Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!

Kérdező vendégeknek
Latest topics
» Johannes Hagen
by Johannes Hagen Yesterday at 11:46 pm

» Cynewulf/Sheatro
by Sabriyah Yesterday at 11:01 pm

» [Magánküldetés] Bor és Hivatal
by Institoris Yesterday at 7:59 pm

» Lory & Sieg - Vadász ünnepség
by Darrakard Yesterday at 4:28 pm

» Ada & Ced, avagy a túlélés törvényei
by Adalya Amram Ehud Yesterday at 1:52 pm

» [Azonnali játék] Dies Irae
by Cedrick von Nebelturm Yesterday at 12:28 pm

» Teljesítmények
by Gustav Engelberg Yesterday at 10:34 am

» A zsoldos, a bérgyilkos, a pap, a démon és a hercegnő
by Loreena Wildwind Yesterday at 9:28 am

» Magánjáték és PvP Zárás
by Loreena Wildwind Yesterday at 9:17 am

Magánjáték és PvP Zárás

Vas. Május 15, 2016 8:17 pm by Ciel Eisenschnittel

A topik létrehozásának oka, hogy szépen számon lehessen tartani, hogy kinek mikor van igénye …

Comments: 49

Játékostárs kerestetik

Szer. Szept. 02, 2015 10:01 pm by Darrakard

Ha valaki esetleg ismerkedésre, küzdőtéri párbajra vagy bármi egyébre tárat keresne, itt …

Comments: 47

Tünde frakcióküldetés: Age old mistakes

Szomb. Feb. 10, 2018 6:20 pm by Darrakard



"We have come to this land a long time ago. Eighthundred and …

Comments: 4


Rövid történetek - másokról

Go down

Rövid történetek - másokról

Témanyitás by Skadi von Himmelreich on Szer. Okt. 21, 2015 9:54 pm

Ide főként humoros (de csak értelmes körülményeken belül), és nem sértő rövid történeteket várunk más játékosok karakteréről. Ami itt van írva, az nem része a történetnek, szóval tessék nyugodtan kreatívkodni Very Happy
avatar
Skadi von Himmelreich
"Hellenburg Ökle"


Hozzászólások száma : 431
Join date : 2013. Jun. 07.
Age : 21
Tartózkodási hely : Ahol szükség van rám

Karakter információ
Kaszt: Lovag
Szint: Elérhetetlen
Tapasztalat:
777/777  (777/777)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Rövid történetek - másokról

Témanyitás by Lloyd Hawthorn on Szer. Okt. 21, 2015 10:06 pm

Kérlek fogadjátok szeretettel eme "csodálatos" történet, mely Ashor és Amelia hírhedt vagy éppen híres játékát gondolja át egy kissé más irányból. Később írok majd másik fejezete hozzá, elvégre magában ez egészen csekély, de ahhoz, hogy ilyet tudjak alkotni, agypénisz kell. 




A rózsák hercege s a tövisek királynője



Lágyan zendül a húr a lanton, szép dal emelkedik az olajozott húrok sokaságából, s kormos galambként száll szájról szájra,  ím, végül a hallgató fülébe is.  Kegyes Lenan Sidhe, kérlek áld meg ujjaim óh, had táncoljanak oly sebesen az éles pengék között, mintvást gyermek a tűz mellett. Had hallják szenvedély és hervadó rózsák dala, had zengjen minden torok sötét himnuszt a fekete lelkekről.

Első Felvonás, amikoron is a dali Ashor egy kísérteties éjszakán egy haldokló terhes asszony teste mellett elmélkedve megpillantja Ameliát:

Ottan állott a földön vergődő asszony mellett ő maga, teljese hagymázas megtestesülése az ősi rémnek, a Halálkufárok szörnyűséges szektájának. Szeme csillogott a Hold vetülő fényében, arca piroslott az érzelmek keveredésének csodálatos szépségétől, olyan volt pont, mint letűnt idők díszes porcelán szobra: Szép száll, dali, hosszú sötét hajjal, melyet egy kendővel takart el, s egy elbűvölő, hervadt rózsával díszített ki. Gótikus csoda volt, puszta jelenlétéből a száradt tövisek keserű eszenciája áradt, örökké szenvedő háborgó lelke untalan ontotta a fáradt sóhajokat, melyek vitriolosan foszlottak semmibe a kopár mezők ködös valóságában. 
- Szegény teremtmény, kegyes legyen a sötétség lelkével, a farkasok itt támadták meg a tisztás szélén, oly közel volt már pedig a nap, amikor testét elhagyhatta volna ama édes teher, melyet csak a nők ismerhetnek. Mi nekromanták a természet szörnyetegei vagyunk, a körforgásnak nemet mondva makacsul ragaszkodunk igazunkhoz, s gyermeteg kapaszkodással hívjuk vissza életbe azt, ki már oly rég elhagyta élők sorait... Teremteni csak egy nő tud igazán.
Szép haját kecses kezével végigsimította, óh bár átvehette volna a sebeket amik az asszonyon voltak, de sajnos ehhez még nem értett, ő maga csak egy tanonc volt... Feléleszthette volna talán ha kileheli lelkét... De lenne-e valaha is több, mint csúf paródiája a valóságnak, amin aztán jóízűen kacaghat a teremtő? Nem... Ez volt a legjobb, aki halott, maradjon hát az is, nem ismert még a tökéletes élőholt receptje, talán sose lesz. 
- Talán ha meggyorsítanám szenvedését... Lelkemet szétszabdalja a tény, hogy nem tehetek semmit ezért a szegény asszonyért...
Fakó porcelán arcán egy nedves folt villant fel, a keserű könnyek patakként rohantak le képén, csipkés és rojtokkal tűzdelt ruháját számos foltokkal elárasztva. Szomorú volt ez, mérhetetlenül, ugyanvást az élet és a boldogság tornácáról rántott vissza két embert a pokol legszörnyűbb fattya, a sors, egyenest a gyász és a pusztulás purgatóriumába. 
- Átkozott legyen ezen nap, sötét erdőm közepében rejlő portámnak a kertjében ezer tő rózsa fog virulni mind a gyermek, mind az anya emlékére. 
Kecses kezében hirtelenjében egy pohár bor manifesztálódott, oly vörös volt, mint a földet borító vér, s oly sötét, mint a leghatalmasabb hegyek mélyében pihenő semmibe nyúló örök szakadékok. Könnyeit letörölte egy rózsahímzéses kendővel, majd belekortyolt az italt.
- Áh... Kétszáz éves Cabernet Sauvignon, oly keserű mint a könnyek, melyeket eme kósza lélek miatt hullajtottam. Az angyalok is efféle tósztot emelnek egymás porhüvelye felett, bocsásd meg, hogy ennél többet nem tehetek érted.
Egy lassú sóhajjal elfordította a poharat, s lelocsolta a bor felét a földre. Pogány szokás volt ez, nem illet gótikus lényéhez, de valahogy helytállónak találta, s a sötétség ezer és ezer kegyes vagy épp kegyetlen istenére gondolt, akik talán még most is képesek lennének meghallgatni imáját az anya lelkéért.
- Mást nem tehetek hát érted gyengülő lélek, egy pohár bor, s egy halkuló sóhaj tán mind, mit jussként tudok ajánlani... Meg tán egy aranytallér, mellyel fizetheted az utat az alvilágba. 
Hímzett zakójába nyúlva egy fénylő tallérért nyúlt, melyet az immáron halott nő kezébe helyezett el, megszorítva azt, s mellkasára helyezve, miközben végighúzta tenyerét annak arcán, becsukva szemét, hogy ne bámuljon üvegesen a semmibe. 
- Jó utat hát hősök legnagyobbika, anyák egyike.
Talán indult is volna el, hogy folytassa sötét utazását eme ködös tájékon, ám ekkor zörgés törte meg a csöndet, s a közeli bozótból egy leány lépett elő, kihez hasonlatosat nem nagyon látott még életében Ashor, a Rózsák hercege.
avatar
Lloyd Hawthorn
Tünde Vadász
Tünde Vadász

Hozzászólások száma : 69
Join date : 2015. Jul. 24.
Age : 34
Tartózkodási hely : Kocsmák, Csehók, Erdők

Karakter információ
Kaszt: Vadász
Szint: 3.
Tapasztalat:
1250/2500  (1250/2500)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Rövid történetek - másokról

Témanyitás by Hóhajú Yrsil on Szomb. Márc. 19, 2016 11:56 pm

Lassan és nehezen botorkálok előre ebben az iszonyatos hőségben. Talán más esetben a hatalmas tünde erőd terülne el ezen a vidéken, azonban nincs itt más, csak néhány kopár szika és a kiszáradt táj. A föld megtörik, omlik a talpam alatt, belegondolva hogy itt valaha a tünde erdő égig érő hatalmas fái voltak, mély melankóliával tölt el. Valamikor ezen a vidéken járva a hatalmas erdősségben megszámlálhatatlanul sok állatfaj és tünde éllt, manapság viszont csak egy bolond jönni ide erre a kihalt tájra. A messzi távolban délibábot látok, mintha egy sátortábor lenne az. Kábán ballagok tocább az üres pusztában. Vágyakozva gondolok az állatok hangjára, a fél karomat adnám, ha látnék egyet Veronia ősi állatai közül. Élénken emlékszem még az Eseményre. Megborzongok, és szárazságtól cserpes ajkaimba harapok.

//Ne erre emlékezz Sil. A szépre, arra próbálj meg.//

A keserűségemet csak még jobban megerősítette az vígasztalása, rádöbbentve arra, hogy már nem sok szépre vagyok képes emlékezni. Vajon van értelme emlékeznem még ? S ha igen, hát mire ? Keserűen vádlom önmagam. Talán ott és akkor véget kellett volna érjen az életem. Ám mégis túléltem, miért ? Túléltem, ahogyan eddig is tettem, minden egyes nap, csak tengve jobbra, balra célok, és tetteimre adott indokok nélkül. Vajon meg tudnak nekem valaha bocsátani ?
Lassan botorkálok előre, uticélom már közel. Hatalmas kráterek mellett vezet el az utam, jobbról is, ballról is különböző gépszerkezetek fekszenek a fölbe mélyedve. Már a öt évszázaddal ezelőtti korhoz mérten is őskövületnek számítanak ezek. Az emberi tudomány rengeteget fejlődött az elmúlt idők során. Olyan dolgokat hoztak létre amelyről mások csak álmodni mertek. Hatalmas városokat, államokat építettek, csodálatos eszméket álmodtak meg. Olyan szépen ragyogott a remény csillaga oly szépen és fényesen. Sokminden történt, amiről beszámolhatnék, én Yrsil  a...a...

//A magányos vándorbárd.//

Ó igen, már idejét sem tudom hány ezer éve hallottam utoljára ezt a nevet. Talán már teljesen elfelejtettem, és csupán elhitetem magammal hogy emlékszem. Az emberek bizony felejtenek. Démon, javítom ki magam gyorsan. Démon. Már nem is emlékszem hogy mikor neveztek engem utoljára így, szenvedélyes gyűlölettel. Még az Esemény előtt, még akkor, mikor a fellegeket, s a tengereket nem uralta az ember. Amikor az ember feneketlen éhsége még nem nyelte el ezt a világot. Jóságos vezetők emelkedtek fel, s a gonoszok hullottak a porba, ám idővel a legszelídebb bárányokból lettek a legéhesebb farkasok. A világ hányta vetette magát, táncolt, örömujjongott hogy a gyermekei erősödnek és cseperednek. Etette, itatta, óvta őket, odaadta számukra a legértékesebb kincseit. Generációk és nemzetek emelkedtek fel a szemem láttára, s tűntek el örökre a történelem homályában. Emberek, olyanok akik erősebbek, okosabbak és bölcsebbek voltak minden eddiginél. Óriási városokat építettek, hatalamas felfedezéseket tettek, és ami a legfontosabb...éltek.
Ám ez az idill sem tartott sokáig, az emberen, mint mindig ekkor is eluralkodott a kapzsiság. Lemerítették az apró világuk adta erőforrásokat, és ahelyett hogy a problémára keresték volna a megoldást egymást okolták. Háború dúlta fel Föld anyánk testét, kegyetlen erőszakossággal meggyalázták, megkínozták és kiszipolyozták, s midőn már az embernek nem volt hasznára, a holtsorra vetették. Az emberek a legerősebb fegyvereikkel támadtak egymásra, egész városokat pusztítva. Rettenetes volt az aratás.
Az elmélázásom közepette észre sem vettem hogy időközben a célomhoz értem. Egy valóban parányi kicsi kert az enyém, talán az egyetlen zöld terület a földtekén. Rejtett mágia tartja életben, egy mágia, melynek erejét az életerőm adja. Néhány gyümölcsfa, ez a mindennapi étkem, az utolsók szerte a vidéken. A középen néhány sírkeresztet pillantok meg, még én emeltem ide, vigyáztam, s gondoztam őket éveken át. Bár már nem az igazi sírkersztek ezek, az idő vasfoga elporlasztotta már az eredetieket. Sorban olvasva a neveket néhány kellemes emlék idéződik meg. Sorban, s barátban első Lloyd Hawthorn, az én derék cimborám, majd őt követi az én kedves húgom Loreena Wildwind. Már könnybe lábadt a szemem ahogyan visszaemlékszem rájuk s közös kalandjainkra szépségére. A húgom mellett egy másik sír van Armin nevezetű emberé, rám már nem emlékszem teljesen. Tovább olvasva próbálok érzelemmentes maradni, ahogyan pörögnek a nevek : Norven Kather és Jozef Strandgut. Nem bírom ki, a földre omlok, s dühödten, fájdalmasan csapok. Nevelőapa és fogadott gyermek, mindemellett az én leszármazottaim déd-és ükunoka, átkozva legyen a létem, hogy sírjuk előtt ily módra kell térdelnem. Próbálok tovább olvasni, könnyektől ködös tekintetem a következő neveket veszik ki : Tyr Ghlan, Astonien Michelberger, Willhel...
Nem bírom folytatni a legnehezebb részhez értem. Sosem tudtam eldönteni vajon azért nem mondom ki az utolsó két nevet mert nem akarom, vagy mert nem tudom. Ám mivel úgyis itt a vég, legalább meg kell próbálnom. Ezután már úgysem számít, történjék bármi is.

''Sajnálom Mina, sajnálom Lia, sajnálom mindenki.''

Sikerült, kimondtam, megszabadultam. Immáron ideje számomra is távozni. Elkap a vidám hangulat régóta először, úgy érzem szabad vagyok mint a madár. Könnyedén állok fel, az évezredek óta hűséges fegyverem ezúttal önmagam felé szegezem. A kert békés, lágy szellője még utoljára simogatja meg az arcomat, Föld anyám így búcsúzik el tőlem. Még egyszer megrázom a karomban csilingelő csengőmet, hangja utoljára hallatszik ezen a világon, mielőtt örök némaságba borulna. Renézek az kezemen lévő apró műszerre, még néhány másodperc. A Yggdrasil pengéjét egyenesen a szívemnek helyezem, felkészülvén, hogy beledőljek. Halk pittyanás jelzi az időt, én pedig a pengémbe dőlök, egy szemvillanás által vége van az egésznek. Így ért véget az Úr 21 632.-ik éve...

//Ég veled Sil...ég veled kedvesem...//
avatar
Hóhajú Yrsil
a Csábítás Démona
a Csábítás Démona

Hozzászólások száma : 346
Join date : 2016. Feb. 07.
Age : 23
Tartózkodási hely : Where my snek is

Karakter információ
Kaszt: Csábdémon
Szint: 5
Tapasztalat:
4400/5000  (4400/5000)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Rövid történetek - másokról

Témanyitás by Hóhajú Yrsil on Kedd Márc. 22, 2016 12:07 pm

A fazékban gőzölgő leves ínycsikalndó illatokkal töltötte meg a szobát. Az egész délelőtt folytatott főzőcskézésem eredménye, hogy immáron minden készen áll egy kellemes ebédhez. Előttem egy nagy fazékban főtt a húsleves, míg jobb, s bal oldalamon tálakra előkészített finomságoktól roskadozó konyhaszekrények álltak körbe. Káosz uralkodott az én pici konyhámban, ám én a konyhafőnök tisztán átláttam a helyzetet. Még egyetlen dolog hiányzott számomra, és az a gyümölcstál volt.
- Behoznád az gyümölcstálba valót, kérlek ? - szóltam magam mögé, hűséges segédemnek ám válaszomat csupán a mélységes csend nyugtázta. ''Hogy a bolha csípné meg a tündémet, ilyenkor kell neki is eltűnni ? '' Morgolódva füstölögtem magamban egy ideig, eléggé jogosan hiszen ő válalta még reggel hogy engedelmesen segít nekem az ebéd elkészítésében. Levettem a fazékot a tűzről, majd hagytam hogy idővel majd kialudjon a tűz, és sietve a átléptem az oldalsó ajtó az aprócska udvaromba. Nem volt nagy, ez a hely minden oldalról két méteres borostyánnal felfuttatott fal vette körül, és széltében-hosszában hat méter lehetett. Nem volt itt más, csupán virágok, középen egy kicsi kör alakú asztallal, pont akkorával amely mellé le tudott ülni öt-hat ember. Az ajtó mellett jobbra egy nagy kosár van tele gyümölcsel, felkapom és sietek is vissza. Ahogyan visszalépek a konyhába, már látom is hogy a kis vöröske tündém épp dézsmálja az ebédet. Legalább ha az ebédet küldené be, ám nem ő a krémes süteményeimre pályázik, s két kézzel tolja befelé őket.
- Hol voltál idáig !? - dörrenek rá mély hangom mire amazt láthatóan kirázta a hideg. ''Ilyenkor bezzeg mindjárt itt terem !'' Megdermed, majd lassan fordul meg hogy rémült, és rendkívül ártatlan arckifejezéssel. Ahogy megpillantom az arcát elnevetem magam, egy percig sem tudnák haragudni rá. Hangosan felkacagok, ő pedig enged fagyosságából, és még lopva gyorsan még elcsen kettőt a desszernek szánt sütemények közül, ügyesen alig észrevehetően.
- Na gyerünk, sipirc innen, az asztalt terítsd meg ! - mutatok magam mögé egy hosszú tölgyfából készült asztalra, és elzavarom a dolgára. Csakugyan, már mindjárt dél, a többiek és a vendégek is megérkeznek nemsokára. Gyorsan felmérem a drága hugicám által mért károkat, még éppen kitart a süti-hadsereg létszáma. Gyorsan pörögni-forogni kezdek a konyhában, előkészítek mindent a kedvenc fatálaimra, így már csak behordani fog kelleni, s ott már lehet is venni belőle. Főmenünek sütöttem többfajta húst, elsőként Lory által vadászott két nyulat, meg még külön halat is. Voltam kenyeret vásárolni, fehéret és barnát is, felszeleteltem és megsütöttem a burgonyát, készítettem mellé salátát, a tyúkhúslevest,  úgy hiszem ezzel teljes a menü. Desszertnek csináltam ötfélét is, mézes száraz süteményt, kétfajta krémeset, eperpudingot, és valamint még egy kisseb adag torta is belefért még tegnap. Belegondolva egy egész háború folyt ellene hogy sikerüljön túlélni az aznap estét. Ekkor tökéletes időzítéssel nyílik az ajtó, és egy jól ismert hang szóll be rajta.
- Adjon az Úr szép jó napot ! - szóll egy idősebb férfi hangja. Azonnal felismerem, Norven az a dédunokám. Mellette sok kis zsibongó hang szólal meg, megkülönböztetni őket a hangzavarban nem tudom. Ekkor veszem észre hogy piros fejkendőben és konyharuhában álldogállok, és kissé zavarba jövök. Megpróbálok elszökni mielőtt még a lábukat az ebédlőbe tehetnék, ám késő hiszen az első már be is lépett. Egy aprócska hosszú fekete hajú, sápadtfehér kislány lép elő az ajtófélfa mögül. Mina az aki magával rángatva az ő kedves kis sötételf barátját, Damient is. Mindeketten kissé zavarban álldogálnak egyik lábukról a másikra állva nem tudva mihez is kezdjenek. Gyorsan hellyel kínálom őket, miközben üdvözlőleg jó erősen keblemre ölelgetem őket. A szokás hatalma újra hatalmába kerít és ahogy a két apróságot magamhoz ölelem felegyenesedve fellógatom őket a levegőbe. Sokszor eljátszottam már velük, rémülten kapaszkodnak belém, pedig csak néhány centiméterrel emeltem meg őket. Innen gyorsan fordulok hátra, hogy még épp időben fogadjam Norven barátságos kézfogását. Szokásos inkvizítori öltözetében állt előttem, ám eddig komor arcán ezúttal széles, őszinte mosoly húzódott. Barátságosan ráztam meg a kezét, majd a mellette álldogáló Jozefhez fordultam. Megpaskoltam a fejét és láthatlanul egy szem cukorkát varázsoltam elő a ruhám ujjából. Szemünk pajkosan összevillan, míg Norven kényelmesen helyet foglal az asztalnál. Már egy ideje tanítom őt pár apró ''trükkökre'', igazán figyelmes és jó tehetsége van az aprólékos munkákhoz, remek tanuló vált belőle. Miután hagyom őket leülni Mika lép be, könnyedén megölel, majd arcon csókol. Úgy tűnik itt az egész család. Lory segít nekem széthordani a tányérokat, így a család hamar falatozni is kezdett. Én maga nem ettem, csupán az asztal végéből figyeltem a jókedélyű társalgást, és vidám csevelyt, úgy éreztem most megtaláltam a helyem. Egy kis ház, egy apró család, szinte egészen hihetetlen, az egész történet...
avatar
Hóhajú Yrsil
a Csábítás Démona
a Csábítás Démona

Hozzászólások száma : 346
Join date : 2016. Feb. 07.
Age : 23
Tartózkodási hely : Where my snek is

Karakter információ
Kaszt: Csábdémon
Szint: 5
Tapasztalat:
4400/5000  (4400/5000)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Rövid történetek - másokról

Témanyitás by Vendég on Hétf. Ápr. 04, 2016 11:39 am

A naplóm követelőző árnyai – kardkereső szenvedélyem sötét története I. rész

Újra itt vagyok, te bitang fenevad. Legjobb lenne, ha örökre a magány odújában hagynálak, hogy szívemnek legkedvesebb pontjába  ne tépj bele. Miért élvezed? Miért jó, ha szívfacsaróan fáj? A magára maradt lényemnek nem felüdülés, hogy a világom zuhanását látom. Te minden egyes nap arra késztetsz, hogy írószert ragadjak és napi szinten vázoljam fel, mit érzek, látok és hallok. Mélyen belül nem tudok hazudni neked, a másik kedves társam a kardom mellett. Jönnek! Megint! Most mit tehetnék ez ellen? Semmit! Lényembe égett a kard igazsága, emellett a naplóírás, amitől sosem szabadulok meg soha. Minden este ezzel zárom a napom. Hogy jó-e? Nem tisztem eldönteni, az mások jussa. Nekem csak annyi jár ebből, hogy entitásom fortyogását csillapítsam.
Nagy öreg tölgyfa nyomasztó súlyától válok meg, hogy pár pillanat erejére megpihenjek. Jó érzés, ám nem sokáig. Ők elkapnak, s ahol legjobban fáj, oda visznek. Így kezdődik elölről újra, ami szinte egy végeláthatatlan láncolatot alkot…


Loreena Wildwind – szívemnek kedves unokahúga

Abban a pillanatban mikor találkoztam vele, akkor még jónak tűnt, és sok rejtett örömet szerzett lényem minden pontjának. Az utána következő összefutások azonban, nem mézédes ambróziának lehet tekinteni, hanem a legaljasabb méregnek. Minden cseppje hozzájárul egy rossz eseményhez, amiről nem tudni, hogy valójában mikor következik be. Átkozott kardkereső szenvedélyemből jött létre, de ellene most már semmit sem tehetek. Legutóbb egy erős ghoul királlyal futottunk össze, s mindkét lábát egy döntő csapással elintézte. Erős nő, életben maradt, azonban mozgásában korlátolt, s Armin herceg gondoskodó szeretetére van utalva. Hajdan olyan volt, mint egy kalitkából kiszálló kismadár, de most mit tesz szárnyát elveszítve? Inkább marad a rácsos börtönében, mint megüsse magát, s azon elmélkedik, hogy miképp jutott e sorsra. Egy napon biztosan rájön, hogy én voltam…


Hilde von Nebelturm – lényemnek édes hercegnője

Mindig azon tűnődök magamban, hogy mily nehéz sors sújtott őt? Lényedből árad az a kín-út, ami csodálatos határos módon felém sodorta. Meg akartam menteni, de női szívek titkai érthetetlenek a magam katonás lényének. A közös kalandjaink során reménykedtem, hogy megtalálom a kulcsot a szívéhez. Mily naiv gondolat ez? Elérte őt a pokol, amihez én vezettem őt oda. Az a lény, ami puszta tekintetével törte ketté mágikus lándzsád. Sosem kérdeztem felőle, hogy miféle, így nem tudhattam számodra mennyire volt fontos. Olyan lettél, mint egy hóban pihenő jéghideg penge, akihez jobb, ha nem érnek hozzá. Megváltoztál, kiveszett belőled az a maradék jó, amit valójában értékeltem benned. Egy idő után a köszönésen kívül más szó nem jött ajkaimra, főleg mikor rájöttem  én vagyok a bűnös.


Alicia Zharis – kellemes barátom

Álomban találkoztam vele, ami a lehető legbizarrabb tény Veronián. Ennek ellenére, öröm volt számomra, hogy kinőttük ezt a furcsa kezdetet, hogy átadja helyét a jónak. Ám a sötétség mindenhol ott lapul, s beszennyez mindent. Sokan nem gondolnak bele, hogy van egy másik oldal, ami titkon a cselekvésre vár. Az a gonosz őslich, akivel összefutottunk egy küldetésen jól elintézte Lia fejét. Képtelen vagyok felfogni, hogy egy előhalottnak ekkora hatalma legyen, ami képessé teszi az emberi elme befolyásolására. Abban a pillanatban megtört lelkileg, aztán a teremtmény lábai elé rogyott. Igen, kitől szavakkal és más módon elveszik azt a kevés reményt, az utána egy mozdulatlan test marad. Mélyen legbelül a kudarc, meg annak kutyaütő társai dolgoznak. Ezekkel nem olyan könnyű elbánni. De az események szála hozzám vezethető vissza, s a kardkereső szenvedélyem romboló hatására. Azóta sem hallottam Lia felől...


( később a többiekről is lesz )

Vendég
Vendég


Vissza az elejére Go down

Az Ohana ereje - A szívtelen márványszobor és a tünde útja

Témanyitás by Hóhajú Yrsil on Pént. Ápr. 08, 2016 3:11 am

A sivatag forró szele megborzolta a tünde hosszú, dús haját. Elszántan nézett elébe a hosszú és fáradságosnak ígérkező útnak. Az előtte elterülő néma, sivár sivatag nem sok jóval kecsegtetett. Még egy utolsó pillantást szeretett volna vetni az ő kis ligetére. Mielőtt még útnak indul. Megfordult és a közelben álldogáló magas alakra nézett. Amaz lassan fordult felé, mintha csak tudta volna hogy nézik. Hosszú, hófehér hajába belekapott a szél, arcának finom vonásai olyanok voltak, mint a márványból faragott szobroké. Az élénken világító, ezüstszín szemeivel, erőt s magabiztosságot sugárzó megjelenésével olyasbá tűnt, mintha mesterségesen alkották volna tökéletesre. Mégis, mégis valami hiányzott belőle. A tekintete üres volt, akár a halottaké. Nem volt szíve ennek a szobornak. A tündére vetette a ezüstös szemeit, ám nem szólt semmit. Rezzenéstelen arcal szemlélte őt, pontosan úgy ahogyan a csillagok a földet, révetegen, s csendesen. Nem volt benne semmi ami éllt volna, akár egy kicsit is. Szív nélkül senki sem képes élni. A tünde szépséges arca elkomorodott, ahogyan ránézett. Zöld szemei élénken villantak rá, még egyszer utoljára. Mélyen az arcába húzta a csuklyáját, s nekiindult a sivatagnak. Az első léptek könnyűek voltak, csizmája könnyedén süppedt a forró homokba. Gyorsan haladt, s nagy igyekezettel haladt előre, egy percet sem akart elvesztegetni. Valahol távol gondolnak rá, s visszavárják. Valakinek hiányzik. Kis idő után egyre nehezült a lépés, csizmája mélyebben süllyedt a homokba, lépései elnehezültek, s egy játszani kezdett a gondolatt, miszerint megállna pihenni. Nem. Hangzott a vasakarat mindent eldöntő szava. Az erős, forró szél homokot szórt az arcába, a nap melege kínozta rettentő hőséggel. Minden tagja sajgott, lábai pihenésért sikoltottak, ám ő csak ment előre, megállíthatatlanul, s eltéríthetetlenül. A nappalból lassan éjszaka lett, a kínzó forróságból, farkasordító hideg. Egy kis sziklás rész tövében talált menedéket, összekucorodva szorosabbra húzta magán a köpenyét. A rettentő hideg egyre mélyebbre hatolt, egyre inkább megdermesztve a tagjait. Bódító álmosság vett erőt rajta, mikor észrevette, az égből hópelyhek kezdtek hullani. Lassan, néma csendben hullottak alá a magasból, szép fehérbe öltöztetve mindent ameddig a szem ellátott. Valami forró, égető érzést érzett a bal kézfejéből, s gyorsan odakapott. Egy rókafej alakú jel izzott a kézfején, s felfoghatatlanul kellemes meleget árasztott magából. A felé hulló hópelyhek felizzottak, s eltűntek, olyasbá tűnt mintha egy óvó kéz védené őt. A kellemes meleg hatására elbódult, elálmosodott. Csak egy pillanatra hunyta le a szemét.
Riadtan ébred, hirtelen talpra pattanva, s óvatosan körülvizslatva a környezetét. A sivatagban volt. Megigazította köpenyét, majd újfent útnak indult. Lassan mászott fel az első homokdűne tetejére, a távolban egy erdőt pillantott meg. Egy sűrű, sötét erdőt. Nem olyat mint amilyet az otthonának gyönyörű zöldellő fái allkotnak. Ez az erdő beteg volt és gonosz, egészen ilyen hatalmas távolságból is meg lehetett érezni ezt. Megrontott növényekkel volt tele, s valami fertelmes aurát árasztott magából. A tünde elszörnyedt a kegyetlenség láttán, még sosem látott hasonlót. El sem tudta képzelni, hogyan lehetséges ilyet tenni a természettel. Szinte azonnal útnak indult, tudta nincs vesztegetni való ideje. Minden óra, s perc számít. Nagy sebességgel haladt, pedig a sivatag mindent megtett hogy lelassítsa. Homokot zúdított az arcába, magába süllyesztette, hőséggel perzselte, ám a tünde egy pillanatra sem állt meg, minden erejével csak haladt előre. Nem kellett több néhány óránál, hogy eljusson az erdő széléhez. Elszörnyedve nézett befelé, a vad rengetegbe. Tövisekkel átfont sűrű erdőt látott maga előtt, olyat amelyhez foghatóval még nem is találkozott. Egy pillanatra sem fordult meg benne a visszafordulás gondolat, de látványtól annyira elborzadt, hogy mozdulni sem bírt. A kézfeje ismét felizzott, a rókafej újra láthatóvá vált számára. Ekkor döbbent rá, hogy micsoda ármánykodó káprázat, gonosz bűvölet hatása alatt állt. Maga az erdő mélyén fészeklő rontás igézte meg, s próbálta elriasztani a céljától. A tünde elszántan lépett a rengetegbe, s haladt előre az ő útján. Tövisek téptek bele a köpenyébe, marcangolták, húzták vissza. A fák tövében gyökerek gáncsolták, el, indák akaszkodtak a nyakába, minden csak az ellen harcolt, hogy elérje célját. A köpenye teljesen szétszakdozott,  puha tenyerébe tüske fúródott, szépséges arcát egy gonosz tövis sebezte meg, hajába mindenféle növény akadt bele, többször elbotlott a sűrű gyökerek között. Előrezuhant, s megütöttem magát. Ahogy felnézett, egy pillanatra úgy látta, mintha maga az erdő kerekedne fölé. A növények a lábára, a kezére, s testére fonódtak, mintha csak fogságba akarták volna ejteni őt. Ekkor újfent felizzott a kézfeje, s az erdő növényei rémülten hőköltek hátra, megriadva a fénytől. Menekültek. A tünde felállt, s leporolta magát. Egynesen előre ment, átvágva az előle rémülten menekülő sötétség között. Hamarosan meglátta amit keresett. Egy apró tavat, mely vize ragyogó kék fénnyel terítette be a fölé hajoló sötét ágakat. Néhány tavirózsa lebegett a felszínén, s a közepén egy nagy fa állt, törzsében egy odúval. A tünde a parjára lépett, s egy darab papírt vett elő. A papíron egy rajz volt. Két arcot ábrázolt, melyek jobbról, s ballról néznek egy fát. Szemükből könnyek csurognak le, amelyek az a fát körülvevő tóba cseppennek. A fát vizsgálva felismerte, ez az a hely. Eltette a papirost, s könnyedén az egyik tavirózsára lépett. Innen a másodikra, majd a harmadikra lépett tovább, míg el nem ért a fa tövébe. Az alacsony ágakba kapaszkodva mászott feljebb és feljebb, egészen amíg el nem érte a kis odút. Odabent egy nem túl díszes, fából faragott ládikó hevert. Benyúlt érte, s felemelte a tetejét. Egy apró fadobozát talált benne. Nem kellett megnéznie, hogy tudja, ez az amit keresett. A szív. A márványszobor szíve...

//Csak mert ilyen kedvem volt, és nem tudtam aludni. Lehetett volna hosszabb is, jobb is, most ilyen lett.//
avatar
Hóhajú Yrsil
a Csábítás Démona
a Csábítás Démona

Hozzászólások száma : 346
Join date : 2016. Feb. 07.
Age : 23
Tartózkodási hely : Where my snek is

Karakter információ
Kaszt: Csábdémon
Szint: 5
Tapasztalat:
4400/5000  (4400/5000)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Rövid történetek - másokról

Témanyitás by Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.