Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Kérdező vendégeknek
Játékostárs kerestetik

Szer. Szept. 02, 2015 10:01 pm by Jerobeam

Ha valaki esetleg ismerkedésre, küzdőtéri párbajra vagy bármi egyébre tárat keresne, itt …

Comments: 61

Magánjáték és PvP Zárás

Vas. Május 15, 2016 8:17 pm by Ciel Eisenschnittel

A topik létrehozásának oka, hogy szépen számon lehessen tartani, hogy kinek mikor van igénye …

Comments: 96

[Frakcióküldetés] What future brings...

Csüt. Júl. 04, 2019 2:02 pm by Serene Nightbough

Kedves tündék!
A visszajelzések alapján készen álltok, hogy eldöntsétek, milyen jövő vár …

Comments: 7


You are not connected. Please login or register

Azonnali küldetés: Nedves széna

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

1Azonnali küldetés: Nedves széna Empty Azonnali küldetés: Nedves széna on Vas. Feb. 24, 2019 6:04 pm

Bizony útjuk során nem csak barátokat, hanem haragosokat is gyűjtenek a vitéz kalandorok. No de mi történik, ha ez a bizonyos haragos sikerrel jár. A karakterek egy kupa szénán találják magukat, rácsok mögött, valahol egy vastag kőfalú épületben. Ez biza egy börtön...talán egy katakomba. Hogy ki miért került oda, az mindenkire rá van bízva. A feladat nem kevesebb, mint kitalálni, hogyan tovább. Egy elmés szökés következik a sorban? Netán egy hosszú keserves várakozás a kínpadon? Vagy esetleg hosszú évek tehetetlensége, mígnem valahogy újra megpillantod a fényt? A határ a csillagos ég...illetve nem igazán. Jelen esetben csak a cella plafonja.

Határidő: 2019.03.07
Jutalom: 150 TP

Felhasználó profiljának megtekintése

2Azonnali küldetés: Nedves széna Empty Re: Azonnali küldetés: Nedves széna on Kedd Feb. 26, 2019 2:54 pm

Freia Suntide

Freia Suntide
Tünde Gárdista
Tünde Gárdista
Annyira régen történt már minden. Eredetileg Dél felé vettem az irányt, hogy ott barátokra és társakra találhassak, de sajnos ez nem sikerült egészen.
Eredetileg azt terveztem, hogy beállok a Tünde Hadseregbe, ami a déli királysághoz hű. Ott talán tudtam volna elég sok tündét találni ahhoz, hogy elindulhassak az utamon. Az utunkon. Azt terveztem, hogy egyszer majd újra együtt képesek leszünk felépíteni mindazt ami elveszett, ha csak egy város formájában is. Persze sokakat nyomorgatna Tünde erdő mai látványa, ezért lehetne talán pont nyugaton, minél messzebb tőle.
Nos ez volt terv. De ez az egész úgy sült ki, hogy amikor jelentkeztem a seregbe egy bizonyos okból kifolyólag végül a fogdában kötöttem ki.
Az hogy hogyan kerültem oda elég fura történet. Lényegében egy kissé bosszantó, azaz nagyon idegesítő toborzótisztre rálőttem, mert a konyhára akart küldeni dolgozni. Na ezen a ponton egy nyilat ellőttem elég közel a fejéhez, hogy egy vércsepp elhagyja az orcáját, ő pedig azonnal a fogdába küldött egy hétre. Odalent az első napon volt egy látogatóm egy tünde, de ő is azonnal lemondott rólam. Pedig nem tehettem arról, hogy felidegesített. Lehetséges, hogy mindvégig ez volt a célja, de már ne érdekel.
Egy elég hosszú hét elé néztem. Rengeteget üldögéltem egyedül odabent, hallva, hogy a férfiak fenik a nyelvüket rám, hogy azon élvezkednek, hogy egyszer ha kiszabadulnak úgy, de úgy elkapnak, hogy egy hadsereget fogok megszülni azonnal.
Szánalmasak voltak mind. Gyilkosok, tolvajok és egyéb csalók. Egy részük arra várva, hogy kivégezzék kötéllel vagy egyéb kegyes módon.
De ez még csak később derült ki, éppen az első napja voltam odabent bezárva, az egyetlen dolog ami természetes volt, az a kis fénycsík ami az apró ablakon szűrődött be. A cella pici volt, egy kicsi ággyal, azaz inkább deszkával, aminek az alja összekarcolva, a teteje meg gusztustalanul ragadósan. Nem volt éppen egy olyan hely amire vágy bárki fia, vagy éppen lánya még akkor se ha büntetés. A padlón pedig szerte széjjel széna hevert, ami két dolgot szolgált. Egyrészt puha volt, másrészt, ami fontosabb higiéniai okai is voltak.
Hogy mi is ez? Nem volt olyannyira büdös a cellákban, mert felszívta a folyékony dolgokat a sűrűeket meg elzárta, már amennyire. Ezért volt rossz egy börtönben lenni ha csak egy rövid ideig is. Na meg azért, mert nulla magánélete van a fogolynak.
Első nap rögtön rájöttem, hiszen a vasrácsok elől és a falak oldalt nem sok mást hagy senkinek, minden hangot, zajt és neszt lehet hallani, így azt is amikor valaki egy cellával arrébb éppen vérhasban szenved, vagy éppen két fogoly egymást veri szét, hogy éppen ki alszik a dzsuvás fadarabon. Nem is aludtam egy percet sem.
Persze, mint mindenkinek nekem is megfordult a fejemben a szökés lehetősége, de egy hét fogdáért semmi értelme nincs. A sötét éjszaka fura gondolatokat űz az ember fejébe, például megfordult a fejemben, hogy mi van ha kiszedem a téglákat? Mi van ha a vasrácsot felfeszítem? Vagy a zárat töröm fel az egyik pántommal?
Ezek mind olyan gondolatok, amik eléggé kószák és hamar el is szállnak. Szerencsére velem is így volt, de mondjuk az aki éveket kap egy ilyen helyen lehet megpróbálja… Én is így tettem volna.
Reggel egy kis moslékot és száraz kenyeret kaptam, úgy egész napra enni, egy kis vízzel karöltve. Nem volt sem finom, sem kedvemre való ezért elég sokáig, sötétedésig kerülgettem a megevését. Nos…
Olyan volt mint amilyennek hittem, rettenetes és gyomorforgató. Nem is bírtam megenni az egészet, csak annyit, hogy ne legyek annyira éhes, hogy korogjon a gyomrom. Rettenetes még a mai napig is, az emléke és az érzés ami utána maradt. Annyira rossz volt, hogy inkább ettem volna nyersen valami bogarat. Lényegében ettől a sokktól tudtam elmerülni a gondolataimban annyira, hogy a nap fénye újra besütött a lyukon a falon. A reggelit újra kihagytam, hasonlóan az előzőhöz, aznap is moslék volt száraz kenyérrel, mintha csak disznókat etetnének.
De a napom akkor egész jó volt. Hiszen az ablakon begórtak egy kis friss szénát, amelyet azonnal elkapva a deszkámra tettem, így legalább lefeküdni már letudtam. Senki nem hiszi el, aki nem volt börtönben legalább egyszer, hogy mekkora felfrissülés az, hogyha valaki kap új szénát. Valóságos csoda! Hasonlóan jó érzés volt amikor egy apró alma hullott be ugyancsak a rácsok között.
Hamar befaltam, és a többi rab csak irigykedve ordibált, hogy adjak nekik is belőle. Nem tettem, egy falatot nem hagytam nekik, hiszen én voltam a szerencsés. Az istenem megszánt engem és végre valami ízletes kaját is ehettem két nap után.
Sokakat megismertem odalent, másnem az egymás közti beszélgetésükből. Volt egy Johann nevű gyilkos, aki gyerekeket ölt meg, mert ellopták a lovait. Meg egy másik Dieter, aki meg lopott… Lovakat. Vajon mikor jönnek rá, hogy az egyik a másik miatt szenved?
Mindenesetre nem szóltam nekik semmit, had egye a fene őket. Csak az apró deszkámon gubbasztottam, míg ismét este nem lett és mostanra viszont olyan fáradt voltam, hogy ledőlve a szénára aludtam egy pár órát.
Az álmom kellemes volt. Újra otthon lehettem, ahonnan lehet sosem kellett volna eljönnöm. Apámmal és Anyámmal kellemesen elbeszélgettem és a falu melletti kis erdőben voltam újra, de mint falu őr. Talán ez várt volna rám, ha el sem jövök. Micsoda idilli kép, micsoda egy jellegtelen élet…
Gyorsan szaladtak el a napok ezután. Az egy hét mit sem jelentett már a végére, de a hosszú semmittevés nem tett jót nekem. Elgémberedtek a lábaim, elég sokat le is fogytam és párszor még rosszul is lettem a kevés evés miatt.
De végül valahogyan túléltem. A cella sötétsége és majdnem magánya eléggé bezárkózottá tett és mindent olyan tompának éreztem, de végül benyitott az őr, hogy mehetek. Én a csuklyám alól gyűrötten és koszosan néztem fel rá, tátott szájjal. El sem hittem, hogy végre vége van! Hamar, ahogyan tőlem tellett legalábbis gyorsan hagytam el a helyet. A barakkba pedig soha többet nem akartam visszatérni ha lehetett.
Amikor először értem ki a napra vakító volt. Eltakartam jobbommal a szememet, melyet égetett az erős fény. Majd lassan hozzászokva engedtem le. A szabadság íze ez után a rövid idő után is édes volt, mint a méz. Én pedig egyenesen az erdőbe mentem. Nem álltam meg sehol, nem törődtem semmivel csak, hogy a közeli patakban megmártózzam és a finom almák és körték közül ehessek eleget. Így ért véget az egy hetes fogságom a Dél Fővárosában, ezután nem sokkal álltam be a zsoldosnak, hiszen jó eséllyel soha többet nem akartak látni a seregben.

Felhasználó profiljának megtekintése

3Azonnali küldetés: Nedves széna Empty Re: Azonnali küldetés: Nedves széna on Pént. Márc. 01, 2019 8:35 pm

Mostanában soha nem lehetett az utakat olyan békességben járni, mint régen. Egyrészt ugye ott volt a háború, amikor a frontok sokszor naponta rendeződtek át, na meg az ezzel járó sok minden más: a földjüket vesztő, éhező lakosság, a hitüket vesztett és mások nyomárán élősködő haramiák, az elszaporodó kóbor állatok, dögevők. Szóval örültem, hogy végre egy kisváros védettebb falai között hajthatom álomra a fejem és egy jó vacsorának sem voltam ellenére, az uti elemózsiám már jórészt elfogyott, ami maradt meg már eléggé rámsavanyodott.
Tintapaca is alacsonyan lógatta már a fejét és fáradtan tette egymás elé a lábait, de persze ő is megérezte, hogy hamarosan talán friss szénát ropogtathat mert szaporábbra vette az ütemet.
Vásárnap lehetett, mert elég sokan voltak az utcákon és csak többen lettek, ahogy a főtér felé közeledtem, ahol mindenféle árus kínálta a portékáját az asztalainál.
A cégért nem volt nehéz meglátni, eléggé rikítóra volt festve és egy vörös kakas volt rajta, nagy sárga taréjjal. A neve is nagy képzelőerővel megáldott volt: Fogadó a Vörös Kakashoz.
Egy kócoshajú suhanc lépett elém, ahogy megálltam előtte és egy kis apróért, lelkesen vezette el Tintapacát a fészerbe, ígéretet téve, hogy szépen lecsutakolja és ellátja abrakkal is.
Én meg már kissé vidámabban foglaltam magamnak egy szobát éjszakára vacsorával sé reggelivel, majd le is pakoltam benne.
A zsivaj azonban, ami az ablakomon behallatszott, nem hagyott elaludni, ezért végül úgy döntöttem, lemegyek és körülnézek, talán még veszek is valami vásárfiát.
Az egyik árusnál meg is álltam, mert nagyon szép tőröket árult. Miközben egyik gyönyörűen kidolgozott termékét méregettem a kezemben, egy láthatóan tehetős ember is megállt és válogatni kezdett.
- Mennyibe kerül ez? - emeli fel az egyiket.
- 300 váltó, nagyuram. - hajol meg felé az árus.
- Ezért az ócskáságért? - hördül fel felháborodottan a férfi. - Nem ér csak 50-et!
- Nagyuram, hiszen csak az anyaga legalább 200 váltó és akkor még nem számoltam a nemesfa markolatot és a kovács munkáját sem. Nem adhatom 280 váltónál olcsóbban. - rázza meg a fejét a kereskedő.
- Ötvenet adok érte és örülj, hogy nem hívom az őrséget, hogy csaló vagy. - dobta oda neki a pénz és már fordul is el, hogy menjen.
- Uram, nem adhatom oda ennyiért! - esik kétségbe az árus és megragadja a nemes köpenyét, hogy visszatartsa. - Nem kell a pénz, adja vissza az árut.
A nagy hangú vitára megjelent a városi őrség is, akinek vezetője komor arcca, hatalma teljes tudatában lép a vitázókhoz.
- Mi történik itt?
- Az úr nem fizette ki a tőrt és el akar menni. - mutat a kereskedő az uraságra, aki vöröslő arccal rántja ki a köpenyt annak kezéből, majd feldúlva vág vissza.
- Mindenki láthatta, hogy kifizettem, de ez az arcátlan kétszer akarja a pénzt! Én Günter von Trabanis gróf vagyok, az én szavamat és becsületemet nem szokás kétségbe vonni. Korbácsoltassa meg ezt az embert, mert csalónak akar beállítani!
- Tudod bizonyítani az állításodat? - lép fenyegetően a katona az árus felé, aki ijedten húzódik hátrébb, de aztán rám siklik a pillantása.
- Az úrfi is látta, itt állt végig.
Minden szem rám tapad és én egy pillanatra zavarba jövök, főleg mikor a nemes tekintetével találkozik az enyém, akiben annyi néma figyelmeztetés van, hogy szinte átdöf. Állom ezt a tekintet.
- Igen láttam. - bólintottam. - Az úr csak 50 váltót adott 300 helyett, de bízom benne, hogy csak az volt a baj, hogy rosszul hallotta az árat. - teszem hozzá egy kis vállvonással, mert nem jó ha az ember az ittléte első órájában egy nemes becsületét kérdőjelezi meg, bár ez itt nem nagyon érdemelne mást.
- Hát ez......hát ez.......- hápog a gróf és már félek megüti a guta, olyan a feje, de aztán egy gyilkos pillantást vetve rám és az árusra él a visszavonulás lehetőségével. - Talán......talán tényleg rosszul.......hallottam. Nesze! - veti oda a maradék pénz is a kereskedőnek, aztán nagy léptekkel elvonul és én hallom, ahogy magában átkozódik.
- Máskor érthetően mondja a terméke árát, jóember, mert most olcsón megúszta. - dörren az őrparancsnok hangja és nagy dérrel-durral ő is elvonul a katonáival.
- Köszönöm, úrfi! - szorítja meg hálásan a kezem a kereskedő. - Nem sokan álltak volna ki mellettem a gróf ellenében. Még egyszer köszönöm és ha meg akarná venni azt a tőrt, - int a kezemben még mindig szorongatott darab felé, - 100 váltóért oda adom.
- Tényleg szép darab, de köszönöm, van sajátom. - mutatom az oldalamon függő vadászkést, amit még fogadott apámtól, Norven püspöktől kaptam.
Aztán elbúcsúzom tőle és fáradtan a szállásom felé indulok, ahol egy gyors vacsora után, úgy dőlök az ágyamba, mint akit agyonütöttek.
Nagy csattanásra ébredek és mire magamhoz térek, erős kezek ragadnak meg és rántanak talpra, majd mire kettőt pislanthatnék a kezem már hátra is van kötve.
A tegnapi őrparancsnok áll előttem és én értetlenül próbálok valami magyarázatot kapni.
- Mi ez? Mit csinálnak?
- Épp elkaptunk egy álnok kis rablót! - vigyorog rám, miközben teljesen feldúlják a holmimat.
Az egyik katona ekkor felmutat egy tőrt.
- Itt van ni! Itt a bizonyíték, uram!
- Hát akkor vihetjük is. - ragadja meg a vállam durván a parancsnok és taszít az ajtó felé.
Abban biztos vagyok, hogy az a tőr nem az enyém, de........Én ezt láttam tegnap! Ez volt az, amit a gróf el akart venni a kereskedőtől!
- Az nem az enyém! - rázom meg a fejem. - Nem tudom, hogy került ide!
Láthatóan a parancsnok egy szavamat sem hitte és nekem meg kezdett leesni, hogy mi is történik. Már tudom, hogy miért nem szeret senki kiállni a báró ellen tanúskodni!
- Na persze! - nevet fel az őrök vezetője. - De majd a bírónak magyarázd! Na, lódulj!
A bíró elég unottan hallgatja végig bemutatkozásomat és a magyarázkodásomat és láthatóan a báró szava felé hajlik, ráadásul többen tanúsítják, hogy bizony a tőr az övé. Én meg idegen vagyok itt, így nem sok jóra számíthatok. Végül csak annyit kérek, hogy küldjenek üzenetet a Fővárosba, a Katedrálisba Institoris püspökhöz, aki igazolni fog engem.
A püspök és az Egyház emlegetése azért láthatóan kicsit elbizonytalanítja, de annyira nem, hogy elengedjenek.
Ezek után nagyon hamar a város tömlöcében találom magam, és még örülhetek, hogy a ruhámat utánam dobják a cellába, mivel, ahogy már a börtönökben csak lenni szokott, hideg nyirkosság uralkodik.
És ez még csak a kisebbik gond, a nagyobbik, hogy ahhoz nem vagyok elég "értékes", hogy egyszemélyes cellát kapjak, ahová belöknek, vannak még vagy hatan.
- Hoztam nektek egy kis társaságot, hogy ne unatkozzatok! - veti oda a társaságnak az őr mielőtt magamra hagy. Nem nehéz észrevenni, hogy valamiért nem kedvel engem. És a hat, nem túl bizalom gerjesztő kinézetű fickók is oszthatják a véleményét, ha hinni lehet a tekintetükbe költöző jókedvnek.
- Nézzétek mán! - bök felém az egyik kancsalszemű szépség kissé fogatlan vigyorral. - Csak nem egy kormoshoz vóna szerencsénk. Régóta meg akartam mán tudni, hogy igaz-é, hogy olyan fürgék, mint ahógyan mondják.
- Meg, hogy vörös-e a vérük, vagy szürke.....- bólogat a szomszédja, akinek valami régi, csúnya vágás szeli ketté az arcát és az ujjait ropogtatja.
A többiek csak egyetértően bólogatnak és megindulnak felém. Sok verést kaptam életemben és ezért jól is bírom, de ekkorát mér régen kellett elviselnem, de nagyon élvezték, hogy sokáig nem ájultam el.
Lehet, hogy még az őrök szerint is sok volt a jóból, mert mikor magamhoz tértem, már magamban hevertem a nyirkos szalmán és egy vödör víz is volt mellettem, amiben legalább a vér nagyját lemoshattam magamról.
Óvatosan vettem számba a fájós pontjaimat, de úgy véltem csontom nem tört. Lett rajtam pár csúnya zúzódás, az arcomon több helyen felrepedt a bőr, innen is volt a sok vér, pár napig véreset vizeltem, ami azt mutatta a vesémet sem kímélték, de alapjában véve mondhattam, hogy megúsztam.
Nem nagyon háborgattak ezek után, a verőlegényeknek sem volt nyoma, enni is napjában egyszer hoztak valami híg löttyöt és ragadós cipófélét meg vizet. Legalább a vödör megmaradt, amibe a dolgomat végezhettem, bár a lenti szagokat megítélve, úgy véltem ez a véletlen műve, nem valami kiváltság.
Talán három vagy négy hét is eltelhetett és már kezdtem feladni és azt hittem itt fogok megöregedni, mert valószínűleg el sem küldték azt az üzenetet, mikor megjelent egy őr.
Mivel nem a szokott időben jött nem tudtam mire számítsak, a történtek után jóra nem nagyon, ezért inkább az ajtótól messzebb húzódtam, hogy felkészüljek.....
- Jozef Strangut maga szabad. - nyitotta ki a cella rácsos ajtaját, aztán bedobta a holmimat. - A püspök úr igazolta magát és az üzenetben megparancsolta, hogy azonnal induljon vissza a Katedrálisba. A gróf úr is megbocsátott, amikor megtudta, hogy maga az Egyház szolgája, úgy vélte valami félreértés történhetett.
~ Na persze! Megijedt a nyavajás féreg!
Azt hiszem rég volt, amikor ekkora megkönnyebbülést éreztem és őszinte hálát rebegtem az Úrhoz és nem akartam még tovább élezni a helyzetet, csak elmenni innen minél messzebb.
A gróffal majd később számolok! Mert nem fogom ezt elfelejteni!
Összeszedtem a holmimat, majd sietve visszamentem a fogadóhoz, azon aggódva mi lett Tintapacával.
Szerencsére a fogadós, azt gondolva, hogy majd jó pénzért eladja, jól tartotta, de borsósan megszabta az árát, amikor a legnagyobb bánatára előkerültem.
Annyi időt töltöttem még ott, hogy egy fürdőt és tiszta ruhát vegyek, aztán erős iramban a Főváros felé vettem az irányt, hogy köszönetet mondjak fogadott atyámnak a kiszabadulásomért......már nem először.




Felhasználó profiljának megtekintése

4Azonnali küldetés: Nedves széna Empty Re: Azonnali küldetés: Nedves széna on Pént. Márc. 08, 2019 11:56 pm

Gerard D. Lawrenz

Gerard D. Lawrenz
Szemfényvesztő
Szemfényvesztő
Sötét volt. Nem csak homály vagy éjszaka, teljes sötétség. Gerard nem látott semmit. Valami eltakarta a szemét. Megpróbál érte nyúlni, nem a keze megakadt alig egy arasznyi mozgás után. Fémes csörgést hallott a háta mögül. Valami durva, hideg tárgy szorította a csuklóját. Egy bilincs lehetett talán? Akárhogy forgatta a fejét, nem látott semmit.
~ Lia, te látsz valami? – kérdezte. Még ha meg is vakítják, amit Lia kristálya lát, azt ő is látja.
Nem érkezett válasz. A feje teljesen üres volt és néma. A lányt egyáltalán nem érezte maga körül. Megpróbálta megrázni a törzsét, már amennyire tudta. Úgy tűnt fel tudott állni. De nem érezte a tömör feketeacél súlyát a mellkasán.
Gerard fogai elkezdtek ide-oda kocogni. Egy pillanatra úgy érezte, fuldoklik. Gyorsan megrázta a fejét. Nem egyszer történt már ez meg vele. Ezúttal nem veszti el a fejét. Főleg mert több ideje nem is volt pánikolni. Lépteket hallott, majd egy hangot, alig pár öllel előtte.
- Szánalmas. Többet vártam attól a híres neves Gedeon-hercegtől. – szólt hozzá egy érces férfihang.
Lassan kezdett kitisztulni, hogy is került ide. Nagy csata tombolt valahol a rét közepén. Veszített. Talán akkor először csúfos, megalázó vereséget szenvedett. De nem, nem így érezte. Bár kikapott és foglyul ejtették, a győzelem mégis az övé volt. Jól emlékezett rá, amikor a démon, akivel összecsapott mérgében a közeli csőszkunyhót célozta meg halálod lángjaival. Gerardnak még éppen sikerült varázsereje híján kivédeni a csapást. Csak éppen a saját tulajdon testével. Nem sokkal utána ájult el. Most hogy tisztán emlékezett rá, még haragosabb volt. Segítségül hívta a hold erejét, hogy kiégesse a csontjai belsejét annak a becstelen démonnak...és ekkor a mágia egyszerűen elpárolgott belőle.
- Számítottam erre. – mondta a sötét mögül beszélő ellenfél – Az a fejpánt ezüstből van. Meggátol a varázslatban. És még ha valamilyen csoda folytán sikerülne is, ha nem látod a varsálatok pecsétjeit, nem vagy képes semlegesíteni őket.
Gerard az ajkába harapott. Most kezdhet el pánikolni. Jól ismerte az ellenfél mire képes és ennek megfelelően láncolta le.
- Na várj csak, te átkozott, ha egyszer kijutok innen, azt is megbánod, hogy megszülettél! – próbált meg magabiztosnak tűnni egy harcedzett csatakiáltással.
Nem sikerült neki. Elég kilátástalan helyzetbe volt és képtelen volt megjátszani, hogy magabiztos. Nem sok kiutat látott innen és ez a hangján is tisztán érződött. A másik pedig lenézően sóhajtott egyet.
- Inkább ne erőlködj. Tisztellek téged, mint rivális démont. Ritkán látni ilyet, hogy valaki démon létére ennyire önfeláldozó legyen. Ne rombold le kérlek ezt a képet. – mondta, majd halk léptekkel távozott.
Később esteledett csak be. Vagyis Gerard úgy gondolta, este lehetett. Mindig éjfél körül szokott elálmosodni. A tudásdémonok csak három órát alszanak egy nap, azonban ez azt is jelenti, hogy sokkal jobban megérzik az alváshiányt, mert egy-egy óra extra ébrenlét sokkal nagyobb arányát veszi el a pihenőjüknek, mint egy embernél. Le is hunyta a szemét, hogy erőt gyűjtsön. Fáradt volt. Ha még pár napig így marad, félő, hogy az a néhány óra alvás nem lesz már elég. Az se tudta, mit akarnak itt vele kezdeni. Egy biztos, el kellett tűnnie. Csak még nem tudta hogyan.
Ahogy az utolsó hang is megszűr megpróbál megfordulni. Ismét hallotta a csörgést, s valami merev, rideg, hideg anyag feszült az oldalának. Két láncot érzett. Ahogy hátrált, egyszer csak egy fal mellé ért. Felemelte a kezét. Érezte, ahogy az ujjai szép lassan végigcsúsznak a láncon. A karja egy ponton túl már nem engedte. Felugrott a levegőbe. Egy ponton a tenyere beleütközött valamibe. Valami hosszú, kiálló részbe. Felugrott a levegőbe és megragadta. Egy hosszú, éles szélű rúd vágott bele a tenyerébe. Egy kampót tapintott ki valahol a legvégén. Úgy képzelte, van egy másik ilyen is, mert mindkét kezétől indult el egy lánc. Meggyőződni azonban nem tudott róla, a két kezét a ráaggatott bilincs miatt nem volt képes egymástól messzire húzni. Azonban ez az egy kampó is bőségesen elég volt neki. Erősen tartotta magát, noha a keze már kezdett az erőlködéstől zsibbadni, majd a szemét fedő fejpántot beakasztotta a kampó alá...

Majd egy órával később nyílt ismét a pince ajtaja. A győztes démon ismét látogatást akart tenni. Meg is lepődött rajta, amikor a rácsok mögötti kis szobát üresen találta. Az ajtó viszont zárva volt. Cselt sejtett, így aztán sietve hátralépett, nehogy Gerard meg tudja lepni. Tudta jól, milyen ravasz az ellenfele. Fel-alá cikáztak a szemei, ahogy a démont kereste. S ahogy forgatta a szemeit, egyszercsak valami fényes, apró szemű anyagot vett észre a levegőben úszni. Kék fénnyel izzó apró porszemek, akár csak a parázs, ami elsőként száll fel az égbe egy jól megrakott tűzből.
A démon azonnal felfigyelt rá. Marta a szemét, de nem pislogott. A másik nyilván azt akarja, hogy pislogjon. Idegesen harapott az ajkába. Ha az ajtó zárva van, akkor valószínűleg talált egy másik utat kifelé. Ezt gondolta. Nyelv egy nagyot, majd kinyitott az ajtót.
Gerard azonban ott volt végig. Ahogy meghallotta a zár kattanását, előugrott a cella egy sarkába tett szalmakupacból. Hatalmasat lendített a kezével. A démon csak annyit látott, hogy a lánc, ami korábban még a falra volt akasztva a levegőben száll, majd még mielőtt elhajolhatna előre nekivágódik az oldalának. Nehéz volt, csúnya sebet hagyott. A démon morogva ordította el magát.
- Hát itt vagy! – nézett rá gyilkos szemekkel. Gerard a láncot maga körül pörgetve készült az újabb támadásra. Ellenfele gyorsan átlátta a helyzetet.
~ A fölösleges láncot a karjára tekerte, a maradékkal pedig úgy támad, mint egy ostorral...
- Hogy a fenébe szedted le azt a maszkot?! – nézett mélyen a démon szemébe.
Gerard diadalmasan lépett előre, miközben ismét csapott. A másik démon még nem szedte össze magát az előző ütéstől teljesen. Fájt a feje, szédült, s a csapás készületlenül érte. Túl sokat hezitált.
- Levágtam érte a fél fülem! – mondta Gerard. Jól emlékezett rá, amikor le akarta a szemfedőt húzni, a füle miatt nem tudta, folyton beleakadt a tarkójára szorított része. Nagy elszántság kellett, hogy fogja magát, ráfektesse a fülcimpáját a karóra, majd átfektesse felette a láncot és teljes erejéből megrántsa.
Gerard félig véres arccal csapott ismét a lánccal. A démon a földre került, majd megpróbált varázsolni.
- Azt nem hagyom! – rohant felé Gerard, majd a háta mögül elővette a szemfedőt, amit rá tettek és a démon arcába nyomta. A varázslata szertefoszlott, mielőtt Gerard ismét a lánccal csapott volna.
A démon az ötödik csapás után adta fel a harcot, s ájult el. Gerard akkor idegesen kapott a halántékához. Leírhatatlan volt az a fájdalom, amit akkor érzett. Talán csak az izgatottság tehetett róla, hogy még nem dőlt ki ő maga sem. Gyorsan fogta hát a ruhája egyik darabját, leszorította vele a sebet, majd szapora léptekkel megindult felfelé a pincéből.
Kifelé menet az esti csillagfény palástja alatt dörzsölgette a sebhelyet, amit kapott. Vad ütközet volt, s nagy áldozatot kellett a szabadságáért hoznia. Lia el is ismerte neki. Noha Gerard a gondolataiból világosan látta, a lány egy percig sem kételkedett benne, ez még őt is meglepte.
- Ehhez nagy bátorság kellett. És ráadásul úgy, hogy ott sem voltam.
Gerard meglepődött az utolsó részén.
- Miért? Annak idején neked is le kellett valamidet vágnod.
- Nekem nem...de egy társamnak igen. – hangzott a nyers válasz - Szóval azt hiszem én is hasonló helyzetben lettem volna.
- Na, majd szólok, ha megint le akarom egy darabom nyesni.
Lia aggodalmasan rázta meg a fejét.
- Amiket csinálsz, talán nem is kell rá olyan sokat várni.
- Hogyan?
- Semmi-semmi... – Lia ennyiben hagyta. Jól tudta, milyen vakmerő Gerard. Még a rengeteg csele és számító lépése ellenére is. De még ha a képébe is mondaná, lehetetlen lenne őt jobb belátásra bírni. Ő már csak ilyen volt. Merész. Vagy csak egy zseni. Ezt még Lia is nagyon nehezen látta.

Felhasználó profiljának megtekintése

5Azonnali küldetés: Nedves széna Empty Re: Azonnali küldetés: Nedves széna on Szomb. Márc. 09, 2019 11:57 am

Tudjátok, van egy laza tégla a cella oldalánál. Három pipa dohányért el is mondom melyik...oh, közbe már megoldottátok, ez esetben nem szóltak. Kifejezetten érdekes volt olvasni, hogy ki milyen irányból közelítette meg a problémát, miért került be és hogyan fogott neki a megoldásnak. 150 TP a megérdemelt jutalma mindenkinek. Nehéz szülés...akarom mondani szökés volt.

Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.