Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Kérdező vendégeknek
[Küldetés] - Arachnophobia (Jelentkezés)

Kedd Szept. 25, 2018 6:00 pm by Hannes von Rotmantel

[img(983px,553px)]…

Comments: 10

Aktuális azonnalik

Kedd Dec. 13, 2016 10:03 pm by Serene Nightbough

Sziasztok!

Hogy könnyebb legyen nyomon követni, hogy mikor van kiírva új azonnali és hova …


Comments: 44

[Küldetés újaknak] Világok között

Hétf. Okt. 22, 2018 10:29 am by Esroniel von Himmelreich

Tegnap a régiek már észrevehették, hogy Asael nevű briósevő démonom egy alig használt …

Comments: 7


You are not connected. Please login or register

[Küldetés: Sunset at Nordenmouth]

Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

Go down  Üzenet [3 / 7 oldal]

51 Re: [Küldetés: Sunset at Nordenmouth] on Vas. Aug. 12, 2018 4:29 pm

Johnny Wood

avatar
Kultista Megszállott
Kultista Megszállott
Erősen szorítottuk a kovács fiát, aki látszólag magához is tért valamelyest... Sajnos csak valamelyest. Látszólag nem tudta merre kapja hirtelenjében fejét. Mindannyian egyszerre kérdezgettük, mikor egy örömittas sikoly hasított füleinkbe.
- Elhoztam! Itt a hordó! - üvöltötte a kölyök, akit még Dieter küldött el érte, viszont ezúttal nem egyedül érkezett.
Vele volt az a köpenyes hegyesfogú, Mina és az ő nagyra nőtt sötét tünde társa Damien is. Milyen jót is teáztunk a parton...
Ahogy visszakúsztak az emlékek, eszembe jutott, hogy nem csak kettejükkel találkoztam azon a napon, hanem velük volt egy harmadik tag is, aki egy kellemes vacsora élményét és egy félrecsúszott térítési kísérlet emlékét hagyta magaután. Mégis... Ha csak belegondolok a tisztaságába a hideg fut végig a hátamon. Ebben hasonlított Gloriához.
Gyermeki lelkesedéssel kezdtem vizslatni a környéküket, de valahogy nem találtam.
- Mina, Damien! - mosolyogtam rájuk. - Fawn nincs veletek?
Közben vártam Die...ter utasításait figyelmesen.

Felhasználó profiljának megtekintése

52 Re: [Küldetés: Sunset at Nordenmouth] on Vas. Aug. 12, 2018 10:41 pm

Edem Ara Shine

avatar
Sötét Tünde Holdőr
Sötét Tünde Holdőr
A pokolba! A kis sunyi rohadék, csak egy pillanatra engedtem a szorításból, csak egyetlen röpke pillantásra és egyből ráharapott a lehetőségre, szó szoros értelemben.
A doki volt az ki kimentett a tűhegyes fogsorok szorításából, bár azt, hogy sikerült neki fel se tudtam fogni, bár nehéz is lehetene, mikor épp szétmarcangolnak.
Mindegy, ez lényegtelen, azzal ellenben, hogy kihúzott a bajból, a amit saját felelőtlenségem okozott.
- Maradjon nyugton. - mondta a doki, mikor megláttam hova nyúl, sejtettem mi következik. - Nem tudjuk, hogy volt-e valami a fogain, ezért fertőtlenítenem kell, mielőtt összevarrhatom. Ez csípni fog. - és igen AZ következik, majdnem két éve irtózom a szesz ilyen forma használatától, hála egy szerény orvosi képzettségű veteránnak, mondjuk nem panaszkodhatom, csak egy orbitális heg van az oldalamon és még élek… egy ideig.

Hála az égnek, vagy helyesebben ennek az orvosnak, alig éreztem többet, mint az borotválkozást követő arcszesz. Már épp a hálámat akartam kifejezni…
- Wilhelmina. - Oldalra kapta a tekintetét, kisvártatva követtem én is.
Visszatért a legényke és lám hozott egy hordót is, meg talán erősítést is. Egy fajtársam és egy leányzó, ha jól vettem ki, Wilhelmina-nak hívják az utóbbit és ha igaz a doki ismerőse.
Ügy döntöttem nem szólok közbe s míg a doki trécsel, én kikaptam a kabátom alól azt a kis falskát amiben mindig van valami szíverősítő, szigorúan végszükségre és mikor van az ha nem most? Felhörpintek egy kortyot (szigorúan), hátha enyhíti a fájdalmam.

Felhasználó profiljának megtekintése

53 Re: [Küldetés: Sunset at Nordenmouth] on Kedd Aug. 14, 2018 4:48 pm

Johannes, Mina, Dieter, Johnny, Edem, Cyne

Herbert szerencsére elengedi Edemet, így semmi sem akadályozza meg a vámpírdoktort abban, hogy ellássa a sötét tünde sebeit. A fiú a hordó mellett csak áll, és nézi az eseményeket.
- De… Ha belerakjuk Herbertet a hordóba, ahogy a doktor úr mondta az elején, akkor már nem kell fognia senkinek… - mondta halkan Cyne felvetésére, hogy valaki vegye át a fogást. Elkémlel messze a tenger felé, majd hirtelen felkiált.
- Az ott, nem egy hajó! Egy hajó csapódott a szikláknak láttam az előbb!
És valóban, ha arra néztek mind láthatjátok egy roncs sziluettjét, majd közeledő alakokat, akik főleg megviselt tengerészek. Közöttük van Johannes is, aki talán ismerős alakokat vélhet felfedezni a csapatban. Te kezded kicsit furcsán érezni magad, nagyon szomjas vagy és kicsit meleged is van, de talán csak a korábbi izgalmak hatása.

Ger, Lance

Gerard csapata a huldrával nem arat osztatlan sikert a faluban. Mivel a tetem meglehetősen nehéz és csúszós, ezért nem érdemes vele a parton haladni, sokkal inkább a szárazföldön bentebb lévő ösvényen, így anélkül juttok el a városba, hogy találkoznátok a másik csapattal.
Maidstein gyászos látvány, minden szürke, még a lakók is ha lehet ilyet mondani, és persze amennyiben lakó az a néhány utcán lézengő. A feszültség ugyanakkor tisztán tapintható, mindenki sürgölődik, és siet valahova. Egészen addig, ameddig meg nem látják a huldra-hullát. Egy asszony felsikít.
- Egy huldra! Egy átkozott huldra!
A férje védelmezően lép mellé, és egyenesen Leora mered.
- Minek hozták a városunkba! Most aztán megnézhetjük magunkat! Dobják vissza a tengerbe, azonnal!
Kisebb lincshangulat kezd kialakulni, ahogyan a felbojdulásra egyre többen merészkednek ki a házakból. Néhány sikítás hallatszik innen-onnan, többen kiabálnak.
- Vissza kell dobin a tengerbe, különben megbosszulják! - kiabálta egy férfi, akinek a vonásai mintha folyékonyak lennének, tokája majdnem a nyaka aljáig biggyed le, és a szája is folyamatos sírós kifejezést kölcsönöz neki. Mivel Lance is velük érkezett, ezért a helyiek úgy veszik, mintha valóban egy csapat lennének.
Marian eközben lassan rosszullét lesz úrrá. Igazából egészen különös érzés, mert izzad és nagyonnagyon szomjas, de nem vérre, hanem vízre. Lance is nagyon szomjas, kicsit melege is van, és a tenyere is jobban izzad, mint szokott.

//Mivel olyan jól bevált ez az egy hetes határidő, legyen megint ez. Körváltás: AUGUSZTUS 21.//

Felhasználó profiljának megtekintése

54 Re: [Küldetés: Sunset at Nordenmouth] on Vas. Aug. 19, 2018 10:55 am

Crispin Shadowbane

avatar
Sötét Tünde Bérgyilkos
Sötét Tünde Bérgyilkos
Az események felemásan alakulnak. A dolgok jó része az, hogy a sötét tündét a doktor ellátta, bár amikor elővette az alkoholos flaskát, megnyaltam az ajkamat és vágyakozva néztem oda egy pillanatra, aztán megállapítottam magamnak, hogy valószínűleg ez egy olyan fajta ital, amit még én nekem se nagyon kéne meginnom - egyszer már majdnem arra vetemedtem, hogy a gyógyitalokhoz használt tiszta alkoholt megkóstoljam, de végül letettem róla. Ettől függetlenül...eh, fene, vissza kell mennem a faluba inni valamit, mert ez így nehezen lesz elviselhető. A kevésbé jó rész, hogy senki se nagyon volt kapható arra, hogy átvegyék a helyemet. A fiú válaszára, miszerint ha a hordóba tesszük Habartat, az segíteni fog a helyzeten, csak elfintorodtam. Persze, mert attól is teljesen lenyugodott, hogy a tengerbe fektettük...végül is, legalább eléggé virgonc volt ahhoz, hogy megkóstolja a csóri fajtársamat, még is, mi baj lenne abból, hogy ha egy szűk hordóba tennénk, ahol még a klausztrofóbia is rájátszik? Na meg azt megnézném, hogy egy csapdosó, vergődő valamit majd belekényszerítünk. Arról aztán letehetnek, hogy én beleszálljak abba a buliba. Lefogom, mert oké, ez még kevésbé veszélyes művelet, de többet tőlem aztán ne várjanak. Van a bánatos francnak kedve ahhoz, hogy megharapjanak.
- Yeah, sure, whatever my naive friend...
  Morogtam a nem létező bajszom alatt. Egy pillantást vetettem Dracon-ra, aki még mindig csak üldögélt tőlünk pár méteres távolságra, csak egy pillantást adózva Mina-nak és Damien-nek. Nem nagyon volt abban a hangulatban, hogy bárkihez odamenjen. Megértettem őt. Én se szívesen voltam itt, hogy megvalljam az igazat. Viszont amikor a srác - bakker, elfelejtettem a nevét...megmondta egyáltalán? Hmm....legyen Habarát - a Habart és a Barát keveréke - felkiáltott, hogy egy hajót látott a szikláknak csapódni, magamban elvigyorodtam. Üdvözlök mindenkit Maidstein-ben, a csapdosó/harapdáló reanimált vízi hullák és a hajótöröttek elbűvölő, idilli városkájában, ahol az egy főre jutó átkok száma magasabb, mint egy sötét elf falucskában, és ahol az almák ellopásáért és csak azért mert kovácsnak készülsz, kiérdemled, hogy egy kopoltyús halemberré változtassanak. Veronia, Te sose szűnsz meg elképeszteni engem. Egyszerűen egy csodálatos hely vagy...Közben a hajó felől alakok kezdenek közeledni felénk. Szerencsére senki ismerős sem.
- Úgy látszik, hogy még többen csatlakoznak ehhez az őrült komédiához. Tökéletes....Azért irigylem a kapitányt. Biztos, hogy eléggé részeg lehetett, ha ilyen szépen eltévesztette a kikötőt. Szerintetek van pia nála? Mondjátok, hogy van...
Fecsegtem közbe, hogy oldjam a hangulatot - leginkább az én hangulatomat, ami kezdett nagyon gyorsan a nulla felé, majd inkább negatív tartományokba süllyedni, miközben még mindig lent tartottam ezt a dögöt, remélve, hogy a doki kezd vele valamit. De hé, ha jönnek új alakok, ők bepakolhatják ezt az izét a hordóba, én meg távolról figyelhetek és iszogathatok. Ez egy olyan műsör, amit a világ összes kincséért ki nem hagynék!

Felhasználó profiljának megtekintése

55 Re: [Küldetés: Sunset at Nordenmouth] on Vas. Aug. 19, 2018 3:41 pm

Wilhelmina von Nachtraben

avatar
a Nachtraben család tagja
a Nachtraben család tagja
Hát megtalálta újra. Megtalálta a pincében megtalált veszett farkasát.. bár már jóval kevésbé tűnik eszettnek, úgy tűnik, felvitte a dolgát, mert hogy vámpírként nem Isten tette ezt, az valószínű. Tehát hátrahagyta Nachtraben múltját és inkább megmaradt Rotmantelnek... mondjuk, ha maradt volna, arról már biztosan értesült volna.
- Persze, hogy emlékszem... - mosolyodik el zavartan. Olyannyira nem tudja, mit reagáljon, hogy majdnem elfelejti, mindenféle vízi hulla vár itt megmentésre vagy ki tudja, mire a közelükben.
Úgy tűnik, összegyűlt a díszes társaság: Jonathan, Crispin, egy unokatesó...
- Azt hiszem, ismét jókor voltunk jó helyen.
- Mina, neked van mindenféle rokonságod, és még nem is hallottam róluk?
Elvörösödik. Még ne beszélt volna Dieterről? Tény, azóta egyszer sem látta és talán nem került szóba...
- Én kérek elnézést. Ez egy... furcsa történet. Na de... ő itt Dieter von Rotmantel, az unokatestvérem... - Még mindig furcsa kimondani. - Ő pedig Damien Nightwind. - Csak ennyi. ő Damien Nightwind és kész.
- Örvendek.
A legjobb ismerkedés, tengerparton, miközben hajók csapódnak szikláknak és szegény kisfiúk barátai válnak vízizombikká.
A közeledő hajó irányába kémlel. Reméli, nem esett nagyobb baja senkinek. Örülne, ha szemeivel rájuk tudna közelíteni, hátha még a hajón is találhat valamiféle ismerőst... sőt, meg is lát valakit, aki gyanúsan emlékeztet egy bizonyos északi zsoldosra. De könnyen lehet, hogy már csak halucinál. Lassan azon sem lepődne meg, hogyha Ade jönne vele szembe...
Crispin pedig adja a tipikus sötételfet, talán csak játékból, talán nem annyira, bár amennyire visszaemlékszik korábbi találkozásaikra, valószínűleg csak félig viccel. - Nos, amennyiben a sós tengervíz jóféle piának számít...
- Esetleg egy kis aszott mohával vagy effélével.. remélem, nekik már nincs vízihullájuk. Na de tényleg, mi történt szegény Herberttel? - néz körbe a társaságon, csak hogy komolyabb vizekre evezzen történetük. Bár jobb kérdés, hogy mit tudnak vele tenni most.

Felhasználó profiljának megtekintése

56 Re: [Küldetés: Sunset at Nordenmouth] on Vas. Aug. 19, 2018 6:16 pm

Dieter von Rotmantel

avatar
a Rotmantel család tagja
a Rotmantel család tagja
Őt itt Damien Nightwind.
Egy Nachtrabennek biztosan sokat mondott volna ez az egyszerű mondat - nekem kevésbé. Azt, hogy sötét tünde volt a neve nélkül is felismertem, maga a név pedig nem hordozott semmi új megszólítást. Ki lehetett a férfi a vámpírlány életében, hogyan került most ide és miért kérte számon kuzinomon, hogy nem beszélt rólam?
- Szintúgy. Tisztességesebben is bemutatkoznék, de sajnos a szükség miatt kénytelen vagyok eltekinteni. - válaszoltam aprót biccentve az éjfi felé, miközben magam elé képzeltem a sebösszerántás pecsétjét és gyorsan, fájdalommentesen összezártam a kitisztított sebet.
Ekkor hallottam meg a recsegést.
Egyszer ott voltam, amikor egy vihar megborított egy fogadót, fából ácsolt oszlopai kifordultak a helyükről és a kétemeletnyi magas épület füleket bántó hangon rogyott oldalra, mintha egy bosszús gyerek söpörte volna odébb a tengericsutkákból rakott házát, amint megunta a játékot. Akkor tanultam meg, hogy a természet erőit jobb nem kísérteni, mert az egyetlen, ami visszafogja őket a szerencse.
Ezért is szántam a botor hajósokat, akik mégis ezt tették napról napra. Szinte a sorsuk volt, hogy a part borotvaéles szikláin törjön ripityára a hajó alattuk - de ez nem jelentette azt, hogy elmentem volna mellettük.
Ma sűrű napom lesz. De előbb kezdjünk valamit Herberttel.
- Nem szívesen kérek ilyet... - sóhajtottam, lehunyva a szemeimet. - De segítségre van szükségem. Ha bárkinek van olyan mágiája vagy eszköze, ami segít mozgásképtelenné vagy öntudatlanná tenni a fiút ideje előállni vele. Utána meg kell kérnem önöket, hogy nézzenek szét a faluban és ürítsenek ki egy házat, ahová azokat gyűjtik, akik bármilyen betegség tüneteit mutatják. Nekem kötelességem megnézni a hajó pórul járt legénységét.

Felhasználó profiljának megtekintése

57 Re: [Küldetés: Sunset at Nordenmouth] on Kedd Aug. 21, 2018 11:46 am

Lance Kalver

avatar
Tünde Zsoldos
Tünde Zsoldos
Csendben haladtunk a városka felé tartó ösvényen, miközben egyre szomjasabb lettem. Nem értem, pedig nem is ittam tengervizet, amennyire emlékszem… és ki is melegedtem, biztosan a harc miatt. Furcsa volt az is, hogy elkezdett izzadni a tenyerem, mintha izgulnék valami miatt, de nem tudtam elképzelni, hogy mi lehet az oka. Nem figyeltem oda a többiekre, így nem hallottam, hogy ők beszélgetnek maguk közt, talán azért, mert túlságosan el voltam foglalva a saját gondolataimmal. Mi lehet Albert családjával? Egyáltalán itt az emberekkel, a faluval? Ahogy beérkeztünk, minden olyan szürkének, olyan üresnek, reményvesztettnek, semmilyennek látszott, ennek ellenére szinte tapintható volt a feszültség a levegőben. Az emberek, akik az utcán voltak, idegesen siettek mindenfelé. Elkezdtem volna nézelődni a ház után, azonban sikoltást hallottam.
- Egy huldra! Egy átkozott huldra!
Odakaptam a fejem. Egy asszony kapott a fejéhez kétségbeesetten, miközben egy férfi állt oda mellé, és a tetemet vonszoló tündére meresztette a szemét.
- Minek hozták a városunkba! Most aztán megnézhetjük magunkat! Dobják vissza a tengerbe, azonnal! - Követelte, miközben egyre több ember gyűjt össze az utcákon, kiáltoztak, lassan körbevettek, már csak a vasvillák és fáklyák hiányoztak a képből.
- Vissza kell dobni a tengerbe, különben megbosszulják! - Szólt aztán egy másik férfi. Odanéztem, és egy elég ijesztő látvány tárult elém: mintha viaszból lett volna az arca, és tűzhöz tartották volna: a tokája majdnem olyan hosszú volt, mint a nyaka, és magával húzta a szája szélét is, mintha végtelenül szomorú lenne. Megfordultam.
- Az isten szerelmére, tegyék, amit mond, szabaduljanak meg tőle! - Mondtam a hullát cipelő bandának, majd két kezemet felemelve előreléptem.
- Nem akarunk semmi rosszat! Viszont vizet tud valaki adni? Iszonyatosan szomjas vagyok…

Felhasználó profiljának megtekintése

58 Re: [Küldetés: Sunset at Nordenmouth] on Kedd Aug. 21, 2018 8:51 pm

Johnny Wood

avatar
Kultista Megszállott
Kultista Megszállott
- Hallottátok Die...tert! - néztem végig az arcokon, s nem zavartattam magamat a közeledő alakok felé.
Nem tudtam mit tenni, s ezzel én is tisztában voltam, viszont valamiért mégis jó ötletnek leltem megjátszani a vérprofit, aki tisztában van azzal, mit kell tenni egy ilyen helyzetben.
- Te például! - böktem Cynera hevesen. - Bérbakó vagy, nemde? Csak le szoktad bénítani a célpontjaidat. - halvány mosolyt húztam az arcomra. - Bár egy Kormosról van szó...
Hiba volt ilyen rasszista megjegyzést tennem, tény, viszont mégis zavarban voltam; A tehetetlenség zavarba ejtett és ezt próbáltam leplezni. Valószínűleg feltűnt a többieknek is, hogy kissé szorongok és zavarodott vagyok, de remélhetőleg betudták a vérzés mellékhatásának.

Felhasználó profiljának megtekintése

59 Re: [Küldetés: Sunset at Nordenmouth] on Kedd Aug. 21, 2018 11:55 pm

Tertullius

avatar
Felszentelt Inkvizítor
Felszentelt Inkvizítor
Elindulnék a városba, ám útközben egy eléggé érdekes „csendélet” üti meg a szemem. Épp eléggé érdekes ahhoz, hogy kissé hanyagolni tudjam a sebeimet. Elindulok feléjük, és ahogyan közelebb érek látom, hogy mindenféle nemzettség összesereglett, tünde, self, sőt, innen már látom, hogy két vámpír is. Két nagyon ismerős vámpír. Dieter és Wilhelmina (a lemaradhatatlan papucs kompániájával együtt). Hirtelen lassabbra veszem a sétám tempóját. Dieter ékszerésznek ismer, az igazi nevemen, a különös páros pedig zsoldosnak, Leo-ként. Kinek hazudjak? Bármelyikőjüknek is teszem, azzal erősen kompromitálom magam. Talán Wilhelmina titokzatosabbnak tart, azt azonban nem engedem meg magamnak, hogy az igazi nevemet megtudja. Mi lehet a megoldás? Egy harmadik név. Igaz, hogy ezzel is gyanússá válok, ám amennyire ismerem ezt a hármat, nem itt és nem most fognak elkezdeni kérdezősködni. Remélem nem ismertem őket félre. Van más út is azonban, ha egyszerűen nem veszek róluk tudomást? Nem, lehet már észrevettek, akkor pedig még inkább feltűnő lesz az, hogy mit keresek itt. Jobb, ha én kezdeményezem a „konfrontációt”.
Csak ezután a gondolatmenet után tűnik fel az elém tárult látkép egy másik érdekes eleme. Egy hordó, és egy nagyon furán kinéző…valami. Valahol az ember és a hal között van félúton, és ha jól látom eléggé megpróbál ellenállni azoknak, akik lefogják. Van itt egy hordó is. Mit akarnak?
Miközben ezen gondolkodom, odaérek. Kezdjük hát.
- Üdvözletem. – lépek be a társaságukba könnyedén, mintha épp csak egy kellemes beszélgetésbe érkeznék meg az egyik kocsmába. – Oh, milyen kicsi a világ. Wilhelmina. – próbálok meg odalépni a vámpírhoz, és kézcsókkal üdvözölni azt, majd amennyiben sikerül az ismerős férfiak felé fordulok – Damien és herr Dieter. Örülök a találkozásnak. Richard Eerdman – mutatok magamra, és nézek körbe, ezzel bemutatkozva mindenkinek. Miközben végignézek a társaságon, nem felejtem el egy leheletnyivel tovább tartani a szemkontaktust azzal a hárommal, akivel már korábban is találkoztam. – Egyébként, ha szabad érdeklődnöm…mi történik épp? – nézek rá a fura, halszerű alakra.
Hirtelen szomjúság lesz rajtam úrrá. Nem, igazából eddig is éreztem már, de most tört elő annyira, hogy zavarjon. Sőt, melegem is kezd lenni. Mi ez? Nincs kifejezetten meleg errefelé, a küzdelem miatti fáradtság pedig már korábban is kiütött volna. Remélem csak átmeneti…és remélem, hogy még véletlenül sincs köze a huldrák okozta sebnek. A Rotmantel talán segíthet, ha nagyobb lesz a baj. Addig is azonban, kibírom víz nélkül.

Felhasználó profiljának megtekintése

60 Re: [Küldetés: Sunset at Nordenmouth] on Kedd Aug. 21, 2018 11:56 pm

Edem Ara Shine

avatar
Sötét Tünde Holdőr
Sötét Tünde Holdőr
- Hát ha csak az a kell, hogy ismét öntudatlan legyen, egyszerűen húzzuk ki a szárazra... de talán van még egy használható ötletem. - Muszáj volt még egy kortyot inni, lekapartam az arcomon maradt kínt és a lehető legnyugodtabb hangommal fordultam Herbert barátjához - Kölyök, ilyet igazán nem akartam kérni, de talán te vagy az egyetlen aki most lenyugtathatja, te vagy a barátja, téged ismer, benned talán meg bízik... Te döntésed, hogy megpróbálod vagy sem, én megpróbáltam és ez lett a vége...
Ha csak az lett volna a célom, hogy meggyőzzem az utolsó részt kihagyom, de nem sodorhatom veszélybe anélkül, hogy ne tudná mire vállalkozik... Így nem sok reményt fűzök a dologhoz, ha mással nem is, de a vízhiánnyal megoldjuk.
Közbe tekintetem többiekre téved, nem tévedhetek sokat ha azt állítom, hogy egy sincs közülünk aki biztos lenne a dolgában. Főleg, hogy a szél újabb bajt hoz a fejünkre.
Szegény fajtársam meg itt helyben fog kiszáradni…
- Erős, de nem vészes… annyira. Körtéből és pár vad gyümölcsből készült. - Nyújtom a flaskát a szenvedőnek. - Talán jobb mint a tengervíz.

Felhasználó profiljának megtekintése

61 Re: [Küldetés: Sunset at Nordenmouth] on Csüt. Aug. 23, 2018 11:40 am

Gerard D. Lawrenz

avatar
a Tudás Démona
a Tudás Démona
A városi nép nem igazán volt elragadtatva. Gerard maradék reményei is szertefoszlottak egy hősies megemlékezésre a tengeri csatáról, amit a vízidémonok ellen vívtak. Pedig már maga előtt látta a festményt, ahogy egyik lábát a halott huldrára fektetve húza ki magát egyik kezében egy sötét dárdán a Tengeri Csikó zászlaját emelve az ég felé.
De előnye is volt annak, hogy ekkora pánikot keltettek. Most, hogy a falu apraja nagyja odacsődült eléjük, nem kellett azzal vesztegetniük az idejüket, hogy a megfelelő embert keressék. Ha az embereket veszély fenyegeti, az emberek nagy része tehetetlen vele szemben, így próbálják azt minél kevesebb kockázattal átvészelni. De vannak olyanok is, akikben ott lapul a tettvágy, s várják a megfelelő embert, aki segíthet ezt a felszínre hozni. Jól emlékezett Gerard, amikor egy veszélyes szer, az édes álom után kutatott. Nincs más dolga, mint lenyugtatni a tömeget, majd megtalálni azokat, akik képesek segíteni őket az ügy felgöngyölítésében.
A helyzet koránt sem volt számára ismeretlen. Valamikor régen járt egy faluban, ahol hasonló földöntúli bestiák tartották rettegésben a lakókat. A sors iróniája, hogy ott sem kellett annak idején sok, hogy nekiugorjon a felbőszült tömeg. Így aztán annyira nem lepték meg a történtek, bármennyire is másként képzelte el. Lia nem is volt rest azonnal a szeme elé tolni az emlékeket.
- Maria, azt hiszem most rajtad a sor.
A vámpír leányzó bólintott. Annak idején a hegy lábánál épült kis porfészekben is ő próbálta meg a tömeget lecsendesíteni. Csúfos kudarcot vallott. Most viszont pontosan tudta, mivel tud az emberek szívébe férkőzni. Milligen falvában annak idején gyűlölték, amikor harcra buzdította őket. Még egyszer nem fogja ezt a hibát elkövetni.
Maria nagy levegőt vett, de nem tudott a beszédébe belekezdeni. Hirtelen nagyokat lihegve előrehajolt. Kezdett rosszul lenni, és azóta nem javult semmit, hogy partra szálltak. A két kezét a térdén támasztotta meg, úgy lihegett, mert nem bírta magát sokáig egyenes háttal megtartani.
Gerard ijedten nézett oldalra. Hirtelen ezer gondolat kezdett el a fejében kavarogni. Lia gyorsan közbe is lépett, ketten együtt összehangolták a gondolataikat. Kicsit lenyugodott. Pedig biztos volt benne, hogy Aleena is vele ment. Így még fontosabb, hogy a végére járjanak az ügynek. Mostmár az idő is felsorakozott az ellenfeleik között. Ketten is lesérültek. A másik tünde, aki velük jött vizet kért. Talán ő is hasonló bajokkal küszköd. Nem habozott, legújabb fegyverét, a telepátiát vette segítségül és összekötötte az elméjét Aleenával.
~ Mi történt ott fent? Azt hittem vigyáztál rá. – nézett előre idegesen.
A lány óvatosan a medál felé mutatott.
- Meg is történt. Se méreg, se ragály.
A démon vadul agyalt. Szöget ütött a fejében egy gondolat. Elővette a talizmánját, majd ő is próbát tett vele. Egy rontás, amit nem méreg, és nem járvány okoz. Eszébe jutottak Rose gondolatai, és a város szenvedése.
- Átok áldozata. – bár maga a vér már nem volt látható, a hatása talán még igen. A a tengeri lényeg valóban egy átkot hordoznak, talán össze tudja majd illeszteni a kirakós darabjait. Bár Marián már ült egy átok, nem is apró átok, de ez nem zárja ki, hogy közülük más ne kapott volna valamiféle rontást.
Leo közben óvatosan odahúzódott Gerard mellé.
- Visszavigyem? – kérdezte.
- Még nem. Talán találunk valakit, aki tud vele kezdeni valamit. De ha mégse, és itt rendberaktuk a dolgokat, te és Aleena vigyétek ki a városból, majd csatlakozzatok újra hozzánk.
Leo némán bólintott. Nem igazán volt a szavak embere, ezért inkább hagyta, hogy Gerard foyltassa amit elkezdett. A démon ezután ismét Aleenához fordult.
~ Figyelj. Maria után neked van a legnagyobb esélyed meggyőzni őket. Neked kell a tömeget lecsitítani. – üzente gondolatban.
~ Nekem?! Megvesztél...én nem vagyok diplomata.
Gerard és Lia szinte egyszerre mosolyodtak el.
~ Amiatt ne félj.
~ Amiatt ne félj.
A szavak megáradt folyó módjára ömlöttek Aleena fejébe. A lány ha lett volna kalapot emelt volna Gerard előtt. Most először tapasztalta meg elsőkézből milyen az, ha valaki mással osztod meg a gondolataidat. Viszont ennek hála azonnal megkapott minden utasítást, ami egy patetikus beszédhez szükséges volt. Magához vette a mágikus fejdíszt, mely megnöveli a kisugárzását, majd szóra emelkedett.
- Kérem, térjenek vissza a házaikba! – harsogta a szavakat, melyeket Gerard adott neki. A démon jól emlékezett rá. Egy különösen kitartó keresztes annak idején ugyanezekkel a szavakkal fékezett meg egy tömeget. - A Katedrális kérésére küldtek ide, apáca vagyok és az önök érdekeit képviselem. Bízzanak bennem, ha segítenek, ez lesz az utolsó huldra, amit valaha látni fognak.
Tartott egy kis szünetet, időt hagyva a falusiaknak, hogy feldolgozzák az eseményeket, majd folytatta.
- Orvosra van szükségünk, sebesültek vannak velünk. – jelentette ki határozottan – És mindenre, amit ezekről az átkozottakról tudnak. Akik tudnak bármit is, maradjanak, mindenki más térjen haza. – jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon.
A bátor keresztest annak idején egy félangyal segítette. Hogy Aleena jobban, vagy rosszabbul járt-e Gerarddal, azt sajnos lehetetlen előre megmondani. De a démont sem olyan fából faragták, hogy gondot okozzon neki a segítségnyújtás pusztán azért, mert átkozott. Ha a tömeget Aleena önmagában a hajpánt segítségével nem bírja az ő oldalukra állítani, mágiához folyamodik. Illúziót vet be, amivel két darab arany színnel ragyogó szárnyat idéz meg Aleena hátára, és persze gondolatban ad neki még pár frappáns mondatot. A hangját is képes volt az illúzióval elváltoztatni, sokkal teltebbé magabiztosabbá tenni.
- Legyen az égszakadás, bestiák, vagy átok, megvédem magukat mindtől!
~ Lépj előre és húzd ki magad! Az egyik kezed emeld a magasba, a másikat tedd a hátad mögé, fordulj kicsit oldalra... - sorolta a heroikus póz részleteit Gerard.
~ Hé, lassíts! Sok lesz neki.
~ Fontos a megjelenés is! - szegény Aleenát közben eléggé megviselte, hogy két ember gondolatai is visszhangoznak a fejében. Végül aztán inkább nem is követte az utasításokat. Amúgy sem szerette, ha valaki nagyon felvágósan viselkedik.
Gerard jól ismerte az inkvizítorok mágiáját. Szárnyakat növeszteni csak a legkiválóbbak voltak képesek közülük. Viszont Aleena szárnyai csupán ábrándképek voltak, nem gyakoroltak hatást a körülötte állókra, a lenyűgöző látványon túl. Így aztán ez sem volt garancia arra, hogy a tömeget sikerül meggyőzni. Gerard készenlétben tartotta a következő apró trükkjét. Volt nála egy titokzatos harang, melyet már egy ideje magánál tartott.
~ Ha most megkongatom, nemcsak hogy majd minden falusi a hatása alá kerül, de azt fogják gondolni, hogy a varázslatot Aleena szárnyai okozzák, így a lány tekintélye is sokat nőhet.
Így aztán ha a szárnyakkal egyidőben a haragot is megkongatta, hogy az illúziónak egy tényleges mágiát is adjon.

Felhasználd dolgok:
Név: A Kincsvadász Talizmánja
Típus: Kiegészítő
Altípus: Amulett
Ár: 0 váltó
Leírás: A nyaklánc hordozójának megadatik a képesség, hogy segítségével könnyebben megtalálja, amire épp szüksége van. Ha viseli az ékszert, elég csak elképzelnie, mit szeretne megkaparintani és a közelében minden erre a célra megfelelő tárgy hűs fénnyel kezd el körülötte derengeni. A tárgy kizárólag csak akkor működik, ha a használójának van egy határozott elképzelése a keresett tárgy kinézetéről (tehát például nem fog felvillanni egy mágikus főzet, ha azt gondolod hiszed róla, hogy varázspor)

Név: Glory of the Wild (A Vadon Dicsősége)
Leírás: Egy hajpánt, amit a halott wolpertinger agancsai ékesítenek. A tárgy mágiája egyfajta aurát sugároz, ami tiszteletet kelt azokban, akik rád néznek. Nem túl erős, de egyezkedésben hasznos.

Név: Gedankweiterleitung / Gondolattovábbítás (Sötét tanok által megszerezve)
Szint: 7.
Ár: 4000 váltó
Leírás: A mágus a bűbáj ráhelyezésétől kezdve 20 percig megosztja érzékeit egy szövetségesével, korlátlan távolságból akár, viszont a mágusnak látni kell a szövetségest, amikor ráhelyezi a mágiát.

Név: Illúzió
Szint: 6.
Ár: 3500 váltó
Leírás: A tudásdémon maximum egy percre bármilyen audiovizuális illúziót létrehozhat, ami alkalmas az ellenfelek megtévesztésére. Az illúzió nem lehet tíz méternél magasabb és szélesebb. Gyorsan ismételhető, csak varázserőt fogyaszt.

Név: Miracle of the Sacred Eve
Leírás: Egy apró harang, bronzból és aranyból kovácsolva, amely hetente egyszer a karácsonyi csoda kicsinyített mását idézi elő és békét sugároz mindenkire, aki hallja 10 percre.

Felhasználó profiljának megtekintése

62 Re: [Küldetés: Sunset at Nordenmouth] on Csüt. Aug. 23, 2018 4:30 pm

Herbertes csapat:

A fiú Edem kérésére kicsit hátrébb húzódik.
- Nem… nem biztos, hogy jó ötlet… ő már… megismerne egyáltalán? - könnyek gyűlnek a szemébe, majd megrázza a fejét. - Nem hiszem, hogy hallgatna rám.

//Ezen kívül kaptok még egy kört, hogy rendesen lereagáljátok egymást, mert sok előrelépés nem történt//

Lance, Ger

Lance vizes kérdésére egyáltalán senki sem figyel, mivel nem ment oda senkihez, ebben a pánikban pedig egy levegőbe elmondott kérés nem sokat ér, ráadásul nem is ő az, akinél a huldra van. A tömeg lincselni készül ám amikor Aleena előre lép, és elmondja a beszédét szinte látni, ahogyan a szemekbe könnyek gyűlnek, az arcok megenyhülnek a szárnyak látványára pedig néhány csodálkozó sóhaj is felszakad a mellkasokból. Már senki sem akar verekedni, de erre bizonyára a csengő is rásegít.
Gerard, ha közben átkot keresel, akkor egyszerűbb lenne azt megszámolnod, hogy mi NEM ragyog fel. A huldra, Maria és Lance egyértelműen világítanak, Klausnak viszont csak ott, ahol a sérülés volt és az is halványan. Ezen kívül a falusiaknak legalább a háromnegyede szintén, már amennyire meg tudod állapítani, de ez elég bizonytalan.
Aleena kérésére többen összenéznek.
- Orvos… itt tudja nővér, nem nagyon vannak orvosok, egy doktor már lement a partra. Talán még a pap ért hozzá, meg a kovács pár dologhoz. - mondják többen is. Aztán láthatjátok, hogy lassan magukhoz térnek, és van, aki ajánlja, hogy eljut a papért más a kovácsért, harmadik a fogadóst ajánlgatja, de elég nagy a fejetlenség egyelőre. Ekkor egy megtermettebb férfi lép oda a csapathoz.
- A nevem Olaf és halász vagyok. Vagyis, voltam, ameddig ezek a tengeriszörnyek el nem süllyesztették a hajóm. Elmondok a nővérnek mindent, amire kíváncsi. - int, hogy menjetek vele a fogadóba, ami épp teljesen üres, felborogatott asztalok mindenhol, meg kiömlött sör, de nagy nehezen találtok egy széket - és Lance inni is amennyiben a csapattal tart.
- Néhány hónapja kezdődött. A huldrák megvadultak. Először csak a hajókat támadták meg, utána viszont már a tengerpartról is eltűntek emberek, akik kapcsolatba kerültek velük. Úgy hallottam az első most került meg egy kis kompánia foglalkozik vele a parton. Szegény Herbert fiú. Azt mondják, tudják, hogy bosszút akarnak állni rajtunk. A kétlábúkon, azért, amit velük tettek a Kísértet Szigeteknél. Egyesek szerint csak a hajókat teszik tönkre, de sokan átokról suttognak, hogy valahogy elátkoznak minket, először ezt a falut, aztán meg még kitudja. Én meg már nem tudom mit higgyek, de valami gonosz dolog folyik itt Maidsteinben az biztos.

//Ennyi lenne ebben a körben, határidő augusztus 30., szokásos feltételek és felajánlások.//

Felhasználó profiljának megtekintése

63 Re: [Küldetés: Sunset at Nordenmouth] on Szer. Aug. 29, 2018 5:10 pm

Wilhelmina von Nachtraben

avatar
a Nachtraben család tagja
a Nachtraben család tagja
- Tökéletesen megelégszem ezzel a bemutatkozással most... - válaszol udvariasan Dieternek, a nagyobb probléma az, hogy a helyzet bemutatásával viszont senki nem haladt. Úgy látszik, életükben meg nem tudják, mi az ég művelte ezt a csodát szegény Herberttel.
Dieter későbbi szavainál a vámpír szemei csillannak fel. Mozgásképtelenség? Azonnal jelentkezik is!
- Én mozgásképtelenné tudom tenni.
Meglepő. Éppen most került ide egy teljesen ismeretlen hajó és az azon utazók, Dieter mégis úgy érzi, tartozik nekik és nem is kérdés számára, hogy segíti őket... Valószínűleg ha az ő alapján ítéli meg valaki a Rotmantel-családot, erősen téved és naiv lesz, vagy túlságosan jóhiszemű. Nem mintha ezek a tulajdonságok alapból nem lennének jellemző rá, de biztosan nem ilyenek mindannyian, nem ilyen segítőkészek. Enyhe büszkeség melengeti meg a szívét. Heh, mintha bármennyire is közük lenne egymáshoz vagy az elmúlt sok évben találkoztak vagy érdeklődtek volna egymás iránt.. Egyetlen emlék van csak, egyetlen, ami hozzá köti, ám ezeket az egyetlen emlékeket gondosak szokta őrizni, mélyen elrejtve, bármikor elő lehet őket venni és leporolni.
Készségesen aktiválja is az Utánzást Herberten, próbálva a lény szemeiben valami életet felfedezni és közben magában azt motyogja: Sajnálom.
Jonathan pedig ismét úgy érzi, a kezében az irányítás és nem rest olyan sértéssel illetni Crispint, ami ráadásul nem is illik rá... Mina nem tudja megállni, hogy ne szólaljon meg.
- Hol látsz rajta kormot? De tényleg. - Hát olyan fehér az arca, mint a márvány... bár nem vagyok benne biztos, hogy van fehér márvány, de csak van... de ezt persze nem mondja ki, viszont már a gondolatra is vörösesebb színt vesz fel az imént említett testrésze. De... mi az, hogy bérbakó? Ez is valami sértés lenne?... Merjen vajon majd rákérdezni? Elraktározza mindenesetre az információt, némi nyugtalansággal fűszerezve.
A hajóról érdekes jövevények köszöntik őket... Akkor jól látta. Hát ez nem igaz, jól látta. Ez tényleg Leo! Meglepett izgalommal néz végig rajta. Komolyan, ki jelenik meg még itt, Esroniel? (Bár vele még életében nem találkozott.) És Dietert is ismeri. És... Richard?... Hát, érdekes, eddig még Leo volt.
Butaság lenne most megszólalni, ugye?
Szerintem nem köszönné meg, vámpírlány. - felel Raziel hangja a fejében. Meglepi, hogy ébren van és figyel rá, de legalább jó tanácsokat ad...
Majd ha négyszemközt leszünk, rákérdezek, mi volt ez... ugye mondtam, hogy nem lehet zsoldos, ugye mondtam?
Zsoldos még lehet, csak azt tudod, hogy több neve van...
Szinte látja, ahogy a szeráf somolyog magában. Megforgatja a szemeit, majd egy jelentőségteljes pillantást lövell a jó kiállású "zsoldos" irányába. Ezzel még számolunk... Richard...
Valamint megenged egy könnyed mondatocskát is, ha már a múltkor olyan jól elfilozofálgattak abban a kocsmában. - Ha kicsi volna, könnyebben változna olyanra, amilyenre akarjuk...
Fogalma sincs, mennyire lehet elviselhető az ilyen megjegyzéseivel, de huncut félmosolyából nyilvánvaló, hogy nem is bánja.
- De ha nagyobb lenne, nem lennének ilyen szerencsés találkozások. - mosolyog rá Herr Titkolózós, és mélyen a szemeibe néz, ahogy szokta. Igen, ez nyilvánvalóan ő, nem vette át senki az alakját. Ilyen élesen csak Leo tudta a szemébe vájni a sajátját, ez a nézés nagyon is ismerős neki. Olyan, mintha egyfolytában dicsérné, pedig lehet, hogy ezt a nézést halálos fenyegetésként kéne felfogni. De komolyan, miért titkol ennyire egy nevet? Ott az arca, az alapján eléggé felismerhető, meg a hangja is. Mindet úgyse tudja megváltoztatni. Mina és Damien összenéznek, Damien pedig könnyedén le tudja olvasni a vámpír arcáról az aggodalmat. Vagy inkább várakozást. Titkok. Titkok mindenhol. Egészen idáig üldözik, még teljesen véletlenül is beléjük botlik. Mi a fenéért kellett éppen itt és most összefutnia ennyi emberrel? Visszagondol, visszautazik egészen a fogadóig, ahol mindössze néhány perce voltak. Hogy jutottak odáig, hogy pont ezek a személyek gyűltek itt össze? Véletlen lenne? Hát mondjuk mi más?
- Eerdman. - Dieter összefonja karjait a mellkasa előtt, majd a megbénított Herbertet megfogja és igyekszik a hordó irányába cipelni. Remek. Szóval senki más nem akad ki a dolgon... Nagyon szúrja a csőrét a történet, de egyelőre mit tehetne? Mindegy, a férfi úgyis tudja, hogy Mina idővel rá fog kérdezni a dologra, hisz mi oka lenne nem tenni? Az életét azért csak nem kell féltenie. Nem olyan könnyű elhallgattatni. Egyébként is, nem közszemlére illetve hallványra akarja hozni, nem azt bánja, hogy másoknak hazudott, hanem hogy neki. Legalább vele lehetne őszinte, ő egy igazán őszinte vámpír és legfeljebb nem mond el valamit, semmint valótlant állítson helyette...
- Mit keres itt a mester? Miért ilyen névvel?
Remek, szóval őt, Minát nem akarja belevonni, de azért rákérdez... amit viszont Leo Richard felel, azt nem tudja kivenni. Elég már maga a stílus is, hogy tudja, volt valami kettejük között, ami nem biztos, hogy teljesen tisztességes.
Ez a drága ember mindenkit a markában tart? Na remek, így fogja máskor elfogadni azokat a bájos kis pillantásokat meg dicséreteket. Egy adott pillanatban majd megkérdezi, hány nőstényszemély kap még hasonlóakat, és akkor legalább már jogosan lesz mérges. Nem mintha most nem ez lenne a helyzet.
- Szóval önök is ismerik egymást? - kérdi a susmorgóktól, nem tudván, hogy egyvalakit, akit talán tegezhetne, meg Leo-t hogy szólíthatná többes számban másként, majd megjegyzi: - Egyébként nem hallottak a társaságban való sugdolózásról, maguk úriemberek? - mosolyog enyhén megfeszült arcbőrrel, s mellette Damien is elkezd mosolyogni.
- A kíváncsiskodás sem épp az úrihölgyek erénye. - szól felé most már a "zsoldos", fennhangon, és hát igencsak sokra megy ezzel az információval... Ráadásul még kacsint is hozzá.
Eddig lazán, félig nyitott szemei hirtelen teljesen felnyílnak és élesen merednek a barnaszeműre. Normális esetben nagyon is tetszenének neki ezek a megmozdulások, sajnos, ám ez nem azon pillanatok egyike, ugyanis most titkot rejtenek. Elég volt a Nachtrabeneknél a titkokból...
- Ki mondta, hogy úrihölgy vagyok? - hajol közelebb a férfi füléhez, szíve hevesen dobogva a mellkasában, készen arra, hogy ha minden kötél szakad, nagyon gyorsan arrébb ugorjon és megvédje magát.-... Leo. - suttogja a teljesen jelentéktelen nevet, majd el is távolodik nyomban. Fogalma sincs, miféle démoni szándékok vezérlik, amikor ilyen merész dolgokra vetemedik.. Damien már így is túlságosan feszült mellette, most már talán kicsit túlságosan is feszíti a húrt.
- Jó a memóriám. - vigyorog rá, és ekkor tényleg olyan rémisztő, hogy egy emberfi vagy leány azt hihetné, magával a sátánnal áll szemben.
- Azt hiszem, ezzel nincs egyedül. - jegyzi meg Damien. - Mármint a jó memóriával.
- Megsérült, herr Eerdmann? Mi történt a hajóval? - kérdi kuzinja. Remek. Még egy Rotmantel is jobb a diszkrécióban, mint ő. Hát ez sose fog jobban menni, azt már most meg lehet állapítani. Érdekes, más személyekkel kapcsolatban annyira nem érdekelte - eddig - mi is a történetük. Bár Crispin múltjára is nagyon kíváncsi lenne. Úgy látszik, valami feléledt benne azok alatt az évek alatt...
- A hajót huldrák támadták meg, kénytelenek voltunk itt... kikötni. - Neveti el magát, mintha kicsit zavarban lenne. Nahát, ezek a szóviccek egy másik, Minát szintén gyakran pirulásra késztető illetőre szoktak jellemzőek lenni...
- Csak néhány karcolás, semmi komoly. - legyint, azon a szokásos férfimódon, mellyel leplezni szokták mindenféle bajukat, nehogy még a végén gyengének találtassanak. Eh...
- Micsoda egy huldra pontosan? - kérdi. Vámpír lévén a vízi förmedvényekkel nem sokat találkozott, amennyi köze a vízhez volt, az az erdei csermelyekből és itt-ott tavakból fakadt, ám valamiféle ősi iszonyt érez még a huldra név kimondásakor is. Pontosan úgy hangzik, mint amikor valakit belefojtanak a vízbe és az még próbál valami értelmeset kinyögni, de csak buborékok jönnek ki a száján...
- Egy tengeri faj. - válaszolja Dieter. - Sok Rotmantel vitatkozik rajta, hogy mennyire intelligensek, de valahol a koboldok szintjén lehetnek. És nem kifejezetten barátságosak. Ha karcolások is, a tengerből sok fertőzés rakódhatott a körmeik alá. Ha megsebesítették úgy jár a legjobban, ha fertőtleníti. Legalább is én ezt ajánlom, az ön dolga, hogy megfogadja-e. - Unokatestvére ezután mintha valamit keresgélne a cuccai között, de lemondóan sóhajt fel - nyilván nem találta meg. Herbert viszont időközben bekerült a hordóba végül.
- Hányan voltak a hajón?
- Nem tudom, hányan lehettünk. Talán húsz környékén? - Akkor a többiek ezek szerint mind....? - Tudna segíteni, doktor? - húzza fel a felsőrésze ujját, Mina pedig csak ódzkodva pillant oda a sebre. Nem látszik rajta semmi, amitől különlegesebb lenne, mint bármilyen seb. De ha tényleg igaz a fertőzés, amiről Dieter beszélt...
A végén még bűntudata lesz. Komolyan lehetséges, hogy Leonak valamiféle fertőzése lenne? Ez nem hangzik valami csodásan. Egy pillanatra megijed, hátha ő is elkapott valamit, pedig csak közel hajolt, ez még nem jelentheti azt paranoiás lesz. Vagyis esélyesen már késő.
- Dieter, ha segíthetünk valamit, szólj csak. Bár nem tudom, mennyire használhatók a mágiáim fertőtlenítés szintjén...
A férfi időközben előkerített egy üvegcsét.
- Ez csípni fog. - figyelmezteti Leo-t, majd ráönt egy adagot a folyadékból, ezek után kezét a seb fölé helyezi, és néhány pillanat múlva a heg össze is van forrva. Mina csillogó szemekkel figyeli a Rotmantel-mágiát.
- A sérültekkel elboldogulok, ti foglalkozzatok az átokkal. Ha igaz, amit a tünde mondott és tényleg vírusként terjed, csak idő kérdése és járvány lesz belőle.
Az hiányzik még nekik, hogy hirtelen elharapózzon egy vízizombikat gyártó dolog... Megborzong a gondolatra is. Vajon mi lett volna, ha ma nem itt és nem pont ekkor járnak a kocsmában, valamint ha csak ugyanúgy rohangásznak fejvesztve a hordó lehozása helyett, mint a fogadó összes többi látogatója?... Persze, valahogy mindig bele kell kerülni az események sodrába. De nem baj ez. Csak ne lenne ennyi titok az úton elszórva.
Skillek:

Név: Utánzás
Leírás: Körülbelül tíz másodpercig a vele szemben lévő egy darab ellenfél pontosan ugyanazokat a mozdulatokat hajtja végre, mint Mina. Ha a vámpír egy helyben áll, akkor a másik sem tud megmozdulni, ugyanis afféle bábként mozgatják, vagy épp, vonják meg tőle a mozgás lehetőségét. A varázst úgy lehet megtörni, ha a paralizált személy valamilyen fájdalmat okoz magának. Egy minimális mozdulatsorra képes csak, melyet nem a vámpír irányít, például egy nyelv- vagy szájszélharapásra. Ám ennyi is elég, hogy újra képes legyen mozgatni a saját tagjait.
Szint: 3
Ár: 2500 Váltó



A hozzászólást Wilhelmina von Nachtraben összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Aug. 30, 2018 3:09 pm-kor.

Felhasználó profiljának megtekintése

64 Re: [Küldetés: Sunset at Nordenmouth] on Szer. Aug. 29, 2018 8:24 pm

Crispin Shadowbane

avatar
Sötét Tünde Bérgyilkos
Sötét Tünde Bérgyilkos
Nem igazán figyeltem a többiek beszélgetésére, hisz az számomra teljes mértékben irreleváns volt, így csak félfüllel hallgatóztam, miközben a gondolataim sokkal érdekesebb dolgok körül jártak, mint a Mina-Dieter-Richard hármas, és az őket összekötő ismerettségi háló. Csak egy pillantás erejéig mértem fel az újonnan érkezettet. Semmi feltűnő nem volt rajta, igazán veszélyesnek se nagyon mutatkozott, úgy hogy a részemről Ő ennyi figyelmet érdemelt, és még lehet, hogy túlságosan is sokat szenteltem neki. Vagy nem éppen eleget, de ezen most nem morfondíroztam túlságosan sokat. Ami sokkal jobban izgatott, az maga az átok volt, ami szépen terjed mindeközben, és túl sokat nem tudunk tenni ellene, legalábbis nem a mostani ismereteink szerint. Még ha Dieter meg is menti a fickót, és visszaváltoztatja őt valahogy - amiben erősen kételkedtek - akkor se jutunk semmivel sem közelebb. Nem fogja elmondani nekünk, hogy mitől is fertőződött meg, már hogy ha egyáltalán tudja, és egészen biztos, hogy nem fogja azt sem tudni, hogy miképp is lehet legyőzni a fertőzést és megtörni az átkot. Közelebbi adatokat akkor kapnánk, hogy ha felboncolnánk őt, és megnéznénk közelebbről is - bár ez inkább csak az én perverziómat elégítené ki, semmint a tudományos érdeklődés keretét. Minél előbb próbáltam innen szabadulni, hogy pontot tehessek ennek az ügynek a végére és elhagyhassam ezt az átokverte helyet - sajnos túlságosan is szó szerint. Viszont amíg nem találjuk meg a fertőzés forrását és a gyógymódot, hogy ha van rá egyáltalán, sajnos itt ragadtam. Nem kockáztathatom meg azt, hogy talán már rám is hatott ez a furcsa mágia, és kihagyom az egyetlen lehetőséget, hogy meggyógyítsam magamat. Utáltam az ilyen helyzeteket, amelyekbe lényegében csak belekényszerültem.
  A doki kérdése és kérése eléggé logikus volt, azonban kénytelen voltam a fejemet megcsóválni. Nem, nem tudtam őt megbénítani, és még hogy ha lett is volna rá bármiféle eszközöm vagy praktikám, azt is inkább későbbre tartalékoltam volna, mert nem Herbert lesz az egyetlen a sejtéseim szerint, akivel szembe kell majd néznünk, mire ennek az egésznek vége lesz. Ezzel egyetemben azonban két dolog is történt. Mint kiderült, Mina sokkal sokrétűbb tudástárral rendelkezik, mint ahogy azt elsőre gondoltam volna, a leányzó most igen csak meglepett, bár már az első találkozásunkkor is sejthettem volna, hogy sokkal több rejtőzik benne egy szende kis leányzónál, aki mellé egy sötét elf szegődött társnak. Ami sokkal jobban zavart, az a kultista felcsattanása. Nem örültem a jelenlétének, és az első - és azóta szerencsére utolsó - találkozásunkkor csak azért nem bonyolódtunk harcba - pedig kölcsönösen rühelltük egymást - mert az események sajnos nem játszottak közre egy ilyen végkimenetelhez. Most ismét csak meg van kötve a kezem - nem sajnáltam őt, a halált is bőven megérdemelte volna, de ha itt helyben átvágom a torkát, miközben a felcser a hordóhoz igyekszik cipelni az áldozatot, akkor a többiek esnek nekem. Csak leintettem a vámpírlányt, aki megpróbált a védelmemre kelni. Nincs szükségem mások közbeavatkozására, tökéletesen meg voltam én magam is. Azért egy pillantást vetettem Damien-re, hogy vajon Ő hogy fogadhatja azt, hogy a származásából űznek gúnyt, viszont túl sok mindent nem tudtam leolvasni az arcáról.
- Nem, kultista söpredék, nem szoktam megbénítani az áldozataimat - sziszegtem a fickó felé, miközben megropogtattam a nyakamat. A csigolyák hangos ropogással engedtek az erőszaknak, és egy mozdulattal megállítottam Dracon-t, aki már a fogait és karmait kieresztve készült arra, hogy nekiugorjon az ellenszenves alaknak. Sokat nem értett a beszélgetésből, de megérezte azt, hogy feltámad a haragom. Olyan könnyű lenne végezni vele, Hold Anyára...annyira könnyű lenne! - Általában csak átvágom a torkukat, amíg nem figyelnek, vagy éppen a szemükben hagyok egy fegyvert, ahogy az Ordo Draconis vezérével is tettem. Te melyik kategóriába is szeretnél tartozni? Amint megadod a válaszodat, nyugodtan eldiskurálhatunk ennek a kivitelezéséről. Ha viszont nincs semmi értelmes hozzáfűzni valód a dolgokhoz, azt tanácsolnám, hogy fogd be a pofádat...
  Hogy ha akartam volna, se ment volna, hogy kedvesebb hangnemet üssek meg. Nem érdekelt az itt jelenlévők közül túlságosan senki sem. Kivéve Mina-t, és vele együtt Damien-t, mert ők elválaszthatatlanok voltak. De a többiek mind mind csak ismeretlenek voltak és őszintén szólva, jó magasról tettem arra, hogy mit is gondolnak rólam. Legalább munkát adtam volna a felcsernek, ha lecsapom ezt az izgága kis barmot itt. Bár így is volt bőven elég  dolga. Csak elképzeltem a fejemben, ahogy összegyűjtjük azokat, akik akár csak a megfázás jeleit is mutatják, bedobom közéjük a kultista férget és rájuk gyújtom a házat. Ez a kép megmosolyogtatott és egy csillogó vigyort eresztettem meg az említett állat felé. Bár nem lehetett túlságosan meggyőző vigyor, inkább mint egy ragadozó vicsorgása.  
- És most már igen, elfogadnám a felajánlást, kedves társam.
Nyúltam a felém nyújtott flaska felé, és lehajtottam belőle pár kortyot. Elégedetten sóhajtottam fel, ahogy az alkohol végig száguldozott a nyelőcsövemen, és közben most már nem vétettem el egyetlen jelenetet sem. Az újonnan érkezett, akinek a kilétében mind Mina, mind a doki kételkedett, sérülést szenvedett a huldráktól, amit a jó fej felcser meg is próbált ellátni. Nem tudtam, hogy milyen fertőzéseket is hordozhatnak a karmaikon és fogaikon azok az ocsmányságok, de tényleg nem árt kezelni. A szememet rajta fogom tartani az újfiún, és vígan dobom őt is a fertőzöttek közé, ha úgy adódik a sor. Visszanyújtottam a sötét elfnek a butykosát, ahogy figyeltem a jelenetet. Oké, Mina közreműködésével a fickót lebénították, a hordóba is bele fog kerülni, így innentől nekem itt már semmi keresnivalóm sincs.
- Akármennyire is élveztem mindenki társaságát, én innen húzom is a csíkot. Ideje most már tényleg körül nézni abban a városban, hogy miképp is állnak a dolgok arra felé.
  Szóltam a többiek felé. Tényleg nem volt semmi kedvem itt maradni, így csak felkaptam a földről Clandestine-t, füttyentettem egyet Dracon-nak, hogy kövessen engem, és a többiekről immáron figyelmet sem vetve indultam vissza azon az útvonalon Maidstein felé, ahonnan jöttünk. Vissza a városba, ahol nem tervezek túlságosan sok mindenkinek megmutatkozni. Amennyiben mindenféle bonyodalmak nélkül elérem a városka határát, felmérem még egyszer magamnak. Most már alaposabban. Milyen közel is vannak ezek a házak egymáshoz? Mennyire könnyen megmászható az oldaluk? Mennyire lehet könnyen itt elbújni. Közben a szememet az égnek emelem, próbálva kiszámítani, hogy mikor jön el a sötétség, az én időm. Akármennyire is védett a szemüvegem a nap sugaraitól, teljesen jól akkor se éreztem magamat, és kezdtem kissé fáradni is. Hosszú napnak nézek elébe. Becélzom az első sikátort, amit találok és ami elhagyatott és a továbbiakban igyekszek ezekre szorítkozva haladni a településen belül. Majd ha beljebb kerülök, akkor már részletesebb terveket is ki tudok dolgozni. Dracon hűséges kutyusként követett engem.

Felhasználó profiljának megtekintése

65 Re: [Küldetés: Sunset at Nordenmouth] on Szer. Aug. 29, 2018 10:35 pm

Theo Wagner

avatar
Hellenburgi Királyi Szövetség
Hellenburgi Királyi Szövetség
Sok érdekességet hallani, a partmenti városokról. Mindenhol megváltozott az élet, hol jobb lett, hol stagnál, de sokkalta jobb, mint amikor még a nekromanták uralták a tengereket, és a vízpartot. Így hát útnak indultam, egy kereskedő bárkán, mely a még kivételesek közé tartozott, hogy kiderítsem a távoli pletykák igazságtartalmát, de főleg, hogy még több pletykát, é szóbeszédet halljak, az ott történtekről. Ha a föld mélye megannyi romot, és ereklyét rejteget az emberek, és egyéb lények elől, akkor a tenger, és annak partvidéke még mennyit rejthet. Az élők többsége retteg a víztől, nem csak az úszni tudók csekély száma miatt, hanem a vízben leledző szörnyetegek miatt is.
Az utam során, sok helyen megálltunk, és volt hogy jót, volt hogy rosszat hallottunk egy egy parti kufártól, vásárlótól, vagy készleteit feltöltő másik kereskedőtől. Sokan pletykálták, hogy már csak az igazán haszonvágyók járnak a folyó torkolati városkába, és a legtöbb kereskedő leginkább kihagyja ezt az alkalmat. De hogy mégis miért? Azt semelyik se árulta el nekünk. A legtöbb, amit mondani tudtak, az csak annyi volt. – Nem tudom utazó uram, csak egy megérzés, és én bízok a megérzéseimben. – De ennél több információt már sehol se hallhattam. Riel legalább élvezte az utat. Elég helyen megfordultunk, hogy lásson pár jól felszerelt páncélos harcost, kik készleteiket töltötték fel, vagy éppen a zsákmányukat adták el jó áron. Amíg a vízen voltunk, a már jól ismert naplómat olvasgattam, és írtam. Feljegyeztem mindent, ami hátha jó kiinduló lenne, a következő utazásom során.
Az az igazság, hogy nem unatkoztunk, míg a folyó lassú sodrása vitt minket fokozatosan, egyik kikötő várostól, vagy halászfalutól lejjebb. A már jól becsomagolt útravalómat majszolgatva, igazán kellemesen telt az utazás, a tudományos könyvemet olvasva, melyet az útra hoztam. Meg kell mondanom, igen kedvelt mű volt ez számomra, mely „Friedrich von Neidertag, az eltemetett ereklyék nyomában” című alkotása volt. Sok érdekességről számol be melyek, míg sok mindent elárulnak a nagyvilágról, még több kérdést keltenek az olvasóban, az alatta rejlő kincsekről.
Így haladtunk lefele a folyón, mígnem a távolban már látszott a ködbe burkolt delta, mely már a tengerbe, és azon túlra vitte volna a bárkánkat. onnantól kezdve, már nem is telt sok időbe, hogy leérjünk az utolsó városkába.
Ahogy lelépek a ringatózó bárkáról, úgy a kereskedő nagyot sóhajtva még utoljára megjegyzi. – Sok szerencsét fiú, akármit is kívánsz itt csinálni. Én szerintem mostanában már nem térek ide vissza egyhamar. – Majd az áruját sietve kezdi lepakoltatni, a vízi málhásáról.
Előre lépek párat, beszívom a sós tengeri levegőt, majd kiegyenesedve gyullad fel bennem a kíváncsiság lángja, mely eddig csak parázsként nem tudott nyugton hagyni.
- Akkor Riel? Készen állsz egy újabb utazásra, esetleges kalandra? – Kérdem a parányi gólemet, egy széles vigyorral az arcomon, majd megindulok előre, a falu belseje felé véve az irányt. –
A parányi gólem, a kapucnimban, csak a vállamra könyökölve annyit mond. – Miért érzem azt, hogy megint valami bajba fogsz keveredni? -

Felhasználó profiljának megtekintése

66 Re: [Küldetés: Sunset at Nordenmouth] on Szer. Aug. 29, 2018 11:17 pm

Lance Kalver

avatar
Tünde Zsoldos
Tünde Zsoldos
Nem voltam elragadtatva attól, hogy senkit nem érdekeltem. Alapvetően megértettem volna, mert a hangos tömegben a nem is nagy hangerővel való beszéd nem célravezető, pláne ha nem rám figyelnek. Az viszont, hogy ilyen szomjas voltam, kissé nyűgössé tett, viszont egy ismerős csengő hangjának hallatára én is visszavettem egy kicsit. Egyre több emberről derül ki, hogy van ilyenje, mik vannak.
- Kérem, nyugodjanak le! - Jelentette ki a nő nyomatékkal, majd elkezdett válaszolni azoknak, akik ajánlkoztak. - A fogadóba megyek egyelőre. Maga hívja oda a falu kovácsát. Szeretnék tőle kérdezni egy-két dolgot. - Mondta.
- Szeretnék kérni valamit. Keresd meg ezt a doktort, aki lement a partra. Üzend meg neki, hogy sebesültjeink vannak és szükségünk van a segítségére. Amilyen gyorsan csak lehet. - Beszélt közben a démon valakihez a tömegben, majd elindultak, én is utánuk mentem a fogadóba. Nagy megkönnyebbülés volt, hogy találtam rengeteg innivalót, amivel a szomjamat csillapíthattam, aztán leültem melléjük a nehezen megszerzett székekre.
- Átok? - Bukott ki belőlem a magyarázatra.
- Sejtem mire gondol. Én is érzem, tisztán. - Mondta az angyalszárnyakat kapott nő. - A dolgok mintha összefüggenének egymással. Rakjuk össze, mit tudunk eddig. - Indította el a beszélgetést.
- Egy rakatnyi víziszörny megtámadta a hajónkat, eddig úgy tűnik, hogy különösebb ok nélkül, most úgy tűnik, hogy bosszúból teszik azt, amit tesznek. Én bevallom, nem tudom pontosan, mint történt a Kísértet-szigeteknél - Néztem rájuk bocsánatkérően. - Először csak hajókat támadtak, most már embereket is ölnek, de legalábbis elrabolják őket. - Tettem hozzá mindent, ami következtetést le tudtam eddig vonni.
- A Sötét apostol szolgái kínozták meg őket, és taszították rabszolgasorba. - Válaszolt. - De talán ennél többről van szó. Ha feltételezzük, hogy a hajók és falu megtámadása összefügg egymással. Vagy feltesszük a kérdést, vajon miért csak ezt az egy várost támadják meg...talán az átok, ami a városon ül, azt akarják a huldrák megszerezni. - Folytatta.
- Vagy ez a város van a parthoz a legközelebb, és ezt akarják elátkozni. - Mutattam rá. - Ha a vámpírtornyokat nem számítjuk, én egy városról tudok még, ami víz mellett van, az pedig Falbwich, és az eléggé felfegyverzett ahhoz, hogy akármennyi ilyen szörnyet likvidáljanak. - Fejtettem ki, de meglepően gyorsan ellenkezésbe ütköztem.
- Reméljük nincs igazad. - Mondta a lány, és már nyitotta volna a száját, hogy megszólaljon, amikor a démon gyorsan leállította, és úgy döntött, hogy inkább ő akar foglalkozni velem. Idehajolt, és suttogni kezdett.
- Ha ez igaz, akkor valószínű, hogy az átkot az életben maradt hajósok terjesztik egyik emberről a másikra. - Mondta halkan. Komoran néztem rá.
- De hogyan terjedhet ez az átok egyáltalán? - Kérdeztem.
- Ez az amit még nem tudunk. A legnagyobb esély arra van, hogy a huldra vérével... de akkor nem lenne ott a nyoma a város nagy részén. - mondta, majd visszafordult a többiek felé. - Elnézést, hol is tartottunk?
- Herr Olaf, tudnak bármit is arról, hogyan születnek a huldrák? Ez talán választ adhat néhány kérdésre. - Vitte tovább a nő a beszélgetést.
- Huldravér… - Gondolkoztam el, ahogy a sebesülésem jutott eszembe. Kitágult szemekkel néztem a démonra, ahogy eszembe jutott, milyen furcsán éreztem magam, mikor elhagytuk a hajót.
- Lehet, hogy én is átkozott vagyok? Én nem kerültem kapcsolatba huldravérrel, csak azzal, ami rám fröcskölődött, miközben küzdöttünk! Engem csak megsebesítettek! - Súgtam még mindig fojtott, de izgatott hangon. Nem akartam a halászt megijeszteni.
- Nem lehet, biztos. Ez az átok létezik és mi is megkaptuk. Ezért nem azon kell agyalnunk, mi váltotta ki. Azon kell, hogyan szüntessük meg, vagy mind meghalunk... vagy talán rosszabb. Ha úgy van, ahogy gondolom, az átok segítségével szereznek a huldrák új társakat. Nem ők lennének az elsők, akik ilyenre képesek. Hiszen emlékszel a tündérekre. - Válaszolta.
- Emlékszem… - Hajtottam le végül a fejem, aztán kíváncsian a halászra néztem, majd úgy döntöttem, hogy még mindig szomjas vagyok, így a vizeshordó felé vettem az irányt, még mindig fülelve a férfi felé.

Felhasználó profiljának megtekintése

67 Re: [Küldetés: Sunset at Nordenmouth] on Csüt. Aug. 30, 2018 1:06 am

Tertullius

avatar
Felszentelt Inkvizítor
Felszentelt Inkvizítor
A pillantásom találkozik a vámpírlányéval, az azonban nem a „nevemen” szólít, mindössze egy huncut mosoly kíséretében tesz egy megjegyzést.
- Ha kicsi volna, könnyebben változna olyanra, amilyenre akarjuk… - utal vissza a múltkori kocsmai beszélgetésünkre. A mosolya még mindig csinos, annak ellenére, hogy vámpír, de ami még fontosabb, hogy úgy látszik hajlandó elnapolni a nevemről való értekezést. Van egy harmadik opció is, miszerint mindössze elfelejtette a nevemet, de úgy gondolom ezt teljes bizonyossággal kizárhatom.
- Eerdman. – fonja össze a karját Dieter egy pillanatra, ám már indul is, hogy a szörny szerű valamit elkezdje a hordó irányába cipelni – Mit keres itt a mester? Miért ilyen névvel?
Az, hogy se kardvonással nem fogadtak, sem a Leo vagy a Johannes név kiabálásával, bíztatóan hat rám, ám a vámpírral még lehetnek gondok. Előbb mindenesetre Wilhelminának reagálok, hogy ne is legyen kedve tovább feszegetni a témát.
- De ha nagyobb lenne, nem lennének ilyen szerencsés találkozások. – mosolyodom el, és nézek mélyen a szemébe. Eddig is különösen is elpirult ezektől a pillantásoktól, remélem most is elég lesz ahhoz, hogy elhallgattassam vele, vagy legalább témát váltson. Még szerencse, hogy a háziállata Damien épp azt az egyetlen egy dolgot gyakorolja, amihez ért: hallgat.
Most jöhet a vámpír. Ez már talán nehezebb falat lesz, de ha minden kötél szakad, még mindig ott a szívességem, amit felhasználhatok. Odalépek hozzá, miközben a döggel kínlódik, és mintha csak segíteni akarnék, közelebb hajolok hozzá, majd halkan, szinte már suttogva szólítom meg.
- Bízom abban, hogy diszkréciójával segítségemre lesz, doktor. Amennyiben másképp nem megy, vegye úgy, hogy a kérdezősködés abbahagyása egyfajta szívesség az Ön részéről. – emlékeztetem a régi kis üzletünkre.
- Szóval Önök ismerik egymást? – kérdezi a vámpírlány. Nem, csak viccelődünk, vágnám rá, ám már szegezi is nekem a következő mondatot – Egyébként nem hallottak a társaságban való sugdolózásról, maguk úriemberek? – pillantok oda, és látom meg a mosolyát, majd vissza is nézek a doktorra, aki közben reagál az előző megszólalásomra.
- Nem ártom bele magam olyan ügyekbe, amelyektől óva intenek. De elvárom, hogy legalább ez megtörténjen. Nem kell szívességre kérnie. Rosszabb emberek titkait is hagytam már olyan figyelmen kívül, mint püspök a leprást. – A hasonlat különösen is találó volt, ám a hangja negatívan értintett: nem akartam elveszteni a jóindulatát (ha a Rotmanteleknek egyáltalán van olyan), és a körülöttem állók bizalmát sem, akik hallgatózhattak. Majd kerítek neki egy kis vért, vagy valami dögöt amit felvághat, hogy újfent a pozitív oldalra kerüljek nála – ha egyáltalán eddig ott voltam.
- Köszönöm. – lehelem még oda Dieternek, majd visszafordulok a nőhöz. – A kíváncsiskodás sem épp az úrihölgyek erénye. – engedek meg egy kacsintást magamnak. Nem vagyok én holmi pap, hogy ne kacérkodjak.
Reakció gyanánt tágra nyílnak a vámpír szemei, majd egy kis szünet után fogja magát, és közelebb hajol hozzám.
- Ki mondta, hogy úrihölgy vagyok…Leo? – suttogja felé. Túl feltűnően viselkedik, bár ezek miatt a megmozdulások miatt leginkább a szeretőmnek nézhetik, az pedig hátránynak semmiképp sem hátrány. Azt azonban nem szerettem, ha valaki erődemonstrációt tart nekem, ez pedig most egyértelműen az volt a vámpírtól.  Ennek ellenére, mégis az lesz a legkifizetődőbb, ha ezt most figyelmen kívül hagyom.
- Jó a memóriám. – vigyorodom el, és remélem, hogy erre az lesz a válasz, amire számítok, hiszen akkor befejezettnek tekinthetem az egész ügyet.
- Megsérült, herr Eerdmann? Mi történt a hajóval? – tereli a témát Dieter, nagyon is helyesen.
- A hajót huldrák támadták meg, kénytelen voltunk itt…kikötni. – nevetem el magam szégyenkezve. – Csak néhány karcolás, semmi komoly. – legyintek, és bár belülről gyötör a rosszullét, nem akarok róla beszélni, hiszen a végén még kihasználnák a helyzetet. Majd felhúzok egy gyógyitalt, ha ennél is rosszabbul leszek.
- Azt hiszem ezzel nincs egyedül. Mármint a jó memóriával. – válaszolja Damien. Nem hiába, rá mindig lehet számítani. Szándékosan figyelmen kívül hagyom ezt a megjegyzést.
Micsoda egy huldra pontosan?
- Egy tengeri faj. – feleli szinte azonnal Dieter – Sok Rotmantel vitatkozik rajta, hogy mennyire intelligensek, de valahol a koboldok szintjén lehetnek, és nem kifejezetten barátságosak. Ha karcolások is, a tengerből sok fertőzés rakódhatott a körmeik alá. Ha megsebesítették úgy jár a legjobban, ha fertőtleníti. Legalábbis én ezt ajánlom, az Ön dolga, hogy megfogja e. – sóhajt egy nagyot, majd végre úgy tűnik sikerült beletuszkolnia a halat a hordóba. – Hányan voltak a hajón?
- Nem tudom hányan lehettünk. Talán húsz környékén. – gondolkozom, miközben kivételesen őszintén válaszolok – Tudna segíteni, doktor? – húzom fel a felsőruházatom ujját, hogy hozzáférjen az alkalom rejtett sebekhez. Megmérgezni az eddigi ismereteim alapján nem fog, veszíteni pedig semmiképp nem veszíthetek azzal, ha lefertőtleníti.
- Dieter, ha segíthetünk valamit, szólj csak. Bár nem tudom, mennyire használhatóak a mágiáim fertőtlenítés helyett.
- Ez csípni fog. – mondja a vámpír, majd kíméletlenül leönt, ha a szagából jól érzem valamiféle alkohollal. Miért érzem úgy, hogy ez egy kis bosszúállás a részéről? A seb természetesen csíp, de nem vészesen, a mágiájának hatására pedig már össze is rántotta a sebet a kezével. - A sérültekkel elboldogulok, ti foglalkozzatok az átokkal. Ha igaz, amit a tünde mondott és tényleg vírusként terjed, csak idő kérdése és járvány lesz belőle.
Mondja mindenkinek, bár jómagam nem értettem miről beszél.
- Köszönöm, doktor. Átok? Miféle átok? – kérdezem, miközben az egyik sötételf itt hagy minket. Nem kár érte, legalább egyel kevesebben vannak.

Felhasználó profiljának megtekintése

68 Re: [Küldetés: Sunset at Nordenmouth] on Csüt. Aug. 30, 2018 4:50 pm

Dieter von Rotmantel

avatar
a Rotmantel család tagja
a Rotmantel család tagja
- Tökéletesen megelégszem ezzel a bemutatkozással most... - felelte a sötét tünde, valószínűleg a helyzet komolyságát felismerve. Nem voltam az a fajta, aki sokat törődött volna mások sértettségével, de egy fejfájással kevesebb most kifejezetten kellemes végkimenetel volt.
Így is fájt a fejem elég dolog miatt.
- Én mozgásképtelenné tudom tenni. - jelentkezett Wilhemina felcsillanó szemekkel. Úgy tűnt hiába telt el egy évtized, a vámpírlánynak sze ágában sem volt sem felnőni, se konszolidálódni. Mindenre úgy csodálkozott rá és mindennek úgy örült, mintha először tenné.
- Ha kicsi volna, könnyebben változna olyanra, amilyenre akarjuk... - fordult a magát Richardnak nevező alak felé, akinek arca úgy bontakozott ki a sótól nehéz levegőből, ahogyan a rémálmok az emlékek közül.
Nem csak az lehet aggasztó, ami egyértelműen gonosz. Amikor valamit lát az ember (vagy vámpír) szeme, ami egyáltalán nem illik oda, legyen bármilyen hétköznapi vagy egyenesen jámbor, ugyanúgy kibillentheti a lelki békéjét mint a Sötét Apostol maga.
Például ha egy egyszerű, megnyerő Karolusburgi ékszerész nem a saját nevén mutatkozik be egy átkozott város tengerpartján egy hajóroncs közül előbújva.
- Eerdman. - fontam össze a karjaimat a mellkasom előtt, a hamis családnevet mint valami véres tőrt szegezve neki, de végül a kötelességtudatom nagyobb volt a gyanúmnál. Herbert mozdulatlanná dermedt a Nachtraben mágia súlya alatt így többi sorstársamat kímélve odaléptem hozzá és vállai alatt megragadva cipelni kezdtem a hordó felé. - Mit keres itt a mester? Miért ilyen névvel?
Hagen ékszerészmester elkerülte a tekintetem, helyette a vámpírlányhoz fordult és negédes mosollyal belefúrta a tekintetét az övébe.
- De ha nagyobb lenne, nem lennének ilyen szerencsés találkozások.
Nem tudtam, kinek a kezébe adtam a további életem, de nem is kérdeztem. Valamennyire dühített a titkolózása, épp csak a koponyám hátuljában eltemetve, de ha sértődékeny lettem volna már rég az éhhalál vitt volna el. A férfi felém lépett és sietve megragadta Herbert másik oldalát, miközben hangját lehalkította és elig észrevehetően felém fordult
- Bízom abban, hogy diszkréciójával a segítségemre lesz, doktor. Amennyiben másképp nem megy, vegye úgy, hogy a kérdezősködés abbahagyása egyfajta szívesség az Ön részéről.
Volt egy nagyon régi legenda még Terráról, amelyben egy bizonyos doktor Faustus alkut kötött egy Mephistopheles nevű ördöggel, aki addig kísértette míg el nem ragadta a lelkét.
Sosem szerettem. És nem volt szándékomban Faustus szerepét átvenni.
- Szóval önök is ismerik egymást? - Wilhelmina hangja panaszos hisztiként tört át az árnyékszerű csöndön, ami ránk borult a szerencsétlen cipelése közben. - Egyébként nem hallottak a társaságban való sugdolózásról, maguk úriemberek?
Úgy döntöttem egyelőre egy sértett rokon a kevésbé veszélyes rám nézve, a vállamon lovagolni készülő ördög direktebb fenyegetés volt.
- Nem ártom bele magam olyan ügyekbe, amelyektől óva intenek. De elvárom, hogy legalább ez megtörténjen. - szűrtem a fogaim között, lépésről lépésre cipelve közelebb a megátkozott fiút a hordóhoz. Ha Wilhelmina varázslata erejét veszítette volna, míg Herbert karmos ujjai a nyakunk körül meredtek egészen esztétikátlan véget érünk én is és a hazug ékszerész is. - Nem kell szívességre kérnie. Rosszabb emberek titkait is hagytam már olyan figyelmen kívül, mint püspök a leprást.
- Köszönöm. -felelte Hagen mester, aztán kuzinom felé fordult. - A kíváncsiskodás sem épp az úrihölgyek erénye.
Wilhelmina úgy tűnt meglátta a felhívást a keringőre, aminek én a létezéséről sem hallottam soha. Közelebb hajolt a férfi füléhez, így én csak felvontam a szemöldököm és sóhajtottam. Ha egy megátkozott szerencsétlen mellett akartak kamatyolni nem az én dolgom volt, de nem volt tisztem végignézni.
- Megsérült, herr Eerdmann? Mi történt a hajóval? - néztem a tenger felől szálingózó hajótöröttek felé. Ma hosszú napom lesz.
- A hajót huldrák támadták meg, kénytelenek voltunk itt...kikötni. Csak néhány karcolás, semmi komoly. - legyintett nevetve Hagen, Wilhelmina hatalmas szemei pedig kettőt pislogtak.
- Micsoda egy huldra pontosan?
- Egy tengeri faj. Sok Rotmantel vitatkozik rajta, hogy mennyire intelligensek, de valahol a koboldok szintjén lehetnek. És nem kifejezetten barátságosak. Ha karcolások is, a tengerből sok fertőzés rakódhatott a körmeik alá. Ha megsebesítették úgy jár a legjobban, ha fertőtleníti. Legalább is én ezt ajánlom, az ön dolga, hogy megfogadja-e. - kezdtem el megszokásból egy holdfű rúd után kutatni, de szomorúan kellett rájönnöm, hogy egy hete fogyasztottam el az utolsó szálat. Helyette inkább erősebben ragadtam meg Herbert vállat, egy utolsót emelve rajta és betuszkoltam a hordóba. - Hányan voltak a hajón?
- Nem tudom, hányan lehettünk. Talán húsz környékén? - gondolkodott el az ékszerész, aztán megadva magát a burkolt fenyegetésemnek feltűrte a zekéje ujját. Az alkarján apró, felszínes sebek voltak, de ahoyg neki is modntam nem a sebesülés mértéke volt igazán veszélyes. - Tudna segíteni, doktor?
Bólintottam és alig egy csipetnyi elégedettséggel emeltem elő a táskámból az alkoholos üveget, amelyet a sötételf vállán ejtett sebesülésen is alkalmaztam.
- Ez csípni fog. - figyelmeztettem, mielőtt a tiszta szeszt a sebekre öntöttem és tenyeremet finoman az alkarja fölé emeltem. A mágia, ami a Sebösszerántásnak nevezett Rotmantel technikát elvégezte bizsergető kellemetlenséget okozott, de hozzá voltam már szokva. Praktikus volt, nem kellett sem tű és cérna, sem idő.
- Dieter, ha segíthetünk valamit, szólj csak. Bár nem tudom, mennyire használhatók a mágiáim fertőtlenítés szintjén...
Wilhelmina kérdésére határozottan megráztam a fejem.
- A sérültekkel elboldogulok, ti foglalkozzatok az átokkal. Ha igaz, amit a tünde mondott és tényleg vírusként terjed, csak idő kérdése és járvány lesz belőle.
- Köszönöm, doktor. Átok? Miféle átok? – kérdezte Hagen, én pedig ismét egy holdfú cigaretta után vágyakoztam. Talán a vér is megtette volna a hatás kedvéért, de a stílus... Az nem járt mindennel.
- Nézzen bele a hordóba, herr Eerdmann, és meglátja. De csak óvatosan, ez az átok harapós. És ha már ott van, merjen bele vizet, hogy ne fulladjon meg a szerencsétlen. Nekem dolgom van.
Itt már nem tudtam többet tenni, a vírust azonban meg kellett fékezni.
Akármennyire rossz ötletnek tartottam, a sötételf után indultam.

Felhasználó profiljának megtekintése

69 Re: [Küldetés: Sunset at Nordenmouth] on Csüt. Aug. 30, 2018 7:15 pm

Johnny Wood

avatar
Kultista Megszállott
Kultista Megszállott
Cyne meglepően silány választ adott. Valami olyasmire számítottam, amitől őszinte szívfájdalom vagy ne adj' Armaros harag lesz urrá testemen - De nem. Hiába találkoztunk egyszer, már akkor is frappánsan szólogatott vissza, talán kifogyott a fegyvertára e téren, de amit jóval valószínűbbnek találtam puszta megérzés (no, meg persze mimikája és testbeszéde) alapján, hogy egyszerűen érzékeny volt rá, ha fajtája alapján ítélik meg. Kihúztam magamat és legyintettem felé.
- Kétlem, hogy te volnál az, aki véget vet életemnek. - zártam rövidre.
Visszavághattam volna keményebben is, de szar reakció rosszat eredményez. Ahelyett azonban, hogy ezen töprengtem volna egy sokkal fontosabb kérdés járt körbe s körbe elmémben, amit az vetett fel, hogy az érkező alakok egyike, Wilhelmina és Di...eter között lezajló beszélgetés közben a lány szinte gyermeki lelkesedéssel jelentette ki, hogy képes sokkolni... vagy bénítani élőlényeket.
- Bocsánat, de... - fordultam hozzájuk értetlenkedve. - Mi van, ha nem éli túl? Semmivel sem kerülünk előrébb... Talán jobb volna, ha mind szétszélednénk és megkeresnénk a... gazdatestet. Nem. Rossz szó. - próbáltam a betűk hatalmas repertoárjából előkeresni azt az egyet, ami jó lett volna ide, de valahogy csak nem akart a nyelvemre kerülni. - Tehát... - köszörültem meg torkomat remélve, hogy egy legalább egy minimális figyelmet kiszorítok magamnak. - Legjobb tudomásom szerint... és az önök állítása alapján... - helyeseltem több nyelvbotlás közepette. - ...a vírus még nem terjedt túl ezen a városkán vagy falun... vagy mittudom' én mi is Maidstein-en, szóval nagy valószínűséggel a forrása itt van a városban. Több szem többet lát alapon, ha különválunk hamarabb megtalálhatjuk. Viszont... - néztem körbe és feltűnt, hogy Cyne közben lelépett. Egy pillanatra megrémültem; Én akartam megölni és nem hagyhattam Serenére a dolgot. - ...ha bárki is találkozna egy magas, szőke, tünde nővel akinek az egyik szeme mindig gyulladt, meneküljön.

Felhasználó profiljának megtekintése

70 Re: [Küldetés: Sunset at Nordenmouth] on Csüt. Aug. 30, 2018 11:34 pm

Gerard D. Lawrenz

avatar
a Tudás Démona
a Tudás Démona
Aleena gyorsan gondolatokat vált Gerarddal.
~ Jobban ment, mit számítottam rá.
~ Ezt vehetem akár dicséretnek is? - kérdezett vissza reflexből a lány, noha Gerard és Lia nem hallották a gondolataikat.
~ Gerardnak több évébe telt, mire megszokta.
~ Nagyon vicces...
~ Oké, de ne fecséreljük az időt.
~ Igaz-igaz. Van egy kis probléma. Ha a falusiak idehívják a papot, azonnal le fogunk bukni. Valahogy meg kell akadályozzuk.
~ Igen, de közben nem tűnhet úgy, hogy a papot el akarjuk kerülni, mert akkor gyanúsak leszünk.
Több dolog is van, ami felkeltette az érdeklődésüket. Klaus természetesen figyeli az ajánlkozó embereket, s nézi, melyikük akar átverni, viszont egyelőre nem avatkozik közbe, úgyszólván hagyja tekeregni a fonalat. Aleena megregulázza a tömeget.
- Kérem, nyugodjanak le! - jelentette ki határozottan, majd egyesével válaszolt az ajánlatokra - A fogadóba megyek egyelőre. Maga, - mutat rá a férfira, aki a kovácsot emlegette - Hívja oda a falu kovácsát. Szeretnék tőle kérdezni egy-két dolgot.
Ezután megkereste tekintetével az embert, aki a papot emlegette. Gerard memóriájával nem volt nehéz kiszúrnia őt ismét a tömegből. Mennyivel könnyebb dolga van egy tudásdémonnak.
- Te/ön fiú/lány/asszonyom/uram, szeretnélek/szeretném megkérni valamire. Keresd meg ezt a doktort, aki lement a partra. Üzend meg neki, hogy sebesültjeink vannak és szükségünk van a segítségére. Amilyen gyorsan csak lehet.
A fogadóba érve Maria kihasználja a helyzetet és ő is eloltja a szomját némi vízzel. Ebben az állapotban úgysem képes kihasználni a képességeit, Aleena pedig úgy tűnik, remek munkát végez... még akkor is, ha szegény lány nagyon nehezen viseli. Míg ő a pultnál iszogat, a többiek egy asztalhoz ülve tárgyalnak.
- Átok? - – kérdezte a nem túl idegen tünde katona.
- Sejtem mire gondol. Én is érzem, tisztán. - természetesen Gerard érezte, de most nem ő volt az, aki beszélt. Ő inkább csak hátul maradt és figyelt - A dolgok mintha összefüggenének egymással. Rakjuk össze, mit tudunk eddig.
Leo közben hátul maradt, kivitte a huldrát a város szélére, letette, mert a csengő hatása se tart a végtelenségig, majd visszament a többiekhez.
- Egy rakatnyi víziszörny megtámadta a hajónkat, eddig úgy tűnik, hogy különösebb ok nélkül, most úgy tűnik, hogy bosszúból teszik azt, amit tesznek. Én bevallom, nem tudom pontosan, mint történt a Kísértet-szigeteknél. Először csak hajókat támadtak, most már embereket is ölnek, de legalábbis elrabolják őket.
- A Sötét apostol szolgái kínozták meg őket, és taszították rabszolgasorba. - válaszolt az inkvizítorlány Lancenak - De talán ennél többről van szó. Ha feltételezzük, hogy a hajók és falu megtámadása összefügg egymással. Vagy feltesszük a kérdést, vajon miért csak ezt az egy várost támadják meg...talán az átok, ami a városon ül, azt akarják a huldrák megszerezni.
- Vagy ez a város van a parthoz a legközelebb, és ezt akarják elátkozni. Ha a vámpírtornyokat nem számítjuk, én egy városról tudok még, ami víz mellett van, az pedig Falbwich, és az eléggé felfegyverzett ahhoz, hogy akármennyi ilyen szörnyet likvidáljanak. -
- Reméljük nincs igazad. - mondta Aleena. Majdnem bele is kezdett, hogy miért, de Gerard gyorsan leállította, hogy eszébe ne jusson pánikot kelteni.
~ Ezt majd én megoldom. Ha elhamarkodottan beszélünk, a végén még megint nekünk esnek...vagy rosszab, nem fognak segíteni.
~ Hogy lehet a második rosszabb...?
Helyette inkább ő hajolt oda felé és súgta oda Lance-nek.
- Ha ez igaz, akkor valószínű, hogy az átkot az életben maradt hajósok terjesztik egyik emberről a másikra.
Komor pillantást kapott válaszul a zsodostól.
- De hogyan terjedhet ez az átok egyáltalán? - Kérdeztem.
- Ez az amit még nem tudunk. A legnagyobb esély arra van, hogy a huldra vérével...de akkor nem lenne ott a nyoma a város nagy részén. - mondta, majd elhajolt - Elnézést, hol is tartottunk?
Aleena feltette a következő kérdést.
- Herr Olaf, tudnak bármit is arról, hogyan születnek a huldrák? Ez talán választ adhat néhány kérdésre.
Az átok létezése már önmagában is megrézza az embert, hát még ha belegondol, hogy talán meg is fertőzte. Ez alól epdig úgy néz ki, semmilyen fajú élő, vagy ki tudja talán még holt sem kivétel.
- Huldravér...lehet, hogy én is átkozott vagyok? Én nem kerültem kapcsolatba huldravérrel, csak azzal, ami rám fröcskölődött, miközben küzdöttünk! Engem csak megsebesítettek! - súgta ismét Lance Gerardnak, ezúttal jóval feszültebb, ingerültebb hangon.
- Nem lehet, biztos. Ez az átok létezik és mi is megkaptuk. Ezért nem azon kell agyalnunk, mi váltotta ki. Azon kell, hogyan szüntessük meg, vagy mind meghalunk... vagy talán rosszabb. Ha úgy van, ahogy gondolom, az átok segítségével szereznek a huldrák új társakat. Nem ők lennének az elsők, akik ilyenre képesek. Hiszen emlékszel a tündérekre.
- Emlékszem… -
És talán ez fog vezetni a megoldás felé. Minden kiderül, amint sikerült minden információt összegyűjteni. A falu kovácsát kell még megvárják, aztán el is indulhatnak kutatni más helyekre. Vagy ki tudja, talán ha Maria jobban lett, a vámpírtoronyba.


Felhasznált cuccok:
Név: Az utca Igazsága
Leírás: Klaus az életét a szegénynegyedebn élte le, és minden féle kétes alakkal volt dolga. Ezért jól megtanulta, hogy mikor akarják átverni és mikor nem, és ezt a képességét nem lehet rest a csapat szolgálatába állítani. Azonnal ki tud szúrni minden nemű átverést (ez nem vonatkozik az illúziókra), és 80%-os biztonsággal meg tudja mondani, hogy az illető akivel dolga van hazudik-e vagy sem.

Felhasználó profiljának megtekintése

71 Re: [Küldetés: Sunset at Nordenmouth] on Pént. Aug. 31, 2018 8:57 pm

Parti csapat:

Herbert megdermed Mina varázslatának hála, de utána hűen követi a lány minden mozdulatát, sőt még a szája is mozog, amikor a vámpír beszél. Az egész igen bizarr, de mivel nem áll ellen, ezért sikerül belepaszírozni a hordóba. A barátja tanácstalanul áll mellett, főleg, amikor Cyne és Dieter elindulnak vissza a város felé. Ha más nem mozdul, hát ő maga igyekszik feltölteni vízzel a hordót, hogy Herbert levegőhöz jusson.
- És most? Csak így itt hagyják? - kérdezte kétségbeesetten, majd elkezdte a hordót taszigálni a város felé, de egyedül látszott hogy nem nagyon megy neki, másrészt pedig életveszélyes is volt a művelet, tekintve, hogy a hordó bármikor felborulhatott, és akkor mindenki kezdhette volna előlről a műveletet.

Ahogyan Cyne és Dieter (és akik még csatlakoznak hozzá) elől haladnak, a város felől szembe jön egy férfi szaladva.
- Önök között van a doktor, aki lejött a partra? Azt mondták keressem meg. A fogadóban várják, és azt mondta a kedves nővér, hogy sok a sérült aztán kéne a segítsége. - hadarja el nagyon gyorsan, és igyekszik titeket a fogadóhoz vezetni.
Cyne ha körbenézel, valójában standard házikók, a te képességeiddel nem okozhat gondot feljutni a tetőre. Sikátorok is vannak, amennyire közel épültek egymáshoz, javarészt össze-vissza, rendezettebb utcák inkább a város külső részén vannak. Itt… ahogy esik úgy puffant. A kéményekben is könnyedén el lehetne rejtőzni, a csónakok között is, és bizonyára vannak pincék is, a lehetőségek tárháza voltaképpen végtelen - csak a kreativitás szab neki határt.

Ger, Lance és mindazok, akik esetleg követik a szembe jövő férfit, aki a fogadó felé irányítja Dietert

Klaus nem érez semmit, egyelőre úgy tűnik a pánik nagyobb, minthogy bárki át akarjon verni bárkit is. A kocsmában Olaf a kérdésre szomorúan rázza meg a fejét.
- Szinte semmit sem tudtunk róluk korábban. Még azt se nagyon tudjuk megmondani, hogy vajon hímek vagy nőstények… Bár egyesek mondják, hogy a nőstények… tudják… - formáz női melleket maga elé a kezével. Közben egyszerre több minden is történik. Akit elküldtetek a kovácsért visszatér, nyomában egy feltűnően ronda férfival, valahogy így néz ki:



- Itt van, meghoztam Thomas kovácsot! Mit szeretnének tőle?
- Herbertről van szó? Van valami a fiammal? - csapott a férfi rögtön az asztalra.
Ezen kívül befut az is, akit a doktorért küldtetek, nyomában a többiekkel.
- Meghoztam őket, nővér, itt vannak!

Theo

Amikor a falu főterére érsz látod, hogy hatalmas a káosz. Mindenki fejvesztve szaladgál, amiből csak pár szót hallasz ki, minthogy „átok” és „huldrák”.
- Szerinted a nővér valóban segt majd? - kérdezte egy nő a másiktól.
- Nem tudom, de azt mondják a kovácsot hívta, talán a Herbert fiúval lesz valami…
- Sok itt mostanában az idegen… - mondta a nő, majd hirtelen rád bámul, mintha a jelenléted csak megerősítené a szavait. Egyébként a legrondább nő, akit életedben láttál:



- De mind a kocsmában gyűlnek, mint ezek az utazók általában.
És ha arra mész, akkor a kocsmában valóban meg is látod az összegyűlt kompániát… Közöttük kellemetlenül ismerős arcokkal.

//Edem ebből a körből kimarad, ez az első hiányzása, de a következő körben írnia kell vagy kiesik. Határidő 1 hét, vagyis szeptember 7. //

Felhasználó profiljának megtekintése

72 Re: [Küldetés: Sunset at Nordenmouth] on Pént. Aug. 31, 2018 9:31 pm

Johnny Wood

avatar
Kultista Megszállott
Kultista Megszállott
- Ne haragudj, de hova is tervezed vinni? - kérdeztem a hordót elmozdítani próbáló fiútól miközben még a doktor után pislantottam.
Féltettem. Azok alapján, amit Recsegős börtönében és az imént láttam meglehetősen értékes személynek tűnt. Kevés olyan kétlábút ismertem, aki ennyire jól végezte volna a dolgát, szóval kétségem sem volt arról, hogy nem egy élet menekült meg Rotmantel kezei és ügyesen összevart feje mögött megbújó agya által.
Szomorú lett volna, ha egy ilyen hasznos vámpír kultistaként tér vissza Hosekh seregében, vagy ne adj' Armaros úgy találjuk meg valamelyik sarkon vérbe fagyva.
Hiába vetettem fel előbb a szétszéledős ötletet, végignézve az arcokon így, Die...ter és Cyne nélkül (Mina és Damien kivételével) senkit sem ismertem annyira, hogy tudjam biztonságban boldogulnának-e.
Ha pedig a csapat egyben maradt volna, hiába növekedett meg a túlélési esély egy hatalmas veszély ugyanúgy fenyegette mindannyiunk életét, ami pedig így, hogy több személy maradt egy helyen, számára könnyű, a mi részünkről pedig szörnyű vérengzést/mészárlást tarthatott. Legyen szó Serenéről vagy az átokról - mely esetünkben akár egy vírus terjedt, így félő volt, hogy minket is megfertőz - egyik sem olyan halál, amit kegyesnek találna akármelyikünk is.

Felhasználó profiljának megtekintése

73 Re: [Küldetés: Sunset at Nordenmouth] on Szer. Szept. 05, 2018 4:07 pm

Theo Wagner

avatar
Hellenburgi Királyi Szövetség
Hellenburgi Királyi Szövetség
Nyugodt tempóval sétálok a ködös utcán, mígnem megcsapja az orromat, a halál bűze. A vér és belsőségek szaga terjengett a levegőben, ahogy a szürke köd minden apró vízcseppje magával hordta annak esszenciáját. Nem sokkal ahogy megéreztem a halál elhervadt rózsájának az illatát, úgy a főtérre érve, megoldódott a szag forrásának a rejtélye. Holtesteket, már nem láthatott az ember, de a szag itt volt a legerősebb. A halál bűze, még a legillatosabb nemes ruháit, is jáci könnyedséggel járja át, és ver benne tanyát.
A főtéren a harc nyomai még látszottak, a föld még néhol vértől nedvesedett, de az igényesebb asszonyok, vödör vizeket hordva, próbálták azt elmosni felhigítani, és feltörölni a kőről. Sok pestis járvány kezdődött már el vérontások helyén, remélem nem itt fog elkezdődni.
- Itt sem egy egyszerű kocsmai verekedés volt. - Mormogja a kapucnimból Riel, ahogy körben felméri a terepet, és kissé nyugtalannak látszik a vállamon. Túlságosan komolnyak, és feszültnek látom őt mostanában, mintha belekomolyodott volna ezen helyzetek sokaságába, amik velünk történtek.
- Nem, nagyon úgy tűnik hogy nem Riel. - Válaszolom a parányi utitársamnak, majd megindulok a sürgő forgó nők irányába, ám megtorpanok, amikor szóra nyílik a szájuk.
Árdekes szavakat csípek el a levegőben szállni, melyek az "Átok" és "Huldra" voltak. Mindkettőt már ismertem, egyiket jobban, míg a másikat már kevésbé. A huldrákkal emggyűlt már a bajom régesrég, félelmetes volt ,ahogy gerincbe törték a hajónkat, és majdnem ott haltunk a vízbe. Az átok is simerős volt, de erről leginkább csak olvastam, no meg a fiatalkori romkutatás egyik félt dolga volt ez. Az elátkozott ereklyék veszélyesek voltak, és lesznek is mindíg. Az ősi tudás, egy csiszolatlan mágiája volt ez, mely nyersen emésztette fel a kiszemeltjét, valamilyen káros hatás által. Nyers, mégis bonyolult, mivel pont ez a természetes összetétele bogózza össze magát a mágiát, melyet így majdhogynem képtelenség megérteni.
- Theo, jobbra. - Szól rám a gólem, miközben a tér egy pontját és a földön lévő vérfoltot felváltva fürkészem. Ahogy jobbra fordítom a tekintetemet, két nő pletykálkodását hallom, és érdekes információkat vagyok képes elcsípni tőlük. De ahogy rámbéz, a rusnya arcképe felelveníti az itteni bűzt, mintha csak a frisslevegőről léptem volna a főtér közepébe. A kinézete, és a szag megerősödött csapása, az undor egyik legfelső fokát keltette bennem életre, így el is kapom onnan a tekintetemet.
- Szóval érkeztek ide mások is elöttünk Riel. - Majd a ruhám ujját az arcom elé teszem, ahogy a szag már elviselhetetlen bűzként kezdi el marni az orromat.
Megindulok a partvonal felé, hogy közelebbről is megvizsgálhassam a csata kiinduló pontját. Nyomok kellenek nekem, a legelsők amiket találtunk. Ha átok, és huldrák, akkor nagy esélyel a kettő összefügg, és ki tudja, lehet elcsípek valamit a parton, vagy útközben hallok félfüllel valamit.

Felhasználó profiljának megtekintése

74 Re: [Küldetés: Sunset at Nordenmouth] on Csüt. Szept. 06, 2018 10:26 am

Wilhelmina von Nachtraben

avatar
a Nachtraben család tagja
a Nachtraben család tagja
Valahogy furcsa visszagondolni a korábbi rajongására, amit érzett. Mintha csak egy fakó árnyékát látná most, bár könnyen lehet, hogy a furcsa vízi lénnyé változtató átok nem kedvez az efféle elszállt érzelmeknek. Az egyetlen érzelem, ami benne maradt, a kíváncsiság, vagy inkább groteszk érdeklődés annak irányában, mi is okozza ezt a szép Herbertséget.
Viszont amikor ideértek, biztos volt benne, hogy a lényt nem lehet megmenteni.. mára ez nem látszik beigazolódni. De mi a csuda lehet egy ilyennek a forrása? Miért igyekszik mindenki a város felé? Nem valószínűbb, hogy a vízben kell keresni az okát? Agyát elkezdi jártatni olyan mágiákon, amik mérgezést vagy átváltozást eredményeznének. De ez nem alkímia. Azzal lehetetlen lenne elérni ilyen mértékű átalakulást... Hacsak nem segítenek rá varázslással.
Odafordul Leo-Richardhoz, hogy további kérdéseket intézzen hozzá, hátha abból megtud valamit az átok mikéntjéről. Hirtelen beléhasít, hogy még abban sem lehet biztos, nem pont ő az, aki kirobbantotta az egészet. Tény, hogy most szenvedett hajótörést, de amennyire bizalmatlannak tűnik mindenkivel szemben, illetve amennyire elhomályosodnak már a vonalak, ki is ő és mit akar igazából, szinte semmit sem tud kizárni.
- Megkérdezhetem, pontosan hogy került arra a hajóra? Csak mert egyelőre a sötétben tapogatózunk. Nem tartják valószínűnek - néz körbe a megmaradt tömegen -, hogy ez az átok sokkal inkább a vízben gyökerezik? Persze nem ajánlom, hogy visszatérjünk oda, nagy valószínűséggel csak még több veszteséget jelentene.
Bosszantja a tehetetlenség, és az, hogy még krízishelyzetben sem képesek igazat mondani. Na persze, mikor máskor lenne ok hazudozni és titkolózni, mint éles helyzetben?
Damien eközben odaszalad a fiúhoz, aki a hordót cipeli és igyekszik segédkezet nyújtani neki, megtartva a nagy adag fát benne egy élőlénnyel. Kevéssé sikerül viszont lepleznie az undort az arcán, mely ösztönösen kúszik oda, belegondolva az iszonyatba, amit a hordó rejt.
- Biztonságos helyre kell vinnünk, amíg ki nem találjuk, hogy ez micsoda. Ez az átok. Azt ajánlom, készülj fel a legrosszabbra, akkor legfeljebb pozitívan csalódsz. - figyelmezteti a kölyköt, utólag rájön, mennyire sötétnek hangzik, amit mondott. De mégsem tehet mást. Szívesen megígérné, hogy igen, Herbertet biztosan vissza fogják tudni változtatni, s ő ugyanolyan lesz, mint új korában. Egyelőre azonban rá kéne jönni, mi is ez, és hogy lehet megállítani. - Igyekszünk megtenni mindent, amit tudunk, de most mindenki épsége a fontos. Ja, és a biztonságos hely alatt azt értem, hogy ő se tudjon bántani másokat. Nem lenne jó, ha esetleg sikerülne visszaváltoznia és rájönne, mennyi bajt okozott tudtán kívül.

Felhasználó profiljának megtekintése

75 Re: [Küldetés: Sunset at Nordenmouth] on Csüt. Szept. 06, 2018 9:31 pm

Lance Kalver

avatar
Tünde Zsoldos
Tünde Zsoldos
Akaratlanul is halványan elmosolyodtam a fogadós mozdulataira, ahogy megmutatta, miből gondolják, hogy nőstények. Ugyanakkor elkomorodtam.
- Ha igaza van, - néztem Gerardra - akkor az átok eléggé át tudja az embereket formálni. Nem tudhatjuk, mik voltak előtte, a hajón rengeteg huldrát láttam, és nem volt köztük olyan nagy különbség, már amennyire a harc hevében meg tudtam állapítani. - Mondtam, de gyorsan be is fejeztem utána, lehet, hogy nem láttam jól, és az egész félre fog vezetni, arra pedig nem volt semmi szükség. Ekkor kinyílt az ajtó, és egy elképesztően ronda ember lépett be rajta, mintha szétfolyt volna az arca, és zsineggel akarták volna összetartani, de nem sikerült volna túl jól az egész művelet.
- Herbert? Nincs itt semmiféle Herbert... - Vontam fel a szemöldököm. Miről nem tudok?

Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [3 / 7 oldal]

Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.