Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Kérdező vendégeknek

Latest topics

» Cedrick von Nebelturm
by Jerobeam Today at 12:44 pm

» [Pályázatok] Bianca Brunner
by Jerobeam Today at 12:41 pm

» Küldetés: Vándorút
by Lothar von Nebelturm Today at 11:25 am

» Cyne's Cauldron
by Johnny Wood Yesterday at 8:42 pm

» Kereskedősor
by Johnny Wood Yesterday at 8:39 pm

» Valkyrie Weaponry Fegyverkovács Üzlet
by Kristin Dalgaard Yesterday at 8:38 pm

» Árverések háza
by Kristin Dalgaard Yesterday at 7:59 pm

» Ékszerészet
by Tertullius Yesterday at 7:42 pm

» [Azonnali játék] Ho-ho-hóvihar
by Gerard D. Lawrenz Yesterday at 6:22 pm

[Küldetés] - Arachnophobia (Jelentkezés)

Kedd Szept. 25, 2018 4:00 pm by Hannes von Rotmantel

[img(983px,553px)]…

Comments: 11

Aktuális azonnalik

Kedd Dec. 13, 2016 9:03 pm by Serene Nightbough

Sziasztok!

Hogy könnyebb legyen nyomon követni, hogy mikor van kiírva új azonnali és hova …


Comments: 46

Magánjáték és PvP Zárás

Vas. Május 15, 2016 6:17 pm by Ciel Eisenschnittel

A topik létrehozásának oka, hogy szépen számon lehessen tartani, hogy kinek mikor van igénye …

Comments: 74


You are not connected. Please login or register

[Magánjáték] Post equitem sedet atra cura II (Cedrick & Dieter)

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

Cedrick von Nebelturm

avatar
a Nebelturm család tagja
a Nebelturm család tagja
Idejét sem tudja mióta nem találkozott magafajtával, így egy furcsa, kényelmetlen érzéssel lépdel némán a lassan teljes sötétben. Egyedül a csillagok adnak némi fényt a fejük felett. Kényelmetlen.. -de ezt nem hagyja meglátszani az arcán. Az utat bámulja maga előtt faarccal. Ám ahogy egy ideig csak szótlan baktat Nyálas és a vámpír közt azt érzi, neki kellene megszólalnia. Talán ezért érzi mindig felemásan magát társaságban. A beszéd kényszere miatt.
De kíváncsi is. Egy Rotmantel.. aki ráadásul Nachtraben is, és járt is a tornyukban, banditákat gyógyít..- de a szavaknak megvan a maga idejük. A szavak ideje a csend. Mulatságos. De ezt érzi. És nehéz megtörni a csendet, ha az egyszer beült. Mintha maguk a szavak sem akarnának beszélve lenni..
- Miért rója a vidéket, herr Dieter?
Újra és újra. Ha hallgat, aztán akárhányszor, mintha egy berozsdásodott ajtót kéne félretolnia, hogy megszólaljon. Beszélni idegen dolog. De ha már meg kell szólalnia nem fogja fecsegésre pocsékolni a levegőt. Fecsegni könnyű, soha nem marad abba, soha nincs akadálya, hogy újrakezdődjön. De az nem elégíti ki, legfeljebb csak a felszínes kíváncsiskodókat. Őt a dolgok veleje érdekli.
A legmélye.
Elesetteken segíteni becsülendő. Banditákon segíteni megélhetés. De miért? Minek menni, mikor annyival egyszerűbb megállni. Minek, mikor minden annyira, annyira.. Értelmetlen. Talán csak a vállára boruló éj teszi, hogy nem képes pozitívabb gondolatokra, de egyelőre nem is próbálkozik velük. Már kinevette magát mára. Az éjszaka biztonságos. Lehet, hogy jobb is, hogy sétálnak. Egyik láb a másik után. Nem biztos, hogy volna ereje lovagolni. Bal, jobb, bal.. és a nehezebb dobbanások balról, a paták alól, ütemes fejmozgás, és egy-egy halk horkanás.. - erre még tud figyelni. Jólesik átmozgatni a tagjait a hosszú üldögélés után.
- Kidobták, vagy maga jött el? - fordul félre aztán föld bámulásából az orvos felé, miközben a fáradtság mellé a torka hátuljában megérzi azt a kaparást is, amiről nem akar tudomást venni. Beletúr a nyeregtáskájába, hogy megkeresse a kulacsát.

Felhasználó profiljának megtekintése

Dieter von Rotmantel

avatar
a Rotmantel család tagja
a Rotmantel család tagja
Egyszer egy fogadóban azt hallottam valami utazó déli lovagtól, hogy soha egyetlen vámpír sem lopakodott még az éjszakában. Az a sötételfek szokása volt, nekik leplük volt a sötétség, nekünk kastélyunk. Természetesen romantikus túlzás volt, de láthatóan sem engem, sem Cedricket, néhány órával ezelőttig Halbjrön von Schwarzritter nagyúr legidősebb fiát nem zavarta a csillagos éjszaka, ami az országút fölött feszült ki. Ha ez volt a kastélyunk, úgy igen csak lyukacsos volt már a teteje.
Szinte meglepett, ahogy a vámpír megszólalt. Olyannyira hozzászoktam már a ló nyugodt, talán kissé unatkozó prüszköléséhez és patáinak halk kopogásához, szinte belezsibbadtam a csöndes dallamba.
- Voltaképpen nem tudom. Megszokás, inkább. Kevés helyen van maradásom.
Egy pillanatra elhallgattam, felnézve a fakón pislákoló csillagokra, hagyva Cedricket megrágni az igen csak foghíjas választ. Nem dobtak ki, ebben határozottan megerősítettek, amikor kiléptem a kapun - de abban is, hogy visszafelé nem nyílik majd ki.
- Magamtól hagytam ott a Rotmantel tornyot, mondhatjuk. Nem kaptam meg a lehetőségeket, amelyekre vágytam, így a beletörődés és a távozás között választhattam. Az utóbbi mellett döntöttem, azóta pedig nem szokásom maradni sehol hosszan. Könnyebben szembe jön a nyomorúság, ha keressük, mintha várunk rá.
Sokszor tűnődtem el milyen lehetett volna letelepedni, praxist nyitni Hellenburgban, várni a sebesülteket és a rászorulókat. De az nem én lettem volna. Egy vámpírhoz amúgy sem kopogott volna be senki.
- Hát ön, herr Cedrick? Mi vette rá, hogy egyetlen lóval nekivágjon Veroniának ilyen időben?

Felhasználó profiljának megtekintése

Cedrick von Nebelturm

avatar
a Nebelturm család tagja
a Nebelturm család tagja
A sötét kényelmes. Bár biztos benne, hogy a másik is lát benne, talán tisztábban is, mint déli verőfényben, így előle nem rejtek, de nem zavarja. A sötét otthonos. Mint egy lepel. Egy kastély, amiben meghúzódhat, még ha lyukacsos is. Az övé. Az éj szaka gyönyörű, és úgy óvja a sajátjait, mint egy anya.
A szótlanság –kényelmes. Hagyni elülni a csendet, mintha semmi sem hangzott volna el, mintha soha nem is tört volna meg.. Könnyű elérni az illúziót. Némán lögyböli egy ideig a vizet a flaskája alján, miközben a hallottakat emészti.
Megszokás.
Hm..
Belekortyol a kulacsba.
- De nem látja a végét, igaz? - kérdezi aztán szórakozottan felfele kunkorodó ajkakkal, ahogy lenyeli a hideg patak-vizet, hátha az enyhít a borzasztó kaparáson a torkában.
A horizontot bámulja maga előtt. Csak kíváncsi. A vándorlás nála kényszer, de érdekli, a másik vajon érti-e mire kérdezi. Ha vége a világnak, mikor elérték a térkép szélét akkor megfordulni és vissza, újra, és újra, délről északra, északról délre, el, nyugatra, a tengerig, és vissza.. majd a halál talán értelmet ad neki.
És hogy őt mi vette rá..? Fáradt-elnézően mosolyodik el a kérdésre. Talán hazudnia kéne.. Ki ez az idegen, és miért kéne elmondania neki? Fajtársnak fajtárs, de mégis.. Menet közben ejti vissza a vizet a bőrtáskába. Nem, hazudni mégsem fog. Eleget hazudtak mára, ráadásul mégiscsak ennek a vámpírnak köszönheti, hogy még érzi a csillagok fényét a bőrén. Talán nem lehet elég hálás, de a múltról beszélni mégis fájó pont.
- Nemcsak fattyak lehetnek szégyenfoltok, doktor.. feleli csendben, az arcán feledve a mosolyát.
..de törvényes fiak is.
Ha nem nőnek fel a feladathoz. Ha nem képesek betölteni egy eléjük rakott képet, ha nem olyanok, mint kéne..
- Mondhatjuk, hogy nekem sem volt miért tovább maradnom.
Azóta sincs, sehol.
- Hol szállt meg? Mindig gyalogosan utazik? - fordul félre aztán Dieter felé, nyugodtan terelve másfelé a témát magáról.

Felhasználó profiljának megtekintése

Dieter von Rotmantel

avatar
a Rotmantel család tagja
a Rotmantel család tagja
Cedrick kulacshoz nyúlt, szinte félvállról dobva oda az ítéletet. Nem szerettem az ilyen óvatosan szurkálódó megjegyzéseket, még ha igaza is volt. Nem láttam.
- Nem is keresem kifejezetten. Nem a végcélért utazom, hanem az útért magáért. Nem tartok sehová, de nem is hiányzik.
Tudtam, mit akart hallani - amit mindenki más mondott volna. Hogy keresi az otthont, keresi az ismerőst, ahol végre megállhat. De én nem kerestem, nem volt funkcióm egyetlen helyen, nem volt feladatom.
Ahol pedig nem volt feladatom ott nem volt szükség sem rám, így ostoba dolog lett volna ott maradni.
Pont, mint a Rotmantel toronyban.
A kezem önkénytelenül tévedt a köpenyem alá, az oldaltáskám csattal lezárt fedeléhez és ujjaim kitapogatták a sorban álló szelencéket. Cedrick kulacsa eszembe jutotta, hogy szomjas vagyok - de egy egészen más fajta szomjas. Olyan, amilyen csak vámpír lehet.
- Jól tudom. Fiúnak lenni önmagában átok, mert csak atyánk útja áll előttünk vagy a szégyen. De néha a szégyen csábítóbb, mert szégyenben szabadok lehetünk. Nemde?
Nem kell elmenned, Dieter Adelhard. Nem vagy kitagadva, nem vagy megbillogozva. Maradhatsz, és végezheted az apád feladatát. Lehetsz boncmester, agyatlan hentes, kiszolgálója nagyobb vámpíroknak.
De orvos sosem.
Feltörtem az egyik szelence pecsétjét, és egy pillanatig elnézegettem a benne lötyögő vörös folyadékot. Vér, egy bajba jutott tündéből, alig egy cseppnyi vérzékenységet okozó vámpírméreggel.
De orvos sosem.
- Gyalogosan, mert sosem volt aki lovagolni tanítson. Szekérre meg ritkán engednek fel. Legutóbb egy fogadóban szálltam meg, nem messze innen keletre. - megbillentettem a fiolát, épp csak engedve egy pár cseppnyi vrt a nyelvemre hullani, aztán Cedrick felé nyújtottam. - Parancsol egy kortyot?

Felhasználó profiljának megtekintése

Cedrick von Nebelturm

avatar
a Nebelturm család tagja
a Nebelturm család tagja
- Mh.
Hümment csak egyet a válaszra. Az útért. Egyszerű válasz, de nem sok értelme van. Az útnak semmi értelme végcél nélkül. Ahogy az életnek sincs – halál nélkül. Nem az az értelme, de az ad neki értelmet. Minden útnak vége van egyszer. Nem lehet csak azért élni. Bár ha jobban belegondol maga is ezt csinálja. Örökké viszket a segge, képtelen megülni néhány hétnél tovább egy helyen, mégha épp tökéletes is minden. De nem az útért megy, hanem mert muszáj. Mert mennie kell. Nem hiszi, hogy ez valaha is megváltozna vele. Talán az orvosdoktorral is így van. Csak máshogy kommunikálja.
Még mindig érzi a kaparást a torkában, ahogy visszaejti a táskájába a palackot. Már megtanulta elfelejteni, és kizárni a tudatából, de most képtelen rá. Lehet, hogy túl sokat ült lekötözve. Vagy kimerítette a lovaglás, vagy az a pofon, talán az, hogy az életéért kell félnie..
"Szégyenben szabadok".. Felkunkorodik a szája széle a visszakérdezésre.
- Néha egyszerűen nincs más út csak a szégyen - feleli csendben. - Semmi köze az egyén szabadsághoz. Apáink nevei elől úgysem menekülhetünk.
Nem lehetünk szabadok sohasem..
- Bár szépen hangzik. - teszi még hozzá halkan, fáradtan mosolyogva a földre maga előtt.
Szabadság..
Szép szó..
Megérzi a vér szagot. Hamarabb, mint a másik megkérdezné kér-e. Nem figyel a válaszra. Nem tud. Nem is akar. Máskor akarna. Mindent, hogy elterelje a figyelmét a felrepedező torkáról. Elfelejtette, hogy vámpír. Olyan rég találkozott fajtárssal, hogy szinte elfelejtette milyen érzés. De a lángolás ismerős. A nyelőcsövében, a nyelve mögött, szúr, kapar, viszket, fáj. Éget.
És vér íze van.
- Nem, köszönöm.
Száraz a hangja, ahogy elszakítja a tekintetét a felé nyújtott fioláról. Nem, nem köszönöm.. Hazudik, és ő is tudja. Összepréseli az ajkait, hogy az állkapcsán kidagadnak az izmok. Nem, nem.. Az utat nézi maga előtt, szigorúan, a csillagok fényében kirajzolódó árnyékokba bámul, Nyálas légzését hallgatja maga mellett, a paták topogását a földön, a bőr szár tapintását az ujjai közt.. - mindenre figyel és bármire, miközben már a nyelés is kínszenvedéssé fajul.
- Mondja, van istállója annak a fogadónak? A lovamnak pihenésre van szüksége. Ha nem bánja, megszállnék én is ma éjszakára ahol Ön. Biztosan akad kiadó szobájuk.

Felhasználó profiljának megtekintése

Dieter von Rotmantel

avatar
a Rotmantel család tagja
a Rotmantel család tagja
A vámpír hangosan nyelt - aztán mégis elutasított. Csodálatra méltó önuralom rejlett a keserkék szemei mögött, ha minden szomjúsága ellenére úgy tudott lepillantani a folyadékra, hogy megtagadta magától.
A vér fiai. Így emlegették magukat a Finsterblutok. A Rotmantelek köpenyét vér áztatta, a Blutsternek kövei vérből emelkedtek. Erő volt és gyengeség, szárny és rabiga, az egyetlen dolog, ami ellen soha egy pillanatig sem tudtam hadakozni, de nem is akartam.
Úgy tűnt Cedrick igen.
- A nevek nem jelentenek semmit a tornyon kívül, ezt ön is pont úgy tudja, mint én. Vagy talán nem úgy mutatkozik be, hogy Cedrick von Nebelturm? Noha nem ez a neve, sem az apjáé - kivéve, ha nem állt olyan messze a hazugság a valóságtól. Ahogy az enyém sem pusztán Dieter von Rotmantel. Mégis ezt viseljük, ezzel akarva-akaratlan elnyűve a nevek szerepét. Ebben a világban... Idekint... Egy vámpír úgy hívja magát, ahogy akarja. Maga az egyetlen, aki emlékszik az apja nevére.
Nem hallottam róla, hogy Lothar nagyúrnak fia lett volna. Egy lánya volt, fiatal és a széltól is óvott, ha jól emlékeztem Elenának hívták. De tévedhettem. Utitársam ugyanolyan könnyen lehetett a vámpírkovácsok nagyurának korai fia, mint Halbjörn von Schwarzritteré.
Három ujjnyit kortyoltam le a vérből, aztán udvariasságból sietve visszacsomagoltam. A vérméreg lassan hatását veszítette és kezdett sűrűvé válni a fiola tartalma, a készleteim azonban igencsak megcsappantak. Lassan ideje volt elnéznem egy Neulander csomópontba, de legalább is egy városba, ahol megfordultak.
- Van. Nem épp nagy, de egy tucat lónak épp elég. Az öné sem fog kinnrekedni, ha ott száll meg. Én pedig örömmel veszem a társaságát, ameddig rá nem un az enyémre. - mosolyodtam el félszegen.

Felhasználó profiljának megtekintése

Cedrick von Nebelturm

avatar
a Nebelturm család tagja
a Nebelturm család tagja
”Nem ez a neve”..
Elmosolyodik a mondatra.
”Nem ez..”
Elnézően megcsóválja a fejét.
- Idekint egy vámpír csak vámpír, doktor - feleli csendben. - És igen, emlékszem. Ahogy maga is. Soha nem felejthetjük el, hogy miért vagyunk itt. Apáink neve indít el az úton, de lemoshatatlanul követ is minket azon.
Mégha mi valóban csak az útért magáért is megyünk..
Megrázza a fejét.
- Ne legyenek hamis ábrándjai, herr Dieter. Közel sem vagyunk szabadok.
Fordul félre a vámpír felé egy másodpercre, a bús-beletörődő mosolyával az arcán. „Lázadás”.. - gyerekes gondolat.
Nyel egyet, ahogy visszanéz maga elé, egy pillanatra feledve a kaparást, ám csakhamar fájdalmasan mar újra a torkába a felismerés. Összecsattannak a fogai az émelyítő illatra, miközben Dieter elteszi a fiolát, majd hálásan lehunyja a szemét a gesztusra, remegve szívva be a hűvös éjjeli levegőt az orrán keresztül. Fél, ha kinyitná a száját talán kevésbé érezné a szagot, de talán nem tudna vele újra nemet mondani..
Sajognak az izmok az állkapcsán, de a másik félszeg mosolya segít kiengedni őket. Abba kapaszkodik, amíg végül lassan felölti a maga válasz vigyorát, továbbra is szigorúan maga elé meredve azonban az úton.
- Figyelmeztetem, nem vagyok túl társaságkedvelő alkat, így ez könnyen megeshet. - csúszik ki a száján az igazság. - De most kivételesen jólesik a társaság. Főleg egy fajtársé. Ha elláttam Nyálast a vendégem egy italra. Ennyit remélem csak nem tagad meg Erhard von Schwarzritter-től - pillant félre cinkosan a vámpírra.

Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.