Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Kérdező vendégeknek

You are not connected. Please login or register

[Mina&Wyn] - Poison Ivy

Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Go down  Üzenet [1 / 3 oldal]

1[Mina&Wyn] - Poison Ivy Empty [Mina&Wyn] - Poison Ivy on Pént. Jún. 29, 2018 6:50 pm

Wyn Silvernight


Sötét Tünde Druida
Sötét Tünde Druida
~ Poison Ivy ~
Avagy: 
"Úgy tűnik, néhány szilva átformálta az életem..."

Mintha dézsából öntötték volna, hullott alá millió és millió vízcsepp sebesen a sötét, piszkosnak ható fellegekből, eláztatva mindent és mindenkit az utcán, csakhogy az a bizonyos mindenki egyedül én voltam, aki éppen azzal múlatta az idejét lassú, önmaga vonszolásának ható sétája közben, hogy a felhők piszkosságra emlékeztető tulajdonságát a sötételfek kormos jelzőjéhez hasonlította és azon törte a fejét, miért jut eszükbe az embereknek a mocsok arról, ami nem fehér vagy színes. Őszintén szólva fogalmam sem volt róla, de egy valamiben teljes bizonyosságot tudhattam magaménak: sem Damien fényes, éjszín bőre, sem pedig Wilhelmina ébenfekete haja nem érdemelte meg ezt a jelzőt, és ha valaki ismert volna, tudta volna, hogy nem elfogultságból mondom.
Léptem még kettőt, mire eszembe jutott, melyik ajtón is kellene kopogtatni, hogy szembenézzek a sorsommal. Elmémben, ahogy az lenni szokott, hirtelen gondolatok százai kezdtek őrült táncra, szapora és terjedelmes tudatom munkásságát hirdetve: már megint túl sok mindent akartam feldolgozni egyszerre.
  - Vagy... mindössze túl sok minden történt néhány hét alatt. 
Megvontam a vállam, egyrészt, mert senki sem láthatta vagy hallhatta, másrészt, mert nem érdekelt, harmadrészt pedig mert már úgyis megtörtént. Elindítottam valamit, a saját szavaim hibájából, valami olyat, ami túlmutatott egyszerű főzőleckéken egy pici déli faluban egy lepcses szájú, közvetlen fogadóssal, egy idegesítő, de a maga módján egészen rendes sötét tündével és egy élete nagy részében vidámságot sugárzó, temperamentumos vámpírral. Valahogyan... kezdtek számomra fontosak lenni, de egyáltalán nem úgy, mint Corlieva. Nem... más volt ez. Valami teljesen más, valami olyan, amiben eddig sohasem volt részem és mintha belül még nem tudtam volna eldönteni, jó-e ez. Mindenesetre, sok minden történt az után a majdnem pofon után, Mina békítési kísérlete után, amit úgy lehetne röviden összefoglalni, hogy rendszeresen látogatást tettem errefelé és... nos, VALÓBAN főzni tanultam.
Tehát, odaléptem az ajtóhoz, érzelemmentes arckifejezést öltöttem magamra és erőteljesen kopogtam kettőt a fadeszkák egyenesre csiszolt felszínén, miközben csípőre tettem a kezem, megszokásból, hogy érezzem a botom közelségét... és hogy lenézés nélkül megállapítsam, mégis mennyire ázhattam el úgy, hogy már megint nem vettem fel esőköpenyt. És egyébként ez miért is érdekelt engem?


_________________
"Nutella-One! Nutella- One, report!"
"Sir, there are at least....six aisle of Nutella in the target area!"
"Okay, Nutella-One. Commence Operation: Total Annihilation. Move in, flank the area with Nutella-Two. Stat rep ASAP. ETA: 2 spooning sec."
"Sir, yes, Sir! Nutella One out!"
/Crispin Shadowbane/

2[Mina&Wyn] - Poison Ivy Empty Re: [Mina&Wyn] - Poison Ivy on Pént. Jún. 29, 2018 8:10 pm

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus
Wilhelmina von Nachtraben nyöszörögve rángatja le magáról sárral átáztatott cipőjét. Társára támaszkodva esett be mintegy a házba, melyet előre is sajnál, számítva rá, hogy mily mértékben esik majd a kintről behozott kosz áldozatául. Főleg mondjuk inkább magát sajnálja, akinek majd ki kell takarítania. Szó sincs róla, hogy ne szeretné az esőt. Kifejezetten kedveli, hisz a hideggel sem volt soha problémája, ezek a záporok pedig még nem is olyan hidegek... hát... zápornak nem lehet nevezni, de nem lényeges. A nagyobb probléma, hogy ía bőre úgy viszket, mintha ezer miniatűr kést forgatnának benne.
- Ki mondta, hogy jó ötlet saruban elindulni az erdőben?!
- Csak ki akartam ugrani... nem akartam sokáig lenni, csak gyűjteni néhány gyógynövényt, hátha végre valamennyire megtanulom összekotyvasztani őket...
Siránkozó hangvétele mit sem enyhít fájdalmán. Damien jobbára részvétteljes és némileg ideges szánakozással szemléli, és próbálja leállítani, valahányszor késztetést érezne arra, hogy lekaparja az összes bőrt a lábáról. Jobb híján elvonul hát olvasni, hogy elterelje a figyelmét. Damien pedig a tőrét élesíteni, gyönyörködni benne, és azon agyalni, mi lenne a leghasznosabb felhasználása a közeljövőben... meg, hogy észak vagy dél. de ezek csak futó gondolatok. A fontosabb az, hogy vajon érkezik-e ma látogatójuk. Már jó pár napja nem kopogtatott az ajtón az a bizonyos fiatal, fehér jelenség, aki valami furcsa és majdhogynem varázslatosnak is betudható változás miatt hajlandó volt nemcsak elviselni a közelségüket, de még a segítségüket is, Mina az utóbbi időben ugyanis igyekezett beavatni az ízletes étkek elkészítésének misztériumába. Viszont, ha most érkezik, hát... szegény vámpírt nem fogja a legalkalmasabb állapotban találni.
Erre kéne valami B-tervet kitalálni. Mondjuk elmehetnének sétálni. Na várjunk, esik. Ez kizárva. Mondjuk ez majdhogynem azt is kizárja, hogy Wyn mégiscsak eljöjjön. Szereti a természetet, de miért áztatná el magát fölöslegesen? Nehézkesen sóhajt, ahogy a konyhában tesz-vesz, az üres szobát szomorúan kémlelve, a világ szürkesége belengve, de valami furcsa biztonságérzettel fűszerezve mindent. Emlékek elevenednek meg, ahogy ebben a kis szobában folyik az oktatás. Valami bájos dolog nézni, ahogy egy vámpír oktatja Wynt a főzésre. Éppen itt. Éppen most. Ez is egyike azoknak a dolgoknak, amelyeket nem lenne szabad elveszíteni, és...
...vannak itt dolgok, amik szúrják belülről, igen. Mert amikor ezek a főzőórák zajlanak, nem nagyon tud mihez kezdeni. Amikor visszafelé lovagoltak, azt hitte, ott helyben süllyed föld alá, mert nem bírja tovább. Kiabálni akart, őrjöngeni, közölni a lánnyal, hogy soha többé nem akarja látni, vagy... vagy épp az ellenkezője. Na, de egyiket se tette, ami így utólag meggondolva meglehetősen bölcs volt és büszke is magára, hogy féken tartotta magát. Az elején persze könnyű volt, kiüresedett, elbújt és nem is érzett semmit, utána dühöngött csak, belül... most pedig... mintha barátok lennének, jár ide hozzájuk és tanul, de nem úgy, mintha kihasználná őket. Lehetetlen rajta kiigazodni.
Mélysötét gondolataiban úszva tétován tántorog vissza Minához, aki térdét felhúzva, annak támasztva böngész egy holdmágiáról szóló könyvet. Talán kicsit túl sokáig álldogál az ajtóban és bámulja, mert a nő lassan felpillant rá. - Hm?
- Csak... gondolkoztam.
- Min?
Egyszerű kérdés. Legnehezebb válasz. - Hát... például... azon, hogy... hogy fogsz te most főzni, hogyha... mármint.. ez önző dolog. Valami módot kéne találnom, hogy segítsek. Tudom, sajnálom, de bármit próbáltam eddig, nem használt. - tereli el a témát. De tényleg. Az összes kencét, amijük akadt, kipróbálta, egyik sem enyhítette a szúró, viszkető érzést. Az idő biztos segít, de annyit nem fognak tudni várni....
- Nem azon gondolkodtál, hogy nem tudsz segíteni rajtam - Azok a szúrós szemek. Bele akarnak látni a lelkébe. Pedig még ő sem biztos benne, hogy az egy biztonságos terep... sőt. Hogy min gondolkodtam? - arca akaratlanul is elkezd vörösödni. Ami automatikusan vonzza maga után a következőket a láncolatban. Szilvaarc. Méregszemű. Kikérem magamnak, ez úgy hangzik, mintha mérgesek lennének a szemeim. Néztem én valaha bárkire haragosan...?
Nos, megtette, de Wynre semmiképp. Nem, nem haragosan nézett... üresen nézett...
Kopogás.
Damien hatalmasat sóhajt.
- Na ne mondd komolyan... Megidézted?!... De... de.. így tényleg nem tudok főzni... sőt, még magyarázni se... mert csakis arra tudok gondolni, hogy... fááj... - Kezeibe temeti az arcát. Hihetetlen, egy Nachtraben vámpír, legyőzve a természet által. Egy apró, pici növényke által. Vagy mégis valami rovar volt?
Nyugtató kezeket érez a vállán. Széjjelebb húzza ujjait, hogy kilásson mögöttük, egy mosolygó sötét arc fogadja lombzöld szemekkel. - Ne aggódj, még nem is biztos, hogy ő az. De ha mégis, megmagyarázom. Hátha tud segíteni neked. Nem kell mindig főzni.
A hangnem némileg megnyugtatja. Segítség. Az most jól jönne. Bár... benne is furcsa, kihúzatlan tüskeként él még a legelső találkozás emléke. De a kis... azazhogy lány egészen ügyes, és láthatóan lelkesen akarja magába szívni a tudást, mindent, amit értékesnek talál. Elképesztően elhivatott. - Megyek, ajtót nyitok... - fordul sarkon a sötét tünde azzal a félig reménnyel, félig félelemmel, hogy nem a várt vendégük az.
De ő az.
Ösztönös mosoly terül szét az arcán, ahogy ajtót nyit, majd gyorsan észbe kap. - Te jó ég... alaposan eláztál. Gyere be gyorsan - lép félre, természetesen az ajtóból, majd ha Wyn beljebb jött, bezárja azt. Megint úgy állt ott a lány, mintha nem is lenne semmi gond, és egyáltalán nem fenyegetné súlyos megfázás; határozottan és megkérdőjelezhetetlenül. Zavart érez belül, lelke, mint egy pocsolya, amiben folyamatosan ugrálnak, újra meg újra felkavarva az iszapot. Mélyére akar ásni, hogy rájöjjön, mi is történik valójában, vagy mi fog.
- Át kell venned valami szárazat. - jelenti ki egyáltalán nem parancsoló jelleggel, majd kezei tétován felső ruházata második rétegének gombjaihoz nyúlnak, eltávolítják azt róla, így láthatóvá válik az alatta lévő sötétkék szövetréteg. Mindössze átnyújtja Wynnek, rendelkezzék vele, ahogy óhajt, hisz még az is lehet, hogy az arcába lesz visszavágva az egész.
- Ne haragudj, de Mina most eléggé... kellemetlen állapotban van. - Ez félreérthető. A végén még női dolgokra fog gondolni. És úgyis el kell árulnom... - Valószínűleg belelépett valamibe az erdőben... Mina, bemehetünk?
- Gyertek csak... - felel lemondó, de hálás sóhajjal a vámpír. Összecsukja a könyvet, leteszi maga mellé, majd nyüsszenve rááll két lábára, rosszallóan pislogva alsó lábszárára. - Szia, Wyn. Bocsáss meg, de buta voltam, és csizma nélkül indultam el az erdőbe... és nem az eső volt a legnagyobb bajom... - mutat lábaira, enyhén felhúzva szoknyáját - piros pöttyök éktelenkednek rajta.

3[Mina&Wyn] - Poison Ivy Empty Re: [Mina&Wyn] - Poison Ivy on Szomb. Jún. 30, 2018 3:32 am

Wyn Silvernight


Sötét Tünde Druida
Sötét Tünde Druida
Üdv.
Mondtam, vagyis akartam mondani, mert arra számítottam, hogy köszönéssel fogadnak. De Méregszem azonnal a lényegre tért, arra az idegenül lüktető, kínzó érzésre, hogy vizes vagyok, csurom vizes, tetőtől talpig, teljesen olyan hangsúllyal, mintha az egészségemet veszélyeztetném. Csak néztem rá, az arcára, amelyen már egyáltalán nem ült az a megszokott mosoly. Nem... és vagy a külsőm miatt vagy pedig történt valami, márpedig sehonnan sem láttam örvendező vámpírleánykákat előugrabugrálni, tehát egészen biztosan az utóbbival álltam szemben. Hacsak nem mindkettővel. De miért foglalkoztam még mindig ezzel? Hiszen druida voltam, és amióta a képzésem tartott - és amikor még volt mesterem -, nem egyszer meditáltunk esőben. Hozzászoktam már, bár be kellett vallanom, ezúttal tényleg éreztem valamiféle gyengeséget, sőt, jobban mondva már jó néhány napja tartott. Mintha bujkált volna bennem valami kórság, pedig biztosra vettem, hogy egészséges vagyok. Annak kellett lennem. Sosem voltam beteg.
Mindenesetre hangos, elemtisztító sóhajjal léptem be a házba, azonnal megszabadulva lucskos, sáros csizmámtól, bár mit sem segített a helyzeten, hiszen nedves, csupasz lábnyomaim így is tökéletesen jelezték, merre járok. Pontosabban merre indultam volna, ha nem éreztem volna, hogy Damien mondani akar valamit. Éreztem? Ez túlzás, inkább számítottam valamire. Magyarázatra.
Hol van Wilhelmina? - kérdezték tőle a szemeim, de még mindig a kinézetemmel volt elfoglalva.
Bár jobban belegondolva megértettem. Senki sem akarta volna, hogy a vendége összevizezze a házát, és Szilva barátunk már bizonyára ismert annyira, hogy tudja, mennyire nem érdekel a környeze...
Alig tudtam visszafojtani egy megkönnyebbült sóhajt, ahogy megláttam a felém közelítő túlméretezett ruhadarabot az éjszín ujjak között. Igyekeztem komolynak maradni, így - talán kissé látványosan is, de kit érdekelt, talán már hónapok óta nem volt rajtam normális ruházat - kihúztam magam, bólintva elvettem és mintha mi sem történt volna, kezdtem volna neki lehámozódni, azazhogy megszabadulni a tapadós, nyálkásra ázott saját viseletemtől a háta mögött, amikor rájöttem:
Egy: Azt akarja, hogy kövessem, hiszen nyilván tisztázni akarja, mégis mi baja esett a Receptek Úrnőjének.
Már önmagában sem volt túl szívderítő hallani, hogy az erdőben érte baleset, ott, ahol találkoztunk, ahol hozzávalókat gyűjtögettünk. Ahol körültekintőnek kellett volna lenni, ahelyett, hogy boldogan terjesztjük az állatok iránti szeretetet vagy tanítjuk pörögni-forogni a lakótársunkat furcsa, ámde hasznos vámpírvarázslatok segítségével. De Mina... ő Mina volt és egyáltalán nem állt szándékomban kioktatni. Legalábbis addig, amíg meg nem látom, mégis mit művelt magával... Bár nagyon erősen sejtettem, hogy nem apró dolgot, ha képtelen volt személyes üdvözlésre.
Kettő: Biztosra veszem, hogy ki fog hajítani, ha meglátja, hogy pőrén állok a lakása kellős közepén.
A hangja is ezt támasztotta alá. Kicsit.. megtörtnek hangzott, fájdalomtól, szenvedéstől terhesnek, ami azt hiszem, megrémített, éppen úgy, mint amikor Dietert akarták megölni vagy amikor az északiak felgyújtották az erdőt, vagy amikor Crispin feje nyomtalanul eltűnt... vagy amikor legutóbb Hollóhaj Kisasszony majdnem megvágta magát szeletelés közben, aztán amikor Méregszem a segítéségére sietett, ő pedig szabadkozott, hogy semmi baja nem esett, majdnem a sötét tünde esett áldozatául. És most... most valóban baj történt.
Damien ingét magamtól biztonságos távolságra tartva lépkedtem be a kínról árulkodó hangfoszlányokra, ami kissé úgy nézett ki, mintha irtóznék a ruhadarabtól, de hagytam, hadd gondoljon, amit akar, később úgyis rendbe teszem a helyzetet. Most nem igazán értem rá a sötét tünde érzelmi világával foglalkozni, amely éppen olyan idegennek hatott számomra, mintha valaki egy még nem tanult receptet nyomott volna a kezembe a nefilimek nyelvén.
- Örülök, hogy látlak, Mina. - köszöntem, aztán a következő pillanatban már azon kaptam magam, hogy a lány lábai mellett guggolok, mintha a szoknyája alá akarnék belesni, holott természetesen a pirosodást vizsgáltam.
Megráztam a fejem, ledobva magamról a társaság elvárásainak könyörtelenül nehéz terheit. Sosem tudtam eléggé felérni hozzájuk, ők pedig szemlátomást így is elfogadtak, úgyhogy egyelőre ennyi elég kellett, legyen.
- Hmm... Ülj vissza. - kértem tőle határozottan, mialatt hátrafordultam - Mé... Damien, kérlek, hozz hideg vizet, egy dézsányit vagy bármit, amit találsz, és olyan rongyokat, amiket nélkülözni tudtok.
Úgy éreztem, a kezembe kell vennem az irányítást. Még meg sem vártam, hogy a lány helyet foglaljon, jóformán le nem vettem a szemem a sérülésről, amely szinte azonnal láttatta is magán, miért fájt annyira.
- Ezek hólyagok. Ne vakard őket. Szömörcébe léptél.
Mérges voltam, bár tudtam, hogy jogtalanul teszem, hiszen honnan tudhatta volna szerencsétlen, mire figyeljen? Valószínűleg senki nem tanította meg neki, a csizmája óvása miatt pedig fel sem merült benne, hogy veszély leselkedhet a lábaira. Nyeltem egy nagyot, mintha szomjas lennék, hogy lenyugtassam magam és kitaláljam, mit is tehetnék érte. Néhány hét alatt ugyan elmúltak volna a tünetei, azonban a hólyagosodás igencsak arra utalt, hogy a bőre tetemes mennyiségű szömörceolajjal érintkezett, amit nem hagyhattam annyiban, hiszen a hólyagok kifakadnak, a sebei elfertőződnek és kész is a baj... Tehát, nyugodtnak kellett maradnom.
- Nos. Aggodalomra semmi ok, azt hiszem, el tudom mulasztani, bár ilyenen még nem próbáltam. De odakint kell megejtenünk, ahol vannak növények, úgyhogy várunk, amíg eláll az eső. Addig is, a borogatás majd enyhíti a viszketést, én meg... - emeltem fel az inget - jobban teszem, ha átöltözöm, mielőtt összekoszolok mindent. Hol tehetem meg?


_________________
"Nutella-One! Nutella- One, report!"
"Sir, there are at least....six aisle of Nutella in the target area!"
"Okay, Nutella-One. Commence Operation: Total Annihilation. Move in, flank the area with Nutella-Two. Stat rep ASAP. ETA: 2 spooning sec."
"Sir, yes, Sir! Nutella One out!"
/Crispin Shadowbane/

4[Mina&Wyn] - Poison Ivy Empty Re: [Mina&Wyn] - Poison Ivy on Szomb. Jún. 30, 2018 2:42 pm

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus
Wynnesa - aki nem szereti így használni a nevét - nem viszi túlzásba a kommunikációt, szokás szerint. Ez persze nem is baj, hisz rendhagyó módon az ellenkezést sem, ami pedig a szokása. Ez kezdetnek nem rossz. Az inggel egyelőre nem tesz mást, pusztán maga előtt cipelni, mintha csak egy büdös zokni lenne, és Damien kissé fél is attól, hogy végül udvariasan vissza lesz szolgáltatva neki...
Egy ronggyal gyorsan eltünteti a vizes-sáros nyomokat, melyeket az apró talpak hagytak. Valóban, mintha egy gyermek lábnyomai lennének. Mindezek után félszegen követi őket a szobába, kissé aggódva, mi fog történni. Nem kezdhette azzal, hogy segítséget kér Wyntől, hiszen az már a kihasználás kategóriájába esne, ha azon nyomban, amint amaz belép az ajtón, azzal fogadná, hogy "De jó, hogy itt vagy, éppen van egy megoldandó helyzetünk".
Úgy látszik viszont, erre nincs szükség, hiszen amint Wyn felismeri a helyzetet, és pont, mint egy orvos, azonnal neki is lát megoldani azt. Kérdések nélkül.
- Én is örülök. Nagyon. Főleg azért, mert némileg reménykedem abban, hogy tudsz ezzel az izével valamit kezdeni, és ezzel most nem gonosz akarok lenni, tudom, hogy buta voltam, de nagyon, nagyon hálás leszek érte, bár fogalmam sincs még, mivel fogom viszonozni, de majd kitalálok valamit... Megtaníthatlak néhány varázslatra, vagy a fene se tudja. - Vajon a druidák boldogulnának olyasmikkel, mint az utánzás vagy egyéb hasonló illúziómágiák? Végül is mért ne? Furcsa lenne, ha tényleg képes lenne átadni valamiképpen a tudást. De ahhoz először normálisan kellene éreznie magát.
Rögtön parancs, avagy inkább afféle kérés érkezik irányába, úgy érzi magát, mintha valamiféle ispotályban lenne. Most a saját otthona változik azzá. Damien pedig utasítást kap, hogy hozzon vizet. Víz. Valamiért mindig ez kell először az orvosoknak. Víz. Nyilván, tisztítani fontos, de vajon mindenhez elég a sima tiszta víz? Nincs valami anyag, ami sokkal jobban fertőtlenít és eltávolítja a szennyeződéseket?... Keveset konzultált Rotmantelekkel, állapítja meg. Bár ezt valószínűleg bármelyik, az orvostudományhoz akármennyire is konyító személy elárulhatná, a Rotmantelek sokkal durvább és mélyebbre ható szinten tudják elemezni az emberi és jóformán bármilyen másmilyen testet... Remélhetőleg ilyesmire nem lesz szükség. Csak nem kell műtét egy ilyen miatt. Ez csak egy növény volt... csak egy növény... A fenébe is, nem farkas támadta meg vagy ilyesmi.
- Persze, hozom. De Wyn... ha megfázol, akkor már két lányt kell ápolni ebben a házban - ereszt meg egy halvány mosolyt, ahogy megindul a bejárat felé, ahol is ott fekszik az a rongy, amellyel feltörölte a padlót. Valószínűleg túl koszos egy olyan feladathoz, amelyben bőrrel kell érintkezni. Bár nem teljesen biztos benne, milyen szerepre kell az a rongy, de több is van még ott, ahonnan ez jött, úgyhogy három majdnem ugyanolyan kinézésű, de még tiszta darabkát nyalábol föl és caplat vele a konyhába, ahol is megragad egy dázsa vizet - belemártja az ujját, elég hideg lesz -, majd vissza a szobába. Közben gondolkozik, hogy a lány vajon miért akadt el a neve kimondásakor. Mé...? Ez semmi esetre sem hozható hasonlóságba a nevem bármely részével. Mélységi? Ugyan, ez elég durva szitokszó lenne. Mé...retes élőlény? A hórihorgas rövidebb. Vagy az óriás, vagy valami. El ne felejtse megkérdezni tőle. Bár valószínűleg erre is hasonló lesz a válasz, mint arra, hogy miért ücsörgött azon a fán.
- Mitől lesznek hólyagok egy... növénytől?! - kérdi enyhe felháborodással, szégyennel vegyes aggodalommal nézve lefelé a vizsgálatba vett saját lábára a vámpír. Most biztos jól megszemlélik a lábát. Vajon mit gondolhat? Elég erős, izmos, formás, vagy nem is érdekli az ilyesmi, csak és kizárólag a sérülést látja rajta, illetve ezeket a hólyagokat? Kihasználja-e a lány a lehetőséget, hogy megnézze magának és összehasonlítsa az alkatát a sajátjával, vagy egyszerűen csak megállapításokat tegyen róla magában? Zavarbaejtő gondolatok. Próbál nem azon aggódni, hogy néz ki. A hólyagokkal így is, úgy is rondán. A másik érdekes dolog pedig, hogy valaki ilyen közel van hozzá. Ritkán esik ez meg idegeneknél. Régen látott orvos, az biztos - állapítja meg.
- Hogy lehet a természet ilyen... kegyetlen? Na most ezzel nem bántani akarom, vagy ilyesmi, csak... egy könnyed esti sétára indul valaki, és körülbelül húszezerféle baja eshet, és ebbe nem számoltuk bele a ragadozókat, banditákat, útonállókat vagy egyéb kétlábú, értelmes fajt. Vagy értelmetlent. Csak a növények. Csalán, tüskék, bozót, rád tekeredik, megfojt, nem látsz benne, elsüllyedsz, szétszurkál - sorolja, mint ártatlan áldozat. Nyilván tudja, miért van ez, de a racionális okok nem vigasztalják, mg a növény túlélési vágya sem, amikor a bőrét legszívesebben mind leszakítaná magáról. Mindössze azért, mert hozzáért valamihez. Ennyire nem viselni az érintést...
- Borogatás? Remélem, nem engem kell felborítani. - Nem tudta kihagyni.
Az ingre ránézve első pillantásra eszébe jut, hogy ahhoz a lényhez tartozik, aki jelenleg épp az ajtóban álldogál diszkréten. Bejött volna, de látva az adott jelenetet nem tartotta a legbölcsebbnek. Damien inge Wynen. Az vicces lesz, gondolja, hisz a lány körülbelül háromszor beleférne. Szélességben. Magasságban csak vagy kétszer... Próbálja mélyre eltuszkolni magában ezeket a gondolatokat, mert gonosznak érződnek...
- Nos... ha Damien lesz szíves bezárni az ajtót... és nem zavar, hogy itt vagyok, akkor akár itt is. De ha akarod, becsukom a szemem meg ilyesmi - közli enyhén pirulva, Damien pedig Wyn háta mögött ismét szilvaszerű színre vált, és magához sem annyira illő szótlansággal szép halkan becsukja az ajtót. Hátát nekiveti. Hm. Van kulcslyuk. Nem baj. Legyen csak. Ez már lassan mindenen túlmegy, több a soknál. Arról viszont fogalma sincs, mihez fog kezdeni, amíg a kezelés zajlik, így egyelőre csak vár és bámulja maga előtt a házbelsőt, elmerülve gondolataiban...
- Egyébként köszönöm, hogy segítesz. Még meg se kértünk. Ha már nem fogok csak arra gondolni, hogy bőrtelenítsem magam, akkor persze folytathatjuk az órákat. Mármint... ez a cucc nem fertőző... gondolom... tehát nem hagyta bennem semmijét az a növény, remélhetőleg? - Most már biztos nyilvánvaló, mennyire keveset tud a növények ártalmas hatásairól. De biztosan nem, hiszen akkor lehetetlen lenne gyógyítani.

5[Mina&Wyn] - Poison Ivy Empty Re: [Mina&Wyn] - Poison Ivy on Vas. Júl. 01, 2018 9:44 pm

Wyn Silvernight


Sötét Tünde Druida
Sötét Tünde Druida
- A szömörce és a hozzá hasonlók olyan nedveket termelnek, amelyek ártalmasak a csupasz bőrre. Ők nem rovarok, amik csípni tudnának, így a legtöbb olyan anyagot használ védekezésre, amitől az állatok nem eszik meg, nem mennek a közelébe, hogy letapossák és így életben maradhat. Azért lettél tőle hólyagos, mert nem vetted észre, hol mászkálsz és valószínűleg több példányba is belebotlottál. Nem érezhetted azonnal, hiszen legalább nyolc óra kell, míg a hatás megjelenik. - magyaráztam szinte semmilyen hanglejtéssel, nehogy a vámpírlány megijedjen, bár már késő volt, azt hiszem, hiszen teljesen úgy festett, mint aki azt hiszi, nagy baj történt - Nem lesz semmi következmény, ha gyorsan elmulasztjuk. Azért kell a vizes borogatás, hogy ne legyen olyan kellemetlen érzés. Nem fertőző, főzhetünk, amint jobban leszel, de ha máshoz van kedved, légy őszinte, és amint végeztem a lábaiddal, már itt sem vagyok.
Egy pillanatra a földre néztem. El sem hittem, hogy meghallottam a vízcseppek koppanását, ahogy leperegtek az ingemről és a hajamról, majd hullani kezdtek a padlóra. Nos igen... ennyit arról, hogy nem akartam összekoszolni semmit. Mialatt Wilhelmina azt ecsetelte, hogyan akar kárpótolni engem - fogalmam sincs, mire szeretett volna kilyukadni, de annak tűnt leginkább -, én már kaptam volna a nadrágom gombjai után, amikor hirtelen, ellenállást nem tűrően borzongtam bele a gondolatba, szoborrá merevedve, tehetetlenül: mi van, ha Damien meglát?
Mi lenne?! - kérdeztem magamtól idegesen.
Hiszen csak egy kétlábú volt, mint az összes többi, és meglehetősen sok mindent tudott már rólam, csakúgy, mint Mina, akivel ilyen téren nem volt különösebb problémám. Persze ha azt nem számítjuk bele, hogy egyre kevésbé mertem előtte és Damien előtt olyasmit művelni, amiről tudtam, hogy az átlag polgárok ellenzik. Még csak arra sem foghattam, arra a szörnyű élményre, amikor megpróbálták elvenni az ártatlanságom, elvégre a sötét tünde semmi jelét nem mutatta ilyen tervnek.
- Őőő... - csúszott ki a számon olyan hangon, mintha valaki éppen most akarna megkínozni, miközben megdermedtem, s hagytam tovább folyni rólam a vizet.
Talán a lány sejtett valamit, azért küldte ki. Talán az ing átadása egy terv részét képezte, mert a fiú már ismert. Talán azt várta, hogy tálcán kínálkozik majd a lehetőség. Elmém elborult, én pedig kihúztam a botomat az övemből és megperdültem, de senki sem volt ott, csak a csukott ajtóval néztem farkasszemet. Így aztán visszafordultam a lány felé. Az arca nyugodt volt, nem olyan, mint azé, aki dühös vagy felháborodott. Nem... Az lehetett volna. Mindketten azok lehettek volna, de csak rám. Egyedül rám, aki már megint minden botorságot beleképzelt apró dolgokba, olyanokba, amelyek egyedül a javát szolgálták, mert ők ketten léteztek és tényleg törődtek a testi épségével, pedig rokonok sem voltak. És mégis mit műveltem? A botomra néztem, mesterem egyetlen megmaradt emlékére, vádlón, amiért szorongatom, mintha támadástól tartanék. Aztán egy pillanat sem kellett hozzá, és cserben hagytak a lábaim. A földön ültem, teljesen meggyőződve arról, mostanában túl gyakran csinálják ezt, ráadásul minden bizonnyal a frászt hoztam szegény vámpírra, így felemeltem a fejem, enyhén meghajtottam felé, aztán valami olyat mondtam, amit egyáltalán nem volt szokásom.
- Bocsánat.
Azzal ott, ültömben kezdtem el vetkőzni, gyorsan és kényelmetlenül, végül felálltam és magamra húztam Méregszem ruháját, aztán a kilincsért nyúltam néhány óriási lépés kíséretében, amelyek elegendő időt adtak, hogy visszanyerjem szokásos kővé dermedt arckifejezésem és semmit mondó pillantásomat. Olyannak kellett tűnnöm, aki semmivel sem gyanúsította néhány perccel ezelőtt, jóllehet, azóta már az is megfordult a fejemben, hogy Mina afféle beépített bűntársként funkcionál. De a lány, éppen ennek ellenkezőjéről árulkodó határozottan önérzetes viselkedésének emlékei győztek meg arról, mennyire rosszul látom a helyzetet.
Hiszen éppen most tettem tönkre mindazt, ami egészen eddig köztem és a két renegát közt formálódott.
- Remélem, kész van már az a víz. - mondtam egészen szelíd komorsággal, miközben kinyitottam az ajtót, jó messzire űzve az elmémben azt, ami odabent lejátszódott.


_________________
"Nutella-One! Nutella- One, report!"
"Sir, there are at least....six aisle of Nutella in the target area!"
"Okay, Nutella-One. Commence Operation: Total Annihilation. Move in, flank the area with Nutella-Two. Stat rep ASAP. ETA: 2 spooning sec."
"Sir, yes, Sir! Nutella One out!"
/Crispin Shadowbane/

6[Mina&Wyn] - Poison Ivy Empty Re: [Mina&Wyn] - Poison Ivy on Vas. Júl. 01, 2018 11:20 pm

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus
Engedelmesen, mint egy jó tanuló, hallgatja a lányt abban a tudatban, és bizalomban, hogy az többet tud a helyzetéről, mint saját maga. Ez bizonyossá is lesz. Az motoszkál benne, hogy gyerekkorában olvasott ő erről a borzalomról. A név is, a hangzása is a gyerekkort idézi, de azt hitte, az csupán valami eltúlzott vicc, hogy nem hat rögtön, hanem csak pár óra múlva kezd el viszketni, és nem is lehet tudni, hogy mitől. Meg aztán valahogy azt hitte, hogy az ilyen dolgok csak parasztemberkéket támadnak meg, egy kastélyban élő vámpírúrhölgynek ez csupán mendemonda, az, hogy esetleg őhozzá is hozzáérjen ilyen földi ártalom, á, az lehetetlen. Ennek lehetett is valóságalapja, míg a kastély közelében élt, ez viszont rég megváltozott, így kész csoda, hogy eddig megúszta... bár tüskék már bántalmazták, a csalánokat sem túlságosan szíveli, de eddig ez a legkegyetlenebb nyavalya, ami megtámadta hamvas kis bőrét.
- Nézzenek oda. Azt hitte, bántani akarom. Buta növény. Erre ő bánt engem. Pedig nem is vagyok állat, hogy megegyem... - Nem hagyja figyelmen kívül, hogy nem kapott választ arra, miért is kegyetlen a természet. Nyilván a druida nem ért vele egyet. Egye fene. Csak tűnjenek el a lábáról ezek az izék. - Egyébként Damien mondta, hogy vegyek föl csizmát, de nem volt kedvem... - húzza el a száját, forgatja meg a szemét és mintha még össze is húzná magát, egyre kisebbre, hogy minél inkább elbújjon, még mielőtt azt hallja az ajtón kívülről, hogy Na, megmondtam!
Ám Damiennek esze ágában sincs most a vámpírt kioktatni fegyelemről vagy óvatosságról, ugyanis saját helyzetével van elfoglalva... Rájött ugyanis, hogy a kért dolgokat rendesen a kezében felejtette, így most csak áll félszegen a rongyokkal meg a dézsával, vigyázva, hogy ki ne öntse az egészet. Nem baj, Wyn még úgyis átöltö...
Kopp.
- Wyn, mit csinálsz, mi a baj?! - hallja bentről.
- Minden rendben, lányok?
Hevesen dobog a szíve. Mi történhetett? Valami baj lett Mina lábával? Előmásztak a bogarak a falból? Wyn elesett? Mina véletlenül elkezdett mágiát használni? Mi a fene van?? Bármi jut eszébe, egyiknek sincs semmi értelme, legszívesebben feltépné az ajtót, de... de nem lehet, mert mi van, ha éppen ott találna egy Wynt, a ruhája levétele és az ő inge felvétele között? Akkor... fogalma sincs, hogy élné azt túl.
Minden pillanat egy agónia, amíg nem történik változás, egy remény formálódása és halála. Körmei a tenyerébe vájnak. Aztán éveknek tűnő pillanatok után végre nyílik az ajtó. Hatalmas megkönnyebbüléssel rebben arrébb, aztán rájön, vigyáznia kéne, mert kezében a dézsa. Kissé zilált tekintettel néz az alacsony teremtésre. Most bűntudatosan kéne éreznie magát, amiért olyan félszeg volt, hogy nem rakta le őket hamarabb, ehelyett enyhe sértett önérzet hangzik ki szavaiból.
- Itt állok vele már egy ideje. Bocsáss meg, csak túl korán csuktam be az ajtót. Tessék - nyújtja át és egy pillanatra elgondolkozik, nem túl nehéz-e ez az apró lánynak, a sok víz. - Vagy beviszem és leteszem a szobában, az jó?
Most veszi csak észre, hogy Wyn valóban átöltözött. Az ő inge van rajta. Próbál nem zavartnak tűnni. A lány vagy kétszer, ha nem háromszor beleférne az anyagba, mely így teljesen elrejti vékonyka alakját. Alsóját meg... úgy tűnik, egyszerűen csak levetette. Damien képtelen megállni egy mosolyt. Ezek után meg már muszáj mondania is valamit... - Teljesen jó lenne neked ruhának is...
Elvörösödik. Pontosabban, lilul. Na, ezért mekkora fejleharapást fog kapni... hát, most már mindegy.
Mina kissé kellemetlenül üldögél az ágy szélén. A lába még mindig viszket, ezek ketten meg jól elszórakoznak. Vagy legalábbis egyikük. És mi a fene volt az a botos történet? Valami látomásféle? Nem gondolta, hogy a lány ennyire instabil. Nem lesz ez így jó, nem akar tőle félni, egyáltalán nem... Hirtelen megint kissé olyan, mintha idegenek lennének.
Most... mondanom kéne valamit? Fáradt. Nyűgös. Nem akar teher lenni. És most ez a bot. Eh... bárcsak tudná, mi folyik az élőlények fejében...
- Jó, szerintem... főzzünk valamit, az legalább finom és lefoglal... és meg lehet enni.

7[Mina&Wyn] - Poison Ivy Empty Re: [Mina&Wyn] - Poison Ivy on Hétf. Júl. 02, 2018 12:59 am

Wyn Silvernight


Sötét Tünde Druida
Sötét Tünde Druida
Az az arc...
Hát nem azt jelezte, hogy Damien befejezte volna a mondandóját, ráadásul pontosan le tudtam olvasni az arcról, mire gondol: Gyenge. Túl gyenge, hogy elbírja a vizes dézsát. Igen. Pontosan ez járt a fejében. Képtelennek tartott valamire, csak azért, mert kicsinek és erőtlennek tűntem, ezért pedig legszívesebben térdkalácson rúgtam volna. De nem tettem meg, egyrészt, mert akkor rám borult volna az összes víz, másrészt pedig, mert... A sötételf ingére néztem, le, saját magamra, aki benne volt és a fiú furcsa, idegen illatát terjesztette szét a testemen. Nem... határozottan semmi rosszat nem akart. Elkántáltam még magamban ezt egy párszor, amikor már hallottam, amit hallanom kellett, hiszen valóban nem bujkált gúny a szavai mögött, sem most, sem pedig máskor. Neki és Minának sem. Hátranéztem egy pillanatra, és azt hiszem, elmosolyodtam. Olyan butácskának tűnt a vámpír, és egyben aranyosnak is, mint egy értetlenkedő kislány. Szinte alig vártam, hogy taníthassam. És hálás voltam neki az összes főzőleckéért.
Enyhén sóhajtva fordultam vissza a sötételf felé, egészen elfelejtve, hogy éppen Minára vigyorogtam az imént, így teljesen úgy tűnt, mintha jókedvű lennék, mert viszi helyettem a dézsát. De időt sem hagyott korrigálni, ugyanis a következő pillanatban egy kissé megállt számomra az idő.
Tessék...?!
Éreztem, hogy vér szökik az arcomba, ami azért tűnt vészesen szokatlan érzésnek, mert nem voltam dühös. Engem nézett. Sokáig. És mosolygott. Következésképpen látszott valami, vagy átsejlett az anyagon az egész... minden, amit takarnia kellett volna. És zavart. Zavart, engem, akit semmi nem érdekelt soha, aki azt csinálta, amihez kedvet érzett és amit helyesnek tartott. Egy lökött sötét tünde képes volt elérni, hogy ne érezzem jól magam a bőrömben. Pedig... igazság szerint jól éreztem magam, mert még mindig mosolyogtam és tudtam, hogy ezt sem sértésnek szánta. Sőt... ebben tulajdonképpen semmi nem volt, amit félreérthettem volna, de még mindig ott lebegett előttem a kérdés: Miért? Mi ez?
- Nos - kezdtem bele büszkén, egyik kezemet lazán csípőre téve, és mivel már egyébként sem tudtam levakarni a mosolyt az arcomról - ez esetben megtartom.
Azzal elszakítottam róla a tekintetem és mintha mi sem történt volna, megráztam a fejem és odasiettem Wilhelminához, hogy folytassam, amibe belekezdtem és közben ott legyek, hogy segítsek a lábait borogatni.
- Nem. - közöltem röviden - Előbb ezt befejezzük, utána azt teszel, amit jónak látsz. A növények pedig - vigyorogtam rá ismét a szavak emlékétől - Nem tudják, bántani akarod-e őket, amit megtermelnek, az sajnos rád kerül. De azt hiszem, már megvan, mire foglak tanítani a főzésért cserébe.


_________________
"Nutella-One! Nutella- One, report!"
"Sir, there are at least....six aisle of Nutella in the target area!"
"Okay, Nutella-One. Commence Operation: Total Annihilation. Move in, flank the area with Nutella-Two. Stat rep ASAP. ETA: 2 spooning sec."
"Sir, yes, Sir! Nutella One out!"
/Crispin Shadowbane/

8[Mina&Wyn] - Poison Ivy Empty Re: [Mina&Wyn] - Poison Ivy on Hétf. Júl. 02, 2018 1:30 am

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus
Legalább olyan nehéz állni ennek a csöppségnek a tekintetét, mint egy vallatóét. Fene tudja, miért. Lehetetlen szinte olvasni benne. Damien már mindenre számít, konkrétan arra is, hogy azok a vékony karok fogják, megragadják a dézsát és az egész tartalmát a feje tetejére hajítják. Na persze azon tényleg meglepődne. Talán paranoiás, és túlságosan sokszor képzel ilyeneket, pedig Wyn nem is igazán tett semmi agresszívat azóta, mióta...
Hm. Nos, igen. Azóta. De erre most nem akar gondolni, hisz a jelenlegi helyzeten is sok az elemeznivaló... Szótlanság. Ez eddig nem új. Várjunk csak. Csak nem valamiféle elváltozást lát azon a teljesen hófehér arcon? Zavart? Zavart?! Wynnesa Fawn Isabel... Silvernight akárkicsoda képes zavart érezni, sőt, azt ki is mutatni? Ezért a pillanatért már megérte ma felkelni. Na azt nem mondja, hogy még Mina úgymond sérülése is megérte...
Ez a hangvétel. Nem érti. Valami változott. Megint mintha megtört volna kissé, egy pillanatra világlott ki egy apró gyengeségnek nevezhető kis szikra, de nem, Wyn ezt hogyan is tudná elviselni... Mosolyog. Akkor olyan rossz nem lehet a helyzet. Kipirult és mosolyog. Most egészen hasonlít Min... várjunk. Ezt a gondolatot talán nem kéne szabadjára engedni.
Nagy levegőt kezd el venni, de Wyn szavai nyomán abbamarad a folyamat. Pislog kettőt. - Hogy... tessék? - Fejében megindul a forgatókönyv. "Áh. Persze, hogyne, természetesen, úrnőm, ahogy óhajtod, bármi a tiéd, amit csak szeretnél!" De... nem... nem! Ezt most komolyan kimondta? Kisajátítja a ruháját? Mi a fene ütött ebbe a lányba?
Nem tud mást tenni, csak kikerekíteni szemeit és őszinte értetlenséggel, na meg enyhe humorral nézni ki belőlük. Újra meg újra meg tudják lepni.
Wyn visszatér "munkájához", amiért Mina nagyon hálás, bár... értetlen. A hirtelen jött vidámságot sem érti. Na meg szoknia kell Wyn látványát a sötét tünde felsőjében. Végül is tényleg úgy fest rajta, mint egy ruha. Egy hálóing. Egy nagyon kinőtt ruha, mint valamiféle nagytestvéré...
- Figyelj, Wyn... Van egy-két kinőtt ruhafélém nekem is. Nagyon szépek. Azok közül esetleg nem akarsz válogatni?
Kezdi kirekesztettnek érezni magát. Nem igaz, hogy a háztartásból csak a férfitagnak a ruháit vegye már kölcsön... vagy nem kölcsön, ki tudja, de akkor is! Az egy férfi felsőruházat, az ő gyönyörű színes szövetkölteményei meg még említést se kapjanak? Ez igazán nem volna igazságos.
Damien erre inkább nem mond semmit, csak áll, néz, és próbálja feldolgozni az információkat...
- Nem szükséges semmi... cserébe. Mármint... egyébként hálás lennék, mert tényleg elég keveset tudok a növényekről. Az meg mindig jól jön. Ha más nem, túlélem könnyebben. Meg ha elfertőződik valami sebem, megoldom. - Úgy érzi, még mindig jobb, ha beszél, mint ha hagyja elhatalmasodni ezt a nagy adag... Ki tudja, mit. Mi folyik itt? Ezek ketten szervezkednek valamit nélküle?... Nem hagyhatja. Furcsa mód van valami, ami idegesítőbb, mint a viszkető lába. Nem tudja, ennek örüljön-e vagy inkább ne...

9[Mina&Wyn] - Poison Ivy Empty Re: [Mina&Wyn] - Poison Ivy on Hétf. Júl. 02, 2018 2:34 pm

Wyn Silvernight


Sötét Tünde Druida
Sötét Tünde Druida
Hmm...
Úgy tűnt, Mina teljesen elfelejtette az iménti kis incidenst a botommal, a padlóval és Damiennel, habár lehet, hogy pontosan ezért ajánlkozott főzni még ebben az állapotban is? Nem tudtam biztosra, de nem is kérdezhettem meg tőle, egyrészt, mert a lábával kellett foglalkoznom, másrészt pedig... Jószagú letaposott Holdkalap! Még mindig mosolyogtam, és az arcom is égett, azt sem tudtam, mit kezdjek magammal, azon kívül, hogy a munkába temetkezem. Megfogtam az első kezembe akadó rongyot és serényen a vízbe nyomtam, szótlanul, fülelve és figyelve, ám még az is megzavart, hogy a felsőm - most már az enyém - ujja körbetekeredett a karomon. Zavart, idegesített és már éreztem, hogy gyülemlik bennem a feszültség. A rongyot is erővel csavartam ki, s erősen ki kellett fújnom a levegőt, hogy normálisan fel tudjak nézni Wilhelmina arcába.
- Hideg lesz egy kicsit. - közöltem magamhoz nem illően, furcsa hangszínnel, még mindig zavartan, mit sem értve abból, ami velem történik.
Nos... nem, valójában semmi kedvem nem volt Mina ruháit próbálgatni, mert sejtettem, mifélék, és már a gondolatától is kirázott a hideg. A vízre fogtam, aztán a következő rongyot terítettem a lány lába köré, nagyon óvatosan rásimítva a hólyagos bőrfelületre, nehogy véletlenül még több kár keletkezzen benne. Hátra se néztem, csak amikor a rongyok elfogytak, s némán, mozdulatlanul meredtem a sötételf irányába, valamiféle segítségért. Reméltem, hogy megérti, ugyanis még ahhoz is erőt kellett kifejtenem, hogy ne kezdjek mosolyogni, de minél inkább erőlködtem, annál jobban égett az arcbőröm.
Ilyen nincs...
Lehunytam a szemem, úgy sóhajtottam.
- Talán... majd máskor. - válaszoltam a lánynak szellemhangon - A földig érő szoknyák számomra zavaróak. De... - el sem hittem, hogy kimondom - azon vagyok, hogy változtassak a szokásaimon. Hogy mindhármunknak kényelmesebb legyen.
Holy Nature...
Ránéztem a lányra. Márványbőre itt bent még inkább kifehérlett a szoba árnyai közül, alkonyodó égbolton hordozott Nap közelében, a kék és a vörös határán fellelhető érdekes, pirosnak egyáltalán nem mondható árnyalatban játszó szemei azt sugallták, valóban nem akar problémát csinálni a dologból. Én viszont tudtam, mire van szüksége.
- Ha nem akarsz csizmát felvenni, minimális tudásra szükséged lesz. - jelentettem ki - Vagy legközelebb nem csak Méregszemtől kapsz fejmosást. Gondolom, kaptál... benneteket ismerve.
Wait...
Értetlenül felnéztem rájuk. Illetve értetlenül álltam a dolgok mögött, ők csak a szokásos, immár ismételten érzelemmentes arcomat láthatták.


_________________
"Nutella-One! Nutella- One, report!"
"Sir, there are at least....six aisle of Nutella in the target area!"
"Okay, Nutella-One. Commence Operation: Total Annihilation. Move in, flank the area with Nutella-Two. Stat rep ASAP. ETA: 2 spooning sec."
"Sir, yes, Sir! Nutella One out!"
/Crispin Shadowbane/

10[Mina&Wyn] - Poison Ivy Empty Re: [Mina&Wyn] - Poison Ivy on Hétf. Júl. 02, 2018 3:23 pm

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus
Hideg lesz. Na szép. Hát ha hideg lesz, hát hideg lesz, számít ez ? Csak akkor érzed magad biztonságban, ha kritizálhatsz valamit?! Nem érti. Egyszerűen nem érti. Azt viszont érzi, hogy bosszantani kezdi. Megrémül kicsit. Ez az érzés halványan ismerős, ebből nőtte ki magát az a semmi. Amit nem szeretne visszakapni. Még nem teljesen biztos benne, hogy mi volt az, és nem szeretné újra átélni.
Mina közben lelkiekben felkészül, hogy az a fájdalmas valami hozzá fog érni. Nem tudja, hova nézzen, jobbára megkeresi hát Damien többé-kevésbé szoborszerű tekintetét, végül inkább lehunyja a szemét. Mérsékelten szisszen fel, azt skandálva, hogy ez meg fogja gyógyítani, el fog tűnni onnan a csípős fájdalom...
Rájön, hogy a ruhás ötlet rossz volt. De most már mindegy. Jelenleg csak arra tud gondolni, hogy ne ugorjon vagy sikítson fel. - Mondd csak, hogy nem, nyugodtan... - motyogja a fogai közül. - Nem kényszer az, csak egy ötlet volt... - Nyugodtabb, ha beszél, legalább addig se figyel a sebeire. Sebek... A seb legfeljebb a vágásnál kezdődik, ez csak valami kis kellemetlenség. Mégis, ha mondjuk csatatéren lépkedett volna szömörcébe, háát érdekes helyzetben találná magát.
Wyn szavaira pislog párat. - Mindhármunknak? Hm? Hogy érted? Be akarsz költözni?
Damiennek ha lett volna víz vagy akármi a szájában, biztos kiköpi.
- De mondom, hogy nem mind ér a földig. ...Na jó, ha rajtad vannak, akkor talán. De lehet szabni rajtuk. Átalakítani. Nem bánom. - Nem adja fel egykönnyen. Na nem mintha ragaszkodna a dologhoz, de azért az érveket nem fogja nem elsütögetni...
Méregszemtől fejmosást? Kinek van itt mérges szeme? - Őőő... gondolom, Damienre gondolsz? Figyelj, a legnagyobb probléma az, hogy halálra viszket a lábam, a fejmosás ellenben nem érződik - nevet halkan. - A fizikai fájdalom erősebb, mint a lelki, ezt... olvastam valahol. Vagy hallottam? Nem is tudom. De azért annyira nem harapta le a fejem...
- Én csak nem akarom, hogy bárki is rosszul érezze magát - közli felemelt kezekkel, mintegy védekezőleg. A self valóban elég ideges volt, főleg azért, mert nem tudott megoldást a bajra, hiába próbálkozott, és ha nem tud megvédeni valakit, azt nehezen viseli....
- Na de mi az a minimális tudás? Van valami védőkrém? Vagy csak ne caplassak összevissza és kerüljek el bizonyos növényeket?... A csalánt már megy. Némelyiket. Elég feltűnőek.

11[Mina&Wyn] - Poison Ivy Empty Re: [Mina&Wyn] - Poison Ivy on Hétf. Júl. 02, 2018 5:46 pm

Wyn Silvernight


Sötét Tünde Druida
Sötét Tünde Druida
Sóhajtva leültem a padlóra, egy pillantást vetve a lucskos kupacként otthagyott ruháimra. Még azt sem kérdeztem, hová tegyem őket, de miért is tettem volna? Eddig nem foglalkoztam ilyesmivel, csak ledobtam őket valahova a szobámban, aztán fedetlen bőrrel bebújtam a takaróm alá és ott is maradtam, amíg fel nem jött a Hold, hogy ezüstös fényével éppen csak kellemessé tegye az éjszakai sötétséget. Most mégis, úgy éreztem magam, mint egy gyerek, akit leszidtak, mert rosszul viselkedett, pedig még csak szóvá sem tették, amin még úgy is elcsodálkoztam magamban, hogy tudtam: első találkozásunkkor bizony valamelyest sikerült a frászt hoznom rájuk.
- Mit kell tennem azokkal? - mutattam magamon kívül a vizes kupacra, majd visszafordultam, hogy még egy kis vizet locsoljak a rongyokra, amelyek a vámpír tejfehér bőrét borították be.
Ám alig hogy ezzel végeztem, azt hittem, félrenyelek.
- Mi?! Én? Ide? Dehogy! - vágtam rá gondolkodás nélkül, hirtelen, saját magamhoz nem illő hangsúllyal, amiben semmilyen határozottság nem foglalt helyet - Csak... más vagyok és tudom, hogy...
Mégis mi a fenét művelek?
Köhintettem egyet, aztán hátrafordultam, talán kissé túlságosan is feddőn pillantva a sötét tündére, mintha Szilva uraság bármiről is tehetett volna.
- Tudnál még rongyokat hozni?
Nem érdekelt már semmi... kezdett elegem lenni saját magamból, és még csak azt sem bántam volna, ha Mina rám húz egy rakás olyan ruhát, amitől világgá szaladtam volna és elkezdi átalakítgatni, varrni vagy amit gondol. Semmit sem bántam volna, csak valaki vagy valami szedjen ki ebből a... nem találtam rá megfelelő kifejezést. Nem voltam ura magamnak, már egy jó ideje és úgy néz ki, ez csak romlott. És még fog is. Úgy éreztem, ketté tudnám törni a dézsa falát, ha megszorítanám.
- Igen. - böktem ki, de úgy hangzott, mintha hányingerrel küszködnék - Damienre gondoltam. Magamban már egy jó ideje Méregszemnek hívom. Téged pedig Hollóhajúnak.
Te beteg vagy. - förmedtem magamra - Mi a fenét művelsz, a Természet Örök Egyensúlyára!?
- Lázas vagyok...?!
NEM. Biztosan nem. De rájöttem, hogy a saját hangomat hallom. Kimondtam a szavakat. Kimondtam! Ki-mond-tam! A fejemet fogtam, mint egy őrült, és hosszasan pislogtam, zavartan saját magamtól, idegesen, feszülten, mérgesen és már ott tartottam, hogy legszívesebben kifutnék az ajtón, vissza az esőbe, hogy valóban beteg is legyek.
- Őh... én... - hebegtem, mint valami félénk kisgyerek, hozzám egyáltalán nem illően - hát... csalán... vagyis, mindent megtanítok, amit...
Nem bírtam tovább. Eltakartam a szemem és mélyeket lélegeztem. Sírhatnékom támadt, ami már önmagában is megijesztett volna, ráadásul a távolban már dörgést hallottam. Azt hiszem. Talán vihar készülődött. Mennem kellett, most azonnal, de meg sem tudtam moccanni többé.
- Elnézést... - nyögtem ki, még mielőtt az ülőalkalmatosság szélére hajtottam volna a fejem, amelyen Mina foglalt helyet. Aztán zúgni kezdett a fülem és a külvilág többé már nem létezett.


_________________
"Nutella-One! Nutella- One, report!"
"Sir, there are at least....six aisle of Nutella in the target area!"
"Okay, Nutella-One. Commence Operation: Total Annihilation. Move in, flank the area with Nutella-Two. Stat rep ASAP. ETA: 2 spooning sec."
"Sir, yes, Sir! Nutella One out!"
/Crispin Shadowbane/

12[Mina&Wyn] - Poison Ivy Empty Re: [Mina&Wyn] - Poison Ivy on Hétf. Júl. 02, 2018 10:11 pm

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus
Más vagy? Nem tudja ezt mire vélni. Mindenesetre ilyen fokú őszinteséget ritkán tapasztalni. Vajon mi válthatta ki? Mitől fél ennyire ez a lány? Talán pont attól. Attól, hogy őszinte. Furcsa hallani, mintha ez a hang nem is hozzá tartozna. Damien fél, hogy pillanatok alatt újjáépíti azt a falat majd magában, ami mintha egy picike résnyi törést szenvedett volna most, s ezen belátást nyerhettek az igazi lényébe. Remélhetőleg ez az igazi.
És erre elküldi ismét rongyokért.
Na azt már nem. Nem lehet csak így annyiban hagyni. - Wyn... Persze, tudnék. De ha valami... ha valami zavar, mondd nyugodtan. - Őt. Őt zavarja. Öröm és kacagás. Az én ruhám van rajta, a felsőm, semmi más, és még őt zavarná valami...
Mina meglepetten fogadja saját becenevét. El is pirul kissé, de sokkal inkább a büszkeségtől, mint a zavartól. - Óh. Ez szépen hangzik. Köszönöm - mosolyodik el. - De ő miért méreg? Emlékszel bármikor is, amikor csúnyán nézett volna rád? - kérdi cinkosan, majd hirtelen megijed. Talán nem kellett volna emlegetni, talán ez is beindít valami komorságot...
Lázas?
Végül is amilyen vékony, apró és törékeny teste van, még ha nem is ismeri be... és elázott. Nem volt elég gyors az az átöltözés. A ruha kudarcot vallott. Be kellett volna vinni valami törülközőt is, vagy tüzet csinálni vagy akármit...
- Én bolond.
- Neem nem, semmi gond, biztos tudunk valami főzetet csinálni, ami meggyógyít! Forró teát. Mézzel. Meg bújj a takaró alá. de hogy lennél lázas ilyen gyorsan? - sürgölődik idegesen, de inkább izgatottan, hogy van lehetősége szervezni, segítni. Eddig nem tűnt vészesnek a helyzet.
Aztán mintha Wyn sokkot kapott volna. A vámpír tanácstalanul pislog a sötételfre, aki egy feszült márványszoborrá változott, és vívódik, hogy megmozduljon-e, vagy nem... Idegtépő nézni, ahogy fokozatosan elveszíti magát a lány, és közben nem tudni, mégis miért. - Wyn... - szólal meg sokszor egymás után, próbálva felhívni magára a figyelmet. - Wyn... Wyn...
De nincs értelme. Végül amikor az apró teremtés már jóformán összeesik az ágy szélére támaszkodva, felrúg magában mindent és áttöri a saját gátjait. Térdre ereszkedik és körbefonja karjaival a kis testet, mintha csak át akarná adni neki az energiáit, és mintha hirtelen az egész világ sokkal zajosabb és élénkebb lenne, mint amilyen valójában: sötét és szürke. Belül pörög, forog, kavarog és kanyarog, világít.
Hoppá.
Nem teljesen ez volt a terve, és a pulzusa megint kétszerese a normálnak. De még nincs minden veszve. Óvatosan felnyalábolja Wynt, majd mint egy apró, puha, törékeny valamit, végigfekteti az ágyon, Mina mellé, aki csak pislogva figyel, nem tudván eldönteni, hogy sírjon-e, nevessen-e, vagy inkább egyik se, esetleg a kettőt egyszerre. Enyhén elnyílt ajkakkal pislogva bámulja, mi történik, közben reméli, Wynnek tényleg nem esett baja. Mit tettek, mi történt, hogy ilyen... intenzíven reagált? Kezdi tényleg azt hinni, hogy közveszélyes. Lám, ez is a lába miatt van. ha a lába nem lett volna szömörcés, most csak főzögetnének, semmi nem alakult volna így...

13[Mina&Wyn] - Poison Ivy Empty Re: [Mina&Wyn] - Poison Ivy on Hétf. Júl. 02, 2018 10:59 pm

Wyn Silvernight


Sötét Tünde Druida
Sötét Tünde Druida
Sötét.
Sötét és hideg.
Ilyen volt a világ csukott szemeken át. Üres. Pedig az előbb még tudtam, hol vagyok, tudtam, miért jöttem és azt is, hogy valami nagyon fontosat csináltam egy számomra kedves személy jólétéért. Mégis minden kietlennek tűnt, fagyosnak. Egedül éreztem magam, kavargott a sok gondolat a fejemben és a gyomrom sem volt valami jó. Aztán már ezeket sem éreztem. Semmit. A nagybetűs, teljes semmit. Motozást hallottam, visszhangoztak az apró zajok, mintha közel s távol semmi sem lett volna körülöttem, csak kongó, szívbe markoló üresség. Éreztem a lélegzetem, de az sem meleget sugárzott, inkább jégszilánkokként szúrta a bőröm, amely merev volt, mozdulatlan és idegen, ahogyan az egész testem. Aztán...
Mintha villám csapott volna belém. Valami felrázott, valami meleg, amely kemény volt, erős, mégis puha, gyengéd és körülvett. És jó volt.
Még. - sírta a lelkem - Még.
De a melegségnek vége szakadt. Olyan érzés volt, mint amikor hosszas éhezés, s egy kiadós, meleg vacsora után visszalöktem magam a hideg élelmet magában foglaló vándorlás egyhangú kerekébe. Szörnyen fájt. Éreztem a sós könnyeket az arcomon, ahogy lefelé folytak és valami hideg, de puha szívta be őket. Lassan élet kúszott a tagjaimba, ahogyan megéreztem valamit magam mellől. Valami melegséget. Tudtam, kihez tartozik, de meg nem tudtam volna mondani a nevét, ahogyan azét sem, aki az előbb erre a helyre emelt. Jobb híján, teljesen megsemmisülve, egyetlen óriási, küzdelmes mozdulattal odatornáztam magam a lányhoz és szó nélkül a vállára fektettem a fejem. Sóhajtottam, nem akarva tudomásul venni, mit csináltam éppen. Az egész egy nagy kifogás volt, azért, mert feltörtek valamit bennem, rést ütöttek a falamon, el akartak érni, ki akartak szedni innen, ahová magamat zártam, elűzve azt, akire hét évig húztam rá Wyn Silvernight rideg, érzelemmentességgel fűszerezett, kihűlt szívű személyiségének szerepét. Vissza akartam hozzá kapaszkodni, ám ezúttal nem úgy, ahogyan eddig. El akartam fogadni őket. Őket: Wilhelminát és Damient, akik mindenüket feltárták előttem, és megpróbáltak segíteni rajtam. Valahogyan... valahogyan éreztetnem kellett velük, hogy értékes számomra az életük. De kitől védhettem volna meg őket? Mitől...? Vér. Harc. Észak... Északtól. Nem. A romlottaktól. Egész Veroniát meg kell védenem a romlottaktól, különben senki és semmi sem lesz biztonságban és kiüresedik az egész világ.
...
Kinyitottam a szemem. Egy pillanatig még minden homályos volt, aztán szépen lassan helyükre kúsztak a formák, a vonalak és a színek.
- Csak... egy kicsit fáradt vagyok. - jelentettem ki természetességgel, egészen halkan - Adjatok néhány percet, utána folytatok mindent. Hová vigyem a vizes ruhát? Elállt már az eső?
Eeeeee....?! - köhögtem, amikor rájöttem, mégis mit mondtam.
Mintha egy álomból ébredtem volna fel. Minden méltóságomtól és büszkeségemtől megfosztva ültem ott a vámpír és a sötételf előtt, kiszolgáltatottan, megrepesztett pajzzsal, amelyet lelki szemeim előtt egyenesen lengedezni láttam, mint egy szétszakadt sátrat. Valamit tennem kellett, valamit, most azonnal, amivel visszanyerhetem a sebezhetetlenség látszatát.
- Na jó. - jelentettem ki, mintha két napnyi alvás után, energiától duzzadva keltem volna fel, miközben megkíséreltem lemászni a bútorról, ujjaimat összefűzve és kezemet kinyújtva magam előtt - Ha esik, ha nem, a lábad nem várhat. Kérlek, adj egy edényt, Damien.


_________________
"Nutella-One! Nutella- One, report!"
"Sir, there are at least....six aisle of Nutella in the target area!"
"Okay, Nutella-One. Commence Operation: Total Annihilation. Move in, flank the area with Nutella-Two. Stat rep ASAP. ETA: 2 spooning sec."
"Sir, yes, Sir! Nutella One out!"
/Crispin Shadowbane/

14[Mina&Wyn] - Poison Ivy Empty Re: [Mina&Wyn] - Poison Ivy on Kedd Júl. 03, 2018 1:22 pm

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus
Feszült figyelemben várakozik, mint valamiféle várőr, bevetésre kész, s a változás legkisebb jelére is felkészült, hogy reagáljon. A probléma az, hogy nincs haditerv, nincs egy biztos út, amelyet tudja, hogy be kéne járni. Tenni akar valamit, valami olyasmit, ami helyreállít mindent, de ahhoz tudni kéne, mi a probléma. Lassan alsó ajkaiba harap, haragosan, tehetetlenül, ugyanazzal a szétáradó melegséggel, ami úgy tűnik, nem akarja elhagyni.
Mina hatalmas szemeit néha lehunyván pislogásra, szemléli, mi is történik. Sajnos léleklátó képessége még mindig nincs, pedig most aztán kamatoztathatná. Olyan csend telepszik mindenre, ami egyszerre fojtogató és biztonságos, mert tiszta sor, hogy ha megtörne, akkor itt nagyon nagy zűrzavar lenne. Elbújik ebbe a csöndbe, szorosan magára húzza, akár viharban a takarót a kisgyermek. Nagyot nyel. Mintha pár nap, hónap kimaradt volna az életéből, nem érti, mi zajlik. A két tünde között olyasféle összhangot érzékel, aminek a kialakulását nyomon kellett volna, hogy kövesse. Látnia kellett volna, vagy esetleg... megakadályozni? De mindenképpen tudni róla. Magának sem bevallott módon sértve érzi magát és nem tudja, mit tegyen. Mi az, amit nem látott? Mi az, amit nem tud, mi??
Hamarosan ugyanolyan hevesen lélegzik, mint mindenki rajta kívül a szobában. Belemarkol a takaróba, körmei idegesen gyűrik a puha, védelmező és körülölelő anyagot. Percek alatt épül ki benne a harag, amivel nem tud mit kezdeni, sikítani akar és őrjöngeni, de tudja, hogy ha ezek után furcsállva néznének rá, nem tudná megmagyarázni, miért tette, és ez a bizonytalanság még jobban megőrjíti. Elveszik magába, tekintete elködösül és ha valaki belenézne, káosztól terhes ködös labirintust találna.
Damien ránézne, de nem egészen mer... Fél attól, amit látna, és attól, hogy azután nem lenne képes folytatni, amit eltervezett. És hogy mi az? Visszahozni Wynt abba a nyugalmas állapotába, amiben azelőtt volt, mielőtt... nem. Nem, voltaképp nem ez a terve. Nem is megvigasztalni, bár ez már közelebb áll a valósághoz. De nem az eredményre kíváncsi, csak meg akarja tenni. Közel lenni hozzá, nyugtatgatni, érezni, hogy fontos valaki számára és hogy végre, végre jogában áll megvédeni őt valamitől, aminek mivoltával nincs tisztában, de nem is lényeges. Csak... fontosnak. Lenni. Számára.
Tisztában lévén saját önzőségével, de nem törődve vele, közelíti mancsait óvatosan a szinte a transzban lévő lány arcához, hüvelykujjával finoman lesimogatva róla a könnycseppeket. Mechanikusan mozognak az ujjai, szinte kihasználva azt, hogy jelen esetben Wyn nincs olyan helyzetben, hogy ellenkezni vagy tiltakozni tudjon. Talán akit most Wynnek hisz, nem is az igazi, de nem számít, nem adja ezeket a perceket akkor se semmiért, akármi legyen is a következménye.
Wyn hirtelen megmozdul, megindítva egy teljes lavinát és erős szívdobbanást mindkét körülötte lélegzőben. Mina majdnem elugrik ijedtében, aztán csak megilletődve tátog, amikor rájön, hogy őt most lényegében megölelték, rá lettek akaszkodva, hozzábújtak, mint valami... mint valami pici gyerek, mint egy testvér... Nagyokat lélegzik és nem tudván józan ésszel megoldani a helyzetet, jobb híján ösztöneire hagyatkozik és amennyire szabadok a tagjai, magához öleli Wynt. Meglepően konstatálja, hogy tényleg nagyon vékony. És Damien-illatú. Ez kezd kicsit sok lenni neki. Nyel egyet. És gondolkozik. Mi fog történni, ha megtörik ez az álom? Ha mindenki felébred? Persze régen volt már ilyen éber, de mégis olyan, mintha varázslás alatt lenne.
Kell pár pillanat, mire felfogják, hogy Wyn megszólalt, pláne, hogy mit mondott. A helyzet mintha helyreállt volna, egyik pillanatról a másikra. Akár a nyári zápor. Jön, letarol mindent, majd eltűnik és csak apró, csillogó cseppeket hagy maga mögött. Neeem... nem hagyhatja csak úgy itt... ezt...
Milyen ruhák? Eső? Kit érdekel az eső? Bent van az eső, a kinti nem számít, az mindegy...!
Damien vesz előbb erőt magán. - Nem számítanak most a ruhák, Wyn - Kicsit meg kell köszörülnie a torkát. Tessék. Erről ennyit. Tudta, hogy ez lesz, mégis annyira fáj, hogy elveszítette... azt az akármit. Úgyse tarthatott örökké, nyilván. De bezárult a kapu, pedig annyira átsétált volna rajta.
Nem. Vissza kell menni. Vissza fog még menni...
- Pihenj, amennyit csak akarsz. Nem kényszerítünk semmire, elvégre is... vendég vagy. - És beállt a sorba, kész, vége... legszívesebben felképelné magát.
- Valami... rosszat álmodtál? - kérdi óvakodva a vámpír. Persze nem tudja, hogy lehet ennyi idő alatt álmodni, de mintha ő is álmodott volna, pedig végig nyitva voltak a szemei. Megrázza magát.
Damient pedig megint elküldik eszközökért.
- Nem lehetne, hogy egy kicsit csak... - ...ülünk itt és elmagyarázod, mi is volt ez? - Aztán eszébe jut Mina. Nem, tényleg kezelni kell azt a lábat... Fene egye meg az összes nyavalyás edényt meg rongyot meg vizet a világon. - Mindjárt jövök... - sóhajt egy hatalmasat, majd elindul egy edényért.
Minának csak most jut eszébe, hogy tényleg, az ő lába meg viszketett. Most, hogy rágondol, újból nekikezd. De eddig elterelődött róla a figyelem. A "rémálmok" jótékony hatása...
Damien hamarost visszatér egy konyhai, tárolásra alkalmas fémdarabbal a kezében és engedelmesen átnyújtja Wynnek.

15[Mina&Wyn] - Poison Ivy Empty Re: [Mina&Wyn] - Poison Ivy on Kedd Júl. 03, 2018 2:16 pm

Wyn Silvernight


Sötét Tünde Druida
Sötét Tünde Druida
Úgy viselkedhettem, mint valami holdkóros. De nem adhattam jelét zavaromnak, nem szabadott látniuk, mert már így is betegre aggódták magukat, amit nagyon furcsa volt konstatálni annyi év távlatából, még úgy is, hogy apám ugyanezt művelte minden áldott nap. Az ő lelkeik rezgése mégis mélységesebb volt, sűrűbb és valamiért őszintébb, közvetlenebb, ami egyszerre rémített meg és töltött el puha, végtelen megkönnyebbüléssel. Hirtelen úgy éreztem, visszarepültem az időben nyolc évet, de valahogy mégsem. Mégsem, mert a mellkasom közepén furcsa tűz pislákolt, mely egyszerre volt hideg és meleg, egyszerre borzongtam bele és imádtam, de még mindig nem értettem, mégis mi folyt bennem és miért. Olyan volt, mintha beteg lennék, a tünetek is alátámasztották, ám nem ugyanazt éreztem. Nem. És nem is mindig. 
Azt hiszem, kezdek megőrülni.
Némán surrantam el a vámpír és a sötét tünde mellett, amikor Damien visszatért a fémedénnyel és a kezembe adta, némán, hangtalanul lépkedve, gyorsan és célirányosan a bejárati ajtó felé. Nagyon jól tudtam, mit terveztem, eldöntöttem a kivitelezés módját is, és már csak annyi kellett, hogy ne állítsanak meg, amíg kiérek a házból. De mégis, mintha saját magamat hátráltattam volna. Már az ajtó előtt voltam, vizes, sáros csizmám a lábamon, kezem a kilincs felé nyúlt s visszafordultam... mintha keresnék valamit, amit itt felejtek. Wilhelmina ölelésének emléke még a bőrömön terült szét, mint egy védőfátyol egy régen látott testvértől. Csodálatos volt, és egyben ijesztő is. Aztán összerándult a gyomrom, én pedig kizökkentem abból a felhőből, egy teljesen más érzés alkotta ködbe. Fájt belül valami, amit mégsem mondtam volna feltépett sebnek, inkább egy csípő, maró gyógyírnek. Csak azt tudnám, miért gondoltam pont ebben a pillanatban a sötét tündére...
Biztosan...
Igen. Hiányzott a fajtám. Csakhogy az egészen idáig nem ilyen érzés volt.
Nem léptem újra az ajtó felé. Megsemmisülten vettem egy nagy levegőt, s indultam vissza olyan sebesen, amilyen gyorsan csak tudtam, miután levetettem a lábbelimet. Odakuporodtam a vámpír hólyagos, borogatott lábaihoz, s lefelé nézve, csendesen öblögetni kezdtem a kendőket vízzel, nagyon lassan és óvatosan, miközben azon gondolkodtam, mégis mi történt, amíg börtönömbe zárva vergődtem mozdulatlan testem belsejében. És azon, mégis mit válaszoljak nekik. Hiszen bizonyára magyarázatot vártak.
- Nem számít, hogy vendég vagyok. - mondtam még mindig a dézsát, s a benne hullámzó vizet bámulva - Szeretném eltakarítani a koszt, amit csináltam.
Nem akartam pihenni. Lejjebb húztam Damien felsőjét magamon, amikor újabb hidegség-áradat csapott meg, s vágyakozva tekintettem Wilhelminára a takaró melegében, miközben fülelve, lassan mozogva hallgattam az eső kopogását a tetőn, a szél erősödő zúgását, és az égzörejt, amely utóbbi időben inkább felzaklatott, semmint megnyugtatott volna.
- Nem, Hollóhaj. - válaszoltam késve a lánynak egy apró sóhaj kíséretében, ugynaazzal az érzelemmentes hanggal, ahogyan szoktam, ám most mégis más volt, valahogy hozzájuk simult, tartozott valahová - Nem álmok voltak, inkább... emlékek. Gonoszak. De most ne foglalkozzunk vele. Örülök, hogy itt lehetek.
Furcsán hangzott a számból, de őszintén. És valamiért inkább büszke voltam magamra, amiért kimondtam, mint mérges.
- Jobb egy kicsit? - tettem még hozzá, miközben kissé erőltetetten, de nagyon ködös, szinte észrevehetetlen - és idegen - vidámsággal felnéztem rájuk - Remélem, igen, mert már kezdek éhes lenni. És... köszönöm a segítséget, Damien.


_________________
"Nutella-One! Nutella- One, report!"
"Sir, there are at least....six aisle of Nutella in the target area!"
"Okay, Nutella-One. Commence Operation: Total Annihilation. Move in, flank the area with Nutella-Two. Stat rep ASAP. ETA: 2 spooning sec."
"Sir, yes, Sir! Nutella One out!"
/Crispin Shadowbane/

16[Mina&Wyn] - Poison Ivy Empty Re: [Mina&Wyn] - Poison Ivy on Kedd Júl. 03, 2018 2:35 pm

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus
A sötételf legszívesebben folyamatosan sóhajtozna. Nehéz visszafognia magát, hogy ne mutatkozzon olyannak, mint amilyet érez épp. Vajon volt joga ehhez? Valóban volt joga azokhoz a könnyekhez, megérinteni az arcát és lefektetni arra az ágyra? Persze nagyon udvariatlan lett volna, ha nem tesz semmit. De ezt is lehet máshogy tenni. Megtette volna biztosan egy orvos is, de érzelmek nélkül, hidegen és logikusan, hiszen ő is csak egy test lett volna neki a többi közül, de Damien nem csak a testét akarta biztonságba helyezni, sőt, főleg nem azt.
Most biztosan vissza fog bújni. És ha esetleg bárki megemlíti ezt az esetet, ki fog csattanni, csúnyán nézni rájuk és keresni valamit, amivel elfoglalhatja magát. Bár az utóbbi időben kevésbé volt agresszív, de a maga elfoglalása még mindig megjelent újra meg újra. Mint mondjuk most...
- Nem te tehetsz az esőről. - próbál olyan finom lenni, amennyire csak képes, holott rákiabálna legszívesebben. "Felejtsd már el a koszt, az esőt, vagy hogy mit csinálsz rosszul, csak látni akarlak végre és tudok rendet rakni a saját házamban..." Azt szeretné, bárcsak bele lehetne látni az agyába anélkül, hogy szavakat kellene kimondania. Most nem bánná, ha belemásznának a fejébe és mintegy jogtalanul olvasnának a legmélyebb érzései között. Sokkal egyszerűbb lenne, mint megtalálni a módot és közölni őket. Vagy pont, hogy nem közölni őket...
Még mindig furcsa Minának, hogy Hollóhajnak hívja. Ez a becenév... nem is, inkább tisztségadás tiszteletet feltételez, regényes és érdekes. De nem bánja. A hajára mindig is büszke volt, és egy pillanatra átfut az agyán, hogy mi van, ha Wyn már erre is irigykedik... Haragudni fog, ha kiderül, hogy a fehérség képes ezt a közönséges sötét hajkoronát irigyelni.
Na jó. Nem közönséges, elég szép hajkorona ez, de no...
"De most ne foglalkozzunk velük többet." Damien gondolatban csikorgatja a fogát. Most kéne visszahúzódónak és megértőnek lennie. De nem fog menni. Így inkább a hiányt választja, nem reagál semmit... azt illetően.
- Mi is örülünk. - jelenti ki, mire rájött, hogy többes számban beszél, ezért kérdőn Minára pillant.
- Örülünk hát! - Titkos büszkeség csap hirtelen le rá. Végül is... engem ölelt meg, nem téged. Jó, ha te ültél volna itt, lehet, hogy téged ölelt meg, de... most engem ölelt meg. Fogalmam sincs, miért, de erre akkor is büszke leszek és kész. Senki se veheti el tőlem! Beteges egy érzés, ami átjárja. Már majdnem elkezdett elképesztő mód haragudni Wynre, amikor ő egyszerűen odabújt hozzá, védtelenül és vigasztalnivalóan.... Meg fog őrülni.
Az állapotára vonatkozó kérdésről először nem tudja, pontosan mit is kéne válaszolni. - Ja, hogy a lábam. Oh, igen. Az utóbbi percekben el is felejtettem, hogy létezik, szóval szerintem jó munkát kellett, hogy végezz - mosolyodik el szélesen. - Éhes? Húha, én is. Mihez van kedved? - kérdi, és izgatott fény villan a szemében. Megint.
Damien csak álldogál mellettük és kezd kissé megnyugodni. Sokat, sokat fog még gondolkodni ezen, most viszont mintha ténylegesen egy... család lennének. Furcsa. Nem így képzelte el Wynt, amikor először látta, pláne annak a napnak a vége után nem. Régóta ne is engedtek be senkit ebbe a házba, azazhogy nem akart bejönni senki.
- Igazán szívesen - nyögi jobb híján, akarna még mondani valamit, de úgyis csak elrontaná vele a dolgokat, úgyhogy ennyiben hagyja.
Mina felpattan, keres két pontot a szoknyáján és összekötözi őket, mintha csak holmi ócska konyhai kötény lenne. Így a térdéig ér le csak, az alatta lévő még kissé viszkető helyeket pedig nem birizgálja.
- Ha valaki rosszul lenne a lábamtól, szóljon, és eldugom, de egyelőre így kényelmesebb - jegyzi meg. - Nagyon jó lesz már ez, az a csoda tényleg meggyógyít... Mehetünk főzőcskézni? - kérdi, és ha beleegyezést tapasztal, elcsattog a konyha irányába.

17[Mina&Wyn] - Poison Ivy Empty Re: [Mina&Wyn] - Poison Ivy on Kedd Júl. 03, 2018 4:47 pm

Wyn Silvernight


Sötét Tünde Druida
Sötét Tünde Druida
Nem.
Valóban nem tehettem az esőről. Én nem tudtam vihart idézni, mint Darian Sageblood, nem tudtam kifakasztani a felhőket, ami jól jött volna, ha kiszáradt talajú telkek mellett járok, de azt leszámítva... Azóta féltem a vihartól ennyire, az óta a nap óta, amikor Rheo átvert. Valamelyest megértettem őt, mióta lelohadt a dühöm, az a mérhetetlen haraggomolyag, amely bennem növekedett és ki-kicsapott a felszínre álcám repedésein át, de nem tudtam elfogadni. Nem... Nem gondolkodhatott így. Hittem az elementalista erőkkel bíró kultistának, miszerint a thuatának csak Driseog kellett, de bíztam benne, hogy a népemnek jó sora van Anwnn területén. Hinnem kellett, és elképzelnem, de nem tudtam, mihez kezdett nélkülem az apám. Egyedül maradt, nyolc év után, magányosan, és az anyám sem volt ott vele, akit ő még mindig szeretett, hiszen láttam rajta. Nem tudtam volna megfogalmazni, miben különbözött a lánya iránti szeretete attól, amit anyám irányában táplált, de mondjuk úgy, éreztem, hogy más. Teljesen más. Nem mindig mutatta ki, csak amikor azt hitte, nem figyelem. Különös volt, ahogyan az is, hogy pont most jutott eszembe. És ez az egész is.
Tovább hallgattam a készülő égi csatát, egészen eddig fel sem fogva, mekkora felelőtlenséget tettem, amikor mégis eljöttem ide. Biztos voltam benne, hogy viharban nem engednek haza, és nem volt éppenséggel jó ötlet sem visszaindulni, ha nem akartam tüdőgyulladást kapni és rövid, de a szenvedéshez éppen eléggé hosszú úton meghalni. Nem. Egyáltalán nem akartam meghalni vagy elmenni innen, csak szívni egy nagyot a ház levegőjéből és elkiáltani magam, hogy semmi nem érdekel. Semmi...
Figyeltem, ahogy Minában szétterjed az a mérhetetlen lelkesedés, pedig csak annyit mondott, örülünk. Még mindig biztos voltam benne, hogy valami különlegesnek vagyok tanúja, amikor velük vagyok. Olyan kapocs fűzte össze őket, amit még sosem láttam és elgondolni sem mertem, hogy létezik, ahogyan azt sem, hogy szép lassan engem is belevonnak, mint a leves egy új összetevőjét. Néztem a vámpír lábát, a némileg megnyugodott bőrt, amely még mindig hólyagos volt, s talán azóta újak is keletkeztek rajta. Meg akartam csinálni azt a gyógyírt, de mivel nem tehettem, legalább a figyelmét elvontam róla. Furcsamód valamiféle gondoskodó, törődő barát szerepében találtam magam, ami egyszerre lepett meg és esett jól. Szám széle nagyon aprócska mosolyra húzódott, amikor bólintottam, és figyeltem, ahogyan a szeleburdi, de temperamentumos vámpír kisétál a helyiségből, egyenesen a főzéshez használt szoba felé véve az irányt. Ám mielőtt Damien utána indulhatott volna, valahogy úgy, hogy "Ne olyan gyorsan, vigyázz a lábaidra!", és mielőtt átgondolhattam volna, mit is teszek, felálltam és a sötételf éjszín keze után nyúltam. A kéz után, amely letörölte a könnyeimet.
- Damien... - kezdtem, miközben megállítottam és kicsit magam felé húztam, jelezve, hogy egy pillanatra még maradjon itt, velem.
Belenéztem a szemébe, jobb megoldást nem tudtam, és nem akartam, hogy kárba vesszen az esély, annak az esélye, hogy megköszönhetem neki, amit tett értem. Magam sem értettem, miért akartam ezt, csak elindult a kezem és a következő pillanatban már itt voltunk. Nem kételkedtem benne, hogy Wilhelmina tudja, hogy hálás vagyok, és adósságot sem éreztem irányában, de a sötételf... ő más volt. Áradt belőle valami, amit leginkább úgy tudtam volna megfogalmazni egy szóval, kétely. Miattam vagy velem kapcsolatban. Mintha félt volna tőlem, és haragudott volna magára, amiért segíteni próbált, kockáztatva ezzel azt, hogy megütöm vagy rákiabálok. Vagy... vagy teljesen mást gondolt, ki tudja, de valami akkor is volt ott benne, a lelkében, aminek nem kellett volna ott lennie. Nem tudtam, engedi-e az álcám, hogy kiüljön az arcomra az, aminek ki kellett, így a szememmel próbáltam elmondani neki. Kétszer, gyorsan egymás után, nagyon gyengén megpaskoltam a kézfejét.
- Most csak... - a szó nem akart olyan könnyedén kijönni a számon, mint terveztem, így sóhajjal oldottam a feszültséget - ... Köszönöm az előbbit.
Aztán elengedtem és elfordultam tőle, mert úgy éreztem, menten megfulladok. Valami rosszat tettem volna? Nem, nem hiszem. És nem is féltem. Mindegy.
- Húst kívánok, de kit akarok becsapni? Ismertek már. Bármi megteszi, ami ehető. - mondtam, miközben követtem a lányt és jókedvűen - ezúttal annak eltakarása nélkül álltam meg mellette, hogy kiosszanak rám valami feladatot.
Nem csoda ez, Hollóhaj. Ez valami olyasmi, amit nagyon régen ismertem, de te kiérdemelted, hogy a részese legyél. Összetartás.


_________________
"Nutella-One! Nutella- One, report!"
"Sir, there are at least....six aisle of Nutella in the target area!"
"Okay, Nutella-One. Commence Operation: Total Annihilation. Move in, flank the area with Nutella-Two. Stat rep ASAP. ETA: 2 spooning sec."
"Sir, yes, Sir! Nutella One out!"
/Crispin Shadowbane/

18[Mina&Wyn] - Poison Ivy Empty Re: [Mina&Wyn] - Poison Ivy on Kedd Júl. 03, 2018 10:00 pm

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus
Mina elképesztő gyorsan tud váltani érzelmei között. Vagyis inkább az érzelmei váltanak, ő pedig érzi őket, és alkalomadtán felerősíti, megéli, ragyog bennük, vagy elbújik előlük. Nem igazán lehet mondani, hogy tudja őket irányítani, esetleg ha már megvannak, akkor kezdeni velük valamit. Így most örül, hogy képes vidám lenni és lelkes, koncentrálni a feladatára, ami egy igencsak áldásos feladat. Sose tekintett rá kötelességként, ha ezt tette volna, a mostani állapotát örömest felhasználhatta volna ürügynek, hogy elhalasszák. De nem, nagyon is szívesen alkot most ennivalót, hogy aztán még nagyobb örömmel tüntesse el üres hasába.
Wyn viszont nem jön utána. Visszapillant válla fölött, hisz ennek valami oka kell, hogy legyen, és annyit lát, hogy Wyn fogja Damien kezét. Jaj, de jó, szuper, fantasztikus. De hát... de hát őt ölelte meg. Akkor már nem is akar főzni? Lehet, hogy egész végig nem is a főzések miatt járt ide?! Mi folyik itt a háttérben? Van valami, amit nagyon nem tud, és ez kezdi bökni a csőrét. Nem mer visszafordulni teljes testével, mert úgy érzi, megtörné azt a valamit, ami ott zajlik, bár hogy az mi, az jó kérdés. Ez a kettő kezdetektől fogva olyan furán viselkedik egymás társaságában. Ami valahogy groteszk, tekintve, hogy egyikük kétszer akkora körülbelül, mint a másik, korban pedig... megtippelni se tudná. Wyn kislánynak tűnik, elsőre, a hangja már más tészta, a viselkedése pedig teljesen összezavar mindent. Egyszer borzasztóan gyerekes és durcás, máskor természettisztelő és komoly, megint máskor pedig elveszett, védendő és... és... itt jönne az a valami, amit keres, de nem talál. És ezt az utóbbi énjét engedi legkevésbé látni. Damien viszont úgy látszik, megtalálta. Lehet, hogy az egész sírás miatta volt?
Elgondolkozik, voltak-e alkalmak, amikor nem hármasban voltak, hanem ők kettesben, de semmi nemigen jut eszébe, leszámítva esetleg néhány percnyi intervallumokat. Mindegy is. Olyasmi érzéssel, mint mikor valaki tudja, jelenleg épp történelmileg jelentős esemény zajlik, hevesen dobogó szívvel bámulja a konyha falát, és próbál azon gondolkozni, miféle hús van itthon.
Damien meg csak néz lefelé "foga tartott" kezeire és a személyre, aki fogja őket. Elméjében újra meg újra ismétlődik saját nevének a kimondása. Nehéz állnia a fehér szemeket, nem tudja, hogy miért. Szinte bármit el tud képzelni, mégis borzasztóan kíváncsi, mi vár rá. Nem hiszi el, hogy ez tényleg megtörténik, ez a Wyn, akit most lát, olyan éles kontrasztba állítható azzal, aki az első találkozásukkor volt, mint Mina haja a szűz hóval. Nem érti, mi történt a lánnyal, az viszont biztos, hogy ennek köze van őhozzá, és ez iszonyat nagy mértékű büszkeségre ad okot...
Nem először fordul elő, hogy nem tudja Wyn megnyilvánulásait értelmezni. Amit a kezével tesz, ez a gesztus, számára biztos jelent valamit, és biztos tudja is, hogy mit. Damiennek mondjuk az is elég, hogy ilyen közelségbe engedte őt, még ha szavakkal nem is képes közölni, hogy mit gondol. De ezt nincs jogom felróni neki, hisz én se...
Nem érti. Kérdően merül el a fehér szemekben. Hogy tud ilyen nyílt tekintettel mégis így elbújni magába? Rejtély. Mint ahogy az is, miért tette azt, amit tett. Forró kezei szinte égetik a bőrét, legszívesebben... megszorítaná azokat a kezeket, vagy fölkapná az egész lányt, valami... éleset. Kontrasztosat. Egyértelműt. Így csak még tovább mosódnak belül az ellentétes és értetlen érzelmek, és valami átviláglik rajtuk, de egyelőre nem tudni, hogy az a fény simogat vagy éget.
Esélyes, hogy mindkettő.
Már megköszönted egyszer. Most még egyszer, csak a kezemet fogva... Ennek jelentősége kell, hogy legyen. Azt viszont nyilván nem gondolta fontosnak - vagy lehetségesnek? -, hogy Mina ne legyen jelen. Furcsa mód zavarja a közelsége. Inkább csak fél, hogy valami baj lesz, szomorú lesz, megsértődik, vagy efféle... Fogalma sincs, hogy lavírozzon a kétféle, egyenlő erővel rángató késztetés között. Általában mindent beszéddel old meg. Most viszont nem talál szavakat, és annyi, de annyi a kimondatlan...
Ahogy várható volt, Wyn rögtön menekül is ezután. Damien lenéz a kezeire, mintha keretbe akarná foglalni a rajtuk levő érintést. Soha többé nem kéne hozzáérnie semmihez, de legalábbis még egy kicsi ideig.
- Olyan nagy dolog, hogy föltettelek egy ágyra?
Valami oknál fogva viccesnek hangzik számára, amit mond, de nem tudja, hogy máshogy önthette volna még szavakba. Megjelenik arcán egy elfojthatatlan mosoly. - Wyn, nem tudom, miért aggódsz, de ha attól félsz, meg fogsz bántani azzal, hogy kedves vagy, akkor szerencsére tévedsz.
Gőze nincs, honnan szedett ennyi értelmes és helytálló kijelentést egy mondatba, de meglehetősen büszke magára. Meg is könnyebbült, hogy képes volt végre megszólalni.
Az étel említésére Mina úgy érzi, ismét van létjogosultsága. Viszont még mindig nem találta ki, mit egyenek.
- Azt hiszeeem, van fácánunk, egy kis birkánk, falubeliektől, valamint jó sok csirkénk. Nem is tudom, hogy van ilyen sok, pedig szinte csak azt esszük... hm... lehet, a bárányt le kéne passzolni valakinek... hacsak, Wyn, szereted a bárányt?

19[Mina&Wyn] - Poison Ivy Empty Re: [Mina&Wyn] - Poison Ivy on Csüt. Júl. 05, 2018 4:00 pm

Wyn Silvernight


Sötét Tünde Druida
Sötét Tünde Druida
A sok étel említésére úgy éreztem, nem is főzőhelyiségben, hanem inkább kínzókamrában vagyok. Meg sem tudtam volna mondani, mikor ettem utoljára rendes fogást, olyat, amit nem rontottam el, tehát nem én készítettem, de jelenleg nem igazán érdekelt, ahogyan az sem, mennyibe kerül nekik folyton vendégül látni. Régebben azt mondtam volna, az ő problémájuk, most azonban megfordult a fejemben, hogy itt hagyok némi váltót abból amit apám...
- Oh... - néztem le, ahogy a zsebembe akartam nyúlni, de csak egy idegen anyagot érintettem meg a bőrömön.
Néhányat pislogva Wilhelminára néztem, miközben úgy tettem, mintha csak megigazítanám, vagy lejjebb akarnám húzni, nehogy véletlenül is látszódjon valami ott, ahol takarnia kellene a nem létező fehérneműmnek, ugyanis az is ronggyá ázott a vihart megelőző esőben. Ám mire rájöttem, hogy ezzel még mindig ellent mondok magamnak, már késő volt. Idegesen tekintettem körbe, nem lelve semmit, amihez hozzáfoghatnék, mígnem figyelmes nem lettem a vizet tartalmazó edényre az asztalon, amely mellé rögvest fel is küzdöttem egy fazekat.
- Én ugyan nem válogatok. - közöltem amolyan szokásos Wynes hangsúllyal, miközben visszanéztem a lányra - Ha hozod a húst, addig aprítok zöldséget.
Azzal visszatemetkeztem magamba, lehajtva a fejemet, nem is figyelve, mit csinálok, egyelőre kizárva azt, amit Damien hozzám intézett.
Majd válaszolok, ha érdekli a véleményem.
Na meg, jelenleg minden egyes gondolatomat a pénzes erszény tapintása foglalta le, a hangja, a súlya, a jelentése, amit egyáltalán nem jól láttam. Csak azt hittem. És most megint itt voltam, rá kellett jönnöm, hogy egyedül vagyok, bűnös vagyok, hibás vagyok és már sehogyan sem tudom helyrehozni.
Talán... majd egyszer elmehetnék holdpapnak tanulni.
Hevesen megráztam a fejem, miután végigértem a répán. Valójában nem tudtam, hogy rám szóltak-e, egyszerűen csak el akartam foglalni magam és különben is, majdnem minden ételhez kellett egy kis zöldség, nemde? Nem pazaroltam a Természet ajándékát... Az kellett volna még, a saját testem zavarba ejtő meztelensége mellé! Teljes gyalázat lett volna. De azt hiszem, a változások, amelyeken keresztülmentem, nem érintették a hűségem a vallásomhoz, sem az eszméimtől való elfordulás határát, hiszen egyszerűen csak megtanultam együtt élni másokkal. Ez volt a módja, hogy társakat találjak, és ez volt az, amit rosszul láttam, mikor azt hittem, Crispinnek nincs igaza. büszkeségem nem engedte, hogy szóljak tehát, bármennyire is azt éreztem helyesnek. Elnyomtam és szeleteltem, aprítottam tovább, még azt is elfelejtve, hogy előtte kezet kellett volna mosnom.
Már mindegy...
Gyűlöltem, mennyire nem találtam a helyem, mindössze azért, mert megváltoztam. Vagy... nem is én? Damienre pillantottam. Ő kifejezetten ugyanaz maradt, egy külső szemlélőnek biztosan, azonban mostanában olyan dolgokat csinált, amik felidegesítették Minát. Na persze Minát nem volt nehéz, de ezt más értelemben kellett átgondolni. Főleg olyan értelemben, ami furcsa dolgokra késztetett, ha a közelemben tartózkodott.


_________________
"Nutella-One! Nutella- One, report!"
"Sir, there are at least....six aisle of Nutella in the target area!"
"Okay, Nutella-One. Commence Operation: Total Annihilation. Move in, flank the area with Nutella-Two. Stat rep ASAP. ETA: 2 spooning sec."
"Sir, yes, Sir! Nutella One out!"
/Crispin Shadowbane/

20[Mina&Wyn] - Poison Ivy Empty Re: [Mina&Wyn] - Poison Ivy on Csüt. Júl. 05, 2018 9:35 pm

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus
Damien csodálkozva nézi, Wyn mit turkál a zsebe... irányában, ami jelen pillanatban nincs neki. Ez mosolyra készteti. Valamint eszébe juttatja, hogy valóban, Wyn lényegében egy afféle nyári ruhácskának fogta be a felsőjét... Ami tény, hogy nem a legalakkiemelőbb, de azért mégis, szabadon hagyja a lábakat és efféle. A tündelány biztosan nem szégyenlős, és az sem igen érdekelheti, hátha megbotránkoztat valakit a környezetében.
- Ha a nadrágodból szükséges van valamire, nyugodtan menj vissza érte, ez nem egy olyan kötött főzőóra.
- Hát neked biztosan nem kötött - jegyzi meg csípősen Mina - hiszen te nem is főzöl.
- Héé, a múltkor is beszálltam zöldséget pucolni!
- És majdnem az egyik ujjad bánta...
Damien szemforgatva megbillenti a fejét, majd vállat von. Csibészes mosolya leginkább egy kamaszéra emlékeztet. Minának kedve támadna ráugrani morogva, és ha csak maguk lennének, esélyesen meg is tenné, egy adag csikizéshalommal fűszerezve, de Wyn előtt nem nagyon érzi helyét az ilyesminek... Ami kicsit zavarja. Nem szeret korlátozva lenni. Így nagyon várja, hogy nekilássanak a főzésnek, az legalább a saját területe, hol otthon érezheti magát és még valamilyen szinten amolyan vezető beosztásban is lehet. Meg amikor főznek, Wyn az övé. Legalábbis részben, és egy kis időre. Persze talán nem kellene a férfitagot sem kizárni a dologból...
- Akkor hozom is a húst. - azzal ellibben, galoppozva elhagyja a szobát.
Damien pedig legszívesebben szétrágná az alsó ajkait. Ujjával dobol minden keze ügyébe eső felületen, falon, asztalon, pulton...
- Mi rejlik e mögött a szótlanság mögött? - kérdi olyan kedvesen, ahogy csak tudja, próbálván mosolyával elfedni azt, milyen elemi erővel akarná ő azt a bizonyos rejtett dolgot előásni, amivel persze nem érne célt, ezért próbál normálisan viselkedni. Az egyetlen dolog, amivel nem tud mit kezdeni, a megnyilvánulások hiánya. De megint fél. Attól fél, hogy elrontotta. És nagyon nem akarja sokszorosan elrontani...
- Wyn. Biztos jól vagy? Lefekhetsz nyugodtan, ha rosszul érzed magad. Senki nem kötelez semmire, remélem, ezzel tisztában vagy. Ha pedig a vihar az oka... nos, azt sajnos nem tudjuk eltüntetni, de elérhetjük, hogy ne figyelj oda rá. Ha pedig azon aggódsz, hogy hogy jutsz haza... ráér még. Ha ma nem, hát holnap. Ha meg kell magyarázni a dolgot valakinek, vállalom a békebíró szerepét... vagy... villámfogó... hogy kell azt mondani. - Vállat von. Fogalma sincs, honnan ragadt rá ez a lazaság - esélyes, hogy Minától, aki mind ennek, mind ellentétének, az idegeskedésnek a mestere.


_________________
"Legendákat mesélnek rólad. A tékozló gyermek, aki a semmiből bukkant fel és hős lett a márványfalú városban a sárkány tombolása után. Igazán büszke lehetsz magadra." - Lucretia von Nachtraben

21[Mina&Wyn] - Poison Ivy Empty Re: [Mina&Wyn] - Poison Ivy on Pént. Júl. 06, 2018 9:16 pm

Wyn Silvernight


Sötét Tünde Druida
Sötét Tünde Druida
Ha nincs ott Wilhelmina...
Nem. Ha nincs ott az a furcsa érzés a mellkasomban és az egész testemben, sőt, még talán a lelkemben is, egész biztosan lecsaptam volna az asztalra azt a kést, amivel a répát szeleteltem fel, természetesen mosás nélkül, hiszen a nagy gondolatelterelésben az is kiment a fejemből, azonban ettől csak még mérgesebb lettem. Kezdett belőlem elpárologni az a jótékony, mégis felkavaró érzés, amely nem engedte, hogy dühös legyek és olyat tegyek, amit később megbánhatok. Az egyetlen, amellyel feloldozást nyertem saját magam átka alól, Hollóhaj beszédhangja volt. Damien majdnem megsérült? Úgy tűnt, az a kettő több tulajdonságot vett át a másiktól, mint először gondoltam. A lány piros, hólyagos lábaira néztem, mikor mondandója végére érve ellépdelt. Valamiért nem bántam, hogy eggyel kevesebb személy esik áldozatul annak, ami most bennem szabadult fel, mégis valahol mélyen nem akartam ezt az egészet. Ki akartam rohanni a szakadó esőbe, a szélbe, odakintre, ahol még hangosabban hallatszott a vihar tombolása, de földbe gyökerezett a lábam, igaz, csak részben a félelemtől. Nem akartam többé menekülni, ezt megfogadtam magamnak azon a napon, amikor felvállaltam minden kockázatot, ami a kiszökdöséseimmel járt, itt akartam maradni szembenézni azzal, amit magamban hordozok, csak éppen...
Áh, mindegy!
- Semmi. Nem történt semmi. - jelentettem ki mély, szigorú hangomon, amivel általában figyelmeztetni szoktam mindenkit arra, amikor átlépni készülnek egy határt.
Már sehol nem volt az a nyílt seb, irdatlan sebességgel tömtem be, és söpörtem szőnyeg alá mindazt, ami az előző szobában történt, mintha így meg lehetett volna feledkezni róla, nem csak az én, hanem az ő számukra is. És az egészről, amit magam mögött hagytam. Újra felsejlett előttem a kopott, csörgő erszény és azon kaptam magam, hogy szörnyű belső nyomó érzést követően a gyomortartalmam felvándorol a számba. Ökölbe szorultak a kezeim, minden kis zöldségdarab kigurult az ujjaim közül, én pedig úgy éreztem, mindjárt szétrobbanok vagy elválnak egymástól az ajkaim vagy mindkettő. Sóhajtani akartam, valami olyasmit tenni, ami segítene legalább elodázni azt, ami következik, de...
- Hegh...?! - hallatszott egy hang, miközben az arcom elé emeltem a kezem, úgy, hogy a szemeim még kilátszódjanak, miközben hatalmas, fájdalmas nyelés közepette minden visszakerült oda, ahová való.
Kivéve a haragom.
Lecsaptam az asztalra a kést, igaz, éppen hogy csak volt hangja, sőt, az egész talán alig látszott, tekintve, hogy tulajdonképpen nem is lecsapásról volt szó, csak megszabadítottam terhétől a jobb kezemet, hogy elvégezhessen egy főzésnél sokkalta fontosabb feladatot: becsületem megvédelmezését. Ugyanis éppen akkor fogtam fel, mit is akart megtudni Méregszem, mit mondott pontosan és valahogyan elfogadhatatlan volt számomra, hogy így lásson engem, még annál is, mint ahogy másokra haragudtam volna ezért. És pont emiatt léptem ki az asztal mögül, s tettem felé olyan gyorsan csupán néhány lépést, hogy az arca felé lendíthessem a kezem.
Ha még egyszer ilyesmit feltételezel, én meg...
De hát már most is meg akartam ütni. A kezemre néztem, amely körülbelül a válla felett állt meg,s összerezzent, amikor hatalmas dörgés rázta meg a falut és annak egét. De nem csak az. Azt hiszem én is, és a lelkem, az egész mindenség, amely bennem kavargott, mert magam sem értettem, hogy képzeltem ezt. Hogyan lehettem olyan, mint a tulajdon öcsém, akit mindennél jobban gyűlöltem? Miért akartam ártani a jótevőmnek? Miért örvénylett bennem minden?
Amikor egy hatalmas villám átható, fehér fénye szűrődött be a helyiségbe, az eső kopogásának ritmusára eresztettem mind-mind lejjebb a kezem, hogy csak egy pillanatra, de elérje Damien vállát. 
- Nem félek semmitől. - mondtam olyan hangon, mintha éppen rekedten próbálnék meg kiabálni, pedig csak egy egyszerű kijelentés volt, jóllehet, küzdenem kellett, hogy ne hányjam el magam.
Mintha csak tűzbe nyúltam volna, elvettem onnan a kezem, hátat fordítottam neki, és már ott sem voltam, esélyt sem adva Wilhelminának, hogy az arcomba nézhessen, mert nem akartam megbotránkozva látni. Nem akartam látni a fájdalmát, amely mintha már most kiült volna a bőrömre, egyszeriben úgy éreztem, le tudtam volna kaparni, annyira idegesített és annyira... igen. Szégyelltem magam.
Szó nélkül tértem vissza a szeleteléshez, ezúttal vízbe pottyantva mindent, amit az ételbe szántam, továbbá a saját kezeimet is letakarítva, mintha ezzel megszabadulhattam volna a bűneimtől. Egészen addig fel sem néztem, amíg biztos nem voltam benne, hogy eltelt egy perc, az a perc, amit magamnak szabtam ki, mint időt, ami alatt össze kellett gyűjtenem az erőm, hogy egy pillanatra eldobjam a büszkeségem a mérgezett fenébe és kimondhassam:
- Bocsánat. Elmegyek, amint eláll az eső.
Nem mertem a szemükbe nézni. És ez azt hiszem, most először fordult elő velem ilyen okból.


_________________
"Nutella-One! Nutella- One, report!"
"Sir, there are at least....six aisle of Nutella in the target area!"
"Okay, Nutella-One. Commence Operation: Total Annihilation. Move in, flank the area with Nutella-Two. Stat rep ASAP. ETA: 2 spooning sec."
"Sir, yes, Sir! Nutella One out!"
/Crispin Shadowbane/

22[Mina&Wyn] - Poison Ivy Empty Re: [Mina&Wyn] - Poison Ivy on Szomb. Júl. 07, 2018 7:18 pm

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus
Lejjebb húzódik a szemöldöke. Semmi. Persze. Akkor hát a nők közönséges válaszával tisztel meg, Wynnesa? - kérdezné tőle, de valami visszatartja. Noha már szinte csak bebeszéli magának, hogy visszatartja, néha olyan, de olyan szívesen kimondaná ezeket a gondolatokat. De nem szabad, mert ez a pukkancs képes lenne akkor nekiesni, még úgy is, hogy feleolyan magas, mint ő... Ha Mina nem lenne itt most...
Magát is meglepi, mennyi indulat képes felgyűlni benne. Úgy pislant ezekre az indulatokra, mint valamiféle ismeretlen szörnyre lelki valójának perifériáján, amelyek morognak, rángatják virtuális ketrecüket és szét akarják vetni azt az egész világot. Mina soha nem tette ezt vele. A vámpír iszonyatosan idegesítő tud lenni, ez tény. Nem csak a könnyed, általános dolgok miatt, mint például a lassan készülődés, a nyafogás, valamint fajból kifolyólagos eltérések miatt, mint mondjuk a máskori felkelés és lefekvés, másféle ízlés, de amiatt is, mert állandóan képes szorongani. Ugyanakkor azonban valami megtartotta benne az örök vidámságot, ami szinte kiölhetetlen.
És soha, semmi esetre sem lenne képes bántani őt.
Legfeljebb áttételesen, de nem ilyen nyersen és durván. Vajon puhány lett, hogy ennyire a szívére veszi? De nem. Nem venné a szívére akárkitől, ez biztos.
Most meg mi bajod van? A látványomtól is rosszul leszel?

Nem érti, egyszerűen nem érti. De megunta már, hogy a törődő, aggódó, kedves selfet játssza, amit ugyan eddig nem kellett játszania, mert akármennyi visszacsattanás után is őszintén képes volt törődni. De már lassan úgy érzi, hiába törik, nem éri el vele, amit akar. Ami mi is? Tudni... legfőképp.
Ahogy lélegzik, szinte fújtat, mint egy ló. Pedig próbálja kontrollálni, ahogy egyre növekvő vérnyomását és pulzusát is, de kevés sikerrel.
Nem hiszi el.
Már megint az a kéz.
Csak nézi a lány szemeit, szinte kétségbeesetten kérdőn és vádlón. Újra felelevenedik benne az a pillanat, amit nagyon szívesen elfelejtett volna, meg is próbálta, és esélyt adott annak, hogy szépen felülíródjon, és akárcsak egy nyári eső a lángoló mezőt, eloltsa valamely másik, amely sokkal pozitívabb. De nem, valamiért nem olyan irányba alakultak a dolgok. Fogalma sincs, miért? Hol hibázott? Hibázott egyáltalán? Talán ott hibázott, ahol még azt hitte, van értelme ezt csinálnia.
Az mennydörgés mintha csak saját érzéseit tükrözné. Teljesen együttérez most az égiháborúval és meglehetősen kellemes ez. Jóval irritálóbb lenne, ha egy napsütéses napon történnének ilyesmik. Így legalább úgy érezheti, nincs egyedül, még a világ is együttérez vele...
Mina kezei közt egy adag tárolt husival feltűnik ismét a színen, és meglepetten torpan meg, ahogy meglátja az egymással szemben álló két fehérhajút. Bölcsebbnek látja, ha csak áll és néz.
- Nem félsz semmitől. Hogyne. Hányszor hitegetted ezzel magadat? Miért érzed szükségét, hogy újra meg újra kimondd? Mintha valamiben folyton meg akarnánk akadályozni, holott semmi ilyen szándékunk nincs, csak haladnánk, előre, valami felé, ami feltehetően jobb, mint a múlton rágódni. Mert nekem is lenne okom rá, elhiheted. Fogalmam sincs, hogy miért, mi okból és ki miatt haragszol rám, vagy gyűlölsz, vagy akármi, mert azt eléggé valószínűnek tartom, hogy nem tettem semmit azért, hogy ez így legyen. Úgy vélem, nem érdemeltem ki ezt a magatartást. Viszont tényleg kíváncsi lennék, mi a kiváltó oka annak, hogy amiatt, mert megszólalok, a kezed emeled rám.
Meglehetősen büszke magára. Ezidáig sikerült úgy állnia ott, mint egy tömör márványszobor, felszegett fejekkel, már amennyire ez megengedhető valakivel, aki ilyen alacsony hozzá képest. Annyira sem igen akarja megszakítani a szemkontaktust, amíg pislog párat, de ez nyilván muszáj.
Bocsáss meg, Mina - gondolja, hisz szegény lány csak ott ácsorog és figyeli a vihart. A végén még a főzést is elrontotta. Remek. De mégis mit tehetett volna? Vagy belefojtja saját magát is a szótlanságba, vagy játszik egy behódoló, Wyn szabályai szerint élő valakit, aki "jól viselkedik". Ez utóbbi nemigen vezetett volna sehová, leszámítva talán a ki tudja, miféle sorssal rendelkező lány komfortzónáját. De hogy meg nem oldott volna semmit, az szent.
- Gyerekek... ti már megint... veszekedtek? - kérdi félősen, nem annyira lévén beleszokva a szidalmazó anyuka-szerepbe. Na nem mintha annyira anyának érezné magát, de valamit tennie kell... - Ejnye no, az ég azért döröghet, de nekünk nem kell rögtön egymásnak esni. Most mondjátok, hogy nem vagytok éhesek! Úgyse tudjátok.
Damien felsóhajt. - De... tényleg éhes vagyok. - Bárcsak ennyi lenne mind, amit érezne. Hogy éhes. Az olyan kellemes lenne, főleg, mivel ezt a zavaró tényezőt könnyű elmulasztani. Felettébb könnyű.


_________________
"Legendákat mesélnek rólad. A tékozló gyermek, aki a semmiből bukkant fel és hős lett a márványfalú városban a sárkány tombolása után. Igazán büszke lehetsz magadra." - Lucretia von Nachtraben

23[Mina&Wyn] - Poison Ivy Empty Re: [Mina&Wyn] - Poison Ivy on Szomb. Júl. 07, 2018 8:57 pm

Wyn Silvernight


Sötét Tünde Druida
Sötét Tünde Druida
~ It's okay to be honest. ~


- Igen. - fordultam egyenest Wilhelmina von Nachtraben felé, félig lehajtott fejjel, mintha minden elpárolgott volna belőlem, amit valaha is éreztem, pedig csak jó mélyre nyomtam őket.
Elegem volt. Végignéztem a kezeimen, főleg a jobbon... azon gondolkodva, miért is fordult meg akár egyetlen pillanatig is olyasmi a fejemben, holott semmi sem történt. Csak szavak voltak, amiket a sötét tünde ejtett ki a száján, azzal a célzattal, hogy megvédjen vagy törődjön velem vagy bármi más kifejezés, amit erre használtak azok, akiknek az agya helyén nem penészes, rothadt gombákból főzött, romlott pálinka folydogált.
- Én kezdtem, csakúgy, mint aznap, amikor találkoztunk. Egy undorító lény vagyok. Próbáltam megváltozni, mert sze... - rándult meg valami a torkomban, amikor ki akartam mondani a szót, mintha csak olyat akartak volna velem etetni, amihez nem fűlött a fogam - szerettem veletek lenni, de nem sikerült. Nem értelek titeket, és ez feldühít, és ahelyett, hogy kérdeznék vagy feltárnék magamból valamit, ami aggaszt titeket, ezt csinálom. Ezt... - mutattam a haragos sötét tündére, akinek mintha némi elkeseredés csillogott volna a szemeiben.
Még sohasem neveztem saját magamat undorítónak, gondolatban sem. Igyekeztem elkerülni az igazságot, azt, amivé lettem, ami belőlem keletkezett. Vagy... egyáltalán voltam valaha kevésbé gyűlölni való? Talán... talán igen, hisz' Lunasa szeretett. Sóhajtva emlékeztem vissza ikernővérem kedves érintéseire, amikor elestem egy göcsörtös gyökérben és felhorzsoltam a térdem. Összeszorult a torkom, visszaidézve a szavait, azt a mérhetetlen törődést és vidámságot, amit Wilhelminában láttam újra megtestesülni, ez a tény pedig elkeserített, jobban, mint bármi más. Csak az versenyezhetett vele, amit a sötételf indított el bennem, az a kérdésekkel teletűzdelt, kavargó, káoszos forrósághalmaz, amit semmihez sem tudtam hasonlítani.
- Azért, mert... erősnek érzem magam tőle. - kezdtem a válaszadást most már Méregszemnek, illetve a vámpírlánynak, Hollóhajnak is, hiszen feltételeztem, hogy benne is felgyülemlettek már ezek a kérdések velem kapcsolatban. Máskor meglepett volna, hogy kimondom ezeket, elborzasztott volna és arra késztetett volna, hogy meneküljek, magam elől és az elől is, akinek elárultam. De most nem éreztem, hogy titkot szabadítottam volna fel elzárt rejtekéből. - Azért akartalak megütni, mert... szörnyűségesen idegesít, hogy nem értelek.
Alright. Here we go...
Magamat sem értettem. Nem értettem azt, amit belőlem váltott ki az a fiú, még ha haloványan, néha-néha felbukkanva is. Wilhelminával már más volt a helyzet. Sok-sok alkalomnyi főzőlecke után már rájöttem, miért akartam közelebb kerülni hozzá. A néhai nővéremre emlékeztetett, de a maga módján mégis önmaga maradt a szememben, valaki olyan, akit még megölelni sem tartottam gyengeségnek. Hiszen egy olyan időszakra emlékeztetett, ahol még önmagam lehettem, anélkül, hogy bármit is el kellett volna rejtenem a külvilág elől. Egy szörnnyé változtattam magam, és én ezt végig tudtam, mélyen eldugva a lelkem legsötétebb részén. Mindent tudtam magamról, a hibáimat, a sérüléseimet, az indokaimat, a kérdéseimet, és azt, aki valójában lehettem volna, ha nem hagyom saját magamnak megfertőzni a tulajdon lelkemet.
Megremegett előttem a világ, a szoba, ahol tartózkodtam, az égő gyertyák fénye, amelyek bevilágították a helyiséget a főzéshez, a két alak, akik körülöttem álltak, Damien minden bizonnyal még mindig dühödten, talán azt fontolgatva, hogy inkább ő pofoz meg, Mina pedig nyilvánvalóan próbálva elsimítani mindent, de azon sem lepődtem volna meg, ha megparancsolja, hogy tűnjek el. De azt hiszem, egy egészen aprócskát sem léptem volna arrébb onnan, ahol két meztelen talpam a padlóhoz ért. Hullámzott egyet a ház, az asztal, az ázó répakarikák az edényben és a szétforgálcsolt, levágott növényrészek.
Még imádkozni is elfelejtettem.
Olyan gyorsan zárult be a gát, amely eddig nyitva állt, utat engedve azoknak a szavaknak, amelyek kikívánkoztak belőlem, megtartóztatás és megmásítás nélkül, hogy egy pillanatig azt sem tudtam, miért fájdult meg ennyire a mellkasom közepe. Mintha valaki egy óriási lyukat vágott volna bele, aztán maró folyadékkal telehintve otthagyta volna a pusztítása eredményét, hogy tovább növessze lassan-lassan a sebet. Mire végre megint sikerült levegőt vennem, már újra a régi voltam, pajzsom mögé rejtőzve, lassan pislogva, egy árva érzelemfoszlány nélküli arccal. Ám most nem vontam magam kérdőre, mit tettem. Minden bizonnyal az egyetlent, amit ebben a helyzetben elkövethettem.



A hozzászólást Wyn Silvernight összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Júl. 12, 2018 1:27 am-kor.


_________________
"Nutella-One! Nutella- One, report!"
"Sir, there are at least....six aisle of Nutella in the target area!"
"Okay, Nutella-One. Commence Operation: Total Annihilation. Move in, flank the area with Nutella-Two. Stat rep ASAP. ETA: 2 spooning sec."
"Sir, yes, Sir! Nutella One out!"
/Crispin Shadowbane/

24[Mina&Wyn] - Poison Ivy Empty Re: [Mina&Wyn] - Poison Ivy on Vas. Júl. 08, 2018 12:43 am

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus
Minát őszintén meglepi, hogy Wyn minden teketória nélkül válaszol a kérdésére. Nem, mintha lehetett volna tagadni a dolgot, de akkor is. Valószínűbbnek tartotta, hogy csak nézni fog aztán valami hasonlóan impulzívat reagálni. De miért nézi a kezeit? A vámpír végigpillant a fehér kacsókon és nem lát rajtuk semmi rendelleneset. Majd Damien arcát kezdi el fürkészni. Furcsa így látni, kettejük közül általában nem ő szokott az lenni, aki nehezen tudja kordában tartani a... dühét, talán? Félelmét?
Damien pedig csakhogynem kiesik a szemein. Szavakat kap, végre valahára, szavakat, amikkel tudna is kezdeni valamit. Azonban elég sokkolóak azok a szavak. Undorító lény? És ezt így bevallja magának? Sze.... micsoda?!
Egy őrült ötlet fogalmazódik meg a fejében, ahogy beugrik, mit is jelentene, ha a ki nem mondott szó az lenne, melyre először gondolt. Ugyan, teljesen zagyva gondolatai képesek támadni. A pulzusa azonban az egekben ismét, és senki nem fogja lehozni onnan egyhamar. A harag viszont átvált valamiféle megdöbbent értetlenkedésbe. Mintha egy történelmi dolognak lenne szemtanúja. Most.. most kell megragadni valamit, ha azt akarja, hogy átvegye az irányítást a dolgok fölött.
Ahelyett, hogy feltárna magából valamit...
Kilépett a testéből és átvette fölötte az irányítást egy démon, ami mindent lát? Vagy mifene?
Eddig még azt is alig lehetett kiszedni belőle, mi a kedvenc színe! Most pedig... Világít, élénken világít a kapu, mögüle szivárog a fény, de csukódik is be gyorsan. Legalábbis a sötét tünde nagyon fél, hogy túl hamar be fog csukódni és akkor csak kaparhatja a falat ismét. Erre a gondoltra viszont megrezdül a büszkesége... nem fogja ő ezt tenni, nem teheti... jobb ötlet, ha amilyen gyorsan csak tud, szedi a lábait, és ha kell, a kapuba áll be, hogy szétpaszírozza a testét, de akkor is bejut.
- Hát... akkor... ezt felfoghatom úgy, mint egy bocsánatkérést? - kérdi még mindig kicsit eltávolodottan. Közben legszíveebben fejbe vágná magát, hogy mégis miért képes poénkodni, vagy valami ahhoz hasonlatost csinálni most.
- Erősnek érzed magad? - újraéled benne egy lángnyi negatív érzelem, benne megvetéssel vegyes szánalommal vegyes harag. Neki is szüksége lenne arra, hogy erősnek érezze magát, ha normális mondatokat akar fogalmazni... - Nem az tesz erőssé, hogyha ismételgeted. Nem kell bizonyítanod senkinek. Vagyis nem tudom pontosan, mert borzasztóan keveset tudok rólad, de nekünk mindenesetre nem kell, és ha itt vagy, akkor hozzánk kell... nem is kell viszonyulnod... nos, nem hiszem, hogy olyan sok követelményt támasztanánk. Mégis úgy teszel, mintha ez egy játszma lenne, egy szabályrendszerrel. Ha hiszed, ha nem, bármit teszel, nem fogunk megölni érte. Ameddig az nem torkollik... nos... olyasmibe, aminek... nem nagyon látom helyét. - Nyel egyet. Amikor belegondol, az a kicsi kéz mire készült, föld alá süllyedne legszívesebben.
- Persze, Wyn. Nincs, min aggódj. Sőt, ha más akar kötekedni, őt is elintézhetjük.
- Vigyázz, mit mondasz, Mina, ez segítségnek fog tűnni...
- Éés az... olyan szörnyű?
Damien keserűen-vidáman elmosolyodik. - Én ugyan nem bánom....
Nem tudja, hogy tudna túlélni e nélkül a naiva nélkül, az szent.
- Na jó, ti beszélgessetek csak nyugodtan, de én éhes vagyok, úgyhogy elindítom a sülési folyamatát ennek a csodálatos madárhúsnak - motyog, közben rendezkedik, és nemsokára forró tűz helyszínévé válik a helység, a konyha rendeltetésszerűen kezd el funkcionálni és hamarosan a sülő hús szaga is érvényeSülni kezd.
- Komolyan nem tudom, mi váltja ki belőled ezeket a dolgokat. Azt mondod, nem értesz. Mit nem értesz rajtam? Kérdezd Minát, ő nagyjából bármit el tud magyarázni...
- Azt nem, hogy miért szokott úgy lilulni az arcod, mint az enyém... nos, pirosodni...
- Na jó, ez rossz ötlet volt. Lényegtelen. Viszont kérdezhetsz is. Akkor esélyesebben válaszolok bármire, mint ha bántani akarsz.
Idegesen nyalogatja az ajkát. Úgysem tudta volna Mina elől titokban tartani, hogy mi történt, aki láthatóan már így is zavarban van a történtektől. Először amikor pedig történt ilyen, ő is látta. A seb pedig felszakadt és bár úgy tűnik, egyelőre rendeződnek a dolgok, ismét csak kérdések jelentek meg, fájó kérdések és vádak, amelyek megnehezítik a válaszok kutatását..


_________________
"Legendákat mesélnek rólad. A tékozló gyermek, aki a semmiből bukkant fel és hős lett a márványfalú városban a sárkány tombolása után. Igazán büszke lehetsz magadra." - Lucretia von Nachtraben

25[Mina&Wyn] - Poison Ivy Empty Re: [Mina&Wyn] - Poison Ivy on Vas. Júl. 08, 2018 2:33 pm

Wyn Silvernight


Sötét Tünde Druida
Sötét Tünde Druida
Nem.
Ki kellett volna mondanom, ám mivel újfent nem sikerült, rábólintottam. Végül is, nem volt olyan rossz bocsánatkérésként értelmezve, és már egyébként sem tudtam volna meg nem történtté tenni egyetlen másodpercét sem. De egyikük sem panaszkodhatott: új dolgokat tudtak meg rólam, olyanokat, amiket senki más nem is képzelt volna.
Játszma volt ez, nem pontosan az, ami ebben a házban folyt, sokkal inkább az, ami azon kívül, egész Veronián. Nem mindenki viselte annyira a szívén a körülötte lévők sorsát, mint ők ketten, sőt, inkább elnyomni igyekeztek mindenkit, kihasználni, kizsákmányolni, megalázni, megszégyeníteni, megölni. Voltak napok, amikor dühösen vicsorogtam a világra és közöltem, hogy nem érdekel, emésszék csak magukat, én addig is értelmes cselekedet fogalma alatt meditálni fogok a természet és a saját egészségemért. Azt mondtam, nincs szükségem társakra, nincs szükségem az őrült, semmit sem értő családom figyelmére, apám ölelésére, erre tessék. Most mégis mit csináltam? Néha már nem tudtam eldönteni, melyik Wyn az igazi. De azt hiszem, voltak érzelmeim.
- Olyankor zavarban van. I guess... - pótoltam ki saját nyelvem szavaival azt, ami nem jutott hirtelen eszembe, kissé monoton, mégis a szokásostól eltérő hangon.
Eddig valójában fel sem tűnt, hogy idegenül rakosgattam össze a mondataimat. Ösztönösen jött, amikor Mina velem volt, egyáltalán nem éreztem kényszeresnek, erőfeszítésnek vagy tehernek, hogy megértessem magam vele, jóllehet, néha nem sikerült elsőre, ám valahogy még akkor sem fogtam fel, mit is műveltem. Emberül beszéltem, rengeteget, szinte egyfolytában, mintha mindig is azt használtam volna. Furcsa volt, szokatlan, ismerősen ismeretlen és egyáltalán nem éreztem magam zavarban, amikor szavakat tévesztettem vagy esetleg kiejtést.
A vámpír arcát néztem, szokatlan színű szemeit, próbálva bennük olvasni, hiszen ő sosem rejtette el azt, amit érzett. Márványbőre keménynek, ridegnek is tűnhetett volna, ahogy keretbe foglalta az a sötét, fényes haj és a fajtája rossz híre, a tőlük való félelem. Milyen módon épült fel ez a világ, ha egy fogalom iránt táplált érzelem képes volt árnyékot vetni egy teljesen független személyre, aki még csak nem is hasonlított arra, amelyből az egész megfogant? És milyen módon volt képes mindezt széttörni és elsöpörni Wilhelmina? Hiszen itt élt, azok közt, akiknek megölniük kellett volna vagy elüldözni, feladni, hazahurcolni vagy rosszabb. Egy ideje már gondolkodtam ezen, s tiszteltem. Bármit is csinált, nehéznek kellett lennie, sokkal nehezebbnek, mint bármi, amit eddig átéltem. Ő nem erőszakkal, gorombasággal és ridegséggel győzte meg a körülötte lévőket arról, amiben hitt: szívvel, ahogyan a mesterem is tanított a tündék hitére. Szívvel, ahogyan Damien szentelte annak az életét, hogy megvédi és támogatja a lányt, kitárja magát neki... és nekem, és férfias büszkeségtől, felsőbbrendűségtől mentes, csodálatra méltó belső késztetéstől vezérelve tesz meg mindent azért, hogy segítsen.
És én? Én mit művelek?
Azt, amit mindig is, az elmúlt néhány percet leszámítva. De nem tudtam, hogyan kell változni és nem is akartam.
Újabb hatalmas, hidegrázó égzörej.
Féltem változni, jól éreztem így magam, elszigetelve mindentől, mindenkitől és a saját valómtól, mert így biztosra vettem, hogy nem tudnak megsebezni. Seb... Akaratlanul is a combomhoz értem, lassan végigsimítva rajta az ujjaimat, amíg el nem értek az egyetlen részhez, amely nem volt fehér, mint a hó. Csuklómnál felgyűrődve csüngött lefelé a sötét tünde felsőruházatának anyaga, láthatóvá téve azt, amit Hollóhaj már bizonyára látott, mikor átöltöztem előtte, ám ahelyett, hogy kérdésekkel vagy vádolással traktált volna, csendes maradt és mindig csak az érdekelte, hogy Méregszem és én jól legyünk. Igazán azt is hihették volna, hogy valami elvetemült kultista vagyok.
Vádlón néztem a kötelék pecsétjére, mintha mérges lennék arra az önmagamra, aki akkor voltam, de mostanra már elhagyott. Vádlón... aztán vágyakozva, Azrael kardjának kutatása után, a nővérem gyilkosának megtalálása után, és minden után, amit valaha is elterveztem. Veronia bejárása, tanulás bármiről, amit nem tudok, az emberek és mindenki más viselkedésének megértése, társak keresése, a Természet fontosságának hirdetése. És még mindig, valaki olyan meglelése, aki sze...
Tiszta, makulátlan, vízcseppekkel borított kezeim seperni kezdték a zöldséghulladékot, hogy el lehessen takarítani az asztalról, alóla és onnan, ahová heves vagdosásom közben szállt. A tápláló, éltető föld morzsái nedvesen tapadtak rám, a növények maradványaiból jellegzetes illat szállt fel, amikor összegyűrtem az egészet, rákulcsoltam a kezem, és a vámpírleány által feltett hús aromáját beszívva megdermedtem a padlón, az asztal mögött.
Áldott legyen a Természet neve azért, hogy ma étel került elénk és azért, hogy törvényei ma is felnyitották a szemem és rávilágítottak a hibáimra.
Lecsuktam a szemem, aztán felemeltem a fejem, hogy amikor kinyitom, őket láthassam, őket, akik megtanították, hogy az erő nem zárja ki a gondoskodást. Idegenül nézhetett ki az a vigyor az arcomon, miközben ott álltam, kezemben egy rakás hulladékkal, piszkosan, még mindig vizes hajjal, azon gondolkodva, milyen átkozottul jó is itt lenni.


_________________
"Nutella-One! Nutella- One, report!"
"Sir, there are at least....six aisle of Nutella in the target area!"
"Okay, Nutella-One. Commence Operation: Total Annihilation. Move in, flank the area with Nutella-Two. Stat rep ASAP. ETA: 2 spooning sec."
"Sir, yes, Sir! Nutella One out!"
/Crispin Shadowbane/

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [1 / 3 oldal]

Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.