Quermos Ashor

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Quermos Ashor

Témanyitás by Quermos Ashor on Vas. Nov. 29, 2015 11:46 am

A Lila 50 Árnyalata bemutatja:
1. Felvonás: A Vérvörös leány



Hideg tekintetem mereven az alattam elterülő kis kunyhóra szegeződött. Lassan, már egy órája ültem itt és néztem a magányos épületet a távolba. Nem volt különösebb célom, mindössze csak megfigyelést végeztem egyszerűen. Az alattam elterülő ház egyelőre csak egy lehetséges célpont volt, hogy felmérjem az erőmet. Az erőm mostanság rohamosan növekedett, de ha el akarok érni, egy nagyobb szintet, még erősebbnek kell lennem… és ehhez még több holttestre van szükségem. Egy újabb mészárlás képe bontakozik lelki szemeim előtt, melynek látványa akaratlanul is mosolyt csak az arcomra. A nap jelenleg a csúcsán pihent, és a házat lakók most éppen lelkesen dolgozva művelték a tanyájuk földjét. Egyszer csak megcsörren mögöttem a bokor, és én dühtől eltorzult arccal nézek hátra.
-
Azt mondtam üljetek le a valagatokra, és ne mozduljatok. Ha még egyszer szökni próbálsz, eltöröm a lábadat értetted? – nézek lángoló tekintettel a fiúra.
Két gyermek volt tőlem alig pár lépésnyire tőlem. Egy 7 éves kislány, és egy 9 éves kisfiú. Mindkettejük még a démonokkal vívott csaták során zsákmányoltam, és elhatároztam, hogy belőlük is nekromantákat faragok, hátha így több esélyem lesz megtalálni az általam keresett kísértetet. A fiú védelmezően a húga mellé állt, dacos, könnyező szemmel. Felmordultam, és egyetlen jól irányzott csapással kisodortam a lábát a botommal. Hanyatt esett, és fel sem fogta mi történt máris az elemelkedett a földről és fojtogató kezeim között találta nyakát.
-
Gyűlölöm az élők úgy nevezet szeretetét. Ha nem akarod, hogy felhasítsam a drágalátos húgocskád pofikáját, hagyd abba a hősködést, és csináld azt, amit mondok.
Végül egyetlen hanyag mozdulattal a földre dobtam a fuldokló kölyköt. A lány remegve húzta össze magát, magába motyogva valamit. Múltkor is láttam, hogy érettebben viselkedik a krához képest, és sok olyan dolgot megért, amit ilyen idősen még nem kellene tudnia. Épp e miatt a tudása miatt azonban most sokkalta jobban megviseli a mellettem eltelt idő, mint ami egy korabeli lányt viselne meg. De pont ez volt az, ami miatt megérte vele foglalkozni. Sokkal hamarabb fogja elnyelni az őrület az igaz, de a félelem sakkban tartja, és nem fog próbálni elszökni, mint a másik. Végül mivel a család lassan befejezi a napi munkáikat, és bevonulnak, hogy megebédeljenek itt volt az akcióm ideje is- Két közepesen hosszú kötelet veszek elő, majd egy-egy hurkot kötök rájuk.
- Álljatok fel. – mondom undorodó hangon a kölyköknek.
A lány felállt remegő lábakkal a fiú, aki még mindig fetrengett, csak nagy nehezen tudott lábra állni. Végül nyakukra illesztettem a hurkot, és meghúztam éppen annyira, hogy ne fujtsam meg őket, de érezzék: Ha lemaradnak, megjárják. Ez épp eléggé jó lecke lesz számukra, hogy megtanulják, hogy szó nélkül kövessenek. Végül kezembe a kötéllel a ház felé indulok minduntalan fojtogató rántással megrántva a kölyköket, ha éppen lemaradtak.  Végül mikor a ház közelébe értünk egy kutya ugatása lett hallható, majd veszett ugatással el is indult felém. Fenyegető morgásba kezdett, miután odaért hozzám ám én egy vágással elhallgattattam. Éreztem az elszörnyülködő tekinteteket mögöttem, de nem érdekelt. Tovább indultam és lassan el is értem a ház ajtaját. Pont akkor, amikor a családfő kilépett megnézni, mégis mit látott a kutya. Furcsállva nézett rám, majd mikor meglátta a kötéllel ráncigált gyerekeket dühös pillantással, próbált valamit nekem ordítani. Ám egy penge meggátolta ebben. A hasába fúródott a botom hegye, majd egyetlen mozdulattal ki is rántottam belőle. Ő sokkos állapotba hátrált pár lépést, de megbotlott és hátraesett. Hamarosan csúnya vértócsa gyűlt körülötte, és szeméből kihunyt a fény. Szememet a férfiről a döbbent családjára esett, kik az étkező asztal mellett ülve nézték végig a tetteket. Egy nő sikoltva ragadta fel kislányát, majd a legtávolabbi falhoz hátrált. A férfinek azonban volt egy idősebb fia is, aki dühödt arccal kályha elé ugrott és leakasztott egy kardot és egy pajzsot az ott lévő fogasról. Már indult volna felém, de megtorpant, amikor mellettem a földből egy csontváz emelkedett ki. Elfehéredett arccal motyogott valamit, amiből alig érthettem volna valamit, de mégis tudtam mit mond, mert elég gyakran hallom ezeket vissza.
- Egy nekromanta… Uram segíts.
A csontváz azonban nem mozdult, helyette csak megfogta a kötelet, melyet átadtam neki, majd a gyerekek mögé állt, és az ajtó felé noszogatta őket kardjával. Megpördítettem a botom a kezembe majd két kézre fogva, akár egy lándzsát harci állásba állok. A fiú kezdeti döbbenetsége végül dühbe vált át, és támadásba lendült. Pengéjét a botom fa részével felfogtam, majd visszalökve hátrálásra kényszerítettem, hogy aztán megpróbáljam ledöfni. Ám a hegy csak fát ért, ahogy a pajzsnak csattant. Meglepett ez a megfelelő csapás, de nem sokáig, így rögtön folytattam a támadást, sorra döfve kíméletlenül előretörve. Ám pengém minduntalan megakadt a pajzsába, melyet mindig épp oda emelt, ahova én akartam szúrni. Úgy tűnt ellenfelem is harcos, még ha nem is látszik rajta. Egyik védelme után végül mikor visszahúztam a pengém, ő is kicsapott a fedezéke mögül. Kardja felhasította a ruhám, és egy vágást vitt be bal combomba. Hirtelen egy pillanatra kiment az erő a lábamból és fél térdre rogytam, amit ellenfelem ki is használt. Mindent beleadva döfött előre. Azonban nem tudta kivel van dolga. Elengedtem egyik kezemmel a lándzsám és a penge felé nyúltam. A penge átdöfte a kezem, ám ahogy a kezem a markolatra kulcsolódott a kard megállt alig pár milliméterrel a mellkasomtól. Izzó szemekkel, dühtől torz arccal álltam fel a kezembe nyilalló fájdalomról mit sem törődve. A fiú a szemembe nézett, és úgy érezte, mindjárt összeesik. Fölé magasodtam, és éreztem a penge remegését a kezemben, ahogy a fiú félelme kinyilvánult. Nem tudta elszakítani a tekintetét a szememről, melybe mintha megannyi démonizzó mivoltja repkedett volna benne. Bár ellenállása példás volt, a vérszomjam legyőzte őt. A pengém a szívébe mart. A hullát félre dobva végül a nő és a gyereke felé indultam. A nő rémült arccal végső elkeseredettségébe letette gyermekét és rám rontott. Egy ütés érte el gyomromat, de csak arra volt jó, hogy még dühösebb legyek. Egy visszakezes ütéssel a földre küldtem a nőt ép kezemmel, majd megragadtam a tarkójánál fogva, és felemeltem. Talpra állt, ám ami elkövetkezett, annak sikítva próbált ellenállni. Ám nem hagytam kicsúszni a kezemből. Keményen markoltam majd egy határozott mozdulattal a falhoz vágtam a fejét, majd mégegyszer és mégegyszer. hamarosan vérző folt kezdett a falon megjelenni, és az eddigi sikogatás, már csak nyöszörgésbe ment át. Az izmom megfeszült és egy utolsó csapással a koponyája roppanva csapódott a falnak, majd a nő remegve kiterült a földön. Lábam ekkor felemelkedett és folytatta a kíméletlen munkát. Miközben véres masszává tapostam szegény lány anyjának fejét, ő csak zokogva sírt a sarokba kuporodva. Mikor végül befejeztem a trancsírozást letéptem a nő ruháját, és kötésként használva a kezemre tekertem. Végül intettem a csontváz felé, hogy hozza beljebb a szörnyülködő, sápadt gyerekeket. A fiú, a ruhájából ítélve már elokádta magát, de a lány furcsamódon a rettegéstől eltekintve nyugodt volt. A kislányt megragadtam, ahogy anyját is előbb, mire ő rúgkapálni kezdett a levegőbe, de nem foglalkoztam fele. Egy kést fogtam meg az asztalról sérült kezemmel (a botomat már a nő kínzásakor a földre dobtam), ám ahelyett hogy elmetszettem volna a torkát az általam hozott lánynak dobtam, majd elé vittem a gyereket.
- Öld meg.
Amaz csak kitágult szemekkel meredt rám némán kérdezve, hogy gondoltam én ezt. Ismét eluralkodott rajtam a düh, mire szorításomtól már sikoltozni kezdett a lány. Egyetlen mozdulattal a falhoz vertem, mire kábultan lógott a kezemben. Szinte olyan könnyű volt akár a tollpihe, olyan sovány volt, hogy ha akartam volna, egyszerűen kettétöröm. De azt akartam, hogy a fogoly lány érezze át a gyilkolást. Ám nem mozdult.
- Fiú gyere ide. – ám mivel nem mozdult az előzőnél sokkalta idegesebben, és hátborzongató hangszínnel mondtam – Azt mondtam gyere ide, te féreg!
Ő rémülten lépett óvatosakat felém, mire én felemeltem a lábam és a képébe rúgtam. A földre dőlt kábán, és én lábam a fejére tettem. Ismét a lányom felé emeltem a vékonyba áldozatot.
- Öld meg, vagy a bátyád a nő sorsára jut.
Ezzel elé dobom a még mindig kába lányt, és a nő felé mutatok. Ő odanézett, és mikor felfogta mire gondolok megragadta a kést, és elkeseredett sikollyal kiáltva döfésre emelte a kést. A penge az előtte fekvő lányba hatolt, mire az fájdalmasan felnyögött a kábultság tömény füstjén keresztül is, ám már vége volt. A drága lányom szinte megőrült. Arcomon sátáni vigyor szélesedd el, ahogy a lány őrült, könnyes szemmel egyre másra szúrta bele, és húzta ki a kést a már-már szétaprított kortársából. Mire a kés kiesett kezeiből, szinte teljesen beborította a vér. Szemei üvegesek voltak és megtörtek. Remegett, de tudtam, hogy figyel.
- Állj fel. – mondom nyugodt hangon.
Arcomon továbbra is sötét vigyor ült ki. A fiút felkaptam és a csontváz kezébe adtam, hogy hozza mögöttem, én viszont a lány mellé léptem, és elvágtam a kötelét a véres késsel.  Most már nem fog elszökni. Megtört, és most már végre azzá formálhatom, amivé csak akarom. A fegyveremet felvéve végül kiléptem a szabadba sérült kezemet a lány fején tartva, miközben lassú tempóban haladtam nyugodt hangon kérdezem a lányt.
- Mi a neved törpe?
- Lilly… - mondja megtört hangon.
- Örülj drága Lilly, mert jó atyád mától nagy reményeket fűz hozzád.
- igenis… atyám… - mondja a lány, fel se fogva mit is mondott.
Nevetésem kísérteties színbe csengve sodródott a szélbe, hisz a Kaszás egy újabb apostollal gazdagodott.
avatar
Quermos Ashor
Nekromanta Halálpap
Nekromanta Halálpap

Hozzászólások száma : 196
Join date : 2015. Sep. 02.

Karakter információ
Kaszt: Nekromanta
Szint: 3.
Tapasztalat:
2200/2500  (2200/2500)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Quermos Ashor

Témanyitás by Skadi von Himmelreich on Vas. Nov. 29, 2015 12:28 pm

Éés az első kalandot megkaphattuk eme csodás sorozatból, köszönjük szépen! (oké, elég brutális lett de az írás jó, szóval rendben.) Jutalom: 100 tapasztalat és 1000 váltó

Tárgy, amit a házban találsz:

Név: Vaspalást
Leírás: Egy palást, amit vékony, mágiával erősített vasszálakkal szőttek át. Nem fog egy közvetlen találattól megmenteni, de a véletlen karcolásoktól, elsikló találatoktól jó eséllyel kevesebb karcolást kapsz. A mágikus szálak miatt minden újholdkor magától regenerálódik.
Ár: 700 váltó
avatar
Skadi von Himmelreich
"Hellenburg Ökle"


Hozzászólások száma : 424
Join date : 2013. Jun. 07.
Age : 20
Tartózkodási hely : Ahol szükség van rám

Karakter információ
Kaszt: Lovag
Szint: Elérhetetlen
Tapasztalat:
777/777  (777/777)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Quermos Ashor

Témanyitás by Quermos Ashor on Szomb. Dec. 05, 2015 9:25 pm

2. Felvonás: Fuss vagy meghalsz

Kezem a múltkori fiúval való találkozás óta, már begyógyult, mégis egy csúnya heg árválkodott a kezemen. Elmélyülten néztem a sebet, egy fának támaszkodva, miközben tőlem pár lépésnyire Lilly aludt némán. Roppant szófogadó engedelmes kis gyermekre leltem benne, szinte tökéletes fegyver lesz belőle. Ellenben makacs bátyját az óta sem sikerült megtörnöm, és látva mit tettem húgával egyre gyakrabban próbált megszökni, ami valljuk be, egyre inkább kezdett felhúzni. Mindenesetre egyelőre most ő is zavartalanul aludt húgától alig pár lépésnyire. Kezem azonban ismételten magára vonta a figyelmemet.
- Ez így nem lesz jó. – mormogom orrom alatt.
És igazam volt. Bármennyire is nem érdekeltek a sérüléseim, azért tisztában vagyok, hogy hamarosan a hegek lesznek az utolsó problémáim. Nem félem a halált, de nem hallhatok meg, míg el nem végeztem a kötelességem, és létre nem hoztam Abysst, a Holtak Városát.  Kezem végül ökölbe szorult, és zord tekintettel álltam fel, és sétáltam távolabb a kölyköktől. Majd a tenyeremet a föld felé emelve megidéztem egy csontvázat. Már régóta gondolkoztam egy újfajta mágián, mely segítségével még könnyebben rajtaüthetek a gyanútlan prédáimon, de eddig nem volt esedékes eme akció. Most azonban elérkezettnek láttam az időt, hogy megpróbálkozzak vele. Mesterem régen elárult egy titkot, miszerint a nekromanta képes formálni a csontot, ha elég erősen koncentrál rá. Ez viszont nem olyan nyílt információ, így bármennyire is remélhetném, nem hiszem, hogy más is képes lenne segíteni ez ügyben. Nem mintha más segítségét kérném e téren. Kezeim végül a csontváz gerincére simult, majd behunytam a szemem, és magam elé képzeltem egy csontból készült íjat.  Éreztem, ahogy a nekromanta mágiám lüktetni kezd a csontváz belsejében. Hirtelen furcsa izgalom járt át, mint amikor szemeim előtt hal meg valaki pengéim által. Azonban az izgalmam miatt a gondolataim elkalandoztak, és egy pillanattal később hangos reccsenéssel az egész csontváz miszlikekre robbant. Elkáromkodtam magam saját hülyeségemen, majd dühtől vezérelve egy újabb csontvázat szólítottam magam mellé. Végül lenyugodtam, és ismét nekipróbálkoztam. Ismét körbejárt a lüktető erő, de most nem vettem le a tekintetemet a célról, és mikor kinyitottam szemeim, szinte még nekem is elállt a szavam. A csontváz darabjaira hullt, ám a gerince egy íves íjjá változott. Csodálva húztam végig az ujjamat az ív mentén és elmosolyodtam. Igaza volt a mesternek. Tényleg csak rá kell koncentrálni. A földre néztem ahol megannyi nyílvessző feküdt a földön. Egyiket felvettem és csodálkozva vizsgáltam meg tollazatát, ugyanis a kemény csont tényleg tollszerűen hatott. Ám nem sokáig csodálhattam művem, ugyanis egy lágy neszt hallottam mögülem.
- Ébredj Lilly! Most nincs, itt el kell futnunk! Ez az egyetlen esélyünk! – hallom a fiú vékonyka hangját.
Dühtől vezérelve, szinte már majdnem mentem, hogy fejbe vágjam azt az idegesítő kölyköt, de végül megnyugodok, és átgondolom a helyzetet. Végül megállok és elmosolyodva összeszedegettem a nyílvesszőimet. Egyik kezembe az íj, másikba 5 darab vessző. Így léptem a fiú mögé, aki továbbra is húgát ébresztgette. Lilly bár felkelt nem foglalkozott öccsével. helyette válal fölött rám nézett, és üdvözölt.
- Máris indulunk, atyám.
A fiú ekkor fogta fel, hogy ott állok mögötte, és elszörnyülködve nézett nyugodt arcomra.
- Azt hiszem figyelmeztettelek múltkor, hogy megbánod, ha szökni próbálsz. A húgod már az enyém, és jobban tetted volna, ha te sem álltál volna ellent. De legyen. Ha szökni akarsz, fuss. – ám a fiú nem reagált, így nyugodt hangulatom rögtön idegessé változott – Azt mondtam fuss! – mondom íjas kezemmel a mező felé intve.
A fiú meghátrált és húga felé nézett. Aki azonban továbbra is a parancsaimat várta. A fiú megbotránkozva hátrált párat, majd könnyes szemmel végül mégis elindult. Alig tett meg 3 métert egy nyílvessző süvített el mellette és állt a földbe. Rémülten nézett hátra, és elkerekedett szemmel vette észre, hogy felajzott íjjal őt célozva álltam szemeibe gyilkos fénnyel mérve be a pontos távolságot. Ismét elengedtem a vesszőt, de ez is mellé ment. Igazság szerint szándékosan lőttem mellé. Ilyen közelről szinte gyerekjáték fejbe lőni valakit, de egyrészt még rá kellett éreznem az íjra, másrészt nem mókás rögtön végezni vele. Húgáról teljesen lemondva végül kiabálva menekült teljes torka szakadtából, miközben tovább két nyílvessző csapódott vészesen közel hozzá. De az utolsó vesszőmet, már nem szórakoztam el. A csontvessző belecsapódott a fiú testébe, és véres hegye kibukkant a fiú mellkasából. Elhibáztam a szívét, de tudtam, hogy ez egy halálos lövés volt. Elmosolyodtam és a földre dobtam az íjat, ami nekromanta mágiától mentesen már rögtön darabokra is esett.
- Jöjj drága lányom. Atyád újabb érdekes dolgot tanult ma. Ideje lesz megosztanunk a világgal.
A lány némán állt üveges tekintettel a bátyját nézve egy ideig, majd mikor megindultam elfordult a haldokló fiútól, és mellém lépett.
- Igenis Atyám.
Ezzel meg is oldódott a különc fiúcska gondja, és no lám a csajszi elég jól tűrte, hogy kivégeztem a testvérét. Széles mosollyal az arcomon gondolkodtam azon mit hozhatok még ki ebből a lányból, és az sem zavart túlságosan, hogy anyjuknak tett ígéretemet ilyen könnyen eldobtam. Bár igazság szerint azt mondtam, hogy képzem őket. Végül is azt nem mondtam, hogy nem végzem ki őket, ha nincs hasznom belőlük. Meg őszintén. Ha említettem volna is, nem hiszem, hogy nagyon meg lennék hatva a mostani helyzetben. Sosem kötött az adott szó megtartása, hisz nem vagyok istenfélő, így a bűn számomra csak egy szó, mely elszáll, a dolgok következményei meg a legkevésbé sem izgat. Pont emiatt élhettem túl eddig. Közönyöm a világ felé megmentett, és olyan szörnyeteggé facsart, mint amilyen vagyok. Egy idővel talán a lány is olyan kegyetlen lesz, mint én. De még hosszú az út odáig, és sok vért fogok még ontani. Nem is sejthettem, hogy a fiú haláláról valóban meg is kellett volna győződnöm, nem csak otthagynom a semmi közepén megfulladni.
 

Egy alak jelent meg szinte egy időben azzal, hogy eltűntünk a láthatárról, hogy megvárta, míg elmegyünk, vagy csak most tévedt ide, azt senki sem tudja. Ám mégis precíz mozdulatokkal távolította el a csontlövetet a sebből, és zölden derengő kezével simította végig a félholt fiú sebeit. hegyes fülei kikandikáltak barna fürtjei alól, és lágy, ám határozott hangja eszméleténél tartotta, az alig lélegző fiút. A tüdejét lőtte át a vessző, most mégis ismét lélegezni kezdett, hogy alább hagyott a nő kezének derengése. Az elf nő gyengéden felemelte a fiút, kinek varázslatos módon a sérülései meggyógyultak, és finom tempóba idult tovább. A fiút meggyógyította, de az élete még veszélyben. Ahogy ők is eltűntek egy közeli bokorban a természet zajai ismét átjárta ezt a kis mezőt.

Két hét telt el azóta, hogy létszámunk megcsappant, de számomra nem volt olyan nagy változás. Szimplán csak csöndesebben teltek az utak, és szó mi szó, ez sokkal jobban tetszett, mint amikor a kölyök zagyvaságait kellett hallgatnom. Mindeközben Lily állapota csak súlyosbodott, szörnyű depresszió aurája járta át, és egyre jobban érezni lehetett megtört lelkének sötét mi voltját. De pont ez tetszett az egészben. A lelke állapota az, amit én mindennél jobban szeretek… tömény káosz! Bár múltkori eset óta csak egyszer fogott fegyvert a kezébe, de akkor is emlékképek ugrottak a fejébe, és remegve hullt ki a kezéből eme ölésre készült fegyver. Természetesen jó atyai terelgetéssel (értsd egy határozott pofon), ilyenkor mindig segített, de nem voltam túlságosan meglepve. Számoltam azzal, hogy az utolsó tartóoszlop kidöntésével, a bátyja megölésével lehet a megtört lélek határozottsága meginog, de csak egy kis idő kell… na meg egy kis határozott terelgetés. Ha meg mégse lesz belőle az én drága kis apostolom, attól még ugyanúgy felboncolhatom, hogy tanulmányozzam a fiatal testet is. Esetleg kitudja… lehet sikerül jó üzletet is faragnom belőle. Kegyetlen vagyok, ezt tudom magamról, és én minden formában undorodom a testi örömöktől, de tisztában vagyok vele, hogy van egy-két olyan ember, aki szereti a porhanyós, friss husikat. Az ilyen alakok, meg jártasak a sötét ügyletekbe. És bár megvetem az Élőket, azért segítség nélkül nem fogom elérni a célom. Gonosz mosoly ül ki az arcomra, mikor belegondoltam, ahogy nyélbe ütök egy ilyenféle üzletet. Az biztos, hogy nem csak a csajszinak lenne aznap szörnyű napja, hanem annak is, akivel üzletelek. Sosem adom olcsón magam, és nem szeretem, ha át ejtenek. És az emlékezetem sokáig kitart, így jobb nem az utamba állni. Még nem vagyok valami erős, de ha elérem azt az áhított hatalmat, amire vágyok, akkor jobban teszik az emberek, ha félik Quermos Ashor nevét mindazok, akik rászolgáltak haragomra, mert a Halál mindig megfizeti a fizetségét, ahogy én is… szépen… lassan… a lehető legnagyobb fájdalommal. Az én szavam sosem szent, és nem jelent nekem semmit, ezt megtanulta a fiú, és már alulról szagolj ezt a tetves világot, és ez mindenki számára jel legyen! Mondjak én bármit, tettem én bármit, harcolhattam bárki mellett… ez nem azt jelenti, hogy ők biztonságban vannak, sőt! A mondás úgy tartja, tartsd közel a barátaid, de az ellenségeidet még közelebb. De én ezt kicsit át is formálom. Használd ki az embert, amíg hasznodra van, és ha nincs, tipord el, mint egy használhatatlan férget! Ez az én mottóm, és nem is szégyellem magam emiatt. De jobban teszik, ha félnek. Erőm napról, napra nő, és gyűlöletem szépen lassan felfalja, ami az utamba kerül. Jobban teszitek, ha elbújtok hitvány népek, különben nem marad belőletek semmi! Se foszladozó test! Se csontok! Se szélben szálingózó hamu! Ha utamba álltok, a pokol bugyraiban fogtok sínylődni, míg csak világ a világ, sőt még az után is.
avatar
Quermos Ashor
Nekromanta Halálpap
Nekromanta Halálpap

Hozzászólások száma : 196
Join date : 2015. Sep. 02.

Karakter információ
Kaszt: Nekromanta
Szint: 3.
Tapasztalat:
2200/2500  (2200/2500)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Quermos Ashor

Témanyitás by Ciel Eisenschnittel on Hétf. Dec. 07, 2015 5:31 pm

Igazán kellemes megszokott kegyetlenkedés, úgy gondolom, hogy most nagyon faszán sikerült belőnöd a mértéket, mert általában nem szoktam zavarónak találni a mészárszékelésed, de ezt most igenis frissítően kegyetlennek találtam, hogy a később visszatérő nemezis lehetőségéről ne is beszéljünk. Szép munka. Jutalom: 100 tapasztalat és 1000 váltó

A második jutalomként 1000 váltó
avatar
Ciel Eisenschnittel
Felderítő Kapitány
Felderítő Kapitány

Hozzászólások száma : 549
Join date : 2015. Jul. 30.
Tartózkodási hely : Ahol felderíteni kell

Karakter információ
Kaszt: Felderítő
Szint: Jó magas
Tapasztalat:
555/555  (555/555)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Quermos Ashor

Témanyitás by Quermos Ashor on Szer. Dec. 09, 2015 5:43 pm

3. Felvonás: A Fájdalom útját járva

Halk szisszenések egymásutánja visszhangozza át a termet. Fojtott nyögések, és szitkok sora miatt nem csendes csak, mindenesetre a fémen súrlódó fenőkő jellegzetes zaja azért még éppen megfelelően kivehető. Egy görbe pengét élezek, egy bőrszékbe, kényelmesen hátradőlve. Ritka alkalmak egyike, hogy fedél van a fejem fölött, és körülöttem megannyi bútor és eszköz. Bár a szembetűnő furcsaság, hogy emezek a dolgok nem éppen minden szoba állandó elemei. Ugyanis egy kínzóteremben csücsülök ilyen nyugodtan. A sors fintora, hogy ahelyett, hogy én lennék most kifeszítve a fémtálcára-félholtra verve, most egy számomra ismeretlen inkvizítor van kiterülve az asztalkáján… ráadásul a saját lakásában. Épp ma találtam rá az erdőszéli kis kunyhóra, ahol egy kisebb család élt. Egy idősödő házaspár, aki közül az egyik inkvizitorként dolgozott, míg vissza nem vonult, hisz az évek múltával keze már nem volt a legmegbízhatóbb eszköz, mely egészen addig olyan jó szolgálatot tett neki. Most viszont… az otthoni szobácskájának köszönheti a végzetét. Talán nem tudott megszabadulni múltjától, azért nem változtatta ezt a szobát, szimplán csak lelakatolta… bár nem tudom… nem is érdekel. Mindenesetre igencsak megörültem, hogy nem öltem meg rögtön az öregeket, hanem csak félholtra vertem, mert akkor nem lett volna most olyan élvezetes ez a móka. Bár azért azt sajnálom, hogy a feleségét megöltem, de a fruska annyit sikoltozott, hogy megsajdult tőle a fejem is. Arcán fájdalom tükröződött, és próbálta visszanyerni méltóságát, hogy legalább büszkén halljon meg. De ahányszor a fenőkő végig csusszant a késen, mindannyiszor beleborzongott a hangja. Nos, igen… ugye ilyenkor mondják azt, hogy visszanyal a fagyi. Legszívesebben neki kezdtem volna, de tudtam, hogy fölösleges sietnem. Ha kapkodok, a végén még elsietem az öreg halálát, és az úgy nem poén. Pláne, hogy most talán választ is kaphatok egy-két dologra. Végül egyetlen mozdulattal félredobtam a pengét és a követ, mely nagyot csattanva kopogott végig a földön. Felálltam és az idősödő férfi mellé léptem. Mereven a szemébe bámultam, és ő visszanézett rám. Végül megszólaltam, de hangom inkább volt tárgyilagos, mint fenyegető.
- Ma meg fogsz halni. Ezt te is tudod. Már csak az a kérdés, hogy mikor és milyen ütemben. Fogalmam sincs, ti inkvizitorok hogyan is csináljátok, de kérlek, nézd el majd nekem, ha egyszer kétszer ügyetlenkedek. – mondom egy cseppnyi gúnyt belecsempészve a modoromba – De persze kitudja, a végén még lehet, megkegyelmezek… attól függ, mit csiripelsz nekem drága madárkám.
Bár szavaim a reményt is felkelthették volna az öregben, úgy tűnik elég sokat megért már, hogy tudja: a végét természetesen magam sem gondoltam komolyan. Nos, mindegy a lényegen nem változtat. Szépen lassan ráérősen néztem körül a szobában megnézve mivel is állok szemben, jobban mondva miket is használhatok fel. Volt mindenféle nyalánkság, még egy kisebb kohó is volt, mellette egy különböző méretű, végű vasrudakkal. Természetesen nem kellett magyarázni mire való, eléggé egyértelmű volt a dolog. Voltak szájpeckek, és bőrszíjak is, amiket egyelőre nem szándékoztam használni, hisz nem értem mire jó, hisz akkor nem tud ordítani nem, de bár? Természetesen mindenféle egyéb eszköz is volt, a sima harapófogótól elkezdve sok minden általam nem ismert eszközön át, nem is akarom részletezni… hisz az csak fölösleges időpazarlás lenne ugyebár. Végül kezeim egy kalapácsnál akadt meg. Nem rossz kezdés, de kicsit átlagon aluli. Nem elég gonosz… azonban egyszer csak valami egyebet is felfedeztem. Szögeket. Méghozzá rengeteget. Mosolyom rögtön felívelt és az áldozatom fölé léptem.
- Nos… Először kezdjünk egy egyszerű kérdéssel. Hiszel az Úrban?
- Hiszek… és hiszem, hogy az Úr lesújt rád a bűneidért. –mondja dacos hangon az öreg.
- Bűn? Miért is ne? Mit szólnál, ha azt mondanám, hogy csak félreértelmezted a drágalátos urad szavát, és valójában az a helyes, amit én teszek?
Egyszerű ingerlés volt, amibe ráadásul nem is fektettem túl sok energiát, ám ő mégis undorodva meredt rám.
- Ezért a pokolra jutsz! Te pogány féreg, te szégyentelen senk… áááááá!
Rágalmazásai átfutottak sikolyba, ahogy ütésem nyomán egy szöget vertem az egyik ujjába. Vér folyt ki a szög ütötte helyen, és láttam, ahogy az öreg megfeszül, de a kezdeti fájdalom alább hagyott, és ő összezárt foggal tűrte a kínt. Kezem ismét megemelkedett, és ismét egy újabb szöget vertem az ujjába, majd egy újabb ütéssel még egyet. Ordítása visszhangot vert a terembe, és láttam, ahogy a könnyei végigfutnak ráncos arcán.
- Most, hogy lenyugodtál folytassuk. – duruzsoltam, de a hangom megváltozott és kísérteties színben folytattam – Mit tudsz az Angyalok Romjáról?
- Miről? – kérdezi őszinte meglepődöttséggel az öreg.
Ám alig tette fel a kérdést, már csaptam is egy újabb szöget az kezébe.
- Itt én kérdezek! Most pedig válaszolj!
- De nem tudom! – ordítja vissza.
Mérgembe eltorzultak a vonásaim, és ahelyett, hogy újabb szöget ütöttem volna, most szimplán szétzúztam a kézfejét egy kíméletlen csapással. Ő csak ordítva fogadta a fájdalmat, és meg-megremegve vonaglott lekötözve, amennyire csak tudott. Légzésem végül lenyugszik, ahogy én is, ami nyomán a kalapács nagyot koppanva esett a földre. Megropogtattam a kezeimet. Szemeimbe düh égett, és lázasan kutatva kezdtem el széttúrni az eszközök sokaságába, nem egyet leverve, mígnem meg nem találtam, amit kerestem. Látszólag egy picike metszőolló, de aki jobban megnézte, az láthatta, hogy emez kicsit másképp néz ki, és nagy valószínűséggel nem bokrot szoktak vele elvágni vele. Ismertem ezt az eszközt, és használatba is fogtam.
- Utoljára kérdezem. Hol van?!
Ezúttal nem kaptam választ, csak nyögésből elfúló szipogást. Elfintorodtam, és az olló közé illesztettem a fickó lábujját, majd minden erőmmel összeszorítottam. Ha a férfi eddig kiabált, most szinte őrjöngve sikoltott, ahogy a szerszám levágta a hüvelykujját a lábán. A hang, ahogy kettétör a csontja, kísértetiesen visszhangzott egy rövid pillanatra, hogy ismét elfojtsa az őrült ordítás. Újra és újra megkérdeztem ugyanazt a kérdést, egyre idegesebben, és minduntalan egy újabb lábujj hullt a földre, és egyre több vér ömlött a tálcára. Az öreg szeme, szinte már fenn akadt a szemhéjába, légzése szakadozó, szinte már beleőrült, pedig be kell valljunk nem vagyok olyan jó kínzó. Így utólag belegondolva sosem gondoltam bele, de ott aznap tényleg elvesztettem az eszem. Ordítottam, és kikeltem magamból, pedig már az elején tudtam, hogy nem fogok választ kapni egy ilyen kis senkitől, mégis folytattam, és miután elfogytak a láb ujjai, és megragadtam a kályhába felhevített fémpálcákat, mindig azt reméltem, hogy az ellenállása megtörik, és végre megkapom a választ, amelynek kérdését egy másik nekromanta, egy nő tapasztotta a tudatomba. Már az a tudat is elég bosszantó volt, hogy jóval hatalmasabb nálam, az meg kifejezetten idegesített, hogy olyan információkat ismer, amikről én még nem is halottam. Talán ez vezetett, talán nem. De az biztos, hogy aznap nagyon elvesztettem a fejem. Az elején szinte mámoros élményben voltam, majd alig kezdtem el, hagytam, hogy dühöm eluralkodjon, és indulataim vezessenek. Bár az is igaz, hogy a maga módján ez az érzés is magával ragadó volt. Mikor végül kiléptem az ajtón égett hústól bűzölve, dühöm lángjai pusztítóak voltak. Az öreg teste megnyomorítva, szétégetve maradt a lemezen, de én továbbra is tudatlan voltam a kérdést illetően… de a dühömet kiéltem, és ha mást nem, de egy dologra rájöttem: pocsék egy kínzó vagyok. Az volt az utolsó eset, hogy ilyen eszközökhöz nyúltam. Az én erőm nem holmi eszközökben rejlik, amivel riogathatom az embereket. Én maga vagyok a félelem. Nem holmi veszélyesnek tűnő penge, vagy eszköz. Nem. Én csak egy dolgot használok, ha meg akarok félemlíteni valakit. A gyilkos aurám, és a tetteim. Még mindig emlékszem, a falusiak és a fiú rémült tekinteteire. Az én lelkem romlott, a szívem velejéig rohadt. De nem baj ez így van rendjén. A világnak mindig kell egy árny, aki a világot járja. Istennek mindig kell egy eszköz, mely kétségbe ejti az embereit, hogy őhozzá fohászkodjanak. Ó hányszor is hallgattam, ahogy hozzá könyörögjenek, hogy gyorsan meghaljanak. Szinte megszámlálhatatlan alkalommal, és mindegyikre emlékszem szinte. De, ha állításom igaz, és én tényleg egy istenség figurája vagyok egy sakktáblán, akkor nem vagyok egy egyszerű báb? Nos… én úgy vélem: Nem. Irányíthat engem bármilyen istenség kénye kedve szerint, suggalhat bármit, én úgy érzem a sorsomat én irányítom, és nem fog senki fia, vagy istene ítélkezni fölöttem. Egy nap, majd elég erős leszek, és akkor nem fog megállítani senki! Se ember… se elf… se semmilyen élő vagy holt. De maga isten se. Ha egyszer meg is halok, a lelkem továbbra is a világ ellen harcol, rothasztva mindent, ami élő, elemésztve az életet, mely oly sokat jelent az embereknek. Mert én vagyok Quermos Ashor. Én vagyok a Halál hírnöke. Én vagyok az Élet Pusztítója, minden jó ellenzője. Én vagyok a Kard, amely nyakad körül leng várva a pillanatot, hogy a nyakadba vájjon. A penge, amely kioltja az életed. Szóval félj. Sőt ne is félj! Rettegj! Mert egyszer eljövök érted. Érted és mindenkiért, akit szeretsz. Ahogy a halál én se válogatok, de kívánni fogod, hogy bárcsak ne én jöttem volna, hanem a Zord Kaszás. Így hát remegj, és bújj el, ha tudsz. De úgyis megtalállak. Ez volt amit megtaláltam magamban ott bent az inkvizitor házában. Ez volt az, amit egész idő alatt tudtam. Én vagyok Quermos Ashor. Egy nekromanta, aki az Élet végét várja, nem csak a környékről, nem csak a kontinensről, nemcsak a bolygóról. Nem. Mindenhol. Az istenek, és a halandók világában is. És mivel fogom ezt elérni? Ne is kérdezd. Ezekkel itt! A két kezem lesz a végzeted. A két kéz, mely elpusztítja a világot, amelyet mindenki ismer.


A hozzászólást Quermos Ashor összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Dec. 29, 2015 11:49 pm-kor.
avatar
Quermos Ashor
Nekromanta Halálpap
Nekromanta Halálpap

Hozzászólások száma : 196
Join date : 2015. Sep. 02.

Karakter információ
Kaszt: Nekromanta
Szint: 3.
Tapasztalat:
2200/2500  (2200/2500)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Quermos Ashor

Témanyitás by Ciel Eisenschnittel on Szer. Dec. 09, 2015 7:49 pm

Zakatol ismét az erőszak vonat, ki tudja hol is áll meg! Azt kell mondanom, hogy eddig ez a legjobb munkád kétségtelenül. Volt benne valami aranyos charme, és az is nagyon tetszett, hogy nem megrendítőnek írtad, mi több majdnem mókás volt a közepe. Kicsit azokra a fekete humorú viccekre emlékeztetett, amiken nem illene mosolyogni, de mégis elvigyorodsz tőlük. Trés bien, folytasd ezt az irányt! Jutalom: 100 tapasztalat és 1000 váltó
avatar
Ciel Eisenschnittel
Felderítő Kapitány
Felderítő Kapitány

Hozzászólások száma : 549
Join date : 2015. Jul. 30.
Tartózkodási hely : Ahol felderíteni kell

Karakter információ
Kaszt: Felderítő
Szint: Jó magas
Tapasztalat:
555/555  (555/555)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Quermos Ashor

Témanyitás by Quermos Ashor on Kedd Dec. 29, 2015 11:48 pm

4. Felvonás: Könnyes búcsú, avagy megdöglesz te rohadék

Szilárdan állok a sikátorban, kezemet előrenyúlva, valami rongyos vacakot tartva a kezemben. Karomban megfeszülnek az izmok, és érzem az ujjaimon az emberi bőr melegségét. Ugyanis ujjaim egy fiú nyakát szorongatják. Igen a rongycsomag valójában egy kisfiút rejt, aki az utcán talált hulladékokból készített magának ruhát. Ám ez engem nem érdekelt. Hideg dühöm szinte elárasztott, és már-már arra sem hagytam időt a fiúnak, hogy megválaszolja kérdésemet. Ám végül észhez tértem, és elengedtem a fiút. Jobban mondva kis híján földhöz vágtam.
- Holt találom a Marlow Langleyt? – kérdezem idegtől remegő hangon – Beszélj!
Kíméletlenül rúgtam a fiúba, ki ettől a falnak csapódva, szinte szétterült a földön. Odamentem hozzá, és lábujjammal hátára fordítottam.
- Nem tudom… kérem... uram… ne bántson… - lihegi a kölyök szinte fuldokolva, mire én csak belerúgtam.
Dühömbe felemeltem botomat és mielőtt megállíthattam volna magam a bot végén lévő penge a kölyök agyába mart. Leválaszoztam a pengéről és a többi hulla közé rúgtam. Pontosabban egy nő és két kölyök közé. Mindannyian hontalan, senkiháziak voltak, kik nem csináltak mást, csak a sikátorokba próbáltak megélni. Utcai népség voltak, akiknek nem adatik meg a fedél a fejük felett. Régen én is ilyen voltam, de anyám halála óta minden megváltozott. De úgy tűnik a múlt örökké kísérteni fog. Alig telt el egy hét az elfes incidens óta, de aznap valami olyan dologtért vissza, amelyről azt hittem, már teljesen elfeledkeztem. Ott akkor az elf nő visszahozott egy emléket, melyről egészen máig azt sem tudtam, hogy birtokában vagyok. Mindössze talán négy éves lehettem talán, mikorról az emlékeim származtak. Egy lebujban voltam, és én némán ültem a szoba egyik sarkában. Anyám meztelenül lihegett egy jóképű férfi mellkasán, kinek az enyémhez hasonló méregzöld haja volt. Hangja azonban durva volt, és kegyetlen. Nem olyan, mint az enyém. Az én hangomból a gyűlölet, és a megvetés vehető ki. Az övéből inkább a kapzsiság, a pénz utáni vágy.
- Szóval azt mondod az én fattyam? Háh… nevetséges. – mondja a férfi, miközben kezeivel a anyám keblein jártak körbe.
- De… ahhh.. ő a te fiad… abba a hónapban…csak a te sültél belé… - kezdte volna, ám a férfi felemelte fejét hajánál fogva és egyetlen ütéssel arcon csapta, amitől ő anyám rögtön elnémult.
A férfi morogva mászott ki az ágyból és egyenesen odajött hozzám és kemény kezei közé fogta arcomat. Végül visszadobott a földre, és az ágyhoz indult.
- Valóban az én kölyköm, de kell a francnak.
- De… de..
- Fogd be! – csapja arcul másodszor a nőt, mire az könnyezve kiterül az ágyon.
- Egy ilyen kurvától nem kell nekem egy éhes száj! Add a kutyáknak, ha nem kell neked. De tudom, milyen nyúlszívű vagy nem lennél képes megölni őt! És ha még egyszer hozzám szólj, esküszöm, kitépem a nyelved! Marlow Langleynek semmilyen szajha nem parancsolhat!
Ezzel megragadta anyám combjait és ugyanazzal a lendülettel magáévá tette. Fogalmam sincs, miért most és miért emiatt törtek felszínre eme emlékek. Mind a mai napig úgy voltam vele, hogy nem érdekelt a múltam. De most mégis itt vagyok ismét szülővárosomba, állítólagos apám nevével, hogy megkeressem őt. Utamat senkiházi fattyak tetemei hevernek. Ebben a városban senkit nem érdekelt, ha egy-két utcalakót holtan találnak, hisz ez a kisváros, már nagyon rég óta a szenny legaljaként van nyílván, tartva. Örömlányok, kártyások, feketepiacosok, itt mind-mind előfordult. Bár gyakorta járnak errefelé egyházi személyek, a városnak sikerült megnyerniük egy-két fiatalabb, vagyonéhes papot, akiket megrontott az ördög vagyona. Ez volt az egyik ok, hogy az utca népén vezettem le haragom. A másik, hogy meglepő, hogy a hobóknak milyen információik vannak. Mindig tudják, hova kell menni egy kis kenyérér, vagy hol kopogjanak, ha testüket akarják eladni, esetleg hova ne menjenek, mert veszélyes alakok vannak. Ha atyám valóba olyan neves ember volt, akkor biztos ismernie kell őket valakinek, ám már vagy hat, talán hét embert is levágtam, ám egyikük sem tudta a választ, és én egyre idegesebb lettem. Már majdnem úgy voltam vele, hogy hagyom az egészet a francba, és szabadon engedem a dühöm, amikor egy vénséges hang szólít meg.
- Ha jó tudom a Marlow-rezidenciát keresi uram…
A hang irányába fordulok, és ahogy a hang is mutatta, egy aszott öregembert pillantottam meg. Szinte állni is alig tudott, olyan sovány volt.
- Honnan tudsz róla? – kérdezem mogorván.
- Az utcán gyorsan terjednek a hírek. – feleli amaz – Főleg ha a mifajtánkat gyilkolásszák.
- Ha azt hiszed, hogy hasznot húzhatsz… - kezdem dühösen, de még mielőtt felemelhettem volna rá a fegyverem, felemelte a kezét, és megrázta a fejét.
- Nem kérek én semmi mást, csak kérem… ne gyilkolja gyermekeinket. Lehet, hogy siralmas a jövőjük, de legalább had kapjanak egy lehetőséget…
Egy kis ideig semmit sem szóltam, csak megvetően néztem az öreget. Épp kapóra jött, ha valóba tudja, hol keressem, és nem is kér túl sokat. Sőt, igazság szerint semmit sem kért, hisz amúgy is fölöslegesnek tartottam volna lemészárolni az utcaiakat, ha már megvan hova kell mennem. A felük, még a jövő évet sem fogja megélni, így minek pazaroljam rájuk az erőmet. így viszont nem volt olyan rossz az ajánlott.
- Legyen, de ha átvágsz, végignézed, ahogy mindegyiküket levágom, mint egy disznót! – hangom komoly volt, és ő tudta, hogy nem viccelek.
- Ha kiér a főtérre látni fog egy rózsaszín épületet. Az az épület a Pink Flamingo fogadó. Ha elmegy a tőle balra levő utcán, az épület vége felé egy hosszabb beugrást talált. Ha azon végig megy, egy ajtóhoz jut, ami a Flamingo privát részébe vezet. Az úr, akit keres a 6-os szobába szokott megszállni. Most is épp ott van. Ez a hely tudja… nappali nyitva tartással is kész szolgáltatásokat nyújtani.
Egy ideig némán néztem az öregre. Túl pontos olt a leírása, szinte már nagyon hízelgőnek tűnt. Csapdától tartottam, hisz a leírtak alapján, könnyen zsákutcába tudnának ott csalni. De elővigyázatosságomon végül győzedelmeskedett a különös érzés, mely egész idő alatt vezetett. Hamarosan, már a főtéren voltam, és el is indultam a rózsaszín épület baloldalán lévő utcán, és nemsokára valóban megpillantottam azt a beugrást, amiről beszélt az öreg. Éreztem, ahogy idegeim a plafonon. Szívverésem felgyorsult, és valamiért elszorult a szívem. Lábaim szinte magától indultak meg, és megállíthatatlanul törtek előre. Most talán észre sem vettem volna, ha valaki mögém lopakodva le próbálna szúrni… de semmi nem történt. Gond nélkül elértem az ajtót, és senki sem próbált az utamba állni. Végül szélesre tártam az ajtót, és beléptem. Az ajtó nagy lendülettel vágódott be mögöttem a recepciónál ülő kinyalt (öltözékileg) férfi legnagyobb fintorgására. Végigmért és szinte még jobban felhúzta az orrát.
- Sajnálom Uram, de ebben a göncökbe nem veheti igénybe a szolgáltatásainkat. Kérem, távozzon.
Azonban nem figyeltem rá. Sötét szemeim a hosszú folyosóra meredt, és gondolkozás nélkül elindulok.
- Uram! Azt mondtam nem mehet! – kiált utánam, és már fut is, hogy megállítson. Míg nem egy sötét alak el nem állta az útját. A zombi már azelőtt keresztüldöfte a torkát, mielőtt kiálthatott volna. Végül elértem a folyosót, és szemeim számról, számra vándorolnak. 1… 2… Ilyen közel vagyok a célomhoz, és mégis… mi ez a furcsa érzés… 3…4... Mégis mi a fenét keresek itt? Egy nyamvadt emlék miatt, ami talán, nem is valós? 5… és mégis... lábaim szinte maguktól mozognak, megállíthatatlanul. Végül elértem a 6-os szobát. Némám-álltam, és meredtem a számra, mely apámhoz vezető ajtót jelezte. Végül megragadtam a kilincset és kitártam az ajtót. Pontosan az a kép fogad, amire leginkább számítottam, de valahogy mégis valami szokatlan fájdalmat éreztem magamban. Úgy tűnt senki sem vette észre, hogy az ajtó már nincs csukva, annyira jól szórakoztak. Egy karcsú nő ült épp atyám csípőtájékán, épp guggoló gyakorlatokat végezve, miközben atyám vigyázott hírnevére, így példás nőgyógyász révén, nem csak a vízelvezető nyílások kipucolását, de a nő méretes kancsóját szorongatva, szépen ki is masszírozta belőle a görcsös csomókat. Egy ideig és némán meredtem rájuk. Tudtam, hogy apám az, hisz haja ugyanolyan volt, mint nekem, még ha lassan őszült is. Bár megöregedett, és kissé meghízott, még mindig látszódtak egykor talán női szemmel vonzó vonásainak nyomai. Végül nem bírtam tovább nézni. Testem remegett a dühtől, az undortól.
- Szóval maga lenne a híres Marlow Langely. – mondom határozott hangon, miközben határozott mozdulattal becsapom az ajót.
A nő kis híján szívrohamot kapott, sikoltva esett balra, le az ágyról beverve a fejét az ágy melletti szekrénybe. Nem mozdult többet… betörte a koponyáját. Atyám először meglepetten, majd dühösen nézett rám és rám förmedt, miközben felállt.
- Mégis ki a franc maga? A rohadt életbe kell benyitnia más szobájába! Ő volt a kedvenc kurvám, most keríthetek másikat, a büdös életbe… Beszélni fogok az igazgatóval, hogy mi a francért nem javítottam még meg a zárt azon a tetves ajtón!
Egy ideig néztem atyám dühkitörését, de szemeimben már nem volt más érzés, csak a szokásos gyűlölet.
- Hogy ki vagyok én? Ez igen csúnya dolog volt magától. A nevem Quermos Ashor rémlik?
- Mégis honnan a faszból kéne ismernem?
- Ez igen kegyetlen volt atyám…
Azt hittem rögtön visszavág valamit, ám egy pillanatra elgondolkodik, majd felmér. Egy pillanatig még vizsgál, majd hirtelen elsápad.
- Te…
Ekkor az ágyból egy csontfehér tüske tör elő átdöfve a lábát, és mondata üvöltésbe csap át. A csontdárda célba talált, és az ágyhoz szögezte.
- Mi a gond atyám? Csak nem fáj? – gúnyolódok – Már kezdi megbánni, hogy hallgatott a szajhára mi? – közeledek lassú léptekkel atyámhoz, aki még mindig a lábát markolta.
Végül meglendítem a pengém és a lap felével fejbe vágtam a férfit. Bár kifeküdt, mégis magánál maradt, bár és bár érezte a lábában fájdalmat érzékei eltompultak a fájdalomtól. Kis keresgélés után találtam pár kötelet az egyik fiókba, gondolom az extrém ízlésűeknek. A csont dárdát visszahúztam a föld alá mágiám segítségével, majd még kába atyám végtagjait kikötöztem az ágy széléhez. Mire atyám magához tért, és ismét teljes értékben érezte a fájdalmat, a folyosón, már megtalálták a holtestet. Úgy tűnik sietnem, kell. A fájdalomtól akadozott levegővel nézett rettegve rá atyám. Most mikor rá néztem nem láttam mást, mint egy rémült embert, aki féli a halált. Nem is tudom mi ütött belém, mikor olyan furcsán éreztem magam… talán az emberi érzelmeim még nem haltak ki teljesen? Talán én is vágytam rá, hogy atyám könnyek közt szorítson magához, mint rég elveszett fiát? Lehet… de úgy tűnik lelkem, már túlságosan rohadt ehhez. Számomra a szó, hogy atyám soha nem létezett. Engem nem szeretett soha senki, én mindig csak a rosszat kaptam az élettől. Épp ezért váltam olyan emberré, mint most vagyok. Nekem nem kell már szeretet, se öröm, se család. Nekem csak erő kell. Kíméletlen tekintettel emelt fel egy újabb zombit az ágytól jobbra, mire apám hisztérikus rángatózásba kezdett, ám rögtön abbamaradt, és remegve nézett rám, ahogy pengém hidegét megérezte nyúlványánál.
- Kérlek… Fi.. fiam ne! – rimánkodik.
- Én nem vagyok a fiad. Te magad mondtad.
Ezzel kezem lendült és elvégeztem a féregtelenítést, mire lekötözött foglyom velőtrázó ordításba kezdett. Megragadtam a véres húscafatot és egyetlen lépéssel az ágy elejéhez léptem, és határozott mozdulattal a szájába nyomtam a lifegőt olyan mélyre amennyire csak tudtam. Hallottam, ahogy a hányadik próbál kitörni, és remegve próbál levegőért kapni, ám a száját eltorlaszoló darabkát nem tudta kiköpni. Még mielőtt megfulladhatott azonban még egyetlen dolgot tettem. Megragadtam a zombi pengéjét, és markolatig feldöftem a pengét.
- Mily ironikus nem Marlow? Attól fulladsz, meg amit egész életedben-legjobban szerettél, és annyi nő kéményét pucoltad ki, és most te neked jött el a kéményseprő. Mond, érzed a szúró fájdalmat? Remélem élvezted.
Ezzel elléptem a halottól és az ajtó felé mentem, hogy elhagyjam a várost… ezúttal végleg.

Ez a post már nem része a történetnek, sokkal inkább színesítő élményként, és az ehavi Angyalom teljesítésért született… de kétségtelen, hogy feldobja csöppet talán ezt a brutális postot:

Már fognám meg a kilincset, amikor is egy hang megszólal mögülem.
- Figyi haver ez azért egy kicsit túlzás volt…
Mikor megfordultam láttam, hogy a zombi, amit létrehoztam undorodva nézte a művem.
- Értem én, hogy nem volt valami minta apa, és magatokra hagyott, de ember… basszus te nem vagy normális! Komolyan mondom, ha nem rohadt volna el a gyomrom, most rosszul lennék. Te beteg, perverz állat. Én.. én… kész vagyok.. komolyan… ezért előhívni.. hát… basszus.. ez.. ez nekem már sok. Eddig se voltál komplett… de ez… hát… na. Szóval csak annyit akarok mondani, hogy kilépek. Bocs, de ez nagyon kemény… azt hiszem nem is fogok tudni aludni éjszaka… - mondja, miközben kirázza a hideg, amitől annyira megremegett, hogy az eddig is vészesen libegő bal füle a földre hullt - De hogy nincs hari igaz? Cukcsimukcsi minden igaz? Szent a béke?
Kérdezi mosolyogva, rohadt kezét nyújtva. Komor arcomon egy kis mosoly jelenik, meg felkacagok. A zombi először furcsán nézett rám, de végül ő is csatlakozott hozzám, és együtt nevettünk egy kis ideig, majd jobb kezemmel megragadom a zombi kezét.
- Persze. Szent a béke. – mosolygok rá, majd felpattanva a hirtelen megjelent mádáfákácsillámpóniunikornisunkra ellovagoltunk a naplamentébe….
Alig mondtam ki a mondatot, bal kezemben lévő penge lendült és lemetszette a karját. A zombi nézte a csonkot majd rám emelte tekintetét.
- Te hallod de most komolyan… Azért pofán leszakad…
Mikor befejezte, tudta, hogy ezt most nem kellett volna, mert a pengém valóban lecsapott, és a zombi holtan… öhm.. duplaholtan rogyott földre… hisz leszakadt az arca. És én most már tényleg kiléptem az ajtó, hogy ismét elinduljak a külvilág felé. Most már második nekifutásra még sikerült is.
avatar
Quermos Ashor
Nekromanta Halálpap
Nekromanta Halálpap

Hozzászólások száma : 196
Join date : 2015. Sep. 02.

Karakter információ
Kaszt: Nekromanta
Szint: 3.
Tapasztalat:
2200/2500  (2200/2500)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Quermos Ashor

Témanyitás by Ciel Eisenschnittel on Szer. Dec. 30, 2015 12:10 am

Szép munka, chaten megkaptál minden észrevételt tőlem. Jutalom: 100 tapasztalat és 1000 váltó

avatar
Ciel Eisenschnittel
Felderítő Kapitány
Felderítő Kapitány

Hozzászólások száma : 549
Join date : 2015. Jul. 30.
Tartózkodási hely : Ahol felderíteni kell

Karakter információ
Kaszt: Felderítő
Szint: Jó magas
Tapasztalat:
555/555  (555/555)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Quermos Ashor

Témanyitás by Skadi von Himmelreich on Szomb. Jan. 02, 2016 12:29 am

Az év végi bónuszod itt jóváírom, +300 váltó.
avatar
Skadi von Himmelreich
"Hellenburg Ökle"


Hozzászólások száma : 424
Join date : 2013. Jun. 07.
Age : 20
Tartózkodási hely : Ahol szükség van rám

Karakter információ
Kaszt: Lovag
Szint: Elérhetetlen
Tapasztalat:
777/777  (777/777)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Quermos Ashor

Témanyitás by Quermos Ashor on Vas. Feb. 07, 2016 6:49 pm

5. Felvonás: Sikolyok az erdőben

Egy hatalmas erdő volt minap a szállásom. Egy erdő, mely mostanság igen sokszor szolgált „menedéknek”, amikor pihenésre volt szükségem. Nem tudott mi vonzott ide vissza mindig, de ismét itt voltam, és egy ágról néztem a csillagos eget. Ugyanis éjszaka van. A rémségek és a halál órája. Mint minden vadállat, rémségestől a bolyhos állatokig, kik éjszaka aktívak, én is éberen őrködtem, és kémleltem a tájat. Furcsa üresség járt át a legutóbbi gyilkosságom óta. Atyám halála volt az egyetlen véres ügyem egy ideje, és már eltelt egy hét, majd még egy és még egy. És én nem terjesztettem a halál szavát, sőt mint valami kedvevesztett féreg, visszahúzódzkodtam, és meg sem próbáltam kioltásra váró szikrát találni. Nem tudom mi okozta. Nem tudom meddig tart. De azt igen, hogyha hamarosan nem gyógyulok ki ebből a kedvvesztett állapotból, hamarosan én is el fogok esni egy vérszomjasabb ragadozó által. A karomat magam elé emeltem, és néztem a láthatatlan, megannyi vért. Még élénken élt a tudatomban az emlék, ahogy saját dorongját a torkába gyömöszölöm atyámnak, és kegyetlen módon kivégeztem… Azt hittem különbünk, és ő csak egy további féreg, aki el kell tipornom. De a hév elmúlt, és visszagondoltam eddigi tetteimre akarva, akaratlanul. Vajon tényleg annyiban különbözünk. Bár atyám nagy eséllyel, senkivel sem végzett, neki is megvan a megszállottsága, amihez ragaszkodott, és bármit megtett érte, mint ahogy nekem is, még ha teljes mértékben mások is. Az ő szíve is hasonlóan fekete, mint az enyém, mely bűntudat nélkül rothadt a mellkasába, míg végül meg nem szűnt a dobbanása. Az élete során vajon hány gyermeket nemzett? Hány fattyúért felelős, akiket eldobott magától, mint valami használt birkabelet? Én vagyok az egyetlen? Vagy akár több száz is van? Nem tudom… de az ilyen tett nem jellemző, egy jósszívű emberre. És én hány gyermeket öltem már meg? És hányukat árvátlanítottam el? Még a számukat sem tudom…. Most így ezeket végiggondolva.. tényleg? Tényleg olyan különbözőek lennénk? Üres tekintettel figyeltem a csillagokat, melyek ma különösen fényesen ragyogtak az égen. De számomra ugyanolyan sötét volt, mint a szívem… Sosem láttam meg a szépet, és úgy tűnik, még akkor sem vagyok képes, ha lelkem kusza, és érzelmekkel teli. Úgy tűnik ez nem az én világom. Ez nem az én helyem. Számomra itt minden úton csak halál vár. Vagy én kezem által sújtva, vagy számomra. Úgy tűnik nekem nincs más opcióm. Talán eldepiztem volna még ott a sötétben jó darabig, ám egy zaj zökkentett ki a gondolatmenetemből. Dühös pillantásokkal kísérve fordultam a forrás felé, ám nem holmi állat volt az, mint gondoltam, hanem annál egy sokkal puccosabban öltözködő lény… egy ember. Összehúzom a szemeimet, és furcsa vicsorba kezdek, mintha ő lenne minden bajom okozója. Dühöm, melyet szinte semmi sem szított pedig, a nő felé irányult, és hirtelen úgy éreztem, hogy el kell őt tipornom… talán a bizonyítási vágy volt, hogy én nem vagyok olyan, mint atyám. Ez itt, csak egy nő! Ha atyám lennék, talán megerőszakolnám, de én nem! Én megölném! De most valamiért a kezem nem mozdul… pedig ilyen korra már rég gyilkos mágiámba kellett volna fognom. Egy halk ciccegés hagyja azonban csupán el a számat, mikor kezem nem emelkedik fel, hogy elkezdjem véres művem. Már-már úgy tűnt, hogy a nő megússza a velem való találkozást, amikor is még magamat is meglepve a nőhöz szólok.
- Mi dolga egy ilyen… finom hölgynek az erőd ezen tájékán? – kérdezem jól kivehető gúnnyal a hangomban.
Mégis mi a jó édes fenét csinálok? Társalgok egy némberrel? Ilyen nincs, tényleg ilyen mélyre süllyedtem? Már-már azon reménykedtem, hogy a nő nem hallotta meg a hangom, de legnagyobb sajnálatomra megfordult, és védekezően felállt engem keresve. Végül kiszúrt, és nem túl barátságosan válaszolt is a kérdésemre.
- Mi köze van a magánügyeimhez?
Szinte magamra sem ismerek, amikor számat ismét elhagyják a szavak.
- Óóóó? Enje kisasszony, én vigyáznék a nyelvére… vagy véletlen kitetszem vágni a helyéről. – közlöm vele inkább tárgyilagosan, mint fenyegetően.
Amaz csak gyanakodva tekint rám, de azért számlájára legyen, írva nem tágít. Bátor egy fehérnép mit ne mondjak… vagy csak bolond.
- Ki maga és mit akar tőlem? – kérdezi végül.
Erre csak (nem túl lelkes) mosoly jelenik meg arcomon, és mindössze két szót mondok:
- Az életed.
Csettintésem mintha kísérteties csendet varázsolna az erdőben egy pillanatra elnémítva minden állatot. Majd eljő az elkerülhetetlen. Mágiám nyomán a friss erdei levegőt foszló hús bűze tölti be, ahogy a nő lába alatt meghasad a föld, és egy csontos kar ragadja meg a lábát. Szinte látom, ahogy végigborzolja a nőt a meglepettség, de mikor sikerült szoknyája felemelése révén meglátni mi markolássza bokácskáját, már nem volt olyan lelkes. Bár nem sikoltott fel, azért az a hang, amit (besorolni nem tudok) kiadott, bőven elegendően jelezte meglepődöttségét. Bár egy kis fészkelődés árán sikerült kirántania a lábát a csontváz szorításából. Ám a fenyegető pillantására csak felvontam a szemöldököm.

khm…:
Én legalábbis, ugyanis a csontváz, olyannyira össze és visszaszégyellte magát, hogy kipattant a földből, és sikoltozva elmenekült a legközelebbi székesegyházba, ahol megkeresztelkedett, és az óta is a jóra tanítja a betévedt embereket. Végül azoban a szomszéd Marcsi vadászkopói látogatása óta nyomtalanul eltűnt.

Végül a csontváz kitört teljesen a földből kezében meg-megvillan a már jól ismert kard. A nő először csak meghátrált, de mikor megfordult, hogy elrohanjon egy általam idézett csontdárda állta el az útját, így nem tudott elmenekülni. Mivel menekülni nem tudott előhúzott egy tőrt, majd mikor megfordult, hogy megkeressen, és esetleges szitkokat vágjon felém. Azonban, mikor azt látja, hogy nem vagyok, már a helyemen egy pillanatra meglepődöttségében leengedte a védelmét. Épp ekkor léptem mögé. Jobb kezem a hóna alatt átcsúszva kíméletlenül kap a nyaka felé, míg bal kezemmel a késes kezét ragadom meg a csuklójánál fogva. Keménykezűen fogtam, és szinte hozzásimultam. Arcomon vad mosoly, mely szinte egyre jobban hasonlít a csontvázéra. A nő fészkelődik, ám nem engedem el. Arcom a feje oldalához simul, és érzem, ahogy próbál elhúzódzkodni.
- Mi az kisasszony? Csak nem félsz? Ha nagyon akarnám, egy mozdulattal eltörhetném a nyakad. Na? Hát nem jó lenne végre olyan helyre kerülni, ahol nem szenvednél tovább? – kérdezem gúnyolódva tőle, majd egy belső hanggal vezérelve egy pillanatra enged a nyakán szorításom – Vagy jobban szeretnéd…. ha mondjuk…
A kezem ekkor elszakad a nyakából, majd lejjebb csúszva a ruha alá csúszva megmarkolja a nő keblét nem túl finoman.
- Na melyik legyen drága?
Alig teszem, fel a kérdést agyamban máris felzengnek a vészharangok. Most mégis…. mi a francra készülök? Mi a francért csinálom ezt? Undorom eluralkodik rajtam és észre sem veszem, amikor ösztönösen is szinte eltépem bal kezem a nőtől, ám ezzel olyan helyzetet adva neki, hogy képes volt elszakadni tőlem. Mielőtt reagálhattam volna elhúzódzkodott tőlem és kitépte késes kezét a szorításomból. Bár szembe fordult velem támadásra készen dühöm most nem engedett. Pengéje a vállamba mart, ám ekkor olyan erővel ütöttem fejbe, hogy hátratántorodva a földre borult. Bár még ébren volt, eléggé elkábult, hogy ne vegye észre, hogy odalépek mellé és nagy erővel fejbe rúgjam egyszer…. kétszer…. majd harmadszor. Ekkor dühöm elpárolgott, és ott álltam lihegve a magatehetetlen (most már valóban eszméletlen nő mellett) A vállamra pillantok és felmordulok, ahogy észreveszem, hogy a tőr még mindig a karomban van. Felnyögök, ahogy a pengét kihúzom, majd a pengét a földre dobom. Szinte úgy éreztem majd leszakad a karom. De most nem ezzel voltam. Tekintetem a nőre tapadt és mindannyiszor próbáltam tőle elszakítani szemem, nem tudtam. Az a részem, mely apám megölése óta kísért, most ismét előtört, és arra kényszerített, hogy szabadítsam meg a nőt a ruhájától és tegyem magamévá. Azonban még a gondolattól is hányinger kerülgetett. Miért tennék olyat, amiben semmi örömöm nem látom? Végül azonban mégis elindultam a nő felé. Kezemben a tőrrel, melyet nemrég vettem fel a földről. Majd magasra emelem a tőrt és lesújtok.

Úgy nagyjából fél, talán egy óra telhetett el, mire a nő magához tért. A homlokán a bőr felhasadt, és még kissé kótyagos lehetett, de hamar észrevette, hogy valami nem stimmel. Ruhája igen szellősen fedte csupán, ugyanis miközben „aludt” én nagylelkesen hosszú csíkokat metszettem le báli ruhájából, melyeket ezután kötél gyanánt összekötöztem a kezét és a lábát. A nyögéseiből, és a makogásából olybá tűnt mondani akart valamit… bár nem értettem. Lehet a szájába tömött kesztyűk miatt nem. Mindenesetre nem figyeltem rá, hanem komor hangulatban meredtem magam elé nem messze a nőtől egy tönkön ülve. Már több ízben próbáltam megölni a nőt, ám hiába emeltem sújtásra a pengém…. nem sikerült rávennem magam, hogy megöljem… sőt minden egyes próbálkozással valami egyre inkább motoszkált bennem, hogy inkább használjam játékszernek… mintha csak apám lelke szállt volna meg, arra kényszerítve, hogy csillapítsam éhségét. Talán ezt is kellett volna tennem. De a bennem lévő megmaradt sötétség nem hagyta. Nekem is vannak elveim. Nem sok, de van, és eme sötét (izék… akarom mondani) eszmék nem hagyják, hogy megtegyem. Így hát el kellett gondolkodnom mihez kezdjek… mit kéne tennem. Ám itt nem fogok választ kapni…. itt és most nem. Sóhajtok egyet, majd felállva a nőhöz lépek. Durván megragadom az állánál fogva és felém fordítom. Erőltetett mosolyt engedek el (Colgate reklámba illő fogsorral), majd nyugodt hangon közlöm vele a dolgokat.
- Remélem, örülsz némber. Nem öllek meg. És erőszaktevéshez sincs túl sok kedvem. De… életben hagyásodhoz sincs túl nagy hangulatom… Az erdőt farkasok lakják… nagytest és gyakorta éhes farkasok… Már itt vagyunk egy ideje és gondolom már megérezték a vérszagot, és ha így van, hamarosan ideérnek… bár az is lehet, hogy itt vannak… - ekkor egy vonyítás hallatszódik nem is olyan messze alátámasztva a mondandóm – Nézzük sikerül-e kijutnia élve. Ha sikerül, többet nem török az életére, ezt megígérem…. de ha nem jár sikerrel… hát… akkor igen bűzös kupac lesz magából egy-pár napon belül. Nos… Kezdődjék a játék…
Spoiler:
http://www.funzine.hu/wp-content/uploads/2013/10/Billy.gif
Határozott mozdulattal emelem fel a lábam, és könyörtelen mozdulattal tapostam a nő térdeire eltörve a csontjait, ezzel meggátolva azt, hogyha ki is szabadulna, a szaladást. A nő fájdalomtól éles sikolya (mármint amennyire kivehető volt a szájzár miatt) és a farkasok üvöltése volt az utolsó dolog, amit aznap hallottam. Mert a gondolataimba merülve indultam kifele, hogy pár órán belül, a nőről meg is feledkezve járjam az utam távol az erdőtől… az erdőtől, hogy választás elé álltam. Ám tudom, hogy a választás még nem történt meg, így a döntés még a kezemben.
avatar
Quermos Ashor
Nekromanta Halálpap
Nekromanta Halálpap

Hozzászólások száma : 196
Join date : 2015. Sep. 02.

Karakter információ
Kaszt: Nekromanta
Szint: 3.
Tapasztalat:
2200/2500  (2200/2500)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Quermos Ashor

Témanyitás by Ciel Eisenschnittel on Vas. Feb. 07, 2016 7:24 pm

Jutalom: 100 tapasztalat és 1000 váltó
avatar
Ciel Eisenschnittel
Felderítő Kapitány
Felderítő Kapitány

Hozzászólások száma : 549
Join date : 2015. Jul. 30.
Tartózkodási hely : Ahol felderíteni kell

Karakter információ
Kaszt: Felderítő
Szint: Jó magas
Tapasztalat:
555/555  (555/555)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Quermos Ashor

Témanyitás by Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére


 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.