Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Kérdező vendégeknek

Latest topics

» [Küldetés] - Arachnophobia
by Johnny Wood Today at 8:36 pm

» Archibald Stain (Készül)
by Archibald Stain Today at 8:30 pm

» Kereskedősor
by Crispin Shadowbane Today at 7:29 pm

» Cyne's Cauldron
by Crispin Shadowbane Today at 7:16 pm

» Árverések háza
by Crispin Shadowbane Today at 7:11 pm

» Cedrick von Nebelturm
by Jerobeam Today at 1:44 pm

» [Pályázatok] Bianca Brunner
by Jerobeam Today at 1:41 pm

» Küldetés: Vándorút
by Lothar von Nebelturm Today at 12:25 pm

» Valkyrie Weaponry Fegyverkovács Üzlet
by Kristin Dalgaard Yesterday at 9:38 pm

[Küldetés] - Arachnophobia (Jelentkezés)

Kedd Szept. 25, 2018 6:00 pm by Hannes von Rotmantel

[img(983px,553px)]…

Comments: 11

Aktuális azonnalik

Kedd Dec. 13, 2016 10:03 pm by Serene Nightbough

Sziasztok!

Hogy könnyebb legyen nyomon követni, hogy mikor van kiírva új azonnali és hova …


Comments: 46

Magánjáték és PvP Zárás

Vas. Május 15, 2016 8:17 pm by Ciel Eisenschnittel

A topik létrehozásának oka, hogy szépen számon lehessen tartani, hogy kinek mikor van igénye …

Comments: 74


You are not connected. Please login or register

[Magánjáték - Gertrud és Bianca] The sounds of Silence

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

Bianca Brunner

avatar
Nekromanta Halálpap
Nekromanta Halálpap
The sounds of Silence

A csendnek igazán egyedi hangja volt mindig és lesz is, amíg világ a világ. A némaság volt az, ami elhozhatta a békét szerencsétlen lány lelkébe is, aki az elmúlt tíz évet keserves, verejtékkel és vérrel teli tanulással töltötte, miközben egy pillanatra sem kényeztette fülét a csend.
Ott ült a ló hátán és csendben tűrt. Hatalmasakat szipogott, de tűrt és úgy tűnt, hogy semmi sem volt képes kizökkenteni, de ez a hamis illúzió hamar elillant, mikor egy lágy szellő simogatta meg szemből, belehatolva a homlokán tátongó friss sebbe. Ráharapott ajkára és sziszegett. Fájt neki, de nem akarta, hogy gazdája megtudja, hiszen csak többet kapott volna. Többet és könyörtelenebbet, ahogyan a névtelen szörnyeteget ismerte.
A láncok szorították a lány kezeit, ahogyan kapaszkodott a lova sörényébe. Erősen szorította ami a lónak sem tetszett, de nem tudott mit csinálni. Sajnálta az állatot, de mestere nem engedett a tempóból, láncai pedig nála végződtek.
- Holnap ilyenkor már Carolusburgban leszünk. - jelentette ki a köpenyes, miközben odacsapott a lovának.
Az ilyen hirtelen gyorsulásokra fel szokta hívni Bianca figyelmét, de most nem tette és a lány majdnem leesett a lóról. Végülis sikerült megtartania magát, de az az állatnak nem volt kellemes; Felnyerítette, ahogyan a lány beletépett vastag sörényébe.
~ Holnap... Épp ideje lesz! - gondolta a nemes kisasszony, de nem merte kimondani.
Már készítette száját a beszédre, de végül lenyelte. Nem tudott másra gondolni azon túlmutatólag, hogy milyen rosszul járt. Nem kellett volna elfogadnia azt a nyakláncot, ami egyébként még mindig kellemesen lógott nyakában.
Törte fenekét a ló mindenféle nyereg és kantár nélküli háta. Kár lett volna akárkinek is tagadni; Senkinek sem lenne kellemes, hogyha két napot egyhuzamban, szünet nélkül lovagolt volna, a lány mögött pedig pontosan ez volt. Maga is nehezen hitte el, hogy a nehezén már túl volt. Csak egyetlen nap volt hátra, amit már (ha szenvedve is ugyan) mindenképpen ki kellett bírnia.
Ekkor, mint egy isteni csoda az út mentén feltűnt egy fogadó. Nem volt nagy, ami különösen vonzotta gazdáját. A lány már érezte, hogy mégis lesz egy szünete - másik kérdés, hogy ebből pozitívan lesz-e képes kikecmeregni, de több nap elteltével végre leszállhatott arról a szerencsétlen állatról.
Remekül tippelt. Mestere már lasított is lovál és orra alatt valamit halkan motyogva befordult vele a kocsma elé. Leszállt róla és megindult a lányfelé.
- Le tudok szállni magamtól is. - nyöszörögte és engedte el a sörényt.
Ahogyan lelépett a lóról majdnem orra esett. Eltelt neki pár pillanatig, míg zsibbadt lábai újra megszokták a talajt. Nem is kérdezett, elindult az ajóhoz, viszont gazdája megrántotta a láncot, ahogyan csak erejéből kitelt. Megbotlott, ahogyan próbált megmaradni helyén, hiszen mestere jóval erősebb volt, mint ő.
Lassan, a láncokat csörömpöltetve elsétált mellette és a lány szemébe nézett.
- Kelj fel, ne rabold az időmet! - csapta ki az ajtót agresszívan.
Bianca kénytelen volt valahogyan feltápászkodni, hiszen a bilincs még mindig ott volt kezén, amit a lánccal szívesen is rángatott a névtelen. Lassan, zihálva egyenesedett fel előredőlve, megkapaszkodva az ajtófélfában.
Nehezére esett felfogni, hogy végre talajon voltak lábai. A mestere már idegessen rángatta láncait. Nagyon akart inni, amit a lány úgy érzett, hogy ezúttal ki is tud használni.
Azt gondolta, hogy talán eljött szabadulásának napja. Amint belépett az volt számára az első, hogy felmérje hol is voltak. Valóban kicsi hely volt, rajtuk kívűl csak egy szőke tünde iszogatott három cimborájával az egyik sarokban. Az asztalokon végig gyertyatartók díszelegtek, a plafonról gyorsan összetákolt csillár ragyogta be az amúgy sötét helyet.
A pultnál egy erejeteljében lévő fiatal ember fiú pihent, valószínűleg ő volt a kocsmáros. A névtelen odasétált hozzá és megérintette vállát. A srác szinte már rutinszerűen kapta fel fésült fejét az álomból.
- Miben segíthetek? - ásította.
A lány gazdája felemelte kezét, amiben a láncot tartotta és odanyomta neki, miközben kitárta öt ujját.
- Erre kérem vigyázzon és adjon öt sört! - hadarta és oda is battyogott egy asztalhoz.
A fiú csak értetlenkedve pislogott, ahogyan végignézett a zavarba jött lányon. Kellemetlenül szorongott a bilinccsel a kézfejei alatt és lehuppant egy székre, ami a bárpult elé volt helyezve. Idegessen pörgette hüvelykujjait egymáskörül. Nem volt más dolga, csak várni.
Várni arra, hogy a névtelen kellően lerészegedjen aztán végezzen vele. Éppen azon gondolkodott, hogy hogyan. Úgy gondolta, hogy minél kevesebb áldozat, annál jobb, viszont a kivitelezéssel akadtak problémái. A fiúnál erősebbnek bizonyosodott, szóval egyszerűen csak fel kellett pattania és rohannia félmétert ahhoz, hogy megszabaduljon a láncok által való behatároltság kellemetlen érzésétől.
Onnantól futhatott volna, mint őrült, de nem akart. A névtelennek meg kellett halnia, hiszen tisztában volt azzal, hogy mit tudott a lány. Mindennel (noha, nem mintha az oldalán díszelgő könyv a pentagrammal és a hátán lévő bot nem lett volna elég árulkodó). Úgy érezte, hogy a lánc megfelelő lesz arra, hogy megfojtsa, aztán futhat és futni is fog.
Elégedetten bólogatott saját magának. Csak várnia kellett. Csendben várnia. Csendben... Végre.

Felhasználó profiljának megtekintése

Gertrud Clattenburg

avatar
Fővárosi Királyi Palota
Fővárosi Királyi Palota
Carolusburg felé igyekszek, mert a nagyobb városokban mindenféle portéka megtalálható. Úgy vélem, hogy a Főváros piacterén kedvemre nézelődhetek, s vásárolhatok magamnak valami új öltözetet, s esetleg más tárgyat. Nincs természetesen sok pénzem, így nagyon jól meg kell gondolnom, hogy mire költöm el. A gondolataimba merülve haladok a jól járt szekérút mentén. Ritkán szétnézek, hogy nem-e követ valami, vagy szeretne rám ijeszteni. Az értesüléseim szerint ezen a vidéken elég sok mostanában az útonálló vagy véres haramiák, akik mit sem törődnek azzal, hogy kinek az életét oltják ki. A táj végül egyről a kettőre megváltozik, olyannyira, hogy szememmel megpillantok egy árva fogadót. Egyelőre megállok a távolban, s nézem távolról.
~ Mi van akkor, ha banditák tanyája az? ~ merül fel bennem ez a gondolatkör, s hiába tanultam meg a rúnamágiát, attól még nem biztos, hogy sok ember ellen meg tudnám magam védeni. Másik részről szeretnék mesterem kedvére tenni azzal, hogy nem oltok ki egy életet sem. Gondolatsoromat leginkább gyomrom korgása, aztán lábam sajgó fájdalma szakítja meg. Egyet sóhajtok, majd lassan közeledni kezdek. Meglesem az előre megírt tekercseim, hogy biztosan kéznél legyenek. Megállok olykor út közben, hogy ellenőrizzem, hogy milyen mozgás van ott a fogadónál. Milyen emberek térnek be oda? 50 méterre megközelítem az épületet, mikor a megfigyelésem szerint döntök. Nem láttam túlságosan morcos arcú személyeket, s egy indult felém, hogy elkapjon. Újfent indulok a bejárati ajtó felé, s mikor megérkezek, akkor fél kézzel nyitom ki. Eszembe jut, hogy milyen furán festhetek egy kézzel. Vajon a benn tartózkodók észre fogják venni? Tolom az ajtót, majd ügyesen belépek a terembe. Rögtön fordulok meg, hogy fél kézzel bezárjam magam mögött. Újfent pördülök egyet, hogy pár pillanatra felmérjem a terepet, aztán pár lépést teszek az első asztalhoz, ami nem foglalt. Leülök, aminek nemcsak én, de lábaim is örülnek. Kényelmesen elhelyezkedek, s azon nyomban lehunyom a szemem, hogy átadjam magam a pihenésnek. Azt hiszem megszállok itt estére, aztán majd holnap indulok tovább Carolusburgba. 5 perc elteltével felkelek a helyemről, hogy egy olyan helyre sétáljak, ahol kevésbé vesznek észre. Kerülöm a feltűnősködést, s remélhetőleg a használt és lassan kidobandó ruházatom szintén segít ebben. Csak most tűnik fel a fiú, akinek lánc van a kezében, s annak végén pedig egy lány.  Megremegek a látványtól, mert nem szeretnék hasonló helyzetbe keveredni. Mielőtt még bajba keverednék, inkább kinézek az ablakon.

Felhasználó profiljának megtekintése

Bianca Brunner

avatar
Nekromanta Halálpap
Nekromanta Halálpap
A lány türelmetlenül fészkelődött a helyén, de hamar lenyugodott és hátradöntötte fejét, ahogyan lehunyta szemeit. A kislány éveire gondolt, amiket a birtokon töltött. Hatalmas megbánással sóhajtott fel, hiszen zavarta, hogy tizenkétéves kora óta nem csak nem talált közös hangot családjával, de egyenesen gyűlölte őket, már pedig késő volt. Mind eltűntek és ahogyan ismerte őket (hiába remélte, hogy élnek valahol) tisztában volt azzal is, hogy könnyedén megfeledkeztek róla, vagy keserű szájízzel emlékeznek vissza az együtt töltött hosszú évekre. Veronikát sajnálta a legjobban.
Róla tudta, hogy biztosan meghalt, hiszen ő maga aprózta tovább csontjait és már annak is tíz éve volt. Képtelen volt felfogni, hogy mennyire elrohant az idő és ez mennyire rosszul jött ki számára. Dehát ilyen az élet, ahogyan apja szokta mondani. Egyszer fent, egyszer lent, ami késik pedig nem múlik!
Bianca sora nagyon rossz volt az utóbbi időben, de most érezte, hogy eljön a változás szele, ami hogyha eléri őt is, akkor bosszút áll mindenért és mindenkiért. Hiába borítja fel a természet egyensúlyát tiltott mágiájával, a remény még meg volt, hogy legalább sajátja vagy mások életéjét állíthatja helyre. Ehhez azonban nem tétlenül kellett ülnie a fenekén, hanem cselekednie. Cselekednie, ami jelenesetben a láncok leküzdését jelentette.
Hirtelen kinyílt az ajtó és megszólalt a kis csengő, amit feléakasztottak. A lány akaratlanul kapta fel fejét és vette szemügyre az érkezőt, akinek a látványától kiült a mosoly az arcára. Nem mintha olyan nevetséges lett volna, sőt, pont ellenkezőleg. A szép, gyermeki arcú leánynak, aki betévedett ugyanis hiányzott balkarja.
Egy pillanatra meg is akadt a fiatal nekromanta tekintete a barna hajú csodabogáréban tekintete, de azt nem izgatta. Valószínűleg elveszett gondolataiban, hiszen nagyon bizonytalanul választott magának helyet. Körülbelül öt percig ücsörgött egy asztalnál, mikor rájött, hogy mégsem lesz az jó neki és ment keresni egy másikat, ami véletlenül pont közelesett Biancához, így a lány halkan kuncogva feléfordította fejét kócos hajába túrva.
- Úgy tűnik, hogy nem csak engem ver a sors! - mosolygott, miközben egy pillantást vetett gazdájára.
Arra számított, hogy már javában vedelni fog és nem is gondolhatta volna jobban. Tíz év elég idő ahhoz, hogy megismerjen valakit annyira, mikor fog lerészegedni... Bár arra az idiótára elég volt ránézni és kapásból megmondta a kétlábú, hogy nem tudja kordában tartani magát, hogyha ivásról van szó, bár a lány ezt már saját bőrén tapasztalta. Mitöbb, már azt is tudta, hogy nem is kell innia ahhoz, hogy megvaduljon és úgy viselkedjen, mint egy állat. Beleremegett az emlékekbe, de gyorsan visszanézett a lányra és kinyújtotta kezét (már amennyire tudta a lánctól).
- Bianca... Brunner. - nyelt egyet. - Első ezen a néven. Örvendek a találkozásnak.

Felhasználó profiljának megtekintése

Gertrud Clattenburg

avatar
Fővárosi Királyi Palota
Fővárosi Királyi Palota
Pihennék, ám mielőtt még belefognék az erőm visszanyeréséhez, akkor megszólít egy közelben lévő lány? A kinti látványtól nehezen szakadok el, egészen vontatottan, míg meg nem állapodik a megszólítómnál. Lassan végig mérem, így közelebbről, de most sem ébreszti fel bennem a kíváncsiságot. A megjegyzésére csupán elhúzom a szájam szélét, hiszen biztosan nem tudja, hogy miként vesztettem el azt.
- Nem foglalkozok vele különösebben – morgom oda, mert az ehség gyötör és szeretnék végre ételhez jutni. Ráadásul egy jó ideje hozzászoktam a fél karhoz. Egy kézzel kell megoldanom az öltözést, ami rendszerint leginkább szerencsétlenkedéshez hasonlít. Szerencsére még senki sem látta, hogy mennyire kimerítő számomra. Egy darabig figyelem az újdonsült társaságom, mikor az szemlátomást kinyújtja felém a kezét. Bemutatkozik, ami nálam nem megy ilyen egyszerűen. Nem tudom kizárni az elmémből a lánc látványát, s fogalmam sincs, hogy megéri-e nekem egy rabszolgával beszélgetni? Biztos bele akarok keveredni, valami sötét balhéba? Nagyon úgy tűnik, hogy velem akar beszélgetni, s talán megfelelőnek tart ahhoz, hogy megszabadítsam őt a láncaitól.
- Nem akarok balhét, enni jöttem ide. – mondom ki a mostani célom, s a bemutatkozást halasztom.  Ezzel egyetemben jelzem a kocsmárosnak, hogy szeretnék rendelni. Ha odajön hozzám, akkor felé fordulva így szólok.
- Finom csirkehúst, áfonyával és burgonyával. – adom le a rendelésem. Azt már rábízom, hogy miként oldja meg a receptet. Visszafordulok a próbálkozó felé, de inkább úgy döntök, hogy elfordítom a fejem.
- Vizet kérnék mellé – reménykedem abban, hogy az csak van és nem fogja drágán adni. Nincs túlságosan sok pénzem, így be kell osztanom minden egyes napra, hogy mit kívánok étkezni. Ezt követően újfent kinézek az ablakon, mert ott sokkal jobb dolgok történnek, mint idebenn.

Felhasználó profiljának megtekintése

Bianca Brunner

avatar
Nekromanta Halálpap
Nekromanta Halálpap
A lány szavai hallatán felhúzta szemöldökét és megcsóválta fejét. Meglepte ez a fajta hozzáállás, de még hogyha meglepettségét is félretette sem tudta megérteni. Fogalma sem volt arról, hogy hogyan lehet az ilyesmivel "különösebben nem foglalkozni", amit szóvá is tett ujjait játékosan futtatva a láncán.
- Ezt mégis hogy érted? - ásította. - Két kézzel is nehéz az élet, nemhogy eggyel!
Képtelen volt megérteni, amit a félkarú csak továbbfokozott minden apró mozdulatával. Bianca csodálkozva meresztette rá szemeit, a szavaira pedig csak értetlenül pislogott végig.
- Ki mondta neked, hogy lesz itt akármilyen balhé? - vonta meg vállát. - Nézz csak rám! Úgy nézek én ki, mint aki jelenleg képes lenne balhézni? - rángatta meg láncait, hogy azok zörgése az egész kocsmát betöltse.
Gazdája nem hallotta meg, amivel tisztában is volt a lány, különben nem mert volna feltűnést kelteni. Kitapasztalta már jól, hogy mikor az a vadbarom iszik senki és semmi sem zavarhatja. Elmélyül amúgyis kifacsart és furcsa gondolataiba, amiket az alkohol tovább rombol.
A láncot tartó fiú idegesen csapott a pultra a félkarú rendelésébe. Valamit morgott az orra alatt és felemelte tekintetét, ami az ablak mellett ülőre tévedt.
- Az Isten áldjon meg! - morogta. - Ha rendelni akarsz, légyszíves gyere ide! Tele van a kezem! - lóbálta meg a lánc végét, Bianca pedig csak elvigyorodott.
Tökéletesnek érezte az alkamat, hogy a lányt kihasználva megszabaduljon a lánc korlátozásától.

Felhasználó profiljának megtekintése

Gertrud Clattenburg

avatar
Fővárosi Királyi Palota
Fővárosi Királyi Palota
Meg lennék, azonban újra hozzám szól a láncon levő lány. Sóhajtok egyet, s teljesen felé fordulok, egyenesen szembe vele. Összeszedem a gondolataim, aztán nyitom az ajkaim.
- Hogy értem? Úgy, hogy már kevésbé zavar, hogy nincs a másik kezem. Az első napokban furcsa volt, hogy én mindent ugyanúgy akartam csinálni, mint egy ép ember.  Sok időbe tellett megtanulni, s együtt élni az egykéz érzéséhez. – nem fordulok el, hanem újból megvizsgálom a beszélgetőpartnerem láncát, ami elég hosszú. Az egész látvány taszít, s mikor kicsit beleélem magam az ő helyzetébe, akkor az egész testem megremeg. A hideg fém érintése a bőrömön, s vajon még milyen szenvedéssel jár együtt? A következő kérdése hallatán, most rajtam a sor, hogy meglepődött arcot vágjak.
- De hiszen, ha én a helyedben lennék, akkor keresném biztosan a kiutat, hogy megszabaduljak a fogva tartómtól. – ekkor csörgeti meg a lány a láncokat, amire én feszülten nézek körbe. Miért akarja felhívni magára a figyelmet? Vagy éppenséggel, miért szeretne magának rosszat? Az utóbbi kérdésen szintén gondolkozok.
- Nem tűnsz annak, aki bármire is képes lenne.
Miért is gondoltam azt, hogy az elmúlt percekben az én segítségemmel szeretne megszökni? Nincs semmi erő a kezemben, hogy tudnám támogatni ebben az akciójában. Legszívesebben homlokon csapnám magam jelen pillanatban, de elég viccesen nézne ki.  Meg hallom, hogy távol a fiú az asztalra csap, így tekintetem rá szegeződik. Látom az ajkának mozgását, de cseppet sem tudok róla olvasni.
- Ez miért ok arra, hogy ne szolgálja ki a vendégeit? Pihenni tértem be, a lábam sajog, így ülésre van szükségem. Vagy netán azt állítja, hogy képtelen fél kézzel kiszolgálni egy embert? – morgok vissza, mert cseppet sem erre számítottam. Azt észlelem, hogy a fiúnál van a lánc vége. Vajon ő lenne a lány fogva tartója? Cseppet sem tűnik veszedelmesnek vagy keménynek. Annyira kényelmesen ülök a helyemen, hogy semmi kedvem sincs elmozdulni. Tekintetem visszanéz a pórul járt lányra, akinek az arcán ott volt egy vigyor. Továbbra sem érzek késztetést a megsegítésére, de talán egy picit beszélgethetek vele. Abból még nem történhet baj, ugye?

Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.