Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Kérdező vendégeknek
Magánjáték és PvP Zárás

Vas. Május 15, 2016 8:17 pm by Ciel Eisenschnittel

A topik létrehozásának oka, hogy szépen számon lehessen tartani, hogy kinek mikor van igénye …

Comments: 84

Játékostárs kerestetik

Szer. Szept. 02, 2015 10:01 pm by Jerobeam

Ha valaki esetleg ismerkedésre, küzdőtéri párbajra vagy bármi egyébre tárat keresne, itt …

Comments: 58

Magánküldetések

Szomb. Jún. 08, 2013 6:05 pm by Jerobeam

Ezen a szent helyen lehet magánküldetésekre jelentkezni, szám szerint párhuzamosan kettőre. …

Comments: 81


You are not connected. Please login or register

[Magánjáték: Matheus; Grob] - Isten útjai...

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

1 [Magánjáték: Matheus; Grob] - Isten útjai... on Csüt. Szept. 20, 2018 1:03 pm

Grob Eugandis

Grob Eugandis
Fővárosi Királyi Palota
Fővárosi Királyi Palota
Carolusburg olcsóbb vendéglői nem a hozzám hasonló vándormadaraknak lett kitalálva. Az étel pocsék, az alkohol vizezett vagy szennyezett, az ágyaknak is nehezen nevezhető fekvőhelyek pedig kényelmetlenek. Nem is csoda, hogy a reggeli napsugarak már az utcán leltek rám. Ugyanakkor nem lehetek hálátlan sem, hisz ha nincs Lammer közbenjárása, akkor már öt nappal korábban el kellett volna indulnom a többi doktorral, gyalog. Így viszont a hintós kísérettel mehetek egészen a határig, hogy elvégezzem a kárfelmérést. Rutinszerűen végignéztem a felszerelésemet, miközben a mellékutcákon haladva, kerülve a tömeget, siettem a külső gyűrű kapujában várakozó lovas kocsihoz. Fejben folyamatosan ismételtem magamnak a különböző betegségek jeleit, helyeit, ha esetleg pozitív eredményeket kapok a táborban, tudjam, mivel kell fellépni ellenük, esetleg kezelni őket. Már láttam lelki szemeim előtt a sérült és beteges katonákat, ahogy félelemmel kevert remény csillog a szemeikben, amikor meglátnak majd, bízva abban, hogy egy egyszerű folyadékkal meggyógyíthatom őket. Akaratlanul is mosolyra húzódott a szám, ám a bőröm gyűrődése okozta fájdalom hamar le is törölte arcomról és kezemmel ösztönösen az erszényembe nyúltam, hogy az ott meglapuló szegfűszeggel segítsek magamon.
A hintó, mint azt később megláttam, nem egy hintó volt, hanem három és kíséretnek lovas katonákat állítottak be, nem egyszerű gyalogosokat. Erről ugyan nem tudtam, de nagyon imponált a dolog. Mielőtt még kiléptem volna a főútra, utoljára ellenőriztem még egyszer a felszerelésemet, a köpenyem állapotát és a maszkom töltöttségét. Muszáj jó benyomást keltenem a kíséretemben, bár biztos vagyok benne, hogy nem csak az én kíséretem, még is szerettem volna azt gondolni. Vettem egy mély levegőt és elindultam a lovasok felé.

Felhasználó profiljának megtekintése

Matheus Zalasch

Matheus Zalasch
Felszentelt Inkvizítor
Felszentelt Inkvizítor
Karolosburg akkor reggelt is pont ugyanolyan ronda volt, mint bármelyik reggel. És különben is teljesen érthetetlen volt Matheus számára, hogy mi a viharért kellett minden alkalommal ki menni a fővárosba mikor ment valahová. Miért nem jöhetett a kiséretes hintó rögtön egyből a katedrálishoz? Bizony nehéz az inkvizítor élete, mint egy kő a mélységin. Néha irigyelte is az ingyenélők mindennapjait, például a különösen eretnek Esroniel von Himmelreichét, vagy a színjátékos bűvészét - Rudenz von Hellenburgét. Na sebaj, ő majd legalább nem ég a pokolban azzal a kettő bolondhitűvel ellentétben.
A három hintóból kettőbe valami pökhendi nemesnek tűnő emberek helyezkedtek el, a harmadik viszont üresen maradt. Ameddig be nem költözött Matheus atya, és imádkozott, hogy más nem is száll be.
Elővett egy Szent Bibliát, és felcsapta a Siralmak könyvénél.
Csak senki be ne szálljon ebbe a kocsiba.

Felhasználó profiljának megtekintése

Grob Eugandis

Grob Eugandis
Fővárosi Királyi Palota
Fővárosi Királyi Palota
- Grob Eugandis Hollódoktor. – mutatkoztam be az egyik rangosabbnak tűnő katonának, aki viszont egy biccentéssel letudta a jelenlétemet. Talán nem volt felhatalmazva, hogy szóba álljon velem. Vagy nem akart. Pár szó kicsikarásának reményében megkérdeztem tőle, mely hintóba van még hely a magam fajtának, mire továbbra is némán, csak a sorban a harmadikra mutatott. Először felcsillant bennem a remény apró sugara, hogy egymagam leszek a hintóban, ám hamar szertefoszlott az a sugár, amikor kinyitottam az ajtót.
- Adjon Isten szép reggelt atyám. – köszöntöttem tisztelettudóan a bent olvasgató vörös palástos férfit. - A nevem Grob Eugandis.
Érdekes volt látni egy inkvizítort a fronton állomásozó táborokba igyekezni, de el tudtam képzelni, hogy a hitevesztett katonák azonnal visszatérnek majd a helyes útra, amikor meglátják a keresztet. Szememmel gyorsan végignéztem a férfit és igyekeztem minden vonását jól az eszembe vésni. Komor férfi, vékony szemöldöke pedig nem segített arca finomságán. Őszülő tincseiből látszott mennyire nehéz a munkája, és hogy mennyire nagy gonddal végzi azt. Ruhája alá ugyan nem láttam be, de nyakából és arcából azt láttam, hogy nem egy jól táplált papról van szó. Pontos korát, vagy állapotát ugyanakkor nem tudtam volna megmondani.

Felhasználó profiljának megtekintése

Matheus Zalasch

Matheus Zalasch
Felszentelt Inkvizítor
Felszentelt Inkvizítor
Matheus jókedve millió apró darabra szakadt, és szétrepült a szélrózsa minden irányába, mikor az ajtó egy halk kattanással kinyíláshoz kezdett. Felmerült benne, hogy talán mielőtt meglátnák, addig kiszökhetne a másik ajtón, hátha mégis találna egy másik üres kocsit.
Felpillantott a Bibliából, majd rögtön vissza.
- Dícsértessék a Jézus Krisztus. - Köszöntötte az érkezőt miközben nem nézett rá.
Azon elmélékedett, hogy milyen ocsmányul nézett ki az arca. Vajon hogy tud így tükörbe nézni? Tud-e egyáltalán? Hirtelen úgy érezte, mintha valamit elfelejtett volna, legalábbis nyugodni nem hagyta. Felnézett a könyvből, és mégegyszer jól végigpillantotta a másikat. Kinek az anyja fia lehet ez? Mit csinál itt? Meglátta volna a szekeret, és csak úgy döntött, hogy felszáll?
- Mi járatban? - Nézett rá homlokát ráncolva.
Bár Matheus sem keltett olyan tipikus hintón utazós benyomást.

Felhasználó profiljának megtekintése

Grob Eugandis

Grob Eugandis
Fővárosi Királyi Palota
Fővárosi Királyi Palota
- Természetesen a frontra igyekszem atyám, ahova maga is. – válaszoltam, miközben lassan behajtottam magam mögött a hintó ajtaját, és elhelyezkedtem a pappal szemben. Homlokának mély ráncai sokat öregítettek rajta, csaknem azt hittem, egy vénember ül velem szemben. Egy igen mogorva öregember. Elhelyeztem magam mellé a felszereléseimet, botomat pedig az ölembe fektettem megszokásból.
- Önt mi célból hívatták, ha szabad kérdeznem? – bár sejtelmem az volt, még is tőle szerettem volna hallani.

Felhasználó profiljának megtekintése

6 Re: [Magánjáték: Matheus; Grob] - Isten útjai... on Pént. Márc. 01, 2019 10:21 pm

Matheus Zalasch

Matheus Zalasch
Felszentelt Inkvizítor
Felszentelt Inkvizítor
Matheus végig pillantotta két nem olyan szép szemével a hintó túloldalán szétpöffeszkedő személyt.
- Isten szolgáitól nem azt kell kérdezni, hogy miért, hanem miért ne? - Mondta, ahogy egy, a Biblia végébe varrt könyvjelzőt behelyezett oda, ahol épp tartott, és becsukta azt. Nyugodtan az ölére tette, de el nem rakta.
- Megbocsássa modortalanságom, atyám, de nem vagyok járatos az Úrt érintő ügyekben. Jómagam egyszerű Istentisztelő vagyok csupán.
Borostás állára helyezte a kezét, és hátát kihúzva enyhén előre dőlt. Nyomasztóan mérte végig kínos csendben lentről felfelé a doktort.
- Az Urat minden ügy érinti. - Bólintott tudálékosan. - Ott is van munkája, ahol még csak nem is sejtené.
- És ön, mint a végrehajtó kéz, teljesíti kötelességét... De hol?
Az inkvizítor széttárta a karját.
- Minél délebbre megy az ember... Annál több eretnekséget lát.
- Ez esetben én vakon járom Veroniát, atyám. – Mosolygott az orvos. – Tisztában vagyok vele, hogy délen másképp tisztelik az Urat. Ám ők is tisztelik, nem?
Matheus az ölébe tette öregesen a kezeit, rá a Bibliára.
- Nem mind eretnekek... És nem mind ugyanúgy.
Kísérte mindezt egy mesterkélt mosoly, de nem a boldog fajta.
És ezzel a hintó útnak indult az emlegetett irányba komótosan – valamint csendben, ahogy a beszélgetés nem akarta magát folytatni. Grob egy apró zsákot halászott valahonnan elő, amiben zöldek voltak, és falatozni kezdett belőlük.
- Tudja atyám, eddigi életem során mindig is azt hittem, hogy a betegségek megértése a legnehezebb, amit tapasztalnom kell. De tévedtem. Isten szeretete, amely talán a legegyszerűbb tett kéne, hogy legyen, a legnehezebb helyesen csinálni.
Az inkvizítor szeme egyenesen felcsillant. Pár másodpercig csendben figyelte ahogy a másik étkezik.
- De hát ez egy betegség, herr Eugandis. A legveszedelmesebb mind közül. Hallomás útján terjed, és az örök élettől fosztja meg az Úr gyermekeit.
Ez láthatólag megzavarta a békés legelésben, mert eltüntette a zsákot.
- Atyám, az úr gyermekei nem élhetnek örökké. Legyen akár eretnek, legyen akár a legnagyobb élő szent. Mind meghalunk. Ha szerencsésebbek vagyunk, akkor a kor visz el minket.
Válasz képen csendesen megkopogtatta az Inkvizítor az ujjával a könyvet az ölében, és monotonan így szólt:
- Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog.
- "Én vagyok a feltámadás és az élet is." Szép gondolat atyám, ám túl sok embert láttam már meghalni, hiába voltak az Úr legelszántabb hívői. Mind elhallgatott és megpihent. Feltámadni, vagy túlélni egyik sem volt képes.
A pap feje lassan vöröses színt öltött.
- Herr Eugandis, a föltámadás közeleg minden nappal! - Fenyegetően megrázta az ujját, miközben a hintó áthaladt a városkapun. - Vagy netán nincsen annak élete, kinek teste meghalt?
- Atyám gondolkozzon reálisan kérem. – Megemelte a kezét tenyérrel felfelé. - Ha eljő a feltámadás, káosz fogja elborítani a mi kis világunkat. Azt, hogy élnek e azok, akik már meghaltak, pedig sem elfogadni, sem megtagadni nem tudom. Én hiszem, hogy a dolgok azért történnek, mert Isten úgy akarta.
- Már a feltámadás előtt is káosz lesz; nagyobb, mint ezelőtt valaha. Olvasta maga a Jelenések könyvét? Ha nem, javaslom pótolja, minél hamarabb.
- Egyszer majd sort kerítek rá atyám. – Bólintott, és művészien, szinte vágyakozóan kibámult az ablakon a távolba. – Mondja csak, atyám! Mindig is erre vágyott? – Folytatta, anélkül, hogy levette volna a szemét a tájról.
Matheus épp felcsapta volna a Bibliát, hogy folytassa a tanulmányozását, de visszacsukta.
- Pontosan mire gondol? - Ráncolta a homlokát.
- Az út, melyen ön jár. Mindig is erre az útra vágyott?
- Világ életemben pap akartam lenni, herr Eugandis. - Bólintott. - És maga?
A doktor meghökkenten pislogott. Zavartan mérte végig a vele szemben ülőt, amit az csak csendben tűrt, és várt.
- Nagyon sokáig elveszettnek éreztem magam, miközben munkámat végeztem. Sokat gondolkodtam azon, vajon miért is csinálom ezt. Végül rájöttem. Az utamat nem azért járom, mert én azt járni akarom. Az Úr akarja azt, hogy én azt járjam.
Matheus meglepetten pislogott, majd köhintett egyet.
- Azt akarja mondani, hogy nem azt akarja, amit az Úr is akar?
- Nem, atyám. Nekem nincs vágyam, hogy egy utat járjak. Azért járok ezen, mert ezt ismerem. Mert az Úr erre szánt. Ám ez az út nem mindig hálás. Kicsit hasonlít is az önéhez, ha úgy nézzük. Olykor hálátlan, ám mégis szükséges út. Nem számunkra, de másoknak.
Az atya összehúzott szemmel méregette a másikat.
- Valóban, eléggé hasonlítanak... - Bólintott. - Az elüszkösödött végtagot le kell vágni, hiába nem... A legszebb látvány.
- A betegségeket ki kell ölnünk magunkból, bármi áron. A test nem képes fenntartani magát, ha gyenge. Minden tiszteletem az öné atyám, hogy küzd Veronia egészségéért.
- Minden tiszteletem az öné doktor, hogy van kiért küzdeni. - Mondta furán monoton hangon.
A hintó beérkezett az első kisebb faluba, amely útba esett dél felé.
- Ön mit gondol a doktorokról? – Kérdezte óvatosan.
- Mit gondolok? - Húzta fel a szemöldökét, mint aki nem hallotta jól, miközben elgondolkodott azon, hogy a vallatások során normál esetben ő kérdez. - Nincs róluk véleményem.
Az út maradékán csak a pap csak csendben olvasott, majd mikor a lovaskocsi megálltakor szinte szinkronban vele becsapta a könyvét. Magához vette a hóbelevancát - a Bibliát a másik hóna alá csapva - kinyitotta a kaput, és lelépett az útra. Komótosan körbetekintett, mint aki a tájat vizsgálja, nagyjából konkrétan a hintó ajtaja előtt.
- Nem szeretném elrontani a gyönyörű pillanatát atyám, de kiegyenesednék a hintón kívül. – Hajolt ki a kereten az orvos.
Az inkvizítor hátra fordította a fejét és pár másodpercig csendben figyelte a doktort.
- Hát persze. - Mondta, és odébb lépett két lépést oldalra, majd tovább bámészkodott.
A tájat alaposan végig mérte, és nem figyelt rá, hogy a mellette matató Eugandis mégis mit csinált, majd egyszer csak megszólalt hozzá:
- Mit kémlel a távolban atyám?
Pár másodpercig még csendben nézelődött, majd még mindig a távolba bámulva megszólalt:
- Csak elgondolkodtam... Merre rejtőzik az ellenség. - Bólintott.
- Kérem ne vegye sértésnek atyám, de véleményem szerint nem kell a távolba tekinteni, hogy az ember ellenségre bukkanjon. – Mondta, ahogy a déli tábor felé fordította a fejét.
Az eddigieknél még lassabban fordult Matheus a másik felé. Homlokát úgy ráncolta, hogy bármely gyűrthegység megirigyelte volna.
- Gondolja, hogy elkerülte a tekintetem az a szerencsétlen bagázs? - Mutatott a protestáns cirkuszi sátrak felé.
- Még csak fel se merült bennem. Pusztán nem értettem, milyen fajta ellenséget keres oly messzeségben. Bármiféle támadás lenne készülőben, arról a mi katonáink már tudnának. – Magyarázta, majd elhalkult. – Legalább is bízom benne. – Motyogta.
- Bízzon. - Legyintett, és elindult az északi csoport felé.
- Bízom én atyám. – Készségesen követni kezdte, fel véve a tempót. - Bízom abban, hogy a katonák egészségesek és nem lesz sok dolgom.
- Nem áll szándékában megdolgozni a kenyeréért? - Érdeklődött közömbös hangon.
- Én megdolgozom a kenyeremért. Ám ha kevesebbet kell dolgoznom ugyanannyi kenyérért, megteszem. – Elgondolkozott csendesen. - Ha más szemszögből kívánja nézni, ha nekem kevés a dolgom, az azt jelenti, hogy kevesebb a veszély, amely a király katonáit fenyegetheti.
- Érthető. - Bólintott ismételten.
A tábor szélén elhelyezkedő fekete-vörös – ámde valahogy mégis mesterkélten szerény – sátor felé indult egyértelműen. Mire belépett, a doktor már más úton járt.

Felhasználó profiljának megtekintése

7 Re: [Magánjáték: Matheus; Grob] - Isten útjai... on Hétf. Márc. 11, 2019 7:56 pm

Grob Eugandis

Grob Eugandis
Fővárosi Királyi Palota
Fővárosi Királyi Palota
- Isten szolgáitól nem azt kell kérdezni, hogy miért, hanem miért ne? – mondta az inkvizítor, majd miután megjelölte a szent könyvében, hol tartott, ölébe fektette azt.
Érdekes válasznak véltem ezt Isten egyik szolgájától. Reménykedtem benne, hogy nem lesz ellenszenves, ám egyszerűen képtelen voltam meghatározni a hozzáállását.
- Megbocsássa modortalanságom, atyám, de nem vagyok járatos az Úrt érintő ügyekben. Jómagam egyszerű Istentisztelő vagyok csupán. – erre a pap, állára emelte kezét és lassan végigmért. Rejtélyes tekintetéről semmit sem tudtam leolvasni és ez zavart. De nem csak az. Szemei miatt a hideg futkosott a hátamon és az is nem sokon múlott, hogy összeránduljak.
- Az Urat minden ügy érinti. – mondta végül. - Ott is van munkája, ahol még csak nem is sejtené.
- És ön, mint a végrehajtó kéz, teljesíti kötelességét... De hol?
- Minél délebbre megy az ember, annál több eretnekséget lát. – válaszolta, széttárt karokkal.
Akarva, akaratlanul is mosolyra húzódtak ajkaim, ám bőröm gyűrődése okozta emlékeztető fájdalom azonnal letörölte azt.
- Ez esetben én vakon járom Veroniát, atyám. Tisztában vagyok vele, hogy délen másképp tisztelik az Urat. Ám ők is tisztelik, nem? Mitől eretnekek mind?
- Nem mind eretnekek... És nem mind ugyanúgy. – jött a válasz, egy halovány mosollyal, miközben az atya megpihentette kezeit a bibliáján.
Nem is sokkal később, a hintó egy rántással útnak indult, a fronton várakozó katonák felé.
Ahogy lassan haladtunk kifelé a városból, csendesen várakoztam, folytatja e esetleg a magyarázatát a pap, ám mivel az nem jött, kénytelen voltam beérni ennyivel. Zsebemből kiemeltem erszényem, abból pedig a szegfüves zsákom, hogy pár szemet elrághassak.
- Tudja atyám, eddigi életem során mindig is azt hittem, hogy a betegségek megértése a legnehezebb, amit tapasztalnom kell. De tévedtem. Isten szeretete, amely talán a legegyszerűbb tett kéne, hogy legyen, a legnehezebb helyesen csinálni.
Az inkvizítor szeme egyenesen felcsillant. Pár másodpercig csendben figyelt, majd így szólott:
- De hát ez egy betegség, herr Eugandis. A legveszedelmesebb mindközül. Hallomás útján terjed, és az örök élettől fosztja meg az Úr gyermekeit.
Csendesen lenyeltem az apró szemeket, majd visszahelyeztem a zsákom az erszényembe, azt pedig egyik zsebem mélyére süllyesztettem.
- Atyám, az úr gyermekei nem élhetnek örökké. Legyen akár eretnek, legyen akár a legnagyobb élő szent. Mind meghalunk. Ha szerencsésebbek vagyunk, akkor a kor visz el minket.
- Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog. – mondta és csontos ujjaival megkopogtatta az ölébe fektetett könyvet.
Felidéztem magamban Jézus szavait. Régen volt már, hogy felolvastak nekem abból a könyvből, de erre az idézetre kifejezetten emlékeztem.
- "Én vagyok a feltámadás és az élet is". – mondtam és mélyen a pap szemébe néztem. - Szép gondolat atyám, ám túl sok embert láttam már meghalni, hiába voltak az Úr legelszántabb hívői. Mind elhallgatott és megpihent. Feltámadni, vagy túlélni egyik sem volt képes.
A pap feje lassan vöröses színt öltött, mintha tényleg dühössé vált volna szavaimtól.
- Herr Eugandis, a föltámadás közeleg minden nappal! – rázta meg az ujját fenyegetően. - Vagy netán nincsen annak élete, kinek teste meghalt?
- Atyám gondolkozzon reálisan, kérem. - megemeltem kezemet, tenyérrel felfelé. - Ha eljő a feltámadás, káosz fogja elborítani a mi kis világunkat. Azt, hogy élnek e azok, akik már meghaltak, pedig sem elfogadni, sem megtagadni nem tudom. Én hiszem, hogy a dolgok azért történnek, mert Isten úgy akarta.
- Már a feltámadás előtt is káosz lesz, nagyobb mint ezelőtt valaha. Olvasta maga a Jelenések könyvét? Ha nem, javaslom, pótolja, minél hamarabb.
- Egyszer majd sort kerítek rá atyám. - bólintottam, majd tekintetemet a kinti tájra szegeztem és elmerültem gondolataimban. Érdekes emberrel utazhattam, nem tagadom. Eltökélt követője az Úrnak és bizony sok tapasztalatot hallottam szavaiban.
- Mondja csak, atyám! Mindig is erre vágyott? - kérdeztem tőle, ám tekintetemet továbbra is kifelé fordítottam.
- Pontosan mire gondol?
- Az út, melyen ön jár. Mindig is erre az útra vágyott?
- Világ életemben pap akartam lenni, herr Eugandis. - bólintott. - És maga?
Kérdése meglepett. Bár lehet nem is a kérdés maga, hanem a tény, hogy nem tudtam rá válaszolni. Hosszasan elgondolkoztam, miközben szemem a vastag kötésű könyv és a kereszt között járt, majd végül megállapodott az inkvizítor szemein.
- Nagyon sokáig elveszettnek éreztem magam, miközben munkámat végeztem. Sokat gondolkodtam azon, vajon miért is csinálom ezt. Végül rájöttem. Az utamat nem azért járom, mert én azt járni akarom. Az Úr akarja azt, hogy én azt járjam.
A pap is meglepettnek tűnt a válaszomtól és köhintett egyet.
- Azt akarja mondani, hogy nem azt akarja, amit az Úr is akar?
- Nem, atyám. Nekem nincs vágyam, hogy egy utat járjak. – mondtam monoton hangon. – Azért járok ezen, mert ezt ismerem. Mert az Úr erre szánt. Ám ez az út nem mindig hálás. Kicsit hasonlít is az önéhez, ha úgy nézzük. Olykor hálátlan, ám mégis szükséges út. Nem számunkra, de másoknak.
Az atya összehúzott szemmel méregetett.
- Valóban, eléggé hasonlítanak... - Bólintott. - Az elüszkösödött végtagot le kell vágni, hiába nem... A legszebb látvány.
- A betegségeket ki kell ölnünk magunkból, bármi áron. A test nem képes fenntartani magát, ha gyenge. Minden tiszteletem az öné atyám, hogy küzd Veronia egészségéért.
- Minden tiszteletem az öné doktor, hogy van kiért küzdeni. - Mondta különösen monoton hangon, amitől hirtelen olyan érzésem támadt, mintha lenézte volna a hivatásom. A hintó eközben beérkezett az első kisebb faluba, amely útba esik dél felé.
- Ön mit gondol a doktorokról? – kérdeztem tőle. Biztos akartam lenni benne, hogy nem járok e rossz járáson, miközben bizalmát próbálom elnyerni.
- Mit gondolok? - Húzta fel a szemöldökét, mint aki nem hallotta jól. - Nincs róluk véleményem.
Egy lassú bólintással nyugtáztam válaszát. Úgy érzem, nem lesz szükségem több kérdésre, így csöndben is maradok. A hintó lassan kigurul a faluból és közeledik végállomása felé, ahol a katonák állomásoznak.

Az út maradékán a pap csak csendben olvasott, míg én a kocsiból kifelé nézve, magamba merülve gondolkodtam. A hintó megálltakkor becsapódó könyv zökkentett ki a valóságba, majd miután a pap magához vette minden tulajdonát, kinyitotta a kaput, és lelépett az útra. Komótosan körbetekintett, mint aki a tájat vizsgálja, megállva a hintó ajtaja előtt, megnehezítve az onnan történő leszállásomat. Egy rövid ideig türelmesen várakoztam, ám kényelmetlen testtartásom miatt nem voltam hajlandó sokáig időzni.
- Nem szeretném elrontani a gyönyörű pillanatát atyám, de kiegyenesednék a hintón kívül.
Az inkvizítor hátra fordította a fejét és pár másodpercig csendben figyelt.
- Hát persze. - Mondta és odébb lépett két lépést oldalra, majd tovább bámészkodott.
Talpammal végre az útra léphettem és egy rövid nyújtózkodással könnyítettem elgémberedett végtagjaimon. Visszanéztem a hintóba, nem hagytam e ott semmit, majd a paphoz fordultam és megköszöntem neki megértését. Gyorsan felmértem a környezetet. Nem messze a tábortól álltunk meg, a táj kifejezetten békésnek hatott. Mintha nem is háború lenne. Feltűnt, hogy az atya sokáig nézelődik, ami felkeltette kíváncsiságomat.
- Mit kémlel a távolban atyám?
Pár másodpercig még csendben nézelődött, majd még mindig a távolba bámulva így szólt:
- Csak elgondolkodtam... Merre rejtőzik az ellenség. - Bólintott.
Magamban elmosolyodtam a megkönnyebbüléstől, hogy nem valami elvont gondolatot fogalmazott éppen meg, rövid hallgatása alatt.
- Kérem ne vegye sértésnek atyám, de véleményem szerint nem kell a távolba tekinteni, hogy az ember ellenségre bukkanjon. - Tekintetemet a nagy területet elfoglaló sátortáborra fordítottam, amely a tőlünk elég messzire elterülő, de még jól látható sátortáborra.
Az eddiginél még lassabban fordult felém. Homlokát úgy ráncolta, hogy bármely gyűrthegység megirigyelte volna.
- Gondolja, hogy elkerülte a tekintetem az a szerencsétlen bagázs? - Mutatott a protestáns cirkuszi sátrak felé.
- Még csak fel se merült bennem. - mentegetőztem. - Pusztán nem értettem, milyen fajta ellenséget keres oly messzeségben. Bármiféle támadás lenne készülőben, arról a mi katonáink már tudnának. –mondom, majd átfordulok a közelben állomásozó északi katonákra. - Legalább is bízom benne. - teszem hozzá halkan, ám a pap csak legyintett.
- Bízzon. - mondta, és elindult az északi csoport felé.
- Bízom én atyám. - indultam utána sietősen, miközben oldalamról elkezdtem leszíjazni a hollófej formájú maszkom. - Bízom abban, hogy a katonák egészségesek és nem lesz sok dolgom.
- Nem áll szándékában megdolgozni a kenyeréért? - érdeklődött közömbös hangon az előttem sétáló.
- Én megdolgozom a kenyeremért. Ám ha kevesebbet kell dolgoznom ugyanannyi kenyérért, megteszem. - rövid ideig elgondolkodtam, majd hozzátettem. - Ha más szemszögből kívánja nézni, ha nekem kevés a dolgom, az azt jelenti, hogy kevesebb a veszély, amely a király katonáit fenyegetheti.
- Érthető. - Bólintott ismételten, majd a tábor szélén elhelyezkedő fekete-vörös - ámde valahogy mégis mesterkélten szerény - sátor felé indult.
El szerettem volna búcsúzni az inkvizítortól, mielőtt még belép a sátorba, ám meggondoltam magam. Valószínűnek tartottam, hogy fogunk még találkozni a táborban. Így elindultam megkeresni a tábornok sátrát, hogy bejelentsem megérkezésem és összegyűjttessem vele a kezelésre váró katonákat.

Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.