Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Kérdező vendégeknek
Magánjáték és PvP Zárás

Vas. Május 15, 2016 8:17 pm by Ciel Eisenschnittel

A topik létrehozásának oka, hogy szépen számon lehessen tartani, hogy kinek mikor van igénye …

Comments: 62

Játékostárs kerestetik

Szer. Szept. 02, 2015 10:01 pm by Darrakard

Ha valaki esetleg ismerkedésre, küzdőtéri párbajra vagy bármi egyébre tárat keresne, itt …

Comments: 53

Aktuális azonnalik

Kedd Dec. 13, 2016 10:03 pm by Serene Nightbough

Sziasztok!

Hogy könnyebb legyen nyomon követni, hogy mikor van kiírva új azonnali és hova …


Comments: 40


You are not connected. Please login or register

Ada & Ced, avagy "Ne szólj szám, nem fáj fejem."

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

1 Ada & Ced, avagy "Ne szólj szám, nem fáj fejem." on Szomb. Márc. 03, 2018 9:27 pm

Cedrick von Nebelturm

avatar
a Nebelturm család tagja
a Nebelturm család tagja
Nyugodtan üldögél a küszöbön, némán bámulva maga elé. Hogy teljesen kipihent lenne az erősen kétséges, de mindenképpen jobb már, mint mikor idekerült. Mikor is volt? Néhány órája..?
Nem törődik az ágyon fekvő félangyallal. Szórakozottan piszkálgatja a karjára kötött, a seb eltűntével funkcióját vesztett kendő szélét. Nem tudja mikor gyógyult meg. Mikor gyógyították meg..
Futkos  hátán a hideg ettől a nem tudástól..
Érzi, hogy a másik rá vár, hogy ő beszéljen, de még nem biztos benne, hogy tudna. Beszélni néha annyira borzasztóan triviális, és annyira életidegen tőle.. Bár a kommunikációnak ez az egyetlen módja, ami sokak szerint „kiemeli őket az állatok sorából”, mégis annyira elkorcsosult dolog. Beszélni.. Nyálassal szívesebben társalog mondatok nélkül, mint egy emberrel a sok, jelentéktelen szóval..
Mégis, mégis.. Tudja, hogy figyelik, és a nő időközben aztán fel is ül az ágya szélén. Muszáj, muszáj.. Ha hallaná a ki nem mondott „saját ütem” kifejezést talán elnevetné magát. A saját üteme..! A saját üteme.. Ő alkalmazkodik, másokhoz, ha őrá várnának évek telnének el értékelhetetlen párbeszédek nélkül. Most is, alkalmazkodnia kell, megszólalnia, előbb vagy utóbb, megbeszélni, elmondani..
De mit mondhatna, ami nem derült még ki eddig a félangyal számára..? Lustán pörgeti magában az időt, vissza, még a történet legelejére, végiggondolva mindent, ami közben lezajlott, még ha elég kuszák is a képek a fejében. Vajon csak azért, mert fáradt, vagy ha kipihentebben találkozott volna a másikkal is ilyen kibogozhatatlanok lennének az érzései..? Megrándul az arca, ahogy fejben eljut a pontra, mikor a lándzsa vége a koponyáján csattant. Nem kellemes emlék..
Szótlanul pislog a szemben álló ajtókeretre, fel-le csavargatva az egyik ujjára a kendő lelógó végét.
- Egyedül vagyok.. - szólal meg végül jó néhány percnyi csendes semmittevés, és még ugyanannyi néma gondolat-menet után. Beszél, mert muszáj. Néha egyszerűbb lenne, ha néma lehetne..
- És nem vagyok.. - kezdi aztán ismét, egy másodpercre tétován elhallgatva a mondat közepén. Mi is volt az a szó? Mit használt a másik..? „Veszélyes”..? Bágyadtan rándul boldogtalan mosolyra a szája széle, ahogy finoman megrázza a fejét.
- ..veszélyes..
Senkire, saját magát leszámítva..
A gondolatra cinkosan lehajtja a fejét, ide-oda göngyölészve a kezében a koszos, fehér rongy szélét, aztán inkább letekeri azt a karjáról, felfedve a korábbi seb maradványát.
Tudja, hogy voltak még kérdései a másiknak, néhányukra emlékszik is, néhányra nem, de arra, hogy ki ő és mit akar továbbra sem hajlandó felelni. Mondhatná, hogy nem tudja, és részben igaz is lenne, de az ő igaza mások számára sokszor értelmetlen, és túl flúgosnak hangzik ahhoz, hogy egy épelméjű szájából származzon. A köszönöm pedig már olyan vizekre terelné, ahol most nem biztos, hogy megállná a helyét.. Így inkább nem mondja, csak némán futtatja ide-oda az ujját a karján maradt sebhely mentén.

Felhasználó profiljának megtekintése

Adalya Amram Ehud

avatar
Nefilim Próféta
Nefilim Próféta
Ada figyeli és vár. Nem tartja a szavakat elkorcsosult dolgoknak. Nem tudják kifejezni az egész Világot, de meg tudják ragadni a formáit, és össze tudják kapcsolni a káprázatok közt a szolid pontokat. De volt idő, hogy ő sem szólt. Minek nevezték? Machily...beteg, sérült... a lelkére mondták, nem tartották épelméjűnek. A félangyal lélegzete fennakad egy pillanatra, amikor visszaemlékezik erre. De ő nem volt machily... a tekintete a kártyáira téved a szoba alacsony szekrényén. Aztán visszarebben a fiúra, ahogy megszólal. Küszködve, nehézkesen, de megszólal neki. Ada tudja, hogy miatta, mert várja.
- Nem vagy veszélyes. - motyogja elgondolkodva.
Akkor vajon mi vagy? Szavak nélkül annyi minden lehetsz...
Hirtelen ötlettől vezérelve megkapja a kardot. A lába mellett az ágy támlájára fektetve egy pokróc, ami nem tartozik a helyhez, a fiú hozta neki. Ada már meg sem próbálja kitalálni, miért. Odanyúl érte, magához veszi és a szárnyai alatt a testére csavarja, kizárva a kőfalak dohos, nedves, súlyos hűvösét. Fürgén leugrik az ágyról és az alacsony szekrényhez lép az ajtó mellett, amin a dolgai vannak. Kivesz belőle egy díszes szütyőt és letérdel a kopott, vastag szőnyegre, ahogy tán órákkal ezelőtt. Három kartávnyira a vámpírtól, felé fordulva, de öncélúan, magának. A szütyőből színes ábrákkal díszített lapokat vesz ki, egy egész paklira valót és keverni kezdi őket. A levegőben ünnepélyes csend ül, de Ada nem látja, csak érzi a gyertya meleg fényét megcsillanni arannyal beszőtt ingóságain, míg surrognak a lapok. Az áhitat és a tömjén belopóznak a kis hátsó helyiségbe és feszengve megülnek a sarkokban. Amikor elkészült, felpillant a fiúra. Nem veszélyes, egyedül van... kever még a lapokon, s a felső hármat kiteszi maga elé. Nem érzi a fáradtság sürgetését.
A Világ, a Csillag, az Uralkodónő.
A Világon egy forgó koszorú közepén táncoló fiatal nő alakja áll, egyetlen öltözéke egy laza fátyol, kezeiben varázspálcákat, mindkét végén égő gyertyákat tart. A koszorú körül négy másik alak: az angyal, a sas, a szárnyas oroszlán és a szárnyas bika őrzi a kép sarkait. A másik kép is egy mezítlen leány alakját mutatja, fátyol sem fedi, amint egy tó partján térdel, és két edényből vizet önt. Az égen fölötte fent nyolc csillag hunyorog, az egyik közülük kiemelkedik méretben és formában. Az utolsó is egy nő, a trónján ülve, baljában jogar, jobbján egy sas.
Ada komolyan mélázva felpillant rá. A huszonkét lapon majdnem egyenlő arányban oszlanak meg nők és férfiak alakjai, a fiúnak mégis három nő mutatkozott meg, kettő közülük mezítlen vagy majdnem az. Aki nézi, nem tudja, miért. De Ada tudja, s mégsem érti. Nem a meztelenséget, hanem a lapokat. A világ kötetlen teljességét, a csillagok útját az élet vizéhez és az uralkodónő ígéretét a szépségről. Mindez ott volna a vámpírban, aki egyedül van és nem veszélyes?
- Választasz?... - mutat a lapokra, aztán hirtelen felpillant rá. - Andromeda vagyok. Én... talán veszélyes vagyok. – mondja elfogódottan. Újra oldalt pillant, mintha ez a szoba súgni tudna, majd vissza a lapokra.
A kardot a pengéjével leteszi maga mellé és a fiú felé tolja, hogy a hegye a másik lábát majdnem érinti. A fém tompán súrlódik a szőnyegen, karcos hangot hallat a kövön.
Most már elhiszi, hogy a másikat bántották. Mert már tudja, hogy azt az előző vámpírt akarta megbüntetni benne, aki megingatta a biztonságérzetét, a saját hatalmába vetett hitét.
- Ha velem jösz, senki sem fog rád fegyvert. - mondja. - De én a Fővárosba megyek, a lovagok közé.
Az ezüstös szőke tincsek az arcába hullanak, ahogy előre hajlik, hogy újra megvizsgálja a lapokat. Nem hazudnak. A fiú eldöntheti, hogy ebbe a Sorsba beletartozik-e az ő védelme és a Katedrális, mert Ada nem tudja és nem is tudhatja.

Felhasználó profiljának megtekintése

3 Re: Ada & Ced, avagy "Ne szólj szám, nem fáj fejem." on Pént. Márc. 09, 2018 12:20 pm

Cedrick von Nebelturm

avatar
a Nebelturm család tagja
a Nebelturm család tagja
Felnéz, ahogy a nő elismétli a szavait. Hogy nem veszélyes. Amilyen könnyű volt ezt az igazat kimondania, ugyanolyan könnyen hazudhatott volna is. Ennyit érnek a szavak. Semmit. Ha felállna, hogy megtámadja a másikat, vagy kimenne köszönteni a felkelő Napot azok tettek lennének, azokat nem lehet ilyen könnyen manipulálni, mert azoknak azonnali következményeik vannak. De persze, amilyen igazak a tettek, annyira időigényes a folyamat, amíg kiismerhető belőlük maga a tettes.
Némán figyeli a félangyalt, mikor az leugrik az ágyról, és  magára kapva a pokrócot a szekrényhez lép. Látja nála a kardját, de nem mozdul érte. Nincs szüksége rá, meglenni meg megvan, így hát semmi oka utána kapni.
Fogalma sincs, mi jutott a nefilim eszébe. A szeme visszafogott kíváncsisággal követi a nő mozdulatait, és a táskából előkerülő kártyák útját vele szembe a földre, ahogy a nő letelepszik a szőnyegre, és elkezdi megkeverni a lapokat. Amennyit lát belőlük, annyiból biztos benne, hogy még nem találkozott hasonló paklival. Szívesen közelebb menne, vagy legalábbis teljesen odafordulna, de nem szeret háttal lenni a bejáratnak. Bár ezúttal szinte mindegy volna, hogy megfordul-e, a tekintetét így is teljesen lefoglalják a félangyal kezében tartott ismeretlen lapok.
Felnéz a nőre, ahogy az befejezi a keverést, aztán le, a többi közül kikerülő három lapra, aztán újra fel a furcsa, arany szempárba, majd a felhangzó kérdésre habozva ismét vissza a kirakott ábrákra. De a név és a hozzáfűzött megjegyzés hallatán újfent megemeli a fejét, hogy szembenézhessen a másikkal, ám az félrefordul.
Rápillant a felé tolt kardra, majd egy kevés hezitálás után megemelkedik a helyén. Lecsatolja magáról a kardtartó övet, és visszaguggol a földre, a fegyverért nyúlva. Ügyel a saját mozdulataira, jobban, mint általában, esze ágában sincs megriasztani a másikat, vagy saját magát; nyugodtan emeli meg a kardot, és süllyeszti azt vissza a térdein keresztbe fektetett tokjába, majd az egészet a háta mögé rakja. Övestül, kardostul.
Egy másodpercre visszanéz a nőre, aztán óvatosan közelebb húzódik hozzá, még mindig jó karnyi távolságban letelepedve vele szemben, törökülésben.
Csak hátat fordított a bejáratnak..
- Cedrick - felel halkan, önmaga számára is megfejthetetlen érzéssel nyújtva a félangyal felé a kezét.
A bemutatkozás kötelessége riasztja. Annyira emberi, és annyira.. közönséges.. Csak egy név, nem lesz tőle se több, se kevesebb, csak egy szó.. Mégis felajánlja a kezét. Nem sok, tudja.. Ám ha nem fogadják el sem fog összetörni. A mostani állapotánál jobban, legalábbis..  
Ismét lepillant a kirakott lapokra, majd másik szavaira újra vissza, felé.
A Főváros..
Lehajtja a fejét, tehetetlenül ingatva egy darabig az állát. Nem elutasításként, inkább csak a lelkében kialakuló sóvárgás válaszaként. Néha jó lenne, ha lenne mellette egy felnőtt, aki megmondja, hogy ezt lehet, ezt meg nem..
- Ott utálják a fajtámat..
Miért, délen talán szeretik..?
Az ölébe ejtett kezeit bámulja. Ez az Átok, nem az, hogy nem mehet napra..
- Te is utálod - emeli vissza a tekintetét búsan a nőre, halványan elmosolyodva.
„A fajtádnak nincs keresni valója északon..”
Némán fordul a kirakott kártyák felé.
Soha nem látott még ehhez hasonló lapokat.. De egyelőre -kivételesen- nem feszélyezi, hogy nem érti a szabályokat. Összevont szemöldökkel nézi őket, ám az első, táncoló nőalak csakhamar a gondolatai szélére csúszik. A másik kettő között hezitál. Jó darabig bámulja egyiket-másikat is, utoljára még hosszabban a trónon ülő nőt, míg végül kinyúl, és a másik ábrára mutat, egyenesen a többitől elütő csillagra, vigyázva, nehogy közben véletlenül hozzáérjen magához a kártyához. Amennyire nem érdekli a vallási áhítat, pontosan annyira érezné most mégis szentségtörésnek, ha megérintené a lapot. Bizonytalanul felpillant a másikra, majd visszahúzza a kezét a kép fölül.
Felhúzza a térdeit a mellkasához, átkarolva őket a karjával.
- Miért mész a lovagokhoz? - kérdezi csendben.
Azért kérdezi-e, hogy tudja, "biztosan a jó cél érdekében" menne-e a nővel? Gyermekded elgondolás lenne. De nincs mellette felnőtt, és úgy tűnik mindenképpen maga-magának kell döntést hoznia..

Felhasználó profiljának megtekintése

Adalya Amram Ehud

avatar
Nefilim Próféta
Nefilim Próféta
Valóban és mégsem. A tetteket is félre lehet érteni, s egy kedves gesztus is szólhat a látszatnak. Amikor meglátta a fiút, az őszinte volt az éhségéhez és elnyűttségéhez, mégis Adán múlott, minek látja meg: ételre és meleg ágyra szoruló sebesült vándornak, vagy másokra bajt hozó, a puszta ösztöneiből élő bűnözőnek. Aztán mégsem követte a rá szabott feltételeket.
Ada szemében a szótlanság is tett, a tétlenség is az. A testtel is lehet hazudni. És mégis igaz, hogy száz szónál többet szól, ha a valóban fontos dolgokról van szó. S talán ezért is mondja azt, amit mondott, hogy magával vinné, mert ha már nem is tartja veszélynek, de azt sem mondhatja el, hogy kiismerte. A kártyák is ezt mutatják neki. S akárhogy is, tudja, hogy igazságtalan volt vele.
Figyelmesen követi a másik minden mozdulatát, miközben az elrakja a kardját. Talán a legjobb mind közül, ha a szavak és a tettek összhangban vannak, márpedig Cedrick a tokjába temeti a fegyver éles felét, és elteszi kéz alól, csak aztán jön közelebb, de közelebb jön. Ada egy apró, észrevehetetlen biccentéssel nyugtázza mindezt, hát eljött ez is, nem csak kérni fog és ellent mondani. Talán.
Minden apró gesztus felszítja a kíváncsiságát és próbára teszi a bátorságát, miközben próbálja megőrizni a törékeny nyugalmat, amit magára erőltetett. Ez a félelem, amit a vámpír kiváltott belőle, nem köthető az észhez. Mélyen a belsejében vert gyökeret, ezért olyan makacs.
A fiú is az. Aztán mégis csak bemutatkozik neki, úgy hogy Ada már nem is remélte. Kevert érzésekkel fogja meg a felé nyújtott kezet. Most már neve van neki, Cedrickhez tartozik, ahhoz, akinek beletépett a hajába, akit leütött, megkötözött, akinek ételt adott és akit meggyógyított. Talán ő nem adott okot a másik bizonytalanságára? Bólint és megszorítja a hűvös ujjakat. Az ő keze mindig meleg és melegebb a másikéhoz képest, mintha a puszta forróságát hordozná magában. Aztán visszahúzza a jobbját. Vissza a kártyákhoz.
- Ha velem jösz, senki sem fog rád fegyvert. - mondja. - De én a Fővárosba megyek, a lovagok közé.
- Ott utálják a fajtámat.. Te is utálod.
Adát mellbe vágja a szégyen, s égő vörösen árad felfelé a nyakán, az arcába. Korábbi szavai némán csüngnek köztük, de eltagadhatatlanul.
Nem is tud mit mondani a mélabús szemeknek és a keserű mosolynak, amit egyszerre talál kihívónak és önmagáért valónak. Mondaná, hogy nem igaz, de akkor részben hazudna. Pedig a népe néha testvéremnek szólítja még a vámpírokat is, pusztán azért, mert emberek voltak az átok előtt. Sokuk szemében továbbra is azok, még ha az őseik bűneinek emlékét hordozzák is magukon lemoshatatlanul. Már hogy ne szégyellné magát, ha erre gondol, amikor a saját ősei a mai napig benne élnek a bűnben, de ő szabadon ítélkezhet, tisztán, sőt felmagasztosultan az Istenhívők és a legtöbb ember szemében? Nem ocsmányabbak-e egy mélységi játszmái, mint egy vámpír ösztönös állatiassága? Vagy meg lehet-e ezt egyáltalán mérni? S lehet-e ez apalján tenni?
Mindent lehet.
Mégis, ha a fiút nem is gyűlöli már, nem tagadhatja, hogy elvakultan ítélt.
Gondolataiból a másik csöndes hangja hozza vissza és a kökénykék szemek, ahogy néha felpislant rá a göndör üstök alól. Fiú, férfi. Az évek néha csalnak, mert aki előtte ül, az egyszerre felelősséggel tartozó felnőtt és döntésképtelen gyermek. Mégis dönthet úgy, hogy a felelősség egy részét ráruházza, amíg az ő döntéseinek veti alá magát. Különös szövetségnek tűnik, de a szükségszerűség ihlette.
- Mert én is az vagyok. - feleli egyszerűen.
Neki a prófétálás nem cél, hanem az a szerep, amire teremtetett. Amikor harcol és Veróniát járja, a Világot ismeri meg egyre jobban, vég nélkül, és benne, mindezek között: magát.
- Olyasmi... -  billenti félre a fejét, nem sejtve mit vár tőle a másik. - mint a népem rangjaiban, de ők kivetettek maguk közül.
Bizalom.
Ada is a kártyákra fordítja a figyelmét, az mindig egy új és izgalmas réteget tár fel azokról a dolgokról, amikről már azt hitte, ismeri. Figyelemre méltónak találja, amilyen óvatos tisztelettel bánik a lapokkal. Érdekesnek azt is, hogy a fiú a nyolcadik csillagra mutatott, s egyáltalán arra a lapra, mely a mélyebb összefüggések látója, s úgy egyáltalán, a látót jelöli.
Vagy valakit, aki hazudik.
Ada felpillant rá.
- Én egy veled vándorló csillag vagyok, - idézi Merab olvasatát - ... és a mélységekből ragyogok fel.
Lassan felemli a kezét és a fiú arca felé közelíti, majd, ha a másik nem húzódik el, szíve riadt, felgyorsuló dobbanásai között a vámpír homlokára biggyeszti az ujját.
- ...a mélységekből. - nyomatékosítja, hogy az elméről van szó, nem az érzésekről, vagy a föld méhéről.
Azzal, hogy újra hozzáér, egyben barátságos szándékát is kifejezi. Aki valaha járt a nefilim táborban, láthatta, milyen gyakran veregetik meg vagy fogják meg egymás vállát, a fiatalabbak játékosan böködik, csípik, csiklandozzák egymást, az atyafiság, a barátságosság jegyében. Egészen furcsa annak, aki csak a szobormerevségükkel találkozott, de miért is látnának mást, ha csak a hírnököt, az égit, a mennyektől valót keresik bennük?
- A hét csillag a sorsod, ami megadatott Neked. Ez a múltad és jelened. De Te sóvárogva vágysz egy nyolcadikra, amely még nem a tiéd.
- Ahhoz, hogy megváltoztasd a Neked szánt sorsot, áldoznod kell
- mutat a két korsóra, az egyik ezüstből van a másik aranyból - a földön ugyanúgy, mint az égen. És a kettő közül ez a második a fontosabb.
- De ha nem szólsz és nem cselekszel, az a második sors nem jelenik meg Neked a földön.

Ada elmosolyodik, már szinte csínytevően, amikor felfogja mit mondott.
- Te mit látsz? - komolyodik el és a tizenhetes kártyára fordítja a pillantását újfent. Ha lebontja az arab számokat, a nyoclast kapja. Nyolc csillag... a nyolcadik  kártya az Erő. A fiúban rejtett erők bujkálnak, s tisztánlátás. Ada felsandít rá. Vajon miért rejti el?

Felhasználó profiljának megtekintése

Cedrick von Nebelturm

avatar
a Nebelturm család tagja
a Nebelturm család tagja
Nem nyugszik meg a háttérben motoszkáló rossz érzése, ahogy a nefilim elfogadja a felé nyújtott kezét. Nem maga miatt. A másik miatt nem nyugodt teljesen. Sejti, hogyha nem volna két hegyes foga, és nem lenne ennyire sápadt, akkor a nő sem tartana tőle. Persze nem tudja, hogy a félangyal fél. Gyanítja csak. Ám tenni nem tehet ellene semmit, a szavakat már elmondta, a kardot eltette, most már csak várni tud. Nyugodtan. Hátha az ő nyugodtságát lassan átveszi majd a vele szemben ülő szárnyas alak is..
Finoman viszonozza a kézszorítást követő bólintást, mintegy megerősítésképp, aztán visszahúzza magához a karját, szótlanul nyugtázva közben a tényt, hogy a másiknak mennyivel melegebb a keze.
És hogy a nő adott-e okot a bizonytalanságra..? Adott, és fájt is miatta a feje egy ideig, de nem hibáztatja érte. És nem is tart tőle. Nem tud. Több okból sem.
Választ viszont ezúttal ő nem kap. Reakciót se. A szavaira.. Elmosolyodik, hogy elvegye a kijelentése élét, miszerint a nefilim is utálja, csak a fajtájából kifolyólag, de ez sem változtat a csenden. Nem bánja. Ő is szokott nem reagálni. Pontosan tudja, milyen kényelmes nem reagálni..
Nem erőlteti tehát a választ, inkább a kártyák felé fordul, felhúzza a lábait magához, majd nem sokra rá szórakozottan dülöngélni is kezd a helyén, átölelve a térdét.
A halkan megfogalmazott kérdésére aztán már kap reakciót, szavakat, de azok inkább csak még több kérdést vetnek fel benne. Felnéz a nőre, egy darabig némán billegve tovább jobbra-balra, mielőtt végül megszólalna.
- Miért? - kérdez vissza belőle a gyermeki kíváncsiság a kivettetést hallva.
Miért ez, miért az, miért így, miért most, miért, miért, miért.. –az apja utálta a kérdéseit. Jó ideje nem kérdez már miatta. Most mégis megengedi magának, a gyerekes oldalának, hogy előbújjon.
Ez jelentené, hogy biztonságban érzi magát..?
Figyelmesen hallgatja a nő szavait, felemelve a tekintetét a kártyáról, mikor látja megmozdulni a másikat. Abbahagyja a hintázást, ahogy a félangyal megemeli a karját, és úgy mozdulatlanul, a térdeit ölelve hagyja, hogy hozzáérjenek. Nincs oda különösebben érte, ha tapogatják.. De tűri. Nem járt még a nefilimek táborában, így nem veszi egyből barátságos gesztusnak a dolgot, de mindenképpen előrelépésnek tartja, és a legkevesebbnek, hogy nem húzódzkodik előle.
Némán figyeli a vele szemben ülő arcát, de az elismételt szóra kénytelen lassan elvigyorogni magát, váratlan jókedvében oda sem figyelve rá, hogy elrejtse a fogait. A „mélységekből..” Ez talán a gyengeelméjűségére vonatkozna..?
Mindenesetre nem tesz rá megjegyzést, és nem is mozdul, amíg a meleg kéz el nem húzódik a közeléből. Akkor szórakozottan újra ide-oda kezd dülöngélni ültében, lebámulva a kártyára, miközben a nő magyarázni kezdi a jelentését. Töprengő ráncokba szalad a homloka, ahogy összehúzza a szemöldökét. Figyel, ez kétségtelen. A mutatott korsókra, a szavakra, és a furcsa lapra egyenlő arányban.
Még nem az enyém..?
Ez a félmondat több fordulatot tesz a gondolatai közt, mint a többi. „Még”.. Ez ígéret. De legalábbis lehetőség.
- Meg lehet változtatni? - emeli meg a fejét kérdőn - A Sorsot. Ha beszélek..? - kérdezi bizonytalanul, néhány pillanattal később azonban már cinkosan elvigyorodva, látva a félangyal mosolyát.
- Te mit látsz?
A kérdésre visszafordul a kártya felé. Ez élete rejtélye. És mennyit rágódott rajta..
Hogy mit lát?
Semmit. - feleli gondolatban, elbambulva a csillagos lap fölött, így észre sem véve, hogy a félangyal közben felsandít rá.
A Semmit látja..
Válasz nélkül néz fel újra a nőre.
- Mi történik, ha veled megyek?

Felhasználó profiljának megtekintése

6 Re: Ada & Ced, avagy "Ne szólj szám, nem fáj fejem." on Pént. Márc. 23, 2018 10:15 pm

Adalya Amram Ehud

avatar
Nefilim Próféta
Nefilim Próféta
Ada viszonozza Cedrick nézését. Úgy tűnik, erre sem válaszol, aztán elszakítja a pillantását a másiéktól.
- Ezért. - mutat a kártyákra. Jócskán hosszú történet volna, ha belekezdene, hét éjszaka mesélhetne, hogy a vámpír valamennyire megértse, milyen más volt az a levegő, amit ő lélegzett, mennyire mást jelent egy-egy mozdulat, szó és pillantás. A gondolatok súlya más és más, mert más és más érték köti. Ami itt semmiség, ott hatalmas teher, és fordítva is így van. De amennyit el tud belőle mondani, azt elmondja neki:- Élóhimtől...Istentől kapjuk a szabályainkat és a látomásainkat. A főpapok tudják mi igazi és mi nem. Ők tudták, hogy a kártyákat nem Istentől kaptam. Ezért.
S, ha tudnák, annyi minden másért. Hogy odaadta magát egy másik átkosnak, egy sötételfnek, a népe hagyományain kívül, hogy szembe szállt Isten angyalával, s rajta keresztül magával Éllel. De még itt van, s még mindig a prófétája, valahol hiba történt, mondanák, de valahol mégsem történhetett másként. A bíra még mindig bíra, s még mindig azt tanulja hogyan ítéljen igazul.
Ujja a vámpír homlokán, milyen más, hogy hagyja, hogy tűri, s hogy ő ér hozzá. De aztán kivillannak a fogak, s a félangyal elsápad. Ha majd visszagondol, úgy emlékszik erre a pillanatra, hogy mennyire illett hozzá ez a metszőfogas mosoly, pimasznak tetszik tőle, még ha nem is szánta annak. De nem, nem a gyengeelméjűségére utalt. S nem vagyunk-e mind azok valahol?
Az elme labirintus még ott is, ahol ép.
Amikor a fiú felnéz rá végül, a félangyal olvashatatlan szemeire talál. A játékos mosoly nélkül újra olyan akár egy szobor, de milyen is lehetne más, egy hírnök. S a hírnök olyan, akár a csillag: utat mutat annak, aki nem téveszti szem elől.
- Mi történik, ha veled megyek?
- Az nagyban függ attól, hogy hová akarsz eljutni. - mondta a félangyal.
- Jól használni a szavakat nem egyszerű. Használd annyira,- utal vissza előző szavaira - amennyire szükségesek, nem csak neked.
Cedrick kezére mutat ott, ahol a seb volt.
Az emberek...még a félangyalok is félnek attól, amit nem ismernek. A némaság idegenség egy nyelvében élő népnek. De a fiú fizeti meg az árát, nem a többiek, ha nem adja meg nekik, amit kérnek.
- Ítélni gyorsabb és kényelmesebb, mint várni és figyelni. - mondja, amit ma ő is újra megtanult. - de neked mindkettőhöz van türelmed. - nézi őt elgondolkodva a nefilim, akár egy tanító, egy figyelmes nővér. S a népénél a kettő ugyanaz: az öregebbek gyermekkoruktól nevelik és tanítják a fiatalabbakat, még ha ő sose lehetett igazi nővére a testvéreinek, mert elűzték maguk közül.
Aztán valamiért apróra megrázza a fejét. A másikhoz képest a beszéd királya, de önmagához képest, ezen a másik nyelven, hogy írja le neki?
- Én harcos vagyok, és a társaim is azok. Keresztesek. Az erőnk szent erő, megégnél, ha az oldalunkon küzdenél. De meg tudod védeni magad és értesz a lovakhoz is. - fejezi be magához képest gyakorlatiasan.
- Ha velem jösz, nem leszel egyedül. - mondja a kökénykék szemeknek, s lenyúl a kártyákért hogy összeszedje őket.

Felhasználó profiljának megtekintése

Cedrick von Nebelturm

avatar
a Nebelturm család tagja
a Nebelturm család tagja
Hát kitől kaptad? - kérdezne vissza rögtön, miután választ kap. Kitől, ha nem Istentől? És miért...
A félangyal szavaitól csak még több kérdése lesz, mint előtte volt, de valamiért mégsem teszi fel őket. Csak követi a kártyákra mutató kéz vonalát, fájdalmasan ráncolva össze a szemöldökét. Hogy mi jut eszébe nem mondja ki, csak a homloka felhősül el újra, miközben a lapokat bámulja.
- Sajnálom - feleli végül halkan. A szavak örök ellenségei lesznek. Hasznavehetetlenek, amikor a legjobban kellenének, fecsegnek, mikor semmi szükség rájuk..
Hagyja, hogy hozzáérjenek, ám a vigyor tükörképszerűen olvad le az arcáról, mikor látja elsápadni a vele szemben ülőt. Ó, jaj, mit csinált már megint..? Egy másodpercre megijed, de aztán csakhamar újra elvigyorodik, igaz, visszafogottabban, mint előtte. Hisz világéletében ezt csinálta.. De még senki nem ijedt meg ettől az arcától. Ha félelmetes akar lenni -és be kell vallani, néha egyszerűbb annak lennie- akkor ő is szobor lesz, mint a másik, és hagyja, hogy az emberek odaképzeljék a mozdulatlansága mögé, akit csak akarnak. És az emberek általában a félelmeteset képzelik oda. De hogy ha mosolyog is megijesszen vele valakit.. Kis híja, hogy el nem neveti magát, egyedül a szeme kacag helyette, miközben továbbra sem mozdulva megvárja, míg a másik keze elkerül a közeléből, hogy aztán tovább billeghessen a helyén.
Ahogy később aztán felnéz a kártyákból a nefilimre megint csak a kifürkészhetetlen szemekkel találja szemben magát, és szavakkal, amiket nem tud hová tenni. Hová akar eljutni..? Inkább csak szórakozottan elmosolyogja magát rajtuk, minthogy tegye őket bárhová is.
"Ó, az igazán mindegy, amíg tartok valahova.."
- Azokat az embereket nem érdekelte volna, akármit is mondok. - feleli, mikor a nő a kezére bök. Az még mindig véres, hiába gyógyult be rajta a seb.
De ha egyszer Nyálas szomjas volt..
A mondata elején még a helyén hagyja a mosolyát, így félkomolynak hathatnak a szavai, de az arca aztán csakhamar átveszi a félangyal mozdulatlanságát, ahogy lustán tovább dülöngél a helyén.
- Csak a lovam kellett volna nekik  - folytatja halkabban, lepillantva maga elé a földre.
Pénz, bármi.. - teszi hozzá gondolatban, megtámasztva az állát a térdén.
- A többségüket nem érdekli, mit mondok. Már úgyis tudják - vonja meg végül a vállát beletörődve, elfektetve az arcát a térdén. Az emberek ilyenek. A szavak csak akkor javíthatnak egy helyzeten, ha van, aki meghallgatja őket. Van, hogy akkor se..
És hogy türelme van-e? A türelme olykor egy óceánnal vetekszik, néha pedig úgy érzi, hogy már régen a végére ért. Nem tudja. De szótlan igazat ad a szavaknak, és hagyja, hogy nézzék, miközben a földet bámulja maga előtt, csak a finom fejrázásra néz fel újra a nőre.
Keresztesek.. A szó nem sokat mond, bár félnie kéne tőle. Egyház, Katedrális, Főváros, Észak, mind-mind olyan szó, amitől tartania kéne, és mégsem érez semmit a hallatukra. Pedig veszélyesen közel vannak. Gondolkoznia kéne, érvelnie önmaga ellen, de túl fáradt, vagy csak túl lusta hozzá. A probléma nem az, hogy merre menjen. Azt már régen eldöntötte. Nem.. A probléma az, hogy ő minden észérv ellenére is arra menne. Az egyetlen, ami kitart mellette az a megérzése, és néhány ingatag talajon álló, hozzákapcsolt érzelem-érv.
Minden más..
Némán figyeli, ahogy a nő a kártyákért nyúl, és elkezdi összeszedni őket. Gondolkoznia kellene, de olyan borzasztóan lusta hozzá..
- Hogyan bízzak benned? - kérdezi végül csendben, a semmibe meredve a lába előtt.
Ha ezt tudná, talán könnyebb lenne..? Fogalma sincs. Az apja gyorsan megoldotta volna a kérdést. Már magán a feladaton fennakadt volna, előbb, mint a közegen. Hogyne. Egy Nebelturm, mint lovászfiú? Rangon aluli, sértés, sőt, gyalázat, már maga a gondolat is. Az apja nem is gondolkozott volna tovább. De ő nem az apja, és a döntései néha legalább annyira légből-kapottak, mint amennyire máskor kristálytiszta vízű logika mentén lekövethetőek. Dönts az életről. De ha van, amiben hisz, hogy van, akkor nem tévedhet. Az ész ellenében sem..
"Egy életem, egy halálom.."
Csak egy..

Felhasználó profiljának megtekintése

Adalya Amram Ehud

avatar
Nefilim Próféta
Nefilim Próféta
A kérdések fontosak. A megfelelő kérdések a megfelelő időkben még inkább. Hát kitől kaptad? - ha feltette volna, tudhatná, mivel van dolga. Szörnyekkel. Fenevadakkal, a vérükkel és a húsukkal, egy olyan angyalfattyal, aki Él útjain járva közelebb áll a pokolhoz, mint azt a látszat sejteni engedi. Ada egy mélységi leszármazottja, az ő óvatlan érintése adta a kártyákat, az a meggondolatlan mozdulat megváltoztatta az életét. Egy másik mélységi lélegzetét még mindig magában hordozza. Talán sosem tapasztalják meg a következményeit, mégsem árt tisztában lenni vele. Ez is olyasmi, amit az észérv mondana. Ezt mondaná?
Én egy veled vándorló csillag vagyok ...
Miért tart vele, miért akar bízni egy idegenben?
...és a mélységekből ragyogok fel.
Mind idegenek egymásnak.
Mind csillagok.
Az útjaik fénycsapásokon vezetnek bolygóról bolygóra, holdról holdra, végig a végtelen űr hidegén és sötétjén át.
A Világnak ezer arca van.

Ez a második kérdés, amit nem tett fel: Melyik az ő, Andromeda, arca, melyik az ő lapja? Vajon ő is fényt követ, vagy homályt? Uralkodik másokon, vagy esetlen szolgája a sorsának?
S tényleg csak ez a kettő létezik?
A Világ káprázat.

Cedrick maga mutat rá arra a betölthetetlen résre az emberi szíveken, amelyik örökké áldozatot és mindig vért követel. A szörnyként félt alak lustán dülöngél előtte, s nevet, a szeme... a szeme hangosabban kacag, mint a csöndje. Nincs benne alázat. Nincs benne megbánás, nincs benne tisztelet. S hogy merészeli gyermeknek törékenynek mutatni magát, sajnáltatni? Becsapod az érzéseink, kiforgatod a hitünk. Nem csapsz be, démon, a fajtádnak nincs helye köztünk...
Az emberi szívben sok a gyűlölet.

A félember pedig szégyent érez, de a félangyal sosem hajt fejet. Mi tesz egy prófétát?
Mi teszi Adát?
S ha nincs semmi megfogható, ha nincs semmi kimondható, végső soron: mi teszi a bizalmat?

- Nem tudják, ki vagy. Te nem tudod kik ők. - mondja Ada a vámpír arcát vizsgálgatva. - Veled kezdődik, fiú, ha te nem beszélsz, nincs aki meghallgasson, ha te nem vezetsz, nincs aki kövessen.
- A Világ így engedelmeskedik. - bólint rá, s a tizest a tizenegyeshez gyűjti a markára.
Lassan szedi a lapokat az elsőtől az utólsóig, aztán a surrogó csöndben Cedrick egy kérdést tesz fel.
Ada megütközve néz a másikra, annak göndör-kócos, lehajtott fejére. Tolvajlással vádolt átkos létére megkímélte az életét, megetette, megitatta, a sebét beforrasztotta, közösséget vállalt vele, amikor a kardját visszaadta és mellé térdelt, a védelmét ajánlotta oda, amikor azt tette fel jönne-e vele, s azt kérdi, bízhat-e benne?
- Nem bennem kell bíznod. - mondja hirtelen haraggal a szemében és a szavaiban. A félangyal tollai felborzolódnak, de a szárnyak nem mozdulnak. Ada csak a hírnök, Él a bizalom.
Hogy miért haragszik? Mert megbélyegezték, mint hamisszavút. A főpapjaik, ők tudnak az eredetükről, ők tudják, hogy a mágia, amit használnak, ugyan szent, de nem angyali eredetű - bukott angyaloktól jön. A huszonkét lap tanítása sem más. Ada egy mélységi álmaiban találkozott a jelekkel, amelyeket később természetük szerint lapokra osztott. Nem volt joguk megbélyegezni, nem volt joguk elüldözni. Él népe boldog tudatlanságban él, áltatásban, s nem becsüli, nem becsülheti azt a végtelen kegyelmet, ami megtartja őket benne. S azt, hogy megkíméli nem csak az életüket, de engedi elleplezni az igazságot, amit nem bírnának elviselni. Ada, akiben Adonai megbízott, mert prófétájává tette, megbízhatatlan lett az övéi között.
Ezért a régi kivettetés sebe szakad fel, és az szól belőle, amikor elutasítaná a másikat. S ekkor megérti, hogy a fiú nem okokat keres, azokkal talán már régen leszámolt. Cedrick, akit születése okán a legtöbben félnek és e félelmből utálják, aki egyedül van most, a dolgok hogyanját kutatja. Félelem és bizonytalanság van ebben a bizalmatlanságban, de miért is lenne ez másképp azok után, ahogy vele bántak? És ki tudja, lehet Ada is csak szórakozott vele, és amint elérik a Fővárost, átadja a pribékeknek. Talán nincs is hatalmában védelmet adni neki, talán ha jobban megismeri, meggondolja magát, és újra elítéli, ezúttal végleg. S ő vajon bízhat-e egyetlen éj különös eszmecseréje után a másikban? Nem, nem létezik ilyesfajta bizonyosság.
Megrázza a fejét, mintha csak lerázná magáról az előbbi hév dühét, s az arca egyszerre válik újra szoborszerűvé és ebben a szoborszerűségben lággyá.
- Ne félj. - felveszi az utolsó lapot is.
A császárnő. Megingathatatlan ül a trónján, a Világ káprázata, az emberek dühe nem rázza meg.
Ada elgondolkodik egy pillanatra, és megérti, hogy egyedül arról tud beszélni neki, ahogy ő képes egy vámpírt, egy bolond, idegen kardforgatót közel engedni magához.
- Csak az tud bízni aki nem fél. Ha bennem nem hiszel, higgy magadban. Idővel mindent színről színre látsz majd. Engem is.
A félangyalon látszik az elhatározás.
Ha Cedrick erre sem képes, ha mások bizalmát elfogadni képtelen, sosem tanulja meg. Ez inkább kérdése erőnek és bátorságnak, mint véletlennek és vakságnak. Az út a csillagok felé nem a könnyű fajta.
- Hogy döntöttél? - kérdi komolyan, ahogy a pokrócába csavartan szemben áll vele. Eljött a pillanat, hogy elengedje, vagy ha a másik úgy akarja, együtt induljanak el egy úton, amelyet egyikük sem ismer.

Felhasználó profiljának megtekintése

Cedrick von Nebelturm

avatar
a Nebelturm család tagja
a Nebelturm család tagja
Szóljon, vagy sem? Van értelme? Semmi. A szavaknak, semmi..
„Veled kezdődik.”
Tyúk.
Minek beszélni, ha nincs aki meghallgasson?
Tojás. De legalábbis éppen annyira értelmetlen. A világ nem engedelmeskedik. A világ csak kínoz, és kinevet, de ezzel is megbékélt. Ha hagyják. De nem is értik.. Némán hallgatja a másikat, szórakozottan figyelve a kopott szőnyeg mintáját maga mellett. „Veled kezdődik”.. Hát szólaljon meg? Mikor olyan néma lett hirtelen.. Nem. Nem, ez ennyire nem egyszerű. Vagy megint csak magának bonyolítja.. De az is ugyanolyan érvényű, mint bármi más, ami kívülről bonyolít. Tudja is ő. Nem beszél, de a hallgatása ezúttal inkább beleegyezés, ábrándos kontempláció, mintsem elutasítás.
Tudja.
Csak muszáj...
A haragos válaszra megemeli a fejét, ám tükör létére éppen csak átfut rajta a félangyal dühe. Visszatámasztja az állát a térdeire, szótlanul bámulva vissza a nőre egy darabig, de a fejrázást követő szavak csakhamar utolérik.
Megemelkedik a helyén, mert nem bírja tovább ülve. Járkál. Az ajtóban. Karba font kézzel. Egy-egy lépés, inkább csak egy helyben forgolódik, minthogy halad, de nem is célja menni.
Bugris szárnyas.. Hol van a föld a lába alatt? A realitások. A tollak az éghez kötik, de mit csináljon egy átkos, akinek örökké két irányba kell figyelnie, itt, lent, a mocsokban? Hát ezért feszülnek össze a fogai a szavakra, hogy szinte belereped az állkapcsa. Ha nem fordulna el –harapna. Ha nem venné fel a maszkját üvöltene. Tudja is ő. Rájött a bolondóra. „Ne félj.” Szórakoztató. De végül is elfordul a kérdés hallatán, hátat fordít, a mellkasa előtt összefont kezekkel bámulva ki a széksorok közé az ajtóból. Hogy döntött? Nevetnie kéne. Jólesne. Mégsem bomlik meg az arca nyugalma, csak magában kacag a kérdésre. Hogy döntött, hogy, haha..
Remek kérdés.. - rándulnak meg az ajkai titokban.
Remek..
„Idővel”..
És még ő lenne az idealista..
Mosolyogva csóválja meg a fejét, leengedve az állát. Ez a játék.. Visszatol mindent a sarokba, amíg még vissza tudja. Az esetlen haragot, a gyermekded dacot, és az őrületet, mielőtt még kifolyna a kezei közül. Tudja is ő. A világ kinevet, hát mi mást tehetne, mint hogy vele nevet?
Legyen.
Legyen.
Legyen..
Megadja magát.
Visszafordul a nő felé, el az ajtótól, amin az előbb még akár ki is rohant volna, el a földön fekvő, tokjába temetett kardjától, ami így megint a háta mögé kerül. Esze ágában sincs érte nyúlni.
- Mikor indulunk? - kérdezi csendben, nem állhatva egy féloldalas mosolyt a komoly, pokrócba csavart félangyal láttán.
Fiú, férfi, az évek csalnak. Több ezer évesnek érzi magát. Többnek, mint szabadna. Többnek, mint lehetne.
Legyen - nevet magában.
Hát legyen..

Felhasználó profiljának megtekintése

10 Re: Ada & Ced, avagy "Ne szólj szám, nem fáj fejem." on Hétf. Május 21, 2018 10:19 pm

Adalya Amram Ehud

avatar
Nefilim Próféta
Nefilim Próféta
A félangyal szárnyai töve körül megfeszültek a hát láthatatlan izmai. Ada tudta jól, hogy a bizalom magjával együtt gazok sarjadnak - előítéletek és hitetlenség. És ezek majd nőni fognak, szárba szökkennek, s némelykor hasonlóak lesznek a fa gyönge törzséhez, máskor a kövér, lilafős kórók elárulják magukat, mielőtt a nefilim lándzsája lefejezi őket. Pontosan metsz és a tövénél ragadja meg, csak úgy tépheti ki a gyökereket.
A félangyal nem tudta mit tett. Ha beleegyezik, mától az éjszaka emberbe oltott farkasával járja majd a titkok ösvényét, ami a jövőbe vezet. Végig a halál völgye és az áldozatok keresztjei között, amíg kitart az út. S egy napon talán eljön az a pillanant, amikor felelnie kell, mi végre is volt mindez. A kártyák súgták, Él vezette? A Világ gyomrában csápjaikat meresztő gonoszok? Talán... talán azon a napon nem lesz többé gyermek maga sem, s kiáll a saját személyes döntése mellett, bármi is ihlette. A szánalom a másik iránt, a bűntudat a saját elhamarkodott ítéletéért, vagy a gőg, hogy ő bizony rettenthetetlen, a szörny oldalán vadászik majd, nem fél a fogaktól, nem fél semmitől...
A szörny toporgó alakja körül lüktetett a sötét. Beburkolta, s elrejtette előle, pedig ugyanazon a korhadó fapadlón álltak mindketten, a realitások meg-megnyikorduló, penészszagú talaján. Ada szárnyát elengedte egy toll, s a pihe puhán a földre hullott. Aztán pörögni kezdett s elúszott a pokróc lenyúló csücske mellett -  belekapott az egérlyukas épület keltette simogató huzat.
- Mikor indulunk? - kérdezte a férfi, s hátat fordított a fegyverének.
Elragadó féloldalas mosolya volt a fiúnak, s Ada megpróbálta viszonozni. Aztán inkább rábólintott, az jobban ment neki. Megpecsételték.
Mezítlen lábait nem jóféleképpen csiklandozta a hideg, megemelte a pokrócot, szorosabbra fonta maga körül a karjaival, hogy jobban beléje tudjon gubózódni. Ez a megoldás a lábfázásra, túltett az álagember logikáján.
Végignézett Cedricken, méricskélő szemmel, nem volt ez jó, túl vámpírnak nézett ki, de mit lehetett tenni, legalább köpenye volt mostanra.
- Reggel. - szögezte le végül. - Az első szekérrel... Pihenj. - utasította szelíden, s erre is rábólintott.
Most már valóban mosolygott. Attól még, hogy egy bolond átkost kísér a Fővárosba, a krumpliszsákját még magával viszi. Vajon a kecskét nem adnák mellé?

Felhasználó profiljának megtekintése

11 Re: Ada & Ced, avagy "Ne szólj szám, nem fáj fejem." on Hétf. Május 21, 2018 11:47 pm

Az előző menet után igazán kíváncsi voltam, hogy mit hoztok ki ebből, két hallgatag karakter. Éppen ezért igen érdekes lett a kommunikációtok, és kifejezetten jó ötletnek tartottam, hogy behoztátok a kártyákat is. Ügyesek voltatok szép és hosszú reagokkal, jár nektek a 100 xp.

Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.