Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Kérdező vendégeknek
Aktuális azonnalik

Kedd Dec. 13, 2016 10:03 pm by Serene Nightbough

Sziasztok!

Hogy könnyebb legyen nyomon követni, hogy mikor van kiírva új azonnali és hova …


Comments: 50

Magánküldetések

Szomb. Jún. 08, 2013 6:05 pm by Jerobeam

Ezen a szent helyen lehet magánküldetésekre jelentkezni, szám szerint párhuzamosan kettőre. …

Comments: 83

Magánjáték és PvP Zárás

Vas. Május 15, 2016 8:17 pm by Ciel Eisenschnittel

A topik létrehozásának oka, hogy szépen számon lehessen tartani, hogy kinek mikor van igénye …

Comments: 88


You are not connected. Please login or register

[Magánjáték - Laetitia & Crispin] Nagy fizettséggel nagy felelősség jár

Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Go down  Üzenet [2 / 2 oldal]

Nem ringattam magam abba az illúzióba, hogy képes lennék itt és most csupán néhány bátorító mondattal elűzni a kétségeit. Annyit tehetett ő is, és én is ha a visszatérés mellett dönt, hogy felkészülünk egy egzisztenciális krízisre, ami el fog jönni, amikor beteljesítette a bosszúját. Az, hogy megérte-e más lapra tartozott. Ha valaki csupán objektíven a mérlegre tette volna a két lehetőséget, hogy elmegy a tündékkel és a barátaival alfheimbe, elengedi a bosszút és új életet kezd, vagy az hogy beteljesíti a haragját és a gyűlöletét annak ellenére is, hogy utána itt marad egyedül, akkor kétség kívül az előbbi lehetőség győztt volna. Ugyanakkor nem lehet kivenni az egyenletből a lélek sebeit, amiket ki kellett tisztítani, majd be kellett gyógyítani.
- Nem is várnám el magától, hogy tudja, mi lesz utána. Csupán annyi elég, hogy elgondolkozik rajta már azelőtt, hogy égetővé válna a kérdés. Arra viszont, hogy megérte-e könnyedén lehet válaszolni. Javítson ki, ha esetleg tévednék, de éppen azzal állítja szembe a döntését, hogy mi lett volna, ha a tündékkel tart az állaítólagos őshazájukba. - itt tartottam egy rövidke szünetet, és kiittam a tményet, ami még a poharamban volt, hogy legyen ideje közbevágni. Ez után már nem töltöttem újra. - Az embernek, tündének bárminek a halála óráján a saját lelkével kell számot vetnie. Ha a bosszúja bevégezetlenül maradt volna, akkor folyamatosan gyötrte volna a lelke mélyét, hogy nincs egyensúlyban a mérleg. Az én véleményem szerint megmérgezte volna a boldogságot ott is, mert lezáratlan ügyekkel nem lehet igazán tiszta lappal új életet kezdeni.
Nem megnyugtatni akartam, ez volt az én véleményem. Nem tartottam persze lehetetlennek, hogy valakinek a lelke annyira megbékéljen, hogy képes legyen elengedni ilyen szörnyűségeket, ha van lehetősége a megtorlásra, de ahhoz legalább szentnek kellett volna lenni. Már pedig az Átkozottak lelke gyarló volt, és mindenkinek esendő volt a lelke, aki a világot járta. Csupán halandók voltunk, pedig lám még a hatalmas angyalok is elbuktak a lelkük gyengeségei végett. Azért értékeltem, hogy megpróbált konstruktívan állni a dologhoz a bizonytalanságai ellenére is. Úgy véltem, hogy már csak a lehetőségek felsorolásával, hogy az út nem ér véget, hozzásegítettem, hogy tényleg ne érjen véget, és ne feküdjön le a hóba az apja megölése után, várva a csendes, békés halált. A Rotmanteleket talán ez különböztette meg leginkább a többi vámpírtól. Akármit is műveltünk, mindig igyekeztünk életben tartani a pácienst. Ha véget ért az élete, az az orvos kudarca volt, ha pedig Cynewulf feladná, az az én kudarcom. Márpedig a kudarc számomra egyszerűen megengedhetetlen.
A nővéremre visszatérve pedig, csodálkoztam, hogy nem említettem korábban, hogy egy Schwarzjagerről volna szó, de ahogy mondani szokták, ami késik nem múlik. Így valóban nehezebb lehetett a dolog, de ha egyszerű munka lett volna, akkor nem lett volna szükségem egy profira.
- Akkor fogja nagy vehemenciával védelmezni, ha kiderül, hogy a családja érdeklődik. Nem kell rögtön ezzel nyitnia. - pontosítottam. Ha jól csinálja a dolgát, akkor nem számítottam harcra kettejük között. Reingard csupán Schwarzjéger volt, nem Finsterblut, és még azok sem voltak mind vadállatok. Elsarea orvosként nem maradhatott mindig egy kunyhóban az erdő közepén. Valahogy el kellett jutnia a betegekhez, vagy ha nem, akkor a betegeinek hozzá, ahhoz pedig kellett, hogy legyen egy biztos út a lakhelyéig. Reméltem, hogy ezeket nem kellett külön elmagyaráznom. - Amit kér, az végső soron logikus. Ha van önnél pergamen, toll és tinta, akár azonnal írásba is adom ezt önnek. Ha nincs úgy hajnalban az egyik testőröm felkeresi önt a levéllel itt. Az apám pedig… Nem fog tudni sem a kutatásomról, sem pedig arról, hogy találkozok a nővéremmel. Így ha az egész akció titkos, úgy a maga neve sem merülhet fel. Utóbbira a szavamat adom, ha ez számít valamit is.
Liz nem létezik többé a szüleim számára. Nem arról volt szó, hogy hazudnék nekik, csupán minek beszéljek olyasmiről, amiről tudni sem akartak? Jobb volt ez így nekik is, nekem is és Liznek is. Kérdőn néztem ez után a bérgyilkosra, hogy van-e még valami kérdése, vagy óhaja felém. Részemről sajnálatos módon már nem tudtam hova húzni ezt az estét a cukipofival, egyszerűen másképp alakult az est hangulata és ágymelegítő helyett páciens lett belőle. Nem mintha ez egyébként számomra probléma lett volna. Szükségem volt mindegyikre, de a legjobban arra, hogy elévgezze a rá bízott feladatot. Töltttem még egy pohárral nekem is, és magamnak is az aranyszínű töményből, hogy tudtjunk mivel koccintani a megvízásra, ha már nem volt több megbeszélnivalónk.


_________________
"Igen, ilyen leszel, te, nők között királynő,
az utolsó szentség után,
csontod penész eszi, húsodból vadvirág nő,
s kövér gyom burjánzik buján." - Baudelaire
Felhasználó profiljának megtekintése
Ezen este folyamán már sokadjára volt egy olyan érzésem, hogy ez a nő a fejembe vagy még inkább: a szívembe látott. A szavai összhangban voltak azzal, amit magamban éreztem. Volt bőven időm arra, hogy át-, és átvizsgáljam az érzéseimet a helyzettel kapcsolatban. Nem a bosszúval, az csak az ok volt. Hanem az itt maradással, ami a következmény volt...és azzal, hogy ez mivel is járt. De főleg azt, hogy mivel járt volna, hogy ha Armin-nal és Lory-val tartok. Hiányoztak a barátaim, a közösen töltött időszak, amikor náluk tanyáztam már a gyermekeik megszületése előtt. A boldog napok és órák, a közös, kulturált iszogatások (tehát nem a mocskos lerészegedés), az estékbe nyúló beszélgetések. Lory nevetésének hangja, szeme csillogása....és az illata. Különös, de a hangját már-már elfelejtettem, de volt egy fajta...illata. Nem feltétlenül azokból az illószerekből származó illat, amelyeket a fürdővízébe önthetett (gondolom én, hogy használt ilyet, úrinőknél láttam már példát erre), hanem ami belőle áradt. Kellemes, megnyugtató...Armin, aki tudta, hogy mikor kell hallgatni és mikor beszélni. A magabiztossága. A szemében csillogó fáradtság és eltökéltség. Hiányzott. De tudtam, hogy ha még velük is mentem volna, úgy lett volna, ahogy Laetitia megjósolta: az örömömet, a békémet elrontotta volna az, amit magam mögött hagytam, amely felemésztett volna mindent, s megmérgezte volna az életemet. Egy hosszúra nyúlt, időtlen életet. Keserűen és reszketegen sóhajtottam fel.
- Úrnőm, maga rendelkezik egy olyan képességgel, amely keveseknek adatott meg: mások lelkébe és szívébe lát. Vagy csak ennyire ismerné az ilyen szerencsétleneket, mint én? Hogy tudja ilyen tisztán látni az indokaimat? Azt, ami lezajlott vagy zajlik bennem?
  Sokat foglalkozott az elmével, így gondolom nem volt annyira nehéz dolga, s akárhányszor is gondoltam magamról azt, hogy különös vagyok, lényegében csak gondolom beletartozok azon sok tucatnyi kategória egyikébe, amelyet már felállíthatott élete tés tanulmányai során ez a nő. Nem voltam én különleges, rajtam kívül még jó páran akadtak, akik valami hasonlón mehettek keresztól, s aki rendelkezik az empátia képességével, az könnyen beleélheti magát a másik helyzetébe, érezheti azt, amit Ő érez. Én pedig könnyűvé tettem a vámpír úrnő dolgát: nem rejtegettem semmit sem. Most jöttem rá - pontosabban már előtte is rájöttem, de most ütött nagyon mellbe - hogy mennyire is nagy ostobaság volt. Még hogy ezeket nem lehet ellenem használni? Hisz a legsebezhetőbb pontjaimat nyitottam meg előtte...s miért? Mert kellett valakivel beszélnem erről. Óh, ostoba és naiv Crispin.
  Elterelendő a gondolataimat, inkább jobb volt, hogy visszatértünk arra a témára, amiért alapból idehivatott engem ez a veszedelmesen elbűvölő vámpír. Érdeklődve hallgattam szavait, miközben lassan, kis kortyokban iszogattam a vizet, hagyva, hogy a lassan fellangyosodó nedű átjárta kiszáradt szájüregemet, mielőtt a lefelé tartó útjára küldtem volna. A Schwarzjäger jelenléte nem nyugtatott meg, de sejthettem volna, hogy lesz valami buktató a dologban, különben már rég megtalálták volna a vámpír kutatócsapatok, vagy nem engem bérelt volna fel. Csodálatos, de már elvállaltam a megbízatást, innentől kezdve már nem hátrálhattam ki - az súlyos folt lett volna a lelkemen.
- Észben tartom ezt. Meglátjuk, hogyan sül el a találkozás - már ha rájuk akadok - és igyekszem nem felbőszíteni ezt a Reingard-ot. Nem, nincs nálam pergamen és íróeszköz - csóváltam meg a fejemet. - Tudok írni és olvasni, de nem vagyok tudós vagy írnok, így csak akkor viszek ilyet magammal, amikor arra készülök, hogy arra szükség is lesz. Most már bánom, de amennyiben a testőre el tudja juttatni hozzám ezt a levelet, azt megköszönöm. Az adott szónak hatalma van, Laetitia von Rotmantel Úrnő, s hiszem, hogy maga tartja magát az adott szóhoz.
  Biccentettem a nő felé. Tapasztalataim alapján még a "gonoszok" is tartották magukat az adott szóhoz, legalábbis bizonyos mértékig. Én életem és munkám során sokszor hazudtam, de az adott szó valahogy még mindig..."szentnek" számított. Laetitia pedig hiába volt Rotmantel, de nem tűnt ettől függetlenül gonosznak. Persze egy szentlelkületű aranyos kislánynak se lehetett volna besorolni, de tartani fogja a szavát, én legalábbis úgy gondoltam és ez elég is volt a részemről.
- Akkor azt hiszem, hogy ezzel mindent megbeszéltünk, amit meg kellett beszélnünk. Még egy dolog: maga se titkolta el a kilétét, így én se fogom a továbbiakban. Csupán vártam addig, míg teljesen meg nem bizonyosodok pár dologról. Crispin Shadowbane áll a szolgálatára, Úrnő. A Cynewulf...na az egy hosszú sztori, és ha újra találkozunk, talán mesélek róla. De addig is: az egyezségünkre!
  Emeltem fel a töményet tartalmazó pohárkát, amelyet a nő teletöltött s megvártam, hogy viszonozza-e a koccintást, majd lehajtottam a tartalmát.
- Holnap korán neki is látok a feladatom elvégzésének. Amint tudok, üzenek önnek. Addig is: a lehető legjobbakat kívánom magának, hölgyem.


_________________
[Magánjáték - Laetitia & Crispin] Nagy fizettséggel nagy felelősség jár - Page 2 Fzb676
"Ki vagy te valójában a sok szöveg mögött, Cynewulf?"
- Armin Fairlight herceg

" You know the guy, the batshit loose one, thinkin’ two guys livin’ in his head. Good homie, just crazy and drunk most of the time. "
- Random nigga from the ghetto to Det. Christine Dalgarde

Cynewulf "Soberisthenewugly" Longtalk
- Szép kis megnevezés ala Darr
Felhasználó profiljának megtekintése
Nem tudtam elnyomni az elégedett mosolyt, ami Cynewulf szavai nyomán költöztt az arcomra. Valóban tudnék örülni egy olyan képességnek, amivel belelátok az emberek gondolataiba, ám ez csupán a Nachtrabeneknek adatott meg, az én családom nem rendelkezett ilyen tehetséggel. Ha már csak a látszatát képes voltam elérni ennek, azt már sikerként könyvelhettem el. Más esetben talán ki is használtam volna, hogy efféle boszorkánynak néznek, de ma este már eleget papoltam az elmetudományokról ahhoz, hogy ne próbáljam meg megtéveszteni a beszélgetőtársam.
- Bármennyire is szeretnék, nem látok sem a fejébe sem a lelkébe. - kezdtem mosolyogva. - Az én tehetségem annyiból áll, hogy könnyedén átlátom az okokat és az okozatokat és össze tudom kötni a viselkedési mintázatokkal. Ennyi és nem több. Sajnos kimondva már cseppet sem misztikus.
Ezt egyébként én nem bántam. A tudomány vámpírja voltam, nem a misztikumé, mégha nagy ritkán én is folyamodtam a velem született mágiához. Kedveltem a logikus és kiszámítható dolgokat, mert elégedettséggel töltött el, ha valamit képes voltam előre látni. Most is boldoggá tett, hogy mindent jól következtettem és már-már varázslatosnak tűntem ettől. Meg sem próbáltam leplezni, hogy ez jó kedvre derített, és innentől már nem volt más hátra, minthogy lusta macskaként dőljek hátra. Nagyot nyújtóztam, némileg homorított háttal, majd rábólintottam az írásbeli ígéretekre.
- Majd valamelyik szolgálóm vagy testőrm, még nem tudom melyik elhozza a levelet napfelkelte előtt, úgyhogy addig ne menjen sehova. Állni fogom a szavam, örülök, hogy ennyi biztosíték elég. Nem áll érdekemben sem bántani a nővéremet. Ha örökös akarnék lenni, ahhoz még rajta kívül is négyen állnak előttem, és nem a legnehezebbel kezdeném. - villantottam újra ragadozókhoz méltó vigyort. Egyelőre nem terveztem hatalmi harcokat, de persze senki sem tudta, mit hoz az élet. Apa sem élt örökké…
A bemutatkozásra biccentettem. Eddig is biztos voltam benne, hogy Cynewulf csupán álnév, de álmomban sem gondoltam volna, hogy elárulja az igazit is. Hát nem adott még elég fegyvert a kezembe maga ellen? Nem értettem, mit akart ezzel elérni, mindenesetre eltároltam az információt. Sosem lehetett tudni, mikor jön még jól az ilyesmi. Hozzákoccintottam a poharam az övéhez.
- Egészségére, Crispin.
Felhajtottam az italt, majd felálltam. Ulrich mellém sietett, én pedig átnyújtottam neki néhány váltós bankót, hogy fizesse ki a fogadóst, és adjon neki bőséges borravalót, majd a többiek kíséretében távoztam az ivóból.
A toronyba visszatérve az első dolgom volt megírni a levelet. Először valami szívhez szólót akartam, de végül csak letudtam néhny egyszerű sorral, miszerint valóban csak a testvéri szeretet hajt, és sem Cynewulfnak, sem nekem nem fűződik semmilyen érdekem Elsarea elrablásához vagy meggyilkolásához. Ennyinek elégnek kellett lennie. Nem volt más dolgom mint várni…


_________________
"Igen, ilyen leszel, te, nők között királynő,
az utolsó szentség után,
csontod penész eszi, húsodból vadvirág nő,
s kövér gyom burjánzik buján." - Baudelaire
Felhasználó profiljának megtekintése

Jerobeam

Jerobeam
az Isten Lángja
az Isten Lángja
Meglepően mély játék lett egy egyszerű megbízásból és szinte meg sem tudom számolni hány utat jártatok be gondolatban. Ha esetleg szeretnétek tovább vinni Elsarea keresését várlak mindkettőtöket szeretettel. Addig is a jutalmatok 100 TP.


_________________
"Én vagyok Abaddón, e földnek bírája. Az Úr megítélt titeket és konkolynak találtattatok. Negyven és még annyi napotok van, hogy bűnbánatot gyakoroljatok, utána az élő Isten szent tüzében vesztek el mindahányan. Ez volt az első és utolsó szózat, melyet hozzátok intéztem."
Felhasználó profiljának megtekintése http://questforazrael.hungarianforum.net

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [2 / 2 oldal]

Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.