Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Kérdező vendégeknek

Latest topics

» [Ada&Johannes] Kyrie eleison!
by Tertullius Today at 1:27 am

» Viccesnek szánt dolgok
by Bianca Brunner Yesterday at 8:58 pm

» Wilhelmina von Nachtraben
by Wilhelmina von Nachtraben Yesterday at 8:42 pm

» [Küldetés] - Arachnophobia
by Gloria Yesterday at 7:29 pm

» Kereskedősor
by Gloria Yesterday at 6:16 pm

» Cynewulf/Sheatro
by Crispin Shadowbane Yesterday at 4:40 pm

» Éjnekéneklő Gwendolyn
by Gwendolyn Yesterday at 4:18 pm

» Éjnekéneklő Gwendolyn
by Lothar von Nebelturm Yesterday at 1:12 pm

» Magánjáték - Szürkületi szeánsz
by Gerard D. Lawrenz Pént. Dec. 14, 2018 11:12 pm

[Küldetés] - Arachnophobia (Jelentkezés)

Kedd Szept. 25, 2018 6:00 pm by Hannes von Rotmantel

[img(983px,553px)]…

Comments: 11

Aktuális azonnalik

Kedd Dec. 13, 2016 10:03 pm by Serene Nightbough

Sziasztok!

Hogy könnyebb legyen nyomon követni, hogy mikor van kiírva új azonnali és hova …


Comments: 46

Magánjáték és PvP Zárás

Vas. Május 15, 2016 8:17 pm by Ciel Eisenschnittel

A topik létrehozásának oka, hogy szépen számon lehessen tartani, hogy kinek mikor van igénye …

Comments: 74


You are not connected. Please login or register

Grob Eugandis

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

1 Grob Eugandis on Vas. Szept. 09, 2018 11:04 pm

Grob Eugandis

avatar
Fővárosi Királyi Palota
Fővárosi Királyi Palota
A kezdetek


Nyolc évvel ezelőtt találkoztam először Lammer doktorral. Magas, öreg és csöndes alak volt, aki egész vizsgáztatásom ideje alatt, a többiekkel ellentétben, egy szót sem szólt hozzám. Sokáig fúrta az oldalam a gondolat, hogy esetleg nem sikerült lenyűgöznöm, vagy csak nem voltam szimpatikus számára, de szerencsémre nem erről volt szó. A tanárom mesélte el nekem, hogy Lammer Haufmann az egyik legismertebb és legnagyobb presztízzsel bíró Hollódoktor az egész palotában. Az, hogy ő nem szólalt meg, csak jót jelentett nekem. Később sokat faggattam erről az emberről és bár legtöbbször kitérő válaszokat kaptam, végül megmondta, hogy mennyire nagy kutyáról is van szó. Ő kiérdemelte a pozícióját. Sokat tett a király, és összességében egész Veronia jólétéért. Kár, hogy a háborúk és a vallási nézeteltérések miatt rengeteg munkájáról le kellett mondania.
Akkoriban sokat kutatott a mágia emberre gyakorolt hatásairól, eredménytelenül, így feleslegesnek titulálta a témát és hagyta az irattárban rohadni a lapjait. Későbbi kutatásairól nem tudtam meg túl sokat, de még is fel voltam csigázva. A legtöbb idősebb Hollódoktor, akiknek engedélyezik a kutatómunkák indítását, a háborúban való előnyszerzésre koncentrál. Lammer doktort azonban különlegesnek véltem. Pozíciója miatt megengedheti, hogy azt csinálhasson, amit akar. Legalább is így gondoltam. Hatalma volt. Így gondoltam. Ezért is döntöttem úgy, hogy miután mindent eltanultam tanáromtól, amit csak lehetett és elegendő tapasztalatra tettem szert, Lammer Haufmann lesz az első, akit megkeresek. Egy ilyen embertől biztosan van mit tanulni. Így gondoltam.
Nyolc év elteltével ismét betettem a lábam Carolusburgba és meg kell, hogy valljam, jó érzés volt. Leszámítva persze a borzalmas épületeket, a fölöslegesen széles utcákat, a kellemetlen szagú sikátorokat és az embereket. Carolusburg indokolatlanul hatalmas város volt és indokolatlanul sokan éltek benne. Ahogy beljebb haladtam, egyre inkább éreztem a különbséget a gyűrűk között. A tisztaság és az emberek modora egyenes arányosságban javult. Ez az első alkalommal, mikor itt jártam nem tűnt fel, hisz nem igazán figyeltem a környezetemet. Most azonban mindent megfigyeltem. Érdekes tanulmányt lehetne írni a nyomor tömegekre való hatásairól, már csak az eddigi tapasztalataim alapján is. Kár, hogy a kutyát sem érdekelné.
Először elmentem a nyilvántartóhoz, hogy megbizonyosodjak róla, keresett személyem nem hunyt el, amíg én távol voltam. Szerencsémre nem csak, hogy nincs föld alatt, még azt is meg tudták mondani nekem, merre találom, ami egy hihetetlenül nagy segítség volt, hisz nem kellett fölösleges köröket rónom a hivatalok között.
A nap éppen csak megkezdte útját a horizont felé, mikor hármat koppintottam a ház kemény tölgyfaajtaján. Hosszú ideig nem jött válasz, így még egyszer koppintottam hármat. Ekkor már nagyobb szerencsével jártam, az ajtó vaskilincse fordult, zár kattant és a kinyíló résen át egy éles szempár szegeződött rám.
- Mit akar? – kérdezte egy idős, ellenszenves hölgy.
- Lammer Haufmannt keresem. Itthon van?
- Az attól függ, ki keresi.
- Grob Eugandis vagyok. Hollódoktor.
Az ajtó minden figyelmeztetés nélkül visszazáródott és hosszú percekig ki sem nyílt újra. Végig futott az agyamon, hogy újból kopogtatok. Az öregek gyakran felejtenek el dolgokat, talán elfelejtette, hogy itt állok, azonban megállítottam magam. Még is csak udvariatlanság lenne siettetni. Az idősek pedig nem szeretik az udvariatlan látogatókat. Mindent meg kellett tennem annak érdekében, hogy elérjem a célomat. Várakozásom nem volt hiábavaló, az ajtó újból kinyílt előttem, azonban nem egy öregasszony volt az, aki fölém tornyosult, mint egy óriás, hanem maga Lammer doktor. Hosszú ősz haja kioldva lógott le a köntösére, arca tökéletes érzelemmentességet tükrözött és szemeivel folyamatosan az arcomat fürkészte. Végignéztem ráncain, csontos arcán, fakó szemein és a jól látható csontos kezein. Bizonyára a kora és a pozíciója okozta stressz miatt ilyen vékony. Végtelenségnek tűnő pillanatokig figyeltük egymást, némán, rezzenetlenül.
- Charlotte! Lesz egy vendégünk a délutánra. Készíts teát és kekszet a szalonba! – szólt a háta mögé az idős hölgynek, aki először nyitott ajtót nekem, majd intett, hogy kövessem, amit én csendben meg is tettem.
Csodálatos kis házikó volt. Magas plafon, nagy mozgástér és széles belső ajtók. A levegő tiszta volt. Se nem poros, se nem párás. Az előszobából egyből a szalonba mentünk, ahol két nagyfotel fogott közre egy még nagyobb asztalt. A falon különböző méretű és formájú olajfestmények sorakoztak, többnyire tájképeket és csendéleteket ábrázoltak. A szalonnak három nagy ajtaja volt. Az egyik, amin mi is beléptünk, az előszobába nyílt, míg a másik kettő zárva volt, így azok túloldalán rejtőző szobák és azok funkciói rejtve maradtak szemeim elől. Emellett egy nagy ablak is volt a helyiségben, mely az utca felé volt nyitható, de ahogy elnéztem az állapotát, nem lenne biztonságos a kinyitása.
- Emlékszem rád Eugandis. – jelentette ki a doktor, miközben a fotel karfájába kapaszkodva lassan leeresztette magát annak puha párnájára. Arcán látszott az összeszorított állkapoccsal járó merevség.
- Roppant megtisztelő, hogy így nyolc év távlatából is felismer. – mondtam, ám helyet nem foglaltam, hisz azt nem kínálta fel.
- Én mindenkire emlékszem, akire érdemes emlékeznem. Kiemelkedően teljesítettél a vizsgádon, a korodhoz képest. Tehetségesnek vélt a tanács, viszont az óta eltelt egy pár év és te elvesztegetted a legtöbbet.
- Miért gondolja így doktor?
- A tanárod, Jürgen, jó Hollódoktor, de sosem volt a legjobb tanár. Mellette olyan tanulni, mint salakon fát nevelni. Miért pazaroltad el az idődet?
- Úgy gondolom Jürgen mester tanítási módszerei igen gyakorlatiasak voltak. Nem érzem azt, hogy elpazarolt nyolc év lett volna.
- Akkor miért kerestél fel engem?
Egy pillanatra hezitáltam. Egyből rá akartam vágni a választ, azonban szemei elbizonytalanítottak. Talán nem is érdekli a válasz. Talán már tudja is a választ. Vettem egy mély levegőt és megköszörültem a torkomat.
- Szeretném, ha ön tanítana tovább.
Halk kopogás hallatszott és az egyik ajtó kinyílott, hogy miután Charlotte letette az asztalra a teás kannát, a poharakat és a kis tányér fehér kekszet, és távozott, újból becsukódjon. Ekkor Lammer felkínálta a szabad fotelt és elém tolta az egyik poharat. A teának kellemes mentás illata volt és a kekszek is omlósak, finomak voltak. A doktor megkért, hogy meséljek neki a gyakorlatorientált tanulói időszakomról és én készségesen meg is tettem. Elmeséltem neki, miképpen kezeltünk az egyszerű náthától kezdve a vérhasig minden betegséget, ami csak utunkba jött. Az első temetésemet is elmeséltem, minden szakmai részletre kitérve és az első élő has feltárásomról is részletesen be tudtam számolni. Teljesen kifogytunk a teából, mire mindennek a végére értem, és akárcsak a vizsgámon, Lammer Haufmann némán figyelt és hallgatta beszámolóimat.
- Szóval a sebek összevarrását remekül végezted. Ez elvárható volt. Azonban arról a feltárásról nem mondtam volna sok jót, ha láttam volna. – mondta végül Lammer. – Elmondásod alapján csoda, hogy nem halt bele a páciens.
- Bizonyára az erős narkotikum segített rajta. – próbáltam menteni a menthetőt.
- Bizonyára. Ugyanakkor nyolc év hosszú idő. Hányszor végeztél feltárást?
- Háromszor.
- És hányan haltak bele?
- Magába a feltárásba egyikük sem halt bele. Későbbi szövődmények okozták egyikük halálát, két héttel később.
- Hány tetemet boncoltál eddig?
- Összesen tizenhatot. Gyerektől az aggastyánig. Férfit és nőt is.
- Bizalomgerjesztő. Ha ennyi gyakorlati tapasztalatra tettél már szert, miért akarsz tőlem tanulni? Az ember az én koromban már nem járkál nagyon ki a városból, hogy testeket ásson el és betegségeket kezeljen.
Megfordult a fejemben, hogy hazudjak a szándékaimat illetően, de volt egy olyan érzésem, hogy hamar lebuktam volna a sablon szöveggel.
- Azért, mert ön áll a legközelebb a hatalom lángjához. – válaszoltam egyenesen a szemébe nézve. Arra számítottam, hogy elzavar, vagy leordít, azonban nem így történt. Merev és ráncos arca szórakozott mosollyal egészült ki, amiből egyértelművé vált, hogy jó választ adtam.
- Nagyon emlékeztetsz fiatal önmagamra. Csak nekem a te korodban kicsit több élet volt a szemeimben. De ki vagyok én, hogy ítélkezzek? – a költői kérdése után vett egy mély levegőt és felkelt a fotelből. Szemei összeszűkültek egy pillanatra, de nagyon igyekezett nem kimutatni fájdalmát. – Amit te kérsz, az egy olyan dolog, ami sok energiámat és időmet emésztené fel, így el kell, hogy utasítsam. Viszont lenne egy ajánlatom a számodra. Segíts nekem a kutatásaimban és én is segítek neked, ha szükség úgy kívánja.
Szóval nem lesz a tanárom. Enyhe csalódottság fogott el, de új ajánlata felkeltette az érdeklődésemet. Egy egyezség lehetősége majdnem olyan jó, mint a közvetlen tanítás. Azonban nem tudtam milyen segítségre lenne szüksége, hiszen a kutatásáról sem tudtam semmit. Miután azonban közvetlenül rákérdeztem, készségesen elmagyarázta nagy vonalakban.
Közel három éve kezdte el beleásni magát a vámpírok átkába. Rengeteg információt és adatot halmozott fel, de nem sikerült közelebb jutnia az igazsághoz, sem pedig egy megoldáshoz, ami gyógyír lehetne a vérszívók számára. Elmondása szerint sikerült a feletteseinek bemagyarázni, hogy ez mekkora előnnyel járhatna a háborúban, így engedélyezték csupán.
- És miképp segíthetnék én a munkájában? – kérdeztem a doktortól, mire ő jobb karján felhúzta a köntösét és a könyék hajlatára nyomta az ujját.
- A vérükre van szükségem, hogy további kísérleteket végezhessek. Pár napja elakadtam, mert a készlet igen fogytán van. A háború miatt pedig nehéz tiszta mintára szert tenni és nem kérhetem meg bármelyik jött-ment zsoldost, hogy fecskendőzzön ki egy vámpírból vért.
- Érthető. És ha én azt megteszem, miképpen válik belőle hasznom?
- Ha jól csinálod és a minták is megfelelőek, hajlandó leszek bevonni téged a munkába. Viszont ha nem érdekel, neveket tudok neked adni.
- Miféle neveket?
- Olyan féle neveket, amik segítenek neked közelebb férkőzni a tűzhöz. Arról nem is beszélve, hogy jó híredet tudom terjeszteni a Palotában. De azért nem esek túlzásokba.
Csábító ajánlat. Jelenlegi helyzetemmel többet nem is kérhettem volna. Egy percig néztem ki az ablakon a macskaköves utcára, úgy téve, mintha gondolkodnék, ízlelgetném az ajánlatát, holott én voltam az, akinek szívességet tesznek. Végül aztán mélyen a doktor szemébe néztem és megköszöntem neki, hogy fogadott.
Van egy olyan érzésem, hogy megint gyalogolnom kell. Sokat.



A hozzászólást Grob Eugandis összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Szept. 16, 2018 1:47 pm-kor.

Felhasználó profiljának megtekintése

2 Re: Grob Eugandis on Szomb. Szept. 15, 2018 9:32 pm

Jerobeam

avatar
az Isten Lángja
az Isten Lángja
Azt kell mondjam az egyik legkönnyebben olvasható a stílusod, ami az oldalon megfordul. Nagyon emberközeli módon írsz, még sem unalmas, jól kezeled a nyelvezetet és tökéletesen átadsz egy kifinomult, tanult tudósemberektől elvárható hangulatot. Kíváncsian várom a folytatást, addig is a jutalmad 100 TP, 1000 váltó és a következő:

Név: Megbízólevél
Leírás: Lammer doktor saját kezűleg szignózott levele, amelyben téged, mint az ő nevében eljáró hollódoktort említ meg. Emiatt Karolusburg valamennyi tanult polgára valamint az északi hollódoktorok is előzékenyebbek veled szemben és könnyebben veheted rá őket, hogy az aktuális feladatodban segítsgenek.


_________________
"And who are you, the proud lord said, that I must bow so low."
Felhasználó profiljának megtekintése http://questforazrael.hungarianforum.net

3 Re: Grob Eugandis on Szomb. Okt. 13, 2018 5:04 pm

Grob Eugandis

avatar
Fővárosi Királyi Palota
Fővárosi Királyi Palota
A táncoló pestis

Nem szeretek aratási idő után falvakban maradni. A magtárak körül mindig megjelennek a rágcsálók, amik a szakmámban a veszély indikátorai. Indokolt volt hát viselnem a köpenyem és maszkomat, miközben átutazni terveztem egyen, közel a déli határhoz, azonban az átutazásból még is maradás lett. A korgó gyomor, a sajgó talpak igen nyomós okot adtak rá. Nem volt túl késő ahhoz, hogy az emberek otthon aludjanak, de túl korán sem ahhoz, hogy dolgozzanak, így amikor kinyitottam a helyi fogadó vastag tölgyfaajtaját, csak zsúfolt padokat, teli korsókat és rengeteg rám szegezett szempárt láttam. Az odakintről halk beszélgetésnek és nevetgélésnek tűnő zajok pillanatok alatt elhaltak és páran már kezdték a keresztet vetni maguk elé. Az egyetlen ember, aki nem tűnt meglepettnek, az a fogadós volt, aki a pultja mögül intett nekem, hogy siessek és csukjam be magam után az ajtót. Miután eleget tettem kérésének, odasétáltam a pulthoz és letámasztottam a botomat.
- Egy szobát kérnék az estére. – mondtam nyugodtan, s magam is meglepődtem, mennyire hangosnak hatott a hangom a helyiségben. A férfi azonban nem mozdult, helyette átnézett a vállamon, mintha a többiek engedélyére várna. Hátranéztem én is és láttam, hogy senki nem néz a pult felé. A tekintetek mind a bakancsokra, asztalokra, korsókra szegeződtek. Majdhogynem tapintható volt a feszültség a levegőben. Visszanéztem a fogadósra és láttam arcán az aggodalmat. Nem ritkaság számomra, hogy bizonyos helyeken nem adnak szobákat. A babonaságot nehéz magyarázkodással legyőzni. De ahol a józan ész nem működik, majd más fog. Ez mindig így volt és mindig így is lesz. Belenyúltam hát köpenyem egyik belső zsebébe és húsz váltót tettem le az asztalra.
- Ezt a szobáért. – majd eszembe jutott, hogy nem elég a fogadóst megvennem, hisz egy egész falut kell meggyőznöm. Ismét belenyúltam és ezúttal száz váltót helyeztem elé. – Ezt pedig italra az ittlévőknek.
A férfi arcán a döbbenet halvány árnyéka siklott végig, ám azt hamar elhessegette a széles mosolya, mellyel felmarkolta a pultra szórt pénzemet.
- Parancsoljon uram, a pallásszoba kulcsa. – nyújtotta át a vastag fém tárgyat. Hangja öblös volt és mély, mely egyáltalán nem illett szikár alkatához, de bizonyára a sok alkoholos gőz belélegzése megtette a hatását. Továbbra is néma csend volt a fogadóban, az arcok mind lefele fordultak, de csak addig, amíg a szobám ajtaja be nem csukódott mögöttem. Akkor azonban a fogadós hangját hallottam, ahogy kihirdeti az új sörkört.
Nem volt túl nagy a szoba, húsz váltóért egyenesen pocsék, de volt ágy és tollpárna, aminek roppant hálás voltam. A szobának mindössze egy ablaka volt, amely kelet felé nézett, így a reggeli nap fénye tökéletesen megvilágíthatott mindent, a kilátás azonban elhanyagolható volt, hisz a hátsó kertre nyílt, ahol csak hordók sorakoztak. Az ágy lábánál egy darab faláda díszelgett, a sarokban pedig egy asztalra emlékeztető fa tákolmány egy hokedlivel alátolva. Miután mindent átnéztem, kiborítottam a láda porát az ablakon és megbizonyosodtam, hogy rágcsálók sehol sem tudnak bejutni, fellélegeztem és levettem a maszkom. A levegő poros volt, de koránt sem száraz. Kellemes volt belélegezni és a konyhából feláramló illatok csak előnyére váltak a helyiségnek. Botomat a falnak támasztottam és levetettem magamról az egyenruhámat, melyet a maszkkal együtt a ládába helyeztem el. Két ujjammal óvatosan megdörzsöltem a szemeimet, hogy elűzzem a fáradtságot majd leültem az ágy szélére és vártam. Ételt akartam felhozatni magamnak, hisz arra nem számíthattam, hogy majd valaki bekopog egy hollódoktorhoz, a lenti légkört azonban nem akartam megrontani. A felszivárgó hangok alapján úgy véltem, már javában tart a hangos mulatozás, és több órával napnyugta utánig énekeltek is a dolgos munkásemberek. Oly sokáig vártam, csaknem el is bóbiskoltam ültömben, ám a hangok végül halkulni kezdtek és a bejárati ajtó hatalmas koppanása jelezte, hogy gyomromat hamarosan megtölthetem azzal, ami maradt.
A meleg krumplileves gőzölögve pihent tálamban, s mellé még egy krumpli-pogácsát is kaptam, hogy legyen, mi kitöltsön. Egyedül ültem a pultnál, csendesen kanalazva vacsorámat, miközben a pultos szorgosan tett úgy, mintha dolga lenne. Nem szóltunk egymáshoz és kerülte a szemkontaktust, én azonban alakjának minden apró részletét megfigyeltem. Rossz szokásommá vált az évek során, de sokat megtudhatok így az emberekről. Magas, vékony, idős, ráncos ember volt, de biztos voltam benne, hogy fiatalabb ő a koránál. Vastag szemöldöke, őszülő barna haja és fakó barna szemei voltak, orra markáns, ajkai cserepesek. Hosszú ujjaival görcsösen szorongatta a rongyot, amivel a pultot törölgette, és amikor arrébblépett, bal lábára feltűnően sántított.
- Mi lett a kenyérrel uram? – törtem meg a csendet, mire a férfi felkapta a fejét és úgy nézett rám, mintha egy szellem szólította volna meg.
- Parancsol? – kérdezett vissza bizonytalanul. Mélyen elmerülhetett gondolataiban, ha nem értette a kérdésemet.
- Nemrégiben arattak a faluban igaz? Hogyhogy nincsen kenyér a háznál? – hogy értse is kérdésem alapját, megemeltem a krumpli-pogácsát.
- Igen sajnálom, de a mai sütést mind megették az előbbi vendégek. Sokáig tartana megint megsütni egyet. De ha ragaszkodik hozzá, reggel ön kapja az első friss sütést.
- Ne fáradjon vele. Korán indulok tovább. – mondtam, majd keserűen beleharaptam a kenyér-pótlékomba.
Ezzel a csend ismét elfoglalta megszokott helyét a helyiségben, kitöltve a teret, ablaktól lépcsőig. Csend volt az utcában és csend volt a padláson. Csend forgolódott a konyhában és csend zörgött az udvaron. Szerettem ezt a fajta csendet. Megnyugtatott és engedett elmerülni gondolataimban. A leves és a pogácsa el is fogyott és én kikértem egy üveg bort, hogy az megadja a hangulatot az álmodozásaimnak.
Az igazi álom az ágyamban fekve talált rám, egy félig üres üveggel mellettem és kegyetlenül lesújtott rám a fáradtságomból kovácsolt kardjával. Álmaimban csodálatos dallamokat hallottam, melyek elvarázsoltak és a boldogság hiánytalan érzetével töltötték fel a lelkem üres korsólyát. Gyakran álmodtam már erről. Sötétség és fény váltakozik lelki szemeim előtt, míg egy ismeretlen és felidézhetetlen dallam csábít valahová. Soha nem halkul és soha nem is erősödik. Ha megkérdeznék, miképp szól, nem tudnám megmondani, hogy ének, furulya vagy lant hangját hallom e, hisz mind egyszerre és egyik sem. Egy ismerős és mégis ismeretlen dallam ez, mely amint szemeimet felnyitom, szertefoszlik minden emlékével együtt. A tudat azonban ott marad, hogy dalt hallgattam és semmi mást.
Hangos dörömbölés riasztott fel ágyamból, mintha valaki erővel be akarná törni szobám ajtaját. Az ég alja már jelezte a nap közeledtét, ám annak koronája még nem jelent meg a horizonton, hogy fényében megfürdethessem álmos arcomat. Jobb híján hát ingem ujjával töröltem ki álmosságom a szemeimből, hogy teljes figyelmemet a hangos zargatómra tudjam irányítani. Amint fejem kitisztult, meghallottam, hogy a dörömbölés mellett kiabálás is hallatszik az ajtón túlról. Dühös és kétségbeesett kiabálások, melyek tartalmát nem szívesen részletezném.
A borosüveget, mely valamilyen okból kifolyólag nem borult el az éjszaka, áthelyeztem a kis sámlira, majd amilyen gyorsan csak tudtam felöltöztem és ajtót nyitottam. Egy ismeretlen asszonyság állt előttem, mögötte pedig még kettő, arcukon harag és félelem egyszerre jelen volt. Az ajtó nyikorgásával a kiabálás is abbamaradt és én maszkomat és botomat kezemben tartva mélyen az elülső asszony szemébe néztem.
- Mi lenne a probléma, ami miatt hajnalok hajnalán kell felriasztani? – megpróbáltam hangom a lehető legtekintélyesebb nemében feltüntetni, amelyen a reggeli állapotom is segített, de a nőket nem hatotta meg annyira, mint vártam.
- Te! Te vagy a probléma! Amióta a férjem elmesélte érkezésed, féltem, valami baj történik majd! És nem tévedtem! Ránk hoztad a bajt! – hangjából csak úgy csöpögtek az indulatok.
- Miről beszélsz? – kérdeztem, magam is oly közvetlenül, ahogy ő kezelt engem.
- Ránk hoztad a bizserkórt! – kiabálta az egyik hátul álló. – Mindenki, aki tegnap téged látott, mostanra elkapta!
Nem mondom, hogy nem lepődtem meg a hírtől. Az évnek ebben a szakában nem ritka, hogy valaki elkapja a bizserkórt, de az időzítés soha nem volt ennyire kellemetlen. Az első gondolat, ami végigfutott bennem, hogy én ebben a fertőben aludtam át az éjszakát, a második, hogy azonnal fel kell vennem a maszkomat.
- Szeretnétek igénybe venni a tudásomat, hogy segítsek betegeiteken? – kérdeztem következetesen, miután felhelyeztem arcomra a hollófej formájú arcfedőt. Az asszonyok kissé értetlenül néztek rám, majd hamar feltörő haragjuk egyszerre zúdult rám kiabálások formájában. Egyre kényelmetlenebbé vált előttük állnom, így hamar ki kellett találnom valamit, hogy megmenekülhessek a lehetséges halláskárosodástól.
Egy erőset koppantottam botommal a padlódeszkán, amellyel sikeresen az asszonyokba fojtottam a szót, így újból szóhoz juthattam.
- Vigyék egy helyre az összes beteget és hívják ide a javasasszonyt, minél hamarabb.
- Én volnék az. – mondta a közvetlenül velem szemben álló nő. – Ha egy helyre gyűjtjük a férfiakat, csak erősebb lesz a fertőzés! Maga tényleg doktor? – szavai ellenére a méreg elszállt belőle és szemeiben a remény kezdett megcsillanni.
- Igen, doktor vagyok. Ha egy helyen vannak, könnyebben tudjuk őket kezelni és megelőzhetjük a komolyabb problémákat. – megvártam a reakcióját, ellenzi e vagy segédkezik. Végül úgy látszott az utóbbi mellett döntött és a mögötte álló hölgyeket elszalajtotta, hogy gyűjtsék az összes fertőzöttet az ivó kertjébe. – Vízre lesz szükségünk, elégre ahhoz, hogy megtisztíthassuk az összes beteget és a lehető legtöbb afrodiziákumra és ópiátra, ami csak van a faluban. – a nő bólintott és hálóingjébe markolva lesietett a lépcsőn. Én visszaléptem a szobába és kezembe vettem a félig üres borosüveget. Felidéztem az összes lépést, amire megtanított régi mesterem, abban a reményben, hogy egyszer majd hasznát veszem, miközben az üveget a magasba emelve figyeltem a benne lötyögő vörös folyadékot. A testet megtisztítani. A füveket alkoholban feláztatni, majd megetetni a fertőzöttekkel. Ha szerencsém lesz, tíz emberből hat túl fogja élni és ki fogja heverni a benne tomboló tüzet. Több helyen jártam már, ahol népi hiedelemmel és szokásokkal próbálták gyógyítani a betegeket, de roppant hálás voltam az Úrnak, hogy nem ennyire elvakult faluba érkeztem.
Összesen nyolc férfit hoztak ki az udvarra. Megkértem az asszonyokat, hogy vetkeztessék le uraikat anyaszült meztelenre, s azok készségesen megtették. Én körbejártam a csoportot és végignéztem a kipirosodott testeken, miközben botommal meg-megböktem néhányuk lábfejét vagy kezét. Nem volt elfeketedve egyiküké sem, ami jó jel volt, azonban a vörös foltok sok helyen kiütésekké fokozódtak és mindegyikük arcán látszott, hogy folyamatos fájdalom kínozza őket. Hátrafordultam a kocsmároshoz, aki pár másik férfi társaságában állt, távol a betegektől és megérdeklődtem, hogy hol a víz, mire hat boroshordónyit is elém gurítottak. Bólintottam, majd utasítottam az asszonyokat, hogy mosdassák le a testeket, amennyire csak tudják, ezután a javasasszonyhoz léptem, aki nemrég ért vissza, kosarában a száraz füvekkel.
- Elhoztam, amit csak tudtam. Nem nagy a választék, de találtam egy üveg fehér máklevet.
- Megteszi. – mondtam egykedvűen, majd elvettem tőle a kosarat és ellenőriztem a növényeket. Egyik hatása sem kéne, hogy kiüsse a többit, így nem kellett válogatnom, ami nagyban megkönnyítette a dolgomat. Ismét odaléptem a fogadóshoz. – Megvan a hordó bor, amit kértem?
- Megvan! Hogy ne lenne. – mondta kapkodva, majd intett két férfinak és azok pillanatok alatt odagurították hozzám. Én a talpára állíttattam és feltörettem a tetejét, majd az egész kosár tartalmát beleszórtam a hullámzó vörös nedűbe. Megkevertettem az egészet az egyik ott álló paraszttal, majd hozzáöntöttem a máklevet is. Maszkom töltésének hála nem éreztem milyen szagot áraszthatott az így elkészített folyadék, de elnézve a többiek fintorát, biztos voltam benne, hogy nem jó. Ez magabiztossággal töltött el, hisz tudtam, hogy a jó orvosságok szaga mindig pocsék. Eközben a hátam mögött hallottam, ahogy mezítelen talpak tocsogtak a sárban.
Ahogy megfordultam, aggódó tekintetek szegeződtek rám. Arra vártak, hogy meggyógyítsam őket. Arra vártak, hogy csodát tegyek. Az asszonyok keze csaknem annyira remegett, mint uraiké, s némelyik szemében a sírás látszott feltörni. De mindenki tőlem várta a csodát. És ez jó érzéssel töltött el. A rángatózó mezítelen testeket odaszólítottam a hordóhoz, míg pár nőt elszalajtottam pár tiszta, meleg göncért, amibe betekerhetjük a betegeket, mielőtt súlyosbítanánk a helyzetet egy őszi meghűléssel is.
Kettő korsó orvosságot itattam meg a nyolc férfival, majd hazaküldettem őket. Meghagytam minden asszonynak, hogy jól etessék őket, sok hússal és gyökérzöldséggel, valamint minden nap fürdessék meg őket és itassák a hordóból két korsóval. Magabiztosságom reménnyel töltötte el az embereket, pedig én is csak reménykedtem, hogy az orvosság, amire egyszer megtanítottak, működni fog szerencsétlen parasztokon.
Végezetül a nap is felemelkedett a horizont mögül, hogy teljes egészében megvilágítsa a falut és a benne nyöszörgő és aggódó embereket. Én pedig tudván, hogy munkámat befejeztem a településen, félig teli boros üvegem társaságában tovább indultam az úton, eredeti célom felé.

Felhasználó profiljának megtekintése

4 Re: Grob Eugandis on Vas. Okt. 14, 2018 10:20 am

Reméltem, hogy ez egy folytatásos élmény lesz, és megtudom végül mi lesz a betegekkel. Jó volt látni Grobot munka közben, a sztoikus doktort aki minden babona és hiedelem közepette megőrzi a hidegvérét és a tudomány erejével küzd a betegség ellen. Egyedül a címválasztást nem értem, de annyi baj legyen.
Jó kis élmény volt, nagyon életszerű. Jár érte a 100 tp és a második élményért 2000 váltó

Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.