Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Kérdező vendégeknek
[Küldetés] - Arachnophobia (Jelentkezés)

Kedd Szept. 25, 2018 6:00 pm by Hannes von Rotmantel

[img(983px,553px)]…

Comments: 10

Aktuális azonnalik

Kedd Dec. 13, 2016 10:03 pm by Serene Nightbough

Sziasztok!

Hogy könnyebb legyen nyomon követni, hogy mikor van kiírva új azonnali és hova …


Comments: 44

[Küldetés újaknak] Világok között

Hétf. Okt. 22, 2018 10:29 am by Esroniel von Himmelreich

Tegnap a régiek már észrevehették, hogy Asael nevű briósevő démonom egy alig használt …

Comments: 7


You are not connected. Please login or register

[Magánküldetés] Call of the Undercircuit

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

1 [Magánküldetés] Call of the Undercircuit on Vas. Szept. 23, 2018 11:18 pm

Darrakard

avatar
a Démoni Írnok
a Démoni Írnok
A beígért magánküldetés Theo Wagner részére


_________________
"And who are you, the proud lord said, that I must bow so low."
Felhasználó profiljának megtekintése http://questforazrael.hungarianforum.net

2 Re: [Magánküldetés] Call of the Undercircuit on Hétf. Szept. 24, 2018 1:35 am

Theo Wagner

avatar
Hellenburgi Királyi Szövetség
Hellenburgi Királyi Szövetség
Sepregetek sepregetek, mígnem a szipirtyó rohan be hozzám, majd ordítja a nevem. - Wagner! –
Lassan felé fordítom a tekintetem.- Mégis mi a gond? Megint találtál egy foltot vagy mi? - Kérdezem tőle, kissé feldúltan, mert már végeznék minél előbb a takarítással hogy tanulhassak.
- Hány napja is vagy itt, fiú? - kérdezi szemrehányóan, amennyire csak tudja. Amíg itt tanultam, ellenszenvesből, kiálhatatlanná fejlődött számomra ez a nő.
A sepregetés közepette, már majdnem elvesztettem az időérzékemet. A monotonitás szentháromságába kerültem, mely a takarítás, tanulás, és a robbanás miatti reggeli felépülésből állt. - Nemtudom... - Válaszolom kissé összezavarodva, majd a fejemet megvakarva mondok azért egy körülbelült. - Talán már a harmadik hónapon is túl lehetünk, nemtudom... -
- És hány hivatalos órán voltál bent ez idő alatt? - vonja fel az egyik szemöldökét nekem.
Nézem a nőt, és értetlenkedve figyelek.  - Hivatalos órán? - Kérdezem őt, nekem ilyenről nem szólt senki semmit. Én csak a régi mester tanítvány módszert ismerem, így tanított Felix, és ha jól tudom, ilyenre fogadott el ez a nőszemély is. - Mégis milyen hivatalos óra? – Áll meg a söprű a kezemben, ahogy tudatosul benne ma tény, hogy simán itt hagyhattam volna ezt a nőszemélyt, és tanulhattam volna többet.
A nő sóhajt, elővesz egy köteg papírt és hozzám dobja őket, melyek egy elegáns módon szétkenődnek az arcomon, és mint valami papírbomba szilánkjai, szóródnak szét körülöttem. Ahogy felveszem egyet, heti beosztásokat látok rajta.
- Ezeken a hivatalos órákon. Nem érdekel, hogy az a semmirekellő Schmidt tanítványa vagy, vagy sem, az akadémia szempontjából kezdőnek számítasz így az alap mágiatani órákra is be kell ülnöd. Pontosabban be kellett volna.
A szemeim tágra nyílnak, ahogy egyenként nézegetem a papírokat, majd dühösen nézek a nőre. - És mégis hogy kellett volna bejárnom az órákra, miközben se nem tudtam róluk, és emellé még egy seprűhöz is láncoltál engem, reggeltől majdnem napnyugtáig? - Vonom kérdőre a nőt.
- Benne volt a válaszleveledben, amikor a felvételt megkaptad. Legalább is benne kellett, hogy legyen. – A válaszlevélben? Nem emlékszem már rá mi volt benne, hisz oly rég volt már mikor, a kezemben tartottam.
- De de de – Akadozik a hangom, a válaszlevél már rég nem volt nálam. A sok robbanás takarítás, és szeméthordás közepette, már rég elveszhetett valahol.
A szipirtyó, újonnan a lenéző modorával felsóhajt. Már látom rajta, hogy megint valami okoskodásba kezd.
- Viszont mivel ebben ketten vagyunk benne, mint hivatalos mentorod... sikerült kialkudnom neked egy menekülőutat. A volt mestered még mindig szeretett romokban turkálni térden csúszva? – Túrkálni? Térden csúszva? Mégis kinek képzeli magát ez a nő hogy így beszél róla? Nyugodj le Theo, ne hagyd, hogy kizökkentsen…
- I-igen sokat kutatta őket... – Válaszolom neki nagynehezen, ahogy visszatartom magamban a szitokszavak áradatát, amiket neki szánhatnék.
- Helyes. Remélem, hogy megtanított rá. – Feleli, majd előhúz egy egy diónyi nagyságú fehér golyót a zsebéből, amelyet rövidesen felém dob.
- Ez mi lenne? - Kérdem én tágra nyílt szemekkel. Nagyon régen volt már, több éve hogy Felixel romokat kutattam. Azóta inkább voltam galibákban, mintsem normális kutatásokon.
Ahogy a parányi golyót a kezembe szorítom, ugy valami fura bizsergést érzek belőle. Ezek után nem sokkal, két egymással szembe elhelyezkedő halványkék karika világít fel, a gömb pedig felemelkedik és fúrcsán elsőre érthetetlen krix kraxokat kezd el kivetíteni a falra.
- Fogalmunk sincs. De egy romban találták nem rég és a legfelső kör tudni akarja, hogy mi ez és mire jó.
Nagyokat pislogok, ahogy próbálom értelmezni a krix kraxokat. Sok dolgot láttam már, de az mind régen volt, és majdnem mind elfelejtődött. - És mégis hol, és hogyan kéne kiderítenem? - Kérdem a nőt, itt már érdeklődésemet fejezve ki a gömb, és az érdekes megbízatás iránt.
- Innen keletre. És úgy, hogy lemész és megtudod, ami odalent van. – Kapom a rövid választ, de arról nem volt szó, hogy csak így leküldenek a halálomba.
- Ohoho várjunk csak. Csapat és minden nélkül? Tudja ön, hogy milyen veszélyesek lehetnek a feltérképezetlen romok tele csapdával? Nem beszélve a még veszélyesebb mélységiek, azok szolgái, és kultistáiról? - Kapom fel a hangomat, hogy egy hírtelen felelőtlen mindent vagy semmit, egy gyors halálhoz vezethet. Érdekel, és kíváncsian deríteném ki ennek a gömbnek a titkát, de több információ kell. - Tudsz még valami információt a helyről? Mégis milyen mélyen találtátok ezt? Meddig térképeztétek fel? - Csak úgy záporoznak a kérdéseim, de az arcomon egy apró vigyor kezd kirajzolódni. Újonnan vágyaim kezdenek felül kerekedni az ép elme erején, és az ész által felépített logikai barikádon.
- Nem, nem tudom. Fogalmam sincs. Az akadémián senki nem tudja, csak Schmidt... és most te. Bármit akarsz tudni, azt magadnak kell kiderítened. – Kapom a sivár választ, mellyel nem jutok sokkalta előrébb.
Letámasztom a seprűt a falhoz, majd megfogom a márványgömböt, és zsebre teszem. - Egyedül kell megtennem, vagy kapok társat társakat? – Ezen kérdésem fontos. Senki nem megy egyedül egy expedícióra. Nagyon ritkák az egyedül indított felfedező expedíciók, és nagyon veszélyesek is.
- A romnál van egy kisebb csapat, hasonló korú újoncokból. Ha engem kérdezel tökkelütöttek, szóval jól be fogsz illeszkedni.
A nő modora úgy pengeti az idegszálaimat, mint egy zenész a gitárját. Lekapom a fogasról a kabátomat, majd megfogom a pálcámat. - Még valami mondani való mielőtt elindulnék? - Szólok a nőnek. Nagyon vegyes érzelmek tengenek bennem, kissé elhomályosítva a gondolataimat.
- Ha nem jössz vissza, vedd úgy, hogy kidobtalak. – Nyugodj meg Theo, nyugalom, engedd e la szipirtyó szavait a füled mellett.
A nőt levegőnek nézve sétálok el mellette. Ahogy a lépcső aljába érek, az orrom alatt még kicsúsznak az indulatszavak. - Már előbb kidobhattál volna... - Majd az ajtón kilépve, azt egy hangos csattanással csapom be magam mögött. Hátra nem tekintve haladok a főkapuhoz, hoz keletnek induljak. Elmémben cikáznak a gondolatok, és a düh homályosít el mindent. Csak haladok előre.
De ahogy egy kicsit a frisslevegő kitisztítja a fejemet, úgy egy pillanatra megtorpanok az út közepén. Kelet fele egy rom. Ez túl tág fogalom, hogy megtalálhassam. A kezembe emelem a márványgolyót, és nézegetni kezdem. Most menjek vissza a szipirtyóhoz útbaigazításért? Valahogy ki kell találnom mégis hogy jutok el pontosan oda. Merengek el, miközben a márványgolyót forgatom, és nézegetem a kezemben. Túlságosan hírtelen döntöttem, ahogy eluralkodott rajtam az idegesség, ahogy a nő felhúzott a modorával.
Ahogy játszok a kezemben a márványgolyóval, és bamba tekintettel figyelem míg elmélkedek, úgy egyszer csak kiemelkedik elém, és újra megjelennek rajta a fura kék fények. Ekkor újonnan a levegőbe kezd vetíteni valami furcsaságot, egy absztrakt kép formájában. De ahogy jobban megnézem, héber vésettel felfedezem rajta az ismerős szavakat, melyeket képes vagyok kiolvasni. Az egyik ilyen szó a „Hellenburg” míg a másik „Ir-Buraq” névre hallgat, és tőle nyugatra középen egy kis kék X van jelölve.
A Hellenburg melletti X megmozgatja a fantáziámat. Mint valami régi kincsestérkép, az X jelöli a kincset.
Még egy darabig nézegetem a gömböt, és a kivetített képeket írásokat, de nem látok semmi újat, úgy azt zsebre is rakom. Nem is lehetek olyan messze. Így memorizáltam az X et, és úgy nagyjából be tudom lőni, hogy merre kell, hogy menjek.De mindenek elött, pár szükséges dolog megvételével kezdem a piacon. Vékonyabb a súlyomhoz méretezett könnyű kötelet veszek, mellé pedig egy fémkampót, melyet hozzá tudok kötni. Emellett egy cipót, szárított húst, és egy kulacs vizet is viszek magammal. Így ahogy a túlélő eszköztáram megvettem, úgy el is hagyom Hellenburgot, majd az X lehetséges pozíciójához megyek.
Körbe kőrbe nézelődök, a tömött táska kissé húzza a hátam, de elviselhető. Viszonyítási pontokat keresek, és a füvön köves maradványokat. jelen pillanatban, valahogy meg kell találnom, a leg valószínűbb rom maradványt, ami akár még egy bejárat is lehet. Sürögve, forogva sétálgatok az X helyén, és keresem, hogy mit is kéne keresnem. De mind hiába, nem látok semmi érdemlegeset, csak pár kavicsot, és semmi mást.
Ekkor eszembe jut valami. Mi van, ha a kő aktivál itt valamit? Háttal Hellenburgnak, hogy a kényes szempárok ne lássanak semmi gyanúsat, előveszem a márványgolyót, hátha más desztinációt fog mutatni nekem, esetleg valamit aktivál.
A kő ahogy előveszem, egy pillanatra az égbe repül, majd előttem beleáll a földbe, egy látszólag teljesen jellegtelen fehér kőbe. A kő ekkor megremeg, és a golyóval együtt emelkedni kezd. Eközben a füves föld széthasad felette, mire teljesen kimászik egy velem egymagasságú fehér kövekből álló nagyon vékony gólemszerzet. Bár nem hiszem, hogy ez ténylegesen egy megszokott gólem lenne. Ahhoz túl öreg, hogy csak úgy egy egyszerű kőbaba legyen. Óvatosan mérem fel az ősi kreálmányt, melynek arca nincs, de a feje helyén egy négyszögletes téglatest alakú kőtömb foglal helyet. A kőtömbön két kék csík fut végig, és egy szintúgy ezzel a színnel világító pont foglal helyet. Ahogy a fejét elfordítja, úgy a pont kitágul, és visszazsugorodik. Érdekes látvány, mintha csak egyember szemének feketesége tágulna ki, és zsugorodna.
- Te... vagy nefilim? - kérdezi héberül, remegő, fel-le ugráló dobozhangon a kreálmány, mely meglep.
Egy pillanatra megingok a lény látványára. A gólemekkel nem voltak jó élményem, de mindig is csodáltam őket. Előtte állva válaszolom héberül. - Igen - Ha nemet válaszolok, akkor biztos utamat álja. Ha igent válaszolok, ugyan ott lyukadok ki. Így ez a kicsike hazugság, talán keresztül juttat, a már kissé viseletes, de alul nem becsülendő gólem barátunkon. Kezemmel erősen szorítom a pálcámat, és készülök a legrosszabra. Sosem szabad alábecsülni azt, ami már sokszáz, vagy ezer éve létezik, és még mindig működik vagy él.
- Hol... most? - forgatja körbe a fejét, melyre egy kicsit bepánikolok, hogy netalántán rossz választ adtam meg.
Egyre nagyobb slamasztikába kezdek keveredni. Érzem, hogy porszem került a gépezetbe ezzel a válaszommal. - Majd egyszer. - Válaszolom szintúgy héberül, most már meghatározatlan információt adva a gólemnek, hátha ezzel valahogy letudom nyugtatni, a fejét kapkodó teremtményt. De azért kissé kihátrálok tőle, nem e nekem ront egy rosszabb pillanatában.
- Ért... nem. - fordítja vissza a fejét felém. - Hol... most? Miért... Ir-Buraq nem? Nyelv rendszer... működik nem. – kapom a válaszokat a gólemtől, melyek kissé elgondolkodtatnak.
A szemeim tágra nyíltak, majd a homlokomra csaptam, ahogy lesett mit is akar közölni a gólem. A mágia, mely már sok sok ideje kering benne, megfakult, néhol hibásan működik. Az alap funkciók épek, de sok hiányossága lett. "ért...nem" Szóval nem ért. Nem tudja hol van most, és nem képes normálisan kommunikálni. Vagyis remélem, hogy ez van. - Ir-Buraq igen - majd válaszolom megint héberül neki - Értelem, nyelvrendszer helyreállit. - Talán valamit kihozhatok ebből, de azért félelmetes az ilyen kétes és öreg mágia. Nagyon figyelek, nem e belenyúlok valamibe, ezért megközelíteni még nem közelítem.
A gólem felém fordítja szögletes fejét, majd a szemként funkcionálható kék pontjával méregetve bólint.
- Ir-Buraq... javít. Megy... város. Nefilim... megy is? – Óh szóval a városban ez az Ir-Buraq képes megjavítani ezt a gólemet. De miért hisz engem nephilimnek? Nem akartam újra használni a Nephilim szót, vagy helyeselni neki, így csak a következő választ adom.
- Én megy város - Bútítom le a a héber szöveget egyszerű szavakra, hátha az értelmezési képességei ezt még képesek felfogni. Ekkor a gólem, megindul az emlegetett város irányába, én pedig tisztestávolságból követem, és figyelem.

Felhasználó profiljának megtekintése

3 Re: [Magánküldetés] Call of the Undercircuit on Vas. Okt. 21, 2018 6:38 pm

Theo Wagner

avatar
Hellenburgi Királyi Szövetség
Hellenburgi Királyi Szövetség
Hosszú órák telnek el, míg a föld alatt követem a gólem gépiesen pontos tempóját. Lassan, de biztosan, jobb, bal, jobb, bal, léptekkel halad előre. A ritmusa tökéletesen azonos, sosem változik, mint a napsütésben olvadó jégcsapról lehulló vízcseppek. Ám akármennyire is hosszú az út, nem vagyok képes leengedni a védelmemet. Van bennem egy félelem, hogy a legrosszabb mindig akkor történik, amikor az ember nem is gondol rá. És mivel tudom hogy a gólem meghibásodott, és jó pár funkciója nem olyan már mint újkorában, honnan tudhatom hogy nem fog rám támadni egy félreértelmezett információ, vagy cselekedet alapján? Így hát szépen egy három négy méter távolságban követem a gólemet, a több órás séta közben.
A távolban már meg is látom az érdekes formákat, és egy kis fényt. Ott lennének a konkrét romok? Az lenne a cél ahová a lestrapált útvezetőm vezetne engem? Sok a kérdés, kevés a válasz, sőt, még kérdést se merek feltenni a gólemnek, mivel ki tudja, hogy mégis reagálna rá. Inkább csöndben követem, az a legbiztosabb.
Lassan el is érünk egy kis sátortáborhoz, ahol a gólem, mintha nem is látná, keresztülsétál egy sátron, amit talán tituálhatunk fősátornak is. Ezt betudhatom a meghibásodásnak is, de betudhatom, előre meghatározott útvonalnak is, amit megtanítottak, a gólemünknek. De a sátorban, meg is látok pár diákot. Fiatalok, körülbelül az én korosztályom lehetnek. Négy fiatal egy sátorban. akkor biztos valami megbeszélést tarthattak. Két lány, egy fiú, és egy sötételf, aki a déli kör tanuló egyenruháját viselte.
Na most mégis mi legyen. Ha megszólalok, akár meg is támadhatja őket, vagy netalántán engem a gólem. Eléggé rémisztő volt, amikor a neki nem tetsző választ adva, kapkodni kezdte a fejét a felszínen. Nem akarok egy felesleges harcot kibontakoztatni, így inkább csak megpróbálom minél tömörebben figyelmeztetni őket. De a csodálkozó diákok, kerekded szemekkel nézték a gólemet, és mire akármit tehettem volna, fel is szólaltak.
- Ez... Ez egy... Tudjátok... -  Mondana valamit a vörös hajú szeplős leányzó, de az egyik fiú ráhorkan, így belefolytja a szót. Netalántán gólemet szeretett volna mondani? Vagy egyebet? - Nem, Krynhild, nem tudjuk. Ahogy te se. Mi a fene ez? – A fiú is csak kérdéssel, és cáfolattal volt képes a lányra válaszolni, de ez egyre jobban kezdett engem nyomasztani. Ők nem tudják hogy mégis milyen veszélyeket rejthet egy ősi technológia, főleg ami idegenektől is fogad el „parancsokat” vagyis inkább válaszokat. Akármilyen hiba és félreértelmezés, a vesztünket is okozhatja. Remélem csak a látvány beszélt a lányból, és nem csak elhallgattatva lett a másik srác által. De talán jobb is ha csöndben maradnak. Talán amikor kicsit messzebb lesz a gólem, eltudunk jobban beszélgetni.
Próbálok olyan tömör lenni, amennyire csak lehet, és csak egy – Üdv. – szócskával köszönök nekik, ez talán nem aktivál semmit, de azért feszülten figyelek.
- Te meg ki vagy? – Záporoznak felém a kérdések, és megértem, egy ismeretlen mágus, egy széteső félben lévő öreg gólemmel, megérkezik a sátruk közepébe. Énis kérdéseket szeretnék kapni, hogy mégis mi a fene ez. - És főleg ki... illetve inkább MI ez?
Talán eléggé össze tudom tömöríteni a dolgokat, remélem, hogy fel is fogják. Így lassan odasétálok a fiúhoz, aki kérdezett, próbálok minél veszélytelenebbül, mivel nem lenne jó a ha féltükben itt ölnének meg valami varázslattal.
Ahogy odaérek, halkan mondom a csipet csapat felé. Ki tudja, hogy milyen hallása van a gólemnek, így nem kockáztatok. Tömörítem amit tudok, akármennyire is hangzik furán. - Én inkább tartanám a számat jelen pillanatban... – Ekkor mutatok hátra a gólemre. - Jelen pillanatban öreg barátunk, eléggé berozsdásodva, és sok hibával működik... – Kicsit rájuk ijeszteni se lenne gond, hogy addig is csöndben maradjanak, így legalább kiderülhetne, hogy mégis mit szeretne a gólem, és nem lennének véletlenül kimondott, és félreértelmezett parancsszavak. - Te sem szeretnéd a legrosszabb eshetőséget úgy hiszem. -
Bár a dolog rosszabbul sült el, mint gondoltam. Ezek tapasztalatlanok, és lehet, hogy még életükben sose volt veszélyben az életük. Romokat se láthattak túl sokat, vagy ha láttak is, az már egy sokat bejárt, teljesen ártalmatlan hely lehetett. Így a fiú, minden nemű mögöttes gondolkodás nélkül, csak beáll szembe elém, és még számon kéri rajtam a dolgokat. - Kinek képzeled te magad, hogy fenyegess?
Kellemetlenül érint, hogy a figyelmeztetést, néhányan fenyegetésként értelmezik, és még engem állítanak be a rossznak. Ekkor valami elpattant bennem, lehet hogy félreérthető volt a fogalmazásom, de nem volt bennem semmilyen ilyen szándék.
- Félreérted a helyzetet, én figyelmeztetlek. De ha te ezt fenyegetésnek véled, hát rád hagyom a dolgot. - Majd sétálok kicsit messzebb, majd megállok a fal mellett, az ujjamat végig húzom a falon, majd összemorzsolom az ősidök mocskát, miközben próbálom valami mellékes tevékenységbe ölni a dühömet, és válaszolok a fiúnak. - Theo Wagner. Ő vagyok, és neki gondolom magam. - Majd fordulok felé, és nézek a szemébe. - Se több, se kevesebb. – Remélem, hogy most örül, és ha a gólem megvadulna vagy akármi, akkor aki hülye haljon meg alapon, nem fogok a segítségére rohanni. Érzem, ahogy a már megszokott jóhiszemű, és segítőkész gondolkodásom, kezd átformálódni, egy sokkalta rosszakaróbb gondolatmenetbe.
A sötét tünde ekkor meg is szólal, talán mond valami értelmeset a barátján kívül.
- Mondták, hogy valaki jönni fog az akadémiáról. Szerintem ő az, csak nem képes értelmesen kinyögni, mert a nagy arca akadályozza a beszédben. – A sötételf is rátesz egy lapáttal az egészre, és már titkon kissé remélem is, hogy valahol a romok között elvesznek az ilyenek. Netalántán ha megvadulna a gólem, rájuk hagyhatnám az egészet.
De emlegetett szamár, ahogy a gólemre gondolok, és a megvadulására, úgy az mocorogni is kezd. Körbenéz, majd újra a már megszokott tömör kérdését feltéve, talán kinyírja a társaságot, akik eddig nem tudtak leszűrni semmit. - Ti... nefilim vagy? -
Nem is válaszolok én már semmit. Rájuk hagyom a döntést, hogy mit hoznak ki az öreg gépezetből, és lesz ami lesz, ha kell megoldom ezt egyedül.
- Nefilim? - szólal meg a vörös hajú lány. - Mi nem... - a fiú ekkor befogja a száját.
- Persze, azok vagyunk. Nefilimek. – A végére csak eldöntik hogy mit mondanak. Én nem mernék konkrét választ adni ezeknek a gépezeteknek maximum, ha csak konkrét választ fogadnának el. De nem is kell várni, pár pillanat múlva, a gólem kettőt villog, majd újabb részleges kérdéseket tesz fel.
- Kapu... hol? – Érkezik a kérdés, melyre a négy fiatal csak összenéz. Ráncolom a homlokom, felhúzom a szemöldököm, és azért el el gondolkodom, hogy ezek négyen, talán nem is olyan rosszak, mint gondolom. – Na és? Merre lenne a kapu? – Kérdem a fiatalokat. Hiába látom bennük a tehetség szikráját, még ha szegény vöröskének mindig be is fogják a száját, már nem érdekel, hogy nagyképűnek találnak e vagy nem. Ami sokkalta lényegesebb, és fontosabb, az ez a hely Ir-Buraq.
- A.. arra! - mutat a másik lány a rom belseje felé, mire a gólem megindul, a maga lassú cammogós, de mégis ritmikus tempójában.
- Kövessük! - szólal fel hirtelen az első lány, majd el is kezdik követni. Én is megindulok, de gólemtől jó pár méter távolságot azért tartok. Még mindig nem bízok ebben a gépezetben.
Meg is érkezünk lassacskán a kapuhoz, ami inkább hasonlít egy díszes alkotáshoz, mintsem egy lejárathoz, vagy tényleges kapuhoz. Egyenletes szűrke színű kő építmény, mely lépcsős gömbíveket alkot, és egy ősi vésetekkel, és karcolatokkal díszített falat vesz körbe, mint egy karimaként. A gólem közelebb sétál, majd egy a falon található nyílásba dugja a kezét, melyre ez a díszes építmény darabokra válik, és egyik darabnak a helyéről, a másikéra csúszva kinyílik, így egy járatot fedve del elöttünk.
- Azta... - szólal meg Krynhilde. - Ti is látjátok? – Érkezik az első meglepett reakció, az ősök mesterművének bámulatos képességei által kiváltva, mely ténylegesen csodálatra méltó. Ha még a mostani idő embere is képes lenne ehhez hasonló épületeket, esetleg mérnöki vívmányokat gólemeket létrehozni, mégis milyen fejlett lenne? De mégis egy másik érzelem vette át a vágyakozás, helyét. Egy önző és kíváncsi érzés, melytől mosolyra húzódott a szám, és csak egy szócska hagyta el a számat. – Végre… - Végre kitárult előttem az ősi titkok kapuja, mely tartalmazhat mindent, melyet az idő múlása elfeledtetett az élőkkel, és holttal. Sokezer kérdésre találhat itt választ az, aki keres, és elég bátor. De még több kérdés marad megválaszolatlanul. Minden válasz két kérdést szül, melyet nevezhetnénk egy ördögi körnek, mely növekvő függőséget hoz a válaszok megszerzőjére.
Lépnék is be a kapun, mint valami mágnes a fémet úgy vonz a mélységbe a rejtély maga, de ekkor valaki megfogja a vállamat. Ahogy hátra nézek, a nagy pofájú sötéttünde az, aki most pedig késlelteti azt, amire már sok éve várok. Az egyik ujját az arcom felé emeli begörbítve, melyet egy undok unalommal az arcomon figyelek. Dühítenek, dühítenek ezek a felesleges cselekedetek.
- Ide figyelj, Theo Wagner. Nem mondtál semmi bíztatót eddig, így a részünkről akár bandita is lehetsz, aki a kincsekért jött. Ha egy rossz mozdulatot is teszel odalent, nem fogsz feljönni. – Ezután elenged, és belép előttem a sötétbe.
Keveregnek, kavarognak bennem a vegyes érzelmek, mint az alkimista üstjében fortyogó bájitalok hozzávalói. Félig meddig jogos a mondanivalója, de akkor most ki fenyeget kit? A kíváncsiság, és a folyamatos értelmetlen közbelépések generálta düh által összekeveredett homogén érzelem massza, mely már lassacskán az üst aljára kozmál, ahogy minden nedvesség elpárolog benne, kezd alakot ölteni.
- Na ki is fenyeget kit? - Rántom fel a szemöldökömet, majd haladok tovább. - Én inkább félnék magától a rom belsejétől, mintsem magától attól, hogy bandita lennék. - Mondom miközben haladunk. A leg félelmetesebb, és érthetetlenebb dolog nem én vagyok, hanem maga Ir-Buraq, és a gólem, ami előttünk ballag.
Figyelmemet, inkább a romoknak szentelem, mint a kötekedő bagázsnak. Nemsokkal az indulás után, halványkék fény gyullad fel, majd meglátjuk a hosszú folyósót, amin a gólem halad lefele. Érdeklődve figyelem a karcolatokat, és szövegeket, melyeket a falakra véstek sok, sok ével ezelőtt. Ahogy néha a többiekre nézek, ők nem úgy látszanak, mintha képesek lennének a héber szövegeket értelmezni. De attól, hogy nem képesek értelmezni, még lehet hogy tudnak olyan infókat, amiket én nem. De én legalább érdekes dolgokat találok a falakra írva.
"A mennydörgés városának őre, Ramiel. Tekintélye utat nyit a Hálózathoz."
"A Hálózat feladata végleges. A hibák megbocsáthatatlanok."

Vajon hosszú távon mit jelenthetnek ezek a szövegek? De jobban aggaszt a „hibák megbocsáthatatlanok” rész. A gólem maga nagyon úgy néz ki mint aki hibás. Sőt, ő maga vallotta be a felszínen, hogy mégis mi a hibás benne. Így még teljességgel jogos lenni, ha valami felelősséget terhelne ránk valami a mélyben, hogy a gólem hibás lett.
Azért mindenek elött, információk kellenek, így érdeklődöm a többiektől, hogy mégis mennyire konyítanak a héberhez. No meg a héberen kívül, hátha mond nekik valamit a falakon olvasott két szöveg.
- Tudtok héberül? – Kérdem a fiatalokat, de azért nem várva a teljes szemkontaktusra valamelyiktől, a falakat olvasgatom továbbra is, plusz információ után kutatva. - Ha nem tudnátok, akkor mond nektek valamit ami a falakon van? – Erre a rövid időre leveszem a tekintetem a falról, majd felvágok a héber tudásommal, máris jelezve, hogy itt az első dolog, amit jobban tudok mint ők. - A mennydörgés városának őre, Ramiel. Tekintélye utat nyit a Hálózathoz. És még az, hogy. A Hálózat feladata végleges. A hibák megbocsáthatatlanok.-
- A Mennydörgés városa? - fordul meg a másik lány, fonott szőke hajú igazi északi vonásokkal megáldva. - Te tudsz héberül? Amúgy Helga vagyok. – Kérdez, és válaszol egyszerre a lány, melyet a jelenlegi hangulatomban, nem tudok hova tenni. A két srác által keltett ellenszenv, még mindig nem hagy nyugodni, de végülis a két lány, eddig nem tett még semmi sértőt az irányomba.
-Üdv Helga. - Válaszolok a lánynak, majd a falakat, és a lépcsőt firtatom, további nyomok után kutatva, kicsit zavaromban, nem tudok más tevékenységet találni, hogy a zavarodottságom elnyomjam, és kicsit leülepedjenek a gondolatok a fejemben. - Réges rég tanultam még a hébert a mesteremtől, és a többi kutatótól. – Válaszolom a lánynak, aki viszonylag visszaránt a kedvesebb, és segítőkészebb énembe.
- A mestered sokat járt romokban? - Kérdezi Helga, de eközben a gólem leér a folyosó aljára, ami egy újabb ajtót jelent előttünk. Ám mielőtt kinyitná, a kapun kékes cirádák jelennek meg, melyek végifutnak a fal résein és vésetein, míg nem egy szem alakjában álla össze a kép.
- Chut. Visszatértél. – Hallatszik a zörgő hang valahonnan, netalántán magából a romból? Esetleg a kapuból, vagy a kék szem generálná? Fogalmam sincs, hogy ez a hang honnan jöhet, de az izgalmak, és a meglepettség közepette, el is felejtek szegény lánynak válaszolni a kérdésére.  - Kik vagytok? – Érkezik a zörgő hang kérdése felénk, melyre a szívverésem felgyorsul, és újra az a jól megszokott vigyor ül ki az arcomra.
A szemeim még mindig tágra nyílva figyelik a kékes cirádákból formálódott szem alakot az ajtón, de ekkor már a megfelelő válasz alternatívái futnak végig a fejemben. Ha netán rosszul válaszolnánk? itt érne minket a vég? Megpróbálom valami diplomatikus, és nem fenyegető válasszal előállni a vallató hang számára. Így kicsit megköszörülve a torkomat, héberül válaszolok is a hangnak. – Mágusok, és Kutatók – Vannak kétségeim a válaszomat illetően, mivel a eddig a nephilim volt a legtöbb olyan válasz, amelyet elfogadottnak nyilvánított a gólem. Bár ha jobban belegondolok, ez a hang jobb, és pontosabb beszélő mechanizmussal van ellátva, mint a gólem ütött kopott változata. Így reménykedem benne, hogy az igazság beválik, ha már ez a valami elég értelmes, hogy kérdéseket tegyen fel. Az az érzésem, hogy ha itt is nephilimnek hazudnánk magunkat, magunkra haragítanánk a hangot. Így csak remélhetem, hogy az őszinteség beválik.

- Mágusok. - kuncog fel a hang, mely lehet számomra jó, de rossz jel is. A kuncoására nem vagyok képes mást tenni, mint hogy nyelek egyet. - Kutatók. - nevet tovább. - És aztán mit kerestek Ir'Buraq-ban? – érkezik újonnan a kérdés, melyre jó lenne valami kevésbé fenyegetőt kitalálni. Az a válasz „Hogy jöttünk felfedezni a város kincseit, és ereklyéit, ha bejutunk” szerintem nem lenne a legjobb válasz, így valami mást kell kitalálnom. A kíváncsi kutatók, kik leporolják a falakat, és olvasnak, talán az lenne a legjobb válasz.
Bár a nevetésből nem tudom kitalálni, hogy ez a nevetés egy rosszindulatú, vagy egy jóízű nevetés lett volna. A torz rezgő hang, nem volt a legjobb támpont. Talán fogjuk rá, hogy igen jó kedvében van az őrszemünk. - Magát Ir'Buraqot - Válaszolom szintén Héberül a kéklő szemnek, majd újra válaszolok. - A dicső várost szeretnénk látni. – Remélem, hogy ez így már működőképes lesz, és azért csak a városnéző mágusok nem is olyan gyanúsak nem?
Most gondolkodna? Vagy valamit csinálna? Elmélkedek, miközben az őrszem íriszében lévő kékesen fénylő karikák csak forognak pár másodpercig, majd ahogy hírtelen megállnak, és felnevet. Ilyen vicces lennék? - Fáradjatok akkor be, kutatók. – Ezután a válasz után, a fal ketté nyílik, és a szemünk elé tárul, egy hatalmas földalatti csarnok. A közepén egy pódiumszerű dolog van, amelyhez négy híd vezet, és mi állunk az egyik híd peremén, a csarnok szélén. Ahogy le le pillantok a híd szélén, úgy elég bizalomgerjesztőnek találom, hogy a jelen látási viszonyok között, nem találom az alját.
- Izé... jó ötlet ez? - kérdezi Helga, ahogy látom kissé megszeppent a látványtól, bár ez teljesen jogos tőle. Nem minden nap vezeti le egy kissé kopottasan beszélő gólem az embert egy kétes földalatti csarnokba, ahol szerintem maga a rom kommunikál a bent tartózkodókkal, és állunk egy olyan hídon, amely olyan szakadék áthidalására épült, amelynek az alját szabad szemmel nem is láthatjuk.
- Minden kezdet nehéz, de valakinek ezt is meg kell tennie. - Mondom a lánynak, és próbálok bele egy kis bátorságot önteni. Ekkor szépen lassan és óvatosan átveszem a csapat első helyét. Figyelmesen körbe pásztázom a csarnokot, és megnézem a hidat, ami a pódiumhoz vezet. kimegyek a kis piedesztálunk jobb és bal oldalára, hogy megnézzem a híd állapotát még jobban, majd ha mindennel megelégedtem, úgy a padlózatot veszem figyelembe. Túlontúl sok dolog van, ami megölhet egy embert. Túl sok kegyetlenség, és túl sok vérontás, mely a titkok megvédésére hivatottak.
Szerencsémre, semmi veszélyeztetőt, vagy csapdaszerűt nem találok, e helyett, csak a piedesztál közepét vizslató gólem kelti fel a figyelmemet. Ahogy oda is megyek óvatosan, mivel még mindig tartok a gólemtől, neme tesz valami furcsálló vagy agresszív szándékú mozdulatot, meg is vizsgálom a csapóajtót, melyet mintha a gólemünk nem lenne képes kinyitni.
A jelenlegi terepet megbízhatónak, és viszonylag biztonságosnak megítélve, egy kérdést intézek a többiek felé. Ha már többen vagyunk, használjuk ki az embererőt, no meg azt az egy selfet.
- Szerintetek mit szeretne ennyire a gólemünk azzal a csapóajtóval? - Egyértelmű hogy kinyitni, de hátha valaki meglep az ötletével, vagy talált valami teljesen mást.
- Valószínűleg lemenni. - feleli az egyik fiú, de ekkor az egyik lányka felkiált.
- Nézzétek! – Mutat egy apró lámpára apódium szélén, abból az irányból, ahonnan bejöttünk a csarnokba. A földbe, vagyis a rom kőzetalapjába van ágyazva, és mintha csak egy egyszerű ásvány lenne, mely a sötétben képes fényt adni. Kékesen világít, és ahogy visszanézek az ajtóra hol bejöttünk, afelett is egy hasonló lámpaszerű ásvány világít.
- Magunkkal tudjuk vinni? - Kérdezem a becses megtalálóját, a fényforrásra mutatva, miközben az agytekervényem elméleteket kezdenek szőni azzal kapcsolatba, hogy mégis mit kéne itt összehoznunk. Valahogy ki kell nyitnunk a csapóajtót, és annak a kinyitásához, a fényforrásként működő kristályok is kulcsfontosságúak.
- Csak ha kivéssük a kőből. - feleli Krynhilde, a legnagyobb bánatomra, de ki tudja, lehet előny, ez a pillanatnyi hátrány. Lehet, hogy csak rossz irányból közelítjük meg a dolgot, és a hírtelen hév miatt, letértünk a jó irányról.
- Itt is van egy, de ez nem világít. – Feleli a self fiú, miközben a csarnok területén, egyre több ilyen fénylő lámpásra hajazó dolgot kezdünk el felfedezni.
Én is elkezdek hasonló fényforrásként funkcionáló kristályok után kutatni, hátha találok egy nyomot, vagy valamit a közelükben, ami plusz nyomként szolgálhat. Esetleg egy karcolat, mely végigfut a lámpától valamerre. Ekkor eszembe jut még valami, és egy kérdést intézek minden jelenlévő felé.- Mindenki mondja meg mi van a lámpán, a lámpa körül, és hogy mit vél benne furcsának. Ezen felül, keressétek a különbségeket közöttük! - Hátha rájövünk, mégis miért nem világít az a lámpa... -
Ahogy elkiáltom a kérdésemet, úgy a gólem hírtelen megmerevedik, és az eddigi ritmikus akadozás helyett, most folyékonyan sétál oda hozzám. A botomra erősen rámarkolok, nem e valami agresszív cselekedet lesz e a következő lépése, de ehelyett, a szem hangját hallom tőle. A szemét, amelyét hírtelen el is felejtettem. Annyira beleéltem magam a fényforrások rejtelmeibe, hogy a legfontosabbról, magáról a leg rejtélyesebb tényezőről megfeledkeztem.
- Jó gondolatok, Theo Wagner, de tovább látsz a valóságnál. -  Hallom a hangját ahogy a nevemen szólít, és mintha segítően figyelmeztetne. Meg kell tudnom a későbbiekben, hogy van e velünk esetlegesen más célja, netalántán ártó szándékai felénk. Nem tarthatom fenn örökké a védelmemet, mivel, mint mentálisan, mint testileg is lefáraszt. És van egy olyan érzésem, hogy mindenképpen le leszek fárasztva, így nem kéne felesleges dolgokra energiát pazarolnom.
- Akkor csak elromlott volna? - Kérdem én a gólemtől, de azért a testem megfeszül, ahogy a gólem ilyen közel áll meg hozzám. Nem bírom ezt a kétes helyzetet, amikor nem vagyok tisztában egy ember céljával, és szándékával felém.
- Nézd meg az ajtót, amin bejöttél. Aztán nézd meg a három másikat. Ir'Buraq rendszerei nem működnek, így a szívéhez vezető ajtót nem biztonságos kinyitni. A Hálózatot meg kell védeni. Javítsd meg a három másik rendszert, aztán a lejárat szabad lesz. Chut tud segíteni, de jelenlegi állapotában neked kell a megoldást kitalálnod.
Szóval, mint mérnök, az én, vagyis a mi feladatunkká vált, hogy sikeresen működésre bírjuk ezt a hatalmas ősi gépezetet. A kétségek, a kihívás, az izgalom, és kíváncsiság gyúródott bennem össze, ahogy kezdett bennem megfogalmazni, hogy itt most egy kölcsönös együttműködésről lenne szó. Ahogy megkapom a segítséget, úgy meg is indulok a legközelebbi hiba irányába, és egy hálás választ adok a vendéglátónknak. - Köszönöm a segítséget. Azon leszek, hogy itt minden működjön! – Jön tőlem a válasz, ahogy a felfedezés vágy hajt és haladok a legközelebbi hiba irányába. De egy dolog mégse hagy nyugodni. Ha minden megjavul itt, akkor mégis mi fogja meggátolni azt, hogy ne csak holmi betolakodóként kezeljenek itt minket?

Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.