? - kérdez vissza csípőből. - Mi okból van szüksége jó emberekre az úrfinak? Feltételezem nem egyszerű portörölgetés végett. – folytatja aztán valamivel kevésbé gyerekesen.
- Mit gondol? - kérdez vissza egy félmosollyal az öreg. - Nem olyan sűrű a házban a levegő hogy megálljon benne a megindult kard. És a szükség... nos, Markus úrfi egy igencsak nemes célt kerget, amihez nem kevés kardforgató kézre és éles elmére van szükség.
- Mhmm.. - hümment egyet elgondolkozva a válasz hallatán.
Félrenéz egy másodpercre a semmibe. Maga sem tudja, hogy épp gondolkozik-e, valószínűleg inkább nem, aztán visszafordul az öregúr felé.
- Akkor hát nincs más hátra mint előre, professzor. Mondja mit kell tennem.
- Kérem. Az utolsó feladata egy kissé másmilyen lesz mint amilyenekkel eddig szembetalálkozott - indul el új irányba a férfi könyvsorok között, mire szótlanul ismét a nyombába szegődik. - Leegyszerűsítve a dolgot, csak ki kell jutnia a szobából. Semmi olyan amivel ne találkozott volna esetleg egy eltivornyázott éjszaka után - no, nem mintha annak a fajtának tűnne.
Fel sem veszi az enyhe, lekezelő mosolyt, amit a vénember arcán lát. Ha felvenné –igazat adna neki. Valóban nem az a fajta. De egyelőre jobban érdekli az asztal, amihez kiérnek a polcok közül. Látja a tőrt rajta, nincs is ott más, de az egészen különös, a penge alakja miatt, ami hegyes szögben hajlik el lefele. Még mindig a háta mögött összefogott kezekkel járja körbe az asztalt, megszemlélve rajta a kést, aztán felnéz a szemben álló ajtóra.
- Van elképzelése mit kéne tennie? - kérdezi a koros férfi érzelemmentes hangon.
Nyugodt tempóban sétál át oda is, lejjebb hajolva egészen közelről megnézve magának azt a mélyedést benne, a közepén, és hogy azok a faragott erek hova futnak le benne, majd a kérdésre megemelkedik a helyén, abbahagyva a szemlélődést.
- Van. De nem állítanám, hogy a legszimpatikusabb elképzelés - feleli, hátrébb lépve egy lépést aztán ajtótól, továbbra is háttal az öregnek.
- Ezt megértem. Az elme nagyságát sok minden foghatja vissza... és talán az erkölcs az, amelyik a legnagyobbakat tart vissza minduntalan - lép oda a tőrhöz amaz, és megemeli egy kicsit, úgy mozgatva, hogy megcsillanjon rajta a kezéből áradó fény.
Lassan fordul csak meg az öreg szavaira, elengedve a tekintetével a fába vésett ereket.
- A vérnek nagy hatalma van, és bárminemű használata szentségtelennek számít. Nem botorság? - kérdezi, felé nyújtva a pengét. - Itt nem lóg a levegőben semmiféle penge sem. Szóval... kérem.
Azzal hihetőnek szánt mosollyal szemben, ami megjelenik időközben az idős férfi ajkain, az ő arcán épp nincs semmi, ahogy visszanéz a másik szemeibe.
Az erkölcs..
Nem pillant félre, ahogy felméri az erőviszonyokat. Azt hiszi tán az öreg, hogy egy döfésre alkalmatlanná tett tőr megvédi?
Hagyja a csöndet, egy darabig, mielőtt aztán újra megszólalna:
- Ön merről jött be?
A kérdésre az öreg válaszul csak rondán elmosolyodik.
- Okos fiú...
Nem reagál a szavakra. Némán figyeli csak, ahogy a férfi körvonalai elbizonytalanodnak, és elkezdenek pulzálni, mint amikor erős fény vetül valamire. Látott ma már csodákat.
- Sose csak abból dolgozz amit adtak neked és még messzire fogsz jutni. És most, kérem... kövessen  - mondja elindulva a furcsa ajtó irányába, majd egyszerűen csak átsétál rajta mintha ott se lenne volna.
Ma nincs áldozat. Csak az elméje játszik vele, vagy valóban mintha csalódottságot érzett volna a mögött a csúf mosoly mögött..?
Csendben engedelmeskedik a kérésnek. Kinyújtja maga elé a jobbját, ahogy az ajtóhoz ér, mertha számára mégsem lenne járható, legalább ne üsse meg magát nagyon. Azonban gond nélkül átjut rajta, egy újabb terembe érkezve, aminek a másik végében emelvényen álló, két magas támlájú szék van, az egyik magasabban, mint a másik.
Az alacsonyabbikon ülnek. Egy valaha jóképűnek számított, piszkos szőke férfi,mosolyogva.
- Üdv. Fogadd gratulációmat. Túlélted.

Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.