Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Kérdező vendégeknek
Magánjáték és PvP Zárás

Vas. Május 15, 2016 8:17 pm by Ciel Eisenschnittel

A topik létrehozásának oka, hogy szépen számon lehessen tartani, hogy kinek mikor van igénye …

Comments: 84

Játékostárs kerestetik

Szer. Szept. 02, 2015 10:01 pm by Jerobeam

Ha valaki esetleg ismerkedésre, küzdőtéri párbajra vagy bármi egyébre tárat keresne, itt …

Comments: 58

Magánküldetések

Szomb. Jún. 08, 2013 6:05 pm by Jerobeam

Ezen a szent helyen lehet magánküldetésekre jelentkezni, szám szerint párhuzamosan kettőre. …

Comments: 81


You are not connected. Please login or register

[Magánjáték] - Hideget - meleget ízlés szerint - Mina & Marcus (és a kása)

Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next

Go down  Üzenet [2 / 5 oldal]

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
a Nachtraben család tagja
a Nachtraben család tagja
Nahát, erre még Herr Koncentráljunk A Fontos Dolgokra is vevő? Mosolyogva veti fel a fejét és sarkantyúzza meg a drága Lustot, aki mintha csak erre várt volna egész idő alatt, megkönnyebbülten kezd vágtába. Ha ki lenne a haja engedve, most az is szállna a széllel, így csak Lust sörénye. A vére rögtön elkezd lángolni, ahogy a sebesség magával ragadja, mintha nem is most ébredt volna fel. Lova patái ritmusosan kopognak és koptatják a távolságot, ahogy a ló szabadságot ad az izmainak és viszi őt olyan messzire, ahogy csak tudja. A fa pedig egyre közeledik. Néha-néha jobbra néz, hogy hogy áll a versenytársa, de alapvetően próbál saját magára koncentrálni, hiszen ha arra gondol, hátha veszít, az nem fog jót tenni.
Legjobban attól aggódott, hogy Lust meg fog botlani, de nem teszi. Ügyesen ugratja át az apróbb akadályokat, faágakat, sziklákat, melyeket ide sodort a szél vagy éppen ideestek. Mindjárt ott van a diófánál, mindjárt...
Az pedig még nagyobb, mint amekkorának tűnt. Ki tudja, hány évtizedet megélhetett, és még mindig zöldellnek rajta a levelek, annak ellenére, hogy körülötte alig található egyéb fa. A következő fasort vagy csoportosulást leszámítva természetesen, de az vagy jó fél mérföld.
Azonban Lust hirtelen megtorpan, patái erőteljesen vájnak bele a földbe, hogy lefékezzen, és nyihogva felágaskodik. Mina rémülten szorítja meg a kantárt és simul a nyakára, nehogy leessen. Hatalmasra nyitja a szemeit és maguk elé néz, hogy rájöjjön, mi lehetett az oka. Megnyugtatólag simogatja a ló nyakát, aki prüszkölve szimatol a levegőbe. Érez valamit.
A porban előttük pedig egy nyílvessző hever.
- Állj! - hangzik komoran, de határozottan, a fa irányából. Mina elengedi a kantárt, de csak fél kezével, melyet is feltart a béke jeleként. Nem kérne egy nyílvesszőt a szívébe is. Közben hátranéz és ha Marcus még nem ért volna ide, akkor jelzi neki, hogy jobban teszi, ha ő is csatlakozik hozzá.
A lombok közé pislant és az egyik ágon végül meg is látja a guggoló figurát. Sötét haj, hegyes fülek, a hátán pedig tegez. Pontosabban az egyiküket, mert nemsokára egy másik hang szólal meg.
- Ha nem kértek még egy olyat, mint ami majdnem eltalálta a lovatokat, akkor szálljatok le róluk és szedjetek elő valami értékeset. Anélkül nem mehettek tovább.
Mégis mit képzelnek... - Persze, hogy anélkül nem mehetünk tovább, nyilván azért hoztuk magunkkal. - vág vissza. Bár talán nem kellene. Túlságosan is belejött a délelőtt folyamán a szurkálódós hangnembe. Ha itt lenne Damien, talán elgondolkoztak volna, mielőtt előállnak ezzel az erkölcstelen ajánlattal...
Mindazonáltal lehuppan a lóról.

Felhasználó profiljának megtekintése

Marcus Berger

Marcus Berger
Hellenburgi Királyi Szövetség
Hellenburgi Királyi Szövetség
Stur ugyan vágtába kezd, de nem olyan sietős neki, hiszen nem biztattam, így eleinte rendesen lemaradunk. Aztán kap némi biztatást, és magával ragadja a versenyszellem, és a távolság csökkenni kezd, bár igen lassan. Nem akarom megnyerni a versenyt, a lovat akarom kiismerni. De aztán meglepődve veszem észre, hogy Lust felágaskodik. Lust egészen nyugodt természet, ha neki valami ennyire nem tetszik, akkor gond van, így azonnal visszafogom Sturt is,de csak kevéssé, hiszen még le vagyok maradva.
Meghallom az első kiáltást, és csendben elátkozom magam. Nem kellett volna. Bár, lépésben ... lépésbe kevesebb esélyünk lenne.
Megrántom a kantárt erősen, mintha én is megijedtem volna a váratlan eseménytől. Stur felágaskodik, még nyihog is a méltatlankodástól, hiszen ő még nem észlelte azt, ami Lustot megijesztte. Míg ő ágaskodik, én lecsusszanok az oldalán, de szándékosan úgy, mintha leestem volna a bokrokba. Még fel is kiáltok fájdalmasan. Aztán csend ...
De nem maradok tétlen, hanem a bokrok takarásában összegörnyedve megindulok csendben a diófa felé, amilyen gyorsan csak tőlem telik.
Hiába, no, a háború sokakat tett földönfutóvá. Ők itt tengenek-lengenek az utakon, és megpróbálnak túlélni. Van, aki letér a helyes útról a túlélés érdekében.

Felhasználó profiljának megtekintése

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
a Nachtraben család tagja
a Nachtraben család tagja
Megdobban a szíve. Ugye nem esett baja? Mi a francot keres ennyi ideig a földön?... Nem tudja elképzelni, hogy Marcus, aki lovász, aki imádja a lovakat és ért hozzájuk, ahogy tette valószínűleg előző életében is, úgy leessen egy lóról, hogy beveri a fejét és nem kel fel többet.
A második tünde lehuppan a fáról és felhúzott íjjal kezd el lassan közelíteni felé. Fekete haja összefogva, felszerelése pedig olyasmi, mint amikben Damien járja az erdőt. Beolvadó és rejtő, sötétbarna és szürke színek dominálnak benne.
- Csak átutazók vagyunk. - Egyáltalán milyen falu van itt? Mit keres egy csapat renegát tünde errefelé?
- Akkor biztosan hoztatok elég élelmet magatokkal, a pénzeteket pedig ideadhatjátok.
- Nem tudod, kivel állsz szemben... - inkább kérlelőn, semmint fenyegetőn ejti ki a szavakat. A tünde fiatalnak néz ki, de szemei pedig túl öregnek ehhez képest. Kiüresedettnek és kiégettnek, fáradtnak, mintha túl sok rosszat látott volna azon kevés éve alatt is, amíg a világon volt.
- Nem is kell tudnom. Csak add át az erszényed, és mehettek.
- És honnan tudjam, hogy nem lőtök hátba?!
- Nem tudhatod.
Hátrál, ahogy a férfi közeledik. - Biztosan van más mód is, ahogy túlélhettek. Miért kellett a legalantasabb módszert választanotok? A háborúban mindenki szegény, de nem ez a megoldás..
Marcus pedig nem ad életjelt. Nagyon reméli, hogy tervez valamit. Próbálja húzni kissé az időt.
- Kímélj meg minket a morális tanácsoktól. Hallottuk már őket. - szólal meg társa türelmetlenül a fáról.

Felhasználó profiljának megtekintése

Marcus Berger

Marcus Berger
Hellenburgi Királyi Szövetség
Hellenburgi Királyi Szövetség
Hála a jó égnek, hogy beszélnek. Így minden pillanatban pontosan tudom, hogy hol járnak, illetve gubbasztanak. Aki Mina felé közelít, az az övé. A másikat nekem kell elkapnom, amikor Mina átmegy vámpírmágusmegjártamafrontotnekössbelém állapotába. Már közeledik...
Én megpróbálok minél közelebb jutni úgy, hogy nem vesznek észre. A tündék ... ez nyilván némileg lehetelten küldetés, de Mina veszélyesnek mutatja magát, én meg ugye lehet, hogy a nyakamat is kitörtem, lehet nem is keresnek, szóval van esélyem.
Stur közben odaballag Lusthoz, és a két ló jelenleg nem nagyon tudja, mi is van.
A tervem az, hogy amint engem felfedez valamelyik, vagy Mina támadni kezd, akkor lendülök a másik felé, aki sajnos egy fán gubbaszt, de talán elérem a lábát, és le tudom rántani. Onnantól már elverem. Csak belém ne eresszen egy nyílvesszőt!
Aranyos ez a morális párbeszéd, de sajnos semmi teteje. Ők már elvesztek.

Felhasználó profiljának megtekintése

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
a Nachtraben család tagja
a Nachtraben család tagja
- Mit gondoltok, meddig fogjátok így kihúzni? Nem élhettek így egész életetekben!
- Ki tudja, meddig tart az életünk? Legalább addig éljünk valahogyan. Nem mi választottuk.
- Tudom.. Jól tudom, hogy miken mentetek keresztül. Ez akkor sem ad jogot arra, hogy ezt tegyétek. A Kivonulás, így hívjátok, igaz? A kivonulás előtt is rengetegen éheztek és éltek kevés pénzzel. Megőrizhetnétek a büszkeségeteket és élhetnétek békében....
- Itt hagytak minket. A családunk, a barátaink itt hagytak minket, mi célunk lenne még ezen a világon, hm?
- Tedd le azt az íjat.
- Add ide az erszényed, vérszívó, és tűnj innen.
- A társad hol van? - kérdi az, amelyikük még mindig a fán van.
- Leesett a lóról, mintha nem láttátok volna...

Felhasználó profiljának megtekintése

Marcus Berger

Marcus Berger
Hellenburgi Királyi Szövetség
Hellenburgi Királyi Szövetség
A feszültség egyre nő, és mindketten egyre inkább Minával vannak elfoglalva, így sikerül egészen szimpatikus közelségbe jutnom. Mármint nekem szimpatikus... Ekkor felhangzik a kérdés, hogy hol lehetek én. Ez az a pillanat, amikor nem lehet tovább várni, mert aki kérdez, az körbe is szokott nézni. Így hát megrohamozom a fát, és ha el tudom kapni a fickót a bokájánál fogva, akkor lerántom a földre.
Mivel nem rám célzott, hanem Minára, ha lőni is akar, előbb át kell mozdulnia rám. Remélem, nem olyan roppantul gyors. Én igyekszem az lenni.



Ha sikerül a tervem, és hullik a fáról az érett elf, akkor hagyom, hadd puffanjon minél nagyobbat, és nagyon remélem, hogy Mina elintézi a másikat, mert nem szeretnék egy nyílvesszőt kapni a hátamba.

Felhasználó profiljának megtekintése

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
a Nachtraben család tagja
a Nachtraben család tagja
A Marcus által lábon csípett tünde próbálja kitekerni magát a szorításból, és macskaügyességgel szabadulni. Így is elég nagyot puffan mondjuk a földön, viszont még esés közben kilő egy nyílvesszőt találomra. Néhány levél hullik le a földre ennek következményeként, meg egy ijedt madár rebben arrébb, másokban viszont nem tesz kárt. Ezután tompa nyögéssel érintkezik az anyafölddel. Egy rúgással próbálja minél távolabb tudni magától ellenfelét.

Mina pedig megérinti a körülötte heverő árnyakat és egy helyre sűrűsíti őket, egy pajzsot képezve a teste köré, hogy ha a férfi eleresztené a nyílvesszőt, az ne hatoljon bele a húsába oly könnyedséggel, mint kés a vajba. Előkapja a tőrét és egyenesen kinyújtja a tünde mellkasát célozva.
- Ezzel el tudlak égetni... de nem akarlak... forduljatok meg és menjetek haza oda, ahonnan jöttetek. Keressetek munkát és segítsétek egy...
A nyílvessző útjára is indul, Mina kezét célozva. De egyrészt arrébb rántja, így a vállán pattan meg, és az Árnyak védelmének köszönhetően nem sérti fel. - Anyád. - csúszik ki a száján, és előrelendül, élesen világló szemekkel, tőrös kezével kilöki az íjat a férfi kezéből, majd mellkason löki, aki így a rövid bénultságtól meg is tántorodik és hanyatt esik.
Gyorsan letérdel mellé és a nyakához tartja a pengét. Nem annyira, hogy hozzáérjen - esze ágában sincs elvágni a torkát, épp elégszer tett olyat, ezek a szerencsétlenek nem érdemlik meg, hogy újra erre kényszerüljön. Lihegve veszi a levegőt és érzi a tüzet felkészülten lángolni a belsőjében. Mély hangon kezd el beszélni, áldozata pedig úgy tűnik, nem annyira gondol az ellenkezésre most, hogy le lett fegyverezve.
- Senki se érdemli, hogy így bánjanak vele, főleg az nem, aki átérzi a fájdalmatokat. Ezt úgysem hiszitek el, senki sem hinné el, mert csak a fajtámat látjátok, és csak annyit feltételeztek, hogy pénz van nálam. Semmit sem tudtok arról, mi történt velem, ÉN tudom, mi történhetett veletek és miért csináljátok ezt. Nem ti vagytok az egyedüliek. De ha kis eszetek lenne, megkeresnétek a többieket, akiknek segítségre van szükségük és összefognátok.
- Van... közösségünk...
- Amelyik rablással foglalkozik? Nem hiszem el, hogy mást nem tudtok. A természet hallgat a szavatokra. Gyógyítani tudnátok, termelni, segíteni akár az embereknek is.
- Miért kéne foglalkoznunk a...
- Mert semmit nem vétettek ellenetek!... Akik itt élnek körülöttetek, ugyanúgy áldozatok, csak többen vannak.
Az elf komor-üres arccal néz maga elé, mindenféle támadó szándék maradéka nélkül, puszta ellenszenvvel és elkeseredéssel. - Nem érdemel jobbat, aki úgy bánik velünk, mint a kutyákkal.
- Én nem úgy bántam... akkor már nem élnétek. Még egy esélyt kaptok, hogy hazamenjetek...
Marcus meg hol a fenében lehet?... Fölnéz és látja, hogy a fán már nincsen senki, sokkal inkább a földön dulakodnak. Egyszerre önti el a megkönnyebbülés és a harag. Ha ezt még egyszer eljátssza vele...

Felhasználó profiljának megtekintése

Marcus Berger

Marcus Berger
Hellenburgi Királyi Szövetség
Hellenburgi Királyi Szövetség
A földön kezdetét veszi némi adok-kapok "játék" közöttünk, miközben hallgatom, ahogy Mina éppen prédikátornak készül.
~ Ennyi maszlagot ...
Komolyan, ha ezt nekem mondaná, már csak azért is megadnám magam, hogy hagyja abba. Persze ettől még igaza van, csak ... csak hát .. ezeket az igazságokat vérző szívvel és üres hassal nagyon nehéz befogadni.
- Maradj már nyugton! - morranok rá a másikra. - Akkor békében elmehettek, bántódás nélkül.
Tekintve, hogy valószínűleg már te e van zúzódással, és az arcába is kapott egyet tőlem, ez egy igen könnyelmű és betarthatatlan ígéret, de hangzatos. Még egy újabb pofonnal megpróbálom súlyozni a javaslatot.

Felhasználó profiljának megtekintése

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
a Nachtraben család tagja
a Nachtraben család tagja
A Marcus által szétvert íjász egy darabig kételkedve hallgat ez után a mondat után. Fölnéz, megállapítja, hogy társa is szabad, mivel Mina eddigre eltávolodott tőle és felállt, és ezek után enyhén gyanakvó tekintettel áll fel, majd fölszedik az íjaikat és a facsoport irányába tűnnek el. Visszanéznek még párszor. De nem kapnak semmit a hátukba, Mina részéről legalábbis biztos, hogy nem.
Meglátja Marcust a fa tövében. Nem tűnik úgy, mintha túlságosan megsérült volna, bár biztosan kapott néhány ütést... vagy rúgást...
Minden szó nélkül odaszalad és átöleli, olyan haragos-megkönnyebbüléssel és hirtelenséggel, mint ahogyan Crispint karolta át Eichenschild alatt. Ez utóbbiban nem teljesen biztos, hogy jó döntés volt, de ez más lapokra tartozik. Most sem meri túlságosan soká fenntartani a kontaktust, amennyiben más nem intézkedik ellenkezőképp, pár pillanat múlva vissza is húzódik.
- Még egy ilyen, és végigalszom a következő napot..

Felhasználó profiljának megtekintése

Marcus Berger

Marcus Berger
Hellenburgi Királyi Szövetség
Hellenburgi Királyi Szövetség
Alapvetően, ha nagyon alapos akarnék lenni, akkor leütném őket, amíg elmegyünk, hogy ne kapjunk lövést a hátunkba, de Mina már elengedte az övét, így én is talpra rántom a másikat.
- Menjetek le egészen délre! Ott vannak erdők, és sok a vad. Nem lesz gondotok ételre, és a szőrnék bőrök eladásából szerezhettek egy kis kezdőtőkét az újrakezdéshez. De nem ajánlom ezt a rablósdit tovább. Na, mars!
Nézem, ahogy elszaladnak, és nagyon remélem, hogy nem fordulnak vissza.
Ekkor hirtelen Mina reppen a karjaimba, ami felettébb meglepő fordulat. Első pillanatban össze is rezzenek, mert nem számítok érintésre, még ha kellemes is. Aztán persze viszonzom az ölelést. Hogy mennyire vágytam már erre!
De nem tart sokáig, Mina hamar kibontakozik. Először nem értem, mért lenne álmos két ilyen harctól, de aztán hamar összerakom a délelőtt hallottakkal.
- Ó, hiszen te varázsoltál! Akkor most innod kellene, igaz?
Ez az utazás nehezebb lesz, mint gondoltam. De ahogy most belegondolok, hamar megtalálom a megoldást.
- Azt hiszem rosszul álltunk neki ennek az egésznek. Nem látom okát, hogy ennyire siessünk elérni a várost, hiszen a nyomok több évesek, egy nap ide vagy oda, nem számít. Elmegyünk addig a fogadóig, ahol éjszakázni akartunk amúgy is, és megszállunk. Mit szólsz hozzá?
Ez egy értelmes megoldásnak tűnik. Még úgy egy óra lovaglás, és ott vagyunk. Kiveszünk ... kiveszünk valahány szobát, és ott maradunk egész következő nap. Este meg továbbmegyünk.
- Az alvástól rendbe jössz? - kérdem gyanakodva.

Felhasználó profiljának megtekintése

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
a Nachtraben család tagja
a Nachtraben család tagja
Visszaölelte.
Egy pillanatig elgondolkozik rajta, hogy ott kéne maradni, de... a teste önkéntelenül is mozdul.
Kapott.
Egy.
Visszaölelést.
Meg kell erőltetnie magát, hogy ne essen hanyatt vagy akárhova vagy ne kezdjen el ugrálni egyik lábáról a másikra vagy ne csináljon bármely hasonló őrültséget. Reméli, hogy a harc hevének lehet tulajdonítani a kipirulását. Ismét az orrában az az ismerős illat. A kabáté. A kabáté, ami egy ideig rajta volt. Vajon lesz még?
Reméli, hogy a lelkesen csillogó szemei, amelyekkel pislog, számítanak valamit. Boldog. Talán azóta nem volt ilyen boldog, mióta... mióta elindulta, mikor még azt hitte, minden rendben lesz. Talán rendben is lesz. Ki tudja. Rajtuk múlik. Az ölelés bevált. Érzi, hogy ezt az emléket vissza fogja még idézni sokszor... de mennyire...
Bólint. Varázsolt. Innia kell. Ismét bólint, próbálva olyan ártatlanul nézni, amennyire csak lehet, majd nyel egyet. Öleléskor ugyebár elég közel került a nyakához... tekintete most Marcus csuklójára irányul. Onnan még ihatna is, és nem esne komolyabb baja. Bevett módszer. De vajon... belegondolt ebbe, amikor feltette ezt a kérdést?
Szabad egyáltalán ilyesmire gondolnia?
- Miért ne sietnénk?... Én... mármint... jó volna minél hamarabb odaérni. Megtudni, hogy egyáltalán van-e értelme az egésznek. Lehet, hogy vakvágány. De akkor is, megpróbáltuk...
Ha még jobban lelassul ez az út, akkor ki tudja, hogy fogja kibírni ép idegekkel.
- Az alvást csak viccből mondtam. Jól vagyok most is - mosolyodik el a szokottnál szélesebben, hegyes fogai is kivillannak. Vissza... akar kerülni abba az ölelésbe, csak fogalma sincs, hogyan.

Felhasználó profiljának megtekintése

Marcus Berger

Marcus Berger
Hellenburgi Királyi Szövetség
Hellenburgi Királyi Szövetség
- Igen, jó volna, de a türelmetlenség belehajszolt minket két csetepatéba is. El kell fogadnunk, hogy a háború veszélyessé teszi az utakat.
Amíg ezt kimondom, Mina eléggé egyértelmű átalakulásokon megy keresztül. Ez itt most nem a taktikai megbeszélés helye.
- Igen, látom, remekül vagy. - felelem vigyorogva. - Megjött az étvágyad.
Lehet, nem kéne ezt ilyen könnyedén vennem, de úgysem mondanék neki nemet, és az az érzésem, ennél sokkal rosszabb dolgok is történtek már velem. Úgy értem a fájdalom nem lesz annyira kibírhatatlanul egetverő.
- És mond csak, mi lesz, ha iszol belőlem? Utána tovább tudunk menni, vagy kidőlök itt a diófánál, mint a templomtorony?
Ezt nem árt tisztázni, mert még mindig eléggé védtelenek vagyunk.

Felhasználó profiljának megtekintése

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
a Nachtraben család tagja
a Nachtraben család tagja
Sóhajtva megforgatja a szemeit. Csak az után jön rá, mit is tett, hogy már megtörtént. - Mindig minden veszélyes. Ettől függetlenül siethetünk. Oda tudok figyelni. De most mondd, hogy nem volt jó az a verseny... talán... kereshetünk kerülőutakat. De nem lesz bajunk. Meg tudjuk védeni magunkat. Neked meg feltétlenül muszáj volt elhitetned velem, hogy elájultál, amikor leestél arról a lóról?! - kérdi félig komolyan méltatlankodva és csípőre teszi a kezeit.
Marcust valahogy kevéssé tűnik meglepni, hogy épp az imént fejezte ki hajlandóságát arra, hogy falatozzon belőle.
- Iigazából... nem az, hogy éhes lennék, csak... tény, hogy csökkent a varázserőm egy kevéssé...
Tényleg hagyná? Vagy csak szórakozik? Nem, nem szokása szórakozni.
Ez a vigyor. Valahogy annyira nem illik ebbe az egész napba. Mi a fene változott meg? ...
Kuncogni kezd, és kell egy kis idő, mire abbahagyja. - Nem... nem dőlsz ki... ezt nem tenném veled. Nem, azért ha olyanból szívok vért, akit... aaakit... - Tényleg forogni kezdett a világ: úristen, kezd elmenni az esze. - ...akit nem akarok... hogy úgy mondjam... minimum lefegyverezni, akkor ajánlatos kellő mennyiségű vért hagyni benne, hogy ő is funkcionálhasson.
Vigyáznia kell a szavaival. Nagyon veszélyesek. Egészen addig, amíg Marcussal nem találkozott, azt hitte, a szavak konkrétak és egyértelműen képesek definiálni valamit, de ez az elmélet bizony úgy dőlt össze, mint a templomtorony.

Felhasználó profiljának megtekintése

Marcus Berger

Marcus Berger
Hellenburgi Királyi Szövetség
Hellenburgi Királyi Szövetség
- Tudod, szólhattam volna ki a bokorból, hogy nyugi, nincsen semmi bajom, csak meg akarom támadni a mókust a fán, de attól tartok, akkor most lenne bennem egy pár nyílvessző, és a fogaid nélkül is vért veszítenék.
Kicsit megpöckölöm az orrát, amiért megint nem gondolkodott.
- Egyébként ezen meg is sértődhetnék megint. Hogy feltételezheted akár egy pillanatig is, hogy leesek a lóról, és ilyen szerencsétlenül?
Nem neki hazudtam, hanem a két zöldfülűnek, akik be is vették. Mina, úgy tűnt nekem, végig tisztában van a helyzettel. Vagy ha nem, akkor nem aggódik értem túlzottan ...
Szóval nem fogok kidőlni.
Imádom, ahogy most megint hebeg, habog. De nem, inkább leharapja a nyelvét, minthogy valamit konkrétan kimondjon.
- Nem engedhettem nekik. Ha itt kellett volna hagyni a legértékesebbet, az Te vagy. Mégsem hagyhatlak itt ...

Felhasználó profiljának megtekintése

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
a Nachtraben család tagja
a Nachtraben család tagja
Csendes nevetéssel rázkódik a válla, ahogy haragosan-huncutul pislog föl a szemöldöke alól. Éppen mellkason akarta lökni, vagy valami, amikor is...
...most... hozzáért az orrához?
Mint egy kislánynak?
Nem gondolkozik sokat, inkább mellkason böki egy ujjával. - Héé...- morogja közben méltatlankodva.
Persze csak amolyan játékosan. Kedvességből nem tudna ő kárt tenni senkiben. Kivéve persze, hogyha étkezni óhajt. Mint mondjuk most.
- Meg ne merészelj sértődni... abból elég volt - fenyeget, végig mosolyogva. Valahogy biztonságban érzi a dolgot. Nem, nem fog megsértődni. Nem hagyja. Még egyszer nem. Gyorsan dobog a szíve, de pozitív módon, várakozással telien, mint amikor valami új illata van a levegőnek, változik az évszak, változik az egész élet. - Reméltem, hogy nincs semmi bajod. De nem igazán akartam leskelődni. Tudod, akkor csak kiugrasztottam volna a nyulat a bokorból, hogy halmozzuk az állatos hasonlatokat... vagy miket...
Igazából idiómák, de nincs kedve szemantikán agyalni. Majd egyszer. Ha már ábécét tanít, taníthat nyelvtant is, nem?
Úgy sejti, most kellene két aranyos piros kis pontnak megjelennie az arcán. De tudja, hogy régen vörös már az egész. Mindazonáltal lesüti egy pillanatra a szemeit és Marcus mellkasát kezdi fixírozni. - Szóval az vagyok, igen?
Nem fog menni. Nem lesz képes tartani magát semmiféle normális módon... attól fél, hogy a teste beindít valamiféle menekülési vészhelyzetre tartogatott őrültséget, amivel elront mindent. Nyugton kéne maradnia. De hogyan? Mindjárt felgyullad.
Vesz egy nagy levegőt és kifújja.

Felhasználó profiljának megtekintése

Marcus Berger

Marcus Berger
Hellenburgi Királyi Szövetség
Hellenburgi Királyi Szövetség
És már megint ez a lefelé fixálás ....
- Eddig is tudtad, hogy az vagy. - felelem.
Én már annyiszor, és annyiféleképpen mondtam, és mutattam. De mindig kibújt, kisiklott, elterelt ... Most is ... az álla alá nyúlok, és kicsit megemelem, aztán pedig megcsókolom. Nem érdekel, mennyire hegyeske a fogai éppen most. Ha nem teszem meg, megint eltűnik, meglép, kitáncol. Nem hosszú a csók, éppencsak egy aprócska, de ... úgy érzem, hétmérföldes csizmás haladás ez az előző hetekhez képest.
- Na, szóval hogyan is tovább? - kérdem aztán gyakorlatiasan, mintha mi sem történt volna. Tudom, hogy ez bosszantani fogja.
De ha enni is akar, akkor kénytelen lesz vgre megmutatni, mit is tegyek. Már ha nekem enni kell valamit még ...

Felhasználó profiljának megtekintése

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
a Nachtraben család tagja
a Nachtraben család tagja
Ez a halvány mosoly lassan már örökké ott lesz az arcán.
Áh, nem. Nem így volt ez. Azokban a hallgatásos órákban messze nem így volt. Olyan messzinek tűnnek, mintha hónapok teltek volna el azóta. Kicsikét meghalt az időérzéke.
Tudatosság. Tudatában kellene lennie, mit csinál. Minden pillanatban. Mégis mintha valaki más irányítaná a mozdulatait. Ha megkérdeznék, miért tette, amit a legutóbbi öt percben tett, nem tudná megmondani, de helyesnek érződött. Nem volt más út, illetve volt, de az mind kerülő lett volna és elvezetett volna a céltól.
Megint az állán a keze és most nem ellenkezik, engedelmesen emeli fel a fejét, de könnyedebben, mint legutóbb. A mozdulat mintha egy tükör lenne a múltba, a ködös és értelmezhetetlen és értetlen múltba, míg a jelen valahogy...
Mire kettőt pislogna, behatoltak az aurájába.
Elég.
Mélyen.
És nem csak az aurájába, hanem...
Éppen csak annyi lélekjelenléte van, hogy lehunyja a szemeit, követve valamilyen mechanikus parancsot, mire az apró érintés már el is távolodik tőle. ~Mi... mit.. hogy...~ Komolyan képes volt...?
Az agya olyan sebességgel kezd el dolgozni, mintha legalábbis arra kellene rájönnie, hogyan győzzék le Abbadón haragját, amely negyven nap múlva újra lesújt. Mondjuk arról már lemaradt.
Lemaradt. Egyetlen pillanat csak... hát... hát csak ennyit kap tőle? Felfogta egyáltalán, mit tett? Most csókolták meg először életében, és... és...
Hogyan is tovább?
~Szakadjon be a föld itt alattam, most... ha engedem...~
Feldúlt érzelmei közé furakszik a harag is, és szinte ismeretlen erejű tűzzel villan fel, úgy, hogy kissé meg is ijeszti. Jó erőt kell belőle csinálni.
Szó nélkül csúsznak a kezei Marcus vállára, még épp annyi lélekjelenléte van, hogy ellenőrizze, nincsenek-e túl messze a fától, amelyen az imént még az ellenségeik lapultak, de nem, pont tökéletes. Enyhén meglöki, de azért elég határozottan ahhoz, hogy neki kelljen támaszkodnia a diófa törzsének, közelebb lép a lábával, kezei közé fogja az arcát és közelebb hajol.
Csak nem ronthatja el.
Csak nem.
Rátapasztja ajkait a szájára. Nem fogja elengedni. Nem ilyen könnyen, az biztos. Magában nevet. Ez a játék túlment minden határon. Hogyan tovább? Hát így.

Felhasználó profiljának megtekintése

Marcus Berger

Marcus Berger
Hellenburgi Királyi Szövetség
Hellenburgi Királyi Szövetség
Wilhelmina nem számított erre a csókra. Hogy lehet egy ilyen sokat megért nő ezen a területen ennyire ártatlan? És akkor mi van azzal az északi fickóval, akiről egyszer szó esett? Damient most ne is firtassuk...
Azért amikor szétválnak az ajkaink, azért van bennem némi kétség. Még most is lehet tiltakozni, felháborodni rajta. Valami azt súgja, hogy kaptam én már pofont ilyen csókok után. S látok is némi tüzet fellángolni a szemeiben, ami talán nem egészen a vágyról szól. Mina valamit tenni fog most, látom az elhatározást. Már csak azt nem tudom, hogy örülni fogok-e neki vagy sem.
A pillantásomba vegyül egy enyhe kérdő hangsúly, ahogy a kezei a két vállamon landolnak. Ebből még annyi minden lehet, bár a pofon már kevéssé valószínű, ahhoz legalább egyik kézzel el kéne engedjen. Aztán megtaszajt, és én koppanok a fán. A szemöldököm felszalad, ahogy látom előbújni a vadmacskát, aztán a szám is mosolyra húzódik, ahogy szorosan elém lép. A két kezemet kitárom, jelezve, hogy megadom magam, de ahogy megfogja az arcom, már tudom, mi jön, és ahogy összeérnek az ajkaink, átölelem.
Végre! Éreztem, hogy ez érik közöttünk, és valami állandóan azt súgta, hogy amíg valahogy fel nem oldjuk ezt a helyzetet, nem lesz nyugalom. Most majd meglátjuk, hogy a feloldás tényleg meg tudja-e hozni a nyugalmat.
Ez a csók most nem rövid, de hogy hogyan és miként lesz vége, az nem tőlem függ. Már ha bírom szusszal...

Felhasználó profiljának megtekintése

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
a Nachtraben család tagja
a Nachtraben család tagja
Valószínűleg a pokolban már előkészítettek egy bugyrot számára. úgy egy évvel ezelőttig fogalma sem volt, hogy olyan bűnök léteznek, amelyek mostanra szépen elfoglalták a helyüket és kipárnázták maguknak a lelkét. Fene hitte volna, hogy a pokolra készülés ilyen élvezetes is tud lenni.
megölelik. Szorosan. És innen már egy ideig nem fog szabadulni. Sok ölelésen túlvan már - ez nem mondható el egyéb jelen pillanatban végzett tevékenységekről -, de egyik sem volt ilyen. Sosem érezte magát ilyen közel valakihez annak ellenére, hogy a szavaik, amelyet váltottak, többször bántottak, mint simogattak.
Szabad ilyet egyáltalán? - merül...ne fel benne a kérdés, ha gondolkozna, de inkább csak érez, mint aki megízlelt egy finom gyümölcsöt és nem, nem fogja beérni egyetlen falattal.
Olyan agresszív most, mint amilyen régen nem volt, és reméli, hogy vissza tudja fogni magát annyira, hogy ne ártson senkinek.
A kelleténél jobban...
Fogalma sincs, honnan vette a bátorságot ahhoz, amit művel, de egyre inkább úgy érzi, elemében van. Elemében, a tűzben, amit oly sokan nem néznének ki belőle, aztán meglepődnek, mikor először látják fellángolni.
Ezenkívül voltaképpen fogalma sincs, mit kellene csinálnia. Eddig minden félelmetesen egyszerűnek tűnik. Hogy lehet ekkora súlya valaminek, amit ilyen könnyű elérni? Egyetlen mozdulat? És mennyi idő volt, mire rávette magát.
Várjunk. Rávette magát? Úgy gondol már rá, mintha ő kezdte volna. De vajon Marcus tényleg képes lett volna továbbsétálni? Csak úgy?
Kezei végigsimítanak Marcus fülei mellett, lekúsznak a nyakára. Félelmetesen erősen érzi most a vér áramlását a testében, ahogy a sajátjában is. Ajkának finom mozdulatai kínosan eltörpülnek amellett az energia mellett, amit érez magában, amire képes lenne. Puha és gyengéd, holott legszívesebben behajlítaná a körmeit, és...
Nem. Nem bánthatja. Miért akarná bántani?
Nem érti... érzi, hogy talán megremegnek a kezei, és forró lehelete nem csak azért forró, mert ilyen közel vannak. Illetve de, főleg azért. De több oka van, mint elsőre gondolhatnák. Még soha nem érezte, hogy ennyire birtokolni akarna valakit. És fogalma sincs, van-e joga ehhez, de nincs kedve ellenállni.

Felhasználó profiljának megtekintése

Marcus Berger

Marcus Berger
Hellenburgi Királyi Szövetség
Hellenburgi Királyi Szövetség
Olyan szenvedélyeket érzek Minában lángolni, amit nem is gondoltam volna. Az érintése gyengéd, de még így is érzem, micsoda energiák forrnak benne, mi minden bújik meg a felszín alatt. Az élmény nekem is új. Csókoltam már jó pár nőt, de ez most mégis más, egyszerre érdekes, felkorbácsoló, és talán egy kicsit ijesztő is. Nem, inkább megdöbbentő. Mint amikor egy pillanatra fellebben a függöny, és az ember belát olyan színfalak mögé, ahol egyébként semmi keresnivalója, s olyan távlatokat sejt meg, amiket soha nem fog sem átlátni, sem megtapasztalni. A vegyes érzelmek közül a csodálat és kíváncsiság győz, minél többet akarok tudni és érezni ebből a világból, aminek kapuja nekem ez a nő itt, aki végre színt vallott velem kapcsolatban.
A csók óvatos tapogatózás csak, de igen sokatmondó ígéret egyben. Megpróbálom megadni, amire vágyik, úgy, hogy közben ne lépjem túl azokat a határokat, amiket ő húzott ebben a pillanatban, és melyeket a jelen helyzetben a körülmények is meghúznak. Nem vagyok képes elfelejteni, hogy hol állunk, és mi történt itt nem is olyan régen. Hogy az életünk volt a tét, és az út egy fikarcnyival sem lett azóta biztonságosabb.
Szorosan átölelem, de az ölelés inkább sugallja most a biztonságot, és védelmet, mint a vágyakat. Az első heves csók után a füléhez hajolok, és belesúgom.
- Most én vagyok a legboldogabb fickó a világon, azt hiszem, de valami védett helyre kellene érnünk mihamarabb. Bár most leginkább soha többé nem engednélek ki a karjaimból, mennünk kell tovább. Akarsz inni még előtte?
Még mindig nem tudom, pontosan mire vállalkoztam, de Minának vérre van szüksége, és jelenleg csak tőlem kaphatja meg. És ha ez agy van, akkor hat lóval sem tántoríthatnának el ettől. Nem érdekel, mivel jár, vagy mivel nem.

Felhasználó profiljának megtekintése

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
a Nachtraben család tagja
a Nachtraben család tagja
Borzasztóan zavarban van. Természetesen kéne tudnia, hogy mit tegyen, nem? Hiszen mindenki tudta. Így ment tovább az emberiség és az egyéb fajok történelme a kezdetektől fogva. Valahogyan rájöttek, hogy mit hogy kell és természetes volt nekik. Biztosan nem féltek, aggódtak vagy kételkedtek ennyit.
Legalábbis mindig úgy érzi, hogy más biztosan kevesebbet kételkedett, mint ő.
Bújik közelebb, simul, mint egy macska a biztonságba, közelebb, és már nem tudja, ki véd kit, de nem is igazán akar rangsorolni, csak élvezi, hogy törődnek vele. Tündököl a fényben, amit maga iránt áradni érez és hagyja, hogy a folyamatosan zúduló kérdések elszáguldjanak a füle mellett.
Mi a fenét csinálsz, Nachtraben?
Az illata egyszer s mindenkorra beleíródott az elméjébe, valószínűleg.
Forróság.
Nem hitte, hogy valami lehet ennyire forró. És kellemesen az.
Amikor ismét hideg levegő érinti az ajkait, szinte hiányérzetet érez. De nincs ideje megremegni és elhidegülni, mert azonnal közelebb is húzzák, és egy percig sem ellenkezik. Percig... pillanatig se. Nem nyitja ki a szemét, az túlságosan is megtörné az álomszeű folyamot, amelybe került. Marcus vállára fekteti a fejét. Érzi, ahogy az egész testük összeér. A szellő simogatja a fák leveit, és minden más esetben kirázná a hideg tőle, ahogy átfújna a ruháján, de nem most, most védve van. És akármennyire is megtanulta az utóbbi időben, hogy tilos gyengének mutatkoznia, elengedni magát és behunyt szemmel létezni, mert bármelyik pillanatban érkezhet egy csapás, ami megtöri ezt az egészet, és az csak még jobban fáj, így jobb nem is belekerülni abba a kellemes állapotba... most nem érdekli, nem fogja eltolni magától.
Mikor Marcus belesuttog a fülébe, kis híján megőrül, hogy egy helyben tudjon maradni. Akaratlanul is nagyra kerekednek a szemei és felgyorsul a légzése. Nem annyira magabiztos viszont, hogy ezt bevallja akár saját magának. Elteszi későbbre és csak reménykedni tud benne, hogy fog még ilyet érezni. Nem érte be ugyanis ennyivel. Egészen biztos benne, hogy ruhája alatt teljesen libabőrös lett.
A szavak tartalma viszont megmosolyogtatja, de mennyire. Boldog... boldoggá tett valakit. És pusztán annyi kellett hozzá, hogy... hisz nem is tett mást, csak ami természetesen jött. Csak létezett.
A legboldogabb a világon. Nyilván túlzás, de elképesztően jólesik. Hangtalanul nevet.
- Akkor ne engedj soha. - Sejti, hogy ez a mondat hánymilliószor elhangozhatott már Veroniaszerte, de nem érdekli különösképp. Az ő szájából még most először. Ebben a helyzetben egész biztosan. - Folyton aggódsz a biztonság miatt...
Furcsa érzés beszélni. Furcsa érzés, és majdhogynem bűnös és illetlennek tűnő bármi másra használni az ajkait, mint...
Inni?
Nagyon szívesen inna... de valószínűleg Marcus konkrétan vérre gondolt.
Összeszedi a bátorságát és felpillant. - Ha ezt a nézést iszom, az számít?

Felhasználó profiljának megtekintése

Marcus Berger

Marcus Berger
Hellenburgi Királyi Szövetség
Hellenburgi Királyi Szövetség
Ájvé... Minánál a józan ész most nem található otthon. Mintha berúgott volna egy kicsit. Hogy jutunk el a fogadóba? Mert egy nap két támadás után igenis aggódom. Mert csak úgy úsztuk meg, hogy varázsolt. És mivel most nem akar inni, ezért a varázslása már nem nagyon számíthatunk.
- Valamiben biztosan számít. - felelem.
Oldalra pillantok. A lovakat nem kötöttük ki, ott bóklásznak az úton őrizetlenül. Kész csoda, hogy Stur még egyáltalán itt van.
Nem, egyszerűen nem folytathatjuk ezt most, bármennyire is szeretnénk mind a ketten.
- Én már csak ilyen vagyok. Soha nem bocsájtanám meg magamnak, ha valami bajod esnék. - szinte mentegetőzöm, amiért még megpróbálok észnél maradni. Sokáig nekem sem fog menni. Mina teste az enyémhez simulva túl csábító.
De itt vagyunk az út szélén, és bárki erre jöhet. Óvatosan próbálom ara ösztökélni, hogy meginduljunk a lovak felé. Remélem, nem bárntódik emg ettől.

Felhasználó profiljának megtekintése

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
a Nachtraben család tagja
a Nachtraben család tagja
Kell egy kis idő, mire felfogja, hol is vannak, és mit kéne csinálni...
Már megint csak kéne valamit csinálni. Továbbmenni. Ahogy eddig. Persze. Fogadó. Aztán még tovább...
Csak néz maga elé. Hát már megint csak ennyi lenne? Teljesíteni a kötelességét?
Fogalma sincs, mit kéne reagálnia vagy mondania vagy éreznie, de körülbelül mintha lezuhant volna egy lépcsőn. Reméli, vissza tud mászni azért még. Hirtelen az egész éjszaka olyan hidegnek tűnik.
- Nem.. - megköszörüli a torkát. - Nem esik bajom.
~Mint mondtam, testi az nem. A másikkal nem éppen ez a helyzet.~

Úgy dönt, inkább akkor tárgyal majd hangosan is a lelkéről, ha valamennyivel több fogalma lesz, mi zajlik ott. Olyan egyelőre, mint egy felkavart állóvíz, nem sokat látni a sötétbarna kavargó iszaptól.
Lábai tétován lépnek arrébb a hideg fűben, a lovaik irányába. Ezek a jószágok meg végig nézték őket?...
Nem, ahogy elnézi, teljesen jól elvoltak magukban, kóricálva és földből növő növényszálakat rágcsálva.
Kicsit mint egy szellem, sétál oda a sajátjához, mélyen a szemébe néz és fogalma sincs, miért, de kétségbe van esve.

Felhasználó profiljának megtekintése

Marcus Berger

Marcus Berger
Hellenburgi Királyi Szövetség
Hellenburgi Királyi Szövetség
Mina most olyan, mint egy kislány, akitől elvették a játékszerét. Amint a lovához ér, odalépek mögéje, átfogom a derekát, egy csókot nyomok a nyakába hátulról, aztán felteszem a lóra. Gyorsan felpattanok Sturra, mielőtt még feleszmélne, hogy vége e legelésnek, és Minára nézek.
- Szóval akkor mi van a versennyel?
Közben feljött a hol, jól látunk. Ha kicsit megnógatjuk a lovakat, hamar odaérünk a kis faluhoz. Ennek megerősítéseként meg is szólal a templom harangja. Messziről hangzik, de már halljuk.

Felhasználó profiljának megtekintése

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
a Nachtraben család tagja
a Nachtraben család tagja
Annyira belemerült a furcsa ködbe, amely megint kezdi elemészteni az agyát, hogy meg is lepődik, mikor átfogják hátulról. Ugrik egyet a gyomra, a szíve pedig nemhogy kihagy egy ütemet, de inkább plusz egyet rak be a normális ritmusba, a lélegzete is elakad kissé. A libabőrök újra megtelepednek a karján és egy pillanatra szédülten behunyja a szemét.
Ez túl jó. Pár apró érintés és mégis túl jó. Függő lesz.
De hogy képes valaki ezek után úgy sétálni, mintha minden a legnagyobb rendben lenne? Mintha nem kívánna sokkal, sokkal többet?
Vajon hány nőnek fogta már át így a derekát? És hányakat csókolt meg?
Meg akarja kérdezni tőle. Komolyan meg kéne kérdezni tőle... Végül is mi akadálya, most már? Csak joga van kérdezni, nem?
Verseny? - Óh... hát... nem tudom, szerintem az most kicsit... túl... gyors lenne. És rázós.
Száguld az ereiben a vér, de nem úgy, nem olyan módon, mint amikor a hideg szél a hajába kap. Az egy másfajta gyermekies lelkesedés. Előrenéz a tulajdonképpen gyönyörűen festői tájra. Itt vannak kettesben, a semmi közepén, a háborúból csak annyi ér el idáig, hogy itt-ott egy-két fosztogató jön szembe, de hát az semmi... voltaképp teljeen béke van. Ahhoz képest. Hálásnak kéne lennie, borzasztóan hálásnak.
- Tulajdonképpen már a lábaimat egymás után rakosgatni is művészet volt. - jegyzi meg lován baktatva immár. Tulajdonképpen a száját beszédre használni is furcsa, de ezt a gondolatot inkább ismét megtartja magának.

Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [2 / 5 oldal]

Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.