Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Kérdező vendégeknek
Aktuális azonnalik

Kedd Dec. 13, 2016 10:03 pm by Serene Nightbough

Sziasztok!

Hogy könnyebb legyen nyomon követni, hogy mikor van kiírva új azonnali és hova …


Comments: 50

Magánküldetések

Szomb. Jún. 08, 2013 6:05 pm by Jerobeam

Ezen a szent helyen lehet magánküldetésekre jelentkezni, szám szerint párhuzamosan kettőre. …

Comments: 83

Magánjáték és PvP Zárás

Vas. Május 15, 2016 8:17 pm by Ciel Eisenschnittel

A topik létrehozásának oka, hogy szépen számon lehessen tartani, hogy kinek mikor van igénye …

Comments: 88


You are not connected. Please login or register

Azonnali küldetés: Sir Fielbrich

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

1Azonnali küldetés: Sir Fielbrich Empty Azonnali küldetés: Sir Fielbrich on Csüt. Május 24, 2018 3:24 pm

Nagy lovagi tornát rendeznek a város melletti réten. Számtalan indulóval, a királyságok legvitézebb nemeseitől kezdve a vándor tünde lovagon át egészen a seregben szolgáló páncélos katonáig. A viadalra Veroniaszerte érkeznek lovagok, egyházi harcosok, de még néhány vámpírcsalád is próbát tesz. A sok nevező közül egyébként a legesélyesebb Hugo von Swartzritter, a lovasok családjának egyik pátriárkája.
A lovagi torna mellett íjászverseny, kézitusa, birkózás és persze kakasviadal is szerveződik, hogy a köznép is találjon elfoglaltságot, megmérettethesse magát. Remek hétvégének ígérkezik a viadal...azaz ígérkezne, ha nem szakadt volna a kedves kalandor nyakába némi feladat. Az egyik résztvevő, Fielbrich von Augenat ugyanis a verseny előtti napon vesztette el a fegyverhordozóját, aki rejtélyes módon eltűnt, és jobb ember híján az első kézre eső embert kéri meg, hogy segítsen neki. Hamar kiderül azonban, hogy a fiatal lovagnak esélye sincs nyerni, ráadásul minden elvesztett futam után fel akarja adni. A feladat tehát: tartani a lelket a fiatal lovagban, és ha úgy adja (bár ez már opcionális) találni egy módot, hogy nyerjen legalább egy középső helyezést.
Jó szórakozást mindenkinek!

Azonnali küldetés: Sir Fielbrich The.Witcher.3%3A.Blood.and.Wine.full.2178384

Jutalom: 150 TP
Határidő: 2018.06.02

Felhasználó profiljának megtekintése

2Azonnali küldetés: Sir Fielbrich Empty Re: Azonnali küldetés: Sir Fielbrich on Pént. Jún. 01, 2018 12:01 am

Gerard D. Lawrenz

Gerard D. Lawrenz
Szemfényvesztő
Szemfényvesztő
Hangos kürtszó jelezte a harmadik forduló elejét.
- Hetvenet rá, hogy nem húzza tovább fél percnél! – csapta le a pultra az érméket Klaus.
A kakasviadal ringje körül legalább ötven ember tolongott, ordibált, lökdöste egymást, és persze fogadtak egymással, ki is fog felülkerekedni. Klaus ezúttal ügyesen spekulált. A kakasnak, akire fogadott ez volt az első meccse aznap, viszont az ellenfele már az előző két körben is tépte a másik tollát. Nem csoda, hogy fáradt volt és elfáradt. Vidáman bezsebelte a nyereményét, és elindult tovább.
- Mondtam én, hogy jó ötlet idejönni. – dobálta a levegőbe az erszényét.
- Meg mertem volna rá esküdni, hogy be fogsz nevezni az íjászversenyre.
- Minek, lejáratni magam? – sóhajtott beismerően – A képességeim a sereg íjászának átlagát sem érik el.
Klaus képességei ijesztően pontosak voltak. Még azt is meg tudta mondani, ő maga hol áll teljesítményben másokhoz képest. Kevesen ismerik fel időben, hogy az ellenség felettük áll.
- És most merre? – nézelődött Gerard a standok közt.
- Én tudom, láttam egy sütödét! Ingyen sört kap, aki egybe be bírja puszilni a paprikás-hagymás-lepényüket. – Maria jól emlékezett rá, hogy könnyeztek azok, akik megpróbálkoztak vele. Ezt a kihívást neki találták ki. Neki nem létezik olyan, hogy túl erős étel.
- Engem meggyőzött. – vonta meg a vállát.
Klaus megvakarta az állát.
- Tényleg, nem lesz baj, hogy itt járkálunk a királyság második legnagyobb városában. Itt nem tűrik meg a démonokat.
- Nyugi, ha nem érzek vagy ötven démon csak most, akkor egyet sem. Inkvizítor legyen a talpán, aki pont minket néz ki a tömegből. – nevette el magát.
Nagyokat nevetve vonultak tovább a viadal aréna mellett berendezett kis bódék sora közt. Hatalmas csattanás hallatszott, ahogy a két megmérkőző lovag egymásnak rontott. A tömeg itt is szinte őrjöngött. Elég zajos volt, ezért inkább hátrább húzódtak. Míg aztán meg nem pillantottak egy üresen álló sátrat. Kíváncsian hajoltak oda. Egy lélek sem volt benne. Olyan volt, mintha szellemek lakták volna be.
- Ideiglenes főhadiszállás?
- Miért is ne. Bent árnyék van, én meg mindjárt hőgutát kapok. – dörzsölte meg fájdalmas arccal a homlokát Leo. Ő, aki tündeként hozzászokott a fa árnyékához, nehezen viselte a tűző napot.
A sátor valószínűleg egy lovagé lehetett. Fegyverek, zászlók, különféle hímzett szövetek és egy külön kis rész ideiglenes istállónak. Talán éppen versenyezhetett. De az is lehet, hogy már hazament és itt hagyta a sátrát. Általában egy apród, vagy a fegyvernök szokott vigyázni a sátorra, amíg a lovag a tornán vesz részt. De mivel most kihalt volt az egész hely úgy döntöttek, itt állnak meg pihenni.
Nem telt bele fél perc, azonnal csatlakozott is hozzájuk valaki. Az illető egy félig páncélba bújt borostás arcú férfi volt, aki elég elcsigázott fejjel a sátor másik végébe döcögni. Meg is lepődött, hogy hat (illetve gyakorlatilag csak öt) jövevényt talált a sátrában. Merthogy ez az ő sátra volt, legalábbis erről árulkodott a páncéljára festett címet, ami egyezett a zászlókon lévőkkel.
- Ti...készülődni jöttetek? – nézett végig lefagyott arccal a kis csapaton. Aztán rá egy pillanatra derül mosollyal rohant oda hozzájuk – Titeket az Úr küldött. Meg vagyok mentve!
Gyorsan kiderült, miért is volt ennyire üres a sátor. A lovagnak a fegyverhordozója eltűnt nem sokkal az előző viadal kezdete előtt. Ki is kapott szerencsétlen ennek hála, mert nem volt senki, aki a fegyverzetét rendbe tegye két forduló között. Most pedig szüksége volt egy pár új emberre. És azt hitte valaki más küldte őket ide.
- Szóval...hány forduló is van még? – vonta fel a szemöldökét.
- Nagyjából négy. – válaszolta egyenesen – 7Addig bent kéne lenni a pavilonban és segíteni előkészülni...[/color]
- Elfogadjuk! – vágta rá azonnal.
A lovag arca mosolyra derült.
- Tényleg? Akkor talán sikerülni fog! Végre megmutatom atyámnak, milyen fából faragtak.
Meg is indultak a küzdőtér felé. A többiek ugyan nem értették, miért adta be a derekát ilyen könnyen a közülük leginkább makacs ember, de mivel úgysem volt sokkal jobb dolguk, követték. Közben választ is kaptak, Gerardtól, aki gyorsan utána járt ennek az egésznek Lia emlékeim át.
- Rengeteg kiváltsággal jár, ha valaki bent mozog a küzdőtér mellett. Ingyen kaja, kényelmes helyek, nincs tömeg és általában kedvesen az ott szorgoskodó emberek. És ki tudja, talán még egy udvarhölggyel is összesodor a szél... – mosolygott ravaszul.
Mindent megtaláltak, amire egy lovagnak szüksége volt. Kiváló paripa, megfelelő minőségű páncélzat, jól előkészített fegyverek, eszközök a javításhoz, zászló, festék, még egy tartalék pajzs is, ha az első eltörne. Még a lovag hitvese is eljött egy utolsó jókívánsággal megszórni bajnokát, mielőtt visszament volna a nézőtérre.
- Oké, ugorj fel a lóra és kezdjünk neki. – mondta a tünde, miközben ráaggatták a páncélt.
Mindenki bambán bámult.
- Leo...nekünk kell felrakni. - Leo bár mérges fejjel morogva, de beadta a derekát és segített. Mondjuk neki eleve idegen volt egy ilyen megmérettetés. A tündéknél a páncélzat egyáltalán nincs ennyire elterjedve.
De nem kellett sok hozzá, hogy rájöjjenek, miért is hagyta faképnél a kedves lovagot a fegyverhordozója. Nem a felkészületlenség miatt kapott ő ki. Az első alkalommal, amikor a pajzsához épp csak hozzáért a másik lándzsája, már lefordult a lóról. A kis csapat döbbenten figyelte, ahogy fájdalmas képpel lekullog a pályáról.
- Hát...ez gáz...
A második viadalra már kényelmesen berendezkedtek. Egy kis asztalt húztak be az árnyékba a nézőtér alá, onnan figyelték az eseményeket. Még italt és ételt is kaptak, úgy néz ki ingyen. Hogy ez valamiféle kiváltság volt, vagy csak simán előre fizettek a nevezők, az nem derült ki, mindenesetre nem is nagyon firtatták. Inkább csak élvezték a kiváló helyet. Mígnem aztán véget ért a második viadal és fel kellett állniuk, hogy felfegyverezzék a lovagukat a következő fordulóra.
- Pedig én csak bizonyítani akartam... – sopánkodott, miközben ketten a szíjakat ellenőrizték a vértezetnél – 7Inkább kiszállok.[/color]
Egyként rezzent össze körülötte mindenki. Ha kiszáll, az azt jelenti, hogy lőttek a kényelmes helyüknek, az ingyen cuccoknak, az árnyékos székeknek. Összenéztek. Ezt nem hagyhatták veszni. Olyan jól esett végre kicsit kikapcsolódni, szerették volna, hogy olyan sokáig tartson, ameddig csak lehet.
- Azt nem engedhetjük. – karolta át a vállát – Nyerni fogsz, ebben biztos vagyok.
- De én ne...
- De! – hangzott a diplomata legerősebb érve.
A többiek pedig hozzáláttak a helyzet orvoslásához. Gerardnak azonnal támadt is egy ötlete. Nem kellett más, csak néhány plusz szíj, hogy azzal rögzítse a lovagot a nyergéhez.
- Tessék. Ezzel nem fogod olyan könnyen elveszteni az egyensúlyod. – dörzsölte meg a homlokát. Így már csak akkor tudna leesni a lóról, ha a nyerget is magával rántaná.
- Értettem! – nyerte vissza az önbizalmát – 7Jól figyelj, Tereza, megmutatom mire vagyok képes![/color] – azzal kilovagolt, és kezdetét vette a harmadik viadal.
A csapat elégedett arccal nézett utána.
- Nem lett volna egyszerűbb csak simán megzavarni az ellenfeleit egy illúzióval?
- Még mit nem!
- Az csalás lenne.
- Mert ez nem volt az...? – egy-két embernek elég furcsa elképzelése van a csalásról és a fair játékról.
Aggódó szemekkel nézték a következő viadalt. Némi munkájuk volt benne, így nem esett volna rosszul, ha végre nyerse is egy párbajt a lovag. De nem így történt. Az első csattanásnál nyergestül repült le a lováról. Idegesen szívtak bele az alsó ajkukba. Elég fájdalmas huppanás volt. Pedig nem kellett volna sok, majdnem sikerült megmaradnia.
- Ez reménytelen- Soha az életbe nem fogok tudni megnyerni egy viadalt sem... – vonult vissza a sátrába, már-már a sírással küszködve.
Senki nem szólt semmit. Tényleg reménytelennek tűnt.
- Ne add fel! Még meg tudod fordítani. Csak leleményesnek kell lenned, túljárni az ellenfél eszén.
- De mégis hogyan. Mindenki sokkal tapasztaltabb nálam. Még ezek a szíjak sem használtak...
- Hát igen. Hacsak...nem...nem.
A lovag egy pillanatra elhallgatott. Kíváncsian nézett fel rá.
- Hacsak mi?
- Nos van még egy valami, amivel segíthetek. Még egy módszerrel meg lehet növelni a stabilitást...
- Csináld!
- Ez nagyon veszélyes. Nem így terveztek egy lovagi páncélt, hogy így állítsák be...
- Nem érdekel! – nézett a szemébe. Olyan volt, mint a csatasor elején küzdő katona, aki már eldobta az életét magától – 7Ha nyerhetek vele, azt akarom, tedd meg! Nem okozhatok még több csalódást.

Gerard nem sokat habozott. a lovag elszánta magát, ő pedig tiszteletben tarotta ezt. Ismerte ezt az érzést. Annak idején ő is ekkora hévvel adta el a lelkét Liának. Hamarosan kész is volt. A páncél ízületeinek nagy részét kiékelte, hogy egy adott pozícióban mereven álljanak. Kényelmetlen volt, és tényleg alig lehetett még a lándzsát is mozgatni. Még több szíjjal rögzítette a nyereghez. A lovag már ha akart se tudott volna az ellenfélen kívül mást célba venni. Akármekkora ütés is érje, a páncél, akár kőszobor nyeli azt el, az ő testének meg sem kell magát tartania. Egy üreg lett a páncél, mely megvédte hordozóját. Lovagolni iszonyat nehéz volt benne. De ez nem számított ott, ahol csak egyenesen kell vágtázni.
- Olyan, mintha megmerevedtem volna...
- Igen. Így más biztos nem fogsz eldőlni. És a lendület sem tud nyergestül letaszítani, mert nem lesz semmilyen lendület. – mondta, miközben a lovag bólintott és felkészült a következő viadalra.
És a csoda megtörtént. A közönség tombolt, ahogy az ifjú lovag egyik ellenfelét a másik után győzte le. Hiába találták el a pajzstá többször is, állta a sarat. Egy arasznyit nem mozdult a viadalok alatt. A páncélja állta a lökéseket, s nem mozdult. Minenki örvendezett. Öröm volt látni a férfi derős arcát, ahogy fürdött a győzelem tengerében.
Elérkezett az utolsó viadal ideje. Ezen állt vagy bukott minden, hogy a lovagot ki fogják-e tüntetni. Csak azok részesülnek elismerésben, akik több viadalt nyertek, mint vesztettek el. Ő nem félt. Magabiztosan vonult fel a tapsoló nézőtér mellett és foglalta el a helyét. Az ellenfele nem volt ám apró falat. Egy jól megtermett, majd két méteres óriás, rikító vörös páncélban, hogy azzal ijessze meg ellenfele lovát. Viadalt még nem vesztett a torna során.
- Ez iszonyat izgalmas! – rágta a körmeit Leo.
Egymásnak rontottak. A két csataló töretlen vágtatott egymásnak. Dárdát emeltek és megcélozták a másik pajzsát. Hangos csattanás zúgott keresztül a levegőn. Mindketten a másik páncélját találták el. A monstrum hatalmasat nyögött, ahogy meginogott, majd lezuhant a lováról. Friedrich talpon maradt, annak ellenére, hogy eltalálták. Mindenki ünnepelt. Egyedül Gerardék vették észre, hogy valami baj van vele. Ahogy szép lassan megállt, nem fordult meg. Csak állt egyhelyben, a páncéljában a másik lándzsájával.
- Srácok, szerintem megsérült...
- Nem tud mozogni! Le kell szedjük onnan!
Baj volt. Ha kiderül mi volt a páncéljával, akkor megvádolhatják, hogy csalt. Gerard azonnal meg is oldotta a helyzetet. Illúziót idézett a férfi köré, mely eltakarta őket, s azt mutatta, hogy sérülten bár, de leszáll a lóról. Így oda tudtak menni, levenni, majd hátravonszolni az aréna mögé.
- Ez nem jó, ez nagyon nem jó! – zihált Klaus – 6El kell azonnal látni![/color]
- Olyat mondj, amit nem tudunk!
- Nem lesz semmi baj...gyorsan szedjük ebből ki...
A helyzet rosszabb volt mint gondolták. Belefúródott a dárda a melkasába. Nem tudta elkerülni a csapást. Nem volt rá képes, mert a páncélja nem engedte neki, hogy elhajoljon. Nagy árat fizetett a győzelemért. Valahol lelke mélyén érezte ezt is, mert erőtlen hangon próbálta nyugtatni ideiglenes fegyverhordozóit.
- Túl...nagyot...kívántam...volna...?
Gerardot mardosta a bűntudat. Elég volt csak ránéznie a férfira. Nem volt meg benne az, ami benne, vagy bármelyik társában. Nem tudta, milyen kockázatot vállalt azzal, hogy becstelen eszközökért nyúl. Nem is számolt vele, hogy akár az életébe is kerülhet. A páncélokat nem véletlenül alakították úgy, ahogy. Belekontárkodni a kovács munkájába csak hiba lehet. Még akkor is, ha elsőre úgy tűnt, jól jártak vele.
- Gyorsan, el kell állítanunk a vérzést!
- Én nem értek hozzá. Senki sem! Orvost kell találnunk, gyorsan! – ordította, miközben próbálta elszorítani a sebet.
- Nem fog menni,egyikünk sem tud gyógyítani.
- Ezen már csak z isteni csoda segíthet... – morogta Klaus.
Gerard megtorpant. Klaus remek ötletet adott neki. Azzal a lendülettel szabadsára engedte a sötét auráját, s elkezdett folyamatosan pecséteket idézni.
- Tánjetek innen. A déli kapuban találkozunk!
A többiek azonnal rájöttek, mit tervez. Ide akarja csalogatni a papokat. Még ha ötven démon is lebzsel a viadal körül, egyikük sem olyan osotba, hogy magára hívja a figyelmet az aurája kieresztésével. Gerard mégis megtette, ebből epdig a gyanakvó pap azonnal rá fog öszpontosítani. A papok ereje talán meg tudja gyógyítani a férfit. Minden elfutott, nem sokkla rá epdig felbukkant az első delikvens, egy sötét ruhás inkvizítor.
- Te...mit tettél azzal a lovaggal?! – vicsorgatta a fogait.
Gerard ördögi mosollyal nézett rá vissza.
- Ó, pedig még élt. Olyan szívesen játszadoztam volna még vele... – hangoztatott egy erőltetett nevetést.
Rövidesen megérkeztek a pap társai is, Gerard padig jobbnak látta odább állni. A egyháziak sem voltak rest,nem ez az első ilyen eset, amivel találkoztak.
- Gyorsan, lássátok el a sebeit. A többiek utánam, ne hagyjuk megszökni!
Bő fél órára rá a déli kapu mögött találkozott újra a csapat apraja nagyja. Mint el voltak fáradva a loholástól. Főleg Gerard, akinek meg kellett közdenie nem is egy végrehajtóval a bőréért. Bár nagoyn nem érdekelte. Egyre csak a szerencsétlen lovag járt a fejében, aki a győzelemért olyan kockázatot vállalt, amivel nem számolt előre. Kicsit mintha magát látta volna benne.
- Vajon én is túl sokat vállaltam? – mondta magában.
- Ezen jobb nem is agyalni. – csapkodta meg a vállát Maria – Megtettél mindent.
- Az már igaz. Ha te tól sokat vállaltál, mi mit mondjunk.
- Én egyáltalán nem vállaltam túl magam....
- Klaus!
Erre aztán mindenki elkezdett kacagni.
- Biztos vagyok benne, hogy túlélte. Rafinált népség ez a papféle.
- És...hova menjünk következőnek? Vissza már csak nem tudunk.
- Azt hallottam Tünde Erdei bort mérnek egy útszéli kocsmában innen keletre...
- Jaj ne már, tuti kamu.
- Egy tízesbe, hogy igaz! – csapta össze a kezét.
Igen, ki kell élvezni a békés pillanatokat. Még sok munka vár rájuk ezután.


_________________
"The answers you seek, lie whitin..." - Gerard D. Lawrenz
Felhasználó profiljának megtekintése

3Azonnali küldetés: Sir Fielbrich Empty Re: Azonnali küldetés: Sir Fielbrich on Pént. Jún. 01, 2018 9:47 pm

Lovagregény
"Ami másnak balszerencse, az másnak lehetőség."
- Ismeretlen


 Eichenschild. A város, ahova soha a büdös életbe nem kívánkoztam vissza azok után, ami itt történt. Hogy ha lelkes természetpap lettem volna, vagy bárki más, aki érdeklődik az állatok iránt, biztos, hogy egy életre szóló lehetőségnek vettem volna az itt megbúvó több száz kígyófaj alapos és tüzetes tanulmányozását. Mert azokból volt itt bőven. Aljasul a sötétben megbúvó, mások kárán nyerészkedő kis mocskok...öhm...ja várj, ez én voltam. Szóval a másik fajta kígyók, akik a város vértől, szartól és intrikáktól lüktető szívéből áradó vénákba és erekbe férkőztek bele, és villás nyelvükkel okoztak csak még több bonyodalmat. Na, őket aztán lehetett volna tanulmányozni. Azonban...hát, valahogy most jobb dolgom is volt.
  A szemüvegnek voltak előnyei. Egyrészt, a déli Nap fénye - az a mocsok már megint a zeniten tartózkodott, hogy a lehető legkegyetlenebb sugaraival bombázhasson - kevésbé hatott rám, és bár éreztem a bőrömön a lángnyelvek nyaldosását, a fejemben a kellemetlen, erőtlenítő zúgást, még is csak halványan, mint egy tova úszó emlék. A másik előnye pedig az, hogy így aztán senki, de tényleg senki se látta, hogy hova nézek, csak ha nagyon közel jött. A fekete lencse árnyékából leselkedve pedig jó pár asszonyi bájt meg tudtam lesni, miközben a lábamat egy stand mellett lógattam, az alacsony kőfalon üldögélve, jobb kezemben egy demizson borral, a balban pedig egy almát dobálva szórakozottan. Persze, a nemesi nőknek a ruházata mindenféle fajta leskelődést megakadályozott - legalábbis ami az altáji örömöket illette.  Az abroncsos szoknyák lágy ejtése vajmi kevés kompenzációt nyújtott, hisz az alattuk megbújó kendőzetlen női erények takarva maradtak így. Azonban mindezért kárpótoltak olyan furfangos női találmányok, amelyek a nők derekát karcsúbbá változtatták (valami szorító...ennyit sikerült megjegyeznem, meg azt, hogy valószínűleg kegyetlenül kényelmetlen egy izé lehet), és egyben kicsit fel is stócolták a Gyönyör Két Dombját - egyes esetekben Hegyét. A sokat sejtető, de keveset mutató dekoltázsok miatt bármelyik nézelődő könnyen felfedezhette, hogy kik azok a férfinemű egyének, akik egyből ugranának bármiféle ajánlatra, amely magában foglalja azt, hogy ezek a ruhák lekerülnek, vagy csak a szoknyát hajtják fel valamelyik stand mögött pár röpke, de örömteli perc erejéig. Férfi társaim köszönték szépen, nagyon is élvezték ezt a műsort, ahogy csorgó nyállal, kilógó nyelvvel, izzadó homlokkal és vörös fejjel forgolódtak a nők után, akik csak egy lefitymáló nézéssel adóztak kitörő lelkesedésüknek. Azonban, mint említettem, a szemüvegnek meg vannak a maga előnyei, így mindenféle feltűnés nélkül nézegethettem a változatosabbnál változatosabb ruhát az unalmasabbnál unalmasabb átlagos nőkön. Mindegyik egy fennhéjázó picsa volt, akik jöttek magukat mutogatni...de nem ám a férfiaknak, hanem egymásnak, hogy a drága női társukban irigységet keltsenek. Az ilyen fajta rivalizálás vezetett végső soron ahhoz, hogy a lovagi torna területén hirtelen megnőtt az egy főre jutó gyérül fedett keblek látványa, illetve ennek mellékhozományaként a csöpögő farkú férfiak nem túl bizalomgerjesztő csordája.
  Miközben az almámmal vagy éppenséggel a borommal zsonglőrködtem és az elém tárulkozó jeleneteket bámultam szórakozottan, a szemem megakadt a legszánalmasabb látványon, amelyet életemben láthattam. Egy pufók, apródi ruhába öltöztetett srácot, aki a világos kék ruháiba öltöztetve, és valami tollas kalapot viselve a fején kirítt a tömegből. Na nem csak az ostoba ruházata miatt, hanem mert...hát, szegénykének még biztos hogy nem jutott a női combok és a közöttük található édes forrás öröméből. Szájtátva bámulta a feslettebbnél feslettebb nőket, a szemei majd kigúvadtak és közben a keze a nadrágja zsebébe süllyedt...valami érthetetlen okból kifolyólag, ugyebár. A nők csak hangosan kacagtak rajta, amitől csak még jobban elvörösödött és elszontyolodott. Mivel úgy is szórakozni jöttem ide, akár le is csaphattam erre a kis szottyadékra. Ellöktem magamat a faltól, amelyen eddig üldögéltem - valaha egy akol fala lehetett, azonban amikor ide költöztették a lovagi torna mezejét, mindent kitulajdonítottak maguknak a szervezők, így a csóri disznópásztornak nagyon hirtelen más helyett kellett találnia röfögijeinek. Céltudatos léptekkel haladtam a kiszemelt áldozatom felé, menet közben csak párszor akadva meg, ahogy hatalmas félholdak úsztak a tekintetem elé, és erőnek erejével kellett elszakítanom magamat a látványuktól és attól, hogy heves imádkozásba kezdjek legott. Mire odaértem a kamaszhoz, egyre jobban ziháló lélegzete arról árulkodott, hogy bármiféle tevékenységet is folytatott, az a végéhez közeledett a stand takarásában. Hátulról erélyesen tapogattam meg a vállát- észre se vett a hülyéje - amitől majd kiugrott a gatyájából és halkan szitkozódott.
- Szűz Mária szerelmére! - sikkantott fel, ahogy megpördült. Meglátva tenyérbe mászó képemet, gyorsan keresztet vetett és hátrált pár lépést. - Kérem, hogy távozzon innen, Uram! Egy lovag apródját megzavarni a...a...feladatában eget verő bűnnek számít!
  Sipítozott tovább, kezét a nadrágjába törölve. Ezek után érthető okokból kifolyólag tartottam tőle a biztos távolságot. Közelebbről megnézve a gyereket, még szánalmasabbnak nézett ki.
- Hát, ha az urad lándzsáját is úgy polírozod, ahogy a sajátodat, akkor minden bizonnyal győzelemre hivatott az a dicső lovag!
- Én...én nem tudom, hogy mire gondol! És most kérem, távozzon! Vissza kell térnem az uramhoz!
- Vaaaagy pedig....iszogathatunk egy keveset és adhatok neked pár tippet, amivel a nők erényét arathatod le úgy, ahogy a gazdád fogja a győzelmeit.
- Ezek nem nők, hanem...hanem a Sátán szolgái! Rendes keresztény asszony ilyen ruhát nem venne fel! Az Ördög szállta meg őket és...és...
- ...és te éppen ördögűzést végeztél, tudom én. S annyira meghatott ezen jó keresztényi vakbuzgóságod, hogy szeretnék az Úr oltárán áldozni és megmutatni szerény szolgájának az ördögűzés egy sokkal hatékonyabb módját. Mint minden jó pap tudja, az Isten megadatta Ádámnak azt az eszközt, amivel mindezen szent hagyományt nagyon is effektíven tudja űzni. Hisz mindenki tudja, hogy az Ördög a nők csúnyájában rejtőzik s a megszentelt...khmm....füstölő akkor igazán hatékony, ha a probléma gyökerére csap le!
- Ez a lehető legnagyobb ostobaság, amit valaha is hallottam...
- Én csak próbáltam számodra is érthető módon megfogalmazni azt, hogy miben tévedtél. Na de gyere, iszunk egyet a mestered kontójára és utána annyi jó keresztény nőnek prédikálhatsz a feslettségükről, ahánynak csak akarsz...test közelből.
  Kacsintottam a srácra. Igazából csak kihívásnak tekintettem őt. Ha ezt a bugyuta barmot sikerül beirányzékolnom egy vállalkozó szellemű és mindenféleképpen vak nő kegyei közé, akkor elmondhatom magamról, hogy teljesítettem a lehetetlent. Hatalmas dicsőség lenne a számomra...és valószínűleg még jobb forrás arra, hogy majd évekkel később is könnyesre röhögjem magamat, ahogy visszaemlékezek a jelenetre...

- Akkor, ahogy tanítottalak. Kellő magabiztosság, egy sármos, lefegyverző mosoly és kemény, férfias szöveg. A nők ájuldozni fognak!
- De...de a Mesterem két óra múlva a nyeregbe száll, hogy megmérkőzzön Herr Rottenberg-gel!
- Az ifjak hevét ismerve valószínűleg fél perc alatt lerendezed az egészet, és ebbe már bele van számítva az is, hogy húsz másodpercet a nadrágod lehúzásával töltesz, további ötöt azzal, hogy megtalálod, hol a füstölőd...és a maradék ötből hármat azzal, hogy heves imákat rebegsz. Hidd el, még vagy húsz menet is bele fog férni, mire az urad sorra kerülne. Na, mozogj már!
  Alaposan megtaszítottam a srácot, aki égő arccal, nagy hévvel és lendülettel indult meg egy három fős társaság felé. Rögtön a mély vízbe! Azt nem kell tudnia, hogy csaltam...és hogy lefizettem a nőket. Hiába, a környék bordélyházaiban már ismertek engem igen alaposan, és nem kellett sokat győzködnöm a madame-ot ahhoz, hogy szolgálatomra bocsájtson három laza erkölcsű kurtizánt - persze megfelelő díjazás ellenében. Azért reméltem, hogy a srác tényleg hamar végez - már csak azért is, mert azok a nők jobb órabérben dolgoztak, mint bárki más ezer mérföldes körzetben! De volt egy olyan érzésem, hogy ez a tuskó még ezt is el fogja rontani. "Helló, hölgyek...Jörg a nevem és...oh, oh,....ez az! Áh, köszönöm, ez csodálatos volt!" "De hisz még csak hozzánk se értél!" "Áh, maga a gondolat bőven elég volt..." Valami ilyesmire számítottam.

  Rohadjak meg, ez a szerencsétlen valahova nagyon jól elbújt, mert már két órája nem láttam. Ahogy a három prostit sem. Mi a bánatos franc? Mi is volt a neve? Valami Podrick, ha jól emlékszem...meg Jörg. Vagy a Jörg-öt csak én költöttem neki? Miközben egyre idegesebben mászkáltam a mezőn - azok a nők az egész vagyonomból ki fognak engem forgatni - valaki erősen megmarkolta a vállamat, én meg kapásból meg is pördültem, hogy leplezzem az ijedtségemet s kezeim már tétován a két rejtett éjgyilok felé vándoroltak. Megfordulva egy magas, páncélba öltözött alakot pillantottam meg.
- Hé, Te! Sötét elf...
- Hé, Te! Ember... - válaszoltam neki ugyanolyan hangnemben, ahogy Ő is.
- Öt percen belül a nyeregben kell lennem...és az apródomat nem találom sehol. Az a megtiszteltetés ért téged, hogy Sir Fielbrich von Augenat apródja lehetsz!
- Téged meg az a megtiszteltetés ért, hogy testközelből megnézheted, ahogy pont leszarom, hogy miről hadoválsz, kedves lovag uram!
- Hogy merészelsz egy lovaggal így beszélni! Én Lady Eichenschild felszentelt lovagja vagyok! Követelem a nekem kijáró tiszteletet!
  A lovag megpróbálta magát kihúzni és igen fontos ember látszatát kelteni. Én meg próbáltam felkelni a földről, ahova lezuhantam, mert annyira visítottam a röhögéstől, hogy már nem bírtam két lábon állni. Egy határozott rúgás a gyomromba mondjuk hamar félbe szakította az örömteli tevékenységemet és most levegőért kapkodva néztem fel Fielbrich-re. A sisakját levetve megláttam, hogy fiatal srácról van szó - lehetett talán ha húsz. Enyhén beesett arcában azonban elszántság és felsőbbrendűség érzete csillogott. Csodás egy keverék, meg kell hagyni! Hogy ezt hogy a bánatos francba ütötték lovaggá, arról fogalmam sincs.
- Pdrick távol létében Te leszel az apródom. Ha megtudom, hogy hova tűnt az a kis mocsok, szíjat hasítok a hátából!
- Szerintem sürgősen álljon le a lovaguram a tudatmódosító szerek fogyasztásával a lovagi megmérettetések előtt. Rontják a teljesítményét. Olyan Isten nincs - akár a tiéd, akár az enyémek - hogy én beálljak apródnak! Főleg nem annak a szi...kedves nőnek az egyik lovagjáéba!
- Várj...emlékszem rád. A báróné bankettjéről...te voltál az a sötét elf, akit árulással vádoltak meg. Akit a tárnokmester fogott el. Oh...hát, ha nem leszel az apródom, megemlítem a bárónének, hogy ismét itt vagy és kevered a bajt. Most nem úsznád meg annyival, hogy mindenféle ruhákba öltöztetnek. Főleg, hogy ha kicsit kiszínezem a történeteket...
- Ez zsarolás! Hát mit szólna hozzá a Te Istened? A Jézus Krisztusod meg....Szűz Mária rontatlan csúnyájára!
  Szitkozódtam, ahogy a lovag ismét belém rúgott, arcán egy pimasz mosollyal. Aztán ahogy kiélte a frusztrációját, a szeme elkomorodott.
- Ha nem nyerem meg ezt a tornát, nem nyerem el Sophia kezét!
- Sophia?
- Sophia Mercer....- sóhajtott fel a lovag, ahogy révetegen meredt a távolba, Eichenschild felé.
- Az udvari szolgálólányra gondolsz, aki egyben úgy tud inni, mint ha egy igazi self lenne?
- Hát ismered őt? Elbűvölő teremtmény, ugye?
- Persze, hogy ismerem. Én vagyok az első, aki leitta őt az asztal alá! Azóta is gondolom büszkén emlegetik a teljesítményemet!
- Szóval Te voltál az...figyelj, Sophia csak jókat mondott rólad! Segíts nekem! Légy az apródom...máskülönben szóba sem áll velem! Ha sikerülne...
~ ...akkor valószínűleg rögtön a lányhoz rohannál, ezzel felfedve előttem is, hogy hol található az említett hölgyemény. Isteneimre, rám fér már egy jó kis iszogatás, egy olyan személlyel, aki még érdemes is rá, és megfelelő kihívást jelent!~
- Áll az alku! Segítek!

- Ez nekem nem megy! Már is elvesztettem egy futamot!
  Vágta a földhöz a fickó a sisakját csalódottságában, ahogy kénytelen volt elhagyni a verseny helyszínét. Szánalomra méltó teljesítményt nyújtott. Amikor a lovával megrohamozta az ellenfelét, a lándzsája csak úgy remegett a kezében, és túl későn emelte fel a hóna alá szorított szálfegyvert, így az az ellenfele mellett suhant el. Az ellenséges lovag - a nevét nem sikerült megjegyeznem - tompított lándzsája viszont a mellkasa közepén találta el Feilbrich-et, kidöntve őt a nyeregből. A lovag a földbe csapódott, porfelhőt verve fel, s a feje mellett landolt ellenfele széttört lándzsájának felső része. Úgy kullogott le a pályáról, hogy az igen csak szánalmas látványt nyújtott. Most pedig, a sisakját bámulva egy hordóra csüccsent le, fejét tenyerei közé temetve.
- Így nem nyerem el Sophia kezét!
- Lehet, hogy mondjuk nagy segítséget nyújtana neked, hogy ha nem a rohadt nappal szemben rohamoznál! Az ellenfeled páncélján megcsillant a nap és elvakított téged. Tudatosan választotta így a terepet...
  Böktem neki a megfigyelésemet. Az ostoba Feilbrich nappal szemben rohamozott, persze, hogy elvakította az. A lovag csak egy gyötrődő pillantást vetett felém, aztán vissza tért az önsajnálkozás édes pocsolyájába.
- Figyelj, még nyerhetsz a következő körben. Ha legyőzöd a következő ellenfeledet, bekerülsz a középmezőnybe. Eddig sikeresen legyőzted azt a barmot az Északi Királyságból, megvertél kettő lovagot délről - bár mondjuk csoda, hogy egyáltalán a nyeregben tudtak maradni. Vesztettél két meccset, de az eddigi három győzelmed mellé, ha a következőt megnyered, feljebb kerülsz egy lépcsővel. Ott már csak öt ellenféllel kell megküzdened, és ha nyersz, bekerülsz a végső menetbe, ahol már csak négyen lesztek.
- De ahhoz mind az öt ellenfelemet meg kell vernem a középmezőnyben! Már pedig lesznek ott olyanok, akik már évek óta járnak lovagi tornákra! Veteránokról van szó! Olyanokról, akik tényleges harcokban vettek részt! A Kísértet-szigetek veteránjai. Olyanok, akik a Holtmezőn együtt harcoltak XI. Károly lovagjaival...akik a tündék oldalán harcoltak a Sötét Apostol szörnyei ellen! Ellenük mérkőzzek meg?!
  Tenyerem erősen csattant a lovag arcán. Akkorát visszhangzott, hogy még két mérfölddel arrébb is hallani lehetett. Az ütés nyomán egy vörös folt maradt Feilbrich arcán, aki idegesen pattant meg, kezével a kardja után kutakodva. Azonban a kardját elvették tőle, csak a lándzsáját használhatta az ütközetek során. Fenyegetően tornyosult felém.
- A helyedben nem tenném...neked csak a kardod van. Én fegyver nélkül is laposra verlek...
  Néztem a lovag szemébe. Az idegesség még egy ideig ott ült a szemeiben, aztán lassan lenyugodott.
- Sophia-t szerinted érdekli az, hogy nyersz-e vagy sem? Szerinted érdekli bármelyik nőt is? Egyedül az ostoba hülye ribancok csüngnek a győztes karján, mert a győztes hírnevet szerez magának...de aztán két perc után már el is felejtik őt. Sophia-t az érdekli, hogy mindent bele adsz-e a győzelembe! Hogy teljes erőbedobással harcolsz-e? Szerinted ha most itt lenne, mit szólna ahhoz, hogy az Ő hős lovagja itt rinyál? Milyen férfi vagy Te, hogy názáreti József vágjon téged fejbe a kalapácsával!
- Ne merd még egyszer a szádra venni a szentjeink nevét! Semmit se tudsz az igaz vallásról!
- Elolvastam a Bibliát, amit egy nemes tünde asszony adott nekem, amikor egy bizonyos nefilim iránt érdeklődtem és meg akartam őt ismerni jobban. Úgy hogy tudom, hogy kiről van szó...
- Egy tündétől kaptál Bibliát? Eh...mindegy. De igazad van. Harcolni fogok! Sophia szerelméért!
~ Csak harcoljál, aztán vezess el hozzá és akkor megmutatom annak az átkozott nőszemélynek, hogy milyen az igazi férfi!~

- Szűz Mária kegyeire! Bejutottam a közép döntőbe!
  Feilbrich ujjongva tért vissza a mezőnyről. Háromszor futottak egymásnak a lovagok, ahogy sorra elhibázták egymást a lándzsáikkal. A harmadik menetben aztán az ellenfél lova felhorkantott, ágaskodni kezdett és levetette gazdáját a nyeregből, de Feilbrich-ben volt annyi ész, hogy mielőtt még a lovag elesett volna, a lándzsáját hozzá vágta, így neki ítélve a győzelmet. Én eldugtam a kis köpőcsövet, amit gyorsan összeeszkábáltam, és inkább mélyen és bölcsen hallgattam a kis cselről. Az a szerencsétlen még órákon keresztül balfaszkodott volna a nyeregben, mire a lovak a fáradtságtól össze esnek és akkor se tudott volna győzni. Most viszont a "hős lovag" széles vigyorral tért vissza.
- Háh! Milyen szép győzelem! Sir Feilbrich ismét nyert! Jó, hogy Podrick nincs itt! Most örömömben úgy elverném, hogy három hétig nem tudna felállni!
- Milyen megkapó a felebaráti szeretett... - morogtam a nemlétező bajszom alatt.
- Mit mondtál?
- Szép győzelem volt!
  Replikáztam kapásból! A lovag csak biccentett és nézte, ahogy a személyét jelző pajzsot egy sorral feljebb helyezik, így bekerült a közép mezőnybe. Innen már csak öt győzelem van vissza. Úgy se fog egyet se nyerni...főleg, hogy most már nem lándzsatörés lesz, hanem kardpárbaj.
- Segíts levenni a páncélomat! Vidd el a kovácshoz, hogy kalapálja ki, és hozdd el tőle a kardomat! Úgy érzem, hogy ma nyerni fogok! Végre!
- Ha te nyersz, akkor én élvezettel szürcsölöm ki az összes latrina tartalmát...
  Morogtam, ahogy elindultam a kovácshoz. A fene se gondolta volna, hogy az apródoknak és fegyverhordozóknak ilyen sok munkájuk van. Ráadásul az a nyüves kovács az egész lovagi torna helyszínének a túlsó felén volt! Mire odaértem, már a nap is lenyugvóban volt szerencsére. Csak másnap reggel kezdődnek meg a kardpárbajok, addig átalakítják a pályákat a célnak megfelelően. Podrick azonban még mindig nem volt sehol. Hova a bánatos fenébe tűnt el ez a szerencsétlen? De a Madame-ot, se a többi lányát nem láttam, valószínűleg mindegyik éppen a kedves lovagokat "masszírozzák", hogy segítsenek nekik pihenni a következő napi versenyek előtt. A veszteseknek nem jutottak ilyen örömök...

  Az est nagy részében a lovagok és fegyverhordozóik számára fenn tartott sátorban tartózkodtunk, és a hosszú asztalokon felszolgált ételekből csipegettünk, illetve vizezett bort iszogattunk. Feilbrich okosan vissza fogta magát, így csak három kupával hajtott le. Amit Ő visszautasított, azt én élvezettel szlapáltam. A lovagok egymás hátát csapkodták, készülődtek a holnapi megmérettetésre, és harsányan hirdették a győzelmeiket, fitymálták a többieket. Pár kisebb verekedés is kialakult, de sajnos semmi komolyabb nem volt. Az igazi profik, a tapasztalt veteránok csak csendben meghúzódtak. Nekik nem kellett az erejüket fitogtatni ahhoz, hogy mindenki tudja: ők fognak nyerni. Mindegyikük tartása igazi harcosról tanúskodott, ahogy pár pillantás alatt felmérték a terepet. Párszor feléjük pillantva azt vehettem észre, hogy engem méregetnek, aztán közömbösséget színlelve fordították el a fejüket. Az egyedüli sötét elfként a sátorban igen csak kilógtam a sorból.

  A Nap első sugarai elkezdték felszárítani a füvekről a hajlani harmatot. A lovagoknak volt fél órájuk bejárni az előkészített terepet. A homokot frissen szórták fel és egyengették el. Minden harcoló fél köröket rótt, a homokot vizsgálgatták, pörgették az ujjaik között - vagy éppen pár bemelegítő gyakorlatot végeztek. A hangulat feszült volt, a lelátókat lassan elkezdték megtölteni a nézők tömege. Apák nyakában ülő gyermekek, a legszebb ruhájukat felvevő fiatal - vagy kevésbé fiatal - falusi csitrik...egyszóval a környék kréme-java. A pórnép számára fenntartott lelátók fölé magasodott az a pódium, ahol az urak és úrnők üldögéltek. A távolból megláttam Lady Eichenschild-et is, azt az ostoba bárónét, aki mögött Shelatis, a démon ácsorgott. A démon észre vett engem, és rögtön mutogatni kezdett rám. Láttam a báróné elkerekedő tekintetét...így jobbnak éreztem, hogy ha inkább takarodok a fenébe.
  Feilbrich kilépett az arénából, és az állványon lévő páncélját vizsgálgatta. Láttam rajta a feszültséget, merev tartását, a nyaka enyhe rángatózását, a halántékán lüktető ereket. Ez lesz az Ő nagy megmérettetése, a harc, amit nem a dicsőségért, hanem egy nő szerelméért vív. Soha se fogom ezeket megérteni. Mi a bánatos francért kell egy nőnek az, hogy ostoba barmok egymást csapkodják nap hosszat? Nem értettem, de nem is nagyon érdekelt. Nemsokára megszabadulok ettől a baromtól és akkor elhúzhatok innen úgy, hogy a báróné se kajtat fel engem.
- Hát...ez a nap is elérkezett végre. Fél óra és besétálok az arénába, karddal a kezemben és szembe nézek az ellenfelemmel. El se hiszem...
  Nem szóltam egy szót sem, csak leakasztottam a láncinget a lovagra. Alatta csak egy egyszerű bőrzekét viselt, hogy a láncok ne a bőrébe nyomódjanak, majd ennek a tetejére ráadtam a mellvértet. A szíjakat alaposan meghúztam, ahogy a kovács tanította meg nekem előző este, aztán mindkét kezére ráadtam az alkarvédőket. Kinyújtotta a bal kezét és kezébe adtam a pajzsát, majd jobb kezébe a kardját. A sisakját a hóna alá szorította és így várta, hogy a nevét szólítsák...

- Sir Feilbrich von Augenat Eichenschild színeiben! Sir Heinrich von Bülow Schwarzhaffen színeiben!
  A két lovag az arénába vezető két kapu árnyékából lépett elő. Feilbrich ellenfele egy nála majd' két arasszal nagyobb, széles vállú lovag volt. Páncélja matt fekete volt, a címere egy vörös sakkbábú volt, amely felett két csápor szörny acsargott egymásra. A kezében lévő fattyúkard szinte egy kis tőrnek tűnt hatalmas méreteihez képest, pajzsa vastag volt. Egy rohadt mozgó erődítmény volt, amelyet vastag acélba burkoltak. Léptei nyomán a közönség vad őrjöngésbe kezdett, Feilbrich pedig megremegett.
  A két ellenfél megállt egymással szemben. Fegyvert tartó kezüket lazán a testük mellett lógatták. A kikiáltó, vagy mi a fene felsorolta a szabályokat: a harc az ellenfél harcképtelenségéig vagy megadásig zajlik, ölni kifejezetten tilos, aki még is végez az ellenfelével, azt helyszínen, nyilvánosan kivégzik. A felsorolásra mindkét lovag bólintott. Aztán valaki megszólaltatta a harangot. A két harcos ugyanabban a pillanatban mozdult. Failbrich egy széles vágással indított, amely hangosan pendülve pattant le az ellenfele pajzsáról. Heinrich taszított egyet a pajzsával, aztán a hátra felé tántorgó ellenfelére rontott. Nem szórakozott, nem akarta magát kifárasztani egy nála jóval gyengébb ellenfél ellen, így egyszerűen megrohamozta az ellenfelét és pajzsa még egy taszításával a földre döntötte Feilbrich-et, akinek a kezéből kiesett a kardja. Épp időben kapta maga elé a pajzsát, hogy kivédje ellenfele támadását. A csapást fémes pendülés...és ezzel egy időben megroppanó csontok gyomorforgató zaja követte. Az elesett lovag elkínzottan felkiáltott, ellenfele hátrált pár lépést és mozdulatlanul figyelte Feilbrich-et, aki épen maradt kezét ökölbe szorítva csapott háromszor a földre, jelezve, hogy feladja a küzdelmet. Azonnal két apáca rohant az aréna kellős közepére, miközben a tribünön álló csicsás ruházatú apród kihirdette a schwarzhaffen-i Heinrich von Bülow győzelmét.
  A rövidke harc és a gyors gyógyítás végeztével egy hordágyon szállították el Failbrich-et a harctérről, miközben én, alaposan kerülve a tribünön ülők tekintetét, összekaptam a hős lovagom kardját és pajzsát. Ekkor már a tábláról lelökték az Eichenschild-i lovag miniatűr páncélját, hivatalosan kihirdetve, hogy elvesztette a mérkőzést és ezzel együtt a lovagi tornát is. A férfi sátrához érve még épp láttam, ahogy a két apáca elhagyja azt. A sátorlapot félre húzva Feilbrich-et láttam, ahogy az ágy szélén üldögélve, bekötözött kezét vizsgálgatja.
- Hát...ez egy megsemmisítő vereség volt. De esélyem se volt azon dög ellen!
  Inkább nem javítottam ki. Ostobán harcolt. Az előző győzelmétől megrészegülve nem gondolkozott. A nyitó vágása túl széles volt, könnyű volt kivédeni és még ha nem is védi ki az ellenfele, túl hosszú időbe telt volna, mire ismét visszahúzza a kardját, megállítja annak a lendületét és védekezésre állhat be vele. Az ellenfele sokkal erősebb volt nála, a kifárasztásra kellett volna játszania. Minden nap csak egy mérkőzése volt minden lovagnak, hogy ne fárasszák ki magukat két küzdelem között. Lett volna ideje játszadozni vele...de nem tette. Mert túlságosan elszállt magától. Mielőtt még bármit szólhattam volna hozzá, a hátam mögött valaki más is belépett a sátorba. Megfordulva Sophia  Mercer-t láttam meg. Az ex-Héja lányt, aki segített felöltözni a báróné bankettja előtt, és utána lejtett velem pár táncot és halálra ittuk magunkat. A lány felismert engem, aztán csak intett a fejével, jelezve, hogy kettesben maradna a lovaggal. Tapintatosan távoztam onnan...

...az egész napot a báróné és Selathis elől bujkálva töltöttem. Aztán...aztán megláttam azt a szerencsétlent. Azt a Podrick-ot, vagy kit. A léptei ruganyosak voltak, szinte ugrált örömében és olyan önfeledt volt, amit én még életemben nem tapasztaltam. Szinte sugárzott az önbizalomtól...éles váltás ez a napokkal ezelőtti teszetoszasága után.
- Áh, a hódító hős visszatér! Csak nem ugrálsz egy kicsit? Nem, gyakorlatilag szökdécselsz! Hosszú időre eltűntél, bízok benne, hogy jól kihasználtad a pénzedet...vagy is hát, az én pénzemet.
  A srác meg sem lepődött azon az utaláson, hogy lefizettem a nőket...sőt, még mérges sem volt. Csak egy önfeledt vigyorral átnyújtotta nekem azt az erszényt, amiben a nőknek adtam az érméket. Felvont szemöldökkel néztem a srácra.
- Ez egy ajándék volt, Podrick.
~ Legalábbis egy szánalmas próbálkozás, hogy bejuttassalak a nők combjai közé, hogy bebizonyítsam, a lehetetlenre is képes vagyok!~
  Az erszényt megnézve azonban rájöttem, hogy még egy kicsit nehezebb is, mint amit adtam. Csodálkozásomban felkaptam a fejemet. Valami határozottan nem stimmelt itt.
- Ez több, mint amennyit a mestered ad egy évben!
- A Mesteren nem ad nekem semmit sem.
- Akkor meg sokkal több, mint amennyit egy évben ad.
- Nem fogadták el.
- Talán csak megpróbálják szívességre beváltani. Habár...még soha se hallottam, hogy prostik pénzt utasítottak vissza. Nagyon is örülnek akkor, amikor én adok nekik. Mit mondtál nekik?
- Nem mondtam nekik semmit sem.
- Akkor meg mit csináltál velük?
- Sok fajta dolgot.
- És úgy tűnt, mint ha élvezték volna?
- Igen, uram.
- Persze. hogy úgy tűnt, mint ha élvezték volna. Azért fizetik őket, hogy így tettessenek. Csak most...nem voltak lefizetve. Mit is mondok? Hogy ezek a nők annyira élvezték, amit tettél velük, hogy ingyen tették ezt? Ez az, amit mondani akarsz nekem?
  A srác azonban nem mondott egy szót sem, csak állt ott, kővé dermedve, kis szégyenlős vigyorral az arcán. Nem, ezt nem hiszem el! Itt valami átverésnek kell lenie! Tuti, hogy az a rohadt ribanc, aki bárónénak nevezi magát, megtudta, hogy mit tettem Podrick-kal, megkereste őt és a szajhákat, és lefizette őket és még rakott is pár csilingelő érmét az erszénybe, hogy ez a szerencsétlen vissza hozza nekem! Olyan nincs, hogy három prosti mindegyike visszautasítsa a pénzt és még adjon is pluszba a kuncsaftnak, csak azért, mert jó volt az ágyban! Főleg nem egy olyannak, akinek ez volt az első alkalma! ILYEN A VILÁGON NINCSEN!
- Ülj le, Podrick! Részletekre lesz szükségem. Pontos részletekre.
  És a srác válaszát meg sem várva rángattam a legközelebbi hordó felé, hogy leültessem őt oda, miközben az egyik standról elemeltem egy kancsó bort. Rohadjak meg, az ügy végére járok! Aztán utána visszazavarom Podrick-ot a mesteréhez, hogy jól elpicsázzák. Velem senki se játssza a bolondját!


_________________
Azonnali küldetés: Sir Fielbrich Fzb676
"Ki vagy te valójában a sok szöveg mögött, Cynewulf?"
- Armin Fairlight herceg

" You know the guy, the batshit loose one, thinkin’ two guys livin’ in his head. Good homie, just crazy and drunk most of the time. "
- Random nigga from the ghetto to Det. Christine Dalgarde

Cynewulf "Soberisthenewugly" Longtalk
- Szép kis megnevezés ala Darr
Felhasználó profiljának megtekintése

4Azonnali küldetés: Sir Fielbrich Empty Re: Azonnali küldetés: Sir Fielbrich on Vas. Jún. 03, 2018 6:06 pm

Elérkezett hát eme remek viadal zárása is. A torna végét harsány kürtszó jelezte, majd egy díszmenet, mely bekísérte a győztest a városba. A résztvevők nagyon elégedettek voltak a tornával, és ki tudja, talán a következő évben is ilyen nagy sikert fog majd aratni. Akárhogy is, sok tapasztalattal gazdagodott mindenki, aki ellátogatott, szám szerint 150 TP-vel. Szép munka volt!

Cyne, nálad külön tetszettek az utalások a Nebelre, imádom nézni, ahogy szépen egymásba folynak a játékok. Mondjuk picit sajnálom a lovagot. Egy ilyen nő mellett, mint Sophia elég nehéz a nadrágot magadon tartani.

Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.