Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Kérdező vendégeknek
Játékostárs kerestetik

Szer. Szept. 02, 2015 10:01 pm by Darrakard

Ha valaki esetleg ismerkedésre, küzdőtéri párbajra vagy bármi egyébre tárat keresne, itt …

Comments: 55

Magánjáték és PvP Zárás

Vas. Május 15, 2016 8:17 pm by Ciel Eisenschnittel

A topik létrehozásának oka, hogy szépen számon lehessen tartani, hogy kinek mikor van igénye …

Comments: 66

Aktuális azonnalik

Kedd Dec. 13, 2016 10:03 pm by Serene Nightbough

Sziasztok!

Hogy könnyebb legyen nyomon követni, hogy mikor van kiírva új azonnali és hova …


Comments: 42


You are not connected. Please login or register

[Küzdelem - Johannes és Johnny] Worse than Lucifer

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

Johnny Wood

avatar
Kultista Megszállott
Kultista Megszállott
Nem hittem volna, hogy ilyen hamar visszakeveredek a frontra, viszont a szörnyű szerencsémnek és térképismeretemnek hála végülis ott kötöttem ki, ahonnan indultam, ám ezúttal Dél felől közelítettem meg a háborgó csatamezőt. Háborgott, ahogyan szokott. Már messzire lehetett hallani a fájdalmas kiáltásokat a puskák ropogásával és a kardok csattogásával vegyítve. Nem volt kellemes a fülnek, az tény, viszont ennél sokkal szörnyűbb vérengzések is történtek erre.
Lehet, hogy látásom tréfát űzött velem ismét, viszont messziről kémlelve a terepet egyáltalán nem tűnt nagy csatának. Sőt! Mindösszesen hat Dél színeiben küzdő katona alakját tudtam kivenni és gondoltam, hogy az Északot erősítő felek sem lehettek sokkal többen, tekintve, hogy kitartóan küzdöttek és nem fogták menekülőre.
Valami azt súgta - Armaroson kívűl -, hogy jó volna segíteni nekik, bármennyire is utáltam a harcot Dél és Észak hamis ideológiáinak nevében. Megnyújtóztam és letéptem tőrömet övemről, majd erőteljes rohanásba kezdve (amennyire falábbal lehetséges) megközelítettem a vérengzést, Galileo a vállamon pedig csendesen tűrte a zötykölődést.
- Hányan vannak? - kérdeztem egy éppen fegyverét tisztító katonától.
- Öten... Hatan... - hunyorgatott, miközben ujjain számolta az éppen sortüzet adó északi idiótákat. - Nyolcan! - dobta le a rongyot, amivel törölgette kardját és rám nézett. - Maga volna az erősítés? - vonta fel szemöldökét remélvén, hogy van még valaki rajtam kívűl.
Gonosz mosolyt varázsoltam koszos arcomra.
- Igen, én volnék az! Johnathan Wood, szolgálatára! - csaptam vigyázzba magamat, amit Armaros egy hangos nevetéssel nyugtázott.
- Rendben van, Herr Wood... - nézett végig a küzdő katonákon. - Nem fogom fényesíteni a helyzetet, hatalmas szarban vagyunk. Embereink közül csak nekem van Seraphom, viszont Észak kutyáinak mindegyikénél van legalább egy puska vagy pisztoly... Tudja az Isten minek nevezik!
Óvatosan kihúztam ruhám alól a kéken csillogó nyakláncomat.
- Csak nem? - simította végig óvatosan. - Hál'Isten! Kettő angyallal többre megyünk. Viszont ez nem segít azon, hogy a katonák azt beszélik, hogy papok is vannak közöttük... Mocskos népek, én mondom!
Megvakartam tarkómat. Féltem a papoktól, a Szent Mágia - különösen nekem - fájt, mint a rohadt élet, viszont nem volt mit tennem. Egy fegyver eldurrant és egy katona mellkasához kapva kezdett fájdalmasan hörögni, hogy lyukas tüdővel távozzon a túlvilágra.
- Mozgás! Mozgás! - ordította katona és ő is előre rohant. - A lövészárokba! Amíg újratöltenek!

Felhasználó profiljának megtekintése

Johannes Hagen

avatar
Felszentelt Inkvizítor
Felszentelt Inkvizítor
Az ostrom óta egészen megszoktam ezt a háború nevű dolgot. Ingázni a Katedrális és a front között (ami sajnálatos módon egyre közelebb került egymáshoz) ha nem mindennapos, de legalább heti dologgá vált számomra, főleg az új kinevezésem fényében. Eichenschild után már bátrabban bíznak rám kisebb csapatokat portyázásra vagy esetleg a front menti őrjáratra. Azt persze nem mondhatnám, hogy szívesen teljesítem ezeket. A városban zajló csata izgalmas volt, és tökéletes lehetőségként szolgált arra, hogy dicsőséget szerezzek magamnak, ezeken az őrjáratokon azonban kénytelen voltam annyival beérni, hogy hozzájárulhatok Észak győzelméhez. Győzelméhez. Sokat gondolkodtam az ostrom után, vajon mennyire kell féltenem a bőrömet, de újra és újra arra az álláspontra jutottam, hogy nincs miért aggódnom: egy romhalmaz nem a világ, eljön még annak az ideje, hogy Hellenburg ellen fogunk vonulni, ha pedig nem, bőven van még időm arra, hogy a jövőmet biztosítsam.
Bár egyelőre jobban örülnék annak, ha a holnapomat biztonságban tudnám. Egy őrjárat során ütköztünk szinte bele a déliekbe. Kevesebben voltak, mint mi, ám sem ez a létszámbeli különbség, sem a körülmények nem biztosították azt, hogy magabiztos legyek a győzelmünkben. A terep, ahol összecsaptunk kiépített lövészárkokkal bírt, ám ez nem csak a mi védekezésünket, hanem az ő előre nyomulásokat is segítette – volt miben elbújniuk, ha néha elkaptak egy üres pillanatot, ami alatt nem tartottuk nyomás alatt őket. Ha ez nem lett volna elég, ahogy a front egyre inkább előretolódott, két árok között maradt egy korábbi tábor maradéka. Bárki is volt a gazdája, sietősen kellett távoznia, mert két szekér, és jónéhány hordót, ládát itt kellett hagynia. Látványnak szép volt, de sajnos fedezéknek is a Gungnirjaink ellen. Ami pedig a legnagyobb veszélyt jelentette ránk: az eső. Úgy tűnik a Deus vult helyett ma a Gott mit uns volt az erősebb, mivel jócskán gyűltek a viharfelhők felettünk. Ha pedig esni kezd, lőttek a puskáinknak.
Ami a számokat illeti: nyolcan voltunk az ő hat emberükkel szemben, mindannyian Gungnirral felfegyverkezve. Jól álltunk, ha távol tudtuk őket tartani – azonban amint ideérnek nem sok jót jósolok a könnyűpáncélosoknak, annak ellenére, hogy nem tudom, ők pontosan mivel vannak felszerelkezve. Ameddig száraz az idő, addig marad az arra való várakozás, hogy valamelyikük kidugja a fejét, vagy bármilyét, amit célbavehetünk, és sortüzet eresszünk rájuk. Mint például most. „Tűz.” Hangzott el a tizedes szájából, és az egyik déli holtan esett össze. A baj csak az, hogy nem képezték ki őket arra, hogy ha sortüzet adunk le, akkor váltásban szokás lőni, különben az ellenfél nyomulhat, ameddig újratöltünk. Így történt ez most is, megindultak előre, és bár egyet sikeresen eltaláltak (maradt öt), a katonáink csak annyira voltak képesek, hogy fél szemmel nézzék, ahogyan nyugodtan behúzódnak a déliek a következő árokba.
Valami azonban nem stimmelt. Hatan voltak, egyet megöltünk, és még mindig hatot számolok. Valaki csatlakozott hozzájuk. Erősítés lenne? De hogyan jeleztek? Egyébként is, egy embert soha nem küldenének felmentőseregnek…Talán csak egy utazó zsoldos, aki beszállt a harcba a fizetség reményében. Akkor is nyugtalanít. Kitudja mi van a tarsolyában, jobb nem kockáztatni. Nem lőttem együtt a többiekkel, így a hét puska után, most külön fog elsülni az én Gungnirom. Feltűnő lehetett az ellenségnek, de fontosabb volt az, hogy az újonnan jöttet mihamarabb kiiktassam. Áthelyeztem kicsit az acél állványt, amire a fegyveremet helyeztem, és a zsoldost vettem célba – már amennyiben látom. Ha nem, úgy megvártam míg előbukkan (a másik hat ember vezetését továbbra is a tizedesre bíztam rá, azt hogy tűz, ő is kitűnően tudja ordibálni), és akkor húztam meg a ravaszt.
Acél állvány:
Név: Acél állvány
Leírás: Puskára szerelhető, ideiglenesen leszerelhető támasztóeszköz, mellyel a lövész stabilabban tudja a fegyverét tartani és nagyobb eséllyel találja el a célpontját. Használat közben a fegyvert le kell támasztani, mozogni nem lehet vele.

Felhasználó profiljának megtekintése

Johnny Wood

avatar
Kultista Megszállott
Kultista Megszállott
Dél katonái szó nélkül - ámbár remegve - követték a felettesük utasítását és szorgosan ugráltak a lövész árokba. Pechünkre csak négy katona döntött úgy, hogy folyamatos biztonságból fog tüzelni, kellett volna látnom az arcukat!
Éppen azzal voltam elfoglalva, hogy valamelyik eszelős tölténye az én vállamba csapódott, ami a komoly fájdalmaktól eltekintve csak egy negatívumot hordozott magával: A jobb karom gyakorlatilag használhatatlanná vált jelenlegi formájában, a kocsányosítást vagy csáposítást pedig még nem mertem bevetni tekintve, hogy túl sokan voltak még életben és mindannyian az Isten igéjét követték, egy csápos idióta, aki egy Bukottat szolgál pedig finom falat lehetett számukra.
A túlerő köcsög egy dolog, én mondom!
- Északi kutyák! - kaptam a vállamhoz két fájdalmas hörgés között. - Nekünk is vannak mocskos trükkjeink! - simítottam végig a nyakláncot, ami a nyakamban csüngött, mire szemem elvesztette vöröses árnyalatát és visszaváltozott az eredeti kékre.
Hangosan sziszegve bemásztam az árokba és nem részesültem túl kellemes fogadtatásban. Vér csordult az arcomra és sajnálatos módon nem északié. Egy déli torkát vágta át valamelyik vadbarom, mire az a földre hullott, a gyilkos pedig ott állt velem szemtől szemben.
Nehezen lihegett, volt egy vágott seb a mellkasán. Kardját próbálta a levegőbe emelni, de karja saját képességeit meghazudtoló módon kezdtek remegni és elejtette a fegyvert.
- Mocskos... - kezdett zihálni, akár egy kutya és egy adag vért is felöklendezett és követte az áldozata példáját.
Íme mégegy ok, amiért gyűlölhetem a halált: Sosem tudom meg, hogy mi volt "mocskos", bár valószínűnek tartom, hogy vagy én vagy az, aki a halálos sebét okozta.
Leköptem az északi holttestét és a még élő katonákhoz fordultam. Mindössze ketten voltak és egyiküknek lesújtották a lábát, csak az egyik elesett ruhájából tépett magának egy darabot, hogy bekötözze, de ő is csak reménykedni tudott abban, hogy nem vérzik el hamarosan.
- Rábírsz állni? - kérdezte tőle a másik a vállán pihentetve kezét.
Valószínűleg jó barátok lehettek abból kiindulva, hogy milyen fejet vágott a még épségben lévő.
- Rendben lesz... Csak menj a többiekkel! - nézett rá hatalmas kínok között.
- Milyen többiek? - meredtem rá. - Most haltak meg a többiek. - mutattam végig a tetemeken, mire mindketten lesápadtak. - Hárman vagyunk életben és még ők is vannak négyen. Nem lehetetlen a győzelem, de... - nyeltem egyet. - ... de mindnél van puska. Együtt kell mozognunk. Menedékről menedékre, hordótól hordóig, szekértől szekérig. Világos?
Mindketten bólintottak, viszont a sérült sziszegni kezdett.
- Nekem nem fog... Nem fog menni. - nyelt egy hatalmasat. - Attól tartok, hogy itt kell hagynotok.
- Nem! - szorította meg kezét a bajtársa. - Sosem hagyunk magadra...
- De. - szakítottam félbe. - Itt kell hagynunk. Csak hátráltatna. Ne aggódj, csak egy sorozattüzet kell kibírni! - böktem az égre, ami pont abban a pillanatban dörrent. - Jó volna felkelteni a figyelmüket... Esetleg... - néztem a sérültre. - Mondjad csak, mennyire vagy elhivatott?
- Nem... Nem tudom. - fátylasodtak be szemei. - Attól függ, hogy mit tervezel?
- Mindannyiunknak áldozatokat kell hoznunk. Ideje, hogy hősként vonulj be a történelemkönyvekbe!

Felhasználó profiljának megtekintése

Johannes Hagen

avatar
Felszentelt Inkvizítor
Felszentelt Inkvizítor
Félsiker. A lövésem talált ugyan, de ahelyett, hogy halálos sérülést okozott volna, mindössze a vállába hatolt bele. A seb helyéből ítélve sajnos elvérezni sem fog még legalább néhány órán keresztül – ám olcsó vígasznak ott van az, hogy ha jól látom pont a fegyvert forgató kezét tettem tönkre a találattal. Ő persze csak egy volt, és közben zajlott a csata körülöttünk is – a déliek hárman maradtak, mi pedig négyen. Eljutottak ugyanis az egyik lövészárokig, ahová a csapatunk fele befészkelte be magát, a félelmem pedig bekövetkezett: szempillantás alatt egyenlítették ki szinte a létszámbeli különbséget, amint közelharcra került a sor. Vajon a következő kitörésnél mennyire lesznek sikeresek?
A legrosszabb esetben hárman jutnak el a mi fedezékünkhöz, a legjobban pedig mind elhullanak – számoljunk a legrosszabbal a biztonság kedvéért: senki nem vész oda, és mind ideérnek. Majdnem kétszer annyian vagyunk, nem kellene, hogy gondot okozzanak, azonban nem ismerem őket, lehet szeráfuk is van. Jobb tehát felkészülni az érkezésükre. Először is felszerelem a bajonettet a Gungnir végére. Nem sokat harcoltam még így vele, ám egy-két hárításra, vagy szúrásra tökéletes lesz, ameddig előhúzom a kardom. Ezután a füstölőmet veszem elő, és begyújtva lerakom a földre. Nagy valószínűséggel fel fogják rúgni, ha közelharcra kerül a sor, ám reménység szerint addigra feltölti annyi tömjénnel az árkot, hogy egy pillanatra megállítsa őket az eretnekeket – egy kis szerencsével már ezen a ponton győzhetünk.
Nem volt ezután más teendőm, mintsem újratölteni a Gugnirt és várni az érkezésüket. Célpontként ezúttal azt jelöltem meg, akit legelőször megláttam – a korábban találatot kapott alak nagy valószínűséggel képtelen lesz bármi érdemlegeset tenni ellenünk egy sérült vállal.
Felhasznált tárgyak/képességek:
Thurificator / Tömjénező (Kaszt képesség)
Az inkvizítor felszerelése közé tartozik még egy tömjénező is - melyhez tömjént és szenet bőven s ingyen adnak. A tömjénfüst az Egyház tagjai számára ártalmatlan, az átlagembereket zavarja és rontja a látásuk, a démonokat, vámpírokat és protestánsokat viszont szép lassan megfullasztja.

Név: Egyszerű acél szurony
Leírás: Puskára szerelhető, levehető penge, melynek segítségével a lőfegyvert közelharcban is effektíven lehet használni. Döfésekre kiváló, vágáskor csak kisebb sebeket tud ejteni, akárcsak egy tőr.

Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Similar topics

-

» Lucifer ~készülőben~

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.