Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Kérdező vendégeknek
[Küldetés] - Arachnophobia (Jelentkezés)

Kedd Szept. 25, 2018 6:00 pm by Hannes von Rotmantel

[img(983px,553px)]…

Comments: 10

Aktuális azonnalik

Kedd Dec. 13, 2016 10:03 pm by Serene Nightbough

Sziasztok!

Hogy könnyebb legyen nyomon követni, hogy mikor van kiírva új azonnali és hova …


Comments: 44

[Küldetés újaknak] Világok között

Hétf. Okt. 22, 2018 10:29 am by Esroniel von Himmelreich

Tegnap a régiek már észrevehették, hogy Asael nevű briósevő démonom egy alig használt …

Comments: 7


You are not connected. Please login or register

[Küldetés: Sunset at Nordenmouth]

Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

Go down  Üzenet [4 / 7 oldal]

76 Re: [Küldetés: Sunset at Nordenmouth] on Pént. Szept. 07, 2018 5:55 pm

Tertullius

avatar
Felszentelt Inkvizítor
Felszentelt Inkvizítor
Ahogyan szemlélem Wilhelmina varázsalát, jómagam is majdnem megdermedek: ki se néztem volna belőle, hogy ilyesmire is képes - bár belegondolva vámpírral van szó, azoknak meg mindig van valami aljas eszköz a tarsolyában. Irányítja a varázslatával a másikat, ugyanúgy mozog mint ő, még a szája is. A fejembe vésem ezt az egészet, hátha később kideríthetem ezzel hogy melyik családba tartozik, vagy akár még valami mást is. A kérdésében gyorsan felfedezem a rést, amit kihasználhatok arra, hogy ne kelljen teljesen őszintének lennem.
- Először a kikötőbe mentem, aztán felsétáltam a hajóra. Tudom, nagyon egyszerűnek hangzik, de tényleg így volt. - vigyorgok rá idétlenül, majd kicsit halkabban, mintha csak suttogni akarnék (de azért még úgy, hogy a többiek is hallják) folytatom - Legutóbb még semmi problémád nem volt a sötétben tapogatózással... - hátha ez segít még jobban elültetni a gyanút a többiekben, hogy csak egyszerű szeretők vagyunk.
Átok. Szóval egy átok változtatta ilyenné ezt a valakit, ami elvileg ragályos – nem megyek többé a hordó közelébe. Bebizonyosodott tehát, hogy a gonosz erő jelenléte nem csupán pletyka volt, és nem is csak a huldrákat takarta, bár lehet nekik is közük van ehhez az átokhoz, hiszen elég sok a hasonlóság köztük, és a megátkozott valami között. Többet kell megtudnom arról, hogy is „kapta el” ezt az átkot. A sötételfet ugyan nem követném szívesen, ám a doktor is elindult utána, ami már aggasztóbb volt, nem akartam egyedül maradni, kitudja meddig fajulhatnak még az előző tünetek. A legegyszerűbb az lenne, ha felajánlanám a segítségemet, de az feltűnő lenne, hiszen mikor legutóbb találkoztunk erősen üzleti beállítottsággal bírtam. Így tehát minden további nélkül követem, akkor is, amikor az alak megjelenik a parton, attól függetlenül, hogy csakugyan a kocsma felé veszi-e az irányt.

Felhasználó profiljának megtekintése

77 Re: [Küldetés: Sunset at Nordenmouth] on Pént. Szept. 07, 2018 7:51 pm

Dieter von Rotmantel

avatar
a Rotmantel család tagja
a Rotmantel család tagja
A sötét tünde meglepő lelkesedéssel törtetett előre Maidstein egyre kevésbé hívogató városa felé, így alig tudtam tartani a tempóját, a felzárkózás reménye pedig úgy szált el mint cigarettafüst a ködben. Egyedül az sietett a segítségemre, amikor egy a várost lakó, kevésbé érdekes emberek közül elénk sietett így mindkettőnket megtorpanásra késztetett.
- Önök között van a doktor, aki lejött a partra? Azt mondták keressem meg. A fogadóban várják, és azt mondta a kedves nővér, hogy sok a sérült aztán kéne a segítsége.
A nővér szóra önkényemen kívül megremegtek a szemhéjaim, de gyorsan el is vetettem minden kósza ötletet álmokban ragadt, búzavirágkék szemű apácákról. Valószínűbb volt, hogy a suhanc, akit papért vagy nekromantáért küldtem az előbbit választotta és iderángatott egy biztosan roppant mód örülő apácát, aki azóta a hajótörött legénység nagyobb részét ápolta a fogadóban.
- Én vagyok. Vezessen oda. - feleltem a futárrá avanzsált férfinak, aki erre csak bólintva sarkon fordult és ugyanazt a szebb napokat is látott épületet vette célba, amiből néhány perce elindultunk. Az utcát ekkorra nagyobb tömegek uralták, a levegőben vér édes-keserű emléke párolgott, ami cseppet sem tette derűsebbé a helyzetet. Megtámadtak volna valakit, vagy az egyik matróz sérült meg annyira, hogy összevérezte a földet? Ahogy hátrapillantottam észrevettem, hogy a pillanatnyi megtorpanásunk elég volt a túl sok néven hívott ékszerésznek a felzárkózásra, mintha csakugyan egy alkudozó démon lett volna, aki a vállamon ülve felügyelte a ténykedéseim. Nehogy véletlenül megszegjem az egyezményt.
- Herbertről van szó? Van valami a fiammal?
Ez volt az első mondat, ami megütötte a fülem belépve, a látványtól pedig önkénytelenül hátraléptem és köpenyem szélét megragadva az arcom elé emeltem.
- Meghoztam őket, nővér, itt vannak!
Lehunytam a szemem, hogy csillapítsam a szívverésem, aztán hátra fordultam a mögöttem állókhoz.
- Jobban járnának, ha most nem jönnek be.
A kovács mintha hirtelen hízott és fogyott volna, bőre felhólyagosodott és redőkbe gyűlt, szinte összeolvadni látszottak egymással. Járomcsontjáról a hús U alakban csüngött, szemei gyöngyházszerűek voltak és haját is készült elveszíteni. Minden jel szerint egy korábbi stádiumában volt annak az átoknak, ami Herbertet is sújtotta.
- Kérem, bocsássa meg a modortalanságomat, kovácsmester, de azt kell mondjam sújos az állapota. A fiát, ahogyan önt is egy erős mágikus betegség, egy járványmódra terjedő átok érte. A fiú gyakorlatilag felismerhetetlen, mintha felerészben huldra lenne, de a hátrahagyott segítőim a parton életben tartják egy hordó vízben. Csak idő kérdése, hogy ön is elérje ezt az állapotot, így kérem, engedje meg, hogy megvizsgáljam.

Felhasználó profiljának megtekintése

78 Re: [Küldetés: Sunset at Nordenmouth] on Pént. Szept. 07, 2018 10:55 pm

Crispin Shadowbane

avatar
Sötét Tünde Bérgyilkos
Sötét Tünde Bérgyilkos
Fél füllel mint ha még hallottam volna Habartka barátjának felhördülését, kétségbeesett kiáltásait, kérdőre vonó kérdéseit. Fél füllel és csak fél tudattal hallgattam ezeket a gyorsan elhaló kérdéseket, aztán már mentem is tovább. Hátra nézve láttam, ahogy a doktor utánam siet, bár lépteimet eléggé megnyújtottam ahhoz, hogy nehezére essen utol érni engem. Nem, nyugodj meg kedves doktor, semmi bajom nincsen veled, bár van sejtésem arról, hogy melyik családhoz is tartozol - de még úgy látszik, hogy a viszonylag normálisabb hajtásból keltél ki. De egész egyszerűen nincs olyan hatalom, amely arra tudna engem bírni, hogy akár egy perccel is tovább tartózkodjak annak a szerencsétlennek a társaságában. Így aztán csak mentem előre, töretlenül, csupán még egyszer visszanézve, hogy lássam, ahogy az újonnan érkezett is csatlakozni akar a víg kis kompániához. Egy hitetlenkedő fejcsóválással nyugtáztam az észrevételt. Valami meghúzódik a háttérben...közte, Mina és a doktor között. Valami, amiről nem tudok, és aminek a középpontjában ez a fura alak áll. Hogy ki lehet Ő valójában - hisz ahogy észre vettem, a többiek nem nagyon hittek neki - arról fogalmam sincs, már pedig az információ egy fontos és értékes társa a fajtámnak. Később még kiderítem, hogy ki fia-borja ez az alak. Addig is...helló Maidstein! Azaz...nem ez az ocsmány város egyelőre, hanem egy férfi, aki a felcsert kereste. Csak megcsóváltam a fejemet, jelezve, hogy ez bizony nem én lennék, viszont ez a pillanatnyi megtorpanás elégnek mutatkozott arra, hogy a vámpír beérjen.
- Önök között van a doktor, aki lejött a partra? Azt mondták, keressem meg. A fogadóban várják, és azt mondta a kedves nővér, hogy sok a sérült, aztán kéne a segítsége.
- Én vagyok. Vezessen oda.
  Csendült fel a tényleges gyógyító hangja. Egy pillanatra megtorpantam. Követnem kéne őket? Ki lehet az a nővér, akit emlegetett? Nem sokkal találkoztam eddig még, sőt, jó, hogy ha kettőt fel tudnék sorolni, akit "nővérként" emlegettek. Észak, talán? A fene se tudja ezeknél a vallási őrülteknél, hogy melyiket hogy hívják, és ha egy lelkészt papnak szólítasz, jó eséllyel a torkodnak esik annyi szent mágiával, hogy a bőröd lesül a képedről. Ha jól sejtem, a hajóval érkezett Ő is, amely olyan szerencsésen partot ért. Hajó orvos lenne? Azok általában nem az egyház tagjai szoktak lenni - nincs az a hajóskapitány, aki megengedhetné magának, hogy egy ilyen nőszemélyt csábítson a tagjai közé, és amúgy is, egy-két hajós szerint a nő a fedélzeten egyenlő a bajjal. Babonás egy alakok, azt már meg kell hagyni. Ha nem a legénység között volt, akkor utasnak kellett lennie. Ez a jó egyenesen ide tartott, menet közben ki tudja, hogy merre járva...tehát a "kedves nővér" ebbe a városkába tartott. De miért? Biztos, hogy nem a helyi látványosságok érdekelték. Híre kelt volna annak, hogy mi is folyik itt? De hát még csak mi is most akadtunk rá az első áldozatra. Vagy a pletykák már régebben kezdődtek volna? Lehet, hogy csak a megnövekedett huldra aktivitás keltette fel az Egyház, vagy a protestáns megfelelőjük figyelmét. Ezen esetben egy nővér vagy apáca, vagy mi a franc jelenléte teljes mértékben igazolt lett volna, hisz a gyógyító kezekre mindig szükség van. Viszont ha egy apáca érkezett, őt valószínűleg nem küldték ide védtelenül. Egy-két templomos és/vagy lovag is érkezhetett vele, már pedig nekem ahhoz aztán semmi kedvem nem volt, hogy azokkal össze fussak. Egyszerűen túlságosan nyugtalanító a jelenlétük.
  Így hát aztán csak megvártam, míg Dieter távozóra fogja a dolgot és követi őt hűséges kutyusként Richard, vagy ki a fene, aztán én is távozóra fogtam a dolgot, de nem a város felé. Az átok már jelen van, és minél többen vannak egy helyen, annál nagyobb az esélye, hogy fertőzöttek már vannak közöttük. Már pedig a kocsma/fogadó egy olyan helynek tűnt, ahol most a lakosság nagy része összetömörlött - hisz elvégre, szaftos pletykák születhetnek még a szituációból, azt már pedig senki se hagyná ki szívesen. De amíg a lehetséges fertőzöttek egy helyen gyűlnek össze, nekem tisztább lesz a terep. Nem kétséges, hogy értékes információkat szerezhetnék abból, hogy ha megnézném, hogy mi a helyzet az ivóban - de később még mindig van lehetőségünk arra, legalábbis remélhetőleg, hogy értesüléseket cseréljünk. Én magam inkább keresném meg az átok forrását. Nem vagyok egy nagy szaki az ilyen dolgokban, életemben egy átokkal találkoztam, az is az, ami a fajtámra telepedett. Pontosabban kettővel, ha hozzá vesszük Rheo magyarázatát is, hogy a mostani formánk, az, hogy az emberekhez hasonlatosak vagyunk, önmagában is egy Átok, amiért az Idegen Isten előtt térdepeltek le az őseink, vagy mi a szösz. De ezen gondolatokat félre téve, valami forrásának kell, hogy legyen. Akárki vagy akármi is átkozta el ezt a települést - eddig ismeretlen okokból kifakadólag - az jó eséllyel azt is szeretné megnézni, hogy hogyan sül ki az Ő kis játéka. Feltételeztem ezen a ponton, hogy a közelben kell lennie - bár ez a közelség relatív fogalom, lehet akár egy napi lovaglásra is. De ha van egy fókusztárgy, egy pont, ami az átkot sugározza ki magából, csak könnyebb azt kordában tartani, vagy szükség szerint módosítani rajta. Bár vegyük figyelembe, hogy a kultista söpredék és a Mestere szerint az Átok már a település jó részét lefedte és csak egyre burjánzik tovább. Így akár lehet, hogy a levegőben terjed, vagy az ivóvízben, ténylegesen mint egy vírus vagy egyéb betegség. A vízforrást megvizsgálni? Long shot.
  A gondolataim csak kergették egymást, tényleges elhatározásra viszont még mindig nem jutottam. Csak a feltételezéseimre és megérzéseimre hagyatkozhattam. Hogy csináljak is valamit, a legközelebbi ház felé vettem az irányt. Enyhe undorral néztem végig a szegényes épület falán. A házak sorának kuszasága mindenféle tudatos tervezés hiányosságáról árulkodott. Ha megadnánk az időt a városnak, szépen kinőné magát, de most még egyelőre magán hordta a túl gyorsan növekedő települések gyermekbetegségét. Az újonnan beköltözők, mindenféle helyi autoritási regulárék hiányában, oda építkeznek, ahova akarnak. Kicsivel később talán a városvezetés észhez kap és megpróbálja szabályozni a rendszert, egyelőre azonban ez még nem történt meg. Viszont így legalább kacskaringós sikátorok kusza rendszere alakult ki. Egyelőre a földszinten megragadva igyekszek a városka belseje felé, gondosan igyekezve kikerülni bárkit, akit meglátok vagy meghallok. A sarkoknál kileskelődök, várok, amíg tiszta a terep, aztán irány tovább. Semmi kedvem nem volt a helyiekkel vagy az újonnan érkezettekkel találkozni. Menet közben nyitva tartom az érzékeimet, a mágia jelei után kutakodva. Vírus. Egyre terjedő vírus. Valahogy úgy képzeltem el, mint egy csápos szörnyeteget, amely nyújtóztatja a karjait, karmait, hogy minél több áldozatot behabzsolhasson...viszont a "gazdatest" az "agy" vagy "főtest"...tudja hogy mi lenne erre a helyes szó, erősebb kell, hogy legyen, a központban összpontosulnia kell ennek a hatalomnak. Legalábbis az én elképzeléseim szerint. Mágiára érzékeny érzékelésemmel kutakodtam tovább, miközben végre Dracon is betoppant. A sárkánygyík az elmúlt percekben megtartotta a távolságot tőlem, tekintetében bizonytalansággal, miközben hevesen szimatolt. Nem tudtam mire vélni a viselkedését, de most már itt volt velem...ahogy az a sok átkozott vacak is, amit utazásaim során összekapargattam. Ahogy a mágiára koncentráltam - jobban, mint alapesetben - a tárgyak halk búgással és nyomással reagáltak. A tengerparton mint ha egy kisebb mágikus örvénybe kerültem volna, ahogy a vámpírok természetes mágiája és a tárgyakba bűvölt varázslatok egyszerre tudatták a világgal, hogy Ők is ott vannak. Most is csak egy állandó...búgást, talán ez a jó szó rá, érzékeltem. Vagy mágia volt mindenütt, vagy a saját tárgyaim zavartak be túlságosan. De megválni nem akartam tőlük. Így hát folytattam tovább az utamat, lassan haladva előre, igyekezve valahogy háttérbe szorítani a tárgyaimból és saját magamból érkező zúgásokat...elkülöníteni a többi forrásból érkezőket. Nem is tudom...érzem-e egyáltalán a mágia "méretét"? Egy nagyobb mágiaforrást máshogy érzékelnék, mint egy egyszerű kis bűvölést? Azt hiszem, hogy nemsokára kiderítjük. Amennyiben sikerül elkerülnöm másokat, az épületek között haladok előre, először a külterületet véve alaposabban figyelemre. Néha - néha megállok, hallgatózva akár az utca zajaira, akár az épületekből érkezőkre. Valakinek turpiskodnia kell itt, és vagy a tömegben lesz, ahol jól elbújhat, vagy valahol az eldugottabb helyeken. Tehát egyelőre irány a kikötő...aztán majd később nem ártana látogatást tenni a kovács házánál, ahonnét Herbert eltűnt. Ha más nem, az jó kiinduló pont lehet. Átnézni a személyes tárgyait, akár akarják, akár nem.  Végül meghoztam még egy döntést, bár lehet, hogy rossz ötlet lesz. Az egyik zsebemből előhalásztam a koncentrációt segítő nyakéket - bár ezzel csak aktiválom a belé rejtett mágiát, ami még egy kis szellőt hozzáad a folyamatos zúgáshoz, de lehet, hogy ez egy jó üzlet lesz. Talán...talán meghallok olyasmit is, amit alapból nem. Meglátok egy apró kis jelet, ami felett elzúgna a tekintetem. Egy szellővel sodort beszélgetés foszlány. Egy vércsepp, egy rejtett ajtó. Nyitva tartom hát a szemem, amire rásegít a nyaklánc is. Bár még van egy fiola élénkítő italom is, azt későbbiekre tartogatnám.

Használt tárgyak/képességek:
Koncentráció nyakéke: Az azurit segíti a koncentrációt, ezért használatával pár percre viselője kiélesítheti az érzékeit. A nagy kő naponta kétszer 30 percig képes ezt megtenni. A használt fém (fehér arany) szint*2-vel növelik az időtartamot.

Mágia érzékelés: A karakter képessé válik az alacsonyabb szintű (Akár egyes) karakterekből áradó mágia érzékelésére, legyen az vámpír, démon, nekro, udvari, szent vagy esetleg természetmágia. Képes megállapítani úgy 10 méterről, ha valaki nem laikus a varázslatok idézésben (Fontos, ösztönszerű használatokat nem érzékel). Tárgyakat, épületeket, s mágikus aurákat is érzékel. Azok hatását nem, csak azt, hogy mágikusak. Egy képesség használatát szint*10 méterről képes érzékelni.

Felhasználó profiljának megtekintése

79 Re: [Küldetés: Sunset at Nordenmouth] on Szomb. Szept. 08, 2018 12:52 pm

Gerard D. Lawrenz

avatar
a Tudás Démona
a Tudás Démona
A kovács láttán már biztosra vették, hogy jó nyomon járnak. Klaus ugyanakkor eléggé megrémült tőle, így amikor belépett a fogadóba, hátrált tőle egy lépést, nehogy elkapja tőle az átkot. Egyhelyben állt, merev tartással és a kezén is érezte, hogy némiképp remeg. Le se tagadhatta volna, hogy megrémült a látványtól.
Aleena is hasonlóképp vélekedett, noha mivel Gerard ott volt a fejében, kicsikét könnyebben leküzdötte, mert a démon, ahogy meglátta az embert elkezdett mindenféle kusza gondolatokat küldeni neki akarva, vagy akaratlanul. Gerard fejében kezdett kialakulni egy elmélet.
~ Hogyan születhetnek a huldrák?
~ A tündérekről sem tudták.
~ "Gyerekeket választunk így", ő is így mondta... - Gerard gondolatai egy pillanatra melankolikus tónust vettek fel, ahogy felidézte rég látott tündérét - A huldra maga is az tok áldozata volt.
~ Egy pecsét...talán nem is pecsét...talán valami más. - Lia kezdett izgatott lenni az ismeretlen mágia megemlítésekor.
~ Aki közel megy hozzá, eltorzítja...
~ Ellopták...
~ És elhozták ide.
~ De nem érint egyformán mindenkit. Az egyén teste megpróbálja kitaszítani.
~ Aki közelebb van hozzá, erősebben hat rá.
~ Ha Aleena tanácsára valóban hazamentek, ellenőrizni tudjuk.
~ S egy pont felé fog mutatni.
~ S vajon miért? A kérdés már nem az, mi tette...
~ Hanem, hogy mi célból.
A falu kovácsának torz testrészei voltak a legsúlyosabbak, amiket eddig a faluban láttak. Ha igaz, amire Gerard és Lia gondolnak, akkor az ő háza felé haladva benézve ide-oda egyre durvább eseteket fognak látni. Akárki is csinálta ezt, ügyesen kitervelte.
Aleena a fejét dörzsölte. Ezt az egészet ő is hallotta. Eddig kesztyűs kézzel bánt vele a páros, de érezte, hogy módszeresen fárad, hogy egy helyett három elme tombol a gondolatai közt. Már nem kell sok, futott át az agyán, és vége van.
- A fiával nem találkoztunk, másról lenne szó...
Ekkor érkezett meg az orvos, akit hívtak. Vámpír volt, akárcsak Maria, ami nem szokatlan errefelé. Talán ő is a közeli torony lakója lehet. Határozottan lépett oda és kezdett a bele a mondandójába. Úgy tűnt, gyakorlott volt és értette a dolgát.
~ Remek, vele talán már tudok kezdeni valamit. - gondolta magában Aleena, mielőtt felállt volna, teret engedett volna az újonnan érkezett orvosnak.
- Köszönöm, hogy idesietett, Herr. A nevem Rose von Dolch, és a Katedrális megbízásából érkeztem, hogy felgöngyölítsem ezt az esetet. - kicsit kacifántosabban beszélt mint szokott. Aleena furcsállta is, de aztán gyorsan rájött, hogy Gerard gondolatai szélesítették ki így a szókincsét, hiszen minden második mondatát ő adta a szájába - Ha végzett, szeretném, ha megvizsgálná az útitársamat is. Sebet kapott a huldráktól és az átok nyomait észleltük a helyén, közülünk pedig senki sem jártas a gyógyításban.
Ezután a kovácshoz fordult.
- Tehát mint mondtam, másról lenne szó, Herr. Szeretnék megnézni valamit a háza környékén. Legjobb lenne elindulni, amint a doktor végzett.

Felhasználó profiljának megtekintése

80 Re: [Küldetés: Sunset at Nordenmouth] on Szomb. Szept. 08, 2018 4:51 pm

Mina, Johnny

- Nem tudom… Akárhova… - felete a fiú Johnny kérdésére, és igyekezett tovább taszigálni a hordót. Szerencsére Damien a sgeítségére sietett, így a kölyök hálásan nézett fel a sötét tündére.
- Biztonságos helyre… Nem tudom létezik-e olyan egyáltalán neki. Így nem vihetjük haza, nem vihetjük hozzám sem a városban mindenki mutogatni fog rá. - eleredtek a könnyei, de gyorsan letörlte őket.
- Talán… Nem messze van innen egy kápolna. Justin tiszteletes jó ember biztos nem bántaná, sőt ő is biztosan bevetné a szent erőit, hogy megállítsa az átkot. Elkísérnek? - nézett reménykedve a kompániára, és ha igent mondtok, akkor szépen lassan terelitek a hordót egy irányba. A kápolna valójában inkább kis templom, kereszt helyett viszont az Esroniel csillag fénylik rajta, hiszen ez már inkább dél területéhez tartozik, noha egyikőtök sem emlékszik rá, hogy harc dúlt volna ezen a helyen korábban.
- Tiszteletes úr! - kiabál a fiú, amikor odaértek. - Tiszteletes úr!
- Jövök már, jövök… - hallatszik bentről egy zsémbes hang. Ahogy kinyílik az ajtó egy negyven körüli férfi lép ki rajta. Ösztövér alkatú, kopaszodik, de nem vészes. Néhány lépcsőfokkal feljebb áll így pont belelát a hordóba, egyenesen szembenézve Herbert halszemével.
- Krisztusra, mi ez a förtelem!?

Cyne //Adj hálát a kockának//

Ezzel a felállással már sok különböző érdekes dolgot érzékelsz, ahogyan haladsz előre. A különös zúgás jól elkülöníthető csomóponttá alakul. Érzed ahogyan egy nagyobb csomópont van a város közepe felé, de meg tudod állapítani, hogy az lesz a kocsma, ahova Dieter ment, és még néhány személy, akik csak úgy zsizsegnek a mágiától.
De érzel mást is, ahogy haladsz. A felerősített mágiádnak hála el tudsz különíteni néhány különböző típust, ami más, mint a kocsmában lévők. Az átok állandó zúgása elkülönül a többitől és tart valahova, mintha bizonyos vonalakban sűrűbb lenne a mágia áramlása, megint máshol ritkásabb. Alapvetően három irány-félét tudsz elkülöníteni, egy gyengét, alig érzékelhetőt, ami valószínűleg a legmesszebbi, egyet, ami befelé visz a városba és egyet, ami a város szélén vezet a szárazföld felé.
Érzékelsz még egy különálló gócpontot, egy közepes erősségű mágus sétál az irányodba, és még két különösen erős mágia vele együtt, amik tárgyaknak tűnnek.
Rajtad múlik merre indulsz.

//Amennyiben a mágust keresed meg úgy belefutsz Theoba, ha pedig a város mellett haladó mágiaágon mész akkor pedig Mináékat pillantod meg, ha mást választasz akkor az majd a következő mesélői reagban kiderül.//

Dieter, Ger, Hans, Lance

- Herbert, a fiam… - kezdte a kovács, amikor megékezik végül Dieter és Hans. A férfi nagy szemeket mereszt a vámpírdoktorra, miközben az beszél.
- Valóban nem vagyok jó formában mostanában, de jól érzem magam! Csak egy kis gyengeség és mi van ha mostanában kicsit megereszkedett a bőröm, a nagynéném sem öregedett szépen!
Látszik rajta, hogy nagyon fél.
- Mondja el hogy van a fiam! Mi az, hogy félig huldra! Biztos az a… Megmondtam neki, hogy ne menjen a tengerhez, hogy ezek nem azok a szirének, akiket a mesékben lát, de nem érdekelte. Szíjat hasítok a hátából, ha hazajön! Olyan őrültségeket hordott össze, minthogy el akar venni egy huldrát feleségül, mit gondolnak normális ez? - szinte egészen ki kelt magából, de azért, ha Dieter nagyon erősködik, akkor hagyja magát megvizsgálni és együtt működik.
Amit észre vehet a doktor, ha megvizsgálja, az az, hogy a keze be van kötve. Egyébként a bőre megereszkedett, mintha folyna, az állaga is furcsa kicsit kocsonyás a felszíne pedig simább, mint amilyen bőr szokott lenni, a teste halbűzt áraszt, és a körmei is furcsán megnyúltak. Ha a fogait megnézed, akkor az ínyén látod, hogy kezd megnyúlni, de nem feltűnő.
- Mit akarnak maguk a házamban? Egyszerű kovácsműhely az, bár kicsit felgyűlt a munka…

Theo

A csatatér azért nem annyira csatatér, mint amennyire te képzeled. A vér nagyon kevés talán egy testből származhat mert a nyomai eléggé egy helyen vannak, sőt az alakja ki is rajzol egy ember méretű alakot. Itt biztos nem volt csata, inkább csak egy tetem, még az is lehet, hogy utólag hozták ide. Ha pedig előre indulsz nyomokat keresve, akkor sem találsz ennél többet, csak még több furcsa embert. A bűzben viszont igazad van. Érzékeny orrúak valóban folyamatos halszagot érezhetnek terjengeni az egész faluban, pedig sehol sem látod kitéve az aznapi fogást… de több napos fogást sem.
Más valamit viszont látsz, egy ismerős alakot elővillanni, majd el is tűnni. Nem lehetsz benne biztos, de határozottan ez az érzésed. Persze tovább mehetsz a part felé is, ekkor négy alakot látsz, amint valamit tolnak előre, de mire utól érnéd őket, már megállnak egy fehérre meszelt kápolna előtt. A parton tovább mehetsz előre is, de semmi nyom nincs ami arra vinne.

//Az ismerős alak Cyne, a négy alak pedig Mina, Damien,Johnny, meg a srác//

Átkozottak

A helyzet egyre rosszabb lesz. Lance és Maria ittak, tehát nem annyira vészes, de izzadsz, és elképesztően kivánod a sósat amellett, hogy szomjas is vagy. Elég nagy paradoxon. Hans te egy kicsit rosszabbul vagy beszélni sem tudsz ameddig nem ittál meg legalább három kupa vizet.
De mindannyiótok érez még valami különöset. A tagjaitok nehezek, és mintha különös hívást éreznétek a tenger felől a zsigereitekben. Semmi konkrét hang nincs, csak hogy arra akartok menni egyszerűen megmártózni benne, érezni a hűvös hullámokat.

//Határidő 1 hét, vagyis szeptember 15.//

Felhasználó profiljának megtekintése

81 Re: [Küldetés: Sunset at Nordenmouth] on Szomb. Szept. 08, 2018 5:17 pm

Johnny Wood

avatar
Kultista Megszállott
Kultista Megszállott
- Biztos vagy benne, hogy működhet, kölyök? Nem akarlak kiábrándítani, de ez a Szent maszlag nem mindig működik. - sóhajtottam egyet. - De ahogy gondolod. - segítettem nekik vinni a hordót.
Nagyon jó barátja lehetett, ha ennyire megkönnyezte. Őszintén fájt a szívem miatta nekem is. Gyermekkormban nem voltak barátaim, így egyértelműnek kéne lennie, hogy ne érezzek együtt fele, de arcáról az őszinte kilátástalanságot és félelmet tudtam leolvasni. Szörnyű lehetett, ha egy ember elveszti egy ilyen közeli barátját és mégszörnyűbb, ha nem tudja, hogy elvesztette el. Nem tudom, hogy miben hihetett a kölyök, de ebben a helyzetben akár még a Sátánizmus erejéhez is nyúlt volna, hogy megmentse a kovács fiát.
A kápolnához érve feltűnt, hogy tetején nem a katolikusoknál megszokott kereszt díszelgett, hanem egy hétágú csillag, ami arra utalt, hogy ez egy protestáns templom, ami itt Délen annyira nem is meglepő tény.
A "Szentatya" aki előjött egy kopaszodófélben lévő, első ránézésre negyvenes éveit taposó férfi volt, aki Herbert láttán nem pont azt a reakciót mutatta, amire számítottam.
- Krisztusra, mi ez a förtelem!? - kiáltott fel.
- Ez a förtelem a fiú barátja. - nyeltem egyet ökölbe szorított kézzel.
Akármennyire akartam elkerülni, megint én lettem az, aki mondja a magáét, miközben úgy tesz, mintha bölcs volna. Ezzel nem is volna probléma, de már előre láttam, hogy nem fogja érdekelni a körülöttem lévőket, hogy mit mondok.
- És engem nem érdekel, hogy mit csinál, de gyógyítsa meg a Szent szarjaival! Mutassa meg, hogy Isten ereje valóban működik... Bármennyire is kétlem.
Egy kissé magukkal ragadtak az indulatok és nem lepődtem volna meg, ha emiatt elkergetnek a templom közeléből, de ahogy már megszoktam magamtól, most sem az eszem vezetett.

Felhasználó profiljának megtekintése

82 Re: [Küldetés: Sunset at Nordenmouth] on Szomb. Szept. 08, 2018 7:00 pm

Wilhelmina von Nachtraben

avatar
a Nachtraben család tagja
a Nachtraben család tagja
Richard, Leo vagy akárki szavaira úgy érzi magát, mintha valami rossz regényben lenne... vagy ötféle reakció suhan át az agyán, hogy mit tehetne, amit viszont ténylegesen is megtesz, az annyi, hogy megtorpan, szemei hideg ürességgel, mereven néznek maguk elé, majd megfordul, s a férfire irányít egy lesújtó pillantást.
Önelégült csaló... csak azért nem találkozik most az arca a tenyeremmel, hogy ne lehessen belém kötni még jobban...mint amennyire már elhintette az újabb hazugságának magvait.
Mivel érdemelte ezt ki?... Lehet, hogy semmivel. Lehet, hogy bárkivel ugyanez történne, aki az ő helyzetében van, csak éppen így alakult, rosszkor volt rossz helyen. Ám ehhez kellene egy kis idő, hogy el is higgye, így jelen esetben inkább magára veszi a sértést.
- Ne keverje össze az álmait a valósággal, zsoldos úr.- motyogja maga elé sötéten és hűvösen, nem teljesen biztos benne, hogy hallható, de nem is igazán érdekli már. Nagyobb gondjai is vannak. Damien csak a szemeit forgatja a felháborító történésekre.
Szerencsére a magát roppant viccesnek tartó álszívtipró hamarosan távozik is köreikből. Remek, úgy tűnik, mindenkit taszítanak... Mina erőt vesz magán és egy sóhajjal a sutba löki összetört önérzetének maradványát, majd előkotor egy újat. Szükség lesz rá.
A kimondatlan feszültség nehéz páraként lebeg a levegőben, úgy tűnik, tényleg szorul a hurok, de hogy kin és miért, azt nem olyan könnyű megmondani. A fiú megszállottnak tűnik, azonkívül, hogy ragaszkodik Herberthez, nem tűnik úgy, hogy lenne bármi használható ötlete... egészen addig, amíg meg nem említi a kápolnát.
- Noos... rendben, de azt hiszem, picikét a távolban maradok. Be semmiképpen sem mennék. Nem igazán tenne jót a bőrömnek, hogy úgy mondjam. - És a gyomrának sem, de nem ragozza tovább, nyilván leesik a srácnak, mire gondol.
- Egy próbát megér, azt hiszem, nem veszíthetünk.
- Csak időt... - sóhajt fel és lázasan gondolkozni kezd, ahogy Jonathannal követik a fiút a kápolna irányába. Ódzkodva tesz meg minden lépést, de nem maradhat le teljesen.
Lássuk... nyilván a vízhez van köze ennek az átoknak, különben mi a csudáért lennének hallények belőlük. De miért ezen a területen? Miért ebben a faluban? És vajon mennyi idejük van hátra?
Zseniális, a nyomozgatásban addig jutott, hogy kérdések. Talán ez is csak annyi, hogy meg kell találni a középpontját és elpusztítani. De hogyan? Most, hogy teljesen szétfelé szóródott a csapat... tényleg, mi a jóságos égért kellett szétszóródnia a csapatnak? Na mindegy, Leo-Richard jelenléte úgyis csak megzavarta volna. Végig azon járt volna az esze, miféleképp adja vissza neki, amit érdemel. Egyelőre viszont Herbertnek kéne visszaadni az emberségét, ha még lehetséges.
A kultista valahogy nem meglepő módon finoman szólva is ellenségesen viszonyul a megjelenő középkorú szentatyához és annak megszólalásához. Valami komikus is van a dologban, és egyébként támogatható az elhivatottsága, csak attól lehet félni, hogy emiatt a stílus miatt rövid úton el lesznek küldve melegebb éghajlatra. Így aztán Mina neki is lát elsimítani a dolgot.
- Kérem, Jonathan, most higgadtan kell gondolkodnunk! Semmi gond nincs. Megtesszük, amit tudunk. - fordul a tünde felé, nagy szemekkel kérlelve visszafogottságra. Majd Damien lát neki, hogy elmagyarázza a helyzetet.
- Ő Herbert. A lényeg, hogy megtámadta valamiféle átok, azért néz ki félig halnak. Meg kellene keresnünk a forrását és elpusztítani valahogyan, de elsősorban ha tud valamit, hogy a szentség mennyire ellensúlyozhatja az átkot, kérjük, hogy tegyen egy próbát. Veszíteni nem veszíthetünk.
- De ne menjen nagyon közel hozzá... óvakodni kell, mert a végén még többen elkapják a fertőzést..

Felhasználó profiljának megtekintése

83 Re: [Küldetés: Sunset at Nordenmouth] on Szomb. Szept. 08, 2018 11:17 pm

Theo Wagner

avatar
Hellenburgi Királyi Szövetség
Hellenburgi Királyi Szövetség
A túlbuzgó képzeletem újonnan becsapott, ezért sietve megindulok az ismerős alak irányába. Érdekesebbnek tűnik, és ha mégis ismerném, akkor netalántán elcsíphetek pár szaftos infót. Több értelmét látom, mint néhány részeges ember játékát nézni egy hordóval. Csak ez a büdös halszag ne kezdené ki az orromat. Ha ne mtartanám a kezemet az orrom, és a szám elé, nagy esélyt látnék rá hogy ideokádjak.
- Cseppet se vagy gyanús kölyök. - Gúnyolódik az aprócska kőhalom, miközben a lépéseim tempóját, fokozatosa ngyorsítom.
- Ez a bűz olyan erős, hogy az arcom takarása nélkül már olyan kibírhatatlan lenne, hogy inkább leszek gyanús, mintsem összehányom magam itt az utca közepén. - Érvelek Rielnek, ahogy egyre jobban haladok az érdekes idegen irányába. Mégis ki lehet ő? És mi lehet olyan érdekes abban a sikátorban, ami miatt azt választja cél desztinációjának. A part még várhat, van egy olyan előérzetem, hogy ezen alakot követve, többet megtudhatok, mint amit el tudtam volna képzelni így a kutatás kezdetén.
De nem maradnak sokáig csukva, azok a parányi kőajkak a sisak mögött, mivel ahogy a apró társam észreveszi az utazási irányt, amelyet hű hordozója már kieszelt magának, nem tudja szónélkül hagyni.
- Most tényleg beakarsz menni oda, azután afura valaki után? - Nézhet rám kérdően, amögül a parányi sisak mögül. - Amúgy meg ne legyél már kislány fiú. Bírd ki ezt a szagot. Ha nem szokod meg, csak tovább lessz rossz. - Adja a csodás bölcseletekkel összetűzdelt jótanácsát a kis gólem, de attól még nem fogom elvenni a kapucnimat az arcom elől.
- Jó lesz ez nekem így is Riel. - Nem kell nekem ez a szag. Inkább érezzem sokáig de enyhébben, mintsem rövid dieg, de összehányjam magam. Sosem bírtam az erős szagokat, és nem most lesz, amikor megszokom őket. - Amúgy meg, bízz a megérzéseimben, azok mindíg elvezettek minket a megoldáshoz, vagy a jó irányhoz. -
Ekkor a parányi gólem rákönyökölve a vállamra, megtámasztja a fejét, és a kényelmes pozíciójából hozzám is fűzi válaszát.
- Jól ismerem én azokat a Theo Wagner féle megérzéseket. Lehet hogy valamit érzel, és lehet hogy mindíg bejön, de van egy hatalmas nagy probléma. - halkul el Sariel, ahogy a mondandója végére ér. De a vége mégis hiányzik. - Mégis mifélre Probléma? Én nem találok benne semmi problémát. - Kérdezem a kis kőkupacot, hogy mi szerinte az a nagy probléma.
A parányi gólem nagyot sóhajt, majd oldalra néz a sikátor melletti faviskók felé. - Az a probléma fiú, hogy rosszúl értelmezed a te tökéletes megérzéseidet. - Nyögi ki a végére, de nem értem mire gondolhat. Eddig mindíg jól jöttünk ki minden helyzetből.

Felhasználó profiljának megtekintése

84 Re: [Küldetés: Sunset at Nordenmouth] on Vas. Szept. 09, 2018 4:36 pm

Lance Kalver

avatar
Tünde Zsoldos
Tünde Zsoldos
A démon és kísérője is odament az újonnan érkezettekhez, mire én egyre kíváncsibb lettem. Ugyan egy pillanatig nem tudtam, hogy mit tegyek, mert a szomjúság elvette az eszemet, de aztán ahogy megint odanéztem, a vámpír arckifejezése olyan volt, mintha pontosan tudná, mit csinál, noha abból, amit ő mondott, csak foszlányokat hallottam, egyedül a kovács heves, szinte már gyanús mentegetőzése jutott el hozzám. Végül nehézkesen felálltam, hogy a szomjamat csillapítsam, mert az nem múlt el, és nagyon kellemetlenül izzadtam már, a folyadékutánpótlás is muszáj volt. Végül a természetellenesen nehéz tagjaim miatt lassabban, de elindultam feléjük, mert egyrészt kíváncsi voltam, másrészt megmagyarázhatatlanul ki akartam jutni az ajtón, és bejutni a tengerbe, hogy megmártózzak, a lendületem viszont megtört, amikor a kovácsból áradó bűzt megéreztem. Viszont erőt - és egy nagy levegőt - vettem, aztán közelebb mentem hozzájuk.
- Jó napot. - Köszöntem. - Van valakinél valami sós? Egy zacskónyi tiszta só is megteszi, szörnyen vágyom rá. - Néztem rájuk vágyakozva. Azt ugyan meg tudtam állni, hogy a hirtelen jött késztetés ellenére maradjak, de úgy gondoltam, hogy azon, hogy sót kérek, nem múlik semmi. Kíváncsian néztem a többiekre, hogy a nyomozás alatt mit értenek.

Felhasználó profiljának megtekintése

85 Re: [Küldetés: Sunset at Nordenmouth] on Szer. Szept. 12, 2018 9:19 pm

Tertullius

avatar
Felszentelt Inkvizítor
Felszentelt Inkvizítor
Követtem a vámpírt a városba, egyenesen a fogadóba ahová hívták, a saját biztonságom érdekében – ha felgyorsulna az átok terjedése (amennyiben csakugyan az van rajtam, bár ebben kezdek egyre inkább megbizonyosodni) úgy legalább lesz valaki, aki hordóba rakjon. Belépve nagy felfordulás fogad, az emberek láthatóan riadtak. Végül egy erőteljesebb hang üti meg a fülem a tömegből.
- Itt van, meghoztam Thomas kovácsot! Mit szeretnének tőle?
- Herbertről van szó? Van valami a fiammal? – csap az emlegetett férfi rögtön az asztalra. Tehát az ő fia volt Herbert, ő pedig a falu kovácsa. Talán életemben nem láttam még ilyen ronda embert, már-már abnormálisan rusnya. Ha jobban megnézem azonban…lehet csak beképzelem, de mintha hasonlítana valahogyan Herbertre, a fiára. Ő is átkozott lenne?
- Meghoztam őket, nővér, itt vannak! – hangzik fel végül a fiú hangja is, aki idekísért minket, de nem igazán szánok neki jelentőséget, helyette Thomas-t figyelem továbbra is. Alaposan végigmérem, és amennyiben a doktor csakugyan megvizsgálja, nem messze tőlük állok meg, hogy én is lássak. Egyre jobban zavarja azonban a koncentrációmat a szomjúság, és a víz utáni vágy – nem csak meginni, de egyszerűen elmerülni benne. Nem tudom elmagyarázni, hogy mi okozza ezt, de mintha a tagjaim is egyre nehezebbek lennének. Ez nem lesz jó, kezd egyre inkább erőt venni rajtam az átok, egyelőre megoldást se látok rá. Nincs hová halasztanom a dolgot, meg kell szólítanom Dieter-t, de ahogyan kinyitnám a számat, nem jön ki rajta hang. Nem tudom honnan, de érzem, hogy kiszáradtam, és ha iszom, jobb lesz. Keresek is bármi ihatót a pultnál, ha kell mutogatok a csaposnak, hogy megtudjak szólalni.
Visszamehetnék a doktorhoz, de kitudja hogy bánnának velem. Talán magam is letudom győzni, vagy lassítani ezt az átkot, most hogy szorul a hurok. Rendszereznem kell amit tudok.
Két lehetőség van: vagy a huldrákkal való csatározás során, vagy Herberttől kaptam el. Nem, már a hajón megszereztem, mert a tünetek gyengén ugyan, de akkor is jelentkeztek, amikor még nem léptem kapcsolatba a szörnnyel. Tehát konkrétan a huldrák (Minden bizonnyal Herberttel is ők bántak el, az alapján ahogy kinéz). A huldrákon belül vagy a marásuk vagy a vérük lehet az, ami terjeszti. Sajnos mindkettőből jutott rám bőven, nem tudom kizárni egyiket sem. A következő kérdés: hogyan lehetne legyőzni? Átok. Szentségtelenség. Korábban az a hír járta, hogy a huldráknak köze van a nekromantákhoz. Mit nem bírnak el, amivel rendelkezem is? A tömjént. A tömjénezőt azonban nem gyújthatom itt be mindenki előtt. Ellenállok a kísértésnek, hogy meginduljak a tenger felé, helyette keresek valami edényt, vagy bármit ami zárható, esetleg fedele van, és magamhoz veszem, ebben a felfordulásban senkinek nem tűnik majd fel (ha mégis rajtakapna a kocsmáros, vagy bárki aki a személyzethez tartozik, akkor elkérem és akár fizetek is érte, ha akadékoskodnak). Miután megszerzem az edényt, megpróbálok egy külön szobát keresni: raktárat, vagy akár a kiadó szobák közül is egyet, bemegyek és, magamra zárom az ajtót. Begyújtom a füstölőt, és beleteszem az edénybe, lezárom, majd amikor úgy érzem, hogy elég füst van már, fölé hajolok, és reménykedve abban, hogy csak az átokra lesz hatással nem rám, inhalálok belőle egy mélyet. Ha negatív hatást nem érzek, azonnal abbahagyom, ha pedig pozitívat vagy semlegest, úgy folytatom még egy darabig, mielőtt beoltanám a füstölőt.

Felhasználó profiljának megtekintése

86 Re: [Küldetés: Sunset at Nordenmouth] on Szomb. Szept. 15, 2018 7:24 pm

Dieter von Rotmantel

avatar
a Rotmantel család tagja
a Rotmantel család tagja
- Herbert, a fiam… - Thomas kovács körvonalai egyáltalán nem tűzzel és vassal dolgozó férfira utaltak. Kérdéses volt, hogy az átok vagy az öregség pakolta rá a most körteidomba folyó zsírréteget, karjának kerek puhaságát és válla csúcsosságát, de egyik sem a falusi kovácsok jellemzője volt.
- Valóban nem vagyok jó formában mostanában, de jól érzem magam! Csak egy kis gyengeség és mi van ha mostanában kicsit megereszkedett a bőröm, a nagynéném sem öregedett szépen!
Az anamnaesis meglehetősen naív volt. Az állapota, amely biztosan az átokvírus eredménye bőven túl volt a nem szép öregedésen, de a legfontosabb most az volt, hogy megnyugtassam a páni félelem határán lévő férfit.
- Mondja el hogy van a fiam! Mi az, hogy félig huldra! Biztos az a… Megmondtam neki, hogy ne menjen a tengerhez, hogy ezek nem azok a szirének, akiket a mesékben lát, de nem érdekelte. Szíjat hasítok a hátából, ha hazajön! Olyan őrültségeket hordott össze, minthogy el akar venni egy huldrát feleségül, mit gondolnak normális ez?
- Kérem, Thomas mester, nyugodjon meg. A fia egy különös mágia áldozata, amely egy huldrához tette hasonlatossá, de az életét nem fenyegeti. A legtöbb átok visszafordítható, egyedül a mikéntje kérdéses, azonban a faluban vannak hozzáértők.
Már ha hozzáértőnek tekinthettünk egy kultistát, egy sötét tünde orvgyilkost és egy Nachtraben vámpírt.
- Meg fogjuk menteni mind a fiát, mind önt, de ehhez ismernem kell ezt a mágiát. Kérem, engedje, hogy megvizsgáljam.
A status sem mondott semmi újat, a tünetek közelről is ugyanarra utaltak, mint távolról. Megereszkedő bőr, nyálkás, fényes és tapintásra is természetellenesen sima hámréteg, lassan nyúló ínyek - mind arra utaltak, hogy a jó kovácsmester félúton volt, hogy csatlakozzon a fiához.
- Ezt a sérülést mikor szerezte? - emeltem fel a kezét, és épp nekiálltam lefejteni róla a kötést, amikor az ismeretlen tünde odalépett hozzánk.
- Só? - a szemöldököm felszaladt egy pillanatra, míg végignéztem a tündét. A sókívánás sok mindenre utalhatot kezdve az egyszerű sóhiánytól, de Maidstein a legrosszabb előrézeteket hozta ki az emberből - és belőlem is.
- Más panasza nincs, herr... Hogy szólíthatom?
Vírus. A vírus terjed. Pillanatok kérdése, és már járvány, utána pedig nincs, ami megállítsa. Már csak az a kérdés, hogy hogyan is terjed. Levegőben nem lehet, hiszen én tökéletesen jól éreztem magam. Tekintetem a kovács bekötözött kezére siklott, és hirtelen egy nagyob kellemetlen hideg növesztett apró tüskéket a gyomromban.
- Nem sérült meg?

Felhasználó profiljának megtekintése

87 Re: [Küldetés: Sunset at Nordenmouth] on Szomb. Szept. 15, 2018 10:25 pm

Crispin Shadowbane

avatar
Sötét Tünde Bérgyilkos
Sötét Tünde Bérgyilkos
Úgy látszik, hogy a tervem bevált - és ez engem lepett meg a legjobban. Valahol mélyen belül éreztem, hogy jó eséllyel nem fogom tudni követni ezeket a nyomokat, vagy semmi használható információt nem fogok lelni, de a szerencse néha az oldalamra pártol. Ami kevésbé tetszett, hogy a fejem majd' belefájdult a mágia örvényléseibe, és a nagyobb csomópontokba, amelyeket el tudtam különíteni. De ez viszont teljes mértékben érthető is volt, hisz alaposan leterhelte az elmémet az, hogy még egy érzéket hozzá csaptam a már meglévők mellé. Egyelőre csak értékeltem a beáradó információkat. Az első, amit megfigyeltem, egy erősebb góc, abból az irányból, amelyre a doktor ment a faluból érkező futárt követve. Sejtettem, legalábbis feltételeztem, hogy a fogadó lesz az. És akármi is történt ott, hát bizony annyi mágia volt ott, hogy egyelőre aztán még száz Hold Anyáért se mentem volna a közelébe se. Rémisztő volt, hogy mennyire átjárja ezt a helyet a varázslat, és hogy mennyi mágus, vagy legalábbis mágiára érzékeny és fogékony személy gyűlt össze egy helyen.
Aztán tovább "nézelődtem". Az Átok - legalábbis úgy feltételeztem, hogy az lesz a hunyó - szinte mindenütt jelen volt. Hol erősebben, hol gyengébben és ez már jelentős aggodalomra adott okot. Ott, ahol erősebb volt, követni is könnyebb, mint ha források felől áradnának ki a vastagon kígyózó "vonalak". Volt egy gyenge, forrás: valószínűleg távoli. Valahol a város pereme felől indulhatott ki. Egy másik, némileg erősebb, a város irányába vezető, és még egy, nagyjából ugyanekkora, ami a szárazföld felé vezetett. Mindegyiknek utána kellett volna nézni, egyelőre azonban a voksomat inkább a legmesszebbi felé irányítottam volna, fejben elraktározva, hogy nagyjából merre vezethetett a másik kettő szál. Mielőtt azonban indulhattam volna, megéreztem még mást is. Egy alak közeledett felém, és volt vele vagy másik két varázsló, vagy tárgyai voltak igazán erősek. Nyugtalanított a jelenléte, és az, hogy egyre közelebb érkezett. Egyelőre még nem láttam azt, hogy ki is lehetett az, de nem akartam esélyt adni annak, hogy meglepjen engem. Volt egy sanda gyanúm arra, hogy köze lehetett az átokhoz, ha egyenesen nem az, aki útjára indította azt. Igyekeztem figyelemmel követni a mozgását, miközben behúzódtam egy sarok mögé, kezemben már a két fegyveremmel. Amennyiben a rejtélyes alak megpróbál engem utolérni - s tényleg engem követett, nem pedig csak céltalanul bolyongott - csúnya meglepetésben lesz része, hisz ha utánam jön, el kell haladnia ezen sarok előtt és rátámadhatok, mielőtt még bármi mást igyekezne tenni. Amint elintézem őt, irány a legtávolabbi csomópont...Akárki is vagy, ismeretlen mágus, rossz sötét elffel akarsz te szórakozni.

Felhasználó profiljának megtekintése

88 Re: [Küldetés: Sunset at Nordenmouth] on Vas. Szept. 16, 2018 12:27 pm

Gerard D. Lawrenz

avatar
a Tudás Démona
a Tudás Démona
Egybegyűlik a kis csapat, megérkezik az ígért orvos is, aki máris egy pontos elemzéssel tud szolgálni, s úgy látszik egy ideje foglalkoztatja már az ügy.
~ Végre, valaki aki nem vizeli össze magát a halaktól... - gondolja Leo magában.
Maria az asztal szélénél ült. Jobbnak látta nem beleszólnia  dolgokba. Leo aki eddig sem szólalt meg odament hozzá, hogy megnézze. Neki most úgy sincs semmi dolga.
- Egyben vagy? - nézett rá némi aggodalommal a tekintetében.
- Áh, csak úszni akarok egyet...
~ De nem is tudsz. - csapta magát homlokon a tünde gondolatban.
- ...megmártózni a hűsítő tengerben. Olyan jó lenne...te Leo - zökkentette ki magát az ábrándozásból és váltott vissza a szokásos kemény, durva hangszínre - tégy meg egy szívességet, hozz valami sósat, mert mindjárt meghalok.
Leo kezdte elveszteni a fonalat, de vállat vont és odament a fogadóshoz. A legtöbb ilyen helyen árulnak sózott húst, halat, vagy kétszersültet, az bőven megteszi. Vele együtt kér még vizet is, mert ha sósat eszik az ember, kiszárad és innia kell, különben csúnyán pórul tud járni...bár talán a hal nem annyira jó ötlet, főleg ilyen helyzetben, így ha van, inkább a sima húst vagy a kétszersültet preferálja. Ha nem kap semmit, megnézi, hoztak-e magukkal valamit. Általában ő szokta intézni a csomagolást, mert az ő szobája ott van az éléskamra mellett, de nem tudja maradt-e valami abból, amit hoztak. Ha a saját holmijaik közt sem talál megkéri Gerardot, hogy teremtsen egy kis sós kekszet a mágiájával. Az ha nem is marad meg, a sóvárgást enyhíteni tudja.
Közben a többiek nagy erőkkel dolgoztak a helyzet megoldásán. Az orvos megvizsgálta a kovácsot. Gerard pedig idegesen hallgatta, hogy Leo és Maria miről beszél.
- Mondja el hogy van a fiam! Mi az, hogy félig huldra! Biztos az a… Megmondtam neki, hogy ne menjen a tengerhez, hogy ezek nem azok a szirének, akiket a mesékben lát, de nem érdekelte. Szíjat hasítok a hátából, ha hazajön! Olyan őrültségeket hordott össze, minthogy el akar venni egy huldrát feleségül, mit gondolnak normális ez?
Gerard ereiben megfagyott a vér. Talán most találták éppen meg, amit kerestek. Ahogy elakadt a kovács szava a mondat közepén. Volt valami, amit el akart titkolni. Az áldozatok a víz közelébe vágynak, a testük megváltozik, halakra kezdenek emlékeztetni. Ha tényleg úgy van, s aki közelebb van az átok forrásához mint mások, azokat jobban érintik, akkor az a fiú, Herbert lesz az, aki az átkot ide hozta. A forrása pedig ott lesz nála. Azonnal előállt egy mondattal és odaadta Aleenának. Minél előbb el kell jussanak a kovácsműhelybe. Ha mégsem igaz, amit gondoltak és zsákutcába jutnak, arra minél előbb rá kell jöjjenek. Viszont a kovács nem hallotta a mágikus csengő szavát és Aleena szárnyait sem látta. Így kicsivel nehezebb lesz őt meggyőzni, mint a többi falusit.
- Herr Thomas, a fia azért viselkedett így, mert átok ül rajta. Ha segít nekünk, megmenthetjük a fiát, működjön együtt. - felelte az ideiglenesen pappá avanzsált inkvizítor határozottan - Nem volt nála véletlenül valami? Valami furcsa, szokatlan dolog?


Felhasznált cuccok:
Név: Fabrikáció
Szint: 3.
Ár: 2000 váltó
Leírás: A tudásdémon árnyakből képes tíz percre egy maximum 20cm x 20cm-es, szilárd tárgy pontos mását létrehozni. A tárgyak szilárdsága egy közepesen kemény fáéval egyezik és bármilyen komplexitású lehet, amenyiben a démon ismeri azok felépítését és működését. A tárgy 10 percig marad meg.

Név: Glory of the Wild (A Vadon Dicsősége) [Aleenánál]
Leírás: Egy hajpánt, amit a halott wolpertinger agancsai ékesítenek. A tárgy mágiája egyfajta aurát sugároz, ami tiszteletet kelt azokban, akik rád néznek. Nem túl erős, de egyezkedésben hasznos.

Felhasználó profiljának megtekintése

89 Re: [Küldetés: Sunset at Nordenmouth] on Vas. Szept. 16, 2018 5:48 pm

Mina, Johnny

A lelkész elsápadva nézte meg Herbertet újra, majd szigorúan nézett fel Johnnyra.
- Mivel maga tünde, és másban hisz, ezért nem küldöm el most azonnal a tengernek, de amennyiben a maga „zöld szarjai” nem képesek rajta segíteni, úgy normális hangnemet várnék el. - közölte higgadtan. - A Herbert fiú azt mondják? Rá se ismernék. Járt itt talán három napja, de azt mondta, csak Isten közelségét akarja élvezni, így magára hagytam, had imádkozzék. Hozzák be.
Ő is segít bevinni a hordót. A fiú barátja Minára pillant, de aztán végülis segít bevinni a templomba a hordót, már amennyiben senki sem ellenkezik.
- Azt mondja pár napja? De hát akkor nem volt Istentisztelet… - mondta a hűséges barát mire a pap vállat vont.
- Nem tisztem faggatni a híveket, az északon szokás. De három napja még egyáltalán nem volt ilyen.

Hans

Kapsz vizet nagy nehezen, igazából már senki sem figyel oda arra, hogy fizess is. Az is csoda hogy a kocsmáros egyáltalán kiszolgál, annyira leköti az asztalnál zajló közjáték, így könnyedén lejutsz egy pincébe, hogy begyújtsd a tömjént. Először csak kaparja a torkodat a füst, egy idő után viszont kifejezetten fulladozol tőle. Az biztos, hogy átkozott vagy, pontosan ugyanúgy hat rád a füst, mint amit számtalanszor megtapasztalhattál már az ellenségeidnél - bár talán annyira nem erősen.

Ger, Lance, Dieter

Thomas a sérülésére nézett.
- Hogy ez? Tegnap előtt volt. Tudja, veszekedtünk Herberttel, minden félét kiabált rám, aztán egy pontom hozzám vágta az egyik készülő sarlót. Nagyon feldúlt volt… Azért nem is indultam a keresésére rögtön mikor elviharzott.
Közben Leo talál sózott húst, a kocsmáros szórakozottan szolgálja ki, és ad vizet is, miközben valami olyasmit morog, hogy „miféle kocsma ez, ahol mindenki vizet akar inni… előbb a tünde, aztán az a fickó most meg maguk…” - itt észrevehetitek, hogy Johannes bizony már nincs sehol.
Aleena kérdésére Thomas szomorúan csóválja meg a fejét.
- Tudja, mostanában nem volt köztünk rózsás a viszony. Nem figyeltem mit hoz be vagy mit visz el, ameddig a műhelyben megvolt minden. Mire gyanakodnak? Körbenézhetnek, ha maguk szerint az segít. - láthatóan kezd betojni ettől a sok átok emlegetéstől, de a varázslatok is rásegítenek, hogy valamennyivel beszédesebb legyen.

Theo, Cyne, titeket ebben a körben hagylak beszélgetni. Az átok egyelőre nem lesz rosszabb senkin.

//Határidő: szeptember 23.//

Felhasználó profiljának megtekintése

90 Re: [Küldetés: Sunset at Nordenmouth] on Vas. Szept. 16, 2018 9:19 pm

Wilhelmina von Nachtraben

avatar
a Nachtraben család tagja
a Nachtraben család tagja
Mindketten nagyokat lélegezve várják, hogy a pap végül is elküldi-e őket melegebb éghajlatra, vagy megússzák. Hála az égnek toleránsabbnak bizonyul, mint az várható volt. Mina oly szívesen rájuk zúdítana még egy sor szöveget arról, hogy ez most mindnyájuk érdeke, hogy egymást segítsék és ha nem állítják meg az átkot, az mindenkire káros hatással lesz, de mivel úgy tűnik, egyelőre lecsendesedtek a hullámok, inkább nem szól többet. A végén csak rontana a helyzeten. Félve Johnnyra pillant, arca picikét megfeszül egy zavart, elfojtott mosolyszerűségben.
A továbbiakban szeme ismét izgatottan csillan meg, akárcsak egy szagot fogott vadászebé. A szag olyan nyilvánvaló, hogy csak követni kell a nyomot.
- Tehát akkor volt itt, amikor nem is volt istentisztelet? Ez elég egyértelműen gyanús...
- Tehát akkor talán Herbert tehet az egészről.
- Pontosan. Mindenképpen tudnunk kell, mit művelt idebent.
Damien már indulna ismét cipekedni, de elegen nekiállnak eme cselekedetnek, úgyhogy csak gondolkodva követi őket.
Várjunk.
Ez egy templom. Szóval nem, nem követi őket.
- Öhmmm.... izé... elnézést, de... attól tartok, nem nagyon fogok tudni bemenni... - pislog ártatlan szemekkel Mina.
- Nos igen. Én... teszek egy próbát.
- Hogyan?!... De hát...
- Még mindig kevésbé vagyok átkozott, Mina - fordul oda hozzá halkan. - Ha van valami nyom, amit Herbert hagyott látnunk kell.
- Jóó, rendben... - sóhajt a vámpír, mintha a férfi csak annyit mondott volna, hogy De hát tudod, hogy nekem sokkal világosabb a hajam. - Igazából már most is kicsit rosszul vagyok..
- Ugye... ugye nem kaptad el..?
- Damien, egy templom mellett állunk, mint ahogy arra rájöttél. Nyugi. Nincs semmi bajom.
- Oké, visszafogom a paranoiámat. Várj kint. - A továbbiakat megtartja magának és igyekszik követni a társaságot befelé a csodálatosan gyönyörű szent épületecskébe...
Mina pedig sóhajtva lézeng odakint és várja, hogy kiérjenek valami hasznos infóval, hogy hogyan lehet megfékezni ezt a nagy adag halulást. Utálja, hogy a lehetséges válasznak pont egy templomban kell lennie. Mégis miért? Muszáj őt kitolni ebből? Franc egye meg ezt az átkot...
Damien még megkérdezi odabent a lelkésztől:
- Három napja látták utoljára Herbertet? Azóta nem tudják, merre lehetett, mit csinált?

Felhasználó profiljának megtekintése

91 Re: [Küldetés: Sunset at Nordenmouth] on Hétf. Szept. 17, 2018 12:29 am

Tertullius

avatar
Felszentelt Inkvizítor
Felszentelt Inkvizítor
Ahogyan belélegzem a füstöt, azonnal kaparni kezdi a torkomat. Reménykedem benne, hogy ez mindössze mellékhatás lehet, de csak magamat csapom be vele: soha nem fordult még ez elő, pedig nem egyszer küzdöttem már tömjénbe borított szobákban és termekben. Néhány újabb mély lélegzetvétel után már képtelen legyek becsapni magamat: a tömjén egyenesen fojtogatni kezd, nem tudok levegőt venni. Gyorsan beoltom a füstölőt, és elindulok felfelé a pincéből: úgy tűnik, ez nem jött be. Megpróbálhatnék gyorsan megszentelni egy kis vizet, de nagy valószínűséggel annak is ilyen hatása lenne, csak az időmet pazarolnám vele. Be kell látnom, hogy képtelen vagyok a jelen állapotomban egyedül megoldani ezt a problémát. Elmondom Dieternek (nem elég, hogy csak őt ismerem az itt jelenlévők közül, de az eddigi ismereteim alapján ő a legkompetensebb arra, hogy segíteni tudjon nekem) amit tudok, még ha ezzel a küldetés diszkrécióját is sodrom veszélybe – az életem egy pár fokkal fontosabb.
Nem sietem el a lépcsőn a lépteimet, minnél több információval akarok megjelenni. Átok. Mi lehet a kiváltó oka? A sebekkel csak terjed, volt valami, ami még előtte kiváltotta, azt is, hogy a huldrák továbbadják. Hiszen korábban is küzdöttek már velük a falusiak, mégsem változtak ilyenné a falusiak. Mikor tünt el Herbert? Nem hiszem, hogy korábban, minthogy a falusiak a huldrákkal hadakoznának, ebből következik, hogy valami felgyorsította a folyamatot. Ezt látszik alátámasztani az is, hogy a falusiaknak is új a dolog, nagy valószínűséggel nem találkoztak még ilyennel. A legjobb az lenne ha tudnánk hol járt az eltűnése ideje alatt, de most kénytelenek leszünk a lakhelyével kezdeni. Ha tudok az apjával váltani néhány szót, talán még arra is fény derülhet, miért, vagy milyen milyen körülmények között tünt el - abból pedig kiderülhet az, hogy hová ment.
Ahogyan felérek a pincéből, megpróbálom megkeresni Dietert a tömegben, ha szerencsém van még mindig Thomast vizsgálja. Amennyiben sikerül megtalálnom, megszólítom, ügyet sem vetve arra, hogy esetleg hallja e még valaki amit mondok neki, hiszen ha kettesben próbálnék vele diskurálni, úgy csak gyanúba keverném magunkat itt is.
- Doktor. – hívom fel magamra a figyelmet – Megtudtam néhány dolgot erről az átokról. Ön is tisztában lehet már velük, de mindannyiunk érdekében inkább kérdés nélkül sorolom el újra. A huldrák vérével vagy karmolásával terjed, én legalábbis így kaptam el. – árulom el magam, hiszen már felesleges volt titkolnom - Nálam megjelent tünetei a víz és a sós dolgok utáni sóvárgás, valamint az arra való vágy, hogy a…tengerbe menjek. – mondom ki, és már szinte ettől is megkönnyebbül kissé a lelkem. Megköszörülöm kissé a torkom, majd folytatom - Herbertnél véleményem szerint valami felgyorsította az átváltozás, és az átok lefolyásának az idejét. Azt javaslom vizsgáljuk meg a közvetlen környezetét, hátha abból kideríthetünk valamit. Önök mit tudtak meg eddig? – nézek rá, abban a reményben, hogy az őszinteségem őszinteséget szül az ő részéről is, hiszen a vámpírt nem fenyegeti a szörnnyé változás veszélye (hiszen már alapból az), nem is kellene ezzel foglalkoznia. Akkor miért teszi mégis? Talán őt is megfertőzte valahogy ez a kór? Esetleg fél attól, hogy még elkaphatja? Talán…csak az egyszerű orvosi kötelességtudat hajtja?
Amennyiben az apa is ott van még, hozzá is intézek néhány rövid, ám de annál velősebb kérdést.
- Mi történt, mielőtt eltűnt volna a fia? Veszekedtek? Ha igen, min?

Felhasználó profiljának megtekintése

92 Re: [Küldetés: Sunset at Nordenmouth] on Pént. Szept. 21, 2018 6:39 pm

Theo Wagner

avatar
Hellenburgi Királyi Szövetség
Hellenburgi Királyi Szövetség
A fura alak, csak úgy eltűnt a sikátor sötétjében, és én ahogy csak tudtam, már meg is indultam utána. Arcomat takartam a bűz elől, mely még mindig fojtogatott. - Fiú, én a helyedben nem mennék be abba a sikátorba. - Szólal meg a vállamon a parányi gólem, de én akaratosan csak haladtam előre. - Ne féljél Riel, semmi bajunk nem lesz ebből. –

Ahogy befordulok a sikátorba, úgy az alaknak nyoma veszett. Nem látom sehol, és fogalmam sincs merre lehet. - Na most kiderül milyen jók is azok a Theo Wagner féle megérzések! - Mondja a parányi gólem, miközben egyre mélyebbre haladunk a sikátorban. - Ehh nyugalom Riel. Itt mindent a terveim szerint történik! - Majd haladok beljebb a sikátorban.

- Waaaaiiit....what?
Hallom valahonnan az elf nyelv egy szösszenetét felharsanni a sikátor mélyéről. Melyre a fura alak lép ki elém, két orgyilkos pengéjével. A tekintetem a pengéket pásztázza, mely miatt már reflexből erősen megmarkolom a botomat.
- Theo? - Hallom a nevemet a szájából, melyre fel is kapom a fejemet, hogy mégis ki lehet ez.

Ahogy meglátom az ismerős alakot, úgy nem is a köszönés fogja élvezni az elsőbbséget, hanem Crispinre mutatva, arcom kielégült mosolyra húzódik, majd mondom is a kis kőkupacnak. - Tudtam! Én őt ismerem! Túl paranoiás vagy Riel. - Ahogy a selfnek válaszolni készülök, úgy az elborult mosoly, egy enyhe kis valamivé fejlődött vissza. - Üdv Crispin. Hát te mi járatban itt? - De a kis gólem nem marad csendben. - Te fiú. Ez ez az egyik behatoló a Dornburg toronyból nem? - A kis gólem, még nem tudja, hogy azóta már történt sok miegymás.

- Mi a francot keresel Te itt? És mi a francot keres itt ez a bajkeverő ...kőkupac? Vagy mi a franc az a beszélő izé nálad egyáltalán? Elég erős mágia sugárzik belőle, hogy rohadjon meg, majdnem a fejem hasadt szét tőle. De...mi a francot keresel Te itt? És ...eh, hagyjuk. És igen, én vagyok a behatoló a Dornburg-toronyból, és ha van merszed, kiugrasz ide te miniatürizált bajkeverő, hogy szétrúghassam a seggedet. A frászt hoztad rám abban a szellőző járatban!

- Hát hogy én mit keresek itt, azt még nem tudom, de jó lenne valami érdekeset találni. - Válaszolom a régi szabadulótársamnak, miközben nagyon cél, még nem is lebegett a szemem elött. Az érdekességet, és a furcsaságot kerestem ebben a városban. Eddig találtam mind a kettőből, de az okozóját azt szeretném én igazán megtalálni. - És te mit keresel? Ha ennyire elrejtetted magad jó okod lehet rá. Szabadna megtudnom, hogy mégis miért? Lehet hogy talán segíthetek is neked valamiben. - Lépek közelebb a selfhez, majd amikor elég közel érek, lehuppanok egy dobozra, majd nekidőlök a falnak, a pálcámat magam mellé támasztva, kezeimet a fejem mögött kulcsolva, elérve a maximális kényelmet, amit ez a dohos hely kínál. Ekkor még a hírtelen találkozás öröme jár át, de hírtelen realizálom, hogy semmi se takarja az arcom, és ez a szag, újra belém kezd ivódni...

Sariel, a parányi lovag, pedig nemigazán foglalkozik a kis csipkelődéssel, sokkalta inkább kicsit mintha elgondolkodna. - Óhh most már jobban emlékszem. - Áll fel a vállamra, előhúzva parányi kőkardját, mellyel Crispinre mutat. - Nem is harcoltál olyan rosszul self, de lenne még mit fejlődnöd! - Majd egy pörgetéssel a kardja a földfele mutat, és egy kis legyintéssel, már újra a tokjában is landol.

- Beszarok...egy mini-lovag dícséretét is kiérdemeltem. Ez igazán megható...
Hajol meg Crispin a gólem felé, miközben lehuppan mellém, és nagyot sóhajt. Mindeközben Riel kényelembe helyezi magát a kapucnimban.
- Hol is kezdjem, hol is kezdjem? Hogy mit keresek itt? A Tünde-erdő és Köd-erdő eltűnése utáni napok, hetek részeg álomban teltek, azt se tudom, hogy merre felé jártam, folyton holtrészeg voltam...aztán a mai nap egyszer csak felébredtem itt, és még mielőtt mehettem volna a következő korsó sörért, valaki boszorkányságról ordítozott, meg egy Habart nevezetű kölökről, aki huldrákkal akar hálni. Mivel eléggé jó sztorinak tűnt, és ki is akartam már józanodni, követtem egy doktort, meg egy másik sötét elfet...és minket követett egy kultista a tengerhez, ahol megtaláltuk Habartot, aki nem volt Habart, inkább egy fél huldra vagy mi a szösz és igen szarul nézett ki. Long story short: gratulálok, találtál valami érdekeset. Egész Maidstein-t át és áthálózza egy Átok, amelyet még ebben a pillanatban is érzek magunk körül enyhe zúgásként és most a megoldást hajkurászom. Egyéb kérdés, vagy áttérhetünk a stratégiai megbeszélésre?

A szagot kezdi megszokni az orrom, de még mindig rettentő ocsmány. Ahogy végig hallgatom a self bánatát, és információit, úgy kezemet a vállára teszem, majd megpróbálom kicsit felvidítani. - Sajnálom barátom, de nézd a pozitív oldalát mindennek. Minden veszteséggel nyersz is valamit, mely erősebbé tehet. Fogd meg, és soha ne ereszd el ezt a fájdalmas érzést, mely most még félelmetes, és olyan mintha összetörne, de ahogy megérted, és igába hajtod, egy új világ, és sok új lehetőség nyílik meg elötted. Használd fel ezt az erőt, hogy bejárhasd ezt az új lehetőségekkel tűzdelt világot. - Lehet túlontúl lelkizősre sikeredett, de soha se árt egy kis lelki tanácsadás ott, ahol elkél. Elengedem a self vállát, majd felkapva botomat felugrok a dobozról, és a Crispin elé állok. – Na, hát akkor mesélj nekem erről az átokról... - Szemeim felcsillannak eme információ hallatán, mivel lehetséges, hogy valami olyat találunk, amit még senki más ezelőtt. De a kíváncsiság hatalmas és mindent beterítő fényében, meglapult egy halvány fekete láng, mely a félelem sötétje volt, és csak arra várt, hogy bekebelezhesse hordozóját. - Mégis mi okozhatja? Van már valami ötleted? Beszéljük meg ezt haladás közben. - Tartom a kezem a self felé, egy gondtalan mosollyal az arcomon, hogy felsegítsem a dobozról, és jelképesen utalok ezzel arra is, hogy hiába tűnt el a tündeerdő és nebelwald, ha nem is vagyok self, vagy elf, attól még nincsen egyedül.

- Oh, wow...ez egészen jó kis beszéd volt, Theo. Ki hitte volna, hogy ez is megbújik benned.
Ahogy a kezemet elkapja, fel is húzom a selfet, majd mikor már mindketten állunk, meg is kapom a várt információkat.

- Óh, az Átok. Az egy cuki kis dolog. Gyors elmondom, utána döntünk, hogy merre tovább. Tehát ez az átok inkább egy vírus, ahogy azt egy Mélységi volt olyan kedves megosztani velünk egy kultistán keresztül, és jó eséllyel nem egy másik Mélységi szarkeverése...már amennyiben lehet hinni ezeknek. Habartka átváltozott tehát, legalábbis jó úton haladt abba az irányba és csak a víz nyugtatta le őt úgy-ahogy. Hogy milyen úton terjed, egyelőre fogalmam sincs, bár én a helyedben nem ennék, és nem innék semmit sem itt, és elkerülném bármiféle sebesülés beszerzését. Miután én ott hagytam a dokit és a többi egybegyültet nekiindultam a város feltérképezésének. Hála annak, hogy érzékelem a mágiát, sikerült pár információt beszereznem.  Van egy erős mágikus gócpont a város fogadójánál - ezt kerülném. Ezen kívül három lehetséges útvonal még, ahol szintúgy erős mágia áramlik. Az egyik a városba vezet, egy a város külső területeire, eléggé gyenge, tehát messze van; egy harmadik pedig a városon kívül a szárazföld felé irányul. Mielőtt betoppantál volna, a legtávolabbi útvonal felé indultam volna el, hogy onnan a szárazföldi helyszínt látogassam meg. Akármi is okozza ezt az átkot, meg kell találnunk, ha élve akarjuk elhagyni ezt a helyet. Hisz, ahogy azt már említettem, és ne felejtsd el: mindenhol ott van már az Átok, érzem magunk körül. Tehát: indulhatunk a legtávolabbi felé, vagy van valami más ötleted?

Már szokásosan az államat vakargatva rakosgattam össze az információ cseppeket, mely a keretben, szépen lassan kezdett összeállni, ahogy kitöltötte azt. - Ezek hasznosak voltak. De nem lenne jobb, ha megpróbálnák kicsit növelni a hatékonyságon? Próbáljunk meg úgy eljutni a legtávolabbi célponthoz, hogy közben érintjük a közelebbit, amit úgy is megnézel. Vagy ezek egyvonalban vannak? - Hm ha átok, vagyis varázslat, akkor ez folyamatosan változtat át minket. Érdekel, hogy lelassítja e a folyamatot, vagy meggátolja e, ha a védelmet idézem magamra. Egy próbát megér, így neki is látok. A botomat előttem magasra emelem, majd ki is mondom a varázslat nevét. - Schützen - Melyre a pajzs manifesztálódik is körülöttem. - Nézzük meg hogy mégis milyen ez az átok. Ha mágikus alapú, akkor a védelmi varázslatomnak, egy darabig meg kell óvnia engem. De hogy mégis meddig képes rá, azt nem tudom. -
- Induljunk Crispin, egy eléggé nehéz rejtély vár megoldásra. -

- Az a baj, hogy ezek eléggé messze esnek egymástól, és éppen emiatt nincsenek egy vonalban sem. Tehát, akármennyire is jó lenne lefedni egyszerre nagyobb területet, külön-külön, kerülőkkel kell megtalálnunk őket és feltérképezni. A leggyengébbre azért tenném le a voksomat, hisz elég messze kell, hogy legyen, még is innen is érzékelem - tehát csak a távolság miatt érzem, hogy nem annyira potens, de lehet, hogy ez a legerősebb mindegyik közül. Plusz ez a város külső része felé vezet, ahol ha jól sejtem, a tengerhez közel van. Van egy olyan jó érzésem, hogy akármi is ez az átok, valamilyen módon kapcsolatban áll a tengerrel és így a huldrákkal is. Ezért szeretném ezt megnézni először.
- Ötletnek nem annyira rossz. És ja, induljunk, mert minél előbb nyomára bukkanunk ennek a megoldásnak, annál kisebb az esélye, hogy mi is huldrákká változunk –

- Kalandra fel! - Szólok előre a selfnek, mivel a halálfélelmet szóból se ismerve, gyermeki naivitással, és kíváncsisággal követem Crispint, miközben fél szemmel vizsgálgatom ezt a parányi sárkánygyíkot előttünk. - Szép kis jószág, és ahogy nézem, Riel pont akkora, hogy meg is tudná ülni. - Ekkor a parányi gólem kicsit belassulva, mint akit álmából keltettek fel, néz fel a vállam fölött, majd egy pillanatra ledermed. Hogy mi járhat a parányi kő kobakjában, azt nem tudhatom.
- Riel? Really? What a name... - Motyog valamit Cispin elfül.
- Hát, az biztos, hogy eléggé egyedi látvány lenne egy sárkánygyík hátán lovagló...mi is Mr. Kőkupac úgy Hold Anya igazából?


Használt képesség:
Név: Schützen / Védelem
Szint: 4.
Leírás:  Egy pajzsot von maga köré, mely véd a mágia ellen, és átjárhatatlan fizikailag is. A mágus szintjével megegyező támadások ellen effektív, azonban két támadás után szertefoszlik.

Felhasználó profiljának megtekintése

93 Re: [Küldetés: Sunset at Nordenmouth] on Szomb. Szept. 22, 2018 11:48 pm

Lance Kalver

avatar
Tünde Zsoldos
Tünde Zsoldos
Hirtelen a pult felé kaptam a fejem. [color=#4DDE3A]~ Sózott hús?!?! Ide vele! ~ Futott át az agyamon, és amilyen gyorsan csak lehetett anélkül, hogy teljesen bolondnak nézzenek, odasiettem a másik tündéhez.
- Én is kérek! Amennyit tud adni! - Mondtam a kocsmárosnak, majd ha kaptam, ha nem, visszamentem a többiekhez, annyi húst a zsebeimbe tömködve, amennyit tudtam. A kovács utolsó szavaira érkeztem vissza.
- Hova megyünk? - Kérdeztem, ahogy a számból félig kilógott egy darab hús. Nem volt kérdés, hogy velük megyek, akárhova is tartunk, talán csak ők tudnak valamit kezdeni ezzel a helyzettel.

Felhasználó profiljának megtekintése

94 Re: [Küldetés: Sunset at Nordenmouth] on Vas. Szept. 23, 2018 12:31 pm

Crispin Shadowbane

avatar
Sötét Tünde Bérgyilkos
Sötét Tünde Bérgyilkos
Felkészültem az ismeretlen alak érkezésére, akárki is legyen az. A természetes paranoiám ismét beütött, de jobbnak láttam felkészülni bármilyen eshetőségre, semmint bajba keveredni. Lélegzetem visszafojtva hallgattam a közeledő lépteket, ahogy a mágus az erős varázstárgyaival egyre jobban közeledett. Némi beszédfoszlányokat sodort felém a szél, azonban nem tudtam kivenni, hogy mit is mond az alak...és hogy kinek? Csak egy alakot láttam. Nem voltam túl tapasztalt az őrültekkel kapcsolatban, pedig általában Ők szoktak magukban beszélgetni - vagy éppen a kultisták a Mesterükkel. Ha kiderül, hogy még is egy ilyen elfajzott izé áll a dolgok hátterében, akármennyire is bizonygatta Johnny az ellenkezőjét, megtalálom azt a mocskot és felkoncolom itt helyben a félre vezetéseiért. Előhúztam  Clandestine-t, tekintve, hogy azzal tudom a legtöbb sérülést okozni a szentségteleneknek, bár én magam se nagyon élveztem a fegyver érintését. Akármilyen rég óta is volt felszentelve a fegyver - viszonylag régen, legalábbis elégnek kellett volna lennie, hogy hozzászokjak - még mindig kirázott a hideg a felszenteléstől, és a folyamatos enyhe rosszul lét még mindig gyötört. Elkomorodva vártam az alak érkezését, arcomon egy feszült vigyorral.
- Come to papa....
  Óh, már csak alig pár másodperc, és itt lesz a magában beszélgető alak. Fejemben már kész tervekkel vártam az érkezését, fejemben átfutottam az összes képességemet, amelyet használhatok, az összes tárgyat, amelyet idő közben bevethetek, felmértem a terepet, hogy hol találhatok fedezéket, ha netán valami félre sikerülne. Felpillantottam a tetőre, ahol Dracon húzta meg magát, Ő is készen állt.
- Na, most kiderül, milyen jók is azok a Theo Wagner féle megérzések!- csendült fel egy idegesítő módon ismerős alak, bár hirtelen nem tudtam volna hova belőni....viszont a név?
- Ehh, nyugalom Riel. Itt minden a terveim szerint történik!
- Waaaaiit....what? - nyőgök fel, ahogy a gyanúm beigazolódni látszik.
  Kilépek a sikátorból, menet közben előhúzva Fury-t is a biztonság kedvéért. Amint kiérek, meglátok a mágust, akit először a Dornburg-toronyban láttam, utána pedig a nem túl jól elsült elrablásunkkor, amikor mindenféle rejtvényeket kellett megoldanunk....és hát nem voltam épp a legnagyobb segítség. A fiatal srác jelenléte eléggé meglepett engem, főleg itt, ebben a Hold Anya háta mögötti településen.
- Theo?
  A mágus nem mutatott túl sok meglepettséget, hanem az arca abban a pillanatban egy önelégült vigyorra húzódott, ahogy rám mutatott. Na csodálatos, most már vásári látványosság is lettem, vagy mi a franc? Testem megfeszült, ahogy felkészültem a tenyeréből kiröppenő varázslatokra. Azonban...
- Tudtam! Én őt ismerem! Túl paranoiás vagy Riel.
  "Riel"? Aztán megláttam azt a kis kőkupacot, akit a szellőző nyílás végén láttam meg először és rögtön visítva menekült a förtelem, hogy figyelmeztesse a torony védőit az érkezésünkre. Arcom vicsorba torzult. Theo arca egy szende kis vigyorrá szelídült, mint ha annyira örült volna a jelenlétemnek. Csodás, tehát nem őrült és nem kultista, csak egy...izével beszélget. .Sokkal megnyugtatóbb.
- Üdv Crispin. Hát te mi járatban itt?
- Te fiú. Ez az egyik behatoló a Dornburg-toronyból, nem?
- Mi a francot keresel Te itt? És mi a francot keres itt ez a bajkeverő....kőkupac?  - hördültem fel válaszadás helyett, még mindig nem győzve le kezdeti meglepettségemet. [color:5910=>#ad0a56]- Elég erős mágia sugárzik belőle, hogy rohadjon meg, majdnem a fejem hasadt szét tőle. De...mi a francot keresel Te itt? És....eh, hagyjuk. És igen, én vagyok a behatoló a Dornburg-toronyból, és ha van merszed, kiugrasz ide Te miniatürizált bajkeverő, hogy szétrúghassam a seggedet. A frászt hoztad rám abban a szellőző járatban!
- Hát, hogy én mit keresek itt, azt nem tudom, de jó lenne valami érdekeset találni - kontrázott Theo, amire egy eszelős félvigyor jelent meg az arcomon egy pillanatra. Óóóh, abból bőven fogsz itt találni, ember. - És Te mit keresel itt? Ha ennyire jól elrejtetted magad, jó okod lehet rá. Szabadna megtudnom, hogy még is miért? Lehet, hogy talán segíthetek is neked valamiben.
  A választ meg sem várva jött közelebb, aztán lehuppant egy rozoga faládára és kényelembe helyezte magát. Én meg ledöbbentem attól, hogy a fiú csak így felajánlja a segítségét. Ennyire naiv lett volna? Bajkereső? Kincsvadász? Vagy....eh, nem fogom soha se megérteni az embereket, azonban most, hogy a lehetőség fel lett ajánlva, akár ki is használhatnám azt. A fiúnak vágott az esze, vannak aljas kis trükkök a tarsolyában, és van egy kis izéje, amely elég keménynek tűnt ahhoz, hogy szükség esetén az ellenségek fejéhez lehessen vágni. Na meg...ez valami kőkupac, amire jó eséllyel semmi hatása nincs az Átoknak, így mindenféle szívfájdalom nélkül be lehet küldeni olyan helyekre, ahova mi nem mennénk. A kérdés csak az, hogy mennyire értelmes lényről van szó? Hát, a gazdája legalább értelmes és enyhén szólva is finnyás, ahogy látom. Pici fiú orra nem szokott hozzá a bűzhöz, milyen aranyos.
- Óh, most már jobban emlékszem - pattan fel "Riel" és előrántja a kőkardját. Ez...ez most szopat engem? Komolyan? Azzal a kis szarral mutogat rám, én meg igyekszem nem elröhögni magamat. - Nem is harcoltál olyan rosszul self, de lenne még mit fejlődnöd!
- Beszarok....egy mini-lovag dicséretét is kiérdemeltem. Ez igazán megható...
Nyőgök fel, mert erre meg aztán főleg nem számítottam. Irónia? Gúny? Egy ilyen pöttömtől? De azért meghajolok, hogy elrejtsem a zavarodottságomat és az ajkamra törő szitokáradatot. A hajlás végeztével inkább lehuppanok Theo mellé a földre, félre lökve egy rohadt gyümölcsöt.
- Hol is kezdjem, hol is kezdjem? Hogy mit keresek itt? A Tünde-erdő és Köd-erdő eltűnése utáni napok, hetek részeg álomban teltek, azt se tudom, hogy merre felé jártam, folyton holtrészeg voltam....aztán a mai nap egyszer csak felébredtem itt, és még mielőtt mehettem volna a következő korsó sörért, valaki boszorkányságról ordítozott, meg egy Habart nevezetű kölökről, aki huldrákkal akar hálni. Mivel eléggé jó sztorinak tűnt, és ki is akartam már józanodni, követtem egy doktort meg egy másik sötét elfet....és minket követett egy kultista a tengerhez, ahol megtaláltuk Habartot, aki nem volt Habart, inkább egy fél huldra vagy mi a szösz és igen szarul nézett ki. Long story short: gratulálok, találtál valami érdekeset. Egész Maidstein-t át és áthálózza egy Átok, amelyet még ebben a pillanatban is érzek magunk körül enyhe zúgásként és most a megoldást hajkúrászom. Egyéb kérdés, vagy áttérhetünk a stratégiai megbeszélésre?
  Here's some Cyne for ya'll. Vagy két szóban magyarázok el valamit, vagy két könyvben. A voksomat határozottan az utóbbira tettem fel, jól esett végre valakivel beszélni, aki nem egy ismeretlen vámpír, nem egy kultista, nem egy ismeretlen sötét elf, egy ismeretlen hajótörött...vagy éppen Mina és Damien. Bár semmi bajom nincsen a párossal, de a lány néha nekem túl naivnak tűnt és nem tudtam, hogy mennyire lehet rá számítani szorult helyzetekben. Theo-ról legalább volt halvány sejtésem. A srác a vállamra teszi a kezét, mint egy megnyugtató mozdulatként és alig győzöm le az ingeremet, hogy azonnal félre lökjem azt. Nem szeretem, ha bárki is hozzám ér....
- Sajnálom barátom, de nézd a pozitív oldalát mindennek. Minden veszteséggel nyersz is valamit, mely erősebbé tehet. Fogd meg és soha ne ereszd el ezt a fájdalmas érzést, mely most még félelmetes, és olyan, mint ha összetörne, de ahogy megérted, és igába hajtod, egy új világ és sok új lehetőség nyílik meg előtted. Használd fel ezt az erőt, hogy bejárhasd ezt az új lehetőségekkel teletűzdelt világot.
  Theo beszédét hallgatva próbáltam rájönni, hogy mi is az a sok új lehetőség, amely felnyílt akkor, amikor elvesztettem azt a két személyt, akik a legközelebb álltak hozzám és hogy ebből milyen erőt tudnék nyerni - de semmi sem jutott eszembe. Nem tudtam se lehetőségként, se erőforrásként felfogni az események alakulását. De legalább a fájdalmas érzést nem engedtem el, ahogy Theo javasolta...de még is, mit kezdjek vele? Mit tudnék ezzel a helyzettel kezdeni azon kívül, hogy siratom a barátokat, akiket már soha se látok többé? Hogy azt kívánom, bár csak másképp döntöttem volna....egy döntés, amelyet minden nap többször is megbánok - s csak remélni tudom, hogy Ők tényleg egy jobb világba érkeztek. Ha bármit is megtanultam ebből, az az, hogy ne engedjek senkit se túl közel magamhoz. Ez is valami, nem igaz?
- Oh, wow...ez egészen jó kis beszéd volt, Theo. Ki hitte volna, hogy ez is megbújik benned...
  Válaszoltam neki, hogy ne keserítsem el az én keserűségemmel őt. Csak segíteni akart a maga módján, de még nem álltam készen arra, hogy bárki segítségét elfogadjam. A dolgokat először magamban kellett rendszerezni, de most, ebben a helyzetben ez nem lett volna a legjobb döntés. Minél előbb a dolgok végére járunk, annál hamarabb takarodhatok el innen a megoldással a kezünkben - hisz volt egy olyan rossz érzésem, hogy bár a tünetek még nem mutatkoznak, de már mi is a fertőzés áldozataivá váltunk. Ez a lehetőség csak még jobban elkomorított. Theo viszont mint ha csak tényleg erőt nyert volna a helyzetből, felpattant és elém állt, izgatottsággal a szemében.
- Na hát akkor mesélj nekem erről az átokról...Még is, mi okozhatja, Van már valami ötleted? Beszéljük meg ezt haladás közben.
  Elfogadtam a mágus kinyújtott kezét és én is talpra kecmeregtem, miközben megpróbáltam össze szedni a gondolataimat, bár eléggé ziláltak voltak azok, és szinte egészen biztos voltam benne, hogy pár pontot ki fogok felejteni, miközben járatom az agyamat.
- Óh, az Átok. Az egy cuki kis dolog. Gyors elmondom, utána döntünk, hogy merre tovább. Tehát ez az átok inkább egy vírus, ahogy azt egy Mélységi volt olyan kedves megosztani velünk egy kultistán keresztül, és jó eséllyel nem egy másik Mélységi szarkeverése...már amennyiben lehet hinni ezeknek. Habartka átváltozott tehát, legalábbis jó úton haladt abba az irányba és csak a víz nyugtatta le őt úgy-ahogy. Hogy milyen úton terjed, egyelőre fogalmam sincs, bár én a helyedben nem ennék és nem innék semmit sem itt, és elkerülném bármiféle sebesülés beszerzését. Miután én ott hagytam a dokit és a többi egybegyűltet - ja, amúgy volt egy hajótörés is itt, semmi említésre méltó - nekiindultam a város feltérképezésének. Hála annak, hogy érzékelem a mágiát, sikerült pár információt beszereznem. Van egy erős mágikus gócpont a város fogadójánál - ezt kerülném. Ezen kívül három lehetséges útvonal van még, ahol szintúgy erős mágia áramlik. Az egyik a városba vezet, egy a város külső területeire, eléggé gyenge, tehát messze van; egy harmadik pedig a városon kívüli a szárazföld felé irányul. Mielőtt betoppantál volna, a legtávolabbi útvonal felé indultam volna el, hogy onnan a szárazföldi helyszínt látogassam meg. Akármi is okozza ezt az átkot, meg kell találnunk, ha élve akarjuk elhagyni ezt a helyet. Hisz, ahogy már említettem és ne felejtsd el: mindenhol ott van már az Átok, érzem magunk körül. Tehát: indulhatunk a legtávolabbi felé, vagy van valami más ötleted?
- Ezek hasznosak voltak - jegyezte meg a mágus, miközben neki állt vakarózni. - De nem lenne jobb, ha megpróbálnánk növelni a hatékonyságon? Próbáljunk meg úgy eljutni a legtávolabbi célponthoz, hogy közben érintjük a legközelebbit, amit úgy is megnézel. Vagy ezek egy vonalban vannak?
  Mielőtt még válaszolhattam volna, előkapott egy varázspálcát és emberek nyelvén motyogott valamit, aminek hatására mágia áradt elő belőle és egy halványan izzó pajzs jelent meg körülötte.
- Nézzük meg, hogy még is, milyen ez az átok. Ha mágikus alapú, akkor a védelmi varázslatomnak egy darabig meg kell óvnia engem. De hogy még is, meddig képes rá, azt nem tudom.
- Az a baj, hogy ezek eléggé messze esnek egymástól, és éppen emiatt nincsenek egy vonalban sem. Tehát akármennyire is jó lenne lefedni egyszerre nagyobb területet, külön-külön, kerülőkkel kell megtalálnunk őket és feltérképezni. A leggyengébbre tenném le a voksomat, hisz elég messze kell, hogy legyen, még is innen is érzékelem - tehát csak a távolság miatt érzem, hogy nem annyira potens, de lehet, hogy ez a legerősebb mindegyik közül. Plusz ez a város külső része felé vezet, ahol ha jól sejtem, a tengerhez közel van. Van egy olyan jó érzésem, hogy akármi is ez az átok, valamilyen módon kapcsolatban áll a tengerrel és így a huldrákkal. Ezért szeretném ezt megnézni először.
  A válaszom végére a pajzs is teljesen manifesztálódott és volt elég időm arra, hogy mágiaérzékelésemmel alaposabban megnézzem magamnak ezt a jelenséget, és azt, hogy az Átok milyen módon reagál rá - már ha az ilyen apró kis változásokat egyáltalán meg tudom állapítani.
- Induljunk Crispin, egy eléggé nehéz rejtély vár megoldásra.
- Ötletnek nem annyira rossz - utalok a pajzsra.- És ja, induljunk, mert minél előbb nyomára bukkanunk ennek a megoldásnak, annál kisebb az esélye, hogy mi is huldrákká változunk - szerintem az nem lenne annyira nagyon jó érzés.
  Most, hogy megindultunk, egyelőre a legtávolabbi célpont felé, Dracon is lereppent a háztetőről, hisz úgy érzékelte, hogy a feszültség eloszlott és mivel nem estünk egymásnak, eléggé biztonságosnak érezte azt, hogy csatlakozzon hozzánk. Bár láttam az arcán az értetlenkedést. Ott volt a toronyban Ő is, látta, hogy Theo-val is harcoltunk és nem értette, hogy akkor most még is, mi a franc történt? Hát, Ő nem volt ott abban a labirintusban, így nem tudhatta, hogy a dolgok kissé megváltoztak.
- Kalandra fel!
  Kiáltott fel Theo izgatottan, én meg majdnem a tenyerembe temettem az arcomat. Hogy lehet valaki ennyire izgága és energiával teli? Fiatalság, bolondság - ahogy szokták mondani. Mondja a majdnem 29 éves sötét elf. Te jó ég, hogy elszállt az idő....
- Szép kis jószág, és ahogy nézem, Riel pont akkora, hogy meg is tudná ülni.
- Riel? Really? What a name...- morgom az orrom alatt, még mindig a kőhalom nevével elfoglalva magamat. A varázsló felvetésére elgondolkoztam és Dracit és a kis izét méregettem elgondolkozva.- Hát, az biztos, hogy eléggé egyedi látvány lenne egy sárkánygyík hátán lovagló....mi is Mr. Kőkupac úgy Hold Anya igazából?
  Folytattuk tovább a szerencsését, ahogy a négyes fogat szépen haladt előre az utcákon...

Felhasználó profiljának megtekintése

95 Re: [Küldetés: Sunset at Nordenmouth] on Vas. Szept. 23, 2018 7:53 pm

Dieter von Rotmantel

avatar
a Rotmantel család tagja
a Rotmantel család tagja
A kovács válaszára hátraléptem tőle kissé, közelebb húztam egy széket és a megtestesült töprengés szobraként ültem le. A fehér hajú tünde rávetette magát a kocsmáros által felkínált sózott húsra, figyelmen kívül hagyva a kérdésemet - feltételezhetően az átok jobban kívántatta vele azt, mint én a feleletet.
Átok. A vámpírok nyolcszáz esztendeje dolgoztak azon, hogyan oldják fel a saját átkukat, nekem pedig órák alatt kellett megtennem ugyanezt, ha meg akartam akadályozni teljes Veronia átalakulását. A családom tagjai között biztosan lettek volna, akik örvendezve fogadják a fejleményt, éltetik a vírust vagy csak hümmögve elfogadják. Ez a fejlődés, és sok Rotmantelnek ez volt az egyetlen életcélja.
Szerencséjükre én csak egy fattyú voltam, némi önérzettel és felettébb sok tudással.
Johannes Hagen mester, első ezen a néven és még sok másikon épp ekkor nyomakodott át a kis tömegen, így felvont szemöldökkel hallgattam végig.
- Só és víz, logikus. Ez egy olyan átok, amely mindenkit huldrává akar tenni, ők pedig a tengerben érzik jól magukat. A terjedés azonban... - néztem Thomas kovács bekötözött kezére. - ... kérdéses. A kovácsmestert Herbert ténylegesen nem sebesítette meg, csupán közvetett módon egy félkész, többször hevített vassal. Nincs olyan ismert kór, ami rajta ragadna valamin, amit tűzbe tettek.
Mégis, volt valami kapcsolat az átok terjedése és a sebesülés között, ha nem is egyenes.
- De abban igaza lehet, hogy ha Herbert tűnt el először, akkor ő lehetett az első fertőzött. Vagyis valahol az ő környezetéből kellett kiindulnia. Mondja, mester... - fordultam a kovácshoz. - ... nem hordott haza mostanában a fia semmiféle új hóbortot? Furcsa, rossz érzést keltő tárgyakat, ismeretlen nyelvű könyveket vagy bármit, ami mágikus lehetett? Vagy ha nem, megváltozott valami a viselkedésében?
A tünde segítőkészségére csak halványan elmosolyodtam.
- Megyünk? Nem. Az kellene még, hogy az első tengeri szellő megszállott fél-huldra fenevaddá változtassa. Azzal tesznek a legjobbat maguknak, ha mindannyian itt maradnak és bezárkóznak. Ha bármelyikük tombolásba kezdene, azt zárják külön.
Felemelkedtem a székről és indulni készültem. Meg kellett találnom Wilhelminát, mint mágus ő volt az egyetlen esélyem, hogy megtaláljam a forrását ennek az egyre elkeserítőbbé váló helyzetnek.

Felhasználó profiljának megtekintése

96 Re: [Küldetés: Sunset at Nordenmouth] on Vas. Szept. 23, 2018 8:24 pm

Johnny Wood

avatar
Kultista Megszállott
Kultista Megszállott
- Nem akarok ünneprontó lenni, de ha Herbert tehet róla nem érdemli meg, hogy segítsünk rajta. - vakartam meg tarkómat türelmetlenkedve.
Nem akartam bemenni a templomba. Ártani ugyan nem árthatott, csak a puszta gondolata, hogy én, Johnathan Wood, Armaros kultuszának tagja egy mocskos kis templomban töltsem időmet akármilyen célból is bántott, nemhogy be is menjek!
- Hogyha ez az átok úgy terjed, mint egy vírus akkor bizony mind a négyen pikkelyeket növesztünk mint ez a... - böktem Herbertre. - ... fiú. - fejeztem be a mondatomat egyet nyelve.
Tudtam, hogy amit mondani készültem senki sem fogja jónéven venni, viszont nem akartam magamban tartani.
- Talán mégiscsak jobb volna megszabadítani szenvedéseitől...

Felhasználó profiljának megtekintése

97 Re: [Küldetés: Sunset at Nordenmouth] on Vas. Szept. 23, 2018 10:28 pm

Gerard D. Lawrenz

avatar
a Tudás Démona
a Tudás Démona
Kiválló, gondolta Gerard...meg vele együtt Lia...meg vele együtt Aleena így, hogy már hárman is hallották a gondolatait. Kivizsgálták Thomas mestert, megvolt az első nyom, amin elindulhatnak. Jó lenne a beszélgetést odafele menet folytatni. De a doktor alapos munkát végez, s emiatt még nem tudtak elindulni. A korábbi történések bizonyították, érdemes együtt dolgozni vele. Éppen ezért Gerard elsétált Aleena mellől, majd Dieter mellé állt.
- Ez egy kicsit...kellemetlen érzés lesz. - mondta, majd használta rajta a Gondolattovábbítást.
Hogy ne kelljen ugyanazt kétszer is megkérdezni a kovácstól, arra készül, hogy átadja mindazokat az információkat, amiket ő kapott Thomastól.
~ Jól figyeljen Herr, szívesen megismétlem, de elég megterhelő ez a varázslat. - kezdett bele.
Nem sokkal utána átadta gondolatokat, amiket az esettel kapcsolatban eddig megtudott, így mostantól nem kell olyat megkérdeznie senkinek, ami egyszer már elhangzott. Aleena mindeközben csinálta a maga dolgát.
- A társaim és én magával tartunk, Doktor. Meg tudják állapítani, ki viseli az átkot magán. A furcsa tárgyakat is könnyedén felismerik.
Úgy nézett ki, a csapatnak ketté kell majd válnia. Mariát amúgy sem volna tanácsos az átok középpontja felé vinni. Klaus és Leo azonnal jelzik egymásnak, hogy ők szívesen maradnak. Végül aztán Klausra esik a választás, ő marad. Leginkább azért, mert látszik rajta, hogy már így is halálra rémült az átok gondolatától. Klaus mindig is nagyon babonás volt.

Felhasználó profiljának megtekintése

98 Re: [Küldetés: Sunset at Nordenmouth] on Hétf. Szept. 24, 2018 9:28 am

Mina, Johnny

A lelkész Damien kérdéseire elgondolkozik.
- Én három napja láttam utoljára, de azt mondják két napja tűnt el. Mondanak itt az elmerek sokimdent sötét tünde uram. - megvakargatja a tarkóját, majd ismét a hordóban gubbasztó Herbertre néz. A barátja ott kuporog a hordó mellett, és eddig nem szólalt meg, de most igyekszik magát kihúzni, és egyenesen rátok nézni.
- Herbert nem tenne ilyet! Nem hiszem el! - ismét a sírás szélén van. - De… - folytatja kicsit halkabb hangon. - Tényleg fura volt mostanában. Megszállott volt a tengerrel, és azt állította egy sellő lesz a felesége. Egy igazi gyönyörű sellő. Ezért folyamatosan a tengerparton kóborolt. Persze kinevette mindenki, de most hogy így látom, lehet komolyan gondolta.
- Lehetséges volna, hogy az a bizonyos sellőmenyasszony vette rá őt, hogy hozzon átkot a falura? - kérdezte a lelkész.
- Én mostmár bármit elhiszek. - mondja a fiú, majd Johnnyra néz. - Kérem… Ha az átok terjed nem csak őt kell megmentenünk, hanem mindenkit. Ha pedig így marad… Engedjük a vízbe. - nézett fel nagyon komolyan. Közben a lelkész is gondolkozott.
- Én már csak azt nem értem mit keresett itt. Nem tűnt el semmi.

Cyne, Theo

Elindultok hát követve a leggyengébb jelet. Átmentek a városon, a kikötőn, és bár halványan erősödik, de nem túlzottan. Az út határozottan dél felé vezet a part mentén, ám már a város széléig is eljuttok, de még mindig csak visz tovább és tovább. Ha követitek sziklás partvonalon haladtok, smaragdzöld mezőkkel. A táj kietlen, csupán egy dolog jön egyre közelebb és közelebb, ez pedig nem más, mint a vészjóslóan fölétek magasodó Randlaufer torony. Abból az irányból halványan megint sok dolog kezdi el zavarni Cyne mágia érzékelését, de még mindig el tudja különíteni a megfelelő jelet.
Theo pajzsa ameddig a Maidsteini metszéspontban voltak úgy olvadt, mintha savban fürdene, de amikor elhagyjátok a falut, és már csak egy forrás fejt ki rá hatást ez az olvadás lassul. A kérdés már csak az, elmerészkedtek egészen a vámpírtoronyig, illetve az azt körbevevő kisebb településig, amerre az utatok visz?

Lance, Ger, Dieter, Hans

A kovács azt sem tudja melyikőtökre nézzen, de végül úgy dönt, Johannessel kezdi.
- Veszekedtünk igen, akkor láttam utoljára. - mondja szomorúan. - Azon robbant ki, hogy mostanában alig segített a műhelyben, folyton a parton lődörgött. Először kitalálta, hogy hajóra akar szállni és a tengeren fog élni, aztán mindenféle gyönyörű sellőkről hadovált, meg hogy ő nem a szárazföldhöz tartozik. Én meg persze nem vettem komolyan ahogy a faluban senki. De hát ki átkozta volna meg? - majd a doktorra nézett. - Egyre megszállottabb lett a terveit illetően, de tudja, csak azt hittem kamasz. Voltak könyvei igen, sokféle, meg néha hazahozott dolgokat, amiket a parton gyűjtött, de sose néztem meg őket. Tudja, kagylók, kövek ilyenek. De én egyszerű kovácsember vagyok, nem értem a mágiához. Tudnak segíteni az átkon vagy sem? - kérdezte végül kicsit türelmetlenül.

//Mindenki szépen írt határidőre. Az új határidő: október 1.//

Felhasználó profiljának megtekintése

99 Re: [Küldetés: Sunset at Nordenmouth] on Hétf. Szept. 24, 2018 9:58 am

Wilhelmina von Nachtraben

avatar
a Nachtraben család tagja
a Nachtraben család tagja
A helyzet csak bonyolódik, úgy néz ki, nem tudnak semmi konkrétat.. A self felsóhajt. - Tehát ez az átok két nap alatt képe ilyen mértékű elváltozást létrehozni.
Jonathan szokásához híven a radikális módszerek híve, bár legalább ezúttal képes diplomatikusabban előadni azokat. Az a baj, hogy tényleg logikusnak hangzik a fiú megölése, bár... kegyetlennek. - Lehetséges, hogy azzal együtt az átok is megszűnne... de - folytatja, még mielőtt Herbert barátja - meg kéne kérdezni a nevét, vagy mondta már? - könnyek közt esik a torkának - egyáltalán nem biztos, hogy ez megoldana bármit is. Herbert is szerezte valahonnan ezt az átkot. Ha sellőt akart feleségnek, hát igen valószínű, hogy talált is...
Túr bele fehér hajába. Mióta élnek értelmes és gonosz lények a vízben? Be kell vallania, milyen keveset tud a tenger különféle beteg élővilágáról. Persze gondolhatta volna, hogy az összes mélység rejteget ilyeneket.
A vízbe engedni? - Azzal nem lesz véglegesen ő is ugyanolyan... Mondják csak, tudnak valamit arról, mennyire értelmesek ezek a vízilények?
De tényleg. Ha két nap után szinte nem látni különbséget egy ember és egy eredeti "fertőző" között, akkor... mindüket kétlábúakból csinálták volna?
Hirtelen nagyon is vágyik vissza valami szárazabb helyre.
A lelkész szerint Herbert semmit nem vitt el. Akkor az egyetlen lehetséges magyarázat, hogy... - Mi van, ha valamit itt hagyott? Valami oka kellett legyen, hogy egy olyan nap jött ide, amikor egyébként nem lett volna dolga. - A lelkészhez fordul. - Megengedi, hogy körülnézzek nyomok után?
Amennyiben engedélyt kap, valamiféle eltérő után kezd keresgélni a templomban, bármi után, ami nem odaillőnek tűnik, és bármennyire is hasonlít olyasmire, ami átkot okozhat. Persze túl egyszerű lenne, ha valahová csak leraktak volna egy követ, amit történetesen szét kell törni és mindenki meggyógyul, de ki tudja.. talán valami könyv, egy véletlen feljegyzés, egy elhagyott tárgy segíthet.

Felhasználó profiljának megtekintése

100 Re: [Küldetés: Sunset at Nordenmouth] on Hétf. Szept. 24, 2018 7:56 pm

Crispin Shadowbane

avatar
Sötét Tünde Bérgyilkos
Sötét Tünde Bérgyilkos
A mágikus anomália nyomát követve egyre jobban távolodtunk a várostól, s közben egyre közelebb kerültünk ahhoz a toronyhoz, amely a látómező nagy részét uralta. Az elején még bizakodtam, amikor a településen belül kavarogtunk, hogy az utunk végül nem oda fog vezetni, aztán Maidstein határát elhagyva ez a remény egyre jobban törpülni látszott, míg nem teljesen szertefoszlott s most ott álltam Theo-val, a gólemjével és Dracon-nal szinte egy kőhajításnyira a vámpírtornyoktól. Igyekeztem fejemben összegezni azt a tudást, amelyet erről az elúziv társaságról sikerült összekaparnom, de meg kell valljam, hogy nem sok volt. Mindössze annyit tudtam róluk, hogy a vámpírcsaládok futárjaiként teljesítettek szolgálatot,a fontosabb dolgokról viszont fogalmam sem volt: mennyire harciasak és territóriálisak? Hogyan viszonyulnak az idegenekhez? Mennyire örülnének, hogy ha meglátogatnánk őket? Kérdések, amelyekre nem volt válaszom, és lehet, hogy nem a legjobb lenne úgy megkapni a hőn keresett információkat, hogy mindezeket a saját bőrömön tapasztalom meg. Egyetlen reményem Theo maradt, aki maga is világutazó típusnak tűnt. Theo, aki éppen a pajzsa és az Átok kapcsolatáról elmélkedett egy sort.
- Úgy néz ki, hogy az átok van ahol erősebb, van ahol gyengébb. - utalt arra, hogy milyen hatással is volt mindez a pajzsára.
  Hát, az tény, hogy az intenzitása változik, de hogy milyen mintázat alapján, arra még nem jöttem rá. Az egyik lehetséges opcióként azt tudtam volna felhozni, hogy ott erősebb, ahol többen is vannak Átkozottak, vagy ahol fókuszpontok vannak. Egyelőre az első opcióra tettem volna le a voksomat.
- Te mennyit tudsz erről a vámpírcsaládról? Azt hittem egészen eddig, hogy Ők amolyan futárként működnek...de az Átok ott is jelen van. Áldozatok vagy kitervelők lennének-e? Nem tudom, hogy oda be kéne-e merészkednünk...
  Csóválom meg a fejemet, mintegy saját magamnak választ adva a nemrég feltett kérdésre. Ha be is megyünk oda, akkor is óvatosnak kell lennünk - a francnak hiányzott volna még egy egész klán haragja az eddig is meglévő komplikációk mellé.
- Magunkkal kellett volna hozni Mina-t vagy Dieter-t...vámpíroknak csak több esélyük lenne ezekkel.
- Próbálkozzunk meg a már említett lovaglással.
- Lovaglással? Beküldeni Riel-t Dracon hátán? Mennyire is értelmes az a kőkupac?
- Nálad értelmesebb vagyok, etnikai elf.
  A megjegyzésre csak tátogni tudtam. Ez most...most komoly? Még is, mi a francot képzel magáról ez a mocskos kis dög? Nem akartam elhinni, hogy Theo nem képes megregulázni a kis házi kedvencét. Aztán egy pillantást vetettem Dracon-ra, aki valószínűleg hasonlóképpen válaszolt volna, ha tudna beszélni, így inkább hagytam elúszni ezt a gondolatot.
- Etnikai elf? - adtam azért hangot a gondolataimnak egy elhaló visszakérdezés keretében.
- És még is, mi lenne a feladat? Nincs az a vadállat, akit én nem tudnék megülni!
- Ha sikerülne felderíteni, hogy mit láttok a levegőből a faluban, akkor már biztosabban tudnánk bemenni. Ki tudja, hogy nem-e halember már mindenki a városban, vagy esetleg valami káosz, esetleg Randlaufer tisztogatás folyik.
  Randlaufer tisztogatás? Tehát nem annyira kedves és cuki vámpírocskák, mint ahogy azt eddig elképzeltem. Persze, én se lennék az, hogy ha a területemen belül egy második átok is felütné a fejét, van nekünk elég bajunk így is ezzel az egész hülye Idegen Istenes baromsággal, s bár a napszemüvegem jelentős előnyt biztosít ahhoz, hogy ne gyengüljek le teljesen a Nap káros sugaraitól, teljesen kényelmesen akkor sem érzem magam a napsütésben, és a fegyveremből "szivárgó" felszentelés erre csak rátesz még egy lapáttal. Tehát: köszöntük szépen, de több Átok nem kell. Ilyen tekintetben teljesen érthető lenne ha fel lennének háborodva - már ha egyáltalán tudják, hogy mi is folyik a kikötővároskában.
- Na igen, először felderítés, aztán meg spuri innen a fenébe. Nem tudom, hogy ezek mennyire örülnének nekünk...bár megtűrnek egy emberi települést a közelükben, szóval annyira rossz nem lehet a helyzet, ugye?
- Hát, majdnem minden torony közvetlen közelében van egy falu. Ezeket a falvakat is nagyrészt vámpírok lakják, mivel a főcsalád, az elit és a nemesség él a főtoronyban. Az alacsony rangúak a környező városban vagy faluban.
- Hát...reméljük, hogy békés egy társaságról van szó.
  Elgondolkoztam ezen. Egyből az egyetlen vámpír torony jutott eszembe, amelyben valaha is megfordultam, mielőtt teljesen elpusztult volna, vele együtt minden egyes lakosával - legalábbis azóta egy Dornburg-ról sem hallottunk, gondolom Karl mindenkit visszarendelt oda...de a néhai tornyot körülvevő falu eléggé fejlettnek tűnt ahhoz, hogy jó eséllyel vámpírok lakják (akár teljes egészében, akár csak nagy számban). Ezzel az érveléssel nem tudtam vitatkozni.
- Mégis, mit szeret nagyon a kis állatkád? - Theo kérdése kizökkentett a gondolkodásomból, és egy ideig értetlenül pislogtam, aztán eszembe jutott a terv, amivel előhozakodtunk. Kénytelen voltam egy pillanatig elgondolkozni a válaszon.
- Szeret velem szórakozni és szivatni ott, ahol tud. Öhm...próbálj meg felülni rá te nagyszájú mitugrász, és ha nem dob le a hátáról, siker. Ha ledob, akkor remélem, hogy azt jó pár száz láb magasságból teszi majd...
  Nem, határozottan nem kedveltem meg a kis gólemet, legalábbis mostantól úgy könyveltem el, hogy valami ilyesmi lehet, még ha Theo nem is adott a választ a kérdésemre, hogy mi is akar lenni az pontosan. A folyamatos szájalása és elmésnek szánt megjegyzései túlságosan emlékeztettek saját magamra - és Veronia köszöni, egy Crispin Shadowbane több, mint elég. Nem kell egy Crismini is ide.
- Próbáld meg, Riel.
  A dög nem habozik, rögtön a sárkánygyík felé kezd el totyogni, aki meg még mindig értetlenkedve figyeli, hogy mi is történik. Annyit felfogott a beszélgetésből, hogy köze van hozzá, általában értelmes szemeiben most kétségek és kérdések kavarogtak, amelyek nyelvi akadályok átküszöbölése híján kimondatlanul maradtak.
- Nyugalom, nyugi, nagyfiú...
  Dracon egy pillanatig kivár, ahogy a kis gólem a tenyerét nyújtja felé, mint ha az orrára akarná tenni azt, és a hangneme most nem is annyira idegesítő, inkább nyugtatóra sikeredett - legalábbis próbálkozott vele, ezért már kijár neki a jutalomfalat. Már mint a gólemnek. Aztán a sárkánygyík gondol egyet és teljes erőből pofán nyalja érdes nyelvével a gólemet, majd rögtön köhögni és öklendezni kezd.
- Szerintem nem ízlik neki...így legalább megenni nem fogja, az haladás, nem igaz?
  Theo szerint mindez nem haladás, mert látom, hogy gyors, kapkodó mozdulatokat tesz, majd egy vizeskulacs száll felém. Berögzült mozdulatokkal kapom el a tömlőt, értetlenkedéssel az arcomon.
- Most azonnal mosd ki a száját, aztán pedig Sarielt mossuk le - adott utasítást a mágus, s mielőtt még visszakérdezhettem volna, folytatta. - A kis gólem egy mérges békával barátkozik. A béka mérge nem halálos, de viszketést, kiütést okoz, ami nem lenne jó a gyíkunk szájában, így aztán most minél előbb ki kell mosnunk onnan. Szerencsére vízzel lejön, és semmi probléma nem lesz.
  A válasz hallatára teljesen ledermedtem. Még is, mi a jó büdös franc van ezzel a kettővel? Aggódva pillantottam a legjobb barátomra, majd rögtön le is szorítottam őt, pofája két oldalára erős nyomást fejtettem ki, hogy kinyissa a száját, és Theo kulacsának a felét elhasználtam arra, hogy jó alaposan kiöblögessem a száját, gondosan ügyelve arra, hogy elkerüljem a borotvaéles fogakat.
- Mi a franc bajod van a normális társasággal?
  Támadok neki a mágusnak, miközben a saját víz készletem felét elhasználom arra, hogy tovább mossam a száját, visszaadva Theo fél kulacsát. Amint végeztem, csak reménykedni tudtam benne, hogy nem lesz semmi baj.
- Ennyi megteszi?
  Nagyon merem ajánlani, hogy igen. Ha bármi baja lesz, akkor azért személyesen Theo-t teszem felelőssé, és nem érdekel ez az egész Átok, nagyon csúnya vége lesz ennek az egésznek. Kedvesen cirógatom Dracon füle tövét, ahogy belém hasít a gondolat, hogy talán elveszíthetem őt.
- Elég lesz, elég lesz.
  Hát, a hangja nem volt valami megnyugtató, de kénytelen voltam hinni neki. Dracon értetlenkedve nézett rám, és a hirtelen jött fürdetési vágyra, egyelőre még viszonylag nyugodtan maradt, velem ellentétben.
- Nyugi fiam, minden rendben lesz. Csak elviszed egy kis repülésre ezt a kedves kőszörnyet, repültök pár kört a torony körül és minden csodálatos lesz. Kérlek, ne köcsögösködj most velem, mert még a végén rád rakom a vasállkapcsot büntetésből...
  Nem éppen a legkedvesebb befejezése volt a mondanivalónak, főleg annak tükrében, hogy majdnem kinyiratta magát, de néha ha túlságosan aggódok valakiért, egészen köcsög is tudok lenni. Fura egy ellentét, de létezett, ahogy én is. A sárkánygyík mindebből csak a vasállkapocsra vonatkozó részt értette meg és már ugrott is volna nekem, de menet közben elkaptam a nyakbőrénél fogva, majd visszapottyantottam a földre.
- Ha tovább szarakodsz, tényleg megteszem. Na most meg, engedd meg Riel-nek, hogy felüljön a hátadra, aztán majd kapsz jutalomfalatkákat, amennyit csak akarsz.
  Az előbbi kis közjáték után nem csodálkoztam azon, hogy Riel már nem annyira bátran közeledik Dracon felé, de végül valahogy csak a hátára került, bár látszódott Dracon-on, hogy annyira nem örül ennek az egész helyzetnek - egyelőre azonban nem vetette le a hátáról a kis gólemet.
- Ha ez beválik, akkor tényleg sok jutalomfalatot kell adnom neki, mielőtt a torkomnak esne.
- Jól van Dracon, most pedig figyelj ide. Felrepülsz és teszel egy kört a torony körül, érted?
  Fordítom teljes figyelmemet a sárkánygyíkra, miközben megnyugtatólag vakargatom a füle tövét, hogy megnyugtassam. Mindig is szerette, ha ott simogatom, vagy az állát, a pocisimiért pedig annyira oda volt, hogy lábait az ég felé dobva, a hátán vonaglott örömében - mint egy kis kurva, rögtön széttette a lábait. Most valahogy nem lett volna annyira szerencsés ezt a mozdulatot megismételni. Még guggolva intettem a Randlaufer torony felé, egy széles mozdulattal körbe ölelve a nem is olyan távolban lévő torony egészét, kezeimmel repülést imitálva és pár kört írva le. Ennyiből már megérti nagyjából, hogy mire is akarom kérni - az évek alatt, amiket együtt töltöttünk, egy fajta kölcsönös megértés alakult ki közöttünk, és ha nem is tudtunk annyira "elbeszélgetni", mint ha kétlábú lenne, de határozottan értelmesebb volt, mint akármelyik macska vagy kutya, amelyikkel találkoztam. A biztonság kedvéért azért a földre karcoltam egy eltúlzott vázlatot egy toronyról és köröket rajzolgattam köré, remélhetőleg ennyi elég lesz.
- Repülj és térj vissza egyben, oké? És ne dobd le ezt az izét a hátadról. Pretty please...
  A sárkány mint ha csak bólintott volna, még egyszer utoljára az orrát a tenyeremhez dörzsölte, majd próba gyanánt párszor egy-két láb magasságra emelkedett , próbálgatva, hogyan tud repülni a többlet súly alatt. Elszorult torokkal figyeltem a jelenetet, majd amint Dracon felrepült és egyenesen a torony felé szállt, elbizonytalanodtam.
- Remélem, hogy nem csináltunk hülyeséget.
  Aztán Theo-ra néztem, aki már a fűben üldögélt és a batyujából némi szárított húst vett elő, egyet felém nyújtva. Aggodalomtól összeszorult torokkal, de lehuppantam mellé, és próbáltam pár falatot enni.
- Ha bármi baja esik, egy egész toronyra való vámpír ide vagy oda, kinyírom őket...

Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [4 / 7 oldal]

Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.