Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Kérdező vendégeknek
Aktuális azonnalik

Kedd Dec. 13, 2016 10:03 pm by Serene Nightbough

Sziasztok!

Hogy könnyebb legyen nyomon követni, hogy mikor van kiírva új azonnali és hova …


Comments: 55

[Vámpír frakció külkdetés] Az éjszaka szárnyai

Hétf. Szept. 02, 2019 7:13 pm by Hannes von Rotmantel

A partvidéki vámpírcsaládok ostrom alatt állnak. Hoshek elfajzott katonái elfoglalták a …

Comments: 9

Küldetés: A ház padlója recseg

Szomb. Szept. 14, 2019 8:15 pm by Sötét Apostol

A ház padlója recseg


[Küldetés] Világok Között …

Comments: 4


You are not connected. Please login or register

[Küldetés] Világok Között

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

1[Küldetés] Világok Között Empty [Küldetés] Világok Között on Csüt. Nov. 15, 2018 10:36 pm

Isidor Bose

Isidor Bose
Zsinati Elnök
Zsinati Elnök
A "Fun with von Himmelreich - Miért nem fogadunk el kétes külsejű mágustól küldetést" című játék topicja.

2[Küldetés] Világok Között Empty Re: [Küldetés] Világok Között on Pént. Nov. 16, 2018 3:51 pm

Matheus Zalasch

Matheus Zalasch
Klerikus
Klerikus
Az ilyesféle kiírásokból mindig sikoltott az "Inkvizítort ide!" és hasonló felkérések. Hagen inkvizítor és a mellé most már gyanúsan sokadszorra kirendelt morcos pofa így kerültek a határra.
Ám de az a gyanú ütött Matheusba, hogy elkésett, mivel a torony már úgy nézett ki, mintha már valaki más leégette volna mielőtt odaértek. Halkan végig merte a két megjelent nőt, és mindegyikre jól ráncolta a homlokát. Egy elf, és egy aprócska izé - egyik jelenléte sem volt túl bíztató. Csendben Tertullius püspök mögött maradt, és egy szót sem szólt.
- Kézcsók, hölgyeim. - Kezdte nem-Hagen. - Eric vagyok. - Erre jól végig nyaldosta mindkettő hölgy kezét. - Ide már talán nem kell bemutatkoznom. Önök is a kiírás miatt jöttek?
A miniatűr leányka csak csendben bólogatott.
- Freia Suntide vagyok örülök a megismerkedésnek. - Szólalt meg bátrabban az elf. - Ő pedig a társa lenne? - Bámult Matheusra.
- Örvendek. Valóban, bár nem túl beszédes fazon. - Zalasch mellé lépett, és tejbetök fejjel hátba veregette.
Válaszul úgy nézett rá, mintha egy vad idegen veregette volna hátba. Kétszer morcosabbnak látszott a normálnál, a fülei már szinte füstölni kezdtek.
A torony belsejébe vezető ajtó ekkor felnyílt, és egy őskövület tántorgott ki rajta.
- Jó hír, mindenki! Elkészítettem egy fantasztikus mágikus tárgyat! Ha pedig jól sejtem, maguk azért jöttek, hogy asszisztáljanak nekem. Az én nevem Eduard von Rosenberg. Fáradjanak beljebb mihamarabb! - Mondta, és intetett párszor az ajtó felé, melyen az imént kiborult. Bentről egy nagyon élénk Aurora Borealis szivárgott kifelé.
- Üdv, Freia Suntide vagyok és igen én amiatt jöttem. - Áradozott az elf.
- Eric, örvendek. - Egészítette ki nem-Hagen.
- Eric? - Pislogott Matheus biztosan-nem-Ericre.
A csapat hát bevonult a terembe. A belseje a toronynak eretnek méreteket öltött, és két szeméthegy között, középen valamiféle obeliszkek álltak idétlen és unpraktikus lámpaként.
- Gyönyörű, nem igaz? Az életem műve.
Matheus csak nézte, nézte és nézte, majd látványosan inkább egy másik irányba pillantott.
- Valóban. Mire képes? - Nézett nem-Hagen.
- Óh, ez... Átvinni dolgokat egy másik világba. Konkrétabban, a mostani világ egyik alternatív dimenziójába. Maguk pedig be fognak menni oda.
- Ugye nem az élőkre kifejtett hatását fogjuk tesztelni? - Vigyorgott nem-tejbetök.
- Azt is. Többek között azt is.
- Nem hangzik rosszul a dolog, de hogy tudunk visszajutni? - Tette fel az egyértelmű kérdést az elf.
- Nos úgy, hogy lesz egy kalauzuk maguknak odabent. Az asszisztensem ebben a munkában... Idő van! - Rikkantott.
- Ezeket kell átvinnem? - Lépdegélt elő mögűlük egy hülyén kinéző... Valami. Első ránézésre embernek is tűnhetett volna.
Matheus rámeredt, és kardjára tette a kezét. Hagenre pillantott majd vissza.
- Nem kéne magának is kissé lelkesebbnek lennie? - Kérdezte az elf, mintha csak egy emberhez beszélne.
- Szólítsatok Az... Ishbosethnek. Feltételezem, egyikőtök sem ért a mágiához, de ezért vagyok én itt. Odabent messze kell majd mennünk, és ha elszakadtok tőlem, vesztetek lelhetitek. Fel se merüljön bennetek az életemre törni: Egyrészt hiábavaló, másrészt a ti életetek lesz az én kezemben. Most mielőtt belépünk, hallani akarom, hogy ki mihez ért. Ezen is az életetek múlhat, szóval csak őszintén.
- Meg tu-dom mon-dani mi-ben, vagy ki-ben van má-gia, és meg... - Matheusnak leesett az álla. A kicsi izé BESZÉLT! Hirtelen vajas kenyér illata érződött a levegőben.
- Íjászat, túlélés a vadonban, és állatokkal is jól tudok bánni az esetek többségében. – Az elfnek bezzeg egész nap be nem állt a szája.
- Legalább annyira jól forgatom a kardot, mint a nyelvemet. – Villogtatta továbbra is a tejbetök fejét nem-Hagen.
Matheus hátra lépett egyet, keze továbbra is a kardnyélen.
- Bárki legsötétebb titkát megtudom szerezni. - Nézett komoran.
Ishboseth nem-Hagent mérlegelte, de semmit sem szólott. A kis hölgyike felé fordult, és csak ominózusan ennyit mondott:
- Mondd meg a mesterednek, hogy a metalurgosz üdvözletét küldi.
- Siessünk már! – Rikkantott a tudós varázsló.
- Készen álltok? Ha beléptünk, nem fogtok tudni visszafordulni, csak előre lesz kiút.
A bólintások és zavart motyogások sorát Matheus zárta felhúzott orral:
- Persze.
- Akkor hát lépjenek be, gyorsan, gyorsan! Minél több dolgot jegyezzenek meg! Ezért lesznek kifizetve! – Rikácsolt tovább a varázsló.
A nem ember nyugodtan étlépett a fényen. A tömeg vonakodva követte, Zalaschhal bezárva a sort.
Odabent sötét volt – az orráig sem látott az ember. Mathus meg is botlott, és lefejelte az előtte haladó nem-Hagent. A másik ekkor hihetetlen kung-fu tudásáról tett tanúbizonyságot. Ütlegelő hangok töltötték meg az éjszakát pár másodpercre.
Egy csettintés.
És a világ kivilágosodott.
Egy végtelennek látszó kőtalapzatnak látszó terület szélén álltak. Lila fény borított be mindent és mindenkit, az égen pedig csillagok voltak minden felé.
-Gyönyörű!
- Hol vagyunk?
- És most?
Ishboseth vállat volt.
- A világok szövetét elválasztó mesterséges térben vagyunk. Most pedig meg fogjuk találni a kiutat innét.

3[Küldetés] Világok Között Empty Re: [Küldetés] Világok Között on Pént. Nov. 16, 2018 6:03 pm

Suzanne Walford

Suzanne Walford
Kultista
Kultista
~ Na, Suzii, ez mókásnak hangzik ~ jelentette ki Armaros, hallva a fogadóban kirakott hirdetés melletti beszélgetést. Itt volt már néhány napja amikor kikerült, bár a gólemet épp elkerülte.  Mire a feladatát elvégezve visszaért, a fogadós a vendégek nyugalma érdekében intézkedett, hogy minél előbb eltűnjön a környékről a félelmet keltő lény.
Suzi is nézegette ugyan néhányszor a papírdarabot, de elolvasni nem tudta. Annál inkább hallotta, hogy néhányan felolvassák, és beszélgetnek róla. Ebből megtudta, hogy mágusról van szó (ez nem jó… A mágia ijesztő dolog), asszisztálásról (ezzel talán el tudna boldogulni, de mágusról van szó), jó fizetésről (ez jó, mert gyorsan tudja vele a készleteit gyarapítani), amin kívül magának kell megszerezni az ételét (ez nem jó, mert idő kell rá, és hely, ahol megszerezheti, miközben dolgozik). Összességében nem tetszett neki a dolog… Majdhogynem a hideg futkosott a hátán a gondolattól, de Armaros kijelentése után nem volt mit tenni... Nem mondhatja a mélységinek, hogy nem, ha egyszer az azt akarja, hogy menjen…
Éppen volt elég tartaléka ilyen munkához, úgyhogy nem késlekedett, kicsit félve magához vette a papírt, hogy a térkép nála legyen, és tudjon eligazítást kérni, ha kell, és elindult.
Némi segítséggel itt-ott oda is talált. Sokadszorra is szerencséje volt, és találkozott olyanokkal, akikben volt annyi emberség, hogy a segítségére legyenek, ráadásul el is tudták igazítani. Igaz, egyikük kért tőle némi aprópénzt cserébe, de ez már igazán nem tragédia, hiszen végsősoron sokat segített neki.
A rozoga épület rossz érzést keltett benne. Nem éppen ilyen helyeken szoktak azok a munkák lenni, ahol „sok pénzt” ígérnek, bár… Hasonló előfordult már. Néhány pillanatig megfordult a fejében, hogy mégis sarkon fordul, és elmegy, de a fülébe csengett Armaros kijelentése, így nem tehette ezt meg. Nyelt egyet, és végül óvatosan belépett az ajtón. Első pillantásra semmi különöset nem fedezett fel az épületben, de nem sokáig tudott nézelődni. Nem sokkal utána még hárman érkeztek. Freia, akit már viszonylag jól ismert, És Eric, akinek viszont annyira nem örült, de ettől függetlenül a tünde nővel együtt felé is biccentett. A harmadik, ismeretlen, csendben ácsorgó alakot viszont kicsit gyanakodva méregette a belőle érezhető mágia miatt.
-Szép napunk van nem igaz kisasszony? – szólította meg a tünde, mire Suzi mosolyogva bólintott. - Csak nem a varázslóhoz jött? – kérdezősködött Freia, de mire a kislány válaszolhatott volna, Eric is odalépett, és üdvözölte a két nőt
- Kézcsók, hölgyeim, Eric vagyok. – mosolygott a férfi a tündére, majd kézcsókkal üdvözlte.  Végül hasonlóképpen Suzihoz is odalépett, és megismételte az udvarias gesztust, mire a lányka hátralépett egyet. Nem szokta még meg az efféle dolgokat, Ericnek pedig még a jelenléte is zavarja kissé…
- Ide már talán nem kell bemutatkoznom. Önök is a kiírás miatt jöttek? – kérdezett a férfi is, mire Suzi, válaszolva Freia korábbi kérdésére is, kétszer bólint. Nem kell bemutatkozni, hiszem már ismeri a férfit, és valóban a kiírás miatt jött, de ez abból is látszott, hogy a kezében szorongatta a papírt.
- Freia Suntide vagyok örülök a megismerkedésnek. - viszonozta a tünde nő a bemutatkozást, majd az Eric háta mögött csendben álldogáló alak felé biccentett - Ő pedig a társa lenne? – kérdezte, amire Suzi is kíváncsi volt.
- Örvendek. – bólintott a férfi - Valóban, bár nem túl beszédes fazon. – lépett oda a társához, és veregette hátba széles mosollyal. Suzi egyértelműen megállapította, hogy ezek ketten barátok, ami mosolyt is csalt az arcára.
Ekkor nyílik egy ajtó, és Suzi arra fele fordul, amerről a hangot hallotta. Egy öregember lép ki, mosolyogva, és már neki is kezdve a mondókájának.
- Jó hír, mindenki! Elkészítettem egy fantasztikus mágikus tárgyat! Ha pedig jól sejtem, maguk azért jöttek, hogy asszisztáljanak nekem. Az én nevem Eduard von Rosenberg. Fáradjanak beljebb mihamarabb! – int az ajtó felé.
-Üdv, Freia Suntide vagyok és igen én amiatt jöttem – viszonozza a tünde nő a mágus bemutatkozását, amit Eric is követ.
- Eric, örvendek. – mire a társa is mormol valamit, amit a kislány nem ért meg.
Suzi összehúzott szemekkel bámulja a túloldalról szivárgó hátborzongató fényeket, és csak akkor mozdul meg, amikor Freia elindul az ajtó felé. Félig-meddig a tünde nő takarásában, riadtan, de kíváncsian pislogva körbe néz szét az eléjük táruló nagyobb teremben. Sok minden van odabent, könyvek, bútorok, Suzi számára furcsa, ismeretlen eszközök… Legalábbis a terem egyik felében. A másikban csupán két faragott kőoszlop van, amik furcsa fényt, és mágiát árasztanak. Éppen ezért Suzi próbál minél távolabb maradni tőlük.
- Gyönyörű, nem igaz? Az életem műve. – dicsekszik a mágus. A kislány inkább félelmetesnek látja, mint gyönyörűnek, de nem mond ellent Eduardnak. A kíváncsiságát viszont felkeltik az eszközök a szoba egyik felében, úgyhogy egyelőre távolról azokat méregeti, és megpróbálja kitalálni, hogy melyik mire való
- Valóban. Mire képes? – kérdezi Eric, ami miatt Suzi is érdeklődve hallgatja a mágus további mondandóját, bár nem veszi le a szemét a furcsa, de izgalmas tárgyakról.
- Óh, ez... Átvinni dolgokat egy másik világba. Konkrétabban, a mostani világ egyik alternatív dimenziójába. Maguk pedig be fognak menni oda. – jelenti ki Eduard, mintha mi sem lenne természetesebb. Az utolsó mondatára Suzi riadtan oda kapja a fejét. Átmenni? Egy másik világba? De ott nem lesz ott Armaros, akkor, hogy fog látni és hallani? Alig észrevehetően lép egyet hátra. Nem, ő nem akar átmenni… Nem akar a sötétben és csendben egyedül maradni.
-Nem hangzik rosszul a dolog, de hogy tudunk visszajutni? - kérdezi közben Freia, ami kicsit megnyugtatja Suzit. Ellenben Eric kérdésével.
- Ugye nem az élőkre kifejtett hatását fogjuk tesztelni? – mosolyog a mágusra a férfi, és bár a kislány nem teljesen érti, hogy mire utal a kérdés, de valamiért rossz érzése támad a hallatán.
- Azt is. Többek között azt is. – válaszol Eduard Ericnek, majd Freiához fordul - Nos úgy, hogy lesz egy kalauzuk maguknak odabent. Az asszisztensem ebben a munkában... – néz félre a mágus, majd kiált - Idő van! – mire valahonnan a társaság mögül előlép egy fekete ruhás, szakadt férfi. Suzi, ami már majdnem megnyugodott, hogy biztonságos lesz (bár még mindig félt, hogy mi fog vele történni Armaros nélkül) elsápad. Tudja, hogy micsoda... És Armaros azt mondta, hogy az ilyeneket kerülje el... Kimenni viszont mostmár nagy feltűnést okozna, úgyhogy csak csendben megpróbál minél távolabb maradni a mélységitől.
- Ezeket kell átvinnem? – kérdezi a mélységi nem túl lelkesen.
-Nem kéne magának is kissé lelkesebbnek lennie? – a sötét férfi pillantásától Suzinak még erősebben kedve támad elszaladni… Csak az tartja vissza, hogy jobban fél attól, hogy ez milyen következményekkel járhat.
- Szólítsatok Az... Ishbosethnek. Feltételezem, egyikőtök sem ért a mágiához, de ezért vagyok én itt. Odabent messze kell majd mennünk, és ha elszakadtok tőlem, vesztetek lelhetitek. Fel se merüljön bennetek az életemre törni: Egyrészt hiábavaló, másrészt a ti életetek lesz az én kezemben. - közli Ishboseth, mire a kislány nyel egyet. - Most mielőtt belépünk, hallani akarom, hogy ki mihez ért. Ezen is az életetek múlhat, szóval csak őszintén. – folytatja a férfi egy fontosnak hangzó kérdéssel.
Suzi néhány hosszú pillanatig csak némán áll, és gondolkodik. Az első válasza az lene, hogy igazán semmihez nem ért, de ez nem lenne teljesen igaz… A teljes igazságot viszont szintén nem mondhatja csak így ki, mert akkor Armarost is említenie kellene…
Végül egy hosszabbra nyúlt pislogás után megszólal.
- Meg tu-dom mon-dani mi-ben, vagy ki-ben van má-gia, és meg.... – bizonytalanul elhallgat a mondat közepén. Ködösítve elsőre utalni akart rá, hogy Armaros segítségével meg tudja védeni a társaságot, ha szükséges, de nem biztos benne, hogy ez tényleg így lesz
- Íjászat, túlélés a vadonban, és állatokkal is jól tudok bánni az esetek többségében – válaszolja a tünde
- Legalább annyira jól forgatom a kardot, mint a nyelvemet. – mosolyog szélesen Eric
- Bárki legsötétebb titkát megtudom szerezni. – szólal meg végre határozottan Eric társa, amibe Suzi enyhén beleborzong. Biztos, hogy etől az alaktól is távol kellene tartania magát…
Ishboseth hosszan néz rá
- Mondd meg a mesterednek, hogy a metalurgosz üdvözletét küldi. – veti oda. Egy pillanatra elkerekedik a szeme, de aztán aprót bólint, közben továbbítva az üzenetet, mire Armaros nevetni kezd.
- Siessünk már! – sürgeti a társaságot Eduard, mire a mélységi elhúzza a száját.
– Készen álltok? Ha beléptünk, nem fogtok tudni visszafordulni, csak előre lesz kiút. – kérdezi, és vele párhuzamosan Armaros is megszólal Suzinak.
~Meg se próbálj elmenni. Ez túl mókásnak ígérkezik ~ jelenti ki. Emiatt pedig Suzi bizonytalanul, de bólint a kérdésre. Nem áll készen, de hát utasítást kaptt…
- Persze indulhatunk – suttogja szinte Freia, Eric is bólintott, és a harmadik alak is megszólalt felszegett orral
- Persze. –
- Akkor hát lépjenek be, gyorsan, gyorsan! Minnél több dolgot jegyezzenek meg! Ezért lesznek kifizetve! – Int a tudós, mire Ishboseth átmegy a fényen, mintha csak egy folyosóra nyíló ajtó lenne.
Suzi vesz egy nagy levegőt, és belép Ishboseth után. A sötétségtől először megijed, de megnyugszik tőle, hogy a többiek mozgását viszont hallja
Tompa puffanást hall, de hiába néz hátra nem lát semmit. Egyre jobban zavarja, hogy nem lát, mert kezd az az érzése lenni, hogy a szemével történt valami, megint. Az első puffanást egy másik követi, és kezd kicsit megijedni, hogy baj történt, amivel nem tud mit kezdeni, mert nem látja.
- A pi... – hallatszik az ismeretlen férfi ordítása, egyidőben egy csettintéssel, melyre lilás fénybe borul a tér, és Suzi végre újra lát, mire megkönyebbülten fújja ki az eddig észrevétlenül tüdejében tartott levegőt.
Csak azután néz kicsit jobban körbe, és ahogy észreveszi, hogy egy feneketlen szakadék széléhez veszélyesen közel áll, egy…vagy inkább két lépéssel távolabb megy a mélységtől.
- Hol vagyunk? – kérdezi Eric, majd rögtön uténa a társa is megszólal
- És most? – Ishboseth vállat vonva felel.
- A világok szövetét elválasztó mesterséges térben vagyunk. Most pedig meg fogjuk találni a kiutat innét. –


_________________
I will bring light to the world. I want to show everyone, that He is gentle, and kind. He can make the world better, and end all the suffering.

Név: Ártatlanság
Szint: 1. (Személyes passzív)
Leírás: Suzanne arca és kisugárzása annyira kedves és ártatlan, hogy senki sem gyanakodna arra, hogy egy mélységit szolgál, ameddig ennek nem adja egyértelmű jelét (tehát vagy beszél róla vagy képességet használ). Eddig a pontig a körülötte lévők nem támadják meg, és ha bajba kerülne akkor az emberek ösztönösen a védelmükbe veszik. Természetesen amint Suzy használja a képességeit vagy elmondja hogy kultista a hatás megszűnik.

4[Küldetés] Világok Között Empty Re: [Küldetés] Világok Között on Pént. Nov. 16, 2018 7:46 pm

Tertullius

Tertullius
Klerikus
Klerikus
Gyűlöltem a mágusokat és fajtájukat. Azt hinné az ember, hogy ez követelmény az inkvizítori munka megfelelő végzéséhez, de ez közel sem volt így. Jómagam is csak Eischenchild ostromakor, majd’ tíz évvel az inkvizítori szolgálatom megkezdése után tettem szert erre a karakterjegyre. Emiatt, vagy ennek ellenére mégis épp egy mágustorony felé sétálok. Több fogadóban is megjelent egy hirdetés, miszerint segédet keres magának valamiféle kísérlethez – hogyan is hagyhatná az Egyház, hogy valaki szabadon varázsoljon?
Egy feladatnak fogtam fel a többi közül, míg nem kaptam a hírt, hogy újfent a Mattheus nevű inkvizítorral kell együtt dolgoznom. A Jonathan-kergetős fejezet után reménykedtem abban, hogy többé nem csak hogy dolgoznom nem kell vele, de találkoznom se – ennek ellenére épp együtt lépünk be a mágus ütött-kopott tornyába.
Úgy tűnik vannak, akik már korábban is ideértek a munkára. Jelenlétük helyett inkább az a meglepő, hogy csak ketten vannak – egy jól fizető munkáért ilyen időben egymást ölnék az emberek. Talán tartottak a mágustól?
A két leendő munkatársam közül (már ha nem leszünk neki sokan négyen) a kisebbiket ismertem csak. Ő volt az a lány akit az egyik szerencsétlen felfogadott pincérnek a kocsmámba. Már akkor is gyanús volt, és ez most sem változott: nem kerülhetett ide véletlenül. A másik egy tünde nő volt, nem igazán tűnt érdekesnek, főleg nem annak a fényében, hogy milyen rossz érzés lett úrrá rajtam abban a pillanatban, amint beléptem a toronyba. Hasonló volt a démonok okozta fejfájáshoz, de valami különbözött. Nem tudtam megmondani, hogy mi, mindössze megjegyezni magamban, hogy jobb lesz vigyázni: lehet csak a mágustorony okozta aura az oka, de az is lehet, hogy más.
Miután beléptünk, odaléptem a két jelenlévőhöz üdvözölni őket.
- Kézcsók, hölgyeim. - léptem oda a tündéhez először – Eric vagyok. - kénytelen voltam ezt a nevet használni, hiszen lehet hogy a másik lány emlékszik rám. A kézcsók közepette mosolygok a nőre. Undorító volt, de a jó benyomás érdekében kénytelen voltam megtenni.
- Ide talán már nem kell bemutatkoznom. - fordulok a fiatalabbik felé – Önök is a kiírás miatt jöttek? - talán úgy lesz a leghasznosabb, ha már most a csapat vezetőjének szerepéért indulok el – a két nőre nem bíztam volna ilyet, a másik inkvizítorral pedig már voltak…tapasztalataim.
- Freia Suntide vagyok örülök a megismerkedésnek. - hangzott a válasz a tündétől, majd a bólintás az embertől. – Ő pedig a társa lenne?
- Örvendek. - konstatáltam még egyszer, majd bólintottam a kérdésére – Valóban, bár nem túl beszédes fazon. - léptem oda és veregettem hátba Mattheust egy széles vigyor közepette. Nem csak arra volt ez jó, hogy az egyébként így használhatatlan püspöki tekintélyemet kárpótolhattam, de azt is kideríthettem, hogy változott e a legutóbbi találkozásunk óta. Természetesen halott ötlet volt, ahogyan ezt a pillantása is bizonyította miután hozzáértem. Nem fog jóljárni ezekkel a pillantásokkal, ha egyszer végeztünk itt.
Szerencsémre még mielőtt kommentálhatták volna a jelenetet, kinyílt egy másik ajtó, látszólag a torony belsejébe vezető irányból és egy tipikusan varázsló kinézetű fazon jött ki rajta. Nem tűnt veszélyesnek, mindössze olyannak, aki véletlenül felrobbantja a fél falut.
- Jó hír, mindenki! Elkészítette egy fantasztikus mágikus tárgyat! – örvendezik széles vigyorral – Ha pedig jól sejtem, maguk azért jöttek, hogy asszisztáljanak nekem. Az én nevem Eduard von Rosenberg. Fáradjanak beljebb mihamarabb! – int befelé az ajtón, ahonnan az előbb jött ki.
- Eric, örvendék. - ismétlem meg magam és erőltetek ugyanolyan vigyort az arcomra, mint amivel ő köszöntött minket. Nem volt kedvem kísérleti balesetként végezni, ezért udvariasságnak álcázva előre engedem a két nőszemélyt. Elindulok én is utánuk, ám még hallom az inkvizítor kérdő motyogását.
- Eric? – Miért hittem hogy képes lesz magyarázat nélkül felfogni?
Az ajtó csak kívülről tűnt úgy, hogy egy szobába vagy folyosóra vezet, belépve egy terembe találjuk magunkat. Visszagondolva a torony méretére, biztos vagyok benne, hogy nem férne el benne egy ilyen méretű helyiség – meglepő módon – varázslat lehet a dologban. Maga a terem tele van könyvekkel, bútorokkal és mindenféle eszközökkel, amiknek már a birtoklásáért is máglyára küldhetnénk az öreget. A leginkább figyelemfelkeltő tárgy mégis az a két, egymástól nagyjából három méterre lévő kőoszlop volt, ami között egy ismeretlen eredetű fény cikázott. Mágia volt, de meg nem tudtam volna mondani milyen. A varázsló megállt, és már-már könnyekeivel küszködve figyelte.
- Gyönyörű, nem igaz? Az életem műve.
- Valóban. Mire képes? - érdeklődtem.
- Óh, ez… Átvinni dolgokat egy másik világba. Konkrétabban, a mostani világ egy alternatív dimenziójába. – Másik világ? Dimenziók? Túl sok mindent láttam már, hogy egyszerűen csak azt mondjam beverte a fejét, mégis kételkedem. Nincs is sok időm reagálni, hála annak ahogyan folytatja a varázsló. – Maguk pedig be fognak menni oda. – teszi hozzá, már-már félvállról.
Attól függetlenül, hogy teljesen várható volt egy ilyen felvezetés után a feladat, nem tudok mást tenni, mint kínosan mosolyogni.
- Ugye nem az élőkre kifejtett hatását fogjuk tesztelni?
- Nem hangzik rosszul a dolog, de hogy tudunk vissdzajutni? - válaszolt egy fokkal vakmerőbben a tünde. Bátor volt, küldhetjük majd az első sorba.
- Azt is. Többek között azt is. – felel előbb nekem a mágus, majd a tündéhez fordul – Nos úgy, hogy lesz egy kalauzuk maguknak odabent. Az asszisztensem ebben a munkában…Idő van! – kiálltja el magát.
Hangjára elősétál mögülünk egy koldusnak szakadt, leginkább koldusnak kinéző férfi. Fogalmam sincs, hogy került oda, annak ellenére hogy kifejezetten jónak tartom magam a megfigyelésbe. Talán csak túlságosan elmélyültem a feladatunk részleteiben…Nem. A jelenlétét akkor is ugyanúgy éreznem kellett volna, mint most. Azt a jelenlétet, ami arról árulkodik, hogy ez a koldusnak tűnő valaki nem az emberi fajhoz tartozik, de még csak nem is a démonhoz. Ez valami…más.
- Ezeket kell átvinnem? - kérdezi szinte unott hangon.
- Nem kéne magának is kissé lelkesebbnek lennie? - nem csak bátor, de a száját se tudja tartani amikor kell úgy tűnik. Okosan kell majd bánni vele.
A jelenésre a másik inkvizítor is vet felém egy pillantást, minden bizonnyal ugyanazt érzi mint én – remélem gondolkodni is fog mielőtt nekitámadna.
- Szólítsatok Az… - kezd bele a nevébe, de nem tudom kivenni, ám végül meggondolja magát - Ishbosethnek. Feltételezem, egyikőtök sem ért a mágiához, de ezért vagyok én itt. Odabent messze kell majd mennünk, és ha elszakadtok tőlem, vesztetek lelhetitek. Fel se merüljön bennetek az életemre törni: Egyrészt hiábavaló, másrészt a ti életetek lesz az én kezemben. -  megérezhette volna a társam szándékát, vagy mi oka lenne ezt feltételezni? Az előbbi támasztja alá az, hogy ahogyan végignézett rajtunk, olyan érzés uralkodott el rajtam, mint akin átlátnak…
- Most mielőtt belépünk, hallani akarom, hogy ki mihez ért. Ezen is az életetek múlhat, szóval csak őszintén.
Kellemetlen a kérdés: ha nem mondom el mire vagyok képes, aszerint bánhat velem utána, azonban túl sok mindent se mondhatok el, érthető okokból.
- Meg tu-dom mon-dani mi-ben, vagy ki-ben van má-gia, és meg.... – hallgat el hirtelen, ami még a beszédstílusa ellenére is kissé gyanús.
- Íjászat, túlélés a vadonban, és állatokkal is jól tudok bánni az esetek többségében.
- Legalább annyira jól forgatom a kardot, mint  nyelvemet. - villantok meg egy önelégült mosolyt, egyrészt a szerep kedvéért, másrészt pedig azért, hogy ezzel is rásegítsek annak az elfedésére, hogy nem az igazat mondom.
- Bárki legsötétebb titkát meg tudom szerezni. – Ennél egyértelműbben nem tudta volna elárulni a foglalkozását?
Elidőzik rajtunk egy darabig Ishboseth – ki választana magának ilyen nevet? – tekintete rajtam és Mattheus atyán. Bármennyire is kellemetlen, de álom a pilantást, úgy tűnik a feltételezés, miszerint tudja ha hazudunk, nem volt alaptalan. Ki volt aki legutóbb ilyen jó emberismerő lett volna? A  nefilim az erdőből…Végül Suzyra vált.
- Mondd meg a mesterednek, hogy a metalurgosz üdvözletét küldi. - Mester. Milyen mester? Kém lenne, ahogyan arra korábban gondoltam, vagy varázsló? Elvégre érzékeli a mágiát, ilyesmit pedig mágustanoncoknak szoktak okítani. Talán nem véletlenül jött pont egy mágushoz segédnek?
- Siessünk már. – rikkantja el magát a „főnök”. Kalauzunk láthatóan elhúzza a száját, ennek ellenére azonban engedelmeskedik a sürgetésnek.
- Készen álltok? Ha beléptünk, nem fogtok tudni visszafordulni, csak előre lesz kiút. - A két nő egyetértően bólint, amit én is követek. Nem álltam készen, de nem csak hogy feltűnő lett volna innen visszakozni, de ha a másik inkvizítor túlélte volna az utat, nem vetett volna jó fényt rám a jelentése.
- Persze. – szólal meg az emlegetett.
- Akkor hát lépjetek be, gyorsan, gyorsan! Minél több dolgot jegyezzenek meg! Ezért lesznek kifizetve! – gesztikulál a tudós, Ishboseth pedig követi a parancsát: átmegy a fényen, mintha csak egy nyitott ajtó lenne.
Újfent követem az előttem haladó két nőt – szerencsére a tündénél nem kell amiatt aggódni, hogy az etiketthez akarná tartani magát, annál barbárabbnak tűnt, Suzy pedig követte –, majd ahogyan beérek, ellep a sötétség. Fáklyáért kiáltanék, de nem vagyok kalauz…Lépek még egyet kettőt, mikor tompa ütést érzek hátulról. Először valami szörnyre gondolok, de tudom, hogy Mattheus jön utánam…Kidobatom a Katedrálisból, ha még egyszer hozzám mer érni. Persze nem lehetek biztos abban, hogy nem egy szörny támadott meg, ezért a biztonságom érdekében előbb a könyökömmel vágok hátra a mögöttem lévőnek, majd a talpammal is indítok egy rúgást. A kiáltás alapján mindkettő talált.
Miután elhal a kiáltás, csettintés hangzik fel, és lila fény tölti meg a teret. Szerencséje van a társamnak, hiszen ha a fénynek hála már látszik, hogy épp egy szakadék szélén egyensúlyozik. Egy pöccintés lenne csak, hogy revansot vegyek az előzőekért, és eltüntessem, ám sajnos nem éri meg. Jól harcol, hű az Egyház elveihez, ráadásul a forrófejűsége miatt pajzsnak is tökéletes. Túl hasznos számomra ahhoz, hogy elveszejtsem.
Előre lépek egy-két métert a szakadék széléről, nehogy én essek le az öreg helyett, majd szétnézek hová is kerültünk: még a pusztánál is szabályosabban lapos, végtelennek tűnő kőlapok tengerébe. Felettünk a csillagok, és ennyiből áll a tér.
- Hol vagyunk? - teszem fel az első kérdést ami az eszembe jut a látvány gyanánt. Vagy a mi elménkre volt valami hatással a mágus kapuja, vagy ez valóban nem Veronia…
- Gyönyörű. - mondja a tünde, mintha mindennap megtörténne, hogy ilyen helyeket csodálhat.
- És most?
- A világok szövetét elválasztó mesterséges térben vagyunk. Most pedig meg fogjuk találni a kiutat innét.

5[Küldetés] Világok Között Empty Re: [Küldetés] Világok Között on Szomb. Nov. 17, 2018 3:52 pm

Freia Suntide

Freia Suntide
Tünde Gárdista
Tünde Gárdista
Nem tudom minek vergődtem el egészen a határig, bár tény, hogy egy fogadásnak nagy köze volt hozzá. Egész végig azon gondolkodtam, hogy mégis mit kéne tennem... A dolog egész egyszerűen indult. Pár ismerőssel egy sikeres vadászat után beültünk egy italozni. Mondanom sem kell talán, hogy az ital mellé előkerült pár kocka és kártyalap. A többi pedig már csak mese habbal. Röviden vesztettem és a fogadásunk tétje az volt, hogy a határról hozni kell valami bizonyítékot. Így hát elindultam és tartva a szavamat azon gondolkodtam, hogy mégis mivel lennék képes bizonyítani a dolgot- hogy mit kéne tennem, hogy elhiggyék. Leültem hát egy időre az egyik faluban egy kicsit pihenni, már nem is messze a célomtól, amikor megláttam a makacs gólemet és a papírját.
Nem zavartam meg a kocsmárost, amíg elintézte, hogy elmenjen a nagy rémisztő szörny és kitűzze a papírost. Hamar oda is siettem hozzá és megnéztem mégis miről szól.

Szerencsémre nem állt messze az én célomtól. Hátha tud nekem majd adni valamit fizetségül ami miatt elhiszik, hogy itt jártam. Így hát elindultam a megjelölt hely felé. A torony maga minden várakozásomat felülmúlta. Egyszerűen annyire pocsékul nézett ki, hogy attól féltem mentem rám borul, de nem volt mit tenni, bementem. Kissé meglepődtem, amikor egy ismerős arcot véltem felfedezni az ott lévők között.

-Szép napunk van nem igaz kisasszony?-emlékeztem rá egy korábbi kalandunkból- csak nem a varázslóhoz jött?

Mosolyogva bólintott Suzi kérdésemre. Eközben pedig egy Eric nevű férfi lépett oda hozzánk, aki rögtön kézencsókolt és bemutatkozott.
-Freia Suntide vagyok örülök a megismerkedésnek.-mondtam neki egyszerűen, megvalva őszintén nem számítottam rá, hogy ekkora tömeg lesz a toronyban, de úgy néz ki megint tévedtem.
-Ő pedig a társa lenne?-kérdeztem Erictől, hogy kicsoda a mögötte meghúzódó alak.
- Örvendek. - bólintott - Valóban, bár nem túl beszédes fazon. - lépett oda és veregette hátba. Kissé zavart, hogy annyira meglepetten nézett vissza rá a másik, de egynelőre nem értem rá ezzel foglalkozni, hiszen valaki belépett a helységbe.
- Jó hír, mindenki! Elkészítettem egy fantasztikus mágikus tárgyat! Ha pedig jól sejtem, maguk azért jöttek, hogy asszisztáljanak nekem. Az én nevem Eduard von Rosenberg. Fáradjanak beljebb miharabb!
-Üdv, Freia Suntide vagyok és igen én amiatt jöttem- nem szeretem magamat ennyiszer bemutatni, de nincs mit tenni és mivel más nem indul eddig el előre megyek, kissé félek a sok különös fénytől és ettől a fura szagtól, de nincs mit vesztenem...
- Gyönyörű, nem igaz? Az életem műve.
Szavam szó szerint eláll a látványtól és kissé össze is zavar a hely nagysága. Kis idő múltán tudom feldolgozni a dolgot és hamar bólintok a kérdésére válaszul, legalábbis amennyire tőlem telik, de a szememet végig a látványon tartom.
- Valóban. Mire képes?
- Óh, ez... Átvinni dolgokat egy másik világba. Konkrétabban, a mostani világ egyik alternatív dimenziójába. Maguk pedig be fognak menni oda.
Kissé kizökkent a beszéd, így hamar kapom oda a fejemet a dologra.
-Nem hangzik rosszul a dolog, de hogy tudunk visszajutni?-sosem az volt a kérdés, hogy lehetséges-e hanem az hogy hogyan. Ezt mondogatták nekem páran. Most úgy érzem ezt fel kell használnom.
-Ugye nem az élőkre kifejtett hatását fogjuk tesztelni?
- Azt is. Többek között azt is.
Majd pedig felém fordult
- Nos úgy, hogy lesz egy kalauzuk maguknak odabent. Az asszisztensem ebben a munkában...
Majd félre néz, és kiált egyet.
- Idő van!
Erre mögülünk elősétál egy szakadt, fekete ruhás, rendezetlen hajú és szakálú férfi. Tekintete szigorú és kellemelen.
- Ezeket kell átvinnem?
A válasza a varázslónak nem hogy nem nyugtatott meg, hanem kissé össze is zavart. Szóval ha jól rakom össze fejben a dolgokat, akkor az élőkre kifejtett hatását akarja meg felmérni, de aki kísérni fog minket nem elég... Lehet túl sokat kombinálok, de nekem nem stimmel, főleg ha jól megnézzük az alakot is.
-Nem kéne magának is kissé lelkesebbnek lennie?
A férfi végignéz rajtunk.
- Szólítsatok Az... Ishbosethnek. Feltételezem, egyikőtök sem ért a mágiához, de ezért vagyok én itt. Odabent messze kell majd mennünk, és ha elszakadtok tőlem, vesztetek lelhetitek. Fel se merüljön bennetek az életemre törni: Egyrészt hiábavaló, másrészt a ti életetek lesz az én kezemben.
Rövid szünet után pedig egy meglehetősen kellemetlen kérést fogalmaz meg.
- Most mielőtt belépünk, hallani akarom, hogy ki mihez ért. Ezen is az életetek múlhat, szóval csak őszintén.
- Meg tu-dom mon-dani mi-ben, vagy ki-ben van má-gia, és meg....
Kissé zavar, hogy ez az alak ennyire egyértelműen erősebbnek hiszi magát, de azt hiszem annyiban igaza van, hogy nem kéne a kalauzunkat megtámadni. Ennyi előnye ténylegesen van.
A feltett kérdésére pedig azt hiszem magabiztosan felelhetem a következőt:

-Íjászat, túlélés a vadonban, és állatokkal is jól tudok bánni az esetek többségében
- Legalább annyira jól forgatom a kardot, mint a nyelvemet.
- Bárki legsötétebb titkát megtudom szerezni.
A férfi tekintete elidőzik egy darabig Hanson, majd Suzin még tovább. Talán őket nem kedveli valamiért...
- Mondd meg a mesterednek, hogy a metalurgosz üdvözletét küldi.
Veti oda mindenféle kontextus nélkül Suzinak, a kínos légkört pedig a tudós-mágus türelmetlen rikkantása töri meg.
- Siessünk már!
Ishboseth láthatóan elhúzza a száját a sürgetésre. Azonban nehezen engedem el a fülem mellett a dolgokat... Vajon mire célozhatott Suzynak ezzel?
- Készen álltok? Ha beléptünk, nem fogtok tudni visszafordulni, csak előre lesz kiút.
Nem hiszem el, hogy Suzin kívül akiről annyit megtudtam eddig, hogy nem változott a bőbeszédűsége, ne tudnák mire megy ki a játék. Ez a fickó előttünk lesz az utikalauzunk és úgy látom, hogy az ismerős lány az egyetlen aki ennek a súlyát átérzi. Kissé lejjebb sütöm a tekintetemet és halkan mondom, hogy Persze indulhatunk

- Akkor hát lépjenek be, gyorsan, gyorsan! Minnél több dolgot jegyezzenek meg! Ezért lesznek kifizetve!
Int a tudós, mire Ishboseth átmegy a fényen, mintha csak egy folyosóra nyíló ajtó lenne. Szépen lassan elindulok én is a többiek után, a járatban próbálok előre felé haladni, nem törődve azzal, hogy semmit nem látok.
Ahogyan a sötétben botorkálok rájövök, hogy anno hogyan is találtam haza az erdőben anélkül, hogy elbuktam volna... Régi szép időkben egy bottal verdestem a talajt magam előtt nehogy elbukjak egy gyökérben, vagy valami rosszabban... mondjuk egy sünben. Azonban a kellemes emlékeket a félszavas felordítás zavarja el, majd a semmiben a fény megjelenése.
-Gyönyörű! -mondom ki hangosan az első gondolatomat. A perem elég veszélyesnek tűnik, de a mindent ellepő csillagos égbolt mégis megmelengeti a szívemet.

- Hol vagyunk?
- És most?
- A világok szövetét elválasztó mesterséges térben vagyunk. Most pedig meg fogjuk találni a kiutat innét.Azt hiszem a dolog érdekes része csak most kezdődik

6[Küldetés] Világok Között Empty Re: [Küldetés] Világok Között on Csüt. Nov. 29, 2018 8:37 pm

Suzanne Walford

Suzanne Walford
Kultista
Kultista
Zavaró dallam szűrődik fel a szakadékból, amibe akaratán kívül majdnem beleesett… Óvatosabbnak kell lennie! Armaros is mindig mondta neki, hogy legyen óvatos. Gyanakodva kémleli a szakadékot, de küzd ellene, hogy a gondolatai a körül forogjanak, hogy mi lehet odalent, és honnan jöhet a zaj.
 - Más is hallja ezt a dallamot? Vajon...honnan jön?- szólalt meg Freia, ami segített kissé Suzinak elszakítani a tekintetét a szakadéktól.
- Én is NAGYON tudni akarom. -   morogta halkan Eric társa. Suzi nem értett egyet. Ő NEM akarja tudni, hogy honnan jön a hang.
- Hol kezd-jük? - próbálja elterelni a témát a zavaró dallamról. Nem a dallam miatt jöttek, akkor miért beszélnek erről? Még ha valami megnyugtató melódia lenne…
Sajnálatára Ishboshet éppen a szakadék felé mutat mindhárom megszólalásra válaszul.
- Ez a dallam egy kapuőr. Az ilyen lények arra vannak, hogy megállítsák a hozzátok hasonló betolakodókat a világok között. Nála van a kulcs a továbbjutáshoz. De előbb ide kell csalnunk. -
- Nem egészen tetszik nekem ez a dolog.... - morog a tünde,  miközben a hátáról a kezébe veszi az íját… Suzi ettől tartott… Itt fegyverre lesz szükség, viszont ő mindenféle fegyverrel elég ügyetlen… Kicsit odébb pislogva látja, hogy Eric morcos társa is a kardjára tette a kezét.
Riadtan próbálja felvenni a kapcsolatot Armarossal, közben pedig meggyőződni róla, hogy a tőre a keze ügyében van. Nagyon szeretné, hogy ne legyen rá szüksége…
-  Hogyan csaljuk ide? Mi ez a lény egyáltalán? – kérdez egyedüliként Eric, amit Suzi csak fél füllel kap el.
~ Esélytelen. A mestered nem ért annyira a mágikus tárgyakhoz, hogy itt is legyen hatalma. Noha a képességeid még működhetnek. ~ szólal meg a keresésére válaszként nem Armaros, hanem a kísérőjük hangja…Mostmár konkrétan ijedten áll ott a kislány… Nem tudja elképzelni hogy működhetne bármi, amit Armaros segítségével tudott megcsinálni... De bíztató, hogy a látása és a hallása is rendben van... Halványan valahol reménykedik, hogy talán nem lesz baj… Hogy boldogul egyedül is…
- Ez egy rendkívül intelligens lény egy olyan korból, amikor még ti, emberek, nem éltetek a földön. Az idecsalásához pedig rá kell jönni, hogy mégis mi lehet az, amire érzékeny. Ez bármi lehet: Szó, mágia, cselekedet, akármi. - válaszol közben Ishobshet Eric kérdésére is, mire komoly megbeszélés kezdődik.
-Egy olyan lény amit nem tudjuk hogyan csaljunk ide? Hát nekem egy dolog jutott eszembe...- illeszt egy nyilat az idegre - Valakinek ellenvetése? - veti fel Freia, amihez Eric partnere rögtön csatlakozik is.
- Semmi. - húzza elő a kardját.
Suzi riadtan pislog a tündére, ahogy a nő készenlétbe helyezi az íját... Tudja hova kellene lőnie? Vagy hogy mi lenne rá a reakció? Vagy tett a lány bármit, hogy rá kell támadni?
Kicsit megnyugtatja, hogy Eric látszólag hasonló váleményen van.
- Nem hinném hogy jó ötlet lenne azonnal elkezdeni lövöldözni egy idegen lényre. Akkor nyúljunk ahhoz a fegyverhez, ha már nincs más megoldás. - néz felváltra Freiára és társára a férfi - Dallam. Játszik valamin. Lehet ha megpróbáljuk mi is követni a dallamot, az segít. - fűzi tovább az elképzelését, és el is kezdi dúdolni a még mindig hallható dallamot.
Ishbosethnek elismerően bólint egyet Eric felé.
- A kapuőr reagál, rendkívül jól ráérzett a dologra. Ha valaha megunta az egyházat, keressen meg. - tesz ajánlatot, majd végignéz a társaság többi tagján is.  Suzi nagy szemekkel pislog egyet. Egyház… Mi köze van Ericnek az egyházhoz? Hiszen nem is reverendát visel…. - Segítsenek neki! Hangosabban! -  utasítja Ishboshet a társaságot. Freia csatlakozik Erichez, a másik férfi tátott szájjal bámul. Egy pillanatig Suzi hezitál, hiszen nem tud énekelni, soha nem is tudott. Végül azonban erőt vesz magán, és a maga halk, gyakorlatlan, bizonytalan hangján ő is csatlakozik a „kórushoz”

Ahogyan egyre hangosabban énekelnek, a dallam is egyre erősödik, míg végül a perem széléhez közel, nagy sebességgel ijesztő lény emelkedik a társaság feje fölé.
- A fejrészben van egy kő. Na, azt kell megszerezni. - Közli tárgyilagosan Ishoseth.
- Szóval mostmár akkor lőni kell? -   kérdezi a tünde bizonytalanul. Eric cimborája közben, sznte egyszerre Suzival, hátralép a kardját támadó állásba emelve. A kislány pedig a tőrét kapja elő ijedten, bízva benne, hogy az a valami nem támad azonnal nekik.
Eric is előhúzza a kardját, készen állva hogy esetleg cselekedjen, de nem támadásra bíztatja Freiát, és ezen keresztül a többieket sem.
- Csak ha ránk támad. Próbálja a követ, vagy legalább a fejét célozni. - javasolja. A hezitálásuk miatt viszont az őr kígyószerű teste körbeveszi a kis „csapatot” és lenézve rájuk érthetetlen nyelven mond valamit. Nem hasonlít arra, amit Freia és Wilhelmina kisasszony használt mikor megismerkedett velük… És másféléhez sem hasonlít, amit hallott életében…
-Szóval nem tűnik agresszívnak egyenlőre... de amit mond azt nem értem, kedves vezetőnk vagy Suzy? Ti tűntök okosnak.... - kommentál Freia. A kislány riadtan-meglepetten pislog Freiára, aztán bűnbánó arccal megrázza a fejét. Fogalma sincs mit mondott ez a ...valami
- Talán arról akar megbizonyosodni, hogy mit keresünk itt. Vagy itt lehetünk e egyáltalán - bocsátkozik ötletelésbe Eric. - A hangsor nem volt elég. Valami válaszféle kéne rá. Visszafelé dúdolva? - A férfi szavaira Suzi a lény felé fordulva eltúlzott mozdulattal bólint. Persze hogy itt lehetnek... Ugye? Bár ők nem értik az őrt, talán az a bólintásból megérti amit mondani akarnak… Talán…
- Nem olyan nyelven kommunikál, amit ti reprodukálhattok vagy megérthettek. - jegyzi meg Ishboshet.
- Nem is tudom mit kéne tennünk így.... értelmes ötlet? – kérdez Freia, a morcos férfi pedig fel-alá mászkál… Suzi próbálkozik kitalálni valamit, de semmi használható nem jut eszébe… Szinte biztos benne, hogy Armaros meg tudná mondani, hogy mit kell tenni, de őt itt hiába próbálja kérdezni… Eric áll elő leghamarabb valami javaslat, vagy ötletfélével…
- És te tudsz válaszolni neki?  - nézek a kalauzra   - Esetleg lefordítani amit mond... - kéri a vezetőjüket, mire az vállat von.
- Ha tudok is, miért kellene? - kérdez vissza
- Nem ez lenne az expedíció lényege, hogy felfedezzünk? Ha ő nem enged be, akkor nehéz lesz - próbálkozik Freia
- Maga szórakozik velünk? - emeli a kalauzra a kardját Eric társa idegesen. Suzi egyáltalán nem látja ezt célravezetőnek.
- Kér-em szé-pen segít-sen - próbálja az egyszerűbb módon megkérni a mélységit, hogy a segítségükre legyen.
- Másképp nem tud kijuttatni minket innen, ami a feladata. Ezt leszámítva pedig valóban annyi, hogy nagyra értékelnénk a segítséget. - próbálkozik Eric is.
Ishbosjet felvonja a szemöldökét.
- Nézzék. Nem az az expedíció feladata, hogy megmutassam, képes vagyok megtenni, amit ezer éven át minden nap csináltam. ha maguk meghalnak, én akkor is megkapom a fizetésem. A kérdés az, hogy mit nyerek én abból, ha segítek itt? -
-Atyám.... komolyan gondok vannak magánál.... mi lenne ha azt mondanám, hogy nem öljük meg? - veszti el a türelmét Freia, és Eric morcos cimborája most is csatlakozik hozzá.
- Ahogy mondja. – mondja, kardját továbbra is Ishboshetre tartva. Suzi ijedten bámul rájuk. De nem szólal meg, csak ahogy az előbb, próbál üzenni.
~ Armaros és a követői emlékezni fognak a nagylelkűségére ~ Fogalma sincs mekkora előny lehet ez, de semmi mást nem tud felajánlani
- Társaimnak nyilván csak megbotlott a nyelve. - szól közbe Eric, rosszállóan társára és a tündére nézve, majd vissza a kalauzra - Mit akar kapni tőlünk? - kérdezi üzletelésbe bocsátkozva
- Hát, miért is ne. Végül is, épp most mondtam, hogy nélkülem meghalnak itt. Gyerünk, próbálkozzanak csak. A másik kettő ajánlatát meg megfontolom utána. Armaros szívessége jól jöhet, az inkvizítor meg adhat nekem információt az Egyházról. - reagál Ishboshet. Suzi ereiben megfagy a vér… Kimondta… Kimondta mindenki füle hallatára Armaros nevét
- Menjen a pokolba! - morog Eric tára a kardját rázva.
Suzi meg sem hallja. Halálra rémülve pislog a többiekre. Nem akar kérdéseket, és nagyon reméli, hogy nem ismerik Armaros nevét… Pláne nem egy inkvizítor. Hogy lehet Eric inkvizitor? Miért nem jött rá előbb, hogy az egyházhoz tartozik… A figyelmét elterelendő a rettegésről nyel egyet, és megpróbálja ahhoz hasonlóan, ahogy a szolgáknak szokott utasítást adni az őr-lénynek üzenni
~ Nem akarunk rosszat, kérlek, engedj be ~
- Mattheus atya elteszi azt a kardot, és csöndben marad. Nem hinném, hogy meg kell ismételnem a kérésem. - vált komorabb, utasító hangra Eric, majd a tündéhez - A hölgynek ugyan nem vagyok a felettese, de bízom abban, hogy nem fog ostobaságot csinálni. - végül Ishboshethez fordul és vidámabb hangon folytatja - Úgy gondolom sokkal gyümölcsözőbb lenne az üzletelésünket azután lebonyolítani, hogy megszabadultunk ettől. -
A kalauz halványan elmosolyodik pár pillanatnyi megfontolás után
- Ha megérzem, hogy hazudik, vagy nem szándékozik betartani az ígéretét, itt fognak elpusztulni. Most pedig akkor...  - jelenti ki Ericnek, majd ránéz a lényre. Az mintha megrémülne, majd egy fülsértően hosszú sikoltást hallat. [/color] A - Használjanak mágiát ellene. Rendkívül sérülékeny minden nemű mágia ellen. - [/color] utasítja a négyest. A lény pedig megemelkedik kicsit, fenyegetően magasodva föléjük.
Freia egy nyilat ereszt el, ami jókora fájdalmat látszik okozni. Eric követője egy Suzi számára ismeretlen nyelven szólal meg, és vág a kardjával az őrbe, szintén jókora sérülést okozva.
Suzinak egyetlen használható dolog jut csak eszébe.
Néhány pillanatnyi hezitálás után közelebb sétál a lényhez, amíg annak a fejére mentálisan, kissé zavarodottan amiatt, hogy Armarossal nem tud kommunikálni, megpróbál megidéz egyet a mélységi szolgái közül a lényre, és utasítja, hogy hozza le a követ a lény fejéről.
Eric társát követve szintén a kardjával okoz sebet a lénynek, amely ettől a néhány csapástól el is pusztul. Armaros szolgája, kezében a kővel, lepottyan a földre. Az őr még vonaglik kicsit, ezzel eltalálva és megsebesítve a két férfit, majd kimúlik.
Ishboseth végig érdeklődve figyeli az eseményeket, majd a végén a kezét nyújtja.
- A követ. -
Suzi hezitál... Nem teljesen biztos benne, hogy a legjobb ötlet, hogyha a mélységinek adja a követ, a többiekre pillant lopva, és végül úgy dönt, még mindig az idegenvezetőben bízhat meg leginkább, úgyhogy utasítja a szolgát, hogy átadja a követ, aztán menjen el.
Ishboseth átveszi a követ, majd azon nyomban darabokra törik a kezében. A kövek, amiken állnak, azonnal megindulnak lefelé nagy sebességgel, továbbra is biztos alapot nyújtanak. Öt percig haladnak lefelé, majd fokozatosan lelassulnak, és megállnak egy hatalmas terem kellős közepén. Suzi meg sem mer mozdulni, ameddig a kövek mozognak,
-Hogyan jutunk fel vissza? - kérdezi Freia körbenézve
- És most? – köhint Eric beosztottja.
A kislány gyanakodva, félve pillant körbe, a halványkéken derengő köveket szemlélve, de füst kezdi kaparni a torkát.
- Áh, igen, visszaértünk Bet'sohar egy tranzitszektorához. Ez azért problémás, mert itt mélységiekkel fogunk találkozni. Valószínűleg ezért is álltunk meg. De nem nagy a baj, ha néhány másodpercig kibírjátok a közelségüket, akkor én addig el tudom intézni, hogy tovább haladjunk. - közli a kérdésre ügyet sem vetve Ishboshet.
- Mélységiek? - kérdezi csillogó szemekkel, a kardját lengetve Eric társa
Suzi mély levegőt vesz, és kicsivel közelebb helyezkedik Ishboshethez. Nem örül a mélységiek várható társaságának… Egy is komoly gondot okozott neki, retteg, hogy mi történik ,ha többen lesznek egyszerre körülötte.
A terem teljesen elcsöndesedik, és Suzi érezni kezdi azt a kellemetlenséget valahol a feje hátsó részében, amit Ishboseth is okozott, és az Armarostól különböz összes mélységi. Szép lassan elhalványul a kövek fénye, és a halványkék izzások mellett, a sötétben megjelenik 3 vörösen fénylő pont egymás alatt. Suzinak borsódzik  a háta az egésztől.


_________________
I will bring light to the world. I want to show everyone, that He is gentle, and kind. He can make the world better, and end all the suffering.

Név: Ártatlanság
Szint: 1. (Személyes passzív)
Leírás: Suzanne arca és kisugárzása annyira kedves és ártatlan, hogy senki sem gyanakodna arra, hogy egy mélységit szolgál, ameddig ennek nem adja egyértelmű jelét (tehát vagy beszél róla vagy képességet használ). Eddig a pontig a körülötte lévők nem támadják meg, és ha bajba kerülne akkor az emberek ösztönösen a védelmükbe veszik. Természetesen amint Suzy használja a képességeit vagy elmondja hogy kultista a hatás megszűnik.

7[Küldetés] Világok Között Empty Re: [Küldetés] Világok Között on Csüt. Nov. 29, 2018 9:53 pm

Matheus Zalasch

Matheus Zalasch
Klerikus
Klerikus
- Más is hallja ezt a dallamot? Vajon...honnan jön? – Szólalt fel az elf asszonyság.
A levegőben valóban valami lágy dallam terjengett.
- Én is NAGYON tudni akarom. – Tette hozzá Matheus, ahogy majdnem beletáncolt a szakadékba. No nem azért, mert annyira táncolni volt kedve a muzsikára, hanem csak képletes értelemben.
- Hol kezd-jük? – Érdeklődött a kisség.
- Ez a dallam egy kapuőr. Az ilyen lények arra vannak, hogy megállítsák a hozzátok hasonló betolakodókat a világok között. Nála van a kulcs a továbbjutáshoz. De előbb ide kell csalnunk. – Magyarázta nem-ember. Közben a csapat felé mutatott, pontosabban el mellettük.
- Nem egészen tetszik nekem ez a dolog... – Vette elő agresszív fafejű létére egyből az íját az elf.
Matheus is hatalmas bölcsességében előkapta a kardját. A kicsiny lány egy tőrt markolászott.
- Hogyan csaljuk ide? Mi ez a lény egyáltalán? – Érdeklődött Eric.
- Ez egy rendkívül intelligens lény egy olyan korból, amikor még ti, emberek, nem éltetek a földön. Az idecsalásához pedig rá kell jönni, hogy mégis mi lehet az, amire érzékeny. Ez bármi lehet: Szó, mágia, cselekedet, akármi.
- Egy olyan lény, amit nem tudjuk hogyan csaljuk ide? Hát nekem egy dolog jutott eszembe... – Vett elő egy nyilat is a nagyon agresszív elf. - Valakinek ellenvetése?
- Semmi. – Lengette meg Matheus a kardját.
- Nem hinném, hogy jó ötlet lenne azonnal elkezdeni lövöldözni egy idegen lényre. Akkor nyúljunk ahhoz a fegyverhez, ha már nincs más megoldás. – Tette az egyetlen dolgot Hagen, amihez értett: a kötekedést. - Dallam. Játszik valamin. Lehet, ha megpróbáljuk mi is követni a dallamot, az segít. – Erre elkezdett énekelni. Minden süket ember egyet értett abban, hogy gyönyörű hangja volt.
- A kapuőr reagál, rendkívül jól ráérzett a dologra. Ha valaha megunta az egyházat, keressen meg. – Bólintott nem-ember. - Segítsenek neki! Hangosabban!
Matheus tátott szájjal leengedte a karját, és végig nézett a bolondok kórusán. Szó szerint úgy fütyültek, ahogy mondták nekik. Szép.
A távolban egy szörnyű alakzat emelkedett fel, és kezdett gyorsan közeledni. Valamiféle szörnyeteg lehetett, egy sátánfajzat, jobb szó híján. Ráadásul az idegőrlő dal egyre jobban erősödött.
- A fejrészben van egy kő. Na, azt kell megszerezni. – Közölte az embernek tetsző ridegen.
- Szóval most már akkor lőni kell? – Ugrándozott fel alá lelkiekben az íjbolond elf.
Matheus újra felemelte maga elé támadóállásban a kardját a szörny felé.
- Csak ha ránk támad. Próbálja a követ, vagy legalább a fejét célozni. – Utasított Hagen.
A lény elkezdte a társaság nagy, kígyószerű testével körbe venni. A fejével a csapat felé fordult és valami ördögi nyelven szólalt meg.
- Szóval nem tűnik agresszívnak egyelőre... De, amit mond azt nem értem, kedves vezetőnk vagy Suzy? Ti tűntök okosnak... – Közölte az elf.
Szinte hallani lehetett, ahogy Matheus fejében az üres kongás elnyomta a dallamot. Semmit nem reagált.
- Talán arról akar megbizonyosodni, hogy mit keresünk itt. Vagy itt lehetünk e egyáltalán. – Elmélkedett Hagen. - A hangsor nem volt elég. Valami válaszféle kéne rá. Visszafelé dúdolva?
- Nem olyan nyelven kommunikál, amit ti reprodukálhattok vagy megérthettek. – Ishboseth mondta.
- Nem is tudom mit kéne tennünk így.... értelmes ötlet? – Vigyorgott az elf.
Matheus csak türelmetlen kardlóbálással és fel-alá mászkálással válaszolt.
- És te tudsz válaszolni neki? – Nézett nem-püspök úr nem-ember úrra. - Esetleg lefordítani, amit mond...
- Ha tudok is, miért kellene? – Vont az vállat.
- Maga szórakozik velünk? – Pislogott dühösen Matheus.
- Kér-em szé-pen segít-sen! – Nyarvogott az apróság.
- Nem ez lenne az expedíció lényege, hogy felfedezzünk? Ha ő nem enged be, akkor nehéz lesz. – Mutatott rá a nyilvánvaló, és a kisebbig problémára a fafejű elf.
- Másképp nem tud kijuttatni minket innen, ami a feladata. Ezt leszámítva pedig valóban annyi, hogy nagyra értékelnénk a segítséget. – Próbált diplomatikus lenni Hagen.
- Nézzék. Nem az az expedíció feladata, hogy megmutassam, képes vagyok megtenni, amit ezer éven át minden nap csináltam. ha maguk meghalnak, én akkor is megkapom a fizetésem. A kérdés az, hogy mit nyerek én abból, ha segítek itt?
- Atyám... komolyan gondok vannak magánál... Mi lenne, ha azt mondanám, hogy nem öljük meg? – Mondta az agresszív nefi-; há’ elhitted, persze, hogy az elf.
- Ahogy mondja. – Fordult Matheus a kardjával feléje.
- Társaimnak nyilván csak megbotlott a nyelve. – Nézett morcosan (bár Zalaschhoz közel sem érve) Hagen. - Mit akar kapni tőlünk?
- Hát, miért is ne. Végül is, épp most mondtam, hogy nélkülem meghalnak itt. Gyerünk, próbálkozzanak csak. A másik kettő ajánlatát meg megfontolom utána. Armaros szívessége jól jöhet, az inkvizítor meg adhat nekem információt az Egyházról. – Fújta ridegen a szavakat Ishboseth.
Matheus megrázta a kardját, és egyet hátra lépett. A fejem vörös volt.
- Menjen a pokolba!
- Mattheus atya elteszi azt a kardot, és csöndben marad. Nem hinném, hogy meg kell ismételnem a kérésem. A hölgynek ugyan nem vagyok a felettese, de bízom abban, hogy nem fog ostobaságot csinálni. Úgy gondolom sokkal gyümölcsözőbb lenne az üzletelésünket azután lebonyolítani, hogy megszabadultunk ettől.
Mikor került ez a Johannes püspök ekkora magas lóra? Matheus meglepetten pislogott, feje még vörösebb lett. Szólni készült, de inkább csendben maradt. A kardot leengedte, de el nem tette.
- Ha megérzem, hogy hazudik, vagy nem szándékozik betartani az ígéretét, itt fognak elpusztulni. Most pedig akkor... – Ishboseth a lényre meredt. Az felsikoltott. - Használjanak mágiát ellene. Rendkívül sérülékeny minden nemű mágia ellen.
- Mikor döglesz meg? - Kérdezte latinul a lénytől az idős inkvizítor, ahogy felé mutatta a kardját Confiteorral egybe öltve, majd egyből belecsapott a kardjával.
Az agresszív elf nyílszórásba látott, mint elszabadult szökőkút. Legalábbis Math így képzelte el, nem nagyon figyelt arra, hogy más hogyan kaszabolt.
Az apró izé, pedig egy mégapróbb mégizébbet idézett meg – valamiféle mélységi trükköt.
Hagen a saját kardját vágta bele a lénybe.
És a lény sikítva szétszakadt és szétrepült minden felé, mintha csak papírból lett volna. Haláltusáját egy nagyobb csapással zárta a két inkvizítorra, bár igazából nem esett bajuk. Az apróbb dolog valahogy felkerült a szörny fejére, és már nála volt a kő, majd lepottyant onnan, mikor szétesett. De nála volt, amit Ishboseth kért:
- A követ.
A mélységi trükk átadta neki, mintha csak ő irányította volna. Majd Ishboseth mindenféle gondolkodás nélkül eltörte.
Az oszlop melyen álltak, elindult nagy sebességgel lefelé, mégis teljesen stabilnak érződött. Az összes többi is leindult. Valamiféle füst gomolygott köréjük, mikor végre leérkeztek.
- Hogyan jutunk fel vissza? – Követelőzött madam szökőkút.
- És most? – Köhintett Matheus, ugyanannak intézve kérdését.
- Áh, igen, visszaértünk Bet'sohar egy tranzitszektorához. Ez azért problémás, mert itt mélységiekkel fogunk találkozni. Valószínűleg ezért is álltunk meg. De nem nagy a baj, ha néhány másodpercig kibírjátok a közelségüket, akkor én addig el tudom intézni, hogy tovább haladjunk.
- Mélységiek? - Kérdezte csillogó szemekkel, a kardját lengetve a nagyon bölcs inkvizítor.
Ám lassan minden elsötétül…
És három vörös folt pislákolt a távolban.

8[Küldetés] Világok Között Empty Re: [Küldetés] Világok Között on Szomb. Dec. 01, 2018 1:04 pm

Freia Suntide

Freia Suntide
Tünde Gárdista
Tünde Gárdista
Egészen bámulatosnak találom az eget, talán pont azért, mert most mindent körbeölel. Előttem a követ, felettem az eget, mindent. Ha szimplán otthon kiállnék egy hegyre sem lenne ilyen szép a látvány. És mellé ez a szép dallam, egészen kellemesen illeszkedik a hangulathoz. Egy pillanatra rá nézek körbe a többieken, hogy kit kéne ezért megdícsérni és megdöbbenve veszem észre, hogy nem ők zenélnek. -Más is hallja ezt a dallamot? Vajon...honnan jön?
- Én is NAGYON tudni akarom.
- Hol kezd-jük?
- Ez a dallam egy kapuőr. Az ilyen lények arra vannak, hogy megállítsák a hozzátok hasonló betolakodókat a világok között. Nála van a kulcs a továbbjutáshoz. De előbb ide kell csalnunk.
-Nem egészen tetszik nekem ez a dolog....- ezzel egyidőben veszem is le a hátamról az íjamat, egyértelműen azt jelenti, hogy veszély fog közeledni felénk...
- Hogyan csaljuk ide? Mi ez a lény egyáltalán?
-Egy olyan lény amit nem tudjuk hogyan csaljunk ide? Hát nekem egy dolog jutott eszembe...-illesztettem egy nyilat az idegre, általában bármilyen élőlényről van szó, ha Őr a címe és feladata is egybe esik ezzel, akkor egy támadásra ide fog jönni tuti.- Valakinek ellenvetése?
- Nem hinném hogy jó ötlet lenne azonnal elkezdeni lövöldözni egy idegen lényre. Akkor nyúljunk ahhoz a fegyverhez, ha már nincs más megoldás. - Nézett rám az egyik férfi. - Dallam. Játszik valamin. Lehet ha megpróbáljuk mi is követni a dallamot, az segít.
- A kapuőr reagál, rendkívül jól ráérzett a dologra. Ha valaha megunta az egyházat, keressen meg. - Majd ránk nézett. Kezdtem nem igazán érteni mi is folyik itt valójában, de úgy néz ki, hogy beválik.- Segítsenek neki! Hangosabban!
Én is követem a példáját és utánzom a dallamot az ösztönzésre. Nincs jó hangom szerintem az énekléshez és az ilyen dolgokhoz, de most a szükség követel.
Ahogyan egyre hangosabban énekeltünk, a dallam is egyre erősödik, míg végül a perem széléhez közel, nagy sebességgel egy lény repült ki felénk. - A fejrészben van egy kő. Na, azt kell megszerezni. Közli tárgyilagosan Ishoseth.
Először nem értettem, hogy egy ének hogyan csalná ide az őrt... de végülis bevált a dolog.... -Szóval mostmár akkor lőni kell?- kérdezem bizonytalanul, hiszen az éneklés sem az én ötletem volt.
- Csak ha ránk támad. Próbálja a követ, vagy legalább a fejét célozni.
A dolog lejjebb ereszkedik, gyakorlatilag kígyóféle testével körbevesz minket, majd fentről néz le ránk, és mond ugyan valamit, de ötletem sincs, hogy mi is lehet az.
- Talán arról akar megbizonyosodni, hogy mit keresünk itt. Vagy itt lehetünk e egyáltalán. A hangsor nem volt elég. Valami válaszféle kéne rá. Visszafelé dúdolva?
. - Nem olyan nyelven kommunikál, amit ti reprodukálhattok vagy megérthettek.
-Nem is tudom mit kéne tennünk így.... értelmes ötlet? -Úgy fest a dolog nekem így nem sok beleszólásom lesz a dologba, amíg nem kell támadni rá, addig is igyekszem a többiekre támaszkodni.
- És te tudsz válaszolni neki? Esetleg lefordítani amit mond...
- Ha tudok is, miért kellene?
-Nem ez lenne az expedíció lényege, hogy felfedezzünk? Ha ő nem enged be, akkor nehéz lesz.-Szállok be én is a beszélgetésbe. Úgy néz ki a vezetőnk nem viseli annyira magán a sorsunkat, mint amennyire kéne.
- Maga szórakozik velünk?
- Kér-em szé-pen segít-sen
- Másképp nem tud kijuttatni minket innen, ami a feladata. Ezt leszámítva pedig valóban annyi, hogy nagyra értékelnénk a segítséget
- Nézzék. Nem az az expedíció feladata, hogy megmutassam, képes vagyok megtenni, amit ezer éven át minden nap csináltam. ha maguk meghalnak, én akkor is megkapom a fizetésem. A kérdés az, hogy mit nyerek én abból, ha segítek itt?
-Atyám.... komolyan gondok vannak magánál.... milenne ha azt mondanám, hogy nem öljük meg?-Tört ki belőlem a pillanat hevében és idegességem miatt. Persze jól sejtettem, hogy ha ennyire szokványos neki a dolog, akkor ez felesleges volt, pláne miután hallom, hogy mi a többi javaslat...
- Ahogy mondja
- Társaimnak nyilván csak megbotlott a nyelve. Mit akar kapni tőlünk?
- Hát, miért is ne. Végül is, épp most mondtam, hogy nélkülem meghalnak itt. Gyerünk, próbálkozzanak csak. A másik kettő ajánlatát meg megfontolom utána. Armaros szívessége jól jöhet, az inkvizítor meg adhat nekem információt az Egyházról.
- Menjen a pokolba!
- Mattheus atya elteszi azt a kardot, és csöndben marad. Nem hinném, hogy meg kell ismételnem a kérésem. A hölgynek ugyan nem vagyok a felettese, de bízom abban, hogy nem fog ostobaságot csinálni. Úgy gondolom sokkal gyümölcsözőbb lenne az üzletelésünket azután lebonyolítani, hogy megszabadultunk ettől. -Erre elég alaposan meglepődtem. Hirtelen annyira megváltozott a hangneme a viselkedése.
- Ha megérzem, hogy hazudik, vagy nem szándékozik betartani az ígéretét, itt fognak elpusztulni. Most pedig akkor... Ránéz a lényre. Az mintha megrémülne, majd egy fülsértően hosszú sikoltást hallat. - Használjanak mágiát ellene. Rendkívül sérülékeny minden nemű mágia ellen.
Kissé megnyugtat, hogy annak ellenére, hogy meg akart ölni mégis letesz róla, bár nem pont jó hír, hogy inkvizítor van mellettünk... Ennek ellenére most úgy érzem, hogy van nagyobb baj is, azaz a felettünk lévő szörny... használnám az Enchanted Arrow képességet és lövök.
Igen nagy meglepetésemre a mágia úgy szaggatja szét a lényt, mintha csak papírból lenne. Suzi mélységi szolgája, amit közben megidézett, le is pottyan a fejéről, de legalább a kő már nála van. Egy körülbelül tíz centi átmérőjű fehér gömb az. A lény dühösen csapkod sérülten, kissé megütve Mathet és Hansot, de mindketten megúszták egy könnyebb zúzódással, Hans a bal vállán, Math pedig a csípője jobb oldalán. Hamar abbahagyja a mozgást ezután. Ishboseth érdeklődve figyeli az eseményeket, majd a végén a kezét nyújtja. - A követ.-Nekem kicsit gyanúsan könnyű volt, de nem teszek semmi komoly lépést ellene, csupán óvatosságból előveszek egy másik nyilat, hátha lenne másik őr vagy valami csapda emiatt az egész dolog miatt, egyben pedig nézem Suzit, hogy hogyan cselekszik.
Látom, hogy hezitál...ránk pillant lopva, de végül úgy dönt, hogy átadja a követ.

Nem nagyon értem mi folyik... amikor széttöri a köveket hirtelen mintha zuhanni kezdenénk, majd ahogyan megállunk körbenézek. Észreveszem a füstöt és a szám elé kapom a köpenyemet, hogy ne szívjak be túlsokat. -Hogyan jutunk fel vissza?-kérdem a kalauzunktól miközben megfigyelem a kék kristályokat.
- Áh, igen, visszaértünk Bet'sohar egy tranzitszektorához. Ez azért problémás, mert itt mélységiekkel fogunk találkozni. Valószínűleg ezért is álltunk meg. De nem nagy a baj, ha néhány másodpercig kibírjátok a közelségüket, akkor én addig el tudom intézni, hogy tovább haladjunk.A terem teljesen elcsöndesedik, és a fejem hátuljában megjelenik egy kellemetlen érzés, amit tulajdonképp Ishboseth mellett is éreztem, csak nem ilyen erősen. Szép lassan elhalványul a kövek fénye, és a halványkék izzások mellett, a sötétben megjelenik 3 vörösen fénylő pont egymás alatt. Bennem ez aggodalmat ébreszt, hiszen sosem volt dolgom még mélységiekkel.

9[Küldetés] Világok Között Empty Re: [Küldetés] Világok Között on Szomb. Dec. 01, 2018 4:47 pm

Tertullius

Tertullius
Klerikus
Klerikus
Ishboseth már jó ideje az eget nézi rezzenéstelenül – remélem nem azt várja, hogy majd mi vesszük kezünkbe az irányitást, elvégre ő volt a kalauzunk. Mindeközben a szakadékból különös hang szűrődik fel, valamiféle hangszerből jöhet, de nem tudom meghatározni milyen fajtából.
- Más is hallja ezt a dallamot? - kérdezi meg végül a tünde. – Vajon honnan jön?
- Én is nagyon tudni akarom - nyomja meg hangsúlyosan a „nagyon” szót a kolléga, bár csak a tőle megszokott mormogásképpen, mintsem válaszolva a másik kérdésére.
- Hol kezd-jük? - próbálkozott a lány tovább terelni a dolgokat, úgy tűnik neki sem volt kedve a szükségesnél több időt itt tölteni.
A többiek megszólalását figyelmen kívül hagytam, egy ilyen másvilági helyen nem egy kósza dallamon fogok elcsodálkozni. Amire választ akartam kapni azt azonban már Suzy megkérdezte, így mindössze meresztettem a szemem Isbosethre. Amaz végre abbahagyta az égbolt bámulását, majd elmutat mellettünk a semmibe.
- Ez a dallam egy kapuőr. Az ilyen lényeg arra vannak, hogy megállítsák a hozzátok hasonló betolakodókat a világok között. Nála van a kulcs a továbbjutáshoz. De előbb ide kell csalnunk.
Nem volt bíztató az ötlet, általában minél torzultabb egy hely, annál veszélyesebbek a szörnyei – ez pedig egy kifejezetten furcsa világ volt. Ellenvetéseinek Freia is hangot adott.
- Nem egészen tetszik nekem ez a dolog… - vette le az íját reflexből a hátáról. Hát persze, hiszen amint valami nem tetszik, fegyvert kell rántani. Nem baj, ha úgy hozza a sors íjász létére még jó lehet élő pajzsnak.
- Hogyan csaljuk ide? Mi ez a lény egyáltalán? - tettem fel a lényeges kérdést.
- Ez egy rendkívül intelligens lény egy olyan korból, amikor még ti, emberek - nem is titkolja, hogy ő nem az – nem éltetek a földön. Az idecsalásához pedig rá kell jönni, hogy mégis mi lehet az, amire érzékeny. Ez bármi lehet: szó mágia, cselekedet, akármi.[/color]
Tehát minden segítség nélkül kellene kitalálnunk végtelen lehetőség közül. Ám ami azt illeti, van segítség…
- Egy olyan lény amit nem tudjuk hogyan csaljunk ide? Hát nekem egy dolog jutott eszembe… - illeszt fel egy nyilat az íj idegére. Támadjunk meg egy szörnyet még az előtt, mielőtt látnánk mi az, és mire képes. El kellene szedni tőle az íjat és csak akkor visszaadni, mikor szükség van rá – Valakinek ellenvetése?
- Semmi. - húzza elő a másik elmebeteg is a kardját. Jó párost alkotnának.
- Nem hinném, hogy jó ötlet lenne azonnal elkezdeni lövöldözni egy idegen lényre. Akkor nyúljunk ahhoz a fegyverhez, ha már nincs más megoldás. - csitítottam le őket, és csak reméltem, hogy nem lesz szükség drasztikusabb lépésre. Most pedig rátérhettünk a valódi megoldásra. - Dallam. Játszik valamin. Lehet ha megpróbáljuk mi is követni a dallamot, az segít. - próbálkoztam. Nem egy recitálás, de a szemináriumban eltöltött hosszú évek hasznosnak bizonyulnak ebből a szempontból is.
Isbosethnek talán most először tudtam érzelmet leolvasni az arcáról: meglepettséget méghozzá. Ezt követi egy bólintás, amiről nem tudtam meghatározni, hogy beleegyezést vagy elismerést akar üzenni. Talán mindkettőt.
- A kapuőr reagál, rendkívül jól ráérzett a dologra. Ha valaha megunta az egyházat, keressen meg. - Tudja. Majdnem megakadok a dallamban, ahogyan kiejti az egyház szót. Tehát tudja. Milyen képességeknek volt a birtokában? Gondolatolvasás? Vagy megismert egyszerűen? Csak remélni tudom, hogy a többiek egyszerűen nem figyeltek rá, bár erre kevés esélyt láttam…Az ajánlat is legalább ennyire elgondolkodtató volt. Kezdett sanda gyanúm lenni, hogy mi ez az alak, de túl kevés volt a bizonyíték arra, hogy kimondjam – ám ha igazam van, nagyobb bajban is lehetünk, mint képzeltem. - Segítsenek neki! Hangosabban! - fordult ezúttal a többiek felé.
Azok be is szálltak a dallam követésébe, mindössze Mattheus atya nézett tátott szájjal felénk – vajon az okozott ekkora meglepetést neki, hogy valami harc nélkül is meglehet oldani? A dalunknak van hatása, amint pedig elérünk egy határt, hirtelen egy lény emelkedik fel a perem széléről, majd indul meg felénk. Valamiféle kígyó lehet, de természetesen a torz és agresszívnak tűnő fajtából.
- A fejrészben van egy kő. Na, azt kell megszerezni. - közli egyszerű és kijelentő hangnemben. Kifejezetten negatív élményeim voltak a mutánsnak tűnő óriáskígyókkal, és lám, megint itt van egy.
- Szóval most már lőni is kell. - hangzott fel a bizonytalan kérdés. Úgy tűnik fejlődik és legalább ezúttal megkérdezi, mielőtt cselekedne. Közkatonának elmegy. Mattheus is támadó állást vesz fel, és Suzy ruhájából is előkerül egy kis tőr.
Talán nem agresszív…talán csak újra ki kell valamit találnunk harc helyett. Én is előhúzom a kardom, de nem támadok, helyette megvárom míg közelebb ér.
- Csak ha ránk támad. Próbálja a követ, vagy legalább a fejét célozni. - utasítottam a tündét.
A dög lejjebb ereszkedik, és mint egy óriáskígyó, körbevesz minket a testével. Taktikailag erősen hátrányba kerültünk, de csata helyett még volt lehetőségünk okosan megoldani. Ránk néz, és hangokat ad ki. Talán mondani akar valamit, én azonban nem értem – és a reakcióik alapján a többiek sem.
- Szóval nem tűnik agresszívnak egyelőre…de amit mond, azt nem értem, kedves vezetőnk vagy Suzy? Ti tűntök okosnak. - ez vajon nekem szólt, vagy Isbosethnek? Másrészt mit lát ez Suzyn, ami miatt okosnak tartja? Elvégre a kislány most is csak rázza a fejét, Mattheus pedig bámul a semmibe. Megpróbáltam kicsit kutakodni a lény elméjében – és meglepő módon képes voltam rá – de csak arra vágyott, hogy rájöjjön van e jogunk itt lenni. Ezután elismétli újra a korábbi hangsort.
- Talán arról akar megbizonyosodni, hogy mit keresünk itt. Vagy itt lehetünk e egyáltalán. - mondtam mintha csak tippelnék, nehogy rájöjjenek mire vagyok képes - A hangsor nem volt elég. Valami válaszéle kéne rá. Visszafelé dúdolva talán? - ötletelek hangosan, ám a Ishboseth teljes nyugalomban letöri azt:
- Nem olyan nyelven kommunikál, amit ti reprodukálhattok vagy megérthettek. - Mi nem, de te?
- Nem is tudom mit kéne tennünk így…Értelmes ötlet? - miért koptatja a nyelvét, csak hogy mondjon valamit? Mattheus fel-alá járkál, Suzy pedig legalább hallgat, ha már segíteni nem tud.
- És te tudsz válaszolni neki? - nézek a kalauzra - Esetleg lefordítani amit mond…
- Ha tudok is, miért kellene?
- Nem ez lenne az expedíció lényege, hogy felfedezzünk? Ha ő nem enged be, akkor nehéz lesz.
- Maga szórakozik velünk? - mutat a kardjával az idegenre. Remélem nem fog semmi őrültséget csinálni, csak nem bír a kezével…
- Kér-em szé-pen segít-sen. - Ez sem hiszem hogy sokkal több segítség lenne, kivéve ha a hiúságára próbál hatni a kalauznak. Ha nem is tudatosan ugyan, de hatásos lehet.
- Másképp nem tud kijuttatni minket innen, ami a feladata. Ezt leszámítva pedig valóban annyi, hogy nagyra értékelnénk a segítségét. - próbálok hatni rá.
- Nézzék. Nem az az expedíció feladata, hogy megmutassam, képes vagyok megtenni, amit ezer éven át minden nap csináltam, ha maguk meghalnak, én akkor is megkapom a fizetésem. A kérdés az, hogy mit nyerek én abból, ha segítek itt? - Nem volt hatásos, ám legalább kiderült valami: sokszor járt már itt.
Még mielőtt válaszolhatnék, Freia ragadja magához a szót.
- Atyám…komolyan gondok vannak magánál… mi lenne ha azt mondanám, hogy nem öljük meg?
- Ahogy mondja. - folytatja továbbra is Mattheus, kihívóan mutatva a karddal Ishbosethre. Nem lehetnek ennyire meggondolatlanok…Gondolkodás nélkül vágok szinte bele a szavukba, mielőtt még válaszolhatna rájuk a kalauz.
- Társaimnak nyilván csak megbotlott a nyelve. - nézek rosszállóan feléjük, enyhe utalásként - Mit akar kapni tőlünk? - közelítem meg a másik irányból a dolgot, hiszen kitudja meddig lesz türelmes ez a dög.
- Hát, miért is ne. Végül is, épp most mondtam, hogy nélkülem meghalnak itt. Gyerünk, próbálkozzanak csak. A másik kettő ajánlatát meg megfontolom utána. Armaros szívessége jól jöhet, az inkvizítor meg adhat nekem információt az Egyházról. - mondja érzelemmentes arccal és hanggal.
Armaros. Jonathan és néhány déli. Ennek a mélységinek szolgált az üldözött Jonathan is. Ez a kislány meg az ő szolgája lenne? Én pedig semmit nem vettem észre belőle…Az sem elhanyagolható, hogy megtudták inkvizítor vagyok, de jelenleg fontosabb volt számomra az, hogy Armaros is „itt van”.
- Menjen a pokolba! - rázza meg a kardját vörös fejjel Mattheus, majd hátralép. Nincs értelme tovább játszanom azt, hogy barátok vagyunk, sem azt a teljesen kedves utazót. Muszáj tennem valamit, még mielőtt sikerül ellenünk fordítaniuk Ishbosethet – ő értük nem lenne kár, de én túl akarom élni.
- Mattheus atya elteszi a kardot, és csöndben marad. Nem hinném, hogy meg kell ismételnem a kérésem. - mondom az eddigitől komorabb és lassabb hangon, határozottan Mattheusra nézve. Nem fog megöletni ez az őrült, még ha ehhez a tekintélyemet is kell használnom. Amíg visszaérünk a Katedrálisba, még eldöntöm, hogy ér e annyit harcosnak, hogy ne tegyem tönkre. - A hölgynek ugyan nem vagyok a felettese, de bízom abban, hogy nem fog ostobaságot csinálni. - ha annyira szolgalelkű, mint amennyire eddig mutatta, ennyi is elég lesz a meggyőzéshez. Suzy nem zavar sok vizet, rá nem fordítok figyelmet, helyette visszafordulok a kalauzhoz - Úgy gondolom sokkal gyümölcsözőbb lenne az üzletelésünket azután lebonyolítani, hogy megszabadultunk ettől. - térek vissza kissé a vidámabb hangnemre.
Mattheus elhallgat és vörös fejjel néz ránk, a kalauz pedig néz egy kicsit, enyhén döntött fejjel, majd egy halvány mosoly keretében válaszol.
- Ha megérzem, hogy hazudik, vagy nem szándékozik betartani az ígéretét, itt fognak elpusztulni. Most pedig akkor… - ránéz a lényre, az pedig fülsértően hosszú sikítást hallat. - Használjanak mágiát ellene. Rendkívül sérülékeny minden nemű mágia ellen.
Úgy tűnik a dolog is megérezte, hogy mire készülünk, fenyegetően felemelkedett. Végre harcolhatnak az őrültek. Freia azonnal lő egyet a teremtménybe, majd Mattheus is nekitámad, latinul megkérdezve tőle, hogy mikor tervez kimúlni – bár kissé más megfogalmazásban. Meglehetősen kreatív alkalmazása a Confiteornak. Nézem ahogyan Suzy megidéz egy kis dögöt – mástól nem jöhetett – szinte a feje tetejére az ellenfelünknek: veszélyes lehet még ez a lány. HA befejezzük ezt, elfogom és elviszem a Katedrálisba, Hátha kitudunk belőle szedni valamit Armaros kultistáival kapcsolatban. Én sem késlekedek tovább, megáldom a fegyverem szentséggel, majd dühöse beledöfök vele a szörnybe.
A tanács igaz volt: a szörny szinte szétszakadt a különféle mágiák hatására, mintha csak papírból lenne. A lány dögje le is esik a fejéről, de a követ még pont elkapja. Talán mert a kőre figyeltem, talán mert túl lassú voltam, de a lény még pont megcsap, mielőtt teljesen elpusztulna, apróbb sérülést okozva a bal vállamon. Hozni kellett volna egy apácát is…
- A követ. - ennyi lett volna a csata? Ezért kérlelte magát annyi? Suzy hallgat a kalauzra és odaadadja a követ. Ahogyan a másik átveszi, darabokra törik a kezében, majd a talaj a lábunk alatt – egésze pontosan a kövek, amiken álltunk - megindul lefelé. Nagyjából öt percet „utazhaunk” így, mielőtt lelassulnánk és megállnánk egy terem közepén. Csoda, hogy nem estünk le. Körbenézve oszlopokokat látok csak, látszólag véletlenszerűen szétszórva, valamint halványkéken világító kristályokat, az egészen kicsitől a kolosszális méretű darabokig. A levegőben közben erős füstszag terjed.
- Hogyan jutunk fel vissza?
- És most? - záporoztak a kérdések, így legalább nekem nem kellett feltennem őket.
- Áh, igen, visszaértünk Bet'sohar egy tranzitszektorához. Ez azért problémás, mert itt mélységiekkel fogunk találkozni. Valószínűleg ezért is álltunk meg. De nem nagy a baj, ha néhány másodpercig kibírjátok a közelségüket, akkor én addig el tudom intézni, hogy tovább haladjunk.
Mélységiek? Ez azt jelenti, hogy nem mélységi szolgák, hanem konkrét mélységiek?
- Mélységiek? - kérdezi az őrült csillogó szemekkel, kardját lengetve. Nem rakom el a kardot, bár tisztában vagyok vele, hogy ha valódi mélységiekkel kerülünk szembe, nem sokat fogok érni. Nem tudok egyelőre mással védekezni, mintsem egy mély levegővétellel és szilárd elhatározással arra, hogy ellenállok az őrjítő gondolatoknak. Mintha már jönnének is, a terem elcsöndesedik, bennem pedig megjelenik egy kellemetlen érzés, hasonló, mint amit Ishboseth mellett éreztem… Véletlen lenne? Nincs időm gondolkodni: a kövek elhalványulnak, a sötétben pedig megjelenik három vörösen fénylő pont egymás alatt…

10[Küldetés] Világok Között Empty Re: [Küldetés] Világok Között on Pént. Jan. 04, 2019 10:41 pm

Freia Suntide

Freia Suntide
Tünde Gárdista
Tünde Gárdista
Valami különös érzés fog el. Kellemetlen, mintha égetné a belsőmet. Mintha valami a lelkemet folytogatná... mintha a fülem elkezdene csengeni. Ishboseth pedig egyik pillanatról a másikra válik köddé szó szerint. Kirajzolódik a mélységi fizikai formája is, ami kissé zavarbaejtő. Olyan mintha egy elrontott rántottaszelet lenne, csak jól odaégetve.
- Ne mozduljon senki, a szemébe pedig főleg ne nézzen, jobb ha mindenki csak a földet nézi maga előtt.
Szólt a mellettem állóktól. Sosem volt dolgom még mélységiekkel ezelőtt, ezért nem is nagyon tudom hogyan kéne reagálnom rájuk... A társam felszólalássa után pedig nem is tudom már hova kéne néznem, így kellemetlenül érezve magam a földet kezdem bámulni.

Egy tökéletes, és rendkívül hangos dó-mi-szó hármashangzat levegőbe kürtölése után a mélységi tíz méteres közelségbe lebeg hozzátok. Próbálok egy picit rálesni és középső szemein kívül az egész teste szemekkel borított. Emberi hangot hallok aztán a fejemben. Hangos, tiszta, mély hang.
- Nem kellene itt lennetek, Ádám magjai.-Ha nem borította volna az egész dögöt sok szem, akkor nem tudtam volna belenézni, így pedig most a fejemben turkál. Nem akarok nagyon neki felelni így inkább csak bámulom tovább a padlót.
- Az emberlány azt mondta, hogy csak rá van itt szükség. Ezek szerint elpusztíthatlak benneteket?
- Sátáni teremtény!
- Tedd azt el, és ne kelljen még egyszer figyelmeztetnem. Átutazóban vagyunk, Ishboseth vezet minket. Kérlek engedd meg, hogy békésen megvárjuk mig visszaér és folytathatjuk utunkat.
-Ishboseth hamarosan visszatér, ahogyan mondja, kérem addig várjunk egy kicsit az ilyen dolgokkal.
- Nincs ilyen nevű bukott, hogy Ishboseth. Hazudhattak nektek. Akire épp gondoltok, olyan sincs. Sőt mi több, itthagyott benneteket, mert megrémült a jelenlétemtől.
- Jellemző! A hitvány lények sosem mondják meg az igazi nevüket!
- Mikor bemutatkozott...nem ez volt az első amit mondott. Az...Az....valamiféle Az-al kezdte a nevét, de változtatott... Hogyan juthatunk ki élve, anélkül aki idehozott minket?
Kezdtek bele a többiek a diskurzusba. Nem igazán tudom hova tenni a dolgokat, hiszen nem is találkoztam ilyen lényekkel eddig. Ha valaki engem kérdez, akkor én szerintem ez az izé előttünk jóóval rémisztőbb a kísérőnknél. De mivel nem nagyon tudom, hogy mi lenne a jó ilyenkor, ami mondható, így inkább próbálok a többiek mőgé állni és figyelni.
Persze, az emberek képben vannak. Ők értenek mindent. Ki fog a tündével foglalkozni? Ha fontos lennél, biztosan elmagyaráznák neked, hogy mi folyik itt, hiszen látszólag is értik. De ha egyszer veszélybe fognak kerülni, téged fognak hátrahagyni legelőször. Mert te más vagy. Te nem ember vagy.
- Isten szolgája vagyok! Nem tartok tőled.
- Hallgass el, ha még az akarsz maradni! Van ára ennek a segítségnek?
Hangzottak el a szavak mellettem. Ekkor tűnt fel, hogy Suzi nem nagyon beszédes. Vajon ő vele hogyan kommunikál? Talán gondolatban beszélnek? Valószínüleg így van, hisz én is a fejemben hallom a hangokat, és abból amit mond... Nos mindenkinek mást sugall valószínüleg.

Végig gondolom mit is mond nekem. Végülis igaza van, otthon a szüleimmel és velem is mindig ez történt, így most miért lenne más? Az emberek mindig kinézik azt aki más...
Egy kicsit összeráncolom a szemöldökömet és előveszem az íjammat.

- Csak mond meg hogyan jutok ki innen.
- Láthatod, hogy milyen agresszív az, amelyiknél a hosszú kard van. Ő lesz az első, aki tőrt mélyeszt a hátadba, ha megköveteli a helyzet. Egyetlen nyíl a háta közepébe, és én megvédelek. Kijuttatlak.
- Ő Isten szolgája. Te nem.
- Mit mondott neked? Mi hasznod származna neked abból?
Hallatszanak a szavak, miközben én gondolkodom megint...
Teljesen igaza van abban amit mond... de...

-Nincs jogom felettük ítélkezni bármi rosszat is tettek valaha, velem pedig nem tettek semmit, így nem, nem teszem meg.
- Én kértelek rá, szóval megteheted. Mentes vagy a következményektől. Ezek az emberek nem megbízhatóak. Nem leszel hibás, te csak magadat véded. Tedd meg!
- Isten szolgájának vallja magát! Hazudsz. Judica mea.
- Szerinted elbírunk egy mélységivel? Mit kér tőled, Freia? Kik felett kell ítélkezned? Miért kell nekünk kiszolgálnunk? Hiszen hatalmas vagy, te magad is elragadhatod...
-Félreértesz. Nem az engedélyed kell, hanem azért nem teszem meg, mert jobb akarok lenni náluk. Nem akarok közönséges gyilkos lenni.
Majd a többiek felé fordulok a hallott kérdésük után
-Az ő életét kérte és én elmehetek azt mondta-mutatok rá a célpontjára nemes egyszerűséggel.
A mélységi egész alakja megremeg. Olyan erős kürtszerű hang jön ki a mélységiből, hogy nemes egyszerűséggel földhöz vág engem. Valamiféle beszédfélét hallok és a mélységi kettényílik, hogy felfedjen a közepében egy hosszú, nálatok többször nagyobb kardot. Már készülne meglendíteni, amikor a semmiből egy gigantikus, szárnyakkal teli emberforma jelenik meg, és pusztán megáll előttünk. A tetraéder megdermed, majd egész egyszerűen eltűnik. A gigantikus alak egyik pillanatról a másikra Ishboseth-é alakítja magát.
- Nem esett bajotok, halandók?
- Köszönöm, Uram, hogy ilyen erőt bíztál rám.
- Mi volt ez?
Amint elkezdtük a dolgokat megbeszélni valami megváltozott és mi a padlóra kerültünk, azaz én biztosan az őrjítő hangtól... Azonban mire tekintetem felnézett újra a kísérőnk arca nézett vissza rám...
- Úgy tűnik, a társatok nincs rendben... Ez egy mélységi volt, Matariel. Szerencsére időben ideértem, és preventáltam a vészt.
- Soha nem voltam jobban.
- Az elég szomorú. Matariel... Egymás ellen akart fordítani minket?
Miközben próbálok felállni a talaj újra megindul, ennek ellenére nehezen is, de felállok. A többiek kis beszélgetését egy apró mosollyal jutalmazom, majd hozzáteszem: -Eléggé egyértelműnek látszik, feltéve, hogy nektek is hasonlóakat mondott.
- Tipikus dolog lenne tőle. Veroniel rég elvette már az eszét.
Ahogy halad a platform, egy sötét folyosóra érkeztek, aminek a végén fény világít, és emberi hangok szűrődnek ki. Ishboseth nyomában közelebb megyünk, és egy templom oldalajtajához jutunk. Egy tárgyalás folyik épp bent, ami ritka egy templomban, és a következő mondat hangzik el egy idősödő, de még jó tartású, és meglepő módon páparuhába öltözött férfitól:
- Ezennel eretnekség vádjával Isten színe előtt halálra ítélem Esroniel von Himmelreich lovagot.
Meglepődtem nem kicsit ezen a mondaton. Annak idején ezt a nevet nem ismertem volna fel, de Délen sokszor hangzik el a háborúval kapcsolatban. Vajon miért ide kerültünk?

11[Küldetés] Világok Között Empty Re: [Küldetés] Világok Között on Szomb. Jan. 05, 2019 8:29 am

Tertullius

Tertullius
Klerikus
Klerikus
…a tudat pedig hogy mihez tartozik, már elég volt ahhoz, hogy felébressze bennem a félelmet. A tudat, vagy máris valamiféle hatást fejtett ki a mélységi az elménkre? Nem tudtam, az azonban biztos volt, hogy üdvözlés gyanánt megsüketíteni akart minket: a fülem elkezdett csengeni, még ha történt is körülöttem valami, biztos voltam abban, hogy elszalasztottam. Talán még mondott valami Isboseth is, mielőtt eltűnt volna. Kétségbeesni se volt idő, a három piros fény gazdája is felfedte magát: egy feje tetejére állított piramishoz hasonló alak. Így nézne ki tehát egy mélységi? Hatalmas volt, ám egyelőre még csak szemlélt minket.
- Ne mozduljon senki, a szemébe pedig főleg ne nézzen, jobb ha mindenki csak a földet nézi maga előtt.  - suttogtam társaimnak. Ha a kultistáik aljas trükkökre képesek, mit tudhatnak a gazdáik?
Talán reakció gyanánt, a mélységi (vagy bármi más a közelemből, képtelen voltam megállapítani) egy hangsort ad ki magából, majd közelebb lebeg hozzánk. Én továbbra is csak a földet bámulom magam előtt, mígnem hangot hallok hirtelen a fejemben. Egészen emberi, tiszta, ám meglepően mély.
- Nem kellene itt lennetek, Ádám magjai.
Valóban nem, ám ezen már képtelenek vagyunk segíteni. A kalauz azt mondta, hogy csak néhány másodperc, így nem is válaszolok a megszólításra. Mindjárt visszaér, aztán megyünk is tovább…
- Az emberlány azt mondta, hogy csak rá van itt szükség? Ezek szerint elpusztíthatlak benneteket?
Válaszolt? Hogyan, ha nem hallottunk semmit? Mélységi. Elvégre ez a lény előttünk egy mélységi, talán ugyanúgy kommunikál vele, mint Armarossal – hangtalan, aljas módon.
- Sátáni teremtmény!  - válaszolja az őrült inkvizítor ordítva, időt sem hagyva arra, hogy én reagáljak. Jobb híján felnézek, először Mattheus féle: épp egy karddal a kezében hátrál a mélységitől. A mélységitől: egy groteszk módon emberi bőrrel és rengeteg szemmel rendelkező szörnytől, aki épp minket vizsgál. Be kell ismernem magamnak, hogy nem a szemkontaktus hiány fog megmenteni – ránézek hát, mielőtt válaszolnék, azt sem tudva, hogy melyik szemét válasszam.
- Átutazóban vagyunk, Ishboseth vezet minket. Kérlek engedd meg, hogy békésen megvárjuk míg visszaér és folytathatjuk utunkat.  - említettem meg szándékosan a nevet, hátha mond neki valamit.
- Ishboseth hamarosan visszatér, ahogyan mondja, kérem addig várjunk egy kicsit az ilyen dolgokkal.  - mondja megrémülve a tünde.
- Nincs ilyen nevű bukott, hogy Ishboseth. Hazudhattak nektek. Akire épp gondoltok, olyan sincs. Sőt mi több, itt hagyott benneteket, mert megrémült a jelenlétemtől.
- Jellemző! A hitvány lényeg sosem mondják meg az igazi nevüket!  - csap lélekben az asztalra Mattheus, miközben elrakja a kardját. Végre.
Tehát Ishboseth hazudott. Persze hogy hazudott, mi mást is várhattam volna egy mélységitől…
- Mikor bemutatkozott…  - emlékeztem gyorsan vissza – Nem ez volt az első amit mondott. Az…Az…valamiféle Az-al kezdte a nevét, de változtatott…  - gondolkodtam hangosan, hogy ezzel is húzzam az időt. Ahogyan ugyanis Ishboseth hazudott, úgy teheti ez a mélységi is – talán csak mégsem megy olyan egyszerűen, mint azt hitte, és nemsokára visszatér. Egy másik szempontból azonban… - Hogyan juthatunk ki élve, anélkül aki idehozott minket?  - …ugyanúgy fennállhatott annak is az esélye, hogy igazat mondott.
- Áh, tehát ti is beleestetek az öreg metallurgosz csapdájába! Azrael, az ezrek kovácsa, a viszályhozó! Úgy, hogy elhagyott benneteket? Az én segítségemmel.  - válaszolta meg a kérdésemet a lény.
Azrael. Ez a mélységi, egy öreg varázsló szolgája lenne a híres Azrael? Aki letaszította Abaddónt az égről és akinek legendás kardját annyian keresik? Ugyan. Ez a mélységi is csak hazudik, vagy talán maga a kalauz tette szándékosan, mikor bemutatkozott. Mégis, ha egy csöppnyi esély is van rá…
- Isten szolgája vagyok!  - ordít bele a gondolatmenetembe Mattheus - Nem tartok tőled!  
- Hallgass el, ha még az akarsz maradni!  - rivallok rá, bár teljesen egyértelmű, hogy mindössze rettegésében reagál így. No lám, még ez az őrült és fél valamitől. – Van ára ennek a segítségnek?  - intézem újra  mélységi felé a szavaimat. Úgy tűnik nem fog megölni minket, azzal pedig ha tovább beszéltetem, semmit nem veszítünk.
- Csak mondd meg, hogyan jutok ki innen.  - szólalt meg hosszú hallgatás után újra a tünde nő.
- Nem olyan nagy, mint gondolod. Pusztán a tünde. Csak taszítsátok a mélybe elém, és már szabadok is vagytok. Csekély cselekedet hármótok életéért, nem?  - adta elő az ajánlatát. Ez túl…egyszerű. Természetesen nem okozott volna gondot feláldozni ezt az korlátozott elmével rendelkező tündét a saját életemért cserébe, ám ez az ajánlat gyanús volt. Miért van szüksége a tündére? Miért nem szerzi meg ő maga? Miért ajánlja egyáltalán fel az életünket cserébe, mikor az ő birodalmában vagyunk? A mélységiek nem a nagylelkűségükről híresek.
- Ő Isten szolgája. Te nem.  - hallom Mattheus hangját, majd ahogyan felé nézek, látom azt is, hogy pont elkapja rólam a pillantását.
- Mit mondott neked?  - kérdezek rá. Miért kerülhettem egyáltalán szóba? – Mi hasznod származna neked abból?  - kérdezek vissza.
- Nincs jogom felettük ítélkezni, bármi rosszat is tettek valaha, velem pedig nem tettek semmit, így nem, nem teszem meg.  - mondja újfent Freia, ám még mielőtt kérdezhetnék, újra megszólal a hang a fejemben.
- Ritkán látok tündét idelent. Tanulmányozni szeretném. De rátok semmi panaszom. Szabadok vagytok, ha ezt megadjátok. A társadnak is ugyanezt mondtam, de azt mondja, hogy a tünde inkább Isten szolgája, mint te.
- Isten szolgájának vallja magát!  - válaszol felháborodottan a kérdésemre Mattheus, mikor még szinte el se hallgatott a hang a fejemben. - Hazudsz. Judica mea.  - mondta felemelt kézzel. Már késő volt, a varázslatot elsütötte, ennek ellenére azonban még megpróbáltam lecsitítani az inkvizítort, abban a reményben, hogy egy ekkora szörnyeteg talán meg sem érzi ezt az egyszerű bűbájt, és nem támad azonnal ránk.
- Szerinted elbírunk egy mélységivel?  - Csitítani…Ha nem lennének szemtanúk, egyszerűen fejbe lőttem volna, még mielőtt tovább hátráltat, vagy megölet. – Mit kér tőled, Freia? Kik felett kell ítélkezned?  - kérdezem a nőtől, majd válaszolok a mélységinek is, ha még hallja egyáltalán a hangom – Miért kell nekünk kiszolgálnunk? Hiszen hatalmas vagy, te magad is elragadhatod…  - hízelegtem egy sort, hátha az információszerzés mellett még kompenzálom is kicsit Mattheus balgaságáért.
- Félreértesz. Nem az engedélyed kell, hanem azért nem teszem meg, mert jobb akarok lenni náluk. Nem akarok közönséges gyilkos lenni.  - itt már kezd összeállni a kép, ám a kérdésemre adott válasza teljesen egyértelművé teszi, mi is a mélységi célja - Az ő életét kérte  én elmehetek, azt mondta.
Talán amiatt hogy rájöttem, talán Mattheus korábbi próbálkozása miatt, ám a mélységi hirtelen megremeg. Kürtszerű hangot ad ki, olyan erősen, hogy a többiekkel együtt én is elesem. Ezután értelmes, ám számomra ismeretlen nyelven történő beszédet hallunk, aminek végeztével a lény ketté nyílik, hogy felfedjen egy óriási kardot a belsejében. Ezt bizony ellenünk akarja használni…ki kellene térni, ám egyszerűen nincs hová: a kard túl nagy, a terület pedig amin mozoghatunk túl kicsi.
Mielőtt azonban végezhetne velünk, a semmiből megjelenik egy óriási, szárnyakkal teli, emberalakú lény, és megáll előttünk. A csapást akarja felfogni? Nem, egyszerűen a jelenlététől a mélységi előbb megdermedt, majd eltűnt. Ezután a nagy emberalak néhány pillanat alatt Ishboethé – ha csakugyan így hívják - változott át.
- Nem esett bajotok, halandók?  - kérdezi.
Válasz helyett Mattheus térdre borul, fejet hajt, majd mint aki imádkozna, mormolja:
- Köszönöm, Uram, hogy ilyen erőt bíztál rám.  - Fogalmam sem volt, hogy miről beszél, talán a mélységi megtámadta az elméjét, mielőtt eltűnt…
- Mi volt ez?  - kérdeztem inkább vissza, ahelyett hogy válaszolnék.
- Úgy tűnik a társatok nincs rendben…  - töpreng el az inkvizítoron - Ez egy mélységi volt, Matariel. Szerencsére időben ideértem, és preventáltam a vészt.  - válaszolja, majd elindítja a platformot, amivel eddig is utaztunk. Nem is állok fel feleslegesen, a földön maradva legalább nem eshetek el újra, amint leérünk.
- Soha nem voltam jobban.  - válaszolja dacosan a férfi.
- Az elég szomorú.  - vágok vissza halványan, ha már majdnem megölt minket. Óvatosan érdeklődnöm kellene efelől a mélységi felől, mennyire illik rá a hazugság, és hogy végső soron van e bárminemű igazság abba, amit róla mondott: valóban Azraellel utazunk együtt? – Matariel…Egymás ellen akart fordítani minket?  - kezdem jó távolról, ahonnan szép lassan rátérhetünk arra, hogy mennyire hazug.
- Eléggé egyértelműnek látszik, feltéve, hogy nektek is hasonlókat mondott.  - reakcióra sem méltatom ezt, hiszen egyértelműen nincs tisztában azzal, hogy mi a célom a kérdéssel.
- Tipikus dolog lenne tőle. Veroniel rég elvette már az eszét.  
Még mielőtt feltehetném az újabb kérdést, a platform megáll. Egy sötét folyosóra érkezünk, aminek a végén fény pislákol, sőt, emberi hangok szűrődnek felénk. Mindannyian követjük a kalauzt a fényforráshoz, amiről közelebb érve kiderül, hogy egy templom oldalajtaja. Belépve egy tárgyalás képe fogad minket, aminek az abszurditását – elvégre egy templomban vagyunk – csak növeli, hogy úgy tűnik egy páparuhába öltözött valaki vezényli.
- Ezennel eretnekség vádjával Isten színe előtt halálra ítélem Esroniel von Himmelreich lovagot. – hangzik el a szájából. Hová kerültünk már megint?

12[Küldetés] Világok Között Empty Re: [Küldetés] Világok Között on Vas. Jan. 06, 2019 10:08 pm

Suzanne Walford

Suzanne Walford
Kultista
Kultista
Az a három vörös pont egyre közelebb úszott a társasághoz, és ezzel párhuzamosan a füle is csengeni kezdett. Ez különösebben komoly problémát nem okozott neki, Armaros jelenlétében ha nem is ilyen intenzitással, de hasonló élményben van része.
Annál komolyabb aggodalmat okoz Suzinak, hogy Ishboshet egyik pillanatról a másikra eltűnt.
Ösztönösen hátrébb húzódik. Egyedül maradt egy inkvizítorral és az beosztottjával, és Freiával akiről nem tudja, hogy mit tenne, ha azok nekitámadnának…
Megpróbál nyugodt maradni, és nem venni tudomást a csoportot méregető mélységiről. Minden idegszála kezdte azt üvölteni, hogy tűnjön el innen. Armaros utasításai szinte mind azt követelik, hogy minél előbb minél messzebbre menjen ettől a csoportosulástól. De nem tud.. Nincs hova mennie…
- Ne mozduljon senki, a szemébe pedig főleg ne nézzen, jobb ha mindenki csak a földet nézi maga előtt. – parancsolta suttogva Eric. Suzinak semmit nem kellett változtatnia hogy ennek megfeleljen, eddig is igyekezett minél észrevétlenebb maradni.
A másik egyházi és Freia szintén nem mozdul.
A mélységi viszont egy dallammal kísérve közelebb mozdul, és ahogy a hasonló lényektől megszokta meg is szólítja, valószínűleg az egész társaságot.
- Nem kellene itt lennetek, Ádám magjai. – Suzi megszokottan, automatikusan válaszol.
~ Nekem muszáj itt lennem... ~ hiszen nem is lehetne máshol… Armaros küldte, hogy teljesítse a varzsló munkáját… Neki igenis itt kell lennie.
Senki más nem szólal meg, ellenben a mélységi válaszol
- És mi okból, idelent, Bet'sohar kőbilincsei alatt? A mestered odafent van. Semmi keresnivalód nincs idelent. –
~ Mert azt kérte ~ válaszol automatikusan, amint rájön, hogy most sem titkolhatja el, hogy Armaroshoz tartozik.
- Sátáni teremtény! – ordít fel Eric beosztottja. Suzi felkapja a fejét, és hátrálni látja a férfit. Eric azonnal reagál
- Tedd azt el, és ne kelljen még egyszer figyelmeztetnem. – parancsol rá, majd a mélységi felé fordul - Átutazóban vagyunk, Ishboseth vezet minket. Kérlek engedd meg, hogy békésen megvárjuk mig visszaér és folytathatjuk utunkat. –
Szavaihoz Freia is csatlakozik
- Ishboseth hamarosan visszatér, ahogyan mondja, kérem addig várjunk egy kicsit az ilyen dolgokkal...-
- Netán valamelyik társunkra akartok pusztulást hozni? Veroniel mester nem lesz elégedett azzal, hogy ilyesfajta betolakodók járkálnak idelent. Netán Hosekh mérgezte meg Armaros elméjét? – válaszol neki a mélységi mindeközben, mire Suzi hevesen tiltakozni kezd.
~ Nem, csak a varázsló megbízását teljesíteni ~ feleli. Fogalma sincs miért ragaszkodott Armaros ehhez az egészhez... Csak annyit mondott, szórakoztató lesz... Eddig neki egyáltalán nem ez az a szó ami leírja a helyzetet…
- Varázsló... Hát persze. Vagy esetleg kíváncsi volt arra, hogy honnét szerezhet erős szövetségeseket, hogy téged eldobhasson. –
~ Nem tenne olyat ~ válaszolja kissé durcásan, de teljes magabiztossággal. Soha nem kérdőjelezte meg Armarost, nem is fogja. Nincs szüksége rá, hogy tudja és értse az indokait. Abban viszont biztos, hogy a mélységi, akinek az életet köszönheti, nem hagyná csak úgy magára.
- Ha érdekelné, hogy mi van veled, maga mellett tartana. Vagy fontos helyekre küldene, mint a többi szolgáját. Mint Woodot. - próbálja igazolni a mondandóját a mélységi.
~ Nem hiszek neked ~ jelenti ki  Suzi makacsul. Ha Johnathant fontosabb feladatokra küldi, az nem azért van mert nem törődik vele, csak azért mert.. ~ Csak még nem vagyok elég okos, azért nem küld fontos helyekre. ~ egészíti a mondandóját. Az életet köszönheti Armarosnak, több ízben is. Nincs oka egy ismeretlen mélységi miatt kételkedni.
- Ámítás! Kiváló szolga vagy, jobbat nem is kereshetne magának. De nem becsül meg. Pusztán szórakozásból ilyen helyekre küld. Barbár. Máshol jobb helyed lenne. Többet érsz ennél. –
~ Ha az lennék nem kellett volna annyi mindent tanítania nekem ~ feleli, kezd kicsit összezavarodni, a dicsérettel pedig nem tudja mihez kezdjen... Nagyon igyekszik, és ha Armarostól hallaná ugyanezt, akkor valószínűleg nem lenne nála boldogabb ember a földön. De pont azért mondják, hogy rávegyék Armaros megtagadására, és bizonyítsák hogy nem érdemli meg a szolgálatait.
Viszont a mélységi már nem válaszolt. Iszonyatos kürtszerű hangot hallat, ami földre kényszeríti Suzit, majd furcsa nyelven beszélni kezdett valamit, és a testében láthatóvá vált egy kard… Már majdnem meglendíti a fegyvert, amikor megjelenik egy másik alak, aki elűzve az előbbit Ishboshetté alakul, és aggódva kérdez
– Nem esett bajotok, halandók? –
Suzi, aki iszonyatosan megrémült, és végtelenül megszeppenve nézte végig az eseményeket kissé megnyugodva megrázza a fejét, ezzel elűzve a mélységi keltette zavart is a gondolataiból. Lassan megpróbál feltápászkodni, és hallgatja a többieket.
- Köszönöm, Uram, hogy ilyen erőt bíztál rám. – imádkozik Eric beosztottja
- Mi volt ez? – kérdez vissza Eric
- Úgy tűnik, a társatok nincs rendben... – nézi Ishboshet a térdelő férfit. - Ez egy mélységi volt, Matariel. Szerencsére időben ideértem, és preventáltam a vészt. – Felel Ericnek, miközben ismét elindítja a platformot, ami szélsebesen kezd zuhanni. Suzi ettől visszahuppan a földre, és ameddig a zuhanás tart, meg sem próbálja ismét megpróbálni hogy a lábára álljon.
- Soha nem voltam jobban. – mondja dühösen felállva a férfi
- Az elég szomorú. – mordul társára Eric - Egymás ellen akart fordítani minket? –
-Eléggé egyértelműnek látszik, feltéve, hogy nektek is hasonlóakat mondott. –
- Tipikus dolog lenne tőle. Veroniel rég elvette már az eszét.
Ahogy halad a platform, egy sötét folyosóra érkeznek, aminek a végén fény világít, és emberi hangok szűrődnek ki. Ishboseth nyomában Suzi is közelebb megy, és egy templom oldalajtajával szemben találja magát. Nagyot nyelve lép tovább.
Egy tárgyalás folyik épp bent, ami ritka egy templomban, és a következő mondat hangzik el egy idősödő, de még jó tartású, és meglepő módon páparuhába öltözött férfitól:
- Ezennel eretnekség vádjával Isten színe előtt halálra ítélem Esroniel von Himmelreich lovagot. –
Suzi nagyot pislog. Jártában hallotta már a nevet, de azzal a hírrel, hogy elfogták volna a hirhedt déli forradalmárt, nem találkozott, pedig biztos benne hogy minden kocsmában erről beszélnének ha megtörténne….



A hozzászólást Suzanne Walford összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Jan. 07, 2019 4:12 pm-kor.


_________________
I will bring light to the world. I want to show everyone, that He is gentle, and kind. He can make the world better, and end all the suffering.

Név: Ártatlanság
Szint: 1. (Személyes passzív)
Leírás: Suzanne arca és kisugárzása annyira kedves és ártatlan, hogy senki sem gyanakodna arra, hogy egy mélységit szolgál, ameddig ennek nem adja egyértelmű jelét (tehát vagy beszél róla vagy képességet használ). Eddig a pontig a körülötte lévők nem támadják meg, és ha bajba kerülne akkor az emberek ösztönösen a védelmükbe veszik. Természetesen amint Suzy használja a képességeit vagy elmondja hogy kultista a hatás megszűnik.

13[Küldetés] Világok Között Empty Re: [Küldetés] Világok Között on Hétf. Jan. 07, 2019 4:11 pm

Matheus Zalasch

Matheus Zalasch
Klerikus
Klerikus
Ahogy a vörös foltok felbukkantak, fülek csengeni kezdtek és a hangulat érezhetően porosodott, úgy Ishboseth köddé vált. Egy felborult piramis lebegett a sötétben, és fénylő szemeivel kémlelte a társaságot. Matheus kényelmetlenül érezte magát, és egyből kardot rántott.
- Ne mozduljon senki, a szemébe pedig főleg ne nézzen, jobb ha mindenki csak a földet nézi maga előtt. – Adta ki az utasításokat „Eric” püspök.
Matheus csodásan követett utasításokat, így hát le nem vette a szemét a lényről. Az idegesítően közel lebegett. Testét a három nagy szemen kívül sok apró fedte be.
- Nem kellene itt lennetek, Ádám magjai. – Visszhangzott Matheus fejében. Pár másodperc után folytatta: - Az emberlány azt mondta, hogy csak rá van itt szükség. Ezek szerint elpusztíthatlak benneteket?
- Sátáni teremtény! – Jelentette ki a logikust az inkvizítor és hátra hőkölt.
- Tedd azt el, és ne kelljen még egyszer figyelmeztetnem. – Fordult feléje a püspök, majd a mélységi irányába. Látszólag zavarta a kinézete, Hagen szemei folyamatosan ugráltak. - Átutazóban vagyunk, Ishboseth vezet minket. Kérlek engedd meg, hogy békésen megvárjuk míg visszaér és folytathatjuk utunkat.
- Ishboseth hamarosan visszatér, ahogyan mondja, kérem addig várjunk egy kicsit az ilyen dolgokkal...
- Nincs ilyen nevű bukott, hogy Ishboseth. Hazudhattak nektek. Akire épp gondoltok, olyan sincs. Sőt mi több, itthagyott benneteket, mert megrémült a jelenlétemtől. – Visszhangzott a tizenkét darab hatvanfokos szögekre bontható mélységi.
Matheus duzzogva a hüvelyébe csúsztatta a kardját.
- Jellemző! A hitvány lények sosem mondják meg az igazi nevüket! – Szólt hangosan.
- Mikor bemutatkozott...nem ez volt az első amit mondott. Az...Az....valamiféle Az-al kezdte a nevét, de változtatott... Hogyan juthatunk ki élve, anélkül aki idehozott minket? – Érdeklődött a püspök, mintha csak útbaigazítási hiányban szenvedett volna a csoport.
- Már megint az inkvizítor. Rövid láncon tartják a harapós ebet, nem igaz? Egyetlen szúrás lenne, itt, a bolygó kérge alatt... A teste sem kerülne meg.
Matheus erre felháborodottan hátralépett. Elvörösödött a feje, és folytatta:
- Isten szolgája vagyok! – Ordította felé. - Nem tartok tőled.
- Hallgass el, ha még az akarsz maradni! – Vette le morcosan megint le a tekintetét a mélységiről Hagen, és bámult az inkvizítor kollégára, majd visszafordult. - Van ára ennek a segítségnek?
- Csak mond meg hogyan jutok ki innen. – Szólalt fel az elf.
- Isten szolgája! Akkor már ketten vagyunk legalább, barátom. Te és én, mindketten. Az inkvizítor azonban... Nem vagyok benne biztos, hogy a jó ügy mellett áll. Látod, most is árakról beszél. Téged is feláldozna, ha kell. – A mélységi nem zavartatta magát.
- Ő Isten szolgája. – Bólintott Matheus gondolkodás nélkül. - Te nem.
- Mit mondott neked? – Kötött megint oldalba Hagen püspök.
- Isten szolgájának vallja magát! – Mondta árulkodós hangon neki, miközben még rá is mutatott a piramisra.
- Persze, gondolod ezt. De azért buktam meg, hogy Veroniel mestert őrizzem. Én még mindig Istent szolgálom, a bukáson túl is. De az az ember... Legfeljebb önmagát. Ishboseth is elhagyott titeket. Ez az utolsó lehetőséged. Döfd le! – Ajánlotta az öregebbnek.
- Szerinted elbírunk egy mélységivel? – Rivallott rá Hagen Mathesura, ahogy felemelte a kezét, majd elfoglaltan az elf felé fordult, ahogy kétségbeesetten próbálta a szituációt rendben tartani.
- Hazudsz. Judica mea. – Lőtt a keményfejű.
A mélységi ekkor egyértelműen a fájdalomtól megremegett. A testéből felszólalt egy kürt, és mindenkit a földhöz vágott. Bizonyosan a fájdalomtól ordított. Amaz kettéhasadt, és a belsejiből egy óriási kard bukkant elő.
A levegőből egy óriási, többszárnyas lény kerül a csoport és a háromszög közé. Egy pillanat múlva mindkettő eltűnt, és már csak Ishboseth áll elötük.
- Nem esett bajotok, halandók? – Kérdezte.
Matheus térdbe borult.
- Köszönöm, Uram, hogy ilyen erőt bíztál rám. – Kulcsolta össze a kezeit. Mindenki úgy nézett rá, mint egy bolondra.
- Úgy tűnik, a társatok nincs rendben... – Szólalt fel végül a személy kinek igazi neve nem Ishboseth volt.
- Soha nem voltam jobban. – Szólott Matheus dühösen.
- Az elég szomorú. Mi volt ez? – Érdeklődött a püspök erősen tettetve, hogy Zalasch nincs a környéken.
- Ez egy mélységi volt, Matariel. Szerencsére időben ideértem, és preventáltam a vészt. – Jelentette ki, és az emelvény tovább kezdett zuhanni.
Inkább nem is figyelt tovább oda a megsértett személy, aki egyértelműen az imént mentette meg mindnyájukat.
Az emelvény megállt, és egy folyosón találták magukat. Fény és beszéd zaja folyt a végéről. Odasétáltak, és egy templomban találták magukat.
- Ezennel eretnekség vádjával Isten színe előtt halálra ítélem Esroniel von Himmelreich lovagot. – Mondta az előző pápa.

14[Küldetés] Világok Között Empty Re: [Küldetés] Világok Között on Kedd Jan. 15, 2019 3:19 pm

Matheus Zalasch

Matheus Zalasch
Klerikus
Klerikus
- Ez lehetetlen. – Pislogott meglepetten Matheus ahogy elöntötték a régi szép idők emlékei.
Ishboseth csak nyugodtan egy apácához sétál, miközben a terem többi részében elszabadul a pokol. Esroniel a pápa felé vetette magát. Az inkvizítor tudva, hogy mi készült, rögtön a jövendőbeli zsinatelnök felé vetette magát. Rámutatott, és Judica Meát küldött rája. Megremegett amaz válaszul, de sajnos ez semmire sem volt elég… A pápa feje lerepült. Készült volna kardját rálendíteni az eretnekre Zalasch, ámde oldalról egy lovaglány hatalmas erőjű mágikus csapást mért a mellvértjére. Az ütés oly van volt, hogy a falhoz csapta emberünket, ámde valami elterelte a nő figyelmét, és másfelé indult.
- Ezt azért látjuk, mert átléptük a negyedik dimenziót. – Magyarázta tudálékosan Ishboseth. – Minthogy a jövő itt már le lett rögzítve, nem lehet úgy megváltoztatni, hogy a ti jelenetekre hatással legyen.
- Korábban is mondhatta volna. – Válaszolta Matheus, ahogy nehezen vissza mászott a többiekhez.
- Őt keressük itt. Ő itt Barachiel, a mélységi, aki Hellenburg alatt élt mielőtt von Himmelreich száműzte. Ő vezet át minket majd itt.
- Mit kell tennünk, hogy átvezessen? – Érdeklődött a püspök.
- Nos, ez nem olyan nehéz, őszintén. – Válaszolta, miközben kecsesen elhajolt egy kósza szent fény elől. - Pusztán ki kell innét juttatnunk.
- Megszökött! Himmelreich megszökött! – Ordított fel Hagen.
- Atyám... – Szólalt fel az elf, miközben felkapta az íját, és belelőtt a tömegbe.
Egy magas, fekete hajú ember lépdelt oda hozzájuk, miközben a kékkendősök kiszorították a hithű egyháziakat a templomból.
- Köszönöm a segítséget, testvérek. – Veregette meg az elf és a püspk vállát. – Rudenz koronaherceg küldött titeket?
- Igen. – Szólt Hagen.
- Természetesen. – Bólintott az inkvizítor, és barátságos lépteket tett az illető felé, művészijen megcsavarva a kardját, mintha a hüvelyébe készülnte volna tenni, ámde az utolsó pillanatba feléje lódult, remélve, hogy megszabadíthatja a kezétől.
- Vigyázz! – Szólt a püspök, és meglökte az eretnek Esronielt.
Botor döntése miatt, így a vállán egy csúnya vágás keletkezett – és akinek azt eredetileg szánták meg sem sérült.
Az eretnekek jövendőbeli vezére azonnal lépett, és fellökte Matheust, majd a jobb karjánál a földhöz szegezte egy szent fénnyel világító karddal.
- Az ilyenek köpönyegforgató álnok léhűtők miatt tart ott az egyház, ahol... - Mondta megvetően von Himmelreich, majd felsegítette Hagent. - Derék ember maga. Az embereim rögvest ellátják a sebét. Utána pedig mihamarabb ki kell törnünk a templomból.
- Milyen erőkre számíthatunk kint? – Érdeklődött válaszul, mintha csak az időjárásról beszélgetnének.
- Mit csinálnak?! Megölte! Eretnek! – Ordított Matheus. - Eretnekek! - Mutatott rájuk a bal kezével.
- Ha a Koronaherceg Úr tudta mozgósítani az erőit, akkor nem túl komoly ellenállásra, hiszen akkor már biztonságban leszünk. A gond ott kezdődik, hogy erre semmi biztosítékunk nincs, és ha jól látom... – Szólt hangosan Esroniel mindenkinek a teremben, miközben az egyikük Hagen sebét gyógyította. Látszólag Matheus jelenléte nem zavarta őket. - ...itt már csak mi maradtunk. Most, hogy nincs pápa, hivatalosan nem vonatkozik semmi törvény ránk, mindenki, aki püspök, tehet a belátása szerint. El kell tehát kerülnünk a további fölösleges vérontást, hogy Gregorius és Carolus püspök szilárd alapokon tárgyalhasson velük. Mit javasolnak a testvérek, hogyan kellene megkezdnünk a kinti területek biztosítását?
Az inkvizítor érezte, hogy itt az ideje feladni, és elcsendesedve leengedte a fejét a padlóra. A beleszúrt kard körül tapogatózott, fájdalmasan nyöszörögve.
Az elf odalépdelt hozzá, és az érthetetlen nyelvén mondott valami bizonyosan nagyon kedveset.
- Csatlakozz hozzánk vagy itt hagylak meghalni. – Ismételte meg németül.
Zalasch inkább tette, hogy süket. A dolgok nem történhetnek úgy ahogy látszólag történni készültek.
- Vigyük ki őt is, talán tárgyalási alapnak jó lesz. – Mutatott Hagen püspök Matheus atyára.
-Biztos jó  ötlet elengedni csakúgy előbb kössük meg legalább! – Értett egyet az elf.
- Ha akarjátok, hozzátok, de nektek kell cipelni. Bergmann lovag biztosít nektek fedezetet. Készen álltok? – Kérdezte von Himmelreich.
- Maradj nyugton, ha élni akarsz. – Szólt boldogan Hagen is, ahogy vígan elszedte az összes lőfegyverét a földhöz szegezettnek, majd az elfhez fordult. - Az én kezemnek szabadnak kell maradnia, Ön pedig erős nőnek tűnik, kihozná?
-Rendben, de akkor őt is meg kell gyógyítani gyorsan, mert ha kihúzzuk elvérzik. – Ragadta meg a kard fogóját.
- Hartmann, csak a vérzést. – Intett Esroniel ugyanannak, aki meggyógyította Hagen sebét.
Odalépett hát, és kihúzta a kardot, majd visszadobta von Himmelreichnek, és ahogy utasították el is állította a vérzést.
Az elf megragadta hátulról az inkvizítor karját, és fájdalmasan meg is feszítette, merre csak sziszegéssel reagált a másik.
- Bocs, de ezt muszáj, ha nem csinálsz hülyeséget hamar tovább jutunk innen, úgyhogy kérlek ne csinálj.
Esroniel hatalmasat sóhajtott.
- Metatron angyal, nyújts erőt! – Kirúgta a hatalmas kétszárnyú ajtót. Ámde amint kilépett egy robaj rázott meg mindent, és amaz előre repülve a földre érkezett. Mindenki csöndben nézett, ahogy Esroniel felett megnyílt a sötét égbolt, és egy fénynyaláb csapott le reá. Még időben maga elé kapta a pajzsát, a fa anyag viszont gyakorlatilag elpárolgott. A tömeg szeme láttára helyben megőszült.
A robaj után csend borult a templom körülre. Látszólag mindenki zavarban állt.
- Mire vártok még?! ROHAM! Isten velünk! GOTT MIT UNS! – Ordított fel végül Esroniel, és pár másodperc alatt hatalmas harc alakult ki.
- Hihetetlen. – Motyogta Zalasch válaszul az egész előadásra.
- Kijutottunk. Most merre? – Érdeklődött nevetséges hidegvérrel Hagen.
-Nem tudom a kísérőinken múlik. – Válaszolt minden ok nélkül az elf.
- Kér-lek gyer-tek utá-nam! – Motyogott az apró izé, ahogy felfedezett egy üres utat.
Ishboseth határozottan megindította a csapatot a városfal felé.
- Le kell jutnunk Barachiel börtönébe, ahol ki tudja nekünk nyitni a következő réteget. Csak ő tud segíteni jelenleg.
- Mi akadályozhat meg minket ebben?
Nem-ember barátunk elvigyorodott.
- Nos, minthogy a ti emberi elmétek nem igazán tudja feldolgozni, hogy mégis mit jelent időben mozogni, ez a köztes tér is ennek mintájára deformált. Mondjuk úgy, hogy vertikálisan rétegződött itt az idő a fizikai térben. Innét, ha húsz métert süllyedünk, amennyit fogunk is, százezer évet ugrunk a múltba. Tekintve, hogy akkor még nem volt Bet'sohar, kissé a terek is össze fognak mosódni. Elég, ha annyit mondok, nem volt emberek számára kellemesen lakható környezet a mi fajunk fénykorában.
- Meg tudsz védeni minket az ártó hatásoktól?
Eközben elérkeztek a falhoz. Egy látszólag egyszerű beugróba álltak meg, ám mikor Barachiel intett, az alapzat elindult lefelé.
- Néhánytól. Lesz azonban pár dolog, amit jobb, ha nem próbáltok megszemlélni. Példának az eget. Ne nézzetek az égre, bármi is legyen! Ahogy csak tudtok, jöjjetek utánunk, ne válaszoljatok, ne álljatok meg, és ne nézelődjetek nagyon!
Matheus úgy döntött, hogy megfogadja a tippeket, és már rögtön a padlót kezdte bámulni.
- Szabad tudni miért nem szabad nézni? – Szólt az elf.
- Mert megőrülsz.
Megállt a lift melyen haladtak lefelé. Ugyan az inkvizítor csak a padlót nézte valamiféle hatalmas fényjáték volt látható valószínűleg mindenfelé. Ishboseth ruhájának alja valamiért fehér volt. Egy hatalmas égi tömeg ismételgettet egy szöveget mely az Úrt dicsérte.
- Szent az Úr. – Értett egyet Matheus.
- Utánunk! – Parancsolta Ishboseth.
- Régi emlékek? – Kérdezte Hagen miközben követték a vezetőjüket.
- Az enyémek. – Kezdte az apáca. – Az a nap, amikor bebörtönöztek. Szeráf voltam, előtte. Ti emberek könnyen élitek az életeteket: Noha késztet titeket a Sátán, a hangját csak akkor halljátok, ha átadjátok magatokat neki. Nekünk azonban folyamatosan a fülünkben cseng. És nem szűnik meg. Én pedig gyenge voltam, és rosszul döntöttem. Amint beülök a trónusomba, rám teszik a pecsétkövet, és elveszítem az alakom. Viszont tovább tudlak titeket engedni.
- Mélységiek, bukottak mindenütt. – Mormogta Matheus.
Valami történt, érezte az inkvizítor, valami hatalmas, de fel nem nézett, hogy megláthassa.
- Menjetek. – Csak ennyit hallott még Barachieltől. És ment is, ezer örömmel.
- Ez után már csak egy hely van: a világok közötti üres tér. – Mondta Ishboseth, ahogy köpenye újra feketévé vált, miközben a talaj megindult alattuk újra lefelé. – Konkrétan ez az a hely, ahová ember csak halála után tehetné be a lábát. Amit ott fogtok látni, valószínűleg mindannyiótok életét örökké megváltoztatja majd. Remélem készen álltok.

15[Küldetés] Világok Között Empty Re: [Küldetés] Világok Között on Csüt. Jan. 17, 2019 10:31 pm

Freia Suntide

Freia Suntide
Tünde Gárdista
Tünde Gárdista
- Ez lehetetlen
Azrael egy pillanatig néz, majd egész egyszerűen csak besétál a templom főhajójába, és megáll egy apáca előtt, akivel egyelőre csak nézik egymást. Eközben bent elszabadul a pokol. a nevezett Esroniel von Himmelreich lovag kardja villan, levágva két helyi lovag karját, de ez meg sem látszik a fekete Ordo Maellus palástján. Elüvölti magát, és a pápa felé veszi az útját. Több lovag is a teremben követi, ahogy az egyik társunk is. Csak ő éppen Esroniel felé veszi az irányt.
- Mi itt a célunk?
Erősen meglepődöm a társam kiviharzásán... de egyenlőre nem csatlakozom hozzá. -Ha ez a múlt biztos jó ötlet beleavatkozni?-nézek a "főnökére"
- Ezt azért látjuk, mert átléptük a negyedik dimenziót. Minthogy a jövő itt már le lett rögzítve, nem lehet úgy megváltoztatni, hogy a ti jelenetekre hatással legyen. Őt keressük itt. Ő itt Barachiel, a mélységi, aki Hellenburg alatt élt amielőtt von Himmelreich száműzte. Ő vezet át minket majd itt.
- Mit kell tennünk, hogy átvezessen?
Én pedig eközben csendben figyelem a harcot odabent. Nem jó ötlet beleavatkoznom most még azt hiszem, így csak bólintok a válaszért.
- Nos, ez nem olyan nehéz, őszintén. Pusztán ki kell innét juttatnunk.
- Megszökött! Himmelreich megszökött!
-Atyám....-fogom fejemet a gondolatra, hogy ennyi ember közül kell kirángatni egyet. Majd az íjamra téve egy nyilat próbálok lelőni egy embert.
A nyilam és a kiáltás hamar megzavarja őket. Ez a pillanatnyi zavar azonban elég arra, hogy azok a lovagok, akik a templom kék drapériáit csavarták a nyakukba, megkezdjék kiszorítani a nem kék illetőket. Egy magas, fekete hajú férfi, szintén kék anyaggal, és Ordo Maellus egyenruhával, mellénk siet. Amikor jobban megnézem az arcát pár festményről eszembe jut biztosan, hogy őEsroniel. Barátságosan megveregeti vállamat - Köszönöm a segítséget, testvérek. Rudenz koronaherceg küldött titeket?
- Természetesen.-erre az őrült megtámadja a fickót.
- Igen. Vigyázz! - majd megpróbálta ellökni Esronielt. Mint ha csak óvodások lennének.
Csúnya vágást szenved el Hans a mellkasának a bal felén, ráadásul el is esik. Esronielt ez rendkívül feldühíti, és egy gyors ütéssel azonnal a földre teríti Math-et, és egy szent fénnyel felerősített vágás kíséretében olyannyira erőset döf a vállába, hogy egész egyszerűen a padlónak szegezi. - Az ilyenek köpönyegforgató álnok léhűtők miatt tart ott az egyház, ahol... - Mondja megvetően von Himmelreich, majd kezet nyújt Hansnak, hogy felsegítse. - Derék ember maga. Az embereim rögvest ellátják a sebét. Utána pedig mihamarabb ki kell törnünk a templomból.
- Milyen erőkre számíthatunk kint?
- Mit csinálnak?! Megölte! Eretnek! Eretnekek!
Meglepődök a hirtelen támadás és a sok sok vágás láttán. De időm már nincs reagálni, ehelyett amikor már mindennek vége odalépek a földhöz szegezett alak felé. -Join us or Die-szóltam neki kicsit dühös hangon.
- Ha a Koronaherceg Úr tudta mozgósítani az erőit, akkor nem túl komoly ellenállásra, hiszen akkor már biztonságban leszünk. A gond ott kezdődik, hogy erre semmi biztosítékunk nincs, és ha jól látom... itt már csak mi maradtunk. Most, hogy nincs pápa, hivatalosan nem vonatkozik semmi törvény ránk, mindenki, aki püspök, tehet a belátása szerint. El kell tehát kerülnünk a további fölösleges vérontást, hogy Gregorius és Carolus püspök szilárd alapokon tárgyalhasson velük. Mit javasolnak a testvérek, hogyan kellene megkezdenünk a kinti területek biztosítását?
- Nagy valószínűséggel képes vagyok pánikot kelteni közöttük. Ezzel elkerülhetjük a vérrontást, ameddig pedig ők összeszedik magukat, mi biztosíthatjuk a poziciónkat. Hányan lehetnek?
Elég nyílvánvalóvá vált, hogy nem érti mit mondok. Komolyan kultúrálatlanok az emberek. Bezzeg tőlünk meg elvárják, hogy tudjunk németül. Ezek a gondolatok ki is ülnek az arcomra még dühösebben és szúrósabban nézek rá: -Csatlakozz hozzánk vagy itt hagylak meghalni.- Na nem mintha bajom lenne a figurával, ami azt illeti épp ellenkezőleg, de muszáj rájönnie, hogy kinek az oldalán éli túl...
- A pánikkeltés jó lesz. Először én, Sigrún és Adalbert pedig egy lépéssel utánam fognak először kilépni a templom kapuján. Jobb a biztonság. Innét Hartmann és Erikson elmennek az ispotályba, és megnézik, hogy kell-e segítség. Gregorius és Carolus püspök atyák... nem is, hívhatom önöket a rendes nevükön? Szóval Gotthard és Freidrich atyák, mindenki mással pedig elmennek a barakk-erődbe, hogy biztonságban legyenek. Én meg megyek az előörshöz találkozni Rudenz harcosaival. Van kérdés?
- Vigyük ki őt is, talán tárgyalási alapnak jó lesz. A pánikot ugyan el tudom érni, ám egy gyors nyílvessző keresztülhúzhatja a számitásaimat. Egy lovag kellene, akinek a pajzsa őt is és engem is meg tud védeni.
Megvetően nézek félre az inkvizítorról, ha meg akar halni haljon meg, én ugyan nem nyúlok hozzá. Komolyan minden északi ilyen barbár népség lenne? És délen még tőlük félnek? Elég szánalmas látványt ad most ez az inkvizítorocska…
-Biztos jó ötlet elengedni csakúgy előbb kössük meg legalább!-tiltakoztam.
- Ha akarjátok, hozzátok, de nektek kell cipelni. Bergmann lovag biztosít nektek fedezetet. Készen álltok?
- Maradj nyugton, ha élni akarsz. Az én kezemnek szabadnak kell maradnia, Ön pedig erős nőnek tűnik, kihozná? - mutatok a földön fekvőre.  Tudom mire képes a fajtád. Ha élni akarsz és van valami trükköd, akkor most vesd be. Készen.
Kissé elgondolkodok a dolgokon, de végülis bólintok. Ha nem akarják megkötözni én akkor talán letudom fogni, bár remélem nem őrült, hogy nagyon nehéz dolgom legyen. Egy helyre akartunk eljutni végső soron. -Rendben, de akkor őt is meg kell gyógyítani gyorsan, mert ha kihúzzuk elvérzik.-Nyúltam a benne lévő kardhoz
- Hartmann, csak a vérzést.
- Metatron angyal, nyújts erőt!
Majd berúgja a hatalmas kétszárnyú ajtót és már lép is utána, de ekkor egy hatalmas robbanás rázza meg a levegőt, ami egyenesen von Himmelreich alól származik. A férfi repül egy néhány méternyit, majd a kinti sötét égbolt ragyogva megnyílik, és látható, ahogyan többnyire vörös egyháziak védekezve várnak, láthatóan a templombeliekre. A ragyogó résből egy fénynyaláb csap le Esronielre, aki a pajzsát épp csak a feje fölé tudja emelni, és felfogni a becsapódó szent varázslatot. Noha a fa része gyakorlatilag elpárolog, a férfi valahogy mégis túléli, de látom, ahogy  egyik pillanatról a másikra fakul ki a haja arra az ezüstszürkére. Egy pillanatig mindkét fél tétován áll, majd a láthatóan még sokkos von Himmelreich zihálva ordít a felétek. - Mire vártok még?! ROHAM! Isten velünk! GOTT MIT UNS! Erre megindul a kavarodás, és a kék lovagok megostromozzák a pirosak csoportját, akik felé a másik irányból is megindul a támadás.
- Hihetetlen.
- Kijutottunk. Most merre?
Ahogyan kértem a tökkelütöttet is meggyógyítják valamennyire. Amint lehet én megfogom a háta mögött a karját, hogy kitakarjon engem és ha esetleg bárki kételkedne, abban amit teszek, akkor egy kicsit meg is feszítem, ami miatt elméletileg fájdalmat kell éreznie... -Bocs, de ezt muszáj, ha nem csinálsz hülyeséget hamar tovább jutunk innen, úgyhogy kérlek ne csinálj. Súgtam a fülébe egy gonosz vigyorral, hogy a figyelő szemek azt higgyék, hogy megfenyegettem, majd elkezdtem a többiek felé vezetni őt reményeim szerint. -Nem tudom a kísérőinken múlik.
- Kér-lek gyer-tek utá-nam!
- Le kell jutnunk Barachiel börtönébe, ahol ki tudja nekünk nyitni a következő réteget. Csak ő tud segíteni jelenleg.
- Mi akadályozhat meg minket ebben?
Hamar kialakuló csatában mi annál is hamarabb tűnünk el. Követem szépen a többieket és amikor már senki nem minket figyel elengedem a "foglyom" kezét is, hogy normálisan tudjunk haladni.
- Nos, minthogy a ti emberi elmétek nem igazán tudja feldolgozni, hogy mégis mit jelent időben mozogni, ez a köztes tér is ennek mintájára deformált. Mondjuk úgy, hogy vertikálisan rétegződött itt az idő a fizikai térben. Innét ha húsz métert süllyedünk, amennyit fogunk is, százezer évet ugrunk a múltba. Tekintve, hogy akkor még nem volt Bet'sohar, kissé a terek is össze fognak mosódni. Elég, ha annyit mondok, nem volt emberek számára kellemesen lakható környezet a mi fajunk fénykorában.
Ahogyan haladunk tovább a kísérőnk elég fura dolgokat mond nekünk, mint vertikális rétegződésű idő... Amit még értek is, de akkor amikor lesétáltunk a lépcsőről akkor mennyit mentünk vissza? Az ember feje és talpa közt mennyi idő telt el? Kissé zavarodottan suhanok a többiek után.
- Néhánytól. Lesz azonban pár dolog, amit jobb, ha nem próbáltok megszemlélni. Példának az eget. Ne nézzetek az égre, bármi is legyen! Ahogy csak tudtok, jöjjetek utánunk, ne válaszoljatok, ne álljatok meg, és ne nézelődjetek nagyon!
-Szabad tudni miért nem szabad nézni?-Kérdeztem rá, de már én is a kőpadlót bámultam
- Mert megőrülsz. Hallatszik az egyszerű válasz, de már nyílik is az út tovább, ahol egy közepesen fényes nyílt tér várt, ahol a padló valamiféle fekete, obszidián-szerű anyagból van, ami olyan, mintha folyamatosan zöld és lila között váltogatná a színét. A levegő marja az orromat, és határozottan olyan szag van, mint egy alkímista laboratóriumában. Vörös fény áraszt el mindent, és az égből az alábbi szól: "Szent az Úr, kinek az Északi Szél zeng dicsőítést! Szent az Úr, ki az alkonybe veti a hajnal magjait! Szent az Úr, kinek szava a világ összhangját komponálta! Dicsőség a Háromszor Szentnek!" - Utánunk! Mondja Ishboseth is, aki mintha most fehérben lenne, és teljesen más érzésem van a közelében. Ugyan úgy Barachiel is.
- Régi emlékek?
Csendesen követem a többieket, zavarnak a hangok, de nem tudok mit tenni ellene, és ha a kísérőnknek igaza van, akkor ha meg szólalok is baj lesz belőle.
- Az enyémek. Az a nap, amikor bebörtönöztek. Szeráf voltam, előtte. Ti emberek könnyen élitek az életeteket: Noha késztet titeket a Sátán, a hangját csak akkor halljátok, ha átadjátok magatokat neki. Nekünk azonban folyamatosan a fülünkben cseng. És nem szűnik meg. Én pedig gyenge voltam, és rosszul döntöttem. Amint beülök a trónusomba, rám teszik a pecsétkövet, és elveszítem az alakom. Viszont tovább tudlak titeket engedni.
- Mélységiek, bukottak mindenütt.
Ezután egy ponton megálltunk és csak vártunk valamire. Majd ismét elindultunk. Nem néztem fel, hogy mivan, tudva, hogy az életembe kerülhet.
- Ez után már csak egy hely van: a világok közötti üres tér. Konkrétan ez az a hely, ahová ember csak halála után tehetné be a lábát. Amit ott fogtok látni, valószínűleg mindannyiótok életét örökké megváltoztatja majd. Remélem készen álltok.
Megnyugszom amikor Isboseth megszólal, egy pillanatra legalábbis. Úgy néz ki, hogy a következő megálló lesz az egyik legrosszabb, hiszen a halottak földjére megyünk... -Én készen vagyok.-mondtam határozottan. Hiszen ha nem vagy felkészülve rá, akkor lehet, hogy elnyelnek majd. Azaz szerintem.

16[Küldetés] Világok Között Empty Re: [Küldetés] Világok Között on Szer. Jan. 23, 2019 7:52 pm

Suzanne Walford

Suzanne Walford
Kultista
Kultista
- Ez lehetetlen. - hangzik Eric csatlósának halk hangja. Mindenki más csöndben van, de Suzi nem tudja megállapítani, hogy miért. Ő csendben várja, hátha valaki meg dfogja mondani mi a fene történik, és miért vannak itt. Egyedül nem merne tenni semmit.
Ishboshettől várna leginkább választ, de a mélységi csak néz valamit, aztán odasétál valakihez, de még mindig nem szólal meg. Suzi igyekszik így magától kitalálni mi történik. Vagyik, igyekezne, de az események hirtelen fordulatot vesznek a tárgyaláson: Esroniel von Himmelreich nekitámadt a feketepalástosoknak, majd a bírói székben ülő alak felé – Ő lenne a pápa? – vette az irányt.
Ezt a többiek sem nézik tétlenül. Legalábbis Eric társa szinte azonnal kardot ragad, és a hirhedt déli lázadó felé veszi az irányt.
Eric pedig megszólítja a csapat vezetőjét.
- Mi itt a célunk? -
- Ha ez a múlt biztos jó ötlet beleavatkozni? - csatlakozik Freia is a társalgáshoz. Suzi mindezt a kialakuló csatától megriadva, Azrael takarásába húzódva hallgatja.
Fél szemmel pedig figyeli az események alakulását is. Bármit is akart az agresszív egyházi, nem sokat ért el. A pápának kinéző alak holtan, fej nélkül bukik a földre, egy páncélos nő pedig nekitámad a próbálkozás miatt a mogorva férfinak. Suzi egy pillanatra megijed, hogy nem éli túl, de végül a végzetes csapás elmarad.
Közben Isboshet magyarázatba kezd.
- Ezt azért látjuk, mert átléptük a negyedik dimenziót. Minthogy a jövő itt már le lett rögzítve, nem lehet úgy megváltoztatni, hogy a ti jelenetekre hatással legyen.  Őt keressük itt. - mutat a nőre, akihez odament - Ő itt Barachiel, a mélységi, aki Hellenburg alatt élt amielőtt von Himmelreich száműzte. Ő vezet át minket majd itt. -
Suzi nyel egyet. Még egy mélységi... Most mit csináljon? Armaros határozottan arra kérte, hogy kerülje el az összeset... erre itt van már a harmadik. És el nem mehet, mert Armaros küldte ide, és amúgy sem jutna ki egyedül.
- Korábban is mondhatta volna. – veti oda Eric kompániája miután kissé összeszedte magát a sérülés okozta sokból és fájdalomból.
- Mit kell tennünk, hogy átvezessen? - kérdezi Eric, mielőtt a litánia áradat folytatódhatna társától. A kérdésére a kislány is felfigyel. Ez őt is érdekli. Minél hamarabb derül ki, annál hamarabb hagyhatja ott a társaságot, miután kijutottak.
- Nos, ez nem olyan nehéz, őszintén. - feleli Ishboshet, majd félrehajol egy véletlenül felé csapó fényfoszlány elől. - Pusztán ki kell innét juttatnunk. - Pár pillanatig Suzi csak pislog. Mármint… Innen? Kijuttatni? Bárkit? Aztán kcisit megnyugodva gondolkodni, és figyelni kezd. Gyakorlott abban, hogy egy tömeget elkerüljön, vagy átverekedje magát rajta. Most megpróbálja, amit olyankor szokott: Végignéz a templomon kiutat keresve az emberek között, amin keresztül kijuthat a nővel, és a többiekkel együtt... Leginkább a nővel, a többiek megoldják
-Atyám....- hajtja a tenyerébe a fejét Freia.
- Megszökött! Himmelreich megszökött! – ordított a tömegbe Eric. Ezzel úgy fest összezavarta a jelenlévők egy részét, így a kék „sálat” viselők lassanként kiszorították az ellenfeleiket a templomból.
A társasághoz közben egy újabb alak csatlakozott, Eric vállát megveregetve.
- Köszönöm a segítséget, testvérek. Rudenz koronaherceg küldött titeket? - kérdezte,
- Természetesen. - bólint a sebesült egyházi, és ezúttal a csatlakozó férfinak támad neki.
- Igen. - válaszolt Eric is, majd felikiáltott, a férfit félrelökve társa kardja elől. [/color] h- Vigyázz! - [/color] Ezzel sikerül az idegen férfit kimentenie, viszont csúnyán megsérült…
Suzi már éppen megrázta volna a fejét. Nem küldte semmiféle Rudenz… Őt Armaros küldte. Abban sem teljesen biztos, hogy ki az..
Mire kettőt pislog már látja, hogy az ismeretlen dühödten keresztüldöfte a már egyébként is sérült társát a kardjával.
- Az ilyenek köpönyegforgató álnok léhűtők miatt tart ott az egyház, ahol... - morog, majd felsegíti Ericet. - Derék ember maga. Az embereim rögvest ellátják a sebét. Utána pedig mihamarabb ki kell törnünk a templomból. - mondja.
- Milyen erőkre számíthatunk kint? -  kérdezett vissza Eric. A társa pedig a sebesüléstől felordít.
- Mit csinálnak?! -  hörög fájdalmasan, majd szitkozódni kezd. - Megölte! Eretnek! - hallgat el egy pillanatra  - Eretnekek! -
- Join us or Die - fordul felé Freia. Ha megtehetné, Suzi ezen a ponton egyedül rohanna el. De nem teheti. Az egyetlen megbízható alakot figyeli: Ishboshetet, és azt teszi, amit ő is.
Az említett segítség közben meg is érkezik. Ericet rögtön kezelésbe is veszi az egyik újabb érkező. Kénylemetlenül nagy tömeg kezd kialakulni a társaság közelében…
- Ha a Koronaherceg Úr tudta mozgósítani az erőit, akkor nem túl komoly ellenállásra, hiszen akkor már biztonságban leszünk. A gond ott kezdődik, hogy erre semmi biztosítékunk nincs, és ha jól látom... - magyarázza az érkező társaság nyilvánvaló vezetője, az ismeretlen férfi,   - ...itt már csak mi maradtunk. Most, hogy nincs pápa, hivatalosan nem vonatkozik semmi törvény ránk, mindenki, aki püspök, tehet a belátása szerint. El kell tehát kerülnünk a további fölösleges vérontást, hogy Gregorius és Carolus püspök szilárd alapokon tárgyalhasson velük. Mit javasolnak a testvérek, hogyan kellene megkezdenünk a kinti területek biztosítását? - kezdeményez tanácskozást, amibe Suzi se nem tud, se nem akar belefolyni. Fogalma sincs róla kik az említettek, ahogy a helyzetről úgy általában is csak nagyon halvány elképzelése van. Nem érti a tervet, és sokat beszélnek. Érdemben egyébként sem tudna hozzátenni az egészhez. Bár... Pánikot kelteni azt minden bizonnyal ő is tudna... De egyelőre nem meri megkockáztatni, hogy felhívja magára másnak is a figyelmét. Így is túl sokan vannak itt, akik tudnak Armarosról, pedig mindent
- Nagy valószínűséggel képes vagyok pánikot kelteni közöttük. Ezzel elkerülhetjük a vérrontást, ameddig pedig ők összeszedik magukat, mi biztosíthatjuk a poziciónkat. Hányan lehetnek? - tesz javaslatot Eric a sebét tapogatva.
Freia még a másik egyházival volt elfoglalva. Amit az imént mondott azt érthető nyelvre is lefordítja.
- Csatlakozz hozzánk vagy itt hagylak meghalni. -
Suzi szivesen segítene, de nem mer az egész teremben legbiztonságosabbnak tűnő helyről: a két mélységi takarásából kimozdulni. megtett, hogy senki ne tudhassa meg…
- A pánikkeltés jó lesz. Először én, Sigrún és Adalbert pedig egy lépéssel utánam fognak először kilépni a templom kapuján. Jobb a biztonság. Innét Hartmann és Erikson elmennek az ispotályba, és megnézik, hogy kell-e segítség. Gregorius és Carolus püspök atyák... nem is, hívhatom önöket a rendes nevükön? Szóval Gotthard és Freidrich atyák, mindenki mással pedig elmennek a barakk-erődbe, hogy biztonságban legyenek. Én meg megyek az előörshöz találkozni Rudenz harcosaival. Van kérdés? - bólogat, és adja ki az utasításokat az ismeretlen.
- Vigyük ki őt is, talán tárgyalási alapnak jó lesz. - mutat a földön fekvő társára Eric. Suzi kicsit megnyugszik. Akkor mégsem fogják itt hagyni - A pánikot ugyan el tudom érni, ám egy gyors nyílvessző keresztülhúzhatja a számitásaimat. Egy lovag kellene, akinek a pajzsa őt is és engem is meg tud védeni. - ötletelt utána tovább. Suzi már eddig is tudta, hogy okos… Mostmár viszont meggyőződése, hogy ijesztően az. Éppen ezért a szokásosnál is jobban igyekszik, hogy észrevétlen maradjon.
-Biztos jó ötlet elengedni csakúgy előbb kössük meg legalább! - javasolja Freia.
- Ha akarjátok, hozzátok, de nektek kell cipelni. Bergmann lovag biztosít nektek fedezetet. Készen álltok? - bólint a tervre az ismeretlen, Kérdésére pedig a többi lovag is így tesz
- Az én kezemnek szabadnak kell maradnia, Ön pedig erős nőnek tűnik, kihozná? – kéri meg a tünndét Eric, majd Suzi felé fordul. - Tudom mire képes a fajtád. Ha élni akarsz és van valami trükköd, akkor most vesd be. - utasítja megvetően, majd az ismeretlenhez fordul. - Készen. -
-Rendben, de akkor őt is meg kell gyógyítani gyorsan, mert ha kihúzzuk elvérzik.- kéri Freia elvállalva a feladatot. Suzi hátrébb lépett. Taszította az Eric hangjában bújkáló fenyegetés, és az is, hogy most, ekkora tömegben. Nincs még akkora baj, hogy ne legyen más választása, mint magához hívni Armaros egy szolgáját, ugye?
- Hartmann, csak a vérzést. - int az ismeretlen az Ericet is meggyógyító lovagnak, aki kihúzza a kardot, és el is állítja a vérzést.
A kardot visszadobja az ismeretlennek, aki az ajtó felé indul.
- Metatron angyal, nyújts erőt! – sóhajt, majd berúgja az ajtót, és kilép, amikor robbanás rázza meg a levegőt éppen. A férfi hátrarepül, és láthatóvá válik az egyháziak serege.
A ragyogó résből egy fénynyaláb csap le Esronielre, aki a pajzsát épp csak a feje fölé tudja emelni, és felfogni a becsapódó szent varázslatot. Noha a fa része gyakorlatilag elpárolog, a férfi valahogy mégis túléli, de egyik pillanatról a másikra fakul ki a haja arra az ezüstszürkére, amiről sokat beszélnek. Egy pillanatig mindkét fél tétován áll, majd a láthatóan még sokkos von Himmelreich zihálva felordít.
- Mire vártok még?! ROHAM! Isten velünk! GOTT MIT UNS! - szavaira kavarodás támad, és megkezdődik a csata, amiben Suzinak egyetlen feladata van: Élve kijutni.
Végig Ishboshet és a másik mélységi mögött marad. Amikor az út úgy fest szabaddá válik int és odaszól kettejüknek
 - Kér-lek gyer-tek utá-nam! - azzal fürgén, a lehető legrövidebb úton kiiszkol a csetepatéból.
- Kijutottunk. Most merre? - kérdezte Eric, miután átverekedték magukat a harcosok között.
-Nem tudom a kísérőinken múlik. – válaszolta Freia.
Ishboseth és az apáca sebesen indulnak meg egyre távolabb a csatától, és a férfi int, hogy kövessék.
- Le kell jutnunk Barachiel börtönébe, ahol ki tudja nekünk nyitni a következő réteget. Csak ő tud segíteni jelenleg. - mondja magyarázatképpen menet közben.
- Mi akadályozhat meg minket ebben? - kérdez vissza Eric, miközben a többiek kicsit lassabban, de követik őket. Nem szól bele a társalgásba, csak csendben figyel, minél távolabb húzódva Eric és a másik egyházi közeléből.
Ishboshet elmosolyodik… talán először mióta találkoztak.
- Nos, minthogy a ti emberi elmétek nem igazán tudja feldolgozni, hogy mégis mit jelent időben mozogni, ez a köztes tér is ennek mintájára deformált. Mondjuk úgy, hogy vertikálisan rétegződött itt az idő a fizikai térben. Innét ha húsz métert süllyedünk, amennyit fogunk is, százezer évet ugrunk a múltba. Tekintve, hogy akkor még nem volt Bet'sohar, kissé a terek is össze fognak mosódni. Elég, ha annyit mondok, nem volt emberek számára kellemesen lakható környezet a mi fajunk fénykorában. - vázolja fel a helyzetet. Nem jó. Ennyi amit Suzi biztosan ért a dologból, de ez is elég, hogy ne könnyebbüljön meg, hogy a csatából kikeveredtek.
- Meg tudsz védeni minket az ártó hatásoktól? – folytatja szokásához híven a kérdezősködést Eric. Lassan kezdi megszokni, hogy ez a férfi állandóan kérdez, néha kifejezetten kellemetlen kérdéseket.
Az útjuk egy boltívhez vezet, amit angyal díszít. Amint mindannyian beértek, Barachiel int, és megint lefele vezet az útjuk.
- Néhánytól. Lesz azonban pár dolog, amit jobb, ha nem próbáltok megszemlélni. Példának az eget. Ne nézzetek az égre, bármi is legyen! Ahogy csak tudtok, jöjjetek utánunk, ne válaszoljatok, ne álljatok meg, és ne nézelődjetek nagyon! - ad közben instrukciókat Ericnek válaszul Ishboshet. Kérdés nélkül teljesíti is mindenki. Suzi is. Ha nem kellett volna lába elé is nézni, meg a többieket, hogy követni tudja a csapatot, még a szemét is becsukta volna.. talán.
-Szabad tudni miért nem szabad nézni?- Kérdezett tovább Freia, és rögtön kapta is a választ.
- Mert megőrülsz. - Már nyílt is az út tovább, ahol egy közepesen fényes nyílt tér várta a belépőket. A padló valamiféle fekete, obszidián-szerű anyagból volt, ami úgy tűnt váltogatja a színét. A levegő marja az orrát , és furcsa szag töltötte be a teret. Vörös fény áraszt el mindent, és az égből ami feketének tűnik, valamiféle idegen nyelvű szózat hallatszik, nagyon hangosan, száz meg százezerszer végtelenítve.
Furcsa élmény volt. Suzi nem értette csak tudta mit énekelnek.
"Szent az Úr, kinek az Északi Szél zeng dicsőítést! Szent az Úr, ki az alkonyba veti a hajnal magjait! Szent az Úr, kinek szava a világ összhangját komponálta! Dicsőség a Háromszor Szentnek!" 
- Utánunk! - Mondja Ishboseth. Mindkét mélységi körül… megváltozott a légkör. Suzi észrevete… Azonnal észrevette, hiszen most kevésbé hasonlított arra, amit Armaros közelsége gerjesztett.
- Szent az Úr. - csatlakozik Eric társa a himnuszhoz.
- Régi emlékek? - kérdezi Eric, nem hazudtolva meg magát. Suzi csak ámulva
hallgatja a hangokat.
Ezek most vajon Armarosról beszélnek? Mert csak róla tudja elképzelni, hogy ilyen hatalmas dolgokat tegyen, mint amiről bár nem érti, de tudja, hogy énekelnek.
Barachiel válaszol a kérdésre
- Az enyémek. Az a nap, amikor bebörtönöztek. Szeráf voltam, előtte. Ti emberek könnyen élitek az életeteket: Noha késztet titeket a Sátán, a hangját csak akkor halljátok, ha átadjátok magatokat neki. Nekünk azonban folyamatosan a fülünkben cseng. És nem szűnik meg. Én pedig gyenge voltam, és rosszul döntöttem. Amint beülök a trónusomba, rám teszik a pecsétkövet, és elveszítem az alakom. Viszont tovább tudlak titeket engedni. -
Suzi megtorpan és felnéz, egyenesen a nőre. Hogy.. mi fog történni? De akkor... Ő is be lesz zárva...
- Ne.. - szalad ki a száján. Csak valahol a tudata perifériájában raktározódik el, hogy lángoló szárnyakat lát, és a szokásosnál is szerencsétlenebbnek, ügyetlenebbnek és kissebbnek érzi magát.
~ Ez már megtörtént. Nincs mit tenni. Légy nyugodt, és keresd a mestered odafent. De ne feledd: Nem biztos, hogy jobb az, ha valakit elengednek.  ~ felel neki, csak neki Barachiel, majd elfoglalja a helyét a trónon. Ragyog. Közben a feje fölül két aranynak tűnő kerék ereszkedik le tele szemekkel, és forognak és forognak. Középen pedig megjelenik egy kő, ami egyenesen a mélységire ereszkedik. A fénylő alak szétesik, és lassan spirálhoz hasonlóvá alakul, a padló pedig felfénylik  
- Menjetek. – mondja Barachiel, mire az egész társaság el is indul Nem tud mit tenni... Egyrészt ettől elkeseredik másrész lenyűgözi a hely, ahogy lassanként észleli is. Meggyőződésévé válik, hogy Armaros csak innen származhat. Nem mond semmit, de mindent megjegyez. Amit a mélységi nő mondott, és azt is amit látott. Mostmár tudja miféle amit keresnie kell odafent, hogy Armarost kiszabadítsa. Biztos benne!
A padlo megint lefele indul megint,
- Ez után már csak egy hely van: a világok közötti üres tér. Konkrétan ez az a hely, ahová ember csak halála után tehetné be a lábát. Amit ott fogtok látni, valószínűleg mindannyiótok életét örökké megváltoztatja majd. Remélem készen álltok. - kérdezi Ishboshet. Suzi egy pillanatra lehunyja a szemét. Nem, nincs készen. De mit változtat? Visszafele már nem mehet, előre fele pedig csak az van, ahova Ishboshet vezeti a csapatot...



A hozzászólást Suzanne Walford összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Jan. 24, 2019 9:43 am-kor.


_________________
I will bring light to the world. I want to show everyone, that He is gentle, and kind. He can make the world better, and end all the suffering.

Név: Ártatlanság
Szint: 1. (Személyes passzív)
Leírás: Suzanne arca és kisugárzása annyira kedves és ártatlan, hogy senki sem gyanakodna arra, hogy egy mélységit szolgál, ameddig ennek nem adja egyértelmű jelét (tehát vagy beszél róla vagy képességet használ). Eddig a pontig a körülötte lévők nem támadják meg, és ha bajba kerülne akkor az emberek ösztönösen a védelmükbe veszik. Természetesen amint Suzy használja a képességeit vagy elmondja hogy kultista a hatás megszűnik.

17[Küldetés] Világok Között Empty Re: [Küldetés] Világok Között on Csüt. Jan. 24, 2019 1:27 am

Tertullius

Tertullius
Klerikus
Klerikus
Biztos vagyok benne, hogy ez nem valamiféle ingyen-cirkusz, vagy előadás, amit lejöttünk megnézni. Nem, itt is minden bizonnyal akad majd valamiféle csavar, teljesítendő feladat, vagy kérés, amivel továbbjuthatunk…ha van tovább. A kalauz csak nézelődik egy pillanatig, mielőtt egyszerűen csak besétálna a templom főhajójába, egy apáca előtt megállva. Amaz se zavartatja magát, farkasszemet kezdenek el nézni egymással.
Mindeközben az események is zajlanak: a híres Esroniel az egyik lovag karját levágva a pápának készül nekivetni magát. Meg akadályozhatnánk? Nem. Az nem lehet, hogy a múltban vagyunk, úgy pedig főleg nem, hogy a jelenre is képesek legyünk hatni. Mattheus persze nem gondolkodik, meglendíti a kardját és már ugrik is rá az eretnekre – csak reménykedni tudok, hogy megölik azt az őrültet.
- Mi itt a célunk? - sétálok oda komótosan a mélységi mellé.
- Ha ez a múlt, biztos jó ötlet beleavatkozni? - kérdezi a tünde nő is.
- Ezt azért látjuk, mert átléptük a negyedik dimenziót. Minthogy a jövő itt már le lett rögzítve, nem lehet hogy megváltoztatni, hogy a ti jelenetekre hatással legyen. - fejti ki.
Ez megnyugtató. Nem kellett sok ahhoz a sanda gondolathoz sem, hogy mennyire nem érdemes most bármivel próbálkoznunk. Ha valami csoda folytán legyőznénk Esronielt, az egész történelem máshogy alakulna: nincs szakadás, nincs ellenségeskedés, és végső soron háború sincs. Eichenschild nélkül pedig még mindig csak egyszerű inkvizítor lennék. Nem érné meg közbeavatkoznunk még úgy sem, ha képesek lennénk rá – az itt szerzett dicsőség, miszerint levágtam egy eretneket, két napig se tartana.
- Őt keressük itt. Ő itt Barachiel, a mélyégi, aki Hellenburg alatt élt amielőtt von Himmelreich száműzte. Ő vezet át minket majd itt.
- Korábban is mondhatta volna. - szerencsétlenkedik vissza az őrült hozzánk.
- Mit kell tennünk, hogy átvezessen? - kérdezem, csak hogy megpróbáljam mederben tartani a dolgokat. Semmi kedvem nem volt a kellő időnél tovább kockáztatni az életemet.
- Nos, ez nem olyan nehéz, őszintén. - válaszolja, majd kitér egy feltehetőleg véletlenül felé érkező támadás elől. - Pusztán ki kell innét juttatnunk. - Ennyi lehet az egyszerű feladat? Kijuttatni egy templomból, ahol épp halomra ölik egymást az emberek, és nagy valószínűséggel kint is kész barikáddal várják azt, hogy kiből csinálhatnak tűpárnát a nyilaikkal?
Persze nem is lehetetlen a dolog. Lehet kint még nem álltak fel, ha pedig eltereljük a figyelmüket, úgy lehet időnk kisurranni. Gondolkodom egy pillanatot, majd elkiáltom magam:
- Megszökött! Himmelreich megszökött! - ordítottam ahogyan csak bírtam. Olcsó megoldás, de ha most elkezdenek kiözönleni a templomból, nem csak élő pajzsként funkcionálnak majd, de feltűnni se fogunk senkinek.
- Atyám… - mormogja, majd ki lő egy nyilat a tömegbe Freia.
A terv nem egészen úgy sül el ahogyan terveztem: sikerül összezavarni őket, de ahelyett hogy kimennének, szinte lefagynak, a kék drapériába csavart lovagok pedig gond nélkül kezdik el kiszorítani őket. Ekkor egy magas, fekete hajú férfi, Ordo Maellus egyenruhában és kék színnel a páncélján indul meg felénk. Nem ellenséges, sőt, ideérve a vállunkat is megcsapkodja Freiával.
- Köszönöm a segítséget, testvérek. Rudenz koronaherceg küldött titeket? - kérdezi, ezzel (és a vonásaival) elárulva, hogy maga az eretnek kutyák vezetője áll előttünk.
- Igen. - válaszolom természetesen, pillantásommal a szememmel az apácát és valamiféle kiutat keresve.
- Természetesen. - hallatszik Mattheus felől is. Ez gyanús. Odafordulok, és épp látom ahogyan épp megtámadni akarja Esronielt. Nem haragíthatjuk őket magunkra…Gondolkodás nélkül kiáltom el magam, és lököm félre az eretneket a támadás elől.
- Vigyázz! - kiáltottam.
Még pont időben sikerül a mozdulatsor, és a férfi megmenekül – cserébe viszont én kapok egy csúnya vágást a mellkasomat, az egyensúlyomat elvesztve pedig el is esek. Soha nem hittem volna, hogy a déliek vezetőjéért fogok bevállalni egy vágást, de meg kellett tennem azért, hogy ne soroljanak egy csoportba minket Mattheussal, még ha nagy valószínűséggel nem is okozott volna gondot Esronielnek kitérni a támadás elől – ő egyébként nem is késlekedett, egy ütéssel és szúrással gyorsan a földhöz szegezte a kollégát.
- Az ilyen köpönyegforgató álnok léhűtők miatt tart ott az Egyház, ahol… - mondja megvetően, majd kezet nyújtva próbál felsegíteni. - Derék ember maga. Az embereim rögvest ellátják a sebét. Utána pedig mihamarabb ki kell törnünk a templomból.
Elfogadom a felém nyújtott kezet, majd miután felálltam, elkezdek kérdezősködni. Legszívesebben a gyógyítással kezdeném, de nagy valószínűséggel gyorsan lerombolná a rólam kialakított instabil képet.
- Milyen erőkre számíthatunk kint? - kezdem hát bele tárgyilagosan, bár a szememmel nem tudtam megállni, hogy ne keressem a beígért gyógyítót. A célunk így sem változott, hogy az első terv nem jött össze, mindössze nem leszünk annyira feltűnésmentesek.
- Mit csinálnak?! - rikoltozik Mattheus a földről. - Megölte! Eretnek! - magyaráz, majd kis gondolkodás után hozzáteszi - Eretnekek! - mutogat. Nos igen, tőle ennyire telik. Mindenesetre meg kell halnia, vagy a küldetés alatt, vagy nem sokkal utána:  nem csak hogy rossz híreket is terjeszthet rólam, de ezt a vágást sem fogom szó nélkül hagyni.
- Join us, or die. - karattyol valamit a maga állati nyelvén a tünde, Suzy pedig a kalauz mellett marad. Nem veszem le róla a szemem, azután hogy megtudta inkvizítor voltunkat, biztos vagyok benne, hogy el akar majd szökni. Nem fog.
Az emlegetett alakok gyorsan megjelennek, az egyik magasférfi egy gyógyítómágiával össze is húzza a sebem, valamint a vérzést is elállítja. Kérdésemre legondolkodnak.
- Ha a Koronaherceg úr tudta mozgósítani az erőit, akkor nem túl komoly ellenállásra, hiszen akkor már biztonságban leszünk. A gond ott kezdődik, hogy erre semmi biztosítékunk nincs, és ha jól látom - néz körül látványosan - itt már csak mi maradtunk. Most, hogy nincs pápa, hivatalosan nem vonatkozik semmi törvény ránk, mindenki, aki püspök, tehet a belátása szerint. El kell tehát kerülnünk a további fölösleges vérrontást, hogy Gregorius és Carolus püspök szilárd alapokon tárgyalhasson velük.
- Nagy valószínűséggel képes vagyok pánikot kelteni közöttük. Ezzel elkerülhetjük a vérrontást, ameddig pedig ők összeszedik magukat, mi biztosíthatjuk a pozíciónkat. Hányan lehetnek? - tapogatom meg a sebet, ellenőrizve hogy működött e a mágia. A lőfegyvereket terveztem bevetni – annak ellenére, hogy ismerik a varázslatot, ez a fajta „trükközés” talán eléggé megrémiszti őket néhány percre.
- Csatlakozz hozzánk vagy itt hagylak meghalni. - fordította le a teljesen felesleges megszólalását tünde társunk.
- A pánikkeltés jó lesz. Először én, Sigrún és Adalbert pedig egy lépéssel utánam fognak először kilépni a templom kapuján. Jobb a biztonság. Innét Hartmann és Erikson elmennek az ispotályba, és megnézik, hogy kell-e segítség. Gregorius és Carolus püspök atyák…nem is, hívhatom önöket a rendes nevükön? Szóval Gotthard és Freidrich atyák, mindenki mással pedig elmennek a barakk-erődbe, hogy biztonságban legyenek. Én meg megyek az előörshöz találkozni Rudenz harcosaival. Van kérdés?
Felettébb praktikus ember tehát ez az Esroniel. Fura érzés átélni ahogyan elkezdődött mindaz, ami mostanság meghatározza a napjainkat. Azonban…csakugyan a valóság ez, vagy valamiféle képzelet, amit az itt élő dögök egyike vetít a fejünke, esetleg maga Ishboseth?
- Vigyük ki őt is, talán tárgyalási alapnak jó lesz. - mutattam a földön fekvőre. Az élő pajzs jobbkifejezés, valamint azóta megérett bennem az a gondolat is, hogy talán nekem kellene megölnöm a sok fejfájás miatt, amit okozott. Egy kis elégtétel. – A pánikot ugyan el tudom érni, ám egy gyors nyílvessző keresztülhúzhatja a számításaimat. Egy lovag kellene, akinek a pajzsa őt is és engem is meg tud védeni. - mentem biztosra. Bármennyire is ironikus lett volna sajátjaimtól meghalni, nem akartam átélni.
- Biztos jó ötlet elengedni csakúgy, előbb kössük meg legalább! - próbálkozott Freia. Nem hinném hogy egy kardnyi lyukkal a mellkasán csak úgy elmenekülne.
- Ha akarjátok, hozzátok, de nektek kell cipelni. - vonja meg a vállát - Bergmann lovag biztosít nektek fedezetet. Készen álltok? - kérdezi, a többi lovag pedig nagyrészt bólint.
Jómagam odahajolok Mattheushoz, és elszedem a lőfegyvereit.
- Maradj nyugton, ha élni akarsz. - mondom neki, majd Freiát szólítom meg, legyen valami haszna azon kívül is, hogy lövöldözik -Az én kezemnek szabadnak kell maradnia, Ön pedig erős nőnek tűnik, kihozná? - hízelgek miközben a földön fekvőre mutatok. Amaz bólint.
- Rendben, de akkor őt is meg kell gyógyítani gyorsan, mert ha kihúzzuk elvérzik. - nyúlt oda a kardhoz.
Ezzel már nem foglalkoztam, helyette Suzyt kezdtem szugerálni.
- Tudom mire képes a fajtád. Ha élni akarsz és van valami trükköd, akkor most vesd be. - zártam le a mondandómat. A kislány hátrál, és nem reagál semmit, remélem csakugyan tenni fog valamit, ha arra kerül a sor.
- Hartmann, csak a vérzést.  - parancsolja annak, aki engem is meggyógyított, az pedig úgy is tesz: a kardot kihúzza, a vérzést elállítja, ám a sebez nem húzza össze. Ha szerencsétlen és elkap valamit ilyen nyílt sebbel, úgy nem sok ideje lesz már hátra. Esroniel megragadja a kardot, sóhajt egyet, és elindul az ajtó felé - Metatron angyal, nyújts erőt! - fohászkodik, és az ajtót berúgva kilép.
Azonban szinte már abban a pillanatban, hogy kint letette a lábát, mintha felrobbant volna alatta valami. Repül néhány méternyit, majd ahogy földet ér, érkezik is a következő áldás – ezúttal szószerint. A sötét égbolt megnyílik, és néhány pillanat múlva egy fénynyaláb csap le Esronielre. Kétségtelenül valamiféle szent támadás lehetett, ám ami inkább meglepő az az, hogy a férfi még képes volt védekezni az előző után. Pajzsát felemelve állja ki a mágiát, míg az elül. A fa pajzsrésze szinte semmivé lett, ő maga pedig bele…őszült. Miféle varázslat volt ez? Persze nincs időm gondolkodni, miután a kezdeti meglepődés elül, Himmelreich elkiáltja magát:
- Mire vártok még?! ROHAM! Isten velünk! GOTT MIT UNS!
Több sem kell, a csata csakugyan elindul. Nem éppen ez volt az eredeti terv, ám nekünk ez is tökéletes megfelelt. Körbenézek az apácát keresve, majd a csata hevét elkerülve kérdezem meg kalauzunktól:
- Kijutottunk. Most merre? - ám ekkorára már Suzy meg is ragadja az apácát, és megpróbálja otthagyni a csatát. Persze, gyorsan megtalálják a közös hangot a mélységivel…
- Le kell jutnunk Barachiel börtönébe, ahol ki tudja nekünk nyitni a következő rétéget. Cak ő tud segíteni jelenleg.
- Mi akadályozhat minket ebben? - kérdeztem követve Ishbosethet. Nem mehetnek ilyen egyszerűen a dolgok, és ezzel én is tisztában voltam.
- Nos, minthogy a ti emberi elmétek nem igazán tudja feldolgozni, hogy mégis mit jelent időben mozogni, ez a köztes tér is ennek mintájára deformált. Mondjuk úgy, hogy vertikálisan rétegződött itt az idő a fizikai térben. Innét ha húsz métert süllyedünk, amennyit fogunk is, százezer évet ugrunk a múltba. Tekintve, hogy akkor még nem volt Bet’sohar, kissé a tere is össze fognak mosódni. Elég, ha annyit mondok, nem volt emberek számára kellemesen lakható környezet a mi fajunk fénykorában.
Igen, az időbeli utazásra eddig is rájöttünk – ha nem csak illúzió volt az egész – de most már kezdett kicsit bonyolulttá válni. A lényeget persze így is letudtam szűrni.
- Meg tudsz védeni minket az ártó hatásoktól? - kérdezem, miközben egy boltívezett falhoz érünk. Látszólag üres beugró, de sejtem, hogy lesz itt valami. És valóban, ahogyan besétálunk a kőlap el is kezd lefelé indulni.
- Néhánytól. Lesz azonban pár dolog, amit jobb, ha nem próbáltok megszemlélni. Példának az eget. Ne nézzetek az égre, bármi is legyen! Ahogy csak tudtok, jöjjetek utánunk, ne válaszoljatok, ne álljatok meg, és ne nézelődjetek nagyon! - adja a parancsot. Bármennyire is nem bízom ebben a lényben, úgy tűnik most közösek az érdekeink, elfogadom hát amit mond.
- Szabad tudni miért nem szabad nézni? - kérdezett a tünde.
- Mert megőrülsz. - hallatszott a kurta felelet. Nincs idő gondolkodni a válaszon, az ajtó kinyílik, én pedig azonnal leszegem a fejem. Az első, ami szembetűnik az a „talaj”. Valamiféle kőzet, de folyamatosan váltogatja a színét – soha nem láttam még ilyet. Szinte fáj levegőt venni, úgy mar amit beszívok, a szememet pedig még így, a földet bámulva is elönti a vörös fény. A legkülönösebb mégis a szózat, amit hallok. Idegen nyelven van, egy olyanon amit nem értek, mégis, mire felfogom a szavakat – és rájövök, hogy nem tudom mit jelentenek – hallom a fejemben a kántálást: „:Szent az Úr, kinek az Északi Szél zeng dicsőítést! Szent az Úr, ki az alkonybe veti a hajnal magjait! Szent az Úr, kinek szava a világ összhangját komponálta! Dicsőség a Háromszor Szentnek!"  Egynek érzem magam a Pünkösdi tömegből, azzal a különbséggel, hogy itt inkább mintha mi lennénk részegek, mintsem az apostolok…Ez azonban kitűnő alkalom arra, hogy kicsit érdeklődjek.
- Régi emlékek? - kérdezem.
- Szent az Úr. - mondja magában Mattheus, de szerintem már rég sokkos állapotba került.
- Az enyémek. Az a nap, amikor bebörtönöztek. Szeráf voltam, előtte. Ti emberek könnyen élitek az életeteket: Noha késztet titeket a Sátán, a hangját csak akkor halljátok, ha átadjátok magatokat neki. Nekünk azonban folyamatosan a fülünkben cseng. És nem szűnik meg. Én pedig gyenge voltam, és rosszul döntöttem. Amint beülök a trónusomba, rám teszik a pecsétkövet, és elveszítem az alakom. Viszont tovább tudlak titeket engedni. – válaszol ezúttal a másik mélységi. Sajnálat kellene hogy eltöltsön? Messze állok attól, inkább örülök annak, hogy látom a megoldást a szemem előtt.
Valahova elérünk, én pedig felemelem egy kissé a pillantásomat. A nő csakugyan helyet foglal egy trónban, ami bármennyire is díszes és elegáns, meg sem közelítheti a nőt. Lassan leereszkedik rá két kerék, amik mintha Bibliai látomások lennének: leginkább Isten trónjának leírásához tudom hasonlítani őket. Aztán egy kő jelenik meg, a nőhöz ér, az pedig semmivé lesz, egészen pontosan négy…cérnagombolyaggá változik, mielőtt valamiféle spirálszerű alakká állna össze. Ezután halljuk a parancsot: menjetek. Nem kellett kétszer mondani, követem Ishboshetet.
Amaz ruhája ismét fekete lesz – amíg meg nem történt az átváltozás, és el nem indultunk lefelé fehérré változott, és az általa okozott fejfájás is eltűnt – és ezúttal behunyt szemmel adja az eligazítást.
- Ez után már csak egy hely van: a világok közötti üres tér. Konkrétan ez az a hely, ahová ember csak halála után tehetné be a lábát. Amit ott fogtok látni, valószínűleg mindannyiótok életét örökké megváltoztatja majd. Remélem készen álltok.
Különös kaland volt ez az egész, és amennyire veszélyes annyira…szokatlan, és új is – kíváncsiságtól fűtve vártam tehát hogy leérjünk. Csakugyan igazat mond, vagy egy újabb illúziót készülünk elhinni?[/color][/color][/color]

18[Küldetés] Világok Között Empty Re: [Küldetés] Világok Között on Szer. Ápr. 03, 2019 11:47 pm

Freia Suntide

Freia Suntide
Tünde Gárdista
Tünde Gárdista
A világ mintha kifordult volna magából. Egészen furcsán terül el mindenfelé, de mégis mintha valamiféle teret képezne. Nem éppen biztonságot sugalló hely ez, főleg amikor megjelenik a kapu.
Freia meglepődik azon, ahogyan megjelenik a kapu, nem akar először átmenni rajta, de végül valahogyan mégis átkerül rajta, ami megdöbbentő, hogy egy asztal mellé sodródik, ahol egy alak várja őket, aki rögtön szól hozzájuk: - Legyenek üdvözölve a vendégeink ilyen távol! Helyet? - de nem bízva a fogadóban nem ül le inkább mellé az ajánlat ellenére sem. Végignéz rajta szúrós szemekkel, de semmi felismerhető dolgot nem talál rajta, úgy néz ki ismét valami számára idegennel kell szembenézniük. Azonban meglepődésére az egyik férfi kihúzza a széket neki, rá is pillant, majd egy mosolyt engedve meg szól neki -Köszönöm, igazán kedves vagy -majd helyet foglal végig figyelve az előttük lévő alakot. Azon törve a fejét, hogy most vajon mi fog következni. Természetesen a többiek is leülnek.
Az idegen alak konstans barátságos félmosollyal áll előttünk, ő maga is leül az egyik székbe. Valahonnét a kezében megjelenik egy köteg papír, amit átlapot türelmesen, majd kedvesen ránk néz ismét. - Ritkán szoktak errefelé vendégeink lenni. De ne aggódjanak, nem kell magyarázkodni, tudjuk, hogy hogyan kerültek ide. A kérdés már csak az, hogy mit szeretnének itt?
Matheus összekulcsolta türelmesen az ujjait, és hátradőlt. - Mit is? – Kezdtek bele a többiek a beszélgetésbe.
-Elmenni - vágja rá gondolkodás nélkül a lány.
- Visszakerülni a saját...világunkba. MI is ez az errefele...?
Ahogyan végignézett mégegyszer a már ülő alakon a barátságos mosoly egyáltalán nem nyugtatja , sőt, kissé zavarba is ejti, mintha csak a rossz vagy a gonosz vigyora lenne, bár manapság azt sem tudni, hogy mikor vagy hol vagyunk éppen, talán az egyetlen valódi dolog az ő maga lehet... Így nem is nagyon törődik a szavakkal, melyekkel próbálják a figyelmüket elterelni arról, hogy valójában hatalmas veszélyben is lehetnek, így meghagyja a többieknek, hogy megformálják azokat a szavakat, melyeket ő maga is hangoztatna, miközben ő a környező semmit csodálja, hátha valami gyanús vagy épp váratlan esemény történne.
- Ahonnét jöttek, ott az ellenségeik pusztítanak, irtják a fajtájukat, szenvednek a tündék és bukott angyalok vannak szerte szét a világon, és vissza akarnak menni? Biztos ez? Ritkán jönnek ide, a világok közé kívánságok nélkül illetők.
- Ha mi elmegyünk, ki fogja az Úr nevét megvédeni?
- Miért, mi van itt?
Bár elmélyülten figyeli a mélyeket, melyeket a hely tartogat a számukra a tündék szó és a jelző melyet mellé csatolnak hirtelen szólítja meg, így hamar odakapja a tekintetét. Világok közé kívánság nélkül? Neki vannak vágyai, melyeket szeretne megvalósítani, bármi áron akár, de vajon ez a valami képes lenne megadni neki amire vágyik? -Kívánsága mindenkinek van, a jó kérdés az, hogy vajon van-e olyan lény aki képes lenne azt teljesíteni. -mondja megfontoltan, majd talán a csapdának bedőlve kezdi el figyelni a lényt, hogy hogyan reagál minderre.
Math megjegyzésére csak egy értetlenkedő szemöldökráncolást enged el. - Az Úr neve nem szorul védelemre, azt hiszem. Itt pedig én vagyok, egy a legkisebbek közül, és azoknak teljesítek kívánságokat, akik eljutnak idáig. Bármilyen kívánság teljesíthető, amennyiben annak van értelme.
- Ha bármilyen... - Húzta ki magát az egyik északi. - Égjen minden déli.
- Csönd. – rivallanak rá rögtön. - Idáig? Mi is ez pontosan?
Bosszús szemmel néz rá az elborult társára... hogy minden délit megégetnek az ő fajtársainak a nagyrésze is meghalna, hiszen sokan délinek vallják magukat, ha ő éppen nem is. Így felpattan az asztaltól és bár a másik rárivall, erőteljes hangon, dühös tekintettel szól a lény felé -ha ég dél égjen észak is!
Az alak elégedetten mosolyog. Hagen kérdésére felel. - Ez itt a tényleges semmi. Maguk térként érzékelik, mert a maguk lénye ehhez szokott. Én magam pedig egy egyszerű fejedelemség vagyok, csekély szolga az Úr előtt: Angyal, mondhatnánk. Inkvizítor úr, a többiek szívében tiszta kívánság lakozik. Döntsön kérem ön is.
- Büdös kutya! - Ordít fel Matheus ahogy szintén feláll és az asztalra csap. - Eretnek!
- Mi történik ha nem kívánok? – Bár mintha az inkvizítor hangjai el sem jutnának már kettejükhöz.
Ölés vágyával néz az őrültre Freia. Méghogy égjenek a déliek?! Akkor a megmaradt kevés tünde nagyja megint odalenne, azt teljesen biztos, hogy nem viselné el, most hogy párukkal meg is ismerkedett. -Ne érts félre, nem kérhetsz ilyet! A tündék akik délen szolgálnak meghalnának mind! Akkor már ha én elvesztem őket, te is érezd milyen a kín! Így is kevesen vagyunk és nem tűröm, hogy egy magadfajta agyatlan miatt sokak haljanak meg! -ordít a másik arcába, minden érzelmét és erejét beletéve, most nagyobb a tét annál, hogy visszafogja magát, ahogyan eddig is. A sok hang egészen elcsendesült körülötte, mintha csak minden másodlagos lenne most. A tündékért harcol, itt és most egy északi ellen. Ez az ő első próbája.
- Akik önszántukból délre álltak bűnösök! - Mutat Freiára Math egyik kezével, míg a másikkal az asztalra nehezedik. - Nem érdemlik meg az életet, sem a gyors halált! Elfek vagy sem!
-Elég lesz. -Felpattan a székből aki eddig mintha háttérzajnak tekintette volna a párost, jobbjával kardot ránt, és Mattheus sebe felé szúr, majd a másikkal az elrejtett Fenrirt kapom elő és Freiára szegezi. - Itt béke lesz. Ha kell, akkor erővel.
-Neked elment az eszed! -nem enged a hangerejéből -ha minden délit megölsz akkor ártatlanok, gyerekek, kisbabák halnak meg, akiknek még joga sem volt választani! -néz rá a közbeszólóra, majd rá is ugyanúgy reagál -a béke sosem lesz meg, míg észak és dél közt folyik a háború, ezt neked kéne legjobban tudnod, és mégis ti is ugyanúgy ölitek őket, mint ahogy ők titeket. Nem vagytok jobbak tőlük, így ha ok nélkül égeti ez a féleszű a délieket, akkor égjen vele észak is!- egy cseppett sem rémiszti meg a piszkavas, amit ráfognak, nem fog ilyenkor meghátrálni, így nem foglalkozva vele folytatja szavait - ha azt akarod ez ne történjen meg, akkor fogd vissza a pajtásodat, mert biza én nem állok el ettől, míg ő sem attól!
Matheus hátrálni próbál már Hagen kardrántása elől, és eközben felé rúgja a széket. - Áruló! – Hörgi.
Szinte úgy pattan ki a székből, mint akibe villám csapott, és húzódik messzebb a hármastól Suzy.
Közben az inkvizítor a széket hárítja és az apró fegyverével lelövi a féleszűt. - Csönd! - kiállt rá a tünde nőre - Ha bármit is megpróbálsz kívánni, te is így jársz. – szólt oda a távozni készülő lánynak.
Freia mindeközben mikor elveszik előle a fegyvert rádöbben, hogy itt a lehetősége, hogy ne csak úgy a szavakkal dobáljon és előveszi az íját, majd megfeszíti az ideget és egyenesen a féleszű felé fordítja -Vond vissza vagy meghalsz!
Mikor Hagen megpróbálna Suzira célozni nem ott van, ahol az előbb volt, hanem sokkal odébb, egy faragott kőoltár mellett az alakkal együtt. A kőoltáron egy lélegzetelállítóan gyönyörű nő fekszik, bőre enyhén napbarnított, haja pedig hosszú, fehér. Lenge, laza szövésű öltözetéből, veroniára nem jellemző ékszereiből és kisugárzásából arra tudsz következtetni, hogy nefilim.
Matheus szemei kimerednek. Fájdalmas hörgő hangot ad, ahogy a lövéstől hátraesik, és oldalra dől. Szemei nyitottan bámulnak üvegesen előre.
-Mi-ért? – hallatszik messze a tünde vadásztól. Az inkvizítor azonban mégis vele foglalkozik előbb nem a lánnyal ki már a kezében egy tőrrel áll az oltárnál.
- Elég ha itt megállunk. Át akar verni. Bármit is kér vagy ajánl, hazudik. Armaros soha nem kérne erre, és nem is akarná, hogy ezt tedd.
Összerezzenve érzi meg a hirtelen fájdalmat, ami belé üt és azzal a lendületettel engedi el az ideget az íjász, amiből a nyíl azonnal el is repül valamerre..., fájló szemmel néz fel, hogy nem ő volt aki kezdte, de ha kell, akkor ez itt most fog véget érni -nem... fogom hagyni.... hogy a társaim meghalljanak!-mondja az átkot rá bocsájtónak, hogy tudja, ha kell akkor életével is, de megvédi a tündéket, amíg nem biztos benne, hogy nem lesz bajuk, addig nem fogja feladni!
-Hon-nan tud-hatnád. Te az el-len-sége vagy!  Mit tett? - kérdezi az alaktól Suzí.
- Senki nem fog itt meghalni, mindössze mi, ha nem fejezed be. – kiáltotta az inkvizítor a tünde felé, még egy utolsót, majd egyszerűen elindult az oltár felé - Az ellenfelek pedig ismerik egymást. Ez pedig egy olyan dolog  amit ő megvet. Ha pedig olyat teszel amit megvet, nem szolgálhatod tovább, még ha túl is éled ezt a kis kalandot.
Freia ezután feláll ha már elmúlt róla az átok, és megvetően néz végig az északiakon, de egyenlőre nem mozdul, így hiszi, hogy talán nem most, de valamikor lesz ennek még folytatása, és talán, esetleg talán nem fogják teljesíteni a kívánságot, amit kértek.
- Mi-ért? Cseré-be sza-bad lenne! Ha al-szik, akkor bajt csinál-ni sem tud... -
- Pontosan. Ameddig így van, senkinek nem árthat. Azonban ha elszabadul, kitudja mi történik. Ne kockáztasd a mestereddel való kapcsolatot... Mindannyian annyit kívánunk mindössze, hogy visszajussunk a toronyhoz, ahonnan indultunk.
Az alak széttárja a karját, majd valami olyat érzett, amit még soha eddig. Egy elképesztő erőt, valami földöntúli ragyogást, ami mindent átjár, helytől és korszaktól függetlenül. Egy felemelő víziót, egy transzcendens princípiumot: Tudjátok nagyon jól, hogy akivel épp szemben álltok, az nem lehet más kétség kívül csak egy tiszta angyal. - Ha a kilétemben kételkedtetek eddig, hát itt a bizonyíték. Itt lenne a lehetőség, hogy mindent a helyére állítsatok. Nem éri meg elszalasztani.
- Hogy tudnám így szolgálni az Urat? Az Urat kívánom szolgálni!
Elejti a kést, és eltakarja a szemét Suzy. - Az én hely-em Arma-rossal van - mondja halkan.
- Álljon hát helyre minden.
Felfigyel arra, hogy a halottnak hitt ember még mindig él, pedig azzal a fegyverrel ölték meg, amivel már oly sokakat, de nem nagyon tesz semmit, nem figyelt arra, hogy vajon mi van az oltáron, meghát nem is tudna beleszólni a dologba, így hátul marad végig a fiatal tünde.
Az angyal örömmel bólint Matheusnak - Derék ember! A halálon túl is szolgálni akar! -Hirtelen Suzi mellett terem a halott az oltárnál, kezében a tőr. - Csak meg kell semmisítened.
- Ha az Úr ezt kívánja... – Erre az ember megszúrja a nőt, miközben a másik próbálja megállítani őt. Freia szerint ha azon múlik, hogy neki a kívánsága meglegyen, akkor próbálja
Megszalad a tőr, egyenesen bele a nő puha belsőségeibe. - Ez volt hát a végső döntés. Visszatérhettek most már. -Mondja a férfi, majd Mathra int egyet kezével, félmosolyába azonban mintha fájdalom vegyülne. - Annyi eon után... Végre volt valaki, aki elég amibciózus volt és elég elvakult. Veroniel mester! Szabad vagy! Ki-áltására visszarándultok, ki a teremből, egészen a képzeletbeli boltív mögé. Ishboseth ott áll, rendkívül aggódó tekintettel. - Mi történt ott?! Beszéljetek!
- Szedd le rólam ezt az őrültet! - dulakodik Mattheussal az inkvizítor ahogy az ráveti magát - Elszabadította. – kiáltja. Mire Freia előveszi az íját egy pillanatra, de belegondol, hogy alig pár perce kínozta meg, így megvárja amíg elintézik egymás között, egy apró mosollyal a száján, majd a győztessel elintézi a dolgot.
Ishboseth egy pillanatig mered maga elé, majd az arcán láthatóan a rémület jelenik meg. Megragadja Hagent is meg Math-et is a grabancánál fogva, majd halkan beszél maga elé. - Szentséges Krisztus, mit tettetek...! Zargath'hat felébredt! Egész végig játszott velünk az a vén nyomorult mágus! Persze, hát kultista volt, és ő vezetett minket ide! Zord melankóliával néz a semmibe - A világotoknak, ahogy eddig ismertétek vége. Megrengettétek a fundamentumokat. Menjetek... Menjetek, ha még van hová! -Majd ezzel a világ és az érzékei apró darabjaira hullanak. Az íjász valami elképesztő dolgot lát ismételten… Mintha a világok közt lenne megint, de most egészen máshogy. Mintha halott lenne, úgy érzi magát, hogy sehogy. Teste mintha nem lenne és lenne egyszerre. A világ mintha azt akarná, hogy neki mindene eltűnjön és lelke az örökkévalóságig ebben a semmiben legyen és apró darabjaira marcangolva törjön szét az idő végtelenjében. Mintha apró éles késekkel tépkedné a tehetetlenség elméjét.
Hosszú időnek érzi, rengetegnek, mintha évek lennének, míg egyszer eljő a hajnal. A nap fénye mintha megjelenne a szeme sarkában, mintha a horizon szólítaná. Még nem jött el az ő ideje, még szüksége van rá az élők világának. A zajok és a fény, mely oly gyorsan húzza magába, mint egy száguldó lovas. Reggel van hát, felébredt ebből a kínból. Mintha újra minden rendben lenne. Egy névtelen fogadóban ébred a déli fővárosban a fogadós kopogására. –Jó reggelt kisasszony!- szól be az alak. Freia végignéz magán, a kezein, annak alakján és belecsíp egyet. Ez csak… mintha álom lenne. De tudja jól, hogy valami nem stimmel mégsem, nem tudja mi az, de mintha valami mégis elromlott volna. Így felállt és kinézett az ablakon végig a város utcájára az emeletről, de nem látta mitől van az a rossz csomós érzés a testében. Így kissé aggódva, de folytatta útját.

19[Küldetés] Világok Között Empty Re: [Küldetés] Világok Között on Kedd Ápr. 09, 2019 3:45 pm

Matheus Zalasch

Matheus Zalasch
Klerikus
Klerikus
Egy sötét világba érkeztek, látszólag a mindenség és azontúl pincéjébe. A láthatatlan feketeség minden irányba kiterpeszkedett, mintha csak ébredezés közben nyújtózkodna. Eközben egy kapuív kezdett megformálódni a csapat előtt, bent pedig egy asztal állt, körbe székekkel. Várták őket.
Mintha egy csettintésre mindenki berepült volna az őt megillető szék elé, de nem tűnt semmi sem valóságosnak. Sem a mozgás, sem a bútorok, sem a szoba, és a bent őket váró személy sem. Nemét talán még az Úr sem tudta volna megmondani, de kedvesen nézett ki, és elegáns ruhákba öltözött.
- Legyenek üdvözölve a vendégeink ilyen távol! Helyet?
A körbe lévő székek közül egyel kevesebb volt a szükségesnél: Ishbosethnek nem jutott… És nahát, ő nem is volt ott.
Matheus mély áhítattal figyelte az események lefolyását. Így is már elég fáradtnak érezte magát, és azonnal morogva lehuppant az ülőhelyre, amint felkínálták.
- Köszönjük. – válaszolta Johannes a rejtélyes vendéglátónak.
Hagen hátra húzta udvariasan Freiának a székét.
-Köszönöm, igazán kedves vagy. – Válaszolta a nő, és elhelyezkedett.
Az idegen alak maga is leült az egyik székbe. Valahonnét a kezében megjelent egy köteg papír, és böngészgetni kezdte, valamiféle mennyei bürokráciát végezve.
- Ritkán szoktak errefelé vendégeink lenni. De ne aggódjanak, nem kell magyarázkodni, tudjuk, hogy hogyan kerültek ide. A kérdés már csak az, hogy mit szeretnének itt?
Matheus a lény szemébe nézett, és olyan érzés kerítette hatalmába, mintha amaz mindent tudna. Elkapta a tekintetét a kollégájára.
- Mit is? - Kérdezte elmélázva miközben kérdőn nézett.
- Elmenni. – Beszélt közbe illetlenül az apró izé.
- Visszakerülni a saját... Világunkba. – Válaszolt végre a kérdezett inkvizítor. - Mi is ez az erre fele...?
- Ahonnét jöttek, ott az ellenségeik pusztítanak, irtják a fajtájukat, szenvednek a tündék és bukott angyalok vannak szerte szét a világon, és vissza akarnak menni? – Mosolygott a lény zavaróan. – Biztos ez? Ritkán jönnek ide, a világok közé, kívánságok nélkül illetők.
- Miért, mi van itt?
Matheus megrántotta a vállát, és felemelte a jobb kezét.
- Ha mi elmegyünk, ki fogja az Úr nevét megvédeni?
- Az Úr neve nem szorul védelemre, azt hiszem. – Ráncolta a szemöldökét a lény. – Itt pedig én vagyok, egy a legkisebbek közül, és azoknak teljesítek kívánságokat, akik eljutnak idáig. Bármilyen kívánság teljesíthető, amennyiben annak van értelme.
A homlokráncolásra csak homlokráncolás volt a válasz, ahogy azt illik. Itt biztos valami tévedés történt.
- Ha bármilyen... - Húzta ki magát. - Égjen minden déli.
- Csönd. – Emelte fel a hangját Hagen dühösen Matheusra. - Idáig? Mi is ez pontosan?
- Ha ég dél égjen észak is! – Ugrott fel az elf ordítva.
- Ez itt a tényleges semmi. Maguk térként érzékelik, mert a maguk lénye ehhez szokott. Én magam pedig egy egyszerű fejedelemség vagyok, csekély szolga az Úr előtt: Angyal, mondhatnánk. – Mosolygott a lény. – Inkvizítor úr, a többiek szívében tiszta kívánság lakozik. Döntsön kérem ön is.
- Büdös kutya! - Ordított fel Matheus ahogy szintén felállt és az asztalra csapott. Hagen hangja nem jutott be az ő fülén. - Eretnek!
- Mi történik, ha nem kívánok? – Érdeklődött Hagen, mit sem foglalkozva az elffel... Meg már Matheussal sem.
-Ne érts félre, nem kérhetsz ilyet! A tündék, akik délen szolgálnak meghalnának mind! Akkor már ha én elvesztem őket, te is érezd milyen a kín! Így is kevesen vagyunk és nem tűröm, hogy egy magadfajta agyatlan miatt sokak haljanak meg! - Ordított a másik arcába, érzelmesen, de főleg eretneken.
Mindeközben az alakot egy kicsit sem zavarta ez a pitiáner perpatvar, hanem továbbra is mosolyogva Hagennel beszélgetett.
- Ez esetben szívének legerősebb, rejtett kívánságát veszem alapul. Amennyiben ez az, hogy Ön nem szeretne kívánni, akkor ezt is tudomásul veszem, és haladunk a társai kívánságaival. Borzalmas lenne, ha erőfeszítések meddőn érnének véget.
- Akik önszántukból délre álltak bűnösök! – Mutatott Matheus Freiára egyik kezével, míg a másikkal az asztalra nehezedett. - Nem érdemlik meg az életet, sem a gyors halált! Elfek vagy sem!
- Neked elment az eszed! Ha minden délit megölsz akkor ártatlanok, gyerekek, kisbabák halnak meg, akiknek még joga sem volt választani!
Hagen ekkor felugrott. Jobb kezében puskát tartva Freiára szegezte. És bal kezével, kardjával az inkvizítor felé vágott.
- Itt béke lesz. Ha kell, akkor erővel. – Mondta.
Matheus hátrálni próbált Hagen kardrántása elől, és eközben felé rúgta a székét.
- Áruló! - Hörögte.
- A béke sosem lesz meg – Nézett farkasszemet az elf a lőfegyverrel. -, míg észak és dél közt folyik a háború, ezt neked kéne legjobban tudnod, és mégis ti is ugyanúgy ölitek őket, mint ahogy ők titeket. Nem vagytok jobbak tőlük így, ha ok nélkül égeti ez a féleszű a délieket, akkor égjen vele észak is! Ha azt akarod ez ne történjen meg, akkor fogd vissza a pajtásodat, mert biza én nem állok el ettől, míg ő sem attól!
A repülő széket Hagen a lábával odébb rúgta, és gyorsan Matheus felé fordította a pisztolyát. Freia kapott az alkalmon és előhúzta a saját íját, és szintén célzott.
- Vond vissza vagy meghalsz! – Ordította az elf, de Hagen már lőtt…
- Csönd! – Kiáltott Tertullius. - Ha bármit is megpróbálsz kívánni, te is így jársz.
Matheus érezte, ahogy a világ eltávolodott tőle. A kép zsugorodott és zsugorodott, míg minden elveszett egy pillanatra. Itt volt a vég. Szemei kimerednek. Fájdalmas hörgő hangot adott, ahogy a lövéstől hátraesett, és oldalra dőlt. Szemei nyitottan bámultak üvegesen előre, vizsgálva az asztalt. Furcsa érzés volt meghalni. A kép mégsem ment el telesen, a hang sem… Pedig biztos meghalt.
Gondolatok kavarogtak a fejében, pedig már nem lett volna szabad egy kósza érzésnek sem felbukkania. Mégis látta, hogy a közelben megjelent egy oltár. A lény, és az apró izé ott diskuráltak valamiről… Tudni akarta, hogy miről. Megpróbált feltápászkodni.
Nem igazán látta, hogy mi történik, és nem is igazán értette, de hát neki már úgy igy mindegy volt, hisz meghalt…
- Ez itt Veroniel, a Bűn Kútfeje, a Tiltott Gyümölcs, a Privatio Boni. Ő hozta a romlást mindenkire, és miatta van a mestered olyan gyalázatos állapotban. – Szólalt meg a lény, továbbra is mosolyogva, bár szomorúnak tűnt. - Ez itt a kötelék, amellyel odaláncolták őt – Mutatott a nyakláncra… Egy nyakláncra az oltáron fekvő nőn. -, hogy szunnyadjon.
Matheus csak most vette észre. Egy szépséges nefilim nő feküdt ott.
- Ha al-szik, akkor bajt csinál-ni sem tud... – Hebegte apró izé.
A lény talán ráunt a vitatkozásra. Széttárta a karjait, és minden és mindenkit bejárt az igazság… Ő egy angyal. Bizonyosan.
- Ha a kilétemben kételkedtetek eddig, hát itt a bizonyíték. Itt lenne a lehetőség, hogy mindent a helyére állítsatok. Nem éri meg elszalasztani.
Matheus ekkor az angyal elé botorkált. Nem is értette hogyan, de megtette.
- Hogy tudnám így szolgálni az Urat? Az Urat kívánom szolgálni! – Szólt határozottan.
Az angyal örömmel bólintott. Matheus már semmit sem volt hajlandó meghallani, amit mások mondtak. Csak az angyalra figyelt, az Úr hírnökére, annak az Úréra, akit ő szolgált, és a terembe rajtuk kettejükön kívül mindenki megszentségtelenített.
- Derék ember! A halálon túl is szolgálni akar! – Mondta, és Zalasch érezte ahogy a világ elfordul körülötte. Az oltár mellett ált a kézeben egy késsel mire feleszmélt. - Csak meg kell semmisítened.
- Ha az Úr ezt kívánja... - És úgy is tett.
Hagen próbálta megakadályozni… De nem sikerült neki. A tőr benne állt a nőben, és félig felvágta Tertullius kezét. A nefilim meglepő módon felébredt, és védekezés képpen megragadta Matheus kezét, de már késő volt. Holtan leengedte a karját.
- Ez volt hát a végső döntés. Visszatérhettek most már. – Mosolygott továbbra is az angyal. - Igaz szándékodért tested feltámad. – Jutalmazta meg Matheust. – Itt, a holtak birodalmában úgy sem maradhatsz egyelőre. – Mosolyába fájdalom vegyült. – Annyi eon után... Végre volt valaki, aki elég ambiciózus volt és elég elvakult. Veroniel mester! Szabad vagy!
A szoba szétesett, és mindenki kirepült a boltív elé, mely mögött, már többé semmi sem állt. A sötétség továbbra is minden irányba nyaldosta a világot.
- Mi történt ott?! Beszéljetek! – Ugrott eléjük Ishboseth.
Matheus meglepetten állt egy pár másodpercig. Megdermedten pislogott, majd amint csak tudott Hagenra ugrott, és megpróbálta lefegyverezni, mielőtt a jól megérdemelt visszaszerzett életét megint elveszik.
- Szedd le rólam ezt az őrültet! – Védekezett Hagen – Elszabadította! - Ordította.
Ishboseth egy pillanatig meredt maga elé, majd az arcán láthatóan a rémület jelent meg. Megragadta a két inkvizítort.
- Szentséges Krisztus, mit tettetek...! Zargath'hat felébredt! Egész végig játszott velünk az a vén nyomorult mágus! Persze, hát kultista volt, és ő vezetett minket ide! A világotoknak, ahogy eddig ismertétek vége. Megrengettétek a fundamentumokat. Menjetek... Menjetek, ha még van hová! – Mondta átható félelemmel, de azért mesterkélten nagyzolva.
A hullámzó sötétség mindenkit elnyelt.
 


Matheus karolosburgi lakosztályán nyitotta ki a szemét. Rémülten felugrott az ágyából, és minden tesztrészét tüzetesen átvizsgálta. Nyoma sem volt a sok sebnek – hát csak álom lehetett. Annak kellett lennie…
A szobában az állványon egy félkész festmény üdült. Az inkvizítor óvatosan megvizsgálta amennyire csak tudta a sötétben, majd az ablakhoz ballagott. Kinézett, és a tájon körbe tekintve hirtelen fájdalom öntötte el a szívét. Semmi különlegeset nem látott, de rájött, hogy mit tett.
Idegesen felordított, feldöntötte az állványt, a festék szétrepült mindenfelé, ő pedig dühösen kiviharzott a szobából.

20[Küldetés] Világok Között Empty Re: [Küldetés] Világok Között on Csüt. Május 02, 2019 9:23 am

Isidor Bose

Isidor Bose
Zsinati Elnök
Zsinati Elnök
Megkésve bár, de törve nem (vagy az megfogyva?), lezárom a küldetést, köszönöm szépen a részvételt és hogy tönkre lett vágva a világ! Ennek örömére kaptok mindannyian 200 tp-t, 2000 váltót, és a következő tárgyat:

Név: Membrán Rezonátor
Típus: Kiegészítő
Leírás: Egy ismeretlen eredetű, feltehetően mélységi tárgy, ami legjobban egy gyűrűre hasonlít. A behatárolhatatlan fémkarikán apró, halványkék kövek sorakoznak, azokat megérintve pedig küldetésenként egyszer a használó egy kör időtartamára a világok közötti térbe kerül azonnal, teljesen eltűnve Veroniáról, ahonnét a következő körre vissza is tér eredeti pozíciójába.

Köszönöm a játékot!

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.