Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Kérdező vendégeknek
[Küldetés] - Arachnophobia (Jelentkezés)

Kedd Szept. 25, 2018 6:00 pm by Hannes von Rotmantel

[img(983px,553px)]…

Comments: 10

Aktuális azonnalik

Kedd Dec. 13, 2016 10:03 pm by Serene Nightbough

Sziasztok!

Hogy könnyebb legyen nyomon követni, hogy mikor van kiírva új azonnali és hova …


Comments: 44

[Küldetés újaknak] Világok között

Hétf. Okt. 22, 2018 10:29 am by Esroniel von Himmelreich

Tegnap a régiek már észrevehették, hogy Asael nevű briósevő démonom egy alig használt …

Comments: 7


You are not connected. Please login or register

[Küldetés: Sunset at Nordenmouth]

Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

Go down  Üzenet [6 / 7 oldal]

126 Re: [Küldetés: Sunset at Nordenmouth] on Vas. Okt. 21, 2018 1:55 pm

Wilhelmina von Nachtraben

avatar
a Nachtraben család tagja
a Nachtraben család tagja
Annyi a tiszta sor, hogy ez a darabka fontos szerepet játszik az átokban, úgyhogy a többit sem árthat megtalálni. A kérdéses csak az, hogy pozitív vagy negatív hatása lesz annak, ha összerakják majd egészbe.
- Nagyon köszönjük. A társam pedig már biztosan aszottra várakozta magát odakint, nem is fog ártani egy kis séta... - húzza el a száját. Amint kiérnek, Mina szemei annak rendje s módja szerint fel is csillannak, pont úgy, mint aki már órák óta tűkön ül.
- Hát visszaértek.. remek. Találtak valami érdekeset?
Damien csak felemeli a kezeiben tartott lapocskát, mire Mina szemei rögtön értelmes írásfélét keresnek rajta, de nem lelnek. Ennek ellenére érdeklődve vizslatja. - Ezt... ahogy látszik, valószínűleg van több darabja is. A tiszteletes úr felajánlotta, hogy elkísér minket Herbert házához. Ezt a darabkát ugyanis feltehetően ő hagyta itt.
- Logikus... Köszönjük, tiszteletes úr. Egy próbát mindenképpen megér.
- Jonathan pedig úgy tűnik, elválik tőlünk, ha minden igaz... - néz a self kérdően a kultistára. - Megpróbálja megkeresni Herbert "menyasszonyát".
A vámpír magasra vonja a szemöldökét. - Ahogy maga tudja, de azért legyen nagyon óvatos... Nem hiányzik, hogy még egy vőlegényt maga után csábítson a halvilágba. - Akármennyire is fenntartásokkal kezelik Jonathant, azért ilyen sorsot nem kívánna senkinek. Hmm. Talán...
Ők mindenesetre megindulnak, Mina nagy lelkesedéssel és kíváncsisággal, elkérve a kőlapot társától és útközben vizsgálgatva azt, hátha valamiféle ismerős mintára akad.

Felhasználó profiljának megtekintése

127 Re: [Küldetés: Sunset at Nordenmouth] on Hétf. Okt. 22, 2018 1:04 pm

Johnny Wood

avatar
Kultista Megszállott
Kultista Megszállott
- Kérlek, Mina. Ezt múltkor már megbeszéltük, nyugodtan tegezz. - fordítottam a fejemet a vámpírhoz, majd tekintetem átcsúszott Damienre. - Ami pedig azt illeti valóban külön fogok válni tőletek. Így gyorsabban végzünk, talán maga a lány az átok forrása... - bámultam ki a fejemből elmerengve. - Ha pedig nem, legfeljebb én is meghalulok, értem pedig nem kár! - mosolyogtam, majd egyenesen elindultam a part felé.
Mikor már kellő távolságba értem tőlük, hogy ne hallják egy szavamat se ismét megszólítottam Mesteremet.
- Neked nincs valami elméleted? - pislogtam.
Nem tudtam, hogy milyen válaszra számítottam, annyi biztos volt, hogy már mindenképpen ki akartam kérni a mélységi véleményét is a témában, hátha okosabb, mint én.
Ahogy egyreközelebb értem a parthoz egyreinkább izgultam; Még messze volt a Hold ragyogásának ideje, de akkor is ki kellett valamit találnom, amivel elő tudom csalogatni a lányt. Sokaknak nem sikerült, viszont hogyha nem egy ösztönlény, vagy egy minimális intelligenciával rendelkező bestia, talán szerelmével lehet előhúzni a tenger mélyéről.
Azzal, hogy azt hazudom neki, elrabolták tőle Herbertet és csak úgy teljesedhet be a szerelmük, hogyha megtöri az átkot nem hiszem, hogy meg tudtam volna győzni. Ugyan ez volt a legkézenfekvőbb, de úgy kellett gondolkodnom, hogy a huldra intelligens - talán még nálam is okosabb! Így pedig nem lett volna olyan egyszerű meggyőzni.
Hallottam legendákat tengeri lényekről, akik dalaikkal csábítják el a hajósokat, hogy amikor a lényegre térnének egyszerűen a vízbe rántsák és megfolytsák őket, csak azért, hogy a végén meg egyék őket, vagy nem tudom... Bár az ázott húsnak iszonyatosan szar íze van. Azonban a lényeg a lényeg: Itt is hasonló dolog történhetett, kutya harapását pedig szőrével gyógyítjuk, szóval gondoltam, ha éneklek neki talán sikerül előcsalni a felszínre.
Csak a holdfényt kellett kivárni...

Felhasználó profiljának megtekintése

128 Re: [Küldetés: Sunset at Nordenmouth] on Pént. Okt. 26, 2018 11:38 pm

Gerard D. Lawrenz

avatar
a Tudás Démona
a Tudás Démona
Gerard gyorsan átgondolja, amit eddig megtudott. Hála a gondolattovábbításnak, ami azóta sem szűnt meg, erről természetesen Dieter is tudomást szerez, minden olyan információval, amit ki tudott silabizálni. A kezükben volt a rejtély kulcsa, most már csak rá kellett jöjjenek miféle zárat is nyithat ki.
- Ezek régi rúnák. Én is most látok hasonlót először. - válaszolja közben. Dieter valószínűleg nincs hozzászokva, hogy gondolatban mindent megkap, ami kell neki, még ha a gondolatai közt válaszolt is a kérdése, az illem úgy diktálja, szóban is meg kell tennie - Egészen biztosan ártalmas. Vigyük el innen, valami nyugodtabb helyre. Alaposabban meg kell vizsgálni. A falu határa pont megfelelő lesz. Úgyis félnek a tenger közelébe menni.
~ És nem utolsó sorban közben össze tudom szedni a többieket.
Aztán a többiekre nézett és elindult, ha követték. Gyorsan kell mozogjanak, egyre csak fogy az idejük, így nem rest sürgetni a többieket. Ha visszatértek a városba, először a fogadó felé veszi az irányt.

A kocsmában közben nagyon durván elharapózott a helyzet. Maria ledöbbent arccal állt fel az asztaltól, ahol eddig pihentette az arcát. Felállt, megragadta a hozzá legközelebb eső első kisebb széket, a magasba emelte.
- Nyugton maradsz! - majd tett pár lépést a kovács irányába, hogy pontosabban tudjon célozni, és teljes erőből nekidobta a széket az időközben hallá avanzsált kovácsnak.
Klaus közben észrevette, mi történt. Ijedten, remegő kézzel ajzotta fel az íját, majd nyilat helyezett rá. Nem akarta lelőni, de nem látott más módot és rettegett a gondolattól, hogy ő is elkapja ezt az átkot, így ha Maria és Lance nem képesek egyesül erővel kiütni, felkiált.
- El onnan!
Majd amint megfelelő távolságba kerültek tőle a társai, közelebb lép ő is, hogy pontosabban tudjon célozni és lő rá egyet.

Felhasználó profiljának megtekintése

129 Re: [Küldetés: Sunset at Nordenmouth] on Szomb. Okt. 27, 2018 12:10 am

Lance Kalver

avatar
Tünde Zsoldos
Tünde Zsoldos
Meglepve kaptam a térdeimhez, és mivel az átok hatása miatt már kellőképpen dekoncentrált voltam, annyira megzavart a sebesülésem, hogy három lépést hátrálva végül hátraestem. Zavarodottan néztem a többieket, ahogy próbálják eltenni láb alól.
- Ne! - kiabáltam rekedten. - Csak tegyétek vízbe, az Isten szerelmére! - Nyögtem ki, aztán elgyötörtem magam a pultig, hogy igyak. Nem nézett ki jól a helyzet, nekem pedig főleg nem.

Felhasználó profiljának megtekintése

130 Re: [Küldetés: Sunset at Nordenmouth] on Szomb. Okt. 27, 2018 7:54 pm

Crispin Shadowbane

avatar
Sötét Tünde Bérgyilkos
Sötét Tünde Bérgyilkos
Minél jobban beljebb merészkedtünk a vámpírtorony alatt elhelyezkedő barlangrendszerbe, a rossz érzésem annál jobban erősödött. Nem tudtam, hogy mi vár ránk és a zárt helyek mindig is rossz érzéssel töltöttek el. Egy keserű fintorral emlékezek vissza egy pillanatra a két napomra, amikor egy kút aljában senyvedtem, békákkal és mindenféle férgekkel körülvéve büntetésként, amiért nem azt tettem, amit az apám parancsolt. Ez a hely határozottan nagyobb volt, mint egy kút és békákat se láttam egészen eddig, de a zárt helyektől való irtózásom csak tovább erősödött - főleg azóta, hogy egy másik vámpír toronynál már találkoztam egy Mélységivel...sőt, akárhányszor valami Mélyseggi volt a dolgok hátterében, az valahogy így kezdődött. Az ősi nefilim könyvtár az északi területen, a bánya Millingen-ben, Dornburg-tornya...és biztos voltam benne, hogy még bőven lesz alkalmam találkozni azokkal a szörnyekkel vagy a csicskásaikkal. Torkomban kaparó érzés, mint ha slájm gyülemlett volna fel benne. Ha itt rajtakapnak minket, akkor nincs menekülés. Az egyetlen, amivel elmenekülhettem volna, most Theo-nál volt..egy újabb fintor. Még is, mióta áldoztam fel magamat mások túlélése érdekében? Meglepő fordulat volt és egyben ijesztő is. A huzatos helyen való előre törésünkben az egyetlen fény az alagút végén Riel ráérős cammogása volt. Hagytunk neki bőven időt, hogy előre menjen, de apró lábaival nem tudott olyan gyorsan haladni, hogy végül óhatatlanul is, de beérjük.
  A beérés meg is történt, legalábbis a fénygömböt megtaláltuk, a kőkupac viszont nem volt sehol sem. Idegesen tekintgettem körbe, azonban a dupla lépcsősoron kívül mást nem láttam. Talán felment valamelyiken, hogy felmérje a terepet. Theo megtorpan előttem, Ő is tanácstalanul nézelődik körbe. Hogy a rossz érzésem tovább mélyüljön, beszélgetések zaja és léptek neszezése. Valaki vagy valakik a közelünkben voltak és őszintén szólva, nem volt semmi kedvem bevárni őket.
- Akkor most mi legyen?
- Most az lesz, hogy én bevetek egy kis trükköt - súgtam vissza a mágusnak, ahogy felkészültem az egyik leghasznosabb képességem bevetésére. - Utána lesz három percem, hogy észrevétlenül felmenjek a lépcsőn és körbenézzek. Az ott látottak alapján tudunk további döntéseket hozni. Addig viszont neked nem ártana felkészülnöd arra, hogy hátha fedezni kell a taktikus visszavonulásunkat- használtam egy szebb szót a menekülésre - az túl fatalistának hangzott volna most. - Nem csak neked vannak trükkjeid a tarsolyodban - lemerem fogadni, hogy láthatatlanná még Te sem válhatsz. Ellenben én...az már egy másik történet.
  Az arcomon felsejlő vigyort lehetne akár őrültnek is nevezni. Elvégre, biztosan hogy megőrültem. Ki a franc vállalná önként, hogy előreoson egy vámpírokkal infesztált területre, hátra hagyva az egyetlent, aki most fedezni tudná a hátsóját. Viszont visszafordulni nem fordulhattunk már innen. Persze, a lehetőségünk meg lett volna, viszont akkor a semmiért kockáztattuk volna az életünket is eddig...s hiába van rajtam védőpajzs, hála Theo-nak, az Átok egészen biztos, hogy már beette magát a szervezetembe és csak idő kérdése, hogy mikor fog rajtam is kiütközni a tünetek közül bármelyik. Az egyetlen lehetőség a túlélésre, ha megsemmisítjük a forrást. Csak remélni tudtam, hogy a városkában maradtak is hasonló dolgokon rágják kicsi buksijukat. Bár a város eléggé nagy volt ahhoz, hogy egy alapos kutakodás napokat vegyen igénybe - az idő pedig olyan luxus volt, amellyel nem rendelkeztünk.
- Próbáljuk meg ezt akkor - sóhajtozik nagyban a fiú, miközben tesz pár tétova lépést hátra. - De a parancsgömbbel mi legyen? Te lehet, hogy láthatatlanná válhatsz, de ez a képesség attól még be fog lebegni "egymagában" abba a szobába. Nem lesz gyanús?
- Vedd le rólam a gömböt - vágom rá azonnal habozás nélkül. Eddig is meg voltam nélküle...- Amúgy se működne ez az egész cucc, jó eséllyel bezavarna, vagy valami ilyesmi. Hidd el, meg leszek a pajzs nélkül is. Ha nem, akkor szopóág van és rád marad minden.
- Hát jó.
  A varázslat megszűnése azonnal következett ezek után. Egy kicsit megborzongtam azért. Most már határozottan közel járunk a forráshoz, mindenféle védelem nélkül - legalábbis én. Na de, az aggodalmakat ideje félretenni és felvenni a parancsolgatós énemet, amely az elmúlt években egyre jobban elhatalmasodott rajtam.
- Oké, tehát a tervem a következő: felmegyek a jobb oldali lépcsőn és megnézem, hogy mi a szitu. Ha nincs fenyegetős elől, akkor azon is fogok visszajönni. Addig Te, hogy ha van bármid, ami csapdaként működhetne - okos fiú vagy Te, csak kitalálsz valamit - azt helyezd el légyszives a bal oldali lépcsőnél. Ha beindul a mélytorkozás, akkor azon fogok lejönni, így ha területre ható varázslatot használnál, akkor azt a lépcső közepén helyezd el, hogy én a szélén le tudjak rohanni biztonságban. Ha nincs ilyened, akkor az utolsó két lépcsőfoknál elrugaszkodok a terembe. Csak arra az esetre, ha valaki követne, és Ők nem tudnak majd a csapdáról. Ez...nem tudom, hogy mennyire kivitelezhető, vagy értelmes ötlet-e egyáltalán.
- Rendben van, de csapdám nincsen, szóval menekülőre fogva csak a már te általad is ismert szilánkfüstöm van.
  Elfintorodtam. Jó lett volna valami csapda. A füstszilánk emlegetésére egy időre ismét visszaugrok a Dornburg-toronyban. Csodálatos, még több utalás kellett csak ide...
- Azzal kell beérned. Én addig az egyik sötétebb sarokba bekuporodok és várom, hogy mi lesz, de siess, mert ha nem jelzel időben, utánad megyek.
  Csak néztem, ahogy Theo egy sarokba húzódik. Csodálatos. Én vagyok az Árnyvész, én tudok teljesen érzékelhetetlenné válni az árnyak között, erre a mágus foglalja el azt a szaftos kis területet. Hát, azt hiszem, hogy mostanában minden szabályt felrúgunk, ami csak szembejön. Hát...ez egy ilyen időszak, azt hiszem. De azért vágyódva nézek egy ideig abba az irányba. Egy rövid fejcsóválás, mint ha még valamit mondani akarnék, majd vállvonás és két éjgyilokom megnyugtatólag fekszik meg az alkaromon. Összegyűjtöm a maradék erőmet, amit megtalálok magamban és meghajlítom magam körül a fényt vagy az árnyakat, vagy hogy is működik ez. Elvileg már láthatatlanul indulok meg előre, egyelőre még normál tempóban, ameddig nem hallok vagy látok meg semmit sem, ami további óvatosságra intene. A jobb oldali lépcsőn feligyekezve csak azon járatom az agyamat, hogy Riel hova a bánatos fenébe tűnhetett?

Használt képességek:
Moonshadow A bérgyilkos naponta akár három percre is láthatatlanná tud válni, amit támadással vagy képességhasználattal törhet meg. Tökéletesen észlelhetetlenné tesz.

Felhasználó profiljának megtekintése

131 Re: [Küldetés: Sunset at Nordenmouth] on Szomb. Okt. 27, 2018 8:31 pm

Tertullius

avatar
Felszentelt Inkvizítor
Felszentelt Inkvizítor
Ahogyan a kezembe veszem a korong-darabkát, azonnal elkezdenek fájni az ízületeim. Fura érzés, de mintha belülről feszítene szét valami…mintha nőne a körmöm, állkapcsom, kezem. Nem kétséges, hogy mi okozza, ennek ellenére azonban meg kell vizsgálnom, hogy tudjunk haladni. Először is az anyaga. Kő. Nem, könnyebb annál. Csont? De milyen lénynek akkora a teste, hogy ilyen korongot vágjanak ki belőle? Pedig a minták kétséget kizáróan egyetlen egy csontkorongra voltak ráfaragva, ami később kettétört.
No és a jelek. Egyetlen egy általam ismert mágiafajta sem használja ezt a pecsétet, pedig szakmámból adódóan ismerek párat. Ötletem nincs tehát arról sajnos, hogy mi ez. Gyorsan visszaadom a varázslónak, még ameddig valami látványos hatása nem lesz az érintésének.
A másik szerint a rúnák régiek, és ártóak. Ettől aztán nem lettünk okosabbak…Én is megosztom velük amit tudok.
- Egyetlen egy csontkorongból készült, ami később tört el, ám egy olyan lényt sem ismerek, aminek ekkora csontjai lennének. – mondom el azt a keveset, amivel tisztában vagyok. Mivel jobb ötletem nincs, ezért bólintok arra, hogy menjünk a falu határába – hátha a tengertől távolabb gyengébb lesz a megátkozott korong hatása is.
Hogyan tudnánk hatástalanítani? Az elpusztítása még mindig egy egyszerű megoldásnak tűnik, de túl veszélyes: ha mégsem fordítja vissza az átkot, úgy nem lesz második esély. Talán, ha megtisztítanám…Attól hogy nem ismerem a milyenjét még szentségtelen. Hogyan reagálna a szenteltvízre? Ha azt látom, hogy pusztítani kezdi, akármikor kivetem belőle, míg ha valami más hatása van, hátha okosodunk belőle. Már csak sót kell valahonnan szereznem...Ha valahová még betérünk mielőtt csakugyan a falu határáig érünk, úgy elkezdek só és legalább egy kupányi víz után kutatni, amilyen diszkréten csak tudok, útközben pedig olyan messze helyezkedek az átkozott tárgytól amennyire csak lehet – ha eddig ugyan nem is hittem abban, hogy árt nekem a közelsége, ezután már nem kockáztatok.

Felhasználó profiljának megtekintése

132 Re: [Küldetés: Sunset at Nordenmouth] on Szomb. Okt. 27, 2018 11:23 pm

Theo Wagner

avatar
Hellenburgi Királyi Szövetség
Hellenburgi Királyi Szövetség
A kis gólem csak megy megy megy, mindaddig míg már valami vámpír munka védjegyét viselő díszes lépcsőhöz nem érünk. Vagyis érnénk, hogyha megvárna minket. A kis gólem a fénygömböt maga mögött hagyva, el is tűnik a lépcső aljában, és elvesztem a szemem elől. Nem tudom hogy mégis mit vakmerősködik. De ha bajba sodor minket, akkor ellátom még a baját, vagy hordárnak használom, és vele vitetek egy gyógyitalt vagy akármit az elkövetkezendő utunkon.
Meg is torpanok ahogy a kis gólem eltűnik a lépcsőfok mögött, ekkor halkan Crispin felé súgok. - Akkor most mi legyen? -

(Sariel)
Ahogy meglátja hogy nagy eséllyel vannak ott, akkor úgy dönt hogy kideríti mégis mi folyik ott.  Így hát a gömböt maga mögött hagyva, hogy legalább a fény ne terelje rá a figyelmet, megpróbál a furcsa teremben a legközelebbi adandó helyen meghúzódni, elbújni, és hallgatni.

- Most az lesz, hogy én bevetek egy kis trükköt. Utána lesz három percem hogy észrevétlenül felmenjek a lépcsőn és körbenézzek. Az ott látottak alapján tudunk további döntéseket hozni. Addig viszont neked nem ártana felkészülnöd arra, hogy hátha fedezni kell a taktikus visszavonulásunkat. Nem csak neked vannak trükkjeid a tarsolyodban lemerem fogadni, hogy láthatatlanná még Te sem válhatsz. Ellenben én...az már egy másik történet.
Vet egy vigyort az utítársam, miközben villog a képességével, hogy láthatatlanná váljék. De azért az itt lenn történő, és lehetségesen történhető dolgok nem hagynak nyugodni. Így nagyokat sóhajtok, ahogy egy terven agyalunk, de nem tart soká, Crispin elő is áll egyel. Megbízom benne, mást nem is tehetek jelen pillanatban az az igazság. Így hát kiállok a self elől, és előre engedem. Halkan súgom is neki.
- Próbáljuk meg ezt akkor. De a parancsgömbbel mi legyen? - mutatok a kékes gömbre,  mely a self jobb válla fölött lebeg, és a két varázslat miatt már akkora, mint egy kékfényű teniszlabda.  - Te lehet hogy láthatatlanná válhatsz, de ez a képesség attól még be fog lebegni "egymagában" abba a szobába. Nem lesz ez gyanús? - Az előnyből, végül hátrány vált, ez így eléggé kellemetlen.
- Vedd le rólam a gömböt. Amúgy se működne ez az egész cucc, jó eséllyel bezavarna, vagy valami ilyesmi. Hidd el, meg leszek a pajzs nélkül is. Ha nem, akkor szopóág van és rád marad minden. - Érkezik a válasz, amibe kénytelen vagyok beletörődni.
- Hát jó - Szólok az selfnek, majd minden varázslatot megszüntetek, amit rá használtam el. A két üvegpajzsot, és a parancsgömböt, leveszem róla, ami eltűnik, mintha meg se lett volna idézve.
- Oké, tehát a tervem a következő, felmegyek a jobb oldali lépcsőn és megnézem, hogy mi a szitu. Ha nincs fenyegetés elől, akkor azon is fogok visszajönni. Addig Te, hogy ha van bármid, ami csapdaként működhetne azt helyezd el légyszives a bal oldali lépcsőnél. Ha beindul a mélytorkozás, akkor azon fogok lejönni, így ha területre ható varázslatot használnál, akkor azt a lépcső közepén helyezd el, hogy én a szélén le tudjak rohanni biztonságban. Ha nincs ilyened, akkor az utolsó két lépcsőfoknál elrugaszkodok a terembe. Csak arra az esetre, ha valaki követne, és Ők nem tudnak majd a csapdáról. Ez...nem tudom, hogy mennyire kivitelezhető, vagy értelmes ötlet-e egyáltalán. - Érkezik egy felületes terv vázlata, azon fő problémával, hogy nekem csapdám nem éppen van.

- Rendben van, de csapdám nincsen, szóval menekülőre fogva, csak a már te általad is ismert szilánkfüstöm van. Azzal kell beérned. Én addig az egyik sötétebb sarok bekuporodok, és várom hogy mi lesz, de siess, mert ha nem jelzel időben, utánad megyek. - Mondom a sorstársamnak, majd megindulok egy sötétebb sarokba, ahova lekuporodhatok. Ha csak nem jön közbe semmi gebasz.

Miközben az árnyak közé próbálok húzodni amennyire lehet, addig a mondandómra csak egyetértő bólogatást kapok. - Nekem kéne ott lennem az én elemem az árny és ha nem mozdulok, láthatatlanná is válhatnék hoooosszú időre. - Jó tudni hogy ilyenre is képes, de akkor ennyiből mehettem volna énis vele. De nem igazán bírom sokáig, mivel hajt a kíváncsiság, így csak ha egy pillantást is tudnék vetni arra ami ott van, az nagyszerű lenne.
Nem ér, hogy Riel elöbb látja mi van ott mint én. Így ahogy Crispin elhalványul és eltűnik, úgy várok tízenöt másodpercet, majd összehúzva magamat, már majdhogynem négykézláb kúszom fel a lépcsőn. Próbálok minnél halkabban haladni, míg a botomat óvatosan helyezem a lépcsőre, hogy ne koppanjon. Azért sem akarok lemaradni semmiről!

Felhasználó profiljának megtekintése

133 Re: [Küldetés: Sunset at Nordenmouth] on Vas. Okt. 28, 2018 11:00 am

Dieter von Rotmantel

avatar
a Rotmantel család tagja
a Rotmantel család tagja
Mintha egy helyben toporogtunk volna, sem a mágus sem az ékszerész nem tudott semmi újdonságot mondani a tárgyról, jelentéktelen apróságokon kívül.
Ártalmas volt, ezt mindannyian tapasztalatból tudtuk - legalább is Johannes mester biztosan. Talán annyiban volt előre mutató a megállapítás, hogy biztosan megtaláltuk az átok forrását így nem kellett tovább keresgélnünk.
Csont. Ez már érdekesebb volt, noha hasznosabb ez sem. Újabb, más szemszögből közelító pillantást vetettem a tárgyra, ismerős vonásokat keresve.
- Egy csigolya, illetve annak egy darabja. Ha feltesszük, hogy a teljes ugyanilyen szabályos kör, úgy valószínűleg egy hátcsigolya, de semmi olyanból nem származhat, amivel már dolgom volt.
Sorba vettem mindent, amit a csontvázról, mint szerkezetről tudok. Lefutottak a szemeim előtt emberek, tündék, vámpírok és még torz módon elkorcsosult Megrontottak tetemei is, de egyik sem volt, amely akárcsak megközelítette volna ezt a méretet.
- Abban sem lehetünk biztosak, hogy a huldráktól eredeztethető. - sóhajtottam, miközben leroskadtam az egyik székre, ügyelve nehogy felsértsem magam. Ennél többet nem tudtam tenni, a bonyolultabb mágia elfolyt a kezeim között és elkerülte az elmém - hiába voltam okos, ha a tudásom megfeneklett.
Tudtam, mi maradt egyedüli választásom, és minden porcikám irtózott tőle. Voltak még, akiket megkérdezhettem. Ott ültek egy komor bástya tetején, mintha vízköpők lennének és figyelték a sötétet maguk körül, hogy aztán szétszaladva vihessék a feladatukként kapott híreket oda, ahová kívánták.
De őket megkérdezni talán öngyilkosság lett volna.
- Menjenek csak, tegyenek meg amit tudnak, uraim. - biccentettem a sietve induló mágus felé, miközben vállamat ropogtatva felálltam. - Én hasznossá teszem magam és kikérdezem azokat, akik legtöbbet tudhatnak az átkokról. Reményeim szerint nemsokára találkozunk.
Kiléptem a kovács házából, még egy utolsó pillanatig tétováztam, aztán elindultam a Randlaufer torony felé, hogy audienciát kérjek Guido nagyúrtól.

Felhasználó profiljának megtekintése

134 Re: [Küldetés: Sunset at Nordenmouth] on Vas. Okt. 28, 2018 6:38 pm

Johnny

Mivel pont a másik irányba mész, ezért nem kell sok idő, hogy hallótávolságon kívül érj, így Armaros válaszol is a kérdésedre.
~ Az alapján a csontkorong alapján, aminek megtaláltátok a harmadát ez valami ősi, de elég primitív mágia. Igazán lenyűgöző. Mellesleg te nem érzed, de az átok terjedésének egyik gócpontja is, gondolom a hiányzó kettőt is eldugta a fiú valahova, hogy egyszerre több helyről áradjon az áldás… - itt felkuncog a saját viccén. ~ Szóval az átok. De mégis mit akarsz kezdeni a huldrával ha megtalálod Johnny? Amellett, hogy elég kicsi az esélye annak, hogy megtaláld, nem hiszem, hogy szívjóságból levenné az átkot. Ha csupán szerelmesek szívszaggató történetéről lenne szó, akkor nem kéne elátkozni egy egész falut, nem gondolod? Itt valami több van. Már ha az okok érdekelnek. Ha csak az átok megtörése akkor meg menj a vámpírral meg a tündéjével, a csontkorong nyomán szerintem több esélyetek lesz.
Meglehetősen beszédes volt a mester, érezheted, hogy a mondandóját elég régóta tarthatta magában és most úgy folyt ki belőle. mint ahogy a gőz tör fel a teafőzőből. Csak rajtad áll, hogy ezek után is huldrára akarsz-e vadászni.
~ Ja és még valami… Ugye véletlenül se érintetted meg azt a cuccot puszta kézzel?!

//Ha úgy dntesz hogy mégis a többiekkel mész, ha futsz még utólérheted őket ekkor találkozol te is a Ger - Hans - Dieter trióval//

Maria, Lance, Klaus

Maria széklába vajmi keveset ért, Klaus nyila azonban telitalálat volt. A nyíl ebleállt a kovács fejébe, aki egy utolsó hörgés után kilehelte a lelkét. Legalábbis látszólag nem mozdult többet de egy fejlövést nem nagyon lehet túlélni egyébként sem. Hárman maradtatok hát a hullával a kocsmában. A két átkozott epdig egyre rosszabb bőrben van. Érzi Lance és Maria is, hogy a csontjaik kezdenek el sajogni. Egyelőre nem látható, de gyerekkorotokból emlékezhettek rá, hogy így van az, amikor a csontok a kamaszok gyorsaságával nőni kezdenek… csak ez mégy gyorsabb lesz. Fájnak az ujjperceitek fáj az állkapcsotok is, de látható jel egyelőre nincs. Valamit csinálnotok kell, különben itt fogtok huldrává változni anélkül, hogy akármit tennétek ellene…
A pultban persze van még víz meg a fürdővíz is van tehát ez átalakulást viszonylag kényelmessé is tehetitek, ha ez a cél.

Gerard, Hans, Dieter és Mina

Egy ideig Ger, Hans és Dieter még együtt haladtok kifelé a kovács házából, így a doktor tervéhez van még hozzáfűzni valótok, itt megtehetitek. Amikor viszont épp elválnátok ismerős alakok jönnek az utcán, nevezetesen Mina, Damien, és Herbert barátja //az előző posztom a színezés hiánya miatt talán félreérthető volt, de ő ajánlotta fel, hogy elkísér benneteket a kovács házához, ahonnan az urak éppen jönnek kifelé//. Damien egy fekete szövetcsomagot tart magánál, és ugyan olyan szövetcsomag van Johannes kezében is. A fiú, Herbert barátja előre fut.
- Már jártak itt? Beszéltek a kovács úrral?

//Itt megbeszélhettek mindent, amit akartok, tervet amit találtatok, Dieter tervét akinek itt válik el az útja a többiektől ha továbbra is a vámpírokhoz akar menni (aminek részemről semmi akadálya)//

Theo, Cyne

Sariel ahogy előre fut láthatja, hogy a teremben egyetlen vámpír ücsörög egy padon, ám a kis gólem legnagyobb szerencséjére alszik, mint a bunda, így teljesen észrevétlenül körbe tud nézni. Ha felpillant az asztalra ott a következő furcsa tárgyat láthatja meg:



Valójában egyelőre úgy áll a dolog, hogy még el is tudná vinni, ha nagyon megerőlteti magát, bár neki a cucc azért nagynak tűnik ahhoz, hogy észrevétlenül slisszoljon el vele.
Cyne láthatatlansága tökéletesen sikerül, viszonylag gyors léptekkel előre is tud menni. Amit lát, az egy raktárhelyiség féle, halakat biztosan lát, néhány hordót, szóval valószínűleg itt tárolják a tengerről hozott cuccokat. Egy nagyobb lépcső vezet feljebb is innen, bizonyára a torony szívébe, és egyéként látsz még néhány ajtót is.
Magában a raktárban három őrt látsz. Ketten kártyáznak, egy harmadik pedig éppen felfegyverzi magát.
- Megyek, felváltom Markot az őrségben. Nem értem mit pesztráljuk azt a szart… - morog, láthatóan nem túl boldogan, bár fogalmatok sem lehet, hogy mi „az a szar”. Egyébként ők is mind kagylós nyakláncokat viselnek. Theo egy ideig sikerül négykézláb menned, ám te nem hallod mit mond az őr, csak a morgást, és nem is vagy láthatatlan. A bot halkan koppan a kövön de úgy tűnik nem hallotta meg senki. Persze ha Cyne megfordul rögtön látni is fogja, hogy nem csinálod, amit mondott.

//Határidő november 4.//

Felhasználó profiljának megtekintése

135 Re: [Küldetés: Sunset at Nordenmouth] on Csüt. Nov. 01, 2018 12:52 am

Johnny Wood

avatar
Kultista Megszállott
Kultista Megszállott
- Ezt régóta érlelted, ugye? - mosolyodtam el és erősen megráztam fejemet. - Eszem ágában sincs csatlakozni a többiekhez. Nincsenek biztonságban. Szinte biztos vagyok benne, hogy legalább egyikükre kiterjedett már az átok! - haladtam tovább a partra. - Akkor pedig mi a garancia arra, hogy engem nem fog elérni? Azt te sem akarod, hogy halként végezzem, ugye? - engedtem, hogy félelmeim alakot öltsenek szavak formájában és elhagyják a torkomat. - Különben is... Kíváncsi vagyok. Több mindenre is. Miért változott a fiú hallá és arra is, hogy milye lehet ennek a huldrának, amivel ennyire el tudta csavarni a kölyök fejét. Fiatalság bolondság!
Még mindig nem mondtam el neki mindent. Ott volt az a belső, folyamatos fusztráció, hogy Serene itt van a városban és bármelyik pillanatban elő dughatta a kis fejecskéjét azzal az idióta szőke hajával és a gyulladt szemével, hogy a beteges és mániákus, élvezettel teli vigyora legyen az utolsó kép, amit a két szememmel látok, mielőtt kikaparja őket... Jobb esetben. Rosszabb esetben Armaros tudja, hogy mi a fenét művelhetett velem, de annyi bizonyos volt, hogy nem élve kerülök ki belőle.
Túl reagáltam-e? Minden bizonnyal. Szándékosan tettem volna-e? Nem hiszem, elvégre ez nem az majdhogynem kellemesnek nevezhető félelem volt, amitől libarbőzött a tünde és karján kihúzták magukat a szőrszálak. Nem, ez az a félelem volt ami hogyha huzamosabb ideig (teszem azt egy évig) kerülget egy enyhe elmebajjal, de hogyha nem vagy szerencsés egyenes őrülöttel végződött. Nem is félelem volt, hanem egyenes rettegés!
Hogy miért rettegtem magam sem tudom. A halál lehetett a legrosszabb, ami történhetett velem, attól meg feleslegesen tartottam... Szinte biztos volt, hogy üdvösséget én nem nyerhetek, viszont a kárhozat örökké égő tüzére sem voltam hivatott, szóval démonként folytathattam volna megkezdett életemet. Azaz, hogy mégsem, mivel emlékeim, de még testemet is elvesztettem volna! Egyedül személyiségjegyeim voltak azok, amik megmaradhadtak volna, viszont így ezt már nem is akartam bevállalni. A legnagyobb szadizmus, amit valaha kitalált valaki... Abban a pillanatban kellett ráeszmélnem, hogy mégsem ez az.
- Mondd csak. - nyeltem egy hatalmasat döbbenten. - Mi történne, ha teljesen véletlenül megérintettem volna a korongot?

Felhasználó profiljának megtekintése

136 Re: [Küldetés: Sunset at Nordenmouth] on Pént. Nov. 02, 2018 1:56 pm

Wilhelmina von Nachtraben

avatar
a Nachtraben család tagja
a Nachtraben család tagja
Ketten már ismerősek a csapatból, ami szembejön. Leo, avagy Richard, valamint Dieter, az unokatestvére, akivel messze nem volt elég ideje megbeszélni az elmúlt, nos, rengeteg évet. Kissé rémülten veszi tudomásul, hogy voltaképp semmit nem tud a fiúról… aki már akkor sem volt teljesen fiú, mikor legelőször látta, mégis ez az emlék és kifejezés maradt meg.
A huldrafiú barátja rögtön rohan is tova a maga hiperaktivitásával köszönteni őket, Mina pedig felfedez még egy ismerős arcot a tömegben. De ennyi, az arca ismerős, viszont zavaróan nem tudja hova tenni. Hosszú kabátja meglehetősen elegáns, ahogy fiatal arca és sötét haja, valamint elszántságtól izzó tekintete különlegessé teszi.
- Üdvözlet. - Damien is biccent egyet. Aztán szeme a Leo kezében tartott szövetre vetül.
- Azt hiszem, megtaláltuk valamelyik másik darabját...
- Üdv ismét. Hol találták? - mutat rá a Damien kezében tartott csomagra. Mina szíve gyorsabban kezd el verni. Már csak a harmadik kell, már csak a harmadik…
Nem mindenki ilyen vidám a fejleményeket illetően, viszont. Az elegáns fiú és egyik társa, a tuned olyan rémülettel merednek a csomagocskára, mintha a tíz méteres közelségük is átkot árasztana magából.
- Az meg mi ott a kezedben?! - ad hangot fiatalabbikuk megrökönyödésének, rámutatva a tárgyra.
Damien fel se veszi, hogy a ficsúrkülsejű fiú kapásból tegezi. Számít az ilyen helyzetekben? Kicsit sem.
- Másik darabját? - vonja meg Dieter a szemöldökét, a vámpírlánynak pedig kedve lenne elnevetni magát. Ennyi irányból feltenni ugyanazt a kérdést…
- Kössék össze a két kérdést és megvan a válasz. - néz a fiatal fiúra és Dieterre. - Ez egy korongnak, ahogy nézem, a harmada, reménykedtünk, hogy valahol a közelben található a többi része is.
- A kápolnában találtuk. Herbert elvileg egy szokatlan időpontban járt ott és valószínűleg akkor rakhatta oda ezt a... valamit. - válaszol Mina a fennmaradó kérdésre.
- Gazdag lehet, elf uram, hogy van ideje arrogánsnak lenni ilyen időkben. - jegyzi meg Dieter.
A self arcára őszinte meglepetés ül ki. - Nem állt szándékomban.. - sóhajt. - Hagyjuk a sértődéseket meg nézeteltéréseket.
- Talán ha megtudjuk merre járt a fiú, vagy mik voltak még a kedvenc helyei, megtaláljuk a harmadik darabot is...Vagy épp ellenkezőleg...azt kell kitalálnunk hova nem tette be a lábát általában, most azonban mégis... - ötletel Leo. Úgy látszik, kicsit sem zavartatja magát és képes teljes erőbedobással a feladatra koncentrálni.
- Harmada, igaz? - kérdez vissza ismét az elszánt szemű. Nagyon rémültnek és egyre haragosabbnak tűnik… Nem is téves a riasztás, a következő pillanatban ugyanis a keze már csaknem egy lyukat üt a ház falába. Esélyes, hogy az öklének fájt jobban, nézni is rossz, nem beszélve arról, mekkora kikerekedett szemekkel bámulja a látszólag nem épp teljesen megalapozott dühktörést.
- Valakit fel fogok koncolni! Megfizet ezért! Szörnyű kínok közti halált fog halni, ha egyszer a kezem közé kerül! - Szinte morgásként törnek elő belőle a szavak. Bámulatos, gondolja magában Mina, és valahogy ez az elemi harag kicsit ismerős barátként sejlik fel előtte. A pusztításvágy és a gyűlölet. Az a gond, hogy úgy érzi, ezek a szavak a fiú szájából nem csak üres fenyegetések, legalábbis nem teljes mértékben. Reméli, nem rajtuk fog csattanni az ostor.
- Nyugodjon meg, herr Zauberer. Semmi oka dühösnek lenni. Talán épp közelebb kerültünk a megoldáshoz. - hangzik a fél-Nachtraben diplomatikus válasza.
Mina közben nem tudja eldönteni, hogy emiatt lepődjön meg, vagy a fiú halálos fenyegetései és önroncsolása miatt kapjon sokkot.
- Miért haragos ennyire? Tud valamit, amit mi nem?
Dieter után ösztönösen magázni kezdi.
-  Beszédre van idő kutakodás közben is. Először döntsük el merre haladunk tovább. - tereli a lényeg irányába a történéseket Leo. A falat öklével illető pedig liheg egy sort. Tünde társa a feje fölé emeli kezét, majd lecsap rá. - Jobb már?
- Ja... - Érdekes megoldásaik vannak, meg kell hagyni. De most belegondolva mind a kettejük ismerős. A hangjuk. Hangokat nehezen felejt el…
A fiú kiegyenesedik, átsimít puhának tűnő hajzatán, majd mintegy szalonképes állapotba rendezve magát visszafordul a csapathoz.- Ez nem egy baleset volt. Valaki ezt az átkot eltervezte!
Aki az előbb fejbecsapta, látszólag meglepődik a hír hallatán, a fiú nőtársa viszont nem, ő mintha számított volna erre.
- Nem az a Herbert volt...őt csak átverték. Valaki más mozgatja a szálakat... de ha egyszer megtalálom azt is megbánja, hogy megszületett.
Talán valamelyik társa is elkapta az átkot, és azért ilyen dühös? Netán egy szerette? Bár számukra eddig is nyilvánvaló volt, hogy ez az átok nem véletlen. Ez a szerencsétlen fiú egész biztosan nem szándékosan akart egy egész falut hallá változtatni. Csak egy butus kölyök lehetett, aki a fejébe vett valamit, és nem tudott számolni a következményekkel.
- Talán. Talán nem. Ebben nem lehet biztos, ez csak egy megérzés. Részemről azonban nem változott a terv, két darabbal ugyanúgy nem tudok kezdeni semmit, mint eggyel. Önök értenek a mágiához... - fordul felé a kuzinja. Nos, ezzel azért vitatkozna, két rész sokkal több, mint egy, hisz láthatták, mennyire feldühít másokat.. De mindegy is, valóban kellene még a harmadik. - Így már méginkább. Én értek a vámpírokhoz. Van egy olyan sejtésem hogy bárki áll emögött, a Randlauferek tudni fognak róla valamit.
Vámpírok.. Jobb ötlete neki sincs. Még azért elmondja az egyetlen információt, ami a birtokukban van.
- Jonathan a parton keresi a huldralányt. Fogalmam sincs, van-e rá esély, hogy nála legyen az utolsó darakba, de kétlem, hogy könnyedén ideadná.
- Először menjünk  biztosabb úton szerintem. A Randlauferekhez. - ajánlja a sötét tünde.
- Akkor ha jól értem a doktor és Wilhelmina a torony felé veszik az irányt. Mi átkutatjuk a várost? - Leo kérdő tekintete a fiúra és csapatára vonul, majd Damienre. Menjenek külön? Hát… végül is…
- Erre semmi szükség. - jelenti ki a fiú határozottan, nőtársa pedig maga felé mutat. - Mi majd körbenézünk.
- Képes vagyok a gondolataimmal üzenni Rose nővérnek. - fűz magyarázatot fenyegetőzős barátjuk. Rose nővér. Érdekes csapatot verbuvált össze, az egyszer biztos. Mibe keveredtek? - És a Doktor úr is részesül ebben az apró kis segítségben. - vesz egy nagy levegőt, biztos, hogy lenyugodjon.
Dieter? Dieter is a csapatuk része lenne? Végül is, ahogy szólt hozzá… Eh. Nem tud róla semmit, tényleg. Reméli, megérik ennek a napnak a végét, hogy kiderüljön több minden.
Egyszerűbb ha mi megyünk, mert bármikor meg tudunk titeket találni.
- Kizárt dolog. – ellenkezik Dieter határozottan. - Magára itt van szükség, hogy megtalálja a módját hogyan lehet megszüntetni az átkot.
Damien elgondolkozik a dolgon és végül is nem látja hátrányát, hogy egyrészt jobban megismerje ezt a várost, hátha megtalálják a harmadik darabkát, vagy más dolgot, ami a megoldáshoz vezethet, másrészt pedig Leot, Richardot vagy a jó ég tudja, hogy hívjákot. - Nem látom akadályát. Sok sikert akkor a másik csapatnak is...
- Szintúgy - felel Mina és egy aprót sóhajtva konstatálja, hogy elválik a kődarabos csapattól. Sebaj, a vámpírokból talán majd kiszedhetnek ezt-azt.
- Ebben az esetben hatásosabb lesz, ha én is önökkel tartok. - felel Dieternek és a srácnak Leo, aki úgy tűnik, meggondolta magát. Tekintete mintha körbefutna a csapaton, végül Minán állapodik meg, aki meglepetten várja, mi okból szólítják meg. - Wilhelmina, vetne Ön is egy pillantást rá? Ez talán különbözik. - nyomja a kezébe az ő bebugyolált csomagját. Kissé furcsállón néz rá vissza, Valószínű, nem véletlenül van bebugyolálva. Ám eddig sem érzett semmi különöset miatta. Csak nem hal meg ennyitől. Ugye… ugye nem?
- Hát ha megnézzük, a minták ugyanúgy folytatódnak... Egész biztos, hogy egy dolog részei. – Csak egy bólogatás a válasza.
- Ha ennek a valaminek tényleg három része van, egyszerűbb ha odavisszük ezt a kettőt a harmadikhoz. - állapítja meg felettébb elmésen a falbaöklöző.
- Nem tudjuk, hogy hol van a harmadik rész. Vagy hogy van-e köze a Randlaufereknek bármihez. Viszont ha igen, gondolják hogy jó ötlet odavinni nekik az ereklyét, ami talán okozza az átkot? áll elő kétségeivel Dieter, aki egyébként elméletileg az ötletgazdavolt. - Ráadásul a Randlauferek nem Rotmantelek ugyan, de nem is Neulanderek. Talán megölik, ahogy belép a kapun. - mondja Leonak/Richardnak.
- Nem tudnak csak úgy végezni velünk. Viszont ha óvatosak akarunk lenni, akkor elrejthetjük valahová a korongdarabokat, nem kell, hogy rögtön lássák.
- Ebben az esetben az úrral – int a fiú irányába Leo - együtt kénytelenek vagyunk bízni a barátaink diplomáciai képességeiben, hogy megóvják épségünket.  - néz Dieterre és a vámpírlányra. Most itt vajon kéne éreznie iróniát vagy sem? Nem bíznak bennük?
A srác úgy tűnik, egyetért a lánnyal. - Mina ötletére gondoltam én is. A kövekkel marad egy-két ember, elrejtőznek és megvárják, amíg a többiek végeznek. Így amint megszerezzük a harmadikat, a lehető leggyorsabban megvizsgálhatjuk a teljes pecsétet. Akkor talán képes leszek feloldani az átkot.
Ez egy egész pofásan hangzó terv. - Tehát van valami konkrét ötlete, hogyan lehet felolda... várjunk csak. Honnan tudja a... becenevemet?
Amióta velük találkoztak, határozottan nem hívta senki a nevén. Az embernő és a tünde közben elindulnak.
"Mina és Damien". Így szólított meg titeket az a nekromanta barátotok, akivel a Köderdőben utaztam. Akkor találkoztunk először. Talán nem szereted? Nekem jobban tetszik ez a változat. - tesz egy halvány mosolyt a végére, ami ezzel az arccal kifejezetten… szép. Még el is pirulna a zavartól, viszont így, hogy kezd összeállni a kép, emlékek is társulnak a személyhez. Nem pusztán pozitív emlékek.
Köderdő... nekromanta barát... Alicia. Csak ő lehetett. Szóval innen volt ismerős.
- Oh... bocsánat, nem jutott eszembe hirtelen... egyébként de, szeretem. - teszi hozzá kissé kábán. Annak a történetnek nem lett túl szép vége. Az eleje és a közepe se volt éppen az... A kislány. Hangának hívták. Tudjátok, mint a növény. Mina erősen próbálja leplezni gyorsuló légzését és csak néz maga elé egy ideig.
Dieter sóhajt egyet, majd megdörzsöli szemét. - Tegyék hát, noha szerintem megöletik magukat. Ez esetben azonban én itt várok és igyekszem kézben tartani a falusiak állapotát. Járjanak szerencsével, az éjszaka szárnyai védelmezzék önöket. - közli csak így lazán. Nem zavarja, hogyha meghalnának? Tényleg? Vagy ezt csak így mondja..?
Dieter álláspontjával viszont muszáj ellenkeznie. - Ne aggódj, nem fog bajuk esni. Bajunk esni - javítja ki magát, mintha nem lenne konkrét célja mindenkit megvédeni..hmm... - Járj szerencsével.
Damien is biccent, majd beszív egy nagy adag levegőt. - Akkor nincs más hátra, induljunk kérdezősködni.
Herr Dieter, a jelenléte nagy segítségünkre lehet a kommunikációban, így végső soron abban is, hogy megtörjük az átkot. A falusiaknak is az átok végleges megoldásával segíthet a legtöbbet. - próbálkozik Leo is. Minának kevésbé nyugodt hangvétel és szavak keringenek a fejében.
- A jelenlétem nem segít semmit. Fattyú vagyok, herr Hagen, nem én fogom megmenteni.
Ahogy a félvér távozik, Mina ökölbe szorítja a kezeit és felír pár mondatot az agyába, arra az időre, ha legközelebb találkoznának Dieterrel. Látszik a frusztráció az arcán, ahogy visszafordul  a többiekhez.
- Túl kevés időt töltött velem. Mindegy, egyszer leszoktatom az ilyen szövegekről.
- Ne idegesítsd magad. Inkább induljunk.
Támogatja. Amennyiben mindenki egyetért, a torony felé veszik útjukat.



A hozzászólást Wilhelmina von Nachtraben összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Nov. 03, 2018 8:34 pm-kor.

Felhasználó profiljának megtekintése

137 Re: [Küldetés: Sunset at Nordenmouth] on Pént. Nov. 02, 2018 11:23 pm

Gerard D. Lawrenz

avatar
a Tudás Démona
a Tudás Démona
Klaus nagyokat lihegve engedte le az íját. Letörölte a homlokáról az izzadságot. Mostmár rendben lesz minden, kész a fürdő. Maria egy közeli asztalon támaszkodott meg.
- Ez kezd elharapózni. – csapott az öklével az asztalra – Olyan érzés, mintha ki akarna a csontom szakadni.
Klaus körbenézett. Az átok egyre gyorsabban és gyorsabban terjedt. Marián látszódott, hogy alig bírja már. Pedig ő megtett mindent, amit csak lehetett. Az átok forrásától is elég messze vannak. Nézelődött jobbra balra, vajon mi okozhatja, hogy egyre csak durvább és durvább lesz a helyzet.
Hirtelen megakadt a szeme a kovács testén. Fürgén kapkodta a gondolatait. A városról eddig is azt pletykálták, hogy el van tákozva, őket még is bezárták ide. A fogadóst sem találta sehol és ahhoz képest, hogy rájuk zárta az ajtót, meglepően higgadtnak tűnt. Klaus fejében egy félelmetes teória öltött alakot.
~ A fogadós tudott az átokról. És szándékosan akarta, hogy itt vesszünk el, hogy ha megtudunk bármit is, ne adhassuk tovább. A kovácsmester teste sugározza magából az átkot.
Ki kellett jussanak innen, most rögtön, egyre csak erre tudott gondolni. Az ajtó zárva volt. Körbenézett, hátha talál egy ablakot, amin mindannyian ki tudnak férfi.
- Azonnal ki kell mennünk innen. Ez a hely fertőző! – mondta a többieknek. Egyelőre többet nem fűzött hozzá, nincs ideje magyarázkodni.
Ha ablakot nem talál megnézi, miféle zár zárja az ajtót. Talán ha csak egy egyszerű retes, egy nyíl segítségével átnyúlhat az ajtó és a kerek közti résen és viszabillentheti. Betörni nem tudják ilyne állapotban. Klausnak volt egy fegyvere, amivel ki tudja az ajtót nyitni. Idegesen az ajába harapott. Nem akarta elővenni, mert elég zajos volt, de amennyiben nem tud az ajtóval mit kezdeni és Lance sem tudja kinyitni, előrántja a robbanó ostromnyilat.
- Hátra mindenki! – húzta fel az íjra, majd ahogy a többiek a nyílvessző hatósugarán kívülre értek, rálőtt az ajtóra hogy kirobbantsa a helyéről.


*** Mindeközben az úton a torony felé ***

Két ismerős alakot láttak az úton jönni. Furcsa mágia áradt belőlük, olyan amit egyszer már érezte. Talán ők is megátkozódtak. Ahogy közelebb értek intettek egyet. Gerard jól emlékezett rájuk, de Leo már teljesen elfelejtette őket.
- Üdvözlet. – köszöntek nekik.
A sötét tünde, akivel még réges-régen, a Kísértet-szigetek mellett találkoztak
- Azt hiszem, megtaláltuk valamelyik másik darabját...
- Üdv ismét. Hol találták? – mutat a csomag felé a másik férfi, aki velük utazott a hajón.
Furcsa beszélgetés vette kezdetét. "Még egy darab?", gondolták magukban. Aztán a sötét tündénél lébő ruhára néztek. Tekintetük olyan volt, mint aki kísértetet látott, ijedt és meglepett. A formája kísértetiesen hasonlított arra a kőére, amit ők találtak a kovács házban.
- Az meg mi ott a kezedben?! - mutatott Gerard Damienre előrenyújtott karral.
- Másik darabját? - vonja fel Dieter a szemöldökét
- Kössék össze a két kérdést és megvan a válasz - nézett a fiatal fiúra és Dieterre - Ez egy korongnak, ahogy nézem, a harmada, reménykedtünk, hogy valahol a közelben található a többi része is.
- Gazdag lehet, elf uram, hogy van ideje arrogánsnak lenni ilyen időkben. - feleli Dieter Damiennek.
- A kápolnában találtuk. Herbert elvileg egy szokatlan időpontban járt ott és valószínűleg akkor rakhatta oda ezt a... valamit. - válaszol Mina a fennmaradó kérdésre.
- Talán ha megtudjuk merre járt a fiú, vagy mik voltak még a kedvenc helyei, megtaláljuk a harmadik darabot is...Vagy épp ellenkezőleg...azt kell kitalálnunk hova nem tette be a lábát általában, most azonban mégis...
Halálra rémült tekintettel nézték a másik darabját. Gerard érezte, ahogy a gondolatok elkezdenek az elméjében vergődni. Azt sem tudta, mire kéne most gondolnia.
~ Nem egy darab, hanem több...mit keresett egy ilyen csont a kápolnában?!
Lia ezúttan nem próbálta meg megnyugtatni. Iszonyatosan feldúlt volt ő is. Nem értette, miért nem jött erre még rá.
~ A csonton található részek egyáltalán nem emlékeztetnek törés, vagy repedés nyomaira. Egyenes volt, tiszta, érdesség nélküli, majdnem hogy pontosan egy kör harmadának megfelelő méretű! – harsogta fejében a lány.
Egyre csak egyre tudott gondolni, és ahogy arra gondolt, egyre dühösebb és dühösebb lett.
~ Valaki szándékosan tette ezt! Valaki azt akarta, hogy a várost átkozzák meg.
Akármi is történt a faluban, nem a véletlen műve volt. Valaki szándékosan tette ide a csontokat, hogy szétterjesszék az átkot.
~ De nem Herbert volt. Őt átverték. És mégis miért? Mi oda lett volna bárkinek ezt tenni...
~ „Tedd ezt a templomba, rejtsd el, akkor mindenki megérti majd, ahogy érzel“, ezt mondhatták neki.
~ A hajónk is miatta sülyledt el.
~ És most Maria miatta szenved!
- Harmada, igaz? - kérdezte meg még egyszer a biztonság kedvéért.
~ Egy mágikus korong egyharmada olyan helyen, ahol bárki fel tudja szedni. Akárki is tervezte ezt, azt akarta, hogy rakjuk össze. Valamit el akar vele érni. Valaki az orránál fogva mert engem vezetni! Engem! Én szövöm a terveket, én látok a függönyök mögé, én alkotom az ábrándképeket. Hogy lehet hogy eddig úgy táncoltam, ahogy a nyomorult fütyült?!
~ Tegyél róla hogy megbánja, hogy ezt tette! – Lia ezúttal meg sem próbálta leállítani. A magukat megállíthatatlannak képzelő páros most vesztette el a hidegvérét.
Majd a démon minden hezitálás nélkül belevágta az öklét a ház falába. A fájdalomnak hála kicsit sikerült lenyugodnia.
- Valakit fel fogok koncolni! Megfizet ezért! Szörnyű kínok közti halált fog halni, ha egyszer a kezem közé kerül! - morogta, ahogy Leo és Aleena óvatosan kicsit elhajoltak tőle. Gerard pedig közben dühében szabadjára engedte az auráját. Had tudja az egész falu, had tudja az összes rohadék, aki ebben részt vett, hogy vadászik rájuk.
- Nyugodjon meg, herr Zauberer. – szólt az rovos - Semmi oka dühösnek lenni. Talán épp közelebb kerültünk a megoldáshoz.
Úgy látszik kis félreértés történt a találkozáskor, de azonnal igyekszik mindenki tisztáznia helyzetet.
- Nem állt szándékomban... – sóhajt nagyot Damien- Hagyjuk a sértődéseket meg nézeteltéréseket.
Mina közben nem tudja eldönteni, hogy emiatt lepődjön meg, vagy a fiú halálos fenyegetései és önroncsolása miatt kapjon sokkot.
- Miért haragos ennyire? Tud valamit, amit mi nem? – kérdezte tőle a vámpír nő. Mina volt a neve, ha jól emlékezett rá.
- Beszédre van idő kutakodás közben is. Először döntsük el merre haladunk tovább. – tette hozzá a doktor.
Gerard lihegett kettőt. Leo odalépett hozzá, felemelte a kezét a magasba és a keze oldalával egy nagyot a fejére vágott.
- Jobb már?
Gerard nyelt egyet.
- Ja...
Aztán kihúzta magát, belesimított a hajába és a többiekhez fordult.
- Ez nem egy baleset volt. Valaki ezt az átkot eltervezte!
A hír Leot eléggé meglepte, Aleenát viszont nem, mert ő hallotta Gerard minden gondolatát.
- Nem az a Herbert volt...őt csak átverték. Valaki más mozgatja a szálakat...de ha egyszer megtalálom azt is megbánja, hogy megszületett!
Ez fájt neki a leginkább. Ő az, aki a terveket készíti, ő húzogatja a szálakat. És most az orránál fogva vezette ez a valaki.
- Talán. Talán nem. Ebben nem lehet biztos, ez csak egy megérzés. Részemről azonban nem változott a terv, két darabbal ugyanúgy nem tudok kezdeni semmit, mint eggyel. Önök értenek a mágiához... – mondta a vámpírnak - Így már még inkább. Én értek a vámpírokhoz. Van egy olyan sejtésem hogy bárki áll emögött, a Randlauferek tudni fognak róla valamit.
- Jonathan a parton keresi a huldralányt. Fogalmam sincs, van-e rá esély, hogy nála legyen az utolsó darabka, de kétlem, hogy könnyedén ideadná.
- Először menjünk biztosabb úton szerintem. A Randlauferekhez. - ajánlja a sötét tünde.
- Akkor ha jól értem a doktor és Wilhelmina a torony felé veszik az irányt. Mi átkutatjuk a várost? Még ha nem is áll érdekében, hogy minél hamarabb megszűnjön az átok. Valahogy meg kell szabadulnom ettől a csomagtól is, ne a csapat egyetlen átkozottja hordozza...
- Erre semmi szükség. - jelenti ki Gerard határozottan.
Aleena ekkor maga felé mutat.
- Mi majd körbenézünk.
- Képes vagyok a gondolataimmal üzenni Rose nővérnek. - mutatott Aleenára - És a Doktor úr is részesül ebben az apró kis segítségben. - vett egy nagy levegőt. Látszott rajta, hogy még mindig fel van dúlva, de valamiért úgy tűnik, mintha vissza tudná magát fogni - Szükség esetén mindenről be tudok számolni, akár több mérföldről is.
Leo és Aleena így nyugodtan el tudnak menni a többiekért. Maria segítségére amúgy is szükségük lesz, ha a toronyba akarnak bejutni.
- Egyszerűbb ha mi megyünk, mert bármikor meg tudunk titeket találni. - tette hozzá Leo.
És ha nincs ellenvetése senkinek akkor el is indulnak, mert úgyis értesülnek mindenről, amit Gerard lát vagy hall.
- Kizárt dolog. – válaszolta Dieter - Magára itt van szükség, hogy megtalálja a módját hogyan lehet megszüntetni az átkot.
Persze volt aki már inkább indult volna.
- Nem látom akadályát. Sok sikert akkor a másik csapatnak is... – mondta Wilhelmina.
- Szintúgy.
- Ebben az esetben hatásosabb lesz, ha én is önökkel tartok. – úgy látszik meggondolta magát a titokzatos hajós alak.
- Ha ennek a valaminek tényleg három része van, egyszerűbb ha odavisszük ezt a kettőt a harmadikhoz. - válaszolta Gerard Dieternek.
- Nem tudjuk, hogy hol van a harmadik rész. Vagy hogy van-e köze a Randlaufereknek bármihez. Viszont ha igen, gondolják hogy jó ötlet odavinni nekik az ereklyét, ami talán okozza az átkot? - vonja fel a szemöldökét - Ráadásul a Randlauferek nem Rotmantelek ugyan, de nem is Neulanderek. Talán megölik, ahogy belép a kapun.
- Hát ha megnézzük, a minták ugyanúgy folytatódnak...egész biztos, hogy egy dolog részei.
- Nem tudnak csak úgy végezni velünk. Viszont ha óvatosak akarunk lenni, akkor elrejthetjük valahová a korongdarabokat, nem kell, hogy rögtön lássák.
- Ebben az esetben az úrral - intett Gerard felé hajóstársa - együtt kénytelenek vagyunk bízni a barátaink diplomáciai képességeiben, hogy megóvják épségünket.
Gerard más véleményen volt. A tervbe talán némi finomítás is elfér.
- Mina ötletére gondoltam én is. A kövekkel marad egy-két ember, elrejtőznek és megvárják, amíg a többiek végeznek. Így amint megszerezzük a harmadikat, a lehető leggyorsabban megvizsgálhatjuk a teljes pecsétet. Akkor talán képes leszek feloldani az átkot.
Dieter sóhajt, megdörgöli a szemét aztán biccent.
- Tegyék hát, noha szerintem megöletik magukat. Ez esetben azonban én itt várok és igyekszem kézben tartani a falusiak állapotát. Járjanak szerencsével, az éjszaka szárnyai védelmezzék önöket. - azzal hátat fordít és elindul a fogadó felé.
- Tehát van valami konkrét ötlete, hogyan lehet felolda... várjunk csak. Honnan tudja a... becenevemet?
Gerardnak volt terve. Alapvetően képes bármilyen a sajátjával egyenértékű varázslat tökéletes tükörképét megalkotni és azzal kioltani azt. Ám ehhez ismernie kell a varázslatot. Annyi biztos, hogy ez egy ősi mágia, nem összetettebb, mint az emberi szem által olvashatatlan démoni pecsétek. Ha a teljes mágikus kör ott lesz a szeme előtt, látni fogja, hogy néz ki, akkor akarja megpróbálni hatástalanítani. Ehhez azonban szükség van a harmadik darabjára a korongnak.
- Ne aggódj, nem fog bajuk esni. Bajunk esni. Járj szerencsével.
- Akkor nincs más hátra, induljunk kérdezősködni.
- Herr Dieter, a jelenléte nagy segítségünkre lehet a kommunikációban, így végső soron abban is, hogy megtörjük az átkot. A falusiaknak is az átok végleges megoldásával segíthet a legtöbbet.
Leo és Aleena megindulnak a fogadó felé Dieterrel együtt, Gerard pedig a torony felé veszi az irányt.
- A jelenlétem nem segít semmit. - feleli Dieter - Fattyú vagyok, herr Hagen, nem én fogom megmenteni.
Gerard miután a társai elindultak Mina felé fordul.
- "Mina és Damien". Így szólított meg titeket az a nekromanta barátotok, akivel a Köderdőben utaztam. Akkor találkoztunk először. Talán nem szereted? Nekem jobban tetszik ez a változat. - a mondat végére egy halvány mosolyt villantott Mina felé. Kedve lett volna még ittmaradni és egy bájos csevejt folytatni, de túlságosan fel volt dúlva, hogy képes legyen bármi ilyesmire.
- Oh... bocsánat, nem jutott eszembe hirtelen... egyébként de, szeretem. – ez annyira nem volt meglepő. A tudásdémonok memóriája nagyon erős, de mások ezt nem mondhatják el magukról.
Ahogy a félvér távozik, Mina ökölbe szorítja a kezeit és felír pár mondatot az agyába, arra az időre, ha legközelebb találkoznának Dieterrel. Látszik a frusztráció az arcán, ahogy visszafordul a többiekhez.
- Túl kevés időt töltött velem. Mindegy, egyszer leszoktatom az ilyen szövegekről.
- Ne idegesítsd magad. Inkább induljunk.


Felhasznált cuccok:
Név: Irányítható, robbanó végű nyíl
Típus: Nyíl
Ár: Nem vehető

Felhasználó profiljának megtekintése

138 Re: [Küldetés: Sunset at Nordenmouth] on Szomb. Nov. 03, 2018 6:55 pm

Dieter von Rotmantel

avatar
a Rotmantel család tagja
a Rotmantel család tagja
Két egész lépést sikerült megtennünk Thomas kovács házából, mielőtt az újabb esemény utolért. Maidstein olyan apró halászfalu volt, hogy minden nagyon gyorsan és nagyon kondenzáltan történt benne.
- Üdvözlet. - csicseregte a ki tudja merről érkező WIlhelmina, a társául szegődött sötét tünde pedig a mágusfiú kezében szorongatott ereklye felé biccentett.
- Azt hiszem, megtaláltuk valamelyik másik darabját...
- Üdv ismét. Hol találták? - vette elejét a félreértéseknek Johannes mester, a sötét tünde kezében tartott, félreismerhetetlenül ismerős alakú csomagra mutatva. A rejtély tovább bonyolódott, de a megoldás talán egyre közelebb került.
- Az meg mi ott a kezedben?!
A mágus szemei elkerekedtek, mint aki sokkot kapott. Az agyamat elárasztották a kétségbeesés és tagadás hullámzó érzelmei, amitől egy pillanatra meg is tántorodtam. Akármilyen hasznos volt a varázslat, ami összekötötte az ő gondolatait az enyémmel, meg volt az ára.
- Másik darabját? - vontam össze a szemöldököm, hogy kizárjam az idegen érzéseket.
- Kössék össze a két kérdést és megvan a válasz. - felelte a sötét tünde rendkívül hanyagul. - Ez egy korongnak, ahogy nézem, a harmada, reménykedtünk, hogy valahol a közelben található a többi része is.
- A kápolnában találtuk. Herbert elvileg egy szokatlan időpontban járt ott és valószínűleg akkor rakhatta oda ezt a... valamit. - egészítette ki Wilhelmina, én azonban csak hűvös sértettséggel néztem a Damiennek nevezett elfre.
- Gazdag lehet, elf uram, hogy van ideje arrogánsnak lenni ilyen időkben.
- Nem állt szándékomban.. - Kiülhetett az arcomra a nyers cinizmus, amivel a bocsánatkérését fogadtam, ugyanis csak felsóhajtott. - Hagyjuk a sértődéseket meg nézeteltéréseket.
- Talán ha megtudjuk merre járt a fiú, vagy mik voltak még a kedvenc helyei, megtaláljuk a harmadik darabot is...Vagy épp ellenkezőleg...azt kell kitalálnunk hova nem tette be a lábát általában, most azonban mégis... - gondolkozott el mellettem Hagen mester, olyan kutatói finanszal, amely nem igen vallott ékszerészekre. Noha az állnevek sem, inkább megszokásból gondoltam rá kézművesként. Biztonságosabb volt.
A koponyámba sajgásként nyilallt a rengeteg idegen gondolat. Hangok kergették egymást a fejemben, összekavarodva a saját belső hangommal, elragadva tőlem az erőt, hogy megkülönböztessem őket. Nem egy darab, hanem több...mit keresett egy ilyen csont a kápolnában? ~ A csonton található részek egyáltalán nem emlékeztetnek törés, vagy repedés nyomaira. Egyenes volt, tiszta, érdesség nélküli, majdnem hogy pontosan egy kör harmadának megfelelő méretű! ~ Valaki szándékosan tette ezt! Valaki azt akarta, hogy a várost átkozzák meg. ~ De nem Herbert volt. Őt átverték. És mégis miért? Mi oda lett volna bárkinek ezt tenni...~ „Tedd ezt a templomba, rejtsd el, akkor mindenki megérti majd, ahogy érzel“, ezt mondhatták neki. ~ A hajónk is miatta süllyedt el. ~ És most Maria miatta szenved!
- Harmada, igaz? - szakított ki a hangok zavarából a varázsló valódi hangja. Varázsló - vagy kultista? Azrael hangja teljesen más volt, de még Armarosé is a parton. Mégis, annyi mélységi volt mint bűne az embernek. A valódi kérdés az volt inkább, ha kultista volt, ő felelt az átokért?
- Valakit fel fogok koncolni! Megfizet ezért! Szörnyű kínok közti halált fog halni, ha egyszer a kezem közé kerül! - szitkozódott a fiú, miközben csupasz öklével ütlegelte a legközelebbi falat.
- Nyugodjon meg, herr Zauberer. Semmi oka dühösnek lenni. - fordultam felé, alaposan végigmérve. Semmi oka nem volt rá - kivéve, ha ő tette oda, ahol találták. De nem, a gondolatai nyersek és őszinték voltak. Attól tajtékzott dühében, hogy valaki megvezette őt. - Talán épp közelebb kerültünk a megoldáshoz.
- Miért haragos ennyire? Tud valamit, amit mi nem? - kérdezte Wilhelmina. Nachtrabenek, minden furcsaság mögött valami titkot és elhallgatott részletet sejtettek.
-  Beszédre van idő kutakodás közben is. Először döntsük el merre haladunk tovább.
Hagen mester szavai visszazökkentenek a gyanúból a cselekvésbe. Tennünk kellett valamit - a mágussal ráértem foglalkozni akkor, ha feltétlenül szükséges volt.
- Ez nem egy baleset volt. Valaki ezt az átkot eltervezte! Nem az a Herbert volt...őt csak átverték. Valaki más mozgatja a szálakat... de ha egyszer megtalálom azt is megbánja, hogy megszületett.
A kijelentés egy része egyértelmű volt, egy másik azonban pusztán hipotézis.
- Talán. Talán nem. Ebben nem lehet biztos, ez csak egy megérzés. Részemről azonban nem változott a terv, két darabbal ugyanúgy nem tudok kezdeni semmit, mint eggyel. Önök értenek a mágiához... - Wilhelmina felé sandítottam. - Így már méginkább. Én értek a vámpírokhoz. Van egy olyan sejtésem hogy bárki áll emögött, a Randlauferek tudni fognak róla valamit.
- Jonathan a parton keresi a huldralányt. Fogalmam sincs, van-e rá esély, hogy nála legyen az utolsó darakba, de kétlem, hogy könnyedén ideadná. - tette még hozzá a vámpírlány. Jonathan... a tünde kultista. Armaros kultistája. Vélhetően azt a huldralányt, akit Herbert feleségül akart venni az apja szerint. Ez is ugyanolyan valószínű terv volt, mint bármelyik így csak biccentettem.
- Először menjünk  biztosabb úton szerintem. A Randlauferekhez. - szólt közbe a sötét tünde, figyelmen kívül hagyva a tényt hogy ezeddig csak magmaról beszéltem. Róluk nem.
- Akkor ha jól értem a doktor és Wilhelmina a torony felé veszik az irányt. Mi átkutatjuk a várost? - nézett végig Hagen mester rajtunk vámpírokon kívül mindenkin, amely már egy sokkal élhetőbb tervnek hangzott. Kisebb volt az esély, hogy élve elfogyasszanak rokon Átkozottakat.
- Erre semmi szükség. - húzta ki magát határozottan a mágus, a vele sertepertélő apáca pedig szétterítette a tenyerét a mellkasán.
- Mi majd körbenézünk.
- Képes vagyok a gondolataimmal üzenni Rose nővérnek. És a Doktor úr is részesül ebben az apró kis segítségben. - magyarázta a talán kultista, talán csak eszelős fiú. - Egyszerűbb ha mi megyünk, mert bármikor meg tudunk titeket találni.
- Kizárt dolog. – feleltem határozottan. - Magára itt van szükség, hogy megtalálja a módját hogyan lehet megszüntetni az átkot.
Mintha azonban mit sem mondtam volna, az egyre ellenszenvesebb sötét tünde már indulóban volt.
- Nem látom akadályát. Sok sikert akkor a másik csapatnak is... - egyezett bele Damien a tervbe, amire Wilhelmina is csak aprót sóhajtott. Valami nem volt az ínyére való, noha nem értettem mi. Talán csak a Randlaufer kuzinokkal való találkozás.
- Szintúgy.
- Ebben az esetben hatásosabb lesz, ha én is önökkel tartok. - szólalt fel kisvártatva a felettébb talpraesett ékszerész, noha ezt a tervét nem tudtam szívből támogatni. - Wilhelmina, vetne Ön is egy pillantást rá? Ez talán különbözik.
Hagen a vámpírlány kezébe nyomta a csomagot, én pedig lélegzetvisszafojtva vártam,h ogy történik-e valami a két darab közelségétől - de egyelőre mindkettő néma maradt.
- Hát ha megnézzük, a minták ugyanúgy folytatódnak... Egész biztos, hogy egy dolog részei.
- Ha ennek a valaminek tényleg három része van, egyszerűbb ha odavisszük ezt a kettőt a harmadikhoz. - toldotta meg a borzalmas ötletek sorát a mágusfiú egy sokadikkal.
- Nem tudjuk, hogy hol van a harmadik rész. Vagy hogy van-e köze a Randlaufereknek bármihez. Viszont ha igen, gondolják hogy jó ötlet odavinni nekik az ereklyét, ami talán okozza az átkot? - Megdörgöltem az orrnyergem, igyekezve elkerülni a lekezelő modort, kevés sikerrel. - Ráadásul a Randlauferek nem Rotmantelek ugyan, de nem is Neulanderek. Talán megölik, ahogy belép a kapun. - néztem Johannes mesterre..
- Nem tudnak csak úgy végezni velünk. Viszont ha óvatosak akarunk lenni, akkor elrejthetjük valahová a korongdarabokat, nem kell, hogy rögtön lássák.
Kis híján cinikus mosollyal adóztam unokatestvérem naív harciasságának. Biztos voltam benne, hogy tökéletesen megbízik a saját, Nahctraben úrnőhöz méltó mágikus képességeiben, de nem volt olyan erő, amely egy családnyi vámpír ellen megvédett volna bárkit a saját tornyukban.
- Ebben az esetben az úrral – intett a mágus felé Hagen - együtt kénytelenek vagyunk bízni a barátaink diplomáciai képességeiben, hogy megóvják épségünket.  
A férfi tekintete elárulta, mi volt a szándéka - nem akart engem messze tudni. De ha be akarta hajtani azt a bizonyos szívességet, úgy egyértelművé kellett tennie.
- Mina ötletére gondoltam én is. A kövekkel marad egy-két ember, elrejtőznek és megvárják, amíg a többiek végeznek. Így amint megszerezzük a harmadikat, a lehető leggyorsabban megvizsgálhatjuk a teljes pecsétet. Akkor talán képes leszek feloldani az átkot.
Gondolatban gyönyörűen megtervezett terv volt, azonban figyelmen kívül hagyott szinte minden részletet. A vámpírok futárai elől akartak elrejtőzni, a saját területükön. Egy oylan helyen, amelynek szinte a sziklái is őket szolgálták.
- Tehát van valami konkrét ötlete, hogyan lehet felolda... várjunk csak. Honnan tudja a... becenevemet?
Az egymás közötti vitájuk már kevésbé érdekelt, így talán el is suhant a fülem mellett néhány mondat. Őrültséges csináltak, egy érme egyik oldalára tűzték fel minden reményünket és vakon dobták a levegőbe. Ha rossz oldalára fordult, úgy mindenünket elveszíthettük.
Bármennyire is hivatásomnak éreztem segíteni másokon, az ostobaság egy olyan betegség volt, ami ellen nem volt orvosság. Én pedig nem akartam velük hullani.
- Tegyék hát, noha szerintem megöletik magukat. Ez esetben azonban én itt várok és igyekszem kézben tartani a falusiak állapotát. Járjanak szerencsével, az éjszaka szárnyai védelmezzék önöket.
- Ne aggódj, nem fog bajuk esni. Bajunk esni - felelte Wilhelmina bíztatóan, noha pontosan tudtam, mit jelentettek a szavai. Nem esett bajuk, ha az érme a jó felét mutatta feléjük. - Járj szerencsével.
Damien is biccentett, egyszer a beszélgetés óta előzékenyen hallgatva.
- Akkor nincs más hátra, induljunk kérdezősködni.
- Herr Dieter, a jelenléte nagy segítségünkre lehet a kommunikációban, így végső soron abban is, hogy megtörjük az átkot. A falusiaknak is az átok végleges megoldásával segíthet a legtöbbet.
Tegye meg nekem ezt a szívességet. Ez lett volna a mondat, amely marasztal - nem hallottam azonban, így csatlakozva a vissza induló apácához és a tünde kardforgatóhoz csaka  vállam fölött hátraszólva válaszoltam.
- A jelenlétem nem segít semmit. - feleli Dieter - Fattyú vagyok, herr Hagen, nem én fogom megmenteni.
Ideje volt megnézni milyen állapotban volt Herbert apja, Thomas kovács.

Felhasználó profiljának megtekintése

139 Re: [Küldetés: Sunset at Nordenmouth] on Vas. Nov. 04, 2018 3:34 pm

Lance Kalver

avatar
Tünde Zsoldos
Tünde Zsoldos
Alig szűnt meg egy fenyegetés, jött az újabb kellemetlenség: csontjaim jobban sajogtak, mint talán valaha, és úgy éreztem, szétfeszítenek belülről. Nagy erővel próbálkoztam viszont eltakarni, hogy milyen rosszul vagyok, még csak az hiányzott, hogy összeessek, aztán így maradok. Hálásan néztem az íjászra, mert neki volt ötlete. Kijáratot keresett, én viszont nem tudtam a segítségére lenni ebben az állapotban, csak követtem a szememmel, és nagyon igyekeztem józan maradni. Aztán ha fedezékbe utasított minket, én nem haboztam lebukni a pult mögé, és megvizsgálni azt belülről. Csak van itt valami, ha tényleg fertőző a hely...

Felhasználó profiljának megtekintése

140 Re: [Küldetés: Sunset at Nordenmouth] on Vas. Nov. 04, 2018 9:09 pm

Crispin Shadowbane

avatar
Sötét Tünde Bérgyilkos
Sötét Tünde Bérgyilkos
A láthatatlanság rendesen működik. Legalábbis nagyon merem neki ajánlani, mert ha nem, akkor szétrúgom a seggét...ami a sajátom lenne. Mazochizmus a felső fokon. De nem, működnie kellett, még soha sem hagyott cserben. Ahogy az orrom se - sajnos. Pedig most, ebben a pillanatban azt kívántam, hogy bár csak így történt volna. Ugyanis a lépcsősor végén egy raktárhelyiséghez értem, és az onnan kiáramló szagtól a gyomrom ugrott egy jó nagyot és majdnem a számon bukott ki. Nem tudom, hogy a Természet és Hold Anya miért teremtette ezeket a szirszarokat ilyen büdösre. Félretéve a gondolataimat gyorsan felmértem a helyzetet. Három őr, akik közül az egyik éppen felfegyverkezik. Csodálatos, még jó, hogy nem láthatnak meg. Aztán megláttam a felfelé vezető lépcsőt. Ha tippelnem kellett volna, akkor az a torony felsőbb szintjeire vezet. Na az az, amit jó messzire el kell kerülnöm. Pluszban volt itt még pár ajtó, amelyek vagy további raktárhelyiségekbe vezettek, vagy az őrök szállására, netán valami csónakjavító műhelybe.
- Megyek, felváltom Markot az őrségben. Nem értem, mit pesztráljuk azt a szart...
Dörmögte az egyikük, miközben a felszereléseivel bajlódott. Hmmm...mindegyikükön nyaklánc volt, amelyekről Theo azt gyanította, hogy valamiféle védelmet nyújthat az Átok ellen - bár mindenki máson is volt ilyen. Nem tudom, hogy mi lehetett az a "szar", amit emlegettek, de én arra tippeltem volna, hogy a forrás lehet, amit valamiért védelmeznek/felügyelnek. De nem osztották meg a közvámpírokkal azt, hogy még is, miért. A fejemben már meg is fogant a terv. Követem az őrt, elkábítom és lelépek a forrással, vissza Theo-hoz, aztán pucolás innen. Azonban valami halkan koppant mögöttem. Megdermedtem és megfordultam. A hátam mögé kerültek volna? De neem....
~ Mi a jó bánatos franc? Theo, én esküszöm, hogy szétrúgom azt a fiatal kis hátsódat...~
Füstölögtem magamban, ahogy a négykézláb közelítő mágust láttam meg...akinek nem is szabadott volna itt lennie. Valami baj történt? Áh, nem, akkor nem lenne ennyire nyugodt. A fejemben száguldoztak a gondolatok. Na most meg hogyan küldjem öt vissza? Nem hallotta volna az őröket? Ha meglátják őt itt, akkor lebuktunk. De üzenni se tudok neki, mert amint megszólalok, megtörik az illúzió, és akkor aztán én is nagy pácban leszek. De ha nem szólok neki, akkor meg lebukunk. Menet közben a kis mágus lekuporodott, már amennyire le tudott, de ez nem hinném, hogy sokat fog segíteni neki. Patthelyzetben voltam: addig most nem tudok semmit sem tenni, míg meg nem látom, hogy a vámpírok hogyan reagálnak? Vajon az őr észre fogja őt venni? Ha igen, rá fog támadni? Mert ha igen, akkor nekem is körbe kell avatkoznom. Már pedig ha felvesszük a harcot, akkor alsó hangon három őrrel kell szembenéznünk és talán "Mark" is meghallja, hogy mi itt vagyunk, tehát: négy vámpírharcos, akik elég nagy zajt tudnak csapni, hogy mindenkit ránk csődítsenek. Megdermedve, harcra készen lapultam meg, és imádkoztam, hogy minden jól süljön el. Homlokomon csorgott a veríték, ahogy emlékeztettem magamat: nem áll véges idő a rendelkezésemre. Mennyi is? Másfél perc telhetett el eddig a háromból? Iszonyú kevés maradt vissza. A hátralévő időben igyekeztem egy olyan helyhez araszolni, ahova nem jutott semmiféle fény, így teljes sötétség uralkodott, de még rálátok Theo-ra. Ha nincs ilyen sötét hely, akkor csak valami rejtekhelyet...bármit, ahonnét ha kell, meglepetésszerűen tudnék támadni. Bár a sötétség jó lenne. Ha nem figyel senki...csak egy pillanat kell, hogy utána ne is lássanak, amíg nincs fény. De miért is lenne ekkora nagy szerencsém? Theo, te meg fogsz minket öletni.

Felhasználó profiljának megtekintése

141 Re: [Küldetés: Sunset at Nordenmouth] on Vas. Nov. 04, 2018 10:31 pm

Tertullius

avatar
Felszentelt Inkvizítor
Felszentelt Inkvizítor
Nem tetszett a vámpírdoktor ötlete, amit felvázolt. Ha ő elmegy, és bekövetkezik az átváltozásom, kétlem, hogy akár a varázslónak, akár a kompániájának lenne annyi esze, vagy lélekjelenléte, hogy vérrontás helyett egy hordó vízbe rakjon. Az sem játszott azonban túlságosan, hogy vele tartsak: egyedül nem akarok a vámpírtoronyba menni, ráadásul a varázsló közelsége se sem jött rosszul, hiszen úgy tűnik többet konyított a mágiához, mint én.
Elmélkedésemben a távolban feltűnő ismerős alakok állítottak meg. Picit közelebb érve már pontosan megtudom határozni őket: Wilhelmina, Damien és Herbert barátja az. Legelöl fut a már emlegetett jóakaró futott, mögötte pedig a két másfajú.
- Üdvözlet. – biccent egyet Damien, majd szemeivel a kezemben tartott szövetet kezdte vizsgálni. – Azt hiszem, megtaláltuk valamelyik másik darabját. – konstatálta. Másik darab? Nem csak ezt halászta ki tehát a fiú? Vagy az tőle teljesen függetlenül került oda, ahol sikerült összeszedniük? Nem, ennyire nem lehet véletlen, hogy két hasonló – legalábbis a csomagolás és forma alapján -, ráadásul átkozott ereklye nem messze egymástól kössön ki.
- Üdv ismét. Hol találtátok?
- Az meg mi ott a kezedben? – kérdezi előre mutatva a varázsló is.
- Másik darabját? – vonja fel a szemöltökét Dieter is.
- Kössék össze a két kérdést és megvan a válasz. – csap át arrogánsba a self, amit eddig még nem is tapasztaltam tőle - - Ez egy korongnak, ahogy nézem, a harmada, reménykedtünk, hogy valahol a közelben található a többi része is.
- A kápolnában találtuk. Herbert elvileg egy szokatlan időpontban járt ott és valószínűleg akkor rakhatta oda ezt a... valamit. - válaszol Wilhelmina a fennmaradó kérdésre.
Nem véletlenül volt tehát ott az a korong, ahol találtuk. A fiú, vagy saját bosszúból, vagy valakinek a megbízásából, úgy döntött hogy szörnyű változtatja az egész falut. De vajon Ő miért változott át? Direkt? Nem, akkor nem egy parton vergődve találták volna meg. Lehet átverték. Később talán kiderül.
- Talán ha megtudjuk merre járt a fiú, vagy mik voltak a kedvenc helyei, megtaláljuk a harmadik darabot is. Vagy épp ellenkezőleg…azt kell kitalálunk hova nem tette be a lábát általában, most azonban mégis. – gondolkodom hangosan a megoldásról, hátha valamelyiküknek lesz valami értelmes hozzáfűzni valója.
- Harmada, igaz? -  kérdezte a varázsló, majd belevágta az öklét a falba. Dühkitörés? Úgy tűnik, bár az alapján, hogy morog, sikerült kontrollálnia magát - Valakit fel fogok koncolni! Megfizet ezért! Szörnyű kínok közti halált fog halni, ha egyszer a kezem közé kerül!
Ezután erősen belenyilall a fejembe, és elkezdem érezni a fiú auráját. Nem csoda, hisz mágus, ám ezzel együtt feltűnik más is. Egész végig itt volt, de nem tudtam hová tenni, azt hittem, hogy az átoktól van. Ugyanaz, mint ami a hajón, és korábban már számtalanszor kellemetlenséget okozott. A varázsló egy démon. A hajón is ő volt a kiszemelt. No nem mintha ez sokat változtatna azon, hogyan tovább. Erős, felesleges leállnom vele harcolni, ő is megoldást keres (ha ugyan nem hazudik), és nem tudja, hogy inkvizítor vagyok. Nem lesz itt baj.
- Gazdag lehet, elf uram, hogy van ideje arrogánsnak lenni ilyen időkben. – kapja meg Damien a választ amit érdemelt, majd az orvos a démonhoz fordult – Nyugodjon meg, herr Zauberer. Semmi oka dühösnek lenni. talán épp közelebb kerültünk a megoldáshoz.
- Nem állt szándékomban.. - sóhajt. - Hagyjuk a sértődéseket meg nézeteltéréseket.
- Miért haragos ennyire? Tud valamit, amit mi nem?
- Beszédre van idő kutakodás közben is. Először döntsük el merre haladunk tovább. – terelem értelmes mederbe a beszélgetésünket.
- Jobb már? – veri fejbe a démont az egyik társa. Fura kultúra.
- Ja… Ez nem egy baleset volt. Valaki ezt az átkot eltervezte! – vonja le a következtetést, mintha új lenne. - Nem az a Herbert volt...őt csak átverték. Valaki más mozgatja a szálakat...de ha egyszer megtalálom azt is megbánja, hogy megszületett. – fenyegetőzik, mintha bármit is elérne vele.
- Talán. Talán nem. Ebben nem lehet biztos, ez csak egy megérzés. Részemről azonban nem változott a terv, két darabbal ugyanúgy nem tudok kezdeni semmit, mint eggyel. Önök értenek a mágiához... – majd Wilhelmina felé fordul - Így már még inkább. Én értek a vámpírokhoz. Van egy olyan sejtésem hogy bárki áll emögött, a Randlauferek tudni fognak róla valamit.
- Jonathan a parton keresi a huldralányt. Fogalmam sincs, van-e rá esély, hogy nála legyen az utolsó darakba, de kétlem, hogy könnyedén ideadná.
- Először menjünk  biztosabb úton szerintem. A Randlauferekhez. - ajánlja a sötét tünde.
- Akkor ha jól értem a doktor és Wilhelmina a torony felé veszik az irányt. Mi átkutatjuk a várost? – nézek nem csak a démonra és a bagázsára, hanem Damienre is – elmozdulhatna a vámpír szoknyája mellől, hogy valami értelmeset is csináljon, még úgy is, hogy nem áll érdekében, hiszen Ő maga nem lett átkozott, elég neki amit kapott.
- Erre semmi szükség. – szól határozottan a démon.
- Mi majd körbenézünk.
- Képes vagyok a gondolataimmal üzenni Rose nővérnek. – mutatott a másikra - És a Doktor úr is részesül ebben az apró kis segítségben. – vesz egy mélylevegőt, ha jól sejtem még mindig azért, hogy lenyugtassa magát. - Szükség esetén mindenről be tudok számolni, akár több mérföldről is.
- Egyszerűbb ha mi megyünk, mert bármikor meg tudunk titeket találni.
- Kizárt dolog. - feleli Dieter a varázsló felé - Magára itt van szükség, hogy megtalálja a módját hogyan lehet megszüntetni az átkot.
- Nem látom akadályát. Sok sikert akkor a másik csapatnak is...
- Szintúgy
Így már nem igazán tetszett az ötlet. Fájó volt beismerni, hogy pont egy démon ért a legjobban a mágiához azok közül akik itt vagyunk, de kénytelen voltam. Persze, pozitív dolog is volt itt azért, legalább volt lehetőségem a doktor és a megoldás mellett maradnom egyszerre.
- Ebben az esetben hatásosabb lesz, ha én is önökkel tartok. – csatlakozom Dieter és a démon párosához, a többiek pedig mehetnek végezni az egyszerű munkát. Most pedig itt volt az ideje, hogy megszabaduljak a kőtől a kezemben.
- Wilhelmina, vetne Ön is egy pillantást rá? Ez talán különbözik… - nyomom a kezébe a bebugyolált korongot, majd hátralépek, nehogy azonnal visszatudja adni. Furcsán néz kicsit, de elkezdi vizsgálni.
- Hát ha megnézzük, a minták ugyanúgy folytatódnak... Egész biztos, hogy egy dolog részei. – bólintok még rá kettőt, de nem igazán érdekel, inkább a többiekre figyelek.
- Ha ennek a valaminek tényleg három része van, egyszerűbb ha odavisszük ezt a kettőt a harmadikhoz.
- Nem tudjuk, hogy hol van a harmadik rész. Vagy hogy van-e köze a Randlaufereknek bármihez. Viszont ha igen, gondolják hogy jó ötlet odavinni nekik az ereklyét, ami talán okozza az átkot? Ráadásul a Randlauferek nem Rotmantelek ugyan, de nem is Neulanderek. Talán megölik, ahogy belép a kapun.
- Ebben az esetben az úrral - intek a démon felé- együtt kénytelenek vagyunk bízni a barátaink diplomáciai képességeiben, hogy megóvják épségünket.  - nézek végig csapatunk vámpír tagjain.
- Mina ötletére gondoltam én is. A kövekkel marad egy-két ember, elrejtőznek és megvárják, amíg a többiek végeznek. Így amint megszerezzük a harmadikat, a lehető leggyorsabban megvizsgálhatjuk a teljes pecsétet. Akkor talán képes leszek feloldani az átkot. – Érdekes becenév a lányra, majd ha legközelebb találkozunk – érdekes lesz kimagyarázni a parton történteket – használom.
- Tegyék hát, noha szerintem megöletik magukat. Ez esetben azonban én itt várok és igyekszem kézben tartani a falusiak állapotát. Járjanak szerencsével, az éjszaka szárnyai védelmezzék önöket. - azzal hátat fordít és elindul a fogadó felé. Úgy tűnik semmiféleképp nem akar összejönni az, hogy együtt legyen mindkettő. Most már feltűnő lenne ha meggondolnám magam, így teszek még egy próbát a visszacsábításával.
- Herr Dieter, a jelenléte nagy segítségünkre lehet a kommunikációban, így végső soron abban is, hogy megtörjük az átkot. A falusiaknak is az átok végleges megoldásával segíthet a legtöbbet. – Csak egy szóba kerülne, hogy valóban teljesítse, de azt ínségesebb időre hagyom – még úgy is, hogy most sem áll túl jól a szénám.
- Tehát van valami konkrét ötlete, hogyan lehet felolda... várjunk csak. Honnan tudja a... becenevemet? – vág közbe a mondandómnak a nő - Ne aggódj, nem fog bajuk esni. Bajunk esni - javítja ki magát, miközben Dieterhez beszél. Csak nem rám akart utalgatni? - Járj szerencsével.
- Akkor nincs más hátra, induljunk kérdezősködni. – szól még közbe a self is.
- A jelenlétem nem segít semmit. - feleli Dieter, hátrafordítva a fejét- Fattyú vagyok, herr Hagen, nem én fogom megmenteni.
Hagen? Nem figyelt, vagy készakarva árulta el az igazi nevemet? Óvatosan sandítok a többiekre, de úgy tűnik senkinek nem tűnt fel. Szerencsém volt, vagy csak nagyon jól titkolóznak.
- "Mina és Damien". Így szólított meg titeket az a nekromanta barátotok, akivel a Köderdőben utaztam. Akkor találkoztunk először. Talán nem szereted? Nekem jobban tetszik ez a változat. – válaszol Wilhelmina korábbi kérdéseire a démon, miután társai elindultak.
- Oh... bocsánat, nem jutott eszembe hirtelen... egyébként de, szeretem. - tehát ismerik egymást korábbról. Talán megyek valamire azzal, hogy megjegyzem. Miután Dieter elmegy, a vámpír ökölbe szorítja a kezét, és kissé feszültnek tűnik.
- Túl kevés időt töltött velem. Mindegy, egyszer leszoktatom az ilyen szövegekről. – Úgy tűnik a másikat is ismerte. Talán rokonok?
- Ne idegesítsd magad. Inkább induljunk. – hallgattam még Damien nyugtatását, majd elindultunk a torony felé. Szerencsémre a víz viszonylag közel van, így ha hirtelen nem bírnám nélküle, csak lesz aki odavigyen. Vajon mit érzek, ha átváltoztam...?

Felhasználó profiljának megtekintése

142 Re: [Küldetés: Sunset at Nordenmouth] on Hétf. Nov. 05, 2018 2:15 pm

Theo Wagner

avatar
Hellenburgi Királyi Szövetség
Hellenburgi Királyi Szövetség
Óvatosan kémlelek az utolsó lépcsőfoknál, hogy mégis mi a fene fog itt történni. úgy néz ki hogy megindul a váltás, már csak az az érdekes, hogy melyik irányba. Aggódom, hogy mégis mitévő legyek ha velem szembe indul emg az őr, esetlegesen a másk oldalt jön le. A lényeg, hogy próbálkozom óvatosan, a pálcámat minnél kevésbé mozgatva, és a lépcsőn úgy tartva hogy ne lógjon ki, mindíg a figyelő tekintetek elől kitérni elbújni.

Eközben a kőkupac magánkalandjaiban.

Ahogy felméri a terepet, nem is tart soká, míg meglátja azt a furcsa vésett valamit. Így oda is megy, megnézi, méregeti, hogy mégis hogyan vihetné ki, de az alvó őr mellett elosonni nem tud vele. Eszébe jut egy ötlet, hogy mi lenne ha eldugná ezt a valamit, itt a közelben úgy, hogy ne ébressze fel az őrt. Lehet ha jönne a váltás vagy akármi, akkor az őrön csattanna minden, és vagy elmennének jelenteni a bajt, vagy pedig riadóztatnak, esetleg kirohannak a barlangból, hogy megkeressék a tetteseket. Bár a homokos parton, hacsak a víz el nem mosta, a nyomaink csak befele vezetnek, és nem kifele, így nem tartana sokáig a kifele tartó"üldözés. De jó tréfának tűnik, így a kis gólem eldugja valahol a közelbe ahol tudja azt az ereklye valamit, és ő is elbújik vele együtt.

Felhasználó profiljának megtekintése

143 Re: [Küldetés: Sunset at Nordenmouth] on Hétf. Nov. 05, 2018 5:38 pm

Theo, Cyne

Szerencsétek van, az őr a másik lépcsőn indul el, így nyertetek egy kis időt, de Theo még mindig a másik lépcsőn kúszik és neki bizony nincs láthatatlansága mint Cynenak... És így bizony fel is tűnik a lefelé tartó vámpírnak.
- Hé? Ki az? - kiált, és ettől bizony a lent alvó őr is felriad. Sarielnek még ez előtt sikerült elrejtenie az ereklyét, de egyelőre senki sem vette észre a hiányát.

//Mivel ti úgyis mindig egyeztettek, ezért most erre a körre én is beszállok mesélni, keressetek időpontért.//

Johnny

~ Nos, értékelem a kíváncsiságod, engem is érdekel a dolog. Ez egy igazán nem mindennapi ügy.~
Kifejezetten vidámnak tűnik a hangja. ~ Ha pedig megfogtad azt az ereklyét, márpedig megfogtad, látom a fejedben és érzem is rajtad... Bizony érzem, hogy az átok már el is ért. Szerintem reggelre már biztos hal leszel. Hacsak a többiek meg nem törik az átkot addig. Az életed a kezükben van. ~
Ha elnézel a vz felé mozgást vehetsz észre. Előszr csak sejtelmesen, ahogy egy sötét árny úszik a víz alatt, de aztán egyszercsak elővillan egy nagy ezüst halfarok. Csap egyet í víz felszínén, majd elmerül. Az árny pedig a part felé tart...

Dieter, Geri NJK-i és Lance

A doktor Leo és Aleena elindulnak a fogadó felé, a másik csapat pedig úgy dönt, hogy az ajtót kirobbantva távozik a fogadóból. Szerencsére pontosan szembe mennek egymással, így megbeszélhetik, ami eddig történt. Érdekesség, hogy így, hogy nem találkoztak egy ideig MAria és Lance arca a külső szemlélők számára már szürkés árnyalatot öltött és az arcszerkezetük is változóban van, noha az eszét még megőrizte mindenki.

//beszélgessetek nyugodtan//

Geri, Mina, Damien, Hans

Megkezdődik hát a jó másfél órás séta a Randlaufer torony felé. Az út viszonylag könnyű és kihalt, ellenben nehezíti a helyzetet, hogy Geri, Mina és Damien is úgy érezhetik, hogy kezdenek elgyengülni végtelenül szomjasak. Egyszerre szomjasak és kívánják a sót. Gerinek talán ismerősek lehetnek a tünetek önmagán. Hansnak az izületei egyre jobban fájnak, de még képes járni de egyre lassabban egyre több kínnal...
A torony elől egyre nagyobb és nagyobb lesz, de nem nagyon láttok semmit, talán némi mozgást, de semmi konkrétat. Néha láttok fel-le lebegni egy-egy vámpírt, meglepően gyorsan, de igazából Mina tudhatja, hogy a gyors lebegés a család sajátja. A bejáratig könnyedén eljuttok kérdés más csak az, hogy hogyan próbálkoztok.

//Határidő szokásos 1 hét: november 12.//

Felhasználó profiljának megtekintése

144 Re: [Küldetés: Sunset at Nordenmouth] on Vas. Nov. 11, 2018 12:40 pm

Wilhelmina von Nachtraben

avatar
a Nachtraben család tagja
a Nachtraben család tagja
Nyelve kezd nagyon száraz lenni. Egy ideig azt hiszi, ez a sokáig tartó felfelé menetelés miatt van így. Damien is szótlan mellette, és csomó ideig gondolkozik, mikor kezdjen el panaszkodni, mert nagy valószínűséggel annak tartanák, ha megkérdezné, van-e valakinél víz. De furcsa mód még egy kis sóra is vágyik. Valami sós kis csemegére, vagy szárított húsra, vagy akármire.
- Hoztunk valami innivalót?
- Sajnos nem... ugye a fogadóból jöttük, nem igazán terveztük el, hogy belefolyunk egy jó kis hosszas nyomozgatásba - feleli Damien halkan a vámpírnak. Közben közelednek a toronyhoz. A Randlauferek némelyike ott van kint, gyorsan tovalebegő alakjuk nyilvánvalóvá teszi, hogy észrevétlenül aligha surranhatnak majd be.
- Valaki tud valami hátsó bejáratról?
Dieter figyelmeztetései alapján talán mégsem kellene szemtől szemben bekéredzkedniük. De ha meg csak úgy beosonnak, és később veszik észre őket, akkor megint nem járnak túl jól...

Felhasználó profiljának megtekintése

145 Re: [Küldetés: Sunset at Nordenmouth] on Vas. Nov. 11, 2018 11:33 pm

Lance Kalver

avatar
Tünde Zsoldos
Tünde Zsoldos
Eszméletlenül fájtak a csontjaim, szomjas voltam, sósat akartam, és tulajdonképpen mintha nem lett volna erősebb vágyam annál, hogy egy kiadósat mártózzak a tengerben. Nem volt könnyű visszatartanom a késztetést, de ahogy mentünk, örömmel láttam, hogy egy kellemes elterelés érkezik, ugyanis ismerős arcokat pillantottam meg. Ahogy találkoztunk, megkönnyebbülten felsóhajtottam.
- Hála az égnek, hogy itt vagytok! A fogadós közben meghalt, mi meg azután sokkal rosszabbul lettünk, a fogadó ajtaját ki kellett robbantanunk, hogy kijöjjünk, nem tudtunk tovább tétlenkedni. Mielőtt meghalt a férfi, azt tudtuk meg tőle, hogy a felesége tehet az egészről, vagy valami ilyesmi. Ti mit tudtatok meg? - Hadartam kissé talán átgondolatlanul is, de mindent meg akartam tenni, hogy akár egy pillanatra ne a tenger csábítására gondoljak.

Felhasználó profiljának megtekintése

146 Re: [Küldetés: Sunset at Nordenmouth] on Hétf. Nov. 12, 2018 2:16 pm

Johnny Wood

avatar
Kultista Megszállott
Kultista Megszállott
Elakadt a lélegzetem. Alig tudtam felfogni a tényt, hogy bizony én is hal leszek, aminél még a halál is jobb lett volna, hiszen ott lógott az a szar a nyakamban, ami feltámasztott volna. Viszont huldraként valószínűleg vígan úszkáltam volna valahol, a víz alatt pedig lejött volna nyakamról a nyaklánc, hogy egy büdös halászt támasszon fel, miután kiszedte a tengerből nehezen.
Elővettem pipámat és a belecsúsztatott gyújtó eszközt, hogy meggyújtsam. Szerencsére volt annyi eszem, hogy előre belekészítettem a dohányt, így csak be kellett gyújtani. Égett is rendesen, hát pöfékeltem is idegességemben!
Ennél méltóbb lezárást vártam volna életemnek, de úgy tűnt, hogy ezzel kellett beérnem... Az emberek Istene mégiscsak kegyes volt hozzám, mivel legalább valami halovány mozgást pillantottam meg a vízben. Egy fekete akármi volt, természetesen azt feltételeztem, hogy Herbert szerelme. Elmosolyodtam, ahogyan kifújtam egy füst karikát. Legalább válaszokat kaphattam.
- Huldra. - szóltam neki. - Nem akarlak bántani. Csupán válaszokért jöttem.

Felhasználó profiljának megtekintése

147 Re: [Küldetés: Sunset at Nordenmouth] on Hétf. Nov. 12, 2018 7:07 pm

Dieter von Rotmantel

avatar
a Rotmantel család tagja
a Rotmantel család tagja
A robbanást jó távolságból lehetett hallani és éppen a fogadó felől jött. Elképzelésem sem volt az ott ragadtak közül ki volt képes ilyen hatást elérni, de nem is gondolkodtam sokat rajta. Ráért.
- Siessünk. - néztem a tündére és az apácára, akinek bátorkodtam elfelejteni a nevét.
A fehér hajú tünde volt az első, aki szembe jött és úgy hadart, mint aki a fulladás szélén állt. Talán így is volt, Maidsteinban ez a metafora konkrétabb jelentéssel bírt a megszokottnál.
Legalább is úgy gondoltam, hogy ő lehetett.
Az arcbőre egyre súlyosodó szürkülést mutatott, pont úgy, ahogy a mögötte haladó vámpírnőnek. Az arccsontjuk elkeskenyedett, álluk egyre hegyesedett, vagyis egyenes úton voltak a huldralét felé.
Az, hogy Thomas kovács meghalt nem tetszett. És gyanítottam, hogy az ő önvédelmüknek köszönhető, mint az átoknak.
- A lehető legostobább ötlet volt kijönniük. Mit gondolnak, mit tehetnek ilyen állapotban? - fontam össze a karjaim a mellvértemen. - Mi történt a fogadóssal? Más is megsérült?
A híreire azonban csak összevontam a szemöldököm.
- Thomas mester feleségének a nyomát sem láttuk. Vagy régóta halott, vagy ugyanilyen régóta elhagyta őket. Bármilyen köze is van ehhez az átokhoz, az nem lehet közvetlen ténykedés eredménye. Viszont a nővér mágus társa megtalált egy ereklyét, illetve annak egy darabját, amely feltételezhetően az átok egyik támpillére, Wilhelmina... Egy Nachtraben vámpírmágus pedig egy másik darabját. Épp útban vannak a Randlaufer toronyba, feltételezett válaszokért. - Túl sok volt ebben a feltételezés, talán túlságosan is érzékeltettem mennyire nem tetszik az egész bizonytalansága. - Önök hogy vannak? Rosszabbodott a helyzet, ez egyértelmű, de mennyire viselik rosszul a mágiát?

Felhasználó profiljának megtekintése

148 Re: [Küldetés: Sunset at Nordenmouth] on Hétf. Nov. 12, 2018 8:51 pm

Crispin Shadowbane

avatar
Sötét Tünde Bérgyilkos
Sötét Tünde Bérgyilkos
- Hé, ki az?
  Kiált Theo-ra a vámpír őr, aki épp leváltani készült a másikat. Az ereimben megfagyott a vér... Ha más nem, azt legalább meg kellett adni Theo-nak, hogy gyorsan reagálta le a helyzetet, és ha nem lett volna ennyire válságos a helyzet, talán még halkan fel is kuncogok, ahogy megpróbálta előadni a hattyú - ezen az esetben inkább a hal - halálát. De legalább figyelt arra, amit mondtam neki az Átokról és alkalmazkodott a helyzethez. Tovább agyalni nem nagyon volt időm, inkább helyezkedtem, hogy jobban rálássak arra a kettőre, akik még a raktárban maradtak. Még mindig nem voltam viszont biztos abban, hogy Ők lennének az ellenségek. Nem akartam még mindig elhinni, hogy ilyen rövid idővel azután, hogy egész Veronia jó alaposan lemélytorkozta a Dornburg-ok áldásos tevékenysége után megjelenő sárkány-angyal kombináció megjelenését egy másik család ilyen vakmerőségre adná a fejét. Lehet, hogy naiv voltam, de kitartottam ezen hitem mellett.
- Hé, Björn, minden rendben?
  Érkezett egy kételkedő kérdés a szobából. Hát, legalább megtudtam a nevét, nem mint ha ez túl sok információt jelentett volna a számomra, meg amúgy is, a nevekkel mindig is hadilábon álltam, így jó eséllyel fél pillanat múlva már el is felejtem, hogy mi a becses neve.
- Valami félkegyelmű, talán a városból, itt fulladozik!
  Félkegyelmű? Hát most az egyszer egyetértettem vele. Ha nem mászik fel itt Theo, akkor követhettem volna Jörg-öt, akárhova is megy. Nemsokára meg is hallhattuk a hangot lentről, valószínűleg a tagtól, akit leváltottak volna. Csodás, mellette olyan lazán elsétáltunk, hogy észre se vettük.
- Hogy mi van? Áhh, csak itt hörög. Könnyítsd meg a szenvedéseit, vagy dobd a tengerbe, ha nem akarod megölni.
- Vi...vizet...
  Hörög tovább Theo, próbálva menteni a menthetőt. Nem hinném, hogy ez túlságosan meg fogja hatni őket. De nem hagyhattam, hogy megöljék. Hogy ha megtudják, hogy miért vagyunk itt, hogy csak segíteni akarunk - leginkább magunkon - akkor hallgatniuk kell a józan észre.
- Én nem tenném a helyetekben... - szólalok fel a két őr mögött, akik ekkor már kijöttek a raktárból. - Mi csupán az Átkot akarjuk megtörni, amihez kell az, ami nálatok van.
  A beszéd megtöri a láthatatlanságot, de most ez a legkevesebb problémám. Hinniük kell nekünk...bár a tilosban járunk, úgy hogy lehet, hogy nem fognak túlságosan örülni. Lehet, hogy hülyeséget követtem el?
- Azt sajnos nem engedhetjük, hogy elvigyétek.
  Öhm...hogy tessék? Óóóóóh, hogy csesszétek meg, hát az első meglátásomra kellett volna hagyatkozni! Ökörszabály: mindig hallgass az első megérzésedre. Pedig az elején még gyanakodtam is rájuk. Hogy a picsába lehetek még mindig, ennyi évvel a hátam mögött ennyire naiv? Veronia mindig is Veronia lesz...és most szalasztottam el egy tökéletes gyilkosságot, amikor még védekezni se tudtak volna. Crispinke, csak gratulálni tudok neked. Közben az egyik megragadta Theo-t, de előtte még kecsesen arrébb rúgja a botját, ami nélkül túl sok hasznát nem veszem a mágusok gyöngyszemének.
- Óh...baszki.
  Ennyire futja tőlem helyzetelemzés gyanánt.  Pár öles lépéssel igyekeztem átszelni a távolságot az előttem lévő két ellenfél között, figyelve, hogy valamelyikük nehogy meginduljon a toronyhoz vezető ajtó felé, mert ha erősítést hívnak, akkor olyan combosan megszívjuk, hogy Veronia még olyan orál partyt életében nem látott. Aztán szélesen suhintottam meg a fegyveremet olyan gyorsasággal, ami csak tellett tőlem. Ezt védjétek ki ti szemetek! A vágás sikerül is, legalábbis az egyik őrt szépen megkínáltam a pengével, viszont a negyedik őr, akiről a hirtelen zavarban elfeledkeztem, megjelent mögöttem és úgy lerántott engem a földre, hogy azt hittem, ott helyben elhányom magam, amikor a fejem a padlónak ütközött. A jó büdös fenébe, ez bizony így határozottan nem lesz jó! S közben még Theo is nagy bajban van. Nem akarok itt meghalni, hogy rohadjanak meg!
  Ösztönösen védekeztem a két fegyveremmel, és az egyik csapást sikerült is védenem, azonban a sérült társát gyorsan felváltja egy másik vámpír, így a helyzetem még mindig nem volt valami túl rózsás. Ösztönösen cselekedtem ezen a ponton már, és Clandestine körül hamar fel is ragyogott a láng, reménykedve abban, hogy ezzel elég időt szerzek ahhoz, hogy feltápászkodhassak. Ha sikerül, onnantól már védekezni is tudok, s nem a földön fekve csapkodok kétségbeesetten. A lángok meg is idéződnek, és egy pillanatra remény száll meg. Talán még sem döglök meg itt, ilyen alantas módon, a saját naivitásom és Theo kíváncsiskodása miatt. Hold Anya, most nézz le elkallódott gyermekedre. Hold Apa, most adj nekem erőt ahhoz, hogy legyőzhessem társainkat az Átokban. Oh, Fiú, fordítsd el a fejedet rólam. Természet, ölelj magadhoz.
  Örömmel konstatáltam, hogy a tűz megjelent. Kétségbeesetten vettem észre, hogy túl sok hatása nem volt pillanatnyi zavarodottságon és meglepettségen kívül. Láttam az első fegyvert érkezni. Kétségbeesetten csaptam félre a fegyvert, azonban a másikra már nem volt időm. Éreztem, ahogy a kardja áthatol rajtam. Éreztem a fájdalmat, ahogy a penge átszakítja a bőrömet, a húsomba váj és valahol a földön koppanva áll meg. Hát...ennyi volt? Ennyi volt Crispin Shadowbane története? Ennyit ért a több éves kiképzés, az ezernyi rázós helyzet...ennyit értek az esküim. Lory-ékkal kellett volna tartanom. Hold Anyára...Armin-ra kellett volna hallgatnom.  A várt hidegség  (amiről az áldozataim annyit panaszkodtak) és a hullagörcs helyett azonban éltető, melengető lángok jártak át. Hát, végül is, azt hiszem, hogy a bennem lakozó tűz mohó gyermekként még egyszer kajálni akar. Azonban...még éltem. Nem tudom, hogy hogyan, de még éltem és enyhe viszketésen kívül mást nem éreztem a mellkasi sérülésemen kívül.

  Mindenki életében eljön az a pillanat, amikor a túlélési ösztön erőt vesz mindenen. A logikán, a helyzetelemzésen és minden egyéb olyan szociális indíttatáson, amelyek megakadályoznák az adott egyén túlélését. Nálam ekkor jött el ez a pillanat. Megfeledkezve Theo-ról, Riel-ről (akit már jó ideje nem láttunk) hagytam, hogy a mágiám kétségbeesetten áramoljon Clandestine-ba. A varázserő most ösztönösen tört elő belőlem, ahogy a halálfélelem hideg és viszkető verítéke járta át a testemet. Folyton egy hang dörömbölt a fejemben "Neked halottnak kéne lenned!"...ez a kis hang hamar elhalt, ahogy egy falakat is megremeghető (legalábbis most az én világom falai nagyon is remegtek) hangrobbanás tört elő belőle.
  Éreztem és láttam, ahogy az ellenfeleim összezavarodnak, a fejükhöz kapnak fájdalmukban. Amilyen gyorsan csak tudtam, feltápászkodtam a földről. Közben meghallottam, hogy mások is közelednek. Ezen a ponton döntöttem úgy, hogy rohadjon meg ez az egész. Egyszer már majdnem meghaltam - NEM, MEG IS HALTAM...vagy még sem?! Mi a franc van most? Na mindegy...szóval igen közel jártam a halálhoz, és engem aztán innentől kezdve olyan rohadtul nem érdekel ez az egész Átok, hogy ténylegesen feldobjam a talpamat. Ideje visszavonulót fújni, ameddig még van lehetőségünk rá.
- Theo, most jól jönne az, amivel a Dornburg-toronyban szivattál meg engem!
  A hangomnak határozottnak kellett volna lennie, erőteljesnek...helyette inkább csak valami félős kiáltás volt. A mágus is átlátta helyzetünk kilátástalanságát, így már rohant is kifelé...én pedig nem átalkodtam követni őt. Felidézve az összes megmaradt erőt bennem, amim csak volt - elvégre, csak az a tűz járt át engem, ami bennem is tombol, nem?! - egy tűzfalat emeltem a vámpírok és közénk, hogy legalább egy pillanat erejéig visszatartsam őket. Éreztem, ahogy az erőm hirtelen megcsappant, kiadva mindent magamból, s enyhe szédüléssel küszködve rohantam a menekülő fiú után.

  Futottunk. Olyan gyorsan, amennyire csak tudtunk. Összerezzentem minden lépés hangjától, attól félve, hogy a vámpírok érnek minket be. Menet közben Theo felkapta a kis gólemet, aki igen csak gyorsan kapkodta a lábait. Mint ha láttam volna valamit a kezében, de ez most nem tudott érdekelni. Csak rohantam, olyan gyorsan, ahogy tudtam, megfeledkezve az önbecsülésem maradékáról is. A látómezőmbe minden egyes lépésnél egy nyaklánc ugrott be. Egy nyaklánc, amelyben eddig mintha lángok lettek volna...de most üres volt, a láng kialudt. A nyaklánc, amely Abaddón, az Idegen Isten pusztító akaratának lángja volt. Hát ez lett volna az, ami megmentett? A gyomrom is felkavarodott...akkor tehát tényleg halálos sebet kaptam. Ha ez a szar nincs, akkor ott halok meg. A halandóság érzése még soha életemben nem járt át ennyire erősen. Még Hellenburg-tól nem messze elterülő dombon sem, ahol a sárkány pusztítását nézhettem végig díszpáholyból. Még Erborosh termében sem...Utáltam ezt az érzést, utáltam ezt a félelmet. Utáltam a fantomfájdalmat a mellkasomban, ahol a kard áthaladt. Utáltam a Randlaufer-eket...De legfőképpen: utáltam magamat, amiért ilyen naiv voltam. Soha többé. Soha a büdös életben többé nem lesz ilyen. Előbb ölök, aztán kérdezek - ezt a leckét szó szerint a saját bőrömön tapasztaltam meg. A távolban pedig már, ahogy kiértünk a barlangból, egy közeledő csoportot láttunk...

Használt tárgyak/képességek:


  • Elemental Bond  A druida karakteralkotás alkalmával kiválaszt egy elemet (Föld, Tűz, Víz, Szél, Jég, Villám) ami majd más képességeinél az azokban megjelölt elem helyét fogja betölteni. Ez a képesség passzív része. Az aktívval pedig képes a druida a választott eleméből képes fél köbméternyit létrehozni egyszerre a botja végénél.

  • Elemental Shape A druida képes lesz tíz méter sugarú körben szabadon mozgatni és formálni a választott elemét. Levegő esetén nem vonhatja azt ki élőlények tüdejéből, azt megakadályozza az adott élőlény gyenge mágikus mezője. A megmozgatott anyag tömege nem haladhatja meg a 200 kilogrammot.

  • Rezonancia vihar  A bérgyilkos mágiát áramoltat a pengéjébe, amit megpendít, ezzel egy borzasztóan éles hanghullámot hoz létre. Akit ez eltalált (úgy húsz méter sugarú kör a használótól), néhány másodpercre megzavarodik, megsüketül, és utána egy jó ideig még csengeni is fog a füle. A hullám mágikus, így a hatás idejére destabilizálja a fémek szerkezetét, így csökkenti az eltaláltak védekező értékeit. Vigyázat azonban, a szövetségesek sincsenek biztonságban tőle!

  • A Harag Emléke Nefilim mágiával a félangyalok képesek voltak egy apró borostyánba zárni Abaddón tüzének egyetlen kis lángját, majd az így készült nyakláncot átadták azoknak a hősöknek, akik túlélték a pusztítást. A láng magában nem képes sem ártani, sem használni, ám a következő alkalommal, amikor viselője halálos csapást szenved el, életre kap, széttöri a borostyánt és átjárja viselője testét, begyógyítva annak minden sebét. Ezután a tűz kihuny és így elhasználódik.

Felhasználó profiljának megtekintése

149 Re: [Küldetés: Sunset at Nordenmouth] on Kedd Nov. 13, 2018 12:17 am

Tertullius

avatar
Felszentelt Inkvizítor
Felszentelt Inkvizítor
Szótlanul menetelünk a partmentén. Ha jól sejtem nagyjából egy és két órán belül kell elérnünk a tornyot. El kellene…De biztos elfogom? Egyre jobban sajog mindenem. Ráfognám a gyaloglásra, de felesleges – én is tisztában vagyok vele, hogy ez az átok miatt van. Annyi mindennel kerültem már szembe: démonok, kultisták, egyszer még magával Lokival is farkasszemet néztem és egy hal okozta vágás fogja a halálomat okozni?
Nem. Átváltozhatok ugyan, de nem halok meg – egy darabig legalább biztos. A tudatom megmarad vajon? Mit tehet ez a nyakék, amit a nefilimek készítettek? Nem hagyom, hogy kiderüljön. Hangosan, hogy mindenki hallja szólalok meg.
- Úgy érzem az átok beteljesedéséig már nem sok maradt hátra. Ha megtörténne az átváltozás, kérem dobjanak be a tengerbe, legalább ne fulladjak meg.
Azzal talán nyerek egy kis időt…de mire? Ők is megtörhetik az átkot. Talán a démonnak van esélye, ha megtaláljuk a harmadik darabot.
Végül mégiscsak eltelik az út. Előbb néhány szokatlanul gyorsan lebegő vámpírt látok meg a távolban, majd egyre inkább kitudom venni a torony részleteit is, de semmi olyat, ami információval szolgálna. Közeledünk a bejárathoz.
- Nem lenne túl biztató, ha egy hátsó ajtónál futnánk össze velük. – válaszolom Wilhelminának, és kémlelni kezdem a környéket. A távolban két alakot látok meg – az egyiket nagyjából felismerem, a parton ott volt – még egy self. A másik ismeretlen. Honnan jönnek? Nem épp sétára való terep ez, okkal járnak erre. De mi volt az? Intek nekik, hogy jöjjenek ide, és ha kell, akkor teszek is feléjük néhány lépést, annak a reményében, hogy megtudhatok valamit a vámpírokról.

Felhasználó profiljának megtekintése

150 Re: [Küldetés: Sunset at Nordenmouth] on Kedd Nov. 13, 2018 1:00 am

Gerard D. Lawrenz

avatar
a Tudás Démona
a Tudás Démona
Gerard idegesen dörzsölte meg a homlokát. Kezdtek homályosodni a gondolatai. Már tudta, mit ez, látta egyszer. Egyre dühösebb és dühösebb lett. Csak kerüljön a keze közé az a rohadék, aki ezt merte tenni. De másodszorra nem vesztette el a fejét. Pontosan tudta, mivel lehet a tüneteket enyhíteni és megvolt a lehetősége is, hogy azokat megszerezze. A gondolatai továbbra is ott szálltak a levegőben, elérve Aleenát és Dietert is.
~ Az átok terjedni kezdett. Itt a torony előtt már szinte mindenki hasonló tüneteket mutat, mint a két városbéli társunk. – közben szépen felvillantak Gerard elméjében az emlékképek a tünetekkel – Vízre és sós élelemre lesz szükségünk.
Aleena az utcán állva hallgatta az üzenetet. Ebben a pillanatban robbant fel a fogadó ajtaja, majd Klaus viharzott ki a por és törmelék közt áttörve. Nagy volt az öröm, hogy újra látták egymást. De sok idejük nem volt arra, hogy boldogan a másik karjába ugorjanak. Az átok sürgette őket.
- Az átok elkezdett terjedni. Többeket is megfertőzött.
Klaus bólintott.
- A fogadóban találtok bőven vizet és sózott ételt.
Leo és Aleena összenéztek.
- Akkor ti ketten menjetek és vigyetek mindenkinek. Én itt maradok, lassabban futok nálatok. – mondta a tünde őrző. Tudta jól, hogy Aleena és Klaus a legfürgébbek közülük, mert mindketten a fürgeségüket kihasználó harcosok voltak, az átok sem fertőzte meg őket, és semmilyen páncélt nem viseltek, ami akadályozta volna őket.
Maria elég rossz bőrben volt, és ezt a többiek is látták.
- Megleszel?
- Egyelőre még egész jól bírom. A kovácsmester viszont csúnyán megszívta és elvesztette az eszét. – magyarázza a többieknek.
A vámpír viszont közel sem volt olyan jó állapotban, mint ahogy azt szavaival lefestette. Próbált higgadt maradni, hogy a többiek ne pánikoljanak be az állapota miatt. Elő is vett egy üveg mágiaellenes italt, majd megitta. Megszüntetni az átkot aligha fogja, de a terjedését talán lelassítja.
- Odabent van egy kád is vízzel tele. De nem biztos, hogy jó ötlet ott maradni. – magyarázta Maria a többieknek.
Klaus ezalatt megmutatta az utat Aleenának, akivel aztán magukhoz vettek vizet kulacsokban vagy tömlőkben, és sózott húst tettek a táskájukba illetve a zsebeikbe, majd futólépésben, egyenletes, nem túlhajszolt léptekkel megindultak a többiek után. Gerard gondolatai alapján már odafele menet is elég lassan, majdhogynem bicegve haladtak, így megpróbálták őket beérni. Még nem járhattak messze, futva úgy számolták utol tudják őket érni.
Gerard közben alaposan szemügyre vette a vámpírok tornyát. Meglepően nyugodt volt, ahhoz képest a Rose nővér által mondott pletykák mit meséltek a családról. Körbenézett, lát-e valamit a környéken, ami talán irányt adhat. Aztán kinyitotta a belső szemeit. Ha varázslatról van szó, a mágia érzékelő adottságának hála olyan, akár egy vadászkutya. Egyelőre nem ment az ajtó közelébe. Oda is szólt Minának, akinél a kő volt. A másik férfi, akivel együtt utazott meglátott valakit. Talán ők tudnak segíteni. Körbetekintett, hogy nem keltettek-e túl nagy feltűnést. Nem lenne jó, ha az egész torony nekik támadna.
- Előbb vizsgáljuk meg a környéket. Tartsuk a távolságot a vámpíroktól, nehogy meglássák nálunk a korongokat. – mondta, majd megadta a helyzetüket Aleenának és Dieternek és a legrövidebb utat, amin eljuthatnak hozzájuk.


F
Felhasznált cuccok:
Név: Mágia érzékelés
Ár: 1500 váltó
Szószám a tanulásról: 1500 szó
Leírás: A karakter képessé válik az alacsonyabb szintű (Akár egyes) karakterekből áradó mágia érzékelésére, legyen az vámpír, démon, nekromanta, udvari, szent vagy esetleg természetmágia. Képes megállapítani úgy 10 méterről, ha valaki nem laikus a varázslatok idézésben (Fontos, ösztönszerű használatokat nem érzékel). Tárgyakat, épületeket, s mágikus aurákat is érzékel. Azok hatását nem, csak azt, hogy mágikusak. Egy képesség használatát szint*10 méterről képes érzékelni.

Név: Mágiaellenállás-ital
Összetevők: Trollháj, Bürök
Tanulás: 150 váltó
Szint: 2.
Tapasztalat: 85
Eladási Ár: 400 váltó
Leírás: Sűrű, tejfehér, büdös keverék.
Hatás: Tíz percre két szinttel megnöveli a használó mágikus védelmét.
Mellékhatás: A bürök mérgezősége miatt enyhe látásromlás tíz percre.

Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [6 / 7 oldal]

Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.