Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Kérdező vendégeknek
Magánjáték és PvP Zárás

Vas. Május 15, 2016 8:17 pm by Ciel Eisenschnittel

A topik létrehozásának oka, hogy szépen számon lehessen tartani, hogy kinek mikor van igénye …

Comments: 77

Nieles magánküldetések

Szer. Márc. 01, 2017 11:27 pm by Esroniel von Himmelreich

A visszajelzések alapján ezeknek elég nagy sikere volt, szóval mostantól külön topicban …

Comments: 4

Aktuális azonnalik

Kedd Dec. 13, 2016 10:03 pm by Serene Nightbough

Sziasztok!

Hogy könnyebb legyen nyomon követni, hogy mikor van kiírva új azonnali és hova …


Comments: 48


You are not connected. Please login or register

Laetitia von Rotmantel élményei

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

1 Laetitia von Rotmantel élményei on Pént. Nov. 09, 2018 4:49 pm

Laetitia von Rotmantel

avatar
a Rotmantel család tagja
a Rotmantel család tagja
Fleurs du Mal

+18

//Öncélú naturalista szexjelenet, aki erre érzékeny semmiképp se olvassa el.//

A meztelen talpaim surrogtak a torony hideg kőpadlóján. Csupán a Hold fénye szűrődött be itt ott a folyosó ablakain, de nem is volt szükségem több világosságra. Nekünk, ahogy mindig tanították, az éjszaka volt az otthonunk. Meghalt őseink portréi sötét szellemekként néztek le rám, de már megszoktam a társaságom. Mindig figyelemmel kísértek, amikor meglátogattam Karmilla, a nővérem hálótermeit, és testvérek lévén én is megfordultam ott időnként. Már lefekvéshez készülődtem, de még kölcsön akartam tőle kérni egy verseskötetet, így ahogy voltam, hálóingben, cipő nélkül szöktem át hozzá. Nem lett volna illendő, de ő a nővérem volt.
Megálltam a nappal vöröses árnylatú cseresznyefa ajtó előtt, és már kopogásra emeltem volna a kezem, mikor meghallottam a kiszűrődő hangokat. Nem a nővérem volt, annál jóval többen lehettek. Magasabb és mélyebb hangú nyögések és sóhajok összefüggő dala volt néha egy elfojtott, időnként pedig hangosabb sikollyal. Csak sejtéseim voltak, mi történhetett odabent, de még a gondolatba is belepirultam. Pedig talán nem kellett volna. Egyik szülőnk sem tiltotta meg soha, hogy ne tegyünk meg valamit, amihez kedvünk volt, és még bátorították is, hogy vegyük el, amire vágyunk. Ludmilla különösen nagy mestere volt ennek, ő még a kutatásait is a vágy köré építette, hogy hogyan idézhető elő vérmágiával, vagy akár kemikáliákkal… Most is azt gyanítottam, hogy az egyik kísérletének lehetek fültanúja.
Sóbálványként toporogtam az ajtóban. El kellett volna mennem, de szinte fojtogatott a kíváncsiság. Csak egyetlen pillantást… hiszen még sosem láttam. Láttam már mezítelen testeket, s elképzeltem többször is, hogy hogyan fonódhat össze a vágy hevében egy férfi és egy nő… vagy időnként két nő, de a gyakorlat váratott magára. Egyetlen pillantást csak megengedhettem. Remegve hajoltam le, és néztem be a kulcslyukon át a kandeláberekkel megvilágított szobába. Ez volt Karmilla hálótermeinek legnagyobb helyisége, a fogadószalon, amit úgy tűnt mostanra átrendeztek. Csupán aprócska szegletét láttam be a szalonnak. Egy különösen jóképű férfi csókolta a nővéremet, az izzadtság fényesen csillogott a kidolgozott vállizmain. Ütemesen mozgott, Ludmilla elnyíló vörös ajkaiból néha sóhaj szakadt fel. Majd a férfi vállánál megjelent Katrina, simogatta és csókolta a hátát, majd láthatóan belemélyesztette a fogait a férfi nyakába… Gyönyörűek voltak. El akartam menni, vissza a hálótermembe, hiszen nem lett volna szabad néznem. Nem kellett volna. A testemet addig nem megszokott bizsergés járta át. A szám kiszáradt, de közben forróságot éreztem én is a lábaim között, a kezem pedig akaratlanul siklott le a hasamon, csak a hálóingem vékony szövetén át…
Az ajtó ekkor kitárult, engem pedig elvakított a kiömlő fényár. Egy sötét alak állt az ajtóban, akiben csak néhány másodperc után ismertem fel Karmilla tökéletesen arányos, és teljesen meztelen testét. Rám mosolygott.
- Nocsak, nocsak… A mi drága ártatlan kishúgunk. Mióta ácsorogsz ott?
- Én… én csak…
Katrina abbahagyta az evést és közelebb jött, majd elnevette magát.
- Ó csak nem? Szépek voltunk igaz?- nyalta le a vért az ajkáról. Valahogy most még ez az egyébként teljesen természetes mozdulat is elindított egy bizsergő hullámot. Ludmilla pedig arra se vette a fáradtságot, hogy abbahagyja… A nővéreim egymásra pillantottak, majd mindketten elmosolyodtak, de ebben a mosolyban éreztem némi gonoszságot is.
- Gyere csak be… - búgta Katrina. A meghívástól földbe gyökerezett a lábam. Tudtam, hogy akarom, de mégis szégyelltem, mintha rosszat tettem volna azzal, hogy leselkedtem. Karmilla megfogta a kezem és beljebb húzott, a másik nővérem pedig halkan becsukta az ajtót mögöttem. A szobában többen voltak, mint vártam. Öt férfi, a nővéreim és még két nő voltak, akiket össze tudtam számolni, a ruháiktól megfosztva vonaglottak egymás hegyén hátán. A levegőt olajok, gyertyák és testnedvek semmivel össze nem téveszthető szaga töltötte meg. Ludmilla a kísérleteihez csak a tökéleteseket válogatta össze. Minden izomtónus minden kerek forma önmagában is csodálatos volt, a vágytól és a kéjtől remegő szájakról, és félig lehunyt szemekből könnyedén ki tudtam olvasni, hogy már senki sem volt az eszénél. Az előbb a nővéreim megleptem, de most újra éreztem, hogy elönt a forróság, és az érzés, hogy azt akartam, hogy hozzámérjenek.
- Tetszik amit látsz? - suttogta Karmilla közvetlenül a fülem mellett. Beleborzongtam a leheletébe és ezt ő is tudta. Puha ajkával apró csókokat nyomott a nyakamra. - Olyan szépen megnőttél, Letti… Már kész nő vagy. Akarhatod őket. Semmi rossz nincs abban, ha akarod őket…
A kezei a melleimre csúsztak, és óvatosan masszírozni kezdték őket. Halkan sóhajtottam fel és megmoccanni sem mertem, pedig… pedig csodás érzés volt. Katrina ekkor a kezembe nyomott egy kupa bort. Legalábbis a színe és a szaga alapján az volt, de Ludmilla boszorkánykonyháján sosem lehetett tudni, hogy ne került-e bele még valami. Egyben hajtottam le a kupa teljes tartalmát, miközben pedig ittam, a nővérem kioldotta a masnit a dekoltázsomnál, hogy a keze becsúszhasson a ruhám alá. Ujjai a megkeményedett mellbimbóimra tévedtek. Nem akartam felnyögni, de gyenge voltam, Karmilla pedig felnevetett, majd elvette a kezét.
Ekkor már ott állt előttem a férfi, aki nagyon hasonlított ahhoz, aki az előbb még Ludmillában mozgott, de mégsem ugyan az volt. Úgy tűn nem először csinálta ezt, mert értette a dolgát. Lassan húzta fel a hálóingem alját, miközben csókokkal halmozta el a combom belsejét. Közben láttam, hogy a nővéreim tovább mentek a többiek felé. Az egyik férfinak Ludmilla egy injekciós tűvel adott be valami sötétvörös folyadékot... Tovább már nem tudtam figyelni, mert ekkor megjelent előttem az egyik nő, és véglegesen lesegítette rólam a hálóingem. Ott álltam teljesen meztelenül mindenki előtt, és mégsem tudtam levenni a szememet a többiekről. Katrinába egyszerre két férfi hatolt bele, és kezdtek el ütemesen mozogni benne , a lány pedig az ütemre nyögött. Ludmilla egy másik nő mögött állt, de ő volt az, aki az ujjait mozgatta benne, miközben a nyakából lassan, élvezettel szívta a vért.
Az előttem térdelő férfi felnézett rám. Szép, világosszöld szemei voltak… Majd határozottan leültetett egy párnázott székbe és széthúzta a combjaim…
Könny öntötte el a szemem, mikor a puha, nedves nyelve először a csiklómhoz ért. A barna hajú lány, aki levette rólam a hálóingem közben a nyakamat csókolta, majd a melleimet, hogy teljessé tegye az élményt. Hátradöntöttem a fejem, és lehunytam a szemem. Ujjaim a férfi fekete tincsei közé siklottak, miközben egyre mélyebb mozdulatokkal falt fel. A következő pillanatban bár ugyanúgy halkan sóhajtoztam, mint Ludmilla nemrég. Ő befejezte az étkezést, és éppen egy szőke férfit kényeztetett az ajkaival, miközben egy másik hátulról dugta meg. Mellettük pedig… A tekintetem találkozott az övével. Sosem láttam még olyan tengerkék szemeket, barna fürtjei kicsit a szemébe lógtak. Engem nézett, ahogy éppen kinyaltak, közben pedig lassan masszírozta a saját hímvesszőjét.
Úgy éreztem, lassan nem bírtam tovább. Tudni akartam, milyen a gyönyör legvégső legelemibb pillanata, de attól a fiútól akartam. Fiatalabb volt, mint a többiek, vékonyabb, hamvasabb…
Hátrébb toltam az engem kényeztető feketehajót, és felálltam a székből, majd közvetlenül elé, és a nővérem mellé sétáltam. Az egy pillanatra felemelte a fejét a saját szeretője hímtagjáról, és rám vigyorgott.
- Ülj rá… Tedd magadévá nyugodtan. Igyál belőle ha akarsz. - bíztatott. Hirtelen ötlettől vezérelve megcsókoltam a fiút. A szája kesernyés volt a bortól és még valamitől. A kezem lesiklott a nyakán, majd a domborodó izmain, le egészen a férfiasságáig, ami magától mozdult meg az érintésemre.  Visszacsókolt, és a derekamnál fogva magához lelt, majd az ajkai lesiklottak a nyakamon, a mellkasomon a melleimen…. Nem bírtam tovább. Lassan ereszkedtem rá. A behatolás pillanata fájt, de nem vette el a kedvem. Lassan kezdtem el mozogni rajta, hogy hogyan volt egyszerre kéjes és kényelmes. A kezei a csípőmre siklottak és segítettek megtalálni a megfelelő ütemet. Minden hullámzás, minden egyes lökés a gyönyör magasabb pontjaira taszított. Tetszett, hogy nyögött alattam és tetszett, hogy a fenekembe markolt. Felvette a ritmusom, és minden alkalommal kicsit jobban rásegített, kicsit még mélyebbre csúszott bennem. Láttam, hogy Katrina néz, miközben magát simogatta… Majd újra megkerestem a fiú tengerkék szemeit.
A világ pedig szétesett. Felsikítottam, mert úgy éreztem, szétszakadok belülről, egy pillanatig nem láttam semmit, csak a kéjes vörös ködöt és azt éreztem már soha semmi sem lesz csodálatosabb ennél… és még egy dolgot: szomjúságot. Nem gondolkoztam, mikor belemélyesztettem a fogaim a fiú nyakába. A vékony bőr apró reccsenéssel szakadt át, a vér sűrű, fémes íze lüktetve öntötte el a szám. Még mindig mozogtam rajta, és nem is hittem, hogy valaha képes leszek abbahagyni.
Majd… elmúlt. A fiú ájultan hanyatlott hátra a karjaim közül. A vér lecsorgott az államon, a mellemen a hasamon, és gyönyörűnek, diadalmasnak éreztem magam tőle. A fiút elhúzták, Ludmilla pedig odahajolt, hogy lenyalja a vért rólam, majd szájon csókolt, hogy ne maradjon le egyetlen cseppről sem. Magamhoz leltem, miközben az egyik kezem a fenekébe markolt, a másik pedig a melleire csúszott. Hátradöntöttem, és most én csókoltam az ő melleit. Tudni akartam, milyen íze van, így nem álltam meg ott. Sós és savanykás ízt éreztem egyszerre, mikor a nyelvem végigsiklott kisajkak között fel a csiklójáig, de finomnak éreztem. Ahogy előtte térdeltem, éreztem, ahogy valaki hátulról hatolt belém, és határozott, erős mozdulatokkal dug meg…. És élveztem. Ahogy én birtokba vettem Ludmilla testét úgy engem is birtokba vett valaki, de megint szomjas voltam. Ez volt az egyetlen, ami még most is tabu volt, vámpírból, főleg a saját nővéremből nem ittam. Így a hátamra gördültem, és a férfi, aki eddig hátulról mozgott bennem most fölém került. Hagytam, hogy kiélvezze a heves mozdulatokat. Szélesre tártam a combjaim, hogy hatoljon még mélyebbre, lökjön még erősebbet. Újra elélveztem, ezúttal felszabadultam sikítva, majd mikor ismét, újra azelőtt ezt a férfit is ájulásig szívtam. Aléltan gördült le rólam, és akkor talán úgy éreztem, hogy jól laktam. Minden értelemben. Katrina hosszan, élvezettel csókolt meg, majd húzott be a nővérünk hálójába, ahol már így is ketten aludtak, hogy pihenjünk kicsit mi is. Reggel folytatjuk… Már ha valamelyikük túlélte az éjszakát.

Felhasználó profiljának megtekintése

2 Re: Laetitia von Rotmantel élményei on Szomb. Nov. 10, 2018 6:09 pm

Na szóval, ahogy megbeszéltük, ilyen egy igazi Vámpírorgia a Rotmantel családnál. És hogy szégyenteljes volt e? Nemigazán, mivel ez is csak egy kísérlet volt a sok közül, és még mennyi más, mennyi dúrvább, keményebb, és extrémebb kísérlet vár tesztelésre Ludmilla vörös kutatási naplójában. A kéjenc boszorkány konyhájának tartalma igen erőteljes afrodiziákumokat, és aljzószereket, tartalmazhat, meghintve egy kis csipetnyi potencianövelővel is akár.
A "Kis" Letti is elvesztette a szüzességét hát, nem is akár hogyan. Amúgy jól, és realistán leírtad a három nővér leendő és gyümölcsöző kapcsoaltának alapkövét. Bár lessz e folytatás? Esetleg következőleg kamilla kutatásaiba láthatsz bepillantást? Ez már csak rajtad áll.

Így hát az élményedet ELFOGADOM A jutalmad első feléne, 100 tp és 1000 váltó

No dehát, egy ilyen orgia után, nem csak tapasztalat, és az élmények megbecsült ára és tapasztalata jár, hanem a jutalma is.
Így hát terhes lettél! Gratulálok!
Amúgy nem, nem lettél, de ha akarsz, kijátszhatod.

Na szóval akkor a jutalmad most már ténylegesen:

Név: Ludmilla útravalója.
Leírás: Ludmilla, még ha te nem is vetted észre, részletesen megfigyelt téged, az egész aktuscsoportosulás közben. És igen nagy hasznára váltál, még ha ezt nem is mutatja ki feléd teljesen közvetlenül. Ám mielött elhagynád a Rotmantel főcsalád tornyát, mindíg ad neked útravalót, egy fiolát. A fiola tartalma, egy fura ám mégis érdekes színváltó és édeskés koktél, amely a vörös, a rózsaszín, és a lila enyhén áttetsző színeiben táncol. Ezen fiolát egy küldiben egyszer vagy képes használni, mert kifogy, és a nővéredtől kell kérned utánpótlást, vagyis nem is kell kérni mivel adja magától.
A hatása pedig az, hogy egy erősen vágyakozó és önkívületi állapotot okoz. Elönt téged a kielégítettlenség érzése, és ha teheted, az első adandó alkalomra rákapsz, vagy teremtesz egyet amire rákaphatsz. De ennek a hatalmas vágyakozásnak van egy előnye is. A figyelmed, a kitartásod, és az erőd is potenciálisan nagyjából a kétszeresére megnő, ameddig nem jár le a fél óra, vagy létesítesz akármilyen erotikus aktust mással. A nyálad átveszi a szer erős alljzószeres hatását, szóval képes vagy megfektetni a veled egy szintben lévőket, mely lvl4 ig tart, utána két szintenként egy szintet nő ez a hatás, de vigyázz. Ez nem csábdémon képesség, így támadni nem vagy képes, és az első csóktól kezdve, semelyikőtök se lessz képes harcolni, vagy a külvilágra figyelni, csak egymásra és az élvezetek halmozására. Kell két perc hogy a nyáladban lévő kemikália hatni kezdjen, utána a másik is elkezdi érezni a sexuális kielégítettlenséget, és a vágyakozast, mely már már kínzó, és erős kéztetést okoz. Ha a harc abbamarad, vagy vért iszol a hatás fél órájában, magával rántanak a vágyak, és képtelen leszel harcolni, és leginkább az erotikán kívül bármire figyelni. Ezen időben próbálkozol a közelben lévők közül, számodra a leg szimpatikusabbat a magadévá tenni, vagy legalább megcsókolni, hogy magaddal ránthasd. Persze a fél óra után, a megerőltetéssel arányosan, a tested éreztetni fogja a fáradtságot, amelyet a szer abban a fél órában elnyomott.

Felhasználó profiljának megtekintése

3 Re: Laetitia von Rotmantel élményei on Kedd Dec. 25, 2018 1:23 pm

Laetitia von Rotmantel

avatar
a Rotmantel család tagja
a Rotmantel család tagja
Ruby Rose

Desmond Helmholz von Neulander sosem volt tehetséges diplomata. Ha hazudni próbált, rögvest elárulta őt a kitágult pupillája, a rezgő orrcimpája és a viszkető álla. Ha bevették egy csínybe mindig izzadt a tenyere és úgy remegett a térde, hogy képtelen volt elhagyni a szobáját. Végül a szülei, az előljárói, sőt még ő maga is egyetértett abban, hogy Desmond nem volt diplomatának való, de talán még követnek sem. Az emberek nyelvével ellentétben azonban az állatok nyelvét nagyon is jól értette. Az őszinteségében megbíztak a madarak és a sárkánygyíkok is, ő pedig nem átallott képezni magát. A várakozásokkal ellentétben mégis úgy tűnt, hogy Desmonból lett valaki, ötven éves korára pedig ő lehetett a sárkánygyíkok tenyésztési programjának vezetője. Legalábbis így beszélték, ennél több lényeges információt pedig nem tudtam kideríteni róla, csupán irreleváns részleteket. Megjegyeztem azért azokat is… Nálam jobban senki sem tudhatta, hogy a legapróbb információk is nagy jelentőséget hordozhattak.
A szűz hó ropogott a csizmám talpa alatt, ahogyan a Sárkányok Háza felé tartottam. Esett az éjjel, így még nem szabdalták szét kocsik keréknyomai, és nem látszottak rajta siető lábnyomok sem. Ennek ellenére tudtam, merre kell menni, alaposan megérdeklődtem, ráadásul egyszer elsétáltunk errefelé az egyik ficsúrral, aki túlságosan lelkesen ajánlkozott, hogy elkísér egy holdfényes sétára. A kellemeset összekötöttem a hasznossal. Elég árulkodó volt a kovácsoltvas kapun díszelgő sárkányminta is. Ma csupán két testőr kísért el, ne éreztem szükségét többnek, és a Neulanderek nem vették jó néven, amikor csapattal mászkáltam, de ennek ellenére nem akartam, hogy azt higgyék, lankad az éberségem. Az a gyengeség jele lett volna. Mindig ébernek kellett lenni.
Aura már beszélt arról, hogy mind a sólymok, mind a sárkánygyíkok milyen szerepet töltöttek be a Neulander család életében. Nem csak háziállatok voltak, hanem társak, a részeik, a lelkük kiterjesztései, és egyéb hasonló teátrális eufémizmusok. Megértettem persze, hogy még rokonságon belül is jól megválogatták, hogy ki vehetett magához egy jól képzett állatot, hogy nagy megtiszteltetés volt, de nem tehettem róla… Azóta vágytam egyre, hogy betettem a lábamat ebbe a toronyba. Sárkánygyíkot szerettem volna. Már el is képzeltem milyen lesz. Gyönyörű, kecses vonalakat alkottam a képzeletemben, fenségesen kitárt szárnyakat és rubint, vagy gránátvörös pikkelyeket. Álmaimban arany íriszekkel bámult rám, és szintén arany karmaival falatozta a tökéletesre perzselt marha-hátszínt. Az én gyönyörűségem nem is kaphatott volna silányabb minőségű étket. Még Cynewulf sárkányát, Dracont is az elérhető legjobb hússal etettem meg, pedig nem is az enyém volt. Valójában megoldhattam volna úgy is, ahogyan ő. Felkereshettem volna egy tenyésztőt bárhol Hellenburgi Királyi Szövetség területén, hiszen bizonyára voltak. Hozathattam volna onnan magamnak háziállatot. Nekem azonban a legnemesebb vérvonal kellett, nem értem be kevesebbel. A kérdés már csak az volt, hogy mégis miért adtak volna nekem egy saját sárkánygyíkot? A két szép szememért biztosan nem, és úgy sejtettem, hogy ide még az sem lesz elegendő, hogy Hannes von Rotmantel lánya voltam.
A kaput egyetlen őr sem vigyázta. Ulrich udvariasan kinyitotta a rácsot előttem, majd hagyta, hogy elsőként lépjek be. Egy kisebb torony állt a kapukon túl, a „reptető”, mellette közvetlenül alacsony, ám masszív ház, a „keltető”, azon kívül pedig gazdasági épületek takarmánynak és a gondozóknak. Akiknek nem volt saját családjuk, feleség és gyermekek, azok együtt keltek, együtt feküdtek a sárkánygyíkokkal. Egyszerűbb volt nekik így a közelükben is élni.
Az utam egyenesen a keltető felé vezetett. Egyrészt mert ott bizonyosan találtam valakit, akivel beszélhetek, másrészt pedig kölyöksárkányt szerettem volna, aki velem nő fel, együtt tanulunk majd egymástól, és még véletlenül sem szereti jobban egyik itteni gondozót sem nálam.
Kopogás nélkül léptem be a házba. A kiáramló meleg szinte arcon csapott, és szalma, tojás és bogarak illatát hozta magával, keveredve még valamivel, ami talán a hüllők jellegzetes szaga lehetett. Rosszabb talán csak akkor volt, mikor először hajoltam friss holttest fölé, de végülis én akartam ezt. Ha az első nehézségnél meghátrálok, akkor meg sem érdemlem, hogy egy gyík gazdája legyek.
- Jó napot! - köszöntem fennhangon. Kényelmesebb lett volna éjszaka jönni, de úgy tudtam, hogy mind a sólymok, mint a sárkánygyíkok első sorban nappali állatok, utóbbiak azért, mert hidegvérű lévén könnyedén kihűltek volna a téli éjszakákon. Valahol ironikus volt, hogy míg mi az éjszaka teremtményei voltunk, az állataink pont a perzselő naptól függtek. Nem voltam benne biztos, hogy érdemes elolvasni a könyvtárban található releváns szakirodalom nagyrészét, de most roppant elégedett voltam magammal, hogy tudtam ezeket a tényeket.
- Üdvözletem kisasszony! - hallottam egy hangot a fejem fölül. A hang egy középkorú vámpírhoz tartozott, ám minket hosszú élettel átkoztak meg, így a hatvan év még cseppet sem számított öregnek. - Kit keres?
Udvarias volt, pedig úgy sejtettem a fejében ez a mondat inkább úgy hangzott, hogy „hát maga meg mi francot keres itt?”. Nem lehettem ismerős neki, hisz még sosem jártam itt. A férfinak fekete haja volt, még nem vegyültek közé ősz szálak, ám tekintete bölcs volt, kissé talán különc, hiszen éppen egy deszkákból álló dúcról csüngött lefelé. Lentről nem láttam, hogy ott tojások voltak-e vagy csak a nagyobb állatok helyét takarította.
- Desmond Helmholz? - akár ő is lehetett, ám ha nem, akkor majd felvilágosít és elküld máshova.- Laetitia von Rotmantel vagyok! Van esetleg most lehetőségem megtekinteni a sárkánygyíkokat vagy a tojásokat?
A vámpír egyszerűen elengedte a deszkát, és lebegve állt meg a föld felett. Leplezetlenül mért végig, miközben én magabiztosan mosolyogtam rá. Az egy dolog, hogy az elmondások szerint nem volt jó diplomata, de közöttük nőtt fel, így biztos voltam benne, hogy egyetlen pillanat alatt kiszagolta, hogy nem csupán egy körbevezetést szeretnéd, és esetleg néhány percig gyönyörködni az állatokban. Azt nem tudtam, hogy a valódi céljaim világosak lehettek-e számára. Ha igen, akkor sem mondta.
Egy ideig farkasszemet néztünk egymással. Hosszú perceknek tűntek, pedig lehet, hogy csak néhány másodperc telt el.
- Én vagyok Desmond. Örvendek a találkozásnak, Laetitia kisasszony.
Felényújtottam a kesztyűs kezem, ő pedig ahogyan az illem diktálta apró csókot lehelt a kézfejemre, de az ajkával nem illette a puha bőrt. Majd kiegyenesedett és jobbjával előre mutatott, be, a keltető mélyebb részei felé. Egymás mellett sétáltunk a fészkek felé. A sárkánytojásoknak sok fény kellett és meleg, ami télen különösen nehézkes volt. Úgy sejtettem, hogy az egyenletes hőeloszlást azokkal a melegvízzel telt csövekkel oldották meg, mint amik a torony fürdőjébe vezették a föld alatt lévő termálforrás vizét.
A tojások kisebbek voltak, mint vártam, talán alig nagyobbak az öklömnél. Nem tudom mire is számítottam, talán grifftojásokra, pedig tudtam, hogy ezek a sárkánygyíkok méretben messze elmaradtak azoktól a teremtményektől, melyek őseink sagáiban jelentek meg.
- Ezek a frissen rakott tojások. Szükségük van néhány hétre ameddig kikelnek, addig viszont rendkívül kényesek a melegre. Ha túl meleg van rántotta lesz belőlük, ha túl hideg akkor viszont megfagy a magzat. Kiváló szülőktől származnak. - büszkélkedett Desmond.
- El sem tudom képzelni, micsoda odafigyelés, és szakértelem kell a tojások kikeltetéséhez és a fiókák felneveléséhez. Maga nagyon érti a dolgát. - hízelegtem, mire a férfi büszkén kihúzta magát.
- Ahogy mondja, kisasszony. Hosszú évek munkája ez. Oda kell figyelni mindig minden körülményre, hogy a tojásoknak a lehető legjobb legyen. Mi Neulanderek már kitapasztaltuk, hogy mi az állatoknak a legideálisabb környezet, mennyi étel, mennyi fény mennyi hő és mennyi mozgás kell nekik. Nem úgy megy ez, hogy csak fognak egy tojást, ráteszik egy adag parázsra, aztán majd lesz valami. - csóválta meg a fejét. Nem hittem, hogy ennyire beszédes lesz, de láthatóan szerette a munkáját. Végigvezetett a tojások dúcain, és szeretetteljesen megsimogatott egyet-egyet. Arrébb pedig a már kikelt fiókák játszottak hatalmas ketrecekben, ahol egész játszóházak voltak nekik felépítve. Lenyűgöző volt az egész, a keltetőmesternek pedig úgy tűnt jól esett, hogy valaki értékelte a munkáját, és hogy nem tromfoltam le a lelkesedését, sőt még bátorítottam is a beszédre.
- De van segítsége itt nem? Nem egyedül foglalkozik a tojásokkal. - feltételeztem, mire azonban Desmont először csak felhúzta az orrát, majd összeugrott a szemöldöke is, végül pedig mérgesen mordult fel, amint egy vadászkutya.
- Segítség! Elkényeztetett ficsúr az összes. Tudja, én önként jöttem ide. Imádom ezeket az állatokat. A sólymoknál meg ott van Janus, ő szintén érti a dolgát. De akiket ideküldenek úgymond segíteni azok nem ilyenek. Oldalági rokon ötödik fia, akinek már nem tudnak más munkát adni, vagy különc gyerekek, akiknél szeretnék a szüli ha mégis hasznosak lennének, de ezek csak több kárt csinálnak mint hasznot. Most nézze meg, jöjjön!
Nagy léptekkel trappolt be egy oldalsó kis szobába. Néhány lámpás volt, meg egy apró ketrec, benne étel víz és egy apró sárkány. Nagyon pici volt. A tojások akkorák voltak, mint az öklöm, ő meg talán még kisebb. A pikkelye fényes volt, élettel teli és rubintvörös, a farka vége lilába hajlott, a szeme pedig olyan volt, mint egy kék drágakő. Gyönyörű volt, kecses, mint egy élő ékszer.
Amikor meglátta Desmondot felállt és a rácshoz sietett, de azonnal meg is botlott és hasraesett szegény. Bánatosan nyöszörgött kicsit, majd végül letette a fejét. Úgy láttam, mintha a hátsó lábát húzta volna, de nem voltam benne biztos. Körbenéztem, de rajta kívül nem volt más állat a szobában. Kérdőn néztem hát a gondozóra, aki már sietett is a magyarázattal.
- Na erről beszéltem. Adtak mellém egy kölyköt, Lars von Neulandert. A főcsaládban valami nagynéninek a sokadik szülött gyereke, kicsit agylágyult szegény, de hát ideküldték, aztán még nekem kellett hálálkodnom. Dehát tényleg kellett a segítség nekem is, meg ott fent a toronyban is örültek volna főleg, hogyha valami nagy sárkányidomárt képzek a szerencsétlenből. Aztán a kölyök két hete takarított a tojásoknál, és egyszerűen a könyökével lelökte az egyiket. Megvesszőztem, mert ennél nagyobb baklövés szinte nem létezik, de a tojás nem tört össze, csak megrepedt, így visszatettük, ápolgattuk, még imádkoztunk is, hátha nem lesz semmi baj. Csakhát a dolgok sajnos nem így működnek. Bárhogy igyekeztünk, mikor kikelt öt napja már láttuk, hogy nincs rendben a dolog. - lehajolt, és egy ujjal megsimogatta a kis sárkány fejét, mire az mintha elmosolyodott volna. Persze ez ostobaság volt az állatok nem tudtak mosolyogni, de mégis olyan volt. Elégedett, prüntygő hangot adott ki, de Desmond arca erre csak még jobban elsötétült. Vártam, hogy folytassa, miközben én is közelebbről megszemléltem az apróságot.



A hozzászólást Laetitia von Rotmantel összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Dec. 25, 2018 3:49 pm-kor.

Felhasználó profiljának megtekintése

4 Re: Laetitia von Rotmantel élményei on Kedd Dec. 25, 2018 1:24 pm

Laetitia von Rotmantel

avatar
a Rotmantel család tagja
a Rotmantel család tagja
- Szabad? - kérdeztem, felé nyújtva egy ujjamat.
- Hogyne. Ha megharapná, akkor se nagyon tudna kárt tenni magában. Ahogy látja, nagyon kis satnya, a jobb hátsó lába bár látszólag kifejlődött az idegeivel van valami gond, és egyébként a reflexei sem jók. Repülni talán megtanulhatna, de így vadász nem lesz belőle, nameg kinek merném odaadni így?
Levettem a kesztyűm, és egy ujammal megsimogattam a kis sárkány fejét majd le végig a törékeny nyakán. Egészen selymes pikkelyei voltak. Az állát rátette a kézfejemre. Ha nem is volt vadász, de egészen barátságosnak tűnt.
- Mi lesz vele akkor? - kérdeztem a gondozótól.
- Kedves jószág, de nincs mit tenni. A gyenge és beteg állatokat a gazdák se tartják meg, ennek se jósolok sokat. Megszabadítjuk a szenvedéseitől.
Döbbent arccal egyenesedtem fel, pedig teljesen logikus volt, amit mondott. Nem volt értelme etetni, foglalta csak a helyet, és nem kellett senkinek. A torkom mégis elszorult. Ha az emberek vagy a vámpírok között satnya, beteg gyerek születik, azt elrejtik a szem elől, de nem ölik meg. Az anyákat és az apákat nem viszi rá a lélek. Keresnek nekik egyszerű munkákat, amiket el tudnak végezni, ahogyan Desmond segédje Lars is valami ilyesmi lehetett. Újra lehajoltam és belenéztem a kis sárkánygyík érdeklődő kék szemeibe.
Te vagy a megoldás, hogy hogyan lesz sárkánygyíkom. Én pedig az élet leszek neked.
Nem utasíthattak vissza. Egy pillanatra lehunytam a szemem, majd felegyenesedtem és felemeltem a szemem. Fenségességem teljes tudatában fordultam Desmond felé.
- Én elvinném. Adja nekem.
Nem lehetett eldönteni, hogy a hangom kért, vagy parancsolt. A keltető őrzője először meglepődött, talán fel is akart nevetni, de azt azért nem mert. Felemelte maga elé védekezően a kezeit, majd megrázta a fejét.
- Elnézését kell kérjem Laetitia kisasszony, de ez lehetetlen. Még egy Neulandernek is komoly elhívatottságról kell tanubizonyságot tennie, hogy adjunk neki egy saját állatot. Hosszú kiképzés vár utána rájuk, és látnunk kell, hogy valóban kiválóan gondoskodnak az állatról. Ha megengedi a kifejezést, és a világért sem szeretném megsérteni, de egy ilyen állatot ki kell érdemelni.
Pontosan erre a válaszra számítottam. Aurától is hallottam már, hogy neki volt egy sólyma, akit ideiglenesen elvettek tőle, pedig ő viszonylag közeli rokona volt Simon nagyúrnak. Nekem soha nem adtak volna ilyen állatot, talán csak akkor, ha beházasodok a Neulanderek közé. Ennek egyébként megvolt az esélye, de még nem most. Pontosan ezért volt tökéletes ez a helyzet, de az egyetlen esélyem is.
- Igaza van, Herr Desmond. Valóban nem vagyok Neulander, csak a Rotmantel nagykövet, és tökéletesen megértem, hogy egy ilyen nemes állat túlságosan nagy ajándék lenne. Ugyanakkor kérem fontolja meg. Tegyen próbára! Magának nincs veszteni valója, hiszen úgyis megölnék. Sőt, azt mondom maga ezzel csak nyerhet, hiszen a legmagasabb körökben dícsérhetném az áldozatos munkáját.
Ez még csak az első hullám volt. Számtalan dolog volt még a tarsolyomban, műsírás, fenyegetőzés, ami csak kellett, de elsőnek mindig a legkíméletesebbel kell próbálkozni. Úgy láttam eddig, hogy a hízelgés nűködött.
- Maga most próbál megvesztegetni? - kérdezte, de nem tudtam kivenni a hangjából, hogy vajon felháborodott-e a dolgon, vagy még többet akar belőlem kicsikarni. Karba fontam a kezem és elmosolyodtam. Diplomáciai csatát nyerni egy Neulanderrel szinte lehetetlen vállalkozásnak tűnt, de meg kellett próbálni.
- Én csak szeretnék megmenteni egy ártatlan életet úgy, hogy azzal hárman is jól járjunk. Maga is, én is és Ruby Rose is.
- Ruby Rose?
- Így neveztem el. - vontam vállat kecsesen.- Szerintem illik hozzá, maga nem így látja? A pikkelyei úgy csillognak mint a rubint.
Desmond nagyot sóhajtott. A pszichológiában már réges rég megállapították, hogy aminek nevet adsz, ahhoz utána kötődni fogsz. Ezért volt régen, hogy az újszülötteknek nem adtak nevet csak akkor, amikor már elmúlt a kritikus időszak, amikor bölcsőhalált halhatott a kicsi. A régieknél nagy jelentősége volt a névadási ceremóniáknak. Így, hogy nevet adtam Ruby Rose-nak, már Desmond sem tekintette öt csak egy satnya kis állatnak, akinek kitöri a nyakát, majd kidobja a tetemét és elfelejti. Ha meg is tenné, mindig eszébe fog jutni a név, akárhányszor egy piros sárkányt lát, vagy szárnyaszegett, haldokló apróságot. Ez konkrétan természetesen még nem tudatosulhatott benne. Csak azt érezte, hogy innentől kezdve ez a sárkánygyík már más, mint a többiek. Mostmár kezdenie kellett vele valamit.
- Ezt… még meg kell beszélnem másokkal. - köszörülte meg végül a torkát, hosszú hallgatás után.
- Ugyan kivel, Herr Desmond? Hiszen ennek a telepnek maga a főnöke. Itt ön élet és halál ura, csak ön dönti el ki méltó egy sárkánygyíkra, és ki nem. Hiszen maga ért ehhez a legjobban. Senki sem mondhatja meg, hogyan csinálja.
A férfi kihúzta magát.
- Így van. Itt ezen a telepen én vagyok a főnök.
Újra odalépett a ketrechez, mire Ruby várakozó tekintettel nézett fel rá. Kinyitotta a rácsos ajtót, mire a pici óvatosan kicsámpázott, be egyenesen a keltetőmester nagy lapátkezébe. Ez után egyszerűen hozzádörgölte a fejét a férfi tenyeréhez. Desmond remegve sóhajtott egyet, majd felém nyújtotta a sárkánygyíkot. Két kézzel vettem el, és emeltem az arcom elé. A kicsi elsőre csak toporgott a tenyeremen, majd félénken hozzáéintette az orrát az enyémhez. Soha nem vallottam volna be, hogy egészen levett a lábamról.
- Nőstény egyébként, szóval a Ruby Rose pont illik rá. Maga orvos, igaz?
- Kaptam orvosi képzést, igen. - néztem a férfira, bár nem értettem, ez hogy jött ide. Az bólintott, és úgy láttam, hogy döntésre jutott. Egyelőre elrejtettem az elégedett vigyoromat, kíváncsi voltam a feltételeire.
- Mivel maga doktor, tudja mi kell az embereknek meg a vámpíroknak. Talán tud majd kezdeni valamit a lábával meg az erejével. Ruby Rose most öt napos. Hetente jöjjön el vele, és megnézzük mennyit nőtt, gyarapodott-e a súlya és hogyan mozog. Két hónapig minden héten egyszer. Utána pedig jöjjön havonta. Ha javulás mutatkozik az állapotában, szépen nő és javul a mozgása is, akkor megtarthatja. Ha pedig valaki kérdezi, mondja azt, hogy csak az orvosi kezelés miatt vette magához. Nem akarom, hogy minden vendég sorban álljon az ajtómnál.
Mostmár elengedtem azt a mosolyt. A diplomáciai képzés nem múlt el nyomtalanul, hiába kötött ki végül Desmond az állatok mellett. Amit kért kötöttség volt, és sok munkát követelt tőlem, de úgy véltem, hogy csak a kezdetben kell megtalálni a megfelelő módszert, tökéletes étrendet és elegendő mennyiségű és minőségű mozgást. Ha ez egyszer megvolt onnantól pedig csak tartani kellett ahhoz, hogy a sárkánygyík a lehető legegészségesebben nőjön fel. Bólintottam a keltetőmesternek.
- Amit kér, tökéletesen érthető, sőt, ennél kevesebbet követelne, tán felmerülne a gyanú, hogy mégsem érdekli annyira ez az egész. Itt leszek minden héten Rubyval, és remélem nem fogok csalódást okozni. Igaz, kincsem? - simogattam meg a sárkánygyík hátát. Az ismét elégedetten prüntyögött, és elkönyveltem ezt a hangot egyetértése jeléül. Éreztem, hogy jól megleszünk.
Desmond nekem adta a ketrecet, valamennyi eledelt kezdésnek, ami leginkább szöcskékből és tücskökből állt, és néhány rongyot a ketrec aljára, hogy addig se fázzon meg, ameddig visszaérünk vele a toronyba. Mivel Ruby apró volt, még a szokásosnál is érzékenyebb volt a hidegre és nagyon könnyen kihűlt. A szabadban röptetni talán majd tavasztól kezdhetem el, addig be kell érnie a szobáimmal, és talán a Neulander torony halljával és báltermeivel. Nem fognak neki örülni, de kit érdekel? Végülis orvosi célzattal történik.
Nem bírtam ki, hogy kiérjünk a keltetőből. Kivettem Rubyt a ketrecéből, és a kabátom alá rejtettem. A testhőmtől ott úgyis melegebb volt, és minél többet volt a közelembe, annál jobban hozzám szokott, legalábbis ebben reménykedtem. Még sok könyvet el kellett olvasnom a sárkánygyík idomításról. Az apróság elégedetten mászott be a kabátom alá, majd fel a vállamra és kidugta a fejecskéjét a nyakam mellett, onnan nézelődött. Az apró, testi hiányosságai ellenére eszesnek tűnt, és az talán fontosabb volt, minthogy mennyire jó vadász lesz belőle. Már elképzeltem, milyen trükköket fogok neki megtanítani, és hogy milyen nyakláncot kap majd a nyaka köré, meg esetleg a kis lábára. Meg persze majd elviszem játszani más sárkánygyíkokkal is, mert a szocializációt sem lehetett elhanyagolni. Természetesen csak szigorú felügyelet mellett, mert kicsit tartottam attól, hogy apró termete miatt a többiek bántanák.
Összességében roppant elégedett voltam magammal, és a dolgok alakulásával. Nem gondoltam volna, hogy ennyire könnyedén fog menni, és csupán minimálisan kellett megerőltetnem magam. Nem feledhettem el, hogy mekkora szerepet játszott mindebben a szerencse. Nem tudtam, hogy mennyire volt gyakori, hogy egyes fiókákat nem tartottak meg. Talán mindennapos volt. Talán már több száz vagy ezer sárkányfióka jött világra betegen és satnyán, és őket nem volt, aki elhozza. Könnybe lábadt a szemem. Picsába. Gyorsan lehajtottam a fejem, hogy ne lássa senki. A fejemben pedig már kattogott egy terv, hogy hogyan mentsem meg mindannyiukat. Annyi volt a dolgom, hogy összebarátkozzak Desmonddal. Már tudtam milyen feladatot tudnék ezeknek az apró sárkányoknak adni. Hiszen a sérülten született embereket sem vetik ki.


Ruby Rose

//Együtt megvan 3000 szó, csak nem sikerült pont 1500-anként elvágni mert bekezdés közepére esett//

Felhasználó profiljának megtekintése

5 Re: Laetitia von Rotmantel élményei on Kedd Dec. 25, 2018 5:53 pm

Jerobeam

avatar
az Isten Lángja
az Isten Lángja
Igazán aranyos élmény lett, különös új oldala ez Lettinek. Kifejezetten tetszettek a pszichológiai betétek, nagyon jól kiegészítik a karakterképet, a kissárkány meg tüneményes.

A két élményért együtt jár is a 3000 váltó és 200 TP.


_________________
"And who are you, the proud lord said, that I must bow so low."
Felhasználó profiljának megtekintése http://questforazrael.hungarianforum.net

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.