Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Kérdező vendégeknek
Magánküldetések

Szomb. Jún. 08, 2013 6:05 pm by Darrakard

Ezen a szent helyen lehet magánküldetésekre jelentkezni, szám szerint párhuzamosan kettőre. …

Comments: 74

A háború nyitánya

Szer. Jún. 06, 2018 5:07 pm by Serene Nightbough



Kedves Játékosok!

Elérkezett az első …

Comments: 21

Aktuális azonnalik

Kedd Dec. 13, 2016 10:03 pm by Serene Nightbough

Sziasztok!

Hogy könnyebb legyen nyomon követni, hogy mikor van kiírva új azonnali és hova …


Comments: 38


You are not connected. Please login or register

Amelia Tewelon - helyzetjáték

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

1 Amelia Tewelon - helyzetjáték on Szomb. Nov. 07, 2015 5:13 pm

Amelia Tewelon

avatar
Hellenburgi Királyi Szövetség
Hellenburgi Királyi Szövetség
Norven-t olvasva kedvet kaptam én is egy játékhoz, bár bevallom félek egy kicsit. Igaz nem is remélem, hogy megközelítem a színvonalát, de igyekszem majd. Smile

Felhasználó profiljának megtekintése

2 Re: Amelia Tewelon - helyzetjáték on Szomb. Nov. 07, 2015 6:10 pm

Darrakard

avatar
a Démoni Írnok
a Démoni Írnok
Nem kell félni, nem fog annyira fájni. Very Happy (félrerugdossa a fűrészeket)

Az első helyzet a következő:
Egy cellában ébredsz, megbilincselve és ahogy furán és megvetően nézve rád elmondják, meggyilkoltad XI. Károly királyt, ezért most ki fognak végezni. Akármit mondasz, nem igazán hallgatnak meg, ott hagynak a celládban egész nap, mígnem sötétedéskor kivisznek egy fáklyákkal világított bitófához, meghúzzák a nyakadon a kötelet és kirúgják alólad a támaszt. És... itt ér véget a köröd, jó munkát!

Felhasználó profiljának megtekintése http://questforazrael.hungarianforum.net

3 Re: Amelia Tewelon - helyzetjáték on Szomb. Nov. 07, 2015 8:22 pm

Amelia Tewelon

avatar
Hellenburgi Királyi Szövetség
Hellenburgi Királyi Szövetség
- Hétalvó! Hasadra süt a nap! – hallottam anyám vidám hangját, ami minden nap reggel keltett ha még lustálkodáson kapott és én már előre élveztem, hogy az asztalon vár a langyos, friss tej és mehetek apámmal újra az erdőt járni, persze csak miután szalmát raktam az állatok elé.
A szalma……….Szúrós érintését érzem az arcomon, de hiszen én még az ágyamban vagyok, ahol nagyot nyújtózom……….láncok csörgése jut el a fülembe és mozdulatom is megakad félúton.
~ Mi a……! ~
Szemeim kipattannak és értetlenül nézem a penészes, nyirkos téglát a fejem felett a félhomályban, majd szemem  tovább vándorol a kezemen és a jobb lábamon lévő béklyókra.
A koszos, büdös szalma megzizzen alattam, ahogy egy mozdulattal felülök, bár testembe fájdalom nyilall és a fejem is nehéz.
Azt nem nehéz felfognom, hogy egy cellában csücsülök, csak épp az a gond, hogy nem emlékszem, hogyan kerültem ide! Erőlködve próbálok visszaemlékezni, de az utolsó, ami eszembe jut, hogy a Pityókás Haramia fogadóban kértem egy kupa bort.
Végignézve magamon, akár azt is gondolhattam volna, hogy megverekedtem a város teljes őrségével. A ruhám rongyokban lóg rajtam és alatta a testem tele zúzódásokkal, kék-zöld foltokkal, vágásokkal.
~ Mi a fene történt! ~
- Nézzétek már! Felébredt a kis rüfke! – hallottam egy hangot a cella rácsain túlról, aztán a fáklyák fényében megjelent egy őr, aztán egy másik is és szemükből csak megvetést és elégedettséget olvastam ki.
A városi őrség egyenruháját viselték, így legalább abban biztos lehettem, hogy hazai földön vagyok.
- Miért vagyok itt? – kérdeztem, bár kétszer futottam neki, kiszáradt torkom miatt.
- Te Hans, ez még azt kérdi miért van itt! – böki oldalba a potrohosabb fickó a másikat gúnyos hangon. – Na ne játszd a hülyét te nyomorult orvgyilkos! Azt hiszed ezzel mentheted a tettedet!
- És még milyen olcsón megússza! – köp a földre a másik, akinek kis kecskeszakálla van és olyan gyilkos tekintettel méreget, hogy önkéntelenül is hátrébb húzódok egészen a vizes falig. – Én biztos élve megnyúvasztanám, aztán egyenként vágnám le minden kiálló testrészét. Egy királygyilkost csak úgy felkötni? Ki hallott már ilyet?
~ Királygyilkos? ~
- Én nem öltem meg senkit! – kiáltottam és ráztam meg a fejem, ahogy a gyomromból kiállt a görcs, ami a párbeszédük közben belemarkolt. – Ez valami tévedés! Én még életemben nem láttam a királyt! Szerintetek egyáltalán a közelébe engednének? – eredt meg a szavam.
- Még tagadja! – csap a rácsra a nagyobb darab. – Nem átallja tagadni, mikor több tucatnyian látták és tetten érték!  Holnap felkötnek ribanc és örülj, hogy nem adtak a MI kezünkbe. – villan felém sötét tekintete, aztán elsétálnak a rácstól beleveszve a folyosó sötétjébe.
Zsibbadtság telepszik rám, agyam lázasan igyekszik kitölteni az űrt, ami emlékeim helyén lappang, de csak azt érem el, hogy megfájdul, de nem értek semmit.
- Én nem öltem meg a királyt! – ugrom fel, nem törődve testem tiltakozásával. – Halljátok! Ártatlan vagyok! Nem vagyok királygyilkos! Halljátok!....HALLJÁTOK! – kiáltok, majd sikítok, a láncaimat rángatva, míg véresre nem marja csuklómat és bokámat a béklyó és be nem rekedek.
Senki nem válaszol, csak a víz csepegése hallik ritmikus ütemben valahol, ahogy magamba roskadva, lihegve fogom két kezembe a fejem.
- Én nem öltem meg a királyt! Nem ölhettem meg! Miért tettem volna….. – suttogom magam elé……..- De miért nem emlékszem! – csapok dühösen a földre, majd újra meg újra. – Uram! Hallasz engem ott fenn! Miért nem emlékszem? Add vissza az emlékeimet, hiszen nem én öltem meg a királyt!
Dühöm hamar kifulladt, ahogy már hangom sem volt senkit és semmit átkozni, kételkedéseimet hangoztatni. Senki nem válaszolt sem ember, sem Isten. Magamra maradtam, lelkemben egyre nőtt az űr…….elcsendesedtem, csak néha szakította meg halk sírásom a tehetetlenségem okán.
Aztán behúzódtam a sarokba és csak bámultam magam elé.
Miért is okolom én az égieket? Hiszen én vagyok az oka mindennek! Nem voltam jó! Sosem voltam! Nem voltam képes megakadályozni szüleim és öcsém halálát, bácsikám is hiába okított, csak arra használtam a tőle kapottakat, hogy a bosszúm hajszoljam, aztán őt is elhagytam, nem segítettem öreg korára, talán már ő is meghalt valahol, magányosan, mert ne voltam mellette. És mi lett belőlem? Egy bérenc, egy gyilkos, aki más piszkos munkáját végzi el. Talán ezek után nem érdemlem meg, hogy így végezzem? A sors keze ez, még ha olyan miatt is bűnhődöm, amit még csak felidézni sem tudok. De hát látták! Én tettem! Megöltem a királyomat!
Valószínűleg néha elvesztettem az eszméletemet, mert arra eszméltem, hogy kiáltozom és dobálom magam, talán lázam is volt, hisz forró volt a testem. Se enni, se inni nem kaptam, a torkom bedagadt, alig bírtam nyelni.
A magasban lévő ablakban aztán halvány fény kezdett derengeni, mikor meghallottam a lépteket és a kulcs csörgését.
Hatan jöttek értem, négyen megálltak a cellám előtt, ketten bejöttek és leszedték rólam a láncokat és talpra rángattak. Közömbösen tűrtem, aztán megelevenedtem. Nagyot taszítottam a két őrön és a cella másik felébe hátráltam, egyikük kardjával, ami remegett elgyengült kezemben.
- Nem én voltam! Sosem öltem volna meg a királyt. Csak rám akarjátok kenni, mert én nem hiányzom senkinek! De ebből nem esztek!
- Tedd le azt a kardot! – vettek körbe azonnal. – Tedd le, vagy kibelezünk itt helyben, aztán a hullád fog lógni. – fröcsögtek felém sötét indulattal, amitől felfordult a gyomrom.
- NEM! – sikoltottam. – Beszélni akarok a Bíróval! Nem én vagyok a gyilkos…..- kezdték elhomályosítani a könnyeim a látásomat.
Eddig nem is igazán fogtam fel, hogy meg fogok halni! Csak a tagadás foglalkoztatott, aztán az önsajnálat, de a halálom nem. De most megérintett a végzet szele és talán nem lett volna ez olyan borzasztó, ha biztosan tudtam volna megérdemlem.  ~ Megérdemlem? ~
Halott szüleim és kelekótya öcsém jutott eszembe és a kard csörömpölve hullott ki a kezemből, aztán egy nagy ütést kaptam a fejemre, amitől szédülten terültem el a földön, de már rántottak is talpra, majd hátrakötötték a kezem. Durvák voltak, de már nem érdekelt.
Nem tudtam, nem érzékeltem merre lökdöstek, csak mentem, arcomra teljes közönyösség telepedett.
Meg fogok halni ezt értem el bolond bosszúvágyammal. És a gyilkos lehet, sosem lakol meg tetteiért.
Én viszont bűnösként állok Isten ítélőszéke elé. Gyilkos vagyok, még ha nem is azt öltem meg, akit a legjobban szerettem volna.
Felbotorkáltam a vesztőhely lépcsőjén. Szinte nem is hallottam az ítélethirdetést, csak arra rezzentem fel, amikor megrándult a kötél a nyakamon és egy keresztet toltak az arcom elé.
Meredten néztem a megfeszítettet, aztán megcsókoltam. Talán egyszer lesz esélyem, hogy megbocsáttassanak bűneim és találkozhassak szeretteimmel.
Aztán eltűnt lábam alól a kapaszkodó és nyakamon megszorult a hurok……nem……kaptam…..levegőt.

Felhasználó profiljának megtekintése

4 Re: Amelia Tewelon - helyzetjáték on Szomb. Dec. 05, 2015 7:19 pm

Darrakard

avatar
a Démoni Írnok
a Démoni Írnok
Egy ismeretlen megbízó különösen sok pénzt ajánl fel neked, ha a kedvedért megtennél egy igen egyszerű dolgot. Egy rabok szállítására használt lovasszekér mellé kellene szegődnöd biztonsági tartaléknak, ha esetleg komplikáció történne. Meglepetésedre, ahogy megjelensz a megbeszélt helyszínen, észrevétlenül leütnek, majd az említett kocsin térsz magadhoz egy külső jegyeiben hozzád nagyon hasonlító, 17 éves forma lánnyal együtt. A titeket fogva tartó ketrecet egy lepel veszi körül, így se nem látod, se nem hallod azokat, akik esetleg körülveszik a kocsit, ám cellatársad készségesen el tud látni információkkal. Titeket bizony eladtak rabszolgának egy határ menti kúriában élő gazdag nemesnek. A lány a sírógörcs és az ájulás határain táncol, de készségesen beszélget veled bármiről, amiről tud. Elrablóitokról nem tud sokat, hiszen hozzá is csak a leplen keresztül beszéltek. Minden mást rád bízok, beszélgessetek egy kicsit. Jó szórakozást!

(Azta, most jut eszembe, hogy azt ígértem, nem fog fájni... Hát, meglátjuk mit tehetek Very Happy)

Felhasználó profiljának megtekintése http://questforazrael.hungarianforum.net

5 Re: Amelia Tewelon - helyzetjáték on Kedd Dec. 08, 2015 10:37 pm

Amelia Tewelon

avatar
Hellenburgi Királyi Szövetség
Hellenburgi Királyi Szövetség
Egész napom egy megfigyeléssel ment el, mivel a célpontom házát nagyon komolyan őrizték és, ha sikeresen akarok besurranni és ellopni a szerelmes leveleket, akkor bizony jó munkát kell végeznem. Ráadásul egész nap szemerkélt az eső, a csontomig átáztam és alig vártam, hogy egy forró fürdő után ágyba zuhanjak.
- Hééé! Gréta! – állított meg a fogadós hangja, akinek természetesen álnéven mutatkoztam be. – Egy levelet hagytak itt neked, a vacsoráddal együtt felvitetem a szobádba. – intett én meg bólintottam felé.
Legtöbbször fenn étkeztem, mert jobb, ha nem sokan jegyzik meg az arcom, ezért hát hamarosan az egyik felszolgáló kopogtatott és adta át az étellel és itallal megrakott tálcát, ahol egy pecséttel lezárt levél is pihent.
Miközben az asztalhoz telepedtem és enni kezdtem, feltörtem a pecsétet és olvasni kezdtem a levelet.

„Bizonyos körökben igen jó hírre tett szert, így lenne egy megbízásom nekem is az Ön számára. A munka nem túl bonyolult, de mindenképpen szeretném, ha a rabszállító szekér időben és épségben megérkezne a rendeltetési helyére. Persze nincs kizárva, hogy esetleg atrocitás érné a szekeret, de erre igen kicsi az esély, csak a biztonság miatt kellene hozzáértő kísérő. A fáradozását busásan honorálnám, melynek első felét, 2500 váltót a találkozási ponton, a déli út mentén, pirkadatkor veheti át, a másik felét megérkezéskor. A célt biztonsági okokból nem árulnám el, de megnyugtatom, nincs egy napi járóföld lovon, amit biztosítunk Önnek. Kérem, legyen pontos.
Megbízója: (itt egy elég olvashatatlan macskakaparás, de valami nemesi névnek tűnik)”

Elgondolkozva olvasom el a levelet még egyszer, de az összeg igen csak vonzónak tűnik egy ilyen aránylag könnyűnek ígérkező feladathoz. Még ha csetepaté is várható, béreltek fel már ennél veszélyesebb munkára is kevesebbért. A pénz sosem jön rosszul és a mostani munkámnál még mindig izgalmasabb, ez meg ráadásul meg is vár. Aki a levelet írta, meg a „munkámmal” is tisztában lehetett és ezt tényleg csak bizonyos körökben tudták.

Másnap hajnalban így már a megadott úton lépkedek és próbálom kivenni, hol áll a szekér, amit meg is pillantok, de ekkor meghallom, ahogy egy ág megreccsen a hátam mögött. Már perdülnék is meg, de elkéstem és egy kemény ütés után elsötétedett előttem a világ.

Fejfájásra, rázkódásra ébredek és miközben igyekszem hányingeremet visszatartani, lassan összerakom magamban, hogy mi történhetett. Tőrbecsaltak, megleptek és leütöttek és most, ahogy lapos pillantással meggyőződtem róla, egy szekéren zötyögök, ami teljesen le van takarva, így nem látok ki és a kinti világ is csak némi halk neszezésen keresztül jut el hozzám.
De nem vagyok egyedül, egy majdnem magam korú és formájú lány tekintetével találom magam szembe, aki látható aggodalommal és félelemmel van teli.
Összerezzen és a sarokba húzódik, amikor a tarkómat tapogatva, ahol egy jókora duzzanat tanúsítja, hogy nem bíztak támadóim semmit a véletlenre, feltornázom magam ülő helyzetbe.
- Szia! – futok neki párszor, mire rekedten, de érthetően sikerül megszólalnom. – Gréta vagyok és te? Megtudod mondani hol vagyunk? Sejtésem szerint te sem önszántadból vagy itt. – intek körbe, hogy a letakart szekérre célzok.
- É……én…..- fog bele, de szinte azonnal keserves sírásra is fakad, így nem leszek okosabb, azonban, ha minél hamarabb szeretnék valamit megtudni, nem árt megvigasztalni.
Közelebb húzódom hozzá és esetlenül átkarolom a vállát, nem vagyok valami jó ebben.
- Hééé! Ne ríj már, talán nincs minden veszve, csak mond el, amit tudsz és akkor közösen kitalálhatunk valamit.
Természetesen eszem ágában sincs tétlenül ücsörögni és most, hogy már teljesen magamnál vagyok forr bennem a düh és a visszavágás tüze.
- Én……Ute vagyok….vizet….hüpp…..vittem a kútról…..hüpp…..az mondták, hogy anyám……- megint sírva fakad, de most hamarabb erőt vesz magán, bár attól félek, hogy még el is ájul, olyan fal fehér az arca, - elesett, rosszul van. – letörölgeti a ruha ujjával könnyeit, majd folytatja egy kis bátorítás után. – Mikor beértünk két ház közé……csak az ütést éreztem és itt tértem magamhoz.
Újból eleredtek a könnyei, de most csak hang nélkül rázkódott a válla. Kénytelen voltam ismét bátorítgatni, mert eddig érdemleges dolgot nem tudtam meg.
- És láttál valamit? Mondtak neked valamit? Gondolkozz kicsit, mert minden fontos lehet és te biztosan okosan megjegyeztél mindent.
Egy kis dicséret sokszor szárnyakat adhat és most is használni látszik, ahogy hirtelen csak a szipogás hallatszik felőle, majd felemeli a fejét, hogy rám nézzen és kócos fürtjei alól most már meglátom vörösre sírt kék szemét.
- Már akkor is le volt takarva. – mutat a ponyvára, ami nem növeli eddig sem túl jónak mondható kedvemet, de aztán gyorsan hozzáteszi. – De…..hallottam, amikor ketten a szekér mellett beszéltek, hogy mennyi pénz üti a markukat egy…..egy gazdag úrtól, akinek birtokai vannak a határ mellett. Hallottam már ilyet a faluban……Hallottam, hogy elrabolnak és eladnak lányokat…….Mi lesz most velünk? – borul a nyakamba és megint sír.
- - Ejj Ute, ezzel nem segítesz magadon, ha kisírod a szemeidet. Hallottál még valami mást is? – tolom el magamtól egy kicsit, mert furcsa a helyzet nekem, én soha nem voltam ez a pityergős, nyafogós kislány és most is inkább mérges vagyok, mint ijedt.
- Neeeem, vagyis…..azt hiszem……hárman lehetnek a kocsissal együtt. Jó fülem van, meg tudom különböztetni a hangokat. – ül vissza a helyére és végre abbahagyja a pityergést.
Azon töröm a fejem, hogyan tudnám kivitelezni, hogy kileshessek a takaró alól, vagy ne adj isten kieresszenek akár egy pillanatra is innen, akkor talán adódna alkalom a szökésre.
Nem szívesen hagynám itt ezt a kis pityogóst, de fegyver nélkül nem mennék sokra, csak az esélyeimet rontanám. De ha eltűnhetnék valahogy a szemük elől, akkor később lesből lecsaphatnék rájuk és akkor Ute-t is kiszabadíthatnám, főleg ha még fegyvert is tudnék tőlük szerezni.
- Engedték már, hogy elvégezd a dolgod? – jutott eszembe egy ötlet, amire a lány csak a fejét rázta.
- Még nem kellett, de gondolod, hogy azt akarnák, hogy itt……? - fintorodik el könnymaszatos arcával.
- Ezek nem valószínű, hogy úrinépek. – vonom meg a vállam. – Nem tudhatjuk, de egy próbát megér. Én bármit megpróbálok, engem biztos nem fog se megvenni, sem megkapni senki, inkább meghalok. – jelentem ki határozott, de halk hangon, amire Ute először csak rémülten néz, aztán bátortalanul bólint.
Szinte biztos vagyok benne, hogy rá ne számíthatok, ha erősebben rákiabálnak összepisili magát és csak remélhetem, hogy magától nem árul el egyelőre.
- Ne félj! Nem lesz semmi baj. – paskolgatom meg azért a kezét, hogy némileg megnyugtassam, de én már elhatároztam magam.
- Héééé! Valaki el kéne végeznem a dolgom, nagyon! – kiáltottam el magam.

Felhasználó profiljának megtekintése

6 Re: Amelia Tewelon - helyzetjáték on Vas. Dec. 27, 2015 11:33 am

Darrakard

avatar
a Démoni Írnok
a Démoni Írnok
Bár még januárban folytatjuk, addig is nem akartam, hogy a levegőben lógj, így itt a jutalmad:

Név: Dämmerung
Típus: Rövidkard
Leírás: Amy egyik kuncsaftjának adománya. Egy valószínűleg vámpír készítésű, díszes rövidkard, amelynek pengéje sötétben átlátszó lesz, aki pedig a kezében tartja, rajta keresztülnézve nappali világosságot láthat.

Felhasználó profiljának megtekintése http://questforazrael.hungarianforum.net

7 Re: Amelia Tewelon - helyzetjáték on Csüt. Márc. 17, 2016 7:34 pm

Ciel Eisenschnittel

avatar
Felderítő Kapitány
Felderítő Kapitány
Amy ízig-vérig zsoldos, s így nem meglepő, hogy a harc legalább olyan fontos léte az életének, mint másnak a kenyér. Mi történne, ha egy szerencsétlenül sikerült átmulatott este után úgy távoznál, mintha minden rendben lenne, de rá pár hónappal kiderülne, hogy teherbe estél. A vadóc zsoldosnőből gyengéd anya lenne, vagy esetleg megszabadulna az édes tehertől? Hajrá.

Felhasználó profiljának megtekintése

8 Re: Amelia Tewelon - helyzetjáték on Vas. Márc. 20, 2016 1:59 pm

Amelia Tewelon

avatar
Hellenburgi Királyi Szövetség
Hellenburgi Királyi Szövetség
Általában mindig igyekeztem gondoskodni róla, hogy testi vágyaimat kielégítő szórakozásaimnak ne legyenek következményei. Meg voltak hozzá a megfelelő főzetek, hogy erről gondoskodjanak, még ha olyan ízük is volt, mind valami troll húgynak, legalábbis a szagából kiindulva, bár igyekeztem befogott orral lenyelni, ha szükségem volt rá.
Azonban vagy az alkimista csapott be, vagy egyik ilyen alkalommal annyira lerészegedtem, hogy az egész éjszaka kiesett az emlékeimből, de, hogy valami nagyon félresikerült azt fényesen bizonyította domborodni kezdő pocakom. Ez azért is döbbentett meg, mert úgy tudtam, hogy ha meg van az ember lányának a havi baja, akkor ilyen nem lehetséges és nekem az a szokásos időben jelentkezett is. Még ekkor is kétségeim voltak, de azok is végképp elmúltak, amikor valami, vagyis inkább mint kiderült valaki mocorogni kezdett odabenn.
Ez pont az egyik fogadóban történt, ahol a reggeli mosakodásomat ejtettem meg. Döbbenten merevedtem meg, még levegőt sem vettem, ahogy a kezem az előbbi furcsa kis görcsölés fölé helyeztem. Pár pillanatig így álltam, kicsit meggörnyedve és már kezdtem volna megnyugodni, hogy csak valami megülte a gyomrom és a szelek bántanak, amikor ismét megtörtén és most a hasamon pihenő kezemmel még jobban is éreztem.
Ez nem lehetséges! Kizárt! Én nem……lehetek…….viselős!
Úgy figyeltem testem minden rezdülését, mint a vadászó kígyó, de semmi. Hála az Úrnak!
Befejeztem a tisztálkodást és öltözködni kezdtem. Erőlködve húztam fel a csizmám, mikor ismét megtörtént!
Minden vér kiszökött az arcomból és leblokkolt az agyam, csak ültem az ágyon és ……….fogalmam sem volt, hogy mit tegyek, kihez forduljak…….hiszen én nem szülhetek egy gyereket! Mit csinálnék vele?
Persze volt némi megtakarított pénzem, de az még magamnak sem volt elég, nem, hogy egy gyereknek még. Na meg aztán soha, senki nem készített fel az ilyen dolgokra. Nem mondom hallottam asszonyokat beszélni, hogy hogyan megy ez és még a hátam közepére sem kívántam. Nem kedveltem a kiskölyköket! Idegesítően hangosak, neveletlenek voltak. Nekem NEM KELL EZ!
Én zsoldos vagyok, bérgyilkos, aki naponta kockáztatja az életét, hová tenném? Nevetséges képként tolult az agyamban, ahogy a hátamon cipelem a porontyomat, amikor bemászok egy ablakon, hogy végezzek az áldozatommal!
Teljes letargiában voltam, de mikor végre kicsit összeszedtem magam, eldöntöttem, hogy ez velem nem történhet meg. Ez a gyerek nem fog megszületni!
Fizettem egy bábaasszonynak, azért, hogy meséljen róla, mire kell vigyáznia egy viselős asszonynak, mit nem szabad csinálnia, persze csak azért, hogy pont az ellenkezőjét tegyem. Azt hallottam tőle, hogy sok nő úgy veszítette el magzatát, hogy megerőltette magát, meg a lovaglás sem tesz ilyenkor jót.
Így aztán természetesen minden alkalmat megragadtam, hogy megerőltető munkát végezzek és jó sokat lovagoljak!
Ahogy haladt az idő azonban egyre rosszabbul lettem, naponta többször, főleg reggelente kijött belőlem minden. Reménykedtem……még mindig, de egyre kétségbeesettebben.
Most már nagyon igyekeznem kellett, hogy elrejtsem a pocakom, bár szerencsére nem volt túl nagy.
Aztán egy nap, pont egy nagyobb kiterjedésű erdei ösvényen haladtam, amikor jellegzetes zajok ütötték meg a fülem. Csatazaj! Megsarkantyúztam Hűségest és odavágtattam.
Egy szekeret láttam és körülötte egy tagbaszakadt embert és két fiatalabb nyúlánklegényt találtam, apa és két fia lehetett, meg egy asszonyt, aki a kocsin kuporogva próbált testével védeni egy szőke, fürtös hajú kislányt. Öt haramia támadt rájuk, abból kettő már a földön hevert véres arccal, de a másik három már igen csak szorongatta őket, az apán csúnya seb látszott a vállán. Gyorsan felmérve a helyzetet egyenesen a három gazfickó közé lovagoltam, majd egyet a kardom hasított fel, a másikat Hűséges taposta le. Aztán valami hatalmas ütést éreztem az oldalamon, borzasztó fájdalom hasított a hasamba és elborított a sötétség……………………

Az arcomon melengető érzésre ébredtem. A nap cirógatott a nyitott ablakon keresztül. Egy ágyban feküdtem, tiszta ágyneműk között, gyengének éreztem magam és valami hiányzott………..
Az ütés! A hasam!
Feszülten gördítettem le magamról a takarót és bámultam az oldalamon feketéllő hatalmas foltot és a……………..laposságot, amire oly nagyon vágytam hónapok óta, de most………………..nem így…….nem..
~ De hát ezt akartam, nem? Ezt akartam? ~
Felvillant a szemem előtt a kislányát féltőn magához szorító anya minden áldozatra kész arca, amit utoljára láttam és váratlanul peregni kezdtek a könnyeim…..megállíthatatlanul sirattam azt, amiről azt hittem nem akarom. Most mégis olyan volt, mintha kitéptek volna belőlem egy darabot.
Léptek koppantak és kinyílt az ajtó, én meg magamra rántottam a takarót és igyekeztem letörölni az arcom, hiszen én …..egy……kemény zsoldos vagyok!
- Hölgyem…….? – hallatszott egy bátortalan kérdés és én kinéztem fedezékemből, aztán olyan hirtelen ültem fel, hogy beleszédültem és a bordáimon, valamint a lábaim között is éles nyilallást éreztem, de most ez foglalkoztatott  a legkevésbé.
Egy fiatalasszony állt az ajtóban és a kezében………egy kis csomag……..egy határozottan mocorgó kis csomag, aki……hirtelen felvisított és ami máskor idegesítően hatott volna rám, most először inkább megrökönyödést váltott ki, aztán fura hangokat, amiket meglepő módon én hallattam…….nevettem és nevettem, ahogy a nő közeledett és aki szintén velem nevetett, majd a kezembe helyezte a ……………………fiamat.
- Az Úr vigyázott mindannyiunkra! – suttogta a fiatal nő a fülembe. – Vigyázzon rá, ahogy tegnap ő vigyázott ránk!
Csak azokba a ragyogóan kék szemekbe kellett néznem és minden egy pillanat alatt megváltozott, szívemben éreztem pici szíve dobbanását, mely egy ritmust vert az övével és tudtam, hogy mától megváltozik az életem, hiszen van valaki, akire mától nekem kell vigyázni.

Felhasználó profiljának megtekintése

9 Re: Amelia Tewelon - helyzetjáték on Szer. Márc. 23, 2016 8:23 pm

Ciel Eisenschnittel

avatar
Felderítő Kapitány
Felderítő Kapitány
No, egy kicsit vidámabb dolog:

Darrakard hosszas szolgálata után végül kiharcoltad magadnak tiszteletét, s felajánlott neked egy bárónői pozíciót. Elfogadod vagy esetleg visszautasítód? Lényegében nem a Daros találkozást szeretném látni, hanem a döntés végeredményét, s illetve a karakter indoklását, hogy mit választott miért.

Felhasználó profiljának megtekintése

10 Re: Amelia Tewelon - helyzetjáték on Szomb. Márc. 26, 2016 12:37 pm

Amelia Tewelon

avatar
Hellenburgi Királyi Szövetség
Hellenburgi Királyi Szövetség
Egyszerűen nem tudtam aludni! Egyre csak az járt az eszemben, hogy mit tegyek és ez soha nem látott nyomasztóan hatott rám, mintha még sosem találkoztam volna nagyobb problémával, vagy megoldandó helyzettel, pedig……….Csak ez más volt……nagyon más.
Hogy őszinte legyek, már maga a tény is megdöbbentett, amikor a főírnok titkos találkára hívott és felajánlotta a bárónői posztot. Már magában arra sem számította, hogy valaha elismeri, hogy hasznos vagyok számára, sőt a legutolsó megbízás után egyenesen senki másra nem is számíthatott csak rám, de általában olyan természetességgel fogadta azt, hogy megbízásai sokszor akár az életemet is követelhetik, hogy fel sem merült bennem, hogy most másként lesz.
Talán már abba is belenyugodtam valahol, hogy ennek a szolgálatnak soha nem lesz elismerése és vége sem. Erre meg ez történik!
Nem is voltam képes ott és akkor higgadtan átgondolni, mert annyira megdöbbentem és össze is zavarodtam. De legalább volt annyi lélekjelenlétem, hogy időt kértem tőle, hogy……hogy átgondoljam.
Lehet, hogy, ha valaha, valakinek elmesélem, bolondnak fog tartani, mert nem fogadtam el azonnal ezt a remek lehetőséget, hogy számkivetett zsoldosból, gyilkos bűnözőből, beleüljek a nemesek bársonyszékébe, de …………………………..nem tudom, egyszerűen túl sok volt ez egyszerre.
Most meg itt ülök, a Szomjas Giga nevű kocsmába és csak bámulok bele a korsóba, hátha a bor meghozza a döntést helyettem.
Valószínűleg ez egy egyszeri lehetőség és ismerve Megbízómat talán sosem fogja újból felajánlani. De akarom én ezt?
Próbáltam elképzelni magam csillogó pompában, bájgúnár kakadukkal körülvéve, de már a gondolat is mosolyt csal az arcomra. Biztos elég ostobán nézhettem ki, ahogy egyedül az asztalnál vigyorgok bele a kupámba.
Meg aztán mit csinálnék egy palotában? Egész nap a ruháimban gyönyörködnék? Hintókáznék a város utcáin? Fogadásokra járnék és bájcsevegnék olyanokkal, akik még a városból sem tették ki a lábukat? És azok a fűzők……!!!
Megborzongtam.
Persze lehet, hogy könnyebben tudnék meg dolgokat a családom gyilkosairól, nagyobb lesz a befolyásom, de aztán………vissza tudnék bújni a bőrömbe, hogy leszámoljak velük?
Nem! Valahogy nem tudom magam elképzelni ebben a szerepben. Vagyok, aki vagyok! Lehet, hogy nem vet fel a pénz, lehet, hogy sokszor kell az életemet kockáztatnom másért, de akkor megyek a világnak, amikor csak akarok, akkor és ott táborozok, ahol akarok és azzal hempergek egyet, akivel akarok, kíváncsi tekintetek és pletykák nélkül. Az én védelmező palástom a láthatatlanság és egyre biztosabban érzem, hogy ezen nem akarok változtatni.
Papírt és pennát kértem a kocsmárostól és a kardmarkolattól megkérgesedett tenyeremmel, nehézkesen kanyarítottam rá a papírra:
„ Értékelem az ajánlatát, de nem élnék vele. Talán még nálam is jobban tudja, hogy mi leghőbb vágyam. Ha azt megkapom, ahhoz részemről nem ér fel még a hercegi cím sem. Tisztelettel: A.T.”
Mikor az utolsó pontot tettem a sor végére, egészen megkönnyebbültem és miután egy küldönccel elküldtem a levelet, sikerült is kellemesen részegre innom magam, hogy végképp megszabaduljak még a kísértés hangjaitól is.


Felhasználó profiljának megtekintése

11 Re: Amelia Tewelon - helyzetjáték on Szomb. Márc. 26, 2016 11:33 pm

Ciel Eisenschnittel

avatar
Felderítő Kapitány
Felderítő Kapitány

Azért ez elég rövidke volt, általában nem szeretek kekeckedni ilyesmiel, s lehet a sztori sem volt a legjobb neked, de a minimum 800 szó lenne. Na már most nem vagyok ennyire szőrösszívű, de mivel régen borotváltam utoljára a szerveim, mégsem menekülsz retorzió nélkül. Kapsz most egy nagyon jó helyzetet, amire 1200 szó minimumot kapsz. Ha azt megírod, megkapod a jutalmat erre ( S természetesen a következő 1200 szavas történet utáni történetre a következő jutalmat. Avagy nem marad ki a jutalmazás, de csúszik)

Helyzet: Régóta kerested kutattad, ám végre sikerült. Egy elhagyatott kis erdőben várakozol célpontodra, aki nem más, mint a jó öreg Orleon, s most úgy néz ki, hogy végre le is csaphatsz rá, megfizetve a rettenetes tettért, amit ellened követett el. Ez nem lesz viszont olyan könnyű, ugyanis a férfi két 7-8 éves gyerekkel utazik. Mit teszel?

Felhasználó profiljának megtekintése

12 Re: Amelia Tewelon - helyzetjáték on Hétf. Márc. 28, 2016 4:14 pm

Amelia Tewelon

avatar
Hellenburgi Királyi Szövetség
Hellenburgi Királyi Szövetség
Sok-sok év telt már el és én még mindig nem adtam fel a reményt. Az igaz, hogy néha már annyira belefáradtam a kudarcokba, hogy kétségbe vontam, hogy van-e még értelme, de mindig volt egy kis lökés, egy kis fény az alagút végén, ami újabb lendületet adott, hogy folytassam.
Az első időben mindenáron Orleon-t, a családom gyilkosát akartam megtalálni, őt kutattam, őt hajszoltam, ahol csak az esélye felmerült, hogy rátalálhatok, de aztán, ahogy telt-múlt az idő, ahogy megváltozott az életem, úgy vált a keresés inkább azzá, hogy az okokat kutassam.
A véletlen szerencse volt, ami ebbe az irányba terelt, a vak véletlen, egy útonállónál talált levél képében, ami először megdöbbentett, aztán elgondolkoztatott. Segítségem is akadt hozzá egy ideig, egy tapasztalt, zsémbes öreg zsoldos képében, de mivel neki is élnie kellett valamiből, pár hét után szomorú szívvel és sok tanáccsal gazdagodva, de el kellett, hogy váljanak az útjaink.
Hihetetlen volt még a gondolat is, hogy a szüleim és öcsém meggyilkolása mögött több van, mint egy sima rablás, de nagyon úgy nézett ki, hogy valami sokkal több van a háttérben, amiben az Egyháznak is benne van a keze.
Innentől célirányosabban kutattam, volt, hogy a magam szakállára törtem be valahová, hogy dokumentumokat vagy szóbeli információt szerezzek és ezeken a nyomokon lépjek tovább.
Aztán egy nap beütött a legváratlanabb dolog, amire hosszú idő óta vártam, de soha nem hittem igazán, hogy már valaha is megtörténik.
Az egyik kocsmában egy utazó csodadoktorról esett szó, akinek leírása hallatán szinte megdermedtem és csak szaggatott lélegzetem mutatta, hogy még nem szállt ki belőlem a lélek.
~ Ez nem lehet! Csak valami hasonlóság biztosan! Lehet, hogy Orleon már nem is él, amilyen kövér disznó volt! ~ játszottam az ördög ügyvédjét, mert már annyi csalódásban, hamis nyomban volt részem, hogy kár lett volna most hiábavalóan lelkesedni.
De soha nem bocsátottam volna meg magamnak, hogy ne járjak utána, hiszen mi van, ha mégis igaz? Ha tényleg ő az és én a hitetlenkedésem és lustaságom hibájába esve, nem járok utána?
Volt másnapra egy megbízásom, de annyira erős volt a késztetés, hogy még erről is lemondtam. Majd később megpróbálom megmagyarázni a grófnak, hogy miért késlekedtem.
Mivel tudtam, hol látták utoljára a „csodadoktort”, ezt a leleményes és kegyetlen gyilkost, nem volt nehéz dolgom utána járni és hamarosan már egy mindentől távol eső, kis erdőn keresztül vezető kocsiút mellett bújva vártam, hogy lecsaphassak és végre kiderüljön jó nyomon járok-e és, ha igen, hogy mi történt akkor, ott sok-sok évvel ezelőtt és főleg…….miért!
Már lefelé ment a nap, mikor keréknyikorgás verte fel a csendet és a fa mögül kilesve megláttam egy ponyvás szekeret, amit a vándorok oly szeretettel használnak.
Bár emlékeimben nem ilyennek láttam és ez kissé elkedvetlenített, azért ha már itt voltam, úgy döntöttem csak megnézem közelebbről ki is a gazdája, hiszen hosszú évek teltek el és akár még rosszul is emlékezhettem, gyerek voltam még akkor.
Mikor már csak pár lépésre volt tőlem a kocsi, kiléptem a fák közül az útra és megfogtam a lovak zabláját, hogy megállítsam őket.
- Hóóóó! Szép jó napot! – köszöntöttem a bakon ülőt, akinek öblös kámzsája nem láttatta az arcát.
Átkerültem a kocsis felőli oldalra, hogy alá tudjak nézni, mikor a testes férfi megkönnyítette a dolgom és felemelte a fejét.
Ő VOLT!
Azt hiszem az arcvonásai örökre beleégtek a tudatomba és hiába hagyott az idő vasfoga erős nyomokat rajta, ezer közül is felismertem volna!
Szám keskeny vonallá merevedett és kezem olyan erősen szorította kardom markolatát, hogy szinte rágörcsölt.
- Szép jó napot Fraulein! Mi szél fújta erre, ahol a madár sem jár? Talán eltévedt? Mint láthatja, szegény vándor gyógyító vagyok, ha segíthetek csak szólnia kell, de pénzem az nincs, ha esetleg mást forgatna a fejében. – szólalt meg és a hangja végig karistolta a gerincemet.
NEM ISMERT MEG!
De, hát hogyan is képzeltem, hogy felismerne, hiszen akkor még alig nőttem ki a földből és gondolom annyi volt neki az egész találkozás, mint egy futó gondolat.
De ravasz szemei már nem tévesztettek meg és már azt is tudtam, hogy semmi esetre sem olyan védtelen, mint amilyennek látszik. Én is túl voltam már azon, hogy egy magafajta a bolondját járassa velem.
Éppen szóra nyitottam a szám, hogy fejére olvassam bűnét és megvilágítsam ki vagyok, hogy elmondjam mivel válthatja meg hosszú kínszenvedését és kaphatja meg a gyors halált, bár nem voltam biztos abban, hogy vissza tudom fogni a képe láttán újra magasba törő gyilkos indulatomat, mikor a ponyva lapjai szétnyíltak és két kis kócos fej jelent meg benne, nagy kék, kerek szemekkel rám, majd Orleon-ra nézve. Hangjuk félénken csipogott fel.
- Miért álltunk meg……bácsi?
Fortyogó dühömet ez a látvány úgy oltotta el, mintha hideg vizet öntöttek volna a nyakamba, hűdötten álltam ott és nem tudtam elszakítani a szemem a kölykökről. Egy kislány és egy kisfiú volt, minden bizonnyal ikrek, mert olyan egyformák voltak, mint két tojás. Rémültnek látszottak ide-oda repdeső tekintetüket látva.
- Semmi baj gyerekek, bújjatok csak vissza, mindjárt megyünk tovább.
- De….azt hittük….
- Azt mondtam nem kell törődnötök semmivel! – nézett hátra a férfi, még mindig mosolyogva, de nekem megütötte a fülemet valami, ami talán a…..türelmetlenség…….bosszúság hangja volt?
A kislány azonnal pityeregni kezdett és a két fej visszahúzódott, bár mintha a kisfiú szemében valami láng lobbant volna, mielőtt visszahúzta volna a testvérét a ponyva mögé.
- Ne is törődjön velük. Gyerekek és szeretnek kíváncsiskodni. – intett a kocsi belseje felé a férfi, visszafordulva felém. – A szüleik meghaltak és én vagyok az egyetlen rokonuk, aki kenyeret adhat a szájukba. Még friss az a seb számukra, azért is ilyen félénkek. – magyarázta tovább, mintha kérdeztem volna. – Szóval miben segíthetek lányom? – vált ismét mézesmázossá a hangja.
Ez ismét magamhoz térített és a ösztöneim is működni kezdtek. Most már nem kerülte el a figyelmem, hogy jobb keze a köpenye alá süllyedt, miközben én dermedten álldogáltam a gyerekekre koncentrálva.
Az egész jelenet különös volt, a történet, amiről beszélt ismerősen hatott rám, ahogy a gyerekek árvaságra jutásáról beszélt. A harag újból fellángolt bennem, ahogy a gyanú is.
Gyorsabb voltam, mint amire számított. Gyors, mint a lecsapó kígyó. Mire előkapta a rejtegetett, szokatlanul kisméretű nyílpuskáját, már fent voltam mellette és a kardom lapjával olyat csaptam a kezére, hogy hallottam az eltörő csont reccsenését.
Orleon felordított, de nem adta fel, nekem ugrott és mindketten lezuhantunk a földre. Én háttal érkeztem és úgy éreztem minden csontom eltört, ahogy a kövér test rám zuhant. Még szerencse, hogy elég alacsony ember volt, mert ha nagyobb lett volna, lehet fel sem kelek alóla. Így azonban bármennyire is tiltakozott minden porcikám, megfeszítettem az izmaim és felhúzva a térdem, nagyot rúgtam bele, mire ő hanyatt esett.
Nem volt idő a habozásra, mert sejtettem, hogy van nála még meglepetés. Azonnal felugrottam és rávetettem magam, szinte a levegőben rántva elő a tőröm, amit a torkának szegeztem.
- Dobd el! – üvöltöttem rá és kezéből kihullott a gonosz görbe penge, aminek hegyén gyanús zöld anyag fénylett, valószínűleg valami méreg.
Szeme gyilkos dühvel szegeződött rám, de lassan átvette a helyét a felismerés, hogy vesztett és átvette a helyét a félelem.
- Mit akarsz? Mondtam, hogy nincs pénzem, de vidd, amit akarsz csak engem ne bánts!
- Téged, féreg? És a kölykök? – emlékeztettem, hogy nem egyedül utazik.
Láttam, hogy elsápad, hiszen rájött, hibázott.
- Persze, persze, természetesen őket sem.
- Hazug nyomorult! – ütöttem arcon, nem bírva érzéseimmel, mire a bőr megrepedt és vér öntötte el. – Tudod egyáltalán ki vagyok? Ugye nem? Fogalmad sincs! Nem is emlékszel! – dühöngtem tovább és szemem hirtelen nedvessé vált, ami aztán megállíthatatlanul csorgott le az arcomon.
Megráztam a fejem, hogy elűzzem a gyengeségemet és szívesen újra és újra megütöttem volna, míg végül nem látom már azt az arcot, amit szinte minden átkozott éjszaka. De nem tehettem! Nem, míg meg nem tudtam, amit akarok….
- 9 éve, Grenburg melletti erdőben……..megvendégelt egy vadász…..Tewelon…….Tewelon volt a neve. – kezdtem bele rekedt suttogással, mert erőlködnöm kellett, hogy visszafogjam magam
Értetlenül bámult rám, látszott, hogy nem emlékszik, amitől legszívesebben ordítani tudtam volna. Még …csak ….nem… is ….emlékszik!
– Felesége volt és két gyereke….egy kisfiú, Sebastian és egy lány………Amelia……..Megmérgezted őket. Miért?
Összeráncolta a homlokát és gyöngyözni kezdett a homloka, aztán hirtelen vághatott bele a felismerés, mert kikerekedett a szeme.
- Te…….? – hangja bizonytalanul csengett és kutatóan mért végig.
- Én. – mondtam olyan hidegen, amennyire tőlem tellett. – Újra kérdezem……miért?
- Miért? Mert megbíztak vele. – kezdte visszanyerni a magabiztosságát. – Semmi…..semmi személyes, ha erre gondolsz. Nagyon szimpatikus csa…………..
- HALLGASS!!!!!
Megütöttem, majd újra és újra, rekedt kiáltozása csak távolról hallattam, míg végül sikerült visszafogni a kezem és leállítani magam.
Ekkor már csak nyögdécselt, fél szemét kivertem és egy véres massza volt az arca.
- Ne bánts! – nyöszörögte.
- Ki bízott meg és miért? – hörögtem levegő után kapkodva, remegve.
- Ne üss meg megint…… - könyörgött. – Nem tudom miért, nem kötötték az orromra. Ha kap egy megbízást az ember egy templomostól, nem igen kérdezősködik. Ráadásul annyi pénzt kaptam, hogy évekig megéltem belőle, nem is kellett dolgoznom.
Szóval ezért nem hallottam felőle, hiába kutakodtam.
És valószínűleg igazat is mondott, hiszen én tudom a legjobban, hogy a megbízók szeretnek inkognitóban maradni.
- De csak tudsz mondani valamit róla? Hogy nézett ki, hol találkoztál vele? – ütöttem a vasat.
- Nagydarab volt, látszott, hogy páncélhoz, kardhoz szokott……..bár elég nyersen beszélt…..nem olyan……ájtatosan….Érted?……A külvárosban, a Csapravert Hordóban találkoztunk…..- mondta habozás nélkül, mint aki feladta a harcot.
- És a gyerekek? – néztem fel a szekérre és ekkor láttam, hogy a két kölyök tágra nyílt szemmel, halálra váltan nézte végig valószínűleg az egészet.
- Mondtam……távoli….rokonok…
- NEM IGAZ! Elrabolt minket…..Apát és Anyát……..bántotta! – sikoltotta a fiú és vádlón mutatott Orleon-ra, aki megrázkódott alattam és megpróbált ledobni és a kése után kapni.
Megbillentem, de valahol számítottam erre már és a kezem előbb mozdult, mint az eszem. A következő pillanatban már csak a tőröm nyele állt ki a bal szemgödréből. A nyomorult még rúgott egyet-kettőt, aztán végleg elcsendesedett.
Egy percig nem mozdultam, csak néztem a hullát. Azt hallottam valahol, hogy a bosszú nem old meg semmit. Lehet…..de én, most mégis elégedettséget éreztem. Lelkem egy darabja megnyugvást lelt.
Persze nem lehettem maradéktalanul elégedett, hiszen még mindig rejtély maradt előttem a miért és a megbízó személye, de újabb nyomot találtam és biztos voltam benne, hogy olyan leszek, mint a kutya, aki nem ereszti a koncot. Meg fogom találni….
Megrázkódtam és kihúztam a tőröm, megtörölve azt a gyilkos ruhájában, aztán a kocsihoz mentem, ahol a két gyerek sírdogált.
- Van valakitek, ahova mehettek………?

Felhasználó profiljának megtekintése

13 Re: Amelia Tewelon - helyzetjáték on Szomb. Ápr. 02, 2016 1:18 pm

Ciel Eisenschnittel

avatar
Felderítő Kapitány
Felderítő Kapitány
No, végre nem voltam lusta, s megnéztem. Nagyon tetszetősen találom a megvalósítást, piros pont azért is, hogy belevezettél pár érdekes felvezető utalást arról, hogy a valóságban is bonyolult az eset Very Happy Bevallom jobban örültem volna, ha a gyerekek a fazonéi, s így te is elvetted volna pár fiú és lány apját, de végül is így is tökéletes volt, mert ez tovább hangsúlyozta, hogy mennyire is velejéig romlott alak ez a Orleon.

Pótló jutalom: 

Név: 5 Db Kiegyensúlyozott dobótőr 
Típus: Fegyver, távolsági 
Leírás: A dobótőrök csodálatos fegyverek, de egyenlőre nem mindenki ért hozzájuk. Ezen számos (és tehetős) embereknek kezdtek el a legtehetségesebb kovácsok olyan tőröket készíteni, melyeknek a súlyozása szinte tökéletes, s emiatt nagyon könnyű őket eldobni. Ezt használva egy dobáláshoz abszolút nem értő személy is képes egy-egy átlagosan távolsági harcos támadásainak megfelelő hajításokat végrehajtani. ( Öt darab van a szettben, ezeket persze összegyűjtheted)


Következő helyzet:

Szeretném látni, mégis milyen lenne, ha Amy nem zsoldos lesz, hanem Keresztes lovag vagy apáca. Nehéz helyzet, tudom, de emellett érdekes is. Hajrá Very Happy

Felhasználó profiljának megtekintése

14 Re: Amelia Tewelon - helyzetjáték on Szomb. Ápr. 16, 2016 2:30 pm

Amelia Tewelon

avatar
Hellenburgi Királyi Szövetség
Hellenburgi Királyi Szövetség
Miután egyedül maradtam a családom legyilkolása után, teljesen elkeseredtem és ezen az sem változtatott, hogy valahonnan előkerítették a nagybátyám, aki szintén nem nagyon tudott mit kezdeni, egy hirtelen a nyakába szakadt süldőlánnyal. Soha nem találkoztunk, vagy legalábbis én nem emlékszem rá, annyira kicsi lehettem és ő meg egymaga járta a világot hosszú-hosszú évek óta. Miután túl voltunk a temetésen, ott álltunk egymással szemben, mint két idegen, hiába kötött össze minket a vérünk. Engem lekötött a gyász és bizalmatlan is voltam a borostás, tüskehajú férfival szemben, akivel el kell majd mennem az elöljáró szerint, hiszen nem maradhattam a vadászlakban, oda pár nap múlva már érkezik az új vadász a családjával.
Nem elég, hogy egyedül maradtam a világban, még azt a helyet is elvesztem, ahol eddigi életemet éltem. Teljesen magam alatt voltam.
- Ne hozz magaddal sok holmit. – zökkentett ki borús gondolataimból a rekedtes hang. – Csak annyit, amennyit elbírsz, mert magadnak kell cipekedned. – mutatott a saját, már összepakolt holmijára.
Láthatóan magával cipelte az egész életét, így nem várhattam el, hogy még az enyémet is vigye, ez érthető volt, mégis nyersen hangzott, nem volt benne semmi szánalom, csak tényeket közölt.
Persze mit is vártam volna, valószínűleg csak púp voltam a hátán, de nem akart magamra sem hagyni, hiszen én maradtam az egyetlen élő rokona.
- Sajnálom…..
Ez meglepett és a zord vonásokra emeltem a pillantásom. Lehet, hogy ő is olyan bajban van, mint én?
Talán elhamarkodtam az ítéletet felett.
És bizony ez volt a helyzet. Az igaz, hogy beszéde mindig ilyen nyers és egyenes maradt miután kettesben vándoroltunk tovább, de a maga módján mindent megtett értem. Életben tartott, etetett, ruházott, amiért tiszteltem is, de soha nem lágyult meg felém.
Aztán egy nap komorabban tért vissza a megbeszélésről, amire elment, hogy újabb munkát találjon, komorabban, mint máskor bármikor.
- Amelia! – szólított meg, ahogy mindig nevezett, sosem hívott Amy-nak, mint apa vagy anya. – Kaptam egy munkát, ami nagyon távolra szólít innen és nem vihetlek magammal.
Csak így, egyszerűen, mint mindig! „Nem vihetlek magammal!”
Hiába szoktam meg a modorát, ez most akkor is mellbe vágott és csak néztem rá nagy szemekkel és képtelen voltam felfogni igazán, hogy ez most mit jelent.
- Akkor mi lesz velem? – bukott ki végül a számon, de továbbra is rezzenéstelenül meredtem rá.
- Már mindent elrendeztem. – kaptam meg a választ azonnal, mintha csak erre a kérdésre várt volna. – Beszéltem a helyi apácarend, az Irgalmas Nővérek vezetőjével és örömmel befogadnak téged.
Én? Apáca? Köpni-nyelni sem tudtam, hiszen eddigi életemben vajmi kevés szerepet játszott a vallás, azon kívül emésztett a bosszúvágy is, hogy egyszer talán megtaláljuk a gyilkost, erre meg apácának akar adni? Hiába fürkésztem az arcát Stefan-nak, nem láttam rajta semmi ellágyulást, nagyon is határozottnak tűnt, látszott elszánta magát, hiába is kértem volna másra. Meg aztán mit is tehettem volna? Láttam magam körül mi lett az árvákkal. Fel kell nőnöm, a magam lábára állnom és akkor a hátam mögött hagyhatom a rám kényszerített életet. Igen! Ezt kell tennem!
- Mikor?…….Mikor kell oda…..mennem?
- Holnap reggel, hajnalban várnak bennünket.
A megkönnyebbülés azért kihallatszott a hangjából, valószínűleg ellenállásra számított, sírásra-rívásra és örült, hogy nem ez lett.
Ezek után nem sok mondanivalónk akadt egymásnak, mikor eljött az este, hamar ágyba bújtam, de nem jött álom a szememre. Újra éltem a családommal töltött utolsó napokat és lassan sírtam végül álomba magam.

Hajnalban már úton talált minket a felkelő nap és hamarosan megláttuk a kolostor komor, masszív épületét is. Stefan meghúzta a csengőzsinórt és mielőtt még elhalt volna a hangja máris kinyílt a kiskapu és megjelent egy apáca.
- Stefan Tewelon vagyok, Matilda nővér várja ezt a leányt. – tolt előre és a szívem majd kiesett a helyéről úgy dörömbölt.
Sápadt voltam, de dacosan elszántan szorítottam össze a számat. A szemem porszáraz volt, mert már nem akartam sírni. Erős vagyok! Nekem meghalt a családom, egyedül vagyok, túl kell élnem!
- Igen, már vártuk. – mosolyodott el a nővér és átkarolva a vállam befelé terelt. – Vigyázni fogunk rá uram, ne aggódjon. – fordult meg, hogy kövessen.
Nagybátyám feszülten állt ott, mikor mielőtt az kapu becsukódott visszapillantottam, először láttam szomorúságot a szemében, de némi megkönnyebbülést is. Biccentett és sarkon fordult. Soha többet nem láttam. Ekkor voltam 9 éves. És azóta sem könnyeztem.
Az életemre nem panaszkodhattam, hiszen, ha szűkösen is, de megkaptam, ami az életben maradáshoz kellett. Megtanultam a betűvetést, a betegápolást, a szegények istápolását, megtanultam főzni és takarítani, kertet gondozni. A rendben soha nem volt pihenő. Ha nem a dolgunkat végeztük, akkor imádkoztunk, csak az éjszakák voltak szabadok, akkor szárnyalhattam a fantáziám szárnyán.
Hosszú évek teltek el és még mindig csak novícia voltam. Matilda főnökasszony rengetegszer beszélt a fejemmel, de még mindig nem álltam készen, hogy felszenteljenek. És ezt ő is tudta.
A lelkem továbbra is nyughatatlan volt.
Azt hittem, hogy ha elég nagy leszek, akkor majd a hátam mögött hagyom a nővérek nyugodt, lassan csordogáló életét, amiben feloldódtak mások segítésében. És bár ebben sosem tudtam osztozni teljes mértékben velük, elhagyni sem tudtam a kolostort. Mikor lehetőségem lett volna rá, elhagyott a bátorságom. Talán túl sok időt töltöttem már itt és nem is ismertem semmi más életet.
Egy napon azonban válasz út elé kerültem, ami eldöntötte a jövőmet.
Egy lázas, halálán lévő beteget hoztak az ispotályba, ahol a feladatom szerint előkészítettem számára a borogatást. Amikor mellé értem villámként vágott belém a felismerés. A gyilkos! Orleon!
Soha nem felejtettem el az arcát! És most itt feküdt, láztól csillogó szemekkel, félig eszméletlenül előttem! A tálca megremegett a kezemben és kis híja volt, hogy nem ejtettem el.
Lassan közelebb léptem hozzá és felrémlett előttem apa, anya és az öcsém halálba meredt arca. Senki nem volt a közelben……..A férfi erőtlen volt és csont sovány, semmiből nem tartott volna a nyaka köré fonnom az ujjaimat…………
Orleon felnyögött és kinyitotta a szemét. A fájdalom tombolt benne és könyörgés volt benne.
- Nővérke…….segítsen……..szabadítson meg a kíntól. – ragadta meg a kezem.
Megszabadítani a kíntól? Sóhajtottam és leraktam a borogatáshoz használt tálat a kis szekrényre, majd a kezembe vettem a törlőkendőt és letöröltem vele verejtéktől csatakos arcát.
- Ne féljen! Én segítek és Isten is megsegíti, ha megbánja bűneit.
~ Uram adj erőt, hogy erős legyek! ~
Ez volt az otthonom! Ez volt az életem! A sors eldöntötte helyettem, hol a helyem.

Felhasználó profiljának megtekintése

15 Re: Amelia Tewelon - helyzetjáték on Szer. Ápr. 20, 2016 6:43 pm

Ciel Eisenschnittel

avatar
Felderítő Kapitány
Felderítő Kapitány
No, ez egy nagyon katány kis helyzet lett, a végén tényleg nagyon meglepődtem, de őszintén örültem, hogy így oldottad meg. Jár a piros pont, tényleg vérbeli apáca lettél ezzel Very Happy 

Következő helyzet: 

Amelia életében fontos pont volt Stefan, főleg abban, hogy kiderüljön kivé is fog változni, ha majd felnő. Mi történne, ha Stefan sosem létezett volna? Hajrá!

Felhasználó profiljának megtekintése

16 Re: Amelia Tewelon - helyzetjáték on Vas. Jún. 26, 2016 1:00 pm

Amelia Tewelon

avatar
Hellenburgi Királyi Szövetség
Hellenburgi Királyi Szövetség
- Hamarosan jön érted egy kocsi a lelencházból azzal el kell menned! – ragadta meg a nagydarab tenyeres-talpas nő a kezem és megrázott, hogy ráfigyeljek.
Szüksége is volt rá, mert valahogy mindent olyan távolinak éreztem mióta eltemettük a szüleimet és egyedül maradtam a világban.
Egy pár napig, míg az új vadász és családja be nem költözött, a szomszéd tanyán laktam és itt ért a hír, hogy milyen sorsot szánnak nekem. Mivel már többször is elmondták, lassan azért felfogtam a dolgot és ebben sokat segített, hogy a gazda gyerekei hangosan ordítva ugráltak körül és szajkózták a fülembe: lelenc! Lelenc!
Azért nem voltam olyan tudatlan, hogy nem tudtam volna, mit jelent ez a szó, még ha a mögöttes tartalmat nem is fogtam fel. Sosem hallottam jó értelemben, inkább szitokszóként és gyomrom egyre jobban görcsbe rándult, ahogy kezdett közeledni a nap.
Persze talán könyöröghettem volna Heidi-nek, hogy ne küldjön el, de valamiért ösztönös ellenszenvet éreztem, az állandóan morgó és panaszkodó asszony iránt és a gyerekek sem lopták magukat a szívembe.
Egyedül voltam, nagyon hiányoztak a szüleim és kétségbe voltam esve és nem volt senki, akinek kisírhattam volna magam, úgy gondoltam, ha gyengének mutatkoznék, akkor még jobban bántanának.
Éppen ezért a rázásra felnéztem a malacszemekbe és dacosan vágtam oda, kirántva a karom a nő kezei közül.
- Hagyjon! Ne érjen hozzám! Inkább leszek lelenc, mit, hogy maga dirigáljon nekem!
Már futtomban értek a dühös szavai, amik tőrdöfésként értek.
- Soha nem is nevelnék egy ilyen kis pokolfattyat, aki még megköszönni sem tudja, amit tettek érte! Biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb valamelyik tömlöcben fogsz kikötni, vagy lógni fogsz, pimasz kölyke!
Befutottam az erdőbe és ott vackoltam el magam. Nem akartam visszamenni, nem akartam élni, csak feküdni és hallgatni az ismerős hangokat, a madárcsicsergést, a fűben neszező rovarokat, rágcsálókat, vagy nagyobb állatokat. Itt nyugalomra találtam.
Elaludtam, aztán arra ébredtem, hogy egy hideg, nedves orr szagolgatja az arcom, majd egy érdes nyelv nyal végig. Még csukott szemmel öleltem át a bundás nyakat, azt gondolva, hogy a kutyánk, Talpas az, de aztán ijedten pattantak ki a szemeim, mikor eszembe jutott, hogy a gyilkos azzal is végzett. Egy barna, barátságos, hosszúfülű kopóval néztem farkas szemet, akit azonnal elengedtem, de már el is sötétedett felettem az ég, ahogy egy nagydarab, szakállas fickó ért oda és hajolt fölém.
- Ügyes vagy Kajla! Te meg kölyök pattanj, már mindenki téged keres. – emelt fel a földről a karomnál fogva.
Visszafelé kiderült, hogy ő Berthold, az új vadász és kis idővel előtte érkezett. Mivel a kocsi megérkezett a lelencházból, rögtön azzal fogadták, hogy kerítsen elő, mert azt hitték megszöktem és kellemetlenül érezte volna magát Heidi, ha kiderül, hogy miatta tette meg potyára a hosszú utat a meg a szekér. Na meg később már azzal is tisztába jöttem, hogy az értem kapott pénzt sem szerette volna elveszíteni.
Heidi nem vitte túlzásba, kaptam egy batyut a hátamra, amiben egy váltás ruha és pár használati tárgy lapult. Igazából nem érdekelt, hiszen nem mértem fel, mi lesz most velem. Egyetlen egy dologhoz ragaszkodtam, de az mindig velem is volt, a nyakamba kötve, az öcsém kis furulyája, amit még apám készített neki és amin sokat játszott. Ez az egy maradt meg nekem és ezért képes lettem volna tíz körömmel neki ugrani bárkinek, aki el akarta volna venni tőlem.
Közönyösen ültem fel a szekérre, amikor indulni kellett, eszembe sem jutott, hogy meleg szívvel búcsúzkodjak bárkitől is. Nem volt ilyen.
Aztán a szekér elindult és az állandósult kényelmetlen zötyögés, egyfajta furcsa letargikus állapotba kerültem, egészen addig, míg a lovak nyihogás aki nem rántott ebből. Felnéztem és döbbenten néztem, ahogy egy falka vadkutya körülveszi a lovakat és a lábuk után kapkodtak.
Azok rémülten iramodtak meg és rántották magukkal a kocsit, ügyet sem vetve a bakon ülő kiabálására és ostorpattogására. A lovag nyihogtak, a kocsis ordítozott, a kutyák vonítottak, hatalmas volt a hangzavar. Próbáltam kapaszkodni a szekér falában, ahogy csak bírtam, miközben rémülten dübörgött a szívem, hiszen árkon-bokron keresztül vonszolódtunk a megbokrosodott lovak után.
Aztán valószínűleg valami nagyobb rögre futhattunk rá, mert a kocsi fél oldalasan felugrott a levegőbe, az egyik kezemből kiszakadt a kapaszkodó és ebben a pillanatban egy faág jelent meg a szemem előtt keresztben. Csattanás, fájdalom, aztán……………………….sötétség.

Mikor magamhoz tértem, nagyon fájt a fejem. Önkéntelenül nyúltam a homlokomhoz és valami ragacsos dologba nyúltam. Ránéztem az ujjaimra és lassan rájöttem, hogy a saját véremet látom.
Szédelegve ültem fel és kis idő múlva rájöttem, hogy egyedül vagyok a szekér út mellett egy bokorban. És azon kívül, hogy egy jókora púp nőtt a fejemen és felrepedt a homlokom, az eséstől fájt az oldalam, nagyobb bajom nem esett.
De most mit tegyek? A távolban füstöt láttam, így végül arra indultam és meg is érkeztem majd egy napi fárasztó vánszorgás után, ami közben bogyókkal próbáltam elverni éhségemet és pocsolyákból oltottam a szomjamat, megérkeztem egy hatalmas fallal körülvett városba……..Nem is egy fal volt azonban ott, bár én az első után nem jutottam egyelőre tovább.
A kapuőrök mellett nem volt nehéz elsurranni, sok szekér jött ment, meg rengeteg ember. Ennyit még életemben nem láttam soha.
A sokaság egészen a piacig sodort magával, hiszen a számat tátva hagytam magam irányítani. Ott aztán a sok helyen kitett ételek látványa, minden mást kivert a fejemből.
Próbáltam kérni, de elzavartak, volt ahol még utánam is rúgtak és ha nem vagyok elég gyors, még el is találnak. Estére már gyűlöltem mindent és mindenkit és bármire kész voltam, hogy ehessek valamit.
Egy kapualjba húzódva kuporogtam, amikor kisebb-nagyobb kölykök vettek körül és miután szemeztünk egy darabig, az egyik nagyobb fiú felém lépett és egy ragacsos cipódarabot nyújtott felém.
- Nesze! Edd meg!
Nem törődve semmivel kaptam ki a kezéből és tömtem a számba, hogy majd megfulladtam.
- Kaphatsz többet is, akarsz?
Csak heves bólogatással jeleztem neki, miközben őrülten rágtam.
- Jó. Akkor gyere velünk és tedd, amit majd Orleon mond és minden nap ehetsz.
És én mentem. És így lett belőlem tolvaj.
Jó pár év múlva, mikor az egyik társam kivégzését néztem végig, eszembe jutott az a régi nap, ahogy Heidi a hátamhoz vágta azokat a szavakat:
…………………… valamelyik tömlöcben fogsz kikötni, vagy lógni fogsz, pimasz kölyke!



Felhasználó profiljának megtekintése

17 Re: Amelia Tewelon - helyzetjáték on Vas. Jún. 26, 2016 7:19 pm

Ciel Eisenschnittel

avatar
Felderítő Kapitány
Felderítő Kapitány
Bónusz tárgy: 

" Mindig is úgy voltam vele, hogy teljesen felesleges kirívó öltözékeket hordani... Ha vadászni mentem valahova, a táskámban mindig volt egy egyszerű, poros barna csuha. Senki nem gyanakodna egy papra, nemde? "                           
                                                                                                                                                                                  - Jess Reed, Sötételf bérgyilkos

Név: Szerzetesi csuha
Leírás: Ki tudja, hogyan is került a tulajdonodba, nem is fontos... A papok tekintélye mindig is sérthetetlen volt, s ha magadra veszed, teljesen más fényben látnak téged, pláne, ha arcod takarja is annak csuklyája. Amikor rajtad van, az emberek kevésbé gyanakodnak jelenlétedre, s emellett tökéletes menekülés közben való átöltözéshez is, hogy elkerült a rendfenntartók mindig figyelő szemét. 

Új helyzet:

Szeretnék látni egy helyzetet, ahol egy igencsak jól fizető kuncsaft számára tejesítesz egy nagyon nehéz és mocskos feladatot, amikor is pedig kifizetnek érte, a megbízod nem más, mint Orleon. Miképp reagálja ezt le Amy? Hajrá!

Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Similar topics

-

» Serena Amelia Lensherr

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.