Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Kérdező vendégeknek
Magánküldetések

Szomb. Jún. 08, 2013 6:05 pm by Darrakard

Ezen a szent helyen lehet magánküldetésekre jelentkezni, szám szerint párhuzamosan kettőre. …

Comments: 74

A háború nyitánya

Szer. Jún. 06, 2018 5:07 pm by Serene Nightbough



Kedves Játékosok!

Elérkezett az első …

Comments: 21

Aktuális azonnalik

Kedd Dec. 13, 2016 10:03 pm by Serene Nightbough

Sziasztok!

Hogy könnyebb legyen nyomon követni, hogy mikor van kiírva új azonnali és hova …


Comments: 38


You are not connected. Please login or register

Johannes Hagen

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

1 Johannes Hagen on Hétf. Aug. 13, 2018 2:42 am

Johannes Hagen

avatar
Felszentelt Inkvizítor
Felszentelt Inkvizítor
Heidi



Az éjszaka hideg levegője arcába csapott a három utazónak. A ló volt az első, bár őt úgy tűnt nem igazán zavarja a dolog, négy hosszú év alatt már bőven hozzászokott az efféle utakhoz, sokkal nehezebb utasokkal, mint akik most vették birtokba – no nem mintha ezeket a könnyű utasokat bármennyire is érdekelte volna a ló kényelme. A második, a trió egyetlen hímnemű tagja már láthatóan nem viselte ennyire jól, sem a lassan három órás utat, sem a már korábban emlegetett, egyre erősödő széllökéseket. Ezerszer megátkozta már gondolataiban a pillanatot amikor elindult, és azt is, hogy magával hozta a lányt.
A lány. A harmadik személy, Heidi, talán még a lónál is jobban viselte az utat. Szorosan átölelve hátulról a férfit, a jeges fuvallatok sem az arcát, sem testének melegét nem fenyegették. Később visszagondolva az útra, még azt is megengedte magának, hogy kimondja: élvezte. Élvezte, a férfi melegségét, élvezte a közelségét, és élvezte annak a gondolatát, ami várt rá az út végén, annak ellenére, hogy fogalma sem volt arról,mi az.
Talán az erős szél, talán a megilletődöttség folytán, mindketten hallgattak. Mozogni se mozogtak, mindössze az inkvizítor kapott néha-néha a lány keze után, amikor az elbóbiskolva majdnem lefordult a lóról. Egyetlen egyszer voltak kénytelenek hosszabb időre megállni, ám akkor is csak Johannes szállt le.
Három alakot vett észre a sötétben, akik eléggé esetlenül próbáltak elbújni az egyik útszéli bokor és fa takarásában. Először csak lelassított, azonban néhány méter után mégis inkább teljesen megállította a lovat. Félt, hogy íj van nálunk, és ha nem is őket – ahhoz túlságosan is amatőr banditáknak tűntek –, de az állatot eltalálhatják annyira, hogy képtelenek legyenek rajta folytatni az utat, másik lovat pedig sem lopni, sem bérelni nem akart.
- Maradj itt. – súgta Heidi fülébe, majd megsimogatta a ló nyakát, hogy kissé megnyugtassa. Tartott egy kissé attól, hogy a lány itt hagyja, de annak alapján ahogyan eddig megismerte, ez nem fog megtörténni. Ha mégis, akkor elég közel van ahhoz a következő település, hogy gyalog is megtegye az utat.
Inkább megszokásból, mintsem tudatosan húzta elő egy pillanatra a kardját, és vizsgálta meg a telihold fényében. Nem vett észre rajta egy hibát sem, ami hátráltatta volna a lehetséges harcban, így visszadugta a tokjába, és elindult a három alak felé. Nagy kerülővel tette ezt, hiszen ha van valami távolsági fegyverük, egy lassan sétáló embert még kezdőként is képesek lettek volna eltalálni. Mellészegődött a szerencse, a közeli cserjékbe és enyhén dombos tájba tökéletesen beletudott olvadni éjfekete köpenyében. Ahogyan közelebb ért hozzájuk, könnyen kitudta venni az alakjukat: három férfi volt az, kifejezetten véknyak, beesett arcuk éhezésről árulkodott. Figyelte őket egy darabig. Kopott és szakadozott ruhájukban reszkettek az éjszakai hidegtől. Mindössze egyiküknek volt egy rozsdás kardja, a másik kettő egy-egy vasvillával várta az arra tévedő utazót. Nem látott rá teljesen a helyre, ahova letelepedtek, így egy követ a közelükbe dobva figyelte a reakciót. Azok megriadva néztek a zaj forrása után, tettek egy-két kört, így pedig tökéletesen megfigyelhette, hogy sem íj, sem más olyan fegyver nincs náluk, amivel ártani tudnának a lónak, felesleges lenne harcba bocsátkozni velük. Fogta magát, és elindult vissza a ló felé, arra amerre jött - egy ág, és kiálló gyökér azonban megakadályozta ebben. Nem elég hogy a lába alá kerülő ág hangosan reccsent fel a férfi súlyán, de a sebesen tovább igyekvő inkvizítor az egyik csermely gyökerében megbotolva elvesztette egyensúlyát, és elesett. A következő pillanatban erőteljes szúrást érzett a bal kezében, odapillantva pedig látta, hogy egy vasvilla foga szúrja azt át.
Bármennyire is nézte őket kezdőnek Johannes, úgy tűnik, hogy az egyik paraszt kifejezetten ügyesen dobott. Állatnak nézhették, vagy utazónak - végül is mindkettő halálával jóljárnak. A fém mélyen hatolt bele a húsba, a hangok alapján pedig egyre közeledtek a banditák. A férfi összeszorította a fogát, és erőt véve önmagán rántotta ki a vasvillát az alkarjából, majd dobta el jó messzire - ezt legalább nem használhatják fel ellene. Nem akart kardot rántani, hiszen látott esélyt arra, hogy szavakkal is meggyőzze ezeket a haramiákat, hogy nem érdemes belekötni, a biztonság kedvéért azonbanmégis a fegyver markolatára helyezte a kezét. Ekkor értek oda.
-Ki vagy?! - kérdezte enyhén remegő hangon az egyik.
-Egy inkvizítor. Engedjetek utamra, és elfelejtjük ezt a balesetet. - egyenesedett fel a sebesült, láthatóan azért, hogy magabiztosabbnak tűnjön miközben beszél..
-Méghogy inkvizítor...hol vannak a kereszteseid, hogy megvédjenek? - válaszolt a mocskosabbik.
-Nem akarjátok, hogy ideérjenek. - szorította meg kardjának markolatát. Nem fognak elmenni.
-Öljétek meg és szedjétek el tőle a pénzét meg a fegyverét. Lehet hogy még a ruhájáért is kapunk pár váltót. - szólalt meg végül a harmadik, a rozsdás rövidkarddal a kezében. Korábban nem ő viselte, mindenbizonnyal elvette a másiktól. Ő dobott meg a villával. - állapította meg az inkvizítor.
Erre a két gondolatra volt csak ideje, mielőtt nekitámadtak volna. Teljesen amatőrök voltak, mindhárman frontálisan rontottak rá (még az is akinél nem volt fegyver), ahelyett hogy megpróbálták volna bekeríteni. Az első ami veszélyesen közel ért, az a vasvilla volt. Johannes a fegyvere előhúzásának mozdulatával dobta félre a szúrást, majd a következővel a pengét végigvezetve a vasvilla nyelén vágott bele a férfi kezébe. Mindeközben bal kezét egy suta mozdulattal felemelve bénította le a Judica Meaval a rátámadni készülő bandavezért, majd hátralépett, és hagyta hogy a fegyvertelen beleszaladjon a kardjába - rásegített kicsit, hogy a kard mélyebben belehatoljon a gyomorba. Kirántotta a fegyvert, majd a csizmája talpával hátrarúgta a sebesültet. Pár perc és meghal. Kettő maradt.
Nagyjából mostanra tért magához a vezér, nem csak a bénításból, de a sokkból is, hogy mi történt vele - nem is várt tovább, azonnal folytatta a korábban megkezdett támadást, ezúttal oldalba kapva Johannest. Ugyanígy tett a vasvillás is, immáron bal kezében tartva a fegyvert indított egy egyszerű rohamot az inkvizítor ellen. Amazt nem véletlenül képezték ki arra, hogy egyszerre több ellenféllel is fel tudja venni a harcot, kettőt hátra szökkenve kényszerítette az útonállókat arra, hogy egy irányból érkezzen a támadásuk, majd egy félfordulattal balra mozdulva került ellensége mögé, és vágott bele annak a nyakába. A vér mennyiségéből következtetve ütőeret találhatott el, a férfi pedig a földre esve néhány másodperc múlva meghalt. Maradt egy.
Az az egy azonban menekülőre fogta a dolgot, tudván, érezte, hogy hiába is könyörögne kegyelemért. Ugyanaz lett a veszte, ami miatt erre az egész csatára sor került, megbotlott egy kiálló gyökérben, Johannesnek pedig két lépésbe telt utólérni, és elmélyíteni kardját a hátában. Az inkvizítornak nem lett volna muszáj megtennie, mégis emellett döntött. A fegyvert a közeli bokrokba törölgetve indult el vissza oda, ahol a lovat hagyta.
Ugyanott találta az állatot, és Heidit is. A lány reszketve bújt hozzá a lóhoz, hogy kicsit átvegyen annak testhőjéből. Ahogyan a férfi felpattant a nyeregbe, azonnal hozzá simult.
- Hol voltál eddig? - amaz érezte a jeges kezet, ahogyan átkarolta a derekát, de nem aggódott. Még nagyjából egy órányi lovaglásra van a fogadó, a lány pedig erős. Kibírja. A kérdésre nem válaszolt, helyette a hátassal készakarva a holttestek mellett ment el. Érezte a hátán, ahogyan a lány a fejével követi őket. Végül csak annyit mondott - Megérdemelték. Tolvajok és fosztogatók voltak.
- Éheztek, azért tették. Talán családjuk is volt. - mondta az inkvizítor. Hangjából sem sajnálat, sem szánalom nem volt érezhető, egyszerű ténymegállapítás volt. Nem véletlenül, hiszen nem sajnálta őket, mindössze a lány reakciójára volt kíváncsi.
- Dönthettek volna másképp, miért épp haramiának álltak? - tette fel a teljesen jogos, ám már oly sok éve megválaszolatlan kérdést a lányt. A férfi nem válaszolt, helyette hátranyújtotta a bal kezét, és kicsit lassított a lóval.
- Tépj egy darabot a ruhámból és kötözd be, hogy kibírja ameddig elérünk egy fogadót. - hangjából kilehetett érezni a bosszúságot, hiszen nem tervezett bemenni egy településre sem, míg el nem érik a fővárost, ezzel a sebbel azonban kénytelen lesz, még ha a lány ért is valamennyire a füvekhez. - Egy vasvilla okozta. - ugrott be az első találkozása a lánnyal, és szinte érezte is a hátához szorított fegyver enyhe szúrását.


Jól tippelt az inkvizítor, egy órán belül a városban voltak. Az ablakokból kiszűrődő fények mintha megbabonázták volna a lányt: csillogó szemmel figyelte az ablakokat, annak reményében, hogy valamelyik belát. Talán ezekkel az apró, lopott pillanatokkal akart részese lenni egy családnak. Ha arra az egyetlen egy momentumra sikerült is neki, a ló nem törődött a lány vágyaival, és haladt előre, ahogyan Johannes hajtotta. Végül egy népesebb részére értek a városnak, ahol a lány még lóhátról se látott be az ablakokon, annyi ember járta az utcákat. Nagyrészük részeg volt, és ezt hangos énekléssel, vagy káromkodással adta a világ tudtára. Egy-egy, a szokásosabbnál is hangosabb kiabálásra a lány önkéntelenül is összerezzent. Az inkvizítor elgondolkodott, hogy vajon az erdőben megtalálható folyamatos csönd, vagy az a sok év, messze az emberektől váltotta ki benne ezt a félelmet. Végül arra jutott, hogy nagy valószínűséggel mindkettő.
A fogadó egy egyszerű, kétszintes épület volt, olyan, amit szinte minden valamirevaló faluban, vagy városban megtalálni. Vajon mikor aludt a lány rendes ágyban? Mikor volt több mint egy emberrel körülvéve? De ami még fontosabb: miért érdekli őt ez? Háromból két kérdésre választ adott az, ahogyan a lány átkarolta miután leszálltak a lóról - akárcsak egy kölyök, amikor félelmében nem tud máshova bújni, csak a szüleihez.
A harmadik kérdés? Arra egyszerűen nem tudott gondolni, az előző kettőre adott válasznak hála.

Felhasználó profiljának megtekintése

2 Re: Johannes Hagen on Hétf. Aug. 13, 2018 12:24 pm

Darrakard

avatar
a Démoni Írnok
a Démoni Írnok
Érdekes nyitány, kíváncsi lettem a folytatásra. A harcjelenetek leírását még kicsit csiszolni kell ugyan, de nem volt vele nagy gond. Az pedig külön érdekes volt, hogy Hans még a kénytelen-kelletlen fogadott lányát is teszteli, ahogy elhaladnak a tetemek mellett.

Szép munka, jár a 100 TP, 1000 váltó és első élményért a következő:

Név: Tervrajz: Patrónuskő
Alapanyagok: akvamarin
Szint: 2
Leírás: Egy egyedi tervrajz, máshogy nem megszerezhető. A patrónuskő egy különleges ékkő, amely készítője és viselője között különleges kapcsolatot alakít ki. Ha viselője bajba kerülne vagy bármilyen okból erős félelem szállja meg a készítője ezt egyfajta balsejtelemként megérzi és ha akar a segítségére siethet. Csak közepes verzióban hatásos.
Mesterség tapasztalat: 10


_________________
"And who are you, the proud lord said, that I must bow so low."
Felhasználó profiljának megtekintése http://questforazrael.hungarianforum.net

Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.