Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Kérdező vendégeknek

Latest topics

» Wilhelmina von Nachtraben
by Serene Nightbough Yesterday at 10:08 pm

» Aktuális azonnalik
by Serene Nightbough Yesterday at 9:25 pm

» Azonnali: A kémek krémje
by Serene Nightbough Yesterday at 9:25 pm

» [Küldetés: Sunset at Nordenmouth]
by Lance Kalver Yesterday at 4:32 pm

» Küldetés: Ludum finita est...
by Gloria Yesterday at 3:33 pm

» Hannes von Rotmantel avagy a napfényben csillogva el!
by Hannes von Rotmantel Kedd Júl. 17, 2018 8:09 pm

» [Ostromjáték]Folyó
by Siegbald Esser Kedd Júl. 17, 2018 8:03 pm

» [Ostromjáték]Temető
by Tessa Hendriks Kedd Júl. 17, 2018 5:54 pm

» Gerard D. Lawrenz
by Gerard D. Lawrenz Kedd Júl. 17, 2018 4:49 pm

Aktuális azonnalik

Kedd Dec. 13, 2016 10:03 pm by Serene Nightbough

Sziasztok!

Hogy könnyebb legyen nyomon követni, hogy mikor van kiírva új azonnali és hova …


Comments: 37

Magánjáték és PvP Zárás

Vas. Május 15, 2016 8:17 pm by Ciel Eisenschnittel

A topik létrehozásának oka, hogy szépen számon lehessen tartani, hogy kinek mikor van igénye …

Comments: 58

Nieles magánküldetések

Szer. Márc. 01, 2017 11:27 pm by Esroniel von Himmelreich

A visszajelzések alapján ezeknek elég nagy sikere volt, szóval mostantól külön topicban …

Comments: 3


You are not connected. Please login or register

[Ostromjáték]Máguscéh

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

1 [Ostromjáték]Máguscéh on Kedd Jún. 12, 2018 11:41 am

A mágusok céhének elfoglalására, meggyőzésére vagy kiírtására tett kísérletek.

Felhasználó profiljának megtekintése

2 Re: [Ostromjáték]Máguscéh on Csüt. Jún. 21, 2018 11:58 pm

Lance Kalver

avatar
Tünde Zsoldos
Tünde Zsoldos
A kivonuló sereg felállt Eichenschild alatt, én a szabad zsoldosok osztagában foglaltam helyet. Kicsit izgatottan vártam az ostromot, ki akartam próbálni végre Fragarachot egy igazi nagy ütközetben, na meg Puriel erejét. Kicsit értetlenkedtem, mikor behívattak az egyik elit osztag parancsnokságába, és mikor beléptem, még két furcsa dolgot vettem észre. Egyrészt, a főnök egy féltünde volt, ebben a gömbölyű füle ellenére is biztos voltam. A másik pedig egy mágus volt, aki ellen harcoltam már, és majdnem megöltem, de aztán nem sikerült… Érdekelt volna, hogy mi történt vele, valamint a szememért azóta is bosszút akartam állni, de ennek úgy tűnt, nem most van az ideje.
- Herr Kalver, Herr Wagner, örvendek, hogy megjelentek. Van egy feladatom, maguk számára, ami véleményem szerint pontosan meg fog felelni az önök képességeinek. Legalábbis az alapján amit magukról mondanak... - Csapott bele rögtön a közepébe a vezető. Nem hiába, egy ilyen poszt nem tűr határozatlan embereket.
- Öhmm... mégis mit mondanak rólunk? És milyen feladatról lenne szó? - Tette fel a kérdéseit rögtön, amikhez csak ennyit tettem hozzá:
- Ez engem is érdekelne. - Tettem hozzá kimérten.
- Magáról, Herr Wagner azt mondják, hogy mindig ott van, ahol nem kéne, de rendelkezik akkora tudással és mindenek előtt képzelőerővel, hogy változatos helyzeteket oldjon meg. Magáról pedig, Herr Kalver azt pletykálják, varázskardja van, és hiába szabad zsoldos, valahogy mindig a csetepaté közepébe kerül. Most itt az ideje, hogy bebizonyítsák, hogy a pletykák igazak. - Mondta, majd felállt, és járkálás közben folytatta. - Megpróbáltuk megnyerni az ügyünknek az eichenschildi máguscéhez, de amikor meglátták a szemben álló seregeket, pánikba estek, és bezárkóztak a tornyukba. A maguk dolga, hogy bejussanak anélkül, hogy a biztonsági rendszer magukra robbanna, és hogy megnyugtassák a varázslókat. Mivel fogalmunk sincs, ez a biztonsági rendszer miben áll, így szükségünk volt egy kardforgatóra, aki ugyanakkor tisztában lehet az esetleges tünde hatásokkal, és egy mágusra, ezt gondolom nem kell magyaráznom. Van kérdés? - Fordult felénk.
- Ez eddig rendben van, de hogy megkönnyítsük a dolgunkat, van valami információnk az épülettel kapcsolatban? Esetleg egy térkép melyet magunkkal vihetnénk? - Kérdezett vissza a kölyök, én pedig közben kicsit húztam a számat, hogy ilyen széles körben elterjedt a pletyka már most. Néhányan láttak már használni, de nem gondoltam, hogy ennyire szétterjed a dolog. ~ Na igen, és onnan általában ki is jön élve…~ Tettem hozzá magamban, majd a valódi feladatunkat meghallva sóhajtottam egyet. Mágusok, csak a mágusok…  Ezzel együtt pedig csapdák, varázslatos. Szó szerint. Kérdésem nekem nem volt, olyan legalábbis nem, amit jó lett volna itt most feltenni, így csöndben maradtam, a kapitány pedig megrázta a fejét Theo kérdésére.
- Nincs, de ha lenne sem segítene, oda idéznek zsebdimenziókból álló labirintusokat, ahova akarnak. Pont magának kell magyaráznom? Az embereim elkísérik magukat a toronyig, onnantól magukra vannak utalva. Elmehetnek! - Küldött el.
- Rendben. Amúgy lehet, hogy mágusok vannak ott, de aki elég okos, az nem csak a mágiát használja csapdák állítására. A tudomány kifürkészhetetlen, rejtélyes, és veszélyes. És egy térkép sokszor életeket is menthet. - Mondta, majd sarkon fordult, és kiindult.
- Na persze, meg oda telepítenek padlókapcsolós csapdát, ahova akarnak.. - Morogtam magam elé halkan, mintegy megerősítésként a srácra, és egy, a mágusfiúra vetett pillantás után szintén kiindultam, ahol várt már ránk egy tízfős osztag.
- Jól van emberek. A feladat, hogy eljuttassuk a tündét és a varázslót a céhig. Minden más másodlagos, ha ők nem jutnak be, akkor vesztettünk. GOTT MIT UNS! - Mondta, a többiek pedig utána ismételték. Elindultunk, és szerencsére nem kellett sokat mennünk, mire megláttuk az épületet, ekkor azonban puskaropogást hallottam, és az osztagból hárman elestek.
- Pajzsokat! Pajzsokat!!! - Üvöltött a kapitány, de úgy láttam, hogy a puskák ellen nem sokat érnek.
- Nem lehetett volna ez egy nyugodt küldetés?! - Csattant fel Wagner, majd előkapta a könyvét, kiolvasott belőle valamit, majd sebesen eliramodott. Egy pillanatra elgondolkoztam azon, hogy beállok a csatába, de aztán észbekaptam. ~ Nem, nem, nekem most a toronyba kell mennem…. ~ Mondtam magamnak, és elkezdtem rohanni, fél szemmel figyelve, hogy céloz-e valaki rám, hátha le tudom védeni, az utolsó öt méteren pedig egy gyorsabb előretöréssel segítettem magamon. Nem sikerült teljes mértékben az elkerülés, a vállamba talált egy lövedék.
- Óbbazzz… - Mondtam, de legalább fedezékbe kerültem. Megmozgattam a karomat, és kelletlenül konstatáltam, hogy ez, nehezíteni fogja a kardforgatást, de legalább odaértem a fedezékbe. A sebemet nézegetve vettem észre, hogy a mágusfiú felém közeledik. Fenyegetően néztem rá, de megpróbált csitítani.
- Csak nyugalom, csak a sebedet nézném meg. - Mondta, ahogy a csuklóján lévő furcsa gyöngyös karkötőt piszkált, a sebem pedig egy pillanat alatt begyógyult. Hálával néztem rá.
- Most hogyan tovább? - Ő bizonyára jobban értett a mágusépületekhez, mint én, azonban velem nem nagyon törődött ezután, megpróbálta kinyitni az ajtót, és ordítani a katonáknak, hogy jöjjenek be, majd látszólag valami mágiával megpróbált segíteni rajtuk, de így is elég kilátástalannak tűnt a harc.
- Harc közben nem tudnak idefutni, vagy hátbalövik őket, ne legyél idióta! Nekünk kell odamennünk, ha segíteni akarunk! - Mordultam rá Wagnerre, majd felgyorsulva elindultam a csata irányába. Amikor még messze voltam, a természet erejével igyekeztem megvágni a hozzám legközelebbi katonát, majd ha közel értem, egy másik vágással gondoltam megszabadítani a fejétől.
- Ne törődj velünk! Biztosítsátok a máguscéhet, gyerünk! - Üvöltött le a kapitány. Kicsit fennakadtam azon, hogy nem kérnek a segítségünkből, de ám legyen. Amilyen gyorsan csak tudtam, a mágus után mentem, és ha tudtam, utánamásztam, kínosan ügyelve arra, hogy ne tegyem olyan helyre a kezem, ahol az övé még nem volt. Amint bejutottunk, az ajtó be is záródott mögöttünk. A döngő hangra megfordultam, de akkorra már az ajtó se volt ott. ~ Na remek… ~ Füstölögtem magamban, és körülnéztem. A falakon vésett képek voltak, valahol egy csapat mágus egy könyv fölé görnyedt, vagy egy csapat vámpír egy hulla fölé hajolt, meg volt ott valami kutatólabor, meg egy tanuló gyerek. A padlón hatalmas rúnák voltak szétszórva, szemben pedig a falon egy kérdés.
Mi a legfontosabb?
Már szinte rutinosan fordítottam a tekintetemet kardomra.
- Mi a legfontosabb?
- Nézz körül, mi ezeknek a mágusféléknek a legfontosabb? - Volt ráírva. A nem túl egyenes válasz meglepett, egyáltalán nem Fragarach stílusa volt.
- Mire gondolsz tünde, szerinted melyik lenne a megfelelő választás számunkra. De ne válassz, csak mondd el, mi mellett döntenél ha úgy lenne. - Kérdezte a mágus.
Nézelődtem a vésetek közt, majd az egyetlen, számomra megfogható választ adtam.
- Szerintem a tudásról van itt szó, azt jeleníti meg valamilyen formában az összes.
Közelebb mentem a kérdéshez, ahogy viszont az egyik rúnára ráléptem, felizzott egy betű a szemben lévő falon a kérdés alatt. Gyorsan felkaptam a lábam, de aztán letettem, nyugtázva, hogy ez most nem csapda. A mágus kapott az alkalmon, és odasietett az alakzathoz, amire ráléptem.
- Lehet, hogy ez egy szókirakó, vagy valami szöveget kell kiegészítenünk. Vagy akár a képekkel kell összekötnünk. Amíg én babrálok a rúnákkal, te figyeld a képeket, és az ajtón lévő feliratot hátha történik valami. - Adta ki. Minden megérintett rúna után felizzott egy-egy betű a szembefalon, de ezzel nem jutottunk egyről kettőre. Egy hirtelen ötlettől vezérelve aztán a srác elkezdte vizsgálni a képeket, majd felírogatott valamiket a noteszébe, és elkezdte böködni a padlón lévő rúnákat. nem tudtam, mi alapján dolgozik, de egyszercsak kinyílt az ajtó, mögötte pedig szoba volt.
A mágus nézése egyértelművé tette, hogy nekem kell előbb bemennem, így be is léptem óvatosan, és körülnéztem. Az elővigyázatosság helyénvaló volt, egy ahhoz hasonló lövedék ment el mellettem, és találta gyomron a fiút, amivel ő lőtte ki a szemem annak idején. ~ Na milyen érzés? ~ Gondoltam diadalmas mosollyal.
- Kik vagytok? - Szólalt meg egy nevetségesen vékony, ellenben elég erőszakosnak tűnő hang.
Az azóta eltett kardomhoz kapok, de még nem húzom elő, igyekszem magamban tartani az első dolgot, ami eszembe jut, ezzel együtt pedig a röhögést is, ami kerülgetni kezdett a hang hallatán, inkább a szememet meresztgetve próbáltam kivenni valamit, hogy hol lehetnek, vagy hányan, ha nem csak ő van itt.
- Szövetségesek vagyunk, nem harcolni jöttünk! - Szólt a mágus nyugodt hangja.
- Honnan tudjuk? - Hallatszott egy másik hang a szobában lévő szekrényből.
- Egyszerűen nem akarunk bajt. És hogy bebizonyítsam, leteszem a fegyvert. És a tünde is!
- Jah… a tünde is… - Morogtam kelletlenül, de beláttam, hogy itt nagyon más út nincs, szóval folyamatosan fölfelé nézve, lassan leguggolva letettem a kardom a földre.
- Én Theo Wagner vagyok, és csak egy döntés miatt jöttem ide, gondoljatok rám úgy, mint diplomatára. A Déli sereg, erősen nyomul be a város ezen részébe, és szerencsére sikerült a parancsnokot jobb belátásra térítenem. - Kezdett el törökülésben tárgyalni velük. Én állva maradtam, ennyire nem voltam hajlandó. - A parancsnok nagy erőkkel rombolná le ezt a tornyot, de sikerült rávennem, hogy ne tegye. Az a megannyi tudás, mely itt halmozódott fel, és amelybe annyi munkát öltetek, nem tűnhet el egy szempillantás alatt a mindent felfaló tűz martalékaként. – Sóhajtott a blöfföt megkoronázva. - Így hát azzal a paranccsal jöttem, hogy tudakoljam meg, Északhoz, vagy Délhez álltok igazán. És mielőtt azt mondanátok, hogy Eichenschild az igazi hazátok, és ő hozzá vagytok hűségesek, akkor vegyétek azt az igazságot, és jelent górcső alá, ami éppen most történik. -  Vett újabb nagy levegőt. - Két hatalmas sereg őrli a városotokat, melyből csak egy fog győztesen kikerülni. De az az egy nem Eichenschild lesz. - Mondta felállva és magát leporolva. - Ha Délt választjátok, akkor a katonáink őrként állnak a torony köré, megvédeni azt Északtól, akik elpusztítanák a tornyot, és meg sem kérdeznének titeket. - Ekkor Wagner rám, majd megint a mágusokra nézett. - Döntsetek, és kérlek helyesen. - Fejezte be mondandóját. Csodáltam, hogy ilyenekre is képes.
- Ha Dél megvédi a tornyot... Akkor nem harcolunk ellenük, DE, nem állunk be a seregükbe sem. Ez elfogadható alku? - Kérdezte a vezetőjüknek tűnő alak.
- Elfogadható. - Mondta a mi mágusunk, majd felvette a cuccait a földről. - De egy dolgot még hozzá kell tennem. A katonáinkat be kell, hogy engedjétek a toronyba. Sokkalta könnyebb megvédeni a tornyot, hogyha magasról képesek vagyunk fedezőtüzet adni a csapatainknak. - Indult el kifelé, majd visszafordult, és meghajolt. - Köszönöm nektek, hogy megőrzitek az eme toronyban felgyülemlett tudást. - Mondta, majd kiindult. Örültem annak, hogy legalább az egyikünk tud bánni a szavakkal. Talán mégse akkora suttyó ez a Wagner, mint tűnt első körben. Követtem, amerre ment, lévén én nem sok mindent tudtam csinálni. Az előző terem az kellemes előszobának tűnt, és az ajtó is megvolt. Megcsináltuk.

Felhasználó profiljának megtekintése

3 Re: [Ostromjáték]Máguscéh on Szomb. Júl. 07, 2018 10:48 pm

Jozef Strandgut

avatar
Felszentelt Pap
Felszentelt Pap
Már javában esteledik, sőt mire a tábort felállítjuk a városon belül, már este lesz. A sereg vezetői most egy kupacban tervezgetnek, hogy merre induljanak majd tovább. Egyelőre őröket állítanak állásaiknál, támadástól tartva, mivel éjszaka nem tanácsos elindulni, hacsak nincs konkrét terve a csapatoknak.
Mivel a városban nem verünk fel sátrakat, így a katonákkal, gyógyítókkal, mágusokkal, a konyhásokkal és még ki tudja kikkel tele tér egyik sarkában húzom meg magam, a hátitáskámmal a fejem alatt, a köpenyembe burkolódzva, hogy egy kicsit pihenve, várjam meg, mi lesz a következő feladat. Sokan a tábortűz körül beszélgetnek még, de én kimerültem a megpróbáltatásoktól, még így is állandóan ezen zakatol az agyam, meg hát bánkódom is az elveszett páncél miatt. Természetesen nem dicsértek meg az elvesztéséért.
Nyugtalanul forgolódom hát, el-elbóbiskolva.
Lassan már mindenki alszik, mert kell az energia holnapra. Olyan hajnal kettő fele járhat az idő, amikor is a szükség nagy úr és bár a hátam közepére sem kívánok egy éjjeli sétát, mégis el kell ballagnom, ha könnyíteni akarok magamon.
Borzongva lépek ki a házból, nagyokat pislogva, hogy lássam hová lépek, bár szerencsére kiválóan látok a sötétben.
Gyönyörű, holdfényes éjszaka van, nem látni semmit, csak azt a pár strázsát, akiket beosztottak, hogy figyelje az utcákat.
Miután megkönnyebbülve tartok visszafelé, nagyot ásítva nyújtózkodom egyet, aztán majdnem úgy, tátva marad a szám, mikor jócskán a fejem felett, a puszta levegőben meglátom csüngeni azt az alakot.
Egy ember volt, ahhoz kétség sem fér, de mintha a levegőben lebegne. Illetve nem is, úgy néz ki, mintha ülne valamin.
- Mi az ördög! - szisszen ki a levegő a tüdőmből, ahogy a szemem le nem véve róla, próbálom kivenni ki vagy mi lehet az.
Gyorsan, lélegzet visszafojtva a mellettem lévő házfalhoz tapadok, hátha nem látott még meg, én viszont igyekszem tekintetemmel megtalálni a közelben valahol strázsáló őröket, hogy szóljak nekik.
Azonban épp nem látok egyet sem és a helyemről kikukkantva meredt szemekkel bámulom, ahogy egyszer csak zuhanni kezd a föld felé, vagyis nem zuhan, mint a kő, csak mintha valami leeresztené. A földön már finoman landol. Közben van időm alaposan megnézni és a kinézete........Életemben nem láttam még senkit, aki így öltözött volna, vagyis.......mégis, talán a Sil, a démon, akivel,.....nos akivel igen csak kellemes estét sikerült csapnom....Na, de vissza a fickóra, akit bámulok épp.
Az illető egy férfi . Magas, nyurga testalkatú, harmincas éveiben járó, de talán már negyven is múlt. Hosszú szőke haja van, melyet a háta mögé vetve hord és egy nem valami férfias kinézetű apró masnival fogja össze. Szűk szabású vászonruhát visel, egy viszonylag strapabíró, de még így is elegáns cipővel és szorosan megkötött nyakkendővel. Bal kezében egy esernyőt tart, melyet most sétabotnak használ. Tartása merev és feszült, az arca viszont pont az ellenkezőjéről árulkodik: lezser, könnyelmű ábrázata van, amire még rá is segít egy kicsit idétlennek tűnő félmosoly, mintha.......nem egészen lennének nála otthon.
Annyira próbálom magamnak megnézni, hogy önkéntelenül előbbre hajolok és…… persze, hogy észrevesz!
Olyan gyorsan húzódom vissza, ahogy csak telik tőlem és dobogó szívvel várom, hogy mi lesz. Őr persze ilyenkor egy sincs a közelben. Az előző eset már figyelmeztetett rá, hogy nem mindig jó, ha a hőst játssza az ember.
- Szép estét.
~ Meglátott!  ~ zakatol a fejemben, ahogy lágy hangját meghallom és ami egyértelműen jelzi, hogy ő is jól lát a sötétben.
A kíváncsiság győz, ahogy a csend ránk telepszik, így újból kilesek.......és megáll bennem az ütő, ahogy végignézem varázslatát - mert kétségtelen, hogy azt műveli - és megnyit valamiféle átjárót az ellenségnek.
Szabad kezével int egyet a levegőben, színpadiasan egy félkör alakú ívet húzva. A keze mentén, ha a szemem nem csal, a levegő kettéhasad. Egy nagy sötét (az éjszakához képest is sötét) rés keletkezik a levegőben, majd szép lassan akkorára nyílik, hogy kényelmesen betakarózhatnék vele. A résből egy másik ember lép ki. Páncélos katona lehet, mellvértjén a Hellenburgi címerrel.
- Ez volna az? - morogja idegesen.
Az esernyős férfi bólint, majd mosolyogva leszúrja a földbe az ernyőjét.
Ez már nem tréfa dolog, hiszen pár őrön kívül mindenki alszik, könnyű prédát jelentve a lopva, a hátunkba érkezőknek.
- Riadó! Ellenség a táborban! - kiáltok fel.
A hangomra többen fáklyákat gyújtanak és páran hallható kiáltozással és fegyvercsörgéssel már el is indulnak felénk.
- Nem vagyunk egyedül? - kérdezi a páncélos.
Hirtelen ötlettől vezérelve a tőrömet a katona mellkasa felé dobom, majd megiramodom, igyekezve megkerülni őket és az enyémekhez jutni.
Fél szemmel látom, hogy a penge eltalálja, de az nem üti át a lemezeket, így aztán egyszerűen a földre hullik.
A szórakozott képű esernyős alak nem zavartatja magát annyira.
- Megesik.  - mondja, majd dobbant egyet az esernyőjével.
A hangra újabb déli katonák másznak ki a résből, nyújtózkodva készülnek fel a csatára. A páncélos alak ekkor visszafordul, nekimegy a repedésnek és egyszerűen köddé válik, az esernyős alak pedig sarkon fordul és elkezd a tábortól távolodni.
Szerencsére a társaim hamar reagálnak és ez megkönnyebbüléssel tölt el, mert nem hiszem, hogy szívesen néztem volna szembe egyedül egy nálam jóval termetesebb páncélos lovaggal, meg egy tapasztalt mágussal, aki ilyeneket tud csinálni.
Ám míg a többiek a megjelenő ellenséget veszik körbe, nem szeretném, ha a különös mágus felszívódna, mivel bárhol nyithatna ilyen rést és akkor nagy bajba is kerülhetnénk.
Így aztán kezembe kapva a buzogányom, követem, hagyva a csatát a többiekre.
A különös alak kényelmes tempót diktál, nem zavartatva magát a készülődő összecsapástól, így nem kétlem, hogy simán utolérem, ám egyszer csak nyoma vész egy kanyar után.
- A francba! - káromkodok egyet, de aztán meglátom a háztetőkön visszafelé, a tábor felé sétálgató alakot, aki úgy mászkál ott, mint én a földön.
- Sacra lux! - mutatok rá, bár sejtem, hogy sokra nem megyek vele, de ha mást nem a szent fény felhívja rá mások figyelmét is, talán egy inkvizítorét is, aki nagyobb fegyvertárral rendelkezik, mint én.
Mindenesetre legfeljebb követem a földön, hogy ne veszítsem szem elől.
A fény egyenesen eltalálja és úgy látszik megérzi. Legalábbis liheg tőle és némileg meg is izzad, kipirul az arca. De ettől függetlenül nem látszik, hogy túlságosan megsérülne tőle, csak úgy, ahogy egy átlag embert kínozna meg a szent fény. Ám nem tetszik neki az nyilvánvaló, idegesen néz körbe, hogy ki tette ezt vele és megpillant …….engem.
~ Hát az egyik cél megvan…..felfigyeltek rám, csak nem így gondoltam! ~ dermedek meg egy pillanatra.
De végre embereket hallok közeledni, ami ennek a fura mágusnak sem tetszik, mert hirtelen leugrik a másik oldalon. Bosszúsan nyögök fel.
Két északi katona érkezik kissé kifáradva a sprinteléstől.
- Mi történt? - kérdezi az egyikük, pillantása elárulja, hogy észrevette az övemben a pisztolyt és tudja, velük vagyok.
- Egy mágus rejtőzik itt, egy különös öltözetű, esernyős alak, aki valahogy ide teleportálja a délieket, egy résen keresztül. Arra kell lennie. - intek a kis utca felé, ami emlékeim szerint ott van és visszavezet a táborba. - El kell kapni, mielőtt még több ellenséget hoz ide. Próbáljuk meg bekeríteni. Ti menjetek jobbról én megyek balról.
Azzal futni kezdek a mondott irányba, hogy elzárjam az utat.
- Vettük! - bólint a két katona és futólépésben elindulnak a sikátor felé.
Örülök, hogy nem állnak le vitatkozni, hogy ki kinek adhat parancsokat, így hamarosan már két oldalról közre foghatjuk a veszélyes varázslót.
Az utca bejáratánál nem látok semmit, csak a sötét köveket, pár hordót, egy létrát, ami felfelé vezet. Na meg ott van az esernyős alak is, egyhelyben áll az utca közepén és a oldalra néz az egyik ház fala felé.
A két bajtársam velem egy időben érkezik meg a helyszínre szemből. Láthatóan haboznak, nem akarnak véletlenül engem is  lelőni, ezért inkább a férfi lába felé szegezik a puskát.
- Lőjétek le! - kiáltom erőteljesen feléjük és a falhoz ugrom, hogy hozzá lapuljak, ne akadályozzam meg a katonákat a lövésben.
Aztán én is megcélzom a varázslót a pisztolyommal.
Elégedetten mordulok fel, ahogy  mindhárom lövés csípőn találja...azaz csak találná, mert a golyók átsuhannak rajta. A mágus teste abban a pillanatban szertefoszlik és eltűnik.
- Mi a... - néz az egyik katona a helyre, ahol az előbb még egy ember állt, ezzel megelőzve az én döbbent kérdésemet.
De feldolgozni már nem marad ideje, mert mellettük a ládák közül egy alak bukkan fel. A korábbi páncélos férfi az. Olyan mintha a falból sétált volna elő. Két kezét előretartja, majd a tenyeréből fekete lángok csapnak elő, felgyújtva a két társam fejét, akik közül az egyik hangos kiáltás közepette azonnal porrá ég. A másik iszonyúan megégve, de még félig életben marad.
A férfi ingerülten kuncog egyet, majd odasétál hozzá és a nyakánál fogva ……..kiszívja a vérét.
- Vérszívó dög! - húzom el a szám undorodva a döbbenettől.
Ekkor  a lila ruhás varázsló is kisétált rejtekhelyéről.
- Mondtam, hogy követni fognak. - mondja a vámpír.
- Hát persze, persze. - bólogat elégedetten az esernyős.
A vámpír ekkor felém néz.
- Ez így nem lesz jó. Rád bízhatom?
- Innentől már boldogulok.
- Helyes, akkor én visszatérek a táborba. - mondja a lila ruhás.
A párbeszédből számomra az derül ki, hogy talán nem is véletlen, hogy idecsalt minket a mágus, vagyis baromian nem kéne itt tátanom a szám, hiszen a felállás nem igen kedvez nekem.
A futást fontolgatom, amikor a vámpír láthatóan idegesen fordul a mágus felé, talán azon bosszankodva, hogy ilyeneket miért árul el az ellenségnek, de az csak int neki és elsétál a fal felé, ahol aztán eltűnik, én pedig egyedül maradok a vámpírral, aki ingerülten nézeget felém.
Javul a helyzet, de nem vagyok biztos benne, hogy egy súlycsoportban vagyunk.
Viszont ez nem ember, úgy, hogy…….
- Saxra lux! - idézem rá Urunk fényét, miközben megtöltöm a pisztolyom és ismét rálövök, igyekezve a fejére célozni.
A szent fény meg is indul a katona felé, aki eközben egy varázskönyvet emel le az övéről é veszi kézbe.
Vámpírok ellen mindig hatásos volt a Szent fény, így szinte biztos vagyok benne, hogy most sem hagy cserben, ám csalódnom kellett.
Fellapozza a könyvet és egy rövid igét mormol, amitől előtte egy kisebb méretű, egykezes pajzs jelenik meg, halványan csillogó éjfekete anyagból mely olyan, akár a tiszta sötétség. A szent fény megakad a pajzson, nem képes áthatolni rajta.
Félnem kellene, de inkább elámulok azon, hogy milyen mágia az, vagy milyen anyag, ami elnyeli az Úr fényét.
Még szerencse, hogy azelőtt lövök rá, hogy ez a döbbenet lebénítana. De elég hozzá, hogy megint a testén lévő páncélt trafáljam telibe és ne a fejét lőjem szét, ahogy akartam.
Láthatóan fel sem veszi egyik támadásomat sem.
- Életemben nem láttam még olyan kormost, akit kitanítottak a szentfazekak? Ki vagy te, fényhozó idegen? - kérdezi inkább tőlem.
- Az Úr áldása nem csak az emberek sajátja, csak hit kérdése. Jozef novícius vagyok, aki remélem segítségedre lesz, hogy a pokolba juss. És te? Ki vagy, bár nem hiszem, hogy sírkövet akarnék állítani neked. - nem teszek lakatot csípős nyelvemre, mert kell egy kis idő, hogy megtöltsem a pisztolyt.
- Hát, részemről a megtiszteltetés. Argelus Nachtraben, szolgálatodra. - mondja, majd megköszörüli a torkát - Ha lehet, minél gyorsabban intézzük el. Meg kell ölnöm a század vezetőjét, tudod.
A név vészjelzőket indít el a fejemben, mert ha jól emlékszem ezek a vámpírok még a fajuk körében is elég titokzatosak és hírhedten kiváló csatamágusok.
~ A fene egye meg! Hogy pont egy ilyennel kell összeakadnom megint! Épp, hogy túléltem egy rotmantel elrablást és majdnem valamiféle összetákolt élőholt rabszolgaként végeztem, most meg ez! ~
Nagy szerencsém van, hogy időben sikerül beugranom egy halom hordó mögé, amibe halk pattogásokkal kis, sötét nyilak állnak bele.
- Ha rajtam múlik kudarcot vallasz Nachtraben! - vágom hozzá. - Operientes! - kiáltom, aztán, ha látom a mágia hatását egy gurulással közelebb igyekszem hozzá, persze nem túl közel, csak, hogy újabb szentséget idézhessek, a Sanctificat-ot (Felszentelés), remélve, hogy legalább meggyullad a szent fénnyel átitatott föld által.
A vámpír már közeledik, mikor észreveszem, hogy elhomályosodik a látótere.
- Mi a.... - dörzsöli meg a szemét.
De sok ideje nincs fájlalni, mert a földet megtölti a fény és elkezdi a lábát égetni. Olyan érzés lehet neki, mintha megfőznék a páncélban.
- Te alattomos! - lépked hátra, ahogy csak a lába bírja.
- Na persze, mert te olyan becsületesen akarsz kinyírni! - válaszolok a felmorranására, de már az is meglep, hogy ki tud menekülni a szent földről. Egy átlagos vérszívó már ott rogyna össze vagy akár meg is halna. Ez nem jelent jót! Egyáltalán nem jelent jót!
A körből kiérve aztán némileg előre dől, miközben liheg. Elég nehézkesen tud lépni, mert azért csúnyán megégette a felszentelt föld. El is megy a kedve, hogy közelebb jöjjön hozzám, nem is mozdul semerre sem. Ám nem hiszem, hogy feladná.
- Egy porszem sem fog belőled maradni. Gyerünk, Szefár! - kiáltja el magát.
Visszamenekülök a fedezékembe, míg van rá időm, mert félek, a közelharcban ledarálna. Ám olyat tesz, amit még nem láttam mástól.
Apró fényes pontot villan a nyakában. Egy nyaklánc az, legalábbis a formájából ítélve. Egy nagy ékkő, ami egy ékszerben foglal helyet. A vámpír körül a levegő elkezd kékes szürkés-fakó fénnyel izzani, majd hirtelen egy kéz jelenik meg a válla felett. Olyan volt, mint egy kísértet. Mint egy nagyon tiszta és élénk színű kísértet. A kézhez hamarosan csatlakozott a többi része is a testnek. A vámpír háta mögött egy tiszta arcú, őszinte tekintetű nő alakja rajzolódott ki.
Olyan bizalomgerjesztő, hogy majdnem előlépek a rejtekemből. Valahogy nem tűnik helyesnek, hogy bármilyen támadást idézzek nő felé.
Most mihez kezdjek?
- Mi ez?- bukik ki a számon.
A vámpír elkomolyodik.
- Nem te vagy az egyetlen, aki képes a mennyek erejét szólítani. - emeli magasba az egyik kezét fenyegetően - Most megmutatom neked...
Lapoz egyet a könyvben, majd a felemelt keze körül pecsétek jelentek meg.
~ Ez nem lehet igaz! ~ képedek el, azon amit mond, de nem érek rá azon agyalni, hogy vajon igaz lehet-e, vagy épp ellenkezőleg az ördög segít neki, csak megpróbál megtéveszteni, mert megint elképesztő mágiát mutat be.
- Fekete Ostor! - zárja le a varázslatot, a fel alá tekergő éjláng pedig megindul felém.
Láttam már éjlángot, de ilyet még sohasem, mintha élne és kígyóként tekeregne! És egyenesen felém tart!
Azt hiszem jobb, ha sürgősen elhagyom a búvóhelyemet, így átbukfencezem a túloldalra, de mintha a szemem sarkából láttam volna valamit. Fohászkodom, hogy a nyakamban hordott feszület, Adaequationis (Megfelelés) adjon elég erőt még a mágiámhoz és alig, hogy földet érek, még térden állva újabb Szent fényt küldök a vámpírra, nem nézve a háta mögött álló nőre.
Elkerülöm a lángot, ami az eddig búvóhelyemnek szánt ládát egy pillanat alatt felgyújtja.
Hát, ha a helyemen maradtam volna, akkor most ugyan csak "égne a képem", valószínűleg szó szerint. Elképesztő az a sötétláng korbács vagy mi!
Azonban annak jobban örülök, hogy jól láttam és az előbb a mágiámat elnyelő pajzsa már nem áll fenn, talán a két varázslat egyszerre nem megy neki, de a lényeg, hogy sikerrel járok.
A varázslat tökéletesen eltalálja. A vámpír felnyög fájdalmában és térdre rogyik, miközben próbál koncentrálni, de a tűz vezetése igencsak megterheli így, hogy közben minden irányból  felé irányul a Urunk fénye és már a pajzsa sem védi.
- Igen! - kúszik egy vigyor az arcomra, amúgy jozefesen, ami le is fagy, ahogy a lángkorbács kis habozás után, de ismét felém lendül.
Úgy vélem, hogy eléggé ki van a vámpír ahhoz, hogy merészebb legyek, de előtte még elrebegek egy imát, méghozzá a Békéét, hogy még jobban meggyengítsem, aztán kardommal megrohamozom.
Nagyon le akarom lassítani a nyomorultat, bízva benne, hogy egyébként is sérült már, velem ellentétben és a Béke hatása ellenére, talán én hatékonyabb leszek.
Az biztos, hogy a sötét láng lassabb nálam, mert már nem érzem a hőt, amit eddig igen, csak az a gond, hogy mikor odaérek a vámpírhoz és le kéne rá sújtanom, nagyon nem fűlik hozzá a fogam.
- Most már nem menekülhetsz. - csikorgom, ahogy igyekszem legyőzni a késztetést, hogy ne bántsam. - Előbb végzek veled, mint, hogy elérjen a lángod. - emelem a kardot feljebb, miközben folyik rólam a víz.
A vámpír hátralép, próbál nem kézitusába keveredni, de gyorsabb vagyok nála és csapással belevágok a jobb vállába. Elkezd folyni a vér belőle, ő meg nagyot nyögve hátrál. Visszatámadni nem támad, csak a lángot próbálja meg felém terelni. Kezd közel érni az a fekete förmedvény, amitől érzem, hogy jobb távol tartani magam.
Nem hagyhatom azonban, hogy meglépjen előlem, megyek utána és igyekszem a háta mögé kerülni, hogy köztem és  a láng közé kerüljön és most a nyakát célzom meg.
- Utolsó kívánság?
Fordul utánam és egy nagyot csap a lánggal, hogy elhessegessen.
Minden erőmet összeszedve sújtok le rá, mert tudom, hogy ez az utolsó esélyem, a lángja már nagyon közel van hozzám, szinte érzem, ahogy a nyakam felé emelkedik.
A pengém átszalad a vámpíron és abban a pillanatban a forróság is megszűnik mögöttem, ahogy a vállánál lebegő nőalak is azonnal szétfoszlik.
Nagyot sóhajtok, szinte felnyögve a megkönnyebbüléstől és majdnem a férfi mellé rogyok, aki még láthatóan akar valamit, de a sérülés megnémítja.
- Előbb kellett volna mondanod Nachtraben, sajnálom. - borzongok meg, mert ölni sosem egyszerű.
Nem mozdulok mellőle, míg el nem száll belőle az élet, csak csendben imádkozom a lelkéért, bár nem tudom egy vámpírnak van-e egyáltalán, de hát majd az Úr eldönti.
Én is örülnék, ha értem mondana valaki egy utolsó imát, még ha az az ellenség is.
Kis idő eltelik, nem történik semmi, de aztán egyszer csak ismét feltűnik egy alak a sikátorban, nem más, mint az esernyős férfi. Ha meg is lepték az események, a mosoly magassága egy fél arasznyit sem változik.
A buzogányom után tapogatózom, de nem úgy néz ki, mint aki meg akarna támadni, sőt........
- Ez váratlan volt.... - motyogja magának, majd a vállára teszi az esernyőjét - Ejnye, az én dolgom itt véget ért. Fiatalúr, megengedné, hogy elvigyem a holttestet? - kérdezi tőlem.
- Megígéri, hogy tisztességesen eltemetik és nem adja a rotmanteleknek? Ha igen, akkor viheti. - bólintok.
- Hát ilyen barbároknak gondol minket, csak mert szövetségre léptünk. - élcelődik velem, miközben közelebb sétál - Megjegyzem a maguk félóriás barátai sem különbek.
- Nem rég volt a rotmantelekkel egy kis rossz élményem, így bocsássa meg a kétkedésemet. - húzom el a szám, majd hagyom, hogy a vérszívó harcoshoz közelebb menjen.
Int egyet, mire a vámpír alatt egy fekete rés nyílik, beszippantva őt, aztán be is csukja.
- A viszont látásra. - dobbant az esernyőjével, majd elindul a déliek felé.
Ahogy hátat fordít azonnal megpróbálok ráugrani és leütni a kardom markolatával, mert jó lenne élve elfogni, biztos jóvá tenném, a nem rég történt malőrömet.
A férfi meg sem próbál rám figyelni, hogy mit csinálok, ám ahogy a fegyverem közel ér hozzá, oldalra lép és úgy kerüli el, hogy pont az arca mellett suhanjon el a kardom. Mintha pontosan tudná mi fog következni és még hátul is lenne szeme. Nem szól egy szót sem, csak elsétált oldalra, és felszívódik az egyik falban, mint korábban.
- Hogy az a …….- harapom el a szavamat, ami nem lett volna szép, pedig most igazán sokat köszönhetek az Úrnak, hogy végig segített.
Visszarohanok a táborba, hogy figyelmeztessem a társaimat a veszélyre, ám úgy néz ki a déliek a mágussal egyetemben mára visszavonulót fújtak, hiszen éjszaka végül is nem sikerült senkit sem kiiktatniuk.
Ezek után már senki nem akadályozta meg, hogy az északi sereg sikeresen elfoglalja a máguscéhet.

Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.