Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Kérdező vendégeknek
Játékostárs kerestetik

Szer. Szept. 02, 2015 10:01 pm by Darrakard

Ha valaki esetleg ismerkedésre, küzdőtéri párbajra vagy bármi egyébre tárat keresne, itt …

Comments: 55

Magánjáték és PvP Zárás

Vas. Május 15, 2016 8:17 pm by Ciel Eisenschnittel

A topik létrehozásának oka, hogy szépen számon lehessen tartani, hogy kinek mikor van igénye …

Comments: 66

Aktuális azonnalik

Kedd Dec. 13, 2016 10:03 pm by Serene Nightbough

Sziasztok!

Hogy könnyebb legyen nyomon követni, hogy mikor van kiírva új azonnali és hova …


Comments: 42


You are not connected. Please login or register

HAUNTED QUEST: ROTMANTEL MADNESS

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

1 HAUNTED QUEST: ROTMANTEL MADNESS on Kedd Márc. 13, 2018 10:11 pm

Theo Wagner

avatar
Hellenburgi Királyi Szövetség
Hellenburgi Királyi Szövetség
Hát akkor bátor, és találékony jelentkezők, a következő feladat, egy rövid kis írás lenne, melyben megfogalmazzátok, hogy karakteretek, hogyan talált rá, és milyen célból fogadta el a felhívást. A határidő egy hét lenne, és ha valamilyen oknál fogva nem sikerülne összehozni, nyugodtan lehet írni nekem, haladékot kérni és egyebek.

Felhasználó profiljának megtekintése

2 Re: HAUNTED QUEST: ROTMANTEL MADNESS on Pént. Márc. 16, 2018 2:37 pm

Amelia Tewelon

avatar
Hellenburgi Királyi Szövetség
Hellenburgi Királyi Szövetség
- Uram! A késemért jöttem!
- Hol hagyta?
- Valami fickóban.
- Milyen kés volt?
- Acél. Keskeny penge, kissé hajlott. Nem látta?
- Várjunk... Csak lassan, kérem... Milyen volt a nyele?
- Ébenfa.
- Hány részből?
- Egy darabból készült.
- Akkor nincs baj. Megvan a kés!
- Hol? //Rejtő után, szabadon! //
- A há……- hatalmasat tüsszent a pultos, de szerencsére vöröslő orra elé rántja azt a szutykos rongyot amivel eddig a pultot és a kupákat törölgette-
- Jobbulást!
- Köszönöm……, na, szóval a hátsó szobában, az ajtófélfában. Lena – int a sürgő-forgó cseléd felé, - azt mondta a fickó társa inkább elhúzta a csíkot, amikor a haverja fejét csak pár centire hibázta el a kés, így az azóta is ott van. – vonja meg a vállát megvakarva a ritkás szakállát a nagydarab csapos.
- Nem tévesztettem el a fejét, pont oda akartam dobni ahova ment, csak figyelmeztetésnek szántam, de végül hamar utol értem, így személyesen is átadhattam neki az üzenetet. – csúsztattam egy érmét felé. – Ezt a kellemetlenségért.
A hátsó szobában, ahol megzavartam az üzletet, már nem volt senki, csak a késem ott, ahol a tulaj mondta. Kifeszegettem a helyéről és szakértő szemmel megvizsgáltam a hegyét, minden rendben volt. Jó. Szerettem ezt a kést, jó volt a mérete és a súlyelosztása.
Már épp fordultam volna ki az ajtón, amikor megláttam a félig összegyűrt papírt, ami az asztal alá volt berúgva.
Kíváncsian hajoltam le és simítottam ki az asztalon, mert ki tudja, lehet, hogy azok a zsiványok felejtettek itt valamit, aminek még hasznát vehetem.
De csak egy hirdetési plakát volt.

FELHÍVÁS!

Minden fajú, rendű és rangú egyénnek, aki elég bátor és kalandvágyó, hogy elvállaljon egy kisebb megbízást, amihez azonban kellő kitartás és nem kevés talpraesettség és észbeli képesség szükségeltetik.
M ennyiben elég késztetést érzel magadban, ne habozz felkeresni minket.

Hannes von Rotmantel
Rotmantel-kutatóbirtok

(pontos helymeghatározás)

~ Hmm! ~ töprengek a felhívás felett. ~ Hát éppen jól jönne valami munka és a kritériumok sem lehetetlenek, csak épp a Rotmanetl vámpírok……….Hát nem épp a leghumánusabbak még a fajtájukban sem. ~
Zsebre gyűröm a papírt, aztán kiballagok a kocsmából, végig azon agyalva, hogy vajon ez lenne-e az a munka, amit jobb lenne hanyagolni, vagy épp ellenkezőleg.
Igaz rossz a hírük, de ha sikerül a „kis” problémájukat megoldani, talán a díjazás is kiemelkedő lehet. Elvégre híres-neves (és hírhedt gyógyítók.
~ Még mindig visszakozhatok, ha kiderül pontosan mit akarnak. ~ nyugtattam meg végül magam és jó pár nap múlva már a tenger zúgása mellett szemlélhetem meg az egyik kiszögelésen meredező jókora kastélyépületet.

Felhasználó profiljának megtekintése

3 Re: HAUNTED QUEST: ROTMANTEL MADNESS on Szomb. Márc. 17, 2018 2:08 pm

Crispin Shadowbane

avatar
Sötét Tünde Bérgyilkos
Sötét Tünde Bérgyilkos
(Rotmantel) Madness In Me
[Zenei aláfestés: Skillet - Madness In Me ]
"A tudás ára a fájdalom, ahogy az ősi Rotmantel mondás tartja. Szerintem meg rohadjanak meg. Egyszer mentem el hozzájuk, mert eltörtem a lábujjamat és féltem, hogy elfertőződik, erre levágták mindkét lábamat biztos ami biztos alapon és még volt pofájuk pénzt is kérni érte."
- Lábatlan Jörg, legénykori nevén Folyton Lábalatt Lévő Jörg


  Veronia az utóbbi időkben nem önmaga. Egy-két porig rombolt város és falu itt, pár elborult bandita ott, akik kihasználják a káoszt, végítéletről papoló tündék amott...na meg pár elvetemült Rotmantel vámpír valami tenger melletti birtokon. Nem tudom eldönteni igazából, hogy kik az elvetemültebbek - maguk a vámpírok, vagy akik hozzájuk mennek gyógyulás reményében. Amennyi pletyka és rémhír kering róluk, csodálom, hogy még nem indult ellenük tömeges pogrom, fáklyákkal és vasvillákkal felszerel falusiakkal. Hogy én hogy vélekedek róluk? Volt már dolgom egy-kettővel az utazásaim során és hosszú tanácskozás után úgy döntöttünk, hogy talán a későbbiekben jobb lenne egymást a lehető legmesszebbre elkerülni. Bizonyos esetekben az említett klán tagjainak a halálával végződött. Elmebetegek, legalábbis a nagy részük, ezt már rég megállapíthattam. Vagy lehet, hogy csak túlzok? A fene se tudja. Néha van egy olyan rossz szokásom, hogy enyhén szólva is rasszista vagyok, bár nagy általánosságban az Átkozottakkal nincs túl sok bajom, csak pár személlyel.
  Az utazásaim során szinte már sorsszerű volt, hogy rábukkanok egy hirdetésre valami huszadrangú faluban, amely csodálatos módon megmenekült Abaddón lángjaitól, és volt életük darabjait próbálták épp össze szedegetni, hogy újra kezdjék az amúgy is semmire se való életüket. Így aztán érthető volt az is, hogy nem sok figyelmet fordítottak arra a vörös köpönyeges, hófehér bőrű alakra, aki nagy erővel kalapálta kis papírját a kocsma falára. Persze, aki észre vette, hogy ki is az, inkább messzire kerülte a Rotmantel-ek rossz híre miatt, és még a kötekedő alakok is messzire kerülték őt. Én csak az utca túlsó végéről figyeltem őt, mert felkeltette az érdeklődésemet, hogy még is, mit akar egy ilyen alak itt, a tornyától olyan messze. Végül az alak távozott, én pedig vártam, míg biztosan jó messzire megy, csak utána léptem oda az ivóhoz és szakítottam le a papírt róla.


Veronia talpra esett és kalandra éhező lakosai,
A mai napon tudtára adatik mindenkinek,  hogy amennyiben úgy gondolják magukról, hogy jó probléma megoldó képességgel rendelkeznek, e mellett a harcot sem vetik meg, de ha kell, nem csak a karjukat, de az eszüket is tudják használni, szívesen látjuk őket a Nyugati-tenger mellett elfekvő birtokunkon. A Rotmantel-torony után forduljanak északra, és csak pár napi járásra már meg is találják azt még Randlaufer előtt. A birtokon további információval szolgáltatunk. Amennyiben a tudományos kísérletek és az orvoslás fejlődésének ígérete nem lenne elég, az apró - és teljes mértékben veszélytelen - megbízatás végén csilingelő érmékkel teli erszény várja a lelkes, segítőkész egyéneket, emellett a Rotmantel-család feje, Hannes von Rotmantel személyes hálájára is számíthatnak.


  Hmm....jó probléma megoldó képesség? Mindig is jó voltam ebben. Na jó, nem, általában csak úgy elrohanok a kézen fekvő megoldások mellett, hogy aztán ezernyi buktató és veszély után fejezzem be az adott megbízatást...de végül is, a végeredmény a lényeg, nem? Meg, ha úgy vesszük, a probléma forrásának kiiktatása is egy fajta megoldás. Rotmantel analógiát használva nem kell egy elfertőződött láb miatt aggódnod, ha már halott vagy... A harcot főleg nem vetem meg, az a második számú hobbim, az első ugyebár az iszogatás, úgy hogy ez is kipipálva. Ami viszont igazán meggyőzött, az a csilingelő érmék ígérete. Ahogy a zsebemben turkáltam, összesen talán ha pár rézérmét tudtam volna felmutatni így hirtelenjében, azokból is már pár kisebb darab le lett nyisszentve...A gyomrom erős korgása végül elhatározásra késztetett.
- Dracon, mit szólsz egy kis sétához? Nem olyan hosszúra cimbora, esküszöm!
  A fehér sárkánygyík, akinek a megjelenése nagyobb riadalmat keltett, mint a Rotmantel vámpír baljós alakja csak bugyután pislogott fel rám, szemében az a bizonyos "Egészen biztos vagy benne? Mert rohadtul nincs kedvem most sétálni..." érzéssel. Csak bólintottam egyet megerősítésképpen.
- Teljes mértékben cimbora...

  Na jó, lehet, hogy egy kicsit hazudtam mondjuk. A falu, ahonnét kiindultunk, a Köd-erdő keleti határán volt, az Árnypajzs-hegység lábainál, Elatha-tól dél-keleti irányban. Csak két nap volt az, míg elmentünk a Schwarzjäger torony mellett, majd a Braunpitz egyik hágóján átkelve, a szebb napokat is megélt Hellenburg-ot messze kerülve keltünk át a Südarden-en, hogy onnan északnak kerüljünk, mert valahogy nem volt kedvem belebotolni az Eisspitz-nél állomásozó nefikkel. Draci itt már kezdett gyanakodni, hogy ez talán hosszabb út lesz, mint amire Ő számított, és kezdett egyre idegesebb lenni. Ahogy átosontunk a Mocsárvidéken, elkerülve a Dunkelwald, Finsterblut és Schwarzriter tornyokat is, már kezdett igen csak feszült lenni. Szerencsére pár hozzá vágott nyers húsdarabka lenyugtatta.
  Aztán egyszer csak meghallottuk a zúgást. A tenger zúgását, és a szél a sós víz illatát sodorta felénk. Dracon fellelkesült, hisz akárhányszor a tenger közelébe jöttünk - igaz, hogy csak kétszer, amikor Eichenschild-ben megfordultunk - mindig megakart mártózni benne. Végül, Veronia-t széltében átszelve ugyan, de ott voltunk, ahonnét már csak pár napi járásra volt a célunk. Délre már látni lehetett a Rotmantel-tornyot, de eszem ágában sem volt ahhoz közelebb merészkedni, mint amennyire kell, így aztán a tengerpart vonalát követve haladtunk folyamatosan északra, míg egy nap aztán megláttuk azt a bizonyos kis birtokot, amelynek falait a sós vízpermet marta...és ami igen csak bajlós arcát mutatta nekünk...vagy csak a nagy képzelőerőm játszadozott velem.

- Ugye, hogy nem is volt olyan hosszú az út, picikém?
  Draci halkan csipogott valamit, amit nem tudtam értelmezni, így aztán vállamat megvonva mentem előre. A távolban aztán végül megpillantottam egy ismerős alakot, lépteim lelassultak, majd megtorpantam. Na igen, Őt se mostanában láttam. Mikor is volt utoljára? Millingen? Nem mostanában, az is biztos. Aztán tovább folytattam az utamat. Ideje kideríteni, hogy mit akarnak a vörös köpönyegesek.

Felhasználó profiljának megtekintése

4 Re: HAUNTED QUEST: ROTMANTEL MADNESS on Hétf. Márc. 19, 2018 5:55 pm

Vendég


Vendég
Lassan ébredezem, s az első feltűnő dolog számomra, hogy nincs alattam a puha ágy. Helyette kemény, s egyben hideg padló üdvözöl engem. Micsoda? Mi a franc történt? Hol vagyok egyáltalán? Mit csináltak velem? Tolulnak az agyamba a kérdések, miközben próbálok visszaemlékezni a tegnap eseményeire. Feldereng előttem egy kisebb település kocsmája, ahol volt egy rejtélyes utazó csapat.  Különösebben nem foglalkoztam a ténnyel, mert fáradt voltam, így hamar a közeli fogadóban szálltam meg éjszakára. Tudom jól, hogy kellemesen aludtam el. Felkelek a helyemről, miközben látom, hogy be vagyok zárva, valami kalitka félébe.
~ Érdekes vendégszeretetük lehet az ittenieknek ~ sóhajtok egyet, aztán mozogni kezdek, mert itt jelenleg nincs meleg. Gyér a helynek a világítása, így jobbára nem tudom kivenni a szememmel, hogy mégis miféle hely. Nézelődésem az zavarja meg, hogy lépteket hallok. A hang irányába fordulok, s aztán megpillantok egy kecses női alakot, majd utána a két segéd alakját.
- Szép estét! - köszöntöm őket barátságosan, ám a nő rögtön visszaszól.
- Már reggel van! - hangja határozott, s ellenkezést nem tűrő. Önkénytelenül elhúztam a szájam szélét, miközben az a három személy odajött az én kis kalitkámhoz. Elkezdtek engem méregetni, s én pedig őket. Kétség kívül vámpírok, de melyik családé?
- Elnézést, megtudhatnám, hogy miért vagyok itt? - érdeklődök tőle, mire a nő lesújtó tekintettel néz rám.
- Mert megölted a bátyám! - közelebb lép, miközben elmosolyodik felém.
- Végre itt a bosszú ideje, s neked olyan lassú és hosszú fájdalmas halálod lesz. - látszik rajta, hogy most a nyeregben érzi magát. Én elkezdek gondolkozni, hogy az utóbbi időben öltem-e meg vámpírt, de egyáltalán nem rémlik. Sosem számolom, mert egy idő után unalmas.
- Nem tudom, hogy miről beszél. Utóbbi időben nem öltem semmiféle vámpírt. - mondom nyugodtan, mire amaz haragra gerjed és megemeli a hangját.
- Hazudsz te nyamvadt ember! Hazudsz! Mindent tudunk rólad, Ansobert Vogel! Békélj meg a haláloddal, mert innen nem menekülhetsz el! - nagyokat nézek szavaira, mert itt valami félreértésről lesz szó.
- Én nem Ansobert vagyok, hanem Siegbald Esser. - jelentem ki, de ettől csupán még inkább eltorzul a bájos arc.
- Nem! Nem tévedhettem ennyit! - vicsorog rám, miközben a két férfi sem marad tétlen. Kinyitják a kalitkám ajtaját, aztán közelednek felém. Önkénytelenül hátrálok, míg a hátam el nem éri a hideg fémet. Készen állok arra, hogy megvédjem magam, de vajon az mennyiben könnyítené meg a helyzetem?
- Nos én Siegbald Esser vagyok – jelentem ki, ám a két vámpír férfi megragad. Erővel kényszerítenek térdre, majd a másik belemarkol a hasamba, hogy a fejemet erőszakosan forgassa a nő felé. Egyáltalán nem tetszik a bánásmódjuk, de egyelőre még nem cselekszem meggondolatlanul. Időközben odajön hozzám a nő, aztán az arcomat kezdi el tanulmányozni. Egy éles kés szerű valamivel kezdi el simogatni. Érzem, hogy a sebhelyeim vizsgálja, mikor sietősen érkezik egy újabb vámpír.
- Ne csinálj vele semmit! Ő nem Ansobert – szól, mire a nő mérgében vág egy hosszabb, de nem túl mély sebet az arcom jobb oldalán. Kíméletlenül fáj, de csupán sziszegek neki.
- A francba! Pedig már azt hittem, hogy végre megvan! - int a két vámpírnak, hogy engedjenek el, így én felállok a helyemről.
- S ezután mi lesz velem? - teszem fel a kérdést, mire a válasz egy nevetés.
- Mi lenne? Elmehetsz majd… - ám hirtelen eszébe ötlik valami, így visszafordul felém.
- Vagyis, jobban mondva, még a hasznunkra lehetsz – vigyorodik el, ami nem kecsegtet semmi jóval.
- Mindenestre tudd, Rotmantel birtokon vagy, s kellene nekünk egy bátor személy. Többet nem mondhatok. Ha érdekel odakinn megvárod a megfelelő személyt, ha pedig nem, akkor jobb ha távozol, míg meggondolnám magam. - ezzel elfordul, s az egyik vámpír ott marad velem. Mikor azok távoztak, akkor mi szintén elindulunk. Nem szólok semmit. Elvezet a cuccaimhoz, amit természetesen magamhoz veszek. Azután megmutatja a kifelé vezető utat.
~ Rotmantel birtok, de vajon mire kell nekik ember? ~ önkénytelenül megremegek, s odanyúlok a sebemhez, hogy ellenőrizzem az állapotát. Mikor kiérek, akkor megpillantok pár személyt, akik tán szintén várakoznak. Megindulok feléjük, hátha ki tudom őket kérdezni.

5 Re: HAUNTED QUEST: ROTMANTEL MADNESS on Hétf. Márc. 19, 2018 10:24 pm

Livingstone T. Baker

avatar
Sötét Tünde Bérgyilkos
Sötét Tünde Bérgyilkos
Utazásom sokadik megállóján egy egész szép kisvárosba kerültem. Mármint, esztétikailag sem volt rossz, de kb minden második sarkon volt kocsma így rossz hely már nem lehetett. Egyszer nekem is nyitni kell egyet, de az első lépés a tapasztalatszerzés. A cél érdekében nem kóvályogtam túl sokáig, s ki is választottam egy nem túl puccos, de méretes darabot. Sok emberre nem számítottam, hisz még világos volt odakint. Sokan nem tudják, hogy amikor már ilyenkor kell az alapozást megerősíteni. Amikor becsukódott mögöttem az ajtó alaposan körbenéztem, majd úgy döntöttem, hogy egyelőre nincs szükség rá, hogy a pulttól messzebb üljek le.
-Szép napot! Kezdésnek szeretnék kérni három sört és két üveg bort.
Az első sör minden probléma nélkül eltűnt, mire a két borral megfordult a pultos, s elfoglaltság gyanánt, nehogy túl gyorsan elfogyjon az ital, nekiálltam kihasználni nemrégiben elsajátított írás-olvasás tudományát. Első sorban tehát az italkészítés módjait vázoltam fel, és szórakoztam a gondolattal, hol lehetne finomítani az eljárásokon. Mindeközben besötétedett, én a piából majdnem kifogytam. Így elkezdtem a maradék ital mellett keresni az áldozataimat, akarom mondani ivópajtásokat, akik meg fognak hívni sok-sok italra. Nem telt egy fertály órába, mire elkaptam valami érdekeset. Valaki egy szórólapot lóbált, és mindenfélét hadovált, hogy a Rotmantelek megint kísérleti patkányokat keresnek. Hallottam róluk elég rosszat, de szerencsére még eggyel sem találkoztam. Jól megvannak maguknak, és ezt előnyös tulajdonságuknak tartom. Azonban erre lehet a legjobban ugrani. Várni, és még egy picit várni. Amikor már kezdenek érdeklődést veszíteni, akkor figyel mindenki a legjobban, és ezzel lehet nagyot aratni.
-Ki akar fogadni velem?! Ha veszítek, akkor elvállalom a Rotmantelek felkérését.
Persze kitört a hőbörgés, és ment rögtön a szájkarate, mintha egy kiképzőterepen lennénk. Aztán amikor kicsit csillapodott a kedélyállapot, valaki rá is kérdezett, hogy ugyan mégis mire fogadunk.
-Ha valaki le tud inni az asztal alá, akkor veszítek. Persze egyszerre csak egy kihívó, és ő fizeti a piát.
Lengettem meg magam mellett az egyik kiürülőfélben lévő borosüveget, pontosabban az utolsót, s le is húztam. Elővéve az üzleti mosolyomat üdvözöltem az első barmokat, akik látták, hogy mennyit ittam eddig, és azt hitték, hogy ez már mérhető mennyiség.
Valamikor 9 tájt, az éjszaka kellős közepén, mikor a nap már kezdett bosszantóan fényes lenni az utolsó ellenfelem is lassan megadásra kényszerül. Az egyetlen hiba a rendszerben az volt, hogy túl nagy lendülettel indítottam meg a pálinkásüveget, s a székkel együtt csattantam a földön. Persze hősies kitartással az utolsó csepping megmentettem a nemes nedűt, de sajnos ezt még én sem magyarázom ki. Ki is tört az ujjongás, egész szép szurkolótábor gyűlt össze, mármint a vesztesekből, akik már lenyomtak egy alvást is közben, micsoda időpazarlás, ahelyett hogy ittak volna, míg jobban nem lesznek.
Összegezve a dolgot, ennek sajna elég nagy híre lesz, így nem tehettem mást, mint egy rövid pihenő után útra kelni. Ami azt jelentette, hogy sötétben úgy is inni kell, nem pedig utazni, így lebeszéltem, hogy lesz egy búcsúbuli. Sajnálatos módon az ezt követő fényes reggel el kellett indulnom legalább a jó irány felé. Ha mázlim van, akkor az egész csak kamu volt, és hiába megyek oda. A jó oldalát nézve a dolognak, elég sok kocsma van út közben.

Felhasználó profiljának megtekintése

6 Re: HAUNTED QUEST: ROTMANTEL MADNESS on Kedd Márc. 20, 2018 6:18 pm

Theo Wagner

avatar
Hellenburgi Királyi Szövetség
Hellenburgi Királyi Szövetség
Hát én akkor kérem szépen,
A Rotmanelek ékes nevében,
Ezen bevezetőt lezáratom,
S a következő kört pedig, "MAJD IDE PLZS"

"nyolc éves nokedli mátéka verse, a szabadságról"

Felhasználó profiljának megtekintése

7 Re: HAUNTED QUEST: ROTMANTEL MADNESS on Vas. Márc. 25, 2018 3:16 pm

Amelia Tewelon

avatar
Hellenburgi Királyi Szövetség
Hellenburgi Királyi Szövetség
Szó se róla, igazán hangulatosan telt az idő, miközben a kezem már elgémberedett a kardom markolatán és a fejem is megfájdult az állandó koncentrálásban. Nem, nem minden utam telik ilyen „csodásan”, de komolyan mondom, hogy soha nem éreztem még egy küldetésemen sem, ezt az állandó érzést, hogy………figyelnek! Elég régóta járom már a birodalmat ahhoz, hogy tisztában legyek vele, nem képzelődöm, bár……..
Akármilyen trükköt is vetettem be, hogy lebuktassam láthatatlan követőimet, nem jártam sikerrel, így kezdtem elbizonytalanodni, nem e csak a tudatalattim akart figyelmeztetni így, hogy nem kellett volna egy vámpír megbízást elfogadni, főleg nem egy Rotmantelét.
De végül csak megérkeztem, de nem tetszett amit láttam, tudnilik, hogy egy lélek sem volt itt, de mikor még a hatalmas gerendát is megpillantottam a nem épp szívderítően kinéző birtok ajtajánál, amit elég rendesen elzárt, hát kezdtem azt hinni, hogy itt valakit csúnyán átvertek. Példának okáért engem!
- Hogy Abadon perzselje meg a pucér seggeteket! Ekkora utat tettem meg a semmiért! - káromkodtam magamban, aztán lerogytam a bejárat mellé kedvetlenül.
Az azonban rohadt biztos, hogy legalább egy fél napot pihenni fogok, mielőtt visszaindulok, így nincs más dolgom mint egy fűszálat rágcsálni és közben alaposan feltérképezni magam körül mindent.
Ekkor azonban megláttam, hogy valaki közeledik. Felpattantam és a kardomra tettem a kezem.
- Hé ki vagy? - kiáltottam rá, még távolból.
Változatlan léptekkel közeledett az alak, aztán már sebhelyes képét is megpillantottam. Ember.
- Egy ember, semmi több. - válaszolta - A nevem Siegbald Esser. A vámpírok miatt vagyok itt.
- Ahogy én is Siegbald. Üdv! A nevem Amy, és én is a felhívás miatt vagyok itt, de ......
Ekkor ismerős páros bukkant fel, megakasztva a kis beszédemet.
- Cyne? – húzódott mosolyra a szám, ahogy az emlékek előbukkantak a csuklyás férfiról és házi kedvencéről. - Te is?
- Amy - biccentett felém volt társam, az sötét tünde bérgyilkos könnyedén..
- Csak van egy kis probléma. - intettem a gerenda felé, miután visszabiccentettem.
Újabb fickó, ráadásul mit ad az Ég, egy sötét tünde jelent meg, ami már kezdett tömeget jelenteni az előbbi kietlenséghez képest.
-Üdvözlet! Ti miféle fogadást veszítettetek, hogy idekerültetek? – folyt bele azonnal a csevelybe, de legalább tudta az illemet és nem nyomult közel.
- Üdv! Szóval......nem erre számítottam, egyébként, mint már Siegbald-nak említettem, én egy felhívásra jöttem.De ezek szerint nem mindenki........Ti találkoztatok valakivel? - köröztem egyet a kezemmel, utalva a környékre.
Sieg figyelmesen vizsgálja az újabb társakat, de egy szemöldök emelés az összes reakciója, a meg pár szó.
- Én nem fogadásból vagyok itt, csupán rotmantelek összekevertek valami másik alakkal. meg akartak kínozni
- Csak veletek..- jegyezte meg Cyne, aki általában – mikor nincs pia a közelben – elég szűkszavú tudott lenni.
A mellém totyogó kis sárkányt, hagytam szagmintát venni, aztán, ha nem harapta le a kezem, megvakargattam a füle tövét, miközben csuklyás gazdája máris a tettek mezejére lépett.
- Talán valami hasznát is vehetjük annak az alaknak – intett az alabárdját szorongató Sieg felé. - Feszítsd le a gerendát, aztán irány befele. Nincs kedvem ide kint ácsorogni...
A legutoljára érkező sötét tünde sem tartotta magában a mondandóját.
-Én sem láttam senkit, a bejutási módszerben viszont egyetértek. – azonban nem úgy néz ki, mint aki ebben segíteni is akar.
- Én fegyverként tekintek az alabárdomra. – mosolyodott el az ember, de nem a jóízű fajtából valóval. - Miért nem próbáljátok ki a sajátotokkal? Vagy esetleg a nő kardjával?
~ Na jó, ez így nem lesz jó! ~
- Akkor bemegyünk? - tettem fel a látszólag felesleges kérdést, de mielőtt még akár egy lépést is tehettem volna, hogy magam is segítsek a bejutásban, vagy akár átgondoljam egyáltalán akarok-e, bár ha már ideáig eljöttem, miért ne menjek beljebb, amikor ……..
- Ti is azt látjátok, amit én? - nyögtem fel a szemeimet meresztve a fémes hangok felé, mert nem igazán akartam elhinni, amit látok.
- Mik azok az.......izék?
Bár láttam, hogy egy rohadt Rotmantel állt azoknak a kezükön-lábukon mászó lényeknek a lánca végén, azért csak előhúztam a kardomat és olyan feszülten vártam, hogy közelebb érjenek, mint egy felajzott íj.
- Nos nem tudom, hogy mik azok. De biztosan Rotmantel munka. – hallottam magam mellett Sieg hangját, majd Cyne is csatlakozott hozzá, ezzel biztossá téve, hogy nem halucináltam.
Csak egy oldalpillantással vettem tudomásul, hogy most sem pazarolta az időt, máris megpróbálta a bejutást, hogy ne álljunk itt védtelenül, ha mégis ….hmm…..rosszra fordulnának a dolgok. Már úgy értettem, ennél is rosszabbra.
Főleg mivel az Anonymus tünde, láthatóan még Cyne-n is túltett, ha ivásról volt szó, még a jelenlegi helyzet sem fogta vissza, hogy szesszel erősítse magát.
~ Hjah! Vele is kileszünk a vízből! ~
-Hallottam már dolgokat a Rotmantelekről, de ez kicsit másképp meggyőző. – jegyezte meg azért.
Nem veszem le a szemem a közeledő négyesről, főleg nem a nyomorult kreaturákról. Nem vagyok felkészületlen, hiszen tudom mivel foglalkoznak ezek a vérszívók, de azért a látvány még így is kellően megdöbbent. Mondjuk szerintem a társaim sem igazán láttak még ilyet.
- Mit csinálnak maguk itt? – csikorogta.
- Mint láthatja, próbálunk bejutni. - válaszoltam a Rotmantelnek és egy centivel sem eresztettem lejjebb a fegyverem.
Ellenszenvem tárgya vágott egy flegma grimaszt, az egyik láncot a háromból a másik kezébe vette, és rántott rajta egyet, mely hullámként végigfutva, csapott egyet a megrontott nyakán, aki engedett ennek és engedelmesen be is mászott a Rotmantel mögé, aki rá ült, mint valami ülő alkalmatosságra.
- Önök lennének a " Bátor, és kreatív " segítségünk?
Az undor egy látható rándulással jelent meg az arcomon, amikor előadta ezt kis magánjelenetét.
A gúnyt egy cseppet sem próbáltam leplezni mérhetetlenül "kedves" szavai hallatán.
Ha ennyire fennhordja az orrát, akkor dugja fel magának, én akkor sem fogok hasra esni előtte.
- Én csupán kiváncsi vagyok, hogy miért kell maguknak segítség, ha önök is meg tudnák oldani. – érdeklődött Sieg. - De lehet, hogy nincs annyi értékük. – lépett közelebb hozzánk.
-Én csak fogadást veszítettem... Remélem megérte, bár egy kocsmányi pia nem ér keveset.
Ez természetesen Anonymus volt.
A vámpír az orrát piszkálgatva, arrébb pöckölte az ujján lévő fikát, majd ránk se nézve, állt fel a mozgó élő és hús vér székéről, miközben csak úgy a levegőbe beszélni kezdett, mintha végig hallgatott volna minket.
- Jó jó! - Majd a földre dobta a a láncokat, és komoly parancsoló hangon szólt a három megrontotnak. - Arbeit!
Erre a megszállottak azonnal a kapu felé indultak, miközben félúton két lábra emelkedtek. Testüket hegek, öltések nyomai, és tűszúrások tarkították.
- Öntől megkérdezi a cseléd, hogy mégis mi a munkája? - vágta oda Sieg felé flegmán, ahogy nagyot sóhajtott, majd gazdagon díszített kabátjának ujját felhúzva ránézett az órájára. majd visszanézett ránk, és kezeit hátratéve, kissé előre dőlt a a szemvogait is kivillantva. Nem meglepően arcára egy baljóslatú mosoly ült ki.
- Hát tudják van egy kis gond, ki kéne irtani a kártevőket a birtokról. Nagyon több mondandóm nincs önökhöz.
A vámpír továbbra is úgy viselkedett, mint aki most tojta a mindenséget, ráadásul még sietett is valahová, pedig nem szórakozásból tették ki azokat felhívásokat, arra mérget mernék venni.
- Nocsak! Nocsak! Szóval mégis csak kell valami tőlünk? Fizetség? De előre szólok háziállat nem kell.
- Miféle kártevők? Tudna róluk mesélni? – tért a zsoldos azonnal a lényegre.
A három lény leemelte a gerendát, majd kinyitották az ajtót. Bent korom sötétség volt, nem láttam semmit
- Hát akkor munkára - szólalt fel a Rotmantel, majd kabátja alól egy fáklyát vett ki, valami fura kis löttyöt ráöntve egy üvegcséből, majd ahogy a fáklya lángra kapott elénk hajította. A három lény közben elment az ajtó elől, majd közénk és a vendéglátónk között emeltek egy rövidke sorfalat, felágaskodva. Nagyon úgy tűnt, hogy arra várnak, hogy bemenjünk. A rotmantel közben toporzékolva, türelmetlenül ránézett az órájára.
- Haladnának már? Időre vissza kell érnem! - pofátlanul figyelmen kívül hagyta azonban a kérdéseinket.
Bizalmatlanul nézegettem a lényeit, mit csinálnak, de nem szólaltam meg egészen addig, míg drágalátós megbízónk azt nem gondolta, bemegyek abba a kriptába anélkül, hogy tisztáztuk volna egy-két dolgot.
- Nem! Először is mik azok amit ki kell takarítanunk, amivel a maga kis szörnyei sem bírnak, kettő: egy lépést sem teszek, míg nem tudom mennyiért teszem kockára az életem. - cövekeltem le nem messze a kinyitott bejárattól. Ám talán nem mindenki ennyire állhatatos.
- Ez az egész úgy hangzik, mint ha az állatok után kéne kiganajoznom az istállót. – hallottam Sieg hangját, aki már fel is készül a behatolásra, valami okkullárét biggyesztve az orrára. - Mindenesetre, vágjunk bele. – indult meg befelé, de még sem ő volt az aki elsőnek bejutott, hanem természetesen régi, jóbarátom, Cyne.
- Te maradsz mögöttem...- vetette még a háta mögé.
- Nos, engem is érdekelne, hogy mi lesz a jutalmunk. A gonosz kis "muwhahaha megtarthatjátok az életeteket" vagy a "ha..hahah...hahahaha majd az én állatkáim lehettek"-től kímélj meg, nem hiszem, hogy az a lelkesebb felének tetszene, nekünk meg végképp nem.
Hahh! Legalább egy valakinek van életre való, anyagias érzéke.
- Ezért dolgoznak – vet elő egy nagy erszényt a vérszívó, mely csörömpölt a váltó ropogós hangjától, és a benne lévő érméktől. Majd rázott rajta még egyet - Fejenként.
A rotmantel aztán pedig vetett egy sunyi mosolyt rám, majd füttyentett egyet, és a láncos kutyái lassan elkezdtek előre lépdelni …….felém. A közelebbi szélső maszkja alól valami lilás-zöldes nyálszerű dolgot láttam kicsöpögni.
Hát…..tulajdonképpen megkaptam a választ, nem? Bár igen csak rühelltem a vámpírt és a tárgyalási módszerét, de nem volt kedvem kipróbálni, hogy mit tudnak a bestiái.
Léptem egyet hátra, majd még egyet, hogy elég távol kerüljek a nyálcsorgató nyomorultaktól, aztán gyorsan a bejárathoz lépdeltem, felkaptam a fáklyát és Cyne és Sieg után indultam, amennyire tudtam eltartva magamtól a világító eszközt, hogy lehetőleg ne vakítsam el magma. De fény kellett nekem, én nem voltam macskaszemű tünde.

Felhasználó profiljának megtekintése

8 Re: HAUNTED QUEST: ROTMANTEL MADNESS on Szer. Márc. 28, 2018 9:54 pm

Crispin Shadowbane

avatar
Sötét Tünde Bérgyilkos
Sötét Tünde Bérgyilkos
  Közelebb érkezve egyre jobban megbizonyosodhattam arról, hogy az előttem megérkező alakok egyike Amy, leánykori nevén Eva, akivel először még Herr Bormann lelakott tornyában találkoztunk egy csésze undorítóan gőzölgő tea és egy még büdösebb szolga társaságában. A vele szemben lévő alakot nem ismertem fel, még életemben nem láttam, de a jelenléte nem öntött el túlságosan nagy örömmel. Megigazítottam a fejemen a csuklyámat, hogy eltakarja az arcomat, és hogy a Nap sugarai se érjenek annyira - hiába volt rajtam a napszemüvegem - és az árnyak takarásából méregettem a fickót. Megtermett alakú volt, fegyverként egy alabárdot viselve. Elégedetlenül ciccegtem...nem voltak túl jó élményeim és tapasztalataim az ilyen fegyvert viselőkkel szemben. Túlságosan emlékeztetnek Eichenschild-re és az ottani őrületre. Teszek még pár lépést a kompánia felé, aztán lecövekelek. Dracon még tesz pár lépést, aztán hátrafordulva kérdően mered rám, amire csak halványan megcsóválom a fejem.  Mögülem léptek zaja töri meg a csendet. Ösztönösen megfordulnék, azonban hagyom inkább, és csak a már jelenlévőkre koncentrálok, az érkező meg amúgy se várat azzal, hogy bejelentse az érkezését.
- Üdvözlet! Ti miféle fogadást veszítettetek, hogy ide kerültetek?
  Nem éreztem úgy, hogy válaszolnom kéne a kérdésre, így nem is tettem. Ugyanebben a pillanatban Amy és a férfi beszélgetése is folytatódik tovább, amiből megtudom, hogy az arcot Siegbald-nak hívják. Ezt az információt eltárolom a későbbiekre...fene mód nincs kedvem bemutatkozni, bár valamilyen szinten Amy már megtette helyettem.
- Cyne?- csendül a bizonytalan kérdés, egy pillanatig engem fixálva.- Te is?
~ Én is mi? Voltam olyan hülye, hogy ide jöttem? Ja, mondhatjuk...~
- Amy... -biccentettem a lány felé.
- Csak van egy kis probléma.
  Követtem a kezét, amellyel egy igen csak vaskosnak és szolidnak tűnő gerendára mutatott, amely lényegében elzárta előlünk az ajtót, amelyen keresztül tovább kéne jutnunk. Legalábbis eléggé logikusnak tűnt. A fejemben már számolgattam, hogy mennyi erőt kéne befektetni ahhoz, hogy lekapjuk azt onnan, ha netán valami közbejönne...de aztán inkább a terepre koncentráltam és más bejutási pontokat kerestem. Egyelőre nem találtam semmit, így inkább csak hallgatóztam tovább.
- Üdv! Szóval...nem erre számítottam, egyébként, mint már Siegbald-nak említettem, én egy felhívásra jöttem. De ezek szerint nem mindenki...Ti találkoztatok valakivel?
- Én nem fogadásból vagyok itt, csupán a Rotmantel-ek összekevertek valami másik alakkal. Meg akartak kínozni.
  Csendült a férfi tárgyilagos hangja, ahogy az alabárdját a vállán átvetve pár röpke pillantást áldozott szerény személyemnek, ahogy a mögöttem lévőnek is. Úgy éreztem, hogy most már ideje szembe néznem a társaság legújabb tagjával. Komótosan fordultam meg, hogy tekintetem megakadjon egy sötét elfen. Csodálatos, akkor legalább nem én leszek az egyedüli éjfi itt - jó ellensúlyozása a túltengő emberi jelenlétnek. Kesernyésen húztam el a számat, ahogy ismét visszafordultam a sebhelyes fickó felé. Nem nyerte el a tetszésemet már így kapásból, és ezen nem tudtam segíteni. Semmi személyes, csupán irritált az, ami: lényegében az, hogy ember. A hatalmas alabárd se nyugtatott meg, de legalább megnyugodhattam, hogy ha beltérben harcra kerül a sor, Ő fogja húzni a rövidebbet - így aztán nem is pazaroltam rá több gondolatot. Amy-től nem tartottam, nem váltunk el ellenségként, sőt, még halálra is ittuk magunkat. Igaz, hogy Ger-rel is, és ez nem változtatott azon, hogy a Dornburg-toronynál milyen fogadtatásban részesített minket...és amikor ismét leültünk inni, aljas módon lecsapott engem és elviharzott. Egyedüli potenciális fenyegetésként így a másik sötét elfet jelöltem meg. Amy kérdésére csak a frissen felvett szószátyár módomban reagáltam.
- Csak veletek...
  Morogtam, aztán inkább hagytam is a beszélgetést a többiekre, nem is figyelek arra, hogy mit beszélnek egymás között. Dracon követett engem, és csak egy pillanatra állt meg, hogy megszagolja Amy-t, ezzel felfrissítve a szagmintáit és az emlékeit a nőről és a közös kalandokról; míg az úgy nevezett Siegbald-hoz érve csak a tollait borzolja fel és vicsorít egy kicsit. A Hellenburg-i események óta naaagyon nem kedveli az embereket - valószínűleg ha a legkisebb szinten is ingerelni fogja a kis sárkánygyíkot, azonnal a torkának fog esni. Én meg már közben megérkeztem a gerendához, és most azt vizsgálgattam, tapogattam, majd:
- Talán valami hasznát is vehetjük annak az alaknak...- préselem fogaim között, ahogy próbálom lenyelni a csöpögő gúnyt és ellenszenvet a hangomban, egy pillanatra Sieg felé fordulva. - Feszítsd le a gerendát, aztán irány befele. Nincs kedvem ide kint ácsorogni...
- Én fegyverként tekintek az alabárdomra.
  Akadékoskodik az alak, eléggé korlátolt agyi funkciókról téve tanúbizonyságot. Ember, el kell engedned a megszokásaidat és kicsit használni is az agyadat, ha már az úgy nevezett Istened megáldott ilyennel. Mielőtt azonban Herr Schrammig egyáltalán a szolgálatomba bocsájthatta volna magát - hisz tervemben volt meggyőzni őt arról, hogy ezt neki csak meg kéne tennie - , valami új és furcsa hang ütötte meg a fülemet, aminek hatására az alabárdos következő mondatáról ügyet se vettem, így azt se hallottam, hogy miről hadovált. A zaj forrása felé fordulva életem egyik legundorítóbb látványa tárul a szemeim elé. Eddig is találkoztam már furcsa és hajmeresztő dolgokkal, ahogy undorítóakkal is, azonban ez bőven lepipált mindent. A közeledő négyes fogat élén egy Rotmantel vámpír lépkedett. Könnyen fel lehetett ismerni vámpíri mivoltát sápadt bőréről, az Átokról, ami a bőre alatt bujkált, és persze a köpenyegéről...ez még nem is lenne kiakasztó! Azonban a "házi állatkái" már annál inkább. Három eltorzított, eldeformált humanoid lépkedett mellette négykézláb, nyakukon szöges nyakörvvel, amelynek láncait az előbb említett vámpír fogta össze. Alakjuk torz volt, ahogy az a kísérlet is, ami ilyenné változtatta őket. A gyomrom bukfencet vetett, ahogy végig néztem a díszes kompánián. Dracon szintúgy ellenérzéseit fejezte ki a saját módján.
- Ti is látjátok, amit én? - Amy hangjában meglepettség és talán félelem vagy felháborodás vegyül.- Mik azok az...izék?
~ Óh, a Rotmantel-eket ismerve csak pár szerencsétlen utazó, aki véletlen a tornyaik közelébe merészkedett, semmi különös, totál átlagos náluk.~
- Nos, nem tudom, hogy mik azok. De biztosan Rotmantel munka.
  Mivel a többiek teljesen el voltak ájulva az újonnan érkezők látványától annyira, hogy teljesen leblokkoljanak, átvettem csendesen az irányító szerepét, mert a múltban is annyira jól sültek el az ilyen jellegű kísérletek. Első lépésként a szememet becsukva koncentráltam a mágia áramlataira, amely ott kavargott körülöttem, mint egy folyó, és keresgéltem a köveket, amelyek megakasztják a sodrását és örvényeket vetnek. Kíváncsi voltam, hogy a lények vajon mágikusak-e vagy csak valami elmebeteg kísérlet eredményei. A válasz hamarosan meg is érkezett: teljesen mentesek mindenféle mágiától, tehát csak egyszerű halandók, mint mi, semmiféle extra védelemmel ellátva. Ha harcra kerül a sor, legalább tudom, hogy könnyű lesz őket legyőzni.
- Az nem számít, hogy mik azok az izék...
...hisz az igazi kérdés az, hogy ki a gazdájuk? A munkaadónk, vagy egy renegát? Egy alak, aki újabb alanyokat keres a kopói állományának bővítéséhez? Valahogy nem volt kedvem megvárni azt, hogy minderre választ is kapjak. A karomon lévő ékszeren végig simítva éreztem, ahogy ideiglenesen megerősödnek az izmaim és ezáltal nagyobb erőt is tudok kifejteni, és Clandestine-t a gerenda mögé ékelve próbáltam azt lefeszíteni. A sötét tünde valamit morgott mögöttem, csak pár szófoszlányt sodort felém a szél, és a butykosában lévő bor édes zamatát. Éreztem, ahogy a májam szinte sikoltozik ilyen jellegű örömökért, de most egyelőre nem akartam iszogatni, akármennyire is jól esett volna. Igazából meg se kellett volna lepődnöm, hogy egy alkoholista az alak, hisz elvégre is, a fajtársam! Egy pillanatra büszkeséget éreztem, aztán utána a reménytelenséget, ahogy a gerenda sehogy sem akart megmozdulni.
~ Az anyádat remélem hamuvá égette Abaddón, te mocskos makacs dög!~
  Itt egyelőre nem tehettem semmit, így a vámpír felé fordultam, aki menet közben megállt és mindenkire áldozott egy pillantást. Tekintete kicsivel hosszabb ideig időzött el rajtam, és a csuklya árnyékából viszonoztam a vizslató pillantást. Úgy nézett ki, hogy teljesen jól ki fogunk jönni egymással. Grimaszolva figyeltem, ahogy a láncon pendítve egyet székké alacsonyítja le az egyik kísérletét és most arra leülve kényelmesen kezd el pofázni. Szavaiból csak úgy süt a lenézés, a gúny, a felsőbbrendűség érzése. Utáltam az ilyeneket! Enyhén emlékeztetett engem Karl-ra. Remélem hogy most is szenved a Fátylon Túl!
- Önök lennének a...."bátor és kreatív" segítségünk?
  A gúny szinte vágott, én nekem meg igen csak hangulatom jött arra, hogy lecsapjam ezt a tuskót a fenébe. De valószínűleg ez nem lett volna egy túl jó ötlet. A "kreatív" résznél a még mindig helyén lévő gerendát bámultam egy fél pillanatig fancsali képpel. Na igen, annyira nem kreatív, de legalább bátor! Amikor kell...és néma, még akkor is, amikor nem kell. Így aztán meghagyom a beszélgetést az izgága triónak.
- Mint láthatja, próbálunk bejutni.
~ Vagyis Ti nézitek, ahogy én próbálok bejutni, míg Siegbald már azon mereng, hogy miképp masztizzon a fegyverével, a self meg éppen halálra készül inni magát. Yupp, teljesen lefedted a valóságot Amy.~
- És önök lennének azok, akik segítséget kértek?
~  Uuuuh, valakinek felvágták a nyelvét! Ez az az Amy, akire én emlékszem! Mindig van valami elmés megjegyzése, és nagyon nem szereti, ha lenézik őt. Way to go girl!~
  Bíztattam csendesen a kardforgatót. Menet közben a szálfegyvert viselő alak is úgy dönt, hogy tesz még pár lépést a vámpír vezette csoport felé. Sajnos nem készült arra, hogy lecsapja őket, pedig nagyon is örömmel néztem volna meg, ahogy a három láncos izé feltépi a torkát, vagy legalább megpróbálják. Fenébe, hát senki sem akar itt műsort szolgáltatni?!
- Én csupán kíváncsi vagyok, hogy miért kell maguknak segítség, ha Önök is meg tudnák oldani.
~ Hmm...ez erősen emlékeztet arra a jelenetre, amikor vissza tértünk a Bormann rezidenciához a teljes csapattal. Ott aztán ment a beszólogatás ezerrel a kapuőrök jelenlétében. Régi szép idők...~
- De lehet, hogy nincs annyi értékük.
  Hogy mire vonatkozott a "nincs annyi értékük" kijelentés, őszintén szólva, fogalmam sem volt, de nem firtattam - elvégre egy emberben soha se keressük a logikus gondolkodásnak még csak írmagját sem. A részemről már így is kezdtem unni ezt az egészet, és csak a falnak dőltem,kezeimet a mellkasom előtt keresztezve. Legalábbis nagyon igyekeztem olyannak tűnni, mint aki pimasz és rettenthetetlen, nem akartam gyengének mutatkozni...pedig belül igen csak megviselt a három szerencsétlen látványa...és a gondolat, hogy akár én is végezhettem volna így. Minden egyes újabb nap Veronia a képembe tolja azt, hogy ne vegyem garantáltnak azt, amim most van...és legfőképpen az életemet. Rémisztő volt úton-útfélen szembesülni a törékenységgel és a nyomorral.  Dracon igyekszik ugyanúgy viselkedni, mint én, és csak a lábamhoz húzódva leheveredik mellettem...de érzem az enyhe remegését. Őt is megviseli a látvány, de követnie kell az alfa viselkedését. Ha már a viselkedés leutánozásnál tartunk...az eddig se túl bőbeszédű fajtársam hozzám hasonlóan a falhoz dőlt és kényelmes távolságból figyelve az eseményeket kezdett a megmaradt bora elpusztításához. Olyan jó látni, hogy nem csak én vagyok itt az egyedüli flegmán pökhendi self. Talán még a végén jól ki is jövünk egymással. Két korty bor között azért valamit Ő is hozzá tett a beszélgetéshez.
- Én csak fogadást veszítettem...remélem megérte, bár egy kocsmányi pia nem ér keveset.
  Alkoholista és még a fogadásokban is veszít - ez az alak kezd egyre jobban hasonlítani rám. A selfet felmérve nem láttam azt, hogy a Rotmantel még is, mit csinál, de a lánccsörgésre oda kaptam a fejemet. Az említett alkalmatosságok ekkor már a földön voltak és a gazda a kis állatkái felé fordult.
- Arbeit!
  A reszelős parancsra aztán a torzak is feltápászkodtak és a maguk idétlenül kísértetiesen hátborzongató módjukon először négykézláb, aztán pár pillanattal később már lábaikon haladva közeledtek az ajtó felé. Ennél a résznél már nagyon meg kellett erőltetnem magamat, hogy iszonyodva ne húzódjak félre az útjukból. Testük egészét öltések borították...még csak elképzelni se tudtam, hogy milyen szenvedést állhattak ki. Ehhez képest az én keresztre feszítésem piskótának tűnt.
- Öntől megkérdezi a cseléd, hogy még is, mi a munkája?
  Na ennél a résznél azért kezdtem úgy érezni, hogy egy kicsit talán megkedveltem a Rotmantel-t. Legalábbis csak arra az időközökre, amikor az embereket szapulta. Elfojtottam egy kárörvendő vigyort, ahogy a beképzelt úri ficsúr egy baljóslatú vigyorral az arcán fordult a társaságunk felé.
- Hát tudják, van egy kis gond, ki kéne irtani a kártevőket a birtokról. Nagyon több mondandóm nincs Önökhöz.
- Nocsak! Nocsak! Szóval még is csak kell valami tőlünk? Fizetség? De előre szólok, háziállat nem kell.
  Na igen, Eva az örök alkudozó. Bormann-nál is rögtön a tárgyra tért. Én is kíváncsi lettem volna, hogy ezek után még is milyen súlyos erszény fogja a markunkat ütni, és hogy mit is takar éppenséggel az, hogy lesz egy piros pontunk a vámpírcsaládnál...bár talán ebbe az utóbbiba jobb nem is belegondolni. Amibe viszont jó, az az, hogy Sebhelyeske végre elkezdett értelmes kommunikációra törekedni.
- Miféle kártevők? Tudna róluk mesélni?
  A válaszra várva csak félrehúzódok a helyemről, amit eddig stoppoltam az ajtóhoz túlságosan is közel és hagyom, hogy a megrontottak munkához lássanak. A belőlük áradó bűz csak még tovább rontja az amúgy sem csodálatos elmeállapotomat, és pár lépés helyett jó párat hátrálok a fal mellett csúszva, Dracon is ösztönösen hátrál a lények elől. Egy rövid pillantást eresztek meg a vámpír felé, miközben két szóban összefoglalom az egész helyzetet.
- Felvágós anyaszomorító...
  Na persze csak egészen halkan, nem akartam, hogy a kritikámat más is meghallja. Aztán csak vissza sétálok az ajtóhoz, ahogy látom, hogy a három szolga menet közben már igen csak közel került ahhoz, hogy lefeszítsék a gerendát. Az utolsó pillanatban érek oda, a fadarab hangos puffanással csattan a földön s végül az ajtót is szélesre tárják. Egy rövidke pillantás elegendő volt ahhoz, hogy felmérjem a benti állapotokat. Olyan, mint amire számítottam: lelakott, kopott.
- Hát akkor, munkára!
  A Vörösköpenyes felé fordulva még épp láthattam, ahogy egy fáklyát vesz elő, amelynek a tetejére egy olyan folyadékot csepegtet, amelyet én is le tudnék keverni. Gyújtófolyadék. Csodálatos. Adhatna belőle párat nekem is, ki tudja még, hogy kelleni fog-e? Azonban csak a fáklya meggyújtására használja, aztán az alkalmatosságot behajítja az ajtó elé. Ezzel egy időben a három dög visszatér a gazdihoz, hogy alaposan megtestőrködjék. Csak a fejemet csóválom, miközben érzem az egyre erősebb sürgetést munkaadónk felől.
- Haladnának már? Időre vissza kell érnem!
- Nem! Először is, mik azok, amit ki kell takarítanunk, amivel a maga kis szörnyei sem bírnak, kettő: egy lépést sem teszek, míg nem tudom, mennyiért teszem kockára az életemet.
- Ez az egész úgy hangzik, mint ha az állatok után kéne kiganajoznom az istállót.
~ Milyen szép és érzékletes leírás. Egy költő veszett el benned, ember...~
  Tudtam, hogy a vámpírtól nem várhatunk semmiféle válaszra, eddig se volt túl közlékeny, úgy hogy Amyt teljesen figyelmen kívül hagyva egyszerre indultam meg az alabárdossal a bejárat felé. Úgy látszik, Ő neki sincs túl sok kedve itt szöszmötölni...megnyújtom a lépteimet, így még előtte érek oda és lépek be elsőként az épületbe.
- Mindenesetre, vágjunk bele.
- Te maradsz mögöttem...
  Fordulok vissza ellentmondás nem tűrő hanggal az ember férfi felé. Nem akartam, hogy valami idióta előttem a fáklyát lóbálva magára hívja a figyelmet, és utána csak úgy ránk rontsanak a "kártevők", amiket ki kéne irtanunk. Jobbnak láttam a világító eszköz hatósugarán kívül tartózkodni, és amúgy is szerettem volna felmérni a terepet, mielőtt a többiek szétbarmolják azt. Mögülem hallottam, ahogy a sötét elf, Amy meg a vámpír még traccsol valamit, de őszintén szólva, engem már nem nagyon tudott érdekelni. Idővel minden úgy is kiderül...

Felhasználó profiljának megtekintése

9 Re: HAUNTED QUEST: ROTMANTEL MADNESS on Csüt. Márc. 29, 2018 9:33 am

Vendég


Vendég
Elindulok a célom felé, miközben a vállamra kanyarintom az alabárdomat egy könnyed mozdulattal. Az gondolat nem ereszt el, hogy mégis mit akarnak tőlem? A táj folyton változik körülöttem, ahogy a megadott pont felé haladok. Egyszer még ellenőrzöm a friss vágást, hogy nem-e vérzik, de ettől különösebb élmény nem történik velem az út nagyobbik részében.
Egy erdős és bozótos részen azt érzem, hogy figyelnek engem, így én megállok. A tekintetem nem fordítom a vélt írányba, inkább mosolyra húzom az ajkam. Egy kisebb időt várok, de mivel senki sem támad rám, vagy ijeszt meg, így tovább indulok.
~ Különös, hogy nem tettek semmit ~ ennyivel tudom le csupán az egészet. Meggyorsítom a lépteim, mert  kezd unalmassá válni az utazás. Abban reménykedek, hogy ha odaérek, akkor tudok beszélni egy Rotmantellel, hogy mégis miről van szó? Egyenesen nézek előre, mikor a távolban mintha egy hús-vér jelenés képét látnám? Remélem, hogy nem valami más dolog az. Egyelőre nem teszek semmi különösebbet azon túl, hogy közeledem felé. Mikor megpillant, akkor rögtön felpattan a helyéről és rögtön nekem szegez egy kérdést.
- Hé ki vagy? - hallatja a hangját, aztán megakad a szemem azon, hogy a kardján nyugtatja a kezét. Mikor elég közel vagyok az ismeretlen nőhöz, akkor csupán ennyit válaszolok neki.
- Egy ember, semmi több. - ezzel egyetemben lassan odaérkezek hozzá, akkor én veszem át a szót tőle, s nemes egyszerűséggel bemutatkozom neki.
- A nevem Siegbald Esser. A vámpírok miatt vagyok itt. - jelentem ki egész egyszerűen, hogy miértre adjak neki választ. Lehet, hogy rövid és tömör, de megszokja.
- Ahogy én is Siegbald. Üdv! A nevem Amy, és én is a felhívás miatt vagyok itt, de ...… - tán belemelegednénk a beszélgetésbe, ám valami elvonja a figyelmét, ami a hátam mögött érkezik.
- Cyne? Te is? - teszi fel kérdőn, amiből én csupán annyit tudok levonni következtetésként, hogy az egy név. Megjegyzem magamban, azonban nem akarom megzavarni őket.
- Amy… - zárja rövidre a hátam mögül hangzó illető. A kíváncsiság nagy úr, így szembefordulok vele. Megvizsgálom őt tetőtől talpig, aztán a mellette levő lényecskére szintén fordítok némi figyelmet.
- Csak van egy kis probléma. - szól az embernő, mikor újabb jövevény érkezik Veronia egy másik részéről.
- Üdvözlet! Ti miféle fogadást veszítettetek, hogy idekerültetek? - ragadja meg az alkalmat, hogy csatlakozzon hozzánk. Én őt szintén alaposan felmérem, miközben a vállamra kanyarintom a fegyverem. Ügyelek arra, hogy ne hadonásszak az alabárddal, s sérüljön meg valaki. Elsőként Amy üdvözli a második számú sötételfet.
- Üdv! Szóval......nem erre számítottam, egyébként, mint már Siegbald-nak említettem, én egy felhívásra jöttem.De ezek szerint nem mindenki........Ti találkoztatok valakivel? - szövi tovább a beszélgetés folyamát, ami megindít annyira, hogy röviden feltárjam előttük, hogy én miként kerültem ide.
- Én nem fogadásból vagyok itt, csupán rotmantelek összekevertek valami másik alakkal. meg akartak kínozni – mire rá Cyne elég röviden válaszol.
- Csak veletek – ezután úgy beáll a csend közöttünk, mint a részeges kocsmai verekedés után. Ám a következő pillanatban eszembe jut egy bizonyos vámpír, aki hasonlóan fukarkodott a szavakkal. Miért most jut eszembe az a magányos vámpír? Fogalmam sincs. Mindenesetre a szemem rajta pihentetem a csapaton, ha esetleg meggondolnák magukat és nekem ugranának valami oknál fogva. Elég sok haragosom van ahhoz, hogy óvatos legyek velük. Tekintetem másfelé kalandozik el, így az a bizonyos Cyne a bejárathoz lépdel, s onnan szól a hölgyhöz.
- Talán valami hasznát is vehetjük annak az alaknak – nézek az írányába kérdőn, hogy most rólam beszél? Csakhamar felém intézi a szavakat.
- Feszítsd le a gerendát, aztán irány befele. Nincs kedvem ide kint ácsorogni… - végül közbeszól a sötét tünde, aki utoljára érkezett ide.
- Én sem láttam senkit, a bejutási módszerben viszont egyetértek.
Itt, ez a pont az, hogy elég határozottan ellenkezzek az ötlet ellen, s megosszam velük, hogy én csupán rendeltetésének megfelelően használom a kezem ügyébe kerülő eszközöket, jelen pillanatban az alabárdom.
- Én fegyverként tekintek az alabárdomra. - fanyar mosolyt villantok feléjük, aztán, ha már ekkora eszük van, akkor rájuk hárítom a bejutást.
- Miért nem próbáljátok ki a sajátotokkal? Vagy esetleg a nő kardjával? - vetem fel, mire Amy rögtön reagál.
- Akkor bemegyünk? - ennyit tud mondani. Azután pedig mind a négyünk figyelmét felkelti az egyre közeledő fémes hang. Bevallom, hogy életemben még sosem hallottam ehhez hasonlót. Vegyes érzéssel tekintek a vélt irányba, hogy aztán annál inkább elhúzzam az ajkam, mint eddig tettem.
- Ti is látjátok, amit én? Mik azok az...izék? - érdeklődik a nő, mire csupán a nyilvánvalót tudom válaszolni.
- Nos, nem tudom, hogy mik azok. De biztosan Rotmantel munka. - másra nem tudok gondolni ezen a helyen. Ha már Rotmantel birtokon tartózkodunk.
- Hallottam már dolgokat a Rotmantelekről, de ez kicsit másképp meggyőző. - szól a még be sem mutatkozott sötét tünde, vagyis sokkal inkább, akinek nem tudjuk még a nevét. A következő jelenet meg egyszerűen gyomorforgató dolog, főleg úgy, hogy én szintén így végezhettem volna. Cseppet sem rejtem el érzéseim a látvány miatt, azonban az érkező rátesz egy lapáttal.
- Mit csinálnak maguk itt? - teszi fel a kérdést pöffeszkedően, mire ökölbe szorul a szabad kezem.
- Mint láthatja, próbálunk bejutni. És önök lennének azok, akik segítséget kértek? - válaszol közölünk Amy.
- Önök lennének a " Bátor, és kreatív " segítségünk? - folytatja tovább a kérdőre vonást a saját beszédstílusával. Eszembe jut az a lehetőség, hogy mi történt volna, ha… ha nem raboltak el volna délre. Vajon én hasonló lennék hozzá? Nem! Én képtelen lennék ilyenre! Egyszerűen elkezd ingerelni a bunkó vámpír, hogy egy megfelelő pillanatban kiosszam, de addig is jobb lenne megtudni, hogy miért vagyunk itt?
- Én csupán kiváncsi vagyok, hogy miért kell maguknak segítség, ha önök is meg tudnák oldani. - lépek közben közelebb ezekhez a végtelenül csúnya, s egyben veszélyesnek tűnő alkotásokhoz. A tisztes távolságot megtartom. Csupán fel akarom mérni a helyzetet, hogy mennyire tudnak kezesbárányok maradni. Mikor a vizsgálódásom befejezem, akkor visszaindulok a többiekhez.
-  De lehet, hogy nincs annyi értékük.
A rövid mozgás után szembefordulok a Rotmantellel és a lényeivel, azonban a társaságunk utolsó tagja szólal meg.
- Én csak fogadást veszítettem... Remélem megérte, bár egy kocsmányi pia nem ér keveset. - ezzel a beszéd részünkről elfogy, hogy teret engedjünk a vámpír gondolatainak. Nem tudom, hogy mi járhat a fejében, de úgy ítélem, hogy egyelőre nem kell tőle tartanunk.
- Jóó jóóó! - ezzel egyetemben feláll a helyéről, aztán elengedi azokat a valamiket. Kezem rögtön megfogja a fegyverem, mert arra számítok, hogy esetleg megtámadnak minket. A vámpír még mond nekik egy szót, de utasító hangnemben.
- Arbeit!
Ezt követően szemügyre vettem a mellettem elhaladó lényeket, amík tele voltak sebhelyekkel és egyéb fura jellel megjelölve. Egyáltalán nem éreztem feléjük semmi együttérzést, mert jobban belegondolva már régen nem lehetnek azok, akik valójában voltak.
- Öntől megkérdezi a cseléd, hogy még is, mi a munkája? - intézi felém a szavakat, de én jobbnak találom, hogy hallgassak. Ez azon kérdések egyike szerintem, amivel sarokba akarna szorítani. Azonban én vagyok annyira higgadt még, hogy némán tiltakozzak.
- Hát tudják, van egy kis gond, ki kéne irtani a kártevőket a birtokról. Nagyon több mondandóm nincs Önökhöz. - folytatja a beszédet a munkaadónk, ami leginkább fokozza bennem az informálatlanság érzetét. Eddig semmi hasznosat nem mondott a feladattal kapcsolatban.
- Nocsak! Nocsak! Szóval még is csak kell valami tőlünk? Fizetség? De előre szólok, háziállat nem kell. - úgy tűnik, hogy Amy megelőz a kérdezésben, főleg pontosan a lénygre rátérve. Számomra a pénz szükséges, így megragadom olykor az alkalmat.
- Miféle kártevők? Tudna róluk mesélni? - csatlakozok hozzá a kérdezésben, miközben a lények könnyedén leveszik a gerendát a bejutáshoz. Nem érkezik válasz, sokkal inkább türelmetlenséget látok felfedezni nála.
- Hát akkor munkára.  Haladnának már? Időre vissza kell érnem! – erősít meg engem ebben a dologban. A nő végül nem adja meg magát.
- Nem! Először is mik azok amit ki kell takarítanunk, amivel a maga kis szörnyei sem bírnak, kettő: egy lépést sem teszek, míg nem tudom mennyiért teszem kockára az életem. -  akadékoskodik, de a lények közelsége jobbára taszít, főleg mikor a munkaadónk és közénk ékelődnek sorfalként. Eszembe ötlik egy megjegyzés, amit nem folytok magamba.
- Ez az egész úgy hangzik, mint ha az állatok után kéne kiganajoznom az istállót. Mindenesetre, vágjunk bele – ezzel, ha megigazítottam a mágikus szemüvegem, akkor elindulok befelé. Azonban nem csak én gondolom úgy, hogy haladni kell. Cyne megelőz engem, ám cseppet sem kedvetlenít el az egésztől. Ha ennyire a csapat élén szeretne lenni, hát akkor csak tessék.

10 Re: HAUNTED QUEST: ROTMANTEL MADNESS on Szomb. Márc. 31, 2018 7:28 pm

Livingstone T. Baker

avatar
Sötét Tünde Bérgyilkos
Sötét Tünde Bérgyilkos
Az utat nem sietem el, de azért szeretnék rajta mielőbb túladni. Kellemes tempót diktálva haladtam egészen valami cseszett erdős poros, stalker útig. A roppant bosszantó útrésznek köszönhetően alaposan megnőtt az alapjárati fogyasztásom, ami ugyan nem tette kellemessé az utat, de legalább elviselhető hangulatba derítette.
Odaérkezve a helyszínhez, amelyet csak kiváló tippelőképességemnek köszönhetően 30% eséllyel beazonosítottam. Bizarr, mindenféleképpen egy ismeretlen kütyükkel teli szoba közepén lévő nagy piros gomb-al vetekszik. Nem tudom pontosan mit gondoljak a három itt lévő személyről, illetve a bónuszcsomagról. Vagy teljesen idióták, vagy tudnak valamit. Ilyen helyre az ember önként nem jön, főleg nem marad előtte. Kicsit közelebb érkezve azonban nem maradok szótlan.
-Üdvözlet! Ti miféle fogadást veszítettetek, hogy idekerültetek?
Tisztelettartó távolságban megállok, míg méregetem magam előtt a személyeket.
- Üdv! Szóval......nem erre számítottam, egyébként, mint már Siegbald-nak említettem, én egy felhívásra jöttem. De ezek szerint nem mindenki........Ti találkoztatok valakivel? - köröztem egyet a kezemmel, utalva környékre.
A csaj nem vette a lapot, de nem tépte szét.
- Én nem fogadásból vagyok itt, csupán rotmantelek összekevertek valami másik alakkal. meg akartak kínozni
Remek, van egy balszerencse zsákunk, remélem a zászlókat otthon hagyta, semmi kedvem flag-ekbe futni lépten-nyomon...
- Feszítsd le a gerendát, aztán irány befele. Nincs kedvem ide kint ácsorogni...
Hmm... Összességében véve a csaj egész normálisan veszi a lapot, de kicsit merev. A barnát meg úgy tűnik üldözi a balszerencse, lehet jobb lenne távol tartani tőle a piát, mielőtt történik szegénnyel valami. Úgy értem a piával. A csuklyás fószer állatkája egész barátságosan fogadja a csajt, míg a másikat kb megugatja. Ez tök jó, ilyesmi nekem is kéne... De legalább jó az emberítélője. Ami magát sötétkét illeti, hát elég szótlan, de ez nem lehet nagy hátrány. Kicsit éles a nyelve, amikor rázendít, de nem különösebben zavar, amíg nem engem kóstolgat.
-Én sem láttam senkit, a bejutási módszerben viszont egyetértek.
Egyelőre inkább megfigyelem az illetőket, aztán majd helyzettől függően cselekszem. Most pedig ideje megkezdeni a nemrég újratöltött literes kulacsomat. A friss bor mindig jó indítás.
- Én fegyverként tekintek az alabárdomra.
- Akkor bemegyünk?
- Miért nem próbáljátok ki a sajátotokkal? Vagy esetleg a nő kardjával?
Ahogy haladnánk végre valamerre. Barna beszól, amire egyértelmű veled meg mifakvan vállvonást adok. Nem különösebben érdekel, hogy a bárdját énekesnek, vagy kétkezesnek tekinti.
Szép lassan három fura fémálarcos, és maszkos emberszerű, de mégis állatias lény jelenik meg a távolban, melyek nyakán szöges nyakörv, és lánc ékeskedik, mely ezüstösen csillogó láncok végén, egy igen jól öltözött, Rotmantel sétál, mint a nemesek, akik csak a vadászkutyáikat viszik ki sétálni.
- Ti is azt látjátok, amit én?
- Mi azok az.......izék?
A csajszi két mondata között kardot ránt, amit teljesen megértek, de jelenleg nem kívánom követni példáját.
- Nos nem tudom, hogy mik azok. De biztosan Rotmantel munka.
- Az nem számít, hogy mik azok az izék....
Húzok még egy jó nagyot a borból, mire eljutunk odáig, hogy mindenki a csendet megtörő beteg állatra figyel. Nem, nem a három mászkálóra, hanem a kétlábúra. Először ránézek a borra, vissza a csávóra, megtörlöm a szemem, majd repeat. Mint először sejthettem volna, nem a piával van a gond, és végképp nem velem. Ritka egy faj ez a mocsok, én legalább tisztességgel végzek a prédámmal... Többnyire.
-Hallottam már dolgokat a Rotmantelekről, de ez kicsit másképp meggyőző.
Amennyiben sikerül problémamentesen behatolni az épületbe, én nem szándékozom megváratni az előre nyomulót. Persze a bort biztonságosan az oldalamra rögzítetem ez esetben. A csuklyás ügyködik, ez egyértelmű, de azt nem tudom megállapítani, hogy miket. Jobb lesz óvatosnak lenni vele. Főleg, miután magabiztossággal ment neki a gerendának.
- Mit csinálnak maguk itt?
Alaposan végigmér minket, főleg azt, aki a gerendával hadakozott. A reakcióit nem részletezve meglehetősen ellenszenves a fickó. Egyszerű pórázos utasítással az egyik állatkájából széket csinál, majd leül.
- Önök lennének a " Bátor, és kreatív " segítségünk?
A flegma mindenit. Na az ilyenek miatt fontolgatom a deathnote-ot.
- Mint láthatja, próbálunk bejutni.
- És Önök lennének azok, akik segítséget kértek?
- Én csupán kiváncsi vagyok, hogy miért kell maguknak segítség, ha önök is meg tudnák oldani.
- De lehet, hogy nincs annyi értékük
Mivel a bejutás kicsit fail, a másik nem igazán tűnik támadónak, és úgy tűnik végre valahová elindult a dolog, én is inkább keresek egy közeli falrészt, ahol nem zavarom csuklyás leendő társam személyes auráját, s a falnak dőlve újra nekilátok a borocskám pusztításának. Egy dolgot azért közben fontosnak tartottam megjegyezni, persze csak a torkom kellő áztatása után.
-Én csak fogadást veszítettem... Remélem megérte, bár egy kocsmányi pia nem ér keveset.
Végre lemászva arról a szerencsétlenről, amire én rá nem ülnék... Nos nekilát a maga módján a szövegelésnek.
- Jó jó
- Arbeit
Amikor kiadja a munkát a munkásságának, akkor lejjebb eresztem a kulacsot, s készenlétbe teszem magam arra az esetre, ha a munka mi lennénk. Persze ennek alig 10% esélyét láttam, de az bőven ok az aggodalomra egy ilyen psychopata mellett. Nem sokkal később, mivel sikeresen túlreagáltam a dolgot, visszatérek a figyelő dőléspontomba.
- Öntől megkérdezi a cseléd, hogy mégis mi a munkája?
- Hát tudják van egy kis gond, ki kéne írtani a kártevőket a bírtokról. Nagyon több mondandóm nincs önökhöz.
Szépen széttagolva megvárat minket. A kis mocsok, még az óráját is bámulja, mintha számítana is valamit. Mondják, hogy a zsenit és az őrültet egy hajszál választja el, de ez szimplán zakkant.
- Nocsak! Nocsak! Szóval mégis csak kell valami tőlünk? Fizetség? De előre szólok háziállat nem kell.
- Miféle kártevők? Tudna róluk mesélni?
Nem különösebben van értelme megszólalni, főleg nem hülyét csinálni magamból, hogy a szintjére süllyedek. A kalapom amúgy is jobb, és elegánsabb, mint ő maga. Az egyetlen ami esetleg érdekelne, az az alkímia tudása lenne, de több, mint elég esélyt látok rá, hogy hasonlóként, vagy egyszerű eledelként végezzem. Egyelőre inkább a jómadárnak és fiókáinak szentelem figyelmem nagyobbik részét, míg nem hanyagolom el a többieket sem. A beszédesektől eltekintve csendes barátunk csak morog valamit, de úgy tűnik csak nem bírta magában tartani, amit teljesen megértek. Fene tudja mit morgott, de szinte biztos, hogy igaza van. Mivel nem kíván saját magának problémát gyártani, így minden problémázás nélkül utat enged a vadaknak, ez mondjuk előnyös jellemvonás.
A három lény leemeli a gerendát, majd kinyitják az ajtót. Bennt korom sötétség van, valószínűleg csak én látok befelé valamit, ami nem túl bizalomgerjesztő.
- Hát akkor munkára
- Haladnának már? Időre vissza kell érnem!
Amennyire lazára és veszi a figurát és lassúzik itt, annyira türelmetlen is. Mondjuk kíváncsi vagyok mennyi cucc van nála, ha ilyen lazán használ gyújtófolyadékot. Na az ilyeneket még megölni is kellemetlen. Problémásak amíg élnek, és problémát fognak jelenteni azután is hogy megdeglettek.
- Nem! Először is mik azok amit ki kell takarítanun, amivel a maga kis szörnyei sem bírnak, kettő: egy lépést sem teszek, míg nem tudom mennyiért teszem kockára az életem.
- Ez az egész úgy hangzik, mint ha az állatok után kéne kiganajoznom az istállot.
- Mindenesetre, vágjunk bele.

- Te maradsz mögöttem...
Barna kicsit kelletlenül, de végül is saját magának nyugtázva a dolgot nem habozik sokat, mire csuklyás megindul, és felveszi magára a vezető pozíciót. Nem tudom miért nem problémázik az ember a sötét miatt, de erre még úgy is fény derül. Talán az a szemüveg cuccal lehet kapcsolatban, hmm mindegy. Szószátyárnak tűnik, majd elkotyogja. A csuklyás viszont kezd egyre rejtélyesebb lenni. Nekiesik azoknak a gerendáknak, bezúg a sötétbe. Remélem nem egy Rotmantel tégla.
Szép kis színjáték került elém, de így a gyors alkalmat kihasználva újra teli töltöm a kulacsomat.
-Nos, engem is érdekelne, hogy mi lesz a jutalmunk. A gonosz kis "muwhahaha megtarthatjátok az életeteket" vagy a "ha..hahah...hahahaha majd az én állatkáim lehettek"-től kímélj meg, nem hiszem, hogy az a lelkesebb felének tetszene, nekünk meg végképp nem.
- Ezért dolgoznak
- Fejenként.
Amikor elégséges motivációt kaptunk, megindulok befelé. Hölgyeké az elsőbbség, kivéve ha szükségem van rá. A szólást már úgy is a földbe tiporták az előttünk járók. Igyekszem a fáklyafényt nem telibe kapni, de a látóterületemet nem túlságosan megcsappantani. Szerencsére a fáklyát a csajszi hozza, így nem kell tartanom túl sok baromságtól, mint hogy a másik szemébe villogtatjuk, vagy kifejezetten a másik pillanatnyi megvakítására használja. Persze amennyire tudok figyelek hátrafelé is, az éles fényt kerülve. Nem árthat a dolog, hisz nem ismerem azokat akik mögöttem vannak, az egyiktől mondjuk lehet, hogy még jobban tartanék, ha ismerném.

Felhasználó profiljának megtekintése

11 Re: HAUNTED QUEST: ROTMANTEL MADNESS on Vas. Ápr. 01, 2018 1:29 pm

Crispin Shadowbane

avatar
Sötét Tünde Bérgyilkos
Sötét Tünde Bérgyilkos
  A többieket megelőzve léptem át az ajtón, még mindig csuklyával a fejemen. A benti látvány egyáltalán nem volt szívderítő, és szinte az összes szőr felállt a karomon, ahogy éreztem, hogy itt bizony csúnya dolgok mentek végbe. Megtorpanok. Zajok a hátam mögül. Visszapillantva még épp látom, ahogy a Rotmantel csicskásai becsukják mögöttünk az ajtót, és mint ha még el is torlaszolták volna. Az ajtó dörrenése a véglegesség zajával dördült végig a termen, és tudhattuk, hogy innen már csak akkor jutunk ki, hogy ha véghez visszük a feladatot, amit ránk bíztak. Enyhén idegesen csóválom meg a fejemet, aztán folytatom tovább az utamat, csak Dracon fejét simítok végig, hogy valamennyire lenyugtassam magamat. Érzem a kis dög remegését. Sok mindenen mentünk már keresztül együtt, de az ilyeneket nem szokhatja meg sem self, sem sárkánygyík.
  Lépteim visszhangot vertek, ahogy az előtérszerűségben haladtam előre óvatos léptekkel, hogy ne járkáljam össze a nyomokat, amelyek talán valamiféle magyarázatot adnak arról, hogy mivel is állunk szembe. Kétségkívül valami harc folyhatott itt le, egy hatalmas pusztítás, amely romokban hagyta az egész termet. Leszakított fáklyatartók, feltört padlózat, tokjukból kiszakított ajtók...és rozsdavörös foltok. Volt valahol középtájt egy nagyobb tócsa is, arra felé vettem az irányt és leguggoltam mellé. Nem szagolgattam meg a szubsztanciát és nem is nyúlkáltam hozzá, nem tartottam túl jó ötletnek hogy bármivel is beszennyezzem a bőrömet, ami talán fertőző lehet, így biztosra nem is állapíthattam meg, hogy vér-e, de nagy valószínűséggel annak állítottam be. Vér, még hozzá régi. Több hetes. Egy nagyobb tócsa, talán valakit teljesen kivéreztettek itt. A legszélesebb nyomok a három előttünk lévő ajtó közül a középső felé vezetett...de mindegyik ajtónál voltak ilyenek. Érdeklődve vizsgáltam a nyomokat, közvetlen fenyegetést egyelőre nem éreztem. A csíkokat vizsgálva azonban még mindig nem tudtam megállapítani, hogy merről merre vezethettek? Ha tippelnem kellett volna, valakik kifelé menekültek, amikor az előcsarnokban elkapták őket, aztán vércsíkot hagyva maguk mögött visszavonszolták őket. A teória beigazolására később lesz majd lehetőségünk.

- Gyanítom azok a csíkok nem rozsdafoltok, de vezethetnek bármerre. Ötletek?
- Régi, megszáradt vér. Több hetes.
  Osztom meg a többiekkel a véleményemet, ahogy lassan feltápászkodok a tócsa mellől, a betört padlózatot nézegetve a továbbiakban. Borongós hangon folytatom tovább.
- Az én elképzelésem szerint itt valami nagy buli volt, aztán a harcok a középső ajtó felé vezettek. DE én inkább azt mondanám, hogy bárkik is voltak oda bent, megpróbáltak kimenekülni...de itt elkapták őket. A holttestek hiánya nem megnyugtató. Elvonszolták őket...
  Azonban még ebben sem lehettem biztos. Nem voltam nyomolvasó, így csak a józan paraszti eszet használhattam az ügy és a furcsa nyomok mögött rejlő titkok felderítésére. Egy részt kíváncsi voltam arra, hogy mi is történhetett itt...másrészt már előre megborzongtam a lehetséges válaszoktól. Lehet, hogy vannak titkok, amelyek jobb, hogy ha a sötétségben maradnak és senki sem derít rájuk fényt.
- Válljunk kettő és mérjük fel a terepet.
- A szétválás soha sem jó ötlet. - fordultam az alabárdos Siegbald felé, merengő hangon. - Nagyobb terepet fedünk le vele, ez igaz, de sebezhetőbbek is vagyunk. Itt egy egész bagázs volt, nem tudjuk, hogy fegyveresek-e vagy sem, de elkapták őket. A túlélési esélyeink jobbak, ha együtt maradunk.
- Ahogy csuklyás mondja, itt valószínűleg mészárlás volt, és a kártevők nyertek. Valószínűleg nem kevesen...valamint Barna. - a becenévre felvontam a szemöldökömet, mert fogalmam sem volt róla, hogy az alabárdos miért is kapta ezt?- A zászlóidat most felejtsd el! Nem akarok lépten-nyomon deathflag-ekbe botlani. A kérdés az, hogy először a nagyobb rosszat választjuk, vagy a kisebbet. Semmi kedvem beszorulni, de két tűz közé rekedni sem.
  Nem értettem teljesen a kis alkoholista szavait, azonban nem is fordítottam túl nagy figyelmet mondjuk arra, hogy bármelyikükkel többet foglalkozzak a kelleténél - ergo folyamatosan a hátam mögé figyelni és támadástól tartani. Dracon lehuppant mellém és az ajtók felé szaglászik. Nem jelzett még, így egyelőre nem érzett semmit sem abból az irányból.
- A hátunkban van egy Rotmantel pár csahosával, sőt egy zárt ajtó is. De abban igazad van, hogy valószínűleg csak az előttünk lévő dolgok miatt kell egyelőre aggódnunk. Egyébként megmondanád, hogy szólíthatunk?
  Mondjuk az Ő részéről egy bemutatkozás nem ártott volna. Amy elintézte ezt helyettem, bár jobban örültem volna, hogy ha névtelen maradok...bár a Cyne név már valószínűleg csak Amy-nek mond itt valamit. A Millingen-i események óta az igazi nevemet kezdtem el használni.
- Én Amy vagyok.
 Hagyom, hogy a többiek beszélgessenek egymással. Jobb még most összehaverkodni...legalább tudom, hogy kit milyen néven szídhassak el, hogy ha bajba kerülnénk.
- Én Cyne-val értek egyet. Nem javasolnám a szétválást, különben is háromfelé kéne mennünk. A középső a legszélesebb nyom, ha választani kell egy irányt, én azt választanám.
- Elég régen történhetett ez, nem biztos, hogy maradtak túlélők. Ráadásul élelem nélkül, sötétben. Azon bizonyos kártevők esetleg egymásra is támadhattak...- szólalt meg végül az alabárdos is, egy kis pillanat és sóhajtás után folytatta.- Ha meg sokan vannak, akkor ha csapdát készítünk nekik, vagy legalábbis annyival küzdeni, amennyivel el tudunk hírni.
  A beszélgetés közben végre már hátra vetettem a csuklyámat, hisz beszűkítette a látómezőmet, amire most a legkevesebb szükségem volt, majd Dracon pillantását követve egy rövid pillantást vetettem a másik self felé. Megértettem Dracon ellenszenvét: nem szerette az alkoholt és az alkoholistákat, rám is rendszeresen támadott még régebben ilyenek miatt. Azóta egy kicsit lenyugodott.
- Nos, ha már végre valaki vette a fáradtságot, illene válaszolni. Livingstone vagyok, örvendek. Ami meg a haladást illeti, én jobbra szavazok. Vagy legalább az egyik kisebb járatra, nem szívesen esnék neki a nagy falatnak rögtön és talán találunk valami hasznosat egy kutatóépületben. Hátvédnek maradhatok, de nem fogom hozni a fáklyát.
  A beszélgetés azonban egyelőre nem vezetett sehova sem. Volt három választási lehetőségünk, de nem tudhattuk, hogy melyik lesz végső soron a legjobb. Bennem már megérett az elhatározás, hogy rövidre zárjam ezt a beszélgetést, és jó szokásom szerint ismét magamhoz ragadjam a kezdeményezést...de azért még megpróbálkoztam a szavakkal, és így sorrendben válaszoltam mindenkinek.
- A középső ajtó felé vezet a legszélesebb csík, tehát arra felé lesz valószínűleg a legnagyobb probléma. Szembe is nézhetünk vele egyből, vagy felmérhetjük a terepet az oldalsó ajtók választásával is. De nincs rá garancia, hogy bármit is találunk arra.
  Ebben mondjuk legalább egyetértettünk a fajtársammal. A biztonság kedvéért aktiváltam nyakamban a Koncentráció Nyakékét, hátha észre veszek újabb nyomokat. De egyelőre semmi, így innen akár tovább is állhatunk. Az egész hely eléggé kísérteties volt ahhoz, hogy ne bízzam a dolgokat a véletlenre, így a táskámból menet közben előhalásztam a kis plüss farkaskölyköt, aki állandó útitársam lett és Dracon féltékeny pillantásaitól kísérve a vékony bőrmellény egyik zsinórjára fűztem, hogy könnyen elérhető legyen.
- Legyen az, amit a legtöbben célszerűnek tartanak. Kikötés: én megyek elől, a következő alak követ engem pár lépéssel lemaradva. A sötét nekem jobban fekszik, nesztelen osonok, így még azelőtt észre vehetem a fenyegetést, mielőtt a nyakunkba zúdulna. Javasolnám, hogy a pici alkesz self maradjon hátvédnek.
  És végül eljutottam az alabárdosig is. Rég beszéltem már ennyit, a torkom rendesen ki is száradt, azonban tartalékoltam a készleteimet....a Livingstone nevezetű előbb-utóbb ki fogy a piából, aztán meg kuncsorogni kezd majd...de arra aztán várhat, hogy bárkivel is megosszam a készleteimet!
- Ebben van igazság...mennyi idő telhetett el az ajtók lezárása óta. Hetek, valószínűleg, így van rá esély, hogy egymásra támadtak. Jó meglátás.
- Mellesleg Ti is bemutatkozhattok.
  Fűzte végül oda a fajtársam, miközben már a teremben mászkálva keresgélt valamit, folyamatosan az ajtókkal szemezgetve. Nekem eszem ágában sem volt semmi ilyesmit tenni és ezen a későbbiekben sem fogok változtatni.
- Az eltorlaszolás jó ötlet, de jobb lenne a középső, továbbra is azt állítom. Cyne-ra merném bízni, hogy, ahogy vállalta is, előre megy. HA baj van, időben felkészülhetünk. Nem tévelyegnék az oldaljáratokban.
  Amy belém vetett bizalma kissé legyezgette az egómat, és meg kell vallani, hogy jól is esett. Nem véletlenül jöttünk ki annyira jól már a Bormann rezidencián is, és a későbbiekben is. Meg hát, neki köszönhetem, hogy nem maradtam ott ájultan, amikor Ger, Kristin és Ada összemérték erejüket a kultista főpapnővel. Éreztem, hogy vele ezen megbízatás során se lesz semmiféle problémám.
- ...The red night's rising
And so our journey begins;
March forward oh brave soldiers
For Death awaits in every corner.
Fear not, o! fear not
For the Dawn is never to ome!
  Kezdtem bele egy ősi énekbe, amelyet már a fene se tudja, hogy hol hallottam. Hangom mélyen zengett, recésen, rég múlt korok bánatától terhesen. Énekeltem, mert legalább ez valamilyen szinten elűzte a sötét gondolatokat, és úgy isten igazából kizárta a többiek beszélgetését is a fejemben. Elgondolkoztam azon, hogy talán a fülbevalómat kéne használnom, hogy elkussoltassak mindenkit, hogy nyugodtan tudjak gondolkozni, de talán ez nem lett volna a legjobb ötlet. Így aztán csak folytattam tovább...vagy is folytattam volna, amennyiben Siegbald keze nem ér a vállamhoz. Összerezzentem az érintésére, az egész testem megfeszült és ebben az időben Dracon tollai is felborzolódtak. Eszembe jutott Hellenburg, a dombok, a keresztre feszítés a pusztítás előtt....és fellángolt bennem ismét, erősebben és forróbban, mint Abaddón lángjai, az emberek iránt érzett keserű gyűlöletem. A férfinek egy szerencséje volt, hogy elhúzta a kezét a vállamról, különben rövid úton már törött kézzel fogdoshatta volna magát.
- Cimbora, rajtad a világ szeme. Hátrébb maradok a borivó barátunkkal. Úgy látom, Ti ketten már nem az első ilyen helyzetben vagytok.
  Próbáltam visszafogni magamat, azonban a fájdalmas emlékek az elmémet ostromolták. Dracon lekötözve láncokkal, a szemek tollazatán keresztül a bőrébe marnak. Töviskoszorú a homlokomon...az elviselhetetlen fájdalom, ahogy a kereszten lógok. Aztán kifakadtam és lecsaptam, mint egy sebzett állat.
- Ha még egyszer hozzám észr, ember...-sziszegtem a fogaim között, undorral ejtve ki az utolsó szót. - ...nem lesz többé kezed, amivel nyúlkálhatsz.
  Aztán ott hagytam őt a büdös fenébe, és megindultam a középső járatba. Dracon hűségesen trappolt mellettem, csak egy vicsorgás erejéig állva meg. Clandestine-t a kezembe vettem, bár a felszentelt éjgyilok érintésétől még mindig kirázott a hideg, és nem tudom, hogy meg fogom-e szokni valaha is? Fury-t a bal kezemben tartottam...és azzal biztattam magam, hogy baj nem érhet engem. A többiek sorsa - Amyn kívül - nem nagyon tudott érdekelni, csupán annyira, hogy lehetséges élőpajzsok lehetnek egy összetűzés során. Lépteimet megszaporázom, hogy jóval a többiek előtt tudjak maradni, így még a fáklya hatókörén kívül, de elég fényt kapva ahhoz, hogy lássak is valamit. Aztán, ahogy egy elágazáshoz érek, olyan hirtelen toppanok meg, mint ha egy falba ütköztem volna. Mögülem beszélgetés zaja törte meg az áldott csendet.
- Én maradnék a főágnál.-utalt Amy az elágazás jelenlétére.- Szerintem ne térjünk el, mert a végén eltévedünk, ha ez valami labirintusféle.
- Maradjunk annál, de nem hinném, hogy egy helyen csoportosulnának a kártevők. Ráadásul, mifélék lehetnek? Egyáltalán nem törtek ránk, amikor bejöttünk. Ha okos lények lennének, akkor addig várakoztak volna, ott az előtérben, míg ki nem nyilik egyszer a szabad levegőre vezető út.
  Én menet közben már egy körkörös bemélyedésnél guggolok és azt vizsgálgatom. Nem tudtam még mindig rájönni, hogy mi okozhatott ilyen szabályos sérüléseket a padlózaton, azonban akármi is tette, ahhoz hatalmas erő társulhatott, hogy a kövezetet feltörje. A legjobb tippem egy felülről érkező csapás lett volna...de miért csapdosta volna valaki a padlót? Fogalmam sem volt, így hagytam elúszni ezt a kérdéskört.
- Egyelőre előre, aztán majd meglátjuk...valószínűleg a "kártevők" beljebb vonultak. A Rotmantel-ek beteges teremtések, és nagyon úgy érzem, hogy közük van az itteni förtelemhez is. Miért van nekem olyan érzésem, hogy mi vagyunk az itteni förtelmeknek az eledele? És mi okozza ezeket a körkörös bemélyedéseket?
  Még egy pillantást vetek a plafon felé, azonban az teljesen épp volt, semmi sem szakadt le onnan. Igaz, hogy törmelékeket sem láttam a kráter közelében, ami nem magából a padlóból származott volna. Azonban ebben a pillanatban teljes sötétség ereszkedik ránk...meglepetten kaptam fel a fejemet és álltam fel a földről. Lószart se láttam...még csak a fáklyát sem, ami eddig világított nekünk. Bárki is hozta eddig, eloltotta és ezzel megfosztott attól a minimális fényforrástól, amire eddig szükségem volt. Halkan szitkozódtam egy sort.
- Akkor megyünk tovább a szélesebb folyosón, vagy mi van? Talán látsz valamit?
  Már a nyelvemen volt valami epés megjegyzés, amikor a sötétséghez alkalmazkodó szemem az elágazáson túlról valami halvány lilás derengést vett észre. Meg kell vallani, nem vagyok egy félős alak...azonban az ilyen sehonnan jött fura fények azért eléggé idegesítőek tudnak lenni. Nyeltem egy nagyot, aztán jó szokásomhoz híven elő vettem a legmegnyerőbb stílusomat.
- A fáklyát kéretem újra meggyújtani, mert így lószart se látok... - csattantam végül fel. - Lila fény abból az irányból.
  Mutatok az elágazás felé. Kétségtelen, hogy Amy-nek van valamije, amivel lát a sötétben külső fényforrás nélkül is, meg talán Siegbald-nak is, különben valamelyikük biztos, hogy hozta volna magával a fáklyát...így talán láthatták azt is, hoy merre mutatok.
- Pfffhahahha....Aztarohadt...- a sötét elf értelmetlen fecsegésétől csak össze rezzentem. Fasza, hívd csak fel ránk a figyelmet még jobban!- Sosem hittem volna, hogy egy ember fog megszivatni minket a vaksággal. Szép volt, nyahaha...
 Király, alkoholista és őrült is. Miért emlékeztet túlságosan is rám? Miért lett minden sötét elf alkoholista az utóbbi időkben? Talán...valami új módit teremtettünk Armin-nal, amikor seggrészegre ittunk magunkat a legénybúcsúján? Óh, cimbi! Látod, ez a mi hagyatékunk.
- És valóban szeretnénk vissza a minimális fényt, trükkös tárgyak hiányában azért annyira szükségünk van.
- Akkor nézzünk utána annak a fénynek.
  Igen, nézzünk utána a fénynek! De a fáklyát azért csak nem gyújtaná meg. Király...faszányosan jó kedvemre még az alabárdos is rátett egy lapáttal. Én meg fogom fojtani ezt a fickót!
- Most látsz? Vagy sem?
~ Látom a jövődet baszki, és hullaként végzed itt...~
- Akármilyen fény van ott, nem mennék oda.
  Hagytam egy sóhaj kíséretében elszállni a frusztráltságomat. Ahogy Livingstone-nak igaza volt, pont két ember szopatott meg minket a sötétséggel. Az iróniát ebben az esetben nem tudtam értékelni. Clandestine körül lángokat idéztem meg, elő hívva a druida elementalista énemet. A lángok egy pillanatra megvilágították az utat előttünk és tőlünk jobbra is, majd kiszakítottam belőle egy kis darabot, amelyet vissza felé küldtem el, abba az irányba, ahonnan jöttünk és amint két méterre volt mögöttem, a plafonhoz ragasztottam, így egy rögtönzött csillárt hozva létre, amely már elég fényt biztosított nekünk ahhoz, hogy lássunk is valamit, de nem volt elég nagy hozzá, hogy fényárba borítsa az egész rohadt helyet.
- Fegyvereket készenlétbe...Amy, gyere ide mellém és nézz el abba az irányba.
 Innen egyedül Amy-ben bíztam meg, így egyértelmű volt, hogy ő vele fogom megvitatni a továbbhaladásunk kérdését. De előtte jobbnak láttam azt, hogy közösen felmérjük a terepet és ennek fényében hozhassunk döntést. Mögöttem egy meglepett szisszenés, majd pár elharapott szó.
- Most már Te is szivatsz? Kezd viszketni a tenyerem. - hördül fel Liv, én meg csak magamban kuncogok egy sort, aztán:- Barna, ha te is ellősz valami poént, akkor nagyon szarul fogsz járni.
  A fő, hogy ilyen jól kijövünk egymással. Egy másodperc töredékéig már majdnem sajnáltam csóri alabárdos alakot, hogy mind a két sötét elf lecsapott rá...de ez hamar meg is szűnt. Menet közben Dracon-ra néztem, aki teljes testével a lila fény felé fordult, feszülten, mint mindig. Aztán végül az alabárdos amúgy teljesen jogos és józan kérésének ellenére megindulok a lila fény felé. Nem tehettem róla, vonzott..és hogy józan ésszel is alá támasszam, nem akartam bármilyen fenyegetést a hátunk mögött hagyva tovább haladni. Nem tudtam, hogy Livingstone miféle szerzet...bár valószínűleg nem egy nyílt harcokat vállaló alak, hisz csak egy tőr volt nála, amiből arra következtettem, hogy Ő is valamiféle szabadúszó bérgyilkos lehet. Egyszer nem láttam a Névtelenek között...és szinte biztos voltam benne, hogy Armin-nak vannak nagyobb gondjai is, mint hogy az egyik hivatásos bérgyilkost ide küldje.
  Ahogy előre haladok, mögöttem a megidézett tűzgolyó is kihuny, hisz túlságosan eltávolodtam tőle. Egy újabb világító alkalmatosságot idézek meg magunk fölé, hogy lássak is valamit, így lopakodok előre. Most, hogy közelebb jutok, már látom is azt, hogy mi okozza ezt a kellemetlen fényt. Egy magas, majd' két méteres alakot pillantok meg, nekünk oldalt állva, valami rács előtt, ami mögül a lila fény áramlik ki. Szemem összeszűkül, aztán hagyom, hogy a mágia hullámaihoz igazítsam elmémet, így vizsgálódva tovább, próbálva megállapítani, hogy mi is van előttünk. Mögöttem hallom Amy halk lépteit, érzem forró leheletét a tarkómon. Némileg megnyugodtam, hogy a lány velem van. A vizsgálódásom eredménye, hogy mind a lény, mind pedig a fény mágikus. Csodálatos...már csak ez hiányzott nekünk. Gondolatban már felidéztem magamban azt a módszert, amivel tűzköpenybe boríthatom magamat - az elvileg a következő mágikus támadást ki kell, hogy védje. Az egy helyben ingó alakra összpontosítok teljesen, így szinte majdnem a nadrágomba piszkítottam, amikor mögülünk felbukkan az alkesz, és kettőnk közé lépve szólal meg. Hogy rohadjál meg!

- 'Sup, találtatok valami érdekee..s.e.t...
  Hát, a hangja hamar el is hal, ahogy meglátja, hogy mi is van előttünk és bátor jelleméhez igazodva lép hátra is pár lépést, miközben én magamban szitkozódok és próbálom lenyugtatni kalapáló szívemet. Dracon-nál ezzel tuti, hogy nem nyerte el a jó pontokat...szerencsére a kis dög hátramaradt a hátunkat fedező Siegbald-dal. Hogy az öröm csak még jobban a tetőfokára hágjon, a barna izé lassan megfordul. Fejét oldalra biccenti, ahogy Dracon szokta, amikor gondolkozik valamin, aztán komótos léptekkel megindul felénk.
- Óh, baszdmeg...

Felhasználó profiljának megtekintése

12 Re: HAUNTED QUEST: ROTMANTEL MADNESS on Hétf. Ápr. 02, 2018 4:49 pm

Amelia Tewelon

avatar
Hellenburgi Királyi Szövetség
Hellenburgi Királyi Szövetség
Mivel a többiek már előttem járnak, a kapu majdnem a sarkamra csapódik és nem tudom, hogy társaim mit láttak, de én egy kárörvendő Rotmantel-t, aki masszívan ránk is záratta az ajtókat a kis játékszereivel, legalábbis ezt szűrtem le a hangos csattanásból.
Mivel most már csak előre mehettem, így a kardomat készenlétben tartva óvatoskodom körbe, magasra emelt fáklyával a helyet.
A legtöbb fáklyatartó fellökve, pár használhatóbb fáklyával a földön, és pár helyen a be van törve a padló, közepén egy vöröses barnás folttal. Előttünk három ajtó áll, bár inkább annak a helye, mivel mindet betörték. A foltokból szakadozott vörösesbarnás csíkok vezetnek egyik járatból a másikba, de egy biztos, a csíkok többsége középre vezet, bár az kivehetetlen, hogy merről merre haladnak.
Amikor már kellően kiderül, hogy minden fel van dúlva, de egyelőre magunk vagyunk, ledobom a földre középre és a Dämmerung kardomat húzom elő, kevesebb célpontot nyújtva, ha valaki ránk pályázna.
- Gyanítom azok a csíkok nem rozsdafoltok, de vezethetnek bármerre. Ötlet? - nézek a társaságra.
- Váljunk ketté és mérjük fel a terepet. – szólal meg Sieg azonnal.
- Régi, megszáradt vér. Több hetes. – fordult felém Cyne, miután tüzetesen szemügyre vesz mindent, a legtöbb időt a középen lévő nagyobb folt felett töltve.
- Az én elképzelésem szerint itt valami nagy buli volt, aztán a harcok a középső ajtó felé vezettek. DE én inkább azt mondanám, hogy bárkik is voltak oda bent, megpróbáltak kimenekülni...de itt elkapták őket. A holttestek látványa nem megnyugtató. Elvonszolták őket... – vázolja az elképzelését, szinte csak hangosan gondolkozva, majd másik embertársam felé fordul.
- A szétválás soha sem jó ötlet. Nagyobb terepet fedünk le vele, ez igaz, de sebezhetőbbek is vagyunk. Itt egy egész bagázs volt, nem tudjuk, hogy fegyveresek-e vagy sem, de elkapták őket. A túlélési esélyeink jobbak, ha együtt maradunk.
-Pompás. Legalább a hátunkban nincs Rotmantel. /Motherfucker/ - mormog valamit negyedik társunk elfül, aki eddig jóformán csak a butykosa tartalmával került közelebbi ismeretségbe.
Sosem vetettem meg az italt, néha ki kell engedni a gőzt, de munka közben sosem vetemednék rá és ez eleve nem segít, hogy komoly bajtársként gondoljak a fickóra. Kiszámíthatatlanná teszi a reakcióit egy kiélezett helyzetben.
-Ahogy csuklyás mondja, itt valószínűleg mészárlás volt, és a kártevők nyertek. Valószínűleg nem kevesen.... Valamint Barna. A zászlóidat most felejtsd el! Nem akarok lépten nyomon deathflagekbe botlani. A kérdés az, hogy először a nagyobb rosszat választjuk, vagy a kisebbet. Semmi kedvem beszorulni, de két tűz közé rekedni sem. – teszi még hozzá, de verge legalább az italon kívül egy penge is megvillan a kezébe, bár, hogy ez jó vagy rossz-e……majd kiderül.
- A hátunkban van egy Rotmantel pár csahosával, sőt egy zárt ajtó is. - javítom ki a sötét elfet. - De abban igazad van, hogy valószínűleg csak az előttünk lévő dolgok miatt kell egyelőre aggódnunk. Egyébéknt megmondanád, hogy szólíthatunk? - nézek rá, hiszen, ha esetleg figyelmeztetnünk kell egymást nem árt, ha megszólíthatjuk egymást. - Én Amy vagyok. - mondom, ha esetleg nem hallotta volna.
Kardom és medálom kissé zöldes fénye mellett közben ismét megszemlélem a nyomokat.
- Én Cyne-vel értek egyet. Nem javasolnám a szétválást, különben is háromfelé kéne mennünk. A középső a legszélesebb nyom, ha választani kell egy irányt, én azt választanám.
- Elég régen történhetett ez, nem biztos, hogy maradtak túlélők. Ráadásul élelem nélkül sötétben. Azon bizonyos kártevők, esetleg egymásra is támadhattak. – vesz egy mély levegőt Sieg, mint aki belenyugszik a döntésünkbe. - Ha meg sokan vannak, akkor ha csapdát készítünk nekik, vagy legalábbis annyival küzdeni, amennyivel el tudunk bírni.
Cyne sárkánya, Dracon láthatóan kiszemelte magának a másik sötét elfet, mert feje őt követi, régi társam pedig úgy dönt itt már nincs értelme a csuklya oltalmába bújnia.
- A középső ajtó felé vezet a legszélesebb csík, tehát arra felé lesz valószínűleg a legnagyobb probléma. Szembe is nézhetünk vele egyből, vagy felmérhetjük a terepet az oldalsó ajtók választásával is. De nincs rá garancia, hogy bármit is találunk arra. – fejti ki álláspontját. - Legyen az, amit a legtöbben célszerűnek tartanak. Kikötés: én megyek elől, a következő alak követ engem pár lépéssel lemaradva. A sötét nekem jobban fekszik, nesztelen osonok, így még azelőtt észre vehetem a fenyegetést, mielőtt a nyakunkba zúdulna. Javasolnám, hogy a pici alkesz self maradjon hátvédnek. –néz végig rajtunk, legutoljára Sieg-hez fordulva. - Ebben van igazság...mennyi idő telhetett el az ajtók lezárása óta? Hetek valószínűleg, így van rá esély, hogy egymásra támadtak. Jó meglátás.
Az iszákos előrébb araszol, megint megöntözi a torkát és csak utána hallatja a hangját.
-Nos, ha már végre valaki vette a fáradságot illene válaszolni. Livingstone vagyok, örvendek. Ami meg a haldást illeti én jobbra szavazok. Vagy legalább az egyik kisebb járatra. nem szívesen esnék neki a nagy falatnak rögtön, és talán találunk valami hasznosat egy kutatóépületben. Hátvédnek maradhatok, de nem fogom hozni a fáklyát.
Eddig ez volt talán a leghosszabb monológja és még nem fejezte be.
-Mellesleg ti is bemutatkozhattok.
Biccentek a sötét tünde bemutatkozására, a foglalkozását nem firtatom, elvégre itt állt egy - elmondása szerint - egy fogadás miatt, de hát vagy nem volt épeszű, vagy felbérelhető zsoldos volt, mint én, vagy a többik.
- Az eltorlaszolás jó ötlet, de jobb lenne a középső, továbbra is azt állítom. Cyne-re merném bízni, hogy, ahogy vállalta is előre megy. Ha baj van, időben felkészülhetünk. Nem tévelyegnék oldaljáratokban. - állok ki eredeti véleményem mellett.
- Ha már azt mondtátok barátaim, hogy maradjunk együtt, akkor marad a középső járat. Én úgy vagyok, hogy essünk túl a nehezén, utána jöhet a szórakozás – egyezik bele Sieg, de aztán meglep azzal, hogy odalép a magában dúdolgató Cynéhez és a vállára teszi a kezét. - Cimbora, rajtad a világ szeme. – engedi aztán el. - Hátrébb maradok borivó barátunkkal. Úgy látom ti ketten már nem az első ilyen helyzetben vagytok.
Nem volt nehéz észrevenni, hogy volt társam eddig sem rajongott a csapatmunkáért és különösen a zsoldos nem került a kedvencei listájára, így meglehetősen kíváncsi lettem, hogy mit akar ezzel és mi lesz a következménye.
- Ha még egyszer hozzám érsz ember...nem lesz többé kezed, amivel nyúlkálhatsz... – szisszen a szó Cyne ajkairól a férfi felé, aztán azonnal neki is indul a középső járatnak, nem várva, hogy ki megy vagy nem megy utána.
-Nos, akkor ezek szerint a sorrend Sötétke, Amy, Barna és én lesz. Akkor indulhatunk is. – szögezi le Liv, bár én már elindultam társam után, megfelelő távolságból, hogy ne akadályozzuk egymást, ha harcra kerülne sor, rájuk bízva, hogy miként követnek.
Amikor az előttem haladó kissé megtorpan talán azért mert többfelé ágazik a járat, megszólalok, épp csak annyira hangosan, hogy ő hallja, vagy ha közben felzárkóznak a többiek, ők is.
- Én maradnék a főágnál. Szerintem ne térjünk el, mert a végén eltévedünk, ha ez valami labirintusféle.
- Maradjunk annál, de nem hinném, hogy egy helyen csoportosulnának a kártevők. Ráadásul, mifélék lehetnek? Egyáltalán nem törtek ránk, mikor bejöttünk. Ha okos lények lennének, akkor addig várakoztak volna, ott az előtérben, míg ki nem nyílik egyszer a szabad levegőre az út. – hallom Sieg hangját mögöttem, aki ezek szerint követ a sorban.
- Egyelőre előre, aztán majd meglátjuk...Valószínűleg a "kártevők" beljebb vonultak. A Rotmantel-ek beteges teremtések, és nagyon úgy érzem, hogy közük van az itteni förtelemhez is.
Én a kettéágazó folyosót fürkészem, miközben Cyne a nyomokat faggatja valószínűleg. Azok a kerek becsapódás nyomok nem biztatóak, de egyelőre ötletem sincs mi okozhatta őket, nem mondanak semmit. Türelmesen állok egy darabig, de aztán ismét megszólalok, mikor Cyne nem mozdul előre.
A tárgyaim adta színek nélküli világosságban egészen tisztán kiveszem Cyne előttem készenlétben lapuló alakját, amikor a fáklya fénye megszűnik és mivel Sieg nem kezd el panaszkodni úgy vélem ő is el van látva valami mágikus tárggyal a sötétben látásra. A sötét elfeknek meg alapból nincs rá szükségük tudtommal.
- Akkor megyünk tovább a szélesebb folyosón, vagy mi van? Talán látsz valamit? - nézek körül ismét, de nekem nem tűnik fel semmi, pedig fülelek is rendesen. Ám csak halk káromkodást hallok Cyne felől.
- A fáklyát kéretem újra meggyújtani, mert így lószart se látok...
~ Mi? ~ értetlenkedek magamban, de mielőtt még hangosan is megkérdezhetném, ismét megszólal.
- Lila fény abból az irányból. -
-És valóban szeretnénk vissza a minimális fényt, trükkös tárgyak hiányában azért annyira szükségünk van. – hallatszik Liv vidám hangja a hátunk mögül és .
- Akkor nézzünk utána, annak a fénynek. - suttogom vissza, bár én változatlanul nem látok semmit.
- Most látsz? Vagy sem? - kérdezi Sieg. - Akármilyen fény van ott, nem mennék oda. – figyelmeztet aztán.
Cyne felől, mintha egy sóhajtás jönne, de aztán kis láng áll össze a kezében apró gömbbé amit aztán a főterem felé dob fel a mennyezetre Alig derengő fény kel a járatban.
- Fegyvereket készenlétbe....Amy, gyere ide mellém és nézz el abba az irányba. – suttogja a fülem mellett.
-Most már te is szívatsz? Kezd viszketni a tenyerem. – morog a hátul lévő sötét tünde. -Barna, ha te is ellősz valami poént, akkor nagyon szarul fogsz járni.
Nem foglalkozom a hátam mögötti bandával, csak intek Cyne felé, hogy rendben a dolog. Most nem nagyon akarok beszélni, mert ki tudja mennyire viszi el a hangot a folyosó.
Kicsit lemaradva lopakodok a sötét tünde mögött és éberen figyelek előre. Aztán hirtelen megnyílik előttünk az eddig íves járat és egy magas alak áll annak ráccsal lezárt végén.
Elég fura egy szerzet, bár csak jóformán a fényben a sziluettje látszik, az is oldalról, valahogy nem vagyok benne biztos, hogy ember.
Mivel Cyne megy elől, alkalmazkodok hozzá, mikor megáll, megállok én is, de óvakodok megszólalni, ha akar valamit úgy is a tudtomra adja valahogy.
Akármi is az ott elől, job lenne jobban rálátni és kiismerni mielőtt még egyáltalán megláthatna minket. Ám ekkor…….
-'Sup, találtatok valami érdekeee~s~e~t
Felhördülök és a kezemben tartott kardot csak a legeslegutolsó pillanatban kapom oldalra, hogy az a falat érje és ne azt a nyomorult, ostoba tündét, akinek az agya helyén olyan sötétség lehet, mint amilyen a bőre színe. Majdnem leszúrtam ijedt reagálásomban a hülyét.
De legalább vígasztalhatott a tudat, hogy lefagyott a képe, amikor meglátta azt, amit mi már figyeltünk eddig. Azt a ………lényt.
Ami egy pár pillanatig nem mozdul és már kezdek reménykedni, hogy talán tök süket, mert csak az nem hallhatta Liv-et. De aztán……… Szép lassan felénk fordul, és megláthatjuk egész valójában.
Uram! Isten! Irgalmazz!
Ekkor lassan fejét kissé oldalra biccenti, mintha gondolkozna de ez nem tart sokáig, mert aztán szép komótos tempóban, elkezd felénk lépkedni.
- Egyetértek! – nyögök fel Cyne tömör összefoglalójára.

Felhasználó profiljának megtekintése

13 Re: HAUNTED QUEST: ROTMANTEL MADNESS on Vas. Ápr. 08, 2018 7:56 pm

Vendég


Vendég
Beljebb kerülök, úgy ahogy az előttem haladó sötét tünde. Szemüvegem segítségével egyáltalán nem nehéz feltérképezni az elém táruló látványt. Nem tudok komolyabban elmerülni ebben a tevékenységben, mert mögöttem erős lesz a zaj. Kíváncsiságból hátrafordulok, éppen akkor, mikor a Rotmantel lényei bezárják mögöttünk az egyetlen kijáratot. Egyáltalán nem tetszik a dolog, amit csupán egy savanyú mosollyal tudok le.
Nem marad más ezután, hogy túl kell élni, s kiirtani ezen bizonyos kártevőket. Mikor hosszúra nyúlna a csend, akkor Amy szólal meg először.
- Gyanítom azok a csíkok nem rozsdafoltok, de vezethetnek bármerre. Ötlet? - hallatszik tőle, amire én elég hamar válaszolok.
- Váljunk ketté és mérjük fel a terepet. - dobom be a közösbe ezen ötletet, amire vagy harapnak, vagy sem. Cyne odafordul felém, s a következőt mondja.
- A szétválás soha sem jó ötlet. Nagyobb terepet fedünk le vele, ez igaz, de sebezhetőbbek is vagyunk. Itt egy egész bagázs volt, nem tudjuk, hogy fegyveresek-e vagy sem, de elkapták őket. A túlélési esélyeink jobbak, ha együtt maradunk. - nem sokkal utána, pedig a következő érdekességgel áll elő.
- Régi, megszáradt vér. Több hetes. - jegyzi meg nekünk, amire én próbálom ellenőrizni az állítását. Közelebb vonulok egyhez, de nem nyúlok le, hogy kezemmel érinthessem.
- Az én elképzelésem szerint itt valami nagy buli volt, aztán a harcok a középső ajtó felé vezettek. DE én inkább azt mondanám, hogy bárkik is voltak oda bent, megpróbáltak kimenekülni...de itt elkapták őket. A holttestek látványa nem megnyugtató. Elvonszolták őket… - folytatja a felmérést, mire önkéntelenül is elmosolyodok. Ha valaki látja ezt a felfordulást, akkor biztosan nem a testvéri szeretet jut az eszébe. A csapat csendes tagja ezúttal újra kiveszi a részét az egészből.
- Pompás. Legalább a hátunkban nincs Rotmantel. - adja velős véleményét a helyzetről, amikor aztán a fajtársával ért egyet.
- Ahogy csuklyás mondja, itt valószínűleg mészárlás volt, és a kártevők nyertek. Valószínűleg nem kevesen.... Valamint Barna. A zászlóidat most felejtsd el! Nem akarok lépten nyomon deathflagekbe botlani. a kérdés az, hogy először a nagyobb rosszat választjuk, vagy a kisebbet. Semmi kedvem beszorulni, de két tűz közé rekedni sem.
Úgy hinném, hogy be fog állni újra egy kisebb csend közénk, azonban a csapat egyetlen női tagja veszi magához a szó jogát, hogy helyre tegye az előbbi felszólalót.
- A hátunkban van egy Rotmantel pár csahosával, sőt egy zárt ajtó is. - kis szünet következik, de aztán jön a következő gondolatmenet.
- De abban igazad van, hogy valószínűleg csak az előttünk lévő dolgok miatt kell egyelőre aggódnunk. Egyébként megmondanád, hogy szólíthatunk? Én Amy vagyok. - Érkezik tőle a bemutatkozás, csakis a névtelen miatt.
- Én Cyne-vel értek egyet. Nem javasolnám a szétválást, különben is háromfelé kéne mennünk. A középső a legszélesebb nyom, ha választani kell egy irányt, én azt választanám.
Nem repesek az örömtől, hogy a többiek ennyire nagy egyetértésben vannak. Ebből csak az következik, hogy ők szintén féltik az életüket. Tovább lépek végül az apróságokon, hogy agytekervényeim használatával a következő dolgokat tegyem közzé.
- Elég régen történhetett ez, nem biztos, hogy maradtak túlélők. Ráadásul élelem nélkül sötétben. Azon bizonyos kártevők, esetleg egymásra is támadhattak. Ha meg sokan vannak, akkor ha csapdát készítünk nekik, vagy legalábbis annyival küzdeni, amennyivel el tudunk bírni. - beszélés közben egyszer azért még körbenézek, hátha elkerülte valami a figyelmem.
- A középső ajtó felé vezet a legszélesebb csík, tehát arra felé lesz valószínűleg a legnagyobb probléma. Szembe is nézhetünk vele egyből, vagy felmérhetjük a terepet az oldalsó ajtók választásával is. De nincs rá garancia, hogy bármit is találunk arra. - újra Cyne szól hozzánk, így felé fordulok. Látom idő közben lehúzta a fejéről a csuklyát.
- Legyen az, amit a legtöbben célszerűnek tartanak. Kikötés: én megyek elől, a következő alak követ engem pár lépéssel lemaradva. A sötét nekem jobban fekszik, nesztelen osonok, így még azelőtt észre vehetem a fenyegetést, mielőtt a nyakunkba zúdulna. Javasolnám, hogy a pici alkesz self maradjon hátvédnek. - jön felőle az észosztás, mikor végül felém fordul.
- Ebben van igazság...mennyi idő telhetett el az ajtók lezárása óta? Hetek valószínűleg, így van rá esély, hogy egymásra támadtak. Jó meglátás. - fűz csak ennyit hozzá a szavaimhoz. Végül is több, mint a semmi, ha úgy nézzük. Ám nem sokkal azután, az iszákos sötét tünde csendül fel ezen a helyen.
- Nos, ha már végre valaki vette a fáradságot illene válaszolni. Livingstone vagyok, örvendek. Ami meg a haladást illeti én jobbra szavazok. Vagy legalább az egyik kisebb járatra. nem szívesen esnék neki a nagy falatnak rögtön, és talán találunk valami hasznosat egy kutatóépületben. Hátvédnek maradhatok, de nem fogom hozni a fáklyát. - tudja le ennyivel, de aztán kis hallgatás után odabiggyeszti még nekünk.
- Mellesleg ti is bemutatkozhattok. - én ezután saját magammal, s a környezetem további vizsgálására fordítom. Nincs annál jobb dolog, mint feltárni egy csúf történetet. Kalandozó vérem felpezsdül kicsit, de nem hagyom, hogy eluralkodjon rajtam. Higgadtság kell, aztán minden apró részletre fény derülhet.
- Az eltorlaszolás jó ötlet, de jobb lenne a középső, továbbra is azt állítom. Cyne-re merném bízni, hogy, ahogy vállalta is előre megy. Ha baj van, időben felkészülhetünk. Nem tévelyegnék oldaljáratokban. - Amy csupán megerősíti a nem olyan rég mondott állítását. Hogy nekem van-e beleszólásom a mostani kialakult helyzetbe? Nem. Leszavaztak engem.
- Ha már azt mondtátok barátaim, hogy maradjunk együtt, akkor marad a középső járat. Én úgy vagyok, hogy essünk túl a nehezén, utána jöhet a szórakozás – közlöm velük, hogy akkor lássunk neki a dolognak, s ne csak itt szobrozzunk. Elindulok Cynéhez és a vállára teszem a kezem, hogy barátságos mosoly keretében erőt adjak neki.
- Cimbora, rajtad a világ szeme. - ennyit közlök vele, s vonom vissza a kezem a válláról. Becsülendő dolog, hogy magára vállalta az első szerepét. Bármi is lesz itt, az első személyen múlik a többieké.
- Hátrébb maradok borivó barátunkkal. Úgy látom ti ketten már nem az első ilyen helyzetben vagytok. - alig hagyja el ajkaim ezen szavak, akkor a Cyne alakból kiszakad némi indulat.
- Ha még egyszer hozzám érsz ember...nem lesz többé kezed, amivel nyúlkálhatsz… - ezzel egyetemben előre indul. Csupán csodálkozok magamban, hogy ezt meg mi lelte?
- Nos, akkor ezek szerint a sorrend Sötétke, Amy, Barna és én lesz. Akkor indulhatunk is. - hallom meg Liv hangját végezetül. Elindulunk a középső járaton, s én magam világába vagyok burkolózva. Azon vívódok magamban, hogy Cyne részéről mi volt ez az egész? Tán lenne különösebb oka? Lehet. Mindenesetre eléggé bárdolatlanul viselkedik azzal, aki rábízza az életét. Legalábbis, ha az Amy szavai igazak, akkor nem lesz itt semmiféle probléma.
- Én maradnék a főágnál. Szerintem ne térjünk el, mert a végén eltévedünk, ha ez valami labirintusféle. - hallatszik Amy hangja elől, amire én rögtön válaszolok.
- Maradjunk annál, de nem hinném, hogy egy helyen csoportosulnának a kártevők. Ráadásul, mifélék lehetnek? Egyáltalán nem törtek ránk, mikor bejöttünk. Ha okos lények lennének, akkor addig várakoztak volna, ott az előtérben, míg ki nem nyílik egyszer a szabad levegőre az út. - ezután pedig hátranézek a borozós társunkra, aztán előre. Csupán kíváncsi vagyok, hogy mennyire komolyan veszi ezt az egészet.
- Mivan? nem fogok belőle adni… - szól hozzám ennyit, de én már rég nem vele foglalkozom. Cyne hangja vonja el a figyelmem.
- Egyelőre előre, aztán majd meglátjuk...Valószínűleg a "kártevők" beljebb vonultak. A Rotmantel-ek beteges teremtések, és nagyon úgy érzem, hogy közük van az itteni förtelemhez is. Miért van nekem olyan érzésem, hogy mi vagyunk az itteni förtelmeknek az eledele? És mi okozza ezeket a körkörös bemélyedéseket? - egy időre csend lesz, így jobbára csak fülelek és nézek, hátha találok valami árulkodó jelet. Amy végül szól Cynéhez.
- Akkor megyünk tovább a szélesebb folyosón, vagy mi van? Talán látsz valamit? - azonban én elkezdek magamban dúdolni egy betyár nótát, hogy elüssem azt a időt, míg újra el nem indulunk.
- A fáklyát kéretem újra meggyújtani, mert így lószart se látok…- nem sokkal később azonban, ennyit közöl velünk.
- Lila fény abból az irányból – alig hallom a szavát, tán az előttem levő nő jobban érti.
- És valóban szeretnénk vissza a minimális fényt, trükkös tárgyak hiányában azért annyira szükségünk van. - hangzik Liv szava mögülem, de ügyet sem vetek rá.
- Akkor nézzünk utána, annak a fénynek. - jön Amytől a szó, hogy ő nincs ellenére a kék fény felfedezésének. Hamar megtalálom a módját adnak, hogy a saját véleményem kifejezzem ez ügyben.
- Most látsz? Vagy sem? - szólok közbe itt beszélgetésbe. Számomra úgy tűnik, hogy nem biztos a látása. Ennyit erről a megbízhatóságról.
- Akármilyen fény van ott, nem mennék oda. - teszem hozzá, hiszen ha ott fény van, akkor ott többen is lehetnek. Nemsokára Cyne kiadja a parancsot.
- Fegyvereket készenlétbe – s nem sokkal később Liv hangja szólal meg.
- Most már te is szívatsz? Kezd viszketni a tenyerem. - majd ezután van képe felém fordulni, hogy tudtomra adjon valami egészen elképesztő dolgot.
- Barna, ha te is ellősz valami poént, akkor nagyon szarul fogsz járni.
Kezdem magam úgy érezni, mintha a két sötét tünde rajtam akarná a frusztráltságát levezetni, vagy éppenséggel lehet, hogy valami faji dolog van a háttérben, ami most jön ki rajtuk. Mindenesetre nem hagyom annyiban és visszaszólok neki.
-  Mintha annyira vicces kedvemben lennék – húzom el a szájam szélét. Egyáltalán nem tetszik a két sötét tünde viselkedése. Ebből még a későbbiek folyamán baj alakulhat ki. Amy és Cyne előre mennek feltérképezni a helyzetet, így természetesen kimaradok belőle. Bevallom nem tudok lopakodni, s sosem adnám rá a fejem. Jobb szeretem a szemtől szembe harcokat, mint a bújócskásat. Liv nem tud sokáig a helyén maradni, így utánuk megy. Így nem marad más nekem: A hátunkat figyelni. Különösebben nem érdekel a kék fényük.

14 Re: HAUNTED QUEST: ROTMANTEL MADNESS on Vas. Ápr. 22, 2018 6:52 pm

Livingstone T. Baker

avatar
Sötét Tünde Bérgyilkos
Sötét Tünde Bérgyilkos
-Sok szerencsét.
A Rotmantel önelégült mosolyától még a bor is megsavanyodik.
-
Beschließen!
Nem is kellett sokat várni, le is záratta a kaput.
-Gyanítom azok a csíkok nem rozsdafoltok, de vezethetnek bármerre. Ötlet?
Nézett körbe hölgyeményünk.
-Váljunk ketté és mérjük fel a terepet.  - dobom be a közösbe az ötletem, aztán vagy ráharapnak, vagy figyelmen kívül hagynak.
Nem túl lelkesen, de legalább elkezdve valamit barna is megszólal.
-Régi, megszáradt vér. Több hetes.
Csuklyás is inkább magának beszél az elején, de úgy tűnik inkább magyarázna valakinek, hisz a nő felé fordul.
-Az én elképzelésem szerint itt valami nagy buli volt, aztán a harcok a középső ajtó felé vezettek. DE én inkább azt mondanám, hogy bárkik is voltak oda bent, megpróbáltak kimenekülni...de itt elkapták őket. A holttestek látványa nem megnyugtató. Elvonszolták őket...
Ami meglepetést okoz, hogy valamennyire a környezetére is figyel, s nem hagyja szó nélkül barna véleményét.
-A szétválás soha sem jó ötlet. Nagyobb terepet fedünk le vele, ez igaz, de sebezhetőbbek is vagyunk. Itt egy egész bagázs volt, nem tudjuk, hogy fegyveresek-e vagy sem, de elkapták őket. A túlélési esélyeink jobbak, ha együtt maradunk.
Az egyetlen dolog, ami pozitívum most, mármint a boron kívül, az az, hogy legalább a Rotmantel nem fogja a hátunkba lihegtetni az állatkáit, s ezt kellően jó hír révén szóvá is teszem.
-Pompás. Legalább a hátunkban nincs Rotmantel. /Motherfucker/
Ugyan a végét elmormogom, de akinek szánom úgy se hallaná, szóval tökmindegy.
Mindenesetre a fény utolsó pillantásáról illetve a kevés fáklyafénytől amit jobban kaptam csendes figyeléssel megpróbálok visszaszokni. A pár másodpercre amikor lehunytam a szemem nagyon is figyelek a társaim zajaira is, nehogy vicces ötletük támadjon. Ezután megpróbálom a felmérni a terepet, majd egy használható fáklyát a málhámba tűzök.
-Ahogy csuklyás mondja, itt valószínűleg mészárlás volt, és a kártevők nyertek. Valószínűleg nem kevesen.... Valamint Barna. A zászlóidat most felejtsd el! Nem akarok léptén nyomon deathflagekbe botlani. a kérdés az, hogy először a nagyobb rosszat választjuk, vagy a kisebbet. Semmi kedvem beszorulni, de két tűz közé rekedni sem.
Persze itt már én is előkerestem a tőrömet, mely 20cm hosszú enyhén hajlított egyélű pengével és erős fogást biztosító markolattal rendelkezik.
-A hátunkban van egy Rotmantel pár csahosával, sőt egy zárt ajtó is.
Javítanak ki, de mire szóvá tenném nem tetszésemet folytatja, s inkább leteszek róla. Semmi kedvem vitatkozni.
-De abban igazad van, hogy valószínűleg csak az előttünk lévő dolgok miatt kell egyelőre aggódnunk. Egyébként megmondanád, hogy szólíthatunk?
Végre valaki vette a fáradságot, hogy bemutatkozzunk, amit ő meg is tesz.
-Én Amy vagyok
Valamint véleményét sem felejti el közzé tenni.
-Én Cyne-vel értek egyet. Nem javasolnám a szétválást, különben is háromfelé kéne mennünk. A középső a legszélesebb nyom, ha választani kell egy irányt, én azt választanám.
-Elég régen történhetett ez, nem biztos, hogy maradtak túlélők. Ráadásul élelem nélkül sötétben. Azon bizonyos kártevők, esetleg egymásra is támadhattak.
Sóhajt, majd kis szünet után azért befejezi.
-Ha meg sokan vannak, akkor ha csapdát készítünk nekik, vagy legalábbis annyival küzdeni, amennyivel el tudunk bírni.
A már nem csuklyásnak is megvan a maga véleménye.
-A középső ajtó felé vezet a legszélesebb csík, tehát arra felé lesz valószínűleg a legnagyobb probléma. Szembe is nézhetünk vele egyből, vagy felmérhetjük a terepet az oldalsó ajtók választásával is. De nincs rá garancia, hogy bármit is találunk arra.
Majd valamit előás a táskájából, és a köpenye alá rögzíti. Nem vagyok egész biztos, hogy mit is láttam, bár nem az én dolgom.
-Legyen az, amit a legtöbben célszerűnek tartanak. Kikötés: én megyek elől, a következő alak követ engem pár lépéssel lemaradva. A sötét nekem jobban fekszik, nesztelen osonok, így még azelőtt észre vehetem a fenyegetést, mielőtt a nyakunkba zúdulna. Javasolnám, hogy a pici alkesz self maradjon hátvédnek.
Majd barna felé fordulva folytatja.
-Ebben van igazság...mennyi idő telhetett el az ajtók lezárása óta? Hetek valószínűleg, így van rá esély, hogy egymásra támadtak. Jó meglátás.
Megvakarom a fejemet, majd iszok egy kortyot.
-Nos, ha már végre valaki vette a fáradságot illene válaszolni. Livingstone vagyok, örvendek. Ami meg a haladást illeti én jobbra szavazok. Vagy legalább az egyik kisebb járatra. nem szívesen esnék neki a nagy falatnak rögtön, és talán találunk valami hasznosat egy kutatóépületben. Hátvédnek maradhatok, de nem fogom hozni a fáklyát.
Közben körbe nézek, hogy van-e valami amivel el lehet torlaszolni a többi járatot, vagy valami jó zajos amit oda lehet tenni.
-Mellesleg ti is bemutatkozhattok.
Szólalok meg, amikor kiderül faji mibenléte a csuklyásnak. Amennyiben látok megfelelő alkalmatosságokat, azt akkor oda is teszem.
-Az eltorlaszolás jó ötlet, de jobb lenne a középső, továbbra is azt állítom. Cyne-re merném bízni, hogy, ahogy vállalta is előre megy. Ha baj van, időben felkészülhetünk. Nem tévelyegnék oldaljáratokban.
-Ha már azt mondtátok barátaim, hogy maradjunk együtt, akkor marad a középső járat. Én úgy vagyok, hogy essünk túl a nehezén, utána jöhet a szórakozás
Majd a sötételf vállára teszi a kezét.
-Cimbora, rajtad a világ szeme.
Nem sokkal később meg már hátrál is.
-Hátrébb maradok borivó barátunkkal. Úgy látom ti ketten már nem az első ilyen helyzetben vagytok.
Persze a daloló volt csuklyás sem semmi.
-Ha még egyszer hozzám érsz ember.
Csak úgy sziszeg, mint egy kígyó.
-Nem lesz többé kezed, amivel nyúlkálhatsz...
Nos a többségi döntésnek engedve akkor az oldalsó járatok elé halmoztam az ottani ajtót, és több fáklyatartót is, hogy szép torlaszt alkossanak, és ne lehessen csendesen átjutni rajta. Kicsit kuncogtam, amikor majdnem vége lett a bárdunknak, de igyekeztem nem feltűnően tenni, ha meg rákérdezett mit röhögök csak annyit válaszoltam, hogy "Csak félrenyeltem a bort." és egy széles mosoly.
-Nos, akkor ezek szerint a sorrend Sötétke, Amy, Barna és én lesz. Akkor indulhatunk is.
Az itókámat oldalamra rögzítem, majd odaadom a még égő fáklyát Amy-nek.
Majd besorolok utolsónak. Jómagam inkább figyelek hátra, mint előre, de a környezetet sem hanyagolom, hátha meglátok valami használhatót.
-Én maradnék a főágnál. Szerintem ne térjünk el, mert a végén eltévedünk, ha ez valami labirintusféle.
-Maradjunk annál, de nem hinném, hogy egy helyen csoportosulnának a kártevők. Ráadásul, mifélék lehetnek? Egyáltalán nem törtek ránk, mikor bejöttünk. Ha okos lények lennének, akkor addig várakoztak volna, ott az előtérben, míg ki nem nyílik egyszer a szabad levegőre az út.
-Egyelőre előre, aztán majd meglátjuk...Valószínűleg a "kártevők" beljebb vonultak. A Rotmantel-ek beteges teremtések, és nagyon úgy érzem, hogy közük van az itteni förtelemhez is. Miért van nekem olyan érzésem, hogy mi vagyunk az itteni förtelmeknek az eledele? És mi okozza ezeket a körkörös bemélyedéseket?
Végre elindultunk, de sajnálatos módon útközben nem látok semmi érdekeset, és szerencsés módon mást sem. Aztán amikor megállunk, mivel nem érzékeltem semmi mást, és látom a leágazást gyors iszok egy kortyot. Ekkor néz hátra az előttem lévő.
-Mivan? Nem fogok belőle adni...
Majd vissza is rögzítem a helyére, mielőtt a végén kuncsorogni kezd. Persze a látszat ellenére hegyezem a füleimet, mintha nem lennének elég hosszúak amúgy is. Ami még érdekesnek tűnhet nekem az, hogy hol mennyire látszik a vér, és vannak e vonszolási nyomok.
-Akkor megyünk tovább a szélesebb folyosón, vagy mi van? Talán látsz valamit? - nézek körül ismét, de nekem nem tűnik fel semmi, pedig fülelek is rendesen.
-A fáklyát kéretem újra meggyújtani, mert így lószart se látok...
Kissé dühösen fogadta a fény hiányát, de nem gátolta meg további kommentjétől.
-Lila fény abból az irányból suttogok tovább, kezemmel az irányt mutatva.
Amikor Amy kioltja a fáklyát, akkor reflex szerűen átlépek assasin mode-ba, s azonnal három lépésnyire eltávolodok a három társam irányából. Természetesen a lehető leghangtalanabbul. Miután pár másodperc múlva sem hallok vagy érzek támadást, kínomban elröhögöm magam, persze lehetőleg halkan, hogy ne hívjam fel a lehetséges kártevők figyelmét magunkra.
-Pfffhahahaa... Aztarohadt... Sosem hittem volna, hogy egy ember fog megszívatni minket a vaksággal. Szép volt, nyahaha~
Ami azt illeti a két embernek van valami módja a teljes sötétben látásra, jobb lesz óvatosnak maradni. Amy biztos, hisz önként oltotta el a fáklyát, a másik meg elég egyértelműen nyugisan vette a lapot. Veszek két nagy levegőt, majd megerősítem setét barátunkat.
-És valóban szeretnénk vissza a minimális fényt, trükkös tárgyak hiányában azért annyira szükségünk van.
Megpróbálok visszaemlékezni, hogy láttam-e gyertyát a közelmúltban, amit esetleg használhatnánk fáklya helyett, nekünk talán annyi is elég lenne.
-Akkor nézzünk utána, annak a fénynek
A Hölgyeményt nem nagyon hatotta meg a dolog.
-Most látsz? Vagy sem?  - hallatom a hangom, s aztán hozzáteszem.
A barna viszont szokása szerint vicceskedik.
-Akármilyen fény van ott, nem mennék oda.
-Fegyvereket készenlétbe....Amy, gyere ide mellém és nézz el abba az irányba
Kicsit megdöbbenek amikor meglehetősen szokatlan fényforrás jön, így rögtön falhoz is simulok, nehogy elkapjon, ha valami lövedék lenne. Aztán amikor fentről jön a fény, kissé megnyugszom, és a kérésnek eleget téve harckészültségbe rakom magam, legalábbis magamban. Külsőleg maradok ahogy eddig, lazán tartva a tőrt, laza testtartással.
-Most már te is szívatsz? Kezd viszketni a tenyerem.
Méghozzá az, amiben a tőrt tartom.
-Barna, ha te is ellősz valami poént, akkor nagyon szarul fogsz járni.
-Mint ha annyira vicces kedvemben lennék
Barna elég nehezen veszi a lapot, és ez roppant bosszantó. Próbáltam jó fej lenni, de a csapat fele bunkó, aki bemutatkozni se tud, próbáltam vicces lenni, de mindegyik vagy seprűt nyelt, vagy fapöckös, és ez már kezd stresszelni. Persze, hogy nem hagyom meglépni a kettőt, mikor előre mennek. Mindent bevetve nekilopódzok, és igyekszem a jelenlétemet is elmaszkírozni, mint amikor egy prédához közelítek hátulról. Persze amikor elég közel kerültem a két lebetonozotthoz, közéjük leapelek, és megszólalok.
-'Sup, találtatok valami érdekeee~s~e~t
A mondat végét elhaló lelkesedéssel és egyre halkabban mondtam, ahogy megláttam azt a batár állatot, ami ráadásul a rács rossz oldalán volt. Asszem nem pont a legjobbkor adom vissza a kölcsön szívatást. Mondhatni meglehetősen szar időzítéssel. Ahogy ez átfut az agyamon, már vagy hármat settenkedtem visszafelé.

Felhasználó profiljának megtekintése

15 Re: HAUNTED QUEST: ROTMANTEL MADNESS on Csüt. Ápr. 26, 2018 2:13 pm

Amelia Tewelon

avatar
Hellenburgi Királyi Szövetség
Hellenburgi Királyi Szövetség
Nem gondolom, hogy szembe akarnék szállni az egyre csak közeledő kreatúrával, ezért inkább a visszavonulás mellett döntenék és valahol - már ha követ minket - csapdát állítanék, miután készítettünk egy halálosan jó tervet.
- Én nem akarok a másik vérpaca lenni az első mellett....... - nyögöm Cyne-nek, - Visszavonulás? - tipegek közben hátrafelé.
- Aha, határozottan a visszavonulás mellett döntenék én is...- kapom vissza a választ társamtól, nem kevésbé megrökönyödött hangon, miközben velem együtt hátrál.
- Hmm... valahogy mögé kéne jutni, de nem itt.
~ Na persze, most már nem olyan nagylegény! ~ nézek kis elégedettséggel a visszavonulót fújó nem normális sötét elfre, aki velünk együtt igyekezett a kreatúra elől eltűnni.
Mikor a lény léptei gyorsulnak, már nem foglalkozom az óvatos hátrálással, hanem megfordulok és rohanni kezdek Sieg felé.
- Nyomás előre! - kiáltok neki figyelmeztetően. - és ha valakinek van ötlete, hogy mi ez és hogy állítsuk meg, ne fogja vissza magát. - ez már mindenkinek szól, de nem állok meg, eszem ágában sincs, ha csak valaki nem javasol valami használhatót.
- Mégis miről van szó? – hallom már magam mögött az értetlenkedő kérdést és csak remélhetem, hogy előbb kap észbe, mint, hogy legyalulja a rémség, bár Cyne sürgetése talán jobban célt ér.
- Csak rohanj, és ne kérdezz!
Mivel eléggé fülelek hátrafelé feltűnik, hogy mintha a léptei nem követnék az enyémet.
- Nyerek kis időt, futás!
~ Milyen nagylelkű! ~ szusszanok fel a másik sötét elf szavai hallatán, hiszen ő az aki belerántott minket ebbe a helyzetbe.
Nem állok meg azonban, hogy lássam Sieg megfogadja-e a tanácsokat és mivel igazán használható ötleteket sem hallok, így én rohanok tovább, nem nagyon gondolkozva azon, hogy a fény jön-e utánam vagy sem.
Némileg lassítok, ahogy a kanyarhoz érek, nehogy belerohanjak valami hasonlóba, mint ami utánunk igyekszik, aztán meg is torpanok, amikor hirtelen kikerülök a Cyne idézte fény hatóköréből, mert bár a nyakláncom biztosítja nekem, hogy lássak a sötétben, a hirtelen váltáshoz azért szoknom kell.
A folyosó folytatódik, ám jobbra kiszélesedik és amit ott látok, hát ……..megdobogtatja még jobban a szívem. Bár mit is vártam egy Rotmantel bázistól?
A falak és ajtók helyett, csak három oszloppal van elválasztva a terem a folyosótól. Két kupac hulla van felpakolva egy-egy asztalra, a falakon pedig orvosi eszközök egész arzenálja sorakozik fel. Ezenkívül asztalok székek, amik még kellenek a rotmantelek munkájához.
~ Hullák és olyan szerszámok, amiknek a használati módjára jobb, ha nem is gondolok bele. Na, de most vajon a saját teremtményük áldozatai lettek? Inkább arra a szörnyszülöttre tippelnék, akit láttam az előbb. ~ futnak át rajtam a sötét gondolatok.
Magam előtt egy boltíves ajtót, a folytatásban egy újabb kanyart látok és mögöttem……….csak a nagy csönd.
~ Hol a bánatban vagytok? ~ szívom meg a fogam idegesen és kihúzom a kardom, hogy félkészült legyek, ha csak én maradtam volna egyedül, bár az nagy szívás lenne.
Vissza nem szándékozom menni, így előre araszolok, most már csak nagyon óvatosan és halkan a boltíves ajtó felé, minden percben készen rá, hogy beugorjak valami rejtekhely mögé.
Végre belátok abba a szobába és minő meglepetés.......megint egy hulla! Bár ez valószínűleg valami különleges, mert egyes egyedül van ebben a jól felszerelt szobában és még a ruhája is ezt mutatja.
~ Az urak, még a halálukban is urak! ~ jut eszembe nem épp ide illőként, de egy gyors pillantást vetve magam mögé, hogy lássam a lénynek nyoma sincs, gyorsan belépek a szobába, mert a nyilvánvaló veszély ellenére is ellenállhatatlanul vonzottak azok a nagy zsebek és az asztal fiókjai. Sok minden kiderülhet, vagy épp hozzám kerülhet, ha úgy adódik.
Mivel közvetlen veszély nem fenyeget ki kell használnom az alkalmat. Ki tudja, talán még az is kiderülhet, mi folyik itt.
- Huhh! – álmélkodom el egy halk kiáltással, ahogy meglátom a fecskendőket, nem csak a méretük, hanem a halványan fénylő tartalmuk miatt is meglepődve.
Fogalmam sincs, mit tartalmazhatnak, de a nagyságuk miatt erősen elképzelhetőnek tartom, hogy a rémségnek szánták, akivel az előbb összefutottunk, így természetes, hogy zsebre teszem őket, megfogadva, hogy alkalomadtán kipróbálom őket, ha már nem tudom elkerülni őkelmét.
- Szzzzz! – rántom elsőre vissza a kezem, amikor már a fejetlen ismeretlen zsebébe kotorászva a kulcsok megszúrnak.
~ Milyen hülye kulcsok ezek! ~ forgatom a kezemben, miután csak kibányászom őket. Ezek is világítanak és……..
- Ez csak valami rémálom lehet! – suttogom és rémülten nézem az általam rajtuk hagyott vércseppet éhesen magába szívó tárgyakat.
Nem sok kell hozzá, hogy eldobjam a lehető legmesszebb őket, de mikor kialszik a fényük, némi hezitálás után csak elteszem azokat is, mert lehet, hogy ezek fontosak lesznek.
Nem vagyok annyira ostoba, hogy ne gondoljak rá, valami nagyon rossz dolog történt azzal, hogy véremet fakasztották és talán segíthet, ha kéznél vannak a legrosszabb variáció esetén.
- Ahol kulcs van, ott zárnak is lennie kell. – pillantotok fel újból végigpásztázva a szobát, de mivel már semmit sem találok, ami érdekes lehetne, kimegyek a szobából.
Kíváncsian kutattam volna tovább, de most már muszáj a többiek után nézni és megtudni, mi lett a szörnnyel. Így halkan visszaindulok és mivel mintha dulakodás zaját hallanám, megszaporázom a lépteimet.

Felhasználó profiljának megtekintése

16 Re: HAUNTED QUEST: ROTMANTEL MADNESS on Kedd Május 08, 2018 9:00 pm

Crispin Shadowbane

avatar
Sötét Tünde Bérgyilkos
Sötét Tünde Bérgyilkos
  A szörny komótosan indult meg felénk, bár én leginkább azt kívántam, bár csak maradt volna ott, ahol van. Ha lett volna lélekjelenlétem hozzá, hát most hátra fordultam volna és egy ideges tekintettel árasztottam volna el a drága fajtársamat, de most valahogy nem ez volt a legjobb pillanat ehhez. Mellettem Amy már lassan elkezdett hátra felé poroszkálni.
- Én nem akarok a másik vérpaca lenni az első mellett...Visszavonulás?
- Aha, határozottan a visszavonulás mellett döntenék én is.
  Válaszolom vissza a nőnek elfúló hangon, ahogy az Ő példáját követve óvatosan hátrálni kezdek. Egyelőre még viszonylag biztos távolságban van ez a förmedvény, de van egy olyan érzésem, hogy ha egyszer megerőltetné magát, akkor azt a pár métert pillanatok alatt át tudná szelni. Miközben hátrálok, a biztonság kedvéért vonszolom magammal a rögtönzött kis fényforrásomat, nehogy ismét a sötétségben maradjunk. Egyelőre csak egyetlen egy cél éltetett engem: vissza a kereszteződéshez, meg az alabárdos alakhoz, aztán ráhagyni a móka nagyobb részét. Nem hinném, hogy az éjgyilokommal akár csak a testének felszínét is meg tudnám vakarni - nála van a nehéz, kétkezes fegyver, amit annyira imád, hát most itt az alkalom, hogy használja is! Bakker...amúgy, csak hallgatni kellett volna rá, nem? Ő nem nagyon örült annak, hogy mi ebbe az irányba indulunk el Amy-vel, és lám, neki lett igaza. De ezt soha a büdös életbe nem vallanám be neki...inkább tépjen darabokra ez a  dög. Amikor már megfordulva vonulok vissza az elágazás felé, látom, ahogy Liv is hátrál, még hozzá igen csak sietősen - az egyetlen dolog, amin csodálkozok még, hogy nincs a kezében az eddig elválaszthatatlan társának tűnő boros flaskája. Végül már mind a hárman inkább futunk, semmit óvatosan hátrálunk, így érkezünk meg Siegbald-hoz és a lándzsájához...pikájához...szóval ahhoz a nagy szálfegyveréhez, ami még énekelni is tud.
- Nyomás előre!- szól rá határozottan Amy, amint a közelébe érünk. Hangja vagy figyelmeztető volt, vagy pedig félelemmel telített - vagy mindkettő.- És ha valakinek van ötlete, hogy mi ez és hogy állítsuk meg, ne fogja vissza magát!
  Hát, konkrétan ötleteim lettek volna, de most per pillanat ezen ötletkezdemények kimerültek abban, hogy mindenkit elgáncsolok a fenébe, és amíg az a dög kényelmesen és élvezettel csámcsog a hullájukon, én addig kirohanok innen a fenébe, valahogy feltöröm az ajtót, amelyen bejöttünk és soha a büdös életbe nem megyek még csak a Rotmantel-ek közelébe se. Azonban akármennyire is ínyemre vállt volna ez a megoldás, erősen kételkedtem abban, hogy innen akárhova is vissza tudnék vonulni. A gondolatok annyira lekötöttek engem, hogy majdnem belerohantam Siegbald-ba, aki úgy lecövekelt a folyosó kellős közepén, mint ha tényleg oda faragta volna ki valami szobrász és a világ összes nőjéért és piájáért el nem mozdult volna onnan.
Még is, miről van szó?
  Teszi fel az oly' jogos kérdést. Akár meg is állhattam volna és egy szép hosszú választ adhattam volna neki, amelyben mindenféle költői képekkel teletűzdelve leírom neki, hogy milyen kinézetű és tulajdonságú szörny döntött úgy, hogy belőlünk lesz a következő vacsorája...és a fura lila fényekről. Ehelyett csak egy Amy-hangvételű kiáltás szaladt ki a torkomon:
- Csak rohanj, és ne kérdezz!
  ...és itt jött a képbe az, hogy hát, nekem bizony innen minél hamarabb el kéne tűnnöm. De a szójátékokban az a jó, hogy több féleképpen értelmezhetőek...és én is több féle képen tudok eltűnni. Egy kicsit sem lassítva a tempómon nyargaltam abba az irányba, ahonnét eredetileg jöttünk, mindeközben a rögtönzött tűzgolyómat arrébb lebegtettem, hogy még világítson Amy-nak, aki másik irányba ment el, de rám már ne vetüljön a fénye..de még is jusson elég ahhoz, hogy lássak is valamit. Mindezt a másodpercek törtrésze alatt sikerrel meg is tettem - aztán megállok az elágazástól alig pár lépésnyire, és jól meghúzom magam az árnyak között - és eltűnök. Tá-dáááám, Cyne-i mágia!...keverve némi szőrborzoló félelemmel. Hmm...azt hiszem, hogy soha életemben senki se vádolt még meg azzal, hogy túlságosan bátor lettem volna. Nagyszájú és szájhős, az igen. Na de hogy bátor? Kikérem magamnak!
- Nyerek kis időt, futás!
  Replikázott az alkoholista társam is, és ugyanabba az irányba haladt, mint én, csak előtte még egy követ is fel vett a padlóról. Most komolyan, miért mindenki az én árnyékomba akar megbújni? Hehe, szóvicc, már megint, értitek, nem? Már mint hogy kinek kéne értenie, arról fogalmam sincs, azonban az ép eszem megőrzése érdekében mindenféle ostoba játékokat kell kieszelnem, különben itt rohadok meg. Köszönöm szépen, kijutott nekem már bőven a "scary-spooky-fuckthisshit" pillanatokból, amikor Mélyseggiekkel, köpenyükben is szárnyaló vámpírokkal, meg kőszívű kis mini-démonokkal volt dolgom és rohadtul nem volt kedvem a tárházamat egy ilyen döggel bővíteni. Miközben a homlokomról már csöpögött az izzadtság-  meg úgy testem többi részéről is, ágyék tájon eléggé kényelmetlen tud lenni - a dög is megérkezett döngő léptekkel. Most már azt hiszem, legalább azt meg tudhattuk, hogy mi a bánatos fene törte fel a kövezetet. Egy több tonnás bazi nagy dög! De úgy látszik, hogy még ez sem elég ahhoz, hogy a társaságunk bátor - vagy botor - alabárdosát megfélemlítse. Hős Siegbald áll ott, egy szál alabárddal a kezében, arcáról már tényleg csak az én napszemüvegem hiányozna, hogy ultra menőn nézzen ki, arcán egy "deal with it" arckifejezéssel bámulja a mi újdonsült barátunkat...és támadásba lendül. Óh, én annyira imádom őt, mondtam már? Biztos, hogy nem, mert az hazugság lett volna, én pedig soha sem hazudok! Kivéve az utolsó mondatom - az hatalmas nagy volt! Mondjuk abban legalább igazat adhattam neki, hogy Ő nagyon ellenezte azt, hogy mi abba az irányba menjünk - de hát lehetett volna erőszakosabb is az akarata kinyílvánításában! Ez is az Ő hibája, mondom én...
  A következő jelenet valahogy úgy éreztem, hogy némileg magától értetődő volt. Bár azért eléggé lenyűgöző és csodálatos is volt - vagy lehetett volna, hogy ha ez nem jelenti azt, hogy RIP pici bárdos haverom. Mert a dög csak úgy gondolt egyet, és elment háztűzlabda nézőbe, és menet közben olyan természetes nyugalommal és passzívitással császkált bele a kitartott bárdba, mint ha minden nap ilyen tetteket hajtott végre. Szemmel láthatólag egyáltalán nem vesz tudomást arról, hogy egy két méteres valaminek a szára már félig a testében lóg. Tehát fizikai fájdalmat nem érez, és valószínűleg pont azért nem, mert az ilyen jellegű támadások teljesen hatástalanok ellene. Semmilyen épeszű mágus, vagy Rotmantel idióta nem alkotna egy olyan gólemet, amely tudomást sem vesz az olyan jellegű sérülésekről, amelyek veszélyeztethetnék a funkcionalitását és az értelem nélküli létezését. Valahogy úgy tudtam volna elképzelni, hogy vagy mágiával, vagy pedig a test apró részeire szabdalásával lehetett volna ismét semlegesíteni ezt az izét. Már pedig erre az éjgyilokok vajmi keveset értek...valószínűleg még csak a felszínét sem karcolgattam volna. Shit. Még nagyobb shit, amikor valami fehér izé húzott el mellettünk. Dracon végre úgy döntött, hogy méltóztatik csatlakozni ehhez az egész cirkuszhoz - azonban nem hogy a gazdiját kereste volna - bár úgy, hogy nem látható, eléggé nehéz, gondolom én - hanem Amy irányába próbált elszállni, bár jó messzire kerüli az alabárdos és a gólem harcát - az előbbi próbálta az utóbbit a falhoz préselni...én meg kilépve az árnyak közül szépen elindultam, hogy a dög háta mögé kerüljek és alaposan szemügyre vegyem azt, hogy mit is őrzött ez a dög- talán ott megtaláljuk a módját, hogy deaktiváljuk. A fajtársam is úgy dönt, hogy társul mellém, aztán halkan suttogva hozzá teszi az Ő kis megjegyzését.

- Amennyire lehet, hanyagolnunk kellene a mágikus fényt, vagy bármi mágiát. Nagyon úgy tűnt, hogy az érdekli. Nálam van fáklya, ha kell.
  Rewind...igen, a gólem határozottan a tűzgolyó felé indult el, egészen addig, míg egy szálfegyver bele nem vándorolt a mellkasába. Jó meglátás, ebben igazat kellett adnom a borzsonglőrnek. Azonban mielőtt még ezt szavakkal is kifejezhettem volna, a gólem megunta a passzív szerepet, és jól rámarkolva Sieg szerszámára - még jó, hogy ez most tényleg a fegyvere volt és nem más...szálfegyvere - és nagyon úgy tűnt, hogy elkapta a férfit és rohamra készül ellene. Magamban káromkodtam egy olyan szép cifrát, hogy attól még a több évszázados tapasztalattal rendelkezők is eltátották volna a szájukat. De legalább nekem tök jó kilátásom volt innen...mert a szörny mellkasán tátongó lyukon keresztül láttam Siegbald elkerekedő szemét. Magamban vízionáltam a képet, hogy talán évezredek múlva a mágia és a tudomány eljut egy olyan szintre, hogy kis mozgó emberkéket rejtsünk el valami lyukas dologba és nézzük az előre jól megkoreografált műsort. Nevezhetnénk TV-nek, mint a Törkölyös Vízió rövidítése, mert tuti hogy jól be kéne rugnod ahhoz, hogy értékeld az ilyet. A másik meglátás, amit eddig úgy nem is nagyon érdekelt mondjuk, hogy négy karja is van ennek az izének. Ja, hogy erről hogy tudtam elfeledkezni? Foooogggalmam sincs. De a lyuk láttán egy másik gondolat is eszembe jutott - KIRIL, KUSSOLJ! NEM AZ A FAJTA LYUK!  - hanem az, amit az élőlényekről úgy nagy általánosságban megállapítható: kellenek nekik a belső szerveik a működéshez. Már pedig ennek nem volt szíve...tehát mágia tartja életben, egy olyan tudományos kísérlet sem létezik, amely lehetővé tenné ennek az ellenkezőjét. Mindenhez kell valami energia, hogy mozgásban tartsa...tehát mágia. Amit őrzött, az valami lila fény volt. De miért állítanának valamit oda, hogy őrizze a saját léteszenciáját? Teljességgel felesleges...már mint logikátlan, hogy megalkotsz valamit, CSAK azért, hogy figyelje a mágia áramlását, ami életben tartja. Inkább gondolnám azt, hogy az valamiféle fegyver, vagy pedig egy másik szörnyhöz tartozó energia. Akármi is, most már nem fogom kideríteni.
  A kezemben lapuló Clandestine felszentelt mivoltjától csak még jobban viszketett a kezem, meg úgy összességében véve az egész testem. Liv felé pördülök, aki nem rég említette, hogy van egy fáklya nála. Ha mágia élteti ezt a dögöt, talán a szentséggel sebezhető - ha nem, van még pár trükk a tarsolyomban. De eléggé száraznak néz ki ahhoz, hogy talán tűzre is lobbantható. A sötét elfnek mutogatok gyorsan, a fáklyájára és imitálva azt, hogy vegye kézbe...ha Clandestine megbukik, még mindig a kezemben lesz a fáklya és a hátulról támadás előnye. A kis drága már dobja felém is a fáklyát és sietős léptekkel indul meg arra az irányba, ahonnan a gólem jött.

- Keresek valamit, amivel le lehet állítani.
...és ezzel kezdetét vette a dög elleni harc következő felvonása! JUHÉÉ!...vagy kosé...vagy marháé...whatever.

Felhasználó profiljának megtekintése

17 Re: HAUNTED QUEST: ROTMANTEL MADNESS on Vas. Május 20, 2018 3:30 pm

Crispin Shadowbane

avatar
Sötét Tünde Bérgyilkos
Sötét Tünde Bérgyilkos
~ Hogy az édesanyád erkölcstelen nemi életéből és foglalkozásából adódó medence tájéki fájdalmai ezerszereződnének meg, Te mocskos összefércelt undorító dög!~
  Visítom gondolatban, ahogy Siegbald alabárdja egy nem túl elegáns mozdulattal túlságosan is közel repül el tőlem ahhoz, hogy azt kényelmesnek nevezhessem - "hála" a gólem vagy mi fene újonnan feltámadt játékos kedvének. Azonban Sieg, akármennyire is ember volt, annyira azért még sem kutya, hogy farokcsóválással (ami igen csak rémisztő és/vagy nevetséges látvány lett volna) iramodjon szeretett botocskája nyomába, inkább csak hátrált pár lépést - legalább most megmutatkozott, hogy van azért némi alapvető intelligenciája vagy legalábbis túlélő ösztöne. Az utóbbit enyhén sajnáltam, de ezt inkább nem hangoztattam, mert akkor meg tuti, hogy a gólemet hagyva a fenébe az én torkomnak esett volna, én pedig nem voltam éppenséggel olyan hangulatban, hogy a fojtogatós szexet vegyítsem a túléléssel. Viszont ha úgy gondoltam, hogy ez a kis jelenet alaposan megadta a hangulatot, akkor tévedtem, hisz pillanatokkal később valami éles vijjogással repült el a kis házi kedvencke irányába - rövid időre felmerült bennem az a gondolat, hogy Draci dühödött be és most picsog és sikoltozik - és hangos puffanással érkezett meg, túl sok hatást nem keltve, csak az én amúgy is meggyepált fülemet fájdította meg még jobban. Amikor az előbb azt említettem, hogy a hang nagy eséllyel Dracitól származott, tévedtem, azonban az én kis kedvenckém nem akart engem cserben hagyni és engedni, hogy téves következtetéseket vonjak le, hisz Ő is csatlakozott a hangkavalkádhoz, és hasonló hangokat hallatva húzott el mindenki feje felett, hogy takarodót fújjon. Gyáva dög! Én meg csak pislogtam a továbbiakban is, hogy mi a bánatos fene folyik itt?
  Hogy legalább én is hozzá tegyek valamit a műsorhoz, meggyújtottam a kezem ügyébe került fáklyát, elvetve ezzel az osonás ötletét. Már mint, nem is tudom, hogy alapból még is, mi a fenére gondoltam? Hogy majd a több méteres dög mögé osonok és leszúrom? Még is, hol? Megjegyzés saját magamnak: néha előbb talán gondolkozni kéne és utána cselekedni. De se baj, a fáklya új megvilágításba helyezte ezt az egész helyzetet, ami helyzet most jelen esetben egy alabárdban mutatkozott meg, ami nem is olyan messze landolt tőlem, és ha már amúgy is játszadozós hangulatunkban voltunk, gondolkodás nélkül lendítettem meg a lábamat, hogy az említett fegyvert/játékszert a férfi irányába küldjem, nehogy már szegényke itt a végén a szomorúságából fakadóan öngyilkosságot kövessen el - nem mint ha sajnáltam volna, de jó lesz Ő még a későbbiekben élő pajzsnak is. Hogy esélyt szolgáltathassak a botocska visszaszerzésére, egy eszelős vigyorral csinos kis pofikámon, Clandestine-nal a jobb kezemben támadtam a dög lábára, hogy elvonjam Sieg-ről a figyelmet. Na ekkor jöttem rá, hogy ez TALÁN, de csak TALÁN nem volt a legjobb ötlet. De legalább "Barnának" időt vásároltam vele, hogy felvegye a fegyverét és Amy-nek is, hogy hozzá fűzze a dolgokhoz azt, amit hozzá akart fűzni.

- Ez az izé nem fog megdögleni egy kis vastól, ide mágia kell, nekem meg az nincs, de gyertek erre, hátha eltűnhetünk tőle.
 Indult meg barátosném az egyik irányba, amit én tényleg szívesen követtem is volna, de nem hinném, hogy rövid távon le tudjuk futni ezt a dögöt és ha még el is menekülünk...hát, mindannyian láthattuk, hogy mire képes, amikor az alabárdos felé csapott egyet és csak a vágásom következményeként vétette el az ütést, darabjaira zúzva a padlót. De legalább most már teljesen biztosak lehettünk abban, hogy mi is hagyta azokat a nyomokat. Meg abban is, hogy sikerrel felidegesítettük őt...na meg Sieg-et is, aki a szálfegyverét markolászva nézett szembe a játszópajtijával.
- Mindenképpen végeznünk kell vele! Ha már belekezdtünk...
  Na igen, itt éreztem felőle némi szemrehányást, hisz Ő alapjáraton nem szeretett volna szembe nézni a gólemmel és ellenezte azt az ötletet, hogy körbe nézzünk a terepen...aminek a következménye a most látható jelenet lett. Utáltam még a gondolatát is annak, hogy egyet értsek egy emberrel, aki a tiszteletemnek még csak az ezredrészét se vívta ki (mondjuk alapból hátrányból indult, mert ember volt és férfi és annak sem éppen a legszebb) de most sajnos el jött ennek az ideje is. Tényleg nem hagyhatjuk a hátunk mögött Picúrkát. Amit eddig észre vettem, az a következő kis listán összefoglalható volt:
* egyes pont: a sima acélfegyverek annyit értek ellene, mint páncélos lovag ellen a fakard (kivéve, hogy ha vasfa, és egy három méteres batár dög forgatta azt, de most csak a hagyományos fákat vegyük figyelembe a lista részletezésénél)
* hármas pont: a tűz hatott rá, de legalábbis nem nagyon kedvelte azt
* négyes pont: a felszentelt éjgyilok legalább minimális mértékben is ugyan, de megsebezte őt...bár nem hinném, hogy túlságosan is tartós sérülésről beszélünk, de még mindig több, mint a nulla, tehát megmaradok ennél
* ötös pont: hiányzik a kettes pont.
  Most, hogy ezt így jól megvitattam magammal, eszembe jutott, hogy egyes zsoldosok valami érthetetlen és furcsa okból kifolyólag szeretnek magukkal olajat hordozni (gondolom, hogy végszükség esetén olajra léphessenek...bár nem értem, hogy miért jó az, ha csúszkálnak össze-vissza) ami eléggé gyúlékony ahhoz, hogy egy kard pengéjét meglehessen gyújtani vele (lehet, hogy ez lenne az oka?). Amy zsoldos, és a dögösebbik fajtából, tehát ha nem csak szív-, hanem gólemdöglesztő is, hát én megadnám neki az esélyt!

- Amy, ha van fegyver olajad, amit meg tudsz gyújtani, hát ne szarozzál, hanem tedd!
  Én meg hogy jó példával járjak előttük, ha már piromániáról van szó, egy nemesen elegáns mozdulattal fogtam az égő fáklyát és igyekeztem beletolni Picúrka mellkasán terpeszkedő hatalmas nyílásba, amelyen keresztül alig pár pillanattal ezelőtt még Sieg hátrálását követhettem szemmel. Na persze én se vagyok ostoba - na jó, de, de még sem annyira, mint amennyire én gondolnám magamról ha külső szemmel is végig nézhetnék eddigi cselekedeteimet - így felkészültem arra, hogy ha netán bármi is rosszul sülne el menet közben, azért félre tudjak vetődni. Valahogy nem úgy képzeltem el a jövőbeli karrieremet, hogy palacsintaként mászkálok Veronia útjain.  Amire egyre nagyobb és egyre több esélyt is láttam, ahogy Sieg keze lecsúszik a fegyveréről, nem tudva elkapni azt, a dög felém fordul, és a lábán lévő seb némi lila fény kíséretében húzódik össze. Na itt már jött Amy is a lángoló kardjával, hogy hozzá tegye a magáét a kerti partihoz. És hogy mi szükségeltetik egy jó fajta sütögetéshez? Egy kis tűz és még több tűz, na meg egy még nálam is elmebetegebb sötét elf, aki égő piás flaskákat dobál össze-vissza a következő felkiáltás kíséretében:
- Távolodjatok el a szörnytől!
 És bumm, repül a könnyű flaska, ki tudja hol áll meg...ki tudja hol áll meg és kit hogyan gyújt fel. Ja, és még volt ideje arra is, hogy lakatokról, kulcsokról, meg színekről magyarázzon. Bakker, ha ez a szerencse csomag menet közben talált valahol vicces gombát és nem osztotta meg velem, én szétrúgom a sejhaját! De legalább a gólem felgyullad, megakadályozva azt, hogy felém rontson és úgy kezd el csapkodni a karjával, mint ha csak szélmalom harcot vívott volna a lángok ellen, Amy pedig merő jóindulatból és kedvességből még bele is szúr párat.
- TE TELJESEN MEGŐRÜLTÉL??!!
  Csúszik ki a számon a halk kis megjegyzés, ahogy Liv felé pördülök. Na jó, igazából nem is haragudhatnék nagyon rá, hisz éppenséggel én javasoltam azt, hogy csináljunk máglyarakást a Rotmantel kísérleti alanyból, na de az a flaska egészen közel szállt el a fejemhez, és pár üvegszilánk még felém is repült...na meg a nagy tűzcsóva majdnem hogy már égette az arcomat. De oké, Crispike, nyugodj le, minden rendben lesz, túl fogod Te ezt élni. Voltál már rosszabb helyzetben is. Valamikor biztosan, még hogy ha most hirtelen nem is jut az eszedbe.
- Fuck this shit!
 Szűröm a fogaim között, ahogy menekülőre fogom a dolgot. Megfordulva még látom Amy-t és a csapkodását, arcomra egy kedveskedő kis mosoly ül ki.
- You fucking deserve it, you ugly bastard!
  Állok meg valahol a folyosó közepén, hogy nézzem egy kicsit a tábortüzes jelenetet, menet közben már Fury-t is a kezembe véve, hogy szükség esetén...meg tudjam vele piszkálni a fogamat? Mert másra nem nagyon használható a jelen szituációban. Vagy csak simán leszúrni magamat..inkább az, mint hogy egy lángoló dög lapítson engem halálra. De ha más nem, legalább ez a kis jelenet időt szolgáltatott arra, hogy kifújjam magam. Hosszú napnak nézünk még elébe és ki tudja, hogy mi is vár még ránk távolabb. Remélhetőleg csak ez az egy dög van, vagy ha vannak még társai, hát nem hallották meg az itteni tevékenykedésünket - bár ahhoz legalábbis süketnek kellett volna lenniük, hisz három mérföldes körzetben tuti, hogy mindenki hallotta a banzájt. Óh, majdnem elfelejtettem, hogy egy jó party-hoz szükségeltetik még egy valamire való bárd is, vagy énekes...akinek a szerepét a folyamatosan vedelő fajtársam vállalta magára.
- The gurl is on feyaaah...
  Ha lett volna lelkierőm és időm rá, biztos hogy a tenyereimbe temetem az arcomat és magamban elszámolok százig, hogy lenyugtassam magamat. De semmi sem tart örökké, és rövid időn belül a mi kis barátunk is kitalálja, hogyan kerekedjen felül a tüzelős időszakán és akkor lesz nemulass meg palacsinta!
- Srácok, én nem harcolnék azzal a döggel. Szerintem vagy fussunk, vagy tartsuk féken, amíg bejutunk arra a bizarr helyre.
  Hát, a hely eléggé bizarr volt már így is, de akár még egyet is értettem volna a társammal, amennyiben Picúrka nem indul meg felénk, rohanva és lángolva meg mindennel együtt. A szemem akkorára kerekedik, hogy az egész Katedrális szántóföldestül meg istállóstul befért volna rajta és még lett volna hely némi bővítésre is. A szívem ezzel egy időben kihagyott pár ütemet, ahogy a felénk száguldozó lángoló halál kezdett egyre nagyobb lenni.
- You fuckin' kiddin' me, right?
  Az agyam ebben a pillanatban kapcsol gyors számoló üzemmódba, vegyítve némi építészettel, meg bonyolult számtani dolgokkal, amelyeknek a nevét se tudom. A folyosó nagyjából tíz láb széles, míg Picúrka kitesz 3-4 lábnyi területet, amely azt jelenti, hogy még legrosszabb esetben is van öt lábnyi területem, ahol manőverezhetek. A folyosó mögöttünk nem nézett ki úgy, mint ahol el tudnék bárhova is menekülni, bár Liv említett valami bizarr helyet, de nem volt alkalmam azon gondolkozni, hogy tegyek oda egy túrát. Egy nagyot nyeltem, ahogy arra készültem, hogy magára hagyom az alkeszt és mentem a saját bőrömet. Neki iramodtam és a dög felé futottam, aztán egy jó pillanatot kiválasztva, az előző kalkulálásaimmal a fejemben csúsztattam el magamat a dög mellett...vagy is hát, a terv valami ilyesmi volt. De hát, miért is történt volna valaha is bármi úgy, ahogy én azt elterveztem?

  A bérgyilkosi képesség lényege, hogy lényegében iszonyat módon felgyorsítja a használóját, akinek persze előzetesen mozgásban kell lennie és jó esetben két méteres távolságot tesz meg egy szempillantás töredéke alatt, amely tökéletes a menekülésre, vagy az ellenség beérésére. Amennyiben jól vitelezik ki, ez sikerül is. Amennyiben Crispin féle módon vitelezik ki, a csúszás végén egy bazi nagy lángoló ököllel találja szembe magát a drágalátos bérgyilkos. Pont, ahogy én...

...a kemény ököllel való találkozás minden levegőt kipréselt a tüdőmből, ami még esetlegesen benne lett volna, és ezzel egy időben hallottam és éreztem is, ahogy pár bordám eltörik. Hatalmasat zúgtam a padlón és pörögtem még párat, jó pár lábnyit csúszva...

...sötétség és fájdalom. Erősen köhögtem, és minden egyes porcikám úgy fájt, mint ha most zúgtam volna le egy hegyoldalról...

...hol a bánatos fenébe vagyok? Mi történt? Mik ezek a furcsa zajok? Én ki vagyok...?

...köhögtem, és vért köptem a fura padlóra, amelyen hevertem. Fogalmam sem volt arról, hogy miképp érkeztem ide. A fejem szédült, az egész testem szédült, hogy pontosabbak legyünk, erős hányinger tört rám, s igen csak nehéz volt bármiféle gondolkozás - a gondolatok csak egy futó látogatást tettek az elmémben, aztán nyomtalanul el is tűntek, miközben én partra vetett halként tátogtam valahol...valahol. Hol vagyok?


- Cyne, jól vagy?
  Kérdezik tőlem a hangok, amelyeket nem tudok hová tenni. Szemeimet kinyitva egy mellettem térdelő nőt pillantok meg. Ő meg ki a fene? Hova kerültem én? Aztán ahogy folytatja tovább a beszélgetést, végre rendszerezem a gondolataimat és eszembe jut minden, ami történt.
- Van nálad gyógyital, mert nálam nincs sajnos.
- Szerinted, Amy, jól vagyok?
  Förmedek nem túl kedvesen a nőre, aki csak aggódott értem, de most valahogy az volt a legkevesebb gondom, hogy illedelmes meg udvarias legyek. Egy újabb adag vért köptem fel, miközben az agyam teljesen tudatára ébredt annak, hogy minden rohadt porcikám úgy fáj, mint ha tüzes fűrésszel próbálnának éppen darabjaira metélni. A hallásom elmosódott volt, ahogy a látásom is. Egyedül Amy-t láttam és hallottam tisztán, hogy a többiek mit csinálhattak menet közben, arról halvány fogalmam sem volt. Bár legalább Dracon is végre úgy döntött, hogy csatlakozik a jelenethez, és lehuppant mellém, aggódó pillantással nézve engem.
- Na most takarodsz el Te is a bánatos fenébe... Amúgy ja, van gyógyitalom....fogd ezt, felszentelt...és verjétek ki a szart abból a dögből!
  Nyújtom át Amy-nek  Clandestine-t - vagy is hát, biccentek felé, ahogy meglátom a felszentelt éjgyilokot, ami a találkozás erejétől kirepült a kezemből. A hányingeremmel küszködve kutakodtam a táskám után, amelynek a szíjai elszakadtak, így az is elrepült tőlem. Vaksin kutakodva végül nagy nehezen megtaláltam, de mindeközben teljességgel vak voltam a körülöttem zajló eseményekre. A következő mutatvány az volt, amikor kihalásztam a táskából a fémládát - legalább a gyógyital nem sérülhetett meg az erős tároló rekeszben - és kivettem belőle egy gyógyitalt - bár tudtam, hogy nagyjából semmit sem fog használni, de a könnyebb zúzódások és a vérzés egy része elállhat és a hányingert megszünteti. Már pedig az már egy kis segítség, még hogy ha nem is sok.

  Az események teljesen össze zilálódtak, ahogy az agyrázkódás tüneteit próbáltam kiheverni. A ruhám teljesen felszakadt a felső testemen, így tisztán láttam a hatalmas lila foltot, amely a mellkasomon tátongott. Csodálom, hogy csak pár törött bordát szereztem. Ahogy mozogtam, éreztem, hogy azok további roncsolásokat végeznek bent, de még egyelőre egyik se szúrta át a tüdőmet, a vesémet, vagy egyéb fontos belső szerveket, így a súlyosabb következményeken ráérek később aggódni.

  A következő, amire emlékszem, hogy egy fal tövében támaszkodom a falnak, az egész testemről ömlik a verejték, és még több vért köpök ki. Belső vérzés, agyrázkódás, törött bordák. Csodálatos...

...valamerre felé mászkálok. Pontosabban csúszkálok. Vonszolom magam előre. Mint ha elmosódottan beszédet hallanék, és fém csattanását. Próbálom erőltetni a szemeimet, de halványan látom csak a gólem és a két társam alakját. Elkeseredetten vonszolom magam előre.

  A kép nagyjából kezd kitisztulni. A gondolataim még mindig kuszák. Olyan volt, mint ha ezernyi töredékké tört volna szét a tudatom, és én bőszen igyekeznék azon, hogy megpróbáljam azokat összeilleszteni. Voltak még hézagos részek...az egyetlen épeszű gondolat, amely megmaradt bennem, az a tűz volt. A tűz, amely talán még segíthet. Remélhetőleg. Mert a látásom már annyira jó volt, hogy lássam, amint Amy és Sieg hiába küszköd a lény ellen. Tűz kell...ami eddig se használt semmit, de annyira megmakacsolta magát az elmém, hogy nem volt képes elengedni a gondolatot. A tűzhöz pedig fegyver kell...ami éppenséggel Amy-nél volt, hogy ha jól tévedek.

- Amy, Clandestine-t, most!
  Kiáltom el magam, bár a beszédem belassult kicsit - még egy újabb bizonyíték az agyrázkódásra. Ismét kicsit homályosan láttam, ahogy Amy bal kezébe veszi a lángoló kardot, a jobbjába az éjgyilokomat...és azzal kezdi szabdalni a dögöt. Nem! Nem! Nem erre gondoltam! És mik azok a fura lila fények? Ezek eddig is itt voltak? A picsába, Liv nem tépett be, hanem ezekről a fényekről dumált. A fenébe, nekem akkor is kell az a gomba! Főleg, hogy kitisztuljanak a gondolataim és a hallásom is. Elmosódott hangokat sodort felém a nem létező szél és nem tudtam kivenni, hogy mit is mondott az ember nő. Bár valószínűleg Ő is így volt velem az előbb, amikor félre értette, hogy én mit is akartam mondani.
- Mi? Nem, add ide azt az átkozott éjgyilokot! Shit! Draci, hozzad ide azt az átkozott szart, még pedig most azonnal, vagy feldugok a hátsódba egy nagy adag véres húscafatot, kidoblak a legközelebbi farkasok elő lekötözött szárnyakkal és megnézzük, hogy milyen gyorsan tudsz futni. Szóval: Dracon. Clandestine. Amy. Ide. Most!
  Igazából ez ilyen suttogásnak indult volna, amely a végére ordítássá erősödött, amitől a fejem még jobban megfájdult és ismét rám tört a hányinger. De legalább jó jel, hogy már össze tettebb mondatokat is képes voltam megfogalmazni. Bár mondjuk ez nem jelentett semmit, mert káromkodni és feleslegesen cirádás körmondatokat még holtan is tudtam volna költeni. De legalább a kis dög elértette azt, hogy mit is akarok hablatyolni neki, így reppent is Amy-ék felé, távozóban csak egy gyilkos pillantást vetve rám.

  Hmm...a dolgok megint nem úgy alakultak, ahogy azt elképzeltem és reméltem volna. Megkínzott tudatommal és érzékszerveimmel valami ilyesmi forgatókönyv játszódott le:
  Amy és Sieg csapkodja tovább a dögöt, aki lángol és csapkod össze-vissza, miközben lila fonalak ereszkednek le a plafonból, Liv eltűnt vagy elhalálozott valahol...bár mint ha hallottam volna egy hangot, ami az övére emlékeztet. Dracon megközelítette a célpontot, azonban ekkor mint ha egy ököl eltalálta volna és lezuhant. Na itt már elfogott az aggodalom, hogy talán most sikerült kinyíratnom a dögöt, de az csak tovább kúszott és valahogy megszerezte az éjgyilokot, amivel meg is indult felém. Mindeközben, amíg nem figyeltem, valami csodálatos módon Amy átalakult Liv-vé...nem tudtam, hogy itt még is, milyen fajta mágia van folyamatban de őszintén szólva már kurvára nem is tudott érdekelni. Csak figyeltem az én kis drágaságomat, ahogy közeledik felém, kezében az én kis cuki fegyveremmel, amelyet még a Névtelenektől kaptam és....

- Jóóóól van, gyere csak apucihoz. Ügyes gyíkocska, jó gyíkocska...MI A FRANC?
  Na igen, ez volt az a pillanat, amikor a tervek csak még jobban elcsesződtek. A már amúgy is ideges és legyengült Draci elejtette a fegyveremet, amely tőlem négy méterrel landolt a földön. Kanfasztikus. De ha már egyszer bele kezdtem valamibe, akkor már véghez is viszem, még hogy ha ez is lesz az életem utolsó tette. A belső sérüléseimmel igyekeztem nem törődni, bár ezt elég nehéz volt kivitelezni, ahogy megpróbáltam magamat közelebb vonszolni az elejtett fegyverhez. Közben éreztem, ahogy a megrepedt / eltört bordák csak tovább rosszalkodnak a bőröm alatt. PICSÁBA!
- Még egy kicsit tartsatok ki, aztán ráhozom a tüzes poklot erre a mocskos dögre!
  Ordítottam el magam. Amennyire láttam, a többiek még többé-kevésbé életben voltak, ahogy a gólem is. Dracon pedig csak ott üldögél az éjgyilok mellett, büszkén pöffeszkedik, mint aki élete legnagyobb tettét hajtotta végre...és Hold Anya lottyad melleinek szerelméért sem akart volna segíteni hogy magamhoz vegyem ezt a szart...Annnnnyira meg tudtam volna fojtani őt, de annyira...ÁH! Aztán inkább csak egy halk sóhaj hagyta el az ajkamat, ahogy a kezemen lévő karperecen simítottam végig, aktiválva a benne rejlő mágiát. A fáradtságomat el fogja űzni, a gyógyitaltól már amúgy is valamennyire elkábultam és voltam annyira hülye, hogy kockáztassam a visszafordíthatatlan belső sérüléseket...de ha nem intézzük el Picúrkát, mind a négyen itt döglünk meg. Maradék erőmet bevetve próbáltam legalább négykézlábra emelkedni és úgy érni el a fegyveremet.
- Oh, for fuck sake, guys...

 El kell érnem a fegyveremet. El kell érnem. Kell. Érnem. El kell. Mantráztam magamban a gondolatokat, kiszorítva minden mást a fejemből. Elmosódottan hallottam, ahogy valami hatalmasat dörren a padlón, valószínűleg a gólem csapott le ismét. Egy pillanatra felnézve porfelhőt pillantottam meg, ami mögött két kicsike és egy nagy alak rajzolódott ki. Tehát a többiek még érnek. Megerőltettem magamat, bár majdnem elájultam az intenzív fájdalomtól, amely belém hasított. Minden egyes másodperc egy epikus küzdelem volt az ébren-, és életben maradásért. Annyira könnyű lett volna magasról tojni mindenre. Csak hagyni és engedi a belső hangoknak, hogy leejtsem a fejemet a koszos padlóra és az álomvilágba csöppenjek. Aludni akartam. Ott legalább megszabadulnék a hidegtől, amely a végtagjaimba kúszott. Olyan könnyű lett volna aludni és olyan megkönnyebbülés lett volna! De valamiért még mindig kúsztam előre, valami még mindig hajtott...gyakran hallottam már arról - és tapasztalhattam is - hogy a haldokló személyek agyában megragadt egy utolsó gondolat, egy utolsó tettre való ösztökélés és mindenképp végre akarták azt hajtani...és amint elérték nagy küszködés után a tárgyat/személyt, amiért küzdöttek...az akaraterejük felhagyott és holtan rogytak össze. A test utolsó nagy csatája, amely alapvetően és természetéből fakadóan bukásra volt ítéltetve. Amint a kezem  valami varázslatos úton Clandestine markolata köré kulcsolódott, erősen - nagyon is erősen - éreztem a késztetést, hogy hagyjam a fenébe az egészet. Aztán a szám magától nyílt szólásra:
- Eat a dick, you bastard!
  A mondatot megerősítendő egy alvadt vérrögöt köptem a padlóra. A markolat körül feltűnő lángok látványától Dracon hátrébb húzódott, hisz egészen addig ott trappolt mellettem, egy pillanatra se hagyva el engem. A felpislákoló láng látványa némi melegséget sugárzott fázó tagjaimba. Még egy utolsó...még egy utolsó trükk.
- Félre az útból!
  Azt hiszem, hogy vártam...talán tényleg vártam, a többieknek időt hagyva. A fene se tudja már. De arra határozottan emlékeztem, hogy egy tűzgolyó reppent a dög irányába, telibe kapva őt. A gólem ezen felháborodik, Liv eltűnik, Sieg hátrálni kezd és a falhoz lapul, miközben Picúrka felénk indul meg döngő léptekkel. Hát, akkor ennyi, itt a vége. A falat használva támasztéknak, nagy nehezen feltápászkodok és ingatagon álldogálok, de legalább két lábon. Az övemen lévő rúnázott flaska tartalmát még utolsó tettemként kiiszom...ha más nem, legalább tényleg piával a szervezetemben halok meg. Dicső vég lenne. Egy mellékes cselekedetként pedig kiürítem az összes erőt, amely bennem zubogott, lángba borítva a gólemet. Ennyi tellett tőlem, bocs srácok. Fáradt tekintettel, gyötrő és bénító fájdalom közepette figyeltem, ahogy a dög felém robog teljes erőből.
- Hát, ezt megszívtam...
  Mielőtt oda ért volna hozzám, egy újból rám törő fájdalom hatására térdre rogytam, így a meglendített ököl felettem zúg el, a lángokba borult gólem pedig vágtat is tovább a folyosón, amelynek a végén hangos dörrenéssel áll meg. Na baszki, ezt se hittem volna! Ez a flaska tényleg a kedvencem lesz! A vérveszteségtől agyam teljesen leoldott, és kuncogni kezdtem...aztán összerogytam a rám törő fájdalomtól. Az oldalamon fekve a földön így még pont láttam, ahogy Sieg össze kapja a fegyverét és egyszerűen ott hagy engem a picsába, a folyosón, mozgásképtelenül, haldokolva...miközben a többiek is eltűntek.
- Most...komolyan? -jegyeztem meg két köhögés között. - Persze, hagyjatok egyedül ezzel a döggel.
  Aztán mielőtt teljesen elvesztettem volna a tudatomat, magam köré idéztem egy sötétség gömböt, reménykedve abban, hogy a gólem a sötétség takarásában nem fog engem észre venni és hagy békében kimúlni. Azonban akárhogy is akartam engedi a sötétségnek, az nem akart magához ragadni. Pedig könnyű lett volna itt meghalni. Mivel már meghalni sem lehet itt ilyen egyszerűen, a közelben heverő táskámban kutakodtam, miközben láttam és hallottam is, hogy a gólem rohamozik felém. Na, gyerünk, tedd a dolgodat! Azonban a kis átkozott a folyosó túlsó oldalán vágtat keresztül, aztán ahogy megérkezik a rácshoz, hogy lelassítsa a mozgását, abba kapaszkodik bele, és meg is áll, aminek eredményeként félig ki is tépi a falból az előbb említett folyosó elzáró szerkezetet. Én meg kihasználva az irántam tanúsított totális apátiát, még egy adag gyógyitalt ittam meg. Az erősen alkoholos ital, illetve amit még előtte ittam meg és a flaska tartalma aztán úgy fejbe kólintott, hogy már sokkal derűsebb hangulatba is kerültem és voltak másodpercek, amikor el is feledkeztem arról, hogy éppen most vérzek halálra, belső sérülésektől szenvedve egy Rotmantel épület romos folyosóján egy falnak támaszkodva. Már-már idilli volt a kép.
  Ahogy a gondolataim nagyjából kezdenek helyre állni, eszembe jutott egy tárgy, ami nálam volt még. A táskámban lapult az a varázstekercs, amit még a vámpír adott nekünk a Dornburg-toronyban megtörtént esetek után. Egy teleportáló varázslat, korlátozott használhatósággal. A pergament a mellényem zsebébe tűztem, készen arra, hogy bármikor használatba vehessem. A fejemben már meg is született a terv, hogy hova fogok teleportálni, ha minden kötél szakad: a Névtelen Árnyak Házának kellős közepére, ahol remélhetőleg tudnak majd velem kezdeni valamit...vagy legalábbis normális temetést szerveznek. Miután ezt így faszán el is döntöttem, kúszni kezdtem a többiek felé...hisz egy ponton a gólem valahogy eltűnt, mögötte csak egy áttört fal maradt. Valószínűleg a többieket gyilkolja le éppen. Hát, ennyi volt...

...az emlékeim homályosak. Mert valamikor fél úton elájultam, és a következő dolog, amire emlékszem, hogy a szabadban heverek a földön, a fűben fetrengve, a cuccaim mellettem. Ez lenne a túlvilág? A Fátylon Túl járok? Azonban ahogy megerőltetem magam és felemelem a fejemet, és kinyitom a szememet, ösztönösen be is csukom azokat...a hirtelen jött fénytől - a szemüvegemet hirtelen nem találom - majdnem ismét elhányom magamat. Beszélgetések körülöttem, nem nagyon veszem ki, hogy miről is van szó. Két percnyi pihi után ismét megpróbálkozok. Most már nem bánt annyira a fény, de bőven messze áll az ideálistól. Mire észhez kapok, már csak a Rotmantel és a dögjeinek a távolodását látom, illetve három társamat, mindegyikünk előtt/mellett egy - egy zsákkal. Dracon mellettem csücsül és aggódva nézeget engem. Aztán ismét elájulok...

Felhasználó profiljának megtekintése

18 Re: HAUNTED QUEST: ROTMANTEL MADNESS on Szomb. Május 26, 2018 7:02 pm

Amelia Tewelon

avatar
Hellenburgi Királyi Szövetség
Hellenburgi Királyi Szövetség
Nyilvánvaló, hogy Sieg megmakacsolta magát és felvette a harcot azzal a ronda alakkal, de igen csak szorult helyzetbe kerül, mert most fegyver nélkül áll szemben vele és az alabárdja a rém háta mögött a földön fekszik, ennek a csattanását hallottam meg elsőnek, ahogy kiléptem a járatomból. És Cyne is ott van, így biztos készül valamire, csak kérdés időben-e. Az iszákos sötét tündét nem látom sehol. Nem nagyon van idő, így kirántom az övemre akasztott shakramomat és a lény felé dobom, a nyakát célozva, ami vijjogva kel – remélhetőleg halálos - útjára. Ha más nem legalább eltereli a figyelmét.
A pengék sikeresen, a lény nyakába vágódnak, de mintha nem is történt volna semmi, csak a kinézete válik még absztraktabbá, és a nyakából kiálló körkörös penge, nem éppen a legszebb látvány.
Valahol a dög háta mögött fény gyúl, aztán az alabárd csúszik csörömpölve Sieg felé. Gondolom Cyne-nek hála.
A zsoldos a falig hátrál, de, ahogy a rém fölé magasodik, összekulcsolva az ökleit, a magasba emeli a két kezét, és lecsapni készül, egy lyukas érmét sem adnék az életéért. Nagy mákja van, hogy Cyne fénye megzavarja.
Egy pillanatra megdermed, és ahogy hátulról támadás éri egy kissé oldalra dől, és Sieg mellett a földbe csap, mely erejéről, a Sieg haját összeborzoló kis széllökés is bizonyosságot tesz.. A padlózat bereped, és szanaszét törik.
Már tudom, hogy itt fizikai fegyverrel nem igen megyünk sokra, nekem meg nagyon másom nincs.
- Ez az izé nem fog megdögleni egy kis vastól, ide mágia kell, nekem meg az nincs, de gyertek erre, hátha eltűnhetünk előle. - igyekszem felhívni magamra a figyelmet.
- Mindenképpen végeznünk kell vele! Ha már belekezdtünk... – hallom Sieg hangját.
~ Ennek halálvágya van. ~
- Amy, ha van fegyver olajod, amit meg tudsz gyújtani, hát ne szarozzál, hanem tedd! – ordítja valahonnan a lény háta mögül Cyne, akinek fáklyája ide-oda imbolyog, ahogy morbid módon észlelem a teremtmény testének közepén tátongó lyukon keresztül.
- Távolodjatok el a szörnytől! – társul hozzá még egy hang, nem másé, mint az iszákos sötét tündéé, aki úgy tűnik szintén a dög háta mögött van.
Kicsit félre húzódom.
Úgy látszik nincs idő arra, hogy az én javaslatom nyerjen teret. Sieg nem tudja felvenni a felé rúgott fegyvert
- Rendben, jöjjön egy kis tűz akkor. - és rutinosan gyors mozdulattal kardot cserélek, melynek pengéje már olajos és azonnal meggyújtom.
-A nyomorult Rotmantelek valami trükkös ajtót meg lakatot raktak fel. Színesen világítanak, és nem nagyon sikerült feltörni egyet sem a kettő közül. Ha valakinek van ötlete rá, hogy lehet bejutni, szívesen segítek feltartani a dögöt! – teszi hozzá még Liv, amiből kitűnik nekem, hogy a lila fényt elzáró rács felől jöhet.
A kreálmány azonban most megfordul és megindul arra, amerről jött és ezzel Cyne-ék felé.
Ekkor csapódik bele egy kisebb tűzlabda csörömpölve hullva maradéka a földre, amitől a fél teste lángra is gyúl. Először még lép párat, majd össze vissza kezd hadonászni, és gyorsulnak a mozdulatai.
Ezek szerint ez hat rá, így én sem habozok és hátulról esek neki, gyors egymás után kétszer is beledöfve a lábába, hogy elessen.
- TE TELJESEN MEGŐRÜLTÉL??!! – ér el hozzám Cyne ordítása, ami visszhangot vet a falak között.
- You fucking deserve it, you ugly bastard! – ezt már, mintha futás közben eresztené meg, de nem értem, mit mond, bár a hangsúlyából ítélve talán jobb is.
Követem a rémet, amilyen tempósan csak tudom, hiszen nagy valószínűséggel be fogja szorítani Cyne-t és Livet a folyosón, amit elzár a rács. Még mindig az a szándékom, hogy ha utolérem, akkor megszurkálom. Talán a sötét tünde által rádobott tűz és annak oltása kicsit lelassítja.
-Srácok, én nem harcolnék azzal a döggel. Szerintem vagy fussunk, vagy tartsuk féken amíg bejutunk arra a bizarr helyre. – javasolja Liv, aki ugyan úgy nem látok, ahogy Cyne-t sem, csak a hangjukból találgatom merre lehetnek.
Aztán elég közel érek, hogy ellássak mellette, meg sötét tünde társam egyébként is megpróbál elslisszolni a dög mellett, így már nem nehéz észrevennem, főleg, hogy nem sikerül neki.
- Azt a rohad......! - káromkodom el magam nem épp nőiesen, amikor meglátom, hogy Cyne bucskázik egy hatalmasat a lény csontrepesztő ütésétől, ami eltalálja, amitől jóformán elénk zuhan a szörny pedig rohan tovább. És a sötét elf nem néz ki túl jól.......
Azt még nem látom, hogy mi lett a másik társunkkal, de a lény becsapódását igen és el nem tudom képzelni, hogy ez sem kottyan meg neki, hogy legalább a fejét nem verte szét. Persze a remény hal meg utoljára.
- Cyne, jól vagy? - hajolok le gyorsan a férfihoz egy röpke pillanatra, míg van rá idő. - Van nálad gyógyital, mert nálam nincs sajnos. - kérdezem, míg a fél szemem a lényen tartom, remélve, hogy Sieg is ezt teszi és feltartja, amíg kitalálunk valamit.
- Liv? Megvagy? - kiáltok, hogy arrafelé mi a helyzet.
- Hééé! Te nagydarab szar Jankó! – érti meg a helyzetet Sieg és kezdi támadni a teremtményt.
- Szerinted, Amy, jól vagyok?! – kérdezi dühödten, de felettébb véresen Cyne.
Kicsit megkönnyebbülten sóhajtok fel, mert egyrészt válaszolt, másrészt a pokróc stílusa a régi, így van remény, hogy túléli.
- Na most takarodsz el Te is a bánatos fenébe...- emeli elgyötört tekintetét a megjelenő kis sárkányra is, szánva neki pár kedves szót.
- Amúgy ja, van gyógyitalom...fogd ezt, felszentelt...és verjétek ki a szart abból a dögből!
A kezembe kapom Cyne által adott éjgyilkot, így az enyémet meg a tokjába csúsztatom és még egy utolsó biztató pillantást vetve a sebesült sötét tündére, nem habozok, hogy tovább fussak Sieg után, hiszen ha az a szörny megint támad, akkor Cyne-nek nem sok esélye lesz és nekünk sem, ha nem tudunk megszabadulni tőle, míg talán most legyengült vagy lelassult kicsit.
Liv nem válaszol, így lehet, hogy a lény végzett vele és az sem jó hír.
Meglátva azokat a lila csápokat, amikkel Sieg hadakozik, hamar összerakom a képet és Siegnek is szólok, bár lehet ő is ugyan úgy rájött.
- Azok az izék meg akarják gyógyítani szerintem, én megpróbálom elvágni őket, te addig meg tartsd lenn, ha elvágtam segítek neked.
Miközben a lila fonalakat vagdaljuk az jut eszembe, hogy egy lila és egy vörös folyadékkal megtöltött fecskenő van a zsebemben és, hogy vajon ha a lila erőt önt bele, akkor vajon a vörös mit tesz, ám nem igen van időm a zsebembe nyúkálni, mert a fonalak túl gyorsan regenerálódnak ahhoz, hogy megakadályozzuk a lény erőre kapását. A másik szobából azonban meghallom Liv hangját, ami azt jelzi életben van, de nem értem tisztán mit akar, valami kulcs....zár.....feltörni.....
~ Kulcsok! Nálam van belőlük pár! ~
- Én találtam pár különös fénnyel bíró kulcsot! - kiáltok fel. - Ki tudunk velük talán jutni! - csapkodom Cyne éjgyilkával tovább a folyton folyvást feltápászkodó rémet, főleg a lábán, hogy ne tudjon felállni.
- A rohadék! – szitkozódik mellettem a zsoldos. - Ne kijutáson járjon az eszünk, hanem ezen a lényen. Mi táplálhatja a gyógyulását? Fentről érkezik valami.
- Gyorsan add a kulcsokat! Azzal sikerülhet bejutnom időbe, és ott kell legyen ennek a vacaknak a lekapcsolója! – hallom a sürgetést Liv felől.
Csak, hogy eléggé elfoglalt vagyok mostanság, mert miközben az éjgyilokkal a lábát vagdosom, pár fonal hozzákapcsolódik a lény testéhez, a lény egyik kezével mintha csak ösztönösen, de újra rámarkol a bárdra, és a másik kezével pedig legyint egyet felém.
Mikor a lény keze elsuhan felettem, egy pillanatra eláll a lélegzetem, mert még élénken látom magam előtt Cyne összetört testét és hiába van nálam a pengéje, láthatóan az sem okoz nagyobb kárt a lényben, mint előtte bármi, így kissé hátra lépve megcserélem a sajátommal és újabb olajat öntve rá, meggyújtom.
A lény oldalasan felénk fordul közben és ekkor a fonalak mintha kiszakadnának belőle, és a kreálmány újra a földre hull, elengedve Sieg bárdját, de most már kevesebb mint két másodperc alatt, hullanak le az új fonalak ,és kapaszkodnak bele a lénybe, aki térdelve van elöttünk, kissé oldalasan, és látszik hogy szegénynek nem ott van a feje, ahol lennie kéne, kicsit lifeg szerencsétlennek.
Ám mielőtt a fonalaknak és a lénynek esnék újból a saját kardommal, kirántom a kulcsokat a zsebemből és bedobom a könyvtár ajtaján, ahogy Liv kérte, hátha kitalál velük valamit.
- Amy, Clandestine-t, most! – hallatszik a hátam mögül ekkor Cyne kiáltása.
Most cseréltem le az éjgyilkot a kardomra, mert nem használt semmit, most meg Cyne, ugyan kissé erőtlenül, de azt kiabálja, hogy mégis használjam. Teljesen összezavar holott most az életemért, az életünkért harcolok az egyre jobban magához térő rémmel. Viszont azt is tudom, hogy Cyne-nek időnként van pár trükk a tarsolyában és amíg kinyitja Liv a zárat, addig muszáj kitartani.
- Döntsétek már el, hogy mi legyen! - ordítok fel én is, de átteszem a saját lángoló kardomat a bal kezembe és a jobbomba kapom az éjgyilkot, így már két kézzel csapkodom hol a lényt, hol a fonalakat, amik újra képződésével láthatóan már nem sokáig vehetjük fel a harcot.
A lény is egyre többet, és egyre sikeresebben mozog. Még egy erősebb suhintást is képes kivitelezni, hogy egy kis térhez jusson, ami szerencsére sikeresen elkerül, de a lénynek csak ennyi kellett, hogy féltérdre álljon. Ahogy néhány fonal el-el szakad, hol az egyik lába, hol az egyik keze ereszt le, mint amikor egy marionett bábúnál elszakad a cérna, de nem sokkal később újra belekap, és mozgatni kezdi. Még csak féltérdre állva van előttünk, egyik vállával a falnak dőlve próbálja gátolni hogy eldőljön, mert még kissé instabil.
Úgy néz ki, hamarosan megint nagy bajban leszünk.
- Mi? Nem, add ide azt az átkozott éjgyilokot! Shit! Draci, hozzad ide azt az átkozott szart, még pedig most azonnal, vagy feldugok a hátsódba egy nagy adag véres húscafatot, kidoblak a legközelebbi farkasok elé lekötözött szárnyakkal, és megnézzük, hogy milyen gyorsan tudsz futni. Szóval: Dracon. Clandestine. Amy. Ide. Most!
Nem értem mit dühöng Cyne, ha akar valamit egy harc kellős közepén, mondja tisztán és érthetően, nem érek rá kétfelé figyelni, mikor élethalál küzdelem folyik, ami ráadásul elég kilátástalan, mert egyik penge sem hat semmit, pedig a lángok eddig megsebezték.
-Cseréljünk Amy, te nyitod a zárat, nekem nem sikerült.... És ha azt mered mondani, hogy részeg vagyok, ami hiába lenne teljesen jogos nagyon rossz vége lesz a dolgoknak.
Most meg Liv is beszáll a dühítésembe. Hogy lehet nem tudni kinyitni egy zárat? Vagy jó az a kulcs vagy nem, mi a gond ezzel. És bizony felmerül bennem, hogy az ivászata mellett talán a lény ütése sem múlt el nála nyomtalanul.........
- Akkor gyere a fene essen belétek, csak gyorsan, mert ez a szarzsák már kezd elég jól lenni megint. - nyomom a sárkányka szájába vagy karmaiba az éjgyilkot, aki épp szívszélhűdést okoz nekem, hiszen éppen csak megúszta, hogy nem kenték a falra dísznek. - Vigyázz magadra Dracon, te pótolhatatlan vagy. - súgom még hátráltamban oda neki, hogy válthasson Liv én meg megpróbálom a zárat, hátha nekem sikerül, így már nem hallom és nem látom, mint alakul a kinti kétségbeesett harc.
Ideges leszek amikor a kezembe vett kulcs ismét megszúr és hangosan és cifrán káromkodom, de aztán a lila fény láttán gyorsan kicserélem a kulcsot a másikra, feltételezve, hogy a színeknek passzolnia kell és felkészülve, hogy megint megszúr, mert úgy néz ki, hogy ezek valami ocsmány Rotmantel mágia révén vérrel táplálkoznak. Mondjuk mit várok, vámpírok, vámpír kulcsot készítenek. Most nem gondolok bele, hogy miféle nyavaját fecskendezhetnek a vérembe, hiszen ha nem nyitom ki az ajtót, akkor úgy is meghalunk.
- Nyílj Ki! Nylíj ki! - szuggerálom a zárat. - Tartsatok ki! - ordítom idegesen kifelé. - Mindjárt megvagyok! - ez ugyan nem igaz. de hát na.....a lelkesítés talán erőt ad nekik.
Természetesen megint megszúr és szipolyoz a másik kulcs is, de legalább a zárral együtt kéken kezd izzani, majd egy hangosat kattanva, kinyílik.
- Kinyílt! - kiáltok fel, amikor végre kattant a zár.
Könyvekkel, és lombikokkal teli kis terembe jutok, amely bal oldalán egy hasonló rács van mint ami itt volt ,csak onnan erős lila fény sugárzik ki. és hasonló zár van rajta mint amit előbb sikerült kinyitni.
Ha a többiek betudnak jönni és bezárjuk a rácsokat, talán oda nem tud utánunk jönni a rémlény.
- Gyertek, talán a rácsokon nem tud átjutni! - kiáltok ki a többieknek, de csak Liv jelenik meg egy kis idő múlva.
- Mondtam én, hogy balra nyílik. – jegyzi meg, mire kap egy gyilkos tekintetet.
- Mi van a többiekkel? - vonom kérdőre a befutó sötét tündét, de aztán magam nézek utána és nem túl szívderítő, amit látok.
- Hé te nagy dög! Erre gyere! - ordítok utána, egy dobótört vágva a hátába.
Tudom, hogy nincs sok értelme, de talán megfordul és visszajön, addig Cyne és Sieg meg, ha mást nem arra még elmehet, amerre én már tettem egy kirándulást, ha a rácsok mögé nem is jutnak be. Én meg ha már közel ér a szörny, visszafutok a rács mögé és bevágom magam után, aztán máris a másikhoz megyek, hogy ha kell azt is kinyissam, de még várok, mert ha nem tud bejönni, talán érdemes itt is körülnézni.
- Remélem megússzák. - nézek Liv-re, legalább ő meg van, bár tagadhatatlan, hogy jobban örültem volna Cyne-nek.
- Gyorsan, a következőt is! Szerintem ott van annak a vacaknak a kiiktatója! – engedi el a füle mellett az aggódásomat.
Vetek rá egy dühös pillantást, de nekiállok kinyitni az ajtót.
- Nagyon remélem, hogy igazad lesz és nem hagytuk cserben őket.
Egy kis 4x4 méternél nem nagyobb kamrát találunk a rácsok mögött, rajta egy kis pódiummal, melyen egy lila füstös gömb van kiállítva, és belőle néha néha, lilás húrokat, fonalakat látni megpendülni majd eltűnni melyek a gömbből a plafonig érnek el.
Amikor meglátom a lila gömböt és a belőle időnként kiágazó fonalakat felhördülök.
Zaj hallatszik kintről, odakapom a fejem, aztán látom a nyitott rácsos kapun keresztül elszaladni a lángoló szörnyet,de ekkor a lila gömb felől, érdekes hang hallatszik.
- Az a mocskos fattyú!
- Talán mégis.......Mi a fene volt ez? - nézek körbe, ahogy a hangot is meghallom. - Ki vagy? - emelem meg a kardom és a gömböt célzom meg.
- Héhó, hallasz? Akarsz üzletelni? – szólal meg Liv is, láthatóan készen rá, hogy ha kell azonnal összetörje a gömböt.
- Mit? Üzletelni? - hökkenek meg Liv logikáján, de egyelőre megpróbálom megállítani a sötét elfet a rombolásban.
- Várj! Ne kapkodjunk! – kérem tőle.
Hirtelen egy ember tenyere tapad hozzá a gömb belső falához, majd pár pillanatra eltűnik, és egy az arcát nekinyomó férfi kukucskál ki rajta.
- Óh újabb vendégek... - mondja őrült mosollyal és közben kivillannak a szép nagy tépőfogai. - A becses nevem, Strauss von Rotmantel, de hívjanak csak Straussnak. - Kapkodja a szemét, és tekintetét, egyikőnkről a másikra. - Őhmm... Örülök, hogy mások is az előzőek sorsát választották.
A gömb fölött pár húr megpendül, majd eltűnik.
- Most komolyan, az fix egy Rotmantel volt, és totál úgy hangzott, hogy egy kísérletben veszünk részt, és nagyon úgy tűnik, hogy ez a valaminek sok köze van a döghöz. Amennyiben szeretnéd kicipelni és megnézni hogy a szörny még mozog, vagy reagál-e, akkor hajrá, de én nem nyúlok hozzá. Maradék opció, itt helyben megsemmisíteni. – mondja Liv.
Bólintok a tündének, de még várakozásra intem, hiszen talán lehet ezzel a gömbbe zárt vérszipollyal beszélni.
- Tudsz valamit erről a lényről? Tudod, hogy lehet megölni? Gyorsan mond, különben azt kell feltételeznünk, hogy a gömb amiben kuksolsz a kulcs és, ha elpusztítjuk, akkor annak a dögnek is vége.
- Hmm mégis mi okból kerülhettetek ide? - ám meg se várja a választ, önmagában lerendezi az egészet. - Csak nem az a mocskos Heinrich emberei vagytok. - Majd nyílik széles vigyorra a szája. - Ohohó akkor a legjobb helyre jöttetek, a legjobb bánásmódban részesülhettek tőlem! - Majd míg a szemei majd kiguvadnak a gömbön belül, a húrok újonnan megpendülnek, és hangos dobbanások hallatszanak kivülről.
Egy biztos, hogy a gömbben lévő vámpír nem százas és, hogy amikor – teljesen magától - kisakkozza, hogy ki küldhetett be ide minket, nagyon úgy látszik, hogy nem a mi pártunkon áll.
A lila fonalak megélénkülnek és a lábdobogásból ítélve, a kis játszópajtija idetart, hogy miért? Hát nem akartam ötletelni.
- Hát szar lehet magának, hogy ahhoz a gömbhöz van kötve és nem mászkálhat oda ahová a többi társa. De, ha nem állítja meg a kutyáját, akkor összetörjük a kis lakhelyét. - fenyegetem meg.
Ám Liv besokall úgy látszik és megpróbálja egy ütéssel szétzúzni a vérszívó lakhelyét.
A gömb azonban nem törik össze csak leesik a földre és gurul tovább.
- Ilyen gyenge kis legyintésekkel nem fogtok engem megölni! Szerinted ami magában képes tartani egy egész lelket ilyen könnyen összetörtök? - válaszol flegmán.
Nagyon úgy néz ki, hogy egy sima ütés nem pusztítja el, de valahogy meg kell tennünk ahhoz, hogy a gólem vele pusztuljon.
Liv közben a környék gyúlékony anyagait felhasználva tábortüzet rak a gömb köré, de ezen a vámpír csak jót derül.
Azonban, ha nem is árt neki, de talán a tűz meggyengíti a gömböt, vagy ha nem is legalább a vámpír nem látja mit csinálok.
- Próba szerencse. - dünnyögöm és lesújtok a kardommal, igénybe véve, mind zsoldos képességemet, mind egy másik gólem,barátom, Ernst Stahlkrieg ajándékát.
És nem is hagy cserben az ereje és, ahogy beleszúrom a pengét érzem, hogy belenyomódik a hegye, aztán lassan megrepeszti a gömböt.
Az otromba lény futni kezd felénk, hogy megállítsa a gömb pusztulását.
Gúnyosan mosolygok a vérszívóra, aki tehetetlenül várja a sorát és már a szörnye sem tud rajta segíteni, mert nem érhet ide időben.
- Most már nem vagy olyan nagylegény, mi? - szólok még hozzá utoljára, aztán már nem látok semmit, ahogy a gömb enged a nyomásnak. A lila ködben várom a lény felbukkanását, de csak egy puffanást hallok, remélhetőleg elvesztette az irányítóját és neki is vége volt.
- Megvagytok? - kérdezem tétován, ahogy mindenki összeverődik és megkönnyebbülök, hogy életben vannak.
A folyosókon visszhangot ver a nyikorgó kapuajtó hangja, és a gerenda csapódása a földön, nem tudni hogy rossz, vagy jó ómen, de pár világító szempárt, és agyart pillantok meg a lilás porfelhőben. Mielőtt még rájuk emelném a kardom, felismerem, hogy ezek a drágalátos Rotmantel kis őrző ebei, de hogy mikor kerültek ide, vagy hogy már itt is voltak-e előtte is, az rejtély.
Cyne-t átnyalábolom és ha senki más nem segít, egyedül támogatom ki a fénybe, ami az eddig sötéthez szokott szememnek olyan, mintha tűt döfködnének belé.
Cyne-t leeresztem a fűbe, láthatóan nincs tudatánál, én meg gyanakvóan tekintek körbe. A látottak alapján mindent el tudok képzelni ezekről az őrültekről, azt is, hogy a munka elvégzése után mi leszünk a következő kísérleti alanyok.
De ahogy minden kitisztul, úgy meglátom a Rotmantel-t, ahogy a kis megrontott fotelén üldögél, és egy gúnyos mosollyal, lassan tapsikol.
- Gratulálok, gratulálok! - mondja ezt örömteljesen, majd feláll és bele-bele szippant a levegőbe. - Hmm érzem, hogy véreteket adtátok e nemes ügyért! - örömködik , mint egy hülye.
Pár pillanatra rá, mögöttünk megjelenik két megrontott és elkezdenek szaglászni engem és Liv-et,amire megbillentem a kardom, hogy a torkuk felé nézzen.
- Óh úgy látom hoztak ki szuveníreket is! - Csapja össze kezét, örvendezése közben, mintha csak születésnapja lenne.
Kérdőn meredek rá, de aztán kelletlenül átnyújtom neki a zsákmányomat. Ahogy elveszi tőlem a két fecskendőt, és a naplót, úgy füttyent egyet, és még két megrontott sétál be a képbe, négy zsákocskával.
- No hát akkor tessék takarító brigád itt a fizetségük. - majd egy flegma mosollyal az arcán biccent egyet, hátat fordít és távozik a kreatúráival együtt, magára hagyva minket egy további szó nélkül.
- Remélem elnyered méltó jutalmadat te is. – mormogom, amikor már jó messze van és az egyik zsákocskát Cyne mellé teszem a földre, aztán magam is mellé és az őt vigyázó Draco mellé zuttyanok.
- Azt hiszem elkél némi segítség, ha felébredsz. – nézek a nagyon maga alatt lévő sötét elfre, aztán hátradőlök a fűbe és megvárom, amíg eléggé magához tér, hogy elvánszorogjunk a legközelebbi településre.

Felhasználó profiljának megtekintése

19 Re: HAUNTED QUEST: ROTMANTEL MADNESS on Hétf. Jún. 04, 2018 7:25 pm

Hát akkor egy igen rögös út után, ki ki vért verejtékezve, esetleg felköhögve oder hányva, de sikeresen leküzdötte a törött csontokon keresztül futó kalandot. Így hát gratulációmat fejezném ki a játkosok iránt, kik végigállták ezen próbát, és legyőzték Heinrich von Rotmantel kellemetlen és enyhén elfuserált kis kísérleti ebét.

Így hát a jutalmatok 2000 váltó, és 200tp no meg egy fogyóeszköz, melyet csak ügyesen használni.

Név: A gyötrelem szilánkjai
Leírás: Három darab pár centis szilánk, mely megmaradt a gömbből, amikor az felrobbant. Ez egy apró komfortos üvegcsében van tárolva, és a szilánkok képesek beleolvadni tárgyakba, erősebb nyomás hatására.
A szilánk hatására a tárgy, amellyel sikeresen összeolvadt, a gömbbe zárt férfi gyűlöletének, és zavarodottságának egy kisseb részét átveszi, mely tárgyat ha valaki a kezébe vesz, vagy használni kezd, akkor fokozatosan zavarodottá válik, nem lesz képes normálisan gondolkodni, és ingerülté válik.
A szilánk hatásának erejét és gyorsaságát, pedig a mesélő majd meghatározza, mivel semelyik ember, self, elf, vámpír és démon, sem rendelkezik, teljesen ugyan olyan elme védelemmel.
(A tárgy korlátozottan használható, fogyóeszköz, három alkalom után elhasználódik, és használhatatlanná válik a jövőben)

Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.