Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Kérdező vendégeknek
Aktuális azonnalik

Kedd Dec. 13, 2016 10:03 pm by Serene Nightbough

Sziasztok!

Hogy könnyebb legyen nyomon követni, hogy mikor van kiírva új azonnali és hova …


Comments: 50

Magánküldetések

Szomb. Jún. 08, 2013 6:05 pm by Jerobeam

Ezen a szent helyen lehet magánküldetésekre jelentkezni, szám szerint párhuzamosan kettőre. …

Comments: 83

Magánjáték és PvP Zárás

Vas. Május 15, 2016 8:17 pm by Ciel Eisenschnittel

A topik létrehozásának oka, hogy szépen számon lehessen tartani, hogy kinek mikor van igénye …

Comments: 88


You are not connected. Please login or register

[Magánküldetés] Ghetto matters

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

1[Magánküldetés] Ghetto matters Empty [Magánküldetés] Ghetto matters on Szomb. Szept. 01, 2018 10:46 pm

XIII. Sixtus

XIII. Sixtus
Design manager
Design manager
Magánküldetés Crispin Shadowbane részére.

Felhasználó profiljának megtekintése

2[Magánküldetés] Ghetto matters Empty Re: [Magánküldetés] Ghetto matters on Szomb. Szept. 01, 2018 10:59 pm

Hellenburg. Ideiglenes menedékem, a kutatásom főközpontja. Egy hely, ahova mindig visszatérhetek. Egy város, háború és sárkány pusztította. A város, mely ezernyi borzalmat átélt már...még is, az igazi veszedelem az, ami bent rejtőzik. Legalábbis mindig is így képzeltem el. Mondhatják akármennyire is a protestánsok - bár nem értettem a két felekezet közötti különbséget... - hogy ők az erkölcsösek, és hogy csak ők állnak igazán az Idegen Isten oldalán - állításuk megerősítésére csupán a szeráf gyűrűket tudták felhozni, és a prédikációikat, amelyekben valószínűleg bőven van ferdítés - a bűn ettől független itt burjánzott. Nem elég az, hogy az emberekre címeket és jelzőket aggatnak. Nem elég az, hogy a Bibliát prédikáló tiszteletesek, atyák, papok, szerzetesek - nevek, amelyek között ismét, csak semmi különbség - arról papolnak, hogy a bűnösök a Pokolba kerülnek, amikor a közember magasról tesz erre. Persze, vannak istenfélőek is, szép számmal...de a bűnösöket ez sosem fogja érdekelni. S még is, sokan hisznek abban, hogy a vallás ereje majd megállítja a gonoszságok egész áradatát. Naivitás, a maga teljes dicsőségében és szépségében. De ettől független még mindig itt voltam, hiába teljesítettem a kötelességemet Eichenschild-nél, a háborúnak még bőven nem volt vége. Egy lépéssel közelebb a győzelemhez - még egy lépéssel tovább azon az úton, ahol testvér testvért öl. Soha se fogom megérteni az embereket, de az általuk felhalmozott tudás még jól jöhet nekem...ahogy a múltban is jól jött. Visszaemlékezve az eseményekre, amelyek a Schattenschild árnyékában történtek meg, a romos, öreg kastélyban és az útra, amely oda vezetett, enyhén megborzongtam. De...ismét itt.
  A Nap kegyetlenül forrón sütött le, ahogy az idő lassan áthanyatlott az őszbe, s még egyszer, utoljára meg akarta mutatni, hogy mennyire is tud perzselni. Kissé erőtlenül, mogorván vágtam keresztül az utakon, kikerülve egy szekeret, amely az emberi hulladékot szállította a városon kívülre, átugorva egy pocsolyát, amely enyhén sárgás színű volt, utalva az eredetére és lassan a zsoldosok épületéhez értem - legalábbis az egyikhez, ahol én is állandó vendég voltam. A belépésre viszont még várnom kellett, ahogy a bejárat közelében egy férfi álldogált és nem is késlekedett azzal, hogy ott helyben leszólítson.
- Jó reggelt.
A férfi hangjára felé fordultam és alaposabban végig mértem. A mozdulatai, a beállása harcedzettségről árulkodtak. Takarékosak, kimértek, mint aki most is a fronton van, ellenségekkel körülvéve, bajtársaktól elvágva. A szeme fürkésző, ahogy rám néz. Hegek tarkítják a kezét és az arcát. Sok sebet szerzett már élete során, tehát tényleg katona volt. Nem, nem katona. Nem volt rajta semmilyen egyenruha, de még rangjelzés sem. Zsoldos.
- Crispin Shadowbane?
- Ki kérdezi?
Kérdeztem vissza. Utáltam, amikor ezek a mocskok a nevemen neveztek. Elég energiát öltem be abba, hogy a társaim számára csak Karmazsin legyek. Azonban Hans és a Zsinati Gárda tudták, hogy még is, ki vagyok. Ha máshonnan nem, hát arról a ceremóniáról, ahol átadták nekem Dumah gyűrűjét. A gyűrű, amely most is megnyugtatólag simult az ujjamra, bár az angyal maga csendben volt, ahogy Kiril is.
- Caspar Lemann, zsoldoskapitány, az egyik vezető.
- Ez esetben Crispin Shadowbane lennék...
Adtam pozitív megerősítést a kérdésére, miközben hátamat az épület kőfalának vetettem. A kő átvette a nappali hőség melegét, bár némileg még hűvösebb maradt, mint az utca levegője, így némi enyhülést hozott, még hogy ha nem is eleget. Hiába volt rajtam a szemüvegem, a Nap pont szemből sütött felém, így kissé hunyorognom kellett, hogy tisztán kivehessem a férfi alakját. Mit akar egy zsoldoskapitány tőlem? És ha akar is valamit, azt miért nem Hans-szal beszéli meg? Egyáltalán, hol van a Főnök?
- Szép napunk van, nemde?
Ha más nem, legalább a hangulatot fel kéne dobni és oldani, mert a csávó eléggé morcosnak nézett ki és jól láthatóan nem volt nagyon elragadtatva tőlem. Vagy ez volt az általános arckifejezése, ezen esetben őszinte sajnálatot érzek iránta. Ilyen megkeseredett, mogorva alaknak biztos, hogy nem túl sok élvezet akad az életében - talán éppen ezért is lett zsoldos, hisz a halott ellenség nem tesz fel kérdéseket, ugyebár és nem is becsmérel.
- Az. De nem ezért vagyok itt - hát, a hanghordozásából könnyen le lehetett venni, hogy nagyon nem kíváncsi rám és a lehető leghamarabb leakarja zárni a témát. - Úgy tudom, hogy ha valaki olyanra van szükségem, aki sötétben, csendesen tud tevékenykedni, ide kell jönnöm. Mit tud erről mondani?
- Kár, pedig tényleg szép napunk van...
Sóhajtottam fel egyet drámaian, miközben végig simítottam a homlokomon, amiről már csorgott le az izzadtság. Bár jobban örültem volna neki, hogy ha éjszaka lenne, amikor a levegő hűvösebb és a Nap sem zúdítja rám gyilkos sugarait. Amikor a Hold Anya kegyesen mosolyog le rám, és Hold Apa óvó karja óv meg a veszedelmektől. Bár...végül is, a Természet vallással kibővítettem a "készlet táramat", már ami a vallást illeti, de a régi szokások nehezen halnak meg. Az átélt vallási krízis után kikecmeregve egyszerre éreztem közelebb magamat a Hold Valláshoz, és kissé el is távolodtam tőle. Inkább más perspektívában szemléltem a dolgokat. De ez a nap, akármennyire is "szép" volt, nem hagyott teret annak, hogy teológiai vitát folytassak le saját magammal, főleg, hogy egy harmadik vallás képviselője is jelen volt...a fejemben. Éreztem, hogy Dumah valami megjegyzést akar tenni - az "érkezését" mindig enyhe bizsergés előzte meg - de kizártam az elmémből a Sötétség Angyalának gúnyos megjegyzéseit.
- Hát, ez sok mindent lefedhet. Hogy ha sötétben, csendesen tevékenykedő nőket keres, ajánlom a Liliomokat, ha elég sokat fizet, nem fognak nyögni. Ha sötétben, csendesen iszogatókat keres, akkor a nyomor negyed lepukkant kocsmáit keresném, ők már csak ülnek egy helyben, isszák a sörnek nevezett löttyüket és egy szót sem szólnak. Ha netán valami sokkal agresszívabbról van szó, mint mondjuk egy bérgyilkosságról, vagy csak behatolásról és lopózásról, akkor igen, jó helyen jár. Tehát: mutassam, merre van a Liliom?
Az emberek általában egy eléggé kiszámítható skálán mozognak érzelmileg, ha a szövegelésemre adott reakcióról van szó. Egyesek értetlenkedve bámulnak előre és próbálják megfejteni az összefüggéstelennek tűnő, gyakran értelmetlen mondathalmazokat. Mások talán még el is mosolyodnak, hogy leplezzék, fogalmuk sincs, miről van szó és isten igazából semmi figyelmet nem fordítottak rá. Megint mások agresszívan lépnek fel, próbálva elhallgattatni a bolondot. Sajnos a negyedik típussal, aki hasonló, vagy legalábbis elmés válaszokat ad, még nem nagyon találkoztam. Mint kiderült, ebben az esetben Caspar a második kategóriába tartozott, legalábbis az enyhe mosolykezdeménye alapján. Meglepő fordulat.
- Talán. Nem ma. Ma arra kérem, hogy jöjjön velem egy sétára.
A kapitány hangneme mindenféle kétséget kizárt azzal kapcsolatban, hogy ez egy választható opció-e vagy kötelező jellegű. Hozzá szokott már a parancsolgatáshoz, és ahhoz, hogy a döntéseit és parancsait nem kérdőjelezik meg. Inkább volt lényegre törő, semmint bőbeszédű alak. Talán még jó kapitány is lehetett, bár erről fogalmam sincs.
- Okééé...
A helyzet annyira nem nyerte el a tetszésemet. Egy alak felbukkan a székhelyünk előtt és rögtön név szerint engem keres. Tudhatta, hogy hogyan nézek ki, mert mindenféle idetévedő sötét elfet biztos, hogy nem szólíthatott le, az én nevemet hajtogatva. Tehát az érkezését előzőleges kutakodás előzte meg. Már pedig aki kutakodik, annak általában határozott céljai vannak és nem szereti, hogy ha a terveit bármi is keresztbe húzza és mindig erősítéssel érkeznek. Miközben ellöktem magamat a faltól, hátra pillantottam, próbálva kiszűrni azokat, akik esetleg követhetnének minket. De nem láttam senkit sem, legalábbis semmi gyanúsat. Ha netán nem az, akinek mondja magát, még mindig ott lesz a többi zsoldos, hogy közbeléphessenek. Hans sem az a fajta, aki sokat teketóriázik és az emberei védelme érdekében más kapitányoknak is simán neki esne. Joe a lapát tenyereivel pedig két csapásból laposra verné ezt a Lemann alakot, így nem volt mitől tartanom, hisz per pillanat teljesen fegyvertelen voltam. Követtem a fickót a bejárat felé, némileg kíváncsian, nagy részt aggódóan.
- A szobámba úgy se merne feljönni senki sem, ha gondolja...már mint, félre értés ne essék, semmi öhm...huncut dologra nem gondolok.
- Jobban teszi.
Huuuuh, valaki nagyon ideges. A hangja annyira hideg és rideg volt, hogy egyrészt az összes folyékony matéria megfagyott volna egy gyengébb szívűnek a testében, másrészt ezek rögtön szét is pattantak volna a feszültségtől. Fintorogva követtem őt. Belépve a többiek csak egy pillanatra emelték fel a tekintetüket és biccentettek a kapitánynak. Tehát tényleg az, akinek mondja magát. Hans-t nem láttam sehol sem, lehet, hogy ismét a lábát ápoltatja, amely az elmúlt hetekben csak tovább romlott.Rövid séta után mi pedig a hátsó kertben kötöttünk ki, ahol az itt lévő zsoldosok próbáltak egy lugas szerűséget kialakítani, ahol a hűvösbe húzódva tudták a sörüket vagy borukat iszogatni. Pár satnya fa és futónövényekkel tarkított fakereket pihentek itt. A fickó belépve a kertbe, sétálgatni kezdett, én mellette haladtam tovább.
- Mondja, járt már a gettóban?
A kérdés meglepő volt, eléggé ahhoz, hogy hirtelen meg se tudjak szólalni. Aztán összeszedtem magamat.
- Egyszer-kétszer, amikor...információkat gyűjtöttem.
Azt, hogy milyen információkat, arról neki nem kell tudnia. Viszont úgy éreztem, hogy ez komoly téma lesz, így végül megálltam és egy falnak támaszkodtam ismét, miközben Dracon felreppent egy fa alsó ágára, és kényelembe helyezte magát.
- Valakik bajt kevernek arra felé?
- Valaki. Vagy valakik. Nem tudjuk, de egyre több a bűncselekmény. És ami riasztóbb: nincs hulla. Nincs betörésnek nyoma. Egy törött láda se.
Elgondolkoztam ezen, miközben fejemet a falnak döntve pihentettem a nyakamat. Nem mutatott a fickó érzelmeket, de a hangja kissé megcsuklott. Ideges volt, vagy legalábbis indulatos. Személyes érdekeltsége lenne az ügyben? Nem hinném, hogy csak a civil lakosság miatt félti ennyire.
- Ez pedig idegesít. Ennek kell a végére járnia, de úgy tűnik, hogy a maga fajtájához hasonlóak tevékenykednek ott, amihez pedig kevés vagyok. Ezért kell a Maga segítsége. Ha hajlandó.
Az én fajtám? Na várj, most az elf fajzatokat gyanúsítgatod a bűncselekményekkel? Te kis rasszista barom! Aztán inkább mellőztem ezt a gondolatot. Egyenesen hozzám jött, tudva, vagy legalábbis sejtve, hogy milyen mesterséget űzök. Csendes, lopakodós alakot keresett, tehát a "Maga fajtája" alatt inkább erre gondolhatott. Legalábbis mertem neki ajánlani, mert ha tényleg rasszista utózöngéje lesz ennek az egész beszélgetésnek, kapitány vagy sem, felkeresem a szobájában és átmetszem a torkát. Bár mondjuk az előzetes felvetések szerint pontosan ezt várnák el egy sötét elftől. Büdös francba.
- Ha nincs hulla, se betörés sem, akkor még is, milyen bűncselekményről van szó? Lopás? Zsarolás...vagy....ooooh...
Esett le végül a tantusz. Gyilkosságok, még hozzá olyanok, ami után nem marad semmi nyom sem. Na ez már kissé felkeltette az érdeklődésemet, eléggé ahhoz, hogy tovább folytassam ezt a beszélgetést anélkül, hogy elzavarnám a fickót a büdös fenébe.
- Szóval még fel is takarítanak a gyilkosságok után? Eddig hány áldozatról van szó?
- Rátapintott a lényegre - érkezett a válasz egy biccentés kíséretében. - A hírszerzőink szerint tizenhárom. Szerencsétlen szám. Még szerencsétlenebb, ha ez tizennégy, mert az egyik hírszerzőnk is oda lett.
Óh, igen, a zsoldosok. Babonás egy fajta, és mindegyiknek meg van a maga kis rituáléja, amelytől szerencsét remél. Nálunk ez a rituálé abban merült ki, hogy a küldetésre menő társaim, már amennyiben van rá alkalmuk, megsimogatják Dracon-t, hisz Ő lett a mi csapatunk hivatalos kabala állatkája. Megint mások szerencsehozó talizmánokkal bíbelődtek, volt, aki a háta mögé köpött...szóval kisebb szertartások sorai zajlottak le küldetések előtt és közben is. A fickó félt a tizenhármas számtól. De miért? Mi abban az annyira rémisztő? Nem értettem az embereket...
- Tehát beküldtek valakit a gettóba, hogy fényt derítsen a rejtélyes gyilkosságokra és ott maradt. A feladat: kideríteni, hogy ki vagy kik a gyilkosok, és megtalálni a hírszerzőt. Ha életben van, kimenekíteni onnan anélkül, hogy magamat kompromittálnám, ha meghalt, akkor megbosszulni a halálát. Kiket céloztak be eddig a feltételezett gyilkosok? Van egy bizonyos rassz, társadalmi csoport vagy csak válogatás nélkül? De általában a gyilkosok szisztematikusak, van valami, amik összeköti az áldozatokat. Mi tudjuk ezt a szálat ebben az esetben?
- Ez nem teljesen így van. A hírszerzők folyamatosan dolgoznak a gettóban, az egy veszélyes hely, tudnunk kell, mi folyik ott. Semmi szisztéma, legalábbis semmi észrevehető. Sem a gyakoriságban, sem az áldozatok személyében. Mintha egy kisgyerek impulzusgyilkosságai lennének.
A fickó arca ismét elkomorodik, ahogy az enyém is. Tehát nincsen semmiféle rendszer a gyilkosságokban? Ez így sokkal nehezebb lesz, mint ahogy elgondoltam. Tapasztalataim szerint minden gyilkosnak meg vannak a maga szokásai, a maga módszerei. Kivéve ugyebár pár csoportot, mint mondjuk a bérgyilkosoké is, akiknek nek számít a rassz, a társadalmi csoport, a nem...csak a vérdíj és a feladat elvégzése. Viszont ki gondolná azt, hogy érdemes bérgyilkosokat felbérelni pár ostobára a gettóban? Ezt a csoportot kizárhatjuk. Maradnának a tömeggyilkosságok. Azok mögött mindig valamiféle indíték rejtőzik - van egy ...hmm...mi erre az emberi szó? "Pattern" amihez ragaszkodnak, akár tudatosan, akár tudat alatt. Ha viszont itt nincs ilyen, akkor tényleg lehetséges, hogy impulzus gyilkosságokról van szó. Hirtelen felindulásból elkövetett. De nem, az nem lehet, mert akkor testet hagyna maga mögött, nem szórakozna azzal, hogy eldugja a testeket, és főleg nem ilyen aprólékossággal. Van valami a háttérben, aminek utána kell járnom, különben könnyen én is az áldozatok listáját bővíthetem...de legalább a tizenhármas szám balszerencsés bűvöletét megtörhetnénk, és Lemann örülhetne végre. Aztán vissza a kapitányra, és a sötét arckifejezésére, ami az áldozatok hiányára utal.
- Vagyis, valószínűleg gyilkosság. Sose találunk testet.
- Tehát akár még el is rabolhatták őket, mondjuk kísérleti alanyként. Mindegy, ezek csak találgatások. Oké, akkor gondolom, ennyi az összes infó, amit tud. Hogy hívták a hírszerzőt, aki eltűnt és hogy nézett ki? Majd nyitva tartom a szememet. Úgy sincs jobb dolgom mostanában, bár Hans tuti szívbajt kap majd, ha ismét lelépek. Nekem bőven megéri.
- Maga csak ne hozzon szívbajt senkire. Pláne ne örömből. Van elég bajunk anélkül is.
Na ennyit arról, hogy próbálom kissé ismét oldani a hangulatot. Mondjuk ezt még nekem is be kell látnom, hogy nagyon béna próbálkozás volt, így még csak jogom se volt arra, hogy felháborodjak Caspar reakcióján. Csak megcsóváltam a fejemet.
- Joakim Argeson volt a neve. Tökéletesen átlagosan nézett ki: nagyjából 170 centiméter magas...
~Tehát öt, öt és fél láb...~
-...sötét hajú és sötét szemű. Épp ezért tökéletes ilyen helyekre, mert tökéletesen átlagos. A tettes valószínűleg nem is volt tisztában azzal, hogy ki ő. Utazzon oda minél hamarabb. Van ott egy lepukkant, "Horgonyos" nevű fogadó. A tulajdonos is a mi emberünk, ha megmondja a nevem, ő tudni fog mindent. Egyéb kérdés?
- Azt hiszem, hogy semmi...
Mivel úgy éreztem, hogy itt véget ért a beszélgetés, ellöktem magamat a faltól. Dracon leröppent az ágról és mellém szegődött.
- Akkor azt hiszem, hogy ez most a búcsú ideje. Megyek és összekészülődök, Herr Lemann. A további szép napot, kivéve, ha még van hozzáfűzni valója a dolgokhoz.
- Vigyázzon magára.
Hé, az már majdnem hogy kedves volt! Bár inkább csak azért kell neki, hogy egyben maradjak, hogy hírt hozhassak Joakim-ről és a gyilkosokról. A kapitány elfordult és egy ideig még a gyakorlatozó zsoldosokat nézte, akik a kert túlsó felében viaskodtak egymással, hogy levezessék a feszültségüket. Nagy részüket alaposan megismertem az elmúlt hetek folyamán (páran még naplót is vezettek, bár nem hinném, hogy örülnének neki, ha megtudnák, hogy elolvastam), volt pár ismeretlen figura, akiknek talán még egy Strigula sincs a nevük mellett..Mivel a kapitány nem olyannak tűnt, mint aki szeretné, ha megvárakoztatnám őt, visszamentem a szobámba, hogy felkészüljek erre az elcseszett küldetésre. Hogy nekem mennyi bajom van ezekkel az emberekkel, akik nem tudnak magukra vigyázni, az hihetetlen.

A kapitánytól való elköszönés után az utamat rögtön a szobámba vettem. A lépcső megmászása után már ott is voltam az ajtónál. Belépve a szobába körbe néztem. Minden ott volt, ahol hagytam. Tudtam, hogy hova tartok és tudtam azt is, hogy mindent nem vihetek magammal, mert a sok csecsebecse látványa könnyen lebuktathatott volna, így óvatosnak kellett lennem. Dracon rögtön felreppent az ágyra és befészkelte magát két ruhahalom közé, és álmos fejjel nézte a tevékenykedésemet. Az egészet azzal kezdtem, hogy ledobtam az eddig viselt ruháimat az ágyra - ideiglenesen eltakarva ezzel Dracit, aki hangosan prüszkölve próbálta lerángatni magáról az ingemet - és kivettem egy ládából egy teljesen átlagos ruhaszettet, amit nem nagyon sajnáltam. A ruhákat alaposan meghentergettem a földön, ami nem volt éppen a legtisztább - pedig egyszer már elhatároztam, hogy kitakarítok - hogy eléggé koszosnak tűnjenek, sőt, még fintorogva is ugyan, de Draci tálkájában lévő, enyhén rothadó húst is kentem rájuk, hogy meg legyen a bűzük és ugyanígy tettem a bőrömmel is. Közben csak kétszer hánytam el magam majdnem, aztán inkább a tálka tartalmát kihajítottam az ablakon - egy felháborodott kiáltás, ahogy valakit pont telibe talált - és folytattam tovább, amit elkezdtem. Felhúztam a hosszú ujjú ing ujját és felcsatoltam a titoktőrt, majd ellenőriztem, hogy eléggé takarja-e. A ruha kidomborodott, ahogy rásimult a fegyverre, de jobb álcára most úgy se nagyon lesz szükségem, később még improvizálhatok. Felcsatoltam Clandestine-t és Fury-t, amelyek fölé egy bő zekét vettem, hogy takarjam azokat, Bloodbound-ot a csizma szárába süllyesztettem. Dumah-tól nem akartam megválni - hasznos segítség volt, és neki sem ártott, hogy ha többet "lát" ebből a világból. Felhúztam még egy gyűrűt is e mellé, amely lassan, de fokozatosan töltötte újra a varázserő tartalékaimat, majd felhúztam egy kopott kesztyűt. Az álcaláncról és a Vonzalom amulettjéről úgy véltem, hogy még hasznosak lehetnek, így aztán a zeke egy-egy rejtett zsebébe raktam őket. A fülemben lévő fülbevalótól nem terveztem megszabadulni, meg amúgy is, eléggé fájdalmas lett volna és legalább egy kissé rossz fiús kinézetet kölcsönzött. A sálat, amely már évek óta kísért engem, a nyakam köré tekertem. Az évek meglátszottak már rajta, bár hatását még nem vesztette el, így tökéletes volt ez is. A ládából kivettem egy szütyőt, amibe belecsomagoltam a tükrömet és egy lezárt tekercset is, amellyel bejuthatok az alvilág berkeibe, majd azt is elrejtettem. Egy másik szütyőbe a Rotmantel szilánkokat pakoltam és pár italt is, amelyeknek a flaskája eléggé kicsi volt ahhoz, hogy ne tűnjenek fel túlságosan, és az egészet beraktam egy koszos és feslett oldaltáskába, amely nagyon is úgy nézett ki, mint ha egy kutya szájából rángattam volna ki...az igazsághoz hozzá tartozott az, hogy nem kutya volt az illető, hanem Dracon. Így rövidesen már olyan külsőm lett, mint egy koszos utcatölteléknek, aki a szemetek között túrkálva szedegeti össze a legkisebb értékkel is rendelkező tárgyakat, remélve, hogy legalább egy korty piát tud rajtuk vásárolni. A készülődés a végéhez ért, és ocsmányabbul néztem ki, mint egy tényleges csöves. Az ablakhoz léptem, már átlendítettem az egyik lábamat a párkányon, amikor meghallottam Draci motoszkálását.
- Bocsi cimbora, de te túl feltűnő lennél...
...és már kint is voltam az ablakon. Puhán értem földet, aztán gyorsan körbenéztem. Senki sem volt most itt, a kaja maradványaiba majdnem elcsúsztam, de ezt szerencsére sikerült elkerülnöm. A sálamat nyakam köré tekerve vettem az utamat a nyomornegyed felé, és biztos voltam benne, hogy akárki is akart engem követni - már ha volt ilyen - az nehéz napnak néz elébe.

Az orrom vezetett tovább, és nemsokára megláttam azt a csodát, amelyet Caspar gettónak nevezett, leánykori nevét pedig szegény negyed volt. Az itt élők várható élettartama 5 és 25 év között terjengett, csak az igazán makacs, szívós egyének élték túl ennél tovább.  Itt már nem engedhették meg maguknak akár csak a legrosszabb kirurgus szolgálatait sem, és abból főztek, amit találtak. Lepukkant házak, koszos ruhák, amelyek minden jellegüket elvesztették már. Beletörődött, fáradt arcok, kétes alakok. Üdvözlök mindenkit Veronia mocskába. Itt az emberek nem törődtek egymással, hisz velük se törődött senki sem. Érdekes módon pont azoknak volt a legtöbb kölkük, akik a legszegényebbek voltak. Végül is, itt mivel lehetett elütni az időt? Utcai bunyókkal, maximum...de aki nem vett részt ilyenekben, az minden este hempergett egyet az asszonnyal, aztán meg idegeskedett, amikor annak a hasa ismét domborodni kezdett...végül is, a magas halálozási arányt nagyjából kiegyenlítette a családonkénti fél tucat kölyök, így minden egyensúlyban volt. Én a részegek bizalmával és dölöngélő lépteivel haladtam tovább. Tapasztalat: a részegekkel még kevésbé foglalkoznak és hamar megfeledkeznek róluk, de legalább a többi részeges között egy fajta szimpátia alakult ki. Ezt az álcát használva támadom le a legelső szemem elé kerülő részegest.
- Áhhh....cimbora...te, moncca, a haverom megaszonta, hogy a Horgonyosba kőne mennem, hogy ha jó itókát keresek...de Szűz Mária melleire, fogalmam sincs, hogy az meg hol a fenében is van...
- Arra vóna-e, de nem a legjobb a kőnyéken. Tűhető a lettöbb, de ha elfogacc egy jó tanáccsot... - hajolt közelebb az emberi faj egyik undorító képviselője, miközben karjával mutatta az irányt. - a sört ott kerüdd. Vizezik is, meg nem is gyó.
A szájszagától majdnem én is berúgtam, és csak irigyelni tudtam, hogy a nap közepén valaki már ennyire csatak részeg. Bár annak jobban örültem volna, ha nem hajol ilyen közel hozzám. Még jó ideig nem fogom elfelejteni ezt a bűzt. Az undorító sör, a fogai között rothadó kaja és a több évtizedes mosdás hiányának gyomorforgató elegye, amelytől még egy orratlan goblin is visszariadt volna. A válasz után a részeg tovább tántorgott, magára hagyva engem a borzongásommal és kavargó gyomrommal.
- Fene a paraszt anyádba...
Szűrtem a fogaim között, miközben vidáman botorkálva indultam meg a mutatott irányba. Fogalmam sem volt, hogyan néz ki az intézmény, amit kerestem ...és még egy hülye cégért se láttam. Itt tényleg csak a helyiek igazodnak el. Na tessék, ennyit arról, hogy a protestánsok mennyire erkölcsösek. Ha tényleg azok lennének, akkor a gazdagok nem a földi hívságokra költenének, hanem felszámolnák ezt a borzalmat itt, ahogy isten félő emberekhez lenne illő lenne. De persze, ezt nem tették meg, és a király is inkább a háborúra költekezett, béke időben pedig...a fene se tudja, hogy mire. A gondolataim annyira lefoglaltak, hogy ... hogy eltévedtem. Ismét. Enyhén kétségbe esve néztem körbe, keresve valakit, aki útba igazíthat.
- Az istókját nekije...
Adtam hangot meglepettségemnek és megszeppenésemnek. Sehol egy útjelző, sehol egy tábla, sehol egy cégér. Legalább részeg akad bőven, így az előző módszert alkalmazom itt is. A következő alak még az előzőnél is részegebbnek tűnik, ahogy egy nem hallható zene ütemére tántorgott. Most komolyan, ezek hogy a fenébe isszák halálra magukat ilyen korán? Vagy nem is józanodnak ki soha sem? Azt hiszem, hogy tőlük lenne aztán csak igazán érdemes italozási tanácsokat kérni...vagy inkább még sem. Ezek még nálam is veszedelmesebbek. Igaz, hogy mostanában már nem is ittam annyit...[/color]
- Ki tudna segíteni egy bajbajutottat? Egy koma irányított errefelé, hogy itt találom a Horgonyost...osztán az meg nincs itt, de én meg igen. Ötlet, hogy merre találom?
Na, ez már olyan szinten volt, hogy beszélni se tudott, és még csak próbálkozást se tett erre. Csak nagy kilengéssel mutatott egy időben abba az irányba, ahonnan jöttem, és egy kicsit jobbra, aztán elfordult és ment is tovább. Csodálatos, te hiányoztál már csak nekem. Kedvetlenül dülöngéltem vissza arra felé, ahonnan jöttem, majd jobb ötletem nem lévén az első adandó lehetőségnél jobbra fordultam. Ha van erre felé kocsma, akkor annak hangosnak kell lennie, és undorító bűznek kell kijönnie onnan. Most sajnálom, hogy nem hoztam magammal Dracit. Ő jó előre megérezte ezeket a helyeket és igyekezett minél messzebb kerülni tőlük. Hűséges alkohol detektorom hiányában csak magamra és a részegekre támaszkodhattam. Aztán a szemem megakadt valamin. Egy cégér, vagy legalábbis néha az lehetett. Lényegében egy rozoga kis fadarab, amelyet lehet, hogy a Südarden sodort partra még évszázadokkal ezelőtt, rajta a naptól már régen megkopott festékkel egy horgony szerűség. Célba értem. Az ajtóhoz léptem, és egy pillanatra megtorpantam.
- Uhh...Armin, ha most látsz engem, inkább csukd be a szemed és fordulj el...
A kis imádkozás után beléptem az ajtón és felmértem az előttem lévő helyiséget. A látvány a maga undorítóságában már megszokott volt. Ezernyi ilyenben jártam már, egyik se tudott újdonságot felmutatni, így rögtön a pulthoz is léptem, amihez nyúlni életveszélyes dolog volt, hisz ki tudja, lehet, hogy két órával ezelőtt itt vágtak fel egy szifiliszes prostit...De legalább a fogadós itt volt, így rögtön le is szólíthattam.
- Áldás, Békesség az uuuuurnak. Egy jó cimborám emlékére jöttem meginni egy korsó sörikét...csóri szerencsétlen régen itt iszogatott. Jajj, az a drága Caspar Lemann, emlékszel, amikor mondta, hogy ide jöjjek, ha ilyen vágyaim vannak. Úgy emlékszem rá, mint ha csak percekkel ezelőtt mondta volna...
A hatás nem maradt el. A fogadós alig észrevehetően bólintott, majd intett, hogy hajoljak közelebb. Hát, akkor indul a mandula, dobpergéssel, olcsó lőrével és undorító alakokkal. Crispin, Crispin, Te mindig kifogod az ilyeneket...


_________________
[Magánküldetés] Ghetto matters Fzb676
"Ki vagy te valójában a sok szöveg mögött, Cynewulf?"
- Armin Fairlight herceg

" You know the guy, the batshit loose one, thinkin’ two guys livin’ in his head. Good homie, just crazy and drunk most of the time. "
- Random nigga from the ghetto to Det. Christine Dalgarde

Cynewulf "Soberisthenewugly" Longtalk
- Szép kis megnevezés ala Darr
Felhasználó profiljának megtekintése

3[Magánküldetés] Ghetto matters Empty Re: [Magánküldetés] Ghetto matters on Vas. Okt. 28, 2018 2:39 pm

A rossz érzésem egyre jobban erősödött, ahogy a fogadós közelebb hajolt hozzám. Valami készülőben volt, noha még egyelőre fogalmam sem volt arról, hogy ez mi is lesz. Talán amit Ő fog mondani, az fogja jelentősen befolyásolni a dolgokat? Vagy netán Caspar rosszul tudja és a fogadós is részese ennek a rejtélynek, még hozzá a rosszabbik oldalról?
- Egy sört, jó uram!
  Tartom fel a kezemet, igyekezve teljesen hétköznapiként viselkedni. Bár egy egyszerű paraszt nem mondaná azt, hogy "jó uram", de ez túl későn esett le nekem. Jobban kell ügyelnem az álcámra.  A fogadós nekilát az ital kikészítésének, miközben közelebb hajol hozzám.
- Azt hiszem, tudom, mi történt Joakim-mal.
- És mi történt pontosan?
  Akartam kérdezni...azonban soha se jutottam el odáig, hogy számat szólásra nyissam a hatalmas számat, hisz hirtelen valaki akkorát vágott rám hátulról, hogy hirtelen az ég is elsötétedett és a csillagokat számolgattam éppenséggel. Hangosan felhorkanva fordultam meg és egyben álltam fel a székről, csak hogy lássam, ahogy egy marcona alak áll velem szemben. Dülöngélő állása, ködös tekintete és a szájából áramló pia szaga minden kétséget kizárt azzal kapcsolatban, hogy kivel állok szemben. Egy helyi részegessel, aki könnyű prédát keresett. A legnagyobb szerencsétlenségére pont olyannal kötekedett, aki maga is frekventált kocsmalátogató volt és a közelharcban se volt éppen a leggyengébb. Hirtelen minden álca lehullik rólam, ahogy magabiztosan cselekedek a pillanat töredékrésze alatt. Azonnal elkapom a jobb kezét és jó erősen megcsavarom a kezét, egészen a háta közepéig nyomva azt, hogy elveszítse az egyensúlyát és minden lehetőségét annak, hogy vissza tudjon vágni.
- Ow-ow-ow-ow-owww...
  Nyőg fel a fickó, ahogy a keze lehetetlen módban csavarodik hátra és egy tíz pontos esést produkál, amelynek következményében az arca jelentős erővel találkozik a fogadó egyáltalán nem tiszta padlójával. Már készen álltam arra, hogy bevégezzem ezt az egészet és az önkívület csodás állapotába juttassam ezt a szerencsétlent, azonban a fogadós közbelép és szétszed minket. Fújtatva álltam az elesett támadóm teste felett, és legszívesebben csak közelebb léptem volna hozzá, hogy adjak neki még egy búcsú tockost.
- Elég legyen!
  Rivallt ránk a drága korcsmáros úr, majd kezével intett néhány törzsvendégnek kinéző figurának, akik egyáltalán nem kedveskedve, inkább szakavatott mozdulatokkal tessékelték ki a részeg kötekedőt, aki nemsokára már az utcán találta magát, és lehetőleg jó alaposan elgondolkozik azon, hogy legközelebb ne kössön bele egy sötét tündébe, akinek egyáltalán nem indult jól a napja.
- Bocsásson meg, ez néha megtörténik.
  Szabadkozik a drága kiszolgálóm, bár teljes mértékben nem értem, hogy miért. Ez tényleg egy mindennapos jelenet egy kocsmában, ami a szegény negyed kellős közepén helyezkedik el. Az egzisztenciális kilátástalanság és a nyomorúságos mindennapok az emberekből a lehető legrosszabbat hozza ki és erről a fogadós aztán főleg nem tehetett. De azért szabadkozik, mert mást nem tehet.
- Eh, rá se rántson fogadós uram...tényleg megesik ez néha...
  Vonom meg a vállamat, mintegy leutánozva a férfi hasonló mozdulatait, de közben azért jó alaposan átkutatom magamat, hogy nem-e tűnt el bármim is a rövid lefolyású bunyó kellős közepén. Azonban mindenem meg volt, és a kezdeti rossz érzésem is elillant, ahogy a tömeg is oszlani kezdett. Nem volt ebben semmi különös és a támadás se konkrétan ellenem irányult, de azért soha se lehettem eléggé óvatos. Miután megbizonyosodtam arról, hogy mindenem meg van még, visszaültem a pulthoz, mint ha mi sem történt volna.
- És akkor ott tartottunk, hogy...
- Joakim nem félkegyelmű. Nem tudott sok jelzést leadni, viszont a "nő" és az "agresszivitás" egyértelműen megjelent.
  Tehát egy agresszív nővel van dolgom? Hát ez csodálatos. A nők mindig veszélyesebbek, hisz alapvetően az embereknél a Pokol legmélyebb bugyrából másztak elő, nálunk meg a Fátyol túloldaláról idézték meg őket, hogy megnyomorítsák az átlagos férfiállatok mindennapjait. Már csak ez hiányzott nekem: egy begőzölt nőszemély.
- Csak az a baj, hogy ez még túl sok lehetőség. Nincs elég emberünk arra, hogy minden agresszív nőt szemmel tartsunk, és találomra kiválasztani egyet, akit keresünk...szinte lehetetlen. Nekünk ötletünk sincs, kire gondoljunk.
  Hát, ezzel túlságosan sok segítséget nem kaptam. Bár, hogy ha jól sejtem, akárki is ez a nő, alaposan ki fog lógni a tömegből. A felsőbb körökből - ergó mindenki feljebb van, aki nem ide született - érkezőket könnyűszerrel ki lehet szűrni. Kevésbé koszos ruhák, egyenesebb testtartás, a beesett arc teljes, vagy részleges hiánya, a pestis kezdeti tüneteinek nemléte...bármi, ami arra utal, hogy nem itt tengeti mindennapjait. Mert egy bűnöző, aki ilyenekre képes, az nem egy itten született szerencsétlen, akinek annyi tudomása van a dolgokról, amit a helyi babonák elterjesztenek.
- Hát, ezen aztán tényleg nem lehet elindulni. Ez egy fogadó, sok részeggel. Csak van valami pletyka a környéken a szokatlan eseményekről - és most nem arra gondolok, hogy a sör ára megemelkedett, az csak idegesítő, de nem szokatlan. Egyáltalán tudnak az itteniek az eltűnésekről?
- A közeli hozzátartozók, maximum - tárja szét tanácstalanul a kezét a fogadós. Megjegyzés magamnak: ha nem találok új nyomokat, beszélgetnem kell a hozzátartozókkal. - Ez nem egy olyan hely, ahol az emberek törődnek mással a saját túlélésükön és általában a mások nem feltétlenül megölésén kívül.
  Ez egy eléggé sajnálatos és szomorú képet festett le. Persze, minden társadalomnak meg vannak a maga fertői, mindenhol jelen van a szegénység és a mások teljes körű ignorálása. Végül is, miért foglalkozna bárki is a szegényekkel, azon kívül, hogy ki lehet őket használni? És a mély nyomorban élők miért is törődnének másokkal, amikor abból csak baj születhet, de előnyük nem származik belőle? Itt az erős túlél, az együttérzés pedig egyértelműen a gyengeség jele.
- Elbűvölő egy hely... - horkantok fel, ahogy a sörömből iszok egy kortyot. Nem volt éppen a legjobb, de arra mindenképpen megfelel, hogy könnyen és olcsón lerészegedjen az ember, már amennyiben az ízlelését teljesen sikerül kikapcsolnia. - Caspar-nak se volt semmi konkrét nyoma, amin el tudnék indulni. Legalább azt tudjuk, hogy milyen napszakban történtek az "eltűnések"? Vagy ez is teljesen véletlenszerű?
- Az eltűnéseket nem tudjuk. Általában az eltűnés és az eltűnés észrevétele közt el szokott telni több-kevesebb idő, így teljesen meghatározhatatlan.
  Ebben volt logika. Főleg hogy ha egy isten háta mögötti helyen lincselnek meg valakit, vagy tüntetik el a testüket, hosszú idő tellik el, mire bárki is észrevenné a másik hiányát és még több idő, mire gyanakodni kezdenének, vagy bárkinek is jelentenék. Már ha jelentik egyáltalán és nem csak a pletykák indulnak meg, hogy "Héé, a Ragyás Hánsz eltűnt a pecsába...kár é'te, occsóért írtotta ki a patkányokat künn az uccán." Na igen...
- De a pletykák valóban segíthetnek. Ha tud magára vigyázni - már pedig úgy sejtem, tud - akkor sötétedés körül javaslom, hogy elinduljon, amikor a spiccesek aránya még nagyobb, talán könnyebben hall meg egy-egy elejtett információt.
- Én is erre gondoltam, egy kis sötétedés utáni információ gyűjtésre. Valahogy az emberek fejében még mindig az a kép él, hogy az éjszaka a bűnözők ideje...felvetődik a kérdés, hogy ez vajon rasszizmusból fakad-e, és azért tartanak minket bűnözőnek?
  Merengtem el a lehetőségeken. A fajtámmal szemben támasztott ellenérzések és tudatlanságból fakadó rasszista felvetések még mindig nem koptak ki az emberek emlékezetéből, s főleg mi, akik az éjszakában tevékenykedünk, a nappali életmódot folytató fér...akarom mondani emberek számára természetellenesnek tűnik. Egyszerű hát ránk ragasztani azt az általános képet, hogy mindannyian bűnözők vagyunk. Mondjuk az én esetemben ez nem is annyira nagy tévedés, de hát akkor is...
- Eh, whatever. Addig is, ha akadna valami kis kajája raktáron, most elcsipegetném, és várok estig. Meg három korsó sör, hogy kicsit spiccesedjek.
  Drága barátom, akinek a nevét még mindig nem sikerült megtudnom, nem mint ha annyira nagyon igyekeztem volna rajta, csak bólint és kiszolgál engem. Kis meglepetésemre szolgált, hogy a kaja nem volt annyira irtózatosan fostos, sőt, még akár két fokkal felette is volt, így elérte a "nem mérgező, de sokat ne egyél belőle, mert gyomorrontást kapsz" kategóriát. A vaj avas volt, így jól figyelnem kellett, hogy a zöld részeket kikerüljem, a kenyér legalább három napja szikkadhatott egy sötét zugban, úgy hogy a fogaim épségét is kockáztattam, de valamit kajálnom kellett, hogy visszanyerjem az erőmet. Miközben én éppen azzal voltam elfoglalva, hogy a kaját legyűrjem a torkomon és hogy a gyomromból ne vándoroljon vissza azon az úton, ahol lement, ismét nyílt az ajtó. Lapos pillantásokkal figyeltem az alakot, aki odalépett a fogadóshoz és valamit súgott a fülébe. Már készültem, hogy kissé közelebb osonjak, amikor a fogadós jelez, hogy előttem nyíltan beszélhet.
- Elég. Pont ezért van itt. De akkor mondd el, mit tudtál meg.
  Na ez már eléggé felkeltette a figyelmemet ahhoz, hogy a kenyeret és a vajat jó messze toljam magamtól. A selfek immunisak egy szintig a mérgekkel szemben és a sok alkímista kísérletezgetés során kifejlesztettem magamban egy fajta semlegesítést, de azért nem akartam kockáztatni a vérhast. A férfi felém fordul, jó alaposan végigmér, amitől az összes szőr feláll a tarkómon, majd egy vállvonás és:
- A nőről. Legalábbis feltételezzük, hogy Ő az. Még az itteni viszonyokhoz képest is gyanúsan viselkedett a hármas körzetben.
  Csodálatos. Ennyit a fincsi kajálgatásról. De legalább van egy nyom, amin elindulhatok.
- Jó étvágyat nekem is...
  Sóhajtok fel, miközben a férfi felé fordulok. Esküszöm, az itteniek jó modora egy mitológiai lény, és mint ilyen, egyáltalán nem is létezik, csak papíron. Lehet, hogy nemsokára fel kéne keresnem még egy vámpírcsaládot és rábeszélni őket, hogy keverjék meg azt a bödönt, amiben egy jó nagy adag fekália van, hátha ismét eljön Abaddón s megkérhetem őt, hogy lángjaival tarolja le az egész nyomornegyedet, s én még vígan és mosolyogva segédkezek is neki. De sajnos ez nem mostanában fog bekövetkezni, így csak elhessegettem a gondolatot, akármilyen csábító is volt és a munkára koncentráltam.
- A hármas körzetben? Mi az a hármas körzet? Szegény negyed ügyben teljesen analfabéta vagyok, így némi felvilágosítás jó lenne.
  Halkítom le a hangomat. Nem akartam, hogy az itteni törzsvendégek, akik már jó úton voltak a sörmámor felé, még a végén kihallgassák a beszélgetésünket és elkezdjenek pletykálkodni. Kiszáradó torkomat egy korsó sörrel öblítem le, és visszafojtok egy erős fintorgást. Istenem, ez egyre szarabb lesz...
- Nem annyira kicsi a gettó, felosztottuk, hogy könnyebb legyen tájékozódni. Öt körzet van, és körzetenként négyen vagyunk.
  Gyors fejszámolás: a fogadóson kívül még húsz ügynöke van itt Caspar-nak, vagy akárki is a megbízója a zsoldoskapitánynak. Eléggé impresszív, meg kell hagynom, hogy ennyi figyelmet szentelnek a csőcseléknek. Bár ha valaki rosszalkodni akarna, egyszerűbb itt végeznie a dolgát és bázist kialakítani, semmint a felsőbb negyedekben, ahol a közbiztonság egy fokkal jobb, és néha napján még járőröket is látni. De most, hogy így megemlíti: még is, mekkora a szegénynegyed?
- Vannak mások is a hármas körzetben?
  Teszem fel a kérdést, bár jó eséllyel most, hogy így kimondtam, félreérthették. Azt megjegyeztem, hogy négyen vannak, a kérdésem arra vonatkozott, hogy most per pillanat van-e más aktív ügynök is. De aztán meg inkább nem is törődtem vele. Lehajtottam a söröm maradékát, a kiszáradt kenyeret beletömve egy zsebembe későbbi majszolgatásra, majd pár érmét csapok le a pultra, kifizetve ezzel a fogadós részét. Bár, ha kapok bármi extra fizetést ezek után, az itteni fogyasztásomat felszámolom Caspar-nak.
- Mert ha igen, akkor elindulok oda, és óvatosan körbenézek. Miben merül ki a gyanús viselkedés? És hogy néz ki a nő?
- Rajtam kívül három hírszerző. Joakom az egyesben teljesített szolgálatot, amíg el nem tűnt.
  Hát, az biztos, hogy az ügynök nem nagyon örült egy társuk eltűnésének. Még is, ki örült volna? Egy ellenséges környezetben teljesítenek szolgálatot és mint ilyen, csak egymásra támaszkodhattak. Szoros kapcsolatot kellett egymással ápolniuk és a végletekig megbízniuk egymásban. Bárki, aki gyanús körülmények között eltűnik, egy mély érvágás számukra...bár ismerniük kellett a munka veszélyeit és ennek fejében vállalták el. Ez benne volt a pakliban.
- Gyanús viselkedés úgy, mint túl sok össze-vissza járkálás és túl sokat figyel. Maga a nő magasabb, vállig érő, kissé hullámos szőke hajjal. Egyéb kérdés?
  Nem volt az a fajta ember, aki sokat tartózkodik egy helyen. Már most mehetnékje volt, pedig még alig volt alkalma élveznie a társaságom nyújtotta felhőtlen örömöket és vidámságot. Hát ennyire visszataszító lennék? Pedig a pofikám eléggé cuki, és a viselkedésemben se lehet találni semmi kivetnivalót. Mocskok, nem értékelik az élet nüansznyi örömeit.
- Csigalom, nyugavér fiam. Hagyjanak a fogadósnál egy papírt, amiben leírják, hogy melyik körzetben kik teljesítenek szolgálatot és hogy hol hány "eltűnés" volt. A nőt kerüljék egyelőre, biztos távolból figyeljék, nem kéne, hogy bárki bekavarjon. Magukat már úgy is ismerik az itteniek, könnyen gyanakvásra adhatna okot, ha túl sokat lebzselnének körülötte...engem meg úgy se ismer senki, és nem is fog senki se meglátni.
  Hadarom le gyorsan a "parancsaimat". Esküszöm, erről már tényleg le kéne szoknom, hogy mindig én vagyok a megmondó ember. De hát a munka ezzel jár, és mivel most én úgy néztem magamra, mint a nyomozás vezetőjére, persze, hogy osztogatom itt az észt a beosztottaknak. Mint mondtam: elbűvölő egy személy vagyok. Menet közben végig a sálamat simogattam, amit a biztonság kedvéért elhoztam magammal. Ha elég nagy lesz a tömeg odakint, feltűnés mentesen vizsgálódhatok anélkül, hogy bárki gyanakodni kezdene.
- Persze mindet nagyon szépen kérem, Caspar kapitány biztos, hogy egyetértene velem. Egyéb kérdés? Igen, hogy jutok el addig a körzetig, vagy ahol utoljára látták a nőt? Ezek után már tényleg nem zavarlak téged, fiam, legyen további szép napod és a többi. Ja, egy korsó seritalra a vendégem vagy, ha ragaszkodsz hozzá.
  Nem ragaszkodott hozzá. Ezért hálát is adtam neki. Nem hiányzott, hogy az ügynökeink hasmenéssel és csikorgó belekkel teljesítsenek szolgálatot.
- A körzetig kövessen nyugodtan engem, ott dolgozom. De tisztes távolságból. Én most kimegyek, elindulok jobbra. Várjon öt percet és induljon el maga is, menjen egészen addig, míg engem bal kéz felől meg nem lát egy utcában. Onnan diszkréten, de kövessen.
  Hmmm...nem most jött le a falvédőről, vagy hogy szokták ezt mondani. Persze, hogy ha itt teljesít szolgálatot, akkor néminemű intelligencia és szakmai felkészültség alapvető követelmény volt. Csak bólintottam a fickó szavaira, jelezve, hogy én megértettem, hogy mit mond és csak reméltem, hogy Ők is emlékezni fognak arra, hogy én mit mondtam nekik. Egy részletes térkép arról, hogy merre felé történtek az esetek és azok listája, akikre szükség esetén számolhatok fontos lenne a munka szemszögéből. Akárhogy is járattam az agyamat, az impulzus gyilkosságok teóriáját sehogy se tudtam teljes mértékben lenyelni. Hogy ha valaki gyilkolászni akarna, akkor miért itt tenné, ahol semmi kihívás nincs benne? Persze, vannak alapvetően "rossz" emberek - bár az ilyen végleteket sose szerettem használni - akiknek nem számít a kihívás, csak a vér a fegyverükön, a fájdalmas kiáltások...de ha valaki csak a gyilkolás öröméért tenné, miért tüntetné el a testeket? A hirtelen felindulásból elkövetett emberölések esetén az elkövető nem foglalkozik az ilyen részletekkel. Nem, valami szisztémának kellett, hogy legyen, csak még arra nem jöttem rá, hogy ez pontosan mi is lesz.

   Az öt perc csiga lassúsággal vánszorgott, miközben én a zsebemből kajáztam és a másik korsó sörrel birkóztam éppen meg. Aztán amikor úgy éreztem, hogy itt az idő a cselekvésre, elhagytam a fogadót, arcom elé húzva a sálamat és elvegyültem a kora délelőtti tömegben. Mindent elkövettem annak érdekében, hogy teljesen átlagosnak tűnjek, hisz amit meg tanultam, az az, hogy soha, semmiféle esetben se bízzak a tárgyaimban vagy a képességeimben, mert ha csak rájuk támaszkodok, valami biztos, hogy be fog ütni. Minden tudásomat felhasználtam arra, hogy egyrészt lokalizáljam az ügynököt, másrészt pedig, hogy ne vegyék észre mások, hogy őt követem. Néha meg-megálltam, mint ha csak nézelődtem volna, mások párhuzamos utakon haladtam azzal az iránnyal, amelyet követnem kellett volna, igyekeztem a külsőmet néha megváltoztatni...egyszóval mindent beleadtam. A férfit nemsokára észre is vettem, ahogy egy sikátorban haladt. Óvatosan zárkóztam fel mögé, megtartva az egészséges követési távolságot, felvéve a haladási tempóját. Egy ponton a fickó a zsebeiben turkált, mint ha keresett volna valamit, a tekintetem megakadt egy kihulló cetlin. Mire kettőt pislogtam, a fickó visszaindult abba az irányba, ahonnan jött - tehát egyenesen felém - és még jól belém is vállazott, hogy utat csináljon magának - de a figyelmemet nem kerülte el az apró kézmozdulat, amely a cetlire irányult.
- Vigyázz, hogy kit lökdösöl, te utolsó senkiházi kurvakölke!
  Förmedtem az alakra, amint elviharzott mellettem. Az álcát ugyebár fenn kellett tartani. Aztán még tettem pár lépést, hogy visszanyerjem az egyensúlyomat s lehajoltam a földre, hogy megigazítsam a csizmám szárát és közben mintegy mellékesen felkaptam a cetlit és a zsebembe tömködtem. Most már csak egy helyet kellett keresnem, ahol megnézhetem, hogy milyen extra információt kaptam. A sikátorban haladva a terveim úgy mondtak csődöt, mint ahogy az a nagy könyvben meg van írva: a sikátor végén egy pillanatra egy szőke, göndör hajat és az ahhoz tartozó nőt pillantottam meg. Megtorpantam, aztán a cetliről ügyet sem vetve iramodtam meg az irányába. Viszont a nő vagy észre vett engem, vagy alapból ennyire nyugtalan volt, hisz olyan gyorsan eltűnt a fenébe, hogy esélyem sem volt alaposabban megnéznem őt. Büdös picsa!
  Azt kívántam, bár csak este lett volna. Akkor nem tudott volna meglógni, volt bőven nyomkövetési képességem, viszont az a holdfényhez kapcsolódott, amit most elég nehéz lett volna felhasználni, tekintve, hogy Hold Anya...vagy Apa? Egyáltalán milyen holdciklus van most...? Eh, fene bele...szóval a Hold Istenek arcát kitakarta az emberek tűzgolyója. Sietős léptekkel szeltem át a távolságot, ami elválasztott attól a helytől, ahol utoljára láttam a nőt. Mire kiértem, már csak hűlt helyét találtam neki. Akármennyire is nézelődtem, olvasva a tömeg reakcióiban, semmi nyomát nem leltem már, semmi, ami azt jelezte volna, hogy merre is haladhatott. Csalódottan sóhajtottam fel, ahogy egy olyan helyre tartottam, ahol legalább a cetlit el tudtam olvasni. A nő legalább itt volt a környéken, már csak fel kell őt keresnem.  De most egyelőre a cetlire koncentráltam, és behúzódtam egy sötét zugba. Óvatosan körbenéztem, hogy figyelnek-e, majd amit megnyugodtam, hogy semmi ilyesmiről nincs szó, kihajtogattam a papírt.

Ez az a körzet. A négy sarokpont a háromemeletes ház, a halárus, a fazekasműhely és a Szirén fogadó. A cetlit semmisítse meg azonnal.

  Háromszor is végig olvastam a papírt, megjegyezve minden egyes szavát. Fejemben felvázoltam egy kezdetleges térképet, miközben a papírt apró darabokra téptem, hogy később majd bedobja egy pocsolyába, vagy tűzben égessem el. Nem akartam a darabjait itt hagyni az utcán, ahol bárki összerakhatta volna a darabkákat. S megálltam egy pillanatra, hogy hol is kezdjem el a kutakodást. A fogadó egy eléggé jó tippnek tűnt, a többi inkább csak nevezetes vagy könnyen megjegyezhető helynek tűnt, hogy könnyen be lehessen határolni a helyet. Még jó, hogy a civilizáció apró gyöngyszemei mindenhol ugyanolyanok: a fogadókban az elfogyasztott pia mértékében nőtt a hangerő, ahogy mindenki megpróbálta túlkiabálni a másikat, s az alkoholmámorban olyan dolgokról is fecsegtek, amiket józanul még csak fel sem emlegetnének. A legjobb hely bárkinek, aki kérdezősködni vagy informálódni akar. Itt volt az ideje, hogy felmérjem a helyszínt.
  Túl sok mindent a következő percekben nem fedeztem fel. A házak olyanok voltak, mint amilyenre számítani lehetett. Lepukkant sorházak, amelyeket nem nagyon tartottak karban, tekintve, hogy sem alapanyaguk, sem pénzük nem volt arra, hogy ilyenekkel foglalkozzanak.  Egészen addig, míg a falak úgy-ahogy álltak, és a hulladékokból be tudták foltozni a tetőn tátongó lyukakat, az itteniek boldogok voltak, hogy legalább nem a szeles utcákon kellett aludniuk - többre hogyan is vágyhatnának? Örülhetnek, hogy egyáltalán nem rombolták még le az egész környéket...bár Abbaddón megpróbálta, de aztán Azy és a kardja pontot tett rövid szárnyalásának a végére. Kár, bőven megérte volna hagyni, hogy még egy kicsit hancúrozzon a környéken. Az ilyen fertő csak szégyenfolt volt mindenhol, s az itteniek élete nagyjából annyit ért, mint a szar a csizmám talpán. Viszont amennyire a házak jelentéktelenek voltak, a veszélyérzetem már kevésbé volt olyan, amit figyelmen kívül tudtam volna hagyni. A viszkető tarkóm s a szorongó érzés arról tanúskodott, hogy balhé van készülődőben. Ennek megfelelően inkább igyekeztem meghúzni magamat, bevonulva egy sötétebb helyre, amíg el nem múlik a veszély. Nem akartam felhívni magamra  a figyelmemet, hogy ezzel elijesszem a szöszkét, mint egyetlen nyomomat az itteni gyilkosságokra. A gettóban mászkálva egyre jobban zavarni kezdett menet közben a saját szagom - vagy inkább bűzöm - és elgondolkoztam azon, hogy nem vittem-e túlzásba ezt az egészet, főleg úgy, hogy semmi értelme nem volt. Akárhogy is próbálkoztam, kilógok az itteni tömegből. A holdcsókolta pofikám, ha más nem, olyan volt, amit könnyen ki lehetett szúrni, és a járásom sem olyan volt, mint aki egész életét szenvedésben sínylette meg.
  Ha más nem, legalább a veszélyérzetem eltűnt, ezzel párhuzamosan egy beszélgetés rövidke foszlányát sikerült elkapnom.  "eltűné..." Csak ennyit sikerült elkapnom belőle, viszont ez már bőven elég volt ahhoz, hogy felkeltse a figyelmemet. Körbenézve igyekeztem izolálni a beszélgetés forrását. Sikerrel ki is szúrtam azokat, akik beszélgettek, viszont túlságosan távol voltak ahhoz, hogy további részleteket sikerüljön kiszűrnöm. Megindultam feléjük, menet közben körbe-körbe nézve, mint ha keresnék valamit, vagy valakit. A lépteim bizonytalanok voltak, arcomon elkeseredés és kétségbeesés: mint ha valaki csak eltévedt volna. Az álcám, mint mindig, most se lehetett túl kielégítő. Legalábbis valaki közeledett felém, s határozottan úgy tűnt, hogy pont engem szemelt ki. Csodálatos, a nyomornegyed egy újabb díszpéldánya, aki erősen hajazott két testvér szerelemgyerekére, akinél a bába egy mocsári boszorkány volt. Ennek megfelelően a kinézete se volt valami túl bizalomgerjesztő, hát még a szaga! Igyekeztem róla nem tudomást venni - ha észreveszi, hogy én észrevettem őt, kétségbeesésében még valami váratlanra határozhatja el magát. Igyekeztem fenntartani az inkognitómat, pedig biztosan tudtam, hogy már rég lebuktam. De hogyan? - vetődött fel a kérdés, választ viszont nem igen kaptam.
- Nem idevalósi vagy!
  Förmedt rám az alak, ahogy beért engem. A szemeimet forgattam az elmés megjegyzésre. Persze, hogy nem idevalósi vagyok! Az én anyámat nem a testvére csinálta fel, és nem is a szomszéd kutyája, hogy rohadjál meg te tetves patkány! A gettóbéli helyzet egyre jobban fokozódott, ahogy a felszólalásra többen is felénk fordultak, és már az ingujjukat tűrték fel. Óh, hát akkor itt most tömegmészárlást kell rendeznem? Caspar tuti, hogy nem nagyon örülne neki, ha szépen kiirtanám a fél nyomornegyedet, de hát jogos önvédelem lenne, nem igaz?
- Nem szeretjük a betolakodókat.
  Azt láttam! A kedvességük egy rozsdás kés képében manifesztálódott. Na csodás, akkor most még a vérfertőzést is elkaphatom ezektől a barmoktól? Már csak elég volt arra a valamire ránéznem, hogy érezzem, ahogy a betegség végig áramlik a testemen. Utáltam a gettót!
- És ha nem idevalósi vagyok, akkor mi van? Miért, egy helyi polgár nem sétálhat itt? Nem jelentek fenyegetést senkire sem...az előző helyemről is azért kellett elmenekülnöm, mert a helyi bandák nem szívlelhették, hogy a körzetükben csövezek. Talán itt is ez lenne a helyzet?
  Valahogy ki kellett beszélnem magamat ebből a szituációból. A két éjgyilok meglebegtetése aztán bőven lebuktatna engem, viszont pusztakézzel esni neki az egész bandának még az öngyilkossággal lett volna egyenértékű. Gyerünk, vegyétek be a mesémet ti ostoba barmok! Hát, nem nagyon vették be. Emberek - hogy én hogy tudtam utálni őket!
- Az hát!
  Na puff nekem. A férfi ökle olyan gyorsan indult meg felém, hogy még csak reagálni se volt időm. Hogy ez miképp volt lehetséges, arról inkább nem gondolkoztam, hisz nem a legjobb dolog ezt akkor csinálni, amikor a földön fetrengek és felettem egy szép tömegverekedés tör ki.
- Az anyádnak a büdös utcaszéli istenit!
  Kiáltok fel, miközben ütések itt, ütések ott, reccsenő csontok és fájdalmas kiáltások után egy kéz lebeg be a szemem elé, ahogy valaki fel akar segíteni a földről. Eh...
- Jól vagy?
  Most, hogy sikerül fókuszálnom, meglátom, hogy Ő az egyik volt a kettő közül, aki az eltűnésről diskuráltak. Hát, ha Crispin nem megy a hegyhez, akkor az jön Crispikéhez. Volt nekem itt igazából választásom? A választásom az volt, hogy egyelőre sodródok az árral és megnézem, hogy a sodrás hova is fog engem vezetni?
- Ez az egész nap határozottan nem úgy alakult, ahogy elterveztem. Hova vezettek?
  Kérdeztem gyanakodva, ahogy ez a kettő határozottan tessékelt engem egy irányba és nekem aztán ez meg nagyon nem volt az ínyemre. Az egész napos szórakozás idegileg teljesen lefárasztott és eddig tartott ki az, hogy megpróbáltam én kedveskedő lenni. Ideje visszatérni az alapértelmezett viselkedésemhez.
- És figyelmeztetlek titeket: a faszom ki van ezzel a sok szarakodással és nagyon hamar felhúzom magam. Tehát egyenes válaszokat várok.
  Választ nem kapok, csak egy ideges pillantást, amitől minden kedvem elszállt, hogy további kérdéseket tegyek fel. Csodás, azt hiszem, hogy megtaláltam a bűnöző barlangját és a két kísérőm most szépen oda is vezet engem. Hát, végül is, ez is egy módja a nyomozásnak, bár az eredeti terveim szerint úgy volt, hogy én önszántamból fogok oda menni, felkészülve és csapdákat állítva. Na, most jön az improvizálás. A ház, amihez vezettek, egy fokkal jobb állapotban volt a többi, de ennek ellenére még mindig undorító volt. Az összes istenekre, egy kis tatarozás nem kerülne aztán szinte semmi pénzbe, és legalább lefoglalná a tétova lakosokat egy pár hétre. De neeeeem...nekik továbbra is igénytelen mocskoknak kellett lenni. A vérfertőzött anyátokat azt. Az ajtó baljósan csapódott be mögöttem, a kulcs elfordulása pedig véglegességgel csengett.
- A nevem Albert Zwickstadt, Ő pedig Martin Schauss.
~ Már megint a hülye ember nevek. Ezek direkt szórakoznak velem? Ki a jó bánatos franc ad ilyen nevet a fiának?!~
  Egyelőre nem felelek semmit, csak alaposan körbenézek belül, fenyegetésre utaló nyomokat keresve. Egyelőre nem mozdulok, de ha nem támadnak rám itt helyben, akkor akár még körbe is sétálgatok itt, hogy jobban szemügyre vehessem a helyszínt.
- Az egyik társunkkal, úgy értesültünk, találkozott ma, Ő egy másik részen van az Ő társával. Nyugodjon meg, a találkozásunk nem úgy történt, ahogy azt mi elképzeltük, de a fő, hogy itt vagyunk és senki se sérült meg nagyon. Senki, aki számít.
  Senki, aki számít? Köszi, és az én önbecsülésemmel még is, mi lesz? De inkább ezt most nem hánytorgattam fel. Lehet, hogy Ők is az itteni ügynökök, viszont a bemutatkozásuk túlságosan nem nyugtatott le. A paranoia állandó társam volt, s sokszor megmentette az életemet. De ha még az ellenségnek is dolgoztak, a beszélgetéssel talán pár információt kihalászhatok belőlük, mielőtt a leszámolás következne soron.
- Igen, találkoztam vele.
  Erősítettem meg a feltételezéseket, bár a többi részletet megtartom magamnak. Menet közben az, akit Martin-nak hívtak, három pohárba bort öntött, és egyet felkínáltak nekem.
- Válasszon.
  Hát, vagy mérgezett, vagy nem, de még ha mérgezett is, túl sok problémát akkor se kellett, hogy jelentsen nekem. Persze, hogy előttem öntötték ki a kancsóból a bort, de ha előtte megitták már az ellenmérget, akkor nem kellett aggódniuk a tényleges méreg miatt sem. Kissé habozva, de elvettem az egyik korsót és óvatosan kortyoltam belőle.
- Joakim eltűnése nem volt véletlen. Ezt nemrég fedeztük fel.
  Veszi át a szót Martin. Felvontam a szemöldökömet. Ezt ennyi ideig tartott kitalálni? Hát, nem éppen a legélesebb eszű emberek, az is biztos.
- Persze, hogy nem volt véletlen. Szaglászott a szöszke és az eltűnések után. A nőt én is láttam egy futó pillantás erejéig, aztán eltűnt. Ti vagytok a másik kettő a körzetből, ha jól sejtem. És most mi lesz? Kedélyes információ csere?
- Nem is csak erről van szó, hogy utánuk szaglászott. Valami más után is szaglászott, sokra rájött és nekünk nem szólt róla egy szót sem, valószínűleg pontosan azért, hogy nehogy idő előtt lekapcsolják. Nagyon ügyesek ezek itt, én mondom. Csak itt vagyunk biztonságban, de nem tudunk mindig összegyűlni, különben gyanús lesz.
  Hát, jó eséllyel tényleg feltűnő lenne, ha egy látszólag lakatlan házba minden nap összegyűlnének négyen. Bár akár lehetnének barátok is, vagy legalábbis közeli ismerősök, akik egy házon osztozkodnak, hogy spóroljanak és hogy nagyobb biztonságban legyenek. Bár a biztonságon azért kételkednék, tekintve, hogy van itt valami mágia. Körbejáratom a tekintetemet, próbálva megtalálni a forrását. Egyelőre semmi siker, közben Martin folytatja az elbeszélést.
- A "kedélyes" szót én nem használnám, de itt vannak a tények, amit sikerült kibogoznunk. Az eltűnéseknek egy dologhoz van köze, ahhoz, hogy hol jártak az emberek.
~ Háh, tudtam, hogy van valami rendszer! Ezt kapd ki Caspar!~
- Szokásunk ugyanis azt közölni egymással, hogy melyik nap hol jártunk. Erre elég bonyolult a kódrendszer, nem is untatnám önt vele, egyrészt úgy se venné hasznát, másrészt szakmai titok. Mindenki, aki itt dolgozik, megfigyel összesen három másik embert, olyanokat, akikre különösen lehet gyanakodni valamilyen más ügy miatt, és ugyanígy közöljük, hogy ők hol jártak. A hatvan megfigyelt emberből heten voltak az eltűntek között. Mi nem találtunk a kettő között összefüggést, de Joakim igen. Gondolt egyet, és elkezdte látogatni ezeket a helyeket, és na mit ad Isten? Most ő is eltűnt.
  Első körben kissé túl sok információt vágtak hozzám ahhoz, hogy rögtön reagáljak. Hatvan megfigyelt ember, akik valamilyen módon gyanúsak. Mindezt észben tartani és úgy megcsinálni, hogy ne gyanakodjanak, ahhoz már alapos szervezettség kellett. Az öt körzet ügynökeinek folytonosan információt kellett cserélniük egymással. Az, hogy hét is volt a hatvan között, már gyanakvásra adott okot. Valaki a bűnözőkre vadászna? De miért? Nehogy már valaki azt higgye itt magáról, hogy Ő a jótevő, aki megszabadul a káros elemektől. Legszívesebben hagytam volna őt tevékenykedni, viszont a megbízatásom nem erről szólt, és nem mondhattam ellent egy zsoldoskapitánynak - akkor legalábbis nem, ha továbbra is meg akartam tartani a fejemet a nyakamon. Nagy sokára összeszedtem a gondolataimat.
- Aha, ühüm... - hümmögök egy sort, miközben mászkálok fel s alá, megnézve a helyet alaposabban magamnak. - Tehát Joakim rájött valamire, amire nem kellett volna és eltették őt láb alól, hogy ne legyen útban. Ez eddig érthető, de én azért magamban megtartok pár más felvetést is.
  Persze, hogy ez volt a leglogikusabb felvetés. Valami történt azokon a helyeken, amelyekről más nem akart, hogy tudomást szerezzenek. Az eltűntek ilyen helyeken szaglásztak volna? A tizenhárom eltűnt közül hét bűnöző volt, a másik hatról egyelőre fogalmam sem volt, hogy milyen személyek lehettek, bár nekik is lehetett vaj a fülük mögött.
- Nah, a kódokhoz soha se volt túl sok tehetségem, így ténylegesen felesleges információ lenne, na meg a titkok azért vannak, hogy megőrizzük. Caspika se örülne túlságosan, ha ilyeneket kikotyognának - folytatom tovább a járkálást, majd egy ponton megtorpanok és az asztalra leülve kortyolgatom a bort. - Már mint nem találtatok összefüggést a rendszeresen látogatott helyek és az eltűnések között? Én leginkább arra gyanakodnék, hogy alvilági szervezetek találkozó pontjai lehetnek. Vagy pedig az, aki az áldozatokat tünteti el, a bűnözők közül válogat. Egy önjelölt igazságosztó, vag valami ilyesmi. Vagy még sötétebb ügyletek vannak a dologban. Valami olyan sötét ügylet, amire még a helyi alvilág se merne belevágni. HA kérhetnék egy listát azokról a helyekről, amiket Joakim meglátogathatott, később ránézek. Első sorban viszont: tudnának egy átfogó képet adni az itteni alvilági tevékenységekről? Azt hiszem, hogy ideje lenne találkoznom egy alvilági főnökkel. A bejutást én megoldom...nem mernének nekem ellent mondani. Lesz egy kis elbeszélgetni valóm a helyi nagykutyával.
  Azt hiszem, hogy az utolsó rész eléggé meglepő lehetett, legalábbis mind a ketten úgy néztek rám, mint egy őrültre. Ajj, ugyan már, hát csak beszélgetek egy kicsit a legnagyobb szarkeverővel, aki itt van, ebben nincsen semmi meglepő.
- Hogy mi? - érkezik a kérdés egyszerre mindkettőjüktől. Olyan cukin dolgoznak együtt, majd megenném őket!
- Hogy hogy mi? Beszédem van az alvilág vezetőjével. Ez annyira meglepő?
- Hat különböző szervezet tevékenykedik, melyikre gondolsz?
  Na basszátok meg, ez már kevésbé vicces. Hogy a francba hagyhatják, hogy hat ilyen rossz arcú banda létezzen a nyomornegyedben, amikor azt is tudják, hogy kik azok és hogy merre találhatóak? Nem lenne egyszerűbb mondjuk ide rendelni a katonaságot és egy összehangolt támadás keretében leszámolni velük? Egyáltalán: miért tűrik meg a jelenlétüket? Emberek...sose fogom megérteni őket.
- Peersze, mert miért is ne lenne csak egy? Az eltűntekről tudjuk, hogy valamelyik alvilági szervezet tagjai lennének? Vagy hogy az eltűnések valamelyik nagyobb banda területén történtek volna? Ha az embereik eltünedeznek, eléggé felhúzhatják magukat ahhoz, hogy megakarják találni az elkövetőt. Nem tesz jót az üzletnek, ha a fogdmegjeik csak úgy felszívódnak. Apropó: van olyan crimelord, akit nem érintett az eset? Már ha tudják egyáltalán, hogy ki melyiknek a tagja...
- A hét közül háromról tudunk, akik valamilyen bandatagok. Lehet, hogy csak ők hárman, lehet, hogy négyen, vagy mind a heten. Ez egy nagyon problémás környék. De nem tudunk semmit a helyről, időről, napszakról. Soha. Csak azt, hogy megtörtént. Semmi nyom, gyanús viselkedés, de ez t úgy is tudja, úgy hiszem.
- Igen, ezt már tudom. Melyik a legnagyobb banda? Amint vele végeztem, meglátogatom a helyeket, amelyeket Joakim látogatott, biztos távolságról...de az ért a többi hely ismerete se lenne egy utolsó pont. Amúgy...melyiküknél van valami mágikus tárgy? - váltok hirtelen témát, ahogy kibököm, ami egy ideje már zavart.- Vagy melyikük varázshasználó? Ha mindegyikre nemleges válaszuk van, akkor valaki itt kóborol a környéken és talán hallgatózik, csak úgy szólok.
- A házon van egy lehallgatás elleni varázslat.
- Óh, akkor azt a varázslatot éreztem. Oké, ez némileg megnyugtató.
  Hát, legalább ez megnyugtatott valamelyest. Felkészültek, amikor ezt a helyet kiválasztották.
- A legnagyobb bandának pedig a kettes körzetben van a főhadiszállása, de az a terület nem sok napszakban biztonságos úgy akárkinek, hacsak nem a király személyes testőrségéről van szó. Most maradjon itt, pihenjen, magára fér.
- Nappal úgy is inkább pihennék és éjszaka kezdenék neki a dologhoz. Az az én időm...a sötét elfek ideje. Majd ha eltudnának irányítani szavakkal a kettes blokkhoz, és a főhadiszálláshoz, onnan a többit már megoldom én magam is.
- Nem biztos, hogy éjjel kéne odamenni,de ha maga mondja. Én ehhez nem értek. Nyugodtan pihenjen itt, majd este visszatérünk a tárgyra.
  Böki közbe Albert-ke, majd Martinnal együtt felmennek az emeletre, magamra hagyva engem. Még egy ideig hallgatom a lépteiket, aztán gondolatokkal a fejemben igyekszem magamat elvackolni. A nappal amúgy is az alvás ideje a számomra, és már most az idegeimre ment, hogy ennyit tartózkodtam a napfényben. Miután kényelembe helyeztem magamat, igyekeztem azonnal elaludni, felkészülve arra, hogy találkozzak az alvilág fejével...


_________________
[Magánküldetés] Ghetto matters Fzb676
"Ki vagy te valójában a sok szöveg mögött, Cynewulf?"
- Armin Fairlight herceg

" You know the guy, the batshit loose one, thinkin’ two guys livin’ in his head. Good homie, just crazy and drunk most of the time. "
- Random nigga from the ghetto to Det. Christine Dalgarde

Cynewulf "Soberisthenewugly" Longtalk
- Szép kis megnevezés ala Darr
Felhasználó profiljának megtekintése

4[Magánküldetés] Ghetto matters Empty Re: [Magánküldetés] Ghetto matters on Szer. Nov. 21, 2018 11:25 pm

Az álmom nyugtalan volt. Egyrészt mindenféle rémképek kísértettek az eltűnt személyekről - egyelőre arc nélkül, hisz egyikükről se nagyon tudtam, hogyan néztek ki - másrészt a szőke picsa állt felettük, egy hosszú tűvel a kezében és éppen az agyvelőjüket szipolyozta ki, közben rekedten és őrülten kacarászva valami érthetetlen és értelmetlen nyelven hablatyolva. A háttérben Dracon feküdt a földön, törött szárnyakkal, láncokkal a teste körül. Amikor felkeltem, az egész testem izzadtságban úszott és hevesen kapkodtam a levegőt. Így hát némileg érthető volt, hogy amikor lekászálódtam a priccsről, amelyet Martin-ék biztosítottak a számomra a nap további részére, még mindig eléggé fáradt voltam, és a lépteim is eléggé ingatagok voltak. Hallottam, ahogy ketten lefelé jönnek a lépcsőn, azonban az asztalnál ülve ennek most vajmi kevés figyelmet szenteltem, csak bambultam ki a fejemből, s igyekeztem elűzni az álmok ocsmány képeit. A semmiből egy boríték landolt az asztalon, s mikor felpillantottam, a két ügynök állt velem szemben. Kinyitva a borítékot pár kép esett ki belőle, amelyet most Martin kezdett el nekem mutogatni. A rajzok a maguk módján eléggé részletesek voltak, szénnel firkantva a kiszáradt, ráncos papírra.Kezembe vettem egyet, miközben hallgattam az egyik ügynök elbeszélését.
- Őket kell keresnie, ha tényleg van olyan botor, hogy odamegy.
  Felvettem az első rajzot. Egy idősödő, de eléggé erősnek és határozottnak tűnő alakot ábrázolt, aki valószínűleg már jó pár véres utcai harcban részt vett és bőszen védelmezte a territóriumát. Ettől függetlenül egyetlen karcolást sem lehetett látni rajta - tehát vagy ügyes harcos, vagy a háttérben maradva irányította a dolgokat. Egyik sem volt valami túl biztató.
- Ő a vezér. Nagyon veszélyes  - erősíti meg megállapításaimat a férfi, amire csak egy kesernyés félmosollyal felelek. Valahogy mindig kifogom a veszélyes alakokat, ez valahogy nálam már olyan természetesen jön, mint a légvétel - sőt, még annál is természetesebben. Valahogy ha életemben valaha is írnék egy naplót, az biztos, hogy nem egy sikertörténet lenne és nem lehetne gyerekeknek se nagyon mutogatni.
- Ő és Ő - mutat fel két mások skiccet, két fiatalabb egyénről, az egyik egy tündének néz ki. - a helyettesei. Én vigyáznék velük.
  Hát, ahogy elnézem, ez az egész banda veszélyes egyének gyülekezete. Ki hitte volna, hogy ennyire ráizgulnak a bűnözők a szegény negyedre.
- Nem vagyok annyira botor még én se, hogy kihúzzam náluk a kovakövet...
  Fintorodok el, miközben a szénrajzokat bámulom még pár pillanat erejéig, próbálva az emlékezetembe vésni az arcokat - bár eléggé nehéz őket elfelejteni azok után, hogy ilyen cuki információk derültek ki róluk.
- A papír biztosítja a baj nélküli bejutást... - a hangomba próbálok némi reménykedést csempészni, bár úgy Hold Anya igazából nem nagyon tudom, hogy tényleg működni fog-e, és hogy a bandavezér egyáltalán honorálni fogja-e az egyezséget, amelyet a papír jelent. Soha nem kellett még kipróbálnom és azt se tudom, hogy egyáltalán nyújt-e bármiféle biztosítékot. -...onnantól kezdve már remélhetőleg honorálni fogják az irományt. És csak reménykedni tudok, hogy nekik is érdekükben áll az eltűnések megakadályozása. Ha nem, akkor elvesztegettem egy lehetőséget, meg egy életet.
  Pont, mint Maidstein-ben. Azt hittem, hogy a vámpírok nem lennének annyira botorok és ostobák, hogy ismét a jó régi üstöt keverjék meg, amelyben már ott fortyogott egész Veronia ürülék-állománya. Akkor is naiv voltam és azt hittem, hogy tanultam az esetből - erre nesze neked, egy rohadt papírra bízom az életemet és az egész ügy kimenetelét. Mert mi van, hogy ha a bandavezér is benne van a dolgokban, és épp bele készülök sétálni a sárkány vermébe? Elűztem magamtól a baljós gondolatokat - most fel fogok készülni arra, hogy harcolnom kell, bár egy egész banda ellen felvenni a harcot nagyjából annyira életbiztosítás, mint egy rózsa tüskéjével bökdösni Abaddón golyóit. Elfojtok egy ásítást, a szemeimet dörzsölgetem, hogy kiűzzem belőlük a félálmosság homályosságát - nem túl sok sikerrel.
- Most már csak annyi van hátra, hogy megtudjam, hogyan is jutok el a kettes körzetbe.
- Ha innen kilép, balra kell elindulnia. A második utcán forduljon balra, menjen egy ideig egyenesen, ki fog érni egy térre. Ott a halárus melletti utcán kell elindulnia. Onnan veszi észre, hogy odaért, hogy vaksötét van.
  Veszi át a szót Albert, aki egészen eddig csendben volt. Fejben memorizáltam az útvonalat, amelyet említettek,  s próbáltam nagyjából belőni, hogy elhaladtam-e menet közben azon hely mellett. Nem ártott volna egy részletes térkép a helyről - bár azzal se lettem volna mondjuk túlságosan kisegítve, tekintve, hogy annyira nem nagyon értettem a térképolvasáshoz.
- Igazán vendégcsalogató egy környéknek hangzik. Miből élnek leginkább ezek a vidám fickók arra? Zsebmetszés, torokmetszés? Netán kissé sötétebb ügyletek?
  Mondjuk az arra felé haladó sötét elfek szakszerű és kíméletlen megkínzása? Simán kinéztem volna belőlük, hogy tevékenykedésük eléggé széles palettát lefed ahhoz, hogy mindenki megtalálhassa ottan a neki való finomságokat.
- Bármi, amit el tud képzelni. És jók. Nagyon. Vigyázzon. - érkezett az utolsó figyelmeztetés egy szinkronban bemutatott fejrázás kíséretében.
  Csodálatos, most már egyáltalán nem érzem azt, hogy a gyomrom kavarog - annál már sokkal rosszabb. Hogy ha onnan élve kijutok, azt hiszem, hogy kiveszek két hónapot, és ellátogatok valami tök nyugodt helyre, ahol meghúzhatom magamat és magas ívről fogok tenni arra, hogy még is, mi történik perpillanat a Veronia-nak nevezett őrültek házában.
- Köszi a megnyugtatást, fiúk. Ti aztán tudjátok, hogyan vidítsatok fel egy komor éjszakán...
  Morgom, bár választ nem nagyon vártam tőlük. Tovább viszont nem volt értelme halasztani az indulást - minél előbb túl vagyok rajta, annál több idejük lesz a többieknek megszervezni a temetésemet. Már majdnem úgy voltam, hogy leteszek erről a tervemről - valószínűleg meg tudtam volna oldani az ügyet az alvilág segítsége nélkül is, viszont nem vehettem figyelmen kívül azt, hogy talán vannak olyan információik, amelyek esszenciálisak lehetnek a megoldáshoz. Már pedig most információra volt a legnagyobb szükségem, és ezért képes voltam a legextrémebb és leghülyébb döntések meghozatalára is. Legalább a felszerelkezéssel hamar megvoltam - tekintve, hogy túl sok mindent nem hoztam magammal, mert az még feltűnőbbé tett volna a szegények között. Egy fürdés nem ártott volna előtte, de most ezzel nem akartam húzni az időt, így csak gyorsan átvedlettem egy éjfekete ruházatba, amely szinte már a standard felszereléseim közé tartozott, fölé húztam egy köpönyeget, és elrejtettem a két éjgyilokomat a ruha alatt, hogy rejtve legyenek, de viszonylag hamar elő tudjam őket venni. Ideális esetben nálam lett volna legalább az álcalánc, vagy a koncentráció nyakéke, hogy vagy beolvadjak a környezetbe, vagy legalább észre vegyem a fenyegetéseket. Egyik sem volt itt, ahogy a tárológyűrű sem, amely szintúgy helyzeti előnyhöz tudott volna nyugtatni. De legalább Dumah és Kiril velem voltak, bár sok hasznukat most nem nagyon tudnám venni, kivéve, hogy ha veszekedést és civakodást akarok hallgatni életem utolsó pillanataiban. Végső soron az arcomba húztam a sálamat, bár sok haszna most ennek se lesz, de a szövet ismerős anyaga megnyugtató érzést nyújtott, s ha más nem, a kintről érkező bűzök intenzitásán enyhíteni fog.

  Sietős léptekkel léptem ki a házból és folytattam az utamat az előbb említett irányba. Az utcák sötétek voltak, az ittenieknek nem volt sok pénzük, és azt biztos, hogy nem közvilágításra fogják költeni - a hatóságok meg nem nagyon törődtek velük. Na meg hát a bűnözők profiljába illő torokmetszés és zsebmetszés is jobban ment, hogy ha sötét volt és az áldozat nem ismerte fel a támadóját. Amire nem számítottak - nem is számíthattak, vagy ha igen, akkor se tehettek ellene semmit - hogy ezen az éjszakán egy sötét elf fogja az utcákat róni. A Hold sápatag fénye arany és ezüst színekbe borította a kopott utcaköveket, a repedések között nyíló szívós gazokat, a rozoga épületek sérült falait - s a szemem még a legapróbb részleteket is észre vette, mint ha az emberek napfényben mászkáltak volna. Ettől független rosszul éreztem magamat - olyan területre tévedtem, ahol az életem nem sokat ért, vagy még annál is kevesebbet.
  Éppen ezért volt feltűnő az a sötét alak, aki szinte az árnyakból vált ki és indult el abba az irányba, amerre én is mentem. Alapvető esetben nem lett volna egyáltalán gyanús - Martin és Albert figyelmeztetése után azonban már sokkal inkább feltűnő volt. Enyhén összeszoruló gyomorral és torokkal eredtem a nyomába, hogy megbizonyosodjak róla: alvilági személlyel van dolgom. Amennyiben sikerülne ráakadnom a kettes körzet rosszfiúinak egyikére, onnantól egyenes út vezetne a főnök barlangjába, s onnantól kezdve már csak a pofámat kell eléggé laposan tartani ahhoz, hogy ne öljenek meg ott helyben és dobjanak egy jelöletlen sírba, vagy dobjanak a disznók elé. Ami viszont eléggé meglepő volt, hogy valahogy kettő alaknak sikerült elég közel kerülniük hozzám észrevétlenül ahhoz, hogy lefoghassanak, és utat engedjenek egy harmadiknak, aki az öklét olyan mélyen a gyomromba süllyesztette, hogy az majdnem a hátam kellős közepén buggyant ki. Hangosan nyőgök fel, ahogy az ütés erejétől összerázkódok, s ha nem fogott volna a két új cimborám, hát ott helyben összeesek.
- Mit keresel itt ezen a csúnya éjjelen, sápika?
- Nem túl sokat... - vágtam közbe két sápítozás közben, a rasszista megszólításra inkább nem tettem semmiféle megjegyzést sem. - A Főnökötökkel szeretnék beszélni. Még ajánlásom is van hozzá. Már amennyiben engeditek, hogy elővegyem az ajánlólevelemet...
  Inkább magamat győzködtem, semmint őket - nekik nem kellett győzködés. Nekem is csak arra kellett, hogy elhitessem magammal: nem vágják át a torkomat ott, ahol állok. Már szinte láttam is, ahogy az éltető vörös nedű szétterjed lassan a koszos földön.
- Mit gondolsz, ki vagy TE, hogy csak úgy ajánlólevelet hozz a főnöknek? - vágja hozzám a kérdést, nyomatékosítás gyanánt ismét érzem, ahogy az ökle találkozik a hasfalammal.
  A számban keserű, fémes íz terjed szét, ahogy sikerült ráharapnom a nyelvemre és vér serkent ki belőle. Legalábbis remélem, hogy csak a nyelvemet haraptam el, és nem belső vérzésem van - az valahogy nem lenne egy túl egészséges reakció. Mire a gondolatmenet végére értem, a gyomros fickó előhúzott egy kést, s a torkomnak szegezte. Annyira a kés hegyére koncentráltam, hogy a szemeim majd' összeugrottak, pedig még csak bandzsítani se tudok. Egy ideig a pengén megülő holdfényre koncentráltam, hogy visszanyerjem az önuralmamat.
- Jó kedvemben vagyok, úgyhogy háromig számolok. Addig elkotródhatsz.
- most komolyan, fiúk? - sápítozok még mindig a két ütés hatásától. - Oké, elkotródok...úgy két méterre, megtartjuk a tisztes távolságot és átadom a levelet. Utána majd TE eldöntöd, hogy ellen akarsz-e szegődni annak a nagykutyának, akitől a megbízatásom szólt. De jobban szeretném, ha vérontás nélkül oldanánk meg ezt az ügyet. Van egy olyan érzésem, hogy a főnöködnek is érdekében állna egy kis beszélgetés, mielőtt még hozzátok is elér egy szőke ribanc, és elkezdenek az embereitek eltünedezni.
  Nem tudtam ellenállni, hogy ne csempésszek némi kihívó élt a szavaimba. Tolhatnak kést a torkomnak, akkor se fogok az életemért könyörögni, és azt meg főleg nem fogják megkapni, hogy eltántorítsanak a tervemtől. Gyengeséget nem szabad soha sem mutatni - főleg nem az ilyen szarkeverő utolsó senkiházi rohadt anyaszomorítók előtt. A monológom azonban megtette a hatását, és a számolás még azelőtt elhalt, hogy egyáltalán elkezdődött volna, helyette a fickó szemöldöke tette azt, amit a gyomrom az előbb: felszaladt a csillagos égig, aztán meg vissza a földre.
- Engedjétek el.
  Juhééé, hát még is lesz ebből valami! Aztán a földre rogytam, ahogy egy akkora gyomorrúgást kaptam, hogy csodának tartottam: egyáltalán még talpon állok. Most már határozottan éreztem, hogy ezek a rúgások belső vérzéshez vezettek. Kihajolva kiköptem egy adag vért a pofámból.
- Ott a két métered. Mutasd, mid van.
  Ezen a ponton ellenállhatatlan késztetést éreztem arra, hogy a levél helyett a két éjgyilokomat kapjam elő. A terv már meg is volt. A két fickó a két oldalamon foglalt helyet. Amennyiben sikerül a gyomros/tőrös fickóhoz közel kerülnöm és jól helyezkedni, a kettő közül egyik nem férne hozzám, mert blokkolná őt a két másik társa teste. Egy szúrás a fickó bordái közé, megragadni a testét, hozzá vágni a hozzám közelebb állóhoz, s amíg a földön hempereg a haldoklóval, Fury-vel megakasztani a fickó támadását és gyomron szúrni, aztán eltakarodni innen....de ehelyett csak a papírt vettem elő. Az egyetlen reményemet, hogy élve hagyom el a környéket.
- Bár ilyen vendégszeretet után gondolom a csaj se jönne ide... - morgom azért, ahogy kinyújtom a kezemet a szószóló felé.
  Egy ideig nézegeti a papírt, majd gyorsan el is teszi.
- Gyere velem.
  Most elmaradt a már úgy megszokott ütlegelés, és a két köcsög se fogott közre, így némileg szabadabbon mozoghattam. Egyik kezemet az oldalamra szorítottam, próbálva egyben tartani a megrepedt bordáimat, a másik erőtlenül lógott a testem mellett, miközben a kacskaringós, sötét utcákon követtem a vezetőmet. Egy ideig próbáltam fejben követni a sikátorokat és utcákat, amelyeken keresztül haladtunk, azonban a tucadik kereszteződés és ugyanúgy kinéző útszakasz után feladtam a próbálkozást is. Nem voltam olyan állapotban, hogy most ilyen agytornát végezzek. Az utunk végén egy jelöletlen ajtóhoz érkeztünk, egy süllyesztett bejárathoz.
- Én vagyok. Arc és arctalanság. Gyerünk.
  Ez utóbbi már nekem szólt, s mindenféle habozás nélkül léptem be a kinyíló ajtón. A jelszót könnyű volt megjegyezni, viszont semmi értelmét nem láttam, hogy miért kéne megtennem. Ha csak úgy ideállítanék ide a jelszó ismeretében - már ha nem változtatják azt meg minden egyes nap, vagy akár órában is - de úgy, hogy senki se látott még itt engem előtte, és határozottan nem voltam a banda tagja, előbb szúrtak volna, aztán verik szét a fejem egy buzogánnyal és csak utána kérdezték volna, hogy én meg mi a jó bánatos francot keresek itt? Így aztán le is tettem erről. A kinti sötétség után a bent fogadó erős fény szinte teljesen elvakított ahhoz, hogy az utunk első szakaszát vakon botorkálva tegyem meg. Mire feleszméltem már egy irodában voltunk, amely eléggé puritán módon volt berendezve - egy nagy asztal és egy szék. Az asztal mögött pedig az, akit már a szénrajzon láthattam. Meg kellett vallani, hogy a rajzolóink eléggé jó munkát végeztek, bár így szemtől-szemben csak még ijesztőbb látványt nyújtott. Hogy én de utálok az alvilággal egyezkedni..
- Ki ez? Megö...
  Mielőtt még folytathatta volna, miszerint "megölelni" vagy "megöntözni" vagy "megötödölni" az eddig engem kísérgető cuki pofa átnyújtotta neki a levelet. Drága ismeretlen banditavezérem ott helyben töri le a pecsétet róla, s először gyanakodva, aztán meg kisimuló arccal olvassa el annak a tartalmát - én is kíváncsi lettem volna rá, úgy őszintén megvallva - aztán elsüllyeszti a fiókja mélyére. Hát, azt hiszem, hogy ezzel búcsút is mondhatok annak az irománynak. Mindegy, így is van annyi cuccom, hogy egy egész hadsereget el lehetne vele látni, talán ideje hasznukat is venni, nem csak gyűjtögetni őket.
- Nos?
- Üdvözletem. Örülök, hogy végül eljutottam idáig, mindenféle további komplikáció nélkül - vetek egy pillantást a kísérőm felé, majd a székhez sétálok, de nem ülök le, csak a háttámlára támasztom a kezemet, mert érzem, hogy a lábam bármikor feladhatja a szolgálatot, a leülés meg túl sok fájdalommal járna ahhoz, hogy felordítsak tőle - azt meg a főnök előtt semmikép se tettem volna. Szorosan a támlára markoltam, hogy elfojtsam a kezem remegését és próbáltam magabiztosnak hangzani. - Nem is rabolnám az úr idejét sokáig felesleges sorokkal. Egy bizonyos ügyben érkeztem és reménykedtem abban, hogy maga talán tudna segíteni - persze, nem ingyen, ez csak természetes. Egy kölcsönösen előnyös megállapodás jár jelenleg a fejemben, ez persze később még alakulhat. És hogy mi lenne az egész ügy? Az eltűnések, amelyek a szegény negyedben történnek. Eddig még egészen véletlenszerűnek tűntek...de gondolom, hogy egyik alvilági vezér se örülhet túlságosan annak, hogy valaki vagy valakik az Ő területükön tevékenykednek.
  Igyekeztem alaposan felmérni a fickó arcát, várva, hogy mikor árulja el magát, vagy azt, hogy tud egyáltalán a dologról - egyelőre azonban olyan volt, mint egy kősziklába faragott arc. Érzelmetlen, rideg és hideg. Ez egy kudarc volt egyelőre. Inkább gyorsan folytattam is, mielőtt még közbe tudna vágni és elrendelni a megölésemet.
- Hogy mit kérek? Információkat, amelyekkel maga vagy az emberei rendelkezhetnek az eltűnésekkel és a szőke nővel kapcsolatban, aki összeköthető velük. Hogy mit adok? Maguk megszabadulnak ettől a kellemetlenségtől anélkül, hogy bármelyik emberük veszélybe sodródna és bárhogyan is összekötnék a két esetet a maga szervezetével - így amennyiben egy rivális banda áll a dolog mögött, nem kell további megtorlástól tartani.
  Az arca kissé eltorzul, de nem tudom, hogy rám dühös-e, vagy az eset érinti őt érzékenyen. Erősen az asztal szélébe markol, de ez se árul el semmit sem a számomra.
- Maga kezd. Honnan tud és mit?
- Hogy mit tudok?  - kezdem direkt a második kérdéssel és jó bő lére eresztem a mondanivalómat, hogy megfeledkezzen az első kérdésről. - Eddig tizenhárom eltűnésről van tudomásunk, mindegyik a szegény negyedben történt. Semmi test, semmi nyom...csak emberek kezdtek eltűnni. Az esetekhez nagy eséllyel köze van egy szőke hajú nőnek. Az eltűnésekhez köze lehetett ahhoz is, hogy ezek a szerencsétlenek bizonyos helyeket látogattak meg. A feltételezésem szerint a testeket megtartják maguknak kísérleti célokra. Bár lehet, hogy ez messze van az igazságtól, de akkor se túl egészséges, ha egy impulzusgyilkos mászkál az utcákon bármiféle további...hm...felügyelet és ellenőrzés nélkül. Ki tudja, mennyi idő kell, míg akár a maga bandájából is tűnnek el emberek, vagy azok közül, akik a kuncsaftjainak számítanak.
  Próbáltam helyezkedni menet közben, a nyilvánvaló fájdalmaim ellenére is, hogy a főnök feszült testtartásával ellentétben lazábban álljak. Az oldalamba nyilaló fájdalomtól majdnem elfintorodtam, de egyelőre még kitartottam. Bár sokáig nem tudom fenntartani a színjátékot.
- Egy kérdésre nem válaszolt. Honnan? Soha nem láttuk még itt.
  Óh, hogy rohadjál meg, nem vagy egy túl feledékeny fickó. Pedig reménykedtem abban, hogy ezt a kérdést el fogja feledni. Itt jött a rizikó és a kockáztatás. Azt nem mondhattam meg, hogy a zsoldoskapitány megbízásából érkeztem ide, mert itt helyben felkoncolnak. Túlságosan nagyot se hazudhatok, mert azt könnyen leleplezhetik pár keresztkérdéssel. Ha túl sok információt hallgatok el, akkor idegesek lesznek és azért ölnek meg. Valahol az arany középúton kellett egyensúlyoznom és ez az, ami nem nagyon volt az erősségem.
* Hogy honnan? Vannak mások is, akik aggodalmaskodnak az eltűnések miatt - és felbéreltek engem. Igaza van, még soha se jártam itt. Hellenburg-ban is viszonylag újnak számítok...de egy magam fajta nem válogat a megbízatásokban. És ez amúgy is felkeltette az érdeklődésemet. Kielégítő válasz?
  Minden egyes szavam az igazság volt, így hazudozással legalább nem vádolhattak meg. A főnöknek nem nagyon tetszett a válaszom, valamit morgott a bajsza alatt és morgott, mint egy kivert kutya. Alig pár másodperc telt el, de ez most a jelenlegi feszült helyzetben pár évnek tűnt. Pár izzadtságcsepp versenyzett a hátamon, s erősen viszketni kezdtem ott. Valamiért a félős izzadtság mindig jobban viszketett, mint a hagyományos...
- Igen, aggódom. Kemény munka volt felállítani ezt - mutat körbe az irodában, és most kivételesen megálltam azt, hogy ne tegyek egy idióta megjegyzést...azt hiszem, hogy ez már fejlődésnek mondható. -...és még keményebb dolog megtartani. Sokan törnek ránk. Mi is keressük a nőt, de egyszerűen nincs nyoma.Túl jó. De egyszerűen mindig ott van, ahol a dolgok történnek, biztos, hogy Ő a tettes.
  Dörzsölgeti a halántékát. Hát, ezzel a pacákkal túl sokat nem értem el. Semmi használható információja nincs, tehát tök feleslegesen pazaroltam el az ajánlólevelemet. Csodálatos. Egyszerűen csodálatos.
- Beleegyezek, segíthet.
  Már mint...hogy mi a franc? TE egyezel bele, hogy segíthetek NEKED?! Hát milyen egy megengedő egy anyaszomorító buzeráns vagy Te...amikor a fölényeskedésről és az egóról alkottak szobrot, te álltál neki modellt, az is biztos. Erősen a háttámlára markoltam, szinte majdnem elroppantva azt, hogy ne adjak hangot a kibukkanni készülő megjegyzésnek. Rohadjon meg, ez nem teszi könnyűvé a dolgomat - pedig erősen igyekszek azon, hogy a nagy pofám ne okozza a végzetemet. Ez olyan, mintha a holdfűről leszokó idiótát bevezetnéd a legnagyobb ültetvényesbe és adnál neki tűzszerszámokat és pipát....
- Örülök, hogy végre megállapodásra jutottunk. Nekem egészen idáig nem sikerült összefüggést találnom pontosan a történtek között. Először ugyebár impulzusgyilkosságokra gyanakodtunk, de még az ilyen gyermeki elmével és öntűrtőztetéssel bíróknak is van valami rendszere - és ők általában nem takarítanak el maguk után ilyen alaposan. Valakinek vagy valakiknek célja van. De miért itt a szegények között?  - tettem fel a költői kérdést, pár másodpercnyi szünetet tartva, mint ha csak választ várnék, gyakorlatilag csak lélegeztem és próbáltam nem elfintorodni. - Azért, mert erre felé nem járnak városi őrök és azok a mocskok fenn a gyémánttornyaikban vajmi keveset foglalkoznak az itteniekkel. Miért is tennék, amíg őket nem érintik a dolgok? De akkor maguk is értesültek a szőke picsáról - váltok hirtelen témát. - Csak egyszer kell elkapnunk cselekvős közben. Ha tudnám pontosan, hogy milyen emberek után kutakodott, csapdát állíthatnék neki. Én, mint csali...mert gondolom a saját embereit nem áldozná fel. Elkezdhetek akár szaglászni is azon helyek után, amit az eltűnések előtt az áldozatok látogattak, de egyedül nem vágok bele a feladatba. Ha hajlandó kockáztatni az embereit, hogy szemmel tartsanak engem, az ideális lenne. Ha erre nem hajlandó, úgy legalább egy testőrre szükségem lenne. Persze, ezek csak az én meglátásaim és Hold Anya ments, hogy megmondjam, hogyan intézze a maga dolgait. Csupán felvetések...
- Tud bármit ezekről a ... sűrűn látogatott helyekről? Mi csak a nőt keressük, az áldozatokba kevésbé ástuk bele magunkat, nem érdekesek, amíg nem a mieink.
  Hihetetlen, hogy Ő a legnagyobb szarkeverő a környéken ilyen hozzáállással. Ostoba barom, nem akkor kell cselekedni, amikor a baj már megtörtént, hanem megakadályozni, hogy egyáltalán ez az eset bekövetkezhessen. Az előrelátás teljes szintű hiánya egyszerűen elképesztett. Ha jól sejtem, a bandáját erőre és nem észre építette....
- Utána érdeklődhetek ezeknek a helyeknek - vannak még kapcsolataim itt, akiket nem szívesen fednék fel. Amennyiben meg vannak a helyek, hajlandó segíteni? S a kérdés, hogy hogyan tartsuk a kapcsolatot? Nem hinném, hogy miután elhagyom ezt az intézményt, még egyszer visszatalálnék ide.
~ Ha elhagyom...~
- teszem hozzá gondolatban, mert ez utóbbiról még mindig nem voltam teljesen megbizonyosodva.
- Minden délután ott fog állni a halárus mellett. Vele beszélhetsz - mutat arra a mocskos ribancköpedékre, aki úgy ellátta a bajomat. - Ez a környék tiszta, arról biztosíthatom. Itt csak mi vagyunk, senki más.
  Tehát: ne aggódj amiatt, hogy mások fognak kinyírni - mi fogunk elintézni téged, amint megszűnsz hasznosnak lenni. Csodálatos.
- Hát, örvendek, hogy végül ilyen kölcsönösen előnyös megállapodásra jutottunk. Reméljük, hogy annyira gyümölcsöző lesz, mint amilyennek én érzem most. Akkor, az engedelmével, én távoznék. Még van pár kérdés, amit fel kell tennem és a következő délutánig kapcsolatba lépek az emberével. Már amennyiben nincs más hozzáfűzni valója.
- Nincs. Leléphet.
  Végső soron meg kell vallani, hogy egészen jól ment - legalább nem koncoltak fel. Viszont semmit sem tudtam meg róluk, és akármennyi segítségbe is egyezett bele, azzal nagyjából a seggemet kitörölhettem volna, még annak is több értéke lett volna. Valahogy később rá kell vennem, hogy a saját embereit küldje a frontvonalra, mert valahogy nem úgy szántam ezt az üzletet, hogy csak pár nézelődőt szerezzek magamnak arra az esetre, amikor az utcán lehelem épp ki a lelkemet - már ha lenne egyáltalán... De elhagyom az irodát amilyen gyorsan csak tudom, ügyelve arra, hogy a lépteim ne árulják el, hogy mennyire is sietős a dolgom. A folyosókon keveregve a kontaktom lebegtet meg előttem egy papírt. Alaposan megnézem magamnak, és meg kell vallani, hogy eléggé hízelgő volt, hogy ilyen szépen megrajzoltak engem alig pár perc alatt. Hogy a francba dolgoznak ezek ilyen gyorsan?
- Készült rólad rajz, körbe fog járni mindenkinél. Ha még egyszer meglátunk errefelé, kibelezünk.
  Óh, hogy rohadjál meg. Az ellentmondás azért kissé baszta a csőrömet. Tehát nem jöhetek ide a körzetbe, mert kinyírnak - de csak itt tudok kapcsolatba lépni vele. Vagy ez csak a bázis közvetlen környezetére utalt? Mielőtt még megkérdezhettem volna, már kiértünk az utcafrontra.
- Azt hiszem, egyedül is elboldogulsz innen.
  S se szó, se beszéd, lelépett, én meg álltam ott egy helyben, mint farok a lakodalomban és próbáltam eldönteni, hogy a röhögéstől vagy a fájdalomtól sírjam el előbb magamat...a voksomat a könnyek benn tartása mellett tettem le végső soron.

  A visszafelé vezető út eseménytelenül telt el -a mai estére már nem is hiányzott semmiféle további produkció. Lépteim hangosan verődtek vissza az utcáról, s még baljósabbá tették az amúgy is borongós éjszakát. Normális körülmények között élveztem is volna - azt, ahogy a Hold fényét vastag felhőtakarók takarják ki, hűvös északi szél fújdogál. Illettek a hangulatomhoz, illettek a lényemhez. Azonban a pár gyomros és a nem túl kielégítő egyezkedés után nem volt affinitásom az ilyen kis nüansznyi dolgokhoz. A rejtekhez érve hangosan kopogok az ajtón - nem nyitom ki az ajtót, hátha valami védelmi varázs van rajta, amitől a képembe robbanna egy faszányos kis rúna. Az ajtó nemsokára ki is tárul, s mögötte Albert meglepett arca látszódik a bentről kiszűrődő halovány fényben. Csodálatos, ennyire szarul néznék ki - vagy ennyire nem számított rám?
- Te...élsz?
  A hebegése megerősítette azt, hogy az utóbbiról van szó. A belém vetett bizalom őszintén meghatott, de most nem volt erről kedvem vitát nyitni. Igazából még én is meglepődtem azon, hogy élek, de ezt nem kötöttem volna az orrára. Ehelyett csak gyorsan beiszkoltam az ajtón, mielőtt még valaki gyanakodni kezdene és rögtön az asztalhoz sietve leültem az egyik székre. A hosszú ideje benn tartott fájdalmamnak egy hangos, reszketeg sóhajtással adtam hangot, amelytől a bordáim majd' szétrepedtek. Levetve az ingemet elkomoruló arccal nézegettem a felső testemet és a rengeteg zúzódást rajta. Csodálatos...
- Hát, nem fogadtak túl kitörő lelkesedéssel...de végül kölcsönösen előnyös özletet kötöttem a főnökkel. Amennyiben sikerül a nő nyomára akadnunk, az embereivel besegít levadászni a bulát. Most viszont jól jönne azoknak a helyeknek a listája, amelyeket Joakim látogatott az eltűnése előtt.
  Az elmém egy kis zugába toltam a fájdalmat és a küldetésre koncentráltam. Folyamatosan hallottam Kiril sápítozását, ahogy minél előbbi szakszerű ellátás igénybevételére ösztönözött és Dumah most kivételesen egyetértett vele. Akármennyire is meghatott ez az igen csak ritka esemény, amikor éppen nem egymás torkát marcangolták, az Ő hangjukat is száműztem a fejemből, s csak figyeltem, ahogy Albert lehuppan mellém egy székre.
- Három helyet sikerült visszafejtenünk. Van az egyes körzetben egy elhagyatott bolt, de sokan nem mernek bemenni, nem túl bizalomgerjesztő a hely. Alkimista üzlet volt és amikor randalíroztak ott egy alkalommal, a legtöbb üveg összetört és...nos, nem szépítő kozmetikumok voltak bennük, maradjunk annyiban. Van, aki azt mondja, hogy még mindig mérgező a levegő, de a pincében sok kincs lehet azok számára, akik lemerészkednek. Aztán van a hármas körzetben egy pincehelyiség. Van egy furcsa kisugárzása, ha az utcán gyanúsan siető embereket lát, akkor valószínűleg pont amellett mennek el. A harmadik pedig a gettón kívül van, csak annyit sikerült kideríteni, hogy valami mesterember műhelye. De hogy milyené...arról ötletem sincs.
  Most már legalább a hasfájás mellé a fejfájást is felírhattam a listára. Az ilyen részletes kifejtésnek mindenkor máskor örültem volna, most viszont elég lett volna egy helyszín megadása a körzetek említésével is. Az ajkaimba haraptam, ahogy az oldalam erősebben kezdett lüktetni, körmömmel a tenyerem belsejébe vájtam, hogy a figyelmem legalább egy pillanatra az új fájdalomra terelődjön rá, egy töredék másodpercnyi megnyugvást hozva. Túlságosan sokáig nem tartott.
- Egy alkímia üzlet, egy pince és egy mesterember műhelye- összegeztem a helyzetet. Egyik se olyan hely, amelyet a másik kettővel egy lapon emlegettek volna. - A pincébe szállíthatják az eltűntek testét, míg az alkimista üzletből szerezhetnek be olyan anyagokat, amely kelhet nekik ahhoz, ami a tervük - már amennyiben maradt ott bármi használható. Azt kéne már csak kideríteni, hogy milyen ember üzlete is volt az még fénykorában. A furcsa kisugárzás alatt inkább csak a creepy dolgokra gondolnak, vagy mágia lehet a dologban? - minden egyes szóval újabb és újabb kérdések merültek fel bennem és egy idő után én is elvesztettem a fonalat, hogy mit is akartam kihozni egyes félmondatokból. - Mindegy is: azt a helyet hagynám meg a legvégére. Holnap, a nappali fénynél lehet, hogy megnézném magamnak azt az üzletet és üzenek a főnöknek is, hogy ha tudnak, akkor tartsák rajta a szemüket a másik két helyen. Ezen már el tudunk indulni. A többi körzet embere tudja, hogy én ki vagyok? Bár gondolom van bőven dolguk ahhoz, hogy pont ne érjenek rá fél szemüket rajtam tartani.
- Pontosan. Nem érnek rád, így is elég bajuk van a további eltűnések megakadályozásával, vagy legalábbis a próbálkozással. Tudják, hogyan nézel ki és nem fognak beléd kötni, de többet nem tehetnek érted.
- Már hozzá szoktam az ilyenekhez - a hangomban lévő keserű tónust nehéz lett volna nem kiérezni. Persze, hogy megint nem lesz semmi segítségem. - Pompás. Még egy fontos kérdés. Nagyon is fontos. Inkább kérés, mint kérdés. Nem is tudom, hogyan tegyem fel...van ebben a házban fürdési lehetőség? Ez a rohadt, értelmetlen koszos-csöves álca kezd igen csak viszketni és nem látom tőle rendesen a zúzódásaimat.
  Mint egy varázsszóra, az említett fájó pontok egy újabb görccsel adták a tudtomra, hogy még mindig ott vannak és nem csak a verejtéktől, de a rám ragadt kosztól is viszketni kezdtem mindenhol. Nem lenne belőlem jó csöves, az már egyszer biztos...
- Mosakodási lehetőség van, ha az kielégítő. Fent az emeleten menjen rögtön balra, ott van üst, meg langyos víz, mellette dézsa, szivacs meg szappan. Szolgálja ki magát. Utána szóljon, Martin ellátja a sebeit. Tényleg csúnyák...
  Hát, ezt nem vitattam el tőle. Holnapra csak még csúnyább lesz...

  A fürdés eltartott egy ideig, főleg úgy hogy óvatosan kezdett mozognom, de amikor végeztem, átvedlettem egy új ruhába, és végre nem szaglottam úgy, mint egy három hetes döglött tehén és egy mocsári banya ürülékének hathatós keveréke. A lépcsőn lesétálva még csöpögött a víz az idő közben ismét  hosszúra nőtt hajamból, s a bőröm is még nyirkos volt. Lent már ott volt Martin is, közeledtemre felkapták a fejüket.
- Történt bármi azóta, hogy megérkeztem ide? Vagy egyelőre nyugalom van?
  Köszöntöm őket egy kérdéssel, ahogy lehuppanok az asztalhoz. Martin nem késlekedik és egy táskával lép oda hozzám, s most Ő veszi át a beszédes szerepét.
- Épp nyugalom van. Vigyázzon, ez csípni fog.
  Figyelmeztet a srác, ahogy valami fertőtlenítőszerrel kezdi ápolni a sebeimet. Kiéreztem belőle az alkohol csípős illatát, amelyet én is szoktam használni az alkimista főzetekhez, bár nem lehettem benne biztos. A figyelmeztetés ellenére felszisszentem, és visszafojtottam az ingeremet, hogy ott helyben pofán vágjam őt. Ajkaimba harapva hallgattam tovább.
- Legalábbis egy gettóhoz képest nyugalom. Semmi, ami minket izgatna.
- Engem az zavar, hogy ki olyan hülye, hogy még a helyi bandákat is felidegesítse? - koncentrálok a beszédre, miközben Martin tovább foglalatoskodik a sérüléseimmel, bár a szavaim néha megakadnak, ahogy újabb területhez ér. - Legalábbis a kettes körzet nagykutyáját eléggé idegesítette a tény, s nem hinném, hogy a többiek is túlságosan örülnének neki. Mi lehet annyira fontos, hogy itt hazárdírozzanak? Kíváncsi lennék, hogy történt-e itt valaha bármi olyan nagyon említésre méltó...akár még Hellenburg felépülése előtt is. Mert bármire is hajtanak, az bizony értékes lehet - vagy csak simán hülyék, bár ebben azért nem lennék annyira biztos.
  Nem, tényleg nem értettem egyelőre még, hogy mire is megy ki ez az egész? Milyen játékot űznek az elkövetők? Mi az, ami ennyire megéri nekik? Ha csak testekre vágynának, egy kis faluban úgy tevékenykedhetnének, hogy a fővárosban senki se hallana róluk. Nem túl gyakran járhatnak futárok vagy kereskedők a remote falvacskákban.
- Megjegyzés: legközelebb ha egy másik alvilági vezérrel akarok tárgyalni, csapjatok le hátulról... - vágom közbe, ahogy Martin egy különösen érzékeny ponthoz ért, s pár könnycsepp is kicsordult a szemem sarkából.
- Nem tudunk semmit erről, ez a legidegesítőbb. Nem lehet ősi dolog, kicsivel azután indult el, hogy Eichenschild-et bevettük.
  Ez már Albert volt. A város ostromának említésére ösztönösen is kirázott a hideg. Felrémlett előttem a palota alatt húzódó barlangrendszer képe és az ott tanyázó Mélységi. Vajon azzal a döggel mi lett most, hogy a főkultistája az északiak börtönében csücsül, vagy talán még ki is végezték? Remélem, hogy ott rohad és soha a büdös életbe nem fogja senki se kiszabadítani őt. Ettől függetlenül....
- Csak a biztonság kedvéért: ugye nem húzódik semmilyen mély akna vagy rom a város alatt? Mondjátok hogy nem...
- Semmi, amiről tudunk.
  Ez már majdnem hogy megnyugtatott, azonban amikor a felcseresdit játszó ügynök keze beleszaladt az egyik sebbe, azt hittem, hogy a csillagok jöttek le az égről, hogy békés fényükkel öleljenek közbe. Nagyot nyeltem...
- Boooocsi!
- Oké, volt olyanokkal rossz emlékem az ostrom alatt. Kurva Bukott Angyalok...- ez volt a legfőbb gondolatom, de azért Martin-t se ártott megnyugtatni.. Áh, semmi, semmi. Csak folytasd, már rég volt részem egy kis durvulásban.
  Bár a szavaim ezt mondták, de a legszívesebben inkább ismét pofán vágtam volna, ha így folytatja tovább. Hagytam, hogy az ingerültségem elszálljon - nem a srácra voltam mérges, hanem magamra, amiért ilyen helyzetbe sodortam magamat. Meg leginkább azért, mert három alaknak is sikerült meglepnie engem és túl közel merészkedni hozzám. Hogy a francba?
- Hát, agyalni rajta hiába való lenne, hogy mi is érdekli őket annyira. Majd megtudom, ha jobban beleásom magamat az ügybe. Ja, és köszi a segítséget....most jutott el a tudatomig, hogy nem köszöntem meg az elsősegélyt. Holnap nekilátok az alaposabb kutakodásnak, és csak reménykedjünk abban, hogy Joakim még életben van. Bár van egy olyan érzésem, hogy a leggyomorforgatóbb dolgok még hátravannak.
  Egyelőre senki se fűzött hozzá semmi megjegyzést, csak Martin halk szuszogása és az én keserves sóhajtásaim töltötték be a kis házikót, ahogy a felcsert játszó ügynök felhelyezte a kötést. A fejem ekkor már durván szédelegni kezdett a folyamatos fájdalomtól. Tudtam, hogy most egy kiadós alvásra lesz szükségem, máskülönben túl sok hasznomat nem fogják venni.
- Ezzel megvolnánk. Azt javaslom, hogy pihenjen le, a nőci úgyse megy sehova.
- Legalábbis reménykedjünk abban, hogy nem megy sehova. Mert az azt jelentené, hogy elérte, amit akart. Maguk is pihenjenek...lehet, hogy nemsokára fenekestül felforgatom ezt az egész helyet.
  Bólintok a két ideiglenes társam felé, miközben felhúzom az inget. Felállva az asztaltól tettem pár óvatos karkörzést. A fájdalom még jelen volt, de ahhoz képest, amilyen volt, egész jól tudtam mozgatni. Tökéletesnek nem neveztem volna, a harcban igen csak zavarna és rontaná a hatékonyságomat, de majd meglátjuk, hogy reggel milyen állapotban leszek.
- May the Moon watch over me...I gonna need all the help.
  Ezzel a rövidke "imával" zártam le ezt a napot, ahogy az ágy felé vonszoltam magamat. Ahogy vízszintesbe helyeztem magamat, ismét az álom ölelt magához - a fájdalomra ez volt a legjobb orvosságom.


_________________
[Magánküldetés] Ghetto matters Fzb676
"Ki vagy te valójában a sok szöveg mögött, Cynewulf?"
- Armin Fairlight herceg

" You know the guy, the batshit loose one, thinkin’ two guys livin’ in his head. Good homie, just crazy and drunk most of the time. "
- Random nigga from the ghetto to Det. Christine Dalgarde

Cynewulf "Soberisthenewugly" Longtalk
- Szép kis megnevezés ala Darr
Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.