Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Kérdező vendégeknek
Magánküldetések

Szomb. Jún. 08, 2013 6:05 pm by Darrakard

Ezen a szent helyen lehet magánküldetésekre jelentkezni, szám szerint párhuzamosan kettőre. …

Comments: 74

A háború nyitánya

Szer. Jún. 06, 2018 5:07 pm by Serene Nightbough



Kedves Játékosok!

Elérkezett az első …

Comments: 21

Aktuális azonnalik

Kedd Dec. 13, 2016 10:03 pm by Serene Nightbough

Sziasztok!

Hogy könnyebb legyen nyomon követni, hogy mikor van kiírva új azonnali és hova …


Comments: 38


You are not connected. Please login or register

[Magánjáték] Post equitem sedet atra cura (Cedrick & Dieter]

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

Dieter von Rotmantel

avatar
a Rotmantel család tagja
a Rotmantel család tagja
A banditának disznószeme volt, az a fajta, amely már majdnem emberi. Undok, kocsonyás cuppogással fordult körbe az ábrázatomat vizsgálva, a szembogara mellett növő hályog egyre nehezebbé téve a szemhéja zárását. Így nem is próbálkozott igazán vele, csak rám függesztette a tekintetét, mint aki az orromon keresztül képes megszámolni az erszényembe rejtett pénzt - amelynek jelentős részét tőle kaptam ezúttal. A szomszéd szobában már nem ordított a fia, egy hozzá hasonló, bikanyakú kamasz kérges tenyérrel és széles vállakkal, az alkarján egy friss öltés nyomaival. Ha hinni lehetett az apja szavainak lovaglás közben állon találta egy hirtelen feltűnő, az ösvényre mélyen benyúló ág amitől a fiú lefordult a nyeregből, egyenesen egy horogtövisbokorba. Sok apró, felszínes sebe volt, a vállába bele-belekaptak a görbe tüskék apró karcolásokat hagyva, a karja azonban csúnyábban járt. Az én fantáziámat meghaladta elképzelni, hogy milyen mozdulat közben fúródott tele egy hosszú vonalban tövisekkel, amelyeket izzó késsel tudtam csak kiműteni a húsából. A horogtövis egy ronda jószág volt, nem csak kapaszkodott az emberbe de egy alattomos méreg csepegett a végeiből, aminek hónapokig nem volt hatása, aztán egyszer csak gyötrelmes, öngyilkos hajlamra gerjesztő lázálomba csavarta az áldozatát. Csak remélni mertem, hogy tisztességesen sikerült eltávolítanom az utolsót is.
- Vigyázzon magára, doktor. - vigyorodott el a bandita, meglepetésemre egészen tisztesen karbantartott fogait villantva. - Errefelé nem szeretik a vámpírokat, nehogy összekeverjük egy másik vérszívóval!
Fél lábam mér az ajtó túloldalán volt, amikor a szavak végigszaladtak a tarkómon, mint egy hideg esti szellő.
- Engem nehéz összekeverni bárkivel, herr Kriegen.
Az ajkaim menekülést keresve próbáltak egy mosolyba rándulni, de nem igazán sikerült. A tudat, hogy a szükség miatt felértékelt szolgálataim védelme nélkül már ki lennék szolgáltatva az útonállók kénye-kedvének megnehezítette az izmaim mozgását.
- Nem úgy van az, doktor. Arra a lovasra is azt hittük egy pillanatig, hogy maga. De aztán Sigmund emlékezett, hogy azt mondták felemás az arca, szóval nem lehet maga. - nevetett fel, mellkasa pedig rosszul karbantartott kovácsfújtatóhoz hasonló darabos remegéssel követte a torkán kibugyogó röfögést. Nem volt a legesztétikusabb férfinép, de jó nagyra nőtt.
- Mi lett vele?
A bandita röhögése elfúlt, aztán szipákolva kihúzta magát és megtörölte a száját.
- Mit kérdez?
- A lovassal. Mi lett a lovassal? - kérdeztem újra, még mindig félig hátat fordítva neki. A keze ügyében látszólag nem volt semmi, amivel az életemet fenyegethetné és kikezdte az egészségét a folytonos menekülés a törvényviselők elől, így bátrabb voltam a szokásosnál. Minden esetre nem akartam, hogy vastag ujjait a nyakam köré fonja.
- Ne törődjön azzal, doktor. Egyelőre nem tudtunk mit csinálni vele, így csak lekötöztük és kész. Ismeri talán?
Nem kellett volna vele foglalkoznom. Nem kedveltek a vámpírok, fattyú voltam, számkivetett, akit a legkedvesebbek is elkerültek. De ha banditák közé került ennyire bent dél földjein ő sem lehetett hűségesebb a családjához nálam.
- Hol kötözték meg?

Felhasználó profiljának megtekintése

Cedrick von Nebelturm

avatar
a Nebelturm család tagja
a Nebelturm család tagja
Hátul. Lent.. A helyiség talán ha tíz lépés széles, és körülbelül ugyanilyen hosszú is, döngölt padlós, egyszerű, sík fafödémes menyezettel,  és egyetlen bedeszkázott, szűk ablakkal balra fent, túl magasan ahhoz, hogy ki lehessen látni rajta. Lehet pince, vagy valami hátsó fészerszerűség. Nem hall lépteket a feje fölül, de attól még lehet a föld alatt. Fogalma sincs hol van.. Alig van valami a teremben, amiből kideríthetné:  egy megkopott, üres tálaló-szekrény, néhány hordó hátul a sarokban, egy szék, előtte meg egy asztal, amin lassan csonkig ég az egyetlen fényforrásként szolgáló gyertya.
Tompán bámulja a plafont, a szoba közepén álló  oszlopnak döntve a fejét, ami mögött megkötötték a kezeit.
Ott van, ahol nem szeretne lenni..
Vár. A Napra, hogy lenyugodjon, az ajtóra, hogy kinyíljon. Fogalma sincs, mit csinál itt. Azt sem tudná megmondani, hányadik alkalom ez, hogy akarata ellenére lerángatták a magas lóról. Doktor. Doktor..
Vámpír doktor...
Rotmantel. Hogyan keverhették össze egy vörös-köpenyessel..? Nem tudja mennyire járhat az idő. Érezné vajon, hogyha besötétedne odakint? Unalmában egy ideig a fa póznának löködte a fejét, de úgy megsajdult bele az állkapcsa, hogy kénytelen volt abbahagyni. Lapáttenyerek.. Fáj a foga. Talán el is vesztett egyet..? Végigsimít a nyelvével rajtuk. Nem. Mind megvan, csak borzasztóan nyilall az összes.
Vár, ingujjban, a szoba közepén ülve, az ajtóval szemközt. Vár, mert anélkül, hogy az kinyílna nem juthat ki. Próbálta. Túl szoros a kötél, túl erős. A kardját elvették, a holmijait, a lova.. Idézhetne egy tőrt, de már nem érzi a gúzsba kötött kezeit. A  páncélja nem is volt rajta, Törvény ide vagy oda, amióta eljött ez alól is kivonta magát - így rendesen összezúzta magát, ahogy lezuhant a nyeregből. És miután nem akarta egyszerűen adni magát, az árokszéli csalitosban folytatódó összetűzésben jó néhány helyen felszakadt a bőre is. Aztán jött az-az elefánt-pofon, egy zsák, és most itt van. De legalább hagyták, hogy maga ébredjen, és nem pofozták aztán gyengéden életre is..
Lehunyja a szemét, a gyertya végét várva. A sötét beállta után egy ideig talán előnyben érezheti magát..

Felhasználó profiljának megtekintése

Dieter von Rotmantel

avatar
a Rotmantel család tagja
a Rotmantel család tagja
A bandita léptei döngtek, mint a kukoricát cséplő botok a lépcsőn lefelé, vélhetően felverve az egész zugtanyát. Nem voltak sokan, hatan vagy heten lehettek összesen, de épp elegen egyetlen magányos vámpír foglyul ejtéséhez. A falak egyre kevésbé voltak megmunkálva, a vakolat mozaikot alkotott a penész zöldjével, Herbert Kriegen domború háta azonban kitakarta, hová is megyünk. Önkénytelenül kapaszkodtam a leglényegtelenebb dolgokba, a penész érdekes, számomra mindig tetszetős kékeszöld színére vagy a deszkák nyikorgásának ütemére koncentrálva - az elmém ilyenekkel foglalta el magát, amikor a félelemmel kacérkodott. A görbe hát hirtelen megállt, így én is keményen léptem oda a sarkammal, mielőtt nekiütköztem volna a vezetőmnek. Egy halk döccenést hallottam, aztán fa súrolt földet ahogy a tessék-lássék felszerelt ajtó kinyílt, felfedve egy pislákoló gyertyától kivilágított szobát. A helyiség meglepően magas volt, magasabb, mint a lépcső így a legfelső két lábnyi rész már biztosan a talaj fölé nyúlt. Mintha emlékeztem volna egy gyepesített földtetejű púpra, amikor befelé tessékeltek Kriegen fiához, de most tudatosult csak bennem a funkciója.
- Ez a'.
A szoba közepén egy asztal állt, rajta egy lassan csonkig égő gyertyával, mögötte pedig egy székben megkötözött, de feje apró mozdulataiból ítélve eszméleténél lévő férfi ült magatehetetlenül.
- Ismeri? - kérdezte Kriegen. Elléptem hordómellkasa mellett, figyelmen kívül hagyva a fújtatást és sípolást, ami a bordái közül tört elő, és közelebb sétáltam a vámpírhoz. Fiatalnak nézett ki, emberi szemmel talán huszonkettőnek, de a fajtámnál sosem lehetett tudni. Arca elgyötört volt, de vonásai nem árulkodtak éhezésről. Nem lehetett régóta, hogy ide kötözték.
- Talán. - feleltem elgondolkozva, ahogy az arcát vizsgáltam. Nem láttam rajta sem páncélt, sem amalgámot, így elképzelésem sem volt melyik család tagja lehetett. De ha ezt elárulom betört fejjel fognak rátalálni egy közeli árokban.

Felhasználó profiljának megtekintése

Cedrick von Nebelturm

avatar
a Nebelturm család tagja
a Nebelturm család tagja
Lépések. Dübörögnek. Vagy alszik? Ki mondhatná meg, ha így lenne? De nem, vagy ha igen is, a lépések az ajtó nyílására figyelmeztetik. Arra várt. Bárki is az, és bármit is akar.. De a gyertya még nem éget le, nincs sötét.. Akaratlanul is megrándulnak az ajkai, megvillantva a fogait. Nincs sötét.. Bárki is az, és bármit is.. Most játszani fog.
Türelmesen hallgatja a döcögő ajtót. Itt jött be. Itt is fog távozni. Lustán várna, de a felhangzó szavak nem egyeznek a magában felvázoltakkal. Kíváncsian emeli meg a fejét, kutató pillantást lőve a két alak felé. Az egyiket ismeri. Attól kapta az elefántot. A másik.. Összepréseli a száját.
A másik.
- Ismeri?
Nem. Nem, ezt az arcot biztosan megjegyezte volna.. Rotmantel. Honnan ismerné? Ő őt, és fordítva. Talán? Miért mondaná.. Tisztában van a saját valóságával. A hordómellkasútól nem remélhet mást, mint amit eddig kapott. És nem bízik benne, hogy elengednék. Valamiért..
Az arcára ráerőlteti a szokásos nyugalmát, ahogy visszanéz a magas vámpírra, mikor az közelebb lép. Egyedül a szeme kapaszkodik a másikéba makacsul, annyi összetekeredett érzéssel a kékszín fedezékek alatt, hogy maga sem tudná megfejteni, mit gondol valójában. Csak néz, és nem szól. Az ajtóban álló nagydarab bandita frusztrálja, de elég egy rossz mozdulat, egy szemöldök ráncolás, egy odakapott pillantás, és elronthat mindent. Nem tudja, de érzi. Kimondatlan szavak kavarognak a fejében, ahogy akaratosan, meredten ül a helyén, de egyik sem elég.. Nem elég jó. Tudnia kéne.. Nem néz az elefántra, egyedül, csak, a vörös-köpenyest figyeli, a bőrével vizsgálva a szobában kialakult kapcsolat-rendszereket. Nem fél szólni. Fejest ugrani a semmibe.. De tudnia kell, mit játszik, hogy játszhasson. Mert nem szeret nem érteni. Inkább a rút igazat, de értse.

Felhasználó profiljának megtekintése

Dieter von Rotmantel

avatar
a Rotmantel család tagja
a Rotmantel család tagja
Szögletes, de nem kifejezetten erős állkapocs. Széttérő orrnyereg, egy ponton apró szöggel, mintha egy régi törés lenne. Közepesen vastag ajkak. Sötét tintaszínű szemei kutattak, mintha egy ki nem mondott kérdésre várta volna a választ, de ezt leszámítva az előttem ülő, lekötözött férfi volt a legátlagosabb vámpír, akit életemben láttam. Ki lehetett? Melyik családból, milyen magasról küldték el, hogy aztán zsiványok fejbe verjék és lerángassák a lováról?
Kinek kellett lennie, hogy el is engedjék?
- Azt mondja lovon volt, igaz? A páncélja? - egyenesedtem fel, de a szemem a vámpíron tartottam.
- Nem volt a' neki. - vonta meg hegynyi vállait Kriegen.
Helyes.
- Bocsássa meg ezeknek az embereknek, hogy nem ismerték meg, Herr Schwarzritter. - hajtottam meg a fejem a megkötözött felé, miközben szívem üteme egyre serényebb lett. Hazudni csak óvatosan lehetett, sohasem sokat, különben könnyen kifordult bárki a maga hálójából. - Herr Kriegen, ez a férfi itt Erhard von Schwarzritter, Hjalbörn nagyúr ifjabbik fia. Azt tanácsolom sűrű bocsánatkérésekkel engedjék szabadon. - fordultam vissza  banditához, szembenézve a szemében gyulladó kapzsisággal.
- Jó. - vigyorodott el. - Akkor váltságot kérünk érte.
- Nem ajánlom. - csóváltam meg szomorúan a fejem. - Halbjörn nagyúr nem igazán a tárgyalóképességéről ismert. Meg sem várná a követelést, mielőtt az egész családját elindítaná. Látott már vámpír nehézlovasságot, mein herr?
Herbert úgy tűnt, mint aki tétovázik így úgy döntöttem tovább lökdösöm a szakadék felé, amit a hazug szavak ástak a valóságba.
- Ráadásul... - kezdtem kotorászni a köpenyemben, míg elő nem húztam egy holdfű rudacskát és az ajkaim közé illesztettem, most gyufát kezdve keresni a zsebeimben. - ... a fia éppen lábadozik. Ha menekülni kényszerülnek könnyen felnyílhatnak a sebei.

Felhasználó profiljának megtekintése

Cedrick von Nebelturm

avatar
a Nebelturm család tagja
a Nebelturm család tagja
Figyel. Figyelik. Látni szeret, látva lenni.. Kevésbé. És mégis, most ez az egyetlen, amibe kapaszkodhat. Hogy látják..
És kapaszkodik is.
Még egy kérdés. Még egy válasz.. Csak aztán kap végül ő is választ a tekintete ki nem mondott kérdésére.
A szavakat követő főhajtásra finoman összébb szorítja az ajkait, egy leheletnyivel feljebb emelve az állát. A tartása megvan, épp csak annyival erősít még rá, amennyivel egy főnemesi aranyifjú tenné, amikor végre felismerik. Csak a rang kedvéért. Nem pökhendiség. Nem játék.
Természet.
A neveltetése megvan, épp csak használnia kell.
Visszafordul előre, ám nem hajlandó az őt fogságba ejtő banditára nézni, csakis át rajta. Nem el, a feje felett.
Át.
Rajta..
Hallgat. Hagyja, hogy beszéljenek helyette. Olyan képpel, mintha nem épp egy zsiványtanya koszlott, pinceszerű barlangjában ülne hasonló koszlottan és megkötözve, de legalábbis még mindig a magas lovon, a nyeregből szemlélve az eseményeket. Lentről felnézve is lehet lenézni. Hát ő épp ezt teszi most, amíg gondolkozik. Annyi szerep van. Annyiféle lehetne.. És egyik szórakoztatóbb lenne, mint a másik. Ha egyedül játszana.. De nincs egyedül, és felelősséggel tartozik most már a furcsa arcú idegenért is. Nem mindegy, hogy milyen fiút alakít..
- Mondja meg ezeknek az embereknek, Herr Rotmantel - szólal meg végül nyugodtan, továbbra is mereven a hordómellkason át bámulva az ajtót -, hogy gondolják át körültekintően mit tesznek most - függeszti vissza a tekintetét türelmesen a magas vámpírra, egy visszafogott, távoli mosollyal megtörve közben az arca mozdulatlanságát egy másodpercre.
- Az apám könyörületes jellem, de be kell látniuk, ha átlépnek egy határt már nem tudok a segítségükre lenni - folytatja aztán újra előre fordulva, kifejezéstelenül, mégis a megengedett mennyiségű aggodalommal a szemeiben, a menekülésre kényszerített, lábadozó fiú iránt, ahogy átnéz a szoba túl felében álldogáló apa alakján.

Felhasználó profiljának megtekintése

Dieter von Rotmantel

avatar
a Rotmantel család tagja
a Rotmantel család tagja
A névtelen, címjelzettlen vámpír okosabb volt, mintsem elpazarolja az elé tárt lehetőséget. Gyorsan, szinte gyakorlottan simult bele a vérhegyű pennám által elé szabott szerepbe, a jószándékú, de gyötrelemtől lassan elhidegülő nemesfiú ábrázata olyan természetesen ült az arcán, mintha oda teremtették volna. Mintha igaz lenne.
Egy Neulander. Más nem lehetett, az új földeken járó diplomaták voltak az egyetlenek, akik ilyen simulékonyan forgatták a szavakat.
Bizonytalanul meghajoltam az úrfi előtt és kissé agresszív, a felkínált menekülő út megragadására sürgető tekintettel néztem a bandita felé.
- Hallotta, Herr Kriegen.
A vaskos nyak, amelyen a férfi busa feje ült behúzódott, disznószemei körbejárva próbálták működésre bírni az agytekervényeit. Nem felelt azonnal, várt és hezitált.
- Döntsön, ahogy akar. - hunytam le a szemem, miközben elindultam mellette. - Ha menekülne, tegye Sonnenfeldt felé, ott talán megtalál és összevarrhatom megint. Már ha lefutja a vámpírlovakat.
Lépteim hármat koppantak a hideg, földbe ásott padló deszkáin, mielőtt Kriegen felmordult.
- Lassan, doktor.
Kíváncsian fordultam hátra, de a bandita nem fordult felém. Tekintete hegynyi sújként függött a megkötözött vámpíron, szavait mégis nekem intézte.
- Igen?
- Vigye. Itcse legyen holnap.
Elnyomtam egy mosolyt, ahogy sarkon fordultam és odaléptem a Neulanderhez. A hirtelen beállt csendben szokatlanul hatottak a lépteim, és méginkább annak a kötelek surrogása, ahogy az árnyak alkotta szikék elmetszették a béklyókat. Ahogy megszabadítottam a kötelektől elé lépve a karom nyújtottam az úrfinak, miközben ajkaim hangtalan szavakat formáztak.
Ügyes volt.

Felhasználó profiljának megtekintése

Cedrick von Nebelturm

avatar
a Nebelturm család tagja
a Nebelturm család tagja
Micsoda tánc.. A hangulat ragadós. Ha nem szabadul el gyorsan benne ragad a szerepben. De türelem. Türelem.. A rajta függő nehéz tekintet nem hatja meg. Mereven bámul át a banditán. Nem esik nehezére. Ülni, és hallgatni. Nem mozogni. Ha nem lélegezne tökéletes szobor válna belőle. Egyenes hát, kihúzott vállak.. Bárki büszke lenne rá.
Nem tudja megnézni magának a hazug vámpírt. Nem is gondol rá, mert a végén megrebbenne a szeme, és elárulná mindkettejüket. Igyekszik nem gondolni semmire. Arra gondol, hogy nem gondol semmire. Gondol, gondol.. -- gyerekes játék.
Kifejezéstelenül hallgatja a szavakat. Ügyes. Egy Rotmantel. A mozdulatai.. A hírhedt vörös-köpenyesek.. A kíváncsiságát minden felkelti, de nem kérdezhet. Ha ezt túléli.. Túlélik. Mert ha..
Ül. A lépések elfele mennek. Ül szótlanul. Zsibbad a karja, és a másodpercek csigalassúsággal telnek. Egy. Kettő.. A hegynyi súly nem hatja meg, ül nyugodtan, a semmibe pislogva. Nem engedheti meg magának, hogy kifele bármi egyebet is mutasson, bár épp azt érzi, hogy meg fog fulladni. Nem kap levegőt..
Három..
- Vigye.
A szó, mint egy halálos ítélet. Vigye. Vissza kell fognia magát, hogy ne látszódjon rajta a megkönnyebbülés. Neki ez jár, hogy elengedjék. Nem töltheti el boldogsággal, hogy szabadul. Csak felháborodással, hogy merészelték egyáltalán nem szabaddá tenni.. Ideges szerep, ez a második bőrként viselt nemesség.
Ahogy azonban megszabadul, és egy apró biccentéssel elfogadva a felkínált kart felemelkedik a helyéről rá kell jönnie, hogy akármennyire is idegennek érzi, egyenesen rá szabták ezt a szerepet.
Nem engedi a szemével a banditát, a némán hozzáintézett szavak épp csak egy másodpercre kapják el a figyelmét. Ügyes, de még nem volt elég.
Alig tartják a lábai, de rájuk parancsol, így zokszó és remegés nélkül tűrik, hogy rájuk nehezedjen, elengedve a segítő kezet. Nem ér rá velük törődni.
- Herr Rotmantel, ha azt még volna szíves megkérdezni, hogy merre találom a lovamat.. - címzi a szavait a szikár félarcúnak maga mellett, mereven a bikanyakú férfit bámulva maga előtt, miközben megdörzsöli a csuklóját.
Utálja ezt. Talán túl messzire megy.. De a bandita csak egy ember, ráadásul abból sem a legelegánsabb fajta. Nincs rá mód, hogy személyesen hozzá szóljon. Halbjörn nagyúr ifjabbik fia.. Kizárt dolog.

Felhasználó profiljának megtekintése

Dieter von Rotmantel

avatar
a Rotmantel család tagja
a Rotmantel család tagja
Erhard úrfi ügyesen simult bele a szerepbe, amelyet önkényesen ráadtam. Elfogadta a karomat, de csak mint jogos jussát. Azzal a természetes gőggel, ahogyan csak a nemesek fogadnak el segítséget még akkor is, ha végtelenül hálásak érte. A nemesek háláját aranyban lehetett mérni, sosem szavakban. A fiatal vámpír lábai alig egy pillanatra bizonytalanul remegtek meg, de a dac segített neki állva maradni.
Talán épp most teremtettem meg Halbjörn von Schwarzritter nagyúr idősebb fiát a tudta nélkül. Vagy ez, vagy olyan félelmetesen ügyes volt, amely előtt Simon nagyúr is kalapot emelt volna.
Aztán mintha csak valami éhség támadt volna fel benne megtorpant és úgy döntött kivérezteti az életét fenyegető banditát.
- Hogyne, mein Herr.
Meghajoltam kissé, épp csak előre dőlve. Nem úgy, ahogy a szolgák szoktak, inkább mint a hivatalnokok, ha elhalad előttük a király. Nem voltam az inasa a Schwarzritter családnak, egy orvos voltam, aki éppen felismerte a fiúban a nagyúr vonásait.
- Herr Kriegen, megkérdezhetem mi lett az úrfi lovával?
A vámpírlovak messze földön híresek voltak, kizárt dolog volt, hogy a banditák megöljék vagy csak hagyják is elmenni. Már ha vámpír ló volt - lassan magamat is kezdtem átverni a színjátékkal. Sürgetően néztem a disznószemekbe, amire Kriegen megdörzsölte egyik hegyomlásnyi vállát.
- Hátul van. Kikötöttük nagy nehezen, de ronda egy dög az. Aszittük mire ideér eltapossa valamelyikünk, oszt foldozhat kettőnket.
- A schwarzritter lovak már csak ilyenek, herr Kriegen. - felelem megértően bólintva. - Nem hiába csatába tenyésztettek, ahol patáik csontot roppanthatnak szét és fejük egyetlen rántása eltörheti egy katona nyakát még teljes vértben is. Most ha megbocsát... - azzal elléptem mellette, az úrfit vezetve fel a banditák lakhelyéül solgáló, fából és sárból összedobált kunyhóban. Kriegen nem tűnt úgy, mint aki utánunk akart sietni. Reméltem, hogy azóta is a koponyatörő Schwarzritter csatalovak járnak a fejében.

Felhasználó profiljának megtekintése

Cedrick von Nebelturm

avatar
a Nebelturm család tagja
a Nebelturm család tagja
Nem köszöni meg a nevében feltett kérdést; nem reagál a meghajlásra. A teremben van egy sorrend. A Rotmantel nem szolga, de kénytelen őt használni közvetítőjének, mert a szerepe megköveteli.
Némán dörzsölgeti a csuklóját, ahogy a szoros kötél hagyta nyomok alatt lassan újra megindul a vérkeringés. Zsibbad, egyelőre közel használhatatlan, és fáj is, de ez nem látszik az arcán, ahogy a banditát figyeli, a saját szájából közvetített szavakat hallgatva. A gyertya mindjárt leég. Mi lenne, ha.. Ha csak egy-két perccel még húznák az időt, és a sötétben.. Ők ketten vannak, ráadásul az ember a hirtelen jött feketeségben nem is látna semmit..
A férfi válaszára összébb feszül az állkapcsa, eleresztve egy vörös villanást a látóterében. Megpofozták, megkötözték, és most még a lovára is szót mernek emelni..?
Ronda..
Ronda a te...
Megkeményedik az arcán a maszk, egészen kihűtve a szemeit. Ronda.. Szótlanul engedi, hogy a vörös-köpenyes az ajtó felé igazítsa. Ronda..
Hogy tiport volna legalább egyszer az arcodba az a ronda dög..
Hagyja, hogy vezessék, a hegyomlásnyi férfi szavaival tartva ébren magában a haragot annyira, hogy menni tudjon. Ronda, ronda.. Csak ki innen. Egy lépés, és még egy. Egymásra préselődnek a fogai, de ahogy kiérnek az ajtón, és elindulnak felfele a lépcsőn, ki, a bandita látóteréből, egyre kevésbé képes maga tartani a súlyát, és kénytelen igazából is kinyúlni a félarcú segítő keze után.
- Végtelen hálás vagyok a segítségéért, Herr Rotmantel - szólal meg még mindig az előző hangon, ha a nagydarab férfi mégis hallgatózna odalentről. Szerepnek szerep, ezt mindketten tudják, de a köszönet őszinte, bár továbbra sem engedi lejjebb az állát. Ügyesnek talán ügyes volt, de még közel sincs vége az előadásnak.
- Még nem tudom a nevét.. - jegyzi meg aztán összeszorítva közben a száját, mereven a lépcső tetejére szegezett tekintettel. Lefele, ájultan egy zsákban jobban ment ez..

Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Similar topics

-

» Part 14 / 12
» Magánszoba

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.