Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Kérdező vendégeknek

Latest topics

» { Theo Wagner } Ketyerék, és egyéb hasznosságok.
by Johannes Hagen Today at 12:37 am

» Kereskedősor
by Theo Wagner Today at 12:28 am

» Küldetés: Cinder & Ash
by Wilhelmina von Nachtraben Today at 12:15 am

» Cynewulf/Sheatro
by Crispin Shadowbane Yesterday at 10:28 pm

» Magánküldetések
by Pruinos Yesterday at 9:42 pm

» Egy korty orvosság
by Gloria Yesterday at 8:32 pm

» Cedrick von Nebelturm - helyzetjáték
by Cedrick von Nebelturm Yesterday at 7:47 pm

» Gloria pályázatai
by Lothar von Nebelturm Yesterday at 7:39 pm

» [Magánküldetés] - Temple of nightmares
by Dieter von Rotmantel Yesterday at 7:26 pm

Magánküldetések

Szomb. Jún. 08, 2013 6:05 pm by Darrakard

Ezen a szent helyen lehet magánküldetésekre jelentkezni, szám szerint párhuzamosan kettőre. …

Comments: 74

A háború nyitánya

Szer. Jún. 06, 2018 5:07 pm by Serene Nightbough



Kedves Játékosok!

Elérkezett az első …

Comments: 21

Aktuális azonnalik

Kedd Dec. 13, 2016 10:03 pm by Serene Nightbough

Sziasztok!

Hogy könnyebb legyen nyomon követni, hogy mikor van kiírva új azonnali és hova …


Comments: 38


You are not connected. Please login or register

Küldetés: Cinder & Ash

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

1 Küldetés: Cinder & Ash on Vas. Júl. 29, 2018 6:48 pm

Darrakard

avatar
a Démoni Írnok
a Démoni Írnok
Küldetés:
Cinder & Ash


Kylin: A háború kellően lefoglal, mint a sereg hivatásos íjászát és lövészét, ennek ellenére akad néha egy-egy szabad napod. Az egyik ilyen alkalmával keres meg egy katonai futár egy igen specifikus paranccsal: Két nap múlva legyél a Katedrálisban és keress meg egy bizonyos Sangarinus érseket, aki majd eligazít a továbbiakat illetően. A parancson a sereg hivatalos pecsétje áll, ráadásul egy magas rangú tiszt aláírásával, így nincs okod kételkedni benne.


Hans: A háború alatt az inkvizítoroknak sem akad sok dologtalan pillanat, még ha Eichenschild hosszú ostromából ki is vonnak néhány napra, egy gyors lábú egyházszolga és ideiglenes futár megtalál és egy pápai pecséttel ellátott parancsot ad át. A parancsban az áll, hogy három nap múlva meg kell jelenned a Katedrálisban és megkeresni egy bizonyos Sangarinus érseket, aki majd további utasításokkal és információval fog ellátni.


Gloria: A harcok sok sebesülttel járnak, és hogy még több dolgod legyen a vezetőség felfigyelt a hajlandóságodra, hogy a csata első soraiban is azonnali támogatást nyújts a melletted küzdő katonáknak, nem csak a hátvéd sátraiban. Talán ez lehet az oka, hogy Magdolna főnővér egy levelet nyújt át neked egy hosszú csatározásokkal tűzdelt nap után, amelyen egy pápai pecsét és Corona priorissza aláírása is szerepel, és benne egy parancs áll a Szentszéktől. A parancs szerint az adott naphoz két napra meg kell jelenned a Katedrális nyugati részében, ahol egy bizonyos Sangarinus érseket kell keresnek, aki további utasításokat fog adni.


Jozef: Akármennyire hadakozik Jozef az érés és a felnövés ellen, bizony lassan eljön a nap, amelyet minden novícius vár: a szentelés. Azonban nem eszik olyan forrón a kását és a feletteseid és elöljáróid nem egészen biztosak benne, hogy megfelelő lennél erre a szerepre, ezért egy alapos fejmosás közben próba elé állítanak. Sangarinus érsek, az Ordo Draconis új nagymestere különleges akcióba kezd, amelyre téged is elküldenek. Az ottani helytállásod különösen fontos, ugyanis ezzel bizonyíthatod be végképp és mindenkorra, hogy méltó vagy az Egyház felszentelt papjai közé állni.


Északi közös: Mind a négyőtöknek jelenése van hozzám skype-on, erre majd csinálok konfot és kezdhetünk időpontot összeegyeztetni. Ha valakinek még nem lennék feléve spoilerben lent hagyom a skype nevemet.



Lance: A háború jövedelmező egy zsoldosnak, lassan számolni sem tudod a sikeres akcióidat, mégis úgy tűnik, mintha egy helyben toporognátok. Eichenschild hosszúra nyúló ostroma közben kapsz egy királyi pecséttel ellátott parancsot, amelyben Rudenz, dél királya szólít fel, hogy a volt Tünde-erdőhöz közeli Heimsroth városába utazz, ahol egy különleges ügy miatt a zsinati gárda egy tagja, egy bizonyos Niklaus van Adhel csapatot gyűjt és különösen téged igényelt.


Mina: Kivételesen a főszerep most nem a tiéd, sokkal inkább Damiené. Az éjfi ugyanis levelet kap egy bizonyos Niklaus van Adhel zászlóstól, aki kiemelten kéri, hogy a volt Tünde-erdőhöz közeli Heimsroth városába utazzon egy fontos, talán a háborút eldöntő ügy miatt. Tekintve hogy Damien nyilván nem hagy magadra, a levél pedig nem köti ki, hogy egyedül kellene mennie, így kettőtökön a sor, hogy elinduljatok.


Tessa: Te szintén levelet kapsz, egy bizonyos Niklaus van Adhel aláírásával, aki specifikusan téged felment ideiglenesen a frontszolgálat alól, ha kérésére sietve a volt Tünde-erdőhöz közeli Heimsroth városába utazol. Azt, hogy mi az utazás célja a levél nem árulja el, de azt nagyon kiemeli, hogy különösen fontos, akár a háború kimenetele is múlhat rajta.


Edem: A kocsmák kezdenek kifogyni az alkoholból, te pedig a zsoldosok között találod magad dél oldalán, hogy ez ellen hazafias lelkülettel harcolj. Egyik munkád után keres meg egy látszólag teljesen feledhető arcú futár, miszerint neked hozott levelet. A levélen egy bizonyos Niklaus van Adhel aláírása díszeleg, a címzés pedig neked szól (noha a nevedet elírta Adam-nek). A levél írója zsinati zászlós rangban áll és specifikusan téged igényel egy különleges munkára, amelyről a volt Tünde-erdőhöz közeli Heimsroth városában kapsz felvilágosítást.


Déli közös: Mind a négyőtöknek jelenése van skype-on, amint ezt kiposztoltam meg is csinálom a konfot hogy lehessen időpontot egyeztetni. Ha valakinek még nem lennék feléve spoilerben lent hagyom a skype nevemet.

Darr szupertitkos internetes elérhetősége ***SECRET***:
b.josy97


_________________
"And who are you, the proud lord said, that I must bow so low."
Felhasználó profiljának megtekintése http://questforazrael.hungarianforum.net

2 Re: Küldetés: Cinder & Ash on Pént. Aug. 03, 2018 10:34 pm

Wilhelmina von Nachtraben

avatar
a Nachtraben család tagja
a Nachtraben család tagja
Heimsroth. Szép északi név. Damiennek majdnem bele is akad a nyelve, valahányszor ki akarja mondani, bááár azért úgy-ahogy összeegyeztethető a tünde kiejtéssel. Amióta a Tünde erdő elszivárgott valahova, azóta most érzi a legizgatottabbnak magát - mármint nagystílű, politikai, egész világot érintő szempontból, na meg a háborút leszámítva -, ugyanis a levél kifejezetten neki szól, és bár fogalma sincs, mire fogják kérni, nagyon reméli, hogy valamiféle komoly dolog lehet. Természetesen Mináját sosem hagyná otthon, elvégre mihez kezdene ő ott? Elunná magát egyedül. Vagy éppen élvezné a csendet és nyugalmat, na de egy ilyen alkalmat nem lehet kihagyni. Csak remélni meri a lány, hogy nem fogják kipaterolni onnan végül.
Az istállóba vezet először útjuk indulás előtt, megetetni, megtisztítani és kellő ivóvizet biztosítani a drága jó két hátasnak, akik olyan hűségesen vitték őket szép tájakra és legelték le az útjukba akadó zöld füvet, esetleg kevésbé zöld bozótos még ehetőnek ítélt részét. Majd még egy sor locsolás következik arra a pár veteményesre, amit elültetett a kertben. Ezek után útja a szomszédba visz, hogy bejelentse kérelmét a növényekre való vigyázásra. Szomszédasszonyáék természetesen készségesen elvállalják a feladatot.
- Majd kárpótlom! Hozok majd friss sültet. Lili meg mehet egy-egy kört a lovacskákkal! - kiabál vissza az ajtóból vigyorogva. Ilyenkor teljesen átavanzsál ember háziasszonnyá, na nem mintha bánná. Éppenséggel még azt is megtehetné, hogy a kinézetét is elváltoztatja, és akkor tényleg annak nézne ki. Leszámítva az öltözékét, persze. De amíg nincs hadikészültség, addig nem igazán tervez ilyesmit alkalmazni.
Ékszereit, apró eszközeit és tárgyait, melyek jól jöhetnek, berakja batyujába, majd átveti azt a vállán. Damien is előkészíti két holdezüst tőrét, melyek újra többé-kevésbé elfogadható állapotban vannak. Mina azt az egyet teszi el, ami van neki, bár elég ritkán alkalmazza. Amalgám nyakláncát szinte soha nem veti le, így az is ott függ a nyakában. Fölnyergelnek, majd útnak indulnak Heimsroth felé.

Az őröktől általában érdemes érdeklődni, ők elég jó információforrás. Meg aztán legalább addig is beszélhetnek valakihez, amíg kérdezel tőlük. Így aztán a városba belépve, azaz azelőtt meg is érdeklődik, merre lehet esedékes meglelni ezt a bizonyos Niklaus urat. Kapnak is egy fogadónevet, valamint hogy ama bizonyos szállóhelyet merre lehet megtalálni, így arra erednek tovább.
Várakozással telien nyitnak be a fogadóba, ahol is először körbenézve nem teljesen tudják megállapítani, vajon ki is az, akit keresnek. Persze az, hogy itt száll meg, nem jelenti, hogy napja egészében itt tartózkodnak. Damien - hiszen számára érkezett a levél - így nyomban meg is közelíti a pultost, ők szoktak  a legtöbb információval rendelkezni.
- Üdvözletem. Niklaus van Adhel zászlóst keresném. Jobban mondva ő számít rám.
Egy fehér hajú elf érkezik a fogadóba, szintén hasonló kérdéssel:
- Jó napot. Meg tudná mondani, merre van Niklaus van Adhel?
Majd az ajtó megint nyílik, s szegény pultosnak láthatóan ideje sem lesz válaszolni, mert egy sötét tünde lány csatlakozik a kérdezőkhöz: - Jó napot! Egy Niklaus von Adhael nevezetű embert keresek, a levél szerint - szed elő táskájából egy levelet, majd a kérdezett felé mutatja - itt kell keresnem. Tud segíteni?
Még egy sötételf gyarapítja most a fogadó népességét, csakhogy ő rövid hajjal rendelkezik. Kérdése hasonló, mint az iméntiek. - Szép napot emberek, jól sejtem, hogy maguk is Adhel-t keresik... Tessa?
Ó, nahát, egy ismeretség. Persze miért is lepődik meg, hogy két sötét tünde ismeri egymást?
- Edem...?  Nos, meglep, hogy ismét összefutunk. Bár nem tudom, mennyire vegyem rossz jelnek, hogy ismét egy fogadóban... Tessa Hendriks - mutatkozik be ő is azoknak, akik még nem ismernék. Szóval fogadói kaland. Nos, az ismeretség nem árthat, csak növeli az összetartást.
- Lance Kalver. - mutatkozik be szűkszavúan a fehér hajú tünde. Nem tűnik túl bőbeszédűnek, de ez még később kiderülhet.
- Szépen összegyűltünk - állapítja meg Damien végignézve a társaságot. - Egyébként Damien Nightwind vagyok. - mutatkozik be úgy általánosan, ha már úgy látszik, egy célból sodorták ide őket különféle levelek, vagy ki tudja. Ha felmennek, valószínűleg kevesebb idő lesz már erre.
- Wilhelmina von Nachtraben - motyogja a vámpír halkan, megilletődötten pislogva a sok hegyesfülűre. Talán nem kellett volna jönnie. De hát... de hát... nem írták, hogy nem jöhet. Akkor meg miért maradna ki?
A csapos közben egy korsót törölget valami ronggyal, majd meglepetten megszólal:
- Ennyi tünde sem volt még a fogadómban egyszerre. Adhel az emeleten várja magukat, az utolsó szobában a folyosó végén.
- Hát akkor látogassuk meg Niklaus urat - szólítja fel ismételten a sötét tünde a társaságot immáron saját anyanyelvén, és megindul fölfelé a lépcsőn, Tessa pedig ekkor megkérdi:
- Ti is kaptatok ilyen levelet? -, mire mindketten bólintanak. Mina közben amennyire tudja, megpróbálja felmérni, kikkel is kerültek egy megbízatásba. A levelekről érdeklődő sötétbőrű lány aranyosnak tűnik, nem valami zsoldosfélének, olyasvalakinek, aki őszinte és nem vakon, kérdés nélkül hajtja végre a feladatokat. Nehéz elképzelni őt mondjuk káromkodni is.
A rövid hajú sötét tünde férfi furcsa kéréssel áll elő. - Na majd minden kiderül! Kérek egy korsó jéghideg tejet.
A fogadóshoz hasonlóan meglepődik, talán ez valami eufémizmus a nagyon erős italra? Hiszen erről a legtöbb sötét tünde híres. Lance erre csak sóhajt egyet.
- Tejet? Hány éves maga? - kérdi megütközötten, s láthatóan nemigen tervezi kiszolgálni vendégét. Ezek után a sötételf is beleegyezik, hogy felvonuljanak a lépcsőn, ha már ilyen szegényes a felhozatal, hogy hideg tejük sincs...
- Menjünk.
Ahogy fölfelé lépkednek, Mina megnézi a társaságot magának. A fehér hajú, Lance néven bemutatkozott egyént kifejezetten szépnek találja, bár ez nála elég gyakori. A nevéről annyit tud, hogy ez a szó igencsak jelentéssel bír a tündék nyelvén, bár nem érti, miért neveznének el valakit egy fegyverről. De a hangzása kellemes, meg kell hagyni. A haja pedig... Ilyesmi lehetett Damiennek, amikor még rövidebb volt, mint amikor találkoztak. Most... most már messze nem így néz ki, de akkor is szép lehetett. Mondjuk ő mindenhogy szép. Még rengeteg sebbel tarkítva is.
Aztán, amikor belépnek a szobába, lát valaki még szebbet (az első benyomások gyakran elsöprőek, később ez változhat)... legalábbis a haja hosszabb, szőke és lófarokba fogott; és az az elegáns kék színű ruha...
[color=#66ff00]- Van Adhel úrhoz van szerencsénk? - kérdi Damien - aki könnyebben meg tud szólalni egy jelen helyzetben, mint Mina, aki egyelőre csak gyönyörködik a természetnek eme majdhogynem tökéletes teremtésében -, és várja, hogy kezet nyújthasson. Közben faj- és nemtársa is hasonlóképp tesz:
- "EDEM" Ara jelentkezik. Remélem, jó helyen. - Ugyan, hogy lehetne rossz a hely, ha egyszer kiderült már, hogy mind a négyen - nos, öten - ugyanazt a személyt keresik, aki ráadásul itt is tartózkodik?
"Edem arra jelentkezik?" Arra? Hát mire?
Ennyire titkos lenne a dolog? De hát mindenki ugyanazzal a céllal van itt... na mindegy, erre inkább nem kérdez rá.
A hosszúfülű rájuk mosolyog, majd körbemutat a termen, hogy hellyel kínálja őket az ágyon, valamint a két rendelkezésre álló széken. - Kérem, foglaljanak helyet. Gondolom, mindannyiukat érdekli, miért hívtam ide önöket, így jobb, ha azonnal a tárgyra térünk.
Meglehetősen meglepő egyébként, hogy ilyen emberes hangzású névvel rendelkezzen egy tünde. Ellenben ahogy ő említette is, az ittlétük célja jobban érdekli őket, így csak egy bólintással jelzi Damien egyetértését. Megköszönik a hellyel kínálást és bár picit feszélyezetten, de leülnek az ágyra.
- Köszönöm. - Ennyit mond csak Lance, és ő is helyet foglal az egyik széken. Tessa úgyszint a széket választja, Edemnek pedig már csak az marad, hogy a fal mellé guggol, ám nem teszi szóvá...
Miután mind elfoglalták pozícióikat, bizonyos van Adhel (nemes? Tényleg ez lenne a neve?) előrehajol, rájuk nézve halványan elmosolyodik, melyet Mina mélyen az emlékezetébe vés, s összefonja ujjait.
- Önök egy bizonyos Niklaus van Adhel zsinati zászlós kérésére jöttek ide. Mielőtt pánikba esnének, megnyugtatom önöket, hogy ezt a nevet és rangot én birtoklom, noha sosem éreztem magaménak. A valódi nevem, amelyet születéskor kaptam, Nicholas Amberglade, és Sir Sean Amberglade tünde lovag törvénytelen gyermeke vagyok. Most, hogy ezt tisztáztuk... Mennyit hallottak arról, mi történt a Tünde-erdővel a Harag Napja óta?
Így hát kérdése meg is válaszolódott. Mielőtt feltehette volna; remek, szóval tényleg nem ez az igazi neve. Elégedetten elmosolyodik, ez a név már sokkal inkább illik hozzá, mint valamiféle emberes hangzású furcsaság. Bár biztosan megvoltak a maga okai. A múlt elfeledése, rejtekezés, vagy egyszerűen csak bürokrácia. Netán nem is az ő ötlete volt, hanem valamiféle rang, hiszen állította is, hogy nem érezte magáénak.
Mina gondolatban aggódva néz Damien felé, valójában viszont nem moccan egy pillanatnyit se, ugyanis itt most nincs rajta a válaszadás sora és nem is akarja elrontani még jobban a kedélyeket, mint amennyire azok maguktól elromlanak nagy valószínűséggel a Tünde erdő emlegetése folytán..
- Eltűnt. Ennyit tudunk. Eltűnt és valami szörnyűség jött helyette.
És bárcsak ott lehettem volna, hogy lássam. Wyn ott volt, Wynnesa Silvernight ott volt és látta, és ki tudja még, ölt is ott, azt állította, vagy az nem ott volt? De ott is biztosan. Nem tud még eleget, kérdeznie kell majd tőle, oly sokat kérdeznie... Na persze nem mintha ez lenne az egyetlen téma, ami kielégítetlenül maradt volna legutóbbi találkozásuk óta. Mindegy is. Találkoznia kell még Wynnel, ez szent.
Azonban, amit ezután hall, az úgy nagyjából... teljes egészében megrengeti a világot. Lance szólal meg. - El hát. Miután az északi király parancsára valami Ordo Draconis bevette magát az erdőbe, és gyújtogatni kezdett, a vezetőség gyorsan döntött. A világfa vagy micsoda egy hajtásával kapcsolatot teremtettek a tündék régi otthonával, Annwn-nal, avagy Alfheimmel, és most minden tünde, aki az erdő területén tartózkodott, átkerült abba a világba, és állítólag boldogan élnek félig növénynek kinézve.
Növénynek kinézve?!... Mi a jóságos fűzfavirágon legelésző házipoloska?.. Vár egy kicsit, ám senki nem nevet. Ezek szerint vagy nem tudnak többet, vagy ez teljes mértékben komoly. Mitől lettek növények? Na erről még majd rendesen ki kell kérdezni a fehér hajút, ugyanis igencsak hagyott kérdéseket maga után. Komor tekintete arról árulkodik, hogy közelről látta az eseményeket. Hogy máshogy is lehetne, hisz senki mástól nem hallott még ilyeneket. Az persze megvolt, hogy Észak gyújtogatott, a tündék pedig erre... eltűntek. De világfa...?
Miért nem voltam ott... - sóhajt fel az éjfi.
- Most egy kifejezetten kellemetlen nőszemély uralkodik felettük. - teszi még hozzá a Lándzsa nevű. Ez bizony kellemetlen lehet. Vajon lehetséges még oda átjutni valaha is? Úgy érzi, nem nagyon, különben talán ezrével özönlöttek volna. Akik itt maradtak, esélyesen direkt tették és talán a nem tündéket nem is fogadná oly nagy örömmel az a világ...
- Csak száraz kórók maradtak... Életnek nyoma se volt - reagál szomorúan Tessa az előbb szólóra. Mina az alsó ajkába harap. Ő is sokat veszített, de itt egy egész nép vesztette el az otthonát, barátait. Szinte szégyelli magát, amiért nem tartozik közéjük, bármennyire is nem tehet róla.
Edem is csatlakozik a maga ismereteivel. - Csak kósza pletykákat, így jó eséllyel én tudom a legkevesebbet. Évek óta nem jártam a környéken mikor az események zajlódtak.  Csak azt tudom, hogy a klán, ami egykoron befogadott és otthont adott, egyszer csak eltűnt s vele együtt a mostoha bátyám és mindenki akit ismertem onnan....
A vámpír részvétteljesen pillant rá. Tessék, még egy személyes veszteség. Pedig Damien megérdemelte volna ezt, az esélyt, egy jobb világra, de nem biztos, hogy ment volna. Viszont ha ő, Mina nincs, nagyobb eséllyel, mint így...
- Voltaképpen mindannyiuknak igaza van. Valaki többet tud, mint én. - Ez Lance-nek szól, rá is néz a szőke hajú ennél a mondatnál. Hát igen. A szerencsés. Vagy szerencsétlen... - Amennyit én tudok, az az, hogy a Tünde-erdő már nem létezik. Hogy pontosan mi és hogyan változtatta meg, nem egyértelmű számomra, de nem is fontos. Ugyanis nem a Finsterwald a fontos, most nem. Még azelőtt, hogy észak botor módon megtámadta a tündék két királyságát a diplomáciai katasztrófa miatt, Abaddón arkangyal is végigsöpört az erdőn. Egy jelentős és gazdag birtok, az Amberglade is kigyulladt, ám egészen különleges módon. Kigyulladt, és nem leégett. Ugyanis sohasem aludt el.
Abbadón arkangyal. Érdekes megnevezés. A démonra jobban hasonlíthatott.
Ami pedig a birtokot illeti... Az Amberglade egyébként is tűzre utaló név. Vajon Abbadónnak humora is lenne? Fekete humora?
- Egy folyamatosan lángoló erdő? - kérdi bátortalanul Mina. Ez vagy egy metafora volt, vagy tényleg jól értelmezi. Damien csak ráncolja a homlokát és próbál elképzelni egy el nem alvó lángokban létező birtokot.
Tessa is meglepődik: - Még mindig ég valami az erdőben?
Edem pedig érdekes ötlettel áll elő: - Ha ugyan tényleg ki nem alszik, értékes erőforrás lehetne az északiaknak, már ha jól értem az új technológiájukat, igazi kincses bánya lehet egy ilyesfajta "Örök földi pokol".
Furcsa. Eszébe sem jutott volna, hogy fegyvert lehetne ebből csinálni. De logikus. Noha elég veszélyesnek hangzik a dolog ahhoz, hogy biztos legyen: valamiféle mágia van a dologban, és egy örökké égő mágikus tűzzel talán nem illene packázni. Vagy esetleg egy átok...
- Nem valami ég. - kap választ a kormoslány. - Az erdő ég, anélkül, hogy a tűz elemésztené. Lángok, parázs és pernye az egész volt birtok, mégsem változik egy pillanatra sem. És ahogyan Mr. Shine mondja, ez egy igen értékes felfedezés lehet mindkét frakciónak. De nem ezért hívtam önöket ide.
Érdeklődve néz, hisz a tünde mondata végén kimondatlan a tényleges információ: végül is miért hívták őket ide?
- Akkor miért? Az Ön családjának a birtoka, ha jól feltételezem, még ha törvénytelen gyermek is. De mit szándékozik csinálni? - fogalmazza meg Lance a kérdésüket.
- Szóval ki kellene derítenünk, mi okozza ezt? - találgat Tessa is. A vámpírnak pedig nem tetszik, hogy ennyit várnak, míg választ adnának nekik. Mégis miért? Arra akar rájönni, mennyire okosak, rátermettek? Esetleg, hogy mennyire türelmesek?
- Kideríteni. - bólint Nicholas.  - Aztán megszüntetni. Azért hívtam önöket, mert remélem, hogy nagyobb kegyelet fűzi önöket egy haldokló erdő utolsó szikrájához, mint egy érzéketlen királyhoz. Amberglade a családom birtoka volt, nem fogom ölbe tett kézzel nézni, ahogyan az idők végezetéig ég. Kérem önöket, nem, mint a zsinati gárda zászlóstisztje, hanem mint egy gyászoló tünde... állítsák meg a lángot, amely meggyalázza apám sírját. - A szomorúság, ami a szemeiből tükröződik, teljesen meghatja Minát. Gyászoló tünde. Hát itt fog elolvadni. Bár talán nem kéne, ráér majd az a hőségtől, amikor elindultak teljesíteni a missziót és a lángoló erdőhöz közelítenek... apropó...
- Azt kell mondjam, reményei nem voltak alaptalanok.
- Damien ajkán apró mosoly jelenik meg. A királyért valóban nem érez túl sok szimpátiát. Egy erdő már mindjárt más. A természetet mindig és mindenkor szeretni fogják, s lételemük lesz, ez elemi dolog.
Mina bár faja messze áll az összes őt körülvevőtől, teljes mértékben szimpatizálni tud velük és majdhogynem elkezd szúrni a szeme, ahogy a szőke hajú nemest hallgatja. Kedve támadna... áh nem, nem, az régen volt.
- Megtesszük... megteszünk minden tőlünk telhetőt
– ígéri a vámpírlány, Damien pedig mosolyogva pillant rá, majd vissza Nicholasra.
- Ahogy a kisasszony mondja.
- Igen, rám is számíthat - csatlakozik Tessa készségesen.
- Egy dolog még mindig nem hagy nyugodni. Miért mi? - kérdi Edem. Mondjuk erre ők is kíváncsiak lennének, de nem gyanakvó módon, hogy rögtön csapdát rejtsenek a dologban. Túl nyilvánvaló fenyegetés ez ahhoz, hogy csapda legyen. Miért tálalnának így egy csapdát? Menjetek egy lángoló erdőbe. Ennél mi rosszabb lehet, ami várhat rájuk? Nem, teljesen őszintének tűnt a kérés. Vagy... talán miatta kérdezte? Azért, mert vámpír...? Francba, meg fogja még ölni a kisebbségi komplexus itt.
- Ez csak természetes. - áll fel Lance a helyéről és meglepő empátiát mutatva a hosszúhajú elf vállára teszi a kezét; aki viszont erre kissé elutasítóan reagál, de legalábbis hidegen. - Akkor viszont jól sejtem, hogy a Nicholast jobban kedveli, mint a Niklaust, igaz?
- Azt hiszem válaszoltam... Olyanokat kerestem, akiknek laza a kapcsolata a királysággal, de elég szoros, hogy ne tűnjön különösnek a feladat. Emellett tündéket kerestem, akik átérzik a feladat fontosságát. Amennyiben segítenek, kérem, ezeket vigyék magukkal.
Ezek szerint sokat nyomozhatott utánuk... de ez nem is lényeges. Ekkor ugyanis Nicholas öt darab apró, csillag alakú csatot vesz elő, amik furcsán ezüstösen csillannak... - A zsinati gárda legjobb okkultistái készítették ezeket, az angyaltüzet alapul véve működnek. Ha ruhához erősítik, az a ruha tökéletesen megvédi a viselőjét minden hő és tűzhatástól. Így javaslom, hogy egy terjedelmes köpennyel használják.
Damien elveszi a sajátját, majd Mináét is, s odasúgja neki: - Majd én fölrakom.
Nevetését visszafojtva mosolyog. Na hát igen, egy vámpírra biztos nem számítottak...
- Remélem, nem okozok gondot - jegyzi meg, mint egyetlen nem tünde, tekintetével pedig próbálja elásni magát valahova a föld mélyére. Érdeklődve szemléli ezek után a védő ereklyét, amelyet a számából ítélve ennek a csapatnak szánnak. Legalábbis a tünde tagoknak.
- Hűha, nem semmi… - ámul el Lance, majd bizonytalanul néz körbe- Valakinek nincs egy fölösleges köpenye? Vagy tud egy helyet a közelben, ahol lehet szerezni?
- Nos, nekem csak egy van - mutat a hátán lévő táskájára a self lány.
- Erősen kétlem, hogy egy köpeny szerzése lenne a legnehezebb feladatunk, ha más nincs, akkor kérd el a takarót az ágyról... Rendben segítek, de egyáltalán tudunk valamit, mire számíthatunk? Már a földi poklot leszámítva.
Edem szarkazmusa meglepi. Valahogy meglepően praktikus módon áll hozzá a dolgokhoz. Persze jogos a kérdezősködés, valóban nem épp a legtöbb információkkal látta el őket a hosszúhajú szépség.
- Úti felszerelést találhatnak a városban, ha felmutatják a zsinati gárda jelvényét, nem fognak gondba ütközni. Sajnos azonban az, hogy mi vár önökre az erdőben rejtély. Egy olyan rejtély, amelyről önök fognak először értesülni.
A zsinati gárda jelvénye pedig a csatjaikon található.
- Tehát... ön nem jön velünk? - kérdi Mina, kissé meglepve. Szóval csak egy megbízást kaptak, de maga az örökös fiú pont nem jön velük. Érdekes. Talán veszélyesnek tartja a dolgot. De ezzel a jelvénnyel, ami megvédi őket a tűztől...
- És rajtunk kívül más nem is jön...? - kérdi Tessa. Nem csak ők ketten elégedetlenek hát a kevés információval. - Tényleg nem tudni semmit a lángoló birtokról? Akik látták, mit tapasztaltak? Miben másabb, mint egy rendes tűz, azon kívül, hogy nem oltódik el?
Sok kérdés. Kezd neki tetszeni ez a lány, úgy tűnik, sok a közös bennük. Elmosolyodik hallgatva az áradatot s arra gondol, reméli, nem esik baja, vagy ha baja akarna esni, hát képes lesz rá, hogy megállítsa...
- Idegenvezetőt kapunk, vagy csak meg mondja melyik ösvényt kövessük? - csatlakozik Edem a kérdezőkhöz.
- Sajnos engem megköt a tisztem, én nem mehetek magukkal. Egy térképet tudok adni a birtok valamikori képéről, de kétséges annak mennyire veszik most hasznát. - Hát ez így valóban gyanús, azt meg kell hagyni. De sokan vannak, valahogy meg fognak birkózni az akadályokkal... Nicholas ezután Tessára néz. - Mit gondol, young lady, akik meglátták a lángoló erdőt, az első dolguk volt közelebb menni? Önök lesznek az elsők, akik csak megközelítik Cinderwealdet.
Most büszkének kéne érezniük magukat? Nos, egy kicsit így is érez, azonban valami lóláb még mindig kilógogat. Furcsa, hogy csak úgy kiválasztott pár embert és nem is jön velük. Valami célja lehetett ezzel, hátsó szándékféle...
- Köszönjük a megtiszteltetést.
- Csak egy csipetnyi szarkazmus érződik Damien hangjából. - S meddig kell eljutnunk? Mi történik, ha semmit sem találunk, ami nyomra vezetne és közelebb hozna ahhoz, mitől lángol az erdő?
- És miképpen kellene nekünk eljutni Cinderwealdig? Ha jól sejtem, az már átnyúlik Észak felségterületére, ott pedig nem látnak minket szívesen. - állapítja meg Lance. Az hiányzik még, újabb északi akadályok... elég lesz az erdőt legyőzniük.
- Nem gondoltam, hogy közelebb mentek... Hát... végül is katonák vagyunk, jól gondolom, nem? - néz először Lance-re, majd körbe az egész társaságon Tessa. -Vagy Finsterwaldon keresztül mennénk?
Az kéne még... Az a veszélyes szürkeség olyan, hogy nagyon kevesen teszik be oda a lábukat. Nem egy ötfős csapatnak kéne kezdenie. Olyan ellen, amiről fogalmuk sincs, mi, botorság lenne kiállni. Bár ha most azt mondanák, kötelező arra menni, talán nem ellenkezne...
- Kövessék a Finsterwald határát, míg el nem érik a Cinderweald-et. Onnan bízom benne, hogy megoldják. - nyújt át egy térképet, majd elindul kifelé. - Ja igen, ha kedvük tartja, maradjanak, ameddig szükséges. A szobát én fizetem, de nem áll szándékomban használni. Sok szerencsét.
Arra szükség is lesz...

Felhasználó profiljának megtekintése

3 Re: Küldetés: Cinder & Ash on Szomb. Aug. 04, 2018 4:12 pm

Gloria

avatar
Felszentelt Apáca
Felszentelt Apáca
Nem gyakran kap az ember lánya olyan levelet, amiben egy érsek előtt kell megjelennie, de a pápai pecsét és Corona priorissza aláírása bőven elég meggyőző volt, hogy ne ellenkezzek, és túl sokat ne is kérdezzek. Nem bántam, hogy el kellett jönnöm a frontról, de ugyanakkor féltem is. Egy speciális egység támogatása a harcokban kihívás volt, de veszélyes is. Az ügyeletes lovag végigvezetett egy szürke, puritán folyosón, és a váróterem sem volt díszesebb a vártnál. Néhány padot toltak a falhoz, szemben pedig egy egyszerű faragott ajtó volt.
- Kérem, itt várjanak. Az érsekatya nemsokára megérkezik.
A szobában viszont kellemes meglepetés fogadott. Nem én érkeztem elsőnek.
- Hagen atya, Jozef novícius. - biccentettem nekik mosolyogva. - Úgy tűnik valóban speciális egységet verbuválnak.
- Dícsértessék a Jézus Krisztus, Gloria nővér. Öröm újra látni. - mosolygott rám Johannes atya, és úgy tűnt Jozef is hasonlóképp örült nekem.
- Dícsértessék nővér! Te is velünk tartasz? Soha jobb hír. - biccentett felém. Nem tudtam, hogy az érsek vajon tisztában volt-e azzal, hogy már mindkettejükkel dolgoztam együtt Eichenschild ostromakor, Johannes atyával pedig egyszer már korábban is, amikor a szentszék kultisták nyomába küldött minket. Így már még jobban érdekelt a feladat, hogy mi az, amihez egy viszonylag összeszokott, ütőképes csapat kellett.
- Mindörökké ámen. - viszonoztam a köszönésüket. - Igen Jozef, engem osztottak mellétek, bár fogalmam sincs, hogy hova megyünk...
A folyosóról újabb léptek hangzottak, és megérkezett a negyedik társunk is. A nő kilógott a sorból. Nem viselte egyetlen rend jelzését sem, talán nem is tartozott az egyházhoz, de ami még különösebb: félvér volt, akárcsak én.
- Üdvözletem. Kylin vagyok. - szólalt meg kellemesen csengő hangján.
Johannes atya rögtön odalépett hozzá, és kézcsókkal üdvözölte a hölgyet. Egy pillanatra szöget ütött a fejemben, hogy én sosem kaptam tőle ilyen köszönést, de rögtön el is hessegettem a gondolatot. Én apáca voltam, tiszteletlenség lett volna csak úgy a kezemet csókolgatni.
- Johannes Hagen. - mutatkozott be az inkvizitor, majd Jozef is közelebb lépett.
- Jozef Strandgut novicius.
- Gloria vagyok, a szent brünhilda rend nővére.- mutatkoztam be én is. Alig bírtam leplezni az izgatottságomat, ugyanis még soha nem találkoztam másik féltündével, de óva intettem magam: a tündék miatt is pont ilyen izgatott voltam egykor, de minden egyes találkozással csak nagyobbat csalódtam bennük.
Talán öt vagy hat perc telhetett el, mióta megérkeztem, amikor ismét léptek csapták meg a fülemet, de mintha csak az előbbi gondolataimmal idéztem volna meg az újabb alakot, egy jörmungandr-be öltözött férfi volt. Meglepően fiatal volt, talán harminc körül lehetett, hosszú fekete haját egy lófarokba kötötte hátra. Bár egyik oldalon a tincsei rálógtak a fülére, a másik oldalon egyértelműen látszott a tündékre jellemző hosszú, hegyes fülkagyló.
- Laudetur Iesus Christus. Elnézést, hogy megvárattam önöket. Sangarinus atya vagyok, Krisztus nyáját, mint érsek szolgálom. Kérem, fáradjanak beljebb. - tárta szélesre a faragott ajtót. Nem sok tünde szolgált az egyházban, és még kevesebben értek el ilyen magas pozíciót.
- Mindörökké. Johannes Hagen atya, szolgálatára.
- Dícsértessék érsek atya! - hajtott térdet Jozef igazi kis lovagként.
- In aethernum, atyám. - viszonoztam én is az érsek köszöntését a megszokott formulával, majd Johannes atya és Jozef beléptek az ajtón, pedig két hölgy is volt a társaságukban. Illett volna előre engedniük Kylint és engem, de ez nem az a helyzet volt, hogy etikett órákat adjak nekik.
Az érsek irodája tágas volt, de a folyosókhoz és a váróhoz hasonlóan szegényesen volt berendezve. Egy szekrény árválkodott a fal mellett, középtájt egy nagyobb tölgyfa íróasztal volt előtte öt székkel, a falon pedig a feszület lógott, mind a katedrális területén minden fontosabb helyiségben, hogy folyton emlékeztessen minket Krisztus urunk áldozatára.
- Kérem, foglaljanak helyet. - mutatott Sangarinus érsek a székekre az asztala előtt, ő maga pedig az íróasztal mögött ült le. Johannes atya kihúzott először két széket Kylinnak és nekem, így rámosolyogtam, majd helyet foglaltam. Összeszorított térdek ölbe ejtett kéz... nem mintha a hosszú, galambszürke apácaruhától látszott volna. Mindenki leült, csak egyetlen szék maradt üres… De ez lehetett csupán véletlen is.
- Gondolom mind kíváncsiak, miért hívattam ide önöket annyi helyről és elöljárón keresztül, így rögtön a tárgyra térnék, utána pedig feltehetik az esetleges kérdéseiket. - kezdte az érsek. Tünde létére akcentus nélkül, egészen kifinomultan beszélte a németet, meg mertem volna kockáztatni, hogy emberek között nőtt fel, de ebben nem lehettem biztos. - Hallottak a Tünde-erdő sorsáról azóta, hogy a háború kitört?
- Nem sokmindent. - kezdte Johannes őszintén.
- Csak amit mindenki, hogy elnyelték a lángok. - toldotta meg az inkvizítor szavait Jozef.
- Én azt tudom, hogy az az erdő, ami addig volt eltűnt, a helyét pedig valami más vette át. Legalábbis a fronton a felderítők ezt mesélik. - majd az ötödik székre vándorolt a tekintetem. Valószínűleg puszta véletlen volt.
- Ahogy az előttem lévők is mondták. Azt tudom, hogy ég, az okát kevésbé. - mondta Kylin is.
- Mindannyian helyes dolgokat állítanak. A módját igazából rejtély fedi, de annyi bizonyos, hogy... nos... volt elődöm türelmetlen reakciója miatt a tünde királyságok pozíciót cseréltek egy idegen föld azonos területű erdejével, ezt nevezi a köznyelv most Finsterwaldnak. Azonban még ez előtt, Abaddón arkangyal pusztítása alatt az erdő jelentős északi területe kigyulladt. Ahogy a kisasszony is mondta... - biccentett Kylin felé. - … nem csak egyszerűen felégett, azóta is folyamatosan lángokban áll anélkül, hogy elemésztené a fákat. Az északi máguskör varázslói valami különösen erős jelenséget sejtenek a háttérben és felettébb erőszakosan ösztönzik a koronát, hogy tegyen lépéseket a jelenség felderítésére és az erő kiaknázására. Azonban van egy apró probléma. - itt egy pillanatnyi hatásszünetet tartott. - Ezeddig ekkora mágikus behatást csak isteni csodák alakíthattak ki.
- Ezért kell az egyház segítsége? Azt gondolják Urunk táplálja a lángokat? De miért tenné? - ráncolta össze a homlokát Jozef. A hevessége mindig megmosolyogtatott.  - Ha a sárkány valóban angyal volt, akár az ő csodája is lehet. Valami köze kell legyen hozzá, ha attól gyulladt ki. Így az egyház szerepét értem. - nézett itt kérdőn negyedik társunkra.
- S ha jól sejtem az érsek úr kapta a feladatot, hogy egy kisebb csapatot állítson össze, akik kiderítik, hogy mi is ezen dolog hátterében. Amint ezen információ birtokába kerültek, pontosan részletes jelentést tesznek. Vagy ha úgy ítélik meg, akkor rendezik az okát. S ezen feladathoz miért is kell akkor íjász? - kérdezte Kylin is.
- Nem tudjuk pontosan mi okozza a soha nem alvó tüzet. - illesztette össze az ujjbegyeit maga előtt az érsek. - Teória annyi van, mint égen a csillag, de tény semmi. Egyedül akkor derül fény valamire, ha valaki bemerészkedik az erdőbe és megkeresi a jelenség forrását. Ez azonban igen veszélyes, tekintve, hogy nem tudjuk mi vár abban az erdőben. Éppen ezért az a legbölcsebb, ha egy jól kiegyensúlyozott csapat veszi át a felderítő szerepét, amely minden felmerülő kihívásra tud felelni és hibátlan stratégiai formációt alkot. Önöket hármójukat személyesen válogattam. - mutatott Jozefre,  Kylinre és rám. - Az okát megláthatják, ha egymásra néznek. Hagen atyát a Szentszék javasolta.
Úgy tettem ahogy mondta, és végignéztem kettejükön, majd magamon is.
- Gloria nővért és Kylin kisasszonyt értem, de én? Én mit láthatnék egy tünde erdőben.......egy volt tünde erdőben? Jozef hangja csilingelve vágott át az agyamat egyre jobban elborító sértettségen.
Lehunytam a szemem. Kedvem lett volna felállni és itt hagyni ezt a pökhendi tündét a fenébe.
- Azért Jozef, mert sötét tünde vagy. Mindhármunkban tünde vér van, és mind a hárman feláldozhatók vagyunk. A félelfek nem érnek többet egy korcs kutyánál a tisztavérűek szemében, és gyanítom rád is néztek már hasonlóan.
Igyekeztem leplezni a hangom remegését. Ennél jobban még soha nem sértettek meg, mióta beléptem az egyház berkein belülre. Azt hittem, itt az Úr szeme előtt mind egyenlőek leszünk ha hűen szolgáljuk őt, de úgy tűnt tévedtem és még ide is begyűrűzött az előítélet. Persze mindig is itt volt a vámpírokkal és démonokkal szemben, de nem hittem, hogy a tisztavérű gőgöt is régi-új ismerősként kell majd köszöntenem.
- És persze egyébként is kapóra jött az összeállítás, egy közelharcos pap, egy inkvizitor, egy íjász és egy gyógyító személyében. Johannes atya pedig nyilván vigyázni fog ránk a sacra institutio megbízásából.
Láttam, hogy Kylin tekintetében hasonló indulatok fortyognak, mint az én lelkemben, de nem adott hangot nekik. Az érsek mézszínű íriszein nyugodtan fordultak felém, és az arckifejezése sem változott meg, amikor megszólalt.
- Kérem, Gloria nővér, uralkodjon az indulatain és ne bocsátkozzon elsietett feltételezésekbe. Azért választottam önöket az északi királyságban lakó számos tünde és féltünde közül, mert nem bízhatom a feladatot akárkire. Az Ordo Draconis fiatal rend, mégis hírneve kellően rossz azóta, hogy elődöm, a megboldogult Demiphones püspök megpróbálta lépésről lépésre felégetni azt, ami a Tünde-erdőből marad. Ugyanazért választottak engem a pozíciója betöltésére, amiért én választottam magukat. A szelídség és óvatosság miatt. - pillanatra lehunyta a szemeit, mikor mikor újra kinyitotta tekintete Jozefen állapodott meg. - Tisztában vagyok azzal, hogy Kylin kisasszonyon kívül egyikőjük sem ismerős a volt Tünde-erdőben, ám ez nem is fontos. Olyanokra van szükségem, akik a lehető legtisztábban elintézik ezt az ügyet anélkül, hogy tovább ártanának az erdőnek vagy az egyház hírnevének az itt maradt tündék szemében. Azért választottam önöket, mert bízom benne, hogy a kevert vérük és elcserélt életük felkészítette önöket arra, hogy egyszerre tartsák szem előtt két nép értékrendjét. Hagen inkvizítor pedig nem az önök bébicsősze. Hagen inkvizítor Őszentsége megbízott követe, aki tökéletesen kiegészíti a csapatukat, számos sikeres küldetéssel bizonyította, hogy képes feltalálni magát bármilyen közegben és olyan kevésbé konvencionális módszerekhez is ért, amelyekhez önök nem. Mellesleg a Szentszék kérésére ő fogja elbírálni Jozef Strandgut novícius helytállását és megítélni készen áll-e az Egyház kötelékébe való belépésre.
Johannes atya ekkor úgy tűnt mindjárt elneveti magát, de a feltörő kacajt egy apró köhögéssel igyekezte palástolni.
- Megtisztel. - bólintott az érsek felé.
- Óóóóó.....- nyögte a novícius. - Ez.....nem.......pont egy inkvizítor, uram? - kérdezte.
- Elnézést kérek, atyám. - sütöttem le a szemem. Nem azt bántam, amit mondtam, hanem azt, ahogyan mondtam. Egy úrinőnek mindig uralkodnia kellett az indulatain, az anyám is ezt tanította. Szerettem volna elhinni az érseknek, hogy ez így működhetett, de a tündék elmentek, így észak megítélése talán mindegy is volt. Nem úgy az Ordo Draconis rendé. Innen fújt hát a szél. Ez a küldetés kőkemény politika volt. Ha meghaltunk, hát értünk nem volt kár, de ha túléltük, akkor talán még nagyobb hasznot hajtottunk nekik.
Jozef felszentelésére és Johannes bírálatára kettejükre néztem. Nem értettem a problémát, de ez alapján úgy sejtettem, hogy nekik is lehettek már közös kalandjaik.
- Ki más, ha nem egy inkvizitor, Jozef? Institoris püspök növendékének pont nem kéne tőlük tartani. - mosolyogtam rá a fiúra bátorítóan.
Sangarinus atya is bólintott.
- Ennél megfelelőbb bírálót nem kaphat, novícius. Ha felszentelése után találnák alkalmatlannak, szintén egy inkvizítor lenne az, akinek felelnie kell. Hipotetikusan, természetesen.
- Egyetértek a nővérrel, biztosítalak arról, hogy nincs mitől tartanod. - mondta bátorítóan Johannes atya is.
Ekkor az ajtó újra kinyílt, és egy fiatal fiú lép be rajta.
- Késett, herr Thawn.
- Eltévedtem. - felelte vállrándítva. - Lemaradtam valami fontosról?
Az érsek ekkor lassan, csukott szemmel nagy levegőt vett, mielőtt válaszolt volna. Így kellett uralkodni azokon a bizonyos indulatokon. Lehet csak ennyin múlt, hogy nem hajította ki Herr Thawn-t.
- Nem. Foglaljon helyet.
- Hát, de......igen, persze. - sóhajtott Jozef. - Csak mindig úgy gondoltam Norven püspök lesz az, aki véleményez majd, hiszen ő ismer a legjobban. - magyarázkodott, de mégis ő ocsudott fel először az új érkező láttán.
- Tawn! - biccentett felé. - Ő is velünk jön? - nézett az érsekre. - Ha jól látom ő nem féltünde vagy tévedek?
Mind érdeklődve fordultunk a fiú felé. Vajon tényleg ő is féltünde lenne?
- Hölgyeim, uraim, az úr Tristan Thawn. A küldetés erejéig ő fogja kiegészíteni a csapatukat, rábízhatják a közelharcot, ha arra kerülne sor. Korábban tájékoztattam a feladat részleteiről, így nem kell ezzel terhelniük magukat.  Ami azonban önnek is új, herr Thawn… - az érsek kihúzta a fiókját és egy nagyobb fadobozt vett elő. Benne öt, bőrszíjon lógó csepp alakú borostyán feküdt, amelyeket szétterített előttünk az asztalon. - Ezt nefilim testvéreink készítették, nem kizárt, hogy engesztelésképpen, amiért nem tudnak személyes támogatást nyújtani. A viselőjüket, ruházatát és minden magán viselt felszerelését megóvja a természetes tűz és bármiféle hő veszélyétől. Ezek fogják az életüket jelenteni a Cinderweald fái között. Javasolnám, hogy csak minimális puskaport vigyenek magukkal ennek ellenére, csak a biztonság kedvéért.
- Legalább adtak valamit, ez is több, mint amire máskor hajlandók, tisztelet a kivételnek. - jegyezte meg az ifjú sötét tünde.
- Ez nagy igazság. - bólintott az érsek. - És most kapóra jön a küldetésükhöz.
Kinyúltam és elvettem az egyiket, és rögtön a nyakamba is csatoltam. Elégedetten simítottam végig, és biztos voltam benne, hogy a szőke hajamhoz nagyszerűen megy a borostyán sárgája. Egy icipicivel kevésbé voltam haragos.
- Herr Thawn. - biccentettem a fiú felé. - Tudjuk, hogy hol van Cinderwald lehetséges magja, az a bizonyos forrás amiről el kéne dönteni, hogy csoda-e?
Tértem rá a gyakorlatiasabb kérdésekre.
- Sajnos nem, de van egy kiindulási nyom. Sokan látni véltek egy alakot az erdőben, aki ember vagy tündeszerű. Nem tudjuk, hogy hogyan képes életben maradni, de vélhetően köze van a hely rejtélyéhez.
Johannes atya is a medál után nyúlt, és azonnal fel is rakta a nyakába.
- Van bármi egyéb információnk az erdőről, vagy olyan tényezőkről, amik segíthetnek a feladatunkban?
Jozef is elvette a borostyánt.
- Igen, azt gondolom, minden segítség jól jön. - pillantok Kylinre.
- Tehát egy szájon forgó beszéd alapján kezdjünk nyomozni az ok után? - kérdezte az íjásznő, mintha maga sem hitte volna el, amit mondott.
- Nem szóbeszéd. Tényleg él ott valami. - válaszolta Tristan az érsek helyett.
Sangarinus atya Johannesre nézett.
- Annyit tudunk, hogy Cinderweald valamikor tünde lovagi birtok volt. Ha a kúria már nem is áll, romjai az erdőrész közepén lehetnek, így tájékozódási pontként szolgálhat.
- És ezzel a medállal biztos eljutunk odáig? - kérdezte Jozef. - És honnan tudod? - nézett utána a félvér fiúra.
Az én figyelmem viszont valami más fogta meg. Az alak egy dolog volt a kúria említésére viszont elégedetten bólintottam.
- Remek, a volt kúriát használhatnánk főhadiszállásnak, vagy afféle műveleti központnak, biztonságosabb, mint egy égő erdőben sátrazni. Viszont ,amire mindenképp szükségünk lesz az a szokásosnál több muníció. Nem hiszem, hogy ott találnánk ételt ha kifogyunk, vadászni sem fogunk tudni, ahogyan vízre sem számítanék. - néztem az érsekre.
- Tehát az ördög tudja mi lehet ott, akár egy démon is... - hagyta, hogy mind levonjuk ebből a saját következtetéseinket… De én nem féltem a démonoktól. Apáca voltam, Jozef mindjárt pap, Johannes pedig egy inkvizitor. Ha egy démon lenne ott még azzal járnánk a legjobban. - Amennyiben annak szeretnénk, előtte fel kell deríteni. Nem csak mi gondolkozhatunk így és akkor igen kellemetlen meglepetés is érhet minket.
- Ezt már önökre bízom. Az erdő peremén találnak egy ideiglenes helyőrséget, ehhez biztosítok térképet maguknak. Onnan bármi, amire szükségük lehet az önöké, a nagymester kivételes engedélyével. - ekkor elénk, főleg Johannes elé tolt egy borítékot. - Ebben megtalálnak minden szükséges iratot.
Az inkvizitor rögtön zsebre is tette a levelet.
- Köszönjük a segítséget. - mondta udvariasan, és körbenézett, mintha mind jól végeztük volna dolgunkat és már indulhatnánk is.
- A helyőrség után már semmit nem vehetünk biztosra. - mondta Jozef Kylin szavaira. - Onnantól magunkra leszünk utalva.
Amikor viszont Johannes atya eltette a levelet a fiú vágott, piros szemei összeszűkültek.
- Van valami külön kívánsága, uram, hogy ki legyen a kis csapatunk vezetője, vagy ránk van bízva? -
Kylin felvetésére bólintottam.
- Még egy ok, hogy megkeressük a kúriát, ha a különös alakhoz is az lehet az egyetlen nyom.
A helyiőrség léte jó hír volt, onnan tudtunk ellátmányt szerezni, bár fogalmam sem volt a lángoló erdő mégis mekkora lehetett.

Szinte tapintani lehetett Jozef és Johannes között a feszültséget. Nem tudtam, hogy a fiú csak izgult, hogy az inkvizitor fogja eldönteni, hogy méltó-e a felszentelésre, vagy valami más is volt a héttérben. Ha viszont ellenségeskedtek, az a küldetés végét is jelenthette…
- Ide kéne hívni Matheus atyát, rögtön nem lenne kérdés. - nevettem rá az inkvizitorra. Matheus Zalasch atya veterán inkvizitor volt, és már kétszer is dolgoztunk vele. Kétségtelenül értette a dolgát, de szigorú és agresszív ember volt, ami veszélyes párosítás. Ha ő itt lett volna, valószínűleg már mindenki haptákba vágta volna magát, és még Jozef sem pisszent volna meg egyszer sem… Vagy más nem élne. Vagy nem lenne meg minden végtagja. - Szerintem legyen a vezetőnk Thawn. Bizonyára nem véletlenül van itt, sokat tud az uticélunkról, és mivel nem ismeri egyikőnket sem biztosan pártatlan. - dőlten hátra karba font kézzel.
- Hidd el, velem rosszul járnátok. - húzta el a száját Tristan.
- Bízom benne, hogy ezt meg tudják oldani felnőttek módjára. - mosolyodott el halványan Sangarinus érsek. - A helyőrséget úgy értesítettem, hogy holnap estére érkeznek meg, ehhez hajnalban kell indulniuk. Addig szabad időt kapnak felkészülni, ahogy jónak látják. Az Úr vigyázzon önökre.
- Mattheus atya... - mosolyodott el a közös emlékek hatására Johannes - ...úgygondolom egyikünknek nincs felesleges keze. - vigyorgott rám. - Amennyiben Thawn nem vállalja, és egyeseknek ellenérzéseik vannak velem szemben - nézett az atya Jozefre - úgy azt javaslom vezessen minket Gloria nővér. Így lesz a legbiztonságosabb mindannyiunk számára.
Meglepett, hogy lemondott ennyire könnyen a csapat vezetéséről. Újra és újra kellemeset csalódtam benne, valami mégis nyugtalanított.
- Én elfogadom. - bólintott Jozef azonnal az ötletre. - És hajnalra útra készen leszek.
- Rossz ötlet. - vágtam rá. Nagyon sok okom volt visszautasítani a posztot, az elsődleges ok az eltérő értékrend volt. Nekem az életük volt az első, nem a küldetés, de ezt nem kellett tudniuk egyelőre. Ha rajtam múlt, hogy a csapatom, vagy a siker, akkor gondolkozás nélkül hagynám ott az égő erdőt, csakhogy őket mentsem. Tartottam attól, hogy az első vészhelyzet esetén feladtam volna a küzdelmet, a jó vezető viszont képes volt mérlegelni, hogy mennyi veszélynek kellett elébe mennünk és mekkora kockázat után kell visszafordulni.
- Nekem sincs problémám Johannes atyával, többször is dolgoztam már vele. Azért javasoltam herr Thawn-t hogy elfojtsak egy konfliktus forrást. De kérdezzük meg Kylin kisasszonyt, hogy volna-e olyan kedves és vállalná-e a csapat kordinálását.
- Nekem senkivel sincs semmilyen bajom, így számomra ez lényegtelen, amíg az illető képes jól vezetni a csapatot. Így, én lemondanék erről a posztról. - válaszolta az íjásznő is. Az érsek megdörzsölte a halántékát, Tristan pedig felsóhajtott, majd felállt.
- Ennek sosem lesz vége. Igazatok van, vezetek én. Ti tudtok együttműködni, én tudom mit kell csinálni. Hajnalban találkozunk. - aztán kisétált az ajtón. Végülis ez volt a legigazságosabb megoldás, amit el tudtam képzelni.
- Legyen hát Thawn. - bólintott Johannes.
Jozef fintorgott, de végül nem mondott ellent. Végülis ő robbantotta ki ezt a kis vitát.
- Ha nincs más uram....... - nézett az érsekre. - Akkor megyünk. - állt fel Jozef, én pedig követtem a példáját.
- Általában nem ilyen döcögős az indulás. - mosolyogtam rá Kylinre. - Szerintem most is hamar összecsiszolódunk majd.
Az íjászlány valószínűleg félkegyelműnek tartott minket, Tristant is beleértve, de reméltem, hogy ez a véleménye majd megváltozik.
- Csak a folytatás menjen simán és kevesebb gondunk lesz. - mondta a lány. - Hárman biztosan, a másik kettő... Már kevésbé biztos.
Nagy igazság volt, de muszáj volt a legjobbakban reménykednünk. Mind elhagytuk az érsek szobáját, hogy felkészüljünk az indulásra.

Felhasználó profiljának megtekintése

4 Re: Küldetés: Cinder & Ash on Szomb. Aug. 04, 2018 5:03 pm

Jozef Strandgut

avatar
Felszentelt Pap
Felszentelt Pap
Még mindig a hatása alatt vagyok az eseményeknek. Mindig akartam, szerettem volna, hogy végre ne "csak" novícius legyek, hogy legalább egyenrangú legyek, de most mégis fejbe vágott a dolog. Nem csodálkozom egy percig sem, hogy maguk az atyák sem nagyon akarták elhinni. Persze azt magam sem tagadhatom, hogy épp elég okot adtam a kételkedésükre és a bizonytalankodásukra. Megoszlottak velem kapcsolatban a vélemények, hogy vajon benőtt-e már a fejem lágya, na meg, végül is én lettem volna az első sötét elf, akit az egyház pappá szentel. Szóval nem, nem csodálkoztam, hogy ez az egész nem ment nekik könnyen.
Az már azonban érdekesebb volt, hogy a felszentelésemet egy utolsó próbatételhez kötötték, hiszen nem tartom valószínűnek, hogy az ostrom alatt tanúsított teljesítményemet ne mérlegelték volna és szerintem elég jól megálltam a helyem egy egyszerű novícius létemre, akinek mágikus ereje még csak gyerekcipőben jár pl. egy inkvizítoré mellett.
Minden esetre ehhez kötötték és így most épp egy lovag mögött ballagok nem kicsit kíváncsian, hogy mi lesz a feladat, aki bevezetett a rendházba.
- Kérem, itt várjanak. Az érsekatya nemsokára megérkezik. – int a teremben lévő padok felé, de a többes szám máris felkelti az érdeklődésemet.
Mikor félreáll, ugyan csak meglepődve állok meg.
- Johannes atya? - azt hiszem nem teljesen sikerül jóképet vágni, vagy leplezni az érzéseimet. - Biztos, hogy ide kellett jönnöm? - nézek a lovagra bizakodóan.
- Óh, én teljesen biztos vagyok benne. Hogy megy a sorod a fronton fiú? Ugye ott szolgálsz?
Meg sem kell hallanom, mit mond az atya, már a képére ülő vigyorról tudom, hogy mi az igazság. De, ha a vikingeket túléltem vele, akkor csak nem lesz gond, nem igaz? Mi a fenéért kell nekem még bizonyítanom! Most az orra alá dörgölhetném, ha felszenteltek volna!
Megemberelem magam és én is vigyort öltök.
- Csak biztos akartam lenni benne. Egyébként igen, ott szolgálok és jól mennek a dolgaim ~ kivéve, amikor nem ~ fejezem be magamban.
Még jó, hogy ekkor ismét jön valaki, így megmenekülök a további kérdésektől és mikor meglátom ki az, a mosolyom őszintévé válik.
- Hagen atya, Jozef novícius. – köszönt minket mosolyogva az ismerős nővér.. - Úgy tűnik valóban speciális egységet verbuválnak.
- Dícsértessék a Jézus Krisztus, Gloria nővér. Öröm újra látni. – áll fel Johannes a lány üdvözlésére.
- Dícsértessék nővér! Te is velünk tartasz? Soha jobb hír. - bólintok némileg megkönnyebbülve, hogy legalább a társaság egyik fele a kedvemre való lesz, bár láthatóan ők is ismerik egymást.
- Mindörökké ámen. Igen Jozef, engem osztottak mellétek, bár fogalmam sincs, hogy hova megyünk...- biccent felénk Gloria.
Máris újabb lányt vezet be a lovag.
- Üdvözletem. Kylin vagyok. – mutatkozik be azonnal, ahogy meglát minket.
Annyi azonnal látszik rajta, hogy félvér, neki is tünde vér csörgedezik az ereiben, de nem egyházi személy, legalábbis a ruházata és a felszerelése nem erre vall.
- Jozef Strandgut novicius. - üdvözlöm őt is egy biccentéssel, de kíváncsian.
- Johannes Hagen. – lép hozzá a férfi és meglepődve nézem, ahogy kézcsókkal köszönti.
Mi az ördög, csak nem veti rá magát máris, hol van az önmegtartóztatás, atyám?
- Gloria vagyok, a szent brünhilda rend nővére. – a hangját mintha kis izgatottság lenn úrrá, de talán csak a várakozás izgalma ez, ami engem is feszít.
Pár perc múlva léptek hallatszanak és egy közepes Jormungandr-be öltözött alak jelenik meg. Meglepően fiatal, olyan harminc körül járhat, fekete haja egyenes szálú és kissé csálén hátra van fogva egy lófarokba, egyik oldalt a tincsek lelógnak a fülére - a másik oldalon azonban egyértelműen látszik a tündékre jellemző hosszú, hegyes fülkagyló.
- Laudetur Iesus Christus. Elnézést, hogy megvárattam önöket. Sangarinus atya vagyok, Krisztus nyáját mint érsek szolgálom. Kérem, fáradjanak beljebb. - lép oda az ajtóhoz, hogy kitárja.
- Mindörökké. Johannes Hagen atya, szolgálatára. – indul meg elsőnek Johannes atya.
Ki nem néztem volna belőle, hogy ő az érsek, az Ordo Draconis nagymestere, de hát a rend maga is fiatal, ha jól vagyok értesülve.
- Dícsértessék érsek atya! - hajtok térdet azért, ahogy az illem megkövetelte, aztán követem.
- In aethernum, atyám.
Az érsek irodája nagy, de eléggé szegényesen berendezett, gyakorlatilag egy szekrény, egy nagyobb íróasztal és pár szék alkotja, kiegészülve a falon lógó feszülettel.
- Kérem, foglaljanak helyet. - mutat az egy sorban elrendezett öt székre az asztala előtt, ő maga pedig mögötte foglal helyet. - Gondolom mind kíváncsiak, miért hívattam ide önöket annyi helyről és elöljárón keresztül, így rögtön a tárgyra térnék, utána pedig feltehetik az esetleges kérdéseiket. – kezdi. - Hallottak a Tünde-erdő sorsáról azóta, hogy a háború kitört?
- Nem sokmindent. – int nemlegesen a fejével az atya, miután a nővér és Kylin után ő is leül.
Elpirulok, amikor Johannes atya hellyel kínálja a lányokat, mert eszembe jut, hogy mennyire próbálta a fejembe verni Norven atya az etikettet és most jól felsültem vele. De ezek után az a minimum, hogy legalább megvárjam, míg leülnek én csak aztán foglalok helyet.
Az érsek beszédéből le lehetett szűrni, hogy talán már ide született, de minimum olyan régen él itt, mint én, mert tökéletesen beszéli a nyelvet.
- Csak amit mindenki, hogy elnyelték a lángok. - toldom meg az inkvizítor szavait.
- Én azt tudom, hogy az az erdő, ami addig volt eltűnt, a helyét pedig valami más vette át. Legalábbis a fronton a felderítők ezt mesélik. – jegyzi meg Gloria.
- Ahogy az előttem lévők is mondták. Azt tudom, hogy ég, az okát kevésbé. –fogja rövidre Kylin.
- Mindannyian helyes dolgokat állítanak. A módját igazából rejtély fedi, de annyi bizonyos, hogy... nos... volt elődöm türelmetlen reakciója miatt a tünde királyságok pozíciót cseréltek egy idegen föld azonos területű erdejével, ezt nevezi a köznyelv most Finsterwaldnak. Azonban még ez előtt, Abaddón arkangyal pusztítása alatt az erdő jelentős északi területe kigyulladt. Ahogy a kisasszony is mondta... - biccent Kylin felé. - … nem csak egyszerűen felégett, azóta is folyamatosan lángokban áll anélkül, hogy elemésztené a fákat. Az északi máguskör varázslói valami különösen erős jelenséget sejtenek a háttérben és felettébb erőszakosan ösztönzik a koronát, hogy tegyen lépéseket a jelenség felderítésére és az erő kiaknázására. Azonban van egy apró probléma. - itt egy pillanatnyi hatásszünetet tart. – Ez eddig ekkora mágikus behatást csak isteni csodák alakíthattak ki.
- Ezért kell az egyház segítsége? Azt gondolják Urunk táplálja a lángokat? De miért tenné? - ráncolom össze a homlokom és nézek rá kérdőn, mert érlelődik bennem a gyanú, hogy miért is vagyunk itt.
A fene se kívánkozik Finsterwald-ba, legalábbis önszántából nem. A saját küldetésem még csak értem, de vajon a többiek mit vétettek, hogy ezt a feladatot rájuk rótták?
- Ha a sárkány valóban angyal volt, akár az ő csodája is lehet. Valami köze kell legyen hozzá, ha attól gyulladt ki. Így az egyház szerepét értem. – vonja fel kérdőn a szemöldökét a nővér és pár pillanatra a másik lányra fordul a tekintete, aki meg is szólal.
- S ha jól sejtem az érsek úr kapta a feladatot, hogy egy kisebb csapatot állítson össze, akik kiderítik, hogy mi is ezen dolog hátterében. Amint ezen információ birtokába kerültek, pontosan részletes jelentést tesznek. Vagy ha úgy ítélik meg, akkor rendezik az okát. S ezen feladathoz miért is kell akkor íjász?
- Nem tudjuk pontosan mi okozza a soha nem alvó tüzet. - illeszti össze az ujjbegyeit maga előtt az érsek. - Teória annyi van, mint égen a csillag, de tény semmi. Egyedül akkor derül fény valamire, ha valaki bemerészkedik az erdőbe és megkeresi a jelenség forrását. Ez azonban igen veszélyes, tekintve, hogy nem tudjuk mi vár abban az erdőben. Éppen ezért az a legbölcsebb, ha egy jól kiegyensúlyozott csapat veszi át a felderítő szerepét, amely minden felmerülő kihívásra tud felelni és hibátlan stratégiai formációt alkot. Önöket hármójukat személyesen válogattam. - mutat rám, Gloriára és Kylinre. - Az okát megláthatják, ha egymásra néznek. Hagen atyát a Szentszék javasolta.
~ Tehát az atyák semmiben nem biztosak és inkább maguk derítenének fényt a dologra, mint, hogy támadási felületet adjanak az Úr tanai ellen. ~ szűröm le a magam logikájával.
Sötét tünde vagyok, de nem hülye.
És már nem lepődöm meg az előbbi gondolatmenetem után, hogy igen, mi leszünk a nagy csapat, aki az első szerencsés lehet és be teheti a lábát a pokol felszíni bugyrába.
- Gloria nővért és Kylin kisasszonyt értem, de én? - intek magamra. - Én mit láthatnék egy tünde erdőben.......egy volt tünde erdőben? - bukik ki belőlem.
Az, hogy Johannes atyát nem kimondottan erre a feladatra választották, csak egy alig észrevehető kunkort von a számra, de még sem röhöghetem ki nyíltan.
- Azért Jozef, mert sötét tünde vagy. Mindhármunkban tünde vér van, és mind a hárman feláldozhatók vagyunk. A félelfek nem érnek többet egy korcs kutyánál a tisztavérűek szemében, és gyanítom rád is néztek már hasonlóan. – mondja feszült hangon Gloria, szinte érzem benne a felcsapó dühöt, de remekül leplezi. - És persze egyébként is kapóra jött az összeállítás, egy közelharcos pap, egy inkvizítor, egy íjász és egy gyógyító személyében. Johannes atya pedig nyilván vigyázni fog ránk a sacra institutio megbízásából.
Kylin ugyan nem szólal meg, de a szemét elnézve, a nyakam rá, hogy a nővérrel ért egyet. Johannes is hallgat, bár nem hiszem, hogy velünk értene egyet.
Én hazudnék, ha azt mondanám, nem merült fel bennem ugyan az, amit Gloria nővér felhozott, bár azért nem gondoltam, hogy csak ezért esett ránk a választás. Az, hogy ezt nyíltan az érsek, tehát a feljebbvalója képébe vágta jelezte, hogy mennyire feldúlta a dolog. Talán még érzékenyebb volt a félvér voltára, mint én a kormos képemre. Én már tudtam kezelni, hiszen mióta az eszemet tudom a céltáblája voltam a mocskolódásnak, de ő még mindig ugrott rá.
Az érsek nyugodt arckifejezése nem változik meg, ahogyan mézszínű szemei Gloria felé fordulnak.
- Kérem, Gloria nővér, uralkodjon az indulatain és ne bocsátkozzon elsietett feltételezésekbe. Azért választottam önöket az északi királyságban lakó számos tünde és féltünde közül, mert nem bízhatom a feladatot akárkire. Az Ordo Draconis fiatal rend, mégis hírneve kellően rossz azóta, hogy elődöm, a megboldogult Demiphones püspök megpróbálta lépésről lépésre felégetni azt, ami a Tünde-erdőből marad. Ugyanazért választottak engem a pozíciója betöltésére, amiért én választottam magukat. A szelídség és óvatosság miatt. - szemei egy pillanatra lehunyódnak, aztán mikor újra felnyílnak tekintete rajtam állapodik meg. - Tisztában vagyok azzal, hogy Kylin kisasszonyon kívül egyikőjük sem ismerős a volt Tünde-erdőben, ám ez nem is fontos. Olyanokra van szükségem, akik a lehető legtisztábban elintézik ezt az ügyet anélkül, hogy tovább ártanának az erdőnek vagy az egyház hírnevének az itt maradt tündék szemében. Azért választottam önöket, mert bízom benne, hogy a kevert vérük és elcserélt életük felkészítette önöket arra, hogy egyszerre tartsák szem előtt két nép értékrendjét. Hagen inkvizítor pedig nem az önök bébicsősze. Hagen inkvizítor Őszentsége megbízott követe, aki tökéletesen kiegészíti a csapatukat, számos sikeres küldetéssel bizonyította, hogy képes feltalálni magát bármilyen közegben és olyan kevésbé konvencionális módszerekhez is ért, amelyekhez önök nem. Mellesleg a Szentszék kérésére ő fogja elbírálni Jozef Strandgut novícius helytállását és megítélni készen áll-e az Egyház kötelékébe való belépésre.
Tartom a szemkontaktust a fiatal érsekkel, aki szájbarágós alapossággal részletezi közben miért helytelen a nővér megállapítása. Meggyőző volt, legalábbis az biztos, hogy ő hitt benne. De végül is olyan mindegy a miért, a lényeg, hogy nekünk kell menni.
Mondjuk az eléggé humoros, hogy én képviselem a sötét tündéket a küldetésben, én, aki soha nem élt közöttük.
- Elnézést kérek, atyám. – vándorol a föld felé Gloria nővér tekintete, de szerintem csak az illem kedvéért.
Azonban egy pillanat alatt fagy le az arcomról a kezdődő és nem is kiteljesedett vigyor, amikor meghallom, hogy Johannes fogja értékelni a teljesítményemet.
Felhördültem, mint egy sebzett állat.
Hallom a gúnyolódó krahácsolását és ránéznem sem kell, hogy tudjam, mit takar.
- Megtisztel.
~ Hogy fulladnál meg! ~
- Óóóóó.....- nyögtem ki. - Ez.....nem.......pont egy inkvizítor, uram? - teszem még hozzá, mert még sem mondhatom el az érseknek, hogy mi a gondom.
Még a küldetés veszélyességéről is elfeledkezem, mintha olyan biztos lenne, hogy egyáltalán mindketten visszatérünk.
- Ki más, ha nem egy inkvizitor, Jozef? Institoris püspök növendékének pont nem kéne tőlük tartani. – néz rám a nővér biztatóan, hiszen nem értheti a problémám.
Sangarinus bólint Gloria szavaira.
- Ennél megfelelőbb bírálót nem kaphat, novícius. Ha felszentelése után találnák alkalmatlannak, szintén egy inkvizítor lenne az, akinek felelnie kell. Hipotetikusan, természetesen.
- Egyetértek a nővérrel, biztosítalak arról, hogy nincs mitől tartanod. – szólal meg nyájasan az atya, amire önkéntelenül megborzongok.
- Hát, de......igen, persze. - sóhajtom, mert mit érek el vele, hogy ha ellenkezem, akkor csak mindenki kíváncsi lesz rá, miért is ódzkodom Johannes atyától. - Csak mindig úgy gondoltam Norven püspök lesz az, aki véleményez majd, hiszen ő ismer a legjobban. - magyarázkodom, de mikor sikerül összeszednem magam, az atya azért kap egy olyan tekintetet, amiből sejtheti, hogy azért nem lesz olyan könnyű dolga. Nem tudom mi lesz ennek a vége, kezdek kissé aggódni.
Ekkor az ajtó nyílik, és egy fiatal fiú lép be rajta.
Én nem gondoltam eddig arra, hogy az ötödik szék azért van, mert valaki még velünk tart, ám meglepődök, mikor egy velem egykorú fiú sétál be, láthatóan egy cseppet sem méltányolva, hogy ki előtt áll. Azonnal megkedvelem.
- Késett, herr Thawn.
- Eltévedtem. - feleli vállrándítva. - Lemaradtam valami fontosról?
Az érsek ekkor hosszan levegőt vesz csukott szemekkel, mielőtt válaszolna, láthatóan erőltet magára nyugalmat.
- Nem. Foglaljon helyet.
- Tawn! - biccentek felé. - Ő is velünk jön? - nézek az érsekre. - Ha jól látom ő nem féltünde vagy tévedek?
- Hölgyeim, uraim, az úr Tristan Thawn. A küldetés erejéig ő fogja kiegészíteni a csapatukat, rábízhatják a közelharcot, ha arra kerülne sor. Korábban tájékoztattam a feladat részleteiről, így nem kell ezzel terhelniük magukat. Ami azonban önnek is új, herr Thawn… - az érsek kihúzza a fiókját és egy nagyobb fadobozt vesz elő; a dobozból öt bőrszíjon lógó csepp alakú borostyán kerül elő, amelyet szétterít előttünk az asztalon. - Ezt nefilim testvéreink készítették, nem kizárt, hogy engesztelésképpen, amiért nem tudnak személyes támogatást nyújtani. A viselőjüket, ruházatát és minden magán viselt felszerelését megóvja a természetes tűz és bármiféle hő veszélyétől. Ezek fogják az életüket jelenteni a Cinderweald fái között. Javasolnám, hogy csak minimális puskaport vigyenek magukkal ennek ellenére, csak a biztonság kedvéért.
Az érsek elereszti a füle mellett a kissé ironikus kérdésemet, de nem erőltetem a dolgot, mert nem akarom magamra haragítani pont a felszentelésem előtt, mert akkor Johannes már hiába pedálozik, abból nem lesz semmi és még jó, ha nem dobnak ki.
Viszont megtudjuk, hogy a fiú jó közelharcos, pedig nem néztem volna ki belőle. Valamit biztos nagyon jól tud, ha ennyi mindent megengedhet magának. Jó lesz vele összehaverkodni.
A borostyánok magukra vonzzák a szemem, szép munkák és még milyen praktikusak, bár nekem magamnak is van egy kis védelmem. Önkéntelen a nyakamban lógó, különös ereklyét, az égetett ujjat érintem meg.
- Legalább adtak valamit, ez is több, mint amire máskor hajlandók, tisztelet a kivételnek. - teszem hozzá.
- Ez nagy igazság. - bólint az érsek felém. - És most kapóra jön a küldetésükhöz.
Gloria, Johannes és Kylin is el vesz egy-egy nyakláncot.
- Herr Thawn. – bólint a nővér az érkező felé, aztán már a feladatra koncentrál, gondolom realizálva azt, hogy úgy sem bújhatunk ki alóla, akármi is a véleményünk. - Tudjuk, hogy hol van Cinderwald lehetséges magja, az a bizonyos forrás amiről el kéne dönteni, hogy csoda-e?
- Sajnos nem, de van egy kiindulási nyom. Sokan látni véltek egy alakot az erdőben, aki ember vagy tündeszerű. Nem tudjuk, hogy hogyan képes életben maradni, de vélhetően köze van a hely rejtélyéhez. – válaszol az érsek.
- Van bármi egyéb információnk az erdőről, vagy olyan tényezőkről amik segíthetnek a feladatunkban? – szál be a kérdezősködésbe Johannes atya is.
Semmiképpen nem mondanék le bármilyen segítségről, ha be kell merészkednünk abba az elátkozott erdőbe, mert, hogy Istennek ahhoz semmi köze, azt biztosra veszem. Talán a tündék csináltak valamit bosszúból. Én is elveszem a zsinórra fűzött borostyánt.
- Igen, azt gondolom, minden segítség jól jön. - pillantok Kylinre közben, mert állítólag ő már járt ott. Vagy a közelben, talán tud valamit, ami mi nem.
- Tehát egy szájon forgó beszéd alapján kezdjünk nyomozni az ok után? – néz a nagymesterre a lány kissé irónikus hangvétellel.
Sangarinus Hansra néz.
- Annyit tudunk, hogy Cinderweald valamikor tünde lovagi birtok volt. Ha a kúria már nem is áll, romjai az erdőrész közepén lehetnek, így tájékozódási pontként szolgálhat.
- Remek, a volt kúriát használhatnánk főhadiszállásnak, vagy afféle műveleti központnak, biztonságosabb, mint egy égő erdőben sátrazni. Viszont amire mindenképp szükségünk lesz az a szokásosnál több muníció. Nem hiszem, hogy ott találnánk ételt ha kifogyunk, vadászni sem fogunk tudni, ahogyan vízre sem számítanék. – mondja Gloria gyakorlatiasan.
Kylinnak Tristan felel
- Nem szóbeszéd. Tényleg él ott valami.
- És ezzel a medállal biztos eljutunk odáig? - kérdezem, mert nem tudom kipróbálták-e, nem én szeretnék lenni a próbababa. - És honnan tudod? - nézek a fiúra.
- Tehát az ördög tudja mi lehet ott, akár egy démon is... – lebegteti meg a dolgot Kylin. - Amennyiben annak szeretnénk, előtte fel kell deríteni. Nem csak mi gondolkozhatunk így és akkor igen kellemetlen meglepetés is érhet minket.
- Még egy ok, hogy megkeressük a kúriát, ha a különös alakhoz is az lehet az egyetlen nyom. – jegyzi meg a nővér.
- Ezt már önökre bízom. Az erdő peremén találnak egy ideiglenes helyőrséget, ehhez biztosítok térképet maguknak. Onnan bármi, amire szükségük lehet az önöké, a nagymester kivételes engedélyével. - ekkor elétek, főleg Hans elé tol egy lepecsételt borítékot. - Ebben megtalálnak minden szükséges iratot.
Úgy látom más sem lelkesedik ezért a feladatért, de ahogy Gloria mondta, valahonnan el kell indulni.
- A helyőrség után már semmit nem vehetünk biztosra. - bólintok Kylian felé. - Onnantól magunkra leszünk utalva. - mondom ki, amit már mindenki tud.
Johannes atya azonnal ráveti magát a borítékra, ami azt a gyanút vonja maga után, hogy ő tartja magát a csapat leendő vezetőjének.
- Köszönjük a segítséget. – bájolog……~ Na, azt már nem! ~
- Van valami külön kívánsága, uram, hogy ki legyen a kis csapatunk vezetője, vagy ránk van bízva? - teszem fel az engem legjobban érdeklő kérdést, de ezt a többiek nevében is teszem. Na meg, hogy ha még sem ő lesz az, lássam lehervadni az öntelt mosolyt.
- Ide kéne hívni Matheus atyát, rögtön nem lenne kérdés. – nevet Gloria a férfira. - Szerintem legyen a vezetőnk Thawn. Bizonyára nem véletlenül van itt, sokat tud az uticélunkról, és mivel nem ismeri egyikőnket sem biztosan pártatlan. – fonja elégedetten karba a kezét.
- Mattheus atya... – réved el egy pillanatra az atya az emlékekbe - ...úgy gondolom egyikünknek nincs felesleges keze. – villant egy mosolyt a nővérre.
- Hidd el, velem rosszul járnátok. - húzza el a száját Tristan.
- Bízom benne, hogy ezt meg tudják oldani felnőttek módjára. - mosolyodik el halványan Sangarinus.
- A helyőrséget úgy értesítettem, hogy holnap estére érkeznek meg, ehhez hajnalban kell indulniuk. Addig szabad időt kapnak felkészülni, ahogy jónak látják. Az Úr vigyázzon önökre. – bocsát el minket az érsek, de az atyának még van mondanivalója.
- Amennyiben Thawn nem vállalja, és egyeseknek ellenérzéseik vannak velem szemben – pillant egyenesen rám, - úgy azt javaslom vezessen minket Gloria nővér. Így lesz a legbiztonságosabb mindannyiunk számára.
Érdekes lenne, ha Gloria nővér javaslatára a fiút nevezné kis az érsek a vezetőnek, mert őt nem ismerjük, fogalmunk sincs, hogy mire lenne képes, hiszen láttuk már mennyi benne a tisztelet.
Ennél még Johannes is jobb választás, mert a saját ellenérzésem ellenére, tapasztalata neki van a legtöbb, ezt el kell ismernem.
Az érsek úgy néz ki ebbe nem akar beleszólni, ami érthető is a részéről, nem ő jön velünk.
Értékelem, hogy Tristan tudja, hogy hol a helye, de az atya javaslata nem kis mértékben lep meg. Önként lemondana a vezetői posztról?
- Én elfogadom. - bólintok rá, mielőtt meggondolná magát. - És hajnalra útra készen leszek.
- Rossz ötlet. – vágja rá azonnal a nővér. - Nekem sincs problémám Johannes atyával, többször is dolgoztam már vele. Azért javasoltam herr Thawn-t hogy elfojtsak egy konfliktus forrást. De kérdezzük meg Kylin kisasszonyt, hogy volna-e olyan kedves és vállalná-e a csapat koordinálását.
- Nekem senkivel sincs semmilyen bajom, így számomra ez lényegtelen, amíg az illető képes jól vezetni a csapatot. Így, én lemondanék erről a posztról. – hárít Kylin is.
Az érsek eközben csak megdörzsöli a halántékát, mert az előbb láthatóan befejezettnek tekintette a beszélgetést és mi még mindig itt vagyunk és vitázunk.
Tristan eközben sóhajt és feláll.
- Ennek sosem lesz vége. Igazatok van, vezetek én. Ti tudtok együttműködni, én tudom mit kell csinálni. Hajnalban találkozunk. - aztán kisétál.
- Legyen hát Thawn. – egyezik bele az atya azonnal. Ez igen csak gyanús…….!
Egy fintorral jelzem, mit gondolok, de mivel én kezdeményeztem az egész vitát, inkább nem szólok most. Még változtathatunk rajta útközben is, ha nagyon nem működik.
- Ha nincs más uram....... - nézek az érsekre, de láthatóan elege van belőlünk. - Akkor megyünk. - állok fel.
- Általában nem ilyen döcögős az indulás. – próbálja az élét venni a dolgoknak a nővér és ezt főleg Kylin-nek, az új társnak címzi, hiszen ő talán ebből szűri le, milyenek is vagyunk. - Szerintem most is hamar összecsiszolódunk majd.
- Csak a folytatás menjen simán és kevesebb gondunk lesz. – válaszol neki a lány. - Hárman biztosan, a másik kettő... Már kevésbé biztos.
Mindannyian távozunk az érsek szobájából, hogy felkészüljünk az utazásra, amiből talán sosem térünk vissza.

Felhasználó profiljának megtekintése

5 Re: Küldetés: Cinder & Ash on Vas. Aug. 05, 2018 11:21 am

Kylin Farfiel

avatar
Fővárosi Királyi Palota
Fővárosi Királyi Palota
Ritka öröm az, amikor végre szabadnapot kapsz a sok harc után. Nem árt néha az, hogy ki tudd ereszteni a gőzt. A sok halott után, kifejezetten jó érzés az, amikor ismét élő emberekkel találkozól. S végre megoldhatom azon felmerült gondjaimat, amik elmaradtak, mert azért vannak olyanok. Egy-két dolog, amit be kéne szereznem. S igen, van köztük erősen női is, hisz mégiscsak egy hajadon lány lennék. Ám, ahogy fölkelek és ránézek a kis asztalomra, csak egy fáradt sóhaj hagyja el a számat. Egy levél ami nekem szól és már elsőre kiszúrom a hivatalos pecsétet. Felveszem és elolvasom és csak magamban dörmögők közben.
- Ennyit a szabadságról. - állok fel és kezdek el öltözködni. Szokásos bőr ruhám húzom fel és úgy indulok el az érsekhez. Odaérve az őr bevezet egy helyiségbe, ahol már hárman várakoznak.
- Kérem, itt várjanak. Az érsekatya nemsokára megérkezik.
A szobában viszont kellemes meglepetés fogadott. Nem én érkeztem elsőnek. Két papnak tűnő alak és egy nővér fogad. Idősebb atya rögtön oda is lép hozzám, és kézcsókkal üdvözöl. Nem kell mondanom, hogy igen csak meglep ezen tettétével, ám nem reagálok úgy, ahogy nem kéne.
- Johannes Hagen. - mutatkozik be, majd lép közelebb a fiatalabb, akin most látom, hogy egy sötét elf. Olyat sem gyakran látni egyházi szolgaként.
- Jozef Strandgut novicius. - mutatkozik be ő is és mint kiderül nem pap, csak novicius.
- Gloria vagyok, a szent brünhilda rend nővére. - mutatkozik be a nővér is, aki szintén meglep. Mivel ő meg egy félvér, akárcsak én. S egyben ő az első, akivel találkozom, így hirtelen olyan érzés lesz úrrá bennem, hogy minél előbb össze akarok barátkozni vele. Nem túl gyakran van ilyen lehetőségem, így igyekezni fogok minél előbb jóban lenni vele.
Pár perc telhetett el, mióta megérkeztem, amikor végre jön valaki a másik irányból is. Egy jörmungandr-be öltözött férfi volt. Meglepően fiatal volt, talán harminc körül lehetett, hosszú fekete haj lófarokban.
- Laudetur Iesus Christus. Elnézést, hogy megvárattam önöket. Sangarinus atya vagyok, Krisztus nyáját, mint érsek szolgálom. Kérem, fáradjanak beljebb. - tárta szélesre a faragott ajtót. Mai nap tele van meglepetésekkel. Egy sötét tünde novicius után, egy tünde érsek. Nem igazán megszokott, hogy egy tünde legyen az egyház tagja és mell ilyen magasra jusson.
- Mindörökké. Johannes Hagen atya, szolgálatára. -
- Dícsértessék érsek atya! - hajtott térdet Jozef.
- In aethernum, atyám. - köszönti a nővér is.
- Üdvözlöm érsek úr. - szólalok hát meg én is. Nem mondanám, hogy túlzottan gyakran volt közöm az egyházhoz, így nem nagyon tudom, hogy miképp is kéne köszönni.
Az érsek szobája olyan, mint amilyennek elképzeltem. Funkcionális és semmi több. Csak az van benne, ami kell és semmi díszítés. Kissé rideg is tőle a hely. S miután megköszönöm a helyet, már hallhatjuk is, hogy miért hívtak ide
- Kérem, foglaljanak helyet. - mutatott Sangarinus érsek a székekre az asztala előtt, ő maga pedig az íróasztal mögött ült le. Johannes atya kihúzott először két széket Gloriának és nekem, amit meg is köszönök neki. S ekkor nézek az ötödik szék felé, biztosan nem véletlenül van itt. Tehát jönni fog még valaki.
- Gondolom mind kíváncsiak, miért hívattam ide önöket annyi helyről és elöljárón keresztül, így rögtön a tárgyra térnék, utána pedig feltehetik az esetleges kérdéseiket. - kezdte az érsek. Tünde létére akcentus nélkül, egészen kifinomultan beszélte a németet. Mondjuk, ha kellen sok ideje él már itt, akkor ez annyira nem is meglepő. Állítólag már én is igazán jól beszélem és nem törőm a nyelvet. - Hallottak a Tünde-erdő sorsáról azóta, hogy a háború kitört? -
- Nem sok mindent. - kezdte Johannes őszintén.
- Csak amit mindenki, hogy elnyelték a lángok. - szólalt meg a fiatal tünde.
- Én azt tudom, hogy az az erdő, ami addig volt eltűnt, a helyét pedig valami más vette át. Legalábbis a fronton a felderítők ezt mesélik. - majd az ötödik székre vándorolt a tekintetem. Valószínűleg puszta véletlen volt.
- Ahogy az előttem lévők is mondták. Azt tudom, hogy ég, az okát kevésbé. -
- Mindannyian helyes dolgokat állítanak. A módját igazából rejtély fedi, de annyi bizonyos, hogy... nos... volt elődöm türelmetlen reakciója miatt a tünde királyságok pozíciót cseréltek egy idegen föld azonos területű erdejével, ezt nevezi a köznyelv most Finsterwaldnak. Azonban még ez előtt, Abaddón arkangyal pusztítása alatt az erdő jelentős északi területe kigyulladt. Ahogy a kisasszony is mondta... - biccentett felém. - … nem csak egyszerűen felégett, azóta is folyamatosan lángokban áll anélkül, hogy elemésztené a fákat. Az északi máguskör varázslói valami különösen erős jelenséget sejtenek a háttérben és felettébb erőszakosan ösztönzik a koronát, hogy tegyen lépéseket a jelenség felderítésére és az erő kiaknázására. Azonban van egy apró probléma. - itt egy pillanatnyi hatásszünetet tartott. - Ezedig ekkora mágikus behatást csak isteni csodák alakíthattak ki. -
- Ezért kell az egyház segítsége? Azt gondolják Urunk táplálja a lángokat? De miért tenné? - szólal meg József hevesen - Ha a sárkány valóban angyal volt, akár az ő csodája is lehet. Valami köze kell legyen hozzá, ha attól gyulladt ki. Így az egyház szerepét értem. - fordul felém.
- S ha jól sejtem az érsek úr kapta a feladatot, hogy egy kisebb csapatot állítson össze, akik kiderítik, hogy mi is ezen dolog hátterében. Amint ezen információ birtokába kerültek, pontosan részletes jelentést tesznek. Vagy ha úgy ítélik meg, akkor rendezik az okát. S ezen feladathoz miért is kell akkor íjász? - teszem fel végül a kérdést.
- Nem tudjuk pontosan mi okozza a soha nem alvó tüzet. - illesztette össze az ujjbegyeit maga előtt az érsek. - Teória annyi van, mint égen a csillag, de tény semmi. Egyedül akkor derül fény valamire, ha valaki bemerészkedik az erdőbe és megkeresi a jelenség forrását. Ez azonban igen veszélyes, tekintve, hogy nem tudjuk mi vár abban az erdőben. Éppen ezért az a legbölcsebb, ha egy jól kiegyensúlyozott csapat veszi át a felderítő szerepét, amely minden felmerülő kihívásra tud felelni és hibátlan stratégiai formációt alkot. Önöket hármójukat személyesen válogattam. - mutatott Jozefre, Gloriára és rám. - Az okát megláthatják, ha egymásra néznek. Hagen atyát a Szentszék javasolta.
- Gloria nővért és Kylin kisasszonyt értem, de én? Én mit láthatnék egy tünde erdőben.......egy volt tünde erdőben? - kérdezte József és szemem sarkából látom, hogy Gloria arcán megmozdulnak az izmok. Valószínűleg nem éppen tetszett neki ez a megszólalás.
- Azért Jozef, mert sötét tünde vagy. Mindhármunkban tünde vér van, és mind a hárman feláldozhatók vagyunk. A félelfek nem érnek többet egy korcs kutyánál a tisztavérűek szemében, és gyanítom rád is néztek már hasonlóan. - fakad ki Glória, ami azért kicsit meglep egy nővértól. S ami azt illeti, igen csak egyet tudok érteni vele. Pontosan tudom, hogy milyen érzés az, amikor lenéznek és semmibe vesznek.
- És persze egyébként is kapóra jött az összeállítás, egy közelharcos pap, egy inkvizitor, egy íjász és egy gyógyító személyében. Johannes atya pedig nyilván vigyázni fog ránk a sacra institutio megbízásából. -
- Kérem, Gloria nővér, uralkodjon az indulatain és ne bocsátkozzon elsietett feltételezésekbe. Azért választottam önöket az északi királyságban lakó számos tünde és féltünde közül, mert nem bízhatom a feladatot akárkire. Az Ordo Draconis fiatal rend, mégis hírneve kellően rossz azóta, hogy elődöm, a megboldogult Demiphones püspök megpróbálta lépésről lépésre felégetni azt, ami a Tünde-erdőből marad. Ugyanazért választottak engem a pozíciója betöltésére, amiért én választottam magukat. A szelídség és óvatosság miatt. - pillanatra lehunyta a szemeit, mikor újra kinyitotta tekintete Jozefen állapodott meg. - Tisztában vagyok azzal, hogy Kylin kisasszonyon kívül egyikőjük sem ismerős a volt Tünde-erdőben, ám ez nem is fontos. Olyanokra van szükségem, akik a lehető legtisztábban elintézik ezt az ügyet anélkül, hogy tovább ártanának az erdőnek vagy az egyház hírnevének az itt maradt tündék szemében. Azért választottam önöket, mert bízom benne, hogy a kevert vérük és elcserélt életük felkészítette önöket arra, hogy egyszerre tartsák szem előtt két nép értékrendjét. Hagen inkvizítor pedig nem az önök bébicsősze. Hagen inkvizítor Őszentsége megbízott követe, aki tökéletesen kiegészíti a csapatukat, számos sikeres küldetéssel bizonyította, hogy képes feltalálni magát bármilyen közegben és olyan kevésbé konvencionális módszerekhez is ért, amelyekhez önök nem. Mellesleg a Szentszék kérésére ő fogja elbírálni Jozef Strandgut novícius helytállását és megítélni készen áll-e az Egyház kötelékébe való belépésre. -
Johannes atya ekkor úgy tűnt mindjárt elneveti magát, de a feltörő kacajt egy apró köhögéssel igyekezte palástolni.
- Megtisztel. - bólintott az érsek felé.
- Óóóóó.....- nyögte a novícius. - Ez.....nem.......pont egy inkvizítor, uram? – kérdezte végül. Mintha neki ez nem tetszene tulzottan.
- Elnézést kérek, atyám. - tehát a Ordo Draconis, a rend ami igen sok galibát okozott. S a feje most egy tünde. Igen csak érdekes.
- Ki más, ha nem egy inkvizitor, Jozef? Institoris püspök növendékének pont nem kéne tőlük tartani. - szólal meg Glória. Sangarinus atya is bólint a kijelentésre.
- Ennél megfelelőbb bírálót nem kaphat, novícius. Ha felszentelése után találnák alkalmatlannak, szintén egy inkvizítor lenne az, akinek felelnie kell. Hipotetikusan, természetesen. -
- Egyetértek a nővérrel, biztosítalak arról, hogy nincs mitől tartanod. - mondta bátorítóan Johannes atya is.
Ekkor az ajtó újra kinyílt, és egy fiatal fiú lép be rajta.
- Késett, herr Thawn. -
- Eltévedtem. - felelte vállrándítva. - Lemaradtam valami fontosról?
Az érsek ekkor lassan, csukott szemmel nagy levegőt vett, mielőtt válaszolt volna. S az ifjú beszédéből azt szűrőm le, hogy jó ideje ismeri már az érseket és mindig hasonló a viselkedse.
- Nem. Foglaljon helyet. -
- Hát, de......igen, persze. - sóhajtott Jozef. - Csak mindig úgy gondoltam Norven püspök lesz az, aki véleményez majd, hiszen ő ismer a legjobban. – magyarázkodik.
- Tawn! - biccentett felé. - Ő is velünk jön? - nézett az érsekre. - Ha jól látom ő nem féltünde vagy tévedek? -
Mind érdeklődve fordultunk a fiú felé, de láthatóan nincsenek tünde vonásai, tehát esélyesen az érsek hívta ide.
- Hölgyeim, uraim, az úr Tristan Thawn. A küldetés erejéig ő fogja kiegészíteni a csapatukat, rábízhatják a közelharcot, ha arra kerülne sor. Korábban tájékoztattam a feladat részleteiről, így nem kell ezzel terhelniük magukat.  Ami azonban önnek is új, herr Thawn… - az érsek kihúzta a fiókját és egy nagyobb fadobozt vett elő. Benne öt, bőrszíjon lógó csepp alakú borostyán feküdt, amelyeket szétterített előttünk az asztalon. - Ezt nefilim testvéreink készítették, nem kizárt, hogy engesztelésképpen, amiért nem tudnak személyes támogatást nyújtani. A viselőjüket, ruházatát és minden magán viselt felszerelését megóvja a természetes tűz és bármiféle hő veszélyétől. Ezek fogják az életüket jelenteni a Cinderweald fái között. Javasolnám, hogy csak minimális puskaport vigyenek magukkal ennek ellenére, csak a biztonság kedvéért. -
- Legalább adtak valamit, ez is több, mint amire máskor hajlandók, tisztelet a kivételnek. - jegyezte meg a sötét tünde.
- Ez nagy igazság. - bólintott az érsek. -- És most kapóra jön a küldetésükhöz. -
Tehát a fiú egy közelharcos, vele már sokkal egészebb a csapat. Mindössze ezen hozzáállása zavar kissé. Ezzel még lehet gondunk. Láttam már, hogy mire képes egy ilyen tag egy csapatban. Hogy mennyire szét tud az esni és azzal együtt végük is van. A kirakott medált egy ideig csak nézem, végül elveszek egyet és a nyakamba akasztom. Remélem valóban működik, vagy visszatérek kísérteni az érseket.
- Herr Thawn. – biccent Gloria a fiú felé. - Tudjuk, hogy hol van Cinderwald lehetséges magja, az a bizonyos forrás amiről el kéne dönteni, hogy csoda-e? -
- Sajnos nem, de van egy kiindulási nyom. Sokan látni véltek egy alakot az erdőben, aki ember vagy tündeszerű. Nem tudjuk, hogy hogyan képes életben maradni, de vélhetően köze van a hely rejtélyéhez. -
Johannes atya is a medál után nyúlt, és azonnal fel is rakta a nyakába.
- Van bármi egyéb információnk az erdőről, vagy olyan tényezőkről, amik segíthetnek a feladatunkban? - Jozef is elvette a borostyánt.
- Igen, azt gondolom, minden segítség jól jön. – pillant rám Gloria és én is rá pillantok. Valószínűleg az, hogy jártam ott jár a fejében. Ami igazából az, hogy ott éltem 18 évig.
- Tehát egy szájon forgó beszéd alapján kezdjünk nyomozni az ok után? – teszek fel igazán jogos kérdést.
- Nem szóbeszéd. Tényleg él ott valami. - válaszolta Tristan az érsek helyett. Sangarinus atya Johannesre nézett.
- Annyit tudunk, hogy Cinderweald valamikor tünde lovagi birtok volt. Ha a kúria már nem is áll, romjai az erdőrész közepén lehetnek, így tájékozódási pontként szolgálhat. -
- És ezzel a medállal biztos eljutunk odáig? - kérdezte Jozef. - És honnan tudod? - nézett utána a fiúra.
- Remek, a volt kúriát használhatnánk főhadiszállásnak, vagy afféle műveleti központnak, biztonságosabb, mint egy égő erdőben sátrazni. Viszont ,amire mindenképp szükségünk lesz az a szokásosnál több muníció. Nem hiszem, hogy ott találnánk ételt ha kifogyunk, vadászni sem fogunk tudni, ahogyan vízre sem számítanék. - néztem az érsekre.
- Tehát az ördög tudja mi lehet ott, akár egy démon is... - a mondat végét a levegőben hagyok lógni. Mindenki gondoljon arra, amire akar. S a kúria.. Az is lehet könnyen az ott lévő valami bázisa. S így, ha oda megyünk, akkor a biztos halálba rohanunk. Ám félek, hogy oda fogunk menni.. - Amennyiben annak szeretnénk, előtte fel kell deríteni. Nem csak mi gondolkozhatunk így és akkor igen kellemetlen meglepetés is érhet minket. -
- Ezt már önökre bízom. Az erdő peremén találnak egy ideiglenes helyőrséget, ehhez biztosítok térképet maguknak. Onnan bármi, amire szükségük lehet az önöké, a nagymester kivételes engedélyével. - ekkor elénk, főleg Johannes elé tolt egy borítékot. -- Ebben megtalálnak minden szükséges iratot. -Az inkvizitor rögtön zsebre is tette a levelet.
- Köszönjük a segítséget. - mondta udvariasan, és körbenézett, mintha mind jól végeztük volna dolgunkat és már indulhatnánk is.
- A helyőrség után már semmit nem vehetünk biztosra. - mondta Jozef a megjegyzésemre utalva. Lehet, így gondolni, ám én ebben nem vagyok annyira biztos. - Onnantól magunkra leszünk utalva. - Amikor viszont Johannes atya eltette a levelet, ez Josef-nek nem igazán tetszik.
- Van valami külön kívánsága, uram, hogy ki legyen a kis csapatunk vezetője, vagy ránk van bízva? -
- Még egy ok, hogy megkeressük a kúriát, ha a különös alakhoz is az lehet az egyetlen nyom. -
Szinte tapintani lehetett Jozef és Johannes között a feszültséget. Több, mint valószínű, hogy a kettőnek van valami baja egymással, vagy legalábbis az ijfúnak van valami baja. Na remek. Még el se indultunk, de már gondok vannak.
-- Ide kéne hívni Matheus atyát, rögtön nem lenne kérdés. – szólalt meg nevetve Glorie. - Szerintem legyen a vezetőnk Thawn. Bizonyára nem véletlenül van itt, sokat tud az uticélunkról, és mivel nem ismeri egyikőnket sem biztosan pártatlan. -
- Hidd el, velem rosszul járnátok. - húzta el a száját Tristan.
-- Bízom benne, hogy ezt meg tudják oldani felnőttek módjára. - mosolyodott el halványan Sangarinus érsek. - A helyőrséget úgy értesítettem, hogy holnap estére érkeznek meg, ehhez hajnalban kell indulniuk. Addig szabad időt kapnak felkészülni, ahogy jónak látják. Az Úr vigyázzon önökre. -
-- Mattheus atya... - mosolyodott el Johannes atya, valószínűleg már van közös múltjuk - ...úgy gondolom egyikünknek nincs felesleges keze. - vigyorgott rám. - Amennyiben Thawn nem vállalja, és egyeseknek ellenérzéseik vannak velem szemben - nézett az atya Jozefre - Úgy azt javaslom vezessen minket Gloria nővér. Így lesz a legbiztonságosabb mindannyiunk számára. -mond le Josef a posztról és jelöli meg helyette a növért.
- Én elfogadom. - bólintott Jozef azonnal az ötletre. - És hajnalra útra készen leszek. -
- Rossz ötlet. - vágja rá Gloria.
- Nekem sincs problémám Johannes atyával, többször is dolgoztam már vele. Azért javasoltam herr Thawn-t hogy elfojtsak egy konfliktus forrást. De kérdezzük meg Kylin kisasszonyt, hogy volna-e olyan kedves és vállalná-e a csapat kordinálását. -
- Nekem senkivel sincs semmilyen bajom, így számomra ez lényegtelen, amíg az illető képes jól vezetni a csapatot. Így, én lemondanék erről a posztról. – válaszolok és egyben én is másra hárítom. Tudom magamról, hogy még nem állok készen az ilyen dolgokra, így nem akarok egy küldetésen kisérletezgetni.
- Ennek sosem lesz vége. Igazatok van, vezetek én. Ti tudtok együttműködni, én tudom mit kell csinálni. Hajnalban találkozunk. - szólal meg Thawn és ezzel a lendülettel el is hagyja a szóbát.
- Legyen hát Thawn. - bólintott Johannes. Jozef fintorgott, de végül nem mondott ellent. Végül is ő robbantotta ki ezt a kis vitát.
- Ha nincs más uram....... - nézett az érsekre. - Akkor megyünk. - állt fel Jozef, Gloria pedig követi a példáját.
- Általában nem ilyen döcögős az indulás. - mosolyogtam rám Gloria és, ami azt illeti, igen csak kellemes ezen tette számomra. Jó látni, hogy barátságosan közelít felém. - Szerintem most is hamar összecsiszolódunk majd. -
- Csak a folytatás menjen simán és kevesebb gondunk lesz. – szólalok meg - Hárman biztosan, a másik kettő... Már kevésbé biztos. - teszem még hozzá. Ám erősen remélem, hogy nem lesz semmilyen váratlan probléma.

Felhasználó profiljának megtekintése

6 Re: Küldetés: Cinder & Ash on Hétf. Aug. 06, 2018 1:29 am

Johannes Hagen

avatar
Felszentelt Inkvizítor
Felszentelt Inkvizítor
Hazudnék ha azt mondanám, hogy nem lepett meg a parancs érkezése – méghozzá a pápai pecséttel. Kellemes meglepetés volt mindazonáltal, hiszen semmi kivetnivalóm nem volt azzal kapcsolatban, hogy otthagyjam néhány napra az ostromot, és esetleg egy éjszakát a kényelmes Katedrálisban található szobámban -de főleg ágyamban – tölthessek. Ezzel szemben, amint megérkezek már irányítanak is egy aprócska rendházba, majd a folyosón végigvezetve egy egyszerű faragott faajtó előtt állunk meg.
- Kérem, itt várjon. Az érsekatya nemsokára megérkezik. – kapom az utasítást. Kíváncsi vagyok ki ez a titokzatos Sanganarius érsekatya, addig is azonban kényelembe helyezkedve várok.
Nem is kell sokáig így tennem, míg megjelenik a folyosón a lovag egy másik alakkal. Egy selffel ráadásul. Jozef? Óóó, Jozef. Az első gondolat ami beugrik a látványára, hogy mennyire irritáló lesz ha bármit is együtt kell csinálnom ezzel a novíciussal, ennek ellenére nem tudom letörölni az arcomról a mosolyt, amikor meghallom hogy visszakozik a lovagnak.
- Johannes atya? – kérdezi, majd próbálja leplezni az érzelmeit, de nem igazán sikerül neki – Biztos, hogy ide kellett jönnöm? – néz még rá egyet a lovagra, de az szinte már ott sincs. Mikor ottmarad, megszólítom.
- Óh, én teljesen biztos vagyok benne. – reagálok még az előzőre, majd belekezdek egy beszélgetésbe, hátha ezzel a módszerrel más eredményt érek el, mint a legutóbbival – Hogy megy a sorod a fronton fiú? Ugye ott szolgálsz?
- Csak biztos akartam lenni benne. Egyébként igen, ott szolgálok és jól mennek a dolgaim. – válaszol, és már kérdeznék is tovább, de ekkor még valaki érkezik. Nem is akárki: Gloria nővér. Az eddigi hamis mosolyom őszintévé válik, ahogyan ültömből felkelve üdvözlöm az apácát.
- Dicsértessék a Jézus Krisztus, Gloria nővér. Öröm újra látni.
- Dicsértessék nővér! Te is velünk tartasz? Soha jobb hír. – támadja le Jozef.
- Mindörökké ámen. Igen Jozef, engem osztottak mellétek, bár fogalmam sincs, hogy hova megyünk... – válaszol üdvözléseinkre a nő.
Őt sincs időm a hogyléte felől faggatni, hiszen egy számomra ismeretlen nő ér oda a folyosó végére. Kifejezetten csinos, és a füleiből ítélve úgy tűnik osztozik Gloria nővérrel a félvérségen. Ő vajon milyen szeret tölt majd be? Kézcsókkal köszöntöm.
- Johannes Hagen.
- Jozef Strandgut novicius. – biccent Jozef.
- Gloria vagyok, a szent Brünhilda rend nővére. – mondja Gloria. Nem olyan gyakoriak a félvérek, vajon mennyire próbálják majd megismerni egymást és a múltjukat? Ha együtt maradunk érdekes lesz figyelni őket.
- Üdvözletem. Kylin vagyok. – válaszol.
Ezután érkezik meg a már emlegetett érsek, egy közepes Jormungandr páncélba öltözve. Amellett, hogy meglepően fiatal az is fura, hogy az épületen belül páncélban jár – azon pedig, hogy tünde, meg se lepődtem, annyi vett már körül. Véletlen volna?
- Laudetur Iesus Christus. Elnézést, hogy megvárattam önöket. Sangarinus atya vagyok, Krisztus nyáját mint érsek szolgálom. Kérem, fáradjanak beljebb. – köszön, majd lép oda az ajtóhoz, hogy kitárja
- Mindörökké. Johannes Hagen atya, szolgálatára. - reagálok az érsek köszöntésére. Nem hittem volna hogy teljes harci díszben állít be ide, vajon mi oka lehet? Kora és faja annyira meglepett, hogy még az alapvető illemről is elfeledkeztem, és elsőként léptem be az ajtón. Hátam mögül hallottam a társaim bemutatkozását is.
- Dicsértessék érsek atya! – jön be utánam Jozef is, szintén elfeledkezve az illemről.
- In aethernum, atyám. – fárad be végül a nővér és Kylin.
Az érsek irodája nagy, ám berendezettségét a puritanizmus jellemzi: egy szekrény, egy nagyobb íróasztal, öt darab szék és az elmaradhatatlan feszület a falon.
- Kérem foglaljanak helyet. – mutat rá az asztal előtt helyet foglaló székekre. Itt már beugrik az illem, és megpróbálok kompenzálni az előbbiért: mind Gloriának mind Kylinnak kihúzom a széket, és csak aztán foglalok helyet. Apropó, öt darab szék van, így van berendezve a szoba, vagy várunk még valakit? - Gondolom mind kíváncsiak, miért hívattam ide önöket annyi helyről és elöljárón keresztül, így rögtön a tárgyra térnék, utána pedig feltehetik az esetleges kérdéseiket. – kezd bele a mondandójába az akcentus leghalványabb jele nélkül – rég emberek között élhet már. – Hallottak a Tünde-erdő sorsáról azóta, hogy a háború kitört?
- Nem sok mindent. – vallom be őszintén.
- Csak amit mindenki, hogy elnyelték a lángok.
- Én azt tudom, hogy az az erdő, ami addig volt eltűnt, a helyét pedig valami más vette át. Legalábbis a fronton a felderítők ezt mesélik.
- Ahogy az előttem lévők is mondták. Azt tudom, hogy ég, az okát kevésbé. – fejezte be a kört az új hölgy.
- Mindannyian helyes dolgokat állítanak. A módját igazából rejtély fedi, de annyi bizonyos, hogy... nos... volt elődöm türelmetlen reakciója miatt a tünde királyságok pozíciót cseréltek egy idegen föld azonos területű erdejével, ezt nevezi a köznyelv most Finsterwaldnak. Azonban még ez előtt, Abaddón arkangyal pusztítása alatt az erdő jelentős északi területe kigyulladt. Ahogy a kisasszony is mondta... - biccent Kylin felé. - … nem csak egyszerűen felégett, azóta is folyamatosan lángokban áll anélkül, hogy elemésztené a fákat. Az északi máguskör varázslói valami különösen erős jelenséget sejtenek a háttérben és felettébb erőszakosan ösztönzik a koronát, hogy tegyen lépéseket a jelenség felderítésére és az erő kiaknázására. Azonban van egy apró probléma. - itt egy pillanatnyi hatásszünetet tart. - Ezeddig ekkora mágikus behatást csak isteni csodák alakíthattak ki.
- Ezért kell az egyház segítsége? Azt gondolják Urunk táplálja a lángokat? De miért tenné? – reagál összeráncolt homlokkal Jozef. A feltételezés sérti vajon, vagy kezd rájönni arra, hogy ott fogunk kikötni?
- Ha a sárkány valóban angyal volt, akár az ő csodája is lehet. Valami köze kell legyen hozzá, ha attól gyulladt ki. Így az egyház szerepét értem. – mondta Gloria, majd Kylinre nézett. Engem is érdekelt a kérdés, hogy ő vajon hogy került ide, most pedig kiderülhet.
- S ha jól sejtem az érsek úr kapta a feladatot, hogy egy kisebb csapatot állítson össze, akik kiderítik, hogy mi is ezen dolog hátterében. Amint ezen információ birtokába kerültek, pontosan részletes jelentést tesznek. Vagy ha úgy ítélik meg, akkor rendezik az okát. S ezen feladathoz miért is kell akkor íjász? – most pedig azt is megtudtuk, hogy íjász.
- Nem tudjuk pontosan mi okozza a soha nem alvó tüzet. - illeszti össze az ujjbegyeit maga előtt az érsek. - Teória annyi van, mint égen a csillag, de tény semmi. Egyedül akkor derül fény valamire, ha valaki bemerészkedik az erdőbe és megkeresi a jelenség forrását. Ez azonban igen veszélyes, tekintve, hogy nem tudjuk mi vár abban az erdőben. Éppen ezért az a legbölcsebb, ha egy jól kiegyensúlyozott csapat veszi át a felderítő szerepét, amely minden felmerülő kihívásra tud felelni és hibátlan stratégiai formációt alkot. Önöket hármójukat személyesen válogattam. - mutat Jozefre, Gloriára és Kylinre. - Az okát megláthatják, ha egymásra néznek. Hagen atyát a Szentszék javasolta.
Áhá. Eddig se fájt a fogam ahhoz, hogy felfedezzem Finsterwald ismeretlen zugait, de így, hogy még a felütése sem az a dolognak, hogy saját maga választott ki a feladatra – mint a többieket –, még kevésbé vágyódom az erdőbe. Az viszont, hogy miért pont őket választotta, kezdem sejteni…
- Gloria nővért és Kylin kisasszonyt értem, de én? – mutat magára - Én mit láthatnék egy tünde erdőben.......egy volt tünde erdőben?
Ekkor szólalt meg az apáca. Lehunyta a szemét, gondolom a dühe kontrollálása érdekében.
- Azért Jozef, mert sötét tünde vagy. Mindhármunkban tünde vér van, és mind a hárman feláldozhatók vagyunk. A félelfek nem érnek többet egy korcs kutyánál a tiszta vérűek szemében, és gyanítom rád is néztek már hasonlóan. És persze egyébként is kapóra jött az összeállítás, egy közelharcos pap, egy inkvizítor, egy íjász és egy gyógyító személyében. Johannes atya pedig nyilván vigyázni fog ránk a sacra institutio megbízásából.
Bevallom, jól szórakozom azon ahogyan elveszíti az önuralmát az apáca – ritkán látni ilyet a fajtájától. Csak úgy csöpögnek az információk, most már az is tiszta, hogy mivel lehet kihozni a sodrából, ez a tudás pedig kitudja mikor jön jól.
- Kérem, Gloria nővér, uralkodjon az indulatain és ne bocsátkozzon elsietett feltételezésekbe. Azért választottam önöket az északi királyságban lakó számos tünde és féltünde közül, mert nem bízhatom a feladatot akárkire. Az Ordo Draconis fiatal rend, mégis hírneve kellően rossz azóta, hogy elődöm, a megboldogult Demiphones püspök megpróbálta lépésről lépésre felégetni azt, ami a Tünde-erdőből marad. Ugyanazért választottak engem a pozíciója betöltésére, amiért én választottam magukat. A szelídség és óvatosság miatt. - szemei egy pillanatra lehunyódnak, aztán mikor újra felnyílnak tekintete Jozefen állapodik meg. - Tisztában vagyok azzal, hogy Kylin kisasszonyon kívül egyikőjük sem ismerős a volt Tünde-erdőben, ám ez nem is fontos. Olyanokra van szükségem, akik a lehető legtisztábban elintézik ezt az ügyet anélkül, hogy tovább ártanának az erdőnek vagy az egyház hírnevének az itt maradt tündék szemében. Azért választottam önöket, mert bízom benne, hogy a kevert vérük és elcserélt életük felkészítette önöket arra, hogy egyszerre tartsák szem előtt két nép értékrendjét. Hagen inkvizítor pedig nem az önök bébicsősze. Hagen inkvizítor Őszentsége megbízott követe, aki tökéletesen kiegészíti a csapatukat, számos sikeres küldetéssel bizonyította, hogy képes feltalálni magát bármilyen közegben és olyan kevésbé konvencionális módszerekhez is ért, amelyekhez önök nem. Mellesleg a Szentszék kérésére ő fogja elbírálni Jozef Strandgut novícius helytállását és megítélni készen áll-e az Egyház kötelékébe való belépésre.
Már épp kiélveztem volna a dicséretek sokaságát, amikor meghallottam az utolsó mondatot. Nem tagadom, eléggé erősnek tartom az akaraterőmet, ám amikor megértettem hogy én dönthetek Jozef sorsáról, képtelen voltam elnyomni feltörő röhögésemet, kénytelen voltam egy aprócska köhögéssel palástolni azt, majd gyorsan reagáltam az érsekre.
- Megtisztel. – bólintok.
Tovább gondolva a mondandója elejét, bármennyire is logikus az amit mondd, sajnos nem tudom kiverni a fejemből a gyanút, miszerint egy feláldozható négyesnek vagyunk odaküldve. No nem mintha lenne lehetőségünk visszakozni.
- Óóóóó...Ez.....nem.......pont egy inkvizítor, uram? – teszi hozzá egy eléggé állatias
felhördülés után. A veszély ellenére egyre szórakoztatóbbá kezd válni a dolog.
- Elnézést kérek, atyám. – mondta lesütött szemmel a fél-tünde. - Ki más, ha nem egy inkvizítor, Jozef? Institoris püspök növendékének pont nem kéne tőlük tartani. – mosolygott rá a fiúra. Ó, ha ő azt tudná. Mostanra szerencsére eléggé megnyugtattam magam, hogy ezekre csak önmagamban mosolyodjam el.
- Egyetértek a nővérrel, biztosítalak arról, hogy nincs mitől tartanod.
- Ennél megfelelőbb bírálót nem kaphat, novícius. Ha felszentelése után találnák alkalmatlannak, szintén egy inkvizítor lenne az, akinek felelnie kell. Hipotetikusan, természetesen.
- Hát, de......igen, persze.  – törődik bele a novícius, úgy tűnik rájött arra, hogy ha tovább ellenkezik, abból csak ő jön ki rosszul. - Csak mindig úgy gondoltam Norven püspök lesz az, aki véleményez majd, hiszen ő ismer a legjobban. – magyarázza a tettét, véleményem szerint túlságosan is átlátszóan.
Ekkor az ajtó nyílik, és egy fiatal fiú lép be rajta.
- Késett, herr Thawn.
Tehát az ötödik szék sem volt véletlen.
- Eltévedtem. - feleli váll rándítva. - Lemaradtam valami fontosról?
Az érsek ekkor hosszan levegőt vesz csukott szemekkel, mielőtt válaszolna
- Nem. Foglaljon helyet.
Fogalmam sincs arról, hogy ki ő, ám úgy tűnik egyáltalán nem tiszteli az érseket – aki pedig nehezteli ugyan ezt (vagy inkább unja), de türtőzteti magát. Jómagam szótlanul figyelem tovább a történteket.
- Tawn! – biccent felé a novícius – Ő is velünk jön? Ha jól látom ő nem féltünde vagy tévedek? – bombázza kérdésekkel az érseket.
- Hölgyeim, uraim, az úr Tristan Thawn. A küldetés erejéig ő fogja kiegészíteni a csapatukat, rábízhatják a közelharcot, ha arra kerülne sor. Korábban tájékoztattam a feladat részleteiről, így nem kell ezzel terhelniük magukat.  Ami azonban önnek is új, herr Thawn… - az érsek kihúzza a fiókját és egy nagyobb fadobozt vesz elő; a dobozból öt bőrszíjon lógó csepp alakú borostyán kerül elő, amelyet szétterít előttünk az asztalon. - Ezt nefilim testvéreink készítették, nem kizárt, hogy engesztelésképpen, amiért nem tudnak személyes támogatást nyújtani. A viselőjüket, ruházatát és minden magán viselt felszerelését megóvja a természetes tűz és bármiféle hő veszélyétől. Ezek fogják az életüket jelenteni a Cinderweald fái között. Javasolnám, hogy csak minimális puskaport vigyenek magukkal ennek ellenére, csak a biztonság kedvéért.
Egyre jobban érdekel ki lehet ez az alak. A kora ellenére így beszél az érsekkel, aki ráadásul úgy mutatja be, mintha semmi se történt volna…A medálokat figyelve eléggé negatív érzéssel tölt el az, hogy egy ilyen apróságon fog múlni az életünk, miközben nem is lőhetünk a kitudja milyen fenevadakra, amik az erdőben rejtőznek. Csodálatos.
- Legalább adtak valamit, ez is több, mint amire mások hajlandók, tisztelet a kivételnek. – szólal meg eléggé botor módon újra a novícius. Miért ő beszél a legtöbbet?
- Herr Thawn. – biccentett a fiú felé Gloria, miközben épp a nyakába applikálta az új „ékszert” - Tudjuk, hogy hol van Cinderwald lehetséges magja, az a bizonyos forrás amiről el kéne dönteni, hogy csoda-e?
- Ez nagy igazság. - bólint az érsek Jozefre. - És most kapóra jön a küldetésükhöz. – utána Thraw helyett ő válaszol az apáca kérdésére  - Sajnos nem, de van egy kiindulási nyom. Sokan látni véltek egy alakot az erdőben, aki ember vagy tündeszerű. Nem tudjuk, hogy hogyan képes életben maradni, de vélhetően köze van a hely rejtélyéhez.
Végül jómagam is a medál után nyúlok, és biztos ami biztos alapon fel is rakom a nyakamba – kezd kicsit sok lenni itt a kiegészítő.
- Van bármi egyéb információnk az erdőről, vagy olyan tényezőkről, amik segíthetnek a feladatunkban? – kérdezek végre valamit én is.
- Tehát egy szájon forgó beszéd alapján kezdjünk nyomozni az ok után? – egészíti ki kérdésemet a bátor íjász.
- Annyit tudunk, hogy Cinderweald valamikor tünde lovagi birtok volt. Ha a kúria már nem is áll, romjai az erdőrész közepén lehetnek, így tájékozódási pontként szolgálhat. – mondja miközben rám pillant, Kylinnek pedig Tristan felel. – Nem szóbeszéd. Tényleg él ott valami.
- És ezzel a medállal biztos eljutunk odáig? – kérdezi Jozef. Nem értem a problémáját, tökéletes tesztalany lenne belőle. - És honnan tudod? – érdeklődik ezúttal a fiútól a változatosság kedvéért.
- Remek, a volt kúriát használhatnánk főhadiszállásnak, vagy afféle műveleti központnak, biztonságosabb, mint egy égő erdőben sátrazni. Viszont amire mindenképp szükségünk lesz az a szokásosnál több muníció. Nem hiszem, hogy ott találnánk ételt ha kifogyunk, vadászni sem fogunk tudni, ahogyan vízre sem számítanék. – kapcsol át azonnal gondoskodó üzemmódba az apáca. Hasznos.
- Tehát az ördög tudja mi lehet ott, akár egy démon is... – azzal járnánk a legjobban, teszem hozzá magamban Kylin mondatához. Érdekes amúgy a reakciójuk, ennyire nem lennének hozzászokva az öngyilkosságnak tűnő küldetésekhez?
- Ezt már önökre bízom. Az erdő peremén találnak egy ideiglenes helyőrséget, ehhez biztosítok térképet maguknak. Onnan bármi, amire szükségük lehet az önöké, a nagymester kivételes engedélyével. - ekkor elénk (de leginkább az én irányomba) tol egy lepecsételt borítékot - Ebben megtalálnak minden szükséges iratot.
Mivel úgy értelmezem, hogy a borítékot elém tolta, ezért elveszem azt, és zsebretszem, és egyúttal azt szűröm le belőle, hogy engem nevezett ki a csapat vezérévé.
- Köszönjük a segítséget. – mondom udvariasan, és körbenézek, van e még valakinek kérdése.
- A helyőrség után már semmit nem vehetünk biztosra. Onnantól magunkra leszünk utalva. Van valami külön kívánsága, uram, hogy ki legyen a kis csapatunk vezetője, vagy ránk van bízva? – rafinált, azt meg kell hagyni, de biztos jó ötlet kialakítani egy ilyen nyílt konfrontációt?
- Még egy ok, hogy megkeressük a kúriát, ha a különös alakhoz is az lehet az egyetlen nyom. – reagál még az előzőre, majd „kellemes” emlékeket idéz fel - Ide kéne hívni Matheus atyát, rögtön nem lenne kérdés. – nevet rám, én pedig viszonzom a mosolyt.
- Mattheus atya... úgy gondolom egyikünknek nincs felesleges keze. – vigyorodom el, majd hagyom hogy befejezze a mondandóját, immár komolyra fordítva a szót.
- Szerintem legyen a vezetőnk Thawn. Bizonyára nem véletlenül van itt, sokat tud az uticélunkról, és mivel nem ismeri egyikőnkét sem biztosan pártatlan – mondja, és mint aki jól végezte dolgát dől hátra a székben összefont kezekkel.
- Hidd el, velem rosszul járnátok. – húzza el a száját Tristan.
- Bízom benne, hogy ezt meg tudják oldani felnőttek módjára. - mosolyodik el halványan Sangarinus. - A helyőrséget úgy értesítettem, hogy holnap estére érkeznek meg, ehhez hajnalban kell indulniuk. Addig szabad időt kapnak felkészülni, ahogy jónak látják. Az Úr vigyázzon önökre. – zárná le a témát, mi azonban tovább lovagolunk rajta.
- Amennyiben Thawn nem vállalja, és egyeseknek ellenérzéseik vannak velem szemben - nézek itt Jozefre - úgy azt javaslom vezessen minket Gloria nővér. Így lesz a legbiztonságosabb mindannyiunk számára. - nyugtázom. Hogy megérte e felcserélni a csapat vezetését azért, hogy lássam a reakcióját és elkönyveljenek önfeláldozónak? Mindenképp.
- Én elfogadom. És hajnalra útra készen leszek. – bólint rá a novícius. Jó döntés, elvégre miatta robbant ki a vita.
- Rossz ötlet. – vágja rá szinte azonnal a nővér.
- Nekem sincs problémám Johannes atyával, többször is dolgoztam már vele. Azért javasoltam herr Thawn-t hogy elfojtsak egy konfliktus forrást. De kérdezzük meg Kylin kisasszonyt, hogy volna-e olyan kedves és vállalná-e a csapat kordinálását.
Ez egyre komikusabbá válik.
- Nekem senkivel sincs semmilyen bajom, így számomra ez lényegtelen, amíg az illető képes jól vezetni a csapatot. Így, én lemondanék erről a posztról.
Az érsek eközben csak megdörzsöli a halántékát – szegény nagyon unhatja már a vitát –  de láthatóan befejezettnek tekinti a beszélgetést; Tristan eközben sóhajt és feláll.
- Ennek sosem lesz vége. Igazatok van, vezetek én. Ti tudtok együttműködni, én tudom mit kell csinálni. Hajnalban találkozunk. – tesz pontot az ügy végére.
- Legyen hát Thawn. - bólintok
- Ha nincs más uram.....Akkor megyünk. – mondja és fel is áll. Én még várok pár pillanatot, nehogy úgy tűnjön, hogy az ő szavára hallgatok, majd én is elindulok kifelé. Lehet hogy meghalunk, de legalább jól fogok szórakozni közben.

Felhasználó profiljának megtekintése

7 Re: Küldetés: Cinder & Ash on Kedd Aug. 07, 2018 10:30 pm

Tessa Hendriks

avatar
Sötét Tünde Druida
Sötét Tünde Druida
Nem úgy tűnt, mintha a tünde parancsok számára idegen lenne a név, legalábbis a levél elolvasása utáni határozott bólogatás erről árulkodott.
- Természetesen elengedem, hiszen amúgy sincsen más választásom – bökött a levélre. - Vigyázzon magára, katona, bármi is legyen a feladata, gondolom, nem véletlen választották ki magát. Mi számítunk Önre itt, és máshol is.
- Köszönöm, igyekeznek fogok.
Bár az is előfordulhatott, hogy csupán nem tekintett a kilátásban lévő távozásra nagy veszteségként, hiszen hiába jött jól minden segítség, azért mégiscsak egy katona voltam a sok közül, akinek ereje nem a közelharcban rejlett. A természetmágiába való beavatásom kezdetén még sem olyan célból használtam a mágiát, hogy másokon felülkerekedjek, csak a természet részévé akartam válni, minél jobban elsajátítani a nyelvét, aminek segítségével könnyen megszólíthatom, és ezáltal segíthetek is megőrzésében a többiekkel együtt. Akkor még nem múltak ezen életek vagy egy-egy harc kimenetele.
Most viszont az elsődleges szempont a saját túlélésünk és a győzelem elősegítése volt, minden más másodlagos, de ennek nem így kellett volna lennie. A druidák az emberekkel ellentétben sosem akarták kisajátítani a természet erőforrásait és céljaikhoz önző módon felhasználni, maguk után pusztulást hagyva. Mi harmóniára törekedtünk, kölcsönös együttélésre. És ez még ma is így lett volna, ha nem szívott volna mindenkit a háború önmagába, és nem váltak volna egykor Veronia keleti erdeiben élő itt maradt tündék hazátlanná. Gyakran tekintettem önmagamra elborzadva, ahogy visszagondoltam bizonyos eseményekre, és be kellett látnom, hogy egy-egy helyzetben tünde-mivoltomat teljesen háttérbe szorította az egyre több emberek között töltött idő hatása. Shade elvesztése is egyenes következménye volt ennek, önzőségemnek és meggondolatlanságomnak, úgy vittem őt harcba, mint egy ostorral hátasát csapkodó lovas, az én parancsomra ugrott a halálba.  Mérhetetlenül fájt az elvesztése, de ennek egy részét azon a bizonyos délután a folyóba temettem. Muszáj volt továbblépnem, új kapcsolatokat és szövetségeseket keresnem, hiszen személyes tapasztalatból tudtam, hogy nincs más megoldás. Igaz, minden egyes lelki szúrás a fájdalommal együtt egy darabot is kitép belőlünk, de minél hamarabb eltávolítjuk önmagunkból a mérges gócokat, annál kevesebb ideje marad, hogy továbbterjedve még nagyobb károkat okozzon.
Ezt a levelet is egyfajta jelzésként fogtam fel, valami újnak a kezdeteként, bár már lassan megszámolni se tudtam, mennyi vízválasztó dolog is volt az életemben. Mintha valami rejtélyes erő a Tünde-erdő eltűnése után nem tudta volna, hova is helyezzen Veronia hatalmas tábláján. Mostanra már kezdtem meglátni az új helyzetekben a lehetőségeket, így miután a kezembe nyomták a levelet, a kezdeti meglepődést (igaz, kétségekkel vegyítve, de mégis) egyfajta izgalom váltotta fel. Nem értettem ugyan, miért pont nekem címezték az üzenetet, és kezdetben tartottam is attól, hogy ez csak egy félreértésnek köszönhető, de végül háttérbe szorítottam ezeket a kételyeket és egyelőre a kérdéseket is, majd egy reggel felkerekedtem, és Eichenschildet hosszú idő után végre hátam mögött hagyva egy számomra más ismerős város, Heimsroth felé indultam.

Másnap dél körül el is értem a város határát. Botomon és a hátamon cipelt bőrtáskámon kívül nem volt nálam egyéb, de fogalmam sem volt, miféle megbízatást fogok kapni, így csak néhány kisebb, hasznosabb eszközt és pár ruhadarabot hoztam magammal. A kapuhoz közeledve igyekeztem visszaszorítani a városhoz fűződő borzalmas emlékeimet, hiszen most teljesen más célból érkeztem ide, most a levél tartalmára kellett koncentrálnom.
A kapuhoz érve barátságos arccal fogadtak az őrök, ami meglepett, hiszen háborús időkben minden város körüli mozgást gyanúsan szemlélnek általában, de valószínűleg akkor Heimsroth-ban még nem volt olyan vészes a helyzet. Ezen felbuzdulva odasétáltam, hozzájuk, és megszólítottam őket, mire egyikük készségesen útba is igazított. Az egyik helyi fogadóhoz irányított, a levélben szereplő férfi állításuk szerint ott szállt meg, úgyhogy miután megköszöntem a segítséget, fel is kerestem a helyet.
Megörülve, hogy hamar odataláltam a fogadóhoz, azonnal be is léptem. Hirtelen azonban nem tudtam, pontosan kit is keressek, így kezdetben csak tanácstalanul legeltettem a szememet a vendégseregen, mely végül egy enyémhez hasonló fehér hajon állapodott meg. Egy fajtámbeli állt a pult közelében, és akaratlanul is tettem pár lépést abba az irányba. Nem sokan maradtunk már Veronia területén, így mindig különös örömmel töltött el, ha mégis az utamba került egy self.
Gondolataimat azonban gyorsan visszatereltem az eredeti célomhoz, és közvetlenül a fiúval szemben megláttam a pultost, ő, illetve a mellette álló lány is éppen vele beszélgetett. Most már határozottan feléjük sétáltam, hogy útba igazítást kérjek, és mikor odaértem, a másik oldalon egy tündét is észrevettem, pontosabban először csak a két hegyes fülét. Nemes tünde lehetett. Ez csupán véletlen lenne? Azonban nem volt több időm elmerengeni ezen, mert a pultos érkezésemre egy futó pillantást vetett felém, úgyhogy egyből meg is szólítottam.
- Jó napot! Egy Niklaus von Adhael nevezetű embert keresek, a levél szerint - kapartam elő táskámból a levelet, és mutattam feléje - itt kell keresnem. Tud segíteni?
Ekkor azonban, immár semmit se értve, egy negyedik tünde is a pult mellett termett, méghozzá egy ismerős, először nem is igazán akartam hinni a szememnek.
- Szép napot emberek, jól sejtem hogy maguk is Adhel-t keresik... Tessa?
Pedig tényleg ő volt az.
- Edem…? Nos, meglep, hogy ismét összefutunk. Bár nem tudom, mennyire vegyem rossz jelnek, hogy ismét egy fogadóban…
A városba érkezve már sikerült kellően távol tartanom magamtól azokat a bizonyos emlékeket, de most megint előtörtek. Sosem hittem a sorsban meg az ilyesmikben, de ez a helyzet mindenképpen furcsa volt, és baljós érzéseket keltett bennem.
- Szépen összegyűltünk – szólalt meg hirtelen az ismeretlen self. - Egyébként Damien Nightwind vagyok.
- Wilhelmina von Nachtraben – mutatkozott be a mellette álló lány is. Holdsápadt bőre azt sugallta, hogy nem az emberek közé tartozhat, inkább vámpírnak tűnt, de arca kimondottan szép és barátságos volt.
- Lance Kalver. - árulta el a nevét a tünde is, az ő arcából viszont nem sok mindent sikerült kiolvasnom.
- Tessa Hendriks.
Szemem egyikről a másikra ugrált, éreztem, hogy érdekes és nem mindennapi látványt nyújthatunk. Fehéres-szürkés, valamint fekete színárnyalatok burkoltak be bennünket, ez alól egyedül a Lance-ként bemutatkozott tünde képezte a kivételt, aki csupán bőrének színét tekintve akár ember is lehetett volna. A pultosban is hasonló gondolatok fogalmazódhattak meg, mert az eddig kezében lévő korsót végül egy sóhaj kíséretében letette, majd ránk emelte tekintetét.
- Ennyi tünde sem volt még a fogadómban egyszerre. Adhel az emeleten várja magukat, az utolsó szobában a folyosó végén.
Magukat.  Ezek szerint tényleg nem volt véletlen, hogy majdnem ugyanabban az időben érkeztünk ide. Korábban mindig leragadtam az ismeretlen név és a leendő feladatomat körülölelő rejtély problémáján, azon már el sem gondolkoztam, hogy rajtam kívül még kikhez juthatott el hasonló üzenet. Most már voltak sejtéseim, bár nem tudtam elképzelni, hogy az emberek háborújában miféle feladat követelhet meg tünde segítséget. Az ő módszereik mások voltak, saját kincseiken és istenükön kívül nem sok mindent tiszteltek. Nem tudtam kiűzni szívemből az irántuk érzett megvetést, az Erdő megtámadása iránt érzett düh ilyen formában állandósult bennem.
- Na, majd minden kiderül! Kérek egy korsó jéghideg tejet.
Ezen jót kuncogtam magamban, de nem szóltam semmit, a fogadós viszont megrökönyödött arccal nézett feléje.
- Tejet? Hány éves maga?
Így Edem ital nélkül maradt, bár nekem meg se fordult volna a fejemben ilyenkor, hogy bármit is vegyek. Nem illettek ilyen hétköznapi dolgok egy rejtélyes találkozás küszöbére.
- Menjünk.
Végül mindannyian a lépcsőhöz sétáltunk, majd sorban elindultunk az emeletre.
- Ti is kaptatok ilyen levelet? - intéztem feléjük a kérdést, miközben felfelé haladtunk. Ugyan ez logikusan következett volna abból, hogy mindannyian ugyanakkor ugyanazt az embert kerestük, de zavart, hogy mindenről csak sejtéseim voltak. Egyértelmű válaszokat, támpontokat akartam, amik segítenek eloszlatni valamennyire az ügy homályosságát.
Bár csak a lány és Damien bólogatott, részben ez is megnyugtatott, hogy jó helyen járok, valamint bármilyen kihívással is kell megküzdenünk, nem csupán önmagamra kell hagyatkoznom. Mert azért meg kellett hagyni, egyedül általában nem voltam túl sikeres. Nem akcióra születtem én, ennek ellenére mégis egyre gyakrabban keveredtem mostanában rendkívüli helyzetekbe. Egy sóhaj hagyta el a számat, majd mikor figyelmemet újra többiek felé irányítottam volna, már meg is érkeztünk a férfi ajtajához, amely nyitva volt. Ekkor már egyértelműen tudtam, hogy jó helyen járunk.
Belépve egy újabb tünde alakját pillantottam meg, a szemem elé táruló látvány kimondottan festői volt. Hosszú szőke haja lófarokban hullott a hátára, látszólag a napsütést élvezte, ugyanis az ablakpárkányra könyökölve, fejét hátravetve, csukott szemmel ült egy fal mellé helyezett székben. Acélkék ruhát viselt, valamiféle egyenruha lehetett.
- Van Adhel úrhoz van szerencsénk?
- EDEM Ara jelentkezik. Remélem jó helyen.
Én egyelőre – a többi kettőhöz hasonlóan – nem szóltam semmit, figyelmem teljes egészében a férfi felé fordult. Ő ekkor elmosolyodott, majd invitálásképp a szobában található két szék, valamint a kétszemélyes ágy felé mutatott.
- Kérem, foglaljanak helyet. Gondolom mindannyiukat érdekli, miért hívtam ide önöket, így jobb, ha azonnal a tárgyra térünk.
- Köszönöm – ült le a fiú az egyik székre.
Egyelőre senki nem kezdett még el faggatózni, így türelmesen várva, egy bólintás kíséretében helyet foglaltam a másik széken. A lány és a selffiú az ágyra telepedtek, Edem viszont érdekes megoldást választott önmaga kényelembe helyezésére, és egyszerűen a fal mellé guggolt, majd kardját is maga elé helyezte, miután lecsatolta oldaláról.
Mikor mindannyian várakozóan fordultunk feléje, a tünde végül ujjait maga előtt összekulcsolva és halványan elmosolyodva beszélni kezdett.
- Önök egy bizonyos Niklaus van Adhel zsinati zászlós kérésére jöttek ide. Mielőtt pánikba esnének,megnyugtatom önöket, hogy ezt a nevet és rangot én birtoklom, noha sosem éreztem magaménak. A valódi nevem, amelyet születéskor kaptam, Nicholas Amberglade, és sir Sean Amberglade tündelovag törvénytelen gyermeke vagyok. Most, hogy ezt tisztáztuk... Mennyit hallottak arról, mi történt a Tünde-erdővel a Harag Napja óta?
Wilhelmina szólalt meg először:
- Eltűnt. Ennyit tudunk. Eltűnt, és valami szörnyűség jött helyette.
Meg is lepett volna, ha több információ birtokában van ezzel kapcsolatban…
- El hát – szólalt meg most a tünde. - Miután az északi király parancsára valami Ordo Draconis bevette magát az erdőbe, és gyújtogatni kezdett, a vezetőség gyorsan döntött. A világfa vagy micsoda egy hajtásával kapcsolatot teremtettek a tündék régi otthonával, Annwn-nal, avagy Alfheimmel, és most minden tünde, aki az erdő területén tartózkodott, átkerült abba a világba, és állítólag boldogan élnek félig növénynek kinézve. Most egy kifejezetten kellemetlen nőszemély uralkodik felettük.
Egyáltalán nem ért meglepetésként a hangjából áradó keserűség, bár bennem a bánat még nem fejlődött dühhé. Semmihez nem fogható az a fájdalom, mint mikor elveszíted az otthonod, a számodra egyetlen biztonságot jelentő helyet, ahol mindig is éltél, te pedig kilökődsz az ismeretlenbe. Emlékeztem erre a rémisztő lebegésre.
- Csak száraz kórók maradtak... Életnek nyoma se volt - tettem hozzá szomorúan, utolsó képeimet felidézve a helyről. Lehajtottam a fejem.
- Csak kósza pletykákat, így jó eséllyel én tudom a legkevesebbet. Évek óta nem jártam a környéken, mikor az események zajlódtak. Csak azt tudom, hogy a klán, ami egykoron befogadott, és otthont adott, egyszer csak eltűnt, s vele együtt a mostohabátyám és mindenki, akit ismertem onnan…
- Voltaképpen mindannyiuknak igaza van – Nicholas szeme Lance felé fordult. - Valaki többet tud, mint én. Amennyit én tudok, az az, hogy a Tünde-erdő már nem létezik. Hogy pontosan mi és hogyan változtatta meg, nem egyértelmű számomra, de nem is fontos. Ugyanis nem a Finsterwald a fontos, most nem. Még azelőtt, hogy észak botor módon megtámadta a tündék két királyságát a diplomáciai katasztrófa miatt, Abaddón arkangyal is végigsöpört az erdőn. Egy jelentős és gazdag birtok, az Amberglade is kigyulladt, ám egészen különleges módon. Kigyulladt, és nem leégett. Ugyanis sohasem aludt el. - hunyta le végül a szemét, én pedig az utolsó mondatra felkaptam a fejem.
- Egy folyamatosan lángoló erdő?
- Még mindig ég valami az erdőben? – kérdeztem szinte egyszerre a lánnyal, miközben csodálkozva a férfira emeltem a tekintetem.
- Ha ugyan tényleg ki nem alszik, értékes erőforrás lehetne az északiaknak, már ha jól értem az új technológiájukat, igazi kincses bánya lehet egy ilyesfajta örök földi pokol.
Én is kinéztem volna belőlük, hogy rögtön lecsapnak erre, amint lehetőségük nyílik rá. Vajon a déliek is így gondolkodhatnak? Ezért hívtak volna minket ide? Csalódott lettem volna, és nem is láttam sok értelmét, hiszen erre a feladatra egyértelműen nem én voltam a legalkalmasabb.
- Nem valami ég - fordult most felém. - Az erdő ég, anélkül, hogy a tűz elemésztené. Lángok, parázs és pernye az egész volt birtok, mégsem változik egy pillanatra sem. És ahogyan Mr. Shine mondja, ez egy igen értékes felfedezés lehet mindkét frakciónak. De nem ezért hívtam önöket ide.
Ez megnyugtatott, de egyben kíváncsibbá is tett. Nehéz elképzelni egy ilyen látványt, egy örökösen égő területet. Bár arról az erdőről már semmit sem tudtam, ez már egy teljesen idegen hely volt számomra. Riasztó volt belegondolni ebbe, mintha a térkép keleti részét egyszerűen kitörölte, majd átrajzolta volna valaki.
- Akkor miért? Az Ön családjának a birtoka, ha jól feltételezem, még ha törvénytelen gyermek is. De mit szándékozik csinálni? -
Valami miatt valóban fontos lehetett a férfinak, hogy ezt megszüntesse valaki, a nyilvánvalón kívül, főleg, ha személyesen hívott minket ide, és senki más nem volt jelen rajtunk kívül. Azonban még mindig nem értettem, én hogyan kerültem fel a listára. Hiába nem volt sok tünde manapság, azért még mindig akadtak.
- Szóval ki kellene derítenünk, mi okozza ezt?
- Kideríteni. - bólintott. - Aztán megszüntetni. Azért hívtam önöket, mert remélem, hogy nagyobb kegyelet fűzi önöket egy haldokló erdő utolsó szikrájához, mint egy érzéketlen királyhoz. Amberglade a családom birtoka volt, nem fogom ölbe tett kézzel nézni, ahogyan az idők végezetéig ég. Kérem önöket, nem, mint a zsinati gárda zászlóstisztje, hanem mint egy gyászoló tünde... - szomorodott el a tekintete. - … állítsák meg a lángot, amely meggyalázza apám sírját.
Megértettem Nicholas érzéseit, legalábbis a fájdalom mértékét. És igen, jól gondolta, valóban szívesebben szolgáltam a természetet, pláne ha a volt Tünde-erdő helyéről volt szó. A zsoldososdi mindig is csak menedékként szolgált.
- Azt kell mondjam, reményei nem voltak alaptalanok – mosolyodott el az ezüsthajú.
- Megtesszük... megteszünk minden tőlünk telhetőt.
- Ahogy a kisasszony mondja.
- Igen, rám is számíthat.
Ő és a mellette ülő self, most jobban megnézve, érdekes látványt nyújtott. Vajon a lányt miért hívták ide? Bár éreztem, hogy egyelőre még ez is a rejtélyek listáján marad, azt viszont már kezdtem sejteni, én hogyan kerültem közéjük. Nem gondoltam, hogy rajtam kívül még lenne itt druida.
- Ez csak természetes. – állt fel Lance, majd kezét a férfi vállára helyezte. - Akkor viszont jól sejtem, hogy a Nicholast jobban
kedveli, mint a Niklaust, igaz?

- Egy dolog még mindig nem hagy nyugodni. Miért mi?
Örültem, hogy végre valaki feltette helyettem ezt a kérdést.
- Azt hiszem válaszoltam - felelte a tünde, miközben finoman, célzásképpen Lance-re pillantott, mire ő azonnal le is vette róla a kezét. - Olyanokat kerestem, akiknek laza a kapcsolata a királysággal, de elég szoros, hogy ne tűnjön különösnek a feladat. Emellett tündéket kerestem, akik átérzik a feladat fontosságát. Amennyiben segítenek, kérem, ezeket vigyék magukkal – ekkor oldaláról egy kis erszényt vett elő, és belőle négy csatot ejtett a tenyerébe. Elsőre ezüst övcsatnak tűntek, Esroniel-csillag formára öntve. - A zsinati gárda legjobb okkultistái készítették ezeket, az angyaltüzet alapul véve működnek. Ha ruhához erősítik, az a ruha tökéletesen megvédi a viselőjét minden hő és tűzhatástól. Így javaslom, hogy egy terjedelmes köpennyel használják.
A csillagokat néztem. Különösnek tűnt, hogy egy ekkora kis tárgy ilyen nagy védelmet nyújtson, de hát a Seraph – kő sem volt éppen nagy.
- Hűha, nem semmi… -
- Remélem, nem okozok gondot – jegyezte meg Wilhelmina félénken. Szóval őt nem hívta volna?
- Valakinek nincs egy fölösleges köpenye? Vagy tud egy helyet a közelben, ahol lehet szerezni?
- Nos, nekem csak egy van - böktem a táskám felé, ami még mindig a hátamon volt.
- Erősen kétlem, hogy egy köpeny szerzése lenne a legnehezebb feladatunk, ha más nincs, akkor kérd el a takarót az ágyról... Rendben segítek, de egyáltalán tudunk valamit, mire számíthatunk? Már a földi poklot leszámítva.
- Úti felszerelést találhatnak a városban, ha felmutatják a zsinati gárda jelvényét... - bökött a csatokra - … nem fognak gondba ütközni. Sajnos azonban az, hogy mi vár önökre az erdőben rejtély. Egy olyan rejtély, amelyről önök fognak először értesülni.
- Tehát... ön nem jön velünk?
Ez engem is váratlanul ért, végtére is az előbb mondta, mennyire fontos neki az a birtok.
- És rajtunk kívül más nem is jön...?
- Idegenvezetőt kapunk, vagy csak meg mondja, melyik ösvényt kövessük?
Valakinek azért kellene jönnie, hiszen mi nem ismertük a birtok pontos helyét. Felmerült bennem az a gondolat is, hogy itt nem egészen, vagy nem csak arról van szó, amit állított.
- Sajnos engem megköt a tisztem, én nem mehetek magukkal. Egy térképet tudok adni a birtok valamikori képéről, de kétséges annak mennyire veszik most hasznát.
Nos, a térkép is valami, kérdés, hogy valóban annak mennyi hasznát vesszük már. Bár egy óriási máglyát talán nem olyan nehéz megtalálni… Ekkor azonban több kérdés is kitört belőlem.
- Tényleg nem tudni semmit a lángoló birtokról? Akik látták, mit tapasztaltak? Miben másabb, mint egy rendes tűz, azon kívül, hogy nem oltódik el?
Erre furcsa nézéssel jutalmazott.
- Mit gondol, young lady, akik meglátták a lángoló erdőt, az első dolguk volt közelebb menni? Önök lesznek az elsők, akik csak megközelítik Cinderwealdet.
- Nem gondoltam, hogy közelebb mentek... - feleltem, de végül annyiban hagytam, látszott hogy erről többet nem fogunk megtudni.
- Köszönjük a megtiszteltetést. S meddig kell eljutnunk? Mi történik, ha semmit sem találunk, ami nyomra vezetne és közelebb hozna ahhoz, mitől lángol az erdő?
- Hát... végül is katonák vagyunk, jól gondolom, nem? - néztem a többiekre, és mondtam, magamból kiindulva. - Vagy Finsterwaldon keresztül mennénk? - kérdeztem, mivel arról a területről se sokat tudtam.
- Az északiak sehol se látnak szívesen, teljesen mindegy hol futunk össze velük, de mindaddig, míg nem látnak, jók vagyunk. Lássuk azt a térképet, biztos találunk egy útvonalat, amin csak utóbb vesznek észre, mint előbb.
- Kövessék a Finsterwald határát, míg el nem érik a Cinderweald-et. Onnan bízom benne, hogy megoldják. - azzal átnyújtotta a térképet, és kifelé indult. - Ja igen, ha kedvük tartja, maradjanak, ameddig szükséges. A szobát én fizetem, de nem áll szándékomban használni. Sok szerencsét.
Szóval nekiállhattunk a készülődésnek.

Felhasználó profiljának megtekintése

8 Re: Küldetés: Cinder & Ash on Szer. Aug. 08, 2018 9:04 pm

Lance Kalver

avatar
Tünde Zsoldos
Tünde Zsoldos
Az ostrom már-már fájóan és fárasztóan hosszúra nyúlt, de nem pihenhettem. A feladataim nehézsége és mennyisége alapján nagy pénzmennyiségre számítottam, amint ez az egész véget ér, és egyre inkább azt kívántam, hogy bárcsak véget érne. Egy alkalommal pecséttel hivatalossá tett parancsot kaptam Rudenz királytól, hogy a Zsinati Gárda egy tagja, Niklaus van Adhel engem igényel egy feladat teljesítéséhez. Egyrészt meglepődtem, másrészt meglehetős elégedettség töltött el, amikor megkaptam a megbízást. Kaptam hát magam, és elindultam Heimsroth felé, ahova a parancs szólt. Útközben sok mindenen járt az agyam, főleg azon, hogy mit kell majd csinálnom. Az, hogy miért pont én, egyre kevésbé volt kérdés, ahogy sorra szereztem a jó pontokat a seregen belül. Érkezés után az őrök jó modorán még inkább meglepődtem, ahogy tájékoztattak, hogy az egyik fogadóba kell mennem. Egy ilyen kiélezett helyzetben nem gondoltam, hogy ilyen szívélyességgel fogok találkozni. Mondjuk az lehet, hogy annak örültek, hogy nem kell közvetlenül harcolniuk a fronton. A fogadóba érve odaálltam a pulthoz, ahol már ketten várakoztak, és odaszóltam a fogadóshoz.
- Jó napot. Meg tudná mondani, merre van Niklaus van Adhel? - De a fogadós rám se hederített, csak egy korsót próbált egy, még annál is mocskosabb ronggyal eltörölgetni. De nem én voltam az egyetlen, aki őt kereste, egy lányhangot is hallottam megszólalni. Odanéztem, és láttam, hogy egy sötét tünde lány áll ott.
- Jó napot! Egy Niklaus van Adhel nevezetű embert keresek, a levél szerint - túrt bele a táskájába, hogy aztán előhúzzon egy papírdarabot, megmutatva azt a fogadósnak - itt kell keresnem. Tud segíteni? - Kérdezte bizonytalanul.
- Szép napot emberek, jól sejtem, hogy maguk is Adhel-t keresik... Tessa? - Hallottam még egy hangot egy másik sötét tündétől, bár ez egy férfi volt. Egy nagyon vékony férfi. Ha már neveknél tartottunk, az a sötét tünde, aki már előbb itt volt, mint mi, magához ragadta a szót.
- Szépen összegyűltünk. Egyébként Damien Nightwind vagyok. - Mutatkozott be.
- Wilhelmina von Nachtraben. - Mondta a férfit kísérő lány, aki, ahogy kiderült, vámpír. Egy ideje egy cseppet bizalmatlanabb voltam a vámpírok felé, de ezt, úgy tűnt, le kell nyelnem, valószínűleg fontosabb dolgok voltak terítéken annál, hogy meg lehessen engedni akármilyen kicsinyes sértődést. Na meg egyáltalán.
- Lance Kalver. - Biccentettem.
- Tessa Hendriks - Mondta a lány is a saját, teljes nevét, rajtunk felbátorodva, aztán valami mást motyogva szólt az a sötét tünde férfi, aki még be se mutatkozott.
- Na majd minden kiderül! Kérek egy korsó jéghideg tejet. - Mondta a fogadós szemébe nézve. Sóhajtottam. Ez se normális… Legalább nem olyankor kérte volna, amikor mindenki hallja, ráadásul úgy, hogy az elkövetkező ki tudja mennyi időt együtt fogjuk tölteni. Csodás.
- Tejet? Hány éves maga? - Nézett rá furcsán a fogadós, aki legalább végre tudomást vett rólunk, és feladva azt, hogy a korsó valaha is tiszta lesz, egy sóhajtással letette, és megszólalt.
- Ennyi tünde sem volt még a fogadómban egyszerre. Adhel az emeleten várja magukat, az utolsó szobában a folyosó végén. - Mondta.
- Hát akkor látogassuk meg Niklaus urat - Szólalt meg Damien, és a lépcső felé vette az irányt, én pedig jobb ötlet és hozzáfűznivaló híján szintén elindultam fölfelé. Csak ezután azt ne higgye, hogy ő fog dirigálni.
- Ti is kaptatok ilyen levelet? - Szólt a szemmel láthatóan igen lelkes lány, legalábbis abból kiindulva, hogy így próbál kapcsolatot teremteni. Ránéztem, és megráztam a fejemet. Nekem nem levelem volt, hanem királyi parancsom, az egy kicsit talán más, bár lényegében talán ugyanaz. Őt megnézve elég fiatalnak tűnt, nem volt csoda, hogy ennyire pörög, nem volt még ideje megfásulni. A szobába benyitva egy viszonylag szegényesen berendezett helyiséget láttam, benne egy hosszú hajú, szőke tündét. Acélkék egyenruhában volt, úgy támaszkodott az ablakpárkányon az ajtóval szemben, a fejét az ablaküvegnek vetve.
- Van Adhel úrhoz van szerencsénk? - Kérdezte Damien. A sötét tünde férfi rámenősebbnek tűnik, mint én lennék valaha, de meghagytam neki, legalább én csöndben maradhatok. Ismeretlen társaságban nem szívesen beszéltem, ha nem volt muszáj, maximum ha elsőre mindenki szimpatikus, de ez itt nem volt meg.
- "EDEM" Ara jelentkezik. Remélem jó helyen. - Tehát Edemnek hívják a vékony sötét tündét, most már ezt is tudjuk. Az egyenruhás tünde ránk nézett és elmosolyodott, aztán körbemutatott a berendezésen és megszólalt.
- Kérem, foglaljanak helyet. Gondolom mindannyiukat érdekli, miért hívtam ide önöket, így jobb, ha azonnal a tárgyra térünk. - Mondta, az együtt érkezettek pedig meg is célozták maguknak az ágyat.
- Köszönöm. - Bólintottam én is kimérten, és leültem az egyik székre. Voltak kérdéseim, de azokat későbbre tartogattam. Közben a többiek is helyet foglaltak, Tessa a másik széken, Edem pedig valamilyen fura elgondolásból a fal mellé guggolt. Reméltem, hogy nem a dolgát akarja végezni. A tünde megint halványan elmosolyodott, ahogy összefűzte az ujjait maga előtt.
- Önök egy bizonyos Niklaus van Adhel zsinati zászlós kérésére jöttek ide. Mielőtt pánikba esnének, megnyugtatom önöket, hogy ezt a nevet és rangot én birtoklom, noha sosem éreztem magaménak. A valódi nevem, amelyet születéskor kaptam, Nicholas Amberglade, és sir Sean Amberglade tünde lovag törvénytelen gyermeke vagyok. Most, hogy ezt tisztáztuk... Mennyit hallottak arról, mi történt a Tünde-erdővel a Harag Napja óta? - Nos, valóban belecsapott a lecsóba.
- Eltűnt. Ennyit tudunk. Eltűnt és valami szörnyűség jött helyette. - Mondta Damien. Nekem elkomorult a tekintetem.
- El hát. Miután az északi király parancsára valami Ordo Draconis bevette magát az erdőbe, és gyújtogatni kezdett, a vezetőség gyorsan döntött. A világfa vagy micsoda egy hajtásával kapcsolatot teremtettek a tündék régi otthonával, Annwn-nal, avagy Alfheimmel, és most minden tünde, aki az erdő területén tartózkodott, átkerült abba a világba, és állítólag boldogan élnek félig növénynek kinézve. - Mondtam kicsit epésen. Még mindig nehezemre esett feldolgozni a tényt, hogy már nincs erdő. - Most egy kifejezetten kellemetlen nőszemély uralkodik felettük. - Fejeztem be. Talán kicsit elragadtattam magam, lévén az erdő sorsa volt a kérdés, nem kifejezetten a tündéké, de így legalább ők is kicsit jobban megtudták, mi a helyzet.
- Csak száraz kórók maradtak... Életnek nyoma se volt. - Tette hozzá Tessa szomorú hangon, és kéretlenül. Nem vetett fel a boldogság attól, hogy beleszólt, de nem tehettem vele semmit, és tulajdonképp okom se volt rá, de az emlék egy kissé megkeserített.
- Csak kósza pletykákat, így jó eséllyel én tudom a legkevesebbet. Évek óta nem jártam a környéken mikor az események zajlódtak. Csak azt tudom, hogy a klán, ami egykoron befogadott és otthont adott, egyszer csak eltűnt s vele együtt a mostoha bátyám, és mindenki, akit ismertem onnan.... - Mondta hozzá Edem a sajátját. Itt már megenyhültem kissé.
- Voltaképpen mindannyiuknak igaza van. - Mondta, ahogy rám nézett. - Valaki többet tud, mint én. Amennyit én tudok az az, hogy a Tünde-erdő már nem létezik. Hogy pontosan mi és hogyan változtatta meg nem egyértelmű számomra, de nem is fontos. Ugyanis nem a Finsterwald a fontos, most nem. Még azelőtt, hogy észak botor módon megtámadta a tündék két királyságát a diplomáciai katasztrófa miatt, Abaddón arkangyal is végigsöpört az erdőn. Egy jelentős és gazdag birtok, az Amberglade is kigyulladt, ám egészen különleges módon. Kigyulladt, és nem leégett. Ugyanis sohasem aludt el. - Hunyta le a szemét egy pillanatra, ami túl hosszúnak tűnt, tudni akartam, hogyan folytatódik.
- Egy folyamatosan lángoló erdő? - Kérdezte bátortalanul a vámpírlány.
- Még mindig ég valami az erdőben? - Kérdezte szinte vele egyszerre Tessa.
- Ha ugyan tényleg ki nem alszik, értékes erőforrás lehetne az északiaknak, már ha jól értem az új technológiájukat, igazi kincses bánya lehet egy ilyesfajta "Örök földi pokol". - Tette hozzá Edem.
- Nem valami ég. - Igazította ki a sötét tünde leányzót Nicholas. - Az erdő ég, anélkül, hogy a tűz elemésztené. Lángok, parázs és pernye az egész volt birtok, mégsem változik egy pillanatra sem. És ahogyan Mr. Shine mondja, ez egy igen értékes felfedezés lehet mindkét frakciónak. De nem ezért hívtam önöket ide. - Hagyta nyitva a jelenleg legfontosabb kérdést.
- Akkor miért? Az Ön családjának a birtoka, ha jól feltételezem, még ha törvénytelen gyermek is. De mit szándékozik csinálni? - Teszem fel a kérdést aztán, ami valószínűleg mindenkiben megfogalmazódott.
- Szóval ki kellene derítenünk, mi okozza ezt? - Próbált rátapintani a lány a lényegre, ami a bólintás alapján sikerült is.
- Kideríteni. Aztán megszüntetni. Azért hívtam önöket, mert remélem, hogy nagyobb kegyelet fűzi önöket egy haldokló erdő utolsó szikrájához, mint egy érzéketlen királyhoz. Amberglade a családom birtoka volt, nem fogom ölbe tett kézzel nézni, ahogyan az idők végezetéig ég. Kérem önöket, nem, mint a zsinati gárda zászlóstisztje, hanem mint egy gyászoló tünde... - Szomorodott el a tekintete. - … állítsák meg a lángot, amely meggyalázza apám sírját. - Fejtette ki végül, hogy mi lesz a dolgunk.
- Azt kell mondjam, reményei nem voltak alaptalanok. - Mosolyodott el Damien. Remek, még egy felvágós alak. Mit akarnak ezek bizonyítani, de tényleg? A tündérek kertjében is találkoztam egy ilyen egyeddel, aki a telet próbálta győztessé tenni.
- Megtesszük... megteszünk minden tőlünk telhetőt - Ígérte a vámpírlány, amire a férfi megint ráerősített.
- Ahogy a kisasszony mondja. - Fejezte ki újra. Én is bólintottam.
- Ez csak természetes. - álltam fel, és tettem a vállára a kezét bátorítóan. Mindünket érintette a probléma, noha engem valószínűleg nem olyan mélyen, mint őt, de megpróbáltam elképzelni. - Akkor viszont jól sejtem, hogy a Nicholast jobban kedveli, mint a Niklaust, igaz?
- Igen, rám is számíthat.
- Egy dolog még mindig nem hagy nyugodni. Miért mi? - Mondta hozzá mindenki a magáét.
- Azt hiszem, válaszoltam. - Felelt Nicholas, miközben egy pillantással jelzett, hogy talán nem kellene. A nézésre levettem a kezemet róla. Mit is gondoltam? - Olyanokat kerestem, akiknek laza a kapcsolata a királysággal, de elég szoros, hogy ne tűnjön különösnek a feladat. Emellett tündéket kerestem, akik átérzik a feladat fontosságát. Amennyiben segítenek, kérem, ezeket vigyék magukkal. - Vett elő az oldaláról egy kis erszényt, és öt Esroniel-csillag alakú ezüst csatot rázott a tenyerébe.- A zsinati gárda legjobb okkultistái készítették ezeket, az angyaltüzet alapul véve működnek. Ha ruhához erősítik, az a ruha tökéletesen megvédi a viselőjét minden hő és tűzhatástól. Így javaslom, hogy egy terjedelmes köpennyel használják.
A magyarázatra bólintottam egyet, a csillagokra pedig rácsodálkoztam.
- Hűha, nem semmi… - Jegyeztem meg, majd bátortalanul körülnéztem.
- Valakinek nincs egy fölösleges köpenye? Vagy tud egy helyet a közelben, ahol lehet szerezni?
- Nos, nekem csak egy van - Bökött Tessa a táskája felé. Bólintottam, de nem voltam vele túlságosan kisegítve. Legalább reagált.
- Erősen kétlem, hogy egy köpeny szerzése lenne a legnehezebb feladatunk, ha más nincs, akkor kérd el a takarót az ágyról... Rendben segítek, de egyáltalán tudunk valamit, mire számíthatunk? Már a földi poklot leszámítva. - Kérdezte Edem.
- Úti felszerelést találhatnak a városban, ha felmutatják a zsinati gárda jelvényét... - bökött rá a csatokra - … nem fognak gondba ütközni. Sajnos azonban az, hogy mi vár önökre az erdőben rejtély. Egy olyan rejtély, amelyről önök fognak először értesülni.
- Tehát... ön nem jön velünk? - Kérdezte Wilhelmina, amire a sötét tünde lány rá is tett egy lapáttal.
- És rajtunk kívül más nem is jön...? Tényleg nem tudni semmit a lángoló birtokról? Akik látták, mit tapasztaltak? Miben másabb, mint egy rendes tűz, azon kívül, hogy nem oltódik el? - Jöttek hirtelen a kérdések egymás után.
- Idegenvezetőt kapunk, vagy csak megmondja, melyik ösvényt kövessük? - Sorozta tovább Edem.
- Sajnos engem megköt a tisztem, én nem mehetek magukkal. Egy térképet tudok adni a birtok valamikori képéről, de kétséges annak mennyire veszik most hasznát. - Mondta, majd Tessára nézett, némi savval a hangjában. - Mit gondol, young lady, akik meglátták a lángoló erdőt, az első dolguk volt közelebb menni? Önök lesznek az elsők, akik csak megközelítik Cinderwealdet.
- Köszönjük a megtiszteltetést. - Kontrázott Damien azonnal némi szarkazmussal. - S meddig kell eljutnunk? Mi történik, ha semmit sem találunk, ami nyomra vezetne és közelebb hozna ahhoz, mitől lángol az erdő?
- És miképpen kellene nekünk eljutni Cinderwealdig? Ha jól sejtem, az már átnyúlik Észak felségterületére, ott pedig nem látnak minket szívesen. - Kérdeztem rá.
- Nem gondoltam, hogy közelebb mentek... - Válaszolt a kérdésre Tessa, de aztán inkább elharapta, és rám nézett.
- Hát... végül is katonák vagyunk, jól gondolom, nem? - Nézett aztán szét. - Vagy Finsterwaldon keresztül mennénk?
- Az északiak sehol se látnak szívesen, teljesen mindegy hol futunk össze velük, de mindaddig, míg nem látnak, jók vagyunk. Lássuk azt a térképet, biztos találunk egy útvonalat, amin csak utóbb vesznek észre, mint előbb. - Fejezte ki Edem, Nicholas pedig beszélni kezdett.
- Kövessék a Finsterwald határát, míg el nem érik a Cinderweald-et. Onnan bízom benne, hogy megoldják. - Azzal átnyújtotta a térképet Edemnek, és elindult kifelé. - Ja igen,ha kedvük tartja, maradjanak, ameddig szükséges. A szobát én fizetem, de nem áll szándékomban használni. Sok szerencsét. - Mondta, mielőtt távozott. Én bólintottam a többieknek, és elindultam a városba. Noha a nagy batyumat ez alkalommal a táborban hagytam, még mindig volt néhány zsebem némi ételnek, és egy övre erősíthető kulacsom víz tárolására. A szokás nagy úr. Körbementem, és szereztem egy igen terebélyes köpenyt, kevés szárított húst és kenyeret, és megtöltöttem a kulacsom, mielőtt visszatértem a szobába. Ez nem lesz egyszerű…

Felhasználó profiljának megtekintése

9 Re: Küldetés: Cinder & Ash on Szomb. Aug. 11, 2018 12:52 am

Edem Ara Shine

avatar
Sötét Tünde Holdőr
Sötét Tünde Holdőr
Épp a bajtársakkal mulatom az időt, nem történt semmi különös, csak a feszültséget akarjuk oldani. Hiába ha egyszer háború van és katonaként szolgálsz a csatatéren, idővel felgyülemlik benned az olyan kellemetlen érzések, mint a fáradtság, a harag, a félelem és persze sokakban a honvágy. Az ilyen időkben szép, hogy aki teheti, lehűti a fejét és kikapcsolódik vagy olyan gyakran tér vissza otthonába amilyen gyakran csak lehet, persze az én esetemben, kinek nincs otthona, utóbbi nem lehetőség, de nagyon hasonló, sőt sokkal rosszabb azoknak akik pont a saját hazájukat védik, alig pár köpésre a házuktól.
Magam sem tudom, miért jelentkeztem önként a seregbe, talán mert életerős és képzett vagyok, ha nem lépek be önként, előbb utóbb úgy is besoroznak, ha tetszik ha nem, vagy csak azért, mert így egyedűl az északik akarnak végezni velem, de igazából lényegtelen ezen filozofálni.
A nap folyamán sikerült megállásra kényszeríteni egy jókora ellátmány szállítmányt amit a derék északi legényeknek küldettek, drága honfitársaik. A felderítők már ebéd után értesítettek minket a karaván pontos helyzetéről és vélt útvonaláról, estére már egész komoly rajtaütéssel vártuk a bandát. Nem volt esélyük, az íjászok  már az első hullámban megtizedelték a fegyvereseket, a maradéknak pedig elsöprő túlerőben voltunk. Az egyik életben maradt tiszt megpróbált hősködni, felgyújtani a szállítmányt, hogy ne kerülhessen az ellenség kezére, de a kardom gyorsabb volt, mint az ő fákjája és elesett mielőtt közelkerűlhetet volna a szekerekhez.
Kicsi győzelem, de annál jelentősebb, a legkeményebb hadsereg is kártyavárként omlik össze, ha nincs utánpótlás.
Na szóval, három cimborával iszogatok, az egyik szekérről szedtük a piát, gondolom az északi tiszteknek küldhették, mert nem vizezett lőre, hanem sokkal markánsabb bor ez.
Korábban még kártyáztunk is, de a békesség kedvéért, mostanában azt inkább hanyagoljuk.
Már bontanám a második üveget, mikor is egy futár lépett körünkbe.
Levelet kaptam egy bizonyos Niklaus van Adhel-től. “ De ki ez az Adam?”
Zsinati zászlós, rangban jóval felettem áll és kifejezetten engem kéret Heimsroth városába.
Na ez már valami, még sose kaptam személyre szóló megbízást… igaz nem is írja, hogy ez az lesz, de hátha.
Heimsroth-talán kétszer, ha jártam erre, de az is régen volt és nem hagyott bennem akkor se túl nagy nyomot. Ellenben most biztosan, mivel a kapuknál őrködő derék katonák meglepő szívéjjel fogadtak és rövid magyarázatot és magát a levelet felmutatva hamar beengedtek.
Az egyik őr még volt kedves útba igazítani fogadóhoz ahol állítólagosan ez a bizonyos Adhel tartózkodik.
Belül már egy kis csoport várakozott a pultnál, meg is örültem neki, hogy ha kitart a szerencsém ez a csoport pont ugyanazért van itt, akárcsak én.
- Szép napot emberek, jól sejtem, hogy maguk is Adhel-t keresik? - Üdvözöltem a furcsa társaságot, két férfi férfi és két nő - ... Tessa? - Egy ismerős arc?! Erre végképp nem számítottam.
- Edem...?  Nos, meglep, hogy ismét összefutunk. Bár nem tudom, mennyire vegyem rossz jelnek, hogy ismét egy fogadóban... - Örökre rajtam marad az a tombolás emléke?
- Lance Kalver. - Mutatkozik be a fehér hajú, legény fajtárs.
- Szépen összegyűltünk. Egyébként Damien Nightwind vagyok. - Követi a másik
- Tessa Hendriks
Mielőtt még követhettem volna a többiek példáját, a fogadós közbeszól
- Ennyi tünde sem volt még a fogadómban egyszerre. Adhel az emeleten várja magukat, az utolsó szobában a folyosó végén.
Heh? Mondjuk való igaz, ritka egy társaság gyűlt össze, de azért ilyesmit mondani, elég modortalan, főleg az eddigiekhez képest. A társaság fele már a lépcső fele vette az irányt és nekem se sok okom másképp tenni, de rettentően kiszáradtam az út alatt és nem maradt semmim ami ezt enyhítheti, csak az a flaska szilva, amit most inkább hanyagolni kéne, még is csak tiszt elé járulok
- Ti is kaptatok ilyen levelet? - Váratlan kérdés, kissé meglepett, főleg mert eléggé lényegtelen, kit milyen módon értesítette, bár az is lehet, hogy még nem bizonyosodott meg, mindenki itt abból a célból jött, akárcsak ő….
- Na majd minden kiderül! Kérek egy korsó jéghideg tejet. - mondom ezt a fogadós szemébe
- Tejet? Hány éves maga? - néz rám furcsállva a csapos.
Tessék? Legszívesebben az öklömmel háláltam volna meg a fogadós kedvességét, de ez most nem volna a legbölcsebb... Ezek kuncognak?  Most komolyan mi van, ha a  sötét tünde megkíván egy kis tejet? Örrökön kötelező lesz két hordóval innom az alkoholt esténként?
-... Menjünk.
Na mindegy, követem a többieket. Meglepett a fogadónk kinézete, el kell ismernem, egész szép látvány, elismerésem. Követtem a többieket az emeleti szobába, hosszú szőke haját laza lófarok fogó tünde vár ránk az ablakban, elég festői az egész és ezért kissé mesterkélt is, főleg ezzel az egyenruhával.
- "EDEM" Ara jelentkezik. Remélem jó helyen.
A tünde elmosolyodik
- Kérem, foglaljanak helyet. Gondolom mindannyiukat érdekli, miért hívtam ide önöket, így jobb, ha azonnal a tárgyra térünk.
- Köszönöm
Miután a többiek helyet fogglaltak, azon kaptam magam, már csak a padló szabad… végülis gyerekkorom óta ott szerettek a legjobban üldögélni és most még a kifogás is adott.
Adhel arcán újabb mosoly következik, végül az ujjait összefogva folytatja
- Önök egy bizonyos Niklaus van Adhel zsinati zászlós kérésére jöttek ide. Mielőtt pánikba esnének, megnyugtatom önöket, hogy ezt a nevet és rangot én birtoklom, noha sosem éreztem magaménak. A valódi nevem, amelyet születéskor kaptam, Nicholas Amberglade, és sir Sean Amberglade tünde lovag törvénytelen gyermeke vagyok. Most, hogy ezt tisztáztuk... Mennyit hallottak arról, mi történt a Tünde-erdővel a Harag Napja óta?
- Eltűnt. Ennyit tudunk. Eltűnt és valami szörnyűség jött helyette.
- El hát. Miután az északi király parancsára valami Ordo Draconis bevette magát az erdőbe, és gyújtogatni kezdett, a vezetőség gyorsan döntött. A világfa vagy micsoda egy hajtásával kapcsolatot teremtettek a tündék régi otthonával, Annwn-nal, avagy Alfheimmel, és most minden tünde, aki az erdő területén tartózkodott, átkerült abba a világba, és állítólag boldogan élnek félig növénynek kinézve. -- Most egy kifejezetten kellemetlen nőszemély uralkodik felettük. -
- Csak száraz kórók maradtak... Életnek nyoma se volt
- Csak kósza pletykákat, így jó eséllyel én tudom a legkevesebbet. Évek óta nem jártam a környéken mikor az események zajlódtak.  Csak azt tudom, hogy a klán, ami egykoron befogadott és otthont adott, egyszer csak eltűnt s vele együtt a mostoha bátyám és mindenki akit ismertem onnan....
Várható volt, itt mindenkit érint az ügy, de így is elkeserítő hallgatni a többieket, vagy akárcsak belegondolni a történtekbe...
- Voltaképpen mindannyiuknak igaza van. - a tünde szeme Lance felé fordul. - Valaki többet tud, mint én. Amennyit én tudok az az, hogy a Tünde-erdő már nem létezik. Hogy pontosan mi és hogyan változtatta meg nem egyértelmű számomra, de nem is fontos. Ugyanis nem a Finsterwald a fontos, most nem. Még azelőtt, hogy észak botor módon megtámadta a tündék két királyságát a diplomáciai katasztrófa miatt, Abaddón arkangyal is végigsöpört az erdőn. Egy jelentős és gazdag birtok, az Amberglade is kigyulladt, ám egészen különleges módon. Kigyulladt, és nem leégett. Ugyanis sohasem aludt el. - hunyja le a szemét hatásszünetet tartva
- Egy folyamatosan lángoló erdő? - kérdi az ismeretlen lány
Tessa felkapja fejét az elhangzott kérdésre.
- Még mindig ég valami az erdőben?
Ez tényleg érdekesnek hangzik, valami van ott ami még mindig árasztja magából az erőt?
- Ha ugyan tényleg ki nem alszik, értékes erőforrás lehetne az északiaknak, már ha jól értem az új technológiájukat, igazi kincsesbánya lehet egy ilyesfajta "Örök földi pokol".
- Nem valami ég. - fordul a tünde Tessa felé. - Az erdő ég, anélkül, hogy a tűz elemésztené. Lángok, parázs és pernye az egész volt birtok, mégsem változik egy pillanatra sem. És ahogyan Mr. Shine mondja, ez egy igen értékes felfedezés lehet mindkét frakciónak. De nem ezért hívtam önöket ide.
- Akkor miért? Az Ön családjának a birtoka, ha jól feltételezem, még ha törvénytelen gyermek is. De mit szándékozik csinálni? -
- Szóval ki kellene derítenünk, mi okozza ezt?
- Kideríteni. - bólint. - Aztán megszüntetni. Azért hívtam önöket, mert remélem, hogy nagyobb kegyelet fűzi önöket egy haldokló erdő utolsó szikrájához, mint egy érzéketlen királyhoz. Amberglade a családom birtoka volt, nem fogom ölbe tett kézzel nézni, ahogyan az idők végezetéig ég. Kérem önöket, nem, mint a zsinati gárda zászlóstisztje, hanem mint egy gyászoló tünde... - szomorodik el a tekintete.  … állítsák meg a lángot, amely meggyalázza apám sírját.
Na várjunk, a királyt nem érdekli az ügy? Még is hova gondol a vezető, itt van elöttünke egy ismeretlen valami ami akár még a háború végkimenetelét is befolyásolhatja erre nem tesz semmit?
- Azt kell mondjam, reményei nem voltak alaptalanok.
- Megtesszük... megteszünk minden tőlünk telhetőt
- Ahogy a kisasszony mondja.
- Ez csak természetes. -Akkor viszont jól sejtem, hogy a Nicholast jobban kedveli, mint a Niklaust, igaz?
- Igen, rám is számíthat
Valami nem stimmel, nem sok ez egy öt fős csapatnak?
- Egy dolog még mindig nem hagy nyugodni. Miért mi?
- Azt hiszem válaszoltam. - feleli a tünde, miközben egy szolid nézéssel jelzi Lancenek, hogy kicsit túlzásokba esik a kézrátétellel. - Olyanokat kerestem, akiknek laza a kapcsolata a királysággal, de elég szoros, hogy ne tűnjön különösnek a feladat. Emellett tündéket kerestem, akik átérzik a feladat fontosságát. Amennyiben segítenek, kérem, ezeket vigyék magukkal. - vesz elő az oldaláról egy kis erszényt és belőle négy csatot ejt a tenyerére; elsőre ezüst övcsatnak tűnnek, Esroniel-csillag formára öntve. - A zsinati gárda legjobb okkultistái készítették ezeket, az angyaltüzet alapul véve működnek. Ha ruhához erősítik, az a ruha tökéletesen megvédi a viselőjét minden hő és tűzhatástól. Így javaslom, hogy egy terjedelmes köpennyel használják.
- Remélem, nem okozok gondot - jegyzi meg, az idegen csaj, most jobban megnézve, nem hiszem, hogy tünde lenne sőt….
Kezembe veszem az újdonsült tárgyat, nem hétköznapi csecse az biztos, remélem van olyan hasznos amilyennek mondja az újdonsült barátunk.
- Hűha, nem semmi… Valakinek nincs egy fölösleges köpenye? Vagy tud egy helyet a közelben, ahol lehet szerezni?

- Nos, nekem csak egy van.
- Erősen kétlem, hogy egy köpeny szerzése lenne a legnehezebb feladatunk, ha más nincs, akkor kérd el a takarót az ágyról... Rendben segítek, de egyáltalán tudunk valamit, mire számíthatunk? Már a földi poklot leszámítva.
- Úti felszerelést találhatnak a városban, ha felmutatják a zsinati gárda jelvényét... - bök a csatokra - … nem fognak gondba ütközni. Sajnos azonban az, hogy mi vár önökre az erdőben rejtély. Egy olyan rejtély, amelyről önök fognak először értesülni.
- Tehát... ön nem jön velünk?
Valahogy ezt sejtettem, önmagában ez nem volna gyanús, bizonyára egy zsinati zászlósnak elég dolga van jövő nyárra, de még is kerülget a paranoia.
- És rajtunk kívül más nem is jön...?
- Tényleg nem tudni semmit a lángoló birtokról? Akik látták, mit tapasztaltak? Miben másabb, mint egy rendes tűz, azon kívül, hogy nem oltódik el? - törnek fel belőlem hirtelen a kérdések
- Idegenvezetőt kapunk, vagy csak megmondja melyik ösvényt kövessük?
- Sajnos engem megköt a tisztem, én nem mehetek magukkal. Egy térképet tudok adni a birtok valamikori képéről, de kétséges annak mennyire veszik most hasznát. - ezután Tessára néz. - Mit gondol, young lady, akik meglátták a lángoló erdőt, az első dolguk volt közelebb menni? Önök lesznek az elsők, akik csak megközelítik Cinderwealdet.
- Köszönjük a megtiszteltetést. - Csak egy csipetnyi szarkazmus érződik Damien hangjából. - S meddig kell eljutnunk? Mi történik, ha semmit sem találunk, ami nyomra vezetne és közelebb hozna ahhoz, mitől lángol az erdő?
- És miképpen kellene nekünk eljutni Cinderwealdig? Ha jól sejtem, az már átnyúlik Észak felségterületébe, ott pedig nem látnak minket szívesen...
- Nem gondoltam, hogy közelebb mentek...  Hát... végül is katonák vagyunk, jól gondolom, nem? Vagy Finsterwaldon keresztül mennénk?
- Az északiak sehol se látnak szívesen, teljesen mindegy hol futunk össze velük, de mindaddig, míg nem látnak, jók vagyunk. Lássuk azt a térképet, biztos találunk egy útvonalat, amin csak utóbb vesznek észre, mint előbb.
- Kövessék a Finsterwald határát, míg el nem érik a Cinderweald-et. Onnan bízom benne, hogy megoldják. - azzal átnyújtja a térképet és elindul kifelé. - Ja igen,ha kedvük tartja, maradjanak, ameddig szükséges. A szobát én fizetem, de nem áll szándékomban használni. Sok szerencsét.

Felhasználó profiljának megtekintése

10 Re: Küldetés: Cinder & Ash Today at 12:15 am

Wilhelmina von Nachtraben

avatar
a Nachtraben család tagja
a Nachtraben család tagja
- Most igazi mágusosan fogok kinézni - jegyzi meg, ahogy köpenyébe bújik, majd felcsillagozza magát. Azazhogy Damien csillagozza fel őt, az ezüst érintése ugyanis nem tenne különösebben jót selymes kis vámpírbőrének. Bizony, szeretne már olyasmiféle mágus lenni, aki pontosan azt az elemet képes irányítani, mely Cinderwealdben uralkodik... Lelkében egyre növekvő várakozással csattog egyre közelebb a sötét erdőhöz. Szinte sajnálja, hogy most nem ide vezet útjuk.
Lance felnyit egy olyasféle dobozt, mint amilyennel Mina is rendelkezik. Fekete, lila szalaggal átkötött. Így lelkesedéssel figyeli, mi kerül elő belőle. Egy gyűrű az, gyönyörű kővel a közepében. Rögtön föl is veszi, nyilván sejtheti, mire jó. Biztosan nem sima ékszer az. A fehérhajú elf a kardját is kivonja. - Legyetek résen! Ki tudja, mi fog történni… - magyarázza ezen cselekedetét. Bár szép lenne, ha már a cél elérése előtt akadályokba ütköznének... A sötételf lány is elfogadóan bólint.
Tekintete folyamatosan a szürkés, lelketlennek tűnő dákat kíséri. Kísértése támad, hogy fogja és berohanjon. Nehéz elképzelni, hogy valaminek az egésze teljes mértékben életveszélyes. Bár volt idő, hogy az egész világot ilyennek gondolta, csak picikét szebb díszletekkel.
Feltűnik azonban a civilizáció nyoma, egy helyőrségnek látszó létesítmény, miután jó ideje caplatnak a komor farengeteg oldalában. Lance elgondolkozva morog valamit az orra alá.
- Menjünk be a helyőrségbe, tudakoljuk meg, miről maradtunk eddig le. De legyünk óvatosak, nem tudhatjuk, hogy az ellenség azóta bevette-e ezt a bázist. - ajánlja fel Lance. Tessa mintegy óvakodva húzza össze magán a köpenyt. Tény, hogy aranyos érzés a lebernyeg rajtuk. - Menjünk. Egyébként mennyi esélye van ennek? Nem hallottam, ezen a terüeten pontosan mi a helyzet az északiak és déliek szempontjából.
Ő sem, ám már kezd nagyon is elege lenni ebből a hercehurcából. Persze, hogy pont akkor kellett kidugniuk a fejüket és aktívkodni, amikor ez a két drága csoport úgy döntött, végre elég durván egymásnak esnek. Na sebaj, késő bánat, most legalább távol mindentől és relatív nyugalomban fedezgethetnek fel. Bár vajon egy örökké égő erdőben hol a nyugalom?
- Ugyan már, mindenhol az északiak és déliek ellentéte lenne? Ez egy marhára veszélyes erdő, ahol fogalmunk sincs, hogy lehet-e bármi értékeset találni, meghalni viszont annál inkább. - közli saját véleményét, de egyébként vállat von. Felőle bemehetnek. Követik Lance-et.
Közeledve nehézpáncélos hegyesfogúakat pillantanak meg... és rögtön rájuk is szegeződik három számszeríj... Elkerekíti a szemeit. Fajtársak? Ráadásul Schwarzjägerek? De akkor mégis mi a fenéért lépnek fel ilyen támadóan? ... Sóhajt egyet. Valahogy megszokta ezt a helyzetet, hogy fegyvert szegeznek rá. Elege van a történetből. Olyan fenyegetően nézhetnek ki, tényleg. Persze nem lehet a világtól elvárni, hogy elhiggyék, járja a világot két ilyen eszetlen idióta, aki amúgy a légynek sem ártana, csak mindenre kíváncsi. Ez mondjuk nem is igaz, mert a legyek undorító és idegesítő teremtmények, amik, ha rád szállnak, kész hullának érzed magad és mocskosnak, így jobb elkerülni őket, vagy elhessegetni jó messzire...
- Még egy lépés anélkül, hogy igazolnátok magatokat és halottak vagytok.
- köszönti őket lehengerlő kedvességgel egy hordón ülő, nőnek tűnő egyén, kinek arcán a szemén keresztül fut egy vágás, mely szeme el is vesztette már a látás képességét. Talán ez az oka ennek a vendégszeretetnek.
- Ez elég igazolás? - mutat Lance a kis csillagocskájukra, hasonló hangnemben, Mina pedig mosolyra ránduló ajkakkal, szinte büszkén tekint rá, közben figyeli a nő reakcióját is. Muszáj kiállni magukért, nem szabad mindig behódolónak és kedvesnek lenni, ha egyszer a fogadtatás sem volt az. Esronielre mondjuk nem biztos, hogy mindenki pozitívan reagál, de jobb ötlete nincs. Mi mást igazolhatnának?
- Egyháziak. Remek. - fintorog fogadójuk, mintha csak egy halom hullára nézne.
- Micsoda?!... Egyháziak? Én ugyan biztos nem. - háborodik fel, de azért visszafogja magát, még mielőtt kilyuggatják... - Vámpírként nehéz lenne. - Meg úgy általában, saját magaként nehéz lenne, de ezt honnan is tudnák.
- És miből tudjuk, hogy maguk azok, akiknek látszanak? - érdeklődik Tessa, bár nem érti, miért. Kinek látszanának? Ellenséges Schwarzjägernek? Ez alapból elég értelmetlen, így ha még mások is lennének, az nem segítene a dolgon.
- Mert ha nem azok vagyunk, mit tudtok csinálni, babám? Mit akartok? - engedik lejjebb a lövöldözőjüket, de nem mozdulnak.
- A Cinderweald felé tartunk a Zsinati Gárda egy tisztjének megbízásából, és errefelé hozott az utunk. - érkezik a diplomatikus válasz ismét Lance részéről. Eddig jól haladnak. Az őszinteség meg szokott nyitni kapukat, esélyesen most is ez a legcélravezetőbb.
- Háborúban nem lehetünk válogatósak - jegyzi meg halkan Tessa.
- Mi okuk is van félniük tőlünk egész pontosan? - kérdi Damien, bár valahogy úgy érzi, hogy a félni szónak nem fognak örülni. Igaza is lesz, ugyanis a nő elég rondán kezd el nevetni reakcióképp.
- Mindig jól szórakozok a sötét tündéken. - jegyzi meg, majd az egyik számszeríjász felé biccent. - Szaladj el, mondd meg Idának, hogy megérkezett az erősítés. Maguk meg utánam. - lendíti meg feléjük a fejszét, és feláll.
Hát, aki meg a faj alapján ítéli meg a másikat, azon inkább csak sírni tudok...
- gondolja magában Damien, de csak sóhajt egyet. Nem érdemes vitába szállni.
Erősítés?? Na, remek, ezért kellett a frászt hozni ránk... - forgatja meg gondolatban a szemeit a vámpír. Komolyan, mindenki ilyen gyanakvó, mindig? Várakozón követi a csapatot. Valószínűleg nem feltétlen a szörnyektől kell tartaniuk, egymásnak sokkal több kárt tudnak okozni a kétlábúak..
Nem tudja eldönteni, kedvező-e a helyzet számára, amibe keveredett, vagy sem. Mindenhol a fajtársai nyüzsögnek, ember vagy egyéb másfajú nem is található erre, a tábor túlsó részén pedig eldobált fegyverek láthatók, ezenkívül kopár és kihalt minden.
Kapcsolatuk meglehetősen különc kinézésű, úgy döntött, a rövidre nyírt haj megfelelőbb a lobogó hajkoronánál. Nos, könnyebben kezelhető, annyi biztos. Ő már jóval szimpatikusabb, mint a kapitány, akivel imént beszéltek.
- Remek! Ida, emlékszel még a jelentésre, amit küldtél? Megjöttek a bajnokaid. Rád bízom őket, magyarázz el mindent arról a pokolról, utána csináljatok, amit jónak láttok. - lesznek átadva a rövidhajúnak, kinek oldalán valamiféle rövid számszeríj lóg, amilyet még soha nem látott. Hasonlít az északiak drágalátos dörrögtetőjére... Az említett, Ida pedig ahogy végignéz rajtuk, felsóhajt.
- Elnézést a modorért, a kapitány félvér Finsterblut, néha kissé nyers. Ahogy hallhatták Ida von Schwarzjäger tizedes vagyok, én küldtem a jelentést a zsinati gárdának, főleg Ambergla… akarom mondani van Adhel zászlósnak. Ő küldte önöket?
A fene. Tényleg igaz lenne a sztereotípia a Finsterblutokról? - Hm. Finsterblut. Finsterwaldban - vigyorodik el. Kreatív névadás...
- Igen. - feleli tömören Lance, Tessa viszont meglepődik.
- Maga? Én úgy tudtam, erről nem tud senki sem.
Hát, igen, véletlenül sem mondanák el nekik soha az összes információt... na sebaj, ez végül is kellemes meglepetésnek számít. Már legalábbis neki, aki vámpír, a többieknek ki tudja.
- Ő maga is közölte, hogy jobban kedveli az Amberglade megszólítást. - jegyzi meg a sötét tünde.
- Akkor azt hiszem, tudják, mit kellene elérnünk. Azt, hogy mire számítsanak, pedig nem lehet elmesélni. Én leszek a vezetőjük, külön zsinati engedéllyel. Készen állnak, vagy van kérdésük, amit feltennének?
Na, most már nem moshatjuk le magunkról, hogy közünk van Esronielhez...

- Én készen állok. - jelenti ki rögtön a hóhajú elf. Úgy látszik, ő mindig mindenre készen áll s nem lacafacázik sokat.
- Önnek nincsen szüksége egy ilyen köpenyre? Vagy odáig nem jön el? - kérdi Tessa, mire Ida elővesz egy amalgámnyakláncot.
- Én csak kíváncsi lennék, miért pont a Schwarzjägerek azok, akiket érdekli az erdő. Mármint, lehetne egy gyülekezet a megmaradt tündékből, vagy akármi. - von vállat. - Egyébként indulhatunk. Nagyon kíváncsi vagyok már, mik azok az emlegetett szörnyűségek...
Nem is tudja leplezni hitetlenségét. Vagy inkább türelmetlen kíváncsiságnak lehet nevezni. Rögeszméje, hogy az emberek és más lények gyakran eltúloznak dolgokat, de ha az az erdő tényleg olyan borzalmas, mint ahogy mondják, akkor látni akarja, s majd ő maga megítéli, milyen is.
- Szerencsére kaptam egy kis segítséget a Nachtrabenektől. Az amalgámom elnyel minden hőt, amíg nem érek hozzá konkrétan a tűzhöz, ami elég a közlekedéshez. A felmerülő kényes helyzetek miatt kértem erősítést. -Ezután ránéz. - A hadseregeket általában nem érdeklődés alapján szervezik. Rátermettségben a Schwarzjägerek mutatkoztak a legalkalmasabbnak ezt a fojtópontot védeni, nem feltétlenül az erdőben harcolni, de fenntartva annak is a lehetőségét. A tündék... szentimentálisak tudnak lenni. Nem tesz jót a moráljuknak a régi otthonuk maradványainak látványa.
Ezzel nem tud vitatkozni. Lance bólint, Tessa is nyugtázza, hogy nincs mitől tartaniuk... annyira. - Értem.
- És ilyenkor kell kimaradjon a jó dolgokból.. Adja át nekik hálám - mondja a második mondatot már fennhangon, a családjára vonatkoztatva. Nézzenek oda, egyre több mindenkinek segítenek... Damien halkan kuncog mellette. - Akkor hasonló ez a medál, mint a mi kis kitűzőcskéink. - Részéről ezek után akár mehetnek is. Vajon mi lehet olyan szörnyű? Azonkívül, hogy kedvenc lényeiket, a fákat látják égni és egy birtokot megszentségtelenítve. Talán eltúlozzák. Vagy van ott valami nagyobb, amiről nem beszélnek.
Menetelés közben végig ezen zakatol az agya, s már mindenfélét kitalál, mi az, ami szembejöhet velük. Lángoló szörny a leggyakoribb. Esetleg valami zombiféle. De igazából fogalma sincs. Miért nem lehet róla beszélni? Nyilván láttak valamit, ha pokolként hivatkoznak rá, mégis mindenki annyira hangsúlyozza, hogy ők az első felfedezők. Remélhetőleg nem az utolsók.
Aztán meglátja.
Ez az a szín, amit a vándorok az éjszakában és akár a nappalban is bármikor kiszúrnak. Élénk és figyelemfelkeltő. Azonban ahogy közelednek, semmiféle füstszagot nem érez, és szürke felhők sem gyülekeznek fölötte... egyre több fa kerül a látóterébe, melyek lombjai akár egy hatalmas, hullámzó virág, tündökölnek a vöröses lángokban, törzseik is átitatva a tűzzel.
Végigmérné társai arcát, de ez a hatalmas, hőt sugárzó égő valami sokkal inkább vonzza. Egy tábortűz borzasztóan vonzza a tekintetet, még egy gyertya is. Ámuldozva figyeli gyermek és felnőtt, mint valami természetfeletti csodát, amit nem lehet követni, folyton változik, elemészt és életet ad és elriasztja a vadakat és megannyi hasznos, haszontalan tulajdonság.. de ez.. egy egész lángoló erdő, mely mégis ugyanúgy megmarad, s nem adja meg magát az enyészetnek... Maga az ellenállás manifesztációja.
- Képes terjedni ez a tűz, vagy ott ég, ahol egyszer lángra lobbant?
Tessa kérdésére elmélyül a fák vizsgálatában. - Nos... a fákat is el kellett volna, hogy eméssze már, de nem tette. Ez valami erős mágikus dolog. És valami célja is van, amire még nem jöttünk rá... szerintem ha valami szövet vagy haj kerül a közelébe, azt elkapja, de nem próbálnám ki.
- Valami eldobható szövettel pedig próbálkozhatnánk. - néz körbe a self.
- Terjed. - zárja le a kérdéskört kísérőjük. - De nem hagyja el az erdőt, legalább is a tudomásunk szerint. Nem próbálkoztunk sokat, mi leszünk az első tényleges felderítők. Indulhatunk?
- Felőlem igen. - válaszol ismét Lance.
- Ez... gyönyörű. - mondja ki, mint valamiféle bevallást. Szinte érzi, ahogy szemeiben tükröződnek a lángok. Mint egy üzenet. De ki üzen nekik és mit? Nyilván Abbadón, vagy a Teremtő, hogy "legyetek végre normálisak". Ám ez elég árnyalt. Pontosan hogyan kell vajon teljesítenie a világnak ezt a küldetést?...
- Gyönyörű!? - rökönyödik meg Tessa, mire nyel egyet és bűntudatosan tekint rá. - Nos... attól még, hogy rossz és helytelen és... korrupt... szerintem lehet gyönyörű. A tüzet mindig is gyönyörűnek találtam - von vállat, gyakran pislogva. Remek, most még haragudni is fognak rá. De ha egyszer gyönyörű? Mindig is volt egy beteg igénye az elementális pusztító dolgokat szépnek találni. Lehetőleg azt, ami kárt tudna okozni neki...
-Igen, mehetünk - egyezik bele végül a self lány is. Mina is hevesen bólogat.
Kábán lépked előre, Lance ugyanis egy helyben marad és csak utánuk indul meg.
- Ha valaki a hátunkba kerülne.. - magyarázza, bár Mina sejti, hogy több is lehet itt a háttérben. Vajon megbántotta Ida tündékre tett megjegyzése? Vagy egyszerűen csak valóban eszébe juttatta ez a veszteséget, amit átélt?... Kedve lenne megint érzelgőssé válni neki is - ugyanis meglehetős hajlama van rá -, viszont egyelőre elbűvöli a tűz. Valami monumentális mágia lehet ez. Csodálatos. Bár talán nem kellene ennyire észrevehetően kinyilatkoztatnia csodálatát...
Ahogy továbbindulnak, mintha csak holmi kohóban lépkednének, az időtálló tűz derekasan sugározza feléjük a hőt. Undorítónak kezdi érezni magát igencsak hamar, ahogy az izzadtság szinte teljesen átitatja, még ez a drága köpeny is összepiszkolódik. Hevesen szorongatja, biztatva, hogy hiszen arra volt hivatott, hogy védje őket, miért nem teszi... ám körülötte senki sem panaszkodik, így morcosan caplat tovább. Körbenézve rémisztő a látvány... egy végtelen labirintus lángoló valaha volt növényekből. Mi lett ezzel a drága világgal?
Damiennek még néhány halovány emléke él a Köderdőről. Ám ez, amit most lát, nyomokban sem hasonlít rá a legkevésbé sem. Ez valami új... de lehet, hogy ezzel együtt nagyon öreg.
Ida megoszt velük egy kulacsot, ami szintén valamiféle igen erős mágiával rendelkezhet, olyasfélével, mint Mina táskája. Ugyanis sokkal több víz van benne, mint amekkora látvány alapján beleférne. Amint erre rájönnek, szinte korlát nélkül iszogatják, csak hogy újratermelődhessen az izzadtság... na meg, hogy életben maradjanak.
Egyszer csak hirtelen megtorpanásra kényszeríti egy hatalmas lángoszlop, mely megjelenik a földből... úgy megijed, hogy hátra is ugrik kissé, Damien pedig a tőrei után nyúl, bár azokkal itt vajmi keveset kezdhet. A sötét tűzanyagnak hirtelen szemei lesznek, Mina világos vérvörösei csodálkozva mélyülnek beléjük.
- Tűnjetek el, vagy úgy jártok, mint mi... - szólal meg valaki. Vagy valami. Vagy valakik.
Szóval ez volt az a pokol, amit emlegettek.. vajon a többiek is találkoztak már vele? És kik lehetnek ezek? A tündék talán, vagy a sötét tündék, akik ezt a helyet lakták? Mennyire szenvedhetnek ezek a szerencsétlenek?...

Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.