Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Kérdező vendégeknek

Latest topics

» Wilhelmina von Nachtraben
by Serene Nightbough Yesterday at 10:08 pm

» Aktuális azonnalik
by Serene Nightbough Yesterday at 9:25 pm

» Azonnali: A kémek krémje
by Serene Nightbough Yesterday at 9:25 pm

» [Küldetés: Sunset at Nordenmouth]
by Lance Kalver Yesterday at 4:32 pm

» Küldetés: Ludum finita est...
by Gloria Yesterday at 3:33 pm

» Hannes von Rotmantel avagy a napfényben csillogva el!
by Hannes von Rotmantel Kedd Júl. 17, 2018 8:09 pm

» [Ostromjáték]Folyó
by Siegbald Esser Kedd Júl. 17, 2018 8:03 pm

» [Ostromjáték]Temető
by Tessa Hendriks Kedd Júl. 17, 2018 5:54 pm

» Gerard D. Lawrenz
by Gerard D. Lawrenz Kedd Júl. 17, 2018 4:49 pm

Aktuális azonnalik

Kedd Dec. 13, 2016 10:03 pm by Serene Nightbough

Sziasztok!

Hogy könnyebb legyen nyomon követni, hogy mikor van kiírva új azonnali és hova …


Comments: 37

Magánjáték és PvP Zárás

Vas. Május 15, 2016 8:17 pm by Ciel Eisenschnittel

A topik létrehozásának oka, hogy szépen számon lehessen tartani, hogy kinek mikor van igénye …

Comments: 58

Nieles magánküldetések

Szer. Márc. 01, 2017 11:27 pm by Esroniel von Himmelreich

A visszajelzések alapján ezeknek elég nagy sikere volt, szóval mostantól külön topicban …

Comments: 3


You are not connected. Please login or register

[Ostromjáték]Harcoscéh

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

1 [Ostromjáték]Harcoscéh on Kedd Jún. 12, 2018 11:36 am

A harcosok céhének elfoglalására... meggyőzésére... kiírtására... tett kísérletek.

Felhasználó profiljának megtekintése

2 Re: [Ostromjáték]Harcoscéh on Vas. Jún. 24, 2018 4:49 pm

Crispin Shadowbane

avatar
Sötét Tünde Bérgyilkos
Sötét Tünde Bérgyilkos
Ostromjáték 1. kör - Győzelem


Eichenschild. Na ez az a város, ahova aztán nagyon nem volt kedvem visszajönni a múltban bekövetkezett események után. A bárónő nem tartozott éppen a kedvenc asszonyaim közé, Shelatis egy néha idegesítő, néha egészen elviselhető démon volt, a többiek pedig - az iszákos cselédlányon vagy min kívül - olyan unalmasak voltak, hogy már el is felejtettem őket. De most itt vagyok, s miközben a város tetőin vágok keresztül a társaimmal, rájövök, hogy a különböző szituációk mennyire más színben tudnak feltüntetni bizonyos helyeket. Amikor utoljára jártam itt, az utcákon nyüzsgött a tömeg, a kereskedők hangoskodásától, az utcagyerekek sivítozásától és a koldusok kéregetésétől volt hangos. A levegő tiszta volt - kivéve az ipari egységek közelében, főleg a kovácsműhelyeknél - és a sok háttérben zajló szarkeverés ellenére egy viszonylag normális város. A látvány azonban most megváltozott, ahogy a két ellenséges frakció egymásnak feszült. Miközben átvágtunk a negyedeken, hogy elérjünk a célunkhoz, számtalan kisebb csetepaté mellett haladtunk el, amelyekbe a parancs szerint nem avatkoztunk bele. Nekünk a célunk a Harcosok Céhe volt, hogy remélhetőleg az ottani szabad csapatokat az oldalunk mellé állítsuk. Az utcákon most füst terjengett, ahogy az ostromfegyverek átszakították az épületek falait, vagy ahogy az Északiak fegyverei nyomán lángra kaptak a száraz törmelékek, a szegény negyedek szalmatetős házai. A civilek már rég megtanulták, hogy nem szabad elhagyniuk a házaikat, ahova rettegve húzódtak be - csak keveseknek jutott meg az a lehetőség, hogy nagyjából biztonságos menedékhelyekre húzódjanak, ahol amúgy is csak pár fegyveres maradt, hogy a védelmükről gondoskodjanak.
A háztetőkön való áthaladás sem volt teljesen veszélytelen. Az ostromgépek lövedékei néha túlságosan is közel szálltak el hozzánk és a becsapódásuk nyomán felverődő törmelékek és szilánkok rajtunk is nyomot hagyott. Minden káoszba torkollott. Aztán ahogy egyre közeledtünk a célunkhoz, úgy egyre erősödtek a csata zajai. Az ellenség fegyverének ropogása, a kardok egymásnak csapódása, a sikeres támadások nyomán felszálló sikolyok és szitkozódások. Minden haláltól bűzlött, s a város falai felett átbukó szél mindezt pont felénk sodorta. Az éjszakai égboltról a Hold is félősen tekintett le ránk, ezüstös fényével világítva be előttünk az utat. Azonban volt valami, ami még furább volt. Ahogy megérkeztünk egy viszonylag nagyobb épület lapos tetejére, már rá láthattunk azokra, akik az utca fronton harcoltak. Egy erősebb északi különítmény vette fel a harcot az Eichenschild-i harcosokkal. Ez önmagában még nem is lett volna annyira meglepő, ami viszont már inkább az volt, hogy pár helyi harcos ki maradt a harcból és helyette inkább az asztaloknál ücsörögve sörözgettek és biztatták a társaikat, néha egy-egy becsmérlő szót vágva mindkét félhez - szemmel láthatólag nagyon is élvezték a helyzetet. A társaim is csak hitetlenkedve csóválták a fejüket, a kapitányunk - Hans nem tudott részt venni az egész buliban a boka sérülése miatt - pedig megálljt parancsolt nekünk.
Csak pár pillantást engedek meg magamnak, aztán halkan kapom le a hátamról a táskámat. Nem akartunk túlságosan sokat szórakozni itt. Rajtaütés szerű taktikát alkalmaztunk. Gyorsan lecsapunk, megsebesítünk annyi ellenséget, amennyit tudunk, aztán mielőtt még észbe kapnának, hamar tovább is állunk. Mi csak a terepet készítjük elő. A táskám mélyéről, biztonságos fémládába elzárva hevert pár dobó keverék, meg a szokásos alkímia főzetek. Kiraktam egy gyújtókeveréket a tetőre, az alkarvédőmbe bele raktam egy tűzellenállást biztosító italt az erős gyógyitalom és a bőrkeményítő ital mellé, majd hangtalanul fordultam a vezetőnk felé, engedélyt kérve a bomba eldobásához saját belátásom szerint.
A zsoldos vezér arca elkerekedik a döbbenettől és az értetlenkedéstől, majd bizonytalanul biccent egyet. Jajj, nem kell itt férni, mester zsonglőr is vagyok és tudom, hogy miképp működnek a saját kreálmányaim. Arcomon egy kis hamiskás mosollyal emelkedtem fel és vettem célba az egyik északi katonát, aki nagyon is el volt foglalva azzal, hogy az előtte lévő harcost vágja le ahhoz, hogy egyáltalán ne figyeljen a környezetére. Amúgy is, ki a büdös franc számít arra, hogy egyszer majd csak a nyakába hullik egy flaska, amely lángokba borítja őt? Hát, én biztos, hogy nem számítanék erre az eshetőségre. A flaska csak repült, aztán egy megnyugtató hang, ahogy széttört a páncéloson, s szinte abban a pillanatban lángok csaptak fel. Az áldozatom sikítozni kezdett, a közelében lévők döbbenten kapták felé a fejüket, míg az, akivel eddig harcolt, riadtan ugrott hátra, és szintúgy értetlenkedő arcot vágott. "Helló Eichenschild, Crispin megérkezett! És nagyon aljas hangulatában van!" A társaim, kihasználva a fejetlenséget, lekapták hátukról az íjaikat és azon nyomban elkezdték megsorozni az északiakat. Egy katona holtan esett össze, míg egy másikra folyamatosan záporoztak a nyílvesszők, hasztalan keresve a réseket és gyenge pontokat.
- Elrontottad a fogadásunkat, Te kotnyeles szemétláda! Ki fogja kifizetni ezt akkor most nekem?
Most rajtam volt a sor, hogy meglepődve forduljak az eddig vidáman sörözgető harcosok felé. Azok közül az egyik vadul mutogatott felénk, arcán az idegesség össze téveszthetetlen jeleivel. Hát ez csodálatos...A mellette ülő társa kedélyesen csapkodja őt vállba, próbálva visszanyelni egy kuncogást.
- Hát miért nem fogadtál arra, hogy valaki úgy is belekotnyeleskedik!
- Ha meg akarod nyerni a fogadást, fogadj arra, hogy az északi mocskok megpusztulkodnak itt!
A válaszát meg sem várva néztem körbe a tetőn. Kell lennie valamilyen módjának arra, hogy lejussak az utca szintjére. Innen fentről én túl sok mindent nem tudok tenni, a tűz képességeimet pedig egyelőre pihentetni akartam, hisz nem lett volna túl szerencsés, ha túl hamar kifárasztom magamat. Messze voltunk a legközelebbi bázisunktól, ahol ideiglenesen pihenhetünk, mielőtt vissza vetnénk magunkat a harcok vad forgatagába. Ha akár csak pár hónappal ezelőtt is azt mondják, hogy valaha is egy város ostromán fogok részt venni, képébe röhögtem volna az alaknak. Most pedig....? Eh. Miközben felesleges gondolatokon járattam az agyamat, végül csak megláttam egy létrát, amelyet azonnal ki is használtam. A többiek követtek engem, hogy valószínűleg a harcok után kapcsolatba lépjünk a helyi harcosok igen csak szabad lelkű gyülekezetével - vagy inkább csürhéjével, az a szó jobban illik rájuk.
Mire leértünk, a harcok zajai lassan elhalni látszódtak. Nem hittem volna, hogy az északiak győzelmével zárult volna ez a mini lokális háború, legalábbis nagyon reménykedtem. Ahogy a lábam a kövezett utcát érte- egy kis sikátor - megláttam egy alakot, aki gyenge lábakon állva egy falnak támaszkodik. Jó, én se vetem meg az italt, ha úgy hozza a hangulatom, na de egy ostrom kellős közepén halálra inni magamat azért nem éppen a legjobb ötletnek tűnt. Ismét csak rajtam volt a sor, hogy hitetlenkedve csóváljam meg a fejemet. "Carpe Diem" - ahogy egyszer egy északitól ellestem. Vagy azt jelenti, hogy "élj a mának", vagy azt, hogy a "kurvanyádat". Nem tudtam teljesen biztosra.
- Haver, legközelebb egy ostrom során kevesebbet igyál...
- Nem ittam Te gyökér! Egy csapat északi kutyával harcoltunk a malmoknál, és a győzelem után elkeveredtem a csapattársaimtól.
~Öhm...neked is helló kedves idegen. Igazán örülök a találkozásnak és az udvarias szóváltásnak. Sok egészséget és még több visítozó gyerkőcöt három feleségtől is!~
Hogy ez a mai fiatalság mennyire szenvtelen tud lenni, egyszerűen hihetetlen! De ha azt hittem, hogy ennyivel le fog zárulni a szokásos kedveskedő kör, nagyot kellett csalódnom, hisz a semmiből felbukkant egy másik harcos is, aki egészen fiatalnak tűnt - csodálatos, nemsokára ismét nagypapinak fogom érezni magamat - és az arca is valamennyivel bizalomgerjesztőbb volt, mint annak a részegnek, aki elvileg nem is részeg, csak random módon tévelyeg egy ostromlott városban.
- Gyertek, igyunk egy sört és beszéljük meg a részleteket.
A könnyű páncélzatot viselő suhanc arcán boldog mosoly tűnik fel, nagyon is élvezi ezt az egész helyzetet. A déli már kevésbé, és egy "fuck it all" beállást követve elindult a sikátor másik kijárata felé, hogy vagy megkeresse a csapatát, amelytől elkeveredett, vagy pedig a legközelebbi kocsmát - ami úgy is zárva lesz, de ez ezen a ponton valószínűleg nem nagyon tudta érdekelni.
- Hát, amennyiben a társaim csatlakozni akarnak hozzátok, miért ne? Én inkább kihagyom.
Akármennyire is hihetetlenül hangzik még saját magamnak is, nem volt túl sok kedvem most iszogatni, főleg nem egy ilyen társaságban. Én inkább fel akartam mérni magamnak azt, hogy milyen eredménnyel is zárult le az össze csapás, és hogy jobban megvizsgáljam az északiak holttestét, közelebbről is megfigyelve a fegyvereiket, és kidolgozni egy hatásos ellentaktikát, amellyel semlegesíteni lehet az előnyüket.
- Héj, Te meg hova mész?!
Kapásból megpördültem. Ha ez a barom utánam ordibál, kap egy nyílvesszőt a szemei közé. Ugye fiúk? Azonban a társaim nem nagyon mutatkoztak hajlamosnak arra, hogy azokat bántsák, akikkel elvileg szövetséget akartunk kötni - legalábbis mint ha ilyet mondtak volna az indulás előtt, bár őszintén szólva vajmi kevés figyelmet fordítottam az eligazításra, annál többet egy zsoldos társnőmre, aki feszülős nadrágot hordott - és a fickó nem is utánam, hanem az ingatag lábakon álldogáló katona után ordított. Igazából itt döbbentem rá, hogy ezt a sörmeghívást nem tudjuk kihagyni, hisz a sikátor azon feléből, ahol az Eichenschild-i álldogált, további három alak vált ki. Mindegyikük kezében tőr volt, s az arról csöpögő vért a ruháikba törölték. Nagyokat nyeltem, a nyál hangos gurgulázással csusszant le a torkomon, és éreztem, hogy a gyomrom kissé rakoncátlankodni kezd, a szívem pedig erősen igyekezett, hogy feladja a szolgálatot. Ejjjj...nem akarok én itt harcolni.
- Norbert ital meghívásait mindig érdemes elfogadni.
A fickó próbált mosolyogni, engem viszont a hideg rázott ki tőle.
- Waldo! Már csak titeket hiányoltunk! Kijátszottátok magatokat? Igyunk hát!
Na, itt már tényleg nem volt semmi választásunk, főleg, amikor a három frissen érkezett eléggé félre érthetetlen jeleket tett, hogy nekünk már pedig követnünk kell Norbert-et. A társaimmal össze nézve csak bizonytalanul bólintottunk egymásának és szépen követtük a szószóló fiatal alakot. A Harcosok Céhéhez megérkezve láthattuk, ahogy a helyiek a fegyvereiket tisztogatják vagy éppen csak dobálgatják a kezeik között. Nem nagyon hatotta meg őket a harc és a veszteség, az egészet egy bulinak, egy jó kis szórakozásnak tekintették. Vadállatok. Egy erős késztetés következtében aztán végül negyed magammal ültünk le egy asztalhoz, pont szemben azzal az alakkal, aki olyan idegesen ordibált rám, hogy miattam vesztette el a fogadást. Ez az este egyre jobb és jobb lesz.
- És mi szél hozott titeket szerény hajlékunkba? Ha már idáig eljöttetek, miért mennétek el olyan hamar? Inkább élvezzük ki egymás társaságát.
Más esetekben még élveztem is volna a helyiekkel való keveredést, főleg azután, hogy annyi hónapot töltöttem az emberek között, és ha nem is kedveltem meg őket, de egyre jobban megtanultam elviselni a jelenlétüket - főleg, ha figyelembe vesszük, hogy egy kihaló félben lévő állatfaj tagja voltam - de most valahogy nem ez volt az az eset. Nem bíztam bennük, fenyegető volt a beállásuk, és bár hamar ott termett előttem egy korsó sör, nem éreztem semmi késztetést arra, hogy meg is igyam.
- Dolgom van - jelentettem ki fapofával, végig mérve az idegeskedő alakon. - Ahogy a társaimnak is. Nem iszok alkoholt, életemben egy kortyot sem ittam, most sem fogom elkezdeni.
~ Öhm...szerintem ezt még a pasi vak nagyanyja se hitte volna el, akit éppen tegnap rúgott fejbe egy tehén olyan erősen, hogy még az eszét is elvesztette.~
~ Miért? Inkább igyak velük? Nem tartom túl jó ötletnek.~
~ Ne tagadd, hogy egy kis pia nem esne jól neked! Ugyan már, mióta vagy ennyire antiszociális?~
~ Öhmm.....na jó, ezt most nem folytatom. Nem iszok és kész. Egyelőre.~
Kiril, szokása szerint mindig a legjobb pillanatban döntött úgy, hogy zaklatni fog engemet. Hogy a gondolataimat eltereljem, a tőlem nem messze leültetett déli felé fordultam, aki állítólag megsebesült. Közelebbről nézve mint ha pár sebet láttam is volna rajta. Rezignáltan sóhajtottam egyet.
- Akkor meg mi a francot kószálsz itt, ha megsebesültél? Eh...nesze, igyál.
Halásztam elő a táskámból egy gyenge gyógyitalt és a suhanc felé hajítottam. Egyszer a jó szívem fog engem a sírba vinni, bizony mondom néktek.
- Eltévedtem és itt kötöttem ki - szállt fel egy sóhaj a tagból, aztán először meglepődve nyúlt a gyógyital felé, de miután lehúzta azt, arcán némi megkönnyebbülés terült szét.
- Köszönöm.
Csak biccentettem a katona felé. A többiek nem nagyon szaroztak azzal, hogy elfogadják-e a meghívást, vagy sem, azonnal a korsóik után nyúltak, és bőszen iszogatták azt. Csodás, Ti aztán a világ összes kincséért sem szólalnátok ám meg! Mindegyik csak várt arra, hogy a szófosásban szenvedő sötét elf pofázzon. Még a vezető is. Na mindegy, ezt is megszokhattam már. A szakállas köcsög viszont nem szokta meg azt, hogy csak úgy bárki is vissza utasítaná az invitálását. Arcán düh terült szét, ahogy lehúzta korsója tartalmát és izomból az asztalhoz csapta - én meg csodálkoztam, hogy nem tört szét az alkalmatosság apró darabokra.
- Hogy nem iszol?! Meghívlak és Te nem iszol?!
Ösztönösen próbáltam hátrálni a jelenet elől, azonban a padokról nem lehetett csak úgy leugrani. Amikor a fickó elő rántotta a kardját, az éjgyilokjaim után nyúltam, fejben végezve el a kis kalkulációimat. Nem, nem lesz elég időm arra, hogy elővegyem azokat, tehát valami más trükkhöz kell folyamodnom. Büdös picsába! Rohadj meg! A kard suhant felém. Gyerünk, Crispy, gondolkozz! Aztán a fegyver éle hangosan csapódott az asztalba, s a fegyver erősen rezegve állt meg merőlegesen az asztal lap síkjára. Csak figyeltem a rezgő pengét, amelyen visszatükröződött a tűz és a füst és a mellettem ülő társam halvány alakja. A szemem kitágult.
- Néha el kell fogadni a visszautasítást is. Komor egy világ ez...
Próbáltam megőrizni a hidegvéremet, amely most tényleg nagyon kihűlt, bár valószínűleg csak azért, mert éppen a Komor Kaszás szele csapott meg. A magyarázatom nem nagyon talált megértő fülekre.
- Így már biztos nem mehettek el csak úgy, addig nem, míg ez a helyzet tisztázva nem lesz. Brünhild! Gyere, most mi következünk!
Brünhild? A szemeim előtt megjelent egy kép. Egy közel két méter magas asszonyállat, vörös hajjal, ami vastag copfokba fonva ékesíti a fejtetőjét. Fejős asszonyokat és kovácsokat megszégyenítő karvastagság, mély hang, és akkora mellek, hogy Dracon simán elbújhatna közöttük és még helye is lenne fészkelődni. Szemében szexuális frusztráltság és kiéhezettség, kezében egy kétkezes pallos - hogy emlékeztesse arra, mi mást szeret még két kézzel fogdosni. Nagyot nyeltem. Picsába.
- És akkor, most mi lesz? Harcolni akarsz talán? - a hangom egészen nyugodt volt.
- Kérlek, nyugodjatok meg - a déli hangja már nem volt annyira nyugodt.
- Nyugodjak meg? Én aztán nyugodt vagyok, csak a hangomat emelem fel. Na de Brünhild az már más tészta.
A fickó arcán szétterülő mosoly nem volt bizalomgerjesztő. Ezek kik fognak engem nyírni. A csontjaimat széttöri egy óriás és egy barlangi troll nászából született nő! Mamááám, én nem ilyen halált akartam! Az ajtó nyitódik. Vörös hajzuhatag...és egy egészen normális testalkatú, sőt, amúgy őszintén szólva egészen vonzó nő lépett ki, arcán furcsa harci festésekkel. Az állkapcsom majdnem átszakította az asztallapot, ahogy a kecses testalkatú harcos alakját mérem fel egyáltalán nem leplezve a tetteimet.
- Azzz...azért már eléggé...attraktív.
Csúszik ki a számon az őszinte jellemzés, aztán gyorsan be is fogom a bagólesőmet.
- Na, készen vagy Oscar? És még is, kik ellen fogunk mi harcolni? Már megtettem magunkra a pénzt is!
A nő igen csak vérszomjasnak nézett ki. Ennyit rólam meg a nőkről. Valahogy a Sors mindig ilyen veszélyes alakokkal sodor össze. Egyszer, de csak egyszer az életben lenne egy szende kis szűz valamelyikük!
- Ezek ellen? - szegezi ránk a tekintetét, arcán kétkedéssel és enyhe megvetéssel.- Ezt te sem gondolod komolyan, ebben hol a kihívás?
- Hmmm...lehetne egy olyat, hogy én harcolok Brünhild ellen? Mit szólnál hozzá, aranyom?
Vigyorogtam a nő felé. Ebben mondjuk volt némi számítás is. Általánosságban véve a taktikám kimerült abban hogy sikeresen felidegesítek másokat, hogy lehetőleg hibákat vétsenek. Ez a nő pedig olyannak tűnt, akit könnyű felingerelni. Csak reménykedni tudtam, hogy nem használja fel a dühét arra, hogy még jobban elnáspángoljon, mint amennyire az illendő lenne.
- Ezt rád bízom, idegen. Amúgy sem szeretek nőket bántani.
~ Pedig páran szeretik a kis büntikét. Ostor, bőrszíjak, láncok - egy sötét pince és a többi és a többi.~
- Óh, hogy milyen egy udvarias férfiemberrel van dolgom. Itt úgy se életre-halálra megy a harc, egy kis cirógatásnak meg minden nő örülni szokott. Ugye, Brün?
Ti? még is, mi kihívás lenne egy pár jöttment zsoldosban vagy miben?
Nem csak hogy vérszomjas, de még őstapló is. Csodálatos egy párosítás. Ezek a mai nők Veronia-n egyszerűen elbűvölő teremtmények. Oscar - legalább most már tudtam a nevét is - már készen állt arra, hogy felálljon az asztaltól, hogy csatlakozzon a buliba, azonban a nő gyorsan felé perdül.
- Áll, állj, állj. Te csak ülj vissza oda, ahol voltál. Itt én magam is elegendő leszek kettejük ellen.
A nevetése bársonyos volt, és az, ahogy a kard lapját használva tükörnek, hogy a haját igazgassa...hát, azt hiszem, hogy akármennyire is kemény tökű csajnak (érdekes egy kép, meg kell hagyni) akarja beállítani magát, a női hívságot nehéz kiírtani belőle. Ahogy a beképzeltséget is.
- Csak nézz rá erre itt - mutat kardlapjával a déli srácra. - Ő már most félig halott. Ülj le és inkább nyerd vissza a pénzünket Te kiöregedett csotrogány.
- Hogy én? Nem, nem, nem, csak lázas vagyok és szédülök, annyi az egész, de hogy meghalni, azt nem.
A srác próbálta magát magabiztosnak tettetni, de a szédelgő járása éppen az ellenkezőjéről árulkodott. Még egy utolsó rendre utasítás a nő részéről, amit Uszkárnak címzett, aztán megindult egy viszonylag tiszta tér felé, ahol nem hevertek hullák mindenfele. Követtem a nőt, menet közben véve elő a két éjgyilokomat és fektetve azokat az alkaromra. A fegyverek ismerős súlya megnyugtatott és végre ismét teljesnek éreztem magamat. A nyakamban függő nyakéket és a kar-,lábpereceket aktiválva néztem szembe a nőcikével.
- Szabályok?
- A szabályok egyszerűek, bár ha nem tartjátok be, még lehet úgy jártok, mint az északiak.
Nem kellett arra felé fordulnom, amerre mutatott. A szerencsétlenül járt északiak hullája eléggé szembetűnő látvány volt és az elmúlt percekben volt bőven időm és alkalmam őket nézegetni. Amin a szemem leginkább megakadt, hogy a nő valamit igazgatott a mellei között és a szemem teljes egészében a csodálatos látványra összpontosult. A szám határozottan kezdett kiszáradni.
~ Minden halandó ilyen?~
~ Legalábbis a férfiak igen, Dumah. Tudod, ez ilyen...hogy is fogalmazzak...általános dolog nálunk.~
~ De ez a szerencsétlen még a szokásosnál is rosszabb. Még a saját farkának is nevet adott!~
~ Mit vétettem ellened Uram?~
Dumah szörnyülködő hangja és Kiril hisztérikus nevetése még jó ideig a fejemben visszhangzott. Jajj, nekem aztán kijutott a jóból!
- Tíz méter távolságból kezdünk és aki sikeresen leteríti a másikat, úgy, hogy az már ne legyen képes támadni, akkor nyert. HA a támadásból már nem képes felállni az ellenfél, akkor is nyertél. És ha egy életveszélyes sebet szerzel, akkor a meccsnek vége, és vesztettél. Feladni ér, de akkor vesztesz.
Elemezgettem a szabályokat. Semmi veszélyes. A nő menet közben felkapott egy kavicsot a földről - a közelben volt egy kisebb mélyedés, amely jelezte, hogy vagy egy ostromlövedék, vagy éppen egy Rotmantel megrontott csapott le itt, egy olyan ,mint azoknak a mocskoknak a laboratóriumában. A kő szépen ívelt és hangosan koppant Oscar fején, aki már békésen hortyogott az asztalon pihentetve a fejét. A dobásra felébredt, szemében értetlenkedés és részeg vidámság csillant.
- Számolj te nagy mamlasz tíztől visszafele. Ahogy eléri a nullát, kezdünk is.
- Nyíz....Kenc....
~ Lehet, hogy el kellett volna fogadni azt a piát. A csávó részegsége most valahogy nagyon is irigylendően hat.~
- Oké, egyszerű szabályok. Te, figyi, kisfiú...szerintem inkább csak várd ki a küzdelem végét. Addig igyál sok vizet és hugyáld ki magadból ami méreg benned van. Én menet közben megnézem magamnak, hogy kedves Brünhildának mi igazgatni valója van a ruhája alatt.
Végeztem némi karkörzést és nyakropogtatást, hogy ellazítsam az izületeimet és némiképp lenyugtassam magamat. Valahogy másra is ráfért volna, akkor nem fortyogott volna ennyire. De a kis déli katona nem olyan alaknak tűnt, aki csak úgy elereszti a füle mellett a kedveskedő szólamokat.
- Mi?! Hogy kisfiú?! Szerencséd, hogy rossz passzban vagyok, mert most Brünhilda helyett én ölnélek meg ezért!
- Csigalom, nyugavér fiam, nem kell felkapni rögtön a vizet!
Felvont szemöldökkel néztem a paprikajancsira, aki nagyon ügyködött azon, hogy kardjával lyukat üssön a földbe. Amint sikerült neki, a földbe állított kardjára támaszkodva motyogott magában valamit.
- Hé, Idegen! Mi a neved?
Nem figyeltem a kis ideggócra, inkább azt figyeltem, ahogy Brünhild fura papírokat aggat a testére, a fegyverére, a ruhájára. Az összes érzékem riadót fújt. A mágia kesernyés aromája teljes erejével mellbe csapott. Óh, nem tudtam, hogy ezek mi a francok akarnak lenni, de nem is nagyon akartam megtapasztalni azt, hogy mire is képesek. Egy rohadt boszorkány? Pooompás! A háttérben Oscar barátunk részeg mormogása:
- nyc...héjt...hattt....öttt....
- Halál. A nevem Halál.
Vetettem oda a srácnak, igazából túlságosan oda se figyelve rá. A Karmazsin nevet, vagy a rendes nevemet egyelőre hanyagoltam. Meg amúgy is, egy kis sötét tónust mindig érdemes bele vinni a beszélgetésekbe, azok feldobják a hangulatot. Dobás helyett gurítás volt az, amikor legurítottam egy üvegcse mágia ellenállást erősítő italt, biztos ami biztos alapon, miközben feszülten hallgattam Oszkár bátyánk visszaszámlálását.
- Na, gyerünk már! Harcot!
- Én inkább pontosítanék a neveddel kapcsolatban. Ha lebecsülőd azt a nőt, nem halál, hanem Halott leszel.
Fő a bizalom és a kölcsönös megértés. A srácnak ha a kardja is olyan éles, mint a nyelve, akkor talán még lesz esélye arra, hogy ne dőljön ki rögtön az első körben, egy kis szélroham következtében. Egy utolsó nyakropogtatás, ahogy meghallottam a nullát.
- Ho hát fiúk, lányok, hamarosan indulunk.


Brünhild rohamozni kezdett felénk. Láttam, hogy egyik kezében kardot tart, a balból pedig mint ha egy papírdarab lógott volna ki, pont egy olyan, mint amit magára aggatott. Éreztem a mágia vad áramlását és hálát adtam az összes létező felsőbb hatalomnak, hogy voltam annyira elővigyázatos, és lefőztem magamnak egy kis plusz védelmet biztosító italocskát. Van, amikor az alkímia negálni tudja a mágiából fakadó előnyöket. Feszülten vártam hogy a nő közelebb érjen hozzám. Nem akartam elkapkodni a harcot, jobbnak láttam, hogy ha előbb kilesem magamnak, hogy milyen taktikát is használ és ellövetem vele az összes alantas kis trükkjét, hogy később több helyem legyen a manőverezésre. Aktiválódott nálam a csőlátás, amely a harcokban annyira jellemző rám, és ekkor a környezet megszűnt számomra, csak az ellenfelemre koncentráltam. Láttam kecses alakjának hullámzását, ahogy felénk rontott, a kezét, amely biztosan tartja a kardját, a haját, ahogy meglebeg a menetszéltől. Harcedzettnek tűnt és magabiztosnak, olyannak, aki élvezi is azt, amit csinál. Megingathatatlan kőszoborként vártam, készen arra, hogy védjem a támadásait. Utáltam a szemtől-szembeni harcot, ez egyáltalán nem az, amire kiképeztek és ahol igazán tündökölni tudok. Aztán feladtam a passzivitást. Nem akartam találkozni egy teljes erejű rohammal, így rohanva indultam meg én is a nő felé, ahogy egyre fogytak közöttünk a méterek. Amikor már eléggé közel jutottam hozzá, egy magas szintű bérgyilkosi trükköt alkalmaztam, amely volt, hogy a múltban segített, volt, hogy megszopatott, de nagy általánosságban pozitív tapasztalataim voltak vele. Most jobban figyeltem arra, hogy még is, milyen szöget és irányt választok magamnak - nem volt kedvem Brünhildbe is úgy neki csapódni, mint tettem azt a Rotmantel izébizé ellen.
A Moonstep most sikerrel jött össze, és ahogy egy szempillantás alatt a nő mellett jelenek meg, rögtön ki is használom a holdfényes éjszakát, s a hold fényeiből hozzám identikus másolatokat hozok létre - szám szerint négyet- hogy összezavarjam az ellenfelemet, aki valami mágikus támadást indított a suhanc ellen, az eredményét már nem láttam, mert a harcoslányra koncentráltam. A nő a támadása után felém fordul, a kardján felvillan az egyik fecni, de egyelőre nem támad. Kihasználva az ideiglenes passzivítását, megindulok felé, készen állva bármi eshetőségre. Nem tudom, hogy képes-e területre ható mágiát alkalmazni, ami elől nehezen lehetne kitérni, de nem akartam azt, hogy felkészületlenül érjen. A másolatok velem együtt mozogtak, megadva nekem azt az előnyt, hogy nem tudhatja, még is, kire kéne lecsapnia.
- Akkor hát, bűvészkedjünk kicsit.
Nem tudtam, hogy ez mit akar jelenteni, de nem sok jót, abban biztos voltam. Mindenféle figyelmeztetés nélkül hasítja szét az éjszakai sötétséget egy vakító fényár, amely meg is vakít és ösztönösen a szemeim elő kapom a kezemet, hogy eltakarva védjem azokat. Vakon pislogok, és most kénytelen vagyok teljes egészében a hallásomra hagyatkozni, hogy kivédjem a támadásokat. A léptek zajára a földön, a kard pengéjének suhogására, a ruha szövetének összedörzsölődésére. Azonban egyelőre nem hallok semmit sem, ami arra utalna, hogy a nő a közelembe jutott volna. Idegesen toporgok egy helyben.
- Halál, vigyázz! Fölötted!
- Óh, csönd legyen, félholt!
A hang tényleg a közelemből jött, de nem onnan, ahonnan számítottam volna rá. A látásom szerencsére menet közben nagyjától visszatért, de még mindig homályosan láttam azt, ahogy valamiféle mágikus támadás suhan kettő holdmásolat felé és menten eliminálja is azokat...és láttam Brünhild elmosódó alakját is, ahogy pontosan felém száll.
- Köszi Kisfiú!
Ordítom el magam a srácnak címezve a szavaimat. A nő nyaktörő sebességgel közeledik felém, én pedig ismét kivárásra játszok. Megvárom, míg a levegőben ugorva ereszkedni kezd, és ekkor cserélek helyet az egyik megidézett másommal, hogy elkerüljem a végzetesnek tűnő támadást. A csere sikeresen meg is történik, és a megidézett, akinek a helyén még az előbb álltam, szerte is foszlik, ahogy a nő pengéje eléri az illúziót. Nekem viszont szerencsém volt, hisz a nő teljesen háttal állt nekem, és ki is használtam az alkalmat. A két fegyveremmel egyszerre szúrok felé, hogy minél előbb pontot tegyek ennek az ügynek a végére. Nem mint hogy ha az ellenfelem nagyon elakartam volna sietni ezt az egészet. A halk kacaja és hahotázása arról árulkodik, hogy ha más nem is, de Ő nagyon is élvezi a helyzetet. Két kuncogás között valamit mond emberi nyelven, pont abban a pillanatban, amikor az eddig passzív szerepet vállaló déli is ide ér végre és rátámad a nőre. A szavak nyomán egy halványan vibráló mágikus védőpajzs jelenik meg körülötte, amelyről mindkettőnk támadása teljes mértékben lesiklik...de közben látni, hogy a pajzs is megrepedezik pár helyen. Brünhild az ideiglenes védelmét kihasználva a fegyverére olajat önt. Ha nem tévedek, ez egy gyúlékony matéria lesz, amit már láttam pár zsoldostól.
Mindketten a továbbiakban úgy döntöttünk, hogy a védekezésre koncentrálunk. A szédelgő/sérült katona a sikertelen támadás után védekező állást vett fel, ahogy én is Fury-val, miközben Clandestine-nal igyekeztem tovább gyengíteni a pajzsát. Ez, ha így folytatjuk, eléggé hosszú mérkőzés lesz.
- Gyerünk, gyerünk kislányok, mi a gond veletek?
- Megjött a havim, bocsi!
Próbálkozok valami idióta visszavágással, ahogy a nő megindul felém. A felszentelt holdezüst éjgyilokkal egy próba szúrást indítok a nő felé, kiderítve, hogy mennyire adta fel a védekező szerepet és hogy milyen gyorsan tud váltogatni a támadó/védekező beállások között, míg a bal kezemet pihentetem. Nem akartam vakon neki rontani, mert fogalmam sem volt arról, hogy hány trükk van még a tarsolyában és azt sem, hogy milyen erősek a varázslatai - az ellenállást biztosító ital tűrőhatárait még nem teszteltem le teljes mértékben.
- Unalmasak vagytok.
Ez egy eléggé éles kritika volt - főleg ,hogy nem azért jöttem ide, hogy szórakoztassam őt. A tippem bevált: a nő kardja lángokba borult az olaj nyomán. Nem akartam, hogy egyedül Ő vágjon fel a tüzével, így némi koncentrálás után megidéztem magamban a belső haragomat, és a tüzet, ami bennem tombolt és lángoló tekintettel fordultam a nő felé.
- A kis tüzes csibécske...rohadjak meg, csak kikényszerítetted belőlem...
A nő rögtön támadott és csak alig volt időm arra, hogy a fegyvereimet védekezésre emeljem. Gyorsabban tudott váltani a két fajta harcmodor között, mint amire számítottam volna. A fegyver pengéjéről lefröccsent pár kisebb lángoló olajcsepp, amely a ruhámon átégetve magát a bőrömnek csapódott. Sziszegve húztam vissza a kezemet, elmosódva hallva csak, ahogy valamit mond a nő. Újabb támadásra számíthatunk, még hozzá mágikusra. A déli közben csak köröket rótt a nő körül, várva arra, hogy legyen egy alkalmas pillanat, amikor lecsaphat rá. Most már én kezdtem egyre jobban átvenni a harc ritmusát, ahogy a táncoktatómtól tanult mozdulatokkal kezdek lassan táncolni a nő körül, kihasználva a fürgesémet és kecsességemet ellene. Nemsokára láttam is egy kínálkozó alkalmat és egy tűzgolyót indítottam meg felé. Menet közben a srác sikeresen megkerülte a nőt, hogy hátulról támadjon rá, azonban a semmiből egy vakító fénysugár csapott le, teljességgel megvakítva a szerencsétlent. Ez a nő kezdett egyre jobban idegesítő lenni. A tűzgolyó viszont sikerrel találja el őt, felégetve a ruháját egy foltban és a bőrén is megégetve, azonban ez a pszichopata tyúk csak kacag egyet rajta. Miből van ez??!!
- Hahaha, jobban, gyorsabban, erősebben próbálkozzatok! Használjátok azt a csöpp kis agyatokat! Céltalan és lélektelen támadások engem nem sebezhetnek meg!
Mielőtt bármilyen elmés visszavágással jutalmazhattam volna a teasing-et, a nő vad forgásba kezdett. Ösztönösen kaptam a fegyvereimet védekezésre. Az elsőt védtem is, azonban a karom a hihetetlen erőtől teljesen lezsibbadt, majdnem elengedve Clandestine-t. Több kisebb vágás is betalált, és éreztem, ahogy a vérem forró folyadékként csordogál le a bőrömön. Hátrébb ugrottam, hagyva, hogy kiforogja magát, miközben a védekezésem közben Fury-t sikeresen a behajlított bal karommal tartottam meg és lehúztam a rúnázott flaskám tartalmát. Ideje eldurvulni!
- Valami komolyat és erőset mutassatok nekem. Eddig nem csináltatok mást, mint hátráltatok. Mindent a nő csináljon?
Ripakodik ránk az átkozott nőszemély, miközben az enyhe szédültségét próbálja leküzdeni. Végül kis terpeszbe állt egy ugrás után, így ismét mindkettőnknek szemben állt. Nem akartam hagyni, hogy teljesen vissza nyerje a lelkierejét és átvegye ismét a kezdeményezést, így helyből lövelltem ki felé, egyik éjgyilokommal védekezésre állva be, a másikkal pedig igyekeztem erős támadásokkal gyengíteni a védelmét, hogy egy megfelelő pillanatban átütve azt bevihessek egy sikeres támadást. Menet közben láttam, ahogy a még mindig névtelen félholt neki rontott a nőnek, gyorsabban mozogva, mint amit kinéztem volna belőle. Egy sikeres támadást is bevitt, majd valami csel láttán - amire nem volt rálátásom ilyen szögből - a kardja kirepül a kezéből és Brünhild mond is neki valamit, amit nem hallottam teljes mértékben. A nő ezek után felém fordul - kezében a déli kardjával is...amit el is dob mentem. Párszor egymásnak feszülnek a fegyvereink, de egy következő aljas trükknek köszönhetően egy erős szélroham támad, amely visszatart engem és távol tart a nőtől is.
- Félholt fiú, Te átmentél. A harcos szellem, hogy legyűrjük a félelmünk, és a lehetetlen ellen is kockára tegyük az életünket, ez egy harcos szemében mindig becsületre méltó marad - a tekintete még egy pillanatra a srácon állapodik meg, majd felém fordul.- No hát akkor nézzük téged mi fából faragtak. Mutasd hát magad és üsd meg a mércét, amelyet ez a bátor fiú elég emelt!
Utáltam ezt az egészet. A szemtől szembeni harcot. Ha legalább nem lennének ennyien körülöttünk, hamar pontot tehetnék az ügy végére...de nem tehettem meg. Helyette egy sötétség gömböt idéztem a nő köré, hogy helyzeti előnyhöz juttassam magamat. Rájöttem, hogy ha a helyzet nem megfelelő a számomra, akkor akár meg is teremthetem azt. Szarni a "harcos becsületbe" meg az egyéb ilyen hülyeségekbe. A nő azonban gyorsabban reagál, mint amire gondoltam volna, bár egy pillanatra meglepődik és ösztönösen ugrik hátra. De én ekkor már a mesterségesen kreált árnyak védelmét élvezhettem és azt, hogy Brünhild számára láthatatlan voltam. Itt és most volt alkalmam gondolkozni és tervezni. A "Félholt Ficsúr" felkapta a kardját, amely viszont eléggé csúszkált a kezében valami okból kifolyólag, az ellenfelem hátrált én pedig a táskámat ledobva előkaptam egy marókeveréket és azonnal felé dobtam. Nem egy tisztességes dolog, de nem is akartam tisztességes lenni. Meguntam a töketlenkedést. A flaska repül, figyelem az ívét és a nő arcára kiülő érzelmeket. Aztán kapkodó szavak, egy újabb széllökés és a marókeverék visszaszáll a sötétség felé. Teszek egy lépést oldalra, a kotyvalékom mellettem száll el, és az egyik ház falának csapódik.
- gyáva, gyáva...gyáva...gyáva...belőled hiányzik egy harcos szelleme. Az eltökéltség, a bátorság, és az eszesség...Jó, talán az eszesség nyomát látom.
Ezt valahogy nem tudtam dicséretnek venni és nagyon szükségem se volt rá. A nő letörli homlokáról az izzadtságot és a srác felé fordul.
- Fiú, te már sörözhetsz Oscar-ral, te már bizonyítottál és elismerlek, mint harcos.
- Hát, még így se szidtak, hogy bátor, de neked elnézem!
Gondolkoznom kellett. A gömbben viszonylag védve vagyok, de nem tart ki örökké. A nő túl távol van tőle, hogy hatásos közelharci támadást indítsak ellene, a druida képességeket védené valamiféle mágikus pajzzsal. Kénytelen voltam egy másik hasznos trükkhöz nyúlni, amit meg akartam tartani későbbre, de ezen majd ráérek később aggódni.
~ Dumah, készen állsz? Ideje kipróbálni magunkat élesben is, hogy mennyire tudunk együtt működni.~
~ Azt hittem, hogy már soha se jön el ez a pillanat. Egyet értek veled, Crispin. Eljött a pillanat.~
A sötétség magába olvasztott - vagy valami ilyesmi. Tudtam, hogy láthatatlan leszek a nő számára és még a lépteim zaját sem fogja meghallani. A megfelelő körülmények megteremtése. Elhagytam a sötétség gömböt. Senki sem fordult felém, amely jelezte azt, hogy a képességet sikerrel használtam. Magabiztosabbá váltam és így indultam meg Brünhild felé. Elég lenne csak a háta mögé osonnom, és egy fegyvert szegezni a tarkójának, jelezve, hogy a harc itt véget is ért. A nő a fáklyák által megvilágított fal mellett üldögélt, várva arra, hogy meglásson engem, még mindig a gömb felé fordulva. Tökéletes alkalom volt. Már csak egy méter választott el tőle, amikor hirtelen felpattant és egy támadást indított az irányomba. Ez annyira meglepett, hogy épp csak el tudtam hajolni előle - de nem csak engem, hanem Dumah-t és Kiril-t is, akik egyszerre szisszentek fel. Láttam Brünhild arcán is a meglepetést, ahogy arra felé néz, amerre lennem kellett volna - de egész egyszerűen csak átnézett rajtam. A szívverésem kihagyott egy pár ütemet és éreztem, ahogy csípős izzadtság csordogál végig a hátamon. A nő menet közben forogni kezdett, kardját maga előtt tartva várta azt, hogy megjelenjen az ellenfele.
Figyeltem. Figyeltem a nő mozgását, léptei ritmusát, a kis rendszereket. Merre lép, mekkorákat, milyen szögben fordul. Igyekeztem kiszámítani a mozgását, már amennyire lehetett. A kardja által leírt vonalakat és óvatosan megindultam felé, kihasználva a láthatatlanságomat. Ahogy eléggé közel értem hozzá, már a lélegzetemet is vissza fojtottam, hisz nem akartam, hogy megérezze a leheletem langyosságát a fedetlen tarkóján. A nő óvatosan csúsztatja a lábát, hogy mindig megőrizze az egyensúlyát, de itt már éreztem, hogy a harc véget ért. Sikerrel tettem meg az utolsó lépéseket, aztán az éjgyilokomat neki nyomtam a testének.
- Szóval ez volt a terved nyápic! - neveti el magát, ahogy megérezte a hátának és tarkójának nyomódó pengéket és eldobja a kardját. - MIért nem ezzel kezdtél?
- Megpróbáltam hősködni és szemtől-szembe menni, mivel itt volt a kis Félholt, aki ha kap egy támadást, ott eszik össze helyben. Aztán amikor eltűnt a képből, már alkalmazkodhattam ahhoz, amire ki voltam képezve: a láthatatlanból támadni. Tudod, Brünhild, mindenkinek meg van a maga harci stílusa. Esélyem se lenne ellened nyílt harcban...ahogy neked is kevés esélyed lenne ellenem, ha én választom ki a körülményeket. De...örülök, hogy így összeakadtunk Igazán...tanulságos volt.
A nő nevetve vetette le magát a földre, és egy rakoncátlan hajtincset sodor a füle mögé.
- Lehet, hogy összeesik, de nem halálra mentünk, szóval kutya baja nem lenne.
Ebben viszont nem lehettem teljesen biztos. Ismeretlenek voltak, ismeretlen erkölcsökkel és hozzáállással. De úgy tűnik, hogy nem hazudtak. A nő fegyverét eltéve pattant fel a földről és rögtön is rendelt két sört, majd pajkos vigyorral fordult felém:
- A helyedben én most már elfogadnám azt a sört.
- Természetesen elfogadnám azt a sört most már. Ilyen társaságban érdemes lenne magamat halálra innom!
Helyeseltem az elbűvölő amazonnak, ahogy ketten megindultunk az asztal felé. A négy társam, a sérült déli, a részegek álmát alvó Oscar és a többi Céhtag felé...


LIAM
NORBERT
WALDO
OSCAR
BRÜNHILD
DUMAH

Felhasználó profiljának megtekintése

3 Re: [Ostromjáték]Harcoscéh on Pént. Jún. 29, 2018 7:22 pm

Jozef Strandgut

avatar
Felszentelt Pap
Felszentelt Pap
Az első harc után már úgy érzem magam, mint aki túl van a megkeresztelésen, szóval utánozva a tapasztalt zsoldosokat, akik kockával, fegyverápolással, ivással vagy épp henyéléssel űzik el szabad óráikat, én is úgy teszek, mint akinek nincs jobb dolga és egy nagy halom zsáknak döntve a hátam várom, hogy újból szólítsanak, ha szükség lesz rám. Sajnos hiába a lelkesedés, a rutinosabb, öreg rókának számító inkvizítorokat, hamarabb vetik be egy-egy csapattal, mint engem.
Hiába zajlanak heves harcok város szerte, meg kell vallani unatkozom, így minden érdekel, ami kicsit is kizökkent ebből.
Az északi csapatok, a harcos céhtől nem messze, de azért szép távolságba, támadást szerveznek a céh ellen, mivel az a sanda gyanú járja, hogy déli kézre került.
Ezért is fülelem a tisztek egy csoportjának tanácskozását, ahogy a terveket vitatják és ezért is veszem észre a szeme sarkából a villanó tekintetet. Ültömben kihúzom magam, hogy jobb rálátásom legyen, de ekkor, ahogy a tekintetünk találkozik, ellökve magát eddigi búvóhelyétől, rohanni kezd, minden valószínűség szerint, hogy eltűnjön vizslató szemem elől.
~ Egy kém? ~ válok izgatottá, aztán nem is habozok utána vágtatni, láthatóan csak én veszem észre, de szólni senkinek nem akarok egyelőre, mert ha tévedek, nem szeretnék nevetség tárgya lenni, bár látom még, ahogy az egyik puskáját pucoló katona furcsálva utánam néz.
Ám a lény nem tűnik valami nagydarab erősnek, így ha kell biztos vagyok benne, hogy elbánok vele magam is. Még arra sem vennék mérget, hogy nem-e valami kutyaféle, mivel négykézláb és erősen bicegősen inal.
Szóval loholok utána és ha beérek a sikátorba, már utána is kiáltok.
- Hééé, te! Állj meg azonnal!
Mivel sokszor szükségem volt lábam gyorsaságára kölyökként, ezt szerencsére megőriztem mostanáig, ráadásul a lény láthatóan húzza az egyik lábát, hörgősen liheg, ezért nem gondolom, hogy túl nagy kihívás lesz utolérni.
Még az is lehet, hogy nem is értelmes, hiszen négykézláb fut, de nem akarok kockáztatni, hogy valaki a déliektől küldte kihallgatni minket.
Mikor meglátom, hogy nem áll meg és a távolság is egyre fogy közöttünk, még fokozom a tempót, hogy utolérjem.
A lény ahogy fut, úgy félig hátsó lábaira állva, egy a sikátor szélén felpolcolt ládatornyot az útamba dönt, és úgy próbál még időt nyerni magának.
Nem akarok Szent Fényt ráidézni, mert akkor lehet meg is ölöm és én ki akarom faggatni, ha egyáltalán tud beszélni, vagy visszavinni a tisztekhez, hogy kezdjenek vele valamit, mert egyértelmű, hogy menekül előlem.
Lendületből akarom átugrani az elém döntött ládákat, miközben próbálom megnehezíteni, hogy tovább fusson.
- Operientes! - kiáltom felé, ezzel remélve megtorpanásra késztetni.
Annyira az előttem futóra figyelek azonban, hogy rosszul számítom ki az ugrásomat és a következő percben, bennem akad a megidéző szó, akkorát esem.
Nem a fájdalom az, ami elönt hirtelen, hanem a méreg, hogy elveszítem az alakot, ám ahogy vörös fejjel felnézek látom, hogy ő is megtorpan és engem figyel.
- Állj meg, ne fuss el, ha nem vagy bűnös. Beszéljünk! - próbálkozom megint.
Ahogy most jobban megfigyelem, eléggé egy elkorcsult teremtmény, mely kissé nyáladzik, és elég rusnya pofával rendelkezik. Mintha kacagna, úgy hörög fel, ahogy az arcára az a minimális mimika kiül. Majd újra rohanni kezd.
- Hát jó, te akartad! - nyögök fel, ahogy felállok és újból futni kezdek utána, bár ahogy kinéz, talán mégis csak valami esztelen lény. Azonban biztosra kell mennem.
- Saxra Lux! - csapok le rá.
A Sacra lux betalál, és a lény nagyot vísítva bukdácsol egyet, majd a sikátor kanyarján nagy nehezen befordulva, eltűnik a látóteremből. Jóval lassabb lett most így, mint amennyire eddig volt.
Bár a horzsolások égnek mint a rossz nyavaja, azért most, hogy a Szent Fény megsebezte, talán már biztosabban utolérem.
Azért magamban dühösen átkozódva - mert úgy sem tudom megállni, legfeljebb meggyónom - fordulok be utána, remélve, hogy ott találom kinyúlva.
Ahogy befordulok a sarkon, láthatom, ahogy egy csuklyás férfi, mögötte a koromsötét sikátorral, simogatja ezt a parányi rusnyaságot, és az közben valamit sugdolózik vele. A végét meg is hallom:
- Mégis ki tette ezt veled csöppség?
És meg van! Vagyis nem csak ő van meg, de úgy néz ki az is, aki küldte.
- Hozzád tartozik? - kérdezek rá hangosan, ahogy nem sokkal előttük lefékezem, kezem óvatosságból a buzogányomra téved. - Lenne hozzá pár kérdésem, egyébként ki vagy te?
- Óh hogy ő? Hát nem is tudom. - simogatja meg újonnan a picúr fejét. - csak egy megfáradt vándor, aki teljesen véletlenül egy ostromolt város közepén találta magát. - áll fel a fura alak, akinek a csuklyája alól csak két tűhegyes szemfog villan ki, az ahhoz tartozó mosollyal. Ezen kívül, ha már arca eltakarásával foglalkozott, a köpenye, és az inge kigombolva, így mellkasa nagyrészben kilátszik.
- Mi az, hogy nem tudod? Vagy hozzád tartozik vagy nem, mi ebben olyan nehéz? - morranok fel, mert úgy vélem csak szórakoztatom a vérszívót, ahogy látom. - De, ha már összefutottunk, akkor jobb lesz, ha te is velem jössz. vele együtt. Jobb nem bóklászni egy ostromlott városban, nem igaz? - intek arra, amerről jöttem.
- Óh igazából, elég szórakoztató ez a hely. - válaszol, majd csettint egyet. - Amúgy, nem is olyan rossz a testfelépítésed fiatalság. - morfondírozik magában, miközben két karját, mint egy szerető anya felém emeli. - Gyere inkább te velem.
Valahogy számítottam rá, hogy ilyesmit fog mondani. Egyáltalán nem tűnt olyannak, akit zavar, hogy a harcok közepében van.
- Szóval kém vagy, mi? - húzom elő a buzogányom most már nyíltan, de óvakodok egyelőre közelebb menni hozzá, hiszen mozdulatára, valami mocorgást látok a háta mögött és a feltűnő, rám meredő kétszínű, vörös és zöld tekintet, valamint feltételezhetően karmok csikorgása sem biztat azzal, hogy simán velem fog sétálni.
- Jobb lett volna, ha a saját két lábadon jössz és nem kell vonszolnom téged. Még meggondolhatod..... - ajánlom fel, hogy egyértelmű legyen, jön vagy megbánja.
- C...c...c ejnye, ejnye. - hangjában mintha csalódottság tükröződne, ahogy a fegyveremre mered, és megfenyegetem.
Újra emeli a kezét, valószínűleg egy újabb csettintéshez és én megfeszülök, ahogy gúnyos hangja a fülemhez ér, készen rá, hogy ismét megidézzem a Szent Fényt, ha készül valamire, de ekkor erősítésem érkezik a mögöttem lévő tető felől. Az egyik puskás katona az, aki úgy néz ki követett engem, miért titkon hálás is vagyok, a frászt hozza rám a vámpír és tudom, milyen erősek.
- Mégis mit csinál itt? Ki ez a fickó? - kérdezősködik a férfi felé bökve.
- Azt hiszem fogtam egy kémet. válaszolok gyorsan, egy kicsit meg is könnyebbülve.
- Hívok erősítést! - szól le hangosan felém, majd egy kisebb pisztolyt elővéve azt a levegőbe emeli.
Bólintok, ahogy a katona pisztolya felemelkedik, aztán csak állok ott kimeredt szemekkel, mivel mielőtt meghúzhatná a ravaszt, úgy a vámpír befejezi a megkezdett mozdulatát és csettint egyet, majd így szól.
- Rufus!
Ekkor valami hátulról elkapja a puskás katonát, és a házak másik oldalán, kínsikolyok és ordítás közepette magával hurcolja. Majd egy vékony nyögés, és egy csattanás, és a tetőn néma csend lesz úrrá.
- Na hát akkor hol is tartottunk herr? - lépdel elő a sötétből egy száz kilós szőrtelen izmos és szálkás bestia, akinek tíz centis szemfogai, már-már egy bestáéval vetekszik. Éles körmei csak úgy kopognak a kövön. De a gazdája mellett megáll.
A fejem a megjelenő drabális lényre fordítom, ami ugyanúgy törleszkedik a vámpír kezéhez, mint az előző kis gnóm, csak ez tízszer akkora és legalább kétszer, mint én.
- Mi a fen ez, valami elcseszett ork, vagy troll? - kérdezem miután ismét nagyjából normalizálódik a szívverésem és kapok levegőt, bár csak mesékben hallottam ilyen lényekről.
Sajnos azonban van sejtésem, hogy mi lehet a valóságban, csak az időt húzom a gúnyos kérdésemmel, ami mögé félelmemet rejtem. Előttem minden bizonnyal egy rohadék Rotmantel van és az ő kis játékszerei.
- Hol is tartottunk...... - vakarom meg a kezemmel az állam, ami szerencsére nem remeg láthatóan - Ja már tudom..... - magamban közben imával fordulok Uramhoz és kérem, hogy szentelje meg körülöttem a földet. //Felszentelés.//
Ahogy a föld a szent fénnyel itatódik át, úgy a Rotmantel csak tapsol és nevet.
- Bravó! Bravó, alanyka. Bár nem is tudom hogy fogalmazzak. - vakarja meg a fejét, majd kezeit oldalra kitárva, egy örömteli mosollyal szól hozzám. - Nem is tudnád jobban megkönnyíteni a dolgomat fiatalság.
Ekkor az oldalából vérvörös, kissé izzó csápok kezdenek a teste felől kinyúlni, és a már így is mellénél nyitott ruhája belsejébe kezd velük turkálni.
Azt hittem minimum megrémül, vagy esetleg még kis kedvenckéjét el is éri az Úr büntetése, de nem, még örül is neki! Gyanakodva nézek rá, hogy vajon mit tervez.
- Nem szellős egy kicsit így neked? - kérdezem, de közben bal kezemmel most én húzom elő a hátam mögött takarva, a derekamnál lévő pisztolyt és aztán gyors mozdulattal lövök az ég felé
- De sokáig nem örülhetsz. - sziszegem felé.
Ebben a pillanatban a Rotmantel is előhúz hat, mindegyik más színű folyadékot tartalmazó fecskendőt.
- Ejnye, ejnye herr. Csak így az ég felé lövöldözni? - von kérdőre, majd az egyik fecskendő tartalmát, a nagydarab bestiája vállába nyomja, aki pár másodpercre rá meg is feszül. - Ön szerint, melyik bírja tovább, az ön kis megszentelt földje, vagy az én kis felturbózott drágaságaim?
Majd a már majdhogynem angyal szárnyakat formáló vérből álló valamik, melyek végén már csak öt fecskendő van igen variáns tartalommal, kissé visszahúzódnak a Rotmantel mögé, aki elkezd felém sétálni. Nem akarom tudni, hogy mi van azokban a fecskendőkben!
Talán igaza van és a kreatúrájába kellett volna lőnöm, ám meg volt az okom, hogy így tegyek, főleg, hogy sejtésem szerint semmilyen komolyabb hatása nem lett volna.
A hideg ráz tőle, ahogy azok a vörösen izzó valamik tartják neki a fecskendőket és még gúnyolódásként szárnyakat is formál velük.
- Ottó próbáld nem megölni légy szíves. Tudod te is hogy milyen nehéz manapság jó minőségű alapanyagot szerezni.
Ottó a bestia, meg is indul, elszáguldva vérszívó gazdája mellett és felém kezd rohamozni.
- Nem tudom, de mivel pár percre vagyok a sajátjaimtól, így én is kérdezhetem, hogy vajon meddig bírja majd egy fegyveres osztag és pár inkvizítor ellen? - váltok a buzogányomról a kardomra inkább és ahelyett, hogy a szándékai szerint félelem lenne úrrá rajtam, jól felhúz a felsőbbrendű megnyilvánulásaival. - Maga sem legyőzhetetlen és halhatatlan. És míg jön az erősítés biztosan kitartok. - jelentem ki büszkén támadó állásba nyújtva a kardom.
- Hát fiatal fiam igazad van, de egy dologban nagyon tévedsz. - majd neveti el magát. - Két perc a tábor neked, és nekem pedig pár másodperc elérni hozzád. Ezen felül, mi hárman vagyunk. Vagy esetleg többen? – kérdezi rejtélyesen, majd újra csettint. – Rufus!
Rossz előérzetem van, amikor áttér a tegezésre és felhívja a figyelmem, hogy van még egy, legalább egy további szereplő a színen, az, aki elvitte a katonát, olyan könnyedén elragadva, mint egy tollpihét.
De eddigre Otto a bestia, már a köröm szélén áll, és rohamozik tovább, bár kissé meglassul, és a tartása meginog az égető fájdalomtól de az a szer amit a Rotmantel beadott neki, úgy néz ki csökkenti az elviselendő fájdalmat, meg még ki tudja mit csinál vele.
- A francba...... - harapok a nyelvembe és próbálok a hátamon is szemet növeszteni, amire szükségem is lenne, hiszen sajnos a szentséggel megáldott föld sem tudja megállítani az izomhegyet.
És még csak az egyik kotyvalékát használta fel!
Vajon magabiztosságom látszatával ellentétben tényleg lesz elég időm? Elég tapasztalt vámpírnak tűnik.
Mögülem a tetőről, pedig cserepek ropogását, és vetődés zaját hallom.
Ahogy ezt meghallom, egy gurulással egybekötött vetődést produkálok előre és jobb felé, alulról igyekezve felnyársalni Otto barátunkat.
- Fia magának az ördög öreganyja. - morranok felé.
Karmok csattannak mögöttem a földön és a bukfencből, egy torz elmosódott lény formáját pillantom meg egy röpke villanásra.
Úgy érzem, hogy csak egy hajszálon múlt. Egy hajszálon múlt, hogy nem a hátamba kaptam a másik rotmantel kreatúrát és egy hajszálon az is, hogy nem tudtam jól megszúrni Otto-t.
Viszont egyelőre ép voltam és éltem, ráadásul a felturbózott alak is megérezte azért a szúrásomat, még ha nem is ért létfontosságú szervet, ahogy látom, de mintha kicsit magához tért volna, meghátrál.
Persze ez nem tarthat sokáig, na meg közben a vámpír sem tétlenkedik és még a sebzéssel kiontott vért is felhasználja, hogy valamiféle démoni átokkal ellenem fordítsa.
Palástként települ rám és egyre nehezebben mozdulok miatta, csak az tartja bennem a lelket, hogy mintha fegyverek csörgését hallanám a távolból.
- Nem rossz fiú, nem rossz. - tapsol a Rotmantel, miközben léptei csak úgy kopognak a kövön ahogy egyre közeledik hozzám. - De nálam nem elég. Tudod, sokszor szégyen a futás de hasznos.
Ottó talpai közben sisteregnek a megszentelt földön.
- Saxra.......Saxra lux! - nyögök fel, próbálva egyenletes távolságot tartani mindenkitől, de egyértelműen a vámpírt célozva meg a szent fénnyel, remélve, hogy ha megsebzem, a mágiája is elenyészik.
Ha sikerül, isten látja lelkem, megfogadom a tanácsát és futok.....
A vámpírt nem igazán látom Ottótól, csak a lábait ahogy felém lépkednek. A Sacra luxom, mint egy arany és fehér fényben fürdő villanás csap bele a vámpírba, aki mellett vörös vérfoltok hullanak a földre, azonban tovább folytatja útját felém zavartalanul.
- Majdnem fiatal papocska, majdnem. – gúnyolódik tovább.
Azt hittem a Saxra lux-szal időt nyerhetek, de mintha meg sem érezte volna, még a szava sem akad el. Pechemre, valami őskövület vérszopót fogtam ki?
Ekkor már a földön lévő vér is körbe fog, mint egy vérvörös koporsó. Csak az arcomnál van egy rés, és a nyakamnál egy lyuk, csak ezek gátolják meg, hogy megfulladjak
- Ottó! Rufus! Nyerjetek időt. – int, mire a két lény, az egyik hangos csörömpöléssel a falon felmászva, a másik pedig az erősítés felé rohamozva indul el és pár pillanat múlva hangos puskaropogás, és a bestiák hangjai szűrődnek felénk a kanyaron túlról.
Úgy érzem itt a vég, már nincs több időm, elszalasztottam a lehetőséget még a menekülésre is, ám ekkor kétségbeesett ötletem támad.
Egyszerűen megpróbálok nekidőlni a közeledő vámpírnak nagy lendülettel és felé feszített karddal.
De ez már sajnos nem segít a gubó erősen szorít és tehetetlenül a földnek dőlök.
A Rotmantel mellém lép, majd hozzám hajol, és egy rózsaszínes fecskendőt tart a kezében.
- Csak egy szúnyogcsípés lesz az egész.
Csak a szememet tudom elfordítani, mert mozgást látok. Ottó hátrál ki a kanyarból, vérben ázva, majd egy lovag kardja villan ki a sarok mögül.
A fecskendő testembe szúr és, ahogy a furcsa folyadék belém kerül, kábának kezdem érezni magam, és mintha elhagyna az erőm. A gubó továbbra sem foszlik szét, csak még erősebben fog.
Ekkor a Rotmantel megint csettint egyet, és így szól.
- Osvald, munkád van!
Egy másik megrontott lép elő az árnyékból, melynek hátára felkerülök és az átkozott, önálló életet élő vérrel erősen hozzá rögzülök.
- Otto! Rufus! Visszamegyünk! - szól hátra, majd a hátast játszó lény elkezd felmászni a falon, és a tetőkön keresztül, valamerre elhurcolni.
Még félkábán is látom, hogy a tetőn még van egy csomó ezekből a dögökből, és ahogy a sebesült Ottó és Rufus visszavonul, úgy a tetőről elkezdenek ráömleni, az erősítésként érkezett csapatokra.
- Uram! Jézus! Mit szabadítottam el? – suttogtam magamban, majd elnyelt a bénító sötétség, miközben lelkem a szégyennel, a lelkiismeretemmel és a rettegéssel vívódott.

Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.