Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Kérdező vendégeknek
Magánjáték és PvP Zárás

Vas. Május 15, 2016 8:17 pm by Ciel Eisenschnittel

A topik létrehozásának oka, hogy szépen számon lehessen tartani, hogy kinek mikor van igénye …

Comments: 105

Küldetés: A hátratolt helyőrség (V.I.SZ. 821 Ősz)

Kedd Aug. 06, 2019 4:06 pm by Lothar von Nebelturm

Két alak beszélgetett a rogyadozó pult mellett a kocsmában. A kocsmában éppen a szokásos …

Comments: 10

Aktuális azonnalik

Kedd Dec. 13, 2016 10:03 pm by Serene Nightbough

Sziasztok!

Hogy könnyebb legyen nyomon követni, hogy mikor van kiírva új azonnali és hova …


Comments: 53


You are not connected. Please login or register

[Magánjáték - Mina & Crispin] Steam & Torchlight

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

1[Magánjáték - Mina & Crispin] Steam & Torchlight Empty [Magánjáték - Mina & Crispin] Steam & Torchlight on Hétf. Júl. 02, 2018 7:20 pm

Steam & Torchlight

Az életem változásokon ment keresztül, ezt kár is lett volna tagadnom, miközben a zsoldos bázis szabvány szobájában lévő felszereléseimet pakolgattam el. Az ágyon ruhák mindenütt, a faliszekrényekben felszerelések, egy ruha alom alatt valahol Dracon - a horkolása alapján az ablak közeli mosatlant választotta ki - az asztalon félig üres palackok és félig elfogyasztott kaják maradványa. Hát igen, mostanában kicsit ellustultam. De éppen ezért döntöttem úgy, hogy változtatok egy kicsit. Félre dobva a konstans depressziót, és az enyhe önmarcangolást - na meg a koszos ruhákat, csak hogy Dracinak legyen mivel takaróznia - magamra kaptam egy tiszta fehéringet, egy két napja vásárolt bőrnadrágot, meg valami egyszerű sarut, hisz a Nap szinte parázslóan sütött. Egy vizeskancsó teljes tartalmát magamra öntve frissítettem fel magamat, majd a vizes hajamat félre toltam a szememből, felkaptam a szemüvegemet és egy kis táskát, amiben csak váltásruhák voltak, aztán indultam is az utamra.

Az utam az alsó városba vezetett. Bár elgondolkoztam azon, hogy betérjek-e a Liliomok Házába, de végül csak megrántottam a vállamat, emlékeztettem magamat arra, hogy talán nem ártana néha napján spórolnom is, és folytattam a sétálást. Volt egy másik épület a közelében, amely szintúgy hívogató volt most a számomra - ez pedig a közfürdő volt. Vagy fürdőház. Vagy vizes hely. Valamelyik a sok közül. Egy-két zsoldos társam az egekig dicsérte, mások undorodtak tőle - így még csak azt se tudtam eldönteni, hogy milyen élményre számíthassak. Ahogy odaértem, felmértem a masszív, földszintes épületet. Stílusában alkalmazkodott a környezetéhez, bár a vörös téglák kiütöttek az átlagosan használt építőanyagok közül. Sőt, még üvege is volt - festik ezeket, vagy alapból ilyen csicsás színűek? Az építészeti megoldásokon nem gondolkoztam el, csak beléptem. Bent kellemes hűvös fogadott, mint ha a falak is ontották volna magukból a hideget, és csak a fáklyák fénye világította meg a folyosókat. Füstmentes fáklya volt, így legalább nem fulladoztunk bent mindannyian a füsttől - bár mindegyik ajtót tárva-nyitva hagyták, hogy húzzon át a huzat a csarnokon.

És végül megérkeztem. Miután lebeszéltem a portással a belépési díj körüli macerát, bevezettek egy viszonylag nagy medencéhez. A csarnok, amelyben helyet foglalt, pillanatnyilag kihasználatlan volt - kevés lakos gondolkozott az ilyen fajta luxuson a múlt zűrzavaros eseményei és azok megrázó utóhatásai után. Én ennek kifejezetten örültem - nem akartam most senkivel sem találkozni, csak áztatni magamat órákig a vízben. Egy padon törölközők voltak kihelyezve, és valamiféle faggyú szappan, meg illatos olajok. Ha akarom, ezt az egészet egy hatalmas bűztengerré változtathatom, hisz ez most csak az enyém! Ruháimat ledobva óvatosan másztam be a folyamatosan mélyülő medence szélére. Valahogy most nem kapott el a hangulat, hogy másokat megbotránkoztatva egy seggessel nyissak - főleg, mivel nem voltak mások, akik előtt produkálhattam volna magamat. Na meg, azóta némileg meg is komolyodtam. Ahogy mondtam: az életem változásokon ment keresztül, ezt kár is lett volna tagadnom. S miután alámerültem a vízbe, amelynek meglehetősen kellemes hőszintje volt, hála az alagsorban erre a részre kiépített kemencéknek/kályháknak/francsetudjaminek, kievickéltem a medence szélére és felkaptam az egyik boros kancsót, s óvatosan töltöttem tele egy poharat a tartalmával.
- A jól megérdemelt pihenésre!


_________________
[Magánjáték - Mina & Crispin] Steam & Torchlight Fzb676
"Ki vagy te valójában a sok szöveg mögött, Cynewulf?"
- Armin Fairlight herceg

" You know the guy, the batshit loose one, thinkin’ two guys livin’ in his head. Good homie, just crazy and drunk most of the time. "
- Random nigga from the ghetto to Det. Christine Dalgarde

Cynewulf "Soberisthenewugly" Longtalk
- Szép kis megnevezés ala Darr
Felhasználó profiljának megtekintése
- Ne ellenkezz rögtön. Állandóan ellenkezel.
Persze hogy ellenkezik. Már hogyne ellenkezne az ellen, hogy csicsás ruhákba öltözve, egy hintóban vonuljon végig fél Délen, aztán bekéredzkedjen egy fürdőházba, és forró, állott vízben tocsogjon órákig, azt remélve, hogy akkor majd kevésbé fognak fájni az ízületei?
- Damien. Az ilyen dolgok vénasszonyoknak valók. Gazdag vénasszonyoknak. Akik lehetőleg legyenek emberek, és nemesek is. Őket nem nézik ki az ilyen helyekről, de én, ha nem vetted volna észre, egy hegyesfogú vagyok, aki ráadásul teljesen fiatal, így ha bemennék oda, és előadnám, hogy fáj valamim, akkor valószínűleg kinevetnének és közölnék, hogy távozzak, még mielőtt megreped a körmöm és aztán sajnálkozhatok. Te pedig, ha szintén nem tűnt volna fel, egy sötételf agy, és akárhányszor együtt látnak minket, a reakció körülbelül azonos a legelsővel. Szóval nem, nem tartom a legjobb ötletnek.
Damien megvonja a szemöldökét. Sok újat nem hallott.
- Jó, rendben, voltaképp... kíváncsi vagyok arra a helyre. Most miért? Nincs jogom élvezni kicsikét a szabadságot, még mielőtt leszakad az ég?
Leszakad az ég. Minának erről eszébe jut az a vihar, és...
- Képletesen értettem, no! De mivel van a baj? A hintóval? Teljesen jogosan a miénk. Ha pedig megkérdezik, honnan szereztük... Mégis mi közük hozzá?
- Nincs kedvem magyarázkodni.
- Nem fogunk. Épp ez a lényeg. Mostanság amúgy sem biztos, hogy nagy tömeg lesz, sőt. Az említett öreg néniktől is félsz?
A vámpír nem tud visszafojtani egy mosolyt. - Az öreg nénik szoktak a legkérdezősködősebbek lenni. Ha meg bácsik... brrr. - Ebbe inkább bele sem gondol. De való igaz, rég volt bármilyen helyen, ahol értelme is lett volna, hogy kiöltözzön. Hiúság bűne, a végén még belőle is démon lesz, az hiányzik csak...

Egy vörös fodros, földet söprő dresszt választott végül. Persze nem az a lényeg, mit visel kívül, hisz amint beérnek a fürdőházba, leveti. Szíve gyorsan dobog a torkában, ahogy közelednek az ominózus épület felé, melynek színei enyhén hasonlatosak öltözékéhez, valamint szeme színéhez. Kivételesen egyik éke sincs most rajta, elvégre nem hiányzik, hogy a víz szétáztassa őket. Ha odabent kerülne sor valamiféle konfliktusra, hát... kénytelen lenne saját magára hagyatkozni. Na meg Damienre.
Már attól egyedül érzi magát, hogy szétválnak, amikor egyikük erre, másikuk arra indul, hogy átöltözzenek. Azaz levetkőzzenek inkább. Ott munkál benne a bűntudat még mindig, vajon volt-e értelme ekkora mennyiségű pénzt kiadni, amikor talán nem is segít a problémáján. Pár napja meglehetősen sajog mind a dereka, mind a háta, úgy gondolta, befizet egy professzionális masszőrre, de ők még drágábbak, ráadásul egy fürdő azért csak komplexebb élmény.
Miközben kibújik meglehetősen bonyolult elrendezésű fogvatartójából, amit ruhának neveznek, számolgatja, hány eladott kis kincsecskébe került ez a mostani belépő. Végül úgy dönt, hagyja az egészet, még mielőtt elmegy a maradék életkedve is.
A csarnok valóban kong az ürességtől, biztosan ezért fogadták őket olyan kitörő örömmel, még ha gyanakodva is. Nem sokaknak van pénzük ilyesmire, vagy idejük nincs? Mindegy, legalább nem fogják zavarni...
Ez az elmélet megtörik, amikor a kinézett medencéhez közeledve megpillant egy alakot a vízben. Vagyis nem is a medencében, hanem a szélén ülve, és... bort kortyolgatva?
Ilyet egyáltalán szabad csinálni? Összenéz self társával, majd azért menetelnek tovább, hisz egy iszogató nem fogja megállítani őket.
Ahogy közelebb ér viszont, valami feltűnik neki. Forró gőz és víz, fehér haj...
- Na várjunk csak. - Valami oknál fogva enyhe rémületet indít el benne a gondolat, hogy talán már találkoztak... De lehet, hogy ez csak az az érzés, mikor az ember, elf vagy vámpír vagy akármi lánya azt hiszi, megélte már az adott pillanatot valamiféle előző életében vagy micsoda spirituális agymenések. Hiszen még a helyszín is mintha közösnek érződne, az egész hangulat, a hangok, a fények. Mikor volt legutoljára fürdőben? Jó rég lehetett...
Tétován lépdel közelebb, fekete fodros fürdőruhájában, mely éles kontrasztot alkot fehér karjával és lábaival. Füle mögé igazít egy kósza tincset, amely kilóg a kontyból, melybe gondosan rendezte a haját, hogy ne ázzon el teljesen.
- Szép jó napot. - Dönt úgy, hogy inkább mégis köszön. A hangjából talán majd felismeri. - Azt hittem, egyedül vagyunk - hangja egyáltalán nem megrovó, pusztán tényszerű. Valamit mondania kellett, hogy beinduljon a kommunikáció, de úgy sejti, rossz mondatot választott...

Felhasználó profiljának megtekintése
Az életet már majdnem hogy szépnek lehetett volna nevezni - már amennyiben kellőképpen igénytelen valaki annyira, hogy egy nagyjából langyos hőmérsékletű víztömeg és egy olcsónak tűnő, de egészen élvezhető bor egyedül való iszogatása teljesítse az erre vonatkozó követelményeket. Már pedig most valahogy ennyivel is megelégedtem. A víz lehetne kicsivel melegebb, mert ha nem mozgok, akkor egy kicsit dideregni kezdek - bár nem vészesen - a bor pedig lehetne jobb is, de igyekszem megtanulni azt, hogy hogyan is kell a dolgokat élvezni úgy, ahogy vannak. A helyzet javulására ad biztató rálátást az, hogy a víz alig érezhetően, de szépen lassan melegedik. Azért nem egy kis víztömegről van szó, és valószínűleg az alagsorban lévő fűtésrendszer, a csövekkel együtt nehezebben melegszik át most, hogy alig vannak használva.
Közeledő léptek zaja, bár eléggé puhák és nesztelenek ahhoz, hogy majdnem figyelmen kívül tudjam hagyni őket. Ennyit arról, hogy egyedül fogom élvezni a bor és a kellemes víz társaságát. Nem néztem fel a közeledőre, csupán töltöttem magamnak még egy kis bort a pohárba, hisz vészesen ürülni kezdett. Végül úgy döntött az idegen, hogy megtöri a csendet. A kellemes női hang hallatára megfordultam. Egy egyszerűnek, de minőségi anyagból készült fürdőruhás nőszemély, hihetetlenül fehér bőrszínnel. Arcának látványán egy pillanatig elidőztem, próbálva megfogni azt az érzést, amely mint egy szende szűz, állandóan elillan előlem. Enyhén emlékeztet az ismerős alakok látványára, megspékelve egy kis értetlenkedéssel és az ebből fakadó halvány frusztrációval. A mellette álldogáló sötét elf hasonló érzéseket hoz ki belőlem, a kettejük látványa meg főleg nyugtalanító. A nő szavaira kesernyésen elmosolyodok.
- A feltételezésed teljes mértékben valós alapokra igazodik. Manapság kevesen engedhetik meg maguknak az olyan luxust, mint egy közfürdő használata. A közelmúlt eseményei egzisztenciális és morális válságot eredményezett, amikkel karöltve érkezett az elcsüggedés, elkeseredettség és a többlet kiadást jelentő, nem is annyira luxusnak nevezhető élmények elhanyagolása. Én is teljesen meglepődtem hát azon, hogy nem egy, de rögtön két társam is akadt. Csatlakoznának esetleg?
Ismerősnek tűntek. Hold Anya kegyelmére, Hold Apa eltökéltségére és a Természet erejére - nagyon is ismerősnek. De nem tudnám megmondani hogy hol és mikor találkozhattam ezzel a furcsa párossal. Csak egy pillantást vetettem a medence szélén lévő törölközőre, amely bőven kartávolságon kívül volt.
- Remélem, hogy a hölgy nem az a megbotránkozó típus. Mivel arra számítottam, hogy egyedül leszek, hát úgy is kezdtem neki az ejtőzésnek, ahogy anyám méhéből előmásztam - kicsivel kevesebb vérrel és a köldökzsinór is levágva már, ugyan...de ha jól emlékszem, senki se születik ruhában. Kivéve, ha nagyon szőrös...ami eléggé morbid képet fest le mind a szülőkről, mind a gyerekről és annak fogantatási körülményeiről. Amennyiben könnyen megbotránkozik, ezen esetben fel is húzhatnék magamra valamit alulra - ebben az esetben a diszkrécióját kérném és azt, hogy forduljon meg...vagy ne, nekem édesmindegy, nem vagyok a szégyenlős típusok táborának tagja.


_________________
[Magánjáték - Mina & Crispin] Steam & Torchlight Fzb676
"Ki vagy te valójában a sok szöveg mögött, Cynewulf?"
- Armin Fairlight herceg

" You know the guy, the batshit loose one, thinkin’ two guys livin’ in his head. Good homie, just crazy and drunk most of the time. "
- Random nigga from the ghetto to Det. Christine Dalgarde

Cynewulf "Soberisthenewugly" Longtalk
- Szép kis megnevezés ala Darr
Felhasználó profiljának megtekintése
Az idegen - vagy nem teljesen idegen - úgy kezdi el fonni a szavakat, hogy az agya csillog bele. Ezek mellett az ő pórias bemutatkozójuk majdhogynem szégyenletesen egyszerű. Nem tudja eldönteni, az ezüsthajú csak szórakozik velük, vagy spontán ilyen a stílusa. Mindenesetre szavai eléggé nevetésre késztetőek, így Mina nem rest széthúzni ajkait, megmutatva hegyes kis fogacskáit. Amit általában mindenki fenyegetésnek vesz, akárcsak a kutya vagy bármely vadállat az egyszerű mosolyt, holott pusztán jókedvének kifejezése.
- Maga aztán cifrán tud beszélni. Vagy... tegezhetem? - Honnan jött ilyen bátorsága? Mindegy, ha van, az csak jó. Elég zavarban töltött órát tudhat már a háta mögött. - Bár abban reménykedett ez a két társ, hogy éppen az imént említett tényezőktől messze, egy ilyen eldugott, nyugalmas helyen talán... háttérbe szoríthatjuk a gondokkal való foglalkozást. - Nehezen találja még meg a szavakat ebben a csűrt-csavart mondatban, és kissé fél, hogy a végére elfelejti, hogy is kezdődött, de úgy érzi, nem maradhat alul. És vigyorog, egyfolytában vigyorog; hát, legalább ez eltereli majd figyelmét a fájdalomról. Nem akar fájni. Se lélekben, se testben.
A folytatás viszont leolvasztja arcáról a vigyort. El kell gondolkoznia, ez most vicc-e. Lassan összeáll a kép, hogy mire is akar utalni a másik, és először mintegy kiszalad a vér, ami minimális szinten színezte a vámpír arcát, majd a zavar vöröse lepi el ismét, és pár pillanatig csendben áll csak.
Damien szólal meg helyette. - Engem már meg sem kérdez, tisztelt uram, hogy szégyenlős vagyok-e? Nem tudja elképzelni, hogy megbotránkoztasson?
Mina eltakarja száját az egyik kezével. Jó. Rendben. Akkor nem csak ő tud féltékenykedni, ezt felettébb jó tudni. Legnagyobb megrökönyödésére egy pillanatig el is gondolkozik azon, hogy nem fordul el, elvégre teljesen biztos, hogy a tünde nem sértődne meg ezen. De nem. Hogy gondolhat ilyet? Miféle erkölcstelenség ez? Most komolyan meg akart lesni egy férfit csupaszon?!... Igaz, hogy az nyilvánvalóan és tisztán önmaga vállalkozott erre, de akkor is. Össze fog esni, ráadásul a pára sem segít a dolgon. Legszívesebben fogná, beleugrana a vízbe és fel se jönne többet, elbújna... na persze megfulladni nem a legszebb halál.
- De... de haa... ha arra készült, hogy nem lesz itt senki, tehát... ha nincs magán semmi, akkor mit fog fölvenni? Mármint... behozta a fürdőöltözékét, csak épp nincs magán? - fixírozza a rondának semmi esetre sem nevezhető felsőtesttel rendelkező hegyesfülű hím szemeit. Nagyon erősen, a szemeit, szinte kimeresztve őket, még mielőtt az agya gondolna egyet, és huncut, bűnös, átkoz módon fogná magát és netalántán elkezdene lefelé irányulni ama bizonyos lábközi terület irányába, mely megpillantásának veszélye oly sűrűn tölti meg a levegőt, akár a medencéből áradó páracseppek.
Miért nem fordul el? Miért nem fogja magát, sértődik meg és sétál ki innen? Biztosan vannak még más medencék. De a legfurcsább, hogy Damien sem teszi ezt. Valami oknál fogva kellően viccesnek találhatja a helyzetet ahhoz, hogy ne akadjon fenn rajta.
- Mintha már találkoztunk volna valahol. - jegyzi meg, közben lázasan jár az agya. Valami változott, valami más lett... ők legfőképp. Valamiért úgy érzi, hogy ez a tünde a legutóbbi alkalommal nem kedvelte. Vagy ez puszta előítélet, és mindenkivel kapcsolatban így érezné, aki flörtöl Minával? Vagy valami olyasmi...

Felhasználó profiljának megtekintése
- Tegezhet, amennyiben én is tegeződhetek.
  Biccentke némi gondolkodás után a vámpírlány felé. A mosolya, még ha egy kissé rémisztő is, de legalább egy kellemes változás a túl sok savanyú és fanyar ábrázat után, amellyel lépten-nyomon össze lehet futni. Elég csak kimászni a szobából - négykézláb vagy két lábon, alkoholos befolyásoltságtól függően - lemenni/gurulni/esni a lépcsőn, megérkezni a söntésbe, és már ott is állok egy nagy maréknyi zsoldos társaságában, akikre ránézve még az udvari bolond is sírva rohan el a legközelebbi fához felakasztani magát. Én inkább a magam részéről egyelőre nem próbálkozok mosollyal - nem éppen az az arckifejezés, amelyet az utóbbi időben gyakoroltam, és nem akartam azt hitetni a vámpírlánnyal és a sötét elf kísérőjével, hogy gúnyolódok rajtuk - nem lenne egy túl egészséges hozzáállás, és még egyelőre nem akarok kötekedni senkivel sem. Ahhoz még nem ittam eleget- az "elég" pedig három hordó után kezdődik. Míg a nő magyarázkodik, és csak áll egy helyben, lassan kortyolgatok a borból.
- A gondokkal való foglalkozásra még bőven lesz időnk, ha jól sejtem a későbbiekben. Helyezzük át inkább a fő társalgási irányt a valamivel derűsebb és könnyedebb témákra - amelyhez tökéletes alapanyagot nyújt ez a borocska. Még érezni rajta a tavalyi esőzések enyhe bukhéját, sőt, talán még az enyhén kesernyés Dornburg-kastélyesőzést is. Tökéletes itóka egy tökéletes estéhez.
  Na jó, nem mint hogy ha ez nem éppen a problémák felemlegetése lenne, de valamivel promóciózni kell ezt a bort, hogy legalább fogyjon, mert akármennyire is átéltem a zugalkoholista életmód minden kis rezzenését, annyira azért nem volt jó ez a bor - pedig nagyon igyekeztem annak érezni - hogy fintorgás nélkül megigyam a teljes kancsóval. Asszem nemsokára kéne szólnom valakinek, hogy minőségibb itallal szolgáljon. A sötét tünde tettetett felháborodására csak a szemöldökömet vontam fel - ez is egy fontos izom, amit edzeni kell.
- Hmm....jogos a felháborodás és a kérdés is. Azonban gyakori jellembeli hibám az, hogy hajlamos vagyok előítéletekbe és előzetes feltételezésekbe bocsájtkozni másokról csupán a faji és nemi identitás alapján. De akkor értelmezze úgy, hogy a felajánlásom az Ön személyére is kiterjed, mélyen tisztelt Uram.
  Biccentettem a sötét elf felé. Nem tudtam eldönteni, hogy kötekedni akar-e, vagy pedig csak próbálja fenntartani a kölcsönös kommunikáció folyamát. Sőt, igazából azt se tudtam, hogy Ők ketten milyen kapcsolatban vannak - és másik nagy bajom, hogy ha ellazulok, túlságosan is közvetlen vagyok, amelyet egyesek udvarlásnak vagy nyomulásnak értelmezhetnek - akár ez a szándékom, akár nem. Ha ők párkapcsolatban vannak, akkor a szavaimat is közeledésnek és/vagy tolakodásnak értelmezheti. Király. Ezért nem szeretek túlságosan sokat beszélni idegenekkel - nem tudom, hogy mit várhatok el tőlük és hogy mire hogyan is reagálnak. Nézzük példának okáért az amúgy egyáltalán nem csúnyácska leányzót. A szája eltakarása vajon a társának , vagy nekem szólt? Nem tudtam eldönteni róla. Azt se tudnám megmondani, hogy ha most tényleg felállnék - már mint ki a medencéből - akkor arra hogyan reagálna. De sejtésem szerint csak egy következő kérdéssel.
- Miért hoztam volna be a fürdő öltözetemet? Na jó, van itt egy törölköző, amivel eltakarhatom magamat, ha netalántán a környezetem nem nagyon díjazná az embereknél csak Ádám kosztümnek nevezett ruházatot...de ha nem lenne itt senki, naturalista módon közelíteném meg az öltözőt, ahol hagytam a cuccaimat - addig is legalább felszikkadna a bőröm és nem a nyirkos testemre húznám fel a ruháimat. Na meg hát...egész nap ruha van rajtam, képes igen csak szorítani oda lent- mindenkinek jár egy kis szabadság, úgy nekem, ahogy Roro-nak is.
  Gondolom egy sima, pár szavas válasszal is megelégedtek volna, de...egyszerűen beszélhetnékem támadt. Annyi búskomor barommal voltam körülvéve, hogy észre se vettem, mennyire hiányzik a másokkal való értelmi kommunikáció. Így hát a szavaimat mint mentőköteleket dobáltam, igyekezve megtalálni azt a határt, ahol a szavak még értelmesek és érdekesek és a számuk nem sodródik át egy fárasztó kategóriába. De ezzel meg szintúgy problémám volt mindig: vagy sokat beszéltek, vagy keveset - az aranyközéputat soha se találtam meg. Kétségbeesett gondolkozásomat a sötét tünde töprengése zavarja meg.
- Az érzés kellőképpen kölcsönös. Nem tudom, hogy hol és mikor....az elmúlt időszak a Fakó Napkelet óta olyan gyorsan telt el és olyan zűrös, hogy ha azon időszakban találkoztunk, nagy eséllyel már a következő pillanatban elfeledkeztem volna a találkozás emlékéről is. De nem, ez valahol távolabb gyökerező esemény.
  Most már én is járattam az agyamat, miközben aprókat kortyoltam a boromból.
- Amúgy egészen kellemes a víz...csak kérem, ne ugorjanak bele - egyszer sikerrel lefröcs...költem....Fürdő. Tünde-erdő. Két éve? Három? Frissen megnyitott termálvizes hely. Egy vámpír és egy sötét elf. Furcsa beszélgetés. Sértettség? Közöny? Nem tudom eldönteni.... - kezdtem el hadarni a szavakat, ahogy pár emlékkép beugrott...aztán tovább is szállt.


_________________
[Magánjáték - Mina & Crispin] Steam & Torchlight Fzb676
"Ki vagy te valójában a sok szöveg mögött, Cynewulf?"
- Armin Fairlight herceg

" You know the guy, the batshit loose one, thinkin’ two guys livin’ in his head. Good homie, just crazy and drunk most of the time. "
- Random nigga from the ghetto to Det. Christine Dalgarde

Cynewulf "Soberisthenewugly" Longtalk
- Szép kis megnevezés ala Darr
Felhasználó profiljának megtekintése
/Csak mert megtalálom a módját, hogy összekössem a dolgokat, amiket szeretek, és illik hozzád Very Happy/

Valami furcsa fuvallatnál fogva arra számított, hogy ebből a tegezésből vicc fog kisülni, ám a tünde szavai mögött nem vél felfedezni semmiféle iróniát.
- Semmi akadálya - feleli a self, miután társnője rápillant "for reassurance", legalábbis így gondolja. Fogalma sincs, mennyivel lehet idősebb nála - talán semennyive, bár az ilyenekkel sose nagyon törődtek. Kivéve, ha borzasztó nehéz eldönteni, hogy valaki teljességgel a gyermekkorba lóg még, vagy pedig nagyon is felnőtt már... Eszébe jut Wyn, és elmosolyodik. Vicces lenne, ha egyszer eljönne ide. Valószínűeg ez a második olyan hely a lány számára a bálok után, melyeknek említésére is felállhatnak a hófehér piheszerű szőrszálak a nyakán meg a hátán. Jó kérdés, miért gondolkozik Wyn hátáról. De nem, úgyis esélytelen, hogy valaha elhozza egy ilyen helyre. Elinvitálja. Megkérdezze, van-e kedve. Még Minát is nehéz volt idehívni, pedig a sajgó ízületekre tényleg nem rossz a gyógyösszetevőkben gazdag víz. Azonban most van egy olyan sejtése, hogy inkább a társaság lesz az, és az abból fakadó jókedv, ami jót fog tenni Minának, s nem (csak) a medence tartalma.
Az esőzés mint a bor zamatához hozzáadó tényező? Érdekes ízlés, vagy meglátás... Dornburg-kastélyesőzés? Mina zavartan nyel egyet, és ismét kedve támadna beleugrani a medencébe, mint valamiféle északi tengeri állat, leszámítva, hogy a víz kevésbé hideg, mint ott. Na meg Minán sincs annyi fölösleg, hogy kellőképp ne fagyjon meg. Azonban nem mondhatni, hogy különösebben hálás, hogy erre emlékeztetik. Épp eleget rágta magát, hogy nem volt ott. Talán megakadályozhatta volna azt a kastélyesőzést. De... de legalább láthatta volna, mi történik. De nem, ő tagadta, hogy kivegye a részét az egészből, elbújt, elrejtőzött, mint egy gyáva nyúl a ragadozók elől, holott előtte is voltak már a sűrűjében, és életük veszélyeztetése nélkül... jó, ez nem igaz, de túlélték, és az érzés, az igazság felemelő érzése éltette őket, most pedig csupán, valóban, a keserűség nyomta le a talajra.
- Köszönöm, de azt hiszem, abból a keserűségből nem szeretnék kortyolni már. - emeli föl kezeit udvarias elutasítással. - Alapjáraton nem vagyok oda a keserűért. Na meg az alkoholért se. Nincs esetleg valami másféle itala? Tudom, persze, itt a medence, de azért az ebben levő hatóanyagok inkább külsőleg alkalmazandók, nem? - Franc tudja, mitől lett ilyen beszédes, úgy látszik, ez fertőző. Ekkor ismét átfut az agyán, hogy a vele szemben ülő személy vajon nem démon-e. Ezt körülbelül mindenkivel végigfuttatja, akinél nem teljesen biztos abban, hogy nem az - mint például Damien, vagy Anja, a fogadóslány. Na az szép fordulat lenne, ha kiderülne róla, hogy mégis az...
Damiennek enyhén rázkódni kezdenek a vállai. Vajon gyakorolja ezt? - Hogyhogy nem láttuk még egy színtársulatban sem? Nagy sikere lenne. - Főleg a hölgyeknél, gondolom... - teszi hozzá gondolatban egy enyhén rosszalló szemöldökemelés társaságában. Azon veszi észre magát, hogy kezdi felmérni, vajon melyikük fizikai manifesztációja lehet kielégítőbb és vonzóbb hatással a társadalom nőegyedeire, vagy úgy szimplán bárkire. Természetesen pusztán esztétikai szinten. Szó sincs róla, hogy bárki másnak akarna jelen esetben tetszeni... - Ha a vízben tartózkodik, nem lesz szükség törülközőre, szóval szerintem ezt a kompromisszumos megoldást javaslom.
- Tökéletes ötlet - vágja rá rögtön, kevés lelkesedéssel, inkább idegesen. A víz úgyis hullámzik, sötét, homályos, eltorzít mindent, felismerhetetlenné téve a benne tartózkodó dolgokat, így még ha esetleg meg is pillantaná a bizonyos szervet, az valószínűleg összeolvadna minden körülötte lévő egyéb testrésszel. Így voltaképp nem is számít. Igaz...?
Szóval nem is hozott semmiféle ruhát. Egy szál semmiben csattogott végig eddig a medencéig. Hogy képzelte mégis? Mi lett volna, ha tényleg itt ül egy rakás gazdag idős hölgy, akiket nyilván megbotránkoztat ezzel? Netán arra számított, hogy az ilyenek szeme már olyan rossz, hogy fel se tűnik nekik egy alsónadrág hiánya? Vagy csak ennyire nem érdekli, mit gondol a társadalom... Mina valahogy az utóbbira tippelne. Ez az alak nem tűnt és nem is tűnik olyannak, mint aki felettébb adna mások véleményére.
- Nem értem, mivel érdemeltem ki a faji és/vagy nemi diszkriminációt. Elvégre fajtársféle volnék, nem? - érdeklődik Damien puhatolózón. Két lehetőség van... illetve három, a másik vagy tünde, vagy hodcsókolt self, de akár lehet még démon is, akkor pedig teljesen mindegy, hogy valaha mi volt. De ez utóbbi azért vlaószínűtlen. Bár esélyesen inkább nemi megkülönböztetésről volt itt szó. Az már fel sem merül senkiben, hogy egy hím rossz néven venné nemtársa magamutogatását. Pedig erre is akadhat egy-két erős példa. Az apja például egyáltalán nem tűrte, hogy körülbelül bárkit maga körül alulöltözötten lásson. Hm... Ha a családjával nő fel, valószínűleg egészen más lesz az erkölcsössége, mint így. Persze most sem nevezhető a szokványos sötét tündének.
Jó kérdés, hogy miért érzi drága beszélgetőtársuk szükségét annak, hogy ennyit beszéljen a saját testéről. Viszont kezd egyre inkább zavaró lenni. Nagyon is hiányzik valami meleg és körülölelő, elbújtató dolog, például a víz. Mina kezdi félszegen érezni magát, ahogy ott álldogál lassan didergő, kihűlő, szinte teljesen csupasz testével a folyosó...féleségnek nevezhető dolog kellős közepén, egy medence mellett. És felnéznek rá. Ki tudja, hogy néz ki most. Nem számított arra, hogy bárki is nézi majd. Igazából az lenne a jobb, ha vagy nagyon sokan lennének, hogy ne tűnjön fel a jelenléte, vagy senki. De utóbbira nincs esély, mint látszik. És ráadásul pont egy... hogy is szokták ezt mondani? "Nagydumás", ráadásul jól kinéző hegyesfülű került a társaságába.
Roro?
Rendben, erre nem akar rákérdezni. Tényleg nem. Ha lenti szorításról van szó, akkor ő abból nem kér. Ó te jó ég... tűnjünk innen bárhova máshova. Úgy érzi, szédülni kezd, a feje nyomni, fájni, szúrni. Megdörzsöli a homlokát. Hirtelen megérez egy kezet a vállán, mire úgy megrémül, hogy hatalmasat rándul és ijedten arrébb lép. Nem akarja tudni, milyen arcot vág ekkor, szíve dobogása nagyjából kizár minden mást a környezetéből.
- Jól vagy...?
- Nincs valami... hideg medence esetleg?... Bár ott valószínűleg szívrohamot kapnék...
- Megkérhetem, hogy az említett szabadsága ne vegyüljön felelőtlen szabadossággal? - néz rá fajtársára jelentős pillantással. Be kéne menni abba a medencébe. Kezét nyújtja hát Mina felé, ako a földet bámulva kapaszkodik belé, majd a medence széle felé irányulnak. Mina nagyon vigyázva ül le a szélére, és ahogy belelógatja a lábát, máris érzi a jólesően áradó hőséget, és az illatot, mely belengi az egész termet, még koncentráltabban. Kissé megnyugszik. Kezével végigsimogat a vízfelszínen és teste további részére lögyböl még egy kevés vizet, hogy szokja a hőfokot, a sötételf pedig melléül, majd nyomban bele is ereszkedik úgy, ahogy van, a medencébe. Mina vállat von.
Fröcskölés?
- Lefröcskölt? Mármint engem?! - Damien felkapja a fejét. Valami kezd derengeni. Szemei rátapadnak a tünde arcára. Tünde erdő. Valóóóban, ez volt az alak - nos, az egyik -, aki tette a szépet Minának...
- Valami kezd rémleni... Bár a nevére sajnos már nem emlékszem. Feltéve, hogy elárulta. - Szerinte megtette, elvégre legalábbis valamiféle álnév nélkül nehéz bármiféle nőszemélyt lesöpörni a lábáról. Nem, mintha sikerült volna. De ki tudja, mennyire álltak közel hozzá. Kezd egyre elevenebb lenni a feszült irritáció érzése...
Mina nem szól semmit, arca azonban egyre vörösebb színre vált. Föltámaszkodik a kezeire és lassan belezuttyan, szép lassan, ő is a vízbe, csak hogy nyakig belesüllyedjen, ameddig még a haja nem ér hozzá. Onnan pislog ki, mint valami béka.

Felhasználó profiljának megtekintése
- Más fajta italom? Nem, csak a bort hozták ide. De ha valaki feláldozza magát, hogy kicsattog a recepcióhoz, vagy a három blokkra lejjebb lévő, érthetetlen módon a "Fogatlan Gúnárhoz" címzett fogadóhoz, ott biztos, hogy adnak alkoholmenteset - na meg egy hosszú történetet arról, hogy miképp is lett ilyen...öhm...érdekes a fogadó névválasztása.
  Válaszoltam a lánynak egy kisebb vállrándítás kíséretében. Igen, talán Dornburg-ot nem kellett volna felemlegetni. De a jó öreg Crispin persze soha se foglalkozik az olyan társadalmi elvárásokkal, mint a "megfontoltság", a "megfelelő témaválasztás" vagy az "érzékeny pontok elkerülése". Valahogy ezen soha se sikerült változtatnom, nem mint ha nagyon megerőltettem volna magamat. A beszédem ömlengős volt és mindenféle előzetes gondolkodást nélkülöző. Botorság vagy ostobaság? Nem mint ha a kettő között bárminemű különbség lenne, talán csak a fokozat szintjén.
- Óh, azt nem javasolnám, hogy a vízből igyon. Ahogy egyszer utána érdeklődtem a gyógyvizek összetevőinek - egy jó alkímista mindig legyen tisztában azzal, hogy milyen források állnak rendelkezésére a közelben - ez valamiféle szénsavas téma akar lenni - állítólag nyugtatja az idegrendszert. Szerintem a bor és az, hogy kevesen mászkálnak ide, inkább hozzá tesz ehhez a csodálatos gyógyító hatáshoz. Nem mint ha egy kis társaság bárkinek is jelentős fejfájást okozna - és ha még is, hát ide jön a népség, belecsobban a vízbe és reméli, hogy tényleg szénsav és nem mondjuk kénsav...
  Igazából...na jó, kicsit lódítottam. Ebben a vízben aztán semmiféle ásványi anyag sincs feloldva, nem mélyről jövő vízforrás, csupán találtak egy tiszta vízű, földalatti patakot az épület alapjának kiásásakor, megörültek, hogy nem kell vízelvezető rendszert kiépíteni, aztán életbe lépett a reklámozás és a népeknek a gyógyító hatást próbálták eladni - és hogy a trükk működjön, beépítettek a medence alá kemencéket és csöveket, hogy melegen tartsa a vizet. Parasztvakítás a maga teljes dicsőségében. És ha már dicsőségről van szó, a fajtársam megjegyzéseket tesz a szövegelésemre, és annak sikerességére, mint valami színtársulatnál. Mellé pedig enyhe szemöldök ráncolás.
- Egyszer egy nefilim csibécske is ajánlotta ezt nekem, még egy angyalromnál. De azóta se fogadtam meg a tanácsát, bár lehet, hogy jobb bevételi forrás lenne...bár magamat ismerve és a helyzethez nagyon nem illő poénjaimat, előbb-utóbb tömeges lincselésbe csapna át a dolog...
  Komorodok el egy pillanatra. Na igen, valahogy a kétlábúak nem nagyon vevők a Crispin féle humorra. Sőt, még a négylábúak se, mint Dracon, aki leginkább hangos sivítozás kíséretében szokott menekülni, amikor gazdinak ismét elkezdődik a szájmenéses időszaka. Szegény kis dög, mennyi horrort élhetett már át a társaságomban? Lehet, hogy jobban járt volna, hogy ha nem Őt találom meg azon a "farmon" vagy hol a francba. De hát, végül is, egész jól össze tudtunk dolgozni, csak minden kéthavonta kevertem életveszélyes helyzetbe, s ebből minden második végződött úgy, hogy nekem kellett kezelni, mielőtt véglegesen kilehelte volna a lelkét. Mire az útjaink szétvállnak, a legerősebb és legedzettebb sárkánygyík lesz, akit Veronia valaha is látott! Vagy a legnagyobb mentális zavarokkal küszködő.
- A faji és vagy nemi diszkrimináció alatt értendő az, hogy első sorban a hölgy érdekeit figyeltem, és alapvetően feltételeztem azt, hogy mivel maga is a nemembe tartozik, és már látott olyat, ami a mi kis ékességünk, nem nagyon fog megbotránkozni rajta. Tudja, ez a "mindkettőnknek ugyanaz van, akkor minek botránkozzunk meg rajt?" alapon. De aztán ismét emlékeztetnem kell magamat arra, hogy nem mindenki olyan, mint én, akit igen csak nehéz megbotránkoztatni.
  Adtam választ a férfinak. Igazából én magam se tudtam, hogy miért emeltem ki a faji és nemi megkülönböztetést...egész egyszerűen el is feledkeztem arról, hogy a csávó itt van, annyira lekötött engem a társnője arca és kecses alakjának nem túl feltűnő bámulása, hogy egy másik hím jelenléte már fel sem tűnt. Nagyjából mint amikor a piacon sétálgatva ráakadok egy bódéra, ahol piákat árulnak....és mellette almalevet. Ki az az elvetemült alak, aki egyáltalán csak egy futó pillantást is vetne az almalére? Én biztos, hogy nem! Mindenki más meg eléggé furcsa, ha nem úgy tesz, ahogy én.  De ahogy elnézem, a szövegelésem már kezd egy kicsit átcsapni a kellemetlenbe, a lány szédelegni kezd. Oh, bakker. Hát ezt kicsit tényleg eltúloztam volna? Na EZÉRT nem nagyon szoktam társaságba járni.
- Sure thing...sorry for that...
  Feleltem habogva anyanyelvünkön, egy pillanatra elfeledkezte arról, hogy az emberek területén járunk, és hogy talán hiába sötét elf az egyikük, nem biztos, hogy beszéli a nyelvünket - a vámpírról meg fogalmam sem volt. Hisz találkoztam már olyan fajtársammal, akinek semmi fogalma sem volt arról, hogy mi is folyik a hercegségünkben és talán még a nyelvünket sem beszélte. Blue. Vajon vele most mi a franc lehet? Hol járhat? Van egy olyan sejtésem, hogy nem volt a Tünde-erdő közelében, amikor megtörtént ez az egész...így valószínűleg itt maradt, akár akarta ezt, akár nem. Bár rövid ismeretségünkből levonva van egy olyan érzésem, hogy maradt. Bár csak többen tették volna! Most, ha őszintén elgondolkoznék, nem tudnék annyi selfről, aki akár még csak Hellenburg felét is kitöltené. Veszélyeztetett állatfajjá változtunk. Hát, azt hiszem, mostanában már nem annyira jó dolog selfnek lenni.  
  De legalább a két furcsa idegen is bemerészkedett a medencébe, még hogy ha a nő csak a szélén is üldögélt. Gondolom neki kell még egy kis idő, mire el tudja engedni magát. Nagyon aggódó típusnak tűnt, akit könnyű kibillenteni az egyensúlyából és zavarba hozni - vagy bármiféle más módon kellemetlen helyzetbe sodorni. Vagy csak én értelmeztem félre a jelenetet. Nem tudtam eldönteni - rákérdezni meg már főleg nem fogok. De a társa sokkal felszabadultabb volt és beereszkedett a vízbe, miközben az emlékeit próbálta felidézni. Hmm...úgy látszik, hogy már nagyjából kitaláltuk, hogy mikor is találkoztunk egyszer, nagyon régen - úgy tűnt, mint ha két self öltővel ezelőtt történt volna. Egy ideig nem válaszoltam, csak figyeltem, ahogy a vámpír lányka beereszkedik a vízbe. Kár, jó alakja volt, amit most takar a víz, de talán még is csak jobb, hogy a medencében volt. Válasz helyett csak kortyoltam a borból. Meg még egyet. Hupsz, egy pohárkával eltűnt. Na mindegy, legalább nem szomjaztam. Éreztem, ahogy az alkohol kellemesen végig árad a szervezetemben. Rögtön jobban éreztem magamat!
- Őszintén szólva fogalmam sincs, hogy bemutatkoztam-e akkor, avagy sem. Régen volt már, alig halvány emlékfoszlányok maradtak meg. Igen, talán lefröcsköltem...határozottan igen. De azóta sokat változtam. Már nem vagyok az a bohó, szinte gyermekes alak. Az események, amelyekről nem beszélünk, megváltoztattak. Jobbá vagy rosszabbá? Aki akarja, eldönti, engem nem nagyon tud érdekelni. De most hadd pótoljam be az elmaradásomat: Crispin Shadowbane a néhai Sötét Tünde Hercegségből - most pedig a Hellenburg-i zsoldosok dicső kompániájának egyik tagja. Ha nem leszek túl indiszkrét: hogy kerültetek ide?- váltok át tegeződésbe, hisz mint ha megengedték volna. Vagy nem? Öhm...nehéz eldönteni. De mindegy, én attól független ezt fogom használni. - Már mint ide, Hellenburg-ba. Vagy netán helyi lakosok lennétek?
  Folytattam volna tovább is, amikor betopogott egy ingbe és rövidre szabott egyszerű bőrnadrágba öltözött alak, akit a recepciónál láttam, és látványosan elfordulva a medencében fürdőző nőtől - mielőtt még azzal vádolnék, hogy leskelődik, ami mondjuk teljesen érthető lenne - felém és a nő kísérőjéhez fordul.
- Esetleg szolgálhatok némi frissítővel? Uram...? Az ott bor?
- Yupp...ne csodálkozzon rajta, a társa hagyta itt a határozott kérésemre. Továbbá határozott kérésem lenne, hogy újra tölthetnénk ezt? Na meg még két korsót mellé - hátha a társaim is megszomjaznak eme nemes nedűre. Ha még sem, akkor magamra vállalom azt a megpróbáltatást, hogy egy magam pusztítom el.
- De...de hát ide benn nem lehet inni!
- Ha gondolja, most kiszállok ebből a medencéből, elhagyom a fürdőházat, és nem fogyasztok itt a továbbiakban. Ugyan már, ki a franc problémázna azon, hogy békésen elkortyolgatok?
- De....három korsó bor?
- Hidd el, barátom, nálam ez a reggeli rutin. Megvertem Eichenschild legjobb ivóját, a sötét elfek hercegét, és még pár alakot. Nem fog ez nekem megártani...
- Értem....esetleg a többieknek valami kevésbé...szabálytalan frissítőt?


_________________
[Magánjáték - Mina & Crispin] Steam & Torchlight Fzb676
"Ki vagy te valójában a sok szöveg mögött, Cynewulf?"
- Armin Fairlight herceg

" You know the guy, the batshit loose one, thinkin’ two guys livin’ in his head. Good homie, just crazy and drunk most of the time. "
- Random nigga from the ghetto to Det. Christine Dalgarde

Cynewulf "Soberisthenewugly" Longtalk
- Szép kis megnevezés ala Darr
Felhasználó profiljának megtekintése
Ezek szerint a másik is rendszeresen használja a "csattog" szót. Nem alapjelentése szerint, hanem arra vonatkozóan, hogy valaki két lábát használva elirányul valamerre.
- Én szívesen elcsattogok! - Fogatlan Gúnár? Tényleg érdekes. Egy pillanatra elgondolkozik rajta, hogy a férfi vajon csak kitalálta-e az egészet, vagy tényleg ez a neve a fogadónak. Ahhoz mondjuk nincs sok kedve, hogy egy szál semmiben elcsattogjon egy másik épületbe, nem csak azért, mert nem igazán akarja, hogy akárki láthassa ebben a fürdőruhában, másrészt elég hideg is lenne. teste már egészen akklimatizálódott ehhez a hőfokhoz.
- Arra van valamekkora esély, hogy a recepciónál is tudják a Fogatlan Gúnár történetét? Vagy maga tudja esetleg? Bár... ha jobban belegondolok, lehet, hogy nem a hagyományos gúnárra kell gondolni, sokkal inkább kétlábúra.. azazhogy értelmes kétlábúra, a hímek közül, talán ő lehet a gúnár. de vajon hogy vesztette el a fogát? Talán kocsmai verekedésben.
- Vagy egyszerűen csak öreg volt.
- Vaaaagy... tényleg egy liba volt, egy hímliba, és valahogyan rávarázsoltak fogakat, de aztán eltüntették. Nem tudom, miért gondolkozom ezen, ne is törődjön velem. De ha tudja az igazat, mondja el, kérem, már tényleg kíváncsi vagyok.
Tehát alkimista, mint ahogy az kiderült elengedett, véletlenül vagy szánt szándékkal megfogalmazott információiból. Alkimista elf a fürdőben. Mik derülnek még ki? Ráadásul még mindig rémlik, hogy találkozhattak már. Ha hinne olyasmikben, mint Sorsszerűség és eleve elrendeltetés, biztosan nagy jelentőséget tulajdonítana ennek a dolognak.
- Meg is lepődtem, hogy ilyen kevesen vannak. - Őszintén szólva arra számított, hogy nem lesz senki, és örült is volna neki. Nem állítható, hogy nem örül, hogy mégis lesz társaságuk, bár az sem valószínű, hogyha pusztán társával érkezik, ne tudták volna mulatságosan eltölteni az időt. De azért ez kissé megfűszerezi. Amennyiben az adrenalin-túltengést és a pirosodást lehet fűszernek nevezni. Akkor már biztos különböző anyagokban dús lesz ez a gyógyvíz. Annak meglehetősen örül, és megkönnyebbüléssel konstatálja, hogy a világos képű nem kérdezett rá, mi okból jöttek ide. Meglehetősen zavart lenne, ha ezt a kérdést feltennék. Milyen már, hogy fájdalmai vannak. Ízületi fájdalmai, mint említette, öreg nyanyáknak, már meg ne sértődjenek, idős nőnemű egyedeknek szoktak lenni. És nem, nem akar erről beszélni senkivel, sőt, ahogy itt álldogálnak, lassan kezdi úgy érezni, hogy csak kitalálta az egészet az agya, valamiféle furcsa trükköt játszik vele és egyébként ha holmiféle agyelemző nekilátja elemezni a helyzetet, kiderülhetne, hogy voltaképp csak ki kellett találnia valamit, aminek következtében végre kikapcsolódhat, és NEM kell azzal törődnie, melyik oldalra álljon a háborúban, vagy egyáltalán menjen-e háborúba. Nem. Egy ilyen szekludált hely kellőképp áldásos e szempontból. Pára van és meleg, visszhang, jobbára egyedüllét, víz, hullámok, az egész atmoszféra teljesen más, mint bármely egyéb helyé a világon. Ez talán kirángatja az apátiájából, amelybe épp bele tervezet süllyedni. Na jó, azért valamennyire még emlékeztetett régi önmagára, de... legfőképp ehhez fűzte remény. Hogy majd valami más lesz. Mindent csak azért keres fel, hogy valami végre más legyen.
- Honnan veszik, hogy a nefilimek csibék? Nem először hallom már ezt.
- Khm. Tollaik vannak.
Mina merően ránéz társára, majd nagyot von szemöldökén. - Tollaik vannak? Ennyi? Hát, könyörgöm.. ennyi erővel én is lehetnék csibécske, ha azt mondom, hogy tollas a hátam. Öhm. Kérem - fordul vissza a meztelen elfhez -, biztosan nem tartalmaz ez a gyógyvíz valami mást is? Valamiii... hallucinogént, vagy esetleg az a bor szivárgott ennyire bele a levegőbe? Halványlila gőzöm sincs, honnan jönnek ezek a poénjaim, elnézést. - A szabadszájúsága már még furcsább. Na nem mintha egyébként nem lenne rá jellemző, de mégis. Szégyellnie kéne magát. Itt ácsorog két férfi társaságában, akik közül ráadásul az egyiken egyáltalán nincs ruha, másikukon... sem sok, alig nevezhető az a pici darab szövet ruhának... Nézzenek oda, hova kalandoznak megint ezek a fránya gondolatok.
- Ne aggódjon, ahogy tapasztaltam, hogy a színészekkel kapcsolatban ez az általános megítélés. Azazhogy többnyire megosztják a tömeget. Minden történetnek akad kedvelője... na jó, azért nem mindnek, de a legtöbbnek. Aztán legfeljebb romlott paradicsomokat kap... - húzza el a száját.
- Ismerek olyan helyeket, ahol friss zöldséggel dobálnak. Aztán a színészek az előadás után szépen begyűjtötték, ami még nem volt annyira szétverve. Gyümölcsök is voltak. Aztán szépen hazavitték és megették.
Damien meglepve pislant rá.
- Mina, miféle színésztársulatoknál jártál te?
- Én, sajnos nem, csak... a családom... anyukám mesélte. - kezd el a földre pislogni, a párás földre, ahol a padlózatot takaró kőlapok verik vissza a fényt csillogón. - Mindig arra gondoltam, hogy szívesen ott lettem volna. Én is dobáltam volna, főleg, ha tudom, hogy megeszik. De ennyi erővel hagyhattak volna kint kis kosárkákat is, és akkor azokra rakjuk a jó gyümölcsöt meg zöldséget. Ha meg rossz az előadás, akkor romlottat. Bár ez még mindig pazarlás. A romlott dolgokból is lehet hasznot húzni, néhány állat simán megeszi, nem is árt nekik, aztán lehet belőlük trágya a földekre, vagy csinálhatunk belőle komposztot. - Hirtelen elhallgat. Ezekből a szavaiból valószínűleg kiderül, hogy túlságosan is otthon van a paraszti gazdasággal kapcsolatos dolgokban ahhoz képest, hogy vámpír, meg ilyen aranyos kis elegáncsos fürdőruhában jött ide... Na mindegy. Ha az oda nem illő poénok kerülnek terítékre, akkor attól tart, ő tökéletes célpont most.
- Egyébként ne keseredjen el. Sosem késő váltani. Ne hagyja, hogy a konvenciók vagy a szokás meghatározzák az életét! - Csudába is, az a bor... csak nem tud az így kiszivárogni. Ez a mondata pedig túlságosan is összecseng az előzőekkel. Ő aztán nem hagyja, hogy a konvenciók befolyásolják az életét! Na mondjuk azt elég konvencionálisnak érzi, hogy zavarban van, de hát nem tud mit tenni.
Damien kezdi túlságosan is forrónak és telítettnek érezni a termet. Hiába vannak benne pusztán hárman, ez mégiscsak több, mint egy, és az az egy személy lehetőleg ő maga lenne. Ezen esetben lehetne teljes mértékben elkerülni, hogy valaki kellemetlenséget okozzon neki. Bár még ez sem garantált. Ám ha ez a fickó valamit tervez Minával, akkor sürgősen fel kell világosítani, hogy ne nagyon próbálkozzon... Vagy ezt már megtette?
- Szóval kedveli a polgárpukkasztást, hm... Bár van egy feltételezésem. Miszerint legalábbis az emberek egy részét azért irritálhatja a viselkedése, mert... esélyes, hogy ők maguk is szívesen megszabadulnának a korlátaiktól. Csak ugye, félve a véleményezéstől és annak következtében, amit egész életük során beléjük neveltek, nem teszik. És ha látják, hogy valakinek meg megadatott ez, vagy megszerezte magának, mindegy, akkor beindul az a fajta irigység, mintha csak jobb ruhája lenne az illetőnek.
- Úgy irigykedni a semmi ruhára, mint a jobb ruhára?
- Miért ne? Most gondolj bele...
Mina elkomorodik. - Belegondoltam. Hálás köszönetem. És most elszomorodtam. Mindjárt keresek egy üres medencét. Nincsenek itt üres medencék? Komolyan, mindenhova kellenének ilyen elvonulós medencék. Nem gondolják, hogy vannak emberek, akik nem akarják, hogy lássák őket?
Ő igenis lehet szabad úgy is, hogy... nem látják. Elhatározza, hogy egyszer keres valami elzárt helyet, ahol nincs senki, de senki, és levet magáról mindent. Na nem üvölteni fog, pusztán ruhátlanul lenni. De mi van, ha mégis van ott valaki? Ejj... miért nincsen emléktörlő varázslata... Vaagy, lehetne olyan illúzióvarázslat, mely által úgy tűnik a külső szemlélők számára, mintha lenne rajta ruha!
A vízben némileg kényelmesebben érzi magát. Szépen bele lehet süllyedni, majdnem olyan, mintha ruha takarná. Olyan rég volt, hogy ily kevés dolog takarta. Pedig ebben a hőségben... A levegőbe szaglász. - Biztos benne, hogy tele van ez a víz gyógyanyagokkal? Nem kéne hogy legyen nekik valamilyen illatuk? Ha jól emlékszem, a legutóbbi fürdő, aminek a megnyitóján voltam, az jobban illatozott.
És fröcskölt... Szóval valóban ő volt az. Elmélyed a vonásaiban, és próbálja felidézni. A hangja valamelyest ráfogható, hogy ismerős. A fejét csóválja ezekre a filozofikus beszédekre. Pedig a fickó tényleg olyan, mint egy színész. Jó lenne feszegetni, miért, bár esélyesen valami csúnya traumát találnának, és kiderülne, hogy szörnyűségeket rejteget lelke mélyén. De a kiderülés még mindig jobb, mint a beborulás... a medencébe. Mégis hogy jutnak eszébe ilyenek? Valami fertőz, talán a vízzel terjed. El kéne tűnni innen. De nem... esélytelen, hogy kimásszon ebből a medencéből. Talán ilyen kábító hatása van. Talán ez a lény meg akarja őket ölni, hisz úgysincs erejük kikászálódni innen... merednek ki a szemei. Koncentrál, hogy minél éberebb próbáljon maradni. Persze ha elkábul, akkor legalább nmem láthat meg olyan dolgokat, amelyeket nem kéne meglátnia.
A név kicsit sem ismerős. de valami más mintha beugrana. Valamilyen Wulf... - Elnézést, de nem valami Wulfnak hívták...? - Vagy az az ikertestvére volt? De akkor hogyan emlékezhet rájuk?... Ami még meglepőbb, hogy állítólag ő is zsoldos. Ez most teljesen komoly? Csak teljességgel ép, értelmesnek látszó, bár idegesítő stílusú, de izmos és vonzó férfiakból áll a zsoldosok céhe? Óh, várjunk. Leo még mindig északi. Valószínűleg. Bár... akár már ezt is megkérdezhetné. - Nem ismer véletlen egy Leo nevű zsoldost? Rövid barna hajjal és... azt hiszem, olyasmi magas lehet, mint ön. - Amennyire ücsörgő alak magasságát fel tudja mérni. Igazából gőze sincs, sose tudott megsaccolni magasságot, de mindkettejük jó magasnak tűnt.
- Nem vagyunk helyiek. Kikapcsolódni jöttünk. - Óh, mily diszkrét megfogalmazás. Végül is helytálló. - Kicsit délebbre élünk egy faluban. Nem túl jelentős. Békés - von vállat. Néhány vízcseppet a testére fröcsköl, hogy megszokja a hőfokot. Ekkor érkezik egy személy, aki úgy néz ki, a személyzet tagja, és mosolyfakasztó párbeszédbe kezd boriszogató társukkal, aki úgy kibeszéli magát a bajból, mintha voltaképp nem is lenne illegális, amit tesz.
Mikor a kérdés rájuk irányul, Mina szinte megrémül, mikor rájön, hogy kuncog. Megköszörüli a torkát. - Khm... nos... van valamiféle teájuk? Abból körülbelül bármelyik jó.
- Egyébként hogyhogy szabálytalanok?
Mina ránéz. Most komolyan ezt kérdezi? Ha Damien elkezd inni, akkor ő mindjárt kiszáll és fejest ugrik egy hideg medencébe! Ám Damiennek esze ágában sincs ilyet tenni, pusztán kíváncsi. Talán tényleg szivároghat valami a levegőben. Azért ez szolgáltatás. Meleg medencében pácolódva iszogatni, közben arról tárgyalni, mik az előnyei és morális velejárói a ruha nem viselésének... Lehetne rosszabb életet is élni.


_________________
"Ez biztos a hajdani báróné udvari bolondja. Na, tágulj innét lányom, mielőtt eldurvulnak a dolgok." - Egy északi katona
Felhasználó profiljának megtekintése
- Hogy őszinte legyek? Fogalmam sincs arról, hogy a recepción mennyire ismerik az ilyen illusztris helyek történetét: Már mint, őszintén szólva, az emberek és a név választásuk mindig is eléggé érdekes volt - szerintem az lenne a csoda, ha egy normális nevű fogadót találna az egyszerű utazó. Éppen ezért, az ilyen jellegű ismeretanyagom eléggé hiányos - régen elvesztettem azt az indíttatást, hogy megérdeklődjem, még is, milyen elmerottyant logika vezetett ahhoz, hogy valaki a Fogatlan Gúnárhoz címezze a fogadóját. De legalább...ha más nem, tökéletes alapot szolgáltat a név választás ahhoz, hogy beindítson egy beszélgetést és kompetetív módon próbáljunk ráakadni arra, hogy mi is lehet az igazság mögötte?
  Feleltem egy aljas, kis sunyi vigyorral a fura párosnak, ahogy igyekeztem az elégedett vigyoromat elrejteni. Na jó, lehet, hogy a Gúnár csak az elmém szüleménye, de eléggé betegen és furcsán hangzott ahhoz, hogy rábírjam a vámpírlányt a névválasztás feletti merengésre. A sötét elf szótlanabb volt és csak a lényegre szorítkozott, míg a lány elengedte a fantáziáját. Az ilyen beszélgetésekből annyi információt le lehet szűrni anélkül, hogy bármiféle konkrét kérdést feltettem volna. Így hát csak élveztem a magyarázkodást, a kellemes fürdőt, a bort és a társaságot, miközben levontam a saját kis következtetéseimet. De persze, egy idő után a Gúnárok köszönik szépen, de nem vágynak több figyelemre, így ez inkább átterelődik a nefilimekre, és a fizikai adottságaikra. Még jó, hogy nem kérdeznek rá arra, hogy vettem-e már alaposabban szemügyre egy-egy egyedüket közelebbről - az igen furcsa hallgatáshoz vezethetett volna, miközben lebukok a víz alá, hogy elrejtsem az arcomat, és előhozakodjak valami olyan témával, amely megfelelő kibúvót adhat a válasz megadása alól.
- Én leginkább a szárnyaik megléte miatt nevezem őket csibének. Tudtommal nincsen semmiféle hallucinogén anyag a fürdővízben, de végül is, ki tudja? Hagyjuk hát a képzeletünket úgy szárnyalni, ahogy a nefilimek teszik...tennék, ha tudnának - ez most mellékes. Vegyük óvó szárnyaink alá ezeket az édes perceket, a társaságot, és ...ápolgassuk, mint tyúkanyó a csibécskéit. Na jó, ez már lehet, hogy a téma túltolása volt? Hmmm....whatever. De szinte néha már madarat lehetne velem fogatni. Így aztán, ha úgy érzed, hogy poénkodni akarsz, csak nyugodtan add ki magadból mindent. Nem egy olyan dolog, amit érdemes magadban tartani.
  Válaszoltam a vámpírlánynak kissé bőlére eresztve. Túl hosszú ideig maradtam kussban és alig szóltam egy-két szót. Most, hogy találtam egy párost  - jobban mondva, Ők botlottak belém  - kiakartam használni az alkalmat és megcsillogtatni a beszélőkémet, mielőtt még tovább állnának. Remélhetőleg annyi szót ki tudok préselni magamból, hogy utána akár két hónapig is kussba és némaságba merülhessek. Szerencsére, míg össze szedem a gondolataimat, a vámpír - self páros szépen elbeszélget magával. A lány nagyon is törődő és aggódó típusnak tűnik, olyannak, mint Wyn - csak kicsit nagyobb, teltebb...és nőiesebb. De a kettejük jelleme közötti átfedéseket és hasonlóságokat le se lehetne tagadni. El tudnám őket képzelni, ahogy az erdőben sétálva véletlen rálépnének egy virágra és mindketten térdre rogyva imádkoznának a Természethez, hogy bocsássa meg bűneiket. A self már kevésbé szószátyár alaknak tűnik, azonban a tekintete és ösztönös reakciói, a beállása, a mozdulatai azt mutatják, hogy ha tettekre kerülne sor, egy pillanatot se habozna. Érezni a belőle áradó törődést, féltést és...féltékenységet talán...ami a vámpír irányába áramlik. Még hogy ha nem is egy párt alkotnak - bár kizárni se lehet-  nagyon közel állhatnak egymáshoz. Vajon mennyi mindenen mehettek keresztül együtt? Mi lehet a kettejük közös története? Milyen események kellettek ahhoz, hogy együtt maradjanak? Egyáltalán...hogy nézhet ki a kettejük kapcsolata? Vajon egészséges-e? Vajon nekik megadatott az, ami nekem nem? Oly' sok kérdés...amit soha se fogok feltenni, csak magamnak.
- Mi? Hogy nekem bármi is meghatározza az életemet? Kikérem magamnak a vádaskodást! Egyes egyedül én döntök arról, hogy hogyan zajlik az életem - legalábbis szeretem magammal elhitetni ezt. Majd egyszer, ha majd lecseng ez a háború és ismét békésen elvonulhatok az emberektől minél messzebbre, akkor majd átgondolom ezt a színészkedős koncepciót, addig megmaradok annál, aminél most is vagyok: random ismeretlenek elméjének fárasztásánál. Határozottan jobb beszélgető társaság vagyok, mint a sárkánygyíkom vagy a zsoldosok. Az utóbbiak megsavanyodott barmok, egy-két kivétellel...az előbbi meg csak értetlen pislog rám, és a hosszú litániákat leginkább azzal hálálja meg, hogy félúton elkezd horkolni, vagy éppen tisztálkodni vagy csak simán kirepül az ablakon - akár nyitva van, akár nem - és ott hagyja a butuska Alfát, hogy tegyen magával azt, amit akar...már mint bizonyos értelmekben.
  Hebegtem el az utolsó mondatot és hirtelen túlságosan is nagy figyelmet fordítottam a bornak. Olyan szép ez a kancsó! Igazán karcsú vonalak, de egyben erős is, sok gyűrődést kiállhat. Szinte látni, ahogy a holdfény sugarai megtörnek rajta és az oldalán csillámló déren. Ahogy a testét kitölti az édes nedű, amely megnyugvást és enyhülést hoz az Átkozott szívének, torkának és májának. Hold Anya legszebb ajándéka, amelyet Hold Apa csontjából és véréből kovácsoltak. Biztos, hogy van a Fátylon Túl egy terület, ahol szőlő termesztéssel foglalkoznak...na igen, most hogy sikerrel lehűtöttem az arcom vörösségét, abba is hagyhatom akár a borról formált áradozásomat. Amilyen szerencsém van, a Fátylon Túl nincs semmi alkohol. Már csak ezért minél jobban el kéne ódázni a halálomat és megmaradni a halandó világban, és minden egyes napot borral zárni/nyitni/folytatni/be se fejezni...Viszont amilyen a sötét elf előhozakodott, az egy eléggé érdekes koncepció volt, és felkeltette a figyelmemet.
- Oh, alapjában véve mindenki egy fajta szabadság felé törekedik az életében - legalábbis a legtöbben. Azonban, ahogy mondtad, vannak társadalmi berögződések és korlátok, amelyek felett kevesen tudnak felül emelkedni. Nevezzük ezt csorda szellemnek. Az emberek - vagy bármilyen kétlábú, közel intelligens egyed-  hajlamos csoportokba tömörülni, ahol megmaradnak egy általánosan elfogadott viselkedési formánál. Az onnan való kitörést a többiek megakadályozzák és ez szépen lassan behálózza őket. Minél erősebb a háló, annál nehezebb a kitörés. És akkor megjelennek a színen az olyanok, mint én. Akik számára a társadalmi elvárások, koncepciók és mindenféle beskatulyázás teljességgel irrelevánsnak számít. Hullámokat keltünk, amelyek marcangolják a szoros hálókat. Ez természetes módon kellemetlen érzést kelt bennük, hisz megingatják az egész eddig szilárd lábon álló világképüket - támadásként érzékelik, hisz megérzik magukban az irigységet az olyan fajta szabadságra, amellyel én vagy mi rendelkezünk. Erre nem csak a mezítelen fürdőzésem a legjobb példa - hanem az is, hogy itt iszogatom a boromat, miközben senki másnak nem nagyon jutna eszébe, hisz az "tilos". Szabályok? A világ leghülyébb kreálmányai. Nem vagyok anarchista mondjuk, de az ilyen jellegű lekötéseket utálom.
  Adtam egy némileg hosszabb választ arra, ami már alapból meg volt válaszolva. Jó, voltak társadalmi korlátok, amelyek rám is hatottak, de leginkább azután kezdődtek el ezek, hogy összebarátkoztam Lory-val és Armin-nal, és a társaságukban eléggé sok időt töltöttem el ahhoz, hogy rám ragadjon valamennyicske ezekből a dolgokból. De teljes mértékben soha se adtam fel a szabadságomat, amelyre annyira büszke voltam. Hisz végül is, soha se neveztem Köd-erdőt se az otthonomnak és még Armin barátsága se tudott teljes mértékben rávenni engem arra, hogy a hercegség javára áldozzam fel az éjgyilokjaimat és a tudásomat. Amikor valamit a hercegségért tettem, az csak egy ok-okozati összefüggés volt azzal, hogy mindezt inkább a hercegi párért tettem. Most pedig, az Ő eltűnésükkel...azt hiszem, hogy ismét visszakerülök abba a magányos farkas állapotba, ahonnan a barátságuk és törődésük kirángatott. Jajj, drágáim, nagyon hiányoztok, ugye tudjátok? Remélem, hogy a félelmeimmel éles ellentétben áll az, ami odaát vár rátok abban a hülye nevű világban. Anwnn vagy mi a franc. Gondolataim elterelendő, a vámpír szavaira koncentrálok.
- Nem feltétlenül kell illatosnak lennie. Vannak virágok, vagy egyéb növényi vagy ásványi összetevők, amelyek előnyös tulajdonságokkal bírnak megfelelő módon felhasználva - de semmi illatuk nincsen. Plusz ez leginkább valami szénnel kapcsolatos dolog, ami gáz formájában oldódik fel a vízben - nem feltétlenül kell szagnak lennie. Hogy ha illatos volt az a medence, ahol találkoztunk, akkor abban oldott ásványi anyagok voltak, vagy pedig valamiféle illatszerrel dúsították fel az élményt.
  Már hogy ha tényleg lenne abból a széngázból ezekben a vizekben. De köszöni szépen, ez tényleg csak egy kemencékkel felfűtött víz volt, amelyre ráaggatták a gyógyfürdő elnevezést, hogy jobban elkeljen. Aztán az arcom fintorgásba csap át, ahogy egy ideges, sötét pillantást vetek a vámpír lányra. Igyekszem kontrollálni a vonásaimat.
- Cynewulf volt az a név, amelyet hallhattál. Az egész....egy bonyolult ügy, és nem állunk az ismeretség olyan szintjén, hogy a hozzá tartozó történetet előadjam. Ha jól emlékszem, egyedül Loreena, Armin és egy mocskosul undorító, rohadék - akit leginkább Mélységiként, én Mélyseggiként és Hószexként emlegetek - ismeri a történetet. Még talán Lance-nak vagy Wyn-nek se árultam el...és akkor ezzel le is zárult azon kevés személyek listája, akikkel bárminemű érzékeny személyes információt megosztottam.
  Nem, erről tényleg nem akartam beszélgetni. Elrontotta volna a hangulatot - az enyémet biztosan, és nem fogok idegenekkel arról beszélgetni, hogy az életem első 14 éve egy rohadt hazugság volt majd' két évvel ezelőttig. Nem, erről nekik nem kell tudniuk. Nem fogok senkinek a kezébe se fegyvert adni, amit ellenem fordíthatnak. Bár...azért voltak ott mások is, akik ha rendelkeznek minimális intelligenciával, össze rakhatták a dolgokat. Mindezek közül a legidegesítőbb egy Gerard nevezetű démon volt, aki eléggé sunyi alak ahhoz, hogy ne felejtsen el ilyen részleteket. De neki csak jobb dolga is van annál, hogy régi jó bérgyilkos cimborái életében kutakodjon...főleg azok után, hogy a fejemhez vágta, hogy "Mi a francért hívnak Cynewulf-nak?" aztán meg a fejemet az asztalba veri. Fura egy srác, azt meg kell hagyni.
- Leo? Nem, nem ugrik be semmi sem.
  Viszont beugrani beugrott az egyik itteni szolga és rögtön az ivási szokásaimat vágja a fejemhez! Egyszerűen felháborító! Hát már iszogatni se lehet anélkül hogy megnéznének engem? Eh...törődjenek a saját dolgukkal.
- Szolgálhatok gyógynövény teával, ha a Hölgy úgy kívánja. Van frissen facsart almalevünk is. Uram, ami a szabálytalanságot illeti: a medencék területén elvileg szigorúan tilos lenne az iszogatás - vet felém egy ideges pillantást. - Az alkoholos italokat a fürdő fogadó részében fogyasztó vendégeknek tartjuk fenn, hisz életveszélyes helyzeteket teremthet az, hogy ha valaki alkoholos befolyásoltság alatt fürdőzik - a kontroll és az öntudat elvesztése nem éppen egy olyan dolog, amit bárki kívánhat magának a kellemes üdülés keretein belül. De a kár már megtörtént...
- Kár? Már mint a boromra gondol? Ugyan már, ember...Figyelj, megnyugtatlak: tuti hogy nem fogok itt balesetet szenvedni. Minden egyes öntudatlanul töltött másodperc egy olyan másodperc, ahol nem élvezem a bor jótékony hatásait. Plusz ha megszédülnék, vagy elesnék, fenn állna annak az esélye, hogy kiöntöm a bort. Szerinted ENNYIRE elvetemült vagyok? Na neeem...nem pazarlunk! Nyugodj meg, nem kell felcsert hívni...főleg, hogy nem is bízok meg bennük. Meg fogjuk fel úgy, hogy most éppenséggel minőség ellenőrzést végzek és kutatást a következő alkímia receptemhez. Próbálom valahogy kiváltani a tiszta alkoholt valami kevésbé ütőssel, megakadályozandó a gyógyitalok gyors egymás utáni elfogyasztásakor fellépő szédülést. Vedd úgy, hogy most ezzel a kis szabályszegéssel hozzá járulsz a tudomány fejlődéséhez! Gratulálok ember, ezennel hivatalosan is az alkímista tudományág lelkes támogatója lettél! Légy büszke magadra!
  Villantottam meg egy vigyort a férfi felé, ,akinek a tenyere hamarosan egy kisebb csattanás kíséretében találkozott az arcával. Még mindig nem értettem meg, hogy egyesek miért érzik szükségét annak, hogy ilyeneket tegyenek saját magukkal? Már pedig a jelenlétemben általában hajlamosak voltak az ilyen pótcselekvésekre. Ez valami emberi szokás lenne?


_________________
[Magánjáték - Mina & Crispin] Steam & Torchlight Fzb676
"Ki vagy te valójában a sok szöveg mögött, Cynewulf?"
- Armin Fairlight herceg

" You know the guy, the batshit loose one, thinkin’ two guys livin’ in his head. Good homie, just crazy and drunk most of the time. "
- Random nigga from the ghetto to Det. Christine Dalgarde

Cynewulf "Soberisthenewugly" Longtalk
- Szép kis megnevezés ala Darr
Felhasználó profiljának megtekintése
- Valamiért az emberek gyakran állatokról neveznek el fogadókat. Legalábbis nekem ez a tapasztalatom. Vörös Ökör... Sárkánygyík... Kiscica és Kakas... Pajkos Póni... Tyúk és Csirke...
- Hát a haszonállatosakat még meg is lehet érteni. Biztos azért adnak ilyen nevet, hogy a vevőkben felébresszék az étvágyat, vagy legalábbis utaljanak rá, miféle étkeket lehet majd fogyasztani. Mondjuk pónit azt nem ennék. De az meg arra utal, hogy mivel mennek oda, vagy esetleg épp azok állnak az udvaron. De van például olyan is, hogy A mérgezett alma.
- Na igen, ez a másik oldal, a negatív dolgok. Bár őszintén szólva nem nagyon jártam még olyan fogadóban, amely nem emberfogadó volt. Ön ismer kifejezetten tündefogadókat?
- Hát én ismernék... - jegyzi meg, de aztán elhallgat, mert egyrészt nem őt kérdezték, másrészt a végén még előadja itt az egész élettörténetét egy ki tudja kinek, aki csupaszon mutogatja magát Minának. Hát azért mindennek van határa. Főleg, hogy úgy emlékszik, ez a személy nem nagyon kedveli őt. Persze ha olyan nagy változások történtek az életében, akkor akár tiszta lappal is indulhatna, azonban sajnálatos módon a tényező, amely miatt feltételezhetően nem kedveli, nevezetesen az, hogy Minát próbálja megvédeni mind a szeme, mind és főleg egyéb testrészei oda nem illő érintéseitől, szóval ez a tényező nem változott.
- Én azért kétlem, hogy csak azért nevezték volna el Fogatlan Gúnárnak, hogy rákérdezzenek az emberek és beszélgessenek... Mármint oké, a fogadósok általában szeretnek információt kicsikarni mindenkiből, vagyis legalábbis szerezni minél többet, de egy kérdéstől még nem biztos, hogy olyan beszélgetés indul, ami során elárulnának bármit is magukról. Hacsak az nem számít valami nagy dolognak, hogy kíváncsiak. Vagy hogy van merszük kérdezősködni. De kérem. Miért mosolyog így?
Gyanús ez az alak. Először is, elképesztően gyönyörű. Várjunk, ezt most komolyan kigondolta? majdnem olyan bűnnek tűnik, mintha kimondta volna. Reméli, arca pirosságát kellőképp rá tudja majd fogni a melegre és különösképp a forró vízre, melyben ázik. Persze nem szóban. Ha rákérdeznének, kénytelen lenne elmondani az igazat, mert mindig igazat mond, vagy pedig inkább nem mond semmit, csak mással kapcsolatban... És az a mosoly pedig... mintha be akarná csalogatni őket valamibe. Az egésznek talán semmi köze a fogadókhoz vagy bármihez, de nem tetszik neki... azazhogy tetszik, és épp ez a baj. Ebben a fránya világban ha valami szép, ott már nyitva kell tartani a szemeket, hátha rosszat akar. Rosszat takar.
A szóvicceken viszont Mina jót derül.
- Az ilyenek, akik ilyesmikre képesek, mint maga, sokszor elpazarolják a tehetségüket vásári komédiákban. Talán jól tette, hogy maga nem tette. Viszont elég barátságos ahhoz képest, hogy csak most, azazhogy... majdhogynem most ismert meg minket. Nem tartja ezt veszélyesnek?
És most fog kinevetni, hogy Ugyaaan máár, félni egy olyan aranyos kis lánykától, mint maga?

Elég barátságos ahhoz képest, amilyen tekintettel a múltkor nézett rám...
Amikor meghallja azt a felettébb saját döntések által befolyásolt életet hangoztató mondatot, megint megrándul valami benne. És azt tudná befolyásolni, ha én most odasétálnék és egy jókora mozdulattal belökném a víz mélyére?... Mondjuk most víz alatt van amúgy is, de ez nem számít. - Hogy juthatnak ilyenek eszébe? A végén még csábdémon lesz belőle, pedig csak gondolja ezeket a dolgokat. Vajon létezik olyan, hogy gondolat-csábdémon?... Megmondta ő, hogy nem jó ötlet fürdőházba jönni! Nyanyákra számított, erre talált egy csupasz elfet. Hát, vitatkozni lehetne rajta, melyik a rosszabb.
- Van... sárkánygyíkja? - nyílnak tágra egyébként sem apró méretű szemei, a csodálat és a vágyakozás csillogó elegyével. Alapvetően minden állatért odavan, pláne ha az egy... világpusztító, pikkelyes és csodaszép hüllőszörnyeteg kicsinyített és háziasított mása. - Egyébként állatot be lehet hozni a fürdőbe? Már nem az állatnak minősíthető értelmesebb-féle fajokra gondolok, hanem tényleges állatokra, szőr és toll meg ilyenek. Ne haragudjon, nem tudom, miért feltételezem, hogy nem tud ilyeneket.
- Semmi baj, Mina, komolyan vetted, hogy szabad poénkodni, nincs ezzel gond. - Rémülten Damienre néz, mert elképesztően fél, miféle gúnyt fog az arcán látni, de megkönnyebbülésére pusztán átélt humort talál ott is. Na ez egyre jobban alakul. A végén még előfordul, hogy két hímnemű egyed nem kap össze rajta?
- Teljesen egyetértek a mondandóival - jegyzi meg a hosszadalmas majdhogynem esszére a csapatszellemmel és az abból való kitöréssel kapcsolatban. - Örömmel hozhatom tudomására, hogy szerény véleményem szerint mi is abba a csapatba tartozunk, akik kitörnek az ilyesféle dolgokból.
- Na jó, ne viccelj. Szerény véleményed szerint. Ne haragudj, de nem hiszem el, hogy az a vélemény szerény - vigyorog a sötétbőrű.
Jó, tény, hogy nehéz lenne társadalomba illeszkedőnek mondani egy kormost és egy Nachtraben vámpírt egy faluban, ahol a legtöbben kapálnak, kaszálnak, aratnak, isznak és eléggé kerek füllel rendelkeznek. Valamint a mágia említésére is legszívesebben kiszaladnának a világból, boszorkányt kiáltanának és raknák össze a máglyát, és bár az egyházat naagyon is tisztelik, legfeljebb annyit tudnak, amennyit a templomban idézgetnek, már amikor azt nem latinul, hanem a saját nyelvükön teszi a drága pap, vagy lelkész, valószínű, inkább lelkész, mert papok északon vannak. Ha jól emlékszik. De ez sem biztos, fájdalmasan keveset tud egyházi dolgokról. Nem mintha érdekelné. Az embereket sem érdekli, csupán babonás félelmeikben bújnak vissza ilyenekhez. Valami oknál fogva azonban mégis tolerálják ezt a két különcöt maguk között. Volt egy üreg ház, no, hát beköltöztek. Egész jó búvóhely. Nincs túlzottan messze, ám dombságok, hegyek és erdők választják el a legtöbb csomóponttól.
- Merem azért hinni, hogy anélkül is lehetünk anarchisták, hooogy.... feltétlenül az imént felvázolt dolgokat cselekedjük. - Mégis élvezetesebb ez a beszélgetés, mint csak úgy csendben pácolódni.
- Maga... Ismerte Loreenát és Armint? - Hirtelen lelki szemei elé helyeződik a két alak, hogy milyen gyönyörűek voltak, mikor utoljára látta őket. Armin, ezüstös hajával és erős kiállásával, Loreena abban a fantasztikus ruhában, amelyet pár másik lánnyal, köztük Liával segítettek felpakolni rá - ó, hogy őt is milyen rég látták, pedig érdekes kalandokon mentek keresztül -, és a frizurával, amelyet Mina készített el neki, megannyi idegeskedő perc eredményeként, az a hatalmas tömegnyi elf és más fajú lény, a sorban állás az ajándékokért, a sok zöld, a természet illata, a szél, és a tudat, hogy most egy történelmi pillanat részesei, a boldogság, amely sugárzott nagyjából mindenkiből ott... és hogy elfelejtették végül odaadni az ajándékot. Damien akkor hallottam azt a mondatot, hogy a sötét tündék erdeje újra a hazája lehet. Azóta is sokszor járt ez a fejében... - Ott voltunk, amikor összeházasodtak...
Damien enyhén lehajtja a fejét, és a medence enyhe hullámzásában tükröződő fényeket bámulja. Nem tudja tagadni, hogy hiányoznak. Valami olyasmit testesítettek meg, ami csodás volt és gyönyörű, tünde és sötét tünde házassága, két értékes és ambiciózus személyé, akik most hazatértek, hogy otthon, egy ismeretlen, de mégis ősi otthonban neveljék a csemetéiket. Pokolian irigyelte őket, de tudja, hogy ezzel természetesen nincs egyedül...
- Szépek voltak. - Férfi ajkát ritkán hagyja el ilyesmi szó, de ha már a konvenciók elhagyásáról beszélnek... meg egyébként is. Ami igaz, az igaz-
- Az biztos. Remélem, nagyon jó életük van odaát.
- Biztosan az van. - Vesz egy nagy levegőt. Úgy érzi, hirtelen túltöltődött az elméje. Annyi minden kavarog benne, és nem tudja, melyik a jó irány. Ment volna, ha Mina nincs vele? Képes lett volna itt hagyni ezt a világot? Egyáltalán elfogadták volna ott, talált volna valakit? Ez is egy ugyanolyan kérdés, mint a bérgyilkoscéhes történet, csak az valamivel profánabb.. és egyértelműbb.
Armin és Loreena említése már majdnem el is terelte a figyelmüket arról a tényről, hogy el lettek utasítva. A szószátyár valamire azt mondta, nem árulhatja el. No nézzenek oda, ez is megtörténhet? A folytatásban viszont olyan neveket hallanak, amelyeknek következtében a szemöldökök a homlok közepe irányába csapnak fel, egyre magasabbra és magasabbra, meglepő gyakorisággal.
- Hószex? Valakinek komolyan ez a neve? - Ráadásul egy mélységinek? Bár esélyesebb, hogy ez a drága mákvirág aggatta rá ezt a nevet, hisz már nem egyszer tanúbizonyságot tett fantáziájáról a nevek tekintetében. Azazhogy... talán.
- Wyn? - kapja fel a fejét most a sötét tünde. Ez a név kirángatja bármilyen apátiából. Nyugi, lehet, hogy máshogy van írva és egyáltalán nem arról a személyről beszélünk. Ezer meg egy ember, vagy elf lehet, akit Wyn-nek hívnak, sőt akár démon is, nem lehet tudni. Miért ismerné ez a fazon pont őt? Aztán eszébe jut a zavaró tény, hogy nem, egyáltalán nem zárhatja ki, hogy Wynt ismeri, ugyanis annyit nem tud a lányról, hogy megállapítsa, milyen körökben mozog. Na meg erről a Crispinről sem. De mire eszébe jut, hogy vissza is foghatná akár, már meglöki az elméje a száját és kiesnek rajta a szavak.- Wynnesa Silvernight? - Szívdobogása jelentősen felgyorsul. Mik derülnek ki még erről a világosképűről?
A felszolgálónak mindössze ennyit mond: - Ne aggódjon, biztosítjuk, hogy az úrnak nem esik bántódása. - Egy mosoly kíséretében. Nem, tényleg nem hagyná megfulladni, ha erre kerülne sor, már csak azért sem, mert túlságosan hasznos információk birtokában van, mint kiderült... Na jó, nem, ő nem az a bérgyilkos, akivé majdnem lett. Egyébként is, BÉRgyilkosok pénzért gyilkolnak és nem személyes okokból meg puszta felindulásból. Mondjuk a kettő nem feltétlen zárja ki egymást, hisz ilyen munka kellő agresszivitást igényel, akinek meg az van, nem biztos, hogy tudja befolyásolni is.
Crispin és a szolgáló párbeszédét hallgatva Mina inkább elássa magát úgy, hogy csak az orra hegye látsszon ki a vízből, kuncogása eredményeként így néha egy-egy buborék felúszik a felszínre. Pedig nem is akarta mozgatni a száját. Na mindegy. Lehet, így ivott is egy keveset ebből a.. szenes, vagy milyen vízből, bár Crispin nem tűnt olyannak, mint aki szakértője a gyógyvizeknek, a maga lehengerlő stílusával pedig bármit el tudott adni úgy, hogy ismeri, így aztán ezt nem is veszi természetesnek. Vagy csak nem akar félni a negatív hatásoktól...
- Igen, gyógynövénytea tökéletes. Köszönöm szépen. - villant meg egy angyali mosolyt, csak erre az időre kibukkan kissé a vízből. Szórakozottan mozgatja lent a lábait, enyhe hullámokat keltve. Inni fürdőzés közben, ez azért mégis valami.
- Tényleg nem szereti a hivatalban dolgozó embereket.
Mert amit tesz, az már-már közönséges polgárpukkasztás.. De láthatóan élvezi, akkor pedig kár nincs benne. Csak mondjuk szabálytalan, és ezek a szegény emberek meg tényleg a dolgukat tennék...


_________________
"Ez biztos a hajdani báróné udvari bolondja. Na, tágulj innét lányom, mielőtt eldurvulnak a dolgok." - Egy északi katona
Felhasználó profiljának megtekintése
- A legjobb elméletem szerint a legtöbb fogadó azért visel állat nevet, mert oda tényleg az igazi állatok járkálnak. Már csak azon csodálkozik néha a hosszú úttól megfáradt utazó - hisz azért két korcsma közötti távolság a harmadik akó után már eléggé extrém egy torna - hogy nem itatóból szlapálnak és a vájúból esznek. Bár így jobban belegondolva...láttam már ilyet. Eléggé megkapó jelenet volt...aztán kijózanodtam és ténylegesen az istállóban találtam magam. Good ol' times.
  Merengek el egy pillanatra a régi szép emlékeken, amikor még kocsmáról kocsmára járva az életem legfőbb célja az volt, hogy minden ivót meglátogassak és alaposan felmérjem az ottan felszolgált italok és étkek minőségét. Általában mondjuk csak a pia részéig jutottam a felhozatal megminőségellenőrzésében, aztán amióta Dracon is csatlakozott ahhoz a folyamatos rémálom-paródiához, amelyet "Életnek" hívok, azóta sajnos a mocskos részeg időszak véget ért, ahogy a bordélyozós is. Fene abba a hülye dögbe és az egészséges életmódról alkotott képébe! Meg a vámpírnak az éles szemébe is, ahogy észre vette az én kis vigyorgásomat. Jó, mondjuk nem is nagyon lepleztem - ez volt az egyetlen olyan arcvonás mintázatom, amelytől nem rohantak el rögtön a népek, hanem még akár le is állnak egy pillanatra csodálkozni rajta, hogy mi a francért vigyorog ez az álak? Az igazán gázos szitu az, amikor az áldozatom felett guggolva vigyorgok és a városi őrök csodálkoznak el a vigyoromon - na meg azon, hogy milyen gyorsan is tudok futni, hogy ha megfelelő inspirációm akad rá. De most egyelőre még nem kellett menekülnöm. Kivéve, ha sértődékeny ez a hófehér, törékeny virágszál - na akkor aztán kapkodhatom a két szép lábamat és mindent, ami közötte meg körülötte van. Szép egy látvány lenne, ahogy a fehér, világító hátsóm rohan végig az utcákon, mögötte egy fürdő ruhás vámpír és egy szál ágyékkötőt viselő sötét elf. Szép egy műsört rendeznénk Hellenburg lakóinak, amit egy életre nem felejtenének el.
- Ejj, ejj...hát most is nem ez volt? Rákérdeztél és beszélgettünk, nem? Bár én nem vagyok fogadós, de tökéletes alkalom volt arra, hogy jó hosszasan elbeszélgessünk teljesen komolytalan témáról, amely megfelelően oldja a hangulatot.
  Válaszoltam neki egy szégyenlős kis mosoly kíséretében. Hát, azt soha se foghatják rám, hogy én vagyok a legtökéletesebb téma választó, de most az egyszer legalább a szándékaim ténylegesen ártatlanok voltak. Mások nem is lehetnének egy ilyen árgus szemű őrző jelenlétében, mint a fajtársam volt. Fenébe, hogy nem mutatkoztak be...általában én szoktam az lenni, aki elhallgatja a nevét, erre tessék, a vámpír és a self túl tett rajtam. Fenébe ebbe a kompetens konkurenciába. De legalább a kiscsaj értékeli a humoromat - amely igen csak meglepő volt. Az első nőszemély, aki nem vágja hozzám rögtön az első keze ügyébe akadó dolgot: normális esetben csak a fésűt, vagy a ruháit - sajnos nem úgy, hogy előtte letépi őket magáról - extrémebb esetben volt már, aki az ágytálat alkalmazta ostromlövedékként .Hatásos egy fegyver, nem csak hogy az agyag jelentős károkat tud okozni, de a járulékos károk, a pszichológiai rombolás és a maradék önbecsülés teljes mértékű és komplett elvesztése még rátesz egy lapáttal...a szarkupachoz. Fenébe...ezt most muszáj volt?
- Már mint milyen értelemben lenne mindez veszélyes? Ja, hogy barátságosan viselkedek ismeretlenekkel? Hogy ha nem így viselkednék, több ellenséget szereznék, mint amennyi egészséges lenne. S van egy rossz tulajdonságom: nem becsülök alá senkit sem. De most egyáltalán nem érzem magam veszélyben - nem mint ha nem kételkednék benne, hogy meg tudjátok védeni magatokat. De az, aki folyton fél és folyton óvatoskodik, az elvesztegeti az élete szép perceit. Jó, persze, én se vagyok az a könnyen kitárulkozó típus, de ez a beszélgetés teljes mértékben ártatlan és ártalmatlan - tehát semmi félnivalóm nincsen. Ugyanúgy én is feltehetném a kérdést, hogy nem féltek velem egy medencében tartózkodni? A válasz valószínűleg "nem" lenne.
  Heh, mondjuk lehet, hogy néha TÉNYLEG nem ártana óvatosnak lennem. De valahogy ez soha se volt az erősségem. Általában a "fejetlenül rohanjunk előre, aztán utána gondolkozzunk" típus voltam ,amiből se Alfi, se senki más nem tudott kigyógyítani. Erre a legjobb példa, amikor beszóltam egy Mélysegginek, mert az olyan jó ötlet...vagy amikor Karl von Dornburg-gal szájaltam....eddig egyes egyedül talán csak Rheo és a Liliputi Démontábornok tudtak bekussoltatni engem. Hiába, a női nem egy veszélyes valamicsoda. Főleg a miniatűr, kislányoknak kinéző egyedek: ebbe a kategóriába nem csak Liliputi, hanem Wyn is beletartozik. Amit az a lány leművelt a Tünde-erdőben...még ha segítséggel is...hát, nem szívesen kötekednék vele. Az én kis Hófehér Méregzacskóm. Na meg ha már Hófehérkékről van szó, meg Méregzacskókról, a vámpesz lecsapott Fehér Szellemre is.
- Yupp, van egy aranyos kis dédelgetni való mobilis erényövem és antialkoholista házidögöm. Dracon, Draci, Ferér Szellem, Mocskos Dög, Rohadék, Legjobb Barátom, Takarodjálarohadtfenébe...van pár neve. Mindegyik tökéletesen leírja őt.
  Adtam egy túlságosan is leíró választ Draciról. A lány szemei kikerekedtek. Rohadjak meg, lehet, hogy azt a rohadékot kéne csajozási kellékként használnom? Ha a női egyedeknek csak a negyedét ennyire elbűvölné már csak az említése is, akkor nagy sikert arathatnánk mi ketten. Csak kár, hogy minden nőre rátámadna, aki a közelembe kerül. Egyedül Blue-t, Amy-t és Ada-t, Lory-t és Sharlotte-t tűrte meg a közelemben...ja meg Wyn-t. Mindenki másnak lehet hívni a sírásót. Annnnnyiiiira tudom néha utálni!
- A legjobb tudomásom szerint nem lehet behozni őket, mert hullatják a szőreiket, a tollukat, meglepi csomagokat hagynak, amik barnák és bűzlenek...még a kutyák, meg a macskák elmennének. De mi van, ha valakinek egy medve a házi állatkája? Most hogyan mondják meg valakinek, hogy nem hozhatja be a macikát, amikor másnak a kutyája bent van? Rögtön jönnének a "diszkriminációval" meg a "hátrányos megkülönböztetéssel" - pedig néha egy ilyen brummogó biztos, hogy feldobná a hangulatot! Óh, ahogy az emberek a félelemtől sikoltozva rohannának fejetlenül - akár szó szerint is. Pooompááás....
  Meredek el magam elé egy pillanatra, ahogy elképzeltem a fenséges jelenetet. Aztán rájöttem, hogy talán egy kicsit túlságosan is pszichopatán hangzott az, ahogy előadtam az egyik legszebb álmomat. Fenébe...
- Öhm...szóval nem, nem lehet őket behozni. Határozottan nem.
  Vágtam rá, ahogy próbáltam menteni a menthetőt - már ha volt erre egyáltalán esély.  De legalább kicsivel utána már hallgathattam a további reakciókat. Szóval ők is szabadságban élnek, csak kevésbé "polgár pukkasztó" módon, mint ahogy én tettem. Persze, akik a világot járják, azok egy idő után tesznek a társadalmi elvárásokra és mások véleményére. Ez elkerülhetetlen - kinek van kedve és ereje állandóan azon aggódni, hogy vadidegenek mit gondolnak róluk? El se tudnám képzelni magamat, ahogy letelepedek - bárhol is. Ha Köd-erdő nem volt elég jó nekem, akkor semmi más sem lesz. Az, hogy most viszonylag állandó székhelyemül választottam Hellenburg-ot, annak csak kényelmi okai voltak és semmiféle elkötelezettségre nem utalt. Északra amúgy se mehettek, Finsterwaldba menjen az, akinek két anyja van, a vámpír tornyokat, ha lehet, inkább kerülöm, szóval mi maradna nekem? A tenger? Az a rengeteg víz? Meg a fenéket! Abban halak szexelnek! Meg huldrák élnek. Meg bazinagy vizidögök. Meg onnan jöttek a félóriások. Nagyon nem tetszetős hely nekem az a hatalmas víztömeg. Így maradt...Hellenburg. S a múlt kontójára egy kis megemlékezés két jó barátról.
- Ismertem-e őket?
  Mosolyodok el. Az arcomon most tényleg egy őszinte, szinte már kellemesnek mondható mosoly terül szét, és a szemem is csillogni kezd, ahogy felidézem két szívbeli jó barátom alakját, hangját, tetteiket...és egyáltalán azt, hogy milyen szép párt alkotnak őt ketten. Felrémlett az első találkozásunk emléke Armin-nal a legénybúcsúján, Lory-val való beszélgetésem, a közös betépés, ahogy közölték velem, hogy én leszek a gyermekek holdapja. Igen, ez egy ténylegesen boldog mosoly volt.
- A legjobb barátaim voltak - és Armin a legjobb barátjaként gondolt rám. Én voltam Lorelei és Darian holdapja - az embereknél ez leginkább a keresztapa funkcióját töltené be, mindazonáltal a miénk sokkal bensőségesebb kapcsolat. Az én segítségemmel kutattok fel azokat, akik megakarták ölni Lory-t...nagyon jó barátok voltak, törődőek - a szívemben mindig lesz hely a számukra, és a remény még ég, hogy egyszer újra látom őket, amint befejeztem az itteni pályafutásomat. Nagyon remélem én is, hogy szép életük van Anwnn-ban - megérdemlik. Annyi mindenen mentek át ketten, megérdemlik a szebb és jobb sorsot - távol az emberektől.
  Az arcomon még egy ideig ott volt ez a derűs, szinte már gyermeki mosoly, ami csak egy idő után kezdett el halványodni, ahogy a fejemben lévő kép átváltott Lory utolsó ölelésére, Armin ideges szavaira, a kifakadására, és ahogy sértetten taszított el magától. Én is hasonlóan cselekedtem volna a helyében, így megértettem. Mindkettőnknek hatalmas fájdalmat okozott az elválás...és csak most kezdem össze szedni magamat. Fel kéne keresnem Sharlotte-t...már ha egyáltalán itt maradt. Fel kéne keresnem a népemet, hogy meg tudjam, maradt-e egyáltalán bárki ismerősöm itt. De még ezek a gondolatok se maradtak meg sokáig, ahogy a kedvenc mélységim egy említés erejéig szóba került.
- Leány vagy legénykori nevén Hoshekh - lehet, hogy túl sok a "h" de hülye egy neve van, én csak leegyszerűsítettem. A Mélyseggi barmoknak valahogy mindig idegesítően ocsmány nevük van. Csodálkozol hát, hogy ha valami könnyebben megjegyezhetőt adtam neki?
  Csak a fejemet kaptam a sötét elf visszakérdezésére.
- Öhm..lehetséges, hogy mondta a teljes nevét, de a nevekkel mindig rosszban voltam. Például a Ti nevetekre is igen csak nehéz visszaemlékeznem...ha adnátok netán egy kis frissítést, az jó lenne. Amúgy lehet, hogy egy személyről beszélünk: alacsony, fehér bőrű igazi kis méregzsák, akivel nem nagyon érdemes packázni. Amúgy tök aranyos leányzó, félre értés ne essék, igen csak megkedveltem a közös, relaxáló időtöltésünk alatt. Ha egyszer erdei sétára vállalkoznátok, vigyétek magatokkal. Hasznos segítség...főleg ha állatokról van szó. Már ha ugyanarról a Wyn-ről beszélünk.
  Na igen, Wyn. Vele is vajon mi lehet? Az Alfheim-i eltűnés óta nem beszéltem se vele, se Lance-szal. Mindhárman elmenekültünk, ott hagytunk mindent és mindenkit...ideje lenne egyszer összehívni a mi megkeseredett triónkat, beszélgetni egyet a régi szép időkről, és csak úgy istenek igazából nagyon aljas módon seggrészegre inni magunkat - most talán még Láncika gatyáját se húzzuk le és kötözzük össze a szíjakat a bakancsán. Talán. Ha jól viselkedik, akkor lehet róla szó. Vagy nem. Olyan jó szivatni azt a kis mamlaszt! Csak nehogy egyszer megtudja, hogy gondolok rá.
  Még egy kis zavarás a csávó részéről, aki ránk akarja erőszakolni a büdös almalevét, de amint leadjuk a rendeléseket, szépen lassan elcsattog, hogy teljesítse a kívánságainkat, addig én itt maradok a sötét elf és a búvárosdit játszó vámpír lánnyal, akinek néha mint ha pirosság futna végig az arcán. Rosszul lenne? Vagy a vámpíroknál ez valami természetes reakció? Lehet, hogy rá kéne kérdezni. De lehet, hogy nagyon awkward lenne...már csak az hiányozna, hogy egy szexi vámpír támadjon nekem...a rosszabbik értelemben. A sötét elf kérdésére egy szégyenlős vigyorral válaszoltam:
- Szerintem az érzés kölcsönös.
  Vonom meg a vállamat, majd hogy kicsit elüssem az időt, párszor lebukok a víz alá (fenébe, hogy ilyen zavaros a víz, nem látok el a vámpír lányig...rohadt szénszuvas víz!) és teszek pár kört, majd felemelkedve a víz felszínre valahogy igyekszem elsimítani a hajamat az arcomból, mert most konkrétan egyik szemem vörös (kvááára csípi ez a szemét víz!) a másik meg haj. Nem vicces helyzet. Félre tolva a hajamat, végig nézek a társaságon.
- Lehet, hogy nemsokára vérszemet kapok... - vetek egy nagyon rövid pillantást a vámpír felé, amit azzal álcázok, mint ha felkeltette volna a figyelmemet valami a háta mögött.
- Szerintetek mennyire kapnának szívbajt, ha egyszer Dracit becsempészve ide elkezdenénk piknikezni a medence parton? Gyújtanék egy kis tüzet valahol, lenne jó kis szalonnasütés. Kíváncsi vagyok, hogy mennyire lehet egyeseknél tolni a határt, mielőtt kiborulna a bili. Egészen kellemes szociológiai kísérleteket lehet így lefuttatni.


_________________
[Magánjáték - Mina & Crispin] Steam & Torchlight Fzb676
"Ki vagy te valójában a sok szöveg mögött, Cynewulf?"
- Armin Fairlight herceg

" You know the guy, the batshit loose one, thinkin’ two guys livin’ in his head. Good homie, just crazy and drunk most of the time. "
- Random nigga from the ghetto to Det. Christine Dalgarde

Cynewulf "Soberisthenewugly" Longtalk
- Szép kis megnevezés ala Darr
Felhasználó profiljának megtekintése
Mina félig leereszt a szemhéját. Most a másik vagy viccel, vagy tényleg egy notórius és fájdalmasan közönséges iszákos elfről van szó. Bár sötét is lehet, csak a világos fajtából. Ezzel már egyszer megjárták, nevezetesen Wynnel, Kellett jó pár találkozás ahhoz, hogy kiderüljön, a lányka valójában nem tünde. Mondjuk utána az is kiderült, hogy félig meg az, de ez nagyjából annyira számít, mint hogy valaki félig vámpír és félig ember. Utóbbival furcsa mód ritkán találkozik. Mondjuk nem is érdeklődi meg minden szembejövő vámpír családfáját első találkozáskor. Az meg a másik kérés, hogy mostanában elég ritkán találkozik fajtársakkal.
Mindazonáltal az állatos teórián ismét jól szórakozik. - Ez is egy magyarázat. - Szemügyre veszi hát magának beszélgetőtársukat. Haja ezüstje még nem döntő a perben, ám a bőrét elnézve, ez a sápadtság inkább sötételfségre utal. De mint mindig, a legbiztosabb módszer most is az, ha rákérdeznek a dologra...
- Bocsásson meg, de megkérdezhetem, hogy ön sötét vagy világos tünde? Mármint félre ne értsen, látok a szememmel, de... no, érti, mire gondolok. - Reméli, hogy ezúttal nem valami szóviccekkel vagy kötözködéssel elütött poént kap, mert bár esélyes, hogy nevetni fog azon is, kivételesen tényleg választ akar. Jó, ez nem kivételes, igazából mindig választ akar.
- Egyvalamit nem értek. Mondja csak, mi értelme annak, ha valaki annyit iszik, hogy nem emlékszik semmire? - vágja hozzá elég merészen a kérdést, de erre mindig is kíváncsi volt. Mit remélnek azok, akik ezt teszik? Jó, nyilván, éppen a felejtés a kívánatos számukra, ám ez a gondolat még mindig felállítja azokat a kis pihéket a hátán. Meg is borzongna, ha lenne bármi nyoma itt a hidegnek, de mivel jelenleg majdhogynem forró vízben áznak, ez elég lehetetlen küldetés.
Kiegyenesedik kissé és karjain végighúzza bevizezett kezét, hogy a melegség kissé máshogy járja át. Élvezi, ahogy a cseppek folydogálnak rajta. Régen volt már ennyi mennyiségű vízben.
- Olyan jó lenne, ha mindenkinek lehetne egy ekkora fürdőkádja. Vagy több. Tuudom, tudom, nincs annyi pénz a világon, de na...
- Hát mondom, Mina, ha egyszer gazdagok leszünk, veszünk egy fürdőházat - vigyorog Damien. - Legalább egyet. For the record, szerintem egyébként de, van annyi pénz. Csak egy kézben, vagy nagyon kevésben. Elképesztően elcsúsztak már vagyonban a társadalmi osztályok... - Beszélnek erről akkor, amikor épp egy borzasztóan prestigious fürdőházban áztatják nemes kis sejhajaikat. Hát na, dekadencia és álszentség...
- De jól sejtem, uram, hogy ez az életmód megváltozott? - lábujjacskára emelkedik és elkezd sétálni a nem olyan hatalmas, de kellemes méretű medencében, közben természetesen végig szemmel tartva Crispint. Enyhén libabőrös lesz, ahol a víz már nem éri, de kell egy kis mozgás, képtelen sokáig egy helyben maradni. Leszámítva, amikor alszik, ám akkor se lehetne mondani, hogy nem forgolódik.
- Rákérdeztem, ám választ azt nem kaptam, ez pedig arra enged következtetni, hogy vagy önnek sincs fogalma róla, vagy ha már így mondja, akkor nem is a fogadó névadója volt a névadó, hanem esetleg ön... sőt, már abban sem vagyok biztos, hogy létezik ilyen fogadó. - Fejezi be csalódottan. Hát igen, ő mindent elhisz, érkezzen az információ akárkitől: egy gyerektől, egy gyereknek kinéző démontól, vagy egy zsoldoskapitánytól akár. - Kétlem, hogy csak ilyen kommunikációkezdeményező ötletei vannak - kötözködik egy kicsit. Vagy a Szia, szépség már teljesen elcsépelt és unalmas, meg a társai? Mondjuk nem is bánja, hogy nem ilyennel kezdte. Akkor már inkább fogatlan gúnárok. Így is elég, hogy mindenféle kétlábú gúnár úgy néz rá, mintha ő lenne maga Szűz Mária, az egész világ pedig odaadó hívő keresztény.
Az óvatoskodás fölöslegességén elgondolkozik maga is. Hát, valószínű, ha egészséges félelemmel élne, vagy inkább egészségtelennek, akkor amint meglátta volna Crispint ücsörögni a medence szélén, azonnal sarkon fordult volna kötve az ebet a karóhoz, hogy nem, ő bizony nem fog nyilvános fürdőházban fürödni. Ám így sokkal érdekesebb. Hirtelen megint belehasít egy bűnös érzés. Meg egy szomorú is.
- És mi lenne, ha nem csak ártalmatlan lenne ez a beszélgetés? - kérdi teljesen őszinte hangon és tekintettel. És most könyörögve kérem, ne értsen félre semmit. - üzeni alkonyrózsaszín tekintetével, melyeket a szokásosnál határozottabban mélyeszt bele a holdsápadt elf szemeibe. Van egy olyan rossz szokása, hogy mindenki bizalmába be akar férkőzni két perc alatt. Jó, már vagy fél órája itt pácolódnak, de mégis, kapcsolatok általában hónapok vagy évek alatt alakulnak, azonban Mina mégis sértésnek érzi, ha valaki nem bízik benne azonnal. Erre mondjuk neki van is oka, hiszen benne lehetne bízni, viszont ez mindenki másról korántsem mondható el, így ez csak egy irányba működik. Mivel viszont mindenki magából indul ki, így róla is azt feltételezik, hogy biztos rosszat akar. Szomorú egy világ ez. Néha. - Mondjuk én kicsit féltem. De magának tényleg nincs félnivalója.
Legalábbis amíg megtartja magának a világos mancsait, addig nincs. - gondolja a sötétbőrű mellette, de nem szólal meg, csupán egy enyhe kis mimika rezdül meg az arcán, jelezve, hogy vannak fenntartásai a dologgal kapcsolatban.
A vámpír vigyora egyre szélesedik, ahogy a kis sárkánygyík beceneveit sorolja Crispin. - Fehér? - kérdez vissza. Ez egy nem megszokott szín sárkányféléknek, már amennyire szakértő ebben. - Mondjuk nekem meg egy fehér menyétem van, szóval... - Hirtelen elgondolkodik, vajon Lux mennyire bírná a vizet. Szegény valószínűleg már az itt tartózkodó párától sivítva iszkolna kifelé, tekergetve a kis sáltestét, amennyiben ezt bárki megpróbálná megakadályozni.
A medvével kapcsolatos okfejtéssel kénytelen teljesen egyetérteni. A végére már hangosan nevet, Damien is erősen mosolyog mellette. - Mindenhol szoktak lenni ilyen méretkorlátozások. Mármint, azért nem abszolút semmi, mindenre kiszabnak szabályokat... például medvét nem is tudom, hogy hivatalosan szabad-e háziállatként tartani. persze valahol biztos megoldanák, a hatóságok nem járják be az összes pici isten háta mögötti saras kis falut. Na fene, már megint istent emlegetem, bocsássanak meg, izé, bocsássatok, izé... szóval bocsánat, túl sokat tartózkodom emberek társaságában, néha rám ragadnak a mondásaik. - tárja szét a karjait.
- Egyébként ha nem akar korlátozásokat, akkor szerintem egy természeti helyre kéne mennie. Valami gejzírhez, vagy tóhoz, ami nem túlságosan fagyos, meleg időben. Ott biztos nem korlátoznak semmit, esetleg a természeti tényezők miatt lehet veszélyes a dolog, de a tapasztalt erdőjárók már tudják, mire kell vigyázni. - Damien bólint, bár gejzírekben ugyan ritkán fürdőzött, de a tájjárásban azért akad tapasztalata. - Ott olyan szabadnak lehet lenni, amennyire csak akarjuk. Egyes egyedül valami kényelmes helyen... - Vágyakozva bámul a távolba. Egyszer tényleg keresniük kell egy gejzírt.
- Egyébként az lenne a mulatságos, ha valaki halakat hozna be a fürdőházba. Bár semmiképp se ebbe a medencébe, mert szegények már egy enyhe kis időjárás-változástól képesek felfordulni, ez a meleg szerintem perceken belül tönkretenné őket. Vannak hidegebb medencék is itt, ugye? - Bár nem biztos benne, hogy a lehetséges fajtárs törzsvendég itt. Ha más nem, majd kitalálja, hogy vannak.
Mina képtelen titkolni, milyen irigység képződik a lelkében, ahogy a hegyesfülű Arminékról beszél. Nagy szemekkel néz és próbálja elképzelni, milyen is lehetett a viszony közöttük. Nem érti, miért, hisz ő csak párszor látta őket, de elképesztően hiányoznak. Megszokott részei voltak az életnek. Egy kis részlet, melyhez ők is kapcsolódhattak. Crispin arca is láthatóan megváltozik, ahogy róluk beszél, a komédiás most nagyon is őszinte, levetkőzte a színészkedést. Ahogy megelevenednek a vámpír lelki szemei előtt a kis ikrek, kész, nem bírja tovább, valami megszakad benne. Furcsa viszketést érez az orra és szeme tájékán, és inkább csak bámul maga elé a medence szélére fixált tekintettel, meg jó mélyre lesüllyed, bebillentve lábait, hogy a forróság nyelje csak el. Olyan meghatottság és hiányérzet, de egyben valahogy furcsa boldogság is vesz erőt rajta, amelyet rég nem tapasztalt. Hát hogy lehet még valami ennyire tökéletes a világon? Uralkodók, szeretik egymást és még gyerekeik is születnek, akiknek... ő a holdapjuk? Akivel csak úgy összefutottak egy fürdőházban? Kicsi ez a világ. De ők ketten... illetve négyen, már egy másikban élnek.
Lehunyja a szemét megadóan és hagyja hogy az a pár könnycsepp hozzáadjon némi sót ahhoz, amiben áznak, a forrósága viszont meglehetősen hasonló a medencééhez. Nem tudom, látlak-e titeket még valaha, de örülök, hogy találkoztunk. Jó lett volna még egyszer utoljára látni őket.
- A Hószeg is könnyen megjegyezhető, és kevésbé... hmm... ocsmány - nevet fel halkan, miután összeszedi erejét, hogy kissé előbukkanjon. A drámát mindig csak viccekkel tudja elütni. És nem akarja, hogy a nap további részében így lássák, bőven elég volt ez. Visszamászik hát meditációs állapotából, hisz úgyis elég valószínűtlen, hogy a tündék érzékelni tudják innen, mire gondol. Olyan mértékű mágiát még nem sikerült kifejleszteni, ami egy másik világba is hat...
Komolyan nem mutatkoztak volna be?! Te jóságos párahalfilé. Tényleg nem tették. Ez meg hogy lehet? Itt beszélgetnek órák óta - na jó, csak vagy egy óta - és még nem mondták el a nevüket? Talán túlságosan is sokkoló volt a csupaszkodós belépő és elf-feledkeztek róla.
- Ezerbocsánat, én Wilhelmina von Nachtraben vagyok. - vörösödik el. Eh, ezt sose fogja megszokni. Talán tényleg át kéne neveznie magát. Vagy összeházasodni mondjuk egy... Neuländerrel. Micsoda?! Áh, neeeem....
- Damien Nightwind - eleveníti fel ő is a dolgot. Az ő nevük ugyan nem változott azóta, de hát a memória... - És igen, valószínű, hogy ugyanarról a Wynről beszélünk. - Most a sötét tündén a sor, hogy őszintén mosolyogjon. Eddig nem éppen volt kedvére az egész dolog, főleg, hogy az utóbbi még rendesen el is szomorította, de most láthatóan fel lett dobva. - Bár a Méregzsák kicsit durva elnevezés talán.
- No azért... Ne mondd, hogy túlzás...
Damien elvörösödik, azazhogy ellilul, ami miatt kiérdemelte a Szilvaarc elnevezést az említett fehérségtől... Nincs nagyon szívére, hogy a háta mögött beszéljen róla, de ezzel valóban nem tud vitatkozni. - Jó, tényleg szoktak... igencsak élénk reakciói lenni dolgokra. - Az erdei sétás mintegy használati utasításon felnevet. - Köszönjük a tippet, de volt már rá példa. Nem meglepő módon az erdőben bukkantunk rá - Fenntartja mosolyát. Most legalább nem kell félnie attól, hogy Wyn mit reagál, hiszen nincs itt. Ejj... bűnös dolgok, bűnös... De vajon Crispin honnan ismerheti Wynt? Gyors végiggondolás. Végül is fajtársak, szóval talán egy helyen élnek? Ez sem kizárt. Vagy... Crispin is tagja volt a déli különítménynek, mely találkozott Azraellel? - Megkérdezhetem, honnan ismeri a kisasszonyt? - Ha már én elárultam... bár nem olyan konkrétan, de akkor is.
Mina szórakozottan nézi, ahogy az ezüsthajú körbe-körbe úszkál, ezek szerint neki is van mozgásigénye, majd amikor feljön, hajzata felettébb vicces és kellemetlenül tapadós függönyt képez arcán.
- Látja, miért nem fogja össze a haját ilyenkor? - Erre jó a konty például, így hacsak alá nem merül, nem lesz vizes a haja. Ha megteszi, akkor mondjuk jó sok adagra lesz szükség Wyn hajbalzsamából... nem baj, legalább fellendül az üzlet.
- Vérszem? - Gyanakodva fürkészi Crispin arcát, hogy ez vajon valamiféle vicc akart-e lenni, mely vámpírságára utal, a folytatás szerint azonban az állat behozatalára utalt inkább. Amivel kapcsolatban csak ugyanazt tudná mondani, amit már elmondott.
- Nem tudom, engem zavar, ha nem akarnak engedni valamit. Akkor már inkább keresek egy helyet, meg helyzetet, ahol azt csinálhatom, amit akarok. Mármint abban is van jó, ha szembemegyünk az árral, persze, csak egy idő után meg már zavaró, hogy állandóan kötözködnek. Nem? - Mintha folyton szembemenne a szabályokkal... báár... az otthonról elszökés talán számíthat annak. - Meg aztán nem akarok belerondítani más életébe se. Szegény itteni dolgozóknak milyen lehet? Még csak nem is ázhatnak ebben a vízben, csak nézik, ahogy mi itt dekadenskedünk. A végén meg őket büntetik meg például, amiért nem vitte ki az ön borát.


_________________
"Ez biztos a hajdani báróné udvari bolondja. Na, tágulj innét lányom, mielőtt eldurvulnak a dolgok." - Egy északi katona
Felhasználó profiljának megtekintése
- Heh, és én még azt hittem, hogy eljutottunk a tegeződés szintjére. Mint említettem, nyugodtan tegeződjünk, ha már egy fürdő medencét osztunk meg. Hogy a kérdésre válaszoljak: Holdcsókolta sötét elf lennék, kérem alássan.
  Válaszoltam a vámpírnak. A kérdés mondjuk kicsit megdöbbentett. Egészen eddig azt hittem, hogy könnyen meg lehet mondani a különbséget egy tünde és egy sötét elf között, még ha holdcsókolt is az utóbbi, de úgy látszik, hogy ez nem minden esetben igaz. De eddig még senki se tévesztett össze távoli "unoka testvéreinkkel", bár az emberek nagy része nem is nagyon tett különbséget a két faj között: számukra mindegyikünk csak valami hegyes fülű erdőlakó volt. Nagyobbat nem is tévedhettek volna. Aztán meg hogy ha figyelembe vesszük a "Kormosok" létezését is, általában őket azonosították a sötét elfekkel - és nagyon gyakran negatív értelmet tulajdonítottak neki. Mindenki legnagyobb szerencséjére eddig még egyik se volt annyira bátor, hogy szemtől-szembe lekormosozzon. Azt nem nagyon köszönték volna meg maguknak. Csak ezt meg nem nagyon kéne hangoztatnom, hisz ugyan ki más lenne az elbűvölő vámpírlányka társasága, mint az előbb említettek közül egy? De megtartottam magamnak a véleményemet és valamennyire igyekeztem felül emelkedni azon zsigerből jövő viszolygáson, amelyet az extrém módon Átkozottak iránt érzek.
  Viszont néminemű ellenérzés nem csak az én részemről volt jelen. A kis vámpírkának nagyon nem tetszett az, hogy a májamat napi - vagy volt egy időszak, amikor heti - rendszerességgel ápolom és gondoskodok róla. Nem értem, hogy mit nem lehet ezen érteni? Mit nem lehet szeretni azon, amikor egy jó fajta bor csorog le a torkunkon, kiélvezzük minden egyes cseppjének zamatát. Ahogy a testes vörös lé ott lötyög a poharunkban, kicsit szellőzni hagyjuk, hogy az illata átjárja a szobát, felüdülést hozva. Na jó, persze, hogy ha túl sokat iszik belőle valaki, akkor abból már bajok is lehetnek - enyhe mérgezésre utaló tünetek, súlyos koordinációs problémák, émelygés, kiszáradt torok, zúgó fej, kavargó gyomor, töredezett vagy egyáltalán nem létező emlékek az elmúlt órákról, irracionális viselkedés - vagy agresszív vagy teljesen passzív, az a tipikus "sarokban ülő szobanövény" állapot. Meg néha megnéznek és fintorognak, ráncolják az orrukat. "Előkelően is lehet ám iszogatni...!" és finnyáskodva tartják a hülye poharukat, kicsit szürcsölgetnek belőle. Arról még nem hallottatok, hogy pimpósodik a bor? Eh...soha nem értem meg azokat, akik órákat el tudnak szöszmötölni egy flaska borral.
- Óh, elő lehetne hozakodni azzal, hogy felejteni akarok. Volt olyan időszakom, nem is egy, amikor tényleg ezért ittam. Amikor a túlzott alkoholfogyasztásból kialakuló delíriumos állapotot régi ismerősként és megváltóként üdvözöltem. Amikor az volt a cél, hogy minél többet igyak minél kevesebb idő alatt, az agyamat teljesen szétromboljam, az emlékeket elűzzem arra az áldásos pár órára, amíg tart a hatása, aztán felkelve az első mozdulatom az éjjeli szekrényen tárolt, kegyetlenül ütős pálinkáért nyúljak. De miért iszunk akkor, amikor nem a felejtés a cél? Baráti társaságban az ital csak fogy és fogy, ahogy egymás ellen versenyezve hajtjuk le az italokat. Mert ekkor megszabadulunk a gátlásoktól, az olyan külső és belső erőktől, amelyek óvatosságra és fegyelmezettségre, mindenek felett pedig dekadens viselkedésre késztetnek minket. Ha már minden eszköz csődöt mondott, hogy megszabaduljunk a gátlásoktól, akkor: hopp, ott egy hordó bor vagy sör. Ennyi a válasz.
  Vontam meg a vállamat, és a következő kérdéskörre vagy beszélgetésre pedig szavakkal nem reagáltam. Soha, de soha se lesz az, hogy egyszer mindenki gazdag lesz, hogy mindenki megengedhet magának egy fürdőházat vagy akár csak egy kikövezett tavacskát az udvarban, amit feltölthet a közeli patakból folyó vízzel. Mert a világ működése nem olyan, hogy megengedje a társadalmi rétegek elkülönülését. A szegények jelenléte egyszerű követelmény - ahogy a gazdagoké is. Valakinek mindig dolgoznia kell, hogy megtermelje az adott javakat - élelmet, bútorokat, egyszerű luxus cikkeket, vagy drágább termékeket, hajókat, fegyvereket, páncélokat, szekereket, épületeket felhúzzanak. A minőségibb munkákért több fizetést kérhetnek el, azonban abban nem lenne haszon, hogy ha több fizetséget kérnének el az egyszeri kétkezi munkások. Már pedig ezt a világot mindig és mindenkor a pénz fogja hajtani. Így hát mindig is lesznek nyomor negyedek és szegények, az egyszerű középosztály - és a gazdagok, akik élvezik az életet. A lány következő kérdésére felvontam a szemöldökömet, ahogy próbáltam visszatekerni a beszélgetést és próbáltam rájönni, hogy mire vonatkozott a kérdése.
- Hm? Már mint melyik életmód? A folyamatos iszogatásé vagy...? Mert ha arra vonatkozott a kérdés, akkor igen, nagyjából megváltozott. Ha nem erre, akkor meg majd némi felvilágosítás után válaszolok.
  Na igen, mondjuk mostanában már nem is iszok annyit, mint előtte. Az alkoholos mámor valahogy elvesztette már a szépségét és már csak tényleg akkor iszom magamat le a sárga földig, amikor valamit nagyon felejteni akarok, amikor ismét belépek a "világ utál engem, mindenki utál engem, brühühü" életstílusba. Néha még engem is kiráz a hideg attól, hogy milyen hülye és felelőtlen módon tudtam viselkedni a múltban - és hogy még milyen hülyén fogok viselkedni a jövőben. Tényleg, annyiszor de annyiszor eljátszottam már a "kitaszított a világ" színdarabot, hogy már nekem forgott tőle a gyomrom, amikor vissza tekintettem rá. Hányszor kerültem a béka segge alá három méterrel érzelmileg, amikor a dolgok nem úgy alakultak, ahogy elterveztem. Bevágtam a durcát, rinyáltam, mint egy kisgyerek. Nem éppen a legkellemesebb emlékek. Kellemesebb viszont az, amikor a társalgó barátosném kicsit pipiskedve, valószínűleg a lábujjain kezd el mászkálni a medencében és így alakja is kissé kiemelkedik a vízből, eléggé annyira, hogy láthassam nyakának kecses ívét, és azokat a részeket, amelyeket eddig a medence néha zavaros vize takart. A szemnek kellemes látvány volt, pont, ahogy az arca is. Csak hát, vele úgy se lesz semmi.
- Nem, a fogadó valószínűleg tényleg nem létezik, legalábbis én nem tudok róla - feleltem vissza, ahogy szemmel követem a lány mozgását. - Persze, feldobhattam volna más témát is, mint beszélgetés kezdeményezőt, de mivel sok közös témánk nem volt és még mindig alig akad valami, gyorsan improvizálnom kellett. Hogy szégyellem-e eme kis "hazugságot"? Nem, nem igazán. Nem gondolkoztatok el még azon, hogy mennyi információt le lehet szűrni egy ilyen kis ártatlan beszélgetésből? De hogy ha megsértettem ezzel a kis trükkel bármelyikőtöket, akkor töredelmesen bocsánatot kérek.
  Legalábbis szavakban, de komolyan úgy se fogom gondolni őket. Ezt a világot a hazugságok tartják össze. Kisebbek és nagyobbak. A legnagyobb hazugság persze az, amelyet az emberek hajtogatnak, akár északon, akár délen. Az Idegen Isten és az Ő kegyelmessége és a többi baromság. Meg aztán a kegyes hazugságok, ahogy a felcser ott térdel az éppen elvérző katona felett: "Minden rendben lesz. Minden rendben lesz." De nem lesz rendben. A katona meghal, a felcser feláll, és megy a következő priccshez. Az apa hazugsága: "Semmi baj kicsim, majd veszünk másikat" ahogy az eltört eke felett guggol, amelyet a csemetéje valahogy sikerrel összetört. Nem fognak tudni venni másikat, egyszerűen nem engedhetik meg maguknak. De a gyermek nem tehet róla. És ezek még csak a kegyes hazugságok. Még mennyi és mennyi példa vissza van! Ehhez képest az én történetem a Fogatlan Gúnárról semmiség volt.
- Mit értesz az alatt, hogy nem csak egy ártatlan beszélgetés lenne? - vontam fel a szemöldökömet, ahogy a kettőnk tekintete találkozott. Fenn tartottam a szemkontaktust, és elmeredtem a nő szép szemeinek látványában. Nem szándékoztam én először megtörni a szemek összefűződését. - Hogy ha mondjuk az ellenségeim lennétek és próbálnátok kipuhatolózni a gyenge pontjaimat? Ha éppenséggel kémek lennétek, akik információt próbálnak kisajtolni belőlem? Vagy milyen tekintetben ártalmatlan?
  Óh, persze, lehetne másképp is értelmezni a dolgot - de a lány szemeiben csillanó üzenet eléggé egyértelmű volt, hogy nem "arra" gondolt - őszintén szólva, meg is lepődtem volna. Egy fél pillanatra a gondolataim elkalandozta "abba" az irányba, aztán vissza is tértek a realitáshoz  - és már el is tűntek. Miről is volt szó? Már nem is tudom. De a lány vallomása, hogy miszerint Ő az elején kicsit félt, csak egy megnyugtató mosoly volt a válaszom. Áh, ma nem bal lábbal keltem fel, nem vagyok vérszomjas hangulatomban - az elmúlt hetek zsoldos megbízatásai amúgy is kiszívtak belőlem minden erőt, és volt bőven alkalmam arra, hogy vért ontsak. Nem fűlött ma a fogam az erőszak semmilyen fajtájához sem. Annál inkább élveztem azt, amikor a leányzó magyarázkodni kezdett. Egy mosoly kezdemény jelent meg az arcomon, ahogy próbálta menteni a helyzetet az "Isten" túlságosan is gyakori emlegetésétől. Meg attól is, ahogy a lány nevet. A nevetés még szebbé teszi őt.
- Mondták már, hogy aranyos, amikor így mentegetőzöl? Félre értés ne essék - vetettem egy gyors pillantást a sötét elf felé, aki valamiféle testőrként vigyáz a lány ártalmatlanságára.- Ez egy egyszerű, ártatlan bók volt, egy egyszerű megfigyelés.
  Persze, hogy ha jól olvastam a mozdulataiban - bár ebben nem voltam soha se nagyon jó - akkor a férfi amúgy is fel fogja kapni a vizet és morcos pillantásokat fog rám vetni, talán még az ökleit is ropogtatja és hirtelen átvállt agresszívbe. A lány valószínűleg inkább csak lebukik a víz alá, hogy elrejtse pirulását, vagy éppenséggel még támadóbban fog fellépni rá, mint amit a túl sokáig füstölőben pácolódó fae rokonomtól elvárhatnék.
- Gejzíreket még életemben nem próbáltam. Leginkább csak a hűvös patakok jutottak részemül, amikor Veronia tájait róva, távol a lakott településektől voltam kénytelen vízbe merítkezni a hosszú vándor úton. Vagy pár kis tavacska a hegyek tövében, amelyet a tiszta forrásvíz táplált. Mindegyik kegyetlenül hideg tud lenni.
  Már majdnem mutattam két ujjam egymáshoz közel tartásával, hogy mennyire is hideg az a "kegyetlenül", de az ismét csak megbotránkozást váltott volna ki, és akármennyire is rám ragasztották a "polgárpukkasztó" kifejezést, ez valószínűleg a tolerancia határukon bőven túl esett már.
- Hogy hidegebb vizű medencék? Gondolom, hogy vannak - vagy is hát, kéne lenniük. Nem tudom, ez az első alkalmam itt, és csak ezt az egyet próbáltam ki. Meg hát, őszintén szólva, valószínűleg a hideg is kirázna attól, hogy ha halakkal kéne együtt fürdenem. Ahogy azok az alattomos kis dögök hozzá érnének a bőrömhöz, férfias sikongatások közepette menekülnék ki a vízből - nem hinném, hogy egy túl szívderítő látvány lenne.
  Nem, határozottan nem. Párszor volt szerencsém állati társasághoz, amikor a patakokban vagy tavakban fürdőztem és egyáltalán nem volt kellemes érzés, amikor azok a pikkelyes anyaszomorítók túl közel merészkedtek. Vagy amikor a tengerparton a hínár hozzá ért a lábamhoz. Neeem....inkább fürödnék a továbbiakban is olyan vízben, ahol semmiféle állati találkozásra nem számíthatok. A kétlábúakkal legalább tudok mit kezdeni - bár azok között is van jó pár "sikamlós" alak...de azoknak egy ütés a tarkóra, aztán már lehet is hívni a sírásót.  De azért azt még megnéztem volna, ahogy a lányka sikongatva rohan ki a medencéből - biztos, hogy szívderítő látvány lett volna...én legalábbis biztos, hogy élveztem volna. Ahogy élveztem azt a kis visszaemlékezést is Lory-ról, Armin-ról, Lorelei-ről és Darian-ról. Óh, az a két átkozott kis csemete. Ha itt maradtak volna, hát biztos, hogy hamar hírük ment volna. Darian, Veronia első számú nőcsábásza: anyja szépségét, apja eleganciáját és csajozós beállását örökölve. Lorelei miatt meg fájhatott volna a fejem, ahogy az őt megkörnyékező udvarlókat hajthattam volna el a fenébe. Ha csak egy kicsit is hasonlít az anyjára, amikor felnő, akkor minden napra jutott volna kettő kangörcsös kamasz, akiket seggbe rúghattam volna.
- Ocsmány név az ocsmány dögöknek. És még elég szép nevet adtam nekik ahhoz képest, ahogy kinéznek. Találkoztam már szemtől - szembe velük....neeem, a Hószeg túlságosan is kedveskedő ahhoz képest.
  Rázkódtam meg a találkozás(ok) emlékétől - és a visszaemlékezés teljesen lerombolta az álomképeket és az emlékeket, amelyek fél pillanattal ezelőtt oly' sok keserédes érzelmet váltottak ki belőlem. Na igen, volt már pár találkozásom a Mélyseggi barmokkal, és nem estek abba a kategóriába, akikkel szívesen találkoztam volna újra  - minél távolabb vannak tőlem, annál jobb. Szerencsére egyel kevesebb - de ha jól sejtem, van még jó pár tucatnyi ilyen förtelem ebben a világban. A kérdés csak az, hogy ...miért nem hallunk róluk többet? Nem mint hogy ha hiányoznának, de egészen eddig nagyon passzív életmódot folytattak. A vihar előtti csend lenne ez? Nem, inkább befejeztem a róluk szóló merengésemet. Elég lesz velük akkor foglalkozni, ha ismét össze hoz velük a Sors. De ha nagy nehezen is, eljutottunk arra a pontra, ahol bemutatkoznak.
- Örülök a találkozásnak, Frau Wilhelmina...és Damien.
  Biccentettem a két kései bemutatkozó felé. Nem tudtam nem észre venni, ahogy a férfi arca felvirul Wyn emlegetésére. Ohhó, hát milyen titkok lapulhatnak még itt meg? Vajon csak egy mosoly, amellyel egy barátjáról emlékezik meg - vagy talán mélyebb érzelmek is fűzik őket egymáshoz?  Próbáltam leolvasni Damien arcáról, hogy még is, mit érezhet a lány iránt, azonban semmi konkrétat nem tudtam kikövetkeztetni - közel állhatnak egymáshoz.
- A néhai Tünde-erdőben találkoztunk, a Fakó Napkelet és a Harag Napja közötti nyolcvan napos időszakban. Éppen...gyakoroltam a fegyvereimmel és Dracival, amikor megéreztem valaki jelenlétét. Mint kiderült, egy leányzó volt az. Eléggé rázósan indult az ismeretségünk, de végül minden egészen jól sült el. Azután csak egyszer találkoztam vele...de arról az időszakról szerintem egyikünk se beszélne túlságosan szívesen. Én legalábbis nem. Hogy megy a sorsa Picúrnak?
  A kérdést a self felé intéztem, aki jobban érdekeltnek tűnik ebben a témában. Tényleg, vajon mi lehet most Wyn-nel? Hogy békélt meg a helyzettel, amelybe csöppentünk? Hogy barátkozott meg azzal a gondolattal, hogy valószínűleg mindenki, aki valaha fontos volt neki, átkerült egy másik világba és soha se láthatja őket? Vajon itt maradt a családja...vagy Ő is az árvák sorsára jutott? A kis lányka, aki annyira el akart szabadulni otthonról, felfedezni Veronia-t...hát, most már nem maradt "otthon", ahova vissza mehetett volna, és így választási lehetősége se. A kívánsága teljesült  - csak nem éppen úgy, ahogy Ő akarta volna - ahogy egyikünk is akarta volna.  Gondolataimat elterelendő tettem pár kört a víz alatt, próbáltam leskelődni, és utána próbáltam a hajamat megigazgatni.
- Áh, nem nagyon szoktam teljesen elázni, így még nincs nagy tapasztalatom abban, hogyan kell egy ilyen fejsörénnyel szórakozni ilyen esetben.
  Vontam meg a vállamat, ahogy még pár hiába való próbálkozást tettem a hajam eligazgatására. Már egészen jól helyre állt az Eichenschild-i önkéntes hajvágásom óta - pontosabban hajgyalázás volt az inkább - és a végén csak sikerült valahogy úgy eligazgatnom, hogy egy oldalra igazgattam, így legalább nem lógott teljesen bele a szemembe.
- A szemem bevörösödött a víztől...
  Adtam magyarázatot a vérszemre teljesen fapofával. Ugyan már, miért kell egy ilyenen gyanakodni? Ja, mert vámpír. Hupsz. De akkor se kell minden "véres" megjegyzést vér komolyan venni. Jó, persze, én is így - vagy még rosszabbul - reagálnék, ha valaki tényleg lekormosozna - ahogy Demiphones tette, nyugodjék békétlenségben - így végső soron nem is róhattam túlságosan fel neki.
- Nem fogják őket megbüntetni. Ebben teljesen biztos vagyok. Tehetni nem tehetnek ellen, erőszakot nem alkalmazhatnak, és amíg az egész esetből nem keletkezik semmiféle baj, csak haszon, teljességgel nem érdekli őket. Így aztán nem kell sajnálni őket....és nem is kell azt hinni, hogy nem mártóznak meg a vízben. Amikor már minden vendég elmegy, és eljön a vízcsere ideje, ők is ugyanúgy kiélvezhetik a vizet, és még fizetniük se kell érte. Az meg, hogy zavar-e, ha állandóan kötözködnek? Őszintén szólva, lepereg rólam és érdekelni se nagyon tud.
  A medence széléhez úsztam, hátamat a kőburkolatnak vetve két karomat a padlózatra téve tartottam meg magamat. A termet csak a fáklyák fénye világította meg, és sikerült olyan helyet választanom, ahol csak az arcom egyik felét világította meg a fényforrás. Bár két éjszakai életmódot folytatóval voltam egy medencében, így lényegében ez nem jelentett semmit - ugyanolyan jól látnak, mint előtte. És én is ugyanolyan jól látom őket innen. Óvatosan kortyoltam a borból, várva a "pincér" visszatértét.


_________________
[Magánjáték - Mina & Crispin] Steam & Torchlight Fzb676
"Ki vagy te valójában a sok szöveg mögött, Cynewulf?"
- Armin Fairlight herceg

" You know the guy, the batshit loose one, thinkin’ two guys livin’ in his head. Good homie, just crazy and drunk most of the time. "
- Random nigga from the ghetto to Det. Christine Dalgarde

Cynewulf "Soberisthenewugly" Longtalk
- Szép kis megnevezés ala Darr
Felhasználó profiljának megtekintése
Márványarcát ismét ellepi a pír. Túlságosan sokmindenre figyel, csak a lényegre nem, ismét. Pedig most, hogy így mondja a másik, valóban visszaemlékszik erre a kérésre. Na de hát ha azt is képes volt elfelejteni, hogy bemutatkozzon... Szörnyű. Valami tényleg lehet itt a levegőben. Nem, azt a teóriát egyszerűen képtelen elfogadni, hogy egy hegyesfülű jelenléte miatt képtelen legyen koncentrálni. Élete egészében van mellette egy, és azért mégis csak sikerül valahogy elintéznie a dolgait. Sőt, ha ez nem így lenne, akkor lenne nehéz.
- Valóban... sajnálom. Valahogy elsiklott a füleim mellett. Nem elég élesek azok a fülek, úgy látszik - mutatja gömbölyű, lekerekített hallórészeit. Damien viszont elvigyorodik.
- Az enyéim azok, de felejteni én is tudok, láthatod.
Valahogy mindig, minden könnyebb, ha még eszükbe jutnak olyan mondatok, amiken érdemes mosolyogni. Amíg lehet találni valakit, aki hajlandó beszélgetni, akár kardinális, akár teljesen közönséges témákról. Amíg mindig vannak helyek, helyezkedjenek el akárhol, melyek falai nem romosak, piszkosak és elfeledettek, hanem szórakoztatásra vannak, mint például ez a fürdőház. Na persze a bort azt ide is be kell hozni. Mindenhova. Mérgező illatát lehetetlen kikerülni, de ha egyszer így is pára, gőz terjeng a levegőben... még mondhatni, hozzá is ad kissé a hangulathoz. Úgy képzelhetik, ideillenek, egy olyan társaságnak a tagjai, akik szeretik ezt, szeretik ezt csinálni, ezt az atmoszférát. A vámpír néha úgy érzi, egész élete abból áll, hogy különböző hangulatokba helyezkedik bele. Egyes szkeptikusok biztos erre mondanák azt, hogy soha nem találja helyét a világban, nincs otthon, örök világjáró és hasonlók. Viszont otthona az van, igaz, hogy nem pont olyanok között, akik hasonlítanak rá, de bizonyos dolgokban tényleg hasonlítanak, és legalább jó emberek. Nagyrészt. Lelke egyik fele viszont mindig is az elfekhez fog tartozni. Fogalma sincs, miért. Bár valahol teljesen logikus, hogy a természetszeretet felé húzzon. Voltaképp nem érti, miért nem osztja ezt az egész világ és annak minden lakója, hogy bírják elviselni a kőből épület paloták közti mászkálást fémpáncélokban. Rideg, szögletes és ronda, szemben az elfek hajlékony és puha környezetével. Na jó, kőből építkezni teljesen logikus, de azért nem élheti le senki egész életét épületek között. Persze csomó elf meg fákon mászkál, alszik, tölt sok időt, viszont azok is borzasztóan fájdalmasak tudnak lenni, éppannyira, mintha egy kőoszlopra akarnál fölmászni, csak utóbbit általában egyenesre faragják és nincsenek rajta se rücskök, se ágak, ami jelentősen megnehezíti a feljutást.
Tehát ő is holdcsókolt. Remek, egymás után kétszer lépnek ugyanabba a hibába, pocsolyába, rúgnak a kőbe, avagy gázolnak bele a folyóba, ahogy tetszik. Komolyan kezd elgondolkozni rajta, mégis hogy kéne eldönteni. Esetleg egy címkét kéne minden holdcsókolt arcára ragasztani. Fura mód oly hevességgel képesek kikérni maguknak, hogy ők bizony nem tündék, mintha az valami szitokszó lenne. Hát nem is mindegy? Minának ugyan nem nagyon számít, hogy hivatalosan világos valaki bőre, vagy sötét lenne az, csak valami csavar felülírta a természet egyébként is megkavart rendjét. Csuda tudja már ezt követni. De persze, tapintatosnak kell lenni, hisz ha nem az, akkor a végén még kinézik minden társaságból. Kész szerencse, hogy egyébként sincsen társasága, csak egy fős. Egy pillanatra elgondolkozik rajta, mi lenne, ha Damien is holdcsókoltnak születik. Tutibiztos, hogy őt is sima tündének nézte volna először.
- Értem. Igyekszem észben tartani. - Hirtelen elgondolkozik, hogy ezt vajon nem rontotta-e el? De nem, ebben nem volt ragozás, sőt, semmiféle megszólítás. Ez esetben megint csak érdekesebb, hogy hogy találkozhattak Wynnel. A holdcsókoltaknak tán szerveznek találkozókat?... Ez a Holdcsókolt kifejezés valahogy olyan fellengzősen hangzott mindig is. Nyilván a "fakó" vagy hasonlók meglehetősen derogálók lennének, a névadó bizonyára pozitívan óhajtotta kiemelni a dolgot, nehogy tetézze a bajt.
Meglehetősen kényelmetlenül kezd el ficeregni, hallgatván Crispin alkoholfogyasztásról tartott beszámolóját. Amikor már éppen belehelyezkedett abba a kényelmes állapotba, hogy ez a figura talán nem is olyan veszélyes, sőt még szórakoztató is, előáll egy olyan történettel, amelyet körülbelül végtelenszer hallott már, lényegében a könyökén jön ki és a teljesen alap sztereotípiákat hangoztatja, pusztán annyi különbséggel, hogy sokkal cifrább módon. De tartalmilag, ha bemennének bármely kocsmába, és megkérdeznének valakit, miért iszik, körülbelül ezt sorolná fel. És ráadásul úgy adja elő, mintha valami elegáns különlegesség lenne ez a szokás. Amikor mindenki beleesik ebbe a csapdába! Mindenki! Egész Veronia, és ha van több világ, hát biztos ott is. Mindenhol a bódulat kell a lényeknek, így vagy úgy, amikor fejlettebb szinte érnek, mint hogy pusztán az evés és a fajszaporítás legyen fontos számukra...
Légzése felgyorsul, haját idegesen kezdi füle mögé turkálni, lábujjait pedig görcsösen hajlítgatja be, s izmai megfeszülnek egyéb olyan helyeken, ahol a víz takarja, így legalább nem kell magyarázkodnia érte. A sötételf pedig csak támasztja a medence szélét, néha felemelve egyik lábát, szemöldökét félig mintegy függönyként leeresztve, hogy csak annyit lásson a világból, amennyit feltétlen muszáj. Végül, mintegy pihentetve, teljesen lehunyja a szemét, éppen elég, hogy hall, a csodálatos eszmék így is menthetetlenül beszivárognak elméjébe... szivárognak, mint valami bőrön át felszívódó méreg. Unalmas és lucskos méreg.
- Gátlásokról beszél. Bocsánat, beszélsz. - Ha lenne bármennyi hideg is a teremben, az most kirázná. Minden sejtjét meg kell erőltetnie, hogy ragaszkodjon ehhez a tegezéshez, hisz éppen ahhoz, amit mondani készül, áldásos lenne, ha a magázás eltávolító szerepe fennállna, így, hogy szinte közelebb érzi magához Crispint a szavai által, mint egy idegent, csak még inkább zavarba jön. Csak reméli, hogy pillanatnyi indulata kitart addig, míg kifejezi, amit akar, mert... még mindig fennáll az állandó, kinevetendő, naiv reménye, hogy meg tudja változtatni a világot, jobb irányba. Komolyan, néha úgy érzi magát, mint egy bolond fa, ami agyba-főbe dobálja szét a magvait mindenfelé, hátha kikelek. A baj csak az, hogy láva és kő veszi körül, így ennek az esélye majdhogynem a csodával határos. - Miféle gátlások? És miért akarsz tőlük annyira megszabadulni? Nem lehet, hogy ez is csak egy név, amit annyi mindenre rá lehet húzni? Mi az, ami egy átlagos hétköznapon meggátol abban bárkit is, hogy jól érezze magát? Ha olyan lények vannak körülötte, akiket szeret, akik viccesek, akik bármilyen formában jól hatnak rá. Nem hiszem el, hogy senki... Biztosan nevettél már úgy, hogy az már majdnem határos volt egy bolond kacajával, de őszinte volt. Ezt bárki elérheti, ha kellően... képes ellazulni, és én is éltem már át ilyet, márpedig nem akkor, amikor bort vagy ilyesmit ittam volna, ugyanis ilyet nem is teszek, de még csak nem is vér fogyasztása után. Annyi egyszerű dolog van, amelyek elképesztő hatásokat tudnak kiváltani az emberekből, meg másokból is. Egy bizonyos étel íze, egy lélegzetelállító látvány, ha nagyon gyorsan rohansz a domboldalon, ha meglátsz egy különleges állatot,  a friss hegyi levegő, vagy maga a csend, ahogy hanyatt fekszel a fűben és csak zöld, csillogó leveleket látsz magad közül, vagy a forró víz... - Ekkor jön rá, mennyire elragadta a hév, meg arra, hogy történetesen épp forró vízben álldogálnak. Na jó, elég melegben. Egy pillanatra elakad, vesz pár nagy levegőt. Feltűnik neki, hogy Damien megint rajta pihenteti a tekintetét, valamiféle nyugodt beleegyezéssel és csodálattal. De szerencsére nem csodálkozón. Az egyetlen lény, aki nem nézi bolondnak, bármit tegyen is, kivéve, ha azzal kárt okoz saját magának... - De annyi, meg annyi dolog van, ami még csak fizikailag is teljesen kikapcsol. Átalakít. És teljesen levet mindent, amit... "gátlás"-nak lehet nevezni. Egyébként pedig, gátlás... attól függ, miben gátol. Ha abban, hogy megölj valakit, akkor nem árt, főleg, hogy leginkább józan észnek, léleknek meg erkölcsnek lehetne nevezni. Ha abban, hogy pucéran mutogasd magad... már most ne sértődjön meg, nem úgy értem, hogy mondjuk medencében, vagy egyéb helyeken, ahol... ez... közel áll a logikushoz... - Fenébe, kezd belekavarodni ezekbe a nemeshölgyes okfejtésekbe. Bááár, ki tudja, nemeshölgyek beszélgetnek-e ilyenről, akkor nemesuras. -... szóóval mindenféle illetlent csinálj, akkor... nos... ha vannak jelen mondjuk gyerekek, akkor nem fognak panaszkodni. De ez részletkérdés. Ha pedig barátok beszélgetnek, hát nincs meg az őszinteség közöttetek egyébként is, hogy elmeséljétek a bajaitokat? Vagy a jót, ami történt veletek? Tényleg olyan nagy korlát az, hogy a férfiak meg az érzelmek két külön dolog? Hát ti is ugyanolyanok vagytok, mint a nők, csak más szervekkel, nem értem, miért kell ekkora különbséget tenni.  
Ez utóbbi megjegyzése miatt kifejezetten büszkének érzi magát. Lehetne merésznek is mondani, de még maga is meglepődik, mennyire nem szégyenkezik, mikor ilyeneket említ, amikor a szóban forgó szervek éppen majdhogynem közszemlére vannak téve, s ha nem lenne víz közöttük, láthatná is. De hát mi olyan nagy dolog van abban? Olyanok vannak mindenkin. Vagyis, a Veroniát benépesítő fajok felén, a másik felén női szervek. Az angyalfélék persze kivételek.
- Igen, az az életmód - bólint. - Az, amikor valakinek másról sem szól az élete, csak hogy bűzös levekkel tölti magát tele és újabb meg újabb női testekkel hempereg ágyakban, vagy... istállókban, nem is tudom... - Na jó, illene befejeznie, a végén még kiderül, hogy voltaképp egész végig egy olyan életet vázol fel, amelyben él ez a drága holdcsókolt itt velük szemben, és akkor jó hosszadalmas, cirkalmas mondattal lesznek elküldve a fenébe. Megint túlságosan beleélte magát a dologba. Hiába, van néhány olyan téma, amellyel rögtön ki lehet ugrasztani a nyulat a bokorból. Csodálja, hogy van még egyáltalán ereje erről papolni, amikor folyton ilyenek veszik körbe. Igen, az imént még ott tartott, hogy jó emberek. Ahogy Damien mondaná: more or less...
Elhűlve hallgatja tovább a holdsimogatta szépséget. Ennyire elhagyta volna megint a józan esze, hogy bedőlt ennek a kicsinyes trükknek? De miért? Miért kellett már egy ilyen egyszerű dolgot, mint beszélgetés, is becstelenséggel indítani? Nem lett volna rá egy százszor, ezerszer egyszerűbb mód?
- De nem... nem látszott rajtam, hogy én tényleg elhisz... hát ezt nem hiszem el - tárja szét a karjait, kis mennyiségű vizet fröcskölve szét. - Bocsáss meg... - szól a sötétbőrűhöz, aki legyint.
- Ugyan, semmiség... It's not like this water is cold.
Nem, a víz valóban nem hideg, ellentétben Mina szemeivel, melyek dühös tüzük ellenére is hidegséget sugároznak.
- Ez tényleg annyira kihagyhatatlan móka volt? Muszáj ennyire túlbonyolítani mindent? Elhiszem, hogy nagyon élénk a fantáziá...d, de attól még van különbség aközött, hogy kitalálunk valamit, vagy úgy adjuk el, mintha tényleg létezne. Legközelebb meddig hagyod, hogy folytassam az okfejtéseimet valamiről, ami egyébként nem is létezik? Amíg körülöttem már mindenki fetreng a nevetéstől?
Tényleg nem tudja, honnan gyűlt össze ennyi harag benne. Régen sem szerette, ha játszanak vele, de úgy emlékszik, sokkal visszahúzódóbban tolerálta.
- Igen, az imént használtad az "ártatlan, ártalmatlan beszélgetés" kifejezést, erre próbáltam utalni - feleli pont a nemrég emlegetett dekadenciával, legalábbis úgy érzi, ez az, amire ezt a kifejezést használni szokták. Régen érezte már ilyen úrinősen magát. Talán a fürdőház teszi. Vagy a becsülete megsértése. Lassan kezd kiderülni számára, milyen sötételf is Crispin. És nem akarja hagyni, hogy ugyanúgy használja ki őt, mint esetleg megteszi még százakkal...
Kipuhatolni a gyenge pontjaid? Ha nincs ital, az valószínűleg annak számít. - gondolja cinikusan, de többet már nem mond. Eleget füstölgött. Egyelőre. De nem fogja magában tartani, amit érez, ezt ne is várják tőle, főleg, hogy itt van Mr. Gátlásnélküliség is, biztos megérti. Vajon mi és mennyi kell hozzá, hogy úgy igazán feldühítsék? Mi az a pont, amikor leolvad arcáról az a bájos mosoly és úgy igazán látszik, hogy megsértették a lelkét?... Van egyáltalán olyanja? Mina meglepve jön rá, hogy pont ilyesféle határok feszegetését tárgyalták az imént az állatok behozatalával meg a randalírozással.
Mentegetőzése aranyosságára vonatkozóan megvonja a vállát. - Valószínű, hogy sokan mondták. És nem, ez nem dicsekvés. - Fárasztó lesz, ha minden mondat mellé oda kell mondaniuk a címkét is, hogy az mi, vagy mi nem... Más körülmények között talán jobban örült volna egy ilyen bóknak, de most eléggé meg van feszülve ahhoz, hogy ezt tegye. Mellesleg, a bókokat őszintéktől szereti fogadni.
- Vannak olyan nyári hónapok, amikor jól jön az a hidegség - jegyzi meg Damien, mintegy oldva a hangulatot kitérve a természetes vizek hőfokára... Őszintén szólva meglepi, hogy először a vámpírlány vált harapóssá a holdcsókolt irányába, és nem ő. Azért reméli, komolyabb összetűzésre nem kerül sor, ugyanis akkor menten közbe kell, hogy lépjen.
- Meg aki szereti a hideget.
Na vajon ez most célzás volt, vagy csak egy megjegyzés? Nem lehet tudni... A téma viszont Wynre terelődik, ami valahol még érdekesebb. És azért valljuk be, van köze a hideg természetes tavakhoz. Vajon... vajon Wyn szeret fürdeni bennük? Amilyen rideg dolgokra képes vágyni, ezt simán kinézné belőle. És, megint, bűnös gondolatok, remek. Bár hol máshol szülessenek ilyenek, mint egy fürdőházban?
A rázós ismeretségen kénytelen elmosolyodni. Minden megjátszás nélkül. Egy pillanatra összenéznek Minával, és mintha minden helyreállna. Az ő kezdetük is elég rázós volt. Sokkal inkább pottyanós és harapós, meg majdnem pofonvágós... és nem is az volt az utolsó alkalom, sajnos...
- Meg tudom érteni. - A Picur megnevezésen kuncogásszerű hangot hallat és majdnem tiltakozik, mint jó diplomata, hisz az említett biztos harapna ezért a megnevezésért. Vajon hogy tudja elviselni Crispint a maga szójátékaival és ilyenekkel? Wyn nem is érti a szóvicceket. Valóban, meg kéne tanítani a fogékonyságot... már ha ilyesmit meg lehet tanítani. - Nagyon remélem, hogy jól van. Egy ideig segített Minának gyógyítgatni a lábát, öhm...
- Beleléptem egy kis... szömörcébe az erdőben - húzza el a száját, és süllyed lejjebb, mint egy kislány, aki rossz fát tett a tűzre.
- Egen. De ért a dolgokhoz. - Sokkal jobban, mint én, amit nem kissé bánok... De rá kell jönnie, hogy most inkább a viszonyukról beszéltek, és nem is magáról Wynről. - Sajnos nem tudom pontosan, mi lehet vele. Egy ideje nem... - járt nálunk, akarja mondani, ezzel viszont talán túl sok mindent elárul. Nem biztos benne, hogy bízhat ennyire a holdcsókoltban. - Jó ideje nem volt szerencsénk találkozni. Na jó, nem volt olyan hosszú idő, de több, mint... mint egészséges. - Várjunk, ezt tényleg kimondta? Na, remek. Nem baj, legalább Mina nem lesz bajban. Remélhetőleg... Ó egek. Több, mint amennyit szeretnék mert ha a napom minden percét vele tölteném, sem érteném meg igazán. De egyszer meg fogja érteni. Tudja, érzi, de legalábbis nagyon szeretné. Csak ami őrjítő a dologban, az az óvatosság, mellyel közelíteni kell felé, mint valami kagylóhoz, mint egy vad macskához, amely idegen, ellenséges szemekkel néz rád, amikor te a legmelegebb szándékkal közeledsz felé, és pillanatok alatt elslisszol, hogy nem látod többé. Ha ügyes vagy, becserkészed, és erővel megfogod, akkor pedig olyan mélyen vési beléd karmait, hogy vérfürdőt vehetsz... Nagyjából így képzeli el Wynt. Meglehet, kissé túlzó a feltételezés, de annyira nem áll messze a valóságtól.
- Oh, hogy nem kell fizetniük érte? Na a mázlisták... ennél csak az lenne jobb, ha az ételt árulók is ehetnének abból, amit árulnak. Arra azért mégis csak jobban vágyhatnak.
Nem tudja, meddig lenne még érdemes így pácolódni. Nem tud kiigazodni ezen az alakon. Fogalma sincs, találkoznak-e még valaha, vagy hogy akarja-e, hogy megtegyék, pedig úgy érzi, sok dolgot megtudhatna még tőle, ami akár segíthetne is...
De azért nem kémek ők. Csak leendő tudásdémonok. De csak nem...


_________________
"Ez biztos a hajdani báróné udvari bolondja. Na, tágulj innét lányom, mielőtt eldurvulnak a dolgok." - Egy északi katona
Felhasználó profiljának megtekintése
- Hmm...úgy látszik, hogy érzékeny pontot sikerült megtalálnom az alkoholos italok bevitelével, és a gátlások mentes életmód ecsetelésével.
Hümmögtem el a Wilhelmina névre hallgató vámpír igen csak hosszas kifakadásán. Általában én vagyok az, aki ilyen hosszú beszédeket tart, és a hallgatóság csak fogja a fejét, megpróbálva követni azt a kacskaringós logikát, amely mögöttük rejlik. Azonban már a korai éveimben is megtapasztaltam és megtanultam az ilyen hosszadalmasra fűzött szóvirágok és mondatszerkezetek előnyét és szépségét. Amíg mindenki csak egy folyamatosan dumáló, észnélküli fecsegésre hajlamos bolondnak néz, addig nem is gondolnak bele, hogy akár veszélyes is lehetek számukra. Inkább nézzenek egy féleszű baromnak, mint fenyegetésnek - a túlélés törvényei...s hamar megtanultam nagyjából elpalástolni a gondolataimat. A lány kifakadása nem érintett túlságosan jól. Éppen azt ecsetelte, hogy Ő mennyire nem érti, hogy én mit és miért teszek - vagy érti, de egyáltalán nem ért egyet vele - és közben Ő lép fel támadólag. A kezdeti derűs beszélgetés hamar egy heves vitába torkollik. Ez...szinte már törvényszerű volt, valahogy minden egyes hosszabb beszélgetés, amit lefolytatok, hamar ilyenekbe csap át. Lehet, hogy tényleg nem éppen a legjobbak a szociális képességeim, ezt meg kell hagyni. De legalább ritkán mutatok egy hazug oldalt magamról - kivéve, hogy ha az fontos, vagy éppen az előnyömre válik. Eddig se nagyon tudott érdekelni, hogy ha megsértek valakit, és most se fog zavarni. Persze, rosszul érzem magam, de túlságosan is makacs vagyok ahhoz, hogy változtassak ezen.
- Gátlások alatt nem csak azt kell értelmezni, hogy megszabadulsz a ruháidtól - az csak egy szelete a dolognak. Persze, nevettem már őszintén. Nevettem már nem őszintén is, amikor csak erőltettem....és akármennyire is hihetetlen egyesek számára, akik csak úgy ...mennyi is? Egy órája ismernek, nem csak az alkohol fogyasztása tud örömet szerezni számomra. Ugye milyen meglepő?
Hangomból csak úgy süt a gúny és az enyhe sértettség. De végül is, miért is kéne magyarázkodnom neki? Ha Ő támadólag lép fel, akkor számíthat rá, hogy ugyanazt fogja visszakapni. A kölcsönösség fontos. Azonban amikor a férfiakról egy érzéketlen állat képét akarta lefesteni, akkor idegesen kaptam fel a fejemet a boros kancsó szorongatásából.
- Óh, mert hogy mi érzéketlen tuskók vagyunk? Tényleg? Mesélj még róla, kérlek. Mert tényleg, minden egyes pasi egy érzéketlen tuskó, aki nem képes a szeretetre, a törődésre. Mi is érzünk, csak ritkábban mutatjuk ki, de az érzelmeink ugyanolyan hevesek, mint a nőké. Haragudhatsz rám - őszintén szólva, már elég sokan teszik ezt, nem tud izgatni - de a mindenféle realitást és valós alapot nélkülöző, teljességgel valótlan kifejezések és kijelentések dobálózása nem vezet semmi jóra. Damien, mondd csak, te, mint férfitársam: te is egy érzéketlen alak vagy?
Óh, és itt lett elkövetve egy nagy hiba. Sikerült eléggé megpiszkálni a lelkemet ahhoz, hogy ledobjam magamról a kedves kis self képét. Nem mint ha az előző tetteim álnokoskodások lettek volna, távol álljon ez tőlem...de igyekeztem viszonylag normálisan viselkedni. Azonban ez a piszkálódás elég volt ahhoz, hogy elő jöjjön a kötekedős, sötétebb énem. Aztán meg újabb és újabb besértődések. Hold Anyára, ezen felkapni a vizet? Most komolyan?
- Mondd csak, láttál engem röhögni? Láttál engem kárörvendően kacagni rajtad? Ha jól emlékszem, egyiket se tettem. És ezzel ezt az egész fogadós témát lezártnak is tekintem. Nem fogok magyarázkodni. Tettem, amit tettem.
Vontam meg a vállamat. Annyira jó lett volna egy normális beszélgetést folytatni, de a stílusunk túlságosan is eltért egymástól, és az meg igazán nem az én hibám, hogy egyesek mindenen képesek felkapni a vizet és mindenbe belekötni, amivel nem értenek egyet. Ha én is fennakadnék minden egyes kis dolgon, akkor már régen a bitófán lógnék, mint egy Veronia szerte üldözött tömeggyilkos. De én legalább megtanultam többé-kevésbé vissza fogni magamat. Na jó, voltak olyan témák, amelyek azonnal ölésre késztettek: nekromanták, mélységiek, kultisták, a közel múlt eseményei. De eddig még egyszer se kezdtem bele vak öldöklésbe. A beszélgetés többi részét inkább csak passzívan hallgattam. Megfigyeltem Damien reakcióit Wyn emlegetésére és Mina-ét is. De nem fűztem hozzá kommentárt. Egyelőre még túl feszült voltam ahhoz, hogy folytassam tovább a kedélyes beszélgetést.


_________________
[Magánjáték - Mina & Crispin] Steam & Torchlight Fzb676
"Ki vagy te valójában a sok szöveg mögött, Cynewulf?"
- Armin Fairlight herceg

" You know the guy, the batshit loose one, thinkin’ two guys livin’ in his head. Good homie, just crazy and drunk most of the time. "
- Random nigga from the ghetto to Det. Christine Dalgarde

Cynewulf "Soberisthenewugly" Longtalk
- Szép kis megnevezés ala Darr
Felhasználó profiljának megtekintése
Elpirul...na, ha nem lenne már így is jelentősen kivörösödve az iménti kirohanása miatt. Vagy ez nem számított annak? Úgy érzi, hogy már szinte kiabált, és a hangja egész skálákat ugrott föl s le, pedig egyébként nem is beszélt olyan hangosan. Csak belül lángolt. Utólag kissé szégyelli a dolgot, főleg a lezárást tekintve. Most ez... ez sértődés? Rosszul csinált valamit? Hibázott? Vissza kéne vonnia? Nem érzi így. Csak azt tudja, hogy nem szereti a helyzeteket, amelyekben haragszanak rá... Így lázasan elkezdi törni a fejét, hogy változtassa ezt meg.
- Valóban érzékeny. De... vannak érzékenyebbek. Vagyis lehetnek. Gondolom. És... nem azt mondom, hogy gátlások nélkül él... bárki is...
- Ne aggódj, Mina, nem dőlt össze a világ. - A vámpír csak pislog. Most... komolyan ki lett oktatva? Te jó ég. Mennyire lehetett indulattól dús az iménti monológja, ha még Damien is érdemesnek tartja megszólalni? Kezd nagyon félni...
- Nem... nem dőlt. Talán csak egy kicsi. De nem akarom, hogy a kicsi világok is összedőljenek. - motyogja halkan az orra alá, bár valószínűnek tartja, hogy a víz kellőképp vezeti a hangot. A víz még mindig ugyanolyan forró. Furcsa. Azt képzelné, hogy ha már ennyit áznak, elkezdenek kihűlni. De hála a technológiának folyamatosan egyforma hőfokon tartják a páclevet. Bár a benne levők adott esetben változtathatnak ezen, most például esélyesen melegebb lett, mint volt. Vagy csak ő lett az?
Figyeli a holdcsókolt arcát, ahogy ő is elhidegül és gúnyos lesz, akárcsak az imént ő volt... Vajon tényleg ugyanazt kapja vissza, amit adott? A szavak afféle fájó tüskeként érik, de próbálja egyenes tartással hallgatni őket és csak azért pislantani, mert már kezd kiszáradni a szeme. Várjunk, ekkora párában mégis miért száradna ki ilyen gyakran...? Ajjaj. A legfájdalmasabb pont az egészben mégis az, hogy csak egy órája ismerik. Igen, ez valóban teljes mértékben igaz. És ez valamiért zavarja. De miért?... Mert így nincs jogom megkérdőjelezni semmit. Nincs jogom tudni akarni, de még véleményt kifejezni se. Semmihez sincs jogom. Miért? Amióta kijutott a Nachtraben-toronyból, ez frusztrálja. Ott mindig ugyanazokat a vámpírokat látta, őket ismerte csak, amikor pedig végre kiszabadult világot látni, mindenhol azt tapasztalta, hogy nem bíznak benne. Amíg évekig nem látják, nem ismerték ki, nem bizonyosodtak meg róla, hogy nincs miért félni tőle, addig úgy néznek rá, mintha egész biztosan egy rabló volna, aki meg akarja ölni őket. Amit nem értett, hiszen ilyen szándékra még akkor is nehezen vetemedik, ha az élete múlik rajta.
- Nem gondoltam, hogy az az egyetlen. - Tudja, hogy ez a mondat legfeljebb annyit ér, mint egy kardcsapás ellen gyengén fölemelni a pajzzsal felvértezett karodat (enyhe képzavarral), de a visszatámadás még erősen hagy kívánnivalót maga után, ugyanis fogalma sincs, mit mondjon. Leginkább csak az állapotot sajnálja, ahova jutottak, azzal még mindig egyetért, amit mondott... - Sőt, nagyon is örülök ennek. - Most vagy ki fogja nevetni, vagy... vagy nem, és csak hitetlenkedve néz rá, ezeket tudja elképzelni. Pedig tényleg így van. Hogy ez az öröm önző vagy kevésbé, az már egy másik, jobb kérdés...
- Na éppen ez az! - kapaszkodik meg hirtelen egy mondatban. - Nem mutatják ki... - próbálja minimálisan leplezni, mennyire a könyökén jön már ki ez a történet, és hogy mennyire irritálja pont ez a tény, közben meg arra gondol, hogy most meg ő nem mutatja ki, mit érez...? Komplikált ez a világ. - Pedig sokkal könnyebb lenne, ha megtennék. Egyértelműbb. Mert nem hiszem, hogy minden gondolat agresszív lenne és bunkó, nem, egyáltalán nem. Sőt, pont az ellenkező oldalon található érzelmek szoktak azok lenni, amelyeket lepleznek gyakran, nem így van?
Ebben legalább reméli, nem téved. Túl sok tapasztalata nincs. Az apja mondjuk nem túlozta el a gyengédséget, de egy ideig normális és szükségszerűen szerető lénynek tűnt. Amíg kicsi Mina fel nem nőtt annyira, hogy kialakuljon egyfajta saját világnézet, bár talán még egy teljesen hűséges gyerek is kicsit frusztrált lesz, ha jogosnak állítják be a nővére megölését... talán...
Damien pedig... a legtöbb esetben higgadt. Idegesítően az, és amikor ez alá ás, nevesen elég sok provokációval, akkor igencsak nemes érzelmeket tud találni néha. Persze agressziót is, de az csak egy része. Azt mindenki szokta leplezni... különben állatok lennének, akik folyton egymásnak esnek. Mint Adelin. Bár az egy tipikus vámpírdolog volt, lényegében nem tehetett volna. A családja felelőssége lett volna, hogy megóvja az elméjét ennek a kialakulásától. Vagy valami biológiai gyógyszert kitalálni. Biztosan tudnak a Rotmantelek valamit...
Damien nevetni kezd, mikor végül is hozzászegezik a kérdést, ami valahogy végig érett. Zavara következtében kissé hasonlatos lesz ahhoz a Szilvaarchoz, mely nevet a nemrég emlegetett méregzacskó kis fehérség aggasztott rá, de a nevetés valahogy könnyeddé és magabiztossá teszi. Ez a lényege elvégre, nem?
- Nem, nem érzem magam annak - Túl sok lesz itt a tagadás... -, és azt sem gondolom, hogy Ön az lenne. Valamint merem feltételezni, a kisasszony sincs ezen a véleményen - somolyog, az említett pedig hevesen bólogat. Azazhogy rázza a fejét.
- Nem, nem vagyok ezen a véleményen. Sem nem tapasztaltam úgy, hogy Damien érzéketlen állat lenne...
- Hálás köszönetem ezen megállapításért...
Már Mina se tudja visszafogni a kuncogást. Legszívesebben elbújna a víz alá. Csak akkor elvesztené az egyensúlyát, és mindenféle irányíthatatlan pózokba lebegne. Az meg nem biztos, hogy a legjobb volna most, egy ilyen társaságban...
- Nehéz lenne egy olyan világban élni, ahol egyik férfi sem képes a szeretetre. Akkor mégis mi szeretnivaló lenne rajtuk? Pusztán a... kinézetük miatt és alapján válogatnák őket a nők? Nem, nem hinném. Biztosan ki tudják mutatni a valódi érzelmeiket olyannak, aki közel áll hozzájuk és akiben megbíznak. - Nem, nem néz oldalra, fizikailag legalábbis nem, és oda sem pillant, ám gondolataiban a mellette álló kormost simogatja tekintetével, aki ugye megbízik benne. Viszont.... az a fogadós dolog tényleg és megbánás nélkül szúrja a csőrét.
- Nos.... megtette - halkul el kicsit. - Maga tudja.
Várjunk csak, nem volt valami megegyezés itt a tegezést illetően? Valahogy most még inkább nehezére esne az ilyesmi. Elvégre ahogy az hangsúlyozva lett, egy órás ismeretség és ilyenek.
- Egyébként - jut hirtelen eszébe, szemei felcsillannak, látszik rajta, hogy új fegyvert érez a kezében - nem is teljességgel igaz, hogy csak egy órája ismerjük! Vagy talán elfelejtette már az alkalmat, amikor aaaa.... nemesebbik felével érkezett a medencébe?
Vigyorog. Nem is tud mást tenni, tűzvörös képpel vigyorog, de nem érdekli most már... Damien is valami ilyesmit tesz mellette, enyhén rázkódó vállakkal. Azt mondják, a humor minden helyzetet megment. Csak remélni tudja, hogy igaz.


_________________
"Ez biztos a hajdani báróné udvari bolondja. Na, tágulj innét lányom, mielőtt eldurvulnak a dolgok." - Egy északi katona
Felhasználó profiljának megtekintése
Hát, hogy ha tényleg egy bunkó, érzéketlen alak lennék, akkor most nem szégyelltem volna el magamat a kifakadásom után. De végül is, miért is szégyelltem el magamat? Csak hasonlóképpen válaszoltam, mint ahogy nekem támadtak. Ez inkább egyszerű védekezés volt, az "ellenség" fegyverét fordítani ellene. De azért még is csak rosszul éreztem magamat. Egyrészt a kifakadásom miatt, másrészt azért, mert egy egyszerű témával is ilyen nagy károkat tudtam okozni. Egy bérgyilkos, akinek a szavai veszélyesebbek, mint a fegyverei. Már pedig, életem során rengeteg tüskét és tőrt hagytam mások hátában - amelyeket nem acélból, nem is fémből, hanem hangokból és az azokhoz kapcsolódó jelentésekből kovácsoltak. A tőröket ki lehet rángatni, a fizikai sérüléseket meg lehet gyógyítani. De sértsél meg valakit, és az az egész életére meg fogja jegyezni ezt magának. Ha össze kéne számolnom mindazokat, akik ellen a múltban bármi ilyen "bűnt" vétettem, hát igen csak hosszú lista lett volna. Undorító módon nem is csak az ellenségeimmel tettem ezt, hanem nagyjából mindenkivel, akivel szóba álltam - akár közel álltak hozzám, akár csak futó ismeretségről volt szó. Nem emlékeztem senkire se, akit legalább egyszer nem sikerült volna megbántanom. De még is, mi a franc van velem? Mi a bajom? Egy ideig burkolózhatok azzal, hogy milyen gyerekkorom volt. De másoknak voltak nagyobb bajaik is, és nem mindenkiből lett egy pszichopata. Voltak ismerőseim, akik durvább dolgokon mentek át. Csak példának okáért Zacharias...jó, őt nem sorolnám nagyon az ismerőseim közé, csak egyszer találkoztunk, és utána mentem Cassian-t megölni, de akkor is. Amin Ő átment...és mindezt azért, hogy nekünk segítsen. És utána se lett belőle egy őrült. Persze, járta a világot, próbált bosszút állni a lánya haláláért, de nem követett el olyan gaztetteket, mint én. A hiba bennem volt, és nem is okolhattam érte senkit sem, csak saját magamat.
És most itt vagyunk. Összezárva hárman egy fürdőbe. Kellemes élménynek kellett volna lennie. Rövid ismerkedés után talán anekdotázgatás, fesztelen és kedélyes beszélgetés, némi pancsikálás. Bármi, ami nem hordoz ellenséges hangsúlyt magában. Bármi, ami elüt attól, amilyen környezetben éljük a mindennapjainkat. De ahogy kint is háború dúl, úgy bent is. Ennyire a részemmé vált volna a gyilkolás és másoknak való ártás, hogy ezt már az ilyen relaxáló környezetben sem tudom elfelejteni? Egészen addig, míg nem hozakodtam elő az ostoba tervemmel, egészen addig, míg nem bújtam teljesen irreleváns és triviális indokok és hazugságok mögé, a beszélgetés normális volt - sőt, szinte már kielégítő. Így aztán fel sem hozhattam volna támadási alapként a vámpír felháborodását. Még is megtettem. Csak azt csodálom, hogy még nem mentek el. Néha annyira tudtam utálni magamat. Jó ideig meg sem szólaltam, csak hallgattam kettejük beszélgetését, ameddig össze nem szedtem a saját gondolataimat. Aztán végül csak megszólaltam.
- Fogalmam sincs, hogy miért nehezebb a pozitív érzelmeket kimutatni. Nem tudok rá magyarázatot adni és nem is próbálkozok meg vele.
Mert a magyarázat nagyon is banális lenne. Legalábbis a részemről. Azon alkalmakkor, amikor bárkivel is kedves voltam, nagy eséllyel visszaütött rám. Persze, voltak szép emlékeim ebből fakadólag, de ezek az idővel halványultak. Ahogy Armin-nak is mondtam: nem tudom, hogy mi az a boldogság. Nem tudom megfogni, nem tudom megvizsgálni - nem tudom értelmezni. Ideig-óráig megy az ámítás...de aztán már nem tudok tovább alakoskodni. Ő ezt nem értette meg. Lory se. Én se. Nem tudtam, hogy miért vagyok ilyen. Nem tudom, hogy miért taszítom el magamtól azokat, akik fontosak voltak nekem. Tudtam magamról, hogy bármit megtettem volna azokért, akik fontosak voltak nekem. Ha Wyn-t, Láncit, Sharlotte-ot (korábban Lory-t vagy Armin-t, netán a két gyermeküket) Ada-t, Amy-t vagy bárki mást veszély fenyegetne, lehet, sőt, valószínű, hogy belépnék a fenyegetés útjába és magamra vállalnám a bajt. De ezt szóvá tenni nekik? Ezt elmagyarázni nekik? Nem találtam volna rá szavakat se értelmes indítékot. Csak tettem volna. Hogyan magyarázhatnék el valamit, amit még én se értek? Hogyan mutathatnék ki olyan érzelmeket, amelyek számomra olyan ködösek, mint amilyen Mistwood volt?
Csak nézem Mina-t és Damien-t. Ahogy élcelődnek egymással, ahogy ironikusan, de nem bántóan vágnak vissza egymásnak. Ők jóban vannak, jól ismerik egymást. Némileg a kapcsolatuk emlékeztetett a barátaimra - bár lehet, hogy a vámpír és a Kormos nem szeretik egymást, de akkor is. Néztem és valamilyen szinten fájt, hogy Ők ilyen jóban vannak. Bár csak itt lenne az az agyament tünde zsoldos, aki kard nélkül megy vámpírt ölni, és aki eszeveszett módon lohol egy ellenséges pajzsfalnak. Vele mi is el tudnánk lenni, szivatni a másikat...bár akkor már inkább a női megfelelője kéne, hogy legalább kevésbé érezzem magam szánalmasnak.
- Hogy mi alapján válogatnak a nők, arról nekem fogalmam sincs - vontam meg a vállamat Mina kérdésére. - Egyszerű, egy éjszakás kalandokra a kinézet is elég. Hosszabb távon? Fogalmam sincs, nem volt még hosszú távú kapcsolatom...csak olyan, amely nagy távolságokat ívelt át. Talán majd egyszer sikerül megfejtenem ezt a rejtélyt is. Addig is maradok tudatlan.
Na igen, a hold csókolta sötét elf, aki nem valami sikeres a csajozásban. Persze, alkalmi kapcsolatokra már jó pár nőt elcsábítottam bármelyik nemből. Bár tudtommal démonnal nem volt dolgom és vámpírral se nagyon, de emberekkel, elfekkel, sötét elfekkel (mindkét fajtából) már összejött. De ezek nem hoztak tartós kielégülést - egyik értelemben sem. Talán ez lesz a sorsom a továbbiakban is: semmit mondó, értelmetlen szex, aztán másnap már nem is látjuk egymást. Ideig-óráig biztos, hogy megteszi. Na meg, talán nem is lenne annyira nagy baj, ha a Shadowbane nevet nem vinném tovább. Eddig csak tényleg átok voltunk Veronia bőrén, mi az, amit érdemes lenne ebből tovább örökíteni?
Mina felvetette, hogy nem csak egy órája ismerjük egymást. Elfintorodtam halványan, ahogy felemlegette, amikor seggest ugrottam a medencébe. Nem volt épp a legjobb húzásom, de legalább maradandó emlékeket hagyott. Vagy maradandó károsulást. Nem tudom, hogy melyik - de ha olyan jó emlék lett volna, akkor nem emlékezne rá. Na igen, az én kis sejhajom egy olyan emlék, amelyet nehéz kitörölni. Csak nézem, ahogy a fura páros vigyorog egymás mellett. Mina a vörös arcával, Damien pedig....belilult? Ez most meg akar fulladni? Bár egy ideje a feje furcsa színváltozásokon esett át. Egy ideig csak rángatózott a szám széle, ahogy az enyhe sértődés és önsanyargatás felvette a harcot a mosoly ellen. Aztán végül kissé kilátszott a fogam. Talán valami halvány mosoly is megjelent? A fene tudja.
- Hát, hogy ha az a nemesebbik felem, elmondhatjuk rólam, hogy seggfej vagyok...De igen, volt ilyen alkalom is, és elég nehéz lett volna elfelejteni. De legalább most már tudom, hogy a belépőm eléggé ...hmm.... emlékezetesre sikerült. Ha nem baj, most nem ismételném meg ezt a mutatványt.
- Milyen mutatványról van szó?
Megmerevedtem, amikor valaki megszólalt mögöttem. Már majdnem ösztönösen felpattantam, de félúton megálltam, így csak köldökig emelkedtem ki a vízből, mielőtt visszazuttyantam volna. A fickó jött vissza a rendelt teákkal, vagy mi a francokkal.
- A frászt hozzá rám, ember!
- Köszönöm a dicséretet...
- Ez nem is volt az....
- Én ettől független annak veszem. Meghoztam a kívánt italokat. Eléggé kellemes hőmérsékletű a víz? Kérnek netán valami fürdősót, illatosítót? Bármit? Alkoholon kívül...Szűz Mária szerelmére, el se hiszem, hogy ezt behoztam ide...
Motyogja magában, miközben letette elém a kívánt boros korsókat, aztán tőlem távolabb helyezte le a tálcát a maradék italokkal, megakadályozva azt, hogy a két fürdőtársamnak oda kelljen jönnie hozzám, ha elakarnák venni. Okos döntés, bár kicsit reménykedtem, hogy Mina-nak csak azért is a közelembe kell jönnie, ha a teáját akarja iszogatni. Megnéztem volna őt közelebbről is azért...de hát, nem lehetek mindig szerencsés, ugye? Inkább megkóstoltam az új bort. Ez már határozottan finomabb volt, mint az előző. Elégedetten sóhajtottam fel. Legalább ez meg volt.


_________________
[Magánjáték - Mina & Crispin] Steam & Torchlight Fzb676
"Ki vagy te valójában a sok szöveg mögött, Cynewulf?"
- Armin Fairlight herceg

" You know the guy, the batshit loose one, thinkin’ two guys livin’ in his head. Good homie, just crazy and drunk most of the time. "
- Random nigga from the ghetto to Det. Christine Dalgarde

Cynewulf "Soberisthenewugly" Longtalk
- Szép kis megnevezés ala Darr
Felhasználó profiljának megtekintése
Végső kétségbeesésében hebegett-habogott összevissza... vagy azt csak gondolatban tette meg? Mindenesetre azt hitte, minden veszve van már, de kiderült, hogy nem. A fellibbenő reménysugár, mely a holdcsókolt meglepően józan és értelmes válasza, kommentje avagy megnyilvánulása új utat nyitott. Felcsillanó szemei és lelke mint valami utolsó szalmaszállal kapaszkodnak bele, mint mindig. Talán még helyre lehet hozni. Persze más ilyenkor valóban fogná és... felszegett orral elsétálna, esetleg elkezdené szórni a további szitkokat, esetleg egyébként teljesen racionális érveket, de való igaz, hogy még nem ismeri őt annyira, hogy elítélje. És miért is kéne?... Jó, régebben az volt a heppje valóban. Legelőször poztiívan állt mindenkihez, majd mikor csalódott elég sokszor, már mindenkiről pont a rosszat feltételezte. Egyik sem éppen jó. Mostanára fejlődött odáig a dolog, hogy a jót most már kihozni szeretné, nem feltétlen csak belelátni mindenbe, bár... sokan nem látják a különbséget.
De azért akad. Természetesen gyanakvó is, de hát ez egy háborútól dúló világban nem meglepő. Ettől viszont még nem fogja mindenkire a fegyverét szegezni első pillanatban. Valahogy Damien mindig is kivétel volt. Valami sugárzott belőle, ami egyértelművé tette, hogy lehet benne bízni. Valahogy ez másoknak szintén nem szokott lejönni, persze ennek is tudja az okát. Néha eljátszott a gondolattal, hogy mi lenne, ha Damien esetleg nem Damien lenne, hanem körülbelül ugyanaz a személy, csak nőnemű, akkor vajon mennyire akarnák kiutálni? Az a sanda gyanúja, hogy sokkal kevésbé, sőt. Pedig simán alakulhatott volna úgy is, ugyanazok a családok, ugyanaz a helyzet, csak... De nem, jó neki így. Tökéletes. Legalább van, aki megvédje. Na nem feltétlen fizikailag, azt többé-kevésbé megoldja ő maga is, inkább lelkileg van szükség ilyesmire...
- Na de éppen ez az! - Alig tudja visszafogni a késztetést, hogy összecsapja a kezeit így a vízben, szétfröcskölve megint mindent. - Nem feltétlen kell rá.... magyarázat, de a kimutatásukkal azért megpróbálkozhat! Egyébként azt hiszem, tudom. - próbálja elővenni akadémikus ismereteit. Persze, soha nem fogadhatja el, hogy ő valamit ne tudna, neki mindent tudnia kell, vagy ha nem is, akkor nyomban nekiállni kutatni. Ezen témát mondjuk jó ideje kutatgatja már, ahogy jár a világban, ugyanis főleg tapasztalati úton lehetséges előrehaladni. - A pozitív érzelmeket főleg a gyerekek mutatják ki, mivel ők többnyire mindent inkább kimutatnak, mint elfojtják. Legalábbis jó esetben, amikor a gyermek még tényleg gyermek lehet.... - ejt meg egy apró sóhajt. Damien gyerekkora se volt a legtökéletesebb, de szerencsére amíg még volt családja, meg volt áldva velük, hisz a nélkülözések ellenére erős lelket kovácsoltak neki valamilyen módon... Jó kérdés, hogy Crispinnek milyen gyerekkora lehetett. Furcsa mód a beképzeltség, legalábbis annak mutatása ellenére Mina nehezen tudná elképzelni, hogy tejben-vajban fürdött... - Ugyebár a férfiak büszkesége pedig nehezen engedi, hogy gyerekhez hasonlítsanak. Pedig valamilyen szinten jó, ha valaki mindig az marad. Sokkal viccesebb úgy az élet.
- Persze. A folytonos komolyság unalmas. Megértem, ha ezt rám nézve meglepőnek tartja, hogy én mondom... - tárja szét karjait a self. Valami hatása van ennek a vámpírleányzónak, hogy mindenféle hangulatból ki tudja rángatni vissza a pozivititás mezejére...
Különféle kalandokra és kapcsolatokra terelődik a szó. Egyéjszakás. Brr. Minden alkalommal meg kell jegyezni, hogy nem, ő aztán biztosan soha... Furcsa mód olyan érzése támad, mintha joga lenne most mindenről felvilágosítani Crispint. Mintha ő annyira értene hozzá... no de azért próbálkozni még lehet.
- Nos, ne higgye, hogy a női nem olyan hatalmas rejtély, szerintem. Ez is egyike a sztereotípiáknak, amik valamit meg akarnak.... határozni, vagy nem is tudom, de sokan csak játsszák, hogy olyan rejtélyesek. Most... megsértődni, hallgatni lehet, de sokra nem megyünk vele.
- Ez saját tapasztalat, igaz? - sandít oldalra Damien, mosolyszilánkkal az arcán.
- Miért, szerinted én annyira élvezek idegesnek lenni?!
- Yeah, I know, it's not like you can control it...
- Visszahúzódsz a saját nyelvedhez, sötét tünde?... No de. Hol is tartottam?
- Azt hiszem, a sértődésnél meg a hallgatásnál.
- Igen, aminek épp az ellenkezőjét csinálom, úgyhogy nyugodtan szóljon rám, Crispin, ha már untatom. Csupán próbálok leszedni néhány fátylat, aminek véleményem szerint semmi értelme...
Damien kedélyesen mosolyog. - A távolság... hát igen. - Eszébe jut a kis fehérség. Ismét. Ejj... kapcsolat, hát hogyne. Nos, valamilyen kapcsolat mindenképp van köztük, de ez mindenkiről elmondható, akik valaha találkoztak. Mellesleg biztosan nehéz lehet együtt élni vele. - Nem tudom, hogy lehet elviselni. A távolság elmossa az emlékeket, az idő alatt bármi lehet abból a személyből, akit szerettünk, csak elképzelni tudjuk, mi történik vele, de lehet, hogy teljesen más irányokba ment, mint akit szeretünk.
Most próbál együttérző lenni, de csak reménykedni tud, hogy nem veszi a másik kötözködésnek. Meglepően sok közös témát képesek találni. Ami üdítő, hisz végre nem politika és háború.
- Na de... Na de szépen kérem, hagyja már! Ilyen csúnyaságokat ne beszéljen magárval kapcsolatban - vörösödik el a vámpír még jobban. Komolyan, hogy hasonlíthatja ezt az arcot a hátsó feléhez? Jó, az se a legrondább nyilván, de mégis, ha belegondolunk, hogy mire használják... eh. Ilyen trágárság hagyja el azokat az ajkakat. Szomorú. Le kéne szoktatni erről a folytonos maga szidásáról. És már megint formázni akarom a népet... eeerről meg én nem fogok leszokni soha... - állapítja meg sóhajtva.
Éppen mondaná, hogy nem szükséges megismételni a mutatványt, amikor feltűnik a meglehetősen flexibilis kiszolgálójuk. Vicces, ahogy viaskodik magával, de azért Mina kicsit sajnálja is. Nehogy bajba kerüljön. A mosolyt viszont nem tudja letörölni az arcáról. Úgy tűnik, Crispin emberére akadt, még némi iróniaérzéke is van a pasasnak.
- Szép jó napot ismét, köszönjük a kiszolgálást.
- Ne aggódjon, tényleg nem csinálunk semmi őrültséget - csatlakozik Damien is, s most olyanok, mint egy rakás gyerek, akik valami rosszban sántikálnak...
- Milyen illatosítók vannak? - érdeklődik kíváncsian. Ha már van rá lehetőség, miért is ne? Az illatok jók, nem túl nagy mennyiségben, hangulatot hoznak, és emlékük úgy belevájódik az elmébe, hogy ha legközelebb megérzed azt az illatot, mindenképp felidéződik...
Közben töltenek maguknak teát és óvatosan a hőfokkal, elkezdik kóstolgatni. Még mindig inkább illatos foró vízre emlékeztet, de azért megteszi, bár a hőből kezd túl sok lenni. Segond, az izzadás egészséges... elvileg.


_________________
"Ez biztos a hajdani báróné udvari bolondja. Na, tágulj innét lányom, mielőtt eldurvulnak a dolgok." - Egy északi katona
Felhasználó profiljának megtekintése
Kezdtem egy kissé kényelmetlenül érezni magam. Egy részt ez be volt tudható a beszélgetésnek, és annak a kacifántos útvonalnak, amit bejárt. A kedélyes beszélgetésen át a sértődöttségen keresztül az elmés visszavágásokig minden volt benne - de néha a részemről kissé talán túlságosan is erőltetettnek éreztem a folyamát. Ez viszont az én saját hibám volt, mert voltak olyan előzetes elvárásaim, elképzeléseim, amelyeket lényegében nem tudtam megvalósítani. De mondjuk nem is tudom, hogy miért vártam el ettől az egésztől ennyit? Én, aki aztán vajmi keveset tett meg érte, hogy normális mederbe tereljem a kölcsönös kommunikáció medrét. De nem csak a beszélgetés, és annak milyensége volt az, ami kényelmetlen volt. Bár a bor önmagában nem volt egy hejj de erős ital, azért iszogattam belőle és a meleg víz csak még jobban rátett erre a hatásra. Éreztem, hogy a fejem kissé szédeleg. Nem vészesen, még nem voltam részeg, csak megindultam egy bizonyos irányba, amit ha tovább folytatok, még két korsó bor, és elég érdekesen kezdek el viselkedni - azt pedig szerintem senki se akarná. Én a legkevésbé. Na meg a víz is kezdett tényleg meleg lenni, legalábbis már én is kezdtem vörösödni. Érdekes módon a vámpír leányzó az egész esemény folyamán érdekes színváltozásokon ment keresztül, ahogy a társa is . Mint mindig, naiv kis énem betudta a víz minőségének és hőfokának, mást nem nagyon feltételezett egyik résztvevő irányából sem. Mina kifakadására csak halkan sóhajtottam.
- A gyermekek még nem igazán értik meg a jó és a rossz fogalmát - már ha mindenképpen általánosítani akarok, és mint ilyen, olyan teljesen extrém és szélsőséges szavakat használok, mint a "Jó" és a"rossz". De ez most mellékes is. Ők még őszintén boldogok - már ha normális körülmények között nevelkedtek fel - és nem is félik kimutatni azt, mert nem tapasztaltak még olyat, ami arra kényszerítené őket, hogy ilyenre vetemedjenek. Azonban a társadalmi behatások, a világi események lassan, de biztosan befolyásolják a jellemek fejlődését. A naiv, nyitott személyiségből sajnos óhatatlanul és nagy eséllyel egy zárkózott személy lesz, egészen addig, míg meg nem tanulja feldolgozni a káros behatásokat. De ezzel megint nem adtam semmire se magyarázatot, csak általánosítok. Hogy a férfiak miért mutatják ki nehezebben? Kétlem, hogy azért, mert irritálná őket, hogy ha gyerekhez hasonlítanák. Az én részemről pusztán rossz tapasztalatok egész sorozata az, amely megakadályozza azt, hogy teljes mértékben megnyíljak bárkinek. Ez alól még a barátaim se kivételek - egyedül talán csak Lory és Armin volt, akik előtt teljesen megnyíltam, és egy nő, aki fontos szerepet játszott az életemben, de mára már csak az éjszakában suttogva elrebegett névvé vállt.
És már megint csak pofáztam és a saját nyomorúságos (inkább önmagam által választott és kreált nyomorúságról van itt szó, semmint a külső behatások elkerülhetetlenségéből fakadó érzésre) életemmel bombáztam másokat. Ráadásul idegeneket. Miért? Önmagamtól aztán biztos, hogy nem beszéltem volna róla, és ha bárki is folytatni akarná ezt a fonalat, csak fapofát vágnék és jelezném, hogy nem akarok erről a témáról beszélni. Úgy látszik, hogy a magamba fojtás már nagyon is jól megy. De éppen ez volt Mina egyik legnagyobb problémája velem szemben, nem? (Attól eltekintve, hogy kitaláltam a Fogatlan Gúnárt) Úgy látszik, hogy most még több alapot adok neki arra, hogy felháborodjon. Pedig nem akartam direkt. Csak a szavak úgy ömlöttek ki a számon, mint az esetek nagy többségében, bele se gondolva, hogy azok milyen kihatással lesznek akár rám, akár másokra. Folyamatosan bántom a közelemben tartózkodókat. De miért? Hát, erről aztán lehetne beszélni, míg a Nap le nem hullik az égről, a Hold csillogó kövek formájában csapódik Veronia-ba, és az Idegen Isten lejön, angyalaival és bukottaival a nyomában, hogy végső pusztítást hozzon mindenkire. Remélhetőleg azt a kort már nem élem meg.
- Óh, hidd el Damien, hogy én aztán tudom, hogy a folytonos komolyság unalmas. És nem látom furcsának, hogy pont Te jegyeznéd meg. Nem ismerlek, így nem tudom, hogy miképp is viselkedsz akkor, amikor nem éppen egy furcsa és idegen meztelen fajtársaddal osztozol meg egy medencén. Nem vagyok én is mindig komoly - sőt, az esetek nagy részében inkább valami szánalmas poén kezdeményezéssel ütöm el a komor és ellenséges pillanatokat. Van, amikor bejön, van, amikor nem.
Vontam meg a vállamat a vallomásra. Na igen, volt már jó pár eset, ami komolyságot igényelt volna, de Crispinke kinyitotta azt a hatalmas száját és folyt belőle a hülyeség. Volt, aki röhögött rajta...volt, aki nem. A legjobb példa erre, amikor idegesen megjegyeztem, hogy hol is van az az átkozott bábmester, erre Karl bátyóka csak úgy hirtelen megjelent, bejelentve, hogy megérkezett a bábmester. Na az egy igen csak rosszul elsült poénkodás volt. Szegényke annyira megsértődött azon, hogy nem értékeltük a humorát, hogy nemsokkal utána meghalta magát. Nyugodjék három méterrel a ganéjdomb alatt.
- Óh, nem, nem, én szívesen benne vagyok abban, hogy lerángassuk a leplet...- tartottam egy rövid szünetet, ami alatt inkább levettem a tekintetemet a lányról, és a mennyezetet bámultam érdeklődve -...a témáról. A női nem megismerése egy folyamatos küzdelem a számomra, de valahogy még mindig nem jutottam a végére. Sőt, még az elejére sem. Persze, hogy valószínűleg nem vagytok olyan rejtélyesek, mint amilyennek mi - vagy legalábbis én - beállítunk titeket. Na jó, igazából nem is annyira erőltettem magamat. Valahogy mindig találtam kibúvót, és egyéb dolgokat, amelyeket fontosabbnak ítéltem. Tehát, amennyiben szeretnél eloszlatni pár általános tévhitet a csodálatos női nemmel kapcsolatban, én fogékony vagyok rá!
Igen, ez egy jó téma lesz. Vagy még sem? Már mint, ebből is aztán ki lehet hozni annyi sértődést, hogy egy életre esküdt ellenségeket csináljon belőlem és a leányzóból. Mi van, hogy ha oda nem illő dolgokat mondok? Óóóóó....Crispin, hallod Te magadat? Most meg elkezdtél azon aggodalmaskodni, hogy megsérthetsz valakit? Mivé váltál? Eddig soha sem érdekelt. Vagy is, de...néha napján. De ez csak egy idegen. Itt mindenki idegen a számodra. Megfosztva az eddigi életedtől, egy biztos ponttól.....Óóh, most már értem. A Tünde-erdei események átformáltak talán egy kicsit? Most már jobban igyekszel odafigyelni arra, hogy még is, mikor mit mondasz? Mert félsz, hogy ismét eltaszítasz mindenkit magadtól? Hát, eddig nem nagyon vállt be. Meg amúgy se vagy egy túlságosan társas lény. A szociális kötődések lehetnek a legnagyobb gyenge pontjaid - vagy a legnagyobb erősséged. Most taktikusságra van itt szükség. Fel kell tenned magadban a kérdést: hogy ha tovább folytatod ezt a beszélgetést, és jobban megismered ezt a vámpírt és a társát, azt ellened fordíthatják-e? Mérlegelni az előnyöket és a hátrányokat, és ez alapján dönteni....De nem, mert ez már túlságosan is számítás. Az élet nem szólhat arról, hogy próbálunk mindent egyensúlyba hozni, mindent mérlegelni. Hol marad akkor a spontanitás? Mi van akkor, ha úgy értékelném, hogy a MIna-val kötött barátság, vagy legalábbis "kicsivel több mint ismeretlenség" ártalmas lehetne a számomra, és valójában soha sem lesz az? MIért kéne félnem attól, hogy valamit ellenem fordítanak? Én csak egy senki vagyok...senkit sem érdekel, hogy mit csinálok. ....de ettől független magamra haragítottam jó pár személyt, akik bosszút állhatnának rajtam. Eh, a büdös fenébe - ezek az ostoba belső monológok és állandó csatározások, egyszerűen az agyamra mennek!
- A távolságban semmi jó nincsen... - sóhajtottam halkan egyet, ahogy felkaptam a beszélgetés fonalát, amely már ismét teljesen másra terelődött. - Mert ahogy mondtad, amíg távol vagy valakitől, nem tudod, hogy mi történt vele. Nem tudod, hogy amikor újra találkoztok, mire számíthatsz tőle? Még ugyanúgy érez, mint előtte? Vagy a közben eltelt események megváltoztatták őt? Ha szerelemről van szó...meddig bírja elviselni két szív ezt a távolságot? Olyan, mint egy tűz: ha nem táplálod, előbb-utóbb ki fog aludni és csak parázs marad utána. Amíg együtt vagytok, úgy érzed, hogy a lángok égnek, az égig csapnak...csak az elválás után jössz rá, hogy a túz talán még sem annyira erős, mint először hitted volna. Nem, a távolság gyilkos...
Csóváltam meg a fejemet, ahogy elködösült tekintetem próbálta átszakítani ezeket az átkozott kőfalakat és mérföldek százait utazni egy helyre. Nem, nem gondolhatok bele ilyenekbe. Semmi értelme nincs. Ami történt, megtörtént. Változtatni már nem fog rajta semmi sem, akármennyit is rágódok rajta. Van, aminek véget kell érnie, és talán ez így is volt a legjobb. Még a végén minden rendben lehet - igyekeztem hinni benne, de miért érzem úgy, mint ha hamu lenne a számban és tőr fúródna a szívembe? Hinnem kell benne, hogy minden rendben lesz. De amíg saját magamat nem tudom meggyőzni, addig erre semmi esélyt nem látok. De ezen...most kár gondolkozni. Erre valók a magányosan átiszogatott éjszakák és nappalok, az önsajnáltatás barlangjába való önkéntes menekülés, a múlton való merengés, a régi szép emlékek felidézése, csak hogy még több tőrt szúrkáljak magamba. Emlékek, "mi lett volna, ha...?" kérdések tömkelege. Nem, erre tényleg nincs szükségem. De nehéz elszakadni tőlük. És mindeközben annyira nehéz követni azt, hogy miről is van szó? Szinte elvesztettem az időérzékemet. Azt tudtam, hogy válaszoltam, hogy megjelent az emberke, de most kinyitva ismét a szememet, meglepődtem azon, hogy ott van. Olyan...mint ha egyszerre több "valóságot" élnék meg, mint ha több szálon futnának az események egy időben a fejemben. Enyhén szólva is zavaró élmény volt.
- Hogy milyen illatosítók? - eszméltem fel az ember visszakérdezésére. - Levendula, rózsa, fenyő, eper. Ezek a legáltalánosabban kértek. Egy tégelnyit a vízbe öntve pár percen belül kifejti a hatását. De hozhatok illatgyertyákat is. Az legalább elűzné a káros kipárolgásokat.
- Akkor vigyed ki a bort, hogy ha ennyire a vesszőparipáddá vált, és hozz helyette eperteát mézzel.
Sóhajtottam a fickónak, aki nagyon is készségesen modult a boroskancsók felé.
- Pont, ahogy gondoltam... - morogtam az orrom alatt.
A hajam közben már száradni kezdett, és idegesített, úgy hogy lebuktam a víz alá, és jó fél percig lent is maradtam, élvezve azt a súlytalanságot, amit a víz tömeg biztosított. Végül felbukkantam a víz felszínre és végig néztem a pároson.
- Amúgy, ha már itt vagyunk és ismerkedünk - ha lenne valaki, aki teljesíti egy személyes kívánságotokat, de ez alatt semmi nagyot nem értek, tehát nem a háború vége, vagy a világi események jelentős befolyásolása...akkor az mi lenne?


_________________
[Magánjáték - Mina & Crispin] Steam & Torchlight Fzb676
"Ki vagy te valójában a sok szöveg mögött, Cynewulf?"
- Armin Fairlight herceg

" You know the guy, the batshit loose one, thinkin’ two guys livin’ in his head. Good homie, just crazy and drunk most of the time. "
- Random nigga from the ghetto to Det. Christine Dalgarde

Cynewulf "Soberisthenewugly" Longtalk
- Szép kis megnevezés ala Darr
Felhasználó profiljának megtekintése
Picit feszélyezetten és ezt mindenféle pótcselekvésekkel leplezni próbálván hallgatja a mesét a gyermekek elrontásáról. Pontosan úgy érzi magát, mint mikor kiskorában arról regéltek nekik, mi szörnyűségeket lehet végrehajtani vámpírok ellen kihasználva azok gyengeségeit, vagy amikor egyháziak szövegét hallja, csípi el, netán olvassa valahol az isten iránti alázatról és már nem tudja, melyik ujját tördelje melyikkel, hova forgassa a szemét illetve keresi a repedéseket a plafonon, hogy az mikor akar már beszakadni. Persze ha mindezt túl látványosan csinálja, az meg udvariatlan. Nehéz megfelelni. A történet azonban hamarosan átvált személyes tapasztalatba, ami már jóval érdekesebb. A férfi annyiszor említi a herceg-hercegnő párosát, hogy szinte irigykednek rájuk... azazhogy mindhármukra, amiért esélyük adatott megismerni egymást. Azokat a bizonyos rossz tapasztalatokat pedig legszívesebben korbáccsal vagy ostorral kergetné a másvilágra... azok tehetnek mindenről. Hogy az élőlények nagy része csak úgy fogja, és elrejti magát, ami egyáltalán nem helyes.
Sóhajt egy nehezet. - De hiszen... szeretnünk kellene egymást. Bízni egymásban. Családot alkotni és bajtársakként viselkedni. Ehhez pedig elengedhetetlen, hogy ismerjük egymást...
- Persze, de ha valakinek fáj, akkor az csak kineveti az őszintét... aki pedig nem rendelkezik olyan egeket verő erkölccsel, rájön, hogyan használhatja ki és hasznot húz. Na és amikor ez kiderül... akkor vége a bizalomnak. - magyaráz a self Minának, majd Crispinhez fordul. Látod, megértelek. Talán. Megérthetlek. Bármennyire is vagyunk mások, azért mégis lehet közös dolgokat találni.
Mina csak nézi egy ideig a holdcsókolt arcát és próbálja kitalálni, elképzelni, ki lehetett az a nő, akinek odaadta a szívét, ám csalódott. Egy pillanatra beugrik neki, hogy ez is csak egy általános hazugság, egy romantikus történet, mely mögött nincs valós történés, de miért ne lehetne? A végén ugyanabba a hibába esik, mint amiről az imént regélt: gyanakodni fog mindig és mindenre, és inkább nem is feltételezi a jót. Az igazat. Az őszintét. Akármilyen giccsesen hangzanak ezek a dolgok, tényleg erre volna szüksége a világnak, mert elég nagy hiánycikkek.
A furcsa és idegen meztelen fajtárssal való fürdőzés emlegetésénél Damien elmosolyodik. Kezd visszatérni a tűz a szemeibe, egy kellemesféle tűz. - Csak ön teljesen meztelen, hadd világítsak rá. Rajtam azért van valami, még ha nem is sok. - Így utólag kissé meggondolatlanra sikerült ez a mondat, picit zavarba is jön miatta, főleg vámpírlánykája reakciójától tartva, ám ő csak pirul, ahogy szokta és picit mélyebbre ereszkedik a vízben. Kezei mozgásával idéz apró hullámokat, hol terpeszbe áll, hol egyik lábát hajtogatja a másik köré, úgyse látnak annyira a víz alá minden bizonnyal. Egy helyben ülni viszont nem bír, még lebegni sem.
- Nem is baj, ha valaki nem mindig komoly. Fullasztóak tudnak lenni például ezek a családi vacsorák, amikor valaki elkezd viccelni, mire megfagy a levegő, mert mindenki illetlennek tartja... - forgatja meg egy sóhajjal a szemeit ismét.
- Milyen jó, hogy ezt már nem kell tapasztalnod.
- Nos, igen, amióta két főre redukálódott a "mindenki"... az a kettő sincs oda a teljes komolyságért - mosolyog vidáman. Valóban elég rapszodikus tud lenni a hangulata, ezért már elnézést kellene kérnie mindenkiről. Rá kéne írnia a homlokára, hogy tudják: vigyázni kell vele.
- Na és Hedwig meg Lux?
- Ők is szeretik a poénokat - hagyja rá, és kezével elegyengeti a víz felszínét.
Miről alarka lerántani a leplet...? - ejt meg egy riadt-szúrós szemű pillantást. Róla ugyan nem rángat le senki semmiféle leplet. A lelkéről nyugodtan kérdezhetik, a teste azonban.. Nem közszemlére való. Bár kettős érzései vannak ezzel kapcsolatban is. Egészen elfogadhatónak érzi a külsejét, sőt mi több, megkockáztatná, esztétikusnak, így nyilván jólesik, ha külső szemlélők is értékelik. Csak ne lenne minden mögött... az az átkozott... ha nem is szaporodási vágy, hisz nem szaporodási célzattal teszik ezt, pusztán élvszerzésivel. Talán ez is csak az átok egy része, hogy ilyen mód élvezetes legyen a szaporodás aktusa. Bár kettős átok ez is, áldás és átok is egyben. Mint minden, kétélű kard, akad hátránya is, meg előnye is.
Szerencsére azonban a téma inkább pszichikai dolgokra terelődik, nagy megkönnyebbülésére. Összedörzsöli lelki kezeit, az ilyesmiről szeret tárgyalni, és tud is. - Ezer örömmel, a tévképzetek eloszlatása a kedvenc feladatom! - vonja meg szemöldökét, nagyon is elemében. Damien szórakozottan mosolyog rajta és várja, mivel fog előállni, aztán készül egy-két hozzászólással is, tán csak nem utasítják el a saját véleményt és tapasztalatot...
- De ha ebből az lesz, hogy "na, kisasszony, most sikerült megtestesítenie egy sztereotípiát, mégpedig azt, hogy a nők sokat beszélnek", akkor mérges leszek.
Erre Damien már tényleg elkezd nevetni. - Nyugi. Szeretem, amikor sokat beszélsz.
- Attól függ, miről.
- Hát... igen, de ezzel megint magad alatt vágod a fát...
- Dehogy vágok én fát! A fizikai munka távol álljon tőlem, most egyébként is meleg vízben lazulok... No de. Kezdjük mondjuk az.. érzelgősséggel, ez egy népszerű. Sokan mondják, mennyire érzelgősek a nőnemű egyedek, fölöslegesen, sokat sírnak, satöbbi... nos, ez utóbbit nem tudom mivel magyarázni, talán csak nincs elzárva a könnyzacskónk vagy efféle dolgok lehetnek a dolog mögött. A Rotmanteleket kéne kérdezni, talán végeztek ilyen kísérleteket. Meg hogy a férfiak racionálisak, mi meg nem. Nos... nem azt mondom, hogy könnyű dolog egy hatalmas adag empátiával felszerelkezve szembenézni egy ellenféllel... sőt... de valahogy jobban esik először beszélni, és csak azután támadni, ha nagyon muszáj. Az érzelmek nagyon hasznos dolgok, még ha veszélyesek is. Életeket menthetnek meg. Sokszor egy szörnyetegnek tűnő valamin megkönyörülni is helyesebb dolog, mint nemes egyszerűséggel elvágni azt az élettől... - sötétül el picit a hangja és elmerengve bámul a hullámzó medencefelszínre, ahogy eszébejut a húga. Felizzik benne a parázs és az innen átszivárgó enyhén érződő indulat már cseppet sem a jelenlévőknek szól, hanem az apjának, aki azt a rémtettet véghezvitte. - Mert az az élet szinte mindig sokkal árnyaltabb, mint amennyire ilyenkor látják. Nem csak egy elpusztítandó világpiszkoló valami. Annak is oka van, hogy olyan lett, és sok esetben visszafordítható lenne a dolog. De... nem vagyok benne biztos, hogy ez még a nőkről szól, szóval visszatérve az eredetire... - Újabb sóhaj. Mintha valami esszét írna a témában... akár azt is megtehetné. - Nos, a másik jó kérdés, hogy mi az a nagy rejtély? Mármint... mi is beszélünk, eszünk, iszunk, lehet velünk szót érteni.
- Tanúsítom - ingatja a fejét Damien, eddig még rendben van az egyenlet..
- Jó, ott van például a sértődés kérdése.
- Hmm... hát igen...
- Nos... ez... egy elég kellemetlen dolog, ugyanis az elvonulás és durcázás... elégtételt ad, egy ideig, viszont nem lehet vele jutni semmire. Ez igazából csak a kiprovokálása annak, hogy a másik tegyen valamit, mondjuk kérjen bocsánatot azért, amit tett vagy mondott. És a lehető legrosszabb reakció erre az, ha az illető mondjuk férfi nem csinál semmit, csak vár...
- Pedig sokan azt mondják, ez az egyetlen megoldás.
- Az. Az egyetlen megoldás, ha magadra akarod omlasztani a házat... - néz oldalra huncutul. Légzése kissé felgyorsult, túlságosan is beleélte magát ebbe a helyzetbe... volt már néhányszor benne része, és ki nem állhatja. Szerencsére Damien már átment beszélősbe a hallgatós helyett.
A távolságról szóló eszmefuttatás szintén úgy hangzik, mintha önéletrajzi elemek ihlették volna úgymond. Először furcsa mód a családja jut eszébe, és a szégyenérzet, amit amiatt érez: nem is hiányzik annyira az az élet neki. Megszokta az itteni kintit, tud érvényesülni és sokkal többet lát, mint odabent. Viszont ha mondjuk ettől a sötét bőrű hegyesfülűtől akarnák most elválasztani, az valóban... nem lenne elviselhető.
- Elválasztották valakitől? - kérdi halkan és részvétteljesen, reménykedve, hogy sikerül előcsalogatnia a kagylót a héjából. Furcsa ilyen helyzetben látni ezt a selfet, fájdalmak és összetörtség emlékével.
- Mindig abban reménykedtem, hogy ilyenkor van választás. Hogy nem kötelező elválni. Persze, nagy ez a világ és különféle irányokba mozognak az érdekszférák, de... csak megoldhatják. Ha annyira akarják. Persze itt is, mint mindenhol, kettőn áll a vásár.
Úgy látszik, a bőbeszédűségen kívül a közhelyek csattogtatása is átragadt. De sebaj, amíg nincs túl sok belőlük, még színeznek is valamennyire.
Az illatosítós emberke szavaira elképed, mert először azt hiszi, a kellemetlen kipárolgások alatt arra gondol, hogy büdösek... de nem, még mindig a bor szúrja a csőrét.
Crispin elég gyorsan lerendezi szegény munkáját végző alakot, bár tény, hogy megmosolyogtatóan. Utána viszont egy meglepő kérdést vág a fejükhöz, mire először csak pislogás a válasz. De hát ki mondta, hogy a szokásos szabályok alapján kell folytatni a beszélgetést...
Damien Minára néz várakozásteljesen, aki viszont még jobban elvörösödve álldogál a melegvízben, mint eddig. Sokáig vívódik, hogy kimondja-e, ne-e, ami eszébejutott.
- Nos... nem tudom, ez mennyire magasröptű vagy túlzás, de... belelátni mások elméjébe? Annyira szeretném néha tudni, mit gondolnak. És úgy legalább nem tudnának hazudni nekem, eltitkolni a fájdalmaikat... tisztában lennék vele, mit gondolnak rólam... rengeteg lehetőség rejlik benne.
- Az, hogy visszakapjam a családomat, gondolom, túl közönséges.
- Ja, olyat is lehet? Hát igen, az se lenne mellékes. Bár egy részét inkább kicserélném. De ha ilyen hatalmunk lenne, az már nem is lenne jó. Egy személy befolyásolná a természetet ilyen módon?
Ha bárkiről eldönthetné, milyen lenne, akkor ő maga lenne az egész világ alkotója. Az alkotó viszont nem élhet azonmód benne saját alkotásában... talán ez nem is lehetséges. Talán a legtöbb dolog csak úgy magától formálódott, kiválasztás útján, meg ahogy egymást befolyásolták.


_________________
"Ez biztos a hajdani báróné udvari bolondja. Na, tágulj innét lányom, mielőtt eldurvulnak a dolgok." - Egy északi katona
Felhasználó profiljának megtekintése
- Már mint, kiknek kéne szeretnie egymást, és bízni egymásban?
Kaptam fel a vámpír lány megjegyzésére. Próbáltam a fejemben visszapörgetni a beszélgetés fonalát addig a pontig, ahol én szeretetről és bizalomról beszéltem, de valahogy semmikép se találtam meg ezt a bizonyos részt, így a továbbiakban is teljesen értelmetlen tekintettel meredtem előre. Rólunk beszélne? Bízni egymásban? Három idegennek? Pontosabban két régi ismerősnek, és a kurtán-furcsán oda került harmadiknak, akiről még azt se tudják, hogy kicsoda valójában? Bizalomról hogy lehet úgy beszélni, hogy....ja, oké, említette, hogy megismerni egymást. De mi van akkor, hogy ha valaki nem akarja azt, hogy megismerje? Nem kell nekem senkit sem ismerni ahhoz, hogy tudjam, méltó-e a bizalmamra, avagy sem. Példának okáért ott van Lance, az egyetlen személy, akit barátomnak neveznék, és még azt se tudom hogy van-e családja, szeretője, vagy bárkije egyáltalán ezen a világon? Kiket veszített el a Kivonuláskor? Milyen családból származik? Nem tudtam róla szinte semmit sem, de ettől függetlenül jól össze tudtunk dolgozni, hisz a barátságunk - legalábbis én így gondolok rá - harcban született, ahol hamar kiviláglik egy személy jelleme. Ő benne megbíztam, és némileg Amy-ben is, aki Eva-ként mutatkozott be Millingen-ben. Hogy benne is miért bíztam meg annak ellenére, hogy az aranybányás eseten és a Rotmantel baromságon kívül egyszer se találkoztunk? Nem tudnám megmondani...de éreztem, hogy méltó személy rá, még hogy ha ember is. De ez a két személy? A vámpír és a sötét elf? Nagyon kedélyesnek látszanak és egyben műveltnek is, akik a beszélgetést előrébb helyezik a fegyveres konfliktusoknál. Nem, ez egyáltalán nem baj, csupán megállapítás. De hogy megbízhatok-e bennük? Nem tudnám megmondani, pedig igyekeznek, mennyire igyekeznek, hogy nyissak feléjük. De ennél többet egyelőre nem kapnak, ki tudja, lehet, hogy a későbbiekben sem.
A sötét elf - Damien - úgy látszik, hogy ha felszínesen is, de megértette, hogy én ki is vagyok. Legalábbis az eddigi majdnem hogy leghosszabb monológjából következtetve valami ilyesmit tett. De Ő nem ismer. Az igazat megvallva, teljes mértékben senki sem ismer engem, legalábbis senki olyasmi, akivel a közelmúltban kapcsolatba léptem. És ez így is van jól. De azért bólintottam Damien felé, egy halvány biccentés, férfiak között többet mond ezer szónál is, a nőket pedig őrületbe kergeti, hogy félszavakból és mozdulatokból megértjük egymást. De ismét elragadtattam magam és olyan dolgokon kezdtem el merengeni, amelyek lényegében nem vezetnek sehova se. Közben az idő meg csak egyre jobban telik. Éreztem belül, hogy lassan mennem kell. Nem azért, mert a társaság idegesített volna, egyszerűen csak...volt egy időkeret, ameddig el tudtam valakit viselni magam körül - bárkit, akárkit - és minden egyes másodperc ezen időhatár után egy kínszenvedés volt a számomra. Nem voltam teljes mértékben antiszociális, csupán...csupán túlságosan hozzászoktam a magányhoz és túlságosan megkedveltem azt ahhoz, hogy önkéntesen lemondjak róla. De azért még egy pár percet kibírom. Megpróbáltam a sötét elf megjegyzésére egy mosolyt erőltetni az arcomra - általában ezt értékelni szokták a népek, nem igaz? Egy pozitív visszajelzés, hogy megértettük, amit mondtak.
- Well...I guess your friend doesn't really like if we highlight the fact that anybody is naked around her. And it's kinda hard to forget though...
Váltottam át hirtelen az anyanyelvünkre. Nem tudtam, hogy a vámpír beszéli-e, bár eléggé furcsa lenne, hogy ha nem tanulta volna meg az állandó társa anyanyelvét, amikor feltételezhetőleg évek óta együtt vannak már...és akkor még merje mondani valaki azt, hogy nem létezik férfi és nő között barátság. Legalábbis a lány nem nagyon úgy tűnik, mint hogy ha párként gondolna Damien-re - a fickó viszont nagyon is úgy viselkedik, mint aki féltékeny lenne mindenkire, aki csak egy pillantást is vet a társnőjére, vagy ha az az említett leányzó másokra néz. Féltékeny lenne, vagy csak félti őt? Nem tudtam megállapítani. Viszont ahogy hallgattam őket hallgattam, egyre több jelét láttam annak, hogy milyen jól kiismerik egymást. A fejemben számolgattam, latolgattam: arra saccoltam, hogy legalább öt-hat éve ismerik egymást, hogy ha nem r égebben. Amikor a családról beszéltek, csak elfordultam, és nem is szóltam hozzá semmit sem a témához - tekintve, hogy nem is volt semmi hozzáfűzni valóm hozzá. Ez is egy olyan téma volt, amit inkább kerültem volna, nem csoda, hogy ha gyorsan másra is tereltem a témát - és a leányzó nagyon is úgy tűnt, mint ha erről már szívesebben beszélt volna. És beszélt is, elég hosszasan. Igyekeztem figyelni a szavakra, kielemezni őket, belelátni a mondanivaló mögé, a sorok közé - azonban ahogy az idő telt, egyre kevesebb affinitást éreztem hozzá - főleg, hogy már rég nem a nőkről volt szó, hanem a jóról és a rosszról, meg a könyörületről. Szerintem határozottan nem örült volna neki, hogy ha én is megosztom ezzel kapcsolatban a véleményemet. Hol a francba érdekel engem az, hogy valaki hogyan került oda, ahol éppen van, hogy ha az a valaki egy tömeggyilkos, egy erőszaktevő, egy bandita, vagy bármi más? Hol érdekel engem az, hogy hányattatott gyerekkora volt, vagy ilyenek? Visszafordítani? Mi a francnak? Kutyából nem lesz szalonna - vagy ha már szalonnát csináltunk belőle, ismét kutya aztán biztos hogy nem lesz. Nem láttam még egy banditát sem, aki jó útra tért volna és még nem is hallottam róla. Egy tömeggyilkosból se lesz szerető családapa és reggelente kedvesen integető szomszéd. Nem, belőlük csak kukac eledel lesz és ez így is van jól. Könyörület? Az ilyeneknek. Biztos, hogy nem. Bár jó eséllyel a lány nem ilyen extrém esetekre gondolt, de akkor is...valaki veri az asszonyt? Beszélni vele, elmagyarázni neki, hogy ez miért is rossz? Na persze, mert a beszéd olyan sokat használna ilyen esetben. A keze levágása, na az már sokkal maradandóbb leckét nyújt. Vagy őt úgy elverni, ahogy az asszonnyal tette. Utána kétszer is elgondolkozik, hogy ilyesmit tenne-e. Nem, Mina, egyáltalán nem értettem veled egyet, de ezt nem dörgölöm az orrod alá, mert még a végén megsértődnél, ahhoz pedig egyszerűen már nincs lelkierőm. Egyszerűen...elfáradtam, oké? De azért volt valami, ami egy hangos horkanást és helytelenítő arcot váltott ki belőlem.
- A durcás elvonulás semmire sem jelent megoldást, és nincs is semmi értelme. Utána meg várni a pasira, aki azt se tudja, hogy mi rosszat tett, hogy Ő tegye meg a lépést...nem, hogy ha probléma van, arra a direkt, egyenes megközelítés az egyetlen vállalható és ésszerű megoldás. Beszélni róla, nem bevágni a durcit, aztán meg várni és idegeskedni. Mi értelme van az ilyen játékoknak? Vagy amikor a nő nem beszél a problémájáról? " Mi a baj szívem?" "Áááh, semmi, minden okés"...és mi ezzel lezárjuk. Nincsen baj, akkor oké. Aztán a nő rátámad a pasira, hogy nem is érdekli, hogy mi van vele, mert nem erőlteti azt, hogy talán még is van baj. Ez az, ami igazán idegesítő tud lenni. Játékokat játszani, kéretni...
Most én voltam, aki túlságosan belelovagolta magát a dolgokba, de nem szándékoztam bocsánatot kérni .Miért is tettem volna? Megmondtam a magam véleményét - amennyiben ez bárkit is bánt, vagy megsért, az nem az én bajom. Felnőttek vagyunk, nem hímes tojások, akikre vigyázni kell, nehogy megsérüljenek. Vettem pár mély lélegzetet, majd a következő kérdésre csak egy vállvonás után adtam választ.
- Nem választottak...közösen meghozott döntés volt, szavak nélkül. A dolgok egészen egyszerűen így alakultak. És igen, Damien, igazad van: megoldhatják, hogy ha annyira akarják, és kettőn áll a vásár. A mi esetünkben úgy alakult a dolog, hogy egyikünk se akarta annyira túlságosan fenntartani a kapcsolatot és egyszerűen csak...megszűnt. Ennyi. Nem azok voltunk, akiknek gondoltuk magunkat. A részemről mondjuk ezt a témát inkább lezártnak is tekinteném.
Mert ténylegesen lezárt volt - és ismét úgy éreztem, mint ha kiragadtak volna az események sodrásából. Szinte alig emlékeztem arra, hogy a fickó meghozta az illatosítókat. Csak ráböktem az egyik illatosítóra, mire azt a medencébe csurgatta, aztán már ment is. A vízben lassan kezdett feloldódni az illatosító olaj, enyhe levendula illatot hozva magára. És amíg az illatok elegyednek, feldobtam egy kérdést. Az utolsót, úgy istenek igazából.
- Mások elméjébe belelátni tényleg hasznos lehet. Kideríteni, hogy ki mikor hazudik? Nagyon is jól jönne néha. Megtudni, hogy milyen fájdalmakat titkolnak el? Kevésbé. Aki titkol valamit, azt azért teszi, mert nem akar beszélni róla. Ezek után az elmét szondázni, hogy feltárjuk a legbelsőbb, legintimebb gondolatait inkább erőszaktevés, semmint "kedveskedés" vagy "aggódás". De tény, hogy eléggé érdekes megközelítés. Ahogy a családé is. Sajnos...semmi ilyen hatalmú lényt nem ismerek, pedig néha tényleg jó lenne. De most....élvezetes volt ez a beszélgetés, még ha néha kissé furcsára is sikeredett. De ha már egy kis túlzásom, vagy mondjam úgy, enyhe hazugságom eléggé megbotránkoztató volt, akkor most hadd mondjam ki az igazat. Az én részemről eddig tartott az, amíg társaságban tudtam tartózkodni. A szocializálódás egy idő után lefárasztja az elmét és megterheli a lelket. Az én teherbírásom ilyen tekintetben eléggé szegényes és gyatra. Tudom, ez egy ilyen kurtán-furcsán befejezett beszélgetés, de...sajnos, a dolgok néha már csak ilyenek. Kívánok nektek minden jót és hiszem azt, hogy a jövőben még találkozunk. Egyszer talán meg is ismerjük egymást, egyszer talán meg is értjük egymást. De addig is, csak...azt kívánom, hogy ne változzatok. Több ilyen pár kéne ebbe a világba, mint amilyenek Ti vagytok...
Folytattam tovább, miközben a medence szélén lévő ruháimat vettem szemügyre...pontosabban csak a törölközőt, ami ki volt készítve. Fejemben raktároztam az egyszerű kis szárítórongy helyzetét, és alaposabban felmértem a medence környékét. Az egész teremben csupán fáklyák nyújtották a világítást, ablak nem volt, csupán egy kis szellőző nyílás, amelyen keresztül semmi fény nem világított be. Tapasztalatból tudtam, hogy még a selfeknek és a vámpíroknak is kell némi fényforrás, hogy lássanak - teljes sötétségben ez még nekünk se ment. A mondandóm végezte után öt-hat másodpercet szenteltem ennek. Aztán a jobb kezemmel intettem egyet, mire tíz méteren belül minden egyes fáklya kialudt, teljes sötétségbe vonva a medence egészét. A sötétséget kihasználva kecmeregtem ki a medencéből és tekertem magam köré a törölközőt.
- Majd szólok, hogy gyújtsák újra a fáklyákat...de talán most jobb, hogy ha kicsit sötétség lesz, bár a törölközőt már magam köré csavartam...
Jegyeztem meg nekik, majd vakon követtem tovább azt az útvonalat, amelyet memorizáltam.
- Viszlát, Wilhelmina von Nacthraben és Damien Nightwind. Hold Anya kísérjen titeket utatokon...
...s Crispin Shadowbane, aki először egy seggessel érkezett meg közéjük, aztán pedig meztelenkedett, ismét csak eltűnt az életükből. Talán jobb is ez így, és elvégre, tényleg nem tudhatják, hogy találkoznak-e még? De ahogy eddig észrevehettük, vannak olyan személyek, a világ kalandorai, akik óhatatlanul is ismét összefutnak, a sorsuk összekovácsolódik. Hogy ez is ilyen volt-e? Még nem tudni. De érdekes lesz kideríteni majd, hogy milyen kapcsolatok is szövődhetnek a párás medencébe, fáklyák fénye alatt?


_________________
[Magánjáték - Mina & Crispin] Steam & Torchlight Fzb676
"Ki vagy te valójában a sok szöveg mögött, Cynewulf?"
- Armin Fairlight herceg

" You know the guy, the batshit loose one, thinkin’ two guys livin’ in his head. Good homie, just crazy and drunk most of the time. "
- Random nigga from the ghetto to Det. Christine Dalgarde

Cynewulf "Soberisthenewugly" Longtalk
- Szép kis megnevezés ala Darr
Felhasználó profiljának megtekintése
- Mindenkinek, úgy értem.
Tisztázza a helyzete. Nem biztos benne, hogy mindenki kíváncsi a világmegváltó filozófiai ötleteire, de azért kész ezt megosztani a világgal.
Felkapja a fejét, ahogy Crispin a tündék nyelvére vált. Sajnos azonban a self feltételezése igaz, eleget élt velük, hogy felismerje ezt is és ezáltal ne lehessen eltitkolni előle, miféle erkölcstelenségekről folyik a szó ismét.
- Well, I am just... not curious of... everybody's naked body. - vörösödik el, ahogy meglátja Damien mosolyát. Próbálja hatásszünetként eladni azokat a szüneteket, melyeket arra használ fel, hogy kellőképp végiggondolja, helyes lesz-e a mondatszerkezet.
Úgy tűnik, Crispinnek igencsak akad már tapasztalata durcás nőket illetően. Megmosolyogtató, mennyire beleéli magát a helyzetbe, nyilván több emlék jutott eszébe vagy saját magával, vagy esetleg barátaival kapcsolatban. A saját kapcsolatáról szóló történet viszont szívfájdítóan arra emlékeztet, mint amikor valami egyszerűen csak elfogy, elmúlik, kihűl, nem pedig összeroskad vagy összetörik recsegve, ropogva és látványosan, hanem csak... emlékeznek, hogy volt, de már egyre fakóbb. A legidegesítőbb jelenség mind közül.
- Egyszer biztosan talál valakit, akivel fenn akarja majd tartani.
- Bizony. És lehet, hogy a másik azt hiszi, nem akarja fenntartani, de nem szabad engedni, hogy elhatalmasodjanak a negatív érzelmek...
- Yeah, van, amikor ki kell rázni az illetőt a hü... hmm... butaságából. És akkor neki is jobb lesz.
- Nos igen. - Van tapasztalat... ezért jó, ha nem vagy egyedül. Ami nyilván a holdcsókoltra nem jellemző, ellenkező esetben máshogyan viselkedne és máshogy látná a világot.
- Én vállalnám ezt a szenvedést... ja, hogy a másik szenvedésére gondolt... na igen, ez egy hátulütő. De nem tudom, hogy lehetne kiküszöbölni. Talán ha felajánlanék valamit, amivel enyhítem a szenvedését. Amit az okoz, hogy visszaemlékezik. Ha tudnék valamit mondani, ami megvigasztalja és ráveszi, hogy előrenézzen és tudjon bánni a szívében lakó, rejtett fájdalommal.
Valamiféle boldog nosztalgiával hallgatja a búcsúbeszédet, amely itt-ott meglehetősen zavarbaejtő és furcsa, de összességében pozitívan zárul, ami tetszik neki. Remélhetőleg a másik így is gondolja. Már meg sem kísérli kijavítani a férfit a "pár" szócskával kapcsolatban, eleget tépte a száját a témában és ha akar, gondoljon csak, amit gondol. Káruk nem származik belőle. Egyébként pedig dicséretbe nem feltétlen muszáj belekötni.
- Igazán kedves. Mi is reméljük.
- Így van. Ne aggódjon, dolgozni fogunk azon, hogy többen legyenek ilyenek, mint mi... bár... szerintem ennek a világ nagy része nem örülne, ha így közölnénk..
- Szerintem jókorát nevetnének.
- Nem baj... nem kell, hogy sokan legyenek. Kevés jó ember vagy vámpír vagy self is... húú, ez nagyon jól néz ki, főleg egy fürdőházban... - jegyzi meg elámulva a gyertyák kigyújtására. Ennél menőbben már csak a meggyújtásuk festene, azonban ezt a feladatot, úgy tűnik, másokra testálja Árnyvész.
Szinte meghatottan sóhajt fel. Valamiért nagyon is jól esik hallani a teljes neveiket. - Viszlát, Crispin Shadowbane.. vagy Cynewulf - ejt meg egy halk kuncogást, nem csak az utóbbi név miatt, hanem az egész miatt. Reméli, hogy a viszlát tényleg komoly és nem tervez a fickó eltűnni az életből egyhamar. Kár lenne érte. Bár talán hamar jelenti ki ezt, de azért no, aki képes egy medencében ázva órákon át beszélni velük és hozzájuk, az már valami. Ráadásul még nagy összveszés se lett belőle, ez sem kis teljesítmény.
Amint Crispin elhagyja a szobát, zavaró lesz a csend. A víz ugyan nem hűl ki, de valami mégis más.
- Na... szerintem mi is mehetnénk. Hiányzik a beszélgetőpartner. Remélem, tényleg összefutunk még vele.
- Hé, én már nem is vagyok jó beszélgetőpartnernek?!
Mina csak kuncog a felháborodott sötételfen. Ilyenek ezek a sötételfek, mindig felháborodnak. Lassan kikászálódnak a vízből, mely után a leveg kellemetlenül nem puha és borzasztó hidegnek tűnik. Viszont mintha már nem fájna sehol se... legalábbis fizikailag. A lelkét megmozgatta jócskán ez a beszélgetés, picikét rezeg még és valószínűleg jó ideig abba sem fogja hagyni.


_________________
"Ez biztos a hajdani báróné udvari bolondja. Na, tágulj innét lányom, mielőtt eldurvulnak a dolgok." - Egy északi katona
Felhasználó profiljának megtekintése

23[Magánjáték - Mina & Crispin] Steam & Torchlight Empty Re: [Magánjáték - Mina & Crispin] Steam & Torchlight on Szomb. Szept. 01, 2018 7:14 pm

Ezen is végigrágtam magam, nem volt hosszú játék, de a reagok kellően nagyok voltak, szószám megvan, nem is találtam benne semmi kivetni valót. Jár nektek a 100 tp

Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.