Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Kérdező vendégeknek
Aktuális azonnalik

Kedd Dec. 13, 2016 10:03 pm by Serene Nightbough

Sziasztok!

Hogy könnyebb legyen nyomon követni, hogy mikor van kiírva új azonnali és hova …


Comments: 50

Magánküldetések

Szomb. Jún. 08, 2013 6:05 pm by Jerobeam

Ezen a szent helyen lehet magánküldetésekre jelentkezni, szám szerint párhuzamosan kettőre. …

Comments: 83

Magánjáték és PvP Zárás

Vas. Május 15, 2016 8:17 pm by Ciel Eisenschnittel

A topik létrehozásának oka, hogy szépen számon lehessen tartani, hogy kinek mikor van igénye …

Comments: 88


You are not connected. Please login or register

[Frakcióküldetés] Hierosgamos

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

1[Frakcióküldetés] Hierosgamos Empty [Frakcióküldetés] Hierosgamos on Kedd Ápr. 23, 2019 7:20 am

Isidor Bose

Isidor Bose
Zsinati Elnök
Zsinati Elnök
Ι Ε Ρ Ο Σ Γ Α Μ Ο Σ
-Déli Frakcióküldetés-



Lance, Freia, Cynewulf:
Mindhármótokhoz tünde futár érkezik, bárhol is legyetek a királyságon belül. Nyugtalannak látszik, de átnyújt nektek egy levelet, ami személyes behívóparancsot tartalmaz az Újjászervezett Déli Tündelégióhoz, noha egyetlen megbízás idejére csak. Hellenburgban megérkeztek a tündék elkülönített negyedéhez, és bevezetnek titeket a megbízás feladójához, egy magas rangú tünde tiszttel, és >>ezzel<< az emberrel talájátok magatokat szemben. Részletekről és a velük való beszélgetésről Skypeon vagy Discordon értekezünk.

Theo, Mina, Amelia:
Több este már, hogy ugyan azt az álmot látjátok: Lassan sétáltok végig a hellebdurgi palota zsinati folyosóin - még akkor is tudjátok, hogy amit láttok, az ez, ha soha nem jártatok ott előtte -, egyenesen Esroniel irodája felé, ahol végül a nagy, faragott ajtót benyitva egy szakadt, fekete ruhás férfiembert találtok a reformátor helyett. Annyira zavaróak a látomások, hogy valóban megteszitek ezt az utat, és valami rejtélyes úton egyszerre is értek az ajtó elé. Benyitva pedig tényleg az álomban látott illető áll előttetek - hogy mit mond, arra Skype vagy Discord egyeztetés keretein belül fény is fog derülni.

Dieter, Pruinos:
Valamelyik este, miután egy hosszú és igen kellemetlen napon vagytok túl, nyugot álomra hajtjátok a fejeteket, de az ébredés annál kevésbé lesz kényelmes: Nyirkos kőpadlón ébredtek fel, mind a ketten egyszerre, egy dohos, ablaktalan szobában, ahol két, falon világító kristály ad minden fényt. Nem vagytok megkötözve, noha nem is látjátok, hogy merre kellene kijutni a helyről. Veletek szemben egy sötét zord tekintetű alak áll, akiben Dieter felismeri Ishbosethet. Hogy mit szeretne, azt Skype vagy Discord beszélgetésben megtudjuk hamarosan.

Felhasználó profiljának megtekintése

2[Frakcióküldetés] Hierosgamos Empty Re: [Frakcióküldetés] Hierosgamos on Szer. Május 01, 2019 7:44 pm

Dieter von Rotmantel

Dieter von Rotmantel
Vámpírmágus
Vámpírmágus
Laetitia javaslata bíztató volt, de végül tévesnek bizonyult. A Neulander torony minden vendégszobája telve volt a főcsalád kegyeltjeivel, az alacsonyabb rangú vámpírok házait már elfoglalták élelmesebb menekültek, az emberek települése pedig messze nem volt elég biztonságos ahhoz, hogy ott tehessem le a fejem egy fárasztó nap után.
Ennek ellenére kissé megkönnyebbültem, hogy végül az úrnő lakosztályának kanapéján kaptam helyet, főleg praktikus okokból. Ha sürgős eset érkezett nem keleltt szólnia, ahogy nekem sem kellett őt keresnem, egyszerre riadtunk fel minden ajtócsapódásra.
És így nem éreztem magam annyira elveszettnek így, hogy lerángatta rólam a hazug nihilizmus páncélját, kilökve a valóságra. Nem mintha bantam volna, de így sokkal kevésbé voltam nyugodt egy idegen toronyban az apokalipszis közepette.
A kanapé, ami a fekvőhelyemnek let kijelölve vámpírokhoz mérhetően elegáns volt és minőségi, de koránt sem alvásra tervezték. A nyakam nyomott, a hátam nem találta a megfelelő mélyedést a vékony párnákon, a lábam pedig lelógott róla…
… aztán hirtelen nagyon hideg let, mintha csak egy börtöncella kövén feküdtem volna. A szemeim hirtelen pattantak fel, a hideg sejtelem kimosta belőlem az álmo utolsó morzsáit is és nem ok nélkül.
Ahol voltam egy ablaktalan szobának, vagy a kellemetlen hidegből ítélve pincének tűnt, de nem láttam egyetlen csapóajtót vagy létrát, ami felfelé vezetett volna. Mintha paradox módon egyetlen ki vagy bejárata sem let volna a helyiségnek – valaki mégis lehozott.
Valaki egy zsinatkék köpenyben, ápolatlan, csapzott hajjal és gondozatlan szakállal.
Én vagyok.
Ezúttal is ő volt, kétségtelenül és félreismerhetetlenül. A bukott angyal Azrael, akinek legendás fegyverét az egész világ kereste évekkel ezelőtt, aki lesújtotta Abaddónt. Úgy tűnt nem várta meg, míg elébe megyek Hellenburgba.
Az oldalamon neszezés támadt így arra fordultam – aztán az egész gerincemen lúdbőrző remegés futott végig.
- Hol vagyok? - kérdezte a lassan magához térő alak, akinek kabinjában a Csillagtalan Éjszakát töltöttem, akinek átharaptam a nyakát és mégis megmentettem – Symeon, az Álarcdémon.
- Vagy egy álomban, vagy Hellenburgban, herr Symeon. - dörgöltem meg a szemem, hogy kitisztítsam még kissé homályos látásomat, aztán várakozóan néztem a mélységire. Ha jól emlékeztem ő is szerette a teátrálisságot, így hagytam neki, hogy eljátssza a kívánt színdarabot.
- Egyik sem talált, Dieter úr. - felelte Azrael, miközben nagyon komoran emelte fel a tekintetét a lába mellett heverő zsákról. Fogalmam sem volt, mi lehetett benne, de tekintve, hogy kiről volt szó talán nem is akartam tudni. - Mélyen a talaj alatt, közel ahhoz, amit ennek a szikladarabnak a magjának mondanának önök.
- Szóval egy rémálom. - felelte cinikusan a demon és szinte éreztem magamon a tekintetének szúrósságát. - Nagyszerű. Kihez van szerencsém?
- Ha ez a föld alatt van... - vágtam közbe sietve, mielőtt a nagy kinyilvánítás következett volna. - Mennyi időnk van, míg elfogy a levegőnk? A szikladarab alatt pedig gondolom a kontinenst érti.
Azrael megrázta a fejét.
- A levegő miatt ne aggódjanak, úgy lett tervezve ez a réteg, hogy támogassa az életet. Réteg alatt pedig nem a kontinensre gondolok, hanem majdnem szemben azzal, amit Veroniának neveznek a felszínen. Több magyarázat egyelőre sok lenne önöknek.
Kötekedtem volna, de igazat kellett neki adnom abban, hogy ezt a szerinte rövidített verziót sem sikerült egészen megértenem.
- A nevem Azrael, a Metallurgosz, Abaddon lesújtója. Nagy fáradozásomba telt, hogy életben ide juttassam önöket, de remélem minden tekintetben rendben vannak.
Symeon meglepően érzelemmentesen reagált a fennkölt bemutatkozásra, noha kételkedtem benne, hogy elsőre hitt az angyal szavainak. Én sem tettem és sajnos jobban hasonlítottunk, mint szerettem volna.
- Mondjuk úgy, hogy... egyben maradok. Mit akarhat tőlünk Azrael ... Abaddón lesújtója? - kérdezte szinte csöpögő cinizmussal, ami valamelyest átragadt rám is.
- Ezúttal kinek a testét szállta meg, hogy idehozasson minket?
Jól emlékeztem még az alkalomra. Minden éjszakámon előjött egyszer, ahogy szétterjed az ereimben és hajlítja és feszíti az izmaimat, mintha csak valami gép lettem volna, hogy aztán egy hanyag intéssel véres, pépes cafatokká fordítson egy északi katonát a saját erőmet használva.
A kezeim közé adta az erőt, ami játszott az anyagi világ törvényeivel, de csak hogy embert öljek vele.
- Nem volt szükségem megszállásra, gyakoroltam. Az elmúlt idők eseményei jó hatással voltak létemre, mondjuk úgy. Nem biztos azonban, hogy tudni akarják a részleteket érkezésükről, magukfajta testi halandóknak nem egészséges ilyenről tudni. - felelte a mélységi, láthatóan nem érzékelve vagy nem foglalkozva a gúnyos éllel. - Igen, amiért itt vannak... El kell hozzanak nekem egy fajtársamat.
Symeon bőr nélküli ajkai néma zihálásra nyíltak, ahogy a levegőt kapkodta a mondat után. Kezdtem érteni én miért is voltam itt, hogy vele mit akart az angyal azonban teljes titok volt.
- Tudja, akár meg is ölhetett volna minket amíg aludtunk. Gyorsabb és könyörületesebb lett volna.
Kutatni kezdtem a mellényzsebemben, remélve, hogy Azrael nem feledkezett meg a cigarettás szelencémről, amikor áthúzott minket a téren be a föld alá – szerencsére azonban hamar megtaláltam.
- Tudja, attól hogy magát eljuttattam Hellenburgba nem biztos, hogy ezt minden mélységivel újra meg tudom tenni.
Úgy tűnt a mélységiek elméje amennyire complex volt és felfoghatatlan, rólunk halandókról annyira egyszerűen vélekedtek. Ami egyszer sikerült kétszer is fog.
Azrael emberi alakja elmosolyodott.
- Abszolút nem lesz gond, ha összeszedetten cselekednek. Nem agresszív fajta mélységiről van szó, és ha idáig elhozzák, elintézem a továbbiakat. Magam is lemennék, tudják, de sem mélységi, sem ember nem léphet be a termeibe az illetőnek.
Tehát ezért kellett egy vámpír és egy démon. Kezdtem sejteni, hogy Symeon a velem való találkozásai miatt vált a mélységi kiszemeltjévé, ami bűntudatot ébresztett volna, ha nem akartam volna már egyszer megölni.
- Ezek a specifikus szabályok... - horkant fel a démon, de aztán talán rájött, hogy a cinizmussal most semmire sem mentünk – még annyira sem, mint egymás ellen.
- Legyen az a mélységi annyira nyugodt és összeszedett amennyire csak akar, kétlem hogy csak megkéne fognunk a kezét hogy elvezessük idáig. Hogyan képtelte ezt el egyáltalán?
- Ha jól sejtem meg kellene győznünk? - húztam elő egy dohányrudat és az ajkaim közé illesztettem. Begörbítettem az ujjaimat és egy pillanatra elképzeltem az éjláng pecsétjét, egyfajta próbaképpen is, de szerencsére az úgy működött, ahogy annak rendje és módja volt. - Mekkora esély van rá, hogy habogó gyermeket csinál az eménkből véletlenül, még ha nem is agresszív?
- Nem lesz gond, mint mondtam. - ismételte meg Azrael. - Chesediel mélységi egy emberi szemmel nézve jó indulatú illető. Valamiféle perverz hajlama miatt pont azért bukott el, mert folyamatosan az emberek pótanyjának képzelte magát, és mediálni próbált az ítéletes angyalok és közöttük. Ezért is nem mehet se mélységi, se ember a bilincsei közelébe: Pont azok vannak eltiltva, akiket szeretett. Így tehát valóban meg kell csak győzni.
Chesediel. Különös dolgok vetettek ilyen kegyetlen börtönbe angyalokat, de mindig is tudtam, hogy az Isten kegyetlen volt. Miért épp velük kivételezett volna?
- Ez... - Symeon nyelve nehezen forgott, azonban most kivételesen egyetértettem a zavartságával. - ... érdekes. Szóval, csak két ezüstnyelvű hírvivő kell hogy tudassa, van egy vendége. Megtisztel.
- Meg arra, hogy kiszabadítsák és ide elvezessék.
- Tiszta sor. - zárta le a dolgot Symeon, miközben nekidőlt a falnak.
A cigaretta fölött elismerő és csodálkozó pillantást vetettem a démonra. Aki egy föld alatti ablaktalan szobában képes volt tovább nyelvelni egy bukott angyallal, az mindkettőt megérdemelte.
- Legyen, amit csak akar. - adtam meg magam sóhajtva. - De cserébe én is kérnék valamit. Gondolom tudja, mi történt a Csillagtalan Éjszaka előtt.
A szakadt emberbáb, ami a mélységi testét jelentette kérdően pillantott rám.
- Noha látom, mire gondol, jobb, ha kimondja. Úgy egyezhetek bele, ha a szavak pecsétje van rajta.
Nem voltam benne biztos, hogy a szavak valóban pecsétet jelentettek az angyaloknak, vagy csak blöffölt, de így is-úgy is ki akartam mondani, ami ott volt a nyelvem hegyén és a torkom hátuljában azóta, hogy a nappal éjszakává sötétedett.
- Tudni akarom mi lett a világgal és hogy van-e bármilyen esély rendbehozni. - feleltem teljes nyugalommal, arcomon kérlelhetetlen acélossággal. - Ha ezt megteszi úgy idehozok magának bárkit, akit csak akar, legyen akár a halott Károly király.
A mélységi meglepő módon kényelmesen dőlt hátra, mintha számított volna erre. Vagy tényleg a fejembe látott.
- Hát legyen. Úgy mondom, hogy megértse bárki. A világ mélyén elzárva feküdt egy igen veszélyes entitás, most pedig majdnem felébredt, hála néhány hiszékeny embernek. Megoldható, de hosszú lesz, és sok halállal fog járni. Az első lépés a megoldáshoz, hogy olyan eszközöket vetünk be, amik tényleg képesek felvenni a versenyt a mélységiek szolgáival. Ehhez az első lépés pedig a maguk küldetése.
Egy ideig csend telepedett közénk, ahogy a választ emésztettük. Symeon találta meg hamarabb a hangját, miközben kinyújtóztatta a fekvéstől nyilván zsibbadt tagjait.
- Egy káosz nélküli világ kényelmesebb lenne. Jól hangzik. Merre megyünk?
Legutóbb, mikor egy mélységit vittem el délnek a jutalmam egy nagy erejű Seraph let. Nasargiel ugyan elnémult azóta, a nyakláncot magát pedig a hadsereg magával vitte a három nap kezdetén a fővárosba, de az erő kétségtelen volt, Eichenschild romjai is tanúskodtak róla.
- Jó kérdés. Hogyan jutunk el Chesedielhez? - erősítettem meg a démon kérdését. Más egyelőre nem számított.
A mélységi felénk mutatott, így mindketten hátra fordultunk. Eddig észre sem vettem azt a kőbe vágott járatot, ami a falban tátongott és egy világító kristályokkal szegélyezett, keskeny lépcsőre nyílt. Ahogy közelebb léptem kissé megszédültem a hirtelen ürességtől, ami a fokok két szélén tátongott. A lépcsősor végén egy kőből faragott tér terpeszkedett, ahonnan további épületek nyíltak, és az egész helyiség bizarr, sötétkék fényben úszott. Ahogy felnéztem világossá is vált, miért. Valami elemi rettegés lökött hátra attól a csillagszerű dologtól, ami fölöttünk függött. Mintha a három nap sötétsége maga örvénylett volna benne.
- Erre szükségetek lesz. - szólt még Azrael, majd felénk dobta a lába mellett heverő zsákot. Közelről fahasábszerű dudorok tették egyenetlenné a csomag vásznát, és ahogy Symeon belenyúlt és kihúzott egyet közülök egy pillanatra ösztönösen visszatartottam a levegőt.
Egy alkar. Egy tökéletesen életszerű, szinte természetellenesen élesen elválasztott ember vagy tünde alkarja.
- Szerintem a chirurgus kollega nem ehhez a fajta uzsonnához szokott, herr.
Symeon rosszmájú megjegyzése most kivételesen engem célzott, azonban én már kezdtem sejteni mire is kellett ez a csomag. És a gondola megemelte és visszasüllyesztette a gyomromat.
- Ugye nem változatos testrészek vannak a zsákban?
Azraelt úgy tűnt szórakoztatták a reakcióink, így reméltem, hogy élvezte az általa adott műsort.
- De, de nem fogyasztásra. Valahogyan ki kell hozni onnét az illetőt.
- Szóval... - kezdte lassan a démon, aki láthatóan nem birkózott meg könnyen az előttünk álló feladat koncepciójával. - ... kifogunk... csalogatni... egy mélységit... testrészekkel?
Szívtam még egy utolsót a dohányból, aztán kíváncsiságból belepöcköltem a csikket a fekete mélységbe.
- Ha jól értem... Ez lesz a teste, mint magának a sajátja?
A mélységi bólintott.
- Jól látja, Dieter úr. Szerencsénkre nem úgy szerette az embereket társam. Ön tulajdonképp erre kell majd, hogy összeillessze a testet. Ne aggódjon, vér nem kell, azt megoldja ő, ahogy a pontos illesztéseket is. Elég nagyjából.
- Megnyugodtam. - könnyebbült meg Symeon. - Akkor, az összes részt gondolom le kell vinnünk, vagy valamelyikből több is van hogy válogathasson a... rokon?
Halkan felkacagtam a félszeg tréfára, amivel a démon a feladat groteszkségével igyekezett megbirkózni. Mindenki a maga módján dolgozta fel a saját felfogásán túlmutató dolgokat és ez még egy viszonylag könnyen kezelhető variáció volt.
- Minden maradjon meg. Nem akarok újat készíteni itt lenn semmiből. Kevés a nyersanyag, és maguk előkelő helyen állnak a sorban hozzá.
A mélységi hangja semleges volt, mintha csak az időjárást ecsetelte volna.
- Nem végzek félmunkát. - vettem egyik kezembe a felszerelésem, ami szerencsére a dohányrudakhoz hasonlóan velem tartott erre a bizarr helyre. A másik kezemmel a vállamra csaptam a zsákot, de azonnal meg is bántam. Túl későn eszméltem rá, hogy gyakorlatilag egy egész embert kellett vonla cipelnem, csupán darabokban. - Várni fog ránk?
- Nem tudja, hogy jövünk. Nem tudok kommunikálni vele.
Jövünk. Érdekes apróság volt, de nem kerülte el a figyelmemet.
- Ha a végén leesik nekem doctor, akkor itt ragadok örökre. Adja ide azt a zsákot. - nyújtotta felém a karját Symeon. - A nevetséges kis orvosi táskájával se boldogulna sokáig ájulás nélkül.
- Rajtam ne múljon. Csak vigyázzon, ne korogjon nagyon a gyomra a szagtól. - feleltem, miközben átdobtam a démonnak a zsákot, de mielőtt leléptünk volna az első lépcsőfokra visszafordultam Azrael felé. - Ha jól sejtem ha lemegyünk már maga sem fog tudni kapcsolatba lépni velünk.
- Magával igen, korlátozottan.
Én vagyok. Segíthetek. Úgy látszott a legutóbbi megszállásnak több nyoma maradt, mint gondoltam.
- Ez azért valamelyest megnyugtató.
- Az egyszerű humora mindig lenyűgöz, doctor. Menjen csak előre, kivéve ha szívesen szagolná ezeket az étvágygerjesztő illatokat velem együtt. - javasolta Symeon, én pedig úgy döntöttem ezúttal zokszó nélkül hallgatok rá.


_________________
"Hasonlóak vagyunk, orvosdoktor. Mindketten a természet ellenségei vagyunk, a körforgás ellenségei; csak én idő előtt kiragadom a sodrásából az embereket, te meg az ég akarata ellenére lököd vissza őket bele."
- Pruinos
Felhasználó profiljának megtekintése

3[Frakcióküldetés] Hierosgamos Empty Re: [Frakcióküldetés] Hierosgamos on Csüt. Május 02, 2019 1:48 am

Pruinos

Pruinos
Arató
Arató
Dantalion hegyvidéki kastélya kétségkívül nem szűkölködött semmiben, amit az ember elvárna egy nemesi birtoktól - kivéve talán a tisztaságot, a felszereltséget, az inasok és cselédek hadseregét, vagy bármiféle bútort ami nem a múltszázadból maradt hátra. De nem lehetett válogatni. Elvolt zárva eléggé a világ kereső szemei elől, és vastag falaival biztonságot nyújtott bármi ellen, ami az éjszakát tekintette birodalmának.
Az egyik használaton kívül hálószobára tettem rá a kezemet, ahol a gyönyörű, de roskatag bútorzaton kívül por, még több por, és egy molyrágta takaró várt hogy elköltsem velük az éjszakát. Nem foglalkoztam túlzottan a kiábrándító helyzettel, túl fáradtam voltam - egyszerűen csak beledőltem az ágyba, magamra rántottam a lepedő maradékát, és megpróbáltam elaludni.
A hátam sajgott, a nyakam megmerevedett, tagjaim elnehezedtek, a szemeim csak komoly megerőltetés hatására voltak hajlandóak kinyílni - a szokott kényelmetlenségi fájdalmak. Azért reméltem hogy ennél kényelmesebb lesz, vagy legalábbis kevésbé hideg.
Valami nem volt rendben.
Nagy nehezen ülő helyzetbe küzdöttem magam és igyekeztem felfogni a környezetemet, ami egyáltalán nem hasonlított arra ahol lecsuktam a szememet.
Bizonytalan fény szűrődik ki valahonnan, de nem a Napé, főleg hogy ablakot se lehet látni a durva falakra vágva.
- Hol vagyok? - kérdeztem rettentően intelligensen.
- Vagy egy álomban, vagy Hellenburgban, herr Symeon. - kaptam meg a választ a hangtól, amit reméltem hogy nem fogok egy ideig hallani, minek után összefutottam vele a kalyibámban. A Rotmantel, akit már rég megkellett volna ölnöm, a büszke doctor, aki alig több mint egy Dögfoltozó, Dieter.
- Egyik sem talált, Dieter úr. - hallottam meg egy harmadik hangot, aki felé fordítottam a figyelmemet. Egy számomra ismeretlen, komor, ülő alak, mellette egy méretes zsák. - Mélyen a talaj alatt, közel ahhoz, amit ennek a szikladarabnak a magjának mondanának önök.
- Szóval egy rémálom. - mondtam a tekintetemet a vámpírra fordítva. - Nagyszerű. Kihez van szerencsém? - tapogattam meg a fejemet, hátha a benne keletkezett kellemetlen nyomás csak a tapintás hatására enyhülni igyekezne, de nem történik ilyen csoda.
- Ha ez a föld alatt van... - vágott közbe a kérdésembe a vámpír. - Mennyi időnk van, míg elfogy a levegőnk? A szikladarab alatt pedig gondolom a kontinenst érti.
Nem tudtam megérteni a doktor aggódását. Ha problémánk lett volna a levegővel, valószínűleg fel sem ébredtünk volna.
- A levegő miatt ne aggódjanak, úgy lett tervezve ez a réteg, hogy támogassa az életet. Réteg alatt pedig nem a kontinensre gondolok, hanem majdnem szemben azzal, amit Veroniának neveznek a felszínen. Több magyarázat egyelőre sok lenne önöknek. - válaszolt Dieternek, és ha őszinte akarok lenni, nem igazán értettem mire gondolt ez alatt.
- A nevem Azrael, a Metallurgosz, Abaddon lesújtója. Nagy fáradozásomba telt, hogy életben ide juttassam önöket, de remélem minden tekintetben rendben vannak.
- Mondjuk úgy, hogy... egyben maradok. - próbáltam szavakat fogalmazni a hallottak alapján, zsibbadt nyelvem minden ellenállása ellenére. Természetesen nem hittem el, hogy Azrael állna velem szemben, az lehetetlen... de mégis, valaki olyannal akinek elég nagy hatalma van hozzá hogy a világ valami ismeretlen helyére rángasson minket. Nem árthatott vigyázni.
- Mit akarhat tőlünk Azrael... - szólítottam meg kétkedően, bár próbálva ezt annyira visszafogni amennyire azt lehetséges - ... Abaddón lesújtója? - buktam el gúnyolódásom elnyomásában, pedig igyekeztem, tényleg igyekeztem. De nem tudtam nem nevetségesnek találni azt hogy valaki önmagára aggasson vagy akár csak használjon címeket.
- Ezúttal kinek a testét szállta meg, hogy idehozasson minket? - kérdezte a vámpír kissé cinikusan, szinte csak követve a példámat.
Valami nem volt rendben, határozottan nem volt rendben. Mi az hogy ezúttal? Mi az hogy testet megszállni? A belső biztonságérzetem egy pillanat alatt rengett meg, és több tucatnyi kérdés fogalmazódott meg, amire nem reméltem válaszokat. Kétségtelenül lesz még miről elbeszélgetnünk a dokival a későbbiekben.
- Nem volt szükségem megszállásra, gyakoroltam. Az elmúlt idők eseményei jó hatással voltak létemre, mondjuk úgy. Nem biztos azonban, hogy tudni akarják a részleteket érkezésükről, magukfajta testi halandóknak nem egészséges ilyenről tudni. - felelte, amitől kissé kirázott a hideg. Sikerült ennyivel meggyőznie róla, hogy nem akarok róla tudni. Lenyűgöző.
- Igen, amiért itt vannak... El kell hozzanak nekem egy fajtársamat.
Erre csak hüledezni tudtam először, aztán sikerült a gondolataimat szavakba is önteni.
- Tudja, akár meg is ölhetett volna minket amíg aludtunk. Gyorsabb és könyörületesebb lett volna.
Talán csak a környezet volt ingerszegény, de ahogy megmozdult a doktor, azonnal odakaptam a fejemet. Hamarosan megjelent az utálatos kis füstölőjének régen látott doboza - én meg jó előre elfintorodtam már a gondolatára is.
- Tudja, attól hogy magát eljuttattam Hellenburgba nem biztos, hogy ezt minden mélységivel újra meg tudom tenni.
Csak gyűltek a kérdések amiket nem mertem most azonnal feltenni, egyszerűen csak gyűltek. És őszintén, az sem nyugtatott meg hogy a mélységi - igen, erre a pontra már nem voltak kétségeim, bár hogy hogyan kellett volna reagálnom arra továbbra se sikerült rájönnöm - szélesen elmosolyodott. Hátborzongató volt, jobb szó híján egyszerűen csak... embertelen.
- Abszolút nem lesz gond, ha összeszedetten cselekednek. Nem agresszív fajta mélységiről van szó, és ha idáig elhozzák, elintézem a továbbiakat. Magam is lemennék, tudják, de sem mélységi, sem ember nem léphet be a termeibe az illetőnek.
- Ezek a specifikus szabályok... - használtam a cinizmus mindenható erejét, ami azonnal meg is nyugtatott. Kissé. Föl se kellett tennem a kérdést hogy "mi van ha nem". Magát adta a helyzet hogy nincs sok beleszólásom - sőt, beleszólásunk - innentől fogva. Legalábbis a föld alatt... vagy fölött... vagy akárhol is vagyunk, nehéz vitába szállni bárkivel. Azt sem tudom hogy elhiggyem-e ezt vagy sem.
- Legyen az a mélységi annyira nyugodt és összeszedett amennyire csak akar, kétlem hogy csak megkéne fognunk a kezét hogy elvezessük idáig. Hogyan képzelte ezt el egyáltalán?
- Ha jól sejtem meg kellene győznünk? - kérdezett szintén Dieter, miközben rágyújtott egy dohányrúdra ugyanazzal a trükkel, amit utoljára használt. Valahol reménykedtem benne hogy csak egyszeri alkalommal volt képes előhívni. - Mekkora esély van rá, hogy habogó gyermeket csinál az elménkből véletlenül, még ha nem is agresszív? - válaszolt Dieter, tovább mélyítve gyanakvásomat.
- Nem lesz gond, mint mondtam. Chesediel mélységi egy emberi szemmel nézve jó indulatú illető. Valamiféle perverz hajlama miatt pont azért bukott el, mert folyamatosan az emberek pótanyjának képzelte magát, és mediálni próbált az ítéletes angyalok és közöttük. Ezért is nem mehet se mélységi, se ember a bilincsei közelébe: Pont azok vannak eltiltva, akiket szeretett. Így tehát valóban meg kell csak győzni.
- Ez... - kerestem a szavakat a válaszadásra - ... érdekes. - fejeztem be sikeres gondolatok nélkül. Volt bennem egy 'micsoda véletlen!' cinikusan átfutó gondolat, de őszintén örültem inkább hogy nem a biztos halálba küldenek. A biztosba. - Szóval, csak két ezüstnyelvű hírvivő kell hogy tudassa, van egy vendége. Megtisztel.
- Meg arra, hogy kiszabadítsák és ide elvezessék. - válaszolt rezzenéstelenül. Szokatlan.
- Tiszta sor. - zártam le a dolgot, mert milliónyi kételyen felül nem igazán voltak megválaszolható kérdéseim.
- Legyen, amit csak akar. De cserébe én is kérnék valamit. Gondolom tudja, mi történt a Csillagtalan Éjszaka előtt. - kezdett el feltételeket diktálni a vámpír. Valószínűleg elmehetett az esze - láthatólag sokkalta inkább tisztában volt vele mire is képes egy mélységi, és ilyen hatalommal épeszű ember nem próbál meg még egyenértékűként sem fellépni. Nem hogy még ilyen hangnemet üssön meg.
- Noha látom, mire gondol, jobb, ha kimondja. Úgy egyezhetek bele, ha a szavak pecsétje van rajta.
- Tudni akarom mi lett a világgal és hogy van-e bármilyen esély rendbe hozni. - közölte Dieter faarccal, már amennyit az a borzalmas füst feltárni volt hajlandó belőle. - Ha ezt megteszi úgy idehozok magának bárkit, akit csak akar, legyen akár a halott Károly király.
Megkellett jegyeznem hogy Dieter hajlandóságot mutat a hullarablás irányába. Ez az információ még hasznos lehet. Vendéglátónk kényelmesen hátradőlt, és belekezdett: - Hát legyen. Úgy mondom, hogy megértse bárki. A világ mélyén elzárva feküdt egy igen veszélyes entitás, most pedig majdnem felébredt, hála néhány hiszékeny embernek. Megoldható, de hosszú lesz, és sok halállal fog járni. Az első lépés a megoldáshoz, hogy olyan eszközöket vetünk be, amik tényleg képesek felvenni a versenyt a mélységiek szolgáival. Ehhez az első lépés pedig a maguk küldetése.
Nem válaszoltam azonnal. Nem voltam képes rá.
- Egy káosz nélküli világ kényelmesebb lenne. Jól hangzik. - hagytam fel a gondolkodással és kezdtem el nyújtózkodni. Utóbbival legalább elértem valamit. - Merre megyünk?
- Jó kérdés. Hogyan jutunk el Chesedielhez?
Felénk mutatott, amire mindketten ösztönösen megfordultunk. A falba vágott kijáraton keresztül kristálysorral szegélyezett hosszú, keskeny lépcsősor vezetett a sötétségbe. A doktor hirtelen megszédülése felkeltette a kíváncsiságomat és én is közelebb léptem, hogy szembenézzek egy valószerűtlen mélységgel. Innen már láttam a lapos teret, ami további épületekbe torkollott. Ennek a lépcsős teremnek külön, fakókék világítás is jutott, ami valahonnan a plafonból sugárzott lefele.
A mélységi mellett lévő zsák egyszerűen mellénk lebegett - meg se próbáltam megkérdőjelezni. Lassan minden természetesnek kezdett hatni ebben az őrült világban. - Erre szükségetek lesz. - jelentette ki minden ceremonialitás nélkül.
Belenyúltam a zsákba és kivettem egyet a hosszúkás tárgyak közül, majd megnéztem magamnak a fényben. Adtam pár másodpercet a tanulmányozásra, és megálltam hogy ne a megfelelő módon használjam fel az ajándékot. Feltehetőleg megfelelő módon.
- Szerintem a chirurgus kollega nem ehhez a fajta uzsonnához szokott, herr. - jelentettem ki, utalva a zsákból előkerült alkarra.
- Ugye nem változatos testrészek vannak a zsákokban? - kérdezte Dieter gyanakvó hangon.
- De, de nem fogyasztásra. Valahogyan ki kell hozni onnét az illetőt.
- Szóval... - kezdtem lassan, és minden szót egymás után egyre lassabban mondtam ki, a végére már majdnem szótagolva - ... kifogunk... csalogatni... egy mélységit... testrészekkel? - kérdeztem elképzelhetetlenül a dolgot. Nagyon reméltem hogy félreértem a helyzetet. Egy életre elvesztettem volna minden tiszteletem és félelmem ezek felé a lények felé.
- Ha jól értem... Ez lesz a teste, mint magának a sajátja? - vetett fel a társam - "társam" - egy elképzelhetőbb variánst. Már ha egy homonculus létrehozása, ha jól használtam a terminust, elképzelhetőbb megoldásnak tűnhet akárminél.
- Jól látja, Dieter úr. Szerencsénkre nem úgy szerette az embereket társam. Ön tulajdonképp erre kell majd, hogy összeillessze a testet. Ne aggódjon, vér nem kell, azt megoldja ő, ahogy a pontos illesztéseket is. Elég nagyjából.
- Megnyugodtam. - vallottam be az igazat. - Akkor, az összes részt gondolom le kell vinnünk, vagy valamelyikből több is van hogy válogathasson a... rokon? - kérdeztem rá elég esetlenül a dologra. Annak ellenére hogy mennyire félnem kellett volna a helyzetben, a szokottnál is komolytalanabb voltam. Talán egyszerűen túl valószerűtlen volt az egész helyzet hogy komolyan tudjam kezelni. Talán csak elkezdett megbomlani az elmém mert túl közel álltam egy mélységihez. Túl bizarr volt az egész ügy.
- Minden maradjon meg. Nem akarok újat készíteni itt lenn semmiből. Kevés a nyersanyag, és maguk előkelő helyen állnak a sorban hozzá. - mondta, érzelemmentes hangon, az akár fenyegetőnek is vehető megfogalmazás ellenére.
- Nem végzek félmunkát. - vette az egyik kezébe a felszerelését a doki, másik kezével meg a vállára csapta a nagyon gusztusos zsákot. Láthatóan nem boldogult vele.
- Várni fog ránk?
- Nem tudja, hogy jövünk. Nem tudok kommunikálni vele.
- Ha a végén leesik nekem doctor, akkor itt ragadok örökre. Adja ide azt a zsákot. - ajánlottam fel a segítségemet. - A nevetséges kis orvosi táskájával se boldogulna sokáig ájulás nélkül. - szúrkálódtam egy kicsikét. Anélkül nem lehet mégse hozzászólni.
- Rajtam ne múljon. - dobta át a zsákot, majd meg kellett lepődnem, hogy tényleges súlya van. Végülis egy teljes emberi szerkezet volt benne...
Nehéz volt erre nem étvágygerjesztően gondolnom.
- Csak vigyázzon, ne korogjon nagyon a gyomra a szagtól. - szúrt vissza kínosan a rossz pillanatban a doctor. Volt ehhez érzéke.
- Ha jól sejtem ha lemegyünk már maga sem fog tudni kapcsolatba lépni velünk.
- Magával igen, korlátozottan.
Miért pont vele?
- Az egyszerű humora mindig lenyűgöz, doctor. Menjen csak előre, kivéve ha szívesen szagolná ezeket az étvágygerjesztő illatokat velem együtt.
- Ez azért valamelyest megnyugtató. - válaszolt még Azraelnek, mielőtt elindult volna a lépcsősoron.


_________________
Ezután már játszom gondolattal, fénnyel,
játszom szép gonosszal, szélként falevéllel.
Játszom gyermek arccal, felnőttet ma éjjel,
játszom bűntelent is, ha éppen hófehér kell.
Játszom sebzett vadkant, ha menthetek más százat,
játszom törvénytelent, ha megfojt az alázat.


~ Leander: A gyermek énbennem
Felhasználó profiljának megtekintése

4[Frakcióküldetés] Hierosgamos Empty Re: [Frakcióküldetés] Hierosgamos on Vas. Május 05, 2019 1:19 am

Napról napra ugyanaz az álom. Márpedig hogyha már ketten álmodják ugyanazt, akkor kétséges, hogy valóban a képzelet játéka-e a dolog. Valószínűleg nem.
Sokat gondolkoztak rajta, mit lehetne tenni, ha egyszer a mágia, a gondolkodás és semmi egyéb nem ad választ a kérdésekre, hogy miért töltik minden éjszakájukat Esroniel von Himmelreich felé igyekezve. Sosem tartották magukat olyan elvakult délinek, aki az egekig magasztalná Esronielt, még csak nem is találkoztak vele életükben. Azonban a jelek arra engedtek következtetni, hogy ennek a találkozásnak talán eljött az ideje.
Bár, hogy mekkora az esélye, hogy valóban meg is találják ott, az már jobb kérdés. Főleg, hogy az álmok sem róla szóltak, hanem valaki másról. Ez a valaki más fekete köpenyt viselt, és ha ez a közönséges, szinte népmesei eredetű elem nem lett volna elég ahhoz, hogy baljóslatúnak érződjön a dolog, akkor ott volt még az a furcsa kisugárzás is. Az tette valójában nyilvánvalóvá, hogy ez az álom fontosabb, mint bármelyik egyéb. Legalábbis legtöbbjüknél.
Felöltötték hát legelegánsabb ruháikat - amely a vámpírlánynál korántsem volt egyszerű, hiszen több ilyen is akad, végül egy lila színű fekete növénymintás öltözéket választott. A páncéljára, természetesen. Legalább a látszat meglegyen. Bár fogalma sincs, melyiknek érzi magát jobban: hölgynek vagy harcosmágusnak.
Útnak indultak.

S most itt vannak. Hellenburg palotájában. Számításaik szerint a legelső adandó alkalommal - azaz a bejáratnál - meg kellett volna, hogy állítsák őket, ha nem is fegyveres őrizet alá vonni, de minimum megkérdőjelezni, hogy mi járatban vannak. De nem. S később is, az őrök tekintete egyszerűen csak átsiklik fölöttük, mintha vagy nem lennének ott, vagy nem lenne fontos, hogy ott vannak-e, vagy sem. Nem lenne vele probléma.
Ez több, mint gyanús. Minának kezd olyan érzete lenni, mintha egy illúzióban lennének. Talán ismét démonok játékává váltak.
Az álomból kifolyólag már fejből tudják, merre is kell menni. A folyosók régóta ismert barátként köszönnek vissza, hátborzongató ismerősséggel üdvözlik őket és visszhangozzák lépteiket.
A tanácsterem ajtaja tárva-nyílva. Mintha csak őket várná. Összenéznek, de szótlanul folytatják útjukat, köztük a néma megállapodás, miszerint bármi történik is, összetartanak. Bármi történik is, nem lehetett rossz a döntés, itt kell lenni itt és most. Valami történni fog. Nem véletlenül jutottak keresztül Dél fővárosi palotájának őrségén két átkozottként.
Ugyanekkor lépteket hallanak. Két másik illető is közelíti a nyílt ajtót, egy csuklyás fiatal mágus, és Amy, a zsoldoslány, akivel Crispinnel együtt harcoltak annak idején a kultisták ellen és űzték el Medkoksh, azaz Omega mester kultuszát Joanesburgról és környékéről.
- Üdvözlöm önöket. - köszön a fiatal mágus.
Annyira megnyugszik, hogy nincsenek egyedül. Ezek szerint nem bolondultak meg. Bár ezt nagyjából azóta tudták, mióta rájöttek, hogy ketten nem valószínű, hogy véletlenül álmodják ugyanazt. De eszerint nem ketten.
A teremben pedig ott áll ő. Sötét köpenyével, szemeinek sötét, titkos rejtekével figyelve őket, s intve kezével, hogy menjenek közelebb. Majd megszólal.
- Örülök, hogy mindannyian megjelentek.
Mina nem ilyen hangra számított. Sokkal kellemesebbre. De végül is mindegy is. A kíváncsiságát talán kielégítheti ez a hang is.
- Üdv Mina és neked is. Vagy nektek is. - köszön Amy is.
- Üdvözlet. - köszön, majd a sötételf hangja is visszhangzik a falakról, köszönésképp. - Szia, Amy... Az ön nevét nem tudom. Ezek szerint ugyanúgy az álmok miatt vagyunk itt. - mondja ki a nagy egyértelműséget, kérdőn nézve a fekete ruhás alakra.
Erre a mágusfiú be is lép a terembe, meghajtva a fejét, láthatóan az illedelmesség és az alázat természetesen jön neki. Vagy csak jól beletanult.
- Mély tiszteletem. - üdvözli a fekete köpenyest. Valahonnan ismerős, a csuklyájával, alakjával, a hangjával. Látta már valahol. A nevére nem emlékszik, de egész biztosan látta. Kiabálások és hevesen dobogó szív. Harcoltak. A fiú átadott valamit Crispinnek. Aztán Crispin az óriáskígyó fején kötött ki. Igen. Maidstein.
Vajon van valami oka annak, hogy olyanok vannak itt, akikkel már harcolt együtt? Biztosan nem lehet véletlen.
Ám vajon honnan ered a fiú mély tisztelete? Talán ő tudja, ki ez a figura? Nem kérdezett rá, ahogyan a zsoldoslány tette.
- Az én nevem Isidor Bose, én vagyok a zsinati elnök. Esroniel von Himmelreich halála előtt megbízott ezzel a tisztséggel. - szólal meg ismét. Szinte teljesen mozdulatlan egyébként. Egy macskára emlékezteti a lányt, egy macskára, amely cserkészik valamit, s alig mozdul, amikor pedig igen, akkor is csak lassan. Bár a hasonlat némiképp sántít. A macskák mozgása összefolyó, finom, könnyed, lágy, Isidor Bose "zsinatelnök"-é pedig darabos, akár a madaraké.
Mindkettejüknek elkerekednek a szemei. Mina halkan megszólal. - Halála...?
- Feláldozta magát Veroniel ébredésekor. Hálával emlékezzenek róla, megérdemli. - hadarja furcsa gyorsasággal a szavakat, nemtörődömül, mintha csak olyasvalamit mondana, amelyet már elismételt százszor, és egyébként sem fontos.
Megrendül picit. Bár nem ismerte Esronielt, mégis oly sokszor hallotta emlegetni nevét, összekötve magával Déllel, és egyébként is... még egy fontos személlyel kevesebb, aki olyan újításokat hozott a világba, melyre sokan mások nem voltak képesek.
Kissé mintha megszédülne, és a talaj mozogni kezdene a talpa alatt.
- Kimaradt volna pár év, amire nem emlékszem, vagy még mindig álmodunk? - kérdi így maga elé. Ezek a szavak nagyon nem alkotnak kozekvens összességet. Túl sok bennük az ismeretlen... És bár nem ismerte Esronielt, és tudja, hogy mennyien gyűlölték, mégis...
- Nyugodjon békében. - motyogja halkan, kicsit maga elé nézve és nem fókuszálva sehova. Úgy képzeli, hogy lelke rezdülései eljutnak oda, ahová célozza őket. Olyasféle ez, mint amikor bocsánatot kért azoktól, akiknek elvette az életét. Csakhogy Esronieléhez szerencsére nem volt köze.
De hiszen az ő halála több mindent is jelent. Akár anarchiát. Esroniel egy kulcsfigura volt. Dél egyik jelképe. Az ok is, ami miatt Delet sokan gyűlölték, de akkor is....
Hm. Miért van olyan érzésem, hogy esetleg nem Esroniel felelős a saját haláléért, hanem ez a furcsa, fekete köpenyes alak? Vajon miért?
- Az én nevem Theo Wagner, bár gondolom már tudta. - mutatkozik be közben a mágusfiú.
Miért tette volna?
- Ez érdekes, nem nagyon láttuk eddig, pedig Esroniel eltűnt már egy ideje.... Amalia Tewelon.- mutatkozik be ő is, főleg Theo-nak.
Ezek után a csuklyás fiúra esik Isidor Bose pillantása. Üres és céltudatos.
- Álmaikat én nem módosítottam. A sors rendezte így, mondhatnánk, Isten. Egy fontos küldetésem van az önök számára.
A dramatikus szöveg ellenére hangja teljesen egysíkú és kifejezéstelen. Akárcsak egy gépé.
- Ha szabad kérdeznem, mégis miféle küldetést szán nekünk? - teszi fel az egyértelmű kérdést Theo.
- Szóval egy küldetés.....hmm......Hát akkor halljuk?
Kissé mintha megszédülne, és a talaj mozogni kezdene a talpa alatt.
- Mit tudnak, mi történt pontosan odakint? Kulcsfontosságú, hogy mennyit hallottak, az életük múlik rajta. - kérdi az új zsinatelnök.
Valamiféle susogást hall a mágusfiú irányából, ám ahogy odapillant, annak nem mozog a szája. Csak ezek után, ahogy válaszol.
- Hogy pontosan mi történik kint? Aminek halottnak kéne lennie, újra közöttünk jár és gyilkol. Ami pedig él, amorf módon elváltozik és megvadul. - Majd megvakarja a tarkóját. - Miért múlik rajta az életünk? - teszi fel a kérdést, mely valószínűleg mindannyiukban felmerült.
- Valami vagy valaki felhozta a világunkra a poklot. - bólint Amy. - És erre én is kíváncsi lennék. És elárulná egyébként, hogy mi maga?
A zsoldos bámulatos nyersesége újra és újra meg tudja lepni, pedig azt hitte, már minden látott, amit látni lehet. Amy elképesztő bátorsággal, ám kellő racionális félelemmel nézett szembe mélységiek szörnyetegeivel, most pedig egy szürreális, álomszerű jelenetben oly könnyedén tesz föl nem éppen rejtett, burkolt kérdéseket, mintha... nos, mintha még mindig álmodnának. Damien arca halvány félmosolyba rándul, Mina pedig az ajkaiba harap, hogy elrejtse reakcióit. Ha Amy itt lesz, talán még a pokol is szórakoztatóbb.
Bár még Crispin jöhetett volna.
Most komolyan hiányolok egy bérgyilkost? Te jó ég, hova kerültünk...
- Nem tudom, mi vagy ki az a Veroniel, de jól sejtem, hogy köze lehet ehhez az apokalipszishez? - kérdi Damien. Ja, hogy a kérdés is erre vonatkozott. - Ahogy a fiatalúr mondja. Sötét lett, vaksötét, csillagok és hold nélkül, élőholtak jöttek elő, és feljött egy vörös hold. És sokan megőrültek. - teszi hozzá talán túlságosan tárgyilagosan, de annyira belefáradt az untig ismételgetett világvégével kapcsolatos mondatokra, hagymázas őrült hebegésekbe-habogásokba, hogy gondolni sem akar az ilyen szerencsétlen lényekre most, különben talán ő is elveszíti elméje épségét. Lassan talán valóban őrültek házát kellene nyitni valamelyik faluban.
- Ez nem lesz elég. Veroniel, egy mélységi volt. Az ő ébredése okoz minden problémát, amivel odakint találkoztak. Ahogy sejthetik, Esroniel von Himmelreich nem volt gyenge, még is csak lassítani tudta őt. Így hát fel kell készülnünk minden eshetőségre.
Ahh... Ne már, még egy mélységi? Ezt nem hiszem el! Az utóbbi időben úgy elszaporodtak, mint gondatlan kertészek keze munkája alazz a gyomok. Nem akarja elhinni, hogy még ebben az álomban... várjunk, ez már nem álom. Nem lehet az. Komolyan az egész világot megszállják a mélységik? Mikor indult el a világ ilyen irányba?
- Ha azt mondom, hogy mélységi vagyok, elhiszi? - kérdi Isidor Bose Amytől.
Minának pedig elég nagy mennyiségű erőt kell összeszednie, hogy csendben tudjon maradni. Most tényleg szórakozik velem. Pár éve a világon elkezdtek terjedni ezek az emberek agyában turkáló, trutymólényeket alkotó valamik, meg jöttek a nefilimek, egy angyalsárkány leégette a Tünde-erdő nagy részét, majd életben hagyott minket, és közölte velem, hogy még akár ember is lehetek, aztán meghal Esroniel von Himmelreich és átveszi a helyét egy... mélységi??!
Futólag a sötét tündére siklik a pillantása, azonban semmiféle komikumot nem lát rajta, ellenkezőleg: komor elgondolkodást. Ami nem jó jel. Nagyon nem.
- De ha ön egy mélységi, akkor én úgy tudom hogy már maga a kisugárzása is olyan erővel bír, hogy mi törékeny elméjű lények szinte meg sem tudnánk tartani az ép eszünket ön mellett.
A mágusfiú valami elképesztő nyugalommal reagál. Minát pedig emiatt még jobban kirázza a borzongás. Ránéz. Az meg úgy méregeti a fekete ruhást, mint valami érdekes ásványt vagy állatot. Érdeklődéssel!... Még csak meg sem lepődött.
Törékeny elméjű lények. Csak úgy süt belőle az alázat. Legalábbis a szavaiból. Legszívesebben csikorgatná a fogait. Ő nem képes erre. És talán soha nem lesz. Bevallani, hogy gyenge. Hiszen megtesz mindent, hogy fejlődjön. Folyamatosan edzi az elméjét és küzd, ha nem is azért feltétlenül, hogy szembeszállhasson a földi poklot hozókkal, hát pusztán azért, hogy új dolgokat láthasson, hogy hatalmat gyakoroljon az elemek felett. A fekete éjszaka mindenkit megijesztett. Akkor jött elő először ez a hatalmas alázat az emberekből. Mindenki elkezdte érezni, hogy ez valami nagy bűn miatti büntetés. Mina viszont csak nem értette, mivel érdemelték ezt ki. Pedig elmondták annyiszor, hogy az ősök hibája, amiért nekik is kell vezekelniük. És nap mint nap bebizonyítja az élet, hogy bűnös. De ha ő nem, akkor őneki miért? Vagy mégis az volna ő is?
- Nem, nem hiszem el. Egyébként meg, ha a zsinat elnök, aki úgy hallottam nem semmi mágiával bírt, nem bírt vele, mi hogy segíthetnénk? Nekem még különösebb mágikus képességem sincs.
Ez vajon a szerénység példája volt, vagy pont, hogy nem kellett volna megkérdőjeleznie, hogy kiválasztották? És vajon hogyan küzdhetett a zsinatelnök a mélységi ellen? Mit tett vele, ami lelassította, és hogyan okozta végül a halálát? Fájdalmas lehetett. Sajnos kétli, hogy gyors volt. A mélységik az elmét bántják, azzal a végletekig kínozni valakit... nem. Reméli, hogy nem tartott olyan sokáig.
- Talán megszerezhetünk egy eszközt, ami segít. Vagy felkutathatunk valamit. Vagy... feláldozhatjuk magunkat.. - ötletel Amy kérdésére válaszul. Az utóbbi opciónak ugyan annyira nem örülne.
- Ha ön egy mélységi, talán elárulná a nevét? Néhányukkal... találkoztunk már. Legalábbis közvetetten. - Damien láthatóan erősen kételkedik a dologban, de legalábbis abban, hogy vagy Egregorossal, vagy Medkoksh-sal állnának szemben.  
A férfi egy pár pillanatig nem szól semmit, majd felsóhajt. - Hát legyen.
Mindenre olyan vonakodás a válasz, mintha ezeket a dolgokat fejből kellene tudniuk. Mintha nem most hallanának róla először.
Felháborodása ijedten iszkol el, amikor is lezuhan, majd remegés és fájdalom veszi körbe. Sötét feketeség, pedig egész biztos benne, hogy szemei hatalmasra nyíltak a rémülettől.
Erő és hatalom sugárzik felé abból az irányból, ahol a sötét köpenyes állt. Alázat, Wilhelmina - visszhangzanak a fejében Abbadon szavai. Miért? Miért kell, hogy valaki ennyivel erősebb legyen másoknál? Akármennyire küzd, soha nem érheti el. Nem is feltétlenül akarja, nem akar harcolni velük, de nincsen választása. Soha nem ő választ.
Azazhogy de, igen. Ő választott. Delet választotta, a harcot választotta, a cselekvést a passzivitás helyett. Abbadon is megmondta.
- Azrael a nevem. Én mentettelek meg titeket Abaddon pusztításánál, és most is én foglak. Ehhez kell a segítségetek. Kielégítő volt a válaszom?
A sötét erő mintha béklyóba fogná a testüket.
Micsoda?!.... A görcsön keresztül alig tud gondolkodni, de sejti, hogy akármilyen mágiával próbálkozna, semmit sem érne. Abbadon. Hiszen épp rá gondolt az előbb. De ha ő Azrael, akkor vajon tudja, hogy már találkoztak Abbadonnal? Hogy eldiskuráltak vele, majd hagyta őket szabadon távozni, hogy megígérte neki, egyszer talán ember lehet? Még így is lehet kiválasztott a feladatra?
Ne bánts... - sugározza elméje valahova az éterbe, hátha valaki meghallja.
Damien csak némán, enyhe ellenségeskedéssel tűri a kellemetlenségeket és várja, hogy elmúljanak. Tudja, hogy nem fogják bántani őket. Most biztosan nem.
- Az.....az az .....Azrael? - nyögi Amy valahonnan mellőlük.  - És tévedtem, oké? Mélységi vagy, elhiszem.
Valahol komikus. Mintha csak egy erősebb fiú szorongatna egy gyengébbet, aki nem hitte el, hogy le tudja győzni.
- Nyilván ezt sem hiszitek el, de Esroniel von Himmelreich az a személy volt nekem, akit ti egymás között barátnak neveznétek. Megbízott az egyházával, én pedig helyette is kormányozni fogom. Nem kell félnetek tőlem, ha nem tesztek balgaságokat. A kardom ugyan nem tudom, hogy hol lehet, de most egészen másra van szükségem. Személyesen nem mehetek viszont érte. Megtennétek, hogy elhozzátok nekem?
A kardnál neki is felcsillantak a szemei, hiszen ez az objektum volt az, amely oly sokakat kalandozásra buzdított annak idején. Többek közt őt is. Akkor még arra gondolt, esetleg megszüntethetné az Átkot vele. Nos, végül is, egy jó nagy átoktól megmentette a világot, még ha nem is Mina kezei között.
- Na végre valami normális dolgot keresünk. - hallja ismét azt a furcsa, magasabb hangot a mágusfiú csuklyája irányából. Valamit rejtegethet ott. A fején kívül.
- Persze. - egyezik bele Theo lelkesen a keresésbe. Jó könnyen rávágta a válasz ugyan egy, az imént őket terrorizáló mélységi felhívására, aki Azrael, és a zsinatelnök - te jó ég, Azrael a zsinatelnök, ebbe csak most gondolt bele -, de hát nem véletlenül van itt, nyilván. A fiú ráadásul fel sem állt, a földről ülve néz fölfelé csillogó szemekkel.
- Kiváló. - biccent erre... Azrael.
Amy is feltápászkodik, s megkérdi: - Mi az? Mit kell megkeresnünk, amiért személyesen nem mehet el?
- Egy könyvről lenne szó, ami az utolsó a saját kategóriájában. A második angyali nyelv rendszerét tartalmazza. Erre van szükségünk ahhoz, hogy felszereljük papjainkat olyan fegyverzettel, ami képes a mélységiek szolgáit feltartani legalább.
- Könyv? - Herr Wagner mintha egy kissé elszontyolodna, ami meglehetősen bájos, ám azért az érdeklődése annyira nem hagy alább, hogy ne folytassa további kérdésekkel. - És mi az oka, hogy ezt a könyvet nem tudja ön megszerezni?
- És hol van az a könyv? És hogy találjuk meg?
A mélységi talán úgy érezheti, mintha egy csapat gyerek sereglett volna köré, s elárasztják kérdéseikkel.
- És mi pontosan a második angyali nyelv? - Az elsőt - amennyiben az a héber - volt alkalma elsajátítani. Másodikról soha nem hallott. És azt sem teljesen érti, miért olyan fontos ez, és miért éppen őket választották ki.
- Görög nyelvnek hívják. Odaát, Terrán, a Krisztus evangéliumait írták ezen. Emiatt a legtisztább és legszentebb.
Mina szemei nagyon csillognak. Damien enyhén ráncolja a szemöldökét, de az övéi is csillognak egyébként.
Mina rögtön megpróbálja elképzelni, hogyan hangozhat. Természetesen fogalma sincs, ám ha a szépsége a nefilimekével - vagy Jerobeáméval - vetekszik, akkor csodálatos lehet. Reméli, hogy megtanulhatja, ha már kockáztatta az életét, hogy visszahozza a könyvet. Csak nehogy baja essen!
- A helye a bajos. Lent van, mélyen Hellenburg alatt, számos pecsétkő között, ahová egy társamat zárták, akinek a neve rég elveszett már. Ő őrzi ezt az iratot.
Lent. Nahát. Hol máshol. A vámpírlány lelke sóhajt egy nagyot. Vajon milyen lehet az a lent? BArlang, kiépített rejtekhely, vizes vagy száraz, hideg vagy forró...? Valahol a kettők között?
Viszont... Terra. Ősi titkok és rejtelmek. Lelke észveszejtően kezd el kattogni és vágyakozni. Történhetnek ilyenek vele, csak úgy? Biztosan nem csak álmodja?
- Görög.. - néz maga elé Theo elgondolkodva. - Beszélnél nekünk Terráról?  És a Görög nyelvet eltudnánk sajátítani?
Theo szavai kicsit mintha saját gondolatait visszhangoznák.
Esti mese a zsinatelnöknél a palotában.
- Ááá, egy másik mélységi! Szóval, ha minden igaz, csak valahogy le kell jutnunk a föld mélyére, áttörni pár erős, angyali pecséten és utána elkérni egy másik mélységitől az iratot?
- sorolja fel a listát Amy a föld irányába mutatva. Oldani kívánja valószínűleg a feszültséget. Még mindig merész.
- Milyen pontosan ez a hely? A Hellenburg alatti. - kérdi kicsit ódzkodva, mint kellemetlen szükségességet. Ha rossz, minél hamarabb tudni akarja. De nem igen hiszi, hogy bármiféle körülmény megállíthatná.
- Elárulná mégis, hogy hívják ezt a társát? - kérdi Damien csatlakozván a rejtélyeket felgöngyölítő brigád kérdéseihez.
- Soha sem voltam lent, de maga a hely inkább fordítva működik. Társam ugyanis nevét az eszével együtt veszítette el. Tudattalan massza már csak, de mágiával óvatosan kordában lehet tartani odalent. A kövek tehát bent tartják őt, nem magukat fogják kint tartani.
Ezek után a mágusfiúhoz fordul.
- Azt csak akkor, ha felesküszik Délre.
Hűha. Hát eddig nem tette volna meg? Vagy miféle esküre gondol?
- Ha csak ennyi az ára, akkor testemet és lelkemet délnek szentelem ha megosztja velem a mérhetetlen tudást amit birtokol.
És ezzel Theo térdre esik. A páros pedig meglepetten nézi. Mina mellkasában valami furcsa melegség kezd el terjedni, a furcsállással egyetemben, ahogy látja ezt az átlényegülést, átszellemülést, az odaadó csillogást azokban a szemekben. Egy gyermek még, de micsoda megszállott gyermek! Már-már veszélyesen az.
- Ha azt akarja, hogy odamenjünk ehhez az eszét vesztett társához, gondolom van ötlete, hogy miként hozzuk el az iratot és, hogy éljük túl. - Amynek láthatóan nincs ínyére a dolog. A helyszín miatt Minának sem annyira.
Rögtön sajnálatot érez a lény iránt, amint belegondol. Reméli, ki tudják szabadítani és helyrehozni.
Herr Wagner igencsak átszellemült reakciója meglepi. Ám furcsa melegség költözik a mellkasa tájékára. Amy láthatóan nincs így.
- Nos, igen, valószínűleg, ha annyi ideje... amelyről nincs konkrét fogalmam persze, hogy mennyi, be van zárva, és elfelejetette, hogy kicsoda, nem lehet túl jókedvében. Van módja rá, hogyan érjük el, hogy visszataláljon önmagához? Egyáltalán lehetséges?
Azrael egy fiolát vesz elő és a mágusfiú kezébe nyomja. - Igya ki, ha kész rá. - Majd a társához tér vissza.
Mina szemei nagyra kerekednek. Érzi a feszültséget, a lehetőségeket, amik a levegőben lebegnek.
- Te fiú. Most tényleg meg akarod inni azt a valamit? Azt se tudod mi van benne! - mondja az a valami a csuklyájában, Theo viszont csak rámosolyog.
- A tudásért áldozatokat kell hozni.
- Igen, azt talán megkérdezhet.... akkor mindegy. - Nyel egyet, ahogy Theo fogja és lehajtja az italt. Mina örül, hogy az ő szájában nincs olyan. Megszállott ez a legény, azt meg kell hagyni. Ráadásul az a fekete folyadék...
Fekete patak....
Mi van, ha most kultista lett?
- Esélyük nincs elpusztítani, tudatát pedig csak az időn túl nyeri vissza. Jelenleg elterelni tudják a figyelmét, és ezért választottam magukat. Két tehetséges mágus és egy jó harcos elegendő kell, hogy legyen. Jól sejtem?
Amy komoran nézi a fiú kezébe rakott megivandó valamit.
- Ha visszatért, beszélünk. - közli Azrael a fiút nézve.
- Visszatért?
Megkönnyebbülésére Theo eddig nem esett össze hörögve, fuldokolva, se nem vált valamiféle zöld, alaktalan valamivé és nem is kezdett el kiabálni őrült dolgokat. Még.
- Eszembe sem jutott, hogy meg tudnánk ölni..... És, hogy elegendők leszünk-e? Hát majd úgy is kiderül, nemigaz? Mit kell tennünk?
- Akkor csak ők mehetnek? - kérdi Damien egy igen csipetnyi cinizmussal a hangjában, elég biztosra vévén, hogy sem a két erős mágus, sem a harcos közé nem számít, vagy pedig Amyt zárták ki a történetből.
- Leviszem magukat a bejáratig, de onnét a saját eszükre vannak bízva. A sötét tünde is magukkal tarthat, nem bánom. Csak hozzák vissza a könyvet. Sok ezer élet múlik ezen.
Damien szusszan egyet. Majd sóhajt. Nem bánja. Remek.
- Rendben van. - feleli Theo, majd a kis izéhez szól. - Látod? Semmi gond nincs. Teljesen jól vagyok!
- Ja, de valamiért megitatott veled egy ismeretlen folyadékot, gondolod, hogy nincs jelentősége? De a te dolgod, addig biztos nem lesz veled semmi, amíg vissza nem érünk, már ha megússzuk élve.
Ah, miért ne úsznák meg? Ebben a szürreális álomban egy kis folyadék nem számíthat... bár fogalma sincs, hogyan volt ez déli hűségeskü. Nem látott még ilyet és picikét kirázza a hideg a feketesége miatt. De Theo láthatóan nem bánja.
- Akkor, ha nincs más, részemről mehetünk.
Mina még ugyan megkérdezi: - Hogyan fog egy nyelv megmenteni sokezer embert?
- Mindent meglátnak a maga idejében. Több más társuk már dolgozik az ügyön, máshol. Készen állnak?
- Igen - felel Theo, mintha mi sem lenne egyértelműbb. Majd a kis lény a vállán:
- Egy újabb haláltúra...
Legyen hát. Titkok és titokzatoskodás. Akkor hát muszáj menni, különben nem derülnek ki sosem.
Ennyit a titkok nem felfedéséről, még mindig.
Majd hirtelen sötét lesz, ismét. Ám nem vergődnek a padlón fájdalommal küszködve. Viszont hűvös van és víz. Sok víz. Hűvös márványlapok. Brr. Remélem, minél hamarabb megtaláljuk, amit keresünk és visszajutunk valami normális helyre...


_________________
"Ez biztos a hajdani báróné udvari bolondja. Na, tágulj innét lányom, mielőtt eldurvulnak a dolgok." - Egy északi katona
Felhasználó profiljának megtekintése

5[Frakcióküldetés] Hierosgamos Empty Re: [Frakcióküldetés] Hierosgamos on Csüt. Május 09, 2019 11:14 am

Amelia Tewelon

Amelia Tewelon
Déli Katona
Déli Katona
Nagyon idegesítő volt! Szilárd elhatározással hunytam le a szemem a zsoldosoknak fenntartott szálláson, hogy végre igazán kialszom magam és nem fogom újra azt a hülye álmot álmodni, ami már napok óta kísértett és szép nagy karikákat eredményezett a szemem alatt.
Egy jó darabig forgolódom mire el tudok aludni, még úgy is, hogy nagyon kimerült vagyok.
.........a hellenburgi palota zsinat folyosóján sétálok, mégpedig Esroniel irodája felé. Egy nagy, faragott ajtó állja utamat, de nincs bezárva, így egyenesen benyitok rajta és szembe találom magam egy szakadt, fekete ruhás férfivel, aki biztosan nem a zsinatelnök......
Úgy pattan ki a szemem, mintha sosem aludtam volna el. Ezt nem hiszem el! Soha életemben nem jártam azon a nyüves helyen és azt sem tudom ki a jó fene az az alak, de képtelen vagyok megszabadulni ettől az álomtól, ami lassan meggyőződésem lesz, hogy valaki vagy valami az agyamba ültette és csak úgy tudok megszabadulni tőle, ha valójában odamegyek és kiderítem mi a frász ez.
Másnap szólok az ideiglenes parancsnokomnak és eltávozást kérek és mivel épp nincs semmilyen harci helyzet közel és távol, meg is kapom.
Már meg sem lepődök azon, hogy minden ugyan úgy van, ahogy az álmaimban láttam. Olyan, mintha tényleg számtalanszor végigsétáltam volna a palota folyosóin.
Mikor meglátom az őröket, egy pillanatra megtorpanok, hiszen fogalmam sincs mit mondhatnék nekik, ha megkérdik mit keresek itt. Mégsem mondhatom, hogy azért, mert az álmom vezetett ide! De, ha már idáig eljöttem, nem fogok visszafordulni, így próbát teszek és.........legnagyobb döbbenetemre, senki még csak hozzám sem szól......mintha szellemként sétálnék el közöttük........Elbizonytalanodom, hogy talán megint csak egy vízió, de ekkor meglátom a többieket........pont, amikor a nyitott, ismerős, hatalmas ajtóhoz érek.
Mina? És egy ismeretlen fiatalember.......
Onnan, ahol állok rálátni a feketeruhás férfira, aki rekedt hangon invitál beljebb mindünket.
- Örülök, hogy mindannyian megjelentek.
- Mély tiszteletem. - köszön elsőnek a fiú és belép.
Valami mozog a kapucnijában, de a szemem már a nyitott ajtón és a bent lévő személyen nyugtatom, mert cseppet sem bizalomgerjesztő.
- Üdv Mina és neked is. Vagy nektek is. - biccentek a legény és valami apró alak felé, amit végül kiveszek a kámzsájában.
Mivel a kíváncsiság hajtott persze belépek.
- Jó napot! Mi ez az egész? Mit csinált az álmaimmal? - kérek magyarázatot.
- Üdvözlet. - köszön Mina és sötét elf társa is. - Szia, Amy... Az ön nevét nem tudom. Ezek szerint ugyanúgy az álmok miatt vagyunk itt. - állapítja meg a vámpírlány.
A férfi alig mozog, amikor pedig igen, mozdulatai szinte gépiesek és olyan óvatosak, hogy alig tűnnek fel. Asztala mögé lép, és néhány papírra néz.
- Az én nevem Isidor Bose, én vagyok a zsinati elnök. Esroniel von Himmelreich halála előtt megbízott ezzel a tisztséggel.
Tart egy pillanat szünetet, majd a fiatalemberre néz.
- Álmaikat én nem módosítottam. A sors rendezte így, mondhatnánk, Isten. Egy fontos küldetésem van az önök számára.
Hangja egész végig rendkívül monoton és minden érzelmet nélkülöz. Tekintete szúrósan mered ránk, nehéz sokáig állni.
- Az én nevem Theo Wagner, bár gondolom már tudta. - mutatkozik be az ismeretlen fiú. - Ha szabad kérdeznem, mégis miféle küldetést szán nekünk? - néz felénk.
Komoran nézem a lassan mozgó alakot, mert valami nem természetes benne és, ahogy beszél.......
- Ez érdekes, nem nagyon láttuk eddig, pedig Esroniel eltűnt már egy ideje...... - jegyzem meg. Biccentek a bemutatkozó felé. - Amalia Tewelon.
Próbálok a fickó szemébe nézni, de hamar el kell kapnom róla, tényleg nem olyan, mintha ember lenne, csak bolondítana minket? De miért?
- Szóval egy küldetés.....hmm......Hát akkor halljuk? - mormolom, bár vannak kétségeim, hogy Isten pont engem választana.
- Halála...? - Mina kissé hitetlenkedően szól.
- Feláldozta magát Veroniel ébredésekor. Hálával emlékezzenek róla, megérdemli.
Még itt sem változik el hangja, noha talán a szavakat kissé gyorsabban mondja, mint az eddigieket. Ezután mintha mi sem történt volna, folytatja.
- Mit tudnak, mi történt pontosan odakint? Kulcsfontosságú, hogy mennyit hallottak, az életük múlik rajta.
Nem voltam soha a zsinat elnök "rajongója", de minden ember halála veszteség, főleg ha olyan erőteljes személyiség volt, mint Esroniel, ám az meglepő, hogy ennek az állítólagos helyettesnek, ennek a Bose-nek, még csak nem is remeg meg a hangja.
Szinte biztos vagyok benne, hogy ez az alak nem ember, még ha úgy is néz ki. A kérdése viszont eltereli a figyelmem.
- Hogy pontosan mi történik kint? - válaszol egy pillanatnyi szünet után Theo. - Aminek halottnak kéne lennie, újra közöttünk jár és gyilkol. Ami pedig él, amorf módon elváltozik és megvadul. Miért múlik rajta az életünk? - vakargatja meg a tarkóját, kissé értetlenkedve.
- Valami vagy valaki felhozta a világunkra a poklot. - bólintok Theo szavaira. - És erre én is kíváncsi lennék. - teszem hozzá, mert én sem látok összefüggést, bár előbb-utóbb, ha minden így marad, akkor biztos halálunkat leljük. - És elárulná egyébként, hogy mi maga? - bukik ki a kérdés belőlem.
- Kimaradt volna pár év, amire nem emlékszem, vagy még mindig álmodunk? - mormolja szinte magának Mina. - Nyugodjon békében.
- Nem tudom, mivagy ki az a Veroniel, de jól sejtem, hogy köze lehet ehhez az apoklaipszishez? - szúrja közbe Damien.
- Ahogy a fiatalúr mondja. Sötét lett, vaksötét, csillagok és hold nélkül, élőholtak jöttek elő, és feljött egy vörös hold. És sokan megőrültek. - teszi hozzá még Mina most már a férfi kérdésére válaszolva.
Bose tart néhány pillanatnyi szünetet, majd megvonja a vállát.
- Ez nem lesz elég. Veroniel, egy mélységi volt. Az ő ébredése okoz minden problémát, amivel odakint találkoztak. Ahogy sejthetik, Esroniel von Himmelreich nem volt gyenge, még is csak lassítani tudta őt. Így hát fel kell készülnünk minden eshetőségre.
A kérdésemre viszont a lehető legnagyobb nyugalomban válaszol.
- Ha azt mondom, hogy mélységi vagyok, elhiszi?
- De ha ön egy mélységi, akkor én úgy tudom hogy már maga a kisugárzása is olyan erővel bír, hogy mi törékeny elméjű lények szinte meg sem tudnánk tartani az ép eszünket ön mellett. - néz Theo inkább érdeklődve, mint félve a feketeruhásra.
Szóval egy mélységi okozta ezt a világvége káoszt. Egyáltalán nem lep meg, hiszen minden bizonnyal ez volt a céljuk eddig is és most valamelyiknek sikerült.
Pontosan az merül fel bennem, amit Theo felhoz, mert én már találkoztam a képességükkel, még ha érintőlegesen is és most semmi ilyet nem érzek.
- Nem, nem hiszem el. Egyébként meg, ha a zsinat elnök, aki úgy hallottam nem semmi mágiával bírt, nem bírt vele, mi hogy segíthetnénk? Nekem még különösebb mágikus képességem sincs. - nézek rá kérdőn és kételkedve.
- Talán megszerezhetünk egy eszközt, ami segít. Vagy felkutathatunk valamit. Vagy... feláldozhatjuk magunkat.. - ötletel Mina.
- Ha ön egy mélységi, talán elárulná a nevét? Néhányukkal... találkoztunk már. Legalábbis közvetetten. - Damien úgy látszik az én véleményemet osztja.
Egy pillanatig gondolkodik a férfi, aztán sóhajt.
- Hát legyen.
A kérdésre most is teljesen közömbös hangon reagál, azonban a következmények a tagadásomra........
Egy pillanatra elsötétül a szoba és képtelenek vagyok felállni. A férfi irányából borzalmas kisugárzást érezni.
- Azrael a nevem. Én mentettelek meg titeket Abaddon pusztításánál, és most is én foglak. Ehhez kell a segítségetek. Kielégítő volt a válaszom?
~ Ohh Istenem! Ez fáj! Miért kellett megkérdőjelezni? ~ nyöszörgök, de csak magamban, mikor végre levegőt is tudok venni.
- Az.....az az .....Azrael? - nyögöm lehunyt szemekkel, mert jobbnak vélem, ha nem látom ami előttem van. - És tévedtem, oké? Mélységi vagy, elhiszem.
Bár fogalmam sincs továbbra sem, hogy mit tehetünk mi egy másik mélységi ellen, főleg ezen bemutató után.
Megszűnik a nyomás, így fel tudok kelni. Előttetek a korábbi, megtépázott férfi áll.
Veszek pár nagy levegőt, amikor végre lekerül az iszonyatos súly és az elmém felszabadul. Remélem ezt még egyszer nem játssza el velünk, igaz....mi provokáltuk, így nem szólhatok egy szót sem.
- Nyilván ezt sem hiszitek el, de Esroniel von Himmelreich az a személy volt nekem, akit ti egymás között barátnak neveznétek. Megbízott az egyházával, én pedig helyette is kormányozni fogom. Nem kell félnetek tőlem, ha nem tesztek balgaságokat. A kardom ugyan nem tudom, hogy hol lehet, de most egészen másra van szükségem. Személyesen nem mehetek viszont érte. Megtennétek, hogy elhozzátok nekem?
- Na végre valami normális dolgot keresünk. - hallani Theo csuklyája felől és alig hiszem el, amit megpillantok: parányi gólem az.
- Persze. - lelkesedik a földön ülve gazdája és - az eszem megáll! - csillogó szemmel néz a mélységire.
Én óvatosan feltápászkodom. Mondhatnám, hogy ezek után bármit elhiszek neki, de ha nem is, egy biztos, nem fogom hangosan megkérdőjelezni, ezért csak biccentek.
Egyébként biztos máglyára vetnének, ha valakinek elmondanám, hogy a Zsinat vezetője egy mélységi, maga Azrael és Esroniel barátja. Nem, inkább a bolondok közé zárnának!
Lehetne megkönnyebbülés is, hogy nem a legendás kardot kell megkeresnünk, ám ezek szerint még annál is nehezebb lesz a dolog.
- Mi az? Mit kell megkeresnünk, amiért személyesen nem mehet el?
A kérdése meg sejtésem szerint csak elvi volt, mert nem gondolom, hogy simán kisétálhatnánk, ha nemet mondunk neki.
- Kiváló. - biccent Bose.
- Egy könyvről lenne szó, ami az utolsó a saját kategóriájában. A második angyali nyelv rendszerét tartalmazza. Erre van szükségünk ahhoz, hogy felszereljük papjainkat olyan fegyverzettel, ami képes a mélységiek szolgáit feltartani legalább.
~ Szóval egy könyv! Remek! ~
- Könyv? - lohad némileg Theo lelkesedése, bár nem tudom miért pont egy könyv miatt. - És mi az oka, hogy ezt a könyvet nem tudja ön megszerezni?
- És hol van az a könyv? És hogy találjuk meg? - váltok gyakorlatiassá, miután tudomásul veszem, hogy bizony a világ megmentése talán egy mélységi segítségével, na és a mienkkel válik valóra. Már persze ha az egész nem egy álom és ha nem halunk bele.
Lehet, hogy magam vonulok az elmeháborodottak közé önként.
- És mi pontosan a második angyali nyelv? - kérdezi Mina.
- Görög nyelvnek hívják. Odaát, Terrán, a Krisztus evangéliumait írták ezen. Emiatt a legtisztább és legszentebb. - egy pillanatnyi szünetet tart. - A helye a bajos. Lent van, mélyen Hellenburg alatt, számos pecsétkő között, ahová egy társamat zárták, akinek a neve rég elveszett már. Ő őrzi ezt az iratot.
- Görög... - mélázik el Theo, akinek magatartásán a mélységivel szemben nehezen tudok napirendre térni. Szinte issza a szavait. - Beszélnél nekünk Terráról? És a Görög nyelvet eltudnánk sajátítani?
Megforgatom a szemem Theo kérdéseire. Nem hiszem, hogy komplett, ha épp most akar faggatni egy mélységit. Bár ez máskor sem ajánlatos, ha engem kérdeznek. Egyébként sem hiszem, hogy Azrael nekiáll most értekezni a görög nyelv és a titokzatos Terra rejtelmeiről vele.
- Ááá, egy másik mélységi! Szóval, ha minden igaz, csak valahogy le kell jutnunk a föld mélyére, - mutatok le bizonytalanul, - áttörni pár erős, angyali pecséten és utána elkérni egy másik mélységitől az iratot?
Tudom, hogy hiba ironizálni egy bukott angyallal, de ez a küldetés biztos halálnak tűnik, akkor meg nem mindegy?
Fél szemmel Mina-ra nézek, hogy ő mit gondol, mert a fiú véleményét már tudom.
- Milyen pontosan ez a hely? A Hellenburg alatti. - teszi fel a kérdését.
- Elárulná mégis, hogy hívják ezt a társát? - csatlakozik Damien is.
Te is Mina? És Damien? Pedig az ő megfontoltságában még reménykedtem.....Na hát, itt mindenki megbolondult, velem együtt, csak én nem olyan lelkesen megyek a halálba, mint a társaim. Beletörődően sóhajtok, hiszen nincs választásom.
- Soha sem voltam lent, de maga a hely inkább fordítva működik. Társam ugyanis nevét az eszével együtt veszítette el. Tudattalan massza már csak, de mágiával óvatosan kordában lehet tartani odalent. A kövek tehát bent tartják őt, nem magukat fogják kint tartani.
Felel a kérdésére határozottan, majd végül Theohoz fordul.
- Azt csak akkor, ha felesküszik Délre.
- Ha csak ennyi az ára, akkor testemet és lelkemet délnek szentelem ha megosztja velem a mérhetetlen tudást amit birtokol. - térdel a bukott elé Theo csillogó tekintettel.
Ez nekem már sok.......inkább igyekszem valami más néznivalót keresni.
- Ha azt akarja, hogy odamenjünk ehhez az eszét vesztett társához, gondolom van ötlete, hogy miként hozzuk el az iratot és, hogy éljük túl. - szólalok meg némi reményt csempészve a hangomba.
- Nos, igen, valószínűleg, ha annyi ideje... amelyről nincs konkrét fogalmam persze, hogy mennyi, be van zárva, és elfelejtette, hogy kicsoda, nem lehet túl jókedvében. Van módja rá, hogyan érjük el, hogy visszataláljon önmagához? Egyáltalán lehetséges?
Jó a meglátás Damien!
Azrael kis, fekete fiolát ad Theo kezébe.
- Igya ki, ha kész rá.
Aztán hajlandó ránk is reagálni.
- Esélyük nincs elpusztítani, tudatát pedig csak az időn túl nyeri vissza. Jelenleg elterelni tudják a figyelmét, és ezért választottam magukat. Két tehetséges mágus és egy jó harcos elegendő kell, hogy legyen. Jól sejtem?
A fiú mintha kicsit elbizonytalanodna a fekete löttyel a kezében, de aztán csak kihúzza a fiolából a dugót, hogy elfogyassza, ám ekkor a vele lévő kis gólem sem állja meg szó nélkül.
- Te fiú. Most tényleg meg akarod inni azt a valamit? Azt se tudod mi van benne!
- A tudásért áldozatokat kell hozni. - jelenik meg egy üdvözült mosoly Theo arcán és egy hajtással lehúzza az italt.
Komoran nézem, ahogy Theo az életét, vagy talán a lelkét is egy mélységi kezébe teszi és magamban csak megcsóválom a fejem, de hangosan nem teszem szóvá, hiszen elég volt az előbbi bemutató. Mindenki a saját életét úgy teszi kockára, ahogy akarja!
- Igen, azt talán megkérdezhet.... akkor mindegy. - sóhajt a vámpírlány lemondóan.
- Eszembe sem jutott, hogy meg tudnánk ölni.....- vonom meg a vállam. - És, hogy elegendők leszünk-e? Hát majd úgy is kiderül, nemigaz? - bámulom a fiút, hogy vajon mi történik vele. - Mit kell tennünk?
- A jóléte volt a célom, cseppet sem a megölése. - szögezi le Mina. - E-elnézést, úgy értem... Köszönöm. Megtesszük, amit tudunk.
- Akkor csak ők mehetnek? - kérdi Damien és megesküdnék, hogy egy csepp cinizmust hallok ki belőle. A mindig higgadt Damientől ez nagy szó!
- Ha visszatért, beszélünk. -mondja a fiúnak Azrael, aki csak bólint.
- Rendben van. Látod? Semmi gond nincs. Teljesen jól vagyok! - szól hátra a kis társának.
- Ja, de valamiért megitatott veled egy ismeretlen folyadékot, gondolod, hogy nincs jelentősége? - képtelen vagyok megállni, ennyi naivság láttán. - De a te dolgod, addig biztos nem lesz veled semmi, amíg vissza nem érünk, már ha megússzuk élve.
Hiába, valahogy nem tudok optimista lenni most.
- Visszatért? - rebegi Mina, mintha nehezen hinné el.
A mélységi közben ránk néz.
- Leviszem magukat a bejáratig, de onnét a saját eszükre vannak bízva. A sötét tünde is magukkal tarthat, nem bánom. Csak hozzák vissza a könyvet. Sok ezer élet múlik ezen.
- Akkor, ha nincs más, részemről mehetünk.
Minek húznánk tovább az időt......
- Hogyan fog egy nyelv megmenteni sokezer embert? - kérdezi meg még a vámpírlány.
- Mindent meglátnak a maga idejében. Több más társuk már dolgozik az ügyön, máshol. Készen állnak?
- Igen - mondja igen csak határozottan Theo, akinek öltözéke után valamiféle mágusnak tippelném.
- Egy újabb haláltúra... - morgolódik az apró gólem és csak egyetérteni tudok vele.
Ezért én csak bólintok, megerősítve az előbbi szavaimat.
Hirtelen elsötétül körülöttem minden, aztán mielőtt még a szemem felfogná a látványt a bőrömön érzem, hogy egy sötét, nyirkos helyre érkeztünk. A szemem is működni kezd és látom, hogy egy márványlapokkal szegélyezett föld alatti terembe érkeztünk Azrael jóvoltából.

Felhasználó profiljának megtekintése

6[Frakcióküldetés] Hierosgamos Empty Re: [Frakcióküldetés] Hierosgamos on Szomb. Május 11, 2019 12:02 pm

A "reggeli órák" mindig rémálmok a számomra. A felkelés utáni percek leginkább a sajgó végtagok és izületek miatt érzett gyötrelem elnyomásával és imádkozással telnek, hogy egyszer szűnjön már meg ez a fájdalom. A készülődés és nyújtógyakorlatok közben néha Dracon-ra pillantok, aki még mindig álmosan pislog a kora délelőtti napsütést élvezve. Aztán hirtelen kopogtatás az ajtón. A gyakorlatokat félbe hagyva tipegek oda, és kinyitva egy suhancot látok. Hegyes fül, hosszú, szőke haj és kék szemek. Tünde. Na ez meg mit akar itt? Nem a zsoldosok közé tartozott, abban biztos voltam.
- Egy üzenet Herr Crispin Shadowbane részére.
  Látszik rajta, hogy nem szívesen van itt. Nem értem a félelmét. Most még egészen nyugodt hangulatban vagyok, bár éppenséggel Fury-vel próbáltam meg kipiszkálni egy kis kajadarabot a fogaim közül, de ez teljesen megszokott látvány volt a részemről. Miután átvettem a levelet a srác el is rohant a fenébe, ott hagyva engem kissé csodálkozva.
- Nyeh, remélem hogy nem valamelyik adószedő próbál ismét szórakozni velem....utálom a bürokrata barmokat.
  Dünnyögöm, miközben a pecsétet feltörve férek hozzá a levél tartalmához. Hát, határozottan nem az adószedő volt, vagy valamelyik kocsmáros, hogy fizessem már be végre a kis tartozásaimat.
- Újjászervezett Déli Tündelégió? Miért, volt régi is? Hogy én mikről le nem maradok. Asszem hogy őket nem nagyon hagyhatom ki, nem igaz? Gyere Draci, a hegyesfülűek valamit akarnak tőlünk.
  Még mindig a reggeli morcosság jegyében kapkodtam össze pár alapvető cuccot, mert hát nem tudhattam, hogy mi fog ott rám várni és mit akarnak tőlem, aztán már rohantam is Hans-hoz, a kapitányomhoz, megmutattam neki a levelet és azzal a lendülettel rohantam is tovább, mielőtt még kitalál valami marhaságot és ismét elkezd sopánkodni nekem valami agyatlan baromság miatt. Megérkezve meglepetten néztem körbe a társaságon. Láncit jól ismertem, volt már részünk pár rázós dologban és Ő állt legközelebb ahhoz, hogy "barátnak" szólítsam. A többiek teljesen ismerertlenek voltak a számomra.
- Freia Suntide vadász, Lance Kalver őrző és Crispin SHadowbane bérgyilkos, ha nem tévedek.
  Üdvözöl is minket rögtön az ismeretlen tünde férfi, miközben valami papírt néz nagy szemöldökráncolások közepette. Nagyon reméltem, hogy nem a rólam szóló jelentéseket böngészgeti. Bár mostanában annyira sok rossz dolgot nem tettem - igaz, hogy ez eléggé szubjektív fogalom, de tudtommal nem ártottam senki olyannak, aki fontos lett volna. Az meg, hogy párszor elfelejtettem befizetni az adót, vagy kicsit késtem vele, az nagyon nem az Ő dolguk volt.
- Igen, én lennék Freia Suntide, örülök - csicsergi a tünde csajszika.
  Még frissnek tűnt. Újoncnak. Legalábbis ez volt a benyomásom róla. Nem láttam a szemében még azt a beletörődöttséget és fatalizmust, ami a sokat megélt katonákat, zsoldosokat vagy kalandorokat jellemezte.
- Igen - jelezte egyetértését Láncika eléggé szűkszavúan. Valahogy van egy olyan érzésem, hogy Ő lesz az, aki balanszolja az én szófosásomat majd a későbbiekben. Tökéletesen kiegészítjük egymást.
- Crispin. Mindig örömteli a találkozás.
 Lánci mosolyára én is mosollyal válaszoltam. Ha Ő itt van, akkor túl nagy baj nem lehet, nem igaz? Mármint, hogy ha ismét együtt kell buliznunk valahol, legalább tudom, hogy tőle mire számíthatok - és azt, hogy rá számíthatok. Draci mindeközben csak lehuppant mögöttünk és a mancsát nyalogatva hallgatta a beszélgetést.
- Ahoy, Lánci! Jó téged újra látni - aztán kissé elbizonytalanodtam, ahogy Freia-ra néztem. Ő most hölgy, vagy kislány? Milyen korú vagy te, he? -...hömm...hölgyem - biccentettem végül felé nem túl nagy lelkesedéssel, majd az emberek felé még kisebb biccentést eresztettem meg. - és uraim!
 A megjegyzésükre csak egy kis fintor jelent meg az arcomon, amit gyorsan el is rejtettem és nem túl elégedetten morogtam egy sort, ami betudható volt annak, hogy alig pár perce sikerült kikelnem az ágyamból.
- Elég rossz bérgyilkos lehetek, ha mindenki tud rólam... - vagy éppenésggel túl jó és mindenki engem akar. Neh, inkább az első. - -Igen, én lennék az!
- Örülök, hogy elfogadták a meghívást. Hogy vészelték az elmúlt napokat?
  A tünde kérdése enyhén szólva meglepett és ennek a szemöldökráncolásom adta a legbiztosabb jelét. Már csak pár kupa bor hiányzott volna, hogy egy teljesen normális baráti csevelyre hasonlítson ez az egész, ahol olyan jelentéktelen dolgokról beszélgetünk, mint az időjárás, az aratás, a világ elpusztulása, a legfrisebb pletykák, és három napnyi totális sötétség. Szóval csak az átlagos Veronia-i dolgok.
- Valahogy túléltem a társaimmal az utcán - a lány válaszából sajnos túl sok információt nem tudtam kibogozni róla. Milyen társai? Katona volt, zsoldos vagy éppenséggel csak pár haverjával ragadt az utcákon? Több infót magadról, csöppségem, hogy be tudjalak valahova sorolni.
- Minden szempontból embert, avagy tündét próbáló volt. De itt vagyunk.
- Teljesen lazán - folytattam én a kis beszámolót, mint jó kis íródeákok a feleltetéskor. Csak a többiek búskomor tónusával ellentétben én próbáltam némi cinikus jókedvet belecsempészni. - Kannibálokat nézegettem, csontvázakat simogattam, kísértetekkel hancúroztam. Egy átlagos Veronia-i nap, fogjuk rá. Kivéve, hogy ez a bélsárt is felém fagyasztotta - tettem azért hozzá, mielőtt még azt hiszik, hogy vagyok annyira őrült vagy ostoba, hogy nem rémisztett meg akár csak alapvető szinten is ez az egész. - Szóval ja, eléggé creepy volt. Van egy olyan érzésem, hogy a mi kis szívhez szóló szép levelünk a témakörhöz fog kapcsolódni...és ahhoz a jó eséllyel Mélységi cukorfalatkához, aki ezt okozta?
 Váltok vissza a teljesen kedves és kedélyes énemhez, arcomon egy széles vigyorral. Dracon szokása szerint a fejecskéje eltakarásával jelezte, hogy szerinte teljesen és menthetetlen szinten idióta vagyok. Mindig jó érzés, amikor a saját ölebed a feltétlen támogatásáról biztosít téged.
- Ennek is örülök - hejj de vidám valaki! - Akkor nyílván nem lenne gond, ha még egyszer bele kellene vetni magukaz az események sodrába?
 Héé, és az én monológomra most ki fog válaszolni?! Kissé legörbítettem a számat, mint egy durcázó tizenéves kisfiú, amikor nem kapja meg az annyira hőn vágyott skeccrajzát a szomszéd lányról ruha nélkül.
- Ha megkérdezhetem...miről is van szó pontosan?- kérdezi kissé türelmetlenül Lánci, legalábbis nekem türelmetlennek tűnt. - És az úrban kit tisztelhetünk?
  Ezt a kérdést már az eddig túlságosan is kussban üldögélő csuklyás/köpönyeges alakhoz intézte, akiről három mérföldről lesütött, hogy varázsló, vagy legalábbis annak képzeli magát. Valamelyik a kettő közül. Vagy csak simán nagyon durva ízlésficama van és azt hiszi, hogy az ilyen stílusú ruhák bárhol is elfogadhatónak minősülnek.
- A sodrásoknak meg van az a bájos tulajdonságuk, hogy hajlamosak elsodorni az úszót. De, végülis, ha végére járhatok annak, hogy mi a fene volt ez, akkor szívesen úszkálok én mindenben, amit hozzám vágnak - mondjuk ez nem volt teljesen igaz, de még mindig jobb, ha azt hiszik rólam, hogy mindenre kapható vagyok, semmint hogy kihajítsanak innen páros lábbal és még be is áruljanak valaki nagykutyának, hogy csúnya rossz Crispinke engedetlenkedik már megint. - Persze, ha előtte válaszolnak mondjuk a mellettem álló országos jócimborám kérdésére, vagy kérdéseire, az se lenne túl nagy hátrány.
- A nevem Ludwig von Rotheim, a Hellenburgi Királyi Máguskör egyik magas rangú tagja voltam eddig - veszi át a szót az ember, miután a tünde intett neki. Mit jelent az, hogy "eddig"? Kirúgták? Kilépett? Feloszlott a rendjük vagy mi? - Az új zsinatelnök, nagytiszteletű Isidor Bose új fegyverekkel akarja felszerelni a déli egyházat, ami ellen tud állni az új fajta fenyegetésnek. Ennek megvalósításához van szükségem az Önök segítségére.
 Ennek az egész monológ kísértetiesen ismerősnek tűnt, már a tartalmával kapcsolatban. De mielőtt ezt megjegyezhettem volna, Lánci magához ragadta a kezdeményezést.
- És pontosan hogy tud három tünde, aki a természetet imádja mindenek felet,t segíteni a keresztény egyházak fegyverkezésében?
  Képtelen voltam megállni, hogy Lánci megjegyzésén ne kuncogjak egy sort. Lényegretörő, ugyanakkor kissé kihívó is. Mintha Amy-t hallgattam volna azután, hogy valaki izomból felhúzta őt idegileg. Szerintem Láncin ez volt az alapjárat.
- Ez a szöveg valahogy nagyon ismerős. A szeráfokkal is ez volt a helyzet, nem? Új fegyverek, amelyekkel felvehetjük a harcot az Északiak ellen. A szeráfok szépen bebuktak és fogalmam sincs, hogy miért...de gondolom náluk nagyobb kaliberű fegyverre lesz szükségünk az új fenyegetés ellen.
  Lett légyen az akármi is. Mert ezt a fenyegetést valahogy nem osztották meg velünk. Bár gondolom köze volt ahhoz, ami nem is olyan rég történt. Az élőholtakhoz, akik csak úgy kimásztak a földből mindenféle hívó parancsszó hiányában is, és a megzavarodott sötét elfekhez meg vámpírokhoz s a fokozott kultista aktivitáshoz. Vagy egyikhez sem...
- Pont egy seraph-ot kell elhozniuk. Pontosabban elérni, hogy a nevezett tárgy egylátalán elhozható legyen.
  És ez most mégis, mit kéne hogy jelentsen? A férfi szünetet tartott, gondolom azért, hogy kitaláljuk, még is, mire gondol. Mi az, hogy elhozhatóvá kell tenni? Le van ragasztva valahova? Meg mi az, hogy csak egy szeráfot kell elhozni? Egyáltalán: minek? Amikor mindegyik befuccsolt?
- Esroniel von Himmelreich seraphjáról van szó.
  Hupsz, a volt Zsinatelnök, akiértr se Lory se Ada nem rajongott annyira. Én életemben nem találkoztam a vénséggel, így csak a két barátnőm szavaiból tudhattam, hogy egykoron Ő is Azrael kardját kereste, ahogy a két leányzó is...és valamit tett ellenük, amivel kivívta a haragjukat, vagy legalábbis a nem túl baráti hozzáállásukat.
- Ha mindez igaz, amit ketten állítanak, akkor ennek nem sok értelme van, nem igaz?
- Oooh... - adtam hangot a meglepettségemnek, miközben egy pillantást vetettem Freia-ra.- Mondja, hogy legalább azt tudjuk, hol található a szeráfja. És mondja azt, hogy valami szép, kellemes helyen. Meg mondja el azt is, hogy mi történt pontosan a szeráfokkal?
- Lenne értelme, mert a seraph-ok múködése ugyan ellehetetlenült az elmúlt események nyomán, maga a működési elvük hasznos lesz számunkra. A gond a sötét úr felvetéseivel van. Ez a nevezett seraph ugyanis megsemmisült Esroniel csatájában, a zsinat elnökkel együtt, VEroniel, egy nagy hatalmú Mélységi ellen. Jelenleg a mi időnkben nem létezik, így is mondhatjuk.
  A varázsló szavaitól csak megfájdult a fejem. Oké, tehát a szeráfnak semmi hasznát nem vennénk, főleg, hogy megsemmisült. De ettől függetlenül szerezzük vissza. A gond az, hogy azt egy Mélységi bezabálta. Még hozzá egy Veroniel nevezetű. Eléggé érdekes névadási szokásuk van ezeknek a mocskoknak. Szóval akkor most mi? Menjünk, vágjuk fel a Mélyseggi gyomrát, már ha egyáltalán lenne neki és szedjük ki belőle a pajzsot? Seems legit. Ja de várj, hozzá tette, hogy a mi időnkben nem létezik. Akkor most mi? Menjünk vissza az időben? Sok dolgot láttam én már az életem közel három évtizede során, de ez azért még nekem is sok, és őszintén, eléggé kételkedek benne, hogy ez megvalósítható lenne. A társaim reakciója kissé értelmezhetetlen volt a számomra. Lánci kuncogása...na jó, azt értelmezni tudtam. Ő is totál agymenésnek találta ezt az egészet, míg a leányzó úgy kapkodja a szája elé a kezét, mitnha illetlen gondolatokon kapták volna.
- Biztosan van más módja is...legutóbb sem volt valami túlságosan jó vége az ilyen utazásomnak.
  Na erre viszont már meglepődtem. Hogy mi? Milyen utazásnak? Nehogy azt mondja, hogy tett egy kis utazást az időn keresztül. Mármint, annak lehetetlennke kéne lennie, nem? Mégis, milyen őrültek házába kerültem én? Óh, Hold Anya adj nekem türelmet és erőt ehhez.
- Öhm, oké, szóval szedjük össze a dolgokat - kezdtem bele kissé lassan, aztán elkapott a hév és a gondolataim szinte száguldoztak.- Egyes pont: - emelem fel egy ujjamat.- A szeráf, amit keresünk, megsemmisült. Kettes pont! - következik a második ujjacska. - A szeráf akkor semmisült meg, amikor egy Idegen Isten verte Bukott Angyallal hadakozott Herr Esroniel. Hármas pont! - nézegetem a három, nagyon is szexi ujjacskámat. - Ez a nő itt már volt valami időutazós valamin? Vagy hogyan is kell ezt elképzelni. Nulladik pont: hogyan jutunk mi el oda? Nem tdom hányadik pont: most ugye valami ilyenről beszélünk? Mármint hogy más időbe kerülünk át? Amiről még mindig nem hiszem, hogy lehetséges, bár ki tudja?
- Nincs nagyon más mód. A terv a következő: a helyszínre megyünk, ahol Esroniel elnök meghalt - mutatja fel két kezét a varázsló. - Ott én a rám ruházott hatalommal visszateszem önöket a csata idejére.Maguk tündék, könnyebben mozognak ilyenekben, mint az emberek, és Veroniel-nek is nehezebb megrontani a tudatokat, noha épp csak egy hajszálnyival. Ott önök megoldják úgy a csatát, hogy Esroniel máshogy haljon meg, amiben a pajzsa épségben marad. aztán már csak egy ujja marad fenn. - A harmadik dologra meg majd válaszol a hölgy, ha szeretne. Érthetőnek tűnik az ügy?
  Hát, nekem nagoyn nem tűnt érthetőnek. Az egész eléggé...shaky volt. Az egész arra a feltételezésre alapult, hogy mi valahogy be tudunk avatkozni egy Mélységi és a zsinatelnök harcába és a Mélyseggi nem fog annyira hatni ránk, mint az emberekre. Mindehhez egy más idősíkra kell kerülnünk. Ja, nem, teljesen megszokott és teljesen jól értelmezhető. Nem is tudom, hogy mit képzeltem eddig.
- Nos, fogalmazzunk inkább úgy, hogy a világok közti ürességben jártam, és többek között olyan helyen, ami nem éppen a mi időnkben játszódott le  - válaszol egyik kérdésemre a lány. A fenébe, talán újra kell értelmeznem a róla alkotott képet. - Biztos maga ebben varázsló úr, hogy jó dolog a múltba belenyúlni? Egyébként tökéletesen érthető, de felmerült bennem két kérdés is egyszerre. Az egyik, hogy a pajzsot sikerülne is valahogy megmenteni, mire mennénk vele, mert ahogy Ő is mondta, nem valami sikeres fegyverek azok...A másik meg...hogyan akar minket visszahozni ebbe az idősíkba?
  Ezek eléggé legit kérdések voltak, azt meghagytam a kislánynak. Oké, talán még használható lesz valamire a későbbiekben. Úgy látszik, hogy hármunk közül egyedül neki van tapasztalata az ilyenekben. Nekem még mindig zsongott a fejem a gondolattól is. Hát, azt hiszem, hogy ha ezt elmesélem a többieknek, akkor teljesen hülyének fognak engem nézni.
- Áh, szóval az északiak a felelősek ezért? - merengtem magamban valami más kérdésre választ adva saját magamnak, ami nem volt a témához kapcsolódó. - Na de hogy engedtél el azt a valamit...? Ne, inkább ebbe ne is menjünk bele - zártam le a saját gondolatomat, ahogy rájöttem, hogy egyrészt senki se emlegetett semmilyen északot. Paranoiás voltam, de mondjuk kinéztem volna belőlük, hogy ők intézték el Esroniel halálát, aki eléggé a bögyükben lehetett. - Az elméleti megvalósítás egyszerűnek hangzik, mint törött kézzel borospalackot nyitogatni. A hölgynek vannak jó kérdései, ezekre nem térek ki külön. De...maga most konkrétan azt akarja, hogy mi hárman besétáljunk von Himmelreich és a csúnya Veronial küzdelmének kellős közepére? Csodálatos lesz...mikor indulunk?
 Adtam be végül a derekamat. Nem volt értelme itt vitatkozni. Ha nem megyek, megszívom. Ha megyek, akkor először megőrülök, aztán megszívom. De amennyiben sikerülne valahogy redukálni a Mélységiek befolyását ebben a világban, az már bőven megérné nekem. Csak abban reménykedtem, hogy ez nem hoz majd túlságosan nagy személyes áldozatot a részemről. Mondjuk az tuti, hogy én aztán senki miatt sem fogom feláldozni magam, hogy ha erre kerülne a sor.
- Lesz haszna. Olyan rendszer vagyunk képesek építeni köré, amivel a papjaink számtanalszor hatékonyabban vehetik fel a harcot a Mélységiek mesterkedése ellen. Nem kell, hogy besétáljanak a harc közepébe, elég, ha a körülményeket módosítják előtte. Húsz percük lesz, utána automatikusan vissza fognak kerülni a mi időnkbe. Illetve fontos, hogy ne mentsék meg von Himmelreich elnök életét. Annak katasztrofális következményei lennének.
  Szerintem kissé túlbecsülik a néhai Zsinatelnök szerepét. Mármint, miért lenne katasztrófa, ha megmentenénk őt? Végülis, csak egyetlen egy ember. Eh, ezek a túlságosan is beképzelt emberek, meg az egójuk lesz egyszer a halálom, ebben már most biztos voltam.
- Ez így eléggé problémás lesz, de megoldjuk.
~ Legalább egy valaki optimista az ügyben. Oké, akkor Őt megtartjuk.~
- Bármi tipp, hogy mit csináljunk? Hogyan halt meg von Himmerleich eredetileg, amiben megsemmisült a pajzsa?
- Oké, ne mentsük meg von Himmelreich-ot, de lopjuk el a pajzsát - adtam hozzá én is a hangomat a káoszhoz, ahogy az már a szokásom volt. - Mindezt nem a mi időnkben és nem is Veronia-n. Csodás. A komoly kérdések megválaszolása után csak egy kérdésem lenne: kicsoda maga, hogy ilye trükköket tud kivitelezni? Mármint, ez nem holmi vásár napi bűvészmutatvány.
- von Himmelreich eléggé jól verekedett ahhoz, hogy Veroniel-t megsebesítse, az angyal pedig komolyan vette a harcot és elnyelte az elnököt, mindenestől. Már ha azt el tudják érni, hogy fegyverrel ölje meg, az is előny  - jegyzi meg a mágusfajzat, majd felém fordul. - Én csak egy megbízható öreg mágus vagyok, akinek nincs több maradása ezen a világot, így bátrabban nyúl veszélyes hatalmakhoz. Legyen enniy elég egyelőre.
 Óh, persze, mert ez minden kérdésemet megválaszolja. Végülis, csak a teljesen megbízható emberek szajkóznák magukról, hogy teljesen megbizhatóak, nem igaz? Eh...de legalább nem egyedül fogok megmurdálódni azon a bizonyos helyen. Már ez is valami.
- Szóval megette egyben? Pajzsal együtt...ez még sem lesz olyan egyszerű, mint hittem.
  A lány megjegyzésére meglepetten fordultam felé. Láncin is láttam, hogy egy kissé meglepte a lány kifakadása. Tényleg rendesen alábecsültem a csöppséget.
- Nos, gondolom majd ott kiderül...Ebből melyik része tűnt egyáltalán egyszerűnek?
- Oké, következő kérdés: ki ez a creepy kislány?...
- Nem vagyok sem creepy, sem kislány, már bocs...- vágja be rögtön a durcát a creepy kislány, aki nagyon szúrósan próbál rám nézni. Jokes on her: néztek már rám sokkal veszélyesebb nőszemélyek sokkal idegesebben is, már hozzá szoktam.
- Ezzel vitatkoznék, ijesztegetni szeretsz és nem mondanám, hogy érett vagy  - adta meg a kegyelemdöfést neki Láncika. Éreztem, hogy csodálatos kis kalandnak nézünk elébe, és a csapatmunka eléggé nehezen megvalósítható egy dolog lesz. Pompás!
- Nyugi, csak morcosak vagyunk. Lesz ez még jobb is kislá...hölgyem!
 Próbáltam megnyugtatni a leányzót, mielőtt még a torkunknak ugrana nagy felháborodottságában.
-Eh, majd helyszínen megoldjuk a dolgot. Gondolom minél hamarabb indulni akarnak. Én még előtte visszaugranék a szállásomra, Dracon-t aztán biztos, hogy nem viszem egy Mélyseggi közelébe. Cimbora, de most megint otthon maradsz...
  Búgom a kis dög fülébe, majd fel is rakom a vállamra, ahol kényelmesen elhelyezkedik és kedveskedve nyalogatja az arcomat egy ideig. Jobb lesz neki a zsoldosok szállásán. - De...konkrétan hova is fogunk menni? Mármint...honnan fog minket a mélyen tisztelt öreg mágus úr átvinni a másik helyre?
- Alig egynapi lovaglásra északra innét, egy nevenincs mezőnél. Ott volt, ahol von Himmelreich feltartotta Veroniel-t, hogy a csapataink visszavonulhassanak. Egy óra múlva az istállóknál találkoznak Ludwig mesterrel, aki magukkal tart. Legyenek készen! - vette át a szót és az irányítást a tünde férfi.
  Mivel itt már semmi megbeszélni valónk nem volt, mindenki szépen távozóra is fogta a dolgát, így a többiek után én is elhagytam az eligazítás helyét, visszamentem a szobámba, ahol lepasszoltam Dracit az első társamnak, aki a közelembe került, majd átgondolva a lehetőségeket válogattam össze a felszerelésemet erre a küldetésre, s amint készen voltam még bepakoltam némi kaját és vizet magamnak, futtábban loptam el pár pitét a konyháról és azokat majszolgatva indultam meg oda, ahol a többiekkel fogunk találkozni. Voltak kétségeim ezzel az egésszel kapcsolatban,de most már nem nagyon fordulhattam vissza.

Felszerelés lista:


  • Éjgyilok (Fury) [Fegyver]
    Karra erősíthető penge, melynek egyszerű markolatrészét fogva az él hosszan, a karunkkal párhuzamos irányban nyúlik előre. Mindkét oldalon élezett. A sötét tünde bérgyilkosok kedvenc fegyvere.

  • Levedlett agancs [-]
    A kalandor egyetlen torz testrésze, amely nem vált köddé, amikor visszaváltozott. Ez volt az egyik agancsa, egy nagyjából fél méter hosszú, egyenes csont, számos elágazással. A furcsa mágia maradéka ragadt ott benne, melytől napi egy órára egy nyúlszörny ügyességét adhatják maguknak vissza, nagy műgonddal ügyelve bármilyen náluk lévő sérülékeny vagy törékeny tárgy épségére, akár a harc hevében is. Az agancs emellett könnyen faragható, ísz szinte bármilyen fegyver vagy díszitőelem alapjául szolgálhat - éppen ez ért lett végül úgy alakítva, hogy az éjgyilok, Fury markolatául szolgáljon.

  • Éjgyilok (Clandestine) [Fegyver]
    A Névtelen Árnyak fegyvertárából származó, színtiszta holdezüst éjgyilok.

  • The Vengeful One [Kiegészítő]
    Egy köves kis lánc, amit a fegyveredre tekerve, hogyha jogosan ölsz (jogos bosszú, mások megvédése) visszatölt egy Varázserőpontot. A működése a legmélyebb, legtisztább igazságérzeteden múlik, a követ nem verheted át akkor sem, amikor magadat igen.

  • Bloodbound [Fegyver]
    Egy apró, harcban szinte haszontalan kés, holdezüst és felettébb díszes. Különleges tulajdonsága, hogy ha megvágsz vele valakit, utána a késsel bármely magadon ejtett sebből a vér mindig abba az irányba kezd el csorogni, amerre a legutóbb megsebesített személy található.

  • Bőrvért [közepes páncél]
  • Bőr alkarvédő (2) [közepes páncél]
  • Bőr lábszárvédő (2) [közepes páncél]

  • Töltőgyűrű [Kiegészítő]
    A zafír előnyös tulajdonsága, hogy képes a környezetéből sugárzott mágikus energiákat összegyűjteni és eltárolni, így képes megújítani viselője varázserejét, egy Varázserőpontot visszatöltve. Fél naponta egyszer használható.
    Kritérium: Egyszerre csak egy viselhető

  • Hajnali Mementó [Kiegészítő]
    Egy übercuki plóss farkaskölyök. A mágia néha meglepően hétköznapi formákat ölt, erő abban is rejtőzhet, amelyet varázslat nem érintett, csak szeretet. Ha a karakter a plüss farkaskölyköt magához szorítja, képes egy maximálisan III-as erősségű őrjítő vagy félemlítő képességet semlegesíten ia régi keserédes emlékek erejének hála. A tárgy nem működik aurák ellen, csakis egy adott hatást semlegesít.

  • Egy korty az egészségemre [Kiegészítő]
    Egy rúnákkal díszített flaska, amiről igazából senki sem tudja, hogy hogyan működik. Egy biztos, egyetlen kortyot tudsz belőle inni egyeztétesenként, és ennek hatására a következő támadást, ami ér 2 körön belül, biztosan ki tudod védeni. Vagy mágikus módon elkerül, vagy a kezed mozdul magától, biztos, hogy a flaska csinálja. A benne lévő nedű minősége amúgy egy pancsolt borra emlékeztet, de legalább erős.

  • Silence [Kiegészítő]
    Egy apró fülbevaló, amit hogyha megpöckölsz az ujjaddal, teljes csönd ereszkedik az elmédre. Ez képes kizárni a külső hangokat, sikítozást, de azt se hallod majd, ha hozzád beszélnek vagy valaki közelít feléd. Talán még fontosabb, hogy a belső hangokat is kizárja, nem hallod se Kirilt, sőt, ha egy Mélységi beszélne a fejedbe, akkor őt sem, noha a fájdalmat attól még érzed, amit az agyadban turkálása okoz. A hatás három körig vagy megszüntetésig tart, egyeztetésenként egyszer.

  • Stellenweise [2/3] [-]
    A Nachtraben családfő ajándéka, egy egy ember befogadására képes mágikus kör. Használatához nem kell mágusnak lenni, a karakterek természetes mágikus tere elég, hogy aktiválja. A kör összesen három alkalommal képes a karaktert egy általa már látott helyre teleportálni egy másodperc előkészítési idő után. A harmadik használat után a kör elhalványodik majd teljesen eltűnik.

  • A Gyötrelem Szilánkjai [3/3] [-]
    Három darab, pár centis szilánk, amely megmaradt a gömbből, amikor az felrobbant. Ez egy apró, komfortos üvegcsében van tárolva és a szilánkok képesek beolvadni tárgyakba, erősebb nyomás hatására. A szilánk hatására a tárgy, amellyel sikeresen összeolvadt, a gömbbe zárt férfi gyűlöletének és zavarodottságának egy kisebb részét átveszi, mely tárgyat ha valaki a kezébe vesz, vagy használni kezd, akkor fokozatosan zavarodottá válik, nem lesz képes normálisan gondolkozni és ingerültté válik. A szilánk hatásának erejét és gyorsaságát pedig a mesélő majd meghatározza, mivel semelyik ember, sötét elf, elf, vámpír és démon sem rendelkezik teljesen ugyanolyan elmevédelemmel.

  • Angyaltoll [1/3] [-]
    Egy ezüstös fényben pompázó toll, amelyből három darabot kapott minden déli kitüntetett hős. Ha egy tollat kettétörsz, akkor két percig képes leszel repülni. Majd a két perc lejártával a hatás megszűnik. (Érdemesebb addigra a földre érni, megkímélve magadat egy kellemetlen zuhanástól.)

  • Szellem a palackban [2/3]
    Egy apró üvegcse, amibe három szellemet zártak, bár hogy pontosan kiknek a szellemét, azt nem tudjátok. Amikor kihúzzátok a dugót, akkor egy szellem kijön az üvegből és megtámadja zat, akit mondtok neki. Ereje megegyezik egy szokványos, nekromanták által megidézett szellemével, és hasonlóképp lehet legyőzni. Ha mind a 3 szellemet felhasználtátok, az üvegcse szétporlad.

  • Gyenge gyógyital (2)
  • Erős gyógyital (1)
  • Tisztánlátás (1)
  • Élénkítő ital (1)
  • Bódító ital (1)
  • Éjcsepp (1)
  • Marókeverék (1)
  • Halugáz keverék (1)


_________________
[Frakcióküldetés] Hierosgamos Fzb676
"Ki vagy te valójában a sok szöveg mögött, Cynewulf?"
- Armin Fairlight herceg

" You know the guy, the batshit loose one, thinkin’ two guys livin’ in his head. Good homie, just crazy and drunk most of the time. "
- Random nigga from the ghetto to Det. Christine Dalgarde

Cynewulf "Soberisthenewugly" Longtalk
- Szép kis megnevezés ala Darr
Felhasználó profiljának megtekintése

7[Frakcióküldetés] Hierosgamos Empty Re: [Frakcióküldetés] Hierosgamos on Vas. Május 12, 2019 12:00 am

Lance Kalver

Lance Kalver
Tünde Katona
Tünde Katona
Nem voltam különösebben nyugodt a Vörös Hold óta egy percre se. Folyton az járt az eszemben, hogy ez mit is jelenthet, és felüdülést jelentett az, amikor nem pihenőn voltam, hanem szolgálatban. A kedvenc időtöltésem azóta a falon való őrködés volt: semmi közvetlen feszültség nem nyomta a légkört, mint a barakkokon belül, ugyanakkor végig a falakon kívülre kellett koncentrálnom, hogy ne mulasszak el semmit. Egy ilyen őrjárat során böktek oldalba: annyira elmerültem a kifelé való szemlélődésben, hogy reflexszerűen arrafelé ütöttem, és csak akkor vettem észre, hogy egy futár az. Visszahúztam a kezem, és megköszörültem a torkomat, de nem jött ki rajta egy hang se. Ez a légkör valahogy olyan nyomasztó volt, hogy megnémultam. Bólintottam, ő is bólintott, és átnyújtott egy összehajtott papírlapot, majd szó nélkül távozott. Úgy tűnt, osztotta a véleményemet, ami egy kicsit könnyített a szívemen abból a szempontból, hogy nem csak én voltam így elkenődve. Kihajtogattam a lapot: Újjászervezett Hellenburgi Tündelégió. Újból. Az előző kalandom se volt leányálom velük, kíváncsi voltam, ezúttal mit akarnak.
A behívó adatai szerint kerestem fel a helyet, ahova parancsoltak, ahol bevezettek egy irodába egy tünde tiszt és egy igen furcsán öltözött, hosszú szakállú ember elé. A különös öreg némán ült, a tiszt, aki egy középkorú, de ennek ellenére hegekkel teli férfi volt, pedig egy, az asztalon heverő papírt nézett összeráncolt szemöldökkel. Rajtam kívül még két ismerős érkezett.
- Freia Suntide vadász, Lance Kalver őrző és Crispin Shadowbane bérgyilkos, ha nem tévedek. - Nézett fel a tiszt, bevezetve az eligazítást.
- Igen, én lennék Freia Suntide, örülök. - Fogta rövidre a nő. Igyekeztem nem megjegyzést tenni rá, habár belül forgattam a szemem. Ez fontos dolognak tűnt, főleg az utóbbi idő történései miatt, nem akartam, hogy ez beárnyékolja. Mikor megszólított, bólintottam.
- Igen. - Válaszoltam az előttem szólóhoz hasonlóan tömören, a másik társamat, akit ismertem, ekkor köszöntöttem.
- Crispin. Mindig örömteli a találkozás. - Bólintottam mosolyogva, ekkor vettem észre a némán ülő, hosszú szakállú öregembert. Furcsának nézett ki, és nem tudtam hova tenni.
- Ahoy, Lánci! Jó téged újra látni... öhm, Hölgyem! És uraim! - Köszönt a többieknek is, majd sóhajtott. - Elég rossz bérgyilkos lehetek, ha mindenki tud rólam... - Morgott. - Igen, én lennék az! - Válaszolt harsányan, és ekkor már jobban emlékeztetett arra a sötét tündére, akit megismertem. A kapitány elégedetten bólintott.
- Örülök, hogy elfogadták a hívást. Hogy vészelték az elmúlt napokat? - Kérdezte teljesen közömbösen.
- Valahogyan túléltem a társaimmal az utcán. - Mondta megint csak röviden a nő. Jól van, legalább most már okos, és nem beszél fölöslegesen nagyokat. A férfi hangnemén viszont meglepődtem. Az összeszedett sérülések nem azt mutatták, hogy ez egy könnyed kirándulás lett volna.
- Minden szempontból embert, avagy tündét próbáló volt. De itt vagyunk. - Feleltem kurtán, de tőlem szokatlanul mégis hatásvadász módon. Crispin viszont teljesen a tőle megszokott stílusban válaszolt.
- Teljesen lazán. Kannibálokat nézegettem, csontvázakat simogattam, kísértetekkel hancúroztam. Egy átlagos Veroniai nap, fogjuk rá. Kivéve, hogy ez a bélsárt is belém fagyasztotta. Szóval ja, eléggé creepy volt. Van egy olyan érzésem, hogy a mi kis szívhez szóló szép levelünk ehhez a témakörhöz fog kapcsolódni... és ahhoz a jó eséllyel Mélységi cukorfalatkához, aki ezt okozta? - Mondta el valószínűleg nem az utolsó monológját, amire egy szemforgatásnál többet soha nem tudtam reagálni, és ez a nap sem volt kivétel.
A férfi viszont újfent elégedetten bólogatott, és ez egyre ijesztőbb kezdett lenni.
- Ennek is örülök. Akkor nyilván nem lenne gond, ha még egyszer bele kellene vetni magukat az események sodrába? - Kérdezte közömbösen, mintha ebédre hívott volna minket. Freia csak bólogatott, de bennem maradtak kételyek.
- Ha megkérdezhetem… miről is van szó pontosan? - Kérdeztem. Crispin és az őrző is olyan kedélyesek voltak, hogy szinte idegesített. - És az úrban kit tisztelhetünk? - Néztem végre a hosszú szakállú öregemberre.
- A sodrásoknak megvan az a bájos tulajdonságuk, hogy hajlamosak elsodorni az úszót. De, végülis, ha a végére járhatok annak, hogy mi a fene volt ez, akkor szívesen úszkálok én mindenben, amit hozzám vágnak. Persze, ha előtte válaszolnak mondjuk a mellettem álló országos jócimborám kérdésére, vagy kérdéseire, az se lenne túl nagy hátrány. - Eresztette bő lére újból Crispin. A tünde csak intett az embernek, mire az beszélni kezdett rekedtes hangon.
- A nevem Ludwig von Rotheim, a Hellenburgi Királyi Máguskör egyik magas rangú tagja voltam eddig. Az új zsinati elnök, nagytiszteletű Isidor Bose új fegyverekkel akarja felszerelni a déli egyházat, ami ellen tud állni az újfajta fenyegetésnek. Ennek megvalósításához van szükségem az önök segítségére. - Fejtette ki, én viszont nem elégedtem meg ennyivel.
- És pontosan hogy tud három tünde, aki a természetet imádja mindenek felett, segíteni keresztény egyházak fegyverkezésében? - Szűkült össze a szemem.
- Ez a szöveg valahonnan nagyon ismerős. A szeráfokkal is ez volt a helyzet, nem? Új fegyverek, amelyekkel felvehetjük a harcot az Északiak ellen. A szeráfok szépen bebuktak, és fogalmam sincs, hogy miért...de gondolom náluk nagyobb kaliberű fegyverre lesz szükségünk az új fenyegetés ellen. - Mondta el Crispin a magáét, majd felkuncogott valamin. A férfi viszont felvonta az egyik szemöldökét.
- Pont egy seraphot kell elhozniuk. Pontosabban elérni, hogy a nevezett tárgy egyáltalán elhozható legyen….. Esroniel von Himmelreich seraphjáról van szó. - Mondta ki a lényeget némi hatásszünettel.
- Ha mindez igaz, amit ketten állítanak... - Nézett szét Freia egy kicsit zavarodottan - akkor ennek nem sok értelme van, nem igaz? - Kérdezte. Felvontam a szemöldököm, de ez alkalommal nem szóltam semmit. Hallottam már Esroniel nevét, persze, hogy hallottam, ő volt részben a felelős, hogy két királyságra szakadt Veronia, de eddig mítosznak hittem magát a személyt. Valahogy nem hangzott megfoghatónak ez az egész.
- Oooh... Mondja, hogy legalább azt tudjuk, hogy hol található a szeráfja. És mondja azt, hogy valami szép, kellemes helyen. Meg mondja el azt is, hogy mi történt pontosan a szeráfokkal? - Kezdett bele Crispin vágyakozva, de én valahogy sejtettem, hogy nem lesz könnyű a feladat.
- Lenne értelme, mert a seraphok működése ugyan ellehetetlenült az elmúlt események nyomán, maga a működési elvük hasznos lesz számunkra. A gond a sötét tünde úr felvetéseivel van. Ez a nevezett seraph ugyanis megsemmisült Esroniel csatájában, a zsinati elnökkel együtt, Veroniel, egy nagyhatalmú mélységi ellen. Jelenleg a mi időnkben nem létezik, így is mondhatjuk. - Ismertette a furcsa férfi a bonyodalmat. Freia egy pillanatra a szája elé kapta a kezét, aztán visszaeresztette. - Biztosan van más módja is... legutóbb sem volt valami túlságosan jó vége az ilyen utazásomnak. - Fejezte ki aggodalmát, a helyzet viszont számomra már szinte komikussá vált. Amikor először hívtak tündék magukhoz, a térsíkok közé vittek, most meg az időmmel fognak babrálni? Fel is kuncogtam a gondolatra. Ilyen nincs.
- Nincs nagyon más mód. - Vonta meg a vállát egyszerűen Freiának válaszolva az öreg. Crispin pedig újból mondókába kezdett.
- Öhm, oké, szóval szedjük össze a dolgokat. Egyes pont. - Emelte fel a mutatóujját - A szeráf, amit keresünk, megsemmisült. Kettes pont! - Emelt fel még egyet - A szeráf akkor semmisült meg, amikor egy Idegen Isten verte Bukott Angyallal hadakozott Herr Esroniel. Hármas pont! Ez a nő itt már volt valami időutazós valamin? Vagy hogyan is kell ezt elképzelni. Nulladik pont: hogyan jutunk mi el oda? Nem tudom hányadik pont: most ugye valami ilyenről beszélünk? Mármint hogy más időbe kerülünk át? Amiről még mindig nem hiszem, hogy lehetséges, bár ki tudja? - Kapta el megint a gépszíj.
- A terv a következő: A helyszínre megyünk, ahol Esroniel elnök meghalt. Ott, én a rám ruházott hatalommal visszateszem önöket a csata idejére. Maguk tündék, könnyebben mozognak ilyenekben, mint az emberek, és Veronielnek is nehezebb megrontani a tudatukat, noha épp csak hajszálnyival. Ott önök megoldják úgy a csatát, hogy Esroniel máshogyan haljon meg, amiben a pajzsa épségben megmarad. A harmadik dologra meg majd válaszol a hölgy, ha szeretne. Érthetőnek tűnik az ügy? - Felelgetett sorra Crispin kérdéseire, hozzá hasonlóan emelgetve az ujjait. Újból felkuncogtam: bírtam az öreg stílusát, még akkor is, ha olykor homályosan fogalmazott.
- Nos, fogalmazzunk inkább úgy, hogy a világok közti ürességben jártam, és többek között olyan helyen, ami nem éppen a mi időnkben játszódott le... Biztos maga ebben, varázsló úr, hogy jó dolog a múltba belenyúlni? Egyébként tökéletesen érthető, de felmerült bennem két kérdés is egyszerre. Az egyik, hogy ha a pajzsot sikerülne is valahogy megmenteni mire mennénk vele, mert ahogyan ő is mondta, nem valami sikeres fegyverek azok... A másik meg... hogyan akar minket visszahozni ebbe az idősíkba? - Kapkodta a nő a tekintetét. Elkezdtem masszírozni a homlokomat. Vegyes érzelmeim voltak: nem nagyon kívánkoztam ki egy ilyen ismeretlen terepre, de ha Délnek erre volt szüksége, hogy legyőzze ezt a sok szörnyűséget, nem volt más választás. A Freia által felvetett kérdések viszont engem is érdekeltek, így egyelőre nem szóltam.
- Az elméleti megvalósítás egyszerűnek hangzik, mint törött kézzel borospalackot nyitogatni. A hölgynek vannak jó kérdései, ezekre nem térek ki külön. De... maga most konkrétan azt akarja, hogy mi hárman besétáljunk von Himmelreich és a csúnya Veroniai küzdelmének kellős közepére? Csodálatos lesz...mikor indulunk? - Zárta le a maga részéről Crispin a hosszú beszédeket. Legalábbis nagyon reméltem, hogy lezárta. A férfinek továbbra is nyugodt volt az arca.
- Lesz haszna. Olyan rendszert vagyunk képesek építeni köré, amivel a papjaink számtalanszor hatékonyabban vehetik fel a harcot a mélységiek mesterkedései ellen. Nem kell, hogy besétáljanak a harc közepébe, elég, ha a körülményeket módosítják előtte. Húsz percük lesz, utána automatikusan vissza fognak kerülni a mi időnkbe. Illetve fontos, hogy ne mentsék meg von Himmelreich elnök életét. Annak katasztrofális következményei lennének. - Fejezte be.
- Ez így elég problémás lesz, de megoldjuk. - Mondta a nő határozottan, én viszont nem voltam olyan lelkes és magabiztos, mint ő.
- Bármi tipp, hogy mit csináljunk? Hogyan halt meg von Himmelreich eredetileg, amiben megsemmisült a pajzsa?
- Oké, ne mentsünk meg von Himmelreich-ot, de lopjuk el a pajzsát. Mindezt nem a mi időnkben és nem is Veronia-n. Csodás. A komoly kérdések megválaszolása után csak egy kérdésem lenne: kicsoda maga, hogy ilyen trükköket ki tud vitelezni? Mármint ez nem holmi vásár napi bűvészmutatvány. - Nem zárta le. Miért is gondoltam, hogy lezárta?
- Von Himmelreich elég jól verekedett ahhoz, hogy Veronielt megsebesítse, az angyal pedig komolyan vette a harcot, és elnyelte az elnököt, mindenestől. Már ha azt el tudják érni, hogy fegyverrel ölje meg, az is előny. Én csak egy megbízható öreg mágus vagyok, akinek nincs több maradása ezen a világon, így bátrabban nyúl veszélyes hatalmakhoz. Legyen ennyi elég egyelőre. - Mondta sokat sejtetően.
- Nos, gondolom majd ott kiderül. - Mondtam, majd megdörzsöltem az arcomat. Miért én? Reméltem, hogy ez nem olyan lesz, mint az az óriáskígyó, bár legalább akkor mások ott voltak, és elintézték helyettem. Most nem lesz ott senki más.
- Szóval megette egyben? Pajzzsal együtt... ez mégsem lesz oly egyszerű, mint hittem. - Mondta Freia. Felé fordultam.
- Ebből melyik része tűnt egyáltalán egyszerűnek? - Kérdeztem, némi éllel a hangomban. Nem lett bölcsebb, mióta utoljára találkoztunk.
- Oké, következő kérdés: ki ez a creepy kislány? - Meredt Crispin Freiára. - Eh, majd helyszínen megoldjuk a dolgot. Gondolom, minél hamarabb indulni akarnak. Én még előtte visszaugranék a szállásomra, Dracon-t aztán biztos, hogy nem viszem egy Mélyseggi közelébe. Cimbora, te most megint otthon maradsz. De...konkrétan akkor hova is fogunk menni? Mármint... honnan fog minket a mélyen tisztelt öreg mágus úr átvinni a másik helyre? - Kérdezte, ahogy felmarkolta az állatát. A tünde tiszt válaszolt.
- Alig egynapi lovaglásra északra innét, egy nevenincs mezőnél. Ott volt, ahol von Himmelreich feltartotta Veronielt, hogy a csapataink visszavonulhassanak. Egy óra múlva az istállóknál találkoznak Ludwig mesterrel, aki magukkal tart. Legyenek készen! - Mondta kurtán, és az ember is bólintott.
- Nem vagyok sem creepy sem kislány, már bocs... - Nézett Freia durcásan Crispinre.
- Ezzel vitatkoznék, ijesztgetni szeretsz és nem mondanám, hogy érett vagy… - Mondtam Freiának, a többieknek pedig bólintottam, és visszamentem a szobámba összeszedelődzködni, aztán pedig az istállók felé vettem az irányt, hogy ott bevárjam a többieket.

Kiegészítő cuccok: :
Shimmerweave cape, A pártfogó, Miracle, Heart of the Wild, Ceann an Dullahan

Felhasználó profiljának megtekintése

8[Frakcióküldetés] Hierosgamos Empty Re: [Frakcióküldetés] Hierosgamos on Hétf. Május 13, 2019 8:36 pm

Freia Suntide

Freia Suntide
Tünde Gárdista
Tünde Gárdista
A legutóbbi alkalom során mikor a barakkokban akkor a dolgok egészen elfajultak én pedig a tömlöcben töltöttem egy hetet. Azóta elég sok idő eltelt már és jómagam is bérenc lettem, hogy a tudásommal sikeresen életben tudjak maradni. Sokszor sokféle munkát vállaltam el, sőt még olyat is amit utólag kár volt, de azt hiszem az utóbbi hatalmas esemény miatt kaptam egy második esélyt. Nem hittem volna, hogy behívót kapok valaha a seregtől, de nem haboztam és elmentem a megbeszélt helyre a megbeszélt időben, ahol is ott ült egymagában egy fura öreg kíséretében pedig egy örző. Úgy néz ki egyenlőre egyedül vagyok velük, míg nem mögöttem megjelenik pár alak. Egyikőjüket már ismertem is, a tündelégió tagja volt jól tudom, de nem éppen jó módon váltunk el egymástól, úgy is lehetne fogalmazni, hogy ő volt az aki a tömlöcbe vetett.
- Freia Suntide vadász, Lance Kalver őrző és Crispin Shadowbane bérgyilkos, ha nem tévedek.
-Igen én lennék Freia Suntide, örülök.
- Igen. - Válaszolt Kalver tömören. - Crispin. Mindig örömteli a találkozás. -
- Ahoy, Lánci! Jó téged újra látni...öhm, Hölgyem! És uraim! Elég rossz bérgyilkos lehetek, ha mindenki tud rólam... Igen, én lennék az! –Ebből a pár szóból szerencsére kitudtam venni a neveiket és, hogy ki miért lett ide behívva. Nem nagyon foglalkoztatott, hogy vajon mit gondolhat rólam Lance Kalver, ellenben az ismerőse Crispin nem festett annyira rosszul, mármint nyitottabb volt a másiknál.
- Örülök, hogy elfogadták a hívást. Hogy vészelték az elmúlt napokat? -Kérdi úgy, mintha a egy csendes, tavaszi hét állt volna mögöttünk.
Kissé összeráncolom a homlokomat a kérdésre. Emberek tömege hullott el azon a rettenetes három nap alatt, és valószínűleg azt is tudja, hogy én pár társammal az utcákon öltük a holtakat.
-Valahogyan túléltem a társaimmal az utcán.
- Minden szempontból embert, avagy tündét próbáló volt. De itt vagyunk. -
- Teljesen lazán. Kannibálokat nézegettem, csontvázakat simogattam, kísértetekkel hancúroztam. Egy átlagos Veroniai nap, fogjuk rá. Kivéve, hogy ez a bélsárt is belém fagyasztotta. Szóval ja, eléggé creepy volt. Van egy olyan érzésem, hogy a mi kis szívhez szóló szép levelünk ehhez a témakörhöz fog kapcsolódni...és ahhoz a jó eséllyel Mélységi cukorfalatkához, aki ezt okozta?
Ismét elégedetten bólogat a férfi - Ennek is örülök. Akkor nyilván nem lenne gond, ha még egyszer bele kellene vetni magukat az események sodrába?
Csendesen bólintottam a szavaira, nem éreztem úgy, hogy bármit is hozzá kéne tennem a mondandójához, hiszen ha nem éreztük volna úgy, hogy ide kell jönnünk, akkor nem lennénk itt nem igaz?
- Ha megkérdezhetem… miről is van szó pontosan? És az úrban kit tisztelhetünk? -
- A sodrásoknak meg van az a bájos tulajdonságuk, hogy hajlamosak elsodorni az úszót. De, végülis, ha a végére járhatok annak, hogy mi a fene volt ez, akkor szívesen úszkálok én mindenben, amit hozzám vágnak. Persze, ha előtte válaszolnak mondjuk a mellettem álló országos jócimborám kérdésére, vagy kérdéseire, az se lenne túl nagy hátrány.
A tünde int az embernek, mire az monoton, rekedtes hangon beszélni kezd. - A nevem Ludwig von Rotheim, a Hellenburgi Királyi Máguskör egyik magas rangú tagja voltam eddig. Az új zsinati elnök, nagytiszteletű Isidor Bose új fegyverekkel akarja felszerelni a déli egyházat, ami ellen tud állni az új fajta fenyegetésnek. Ennek megvalósításához van szükségem az önök segítségére.
Egy pillanatra elgondolkodom, hogy én mivel lehetnék a segítségére ebben az esetben, de egyenlőre azon kívül, hogy kovácsüzemet nyitottam semmi nem jut az eszembe, így csak némán figyelem a többiek beszélgetését, miközben felmérem a jelenlévőket. Úgy vélem, hogy nagy eséllyel kettejükkel kell majd a dolgok végére járnom, így már hozzá is szokhatok ahhoz, hogy kellemetlen pillanatok és pillantások tömkelegét kell majd elviselnem.
- És pontosan hogy tud három tünde, aki a természetet imádja mindenek felett, segíteni keresztény egyházak fegyverkezésében? -
- Ez a szöveg valahonnan nagyon ismerős. A szeráfokkal is ez volt a helyzet, nem? Új fegyverek, amelyekkel felvehetjük a harcot az Északiak ellen. A szeráfok szépen bebuktak, és fogalmam sincs, hogy miért...de gondolom náluk nagyobb kaliberű fegyverre lesz szükségünk az új fenyegetés ellen.
A férfi felvonja az egyik szemöldökét - Pont egy seraphot kell elhozniuk. Pontosabban elérni, hogy a nevezett tárgy egyáltalán elhozható legyen. Esroniel von Himmelreich seraphjáról van szó.
-Ha mindez igaz amit ketten állítanak... -nézek itt Crispinre és az öregre- akkor ennek nem sok értelme van nem igaz?
- Oooh.... Mondja, hogy legalább azt tudjuk, hogy hol található a szeráfja. És mondja azt, hogy valami szép, kellemes helyen. Meg mondja el azt is, hogy mi történt pontosan a szeráfokkal?
- Lenne értelme, mert a seraphok működése ugyan ellehetetlenült az elmúlt események nyomán, maga a működési elvük hasznos lesz számunkra. A gond a sötét tünde úr felvetéseivel van. Ez a nevezett seraph ugyanis megsemmisült Esroniel csatájában, a zsinati elnökkel együtt, Veroniel, egy nagyhatalmú mélységi ellen. Jelenleg a mi időnkben nem létezik, így is mondhatjuk.
Egy pillanatra a kezemet a szám elé kapom, majd újra leeresztem magam elé. -Biztosan van más módja is... legutóbb sem volt valami túlságosan jó vége az ilyen utazásomnak.-gondolok itt arra, hogy amikor a világok között jártunk a két északival és Suzyval akkor annak a végeredménye a három förtelmes nap lett. És akkor bizony a múltban is jártunk ha csak egy rövid időre is.
- Öhm, oké, szóval szedjük össze a dolgokat. Egyes pont a szeráf, amit keresünk, megsemmisült. Kettes pont! A szeráf akkor semmisült meg, amikor egy Idegen Isten verte Bukott Angyallal hadakozott Herr Esroniel. Hármas pont! Ez a nő itt már volt valami időutazós valamin? Vagy hogyan is kell ezt elképzelni. Nulladik pont: hogyan jutunk mi el oda? Nem tudom hányadik pont: most ugye valami ilyenről beszélünk? Mármint hogy más időbe kerülünk át? Amiről még mindig nem hiszem, hogy lehetséges, bár ki tudja?
- Nincs nagyon más mód. - vonja meg a vállát egyszerűen - A terv a következő: A helyszínre megyünk, ahol Esroniel elnök meghalt. - Emeli fel ő is két ujját, jelezve, hogy Crispin 2. pontjára válaszolt. - Ott, én a rám ruházott hatalommal visszateszem önöket a csata idejére. Maguk tündék, könnyebben mozognak ilyenekben, mint az emberek, és Veronielnek is nehezebb megrontani a tudatukat, noha épp csak hajszálnyival. Ott önök megoldják úgy a csatát, hogy Esroniel máshogyan haljon meg, amiben a pajzsa épségben megmarad. - Erre egy ujját emelte, ismét jelezve, hogy mire felelt. - A harmadik dologra meg majd válaszol a hölgy, ha szeretne. - tette hozzá sokat sejtetően. - Érthetőnek tűnik az ügy?
Követem a tervet, majd ahogyan a felek szépen felvázolják a pontokat egyre csúnyábban húzom a számat, majd a végén hozzáteszem az egészhez a saját nézőpontomat: -Nos fogalmazzunk inkább úgy, hogy a világok közti ürességben jártam, és többek között olyan helyen, ami nem éppen a mi időnkben játszódott le... -arra meg inkább nem hívom fel a figyelmet, hogy láttam, ahogyan azt a szörnyű három napot okozó szörnyeteget az északiak elengedik - Biztos maga ebben varázsló úr, hogy jó dolog a múltba belenyúlni? - váltottam át a tekintetem Crispinről a varázslóra - Egyébként tökéletesen érthető, de felmerült bennem két kérdés is egyszerre. Az egyik, hogy ha a pajzsot sikerülne is valahogy megmenteni mire mennénk vele, mert ahogyan ő is mondta, nem valami sikeres fegyverek azok... A másik meg... hogyan akar minket visszahozni ebbe az idősíkba?
- Áh, szóval az északiak felelősek ezért? Na de hogy engedték el azt a valamit...? Ne, inkább ebbe ne is menjünk bele. Az elméleti megvalósítás egyszerűnek hangzik, mint törött kézzel borospalackot nyitogatni. A hölgynek vannak jó kérdései, ezekre nem térek ki külön. De...maga most konkrétan azt akarja, hogy mi hárman besétáljunk von Himmelreich és a csúnya Veroniel küzdelmének kellős közepére? Csodálatos lesz...mikor indulunk?
A férfi nyugodt arccal néz minket - Lesz haszna. Olyan rendszert vagyunk képesek építeni köré, amivel a papjaink számtalanszor hatékonyabban vehetik fel a harcot a mélységiek mesterkedései ellen. Nem kell, hogy besétáljanak a harc közepébe, elég, ha a körülményeket módosítják előtte. Húsz percük lesz, utána automatikusan vissza fognak kerülni a mi időnkbe. Illetve fontos, hogy ne mentsék meg von Himmelreich elnök életét. Annak katasztrofális következményei lennének.
-Ez így elég problémás lesz, de megoldjuk.
- Bármi tipp, hogy mit csináljunk? Hogyan halt meg von Himmelreich eredetileg, amiben megsemmisült a pajzsa?
- Oké, ne mentsünk meg von Himmelreich-ot, de lopjuk el a pajzsát. Mindezt nem a mi időnkben és nem is Veronia-n. Csodás. A komoly kérdések megválaszolása után csak egy kérdésem lenne: kicsoda maga, hogy ilyen trükköket ki tud vitelezni? Mármint ez nem holmi vásár napi bűvészmutatvány.
- Von Himmelreich elég jól verekedett ahhoz, hogy Veronielt megsebesítse, az angyal pedig komolyan vette a harcot, és elnyelte az elnököt, mindenestől. Már ha azt el tudják érni, hogy fegyverrel ölje meg, az is előny. Én csak egy megbízható öreg mágus vagyok, akinek nincs több maradása ezen a világon, így bátrabban nyúl veszélyes hatalmakhoz. Legyen ennyi elég egyelőre.
Nem nyugtatott meg az öreg, de továbbra is úgy érzem, hogy meg tudjuk oldani valahogy. -Szóval megette egyben? Pajzzsal együtt... ez mégsem lesz oly egyszerű, mint hittem- hiszen ha belegondolunk egyben ette meg… azaz nem kellett hozzá a fegyvere sem, hogy megölje, szóval, hogy ezt elérjük, talán azt kéne elérnünk, hogy velünk foglalkozzon, ha csak arra az egy pillanatra is amíg őt kéne megennie… talán eléggé megzavarjuk, hogy inkább csak leszúrja azt az embert.
- Nos, gondolom majd ott kiderül. Ebből melyik része tűnt egyáltalán egyszerűnek? -
- Oké, következő kérdés: ki ez a creepy kislány? –nézett rám az alak majd vállat vont. - Eh, majd helyszínen megoldjuk a dolgot. Gondolom minél hamarabb indulni akarnak. Én még előtte visszaugranék a szállásomra, Dracon-t aztán biztos, hogy nem viszem egy Mélyseggi közelébe. Cimbora, te most megint otthon maradsz. De...konkrétan akkor hova is fogunk menni? Mármint...honnan fog minket a mélyen tisztelt öreg mágus úr átvinni a másik helyre?
A tünde férfi válaszol most - Alig egynapi lovaglásra északra innét, egy nevenincs mezőnél. Ott volt, ahol von Himmelreich feltartotta Veronielt, hogy a csapataink visszavonulhassanak. Egy óra múlva az istállóknál találkoznak Ludwig mesterrel, aki magukkal tart. Legyenek készen!- Mondta kurtán, és az ember is bólintott.
Szúrósan nézek a sötétbőrű új társamra, majd neki szólok: - Nem vagyok sem creepy sem kislány, már bocs...
- Ezzel vitatkoznék, ijesztgetni szeretsz és nem mondanám, hogy érett vagy… -  Mondta nekem Kalver.
- Nyugi, csak morcosak vagyunk. Lesz ez még jobb is, kislá....hölgyem! –Nos úgy néz ki, hogy nagyon kellemes társaság rajtam fog élcelődni, nem is volt más vágyam, de komolyan. Úgyhogy amikor ők elindultak összeszedni a cuccaikat én szimplán a megbeszélt hely felé vettem az irányt. Úgy tűnt, hogy én voltam az egyetlen aki nem úgy készült, hogy szimpla megbeszélés lesz és hozta magával a cuccait.
Előrelátásomat így a saját gondolataimmal tölthettem a hátra maradt időben.
Összegezve szóval, van egy Kalver a csapatban, aki a legutóbbi dolog miatt úgy néz ki engem fog csesztetni végig, de ha ez így lesz, akkor sajnos nem garantálhatom, hogy nem fogok neki csúnyákat mondani. A másik alak valami Crispin pedig úgy néz ki egy elég szószátyár alak lesz, aki mindenhez valamit hozzáfog fűzni… Így úgy döntöttem, hogy a saját lelki békém miatt elmegyek a legközelebbi kocsmába és veszek két kulacsra való bort és azt az övemre kötöm.
-Jól fog ez még jönni nekem a hosszú úton ilyen társakkal…

Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.