Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Kérdező vendégeknek
[Küldetés] - Arachnophobia (Jelentkezés)

Kedd Szept. 25, 2018 6:00 pm by Hannes von Rotmantel

[img(983px,553px)]…

Comments: 11

Aktuális azonnalik

Kedd Dec. 13, 2016 10:03 pm by Serene Nightbough

Sziasztok!

Hogy könnyebb legyen nyomon követni, hogy mikor van kiírva új azonnali és hova …


Comments: 46

Magánjáték és PvP Zárás

Vas. Május 15, 2016 8:17 pm by Ciel Eisenschnittel

A topik létrehozásának oka, hogy szépen számon lehessen tartani, hogy kinek mikor van igénye …

Comments: 74


You are not connected. Please login or register

[Magánjáték] Neue Chancen (Benedikt & Mina)

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

1 [Magánjáték] Neue Chancen (Benedikt & Mina) on Vas. Aug. 26, 2018 9:40 pm

Wilhelmina von Nachtraben

avatar
a Nachtraben család tagja
a Nachtraben család tagja
Festményre illő zöld és sárga és fehér fények sziporkáznak a fákon. A tündelelkű vámpír szép pej barna lován baktatva bámulja őket, hitetlenkedve azon, hogy ezek csak itt nőnek, miközben emberek mészárolják egymást. Ez a gondolat annyira untatja már, hogy keservesen kutat bármi más után, ami esetleg eszébejuthat. Melyek közül az első az egyedüllét. Ennek érzete olyan furcsa, olyan rég mélyült már el benne, hogy némi nosztalgiával szemléli a világot. Bármennyi dolog is változott meg a környezetében, az életében, a lelkében, az mindig ugyanaz maradt, amit az erdőben érez. Szabadság, felhőtlenség... még ha felhők vannak, akkor is. Nincs a felhőkkel semmi baj, szép aranyos kis esőcseppeket hoznak, amitől nő a vetés, meg a virágok, meg a bokrok, és a fák. Találkozni kell Wynnel, jut eszébe, hiszen a saját gondolatai is olyanok most, mint egy druidáé. Ami mondjuk most már ő maga is, még ha nem is pontosan úgy, mint Wyn. Elégedett mosollyal konstatálja a kezeiben lakó tüzet, az általa irányított sárgásvörös fényű, pusztító és életet adó csodát, melyet tervez fejleszteni. De még mennyire hogy tervez.
Szél zenél a leveleken, ahogy céltalanul vonulnak a földúton. Olykor-olykor előrehajol és rásimul a barna bundás nyakra, belefúrja fejét a kissé durva tapintású sörénybe.
- Jó végre egyedül lenni, Lusti.
Sose fog ezzel kibékülni. Mindig attól félt, hogy egyedül lesz, aztán néha mégsem olyan rossz. Persze nincs egyedül. Vele van minden, általa sajnos nem látott surranó bogár az avarban, Hedwig, aki a feje felett köröz, Lux, aki a táskából kifelé nézelődve vizslatja a tájat... és vele van a mágiája, emlékezteti mindig magát, bárki rátámadna, nem lenne baj. Sajnos erre mindig számítani kell, ez egy ilyen világ, de valakinek inkább kitölti ez a mindennapját, valakinek kevésbé. A grófnő megengedheti magának, hogy ne mindig ezzel foglalkozzon. A grófnő egyébként ma rá nem jellemző módon fehér színű ruhát vett magára, ami valószínűleg nem a legjobb választás a lovagláshoz, de hát a logika sosem volt az erőssége...
Ahogy az út szélét figyeli, egyszer csak megpillant valami csillogót a földön. Azonnal meg is állítja Lustot és lehuppan a nyeregből, odasétál s leguggol mellé. Rájön, hogy ezt bizony nehezen szedi ki anélkül, hogy össze ne porozná a kezét, na de nem esik le a karikagyűrű az ujjáról (mert még nincs), így feszegeti kicsikét az éles fémdarabnak tűnő valamit, mire a föld körülötte megmozdul, repedések keletkeznek, s végül sikerült kiásnia a tárgyat. Úgy néz ki, egy kettétört medál fele az, valamilyen vörös kővel, mely jelentősen besárosodott és ha valaha bűvölve is volt, valószínűleg azt is elvesztette már. De sebaj, valamit még csak kihozhat belőle. Boldogan be is csúsztatja hát ruhájának egy zárható zsebébe, Lux pedig érdeklődve nyújtogatja a fejecskéjét, hogy megszaglássza.

Felhasználó profiljának megtekintése

2 Re: [Magánjáték] Neue Chancen (Benedikt & Mina) on Hétf. Aug. 27, 2018 12:01 pm

Benedikt Rosenberg

avatar
Felszentelt Inkvizítor
Felszentelt Inkvizítor
Benedikt gondolatban átkozza a festői tájat, amiért annak növényzete gátolja a haladásban, és ahol tud ott akad bele.
- Azért mégiscsak kapóra jött ez a kis erdős rész. Legalább át tudtam csempészni magam a déli oldalra. Itt remélem egy darabig nyugtom lesz az egyháztól. - Mondja jobb híján a az erdei szamócának melynek indájától próbál éppen megszabadulni. - Csak tudnám hova fogok innen érkezni. Azt se tudom, itt délen hol a legközelebbi település.
Amint sikerült megszabadulnia a kapaszkodó kacstól, tovább kacskaringózott a kanyargós, kis ösvényen. A madárcsicsergés szépségével alig törődve, törtetett egy tisztás széléig, aminek nem idillisége volt a legmeglepőbb eleme, hanem a rajta keresztülvágó fehér ruhás nő, hátasállata társaságában. Benedikt rövid gondolkodás után arra jutott, hogy nem hamarkodja el a találkozást, elvégre kitudja kiféle-miféle, az ismeretlen nő. A bokrok közé húzódott, hogy felmérhesse a helyzetet, és úgy tűnik, jól választotta meg rejtekhelyét, mert bár a nő leszállt lováról, nem azért, hogy őt megszólítsa, hanem, hogy felvegyen valamit a földről. Ez a valami azonban nem bizonyult könnyű zsákmánynak, ezért kezeivel kezdte eltávolítani a tárgyat körbezáró földet, látszólag semmit sem törődve azzal, hogy fehér ruhája piszkos lesz. Benedikt megbizonyosodott róla, hogy a nő nem jelent feltétlen veszélyforrást, neki pedig segítségre volt szüksége, így otthagyta az eddig rejtekéül szolgáló bokrot, és elindult a fehér ruhás felé, aki már megszerezte, a kis tárgyat és a fény felé fordítva vizsgálgatta. Valami régi medalionnak tűnt, de törött volt. Ben el sem tudta  képzelni mi lehetett olyan fontos egy törött ékszerben, hogy így áskálódjanak érte. Szerencséjére az ismeretlen hölgy, annyira el volt foglalva szerzeménye vizsgálgatásával, hogy nem tűnt fel neki, ahogy Ben egyre közelebb ért, csak amikor már megszólította.
- Szép napot! Nem tudna nekem segíteni? Tudja nemigazán tudom, merre van a legközelebbi település, és jól jönne egy kis étel meg ital.

Felhasználó profiljának megtekintése

3 Re: [Magánjáték] Neue Chancen (Benedikt & Mina) on Hétf. Aug. 27, 2018 12:16 pm

Wilhelmina von Nachtraben

avatar
a Nachtraben család tagja
a Nachtraben család tagja
Vajon miféle kő lehet benne? Gondolatban elraktározza, hogy megint elő kell ásnia majd könyvei mélyéről azt, amelyben ásványokról van szó, azok kinézetéről és fellelhetőségéről. Bár rájött már, hogy némelyik kép nem egészen teszi felismerhetővé az adott követ, főleg, mivel egy fekete körvonalakkal felskiccelt vázlatból nehéz megállapítani, hogy ez most az ugyanúgy kinéző vörös, kék vagy épp átlátszó kőzet... Na mindegy.
Mina nem gondolta magát valamiféle borzasztóan rossz észleléssel rendelkező egyénnek. Ennek az ellentétét bizonyította Eichenschild ostromában is, amikor rengetegszer próbáltak az életére törni és csendben kellett surrannia, valamint a legapróbb neszt is észrevenni. Arról viszont fogalma sincs, hogyan tudtak ennyire a közelébe férkőzni, miközben egy törött medált nézegetett, mikor ráadásul még Lust is lelkesen nyihog a közelben, szaglászva a levegőt és patáival közelebb caplatva az idegenhez...
Ijedtében először csaknem hátraesik, mint valami bogár, de még időben támasztja meg hátul magát a kezeivel, majd pattan azon nyomban egy mozdulattal a talpaira, még mielőtt a ruhája szoknyarésze túlzottan is hátrahúzódna és olyasmiket mutatna meg, amiket nagyon nem kéne... Közben úgy-ahogy eljutnak hozzá a szavak is, és egyelőre nem úgy tűnik, hogy fenyegetést jelentenek. Mégis, azért ez rémisztő. Ennyire védtelen, ha egyedül van? El kéne felejteni ezeket a gondolatokat, csak aláássák a magabiztosságát.
- Szép napot. Öhm... - pár pillanatig hallgat, ahogy felméri az előtte álló jövevényt, közben tisztogatja a ruháját. Bár a végére inkább átmegy gyürkélésbe. Nyugi, Mina, nyugi. Nem esznek meg Damien nélkül, még mindig tudsz varázsolni. Tüzet. Érted? Tüzet. Feketeséget. Bármit. Nincs okod félni. Ez a drága háború mindenkit paranoiássá tesz.
Egy emberfajzatról van szó, a meleghez képest ízlése szerint túl sok öltözékben, tekintve a hatalmas barna köpenyt, ami körülveszi a testét, és ugyanolyan színű, mint a haja, meg a szeme. De ez az arc. Hm. Vajon rejteget valamit? Túlságosan megszokta, hogy mindig mindenki rejteget valamit. Ráadásul.. eltévedni? Tényleg? Ez általában elég olcsó trükk szokott lenni. Egy síró lánykának mondjuk könnyebben elhinné, de lehet, hogy ez csak naivitás.
Most elszégyelli magát. Annak a síró lánykának tényleg könnyebben elhitte. Nem tűnt veszélyesnek, egyáltalán. Miért gyanakszik rögtön valakire, aki nem sír, és nem is lány, és úgy általában nem tűnik olyan elveszettnek? Előítéletek...
- Étel meg ital, háát... vannak ilyen országúti fogadók, a főváros felé vezető út mentén, bár az nem település. De a főváros sincsen messze ide. Délkeletre van, néhány mérföld. Bár, ahogy látom, nincs lova, így picivel talán hosszabb lesz...
...meg van a közelben egy kastélyom. - teszi hozzá gondolatban, de egyelőre megtartja magának ezt az információt. A kastélyra tényleg vigyáz, nem engedhet be csak úgy akárkit, aki ki tudja, miféle motivációval rendelkezik.
- De mondja csak... mikor jött? Mármint.. azt hittem, nincs itt senki. Márpedig körülnéztem. - Elég valószínűtlen, hogy az embernek olyan mágiája legyen, amivel láthatatlanná válhat. De sose lehet tudni.

Felhasználó profiljának megtekintése

4 Re: [Magánjáték] Neue Chancen (Benedikt & Mina) on Hétf. Aug. 27, 2018 1:14 pm

Benedikt Rosenberg

avatar
Felszentelt Inkvizítor
Felszentelt Inkvizítor
Persze, hogy megijesztettem. Ki ne ijedt volna meg, ha valaki észrevétlenül mögé kerül, és megszólítja.
- Bocsánat nem akartam megijeszteni. - Nyújtja a kezét, hogy fölsegítse a földről, szegény lányt, de az már föl is pattant és a ruháját porolja - Igazán szép ékszer. Kár, hogy törött. - Mutat a frissen kiásott medalion darabra. Miközben megpróbálta felsegíteni a fehér ruhást észrevett egy igen fontos részletet, mégpedig, hogy az illető hölgy vámpír. Ösztönösen a fegyveréért akar nyúlni, de gyomra figyelmezteti, hogy nincs épp abban a helyzetben, hogy harcba keveredjen egy vámpírfajzattal. - Köszönöm a fogadókról szóló tanácsot. A probléma azzal van, hogy az országútról még az északi oldalon, letértem és fogalmam sincs, hogy most merre lehet. Nem tévedett, amikor körülnézett. Éppen akkor érkeztem, amikor elkezdte kiásni azt a törött medált. Onnan a bozótosból. - Mutat a bokorra, ahonnan korábban figyelte. - Istenem most segíts meg. Itt cseverészek egy vámpírral, aki jelen esetben a legjobb esélyem a túlélésre. Ekkora viccet sem hallottam még. Nem tudom meddig tudok még elmenni a saját lábamon. Lehet, hogy a legközelebbi fogadóig, sem jutok el. És ha el is jutok mit csinálnék? Pénzem az nincs, és nem éppen olyan időket élünk, amikor csak úgy, jó szándékból segítenek a megfáradt inkvizítorszökevényen. Szánalmas vagyok.
- Öhm... Tudom már így is nagyon sokat segített - És normál körülmények között már halott lenne. - De nem tudna elkísérni legalább az országútig? Ha van annyi szabadideje a kisasszonynak? Ugye nem baj, hogy így szólítottam? Csak tudja nemes kisasszonynak látszik. Megszólításokról szólva. Úgy tűnik túl rég járok a vadonban, és megfeledkeztem az illemről. Benedikt vagyok. Benedikt Rosenberg
Dezertált inkvizítor. De ezt jobb ha nem tudja. Egyenlőre.

Felhasználó profiljának megtekintése

5 Re: [Magánjáték] Neue Chancen (Benedikt & Mina) on Hétf. Aug. 27, 2018 1:48 pm

Wilhelmina von Nachtraben

avatar
a Nachtraben család tagja
a Nachtraben család tagja
Aha, persze. Nem megijeszteni akarta, csak szépen elvágni a torkát, igaz?... de ha akarta volna, akkor miért nem tette meg? Lehetetlen kiigazodni rajta. Mondjuk nem ő lenne az első olyan személy... És a következő tipikus dolog. Rögtön bókolással kezd. Na az ilyenekkel aztán végképp vigyázni kell.
- Köszönöm. - Azt hiszem. - De nem én csináltam... sajnos - húzza el a száját. Majd csak fogja. De bizony, hogy fog ilyeneket csinálni... Bár fogalma sincs, hogy a manóba fogja elviselni az olvasztás hőjét és mennyire lesz képes FÉMEKKEL pepecselni úgy, hogy azok illeszkedjenek is, ne essenek szét és még ráadásul nézzenek is ki valahogy. Kézművesség terén a rajzolás és a főzés, már amennyiben ezekben van valami közös, a maximum, ameddig elment. Főzni pedig némely dolgokat félelmetesen egyszerű. Egy tárolóegységbe kell dobni egy rakás dolgot, majd azokat összekutyulni és megfőzni. Vagy esetleg megsütni. Na de ékszer abból nem lesz, ha egy üstbe hajít egy rakás követ meg olvadt fémet...
Teljes elfogadással és várakozással hallgatja a másik szavait, amíg...
Északi oldalon.
Északi.
Észak.
Bevésődött szitokszó. Veszély. Menekülés.
Tekintete megkeményedik kissé, de inkább csak érdeklődőn pillant felfelé. Nem szabad rögtön mutatnia a félelmét. Egyáltalán félelem ez? Inkább idegesség. Feszültség. De pontosan ez az, ami erőt is ad olykor.
- Az északi oldalon? Onnan jött?
Akkor meg mégis mi a megveszekedett vadkacsatollat keres itt? És ezt csak így közli? Nem igaz, hogy csak én vagyok paranoiás. Háború van. Az ellenséges terület nevének említéséért is életveszélyben forog mindenki. Vagy ez csak az én elképzelésem? Végül is nemrég még mi is lazán elbeszélgettünk "Leoval" egy Eichenschildi kocsmában...
Szegény kocsma. Mi lehet vele azóta? Á, inkább fogadónak kellene nevezni. Mára valószínűleg mondjuk csupa rom és elhalálozott élőlények tömege...
- Nem, nem baj, hogy így szólított... az volnék. Bár még meg kell szoknom a grófnői címet - mosolyodik el eléggé vörösen. Olyan sznobnak érzi magát ilyenkor. Mintha a címe csak egy pajzs lenne, amivel védekezhetne, amivel felvértezhetné magát. Pedig hát tény, ráadásul nem is ő maga választotta. Az sem állítható, hogy ne küzdött volna meg érte.
Remélte, hogy az illető neve elmond majd valamit, ám semmi újabbat nem tud megállapítani ebből... szép hangzású, de ugyanúgy lehet álnév is, mint igazi. Rózsahegy. Miért is ne? Mondjuk elég hosszú ahhoz, hogy igazi legyen. - Örvendek, Benedikt. Az én nevem Wilhelmina von Nachtraben.
Na lássuk, mit hoz össze ebből a katyvaszból. Egy Nachtraben grófnő. Vajon ez veszélyesebbé teszi és inkább félnek tőle, mint amúgy? Mondjuk ránézésre nem tűnhet valami ijesztőnek, pláne fehér ruhácskában. - Végül is, elkísérhetem. Épp azért vagyok itt, mert akadt szabadidőm. Bár ezt főként egyedüllétre terveztem felhasználni, de úgy látszik, nem így alakult - húzza el megint mindkét szája szélét, ami egy feszült mosolynak is betudható. Majd gyorsan végiggondolja, miféle kacskaringózós utak vezethetnek itt ki a nagyobb utak felé. Na de...
- Öhm... majd... sétál a lovam mellett? Csak mert semmiképp sem szeretnék olyan... fellengzősnek tűnni, hogy onnan a magasból nézem, ahogy a saját lábán megy, én meg lovagolok, de... kétlem, hogy Lust nagyon elfogadó lenne, ha más akarná megülni.
Wynnek is könyörögni kéne, hogy valaha is felüljön bármelyikükre. Picit elmosolyodik a gondolatra. Benedikt irányába való fenntartásait viszont úgy tervezi, megőrzi még egy jó ideig. Az is lehet, hogy csak kantárszáron vezeti a pacit, volt már rá példa. Csak hirtelen el ne szaladjon, mert akkor gondban lesznek.
Lux még mindig érdeklődve szaglászik kifelé, úgy kell visszatuszkolni a batyuba.

Felhasználó profiljának megtekintése

6 Re: [Magánjáték] Neue Chancen (Benedikt & Mina) on Hétf. Aug. 27, 2018 10:27 pm

Benedikt Rosenberg

avatar
Felszentelt Inkvizítor
Felszentelt Inkvizítor
Mintha a vámpírlányt kicsit zavarná az az információ, miszerint Benedikt északról érkezett, de az inkvizítor ezt igyekezett figyelmen kívül hagyni. Persze észrevette, szakmai ártalom.
- Hogy?... - Néz értetlenkedve egy pillanatig a hirtelen kérdés hatására - Ja igen Észekról, hát mondhatjuk úgy is, hogy jöttem igen.
Bár inkább menekültem a saját idiótaságom elől.
- Ne aggódjon nem fogok magárarontani, lövöldözve miközben Deus vult-ot kiabálok. Én nem az a fajta északi vagyok. - Próbál viccelődni a háborús helyzettel, bár előre érzi, hogy nem sok sikere lesz a dologgal.
- Áh szóval grófnő a kisasszony. Nem is gondoltam volna, hogy egy ilyen helyen, egy ilyen fontos kisasszonnyal fogok találkozni.
Azt meg pláne nem gondoltam volna, hogy egy vámpírnak fogom tenni a szépet itt az erdő közepén, csak azért, hogy egy kis ételhez jussak. Mint valami kutya. Úgytűnik ez nem változott. Eddig az egyház kutyája voltam, most meg kóbor kutya lettem.
Megenged magának egy bizalmasnak szánt mosolyt, hogy oldja egy kicsit a grófnő látható feszültségét. Amit viszont nem tudja pontosan eldönteni mi válthatott ki. Akár az is lehet, hogy megérezte rajta, hogy egyházi, és akkor bizony bajban van. De az is lehet, hogy ezt már rég tudta, és csak színlel mint ő. Lehet, hogy már akkor megérezte amikor ő a bokorban lapított, és teljes egészében csak színlel. De mit akarhat akkor vele? Minek játszik? Szereti így megszerezni a vacsoráját? Vacsora? Erre a gondolatra Benedikt egyszerre rémül meg, és ébred fel benne a szörnyű éhség, ami egy hangos gyomorkorgásban nyilvánul meg a külvilág felé.
- Wilhelmina von Nachtraben - ismétli a nevet elgondolkozva - Akkor kegyed vámpír? A nachtrabeneknél is van grófnői cím? Mondjuk most találkozok Nachtrabennnel először, így sokat nem tudok róluk.
Mondjuk ki tudja nem volt-e Nachtraben az is aki megölte a szüleimet. Bár ennyi erővel Rotmantel, Neulander, Nebelturm vagy akármelyik másik is lehetne.
- Köszönöm kedvességét. És bocsásson meg amiért az idejét rablom. Persze, hogy sétálok csak ne szaladjon el azon a szép hátason.
Na most meglátjuk, hogy vacsorát kapok, vagy én leszek a vacsora. Istenem a te kezeidbe helyezem az életemet. Aztán a pokolra küldöm ezt az átkozott lényt, ha alkalmas lesz az idő.
Éppen csak a száját mozgatva mormolja az imáját: Még ha a hálál árnyékának völgyében... A többit már teljesen gondolatban folytatja.

Felhasználó profiljának megtekintése

7 Re: [Magánjáték] Neue Chancen (Benedikt & Mina) on Hétf. Aug. 27, 2018 10:55 pm

Wilhelmina von Nachtraben

avatar
a Nachtraben család tagja
a Nachtraben család tagja
Mi...? és ezt csak így... így mondja, mellékesen, mintha arról beszélnénk, hogy fafaragás a hobbija? Délen vagyunk, az isten sze... óh, várjunk.
- Öhm... ugya tisztában van azzal, hogy egy háború dúlja ezt a drága világot és hogy ez már nem Észak területe? Nos, nyilván tisztában van. Ezek után pedig csak az a kérdés, hogy mi oka van erről ilyen nyíltan beszélni? Hogyhogy nem fél?
Úgy véli, meglehetősen visszafogta magát és sokkal hisztisebben is rákérdezhetett volna minderre. Viszont nem jó csak úgy kiadni az összes érzelmedet egy északinak. Aki csak úgy önszántából átjött ide. A következő gondolata az, hogy ez esetleg egy démon, valamiféle illúzióval. Kísértetiesen hasonlít a nemtörődöm és könnyed stílusa ahhoz, aki magát Hans Schreibernek nevezte, de... nem, egészen biztos nem jön vele szembe Darrakard mindenféle alakban egy évben ráadásul kétszer, ez túl nagy szerencse lenne. Szerencse? Jó kérdés... Még mindig nehezen hiszi el, hogy találkozott vele. Lehetett álom is. Vagy illúzió... ha-ha...
Deus Vult... A megrökönyödés közepette is némi büszkeség költözik lelkébe, ahogy eszébe jut, amikor elhagyták ezek a szavak a száját. Milyen szép alakítás volt. Elképesztően béna és groteszk, ám valameddig mégis működött, ezáltal elérte a sikert. A csapatból mindenki túlélte, több-kevesebb sérüléssel, de túlélték. Viszont ami még groteszk, az ez az ember...
- Nos... akkor, ha szabad érdeklődnöm, milyenfajta északi is ön? Ugyanis sajnos az emlegetett fajtából már többel találkoztam. Egyikük sem volt valami toleráns, am... - megrázza a fejét. - Mindegy. - Nem feltétlen lenne szükséges reklámozni, milyen módon vette ki magát a harcokból.
Fontos, hogy ő fontos.. Nos, most már ezt sem tudja tagadni, viszont ez már megint dicséret. Túl sok lesz belőlük.
A továbbiakban kis híján kiesik a szemén. Ez az illető vagy nagyon félkegyelműnek akarja tetetni magát, vagy őt nézi madárnak. Más esetben ki tudja, miféle játékot játszhat... Mi az, hogy vámpír-e? Ki az, aki nem ismer fel egy vámpírt ránézésre?
- Nos... igen, az vagyok, ha az amalgámnyakláncom, a fehér bőröm, a fogaim és a szemem színe nem tették volna nyilvánvalóvá - nevet fel zavartan. Micsoda irónia tud benne születni, amióta nem csak az aggodalom és a félelem határozzák meg.. Na jó, eddig sem ezek tették, abba beleőrült volna. De mégis gyakoribbak voltak. - A grófnői címemnek pedig nincs köze a családomhoz. - zárja le egyelőre ennyivel a dolgot. A lelke persze küzd, mert olyan szívesen mondana többet is, mindent, ami csak van... de nem teheti. Ezért utál idegenekkel találkozni. Semmit sem lehet mondani nekik. Mindenkire gyanakodni kell. Miért kell minden szembejövőnek északinak lennie, még itt is??
Lust türelmetlenül prüszköl, mintha csak értené, miről beszélnek. Mina viszont két tűz között vívódik, nem nagyon tud mit kezdeni a dologgal. Értelmezhetetlen. A legtöbb északi, akivel találkozott, előbb lőtt, aztán beszélt. Amíg azonban nem tud meg többet, nem óhajt elindulni...

Felhasználó profiljának megtekintése

Benedikt Rosenberg

avatar
Felszentelt Inkvizítor
Felszentelt Inkvizítor
- Hogy tudok-e a háborúról? Már hogyne tudnék?! És persze, hogy tudom, hogy Délen vagyunk. Azért vagyok itt, hogy Délen legyek. Az okom az, hogy nem érdekel a háború. Nem vagyok északi, és maga sem látszik déli katonának. Szóval mi félnivalóm lenne? Egyértelmű, hogy ebben a pillanatban nem háborús felekként találkoztunk, hanem békés utazókként akiket a véletlen hozott össze. Azt teljesen megértem, hogy maga miért ideges egy "északi" társaságában. Magam sem kedvelem őket. Az a sok bűn, korrupció, titkok minden szobában. A tünde erdő... Szörnyű.
Én lassan éhenhalok de ez a nő még mindig csak kérdezget. Ez a tipikus hozzáálása idegenekhez? Nagyon óvatoskodó az biztos.
- Hölgyem én egész egyszerűen az éhes fajta vagyok. Bocsásson meg rossz vicc volt. Egyébként ismerem az érzést. Mondjuk úgy, emiatt az intolerancia miatt vagyok most itt. De maga, hogy tallálkozott az említett fajtával? Ráadásul többel is? Nem tudtam, hogy Délre jöttek volna portyázni is akár. Bár abban a felfordulásban Eichenschildnél bármi megeshetett.
Lehet mégis katona? Na de egy ilyen grófkisasszony, a csatatéren? Bár mondta, hogy a grófi címet nem a családjának köszönheti. Ez egyre érdekesebb.

Az idő múlik, Benedikt pedig egyre éhesebb, és felháborodottabb amiért nem jutnak sehová. De az erdő legalább szép. Kár, hogy nem tudja élvezni. Pedig szereti a természetet. Megnyugtatja. Ahogy minden öszhangban van. A növények illata, az állatok neszezése, olyan békés. Még ha egy ragadozó meg is öl egy növényevőt, az csak a számára szükséges táplálék. Mintha itt délen még az erdő is kicsit más lenne. Nyugodtabb, csendesebb. Vagy csak az éhség miatt nem veszi észre a zajokat? De a vele szemben lévő patás határozottan észrevehető módon próbálja indulásra ösztökélni gazdáját. Inteligens állat, Ben máris megkedvelte. Vagy már ezt is csak hallucinálja?
- Bocsásson meg, nem akartam udvariatlannak tűnni, ezért nem kérdeztem meg addig, amíg meg nem hallottam a nevét. Bocsásson meg a tolakodásomért, de kezdem magam nagyon rosszul érezni, a többit nem beszélhetnénk meg útközben? Tudja nem tesz jót az embernek, ha két napja nem eszik csak megy.
Próbál mosolyogni a szellemességén, de túl sok volt az igazságtartalma ahhoz, hogy mulatságosnak találja a helyzetet.

Felhasználó profiljának megtekintése

Wilhelmina von Nachtraben

avatar
a Nachtraben család tagja
a Nachtraben család tagja
Talán picit túl messzire ment a provokációval. De hát mit tehetett? Hogy máshogy reagálhatna arra, hogy valakinek olyan természetes az északról jövés, mint a ruhaköltemények tárgyalása vagy jóégtudja, a termés megbeszélése, vagy az időjárás? Furcsálló szemöldökráncolással hallgatja a magyarázatot. Tehát nem tetszett neki Észak. Úgy tudja, északon mindenkit besoroznak, kötelező jelleggel, így nem sok választása lehetett. Bár nem feltétlenül dolgozott a seregben, ilyen stílussal nehezen tudná elképzelni, hogy Benedikt bárkitől is parancsot fogadjon el. Valami oka mindenképpen van, hogy megvesse azt a bagázst. Mina egyet tudna érteni... amennyiben meglenne benne a bizalom, hogy így tegyen. Bárcsak Leo lenne ilyen - fut át az agyán. De hogy miért? Valamiért ráfixálódott arra az egyénre, pedig ez csak a név, amit neki mondott, rengeteg más személy más neveken ismeri, és vajon elárulta valaha is az igazit? Voltaképp semmi oka arra, hogy bármennyire is akarja, hogy köze legyen ahhoz az emberhez. És ez zavarja.
- Tehát nem áll már Észak oldalán... De nem fél, hogy üldözni fogják? Tudomásom szerint Északon szigorú a hierarchia és nem tolerálják, ha valaki hátat fordít nekik... - puhatolózik tovább, hátha megtud valamit az északiság körülményeiről.
Eichenschild? Nos, igen... Ó, ha tudná... Ennyire nem nézik ki belőle, hogy harcolt délért? Mondjuk a korábbiakban ő maga sem tette volna meg. De akkor is. Biztosan valami otthonülő arisztokratának nézi, igaz? Aki csak ül a babérjain, mert gazdagságba született, vagy alátették és nem is tesz keresztbe egy szalmaszálat, hogy a világ megváltozzon... Na persze!
- Tudja, hogy szereztem grófnői rangot? - tart egy kis hatásszünetet. Tényleg megváltozott... - Harcoltam Eichenschildnél. - Végigrágja magában az ottani élményeket, kezdve a könnyedebb, behatolási és információszerzési küldetésektől egészen addig, amikor elelejtette széttörni azokat az istenverte köveket és annyi golyó nyoma tarkította a testét, Damienével együtt, hogy könnyedén szitának lehetett volna nézni. Máig nem tudja, megérte-e az egész. De talán így mégis több befolyása lesz majd, ha egyszer megadatik a lehetőség. - Ezért nem teljesen mindegy nekem, hogy ki milyen északi. Kicsikét paranoiás lettem, azt hiszem... de joggal.
Fogalma sincs, mióta udvariatlanság egy vámpírról felismerni, hogy vámpír. Furcsa helyéről származhat ez az embefrajzat Északnak. Viszont, hogy két napja nem evett... kicsit zavartan pislog. Felismerhette volna. Látszik, hogy nem Rotmantel, fel sem tűnik neki, mi lehet az oka a gyengeségnek.
- Hát... bocsánat, én... mondhatta volna korábban is. Vagy mondta? Mindegy is, észak kicsikét lekötött. Hát... - kezd el turkálni a táskájában, amennyi időre odabattyog lovához, hogy Lux kimászhasson az állat hátára. A menyét el is helyezkedik ott, érdeklődően szuszogva, mire Lust visszafordítja a fejét és érdeklődve vizsgálják egymást. Közben előkerül a táskából egy gondosan becsomagolt, ám kissé elnyűttnek tűnő valami. - ...van itt egy előkészített, de el nem fogyasztott almáspite, bár azt sajnos nem ígérhetem, hogy friss és üde lesz, talán napok óta is megvolt már, hogy elraktam a táskába és ott felejtettem... de jelenleg csak ezzel tudok szolgálni. - nyújtja át a halványrózsaszín virágos szalvétába csomagolt tésztát benne illatozó almadarabkákkal. Hiába, a süti még mindig a kedvence, grófnőség ide vagy oda. Azon gondolkozik, mennyire nevetnék ki jelenlegi tettéért, de hát... csak nem hagyhat senkit éhezni.
Úgy véli, ideje elindulni a nagyobb utak felé, így visszatessékeli Luxot, aki viszont tiltakozik ez ellen, így végül a vállán köt ki. Jó az úgy is. Kantárszáron fogja a világospejt és megindul.
- Úgy vélem, elindulhatunk akkor, azt hiszem, tudok is egy a fővároshoz nem messze lévő fogadóról. Jó nagy, több emelete is van, bár attól tartok, ennek következtében nem is tartozik a legolcsóbbak közé. Valami olyan neve van, hogy Susogó szél, azt hiszem. Nagyon hangulatos, egyszer voltunk ott, növénydekorációkkal van tele az egész. Kicsit olyasmi... mintha a Tünde-erdőben lenne.
Szerencsére most már az ő kastélya is ilyen, így nem szorul rá.

Felhasználó profiljának megtekintése

10 Re: [Magánjáték] Neue Chancen (Benedikt & Mina) on Pént. Okt. 12, 2018 6:56 pm

Wilhelmina von Nachtraben

avatar
a Nachtraben család tagja
a Nachtraben család tagja
-Hogy félek-e? Már hogyne félnék, különben nem lennék itt délen, az erdőt járva, a határátkelő helyet messze elkerülve. Persze, hogy félek, de remélem ezzel a kis szökésemmel időt tudok magamnak nyerni, hogy biztonságba kerüljek. Igazság szerint még nem igazán volt időm elgondolkozni azon, hogy mi is történt, miért is menekülök. Csak azt, tudom, hogy rám ott Északon csak a börtön vár, ha nem a kivégzés.
Megvonja a szemöldökét. Menekülő. Remek. Hát most vele mit kezdjen? Nem hiányzik, hogy Észak rárontson a kastélyra és így új korában porig égesse. Nagyon nem. De ami mégis furcsa, hogy ilyen nyíltan és őszintén beszél a dologról.
- Szabad megkérdeznem, mit tett, hogy kiérdemelte ezt a fenyegetést...?
Az előbbi emelkedett hangnem helyett most kissé nyugodtabban érkezik a válasz. - Tulajdonképpen csak a munkámat végeztem. De úgy tűnik, nekem és az... alkalmazómnak... akadt egy kis nézeteltérésünk afelől, hogy mi is az én feladatom.
Kimerednek a szemei. Első gondolata az, hogy valamiféle bérgyilkossal áll szemben. Na nem, ilyet nem játszanak vele. Majdnem megáll a sétálásban, de nem akar túl feltűnően viselkedni. - Értem..- Zavarja, hogy nem tudja, hogyan kérdezhetne rá veszély nélkül a dolgokra. - És ez a munkáltató nyilván nem venné a fáradságot, hogy kockáztassa a Délre jövést, igaz?
- Még északon se mozdulna ki a házából! Ide aztán biztos nem jön. A baj csak az, hogy a többi... alkalmazottja szíves örömest utánam ered. És nem kételkedem benne, hogy egész messzire is. Szóval olyan helyet kéne találnom magamnak, ahol... bocsánat nem akarom a részletekkel terhelni a kisasszonyt. Na meg talán biztonságosabb lenne a továbbiakban, ha minél kevesebben, és minél kevesebbet tudnak a lehetséges hollétemről. Kérem csak mutassa meg nekem azt a fogadót, onnan már magam is boldogulni fogok.
Na hát ezzel előrébb vagyunk.... - Megmutathatom. Nincs már messze az elágazás. De nem fél így kifecsegni ilyen dolgokat? Kerülhetnének megbízhatatlanabb fülekbe is, mint az enyém.
Nem fog szerénykedni, az teljesen világos és nyilvánvaló, hogy ha valaki, akkor ő nem jelent veszélyt olyanra, akire nem feltétlen muszáj... és ha valaki Észak ellensége, akkor talán van esély.
- Tudja bízom a diszkréciójában. És abban, hogy ezen az úton csak ketten vagyunk. Így nem igazán látok rá esélyt, hogy az önnek elárult információk, illetéktelen fülekbe kerülnének. Na meg ha oda is kerülnek, a fülekhez tartozó személyek kétlem, hogy sokra mennének vele, tekintve, hogy nem sokáig fogok, a fogadóban állomásozni, a további hollétemről pedig nem tervezem tájékoztatni sem magát, sem senki mást. Ne vegye sértésnek, de a biztonságom érdekében így tartom megfelelőnek, a helyzet kezelését.
Legalább őszintén megmondja, ezt is lehet értékelni.
A férfi ekkor észreveszi a kicsi Luxot, ahogy a menyét előássa magát a fekete tincsek közül. - Nahát ennyire szereti az állatokat?
- Ja igen, ő Lux. Ne kérdezze, nem tudom, miért adtam neki egyházi nyelven nevet. Csak... jól hangzik. - mosolyogva megcirógatja az állat fejecskéjét. Lux kíváncsian dönti meg a fejét az idegen irányába.
Mintha Benedikt minden mozdulatát figyelné, az arca minden rezdülését.
- Tud tehát latinul, az ifjú hölgy? Ez meglepő, hiszen itt délen nem túl elterjedt. Talán épp azért, ahogy a kisasszony is mondta egyházi nyelv. Ha jóltudom a déli egyház a németet használja.
Nahát, milyen jól művelt... nagy dolog, ezt azért a legtöbben tudják az egyházról. Elvégre, Esroniel és a hírneve. Vajon ha Északról jött, nem fűti gyűlölet őt is a protestáns fő irányába?
- Az túlzás, hogy tudok. Nem mondanám. Néhány szó van, amit megértek belőle, könyvek lapjain találkoztam vele itt-ott, főleg nevek formájában... - von vállat. - Valóban a németet használjuk. Illetve használják... messze van az egyház éntőlem... így a köznép is megért mindent, amit prédikálnak, nem kötelező hozzá magasabb szintű műveltség.
A fák ritkulni kezdenek, tisztásszerű, bokros erdőfoszlányok terülnek el mellettük. Nem lehet már messze az országút... nem sok ideje van hát kideríteni, amire kíváncsi.
- Teljesen egyetértek a protestáns egyház azon törekvésével, hogy az úgymond köznép nyelvén szólaljanak meg az egyházi tanítások. Bár tőlem nem áll távol a latin sem, emelkedett hangzásánál fogva jól lehet használni tudományos, és vallási társalgásokban, mintegy mércéjét a beszélgető felek műveltségének.
Hm... van esély, hogy ez a hozzáállás nem tetszett annak a bizonyos munkáltatónak. Bár... munkáltató. Ez a szó olyan derogálóan hangzik, de nem mer rákérdezni, így csak feltételezésekbe tud bocsátkozni. Úgy érzi, csapdákat kell kerülgetnie, ha biztonsággal meg akarja úszni ezt a társalgást. Túl sokszor érzi mostanában így.
- Említette, hogy harcolt a háborúban és ezzel érdemelte ki a grófnői címet. Szabad kérdeznem, hogy mi vette rá a részvételre? Milyen indíttatásból állt be a hadseregbe? Tudja nem éppen olyan... hogy is mondjam, katonatípusnak tűnik.
Az emberférfi tényleg nem úgy beszél, mint egy hagyományos vándor. Latintudásról fecsrészni egy déli erdőben, hmm.. bátorságra vall, és naivitásra, persze Mina legyen az utolsó, aki vádaskodhat ezzel. Viszont a férfi már-már fennkölt stílusa annyira eltér mindattól, amit megszokott az általános közegében - na nem a kastélyban, inkább a falvakban -, hogy.... bámulatos. Viszont ez a kérdéskör már-már majdhogynem sértőnek nevezhető.
- Jó kérdéseket tesz fel. Higgye el, én is ezt kérdeztem magamtól, amikor megtettem. Őszintén? Nem láttam jobb megoldást. legszívesebben véget vetnék ennek a hercehurcának, de ha nem harcolunk, akkor csak minket győznek le és a népünk látja kárát. - Mintha valami királynő lenne... nem, egyelőre csak grófnő, de már ez is nagy felelősség ahhoz képest, hogy mikor belevágott, még csak egy személy volt, akiért úgymond felelnie kellett.
- Dehát ön vámpír. Ebbe eddig nem igazán gondoltam bele, de a vámpírok se nem északhoz se nem délhez nem tartoznak igazán. Maga mégis délért harcolt és a népének nevezte őket. Mondjuk így grófnőként már biztos van úgymond saját népe. De előtte? Mivel érdemelték ki ezek az emberek, hogy harcba szálljon értük? Ráadásul olyan harcba amiből nagyon sokan nem tértek vissza.
Megvillan a szeme. Most provokálni akarja? Ki ez és miért...?
Megvonja a szemöldökét. - Az összes vámpírtorony Délen található, ezzel tisztában van? A démonok azok, akiknek hűsége váltakozhat és a játszmáik határozzák meg, épp kinek segítenek. Néha senkinek sem, néha mindenkinek. - Most szándékosan akarja felkorbácsolni a frusztrációját vajon?... Érdekes játszmákat játszik, az biztos. De legalább visszakozik.
- ...Kérem bocsásson meg, ha udvariatlan voltam. Egyáltalán nem kell válaszolnia.
Az úgy nem működik. Most már nem. - Éppen ez volt a célom, hogy minél többen térjenek vissza... és minél kevesebbet éhezzenek az emberek, az, hogy a két ország uralkodóihoz nem mehetek oda és követelhetem, hogy azonnal szüntessük be egymás irtását, az sajnos egy elég nagy gond, de egy olyan, amivel nem tudok mit kezdeni. - néz szúrósan a férfi szemeibe, határozottan és büszkén, amilyennek lennie kellett, ha túl akarta élni a hercehurcát.
- Bocsásson meg kisasszony. Ismereteim úgy tűnik hiányosnak bizonyultak, nem akartam ezzel megsérteni. Nos igen a démonok és az ő játszmáik, hogy az ön által használt fogalommal éljek, megérnek egy misét az biztos. - A férfit láthatóan nagyon szórakoztatja saját önellentmondásos vicce. A frusztráció viszont nem mindig enged teret az ilyesminek... szóval egy ideig még képtelen lesz reagálni rájuk.
- Érdekes nézőpont, háborúba menni azért, hogy életeket mentsen. Legjobb tudomásom szerint ott gyilkolni szokás. A királyok nem sokat törődnek azzal, hogy ki hal meg ebben az őrületben, nem tudom, hogy ha el is érhetett volna hozzájuk mennyire lett volna képes befolyásolni a dolgok menetét. De be kell látnom, jó szívvel áldotta meg az ég, ha nem veszi sértésnek, hogy ilyesmit mondok. Tekintetéből látszik az elszántság. Furcsa egy hölgy maga. - mosolyodik el megint. Mina imádja az ilyen csodálatos megállapításokat... érdekes... erre hamar rájött, ám hogy ezt milyen értelemben gondolja bárki is, azt valahogy sosem óhajtják konkretizálni. Mellesleg.... jó szív... ha eszébe jutnak a háború napjai, a jóság a legutolsó dolog, ami felötlik. Amennyi agressziót ott ki kellett engednie magából, már majdnem képes elhinni, hogy a pokolban folytatja majd pályafutását... Mindazonáltal valami igazság mégis van a dologban.
- Sokan mondták már- húzza el a száját. - Sok választásom nem volt. Inkább ez, mint ölbe tett kézzel várni. Túl sokáig tettem azt és meguntam már. És nem, nem veszem sértésnek, sőt, megköszönöm, bár lehet, hogy elhamarkodott ez a kijelentése...
- Ha jól látom, lassan odaérünk - állapítja meg a férfi, helyesen, ugyanis egy elágazás jelenik meg a színtéren, amelytől már képes lesz rámutatni az egyik falucskára, hogy arrafelé folytassa útját.
- Az elszántságra szükség van, főleg, ha olyat készül tenni, ami homlokegyenest szembemegy az elveivel. Na a háború például pont ilyen. de ha úgy vesszük, megérte. Így ezzel a birtokkal már több befolyásom van, és talán egy lépéssel közelebb van már az a cél is..
- Nos igen - sóhajt Benedikt - olykor valóban szembe kell mennünk az elveinkkel. Bárcsak bennem is lett volna annyi elszántság, hogy szembe menjek velük. De már megint majdnem panaszkodásba kezdtem. Mondja csak nem ez az az elágazás, amiről beszélt?
Nem a legjobb terelés...
- De igen, ez lesz az... - Sóhajt egy nagyot. Már éppen kezdtek volna elérni valami érdekeshez, és csak így búcsúzzon el?.. Végül is.. biztonságilag logikus. Akárki lehet ez az ember. - Illetve, nem teljesen. Az a falu, Schattengald, addig kell elmennie, majd a túloldalán folytatva útját nemsokára elér az országútig. Ott pedig balra fordulva máris Hellenburg-iránt van. - magyarázza, miután rámutatott az egyik jelzőtáblára. - Remélem, nem fogom megbánni, hogy segítettem...
-Köszönöm az útbaigazítást. Ha isten is úgyakarja innen már gondnélkül el tudok jutni, valami civilizált környékre. És...
Alig tud megállni egy köhintést. - Megoldják azt a lábai is, bízzon bennük. - Elmosolyodik. Isten. Hát persze. Valahogy mostanában csupa olyanokkal hozza össze a véletlen, akik Istenre akarják rábízni magukat. Na hát mondjuk ez könnyebb, ha nem olyan faj vagy, aki nem is reménykedhet ilyen segítségben.
Csak a szeráf támogató erejében, azért ez sem semmi.
Várakozóan nézi, mit ás elő a zsebéből Benedikt. Végül azonban üresen húzza elő megint a kezeit. - Sajnálom de nincs semmim amit fizetségül adhatnék. Vagy várjon csak...
Várakozó szemöldökfelhúzással figyeli tovább az eseményeket. Vajon mikor vágja hozzá az első árkánlövedéket....?
Ám semmi ilyesmi nem érkezik. Helyette egy madártoll kerül elő, éjfekete, fényes, csillogó és szinte érintetlennek tűnik, a tövénél pedig mélykék színű csíkok csillannak fel... egyben a vámpír szeme is.
- Kérem ezt fogadja el, nem sok de legalább szép. - nyújtja felé ezt a szépséget.
Már-már hitetlen mosoly ül ki a vámpír arcára.
- Oh... köszönöm. Egy szajkótoll. - Gyermeki öröm játszik az arcán, elvégre már azóta szereti gyűjtögetni a szép tollakat. Mindenkinek van valamiféle furcsa hobbija, ez pedig nem is annyira ritka, tudomása szerint. És még mindig le lehet kenyerezni egy madártollal... remek. Eszébe jut egy pont, amikor Ade minden sértődés után hozott neki egy tobozt, virágot vagy tollat, valami szépet az erdőből, hogy felvidítsa, ha már nem is a megbocsátás a cél, de legalább, hogy egy kis mosolyt csaljon az arcára.
Egy ideig meglepetten nézegeti az állati kültakarót, majd rájön, hogy ez itt tényleg a búcsúzkodás ideje.
- Akkor a viszont látásra, mégegyszer köszönöm a segítségét, isten áldja.
- Köszönöm- mosolyodik el szomorúan - , de már hosszú időkkel ezelőtt elátkozott minket. Nem gond, nélküle is megleltem a szerencsémet. Minden jót... - Északi vagy déli. Hmm.
A férfi sarkon is fordul és el is kezd sétálni az ellenkező irányba, ő pedig csak úgy áll ott és elmélkedik. Ez mindig is jellemző volt.
- Köszönöm- mosolyodik el szomorúan - , de már hosszú időkkel ezelőtt elátkozott minket. Nem gond, nélküle is megleltem a szerencsémet. Minden jót... - Északi vagy déli. Hmm.
Van egy madártolla. Hacsak nem valami mérget rejtett bele, akkor ez tényleg csak egy spontán ajándék volt. Azért megvizsgálja majd.
Furcsa egy alak. De ennél rosszabbakkal sose találkozzon. Még egyszer elmélázva rátekint a tollra, aztán úgy dönt, hazafelé veszi az irányt. Valamiért enyhén nosztalgikus érzések támadnak benne. Tétován megsimogatja Luxot, aki kíváncsian cincog a toll irányába.
Mindenki siet, jön-megy, ő pedig csak néz maga elé és várja, hogy a világ majd megmutassa magát, megvigasztalja vagy választ adjon...
- Menjünk haza, kicsim. - túr bele az állat fehér bundájába. Léptei lassan követik egymást az úton. Azon gondolkozik, vajon megéri-e a háború végét és ha igen, mi lesz akkor. Reméli, hogy nem csak valami kiszámítható nyomor és szenvedés, ami várható lenne, hanem valami... valami olyan, ami megrengeti a világot és kizökkenti jelenlegi őrültségéből. Akkor végre nem lennének déliek meg északiak, meg határok. Lehet, hogy az őrültséget csak még nagyobb őrültséggel lehet legyőzni, de ha ez kell, hát legyen.

Felhasználó profiljának megtekintése

11 Re: [Magánjáték] Neue Chancen (Benedikt & Mina) on Vas. Nov. 04, 2018 11:27 am

Benedikt Rosenberg

avatar
Felszentelt Inkvizítor
Felszentelt Inkvizítor
Kicsit váratlanul éri a kérdés. Ennek fényében olyan idegesen válaszol, mintha Wilhelmina nem fogott volna fel semmit sem abból, amit eddig mondott. Pedig még nem is említette számára Délre jövetelének okát.
- Hogy félek-e? Már hogyne félnék, különben nem lennék itt délen, az erdőt járva, a határátkelő helyet messze elkerülve. Persze, hogy félek, de remélem ezzel a kis szökésemmel időt tudok magamnak nyerni, hogy biztonságba kerüljek. Igazság szerint még nem igazán volt időm elgondolkozni azon, hogy mi is történt, miért is menekülök. Csak azt, tudom, hogy rám ott Északon csak a börtön vár, ha nem a kivégzés.
- Szabad megkérdeznem, mit tett, hogy kiérdemelte ezt a fenyegetést...?
Benedikt szinte azonnal rájött, hogy az előbb oktalanul volt olyan ingerült, és mérsékelt szinte bocsánatkérő hangon válaszolt. Óvakodott azonban a túl konkrét kijelentésektől. Elvégre mégiscsak egy vámpírral társalog. Egy ilyen ölte meg az egész gyermekkorát is. Nem lett volna túl előnyös, hogyha idő előtt felfedi kilétének részleteit.
- Tulajdonképpen csak a munkámat végeztem. De úgytűnik, nekem és az... alkalmazómnak akadt egy kis nézeteltérésünk affelől, hogy mi is az én feladatom.
- Értem... És ez a munkáltató nyilván nem venné a fáradságot, hogy kockáztassa a Délre jövést, igaz?
Benedikt kezd hozzászokni ehhez a puhatolózós, titkolózós beszélgetésformához. Olyan mint egy sakkjátszma és ő nagyon szeret sakkozni. Bár nem tud túl jól de szeret. Általában egyértelmű dolgokat nem vesz észre, és olyan helyekre helyezi kulcsfiguráit, ahol azok sebezhetőek, vagy ott ad nyílt utat az ellenfélnek, ahol az könnyű szerrel legyőzheti ezáltal. De azért szeret játszani, most is játszik. És most sem tudja, hogy ellenfele mit fog lépni, és arra ő megfelelően reagál-e, vagy elbukik mindent amit eddig elért. Megenged magának egy kis gúnyus humort a feszültség oldásának érdekében, bár tekintve, hogy a humor tárgya wilhelmina számára nem ismert, így a próbálkozás sikertelensége borítékolt. Legalább nem kotyogott ki semmi fontosat.
- Még északon se mozdulna ki a házából! Ide aztán biztos nem jön. A baj csak az, hogy a többi... alkalmazottja szíves örömest utánam ered. És nem kételkedem benne, hogy egész messzire is. Szóval olyan helyet kéne találnom magamnak, ahol... - Na most majden túl sokat mondtam. Rótta meg magát amiért lankadt a figyelme. - Bocsánat nem akarom a részletekkel terhelni a kisasszonyt. Na meg talán biztonságosabb lenne a továbbiakban, ha minél kevesebben, és minél kevesebbet tudnak a lehetséges hollétemről. Kérem csak mutassa meg nekem azt a fogadót, onnan már magam is boldogulni fogok. Ez a kis racionális őszinteség még az előnyömre is válhat, plusz elég finoman adja a tudtára a kisasszonynak, hogy nem akarom a témát tovább boncolni. Futnak át Benedikt agyán iménti lépésének lehetséges kimenetelei. Persze ezt is csak utólag gondolja át. Mostmár kimondta a szavakat, elhelyezte a bábut. Ha rosszul is lépett volna már késő észrevenni.
- Megmutathatom. Nincs már messze az elágazás. De nem fél így kifecsegni ilyen dolgokat? Kerülhetnének megbízhatatlanabb fülekbe is, mint az enyém.
Kifecsegni? Épp azon vagyok, hogy minél kevesebbet mondjak  - Tudja bízom a diszkréciójában. És abban, hogy ezen az úton csak ketten vagyunk. Így nem igazán látok rá esélyt, hogy az önnek elárult információk, illetéktelen fülekbe kerülnének. Na meg ha oda is kerülnek, a fülekhez tartozó személyek kétlem, hogy sokra mennének vele, tekintve, hogy nem sokáig fogok, a fogadóban állomásozni, a további hollétemről pedig nem tervezem tájékoztatni sem magát, sem senki mást. Ne vegye sértésnek, de a biztonságom érdekében így tartom megfelelőnek, a helyzet kezelését. - Folyamatosan figyeli az arc árulkodó jeleit, hogy megfelelő hatást ért-e el mondataival, vagy esetleg taktikát kell váltania. Még mindig nem tudja biztosan kiben bízhat meg, és ki az aki kevéssé kívánja az élők sorában látni. - - Maga aztán szeretheti az állatokat. Vet egy jelentőségteljes pillantást az imént előbújt, fehér, bundás állatkára.
- Ja igen, ő Lux. Ne kérdezze, nem tudom, miért adtam neki egyházi nyelven nevet. Csak... jól hangzik. Miközben a vámpírlány bemutatja őket egymásnak, végigsimít a bundáson aki ezt szemmel láthatóan élvezi.
- Tud tehát latinul, az ifjú hölgy? Ez meglepő, hiszen itt délen nem túl elterjedt. Talán épp azért, ahogy a kisasszony is mondta egyházi nyelv. Ha jóltudom a déli egyház a németet használja.
- Az túlzás, hogy tudok. Nem mondanám. Néhány szó van, amit megértek belőle, könyvek lapjain találkoztam vele itt-ott, főleg nevek formájában...  Valóban a németet használjuk. Illetve használják... messze van az egyház éntőlem... így a köznép is megért mindent, amit prédikálnak, nem kötelező hozzá magasabb szintű műveltség.
A ritkuló fák némi reményt adnak, arra nézve, hogy nemsokára befejezheti ezt a társalgást melyből érzi, hogy minden szóval nő az esélye annak, hogy olyat mond amit esetleg nem kéne. - Teljesen egyetértek a protestáns egyház azon törekvésével, hogy az úgymond köznép nyelvén szólaljanak meg az egyházi tanítások. Bár tőlem nem áll távol a latin sem, emelkedett hangzásánál fogva jól lehet használni tudományos, és vallási társalgásokban, mintegy mércéjét a beszélgető felek műveltségének. - Itt az idő a témaváltásra, és Benedikt nem is rest élni ezzel. - Említette, hogy harcolt a háborúban és ezzel érdemelte ki a grófnői címet. Szabad kérdeznem, hogy mi vette rá a részvételre? Milyen indíttatásból állt be a hadseregbe? Tudja nem éppen olyan... hogy is mondjam, katonatípusnak tűnik.
- Jó kérdéseket tesz fel. Higgye el, én is ezt kérdeztem magamtól, amikor megtettem. Őszintén? Nem láttam jobb megoldást. legszívesebben véget vetnék ennek a hercehurcának, de ha nem harcolunk, akkor csak minket győznek le és a népünk látja kárát.
- Dehát ön vámpír. Ebbe eddig nem igazán gondoltam bele, de a vámpírok se nem északhoz se nem délhez nem tartoznak igazán. Maga mégis délért harcolt és a népének nevezte őket. Mondjuk így grófnőként már biztos van úgymond saját népe. De előtte? Mivel érdemelték ki ezek az emberek, hogy harcba szálljon értük? Ráadásul olyan harcba amiből nagyon sokan nem tértek vissza. - Figyelmeztetnie kell magát, hogy mérsékelje a hangjából kihallható érzelmeket. - ...Kérem bocsásson meg, ha udvariatlan voltam. Egyáltalán nem kell válaszolnia.
Előbbi állítására nem kap mást mint egy szemöldök vonást, és a megfelelő információban való részesítést, melyet annak köszönhet, hogy hiányosnak bizonyuló tudását teljesen biztosnak vette.
- Az összes vámpírtorony Délen található, ezzel tisztában van? A démonok azok, akiknek hűsége váltakozhat és a játszmáik határozzák meg, épp kinek segítenek. Néha senkinek sem, néha mindenkinek. Éppen ez volt a célom, hogy minél többen térjenek vissza... és minél kevesebbet éhezzenek az emberek, az, hogy a két ország uralkodóihoz nem mehetek oda és követelhetem, hogy azonnal szüntessük be egymás irtását, az sajnos egy elég nagy gond, de egy olyan, amivel nem tudok mit kezdeni.
- Bocsásson meg kisasszony. Ismereteim úgytűnik hiányosnak bizonyultak, nem akartam ezzel megsérteni. Nos igen a démonok és az ő játszmáik, hogy az ön által használt fogalommal éljek, megérnek egy misét az biztos. - Elmosolyodik saját humorosságán - Érdekes nézőpont, háborúba menni azért, hogy életeket mentsen. Legjobb tudomásom szerint ott gyilkolni szokás. A királyok nem sokat törődnek azzal, hogy ki hal meg ebben az őrületben, nem tudom, hogy ha el is érhetett volna hozzájuk mennyire lett volna képes befolyásolni a dolgok menetét. De be kell látnom, jó szívvel áldotta meg az ég, ha nem veszi sértésnek, hogy ilyesmit mondok. Tekintetéből látszik az elszántság. Furcsa egy hölgy maga. - Ismét egy mosoly - Ha jóllátom lassan odaérünk - Reflektál Benedikt az előttük megjelenő elágazásra.
- Sokan mondták már. Sok választásom em volt. Inkább ez, mint ölbe tett kézzel várni. Túl sokáig tettem azt és meguntam már. És nem, nem veszem sértésnek, sőt, megköszönöm, bár lehet, hogy elhamarkodott ez a kijelentése... Az elszántságra szükség van, főleg, ha olyat készül tenni, ami homlokegyenest szembemegy az elveivel. Na a háború például pont ilyen. de ha úgy vesszük, megérte. Így ezzel a birtokkal már több befolyásom van, és talán egy lépéssel közelebb van már az a cél is..
- Nos igen - Valahonnan mélyről felszakad egy sóhaj, ahogy visszagondol saját helyzetére, amit az elveihez való makacs ragaszkodásának köszönhetett. - Olykor valóban szembe kell mennünk az elveinkkel. Bárcsak bennem is lett volna annyi elszántság, hogy szembe menjek velük. De már megint majdnem panaszkodásba kezdtem. Mondja csak nem ez az az elágazás, amiről beszélt? - Mutat az előttük lévő útvillára, vagyis a villaközben álldogáló oszlopra, melyen három tábla ékeskedik, nyilvánvalóan a legközelebbi településnevekkel rajtuk.
- De igen, ez lesz az... Illetve, nem teljesen. Az a falu, Schattengald, addig kell elmennie, majd a túloldalán folytatva útját nemsokára elér az országútig. Ott pedig balra fordulva máris Hellenburg-iránt van. Remélem, nem fogom megbánni, hogy segítettem...
-Köszönöm az útbaigazítást - Feleli a részletes irányokra - Ha isten is úgyakarja innen már gondnélkül el tudok jutni, valami civilizált környékre. És... - kotorászik kicsit zsebeiben mintha keresne valamit, pedig jól tudja, hogy se pénze se mása amit odaadhatna. Nem is talál mást csak a köpeny által gondosan elrejtett fegyvereit, melyeket nem óhajt megmutatni, most biztosan nem.
- Megoldják azt a lábai is, bízzon benük.
- Sajnálom de nincs semmim amit fizetségül adhatnék. Vagy várjon csak - eszébe jut, hogy korábban az erdőben talált egy gyönyörű madár tollat. Olyat aminek a tövében kék csíkok vannak. Kissé gyerekesnek tartotta dehát a szépségnek is van értéke. - Kérem ezt fogadja el, nem sok de legalább szép. - Azzal átnyújtotta a meglepően éppen maradt tollat.
- Oh... köszönöm. Egy szajkótoll.
- Akkor a viszont látásra, mégegyszer köszönöm a segítségét, isten áldja.
- Köszönöm, de már hosszú időkkel ezelőtt elátkozott minket. Nem gond, nélküle is megleltem a szerencsémet. Minden jót...
Végszóra Ben egyszerűen csak nekivágott az előtte lévő útnak, nem tudván, hogy az mit rejt számára, de reménykedve valami új, és nagyszerű lehetőségben, melyben megtalálhatja önmagát. Nem nagyon szerette volna viszont látni a vámpírlányt. Félt, hogy sokkal ellenségesebb körülmények között kerülne sor a találkozásukra. Gondolataiba merülve baktatott, tovább. Ez a találkozás a maga furcsaságával egészen nyomot hagyott benne. Hiszen életében másodszor találkozott vámpírral, és ez merőben más volt mint az első eset. Mire elválltak már egészen bizni kezdett, ebben a grófkisasszonyban aminek a gondolata kicsit megijesztette, de egyszerre valami megmagyarázhatatlan kíváncsisággal is eltöltötte. Lényegében tényleg nem akart vele újra találkozni, de azért kíváncsi volt rá. A falucskát már messziről látta, majd a szaga és végül a hangja is odaért hozzá. Azon tűnődött miféle munkalehetőséget tudna itt találni, hogy azért mégse haljon éhen. Hát nem épp ő találta meg a munkát, sőt mondhatni fordítva esett a dolog.

Felhasználó profiljának megtekintése

12 Re: [Magánjáték] Neue Chancen (Benedikt & Mina) on Hétf. Nov. 05, 2018 6:30 pm

XIII. Sixtus

avatar
Design manager
Design manager
A játékot lezárom, jutalmatok 100 TP.

Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.