Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Kérdező vendégeknek

Latest topics

» [Küldetés] - Arachnophobia
by Johnny Wood Today at 8:36 pm

» Archibald Stain (Készül)
by Archibald Stain Today at 8:30 pm

» Kereskedősor
by Crispin Shadowbane Today at 7:29 pm

» Cyne's Cauldron
by Crispin Shadowbane Today at 7:16 pm

» Árverések háza
by Crispin Shadowbane Today at 7:11 pm

» Cedrick von Nebelturm
by Jerobeam Today at 1:44 pm

» [Pályázatok] Bianca Brunner
by Jerobeam Today at 1:41 pm

» Küldetés: Vándorút
by Lothar von Nebelturm Today at 12:25 pm

» Valkyrie Weaponry Fegyverkovács Üzlet
by Kristin Dalgaard Yesterday at 9:38 pm

[Küldetés] - Arachnophobia (Jelentkezés)

Kedd Szept. 25, 2018 6:00 pm by Hannes von Rotmantel

[img(983px,553px)]…

Comments: 11

Aktuális azonnalik

Kedd Dec. 13, 2016 10:03 pm by Serene Nightbough

Sziasztok!

Hogy könnyebb legyen nyomon követni, hogy mikor van kiírva új azonnali és hova …


Comments: 46

Magánjáték és PvP Zárás

Vas. Május 15, 2016 8:17 pm by Ciel Eisenschnittel

A topik létrehozásának oka, hogy szépen számon lehessen tartani, hogy kinek mikor van igénye …

Comments: 74


You are not connected. Please login or register

[Magánjáték - Aura és Fa'alherion] Talált tárgyak vámpírja

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

Aura von Neulander

avatar
a Neulander család tagja
a Neulander család tagja
Mindig is kifejezetten jó időtöltésnek bizonyult a tünde-erdő közelében barangolni őszidőben, amikor is a természet ezerszín palettájával a legszebb műalkotásál is lenyűgözőbb képet fest a kolosszális rengetegből. Ez persze közel sem ilyen szívderítő Abaddón-angyal őrjöngése után, de ami megmaradt a tájból, továbbra is lenyűgöző. Külön örültem tehát, amikor is egy kisebb vasfáról szóló kereskedelmi megállapodás ügyén engem küldtek családom feljebbvalói az erdőhöz közeli Steinwald településre. Minthogy az üzletet hamar sikerült nyélbe ütni - őszintén, annyi dolgom volt csak, hogy átadjak egy levelet, majd az aláírás után eltegyem és megőrizzem - kiélhettem vágyaim vidéki vonulatait. Minthogy a nehezebb, szántóföldön és gyümölcsösökban végzett munkáknak már vége volt ilyentájban, a valódi izgalmakon - névlegesen a vadászaton volt a sor. Csillogó, de szomorkás szemekkel néztem, ahogyan a falu vadászai ügyesen dolgoznak össze sólymaikkal a foglyok és fácánok elejtésekor, valamint még be is segíthettem az állatok gondozásában amíg a többiek egy tekintélyes szarvasbikát ejtettek el - tőrvetéssel, úgy, ahogyan vidéken szokás. Egy ideig még be is akarták ezt tiltani délen, mert olyan ügyesnek mutatkoztak a parasztok, hogy feldühítette a tündéket a vadállomány jelentős csökkenése.
A vadászat után fagyűjtés következett, de most az egyszer megengedtem magamnak azt a luxust, hogy ne vegyem ki a részem belőle - noha soha nem is kellett volna, hiszen diplomata vagyok. Leszólítottam inkább a polgármestert, és jót beszélgettem vele a két új erdő által okozott kellemetlenségekről. Ahogy megtudtam, az átalakult rengeteg tele van különös állatokkal, féktelen elementálokkal, rejtélyes mágiákkal, és ami a legrosszabb, dühös tündékkel, akik mindenért az embereket okolják. Meggyűlt tehát a bajuk, de örültek, hogy dél a pártjukat fogja etéren, és törődik a lakosaival. A lemenő nap elhaló sugarai még elég világosságot nyújtottak ugyan, de vékony - kivételesen díszesebb - gúnyáim már nem melegítettek eléggé, így épp készültem elköszönni a jóembertől, amikor is két falusi leány sietett oda hozzánk, hátukon nagy köteg rőzsével. Igen ki voltak fulladva, egyikük pedig kis könyvet szorongatott. Amint megláttak, felismerték hogy én vagyok a peregrínus, aki a napokban a falujukban száll, így hát hozzám siettek, és átadták a bőrkötetes iratot.
- Az erdőben találtuk, de mink' nem tudunk olvasni. Miféle iromány ez, tekintetes asszony?
Átvettem a tárgyat, és alaposan körbeinspektáltam először. Ugyan nem találtam rajta semmiféle címfeliratot, meglehetősen tanácstalan voltam származását illetően. Biblia nem lehetett, se a mágusok rituáléit tartalmazó varázskönyv, hisz' mindkettő robosztusabb kiadásban létezett csak. Kopást nem mutatott a borító, így vélhetően megbecsülte a gazdája. Minthogy más lehetőségem nem maradt, gerincével lefelé fordítva kinyitottam hát a könyvet. Ugyan valamiért sikerült fejjel lefelé megfonom, egyetlen szó azért nagy betűkkel felírva bizony nagyra nyitotta a szemem.
Vámpírok.
Megújult érdeklődéssel igyekeztem megfordítani a könyvet. Bármi is legyen ez, most már nyugtalan voltam.

Felhasználó profiljának megtekintése

Fa'alherion

avatar
a Tudás Démona
a Tudás Démona
Csak magamat ismételtem tán, vándorútra vándorutat halmozván. Démonként, igazi démonként hedonista létet éltem, s elkerülhetetlennek tartottam emezt a történést. Elmentem egy hosszabb útra, hol még a madarak is ritkán kisértek. Megkomolyodtam, a jegyzeteim száma folyton folyvást nőtt. Fejlődtem, de nem csak lélekben, hisz társam már címszavakra lebontott elrendezést kapott. Külön volt hely a hirtelen jött gondolatok számára, az általam még nem ismert fajok rendszerezésére. Békésen véstem rájuk, gyöngybetűkkel minden szót. Ha írtam, a tinta beszélt hozzám, én meditáltam... Feltöltődtem. Erős a múlt jelenléte szavaimban, nem igaz?
Saját fajtám címkéi által menekülni kényszerültem. Léptek zaját hallottam a távolból, melyet hangos sikítások követtek, emitt, a Tünde-erdő távolabbi végében: "Démon!",  Átkozott egy lény!". Rövid időm kapkodásba torkollott, ahogy remegő kezekkel rácsavartam a tetőt a tintásüvegre. Zsebrevágtam, és futottam, és elkövettem ezzel életem legnagyobb hibáját. De már nem volt visszautam.
Az emberek jöttek. Az emberek féltek tőlem. Rejtőzködésbe kényszerültem jó formán mindenütt, ahol csak megfordultam. Így most is, lóként kitaposva a száraz falevek utolsó, a fáktól kapott csókjukat, mit elválásukkor még leváltottak egymással. A csuklya is lecsúszott fejemről. Apropó csuklya! Lerángattam magamról az egészet. Repülésre váltottam, még ha a szárnyaim csak kis távon bírták, ám addig se kellett harc miatt riadalomban maradnom.
Egy idő után már csak a csend ölelt körbe. Leszálltam két sűrűbben álló fa mögé, ismét magamra öltöttem fekete viseletemet, majd hevesen kutakodni kezdtem a zsebeimben. Semmi mást - írni akartam. Varázskönyv. Tinta. Penna, jéggé fagyott a belélegzett levegő, és a könyvem? Kétségbeeséstől sápadt arccal vettem vissza az irányt. Akik kiszúrtak, régen eltávolodtak, talán az erdőben se ténykedtek tovább. Viszont... Nincs itt. Nincs itt! Nincs itt!!
A legközelebbi településhez igyekeztem, amiről még tudtam. Amannak széle felé ácsorogtak valakik. Az egyikőjük tartott is valamit a kezében, bárhogy mit, rejtély. Ám meggyújtotta bennem a kíváncsiság fényét. A helyhez, s egyben az ismeretlenhez érve áthajoltam annak válla felett.
- "Ki a tudás fényét kutatja, többet nem nyugodhat. Örök vándorlás teszi ki létét", áll eme munka legelső oldalán - mondtam halkan, nyugodt hangnemet megütve - S a vámpír címszó alatt, fejjel lefelé tartani... Jó ötletnek gondolja -e a tekintélyes asszony?

Felhasználó profiljának megtekintése

Aura von Neulander

avatar
a Neulander család tagja
a Neulander család tagja
Mielőtt tovább ovashattam volna, egy hang szólalt meg a fejem mellett, megrémítve nem csak engem, de a falusiakat is. Igen gyorsan megpördültem, és egy mozdulattal vívótőröm is előrántottam, megfelelő távolságot felvéve a hang hirtelen forrásától. Végigmértem az illetőt. Legelőször alacsony termete tűnt fel. Minthogy közelebb vagyok a két méterhez mint a másfélhez jóval, rögvest elgondolkodtatott, hogy mégis hogyan oldotta meg ennek áthidalását. Aztán a ruházatára tért át tekintetem. Asszony volt akár csak én, De igazán nem illett rá a hatalmas fekete gúnyája, ami a napnál is nyilvánvalóbban próbált valamit elfedezni. Arcából épp csak szemeivel egyező színű vörös haja volt feltűnő. Egy másodpercig higgadtan szemléltem, és próbáltam összerakni, hogy mégis hogyan lopakodott ilyen hangtalanul mögém, és egyenáltalában, hogyan ért fel a fülemig sámli nélkül. Aztán összeállt a fejemben a dolog. Természetellenes szemek, fej és hát takargatása. Magasabban lenni, mint azt a termet megengedné... Az illető nem ember volt, hanem sokkal inkább démon lehetett, noha néhányat láttam csak eddig életemben, és annál is kevesebbel beszéltem. Fajtáját egyelőre lehetetlen volt meghatároznom, de a gúnyája alatt kidomborodó apparátusok nyilván szárnyak lehettek. Szerencsére a falusiaknak még nem tűnt fel a dolog, és én sem akartam egyből kellemetlen helyzetbe hozni az illetőt. Még az is lehet, hogy barátságos. Minthogy ennek az ellenkezőjét sem bizonyíthattam, fegyverem leengedése nélkül tárgyaltam vele.
Bizonyára köze lehetett a könyvhöz, gyaníthatóan a tulajdona volt. A tudás fényének kutatása ilyen módon nem csiholt intenzív érzelmeket bennem, nem voltam ennyire elvonatkoztató fajta. Az utóbbi mondatát azonban már illett megválaszolnom, így tehát óvatosan vettem egy mély levegőt, hogy ne hallatszon hangomon a kezdeti riadtság semmilyen jele, és feleltem.
- Minden tudás csak addig fényes, amíg haszna is van. Tekintettel arra, hogy testvéreimről találok írást egy rejtélyes könyvben, késztetést éreztem megismerni azt. Hátha kívülről más a perspektíva. - Mosolyodtam el szélesen, megmutatva szemfogaim az illetőnek. Nem baj, ha tudja, hányadán is állunk. - Valamint az irányzást kissé nehéz megoldani, tekintve, hogy nem áll írás a borítón, kedves... - Zártam le egy gesztussal, amivel jeleztem is, hogy most beszélgetés fog következni, és szeretném ehhez előbb a nevét megtudni. Szemmel intettem addig a falusiaknak, hogy menjenek a dolgukra. Remélem nem bontakozik ki konfliktus, de ha igen, hát nem akarom, hogy bárki belekeveredjen rajtunk kívül.

Felhasználó profiljának megtekintése

Fa'alherion

avatar
a Tudás Démona
a Tudás Démona
Nem vitatom, az érdeklődésemet felkeltő egyén tudta nélkül kihívások elé állított. Az őszinte, s színtiszta kreativitásra kellett hagyatkoznom, ha megszólítása előtt egy "vonalba" óhajtottam kerülni vele. Még javában a látómezején kívül tartózkodtam, s addig a pillanatig úgy tűnt, beszélgetőpartnerei sem hederítettek még rám, amikor úgy döntöttem, egy a mellettem magányosan ácsorgó kisszikla segítségére hagyatkozom. Ha gyorsan dolgoztam, fel tudtam emelni minden probléma nélkül. Én pedig miért ne siettem volna? Gyakorlottan lehajoltam, és megemeltem két oldalt. Aztán amennyire a természet eme adományának súlyából kitellett, kimért léptekkel elővigyázatosan letettem azt az illetékes mögé, majd pillanatokon belül felegyenesedtem rá. Háh! Látható eredménye lett annak, hogy alkalomadtán vizesvödrök megtöltésében segédkeztem! A tintapénzért bármit... Sőt, nem is... A tudásért bármit!
Mert hát valamiből költeni kellett a friss, fekete folyadékra, melyhez alkalmi munkákat végeztem. Úgy gondoltam, ennyit megengedhetek magamnak utazó gyanánt. Lassan egy új ruhára, vagy csuklyáravalót  se ártott szerezni. A jelenleginél csak most vettem észre, mennyire megnyúlt a folytonos fák közti cikázásaim közepette.Szinte teljesen eltakarta a követ, olyan hatást kölcsönözvén, mintha mindig ebben a magasságban tündököltem volna. Persze sajnos ez hazugság, és mint megfigyeltem, teljesen eképp se érhettem fel az illetőt. Tehát lábujjhegyre álltam, aztán ahogy meglepettségében perdült egyet, visszaereszkedtem talpra. Észrevétlen a kőröl is leléptem, aminek végkimenetelét átformáltam, mielőtt kínos esés következett volna be. Kissé meghajoltam, utána felegyenesedve az asszony homlokának közepére meredtem.
- Való igaz, ám soha nem láthatjuk előre, egy tudás mikor számít hasznosnak. Talán ez lenne a másodmozgatórugó, ami folytán testvéreiről olvasni kívánt könyvemben? - Kivillantott fogaira össz-vissz egy hasonló mosolyra tellett.
- Fa'alherion - egészítettem ki - Ez becses nevem, a kommunikáció hatékonyságááért azonban az önét se ártana ismernem. Egyet tudok biztosan kijelenteni, hogy szerintem a kardjára nem lesz szükség.
Végig őt pásztáztam, hiszen ha nem működött együtt kooperatívan, akkor nagy bajba kerültem ismét. Vámpírokat csak távolról figyeltem egész eddigi életemben, kevés ismeretekkel rendelkeztem afelől, milyen a harcmodoruk. Tehát azt se tudhattam, az előttem álló milyen szinten áll, és mivel utáltam harcolni, az lett volna a legjobb, amennyiben ez örökre a titkok homályába vész. Annyi időre vettem le róla szemeimet, hogy körbetekintsek a falusiakon. Értettek a szóból, elkezdtek szerteoszlani. Annyival kevesebb dolog miatt kell aggódjak.

Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Similar topics

-

» Geista Kahoko

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.